*Az égieknek nagyobb szüksége lehet arra, hogy a tájakról képeket készítve, azokkal díszítsék otthonaikat. Meg tudom érteni, sokan nem is látták a természetet, a fákat, a bokrokat, virágokat, folyókat, a tengert és még sorolhatnám mi mindenről maradtak le, mert azon az égi hajón születtek. Csak azok emlékezhetnek, akik ott alszanak jeges álomba dermedve Callum Jenkins birodalmában, ahol asszonyának is időt akart nyerni. De legalább egy valaki biztosan van, aki megörökítheti a perdai természetet. * -Jasmine Benedict. *Próbálom kiejteni a nevét úgy ahogyan hallottam, de én is érzem mennyire idegenül cseng az én ajkaimról. Azért még érthető, és alig hallhatóan többször is elismétlem, hogy megjegyezzem. * -Valóban? Szép virág volt? Akkor illik rá a név. Gyakran adjátok a világotokból való virágok nevét a gyermekeiteknek? *Érdeklődve nézek fel rá, biztosan látszik, hogy ha ez valóban szokás náluk, akkor tetszik. * -Sajnálom, hogy örökre elpusztult a számotokra. Itt a Perdán nem találtatok hasonló virágot? Elnevezhetnétek, csak magatoknak. *Szavaimban benne van, mennyire nem tetszene ha minden perdai Jasmine-nak hívna egy olyan virágot, amit mi Emlékek őre emlékezete óta másképp hívunk, de az is érződik, hogy mindennek ellenére nem kívánok nekik rosszat. A felejtés olykor kínzó tud lenni, és nem felejthetik el, honnan jöttek, különben nem fogják tudni, hova tartanak. A Naphajú – Jasmine Benedict – hogy el ne felejtsem, még magamban is elismétlem a nevét, olyan képességgel rendelkezik, ami megkönnyíti majd a vele való megismerkedést, lesz rá indok és ezt maga Callum Jenkins szolgáltatta. Mindez elégedettséggel tölt el, az viszont megdöbbent, hogy náluk egészen más szokások vannak a párválasztásnál. Nem az egymás iránt érzett kölcsönös szerelem, megbecsülés és tisztelet a döntő. * -Ez egyszerre szomorú és felháborító. Te szerencsés vagy valóban. De, mi van azokkal akik nem olyan szerencsések, mint te? Milyen életük lehet? Nem gondoltál arra, hogy ezen változtass? Az égiek vezetője vagy, jóllehet csak az egyik, de minden bizonnyal hatással lehetnél a többiekre. Sokkal boldogabb nép lenne a tiétek. *Ezen is elgondolkodom, ahogy Rotemshelen is. Valahol egy apró ponton hasonlít a sorsunk Callum Jenkinsszel, én sem kerestem a szerelmet, de rám talált. Igaz, ez nálunk mindenkinél így van. Shiennel kegyes hozzánk. Nekem nem okoz lelkiismereti problémát, hogy bármire rákérdezzek és érdekel az égi nép minden szokása, sokkal nyíltabbak vagyunk mint ők, így azzal sem lenne problémám, ha felőlem érdeklődne. Azonban nem így tesz, a barlang történetére és elhelyezkedésére térünk át, mellyel valószínűleg fejtörést okozhatok a testőrének, azonban a fejét és arcát takaró fejfedő miatt ez nem látszik, s látszólag nem is figyel ránk. Nem is a barlang falait nézi ahogyan mi, a már kellően elég fény pászmáiban. * -Elhiszem, de maradjon csak meg neked Callum Jenkins. *Hárítom el mosolyogva ismét a világítós, mindent rögzítős szerkezetét azzal, hogy neki is szüksége lehet rá, már csak azért is, mert így nem kell rám hagyatkoznia. * -De, elvétve, azonban ennek a barlangnak sokkal jobbak az adottságai. A csarnokokban többnyire derengő fény van, így minden jól látható…és valahogy így alakult ki. *A választ igazán nem tudom, s könnyedén megvonom a vállam azon, hogy ez olyasmi, amire egyik perdai sem tudja a választ, csak tesszük ahogy a régiek, az öregek tették egykoron, s az ő őseik és az övéik. A törést az égiek érkezése okozta, mintha mindenki egyként gondolkodna erről. * -Nem tudom. Talán senki nem akarta, hogy őseink mellé kerüljetek, pedig akkor is a történelmünkhöz tartoztok, ha mi nem akarjuk. Csak idő kell hozzá, bár sokan úgy gondolták és remélték, hogy nem sokáig maradtok és talán még most is erre várnak. Vagy mindenki a másikra vár, hogy elkezdje, csak az a másik nem tudja miként ábrázoljon titeket. *Megértve a kérdése mögötti kíváncsiságot válaszolok neki, jóllehet én sem tudom igazán miért maradtak el a perdaiak azzal, hogy megörökítsék az égiek érkezését. Pedig számtalan történést feljegyezhetnének, kezdve azzal, hogy leromboltak egy szentélyt és Dana Liana halálát okozták. Ezzel még emléket is állíthatnának a Danának, de ez mindeddig elmaradt. * -Nem, dehogy. A húgom az én tökéletes ellentétem. Ő harcos…és nagyon nem kedvel titeket. *Derűsen rázom meg a fejem de anélkül állítom magammal szembe, hogy nem árulom el a képességeit, pedig pontosan az én ellentétem. Az utolsó mondatnál elmosolyodom és Callum Jenkinsre nézek újra megingatva a fejem. Nem hiába próbáltam minél inkább távol tartani az égiektől, de Aideen makacs és heves, ez a két tulajdonság pedig veszélyes. * -Én csak kicsit nem kedvellek titeket. *Teszem hozzá, mielőtt még rákérdezne a szavaim mögött megbújó nyilvánvalóra, noha véletlenül fogalmaztam ilyen szerencsétlenül, Callum Jenkins viszont igen éles eszű és minden bizonnyal rögtön le is csapott volna rá. Mosolyom elveszi a sértő élt és jócskán árnyal szavaimon. A barlang számomra mindig ugyanolyan volt, egyik-másik ittjártamkor soha nem vettem észre különbséget, hacsak az újabb festéseket nem számolom, de nagyon egyszerűen fogalmazva, csak egy barlang, számtalan járattal és csarnokkal, nem értem hogyan hasonlíthatna a Gyógyítók házához, mely egy a többihez képest nagyobb épület. A magyarázat éppúgy meglep, mint a kancellár érzése, és ez olyan érzés amit még a fordító szerkezete sem tud lefordítani. A hosszabb magyarázat fényt derít arra, milyen is a barlang és a Gyógyítók háza. Kissé ráncolom a homlokom, pedig érthető ha a kancellár gyógyító helyére gondolok, ahol minden annyira fehér volt és üres. Annak látszott. * -Rendetlennek? *Nem megbántva érzem magam, hanem zavarban, mert nem értem mi lehet rendetlen a Gyógyítók házában, de semmi nem jut eszembe. Végül azért csak megértem a lényeget, Callum Jenkins szavai rámutatnak, ha nem is szó szerint arra, amire gondol.* -Értem. Valóban egy kicsit különbözik a te Gyógyító házadtól. Szerencse, hogy a Perdán sehol nincs olyan hely, ami annyira fehér lenne és vakítóan világos. *Nekem is van véleményem, amit most sikerül mosolyogva megfogalmaznom és remélem én sem voltam bántó, jóllehet nekem túl ridegnek tűnik az egész Dwa`woruu, nem csak az a hely ahol a kancellár a munkájával foglalkozik. Aztán elmesélem, hol láthat még a barlangéhoz hasonló festéseket, melyek annyiban különböznek csak az itteniektől, hogy Isteneinket ábrázolják. Shiennel és Shaz`or sok helyen látható, nem csak a dana csarnokának vagy a bírák házának falain, hanem megjelennek szőtteseken is, melyek egyfajta házoltárként is szolgálnak. Erre azonban nem térek ki, különben is megérkezünk a nagy csarnokba és inkább a kancellár reakcióit figyelem csendben, mosolyogva. Tudom mit érez, a hely gyönyörű, sokszor jártam már itt, de mindig lenyűgöz a nagysága és a szépsége. Hasonlóképp éreztem én is, amikor először jártam itt, miután Elorakba költöztünk és azóta az egyik kedvenc helyem lett. * -Igen, tudom. *Elégedetten és büszkén ejtem ki a szavakat, mintha minden szépség kizárólag nekem lenne tulajdonítható. Azon viszont halkan felnevetek amit a festésről kérdez és elnézően rázom meg a fejem.* -Neeeem, dehogy. Egyébként a víz alatti világ sokkal színesebb semmint azt képekkel kellene szépíteni. *Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon az égiek meddig maradnak ilyenek? Ha örök időre letelepednek itt a Perdán, vajon egy idő után elmúlik az a vágyuk, hogy mindenről felvételt készítsenek? * -Csak neki szeretnéd megmutatni? Akkor lehet, de ha másnak is…nem szeretném ha néhány holddal később minden égi idejárna kirándulni. S ő hogy van? Talán beteg, hogy nem jöhetett? Örültem volna a társaságának, kedves asszony. *Nem titkolom, hogy kedvelem. Sokat megtudtam róla is, az ő kérésére, és Callum Jenkins múltjával összevetve úgy gondolom, tökéletesen kiegészítik egymást. Saskia Jenkins a kancellár jobbik fele.*
Biccentek Roda ismétlésére, ami egész jó, így első nekifutásra, s minthogy nem próbálja többször, nem is gondolom, hogy megjegyezni igyekszik s nem csak nyelvünket ízlelgetni. További kérdései inkább arra mutatnak rá, hogy a név hangzásából ő nem gondolt virágra, szép virágra pedig pláne nem, de a névválasztással egyetért Jasmine édesanyjával, jóllehet, Sonia Benedict legfeljebb csak remélte, hogy tényleg szép is lesz a lánya, még ha minden szülőnek a sajátja a legszebb. - Szép virág volt, igen. Illik hozzá. Főleg női nevekben gyakori a virágnév, férfiaknál ritkább. A Roda is jelent valamit? - Kérdezek rá, habár lehet nem tudják az eredetét, csak van. Mindenesetre a fordítóchip soha egy alkalommal sem sietett lefordítani a gyógyító nevét, de hát nem is állíthatjuk, hogy minden kifejezést ismernénk. Kíváncsi vagyok, esetemben ez látszik is, mert hangzásra meglehetősen kemény név. De előfordul, hogy a jelentést nem veszik figyelembe a szülők, csak az számít, hogy jól csengő név legyen, legalábbis nálunk ez gyakori jelenség, főleg, hogy a vezetéknévhez is kell passzolnia. Azon viszont igyekszem visszafogni mosolyomat, hogy Roda kvázi engedélyt ad, hogy egy perdai növényt így nevezhessünk el. Mintha szükségünk lenne engedélyre. - Nem tudunk hasonlóról. Akad, ami hasonló egy földi virághoz, mi perdai rózsának nevezzük ezért... Ez a ser-u-rong? Tengerparton nő és teát főznek piros-sárga szirmaiból. - Kicsit bizonytalanul nézek Rodára, mert a perdai megfelelőjét nem tudom jól a növénynek, egyelőre nekem elég a sok új, emberi nevet megtanulni, beazonosítani. De míg Roda azon mereng el, hogy mennyire nem lenne örvendetes névre kisajátítani perdai növényeket, nekem az jut eszembe, hogy vajon lehetne-e jázmint teremteni? Ha lenne hasonló perdai növény... Ez már nem az én asztalom, de majd megérdeklődöm egy növénygenetikustól. Hát nem mondom, hogy most lesz kész Jasmine közelgő születésnapjára, lehet lesz az még tíz év is, mire eljutunk oda, hogy megengedhetjük magunknak az efféle kísérletezgetést hobbiból, mert hiába volt gyógyhatású növény a jázmin, hatását szintetikus módon elő tudjuk állítani, ráadásul megsokszorozva erejét. Félreteszem a gondolatot későbbre, inkább elhárítom annak a lehetőségét, hogy én bogán közlekedjek rendszeresen és derülök kicsit azon, hogy milyen jellemzőjű bogát javasolna nekem Roda. Aztán ki tudja, lehet jól meglennék a lénnyel, ahogy Saskiával is remek az összhang, igaz, ő nem mindenkinek váltotta be a jellemzőihez kapcsolódó reményeit... Viszont sikerül megbotránkoztatnom a perdai gyógyítót házasodási szokásainkkal, ami némileg meg is lep. Azt hittem, ennek már Perda-szerte híre ment, másnem az Ellenállás terjeszti buzgón, hogy milyen sanyarú és igazságtalan élet jutott nekik, míg a kancellárok alatt éltek. Roda kérdései viszont megmosolyogtatnak és hagyom is, hogy ez a ravasz-fényű mosoly kiüljön az arcomra, szinte előre vetítve, hogy nem lesz a válaszom megnyugtató a számára. - Meglehet, de a boldogság nem szükséges a túléléshez. Számos olyan intézkedést kellett meghozni már a Földön is, indulás előtt, mely a túlélést szolgálta, minden egyéb másodrendű volt. Valamint ha gondolnék is változtatásra, egy lennék a hat ellenében. Nem tudom, hogy engem becsül-e túl vagy a többi kancellárt alá? - Fürkészem a nőt egy pillanatig, de lehet rám fogja hagyni az egészet és arra jut, hogy jó, hogy perdainak született. Egyéb szempontokból is egyet tudok ezzel érteni, amennyiben - és itt a lényeg - túléli a fajuk az emberek megjelenését az égitesten. A veszély valós, de nehéz észrevenni, főleg, mikor a saját életünk is lefoglal, s ez mindkettőnkre igaz. Nekem Saskiára is figyelnem kell és örömmel is teszem, és úgy látom, hogy mintha Roda is talált volna valakit magának, de nem kérdezek erre rá. Taktikai szempontból lehet érdekes lenne, de ehhez nem vagyok elég tájékozott a perdai szokásokban és mindent nem is foghatok rá erre. Előbb-utóbb úgy is híre lesz, vagy Roda maga említi majd. A barlangba lépve és ki-ki a maga világítását előszedve indulunk neki a járatoknak, ahol sokáig nem is kell menni, hogy megpillanthassam az első rajzokat a falakon. Érdeklődöm is, hogy máshol is van-e ehhez hasonló barlang, és a kapott válaszra biccentek, még ha az a válasz nagyon pontatlan is. Úgy tűnik, vannak kérdéseim, melyekre csak az Emlékek őrzője tudná a választ és a perdaiak jól elvannak így is a hagyományaikkal, a miértekre nem keresik a választ, nem kérdőjelezik meg, amit az eleik tettek. Azért kicsit irigylem is ezt az egyszerűbb életet. Legalábbis addig az volt, amíg mi emberek meg nem jelentünk s változást nem hoztunk mindenben náluk. Nem gondoltam volna, hogy a barlangrajzokban is. Arra számítottam, hogy mi is a falakon leszünk, kíváncsi voltam, milyen tulajdonságainkat emelik ki, mint általában az ilyen rajzokon szokás, érdekelt volna a lépték is, az elhelyezés, főleg az isteneikhez viszonyítva, de ehhez képest megdöbbent, hogy az általunk okozott változás olyan mértékű, hogy egy hagyományt tör meg. - Érdekes... - Tűnődöm el Roda szavain, inkább nem reagálva arra, hogy mennyire nem kellene reménykedniük a perdaiaknak ittlétünk ideiglenességében. - Kitörölnek minket a történelmükből, de ezzel kitörlik azokat is, akik miattunk haltak meg. Önökért. - Nem lehetek álszent, sokan meghaltak az emberek jóvoltából, kezdve a háborúval, ami perdai szemszögből nézve honvédő harc volt. Az emberek ezt mindig magasztos dolognak tekintették, de lehet ez a békés nép annyira nincs hozzászokva, hogy most nem tudják, mihez kezdjenek a helyzettel. - Ez az első lépés a vereségükhöz... - Teszem hozzá aztán halkan és tovább is lépek a járatban, hogy haladjunk a csarnok felé, amit Roda említett, és úgy váltok témát, mintha csak időjárásról beszélnénk, s kérdezek rá Roda húgára. Bizonyos szempontból jól kiismert már engem a gyógyító, mert mosolyogva éppen csak feljebb moccant a szemöldököm az utolsó jellemzőre, de ő már hozzá is tette a kiegészítését megelőzve a kérdésemet és ezzel csak szélesebbre húzta a mosolyomat. Valóban lecsaptam volna arra, amit mondott, s szavain kicsit sem bántódom meg. Viszonylag ritkán is sikerül megsértődnöm - szerintem -, másrészről Rodát elraboltam, akarata ellenére fogva tartottam, utálta a repülést is és azóta is többször kellett velem találkoznia, még ha nagyon nem is akart... ezek után ha csak kicsit nem kedveli az embereket, azt bóknak veszem, nem sértésnek. Eképp nem is visszavágásnak szánom, hogy a Gyógyítók házát e hellyel összehasonlítva rendetlennek vagyis inkább rendszertelennek nyilvánítom, legalábbis első benyomásra. Sikerül úgy kifejteni a szóválasztásomat - mely talán nem volt a legszerencsésebb -, hogy a sértődést elkerüljük, és Roda véleménye szép revans az enyémre, melyen én sem bántódom meg. Ennyi önkritikám van, na meg magamban örülök, hogy meg tudnám Rodát cáfolni, hogy de igenis van ilyen fehér és vakítóan világos hely a Perdán: a városi laboratóriumok! Hamarosan több időt is fogok ezekben eltölteni, de nem most, mert jelenleg elérjük a csarnokot, amiről mesélt és ez a hely, bár messze esik imádott makulátlanul tiszta laborjaimtól, az ismerősen rideg folyosóktól, mégis képes arra, hogy a szó elakadjon tőle. Van benne valami lenyűgöző, és nem csak az, hogy ilyent még nem láttam, még ehhez fogható hasonlót se, hanem az egész hely atmoszférája különleges. Egy szóba tudom összefoglalni a hatást, s Roda válasza rá mosolyt csal az arcomra. Ritkán látni és hallani őt ilyen büszkének, s lassan-lassan értem, miért kellett pont ehhez a barlanghoz eljönnünk, miért nem volt jó egy közelebbi. - Színesebb? - Kérdőn pillantok felé, majd a víz irányába, de abban jelenleg tükröződik a barlang fala a festményekkel együtt, ebből a szemszögből nézve, így e pillantásból nem tudom meg, miként lehetne még ennél is színesebb? - Esetleg még Jasmine-nak. De a kirándulástól nem kell tartania. - Efelől könnyedén biztosítom őt. Az emberek örülnek, ha Elorakig eljutnak, oda is kísérettel. Ennyire északra merészkedni már nagyobb katonai figyelmet is igényelne, csak úgy siklót sem lehet akárkinek kölcsönözni, főleg ha csak turistáskodna. És minthogy Eloraktól ennyire északra van, a tudományos expedíciók is ritkák a nagy kockázat miatt. Aggodalmát mindenesetre értem: nem örülne, ha az emberek vennék kezükbe a barlang dekorációjának folytatását és teremtenénk meg önmagunk ábrázolását itt, még ha a meglévőket esetleg nem is tennénk tönkre. Habár vannak, akik elég ellenszenvvel viseltetnek az őslakosok iránt, így még ez sem lenne kizárható. Ha nem adja jelét annak, hogy ne készítsek felvételt, akkor a kezemben lévő pda-t már nem csak világításra használom - fénye ekkora csarnokban amúgy sem számított már -, hanem felvételt készítésére. Ha nem készíthetek, nos, akkor ugyanezt lehet megpróbálom sunyiban, kihasználva, hogy a perdai nem ért a mi felszerelésünkhöz, csak úgy kell tartanom a pda-t, mint eddig is, így nem lesz feltűnő. Egyébként is, így vagy úgy, figyelmét talán nem is a pda köti le, hanem az éles pillantásom felé kérdésére, melyre nem adok egyenes választ, ellenben azon vagyok, hogy ne kerüljem el a perdai gyógyító egyetlen apró reakcióját sem, főleg, amit el akarna rejteni. - Szerintem nagyon is sejti, hogy van Saskia.
*Sokáig határozottan ellenálltam annak, hogy megismerjem az égieket, de örülök, hogy megváltoztattam a döntésem. Nem vagyok jó kapcsolattartónak, mint Eowen, nem tudok úgy érvelni és kiskapukat találni, ahogyan ő, de a kezdetektől jobb helyről indultam. Még hálás is lehetek Callum Jenkinsnek, hogy elraboltatott, persze ez így túl erős kijelentés lenne, de csak jót tett vele. Mindazonáltal az is kellett ennek a történetnek a jó végéhez, hogy olyan képességeim vannak, melyeket az előnyömre tudtam kihasználni. Ezt persze nem fogom előtte hangoztatni. Sok mindent megtudtam tőle, amiről talán nem is tudja, hogy számomra fontos, és az egyik ilyen személy Jasmine Benedict, aki egyfajta kapocs az égiek két ellentábora között. Mint megtudtam azt is, hogy a neve egy virágé a régi világukból. * -Talán a virágok szépségét és szelídségét a nőkkel párosítjátok. Az én nevem? Sok jelentése van, nem egyetlen szó, inkább….egy hangulat. *Mosolyodom el kicsit szégyenlősen, mert soha nem gondoltam magam olyannak, mint édesanyám hitt, de persze egy anya nagyon sok mindent lát a gyermekében.* -Lehet mondani, hogy a Perda napos oldala, de úgy is lehet értelmezni, hogy boldogsággal telt szív. Biztosan a születésem pillanata volt ennyire boldog anyámnak és ezért nevezett el így. *Sosem tudom meg, eddig nem is nagyon foglalkoztam ezzel, nem is kérdeztem anyámat és nem is szerettem volna más lenni. A névválasztás szokásai nálunk biztosan egészen mások, persze akadhat olyan akit egy virágról neveznek el, de még nem hallottam róla. Meglep és sajnálattal hallom, hogy még ők sem tudtak mindent megmenteni a világukból s a veszteség mindig szomorúsággal tölt el, akkor is ha azt az általam nem igazán kedvelt égiek szenvedték el. Csak ötletként vetem fel, hogy nevezzenek el egy perdai virágot ahogy ők szeretnék, talán az örökre elpusztult és feledésbe merült nevével, de szavaimban ott van az is, hogy ezt csak maguknak tegyék és ne korteskedjenek vele népem előtt. * -Serarong, igen jól ismerem. Magam is szoktam gyógyteát készíteni belőle, de túl messze van ahhoz, hogy bármikor rendelkezésemre álljon. Kereskedők szoktak hozni nekem. Rózsa? Szép hangzása van. *Ezt is megjegyzem, nem tudom még mire lesz jó, de minél több szót, kifejezést, elnevezést ismerek meg, annál könnyebb dolgom lesz később. Egyelőre ott van Callum Jenkins „másik” hangja ami segítségünkre van, de szeretnék többet megérteni a beszédükből. Sokan a népem közül már jól beszélik az égi nyelvet, nem lehet túl nehéz. Ha nekik sikerült, én sem maradhatok le, ám míg ők beszélik, nekem annyi is elég kezdetnek, ha csak értem. Vannak olyan témák, melyek nem élnek sok időt a társalgásunkban és ilyen az égi kancellár boga háton való közlekedése is. Nagyon nem akarja, engem meg ez szórakoztat, jóllehet nem erőszakolnám rá és nem is nevetném ki, ha szerencsétlenül járna. Innen azonban könnyedén eljutunk néhány égi szokáshoz, törvényhez, számomra mind ésszerűtlen és meglehetősen aljas. Kiváltképp az lep meg, hogy Callum Jenkins soha nem próbált tenni ellene, pedig olyasmit is megtudtam róla, amit talán az égiek közül csak az asszonya tud. Az égi kancellárnak van szíve, és meglehetősen együtt érző, de bőszen titkolja. A válaszát pedig azzal a sunyi mosollyal kezdi, ami sok jót nem ígér. S valóban, mintha inkább arra lenne kíváncsi mit gondolok róla, s nem a törvényeikről. * -Soha nem lennék olyan ostoba, hogy alábecsüljelek. Sem téged, sem a többi kancellárt. Azt viszont tudom, hogy nagy meggyőző erőd van és úgy tudod csavarni a szavakat, mint senki más. *Komolyan mondom ezt, komolyan de nem komoran. Tudom jól, hogy nem bízhatok meg benne, mégis a kettőnk kapcsolatában van egy pont, ami egészen más megítélés alá esik részemről és amit Dann Tierannal sem tudtam elfogadtatni, s Rotemshel is óvva intett. Makacsság vagy jó égi ismeret, remélem később az utóbbi fog beigazolódni. A barlangban aztán a téma marad, csak más színezetet kap és más oldalról közelítjük meg. A rajzok és más ábrázolások a kultúránk része, ám hogyan alakult ez ki és miért itt, azt még én sem tudom. Nem is tartom fontosnak az okot, hiszen attól, hogy tudom, nem fog változni semmi. Azt sem tudom, miért nem készült újabb rajz azóta, hogy az égiek megérkeztek, és érdekes módon előkerül valami, amiben egyetértek Callum Jenkinsszel. Legalábbis az első mondatával, a másodikhoz van hozzáfűznivalóm. * -Sok mindent nem tudsz még a perdai népről. Nem mondtam és nem is hiszem, hogy soha nem fogunk megemlékezni rólatok, csak idő kérdése. Nem sietünk sehova, a barlang itt lesz még legalább annyi ideig, mióta a perdai nép itt él. Nem történt velünk hasonló a Teremtés óta, ez olyasvalami amivel meg kell küzdenünk lélekben is. Sokan azt remélik, hogy elmentek, sokan azt, hogy megváltozhattok. *Köztük én is. A reményeim már elvesztek, főleg azóta, hogy beszéltem Dann Tierrannal, de a beszélgetés más okot adott a bizakodásra. Tettekre sarkall, melyek eddig nem voltak részük az életemnek, de a megosztottság jelei már mutatkoznak és ennek szeretném elejét venni. Hogy mennyire különbözünk egymástól annak ellenére, hogy egy népből valók vagyunk, mutatják szavaim is, melyekkel az irántuk való érzelmeim egy részét fejezem ki, sietve ki is egészítem, ismerve már annyira a kancellárt, hogy tudjam, lenne rá megjegyzése. Az a mosoly, mely épp csak ajkainak zugába ült, most szélesre húzódik, az enyémmel együtt. Később a gyógyítók házára tett megjegyzését nem tartom visszavágásnak, inkább értetlenül nézek rá mielőtt megérteném, pontosan mire is gondolt. Ezzel szemben nekem is van véleményem az ő gyógyítói termeiről, és nem maradok adósa. Hogy hogyan alakult volna ez, vagy egyáltalán tovább kúszott volna a beszélgetésünkben, nem tudjuk meg soha, elérjük a nagy csarnokot és a látvány mindent eltöröl egy időre. Tekintetem a testőrt is fürkészi, jóllehet az ő arcát nem látom, de a mozdulataiban, ahogyan körülnéz, látszik az ő csodálata is. Persze jobban érdekelhetik őt a járatok, melyek egyike-másika sötétségbe borul. * -Igen, lent a mélyben. Majd meglátod. *Bólintok mosolyogva, továbbra is büszkén tekintve a vízre, az alant elterülő mélységre. Onnan ahol állunk sok minden nem látszik még, de a szépség nem csak a barlang falaira terjed ki. Azonban nem azért hoztam ide Callum Jenkinst, hogy másokat ide csődítsen, a felvétel amit készíteni akar, nem kerülhet más kezébe. * -Rendben, esetleg még csak neki. De nincs kirándulás. *Megerősítem szavait, és kezemmel előre intek, engedve, hogy felvételeket csináljon. Jasmine Benedict neve ismét előkerül és úgy érzem nem véletlen. * -Sokat jelent neked igaz? Régebben tagadtad, vagy…árnyaltad, de sokat jelent számodra. Tudom, hogy szereted asszonyodat, akkor Jasmine Benedict igaz, jó barát? *Érdekesnek tartom azt ahogyan beszélt róla, könnyedén hozta szóba, nem úgy, mint egy titkot. Viszont egészen mást láttam Vadember emlékeiben és a kettő együtt lett igen érdekes. Az égi kancellár asszonyára is rákérdezek, őszintén gyanútlanul, hiszen hiába volt meg a szándék, arról nem tudhatok, hogy be is teljesedett. A válasz Callum Jenkinshez méltó, ahogy a fürkésző tekintet is. Ebből és szavaiból sejthetem csak, mire gondol. Hosszan nézek a kancellár szemeibe, s lassan mosolyodom el. * -Shiennel megáldotta. Őszintén örülök. Kérlek tolmácsold neki jókívánságaimat. Miből gondoltad, hogy nekem sejtenem kellene bármit is? *A megfogalmazás igen határozott volt, tudást tartalmazott. Érdekel, hogy mire alapozta.*
Érdeklődve hallgatom, hogy az ő neve mit jelent, amit úgy tűnik, nehéz szavakba önteni, mármint elmagyarázni egy embernek, hiszen a perdaiaknak egyértelmű dologról van szó. Figyelem szégyenlős mosolyát, csak még kíváncsibb lettem tőle, s meghallva a jelentést elmosolyodom. Bájos, ahogy Roda előbbi mosolya is. - Igazán kedves név. Láthatóan nagyon várták már az Ön születését a szülei. - Biztosra veszem, hogy engem másképp vártak már nagyon a szüleim, de ezt inkább a későbbi életemből szűrtem le, semmint a választott névből. Az szerintem csak jól hangzott és valamely felmenőm is viselte már ezt a nevet, a tradíciók meg fontosak. Legalábbis szüleimnek azok voltak, a név kötelez. Köszönetképpen bólintok, mikor kisegít a perdai rózsa általuk használatos nevével. Annyira szerintem nem hasonlít egy rózsára - habár nem ismerem az összes létezett földi fajtáját -, de a megtaláló tudós bizonyára romantikus hangulatban lehetett, mikor így elnevezte. Sokkal jobban járt a virág, mint a sikító lólény. - A szeretet, szerelem virága, előkelő megjelenésű volt. Hangzásra hasonlít kicsit az Ön nevéhez. - Én is egy rózsát adtam Saskiának, mikor kikosarazása után felkerestem. Nem mert szerelmes lettem volna már, ez kicsit hosszabb folyamat volt, de felkeltette az érdeklődésemet tettével, amit csak tovább mélyített azzal, hogy kegyelmet gyakorolt. Leginkább arra vonatkozóan, mert vágott virággal jelentem meg előtte. Szám sarkába az emlék apró mosolyt görbít, de közben figyelem a rajzokat körülöttünk, mialatt szóba kerülnek házasodási törvényeink is, melyek drasztikusan eltérnek a perdaitól. Halovány a mosoly az arcomon, mikor engem jellemez, mi több, szinte dicsér, pedig nem akartam belőle ilyesmit kiváltani, se magamból tisztességes választ a felvetésére. - Köszönöm. Ugyanakkor a tettek beszédesebbek, ahogy mi emberek mondjuk. - Nem tudom, hogy az emlékeimbe való bepillantással Roda érzelmeket, motivációkat is látott, olyan részletet, melyet mások nem ismernek. Szerencsére Roda sem látott mindent, nem ismer teljesen. McGrover kancellárt a kezdetektől megvetettem, már akkor, mikor én még nem voltam a rangomban, de láttam, hogy apám és leendő apósom miként emelték fel őt ilyen magas hatalomba, nyilván nem ingyen támogatták. Kancellártársam hamar előkelő helyet szerzett a listámon, akiktől meg akarok szabadulni. De hogy eltűnése magával hozná-e a törvényei megváltozását, azt nem hiszem. De a lányom sokára lesz a megfelelő korban, még ráérek ezen javítani. Próbálom a témát magunk mögött hagyni és inkább a rajzokról kérdezek a falakon, ami során kiderül, hogy érkezésünk törést hozott alkotói kedvükben. - Tegyék gyorsan azt a megküzdést, különben sebezhetőek lesznek. - Pillantok Rodára a szemem sarkából, majd vissza a rajzokra. Nálunk úgy tartották eleink, hogy egy nagy civilizáció sem győzhető le kívülről, amíg az el nem pusztította magát belülről. A perdaiak nem sietnek sehova, de az emberek sosem a türelmükről voltak híresek. - És a Dann melyiket reméli? - Kérdezek rá szemérmetlen merészséggel váratlanul. Ilyen téren sokkal bátrabban mozgok, mint Roda magánügyeire való rákérdezésben, a politikában otthonosabban érzem magam, mint az érzelmek terén, bárkiéről is van szó. A saját érzéseimet is olykor nehéz szavakká formálni, hiába tudom csavarni azokat, ahogy Roda megállapította. Úgy tűnik, akkor is némileg cserben hagynak, mikor a nagy barlangi csarnokot elérjük. Nem hagy hidegen a hely, ez abban is tükröződik, hogy Saskiának is nehezen tudnám úgy elmesélni, hogy maga előtt tudja látni azt, ahogy ez igazából kinéz. Emiatt is jön az ötlet, hogy inkább felvételt készítek, ezt könnyebb magyarázattal kiegészíteni. Szerencsére az engedélyt is megkapom, még Virágocskára való kiegészítéssel is, így nem kell sutyiban készítenem. - Köszönöm. Nincs kirándulás. - Mosolyodom el visszaismételve Roda kitételét. Aranyos, mintha egy gyereket intett volna óva, hogy ne menjen a szakadék szélére játszani. Pedig eddig ez kellemes kirándulóhely. Kevés a zöld. Mázli, hogy Saskia nem tud olvasni a gondolataimban, legalábbis ennyire pontosan nem. Épp emelem a pda-t, hogy elindítsam a felvételt, de ebben megakaszt Roda kérdése, felé fordulva válaszolok egy hosszabb pillanatra eltűnődve. Magamban sosem fogalmaztam meg, csak abban voltam biztos, hogy nem barát Jasmine. Nem is azért, mert az emberek szerint nem létezik barátság, pláne igaz jó barátság férfi és nő között, hanem azért, mert egy kancellárnak nincsenek barátai. - Inkább... mint egy kis unokahúg. - Ez egyszerre jelent a barátnál többet is és kevesebbet is. Az igaz, jó barátban úgy képzelem, hogy feltétlenül megbízunk. Esetünkben ez nem teljesült, nem beszéltem neki sem Saskiáról, míg hibernálva volt. Egy unokahúgra nem bízzuk rá minden titkunkat, de adott esetben sokkal inkább támogatjuk, védjük, szeretjük, mert a kapcsolat valahogy szorosabb és felbonthatatlanabb, mint egy barát esetén. - Miért fontos ez? - Közben elindítom a felvételt, mert úgy vagyok vele, majd a hangot leveszem alóla utólag, a beszélgetésünk nem tartozik másra, és egyébként csend van idebent, nincs mit hallgatni. Próbálom az egész teret befogni, amennyire lehet, az összhatásra fókuszálni, utána közelítek csak kicsit jobban rá egy-egy érdekesebbnek talált részletre. A felvételt Saskiának szánom elsősorban, aki nem jöhetett el, és meggyőződésem, hogy Roda nagyon is tudja, hogy miért nem. Ezt szóban sejtésre finomítottam, mégiscsak a házigazdával beszélek, még ha nem is konkrétan övé ez a hely. Kitekintek rá a felvétel elkészítése közben, figyelem a reakcióit, és az, ahogy felcsillan a szeme s elmosolyodik, elárulja őt szavak nélkül is. Igazam volt, ő van a háttérben. Kikapcsolom a felvételt, s leengedem a kezemben a pda-t, míg ő gratulál nekem. - Köszönöm, átadom. - Udvarias kis mosollyal fogadom a szavait, és valóban szándékomban áll a jókívánságot tolmácsolni. Azt igen, de minden mást, ami most következik, azt már nem. - Saskia meggyógyítása után ki kellett emelni belőle a halott gyermekünket, s már akkor gyanakodtam Önre. A hibernáción... mély álmon átesett magzatnak nem úgy kellett volna kinéznie. Megmenteni őt már nem tudta, de nem csak a betegséget gyógyította meg, amiért feljött a Dominiumra. - Csak emiatt mertem megmutatni a gyermeket Saskiának, különben anélkül búcsúzhatott volna el tőle, hogy látta volna. Jobb, ha nem kísértette volna a látványa örökre. - Hogy ekkor tette, vagy a később adott teától alakult így vagy amikor a feleségem emlékeibe nézett, mást is csinált és ennek hatása... Shiennel áldása, nem tudom, igazából már nem is sokat számít. Az jobban érdekel, hogyan találta meg a mérget Saskiában? - Én nem látom, de Roda szemszögéből látható, ahogy Jade figyelme is most a gyógyító felé moccan. Őt annak idején szintén nem avattam be, hogy Saskia mégis életben van, de arról az információról is lemaradt, hogy a védendő személy mérgezést kapott volna bármikor is. Bizonyára erősen gondolkodik, hogy igaz-e, amit mondok, vagy valami furcsa játszmába kezdtem Elorak Első Gyógyítójával. De azt is láthatja Roda, hogy ahogy korábbi utalásom tudást tartalmazott, úgy most pont hogy az hiányzik, és keresem a választ egy régi kérdésre.
*Bólintok a megjegyzésére, noha nálunk minden babát nagyon várnak, ők a mi jövőnk és sokszor önmagunkat is látjuk bennük. Én még nem, de szinte minden anyától és apától hallottam már akikkel összetalálkoztam. Azt ugyan nem tudom, hogy az én szüleim mit láttak bennem, vagy a húgomban, de tudom, hogy nagyon szerettek minket. A név amit nekem választottak, minden bizonnyal egy vágy kifejezése volt.* -Köszönöm. De én inkább úgy értelmezem, hogy azt kívánták, az életem olyan legyen mint a név amit kaptam. *Nézőpont kérdése, vagy csak magunkból indulunk ki, mert én így tennék ha gyermekem születne. Eszembe is jut, vajon a Callum Jenkins név jelent-e valamit és ha igen, mit? A kancellár megjegyzése mögött, mintha szomorúságot véltem volna kihallani, vagy csupán a képzeletem játszott…de mintha nem lett volna lelkes…rossz érzés halvány szele csapott meg.* -A te neved is jelent valamit? Mindkettő? Az asszonyod melyiken szólít? *Azt már tudom, hogy az egyik név a családja neve, de abban nem vagyok biztos, hogy melyik és ami még megzavart, hogy a testőre egyiken sem nevezte, csak annyit mondott: Uram. Persze lehet, hogy a Jenkins a családja neve, az asszonyáé is az, tehát neki adta amikor frigyre léptek egymással. Az égiek még a neveiket is cserélgetik, bonyolult egy nép. S ugyanígy nem elégedtek meg a Perdán élő állatok és növények neveivel sem, még egyet adtak nekik, ahogy a serarongnak is. Tévesen, hiszen a serarongnak semmi köze a szerelemhez és bár értékes növény, léteznek „előkelőbb megjelenésű” virágok, vagyis szebbek…az én szememben. * -Aki elnevezte, biztosan szerelmes volt. Roda…róóózááá…valóban. *Ahogy próbálgatom a neveket, elmosolyodom. Érdekes és vicces így egymásután hallani a két nevet. Callum Jenkins is mosolyog picit, mintha emlékezne valamire, de szinte csak szusszanásnyi ez az elcsípett hangulat s máris a rajzokat nézi tovább. Ha a szerelemről beszélt, biztosan az asszonya jutott eszébe. Ezzel a gondolattal le is zárom a sajátjaimat is, s más vizekre úszunk mielőtt még valóban a vízbe merülnénk. Amikor őt kell jellemeznem, őszinte vagyok és nem félek kimondani hogyan gondolok felőle, nem hiszem, hogy ez káros lenne a későbbi kapcsolatunkra, vagy akár az egyezségünkre. * -Igazán? Akkor nem tettél még eleget, a néped félreismer. *Sokat hallottam már róla másoktól, úgy hiszem korántsem eleget, de az égiek véleménye egyáltalán nem megoszló, a kancellárról mind lesújtó véleménnyel vannak, de ez úgy látszik őt nem zavarja, hacsak…* -Hacsak nem ez a célod. *A hangomnak kicsit olyan színezetet kölcsönzök, ami a mondat végén inkább kérdést feltételez semmint kijelentést, noha árnyaltabb annál, hogy választ is kapjak rá. Épp ezért figyelem a kancellár arcát, hogy a derengő fényben észrevegyem a tőle megszokott ravasz fényű pillantást, a sejtelmes mosolyt, avagy a rajtakapottat. Nem tudom, ha igaz akkor miért teszi, miért jó neki ha még a perdaiakhoz is csak a rossz híre jut el olyannyira, hogy még az én személyem sem tud rajta javítani, de Callum Jenkins okos és ha így tesz, valószínűleg oka van rá. Épp ezért későbbi mondatából, melyet más csomagolásban újra megkapok, figyelmeztetést érzek ki. Homlokom ráncolva fordulok felé a falakon lévő rajzokról.* -Ezt miért mondod nekem? Tudsz valamit amit én nem? Valami fenyegetőt? *Ha így van, akkor épp az utolsó pillanatban mentem el Dann Tierranhoz és határoztuk el hogyan segítünk a népünkön, hogyan lehet még segíteni, hiszen a lehetőségeink végesek és az idő….a kancellárnak igaza lehet, vészesen fogy. Az eddigi életünk lassan csordogált akár egy patak, soha nem rohantunk semminek elébe, de most annak a pataknak egy sebes és haragos folyóba kell torkollnia, mert olyasmivel kell szembenéznünk ami gondolkodás nélkül letarol mindent. Callum Jenkins azonban nem tudhatja meg, hogy néhányunk már túl van a „megküzdéssel” s azok rejtenek minket, akik még nem. Szándékosan hagyva, hogy ugyanúgy éljék az életüket függetlenül attól, hogy az már nem ugyanolyan, mint volt. * -Dann Tierran sok mindent remél, köztük azt is, hogy találtok más helyet magatoknak. Jobbat. *Nem mondom, hogy „mint a Perda” vagy „mint az Irlian tó partja” mert ebből rögtön arra fog gondolni, amire nem kellene, hogy gondoljon. Akárhogy is, Callum Jenkins még mindig az égiek kancellárja és ragaszkodik az új otthonukhoz, épp csak azt nem tudom, mit hajlandó tenni érte. Csak remélni tudom abból a csodálatból, amit a csarnok látványa vált ki belőle, hogy a megőrzés első számú szempont lesz. S ezért is emelem ki, hogy ha felvételt akar készíteni, miért ne mutogassa azt meg mindenkinek. Csak az asszonyának….és a Naphajúnak. Valamiért fontos a számára és ezt éreztem is felőle mikor láttam az emlékeiben, de ezek mindig homályosak, mint egy utalás amit sokféleképpen lehet értelmezni, akár a nevem jelentését. Ezért is kérdezek rá és mert más emlékeiben is láttam már. A válasz elgondolkodtatja, még a szerkezetét sem emeli fel teljesen, a mozdulat láthatóan megakad, a válasz pedig…hogy őszinte legyek nem lep meg, épp csak másra számítottam, de tudom, hogy őszinte. Elmosolyodom, mert a jellemzéséhez hasonlóan kellemes érzések árasztanak el, s kicsit meg is könnyebbülök.* -Ez kedves…nem vagytok rokonok, de úgy szereted, mintha az lenne, és ugyanúgy is véded. *Talán ez az a momentum ami hagyja, hogy a kérdésére őszintén válaszoljak, jóllehet abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy Vadember veszélyt jelentene a Naphajúra.* -Más emlékeiben is láttam őt, hasonlóképpen mint a tiedben. *De persze nem fogom elárulni kiében, mert azzal Vadembernek tennék rosszat, és ő jó égi, nem eshet bántódása. Ahogy népemet szakítja ketté az égiek jelenléte, úgy engem is az ígéreteim. S ha Callum Jenkins rákérdez, csupán a fejemet rázom mosolyogva de határozott tagadással. Arra viszont nem tudom, amit az asszonyáról kérdez, bár szerettem volna titokban tartani, legalábbis még egy ideig, de talán nem is baj, hogy kiderült és épp így derült ki, hogy Callum Jenkins maga jött rá. Ám a tettemmel, azzal a tettemmel amit ő említ, semmilyen hátsó szándékom nem volt, csak a szívem és a lelkem szavát követtem, az utolsó csepp erőmmel segítve. Az viszont váratlanul ér, hogy olyan nyíltan mesél a részletekről, szinte érzéketlenül, hidegen, számítóan. Ez most nem a gyászoló apa arca, hanem a kancelláré, de ez már nem számít. Az érzelmeim magukkal ragadnak, újra átélem, átérzem mindazt, amit akkor ott fent a Dwa`woruu-n. Jóllehet nem igazán telnek meg szemeim könnyekkel, de elfátyolosodnak és nem is válaszolok először, nincs is mit. Callum Jenkins mindent elmondott. A folytatás azonban megdöbbent, leginkább az utolsó mondat, a kérdés ami valami nagyon rosszra céloz. Látóterem perifériáján észlelem, hogy a testőr megmozdul és felém fordul, de nem figyelek rá, csak Callum Jenkins tekintetébe mélyedek. Először nem is értem milyen méregről beszél és csak enyhén rázom a fejem, de közben gondolatok százai lepik el elmémet, visszapörgetve mindent amit akkor tettem, láttam és éreztem. Nagy sokára tudok csak megszólalni.* -Én nem tudtam…nem találtam méreg nyomát, de most, hogy mondod…talán okozhatta azt amit éreztem. Sajnálom, hogy eltitkoltam előled. Amikor asszonyod nálam járt Elorakban, megkért, hogy nézzek a múltjába de mást is tettem. A tea pedig segített abban, hogy a gyermek fészke erős maradjon, különben sosem ajándékozhatott volna meg gyermekkel. Gondolod, hogy valaki szándékosan tett benne kárt? *Sok érzelem fut át rajtam, féltés, harag, döbbenet némi zavarral keveredve. Az életre, bármilyen formában ható erőszak mindig felháborított, de sosem éreztem még ennyire mérgezőnek, mint az égek érkezése óta. Az viszont ami Saskia Jenkinsszel történhetett, sokkal alattomosabb. Miért teszik ezt egymással az égiek? *
- Úgy teljesüljön is a neve jelentése! - Nincs okom nem őszintén kívánni neki ezt. Magamban finoman elmosolyodom. Ez lehet a perdai verziója a családom jelmondatának: a név kötelez. A perdaiak jobban jártak, szép jelentésű névvel szép jövő elé nézhetnek, míg nálunk a jelmondat kimerül abban, hogy nem hozhatunk szégyent a családra, felmenőinkre, az általuk elindított nagy ívű úton kell haladni. - Saskia engem Callum-nak hív. Az első néven mindig csak a rokonok, a hozzánk legközelebb álló személyek nevezhetnek, mindenki másnak a másodikat kell használnia, jellemzően a rang megjelölésével együtt. - Magyarázom Rodának tekintélyelvű világunkat, elegánsan átugorva azt a részt, hogy a Jenkins mit jelent. Egyszer régen megnéztem, de valami jelentéktelenség volt, nem is volt érdemes megjegyzésre. Mondjuk a másik is, csak az valamiért megragadt. - A Callum pedig egy madár neve volt az egyik földi nyelven. A béke madara. Legalábbis, ha fehér volt az a madár. - Húzódnak ajkaim gúnyos mosolyba, míg a falrajzokat nézem, mert fehér színt egyedül akkor láthatott rajtam Roda, mikor az orvosi részlegekhez értünk és ott vezettem körbe. Hogy tudatos-e vagy sem a fehérrel ellentétes fekete szín preferálása, ehhez megfelelő lélekbúvár orvosnak kellene lenni, talán ő ki tudná deríteni. Hasonlóan azt is, hogy a perdai rózsa nevet miért adta az elnevezője a virágnak, de a témát mi most hamar magunk mögött hagyjuk, hiszen Roda inkább megbotránkozott azon, miként megy nálunk a házasság. Vagy nem hallott róla még, vagy egy kancellártól kellett hallania, hogy elhiggye. Utóbbi esetén a bizalma egészen megtisztelő. Viszont kicsit emlékeztet a planetológusra. A stílusuk persze ég és föld, de Roda is azt feszegeti - s perdaiként büntetlenül nyíltan rá is kérdezhet -, hogy miért nem teszek a törvényeink ellen. Arra, hogy félreismernek csak egyik szemöldököm moccan kicsit feljebb, ahogy a gyógyítóra pillantok. A nép ismer félre vagy Roda? A célom említésére viszont a várakozással ellentétben egy elnézőnek nevezhető mosolyt kap a perdai nő. - Vagy nem érdekel a véleményük, se a szeretetük. Az engedelmességükre van szükségem. - Machiavelli óta megválaszolatlan kérdés, hogy az uralkodót féljék vagy szeressék? Én előbbi mellett tettem le a voksomat, dacára a lehetséges következményeknek. Épp ezért meg tud lepni és néha nem is nagyon tudok mit kezdeni azzal, ha valaki szembe menve az árral valami megmagyarázhatatlan oknál fogva kedvel, de legalábbis nem gyűlöl kötelességszerűen. Abban viszont igaza van Rodának, hogy sok mindent okkal teszek, így nem véletlenül hívom fel figyelmét arra, hogy meg kell birkózniuk jelenlétünk okozta sokk feldolgozásával. Nem a művészettörténetük folytonossága mozgat ebben, bár kíváncsi voltam, miként ábrázolnak minket, de nem alszom rosszul, hogy az emberiségnek nem marad itt nyoma ebben a barlangban. - A jelenlétünk a fenyegetés maga. A Dann megnyugtatására mondhatom, hogy keresünk más lakható bolygót, holdat, de még ha találunk is és mi elmegyünk, mindazok, akik a hegyekbe vetették be magukat, itt fognak maradni. - Azt viszont nem teszem hozzá, hogy egyelőre közel s távol nem talál megfelelő helyet az Imperium, és ha találunk is másik lakható helyet, nem valószínű, hogy feladjuk a Perdát. Miért is ne akarjunk több lábon állni? Ha valami különös oknál fogva mégis így tennénk, akkor is vannak az ellenállók elegen, hogy lassan, de biztosan sokasodni kezdjenek, genetikai változatosság is adott a becsült létszámuk alapján. A perdaiakkal keveredni nem tudnak, így nem fognak beolvadni sem, és itt fognak lenni hosszú ideig a perdaiak orra előtt, hacsak nem söpri el őket valami végzetes járvány. A Dann szavait én úgy értelmeztem, hogy az egész holdról kilakoltatna minket, nemcsak az Irlian-tó partjáról. Meg tudom őt érteni. Ő pedig biztosan megérti majd, hogy ez nem fog bekövetkezni. A nagy csarnok látványa megakasztja a beszélgetés fonalát és máshonnan kezdünk bele, mikor megemlítem hogy felvételt készítenék. Hát ha másért nem is, amiatt elhiheti Roda, hogy nem fogom a felvételt mindenkinek mutogatni, mert nem érdekel a véleményük, így a csodálatukat sem akarom kiváltani. Érdekes módon a perdaiaké jobban érdekel, mert az kihatással van az egész megmaradt emberiségre. Megmarad a látvány azon keveseknek, akik közel állnak hozzám, és ezt a gyógyító is megérzi, rákérdez, ki nekem Jasmine. Nagyjából sikerül átadnom az érzéseimet, s bólintok Roda összefoglalójára, majd látható érdeklődéssel fordulok a válasza után felé. - Úgy érti, hogy a mieink valamelyikének emlékeiben? Vagy perdaiéban? - Először Jasmine édesanyjára gondolok vagy egy perdaira, aki a kísérője volt Elorakban, de a gyógyító jobban járt volna egy hazugsággal, mert mosolyogva való nemleges fejrázása gyanakvásra ad okot, tisztán láthatja is Roda ezt a tekintetemben. Egy ellenálló lenne? Végülis a nyáron érte támadás Jasmine-t, akkor tűnt el az a négy fegyver, amiből egy megkerült az Égtükör-hegyen... Vagy valaki más lenne? Próbálom összerakni ezt a fejemben mindazzal, amit tapasztaltam Virágocskával való beszélgetésem alatt, de ehhez több idő és nyugodtabb környezet kell. - De nem bántotta Jasmine-t, ugye? - Remélem, erre a kérdésre legalább fog választ adni és lehetőség szerint megnyugtató választ. A támadás után azt mondta Jasmine, hogy neki nem esett baja, s bízom benne, hogy nem csak eltitkolta bántalmazást, a nők hajlamosak ilyesmire. Mindenféle titkolózásra hajlamosak, habár ezt pont én nem róhatom fel nekik. Nekem is megvannak a magam titkai, még a testőrség előtt is, Saskia előtt is, és ahhoz, hogy Rodáéra fényt derítsek, némileg fel is kell fednem egyet a saját titkaim közül. Feszült figyelemmel fordulok Roda felé, látom tekintete fátyolosságát, melyet jelenleg nem tudok hova tenni, minek is szólhat? Majd a válasza is megszületik, előbb egy fejrázás formájában, ami engem lep meg. Ha nem az, akkor hogyan? Nem lehet egy tea ilyen erős! Kellett lennie valaminek, amit én nem találtam meg, hiába volt a szemeim előtt éveken át. Még egy dolog, amiben elbuktam... Már azon lennék, hogy azt mondom Elorak Első Gyógyítójának, hogy felejtse el! Végülis mindegy már, a lényeg, hogy Saskia jól van és eddig a baba is egészségesen fejlődik. Ám ekkor szólal meg a nő és figyelek rá, mit mond. - Saskia tud róla? - Kíváncsi vagyok, hogy csak előttem titkolta el vagy Saskia is inkább csendben maradt? Valahol dühítene mindkettejük titkolózása, és kíváncsi lennék a miértekre is, noha haragom rövid éltű lenne. Rosszat nem tettek. Ők nem. A testőr figyelme, legalábbis feje és tekintete iránya újra a környezetünké, de biztosra veszem, hogy fülei nem járnak innen messze. - Nem gondolom, hanem biztosan tudom. - Felelek meg a kérdésére is pillanatnyi habozás nélkül és bár szemeim színe nem tud változni, a tekintetem valahogy mégis sötétebb lesz, ijesztő kegyetlen ridegség költözik beléjük. Még ennyi év után is ilyen hatással van rám... Ez a baj a titkokkal: képesek a síron túlról is visszanyúlni. Vennem kell egy nagy levegőt, hogy visszaszorítsam ezt a sötétséget magamban, és Roda mellé lépek. - Köszönöm, hogy kétszeresen is meggyógyította a feleségemet. Ha kérhetem, legközelebb az ilyent ne titkolja el. Erre kell tovább menni? - Lépnék el mellette, egy járat irányába, gondolom arra megyünk tovább. Vagy az is ide vezet, és nekünk a víz alatt kell tovább haladni, ezt nem tudhatom.
*Kívánságára, melyet nevem jelentésére tesz meg, mosolyogva fejet hajtok köszönetképp. Értékelem a gesztust és érzem, hogy őszinte s nem csak az udvariasság mondatja vele. Apróság, mégis megint eszembe jut, hogy mennyi rejtett értéke van az égi kancellárnak és ez a gondolat meg is marad bennem halványan, nem pakolom el, az érzés a felszínen marad. A nevére való érdeklődésem aztán sok mindent elárul az égiekről, és engem is igazol a két névvel kapcsolatban, másrészt finoman engem is helyre tesz. * -Ha jól értem, akkor nekem Jenkins kancellárnak kellene hívnom téged? *A kérdést viszont szándékosan feltételes formában teszem fel, bár eddig sem igazított ki, felteszem az udvariasságból. Nevének jelentésére is kapok magyarázatot, észreveszem, hogy csak az egyikről. Talán nem jelent semmit, vagy csupán úgy gondolja, hogy rangjához nem méltó, a Callum jelentése viszont megmosolyogtat és elgondolkodva bólintok egyet. Mikor felnézek rá, mosolyom mellé kérdőn felhúzom szemöldökömet, hogy gondolataimnak nyomatékot adjak.* -Hiába fekete a hajad, illik rád. Én tudom. *Nem vagyok biztos benne, de ez most részletkérdés. Callum Jenkins sok mindent titkol és a törekvéseinek egy része is a titkok között van. Ez azonban nem gátolt meg abban, hogy teret engedjek az érzéseimnek, és az övéit is megvizsgáljam. Jó alkalom volt erre az amikor bepillantást nyerhettem a múltjába. Szívesen megtenném még néhányszor és nem feltétlenül rég volt cselekedetei miatt, hanem az azokat közvetítő érzelmeiért, ám kétlem, hogy még egyszer megengedné, a bizalmát azonban nem akarom elveszíteni, hogy titkon tegyem meg. Másrészt bízom is a saját megérzéseimben…és remélem is, hogy nem tévedek abban amit Dann Tierrannak is elmondtam. Eddig egyedül maradtam ebben. Ezen a vonalon maradva, csak érintőlegesen térve ki a perdai és égi virágokra, újra szembe állítom ezzel a kérdéssel, talán csak önmagam igazolása miatt. Mosolya most cseppet sem az a gúnyos amit megszokhattam tőle, épp ezért kelti fel az érdeklődésemet újra, mindegy mit mond.* -Ühüm, értem. *Rám viszont egyáltalán nem jellemző hümmögéssel veszem tudomásul a válaszát, ezzel is jelezve, hogy nem hiszek neki, de ráhagyom. Abban azonban hiszek, amit az ittlétükről mond. A fenyegetés valós, én is érzem, és most már tudom is mire célzott. Valahol ott volt bennem is a lehetősége annak, hogy a hegyi népet nem vinnék magukkal és ők nem is mennének…mégis bennük láttam inkább a szövetségest. Azonban ennek a lehetőségnek van egy egyszerű előnye. Ha a Dwa`woruu népe elmegy, visz magával mindent s talán a minden nélkül a városuk sem fog működni, nem terjeszkednek tovább, nem lesznek nagy, mindent leromboló szerkezetek és a fény köve sem fog nekik kelleni. Ezek a gondolatok elkísérnek aztán a csarnokig, ahol a látvány veszi át egy kis időre a főszerepet, én pedig büszkén, mintha én teremtettem volna, nézek körbe. Ez kicsit ellentmond annak, hogy kételkedéssel fogadom amikor felvételt akar készíteni a barlangról. Eddigi szavaimból talán az szűrhető le, hogy mindenkinek büszkén megmutatnám, ám félő, hogy akkor mindenki ide fog járni közülük, és az emlékek barlangja elveszíti azt a nyugodt békés légkörét, amiért népem gyermekei olykor meglátogatják. Nem vagyunk olyan sokan és még kevesebben azok, akik elérhető közelségben élnek, a barlang sosem volt zsúfolt. Valójában soha nem találkoztam mással mikor ide jöttem. Callum Jenkins azonban megnyugtat, hogy csak két személynek szeretné megmutatni az itt készült felvételeket, s egyikük érezhetően jobban érdekel. Érdeklődő kérdésére csupán mosolyogva a fejemet rázom, a titkot megtartom, mert nem az enyém. Az sem érdekel, hogy látom rajta, mindez gyanakvásra ad okot.* -Nem, nem bántotta a Naphajút. *S mosolyom szélesedik, jóllehet nem láttam sok mindent, de azt biztosan tudom, hogy Vadember emlékeiben kitüntető helyet foglalt el a nő, és ha halványan is, de meg tudtam különböztetni az éjhajú iránti érzelmeitől. Válaszom után elfordulok tőle és előrébb is lépek egyet, ezzel szándékaim szerint lezárva ezt a témát, s hagyom, hogy felvételeket készítsen. A mellett viszont már nem tudok ilyen könnyedén elmenni, hogy könnyedén lebuktat az asszonyával való ténykedésemben. Azonban nem is ez vonja magára a figyelmemet, hanem a szavai, melyekben valaki mást okol mindazért, ami asszonyával történt. Belegondolva, valóban lehetett oka annak amit én sem találtam meg, a nyomát sem, de válaszom bizonytalan, mert nem ismerem az égiek testét úgy, ahogyan a népemét és lássuk be sok lényeges különbség van köztünk. * -Nem. Szerettem volna ha ez az árnyék nem borítja el a lelkét, van belőle bőven neki. A múltjából. *Saskia Jenkins csupán arról tud, hogy a tea amit adtam neki és rendszeresen küldtem, ahogy tudtam, segíteni fog neki felépülni, s abban sem voltam pontos, hogy hol és miben. De nem is ez a probléma, Callum Jenkins gyanúja és félelmei egészen másra utalnak, ahogyan szavai is. Meglep, fájdalmasan döbbent le a vád, mely egy ismeretlen személyre utalnak. * -Sajnálom. Azt is tudod ki lehetett? Biztosan tudod? *A kérdésből kitűnik, hogy nem a személyre vagyok kíváncsi, csak arra, hogy neki van-e gyanúja, persze elmondhatja ha akarja, a titkot megtartom ha úgy kívánja, ám nem valószínű, hogy beavat. Azt érzem, hogy ha tudja is, olyan személy lehet, aki közel állt hozzá, a tekintete s arcának kemény, borongós vonásai ezt mutatják. Köszönetére és kérésére könnyedén fejet hajtok, de egy kicsit ellenkezem vele.* -Rendben, de remélem nem lesz legközelebb. Azonban, ha előre szólok, engedted volna? Hogy tudja ő is? *Utána lépek, finoman megfogom a felkarját, vagy inkább csak érintem, hiszen ujjaim nem fonódnak rá, épp csak visszatartani szándékozom, vagy megállásra ösztönözni. * -Itt merülünk le. A nagy csarnok tavában. *S azzal el is engedem, majd a part pereménél le is teszem a magammal hozott tarisznyát, a fáklyát pedig két szikla közé szorítom egy résbe. Minden más előzmény nélkül kezdem el levenni magamról a felsőruhámat és a lábbelimet.*
Főhajtására aprót biccentek, majd elmagyarázom a mi neveink felépítését, a megszólításbeli különbségeket esetemben, és nem jutott eszembe, hogy ezzel őt is kiigazítottam, hogyan kellene szólítania egészen addig, míg meg nem jegyzi. Igazság szerint nem zavar, hogy teljes nevemen szólít. Ha csak a keresztnév lenne, azért szólnék szerintem. Ennyit megengedhetek én is magamnak, ha már én vagy a testőreim ki sem ejthetjük az isteneik nevét. A felismerés, hogy szavaimat másként is lehet érteni, halvány derűt kölcsönöz a szemeimbe. - Kellene, bár perdaiakra nincs szabályrendszerünk. - Szám sarka finoman rezzen mosolyba egy pillanatra. Hiába is alkotnánk szabályt, ha fittyet hánynának a betartására. - Ön teljes nevemen szólít rang nélkül. Ezt anyák szokták a gyereküknek vagy feleségek a férjüknek mondani, ha az illető éppen rossz volt. Érdekes módon Ön is jellemzően ilyen esetekben mondja nekem. Megmosolyogtató. - Remélem, nem érti félre. Se anyámnak, se feleségemnek nem tekintem, csak pusztán szórakoztató hallani, ám legtöbbször a figyelmem el is siklik felette. Tudom a saját nevemet, így mondandójából könnyedén szelektálom ki, hogy a lényegre tudjak figyelni. Rajtam lesz aztán a sor, hogy aprót biccentsek a nevemet illető szavaira köszönetképpen a bizalmáért. Meghagyom a hitében. Egyelőre. Ahogy az is mellékes, hogy mennyit hisz el abból, amit mondok neki, például a néphez fűződő viszonyomról. Láthatóan nem teszi, bezzeg amit a népüket érintő fenyegetésről mondok, ott ez a hitetlenkedés már nem érződik. Ha megosztaná velem a gondolatait, bizonyosan jobb kedvre derülnék. A Város nem lenne néptelen a távoztunkkal. Érzésem szerint Carter szíves örömest áthelyezné hegymélyi székhelyét oda, mégiscsak felszerelt és kényelmesebb, akkor is, ha a holmikat elvinnénk magunkkal. Nem gondolom, hogy a barlangokban olyan jó lenne az élet, biztosan nem csak a bosszantásunkra lopkodnak az ellenállók gyakorlatilag mindent. Szabad mozgásukkal nekünk ők jelentenek fenyegetést, jobban, mint a perdaiak, így aggaszt, mikor Roda szavaiból és ki nem mondott szavakból arra a következtetésre jutok, hogy Jasmine egy ellenállóval találkozhatott. Az eloraki gyógyító mosolyogva nyugtat meg, szélesen mosolyogva, mint aki valami jót látott abban a múlt-képben, emlékben... és örülök, mert akkor tényleg nem esett baja Virágocskának, de miért nem mondta el? Azt látom, hogy Rodából több választ nem szedek most ki, így marad majd Jasmine, akit megkérdezhetek. Vagyis megpróbálom kipuhatolni, mert legutóbbi találkozónknál is eléggé zárkózott volt, ha egyenest neki szegezném a kérdést, ugyan nem tudna menekülni, de jobban bezárkózna... és nem is bánhatok így egy baráttal. Van más téma viszont, aminél nem hagyom tovább lépni Elorak Első Gyógyítóját, és az Saskia ügye. Ez legalább annyira tartozik rám is és kíváncsi vagyok, mit tud, na meg hol van a képessége határa. Az kiderül, hogy pontosan nem tudta megmondani, mi a gond, csak látta, hogy hol van. Ez is több, mint amire én jutottam. De az is kiderül a kérdéséből, hogy az én emlékeimből nem látott semmi olyant, ami válaszul szolgálhatna neki. - Köszönöm. - Biccentek arra, hogy Saskia nem tud róla. Megnyugvás, mert biztosan felkavarta volna és ha előlem is el akarta volna titkolni, még nehezebb lett volna a feldolgozás. Ráadásul éppúgy kérdéseket vetett volna fel benne, mint Rodában is, és Saskia jól ismer, nem kellene sokáig gondolkoznia a megoldásért és összerakni a kirakós darabkáit. Évtizedes talány számomra, hogy mi a jobb: azt gondolni, hogy a méhe, szervezete eleve ilyen gyenge vagy tudni, hogy valaki szándékosan csonkította meg ilyen módon? - Igen, tudom. Már nem él. - Nem áll szándékomban elárulni a perdainak a személyt, ki tudja, hogy kinek mondja még el és a pletyka nem hiányzik, mert az végül Saskia fülébe is eljutna. Viszont a kérdést sikerül rövidre zárnom szerintem azzal a hideg kijelentéssel, mely biztosítja Rodát, hogy ezért nem él az illető már. Rideg, szívtelen gyilkosságnak látta azt is, mikor a perdainak megadtam a kegyelemdöfést vagyis -lövést, de másnem most érezheti a különbséget: a perdai halála nem érintett meg, de nem is volt irányába gyűlölet. A meg nem nevezett személy iránt viszont valami mélyen, régről gyökerező gyűlölet hallható ki a szavaimból, mely még most is tud parázslani ennyi év után is, sötét tekintetem csak megerősíti ezt. Megbánás vagy együttérzés halvány jele sem látható. Ha korábban úgy is vélte Roda, hogy illik hozzám a nevem, akkor lehet most kételkedni fog benne, vagy úgy vélheti, a Jenkins valamiféle szörnyeteget jelenthet. Abból a szempontból igaz, hogy nem viselem jól, ha elárulnak... - Az, hogy én tudom, nem jelenti azt, hogy neki is kell tudnia. - Felelek még meg és lépnék is tovább, de karomra fog rá. Az érintés finom, nem olyan, mint abban a raktárban első találkozásunkkor, igaz, a lelki állapot is más volt és nem tudhatom, mennyire finom vagy erős érintés kell a képessége használatához. Automatikusan oda kapom a fejemet, de nem világít sárgás fénnyel Roda keze, nem a múltba tekint bele kíváncsian keresve az előbbiekre a választ. Azt hiszem örülök ennek. Furcsa mód azt gondoltam, hogy ha a teher egy részétől megszabadulok, jobban fogom érezni magam, de nincs így. Még mindig nyomaszt a hibám, melynek Saskia látta kárát és három meg nem született élet... Remélem a perdai gyógyító tényleg tudta, mit csinál és a negyedik élet valóban fog is tudni élni, túl sokszor álltunk már fel Saskiával a földről... Felpillantok Rodára, majd biccentek egyet. - Értem. - Leteszem én is a táskát a partra, egyelőre nem nyitom ki, hogy a víz alatti légzéshez szükséges dolgot magamhoz vegyem, hanem öltözni, egész pontosan vetkőzni kezdek. Fura érzés volt a megszokotthoz képest, de praktikusan a búvárkodáshoz való vékony anyagú, testre simuló, középszürke ruhát a szokásos ing, nadrág és felöltő alá vettem fel. Mind sötét színű, így nem is ütött át az agyagokon. Roda felé nem pillantok, úgy is fordulok, hogy a leskelődés vádja sem tud érni, közben magamban reménykedem csak, hogy a perdaiak nem anyaszült meztelenül úsznak a víz alatt. Vagy legalábbis most ne úgy tegye. A ruhákat nem dobom a földre, szépen hajtom őket, elvégre valahogy ki is kell néznem, mikor visszaérek a Városba. - Én mindjárt készen vagyok, csak a levegőre lesz szükségem még... - Jelzem Rodának, nem tudom, hogy ő nézelődik-e, hol tart az öltözésben. A táskát kinyitva egy alig tenyérnyi kis szerkezetet veszek elő, fekete színű, bár nem miattam, mindet ilyen színűre gyártják.
*Sok-sok év megszokását, hagyományait nem lehet csak úgy eltörölni bárki kedvéért, nálunk a rang tisztelete nem nevekben és megszólításokban rejlik, ahogy az égi népnél és ha már eddig is így szólítottam, nem fogom másként. Ezt egy finom mosollyal Callum Jenkins is belátja, ám az nekem csal mosolyt arcomra, amit mindkét nevének kiejtése, használata jelent a számára. * -Mert rosszalkodsz Callum Jenkins. *Halkan nevetve válaszolok vissza neki, talán most pont úgy, mint egy szülő a gyermekének, vagy épp érezhető ez egy pimasz gyermek szavainak is. Értem a humort, azt is értékelem, hogy mindez nem kelt benne rossz érzést annyira, hogy rám is szóljon miatta, nem mintha számítana. Attól, hogy segítettem neki és néhány dologban másokkal ellentétben megbízom benne, attól még égi marad aki azon ügyködik, hogy minél többet elvegyen népem otthonából. Ellentmond ennek nevének jelentése és az is, amit róla mondok, amit felőle érzek olykor, amikor talán nem is figyel magára, jóllehet ez igen csekély számú pillanat. De valóban úgy van ahogyan gondolom, és ezt bizonyítja az is amikor népem fenyegetéséről beszél…az, hogy beszél róla, mint aki figyelmeztet valamire, mely felett elsiklott volna a figyelmem. S az is érdekes, hogy fenyegetésről beszél, nem pedig maga fenyeget. Rájöttem már arra, hogy az égi kancellár semmit sem tesz ok nélkül, de nem is beszél valamiről ok nélkül. Abban is igaza van, hogy ha ők elmennek, a hegyi nép itt marad, de nekem azért mégis bizakodásra ad okot, hiszen egy kisebb csoportot könnyebb meggyőzni arról, hogy a perdai élet lehet szép és kényelmes a szerkezeteik nélkül is. Ráadásul a hegyi nép már kipróbálta magát az önellátó életmódban és remekül teljesítenek, életben maradtak. Ez az egyik oka annak, hogy a velük való szövetséget előnyösnek gondolom, a másik ok Vadember személye. Bár szinte mindenben különbözik Callum Jenkinstől, hiszen vezetői ellen fordult, nincs rangja és hatalma, pimasz és néha gyerekes…de inkább örökké fiatal, mégis sok hasonlóságot fedeztem fel a személyiségükben. Nem hiszem azonban, hogy a Naphajú emiatt áll közel mindkettejükhöz, lehet csak véletlen, de az biztos, hogy mindketten védelmezik. Egy kapocs, ami összeköti a két égit, ami egyszer még fontos lehet, jóllehet talán tévedek és nem lesz jelentősége, mégis egy lehetőség amibe kapaszkodhatok. Ezért említem meg a kancellárnak a személyét, de nem árulom el Vadembert, és egyértelműen jelzem is, hogy később sem fogom. Ez már Callum Jenkins dolga, hogy ezzel mihez kezd. Saskia Jenkinsről viszont hosszabban beszélgetünk és érdekes dolgok derülnek ki, még számomra is, de szolgálok én is meglepetéssel, noha ez nem állt szándékomban. Dann Tierran szavai jutnak eszembe, melyekkel óvva intett attól, hogy gondoskodásomat és nem kért gyógyításomat megosszam a kancellárral, nehogy épp emiatt legyek újra a célpontja. Mert sokat tudok….s ahogy haladunk előre a beszélgetésben, egyre több mindent tudok meg. Az amit Saskiában találtam, ami úgy betegítette meg, hogy egyiküknek sem volt róla fogalma és az élet szentségét sértette, szándékos beavatkozás eredménye volt. Egy kicsit meg is könnyebbülök, hogy nem szóltam róla a kancellár asszonyának. Finom, törékeny teremtés, a lelke túl szép és fényes ahhoz, hogy ilyen mocskot hordozzon…mindezt Callum Jenkins vállalja magára. A hangjából süt a gyűlölet, amiből arra következtetek, hogy a személy aki ezt tette velük, túlságosan közel álló volt. Az árulás feletti csalódás mélyen gyökeredzik a kancellárban, s még úgy is eltörölte azt, hogy nem tudott biztosat. * -Akkor már nem jelent rátok veszélyt. A baj is elhárult. Le kellene zárnod magadban, különben belülről emészt fel. Már nem kell gyűlölnöd, az csak méreg a léleknek. *Szavaim közben figyelem hogyan változnak arcának vonásai, de egyben biztos vagyok. A hideg gyűlölet és könyörtelenség mögött a kancellárt, bármilyen furcsán is hangzik, az érzelmei vezetik. S ezek az érzelmek veszik rá a kegyes hazugságra is. * -Nem kell minden terhet egymagad cipelned. * Mondom ezt még azelőtt, hogy ráfognék a karjára, minden hátsó szándék nélkül, amiben Callum Jenkins nem igazán hisz, ezért is vetődik gyanakvó pillantása a kezemre. Elmosolyodom a félelmén, de nem használom ki, és nem is teszem szóvá, jóllehet az elnéző mosoly maga jelzi, hogy észrevettem. Lezárva ezt a témát hívom fel a figyelmét arra, hogy nem megyünk tovább, épp csak a víz pereméig, ahol aztán felkészülhetünk a merüléshez. Örülök, hogy kissé távolabb helyezkedik tőlem, így nem foglalta el a megszokott helyem, mely egy nagyobb szikla melletti lépcsős, lapos helyen van. Oda pakolom le a ruháimat összehajtogatva szépen egymásra simítva. Csupán egy fehér, prizoorból szőtt combközépig érő, váll nélküli felső és egy ugyanebből az anyagból varrt rövid kis „nadrág” marad rajtam. Finom anyaga kiemeli az alakomat ám nem látni át rajta még a vízben sem. Amikor elkészülök, kérdés vagy figyelmeztetés nélkül fordulok a kancellár felé, a letett ruháira esik a pillantásom és elmosolyodom. Amikor legutóbb itt voltam, egészen más látvány fogadott, Eowen szétdobált, gyűrött ruhái. Kíváncsivá tesz, hogyan fog a víz alatt levegőhöz jutni, Vadembernek nem volt semmilyen szerkezete, másképp oldottam meg, hogy ne kelljen sokszor felmennie levegőért. Oda is lépek a kancellárhoz, mellőzve minden szemérmet, hogy megnézzem azt a kicsiny dobozt amit a kezében tart. * -Ezzel fogsz levegőt venni? Hihetetlen. Hogyan fér bele annyi levegő, amennyire szükséged lesz? Megnézhetem? *S nyújtom a kezem, arcomon a döbbenettel, amit ha akarnék sem tudnék letagadni. *
Szavaira és halk nevetésére én is utóbbival felelek, és igazából neki sem állok tagadni ezt még magam előtt sem, nem hogy Roda előtt, egyébként sincs rá szükség. Roda azon kevés kivétel közé tartozik, akitől az ilyent is jól tűröm. Részben, mert nem sértésnek szánta, részben mert a perdait velem egyenrangúnak tartom bizonyos szempontból. Nem vezetője népének, de mint orvos - avagy gyógyító az ő szavukkal - egyenlő lehet velem, én legalábbis így vélem. Persze máshoz értünk, én olyant tudok orvosolni, amit ő nem, Roda viszont már másodjára gyógyít meg valamit a feleségemen, ami kifogott rajtam és ha az elsőért adós voltam, a másodikért, ha csakugyan élő és egészséges kislány fog születni, szintén adósa leszek. Ugyan nem kérte eddig és nem is említette most sem, de azért is kérdeztem, hogy Saskia mennyit tud, hogy vajon a számla ezen felét hozzá nyújtja-e be? Na meg hogy várhatom-e, hogy Saskia kérdezősködni fog előbb vagy utóbb otthon? S kérdése újabb kérdéseket szülne. Okos nő, talán eddig is sejtett valamit már vagy idővel összerakja magában is, hogy nem a szerencse meg Roda teája segített csupán, de most - szerencsére - lefoglalja, hogy tervezgesse a közeljövőnket a gyermekkel. Meg is érdemli, hogy erre koncentráljon, hogy csak a jóval foglalkozzon, a sötét gondolatokat rendre megtartom magamnak, ezek nem azok, amelyekben a segítségét kérhetem. Lezárni és továbblépni. Ha az árulás nem ment volna túl egy bizonyos határon, ha nem találta volna el vele a gyengepontomat, akkor igaza lenne. - Mi emberek szeretjük dédelgetni a régi sérelmeket. Éberen tart, hogy újra ne hibázzunk. - Ellentmondok neki, talán mert ember vagyok és másként gondolkodom, mint egy perdai, vagy csak más hatások értek egész életemben. Kíváncsi lennék, hogy Roda mennyire könnyen lépne a helyemben a megbocsátás útjára, de hogy ezt akár hipotetikusan is kiderítsük, ahhoz több információt kellene vele megosztanom, ami nem áll szándékomban. Mikor szavait hallom és ráfog a karomra, arra gondolok, hogy a terhet akarná Roda átvenni belenézve az emlékeimbe és azon vagyok, hogy elhúzzam a karom. Ha a perdai halála elborzasztotta a gyógyítót, akkor mit szólna ahhoz, amit látna most? - De van, amit igen. - Zárom le ennyivel és húzom el a karomat a kezeiből gyanakvón, de aztán meg is nyugszom, hogy az ő kezei egy röpke pillanatra sem fénylettek fel sárgán, nem ez volt az érintéssel a szándéka. Megbocsátható gyanakvás, legalábbis magammal szemben most könnyen vagyok irgalmas, mert mentségemre szóljon, nem vagyok hozzászokva, hogy csak úgy megérintgessenek. Saskián kívül nagyon kevesen vannak, akikkel kezet szoktam fogni, meg ott van még Jasmine, bár az érintés ott is ritka és még Raven Moor említhető, aki nehezen leszoktatható a túlzott bizalmaskodásról, kiváltképp ha pánikol valamiért. Mindenki más tartja a tisztességes távolságot vagy egyenesen ki is tér az utamból. Ettől a kis közjátéktól eltekintve az átöltözés, vagyis a ruhák levétele, ami alatt az úszáshoz alkalmatos öltözékünk van, már zökkenőmentes, annál is inkább, hogy Roda felé fordulva nem túl feltűnő lassúsággal megnyugodva észlelem, hogy illő mennyiségű ruha maradt rajta és remélem, nem csak azért, mert nem a gyors öltözés híve. Lassú fordulásom arra is jó lett volna, hogy ha meztelen lenne a nő, akkor idejében visszájára fordítsam a pillantásom irányát és elfordulhassak tőle. Mosolyát nem értem, talán az övétől eltérő öltözetem okozza, de nem kérdezek rá, inkább a kis légzőkészülékért nyúlok a táskába, amivel felkeltem a gyógyító érdeklődését. Noha lényegesen kevesebb öltözet van rajta, mint általában, azért nem hoz zavarba a közelsége, de nem is méregetem őt, mialatt jobban felé fordulok, hogy lássa, mi van a kis dobozban. A tenyérnyi méretű szerkezet, ami leginkább üregesnek is látszik, legalábbis nem egy zárt kis tartálynak, valóban felvetheti a kérdést, hogyan fér ebbe levegő, főleg elegendő mennyiség. - Természetesen. - Adom át neki a szerkezetet, hogy nyugodtan forgassa a kezében, nincs rajta semmi olyan, amit könnyen le tudna törni feszegetés nélkül. Örülök, hogy kíváncsi valami emberi találmányra, noha van egy olyan érzésem, hogy a végén megint arra a következtetésre jut, hogy ez nekik úgy is felesleges - ez mondjuk vitathatatlan -, és lényegében perdainak lenni sokkal jobb. Erre gondolva igyekszem uralkodni vonásaimon, hogy ne üljön ki a szám sarkába se a mosolyom, és inkább magyarázni kezdem, leegyszerűsítve a szerkezet lényegét. - Nincs benne levegő, de a vízben van, Ön is azért tud odalent lélegezni. Tulajdonképpen ez a szerkezet végzi el azt, amit az Ön braniq-je... - Bizonytalan a kiejtés. Kevés perdai kifejezés egyike, amit ismerek. Jellemző, hogy annak a neve ragadt meg, ami a fontos anatómiai eltérésük egyikét adja. - Itt megy be a víz, ezen a részen távozik, a kettő között pedig kinyeri belőle az... mi oxigénnek mondjuk, mert a levegő sok mindenből áll, de az egyszerűség kedvéért mondhatjuk, hogy a vízben lévő levegőt kiveszi. Ezt a rész kell a szájba tenni, itt áramlik ki a kinyert levegő, és nekem csak arra kell ügyelnem, hogy ne az orron át, hanem szájon át lélegezzek. - Ehhez a mélységhez ez is elegendő, nagyobb mélység esetén komolyabb felszerelés kellene. Kérdőn tekintek Rodára, hogy van-e még kérdése, mert nekem evidens, hogy válaszolni csak a szárazföldön fogok tudni neki, legalábbis a fejemnek kint kell lennie a vízből hozzá. Ha meg nincs több kérdése, akkor hogy indulhatunk-e? Jade-hez nem szólok, ő úgy is jelezte volna, ha a vízmeder előzetes, speciális, sisakba épített szerkezetével való áttekintéssel valami gyanúsat észlelt volna, de minthogy nem tette, minden rendben lehet. A következő barlangrészben mi vár ránk, azt persze nem tudhatja, de nem is követ minket, nem utasítottam rá. Ha valami baj érne, ő tudja a legjobban, mi a teendő, még Saskiánál is jobban tudja.
*Mennyivel könnyebb és kedélyesebb a beszélgetés a kancellárral, mint a másik gyógyítójukkal…s mégis mennyivel nehezebb. Ám több mindent tudok meg, nem csak a gyógyításról és az általuk használt növényekről, a szerkezeteikről, melyek ugyan csodálatosak lehetnek amilyen sok dologban segítik őket, számomra azonban haszontalanok, de róluk, égiekről is érdekes dolgok kerülnek elő. Callum Jenkins pedig képes átlépni a saját maguk alkotta rangsoron, amit csak ő tart számon kettőnk közül, mert nekem akkor is csak egy égi marad, egy betolakodó. Tiszteletem iránta egészen másból fakad, már csak ezért sem akartam minden tettemet elárulni neki, de végül kiderült anélkül, hogy bármilyen szívességet cserébe kértem volna. Nem is szándékozom, sokkal jobb ha az ő akaratából a lekötelezettem. Más véleményen van a régi sérelmekről és azok életben tartásáról, ez is egyfajta információ az égiekről, az emberekről ahogyan ők beszélnek magukról. Bólintok rá, más hozzáfűznivalóm nincs, ha ő így akarja, ám legyen, ahogy a terhek cipelésébe sem szólok bele ismét. Megértem mire céloz, bár asszonyával valószínűleg sok mindent megosztanak egymás között, ahogyan én is tenném, s teszem is Rotemshellel, a kegyes hazugság és hallgatás tőlem sem áll távol. Elnéző vagyok a gyanakvása miatt is, mely látható rajta és érezhető abból a mozdulatból, mellyel elhúzza a karját kezemből. Nem teszem szóvá, nem mondom, hogy többé nem nézek bele a múltjába az engedélye nélkül, rájön majd magától is, hagyom, hogy a bizalma irántam magától alakuljon ki. Ha győzködöm az csak rosszabb irányba viszi és sosem alakul ki. Türelmes vagyok, jóllehet pont az idő az amiből kevés áll rendelkezésemre, azok után milyen sokat elpocsékoltunk az égiekben bízva. Későn jöttünk rá, hogy velük szemben a népeinket összetartó kölcsönös bizalom, tisztelet és megbecsülés nem ér semmit, hogy olyan eszközökhöz kell nyúlnunk melyek eddig meglehetősen ismeretlenek voltak a számunkra és gyakorlatlanok vagyunk azok használatában. De gyorsan tanulok. Beszélgetésünk összes témáját lezárjuk egy időre, csend azonban csak a szavak tekintetében borul ránk, a barlang tavának lágy hangja visszaverődik a falakról. Noha nem folyik sehova, nem csörgedezik mint a patak, itt nincs szél ami fodrait a sziklákhoz csapkodja, mégsem néma. Szeretem azt a nyugalmat amit áraszt magából, az illatát, a víz alatti világ átsejlő színeit, ám eddig úgy vettem észre, hogy bár a kancellár megcsodálta a barlang szépségét, azt a fajta békét amit én szeretek még nem sikerült felfedeznie. Mosolyom, mely közeli emlékeknek szól, meglepettségbe fordul át amikor meglátom azt a szerkezetet amiről vadember is mesélt. Sokkal nagyobbnak gondoltam, jóllehet részletes leírást nem kaptam róla. A kezembe véve döbbenten forgatom, nem mintha többet megtudnék róla. Csak akkor kapom fel a fejem s nézek elismerően a kancellárra, amikor a braniq-ot említi. El is mosolyodom, bár a kiejtése bizonytalan és furcsán hangzik az ő szájából, közelít a tökéleteshez. * -Csodálatos és hasznos szerkezet. *Talán az első amit igazán elismerek, bár ennek sem venném hasznát. * -Oszigén? A levegőben van. Értem. Neked nehéz figyelni, hogy ne az orrodon vegyél levegőt? *Érdeklődöm még, közben visszanyújtom a szerkezetet és lassan elindulok a tó pereme felé. Válasza után el is érjük és egy utolsó mosollyal, mely most egy kicsit incselkedő is, „elköszönök” a kancellártól. A tónak nincs sekély része, nem lehet csak úgy belegyalogolni, a sziklafal széléről ugrom bele fejjel előre, kezeimet magam elé nyújtva. A víz alatt pedig lebegve várom a kancellárt. A víz által szűrt fény egészen más képet mutat a tó világáról, azonnal felsejlenek a mélyebben élő világító növények, a sziklafalra tapadó gombák, a lágyan lengedező hosszúkás levelek. A xrtri itt is megtalálható, a tó fényét javában ezek a gömbök adják, s az ő fényükben már látható is egy kisebb rajnyi iriola, tőlem, tőlünk kissé távolabb. *
A barlang csendje kedvemre való, s engem is meglep ismerőssége. Halk cseppenések, melyekről nehéz eldönteni e furcsa visszhangos helyen, hogy erőtlen kis csöpp keltette a hangot vagy pedig messziről hallatszódik ide. De ismerős. Azt nem mondom, hogy olyan gyakran tudtuk szerét ejteni Saskiával - olyan gyakran biztosan nem, mint kellett volna, erre a hibernálásakor jöttem rá -, de sétáltunk a Dominium kertjében, mikor senki más nem volt ott, és vagy a kis tó csöppnyi csobogójának, vagy az előtte esedékes öntözésből eredő cseppekre hasonlít ez a hang, ahogy a wellness-részleg - tehetősebb - látogatóiként is hallhattunk, hogyan csepeg alá a víz privát rész csendességét élvezve. Kicsit más mindkét hely, a hang is, de a nyugalom ugyanolyannak tetszik. Szerencsére Roda sem borzolja fel ezt a nyugalmat emberi mércével mérve illetlen ruhával vagy közvetlenséggel. Utóbbi, ha meg is csillan, iránya nem én vagyok, hanem a szerkezet, amivel a levegőt fogom venni odalent a víz alatt és kérésére meg is próbálom elmagyarázni a lényegét, a működési elvet. A perdai szó megmosolyogtatja, ami viszont meglep, hogy most először hallom és látom rajta az elismerés jeleit egy eszközünkkel kapcsolatban. - Tetszik Önnek. Eggyel kezdődik és aztán követi a többi egymás után, nincs megállás. A végén még megbarátkozik az eszközeinkkel, ha nem figyel oda a makacs ellenérzéseire! - Ha felpillant rám erre, az öltözést megelőző komor beszédtémához illő tekintet ellentettjét láthatja: mosoly fénye bújik meg a szemeim mélyén, s ravasz mosoly bizonytalanná teszi, mennyire ugratás ez vagy mennyire látok rá esélyt, hogy szép lassan, de megenyhüljön Roda. Lehet nem az én életemben, hanem majd a lányoméban, de akár... Ahogy a többi perdai is, kénytelenek lesznek. - Gyakran úszom, így kevesebb odafigyelést igényel. - Ha valami váratlan fog érni odalent, úgy is kiderül, hogy meglepettségemben hol kaptam éppen levegő után, de magabiztos kijelentésem alapján érződik, nyugodt úszásra számítok és nem gondolom, hogy gond lehet ebből. A szerkezetet visszaveszem, s a szikla széléhez lépek magam is, míg rögzítem a légzéshez való kütyüt, valamint a ruha nyaki részénél aktiválok egy kis apróságot. Úgy sem látni a parányi kamerát, amivel rögzíteni kívánom a lent látottakat, ugyanazon célból, amiért a felszínen is csináltam felvételt. De akkor ezt nem használhattam, a többi ruha eltakarta. Látom, hogy az eloraki gyógyító bátran és rutinosan ugrik kecses fejest a tóba, én viszont nem követem így a példáját. Ennél megfontoltabb, óvatosabb ember vagyok, vagy az évek tettek azzá szép lassan, észrevétlenül. Azt látom a víz tisztaságából, hogy vélhetően kőre nem érkeznék, de ettől még inkább leülök a szikla szélére és onnan lököm el magam előre egy nagyobb lendülettel, lábbal érve el így előbb a vizet, inkább lassabban, de biztonságosan kezdve. Szemeimnek szoknia kell a fényviszonyok változását, de amint ez sikerül, hunyorgásom Rodára helyettesíti a "minden rendben" mosolyt - a kézjelek egyetemességében nem hiszek - , majd meglepetten nézem meg a világító gömbszerű növényeket, a halféléket észre sem véve még. Milyen érdekesek ezek a gömbök, fentről nem is látni a fényüket! Régi földi felvételt láttam a víz alatti életről, kíváncsiságból megnéztem egyet, hogy mégis mire számítsak, de nézni valamit egészen más, mint megtapasztalni, kiváltképp hogy minden, amit itt látok, idegen eredetű. Ha Roda nem gátolja meg, akkor közelebb úszom a víz alatt azokhoz a lengedező hosszúkás levelekhez, kezemet nyújtom közéjük kíváncsian, hogy milyen érzés lehet a tapintásuk?
*A barlang különös, „hangos” csendje megnyugtató harmóniát hoz közénk, én legalábbis teljesen elfelejtem, hogy nem csak ketten vagyunk. A testőr pedig nem igyekszik eltűnni a látóterünkből, mégis számomra láthatatlanná válik. Míg a ruháimtól szabadulok meg is szívesen figyelném a kancellárt, rá ilyen hatással van a barlang és a tó csodálatos meghittsége, de udvariatlannak tartanám ha vetkőzés közben leselkednék. Érzelmeinek nyomát még elcsípem azért, mikor végül felé fordulok és elégedetten tudatosul bennem, hogy arcának vonásai nem olyan kifejezőek már, lágyabbak, még a mosolya is, amit a szerkezetére tett megjegyzésem csalt ki belőle. * -Ohohóó, neeem, Callum Jenkins, nem hiszem én. Csodálatom inkább a tudásotok iránt való, mellyel áthidaltátok a gyengeségeiteket. *Az én mosolyom az ő korábbi, ravaszkás mosolyához hasonlatos, amikor viccelődött, jóllehet most is azt teszi. Nem szeretném megbántani, a gyengeségeik említése csupán egy könnyed visszavágás arra, amit a makacs ellenérzéseimről mondott. Ennek ellenére csodálatom őszinte, de vissza is nyújtom a szerkezetet, hogy nem sokára láthassam is hogyan használja. Válaszára bólintok, de már lépek is a part szélére, hogy könnyed és elegáns mozdulattal bevessem magam a vízbe. Odalent aztán várom a kancellárt, aki kevésbé látványos módon érkezik, és látom a szerkezet ellenére is a mosolyát amiből azt feltételezem, hogy minden rendben. Az eddig láthatatlan testőr végleg távol kerül tőlünk, őt nem láttam a part mentén és most sem csobbant a vízbe, tehát a felszínen marad. Minket körbeölel a víz alatti világ, mely még oly sok idő után is csodálattal tölt el, bár a tengerhez nem fogható. A barlangi tó nem olyan mély, hogy csalogatva húzzon le magába, itt nincsenek áramlatok, melyek hátán nagyon messzire el lehet jutni anélkül, hogy egy karcsapást is tennénk, de épp ez a békesség az ami mindenkire hatással tud lenni. A xrtri-ből most alig látszik valami, csupán apró pöttyök, hiszen csak a meleg időszak végére érnek meg a gömbjei, de még így is iránymutatóak. A szikla falain vízigombák világítanak, a zöld szinte minden árnyalatában pompázó növények pedig kecsesen hajladoznak a vízben. Mögülük óvakodik ki egy kisebb raj iriola, kék fátyolszerű uszonyaik úgy fodrozódnak testük körül, mint a szélben a gabacca, vagy a shieria lombkoronája. Még a kancellár kíváncsiskodó alakja sem tartja őket vissza, ahogy korábban a másik barlangi tóban Vademberé sem. Ódaúszom Callum Jenkinshez, majd ránézve az iriolák felé nyújtom a kezem s bólintok, hogy tegye ezt ő is. Csupán néhány lélegzetvételnyi idő kell, hogy felbátorodjanak és teljesen körülvegyenek minket. Két tenyeremet egymás mellé téve várom, hogy az egyik odamerészkedjen, majd kissé összezárom körülötte, épp csak annyira, hogy ne szabaduljon ki, de ne is nyomorgassam meg. Uszonyai csiklandozzák a bőröm s ez mosolyt csal arcomra. Érdeklődve figyelem a kancellárt, vajon ő megpróbál-e egy iriolát megfogni és ha igen, sikerül-e neki. Vadembernek nem sikerült, de biztosan csak ezért, mert nem volt elég ideje hozzá, Callum Jenkinsnek azonban nem kell sietnie a felszínre levegőért. Eszembe is jut valami erről, de megkérdezni majd csak akkor lesz alkalmam és csak akkor akarom, amikor visszatérünk és víz alatti kalandunk véget ér. Hagyom a kancellárt hadd élvezze ki egy kicsit a halakkal való játszadozást, ha azonban kérdőn fordul felém, arra vezetem amerre a járat van. Kissé mélyebben és a lengedező növényektől nem is látszik még, csak amikor előtte vagyunk válik láthatóvá a sötét bejárat. Kezemmel hívom a kancellárt és mosolygok, mást nem tehetek, másképp nem tudom bátorítani, vagy elmagyarázni, hogy lesz olyan rész ahol szűkebb a járat, de ne féljen, nem fog elakadni. Előremegyek és remélhetőleg minden gond nélkül átjutunk rajta addig a medencéig, melyet korábban említettem. A víz egyre hűvösebb, a fal pedig egészen sima, mintha nem is szikla lenne hanem folyami kavics amit a víz sok-sok hosszú éven át simogatott volna. Néhol a kezeimmel kell segítenem, hogy előrébb jussak, de Callum Jenkins nem igazán testes ahhoz, hogy beszoruljon. Rotemshel valószínűleg elakadna egy ponton, amit sajnálok is, mert szívesen megmutatnám neki azt a kis termet, ahova Eowen hozott annak idején. A kiszélesedő járat végül beletorkollik egy a nagycsarnok tavánál jóval kisebb tóba, a víz itt egészen türkiz színű, a barlang fala ívelt kupolában végződik magasan a fejünk felett, ahonnan a nap fénye aranylón szűrődik be, a víz felszínéről visszaverődve a falakra, olyan mintha számtalan apró kis lámpás lenne, mint az éjszakai égbolt a szikrázó csillagokkal, megannyi aprócska Sel-Ogei. Várom a kancellárt, hogy felbukkanjon a felszínre, remélve, hogy nem nagyon viselte meg az „utazás”.*
Finoman piszkáló szavaim meglepően heves reakciót szülnek, legalábbis ilyent még nem hallottam Rodától és nem is néztem ki belőle. A mosolyom már itt kezd megjelenni, mikor hallom a perdait, hát még mikor a fordító-chip megpróbálja ezt le is fordítani a maga kifejezéstelen hangszínén. Aztán mosolyom már a ravasz szurkálódásnak szól. - Semmi gond, majd megtanítjuk Önöket is. - Ravasz válaszmosoly, mert képzelem, mennyire vágyik Roda ilyesmire. Nem tudom, hogy a kis, kihajtható üvegbúrát használja-e, életben van-e még a babérnövény, egyáltalán elültette-e? De ez volt a legfinomabb válaszom, mert minden más csak jobban rávilágított volna Roda szavaiból következő lényegre: tehát az embereket tartja az okosabbnak, a perdaiaknak ez a gyengeségük, mert a képességeiknek hála nem kell annyira járatniuk az agyukat. Mintegy végszó ez a részemről, mert innen már vár a víz minket és a mutatott szerkezetet rögzítem is a számnál, hogy a vízben - inkább óvatosan beleereszkedve, mint laza-elegánsan fejest ugorva - már azzal vegyem a levegőt. A fényviszonyokat hamar megszokom, a víz is kellemes hőmérsékletű, egyébként is szeretem a hűvösebbet. Munkahelyi ártalom, vélhetően. Körbenézek idelent, minthogy egyelőre nem megyünk tovább semerre, figyelem a környezetemet. A Virágocskától kapott festményen figyeltem fel először arra, hogy a zöld mennyi árnyalatát használta. Tudja az ember, hogy az erdő zöld, de mióta a festményen feltűnt, azóta látom a természetben is azt a sok árnyalatot. Ez jut eszembe idelent is, mikor a vízigombákat nézem és hozzá csatlakozik még megannyi szín a többi lenti élőlénytől, legyen az növény vagy állat. Meglepően tarka, élénk az összhatás, mégis harmonikus. A hajladozó növényeket megnézem, hagyom, hogy kezemhez érjenek levelei és akkor húzom vissza, mikor talán ujjaimmal zavarok meg egy csapat picike halat, akik eddig az általam választott növény mögött bújtak el. Rodára nézek, aki mellém úszott, figyelem a mozdulatait, az iriolákat, hogy milyen nyugodtan merészkednek közel hozzá és még hozzám is. Vajon ezek a lények tudják érzékelni, hogy nem perdaival van dolguk? Roda mosolyát én is mosollyal viszonozom, de láthatóan nem áll szándékomban a mozdulatot utánacsinálni, elkapni egy iriolát. Szerintem nem is sikerülne, nincs kedvem ügyetlenkedni most, valamint... nem tudom. Jobban szeretem az állatokat a tányéromon. Ha élnek, akkor távolabbról szemlélem őket, bár ez a hozzáállás nem mindig kölcsönös. Minthogy nem halacskázok, ezért tovább indulunk innen, követem Rodát és hullámzó haja között megvillanó kopoltyúját figyelem néha-néha, hogyan is működik, mennyivel másabb így élőben látni. Feltűnik, hogy nem beszél Roda, mondjuk a fordítóchipet én se hallanám most, de a mosolyát értem így is a perdai nőnek, biccentek válaszképpen és követem a víz alatti barlangbejárathoz. Meglepően szűk a járat, s jó is, hogy a légzéshez való készülékből nem lóg ki ilyen-olyan cső, s hogy magam sem vagyok nem hogy kövérebb, de vállasabb sem, mert akkor már gondban lettem volna, hogy átszuszakoljam magam Roda nyomában. Jade nem is tudott volna követni, legfeljebb csak a páncélzata nélkül. Kicsit lemaradtam az átjutással, de nem szorultam be, hogy vissza kelljen értem fordulni és a járat sem elágazó, hogy gondban legyek, merre mehetett Elorak Első Gyógyítója. A fény is jelzi, hogy a járat mindjárt véget ér és kiérve oda könnyen meglátom Roda lábait lassan mozogni, felért a felszínre s követem is oda. A felszínre bukkanva egyik kezemmel a hajamat simítom hátra, hogy abból a víz ne a szemembe csorogjon, a másikkal elveszem a szám elől a légzéshez való kütyüt. Nem kell nagy levegőért kapnom, nyugodt a légzésem, az úszás sem volt tempójában megerőltető, hogy lihegjek tőle. Körbenézek ezen az új helyen, ahol a fényjáték adja, hogy az ember tekintetét azonnal a kupolaként magasodó barlangtetőre vesse. Nagyon szép hely ez is. Örülök, hogy titkon felveszem ezt is, mindenképp meg kell ezt mutatnom Saskiának és persze Jasmine-nak is. Utóbbiról eszembe is jut valami. - Hm. Nappali éjszaka. Különleges barlangjaik vannak... - Legalábbis csak olyanokat láttam eddig, mert a legutóbbit beborította mohaszerűen valamiféle kéken fénylő, melegséget adó növény...? Nem is tudom a pontos besorolását.
-Sok sikert! *Callum Jenkinsnek talán tőlem szokatlan az a huncut mosoly amit kap, de egyáltalán nem lenne szokatlan másoknak akik ismernek már. Az utóbbi időkben nem bővelkedtem benne, de most jó alkalom nyílt rá. Nem sok kedvem van az ő szerkezeteiket használni és őszintén szükségét sem érzem, egyetlen kivétel az ajándék amit tőle kaptam. Sokan ugyanúgy éreznek mint én, így szavaim nem jókívánságként hatnak, inkább egy végső lezárása a beszélgetésünknek s, hogy szava se lehessen máris a vízbe vetem magam. Odalent a másik otthonom vár, mondhatnám, hogy az igazi, de nem élnék feltétlenül egész életemben a víz alatt, nem is arra teremtettünk, de csodáját és kincseit korlátlanul élvezhetjük. Szeretem a kis iriolákat a tenyereim közé fogni, mókás ahogyan csiklandozzák a bőrömet, de leginkább azt szeretem amikor egészen közelről csodálhatom meg kecses mozgásukat, szépségüket abban a pillanatban, amikor elengedem őket. Egy erőteljesebb uszonycsapással emelkedik ki kezemből s mielőtt tovább úszna minden uszonyát teljes egészében szétteríti a vízben. A színek és fények játéka ilyenkor a legkülönlegesebb. Callum Jenkins nem mutat hajlandóságot arra, hogy játszadozzon az iriolákkal, ezért hát nem is maradunk tovább, célunk felé terelgetem a szűk járat szájához, majd el is tűnök előtte. Örülök, hogy az a szerkezet mely segít neki a víz alatt lélegezni olyan kicsi, vagy, hogy a kancellár nem termetesebb, mint a katonái, különben meg sem próbáltam volna ezt a kis kirándulást. Szerencsére átjutunk, szemmértékem most sem csalt meg, bár én már a felszínen vagyok mikor ő megérkezik. A barlang a maga szépségével büszkeséget vált ki belőlem, jóllehet ha Eowen nem mutatja meg, talán még most sem tudnék róla, hála ezért neki. * -Igen, sok ilyen barlang van. Ha jól emlékszem te is jártál már más barlangban. A felszíniek másban különlegesek, de a víz alatti világ semmihez sem hasonlítható. Itt lehet lubickolni, a folyó izgalmasabb, sebes a sodrása. Hogy tetszett? Reméltem, hogy átférsz a járaton. *Míg beszélek, tekintetem azon a szerkezeten nyugszik jobbára, ami segít neki lélegezni, nem mintha kíváncsi lennék hogyan működik, nem próbálnám ki, de érdekel, vajon mennyire van ebből sok, mennyire különleges még nekik is. Azt tudom, hogy nem mindenből jut mindenkinek, erről már hallottam de konkrétumokat nem tudok.* -A többi kancellár is ilyen…merész és kíváncsi, mint te? *Egyelőre nem a légző szerkezetre kérdezek rá, még ráér, inkább a tervünket készítem elő azzal, hogy más kancellárokról érdeklődöm. Pillantásom el is veszem a szerkezetről és eltolva magam a peremtől, lustán lebegni kezdek a vízben, tekintetem a kupolára függesztve. *
Átjutva a perdai, víz alatti tű fokán már könnyedén és hamar elérem a vízfelszínt. Természetes fény várható itt is, azt már idelent is látom, de azt is, hogy sötétebb a hely, mint a másik. De csak a felszínre jutva és körbenézve értem meg, hogy nem azért, mert egy keskeny hasadékon át jut be némi fény, hanem a barlang teteje sajátos természetes keletkezés hatására - elsőre is látni, hogy ezeket nem a perdaiak fúrták ki - apró lyukakkal van teleszórva, s így a nappali fény éjszakai csillagos égboltnak tűnik. Valahol ironikus, hogy évtizedeket utaztunk az űrben, csillagok között azért, hogy egy lakható égitesten fényes nappal hamis csillagokat nézhessek. Ha esetleg nem volna elég, hogy nappal is általában látható a Caligo hatalmas, lila-szín gömbje. - Egyben. Kéken fénylett és meleget adott. - Az azóta tőlünk kapott rendszertani besorolást - legalábbis amibe próbáltuk beszuszakolni a jelenséget, élőlényt vagy mit - nem említem, inkább körbeírom, a fordító chip ezzel könnyebben megbirkózik. Elégedetten veszem tudomásul, hogy Morgenstern alaposan tervezett, a chip valóban vízálló, ez a további kommunikációt most alaposan megkönnyíti. - Különlegesnek tűnt. Ez baj, mert ezek után a medencéink unalmasak fognak lenni. - Mosolyodom el azután, hogy kijelentettem, a hely különlegessége inkább hibaszámba megy. Pillantásom visszatér Rodára a mennyezetről és elkapom tekintete irányát, mely a szerkezetet nézi, de nem kérdezek. Meghagyom neki, ha van még, ami érdekli ezzel kapcsolatban, nem zárkózom el. - Ez merészség perdai mércével vagy tőlünk tekinthető annak? - Kérdezek vissza és tekintetem visszanéz arra, amerre a víz alatt a szűk járat van. Valamit talán nem vettem volna észre, hogy ez merészség lett volna? Vagy mégiscsak veszélynek vagyok itt kitéve, netán csapdába sétáltam volna? Nos, ha így van, akkor bizonyos csapdákba bele kell sétálni, így nyugodtan folytatom elgondolkodva az eredeti kérdésen. - Ketten még a Városba sem mentek le, a többiek pedig azon kívül nem. - Most eltekintek attól, hogy McGrover-rel volt szerencsétlenségem közösen megnézni közelebbről a Sötét lápot, mert az nem egy tervezett úti cél volt. - Ám nem tudnám megmondani, hogy ez a mersz vagy a kíváncsiság hiányára írható-e, vagy az érdektelenség számlájára. Bevallom, ha a körülmények nem rendezik úgy, lehet még én sem látogattam volna el Elorakba, lehet a Városba sem. Ahogy nem jutott volna eszembe magamtól bogára ülni, és biztosan megelégedtem volna a medencéinkben való úszással is. Természetesen ezzel nem azt állítom, hogy ne lennék kíváncsi. Például nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy valójában miért vagyunk itt, Roda? Miért hívott ide? Pont ide? - Én beszéd közben könnyedén lebegek a vízben magamat függőlegesen tartva, vagyok annyira edzett úszó, hogy hosszabb ideig is bírjam ezt. Tekintetem a perdai nőt követi, de nem a felszínre került testét figyelem, melyre a vizes ruha hűen tapad, hanem tekintetem az arcára függesztem. Talán csak magamból indulok ki, de nehezemre esik elképzelni, hogy csak azért jöttünk ide, mert annyira szép hely és meg akarta mutatni, de csak nekem, hogy más azért ne járkáljon ide. Pont ide, az Emlékek barlangjába, ami fontos nekik, szinte szimbólumnak is tekinthető.
*A Perda szépségei között, kétségtelenül azon kevés barlangjaink egyike az első –szerintem – melyben most vagyunk. Cadar a víz felszínén terül el, lehetséges, hogy az égieknek az nagyobb csodának számítana, de a város alatti barlangok a nyomába sem érnek az Emlékek barlangjának. Igazából nincs benne semmi különös, rajzok a falakon, a kupolás csarnok tetejéről beömlő fény és a víz alatti világ színessége, mégis…valahogy a hangulata, a kisugárzása ennek a helynek különleges. Amikor Eowen idehozott, engem is meglepett mennyire megnyugtató volt itt lenni, és még Eowen makacs faggatózása sem zavart. Érdeklődve figyelem az égi kancellárt, hogy vajon rá is ugyanolyan hatással van-e a barlang, mint rám, vagy égiként érzéketlen rá. * -Emlékszem említetted amikor nálam jártál. A kék kövek. Különlegesek és segíthetnének a gyógyításban is, ha megtaláltuk volna a módját annak, hogy elhozzuk, de nem lehet. Azok a kövek együtt élnek a sziklákkal, de menedék a vándoroknak a téli időszakban. * Annak örülök, hogy különlegesnek találja ezt a barlangot, jó választás volt a találkozóhoz és értem a tréfát is. Elmosolyodom rajta, jóllehet nem láttam a kertben lévő aprócska tavacskánál nagyobb…hogy is mondta? Medencét. * -Van nagyobb tó a Dwa`woruun, mint a kertetekben lévő? Ha arra gondolok mennyire különbözik az égi hajóitok istállója a bogáéinktól, akkor el tudom képzelni a fenti barlangi tavatokat. *Nem, kétségtelen, hogy nem tudom elképzelni, nincs előttem a kép de igen sivárnak gondolom. Callum Jenkins azonban nem csak általam, sok mindent megismerhetett a Perdából, más kancellárokról azonban nem hallottam semmit. Érdekelne, már csak azért is, mert terveim között szerepel, hogy találkozzam velük. * -Tőletek tekinthető annak. *Nem kertelek, őszinte vagyok a véleményemmel, igaz a katonáik harcban nem maradnak el a mi vadászainktól és a testőrségtől, ezért a kijelentésem inkább az égi kancellárokra vonatkozik és a kérdéssel egyáltalán nem gondoltam az ide vezető szűk járatra, nem arra utaltam, hanem úgy általában. Nekik kellene leginkább megismerniük a Perdát, ha már a döntés az ő kezeikben van, és úgy gondolom, hallomásból nem lehetséges. Válasza az amire számítottam és a derű eltűnik arcomról, de a mosoly marad. Számonkérő és kissé gúnyosan bosszankodó is ami nem kifejezetten Callum Jenkinsnek szól, mint inkább a többi kancellárnak. Felé is fordítom a fejem és a fekvő lebegő helyzetből átfordulok függőlegesbe, könnyedén taposva a vizet s karjaimmal tartva meg magam. * -Ha le sem jönnek ide, hogyan akarják megismerni a Perdát? Hogyan akarnak itt élni? Bezárkóznak a hatalmas épületeitekbe és ugyanúgy a falak között élnek, mint odafent? Mi értelme akkor? Ez érdektelenség és a saját népetek iránti tiszteletlenség. *Valószínűleg csak azért bosszant fel, mert annyira mások vagyunk, de tényleg sok mindent nem értek az égiek vezetőivel kapcsolatban. Callum Jenkinst valamennyire megismertem már, tudom, hogy jó égi, hogy felhasználható a siker érdekében, hogy más arcát mutatja, mint ami a szívében és a lelkében lakozik, csak még azt nem tudom miért vett fel álarcot.* -Ez a hely nyugalmat áraszt magából. Ide jöttem a szíves vendéglátásod után is. *Minden bizonnyal tudni fogja, hogy az elrablásomra gondolok és arra a találkozásra melyben megkötöttük azt a furcsa szövetséget is. Ám az már a múlté és nekem másik szövetségre van szükségem. Odaúszom mellé, elé, hogy könnyedén a szemeibe nézhessek. * -Ez a hely sok helyen megmutatja népünk múltját és jelenét, a jövő immár, sajnálatos módon rajtatok is múlik. Meg kell győzzelek arról ami számunkra fontos, mert annak kell lennie a ti számotokra is. És muszáj lesz meggyőznöd a többi kancellárt is, különben a Perda a ti régi otthonotok sorsára jut. Nektek ott van a Dwa`woruu, tovább állhattok, hogy új, lerombolható otthont keressetek, de mi nem mehetünk sehova. Ezért bármit megteszünk, hogy megvédjük. Találkozni szeretnék a többi kancellárral is. *Ha már esély sincs arra, hogy elmenjenek, nagyon szeretném ha meg tudnánk egyezni, ha békében élhetne egymás mellett a két nép, ha közösen vigyáznánk a Perdára. Egyelőre azonban csak a pusztítás nyomait látom amit maguk mögött hagytak. Feszülten várakozva nézek a kancellár szemeibe, hogy szavaival ellentétben majd az érzéseit fedezzem fel. *
- Mi is erre jutottunk. - Bólintok, bölcsen elhallgatva a mondat végét: egyelőre. Csak mert a perdaiak nem jöttek rá a módjára és elsőre még mi sem, nem jelenti azt, hogy később sem fogunk. Meglehet egy szikladarabbal együtt kell elmozdítani, s utána a sziklát máshol, másik sziklához téve, el tud szaporodni az élőlény. Mivel egészségre gyakorolt hatása nem jelentéktelen, a kutatást sem hagytuk félbe, csak lassan halad, mert nehéz megközelíteni és igen távol esik a Várostól. Még mintát hozni is képtelenség, legalábbis élőt lehetetlen. Eddig. - Van nagyobb... - Egy pillanatra elakadok, mert mi azt nem tónak nevezzük, de végül hagyom, mert aligha lehet a perdaiaknak megfelelőjük mindarra, ami nálunk a wellness-részlegen van. - Nyugodt vagyok, hogy nem mutattam meg, mikor odafent járt, mert úgy vélem, Önnek kevéssé tetszett volna. Falai egyenesek, akárcsak az alja, kis fém létrán lehet belemászni, a víz tiszta, sima és nyugodt és nem él benne növény vagy állat. Csak arra szolgál, hogy ússzunk benne. - Mesélek neki kicsit a medencéinkről, figyelem a vonásait, de meg lennék lepődve, ha nem látnám rajta igazolódni mindazt, amit gondoltam. Addig még talán nem háborogna perdai lelke, hogy sima a fal és az alja, még ha ez a Dominiumon megtapasztalt mértaniság idegen is a természettől, de az élettelensége már biztosan érthetetlen lesz. Talán emiatt is kapom meg, hogy merész voltam, hogy ide eljöttem, mert abban igaza lenne Rodának, hogy a medencénkben való úszás nem éppen egy bátorságpróba, főleg a vízhez erősen kötődő perdaiak szemével nézve. Ahogy az egész életünk is más odafent. Az űrben való tartózkodásnak is megvannak a veszélyei, még ha eddig el is kerültünk kritikus meghibásodásokat, de tény, hogy odafent nem kell attól tartani egy folyosón, hogy rám ugrik egy vadállat, mint itt egy ösvényen. Odafent legfeljebb csak rám lőnek, mint volt rá már példa. Figyelem az eloraki gyógyítót, láthatóan zavarja mindaz, amit a kollégáimról mondtam Perda iránti érdeklődésükről... de van más ok, ami elég egyértelmű is, amennyiben az emberek fejével gondolkodunk. Roda viszont perdai, s számára sok minden idegen, ami minket mozgat. - Az utazás kockázatos. Idelent tartózkodni kockázatos. A mi hatalmunk másként épül fel és másként működik, mint Önöknél. De próbálja meg elképzelni, hogy a perdaiak is két részre szakadnak, és az elszakadt résszel hadban állnak. Tegyük fel, hogy az elszakadt rész örömmel ölné meg a Dann Tierran-t és nem is akarna újat helyette, egy Dann nélküli világot építenének. Hiába van utóda, akár alkalmas utóda, aki a helyébe lép azonnal, a gyilkos tett önmagában jelentős marad, megrendíti a rendszer erejét. A kancellárok is a fennálló rend szimbólumai. Legtöbbünknek van utóda, nem egynek olyan alkalmas és idős is már, hogy helyetteseként dolgozik. Mégis, bármely jelenlegi kancellár meggyilkolása felér egy győztes csatával az ellenfél számára, aminek hatására mindig vannak, akik átpártolnak a győztes oldalára. Odafent viszont nem érnek el minket. - Ahogy a perdaiak sem, nem mellesleg. Nem a merészség hiánya feladni a stratégiailag jobb helyet. - Nem a saját népünk iránti tiszteletlenség, ha inkább merészek leszünk és ezzel a rendet sodorjuk veszélybe, biztonságos életüket egy háború kiszámíthatatlanságába fordítjuk? Ezzel nem lennénk érdektelenek a sorsukkal szemben? - Nem feltétlenül várok erre választ, habár nem tudom, a perdaiaknál van-e költői kérdés? Igazából azt se tudom, hogy költeményeik vannak-e? Inkább csak ízelítőt adtam abból, milyen a mi gondolkodásunk erről, ami gyanítom, eltér annyira a perdaiakétól, mint a medencéink ennek a barlangnak a tavától. Nem a kérdésre várok választ, hanem sokkal inkább arra vagyok kíváncsi, hogy mihez kezd hirtelen a kapott információval a nő? Mi lesz az első reakciója és meglátható lesz-e, hogy ha ez változik benne? Az ő gondolkodásukról is sok mindent elárulna. - Sajnálom, hogy a repülés és a Dominium, az azon történtek így felzaklatták, hogy ekkora utat kellett megtennie megnyugvásért. - Enyhe főhajtás felé bocsánatkérés-szerűen, mert én nem az elrablására gondolok, vagy arra, mikor Elorakban felkerestem. Azt gondolom, hogy az űrben tett látogatása sokkal felkavaróbb lehetett. De főhajtás ellenére sem veszem le a tekintetemet róla, s már az előtt visszaemelem a fejemet, hogy elém érne. Higgadt nyugalommal kezelem a közelségét csakúgy, mint a szavait, egyedül a végén vonom fel kicsit a szemöldökeimet, majd tér vissza minden a szokásos arcvonásokhoz. - Igazán eltökélt és határozott, ahhoz képest, hogy nem tudja, mi vezetett a régi otthonunk sorsához. De ami most jobban érdekel: miért rajtam keresztül akar eljutni a többi kancellárhoz? A perdaiak talán olyan merészek, hogy szeretnek eleve vesztes helyzetből indulni? - S itt emelkedik meg ugyanúgy és ugyanannyira a szemöldököm, mint az előbb, majd mosolyodom el a már jól ismert, de ismerőssége ellenére még mindig nyugtalanító ravaszsággal. - Ha elfogad egy tanácsot: többre jut, ha nélkülem mutatja meg a többi kancellárnak, hogy mivel állnak szemben! És kivel állnak szemben!
*Ők is arra jutottak…s remélem másra nem, jóllehet a hangsúlyból nem is következtetek másra, eszembe sem jut, hogy tovább próbálkoznának a kék kövekkel, bár kellene. Makacsok, mint az éhes molaf. Egyelőre azonban nem gondolom tovább, jobban érdekel a nagy medencéjük, ahogyan Callum Jenkins nevezi. Nem tudom elképzelni, elmémben folyton kerti tóhoz hasonlatos kép jelenik meg, de a leírásából arra következtetek, hogy pont azokat kellene elhagynom. El is húzom a szám, igaz ez nem gúnyból jelenik meg arcomon, és nem is lekicsinyelni akarom, épp csak az jut eszembe, hogy pont az égiek akik nem képesek a vízben sokáig létezni, csak úszásra használnak egy tavat és a lényegi részeket hagyták ki belőle. Amitől egy tó tó és amit élvezni lehet benne. * -Furcsák vagytok ti égiek. *Meg sem próbálom elmondani mit érzek ezzel kapcsolatban, mert még én magam sem tudom, csak az elhúzott, bizonytalan mosoly marad s láthatóan elengedem az egészet. Callum Jenkins azonban még mindig az élen jár a népe előtt ha érdeklődésről van szó, nem véletlen hát, ha vele szívesebben beszélgetek. Nem csak érdeklődik azonban hanem sokat mesél az életükről, bár gyanítom sok mindent kihagy, de még így is épp eleget hallok aminek örülök. Más kancellárok még arra sem vették a fáradtságot, hogy lemerészkedjenek a Perdára, ami számomra azért érthetetlen, mert itt akarnak élni. A magyarázat is elképesztő, mindazzal amit magával hurcol, de még mindig nem értem. Talán mert nem tudom elképzelni, hogy bárki is a Dann halálát akarná. Mindenki tiszteli, na jó, nem mindenki, Vharan például nem annyira kedveli és kétségbe vonja a hatalmát és az arra való alkalmasságát, valójában az egész rendszert…még sem bántaná soha és úgy vélem, ha a helyzet megkívánná, megvédené Dann Tierran életét, függetlenül attól, hogy mit gondol róla. Nekem az egészből annyi érthető csak, amit meg is osztok Callum Jenkinsszel. * -Szóval a kancellárok félnek a saját népüktől. Már így is kettészakadtatok. Nem gondoltatok arra, ha ez így van, valamit nem csináltatok jól? S mégis meddig akarnak odafent maradni? *A kérdés a többi kancellárra vonatkozik, hiszen népük valószínűleg le fog költözni a Perdára, ez a cél. De a kancellárok vajon ott maradnak a Dwa`woruun örökre? Onnan próbálják irányítani a népet nem tudva milyen is az élet a holdon? Csak azért, mert félnek a saját népüktől. Szánalmas. Ez nekem új és mint olyan, elteszem későbbre, mert egyelőre nem tudok mit kezdeni vele, de azt érzem, hogy fontos. Minden bizonnyal hiányzik még néhány részlet, tapasztalás ahhoz, hogy rájöjjek a valódi jelentőségére. Ha Callum Jenkins tovább görgeti ezt a témát, valószínűleg még többet tudok meg, ha nem, kénytelen leszek várni addig, míg más kancellárokkal nem találkozom. Remélhetőleg az első találkozás nem olyan lesz, mint Callum Jenkinsszel, jóllehet elég drámai volt a kezdet, és a Dwa`woruun tett látogatásom sem a kellemesek közé tartozik, nem miatta kellett azok után ide jönnöm. A bocsánatkérést hasonló, kisebb főhajtással fogadom el, de minden bizonnyal látható rajtam, hogy elgondolkodom azon amit mondott okként. Végül csak megrázom a fejem, hogy szavaimat ezzel a mozdulattal előzzem meg.* -Valójában a mi kettőnk megállapodása és a lelkemet nyomasztó titok volt az, ami idevezérelt. Első Gyógyítóként felelősséggel tartozom a népem iránt és úgy éreztem, mindaz ami történt és amit nem mondhatok el, mert a szavamat adtam, árulás. Nem a repülés és a Dwa`woruun való tartózkodás rendített meg, hanem a lelkiismeretem lázadt. *Nem tudom ez mennyiben érinti meg, meglepődik-e vagy sem, de az biztos, hogy én meglepődöm azon amit magáról mond. Azon, hogy nem segít, mert akkor eleve veszítek. Döbbenetem még a fejemet is kissé oldalra billenti, mintha abból a nézőpontból másképp láthatnám az égi kancellárt, s betekintést nyerhetnék a fejébe. Sajnálatos, hogy a képességem csupán a múltját engedi láttatni, azzal pedig nem sokra mennék, ha lenne is benne válasz a bennem felmerülő kérdésekre, napokba, vagy hetekbe telne kiválogatni azokat a történéseket, melyek oda vezettek, hogy a kancellár a saját vezető társai előtt sem bír bizalommal. * -Muszáj megismernem a többi kancellárt is, hiszen ti annyira különbözőek vagytok és mást vallotok ugyanarról a dologról. Később elmesélhetnéd miért pusztult el az otthonotok, miért hagytátok, hogy elpusztuljon, most inkább arra lennék kíváncsi, miért nem segítesz nekem. Miért mondod azt, hogy nélküled többre jutnék, s talán ez azt is jelenti, hogy más kancellár társad nélkül többre jutnék nálad? *Érdekes és vészt jósló ha ennyire nem bíznak meg egymásban. Mégis hogyan voltak képesek a népük élén maradni? Míg ide nem értek, nem volt hova menekülniük, hova elbújniuk előlük.*
Szám sarkában egy pillanatra megjelenik a mosoly árnyéka, mikor Roda elhúzza a száját. Ez a véleménynyilvánítás megelőlegezi a szavait, melyek sokkal kegyesebben hangzanak - vagy a fordítóchip a kegyes velünk -, mint amire számítottam a szájelhúzás láttán. Csak mosolyom jelenik meg rá határozottabban kivehetően, de egyébbel nem felelek erre. Roda hiába járt fenn a Dominiumon, még nem látott mindent, nem tudja, hogy a furcsábbnál is furcsábbak vagyunk, ami arra is vonatkozik, hogy a kancellárok rajtam kívül miért nem teszik át a székhelyüket a Perdára. Nem hibáztatom őket, ha nem lenne Saskia, a születendő gyermekünk és a világuralmi tervünk, akkor magam sem sietnék idelent élni, hiába a Város kényelme és csúcstechnológiája. Azért mégiscsak másabb, mint odafent, amit évtizedek alatt megszoktunk. Roda által leszűrt reakció ismét mosolyt szül, sőt, egy halk nevetést is az első ténymegállapítása. - Önök szerencsések, ha a döntéseik mindenkinek megfelelnek és mindenki elégedett velük. Nálunk nem ilyen egyszerű igazságot tenni. Kisebb lázadások mindig is voltak az aktuális uralkodó réteg ellen, ha a mostani elég erős lesz ahhoz, hogy a Kancellária uralmát megdöntse, nos, akkor már tudható lesz, hogy valami nagyon nem volt jó. A többiek addig is maradnak fent, amíg a szükség megkívánja... vagy egyéb érdekeik nem írják ezt felül. - Felelek meg a kérdéseire, noha sejtésem szerint ebből annyit fog leszűrni, hogy lehetetlenül békétlen egy nép vagyunk mi, emberek. Ez a megállapítás még meg is állná a helyét. Félreértem, hogy mi hozta nemrégiben ide, ebbe a barlangba, ezt már akkor tudom, mikor szavaimra láthatóan gondolkodik el, majd fejrázása és szavai csak megerősítik ezt. A valós ok meglep, nem átallom ezt ki is fejezni azzal, hogy a vízben taposva a vizet, így lebegve figyelek Rodára és megemelkednek enyhén a szemöldökeim. - Minden perdai ilyen sajátosan értelmezi az árulást? A béke megőrzése, mellyel életeket menthet meg, nem kellene árulásnak számítania. - Kis szünetet hagyok, mialatt Rodát fürkészem, s végül amellett döntök, hogy rákérdezek. A tisztesség így kívánja, s ennyi tisztesség egy kancellárba is szorulhat. - És sikerült megnyugtatnia a lelkiismeretét? - Nem teszem hozzá, hogy esetleg azért vagyunk-e itt, hogy lelkiismeretén úgy könnyít, hogy a teher egy részét rám akarja rakni, abból a feltételezésből kiindulva, hogy van lelkiismeretem? Hamar kiderül, hogy valójában nem ezért vagyunk itt, hanem rá akar venni, hogy a többi kancellárral találkozót szervezzek neki. Azt továbbra sem értem, hogy miért pont itt, de talán a hely szépségével is akart hatni rám valami módon. Akárhogy is, határozottan utasítom el a kérését, ebben nem kérheti a segítségemet, és szerintem felesleges is. Újabb mosoly jelenik meg arcomon Roda fogalmazásmódjától, amelyben a sajátomra ismerek, de az is érdemel egy mosolyt, hogy ismeretlenül is tudja, mennyire különbözően a kancellárok. Ezt érti, mégsem érti, hogy ez mit is tud jelenteni a gyakorlatban, ami miatt a kérését el kellett, hogy utasítsam. Most én leszek az, aki kicsit nemlegesen megrázza a fejét az első szónál még. - Ellenkezőleg, azzal, hogy nem segítek, azzal segítettem Önnek. - Fordul a rám jellemző ravaszságba a mosolyom, s közben lassan a tópart felé úszom. Ugyan bírnám még itt taposni a vizet, de kényelmesebb, ha megpihenhet a kar és a láb is egy kicsit. Ha itt is olyan hirtelen mélyülő, sziklás a part, akkor csak megkapaszkodom az egyik szélében, mely körülbelül vállmagasságban van vagy egy kicsit lejjebb. - Amikor Ön meggyógyította Saskiát és felébreszthettem őt, mindenki értesült róla, hogy a saját törvényeinket szegtem meg és a feleségem nem halott évek óta. Volt kancellártársam, aki ezt nehezményezte. Hm, pontosítok. Mindegyik nehezményezte, hogy becsaptam őket. De volt, amelyik annyira, hogy minden lehetséges módon megpróbált keresztbe tenni nekem, elválasztani Saskiától. Az érvek között olyan is szerepelt, hogy Ön Saskia gondolataiba férkőzött és azon keresztül irányítja őt, sőt, engem is. Ha ezt nem érti, nem baj, mások se értették. De azt mindenki sejti, hogy nem ingyen jött el segíteni nekem, és vagy fizettem már valamivel vagy még az adósa vagyok. Nem is gondolják ezt rosszul. - Villan tekintetem a perdai nőre, mert nagyon jól tudom, hogy a számlát még nem nyújtotta be. Ráadásul a gyermekáldás elősegítése miatt kéretlenül ugyan, de kétszeresen is adósa lettem. Innen nézve érthető, hogy nem örül, amiért látszólag nem segítek neki találkozót leszervezni. - Ha én kérek Önnek találkozót a többi kancellárnál, akkor azt fogják hinni, hogy ezzel törlesztek és mivel a korábbi hazugságaim sértették őket, valószínűleg valamire hivatkozva elutasítanák a találkozót. Önnek nélkülem kell megjelennie és találkozót kérnie. Elég erősnek kell látszania. Olyannak, aki adósává tett egy kancellárt, mégsem szorul rá a segítségére. Egy erősnek ígérkező... tárgyalófélt mindenki komolyabban vesz. - Nem akartam ellenfél vagy ellenség szóval élni, túl erősnek éreztem a kifejezést, s végülis a tárgyalásra is éppúgy vonatkozik a véleményem. Magam is leráznám a perdait, ha más oldalvizén akarna felkapaszkodni, de érdekesebbnek találnám, ha maga intézkedne. Kíváncsian figyelem Rodát, hogy érti-e mit akarok mondani, még ha a gondolkodásmódunk eltérő, fura is lehet egy perdai számára. - Miről akarja a véleményüket kikérni, melyről úgy sejti, más, mint az enyém? - Engedek a kíváncsiságomnak a kérdéssel, melyre lehet nem kapok választ, de próba szerencse.
*Rövid véleményem és amit csupán az arcom vonásai engednek láttatni, szerencsére mosolyt váltanak ki Callum Jenkinsből és nem haragot vagy sértettséget. Talán már túljutottunk kapcsolatunk azon pontján, ahol nem értjük a másikat, ahol még csak ismerkedünk, mikor egyes szavak nem azt jelentik amit gondolunk…egyszerűen csak mintha most már jobban értenénk egymás gondolatait, gondolkodásmódját. S értetlenségem, amit a kancellárok félelmei és annak hozománya csal elő, kérdésem a jövő felől, a kancellárok terveit illetően, ezért nevetteti meg Callum Jenkinst. Érdekes hallani a fejtegetéseit, bennem is újabb kérdéseket szül, és rá kell jöjjek, korántsem tudok még mindent…de még sokat sem az égiekről. * -Miért várjátok meg, hogy megtámadják a kancellárokat? Csak akkor lesztek biztosak abban, hogy rosszat tettetek? A mi népünk sem elégedett mindig és mindennel. Sokan vagyunk és különbözőek, nem lehet mindenkinek jót tenni, de mindenkit meghallgatnak a Danák és a Bírák, s ott vannak a Kereskedők vezetői is. Igyekeznek elrendezni a gondokat. *Néha persze tovább tart semmint egészséges lenne, de igazán régen volt már konfliktus…valójában, ha jobban belegondolok, amióta az égiek feltűntek, népeink nem fordultak egymás ellen. Ez persze nem megoldás a belső lázadás elfojtására, viszont jobban elgondolkodtat Callum Jenkins a kancellárok érdekeiről tett kijelentése.* -Szerinted meddig kívánja a szükség és milyen szükség ez? S milyen érdekek…írhatják felül az elhatározásukat, vagy a félelmeiket? *Callum Jenkins elég sokat van a Perdán, tudom, hogy a velem való kapcsolata, asszonyának megmentése miatt kapta a feladatot, hogy húzza szorosabbra a két nép együttműködését a gyógyítás terén, de felmerül bennem a kérdés; Callum Jenkins kevésbé fél a népétől? S ha igen, miért? Minderre a válasz egy kicsit közelebb visz terveink megvalósításához és persze lehet, hogy át is írja azokat, vagy mindet, vagy csak egy részüket. Mindenképpen tudnom kell a kancellárokról, s ezért is jutott eszembe, hogy találkozzak másokkal is. Ám még nem tárom Callum Jenkins elé a kérésemet, helyette arról esik szó, miért jöttem ide annak idején békét nyerni. Talán ő másra gondolt, mert válaszom láthatóan meglepi és a kérdése is eziránt érdeklődik. Ők lehet egészen mást értenek árulás alatt, nekem már a titkolózás is annak számít, lelkiismeret furdalást okozott és ez felborított az egyensúlyt. Azt persze nem mondom, hogy minden megoldódott azzal, hogy Eowennel úszkálgattam a vízben és szándékosan elbeszéltem mellette, de már az is segített, hogy elmondtam; igen, van titkom és mindent meg fog tudni, de nem most. Eowen bizalmát kértem és megkaptam, ennyi elég volt egy kis időre. * -Részben igazad van…de korábban nem volt szükség ilyesmire. *Halvány mosollyal kísérem szavaim, igen az ő érkezésükre céloztam, arra, hogy minden miattuk van és valóban…így is van. Ezt még ő sem tagadhatja. * -Egy kicsit. Tudod, a lelkiismeret furcsa egy dolog. *Elnézek mellette, Rotemshelre gondolok és a húgomra, Dana Rhe-re, Ennára. Válaszomhoz visszanézek az égi kancellárra, már csak azért is, hogy lássam, érti-e mire gondolok és ő is ugyanazon a véleményen van-e.* -Az ok megmarad, mégis ha többen osztoznak rajta, elveszíti a jelentőségét. A feltétlen bizalom érzése óriási erőt ad. *Maradt így is titkom, még Rotemshel előtt is, de mindig biztosított arról, hogy megbízik bennem, és nem akarta tudni amit elrejtek előle. Ugyanígy Enna is és végül a húgom is belátta. Azzal, hogy titkot őrzök, nem ártok a népemnek. Callum Jenkins azonban egészen másképp látja a segítség dolgát, s nem is leplezem, hogy meglep amikor elutasítja a kérésemet és nem szervez találkozót egyik kancellár társával sem. Mégis ezzel többet segít…az én szemöldökeim azonban összébb futnak és a homlokomon is megjelennek a gondráncok. Igyekszem mellé úszni és megtelepedni a sziklás peremnél, oldalvást fordulok felé és fejemet a peremben megkapaszkodó karomra fektetem. Jól sejtem, hogy hosszú magyarázat következik, melyben sok minden szóba kerül amiről már tudok és olyan is, amiről még nem. Az én szemeim akkor villannak amikor olyan lehetetlen dologról mesél, hogy én belemásztam asszonyának a fejébe és irányítom. Oly mulatságos, hogy fel is nevetek és remélem azzal a bolond kancellárral nem hoz össze a sors, sem Callum Jenkins. Nem csodálom, hogy haragudtak rá. Ez is egyfajta árulás volt a részéről, a különbség kettőnk között, hogy neki nem okozott lelkiismeret furdalást. Halvány mosollyal válaszolok csak a nem is olyan burkolt célzására, de nem segítem őt azzal, hogy bármit is fűzök hozzá. Nem mentem fel, nem kérek most és nem mondom, mikor fogok. Arra vagyok kíváncsi, és a kérdésemre csak ezután érkezik a tényleges válasz, miért utasította el a kérésemet. Értem miről beszél és lekomolyodom, hálás is vagyok azért, hogy segít…mégis, a maga módján. Jóllehet magamnak kell mindennek utánajárnom, de igaza van. Nagyobb méltóságom lesz előttük azzal a múlttal, amit már magaménak tudhatok. * -Köszönöm a tanítást…Jenkins kancellár. Úgy hiszem, abból amit eddig sikerült rólad megtudnom, jobb ha hallgatok rád. Csak még azt nem tudom, neked mi érdeked fűződik ahhoz, hogy én sikerrel járjak. De egyszer majd elmondod. *Sosem tartottam rangomon alulinak, ha mástól kértem segítséget, mástól tanultam, elfogadtam a tanácsot. Senki sem tökéletes, tanulni pedig nem szégyen, inkább tiszteletet érdemel. Callum Jenkins, mint már oly sokszor, most is félreért, de igyekszem őt a jó útra terelni.* -Nem a véleményüket szeretném kikérni, hanem megismerni őket, a gondolkodásmódjukat, megtudni, mi az ami számukra fontos. Mi a sorrend az életükben, és persze biztosan meg van a saját magyarázatuk arra, miért nem látogatnak le a Perdára, miért hiszik azt, hogy ismeretek nélkül is tudni fogják mire lesz szükség. A katonáitok hiába mondják el mit tapasztaltak, ők is másképp gondolkodnak és más a fontos az életükben, nem tudják átadni a lényeget. A tapasztalatlan kancellárok pedig rossz döntéseket hoznak majd. Te például, ha egyedül dönthetnél a néped sorsáról, mihez kezdenél? *S teszem most fel én azt a kérdést, amire kíváncsi vagyok, persze ez nem azt jelenti, hogy a többi kancellárnak is ezt fogom feltenni. Ám most érdeklődve, fejemet felemelve a karomról nézek Callum Jenkinsre. Arra is kíváncsi vagyok, hogy ha válaszol, a szavai igazak lesznek-e vagy megpróbál olyasmit mondani, amit szerinte hallani akarok.*
- Időnként előfordul. Elégedetlenkedők mindig vannak. - Jelentem ki sztoikus nyugalommal, miközben bal vállam környékére mutatok, ahol látni a tíz évvel ezelőtti sebesülések hegeit még. Minden harag vagy neheztelés nélkül. Racionálisan nézve amúgy érthető reakció volt, számítottam is rá, persze azt nem tudhattam, milyen formában fog jelentkezni, így hiába a számítás, kivédhetetlen lett. Roda többi szavaira viszont kicsit hitetlenkedve emelem meg a szemöldökeimet. - És soha senki nem haragudott meg annyira egy Danára, egy Bírára vagy magára a Dann-ra, hogy az életére törjön? Soha senki nem látta olyan kilátástalannak a helyzetét, hogy csak az ő halálukban látta volna a megoldást, a változás lehetőségét? - Ha erre Rodának az lesz a válasza, hogy soha, magamban itt és most felvésem, hogy a genetikai kódjukban keressem meg ennek is a nyomát. Ennek legalább úgy, mint a vezetőik bölcsességének forrását. Nálunk ilyen csak régmúlt uralkodóknál fordult elő, ahol az emlékezet kegyesen elfelejtette az igazságtalanságokat és csak a szép és jó maradt fenn az utókornak, hogy sóhajtozhassanak egy letűnt aranykor után. - Meddig? Évtizedek is eltelhetnek. A szükség, ami lehozhatná őket, az az életösztön. Az űr beteggé tesz. Népünk egy a Perdához hasonló bolygón élt és ugyan az összes kancellár a Dominiumon született már, a test nem tud ilyen gyorsan alkalmazkodni. Nem tudja sok ezer év fejlődését hirtelen módosítani... Ne aggódjon, az Önök rövid látogatása vélhetően nem okozott semmilyen elváltozást. - Teszem hozzá gyorsan, nyugtatólag, mielőtt megróna érte, hogy erre a kockázatra nem figyelmeztettem. Mondjuk arról is csak utólag értesült, hogy a siklók hajlamosak néha lepotyogni. - Nekünk viszont életünk derekáig célszerű elhagyni a Dominiumot elkerülendő a fájdalmas halált. - Azt nem említem, hogy van rá humánus megoldásunk a jóvoltomból: nem csak a helyhiányt megoldandó jött létre a Halálcsók, habár ettől még nem lett közkedveltebb intézkedés. Nem is azért készült, hogy rajongást váltson ki. - Ami az érdekeiket illeti, nos, ez egyénenként változhat. Éppen mi. És mit csinálnának a perdaiak, ha a kancellárok leköltöznének a holdra, de a szemléletük, gondolkodásuk mégsem változna? Ha látnák mindazt, amire fel akarják Önök hívni a figyelmet, de éppúgy nem törődnének vele, mintha még fent élnének? Akkor hogyan tovább? - Dobom vissza a labdát, mert érdekel, mire megy ki ez az egész, miért olyan biztos benne a perdai gyógyítónő, hogy idelent élve a holdon minden másképp lenne? Én kétlem, nem csak a test nem változik annyit az űrben fél évszázad alatt, hanem a lényünk sem. Örökségünk mint valami sötét átok kísér minket. - Mhm. - Hümmentek látszólag egyetértően a lelkiismeret dolgára, de azért nem fektetek bele nagy energiát, hogy ez teljesen hitelesnek tűnjön és ne keltse azt a benyomást, hogy tőlem távol álló dologról van szó. Lelkiismeret-furdalásom nincs, amiért a holdjukra léptünk, sem Roda elrablása miatt, sem az elkövetett gyilkosságok miatt, sem a terveim miatt, sem pedig mert becsaptam Saskia-kapcsán a kancellártársaimat és az összes embert. Őszintén, szerintem nekik sincsenek ilyen morális dilemmáik. Valóban furcsa egy dolog a lelkiismeret. - Nagy támasz. - Értek egyet ezzel, s magam Saskiában találtam meg a feltétlen bizalmasomat. Utána azt hiszem, Jade következne, de van, amiről a testőrkapitány se tud vagy tudott. Jó szokása viszont, hogy nem bolygatja a titkaimat, ahogy én se forszíroztam annak idején az övét. De jól ismer, s minthogy sokat van velem, sok mindent lát, még ha titokként magával is viszi a sírba. Azzal viszont még ő is egyetértene, hogy Rodának önerőből kellene elérnie a találkozó lehetőségét a többi kancellárral. A miértekre is megfelelek. Hosszan beszélek, mert úgy érzem, így jobban átlátja majd Roda az egészet és azt, miért segít többet az, ha most nem segítek neki. William hajmeresztő ötletén felnevet, meg is értem, a halvány mosolyt is elcsípem, értem is az okát, pedig nem volt szándékomban kipuhatolni most, hogy elárulja, mikor és miként vasalja be rajtam a tartozásomat. Köszönetére aprót biccentek s elmosolyodom a végén. - Elmondhatom most is. Egy kancellárnak sem érdeke, hogy a másik hatból bárki túl erős legyen. Ha a perdaiak gyengítik őket, nekem az is megfelel. - Arról nem is beszélve, hogy ha Roda maga szervezi le a találkozóit, az nekem nem kerül semmibe. Ha rajtam keresztül történne, a kancellárok azt mondanák, hogy szívességet tesznek nekem vele és természetesen a számlát sem felejtenék el benyújtani később. Azok a szívesség-megfizetések pedig lehet szembe mennének a terveimmel. Roda tervei is érdekelnek, és most ő lesz az, aki nem hagy válasz nélkül. A válasz viszont... Nem mutatom ki, de kétlem, hogy sikerrel fog járni. Nem tudom, hány barlangi látogatás kellene minden egyes kancellárral, hogy eredményt érjen el, de azért nem esik nehezemre magamban sok sikert kívánni neki. A végén kapott kérdés megemeli szemöldökeimet, majd láthatóan el is gondolkodom rajta, megfordulok hátamat mutatva a sziklának és fejemet hajtom hátra a kőre, a csillagkép-szerű barlang mennyezetét nézve, de nem azt látva. Kellemes utópia, egyetlen kancellárként... - Egyedül... Nos, nem robbantanám ki a következő háborút. - Jutok döntésre és derűs mosollyal fordítom fejem Roda felé, mintha biztos lennék benne, hogy ezt a választ akarta hallani. Közben csak galád módon biztos vagyok benne, hogy ez a válasz az, amire a legkevésbé volt szüksége... már ha elhiszi nekem.
*Tekintetem önkéntelenül is a sérülés nyomára irányul, melyre a kancellár mutat s melyen eddig elsiklott a figyelmem. Nem néztem a testét olyan tüzetesen, hogy korábbi hegeket felfedezzek. A léte nem lep meg, csak a keletkezésének oka, ami érthetővé teszi az oly szoros testőrséget, amit Callum Jenkins a magáénak tudhat. Jóllehet Dann Tierrannak is van testőrsége, nem is akármilyen, de nem igazán volt rá szükség, legalábbis olyan merényletben, mely kifejezetten rá irányult volna. Mégis, a kérdésére a válaszom nem olyan egyértelmű mint amire várt. * -Nos, ezt az Emlékek Őrétől kellene megkérdezned, én nem emlékszem ilyen történésre. Voltak apróságok, melyekről később kiderült, hogy félreértés volt és olyan is amikor egy megtévelyedett perdai a nép ellen fordult, a Dann ellen hangolta a népet…egyszer nagyon régen. De tudod, hiába van vezetőnk és neki segítői, egyedül ők sem oldhatnak meg mindent. Csak összetartják a közösséget, tanácsot adnak, átlátják a problémákat ha mindent eléjük helyeznek, látják a hiányosságokat…és megoldást keresnek, ám ezeket a megoldásokat a közösség erejével lehet megvalósítani. Ha baj van, akkor mindenki segít, mert egy perdai gondja előbb vagy utóbb kihat a közösségre is. Ezért hát, bármi is történik, nem tehető felelőssé egyetlen perdai, egyetlen Dana, Bíra vagy a Dann. A csapások melyek érnek minket Isteneink próbatételei, hogy a népünk erősebb legyen a legyőzésük által. *Nem tudom, hogy erre a válaszra számított vagy sem, de mást nem nyújthatok. Lehet, hogy az Emlékek Őre mást is tudna mesélni, mondjuk Vharan régi de nem feledett hibáján kívül, de mivel eddig nem nagyon mesélt ilyeneket, nem is hiszem, hogy jelentőségük lenne, hogy tanulhatnánk belőle. Az égiek kancellárjai viszont úgy tűnik nem tanulnak abból, amilyen ismeret a rendelkezésükre áll, pedig ahogyan hallottam, nem is telt el sok idő azóta, hogy el kellett hagyniuk az otthonukat. De ha már találtak az otthonukhoz hasonlatos helyet, és annyira ragaszkodnak hozzá, hogy épesek bármire érte, akkor hogyan maradhatnak odafent? Hiába Callum Jenkins magyarázata, nekem az nem elég és meg is lep, hogy olyan hosszú időnek kell eltelnie, hogy a Perdára tegyék a lábaikat. S természetesen elakadok azon a mondaton, hogy az űr – feltételezem, hogy a végtelen égről beszél – beteggé tesz, hogy a Dwa`woruun való élet rossz hatással van rájuk. * -Vélhetően? Akkor nem biztos? *Értem a monoton hang által lefordított szót, ami azt jelenti, hogy Callum Jenkins úgy gondolja, hogy…de nem biztos benne. Homlokomon összehúzott szemöldökeim alól tekintek rá, s beszélgetésünk alatt szinte tartóssá vált halvány mosolyom is eltűnik. * -Nem csak a fájdalmas halál elkerülése miatt kellene lejönniük a Perdára, hanem azért is, hogy megismerjék. Mégis hogyan lehet másoknak otthont teremteni úgy, hogy nem ismerjük a hely előnyeit és hátrányait? *Költői kérdés, egyszer már feltettem csak más megfogalmazásban, ez csupán a gondolataimat hivatott mutatni, melyek ebben a témában kissé leragadtak megfelelő válaszok híján. Az ő kérdése is jogos, még nem gondolkodtam el azon, hogyan tovább….egy ponton túl nem is tudok tervezni, hiszen nem ismerem még a jövőt, sem azt hogyan viselkednének az égiek, a vezetőik, ha már mind lent élnének a Perdán és nem lenne a Dwa`woruu, mint menekülési pont. * -Nem tudom, ez a jövő kérdése, egyelőre még nem költöztek le. Nem tapasztalták meg a nehézségeket, sem azt, milyen hatással vannak a természet egyensúlyára, milyen változások következnek be attól, hogy még többen vannak. Hidd el, ahhoz, hogy megtapasztalják a következményeket, a természetnek is lesz szava. *Nem vágyom rá, nem akarom megtudni milyen választ kapnának az égiek, mert ahogyan korábban is mondtam, akár egyetlen perdait, vagy ebben az esetben égit sújtó baj, előbb vagy utóbb a közösségre is kihat. S ami a leköltöző égieket sújtja majd, az a perdaiakat is a mélybe ránthatja. Nem a lelkiismeretük – ami ezek szerint nincs – fogja az égieket a jó útra terelni, és az is lehet, hogy a mostani kancellárokkal meg kell majd küzdenünk, de talán a gyerekeikkel már nem. Mindig a gyermekek jelentették a jövőt, ez nem lehet másként az égieknél sem. Talán őket könnyebb meggyőzni, s ez a gondolat most újabb terveket és ötleteket ültet el az elmémben. A lelkiismereten túl a másba vetett bizalom az ami fontos, bizalomra pedig annak is szüksége van, akinek nincs lelkiismerete, s mikor helyesel, tudom kire gondol. Közöttük különleges kapcsolat van, már-már perdai szintű. S ez a kapcsolat váltotta ki mindazt, ami kettőnket összehozott, ami miatt egyezséget kötöttünk, ami aztán oly sok mindent rántott magával, hogy Callum Jenkins ajánlása a többi kancellár előtt felér a sikertelenséggel. Megértem, jóllehet komoly dolog, van amin felkacagok, mert annyira képtelenség, de a lényeget leszűrtem. A magyarázatot azonban nem értem, a magyarázatot amit mégis most tudok meg s nem a várakozásomnak megfelelően később…valamikor.* -Úgy gondolod, hogy a velem való beszélgetés gyengévé teszi a kancellár társaidat? Túl sokat képzelsz rólam Callum Jenkins. *Elmosolyodom ezen, nem tartom magam olyan fontosnak, erősnek vagy cselesnek, hogy beváltsam a hozzám fűzött reményeit, de az is lehet, hogy félreértettem valamit, mert nem ismerem még olyannyira az égi kancellár gondolkodását, mint sejtettem. Az amire én vagyok kíváncsi, rögtön választ nyer, talán túl gyorsan is és nem tudom mennyire gondolja komolyan. * -Kezdetnek jó, de…ezen még dolgoznod kell. *Derűs mosolya sem megnyugtató, nem az nem az a mosoly, amit máskor, korábban, a mostaninál ártatlanabb témában kaptam tőle. S hogy mit és mennyit kell dolgoznia, azt nem fejtem ki bővebben, érzésem szerint nem is akarja tudni, felesleges is lenne, mert nem tenné meg…legalábbis ő most ezt hiszi. S ez a gondolat az én arcomra festi az övének tükörképét. * -Hogyan látnál hozzá? *Azért érdekel mit gondol erről. S mert szembe állítanám a többi kancellár válaszával, ha sikerül megkapnom. S mert szórakoztat is, jóllehet a népem életéről van szó, de itt és most…egészen más válaszok születhetnek.*
Elfojtom a kérdést, hogy vajon engednék-e, hogy beszéljünk az Emlékek őrével? Valamiért a nemre tippelnék magunkból kiindulva. Mi nem hagynánk, hogy az Irattár adatbázisában kedvükre böngészgessenek - már ha tudnának -, még ha fordított esetben az Emlékek őrzője egy élő személy, aki kedve szerint válogathatná meg, mit oszt meg velünk... és mennyire ferdít azon. Az viszont felkelti az érdeklődésemet, hogy volt, aki fellázadt a Dann ellen. - Mi történt vele? A megtévelyedettel? - Tulajdonképpen mindegy, kiváltképp ha még egy hosszú életű perdai szerint is ez nagyon régen volt, csak kíváncsi vagyok, miként intézték el az ügyet? Hogy nálunk mi az ilyenek sorsa, nos, az nem kérdéses. A többire csak biccentek egyet, hogy értem. Inkább nem megyek abba bele, hogy mi, emberek aztán komoly próbatételei lehetünk nekik, mert a háború kényszerű fegyverszünettel zárult, a béke törékeny, legyőzésünkről így szó sincs. Felvetődne a kérdés, hogy mi lenne, ha elbuknának és nem győznének le minket, de arra már rájöttem, hogy a perdaiak könnyen formálják úgy a szavakat és gondolataikat a hitük miatt és a hitük által, hogy a történtekben isteneik akaratát lássák, így könnyebb megbirkózni a nehézségekkel és elfogadni aktuális helyzetüket. Racionális vitára nincs nagyon lehetőség e téren, na meg okom sincs rá, hogy meg akarjam változtatni a gondolkodásukat. Ha nekik így jó, nekem is. Vannak dolgok, amiket meg sem próbálunk elmagyarázni, rengeteg fizikai törvényszerűség. Még nem, még nem érettek meg rá, nem nyitottak rá, de idővel majd talán alakul ez. Így új információ Rodának az is, hogy az űr beteggé tehet, még ha a sugárzás lényegét nem is mesélem el neki. Érthetően nem tetszik neki az őszintén bizonytalan megfogalmazásom, de mosolya eltűnése nem rettent meg, tényszerűen tájékoztatom. - Népeink sokban hasonlítanak felépítésüket tekintve... - Rebben tekintetem a nyakához, még ha haja esetleg most takarná is a kopoltyúszerű nyílásokat rajta, melyekkel különböznek tőlünk, legalábbis ami látható. - Ez alapján úgy gondolom, hogy nem hatott az űr Önökre, a hajóinkat is úgy tervezzük, hogy minél jobban védjék a benne tartózkodókat. Márpedig hosszú tartózkodásra rendezkedtünk be. Biztosat ugyanakkor nem állíthatok, mert Önök voltak az elsők, nincs összehasonlítási alapom. Egy teljes testet érintő vizsgálat kellett volna előtte és egy utána, hogy ha lett változás, ki tudjuk szűrni. De talán Ön a képességével meg tudja nézni a kísérőit, talán látná az elváltozást, ha lenne. - Ebben is bizonytalan vagyok, mert nem világos előttem a képessége határai, korlátai, csak feltételezem, hogy látná. Habár a tőlünk kapott betegségeket nem tudta így lokalizálni és meggyógyítani, nem tudhatom, mi a helyzet az olyan közeg hatásaival, aminek korábban nem lettek kitéve. - A gépeink sok mindent ki tudnak számolni és megjósolni a lehetséges kimeneteleket. - Jobb választ nem tudok már adni az újra és újra felmerülő kérdésre. Algoritmusok, programok, műszerek mérései és számolásai alapján modellezhető le, hogy az adott hely hol és mennyire alkalmas építkezésekre, milyen várható problémák merülhetnek fel. Persze van, ami nem látható előre, de kétlem, hogy a perdaiak jobban tudnák ezt... puszta megfigyelések alapján. Mennyire lehet az pontos? Az is csak jóslás lehet, hogy a természetnek lesz hozzá szava, ha folytatjuk, amit eddig. Pedig még ültettünk is fákat, szava sem lehetne a természetnek. De ha lesz is, remélem, nem rusnya nagy bogarak képében üzeni meg. Meg kicsikben sem. - Nos, én leköltözöm a Perdára, ha látom majd a természet nem tetszését, általam közvetlenebbül juthat el a hír a többi kancellárhoz. - Azt már nem teszem hozzá, hogy reméljék a perdaiak, hogy a kollégáim nem csak mosolyognak majd, hogy az én bajom, minek költöztem le. Ennyi kényelmetlenséget elviselhetnék, és valószínűleg úgy vélnék, meg is érdemlem. Sajnos még igazuk is lenne. Én is csak kárörvendő mosollyal figyelném, ha mondjuk Dorian lett volna az első, aki leköltözik, ha William tenné, akkor meg azon gondolkoznék, miként tudnám természeti csapásból fakadó balesetnek álcázni a halálát. - Úgy gondolom, ha széthúzás lesz közöttük még egy témában, az nekem kedvez. - Mosolygok vissza, s már várom, hogy Roda beszéljen a többi kancellárral és kiderüljön, ki hogyan áll a témához. Egyetértésre nagyon nem számítok. Roda meg talán nem számított a válaszra, amit adtam, hogy mihez kezdenék, ha egyedüli kancellárként minden hatalom az én kezemben összpontosulna. Kellemes eljátszani a gondolattal, s csak tervem egy részét fedem fel előtte abban a teljes nyugalomban, hogy úgy sem fogja elhinni nekem. A válasza is a mosolyával együtt nekem ezt erősíti meg. Nam baj, majd megtudja, addig csak biccentek egyetértően, hogy ezen még dolgoznom kell. Bármire is értem a szavait, minden esetben megállja a helyét. - Mármint háborút nem kirobbantani vagy egyedüli kancellár lenni? Előbbi egyszerű, ráérnék vele akkor, mikor utóbbi már teljesült. És ha Ön lenne a Dann? Ön is mindent ugyanúgy tett volna vagy tenne, mint Dann Tierran? - Kérdezek vissza kellően ködös válaszadást követően és komolyabb kreditösszeget tennék rá, hogy mindenben egyet fog érteni a vezetőjükkel, már csak azért is, mert egykor a tanítványa volt a Dann-nak és a perdaiak tisztelete, kötődése e téren is máshogy épül fel, mint a miénk.
*A perdaiak ellenségei...voltak páran az elmúlt hosszú időben, és mindig is lesznek, de egy sem olyan komoly, hogy sok időt szentelnénk nekik. az égiek máris felülmúlták elleneink tetteit, mi még sem a halálukat akarjuk. ezek vagyunk mi, a kérdésére adott válaszom pedig valósznűleg meglepi majd. * -A büntetésre vagy kíváncsi, arra, hogy mi hogyan toroljuk meg az árulást. Nos, az egyik megtévelyedett, aki az egész perdai nép ellen fordult, és Isteneink ellen is, meghalt. A hegy ölte meg. A hegy s annak gyilkos, forró folyama sodorta magával. Volt egy másik....megtévelyedett, de ő csupán a Dann ellen fordult, annál is inkább az intézmény ellen, mit képvisel. Soha nem vonta kétségbe Isteneink létét és hatalmát, sem azt, hogy Dann Tierran a népünkért cselekszik, mégis lándzsát hajított felé, de szándékosan elhibázta. Ő számkivetett, félve tisztelik de nem látják szívesen sehol. Vándorrá vált aki segít ahol tud. A tett mértéke szerint bűnhődtek. *Számtaan más tettet fel tudnék sorolni, de nem lenne értelme. Callum Jenkins s népének törvényei egészen mások, ahogyan a gondolkodásmódjuk is, s büntetéseiket ehhez igazították. Amúgy sem egy békés nép, mint a perdai, a mi életünket, tetteinket soha nem is fogják megérteni. Ők nem. Legfeljebb a gyerekeik, vagy a gyerekeik gyerekei. Ezzel a gondolatmenettel még nem foglalkozom, egészen másra hívja fel a figyelmemet az égi kancellár. Szó kerül a Dwa`woruuról és arról, hogy nem is olyan jó ott élni sokáig. A következmény azonban Callum Jenkins szerint elhanyagolható, ha az én látogatásomat vesszük alapul. Azonban még sem biztos a dolgában, ami aggaszt, főleg azután, hogy azt mondja, lehet változás bennünk.* -Erről elfeledkeztél szólni mielőtt a Dwa`woruura léptünk. *Hangomból, mely most is olyan halk és lágy, mint amilyen máskor, némi neheztelés csendül ki. Erre pedig számíthatott is, de ennél messzebb nem megyek. Elgondolkodtat a tény és minden bizonnyal ha az első nem is, de a második dolgom lesz az akkori kísérőimet a Gyógyítók Házába kéretni, hogy megvizsgáljam őket. Még ha csak a kíváncsiság is vezet, és a remény, hogy nem tlaálok semmit. Ezt akár az előre nem látható dolgok közé is sorolhatnám, amit még Callum Jenkins furcsa és áűllítása szerint nagyon okos szerkezetei sem tudtak volna előre megjósolni. Bólintok az érveire, elfogadom azokat ám valamit elfelejt.* -Sok mindent, de nem mindent. A gépeitek nem ismerik a Perdát, a számtalan változását, előre nem látott dolgokat, akkor hogyan is ismernék a jövőt? A véneink tanácsaira kellene támaszkodnotok, azokra akik hosszú idő óta ismerik a Perdát és tudják mikor milyen változás állt be a felszínén és a mélyben. *Sokszor lerágott csont ez és valószínűleg nem fogunk egyről a kettőre jutni ebben. Az égiek a maguk szavait hajtogatják anélkül, hogy megkérdeznének, meghallgatnának minket, de nem akarom ezzel szembeállítani úgy, hogy én is a magaméhoz ragaszkodom. * -Remélem is. S tudod is milyen jelei vannak a természet nem tetszésének? Tudom, te az égiek testéért vagy felelős, gyógyító vagy nem pedig a természet őre. Mutasd meg nekem mire képesek a szerkezeitek, hogyan jósolják meg a jövőt. *Adok egy esélyt arra, hogy bizonyítsa, jobban tudják az égiek, mint a perdaiak. Magam is kíváncsi vagyok mit mutat és egyáltalán megértem-e. Mert az sem világos számomra, hogyan gyengíthetem a kancellár társait az ő javára. * -Szóval úgy gondolod én majd lefoglalom őket, míg te szervezkedhetsz ellenük? *A válasz előtt elégedetlenül felsóhajtok, mert ismét az egymás elleni szervezkedést látom csak, ahelyett, hogy összefognának. A mosolya pedig arról árulkodik, hogy ő ezt élvezi. Néha nem tudom mit gondoljak felőle, hiszen láttam egy másik oldalát is. Ez a mostani kissé sötét és ijesztő, de tudom, hogy van kögötte együttérző és fénnyel teli. Ezek után nem nyugtat meg a kijelentése, hogy ha rajta múlna csak, nem robbantan ki újabb háborút. Válaszolnék is azonnal a kérdésére, de tovább fűzi és belátom, a kettő szorosan összekapcsolódik. Ehhez mérten az én válaszom is érdemét vesztette vagy másképp és hosszabban kellene fogalmaznom. Ám az utolsó kérdése akkor is elhallgattatna, ha pontosan tudnám mit akarok mondani. Nem tudom mit válaszoljak, hiszen az, hogy felkerestem Dann Tierrant, már önmagában véve is azt jelenti, kétségbe vontam a döntéseit. Mégis képes volt meggyőzni és újabb feladatok elé állítani. Másrészt nem tudom, hogy akkoriban mi hogyan történt, mik hangzottak el a tárgyalásokon, mi volt az ami elvakította Dann Tierrant annyira, hogy nem látta min ügyködnek Elorak közelében. A csend árulkodón ránk telepszik, de nem igyekszem megtörni. Jól átgondolt választ adok sok-sok lélegzetvételnyi idővel később.* -Dann Tierran nehéz helyzetben volt amikor megérkeztetek. Soha, egyetlen Dann sem került ilyen helyzetbe, nem volt rá ismeret, tapasztalat amiből tanulhatott volna. Nem lettem volna a helyében. Mindazonáltal, ha mégis, nem tudom. Nem ismerem az akkori tárgyalás részleteit, nem tudom miről szólt az égiek beszéde, a kérései, az ígéreteik. Már megtörtént, kár azon gondolkodni, hogyan tettem volna akkor, mert nem változtatna a jelenlegi helyzeten. *Most viszont teszek azért, hogy ne úgy folytatódjon a történet, ahoygan azt az égiek elképzelték, vagy kiszámították a szerkezeteiken. Igyekszem befolyásolni a jóslásaikat.* -De nem válaszoltál a kérdésemre. Hogyan látnál hozzá ahhoz, hogy rendezd a kapcsoaltot a népemmel? Hogy a béke ne legyen törékeny, hanem tartós, biztos alapokon nyugvó.
