Kicsit tétován bólintok Roda első mondatára. Részben az is érdekel, ők hogyan torolják meg a nagyobb vétségeket, de valahol az is, hogy esetleg vissza tudott-e térni jó útra, aki náluk eltévelyedett, ahogy Roda nevezi. Az egyiknek nem volt esélye, természeti katasztrófa megölte, ami tényleg régen lehetett, ha ez a hírhedt Tűzvölgy legutolsó vulkánkitörésekor volt. A másik érdekesebb, mert Roda szavaiból úgy tűnik, hogy az illető még nagyon is életben van. Kiközösítették. Egész jól járt. Mondjuk a perdaiak eléggé társasági, közösségi lények, számukra ez lehet nagy büntetés. - Mi volt a baja a Dann intézményével? És... nem évülnek el a bűnök idővel? Vagy azért bűnhődik még, mert nem bánta meg a tettét? - Kérdezek erre az utóbbira. Az első említett olyan régen lehetett, hogy az már legenda, ennek megfelelően romantizálódott a történet, a rossz elnyerte méltó büntetését, stb-stb. Az ebben megbújó felfogás is sokat elárul a perdaiakról, de ez a másik történet mégis inkább frissebb, ezt még nem tudták átkölteni tanmesévé. És érdekes is, mert erre a Dann-ra rájár akkor a rúd, ha mondhatjuk így, mert merényletet követnek el ellene, aztán megjelentünk mi, emberek és háború is kialakult. Talán nem is az utolsó. Vajon mi lesz a perdaiakkal, ha egyre több ilyen "megtévelyedett" lesz? Mindenkit nem lehet száműzni... Az űrbeli sugárzás lehetőségét Roda viszont csaknem merényletként fogja fel, úgy kéri rajtam számon. Pedig többet nem tehettem az érdekükben - már ha eszembe is jutott volna -, mint az a védelem, amivel az egész hatalmas űrhajó el lett látva. - Pontos megfogalmazás volt: elfeledkeztem róla. Ne keressen benne szándékosságot. - Nem fogok mentegetőzni, sem bocsánatot kérni, mert Roda nagyon jól tudhatja, hogy hány ezer gondolat járhatott a fejemben akkor a feleségem miatt, a sikerben kételkedve és pozitív kimenetel esetén előre látva a botrányt is, amit okozok ezzel. A kozmikus sugárzás pont nem volt a gondolataim között, mi együtt élünk vele. Így is nagy szerencse, hogy a hold gravitációja gyakorlatilag megegyezik a Földével. Annak idején szinte hallani lehetett a nyolcadik gyűrűszinten Morgenstern és Castillo megkönnyebbült sóhaját, mikor a naprendszerbe léptünk és pontos adataink lettek a Perdáról, megtudván azt is, hogy nem kell a Dominium mesterséges gravitációján változtatni, hogy elkerüljük a Perdára lépve a gravitációs betegséget. Valóban elfelejtettem ilyen apróságokra felhívni Roda figyelmét, de van benne annyi, hogy legalább most se tegyem fel a kérdést, hogy ha tudott volna róla, akkor is vállalta volna az utat? - Nézze el, ha kételkedünk. A Földön ugyanezek az ismeretek meglehetősen pontatlanok voltak. Évszázadokkal ezelőtt is, mikor még tiszta volt a Föld. És mielőtt kérdezné, nem a pontatlanságok okozták a bajt, és nem is a gépek. Miért nem akarják elfogadni, hogy más utat választottunk, mert mások vagyunk, de alapvetően nem az a célunk, hogy lakhatatlanná tegyük a Perdát? - Vélhetően tényleg nem fogunk ebben dűlőre jutni, pedig tényleg nem cél, hogy tönkretegyük ezt az égitestet is. Hiába tudnánk mi továbbállni, azért az elég sovány vigasz lenne, még akkor is, ha lenne új érdemleges célpont. - Kiszárad vagy elrohad, és amelyik nem, az nem hoz új levelet, virágot és gondolom termést sem. - Felelek meg rögtön a kérdésre, éppen jól eltakarva a gyermeki komisz örömöt, hogy tudom a választ, mert már egyszer rosszat csináltam. Saskia "rám bízott" virágaiból indultam ki, feltételezem a perdai növények is hasonlóan viselkednének. Viszont nem mondom ezt és ezért is rejtettem el az örömöm, hogy tudni vélem a választ, mert Roda ebből azt szűrné le, hogy a kancellárok bizonyítottan csak a természet pusztításához értenek, mert pár cserépnyi növényre se tudnak odafigyelni. Arra viszont felvonom a szemöldökeimet, hogy hirtelen érdeklődést tanúsít a gépeink iránt. - Nos, ez ügyben inkább Fuller kancellárt kellene megkeresnie, ő biztosan minden kérdésére tudná a választ. - Ha már úgy is kancellárokkal akar találkozni, elegánsan átengedem a lehetőséget az illetékes kollégának. Én már tartottam körbevezetést laborban és az Alvóknál is, néhány fakultatív programmal a Panorámakilátónál és a Kertben. Ne mondják, hogy ki akarom sajátítani Elorak Első Gyógyítóját. - Nem, én abban a zavaros helyzetben halászok majd, ami teremtődik majd. - Felelek meg könnyed mosollyal arra, hogy nem Roda lesz a figyelemelterelő más ténykedéseimről. Legalábbis nem ez az elsődleges szempont, de természetesen ha lehetőség adódik majd, én élni fogok vele. Ahogy egy-egy jó kérdéssel is. Ha már Roda is megörvendeztet velük, nem maradok adósa ebben sem, s a korábbiakhoz képest feltűnő a hosszúra nyúló csend, miután a fordító-chip elhallgat. Tehát ő sem ért egyet a Dann-nal mindenben, pedig a tanítványa volt. Milyen érdekes! A perdai szavait hallgatva aztán elmosolyodom. - Ügyesen kimentette a Dann-t és saját magát. - Jegyzem meg arra, hogy ez a mi kifejezésünkkel élve egy politikailag nagyon korrekt beszéd volt. Úgy válaszolt a kérdésre, hogy közben nem válaszolt. Nyugodt szívvel össze lehet ereszteni a többi kancellárral is Rodát. Belekérdezhetnék, rávilágíthatnék a mondandója hiányosságaira, de nem akarok, most és itt nem. A hazai pálya előnyét viszont vendéglátóm gátlástalanul kihasználja és ő kérdez, amire én ravaszul elmosolyodom. - Nem ez volt a kérdése. Én pedig nem mondtam, hogy kivel vívott háborúról van szó. Nem éhes esetleg? Vagy van, amit még megmutatna itt? - Váltok témát úgy, mintha egész eddig erről beszéltünk volna és kicsit ellököm magam a sziklafaltól, hogy újra a vízben taposva lebegjek, kezeimmel magam körül körözve lassan.
*Nem tudtam volna előre megmondani, hogy Callum Jenkinst melyik történet érdekli jobban, jóllehet a régi, de nem feledésbe merült rossz véget ért elszenvedője számára, ő mégis Vharanéra kíváncsi. Talán mert nem tűnik olyan réginek. Pedig az. Elmosolyodom ahogyan az Emlékek Őrének és Vharannak szavaira emlékezem vissza, majd Dann Tierran emlékeire hagyatkozva szedem össze gondolataimat, ám még így sem tudom mindenre a választ.* -Még meg sem születtem amikor történt, de volt szerencsém találkozni azzal akit Eltévelyedettnek hívnak. Szerintem a hosszú idő alatt, míg kitaszítottnak bélyegezték, megszokta az egyedüllétet, és most már nem is telepedne le egyik városban sem. Kicsit mogorvává tette az élet, de jólelkű, még mindig hisz Isteneinkben és akit megkedvel, azzal tud kedves is lenni. Szerintem önmagát bünteti, mégsem bánta meg a tettét. Szerinte…nem felelhet egyetlen perdai a vallásunkért, az mindenkiben benne él, mindenki másképp éli meg a lelkében és a szívében, és ezt el kell fogadnunk. *Megerősítésképp még bólintok is szavaim végén, magam is még csak próbálva megérteni Vharan tettét és későbbi gondolatait. Nekem első pillantásra és szóra kedvesnek, jólelkűnek de magának valónak tűnt és ezen a meglátásomon később sem változtattam.* -Ti hogyan toroljátok meg az árulást? Vagy egy vezető ellen fordulást? Ha mondjuk nem sérül meg. Hasonló esetben, ha valaki neked támadna, de szándékosan elvétené, mert csak figyelmeztetni akart volna valamire. Mi lenne a sorsa? *Callum Jenkinsre nézek, a tekintetét, arcának vonásait figyelem, hogy azok egyensúlyban állnak-e majd a szavaival. Előre tudom, hogy a válasza halál lesz, az égiek nem sokat gondolkodnak a dolgokon és abból amit eddig elmondott magukról, ezt szűröm le. Számomra mégis a szavai mögött lévő válaszok érdekesek, mert tudom, hogy mélyen legbelül Callum Jenkins más égi. Vadember is az, és ez reményre ad okot, másrészt egy ötletet amit most ugyan nem hagyok a felszínre kerülni, de nem is vetem el. Csak épp nem most van itt az ideje ezt felhozni. Én azonban nem fogom elfelejteni, mert fontos ahogyan az is, hogy ha valami káros lehet mások számára, akkor azt közlöm. Nem úgy mint Callum Jenkins, aki véletlenül elfelejtett szólni arról, hogy a Dwa`woruun tartózkodni nem biztos, hogy jó dolog egy perdainak. Lemondó sóhajjal fogadom a magyarázatát, amit betudok egyfajta hanyag bocsánatkérésnek is, de ha jobban belegondolok az akkori viselkedésébe, megértem. Persze ettől még nem fogom elfelejteni és ha legközelebb a Dwa`woruura kellene mennem, udvariasan elutasítom míg nem biztosítják nekem azt, hogy a perdai testére sincs káros hatással ott tartózkodni. Elmondása szerint sok mindent meg tudnak vizsgálni és jósolni, amiben nem hiszek, de ebbe az egybe talán nem törik bele a tőrük. * -Remélem is, hogy nem az a célotok, hiszen akkor hol élnétek? De úgy hiszem nem _tudtok_ vigyázni. Ti jöttetek ide, nektek kell alkalmazkodnotok. Azt mondod mindent meg tudtok vizsgálni, de mi van ha mégsem? Ha ismét pontatlanok lesznek az ismereteitek? Még egyetlen perdai tanácsát sem kértétek ki, csak a növényekre vagytok kíváncsiak, kis dolgokra. A Perda hatalmas. *Meg akarom őt győzni, nem hiszem, hogy csak nekem van igazam ebben a kérdésben, de ha elfogadja az enyémet, én is hajlandó vagyok elfogadni az ő szavait. De még nem jutottunk el oda, hogy meghallgassuk egymást és ez nem csak kettőnkre vonatkozik, hanem a vezetőkre, a népeinkre is. A természettel kapcsolatos kérdésemre adott válasza is az én gondolataimat és megjegyzésemet igazolják. Elmosolyodom, eddig sem voltam ingerült, csak határozott. Most a fejemet ingatom egy kicsit arra, amit a növényekről mondott, noha igaza van…részben.* -Látod Callum Jenkins, megint kicsiben gondolkodsz. Azt kérdeztem, tudod-e milyen jelei vannak annak, ha a természetnek valami nem tetszik. Nem csak a növényekre gondoltam. A természet egészére, a növényekre, az állatokra, a földre, a vízre. *Nem mondom el még egyszer az egyensúly felborulásának következményeit, helyette az ő hiúságára és büszkeségére apellálok, noha szinte mindenben különbözik attól a gyógyítótól, akivel először találkoztam, mégis egy közös van bennük. Büszkék a szerkezeteikre. * -Rendben. S őt is magam keressem meg? A segítséged nélkül? *Nos, úgy tűnik a végén tényleg minden kancellárral találkoznom kell, de nehéz lesz mindet külön-külön meggyőzni arról, hogy rosszul fogtak hozzá a perdai életükhöz. Kezdem megérteni Dann Tierran nehézségeit. A kérdést pedig nem véletlenül tettem fel, hiszen azt mondta, nem segít abban, hogy találkozzam a többi kancellárral és erre nyomós oka van. Könnyed mosolya ismét meggyőz arról, hogy Callum Jenkins élvezi ezt a helyzetet, szórakoztatja ha másoknak nehézségei vannak és akkor érzi magát igazán jól, ha belemélyedhet a mások baja keltette mocsárba. * -Szeretsz a zavarosban halászni? Pedig zavaros vízben nem teremnek meg a halak. S mit remélsz, milyen helyzetet teremtek, ami neked kedvez? *Minden bizonnyal nem köti az orromra, de kíváncsivá tesz és azt hiszem, ezt meg fogom kérdezni majd a többi kancellártól is. Ebben a témában nem okoz nehézséget úszkálgatni, hogy a víznél maradjunk, ám a kancellár kérdése Dann Tierrant illetően már némi akadályt képez előttem. Valójában be kellene ismernem, hogy kételkedtem a Mesteremben, de azóta sok olyan tény látott napvilágot, ami részben felmenti őt. Olyan választ kellett hát adnom, ami mindezt megkerüli anélkül, hogy akár a Dannt, akár magamat, akár a perdai népet becsmérelném. Másrészt viszont semmilyen hatása nem lenne a jelenre, ha tudnám is mit tettem volna másként, annak viszont igenis van, amit én kérdeztem meg a kancellártól és amire ő is ügyesen kimentette magát. * -Akárcsak te az imént magadat. Egyébként bármit is mondtam volna, nem változtatna a jövőn. A te válaszod azonban igen. *Ám a válasz ismét nem az, amit vártam és önkéntelenül is elmosolyodom azon, ahogyan kerülgetjük egymást.* -Hogyan látnál hozzá ahhoz, hogy ne robbanjon ki újabb háború. Az égiek és a perdaiak között volt csak háború, mi másra gondolhattam volna? Te másik háborúra gondoltál? Neked is meg van a magad háborúja? S mi az? *Sok kérdés teszek fel, mert nem szeretném, ha kikerülné a válaszadást, például azzal, hogy felhívja a figyelmemet, még egy próba vár rám.* -Nincs más amit itt megmutatnék. Tudom, megígértem, hogy megkóstolom az étkeiteket, és úgy is lesz. De neked is válaszolnod kell a kérdésemre. *Mosolyogva emelem meg a kezem s nyújtom ki az orra előtt a mutatóujjam, majd nemes egyszerűséggel a víz alá merülök. Odalent aztán Callum Jenkins testét figyelem, mikor követ engem ismét a szűk járatba. Most nem hívom játékra a halakkal miután minden nehézség nélkül visszatértünk a járaton keresztül a nagy tóba, kimászom a partra és a tarisznyámból előveszek egy vászon törölközőt, s magamra terítem, így várom be a kancellárt.*
Figyelmesen hallgatom, hogy mi az Eltévelyedettnek nevezett perdai sorsa, s az elmondottak alapján arra következtetek, hogy a perdai társadalom vélhetően visszafogadná őt, csak nem akar ő visszatérni. Talán mert megszokta vagy mert kellene egy nagy bocsánat kérést mondania. Ismerős dolog a büszkeség, talán a perdaiak sem mentesek tőle, viszont nem is végletekig haragtartóak. Ez figyelemreméltó, ha azt nézzük mit kérdőjelezett meg az a perdai. - Szerintem igaza lehet az Eltévelyedettnek. Persze a vallási kérdésekhez nem értek. - Teszem hozzá, még ha kívülállóként könnyebben is foglalhatok állást annyi alapján, amennyit tudok. A perdai jól járt, hogy perdainak született, mert Roda kérdéséből arra jutok, hogy nem éppen szájbarágós magyarázással akarta a Dann tudtára adni a véleményét. Próbálta volna meg ezt nálunk... Közönyös nyugalommal adom meg a gyógyítónak a keménynek s ridegnek ható választ. - Az árulás az árulás, halállal lakol érte bárki. Direkt elvéteni a célt nem más, mint a vak szerencsébe vetett hit. Elég egyetlen apró hiba, valami, amit nem vett számításba, és a merénylet sikeres lesz. Elrettentésül a közvetlen hozzátartozókat is éri némi retorzió, ez jobb visszatartó erő. - Mondhatnánk, hogy nem kendőzöm az igazságot nálunk, de ez még mindig a szépen kozmetikázott verzió. Elég csak arra gondolni, mikor ellenem s Lewis hadnagy ellen merényletet követtek el. Még vissza sem értünk a Dominiumra, addigra már William intézkedett, hogy a menyasszonyának ártók családjai szenvedjenek. Nekem már csak annyi "munkát" hagyott, hogy az egyik siklón szolgálónak a lányát, valami Josephine-t a Perdán kitetessek sorsára hagyva őt. A Perdán, amelyre vigyáznunk kell s amire Roda szerint nem tudunk vigyázni. Valahol igaza is van, az Aquillon-nal történteket nem véletlenül nem reklámozzuk s szerencsére máshol állt az a hold, amikor a gyógyító fent járt a Dominiumon a kíséretével s onnan tekintették meg otthonukat s a Caligo hatalmas lilás gázgömbjét. Fentről a másik holdon történt változások szembeötlőbbek. De a büszkeség jellemző emberi vonás, szóval nem vallhatom be, hogy sok igazság van Roda szavaiban, ha nem is mindenben van igaza. - Önök talán minden szegletét bejárták? Lent délen a jéggel borított részeket, ismernek minden áramlatot a nagy óceánban, tudják, hogy odakint az űrben történő változások hogyan hatnak a holdjukra, vagy azt, hogy merre várhatóak földrengések? Nem hiszem, hogy mindent tudnának, s ha a többi perdai település nem zárkózna el, ha erre az északi részeken is szabadon járhatnánk, többet tudnánk mi is a hold élővilágának összefüggéseiről, magunktól is rájönnénk sok mindenre. De ha már perdai tanácsát kellene kikérnünk, kit ajánl? A vallási vezető Dann-t vagy a Seregvezért vagy Önt? Esetleg az Eltévelyedettet, aki elég régóta él a vadonban? - Nagyjából komoly a kérdés, még ha nem is tudom meghazudtolni magamat s hangomban kiérződik a végén némi gúny is. Rossz szokás. Kételkedem abban, hogy létezne erre megfelelő személy, aki ezt teljesen átlátná és még értené is, hogy a mi szerkezeteink milyen változást idézhetnek elő vagy éppen milyent nem. Ahogy mondta Roda, a Perda hatalmas - bár a Földnek csak a harmada -, és kétségtelen, hogy se ők, se mi nem látjuk át egészében, együtt kellene, de elég nehéz úgy, ha a perdaiak hozzáállása eddig az volt, hogy minden maradjon úgy, ahogy eddig volt. A lehetetlent kérik, s így nem is közeledik egymáshoz a két oldal, ahogy mi sem tudunk most egyezségre jutni. Legalábbis úgy nem, hogy annak legyen gyakorlati látszata is. - Értem, mire gondol. Nálunk pillangóhatásnak nevezték. A pillangó egy apró kis rovar volt és az elmélet lényege, hogy ha az meglibbenti valahol a szárnyát, az messzebb akár viharhoz is vezethet. Tehát ha mi változtatunk valamin egy olyan bonyolult és kaotikus rendszerben, mint a környezet, az az egész rendszerre kihathat. De nem feltétlenül negatívan, csak változást eredményez. - A változás nem feltétlenül rossz és nyilván nem akarjuk elpusztítani a holdat, a mi életünk is függ tőle. A perdaiaknak pusztán drámaian nagy változást jelent látványra az épületeink mássága a sajátjaikéhoz képest, a szerkezeteink, melyek hatékonyabbak, mintha mindent kézzel vagy állati erővel csinálnánk, mint ők maguk. A hatékonyságunk és másságunk viszont nem feltétlenül rossz, legjobb tudomásom szerint nem idéztünk elő tömeges kihalást egy fajnál sem, pedig már több, mint három éve áll a Város. Ennél azért hamarabb meg lehetne látni a rendszer kedvezőtlen alakulását. De ne csak engem győzködjön, hanem keresse fel Roda a többi kancellárt is, erre is biztatom a segítségem megtagadásával. Jobban tisztelik majd, ha saját erejéből éri el, jobban odafigyelnek majd rá, mintha az én közbenjárásomra hallgatnák csak meg. Ráadásul túl sok szívességbe is kerülhetne ez nekem, ami nincs ínyemre, jobban szeretek a zavaros vízben halászni, amit Roda keverne fel. A halakra nem tudok mit mondani. A Földön biztos volt valami, ami a zavaros vízben megélt és lehetett halászni, azért a mondás, a perdai vízi élővilággal szívesebben ismerkedem a tányéromon és nem a beszerzési módjukon. - Azt remélem, hogy megosztja őket. Az egymás ellen vívott csatáik gyengítik őket. Ez kedvez nekem is és talán Önnek és a Perdának is. - Többet nem kívánok elárulni, nem fedném még fel a lapjaimat, hogy mire is halászok én pontosan, és mikor a háborúra terelődik a szó, Roda nem hagyja, hogy kibújjak a kérdés alól, felteszi újra, másképp csomagolva egy kicsit. Elmosolyodom a magam ravasz fajtájával és nemlegesen ingatom lassan a fejemet, hasonlóan, ahogy ő is tette korábban, mikor az ellenállóról kérdeztem, akivel Jasmine találkozott. Szerintem ha őszinte akarna lenni magával Roda, számított rá, hogy valahol és valamikor visszakapja ezt tőlem. Hát most jött el az a pillanat és alkalom. - Miért kellene? - Kérdezem derűsen, röviden felnevetve, majd hogy a további válaszadást egyelőre elkerüljem - szerencsére Roda is a víz alá bukik, miután előtte rám mutatott, ki tudja miért, talán perdai szokás -, a számhoz illesztem a légzéshez való eszközt és utánamerülök a vízbe. A visszaúton sem lett szélesebb a járat, de sikerült átpréselnem magamat, s mikor meglát engem is, nem csak a gyógyítót felbukkanni a víz felszínén, szinte tapintható egy pillanatig Jade megnyugvása. A partra kimászva kiveszem a számból az oxigént biztosító kütyüt és mély levegőt szívok a barlangéból. Azért kényelmesebb így lélegezni. - Ha megengedi a kérdést... - Kezdek bele, miközben a táskámból egy törülközőt veszek elő és előbb megszokásból a hajamat törlöm át röviden, gyorsan félszárazra s kölcsönöz nekem olyan frizurát, ahogy ritkán látni. - ...Önök gond nélkül úsznak a vízben, de szoktak is mondjuk hideg vízben, télen? S meg tudnak fázni utána a partra érve? - Semmiben sem kapcsolódik ez a téma a korábbiakhoz - ami részben szándékos is -, csupán érdekel. Emlékszem, Lewis hadnagy és ellenem intézett merénylet után a partra érve csak a hadnagy földi kiképzésének volt köszönhető, hogy tudtunk tüzet gyújtani s nem fagytunk meg, hiszen emberi számítással februárt írtunk. A kérdés közben nem fordulok felé még, fogalmam sincs, hol tart az öltözésben, egyáltalán átöltözik-e a vizes ruháiból? Fülelek, abból biztos hallom majd, mit csinálhat.
-Vagy csupán ő is félreérti a Dann létjogosultságát. *Sokan sokféleképpen érthetjük a dolgokat. Nem törtem pálcát Vharan felett amikor elmesélte mi történt vele, mit tett. Jó volt hallani az ő verzióját, hiszen a hosszú idő során, már senki nem úgy emlékezett a történtekre, ahogyan valójában megesett, az ő véleményét pedig nem sokan kérdezték. Szavaimmal leheletfinoman célzok arra, hogy nem a véleményére voltam kíváncsi, csupán elmondtam hogyan volt. Jobban érdekel, ők hogyan torolják meg az árulást, jóllehet amit Vharan tett, nem tartom igazán árulásnak, és valószínűleg Dann Tierran sem, hiszen csupán száműzte a harcost és a legutóbbi beszélgetésünkkor, jó szívvel gondolt rá. Mielőtt még Callum Jenkins válaszolna, már tudom, hogy mit fog mondani és nem is tévedek. Az égiek megítélése elég könnyű ebből a szempontból, ők nem tesznek különbséget az árulás árnyalatai között, a legapróbbat is összemossák a végzetessel. Ami megdöbbent és rosszallást is vált ki belőlem, az a családtagokat érintő retorzió. Homlokom ráncolom, s szemöldökeim is összerándulnak szemeim felett, tekintetemben elítélés és kíváncsiság elegye csillog.- -Hogyan gondolhatjátok azt, hogy a tettekért a családtagok is felelősek? Csupán azért büntettek, hogy elrettentsetek másokat, függetlenül attól, hogy bűnös vagy sem? Hmmmm. *Nem mondom ki, de mélységesen megértem a hegyi népet, amiért elhagyta a Dwa`woruut és az égi várost. Igazságtalanságot érzek mindebben. Bármennyire is békés nép vagyunk, előfordultak rossz dolgok, elégedetlenség, bosszú, büntetés. Ám mindig csak a bűnösök lakoltak. Volt, hogy a családtag is bűnös volt, de az egészen más ha mindketten, vagy valahányan ugyanúgy gondolkodnak és együtt követnek el árulást, bármit ami a nép vagy a vezetőink ellen való, mintha csupán a bűnös testvére, szülője, gyermeke. Csupán a rokonság megléte miatt senki nem vonható felelősségre mások tetteiért. Sajnos nem ez az egyetlen olyan dolog amiben nem értünk egyet. A számunkra fontosabb, az a Perda értékeire való odafigyelés, a gondoskodás, az előrelátás. Azonban hiába mondok bármit, megint csak az égi büszkeséggel és felsőbbrendűség érzésével szembesülök. Elmosolyodom, nem is tudom miért, de nem érzek haragot vagy türelmetlenséget, viszont kezdem érteni, miért fulladtak kudarcba korábban a tárgyalások. A hangom sem ingerült, ugyanolyan mint eddig, halk és lágy, kellemesen hullámzó, ringató, dallamos.* -Nem, igazad van, nagyon távoli helyeken még nem jártunk. Talán az Emlékek Őre tud olyan perdairól, aki mégis, de bizonyára nagyon régen volt. Ahol nincs megfelelő hely és feltétel a jó és biztonságos élethez, oda nem megyünk. Ismerjük Shiennel égen szikrázó fényeit, tudjuk, hogy mi várható a Perdán, amikor az égi lámpások útja más irányt vesz. *Mosolyom szélesedik, de nem túlzottan, nem gúnyos és nem is lenéző. Inkább az a fajta, „én megmondtam” és az első szót, kicsit mélyebben nyomom meg, hogy elkülönüljön a többitől. Callum Jenkins is előszeretettel hasznmálta. * -_Ha_ türelmesebbek lettetek volna, és meghallgatjátok Dann Tierrant és a Danákat, akkor más városok lakói is ugyanúgy éreznének veletek szemben, mint Elorak lakói, szabad járást biztosítottak volna nektek messzebbre is. _Ha_ elfogadtátok volna a tanácsokat, minden bizonnyal mi is befogadóbbak lettünk volna a tudományotok iránt. Minden területnek vannak vénei, tapasztalt vezetők, akik ismerik a helyet ahol élnek. Ha elmennék Feaserinbe, én is kikérném az ottani Dana vagy Bíra, vagy a Kézművesek vezetőjének tanácsát, mire figyeljek, mire vigyázzak. Ugyanígy ők is megteszi ha Elorakba érkeznek, vagy elmennek Elionba. Az Eltévelyedett, vagy más néven Neana Thalor, vagy Vharan igen tapasztalt a vadonban, sokfelé járt és sok mindent ismer, látta a változásokat sok helyen, az Emlékek Őre pedig minden régi vén ismereteire és tapasztalatára emlékszik. Láthatod hát Callum Jenkins, hogy sokan álltak volna az égiek szolgálatára. *Szolgálaton persze a segítséget értem és nem mást, nem alárendelt szolgaságot. Ez a fogalom számunkra nem ismert annak ellenére, hogy van egyfajta hierarchiánk. * -A ti érdeklődésetek pedig minket is arra sarkallt volna, hogy jobban megismerjük a ti tudományotokat. Mindez kölcsönös lett volna, _ha_...*Mindez viszont már nem érdekes, hiszen a múltba vész, aminek a levét most is isszuk. Azon már nem tudunk változtatni, bármit is teszünk, bárhogyan is próbáljuk újra, előröl kezdeni, az égi város már felépült és nem fog eltűnni. Tudom, velünk is nehéz, hiszen az égiekhez képest túl lassúak vagyunk, nem szeretjük s hirtelen és gyors változásokat, az életünket lassan éljük, nem habszoljuk, mi mindenre szánunk elég időt. Azonban ha látok hajlandóságot a változásra Callum Jenkins felől, amit egész népére és a többi vezetőre is képes átvinni, akkor úgy gondolom a perdai nép is képes a változásra, az alkalmazkodásra. A Perda egésze sok apró részletre tagolódik, melyek együttes ereje képes megváltoztatni mindent, ha egy valami megváltozik, akkor a többi is bedől. Erről kérdezem Callum Jenkinst és valóban érdekel a válasza, általa még többet tudok meg róla és a népéről.* -Így van. Ezért kell hát vigyáznunk és figyelnünk. *Bólintok és örülök, hogy van amiben egyetérthetünk, amit nem kell magyaráznom. Nem mindig tudom én sem úgy előadni a gondolataimat, hogy azt egy égi megértse, és tudom, hogy nem feltétlenül benne van a hiba. * -Szeretném ezt a többi égi kancellárral is megértetni. Szerinted sikerrel járok? Makacsabbak nálad? *Orrom alatt somolyogva teszem fel a kérdést, ő ismeri a többi kancellárt, ha nem is ajánl be hozzájuk, azért csak ad támpontot, hogyan viseltessek velük szemben, mit gondoljak, mire figyeljek. Tanács, amit kérni nem szégyen. Úgy tűnik azonban, hogy én egyfajta akadályként szolgálok majd, mely Callum Jenkins előnyére válhat.- -Úgy gondolod én leszek egy…hogy is mondtad? Pillangó, mely meglebbenti a szárnyát? Miért akarod, hogy ők elgyengüljenek, míg te ölbe tett kézzel nézed a csatáikat? Te akarsz lenni az egyetlen kancellár? S ez miért lenne jó nekem és a Perdának? *Oldalra hajtom fejem s onnan nézek fel mosolyogva a kancellárra. Érzésem szerint nem fog semmit sem elárulni, ha sikerült jól megismerni, akkor csak ravaszul elmosolyodik és ha mond is valamit, az semmi lesz. Igen, pont úgy ahogyan a nem felejtett kérdésre nem megadott válasz iránt való érdeklődésem is kiváltja a kancellár sajátos mosolygását. Érdekes fényt ad a szemeinek is, mintha ilyenkor kékebb lenne. Nem is kapok választ, velünk együtt merül el a vízben, s mikor kibukkanunk a járat másik végén a felszínen, már nem jön velünk tovább. Ott maradt, súlyával és méretével együtt beszorulva a járatba. Szerencsére Callum Jenkins nem lett szélesebb a sok beszélgetéstől, így könnyedén átjutott, és odafent találkozunk újra. Míg a tarisznyámból elővett törölközővel itatom le magamról a vizet, s csavarom bele a hajamat, hogy azt is megszárítsam, a komoly témákat magunk mögött hagyva, egészen másról esik szó. A gyógyító bújik elő a kancellárból, ami halk, könnyed nevetésre sarkall.* -Előfordul, de nem szívesen úszunk a jeges vízben. Szerencsére sok meleg vizes barlang van. Néha megmártózom a folyóban, de igyekszem megszárítkozni. A tél ugyanúgy hat ránk, mint rátok. Nekünk is hideg és bár a testünk nem oly könnyen hűl le, azért meg tudunk betegedni. De tudod, a sel`vein, mindenre jó….*Emlékezve a sel`vein kóstolására, említem meg a gyümölcsöt és kuncogok halkan egy sort.* -…s persze nem árt ha fürdés előtt tüzet gyújtunk, hogy mellette szárítkozzunk és melegedjünk meg. A feaseriniek jobban bírják a hideget, elvetemültebbek, előfordul, hogy megmártóznak a jeges vízben. *Az alsóruházatom, amiben úsztam, olyan könnyű anyagból van, ami hamar megszárad, a nedvszívó törölköző gyorsan átveszi a nedvességet és felöltözhetek. Épp csak nyirkos picit az alsóruhám, de nem fogok megfázni. Szükségtelen lett volna tüzet gyújtani, ahogy azt megemlítettem. * -Neked mi az ami elviselhetetlen a Perdán? Mi az ami miatt keveset tartózkodsz lent, vagy ami visszatartott attól, hogy a többi égivel ellentétben, ne költözz le azonnal, ahogyan a városotok megépült?....Ó! Óóóó! *Eltettem a törölközőt és felvettem a ruhámat, s szavaim végén fordultam csak a kancellár felé, feltételezve, hogy nem fog tovább vetkőzni és már inkább több ruha van rajta, mint kevesebb. Bár ez utóbbi sem hozott volna zavarba, nála nem jobban. Viszont ahogy felé fordultam, megláttam a mindig tökéletesre fésült haját torzonborzként. Meglepő volt, egészen…bájos, mókás és inkább kisfiús. Nyoma sem volt a ravasz kancellárnak, és meglepettségemnek hangot is adtam, majd halkan elnevettem magam.*
A kis célzásra számítottam, hogy nekem szavam nem lehet a Megtévelyedett és a Dann ügyében. Egyébiránt ez teljesen igaz is és egyet is értek, nem csak mert nem vagyok perdai, hanem nem is tudok többet az ügyről, mint amennyit Roda most elmesélt és a szokásaikat, gondolkodásukat sem értem eléggé. Ez persze egy kancellárt nem tart vissza attól, hogy véleményét hangoztassa, nem csak megszokásból, hanem mert érdekelt a reakció. A célzásra aprón mosolyogva bólintok, nem feszítem tovább a húrt, főleg, ha tétje sincs. A reakció érdekelt arra is, amit válaszul adtam a kérdésére, miként toroljuk meg az árulást. Már kiütközik a két nép gondolkodása közti különbség. Nem is számítottam másra, mint értetlenségre és felháborodásra. Az lett volna a meglepő, ha egyetértett volna az Első Gyógyító. - Így hatékony. - Felelem nyugodtan. - Gondoljon bele: ha Ön nem ért egyet a Dann tevékenységével vagy létjogosultságával, és meg akarja ölni őt, mi tartaná vissza, ha csak a saját életét teszi kockára? De többször is meggondolja, hogy megtegye-e, ha a testvére biztonságát, szabadságát is veszélyezteti ezzel, függetlenül attól, hogy sikerrel jár-e a merénylet vagy sem. Sok mindenben különbözünk, de abban szerintem hasonlítunk, hogy a szeretteink a gyenge pontjaink. A gyenge pontok pedig arra valók, hogy kihasználják őket. - Nem véletlenül rejtettem el én sem Saskiát. Hibernálása is törvényellenes volt, idő előtt való ébresztése biztos halál lett volna, s nem tudtam volna elfogadni, ha erre köteleznek, azt meg nyilván nem akartam, hogy ezzel zsaroljanak, hogy bárki is sakkban tartson. Most a gyenge pontom két lábon mozog, sőt remélhetőleg két gyenge pontom is lesz hamarosan a gyermek megszületésével. Ugyan sok mindent elrendeztem vész esetére, de megfontoltabban kell innentől lépnem, mert már nem csak a saját életem a tét. A saját törvényeink, szokásaink ellenem is fordulhatnak, ha a szerencse elpártol mellőlem. Ennek jeleit többször éreztem már bőrömön, leginkább idelent a Perdán, így egyenesen logikátlan lépés a részemről ide leköltözni, de a pro és kontra érveket már végiggondoltam. Annyiban jó hír lehet ez a perdaiaknak, hogy így már nekem sem olyan mindegy - nem mintha eddig egy embernek is az lett volna -, hogy mi lesz a Perdával. Szerintünk nem szennyezzük a környezetet, figyelünk rá, hogy meg tudjon újulni, teszünk is érte, de a módszereink és léptékeink másabbak, idegenebbek a perdaiakéhoz képest, és nem akarják belátni, hogy a célhoz más út is vezethet, mint amit ők ismernek. Csendben hallgatom végig, nem szólok közbe, ilyennel amúgy is csak ritkán élek. A Megtévelyedett egyéb neveit is megtudom, csak győzzem jegyezni, s minthogy a perdai nevek egy tagúak, feltételezem Vharan lehet az, ahogy az édesanyja elnevezte annak idején. - Ha már türelemről esett szó, nem gondolja, hogy Önök is türelmetlenek? A célunk közös, egyikünknek sem érdeke, hogy a Perda élhetetlenné váljon. Esetleg várjanak egy kicsit, hogy lássák, mi lesz abból, amit mi teszünk ennek érdekében. - Ha már türelmetlenséggel vádol minket, visszadobom a labdát, mert a perdaiak azt szeretnék, hogy minden olyan legyen, mint az érkezésünk előtt, de lehetőség szerint most azonnal. - Gondolja, hogy ennek a lehetősége már elveszett? - Kérdezek rá arra, hogy - legalábbis a fordítóchip szerint - feltételes módban fogalmazott arról is, hogy nem akarják már megismerni a mi tudományunkat. Sokat tudhatnak pedig ők is a holdjukról, evidens, régebb óta élnek itt, de mi máshonnan és máshogyan szemléljük, a két tudás ötvözése sokat lendítene mindkét nép fejlődésén. Más kérdés, hogy a perdaiak nem akarnak fejlődni, ők mintha ellennének így, ahogy voltak. Nincsenek a változásokhoz szoktatva. Nagyjából mindazt, amit mondtam, pepitában a többi kancellár is el fogja neki mondani, de ki tudja mire jut velük és esetleg a képességét miként használja fel náluk, hogy célt érjen. Ki tudja, miket lát meg a múltjukban? De szeretnék én is belenézni azokba az emlékképekbe... - Valakinél sikerrel fog járni, valakinél teljes kudarc. Makacsságban versenyezhetnénk egymással kancellártársaimmal, de a többi jellemvonásunk eltér már, s ezek tudják befolyásolni a makacsságunkat. - Mosolyodom el azon, hogy ezzel a szóval élt Roda. Makacsak vagyunk. Vajon tudja magáról a perdai gyógyító, hogy ő is versenybe tudna szállni e téren? - A végső siker már azon is fog múlni, hogy a meggyőzött és meg nem győzött kancellárok miként fognak egymással erről vitázni, ki mivel tud hatni a másikra vagy másik ellen a háttérben. Úgyhogy igen, Ön lesz a pillangó szárnya, mely a folyamatot elindíthatja. - Majd elmosolyodom a további kérdéseken a rám jellemző ravasz fénnyel a szemeimben. - Igen, egyetlen kancellár akarok lenni. Az Ön előnyei egyértelműek: eleve onnantól csak egy valakit kell meggyőznie. Ráadásul olyan kancellárt, aki az adósa Önnek. - Vonom fel kicsit a szemöldökeimet, hogy érti-e? Nem kétlem, hogy igen. Más kérdés, hogy ez taktikázás is a részemről: a tartozásom behajtása bizonytalan, távoli időpontig el lenne halasztva. Lássuk, mennyire türelmesek a perdaiak! A másik kérdésére már nem válaszolok, vagyis csak úgy, ahogy ő is tette, inkább visszatérünk a másik barlangcsarnokba és kimászva a vízből szárítkozni kezdünk. Ezzel együtt eszembe jut valami, amit kérdésként fel is teszek, én addig hajamat törlöm szárazra, vagy közel olyanra és hallgatom Rodát. - Van ilyen barlang Elorak közelében is? - Kérdezek inkább erre rá, de féloldalas mosolyra húzódik a szám a napbogyó említésére. Értem én... és igyekszik orvos énem nem nagyon lázadni a kijelentés ellen, hogy az mindenre jó lenne. - Faeserin? Az a kis település az Égtükör-hegység oldalában? - Kérdezek rá, mert jártam ott. Na jó, ez erős túlzás, a sikló csak leszállt ott, hogy az ott maradt járművet felszedjük a további felszerelésekkel és már mentünk is, hiszen sérültek is voltak a siklón, ráadásul hóvihar is közeledett. Nem szeretem a viharokat, ha éppen egy siklón ülve ér el engem. Raven Moor így is sokat jajgatott, nem hiányzott egy zuhanás, amit végig is sikít. Közben a hajammal végeztem, elkezdem kicipzározni az úszáshoz használt ruhát, mely alatt törülközni nem kell, teljesen szárazon tartott. A feléig sem jutok el, miközben válaszolni szándékozok a kérdésére, mikor felkapom a fejemet Roda csodálkozó hangjára. - Nos, talán.. - Eddig jutok szavakban és értetlenül pislogok a nőre majd nézek le magamra, először arra gondolva, hogy a félig levett ruházat miatt van, az hozta zavarba. Furcsállnám, mikor rajtam próbáltuk ki Saskia gyógyítását kísérletként, akkor is le kellett venni az inget. Csak nem a folytatástól ijedt meg, még ha sötét színű alsó van is a ruha alatt, tehát sok mindent nem láthatna. Egyébként is ő is orvos, meglepne, ha egy esetleg teljesen meztelen test miatt pironkodna. Na meg felnőtt nő, biztosan volt már férfival is, de egyébként sem terveztem teljesen meztelenre vetkőzni. Végül tekintete iránya, amely újra és újra visszatér a hajamhoz ad választ a néma kérdésemre, amivel eddig rá néztem. - Most kellene megkérdeznem, hogy ugye nem tudja másoknak megmutatni az emlékeit? - Mosolyodom el, de nem kezdek a hajam igazgatásába. Magam meg is feledkeztem róla, mert hozzászoktam, hogy ha úszni megyek, akkor öltözőben nyerem vissza a megszokott külsőmet. Közben folytatom a ruha levételét és a korábbi nadrágot és inget veszem vissza, csak a végén próbálom ujjaimat fésűként használva egyszer beletúrva hátrasimítani a hajamat, vagy legalábbis kiterelni az arcom mentéről.
*Ahogyan Callum Jenkins nem tudja magában tartani a véleményét, úgy én sem, jóllehet a két felvetett téma meglehetősen különbözik egymástól a következményeket illetően, és a magam felháborodását jogosabbnak érzem. Vharan vitája Dann Tierrannal nem igazán hatott ki másra és Tierran Mester sem sérült meg. Az egész tulajdonképpen csak egy meglehetősen udvariatlan figyelmeztetés volt, amiért Vharan megkapta a büntetését. A legutóbbi találkozásunk, az egyetlen találkozásunk azonban azt éreztette velem, hogy ő mindebből nagyon jól jött ki. Azonban az égiek módszerei, melyekből én is kaptam ízelítőt, sokkal drasztikusabbak és kegyetlenebbek. Megborzongok amikor az égi kancellár érzelemmentesen mondja ki, hogy ez „így hatékony”. A folytatás rosszabb és már az első mondata nem helytálló, csak a fejemet rázom és gyűlnek bennem a válaszok, a visszavágás, a cáfolat. Mire azonban végez, bennem is csitul az indulat, bár a mosoly nem tér vissza az arcomra.* -Sosem akarnám megölni Dann Tierrant és más Dannt sem, senkit. Ha nem értek vele egyet, akkor megbeszélem vele. *S így is tettem, nem sajnáltam sem az időt, sem magamat, meg sem várva Deloris ünnepét, amikor találkozhattam volna vele, szakadó hóesésben indultam el Cadarba. Azonban Callum Jenkins olyasmit mond a végén, ami elgondolkodtat függetlenül attól, hogy eszem ágában sincs a családját bántani. * -Most már neked is több gyenge pontod van. *Ehhez a megjegyzéshez már halványan elmosolyodom és hagyok némi hatásszünetet mielőtt folytatnám az érzésre is határozottan nyitva hagyott mondatot. * -Én azonban, s más sem a népem közül, nem használjuk ezt ki. Önmagunkat és Isteneinket tagadnánk meg vele. Úgy hiszem te is igazságtalannak tartanád ha a gyermekedet bántanák azért, hogy téged rávegyenek valamire. Csak annyit tegyél másokkal, amit még te is elviselsz másoktól. *Mindez szorosan illik is ahhoz amit később Vharanról elmondok, belefűzve a hosszan kifejtett, „mi lett volna ha” mesémbe. Azt hiszem Callum Jenkins visszavágásán már kínomban mosolyodom el, meddő nézeteltérésnek tűnik ez kettőnk között. * -Rendben, megpróbálom. *Nem vitatkozom vele többet, legalábbis nem szeretnék, de csak a magam nevében beszélhetek, a többi perdait, főleg az Elorakon kívülieket, nem biztos, hogy meg tudom győzni. * -Úgy gondolom, hogy igen, vagy ha még sem, hát biztosan több ideig eltartana a lehetőség kihasználása, mint amennyi türelmetek nektek van. Mi perdaiak szeretünk úgy élni ahogy nekünk tetszik, lassan és a megszokott mederben folyni ahogyan a patakok és a folyók is. Senki nem volt korábban aki meg akart volna minket győzni arról, hogy jobb úgy élni ahogyan ő. Ha elfogadsz egy tanácsot tőlem…a kancellár társaiddal együtt, ne akarjatok semmit sem a perdai népre erőszakolni. Várjátok meg amíg ők maguk kíváncsiak nem lesznek. * Azt nem mondom, hogy mindezt ossza meg a többi égi kancellárral, mert én is szeretnék velük találkozni, elmondhatom nekik is, ám nem biztos, hogy mindegyiknél ugyanolyan eredménnyel zárok majd. Makacsságban azt hiszem nem maradok le tőlük, legfeljebb hamarabb belátom, ha kár tovább pazarolni az energiát egy olyan harcra, mely nem vezet sehova. Bólintva veszem tudomásul szavait, azt is amit nyíltan bevall, hogy egyedüli kancellár akar maradni…általam. S abban igaza van, hogy ha így történik könnyebb dolgom lesz…de nem csak nekem hanem Dann Tierrannak is. * -S most, melyik oldalon állsz? A meggyőzött, vagy a meg nem győzött kancellárokén? *Tudom, ő középről figyel csak, de attól még jó lenne tudni, hogy az eddig belefektetett munkának milyen a gyümölcse. Az igazság az, hogy amikor az adósságot említi, az jut eszembe, hogy annak beváltását éppen a többi kancellár ellenében szerettem volna érvényesíteni s talán jóval előbb lesz rá szükség, mint ahogyan azt Callum Jenkins gondolja. * -Ha egyedül te maradsz, már nem lesz szükségem erre az előnyre. *Mosolyogva világosítom fel, mennyire biztos vagyok a dolgomban felőle és arra is, hogy szándékaim szerint előbb használom fel. Persze mindez attól is függ, milyen eredménnyel járok és egyáltalán szükségem lesz-e rá. Én azt szeretném ha Callum Jenkins segítsége nélkül is eljutnánk a végére. Ezzel s a válasz nélkül maradt kérdéssel pedig témánk és a különleges csarnokban való tartózkodásunk végére jutunk el, legközelebb már a nagy csarnokban szólunk egymáshoz. Egy ideig egymásnak háttal állva, ülve szárítkozunk, de ez nem akadályoz minket abban, hogy szót váltsunk. * -Igen van, a Shien mentén számos barlang található, némelyik egészen kicsi, de van olyan is mely folyót és zuhatagot rejt magában és átkelhetsz a hegység másik oldalára is a felszín alatt. *Nem gondolom, hogy nagy titkot árulok el, s azt sem, hogy esetleg Callum Jenkins felhasználja ez a tudást valamire a népem ellen. A derűre helyezem a hangsúlyt inkább, jóllehet nem látom a hatást, mert még nem fordulok felé. * -Igen az. Tudsz róluk? Pedig nagyon zárt közösség. *Persze attól még tudhat róla, de kétlem, hogy túl közel járt volna hozzá. Oda még a Dann égiek iránti elfogadása sem jutott el, sokkal ellenségesebbek hát velük szemben, mint a cadariak. Szülővárosom őrei egyszerűen nem engedik be az arra tévedő égieket, a faeseriniek viszont előbb támadnak s csak aztán kérdeznek…ha egyáltalán kérdeznek. Természetesen eljutott hozzánk a híre annak, hogy közük volt az égiekkel való harchoz, fent a jeges hegységben, de részleteket nem tudok, azt sem, hogy Callum Jenkins is járt volna ott, hogy miért mentek együtt égiek és perdaiak. Csak a megtalált és árván maradt kislány története felől megközelítve tudunk az ott történtekről. Végül én kérdezek a kancellártól, amúgy is kíváncsi voltam arra, mi az ami miatt annyira nem szeret itt lenni, pedig a Perdát választották otthonuknak és Callum Jenkins a többi kancellárhoz képest még elég sok időt is tölt itt. Ahogy elmondta, nem jó a Dwa`woruun élni, rossz hatással van az egészségre, ő pedig kancellár, vezető, sok mindent megtehet, még sem költözött le azonnal a friss, napos levegőre. Talán a felesége volt az oka, de régen felépült már, mégsem igyekeztek. Saskia szereti a Perdát, tetszik neki, oda van érte és a munkája is a természethez köti, sok mindent láttam a múltjában, és éreztem a lelkéből ahhoz, hogy ezt tudjam. A kérdésem hát jogos, ám a végét kissé eltolja más irányba a döbbenetem és a derűm, ami Callum Jenkins látványával tör elő belőlem. Érdeklődésének tárgyát nem tudom hova tenni, még mosollyal az arcomon nézek rá értetlenül. * -Ha képes lennék rá, az miben segítene? Egyébként mire vagy kíváncsi? *Nekem könnyebb volt a hosszú hajamat megzabolázni, csak hátrafogtam és elkezdtem csavarni oldalt, hagyva, hogy összetapadva a vállamon nyugodjon egyetlen varkocsban. Callum Jenkins tíz ujjas fésülködését azonban még mindig derűvel szemlélem. Nem is keresem tekintetemmel a testőrét, el is feledkeztem róla, a nekem szánt égi étekről azonban nem. Kíváncsi vagyok, de már előre félek mivel akar megetetni a kancellár. El is indulok kifelé a barlangból, hacsak nem a tó partján óhajt enni.*
- Akkor az Eltévelyedett. - Szúrom közbe, mikor Roda nem tud elvonatkoztatni a példám alanyától. Igen, ő nem egy merénylő típus, de nem is ezen volt a lényeg, viszont hiába próbálom a mi szempontjainkat megértetni vele, hamvába holt próbálkozás. Nem csoda, hogy annak idején a tárgyalások sem voltak túl sikeresek és inkább a magunk módján álltunk neki a Város kiépítésének sutyiban, különben még mindig nem lenne semmink a Perdán. Nagyobb szusszantásba rejtem a sóhajomat, amit betudhat annak is, hogy több gyenge pontom van. - Lesz, remélhetőleg. - Én nem merek addig bizonyossággal beszélni a kislányról, amíg nincs a karjaimban egészségesen és szintúgy nem tudom egészségesen az édesanyját is. Akkor már több gyenge pontom lesz. A hatásszünet ugyan ravasz Roda részéről, de pont az előbb megállapított tény miatt nem hiszem, hogy aggódnom kellene, a perdaiak közül nagyon kevesen és végső elkeseredésükben adnák arra a fejüket, hogy a családommal zsaroljanak. Nem véletlenül a menekülőutunk Saskiával Elorak, a perdaiaktól kevésbé tartok, ha a feleségemről és a gyerekemről van szó. Hogy velem mihez kezdenek, az már egy másik kérdés. - Sosem mondtam, hogy igazságos. - Értek egyet vele. Azt mondtam, hogy hatékony, de ez nem esik egybe az igazságossággal feltétlenül. Ilyenkor néha megsajnálom a perdaiakat, mert annyira tiszta szívűeknek tűnnek, mi meg annyival mocskosabbnak mellettük, hogy tényleg átok vagyunk nekik ezen a holdon. A gyerekkel fenyegetés és zsarolás... nem ismerte a szüleimet, engem vagy a kancellártársaimat. - Köszönöm, Roda, a tanácsot. Ha elfogad Ön is egyet a korábbi gondolatmenet kapcsán: ne árulja el, hogy vannak Önhöz közel álló perdaiak. Egyedül van a Dann-t, néhai mesterét leszámítva. - Pillantok rá komolyan, hogy értse, ne magából-magukból induljon ki, van kancellártársam, aki szemrebbenés nélkül kihasználni Roda gyenge pontjait. Magam sem vagyok túl szívbajos, ha csak arra gondol, simán elraboltattam. De a Dann azért már más, a személye szimbólum is. - Ha elmondanám, hol az izgalom? - Kacsintok egyet hozzá ravasz mosoly kíséretében. Ha kérdeznie kell Rodának, akkor eddig nem figyelt, vagy emésztgetnie kell a hallottakat. - Gondolja? - Kérdezek vissza előbbi mosollyal az arcomon, hogy nem lesz szüksége az előnyre. Én nem vagyok ennyire optimista, hogy könnyedén egyezségre fogunk tudni jutni és a helyében biztosan bedobnám az ütőkártyámat ilyenkor, de belátására bízom, mikor él vele. Ha előbb elhasználja, akkor majd kitalálja később mit tesz nélküle. Persze nem úgy indulunk neki, hogy rögtön a végső csatához akarunk ugrani, hanem csak a következő csatára összpontosítunk, azt akarjuk megnyerni és így tovább, míg végül, szerencsés esetben, az egész háborút megnyertük. A beszélgetés további része már a kiinduló csarnokban esik és magunk mögött hagyjuk egy időre nem csak a másik csarnokot, hanem a politikát is, helyette más, Elorak közeli barlangok kerülnek terítékre, amíg a kései reggelink nem kerül oda. A válasz elgondolkodtat: lehetnek vajon ott időszakosan megbújó ellenállók is? - Akkor nem kell sokat menni érte. - Legalábbis, gondolom. Azért én nem indulnék neki gyalog Elorakból, ahhoz nagyon szépen kell néznie már Saskiának is. Ah, valószínűleg tud is olyan szépen nézni... - Csak egy siklóból láttam, nem jártam ott. - A megfogalmazás pontos Faeserin-re, mert csak az elhagyott járművet vettük fel még a vihar előtt, de hogy én ki nem tettem ott a lábamat a siklóból, az is biztos. Amennyit láttam a falvacskából, tökéletesen érdektelen volt a számomra és egyébként sem kirándulni mentem. A Város környékére úgy kell kicsalnia Saskiának, majd pont ott a semmi tetején fogok turistáskodni. Ezek a gondolatok kötnek le, miközben nekiállnék Rodának válaszolni a kérdésére, s ugyan nem jellemző rám, de a nevetése olyan váratlan, hogy nem csak a választ felejtem el, de még a kérdést is, mire kellene választ adnom. Hamar kiderítem, mi okozhatja a derültség okát, de nagyon nem bánom, még ha némileg karcolgatja is a hiúságomat. Mi kancellárok nem szoktunk hozzá, hogy nevetnek rajtunk. Pláne nyíltan és szembe. - Hogy nem tudja megmutatni másoknak, amit látott. A végén még a Városig hallanám a kacagásokat. - Somolygok, mert semmi komolyabbra nem gondoltam. Mindaz, amit láthatott Roda, még ha a gyilkosságokat is, nos, értelmezze, aki tudja és ha mégis egy ember szemei elé kerülne az emlékkép, azt megnézem én, hogyan oldja meg, hogy bizonyítékként lehessen kezelni és leginkább mit akarna vele elérni. A reggelit gondoltam itt fogjuk megenni, de mikor látom, hogy Roda készülődik kifelé, kérdés vagy szó nélkül követem, arra gondolva, nem szoktak itt enni ebben a barlangban. Ennyi kulturális alkalmazkodás meg igazán belefér, nincs tétje. A testőröm néma árnyékként követ és ugyan a kint maradt Katja szólt volna, de hátha nem tud már szólni valami miatt, így röviden helyzetjelentést kér Jade tőle. A választ én nem hallom, de minthogy Jade nem szólal meg, nem állít meg minket, tudom, hogy végeredményben teljes biztonságban tudunk kilépni az Emlékek barlangjából. - Tud ajánlani a reggelihez egy alkalmas helyet? Vagy esetleg vendégül láthatom a siklón, ott vannak székek. Nem fogunk repülni. - Jó, ülések, nem székek, de végülis mindegy, kulturált ülőalkalmatosságok. Hogy csábítóbb legyen a lehetőség, gyorsan leszögezem, hogy a jármű nem fog megmoccanni. - Melyik étellel kezdené? Az egyszerű emberek menüjével vagy egy kancellárit kóstolna?
-Nem, ő sem. *Elnéző mosollyal válaszolok a felvetésére. Nem ismeri ő még úgy a perdai népet, ahogyan gondolja, vagy szeretné. Vharan megölhette volna Dann Tierrant, még sem tette, szándékosan célzott mellé. Sosem ölné meg egyetlen perdai társát sem. Sok mindenben nem egyezik a véleményünk, jószerivel semmiben sem, de ez nem gátol meg minket abban, hogy tovább beszélgessünk, és nem feltétlenül azért, hogy megkeressük a másik gyenge pontját, jóllehet én tudom, hogy Callum Jenkinsnek nem egy, hanem két gyenge pontja is akad most már. Egészen ijesztő lehet azok után, hogy sokáig titokban tartva a felesége létét, ilyesmire nem kellett gondolnia. * -Lesz. *Olyan határozottsággal állítom ezt, hogy biztos lehet abban, a gyermeke meg fog születni és egészséges lesz. A mindent tudók mosolya is ott játszik ajkaim zugában. Mindazonáltal abban is biztos lehet, hogy a népem nem fogja felhasználni és a gyermekével zsarolni. Bár azt hiszem, ezt eddig is tudta, noha úgy érzem a puhatolózása nem erről szólt. Az égiek módszerei azonban egészen mások, és minden bizonnyal ettől félti a családját, pontosan tudja, hogy célkeresztben vannak, de ő is ugyanazokat a módszereket alkalmazza. Az égi nép a szemet szemért, fogat fogért gondolat mentén halad. Ez azonban nem biztos, hogy jó stratégia a perdaikkal szemben, sem pedig a türelmetlenség, az élet felfogásuk és más, számunkra elképzelhetetlen dolgok ránk erőszakolása. Ezzel kapcsolatban adok neki egy tanácsot, amit kiegészít a magáéval. Ez letörli a mosolyt az arcomról, nem félelmet kelt bennem hanem óvatosságot, s néhány gondolat csírát ültet el bennem Callum Jenkinsszel kapcsolatban. Bólintok némán, egyetlen szó nélkül köszönve meg, mert érzem, hogy ez valóban tanács volt s nem fenyegetés. Van egy előnyöm vele szemben, egy szívesség cserébe azért, hogy visszaadtam a feleségét, de a kérdésemre olyan talányos választ ad, hogy kétlem, egyáltalán fel kell-e használnom bármikor is…ha, valóban úgy sikerül minden ahogyan azt ő eltervezte. Egyedüli kancellárként a népe felett állva, nem kell majd másokkal harcolnia azért, hogy bármit is elérjen. Láttam a lelkében valamit, ami mindig is zavart, mert ellentmondásos volt azzal a képpel, amit kifelé mutatott és ebben a pillanatban nem hiszem, hogy ne tudnám őt meggyőzni. Azonban nem bólintok rá az utolsóként feltett kérdésre, bármit is gondolok róla, még nem tudok maradéktalanul megbízni benne, csak hinni. Elvégre égi és az is marad. A választ pedig majd akkor kapom meg, amikor mindennek vége lesz, ez azonban még nagyon messze van, sok dolgunk lesz addig, a saját népünkkel és a másikéval egyaránt. A főcsarnokban már egészen másról beszélünk, mintha óriási titkokról beszélgettünk volna, azt ott hagyjuk az Emlékek barlangjának legeldugottabb zugában. A barlangi folyókról és tavakról kérdez, és anélkül mesélek neki róluk, hogy elárulnám, hol találja azokat. Nem tudom milyen gondolatok kerülgetik egymást a fejében, de nem hiszem, hogy aggódnom kellene. * -Kinek mit jelent a sok? *Teszem fel most én a talányos kérdést, hiszen az égieknek vannak olyan járműveik, melyek messzire, igen gyorsan el tudják juttatni őket, ám bogával sem kerül sok időbe. Az égiek viszont nincsenek ilyesmihez szokva, annál sokkal kényelmesebbek. Faeserin viszont elég messze van, és bár nem lep meg, hogy tud arról a településről, az igen, hogy járt már arra. * -Bámulatos milyen sok helyre eljutottál már, mégsem szereted a Perdát. *Mosolyogva, hangomban derűvel dörgölöm az orra alá újra, mennyire nem érzi magát otthon a választott otthonában. Egy kis csend telepszik ránk és csak a készülődésünk neszei hallhatóak, mielőtt kitörne belőlem a nevetés Callum Jenkins kócos üstökét megpillantva. Egészen mókás és…igen, azt hiszem abban a pillanatban ártatlannak tűnik, nem pedig egy sokak által nem kedvelt, félelmet keltő kancellárnak. Nyoma sincs annak a jeges pillantásnak amit a városuk raktárában vetett rám, sem a kíváncsiságnak, sem az eltökélt szándéknak, hogy a véremet vegye. Felvetése elgondolkodtat, és az övéhez hasonlóan somolygok én is mikor válaszolok.* -Ha elárulnám, hol maradna az izgalom? *Majdnem szó szerint idézem korábbi szavait, remélve, hogy ezzel kétségek között hagyom. A barlangi tónál mindenképp, mert ahogy összeszedtem a holmimat, kifelé indulok. Akkor tűnik fel a testőre, aki ebben a csarnokban várt ránk. Több figyelmet nem szentelek neki, nem udvariatlanságból, csak épp vele nincs mit beszélnem. Odakint aztán a bogámhoz lépek, aki úgy üdvözöl, mintha hetekig távol lettem volna tőle. Négy lábon ugrál és a fejét a fejemhez dörgöli. Gyengéden, szeretetet teljesen tolom el magamtól, megsimogatom a feje tetejét, a nyakát, majd felteszem a táskámat a nyeregre és leveszek róla egy összetekert takarót. Ezzel a kezemben fordulok Callum Jenkins felé, félig már válaszolva is a kérdésére. * -Itt is épp olyan alkalmas, mint bárhol máshol. A siklód messze van. *S ott ahol állok, ahol nincsenek hegyes szikladarabok, leterítem a takarót a talajra, majd kezemet előre nyújtva helyet kínálok a kancellárnak. A perdaiak így esznek a természetben. Az újabb kérdésre viszont felkapom a fejem és kíváncsian, értetlenül tekintek rá.* -Van különbség? *S ezzel azt hiszem mindent elmondtam. Sokat hallottam arról, hogy az égiek miért is szeretik a perdaiak ételeit, de azt nem gondoltam, hogy érezhető különbség van égiek és égiek étkei között. Már azt sem értem, hogy egyszerű ember. *
Rövid sóhaj, vagyis inkább szusszanás követi a gondolatomat, hogy sosem fogjuk egymást megérteni, mert másként gondolkodunk. Roda még csak hipotetikusan sem tudja elképzelni, hogy a Dann-ra támad, minden porcikája lázad ellene, de még az Eltévelyedettnek is megszavazza ezt. Így nehéz is lesz megértenie a mi gondolkodásunkat és azt, miért megyünk igazságtalan elrettentéssel elébe egy merényletnek. Perdai ellen nem kell. Nem kellene, de azért szeretünk biztosra menni. Roda ezt abban teszi, hogy magabiztosan vagy csak nagyon határozottan optimistán bólint rá, miszerint a lányom egészségesen fog megszületni. Nem érdekem megcáfolni, de derűlátása mégis nehezen ragadós. Mégis bízom benne, hogy az eloraki gyógyítónőnek igaza lesz, még ha bosszantó is az a mindent tudó mosolya jelenleg. Olyan, mintha Saskiából kísérleti alany lett volna, még ha ezúttal a legjobb szándékkal is. De akkor is, rossz emlékeket ébreszt. - Az igaz. - Biccentek rá, hogy kinek mi a sok, miközben röviden körbepillantok itt. Rodának bogaháton nem volt sok ez az út Eloraktól, nekem siklóval is több volt, mint amire vágytam, csak hát visszatáncolni már nem lehetett s nem is lett volna elegáns. Na meg kíváncsi is voltam és nem térek haza csalódottan. - Szerintem a Perda nem szeret engem. - Jegyzem meg fanyar mosollyal, de hát a sikló nagy segítségemre van - mikor nem zuhan le ezért vagy azért -, mert ha a két lábamon vagy bogán kellene eljutnom bárhova is, azt hiszem, csak a Várost és annak legfeljebb egy órányi járásnyi környékét ismerném. Úgy-ahogy. Leginkább ahova Saskia elhív, mert magamtól minek mennék bárhova is? A gondolatot megakasztja Roda nevetése, mellyel vizesen kócos üstökömnek adózik, s ugyan fura érzés, nem gyakran esik meg az ilyen velem, de igyekszem méltósággal és némi öniróniával viselni. Nem sokat segít, talán csak egy kicsit. - Ön túl gyorsan tanul. A végén még félteni kezdem kancellártársaimat. - Mosolyodom el, mikor válaszában ráismerek a saját szavaimra, szófordulatomra és még a mosolya is hasonlatos. Szerencse, hogy túl sok időt mégsem töltünk el együtt, hogy további hasonlóságok alakuljanak ki, de még egy ok lenne, miért nem nekem kellene beajánlani őt a többi kancellárnál. Ha utána találkoznának egy perdaival, aki gesztusaiban, szavaiban rám is emlékezteti őket... nagy kudarcélménnyel távozna Roda a találkozókról. Kiérve a barlangrendszerből a boga máris úgy üdvözli gazdáját, mintha egy hétig lettünk távol. Ezt hárman - én és a két testőröm - nézzük közönyösen, legfeljebb Katja tekintete élénkebb, mint mindig. Jó tudni, hogy ezek a lények így ugrálni is tudnak és arra gondolok, hogy örülhetek, nem mutatták be ezen képességüket, mikor egynek a hátán ültem. S ha már ülés, rákérdezek arra, hol akarja megenni, de legalábbis megkóstolni az emberi ételeket, amiket hoztam. A takaró láttán már vannak sejtéseim, de azért meglep, hogy itt rögtön azonnal a válasza lényege, ám nehéz vitatkozni az érvekkel. Sziklásabb, de sima a felület itt, és magamban arra jutok, hogy a kevesebb növény előnyös is: kevesebb bogarat jelent. - Köszönöm. - Biccentek a hellyel kínálásra, de megtorpanok, mikor odaérek. - A cipőt Önök le szokták venni hozzá? - Kérdezek rá, mielőtt rálépnék és leülnék, nehogy aztán otthon morogjon Roda az emberek civilizálatlanságán, hogy rálépnek cipőstül a takaróra. Nem mintha koszos lenne, de maga az elv is számíthat. Így vagy úgy, de végül a elhelyezkedem a felkínált helyen. Annyira nem idegen, ilyen "elvetemült" ötlete volt már Saskiának is, amit pikniknek nevezett. Oké, hogy volt Alvó is, de néha egészen úgy viselkedik, mint aki járt a Földön. Biztos a kedvenc régi filmjei hatása. Közben megérdeklődöm, hogy milyen sorrendben haladna a kínált ételekkel és a visszakérdezésre elmosolyodom. Hát igen, boldog egyenlő perdaiak, ott a szegényebbeknek sem olyan rossz. - Van. De akkor kezdjük az egyszerűbbel. - Ha nem veszi már el ez örökre a kedvét Rodának, akkor úgy okoskodtam, a silányabb menü után a finomabb jobb lesz, mintha fordított sorrendben haladnánk. A különbség úgy még szembeötlőbb lenne. A táskát felnyitom és egy jó két tenyérnyi nagy dobozt veszek elő belőle, abban pedig két kis kerek tálka, tenyérnyinél kisebbek. Mutatom neki, hogyan pattintsa fel a tetejét és előtte hogyan vegye le a tetejéhez rögzített evőeszközt: egy kanalat. A tartalom szürkésbarna - abból sem a szebbik fajta -, darabosnak tűnő kásaszerű étel van, illatra a fahéj érződik, egyébként az sem igazi, aroma, ahogy az íze is, mely gyümölcsöket próbál megidézni a fahéj mellé. Szerintem az igazi pozitívuma három dologban rejlik: tápláló, gyorsan és olcsón előállítható, valamint langyos. - Ugyan túl vagyunk most már a reggelen, de egy reggeli kását hoztam. Persze a nap bármely szakában eheti, csak jellemzően akkor szokták. - Az emberi gúnynevével nem fárasztom, szerintem a fordító sem birkózna meg vele: Trutyi. - Szárított és ízesített alga, ami nos, földi növény volt. - Oké, ez így elég nagyvonalú megfogalmazás, de elég ennyit tudnia Rodának. A fotobioreaktorokkal sem fárasztom, amikkel termesztjük. - A dobozban a kis szelet ott az egy proteinszelet, gyorsan ad energiát. Mellette a fedett pohárban pedig kávé. Jó étvágyat! - Mosolygok rá a nőre, várakozón, de hogy nyugodt legyen, magam is veszek egy kisebb kanálnyit a saját "trutyi"-adagomból. Pont olyan borzalmas, mint amilyenre emlékeztem, de ezt véletlenül sem árulom el arcmimikával, viszont két-három falat után inkább iszok a kávéból, ami nem az irodám vagy lakosztályom kávégépének minősége, de ebben valahogy megengedőbb vagyok. Mikor a perdai járványhullámok lecsaptak ránk, s gyakorlatilag a laborokban éltünk, még ez is szinte luxus volt, egy ízetlen koffeintabletta meleg vízben feloldását gúnyoltuk "kávénak". Ahhoz képest ez jó kávé, habár Raven Moor ezt sosem hiszi el nekem. Én megengedőbb vagyok kávéban, csak hasson. Persze ettől még élvezem, ha egy jó minőségűt ihatok, aminek szerencsére szinte mindig hódolhatok. - Természetesen ha nem ízlik, nem kell megennie udvariasságból sem. - Jegyzem meg, figyelve a reakciót, egyáltalán megkóstolja-e a nő a három közül bármelyiket is? - Igyekeztem olyan ételeket válogatni, melyeket a csillagok között való vándorlás során, a Perda megtalálása előtt is fogyasztottunk. A hold és növényei, állatai az egyszerűbb emberek ételeit is kicsit módosította már. - Nagyon kicsit. De alakul a termés, évről évre jobban, de hagyok dicsekedni valót az illetékes kancellárnak is, ha már találkozni akar vele is Roda.
*Sok minden kerül szóba kettőnk között, még sem jutunk egyről a kettőre. Túl nagy a szakadék a két nép kultúrája, múltja és felfogása között ahhoz, hogy az egymás mellett élés békéje ne láthatatlan távolságban legyen. Addig is apró léptekkel haladunk előre, ismerkedünk, kerülgetjük egymást…feltételezem nem csak mi, hanem mások is a városukból és Elorakból, vagy azon kívül. A bizalom olyan dolog ami két perdai között sem alakul ki elsőre, a két nép pedig mintha két különböző irányba indult volna el. Mégis, vannak olyan pillanatok melyek bizakodásra adnak okot, s ezek a furcsán kettős értelmű, érzésű történések mutatnak utat nekünk is. Nézem őt ahogyan körülnéz a barlangban, érdekel mire is gondolhat, jóllehet a többi ehhez hasonló barlangról, folyóról és tóról kérdez, de úgy érzem nem csupán azért, mert szeretne a városukhoz közelebb is fürdőzni. Persze azt is megérteném, nem szeret sokat utazni, sem bogán ahogy észrevettem legutóbb, sem pedig a saját repülő szerkezetükön, mert azzal is épp annyira van jóban, mint a bogákkal. Ennek ellenére többet járt már a Perdán, mint az összes többi kancellár együttvéve, jóllehet ez nem is olyan nehéz, hiszen ahogy elmondta, van aki az ideérkezésük óta még egyszer sem lépett a Perda földjére. * -Csak adj neki esélyt. Kénytelenek lesztek megkedvelni egymást. *Mosolyogva, kicsit talán kárörvendően állítom szembe a megváltozhatatlannal. Ha elmennek is innen egy másik holdra, ott sem lesz másként. Egy új otthon mindig szolgál meglepetésekkel, nehézségekkel, akadályokkal, melyeket le kell küzdeni. Én úgy vettem észre, hogy Callum Jenkins tud küzdeni, épp csak a Perdával nem képes állva maradni. Sok minden mást is észrevettem rajta, láttam belőle, a múltjából, olyan pillanatokat melyek a jelleméből fakadtak, ha nem is ismertem ki teljesen, a humorát már értem és képes vagyok azt újra előhívni, épp csak most magamból. * -Kénytelen vagyok gyorsan tanulni. Gondolod ha hozzád hasonlítok rajtavesztenek? Nem túl nagy elbizakodottságra mutat ez? *A mosolyom a válasszal együtt változik, de magam sem gondolom komolyan a szavaimat. Megmaradok magamnak, olyannak amilyennek születtem, azokkal a gondolatokkal, célokkal, és szeretettel a szívemben, melyek születésem óta bennem lobognak. Nem akarom, hogy a kancellártársai tartsanak tőlem, azt szeretném ha meghallgatnának és figyelnének rám, ha nem csupán a saját érdekeiket néznék, mert abba előbb vagy utóbb belebuknak a Perdán. Odakint már csak Bata szolgáltat okot a derültségre, Callum Jenkins immáron jólfésülten lép ki a hosszú járatból a felszínre, nyomában vagy épp előttünk az arctalan testőrrel. Bata üdvözöl, nem is akárhogyan, úgy sejtem a másik testőrrel nem jött ki jól és unatkozott, most viszont figyelmet kíván. Csak megsimogatom a fejét, hogy megnyugodjon, de nem fogok vele foglalkozni, most nem és ezt meg kell tanulnia. Egy határozott érintéssel „parancsolom” vissza a helyére és nyugalomba, amit kissé sértődötten fogad, de végül búsan lehajtja a fejét. Majd később kiengesztelem, száguldozhat szabadon, ugrálhat amennyit csak akar a hazafelé vezető úton. Addig leterítek egy takarót a földre, hogy ne is húzzuk az időt a sétálással, még akkor sem, ha Callum Jenkins megígéri, a siklója nem repül fel az égre. * -Én magam jobban szeretek a szabad ég alatt pihenni és enni amikor úton vagyok. Hacsak nem esik az eső, nem húzódom be barlangba. *Adok neki magyarázatot mikor látom rajta a pillanatnyi meglepettséget, majd hellyel kínálom a leterített takarón. * -Csak nyugodtan, ahogy jólesik. *Udvarias kérdése nem lep meg, valahol számítottam is hasonlóra, bár konkrétan nem tudtam volna megmondani, mi miatt akad el kicsit a leülés. Én a takaró szélére lépek s térdere ereszkedem, majd oldalasan foglalok helyet végül, úgy fordulva, hogy Callum Jenkins felé legyek. Elég hely marad neki is és a takaró közepén az ételnek is, amit már kíváncsian várok. Arra számítottam, hogy néhány ételből kóstolót hoz, de arra nem, hogy mindenből két féle van. Persze gondolhattam volna, hiszen hallottam már milyen különbségeket tesznek még egymás közt is, a válasza pedig megerősít. A további meglepetést a tálalás okozza, nem is rejtem ela mosolygós, ám elismerő döbbenetet. * -Nahát! Milyen praktikus. *A tálka a fedél és benne a kanál, igazán lenyűgöző, de nem fogom rászokni. A vártnál kicsit tovább bajlódom a kinyitásával, a segítséget is elfogadom ha időben érkezik, végül elém tárul a furcsa színű és állagú de illatos étel. * -Hmmm. *Rövid de nem gúnyos hümmögésem csupán a hangulatomat hivatott tolmácsolni.* -Reggeli kása. *Ismétlem el utána a saját nyelvemen, amit a fordító szerkezete mond, hasonlít a mi rotchi kásánkhoz, és kíváncsi vagyok az íze is emlékeztet-e rá. Belekóstolok minden fenntartás nélkül és ízlik, ugyan nem tudom miből van, az alga igazán nem mond nekem semmit, de nem gyanakszom. * -Jó íze van. Olyan mint a rotchi kása, csak nem olyan édes ahogy én szeretem. Én szoktam hozzátenni egy kis noga lekvárt. *Az energia szelet úgy hangzik, mintha villámból készülne, a nagy viharok alkalmával szoktak a földbe csapni, vagy fába kettéhasítva a törzsüket, jellemzően a Viharszigetnél. Abból is kóstolok egy falatot, nem rossz, de biztosan nem lesz a kedvencem. Hasonló íze van, mint a reggeli kásának és így egymáshoz kóstolva, szinte egyforma. Az arcomon azonban csak kíváncsiság és kísérletező kedv látszik, meg egy nagy adag gondolkodás, töprengés. Sem gúny, sem undor, bár ha azt érezném, nem félnék kimutatni. Eddig is őszinte voltam.* -Már értem miért szeret a néped Shiennel asztalaiba járni. A….kávé mire jó? *Érdeklődöm és úgy gondolom a kérdés jogos, hiszen az energiaszeletnek is van haszna és a kásának is. Reggeli kása. A nap elkezdéséhez kell. Belekóstolok a kávéba miközben megtudom a lényegét. Keserű, de meleg és jólesik a fürdés után. Karakteresebb íze van, de lehet, hogy csak az egymáshoz képest egyforma ízű kása és energiaszelet miatt. Eszembe jut, hogy ez egyszerűbb étel, vagyis hátra van még a kancellári. Újabb kortyot iszom a kávéból, annak legalább van íze. A poharat Callum Jenkins felé nyújtom, nem azért, hogy átadjam neki, ha érte nyúl, visszahúzom. Csak jelezni szeretném, hogy a kérdésem arra vonatkozik.* -Ebből is van másik?
- Én meg részéről szeretném látni azt a híres perdai türelmet! - Jegyzem meg némi iróniával és gúnnyal, de nem bántásból. Megszokom majd a holdat, én is tudom, s pont azért, amit Roda is említett: kénytelen vagyok. A kedvelés egy másik kategória már, de annak sikere inkább Saskia kezében van, bármilyen fura is, hogy olyan hat rám e tekintetben, aki alig fél éve tapasztalhatta meg először a holdat személyesen s azóta sem gyakran. - A gyors tanulása miatt féltem őket. - Magyarázom meg a szavaimat, melyek valóban félreérthetőek voltak. Kettő belőlem... ki is futnának a kollégák a világból, csak sajnos ez nem reális lehetőség, mert Roda azért egészen más személyiség. Szerencsére. Szörnyetegekből elég a hét kancellár erre az égitestre, nem kell perdai verzió is. A leterített pléd ugyan meglep, de elfogadom, hogy most én vagyok a vendég, így nem ehetek a sikló megnyugtatóan ismerős terében, hanem idekint kell. Annyira nem idegen, legalábbis nem ez az első alkalom, mert Saskia is gondolt ilyen falatozásokra, de ott valahogy jobban esett. Talán csak mert most perdaival van dolgom és azt se tudom, náluk mi való és mi nem, például a cipőket leveszik-e? Mint kiderül, ez nem szükséges, Roda sem veszi le a saját lábbelijeit, így az enyém is marad. Előveszem a táskából a hozott ételeket, s félmosollyal nyugtázom, hogy valami jót is talál bennük már kóstolás nélkül is: a tálkát magát az evőeszköztartóval, amivel nem lehet azt elhagyni és nem kell a táskák mélyén kutatni utánuk. - Ha szeretné, megtarthatja. - Mutatom a nyitást is, s hagyom Rodát próbálkozni a sajátjával, mint egy gyermeket, s csak egy kis idő után ajánlom fel a segítségemet, mielőtt jelei mutatkoznának annak, hogy a bosszankodás a kóstolási kedv rovására menne. - Noga? Az egy gyümölcs? - Kérdezek vissza, s ugyan nem mutatom, de bevallom, meglepődtem, hogy Rodának ízlik a kása. Talán mert nem evett még túl sok ilyent életében, az újdonság varázsa, de végül is nem baj, ha nem lesz lesújtó véleménnyel a menüt illetően. - Milyen hely a Shiennel asztalai? Ez is egy szentély, ahol élelmet kapnak az éhezők, szegények? - Kérdezek, miközben ő az energiaszelettel barátkozik. Hallottam már, hogy vannak közülünk, akik Shiennel asztalainál ettek, és az istennő neve miatt vallásos vonatkozást sejtek. Talán dana-tanoncok jótékonykodnak ott, mint régen a Földön a szerzetesrendek. - A kávé felébreszt, felélénkít egy időre, ha már nagyon fáradt lenne. Kell egy kis idő, míg kifejti a hatását és könnyű rászokni. Ne aggódjon, nem egy pohártól. Hosszabb idő kell hozzá. Eleinte csak pár naponta iszik egy pohárral, aztán naponta, majd naponta kétszer, utána naponta már többször is. Ha nem teszi, igen fáradtnak érzi magát egy darabig és a feje is fájni fog. - Nem kérdezek rá, hogy van-e hasonló a Perdán, mert ahogy eddig megfigyeltem, Roda készségesen közölte mindig, hogy az adott dologhoz hasonló nekik is van. Hátha kiderül, hogy van perdai kávé is, és ha vállalhatóan finom is, diadalmas mosollyal megyek vissza Saskiához. Mondjuk ha nincs, akkor is, csak akkor kicsit sajnálkozóbbra veszem a formát, hogy saaajnos, kénytelen leszek tovább kávézni, nincs alternatíva. Mintegy pontként a gondolatmenet végére, megiszom az én poharamban lévő mennyiséget. A kását annyira nem erőltetem a magam részéről, pár falat bőven elég volt. A felém nyújtott kávéspohárért nyúlok, amíg vissza nem húzza a kezét és meglepve gyanakodom, hogy lehet a kávé ízlik Rodának? - Van! Csak nem finomnak találja? - Egész lelkesen nyitom is a másik dobozt, abban is van egy fedett pohár - gyanúsan annak az anyaga is mintha jobb lenne, kellemesebb a fogása, elegánsabb a kialakítása - és nyújtom Roda felé, miközben mesélek is hozzá. - Sokféleképpen lehet ráadásul inni. Van, aki édesen szereti vagy lágyítja az ízét egy bizonyos porral, de a városi étteremben láttam, hogy togita tejével is kínálják. Nyáron pedig jeget is lehet bele tenni és hidegen inni. Én most az összehasonlítás kedvéért ugyanolyan feketét hoztam, de ha a Városban jár, nyugodtan kísérletezzen, ha van kedve! - Ajánlom fel, s ha Roda átvette a másik poharat, érezhető, hogy kevesebb van benne. Nem mert sajnálnám, hanem mert ismerem a kettő közötti különbséget, ebből a kevesebb is több. Már az illatán is érezni a kancellári minőséget, hogy erősebb, karakteresebb, valahogy igazibbnak érződik, és még a színe is teltebb, nem olyan vizes, ha belekukucskál a pohárba. - Ezek pedig földi növények, melyeket meg tudunk termeszteni odafent is, többnyire föld nélkül, mesterséges napfénnyel. - Éljen a hidroponia! Hacsak Roda maga nem akar újra próbálkozni a tálka nyitásával, kinyitom neki azt, s benne már állagra is bizalomgerjesztőbb ételt talál. Határozott és különféle formákat vesznek fel egynemű kása helyett, színek is sokfélék. Salátaféle lehet, több zöldség keveredik benne, mint a borsó, bab, uborka, burgonya, hagyma, egy káposztafaj vékonyra szelt levelei, és a kapor apró darabkái fűszerezik meg a halványsárga öntetet, amivel le lett csorgatva az egész. A saláta részei között pedig kis húsfalatkák is megbújnak, ami igazából csak illúzió, növényi eredetűek, de 3D ételnyomtatással könnyen lehet olyan formájúvá alakítani, hogy ez ne legyen feltűnő. Nem mintha a Dominiumon születettek tudnák, milyennek kellett volna ennek lennie. Valamint egy kisebb szelet kenyér is van hozzá, egy génkezeléssel elért szuper törpe búzafajból előállítva. - Amiből ez készül még a Földön lett módosítva. Eredetileg ilyen magas növény lenne, de a helyspórolás és hatékonyság miatt most már csak ekkorára nőnek meg. Mondhatni, ezt a növény "véréből" tudtuk meg és alakítottuk át. - Mesélem Rodának büszkén, még ha a növényi genetika tőlem távolabb is áll, azért részben hozzám is tartozik a terület. Beszéd közben mutatom is az egykori búza magasságát, és ennek az új törpefajtának az alig arasznyi méretét is.
*Halkan elnevetem magam Callum Jenkins szavaira, mellyel mintegy megszemélyesíti a Perdát, tőle is türelmet kérve, hozzánk hasonlítva. Pedig a Perda volt előbb, mi hasonlítunk rá, mi lettünk olyanok, mint a föld amin élünk, mint a természet. Vele együtt lélegzünk, nevetünk és sírunk. Talán ezt kellene az égieknek megtanulniuk, de ők lassabban tanulnak, mint ahogyan én Callum Jenkins szerint. Nekem azonban muszáj, túl sok időt hagytunk elveszni a múltban, többet nem engedhetünk meg magunknak. Persze nem értem még mindig mire gondolt, nem vagyok tisztában a kancellárok egymáshoz fűződő kapcsolatának, csak halvány sejtéseim vannak abból, amiket mondott. Gyakran nem értenek egyet és mindegyiküknek más érdekei fűződnek a Perdán való élethez. Nehéz dolgom lesz ha meg akarom őket bármiről is győzni. * -Ha ez azt akarja jelenteni, hogy nagyobb sikerem lesz náluk, akkor én remélem, hogy féltened kell majd őket. *Saját előnyömre fordítom le szavait. Szükségem lesz erre a tudatra, hogy magabiztosabbnak látszódjak, mint amennyire érezni fogom magam. Callum Jenkinsszel közelebb hozott minket egymáshoz a szövetségünk, az üzlet amit megkötöttünk, és nagyfokú bizalmat is kívánt. A többi kancellárral nem áll fent ilyesmi, még csak meg sem közelíti, nincs is kapcsolatunk, de remélem valamilyen lesz. Ha rossz, akkor is eredményt könyvelhetek el magamnak, mert tudni fogom hányadán állok velük. Ez a gondolat aztán némileg halványabb formában ismét megjelenik amikor az égi ételek kerülnek fontos szerephez. Ígéretem, miszerint megkóstolom azokat, amiket annyira szidnak az Elorakba érkezők, immár a beváltás sorsára kerül. Miután megnyugtattam a kancellárt, hogy akár cipőben is helyet foglalhat, előkerül egy furcsa, apró ládika, aminek az anyaga is különleges, nem hasonlít egyetlen perdai anyagra sem. Bámulatos ahogyan az evőeszközt hozzá rögzítették és ügyesen, szorosan lezárták, hogy egyetlen csepp se vesszen kárba. Hosszasan csodálkozom, és a kinyitásával is elbajlódom, végül Callum Jenkins segít. * -Ó, köszönöm, élek a lehetőséggel. *Érdekesség számomra, de nem viszonzásra váró ajándékként fogom fel. A benne lévő reggeli kása hasonlít a mi rotchi kásánkra, csak ízében nem annyira intenzív. * -Igen, gyümölcs. A cladacok kedvence. A gyümölcs héjából készül a lekvár, kicsit olajos, de nem annyira mint amiben a hideg időszakra eltett napbogyókat tartom. *Elmosolyodom, emlékezve arra az esetre, amikor Callum Jenkins érdeklődést kihasználva, megtréfáltam. * -Jót tesz a gyomornak. *Adok még az ismertetőhöz némi információt, majd megkóstolom az energiaszeletnek hívott valamit, melynek íze, ha ugyan van, kísértetiesen hasonlít a kásáéhoz. Így már nem is olyan különleges egyik sem és már értem, miért szeretnek a Shiennel asztalaiba járni az égiek. Meg is jegyzem ezt, miközben veszek magamnak még egy falatot, hátha…alapon. * -Egy étkezde. Bárki betérhet és kap enni, akkor is ha nem ad érte cserébe semmit, de jó néven veszik ha adnak akár friss húst, akár zöldséget, gyümölcsöt, amiből ételeket lehet készíteni. Én ügyetlen vagyok a pitesütésben de nagyon szeretem, viszont finom ragut készítek. Azt szoktam vinni egy kis sel`veines pitéért. *Az energiaszelet és mellé kóstolva a kása sem nyeri el a tetszésemet végül, viszont a kávénak nevezett ital karakteres íze, annál inkább felkelti az érdeklődésemet. Édesszájú vagyok ugyan, de talán pont ezért érdekes a keserű, ám mégsem kellemetlen íz, ami eltölti a számat. Az viszont nem nagyon tetszik amit a kávéról mond, bár nem tűnik olyan veszélyesnek, mint a mi ewletténk. Elgondolkodom a hallottakon, és láthatóan óvatosabban kóstolom újra, noha Callum Jenkins azt mondta, nem egy pohártól fogok hozzászokni. * -Ez nem hangzik túl jól. Minél többet iszom, annál inkább hatástalan és a rabjává válok? Te a rabjává váltál? *Emelem fel a fejem és nézek rá a válaszért, miközben ő már le is hatja a magáét. Megértem, első kóstolásra különös íze van és a keserűsége ellenére itatja magát, ha nem egy pohártól kerülök veszélybe, akkor kérek még. Arra, hogy finomnak találom-e, kicsit tanácstalan leszek, mert ez így, nem igaz. * -Az azért túlzás lenne, de érdekes íze van. Keserű, de nem kellemetlen. *Végül sikerül a kávéval kapcsolatos érzéseimet megfogalmazni, addigra kapok még egy pohárral, és mindaddig, míg nem kóstolom meg, úgy hiszem, hogy ez „még egy pohárnyi”, de utána azt gondolom, ez egy „másik pohárnyi”. Szó szerint, a pohár fogása is más és akkor tudatosul bennem, hogy másik helyről is vette elő. * -Ennek más íze van, kicsit…selymesebb. Ó, szóval a togita teje nektek is ízlik. Lehet, hogy megkóstolom vele, ha legközelebb nálatok járok, de nem szeretnék hozzászokni. Ha ébren szeretnék maradni, én inkább a pilionál maradok. Az olyan mint a többi gyógyfőzet, csak ébren maradsz tőle és még soha nem hallottam azt senkitől, hogy egyre jobban kívánná és mégis fáradtabb utána. Majd hozok neked, vagy küldetek. *Nem terveztem mostanában a városukba menni, de valószínűleg szükség lesz a látogatásomra, ha olyan kancellárral akarok találkozni, aki még nem tette a lábát a Perda földjére. Remélhetőleg a diplomácia egyensúlyára ügyelve annyira hajlandó lesz, hogy lejöjjön a Dwa`woruuról, még ha a nagy házukból nem is jön ki. Előkerül aztán egy másik doboz amiben egészen más ételek láthatók. Megpróbáltam kinyitni, és makacsságomnak hála, kis idő után sikerült is a Callum Jenkinstől ellesett mozdulatokkal. A siker érzése rendkívüli, szélesen és büszkén elmosolyodom, aztán meg is lepődöm, amikor elém kerül egy zöldséges tál. Azon már nem különben, hogy mindez a nap fénye és éltető, tápláló föld nélkül növekedett. * -Nahát! Csodálatra méltó! *Türelmetlenül kóstolok bele, minden egyes különböző falatból egyet-egyet, de mégis egyenként ízlelem, nehogy keveredjenek az ízek. Határozottan jobb, mint a kása. A magyarázat hozzá azonban csodálatomat értetlenkedésre váltja, miközben tekintetemmel követem kezének mozdulatait, mellyel a régi és az új növény nagyságát mutatja.* -Ha képesek vagytok ilyesmire, miért nem kap mindenki ugyanazt? Ez túl önző és igazságtalan. *Lassan összeáll a kép, ami eddig csupán összekuszált részleteiben került elém. Égiek! A hegyi népre gondolok, akik összefogtak az irigy és önző égiek ellen. Összefogtak és mindenüket megosztják egymással. Ott nincs egyenlőtlenség. * -És ha lenne nagyobb területetek, akkor a kicsiből tudtok nagyot is csinálni? Vissza tudjátok fordítani azt amit a növénnyel tettetek? Akkor lenne mindenkinek elegendő? Egyformán? *Érdekel mire képesek még, és mire lennének hajlandóak, ha több lehetőségük lenne. * -Tudsz nekem hozni ilyen növényt? Olyan búrában, mint a…bab…art? *Nézek fel rá a hirtelen eszembe jutott korábbi ajándékát említve, nem biztos, hogy jól mondva a nevét és bizonytalanságom töprengő arcomra is ül. *
Hamiskás mosollyal bólintok Roda szavaira. Én azért magamban drukkolok, hogy nem jár teljes sikerrel Roda, noha nem ezért nem adtam neki több segítséget a kancellárokhoz. Egyébként sincsen bevált recept hozzánk. Ha így lenne, már rég nem lennének a többiek, vagy én. - Örülök neki. - Biccentek arra, hogy Roda elfogadja az étel tárolására szánt dobozkát az evőeszközzel, magam sem várok érte viszonzást. Vagy vehetjük úgy, hogy a korábbi idegenvezetéséért a barlangban kapta, ha nagyon csereárunak akarjuk tekinteni. Mindenesetre meglep, hogy pont ez az egyszerű tárgy az, ami megragadta a figyelmét, még ha a korábban kapott ajándékkal csak egy pontban mutat hasonlóságot: praktikus. Roda vagy az összes perdai praktikus lehet. Ez egyébként szimpatikus vonás bennük, vagy Rodában, ha nem igaz a jelző a többi társára a népében. Ugyanakkor nem ez lesz az egyetlen dolog, amiben meglepetést okoz. Arra számítottam, hogy fintorog majd az emberi étel miatt, főleg az algás verziónál volt ez a tippem, de mind azt, mind az energiaszeletet egész jó ízűen majszolta. Vagy nagyobb pókerarcú játékos, mint én vagyok, ez esetben jobban oda kell rá figyelnem, főként ha a többi kancellárral is tárgyal. - Áh, a cladacfa gyümölcse! - Árulom el, hogy mi egyszerűen az állatkáról neveztük el a fát, látván, hogy azon lakmároznak azok a lények a legszívesebben. - Azt hittem, a gyümölcs húsát hasznosítják Önök is. - Nem értvén a főzéshez a héj sokszor szerintem felesleges, egy burok, ami megvédi a tartalmat, mint a mi űrruháink, de amúgy a lényeg nem az lenne. Gondolom a cladac nevű kis lény is a húsát eszi a gyümölcsnek, de igazán nem fordítottam nagy figyelmet az állatnak. Figyelek - leginkább az egyszerű menüből a kávét kortyolgatva - arra, mi is a Shiennel asztalai. Tehát nincs semmi vallásos kötődés, maximum az istennőjük jószívűsége mutatkozik meg, mert ezek szerint közétkeztetés zajlik ott, de az adományoknak örülnek. - Hogyan állapítják meg az arányokat? Mármint, nem volt soha gond belőle, hogy valaki kevesellte volna a vitt ragu mennyiségét vagy éppen Ön a cserébe kapott pite mennyiségét? Vagy ha a vitt ragu ehetetlenül rossz? Ne vegye magára, biztosan kiválóan készíti, csak az elv miatt kérdezem. Ha én vinnék ragut vagy bármit, még ha csak perdai hozzávalókat használnék, nos, nem csak ember mivoltom miatt nem lenne őszinte a mosolyuk. - Mielőtt megsértődik Roda, hogy pocsék szakácsnak könyvelem el a ragujával együtt, némi öniróniával és önkritikával élve bevallom, hogy én jobban esélyes lennék az ehetetlen étel elkészítője címre. Saskiával ugyan főztünk már egy egészen jól sikerült ételt - hála Saskiának -, ami azért nem egészen úgy nézett ki, ahogy a recepten meg volt írva - hála nekem -, de egyetlen alkalom miatt nem leszek elbizakodott. Igazából még túl bizakodó sem, hogy megismételhető a csoda, de Saskia nagyon lelkes az új konyha miatt is, úgyhogy nem hirdetem fennen otthon az aggályaimat, nem akarom letörni a lelkesedését. - A teste hozzászokik. Mint mikor gyakran és egyre többet van kint a hidegben, idővel hozzászokik ahhoz is és amit korában hidegnek érzett, az már éppen csak hűvös most. - Hajtom le a magam kávéját, s elmosolyodom aztán az utolsó kérdésen. - Bizonyos tekintetben a fél Dominium az, és ez alól a kancellárok java sem mentesül. Tudnék nélküle élni, ha kell, és ezt ha kérhetem, ne hangoztassa a feleségem előtt. Egyébként meg szeretem az ízét. Főleg ennek a fajtának. - Kapva kapok az alkalmon, hogy Roda érdeklődést mutat a kávé iránt és a másik dobozból a jobb minőségűt adom oda neki, aminél talán jobban érti majd a rajongásomat. A togita tej dologra bólintok, nem árulván el, hogy én a világért sem rontanám el a kávémat bármivel, de sokakat hallottam dicsérni. Egyszer Katja beszélgetését is elkaptam erről, ő jobban lelkesedik mindenért, ami perdai, biztosan nem véletlenül lett felderítő egészen a sérüléséig és az ekkor tőlem kapott visszautasíthatatlan ajánlatomig. - Egy-egy pohár alkalmankénti elfogyasztásától nem kell tartania. - Nyugtatom meg, hogy ha a Városban jár, bátran igyon kávét, ha kér. Kicsi az esély rá, hogy ezért kezdene el járni a Városba aztán hetente, majd egyre gyakrabban. - Pilio? Megköszönöm, ha küld vagy hoz, ahogy Önnek kényelmesebb. Ez... egy tea? Vagy miként kell elkészíteni a főzetét? - Kérdezek még rá, habár érzésem szerint nem fogja helyettesíteni a kávét, annak a pörkölt finom karakterét, de talán üdítő változatosság lehet a teák között, melyekben az élvezeti értéket nem nagyon találtam meg. Inkább a társaságban a teához. Közben átadom a dobozt is, ami a kancellári ételt tartalmazza, és egész ügyesen megbirkózik most már a segítségem nélkül is a kinyitásával az eloraki gyógyítónő. Némi büszkeséget érzek a szavai miatt, na igen, ezt csinálja utánunk egy perdai vagy maguk az istenségeik, hogy napfény és föld nélkül növesztenek növényeket! Örömöm viszont korai, Rodában megint az igazságérzete kerül felszínre és szinte megró, amiért nem jut ilyen mindenkinek. - Mert helyigényes, nagyon, és nem terem annyi, hogy jusson mindenkinek. A Perdával új lehetőségek nyíltak meg, de a termés mennyisége még mindig nem elégséges és az időjárás is nagyon befolyásolja. Mindent pedig nem ehetünk, ami perdai, még cladacfa-lekvárral sem. - Elegánsan átlépek afelett, hogy önzőnek és igazságtalannak nevezett engem is. Amúgy igaza van, mert sorsolhatnánk is, éppen ki eszik "rendes" ételt, vagy más demokratikus módszer, de hát nem élünk demokráciában. A következő kérdéseinél eleinte még azt hiszem a genetika érdekli, hogy mire vagyunk képesek, így bólintok is, hogy persze, minden további nélkül visszafordítható a folyamat. De utána a folytatásból megtudom, hogy miért kérdezi és mit értett félre Roda. - Ha a növény újra nagy lesz, kevesebb étel lenne belőle. Ellentmondásosnak hangzik, tudom. - Mosolyodom el, mert sejtésem szerint itt fog Roda értetlenkedő arcot vágni. - A növény lényege a tetején növő magok, azok mérete nem lett kisebb a kicsinyítéssel, csak a száré. Így nem azzal megy el sok idő, hogy hosszú szárat növeszt a növény és annak a végére megérnek a magok, hanem elég egy kicsi szár is. Hamarabb terem, hamarabb aratunk és lehetőség van rá, hogy egy újat ültessünk a helyére, mert az is meg tud még nőni, így egy évben kétszeri aratással számolunk. A magasra növő fajtánál csak nagyon kedvező időjárás esetén lehetséges ez. - Magyarázom meg Rodának, miért is lett a növény lekicsinyítve. Na meg mert az űrhajón végképp nincs arra hely, hogy az eredeti magasságával növesszük. - Babér. - Ismétlem meg a szót helyesen, hogy kisegítsem. - Sikerült kikelnie és megmaradnia? - Érdeklődöm még a válaszom előtt, habár úgy sejtem, hogy igen, különben jó lenne a régi búra is, Roda praktikusságát ismerve. - Tudunk adni, igen, nincs akadálya. De hogy a búra szükséges-e... Ennek nekem is utána kell kérdeznem. Úgy gondolom, Elorakban is megnőne, ha a Város mellett is megnő búra nélkül. De beszélek róla a Naphajúval, a növények párosulásait kutatja, a kölcsönhatásaikat egymásra. Valószínűleg ő tudni fogja, hogy esetleg mi mellé ültesse. De miért pont ez a gabona érdekli? A többiért nem adna egy tál ragut se? - Mosolyodom el ugratva a végén egy kicsit a perdai nőt, majd a sajátomból veszek egy falatot a számba, vegyesen merítve az evőeszközzel, nem egyenként elkülönítve az összetevőket, mint ahogy Roda tette.
*ha nem is vadul, de elégedetten mosolygok, amiért ő meg örül, hogy elfogadtam a kis dobozkát. Az égiek mindig okoznak meglepetést. Nem ajándékként fogom fel, csupán kölcsönös adományként amiért eljöttem ide vele és megmutattam az Emlékek barlangját. Másrészt sok segítséget is kaptam tőle a többi kancellárhoz, és nem utolsó sorban, róla is megtudtam néhány dolgot amiről eddig nem volt tudomásom. Az étel amit kaptam, talán az újdonság varázsa miatt, de ízlik, persze míg meg nem kóstolok egy másik ételt, aminek ugyanolyan az íze. De még mindig úgy gondolom, hogy nem olyan borzalmas, mint amilyennek mások mondják, de lehet, hogy hosszú időn keresztül, minden nap ilyet enni, már nem olyan jó szórakozás. Én nem fogok többet ilyet enni, megmaradhat érdekességnek, amit értékelek is. Édesszájúságom azonban kiütközik abban amit elárulok magamról, a lepényt is sel`veinnel szeretem, a mi „reggeli” kásánkat pedig lekvárral.* -Igen, az. *Bólintok rá és elhallgatom azt a megjegyzést, hogy az égiek fura neveket adnak a mi növényeinknek és állatainknak. Érdekes, mert a togitát a nevén emlegeti, a nogát azonban nem. * -Megesszük azt is, semmi nem vész kárba. A héja tökéletes lekvárnak, a gyümölcs húsát pedig frissen szeretjük. *Lassan falatozom, ízlelgetve az égi ételt, de még mindig nem fedezek fel különbséget az ízükben. Úgy tűnik ez így marad. Shiennel asztalaiban viszont nagyon sok féle étellel találkozhatnak az égiek és ehhez még csak meg sem kell erőltetniük magukat. Szednek egy kis gyümölcsöt vagy zöldséget, hoznak valamit amit lehet hasznosítani és kapnak egy tál ételt. Azonban aki nem visz semmit, de láthatóan rászorul, még annyit sem kell adnia. Callum Jenkins kérdésére elnézően mosolygok, még mindig nem érti, talán soha nem is fogja, bár annál értelmesebbnek hiszem. Az ő életük és elveik, a világról és társaikról alkotott képük egészen más, mint amit mi vallunk. Ezt elég nehéz levetkőzni egyetlen nap alatt.* -Te ne vigyél ragut, ha nem jól készíted. Ez becsület. Senki nem szólja meg a másikat azért, ha szerinte kevesebbet visz, mint amennyit megeszik, és senki nem eszik többet annál, mint amennyit vitt. Ha valaki nem tud főzni, visz zöldséget és gyümölcsöt, húst, vagy prodiát, de vihet bármit, amit el lehet cserélni a piacon. *Nem vettem magamra, amit a rosszul elkészített raguról mondott, értettem mire akar kilyukadni. Mindazonáltal mulattat az öniróniája, és a szóválasztása is. Nem lenne őszinte a mosolyuk. Ez tetszik. Az már kevésbé, amit a kávéról mond, és a példa sem túl jó, szerintem.* -De az jó, ha a hideghez hozzászokom, ha a kávéhoz, az nem jó, mert csak többet és többet kívánnék és nem használna úgy, mint az elején. *Nem véletlenül kérdezem azt, amit. Rabjává válni valaminek nem jó, de Callum Jenkinsen nem látok változást, nem látom, hogy ez rossz lenne neki. Érdekes, nagyon érdekes, és meglepő is az amit a Dwa`woruun élőkről mond.* -Nahát! *Enyhén megemelkednek a szemöldökeim, majd hamiskásan vagy inkább cinkosan megrándul az ajkam.* -Ha jól gondolom, ő nincs elragadtatva a kávédtól. Helyes. *Bólintok rá, és nem ígérem meg, hogy nem beszélek minderről az asszonyának. A mosoly pont ezért ott is marad az arcomon, nem mintha ez akkora fegyver lenne a kancellár ellen, hogy érdemes lenne felhasználni és esetleg magamra haragítani, de senkinek nem ártott még a bizonytalanság, ami könnyed tréfán alapul. Kapok másik kávét, és az tényleg másik kávé, érezhető az ízén, a selymességén, de nem csak ez ülteti el a gondolatot a fejemben arról, hogy az égiek egyáltalán nem egyenlők. A bátorítására röviden felnevetek és újra belekortyolok a jó kávéba, de határozottan azt érzem, hogy jólesne bele egy kis togita tej, ha már megemlítette és biztosan ki fogom próbálni, amikor legközelebb ellátogatok a városukba. Nem kerülhetem el, de még mindig jobb, mint felrepülni a rázkódó hajóval a Dwa`woruura. * -Tea igen. Ahogy más teát, ahogyan a gyógyteákat is elkészítem. Le kell forrázni vízzel és kicsit állni hagyni, míg ihatóra nem hűl. Kellemes íze van, nem édes de nem is keserű. Inkább olyan, mint a….az éretlen gyümölcs. Biztosan ízleni fog. *Jelentem ki határozottan, bár annyira nem vagyok biztos semmiben sem Callum Jenkinsszel szemben. A jó kávéhoz, jó ételt is kapok, melynek ládikájával már könnyebben boldogulok, abban reménykedve, hogy azt is felajánlja, hogy vigyem magammal. Legfeljebb hagyok benne egy kevés ételt és kénytelen lesz. Azonban szóvá kell tennem, hogy nem igazságosak egymással, ha nem mindenki kapja ugyanazt. Nálunk perdaiaknál ez elképzelhetetlen lenne. Az a picike növény ami régen nagy volt, abból is kevés van. Mi lenne ha mindenki ébren lenne? * -Miért ne ehetnétek? Nekünk is jó. S ha nektek még így is kevés, mi lesz ha felébrednek azok akik most alszanak? Sokan vannak. *Nem minden hátsó szándék nélkül kérdezem ezt, és érdeklődésem akkor válik fontossá, amikor elmeséli, miért nem lehet újra nagy a növény. Érdekes, hogy akkor még kevesebb lenne belőle, ezt nem nagyon értem és minden bizonnyal látszik is értetlenkedésem az arcomon, mert Callum Jenkins magyarázattal is szolgál. * -Ó, így már értem. *Elgondolkodtató, és most először jut eszembe az égiek tudománya, mint a Perdán hasznosítható tudás. Épp ezért érdekel a kicsi növény.* -Igen, bájos kis növény, gyorsan nő. *S úgy gondolom, hogy mindennek kell olyan különleges búra, mint amiben a babért kaptam, aminek a nevére sem emlékszem jól, de életben van és tényleg sokat nőtt azóta. A búra még mindig rajta van, de lassan kinövi. * -A babér nem nő meg búra nélkül a város mellett? *Ezt érdekesnek és érthetetlennek találom egyszerre. Van amihez kell búra és van amihez nem?* -Ezt említetted, azért. *Halk nevetéssel értékelem a humorát, amivel a ragumra utalt és a perdaiak lelkes csereberéjére.* -A többit sem ismerem, nem tudom érnek-e annyit. Nagyon különleges a ragum. *Bizonygatom mosolyogva, minden szerénység nélkül, elvégre más is dicsérte már, hát legalább ebben jó vagyok. * -Talán én is megkérdezhetem őt, ha a városotokban járok. Ő ott él? Arra is tudna választ adni, hogy a rotchi-t lehet-e kicsinyíteni? Akkor mi is kétszer arathatnánk? Elég hosszú a meleg időszak, lehetséges lenne? *Ezen elgondolkodom, s míg Callum Jenkins válaszol, addig tovább falatozom az ételből, vigyázva arra, hogy korábbi terveimnek megfelelően, maradjon is belőle. Azt is észreveszem, hogy a kancellár egyszerre több félét is a szájába tesz. Nos, ő már ismeri mindennek íz ízét, nem kell külön kóstolnia.*
- Áh, így már értem. - Aprót biccentek arra, hogy miként használják fel a cladac-fa gyümölcsét, gyakorlatilag minden porcikáját. Hagyom aztán kóstolgatni, mígnem megjegyzi, hogy érti, közülünk miért keresik fel sokan a Shiennel asztalai nevű helyet, melyről érdeklődni kezdek, miféle hely az, és miként fizetnek ott az ételért. Legalább olyan kaotikus és nehezen megítélhető az árazás, mintha a piacukon akarnék valamit venni. Miért is számítottam másra odabent, mint idekint? A kulcsszó Roda szavaiban van: becsület. Mi eleve gyanakvó fajta vagyunk, ha önzetlenséggel találkozunk vadidegentől, de néha még ismerőstől is. A becsület sem mindenki sajátja, és igen, el kell ismernem, hogy nekem sem az. Ha rajtam múlva, például McGrover éhen halna, még ha a Perda összes kincsét is hozná oda egy tál alga-ételért. Ilyenfajta viselkedés Roda szavaiból ítélve nem elképzelhető a perdaiaknál. Még azt sem teszik szóvá, ha szerintük valaki kevesebbet vitt az ételért, mint amennyit az ér. - És nem... kínos? - Nem tudom, hogy a fordító miként birkózik meg ezzel a kifejezéssel és a perdaiak miként értelmezik, de kíváncsi vagyok. Talán mert kancellár vagyok, és mint ilyen, nyilván én is kerülöm az olyan helyzeteket, ami kínos vagy nevetséges lenne. Valahogy nem összeegyeztethető a ranggal és azzal, amit képvisel, vagy a félelemkeltő hatásával, amit ki akarunk vele váltani. Mert a rendszerünk inkább a megfélemlítésen alapul, semmint a szerethető, esendő uralkodók követésén. Machiavelli ide is elkísért minket... - Én mit vihetnék, ha szeretnék ott enni? Mert attól tartok, a mi zöldségeink, gyümölcseink kevésbé vonzóak az Önök számára, nem mindenki meri megkóstolni olyan bátran, mint Ön. Kiváltképp egy kancellártól. - Szerintem nem egy perdaiban megfordulna, hogy meg akarjuk mérgezni. Egyébként hatékony módszer, de inkább csak egy-egy alkalomra tartogatva, tömegével használva túl feltűnő. - Nos, tarthat némi szünetet, a teste visszaáll a normális állapotra és utána újra olyan hatást érhet el a kávéval, mint amilyent szeretne. Vagy nem tart szünetet és csak issza az íze kedvéért. - Mosolyodom el, mert szó mi szó, nekem ízlik is, azért is iszom olyan gyakran. A hatása meglehet már csak placebo-szerű, megszoktam teljesen. - Az illatát szereti. És néha egy-egy kekszét belemeríti. - Mosolygok újra, mikor Saskia és a kávé kapcsolata kerül szóba, mint ahogy mindig lesz valami kedves fény a szemeimben, mikor a feleségemre gondolok. Legalább olyankor fel lehet bennem fedezni valami kedveset is. A mosoly viszont annak is szól, hogy Roda nem felel a kérésemre, de hát én ezt úgy veszem, hogy teljesíteni fogja, mint ahogy ő biztosra vezsi, megkapja a másik ételdobozt is. Egyébként sem gondolom, hogy a kávézási ártalmas szokásaimról csevegne Saskiával, ha találkoznának, még ha biztos is vagyok benne, hogy a feleségem örülne, hogy végre valaki egyetért vele. Viszont felkelti az érdeklődésemet a perdai élénkítő főzet, amiről sajna kiderül, hogy tea, ezen a ponton egy pillanatra látható is rajtam némi kedveszegettség. Hát abban sem lesz akkor a pörkölés aromája... - Ü-hüm. - Bólintok, némileg határozatlanul arra, amikor éretlen gyümölcshöz hasonlítja. Nem mintha kóstoltam volna olyant már, de nem hangzik biztatóan. Nem véletlenül kell azoknak megérnie. De most már visszakozni úgy sem lehet - vagy nem elegáns -, nem mondom le a kért mintacsomagot. Hátha kiderül, kedvelem az éretlen gyümölcs ízét... bármit is jelentsen ez. - Saskia is ihatja? Várandósan vagy... a baba mellett? - Olyan nincs, hogy én egyedül teázzak, ahhoz kell nekem a társaság ellentétben a kávéval, ami magányosan fogyasztva is kiváló. Mondjuk Roda válaszától függetlenül egy sor tesztnek vetem majd alá, hogy lássam, miből is áll és milyen várható hatása lesz a főzetnek és akkor újra mérlegelem majd, megmutassam-e a tea-rajongó feleségemnek vagy majd ha megszületett a pici. Vagy ha már nem szoptat, már ha lesz egyáltalán tej, már ha lesz egyáltalán élő gyermek, akinek adhatja... Félreseprem a negatív gondolatokat. - Az Önök gabonanövényei számunkra puffasztóak és gyakran hasfájással járnak. Csak mértékkel ehetőek. A másik kérdésére pedig a válasz egyszerű: ezért sem ébresztettük fel még a többi Alvót. - Persze más feltételeknek is teljesülniük kell, de valóban nem elhanyagolható szempont az élelmezés. A CQL nyújtotta energia előállítása az Alvó-kapszulák számára még mindig egyszerűbb. - De, megnő a babér. Ha kinövi a búráját, Önnek sem kell többet ahhoz használnia, de ne ültesse ki a növényt a háza mellé. Inkább egy nagy cserépbe tegye és úgy tegye ki. A téli hideget, havat nem tűri a növény, így be kell vinnie olyan helyre, ahol fagypont felett van állandóan a hőmérséklet. - Magyarázom Rodának, mert erre az információra következő télen szüksége lesz már. - A gabonákhoz nem kell búra. Nem élik meg a telet, előbb learatjuk őket és újat vetünk helyettük, ami tavaszra bújik ki a földből. Addig a föld melegen tartja. - Igyekszem felelni a kérdéseire, mikor a növényeinkről érdeklődik és a technológiánkról, amivel a növény egyes tulajdonságait módosítgatjuk. Azon viszont halkan felnevetek két falat között, hogy mérsékelt szerénység nélkül jelenti ki, milyen jó ragukat készít. Van, amikor nagyon is helyénvaló a határozott önbizalom, és ez egy ilyen helyzet, jól áll Rodának. - A hozzávalóktól különleges vagy a készítés módjától? - Kérdezek vissza mosolyogva, mielőtt Jasmine-ra terelődne a szó. - Ott él, vagy néha a kutatóállomások egyikén. Éppen hova szólítja a munkája. - Azt most elhallgatom, hogy Jasmine jár gyakran Elorakba is, legyen valami munkája Rodának is, na meg nem döntöttem még el, kívánatos-e egy ilyen találkozó közte és Jasmine között, hiszen mindketten őriznek egy ellenállóhoz kötődő titkot. Ráadásul korábban úgy tűnt, ugyanahhoz az ellenállóhoz vagy ellenállókhoz. Nem tudom, mennyire veszélyes információ ez, ki kellene előbb derítenem. - Inkább egy növénygenetikus kell Önnek. - Hallom, hogy a fordító szünetet tart, csak a növényt tudta fordítani. - Mindegy, ha a Városban jár és megüzeni előre, egy találkozót tudok Önnek megoldani. Szerintem megoldható lenne, de évekbe telne, mire kikísérletezzük. Gyakran kevés amit learatnak? - Dobom vissza a kérdést. Lenne néha éhínség a perdaiaknál is? Ez érdekesen hangzik és akár valami módon kapóra is jöhet nekünk...
*Míg kóstolgatom a kapott ételt, a mi gyümölcseink kerülnek szóba, elmesélem hát, hogy szinte mindenből minden t hasznosítani tudunk, hacsak lehetséges. Nem csak a cladac-fa gyümölcsével járunk így el, hanem sok mással is. A hozzánk érkezők, akik a terményeinkről érdeklődnek és tanácsot kérnek, minden bizonnyal sok mindent tudnának mesélni, de úgy tűnik Callum Jenkinshez nem jutottak el ezek a hírek. Talán csak ők nem tartották fontosnak, vagy egy égi kancellár nem foglalkozik ilyenekkel, de most, hogy van rá ideje, érdeklődik. Úgy látom a Shiennel asztalainak rendszere meglepi őt, bár nem tudom pontosan melyik része és az ezzel kapcsolatos gondolatait sem látom a tekintetében. Az óvatos kérdése viszont engem döbbent meg és először nem is értem. Kínos? Mi lenne kínos? Mi az ami szerinte kellemetlen lehet, ami neki lehetne az, ha úgy járna el a Shiennel asztalaiban, ahogyan az szokás? * -Nem, nem hiszem, hogy az lenne. Nem várhatunk el senkitől sem többet vagy jobbat, mint amennyire képes. *Azt hiszem jól válaszoltam, már ha jól értettem a kérdés lényegét. Arra sem tudok magabiztosan és határozottan válaszolni, amit az ő csere ételéről kérdez. Nem tudom mit szólnának az elorakiak, ha Callum Jenkins bevonulna a Shiennel asztalaiba és ételt kérne valamiért cserébe. Azt sem, hogyan fogadnák őt, de igazán azt sem tudom elképzelni, hogy csak úgy, valamely felsőbb vezető nélkül benézne oda. Egy kicsit zavarban vagyok, mert nem tudom mit válaszoljak, ezért próbálok valamit kitalálni, hogy ne maradjon válasz nélkül. Nem palástolom határozatlanságomat és nem akarok időt nyerni holmi felesleges tevékenységgel, felvállalom, hogy keresnem kell a szavakat.* *-Szeretnél ott enni? Kérdezem először, hogy tudja, elsősorban mi az ami meglepett a kérdésében.* -Megpróbálhatod, nincs vesztenivalód, legfeljebb nem fogadják el. De igazán nem tudom, hogyan viszonyulnak az égi dolgokhoz az Elorakban élők. Elég vegyesek az irántatok való érzelmeik, és nem tudom miért kellene bátornak lennie annak, aki megkóstolja az ételeiteket. A kíváncsiságon múlik, nem a bátorságon, vagy adnál rá okot? Érdeklődöm mosolyogva, jóllehet én pontosan tudom, hogy nincs félnivalóm Callum Jenkinsszel szemben, de talán ezt az elorakiak nem mondhatnák el magukról. Talán. Azokkal szemben aki gyakran járnak a városunkba, már megbarátkoztak, és nekik nincs is gondjuk Shiennel asztalaiban ahogy hallottam. * -Talán ha viszel húst. Azt biztosan szívesen veszik, de ha valóban forgatod a fejedben ezt a gondolatot, akkor engedj meg egy tanácsot. Ne vigyél sokat. Azt nem veszik jó néven. Elég annyi, amennyiből kijön két-háromtálnyi étel. Ha esetleg úgy gondolta beállít egy egész erratorral, ne tegye. Az étel annyira nem, de a kávé leköti a figyelmemet és hozzátesz valamennyit a kíváncsiságomhoz. Főleg miután kiderül, hozzá lehet szokni és akkor már nem is használ. Ha Callum Jenkins olyan sokat iszik, mint amennyit bevallott, akkor ő sem a hatásáért issza, gondolom.* -Szóval te is csak az íze kedvéért iszod. *Jegyzem meg anélkül, hogy a hangomban benne lenne, válaszra várok. A kancellár asszonyának szokását hallva önkéntelenül is beleszagolok a kávéba jóllehet az illatos gőze eddig sem kerülte el az orromat. Röpke mosoly jelzi, hogy egyetértek vele, valóban kellemes illata van, viszont nekem nincs kekszem amit a kávéba márthatnék, ezt nem most fogom kipróbálni. Persze megtehetném, hogy azt az ízetlen valamit mártsam bele, kikísérletezve, hogy vajon mennyire veszik át egymás ízét, de ehhez most nincs kedvem és kétlem, hogy a kancellár örülne neki. Vagy épp ellenkezőleg, borzasztóan rossz lenne és ez derültséget váltana ki belőle amint meglátja a fintorgó arcomat. Maradok annál amit ő ajánl, abból rossz nem lehet. Ettől még ajánlhatom én a kávé helyett a mi pilionkat, s az azt érintő kérdés mindjárt bennem is felvet egyet.* -Miért ne ihatná? Eddig nem panaszkodott senki, hogy baja lett tőle vagy a babájának. A kávét nem ihatják azok akik gyermeket várnak vagy táplálnak? *Nagyon sok Deloris fordulón át figyelték meg a gyógyítók, s én már csak hallottam erről és tanultam meg Dann Tierrantól, hogy sok minden amit megeszünk hatással lehet a gyermekre. De csak a születése után látták és a piliora nem volt igaz. Néhány gondolat felvetődik bennem ezzel kapcsolatban, de nem hozom szóba egyelőre, előbb szeretném kipróbálni. Természetesen még az is lehet, hogy Callum Jenkins válasza segíteni fog és nem is kell rákérdeznem. Az étel, a másik étel kóstolása közben rájövök, hogy nagyon más ez és amit az imént kóstoltam. Az égiek egymással sem igazságosak, de ez nem azért van így, mert kevés lenne az étel. * -Valóban? Nem gondoltam volna, hogy betegek lesztek tőle. Remélem én nem leszek beteg ettől. *Egy pillanatra emelem meg felé a dobozomat, amiben a jobb étel van. A világért sem vádolnám meg azzal, hogy szándékosan olyasmit hozott amitől megbetegedhetnék, de sosem lehet tudni. Nem tudok arról, hogy népem bármely tagja evett volna az égi ételekből, tehát én vagyok az első. Ha az égiek nem bírják egyes gabonáinkat, előfordulhat, hogy hasonló problémáink lennének az ő néhány ételüktől. A megjegyzésem azonban sokkal könnyedebb, mint amikor a kávéhoz való hozzászokásról beszéltem. Azt viszont megtudom, hogy nincs annyi élelem, hogy a többi alvót felébresszék. Tehát ha nem is lesz elég élelem, ők addig aludni fognak, míg valaki meg nem hal és átveheti a helyét? Ha azonban mindet fel akarják ébreszteni, mekkora területre lehet szükségük még a mi földjeinkből? Ezt talán majd egy másik kancellártól kérdezem meg, Callum Jenkins gyógyító s mint ahogyan én nem értek a föld megműveléséhez, úgy gondolom ő sem. * -Ó, akkor már nem kell rá. Azon gondolkodtam mit csináljak, ha a búra alá szorul, mert olyan nagy lesz, de akkor meg van a válasz a kérdésemre. *Elégedetten elmosolyodom s veszek még egy falatot az ételből, most épp egy más fajtát, más színűt, más állagút. * -Igen, igazad van. A gabona nem éri meg a hideg időszakot. *Bólintok rá, jóllehet egyértelmű volt, de valahogy kiment a fejemből ez a megoldás. A babér viszont még csak most kezdett el nőni, remélhetőleg hosszú élete lesz. Jobban érdekel az ő gabonájuk, már csak azért, mert kicsi és gyorsan nő, és kétszer is arathatnak egyetlen időszak alatt. Bár elég hosszú a meleg időszakunk, a rotchi és a garotchi a többi gabona lassan nő és mire megérnek a magok, már nincs idő egy újabb vetésre. Véletlen talán, hogy épp ezt említette, de nekem eszembe nem jutott volna erre rákérdezni. Csak azért tettem, mert ő szóba hozta.* -Nem tudom, talán mindkettő. Anyámtól tanultam. *Az egyetlen dolog amit a hosszú tanulásom alatt tőle kaphattam. Minden percének örültem, mert vele lehettem, mert a családommal tölthettem azt az időt. Szeretem Dann Tierrant, sokat tanultam tőle, de nm pótolhatta a családomat. Egyetlen oka van annak, hogy most olyan nagyon érdekel az égiek tudása, mégpedig a gabona miatt. Elgondolkodtató. De sem Callum Jenkins, elmondása alapján pedig Naphajú sem tudna érdemben segíteni, hanem valaki más, akinek a megnevezését a fordító szerkezet sem képes tolmácsolni, én azonban nem veszem észre, hogy kimaradt egy szó. * -Jól van, legyen úgy. Értesítelek ha hozzátok szándékozom menni. *Ez később még jól jöhet. Ha számítanak rám, és okom is van miért felkeresni az ég várost. Nem lesz feltűnő vagy gyanús, hogy hirtelen megnőtt az érdeklődésem. * -Nem, éppen elegendő, de néha előfordul, hogy nagyobb a szárazság és tönkremegy a termés. Olyankor jó lenne még egy vetés, hogy elegendő legyen télire. *Jóllehet mindig van egy kis tartalék, a perdaiak nem éheznek, csak kevesebbet esznek, hogy mindenkinek jusson. Természetesen a következő Deloris fordulóban is kimaradna egy egész termés, azt már megéreznénk. Volt is ilyen nagyon sok Delorisszal ezelőtt. Még nem is éltem akkor és Dann Tierran is kisgyerek volt még. Az étel lassan fogyóban van de szeretnék megtartani belőle valamennyit, hogy megkóstoltassam Rotemshellel, vagy Tywinnával, más és más okból persze. Be is csukom a dobozt és iszom még egy kis kávét.* -Ennek mikor érezhető majd a hatása? *Érdeklődöm még, mielőtt szedelőzködni kezdenék, természetesen a dobozokkal együtt. Még nem érzem, hogy frissebb és élénkebb lennék, mint korábban. Bata annál inkább. Egy pillanatra odafordítom a fejem felé és látom, hogy már nagyon türelmetlen. Mint aki épp felállna, de aztán visszazöttyen, lábának ujjaival pedig unottan a földet túrja. Odébb pöcköl egy apró kavicsot, majd leejti a fejét a földre és nagyot fúj, melynek hatására a száraz, finom por apró felleggé alakul. A doboz becsukása – becsukni könnyebb, mint kinyitni – és a másik hozzáadása elég egyértelmű jele annak, hogy indulni készülök, de legalábbis felállni. * -Maradt még ebből az ételből Elvinném megkóstoltatni mással is ha megengeded. *Úgy érzem költői kérdés, úgy is rábólint. A kávét megittam, abból nem tudok kóstolót vinni. Megvárom, hogy rábólintson és jelét adja annak, hogy elfogadta a néma jelzésemet, miszerint véget vetnék az együtt étkezésnek és a találkozónak egyaránt. Felállok és elpakolok mindent, kicsit megharcolva az izgága bogával. * -Nagyon örültem a találkozónak, úgy érzem mindkettőnknek hasznos volt, de nem tartanálak fel tovább. Remélem a fürdő is jólesett. *Míg pakolok, aziránt érdeklődöm, ő hogyan érezte magát és remélem kedvezően szól majd. Végül a testőrei felé biccentek, de Callum Jenkinst a végére hagyom, mert hozzá hosszabban szólnék. Fejet hajtok, jóllehet nem úgy ahogyan talán előtte hajbókolnak az égiek, de tiszteletteljes ahhoz képest, hogy égi. Egy kicsit talán jobban, hiszen úgy érzem ő nem ellenség, nem olyan, mint mások. Még mindig van egy kis apróság ami zavar, mert nem tudom megfejteni, amit felőle érzek, de ha hazaérek és nyugodtan átgondolom a beszélgetésünket, minden bizonnyal rájövök, vagy Rotemshel segít benne. Ő mindig másképp látja a dolgokat, mint én és rámutat olyanokra, melyeket addig nem láttam. * -Shiennel mutasson utat neked Callum Jenkins kancellár! Remélem hamarosan újra találkozunk, öröm volt veled beszélgetni. *Mosolyom bizonyítja, hogy szavaim őszinték és tényleg várom már a következő találkozásunkat legyen az megszervezett vagy véletlen, érdekel mi hogyan változik meg benne, míg távol van. A fogalmazás sem véletlen, nagyon remélem, hogy Shiennel olyan útra tereli majd a kancellárt, ami a perdaiaknak is tetszeni fog. Végül nem marad más hátra, mint hazatérni, és Bata is érzi ezt, türelmetlenül toporog. Csak akkor hagyja abba amikor a nyeregbe ülök. Még egy utolsót biccentek a kancellár felé, aztán megfordítom Batát és szabadjára engedem. Minden eddig elfojtott energiáját az indulásba öli, nagyot ugrik. Láthatóan még a estőröket is képes lett volna átugrani, ha előtte állnak, lendületétől felporzik a talaj és néhány lehullott levelet is magával ragad. *
//Köszönöm a játékot, nagyon élveztem és nagyon várom a következőt! Addig kitalálom mivel hozzam rád a frászt! //
Egy apró biccentéssel veszem tudomásul a válaszát és a tényt, hogy a perdaiak egymással jelentősen empatikusabbak nálunk. Nekem elég kilépni a nyolcadik gyűrűszinten a lakosztályomból, hogy intrikába fussak, pedig az nem is egy sűrűn lakott gyűrűszint. Ha nálunk is így szerveződne a fizetés, szerintem mindenki azt nézné, mennyit és mit visz a másik és a hibát biztosan megtalálnák benne. Roda visszakérdezésére viszont finoman elmosolyodom a rám gyakran jellemző féloldalas mosollyal. - Előbb vagy utóbb Saskiának eszébe fog jutni. - Csodálom, hogy még nem, de másnem a mit viszünk dolgot rá tudom bízni. Azért... furcsa megélni, hogy találkozunk egy másik civilizációval és a tudásomat nehezen tudnám úgy hasznosítani, hogy kapjak érte egy tál ételt. Hiába vagyok orvos, a mi módszereink annyira távol állnak tőlük... - Nem, nem adnék rá okot. - Felelek csak ennyivel, kis mosollyal ismét, s egyszerre gondolok arra, mennyire egyszerűen lehetne őket megmérgezni és arra is, hogy a hírem nem terjedt el eléggé a perdaiak között, nem tud Roda a Halálcsókról. Meglehetősen trehány munkát végez az Ellenállás, de hát ők tudják, az én dolgom könnyebb így. - Nem sokat? Nocsak. Azt gondolnám, az nagylelkű dolog. De köszönöm a tanácsot. - Nem egészen értem, de végül arra jutok, hogy hátha nem tudnak mit kezdeni annyi emberi akármivel, amit adnék, és csak sajnálnák kidobni. Egyáltalán miként zajlik, ha ők kidobnak valamit, mert úgy tűnt, mindent felhasználnak? Talán tényleg ebben rejlik a kérdésre a megoldás is. Viszont ahogy beszélgetünk tovább és megélem, hogy egy perdaival együtt kávézgatok, felmerül az a téma is, hogy van-e a Perdán olyan növény, ami tudná helyettesíteni a kávét? A válasz igen is és nem is. Igen, mert van olyan főzet, ami élénkít. És nem, mert az inkább tea. Egy próbalehetőséget megszavazok azért neki, miután alaposan kielemeztettem, bár ugyanaz lesz a bajom, ami Saskia új teáinál is és amiért dühös voltam Jasmine édesanyjára is, mikor lilafüvet kevert a lánya teájába: csak a rövidtávú hatást ismerjük. Ezért is érdeklődöm meg, a perdaiak egyáltalán adják-e a teát a várandósoknak vagy olyanoknak, akik szoptatnak. - Csak egy kicsit ihatnak. Napi két ilyen pohár már okozhat korai szakaszban vetélést, később túl korán születhet a baba, kisebb súllyal is. - Magyarázom Rodának, de minthogy az aggódás jeleit nem látom rajta, arra is következtetek, hogy ő még nem tervez családot alapítani, ezzel nem okoztam akaratlanul is gondot számára. Pár pillanatra elgondolkodónak tűnt, de nem hosszan, és az is inkább mint aki tervez valamit. Én azért ha kapok is mintát az emlegetett teafűből, akkor is azért megvárom, hogy megszülessen Lily, mielőtt Saskiával megkóstolnánk. Mert az nem kérdés, hogy vele fogom. - Remélhetőleg nem lesz. Ha mégis kellemetlenséget érezne, jelezze kérem. Érdemes lesz jobban utánanéznünk, mi okozhatta, és felhívni az emberek figyelmét rá, hogy azzal ne kínálják Önöket. - Például a Shiennel asztalaiba se vigyenek olyan ételt, de a Városba látogató perdaiaknak is mást ajánljanak. Kivéve, ha ki akarnak szúrni velük, de hát ez már mentalitás-függő. Alapvetően nem cél, hogy gyomorbajt okozzunk náluk, hosszú távon nincs gyakorlati hasznunk belőle. Utána a gabonákról beszélünk tovább, meg az ajándékba kapott babérról, mely ezek szerint még életben van. Nem látom hazugság jeleit a perdai gyógyítónőn, na meg oka sincs hazudni, ráadásul egyébként is olyannak ismertem meg, aki kendőzetlenül megmondja a véleményét. Szokatlan egy kicsit ez nálunk, de alapvetően nem bánom. Azon elmosolyodom, hogy a ragu készítését az édesanyjától tanulta. Én is az enyémtől tanultam főzni, csak épp vegykonyhában, Helen Jenkins nélkül a Halálcsók sem létezhetne. Ez mondjuk nem olyan, amivel eldicsekszem Rodának, inkább figyelek a további válaszára, hogy mennyire van náluk éhínség. Az elmúlt bő három, inkább négy évben nem találkoztunk vele, de ez nem jelenti azt, hogy nincs is. - Meglátjuk, mit tehetünk, de ne számítson gyors megoldásra. Sok mindenhez nálunk is évek kellenek, így szükség lesz a perdaiak híres türelmére. - Mosolyodom el, de végülis egy próbát megérhet, hogy megvizsgáljuk e téren is a perdai gabonákat, s ki tudja, hogy vizsgálat közben még mit fedezünk fel, ami esetleg megoldja a mi problémánkat is vele. Ígérni nem ígérek semmit, egy orvos ilyent nem is tehet, hiszen sok tényezőn múlik a siker. - Nos... - Pillantok fel az ebédből és mikor Roda is lecsukja a dobozt, illendőségből én is így teszek, befejezve az étkezést. A kérdése megakaszt. Hogy mérik a perdaiak az időt? Egyes napszakoknak adtak nevet, de miként fogalmazzam meg azt, hogy fél óra, óra és érzi a kávé hatását? Elvileg. - Nemsokára. Ha mégsem, akkor Önökre nem hat. - Nem tudom, hány perdai merte megkóstolni eddig a Városban, így nem tudhatom, hogy vajon a koffein rájuk is hatással van-e? Mindenesetre úgy saccolom, hogy annyit csak nem ivott, hogy hazafelé menet leforduljon a bogájáról, vagy túlzottan gyorsan verjen a szíve. Kínos lenne kimagyarázni, hogy nem szándékosan öltem meg Elorak Első Gyógyítóját, kiváltképp, hogy Elorak danája tudja, hogy egyszer már elraboltam őt. - Persze, csak tessék! - Bólintok rá rögtön, hogy a maradékot elvinné. Hogy a doboz is megy vele, azon sem akadok fenn. Valamiben vinnie kell, másrészt nem fog érződni nálunk a hiánya. Ezzel egy időben magam is felállok, a kiürült kávés poharakat én rakom el. Hamar végzek, így hogy még a dobozokat sem nekem kell elrakni. Viszont nem hagyom itt a nőt, megvárom, míg végez. - Kifejezetten jól esett, köszönöm, de ez részben a társaságnak is köszönhető, nem csak a szép helynek, melyet örülök, hogy láthattam. - Úgy illik, hogy röviden méltassam a helyet és vendéglátót is, de nem esik nehezemre ennek eleget tenni. Valóban érdekes volt mind a kettő. Azt persze nem mondom, hogy gyakran fogok ide kirándulni, lehet évek fognak eltelni, mire újra itt leszek, de szerintem a barlangról a felvétel és a víz alatti felvételek is tetszeni fognak Saskiának, meg Naphajúnak is. Megmutatom neki, mikor ő jön át kávézni. - Minden jót, Roda! - Köszönök el én is tőle és figyelem távozását. Már önmagában a nyeregbe szállást, mely számára olyan könnyed és kecses, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne, de tapasztalatból tudom, hogy ez nincs így. Aprót feljebb is moccan a szemöldököm, amikor hirtelen ugrik meg a boga. A testőrség nem kap a fegyveréhez, nyilván tapasztaltak már ilyent az állattól, de nekem új. Két dolognak örülök momentán: az egyik, hogy nincs a bogán visszapillantó tükör, hogy lássa a reakciómat Roda, még ha az finom mimikabeli mozgás is volt. A másik, hogy én a sikló kényelmével mehetek haza. Ha szeretnek is olykor lezuhanni, akkor is, mégiscsak kancellárhoz illően nagyobb tarolást végeznék landoláskor, mintha egy bogáról nyekkennék le. Legalább a bukásunk is legyen grandiózus! - Indulhatunk. - Adom ki a parancsot a testőröknek és elindulunk vissza a siklóhoz. Az út túl rövid vele a Városig, hogy mindent átgondoljak, ami elhangzott, de arra a következtetésre már induláskor eljutok, hogy Elorak Első Gyógyítójára figyelni kell, mert akaratlanul is keresztbe tudhatja húzni a terveimet...
//Köszönöm én is a játékot, élveztem és hát szó szerint nem úsztam meg szárazon Hátha majd a következőt //
Addig kitalálom mivel hozzam rád a frászt! 
//
Hátha majd a következőt 
//
