Sötét láp

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Egyre inkább azt észlelem, hogy a nő a közelségemre nem reagál rosszul. Ami természetesen nem rossz jel. Ami igazán különös volt számomra, hogy a nő a közeledő ajkaimra nem vetette rá magát. Itt két lehetséges opció lehetséges, vagy az ajkaim nem kívánatosak, vagy éppenséggel valamiképpen így akar elcsábítani Josephine. Lehet egyáltalán a várakozás kívánatos, meg olyan érzésekkel tölthetnek fel, amit eddig nem tapasztaltam? Igen! Szerintem a jelenlegi helyzetben, jobb ha passzív vagyok,  s meglátjuk, hogy a nő mit lép arra, ha nem éri inger.  A költői kérdésére úgy érzem, hogy nincs megfelelő válasz rá. De hogy ne legyek totálisan kuka, akkor válaszolok.
- Persze, hogy csak egy picit – búgom a fülébe teljesen elvarázsolva az ő lényétől, nem kicsit érezhető, hogy a hatása alatt állok. Ha most azt kérné valaki, hogy felejtsem el ezt a szépséget, akkor minden bizonnyal azt válaszolnám, hogy nem teljesíthető feladat. Van bennem olyan dolog, hogy a különválás nem lesz nálunk rossz dolog, sőt annál inkább közelebb fogunk egymáshoz állni. Miért érzem így? Mert idővel minden ki fog derülni . Mikor kijelenti Josephine, hogy mindkettőnk élete meg fog változni, akkor egyetértően bólintok neki, majd szóval is kifejezem magam.
- Nem vagyok a változások ellen, főleg, ha ilyen kellemes – s ha már sétálunk, kéz a kézben, akkor megállok, hogy a kezem kinyúljon a dereka irányába, Megfogom lágyan, s magamhoz húzom. S megint ez a mámorító közelség, s csábít a csókra, s próbálok ellenállni neki. Pár másodpercig sikerül, de azután felborítva minden törvényszerűséget, csókolom meg szenvedélyesen, s kezemmel simogatom a derekát.
- Egyáltalán nem bánom a közelséged, édes választottam. - bókolok a nőnek, bár tudom, hogy valamennyire megnyertem magamnak. Megfogom a kezét, s hagyom, hogy tovább vigyen a szállásra. Nem igazán érdekel hová visz, sokkal inkább, hogy vele legyek. Mosoly jelenik meg az arcomon, mikor megtudom, hogy eltúlzom a dolgokat. Akkor leszállok a földre, mint valami megmentő angyal, s a következőt válaszolom szavaira.
- Akkor szívesebben ejtenél engem a karjaid, s csodás tested fogságába, mint itt kötözés, s látás megvonás? -érdeklődöm tőle, mert eléggé érdekfeszítő kérdés.  Csend borul közénk, s a nő visz amerre csak szeretne. Hagyom, meghagyom neki ezt az élvezetet. Én tűröm a gyaloglást, sőt ezzel kapcsolatosan nem jön semmiféle kusza gondolat. Én meg a szerelmem sétálunk, ahogy egy randin szokás.  Ez a kósza gondolat annyira jó, hogy úgy érzem meg kell említenem.
- Megfordult már a fejedben, hogy éppenséggel randizunk egymással? - hozom fel a témát, s kíváncsian várom a nő reakcióját. Megváltozik egy kicsit a táj, de ez cseppet sem veszi el a kedvem. Sőt megfogalmazódik bennem egy igazán pajkos kérdés.
- Szeretkezés közben szeretsz felül lenni vagy alul? - ha már kijött ez belőlem, akkor várom a választottam válaszát.

- Akkor jó.
Kissé eltúlzott, de őszinte sóhajjal nyugtázom, hogy nem tervezi, hogy hónapokra lekoccol valamerre Perdán. Remélem a jövőbeli munkája se fogja ezt megkövetelni tőle.
Aztán következő valahol elveszik fél úton bennem, egyrészt az újabb szenvedélyes csók, ami meglehetősen kiváló figyelemelterlő, másrészt tudatosan nem mondom ki… nem akarok, mindig vészmadárkodni meg kvázi lebeszélni magamról. Így hát csak magamban reménykedek, hogy a kezdeti rózsaszín köd felszállta után is kellemesnek fogja tartani életének ezen változását.
- Hát az mókásabb lenne. – Felelem gondolkodás nélkül, majd eltűnődve folytatom. – Habár azt mondják, hogy szem bekötése és kéz megkötözése meg tudja fűszerezni a szerelmi légyottokat.
A gondolatok mélyén persze tudom, hogy nem az olyasfajta szem-kéz-kötésekről volt szó idáig, de ijesztően könnyű volt áthallani a dolgokat a pikánsabb értelmezésre. Már előző táborhelyünkön is megállapítottam, hogy könnyű feloldódni Edmunddal a romantikus nagyjelenetekben, mert ahogy mondani szokták, működik köztünk a kémia. Mégis, maga a kezdeményezés számomra (még(?)) nem megy, még mindig olyan érzés, mintha elszunyókáltam volna a faágon várakozva – ami megjegyzem, nem lenne túl bölcs dolog – és most csak lassan 18+os álmot látnék. Valószerűtlennek tűnik, de erős keze érintése a kezemen és a barátságtalan környezet segítenek mégis elhinni a valóságot.
- Igen, egy ideje már így hivatkozok rá a fejemben és nem találkozóként vagy potenciális csapdaként, mint útközben idefelé. – Elhúzom kissé a számat, miközben rápillantok. – Tudod, sokat agyaltam, hogy hogyan is fog alakulni a mostani találkozásunk.
Érintettük már a témát, igaz, nem ebből a megközelítésből és nem mondtuk ki, hogy randin vagyunk. Még inkább lebiggyednek ajkaim, ahogy most körül pillantok. A láp dögletes szívétől jó pár kilóméterre haladunk, éppencsak a szélén karcolunk, de azért így sem ez a legromantikusabb találk…khm… randihely.
- Még jó, hogy megegyeztünk abban, hogy a következő alkalommal te döntesz, mert nekem elég pocsékul sikerült ez a helyszín-választás.
Vigyorgok Edmundra, mielőtt azt gondolhatná a korábbi ajakbiggyesztésből, hogy gond van. Aztán újra a lábunk elé figyelek, egészen a következő kérdésig.
- A..a… Hogyan? – A kérdés meglehetősen váratlanul ér, olyannyira, hogy egyszerre vonja egy figyelmemet és tekintetemet, de még a lábam koordinációja is nehézségekbe ütközik, így aztán sikerül egy jó nagy enyhén pudingállagú tócsába lépnem. – Owáá!
Mivel bokáig merültem is egyből, ezért a továbbhaladásban enyhén korlátozott lettem. Persze nem akadok el végleg, könnyen ki tudom húzni a lábam, főleg ha közben Edmundra tudok támaszkodni.
- Ezért utálom a lápot. – Mint valami macska, lerázom a lábamról a sárcafatokat, és rosszallón nézem a pocsolyát. – De megvan az előnye, hogy idáig nehéz volt követni is minket. Szerinted már indítottak utánad nyomkeresőket vagy még észrevétlenül próbálnak megtalálni a testőreid?
Most majd persze saras nyomokat fogok hagyni a növényeken, de talán el se jutnak idáig és észre sem veszik, de nem lehetünk biztosak benne.
- Mit gondolsz, be kéne zsákolnom, izé kötni valamivel a lábam, hogy a nagy sáros nyomok ne vezessék nyomra őket?

Josephine szavaiból azt veszem ki, hogy nagyon vágyik egy férfi társaságára, aki úgymond körülötte van és beszélget vele. S milyen csodás találkozás ez? Én meg az 1 év gyász után úgy vagyok, hogy kell egy nő az életembe. Simán belefér, s lehetőleg úgy fogom alakítani a mindennapjaim, hogy ne legyek tőle távol. Az nagyon rossz érzés. Már előre gondolok pár jelenetet a fejemben, de ott meg is húzom a vonalat, mert lesz, ami lesz. Perdán fogok lakni, ahol más körülmények uralkodnak, mint egy a Dominiumon. Azt bizton állítom, hogy valami rózsaszín ködben vagyunk mind a ketten. Szavaira nagyon ügyelek, hogy mit mond nekem. Ez történik az első felvetésénél, mikor a szem bekötözést, meg a kéz kötözésre tér ki. Nem tudom, hogy honnan jött neki, de mindenképpen szórakoztató.
- Valóban? Tán kedved lenne kipróbálni, már ha már így megemlítetted. Tudod, én a kézkötözés ellen vagyok. A szem bekötözés ellen nincs kifogásom, mármint kipróbálni. Természetesen úgy, hogy mindkettőnk szeme be van kötve. - szerintem elég vicces és furcsa lenne csak tapintásra hagyatkozni. Láthatja, hogy nem rejtem véka alá a véleményem, s ez csak akkor lehet igazán kerek, ha kitérek a kéz kötözésre.
- A kéz kötözés durva, egyben megalázó az én meglátásom szerint. Ráadásul kiváló mozgáskorlátozó. Nem véletlenül kötözik össze a túszok kezeit, esetleg lábait. Esélytelen a szökés. Nem igazán hoznám be ezt a módszert a hálószobás dolgokhoz, Josephine....Csak ha nagyon az a vágyad. De úgy érzem, hogy nehezen heverném ki lelkileg a tettem, ha megkötöznélek. - egy újabb oldalamról ismerhet meg, mármint a férfit, aki megbecsüli a nőt. Megállok a beszéddel, hogy teret adjak neki. Nem szeretném, ha háttérbe szorulna az ő véleménye. Tekintetem az arcára összpontosít, kezem az övét fogja.
- Akárhogy nézem, randizunk - kezdek bele végül, s a következővel nyugtatom meg őt.
- Azzal nincs semmi gond, ha sokat gondolkoztál róla, mármint a találkozásunkról. Én szintén szövögettem magamban a lehetséges megoldásokat. Szerintem az a legjobb döntésem, hogy így veled maradok. A helyszín választásaiddal nincsen semmi gond, emiatt el ne kenődj. - biztatom őt, de ez nem elegendő. Óvatosan megszorítom a kezét, majd odahajolok puszit nyomni az arcára. A kérdésem hallatán, s figyelme megosztottsága miatt megtörténik az első nem oda figyelés. Én csupán annyit csinálok, hogy próbálom őt támogatni, hogy ne üljön a vízbe. vizes hátsónál nincsen rosszabb. Utána pedig támaszává válok, hogy kijöjjön abból a tócsából.
- Mondjuk igen, a mocsaras részeket érdemes egyedül elkerülni. Társasággal veszélytelenebb a haladás. - s meglep, hogy érdeklődik azon felül, hogy esetleg elindultak-e már a keresésemre. Elgondolkozok, hogy most milyen fázisban lehet az egész.
- Lassan lehet, hogy kiterjesztik a keresést, de ne aggódj. Volt gondom arra, hogy egy darabon eltüntessem a lábnyomaim. Bakancsot is váltottam, amit végül elástam a földbe. Ha valaki szökik, akkor tegyen lépéseket arra, hogy nehezebben találjanak rá. - nézek rá, mert a soron következő szavakat olyan édesen mondja nekem. Látom rajta az aggódást, ezt az idilli kép széttörésének eshetőségét, ami benne van. Odalépek hozzá, s megcsókolom.
- Hagyd csak, inkább majd ha valami kisebb forrás vagy patakos helyet tudsz, akkor ott trükközhetünk. - kinyúlok a derekához, magamhoz vonom, hogy lopjak még egy csókot tőle.
- Inkább várnám a kérdésemre a választ, mármint szeretkezésnél szeretsz felül lenni, vagy alul?

Megrezzenek a visszakérdezésre, tulajdonképpen most tudatosul bennem, hogy az előbbieket ki is mondtam, ráadásul olyan kurtán-furcsán-célozgatva, „azt mondják”… ennél csak az lenne cikibb, ha az „ismerősöm unokatestvérének a sógornője” mondta volna, ami persze ilyenkor mindig a beszélő fedőneve. Az én esetemben tényleg úgy hallottam, a RebellIvóban a pult túloldalán tényleg nagyon sok mindent hallani, cifrákat és még cifrábbakat.
- Jaa, nem, nem hiszem, hogy lenne kedvem ilyesmihez.
Sietek a válasszal, tudom, egyesek ízlésének biztosan meglehetősen unalmas vagyok ilyen téren, de ahogy Edmundod hallgatom, megnyugszok, hasonlónak tűnik az ízlésünk.
- Mindkettőnk szeme? Hm…
Elvigyorodok.
- Azt egyszer, talán, az tényleg mókásnak, ha nem kimondottan viccesnek hangzik.
Azért nem vastag gyapjúsálat kéne használni, csak valami finom szövésű, sejtelmesen áttetsző kendőt, igen, akkor nem kéne félni, hogy meg se találjuk egymást, de mégis ad egy kis izgalmat. Nem mintha hiányolnánk az izgalmakat, épp szökésben vagyunk és fél Perda áll még köztünk és a biztonság között. Persze, tudom, nem egyforma izgalmak, ehh, azt hiszem elkanyarodtam és közben áttértünk a kezek megkötözésére.
- Egyáltalán nem ez a vágyam, nem szeretném.
Nem csak megnyugtatásul mondom, már fentebb is említettem neki, úgyhogy most nem is ragozom, mert a végén attól tűnne falsnak minden szavam. Nem gondoltam, hogy kitérünk ilyesmire is, de igazából megnyugtató, hogy neki sincs ilyen vágya.
- Olyat pedig én se kérnék tőled sose, amit ennyire utálnál.
Én már kaptam ilyen megerősítést, hát most úgy alakult, hogy én is viszonozhattam mindezt.
- Te jó ég, ezer éve nem voltam randin, és akkor a lápon evickélünk. – Sóhajtok fel, de a megnyugtató puszi segít túllendülni, sőt!. – Dominiumon milyennek képzelnéd a következő randinkat? Azért nem perdait kérdezek, mert azt úgyis megtudom előbb- vagy utóbb.
Rögtön magyarázatot is adok, miért a Dominium. Az egyszer biztos, hogy ott sohase nem fogunk randizni. Úgy is ki merem ezt jelenteni, hogy ismerjük az általános vélekedést, hogy soha ne mondjuk, hogy sohase.
- Ó, jó, nagyon előrelátó voltál. – Bólogatok elismerően, miközben a lábamról úgy tűnik, hogy sikerül a sár nagyját leráznom. - Nagyon bízhattál bennem, hogy nem elrabolni jövök téged, mert akkor jól jöttek volna azok a nyomok. – Pillantásom végigszalad rajta, ahogy itt áll egyenes derékkal egy szál hátizsákkal Perda közepén és támogat, hogy több testrészemet ne fürdessem meg a lápban. – Igaz, kicsit mégis olyan, mintha elraboltalak volna, itt vagy a láp szélén az alkony végén és erősen kihasználom az egynesúlyodat épp.
A külvilág szemében még ez egy valós szcenárió lehet, elvégre olyan kevés holmival lépett le. Ez még hasznos lehet, holnap reggel... vagy inkább holnapután, ha úgy döntene mégis, hogy visszafordul.
- Köszönöm.
Megállok végre a két lábamon stabilan, a sár nagyja a körülöttem lévő növények levelein ékeskedik.
- Hát a lápnak ezt a szélét nem ismerem annyira, de biztosan lesz útközben alkalmas vízforrás.
Rebellium felől Alec-kel párszor jártunk már a lápon, egyértelmű, hogy csak a terepismeret végett, s nem a kies táj miatt. Most fizetődik ki, majd kitalálok valamit hálám jeléül, igaz, nem csak emiatt, hanem az egész mentorkodás miatt. És nem alkoholt! Hanem… hanem? Meglehetősen rossz barát vagyok, hogy mindig csak az extra kör búfelejtő jut eszembe. Na majd ezután változtatunk ezen.
- Mind a kettőben van élvezet, de ha kedvencet kérdezel, akkor a klasszikust kedvelem.
Most már nem ért annyira váratlanul a kérdés, nem is lépek bele semmibe… már csak azért se, mert Edmund biztos karokkal tart, talán a válasz biztosításául volt ilyen előrelátó, ismét.
- És te?

Örülök annak, hogy rákérdeztem Josephine-nél, hogy ennyire szeretné a kötözést? Kiderült, hogy nem, így teljesen megnyugodik a lelkem. Teljesen normálisak vagyunk, mondhatni kicsit ódivatúak e szempontból. Én bátran vállalom. Ám a szemkötözős dolgot megemlítem, hogy az belefér nálam abba a bizonyos határba, ráadásul úgy, hogy mindkettőnk szeme be van kötözve. Izgalmasnak hangzik számomra. Csak nézem, ahogy elvigyorodik az én választottam, s én ettől rögtön hasonló arckifejezéssel válaszolok.
- Igen, hiszen számomra úgy fer, ha másiké is be van kötve. Egyenlő esélyek - nézek bele a két szép szemébe, amiben egy darabig elveszek. A beszélgetésünk ettől nem akad meg, s én sem kezdek el bukdácsolni mellette. Előre megnéztem, hogy milyen akadályokat kell kikerülnöm, ami az utamat állja. Szépségem meg végképp megnyugtat, hogy nem erőltetne rám semmit, ami megviselne engem. Pompás szavak a részéről, így már tudom előre, hogy mi várható így kettőnk között. Megtudom, hogy ezer éve nem volt randin, ami valahol egy picit szomorú tény.
- Nincs semmi gondom a láppal, mint randi helyszínnel. Mi legalább elmondhatjuk - s mosoly kerül az arcomra, mikor érdeklődik Dominium iránt egy kicsit, hogy ott miként történt volna? Nem kell sokáig gondolkoznom, máris feltárom előtte véleményem.
- Elvittelek volna étkezni, ahol finoman főznek. Üres hassal nem lehet sétálni. Megnéztünk volna kiállítást, egy újdonságot ahol még mi sem voltunk még. Utána levezetésképpen nálam megnéztünk volna egy filmet, miközben két pohárka italt megittunk volna, tudod úgy összebújva. Utána meg a kedvedtől függően,vagy haza kisértelek volna a te lakosztályodba, vagy pedig..khmm éjszaka szeretkezés, s nálam alvás. Reggel természetesen elkísértelek volna még, aztán megbeszélve a következő találkozót elváltunk volna egymástól. - tárom fel előtte leplezetlenül a dolgot, s kíváncsian várom, hogy vajon mit reagál rá egyáltalán. Megelégedne ennyivel, vagy pedig túlságosan sokat szeretne s nem lenne elegendő. Tovább reppenünk erről a témáról, sokkal inkább nála megy egy picit az aggódás, hogy nem-e fogunk meglepődni, ha hirtelen utánam jönnek? Erre meg kell őt nyugtatnom, hogy nehezen fog az előfordulni, hiszen gondoskodtam arról, hogy nyomaimat eltöröljem, sőt az ismerős nyomokat megváltoztassam.
- Elraboltál, a legjobb értelemben - nézek rá,s  úgy tűnik ő szintén szemrevételez engem. Ettől csupán lágyan átkarolom, már amennyire tudom a hátizsákjától, hogy teljesen összesimuljon a testünk. Remélem már nem zavarja őt az ilyen közelség. Szavai hallatán elvigyorodok, de a végén egy hosszú csókkal jutalmazom Josephine-t.
- Mondjuk úgy, hogy én meg kihasználom az alkalmat, hogy összebújjunk amikor csak lehet. - szóval akárhogy is nézem, mindketten jól járunk a másikkal. Jó páros vagyunk már most, s tán leszünk is a jövőben.
- Szívesen. - tartom a karomban, s megengedek magamnak egy lefelé tekintést, ahol azok szép domborulatok nyomodnak neki a felsőtestemnek. A jobb kezem megtalálja az utat a bal arcához, hogy belesimítsak.
- Úgy látom, hogy nem fogunk összeveszni szeretkezés közben. - jelentem ki mosollyal, de tudom jól, hogy ez  még nem normális válasz, így folytatom.
- Nem vagyok egy elvakult pasi, hogy csak felül szeressek lenni. De legtöbbször szeretek felül lenni, már ha csak nem a partnerem szeretné másképp, mármint...- itt inkább megállok, hiszen így is az összebújás, s a beszélgetés is nem mindennapi. Itt vagyunk a láp közepén. Sóhajtok is egyet, de nem tartom magamban a terveim.
- Míg az Ellenállok el nem döntik a sorsomat, addig kordában tartom magam...de tudd, hogy egy év után, egy ilyen szép nő közelében lenni kissé kihívás. Kár tagadnom, hogy igényem van egy szeretkezésre. - remélem, hogy nem fog itt faképnél hagyni, s nem fog rólam rosszat gondolni, csak mert kimondtam. Nyelek egyet, s lassan elengedem őt. Megvárom, hogy kicsit elgondolkodjon, s csak utána kérdezem a következőt.
- Indulhatunk tovább?

Tetszik Edmund gondolatmenete, de leginkább a mögötte álló értékrend, amire most hagy egy kis rálátást.
- Egyenrangúak.
Ez ugyan egy lépcsőfokkal feljebb van, hiszen nem csak az esélyeink egyenlőek. Ha ebben sem talál kifogást, akkor végképp megkapja a képzeletbeli piros pontot.
- Ó, milyen igaz! – Szinte felkiáltok lelkesedésemben. – Ez tényleg meglehetősen egyedi és különleges randihelyszín!
Mivel már korábban is biztosított, hogy nem neheztel a pocsék színtér miatt – nem mintha sok választási lehetőségünk lett volna – ezért már nem voltam annyira letört a dolog miatt. De így! Hát így aztán az egész teljesen más. Már egészen tetszik. Csak a csizmámon szolidan száradó sárréteg rondít bele a képbe. Meg egy kicsit a lehetséges üldözők képe, de annyira csendes és nyugodt körülöttünk minden, csak a természet neszezése vesz körül minket, hogy ez a veszély nem is tűnik annyira valósnak, hogy bíbor színével beárnyékolja az estét.
- Mmmm, jól hangzik, minden részlet tetszik.
Valamikor becsukhattam a szemem és úgy képzeltem magam elé a jeleneteket, akárcsak holmi romantikus film montázsát.
- Tudod, szerintem ha még a Dominiumon lennénk, akkor ennek a randinak igazából nulla esélye lenne. Szerintem soha nem is találkoztunk volna.
Elhúzom kicsit az ajkamat, aztán fejemet csóválva felnevetek.
- Hát milyen furcsa néha az élet, hogy egy holdon hamarabb egymásba botlottunk, mint egy sokkal végesebb méretű űrhajón.
Persze, ha mégis valami csoda folytán útjaink keresztezték volna egymást, akkor se lennénk sokkal előrébb, gyanítom én még mindig férjnél lennék, Edmund pedig várná az arctalan-névtelen menyasszonyát. Ha mégis összefutunk és felfigyelünk egymásra, hát akkor lehet rizikósabb lenne  a helyzet, mint így útban Rebellium felé. De hát ez mind csak spekuláció ugyebár, hiszen itt vagyunk kéz-kézben, pontosabban hátizsákok pántjait kerülgetve ölelésbe feledkezve.
- Ám jó, legyen, akkor elraboltalak.
Felelem az újabb hosszú csók után enyhén pihegve, ábrándosan. Az ábrándok persze erősen 18+ besorolás felé haladnak, ahogy szokásainkat és preferenciáinkat vitatjuk meg olyan természetességgel, mintha csak még mindig a matam arida egészségre való hatásairól értekeznénk.
- Ekhm, - Köszörülöm meg torkomat. – igen, erre az eshetőségre felhívták a figyelmemet.
Válaszolom mielőtt átgondolhatnám, hogy nem veszi-e ki magát rosszul, hogy mással beszéltem az ő esetleges szexuális igényeiről. Persze azt nem teszem hozzá, hogy ez abban a kontextusban merült fel, hogy afféle modernkori Mata Hariként el kéne csábítanom. Így, hogy abszolút kölcsönös a vonzalom, szerencsére nem feszélyez ez a belengetett igény.
- Szóval várnál talán több, mint egy hetet is akár? Nem vagy az első randin ágyba vivő típus vagy mégse vagyok annyira szép, mint mondod?
Évődve kérdezem, nem kimondottan az a célom, hogy újabb bókot csikarjak ki belőle, pláne nem, hogy keringőre hívjam, ha érted, hogy hogy értem. Ez az a fajta magas labda volt, amit lehetetlenség volt nem lecsapni.
- Igen, menjünk, következő megálló remélem a kis fedezékünk lesz már.
A valóság persze bekopog a romantikus nagyjelenetünk végén, a levegő erősen lehűlt, igaz, ez lehet a láp állandó közelségének is köszönhető, mindenesetre ahogy kibontakozunk egymás karjából és messzebb kerülök a magas és meleget árasztó férfitesttől, kellemetlenül megcsap a csípős hideg. Felhúzom nyakig a dzsekim cipzárját és újra útnak indulok. Nem jött rosszul egy kis pihenő, de egy fokkal gyorsabb tempót diktálok, jó lenne most már mielőbb odaérni.

Úgy tűnik, hogy találtam egy szó párost, amit ez a szépséges nő másként mond vissza. Nincs ezzel semmi gond, sőt az egyenrangúság nagyon fontos. Mosoly kerül az arcomra, s én összefűzöm a kettőt.
- Egyenrangúság - kacsintok rá, s bólintok a fejemmel, hogy nincs ellenemre ez a mentalitás. Sőt úgy vélem, hogy a volt feleségemmel sem bántam másképp. Megadtam neki a kapcsolatban a teret, de mikor szüksége volt rám, akkor mindenben támogattam. Akár ha hülyeség volt a részéről, nem vontam meg tőle a bukás érzését, a tapasztalatok szerzését. Lehet mások rég lekorholták volna a feleségüket, hogy most adják fel. Régi idők voltak azok, de nem érdekelnek már. Sokkal inkább a jelenben vagyok, ahol itt van Josephine.
- Ne aggódj, nem foglak megfürdetni a mocsárban. Sem pedig szeretném, hogy dagonyázzunk itt napokig. Most ez kell ahhoz, hogy teljesen nyomtalanok maradjunk. Az idő ugyis változik, s az itt található nyomokat eltünteti az idő. Talán a perdai vadászok tudnának jelenleg ránk találni, de nem hinném, hogy bevonnák őket a keresésbe. - magyarázom itt, de utána tovább kell fűznöm az egészet afelé, hogy miért is jó randihelyszín. Gondolok egyet, s sorolom is.
- Nem egy felkapott hely, így nem kell attól tartanunk, hogy állandóan belefussunk másokba. Másik nagy előnye, hogy sokan utálhatják a neve alapján, akár rémisztő helynek is találhatják. Így meg sem fordulna másokban a gondolat, hogy ide jöjjön kikapcsolódni. - körülbelül csupán ezek jutnak az eszembe, s semmi több. Miért is? Mert néha elgondolkozok magamban, hogy ez a pár hét mennyire kalandos számomra. Az első találkozás, s utána pedig a mostani. Kéz a kézben menni, s a nőnek nincs ellene az ilyesminek. Úgy tűnik, hogy a Dominiumi álomrandi is ízlésének való lett volna, de utána felhívja a figyelmet a valóságra. Teljesen igaza van, s azon lepődök meg, hogy miért is lepődtem meg? Tán mert a jelenlegi helyzet túlmutat azon, s most csak a kellemes érzések uralkodnak bennünk.
- Valószínűleg, hogy büntetést is szabtak volna ki. A rendszer ellen cselekedni nagy vétek, vagy hasonló szöveggel. - de tovább lép Josephine a borús dolgokon, s a kijelentése hallatán vele együtt derülök.
- Ennek így kellett történnie, s nem bánom. - mosolygok rá, hiszen jó megosztani vele az örömöt, amit átélek mellette. Hogy végre ledobhatom magamról a terheket, s kissé másképp cselekedjek. Beleegyezik abba, hogy elrabolt, amitől nagyon édesnek tartok. S nem feletkezek meg arról, hogy ölelni kell őt, csókolni az ajkait, sem pedig a 18+os beszélgetést. Amit hallok tőle, az rögtön szemöldök felvonást eredményez nálam.
- Szóval valakinek már elkotyogtad, hogy ki vagyok és mi vagyok? - érdeklődöm nála, de cseppet sem bosszúsan, vagy haraggal.  Ráadásul valaki Josephine-t felkészítette erre az eshetőségre? Kissé furán jön ki az egész nálam.
- Nem vagyok első randis ágyba vívő típus, csupán ennyi. De ne hidd attól, hogy meguszód ennyivel. Lehet, hogy  helyette inkább pimasz módon foglak simogatni, meg fogdosni addig is. - nézek bele a két szép szemébe.Engem nem hat meg a hideg, férfi vagyok. Én árasztom magamból a hőt.
- Követlek - szólok ennyit, s a tempósabb menetel sincs ellenemre. Tartom a lépést, nagyon is meg hát innen hátulról nézhetem a formás hátsóját.

Tessék, megkapja Edmund a piros pontot, sőt talán kisötöst vagy csillagos ötöst is megérdemel válasza a kacsintással együtt. Ehh, azt hiszem nagyon előbújt belőlem a tanítónéni, holott nincs is ilyen osztályozás minálunk.
- Ümm-ühümm.
Bólogatok csak, mikor a lápról és annak randihelyszínként való szerepléséről értekezik udvarlóm. Egyetértek kijelentéseivel és csak arra tudok gondolni közben, hogy remélem tényleg nem követnek minket és ragadozókkal se futunk össze, vagyis nem kell az útvonalunkon változtatni. Nem szívesen mennék bentebb, még úgy se, hogy Edmund nem tervezi, hogy megfürdessen a mocsárban. Mint korábban láttuk, elintézem ezt én magam egyedül is.
- Igen, valószínűleg ez lett volna.
Vajon lett volna bátorságom a házasságtöréshez, ha mégis úgy alakult volna az életünk? És neki? Vagy már örökbe fogadhattunk volna Harryvel mostanra? Az mindent felülírt volna, minden személyes vágyat. Megborzongok, ha arra gondolok, hogy még mindig Harryvel kéne együtt élnem és gyereket nevelnem. Teljes szívvel tudok hát egyet érteni ismét Edmunddal, jó, hogy így alakult végül sorsunk.
- Ühüm. – Bólintok egyet megerősítésül és kicsit bővebben is válaszolok… gyanítottam úgyis, hogy az előző megjegyzésem felkelti a kíváncsiságát. – Mikor eldöntöttem, hogy tényleg eljövök, megkockáztatva, hogy csapdába sétálok, akkor beavattam a kvázi felettesemet. Elmeséltem neki a találkozásunkat és hogy miben állapodtunk meg. Ő segített felkészülni az útra is, tudod ide több mindenre szükségem volt, mint a múltkori szurdokbeli kirándulásomra, ezeket a dolgokat csak úgy nem kaptam volna meg a raktárból.
Megint csak nem akarok túl sokat mondani Rebellium működéséről, úgyhogy nem is megyek bele az engedélyezési és egyéb folyamatokba. Inkább visszakanyarodok a közvetlenül minket érintő részletekre.
- Egy kis háttérkeresésre is gondoltam, de végül a nevedet és a valós személyazonosságodat igen nagy valószínűséggel sikerült igazolni, úgyhogy ez nem volt prioritás már. Felállítottuk a legvalószínűbb variációkat, hogy mi történhet itt ma este, az egyik ilyen szcenáriónál került szóba, hogy ha részedről igazi és őszinte az érdeklődés, akkor előbb-utóbb a testiség is megkerülhetetlen lesz, különös tekintettel a gyászévre.
Arcára pillantok, hogy megpróbáljam megfejteni, hogy érte mindez. Mondjuk ő is rákeresett az álnevemre, úgyhogy valószínűleg nem lepi meg, hogy én sem csak malmoztam az elmúlt két hétben. A sűrűsödő szürkületet azonban mostanra teljesen felváltotta a tintafekete éjszaka, úgyhogy remélem verbálisan is reagál minderre, mert látni keveset látok.
- Ó, hogy az a..! Várj egy pillanatot, kérlek!
Tudom, hogy csak szálláshelyünkön terveztem újra megállni, de ezért megéri beiktatni egy aprócska szünetet. Kibújok egyik kezemmel a hátizsákom pántjából és magam elé húzom az amrof formájú zsákot. Beletúrok és némi csörgés-zörgés árán előhalászom az éjjellátót.
- Mivel nem úgy készültem, hogy ketten leszünk már, ezért ebből csak egyet hoztam.
És mivel én tudom az úticélunkat, ezért logikusnak tűnik, hogy én vegyem fel, mert én mutatom az utat. Hacsak nincs ellenvetése, akkor felapplikálom magamra, kicsit állítok rajta, hogy élesen lássak, majd vissza a hátizsák a helyére és már folytathatjuk is az utunkat. Egy árnyalatnyival így tovább tudjuk majd fokozni a tempót is, mert legalább egyikünk jobban lát, magabiztosabbá válhat haladásunk.

Bosszantó az este a maga palackzöld sötétjével. A zöldes árnyalatot természetesen a borzasztóan dús vegetációnak köszönhetjük, ami körülvesz minket és még az esti sötétséget is képes megfesteni. Igazából nem a színnel van gondolom, a zöld egyébként is jól áll nekem, hanem magával a sötéttel, ami annyira sűrű, hiszen a csillagok fénye is csak alig ér le hozzánk.
Így alig látom Edmundot, a reakcióját még kevésbé. Pech. Leginkább az, hogy pont most vált kissé szűkszavúvá. Tudom, hogy hajlamos vagyok a túlgondolásra…de most aggódnom kéne? Az előkészületeimmel megbántottam volna? Vagy olyasmi nincs a rendszerben tárolva róla, ami miatt félni kellene tőle?
- Azt hittem, a Dominiumon mindenkiről mindent rögzítenek a rendszerekben. Kivéve, gondolom én, a kancellárokat.
Ez persze teljesen felesleges hozzáfűzés, Edmund nem kancellár, hogy ebben érintett legyen. Az meg más kérdés, hogy mégis mennyire férnek hozzá kémeink azokhoz a bizonyos dominiumi rendszerekhez.
- Csak kevés dolog maradhat titokban ott. Gondolatok, érzések, vágyak.
Mormolom, újfent Edmund karjainak ölelésében, aztán újra pörgetem előbbi válaszát és elbizonytalanodok. Talán nem is magáról beszélt az előbb, csak úgy általánosságban, hogy ne támaszkodjunk feltétel nélkül a számítógépes rendszerekre, ami bölcs gondolat.
- Rólad is van rögzítetlen adat? Azon kívül persze, hogy kritikus gondolataid vannak a fennálló kancelláriai rendszerrel és hogy azt tervezted, hogy lelépsz?
Kibököm a kérdésemet, tisztább így, mintsem magamban rágódni és újra enyhén paranoiássá válni, elvégre azt már megbeszéltem magammal, hogy nincs értelme és a profikra hagyom otthon a a bizalmatlankodást és kutakodást.
- Igen, már én se sokat… de szerintem még egy jó negyedóra és megérkezünk.
Felelem a táskában matatás közepette, majd nagy elánnal felveszem, amint megtaláltam az éjjellátót.
- Ez kedvesebb, mint a százszorszép volt. – Jegyzem meg mosolyogva, kár lenne tagadni, hogy tetszett a megszólítás. Olyannyira, hogy egy kicsit el is terelte a figyelmemet magáról a kérdésről. -  Ja, egy éjjellátó szemüveg, bocsi, elfelejtettem, hogy nem látod.
Én már prímán látok, de lefoglal a táska visszazárása majd visszavétele, így csak az utolsó pillanatban veszem észre Ed kutató kezeit, amik végül a hajamat és nyakamat érik. Természetesen azonnal behúzom érzékeny nyakamat, reflex, de legalább a kuncogás elkerül most. Talán mert az ujjak javarészt aranyszálú hajamban elakadnak.
- Itt.. itt vagyok.
Kinyúlok és megfogom az engem kereső kezet és enyhén megszorítom.
- Gyere szorosan mellettem, ha valami a lábad elé kerülne, szólok előtte vagy félre húzlak, bízz bennem. Induljunk!

A sötétség nehezíti a haladásunk, mert sokkal inkább bukdácsolunk, keressük a megfelelő helyeket a lépéshez. Fárasztó, egyben idegörlő dolog. A célunk pedig fogalmam sincs, hogy hol van, s mennyit kell hozzá sétálni. Erről csupán Édesemnek van fogalma, de még annyit sem árult el róla, hogy mekkora távolságról van szó. Mert akkor akár csinálhatnánk egy B tervet az estére.
- A kimondatlan gondolataimat nem tudják tárolni Josephine - adok választ neki, hogy ha az ember nem ír le semmit, vagy mond ki olyan dolgokat, amit kellene. Tudni kell természetesen, hogy kinek mit lehet mondani a megfelelő időben és helyen. A kancellárokkal kapcsolatosan szerintem jól gondolja.
- Valószínű, hogy ők kivételek. Őket ne lehessen megfogni. Pont az a céljuk, hogy ne lehessen az ő hatalmukat megdönteni. - értekezek a nővel, miközben a lépteimre ügyelek. Nem érzek szerencsére annyira puha talajt. A láp szélén haladás kiváló ötlet a szerelmem részéről. Egymás karjába kerülünk, s én kihasználom a helyzetet. Kezdem megszokni a nő magasságát, s érinthető vonásait. Most foglalmam sincs, hogy milyen arcot vág, s miként tekint fel rám, de majd reggel folyamán bepótoljuk.
- Van rólam is rögzítetlen adat. Rólad szintén. Talán pontosan ezért tud az ember megszökni. A megtévesztés nagy kulcs, de persze óvatosan. Gondolok én itt, hogy feltűnő lett volna nálam, hogy ha a nagy ivás ellenesség után mély ivóvá válik valaki. -  tetszik, hogy Édesem miként fejezi ki magát, s én csupán emerősíteni tudom.
- Igen, azt terveztem. Mikor elvették a gyerekeim, más nem járt az eszemben. Az a család veszélyes, s közel állnak a kancellárokhoz. - mármint a volt feleségem családjára gondolok. Nem kerestem bizonyítékokat egy lehetséges találkozóra.
- Velem kellett volna maradniuk, már másnap jöttek értük az Igresda család, szépen kiállított papírral, előre lepecsételve. - kiérezheti a hangomból, hogy mennyire fájhatott a dolog aláírni, s mennyire maradtam magamra akkor. Felesleges lett volna szembe menni velük. Matatni kezd Josephine, s én pedig álldogálok a közelében. Sokkal inkább a környező hangokat hallgatom. Megtudom, hogy az Édesem megszólítás simogatja a lelkét, így ha már ő kutakodik, akkor én kimondom még egyszer.
- Édesem, te nagyon felkészültél a kései sétára is. Szeretem benned ezt a fajta felkészültséget. - s szöget üt a fejemben, hogy nálam van a fegyver. Előveszem, azonban történik némi tapogatózás a részemről. A nő haját találom meg, azt a szép selymeset. Ápolt nő, ami nem rossz dolog. Én szintén ügyelek a megjelenésemre. Megfogja a kezem, s én odahajolok a füléhez.
- El ne eressz, mert különben akkor ez a drága udvarlód Perdai ragadozó kaja lesz. S Édesem, visszaadom a fegyvert. - úgy csinálom, hogy szépen nyugodtan a kezébe nyomom a fegyvert.  S nem lehet komolyan venni túlságosan ezt a kalandos éjszakás sétálást, s szavaira reagálok.
- Olyan szorosan leszek melletted, hogy hozzád fogok simulni - jelentem ki játékos éllel, s hozzáteszem.
- Hideg van, biztosan hozzád fogok bújni az éjszaka, mármint 1-2 órácskára. Kezdem én az őrséget - jön ki belőlem a flottás idők gyakorlásai. S van még vagyok annyira pimasz, hogy megint olyan kedvesen szólítsam őt.
- Édesem, taníthatok majd neked néhány flottás kiképzés fogást? Néma kézjelzéseket, s hasonlókat?

- Mármint most magadra értve nem vagy az alkohol barátja?
Kicsit elkalandoztak a gondolataim, leginkább a lábunk elé és a környezet megfigyelésére, így lemaradtam, hogy még mindig teoretikusan fejtegette Ed a dolgokat vagy tényleg személyes vizekre eveztünk.
- Teljesen absztinens vagy, vagy csak módjával fogyasztasz?
Mivel úgy tűnt, hogy személyes példa volt, ezért kicsúszott a következő kérdés is, ami persze okafogyottá válik, ha mégiscsak elméleti elképzelés volt az előbbi. Mindenesetre, ha mégis kiderül, hogy egyáltalán nem fogyaszt alkoholt, akkor roppant kíváncsi leszek a reakciójára, mikor kiderül hobbi-munkahelyem.
- Hm, közel a kancellárokhoz…? – Orrom alatt mormolom a költői kérdést. Továbbra se szívem csücske az Igresda család, nem is azért ismétlem meg az imént elhangzottakat, amitől még kevésbé szimpatikusak. – Szerintem az elbeszélgetések során ezt is említsd majd meg.
Ki tudja, mi lehet hasznos. Akár Edmund szempontjából, akár az ellenállók szempontjából.
- Egyébként mikor is vitték el a gyerekeket? Tamara halála után vagy már korábban?
Az elmúlt órákban meglehetősen sok információt zúdítottunk egymásra, kicsit belekavarodtam az idővonalakba. Ha csak egy éve vitték el őket, akkor még azért megmaradhatott némi apai befolyás, ha már kisebb korukban, mondjuk amikor Tamara megbetegedett.. nem mintha ennek az időpontjáról lenne információm.
- Hát persze! – Horkanok fel nevetve. – Ötven százalék esélye simán volt annak, hogy csapdába sétálok.
Lehet több is, mint ötven, de ez a valószínűség-számítás túlmutat az én tudásomon.
- És ha még tudnád, mi minden van nálam.
Hátizsákom is rejt még „kincseket”, nem beszélve a dzsekim titkos zsebébe rejtett méregre. Életem és életek múltak a felkészültségemen, de az is igaz, hogy máskor is meglehetősen tervezetten élek, ezért sem tiltakoztam a megjegyzés ellen.
- Vagy Lápi Edmunddá válnál..
Szorítom meg kezét, hogy ezzel biztosítsam, hogy egyik opciót se hagyom, ha rajtam múlik. A fegyvert viszont nem veszem át, visszatolom.
- Ez csak a tartalék, nálam is van egy, maradjon, amíg el nem érjük holnap a találkozópontot.
Ugyan nem lát sokat Edmund, ez tény, de ha valami nagyvad ránk támadna, többet érnénk el vele, ha ő is lőne felé, mintha az én táskámban pihenne… Csak arra kell figyelnem, hogy ne kerüljek tűzvonalba, de a szemüveggel ez nem lehet gond, pláne, hogy olyan közel állunk egymáshoz, nehezen tudna véletlenül lelőni.
- És az éjszaka maradék 6-7 órájában mit tervezel csinálni?
Ha már játszunk, hát játszunk mindketten. Ugyan nem látja, de a hangomon hallhatja, hogy szélesen vigyorgok. Egyébként nagyvonalú voltam, a hajnalt is beleszámoltam az éjszakába most.
- Ó, jó! - Felderülök az őrség említésére. - Tudod, ha egyedül jöttem volna, akkor még a védelmi riasztásokat is fel kellett volna tennem, de attól eltekinthetünk így.
Magyarázom megkönnyebbülésem okát, egy kicsivel hamarabb pihenhetünk le. Nem ellenkezek, hogy én kezdhessem az őrséget, ez egy meglehetősen hosszú nap volt számomra, jól fog esni egy kis alvás.
- Persze, az szuper lenne, köszönöm! – Felelem lelkesen. – Egy-kettőre talán emlékszek, amit apu tanított érdekességképp, sose gondoltuk, hogy az adattárban hasznát látnám az ilyesminek. És másoknak is tanítanál ilyen jelzéseket? Gyerekeknek?
Nem tehetek róla, már vendégoktatóként vizionálom a kis tantermünkben. Mondjuk ha nekem megtanította, akkor én is tovább tudom adni a tudást ha nincsenek tanítói hajlamai, de mégiscsak jobb a forrástól tanulni.
- Végre, már látom a faházat!
Sóhajtok fel megkönnyebbülten újabb tíz perc, szerencsére eseménytelen gyaloglást követően.

- Magamra értve nem vagyok az alkohol barátja. - nem vagyok túlságosan iszogatós típus, keveset nyúlok az ilyen élvezetekhez. Az utóbbi időben meg végképp nem ittam semmit, bizonyos okok miatt. Mikor Josephine rákérdez a dolog jellegére, akkor csak mosolygok egy sort, aztán válaszolok.
- Régen ittam, de akkor is csak mértékkel. Ha hiszed, ha nem sosem voltam még berúgva. - árulom el ezt a nagy titkot, hogy aztán ezzel a ténnyel mit csinál, akkor ezt rábízom. Nem hinném, hogy rosszat szeretne nekem most vagy a közeli jövőben.
- S szeretném, ha ez továbbra is így maradna. - közlöm vele ezt a tényt, csak a saját megnyugtatásom kedvéért. Azonban innen szép a győzelem a beszélgetésben, mert rögtön tovább füzőm a gondolatmenetem. Egy nő lelkét simogatom meg a következő szavakkal.
- Ami azt illeti, az ajkaid puhasága van annyira részegítő számomra, mint egy pohár tömény szesz. - tudatom vele, hogy számomra az ő jelenléte az első s legfontosabb. Az alkoholtól tartok, s tartottam mindig, hogy erőszakossá tesz és kiszámíthatatlanná. Ráadásul milyen példát mutattam volna a gyerekeimnek? Apró sóhajtás után hallgatom a nőt, leginkább a költöi kérdését.
- Igen, közel a kancellárokhoz. Hidd el el fogom mondani a megfelelő embernek - fogadom meg Édesem tanácsát. Szeretem, hogy ennyire érdeklődik a gyerekek iránt, azonban bennem szomorúságot vált ki a téma.
- Tamara halála után 1 héttel, ennyi időbe telt nekik hivatalos papírokat szerezni a gyerekek elvételéről. Tiltakoztam, de egyedül mit sem értem. - másokat pedig ilyen ügybe belevonni értelmetlen. Nem akartam másoknak rosszat, hogy esetleg rájuk szálljanak. Elég volt az, hogy az én problémám, volt. Idővel elengedtem és az 1 év alatt eléggé magányos farkassá váltam.
- Pedig én nem készültem csapdával. Meg sem fordult a fejemben, hogy rosszat akarjak neked. A szabadságod, a mostani életedből fakadó dolgaid fogtak meg engem. Meg mint mondtam, ahogy úgy ott teremtél a Szurdokban. - nézek arra amerre a nő feje lehet, ahonnan a nő hangja jön. Ebben a sötétben ő lát, míg én nem. Nincs ezzel gond, az ő lépteihez igazodok, s ha jelez nekem, akkor én teljesen parancskövetően lépdelek, hogy orra ne essek valamiben.
- Biztos akarom én tudni, hogy még mi minden van nálad? - kérdezek vissza mosolygós hangnemben. Kár tagadni, hogy Josephine teljesen felkészült a randinkra, szinte minden eshetőséget beleszámítva. De jobb így tenni, mint fűbe harapni. A fegyvert visszatolja nekem, s én pedig nem erőködök ellene. Visszarakom a helyére, ahol tartottam.
- Ahogy szeretnéd. - tudatom vele hogy nincs ellenemre a terve. Ami viszont a beszélgetésünket illeti, játszadozunk egy keveset, s úgy tűnik Édesemnek sincs ellenére. Teljesen tetszik, hogy visszadobja nekem a szavakat.
- Nézni, hogy édesen szuszogsz. Vigyázni az álmodra, meg kár tagadnom, hogy a tested fogom fogdosni. - vigyorgok az irányába, ami elég érzélkelhető felőlem. Azonban elültetem a nő fülében a bogarat, s próbálva közelebb húzódva remélhetőleg a fülébe suttogom.
- De ha letámadsz az éjszaka, akkor azt a bizonyos fogadalmam amit tettem, az értelmét vesztené. Ráadásul, biztosan mindketten fáradtak maradnánk reggelre. - ennyivel ennyi tőlem ez a játékosság egyelőre, s nem tudom, hogy ő mit fog erre reagálni. Már most kiváncsi vagyok, hogy lesz-e szava rá, vagy csak a sötétségben fog pirulni. Az őrség kérdésében egyetért velem ráadásul örül neki, hogy én kezdem az örséget. Mertem remélni. A tanítással kapcsolatosan még jobb kedvem lesz. Örülök, hogy nem zárkózik el az ilyesmitől.
- Szívesen tanítom neked, meg gyerekeknek is. - nos legalább lenne, ami lefoglalna. Mármint, ha nincs mellettem, akkor kellene valami munka. Hosszúra nyúlik a séta, s kéz a kézben sétálunk egy jó darabon, mikor megszólal Josephine.
- Huh, akkor végre megpihenhetünk. Végre magamhoz húzhatlak, s nem kell tartanunk attól, hogy beleragadunk a lápba. - s ha megérkezünk a faházhoz, akkor az első dolgom az, hogy magamhoz vonom őt, már ha lepakoltuk a cuccainkat, s óvatosan megkereve a sötétségben az ajkait, akkor egy csókra elragadom őt.

Akkor igazam lett, Edmund maga nem iszik alkoholt. Ez mindenféleképp üdítő változás az eddigi ismerőseimhez képest, persze ez enyhe túlzás, hiszen ismerősem minimum 90 százalékát egy kocsmában ismertem meg, hát fura lenne, ha oda nem inni mennének az emberek. Ugyanakkor biztosan (?) sokan vannak Rebelliumban is, akik nem vagy csak mértékkel és ritkán isznak. És nem csak akkor, ha a tanítványaimat is beleszámolom.
- Bölcs döntés. – Elismerésem talán nem sokat jelent neki, ugyanakkor benne van az ígéret is, hogy nem áll szándékomban rászoktatni az italra. – Mondjuk jobban belegondolva, nem is meglepő, elvégre odafigyelsz magadra.
Fűzöm tovább kicsit elmélázva a gondolatot, ahogy előkutatom korábbi beszélgetésfoszlányunkat. Márpedig aki odafigyel a teste egészségére az nem lehet részeges link alak. Másrészt erősnek kellett lennie, hogy ilyen sorscsapások után sem  nyúlt pohár után. Valahol ez is egy pozitív dolog, habár nem ítélem el azt sem, aki nem bírja mégse. Nem vagyunk egyformák.
- De remélem azért finomabb.
Vigyorgok huncutul, mert a tömény szesz hát minden csak nem finom, legalábbis ha engem kérdeznek. Azt továbbra se kötöm az orrára, hogy a Rebell-Ivóban is dolgozok, nem akarom rossz helyzetbe hozni a kikérdezésekor azzal, hogy túl sok tud. Nem mintha az olyan atomtitok lenne, hogy Josie a kocsmában csapos alkalomadtán.
Bólintással veszem tudomásul, hogy nem hallgatja el az újabb érdekes információt sem, meg azt is, hogy az élete idővonala kicsit tisztult a fejemben. Aztán rájövök, hogy ebből nem sokat látott, maximum erős körvonalakat, hát röviden válaszolok is.
- Rendben. Értem.
A szabadságom említésén elmosolyodok, vérrel, nem sajáttal, de mégiscsak vérrel megfizetett szabadság ez, hát úgy illik, hogy használjam és élvezzem. Az külön öröm, hogy másnak is inspirációként szolgált.
- Eddigi tapasztalataim alapján, tudod, nehéz volt elhinni, hogy tényleg így gondolhatja valaki, mindenféle hátsó, rossz szándék nélkül.
A múltkor ezt veséztük ki Alec-kel is, habár ahogy később jobban belegondoltam, lehet, hogy érkezésem után lehet, hogy voltak próbálkozók, de akkortájt nem igazán fogtam a jeleket, aztán meg már nem volt nagyon mit észrevenni. Mindegy mostmár.
- Hát nem hiszem, mindenesetre a táskámban lévő késsel óvatosan, inkább a nálam lévőt használd majd, ha kell valamire.
Ha belekukkant a táskámba, a legtöbb dolog egyértelmű, tartalék tölténytárak, a Bajhozók is felismerhetőek, de Alec trükkös kése csak sima késnek tűnik, és ha véletlenül megvágja magát… szóval jobb, ha a sima késemmel dolgozunk. A méregkapszulámról nem ejtek szót inkább, arról én sem tudtam hónapokig, másrészt már a fáról való leereszkedésem közben is aggódott értem Ed, nem kell fölöslegesen beszélni a méregről és kényszerű öngyilkosságom eshetőségéről, aminek esélye mostanra már nullára konvergált. Örülök, hogy a Styx nála marad, jobb így, csak mondom, Solmon meg ne tudja.
- No de, akkor hogy aludjak, ha közben felfedezősdit játszol rajtam?
Kérdezek vissza, továbbra is megtartva a játékos hangszínt, ami mindkettőnknek remekül megy idáig. Idáig. A következő szavak már inkább felhívásnak tűnnek keringőre, amire egy ideig keresnem kell a megfelelő választ, szerencsére maga Ed adta meg a megfelelő végszót nekem. Fáradtak is lennének és valószínű egy makacs náthát is összeszednénk a láp melletti tavaszi éjszaka hűvösében.
- És valószínűleg az orrunk is folyna másnapra.
Többet nem akarok mondani, netán ígérni. Még áttételesen sem, hiszen alapvetően én sem vagyok az első randis megadó lány, de általában első randin férfit elraboló lánynak sem gondoltam idáig magam, erre tessék, itt vonszolom szegényt a lápon keresztül. Szóval ki tudja, mit hoz a holnap… vagy már az éjszaka.
- Ó, ez szuper, mindig jó a speciális ismereteket az eredeti forrástól tanulni.
Nagyon örülök, hogy nem zárkózik el a tanítástól, ezzel kis színfoltot lehet vinni a gyerekek életébe. Közben megérkezünk a fára épített faházhoz.
- Feltehetőleg valami természet-megfigyelő állomás vagy vadászles vagy valami ilyesmi lehetett. A láp szélére mi másért kezdhetett bárki is építkezni.
Erre a talányra még nincs megoldás, de mindegy is, lényeg, hogy ez az eldugott kis menedék pont kapóra jön ilyen alkalmakkor nekünk.
- Felmászok, aztán leadom a szemüveget, úgy könnyebb lesz feljutnod, létra nincs sajnos.
Az meg ugye elképzelhetetlen, hogy fa fellépőket szögeljenek a fa törzsébe, csak azért hogy könnyebb legyen a felmászás. Szerencsére nem kell gyakorlott famászónak lenni, könnyű a feljutás. Amint felérek, előbb a korábban elhelyezett hálózsákom mellé tett viharlámpának tűnő szerkezetet kapcsolom be. Halvány derengéssel világít, alig látni mellette, nem is ez a célja, sőt, jobb ha nem hívja fel a vadon figyelmét magára. Enyhe meleget áraszt, nem fogunk megsülni, de megfagyni sem fogunk, főleg nem áprilisban.
- Tessék, itt van.
Lelóbálom az éjjellátót, míg Edmund át nem veszi, s míg felmászik, addig lehámozom magamról a táskát és leteszem. Én már megszoktam a vityilló puritánságát, alig pár négyzetméter a hasznos alapterület, vagyis ha kivonom magát a feljárót. Egyszerű fapadló, hosszúkás alaprajz, semmi bútor, ablak nincs, pontosabban a fél fal hiányzik a hosszanti falon, csak derékmagasságig ér a fal, fölötte ugye a kilátást szabadon elénk táró…semmi, vagy hívjuk ablaknak mégis? Tető sincs, csak az ágas-bogas faágak vonnak koszorút fejünk fölé.
Ha felért Edmund, akkor nem nagyon kell magához húznia, szinte a karjaiba esek és majdhogynem kikövetelem azt a bizonyos belengetett csókot, közben a szemüveget tolom le róla, már nincs szükség rá… már ha még rajta van persze, ha nincs, akkor kutató ujjaim a hajába túrnak.

Kíváncsi vagyok, hogy reagál valamit Josephine arra, hogy nem szokásom az italozgatás. Néha-néha becsusszan egy kicsi, de rendszeres alkohol fogyasztónak nem vallanám magam. Az egészségem sokkal fontosabb, ráadásul most már még inkább. Ez a nő kihozza belőlem, hogy maradjak a bizonyos józan vonalon. Elismerése jóleső érzéssel tölt el, s egyben megerősít abban, hogy folytassam tovább ezt az életstílust.
- Igen, odafigyelek magamra. Egyben most már rád is - s itt nem akartam ellőni előtte, hogy épp testben épp lélek, meg fordítva. Én aztán nem tudom, hogy ő hogyan áll a szesszel. Úgy vagyok vele, hogy ki fog derülni és meglátom, hogy esetlegesen mennyire szokott becsípve lenni.
- Ha megérkeztünk a szállásra, akkor felfedezheted a hasam - vágom oda, pimasz módon. Így jön ki a lépés, de hogy végre reagáljak a szavaira, s a témára, így hangosan kimondom.
- Az ajkaid sokkal, de sokkal finomabbak - nézek az irányába, azonban a sötétségben úgy sem látom igazán, hogy most ettől a dicsérettől mennyire pirul el. Magamban legyintek egyet, hiszen még annyiszor fogjuk látni egymást, hogy kiismerjük egymás reakcióit. Egy érdekes témát kezdünk el boncolgatni, s természetesen, ha már én vetettem fel, akkor itt az ideje tovább fűzzem a gondolataim.
- Ha nem velem futottál volna össze a Szurdokban, akkor most vagy te lennél halott, vagy az idegen. Sokan elhamarkodottan döntenek, s nem ismerik meg a másik álláspontot. Menekülhettem volna, de lelőttél volna engem. Vagy esetleg megkínozhattál volna. Nálam ugyanis nem volt egy fegyver. Sok más kimenetele lehetett volna, de mi a legjobbat választottunk, aminek az eredménye ez a csodálatos randi. - mosolyodok el, ha ezt elmeséltem volna bárkinek is, akkor hibbantnak mondtak volna, meg, hogy alapból szakítsam meg vele a kapcsolatot, vagy esetleg csaljam őt tőrbe. Megtehettem volna, de én egy ilyen bájos teremtést nem bántok. Sokkal inkább  randira hívtam, s most így állunk.
- Rendben, akkor a nálad lévővel fogok bármit csinálni. - egyezek bele, s felismerem a szavaiban a védést. Talán a másik késsel van valami? Méreg a pengén? Vagy esetleg az élőkészületben alapból nekem szánták? Azonban nincs időm ezen agyalni, mert a soron következő játékos visszakérdezése magára vonja a figyelmem.
- Hát, az már nem az én gondom lenne. - pimaszkodok vele, ám, hogy teljesen együttérző legyek, akkor adok neki némi tippet.
- De ha ügyes vagy, akkor a kezeddel vissza tudod verni ezen bizonyos felfedezéseket. De ha nem teszel semmit, s hagyod magad egy kicsit, szerintem az sem rossz. - végül el kell ismernem magamban, hogy pokoli rossz körülmények uralkodnak a szeretkezéshez, ráadásul mindketten alaposan elfáradnánk. Másnap vánszorognánk, mint a sivatagban szokás.
- Orrfolyás, hogy én erre miért nem gondoltam? - költően kérdezek, mert hát Édesem szintén tudhatja, hogy valószínűleg nem törődnék ilyen aprósággal legszívesebben. Úgy vélem, hogy Josephinenek nem lenne gondja azzal, ha esetleg tűz mellett lennénk. Akkor viszont nem fáznánk. Annyira tetszik az ötlet, hogy nem tartom magamban.
- Mondjuk tűz mellett nem folyna az orrunk. Romantikus megvilágítás és meleg. - s nem mindig lehet ilyen témákon lovagolni, így áttérünk másra.
- Én örülök annak, ha átadhatom a saját tapasztalataimat. Először neked, aztán a gyerekeknek. - megáll a nő, így úgy vélem, hogy megérkeztünk. Én ugyan nem látok belőle semmit, de bízok az Édesem ítélő képességében.
- Biztosan megvan a története. Remélem nem fog leszakadni. - mikor elmondja a tervet, akkor csupán bólintok, s megragadom az alkalmat, hogy megint a lazaság felé vegyük az irányt.
- Kár, hogy ez alkalommal nem látom a formás hátsód - ezután csak hallgatom, hogy másik felfelé, s várakozok. Kell egy idő, de mikor lobálja az éjjellátót, akkor nyújtozok felé. Mikor megvan, akkor szólok neki.
- Elengedheted, megvan. - jön a részemről a felfelé haladás. Alig érkezek meg, s teszem le a cuccom, akkor a nő a karjaimba esik, s érzem, hogy teljesen hozzám simul. Átkarolom, miközben Josephine leveszi az éjjellátót rólam. Ajkaim közben az övére van tapadva. Érzem, hogy beletúr a hajamba, s ha már érintés, akkor én végighúzom a két kezem az oldalán. Felfelé haladok, egészen míg hozzá nem érek az idomai széléhez. Ott aztán megálljt parancsolok magamnak, s az ajkaim elhúzom az övétől.
- Add a kezed - ezzel ha nem ellenkezik, akkor elkapom, s bevezetem a felsőm alá a hasamnál. Érezheti, hogy mennyire vagyok edzett. Nem az a túledzett, de érezhetőek halványan a kockák. Utána kihúzom a kezecskéjét.
- Remélem tetszett, amit éreztél.

Olyan kedves, szívmelengető Ed minden ilyen apró kijelentése, ami már a valamikori közös napjainkat sejteti.  Hezitálás nélkül, egyszerűen kimondja, és ettől a természetességtől majdhogynem sírni lenne kedvem. Ha jól rémlik, talán nem először, de most sem hagyom magam, furán venné ki magát, ha egy kedves gesztusra itt elbőgném magam. Inkább csak megköszörülöm kissé a torkomat és visszaevickélek egy kissé földhözragadtabb beszélgetésfoszlányhoz.
- Hát ha témánál maradunk, akkor nem kell sokat aggódnod miattam, nem vagyok nagy ivó én sem. – Kissé csücsörítve ajkamat elgondolkozok s végül folytatom. - Habár lehet lesz egy rólam elnevezett ital, ne lepődj meg, de még nem sikerült kitalálni az italt magát, mert hát mivel nem iszok sokat, nincs kedvenc, szokásos italom.
Megvonom a vállamat. Talán soha nem is lesz a dologból semmi, nem rémlik, hogy Jeff is tervezgetné a Josie nevű ital piacra dobását. A koktéljait se nagyon reklámozza. Az mondjuk, lehet nem véletlen. Mindenesetre jobbnak tűnt előre felhívni Edmund figyelmét erre az eshetőségre, ne érje váratlanul és ne kelljen latolgatnia, hogy régebben vajon mégis mennyit ihattam, ha Alec mégis végigvinné az elképzelésünket.
- Ez lesz az előzetes? – Vigyorgok aztán én is. – Hogy tűkön ülve várjam aztán a rebelliumi teljes bemutatót, mi? Nagyon cseles!
Egyébként tényleg az, de nem is mai találmány, több évszázados hagyománya van az ilyen sneak peek-eknek. Aztán vigyorom mosollyá szelídül a némileg kikényszerített bókra. Pontosabban meglepett volna, ha a tömény pia ízét jobbra értékelte volna, pláne úgy, hogy nem is iszik!
- Inkább én. Ha nem te lettél volna, akkor valószínűleg az egész osztag ment volna, én meg lapultam volna és ha mégis lebuktam volna egy egész csapat katona előtt… - Összerezzenek, ahogy kiráz a hideg a gondolatra. És akkor még méregkapszula sem volt nálam! – Ennek így kellett történnie. Ilyet még filmek forgatókönyvírói se tudtak volna írni.
Rengeteg mindennek kellett összejátszania ahhoz, hogy most itt legyünk. A filmesek a felénél már legyintettek volna, hogy ilyen a valóságban úgysincs.
- Randi vagy pasiszöktetés.
Visszatér jókedvem, s nehéz nem azt latolgatni magamban, hogy ezt a randit vajon tudjuk-e valaha überelni. Nem mintha kellene.
Nyugtázom, hogy a táskámban lévő kés nem lesz használatban.
Csak, hogy a következőkre kevésbé nőiesen enyhén felhorkanjak, ahogy megpróbálom a nevetést visszafojtani. Nem kéne felhívni magunkra a figyelmet holmi kacarászással.
- De ha a kezedre csapdosok, akkor se tudok aludni.
Hívom fel a figyelmét az egyébként abszolút jó tanácsra. Azt egyelőre nem tudom, hogy csapkodni fogok-e vagy hagyom… lesznek-e egyátalán felfedező ujjak vagy higgadt felnőttként viselkedünk és nem két hormonoktól túlfűtött tinédzserként. Tényleg nem tudom, egyiket sem.
- A férfiak sose vigyáznak magukra! – Citálom fontoskodó hangon. – Ezért éltek a régi statisztikák szerint tovább a nők.
Ezt a jelenlegi népességszabályozás mellett nehezebb szűrni, Rebellium pedig nem áll fenn olyan régóta, hogy erre vonatkozó adatokkal rendelkezzen. Illetve ha valakit elveszítünk, az általában erőszakos okokra vezethető vissza.
- Az jó volna, hangulatos és kellemes. - Vágyakozva gondolok a tűz melegére, de most egyáltalán nem kivitelezhető a tűzgyújtás sajnos. – Egy kis meleget kapunk majd, de azért nem ugyanaz.
A kis szerkezet, ami vár ránk abszolút tűzbiztos, faházban is nyugodtan használhatjuk. Örömmel hallom, hogy nem szájhúzva fogja átadni a tudását, az biztos, hogy én izgatottan várom, először kissé önző módon a sajátomat, csak aztán az iskolait.
- Nem fog, pár évtizedig még biztosan nem. – Határozottan nyugtatom meg, nem saját, hanem a jóval tapasztaltabb szakértői véleményre alapozva. – Holnap reggel pótoljuk a fenékstírölést, de úgy, hogy én megyek le elsőnek. – Mondom szemforgatva, kicsit magam is meglepődve saját válaszomon. Az meg teljesen más kérdés, hogy délután nem tudatosan tartottam neki fenékbemutatót, ez viszont szervezett programnak tűnik.
Fent a faházban aztán könnyű újra feloldódni Edmund karjaiban, csókjában. Azt se tudnám megmondani, hogyan tettem le az éjjellátót, mindenesetre már szabadok a kezem, amikor kéri őket. Mintha csak táncolnánk, hagyom, hogy vezessen. Ujjaim a korábbi selymes, de erős hajszálak után egészen másfajta élményben részesülnek. Már majdnem önállósítanák magukat és elkezdenék feltolni Ed pólóját és minden egyebet, amit visel még, amikor sajnálatos módon elveszik az új kedvenc játékukat.
- Máris nagyon várom azt a bizonyos teljes bemutatót..
Súgom kissé rekedten, visszautalva a korábbi beszélgetésünkre. De ettől a pár mondattól kissé felocsúdok. Sóhajtok egyet és egy lépést hátrálok is a biztonság kedvéért, ahogy eszembe jutnak a korábban általunk felsorolt érvek, miért is nem szabad folytatni, úgy mint első randi, hideg, megfázás, másnapi fáradtság, veszélyes környezet és satöbbi.
- Akkor eltesszük magunkat holnapra? Nálad van hálózsák, pokróc, nagykabát, bármi? Nálam egy hálózsák van és egy pléd.
Fel kell mérni, mivel rendelkezünk, hogy aztán minél hatékonyabban el tudjuk rendezni őket.

Érdekes dolgokat tudok meg az édesemről, rögtön ezen a randinapon. Az megnyugtató, hogy ő sem nagyon képzett pohár fenekére néző ember. Legalább nem fogja a mi hírnevünket aláásni. S ha már itt tartunk, ténylegesen kezdek abba belegondolni, hogy mennyire tudja majd a titkokat megtartani? Vajon elárulja, vagy sem? Végezetül úgy döntök, hogy felesleges előre ezzel kínoznom magam, hiszen idővel kiderül. Eddig megbízható és összeszedett nőnek néz ki, aki ráadásul megszervez előre mindent.
- Ugyan, miért gondolod azt, hogy különösebben beleszólnék az alkoholfogyasztási szokásaidba? Ha jólesik neked, akkor csináld. Csak akkor leszek szomorú, ha átlépsz bizonyos határokat, s esetleg rossz fényt vet ránk. Meg bízom abban, hogy van némi önkontrollod, s tudod te magadtól is, hogy hol az a bizonyos határ. - nézek feléje, de csupán nagy nehézségek árán a körvonalait látom.
- Rendben nem lepődök meg. De ha már most egy ital név van rólad, akkor valahol bizonyosan sikeren kitűntél. - ez mondjuk meglepő, hogy ilyen fiatalon hatással volt másokra. Nem morgolódok, sem pedig húzom a szájam szélét. Csak tudomásul veszem.
- Kár tagadnom, hogy imádom az puhaságát, s többet ér minden piánál. - hallgatok, de nem sokáig, hiszen jó hallani Josephine hangját. Szeretném, ha azt érezné, hogy velem mindent meg tud beszélni, legyen az bármi.
- Örülök, hogy így történt Édesem. - sóhajtok, s csupán az éjjellátón át láthatja, hogy kicsit elmélázok magamban. A helyzet és az idő, minden adott a tökéletés eltűnésre, s cseppet sem zavar, hogy kiknek az életéből tűntem el. Még a fiaim sem érdekelnek, hiszen éreztem rajtuk az Igresda nevelés nyomait, a távolságtartást.
- Randi, extrával. S ez az élmény, egyelőre a miénk. - nehezen tudok ellenállni, de kinyúlok finoman, s belesimítok a szépséges és ápolt hajzuhatagába. Hogy ne legyünk túlságosan komolyak, így a játékosság szintén egészséges közöttünk. Lehet más rég kiakadt volna, de Josephine szépen állja a sarat, mi több visszalő.
- S mi lenne, ha csak úgy elengednéd magad, s élveznéd az általam nyújtott kényeztetést? Kis mellmasszázs, has simogatás és vállaiból az eddigi feszültségeket, kimasszíroznám belőled. Természetesen, idővel én is igényt tartanék az ilyen szolgáltatásra. - dobom vissza a labdát, hogy na most Édesem erre mit lépsz?
- Magunkra nem vigyázunk, csupán akkor, ha már van valaki mellettünk. S belegondolunk, hogy mennyi fájdalmat okoznánk vele.  - szaladnak ki belőlem a gondolatok, s meglep, hogy Josephine oda lenne a tüzes dolog miatt. Megjegyzem magamban, s szerintem ma este azon fogok agyalni, hogy miként tudom kivitelezni. Kicsit leragadok a saját gondolataimnál, de csupán akkor ébredek fel, mikor a nő kimondja valószínű egyik "vágyát"? Nézek rá, s kis idő múlva mosolyogva nevetek fel.
- Édesem, akár fogdoshatod is. S örülök neki, hogy így kendőzetlenül feltárod előttem vágyaid. Holnap, akkor nézheted. - kacsintok rá, bár tudom jól, hogy nem biztos, hogy észlelte. Ami ezután történik, az kétséget kívül akár egyik pillanatról a másikra megváltoztathatja az éjszaka kimenetelét, de szerencsére észnél vagyunk.
- Nehéz ellenállni tested, s lelked szépségének - mondom ki mára a végső bókot, ami elég határozottan sikerült kimondanom. Elválik tőlem, de nem bánom. Amikor a kérdést teszi fel, akkor a következő szavak jutnak eszembe.
- Menj csak pihenni. Nekem van egy hálózsákom. Én kezdem az őrséget. - ezzel megkeresem az éjjellátót, s felveszem magamra. Utána mondom csak neki.
- Jóéjt Édesem, szép álmokat. - mosolyogva, hiszen merem remélni, hogy amit a kezével tapintott, az fog benne dolgozni a napok során.

- Hm, nem is tudom.
Mondom ki őszintén, habár lehet, hogy Ed költői kérdésnek szánta. Mindenesetre annyira meglepett vele, hogy milyen igaza van, hiszen nem tett semmilyen utalást arra, hogy szabályozni szeretné az én alkoholfogyasztási szokásaimat.
- Lehet, hogy csak a sztereotípia, tudod, aki absztinens, az általában nem kedveli, ha más, főleg a közvetlen környezetében isznak. – Ingatom a fejem, megint csak be kell látnom, hogy beképzeltem dolgokat. – Persze te nem vagy az, hiszen mértékkel, ritkán, de hajlandó vagy inni.
Azt hiszem ez a nap az oka, olyan sok minden történt olyan rövid idő alatt, hogy nagy izgalmamban olyan sorok között is olvasok, ahol nincs semmiféle írás.
- Hát… így is mondhatjuk.
És nem az oktatás elindítására gondolok. Bármi történjék is ezután, akkor is egyértelmű, hogy a többség a Rebell-Ivóban végzett munkám során ismert meg és talán kedvelt meg, ha hinni lehet a fámának.
Nem ez az első bókja irányomba, az ajkaimról sem az első, most kezd tudatosulni bennem, hogy Edmund vagy elolvasott egy randitippes könyvet (szerintem nem, ilyen tutorial könyvek olvasgatása csak az én ízléstelen hobbim) vagy lehet ő az a hősszerelmes típus, akiről Alecnek meséltem. Aki le tudna venni a lábamról. Ha megvan a szikra.
Ezek a nagy felismerések annyira lekötnek, hogy az iménti bókra szóban nem is válaszolok, csupán megszorítom kicsit kezét köszönetképp. És nem csak a bók miatt.
- Hát még én. – Nem csak, hogy életben maradtam, de a Kaland, nagy K-val beköltözött az életembe. – Szerintem csak a miénk marad ezután is. Ahogy a lápon sem sokan randizgatnak, úgy a pasiszöktetés sem túl szokványos. Hát még ha összerakjuk a kettőt.
Vigyorogva gondolok megint csak azokra a szegény forgatókönyvírókra, mit nem adtak volna ennyi ötletért, amit mi itt összeimprovizálunk.
- Szereted, ha mellmasszázst kapsz?
Kérdezek vissza ártatlanra kerekedő szemekkel, kár, hogy ezt nem láthatja, sem a játékos ajakbiggyesztést. Remélem ezek nélkül is veszi a lapot, hogy direkt értettem félre célozgatását a viszont-kényeztetés kapcsán. De hát már régóta játsszuk ezt a játékot, szóval szerintem érteni fogja az újabb labdapasszt. Arról, hogy teljesen elkanyarodtunk itt az alvás-nem alvás fő ütközőponttól, nem is teszek említést.
- Szerintem akkor se mindig, pontosabban máshogy ítéljük meg a szituációkat. Ami a nő szempontjából már túl van a veszély-határon, az a férfi szerint még méterekre van. És nem csak az errator-féle veszélyekre gondolok, hanem mondjuk egy fa kivágása közbeni hát-meghúzódás veszélyére. Persze ez meg sokszor azért van, hogy annak a bizonyos mellettetek lévőnek jó legyen és biztonságban legyen, de ez nem mentség.
A játékos orrfolyástól egészen komoly gondolatmenetig jutottunk. A kis monológom során észre se veszem, hogy Edmund közben kissé máshol járhatott gondolatban, de hát hamarosan én is egészen máson gondolkodok… pontosabban nem gondolkodok Ed ajkait csókolva, majd hasát simítva.
- Felnőttek vagyunk, feleslegesek lennének az ilyen játszmák. – Vonom meg vállaimat, másrészt ő sem csinált titkot idáig abból, hogy kíván engem. Aztán eszembe jut, hogy ez csak az én véleményem. – Vagy szeretnéd?
Ahogy a kéz- és szembekötözősdit is megvitattuk, úgy ezt is illik, ahogy jobban belegondolok. Ki tudja, lehet, hogy afféle szerepjátékot szeretne, ahol a jégkirálynő lennék vagy az ártatlan lányka. Arra lassan fogadni mernék, hogy ő tuti a hősszerelmes szerepet választaná, lám, ismét hozzá illő bókot kapok, aminek határozottságától kissé elpirulok.
- Amikor elálmosodsz, ébressz fel, de legkésőbb négy óra múlva.. vagy ahogy jónak látod, jó? – Még megvárom, hogy milyen beosztást hagy jóvá, majd hálózsákomat magamhoz véve előbb egy jóéjt-puszit lopok ajkára, majd elhelyezkedek és bebújok hálózsákomba. – Jó éjt!
Amennyi izgalom ért ma, bennem van a félsz, hogy nem fogok tudni aludni, de aztán pillanatok alatt elalszok, utolsó gondolataim viszont a reggelen és azon a bizonyos kérdésen járnak, így álmom is nyugtalan.

Az alkoholfogyasztási dolgokról ennyit a részemről, én több szót nem áldozok a témára. Josephine tökéletesen el tudja dönteni, hogy ezek után miként kacsintgat az italok után, s milyen helyzetbe akar belekeveredni. Felnőtt nő, nem kivánok beleszólni, de ha átlépi a határt, akkor mindenképpen fogok szólni neki, hogy visszafoghatná magát. Bár remélem, hogy nem fogunk odáig jutni, hogy a következő kérdést tegyem fel: " Én vagy a pia/rossz pletykák? Meghallgatom azért a szavait, s bólintok egyet a fejemmel, s nem tudok teljesen hallgatag lenni a témában.
-Nagyon néha, az utóbbi 1 évben egy kortyot sem ittam. - nézek rá, s ha hihetetlennek tűnik számára, akkor gyorsan hozzáteszem.
- Tamara miatt - sóhajtok egyet, s jobbnak ítélem, ha kicsit másfelé kacsintgatnánk, mármint beszélgetés ügyileg. Örülök annak, hogy Édesem feltár egy titkot magáról, meg, hogy ne lepődjek meg egy bizonyos ital megnevezéstől. Ez sincs ellenemre, s egyáltalán nem ítélem el az ilyesmit. Fogalmam sincs egyelőre, hogy miként mennek a dolgok az ellenállóknál. A bókomra különösebben nem reagál, de ettől még nem tudok rá haragudni. Biztosan sokminden játszódhat a fejében, s ezért nem kisebb a szememben. A kézszorítást mint jelzést érzékelem, úgy mint, hogy itt vagyok veled.
- Kaland bizony mindkettőnk számára, a jobbik értelemben. - viszonozom a jókedvét, s a téma hirtelen kicsúszik a számból, de hát én legyek az, aki megvonja a nőtől a szavakat? Igen, ki merem előtte jelenteni, hogy kivánom, s nem hagy hidegen. Visszakérdezése a mellmasszázzsal kapcsolatban váratlanul ér.
- Ö bevallom még sosem kaptam, s sose adtam. De nálad úgy érzem, hogy ilyesmivel kísérletezhetek, s nem fogod lekapni a fejem. - nézek az irányába, de a hangom igazából nagyon komoly. Olyan felnőttes téma, s ha már itt tartunk hát rákérdezek.
- Már ha megengeded nekem, hiszen amit nem szeretnél, azt nem erőltetném rád. - s ki hinné, hogy mi jöhet még? Komoly női magyarázatot kapok a férfi és női látásmód rejtelmeiről. Csendesen hallgatom Édesem, s bólintok a fejemmel a szavaira. Ha így vesszük, akkor igaza van. A beszélgetésünket megtöröm, csókkal és egy kisebb has bemutatóval.Hozzáérhetett a hasamhoz.
- Feleslegesek a játszmák, legalábbis akihez minden egyes perccel közelebb kerülök. Játszmát meghagynám az ellenségeimnek, rosszakaróimnak. Sokat fogunk tanulni egymásról, egymás testéről és igényeiről, miközben Perdát a nyakunkba vesszük és Kalandozunk. - kisebb szünet tőlem, s következőt pakolom az egészhez.
- Természetesen, én szeretem kényeztetni az Édesem testét, meghálálni apró figyelmességekkel, hogy van nekem. Jelezni minden mozdulatommal, hogy fontos nekem, s számít a szava. Én ilyen férfi vagyok. - elválunk egymástól, s rögtön az alváshoz készülődik. Megvitattuk már, hogy ő az első, aki lepihen. Én sikeresen felveszem az éjjel látót. Kérdése hallatán ennyit tudok kinyögni.
- Mindenképpen fogok szólni - s örülök annak a ténynek, hogy a nő jön ide hozzám, hogy olyan kis huncut jóéjt puszit nyomjon az ajkaimra. Én még visszahúzom őt, egy hosszabb szenvedélyesre a magam részéről, hadd fűtse édes szerelmemet a mámor tüze. Végignézem, hogy lefekszik aludni, s egy idő után már alszik is. Halkan lépdelek, s folyamatosan figyelem a környéket. Nem látok semmi vészhozó mozgást. Eseménytelenül telik el öt óra, mikor én odalépdelek Josephinéhez, s rá finoman feküdve, s ajkaira tapadva ébresztem fel a hercegnőt. Lágyan beletúrva a hajába, ébresztgetem
- Édesem! Édeseeem! Ébresztő, őrségváltás - ha látom jelét, hogy felkelt, akkor finoman felállok, s később pedig segítek neki felállni. Én közben egy ásítást tolok.
- Nyugodt a környék, nem történt semmi. - jelentem neki, s most én vagyok az, aki a hálózsákját előveszi, s beburkolva magam mint egy kis hernyó begubózóm. Viccesen festhetek, de nem érdekel. Nem fázom.
-Jóéjt! - akkor költ mikor jónak gondolja. Hamarosan lehunyom a szemem, s lassan mély álomba zuhanok, de úgy, hogy édes álmodos arccal.

Az ablakba kiülve figyelem, ahogy a hajnal fényei beszűrődnek a Sötét láp rengetegének lombkoronái között. Találó ez a név, tényleg átható a félhomály, még a pirkadat sem tudja eloszlatni, mintha maga a nap lenne rossz helyen. Túl messzire vagy túlságosan alacsonyan ahhoz, hogy fénye elérjen itt minket. Ahogy az este obszidiánzölden vibrált körülöttünk, most inkább fakószürkés árnyalattal tompítja a hajnal a láp színeit.
Bárki volt is a faház építője, biztosan sok időt töltött a hely kiválasztásával. Tökéletes. Váratlanul széles a látószög, nem takarják nagy fák a kilátást közvetlenül előttünk. A zsombékos foltokat vizes pocsolyák vagy alig egy méter átmérőjű mélyebb, állandóan vízzel teli medencék váltják. Úgy tetszik, mintha terjeszkedne felénk a láp, a különböző lápi növények erősnek tűnő fonadéka Elorak felé tekergőzik, ezzel tolva mindig maga előtt a Sötét láp határát. Nem aggódok, valószínűleg korok telhetnek el, mire elérné a perdaiak városát. Talán addigra már nem is fog állni a város, vagy épp hogy Elorak kezd hamarabb aggresszív terjeszkedésbe és lassan de biztosan felszámolják a lápot és hasznosítják ezt a földterületet. Megcsóválom a fejem, hacsak nem rontjuk el a perdaiakat, talán nem követik el a mi hibáinkat is és nem változtatják meg erőszakosan a tájat.
Veszek egy mély levegőt, nehéz, párás, nem frissít fel, maximum a hideg, ami máshogy nem ér el most hozzám. A hálózsákomba burkolóztam, mikor felültem ide, így ha orrom hegyéről egy kis időre elfeledkezünk, akkor nem fázok.
Mikor először remegett meg az éjszakai sötét, akkor lemásztam a faházból és pár méterrel eltávolodva tettem egy majdnem teljes kört a fánk körül. Egyrészt jól esett megmozgatnom tagjaimat, másrészt elintéztem folyó ügyeimet. Mire visszaértem, már belopakodtak az első halovány fények a mi szállásunkra is, éjjellátóm használata már okafogyottá vált, így az táskám mellé tettem. Kulacsomat és energiaszeletemet ellenben magamhoz vettem, de végül csak a kulcsomból kortyolgattam, miután a hálózsákot akkurátusan magam köré tekerve elfoglaltam helyemet az ablakpárkányon.
Még megvárom, hogy a majdnem távolba vesző faóirásokat is majdnem pontosan – már amennyire látásom engedi – lássam, csak utána ébresztem fel Edmundot. Most is őt nézem, ahogy hálózsákjába burkolózva alszik. Alig mocorgott éjszaka, mondjuk én betakartam a pléddel, lássuk hasznát, ha már elcipeltem magammal. Lehet ezzel hősokkoltam szegényt, de talán, talán egy kicsit kellemesebben aludt.
Természetesen egész őrségem alatt az elmúlt óráinkon gondolkodtam, a randinkon (még mázli, hogy csendes nyugodt éjszakánk volt, továbbra se történt semmi említésre méltó). Olyan… olyan… váratlan volt ez az egész, pont mint maga a találkozásunk a Szurdokban. Úgy éreztem a felére se emlékszek, a másik felében meg vagy úgy viselkedtem, mint akit kicseréltek vagy mint valami idétlen tinédzser…vagyis, mint akit kicseréltek. Hangulataim, gondolataim csapongtak és még most sem bírom szépen sorra venni az eseményeket és az elhangzott évődő, szomorú, játékos, komoly, romantikus, bizalmatlan, bizalommal teli szavakat. Ahhoz talán napok kellenek majd! És az egészen nem segít, hogy közben gyomortájon rengetegszer pillangók verdesését éreztem. Milyen idióta metafora, és mégis mennyire találó, mikor Edmund úgy nézett rám vagy olyat mondott, mindig elfogott ez az érzés. És most még az is elég, hogy felidézzem ezeket a pillanatokat. Mondjuk per pillanat az éhségtől kezd morgolódni a gyomrom, hát felbontom az energiaszeletemet és majszolni kezdem. Lassan bezárul a kör, ha jól gondolom, már csak az őrségváltás rövid intermezzóján nem merengtem. Mondjuk akkor nem sok minden történt.
Nem kellett sokat ébresztgetnie, már arra megébredtem, hogy rám feküdt. Szerencsé(jé)re a hangját – vagy a megszólítást? – azonnal megismertem, különben ösztönösen lerúgtam volna magamról. Nem kell magyaráznom, miért, ugye? Általában nem ébredek könnyen, akkor sem sikerült túl sok szót kipréselnem. Bólintásokkal vettem tudomásul az őrségátvételt és a helyzetjelentést. Elfogadtam segítségét a felkelésben, és kicsit kiráztam elgémberedett tagjaimból a zsibbadást, hát csak elfekszi magát az ember a fapadlón pár óra alatt. Megvártam, míg elhelyezkedik, elalszik, s csak miután az éjjellátóval újra felszerelkeztem, utána takartam be, majd megkezdtem szerencsére unalmas őrködésemet.
Most előhalászok még egy energiaszeletet és mellé ülök törökülésben.
- Jó reggelt! – Szólok halkan. Haját simogatom én is, vagy vállát érintem meg finoman váltva. – Ed, jó reggelt, ébresztő!
Ha elkezd mocorogni, netán teljesen fel is ébred, akkor jöhet a második fázis.
- Mit szólsz egy kis reggelihez? – Megrázom az energiaszeletet, hogy félreérthetetlenül zizegjen a csomagolása. – Nem a legélvezetesebb, de beindítja a napot.
Amikor ezzel vagy magától is, de kezd magához térni, akkor indítom a harmadik hullámot.
- Mondd csak, szeretnél még gyerekeket? Szeretnél új családot alapítani?
Rengeteget gondolkodtam a hajnali órákban azon is, hogyan, mikor tegyem fel a kérdést, ami tegnap délután óta settenkedik tudatom peremén, újra- meg újra felbukkanva. Ma reggelig adtam magamnak haladékot, ez most letelt és különben is arra jutottam, hogy a legjobb taktika ezzel kezdeni, ha már idáig halogattam. Igazából már induláskor meg kellett volna mégis kérdeznem, hiba volt nem tisztázni korábban, de akkor túlságosan elragadott a hév. Ez meg most letámadás, tudom, de legalább hamar túlesünk rajta és reményeim szerint nem is gondolja túl Edmund a választ. Nem az érdekel, hogy velem akar-e családot alapítani, az olyan kétségbeesett húzás lenne, mintha máris el akarnám vetetni magam. Nem, engem az érdekel, hogy engem kivonva az egyenletből, tervezné-e a családalapítást.