A tagjaim zsibbadnak a jeges víztől. Az izmok begörcsölnek, de nem adom fel, akkor se, ha nehezen mászok ki a nővel a vízből. Megkérdőjelezem a tetteimet. Hagyhatnám, hogy megfagyjon, vagy bele fulladjon a vízbe. Hiszen egy quorsa. Ehelyett ép bőrömet kockáztatva ugrok utána, mintha kötelező lenne. Fene a jó szívemet...Végül csak sikerül kihúznom őt a vízből magammal együtt. A terebélyes fa melletti biztonságos földnyelvre fektetem. Lélegzik. Megnyugodni azonban nincs időm. Még így is veszélyben vagyunk, mert ha nem a víz, akkor most már a vizes ruhák, és a hideg fogja okozni a vesztünket. Itt azonban nem gyújthatok tüzet, mert a megzavart vízből feltörő gázoktól veszélyes lenne. Körbe nézek, hogy betájoljam magam. Merre érünk ki gyorsabban a lápból, ha előre, vagy ha visszafelé haladunk? Óvatosan visszamegyek a lerakott dolgaimért. Leveszem magamról a vizes inge, és magamra kapom a kabátom. Habár így egy kicsit melegebb, mint az előbb, a nadrágom még mindig vizes, és nem akarom, hogy lefagyjanak a lábujjaim. A bot segítségével visszamegyek a nőhöz, épp időben, mert ekkor kiált fel. Felébredt. Letérdelek mellé, a fején vért látok. Nem csoda, rendesen beverte, de valószínűleg csak a bőr szakadt fel. Rám tekint, talán zavartságot látok rajta. Meglepettségemre a nyelvemen szólal meg, és az első, amit mond, hogy köszönöm. Kicsit töri ugyan a nyelvet, de beszéli. Jó. - Még ne köszönd. Nem vagyunk túl a nehezén. - mondom lassan, hogy értse, aztán felállok, és nyújtom neki a kezem, hogy segítsem a felállásban. A táskája teljesen elázott, ha hozott is magával más ruhát, annak hasznát nem vesszük. A botja a vízben maradt, annak horgászására nincs időnk. Sietnünk kell, ha nem akarjuk, hogy kihűljön. Ha elfogadja a kezem, felhúzom, intek, hogy jöjjön utánam. Mivel nekem meg van a botom, biztonságban lesz, ha a nyomomban jár. Észak felé veszem az irányt, mert a láp azon széle lesz a legközelebb hozzánk. Kérdésére megrázom a fejemet. - Egy darab száraz bundám van, de az nem fog rendesen fedni. Most még nem veszed hasznát. - felelek kérdésére. - Ki kell jutnunk a lápból, mielőtt ide fagyunk. Ha ez meg van, a tűz és bunda megmenthet téged. - magyarázom neki irányom és lépéseim szándékát. Ha kijutottunk innen, akkor már könnyebb lesz. Csak egy szélvédett hely kell, és némi száraz faág, amit akár le is törhetünk a fákról. Meggyújtani már nem lesz nehéz. - Mit kerestél a lápban? - kérdezem, hátra pillantva rá egy kicsit, de aztán előre nézek, botommal.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
Kimentenek a gyors halál torkából, ami köszönhető annak, hogy a közelben volt ez a férfi. Ha ő nem lett volna, akkor örökre elvesztem volna mindenki számára, s senki sem talált volna meg. Nagyon nagy a szerencsém, s szavakkal ki sem lehetne fejezni, hogy mennyire hálás vagyok. A vonásai nem tűntek nekem emberinek, így alapból perdai nyelven köszöntem meg neki. Azonban amit ő mond nekem, az teljesen rávilágít arra, hogy csurom vizes vagyok, s hideg van. Érzem én, hogy cseppet sem kellemes. Mozognom kellene! - Tudom. - szólok ennyit, s érzem, ahogy koccannak a fogaim egymáson. Fázom, s mozogni kell, hogy meg ne fagyjak. Megmozgatom a kezeim, s közben a tarkómhoz nyúlok, mert őrületesen fáj. Azon nyomban sziszegek egyet a belém nyilalló intenzívebb érzet miatt. Rögtön leteszek arról, hogy a továbbiakban oda nyúlkáljak, egyszer biztosan el fog múlni a fájdalom. Kis késéssel veszem észre a férfi kezét, hogy nyújtja felém, s ha már így alakul én cselesen rögtön megtoldom egy bemutatkozással. A tette így elöljáróban ennyivel lesz kiegyenlítve. - Aine – rázom meg a kezét, mikor talpon vagyok. Nem sok idő van a tollászkodásra, s én sem gondolom másképp. A vizes táskámhoz nyúlok, s felveszem a hátamra. Semmi pénzért nem hagynám itt, ahhoz túlságosan értékes. Mikor a férfi elindul, akkor én követem, mert mozogni akarok, hogy legalább a kis meleg, amit mozgással termelek az verje vissza a csontig hatoló hideget, s az izmaim pedig ne akarjanak görcsbe rándulni. Megtudom, hogy van száraz bundája, ami kecsegtető számunkra. De várjunk csak! Ő szintén vizes, s amíg az egyik fedi magát valamennyire, akkor a másik pedig fagyoskodni fog? Nem. Kell lennie ettől egyszerűbb megoldásnak, de jelen pillanatban nem arra tudok koncentrálni, hogy miként fogunk felmelegedni, hanem arra, hogy ő hová lép. Öles léptei vannak, már a férfi méretéből ítélve. Ráadásul úgy tűnik a szememben, mint valami szikla. Járó Szikla. Igen, ez a két szó tisztára úgy hangzik, mint valami indián név. Ami másodjára feltűnik, hogy tudja a férfi mit csinál. - Ha biztos talaj lesz alattunk, akkor futhatunk is. - a túlélési és legalábbis a megfagyási ösztön kezd bennem munkálkodni, s ha jobban belegondolok, akkor az alap kiképzésnél volt ehhez hasonló. Hideg sárban és pocsolyában kúszni és mászni, míg mindenki jól nem teljesít rajta. A fagy szó említésére bennem kíváncsiság gyullad. - Ez a hideg jellemző az egész Bolygóra? - naná, hogy beszélek. Sőt, ha számmal fel tudnám magam melegíteni, akkor én lennék a nyerő. Úgy vélem, hogy amit elkezdtem naplót írni, abba fel fog kerülni a mostani tapasztalataim, s élményeim. A tűz említése kecsegtető, ám ahhoz kell száraz gally, s tűzet csiholó szerszám. Nézem, hogy közben esetleg hova kapaszkodik segítségnek, s ebbe a kifelé haladásba bevonom őket is. Próbálom a megmentőm nem lassítani a haladásban. Ami hirtelen jön, az a kérdése, mert nem számítottam erre. Ha azt nézzük, nem titkos küldetésről van szó, s szerintem cseppet sem érdekelhetik őt a Quorsa gépezetek. - Quorsa elhagyatott gépezeteket keresek, roncsok. Régen működtek, most pedig élettelenek. - úgy érzem ezzel teljesen megértettem vele. Az ellenállóknak szükségük lehet ezekre a gépezetekre, s ha nem is sikerül mindegyiket megmenteni, de a javából összeüthető valami fegyver. Mondjuk például a sokkoló. Közelharcra végzetes fegyver, bár ha elkap az illető, akkor az nem olyan jó buli.
A nő erős. Habár fázik, legalább nem panaszkodik. A kezem fogva felkel, és megrázza. Mond egy szót, ami talán a neve, bár nem vagyok biztos benne, mert ha csak a saját nyelvén mondott valamit, akkor sem értem. - A nevem Rotemshel. - mutatkozom be, hogy tudjon szólni, ha valami baja van, mert ritkán fogok tudni hátra nézni, ahogy elindulunk. Szerencsére nem kell noszogatni, sőt, ahogy haladunk, felhozza az ötletet, hogy szilárd talajjal a lábunk alatt még futhatunk is. Bólintok egyet. - Az jó ötlet, de ha már szilárd talaj lesz a lábunk alatt, tüzet is rakhatunk. - mondom, és hátra pillantok rá, de csak annyira, hogy ne legyen veszélyes közben a lépés. A nő kérdése meglep. Náluk nincsenek évszakok, vagy ahonnan jöttek? - Nem, a természet mindig váltakozik a perda ezen részén. A sivatag felé pedig örök forróság van. Ezt a változást napfordulókban mérjük. Eltelik néhány hónap, és perda megújul. Kizöldell és virágzik minden, melegszik az idő. - mondom, bár mivel a természetről kérdez, már abban sem vagyok biztos, hogy tudja, mit is jelentenek ezek. Én kellemesen gondolok az elkövetkező havakra, és várom már, hogy ismét járhassam a kellemes erdőket. - Láttál már virágot? - kérdezem, mert habár a fákat már most is látja, a virágok ilyenkor rejtve vannak a legtöbb szem elől. Persze ez növény kérdése is, de amelyik szereti a hideget, az főleg északra van. Megkérdezem egyébként, hogy miért járt a lápban. Elromlott quorsa dolgokat keres. Már ezzel fel is kelti az érdeklődésem. Miféle dolgok ezek? Ami még jobban meglep, hogy quorsának nevezi magukat. Nem tudom, hogy önkritika akar-e lenni, vagy csak nem tudja, hogy milyen vonatkozásban használjuk ezt a szót. - Miért keresel ilyen..roncsokat? - kérdezek újat, engedve kicsit a kíváncsiságomnak. Vajon olyasmi, amit ellenünk tudnak fordítani? Vagy a saját népük ellen a vashajókkal? - Bírod még? - nézek ismét hátra egy pillanatra. - Ha begörcsölnek az izmaid, szólj. - talán elbírom őt, és habár mást cipelni alapvetően nem lenne jó a lápban a puha föld miatt, most az a szerencsém, hogy keményre fagytak az ösvények.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
Mikor a férfi bemutatkozik, akkor jövök rá, hogy csupán a nevemet mondtam neki, ami magában is értelmetlennek hangozhat. Ha fiatal lány lennék, most elvihognám magam a saját ügyetlenségemen, vagy szórakozottságomon, hogy Rotemshel szíve meglágyuljon. - Bocsánat, hogy röviden mutatkoztam be. Az én nevem Aine. - tudom le azt, ami elébb elmaradt, s nem volt elsőre érthető önmagában. Az ő nevét egy darabig ízlelgetem kiejtéssel együtt, kicsit begyakorlom, hogy későbbiekben ne ütközzek nehézségbe. Jól látom rajta, hogy inkább az előttünk álló útvonalra figyel, mint rám, s testi jelzéssel reagál először az ötletemre, s mikor van egy kisebb ideje rám figyelni. - Ebben a hidegben nehézkes tüzet rakni. - én valószínűleg lefagyott kézzel nehezen tudnék tüzet csiholni, ám van olyan érzésem, hogy a perdai férfinek van valami módszere rá. Jobb ha odafigyelek. Lésőbb villan be pár lépésen belül, hogy mit tanultunk róluk. Vannak képességeik, csak az nem tudom, hogy milyenek lehetnek nekik. Kíváncsi vagyok, de tovább lépek simán, hiszen majd meglátom. - Rendben. - tudom le ennyivel, s én tudom jól, hogy ott voltam azon az órákon, ahol Perda időjárásáról beszéltek, csak éppenséggel nem tarthattam akkor annyira fontosnak. Most viszont ebben a kutyafagyasztó hidegben, saját bőrömön tapasztalva, hirtelen fontosnak találom. Igen, ez az élet furcsaságainak egyike. Rákérdez, hogy láttam-e már virágot, mire teljesen természetesen szólok. - Igen láttam, el is kerültem őket. - a virágok nem érdekelnek, a lexikális tudásom java része elektronikával kapcsolatos, s nem maradt hely memóriámban az egyéb apróságoknak. Azután érdeklődik, hogy mit kerestem a lápban? Megadom neki a válaszom teljesen nyugodtan, mit sem tudva, hogy ők milyen vonatkozásban használják a qoursa szót. Rám ragadt a többi perdaitól, mert legtöbben így illették a fajtánkat, legyen az becsületes vagy becstelen. S ekkor merül fel bennem, hogy van-e egyáltalán valami tiszteletteljes megszólításuk is? Meglep Rotemshel kíváncsisága, s egyben engem óvatosságra int. Alig ismerem, azt sem tudom, hogy megbízhatok benne. Ilyen Szikla felépítéssel könnyen bedobhatna a láp közepébe. Nem fecseghetem ki a titkainkat, ha csak nem cserélem el vele az ő titkaikra. - Azért mert én értek a roncsok felélesztéséhez, már ha lehetséges. - nem részletezem, ettől többet nem kívánok vele megosztani. Hogy ellenük akarom-e használni? NEM! Ellenállóként úgy vélem, hogy inkább kisegíthetné egymást. Még egy háború sanyarú sorsot hozna mindkét fél számára. - Majd ha nem bírom, akkor nyavalygok – erősítem meg őt, hogy jelen állapotban nincs semmilyen bajom. Az viszont nem tudom miért lep meg, hogy szó szerint ismerik a begörcsölést, mármint az izmokét. Jó-jó, biztosan megfigyelték és leírták. Amikor tanultam róluk, akkor nem hittem volna, hogy ennyi mindent ismernek. Talán a mi megjelenésünk okozza az ő fejlődésüket? Áhh! Ez túlságosan mély téma. - Csak ne állj meg, ha tudok utánad menni, akkor nem fázom.
Miután bemutatkozom, akkor látom rajta, hogy jut eszébe, nem feltétlenül értettem elsőre, amit mondott. Bocsánatot kér, és immár rendesen bemutatkozik, mire biccentek egyet. - Volt egy sejtésem, hogy így kell nevezzelek. - habár teljesen biztos nem voltam, de sejtettem. Ezután elkezdi gyakorolni a nevem, ami egy pillanatig még viccesnek is hat, de igazából megértem. Egy idegen nyelvű nevet én se ejtenék ki magabiztosan. Az ő nevét csak azért nem kell gyakorolnom, mert egész könnyűnek hangzik. Aine. Az már másik kérdés, hogy megtudom-e jegyezni. Amikor elindulunk, és a további terveimről beszélek, az időjárás és a tűz elleni küzdelmét hozza fel. Lehet, hogy nehezebb ilyen időben tüzet gyújtani, mint a melegebb havakban, de nem lehetetlen, egy olyan tapasztalt erdőjárónak pedig, mint én, könnyebb az átlagnál. Úgy főleg, hogy nem hagytam elázni a dolgaimat. - A tűzgyújtást bízd csak rám. - mondom, miközben megállok, mert a bot süllyedése és koppanása szerint élesen jobbra fordul a földösvény. Kitapogatom annak szélét, és óvatosan indulok meg újra. Néha hátra pillantok, figyelve, hogy a nagyobb lépteimmel is tudja-e tartani a nő az iramot, vagy sem, illetve hogy lássam, jár-e még egyáltalán. A szakállamon és hajamon lévő víz már megdermedt, jó lesz a meleg mellett kiolvadni. Közben azt is megkérdi, hogy mindig ilyen zord időjárás van-e a környéken. A válaszom egyszerű, kicsit el is magyarázom, hogy működnek itt a dolgok. Mint a tenger hullámai ahol közelednek és távolodnak, úgy hűl le a világunk, majd tér vissza a nyár. Ha nem látott még nyarat nálunk, akkor lehet a növényekkel is bajban van a nő, így rákérdezek, látott-e már virágot például. Elvileg igen, és kerülte is őket, amelyet nem igazán értek. - Miért, mérgező volt? - kérdezem, szabad kezem a kabátom alá csúsztatva, elrejtve a hideg elől. Arra is rákérdezek, hogy mit keresett a lápban, és rájövök, hogy talán a lezuhant fémmadarak maradványait keresi. Ezt szinte meg is erősíti, és elmondása alapján ő ezeket feléleszteni tudja. Elmerengek, hogy mi mindent tudhatnék meg ilyenekből, vagy használhatnám fel őket később, de egyelőre az ilyen irányú terveimet nem osztom meg vele. Csupán érdeklődöm, mert furcsa, hogy pont itt botlottam bele. Szólok neki, hogy jelezze, ha baja van, mert hiába éles a látásom, sajnos a tarkómon nincs szemem, és nem fogom észrevenni, ha lemarad. A válaszán kicsit elmosolyodom. - Kemény vagy quorsa nő létedre. Te ilyen vasgyógyító vagy? Vagy felderítő? - habár sok női egyeddel nem találkoztam, így a következtetéseim csak az alapján mondom, amennyit tapasztaltam maximum. A fák között egyébként már látok változást, a mocsár vaskos törzsűfái közé lassan, apránként vegyülnek a lápon túli erdő fái, ami azt jelenti, hogy már szinte a határon vagyunk, hamarosan normális talaj lesz a lábunk alatt. Persze, egy nagyobb, szélvédett sziklát akkor is jó lenne találni, vagy legalább valami lyukat, hogy a portyázó vadállatoknak ne essünk útjába.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
Én ugyan a helyében nem igazán értettem volna a csak névmondást, hiszen tűnhet valami különleges szónak, ami jelentéssel bír. Mindenesetre elnézést kérek tőle, hogy ennyire rövid voltam. Kiderül, hogy Rotemshelnek volt egy sejtése csupán, ami nem bizonyítottan száz százalék.
- Rendben, most már tudod – s remélem ez az eset felkészíti őt a többi quorsa fura nevére, vagy fura bemutatkozására. Tovább lépek bárdolatlanságomon, s helyébe sokkal fontosabbnak tartom az ő nevének a gyakorlását, hogy jobban ráérezzenek az ajkaim a kimondására. Nem tart sokáig, mert ezzel sem őt szeretném riogatni.
Végre elindulunk, ami nem rossz, sőt egyenesen a megfagyást kerülöm el vele. Hallgatom őt, meg a terveit, hiszen ő van itt otthon, én meg csupán az óvatlan utazó személyében díszeleghetek. Szavai nyomán, s ebben a kegyetlen időben én nem találom könnyűnek a tűzgyújtást. Abban reménykedek, hogy a férfinek van valami trükk a tarsolyában. Nem kell sokat várnom rá, hogy kijelentse, hogy megbízhatok benne, lesz tűz.
- Minden perdai férfi ennyire megbízható? – szökik ki teljesen természetes jelleggel a kérdés, mert ha én Rotemshel-t összehasonlítom az exemmel, akkor e tekintetben a velem levő, jó magas pontszámmal veri. Rémes dolgokat éltem át 17 éves koromtól egészen 25 éves koromig, azon pasi mellett. Nem, egyáltalán nem volt köztünk szerelem. Légyottjainkat nem élveztem, amolyan felfeküdtem az ágyra, gyere te is szenvedj velem volt. De miért gondolok én most ilyenre? Mert az agyamnak valamivel le kell terelnie a figyelmet a fagyról. Meg egészen üdítő lesz összehasonlítani az univerzum pasijait. Elkezdünk beszélgetni, szóba kerül az időjárás, meg a hőmérséklet s a végső soron a növények. Azok engem cseppet sem érdekeltek, s mivel nincs róluk tartalmas feljegyzésem, így kerülöm őket.
- Nem tudom, nem értek hozzájuk. Jobbnak találtam kerülni. Nincs nálam semmi, amivel beazonosíthatnám őket. - árulom el a titkot, hogy a quorsáknak lehet valamijük, aminek a segítségével boldogulhatnak. Felfigyelek arra, hogy Rotemshel a kezét berakja a kabátja zsebébe. Nekem csak két nadrágzsebem van, de azok most jelenleg vizesek. Szóval nekem nincs ilyen lehetőségem. Cserébe inkább a szájam előtte összefonom a két kezem ujjait, s próbálok a meleget küldeni rájuk, meg jól összedörzsölöm. Haladunk, remélhetőleg egyre kijjebb kerülünk a lápból. Ha beleszippantok a fagyos levegőbe, akkor némi láp szagot érzek, ami annak köszönhető, hogy én tetőtől talpig elsüllyedtem benne. Undorító, s bizony megfogalmazódik bennem a mosdás igénye.
- Láp mennyire fertőző? - teszem fel a következő kíváncsi kérdést, mert a végére szeretnék járni, hogy mennyire jó, ha valami belehörpint ebbe a cseppet sem jó helybe. Mikor kemény Quorsa nőnek mond, akkor igazából meglepődök. Nem hittem volna, hogy egy perdai pasitól kapok elismerést.
- Köszönöm, próbálok túlélni. Vasgyógyító vagyok, s felderítő is voltam. Mostanra már csak egy képességekkel, amit az Égi Quorsák nem igazán becsültek meg. - s itt megállok a beszéddel, mert nem tartom fontosnak, hogy tovább meséljek magamról. Mármint, hogy én egy kétgyermekes anyuka vagyok és a többi.
Talán a találkozás hogyanja nem épp ideális, mindenesetre érdekes megismernem a quorsák azon oldalát, amely nem ismeri az általam már megszokott környezetet. Nem tudom elképzelni azt az otthont, amely egyhangú, és változatlan. Perda folyamatosan változik, minden évben megújul. A neveket letudjuk egymásközt, és utána inkább a túlélésre koncentrálunk. Nehéz dolgunk van, hideg szél fúj, magas a hó, és mindez a lápban tett fürdés után nem esik olyan jól. A nőnek kétségei vannak afelől, hogy tüzet gyújthatunk ilyen körülmények között, de biztatóan jelzem neki, hogy fel vagyok készülve a zord körülményekre. A kérdése megmosolyogtat. - Megbízható? Mármint felkészült? A legtöbben, akik elhagyják Elorakot, igyekeznek úgy útnak indulni, hogy felkészülnek a legrosszabbra is. Ez igaz a perdai nőkre is. - válaszolok kérdésére, noha nem biztos, hogy jól értelmeztem azt. - A quorsák nem készülnek fel az utazásokra? - kérdezem, mert azért maga a kérdés elgondolkodtat. Náluk ha ilyesmi veszélyhelyzet alakul ki, akkor csak... vége? Mondjuk Henry nem tűnt annak a fajtának, aki ne tudná túl élni a perdai vadont, még ha egyszer majdnem meg is ette egy froverian. Amikor aztán a növényekre térünk, kiderül, hogy a nő azért kerüli őket, mert nem ismeri, és nem is volt nála semmi, amivel beazonosíthatta volna a növényt. - Okos dolog ismeretlen növényeket kerülni. De hogy érted, hogy nem volt nálad semmi, amivel beazonosíthattad volna? - csak nem cipel magával minden quorsa több köteg tekercset? Vagy ez is valami vasdarabos megoldás? - Erre is van külön vasdobozotok? - nézek hátra érdeklődően. Furcsa, mennyi mindent megoldanak nekik ezek a dolgok. Szinte tanulniuk sem kell, mert csak bele néznek az egyik ilyen izébe, és ott a válasz minden kérdésükre. A láppal kapcsolatos kérdésre ingatom a fejem. - Erős szervezet kibírja, de a helyedben felkeresnék majd egy gyógyítót. Nem csak a láp, de a hideg miatt. Több kárt tehet a húsban a fagy, mint a láp. - mondom, aztán derekas kitartását szóvá is teszem, és megdicsérem. Kérdezek is, mert nálunk ehhez hasonló kitartás a felderítőknek és harcosoknak jutott. Messze nem lőttem vele, mint kiderül, mert mindamellett, hogy vasgyógyító, még felderítő is volt. - Milyen képesség? A vasgyógyítás? Miért nem becsülték meg? - kérdezem értetlenül. Számomra elég hasznosnak hangzik, ha pedig hasznos, akkor becsülendő.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
Túlélés, ez jár a fejemben. Ha helyemben lenne valaki más, akkor szerintem nem lenne más gondolata. Akkor erősödnek fel, mikor a szél fellendül, s a vizes ruhás testemet éri. Ettől igazából kiráz teljesen a hideg tetőtől talpig, s arra ösztönöz, hogy mozgassam jobban a testem. Természetesen ezt nem minden esetben tudom, mert a jégre is oda kell figyelni, s kapaszkodni. Nem szeretnék másodjára megfürödni a lápban, ez az egyszeri alkalom elég tanulságos számomra. Követem Rotemshel-t, aki jelen pillanatban a kivezető utat keresi, s remélem megtalálja. A beszélgetésünk kellemes, azzal nincs kifogásom. Elvonja a figyelmem arról, hogy esetleg siránkozzak neki, vagy olyan szavakat kántáljak neki, hogy kész én abbahagytam, feladom. Elég csak a két lányomra gondolni, ők ketten elegendőek ahhoz, hogy ne adjam fel a reményt, a küzdést. - Felkészült? Nem, nem! Megbízhatót úgy értem, hogy ha adok neki feladatot, akkor elvégzi. Nem talál kifogásokat mellette. Nem hagy cserben a bajban. - próbálom neki magyarázni, hogy mit értek alatta, de ha már ide keverte a felkészültséget, akkor külön reagálok rá, kisebb szünettel. - Ami azt illeti, ide biztosan fel kel készülni. - hangzik tőlem, miközben előttem ténykedik. Van egy röpke pillanat, mikor a zsebembe rakom a kezem, hogy elrejtsem a kezem a hidegtől. Utána azonban ki kell húznom, mert fontos a kapaszkodás, végül meleg levegőt fújok rá és összedörzsölöm a kezem. - Fel szoktak készülni, csupán most nekem elég szűkös keretem volt. - adok a kérdésére választ. Legszívesebben mindenféle felszerelésem elhoztam volna, ám annak cipeléséhez több ember kellene. Vagy legalább egy gép, amivel könnyebb lenne cipelni a nehéz bőröndöket. Az feltűnik nekem, hogy a partnerem érdeklődik. - Quorsáknak vannak tárgyaik, amikkel gyorsan és hatékonyan be tudják azonosítani a növényeket, tárgyakat és terepeket. - Rotemshelre nézek, hogy lássam az arcát, hogy mennyire meglepő a számára. - Úgy hívják ezt a készüléket, hogy PDA. - nem hiszem, hogy ezzel nagy titkot árultam volna el a férfinek, s hamarosan megtoldom még a következő gondolattal. - De én szeretném fejből is tudni, nem az összeset, csak amit fontosak és számomra hasznosak. - rajtam a sor, hogy feltegyem a kérdést, hogy mennyire veszélyes inni a láp vizéből, mennyire fertőző? Megkapom rá a választ, s elkönyvelem magamban, hogy amint lehetséges, fel kell kutatnom egy gyógyítót, vagy orvost. A fagyos jegyzésével egyetértek, s én nem szeretném elveszíteni egy testrészem sem, sem pedig a fagy által maradandó károsodást szenvedni. Magamban mulatságosnak tartom a vasgyógyító megnevetést, de nem szólok érte. Csupán az ajkamra kiülő vacogó mosolyt lehet látni. - Leginkább tárgyként kezelnek az égi Quorsák, nem ahhoz mentem feleségül, akihez a szívemhez is húz. Két gyereket kötelező volt annak csinálnom, akihez semmi érzelem nem kötött. A Vasgyógyítás és ráadásul mert nő vagyok. Ritkák a vasgyógyító nők, mint a férfiak.
A hozzászólást Aine Zemar összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 07, 2021 7:37 am-kor.
A túlélés mindkettőnk érdeke. Habár volt már összetűzésem a quorsákkal, és eleinte elítéltem őket, mindkét csoportjukat, mostanra kezdem megérteni, mennyire változatos és érdekes nép ők. Ettől persze nem változik azon véleményem, hogy nem kéne a Perdára költözniük, vagy ha igen, akkor távoli részekre, ahol mi nem tudunk megtelepedni. Mindenesetre tudva, hogy vannak köztük jó lelkűek is, nem hagyhatom, hogy a nő meghaljon, nem száradhat szellememen az élete. Kihúztam a vízből, és habár a fejsérülése miatt is, meg a láp vize miatt is... és a hideg miatt is jobb, ha látja gyógyító, annyit azért bátran kijelenthetek, hogy nagyon jól viseli a helyzetet. Beszélgetni sem nehéz vele, és kell is, mert akkor legalább tudom, hogy mögöttem van. Kifejti nekem, hogy értette előző kérdését, mert egyértelműen félreértettem. Azt hittem, a túlélésre referál, de igazából csak arra utalt, hogy ha valamit kell, akkor megcsináljuk. - Ha így nézzük, igen. A legtöbb perdai megbízható. - ő ugyan eleinte a férfiakat kérdezte, de én azért nem szűkítem le a csoportot csak ránk, mert a nők is legalább ennyire lelkesek a segítség adásában, és a feladatok elvégzésében. A megjegyzésére csak bólogatok, bár az sem biztos, hogy ő ezt látja. Rá kérdezek végül, hogy a quorsák nem szoktak-e felkészülni az utazásokra, a válasz pedig inkább amolyan "kifogás". Pedig nem kifejezetten rá értettem a kérdést, de úgy tűnik magára vette. - Előfordul az ilyesmi velünk is. Így rá kényszerülsz arra, hogy megtanulj a vadonban túlélni. Bár egyedül elég veszélyes az ilyesmi. - ha csak azt a példát nézzük, ami nem rég történt a láp már elhagyott felében. Végül a növényekre jutunk, és arra, hogy valamiben tárolják a tudást a quorsák. - Pidié? - próbálom kiejteni. Pidié. Érdekes. - A pidié is el tud romlani? Egyébként becsületes dolog, hogy megakarod tanulni ezeket, még ha van is rá dobozotok. - mondom elismerően. Nem lusta, ezt már most látni rajta. Rákérdezek az égi quorsák furcsa dolgaira, és homlok ráncolva hallgatom a szavakat, amiket mond. - Egyre jobban nem kedvelem az égi quorsákat. Miért kezelnek téged tárgyként, csak mert nő vagy? Hasznos vagy számukra. Örülniük kéne. Illetve kellett volna. Ezek szerint a hegyi quorsák csapatába tartozol? - a ruházata miatt sajnos nem tudtam első megállapítani, hova húz, de így, hogy kifejtette, egyértelmű már, hogy az "ellenállókat" erősíti. Ki érünk a lápból. Időben, mert már kezdem elveszteni az érzést a kezemben. A fák alatt kevesebb a hó, keresek egy szabad részt, ami elég nagy, és nem fedi hó. Megállok ott, leteszem a kardom, a táskám, kiveszem belőle a fejszém. Van nálam egy kevés száraz fű, meg két száraz szálfa, de az kevés lesz ahhoz a tűzhöz, ami nekünk kell. Lehelyezem őket a földre, és előveszem a napgyújtót is. Teszek bele a száraz fűből, aztán a fák közt egy olyan helyet keresek, ahol a nap fénye betör. Amint megvan, irányba állítom a napgyújtót, és az rövid idő alatt lángra lobbantja a füvet. Visszaviszem azt a szálfákhoz, és lassan meggyújtom őket vele. Persze a láng még kicsi, de kezdetnek jó. - Melegedj. Hozok még fát. - azzal felkapom a fejszém és olyan ágakat keresek, amelyre nem esett a hó, lógnak, vagy akár egy olyan fát, amely már nem él. A hó alól is szedek ki vastagabb ágakat, a fejszével leszedem a nedves kérget, hogy a száraz belsőt felfedjem. Messze nem megyek a tábortól és a nőtől, mert ott van a fegyverem, és ha egy vadállat ránk támad, nem lehetek látótávolságon kívül. Egy nagyobb adag szárazfával térek vissza, addigra a tűz már elterjed a két hasábon. Úgy rakom meg a tüzet, hogy az ne haljon el az új ágak alatt. Szerencsére ebben már sok tapasztalatom van, szóval hamarosan nagyobb, meleg lángok falják amit adtam nekik. Leveszem a csizmám, a tűz mellé teszem, hogy száradjon. A bundát előveszem a táskámból. Alapesetben alváshoz használom, de most a nőnek nyújtom. - Szárítsd meg a ruháid, használd ezt, hogy melegítsen. - jómagam is úgy teszek. A nedves inget a tűz mellé fektetem, és míg kezem, meg lábam melegítem, tekintetemmel a fák sűrűjét vizslatom. Nem akarok errator ebéd lenni.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
Halad előttem Rotemshel, én pedig szorosan utána. Beszélgetünk, így mindig pontosan tudja, hogy merre vagyok. Érzem, hogy a fejem fáj, egyre halványabban de fogalmam sincs arról, hogy akkora volt a beverés mértéke, hogy felszakadt a fejbőröm. A túlélés jár a fejemben elsősorban, s próbálok nem személyes kérdéseket feltenni a megmentőmnek, úgy gondolva, hogy azzal nem sértem meg. Van közöttünk némi gondolkozási különbség, amit másképp képzelünk el, vagy gondolunk, de úgy vélem, ettől válik az egész érdekessé. Új és friss tudásra teszek szert, mert nem gondoltam volna, hogy minden Perdai megbízható. Náluk ha ritkák a sötét gondolatokkal rendelkező fajtársuk, akik a közösségnek ártanak, akkor mi csak nyerhetünk rajtuk. Más témára sikerül kanyarodnunk, mint az utazásokra való felkészülés. - Nem itt volt Perdán a felkészülésünk, a túlélési gyakorlatunk. Más helyzetekhez szoktattak bennünket, így számomra kicsit meglepő ez a fajta hideg. Merem remélni, hogy hozzászokok az itteni időjáráshoz, meg akarok felelni és nem kihullani az élők közül. - fejtem ki a saját gondolataim, hogy számomra ez lesz talán az elsődleges feladat, hogy megtapasztaljam a Perdai időjárást, növényeket és s a legtöbb állattal találkozzak, amik nem túlságosan veszélyesek. Ha megtanulom ezt, akkor vérem valamennyivel könnyebb dolgom lesz. Növények következnek egy kisebb szünet után, mert annyit megtanultam a tanulmányaimból, hogy a lápban veszélyes növények találhatóak, s jobb ha nem nyúlok hozzájuk. Így gondoltam fagyott állapotban sincs másképp. - Nem Pidié. Pé-dé-a. Kövesd a kiejtésem. PÉ...-…DÉ...-A – próbálkozom még lassabban, hogy láthassa, hogyan képzem azokat a hangokat. A soron következő kérdésére csak bólintok először, hogy igen. - Természetesen! Legtöbb Quorsa tárgy elromolhat, ha nincsen karban tartva és kicserélve bizonyos időközönként benne az alkatrészei. A PDA egy ekkora tárgy – állok meg stabilan, hogy két kezemmel a levegőben rajzoljam a körülbelüli méretét. Utána gyorsan megkapaszkodok egy biztos ágban. - Egyrészről nő vagyok, s örülnek annak, hogy semmi érzelmi száll ellenére két gyereket, ahogy az ő törvényeikbe le van fektetve, csináltam annak a marha ex-pasimnak. Lehet vállaltam volna többet is, ha ahhoz mentem volna hozzá akihez érzelmek is kötöttek volna. S talán, akkor én sem lennék itt. Te örülnél, annak ha egy nálad idősebb perdai azt mondaná, hogy itt van a lányom, mostantól egy pár vagytok? Azelőtt nem találkoztatok, nem beszélgettetek egy szót sem, teljesen idegenek vagytok egymásnak és ott van rajtad a nyomás, hogy x időn belül tegyél le nekünk két gyereket. Jó-Jó fajfennmaradás kell, de törvényileg rendszabályozva gáz. - az egészen belendültem a kibeszélésükbe, s merem remélni, hogy jól fog elsülni. - Igen, elszöktem a égi quorsáktól, s most már próbálok a hegyi quorsákkal élni. - mikor kiérünk lápból, akkor én azt teszem először, hogy elkezdek négyütemű fekvőtámaszt csinálni, ahol megálltunk. Ez a legnehezebb gyakorlat, egyben ettől melegszik ki az ember a legjobban. Elég nekem 2 perc gyakorlat, mire érzem annak jótékony hatását. Rotemshel-t figyelem utána, hogy mit csinál és hogyan. Meglepően gyorsan gyújt tüzet, s ezzel kapcsolatosan támad egy kérdésem. - Perdai vadállatok félnek a tűztől? - de erre csupán annyit mond, hogy melegedjek, míg ő hoz fát a tűzre. - Ne segítsek? - dobom még felé a kérdésem, amennyire tudom. Azonban már ki tudja, hogy milyen távol van. A hőmérséklet nem rossz a kicsi tűz mellett, s míg megmentőm a tűz további táplálásáról gondoskodik. Nemsokára visszatér egy halom fával, s rögtön a kicsi melegből csinál nagy meleget. Ő aztán nem teketóriázik, hamar ledobja a vizes gönceit. Kár tagadnom, nőből vagyok. Így a kíváncsiságomból adódóan megnézem őt, míg nem rám figyel. Utána belátom, hogy tökéletes alkalom arra, hogy fehérneműig vetkőzzek, míg nem figyel rám. Azért bennem megvan, hogy idegen pasi előtt nem kellene vetkőzni, s mutogatni a testem. De ez speciális helyzet, ráadásul a katonaságnál megtanultuk egy kicsit, hogy nincsen megjegyezve, hogy nő és férfi, egyszerűen katona vagy. Szóval gyorsan megszabadulok a ruháimtól, csupán a fehérnemüt hagyom magamon, abban a reményben, hogy addigra nem néz rám. De ha nézne is, akkor valami ősi ösztönből takarom az érzékibb, férfi fantáziáját beindító testrészeim. Magamra kapom a bundáját, hogy elfedjem magam vele.
A szavait hallva bólintok párat. - Érthető, az én tudásom valószínűleg vajmi keveset érne a vashajóitokon oda fent, ha a környezet nem ugyan ilyen. - mondom a meglátásomat, mert eddig nem tudtam, ezek szerint ők nem ilyen környezetben élnek oda fent. Igazából nem tudom, milyen lehet, egy részem kíváncsi, de valószínűleg hamar haza akarnék jönni. Főleg, ha az lenne a feltétele, hogy felkerüljek oda. Nem szeretem, ha nincs a lábam alatt talaj, vagy víz... - Nincs olyan quorsa aki már lent él egy ideje, és tanítana? Nálunk a tudás főleg perdairól perdaira száll. - persze, van hogy mi is ki próbálunk dolgokat a saját fejünk után, és utána a tapasztalatból tanulunk. Azért ilyen veszélyes dolgokat, mint a környezet túlélése, inkább tanulni szoktuk. - Pédéá. Pédéa. - ismétlem még kétszer, hátha végre sikerül rendesen is kiejtenem. Amikor mondja, hogy mekkora is a PDA, hátra pillantok, hogy lássam, mit mutat. Kicsi, kézben könnyen elfér. Talán láttam is már egyszer valakinél. Erről eszembe jut, hogy talán tanulhatnék egy kicsit az ő nyelvükről is, a kiejtésen kívül. - Nem rossz, hogy mindig mindent gyógyítanod kell? Mennyi idő alatt lesznek rosszak? Egyébként hogy mondják a vashajókat quorsa nyelven? - kérdezem, mert ez olyan dolog, ami mindig sokszor szóba kerül. Talán jó lenne most már a megnevezésüket is tudni. A szaporodásukra térve kicsit értetlenkedve, homlok ráncolva kérdezek néhányat. Azt is megtudom, hogy hegyi quorsa most már. - Persze, nem örülnék. Bár nálunk sokkal nagyobb a szabad akarat tisztelete. Miért olyan fontos, hogy akaratotok ellenére szaporodjatok? Ennyire kevesen nem vagytok, nem? - kérdezem, és lassan kiérünk a lápból. Annak határától nem messze elkezdek tüzet rakni. Fél szemmel nézem, miként ugrál a quorsa fel-le, meg a földre, és vissza. Kérdésére egy kissé kellemetlenebb mosoly húzódik a számra. - Nem mind. Akiknek olyan vastag a bőre, hogy nem szúrja át vas, az a tűztől se fél. - válaszolom, majd megrázom a fejem. - Csak egy fejszém van, gyorsan megleszek. - azzal már megyek is fát gyűjteni. Pár perc alatt sikerül összeszednem egy rendes adagot, és vissza sietek. Megrakom a tüzet, majd oda adom neki a bundát, és magam is leveszem a vizes inget. Visszaveszem a kabátot, majd amikor a quorsa kezd el vetkőzni, elfordítom a fejem is, és a pillantásom is. - A quorsáknak nincs kabátjuk? Elég meleg a ruha ilyen hidegben? - itt most nem arra gondolok, ami a bunda alatt van, hanem arra a zöld ruhára, amit levett magáról. Nem tűnik túl vastagnak.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
Nincs akadály a beszélgetésünkben. Mondhatni én beszélek emberi tájszólással, ami úgy tűnik nem akadályozza a megértést, mert Rotemshel eddig egyetlen egyszer sem kérdezett vissza. Érdekes mesélnem egy perdai férfinek, hogy odafent bizony nem ilyen a környezet. - Nem vészes, sőt sokkal kellemesebb. Ha hiszed, ha nem, akkor minden hegyi quorsa be tudja állítani magának az optimális értékeket. Legyen 24 fok a lakásban, páratartalom és sok minden más paramétert. - hangzik tőlem a fejtágítás, s lopva pillantok rá, hogy vajon képes felfogni az eszével? De, hogy maradjunk Perdán, akkor a megsegítésére mondom. - Képzeld el, hogy most jelenleg hideg van, s egy gombnyomásra nyár lenne és azzal a kellemes hőmérséklettel. Mindaddig nyár lenne, amíg meg nem gondolnád magad, s át nem állítod másra. - küldök neki egy mosolyt, miközben a kérdésén gondolkozom. - Biztosan vannak már itt élők, de én nem tudok róluk. Sosem futottam össze velük. Nálunk meg tárhelyről tárhelyre. - árulom el, hogy mi emberek semmit sem jegyzünk meg, csak a nagyon személyes dolgainkat természetesen. Erről meg minek mesélnék neki? Tovább lépünk, s magát a PDA szót magyarázom neki, hogy mi miként ejtjük, mert ő másképp ejtette. - Másodjára jó volt, tökéletes – bátorítom, s itt megállok, mert nem szeretnék nyelvtanárja lenni. Remélhetőleg rájön arra, hogy elég olykor a másik száját figyelni, hogy miként alakítja a betűket és a hangokat. Kellemes elterelődik különben a figyelmem a hideg körülményekről, s talán ez segít át minket a nehezén, magán a lápon. - Nem rossz javítani, mozogni kell. Teljesen változó, hogy mi mikor romlik el. Karban kell őket tartani, óvni kell őket és megfelelően használni. Gyerek kezébe meg nem szabad adni, mert nem játék. - igen, az anyai tapasztalatok törnek fel belőlem, s látnak most napvilágot. Nehogy a vágóeszköz megvágja a gyereket, vagy összetörje magát. Kénytelen vagyok elmosolyodni, mikor kérdezi, hogy hívják az emberek vashajóját. - Űrhajó, így hívják. De attól, hogy ilyen nagy, tud mozogni. - árulom el neki, hogy újabb fejtörést okozzak neki. Nem lesz szerencséje velem, mert ha igazán belevágunk a technikai részbe, akkor annyi szakszó áradatot fog hallani, hogy még azelőtt senki más. A szaporodás témakörénél meglep, hogy mennyire vág az esze. Ráadásul szerintem mindkét kultúrában hasonló szavakat használhatnak rá, csak másképp kell kiejteni. - Igen, kevesen. Pontos adatokat nem tudok. - vágom el a további érdeklődést tőle. Ezt csak a kancellárok tudhatják, hogy összesen mennyien vagyunk. - Csak akkor van szabad akarat, ha előtte beadjuk a kérelmet. De amúgy nincs. - közben rájövök, hogy a kérelem számára idegen lehet. De kíváncsi vagyok, hogy rákérdez, vagy sem. Hamarosan nekilátunk a tűzrakásnak, jobban mondva ő, engem ott hagy melegedni. Kérdésemre kapok választ, de számomra nem elég, talán egyszer részletesen kikérdezem és feljegyzem. Egyszer jól jöhet a tudás. Mikor megkapom a bundát, akkor egyelőre a vizes öltözetre nem veszem fel. Látom jól, hogy ő vetkőzik, s tudom hasonlóan kellene cselekednem. Egy kicsit tartva tőle, hogy meglát úgy, elkezdek öltözni, mikor ő félrenéz. Szerencsére sikerül eltakarnom magam, miközben ötletem támad. - Nem tudnánk szárító karókat rakni a tűz köré, hogy a ruháink megszáradjanak? A földön nem hinném, hogy olyan gyorsan megtörténne. A gondolatom az, hogy – kénytelen vagyok felkelni a helyemről, de nehéz ez a bunda! Közben szeretném neki mutatni, hogy két karót leütünk egymás mellé a tűztől kicsit távolabb, s arra rápakoljuk a ruhát. Ez megint női praktika, bár ki tudja, hogy miként fogadja? - Jó hogy kérdezed, van kabátom, csak a hátizsákban – ezzel odalépdelek a hátizsákomhoz, s kirámolom teljesen. Ruházatok közül kerül oda fehérnemű, topok, nadrágok és előkerül a kabátom is. - Ami rajtam volt, az speciális ruha, benntartja a testhőt a ruha alatt. Nagyon szoros, csak mivel kétrészes, így vannak helyek, ahol beázhat.
Hallgatom a nőt, és emésztgetem a szavait. Nagyjából értem, amit mond, de az olyan szavak, mint oprimális, meg paramétely, meg fork, meg ilyenek nem ismerősek nekem. Kicsit ráncolom a homlokomat, de a témát követve valami olyasmit veszek ki, hogy a quorsák képesek meleget és hideget teremteni maguknak, ha úgy tartja kedvük. - Úgy érted.. van dobozotok arra, hogyha fáztok, melegebb legyen? Mint a tűzrakás? - kérdezek rá, mert nem vagyok ám biztos abban, amit gondolok. Erre meg is kapom a választ, hogy egy "gombnyomásra" megváltoztatná a környezetet. - Irányítani tudjátok az időjárást?! - döbbenek meg, hiszen ilyesmire még perdai sem képes. - Nem csinálsz akkor melegebbet, meg napsütést, hogy ne legyél beteg? - kérdezem, fejemmel felfelé bökve az ég felé. Közben azon gondolkodom, hogy miért segít nekik ebben egy gomb. Nálunk a gombok semmit sem segítenek ebben. Mi akadályozza meg, hogy megtegye? Ó várjunk csak, nincs is a ruháján... Vajon ha az enyémet kölcsön adom? Az ingemen van néhány, hátha tudja hozzá használni! - Miket tudtok még manipulálni gombokkal? - kérdezem, és a száradó ingem felé pillantok. Miket nem tudnak ilyen apró tárgyakkal! Aztán azt is megkérdezem, miért nem tanul, a válasz végét viszont megint nem értem. - Tar hely? Az hol van? - úgy sejtem, hogy ezek idegen szavak, amiknek nincs rendes perdai formájuk, de nem baj, majd megtanulom, mi mit jelent. Mint ahogy pédéat is. Az is jól megy, ahogy megjegyzi! A munkájáról kérdezve hallgatom. Az övé is mozgalmas munka, járkál, csinálja amit kell. - Miért nem adnád gyerek kezébe? - nem tanulhat? Vagy káros rájuk? Vagy más jövőt szán neki? Az óriás vasmadarukról kérdezve ismét ráncolni kezdem a homlokom. Ez már megint valami borzalmasan nehéz szó! - Úr hhajjó... - próbálom kiejteni az ő nyelvének járásával, de közel sem hangzik úgy, mint amit ő mondott. Inkább a mellé tett részlettel kezdek foglalkozni, hogy az óriásmadár nem csak lebeg, de mozogni is tud. - Sejtettem, hisz ide is jött valamilyen módon. Le tud szállni? - igazából ez érdekel a legjobban. Mi van, ha leesik, vagy lerepül onnan? Van lába, talapzata? Amikor mondja, hogy kevesen vannak, de nem tudják mennyien, elgondolkodom. Miért titkolják egymás elől az ilyet? Hiszen közös érdek, nemde? - Kérelem a szabad akarathoz? Érthetetlen... - ráncolom a homlokom értetlenkedve. Nem nézem a nőt, míg öltözködik, de felajánlom neki a bundát, amit alváshoz szoktam használni. Végül akad egy jó ötlete, és bólintok. Hiába nincs a földön jó, ha kiteregetjük a ruhát, gyorsabban szárad. - De igen. Hozok hozzá ágakat. - kelek fel, és felkapva a fejszét el is indulok. Öt hosszabb, de nem túl hajlékony ágat keresek, vagy ha kell, vékony, növekedésben lévő fát vágok ki, ami átmérőre nem nagyobb, mint ami a markomba fér. A tűzhöz visszasétálva négyet felállítok, és az ötödiket felülről keresztbe teszem, így megakadályozva, hogy összeessen a tákolmány. Jobb esetbe kötéllel össze lehetne kötni, de az nincs most nálam. Felteszem az ő ruháit száradni, meg az én ingemet. A bőr nadrágomat nem veszem le, hiába vizes, inkább a tűznél melegedek vele. A kabátját is felteszem a botra, ha addig oda adja. - Miből készítetek ilyen hasznos ruhákat? - kérdezem, miután elmeséli, hogy mire jó ez a zöldes árnyalatú, vékonynak tűnő ruha. Az anyagát is megtapogatom kicsit, de nem igazán ismerős.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
Látom, hogy teljesen idegen szakszavak még perdaiak számára is magasak, értelmezhetetlen. Látom a homlokráncolást tőle, de egyáltalán nem nevetem ki, sem látványosan, sem magamban. Érdekes témákról, kezdünk el beszélgetni, s én állok elébe. Úgy tűnik a férfi fogékony az újdonságok befogadására. Az arcán látszik a kíváncsiság. - Igen, jól mondod. Van egy kabin, egy szoba. Annak a hőmérsékletét tudod vele szabályozni, állítani, amilyenre csak szeretnéd. Ha fázok, akkor melegebbet csinál, ha pedig melegem van, akkor hűt. A tűzrakástól kissé fejlettebb - nézek a férfire, mert úgy érzékelem, hogy nagyon nehéz lehet neki így ezt felfogni. Sosem tapasztalhatták, de idővel van és lesz lehetősége. Ám még mielőtt ez megragadna a fejében, akkor gyorsan hozzárakom. - Ehhez értek, hogy megjavítsam az elektronikáját. Vannak gombok jelzésekkel ellátva, s azokat szokás kicserélni, meg az energia egységét. - mutatom meg az egyik vizes készülékem, ami jelenleg használhatatlan. Mikor rákérdez az időjárásra, hogy azt képesek vagyunk-e megváltoztatni, inkább bölcsességgel szolgálok neki. - Senki sem változtathatja meg egy élhető bolygó időjárását büntetlenül. - úgy tűnik teljesen rossz elgondolásban van, mert a soron következő szavai erre juttatnak. - Nem, nem vagyok képes arra. Szóval jobb ha vigyázok. - egészen különleges, hogy erről beszélek egy perdai férfinek, aki ráadásul megmentett engem. Most rovom le a hálám, s nem zavar különösebben, hogy érdekességeket árulok el. - Ne ing gombra gondolj, hanem ilyen nyomógombra – újra előveszem a használhatatlan pda-m, s megmutatom, hogy mire gondoltam. Ha végeztem a bemutatóval, akkor elrakom a pda-t, hogy nehogy véletlenségből elindítsam, mert akkor végérvényesen tönkremegy. - Most nem fogom szétszedni a pda-t, ezen helyen nem. De lényeg a külsején belül, a gyomrában, egy bizonyos helyen elrendezve. Ennél a darabnál, ha jól tudom, akkor az alsó felén, mint a tetején. - magyarázom neki, miközben a levegőbe rajzolok neki. Bár így nehezebb megértenie, de jelenleg csak arra tudok gondolni, hogy ne mutassak magamból túlságosan sokat. Segít ebben a bunda, de ha hevesen mutogatok, akkor villanthatok egyet neki. - Vannak veszélyes pda-k, főleg ha vizet kap. Megráz és meghalsz. - hangsúlyozom ki az utolsó szót. Jön ezután a nyelvlecke, pontosan mondva kíváncsi egy szóra, én pedig kisegítem őt. - Ű mint Űr-ha-jó! Mond utánam, kérlek. Űűűű Rrrrr – pörgetem meg az r betűt szépen. - Űrhajó. Ha-Jó – ezzel úgy érzem, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy elsajátítsa ennek a szónak a kiejtését. Utána megint csak érdeklődik, ami nem rossz, de én sem szeretnék mindent megosztani vele. - Csak ha sima a talaj és kemény – de haladunk tovább a szabad akarathoz. Mikor látom, hogy nem bírja felfogni épp ésszel, akkor csak ennyit mondok a megsegítésére. - Ne foglalkozz vele, már én sem teszem. Most már ahhoz mehetek hozzá, akihez majd a szívem húz. - s mosoly jelenik meg, egy igazi felszabadult -féle. Támad egy ötletem, hogy mivel tudnánk hamar megszárítani az öltözetünket, s úgy tűnik egyetért velem. - Köszönöm. - mondom utána, mert számomra olyan gyorsan kel fel a helyéről. A fejszéje meg igazán praktikus. A lányaim jutnak eszembe, hogy vajon az ő életük, most milyen lehet? Mai nap mit tanulnak a világból? Mikor visszatér, s elkezdi a kirámolt cuccaim felpakolni, akkor kénytelen vagyok szólni neki. - Ne érj a fehérneműkhöz! - s jövök rá egyből, vajon nem tudja mi az. Gyorsan felpattanok. Bunda leesik rólam, s még felvenné a melltartóm, meg csipkés bugyim, akkor közbelépek. Hamarabb veszem fel, s bevonom magamhoz. - Ezekhez nem nyúlni, vagy nem beszél veled többet. - adom egyetértésére a szabályt, hogy mit várhat tőlem. Én magam rajom őket a szabad helyre szárazni, s próbálok nem tudomást venni arról, hogy esetleg nézhet engem. Mikor végzek, akkor helyet foglalok, s takarom rögtön magam a bundába. - Manapság én sem tudom, hogy miből készítik, melyik alapanyagból. De mesterséges úton előállított. Végül befestik olyan színre. - nem tudok neki elég bőséges információt adni.
Homlok ráncolva hallgatom, miket beszél a nő, mikre képesek a dobozaik, szobáik. Melegíteni, hűteni, csak úgy maguktól, bár ha úgy vesszük, nem is maguktól, hiszen van bennük valami, ami elromolhat, azt kell javítania. - Mi az, hogy etroniká? - kérdezem, mert ez ismét valami újdonság nekem, ami igazából fontosnak tűnik ezeknek a dolgoknak a megértése szempontjából. Az persze megnyugtatna, hogy egy egész világunk hőmérsékletét nem tudják kedvük szerint melegíteni, vagy hűteni, de a baj az, hogy nem azt mondja, hogy nem tudják ezt megtenni, csak azt, hogy büntetlenül nem tehet ilyet senki. Az már igencsak rémisztő lenne, ha meg is tennék. Így is elég félelmetes a dolgokat, hogy az óriás vasmadarukkal mikre képesek, oda fent, a magasban. Ezzel kapcsolatban pedig mondja is a nő, hogy nem tudja a saját környezetét változtatni, tehát vigyáznia kell. Bólogatok párat, hogy megértettem, bár teljesen nem értem az indokokat, okokat. Amikor a gombokról beszélünk, akkor hamar kiderül, hogy nem átlagos ruhagombokról van szó, hanem a dobozokon lévő különleges kinövésekről. Meg is mutatja nekem, mire gondol, én pedig érdeklődve nézem meg a kezéből a tárgyat, miközben hallgatom magyarázatát. Nem nyúlok érte, főleg azután, hogy azt mondja, még bele is halhatok. Kissé megszeppenve nézek rá. - Téged nem öl meg? - kérdezem meglepetten. Ennyire különböző lenne egy perdai és egy quorsa teste? A dobozuk nevét is elkezdem megtanulni. - Ű. Űűrr. ŰR-hajó. Űrhajó. - próbálgatom, és mondom utána. Nem mondom, hogy tökéletes, de azért sokkal jobban megy, mint az előbb. Hamarosan azt is megtudom, hogy nem csak a levegőben létezhet az a valami, de ha jók a körülmények, le tud szállni. Persze, kérdéses, mi számít keménynek, de tartok attól, hogy ahol a kisebb vasmadarak le tudnak szállni, ott a nagynak is jó. Remélhetőleg azonban soha nem fogom látni, miként ereszkedik le közénk. Végül ötletére megcsinálom a szárítót, és a ruháiért nyúlok, hogy ő melegedni tudjon. A nő olyan hevesen reagál, hogy meglepetten vonom fel a szemöldökeimet. - Nyugalom, nincs ártó szándékom. Ha nem akarod, nem segítek. - húzom el a kezem, és emelem meg védekezően, szinte hátrébb is lépek egyet. Persze azt nehéz nem észre venni, ahogy majd leesik róla a bunda, de a tekintetem - amint felfogom, hogy mit látok - azonnal elfordítom. Annyit tudok összesen utólag megállapítani a látványból, hogy a két nép teste rémesen hasonlít, de őszintén szólva a látottak hatására nekem egy harmadik személy alakjának képe dereng fel előttem, ahogy játékosan, vidáman halad előttem. Egy pillanatra mélyet szusszanok is, hogy a lobogó, selymes, fekete loknik emlékét elhessegessem. Nem adhatok lejjebb a figyelmemből ebben a veszélyes környezetben. Leülök a tűzhöz, leveszem a csizmáim, és úgy helyezem, hogy a meleg beléjük áradjon a tűzből, elősegítve száradásukat. Szemeimmel és hallásommal is fürkészem a környezetet felváltva. Megkérdezem, miből van a ruhája, amitől az ilyen jól tartja a hőt, de ő sem tud választ adni. Tehát ez még a quorsák közt is titok lehet, mint nálunk a kovácsolás titkai. - Minden quorsának van ilyenje? Cserélnetek kell rá valamit? - kérdezem, szemem sarkából rá nézve, remélve, hogyha oda pillantok, akkor már nem láthatok olyasmit, ami kellemetlen lenne számunkra.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
Magyarázok itt egy perdainak, hogy az emberek milyen vívmányokat sikerült létrehozni, ami jó, de idővel elromlik. Minden emberi tárggyal így van. Látva a férfi homlok ráncolását, csupán annyit tudok belőle értelmezni, hogy jóval meghaladta azt a szintet, amit felfoghatna. Talán nem kellene róla beszélnem neki. S nem tudok szabadulni, mert rögtön kérdése támad. - E-Lek-Tro-Ni-Ka, Elektronika – betűzöm le neki, s végül azon agyalok, hogy miként tudnám elutasítani őt, vagy miként ne kelljen már őt megválaszolni. Végül maradok az egyszerűségnél, s a következőt találom mondani. - Sokat tudnék róla neked mesélni, de nem akarok. Egyik részről mert túlságosan bonyolult és tele van ismeretlen szavakkal és kifejezésekkel. Túl sok időt venne igénybe, hogy megértsd. - azzal nem akarok túlozni, hogy egy élet kevés lenne hozzá. Valószínűleg egy tíz év alatt az ő jelenlegi szintjén képes lenne felfogni. Különleges, hogy egy perdai ment meg, s én pedig cserébe picit beavatom az emberi technológiákba. Így történik a nyomógombbal is. - Azért nem öl meg, mert nem kapcsolom be, mikor vizes. Így nem ráz agyon, nem halok meg. De ha bekapcsolnám, akkor elterülnék itt helyben. Nem dobogna a szívem. - próbálom tovább görgetni a témát, hogy mire ügyeljen. Érdeklődést mutat az űrhajó szó megtanulására, s én pedig partner vagyok benne. Kedvesen, ismétlem a szót, míg egyszer ki nem mondja helyesen. - Úgy kell kiejteni – adok neki erősítést a helyes szónál, s ha figyelt a szájának mozgására, akkor bizony nem lesz gondban. Fel tudja idézni, hogy miként ejtette ki ezt a fontos szót. De halad a beszélgetésünk tovább, s adok ötletet a ruháink gyorsabb száradására, amit ő szívesen elkészít. A kidobált cuccaim ott vannak ahová pakoltam őket, ám cseppet sem hittem volna, hogy a férfi kiszolgálja magát, s a fehérneműimet veszi célba. Nekem sem kell több, hogy megszóljam, hogy nem úgy megy az, ahogy ő gondolná. Tudom menteni a helyzetet, s ki tudja mit gondolhat magában. - Nem a segítséggel van a gond, csupán bizonyos ruházatokra. Mint például a fehérneműkre! Ez a fehérnemű – s hát nincs szerencsém a bundával, mert újra kénytelen lecsúszni rólam. Immáron másodjára láthatja azokat az érdekes csipkés csodákat rajtam. Csupán egy lemondó sóhajjal veszem tudomásul, hogy nincs szerencsém a mai nappal. - Ez itt a melltartó! - mutatom a felsőrészt, s talán vicces lehet, hogy a már meglevőre felpakolom a kezemben levőt, hogy lássa. Utána így teszek a bugyival. Utána mindkettőt leveszem, mármint a másodikokat rólam, s jómagam rakom ki szárítani. - Azokhoz csak én nyúlhatok, de a többihez te is. - s mivel félbe maradt a teregetése, így én vagyok kénytelen előtte hajolni, pakolni és miegymás. Visszatérek, s mikor a bundához érek rájövök, hogy teljesen felesleges. - Én köszönöm a bundát – ezzel maradok kissé feszélyezve csak a fehérneműimben előtte. - Nem, csupán akik katonák lesznek, vagy valamilyen szolgálatot teljesítenek.
A hozzászólást Aine Zemar összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 02, 2021 9:03 am-kor.
Erősen koncentrálva hallgatom, ahogy kijavít. - Elektronka..Elektronika.. - dörmögöm magam elé. Ahogy látom, kissé türelmetlenné is teszem a nőt, pedig ő mond nekem ilyen ismeretlen szavakat, amelyeket nem érthetek. - És a nyelvetekre tanítanál-e? Cserébe én is tanítanálak téged a miénkre, bár egész jól beszéled a perdait. - ha ez persze nem cserealap neki, felajánlhatok még neki más dolgokat. Tudásom nem merül ki a nyelvünkben, azért sok dologhoz értek, és van is holmim, ami érdekelheti. Például a napgyújtó, vagy a környezet ismerete. A pédéa nem öli meg őt elektronikával, mert elmondása szerint nem kapcsolja be, míg vizes. Ez volna a lényeg, ha jól kiveszem a szavaiból: amíg vizes, addig veszélyes. - Minden elektronia eszközötök, dobozotok halálos vizesen? - kérdezem érdeklődve. Közben a dwaworuunt is megkérdezem, miként ejtik az ő nyelvükön. Hamarosan meg is tanulom, kérdés, hogy megjegyzem-e. Ezután segítenék neki kiteregetni a ruháit, de úgy rám ripakodik, hogy még a bundából is kiesik. Kezeim felemelve lépek hátrébb, és hamarosan megkapom, hogy azokhoz nem érhetek. Azt ugyan nem mondja, miért... - Rendben, nem nyúlok a fehér nemeidhez. Nem tudtam, hogy érzékenyek vagytok az ilyesmire. - mondom, és habár nem tudom nem észrevenni, hogy meztelenül álldogál, meg öltözködik, igyekszem nem nézni őt, és elfordítani a tekintetem. Elmémben egyébként is más jár, a fehér hóról bőre, és a kék égről szemei jutnak eszembe. Akkor nézek vissza, amikor azt mondja, köszöni a bundát. - Megakarsz fagyni? Vedd vissza a bundát. Vagy talán ez is olyan, mint azok? Melegen tart? - kérdezem homlokomat ráncolva, a fehér nemeit nézve, majd fejemmel a száradó ruháira bökök. Még én is, kabátban is érzem, ahogy a hideg, néha fel-felkerekedő szél hűti a hátam, amit nem ér a tűz melege. Képzelem, mennyire fázhat úgy, hogy őt még ennyi sem fedi! - Szerencsés vagy, hogy olyan ruhád van. Reméljük hamar megszárad. - csóválom meg a fejem, míg egy mozdulattal hátra túrom vizes hajamat. A tűzben már az is olvadozik, a szél megdermesztette rajta a vizet.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
Látom, hogy erősen koncentrál, mikor kijavítom őt a kiejtésnél. Lelkesnek tűnik, azonban én cseppet sem érzek késztetést arra, hogy én tanárt játsszak. Ahhoz szerintem cseppet sincs meg a kellő türelem, s odafigyelés. Soron következő szavaira fogalmam sincs, hogy elvállaljam vagy inkább felhagyjak vele? Nem! Nem fogom vállalni. Kicsesznék magammal. - Nem vagyok nyelvtanár, szóval jobb ha nem tőlem tanulod meg a nyelvet. - vallom be neki teljesen őszintén. Mikor cserébe hasonlót ajánl, akkor kipattan a fejemből egy ötlet. Az alkudozás ötlete, sosem kellett életemben, de úgy vélem, hogy tökéletes alkalom lenne rá. - Ha sokkal többet szeretnél tudni, akkor teneked is sokkal többet kell adni. Mindenkinek vannak mélyen rejtett titkai, szóval… - belenézek a szemébe, s vagyok olyan önző dög nőszemély, hogy kimondjam. - Szóval, mostantól a többi titkom a te titkod cserébe tudom felajánlani. S csak akkor van rendben, ha számomra hasznos. - kötöm ki, s jól kiemelve számára. S még mielőtt azt hinné, hogy megorroltam rá. Akkor a következő szavakkal szeretném levenni a helyzet élét. - Amiért megmentettél nagyon hálás vagyok, s elég sokat fecsegtem hozzá. Jelen pillanatban vagyunk kiegyenlítve. - tudom le ezzel végérvényesen a kettőnk közötti dolgokat. Így már nem adok neki választ, hogy minden elektronikai eszközünk veszélyes-e, főleg vizesen. Sok mindentől függ, s nem én leszek, aki jó tanácsokkal látja el. Ennyi bőven elegendő, hogy ne haljon meg és minden meggondolás nélkül nyúlkáljon technikai eszközökhöz. Természetesen egy szót még megtanítok neki, de ott végképp vége az én mindent eláruló személyemnek. Segíteni szeretne a kiteregetésben, azonban mikor a fehérneműkért nyúlna, akkor cselekszem. Jól megmondom neki, hogy a fehérneműkhöz ne nyúljon. - Helyes, egy nő fehérneműjéhez se nyúlj. Ha hozzányúlsz, akkor teljesen elvágod nála. - s ez nálam szintén érvényes. Ha hozzáért volna, akkor lehet hamarabb összeszedtem volna a cuccaim s cseppet sem lennék vele. Úgy gondolom, hogy megmutatom neki, hogy milyen egy fehérnemű. Visszaadom neki a bundát, mikor ő lep meg a szavaival. - Nem fogok megfázni – kinyúlok a száradó ruháért, ami ténylegesen egy kis hő hatására elkezdett megszáradni. Várhatnék tovább is, de nekem jelen állapotában is megfelelő. - Már most fel tudom vissza magamra húzni. Nem olyan fagyos. - ezzel leszedem azt a különös öltözetet, mind a nadrágot és felsőt, s belebújtatom magam. Ég és föld a különbség, s látszik talán rajtam, hogy teljesen megmenekült fejet vágok. A tűz közelében maradok, de magamon száradjon meg. Eszembe jut a hajam, s azt rögtön ki próbálom facsarni belőle a vizet, amennyit bírok. Utána meg a bundáját nyújtom vissza. - Jó meleg bunda, azonban nehéz.
A hozzászólást Aine Zemar összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 02, 2021 9:04 am-kor.
Hiába, eddig tartott a "szerencsém" a nőnél. Ugyan ezt a pár szót megtanította, amikor rákérdezek, megmondja, hogy nem kíván beavatni a quorsak nyelvjárásába. Ez részben szomorú, mert annyit találkozok velük, hogy jó lett volna, ha ismerem a nyelvüket. Ezek szerint keresnem kell más tanárt... hacsak! Felhozza, hogy titkokért titkokat kért. Felvonom a szemöldököm. - A nyelvetek nem titok. Ha te nem tanítod meg azért, amit hajlandó lennék érte adni, máshoz fordulok. Titkaim csak olyanok vannak, amelyeket saját népemnek igen szűk köre tud. Nem egy quorsával fogom ezeket megoldani. Tudok segíteni abban, hogy találj romlott, lehullott dobozokat, segíthetem a túlélésed a vadonban... ezek szerintem sokkal értékesebbek, mint a titkaim. De ha nem, akkor nem. - mondom, és megpiszkálom a tüzet, hogy levegőt kapjon. Nem ő az egyetlen hegyi quorsa a Perdán. Biztosan lesz olyan, aki tanítana. Akár égi quorsák közül is. Amikor kiakad, hogy a ruháihoz nyúlok, akkor megmondom neki, hogy nem fogom én rá erőltetni a segítségem, és különben is. Annyira "szétesik", hogy leesik róla a bunda, ahogy felpattan, meg öltözködik, nem is veszi magára, majdnem egy szál semmiben álldogál a hidegben, a látványára kiráz a hideg. Megmondom neki, hogy vegye vissza a bundát, de ehelyett inkább a vizes ruháit akarja magára kapni. Megcsóválom a fejem, átveszem akkor a bundát. - Hogy érted, hogy elvágom magam nála? A nőnél? - értetlenkedek, mert ezt a kifejezést még nem hallottam. - Ha nehéz is, megéri a bundát cipelni ilyen hidegben. - az én hátamra például jól jön, mert a kabát egyedül nem elég meleg még, tekintve hogy az is kicsit átnedvesedett tőlem.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
Meg kell valahol húznom a vonalat valahol, úgy vélem. Nem lehet állandóan jóba lenni másokkal, vagy éppenséggel álladóan kikotyogni a titkaink. Kell valamit hagyni későbbre, ez nálam stratégiai megfontolás. Azon lepődök meg, hogy a férfi utána mit mond nekem. - Valóban nem titok, viszont én úgy érzem magamról, hogy nem vagyok alkalmas arra, hogy a nyelvünkre megtanítsalak. Nem vagyok egy tanár alkat, s ilyen szempontból egy idő után biztosan felhúznám magam, hogy lopod a drága időmet. Az meg igazán sajnálatos, hogy van olyan tudásod, amit nem oszthatsz meg velünk, így te sem juthatsz hozzá ennél fontosabbhoz. - úgy vélem elég rendes vagyok vele, hogy mindezeket kerek perec kimondom. Másik pedig, hogy remélem felfogja, hogy nem a személye ellen van, csupán megvannak a saját törvényeim és dolgaim. - Kecsegtető, hogy azt mondod segítesz lehullott égi madarakat felkutatni, ami azt illeti, szerintem a lápban és a másik vidéken nem érdemes keresgélni. A súlya miatt biztosan elsüllyedt és kiszedése komoly technikai gondokba ütközik. - szünetet tartok, hogy kellőképpen összeszedjem a gondolataim vele szemben, egyben kevésbé legyek bántó a számára. Mikor megvan a fejemben a folytatás, akkor mindenesetre elé tárom tárom. - Perdán számunkra valóban a túlélés fontos lehet, de nem mindenképpen vagyunk annyira törékenyek, mint a szemetekben látszunk. - s érzem, hogy ennél tovább nem kellene fecsegnem, hogy mi honnan jöttünk, s talán idővel hová fogunk jutni. Az emberiség mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy fenn maradjon, s ehhez egy perdai nép nem elegendő, hogy megfékezze a tudás és hatalmi vágyainkat. - Úgy értem az elvágást, hogy ha hozzáérsz, akkor te leszel a legrosszabb férfi a világon, akivel csak találkozott. Mindent meg fog tenni azért, hogy bűnhődjél érte. Vagy legalábbis jelét fogja adni neked, hogy cseppet sem vagy szimpatikus, s ne várj tőle túlságosan nagy kedveskedésre. - úgy tűnik, hogy én magyarázom számára a quorsa nőket, szerintem jobb ha lelkiekben felkészül. - Egy olyan nőnél, mint én, egy bunda nagy terhet jelent. Nem vagyunk hozzászokva az ilyen körülményekhez. - hallatom a hangom, de utána nagyon rövid időn belül elhallgatok. Próbálok vigyázni arra, hogy ne mondjak olyat, amit nem szeretnék.
A hozzászólást Aine Zemar összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 02, 2021 9:04 am-kor.
Az, hogy kerek kavics megmondja, nem tartja magát alkalmasnak a tanításra, megértem. Tisztelem a döntést. Talán majd felkeresem a Vadembert, hogy ő tanítson, az üzletelés lehet lelkesebbé teszi, mint a nőt. - Nem erőszak a tanítás. Ha nem akarsz, mert nem érzed rá magad jónak, rendben van az is. - felelem. A sajnálatos dolgokra biccentek egyet. Az, vagy sem, vannak dolgok, amikről nem beszélhetek, és nem is fogok. A kovácsolással kapcsolatos titkok nem olyanok, amelyet csak úgy bárkivel megosztanék. Még a perdaiak közt is válogatok. Én jobban, mint mások. Talán ezért se volt soha tanoncom... mindamellett, hogy kerülöm a népem tagjait. Persze még azt is felhozom, hogy segítenék dobozmadarakat keresni, de ha nem akar tanítani, akkor innentől kezdve holttéma az egész. - Ilyen körülmények között bárkinek gondot okozna a kiszedése. - mondom, de semmi konkrétat nem mondok arról, hogy hol lenne máshol. Ahogy ő mondta, titkot titokért. A törékenységre térve bólintok egyet. - Változó. Hol annak tűntök, hol nem. A hideget jól bírod, de a bunda nehéz. Kiismerhetetlen, mit viseltek el, és mit nem. - mondom elmerengve. Azt meg se említem, hogy reagált a ruhákkal kapcsolatban, ez valami quorsa dolog lehet, amire nekem nincs rálátásom. Ha már itt tartunk, ki is fejti kérdésemre, hogy mire gondol. - Szerencsére nem szándékozom egyetlen quorsának sem udvarlója lenni, így nem aggódom, hogy netán "elvágom magam nála." - a gondolat is kissé borzaszt. Nincs sok különbség a két nép között, ránézésre legalább is, de ami van, az nekem bőven elég ahhoz, hogy ne vonzódjak. Kiráz a hideg, ahogy egy újabb fuvallat söpör végig a vidéken. A levegőbe szippantok egy nagyot, de nem hoz szagot felénk a szél, és hallani sem hallok settenkedő lépteket, noha a fák zizegése, és a jégcsapok csilingelése nehézzé teszi a hallgatózást. Megnézem, megszáradt-e már csizmám. Még kell neki egy kicsi. Táskámból előhúzok egy kis csomagot. - Éhes vagy? - kérdem rá tekintve.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
Vagyok olyan rendes vele, hogy megmondjam neki, hogy nem én vagyok a legalkalmasabb személy arra, hogy tanítsam őt szavakra. Egy idő után biztosan unnám, s türelmetlenné válnék. Annak örülök, hogy végre felfogja a szavaim mögött bújó üzenetet. - Lesz majd más, aki szívesen tanít téged a szavainkra. - nem küldök neki mosolyt, mert még félreértené. Sokkal inkább arra vagyok kíváncsi, hogy merre fog haladni a mi kis beszélgetésünk, s lesz-e vége? Abban viszont egyetértünk, hogy a lápos, mocsaras és vizes területekből nehéz lenne kihalászni azokat a roncsokat. - Valóban, de minden olyan területet le lehetne csapolni, megszüntetni. - magyarázom neki, hogy mindenre megvan a megoldás, főleg embereknél. Sok mindenen végigment az emberi faj, s még mindig itt van. Meglep azonban, mikor elkezd rólunk mesélni. - Talán abban keresendő a válasz, hogy ahányan vagyunk, annyi félék. Változatosak vagyunk, valakinek tetszik a meleg, másiknak a hideg és még sorolhatnám végtelenségig. Azért nehéz, mert nem vagyok hozzászokva a súlyához. De ha már 10 éve mindennap viselném, akkor minden bizonnyal fel sem tűnne a súlya. Mindenkit ki lehet ismerni, idővel és megfigyeléssel. Együttélést, most én nem mondanék. - nézek bele Rotemshel szemébe, végül pedig szétnézek. Kíváncsi lennék, hogy most les-e ránk valami vadállat? - Nagyon helyes, én meg nem szeretnék egy perdai pasi ágyában ébredni. - s nem tudok mit tenni, tetszik ez az egyetértés, s mosolyt küldök felé. Ezen gondolatok után jólesik egy kicsit a csendbe burkolózni, s hallgatni a körülöttünk levő világot. Hamarosan előszed egy kisebb csomagot, s megkérdezi tőlem, hogy éhes vagyok-e? Ami azt illeti igen, de milyen ételt tud nekem kínálni? - Igen, éhes vagyok, milyen ételed van? - érdeklődöm, mert én nem fogok mindenféle lárvát és bogarat megenni, az hét szentség. Nekem normális emberi ételnek látszó legyen. - A füst nem vonzza ide a ragadozókat? Van valami dolgotok arra, amivel el lehet őket űzni? - s még mielőtt azt mondaná, hogy titokért titok alapon megy, így gyorsan hozzáteszem. - Ha elmondod a választ, akkor válaszolok én is a te két darab kérdésedre. - tudom le ennyivel a férfit, miközben megfordulok a helyemen, hogy a hátamat érje a meleg. Erről jut eszembe, hogy még nem fogta meg a testemet fedő anyagot. A kezem nyújtom felé. - Fogd meg, s láthatod, már megszáradt.
A hozzászólást Aine Zemar összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 02, 2021 9:06 am-kor.
Túl esünk azon, hogy nem tanít majd. Helyette a lezuhant gépmadarak tetemeiről beszélgetünk, és arról, hogyha a lápban vannak, akkor onnan nem kerülnek elő egy hamar. A szavaira, hogy a mocsarat lecsapolják, ráncolni kezdem a homlokom. - Csak azért megszüntetnétek egy kisebb élővilágot, hogy egyetlen vasmadarat megszerezzetek, ami lehet, nincs is ott? - ha ott is van, és úgy akarnák megtenni, még akkor is rémesen hangzik. A láp rengeteg növénynek és állatnak ad otthont. Ezt elvenni tőlük rendkívüli kegyetlenség. Áttérve arra, hogy mennyire változatosak a quorsák, csak hallgatom válaszát, hogy még a strapabírásban is változatosak, és hogy nem feltétlenül jelenti, hogyha jól tűri a hideget, akkor a súlyt is jobban bírja. A végét azonban nem értem. - Hogy érted, hogy együttélést nem mondanál? - kérdezem értetlen homlok ráncolással. Talán arra érti, hogy mennyi időt tölt egymás mellett a két nép? Annak hogyanjára? A fajok közti keveredés saját szemszögünkből kitárgyaljuk. Se ő, se én nem akarunk a másik fajjal olyan módon elegyedni. Helyeslően bólintok. - El nem ítélem azokat, akik másképp döntenek, az érzelmek kiismerhetetlenek. - teszem azért hozzá, mielőtt félreérthető lehetnék. Megkérdezem, akar-e enni. - Carakla hús. Szárított. Kérsz? - bontom ki a csomagot, és mutatom felé a tápanyagban dús pálcikákat. Ha kér belőle, akkor felkelve a tűz mellől közelebb lépek, és felé nyújtom. Egy jó marokkal van nálam belőle. - Vegyél nyugodtan. - mondom, aztán visszahelyezkedem vele szemben a tűz mellé. Magam is ropogtatni kezdek egy pálcikát, a csomagot táskámra helyezem. Míg eszek, kérdéseket is tesz fel, kettőt is. Gyorsan hozzáteszi, hogy ha válaszolok, ő is válaszol két kérdésemre. Elmosolyodom. Furcsa, hogy ennyire üzletet csinál még az ilyen apróságokból is, ám legyen. - Nem könnyű meghatározni. Vannak lények, akiket vonz a fény, vannak, akik felismerik a tüzet, és elkerülik. A nagyobb lények, mint az errator, vagy tither nem félnek közelebb jönni, de ha van már rossz tapasztalatuk vele, alapesetben elkerülik. Aggódnod nem kell, tudni fogom, ha jön valami vadállat. - azt, hogy időben tudom-e meg, vagy már futni kell majd, azt majd eldöntik az istenek. Amikor felém nyújtja a ruháját, előre dőlve nyúlok oda, és tapintom meg. Tényleg szárat. Elismerően emelem meg szemöldökeim. - A hegyi quorsák tudnak ilyen anyagot készíteni? - kérdezem elmerengve. Ez az első kérdésem.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
- Miért? Te tudsz más biztonságos módszert a vasmadarak kihalászására, főként a lápos, mocsaras, vagy ingatag talajoknál. Bár a futóhomok hasonlóan veszélyes lehet, különböző egyéb feltétellel. - a férfit nézem, hogy vajon mit reagál minderre? Hagyom, hogy jól megeméssze a szavaim, s utána megnyugtatom természetesen. - Részemről én ellenezném az élővilágok felborítását, s élőhelyek megszüntetését. - mert a világban mindennek megvan a maga helye. Meg kell őrizni a táj jellegzetességét, s ebbe nem csak az állatok tartoznak ide, hanem a növények is. Halad valamerre a beszélgetésünk, s én örömmel beszélek ilyenekről, mint fontosabb tudnivalókról. - Úgy értem, hogy vannak még bőven titkok quorsák és perdaiak között. Együttélés azt jelenti, hogy már huzamosabb ideig együtt vannak. 5 évre tenném ennek a kezdetét. - remélem, így most már neki ez teljesen világos. Ami egyetértés van közöttünk, hogy mindketten azért a saját fajtánkhoz vonzódunk, s nem tudnánk elképzelni másik faj képviselőjét magunk mellett. - Biztosan fogunk látni úttörőket, vegyes párokat. Sorsokat, amelyek összefonódnak egymással, de ugyanúgy tragédiákat. - merengek el a jövőn, hiszen az emberek nem élnek addig, mint a perdaiak. Érdekes fordulat történik, mert étellel kínál. Mikor meghallom a carakla nevet, akkor biztonságból rákérdezek. - Nem túlságosan rágós? - ránézek az ételre, mikor mutatja. Egyik részről mert nem vagyok jó háziasszony, ismeretlen az alapanyag, s fogalmam sincs, hogy milyen színűnek kellene lennie a húsának. - Ha nem gond, akkor veszek. - ezzel ha nyújtja, akkor veszek. Látszik rajtam, hogy először alaposan megnézem, megvizsgálom, majd megkóstolom. Némi fintor látszik az arcomon, talán mert olyan egy íze van. Arra számítottam, hogy meg van fűszerezve, de ez egyszerűen csak szárított hús. Dolgozik rendesen a fogam, s talán jobb is, hogy kisebb falatokkal haladok. Az lebeg előttem, hogy kell az energia, így tűrnöm kell ezt az újfajta ízvilágot. Ahhoz viszont hozzá vagyok szokva, hogy étkezés mellett megy a csacsogás. - Értem, bár szerintem, jobb ha én is figyelek. - raktározom el magamban az információt, s azon kezdek el agyalni, hogy egy erratort, mivel lehetne megleckéztetni? Egy kérdés merül fel bennem, de én már elhasználtam mindkettő lehetőségem. - Tudnak ilyen anyagot készíteni, s ruhát csinálni férfire és nőre egyaránt. - adom meg a válaszom, miközben folytatom a küzdelmet a carakla hússal.
A nő kérdésére megingatom a fejem. - Nem állítottam, hogy bárki is ki tudná csak úgy venni onnan őket, épp ellenkezőleg. Ha oda került, ott is kell maradjon. Okkal kerültek oda. Az istenek ege alatt minden okkal történik. - mondom, majd mikor mondja, hogy ő se szívesen szüntetné meg a lápot, bólogatok. - Gyógynövények pusztulnának ki miatta, olyan növények, amelyek nektek is jól jöhetnek bármikor. - mondom fejcsóválva. Remélem egyik quorsa nép sem lesz oly ostoba, hogy azt a környezetet csonkítsa meg örökre, amely csak segítséget nyújt nekik... és nekünk. Azt is kifejti, hogy számára mit jelent az együttélés, hogy el kell teljen kis idő, míg megmerjük egymással osztani a titkainkat, és őszintén szólva ezzel részben egyetértek. - Nem mindegy a távolság. - teszem hozzá. - Ha a quorsák a városukat a sivatagba építették volna, kevésbé idegesítene minket, mivel mi nem tudjuk megvetni lábunkat azon a földön. Így talán nyitottabbak lennénk, és befogadóbbak, segítőkészebbek. Azonban nem ez történt, ráadásul háborúztunk is már egyet. Úgy még nehezebb megnyílni. - fejtem ki az egész képet az én szemszögemből. A perdaiak szemszögéből. Azt egyikünk sem tagadja, hogy lesznek, és tapasztalatom alapján vannak is olyanok, akik a másik népből választanak maguknak párt. Mi nem tartozunk ebbe a kategóriába, úgy tűnik, hogy ez meg is nyugtatja a nőt. Az, hogy az életük mennyire torkollik majd ezeknek a quorsáknak és perdaiaknak tragédiába, az istenekre és az időre bízom. Megkínálom őt hússal, amit először bizonytalanul méreget, majd vesz belőle. - Nem rágós, ropogós. - felelem, aztán magam is enni kezdek. Fintorgását látva halkan nevetek egy kicsit. Láthatóan másra számított. - Nem ízlik? - kérdezem, míg tovább rágódik a húson. A vadakra térve ahogy tudok, válaszolok neki. Pontosan nem tudom megmondani, melyik fél a tűztől és melyiket vonzza, mert minden állat más, más tapasztalatokkal, csak úgy mint a quorsák, vagy perdaiak. Azért megnyugtatom, hogy ha közelednének ragadozók, akkor hamar meghallom őket. Nem kérdez rá erre, csak jelzi, hogy azért ő is figyel, mire biccentek. Ha úgy óhajtja. Rajtam van a sor, hogy kérdezzek, és fel is teszem az első kérdést. A válasz pedig ad némi reményt... - Mit gondolsz, hajlandó volna a néped üzletelni velünk ilyen anyagokért, ruhákért? - teszem fel a második kérdésemet.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
