A Városnak egy-egy őrtoronnyal megerősített két kapuja van, egy északi és egy déli. Az északin keresztül lehet a leggyorsabban eljutni Elorakba, a perdaiak városába, valamint a Kis kutatóállomás felé. Minthogy errefelé él a több perdai, ez az oldal a jobban őrzött, a jobban megerősített. A kapun túl vagy a tavat vagy a másik oldalról a hegyet kell megkerülni, hogy a déli kapuhoz jussunk. A déli kapun keresztül a Nagy kutatóállomást lehet elérni. A kapuknál kifelé feljegyzik, ki az, aki távozna, mikor lép ki a kapun, mennyi időt lesz várhatóan távol - sok esetben fixen meg is szabják, mikorra kell visszaérnie -, és mi a távozásának az oka és mit visz magával. Általában engedélyhez kötött a távozás, csak úgy sétálgatni senkit nem hagynak odakint és még a kutatók is jellemzően katonai kísérettel mehetnek. Részben a vadonban leselkedő veszélyes élőlények miatt, részben pedig hogy minél kevesebben próbáljanak meg így az Ellenállókhoz szökni. Ez utóbbi miatt soha nem is hagyják, hogy egy teljes család együtt hagyhassa el a Várost. Éjszakai távozás még szigorúbb a rosszabb látási viszonyok és a gyakrabban előforduló vadállatok miatt. A visszajutást ugyanúgy szigorúan adminisztrálják és egy szerkentyű segítségével ellenőrzik, van-e fegyver az érkezőnél és ha igen, utána megnézik, van-e rá engedélye, valamint az illegális dolgokat is elkobozzák ilyenkor, mint például azt a gyógyfüvet, aminek levelei fogamzásgátló teaként használatosak. Perdaiak csak szigorú katonai kísérettel jöhetnek be.
A Várost napnyugta után megközelítő, lesből megfigyelő perdai csapat könnyen juthat arra a következtetésre, hogy az emberek egész biztosan félnek a sötétben. Mi más magyarázná, hogy utcáikat és tereiket nemcsak az épületekből kiszűrődő fények világítják meg, hanem külön lámpákat helyeztek el kint is hol oszlopokon, hol az épületek falain, hogy csaknem nappali világosságot érjenek el idekint is, már ameddig elérnek a lámpák fénysugarai. Akkor is, ha egy árva lélek sincs odakint. Könnyen megállapítható az épületek belső fényeiből az is, hogy hol lehet most odabent valaki vagy valakik, vagy hol tértek már nyugovóra és hagyták üresen a helyet. A Várost két kapun át lehet megközelíteni, mármint a hivatalos belépőket kedvelőknek. Akik ezt az utat választják, azoknak Elorak felől jobban útba esik az Északi kapu, és ez tűnik az őrzöttebbnek is, hiszen a Várostól délre nincsenek perdai települések. A kaput elvéteni sem lehet, naná, hogy ezt is kivilágították az emberek! Jelenleg nyugalom honol itt, nincs az őröknek munkája, és jó előre látják, ha valaki jön, mert az erdőt némileg kivágták a kapu előtt a jobb rálátás kedvéért, na meg biztos kellett valamihez a fa is. Kreatív hírben állnak az emberek. A Várost körbevevő fal is ezen az északi részen jobban megerősített, a fal itt részben kőből, részben fémből megépített, lenyúlik egészen a tóig egyik oldalt, míg másik oldalt a természetes, meredek és hatalmas szikla adja a határt, egy-egy őrtoronnyal megerősítve. Ezek a falak 4 méter magasak és átlátni sem lehet rajtuk, tetején szögesdrót nehezíti az átjutást és eléggé megvilágítottak is. A többi részen három-négy méteres magasságig dupla szögesdrót kerítés húzódik, például a termőföldek körül és sziklás-erdős oldalon és a hangárok mögötti raktárépületeknél is. Az őrtornyok ritkásabban elhelyezettek és csak ezeknél van fény, jellemzően két fő van egy ilyen őrtoronyban. A Déli Kapu kisebb, de nem kevésbé megvilágított és most jelenleg ott mozgolódás is van: három katonai jármű gurul éppen felé és minthogy protokoll szerint nem nyitják a kaput addig míg nincs ellenőrzés, ezért lelassítanak és végül majd megállnak a kapu előtt várakozva. A kapu mellett itt is az Északi kapunál lévőhöz hasonló fal fut, de rövidebb szakaszon. A kapuhoz szélesebb, láthatóan a katonai járművekkel kijárt csapás vezet, egyébként ritkásabb erdő jellemzi a tájat ezen a részen, de a cserjésben jó búvóhelyeket lehet találni. Az emberek valamiféle mozgatható fénynyalábokkal is bírnak, mert a kapu melletti őrtorony fényei most az első kocsira vetül, majd lassan irányítják végig a többin, ahogy valaki elbaktat mellettük meg-megállva, nyilvánvalóan valamit ellenőrizve. A Városba hát be lehet jutni a két kapun és szögesdrót kerítésen át vagy valamelyik őrtoronynál próbálkozva. De van még egy alternatív útvonal: az emberek, hasonlóan a perdaiakhoz, a tópartra építkeztek. Őrtornyok itt nem láthatóak, mintha nem gondolnának arra, hogy a perdaiak akár innen is támadhatnak. Vagy van olyan víz alatti védelme az embereknek, ami miatt nem szükséges feltűnően őrizni ezt a részt? Ha Rhywen szimata nem csalt, akkor Rodát az Északi kapun hozták be, de a Város túlsó részén, valahol a raktárépületeknél fogynak el a nyomok. Mielőtt kitalálnák, melyik szürke, unalmasan egyformának tűnő és világítással alig rendelkező épületben akarják újra felvenni a nyomkeresést, ki kell találniuk, hol és hogy jutnak be a Városba?
Amikor megtudtam, hogy Roda eltűnt, rögtön a keresésére indultam és Rhywen segítségével a gyanúm sajnos beigazolódott. Egészen az emberek városáig követtük a nyomokat, de be még nem mehettünk. Terv és némi segítség nélkül csak öngyilkosság lett volna. A kis csapat, mely most körülvesz Roda kiszabadításáért jött létre, én pedig rendkívül hálás vagyok nekik azért, mert segítenek. Még maga a Dana is, ki megpróbálja majd diplomáciai úton kiszabadítani testvéremet és egyben elvonni az emberek figyelmét, míg mi valahol máshol bejuthatunk. Nem bízom benne, hogy szép szóval kiadnák a nővéremet, inkább tagadni fognak mindent, hiszen a quorsak hazug teremtmények. Ezért is a kettős támadás. Hoztam magammal mindent, mire szükségünk lehet. A fegyvereimen kívül - mely négy darab tőrből és jelenleg egy íjból áll, természetesen nyilakkal - akad tehát nálam kötél és többféle növényi alapanyag is. A tőreim élét bekentem a tuthából kinyert méreggel, míg a nyílhegyek a wika levéből kinyert méreggel vannak ellátva. Akad nálam még physon porított magja is, mely meglehet, hogy még hasznomra lesz, ahogy némi forisse is. Felkészültem! Az első dolgunk a megfigyelés, így szemügyre veszem a kapukat, melyeket láthatóan jól őriznek és erős, vastag falak tartják össze őket. A kivilágítást viszont nem igazán értem, hogy miért akarnak szinte nappalt varázsolni az éjszakából, de jelenleg hasznunkra van. Jobban belátjuk a helyet és azt is, hogy kik és hol mozognak. Körbejárom, remélhetőleg a kis csapattal együtt a helyet, és bár a vízen át való bejutás kecsegető, mégis, veszélyt érzek. - Ha a vízen megyünk, meglehet, hogy a víz alatt veszély fenyegetne minket. - szerintem tudnak róla, hogy képesek vagyunk sokáig a víz alatt maradni, így bármennyire is csábító az ötlet, elvetem magamba és inkább a termőföldeknél lévő egyik őrtornyot nézem ki magamnak, amely felé most az egyik bokorból mutatok is. - Két őr védi a tornyot. Ha a wika méreggel átitatott nyilakkal kilőjük őket, egy időre megbénulnak és fel tudunk mászni a toronyba. - több nyíl is akad nálam, íj pedig bizonyára másnál is van, hogy egyszerre lőhessünk. A képességemhez sajnos túl messze vagyunk, így azt jelenleg nem vethetem be, de ha már mellettük leszünk, elszívhatom az életerejüket, hogy biztosan hosszan tartó pihenésre ítéljem őket. Feleslegesen nem gyilkolok, csak ha a szükség úgy hozza. Próbálok észnél maradni. - Mit gondoltok? - persze szét is válhatunk, ha akadnak, akik inkább a vizet vagy egyéb utat szeretnék választani. Ideje hát, hogy döntsünk. Ha legalább egy perdai velem tart, akkor átadok neki egy mérgezett nyilat, majd egyszerre fogunk lőni, ha pedig talál, akkor futás az őrtoronyig és a vállamon lévő kötélnek a segítségével pillanatok alatt fel is fogunk mászni, hogy onnan nézzünk utána körbe odabent is és kitaláljuk, hogy hogyan tovább...
So, don't get me wrong and definitely don't you dare put this shit on me!
Ha az égiekről van szó, úgy vélem, hogy nálam jobban senki sem ért hozzájuk. Jó persze, nem igaz, vannak nálam is jobbak, viszont egy másodpercig sem tétlenkedtem, amikor meghallottam, hogy mi történt. Személyesen kerestem fel Aideent, hogy felajánljam segítségemet. A városon belülről tudok szaglászni, kérdezgetni, anélkül, hogy valódi feltűnést tudjak okozni, s lássuk, be, hogy elég sok esélyem is van erre. De persze nem csak én értek az égiek nyelvén, hiszen Dana is csatlakozik hozzánk, bár az ő módszerei kicsit elütnek az enyémtől. Mindketten a szavak embere vagyunk, valahogy ő mégis túl… szabálykövető. Egyenes. Én szeretem megkerülni a szükséges vonalakat és azokkal szóba elegyedni, kik nem hiszik magukról, hogy annyira fontosak – talán nem is azok. Mégis minden égi valamilyen szerepet betölt, olyan a társadalmuk, mint egy szép pókháló, melynek a közepén az a pár fejes ül. Ezért is kell vigyáznunk, hiszen ha csak egy szál megmozdul… tudhatnak róla. Másokkal ellentétbe én nem hoztam magammal fegyvert – nem is tudnék velük jól bánni. Égi gúnyába bújtam, vagyis lábhoz simuló nadrágot, könnyed trikót, bőrkabátot. Kezemre még hálos anyagot is húztam, annyira király! Imádom, ezt nemrég szereztem be… Jó, ne menjünk most bele. Na és persze az elmaradhatatlan tornacipő. A Városhoz közelítve, nyilván felmerül a kérdés, hogy ki, hol menjen be. - Mh. A víz a mi terepünk, de ezt ők is tudják, legalább is sejtik, az hogy nem védik… - húzom el a számat. – Nem ostobák az égiek, hogy ilyen óvatlanok legyenek – ennél paranoiásabbak, ahogy mi is azok vagyunk. Figyelmesen hallgatom társam szavait, néhány résznél bólogatok is. - Vannak ilyen… figyelőik. A falakra szerelve, azok mások, bentről látják, hogy mit csinálnak kint. Ha két őr megbénül, láthatnák és gyanakodhatnak. Persze nincs jobb ötletem – emelem fel a kezemet védekezőleg. – Csak legyetek óvatosak. Vagy csak légy. Én az Északi kapun megyek be, azt hiszem, hogy Danaval nem kelthetünk feltűnést. Még azt is meg tudnánk magyarázni, hogy miért jövünk ilyen későn – tekintek a lányra, s remélem röpke ötletemre vevő lesz. - Korábban jönni akartunk, csak elterelték a figyelmünket, mondjuk az ellenállók! Arra kapnak, szeretnek hallani róluk, bármilyen információt. Őket követtük egy darabig, mielőtt a városba jöttünk volna, ezért értünk későn ide. A Városnak a falhoz közeli részein szoktak minket elszállásolni, de az éjszaka miatt talán könnyebben is tudunk mozogni – néha annyira könnyen el lehet terelni az égiek figyelmét, elég csak lelkesnek lenni, hogy még az éjszakában is mindent meg akarsz ismerni. De ha más csatlakozna Aideenhez. - Az égiek tudnak beszélgetni egymással, valamilyen készüléken keresztül, vigyázzatok, hogy ne tudják figyelmeztetni a másikat. A cél, hogy kihozzuk Rodát, együtt, vagy aki előbb odaér? – kérdezem, hiszen fogalmam sincs, hogy miként fognak tudni tájékozódni a városba. Az idő viszont ellenünk dolgozik.
Véleményem szerint csak idő kérdése volt, mikor okoznak gondot az égiek, de nem hittem volna, hogy az pont Roda elrablása lesz. Számtalanszor segített már nekünk adottságával, vagy épp anélkül, ezért nem is volt kérdés, hogy én is rendelkezésére állok ilyen esetben. Pontosabban, a kimentésére induló kis csapat rendelkezésére, hiszen őket kell segítenem addig, amíg el nem jutunk hozzá. Ezért még arra is hajlandó voltam, hogy elveimet meghazudtolva a feketepiacra merészkedjek égi holmikért. Talán nem szúrnak ki azonnal, ha az ő gúnyájukba bújok, legalább félig. A lábbelijüket nem vagyok hajlandó magamra venni. Túlságosan kényelmetlen az én jól bevált csizmámhoz képest, ami egyébként sem lógna ki túlzottan egy quorsa ruhatárából. A többieket hallgatva mérlegelem lehetőségeinket. Jobb lenne, ha a Dana és Eowen mellett is lenne valaki, mert ha véletlen lelepleződik jelenlétünk, még őkett is marasztalni akarnák. A képességem még kapóra jöhet ebben az esetben, viszont akkor is, ha gyógyítónkat kell keresni. Akár szag, akár hallás alapján is rá akadhatnék. Előbb viszont be kell jutni. - Mennyivel könnyebb lenne, ha meg tudnánk ülni egy grodrakot… Az ég felől biztos nem várnának minket – lesek a falakra. A víz már egészen más. Annak egyértelműen csapda szaga van, még így is, hogy nem tudjuk, mi lehet a felszíne alatt. A másik a meredek sziklafal. Ha a helyükben lennék, én a tetejére tennék valamit, hogy amint gyanútlanul felér rajta a perdai, elbúcsúzhasson az életétől. Esetleg a falba ágyaznék azokból a nagy pusztítást okozó… bombák? Azt hiszem így nevezik őket. Batyum megkocogtatom, mire az ott rejtőző príím elődugja orrát. Magammal hoztam, mert sosem tudhatjuk, mikor lehet rá szükségünk. A csomagomban elfér a gyógynövények mellett. Van nálam vérzéscsillapító, mérgek, fájdalomcsillapító… A nyilaimat is gondosan bekentem a wika növény nedvével. Nem akkora mennyiséggel, hogy halált okozhasson egy találat, de bénuláshoz elég. Tudom, hogy jelen helyzetben nem olyan egyszerű kivitelezni, na meg kedvem sincs sok hozzá, de talán úgy kellene megoldani Roda kimentését, hogy ne öljünk meg senkit, mert az könnyen okot adhat az égieknek a támadásra. - Mit szólnátok, ha ezt használnánk odafent? – veszek elő egy, a caess leveleiből készített füstölőt – Zyr fel tudná vinni az őrtoronyhoz – kapom másik kezembe príímet. Őt kisebb eséllyel vennék észre, és remélhetőleg el sem aludna, mire felér vele. Ennek megsegítése érdekében akár fel is dobhatom addig, hogy gyorsabban felérjen. Ezt követően a többiekre várok. Ha a harcolni tudók közül senki nem társul a Dana és Eowen mellé, akkor velük tartok, príímet valaki másra bízva, ha élnénk felvetésemmel.
A simanyakúak közül valaki elrabolt egy perdait, amit nem tudom, hogy hivatalos-e, de azt igen, hogy indul felmentő csapat. Őszintén szólva, ha mondták is, nem jegyeztem meg. A szobámban nézem ruháimat, hogy mit vegyek fel erre az egészre, hiszen mégis csak ez az első eset, hogy ilyesmi előfordul. Vajon az égiek mennyire erőszakosak? ha arra kerül a sor, tudom alkalmazni a bátyáimtól tanult technikákat, vagy kell valami több? A biztonság kedvéért bedobom a táskámba a két késemet, majd egy kis kötszert és tégelyeket gyógykenőcsökkel, füvekkel. Majd kimagyarázom magamat, ha rákérdez a nagymamám, hogy miért vittem el őket. Bakancsot, nadrágot veszek föl, hozzá fekete pólót és egy világos színű pulcsit, rá egy sötétszínűt veszek fel. Az égiek rétegesen öltözködnek. Hajam vörös, kiengedve van. Úgy nézek ki, mint egy quorsa. Éppen ez a célom.
Mosolyogva sétálok a város kapuhoz, majd helyet foglalok egy kényelmes kis bokor sűrűjében, kaméleonban. Kb másfél percig tudom még fenntartani az álcát, utána kifutok a keretből, mikor megszólal valaki. Aham, víz alatt menni szerintem is hülyeség, hiszen vannak azok az érzékelők, vagy mik, miket meséltek, hogy képesek olyanokat létrehozni. oké, én elhallgatom őket, kérdés mikor vesznek észre. remélem nem fognak, mert nem akarom hogy hazaküldjenek annak okán, hogy kicsi vagyok és felelőtlen. Ez nem igaz. Aham, figyelők. Kamra? Kamcsatka? Kamáta? Mi is a nevük? elfelejtettem már, pedig tudom, hogy nevezik és zavar, hogy kiment teljesen a fejemből. Figyelem a beszélgetést, meg amennyit látok, a tájat is, hátha észreveszek egy kis mozgást valahol. Nem hoztam egyetlen egy állatkámat se, leszámítva persze a másfél éves prookohogomat, Macalt. Cuki, aranyos, és jelenleg mellettem ülve éberen őrködik. Cuki. - Jó hogy nem egy erratort akarsz – kotyogok közbe a beszélgetésbe, Kihúzom magamat ülésben. Ha bárki kiszúrt ennyi idő alatt, akkor okés. Ha senki, pedig már látható vagyok, akkor komolyan elkezdek aggódni az egész akció sikerességében – még mielőtt bárki hazaküldene, tudok égiül beszélni, és olvasni is – teszem hozzá halkan. Hátha akkor nem akarnak hazavágni egyből – amúgy én simán eltudok vegyülni a jelenlegi ruházatomban a simanyakúak közt. - utána csendben maradok, és hallgatom őket tovább.
Örömmel veszem, hogy Eowen mellém szegődik, bár tény, ami tény, hogy nem pendülünk feltétlenül egy húron, de ettől függetlenül egy nép tagjai vagyunk, eképpen pedig nincsenek ellenérzéseim vele kapcsolatban. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy olyan lgyen, amilyen, ezalól sem Eowen, sem maguk az égiek nem kivételek a szememben, ám ezt a nézetemet így, főleg ebben a szituációban nem osztom meg velük. A díszesebb fajta papnői öltözetemet viselem, s az csak az én titkom egyelőre, hogy a földig érő szoknya, melynek ünnepélyes voltával mintha az égieket és a velük folytatandó beszélgetésemet akarnám megtisztelni rejt maga alatt némi rafinériát. Az anyag ugyanis derekán széles övvel leoldható bármikor egyetlen mozdulattal, hogyha szabadabb mozgásra van szükségem. A szoknya alatt fekete, lábszáraimra simuló hosszúnadrágot (vagy lábfej nélküli harisnyának is lehet nevezni, minden csak attól függ, hogy ki milyen nyelvi környezetben nőtt fel) viselek, belehúzva csizmaszáramba. Fegyvert nem rejtegetek, nem is tudok bánni velük. A képességem az egyetlen, melyet ellene tudok fordítani bárkinek, de azt sem a szó szokásos, támadó értelmében. - Gondolom hiába kérném, hogy várjatok idekint, amíg megpróbálom békés úton kihozni a testvéredet. - kommentálom ennyivel és nem többel Aideen wikamérges ötletét. Sem nem pártolom, sem nem becsmérlem az ötletét, nem véletlenül. Ötleteket semmiképpen nem vagyok hajlandó felsorakoztatni az égiek megkárosítására, ugyanakkor azt sem hagyhatom, hogy említett személyek a népemet károsítsák, tehát ha Aideen úgy véli, hogy a módszere működhet, ám legyen. Meghagyom neki(k) a döntés jogát, ahogyan magamnak is azt, hogy melyik útra lépek és hogyan. - Ha békés céllal érkezünk, nem hajítanak ki minket. Nekik sem áll érdekükben, hogy nyílt ellenségeskedésbe menjenek bele azzal, hogy fegyvert emelnek egy papnőre és a kísérőjére. - osztom meg egyetértéssel Eowennel a nézeteimet. - Nem vagyok biztos abban, hogy üdvös rákenni az ellenállók csoportjára az éekrzésünkkel kapcsolatban bármit is. Ha hazugságon kapnak, fegyverük lesz ellenünk, márpedig nem volna üdvös önként a kezükbe adni valamit. Azért jöttünk, hogy beszéljünk egy kompetens, rangban megfelelő személlyel. ŰÚgy tudom Kancellárjaik vannak, tehát tudják mi az a hierarchia. Nyilván nem lesz újdonság, ha az őrökkel közlöm, hogy nem rájuk tartozik egy elöljáró mondanivalója. - nem szeretek kérkedni a rangommal, sietve hozzáteszem hát: - Nem mind vannak tisztában a társadalmi berendezkedésünkkel. Papnő vagyok, de az ő kifejezéseikkel élve a legnyomatékosabban kell meghatározzuk a rangomat. Azt értik, mást nem feltétlenül. Elgondolkodom a továbbiakon. Várakozni nem volna szerencsés, így az "együtt"-et semmiképp se javasolnám, ugyanakkor le se beszélem róla őket. Ha úgy alakulnak a dolgok, ahogyan tervezem, akkor nem lesz szükség az elrabolt visszarablására, de nem vagyok naiv, így nem jöttem volna én sem hátország nélkül, felkészületlenül. Üdvös volna, hogyha nem hűlt helyét találnám Rodának addigra, mire rábeszélek valami égit, hogy vezessen el hozzá, ámbátor a rábeszélés sikeressége erősen kétes, szóval társunk épsége mindennél előbbrevaló. - Ha biztonsággal ki tudjátok vinni, akkor tegyétek. - intézem Aideen felé szavaimat, majd Eowenhez fordulok. - Ha felforrósodik a talaj, hagyjatok magamra. Értesítsétek a Dannt. Ha fogságba ejtenek egy papnőt is, azzal átlépik a határt, de.. remélem erre nem fog sor kerülni. Nem akarom őt is bajba sodorni, ezért kérem arra, amire. Végül ha kialakult, hogy ki csatlakozik kihez, kapuhoz tartó társaim felé fordulok. Pyese jelenléte nem tesz boldoggá, de nem vagyok az anyja, nem rendelkezhetem felette. Viszont az biztos, hogy erről még fogunk beszélgetni, ha ennek a küldetésnek vége lesz. - Indulhatunk?
The scariest moment is always just before you start. ◦ᵒ·○●·°
Nem volt kérdés, hogy segítsek Aideennek Roda kapcsán, s noha a kis nyomozásunk csak fél sikernek volt mondható nem tanácstalanul indultunk vissza. Igazán büszkeség tölt el most is, hogy ennyien jelentkeztek a mentőakcióra, mennyi bátor népembeli van, aki segítene a másikon. A Quorsák széthúznak, egymás ellen fordulnak, de velünk ezt nem tehetik meg, mi védjük egymást és a területeink. A Dana pedig kimondottan bátor, csak imádkozhatok Shiennelhez, hogy baja ne essék. Magamhoz vettem az íjam és egy hosszú és rövidkés van nálam, lévén a lándzsám Elorakban hagytam. Remek fegyver, de jelen esetben nem lett volna praktikus, hiába az az erősségem. Az íjammal is tudok verekedni ha rászorulok, így annál maradtam, mint praktikus fegyver. Aideennel elég sok minden szokott lenni, legalább is ami a mérgeket illeti, ismerem már annyira, de hiába gondoltam rá, hogy majd én magam is használjak párat folyton apám jutott az eszembe és amiket mondott hajdanán. Bölcs férfinek gondoltam és noha nem értek vele egyet mégis, hogy a Danánknak ne okozzak túl nagy bajt esetlegesen, így eltettem pár kis zsákocskányi porított caesst, meg a belőle készített főzetbe mártott ruhaanyagot, mert lehet nem ölhetünk majd, de az altatás még szóba jöhet. Mert én bizonyosan halálos mérget használnék, egyáltalán nem lenne kár a Quorsákért... Van nálam minden esetre pár kő tüzet csiholni, pár vastagabb bőr vagy sebre vagy a szánk és orrunk elé ha a levegőbe szórnának valamit az átkozottak. Aideen mellett szemlélem én magam is a terepet, élesített látással, hogy messzebb is ellássak tisztábban, esetleg észrevegyek valamit ami hasznos lehet még nekünk. A víz nekem is megfordul a fejemben, de tudják rólunk lételemünk a víz így kétlem ne lenne valami csapda odalenn. A Quorsák kegyetlen népség. Magam a természetes sziklaoldalt pártolnám, de ott is eléggé világos minden akárha nappal lenne s nem éjszaka a maga kellemes és nyugtató sötétjével. -Szinte egész biztos. - Biccentek Aideennek és Eowennek, jelezve a víz nem feltétlenül bölcs út, hiába kézenfekvő. Én nem arra mennék. A Dana pedig láthatja rajtam, hogy nem fogok kinn várni, hiába bízom a bölcsességében, mert az égiek gonoszak. Őt is féltem. -Hah, igen, bár tekintve, hogy az égből jöttek lehet mégis. Akkor már lehet a föld alól lenne jó, de nincs elég időnk... így is késésben lehetünk. - Húzom el a szám, mert egy nyílt légitámadás még nekem is a kedvemre lenne, ám ostobaság ilyenekben gondolkodnom. Sajnálatos, noha az égből odalopakodás lehet tényleg jó lett volna. Ám azt is remélem nem lesz legközelebb, hogy ki lehessen próbálni. -Én nem kockáztatnám a társadat így. Egyszerűbb, ha lelőjük őket, mindketten ellátunk messzebb ha kell. Én mindenképpen Aideennel szeretnék maradni, jól kiegészítjük egymást. De a tudásod a Danának is jól jöhet, főleg ha hallgatózni kell jönnek e többen. Eowen talán fordítani is tud. - Ingatom a fejem, mert szerintem rémesen bonyolult a nyelvük az égieknek, egy kukkot nem értek belőle. -De ha szétválunk beszéljünk meg valami jelet. Ha valaki ki tudta szabadítani Rodát kinn csináljon füstöt az erdőben nem túl messze a kaputól. Az égiek is látják, biztos szóvá teszik, tehát érzékelni fogjuk. Mit gondoltok? - Feleslegesen ne maradjunk tovább mint kéne, de a két fajta megközelítés jó csel is lehet. Főleg mert én nem öltöztem azokba a furcsa hacukáka, mint teszem azt Eowen. De még annyira sem mint Nylessa... A legfiatalabb társunk felszólalása viszont meglep. -Légy nagyon óvatos, ne bízz bennük. De ha érted a nyelvük az nagyon hasznos, főleg ha olvasod is. Ám ha bármi baj van olvadj a környezetedbe és maradj a többiekkel, ne szakadj le. - Bevallom, Pyesle annyira fiatal még, hogy aggódom érte. Hasznos lenne ha velünk tartana Aideennel, de nem tudom eléggé tudnánk-e vigyázni rá. Pyesle majd eldönti. Ahogy a többiek is ki tart a Danával, én biztos Aideennel próbálok kívülről bejutni. -Esetleg Eowen kicsit magatokra vonhatnátok a figyelmet, elég ha hangosabban beszélsz. Ha Ti vagytok az érdekesség talán a két őr átmeneti kiesése se lesz rögtön nyilvánvaló. - Jegyzek még meg ennyit, majd ha Aideen is marad annál, hogy kiiktatjuk a két őrt, akkor kérek tőle egy nyilat és szinkronban lövök vele vagy Nylessával, ha segít, végtére Ő is jobban lát ha úgy akarja. Hogy hogyan mászunk fel már másik kérdés, de talán még a Danával és a kíséretével lesznek elfoglalva, mi is gyorsan besurranhatunk. A csizmám nem kelt hangot de nem is csúszik, gyakran mászok vele hegyoldalt, ha szükséges valami növény vagy állat miatt.
- Mi a f*sz? - Hangzik el az őrség tagjának szájából, mikor összehúzott szemöldökkel néz ki a kapu melletti őrtorony mellvédje mögül. - Hogy beszél, katona? - Mordul rá egy idősebb és meglehetősen fáradt hangú férfi az előbbi ifjúra. - Elnézést, uram, de ezt látnia kell. - Nyújtja a távcsövet a férfinak, hogy a még messzebb járó kis csapat felé mutatva jelezze, mit kell néznie. Persze enélkül is látni az érkezőket, de a fény még nem ér olyan messze olyan jól, hogy szabad szemmel jobban ki lehessen venni őket. Az idősebb katona átveszi a távcsövet és a mutatott irányba néz vele, és csak egy nagyobb sóhaj hagyja el ajkait annak jeleként, hogy igaza volt az ifjú közlegénynek mellette. Az a díszes öltözet... Miért nem tudott reggelig várni, mikor ő nem lesz már őrségben? Figyeli őket egy darabig, a díszes perdai ruhát viselő Rhe-t, a íjjal rendelkező Nylessá-t és a fekete hajú Eowent, utóbbiak meglepő módon emberi ruhába bújtak. Sosem fogja megérteni, miért ez a hóbort a perdai fiataloknál, de biztos így fejezik ki a lázadásukat. Érdekes egy ilyen kíséret a nő mellé, aki öltözete alapján nem lázadozik, sőt nagyon is úgy fest, hogy magas rangú személy lehet, de ezen elmélkedéséből ismét az ifjú katona hangja ébreszti fel, míg figyeli a közeledőket. - Ó, a feketét ismerem! Járt már itt, azt mondták, hogy az egyik kancellárral is beszélt már, de nem tudom melyikkel. És micsoda feneke van! Szavamra, szinte kár, hogy perdai... - A további gondolatokat a felettese metsző pillantása fagyasztja belé, de mielőtt elnézést kérhetne, visszanyomják a kezébe a távcsövet. - Maga jobb, ha idefent marad, katona. - Indul el lefelé a csüggedt és csalódott képű közlegényt hátrahagyva. - Kaput nyiss! - Még le se ért, közben bömböli el magát az idős tiszt olyan hangerővel, hogy neki érezhetően ritkán van szüksége a kommunikációs eszközökre, még ha messzebb lévővel is szeretne beszélni, mert ezt a kiáltást még az érkező perdaiak is tisztán hallhatják. Rögtön mozgolódás is támad, és a kapu egyik szárnyát kezdik el nyitni, de csak félig, még így is beférne rajta egymás mellett két személy, de inkább a tiszt az, aki kilép rajta - egyelőre beengedni mégsem meri őket - és két lépést megy előre, ott várja be a perdaiakat, akiket most jobban szemügyre vehet. Magában meg reménykedik, hogy lebeszélt találkozó legyen ez egy kancellárral, akinek derogált szólni róla, hogy számítsanak rá. Katonás kisterpesz, hátul összefűzött kezek, míg vár, egyenes hát, korra ötven felé közeledik, de korán őszbe fordult haja és rövidre vágott körszakálla, fáradt, sokat megélt tekintete alapján legalább tízzel többnek tűnik. - Frederick Albert Turner, zászlós. Köszöntöm Önöket a Városban. Miben tudunk a segítségükre lenni e kései órában? - Szólítja meg őket és vár kíváncsian, kell-e fordítás, vagy valaki beszéli közülük a nyelvet, és egyáltalán: mit akarnak?! Szavait elsősorban Dana Rhe-nek intézi, biztos nem véletlenül ilyen cifra öltözetű, de míg ideértek, felmérte a többieket is, meg az állatkáikat is, ha látható náluk, plusz rejtett fegyvereket is nézett hozzáértő esőszürke szeme. Ha felpillantanak a toronyra és a kapu tetejére, láthatóan több őr is tartózkodik ott, mindegyiknél valamilyen puska, mellyel készek tüzet nyitni, de egyelőre nem vettek célba senkit, mindenesetre leginkább Nylessát figyelik, hiszen nála látnak fegyvert.
//Aideen és Rhywen//
A város túlfelén Aidenn és Rhywen kiválasztja a leggyengébb láncszemnek tűnő őrtornyot, ami elég messze van a többitől és nincs is a környéken olyan díszkivilágítás, hiszen a raktáraknál kicsi a mozgás ilyenkor és messzebb is vannak az őrtornyok egymástól. Annyira, hogy egész jól meg tudják közelíteni az egyiket a lövéshez és idehallani a két őr beszélgetését, még halk nevetést is egyikőjüktől, de a többi őrtoronytól nem hoz ide a szél sem hangot. A príí dobása jobb megoldás lett volna, mert ugyan közelebb kell settenkedni a toronyhoz, az utólag nézve is ártalmatlanabb hatást keltett volna, hiszen mit mondana a két őr? Jött egy szárnyas cica és elaludtak? A nyilak, bár a wika mérge gyorsan fog hatni találat esetén, mégiscsak drasztikusabbak és kockáztatják vele, hogy az őrök felkiáltanak, esetleg még kommunikációs eszközükkel figyelmeztetik a többi tornyot. A két perdai tehát meg tudja közelíteni a tornyot, sikeres lövés esetén fel is tudnak majd mászni rá, vagy legalábbis át a kerítésen, a kérdés az, hogy sikeres lesz-e a lövés?
0-4 - A lövés sikeres mindkettejüknél, az őrök ugyan nem kapnak halálos vagy súlyos találatot, de a döbbenet beléjük fagyasztja még a kiáltást is és fél perc sem kell, hogy halk tompa puffanással eldőljenek, mint egy zsák és a wika-méreggel bő fél órát nyerjenek a perdaiak. 5-6 - Az egyik lövés sikeres és az őrt másodperceken belül kiüti, a másik lövés viszont úgy éri az őrt, hogy lehetősége van röviden, de élesen felkiáltani, ami miatt a többi őrtoronyban is mozgolódás támad, fényeket kapcsolnak fel, de egyelőre a kerítés előtti mezőt pásztázzák, mindenki a maguk területét. Kérdés, mikor tűnik fel nekik, hogy ez a torony nem csinál semmi ilyet? 7-8 - Az egyik őr kiütve, de a másik nem felkiált fájdalmában, hanem hatalmas lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot a kommunikációs eszközéért nyúl és vészhívást ad le. Szerencsére arra már nem maradt ideje, hogy pontosan behatárolja a helyét, a kódot csak addig tudta mondani, hogy a raktáraknál van a gond, de ott hol? A legrosszabb, hogy erről a perdaiak nem is szereznek tudomást, mert lentről nem látni ezt, csak mikor felérnek, akkor láthatják, hogy ott fekszik a szerencsétlen mozdulatlan, szájához emelt kommunikátorral, szája szélén kicsorduló nyállal. A kommunikátorból idegesen kérdezgető hang jön, a vonal túlvégén lévő bizonyára próbálja szóra bírni a katonát, mielőtt riasztaná fél őrséget. 9 - Az egyik őrt ugyan eltalálják, ám a másiknál a lövés mellé megy, aki azonnal kibiztosítja a fegyverét és míg nekiáll vészjelzést leadni, addig is keresni kezdi a fénynyalábbal a támadót vagy támadókat.
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
Az eddig rendben van, hogy két csapatra fogunk oszlani, de ideje megbeszélni a pontos taktikát. Kik tartanak a Danával és kik én velem a "hátsó bejáraton"? A kis csapat körém gyűlik, ki perdai, ki pedig égi viseletben megjelenve - utóbbiak azért némileg meglepnek öltözetükkel de nem foglalkozom velük néhány másodpercnél tovább, más okból vagyok itt -, majd megkezdjük a hely felmérését és az egyeztetést. Vajon hol hatoljunk be? Melyik lenne a legjobb módszer? Eowen szavaira különösen figyelek, mert Ő az, aki oly sok időt töltött már el az égiek társaságában és járt a Városukban is. Nem értem mondjuk, hogy miért teszi ezt, de most mellettünk áll és segíteni akar Ő is Rodán, így nem most lesz az, amikor számon kérem. Tehát a falaknál vannak megfigyelő készülékeik, amelyeknek hála látják odabentről, hogy mi történik kint, sőt, még távolról is képesek kommunikálni egymásnak. Nem tűnik könnyűnek a küldetésünk, de tudom jól, hogy mit vállaltam. Csak azt remélem, hogy másnak nem esik majd baja miattam. De erős nép vagyunk, tudunk vigyázni magunkra, míg az emberek csak a technológiai fejlettségüket képesek kihasználni, de biztosra veszem, hogy nem fognának úgy össze, ahogy azt mi tesszük. Egységben van az erő. - Valóban, de sajnos nincs nálunk szelídített grodrak... - azzal a lénnyel kapcsolatban egyébként nincsenek is túl jó emlékeim. A hátamon lévő sérülést egy olyan lénynek köszönhetem, és meglehet, hogy soha se fog eltűnni a heg. Igen, akkor szerencsém volt, hogy egy quorsa arra járt, de Ő más, Ő ellenálló, nem pedig az itteniek közé tartozik, és végképp nem rabolna el egy perdait. - Én se kockáztatnám Zyr életét Nylessa. Szerintem amilyen kegyetlenek, képesek lennének lelőni Őt. - de persze, ha ezt a lány kockáztatni szeretné, akkor megpróbálhatjuk, én mégis, inkább a nyilaim mellett tenném le a voksomat. Érzem egyébként, hogy akad más is mögöttünk, valaki, akinek nem kellene itt lennie, de hogy én nem hívtam ide, az tuti biztos és gyermekfelügyeletet se vállalok. Nem nézem le a kislányt, hiszen én is jöttem volna az Ő korában, de akkor se itt lenne a helye, így felé fordulok, amikor megszólal és lassan végigpillantok rajta. - Ez nem játék Py, jobban járnál, ha visszamenél Elorakba. Nem szeretném, ha bajod esne, ez túl veszélyes! - az emberi ruhába öltözés és a nyelvük említése akár egy gyermeki játék, úgy hangzik, így jobban örülnék, ha hátat fordítana nekünk és még addig távozna, amíg megteheti. De érzem persze, hogy ez nem így lesz, így ha ezt tapasztalom, akkor csak szemet forgatom, de mivel nem velem tart, így bízom benne, hogy a Dana majd vigyázni fog rá. Velem egyébként se jöhetne, na azt biztosan nem engedném. Nem tudnék rá is figyelni... Miatta pedig nem vállalnám be a lebukás veszélyét. De a Dana se ért teljesen egyet az ötlettel, hogy amíg Ő a főkapun sétál be, addig mi egy másik utat választunk magunknak, és sejtettem, hogy szóvá fogja tenni, bár itt van és segít, ettől függetlenül szinte a posztjával jár, hogy ezt tegye. - Biztos vagyok benne, hogy le fogják tagadni Roda elrablását, Dana Rhe. De köszönöm, hogy megpróbálsz segíteni és bízom benne, hogy sikert aratsz. - ha kiadják neki Rodát, akkor nem fognak minket észreveszni. Úgy távozunk majd, ahogy megjelentünk, a nyomainkat pedig el fogjuk tüntetni. Mindenesetre ez után rájuk bízom, hogy megbeszéljék az északi kapunál lévő taktikázásokat, abba nem óhajtok beleszólni. Döntsék el Ők, hogy mit fognak mondani, addig én továbbra is az őrtornyokat figyelem. Mindenképpen úgy látnám jónak, hogyha azt támadnánk. Két őr... sikerülnie kell! Rhy mellett állok az ötletében, Ő tartson csak velem, annak mindenképpen örülnék. És valóban jó lenne a föld alól érkezni, de arra most tényleg nincs elég időnk és lehetőségünk se... kockáztassunk hát. - Aki előbb megtalálja Rodát, az hozza ki és kintről jelezzünk egymásnak füsttel, ahogy Rhywen tanácsolta. - részemről tehát megkezdhetjük a terv végrehajtását. A tanács jó, induljanak először ők, vonják magukra a figyelmet és csak az után kezdünk majd neki mi a behatolásnak. Ha útra kelnek, akkor előveszem a két nyilat, melyek közül az egyiket Rhywennek nyújtom, majd ideje megkeresnünk a tökéletes támadási pontot. Kivárunk, amíg a Danáék megérkeznek a kapuhoz, majd a legkevésbé kivilágított őrtorony közelében rejtőzünk. Szinte hallom, ahogy a két férfi beszélget odafent. Az íjat megfeszítem, Rywenre pillantok, majd apró biccentéssel jelzem, hogy mehet. Koncentrálok, majd nemsokára a nyíl már repül is az egyik férfi felé, akit szerencsésen le is döntök a lábáról, de Rhywen áldozata mintha elmozdult volna... A lényeg, hogy a tervünk nem vált be. - A francba! - nincs más esélyünk, mint időben lelőni, mert most megközelíteni túl veszélyes lenne. Talán nem tud időben vészjelzést küldeni, így már nyújtom is az új nyilat a lánynak és együtt próbáljuk meg most már leszedni a másodikat. Valamelyikünk lövése csak talál. Nem bújt el, nem keresett fedezéket, így még van némi reményünk. Nem bukhatjuk el máris egy lövés miatt a küldetésünket...
So, don't get me wrong and definitely don't you dare put this shit on me!
Talán nem is lenne annyira rossz ötlet, ha Pyesle el tudna vegyülni, távolról tudná őket követni és hamarabb észrevenné a bajt, mint mi. A kérdés inkább az, hogy miként tudna figyelmeztetni minket, ha nem várt meglepetés érkezik a nyakunkba a Városba? A magam részéről nem vagyok ideges, még csak meg sem környékez ez az érzés. Nem ez az első alkalom – és vélhetőleg nem is az utolsó – hogy a Városba jövök. Kezeimet a bőrkabátom zsebébe dugom és úgy hallgatom a gyors eszmecserét. - Jogos – adok igazat végül Rhenek, azzal kapcsolatba, hogy nem lenne jó az ellenállókra kenni a késésünket, bár nagyon közük sem kellene, hogy legyen, hogy miért éjszaka érkezünk. Egyáltalán miért furcsa ez? Rejtélyek az égiek. – Nem rájuk, de olykor paranoiásabbak, mint amilyennek kinéznek – habár ezt ő is tudja. – Ki tudja, hogy most mit találnak ki, mit akarnak hallani – vonom meg a vállamat könnyedén. Lehet, hogy ezúttal az én paranoiám beszél belőlem? Mégis jobb ha mindenre felkészülünk az égiekkel kapcsolatba – na ennyit a nyugalmamról. Ügyes vagy Eowen. - Bárkinek, bármit – kacsintok Rhywenre, ahogy a fordításról beszél. Ami azt illeti, fogalmam sincs, hogy a körülöttem állók mennyire ismerik az égi nyelvet. Persze Pyesle elmondta, hogy beszél, Nylessából nem nézem ki – már csak azért sem, amit tudok róla, ahogy viszonyul hozzájuk. Szóval susmákolni nem tudok, ezúttal nem. Végülis most Rodáért jöttünk, nem másért. - Számíthatsz rám – vigyorodok még egyszer a vörös hajú nőre, mielőtt távozóra fognák. Ha arról van szó, hogy rám kell vonni a figyelmet, jobb perdait nem is találhatott volna magának a feladathoz. Ám még mielőtt elindulnánk Rhe pesszmista megjegyzésére csak lágyan forgatom meg a fejemet. - Hát hogyne! – egyezek bele, ám a hangomból inkább irónia tükröződik ki, mint valódi beletörődés. Mert aztán ott fogjuk hagyni, na hogyne. Meg aztán az emberek is annyira akarnák, hogy egy előljárót elkapjanak. Hát persze. A vezényszóra el is indulok a három másikkal perdaival egyetembe és mire a kapuk elé érünk már nyílik is az ki. Ha van rá lehetőségem így felmérem a tornyokat, hátha belátok, vagy látok ott valakit. Ha igen, ha nem, akkor is széles mosollyal fogadom a katonát. - Szép estét, Zászlós – vigyorgok rá hatezer fogammal. A nevét meg sem kockáztatom újra kiejteni, félő, hogy nem menne, rontani az esélyeinken pedig nem szeretnék. – A nevem Eowen, számos alkalommal jártam már a városba, hivatalos ügyekbe. Ezúttal is emiatt érkeztünk, társaságom, Dana Rhe, papnőnk, kinek kíséretében veszek részt, valamint Nylessa – mondatom végén húzom ki kezemet a kabátom zsebéből, hogy láthassa nincs nálam semmi fegyver, fenyegetést nem jelentek rá, ahogy Rhe sem. Az, hogy meg van velünk egy harcos? Talán megmagyarázza, hogy milyen magas rangú személy is van velünk, egyedül pedig nem fogják elküldeni egy fegyvertelennel, egy másik fegyvertelent. Mosolyom mégsem hervad le egy pillanatra sem az arcomról, megvárom még, hogy Rhe mely nyelven szólal meg és ha a perdain, úgy hát minden mondata végén lefordítom a katonának, ám ha mégis tud égiül, így hagyom beszélni. Újra csak felpillantok a tornyok irányába és ha megpillantom azt, kinek oly ismerős voltam – és aki vélhetőleg nekem is ismerős, könnyedén kacsintok rá, jelezve, hogy egyáltalán nem ártó szándékkal jöttünk, ismernek itt már minket. Engem.
A többiek úgy tűnik, jobban aggódnak a príím biztonságáért, mint én magam. Nem mintha én nem aggódnék érte, ha felküldeném a toronyba. Képes nagy felfordulást okozni egymaga is, ha elszabadul és kedvére rohangálhat, na meg bosszanthat másokat. Annyi az egész, hogy az idő nagy részében beéri velem is, főleg, ha van nálam fogára való falat. Azt viszont nem hagyhatom, hogy elvonja társaink figyelmét is. - Jól van, Zyr velem marad – egyezem bele. Rhywen szavai eldöntik, hogy merre menjek. Mivel mindenképp Aideent boldogítaná társaságával, így én a Dana nyomában maradok. Ahogy mondta, a képességem jól jöhet neki. Méreggel kent nyilaim felét Rhywen felé nyújtom. A kapunk így sem biztos, hogy át tudom majd vinni a maradékot. Legalább ezek legyenek náluk, elvégre szükségük lehet még rá. Remélem, hogy nem így lesz, de sosem lehet tudni. - Az a csapat, amelyik kihozza Rodát és meggyújtja a füstöt, azonnal menjen tovább, ne várjon a másikra, nehogy rájuk akadjanak a kutakodó égiek. Ez csupán egy tanács, nem kötelező megfogadni. Egyébként sem tudjuk meg, csak a végén, hogy megfogadja-e bármelyik csapat. Ami a miénket illeti, ha mi járunk sikerrel, valószínűleg előre küldenék mindenkit és csak utána füstölögnék. Ezzel viszont nem most kell foglalkozni. Aki jelenleg terítéken van, az egyébként is Pyesle, akinek megjelenéséért én sem rajongok különösebben. Ő is égi gúnyába bújt, ráadásul jobban, mint én. Nem értem! Ha előre tudom, hogy a kapun át megyek be, eszem ágában sem lett volna felvenni ezt az izét! Erre ők önszántukból felveszik. A bátyám is… Úgy őrizgeti a quorsa ruhadarabjait, mintha valami nagy kincs lenne. Mindegy! Most már ebben kell kibírnom. Talán valamivel nyitottabbnak tűnök majd feléjük ebben a valamiben. - Pyesle, maradj a közelünkben! Ha bármire készülnek, azt meg tudom hallani és időben el tudsz rejtőzni – fordulok először a lány felé, majd pedig a Dana következik – Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy vigyázzak rátok és kijuttassalak titeket, ha baj van. Ha nem veled együtt mennék vissza Elorakba, nem mernék majd Shnee kiképzéseire járni. A szuszt is kiverné belőlem. Ha az nem lenne elég, az apám is segítene benne… - húzom el a szám. Sokszor félt az öreg, de tudom, hogy ekkora hibát ő sem nézne jó szemmel és szigorítana a büntetéseimen, mondván, a jelenlegiekből úgy tűnik, nem tanultam semmit. Ideje indulni. Zyr pillanatok alatt visszabújik táskámba, amikor felnyitom annak tetejét. Íjam kezembe veszem, készen arra, hogy lőhessek vele. A Dana kísérőjeként ez nem kelthet túl nagy feltűnést. Azt inkább nem teszem szóvá, hogy valamennyire én is értem az égi nyelvet. Egyre jobban, ami azt illeti, de még van hova fejlődnöm. Nem, a nézőpontom velük kapcsolatban nem változott, pont ezért láttam szükségét. Így hallhatom, hogy miben mesterkednek. A kapuhoz közeledve adottságom hallásomra koncentrálom. Egy pillanatra meg is torpanok, amikor a nagy zaj fülön talál. Tényleg olyan, mintha odavágtak volna nagy erővel. Először minden csak zúg. A fényforrásaik, a gépeik… Aztán apránként tisztul, ahogy hozzászokik fülem. Léptek, odafent a magasban, fegyverzörgések, ideges szívverések. Egy pedig közeledik. Előrébb lépek, úgy helyezkedve, hogy a Dana és a jövevény közé állhassak. Íjam átpakolom gyengébbik kezembe. Ilyen távból lőni úgysem tudnék vele időben, ráadásul… Elég sok szem figyel minket. Ettől pedig kezdek egyre feszültebb lenni. Nem szívesen tartózkodom egy quorsa társaságában sem. Azért nevem hallatán biccentek egyet. Igen, egyelőre értem, hogy miről beszélnek, meg mégsem szólalok. Talán tényleg nem vagyok reménytelen diák.
Ha fogadnom kellett volna, hogy hazafognak-e küldeni, lazán fogadtam volna az igenre. De most komolyan, csak a korom miatt hátrányos megkülönböztetésben részesülök? Kedves isteneim, adjatok egy jelet, miszerint én, Pyesle, megfelelek ide és maradhatok, nem pedig húzhatok el. Könyörgöm, 14 vagyok, van három bátyám, komolyan azt hiszik hogy képtelen vagyok vigyázni magamra? Beolvadok a környezetbe és szerintem innen közülünk én tudom megváltoztatni a legkönnyebben a kinézetemet a-ról b-re, gondoljunk csak a haj és szemöldök festésre, különböző ruhákra, vagy arra, hogy a családom simán elrejtene és akár máik városba is mehetnék. A családom összetartó, mi egy kirakós vagyunk, egy puzzle, akik csak együtt alkotnak egységet, ha bárki hiányzik, azt megérezzük. Éppen ezért vagyok itt, az egész közösségünk, világunk egy nagy kirakós, senki sem lehet a quorsák fogságában, senkit sem hagyhatunk senyvedni. Alig hiszem el, hogy megtették, hogy tényleg képesek voltak erre, és az isteneim meg engedhették ezt. Szerintük az isteneink nem léteznek. Én ezt nem hiszem el, szerintem léteznek, de ott van már attól bennem a félsz, hogy mi van, ha mégis igaz, ha mégsem léteznek és én csak tévedtem ezzel kapcsolatban, és tényleg csak mese az egész? Én ezt nem tudom elfogadni, hogy az egész csak mese. Léteznek, és kiszabadítjuk a társunkat. Igen, hiába kérné meg, mi megyünk, legalábbis én biztosan. Még sose voltam a simanyakúaknál, nagyon érdekel, hogy hogyan néz ki a városuk, hogyan élnek meg ilyenek. Mint egy kirándulás ez, esküsöm olyan, csak hatalmas téttel. Mondjuk, van pár dolog, mivel megdöbbenthetem az égieket a ruhámon kívül. Mondjuk ha eltűnök. Persze, sokkal jobb lenne, ha nem világítanának ennyire, de ez van. Van táskám, benne pár olyan dologgal, amivel tudok üzletelni, így még azt is mondhatom, hogy csak piacoznék, és számomra mást jelent a reggel meg este. Bár, nem vagyok benne biztos, hogy engednék, még ha épp semmi illegális sincsen nálam. Ó ne már, hogy lenne a szeretőjük anyja egy herender, mikor kiderül, hogy felcsinálta! Lebuktunk, mint chinel phens falatozása közben. Oké, mit csináljak, hova menjek? Macal kérdőn néz rám, hogy na most mihez kezdesz, tekintetében van egy kis én megmondtam dolog. amit meghallok, azt fordítom is magamnak, szükségem lesz rá. Istenem, engem ezért elevenen megnyúznak otthon, jobban félek hazamenni, mint itt lenni. Rajtam nagyon látszik, hogy senki se vállalta igazán magára az anyuka szerepet. Igenis, közelükbe maradok. - Értettem - vigyorgok rá. Danát választom, vele leszek. Macal nyújtózkodik, ő már menne, bárhova csak el innen, nem szokott ehhez, de engem ez az egész elvarázsol. Mosolyogva sétálok, aki rám néz az kb két másodperc alatt elkönyvelhet egy ártatlan csodálkozásnak. Főleg, hogy mindenre színtiszta csodálkozással és kíváncsisággal bámulok, egyszerűen minden is elvarázsol engem még. Szóval ott állok, Nyl háta mögött kb két méterre, Macal mellettem csóválja a farkát és próbálok nem túl elvarázsoltnak tűnni. Nem gond, hogy megláthatnak. Remélhetőleg megoldódik békésen ez.
Hálásan elfogadom Nylessától a nyilakat, így nem kell Aideentől kérnem, noha az sem tart semeddig persze. Ha minden jól megy, nem is kell sok belőle. Aztán szépen el is indulnak, én magam féltem talán legkevésbé a kislányt, ha harcos szellem, nem lesz baj. Különben ide sem jött volna, ettől függetlenül azért remélem megfogadja a tanácsom és nem fog külön utakra tévedni. Ahhoz tényleg kicsi s mint olyan, a quorsa népség sem bántaná talán. De ezekből én bármit kinézek. Ezt követve el is indulok Aideennel kiválasztani a legalkalmasabb tornyot, elhelyezkedünk a megfelelő szögben és egyszerre engedjük el a vesszőt. -Hogy a cladac vinné el... - Maga a tény, nem megölni akarom az átkozottat csak azt eredményezte, hogy kimozdult. Igaz, legalább nem szíven lőttem, akkor Dana Rhe nem örült volna... de így meg csak kalamajkát okoz az egész. Veszek a Nylessától kapott nyilakból rögvest és lövök ismét, próbálva megint nem az ölésre menni, de szerintem itt nem igen van második esély. Ha leadja a vészjelzést, akkor annyi volt, még a Dana és a csapata is bajba sodródhat. -Átmenjünk a túloldalra ha észrevesz? Hátha onnan is elvonják az őröket és ott át tudunk mászni esetleg? Vagy még ott a víz, de azzal rossz érzéseim vannak. - Kell egy B terv, ha nem talál megint a nyíl, avagy sikerül jeleznie. Ha tud jelezni akkor minden figyelem ide hárul és gond lesz. Azért erősen reménykedem benne, hogy két lövésből megleszünk és át tudunk mászni, nem hiába választottuk ezt, ez tűnik a legtarthatóbbnak. Már csak az a kérdés, hogy Shiennel velünk lesz-e?
Rhywen lövése mellé megy, és míg Aideen célpontja kidőlt, mintha ott sem lett volna, addig a szerencsés katona máris a vészjelzésen ügyködik. A két perdainak sietnie kell, mert emberünk nemcsak a kommunikációt igyekszik felvenni a felettesével, hanem fegyvert fogni az ismeretlen támadóra és a fénynyalábbal megkeresni őt. Szerencse, hogy hogy míg azzal van elfoglalva, hogy két kezével megoldja a legalább három kezes feladatot, addig óvatlan lesz fedezék ügyében és felkarjánál éri a lövés pont eltalálva a páncélja rését. A másik nyíl megint mellé megy, de ez most mindegy is, mert pár másodperc elteltével eldől a katona társára borulva. Nem sikerült értesítenie senkit, mert előbb úgy akarta a jelentést elküldeni, hogy körülbelül behatárolja, kik támadnak, honnan támadnak, mennyien lehetnek, mert úgy is ezt kérdezték volna tőle először. Viszont a lámpát felkapcsolta és torony előtti területet kezdte el pásztázni. A perdai nők szerencséje, hogy mikor a méregtől eldőlt, akkor elrántotta a lámpát is, ami így tőlük elég messzire mutat az erdő szélénél. A sötétségben látványos a fénynyaláb, és a közelben lévő két másik őrtorony is reagál rá, ők is lámpát kapcsolnak és arrafelé irányítják, amerre ez is mutat, így van Aideen-nek és Rhywennek esélye megközelíteni az őrtornyot észrevétlenül. Az idő viszont nem nekik dolgozik, előbb-utóbb gyanús lesz a többi őrnek, hogy miért egy fix pontra világít ez a torony, oda, ahol semmi sincs és megpróbálnak majd velük kapcsolatba lépni. Ha Aideen és Rhywen úgy dönt, hogy felmászik a toronyba majd le, akkor bízniuk kell a szerencséjükben:
//Ha bementek a Városon belülre ennél az őrtoronynál, akkor dobjatok 1 kockával mindketten a Kockadobóban: Páros: Észrevétlenül bejut a Városba, talán a lámpa lekapcsolását is meg tudja oldani, de mindenesetre ha bárki jönne is ehhez a toronyhoz, ő addigra eléri a közeli raktárépületeket, melyeknek csak a bejárati ajtajai fölött ég kis lámpa, egyébként jótékony homály borítja a területet. Páratlan: Shaz'or másfele fordította talán a tekintetét ma, mert nincs szerencséje a perdainak. Ugyan bejut az őrtoronyba meg onnan le észrevétlen, de mikor sietne a raktárépülethez, akkor az egyik őrtoronyból éppen kilép valaki, hogy megnézze, mi a francért nem válaszolnak innen és ekkor látja meg a futó alakot. Kibiztosítja a fegyverét és futva megy az illető után, miközben őrtoronyban lévő társának üzen, hogy a fényt irányítsa már erre, valami nem stimmel...//
//Rhe, Nylessa, Eowen és Pyesle//
A zászlós szürke szemei rögtön Eowen-re pillantanak, ahogy ő megszólal emberi nyelven, bár a vigyort még egy halovány mosollyal sem viszonozza, de legalább nem olyan szúrós a tekintete. Arcán az évek során felgyűlt ráncokat elnézve, nem a sok nevetés hagyott rajta nyomot. A bemutatott személyekre rápillant, mikor megnevezik őket, közülük Dana Rhe kap enyhe főhajtást a tisztelet jeleként. Majd a felbukkanó kislányra, Pyeslére is néz, meg a vele tartó zebrakutyára. - Ő is Önökkel van, Eowen... hölgyem? - Teszi hozzá a végén, mert neki végtelenül furcsák ezek az egy nevek, és óhatatlanul is pajtáskodósnak érzi, ha csak annyit mond ki. Még jó, hogy a papjaik kaptak rendes előtagot! - Nem értesítettek minket az érkeztükről, de... Megtudhatom, mi az a hivatalos ok vagy kivel óhajtanak beszélni? - Úgy sejti, ebben valamelyik kancellár keze lesz, az okot meg akkor úgy sem kötik az orrára. Viszont ha kancellár van az ügyben... de ha nem is, akkor is a szótlan papnő elég magas rangú, így nem meri megkockáztatni, hogy idekint ácsorogtassa akár percekig, míg kiderül, mi a fene van. - Jöjjenek beljebb, kérem, amíg utánakérdezek a... találkozójuknak. Viszont az Önöknél lévő fegyvert le kell adniuk itt a kapuban. Távozáskor természetesen magukhoz vehetik hiánytalanul és sértetlenül őket. Biztonságukról magam gondoskodom majd. A... csíkos kutyus kint marad. - Néz Pyeslére, miközben Macal felé bök ujjával, hogy arra gondolt a megnevezés alatt. A sárkánymacskáról nem tud, ha nincs látható helyen, így arra nem vonatkozik a belépési tilalom. Egy élete, egy halála elven megkockáztatja, hogy beengedi a perdaiakat, a túlerővel szemben sokat úgy sem tehetnének. Remélhetőleg. Mindenesetre int a kapuban állóknak, hogy leengedhetik a fegyvert. A perdaiak előtt lép be a kapun és mutatja a kijelölt helyet, ahova a fegyvereket letehetik, talán ellenkezés nélkül. Éppen azon agyal, hogy vajon motozni illik-e ilyenkor, pláne Dana Rhe esetén, mikor a zászlós mellkasánál lévő kommunikációs kis egység is megszólal, noha nem a zászlósnak címezték a szavakat, de a beszélgetést ő is hallja, ahogy a perdai csapat is, ahogy két jelen nem lévő beszélget pont arról a helyről, ahol a perdaiak másik fele tartózkodhat. - Itt a B72-es torony. Mozgolódást észlelt a B73-as torony a Déli kapu fölött. A fénnyel még keressük az okot, nem tudjuk, mit láthatott. - Talán megint sárkánymajmok. A héten ez már a harmadik alkalom lenne, hogy a Városhoz közel merészkednek, és még csak csütörtök van. Láttak már valamit? - Még nem, uram, a B73-as fénye viszont csak egy helyre összpontosít. Megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot az őrtoronnyal, de eddig sikertelenül. - Menjen át, utána tájékoztasson! - Igenis, uram! - Azon perdaiak, akik nem értenek emberi nyelven, csak az tűnhet fel, hogy a zászlós bizony elég gyanakodva kezdi őket méregetni a beszélgetést követően, miközben a perdaiaktól kapott információ szerint megpróbál elérni valami illetékest. - Ha szabad, felajánlanám a közeli őrszobát a várakozás idejére. Nem nagy a kényelem és nem elég elegáns sajnos egy Daná-hoz, de mégiscsak le tudnának ülni és elnézik e szerény körülményeket. - Próbálkozik beterelni őket egy zárt helyre, biztos, ami biztos. Na meg a kaput bezáratni, minél hamarabb, ha bejött már mindenki.
So, don't get me wrong and definitely don't you dare put this shit on me!
A kupaktanács maradék részére már nem is igazán reagálok, ahogy Dana sem, csak várjuk, hogy elinduljunk végre. S amint a kapuk elé érünk már meg is kapjuk az ellenőrzést. Szívem szerint felfüttyentenék, de mégsem teszem. Ilyen szép fogadtatásban sem volt részem. Jó, talán a legelején, de ez most… Teljesen lényegtelen. A mosolytalan arc nem akaszt meg abban, hogy a magam részéről gondtalanul megtegyem. Nem ő az első égi, akivel találkozom. Könnyedén csevegek el vele, mintha mindennap beszélgetnénk. - Oh, igen, elnézést, feledékenység – nevetem el magam jóízűen és közben homlokomra koppintok mutatóujjammal. – Pyesle, a húgom – hazudom könnyedén, mintha mindennapos információ lenne. Nem igazán tudnám megmagyarázni, hogy mit is keres itt, és ez tűnik a legegyszerűbbnek. – Tudom, szerintem is oldalágról van – suttogom azért még viccnek szánva a velünk szemben álló fickónak. – Engem kísér el – állok a fiatal lány mellé, kezem pedig oly óvón kanyarintom vállára, mintha mindennap megtenném. A mozdulat ösztönös, magamhoz is húzom, hogy láthassa a különbségek ellenére testvérek vagyunk. Már csak abban bízom, hogy a lány nem fogja meghazudtolni a szavaimat. - Találkozónk van a vezetőjükkel. Szigorúan bizalmas információkról van szó, így erről sajnos nem tájékoztathatom – húzom el a szám, mint aki tényleg sajnálja az ügyet, de tényleg nem mondhatja el. – Felsőbb utasítás – vonom meg a vállamat is hozzá, együtt érzően. Mindketten csak utasításokat hajtunk végre, nem igaz? Fél szemmel nézem csak, ahogy Nylessa óvón áll Dana elé, még egy sóhajt sem engedek meg magamnak, ugyanis minden figyelmem és minden mosolyom a katonának szól – persze azt a fél másodpercet eltekintve, amíg körbepásztázom a tetőt. - Ez csak természetes – és itt Nylessához is fordulok ám hozzá már perdai nyelven szólalok meg. – A fegyvereket le kell adnunk, kérlek. Anélkül is remek testőr tudsz lenni – mosolygok rá és annyira, de annyira jól esne egy kacsintás, ezt mégsem játszom most be. - Öhm… - fordulok ezután Pyshez. – Sajnálom hugi, de a kutyulink kint marad – vonom meg a vállam esetlenül. – Tudom, hogy rosszul esik – hozzá azonban már égi nyelven beszélek, hogy a katona is hallhassa. – De nem lesz semmi baja, ígérem – teszem vállára bíztatóan a kezemet. Aztán elindulunk a kapuk irányába. Szívem szinte kalapál, fülemen akar kirobbanni, ahogy izgalom minden porcikámat körbe járja. Tudom, hogy ez nem vicc és hogy most életekről van szó. - Kérlek a fegyvert – tekintek Nylessára és ismét perdai nyelven beszélek hozzá. Ekkor azonban a katona mellényzsebe megszólal. Ajaj, most kellene egy figyelemelterelés? - Sárkánymajmok? – lelkesülök tőle. – Azok a legédesebbek, tudja épp most van a párzási szokásuk és a magas helyeket keresik és hát a falak – mutatok magam felé. – Elég magasak, mit ne mondjak és valamiért rettentő mód biztos szeretnék megmászni, hogy ott rakják le a fészküket – intek a fejemmel, hogy ilyen szörnyű csapásokat is ki kell bírniuk az égieknek. - Uram – fordulok felé, és megállok, mielőtt beterelnének. – Esetleg nem mehetnénk a szálláshelyre. Órák óta gyaloglunk és nagyon kimerültek vagyunk – nézek rá esdeklően, tágra nyílt szemekkel. – Még ha ma meg is ejtjük a találkozót, nem tudnánk frissen és üdén ott ülni és minden szót rendesen lefordítani – sóhajtom el magamat. – Csak egy kis felfrissülést szeretnénk, mielőtt az előljárójuk, bocsánat, öhm… - itt keresem a szavakat és elnézek a válla mellett, meredten. – A Kancellárjukhoz mennénk. Kérem, ismerem az utat, tudom, hogy merre van a perdaiak számára kijelölt szálláshely. Lassan már saját szobát is kapok, amennyit itt vagyok – nevetek rá viccesen, kedélyesen. – Kérem – teszem még hozzá.
A terv készen áll, ideje megvalósítani. Két csoportba verődünk, és amíg a többség Dana Rhevel tart, addig mi Rhywennel megpróbálunk máshol bejutni. Az egyik őrtornyot nézzük ki magunknak, de a tervünk csak félig sikerül, mert sajnálatos módon perdai barátom nyila nem talál be. - Nincs gond, próbáld meg újra! Ha nem jön össze, utána kitaláljuk, hogyan tovább. - a B terv tehát szükségszerű, de nem azonnal. Most fontosabb az, hogy leszedjük az őrt, kinek fénnyalábja mintha közeledne hozzánk. De szerencsére sikeres lesz a támadás - de hogy melyikünk nyila talál, azt nem tudom, nem is számít -, így kidől, a fény pedig arrébb kerül. Oda pillantok, az erdő széle felé, de nem húzom az időt, hiszen most minden másodperc számít, hanem intek Rhywennek, hogy fussunk, egyenesen az őrtoronyhoz. Ha szerencsénk van, nem riadóztatott senkit. De ahogy látom, a fénysugárhoz másik is csatlakozik, így felciccenek, de nem hátrálok meg. Ha feljutunk időben a toronyba és nem érkezik más erősítés, talán ki tudjuk majd kapcsolni. Nem mintha értenék a quorsák technológiájához, de valahogy csak megoldjuk. Nem lehet olyan bonyolult. Az őrtorony aljához érve veszem elő a kötelet, majd nemsokára feldobom és pillanatok múlva már fent is vagyunk. Míg Rhywen is felér, addig én megnézem magamnak az őröket, majd megpróbálom kikapcsolni a fényt, de mivel sehogy se akar sikerülni, így csak dühösen belerúgok a szerkezetbe, ezzel kényszerítve kicsit arrébb a fénysugarat. - Menjünk! - jelentem ki, és ha Rhywennek sincs más terve, akkor az őrtorony lejáratához megyünk. Gyorsan körbepásztázom a Várost, és hamar meg kell állapítanom, hogy ez baromi nagy. Fogalmam sincs, hogy merre menjünk, így kérdőn nézek a lány felé. - Nem érzel valamit? - kéne valami kiindulópont. De egyelőre el kellene hagynunk ezt a helyet, mielőtt még ide vonzzuk a qoursákat. A raktárépületeket célzom meg, így egyenesen azok irányába indulok, de ekkor tűnik fel egy ember, aki láthatóan fegyverrel közelít felénk. - A francba! - tényleg nincs ma szerencsénk. Mindenesetre igyekszem amilyen észrevétlenül csak tudok, úgy futni, de sejtem, hogy ez mostantól már nem lesz egyszerű menet. Befordulok az egyik épületnél, majd ott várom be az őrt, hogy utolérjen, ha pedig ez megtörténik, erőmmel állítom meg Őt, így használva a dermesztés képességét, majd ez után veszem el a fegyverét és lazán leütöm vele, majd azt fogva futok tovább, remélhetőleg nem csak céltalanul, hanem Rhywen megérzi idő közben Roda illatát valamerre... A fegyver viszont nálam, és bár én nem tudom használni, ezt a quorság nem tudják. Azt tudom, hogy miként kell feléjük tartani és rendkívül meggyőző tudok lenni, ha akarok, így simán el fogom hitetni velük, hogy lelövöm Őket, ha nem úcs cselekednek, ahogy azt én várom tőlük.
Nem sokon múlik, hogy szemöldököm homlokom közepéig emelkedjen, amikor meghallom Pyesle bemutatását. Ha nem feszélyeznének ennyire a ránk fogott fegyverek, talán még el is nevetném magam. Aztán jön valami, aminek a felét, ha értem. Ez így elég idegesítőnek ígérkezik. Ha csak magunk vagyunk, akkor is valószínű, hogy szükségem lesz Eowen fordítására, miközben hallgatózom. Lehet, hogy később őt is meg kell kérnem, hogy tanítson ezt-azt égiül. Á, még csak az kellene! Inkább nem. Bőven elegen tudnak arról így is, hogy a quorsa nyelvvel fárasztom az agyam. Ujjaim önkéntelenül megszorulnak íjam körül. Tényleg elvárják tőlünk, hogy fegyvertelenül sétáljunk be? Egyenesen az őrre nézek, mondhatni kihívóan. Azt is mondhatnám, hogy vegye el, ha tudja. Nem sok esélye lenne rá, elterelésnek viszont épp elég lenne az a kis civakodás. Feltéve, ha kockáztatni merném békésnek mondható küldetésünk sikerét. - Kitalálhattál volna erre is valamit. Ez a fegyver a húgod védelmére is van – mondom népünk nyelvén, Eowennek címezve a szavakat, kihangsúlyozva a „húgod” részt, amikor újra fegyvereimet kéri. Már épp letenném íjamat, amikor megszólal valami. Ahelyett, hogy vesszőért nyúlnék, a derekamra erősített késért kapok. Mozdulatom megáll akkor, amikor alig egy ujjnyira kihúzom azt hüvelyéből hátam mögött. Fel vagyok készülve arra, hogy jó pár fegyver felém fog irányulni, mégis… Nem volt más, mint reflex. Tolmácsunkon érzem, hogy kellőképp nyugodt. Ebből sejtem, hogy nagy veszély nem fenyeget minket. Egyelőre. - Mi folyik itt? – kérdem őt. Persze sejtem, hogy mi lehet. Valószínűleg felfigyeltek a többiekre és tájékoztattak mindenkit. A beszélő szerkezetet figyelem és igyekszem rájönni, hogy hogy működhet. Tehát ezen keresztül beszélnek egymással. Tartásom mit sem enyhül, amíg meg nem hallom a választ. Egy teljes fordításnak is örülnék, ugyanakkor egy rövid összefoglaló is megteszi. Amint azt megkapom, elengedem késem. Íjam és fehér cladac tollakkal díszített nyilaim a katona kezébe nyomom. Nem vagyok hajlandó csak úgy lepakolni, ha azt mondta, visszakapjuk őket, vállalja értük a felelősséget. Ezt követi késem is, amit kihúzok helyéről, hüvelyét derekamra szíjazva hagyva. Ha akar, játszhat vele nyugodtan. Minél többen vágják meg vele magukat, annál jobb, bár tartok tőle, a rajta lévő tutha méreg hamar lekopna, ha sokan fogdossák. - Próbáld meg elkerülni, hogy zárható helyre küldjenek minket – fordulok újra Eowen felé.
Hogy mi? persze hogy velük vagyok, naná hogy velük vagyok, miért lennék külön, simanyakú idióta? Ajj, annyira értetlenek tudtok lenni néha, már épp megszólalnék, mire Eowen kijelenti hogy a húga vagyok. Végülis, húgnak húg vagyok, mosolyogva biccentek, igen az vagyok, még ha nem is hasonlítunk egymásra annyira, hogy ez könnyen hihető legyen. Hát na, el kell hogy higgyék. Van három bátyám, szóval az, hogy átkarolnak már egy megszokott dolog, de egyből teszem is rá a kezemet és dőlök nagyon enyhén neki. Mintha tényleg a nővérem lenne, én is úgy viselkedek. - Megígérte, hogy majd megmutatja az – pár másodperces hallgatás következik általam az égiek nyelvén – önök városát – nem mondom, hogy lelkes vagyok, de magamhoz képest is az vagyok, pedig én eleve nagyon az tudok lenni. Hát, ha már tesók vagyunk, simán elhiszik azt is, hogy a nővérkémtől tanultam az égiek nyelvét. Aztán, ki hagyna ki ilyen nagyszerű alkalmat? Már alig várom hogy megcsodáljam a várost, vele minden tartozékát, épületét. És behív minket Ácsi, hogy mi van? Hogy kint kell maradnia Macalnak? De én nem akarom hogy kint maradjon, én vele akarok lenni, én szeretném, hogy ő is velünk jönne! Nem, nem, nem, ő jön velem, sírásra görbülő szájjal nézek a nővéremre, mikor megfogja a vállam, megtörlöm a szememet a pulcsim ujjával. - De Wenny – szipogom, én féltem Macalt, nem akarom hogy kint maradjon, ki tudja, hogy mit tesznek vele. Nem akarom, hogy bántódása essen, felelősséget vállaltam érte és orvul elszakítanak tőle! Csak mert idejöttek, nem jelenti azt, hogy mindent megtehetnek. Összeszedem magam, letörlöm a könnyeimet, mert ez nem színészkedés, majd megszólalok – bácsi, ugye majd vigyáz rá? – Nézek rá reménykedve-kérlelően. Mert én azt akarom, hogy jól legyen. - Mozgolódást észleltek – válaszolom halk, remegő hangon Nylessának az anyanyelvemen. Vajon nálam van fegyver? Á, mindegy, csak nincs, asszem legalábbis. Ó, sárkánymajmok, nővérkém kitűnően ad magyarázatot az égiek számára. Mikor mondja a perdaiak számára kijelölt szálláshelyet, ösztönösen ásítok egyet, egy elnyűttet,melyet csak egy nyúzott kölyök tud nyújtani, aki láthatóan fáradt. Huppsz, szám elé a kéz, majd elfelejtettem.
A tervek ritkán élik meg a harcok végét, és ez az emberi meglátás most igaz lesz a perdaiakra is. Elő kellett állniuk a B-tervvel, mely sikeres lett, a második őr is kidőlt, feljutottak a toronyba, és csaknem úgy néz ki, hogy mégiscsak meg tudják ezt csinálni fennakadásmentesen. Csaknem. A reklektort nem sikerül ugyan kikapcsolni, de a rúgás odébb mozdítja és a közeli két őrtorony fényei azonnal lekövetik a mozgást és lázasan keresnek az új megvilágított helyszínen, ahol semmi nem mozdul. Nem is értik. Még fenn van a toronyban a két nő, mialatt hallják, hogy a kiütött katonák kommunikációs eszközei megszólalnak, és nem kell tudni hozzá az égiek nyelvén, hogy kitalálhassák az egyre idegesebb hangnemből: a katonák jelentkezését várják, hogy válaszoljanak már végre. Szorítja a perdaiakat az idő, talán ennek is köszönhető, hogy nem vacakolnak azzal, hogy kihúzzák akár az emberekből, akár az őrtornyokba ékelődött nyilakat, ami még fog galibát okozni. Igaz, nem nekik, hanem a Város túlsó felén lévő társaiknak. De nem fog Aideen és Rhywen sem unatkozni itt, mert az egyik toronyban megelégelhették azt, hogy nem kapnak a szerencsétlenül járt katonáktól választ, így elindul valaki át, hogy megnézze, mi a franc van? Ekkor látja meg Aideen-t futva és azonnal nyomába is ered, mialatt üzen a társának. Lőni is akarna, de egyrészt az a fény késik, így nem elég jó célpont a perdai nő, másrészt be is fordul az egyik raktárépületnél, így takarásban is van. A kanyarnál lefékez a katona is, és lassabban próbál meg kikukkantani az épület sarkánál. Arcára és szemeibe van írva a megrökönyödés, hogy nem számolt azzal, hogy a perdai ilyen közel lesz, ráadásul megérinti őt, amitől úgy összezavarodik, hogy hirtelen a nevét se tudná kinyögni, nem hogy eldönteni, mit is akart a fegyverrel a kezében. Nincs is ideje ezt végiggondolni, mert a perdai ügyesen használja ki a döbbenetét, azonnal lefegyverzi, majd jótékony sötétség borul az elméjére, ahogy összerogyik. Hát így jár az, aki szolgálat közben elhanyagolja a sisak viselését. Ezután láthatják, ahogy több őr fut a másik raktárépület mellett a tornyok felé, amerről a perdaiak is jöttek, és bár nem látják a perdaiak, de ez a szerencsétlen leütött őr azért sem kapott világítást a társától, mert az is lejött a toronyból és átment a másikba. Vélhetően ő riadóztatta aztán a többieket, akik most lelkesen sietnek arra, és egyelőre egyik sem veszi észre a két nőt. Eközben Rhywen képességét használva elég magabiztosan meg tudja mondani, hogy melyik épületben lehet Roda. A nyom elég gyenge, mégis ebben a perdaiaktól steril helyen szinte "világít" neki a sötétben. A gond itt kezdődik: ha befordulnak a megfelelő sarkon a megfelelő raktárépülethez, akkor láthatják, hogy a kis fénnyel megvilágított kapu előtt két őr strázsál. Egyik komoly képpel bámul bele az éjszakába, de testtartásán látszik, hogy pattanásig feszült, nem állva alszik. Míg a másik nézelődik, hol erre, hol arra forgatva a fejét, hol az őrtornyok felé siető katonákat nézve tűnődve mi történhetett, hol arrafelé, amerre a két nő is van. Ha az épületet körbejárnák, akkor látni, hogy egy ablak sincs rajta, az épület maga megmászhatatlan, sima a fala, és ugyan van a túlsó oldalon egy fémkapuja, és az előtt nem áll őr, de zárva van. Kis panel van mellette, amelybe a megfelelő kódot beütve lehet kinyílásra bírni az ajtót, mert kilincs az nincs rajta.
//Eowen, Nylessa, Pyesle és Rhe//
Pyesle bemutatására aprót biccent a zászlós, nyugtázva. Furcsa egy delegáció, annyi szent, de maguk a perdaiak is furcsák és hát csak nem veszélyesek: csupa nő meg egy gyerek. Az oldalágas viccre ugyanúgy nem mosolyodik el, de nem vonja kétségbe. Tudja, hogy a perdaiak társadalma másképp épül fel, mint az embereké, de ettől még náluk is van özvegység bizonyára, meg újranősülés és így lesznek féltestvérek is elég nagy korkülönbséggel. A mozdulat is természetesnek tűnik, meg a kislány is beszéli a nyelvet, ez biztos egy ilyen nyelvileg fogékony család. - Esti fényben valóban különlegesebb. - Csak ennyit mond Pyeslének, ugyanakkor a kutyust kitiltja, neki mindegy a város külleme akár nappal, akár éjjel és az emberek nem rajonganak az állatokért a falakon belül. Az viszont meglepi, hogy emiatt elpityeredik a lány, és mivel nem akar ezzel több időt vesztegetni - vagy talán csak a lebácsizás érintette meg a szívét -, végül sóhajt egyet. - Nem bánom, a kapun belülre behozhatod. De ott kell maradnia, úgyhogy remélem tud parancsot követni. - Leginkább az "ül, fekszik, nyugszik" jellegű parancsra gondol a "bácsi", de ennyi engedményt hajlandó tenni, hátha a tárgyalást ez a gesztus is majd elősegíti. Na meg mert fogalma sincs, hogy ezt a csíkos kutyaforma állatot megeheti-e éjjel bármi odakint vagy sem? Figyelme eztán Eowen-é, aki már magyarázza is, miért vannak itt. - Értem, hölgyem... - Egy kis bizonytalanságot lehet a férfin felfedezni, mikor vezetőt mond a nő. Jó-jó, vezető, de melyik? Na meg hogyhogy nem egy diplomatával beszélnek? De végülis az a kölyök is odafent azt mondta, hogy ez az Eowen nevű mosolygós perdai múltkor is egy kancellárral beszélt. Amíg bejönnek a perdaiak és lepakolják a fegyvereiket, addig magában meg tudja hányni-vetni a dolgot és arra jut, inkább gyorsan utánakérdez, milyen magas rangú tisztek tartózkodnak a városban, minthogy ilyenkor egyesével felzörgesse mindet, aztán kapjon a fejére. Figyel a perdaiakra is, hallgatja dallamos beszédüket, amiből egy kukkot nem ért, de annyit kivesz belőle, mit mondhat nekik Eowen, hogy Nylessa mennyire repes az örömtől és ha fordítani kell, akkor ezek szerint a többiek nem tudnak emberi nyelven. Nylessa hirtelen késhez kapott mozdulata fent egy őr figyelmét nem kerüli el, egyenesen rá szegezi a puska csövét, de mikor a nő elengedi a kés markolatát, akkor az őr is leengedi a fegyvert. Viszont a viselt sisak ellenére is érezni lehet, hogy végig a nőt tartja szemmel míg beljebb nem kerülnek. - Édes? Biztos a sok édes gyümölcstől, rengeteg rájuk a panasz a földekről. - Rá van írva a zászlósra, hogy édes, főleg legédesebb állat néven ő másra asszociálna, de hát ízlés dolga. A párzási időszak kezdetét kénytelen elhinni a perdainak, mert ha valamit ő aztán soha nem figyelt, na az a sárkánymajmok párzási szokásai, helyei és időpontjai. - Nem is biztos, hogy ma tárgyalnak a kancellárral? - Kérdezi a zászlós Eowent, ügyesen eltitkolva, hogy per pillanat még nem tudja, hogy a hétből melyik kancellárról is van épp szó. Közben figyeli, ahogy végül Nylessa is leteszi a fegyvereit - micsoda elavult technológia! -, leginkább őt tartja testőrnek és emiatt veszélyesnek, Eowent tolmácsnak-diplomatának, Pyesle-t meg kíváncsi és szerencsés kislánynak, akit magukkal hoztak. Lehet a Dana tanítványa is vagy mi. A kijelölt helyre került fegyverek látványa a két közelben álló katona figyelmét is felkelti, láthatóan nyakukat nyújtogatva csodálják meg, mert akik nem jártak a háborúban, azok még közelről tán sosem láttak ilyent. A zászlós közben megkapja a kért információt: tehát Callum Jenkins kancellár tartózkodik lent a Városban. Hirtelen meg is nyugszik, hogy itt akkor tényleg egy lebeszélt találkozóról van szó, minden rendben lesz, bár magában felemlegeti kicsit a kancellár megboldogult anyját, amiért a fia nem tud erről előzetesen tájékoztatót küldeni. Mindenesetre így nem meri megkockáztatni a kancellár haragját, ha panaszkodnának a vendégek az ellátásra. Habár nem mosolyog - talán nem is képes rá -, magához képest egész nyájas lesz. - Rendben van, a szálláshelyre mehetnek és intézkedem a frissítőkről is Önöknek, valamint értesítjük Jenkins kancellár urat. Elkísérem Önö... - Eddig jut a beszédben és a kedves invitálásban alig pár lépésnyit távolodva a letett fegyverektől, mert a kommunikációs eszköz újra felhangzik. - Uram, Jones tizedes átment a B73-as őrtoronyhoz, de nem ért ide, nem tudom, hova lett. Segítséget és erősítést kért utoljára tőlem. Átmentem én is és nos... B73-as torony őrsége... szóval... - Mondja már, közlegény! - Nem haltak meg, de nem mozdulnak, mintha megbénultak volna. Nem súlyos a sérülés egyikőjüknél sem. - Sérülés, közlegény? Az isten szerelmére, jelentsen már normálisan, ne kelljen mindent úgy kihúzni magából! Ellenállók járnak a Városban?! - Nem hiszem uram, hogy ellenállók... Nyilakat használtak. Szép fanyilak, és a tollaik... - A beszélgetést hallgatva áll meg a Danáékat kísérő zászlós és fordul vissza oda, ahova letette Nylessa többek között a nyilait, majd azonnal a kommunikátorért nyúl bekapcsolva azt. - ... a tollaik fényes fehérek? - Már nem a nyilakat nézi, hanem a perdai csapatot és sok jót azok a kőszürke szemek nem ígérnek. - Honnan tudta, uram? - Ne lőjenek, csak kapják el őket, akárhányan is vannak! És értesítsék Jenkins kancellárt! - Uram! - Itt lép ki a kommunikációból, de le sem veszi a zászlós a tekintetét a jelenlévő perdaiakról. - Esetleg egy másik Dana is csatlakozik, aki szeret falat mászni? - Teszi fel az évődő kérdést a Danának címezve, de tekintetét körbehordozza mindenkin, talán csak a kislányra nem figyel, hisz csak egy kislány, alibinek hozhatták. - Maradjunk csak az őrszobánál, amíg a kancellár ideér. - Amennyiben ellenállást tapasztal, akkor rögtön kiadja az utasítást, hogy kapják el őket, de tűzparancs nincs érvényben és a Danának ne essen bántódása. Francnak hiányzik, hogy a nyakába varrjanak egy újabb háború kirobbantását még egy rosszkor rossz helyen lévő pap miatt. Ha ki kell adni az utasítást, akkor minden jelenlévőre jut egy-egy páncélos katona, aki igyekszik elfogni, leginkább a kezüket hátracsavarni és összefogni. Persze menekülni is van lehetőség, a kapu bezárásának még csak most kezdtek nekilátni, hogy marasztalhassák vendégeiket, de nagy mérete miatt nem lehet bevágni olyan gyorsan, mint egy huzatos mellékhelyiség-ajtót.
So, don't get me wrong and definitely don't you dare put this shit on me!
Szerencsémre Pyesle hamar veszi a lapot, valóban érti az emberek nyelvét és azt is, amit én szeretnék. Egy piros pont kijár neki. Tényleg, ilyen fiatalon, ilyen könnyen belemenni egy hazugságba és még az arca izma sem rezdül! Szinte mindjárt megkönnyezem! Na de, visszatérve a valóságba. Helyeslően bólintok a fiatal lány szavaira, hogy biza megmutatom neki, hiszen miért is ne tenném? Majd amikor a kis lényre kerül a szó. - Ne aggódj miatta, ügyes kislány, tud magára vigyázni – fordulok újra csak teljes testtel Pyesle felé és bátorítóan simítok végig az arcán. Mintha valóban törődnék vele. Kár, hogy nem osztanak ilyenekért díjat. De végül csak túlesünk ezen és a kapun belülre behozhatja. Így hát eldönhteti, hogy elengedi-e, vagy behozza. Fogalmam sincs, hogy tud-e vigyázni magára, avagy sem. De eddig minden úgy megy, ahogy akarom, ahogy akarjuk és voala, még ha az eszközeim nem is tiszták, máris a kapukon belül vagyunk. De persze Eowen tervez és mindenki más végez. Szikrázó szemekkel fordulok Nylessa irányába, arcomon az izom megfeszül. Mondtam már, hogy utálok másokkal együtt dolgozni? Na épp ezért. - Ugyan, erre nincs semmi szükség elnézést – állok be a harcos elé, bár kelletlenül. Fene sem akar miatta golyót kapni. – Ígérem, több ilyen nem lesz – fordulok vissza Nylessa felé és sokatmondóan tekintek rá és remélem, hogy több ilyet nem akar tenni, mert felkoncolom az első fára. Még ha meg sem tudnám tenni. - Úgy értem, hogy aranyosak, jópofák, bár furcsa, hogy a földeken károkat tesznek, talán tudunk ebben is segíteni önöknek – ajánlom fel, mosollyal az arcomon és úgy csevegek vele, mintha amúgy semmi sem történne. Kérdésére azonban könnyedén vonom meg a vállamat. - Vagy ma, vagy nem ma – mondom könnyedén, közönyösen. – Mivel későn értünk ide, nem tudom, hogy ma még fogad-e minket, vagy már csak holnap. Bárhogy is, egy kis felfrissítés nem árt nekünk előtte, főleg ha ma – tudatom újra, és halántékomat vakarom meg. Vajon miként is mondjam el neki, hogy mire is gondolok valójában? De talán így érteni fogja. Nylessa kérésére csak bólintok. Persze, tereljem el a figyelmüket, ne zárjanak be minket, mi az, lassan isteni fényeket ne hozzak le? Mi vagyok én mindenható? Mint láthatják igyekszem, főleg, hogy bekerüljünk és már bent is vagyunk!!! - Köszön… -kezdek bele, a szavába vágba, amikor felcsendül újra az adóvevője. Az ereimbe megfagy a vér, mégis értetlen és ártatlan arccal nézek körbe. Mondtam már, hogy mennyire gyűlölök másokkal együtt dolgozni? Az ég szerelmére! Mondtam, hogy látnak ezek mindent a kütyüiken keresztül!! És, és? Már bent voltunk! Bejutottunk, erre! Nem tekintek a tollak irányába. A rohadt életbe már! - Hogyan? – tekintek rá értetlenül, enyhén szemöldököm is összevonom. – Nem, Uram, csak négyen vagyunk – ám most nem mosolygok, felismerem a helyzet komolyságát, de nem bírom sokáig, csak két másodpercig. A gondtalan mosoly újra az arcomon ragyog. Még menthető. - Parancsol? – vonom össze a szemöldököm, és eszem ágába sincs teljeseíteni a parancsot. Egy helyben állok. – Két éve! – kezdek bele, akkor is, ha közben elkapnak, akkor is rángatni akarom a karomat, a többieknek csak a fejemmel intek, hogy maradjanak nyugton. Leginkább Nylessa. Elmém sebesen jár, talán tudok fordítani a helyzeten. Talán. Csak kockázatos. - Két éve, rendszeresen járok a Városukba! Megtanultam a nyelvüket, alkalmazkodtam minden furcsa törvényeikhez, szabályaikhoz, de még soha, Soha az elmúlt két évben, nem tapasztaltam ilyen fogadtatást, Uram! – tekintek rá komolyan, kissé szúrós szemmel. Mellkasom le és föl szalad, de nem az idegesség miatt, inkább a mutatott düh és a kellemetlenség miatt. - Mondják csak, adtam okot valaha, hogy ne bízzanak bennem? A két nép jólétét akarom, azt hiszik, hogy kockáztatnék bármivel is? Elorakot képviselem, és a Várost képviselem a vezetőségünk előtt. Az ég szerelmére, Ricky feleségének én adtam tanácsot, hogy mit tegyen, hogy termékeny legyen, milyen gyümölcsöt egyen – intek fejemmel az egyik katona felé. – A másiknak meg én segítettem visszakerülni a városba, amikor egy Molaf fészkébe véletlenül besétált, de még soha hasonló méltatlan körülmények között nem fogadnak. – méltatlankodok továbbra is és ha megpróbálnak lefogni, hát most hagyom, ám igyekszem kiegyenesedni. - Elorak hivatalos követe vagyok, ha a Város fel kívánja bontani a kereskedelmi egyezményt, akkor engedjenek el minket és már itt sem vagyunk. Visszamegyünk Elorakba és elmondjuk a vezetőinknek, hogy miként döntöttek az égiek – dacosan tekintek rá. Rohadt veszélyes játékot űzök, de az ég szerelmére. Eddig még sose fogtak így le! Sose motoztak még így át ennyire, valami nincs rendben. Valóban itt lenne Roda? S remélem, nagyon remélem, hogy a többiek is tudnak viselkedni, mert ha nem?
Bár nem megy minden probléma nélkül, azért sikerül leterítenünk az őröket és feljutnunk a toronyba. A nyilak ott felejtése hiba, de a nővérem iránti aggódásom felülírja a logikát és egyre kevésbé látok tisztán. Arrébb is rúgom a fényt adó szerkezetet, majd nem törődve a kommunikációs eszközökkel igyekszem Rhywennel együtt minél hamarabb bejutni a városba. Értem egyébként a quorsák nyelvét, de most nincs időnk, a női hangom miatt pedig egyébként se lennék képes átejteni őket. Egyéb hang utánzására pedig sajnos nem vagyok képes. A hely baromi nagy, nem nagyon tudom, hogy merre is kellene indulnunk, de mivel kiszúrom, hogy követnek minket, így a legjobb fedezékeket keresem. Egy újabb őr hamarosan ismét ki lesz iktatva, de miután leütöm, arrébb is húzom a tetemét, majd a falhoz ültetem, próbálva kevésbé feltűnő helyre tenni, hogy mégse szúrják ki azonnal. Amíg én ezzel bajlódok, addig Rhywen szagot fog, és közben megannyi őr rohangál, de meglepő számomra, hogy egy helyről. Hmm különös, talán arra lehet Roda? Így védenék? Tartanak tőlünk az emberek, ezzel tisztában vagyok, hiszen megannyi képességgel rendelkezünk, de vajon ennyire gyávák lennének? Lepillantok a fegyverükre a kezemben és végül megállapítom magamban, hogy igen... gyávák. Nem értenek ezek az igazi harchoz. Na de keressük meg a nővéremet! Követem társam utasításait, így megyünk arra, amerre érzi a testvérem jelenlétét, de a hely, amit találunk jól őrzött. Bár csak két őrt látunk, könnyedén ide hívhatják a többieket is, akik nem is olyan régen rohantak el a közelünkben, így jobbnak látom körbejárni az épületet. - A fenébe! Túl jól őrzik... - állapítom meg. Pedig ilyenkor lenne jó áthatolni a tárgyakon, de sajnos ilyesmire se vagyunk képesek, így egészen a másik bejáratig jutunk, melynek fémkapuja utunkat állja. Nem ismerős számomra a panel, így a rajta lévő számok se. A fegyverre pillantok, szívem szerint belevernék egy nagyot, de mi van akkor, ha ezzel hibát követek el és mindenkit ide zendít? A fenébe... - Én elvonom a figyelmüket, te próbálj meg bejutni a másik kapun! - pillantok a lányra, így ha beleegyezik, akkor Ő bizonyára elrejtőzik, amíg én megpróbálom az őröket más felé terelni. Ha pedig velem tartana nos... megteheti, hátha máshol le tudjuk szedni őket. De remélhetőleg most nyíl nélkül, nem biztos, hogy jó ötlet lenne megölni őket, mert még a végén mi is itt hagyhatjuk a fogunkat. Remélem, hogy Roda jól van. Egy közeli épülethez lopózok, majd megpróbálok annak falán felmászni. Biztos akad olyan, amin van létre vagy olyan a fal szerkezete, hogy megmászható, ha pedig ez sikerül, akkor ideje zajt csapni. No nem lehet túl bonyolult ez a fegyver - és ha minden igaz, ki is van biztosítva -, így kinézek egy nem túl messzi célt a távolban. Látok néhány dobozt, melyek teteje le van takarva, de alóla különféle növények lógnak ki, tehát robbanni nem fognak, ez után pedig jön a célzás és az, hogy megpróbáljam a fegyvert szóra bírni. Ha sikerül, akkor bizonyára szépen hátra is fog lökni, de talán az őrök figyelmét felkelti majd és mindenkit abba az irányba vonz, ha viszont nem nos... akkor egy darabig még a tetőn maradok. Végső esetben maradnak a saját fegyvereim és akad nálam azért némi hasznos növény is a holdról. Rhywen pedig remélem, hogy bejut majd... Ha azt veszem észre, hogy én is feltűnésmentesen el tudom hagyni a tetőt és a két őrünk eltűnt - vagy legalább az egyik -, akkor lemászom - akár csak lecsúszom a falon -, majd ha szükséges és marad egy őr, akkor odalopózva hozzá dermesztem meg őt is. Ehhez nem szükséges kéz általi érintés, elég csak a közelében lennem és koncentrálnom, így ha sikerül megdermesztenem, akkor az életerő elszívást használva teszek róla, hogy elájuljon, én pedig bejussak végre az épületbe. Ha pedig más is az utamba áll nos... még tudom használni az erőmet, bár tény, hogy minél többször teszem, annál jobban lefáraszt majd. Végső esetben jöhetnek a tőrök, na meg a nyilaim, attól függ, hogy távolsági vagy közelharci fegyverre lesz szükségem. Kész vagyok harcba szállni a testvéremért!
Habár eddig úgy tűnt, hogy Shaz'or valahova egész másfelé figyelt ezen a késő esti napon, most mégis visszatért a figyelme, mert a két perdai nem bukik le az elrohanó katonák előtt, és Aideen talál egy tűzlétrát, ami a szomszédos raktár tetejére visz fel. Szüksége is van rá, mert a fém épületeket nem úgy képezték ki, hogy jó fogódzót nyújtsanak. A fegyver is ki volt biztosítva, ahogy számított rá, de rutintalansága miatt meglepő erővel rúg vállban vissza a fegyver, lehet mert nem tartotta egészen jól, de legalább a jó vége nézett a célpontja felé. A lövés belezeng az éjszakába, Aideen-nek mindenképpen így hangozhat abból a közelségből, de pár pillanatnál tovább nem cseng a füle és a válla is megúszta, sajog és biztos lesz rajta kék-zöld folt is, de ennyit megért a csel, ami beválik. A lent álló őrök is természetesen felfigyeltek a lövésre, arra is, hogy nem érkezhetett messziről, de arra is, hogy a célpont másfelé volt. Az egyik őr már mozdul is, kibiztosítsa a saját fegyverét, pár szót szól halkan a társának, majd a kommunikátorral küld jelentést és elindul óvatosan a lövés céljának irányába. Ezt az alkalmat remekül ki tudják használni a perdaiak, hogy hatástalanítsák az ott maradt őrt. Rhywen a képességét használva meg tudja őt észrevétlen közelíteni és ezzel besegíteni Aideen-nek is, ugyanakkor a kiélezett érzékszervével felfigyelhet valamire: Roda nyomai határozottan lesznek élesebbek, tisztán kivehetőek, úgy tűnik, mintha a fém épület falának túloldalán haladna, de azt is észreveheti, hogy a perdai nő nincs egyedül odabent, ketten is követik őt. A nagy szerencséjük az ajtó paneljével van: amikor tudatosult az ott maradt őrben, hogy bajban van, nem a kommunikátorért nyúlt és nem is a fegyveréért, hanem az ajtó nyitó panelhez. Vélhetően be akart sietni, ott lelni menedéket vagy erősítést hívni, csak nem számolt azzal, hogy két támadója van, nem csak egy, akit lát. Az ajtó hát kinyílt, és a két perdai beléphet. Balra és jobbra is vezet folyosó, de hallhatóan balról érződik Roda közeledése, még ha őt nem is látni a folyosó kanyarulata miatt, na meg két másik alak közeledése is hallható, akik közül az egyik valamiért le akarja ültetni elég gyatra perdai kiejtéssel Aideen nővérét, és ehhez még lő is egyet, mely a falon koppan hatástalanul. De az csak az első lövés volt...
//Kérlek, a reagokat már ide írjátok: Raktárak Határidő: november 5. (kedd) - 24:00//
//Eowen, Nylessa és Pyesle//
- Talán tudnak, igen. - Felel bizonytalanul Eowen-nek a zászlós a sárkánymajmokra vonatkozóan, mert nem most kellene bevallani, hogy néhány lövéssel el lehet kergetni a gyümölcsösökből azokat a dögöket. Amelyiket meg véletlen eltalálják, nos, egyes katonák szerint egész finom a húsuk sütve. Arra bólint viszont egyet, hogy nem biztos, hogy ma lesz a találkozó a kancellárral, láthatóan elfogadta az érvelést. Mondjuk szerinte biztos ma lesz a találka, úgy hírlik, az a kancellár sosem alszik... Mikor viszont a kommunikátorban a nyilak is szóba kerülnek, amelyek érthetően ugyanúgy néznek ki, mint Nylessa nyilai, hiszen ő adott belőlük Rhywennek, nos, a korábbi nyájasság hirtelen oszlik semmivé és váltja fel a gyanakvás. Eowen jó diplomata, róla semmit nem tud megállapítani, így a másik három résztvevőre siklik tekintete, hátha ők elárulják magukat... vagy megerősítik Eowen értetlenkedését és felháborodását. A két év emlegetésére pillant vissza a zászlós a diplomata nőre, hogy mi történt két éve? Közben odaér egy katona Eowen mellé, és bár sisakot visel, mégis érzi a zászlós, hogy annak mélyén rá néz a katona, megerősítést vár, hogy tényleg lefogja-e a perdait? Közben a többieket is ilyen óvatossággal és feszült várakozással közelítik meg, készen arra, hogy lefogják őket, főleg ha támadólag lépnek fel, de amúgy inkább csak a kört szűkítik körülöttük, mely szintén elég nyomasztó. Még úgy is, hogy az említett Ricky nevű katona még páncélja ellenére is jól kivehetően be tudja húzni a nyakát zavarában Eowen szavaitól. Eowen szavait súlyos csend követi, mely hosszúnak is tűnik mindkét oldal számára, habár csak pár másodperc telik el úgy, hogy szinte a lélegzetvételt is hallani lehet. Na meg a közben újra felcsendülő kommunikátort, miszerint lövés dörrent szintén arrafelé, amerre a kérdéses és gyanús nyilak is voltak, és valaki elindult utánanézni. A zászlós felemeli a kezét, de végül egy intéssel egy lépéssel hátrébb küldi a katonákat, nem pedig azért int, hogy fogják le a perdaiakat. Habár gyanakszik még mindig, Eowen érvelése és fellépése úgy tűnik, célt ért. - Természetesen nem kívánunk felbontani semmilyen egyezséget, ilyenre én nem is kaptam felhatalmazást. Ugyanakkor Eowen hölgyem is beláthatja, hogy a Város déli kapujánál némi... fennforgás alakult ki, és biztosra veszem, hogy az elmúlt két évben egyszer sem fordult elő ilyen, mikor Ön jött ide. Kiváltképp egy Dana társaságában. Ha gyanakvásomat sértőnek találták, úgy elnézését kérem és külön a Dana elnézését is... - Hajt enyhén fejet beszéd közben a zászlós Eowen majd Dana Rhe felé. - ... de nekem az a munkám, hogy gyanakodjak. Nem állítom, hogy közük van a Város túlfelén lévő fennforgáshoz, de gondolom megérti, hogy az egybeesés elég gyanússá teszi a helyzetet, és nekem nemcsak a kancellár épségére kell vigyáznom, vagy az itt élő emberekére, hanem a Városba érkező perdaiakéra is. Talán csak valaki Önökre akarja terelni a gyanút, ezzel kényszerítve a békeszerződés felbontását, és így a Dana is veszélyben lehet. - Talán még mondana valamit, de lassan fújja ki a levegőt elfojtva egy sóhajtást. Nem meri beljebb engedni őket, de nem is meri kitenni őket a Város falán kívülre, mert ha ez tényleg egy összeesküvés mondjuk az ellenállók részéről, és meghal itt a Dana, akkor aztán lehet magyarázkodni, hogy az falon kívül volt és miért nem adtak neki bent menedéket. Hogy tudja utálni a politikát! - Jenkins kancellárt utol tudta már végre érni? - Inkább rámordul a közelben álló katonára, akit ezzel megbízott korábban, de a válaszra még a sokat megélt zászlósnak is egy pillanatra kikerekedik a szeme, mert nem a közlegénytől érkezik. - Sikerült, Turner zászlós. - Komor alak tűnik fel a színen, ruházata éppolyan fekete, mint a haja színe, csak kevés zöld szín töri meg a gyászos küllemet például a felöltő szegélyénél. Elegáns megjelenésű, egyenes, büszke tartással, viszonylag magasra nőtt termettel és nyugodtan a háta mögötte összekulcsolt kezekkel sétál közelebb. A felöltő váll-lapjánál jelzett kancellári jelzés minden félreértést kizár, ahogy az is, ahogy a zászlós rögtön tiszteleg. A katonák csak azért nem, mert nehogy kihasználják a perdaiak az alkalmat valami támadásra. - Köszönöm zászlós, távozhatnak. - De kancellár úr...! - A folytatást a megjelent kancellár rideg kékes-zöld színű szemeinek pillantása fagyasztja a férfiba, aki részben kelletlenül, részben felszabadulva tesz embereivel eleget a parancsnak. Callum Jenkins kancellár míg felméri a perdaiakat ravasz tekintettel, megvárja, míg hallótávolságon kívül érnek a katonák, egyedül a zászlós maradt csak itt némileg háttérbe húzódva. Nem tartott vele testőr, habár a kapu felett maradt még katona, aki megvédhetné őt, de magabiztossága azt az érzést kelti, hogy egyáltalán nem tart ettől az eshetőségtől. - Arról értesültem, hogy találkát beszéltünk meg. Bizonyára a számos teendő az oka, hogy elfelejthettem, különben illőbben fogadtam volna Önöket... Segítene emlékeztetni, hogy miről is lesz szó? - Szavait elsősorban Eowen-nek címezi, mert őt hallotta idefele jövet emberi nyelven beszélni, a többiekről meg nem tudja, hogy mit és mennyit értenek, de biztos kiderül, ha megszólalnak.
So, don't get me wrong and definitely don't you dare put this shit on me!
Szavaimat mélységes csend követi. Szerencsémre még saját fajtársaim sem szólnak egy szót sem, vagy épp nem ellenkeznek, ám a légkör egyre feszültebb, én pedig nagyon nem szeretem ha azt éreztetik velem, hogy egy sarokba szorult vadállat vagyok. Mégis dacosan nézek szembe a zászlóssal, még akkor is, amikor megszólal. Ekkor csak államat emelem meg kissé, de az megnyugtat, hogy a katonák ellépnek tőlünk. - Elnézésüket elfogadjuk – bólintok kegyesen. – De nem értem, hogy miért akarnak összekötni minket olyannal, amihez semmi közünk. Annyira ostobának hisznek minket, hogy egy követ és egy Dana jelenlétével el tudják terelni a figyelmet, hogy máshol, mások támadjanak? – teszem fel a kérdést értetlenkedve, szemöldököm ráncolom, majd fejemet is megrázom hozzá. - Ez enyhén szólva is apzsubr – ejtem ki enyhe akcentussal a szavakat. – Az én munkám a békés kommunikáció, a fegyverek nélküliség, soha, semmit nem tennék a városuk kárára – és ebben amúgy még van is némi igazság. Másokkal ellentétben nekem nincs okom ártani az égieknek. Én inkább tanulnék tőlük. Az, hogy ránk akarják terelni? Csak kelletlenül húzom el a számat, nem is reagálok rá tovább. De patthelyzet alakult ki. - Esetleg, a szállásunkra… - kezdek bele, hátha ezúttal sikerül valamit elérni, de ekkor mordul rá a mellette álló katonára, ám a válasz máshonnan érkezik. Azt hiszem, hogy egy perdaiként fordulunk a jövevény irányába. Fekete haj, fekete ruha, enyhe zöld színnel. Jé! Az árnyalata olyan, mint az én hajamnak. Ajkamon rögtön széles mosoly terül szét. Vállaim leengednek, vonásaim feloldódnak, a korábbi feszültségnek már nyoma sincs a lényemnek. A jelzés a vállánál ismerős. Mikor még elkezdetem idejárni, a helyi rangokat megtanították, noha ezzel nem sűrűn találkoztam még. S már csak pillanatok kérdése, hogy egyedül maradjunk vele. - Uram, minden tiszteletem, Eowen vagyok, Elorak hivatalos követe – lépek előre egyet, jobb kezemet pedig egy széles mosoly kíséretében nyújtom a férfi felé. Ha elfogadja, akkor erősen rázom meg – ahogy ők szokták, ezt is itt tanultam ám! – ám ha nem, az sem baj, a jókedvemen nem ejt csorbát. - Természetesen – bólintok egyet, és a mosoly, a jókedv nem tűnik el az arcomról, habár a fogaskerekek nagyon sebesen forognak most az elmémbe. Pillanatok töredéke alatt kell elhatároznom, hogy hazudjak-e, avagy sem. Megtehetném, még hihetőt is ki tudnék találni. Mégis, arra alapozva, hogy a déli kapuknál mi történik, úgy döntök, hogy nem teszem meg. - Tudomásunkra jutott, hogy a Dana személyes gyógyítója a Város vendégszeretetét élvezi, noha erről a Danát – fordulok ekkor Rhe felé és felfelé mutató tenyérrel mutatok rá. – nem értesítette. A pánik pillanatok alatt eluralkodott, hiszen ez egyáltalán nem jellemző rá. Noha véleményem szerint csak egy apró félreértés történt – mert nem fogom kimondani, hogy elrabolták. A személyes gyógyítósdni… Na hát, azt senki sem mondta, hogy nem színezhetem ki a történeteket. – Egy futárt küldtünk órákkal ezelőtt, egy levéllel, hogyha lehetőségünk van rá, a lehető legmagasabb személlyel szeretnénk ezzel kapcsolatban beszélgetni – direkt nem a tárgyalást mondom, az túl fenyegető. Meghagyom a levegőbe, hogy elhinném, ha csak baleset történt, de azt is, ha a lázadók állnának a háttérbe, noha mindketten jól tudjuk, hogy Roda itt van. Legalább is mi négyen pontosan jól tudjuk.
- Hát az ellenállókat nem az eszükért szeretjük. Mondjuk másért sem. - Bólogat párat a zászlós magában megnyugodva, hogy az elnézés kérést elfogadták, tehát nem úgy kell majd nyugdíjba vonulnia hamarosan, hogy kirobbantott egy háborút, és az a leszerelés se egy Halálcsók formájában jön el hozzá. Igaz, ebben akkor kezd el kételkedni, mikor háta mögül meghallja a kancellár hangját, és bár nem tűnt fenyegetőnek, soha egyiknél sem lehet az ember biztos semmiben. A kancellár figyelme - miután elrendezte a katonákat, hol legyenek és leginkább hol ne - a fekete-zöld hajú nő felé fordul. A színén láthatóan meg se rökönyödik, legfeljebb magában teszi fel a kérdést, hogy ez vajon emberi hatásra ilyen, vagy a perdai fiatalok körében is van ilyen hóbort? De sokkal érdekesebbnek találja azt a nagy mosolyt, amellyel felé fordul a perdai, pláne a bemutatkozáshoz párosítva. Üdítő változatosság végre nem egy semmilyen-kifejezésű, pókerarcú diplomatát látni, és ez, na meg a széles mosoly a kancellár arcára is halvány, udvarias mosolyt varázsol. - Üdvözlöm, Eowen úrhölgy! - Úgy tűnik, az emberek soha nem fogják megszokni ezt a rangnév és vezetéknév nélküli perdai nyelvet. A felé nyújtott kézre lepillant, de a kancellár kezei nem mozdulnak előre, maradnak a háta mögött, viszont enyhe főhajtással köszönti Eowent, hogy ezzel ellensúlyozza a tiszteletlenséget. Hogy is fogná meg Eowen kezét! Nincs fél órája sem, hogy Roda kiszedte az egyik legnagyobb titkát belőle pusztán érintéssel, dehogy fogja a kancellár ma más perdai kezét is fogdosni! Annál is inkább, hogy Roda a másik titkot ha látta is, nem tudta összerakni a mozaikdarabokat, de egy követ, aki így beszéli az emberek nyelvét, sokkal inkább jelenthet veszélyt. - Roppant sajnálatos eset! - Kezd bele a kancellár, miután végighallgatta Eowen szavait, és arcán nem, de kékes-zöld színű szemei mélyén mosoly bújkál. No lám, Roda talán mégis igazat mondott magáról? De a kancellár tudhatja a legjobban, csak mert egy dologban igazat szólt, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a többi nem hazugság. - Remélem a Dana jó egészségnek örvend és nem azért okozott ekkora pánikot a gyógyítója eltűnése és jött ő személyesen ide, mert talán beteg? - Pillant itt el az említett perdai felé, majd a többi perdaira, a fura csíkos kutyaszerű lényre is, ami a kapunál ücsörög, majd vissza Eowenre. Persze nem gondolja komolyan, hogy a Dana beteg, nem is néz ki úgy, nem is jönne akkor el. De akkor mivégre ez a küldöttség? - A levélről nem értesültünk, de biztos meglesz majd érte a felelős, ki nem továbbította. Ugyanakkor engedjen meg egy kérdést: ha a gyógyító nem értesítette a Danát, miként jutottak arra a következtetésre, hogy a mi... hogy is mondta? A mi vendégszeretetünket élvezi? - Erre kíváncsi a kancellár, mert értesülése szerint a katonák ügyeltek rá, hogy ne hagyjanak nyomot, mégis, ahogy Roda megjósolta, érte jöttek, ráadásul meglepően hamar. Egyelőre nem tagadja, de nem is erősíti meg, hogy Roda itt van, mondhatni az időt húzza, egy jelzésre vár a Város túlfeléről.
(10 oldalú.) :