Sötét láp

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Az érintésre, érdekes nyöszörgő hangot adok ki. Naná, hiszen nem tudtam igazából olyan sokat pihenni, mint Josephine. Ráadásul a legszebb álmaimból ébresztett fel, ami külön fekete pont lenne, ha nem nézném el. Így beszéltük meg, így egy szavam sem lehet. Lassan nyitom ki a szemeim, hogy lassan megnézhessem magamnak a mellettem törökülésben ülő nőt. Alig fogom fel a körülöttem levő világot, mikor ő reggelivel kínál. Olyan régen volt részem ilyesmiben, hogy el is érzékenyülök, s hosszúra nyúlik a hallgatásom.
- Jó reggelt Édesem! - ránézek a zizegős energiaszeletre, ami számomra fél fogamra sem lenne elegendő. Ráadásul, azokat a izmokat, amit tegnap érzékelhetett a kezecskéjével, nem ilyen étellel szoktam táplálni.
- Az én adagomat vésztartaléknak megtarthatod. Van nálam saját készítésű szendvics burger. Vagy hogy is nevezzem. - ám nincs időm őt kínálgatni ebben a szent pillanatban, mert kapom tőle a kérdést. Megállok, s egyenesen a gyönyörű szemébe nézek.
- Valami rosszat mondtam tegnap? - valami rémlik tegnapról, s ha már ilyen eget rengető lehet a nő életében, így nem törődve a táplálkozásával, de finoman utána nyúlva elkapva a derekát, magamra húzom a csinos testét. Kinyúlok, s beletúrok a hajába.
- Engem még úgy neveltek a szüleim, hogy a család egy érték. Egy olyan kis közösség, ahol azokkal lehetsz együtt, akikkel szeretsz. Feleség, gyerekek. Természetesen a szülők, nagyszülők beleszámítanak, bármilyen zsémbesek legyenek. - kezem rátalál Josephine arcára, s édesen, nyugodtan cirógatom. Másik kezem a hátát simogatja, néha pedig az oldalához is ér. Sóhajtok egyet, aztán folytatom a beszédem.
- A családban nem lehetsz magányos farkas, egy irányt és célt ad a létezésnek. Leélhetném az életem magányosan, különböző értelmetlen célokkal és irányokkal, de az nem én lennék. Ahhoz nagyon ki kellene fordulnom önnön magamból. Én ezt a tudást örököltem szüleimtől, s szeretném ezt átadni másoknak. Boldog voltam mikor megvolt a családom, s az Igresda család sem korlátozott, meg szólt bele. De Tamara halálával, ezt a szép képet megrongálták, s elvették tőlem. - kezem játszadozik a nő hátán, simogatva őt. S véletlenségből a nagy magyarázásban, rásimul a formás hátsójára is.
- Gyerekeim ebből az egész esetből láthatták, hogy miként lehet elvenni egy egyedülálló férfitől a gyerekeit. Meg lehet tenni, ha megvan hozzá a kellő hatalom, s egy papír. - átkarolom mindkét kezemmel a nő testét.
- Ráadásul emberek vagyunk, úgy vélem a fennmaradásunkhoz ez kell. Lehetne félre dugni, apa vagy anya nélkül felnevelődni, bizonyos családi értékek nélkül. De az különösen veszélyes embereket szabadítana rá az emberiségre. - elengedem, csak hogy a két kezemmel megfogjam lágyan Josephine arcát, s majd egy hosszabb csókkal kedveskedjek itt reggelizés közben. Már ha nincs ellenére, már ha a korgó gyomrom megtöltése helyett beszéltet, természetesen nem rossz akarásból. Nem tudok rá haragudni, sőt mosolyt küldök neki.
- Azokat a gyerekeimet, akik immáron nagyon távol vannak, őket átnevelték. Igresda család tudatosan építette le azt a bizonyos hidat, ami a gyerek és szülő között van. Mikor még az elején engedve volt az ölelés, érintés és bármit mondhattam nekik, úgy legutoljára már csak azt, amit ők megengednek, hogy mondhassak a gyereknek. Ölelést, érintést pedig egyáltalán nem csinálhattam. - tudom, hogy hosszúra nyúlik a válaszadásom, de ha már ennyire mély kérdést tett fel, akkor bizony szépen kifejtem neki.
- Szóval, igen szeretnék gyerekeket, mert úgy vélem nem lenne teljes az életem tőle. Hiányozna nekem azok a csodálatos tapasztalások, amiket egy szülő átél egy gyerek felnövésével. Rossz és jó egyaránt, hiszen nagy felelősség. S szeretnék családot alapítani, mert nem akarok egyedül megkeseredni. - itt aztán elfogy a beszélőkém, de cserébe újra a nőt simogatom itt rajtam, már ha engedte magát. Egy kicsit várok, s rákérdezek.
- Te nem így látod? Meghallgatlak szívesen. S nyugodtan mondhatod, ha nem értesz velem egyet. - biztatom őt, hiszen bármit elmondhat nekem.

Sajnálkozva elhúzom a számat, mikor Edmund ébredezni kezd, de nem hagyhattam tovább aludni, muszáj elérnünk a fuvarunkat hazafelé. A haja simogatását akkor sem hagyom abba, mikor felébredni látszik, elvégre kinyitja a szemeit, de tudom, hogy ez nem mindenkinél jár azonnali ébredéssel. Köszönésére elmosolyodok, szóval nem fogja morogva képletesen fejemet venni a korai ébresztőért és talán nem is rontottam el végérvényesen a napját.
A szerény reggelit épp kezdeném rátukmálni, már levegőt is vettem, hogy ellenkezni kezdjek, mikor kiderül, hogy tényleg egészen felkészülten érkezett. Nagy a kísértés, hogy én lássak hozzá az energiaszeletnek mint egyes hobbitok szerinti teljesen szokványos második reggelinek, de tényleg inkább jobb lesz megtartani vésztartaléknak, ha mégis lekésnénk a „csatlakozásunkat”. Kissé elhajolva tőle visszasüllyesztem hátizsákom zsebébe, de igazából már tűkön ülve várom a Választ. Egy egyszerű igen-re vagy nem-re számítottam ilyen kora reggel letámadva őt, helyette először egy visszakérdezés érkezik. Már ez is meglep, hát még maga a kérdés. Vajon milyen logika alapján jutott először ez eszébe? Hagyom, hogy visszahúzzon, egészen magára.
- Nem, dehogy. – Sietek azonnal a válasszal s megvonnám vállamat, de így rajta fekve ez olyan furcsára sikeredik, mintha a nyakam tikkelt volna be, úgyhogy inkább a magyarázatot folytatom. – Tudom, hogy nem az első randi utáni reggelen szokták az emberek ezt megvitatni. Csak hát az jutott eszembe, hogy ez még egy elég fontos kérdés és tekintve, hogy te most még kvázi költözöl is… nem tudom, csak gondoltam, fontos lenne erről is beszélnünk.
Az én válaszom nem tűnik kimondottan összeszedettnek, talán még némi ellentmondásba is keveredtem, nem vagyok biztos benne. De kit érdekel, mikor nem egy egyszerű választ kapok.
Figyelmesen hallgatom és minden szóval, minden gondolatával, amit megoszt velem, szélesedik mosolyom. A cirógatások és csókok közepette néha még halkan kuncogok is. Néhány kijelentésnél aztán még bólintok is, amolyan megerősítésképp, például igen, engem is hasonló szellemben neveltek a szüleim. De nem kotyogok közbe, csak hallgatom és figyelem vonásait.
Mire azonban elér a Válaszig, leegyszerűsítve az igenig, az én vonásaim egészen megdermednek (és nem azért mert épp megfogta a fenekem).
Titokban reméltem ezt a választ. Vágytam rá. Edmund ajkára csúszik pillantásom, ahogy igazi, bensője legmélyén égő tűzzel beszél a család és a gyerekek szentségéről. A racionális énem persze félt ettől. Buta voltam. Rettegnem kellet volna ezt a választ.
Gyorsan elpislogom feltörni készülő könnyeimet, mielőtt ellepnék szememet, másként ilyen közelségből könnyen kiszúrhatná őket. Mostanra én már végigpörgettem a lehetséges kimeneteket (nem mintha jó lennék benne, a tegnapi találkozóra is rengeteg szcenáriót felvázoltam és Edmund jól meglepett a döntésével) és máris azt vizionálom, ahogy Edmund elsétál tőlem, akár most Elorak felé, akár Rebelliumban egy másik nővel, mert a következők után hogy máshogy is folytatódhatna a történetünk? Megköszörülöm torkomat válaszom előtt.
- Ezek nagyon kedvesek gondolatok. – Egy gyors szájra puszival erősítem meg véleményemet. – És talán tényleg jó, hogy még az elején tisztáztuk ezt.
Még egy mosolyt kisajtolok magamból, aztán ha enged, akkor lecsúszok mellé majd térdeimet magam alá húzva ülök le, kezemet még mellkasán hagyom. Egyébként utóbbi megjegyzésemben már nem vagyok olyan biztos. Talán tegnap kellett volna erről beszélnünk, vagy a reggelije után, vagy három hónap múlva, vagy nem is tudom, most csak azt érzem, hogy borzasztóan nehéz levegőt vennem, mármint nem kapkodva, mindkét fülem ég, zúgnak is, ujjaim meg jéghidegek. Egy pillanatra még a szemeibe nézek, aztán lekapom róla tekintetemet és a mellkasán nyugvó kezemre fókuszálok inkább.
- De én mindezt, az új családot, nem tudom neked megadni, sajnálom.
Szándékosan nem térek ki a fizikai akadályokra. Nem akarok a fejével gondolkodni vagy helyette dönteni, de amilyen hősszerelmes típusnak ismertem meg idáig, még a végén megerőszakolná a vágyait és lemondana valami esszenciálisról miattam, ha elmondanám a teljes választ… tessék, ezzel mégis döntöttem helyette. Pedig hogy utálom a filmekben, mikor ezt csinálják a szereplők, csak feleslegesen gerjesztik a drámát. De ez most más, ez nem mese, hanem valóság, a rideg valóság. Elhúzom kezemet is és egyszerűen az ölembe ejtem a másik mellé.
- Nem tudom, hogy ez mennyiben befolyásolja a döntésedet. Ha akarsz, még visszamehetsz, vagy természetesen folytathatjuk az utat.
Mozdulatlan maradok, míg válaszára várok, de gyanítom, hogy az sem lesz egyszerű. Vagy ha nagyon megbántottam – ami egyáltalán nem állt szándékomban –, akkor talán mégis. Illetve ha kérdez... hazudni nem fogok természetesen és akkor ... a végén lekéssük a fuvarunkat is.

Nézem Josephine bájos arcát, ahogy játszik rajta az érzelem. Nagyon kellemes ébresztésben volt részem, s egyáltalán vette el a kedvemet, az egész. Inkább ha a nő megtisztel a bájos mosolyával, akkor én visszamosolygok rá. Kinál engemet egy energiaszelettel, de az számomra édes kevés lenne. Lehet, hogy sok kalóriát hordoz magában, de ha egyszerűen nem tölti meg a hasam, akkor semmit sem ér. Úgy érzem jelen pillanatban, hogy Tamara halála után szabad lehetek, s új dolgokat tapasztalhatok meg, s ebben tökéletes társam lenne Josephine. A találkozásunk, az egymás felé nyújtott dolgok, s hát természetesen a kémia sem kizárható tényező. Kora reggeli beszédre invitál ez a gyönyörűség, egy igen komoly témára. Én pedig könnyedén válaszolok neki, korgó gyomorral.
Hallgatom a válaszát, hogy ő mit mond, mibe burkolózik. Hagyom, hogy kifejtse a gondolatait, s én mindvégig türelmesen, de tekintetemmel simogatva lényét nézem őt. Csodálatos nő, s szerencsésnek érzem magam. Minden a legnagyobb rendben! A fenét, egészen addig pontig, míg meg nem dermedt arcot nem vág. Nem tudom hirtelenjében mire vélni, s kiül az arcomra a zavarodottság. Valamit elrontottam, velem van a gond? Hirtelen olyan felemet láthatja a szépség, amilyet csupán a volt feleségem.
- Mih? Tuti rosszat mondtam? - hangom kétségbe van esve, hiszen nem akarom, hogy itt hagyjon, hogy ki legyek kosarazva. S ő valami ellen küzd, szóval a szavaim rosszul sültek el.
- Ne haragudj, hogy faragatlan bunkó vagyok, csak ne...- beharapom az ajkaim, mert valójában fogalmam sincs már, hogy mit csinálok, meg úgy általában miket beszélek? Biztosan jót mondtam, ha idáig jutottunk? Teljesen meg vagyok semmisülve. Hiába biztat, hogy elején szöveggel, meg egy szájrapuszival, úgy érzem, hogy a baj nem ment el tőlem. Lekerül rólam, s én nem merek ellenkezni. Csak riadt szemekkel figyelem, hogy kissé begubózva a nő, ott hagy. Isten csapása vagyok! Csak tudnám, hogy hol rontottam el? S a fájó dolog akkor ér, mikor közli velem, hogy nem tudja megadni nekem a dolgokat. Miről van szó? Mi áll az utunk elé? Érthetetlen, de értékelem az őszinteségét. Meg úgy általában érzem rajta, hogy ezen szavakat szintén nehéz lehetett így elmondani. Mi áll az utunkba? Nem! Nem teheti! Nagyon zavar a helyzet, s felordítanék, mint egy megvadult oroszlán. De még hiszek a nőben, csak bizonytalan vagyok és a többi. Rákérdezzek, vagy sem? Mitől nem tudja nekem megadni? Ezen kezdek el agyalni, aztán nehezen jutok el odáig, hogy a jó drágalátos Dominiumi rendszer, s esetlegesen Josephinének lehetnek fizikai gondjai. Ennyire beletrafáltam volna? Ha igen, akkor el tudnám viselni? Magamban sorra kezdem felrakni a kérdéseket, amit sorra válaszolok meg.Végül oda jutok, hogy nem akarom Josephinét elhagyni, s végül ez a szülői dologból tán kikoptam. Sőt igazából, talán tartok tőle egy kicsit. Harmadik gondolatként meg beugrik, hogy akár lehet vállalni gyereket, árvákat. A háború sajnos hozza ezeket. S hússzor gondolom át magamban, hogy végül a hosszúra nyúló hallgatást megtörjem szavaimmal.
- Édesem, máskor kérlek ne ijessz rám ennyire. - s felkelek a helyemről, hogy egyenesen vele szemben üljek. Megfogom mindkét kezét, s megcsókolom a kézfejét lágyan.
- Nem akarom, hogy elhagyj csupán azért, mert nem tudod megadni nekem azt a bizonyos dolgot. Nem gond. Tudod nem mertem bevallani neked, hogy mióta elvették tőlem a gyermekeim, úgy teljesen meghaltam. S napról napra halottá váltam. Elérték nálam, hogy ne érezzem magam jó szülőnek, s mára már tudom, hogy nem vagyok az. Ott egyből kellett volna összetépnem azt a hülye papírt, míg lehetett volna, s szerezni magam mellé támogatókat. Elbuktam Josephine, elbuktam. - könnybe lábad a szemem, miközben rá nézek. Ennyire még Tamara előtt sem nyíltam meg, ilyen hamar. De ez a mély seb felszakadt. S mi történik ezután? Nos, némán ott kezdek el sírni, hogy megtisztuljon a lelkem, s felszabadultabb lehessek. Ha megáll a könnyezés, s valamennyire a szipogáson túlestem, akkor jön a tűz, aki még mindig akarja Josephinét.
- De már megint, az időt nem számolod bele az egészbe. Az idő eldönt mindent, s még jomagam sem tudom, hogy most azonnal akartam volna, vagy öt év múlva. Ez nem olyan dolgok Josephine, hogy máris és csettintésre, s én sem vagyok olyan, aki megrendíthetetlen. Nagyon is sérülékeny vagyok. Könnyen, kihasználható hiszen az étkezésem nem egyszerű. Ha nem olyat eszek, ami nem tetszik, akkor attól rosszul leszek. - magam sem tudom, hogyan keveredtem idáig, de talán meglepő lehet, hogy kicsúszik a számon a következő.
- A piszkos fenébe! - s mi teszek, letámadom finoman Josephinét. Nem magamra húzom, hanem lágyan rávetem magam, de ügyelek arra, hogy nem a psizkos padlóra, hanem a meleg hálózsákomra. Rásimulok, s heves forró csókkal kinálom meg az ajkait. S Josephine érezheti, hogy ez nem itt fog megállni, mikor a nyakára adom a következőt, s egyik kezem pedig rásiklik a ruhán keresztül a formás keblére...

Nehezemre esik válasz nélkül hagyni Edmund abszolút jogosan döbbent kérdését. Aztán ráadásul teljesen téves következtetést von le, hiszen olyan messzire van az előző kitárulkozásával a faragatlan bunkó státustól, mint ide a Föld. De hogy mondjam ezt el neki, mikor aztán meglehetősen egyértelművé teszem, hogy izgalmasan indult a kalandunk, de a közös része idáig tartott? Elmacázhatna velem, persze, biztos élvezetes lenne, de akkor csak az idejét rabolnám, azt pedig nem szeretném.
- Nem, dehogy. – Röviden megrázom fejem. –  Ne butáskodj, te nem… nem voltál az.
Így aztán belülről harapok az alsó ajkamba, kissé beszívva, nehogy mégis kicsússzon valami bővebb válasz, holt reményekkel kecsegtetve. Azt viszont nem hagyhattam, hogy azt gondolja, hogy ő csinált, vagyis mondott rosszat, mikor épp ellenkezőleg. Legalábbis az én szememben.
Fáj, hogy ezt nem mondhatom meg neki. Felismerni vélem az ő tekintetében az én fájdalmam tükörképét, vagy ahhoz valami nagyon hasonlót. Mély levegőt veszek, jó volna sóhajtani egyet, de visszafojtom, itt most nem én vagyok a megbántott. Csapnivaló egy reggelt hoztam össze, nem is tudtam, hogy ilyen tehetségem van. Ha lehetne, valami másfajta tehetséget kérnék, de azt hiszem ez nem kívánságműsor.
Lassan szinte tapinthatóvá válik a megsűrűsödött csönd közöttünk, vagy az a feszültség volna? Kezem fixírozásából kénytelen vagyok újra Edmundra pillantani, hogy az arcáról próbáljam leolvasni a gondolatait vagy ha az lehetetlen, akkor az érzelmeit. Utolsó pillantásommal meglehetősen zavarodott állapotban hagytam, most ezzel szemben inkább olyan, mintha nagyon erősen gondolkodna valamin. Ez meglep, elvégre nem valami bonyolult számtanpéldát adtam fel neki. Hah! Jut eszembe, arra valószínűleg csípőből mondaná a választ, elvégre a számok az ő világa. Próbálom megfejteni a dolgot, de úgy tűnik ő közben megtalálta a megoldást, vagy legalábbis valamilyen elhatározásra jutott, de én nem erre számítottam.
- Ijeszteni? Én? Én, én nem…
Szaporán pislogok, miközben felül szemben velem. Aztán a tiltakozásomat is elfelejtem, mikor kézcsókot kapok, mint régen. Nem, nem úgy régen, mint párszáz éve volt szokás, hanem mint két hete a Szurdokban régen. Ez a reakció nem volt az általam elgondoltakban. Lehet fel kéne adnom ezeket az előre tervezgetéseket, láthatóan vacak teljesítményt nyújtok ezen a téren (is).
- De.. de..
Próbálok közbeszólni, ellenkezni, de közben magamat szidom. Rossz volt a szóhasználatom. Azt nem mondhattam, hogy „nem akarok” családot alapítani, mert az egyértelmű hazugság. Azt kellett volna mondanom, hogy „nem fogok” családot alapítani vele, az olyan lett volna, mintha ez lenne a döntésem. De így, hogy „nem tudok”… gyanítom kilogikázta, hogy valamilyen egészségügyi gondom lehet, elvége a dominiumi rendszerben nőttünk fel, ahol a méhről való lemondás nem ritkaság.
De nem ezért nem szólok végül közbe, egyrészt nem is tudom, mit mondhatnék hirtelen a „de..de..” dadogásom után, másrészt ez most nem rólam szól. Az idáig is egyértelmű volt számomra, hogy bántja a gyerekei hiánya, ahogy elvették őket tőle, hogy eltávolodtak egymástól. Ez a mardosó önvád és ennek bánata idáig nem volt nyilvánvaló, palástolta, amit megértek, hisz olyan friss még köztünk..tulajdonképpen minden. Ez viszont nem akadálya, hogy ösztönösen átkaroljam még mielőtt megjelenne az első könnycsepp a szemeiben. Most én vontam őt magamhoz, és tartom, amíg csak meg nem nyugszik és/vagy ki nem bontakozik ölelésemből. Akkor én is elpislogom könnyeimet, amik miatta, érte szöktek szemeimbe.
-  Akkor kiiktattak volna, így vagy úgy, de megszerezték volna a gyerekeket. – Nem ismerem azt a családot, de nincsenek kétségeim szavaim igaza felől. – Nem buktál el, életben vagy, még csak most kezdődhet a második menet.
Megint csak nem akarom hamis reményekkel kecsegtetni, de nem is kell temetni a dolgot, még akkor se, ha szerinte már a gyerekek is szeretik új életüket. Szerintem igenis fel kell ajánlani nekik a választás lehetőségét.
- Aki ennyire ragaszkodik a gyerekeihez, az nem rossz szülő.
Fűzöm még hozzá, mielőtt visszakanyarodnánk a meddő vitánkra – hah, érted a szóviccet, meddő, mint… szóval érted. Hátrébb húzódok és mostanra pár gondolatot sikerült összekaparnom, habár van abban ráció, amit Edmund mond, de azért elszántan próbálom továbbra is meggyőzni igazamról.
- Rajtam nem segít az idő, sőt… Ha most még 1 százalék esélyem lenne teherbe esni, az is minden egyes nappal csökken. És elég egyértelmű, hogy ha nem is most, de egyszer szeretnél még újra apa lenni és ez fantasztikus dolog és én ezt az élményt nem akarom elvenni tőled. Mert elvenném, ha velem maradsz. Tudom-tudom, lehet két hónap múlva simán szakítunk és felesleges a dráma, de ha nem? Ha minden sunshine & happiness marad? Akkor én legyek az, aki végül megkeseríti mégis az életedet? – A táplálkozási gondokra nem térek ki, csak elraktározom magamban mint megoldandó problémát. – Ezért jó, ha mi nem bonyolód…
Nem sikerül befejeznem a mondatomat, mert Edmund visszafogott szitkozódása megakaszt, aztán meg hirtelen foglaltak lesznek ajkaim. Heves csókját viszonzom és hajába túrok, míg ujjaim a tarkója mögött összekulcsolódnak. Csak akkor ocsúdok, mikor a hálózsákján fekszek már. Korábbi szavaimmal igencsak ellentétesen reagáltam közeledésére, de most egy picit elfordítom a fejem, hogy megpróbáljak tisztán gondolkodni.  
- De…de mi nem…
Úgy tűnik, hogy az összetett beszéd az elmúlt percekben -az előbbi kivételt nem nézve- nem jellemez engem. Most se tudom befejezni. Mi mi nem? Mi nem vagyunk már együtt? Hát kimondtuk valaha, hogy járunk? Persze nem, mert nem vagyunk a hatodik osztályban és hát ez még csak az első randink volt. De azt kimondtuk, hogy nem is vagyunk együtt, hogy nem érdeklődünk egymás iránt? Nem, igazából azt se. Az az egy tűnik biztosnak, hogy erről a témáról egészen máshogy gondolkodunk, de most gondolkodni? Vétek, mikor kezeim elhagyva korábbi posztjukat rátalálnak valahogy Edmund hasára, míg Ed keze mellemet simítja. Ezek után nem csak azért nem tudom befejezni a mondatot, mert fogalmam sincs megint, hogy mit mondhatnék, hanem mert most én csókolom a férfit ugyanolyan forrón, ahogy ő kezdte, hacsak most neki nem jut eszébe valami őrülten fontos megvitatandó kérdéskör.

Amit mond nekem Josephine nem igazán jut el hozzám, mármint a szavai. Hiszen, amióta az vizionálom a fejemben, hogy örülten jó köztünk a kémia, s még valami új dolognak az elején vagyunk. Az események, a hév mindent megváltoztat közöttünk, s ha gondolkodni kéne, akkor inkább úgy mondanám, hogy eldobtam az agyamat. Ami igazából meglepő, hogy a nő viszonozza a hevességgem, ami meggyőz arról, hogy nincs ellenére a dolog. Sokat gondolkodtam, hogy miképpen lehetne kivitelezni, hogy mi ketten át tudjuk magunkat adni a kémiánknak. Az én meleg hálózsákom alólról takar bennünket a felfázás alól, míg a nő hálózsákja felülről takar bennünket. Melegben vagyunk mind a ketten. S ekkor a nő csókja, amit viszonoz hát tovább pörget engem. Nem csak ajkaimmal támadok, hanem bevetem a nyelvem is, hogy szinte mámoros érzésem van. Míg a nő ruhába csomagolt telt idomait kényeztetem, utána döntök úgy, hogy ez az emésztő tűz többre hív. Egyik kezem alákuszik öltözetének, hogy végül ügyesen kisegítve a csomagolásból a melleit, végre érezhessem kezeim alatt. Míg a másik kezem, megtalálja módját, hogy bekússzon a bugyija alá...
...Időérzékem jócskán elment, de végül sikeresen felöltöztem. Készen arra, hogy folytassuk a napot. Mikor érzékelem a nő felöltözését, akkor azért odalépek hozzá, elkapom a derekánál, s magamhoz lágyan vonva, végül hátsóját tapizva a fülébe mondom.
- Ezt valamikor megismételjük édesem - fogalmam sincs, hogy a szexiség skálán mennyire hatásos, de lényegében arról biztosítottam, hogy nem csupán egyéjszakás kalandnak szánom őt. Belesimítok a kisimult arcába, látom rajta, hogy ez a kis dolog közöttünk jól sült el.
- Nem csak vér szerinti apa lehetek, hanem fogadhatunk árva gyereket magunkhoz. - térek vissza a téma fő sodratához, s sokkal inkább mosolygok rá. Kár tagadnom, hogy jól esett megdönteni Josephinét. A kémia közöttünk szerintem, nagyon müködik, s szerintem a mostani eset után ki tudja még mi lesz.
- Úgy hiszem, hogy biztosan lekéstük a találkozót Édesem. Én nem bánom, a vadonban ketten jól elleszünk, míg hozzátok nem érünk - nézek rá bűnbocsánatot kérően. Azt hiszem, hogy túlságosan elragadtattam magam. S a helyzet az, hogy titkon bennem van még ez a tűz. Ha a nő nem viyáz, akkor bizony nem vállalok felelősséget azért, hogy esetlegesen úgy járunk mint most. Talán ez szintén a kettőnk közti kémia hatása. Tán láthatja a szemeivel, hogy a betakart keblei irányába lesek.
- Készüljünk, s haladjunk - ezzel egy sóhajtás keretében, többször hajolva, s izmos faromat mutatva készítem össze a saját csomagom.

Hosszasan nyújtózok, jól esik, ahogy csontjaim halkan roppannak, most már egészen ruganyosnak érzem magam. Utóbbi persze nem a nyújtózásnak köszönhető, ezt szerintem senkinek se kell magyaráznom. Félreérthetetlen vigyorra húzódik ajkam és kis híja, hogy visszafordulva a férfi felé, Edmund vállába fúrva arcomat kuncogni ne kezdjek magunkon. A tegnapi sok évődés meghozta gyümölcsét és ugyan szöges ellentétben áll korábbi véleményemmel a kettőnk kapcsolatát illetően, mégse bánok semmit. Próbáljon meg valaki kiigazodni rajtam, mert nekem nem megy túl fényesen a dolog.
Ahogy Ed felkel mellőlem és egy kis szellő végigseper pőre bőrömön, tiszta libabőr leszek, jól esik még kicsit a két hálózsák melegébe visszaburkolózni. Ugyan egyszerre érzem magam teli energiával, mégis olyan könnyű lenne szundítani is egyet. Sóhajtok egyet. Ezt persze most nem engedhetjük meg magunknak, szóval kelletlenül, de elkezdek ruháim után tapogatózni. Alsóneműimet és felsőmet is a hálózsák rejtekében cibálom magamra. Nem szégyenlősségből, habár talán valamennyire mégis, de leginkább azért, mert még nincs kedvem a reggeli friss levegővel találkozni. A nadrágom viszont meglehetősen távolra került, kénytelen vagyok én is felkelni. Miután felvettem, sőt, csizmámba is belebújtam, arcomba hulló tincseimet rendszabályozom meg egy gyors fonattal, amit aztán a copfomba kötök bele. Most kabátom keresésére indulok, amire a takaróként használt hálózsákom alatt bukkanok rá.
- Valamikor? – Kérdek vissza ajakbiggyesztve s immár felegyenesedve. – Ez elég megfoghatatlannak, sőt majdnem távoli eshetőségnek tűnik.
Könnyű visszasüllyedni a tegnapi játékos hangnembe, még akkor is, ha épp a fenekemet fogja immár cseppet sem plátói módon.
- Ez.. igaz.
Ez a kijelentésem viszont óvatos. A köztünk történtek után én is érzem, hogy jelenleg felesleges erőltetnem a különválást. A mumuson túl vagyok, elmondtam a dolgot, Ed nagyjábólképbe került, ha így is folytatni akarja… nem fogok ellenkezni. És amíg ő ilyen ötleteken agyal, addig nem úgy tűnik, mint aki szakítós-szexnek gondolja az előbbi összegabalyodásunkat.
De kimondottan bátorítani se akarom, kiegyezek abban, hogy most akkor elmacázik velem és a többi majd alakul idővel. Igaza volt ebben (is) Edmundnak korábban.
Legszívesebben megölelném egyébként ezért a ötletéért, de akkor megakasztanám a hálózsák összecsavarásában, szóval inkább én is folytatom a pakolást, most épp a késemet és a Styx-öt veszem újra magamhoz.
- Ez igencsak valószínű. – Legszívesebben homlokon csapnám magam. Ezt mondhattam volna korábban: De mi nem fogjuk elérni a fuvarunkat. De nem mondtam, eszembe se jutott, szerintem ez is sok mindent elárul. – Mindenesetre úgyis arrafelé megyünk, ha valami őket is feltartóztatta, akkor akár még elcsíphetjük őket. Ha nem, akkor marad a vadon.
Bizonytalanul elhúzom a számat, miután felvettem a kabátomat és folytatom.
- Igazából azért tartottunk északra, hogy találkozzunk velük. Ha lemaradunk róluk, akkor is biztonságosabbnak tűnik a lápot északra megkerülni. De ahogy a nevéből is kitűnik, ez kerülő hazafelé, talán két napot nyerhetünk, ha toronyiránt a lápon keresztül megyünk. Szerinted merre induljunk?
Az előkészületeim a találkozóig tartanak, ha azt lekéstük, akkor innentől közös döntésekre szavazok. Edmund a flottabeli tapasztalataival valószínűleg jobb stratéga ilyesmiben, még akkor is, ha a Perdával még csak most ismerkedik.
Összecsatolom hátizsákomat és vállaimra veszem, a sarokból még előveszem az Awagren-emet és a tegezt. A találkozóra feleslegesek lett volna, ebben megegyeztünk Alec-kel, de utólag csak felírtuk a bevásárlólistámra, pont az ilyen vészhelyzetekre gondolva. Vadászni ugyanis jobban tudok az íjjal, mint egy maroklőfegyverrel.
- Én készen vagyok, merre induljunk akkor?

S máris jön a játékos énjével utánam, évődve. Josephine igazán más színben kezd látszódni, mint azelőtt. Azonban én férfiként most erre mit mondjak, hogy visszavágjak? Úgy döntök, hogy csakis az igazsággal tudok visszavágni.
- Megfoghatatlan? Ó bocsásson meg hercegnő - kacsintok rá vigyorogva, kezem még mindig ott incselkedik a formás hátsóján, majd pár pillanattal utána felkúszik a nő derekára.
- Akkor úgy mondom édesem, hogy sosem tudhatod a napokban, hogy mikor fogok támadni. Lehet, hogy az éjszaka, vagy egy hosszadalmas séta kisebb megpihenésénél? Hidd el, megoldom, hogy ne érezzük a hideget, s egymásra tudjunk csak koncentrálni. - arcom csupa öröm, s végül teljesen eleresztem őt. Azon tanakodok, hogy még megemlítsem-e neki a felfedezésem? Úgy vélem, hogy nem kell ettől tartamon, szóval igen.
- Különben meglepő számomra, hogy most már hagyod, hogy tapizzam a hátsód. Azelőtt el lett seperve a kezem. S úgy látom örülsz annak, ha fogdoslak, s  foglak is. - kisebb visszacsatolás a nem olyan régen történt kellemes időtöltésre. Úgy tűnik, hogy elég sok dologban igazat ad nekem. Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon az ő fejében megfordult már hasonló ötlet? Nem bántásból, sokkal inkább kíváncsiságból. Mindegy, úgy vélem, hogy amennyire el akart távolodni tőlem, úgy most annyival közelebb áll. Keresztül húztam a számításait. Végül csak tudunk készülődni, de közben folytatjuk a beszélgetést.
- Rendben, ha te látsz esélyt arra, hogy összefussunk velük, akkor indulhatunk. Ha mégsem jönne össze a találkozó, akkor nincs ellenemre a Vadon. Hozzá kell szoknom, legalább most gyakorolhatok élesben későbbi helyzetekre. - hirtelen elhallgatok, mert a végén a kérdése megakaszt. Szóval vagy találkozunk a két személlyel. Míg az egyik könnyebbséget jelent nekünk, addig a másik eshetőség forró éjszakákat sejtet előre. Ráadásul a mi mondhatni egészséges tűnő kapcsolatunk tovább erősödhet. A fő kérdés, hogy beérjük e azt a kettőt!? Nem, most nem szeretnék másokhoz igazodni. Szóval a döntésem véglegesnek tűnik.
- Khhm, induljunk kerülővel. A láp veszélyes. S nem kell loholnunk mint egy örült. Felveszünk nappal egy sebességet. Nagy távolságot kell megtennünk, így jobbára be kell osztanunk az erőnk. Ráadásul, másra is kell jutnia... - mosolygok felé, s mikor megadtam a választ, akkor odalépek hozzá, hogy megcsókoljam a finom ajkait.
- Menj előre lefelé, hiszen tegnap világosan kimondtad, hogy szeretnéd a hátsóm látni. - nevetem el magam, közben én azon gondolkozok, hogy következő éjszakánkat hol tudnánk biztonsággal eltölteni. Az este előtt kell valami védett, s védhető zugot kialakítani. Fa van rengeteg, már csak az a kérdés, hogy száraz is? Ha Josephine leérkezett, s jelezett nekem, akkor én következek a lemenetelben. Néha megállok ellenőrizni, hogy vajon tényleg nézi e a hátsóm. Ha leérkeztem, akkor egy megállapítást teszek.
- Nagyon jól nézel ki.

Elnevetem magam a pikírt becenéven, tetszik. Ahogy a folytatás is. Persze tudom én, hogy túlzás, máshol nem leszünk még egyszer ilyen védett helyen, szóval nem feledkezhetünk ennyire egymásba, különben valamilyen ragadozó fog örülni a felhevült duplavacsorának, de akkor is. Úgy látom, Edmund is élvezi a játékos viccelődést, hát a reggeli beszélgetéshez képest ez igencsak nagy váltás, igazság szerint megkönnyebbültem tőle és ha őszinte vagyok, örülök ennek a váltásnak.
- Hmm? Oh, tényleg. – Felelem őszintén meglepődve. Mintha legalábbis hetek teltek volna el tegnap délután óta, alig rémlik a szituáció. Legalábbis nekem, ezek szerint Ednek kiváló a memóriája, még ilyen helyzetekben is, apró kis semmiségekre is emlékszik. Végül megvonom vállamat. – Hát az előbbiek után már meglehetősen álszent húzás lenne szerintem.
Ha objektíven nézem – amit immár nem teszek - , akkor még korai lenne a fenék markolás. De ugyanezen logika mentén aztán végképp idejekorán feküdtünk le egymással és tessék, mégis itt vagyunk. Szóval senkinek se ajánlom a tárgyilagos szemlélődést, mert megfájdulna a feje.
- Ráadásul jól csinálod. – Ezt értheti a mostani fenék- majd deréksimításra és a korábbiakra is, ahogy gondolja. - Hát nem vagyok a magam ellensége, hogy leszoktassalak arról, ami nekem is jó.
Tisztában vagyok vele, hogy nem csak nekem esnek jól ezek a fizikai kontaktusok. És tényleg nem akarok felemás jelzéseket küldeni neki, csak összezavarnám őt is, aztán meg a végén magamat is.
- Mivel foglalkoznál szívesen a jövőben? - Edmund előéletét és szakmai tapasztalatát ismerve nem tartom kizártnak, hogy valami ahhoz passzoló munkát ajánl fel neki a vezetőség. Ugyanakkor, ha későbbi vadonbeli éles helyzetekre akar gyakorolni, akkor úgy tűnik nekem, hogy kipróbálna valami újat. - Szeretnél beszerző lenni? Vagy esetleg megfigyelő? - Ezek nem hadititkok, bárki aki végiggondolja az ellenállók helyzetét, józan paraszti ésszel kikövetkeztethető, hogy ilyen emberekre szükség van.
- Rendben, akkor irány észak, aztán a láp után fordulunk keletnek.
A lágy csók után nyugtázom a döntést, egy bólintással meg is erősítem azt. Jobb lesz így, a lápon vadászni is nehezebb volna.
- Tényleg nagyon jó a memóriád.
Nevetek, de a szavaimban azért felismerhető az elismerés. Ez nekem sem esett ki a gondolataim közül, úgyhogy már ott tobzódok a lejáratnál, a felszólításra el is indulok lefelé. Hamar leérek, s felszólok:
- Jöhet a fenékrisza!
Aztán naná, hogy szemrebbenés nélkül figyelem a lemászást.
- A fenekedre se lehet okod panaszra, de azért alsónadrágban jobban tetszett. A hátizsák belerondított az összképbe most.
Hangom pimasz, nevetős, de ez nem von le semmit a szavaim igazából. Öltözködés közben könnyebben meg tudtam nézni alakját és meg is tettem, míg a hálózsákban kellő elszántságot gyűjtöttem, hogy én is öltözni kezdjek.
- Szerintem egy kicsit elfogult vagy most, de azért köszönöm.
Nem jártam tükör közelében, így persze nem lehetek biztos benne, de gyanítom inkább akart kedves lenni most Ed, semmint őszinte. Kedves. Most én pipiskedek kicsit és röviden megcsókolom, aztán indulok is. Visszafordulva figyelmeztetem:
- Ne felejts el útközben reggelizni.. vagyis inkább tízóraizni.
Ha már faházban miattam nem tudott nyugodtan reggelizni, hát most hagyom nyugodtan enni. Különben is, saras jobb csizmám az emlékeztető, hogy érdemes az orrunk elé (is) figyelni, nem számít, hogy már jók a látási viszonyok. Különben is, a hajnali őrség alatt nem sikerült mindent sorra vennem, így van min gondolkodni menet közben is.
Úgy két óra gyalogolás után egyszer csak megtorpanok, s nyúlok Ed kezéért, hogy őt is megállítsam. Persze, pihenni is jó volna, de nem ezért. Még nem látom, hogy ritkulnának a fák előttünk, mégis fényesebbnek tűnik a világ, szerintem már közel járunk a láp széléhez.
- Te is hallod?



0-1 Emberi beszédfoszlány és motozás hangjai szűrődnek hozzánk, vélhetően Ian és Kyle.
2-3 Emberi beszédfoszlány és motozás hangjai szűrődnek hozzánk, vélhetően Ian és Kyle. Ugyanakkor hátunk mögül is léptek zaja hallatszik.
4-5 Hátunk mögül egyértelmű léptek nesze hallatszik, több személy közeledik felénk.
6-7 A láp mélye felől hallatszik mély morgás, cseppet sem bizalomgerjesztő módon, de meglehetősen távolról.
8-9 Csak a szél fütyült, hamarosan visszatérnek a természet neszei, nyugodtan folytathatjuk utunkat.

Josephine Cain carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :

Jó kedve van a bájos nőnek, s látom őt nevetni. Nálam ez mindennél többet ér, s abban reménykedem, hogy teljesen fellazul a társaságomban. S vajon még mi lesz még közöttünk a nap hátra való részében? Be kell vallanom, hogy a reggeli dologgal egy kicsit elhúztuk a dolgokat. Én nem bánom, miért tenném?
- Igen. - nézek bele a szép szemébe, cseppet sem elvéve a tekintetem. Komoly az arcom, de csupán egy darabig. Utána egy kisebb mosoly kerül rá, s záró akkordként odalépek hozzá, s puszit nyomok az arcára.
- Ott a pont, érdekes lenne. - nézem továbbra a nőt, s végül ellépek tőle egy picit. Körülnézek, hogy van-e mozgás a közelünkben, de egy kisebb szemlélődés után nem találok semmit. Ami ezután következik a beszélgetésünkben, az igazán egy nagyon nagy dicséret a részéről. Jólesik, de ettől függetlenül nem akarom túlságosan elbízni. Amit meg utána hozzátesz, arra már én reagálok.
- Azért majd ügyelek arra, hogy el ne kényeztesselek - mosolygom rá, s nem is én lehetnék, hogy ezen szavak után, ne ölelném magamhoz. Odanyúlok a kezemmel a hajához, s beletúrok lágyan. Másik kezem a derekán pihen, s ami múltkor puszi volt, az most egy csók. De nem az arcára, hanem a finom ajkaira. A hasam korog rendesen, mert az elmaradt. A fizikai kontaktusból ebből ennyi elég, de azt is vontatottan teszem. Sóhajtok egyet, de tudom jól, ha hiányzik a nő fizikai valója, akkor Josephinének nem lesz ellenvetése. Ezt jó tudni, azonban mennünk kell.
- Nem tudom, hogy milyen beosztásom lehet az Ellenállóknál. Lehetek tanító, vagy akár Felderítő, bár ez utóbbit miattad nem vállalnám. Csak akkor, ha velem lennél és együtt mennénk el helyekre. - igen, már megint romantikus vagyok. Azonban a nő ad még pár ötletet.
- Lehetek beszerző is - végül is én ilyen több lábon álló férfi vagyok. Nem csupán egy dolog érdekel. Ezután megbeszéljük, hogy merre menjünk. Jobbnak látom elkerülni a lápot, s amit biztos talaj van alattunk, addig jó. Ráadásul a lábnál, ha mindketten beragadunk, akkor nem tudjuk egymást megmenteni.
- Jól hangzik ez a fordulós dolog. Nem leszünk a láp része. - gondolok itt az elsüllyedésre. Utána kapom a nevetős dicséretet, amire reagálok.
- Köszönöm. - ezután már hozzálátunk indulni. Először ő megy le, aztán mikor felszól hozzám, akkor én megyek le. Szépen nyugodtan megyek, hogy minnél több ideig láthassa a fenekemet. Mikor leérkeztem, akkor a szavaira elnevetem magam.
- Tudod, hogy bármikor láthatod alsóban, nem csupán az én támadásomra kell várnod. - szívom kicsit a vérét, s adok neki ötletet arra, hogy esetleg ha ő neki olyan a hangulata, akkor ne fogja vissza magát. Odahajolok a füléhez.
- Nem vagyok elfogult. Bevallom, sokkal kívánatosabb testtel rendelkezel, mint Tamara. S ebbe a képbe, akár a szénaboglya hajad sem fog rontani. - kezem automatikusan kúszik az arcára, s incselkedve az orromat az övéhez érintem. Nem nevetem el a végét, vagy mosolyodok el egy idő után, mert halálosan komoly vagyok ebben a tekintetben. Kihasználom a pipiskedés adta lehetőséget, s hátsójánál tapintva vonom hozzám őrjítő testét. Természetesen a csókját fogadom, de mikor vége szakad, akkor elengedem. Már lemondanék a reggelizésről, mikor az Édesem emlékeztet erre. Séta közben túrom elő a szendvicsem, s fogyasztom el csendesen. Addig nem mondok neki semmit, sokkal inkább nézem a riszáló hátsóját. Miért leplezném tőle, hogy mennyire odavagyok érte?
Telik az idő, s hirtelen elkapja a kezem Josephine. Megállít, s én pedig odalépdelek hozzá. Ránézek, hogy mi a helyzet vele? Mikor rákérdez a hangokra, akkor pár másodperccel később én is hallom. Rögtön a szememmel a legsűrűbb vegetációs helyet kinézem. Kezét elkapva húzom lágyan magam után, hogy eltűnhessünk az sűrű ágak, s bokrok rejtekében. Mikor nem hallom annyira intenzíven, akkor közelebb hajolva hozzá, megcsókolom.
- Jó, hogy meghallottad őket. Maradjunk csendben itt, hogy meggyőződjünk arról, hogy nem-e követnek. Vagy csupán a közelben vannak. -szólok neki, s szépen leveszem a táskámat a hátamról.
- Tudok egy elfoglaltságot, amivel befogom a szád. - incselkedek vele, s lágyan magamhoz vonva, mit sem törődve a közelben egyik lehetséges veszélyre, de hosszú csókra invitálom az Édesem. Mikor megtörtént, akkor elveszem az ajkaim. Jól láthatja, hogy hallgatózok.

Ha csak a szavakat nézném, felvonhatnám a szemöldökeimet. Hát nem vagyok én elkényeztetésre érdemes? De Edmund hangsúlya, mosolya azonnal jelzi a kijelentés komolyságát vagy ebben az esetben komolytalanságát. Mikor magához húz, megölel, meg is csókol, már kuncogok. Csak a következő témára áttéréskor komolyodok meg kicsit.
- A dominiumi beosztásaid és tapasztalatod alapján én nem tartom valószínűtlennek, hogy  felajánlanak majd egy beosztást itt is.
Lebiggyesztem ajkamat, ahogy tovább gondolkodok a kérdésen.
- Ezt ajánlott is elfogadni, mert valószínűleg arra van a legnagyobb szükség. Ha felderítő, akkor felderítő. Nélkülem is. – Ugyan szívmelengető a ragaszkodása és én se örülnék egy ilyen felállásnak, ő kint, én bent, sok ilyet látok, de elfogadnám. Különösen, ha egyébként ő is felderítő szeretne lenni. – Itt mindenki hozott vagy hoz áldozatokat.
Nem akarom azonban kedvét szegni, pláne, hogy nincs semmi kőbe vésve. Annak idején, nekem nem is ajánlottak fel semmit, Solmon ajánlott be Jeffhez, így indult a karrierem Rebelliumban.
- De ha van elképzelésed, hogy mivel foglalkoznál szívesen, akkor figyelembe veszik és tulajdonképpen te alakíthatod a magad beosztását. És váltani is lehet, ha később álmodod csak meg, hogy mit is szeretnél csinálni.
Megint csak személyes tapasztalatból indulok ki, remélem Edmund is megtalálja majd a számításait Rebelliumban.
- De miért nevezzük támadásnak? – Kérdem, mikor már mindketten talajt fogtunk a faház után. – Az valami negatív dolog, míg az ha alsónadrágban láthatlak, cseppet sem az.
Fejezem be a végét vigyorogva. Értem én a felhívást keringőre, de egyelőre nem tudom megmondani, hogy mennyire leszek kezdeményező. Kijöttem a gyakorlatból, jobban, mint Edmund.
- Hogyan ismerkedtetek meg? Az Akadémián? A családjának nem voltak nagyra törő tervei vele? Kancellárné mondjuk?
Az összehasonlítás kicsit meglep, még akkor is, ha kvázi én kerültem ki győztesen. Egyébként is úgy saccolom, hogy Tamaránál is fiatalabb vagyok, az utolsó emlékképeken pedig beteg volt, szóval nem csoda, ezért aztán nem is  kezdek pöffeszkedni elbizakodottságomban. Ha már szóba került viszont, kicsit érdeklődök, hogyan találtak egymásra. Az általános sztorit feltételezem, elvégre a korai házasságkötések alapja mi más lehetne, mint a diákszerelem.
Tessék, ezzel csak beszéltetem menet s reggeli közben is még egy ideig, de szerencsére pont jókor telepszik ránk a csend. Mikor bebizonyosodik, hogy nem a képzeletem játszott velem, és ráadásul a hátunk mögül jönnek a hangok, kicsit bepánikolok. A lehető legrosszabb képek jelennek meg előttem, így aztán nem ellenkezek, mikor Edmund a láp sűrűjébe, fedezékbe húz. Itt már jobban kell figyelni, hol van ingoványosabb rész, de szerencsére még mindig a szélén vagyunk, szóval nem egy pocsolyában kell rostokolnunk. Már épp leguggolnék, hogy még inkább elrejtsen az élénk vegetáció, mikor Ed magához húz és megcsókol. Ezzel annyira meglep, hogy megint csak nem ellenkezek, habár nem is merülök most el annyira a pillanatban.
- Neked kötélből vannak az idegeid.
Állapítom meg súgva, még akkor is, ha most kevésbé hallatszódnának a minket követők hangjai – egyébként igaza van a férfinak, lehet nem is minket követnek. Én is leveszem táskámat, de még nem túrok bele, egyrészt némi zajjal járna, mire előszedném a Bajhozókat, másrészt Ed ismét megcsókol, mintha a fentebbi következtetésemet akarná megerősíteni. Vagy kihasználja a lebukás előtti utolsó perceket? Végülis innen is lehet szemlélni a dolgot. De az is lehet, hogy érezte nyugtalanságomat és ezzel terelte el a figyelmemet. Egyébként sikerrel járt, és a Bajhozókkal egy karnyújtásnyira - pontsoabban táskanyitásnyira - együtt mostanra kicsit higgadtabban tudok gondolkodni.
- Na?
Hangtalanul kérdezek rá némi várakozás után, mit hall Ed. Talán nem árthat kikukucsálni sem az egyik cserje levelei között.


0-1 Távolodnak a hangok, majd el is halnak hamarosan.
2-3 Négyen bukkannak elő, két katona és két civil alkotta csoport, majd haladnak tova a legnagyobb nyugalommal.
4  Edmund testőreinek hangjai érnek el a párhoz.
5  Edmund testőreinek hangjai érnek el a párhoz, a beszélgetés alapján egy perdai nyomolvasóval kiegészülve.
6-7 Egy perdai párt látnak, vadásznak, kirándulnak vagy megfigyelnek valamit, ki tudja, de nem is számít.
8-9 A legnagyobb meglepetésre Ian és Kyle bukkannak elő a fák közül.

Josephine Cain carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :

Hmm, csodásan indult a napunk, amit szerintem csodásan fogunk eltölteni közösen. Én nem tartok attól, hogy esetleg ránk talál valaki. Perda igazából nagy, s el lehet benne veszni úgy, hogy ne találjanak a nyomára. Évezem a nő kuncogását, már ezért érdemes vele lennem. Megédesíti a napjaim, s jókedvem lesz tőle nekem is. Komoly téma következik, ami a beosztásról szól, s szerintem élettapasztalatra gondol Josephine. Valóban nem vagyok huszonéves, sok mindent láttam már életemben, s komoly feladatokat láttam el. Ráadásul mindvégig addig, míg jött Tamara meg az a fura betegsége. Úgy adtam át a helyem, hogy kimaxoltam addig, amit csak lehetett. Talán ha Tamara egészséges lett volna, akkor lehet mostanra már léptem volna a lépcsőn. De kinek van kedve kancellária kedvencének lenni? Nekem már nem, s az utána történtek rádöbbentettek arra, hogy szép volt az egész, de aztán minden elromlott.
Hallgatom saját gondolataim közben az Édesem, s elraktározom magamban, hogy mit mondott. Szavai alapján van esély rá, hogy ne valami olyan melót adjanak nekem, mint a latrinák tisztítása. Ez már nagyon kecsegtető kezdet az ellenállóknál.
- Rendben megjegyeztem, akkor ne tartsak attól, hogy munka nélkül maradok. - lassan leérünk mind a ketten, s igazat kell adnom neki. Imádom éles eszéért, hogy kiszúrta a dolgot, hiszen valószínűleg ő nem úgy gondol rá.
- Bocsánat, rosszul fejeztem ki magam. Akkor mondhatjuk úgy, hogy ágyba csábítás? - bár esetünkben inkább két hálózsák közé, de ez már csak részletkérdés. Érdekes kicsengése van Josephine soron következő szavainak, mármint ez az alsónadrágos. Gondolkozok egy keveset, majd visszadobom a labdáját.
- Nekem is tetszett, mikor kicsomagoltalak fehérneműig, s aztán tovább - s így van jól, ha bátran kimondjuk szerintem a másik előtt, hogy mit szeretünk, mint magunkba fojtanánk. Át kell mennem ezután mesélőbe, mert úgy jött ki a lépés, hogy meg kellett említenem Tamarát.
- Még Akadémia előtt, mint mindenki mást, egymásnak sorsoltak. Kezdetben semmi gond nem volt az Igresda családdal. Mindenki másképp viselkedett, míg idővel meg nem ismertem a valós arcukat. Hogy az egyik kedves mozdulat után porig alázzanak. - sóhajtok egy jót.
- A mi házasságunk már az elejétől kezdve az ő fejükben megszületett, szerintem. Végy egy sikeres embert, ki munkáját jól végzi, adj mellé egy szerethető nőt. S voala, létrehozták a tökéletes család modellt. A férfi szereti a családját és sokat tesz értük. Ezzel nincs semmi gond, de idővel ha nem áll ellen nekik, akkor beszervezik a belső körbe. Ahonnan már csupán halállal lehet távozni. Tán lehet nekem is ezt a sorsot szánták, ezt nem tudhatom. De hogy én végérvényesen nem szeretnék oda visszakerülni, az egy másik dolog. -  így haladunk beszélgetve, míg meg nem hallja a neszezést Josephine. Akkor most rajtam a sor, hogy akcióba lendüljek és behúzzam őt a sűrű takaró növényzet részébe. Van fogalmam arról, hogy esetleg a nő nem fog nyugodni, így döntök úgy, hogy befogom a száját egy csókkal. Merem remélni, hogy lenyugszik a szívverése. Rákérdez, hogy mi a helyzet? Én pedig hát egy kicsit pimasz módon az oldalán haladva a jobb kezem magunk közé felhúzom, hogy kézjellel jelezzem neki, hogy semmi hang. Kész kilőve. Utána meg, jelzem neki, hogy ő ne mozduljon, s én körbenézek. Gyorsan mutatom, hiszen ezt nekem a legjobbnak kellett lennem a korosztályomban. Magam módján egy életre megtanultam különböző módszerekkel.  S ha nem mozog a nő, akkor én óvatosan mozgok el tőle, s nézem meg, hogy kik lehetnek azok. Mikor meglátom a Perdai párt beszélgetni, akkor rögtön a ruházatukat nézem. Vadászoknak tűnnek, hiszen az íjaik ott vannak a kezükben. Nem tudok perdaiul, s készülék kellene hozzá, hogy megértsem őket. Nem merek mozogni, hiszen úgy vélem, hogy a vadászoknak azért hozzászokott a szemük a mozgó és nem mozgó dolgok közti különbséghez. Annyit hátrajelzek, hogy ő szintén guggoljon le. Utána meg próbálkozok flörtölni Édesemmel kézjelzéssel, s közlöm vele, hogy ha ezt megússzuk, akkor megfogom őt simogatni.

- Nem, nem kell. – Erősítem meg következtetését mosolyogva, nem kell ilyesmitől tartania. – Ráadásul van egy beépített embered. – Bökök magamra egy kacsintás kíséretében. – Így még könnyebb lesz a beilleszkedés. Talán más ismerősökre is bukkansz majd.
Megint csak személyes tapasztalat, hogy leírhatatlanul könnyebb úgy megismerni és felhasználói szintig kiismerni Rebelliumot, ha van aki be tud avatni és nem csak azért, mert feladatul kapta a beintegrálásodat. Persze az is segítség, jobb mint ténylegesen egyedül vakon tapogatózni a majdnem sötétben, de nem összehasonlítható. Legalábbis így képzelem és örömmel tölt el, hogy valakinek én lehetek a biztos pont. Ezt sose gondoltam volna, szüleim már nem élnek, volt férjeim pedig nincsenek a Várva-vártak című listámon.
Az csak egy tipp, hogy más ismerősöket, talán régi barátokra is bukkanhat. Távoli ismerősöket, régi iskolatársakat én is találtam idővel, mind jó élmény volt.
- Igen, ez sokkal találóbb kifejezés.
Bólintok jóváhagyólag, természetesen vigyorogva. A bókra pedig ugyan százas vigyorom marad, de haloványan elpirulok. Még nagyon friss az élmény, hogy fehérnemig majd tovább is kicsomagolt, csak hogy Ed saját szavaival éljek.
Érdeklődve hallgatom a love-storyt, ami így elmondva nem is tűnik annyira romantikusnak. Kicsit meglep, amit idáig Edmund mutatott magából, az alapján nem erre számítottam. Nagyobb gesztusokra, a kiszemelt lánynak való kitartó udvarlásra vagy az Igresda család eddigi ismeretében, amolyan Rómeó és Júlia történet-kezdetre (a végre értelemszerűen nem, elvégre Ed hálistennek itt sétál mellettem nagyon is élve-virulva).
Elgondolkodok, vajon amellett hogy ez számíthat a tökéletes családmodellnek, ahogy mondja, annak is érezte? Tökéletes családnak? Nem akarok rákérdezni. Ha igen, akkor csak a veszteségére emlékeztetem. Ha nem, akkor meg olyanra kényszeríteném, hogy olyat mondjon ki, ami adott esetben bántja legbelül. Különben is, tökéletes család nem hinném, hogy létezik, de attól még lehet szeretetteljes, boldog család, ami talán fontosabb is.
A perdai lápi susnyásban lapulva ezen már nem gondolkozok, csak a lassan csillapodó szívverésemre koncentrálok. Ed nyugalma rám is kezd átragadni, kivéve, mikor kézintését követve le kell guggolni. Ez nem tűnik jó jelnek, viszont szerencsére meglátok két pár lábat távolabb tőlünk és egyik sem dominiumi katonai bakancsot visel. Fújok egy nagyot és most már nem is kell nagyon koncentrálnom a megnyugvásra. Nem minket követnek, nem hurcolnak el minket a Városba. Észre se veszem, hogy kezem önkéntelenül is dzsekim vállrészéhez vándorol és azt babrálja. Most, mikor bebizonyosodik, hogy nem lesz szükség rá. Ki érti ezt? Ed újabb kézjelzését szintén nem teljesen tudom dekódolni…tényleg el fog kélni az az egy-két oktató óra.
Türelmesen várakozok, míg Edmund nem jelzi, hogy tiszta a levegő. Ugyan el tudnék a két perdaival valamennyire diskurálni, de így, borkok közül megjelenni, nem lenne túl jó első benyomás. Talán támadásnak vélnek, vagy ha az nem is, biztosan megjegyeznék, talán Elroakban is elmesélnék a két lökött quorsát, akik a Sötét lápon vadkempingeznek, márpedig nekünk jobb lehetőleg észrevétlennek maradni.

Kellemes a légkör közöttünk, s bírom Josephinét. Be kell, hogy valljam teljesen megfogott a lénye, s ez momentum nem akar nálam csillapodni. A beszélgetésünk könnyed, s folyékony mint egy patak haladása.
- Rendben, s örülök neki, hogy nem kell tartanom bizonyos dolgoktól - nem lesz olyan rossz, s a régi barátságaimat kidobva születhetnek újak. Valamit, valamiért, ami nem rossz dolog. Én kiváncsian várom, hogy hol van valójában az ellenállók főhadiszállása, milyen a felszereltsége és hasonlók. Milyen valójában az életük, s mennyire gyökeresen változott meg az előzőhez képest? Nekem itt van most Josephine, aki már egy nagyon jó pont az életembe. Önmagamat adhatom, s nem kell arra ügyelnem, hogy lehallgat bárki is.
- Köszönöm a kifejezést illetőleg. - nem tudom megállni, hogy ne lépjek közelebb hozzá, s érintsem meg a derekát, egy picit magamhoz húzva, s ha már itt tartok, akkor jutalmazom a jováhagyásáért egy csókkal. Fülébe meg ennyit súgok.
- Innentől kezdve nem igérgetek semmit, mert nem akarom őket megbánni. - hiszen most is úgy volt, hogy megvárom míg beérünk az ellenállokhoz úriember módjára, s erre meg jól egymásra másztunk a reggel folyamán. Elengedem, mert olyan a terep, hogy szüksége van az embernek mindkét kezére. A helyzet változik a tekintetben, hogy én elkezdek neki mesélni a legjobb tudásom szerint. Nem titkolok előle semmit, hiszen egy új élet kezdetén vagyok. S ebben a kezdetben ő nagyon benne van. Rémlenek nekem a szavai, s csak most gondolkozok el igazán rajtuk. Képes lennék váltani és elfogadni? Képes! Semmi sincs kőbe vésve. Már akkor nagy változást idézett elő az életben, mikor Tamara az utolsó pár hetét töltötte orvosi megfigyelés alatt. Nem lettek okosabbak, s én sem lettem az. Nagyon rossz érzés volt tehetetlennek lennem, de az a drága nő annak ellenére mosolygott, pedig tudta, hogy meg fog halni. A nők csodálatosak!
A helyzet forróvá válik akkor, mikor hangokat hallunk közeledni. Én behúzom őt a sűrű susnyásba, hogy ott húzzuk meg magunkat. Annyit kell csinálnunk, hogy csendben kell maradnunk. Átveszem Josephinétől a vezető szerepet, s ebben a helyzetben én adok neki jelzéseket, hogy mit csináljon. A két perdainak úgy tűnik nem tűnt fel, hogy friss lábnyomokkal van tele a lápos ezen része. Egyértelműen a mi lábbelieink nyomata teljesen másképp mutatkozik. Mikor azok nem tesznek semmit, hogy lekövessék, akkor nekem csupán annyi jut eszembe, hogy fontosabb dolguk van. Meg miért jönnének utánunk? Ha már kellő távolságban vannak, akkor lassan felfelkelek a helyemről, s puhán odalépdelek Josephinéhez, ehhez a dögös nőhöz. Ha ő szintén a kiegyenesedést választotta, akkor hát a beigért simogatást beváltom rajtam, miközben kap hozzá egy vadító csókcsatát.
- Nagyon ügyes vagy, lopakodni tudsz. - játékosság kedvéért, miközben a két kezem az oldalát cirogatja. Ezután pedig elengedem őt, s ennyit kérdezek.
- Ugye nem arra megyünk, mint ők? - s hogy van az, hogy szeretek hozzáérni? Alig váltunk el egymástól, de már most hiányzik a közelsége. Sokat gondolkozok, hogy hogyan tudnánk folytatni a beszélgetésönk, s végül a kézjelek tanításánál maradok.
- Édesem, most megmutatom a kézjel Ábécét. Nem kell rögtön megjegyezni, idővel csupán. - ezzel egy fél órás előadást teszek neki, alapos magyarázattal, s egyes jelek hasonlóságát sem felejtem el. Hiszen távolabbról szintén fel kell tudni ismerni ezeket. Mikor megvolt a fejtágítás, akkor egyszerűen lágyan magamhoz vonom, egymáshoz simulva.
- Mennyire vagyok szerinted tanár típus? Eléggé érthető voltam? - kiváncsiskodok, miközben a két kezem lágyan simogatja a nő hátát. Tudom jól, hogy indulni kell, így ha megkapom a válaszolom, akkor utána elengedem, s felveszem a cuccaim, s mehetünk tovább. Ha maradna Josephine, abban az esetben a nő hátáról a formás hátsójára telepedik.

A levelek és apró gallyak kusza tengerén át kukucskálva figyelem én is, ahogy a perdai pár lassan tovatűnik. Pár évet biztos magukkal vittek az életemből, mert amíg ki nem derült, hogy nem minket üldöznek, pontosabban nem az Edmundot keresők/üldözők járnak mögöttünk, addig olyan heves szívdobogást produkáltam, hogy csoda, hogy azt nem hallották meg. Vagy lehet meghallották, csak nem érdekelte őket, ahogy nyomaink sem, vagyis mi magunk sem. Mázli!
Mikor Ed feláll és nem jelzi, hogy én még maradjak a fedezékben, akkor én is úgy döntök, hogy ideje kinyújtóztatni a lábaimat. Meglehetősen hülye szögben guggolhattam, mert kicsit elzsibbadt a bal lábam. Nincs időm viszont emiatt nyavalyogni, szerencsére Edmund igencsak hathatósan tereli el a figyelmemet.
- Igyekszek fejlődni, sokszor szükség van rá a Perdán.
Elég csak a vadászatokra gondolni, nem lehet vasbetétes bakanccsal minden zörgő fűszálra rálépve becserkészni a vadakat. Persze sose leszek egy született perdai vadász szintjén, de azért kihúzom magam a dicsérő szavak hallatán. Alecnek majd elújságolom, hogy dicsérték az edzői munkájának gyümölcsét.
- Nem. – Rázom meg fejem is tagadólag. – Mi kelet felé fogunk haladni.
Ezzel egyrészt nem árulok el titkot, másrészt nem árthat ha az alapadatokkal tisztában lesz kiránduló-párom, ki tudja, fejemre esik valami perdai repülővad s kiüt, akkor is tudja, merre kell tovább haladni.
- Úúú, dejó! – Előtör belőlem a régi énem, aki szereti az érdekességeket magába szívni. A lábam zsibbadása viszont  most éri el a „mintha hangyák szaladgálnának rajta” állapotot. – De egy kicsit sétáljunk odébb, baromira elzsibbadt a lábam, jó lenne kijárni belőle.
Hacsak nincs ellenvetése, akkor felveszem a hátizsákomat és a susnyásból előre törve a korábbi irányt folytatva sétálok Edet bevárva természetesen, miközben párszor bal lábamra helyezem teljes testsúlyomat, sőt nem átallok fél lábon ugrani egyet-kettőt.
- Ott, már süt nap, ott pihenhetünk is egyet óra közben.
Tényleg csak pár méter, de mégiscsak kellemesebb a láp majdnem utolsó fáinak dőlve, de már a napsütésben pihenni. No meg tanulni. Koncentrálok Edmund tanítására, 1-2 jel ismerős, pontosabban emlékeimből ismét felszínre tör, de azokon kívül nem mondanám, hogy rögtön perfekt lettem a kézjelekből.
- Abszolút érthető volt minden, jól magyarázol, de jó, hogy mondtad, hogy nem kell rögtön megjegyezni, mert az nem ment azért. Kicsit zsong a fejem. De azért nem kell nulláról kezdened legközelebb. - Befészkelődök a karjaiba miután egy ideig kiélveztem a hátsimogatást, mellkasának dőlve nyújtom ki lábaimat. Fejem álla alatt, onnan vigyorgok fel rá. - Legalábbis remélem.
Elnyúlok a táskámért, mindezt persze úgy, hogy a kényelmes helyzetemből ne nagyon kelljen elmondulnom. Megkaparintom a PDA-mat, nem árt egy kis tájékozódás.
- Úgy egy órányira van egy biztonságos vízforrás, ott meg tudjuk tölteni a kulacsainkat. Te hogy állsz még a szendvicseiddel? Elég még mára? Mert akkor ráérünk holnap elkezdeni vadászni, ma még haladhatunk gyorsan.
Optimális esetben ma is menet közben elkezdhetnénk, sőt, jobb is lenne, biztonságosabb is ha a holnapi napunkat nézem. De most.. most jó lenne eltávolodni Eloraktól, mielőtt elkezdjük az igazi vadkempingezést.

- Senkinek sem árt a fejlődés. Nálam sincs másképp. - nézek bele Édesem szép szemeibe, s tudom jól, hogy sosem kellett vadállatra vadásznom. Az teljesen újdonság lesz az életemben, amit el kell sajátítanom. Remélhetőleg Josephine a segítségemre lesz benne, s szépen felvilágosít engem eme szakma csinját és binját. Már az külön öröm, ha közös vadászatra fogunk elmenni, egymásra vigyázva.
- Akkor jó, lehet ők különösen le voltak foglalva, de mások lehetséges felfigyeltek volna rá. - ahogy előtör a nő egyik énje, akkor én csupán kedvesen mosolygok rá. Úgy látom, hogy élvezni fogja, meg figyelni rám, ha már ennyire izgatott. Mikor arra kér, hogy mozgassuk meg a lábainkat, mert elzsibbadtak, akkor bólintok neki, hogy nincs ellenemre kifogásom. Nem egy kellemes érzés. Elindulunk, s viccesen hat Josephine előttem ugrálgat a fél lábán. Eszembe jut rögtön, hogy lovag módjára kellene viselkednem, így amit most elhatároztam rögtön véghet akarom vinni. Mikor megpillantok egy tökéletes fa ülőkét itt a természet lágy ölén, akkor elkapom Édesem derekát, s visszahúzom magamhoz.
- Kérlek, ülj le oda. - mikor látom, hogy megteszi, akkor  legugolok előtte, s a zsibbadós lábát kezelésbe veszem egy érzéki masszázzsal. Néha felnézek rá, hogy mennyire kellemes vagy fájdalmas neki.
- Rendben ott pihenünk, ahol szeretnéd. -s elkezdem neki itt a napsütéses részen mutatni neki a jeleket. Csupán egy kézzel, mert a másik halad a nő lábát masszírozni. Egészen a combig jut el, ahol sokkal inkább simogat. A tanítás végén felkelek a helyzetemből, hogy utána a karjaimban találjon nyugalmat Édesem. Élvezem, hogy mellkasomnak dől, s kihasználva a helyzetet párszor beletúrok szép hajzuhatagába. Utána matat, amiben én segítségek nyújtok, amennyire tudok. Olyan igazi közös csapatmunka érzést kelteni benne, hogy nincs egyedül Perdán, hanem velem.
- A vízforrások fontos stratégiai pontok. Főleg, ha iható. Ami azt illeti én megszavazom, hogy töltsük meg a kulcsokat ott, mert gondolom a következő több napnyira van innen. Ami a szendvicsemet illeti, még két napig nem kell ételre gondolnom. Van ellátmányom, ne aggódj Édesem. Haladhatunk gyorsabban. - s ha felvesszük a gyorsabb tempót, akkor én minden további nélkül követem. Megváltozik a táj jellege, ami örömömre szolgál. Biztos talaj a lábunk alatt, gyorsabb haladást eredményez. S hogy mennyire eltökélt vagyok, beszélni is elfelejtek. Szeretnék Eloraktól eltávolodni, s távolabb tudni magam...
Még jóval a naplemente előtt, úttalan úton megpillantok két kidölt fát. Viszonylag egymás mellett párhuzamosan, s van közötte két embernyi hely. Meglátom benne az alvóhelyet, s megállítom Josephinét.
- Eleget haladtunk Kicsim, s hamarosan esteledni fog. Ott abból egy nagyon jó éjszakai szállás lehet, egy kis munkával. - ezzel mint egy komisz kisfiú megfogom a kezét, s odavezetem, ahol gondoltam. Ott elengedem, s rögtön veszem elő a kis baltát, s indulok összegyűjteni a fa gallyakat. Mire elkezd szürkülni, addigra kész a kétszemélyes rejtett és biztonságos hely. Fentről kell bebújni egy kis lukon a két kidölt fa közé. Találtam puha növényzetet, ami a kemény föld fölé került, s arra rá az én vastag hálózsákom kiterítve. Az a gond, hogy megéheztem. Azonban az arcom sugárzik, hogy alkothattam egy ilyet magunknak.
- Kipróbálod Édesem? Vagy bújjunk be közösen? - megadom neki a lehetőséget, hogy ellenőrizze az alkotásom, s véleményt alkothat róla. Azonban még mielőtt útjára engedném, addig én magamhoz vonom egy hosszú forró csókra.
- Bátran mond ki a véleményed, ne légy elfogult

- Uh-oh, oké!
Már egészen jól alakult a lábam, már nem úgy éreztem, mintha végig mindenhol hangyák mászkálnának rajta, már csak a vádlimban és lábfejemben tartott ki makacsul a kellemetlen érzés. Ezzel már lehetett volna normálisan viselkedni, de úgy voltam, hogy pár ugrással még hamarabb elmúlik, itt már nem volt zsombékos a talaj, biztonsággal megtehettem. Volna. Ed elkapta a derekamat, szerencsére még nem vettem teljes lendületet, különben lehet orra buktam volna, még úgy is, hogy Edmund tartott. Rosszabb esetben őt is magammal rántottam volna.
- De mié…Áh, értem.
Ajkamon már átcsordult a kérdés, ami azonnal megválaszolásra is kerül, amint leültem. Szerencsére a lábszáramon kezdi Edmund áldásos tevékenységét, ami az elején néhány fintort eredményez, de nem ellenkezek, így a célzott masszázsnak köszönhetően még az ugrálással való rásegítésnél is hamarabb múlik el a zsibbadás.
- Mmmm, köszönöm.
Nyelvem hegyén, hogy közöljem is vele, hogy a foglalkozás elérte célját, de… de… gyenge vagyok és kihasználom a helyzetet és hagyom, hogy térd fölött is folytassa a lábam masszírozázsát majd simogatását. Azért annyira nem vagyok pofátlan, hogy a másik lábamat is az orra alá toljam. Félő, hogy aztán valami más is következne, nem az újabb kézjel, márpedig nem viselkedhetünk állandóan hormonok vezette tinédzserekként.
- Lehet gyógymasszőrnek is felcsaphatnál, finomak az ujjaid.
Szúrom még közbe az ötletet, szó mi szó Rebellium rekreációs részlege híján van… tulajdonképpen majdnem mindennek. De nem fejtegetem tovább, elvégre közben már folyik a tanórám, amire jódiák módjára figyelek is. A végén a fejem zsong, de arra nem hiszem, hogy Ed varázsujjai használnának. Habár hajam simogatása majdnem eléri a kellő relaxációt. Csak a közös tervezgetés miatt maradok fókuszált.
- Igen, a következő ellenőrzött forrás csak itt lesz. – Mutatom is a helyet, keleti irányba navigálva a térképen jóval odébb. – Közben is van néhány, ez például.. – Egy nagyjából félúton lévő nagyobb víztömeget mutató jelölésre közelítek a kettő között, amit talán holnap délben érhetjük el. – …ezt majd csak vízfertőtlenítővel használhatjuk majd, viszont elég nagy, hogy rendesen meg tudjunk tisztálkodni benne.
Ha rákérdezne, természetesen meg tudom nyugtatni, hogy csodatáskámban ott lapul a vízfertőtlenítő is. Kemping-felszerelésem egyik alapdarabja.
- Az én ételkészletemet majd a következő pihenőnél fel kell mérni, nem készültem ilyen hosszú kirándulásra, de a proteinszeletekkel talán három napig is kihúznám. – Osztom meg gondolataimat Edmunddal miközben már készülődünk újra útra kelni. – Ha neked még két napig megvan az ellátmány, akkor lehet kihasználhatjuk a két napot, a harmadikon lassítunk és akkor marad vésztartalékunk.
Nem kőbe vésett tervek ezek, rugalmasan alakítjuk majd úgyis, de így mindketten rendelkezünk az alapvető információkkal és legalább lesz mit alakítani.
- Abból? – Nincs ellenvetésem se a napi menet vége ellen, se az éjszakai szállás készítése ellen, de még nem látom a két párhuzamosan kidőlt fa adta lehetőséget. – Mit tudok segíteni?
Természetesen azért, mert én nem látom, amit Ed igen, nem ellenkezek, sőt, van egy olyan érzésem, hogy most megint csak tanulhatok valamit tőle. Pláne mikor a kisbalta is előkerül. A kis viharlámpát kirakom töltődni közben, akármilyen feladatot testál is rám Edmund.
- Félek tőle, ha most kipróbálom, ki se tudsz innen csalogatni reggelig.
Felelem már most elismerően, hogy csak közelről vizsgálom meg. Valamikor félkészültségnél nagyjából már sejtettem mi fog készülni. Látom Edmundon az alkotás örömét, ami az én arcomra is mosolyt csal.
- A legjobb benne, hogy mindketten kipihenhetjük magunkat. – Jegyzem meg a trükkös kis ajtót próbálgatva. Védve leszünk és nagy valószínűség szerint szinte láthatatlanok is. Mégis a csókot követően mellkasom előtt karba fonom kezeimet és a végig bennem motoszkáló gondolatot igyekszek megfogalmazni.
- De ha ilyet tudsz építeni, akkor én nem hinném, hogy nagyon le lennél maradva a perdai dolgokból, ahogy azt sugalltad. Korábban az csak egy teszt volt? Mikor a meztelenül alvás problematikájáról beszéltünk..
Valószínűleg apróság, nem is akarom felfújni, de szeretném érteni és rendet tenni a fejemben ebben a kérdésben.

Jó, hogy egyetért velem, s beleegyezik a szavaimba. Mikor megpillantom, hogy lába zsibbadását miként próbálná eltüntetni, akkor állok elő egy saját ötlettel. Ehhez viszont el kell kapnom Josephine-t, s megkérni rá, hogy foglaljon helyet. Amint megteszi, akkor kihasználom a helyzetet, s hozzáfogok a lábának masszázsába. Finoman teszem, gondoskodó mozdulatokkal. Mindvégig néha ránézek az arcára, hogy lássam nála a hatást, hogy most fájdalmas neki, vagy éppenséggel élvezi?
- Szívesen, Édesem - mosolygok rá, mikor elégedettségét fejezi ki, s  én pedig folytatom a tevékenységem. Egészen belefeledkezek, s mondhatni olyan részhez érek, ami esetlegesen meghozhatja a nő kedvét...Pontosan akkor állok meg, mikor azzal az ötlettel áll elő, hogy gyógymasszőrnek szintén elmehetnék. Szerintem rossz ötlet.
- Édesem, s el tudnád fogadni, hogy más lábakat érintek ugyanott, ahol a tié nap mint nap? Nem hinném. Tény és való, hogy kellemes munka lenne, de én veled vagyok, s csak hozzád nyúlkálnék. - főleg a reggeli dolog miatt.  Megtörténik ezután Josephine tovább képzése, mármint kézjelek tekintetében., s egyáltalán nem várom el tőle, hogy az első előadás után mindegyiket tudja. Ennek ülepednie kell, s én ha róla van szó, akkor akár 100szor is elismételném. Nagyon szerethető nő, s okos. Mi marad nekem ezután, hogy hallgatom őt, hogy miképpen magyarázza a térképet. Meghallgatom teljes egészsében, s nem lennék férfi, ha nem kérdeznék rá nála.
- Remélem közös fürdőre gondoltál. S tisztálkodni üdítő lehet, főleg ha mocsokban dagonyázik az ember. - annak örülök, hogy a másik ténylegesen mindenre gondolt, ténylegesen tapasztaltabbnak tűnik a szememben. Az ételkészleteknél  úgy tűnik be kell csatlakoznom hozzá, s azt csakis úgy teszem, hogy megállítom Édesemet, s arcát simogatva fejtem ki az én álláspontomat.
- Szívesen megfelezem veled az ételkészletem. A Protein szeletet nem szeretem. Nincs benne semmi íz, csak... olyan rágcsálnivalónak számít nálam. Szeretném, ha ennél mindenféle jót. A szendvicseimben van mindenféle tápláló. - ajánlom fel neki, hiszen én a második adag protein szelet után tuti nem lennék feldobva. Mesterséges művacaknak gondolom. Telik az idő, s érzékelem, hogy hamarosan be fog esteledni, így megállítom Josephinét, s ajánlom neki, hogy itt pihenjünk meg. Megpillantom a megfelelő szállást, csak megfelelően hozzá kell pakolni, s alakítani.
- Igen, abból. - felajánlja a segítést, azonban úgy érzem ez férfias munka, meg úgy igazából le akarom nyűgözni, hogy alapjáraton nagyon találékony pasija vagyok. Kell egy idő, de végül elkészül az alkotásom. Jólesik az elismerő szavai, s a következőt teszem hozzá.
- Csak ne essen az eső, mert akkor beázik. Ez tökéletesen jó arra, hogy valamennyire kizárjuk a hideget. - magyarázom neki, miközben egyetértően bólintok, hogy a mai este együtt aludhatunk. A karba fonás után a szavaira nézek egy jó nagyot.
- Édesem, régen voltam flottás. Voltak ott túlélő leckék. S attól, hogyvolt valami hasonló feladat, attól még nem ismerem Perda összes szeszélyét. Lehet, hogy 2 óra múlva feltámad a szél. Ezeket csak úgy lehet elsajátítani, ha megtapasztalod. Meg be kell valljam én szerettem a túlélős flottás óráimat. Alkothattam úgyan így. Mondjuk ott ennyi idő nem állt rendelkezésre, mert ott a gyorsaságról szólt minden. Semmi olyan szándékom nincs, hogy teszteljelek. Bevallom szeretném még jobban elcsavarni a fejed azokkal a képességeimmel, amikről még nem volt szó. Vagy szeretnéd, ha most mindent bevalljak neked? - lépek hozzá, s lágyan nekitolom a rögtönzött lakásunkhoz. Ajkaim rögtön egy hosszú csókra hívják. Elengedem.
- A meztelen alvás problematikáját, amúgy is megoldottam azzal, hogy a két hálózsák között vagyunk. - megérintem az állát, s arcélén haladva belesimítok az arcába, s beletúrok szép hajába.

- Azt természetesen nem, hogy ugyanúgy, ahogy engem érintesz. De egy gyógymasszőr nem is ugyanúgy érinti meg a pácienst, mint a kedvesét…ettől lesz profi, különben csak perverz lenne.
Fejtegetem kicsit tovább a kérdést, minden meggyőzési szándéktól mentesen, hiszen Ed nem akar masszőr lenni, én meg nem akarom kényszeríteni.
- Akkor hát megtartalak csak magamnak.
Önző leszek hát ebben a kérdésben és nem is mondom senkinek, ez már amúgy is közel határos az intim életünkkel, amiről hát nincs is nagyon kivel beszélgetnem. Jeff biztos meghallgatna, de azt hiszem feszengene a témától… szerintem én is.
- Azt otthonra tervezem. – Válaszolok gondolkodás nélkül, minek tagadjam. – Még nem melegedtek fel túlságosan nagyobb vizek, hogy itt is ilyesmit tervezhessünk. Vagy jól bírod az alig langyos vízben való lubickolást?
Magyarázom előbb, hogy most miért nem gondoltam ilyesmire. Szerintem végig vacogni fognak a fogaim, körmeim és ajkaim különleges, színpompás lilában fognak játszani, nem tesz egyik sem kimondottan kívánatossá. Persze, ha Edmund kedveli a nem túlmelegített vizet, akkor ő lehet élvezi majd, ki tudja, talán velem is feledtetni tudja majd a libabőrös remegést… vagy mástól fogok remegni, hmm.
- Köszönöm, igazán drága vagy. – Megsimítom arcát, majd valahogy ott is felejtem kezemet markáns arcélén. – De edd csak te a szendvicseidet, pont ezért nem szeretném megenni előled, hogy neked ne kelljen a proteinszeletekre fanyalodnod. Én jól megleszek az én ellátmányomon és a szeletek se okoznak gondot holnapután vacsira se.
Most gondolok csak arra –nem titkolom, egy kis büszkességgel-, hogy főleg a Perdán eltöltött első heteim során és azóta is egészen megedzőttem. Egy kis proteinszelet egy vacsira meg se kottyan, de az se, ha kimaradna egy étkezés.
Mivel külön feladatot nem kapok az éjszakai szálláshely készítésénél, rendet rakok táskámban és felmérem ténylegesen az ellátmányomat. Nagyjából-egészében jól saccoltam, talán nekem se kell a proteinszeletekhez nyúlnom, ha okosan osztom be a Tepsi által csomagolt elemózsiát. Talán egy-egy kóstoló falatot kérek majd Edtől, így ő is megnyugszik, és akkor biztosan nem fog nekem se megkordulni a gyomrom még véletlenül se. Megfordul a fejemben, hogy jó lenne Ed táskáját is ugyanígy kipakolni és egységesíteni a két zsákot, ha véletlenül el is szakadnánk egymástól, hasonlóan jó esélyeink legyenek, de nem akarom megzavarni a munkában, ráadásul lehet nem értékelné, ha a cuccai között matatnék. Habár rengeteg határon átléptünk már egymással kapcsolatban, de talán ezt még szeretné megtartani… de ahogy ismerem magam, egy napon belül csak úgy hozza majd az élet, hogy ott turkálok majd a hátizsákjában, tervezzem akármennyire is tapintatosnak is most magam.
- Szerintem nem fog esni. – Felelem miután a kristálytiszta eget kémleltem egy ideig minden irányba. Jó esélyünk van rá, hogy most éjjel jót aludjunk (is). – És el is rejt minket, azt se felejtsd.
Tudom, félős nyuszi vagyok, de amíg nem léptünk be Rebelliumba, addig állandóan ez a félelem fodrozódik sötéten a tudatom peremén.
Figyelmesen hallgatom Ed válaszát, bólintok is közben párat, ahogy megértem a múltkori kijelentése mögötti logikát és a végére kissé megkönnyebbülten nevetem el magam, mielőtt azt igen hathatósan fojtja el egy csókkal.
- Nem, nem szeretném. – Mosolyodok el. – Így már értem a dolgot, idővel majd úgyis megtudunk mindent egymásról. – Visszhangzom korábbi gondolatát kissé más köntösbe bújtatva. Időt kell adnom magunknak, mindennel kapcsolatban. Elfojtok egy sóhajt, ki gondolta volna, hogy ennyire kijöttem az ismerkedés és a párkapcsolat gyakorlatából. Tessék, nem csak egymásról, de nekem még magamról is meg kell tanulnom egyet s mást. - Izgatottan várom, hogy mik derülnek még ki.
Fűzöm még hozzá, de igazából nem csak őrá gondolok most, hanem magamra is, ha ezt nem is mondom ki. Még a végén éretlen fruskának titulálna, és nehezen tudnék vitatkozni vele ezen a téren, pedig azt hittem, már egészen felnőttem.
- Gyors tanuló vagy te is, látom. – Vigyorgok rá, ahogy a leterített hálózsákot nézem. Ha az enyémet ügyesen terítjük magunkra, akkor nem kell tényleg se a hidegtől, se a bogaraktól tartanunk. Mivel rejtve leszünk, így a menekülés miatt se kell aggódnunk. – Vagy a megfelelő motivációt kell megtalálni?
Azzal kioldom csizmámat és kibújok belőle, ahogy kabátomból is, hogy aztán szálláshelyünkre másszak be. Elvégre ez volt Ed korábbi kérdése, vagyis, valami hasonló. Visszafordulva nyújtom felé kezem, kacér mosollyal ajkam szegletében.
- Csatlakozol?

- De attól, hogy másképp érinteném a pácienseim, én úgy érzem nekem nem menne. Mármint arra gondolnék, hogy miért nem kényeztetlek téged? Hogyan került oda egy másik személy? Lehet hogy mások különbséget tesznek ilyesmiben és nagyon jól el tudják különíteni magukban a kettőt, de én nem vagyok közöttük. Ráadásul én téged akarlak úgy érinteni, nem pedig mást. - próbálom fejtegetni, hogy én fejben ilyen dolgoknál nem tudnám meghúzni azt a bizonyos vonalat. Az érintés, az pedig érintés. Nem akarom én Josephinét féltékeny állapotba hajszolni, vagy azon rágja magát, hogy esetleges elhúzódó kezelés után elővegyen, hogy hol maradtam.
- De jó nekem, van egy nő aki megtart magának. - vigyorodom el, hiszen jó hallani ilyen szavakat a másiktól. Ráadásul Josephine szintén tudhatja, s remélem megbékélt a tudattal, hogy bizony én szintén megtartom őt. A fürdőzés témaköre kerül előtérbe, s én kiválóan mondom el a saját véleményem ezzel kapcsolatosan.
- Ugyan Édesem, szeretlek. Ha te nem szereted a hideg vizet, akkor nem erősködöm. Pedig az én elképzelésemben az szerepel, hogy csinálunk egy szélárnyékos zugot, tüzet. Bemegyünk a vízbe, megmártózunk benne, egymásról lesimogatjuk a makacs kis mocskokat, aztán kimegyünk megszáradni a tűzhöz. Ha vizes leszel önhibádon kívül, akkor is első a tűz, utána meg átöltözz minél hamarabb szárazba. - nem kioktató módon jegyzem meg, hanem csupán felhívni a nő figyelmét, hogy oda lehet figyelni ilyen apróságokra. Persze ha így sem kívánkozik tisztává válni, akkor csupán a következő szavak segíthetnek.
- De lehet, hogy másféle tűz lenne bennem ami lángba borítana téged is - megpuszilom a drága arcát. Mikor megvolt, akkor én visszahúzódok. Az étkezés a következő, amiben úgy tűnik, hogy nincs bennünk egyetértés. Mindketten másképp látjuk a kérdéskört. Erősködhetnék, de nem teszem. Hagyom a drága buksiját tapasztalni, mindenesetre eldöntöm, hogy az ő adagját nem fogom felfalni.
- Rendben, ahogy te látod. Átadom neked az ételfelelős pozíciót. - jegyzem meg mosolyogva, s igen nem bírom ki egy karolás nélkül, aminél a tenyerem a derekánál pihen meg a túloldalon. Utána meg egy jó darabig hagyom, hogy csupán nézze, hogy miképpen alkotok, s akkor szólalok meg, mikor a véleményét szeretném megtudni az egészről.
- Igen, úgy tűnik hogy nem lesz ilyen gondunk. El vagyunk rejtve természetesen, hogy ne találjanak ránk olyan könnyen. A tervezésnél erre is gondoltam. - nézek bele édesem gyönyörű szemeibe. Elég erős vágyat érzek arra, hogy megcsókoljam őt, s nem habozok. Ebből nem csinálok túlságosan nagy gondot. Nem hinném, hogy Josephinének sem lenne jó egy ilyen édes vallomás az ajkaira, amit minden ilyen fajta érintkezéssel megújítunk. Szeretem, s dögös nő.
- Ahogy mondod, mindent időben, idejében. - közelebb haladunk az alvóhelyünkhöz. Én követem őt, hogy jól hallhassam őt. Mikor gyors tanulónak tekint engem, akkor csak biccentek neki köszönetképpen. A kérdése hallatán, s az előbbi vigyorral az arcán úgy érzem, hogy Josephine gondolt valamire.
- Motiváció? Nos igen...- viszonozom azt a szép görbületett az arcán, amitől nagyon szépen néz ki. Egy boldog nő képe tud rám hatni igazából. Nézem, ahogy kilép a csizmáiból, s belép a kisebb "bunkerbe". Mikor a kezét nyújtja, akkor ennyit mondok neki.
- Várj mindjárt csatlakozom. - ezzel hasonlóan leveszem a cipellőm, s majd bemások mellé. Előtte még becsukom a csapóajtót finoman, hogy teljes sötétség boruljon ránk. Tapogatózni kezdek, s szándékosan simítok végig kedvesem oldalán.
- S nekem engeded, hogy én motiválhassalak téged.? - megtalálom közbe az ő hálózsákját, s magunkra húzom. Egyelőre nincs meleg, de gondolkodok egymás melengetéséről úgy, hogy magamra vonom Josephine estét. Két kezem rögtön megtalálja a popsiját.
- Édesem, arra figyelmeztetlek, hogy itt nem tudsz kiegyenesedni, nehogy beverd a fejed. - figyelmeztetem. Fogalmam sincs, hogy a nőt mennyire indítja be a hátsóját érintő tenyerek, de majd most megtudom, hogy a kacér mosoly egy újabb szeretkezést takar?

Edmund & Josephine

- Cuki vagy.
Summázom vigyorogva Ed magyarázatát, miért is nem lenne ő jó gyógymasszőrnek…vagy csak simán masszőrnek se. A költői kérdések érlelték meg kijelentésemet, mindkettőt végtelenül cukinak gondolom, másrészt tényleg rávilágít, hogy Edmund új hivatásának még véletlenül se választhatja a masszírozást. Nem gondoltam át túlságosan válaszomat, ez is csak úgy kicsúszott, de most már azon gondolkozok vajon szokták-e… pontosabban Tamara titulálta-e valaha cukinak. Másról nehezen tudom elképzelni, hogy meglátta volna benne ezt is, legalábbis felnőtt korában… legalábbis most abból indulok ki, hogy mikor megismerkedtünk, akkor én is rendkívül szigorúnak gondoltam. Erre nem kérdezek rá, lehet teljesen rosszul gondolom, majd Rebelliumban kiderül milyen másokkal egy átlagos napon, elvégre a szurdokban meglehetősen speciális helyzetben voltunk.
Megerősítőleg bólogatok, hogy bizony A) jó neki B) van egy nő-vagyis én- aki megtartja magának. Bólogatásom aztán pár szapora pislogással emelkedik új szintre, míg én igazából enyhén lesokkolódva hallgatom a hideg vízben való fürdés rejtelmeit. Vagyis csak sejtem, hogy erről beszél, mert az első mondatnál leragadtam.
„Ugyan Édesem, szeretlek.”
Az a természetesség, amivel kimondta, semmiféle fellengzős körítéssel, egyrészt szívmelengető, másrészt hirtelen még nehezen tudom, hová tenni. Talán nem is úgy gondolta, vagy nem komolyan, lehet ez csak afféle szófordulat volt. Hiszen alig ismer… persze nagyon intenzívnek mondható a kapcsolatunk, de akkor is, még olyan kevés idő telt el, nekem még nem sikerült teljesen a gondolataimat se kibogozni, nem hogy az érzelmeimet. Az elsöprő fizikai vágy egymás iránt az az egyetlen tiszta pont a kapcsolatunkban, legalábbis számomra.
Enyhén zavarban vagyok, most vajon viszonoznom kellene a vallomást? Ehh, nem, ezt hamar elvetem, tudom, hogy nem várja el, hogy én is kimondjam, ha nem vagyok biztos benne, hogy én is így érzek. Majd idővel oda is eljutok, hogy biztos legyek az érzéseimben is, idővel. Rákérdezni se akarok kijelentése komolyságára, még a végén megbántanám, amit nem szeretnék. Szóval illene legalább a további szavaira válaszolnom. De mit is mondott?
- Ne haragudj, kicsit elkalandoztak a gondolataim. – Mondom fejem enyhén megrázva, miközben azért próbálom összekaparni az elcsípett szavakból a jelentést. – Jól fog esni a fürdés holnap, hideg vízben is, de azt csak vacogósan rövidre fogva tudom elképzelni, míg a közös fürdéshez finom meleg vizet képzelek. – A túlélő tippre inkább visszakérdezek, mert nem biztos, hogy jól jött át az üzenet. - Szóval akkor először tűz? Tuti előbb öltöztem volna szárazba..
A puszira és a testet lángba borító érzéki tűz említésére elvigyorodok. Tessék, mondom, hogy a testi vonzalom az nem kérdőjeles.
Végre abbahagytam a bólogatást az előbb, erre most megint így fogadom el az ételfelelős pozíciót. Ed egyértelműen az éjszakai szálláshely felelős lett, ez vitán felül áll. Ha a két hátizsákot és berakjuk a két fatörzs közé, akkor senki meg nem mondja, hogy itt két ember kempingezik. Valószínűleg keresnem kell egy szót arra, amit csinálunk, mert a kempingezésekről szóló régi könyvek illusztrációi alapján ez a tevékenység egészen máshogy festett, mint amit mi csinálunk.
Csábításról szóló könyvet nem olvastam, de úgy tűnik az tanulmányozandó illusztrációk nélkül is megy, hiszen úgy tűnik Ed pontosan értette mindkét kaján megjegyzésemet és nem is késlekedik sokáig csatlakozni hozzám. Kicsit odébb helyezkedek, hogy kényelmesen beférjen majd mellém, amit várok is, mert kabát nélkül a tavaszi alkonyban csupa libabőr lettem, de azonnal kellemesebben érzem magam, amint ott van mellettem és a kis csapóajtóval kizártuk a csípős szellőt. Pláne mikor a hálózsákom is a helyére, vagyis ránk kerül. Én meg Edre. Nem tiltakozok, sőt felveszem évődő párbeszédének fonalát.
- És mit gondolsz, milyen motiváció válhat be nálam? – Kicsit mocorgok, hogy térdeimmel le tudjak támaszkodni combjai két oldalán. – Mondjuk csókok? – Súgom ajkainak, mielőtt megcsókolnám. – Vagy simogatás? – Azzal megmozgatom fenekemet a kezeiben – Vagy a kidolgozott hasad? – Ujjaim bekúsznak pólója alá is, hacsak nem csap rá kezemre. – Vagy a feneked alsónadrágban… vagy anélkül?
A figyelmeztetés jókor jön, épp kitámasztottam kezeimmel, s habár felülni nem szándékoztam, most hátrafordulok, hogy ellenőrizzem, mennyi helyünk is van tulajdonképpen. Nem sok, de végülis nem is kell bálterem egy csókhoz, márpedig újra visszahajolok egy újabb csókért, mit sem törődve azzal, hogy a hálózsák egy kicsit lecsúszott vállaimról a forgolódásom közben.

16+

Érdekes hallani Josephine ajkairól, hogy cuki vagyok. Nem mozdul semmit sem az arckifejezésem, mármint rossz irányba, ami mutatná, hogy megsértett. Sokkal inkább elgondolkozok azon, hogy miért tűnhetek annak? Ráadásul ami azt illeti Tamara sosem ejtett ki ilyen szót az ajkain a nevelése miatt. Nem sokat elmélkedek, hiszen csupán megosztottam a saját valós gondolataim, s cseppet sem szeretném megbántani ezt az aranyos nőt.
A beszélgetésünk nem szakad meg, s annak örülök. Meglep, hogy Josephinével ennyi mindent meg tudok beszélni, ilyen rövid ismeretség mellett. A volt feleségemnél kellett egy idő, hogy úgy mindenről el tudjunk beszélgetni. Én nagyon élvezem ezt a kialakult helyzetet, amit most egy mosoly küldéssel fejezek ki. Neki küldöm hosszan, miközben ott vagyok a közelében. Meglepődök mikor említi nekem hogy elkalandoztak a gondolatai. Mi jár a fejében? Azon tanakodok, hogy rákérdezzek nála, végül győz a férfis kíváncsiságom.
- S mi vette el a figyelmed? - nézek oda rá, sőt odalépek hozzá, hogy megérintsem az arcát.
- Természetesen, ha van kedved megosztani velem. -  nem szeretném, ha úgy tűnne neki, hogy faggatni akarom, vagy mindenáron szeretném megtudni. A jó öreg mondásom erre szintén érvényes. A fürdőzés témakörét még nem zártuk le, így hallgatom az ő beszédét. Szóval a közös fürdőt az meleg vízben képzeli el. Jogos tőle, ám a hideg víz felébreszti az embert.
- Igen valószínűleg vacogós a hideg vizes fürdés, de jól fog esni a közérzetednek. Nagyon meg tudja határozni egy csata kimenetelét, hogy mindenféle lény ürülékében kell gázolnod, vagy nemrég tisztálkodtál. - simogatom a bájos arcát, míg a másik kezem a derekán lel nyugalmat. Mikor visszakérdez a túlélősre, akkor bólintok neki.
- Úgy van, először csinálj tüzet, addig is mozogsz, ráadásul nem fogsz megfagyni. Ha először szárazba öltözöl és nagyon vizes vagy, akkor ott vagy ahol a part szakad. Megint vizes vagy. - remélem el tudja képzelni a helyzetet, s beleélni magát, hogy megértse a szavaim. Elengedem, s várom tőle a választ, azonban Josephine-nek teljesen más az elképzelése. Kíváncsi tekintettel nézem, ahogy a kis bunkerunkba megy. Invitál engem, s én pedig nem mondok nemet. Hamarosan ott vagyunk a teljes sötétségben egymást tapogatva, főleg mikor felettem van, mert magamra húztam ám.
- Hogy nálad milyen motiváció válna be? - ismétlem meg a kérdését, de nincs időm gondolkozni magamtól, mert egyenesen erotikusan adja elő a lehetséges választásokat. Hirtelenjében nagyon döntésképtelen vagyok, hogy jelenleg mi a vágya ennek a szépségnek? Mi lehet a fantáziájában? De végül, egy kisebb hallgatás után megadom neki a válaszom.
- A hátsóm alsónadrág nélkül, de előtte...- mosolygok rá, bár a sötétségben felesleges. A kezem lágyan belemarkol a formás hátsójába, simogatom egy kicsit. Nem tudom merre van a feje, de kimondom neki amit én gondolok.
- Édesem szerintem egy hosszadalmas esti szeretkezésre vágysz, s tökéletes motiváció lenne neked. - mondom ki pimasz hangnemben, miközben a két kezem bekuszik a felsőteste alá érintve a csodás bőr a hasán és oldalán, de után egészen merészen lemegyek a nadrágjához, amit ügyesen meglazítok...
- De ha tévedtem, akkor most azt csinálhatsz velem amit csak szeretnél

Azt gyorsan elkönyvelem, hogy a cuki jelzővel végülis nem lőttem bakot. Szinte meg se rezzent rá Ed, lehet beletrafáltam máris? Szigorúsága feltételezhetően akkor tényleg a speciális helyzetünknek volt köszönhető ott a Szurdokban. Sokat nem mélázok ezen, egyrészt ahogy korábban is elhatároztam, majd egy Rebelliumban töltött átlagos nap alapján jobban el lehet dönteni az ilyesmit, habár lehet az se fog sokat számítani, ha egyszer négyszemközt ilyen cuki velem.
Másrészt! Másrészt kicsit hasba akasztó kérdést kaptam, amire talán számíthattam volna, mégse tettem, így most inkább azon pörögnek szélsebesen gondolataim, hogy mit is mondjak. Nem is a mit, hanem a hogyan a kérdés. A csomagolás.
- Kettőnkön gondolkodtam el. – Válaszolom figyelmen kívül hagyva, hogy egyébként adna kiutat, ha nem akarnék válaszolni. De akarok, ha még nem is minden gondolatomat kimondva. – Hogy mennyire intenzívvé vált a kapcsolatunk. - A bennem visszhangzó kvázi vallomására viszont direkten nem hívom fel figyelmét. Érintésére elmosolyodva folytatom. – Hogy ez…  - Előbb kettőnkre mutaogatok felváltva párszor, majd kicsit hangsúlyosabban kezére majd arcomra, ami érintése nyomán enyhén felforrósodott és kipirult. - …mennyire működik közöttünk.
- Ezzel egyetértek.
Kotyog közbe, mikor a közérzetnek jóleső fürdésről beszél. Utána viszont kicsit meglepődök, aztán számolgatni kezdek.
- Frontszolgálatot teljesítettél?
Logikai bakugrással jutok el eddig a kérdésig, ha jól számolok, akkoriban még a flottánál volt. Hm, talán Tamara betegsége is valami perdai ismeretlen kórság volt, ez idáig eszembe se jutott, nem mintha nekem kellene megfejtenem. Mindenesetre remélem most nem kell majd csatába mennünk és állatürülékben sem kell gázolnunk. Egyikre se vágyok.
- Ezt megjegyzem, köszönöm, most is tanultam valamit.
Abszolút elfogadom a magyarázatot, főleg ha netán hajamra is gondolok, ha az is teljesen vizes lenne, akkor az kifacsart állapotban is hamar újra eláztatná száraz-szerű ruháimat ebben az elképzelt fagyközeli vizes szituációban. Szóval akkor hajfacsarás, tűzgyújtás, hajfacsarás, átöltözés és tűznél szárítkozás, megjegyeztem a sorrendet.
A szálláshelyünk fülledt sötétjében élvezem, hogy példáknak felhozott kérdéseim egy kis időre megakasztják gondolatait, de csak kis időre, mert aztán csak megkapom válaszomat. Nyakába kuncogok.
- Elég jó választás, habár nem a legjobbak a körülmények hozzá, most nem látni…
Tetszik a könnyed visszautalás a délelőtti indulásunkra. Tetszik az is, amit közben a kezeivel művel, meg az is, amit én érintek pólója alatt. Viszont többet akarok érinteni és érintve lenni, amit úgy látszik ő is ért, így gondolom nem fog ellenkezni, hogy lecsússzak mellé, oldalamra fordulva, lábammal húzva őt magát is felém.
- Nem tévedtél, akkor most te csinálhatsz velem, amit szeretnél?
Kérdezek vissza játékosan, egyben erotikus játékra hívogatóan. Azért nem várok innentől kezdve mindenre, lassan elkezdem feltolni pólóját közben végigsimítva tényleg kidolgozott hasizmait és ajkait csókolva, ideje megszabadulni egy ruhadarabtól, de ki mondta, hogy annak unalmasnak kell lennie.

16+

Lassan lefekszünk, csak éppenséggel nem aludni. Odakinn éppen esteledik, s mi meg a hosszú gyaloglás után, kénytelenek vagyunk megpihenni.  Élvezem a vele való beszélgetést, hogy annak ellenére, hogy előtte nem sokat találkoztunk, annak ellenére sok dolgot megosztunk egymással. Én legalábbis örülök annak, hogy beszélhetek és megoszthatom vele. Idővel meglátom az ő részét, s semmiképpen nem fogom őt siettetni. Látom rajta, hogy elkalandozott valamiért gondolatban, s mertem rákérdezni, mert kíváncsi vagyok az okára. A válasz első fele nem tartogat semmi furát, ha két ember sorsa összekapcsolódik varázslatos módon, akkor az összefonodást lehetetlen kikerülni. Mikor meghallom tőle, hogy intenzívvé vált, akkor mosolygok rá, de utána megszólalok mindenképp.
- Őhh, kár tagadnunk, igen azzá vált Édesem. - egy picit gondolkozok, hogy aztán a következő szavakkal nyugtassam meg.
- De úgy vélem, hogy már kijárt nekünk ilyesmi. - nem tudom, hogyő egyetért majd velem, de az én részemről az utóbbi 2 hónap eléggé furán telt Dominiumon, s mondhatni nem éreztem magam jól, s nem csajozhattam és egyebek.
- Nos ez sem meglepő, mindketten vágytunk már a már társaságra. A kémia meg olyan dolog, hogy piszok mázlisták vagyunk. Úgy vélem.  - sóhajtás jön a részemről, hiszen ha csak azokra a szép vonalaira gondolok, attól beindulok tőle és huncut gondolataim támadnak.
- A közelséged édes, őrjítő és a tested minden vonala kívánatos. - suttogom rá az ajkaira, de még nincs itt az ideje, hogy teljesen akcióba lendüljünk, mert vannak más témák terítéken.
- Igen fronton is voltam, elég sok bevetésen voltam. Felfigyeltek rám, s érdemeim után léptettek elő. - jó ez most elég általánosan hangzott, de ha jobban belegondol, akkor gondolhatja, hogy a flottánál már sikeres ember voltam. A túléléssel kapcsolatosan szintén mesélek, s örülök annak, hogy meg tudjuk egymás között beszélni, hogy ki miként látja. Ha neki lenne egy meglátása biztosan elgondolkoznék rajta, de sosem szólnám le érte. Megérkezünk az odúnkba, s Josephine van felül én pedig alul. A hálózsákjaink ölelnek körbe minket, kizárva a hideget.
- Tény és való, hogy át kell gondolnunk az egészet, hogy miként csináljuk. - úgy érzem, hogy elkezdődött közöttünk a tapizás bajnokság, hogy ki merészebb a másiknál, s kifogja elvenni a másik eszét hamarabb, hogy tovább lépjünk ezen helyzetből. Mert a simítását érzem, ahogy érzékiséggel halad végig rajtam, de én próbálom ezt a viszonozni neki. Utána történik, hogy változtat a pozíciónkon, mert úgy tűnik, hogy kitaláltam a vágyát? Nincs időm gondolkozni, mert vetkőztet, amiben természetesen segítek. Polómat valahová rakom, mert nem szeretném a partneremet várakoztatni. A csókjára csókkal reagálok, miközben ügyelek arra, hogy mindketten takarva legyünk.
- Nem fogok rosszul bánni a lehetőségemmel - suttogom oda, s ha a nő lemeztelenített felül, akkor én megszabadítom őt lassú húzással a nadrágjától, s utána mesés ajkaim fedezi fel a lábának belső oldalát egy darabig befelé haladva, majd utána visszahúzódok felé, hogy ajkaimmal a nyakát kutatva, végül érzékien harapdálhassam.
- Nehogy azt hidd, hogy olyan sokáig ruhában hagylak. - veheti ezt játékos fenyegetésnek, s a továbbra nézve terveim egy részét.

Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, mióta nadrágomtól megszabadultunk. Utána valahogy minden úgy összemosódott, az érintések, csókok, sóhajok kavalkádjában feloldódott az idő maga is, ahogy én is. Edmund mellkasán pihen fejem, karom, lábam lazán átvetve rajta, így pihegek ebben a félig ölelő pozícióban.
A reggeli szeretkezés után energiával voltam teli, jól esett végigropogtatnom tagjaimat. Most épp ellenkezőleg, szemhéjaimat mázsás súlyúnak érzem. Mostanra nehezen tartom nyitva, legalábbis idáig, ugyanis az iménti gondolatomra enyhén elkerekednek, habár a sötét kuckónkban ebből semmi sem látható. Csak ma reggel történt volna? Mintha legalábbis napok teltek volna el, habár amekkora távot megtettünk és amennyi mindenről beszéltünk, tényleg napoknak érződik… kivéve hogy mégse telt el 27 óra azóta.
Talán jót fog tenni holnap az a hideg fürdő, lehűti kicsit a vérünket, különben megduplázódik az idő, mire Rebelliumba érünk, ha így folytatjuk. Nem mintha bánnám. Szégyentelenül vállalom, hogy cseppet se bánom.
- Ébren vagy még?
Kérdem halkan súgva, habár ujjaim oldalán jártak körkörös táncot idáig, de ettől igazából simán elaludhatott már. Én is közel jártam hozzá az előbb, igazából most se kell majd sokat ringatni, de ha már kicsit felébredtem, akkor ha nem is teljesen, de szeretnék felöltözni valamennyire. Egy ilyen környezetben, hálózsákok ide vagy oda, nem aludnék komfortosan teljesen pucéran.
Ha már elaludt, akkor nagyon vigyázva tapogatózok fehérneműim, pólóm után… ha ébren van, akkor közlöm vele tervemet és kevésbé óvatosan túrok végig a ruhagombócainkon. Öltözködés után meg persze, hogy szomjas lettem, úgyhogy a kulacsot kell előhalásznom a hátizsákom külső zsebéből. Az legalább egyszerű menet. Csak most jut eszembe, hogy kihagytuk a vacsorát, és őszintén, nem is érzem magam éhesnek. Ha így folytatjuk, mire Rebelliumba érünk, ledobjuk az összes súlyfeleslegünket. Ez viszont tiszta haszon!
Na, ennyi lótyálás után meg pisilni kell. Ezt sehogy se tudom idebent, felébresztés nélkül elintézni, ha aludna, lévén ki kell másznom. Apró puszikkal ébresztem… ha ébren van, akkor is megpuszilom, mielőtt közölném vele:
- Ne haragudj, ki kell mennem.
Nem húzok zoknit, a harmatos fűben csak eláztatnám, jó lesz majd visszamászás után hideg tappancsaimnak a fincsi száraz zokni. Kimászok, kabátomat magamra kapom… bugyi, melltartó, póló és kabát, így se kóricáltam még a Perdán a csillagos ég alatt. Illedelmes távolságra húzódok, hogy elintézzem folyó ügyeimet és rendbe szedjem magam a hátizsákomból kiemelt egészségügyi kiszsákom tartalmával.
Enyhén vacogva mászok vissza a hálózsákok rejtekébe, mire felmelegszek, szerintem el is fogok aludni.

Pihenek, mert az elmúlt pár órában férfiként tettem a dolgom a rögtönzött fa odú hálószobánkban? Igen! Kellemesen elfáradtam, azonban nem nyomott el az álom. Ahhoz túlságosan éber vagyok, s fülemmel hallgatom a kintről beszűrődő neszeket. Egyik sem közelít, sokkal inkább halkul, ami annak jele, hogy az éjszakai állatok inkább menekülnek a közelünkben. Helyes, maradjanak csak távol. Azonban nem mehetek csak úgy el azon tény mellett, hogy Josie rajtam van az ő kényelmes pozíciójában és teljesen meztelenül. Ér engem az inger továbbra is, ami a formás meztelen teste miatt van. Két kezemmel  magam vonom jobban, hogy érezze a férfias karok védelmező hatását. Nem cirógatom, mert most ahhoz túlságosan fáradtnak érzem magam. Fogalmam sincs, hogy a kis hercegnőm elaludt-e már, vagy mi van vele. A hallgatása mindenképpen jót jelent...mikor halkan hallom őt megszólalni.
- Igen, ébren vagyok. - szólok vissza én hangosan, mikor nem sokkal később matatásra leszek figyelmes. Megemberelem magam, s nem hagyom őt egyedül tapogatózni, így segítek neki.
- A csípkés bugyid kell? Várj, azt itt éreztem. - ezzel némi kutatás után előhalászom neki, s átadom. Nem kötök bele, hogy feljebb szeretne öltözni. Ha úgy érzi magát jobban, akkor legyen. Lehet én meg visszaveszem az alsónadrágom. Még eldöntöm. Persze játékos hangnemben megjegyzem neki.
- Azért vetted fel a ruháid, hogy majd még levetkőztethesselek? - persze már nincsenek ilyen szándékaim akármennyi is az idő.  Arra eszmélek fel, hogy kapok egy édes puszit, én cserébe Josephine formás vonalain simitok végig, ahogy megy ki kuckónkból.
- Menj csak - szólok vissza, így magamra maradtam. Nagy fiú vagyok, szóval ez nem hat meg annyira. Sokkal inkább én is előtúrom az alsónadrágom, s felhúzom magamra. Felsőtestemre a pólót gondolnám, de nekem melegem van. Minőségi hálózsákjaink vannak, s nem holmi hobbi vacak. Hosszú időnek érzékelem azt az időt, míg vissza nem tér a teljesen átfagyott fagyos angyalkám. Érzem rajta, hogy vacog, így elkönyvelem magamban a tényt, hogy nagyon fázós. Későbbiek folyamán mindenképpen ügyelni fogok rá. Először magamra húzom őt, aztán fordítok a helyzetünkön. Finoman takarom be őt meleg testemmel, míg én egy hosszú csókot lopok az ajkairól. Azután meg ha nincs ellenére az újabb pozíció váltás, akkor oldalra fektetem, s hátulról nekisimulok teljesen. A kezem, kényelmesen a hasán pihen. Nem kell engem sokat noszogatni, elnyom engem a buzgóság.
...Reggel van, legalábbis felébredek újult erővel. Khmm lassan érzékelem, hogy Josephine testén továbbra is a kezem. Megfordul a fejemben, hogy mi lenne ha lenne egy reggeli after party a tegnapi után, de végül elhessegetem az ötletet, vagyis nem igaz. Inkább megvárnám, hogy a nő milyen kedvvel ébred? Vajon a póz miatt milyen reggeli gondolatok fogják támadni Kedvesemet?
- Ébren vagy? - most én szólítom lágyan őt.