*Letudom azt, hogy ő miért van itt, ennyire közel a Városhoz és bár nem tudok az érveire kellőképpen reflektálni, azért nem felejtem el. Bruce kerül szóba és ez a téma egy időre feledteti velem, miért másztam a vízesés mögé. Eltekintve a helyzettől, örülök, hogy látom őt és jól van, örülök, hogy vele kicsit megint belesüllyedhetek a gyászba, az emlékezésbe, ami segíti az elengedést. A tanácsában benne vannak a saját tapasztalatai is, a vele történtek, apa megbocsájtott hibája, amivel szinte mindent elvett Alectól ami az anyukájára emlékeztette. Tudom és látom rajta, hogy még mindig fáj, még mindig ott van az az űr a lelkében, amit Christine hiánya okozott, vájt belé. Bocsánatot kérek tőle azzal, hogy ismét a részvétemet, az együttérzésemet fejezem ki, de elintézi egy puszival. Ilyenkor imádom őt a legjobban. Az ötlete amivel nekem segítene elkerülni a házasságot, eléggé meglepő, légből kapott és meglehetősen veszélyes. arról nem is beszélve, hogy nem is biztos az, hogy anyáék utánunk jönnének. Meg persze lehetetlen. Ha eltűnök, a szüleinket hét lakat alatt őrzik majd. * -Tudom Alec, de nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás. Bármennyire is szeretném, túl veszélyes. *Szomorkás félmosoly jelenik meg az arcomon, amivel értékelem, hogy ennyire aranyos, de egyben azonnal el is vetem a lehetőséget. Azt is, hogy beszámoljak neki Jenkins segítségéről. Tutira infarktust kapna és azon agyalna, hogy mindezért mit kért tőlem a kancellár. Ahogy az nem fér a fejébe, hogy a botanikus csajszi állandóan vele van és dumcsiznak mindenféléről, úgy az sem, hogy kézben tartom a dolgokat a kancellárral, azt meg pláne nem, hogy időnként barátságról is beszélünk. Lehet el is felejtene levegőt venni. Csak azért nem idézem fel ezt az elképzelt jelenetet, mert a hirtelen rendrakás közepette találok valamit, ami felkelti az érdeklődésemet és mint kiderül, nem is igazi kavics. Gyanús és mivel Alec eléggé oda van érte, még gyanúsabb. * -De! *Vágok vissza csípőből, saját diadalomban feredőzve amiért sikerült egy blöffel kiszednem belőle az igazságot. Mondjuk később biztosan szarul érzem majd magam miatta, de egyelőre egy régi földi közmondással élve, addig ütöm a vasat, amíg forró. * -Úgy is nézel ki mint aki megtenné. *Nem tenné meg, de épp elég mérges hozzá, a keze úgy rándul előre, mint egy fegyver és látom az arcán is, hogy most komolyan dühös. A lelkiismeret furdalásom még szunnyad, akkor is amikor elkezdek kihátrálni a vízesés mögül, kihasználva a kiszolgáltatott helyzetét. Tudom, hogy nem jön utánam, egyszerűen nem teheti meg, pedig ha egyetlen mozdulatot is látnék tőle, feladnám. A düh azonban megakadályozza abban, hogy tisztán gondolkodjon és a saját csapdámba csaljon. Jól gondolom, de nem szállok el magamtól, nem vigyorgok Alecra, nem gúnyolódom, ahogy azt gyerekkoromban megtettem egy-egy ilyen játék során. Ez most nem játék. Kihátrálok hát ahogy azt terveztem, de már a tekintete vészt jósló és a lelkiismeretem kezd ébredezni, azonban nem annyira, hogy visszatartson attól, hogy megszemléljem a kavicsot. Oberon, ha lát is engem, én nem látom őt, de végül is ez a dolga, erre képezték ki. Az integetés csak egy újabb blöff, de nem sokat számít. A kavics hamar megadja magát, bár nem tudom mit keressek, az éles vágás elég egyértelmű. Egy adathordozó amit pda-hoz lehet csatlakoztatni és nincs kétségem afelől, hogy üzenetek átadására szolgál. A kérdés csak az, hogy kik között. Az egyik biztosan Alec, a másik érzésem és a korábban lezajlott vita szerint, csak a botanikus lehet, különben Alec nem lenne mérges és nem féltené annyira. Tudhatná, hogy ha rajtam kívül más kapcsolata lenne a Városban, olyan aki az ellenállásnak fontos, nem árulnám el soha. Magamon érzem a sötét pillantást, ezért nem is nézek rá, nehogy meggondoljam magam, csak a tarkómat karcolja. Előveszem a pda-mat és összekötöm a kettőt, nekem nem jelent gondolt, hogy megtaláljam azt amit keresek. Az üzenet egyértelmű és bizonyítja, hogy igazam volt. Mégsem érzem magam jól. A megszólítás, a szöveg, a tartalom, a viccelődés…a gyanakvás kezd gyűrűzni bennem. Felnézek Oberon felé, épp akkor áll fel és tárja szét a karjait kérdőn. Visszaintek neki, majd felmutatom a hüvelykujjam, ő meg bólintva elfordul és úgy tűnik éppen a dolgát végzi. Szemet forgatva fordulok el tőle és visszamegyek a vízesés mögé, Alec kezébe adva az időközben eredeti állapotába visszaillesztett kavicsot. * -Baszki Alec te belezúgtál, mint bogaszar a gödörbe. *Megilletődve ülök le mellé, az arcomon láthatja, hogy nem vagyok derűs, de elégedett sem. Nem örülök annak, hogy ezt tettem, hogy így bukott le, hogy erőszakkal csikartam ki tőle, de mentségemre legyen mondva csak aggódtam érte. A kérdés az, hogy mi a szart csináljak ezek után, ráadásul a csajt elvitte a víz és Alec ezek szerint nem tud róla semmit sem. *
- Igen-igen, tudom. Csak... akartam, hogy te is tudd, hogy mielőtt minden nagyon szar lenne, van jobb megoldás is. - Természetesen megértem, hogy nem dob el most mindent csak azért, hogy eljöjjön velem, kiiktassuk Oberon-t és irány a Rebellium. Tudom azt is, hogy apáékat kicsempészni ezek után majdnem olyan lehetetlen lenne, mint mondjuk Cartert felcsempészni egy siklóra. Lehet nem is akarnának jönni, jó nekik odafent, még úgy is, hogy mindkét gyerek ellenálló, mert tudnák, hogy mi jól vagyunk. Persze gyomorgörccsel olvasnának minden kancellári hírt, ami ellenállókkal kapcsolatos, azt várva, mikor említik meg, hogy lelőttek párat és pont minket. De no, a húgomról van szó és bosszant, hogy nem jut eszembe semmi, amivel segíthetném őt. Az egyetlen, amit felajánlhattam, az sem igazi segítség. Vészterv csupán. Ha befuccsol az A, a B, a C és a D terv is. Az én terveim viszont most fuccsolnak be sorra, s vészterv sincs. Raven megtalálta a kavicsot. Hát ez csúnya bukta. Ennél csúnyább csak az lett volna, ha Szöszit találta volna itt velem. Mondjuk talán nem bigézte volna le szemtől szemben... azt hiszem. De hát a kavics is pont elég bizonyíték, tudom ezt jól, ő is tudja, nem véletlen siet ki vele a vízesés mögül, tudván, hogy nem mehetek utána. Nekem meg nem jut eszembe, hogy ha megpróbálnám, visszavonulót fújna miattam. Az járt csak a fejemben, hogy ha én innen kilépek, akkor őt keverem bajba. Jellemzően nem voltam sosem olyan ravasz, mint ő és talán emiatt sem értem, hogy miből rakta össze, hogy Szöszi van az egész mögött? Mi utalt rá? Semmi. Nem beszéltem róla, de mondjuk másról sem. Ez lehet a gond? Vagy csak kibaszott mázlista egy adag női megérzéssel megfűszerezve és bejött neki? Minthogy nekem más az anyám, mint neki, esély sem volt rá, hogy az ő szemszínével ékeskedjek, nekem sötétek jutottak, amelyek mondjuk most még kifejezőbbé teszik azt a sötét pillantást, amivel figyelem Ravent... még ha ő nem is néz felém. Jobban leköti a kis szerzett kincse. Már veszi is elő a pda-t, de még akkor is bízom abban, hogy meggondolja magát, mikor látom, hogy hozzácsatlakoztatja a kavics-adathordozót. Elvégre nem szükségszerű, hogy meg is nyissa s elolvassa. Még visszaléphetne. Úgy is tudja, hogy igaza van, tehát vissza fog lépni. Biztosan így lesz... De Raven döntött, választott, s elfordítom a tekintetem róla magam elé a vízre, miközben ő olvasni kezd. Nem látom az ezt követő Oberon-nal való jelelését sem, s akkor sem fordulok felé, mikor visszajön mellém. A nekem nyújtott kavicsra csak szemem sarkából pillantok, de elveszem és nadrágzsebembe tömöm. Már csak elvből is, legyen az bármilyen gyerekes elv is: húgomnál nem hagyom, ezek után sem, még ha már mindegy is. A kérdésére még mindig nem nézek rá, csak felvonom kicsit a szemöldökeimet meglepetten. Mégis milyen választ vár erre? - Számít bármit is mit mondok? Vagy kérek? Nem hiszem. Neked mindig mindent tudnod kell és ráadásul jobban tudnod kell. - Úgy érzem, felesleges bármit is mondanom, mert Raven eldöntötte, mi a helyzet és akkor az úgy van. Remélem, megérte neki... - Na, lökd a hegyi beszédet! - Vakkantom oda, de egész idő alatt mióta elolvasta az üzenetet nem néztem rá, csak előre a vízesésre és továbbra is így teszek. Azt mondják, a vizet nézni nyugtató, s ezzel idáig egyet is értettem, de most már nem vagyok ebben biztos. Dühös vagyok, de ami rosszabb: csalódott is, és míg elindul a várható fejmosás a felelőtlenségemért, azon agyalok, hogyan tovább? Nem, nem Ravennel hogyan tovább. Szöszivel. Hogyan üzenjem meg neki, hogy négy nap múlva itt találkozzunk? Mert a kavicsot ezek után nem hagyhatom itt, nem tudok bízni Ravenben, bármikor átírhatja az üzenetet. Nem rossz szándékból, hanem mert félt Szöszitől és a kancellárjától és így akarna megóvni engem, távol tartani tőle, egyszerű szabotázsakció. S ki kell találni későbbre is egy másik levelezési módot, mert képes lesz az utolsó kavicsmorzsáig átvizsgálni a helyet húgom. Másik hely kellene talán...
*Szemét vagyok azok után, hogy Alec segítséget ajánl a problémámra, ami igazán nem is probléma még legalább egy évig, vagy több, ahogy Jenkins el tudja intézni. Nem néztem ki belőle, és lehet, hogy önmagát is meglepte az ajánlattal, de megtörtént és elfogadtam. * -Te vagy a B tervem. *Bólintok és aztán egészen más témában belelendülök a testvéri pofátlanság és szemétség kivitelezésébe. A váltás nem túl éles, van némi átmenet de jól körülhatárolható. A kavics izé megtalálásától a megszerzéséig rövid utat járunk be és már abból tudom, hogy nagyon fontos Alec számára, hogy teljesen leblokkol. Nincs magyarázkodás, nincs terelés, nincs humorizálás, csak ezerrel védi magát és a kavicsot. Amikor kihátrálok a vízesés mögül, még nem gondolkodom azon, milyen befolyással lesz ez a kapcsolatunkra, hogyan teszem tönkre egyetlen perc alatt a jó testvéri viszonyt, fontosabb az, hogy megtudjam mi az amit megszereztem és később, hogy mi van rajta. Egyetlen esélye lenne Alecnak, hogy visszaszerezze, ha utánam jön, vagyis úgy tesz, mintha eltökélt szándéka lenne, hogy Oberon jelenlétére fittyet hányva előbújik a vízesés biztonságából és egyszerűen lerohan. Visszakoznék, nem engedném, hogy megmutassa magát, hogy kockáztasson, de…Alec leblokkol és nem hajt a saját csapdámba. Tudom, hogy ha ránéznék meggondolnám magam és nem olvasnám el azt amit a kis kavics pendrive rejt, tudom, hogy milyen arcot vág és a pillantása ugyanolyan sötét, mint annak idején amikor lecsórtam az édesanyja kendőjét. Az üzenet egyértelmű és tudom kinek szól. Csak annyira futja tőlem, hogy visszaintsek Oberonnak aki tök jól érzi magát és már megyek is vissza a vízfüggöny mögé. Lelkiismeret furdalásomat az a sötét pillantás lobogtatja, amivel most szembe kell néznem és rohadtul érzem magam. Másrészt az üzenet hangvétele a belőle áradó derű és lelkesedés mást is feltételez ami mellett nem tudok csak úgy elmenni. Visszaadom a kavicsot összecsukva, úgy ahogyan elvettem tőle, mintha ezzel bezárnám a titkok kapuját. Nem válaszol a megjegyzésemre, bár nem is kérdés volt hanem kőkemény megállapítás és érzésem szerint nem lőttem nagyon mellé. Alecből a megbántottság beszél és rohadtul megértem. Sajnálom, hogy ezt tettem, mégis örülök, hogy most végre kibukott ez az egész. A szavaira nem vágok vissza, halkan beszélek, már amennyit enged a vízesés hangja, arra pedig fájdalmasan elhúzom a szám, hogy várja a hegyi beszédet. * -Jaj Alec! Én nem gondoltam….sajnálom, de igen, tudnom kellett, a testvérem vagy és aggódom érted. Tudod, hogy akár az életemet is adnám azért, hogy megmentselek, vagy titokban tartsam a kiléted, amit persze te nem hagynál de….azt hiszem ez így van jól. Egymást védjük, mert köztünk olyan kapcsolat van amit sokan meg sem értenének, vagy irigyelnének ha tudnák, ha képesek lennének felfogni. Sajnálom, ha megbántottalak. *Próbálom menteni a menthetőt, de nem tudom hányadán is állunk és ő hogyan áll ezzel a Szöszivel…baszki, becézi a botanikus bigét aki lehet, hogy jenkins kémje. Bár ha nagyon el akarta volna árulni, már megtehette volna. Lehet, hogy tévedtem, eltúloztam azért, mert szeretem a bátyámat. A vállára teszem a kezem és egy kicsit előrehajolok, hogy rám nézzen, olyan mindegy már mennyi nyilat lő ki a szemeivel, tele vagyok velük, ha látszódnának a tarkóm olyan lenne, mint a perdaiak céltáblája. * -Szereted őt? Mennyire fontos a számodra? Ha bajban lenne elrohannál, hogy segíts neki? Itt hagynál engem is? *Talán a kérdéseim utalhatnak arra, hogy nem légből kapott ötletek ezek, de egyelőre nem akarom facet to face közölni, hogy a csaja elveszett. Előbb tudni akarom mennyire zúgott bele, mennyire fontos a számára. Csak egy kis vidám kaland, vagy annál sokkal több, érdemes-e kockáztatni érte. *
Biccentek rá, hogy B-terv vagyok és igyekszem magamban sem aggódni túlzottan azon, hogy rögtön az A után következem. Mire esedékes lesz, úgy is elveszítem előkelő helyezésemet, mert húgom kitalál még pár alternatívát, mielőtt ilyen komoly döntésre szánná el magát, hogy csatlakozik az Ellenálláshoz, fizikailag is. Magamban persze örülnék neki, mármint nem annak, hogy bajba kerüljön Raven s ne legyen más választása, de ha ott lenne ő is meg Anyáék is... Kevésbé érezném úgy, hogy lélekben szétszakadok. Mindenesetre ezt a témát ennyiben is hagyom, mert jelenleg többet úgy sem tudok tenni, na meg Raven lecsap a kavics-adathordozóra, amivel sötét felhőn von azonnal a kettőnk kapcsolatára. És ez sem tartja vissza őt. Hát viselje a kitörő vihar következményeit is, mely csendesen indul. Végülis csak megkapom a hegyi beszédet, csak nem leteremt a Szöszivel való találkáim miatt, hanem önmagának gyárt igazolást. Ezek szerint érzi, hogy ezt nem kellett volna, ez legalább jó. Az viszont nem, hogy nem fogadja el, hiszen ezért példálózik féltéssel meg aggódással és a köztünk lévő kapoccsal, amit mások nem értenek, éreznek, de jelen pillanatban sajnos én sem. Szívesen visszavágnék, hogy rengeteg tervébe, titkába ő sem avat be engem, de nem kényszerítem ki belőle és ha nem akarná elmondani, én nem néznék bele fordított helyzetben az üzenetbe, bármennyire is féltem őt. Bízom benne, hogy tudja, mit csinál és tudja, mikor forduljon hozzám. Raven viszont úgy kezel engem, mint egy gyereket. Rendben van, hogy gyakran vagyok felelőtlen és a férfiak ugye sose nőnek fel, de azért nem hiszem, hogy ezt érdemlem és ez csak az egyik, ami miatt nem beszéltem neki Szösziről. Ez összetett dolog és ahogy telt az idő, egyre több okom lett rá, hogy ne mondjak semmit húgomnak. Válasz nélkül hagyom hát a magyarázkodását és a vállamra tett kezétől is elfordulok, kihúzom vállam az érintése alól. Ha továbbra is fenn akarja tartani a kontaktust, nem ellenkezem tovább, nem söpröm le a kezét, de láthatja, hogy ettől még elzárkóztam tőle. Az első kérdésére kedvem lenne odavetni, hogy na ez az, amit te húgocskám sosem fogsz megtudni jelen állás szerint. Elegem van amúgy is abból, hogy mindenki ezt forszírozza, mintha csak két véglet létezne a világon: szeret, nem szeret. És ezt rögtön illene is tudni, pontosan kategorizálni és természetesen közkinccsé tenni. Nem mindegy másnak? Nem mindegy húgomnak? Úgy sem bírja Szöszit, én bírom, de kedvemért nem kell jó pofát vágnia hozzá. Ez is egy ok, amiért nem beszéltem róla, megkíméltem tőle, hogy kényszeredett mosolyt erőltessen az arcára, vagy hallgassam élőben is a megjegyzéseit rá. Senkinek semmi köze hozzá. A többi kérdésre viszont összevonom a szemöldökeimet és egy hosszabb idő után most először fordul tekintetem Raven felé. - Ezek meg miféle kérdések? Mit akarsz velük elérni? Milyen válasz lenne megfelelő a számodra? - Jó férfiként nem értem az utalást bennük. Mármint érzékelem, hogy itt valami van még, de nem látok Raven fejébe, nem mindig tudom követni csavaros észjárását és nem akarok belesétálni valami csapdába, amit azért talált ki, hogy kiderítse első, megválaszolatlanul hagyott kérdésére a választ.
*A kellemes hangulat egyáltalán nem volt jellemző a mostani beszélgetésünkre, de még azt is képes voltam a mocsár fenekére süllyeszteni. A kezdetektől számonkértem a bátyámat, de azt még egész jól tolerálta, egy kicsit kitértünk Bruce-ra is, da aztán borult minden. Talán sosem volt még ilyen kettőnk között, eddig jól megvoltunk, ha össze is vesztünk, annak nem volt nagy tétje, csupán a saját hülyeségeink vittek rá minket. Nem volt harag, sértődés, két perc múlva el is felejtettük. Most viszont azt érzem, hogy ezt amíg élünk nem felejtjük el. Alec felől olyan hullámok érkeznek, melyekből tisztán látszik, hogy mélyen megbántottam, mégpedig azzal, hogy beleolvastam a kavicsüzibe. A bizalmatlanság olyan foka ez, ami még két testvér között sem elfogadható, bár próbálom magam menteni azzal, hogy Alec barátnője, akiről most kiderült, hogy az, Jenkins kéme. Be kellene látnom, hogy ha eddig nem találtam semmi terhelőt ránézve, akkor talán tévedtem, de persze attól még városi a csaj és sosem lesz életbiztosítás vele találkozni, épp elég, hogy velem kockáztat. Fáj látnom azokat a sötét szemeket, melyek mindig csak vigyorogtak rám, most viszont ha ölni lehetne velük, én már régen halott lennék. Azt nem tudom hogyan fogom ezt visszacsinálni, vagy őt kiengesztelni, mikor bocsát majd meg nekem és lesz-e egyáltalán érvem arra, hogy méltó vagyok rá. Egyelőre semmi jelét nem látom és az, hogy a kezem alól kifordul, csak még inkább a rossz oldalra taszít. El is veszem a kezem, jobb híján a térdeimre fektetem mindkettőt, amiket majdnem az államig húztam most fel, a lehető legkisebb helyet foglalva. Emlékszem amikor tréfálkoztunk azon, melyikünknek milyen lenne az ideális partner, és a botanikus bigére minden rá is illet, épp csak baromira gyanús volt a csaj. Egyébként nem is utálnám, és az utálat nem is a legjobb szó arra amit iránta érzek, pusztán csak nem akartam, hogy Alecnak kapcsolata legyen vele, mert féltettem a bátyámat. Néha meglestem a csajt és egészen kellemes társaságnak tűnt, szóval baszki, kedvelhető. Ráadásul nem kellett kétszer sorba állnia amikor a női idomokat osztogatták, szerintem az én adagom is nála van, Alec zsánere. Nem is csodálom, hogy bele van zúgva….már ha képes lenne bevallani, de egyelőre csak a szemöldökeit rángatja. Az utolsó kérdéseimre kapja fel a fejét és néz rám, elvonva a figyelmét az eddig kitüntetett vízeséstől. * -Az igazság. *Mondom ezt nagy sóhajjal, de már kezd beigazolódni a sejtésem, hogy ezek ketten egymásba habarodtak, mint togita tej a kávéba. Alec azonban nem fog beszélni ezek után, bármit és bárhogyan kérdezem, bizonyosságot csak a tettei nyújthatnak. Ezért is kezdek bele abba, hogy elmondjam, a csajt elvitte a víz. * -Gondolom tudod, hogy most hol van, vagyis egy táborban messze, azért nem olvasta el az üzidet. De! Azt is tudod, hogy tegnap kurva nagy vihar volt, aminek a nyomai mindenhol látszódnak. Hát ez a vihar tegnap elvitte őt messzire, azóta keresik. *Talán érzéketlennek tűnök ahogyan az egész történetet előadom, de egészen más lenne ha tudnám, mit érez iránta, mennyire félti, szereti, aggódik érte. Ettől azonban Alec megfosztott, jórészt az én hibámból, mert kvázi eltiltottam tőle. * -Vigyázz magadra!...és ne haragudj rám, kérlek. *Úgy sejtem, most elviharzik – stílusosan – és én magamra maradok a gondolataimmal, a szégyenemmel, a lelkiismeret furdalásommal. Pocsék egy banda meg kell hagyni, de mára ez jutott. Remélem, egyszer majd képes lesz velem erről beszélgetni, elmondani mit érez, a jó és rossz döntéseit, elsírja a bánatát vagy röhögve mesél a kettejük kalandjairól…ahogy régen June-ról is mesélt, a gondolatairól, hogyan élte mag a házasságot, azt, hogy nem tőle vannak a gyerekek, az akkori döntéséről és, hogy ez mekkora felszabadulást nyújtott neki. Úgy érzem most egy kicsit elveszítettem a bátyámat, de legalább életben van. Majd kisírom a bánatom anyának, anélkül, hogy a botanikus bigét megemlíteném. Csak és kizárólag a saját hibáimról fogok beszélni és nagyon remélem, hogy leszedi majd a fejem, mert megérdemelném. *
Az igazság. Még jobban összevonom a szemöldökeim. Igen, még vannak fokozatai. Egyre jobban idegesítenek Raven játékai. Nem értem, mit számít az igazság, mitől lenne azzal jobb vagy rosszabb, például a jelen helyzet? De igazából nem is akarok elgondolkodni rajta, sértettségem most nem hagyja, hogy egy kicsit is tűnődjek húgom nézőpontján, megértsem a motivációit és szándékait. Csak várok, hogy kibökje, mi végre ezek a fura kérdések és naná, hogy tudom, hol van most Szöszi! Türelmetlen pillantást vetek rá, de nem biccentek. Viszont mikor a vihart említi húgom, akkor kezd bőröm alá kúszni a rossz előérzet, hogy nem véletlenül hozta szóba, összefüggés lesz. De még nyugtatom magam azzal, hogy esetleg hallotta, hogy sártól elakadtak, négy napon belül biztos nem érnek vissza, így hiába ne jöjjek vissza ide kockáztatva a lebukást. Elvégre ő olvasta az üzenetet, tudja, hogy négy nap múltára helyeztem át a találkát. Az utolsó mondata húgomnak viszont minden ilyen jellegű reményt elvisz magával, mint ahogy állítása szerint a vihar Szöszit. Úgy érzem, egy pillanatra megszédített az egész. Visszapillantok a vízesésre próbálván értelmezni a szavakat és azt, ami mögöttük van, tekintetem egy pillanatra a vízfátylon át önkéntelen is nagyjából abba az irányba vándorol, amerre Szösziék tábora lehet, mielőtt visszanéznék értetlenül Ravenre. - Mármint... mi? Mi az, hogy elvitte a vihar messzire? Elfújta a szél vagy eltévedt vagy mi a tököm? - Kérdezek rá, hogy pontosítsam az elhangzottakat, miközben egyszerre fog el balsejtelem és halovány remény is. Utóbbi azért, mert mi van, ha nem véletlen az eltűnése, hanem megszökött, keresi az utat a Rebelliumba? De azért én is érzem, hogy ezt nem így oldotta volna meg, nem nélkülem és egyébként is ott vagyis itt a Városban a családja. Tudtommal ők nem mentek vele a kutatásra, különben húgom azt is mondta volna, hogy a teljes Benedict családnak nyoma veszett. Még ez sem kizárt, amilyen érzelemmentesen adta elő a hírt Szösziről. Azon túl, hogy persze neki mindegy, él-e vagy sem a "botanikus bige". Vagy lehet ez egy csapda? Nem is tűnt el, csak így akarja meghiúsítani a további találkozókat? Vajon képes lenne ilyesmire? Jelenleg nem tudom olyan magabiztosan és gyorsan rávágni a nemet a kérdésre, mint korábban tettem volna... Mintha meg sem hallottam volna húgom kéréseit a vigyázásról és megbocsátásról, úgy térek vissza az előbbi témához. Ne akarja nekem itt lezárni egy bocsival, fátylat rá, ez kurvára nem az a kategória. - És ez mikori hír? Mármint tegnap elveszett, ezt jelentették és azóta követed a híreket? Tehát biztos, hogy még mindig nincs meg? Nem találta meg a kedvenc kancellárja sem? Gondolom külön keresőcsapatot indított miatta. - Kérdezősködök tovább, s bízom benne, hogy legalább ennyi haszna van a kancellárral való kapcsolatának Szöszmösznek. De ha nem tette, akkor ez lenne Raven bizonyítéka, hogy beáldozható kém lett Jasmine is, mint én voltam? Azt hitték elbuktam, meghaltam, de nem számít, lesz másik. Ő is erre a sorsra jutott? Remélem annyiból igen, hogy csak halottnak hiszik, de valójában nem az. S ha mégis bajban van? Vajon mennyi idő után tekintik tényleg annak, mi lehet a protokoll? Meddig fogják keresni? És merre keressem én?
*Tudom, néha egészen furcsán gondolkodom, más összefüggésekben, mint Alec…vagy mint a férfiak. Most sem azonnal vágok bele a közepébe, hanem körülírom a dolgokat, már úgy is mindegy, leszedi a fejem előbb vagy utóbb. Talán jobb lenne ha kiabálna, veszekedne velem, ha szitkozódna és elmondana mindennek…volt ilyen is, de nem túl gyakran. Akkor utáltam, de most még az is jobb lenne, mint ez a síri csend, csak elképzelni tudom, hogyan kattognak a fogaskerekek az agyában, ám nem hallom. A szavát sem. Pocsék érzés. Legszívesebben felpofoznám magam…de azért még sem. Bőven elég ha mások lőnek rám, lebénítanak, megkötöznek, elszedik a pda-m, állatok támadnak meg, felborul velem a kocsi, ládában kell utaznom, hogy utána mégis elkapjanak. Miért tennék még ennél is többet magammal? Mindezt übereli a lelkemben érzett furdalás amiért ahelyett, hogy örülnék Alec felbukkanásának, kérdőre vonom. Most meg ugye rébuszokban beszélek, nem is érti mit miért hozok szóba, csak a vihar emlegetésénél fehéredik el egy kicsit az arca és ez ékesebben beszél minden szónál. * -Elvitte a víz. *Pontosítok röviden, de gondolom ez nem lesz elég. * -Úgy hallottam, hogy elsodorta a folyó, fent a táboruknál. Most a folyó mentén keresik. *Megdöbbent, hogy nem rohant el azonnal, azért is mondtam mintegy búcsúzóul, hogy vigyázzon magára, de Alec ennél sokkal megfontoltabb. Azért persze nem árt ha tudja, hol és mikor és merre. Ezekre a válaszokra a kérdés elhangzik és kegyesen elsiklom amellett, hogy nem válaszolt az enyémre. Viszont most már, látva az arcát és hallva a hangját ahogyan a kérdéseket felteszi, pontosan tudom, hogy több ez mint egy kaland, még ha több éjszakás is. * -Tegnap volt igen, és igen, és tutira nincs meg és a kedvenc kancellárja nem keresteti. A Városból nem indult el senki, csak azok a katonák keresik, akik a táborra vigyáztak. *Nézek rá sajnálkozva, és kezdek együtt érezni vele. Ha nem ismerném a bátyámat, akkor is tudnám, de minden rezdülése nyitott könyv számomra, most ideges, félti a csajt és ha két perccel ezelőtt nem is rohant el, majd most fog. * -Sajnálom Alec. Tényleg. *Már meg sem merem érinteni, az előbb is kihúzta magát a kezem alól, nem próbálkozom most ilyesmivel. Csak segíteni próbálok, mert úgy gondolom, hogy muszáj, mert Alec megérdemli és ha egy Jenkins-barát csajba habarodott bele, nekem az is mindegy ha boldoggá teszi a tesómat. Ezt azonban nem kérdezem meg, mert tényleg le lesz szedve a fejem. * -A Shien és a Rauntill torkolatánál voltak, utóbbi ragadta el, tehát számításaim szerint, már túl lehet a szoroson. Ha még életben van. *Nem tudom miért, de tényleg elgondolkodtam azon, meddig viheti őt a víz. Hacsak nem tudott kikapaszkodni valahol, vagy akadt fenn egy fa a folyó fölé lógó ágában, esetleg nagy szerencséjére kisodorta a partra a folyó, ahogy a vihar csitulni kezdett. Nem tudom a csaj mennyire jó úszó, de ha beleszámítjuk a pánikot, akkor sem juthatott egymaga messzire, ha pedig beverte a fejét valamibe, akkor a teste tehetetlenül sodródott ki tudja meddig. Lehet, még most is a vízben van. Egy-egy katona nem sokat tud tenni a folyó két partján, mert akár a túlpartra is vetődhetett. A pda-ja pedig a táborban maradt, mert a jelentésben benne volt, különben könnyebben megtalálnák a helyzetjelző segítségével. Mindezt nem mondom ki hangosan, épp elég, hogy Alec is biztosan gondol a legrosszabbra is. *
Érdeklődésemre Raven felvilágosít, hogy a víz sodorta Szöszit el, amire jól láthatóan elsőre szikrát is alig kapok. Tudom, mennyi az esély így a túlélésre: a kurva kevés, ami a nullához tendál leginkább. Alulról. És hozzá Ravennek az előbbi érzéketlen hangja... pedig hát elvileg ő mindig is tudta, mit érzek Szöszi iránt. Belesápadok némileg a gondolatra, hogy Szöszit elragadta magával a Rauntill. Az vihar nélkül is rohadt nagy, széltében, hosszában, mélységében, nem is folyó, hanem folyam, helyenként durva sodrásokkal, hogy az ember csak akkor áll neki átúszni, ha az élete múlik rajta, de inkább kerül s keres valami egyéb átjutási lehetőséget. Vihartól megduzzadva viszont százszor halálosabb... Visszanézek a vízesés felé, bár nem azt látom magam előtt, hanem próbálom felfogni az egészet és megint a tagadásba menekülök, látható is, ahogy nemlegesen megrázom kicsit a fejemet, de érthető arra is, hogy nem keresteti plusz nagy erőkkel Jenkins kancellár - aki egyébként bekaphatja ezért-: itt valami tévedés lesz, az nem Szöszi lehetett, hanem valaki más, akit elsodort a víz. Az nem lehet, hogy ő... S több, mint huszonnégy órája keresik hiába, ami egyet jelenthet... Egyáltalán mit keresett olyan viharban olyan közel a parthoz?! Raven szavai ráznak fel, ahogy azt mondja, sajnálja. Hát ezt mondjuk rohadtul nem tudom neki elhinni. Tudta. Az egészet tudta. És tudja, hogy haragszom rá, tudta, hogy haragudni fogok, mégis ezt tette. Számolta is, hol lehet már Szöszi, már ha életben van, hiszen az a sok szikla a szorosnál... Visszapillantok rá ismét azokkal a sötét szemekkel, tehetetlen dühöm és csalódottságom ott ég a mélyükön. Szöszi után fogok menni, de most már mit tehetnék érte? Esélytelen, én is tisztában vagyok vele... Mintha a vihar a tekintetembe költözött volna, olyan villámokat szórok húgom felé, ráadásul le sem ordíthatom a szép haját a fejéről, mert akkor lebukunk, fojtott hangon kell folytatni továbbra is. - Szóval sajnálod, tényleg? Csak hogy összefoglaljam: minden kis piszlicsáré szart megírsz vele kapcsolatban nekünk, például hogy mikor milyen ruhában találkozott és teázott a kancellárral, mintha ez bármit is jelentene és mintha te nem ugyanezt csinálnád, de azt eszedben sem volt megírni, hogy jó eséllyel belefulladt a Rauntillba?! Annak ellenére, hogy ahogy mondtad: tudtad, hogy van köztünk valami. De nem írtad meg, mert már mindegy, így már nem okoz gondot, igaz? Közben meg fogalmad sincs, mit okozol másoknak, de féltéssel és aggódással takarózol meg a kurva különleges kapcsolatunkkal! És van képed benyögni, hogy vigyázzak magamra, tudván, hogy megpróbálom megkeresni őt bő egy napos lemaradással, hála neked, és ne haragudjak rád?! Vagy örülnöm kellene, hogy most nem hallgattad el, csak egy napos így a lemaradás? Mégis mikor akartad volna ezt megírni, ha most nem futunk össze teljesen véletlenül?! Egy hét múlva? Vagy később? Hát dugd fel magadnak a sajnálatodat! Tényleg. - Régen voltam rá ilyen dühös, mint most és az egészben ez a szándékosság fáj. Megpróbált kihagyni az egészből és értem én, hogy féltésből tette, de nem tudom ezt mikor akarta volna közölni, ha most itt nem találkozunk? Ja, persze, tudom előre a válaszát: tök véletlenül pont most akarta volna megírni, mikor visszament innen a vízeséstől. Hogyne. - Tudod szerintem nem ő az, aki túl sokat van kancellárok közelében, hanem te és nem tesz neked jót... Nem ismerek rá a húgomra. - Teszem hozzá keserűen, mert fáj az árulása és az, ahogy az egészet eddig kezelte. Úgy tűnt, minden úgy megy tovább köztünk, ahogy két évvel ezelőtt félbeszakadt, de most nagyon úgy fest, hogy tévedtem s lehet nem csak Raven változott meg, hanem én is. Vagy csak nem akartam látni? Mindenesetre nem mozdulok, nem indulok Szöszi után. Nehézkesen másznék át hozzá Ravenen, s akkor utána mit csinálok kint a fenékőrével? Haragom ellenére nem tudnék húgomnak ártani, nem sodorhatom őt bajba, márpedig ha innen előtte loholok ki, akkor esélyesen lebuktatom őt.
*Alec nagyon, nagyon sokáig van csendben és ez nem jelent jót. Mondjuk nálunk Delgadóknál egyáltalán nem jelent jót. Sokat beszélünk, mindegy milyen okunk van rá. Néha a pánik, vagy annak elkerülése, vagy csak jó kedvünkben, haragunkban, nincs rá ok, hogy össze ne hordjunk egy rakat felesleges szöveget. Azonban ha tényleg nagy a baj és a fájdalom odabent, ahol a szív próbálja életben tartani a testünket, akkor az sok mindent megmutat. Alec még el is sápad picit, nem tudom mire gondol, milyen verziók szaladgálnak össze-vissza a fejében a botanikus bigével kapcsolatban….francba! Ideje lenne már más néven hívnom, ha már ennyire oda van érte. Szöszi. Ez állt az üzenetben, de valahogy nem áll a számra. Sem a Jasmine. Mindegy, majd csak kitalálok valamit ami nekem is jó és Alec sem megy tőle a sziklafalnak. Tényleg kezdem sajnálni, hogy ilyen hírrel kellett szolgálnom de nem számítottam arra, hogy itt találkozom a bátyámmal. Hogy nem írtam még meg az üzenetet, annak sok oka van és ezt rögvest el is mondhatom, amint szóhoz jutok, mert joggal számonkér. Nem mertem megérinteni a vállát ahogy korábban, tartva attól, hogy csak rontok a helyzeten és talán érzéketlennek tűnt ahogyan előadtam az egészet. Megszólalásából sejtem, hogy most legszívesebben ordítana velem, de Oberon közelsége ezt nem hagyja. A bűntudatom egyre jobban lángol bennem, amit Alec szavai csak még nagyobbra korbácsolnak. Nem is a csajt sajnálom igazán, de persze őt is, bármi történt vele, hanem a bátyámat. Ha nem is annyira, de majdnem úgy néz ki, mint amikor az anyukájáról faggattam, vagy amikor elvettem tőle a kendőjét, megspékelve némi földre taszító haraggal. Azért persze engem sem kell a szomszédba küldeni sértettségért, ha már fel kell dugnom magamnak a sajnálatomat. Kiabálok, de ez csak abból látszik, ahogyan elkezdem magam védeni, egyébként ugyanolyan fojtott hangon adom elő ahogyan ő.- -Hát először is nem olyan könnyű üzenetet küldeni nektek. Lehet, hogy te úgy látod, de ha nem tűnt fel itt vagyok és nem a Dominiumon, ahonnan sokkal könnyebb és nem is az átjátszónál. Én nem mozgok olyan szabadon, mint te, még ha néha úgy is látszik. Másrészt ha üzenek neked, akkor te elindulsz oda ahol dominiumi katonák vannak és az nem tesz jót az egészségednek. Ha még életben van, megtalálják nélküled is ha meghalt, amit igazán nem kívánok sem neki, sem neked, akkor hiába is mész. Csak belefutsz a végzetedbe és nekem, meg a családodnak szüksége van rád. És igen, köztünk különleges kapcsolat van, mert most is tudom, ha le is szeded a fejem, amit amúgy meg is érdemlek a hülye döntéseim miatt, később megint a testvérem leszel. Én meg összeszorítom a fogaimat és megvárom. Egyébként meg most vált igazán világossá, hogy mennyire oda vagy érte és ha boldoggá tesz, akkor nekem mindegy, legyél vele, vagy nem is mindegy, hanem jó! Nekem jó, ha boldoggá tesz, mert megérdemled és ezt kívántam neked mindig is. És tényleg sajnálom, hogy ez történt vele, de nem tudtam volna előbb szólni, ha beledöglök is. Mondjuk ha beledögléssel lett volna esélyem megtenni akkor megteszem. *Sikerül szinte egy levegővétellel elmondani, mindezt harag nélkül. A legcsekélyebb mértékben sem érzek haragot. Sajnálatot igen és együttérzést is, és szeretem a bátyámat még akkor is amikor ki van bukva rám. Nem mellesleg valahol igaza van. Tényleg megpróbáltam a lehető legtöbb módon lejáratni a….még mindig nem jutott eszembe jó név….barátnőjét, de nem sikerült. Alec érzelmei kitartottak, sőt még erősödtek is. Ehhez pedig nem elég az, hogy ha csak ő szereti, a csaj is hasonlóképp érezhet. Boldoggá teszi, bár nem láttam rajta, a saját hülyeségem miatt kimaradtak az élménybeszámolók, de majd egyszer, amikor már nem haragszik rám, bepótoljuk. Az viszont nekem esik nagyon rosszul, amikor azt mondja, nem ismer rám. Hát hogy a francba maradjak önmagam amikor azon dolgozom, hogy visszajöhessen a családjához? Érzem, hogy a könnyek égetik a szemeimet, ismerős szúró érzés kerülget, kellemetlenül beleásva magát a legmélyebb pontba, de nem hagyom előtörni. Sokkal higgadtabban válaszolok a képtelen vádra, már-már megadóan, fájdalmasan, és a fojtott kiabálásnak ható szavaim immár csak halk suttogássá enyhülnek.* -Én most is ugyanaz vagyok, csak a körülmények változtak. Több mint két évem ment el arra, hogy megtaláljalak és csak magamban bízhattam. Egyedül voltam és féltem, hogy lebukom. Aztán meglettél és már érted is aggódtam. És amikor…Jasmine felbukkant, még jobban. Emiatt soha nem tudtunk róla normálisan beszélgetni, nem mesélted el nekem hogyan érzel iránta úgy, ahogyan June-ról meséltél, vagy a többi hódításaidról. Most sem tudok róla sokkal többet, de azt igen, hogy szereted és ha tényleg boldoggá tesz, akkor nem érdekel. Vagyis érdekel, csak nem úgy. Csak…nem akartam, hogy csalódj, mert az sokkal jobban fáj, de ha te boldog vagy vele, akkor annak én is örülök. És tényleg nagyon…Alec, nagyon sajnálom ami történt vele és, hogy nem tudtam előbb szólni róla, és remélem, hogy egyszer majd megérted mit miért tettem és megbocsátasz, mert szeretlek és szükségem van rád. Most meg menj és mentsd meg, te biztosan megtalálod. Én nagyon fogok szurkolni, hogy így legyen. *Sokat pislogok az tény, de legalább nem bőgöm el magam, az viszont látszik, hogy a határán vagyok. Igyekszem is felállni, hogy ne legyek útban.* -Két percet adj, utána szabad lesz az út. Csak ígérd meg, hogy vigyázol magadra. *Azzal még megpróbálok felé hajolni, hogy egy puszit adjak az arcára, de ha nem sikerül, mert elhúzódik, akkor puszi nélkül búcsúzom el tőle és lépek ki a vízesés mögül, hogy Oberon felé sietve, minél előbb elvigyem őt a Város felé, hogy Alec is mehessen. *
//Azt hiszem ez egy záró. Nagyon rövid volt, de tartalmas. Hiányzott már nekünk is egy kis dráma, de majd kibékülünk! //
Ugyan az indok elfogadható lenne, hogy miért nem küldött még üzenetet erről az esetről, hiszen a fizikai korlátait ő sem lépheti át, nem tudom jelenleg ezt ilyen higgadtan átgondolni, kiváltképp mikor még pluszba fel is cseszi az agyamat. Képes azzal folytatni, hogy kvázi akkor se üzent volna, ha a Dominiumon lenne, a főhadiszállásán kucorogva, éppen Sky-nak üzenve meg valamit, bármit, csak ezt nem, mert akkor én elindulnék megkeresni Szöszit és összefutnék katonákkal. Raven nem méri fel a feladat nagyságát. Két szem katona keresi csak Szöszit, rájuk bukkannom majdnem olyan nehéz lenne, mint Szöszire. Plusz mire a Rebelliumból oda érek az sem fél óra, motorral sem. Ráadásul azt sem érti, hogy a lényeg az, hogy megtaláljam. Élve vagy holtan, de meg kell találnom. Vagy a katonáknak. Nyilván élve jobb, de a semminél viszont a másik opció is jobb. Az is kiderül számomra, hogy Raven nem ismer eléggé, vagy én is változtam. Nem csak Szöszi után indulnék, megtenném ezt Josie-ért vagy Aine-ért is, de még Carlisle hülye fejéért is, pedig azt azért elég nagy biztossággal merem állítani, hogy a három felsoroltból egyikbe sem vagyok szerelmes. Ez nem a szerelemről szól, de nem is ezért kapja meg újabb sötét pillantásomat Raven - ez csupán belül újabb tagadási hullámot indít bennem -, hanem azért, amit utoljára mond. Kedvem lenne odadobni, hogy ne játssza a mártírt nekem itt beledöglős mondattal, hiszen az előbb fejtette ki, hogy nem tett volna jót az egészségemnek, ha hamarabb megtudom a dolgot, ezért sem sietett volna üzenni. Hiteltelen lett így Raven minden mondandója. De nem vágom a fejéhez, mert csak hosszabbra nyúlna a vita köztünk, jobban elmérgesedne, én meg szívem szerint már félúton lennék Elorak felé. Egy mondattal búcsúznék tőle, hátha magába száll kicsit tőle, s látom, hogy sikeresen megbántottam, könnybe lábadnak a szemei, s ez a jelenleg iránta érzett harag mellett némi bűntudatot is ébreszt bennem... egészen addig, míg meg nem szólal. Látható, hogyan csapnak fel a harag új hullámai, újra és újra. Megint az aggódásával jön, hogy mindent ezért tett, holott nem ez volt az egyedüli indítéka, idővel talán magának is beismeri majd. Fejemet rázom meg akkor, mikor azt mondja, hogy szeretem Szöszit, de nem egyértelmű, mire utalok: azért rázom a fejem, mert nem szeretem, vagy azért rázom a fejem, mert nem fér a fejembe, hogy Raven hogy nem érti még mindig? Ennek kurvára nincs köze ahhoz, hogy szeretem-e Szöszit vagy sem, s összességében sem számít semmit. Pedig már mondtam, hogy nem számít, de nem figyel rám. És azt sem érti még mindig, hogy Szöszit megmenteni és megtalálni két külön dolog. Utóbbira is alig van esély, előbbire még annyi sincs. Nem érti, hogy azért is buktam ki, mert én nem vagyok biztos ennyire a dolgomban, félek. Félek, hogy nem találom meg Szöszit. Lényegtelen a szeretet ebben. S mennyit beszél Raven, pedig tudja, hogy mennék már! Figyelem, ahogy felkelni készül, de a puszi elől elhúzom a fejemet. Ezek után nem esne jól. - Megígérem, Raven, s ígérd meg te is! Sajnálom, hogy ennyi gondot okoztam. Hadd segítsek neked azzal, hogy miattam ne bukj le, miattam ne aggódj, hogy... miként is mondtad? Több éved ne menjen el rám. Nem szükséges több áldozatot hoznod miattam. - Megüzentem annak idején, hogy életben vagyok, hogy ezt tudják, de nem kértem, hogy keressen. Hogy megtette, az jól esett, egészen idáig, míg nem lett számlaként benyújtva, hogy én hálátlan vagyok, pedig ő mi mindent tett értem. Rossz szájízt adott ezzel az egymásra találás szép emlékének is. De folytatom tovább, mert tudom, hogy ő is szorultabb helyzetben van Bruce miatt, az ezzel kapcsolatban mondottak mellett kitartok, s szeretném, ha ezt tudná. Ha bajba kerül, hozzám fordulhat... de jelenleg nem hiszem, hogy ez fordítva is így lenne. - Mindig szívesen látlak a Rebelliumban, de felesleges kockázatot jelentenek a találkozóink, így nem foglak keresni, nem fogok neked további gondot okozni, nem kell aggódnom értem. - Fordulok el tőle keserűen, és a két percet kihasználom arra, hogy a hátizsákomból elővegyem a pda-mat és az offline térképemet hívjam elő benne, vadul nagyítva rá a Shien torkolatára, a Rauntill vonalára azt követően. Nehéz közben száműzni a fejemből a gondolatokat az előbbi szóváltásról, azok nem távoznak úgy, ahogy Raven kisétál innen a vízesés mögül. De jobb lesz így, még ha félig-meddig mérgemben is mondtam, amit mondtam. Kevesebb veszélyt jelentek rá nézve így s ha mégis valahol valami módon odaveszek, megtudja majd Sky-tól, majd ő megírja neki... Erővel teszem félre a gondolatokat, s húzom ki magamat ültömben. Talán még látta Raven, ha visszanézett, hogyan görnyedtem meg a lélek terhének súlya alatt. Ráérek a negatív gondolatokkal, milyen állapotban találok rá Szöszire és mi lesz utána, ha ő már nincs. Előbb meg kell őt találni. A Rauntill a szoros után síkabb vidékre ér és lustábban kanyarogni kezd, lassul is a sodrása. Talán arrafelé... De bárhol partra vethet ott egy testet, akár él vagy sem. Tippem szerint a katonák elmennek egy darabig, de aztán feladják. A járást nehezítheti, hogy minden tele a vihar pusztításával, plusz csupa sár minden. Kényszerítem az agyamat, hogy a problémára koncentráljon és megoldást keressen. Azt könnyen belátom, hogy nem vagyok járatos a vidéken, eddig nem jutott eszembe végigtrappolni a folyam mentén. És rajta sem utaztam... Elteszem a pda-t és felállok, hogy óvatosan kikukkantsak a vízesés mögül, hogy Ravenék tényleg messze járnak-e már és más sem érkezett-e azóta, majd ahogy megbizonyosodom afelől, hogy tiszta a terep, már be is vetem magam a vadonba. Irány Elorak! A perdaiak biztosan kívülről ismerik a Rauntill szeszélyeit... Meg kell találnom Szöszmöszt!
//Én is bízom a békülésben! Sokat segít a helyzeteden, hogy Szöszi nem halt bele De nincs kétségem afelől, hogy a kibékülés is biztosan drámai lesz //
Törökülésben figyelem a kijelzőt. Drónokat küldtem szét, amelyek mérnek mindenfélét, s azokat ellenőrzöm. Süt a Nap, melegít, teljesen átmelegít, s míg másoknak érezhetően melegük van, rajtam még mindig ott a kabát, de most végre levehetem, egy kis napot akarok gyűjteni. Bármit, csak ne legyen jeges. A pda-ra meredek, aztán elfeledkezek az égbolt felé, ahogy a felhők formáit nézem, ahogy úsznak a távolban. És számolni kezdem a sebességet, és a harmatpont értékét, ahogy oda kezdem irányítani, lőjjék be a magasabb helyeken lévő hőmérsékeletet is. De leginkább a felhők formájának geometriai alakzatát kezdem el számolni, mekkora méretű és térfogatú is lehet. De leginkább annak örülnék, ha fent lennék a gépek között, és éppen egy olyan bolygót találnánk meg, ahol van ugyan élővilág, de nincsenek "perdaiak". Egy térfogat megvan, el is rajzolom a pda-ra, s elindítom abba az irányba az egyiket, hogy leellenőrizzem magamat. Nem szükséges, mert úgyis tudom, hogy tökéletesek a számításaim. Egy árnyék vetül kicsit felém, majd valami búgás. Madár. Muszáj volt idejönnie? Kicsit fintorogva nézem, meg csodálva is, hiszen otthon.... négyezenegyvenkettő lesz, nem négyezernegyven. Visszahajolok a pda fölé, az árnyék eltűnik egy suhanással.
*Szép idő van, és nekem most erre van szükségem. Nem rég szabadultam a fogdából, lassan már annyi időt töltök ott, mintha hazajárnék. Jobban esne ha anyáékhoz toppannék be ilyen sokszor, igaz meg is teszem. Sajnos azonban nem találkozhattam velük, ők elég hamar visszamentek a Dominiumra a kihallgatás után, nekem meg dolgom van, és a fogdázás kissé elcsúszott. Csak az éteren keresztül tudtunk beszélni egymással, azt is virágnyelven. Mostantól nagyobb megfigyelés alá leszek vonva, akkor is ha Pernelisnek nem sikerült semmit rám bizonyítania. A munka viszont fontos, pláne azok után, hogy szinte lenullázták a kreditszámlámat. Tényleg kell egy kis napfény és nyugalom, persze nem tagadva meg önmagamat ezt a nyugalmat inkább a Városon kívül keresem, ezzel is felpiszkálva Pernelis fantáziáját. Arra nem számítok, hogy még társam is lesz erre, tök gyanútlanul igyekszem a Város melletti vízeséshez, nem kevés hátsó szándékkal. Tudom, hogy Alec ott szokott üzenni a csajának, akit apa azóta is az egekbe emel, anya meg nem tud betelni a róla szóló történetekkel….szigorúan suttogva és csak a kabinban, az én ajánlatomra mindig akkor amikor zubog a víz vagy hangos zene szól. A bátyámnak való rendkívüli üzenés módot azonban Davies jelenléte eltörli. Nem fogom fel nagy bajnak és tehernek, megtalálom a módját hogyan üzenjek a bátyámnak, így viszont annál több csípős fűszert törhetek Pernelis orra alá. Mögöttem a katonák, akik idáig kísértek, majd csatlakoznak Davies csapatához, míg én ha észrevett, már messziről integetek neki vigyorogva, ha nem akkor odasompolyogva mellé köszöntöm. * -Helló Davies! Sütteti magát? Napelemmel működik? Nézi a felhőket? De cuki, annyira romantikus! *Húzom az agyát egy szuszra minden ilyen irányú gondolatomat elé tolva, majd a magammal hozott táskát – munkára hivatkoztam és el is hitték – letéve a földre, lefekszem Davies mellé, hogy jobb kilátásom nyíljon a felhőkre. Gyanítom abban a pillanatban felugrik majd és odébb lép, nehogy hozzáérjek. * -Hogy s mint? *Érdeklődöm nevetve, jókedvem azonban nem csak annak szól, hogy megint a horgomra akadt, hanem annak is, hogy félrevezethetem Pernelist, hogy álljon keresztbe a torkában a….fehérjezselé. De most komolyan, miért nem lehet berakni az általános menübe egy normális, csodaszép fulladásos halált okozható csontos sültet? *
Teljességében újra minden időmet a tervezések és a fejlesztések töltik ki, s visszazárhattam magamra a kagylóhéjamat, mégsem érzem magam annyira nyugodtnak, mint előtte. Még nem tudom, mi az oka, de majd kidobja egyszer a rendszerem, addig meg foglalkozok a dolgaimmal. A drónok önmeghajtásúak, új tervezésűek, s a kettőt együtt tervezem. Ha beválik ez az energiaszerzés, akkor sokkal több energiát tudunk a semmiből nyerni, szinte. Mert azért valamire fel kell tenni a hártyát, amit kidolgoztam... tunk. Egyre jobban látom, hogy senki nincs, akinek a feje éppen olyan hiperaktív, mint az enyém, ezért megint visszaszoktam a belső beszélgetésekre, és valahogy kezdem jobban élvezni, mint eddig. Egyelőre a számolással pihentetem a fejem, el is tűnik a külvilág, éppen ezért elég láthatóan rezzenek meg a hangra, ami nem az enyém. Magam elé nézek, míg csicsereg, s minden feltoluló, rossz emléket és érzést, amit okozott, igyekszem eltolni. Hogy mennyire sikerült, mutatja az, ahogy a kabátomért nyúlok, s magamra húzom, ezzel is határfalat húzva közénk. Visszahajolok a pda fölé. Nincs kedvem jelenetet rendezni. Nem segített sem a válás, sem az incidens, ami velem történt, míg Raven is ott tartózkodott. A szarapa címet ugyan megkaptam, főleg, hogy ugye jön a második gyerek, és mégis úgy dönt a volt nejem, hogy elválik, de nem akar velem lenni. Akkor a szarjférj is járt a címek közé. Már csak ezért is szeretnék nyugalomban maradni, ami pedig a munkám. Jó ideig nem szólalok meg, főleg a nevetése után. Claire-nek sikerült megnevettetnie, olyan hosszú idő után, s Elorak is jó volt. Már amennyire. Talán az hiányzik? Felírom az x-ek közé, majd az y-ok közé is. - Még mindig itt van? Azt hittem, már elment... - az egyik drón, ahogy halad feljebb, furcsa értéteket mutat. Szóval nem úgy néz ki, hogy az a hordozóanyag megfelelő lesz...
*Olvasok én a jelekből és ismerem is már annyira Davies-t, hogy tudjam a kabát felvétele – te jóég! Ebben a csodaszép időben! – egyet jelent azzal, hogy falat húz kettőnk között. Mintha az számítana is valamit. A hangomat és úgy egészében véve engem, úgy sem tud kizárni. Nehéz vele, mert nem partner a beszélgetésben, de hát korábban sem volt az. Hagyom egy kicsit pácolódni, nézem én is a felhőket, meg a drónt ami méltóságteljesnek nem mondható lebegéssel beúszik a látóterembe. * -Az ott a magáé? Mit keres vele? *Érdeklődöm, teljességgel ignorálva az ittlétemre vonatkozó kérdését, egyrészt jelezve, hogy igen, még itt vagyok, másrészt ha nem szólalok meg is tudja, hogy nem mentem el. Hülye kérdés. Úgy csinál, mintha nem léteznék, de mindenki tudja, hogy ez nem működik. A tarkóját kaparászom a jelenlétemmel. * -Több is van? Mit vizsgál? Megint fejleszt valamit? Jó csapat lennénk, én a földet túrom, maga meg a levegőt. *Szándékosan fogalmazok szakszerűtlenül, hátha kibukik rajta, vagy megjön a hangja és elkezd kioktatni. Az már egy jó beszélgetés alap, és Davies szeret mindent kijavítani, főleg ha számokról van szó. * -Nincs melege? Tök jó idő van, akár még fürödhetnénk is. Biztosan kellemes a víz….upppssszzz! Elfelejtettem, hogy maga nem szereti a vizet. *Kezemet a szám elé is kapom, nem mintha nem lett volna szándékos. Most biztosan elhúzza a száját, vagy átszalad egy rángás az arcán, esetleg leordítja a hajat a fejemről. Hát valami reakciója csak lesz.*
És csak megszólal. - A Dominiumé. A tervezés nagy része az enyém. - mert csapatmunka ugyan, a nagyját, vagyis ami a lényege most, az energiaelnyelés, termelés és felhasználás, az már sokkal inkább a saját fejlesztésem. - Nyugalmat. - figyelem az adatokat, és a kisebbik részén lévő kamerát, időnként direkt fuknciót váltok vele, tesztelve, miként működik az energia része. Ahhhh... csak nem esik le neki. Minduntalan kirángat a koncentrációból. Átdobom a pda-ja a kijelzőt, s az értétkeket, ha érti, lefoglalja magát, ha nem érti, akkor legalább van mit nézegetnie, hátha hipnotizálja, engem meg hagy békében dolgozni. - Azt nézem, hogy az új fejlesztés mennyire hatékony. És ha már használom, akkor radart, s egyéb scannert is feltettem rá. Új optikai egységet is fejlesztünk. - fogalmam sincs, miért mondom el neki. Amiért nagyon viszket a kezem, az az, hogy tervezzek olyan holmikat, ami a "FehérFoltFia" részen is működik a hegyekben, s használható. Azt azonban egészen biztosan nem fogom a Dominium tudomására hozni, teljesen külön kezelem, mindenféle hálózati csatlakozási lehetőségtől mentesen. Vagyis a fejemben. Amit megtervezek és kipróbálok, azonnal megsemmisítem, törlöm. - Nem lennénk jó csapat. Maga sokat beszél, nekem meg csendre van szükségem. Hat darab. Nem több, hat. Csak meg kéne számolnia - vállvonás nélkül folytatom, a pda-n lévő értékeket nézve. - Felőlem túrja.... - biztos nem fogok beleszólni. - jó messzire tőlem. Az egyik értéke kezd anomáliákat mutatni, korrigálni kezdem, de már látom, hogy ebből egy ötvenkét fokos, legalább ötven kilométer per órás becsapódás lesz, az pedig tönkre fogja csapni a fejlesztést. Meg is történik, s elég ívmentesen vágódik a földbe. Na, ezért nem a Városba vittem a tesztrepülést. A többi drónt odaküldöm már előtte, hogy figyeljék a zuhanást, s jegyezzenek fel minden adatot, s mentsék át a saját memóriájukba. A kijelzőt kapcsolom csak le, s Ravenre nézek. - Ha maga nincs ott, akkor szeretem. Az orrát piszkálja, meg túrja a földet, engem hagyjon ki belőle. Ha befejezte a piszkálásomat, akkor beszélgethetünk. Ha folytatja, úgy köszönöm, szép napot, soha viszont nem látásra.- azt már nem teszem hozzá, hogy ne legyen a víz tizenöt foknál hidegebb, és akkor rendben lennék. Nem adok tippeket. Felállok, s a becsapódott drónhoz indulok meg, jelentősebb iramban, hogy minél távolabb legyek Raventől.
-Ahha! *Iktatom az infót, két karomat a fejem alá téve helyezkedem el kényelmesen, lábaimat meg a bokáimnál keresztezem egymással. Ez a henyélő póz, meg a gondolkodó is. Olykor a kettő együtt megy. Arra, hogy mit keres a drónnal, olyan választ ad, amire horkantósan felnevetek. Nem szoktam meg Davies-től, hogy humorizáljon, de ez a fanyarság rá jellemző, de még sosem csomagolt bele humort. * -Hát ez jó. Nem tudtam, hogy humora is van. *Továbbra sem csendesen fetrengek a földön, érdekel mit művel és hogyan, ezért számtalan kérdést felteszek az üggyel kapcsolatban. A pda-m csippant és a hangból ítélve nem üzenet érkezett, hanem megosztás. Kíváncsian húzom elő a nadrágom erre a célra kialakított zsebéből és meglepve tapasztalom, hogy Davies munkájának a folyamatát látom.* -Ejha! Magában több meglepetés van, mint amire az ember lánya számít. *Jegyzem meg él nélkül, nem palástolva döbbenetemet, és úgy fekve emelem fel a pda-t a szemeimhez. Ő meg magyaráz. Látok én sok mindent, hasonló szerkezetekkel dolgozom én is, csak azok nem repülnek. Jobb ha fixen telepítve vannak, már csak azért is, mert nem egy bizonyos dolgot vizsgálok, hanem folyamatokat, nekem számít, hogy a vizsgált jelenség mikor merre mozog, a legapróbb eltérés is befolyásolná az eredményt. * -Lézer szkennert is? *Tovább faggatom, de nem csak ezzel borítom be az elméjét, nem átallom megjegyezni, milyen jó csapat lennénk, elvégre ketten lent is fent is mindent be tudnánk vizsgálni. Persze neki nem ez a feladata, de még nekem is jól jöhet a segítsége. Ha titkos szövetségesem lett volna pár évvel ezelőtt, lehet hamarabb megtaláltam volna a bátyámat. Ez a sikló már elrepült, azt viszont nem szeretném ha a fejlesztéseivel megtalálná a Rebelliumot, azt meg végképp nem, ha kiiktatná a hegy zavaró tényezőit. * -Hat. Látom. Nehéz volt tájékoztatnia? *Arra már csak egy mormogással válaszolok, hogy tőle távol túrjam a földet. Hát sajna ez most nem fog menni, mert nekem is itt van dolgom, pontosabban odafönt a vízesés felett, meg persze megnézném Alec titkos üzenetküldőjét is, de nem fogok tanúk előtt a vízfüggöny mögé menni. * -Ó-óóó! Szívás! *Látom én is az értékeket, van szemem ahhoz, hogy tudjam, ez most nagyon nem jó, de mire levonnám a végkövetkeztetést, a drón már le is zuhan. Ezek után biztosan nagy orrba vágás amikor a vízről beszélek, de meglepetésemre nem azzal van gondja. Ezek szerint fürödni azért szokott. A beszélgetésre való invitálásra már felkapom a fejem, a pda-m tompán és finoman puffan mellettem ahogy fel is emelkedem, hogy Davies szemeibe nézzek. Az enyéim tócsányira kerekedve vetekszenek a vízesés tavának méreteivel, és természetesen csapdát sejtek.* -Beszélgessünk? Maga meg én? Olyat is lehet? *Zavartan tekintek magam elé, addigra Davies már fel is pattan, nekem meg igyekeznem kell, ha lépést akarok vele tartani, és mondanom sem kell, hogy akarok. Persze a pda-mat nem hagyom ott, az az életem, vagy legalábbis az egyik fele. * -Beszélgessünk. Miről lehet magával beszélgetni? Ígérem nem piszkálom, bár azt nem ígérhetem, hogy nem csúszik ki egy-egy poén a számon, vagy nem fűzök ironikus megjegyzést a mondandójához, de csak ha megérdemli. *Tipegek sietve mögötte, mellette, ahogy sikerül, a katonák meg követnek minket tisztes távolból, a magánszféra megtartása mellett a biztonságunkat szem előtt tartva. Szóval nem zavarnak és látszólag az sem érdekli őket, miről „beszélgetünk” mi ketten.*
Fogalmam sincs, mitől humor ez, ráhagyom. Az ezelőtti alkalom bőven elég volt vele, s jobbnak látom hallgatni. Akkor elmegy. Ha beszél, akkor meg úgysem fogok rá figyelni, nálam nem működik a multitasking. A munkámról meg csak azoknak beszélek igazán, akik értik is. Az nagyjából meg három fő. Kettő. Raven nem tartozik bele. - Azért utazzon vissza a kőkorszakba. - méghogy lézerscanner. Kétszáz éve talán okés volt. Azóta kicsit már nem ott tartunk. - Nem a főnököm. - azt majd tájékoztatom, a minimálisan szükséges dolgokkal. A jelentéseket oldják meg, van mancsuk, fel tudnak menni a rendszerbe, és megnézni, amit kell. A többivel hagyjanak békén. Időpazarlás. A tócsányira kerekedett szemeit nem látom, ha látnám, sem tudnám mire vélni, értelmezni meg végképp nem. - Nem, maga képtelen rá. - azt még hallom, amit kérdez. Előbb a pda-n nézem, merre menjek, azután már látni is, hogy az egyik kisebb tisztáson vágódott be. - Akkor a soha viszont-nemlátásra. - pont azok sem foglalkoztatnak. Az értelmes beszéd foglalkoztat, amivel Raven híján van. A piszkálásra meg nem fecsérlem az időmet. A drón közelebb van, mint gondoltam, a többit leszállíttatom magunk mellé közben, ha valami történik velük, hiába robotpilóta-üzemmód, látni akarom a számokat, ha változás áll be. Leguggolok a drón mellé, előbb az alkatrészeket keresem, hátha vannak szétszóródva körülötte, de úgy néz ki, azért egyben van. Még megmenthető. Törökülésbe váltok át, hogy a pda-t a bokámhoz tudjam tenni, míg a drónt kiveszem, kikotrom a földből, azután leteszem magam elé, s az utolsó adatokat nézem újra, a landolás előttről, a drón adataira csatlakozva. - Még mindig itt van? Azt hittem már elment. - fel sem pillantok.
-Nekem pont megfelel. Maga mit használ helyette? *Persze érdekel. Nekem jó még akkor is ha van annál jobb technológia. Szeretem a szép 3D-s térképeket és arra amire nekem kell, tökéletesen megfelel. Davies kicsit olyan, mint Fuller, nehéz vele bármiről beszélgetni, sosem tudom, hogy mikor ért valamit szó szerint és mikor nem érti miről beszélek. A válaszai is hasonlóak, odavakkantott tőmondatok, elutasítóak és zárkózottak. * -Hát az nem. De attól még mesélhetne arról pontosan mit is csinál. Csak kíváncsi vagyok és jó beszédtéma. *Próbálom kiugrasztani a páncélja mögül, ami lássuk be nem könnyű. Talán még magának sem tette el a kulcsot amivel kinyithatja az ajtót. Akár elindult volna köztünk valamiféle értelmes párbeszéd, akár nem, az egyik drón bemondja az unalmast és ezzel mindent kettévág. Én meg csak nézek ki a fejemből arra a megállapítására, hogy ha abbahagyom a piszkálódást, akkor mégis csak beszélgethetnénk. Nem igazán értem miről lehetne vele, de vevő vagyok (majdnem) minden megoldásra. Viszont ehhez kénytelen vagyok eddigi kényelmes pozíciómat feladni és utána rohanni. Davies azonban a saját véleményei között is ugrál, és mikor közlöm vele, hogy bizonyos keretek között hajlandó vagyok normálisan viselkedni – ami neki normális, bár szerintem ezt a fogalmat hírből sem ismeri – rávágja, hogy mégsem, mert én képtelen vagyok rá. * -Pppfffff! Hát magán elég nehéz eligazodni. *Morgom az orrom alatt, de azért nem olyan halkan, hogy ne hallja meg, elvégre neki szánom. Nem én lennék ha ezen a ponton feladnám, bár fogalmam sincs miért vesződöm vele, miért akarok kibújni az eddig remekül szolgáló és élvezettel viselt bőrömből, de maradok. Már csak azért is. * -Persze, hogy itt, mégis hol lennék? Érdekel, hogy mit csinál és hogyan oldja meg a problémát, mert láthatóan a drón sem alkalmas arra, hogy magával kommunikáljon. Próbálta már felülírni a programját? *Mellé telepedek a földre, vigyázva, hogy ne érjek hozzá, mert azt nem szereti. * -Talán a hatótávolsággal van baj, vagy a vevőjével. Bár drónokkal még nem dolgoztam, ha gondolja megnézhetem. Hasonló a vevőjük, mint a takarítórobotoké. Azokhoz meg értek. *Bájos mosolyt dobok neki ha rám néz, de kételkedem abban, hogy megteszi. Pedig most irtzó kedves és normális vagyok.*
Erre most komolyan rákérdezett? Amikor nyilvánvaló? Ezért sem válaszolok rá. Látni, mennyire nem ért hozzá, különben nem tett volna fel ilyen kérdést. Rápillantok, hogy mondjam el, mit is csináljak. Olyannak, aki nem tud scannerek között sem különbséget tenni. Visszamélyedek a kijelzőre. - Mindig csak faggat, magáról meg nem beszél. Mintha megint ugyanaz lenne, mint a korábbi találkozásunknál. Beszéljen magáról, s akkor van beszédtéma. - kérdésekkel halmoz el, ezzel kerülve a saját magáról adott témát. Igaz, az meg más miatt nem érdekel, de legalább békén hagy a kérdéseivel, amire úgysem fogok válaszolni. A kifakadására nem nézek rá. - Megígér valamit, hogy nem teszi, a mondata második felében meg voltaképpen azt mondja, hogy jaaa, de, amúgy mégis meg fogom tenni. Vagyis... a soha-viszont-nemlátásra. - a kiskapukat nálam nem igazán fogja tudni meghagyni. Eligazodni meg térképen lehet, tudtommal nem vagyok az. És elkezd ostobaságokat okoskodni. Amíg ezt teszi, rendszert ellenőrzök, s félig újraindítom a drón rendszerét. A csacsogása sem zavar abban, hogy a hangokból, és a közben kapott adatokból a buborék-probléma meglegyen, merre menjek. Vissza kikapcsolom a gépet. Ami meglep, hogy Raven tartja a távolságot, ami kifejezetten jó érzés. Nem az, hogy megteszi. Hanem hogy távol marad fizikailag. - Nem. - nem ért hozzá, már többszörösen bebizonyította a mai napon. - Magáról meséljen. - eggyel beljebb jutok a rendszerben, s a zuhanás előtti percekről megvan az összegyűjtött információ. - Vagy ha akarja, elemezgesse ezt. - dobom át neki a csomagot a pda-jara. Hogy mit szed ki belőle, rábízom. Vele ellentétben, én tudom, hol vannak a korlátaim, s abba nem csacsogok bele ostobaságokat. És remélem, csendben marad egy ideig, mert ezzel így túltöltődött a processzora.
*Megfordul a fejemben egy óriási sóhajtás gondolata, de meghagyom magamnak. Davies még ezen is besértődne. Pedig ő nem válaszol az én kérdéseimre, bezzeg én! Amikor magamról meséltem, meg az is baj volt, mert sokat beszélek és érdektelen dolgokat. Most meg azt kéri meséljek magamról. Hát oké!* -Mindennap szoktam fürdeni és fogat mosni, kétszer. Mármint fogat mosni szoktam kétszer, fürdeni csak egyszer. Pizsamában alszom, van egy halálfejes pizsamám, imádom. Oda vagyok a kávéért, főleg ha sok hab van rajta és amióta felfedeztem, hogy a perdaiaknak rendes tejük van és abból lehet habot csinálni, amikor Elorakban vagyok, mindig kérek olyat a kávémba. Két termoszt viszek magammal, az egyikben kávé van a másikban Búfelejtő. Szeretem a perdai kajákat, a férjem Bruce imádta az energiaszeleteket, de ő már meghalt. Azért van nálam mindig energiaszelet ha megyek valahova, hogy emlékezzek rá. Még van időm újra férjhez menni, szerencse, hogy maga már házas. Képzelje mi lenne ha minket sorsolna össze a CsH. *Mesélek magamról, tessék. Megyek utána, ha már összetalálkoztunk, nem fog tudni levakarni magáról. Amúgy meg érdekel mit tud, mert bár eléggé szörnyű személyisége van, lehet, hogy még használható valamire. Közben persze figyelem mit csinál és azt is, milyen adatokat szed össze, és a saját pda-mon is nyomon követem, számításokat végzek, ezért is ajánlom fel a segítségemet, de nem kér belőle. Vállat vonok. Még nem tudja kellő mértékben értékelni a képességeimet, persze lehet, hogy rosszul indítottam, de tényleg igyekszem bevágódni. A franc se tudja miért. Nem is érek hozzá amikor leülök a földre mellé. * -Még mindig? Nem volt még elég? *Kérdezek vissza azonnal meglepődve arra, hogy meséljek magamról. * -Mégis mire kíváncsi velem kapcsolatban, hogy állandóan ezt kéri tőlem? *A pda-m pittyeg egy újabb adathalmaz érkezéséről, és ahogy elnézem nekem adott feladatot, hogy csendben maradjak. Komolyan nem értem ezt a pasit. Elemezgetek.* -Láttam már ilyet. Kell még egy plusz áramkör és akkor nagyobb lesz a hatótávolság, azon kívül egy másik programmal többre menne, ez már elavult és nem kompatibilis a drónokkal. Egyébként az anyukám a Dominiumon ápolónő, talán már találkozott is vele amikor ott volt vendég. Tudja, a vizes eset után. Azt mondják nagyon hasonlítok rá. Irtó cuki nő, nekem is olyan szemeim vannak, mint neki. Olyan kékek. Járt már Elorakban? Nem rég az egyik Istenüket ünnepelték, képzelje valaki meg elkezdett lövöldözni, azóta ki vagyunk tiltva a városból. Franc, pedig nagyon jó bevételi forrás volt. Persze tudom hogyan lehet üzletelni anélkül, hogy belépnék a városba. A tavon keresztül. Tudna nekem szerezni egy csónakot? *Elvégzek néhány módosítást a nekem küldött csomag tartalmán és visszaküldöm neki. Működnie kell.*
A szavaiból többnyire valami olyan zaj érkezik, amivel általában értelmezni szoktam az üres fecsegéseket, így csak felvesz, de nem értelmez a radarom. Azonban egy szónál (kettőnél) bejelez a csengő, így miközben veszi tovább Raven szavait az agyam, visszakeresem, mit mondott előtte. Ránézek. Fogalmam sincs, kedvelték-e egymást, nem rám tartozik. Azt azonban tudom, milyen valakit elveszíteni, aki értett is, ki vagyok, s hogyan működöm. S ugyanez fordítva is működött. A mostani kényszerházasságok miatt viszont nem tudom, ez itt fennáll-e. - Sajnálom Bruce elvesztését. - én meg az üres frázisokat. Ez most tőlem nem az volt. Valóban értelmezem a veszteséget. - Nem vagyok házas. - már elváltam, s boldog vagyok így, sokkal boldogabb. Papír szerint teljesítettem is a két átkot, vagy áldást, és tudom, hogy a valódi szülők bevállalnak még akár hármat is. Legalább nekik megadatott. - Az nem fog megtörténni. - nem üt egy lécet, amit a rendszer figyelembe vesz az esetemben, így azzal nem foglalkozom, amit mond. - Addig sem csinál galibát. - leterheli a processzorát, hogy magáról beszéljen, én meg addig is teszem, amihez értek és amit szeretek. - Látott már ilyet.... - sok mindent láttam én is... A szakmai tanácsa kuka, tudtam, amit viszont utána mond, beáll a keresési útvonal megtalálása, mert elvesztem. Inkább visszamélyedek a rendszerbe. Megjön közben az értesítése, azért megnyitom. Mennyire is nem ért hozzá. Tudtam. Visszaküldöm neki a rengeteg "system error" elemzésekkel, amit ő ajánlana, de úgysem fog belőle tanulni. - Igen. - Jenkins jóvoltálból többször is, mint kéne, amit addig kedveltem, míg a város energiarendszeréről volt szó. Amióta karbanatartóként működöm ott, kevésbé. Ezért felettébb boldogsággal töltött el a tudat, hogy ki vagyunk tiltva. Az időmet visszakaptam, s haladok is a dolgaimmal, ahogy eddig kellett. - Nem. - nem érdekelnek a dolgai, oldja meg. Közben útjára indítom az egyik drónt, s egy adott pont fölé viszem, adott magasságba. Ahol az előttem lévő elromlott. A műszer ismét meghibásodást jelez, s mielőtt még tényleg bedöglene, inkább elviszem onnan, magam elé. Az adatok érkeznek, s behatárolom a területet. Mivel külön nem játszadozhatom a satelitekkel, pedig szívesen megtenném, korábbi adatokat hívok le, a területről. Kicsi folt, jelentéktelen, akkor magasságból, ám levetítve a szárazföldre, azért kicsit nagyobb, mint egy tű hegye.
*Hát igazán nem tudok sok mindent kihúzni Davies-ből. Olyan mint egy gyerek aki szelektíven hall. Először Bruce említésekor hallom a hangját és egy pillanatra mintha ki is zökkenne abból amit épp csinál. Na, legalább részvét van benne. Egyébként tökre érzéketlen pasinak tűnik, aki kizárta az életéből az egész világot és csak néha kukkant ki a maga kis burkából, aztán visszahúzz a fejét, mert a világ még mindig nem változott. * -Kösz, én is. Irtó jó fej volt, és vicces. Sokat beszélt. Tökéletes partner. *Igen, tényleg, imádtam vele beszélgetni, mert mindenre volt válasza, akkor is amikor nem. Olyankor mondott valami vicceset. Bele volt bolondulva a régi játékokba és ki sem lehetett rángatni belőlük, akárcsak Davies-t a munkájából. A különbség az kettejük között, hogy amikor mégis megpróbáltam, akkor Bruce játékosan háborodott fel és a végén elvicceltük az egészet, Davies viszont idegrohamot kapott. Most is a peremén egyensúlyoz. Viszont az vigasztal, hogy nem csak velem ilyen, bár kétségtelen, hogy én tudom csak annyira felbaszni az agyát, hogy síkideg legyen. Közben kiderül, hogy nem házas, ez is csak egy odavakkantott tőmondatból. * -Ne reménykedjen ebben. A rendszer nem tökéletes. *Még hogy nem fog megtörténni. Azt csak hiszi. Bármi megtörténhet. Ahogy a jelen helyzet is mutatja, velem is találkozhat bárhol, ahol nem számít rám. Én meg csak mesélek tovább és amikor egyelőre kifogyok a mesékből, újabbakat akar. Az indoka meg tök egyszerű és a furfangos agyjárására felnevetek. * -Jaaaj, de cseles. *Nekem meg egy ötlet kezd szárba szökkenni a fejemben, és roppant kíváncsivá tesz, hogy mit válaszol rá. Főleg amikor kétségbe vonja a tudásomat, és a neki küldött megoldásokra rendre hiba üzeneteket küld.* -Hééé! Maga csak így tud kommunikálni? *Érthetetlen számomra ez az antiszociális viselkedés. Képtelen bárkit is megtűrni a társaságában, és biztos vagyok abban, hogy ennek valamilyen trauma az oka, talán az ami a pánikrohamát is kiváltotta. Ezen agyalva mesélek tovább az ő számára szükségtelen információkkal traktálom csak azért, hogy nyugodtan tudjon gondolkodni és dolgozni. Szerintem egyetlen szót sem jegyzett meg belőle, mert szelektál. * -Na és milyennek találta Elorakot? *Közben sehogy sem sikerül neki az amit kitervelt, mert a drón rendre meghibásodik. Hiába mondtam, hogy cseréljen áramkört és növelje a hatótávolságot. Amit a Dominiumon kipróbált, nem működik a holdon. Sajnálatos módon csónakot nem tud szerezni, magamnak kell megoldani a dolgot és ez megint sok csereárumba fog kerülni. Bassza meg. * -Oké, hogy nem hallgat rám és egy szavas válaszokat ad a kérdéseimre, maga antiszociális alkat és erős a gyanúm, hogy valamilyen trauma érte és az nem én voltam. Nem akar róla beszélni, pedig az mindig segít. De, ha szépen megkérem, beszélne nekem arról, hogy épp mit csinál, hogy mit akar elérni és miért nem sikerül? Mondjuk taníthatna. Tudja sok mindenhez értek, az apám informatikus volt, most pedig a robotokat tartja karban és ellestem tőle egy s mást. Mutassa meg a hiányosságaimat. *Na ha arra sem ugrik rá, hogy fényezze magát és megmutassa mennyire hülye vagyok, akkor feladom.*
Megrándul a szám széle. Mintha a saját gondolataimat hallottam volna, s inkább visszatemetkezem abba, ami előttem van, mert megint csak ki kéne terítenem gondolatban mindazt, amit már rengetegszer analizáltam, és sosem jutottam semmire, csak egyvalamire: a hiányra. Azt pedig nem lehet pótolni. - A remény egy olyan entrópia, amitől a rendszer csak látszatra működőképes, valójában egyáltalán nem az, így előbb-utóbb összeomlik. -az meg, hogy nem tökéletes, semmi sem az. Ha az lenne, felettébb unnám magam, hiszen a legjobban a hibákból és hiányokból lehet újabb dolgokat alkotni, ahogy megtapasztalom, miként működik egy rendszer nem helyesen. S így tudom meg, hogyan működhet egy rendszer helyesen. Jócskán később nézek fel a pda-ról. - Igen. - a szavak kimondása fáraszt, és a gondolataimat nem hallom a másik hangjától vagy a sajátométól. És pechemre, nemcsak megjegyzi az agyam mindazt amit mondanak, vagy tesznek vagy történik is, de még elő is szedi nagy boldogan, hogy nézd, itt van! Vagy éppen a nagy csendbe dumálnak bele, márpedig szeretem, amikor a fejemben éppen semmi sincs. Egy szál gondolat se. Az az igazi ötlettár. Ezek szerint el sem olvasta a hibaüzeneteket. Pedig tanulna belőle. - semmi feltételes mód. Van mit tanulnia. - Nem kerestem, el sem vesztettem. -egy idieg hallgatok, mert valahogy nem akar összeállni, miért kérdez erre. Pedig azért ennyire nem vagyok lemaradva értelmezésben. - Elorakinak. Milyennek kéne találnom? Elég sokat kiad magából, csak felveszem, egyet azonban vissza is dobok, mint kiigazítás. - Asozciális, nem antiszociális. A kettő nem ugyanazzal a jelentéssel bír. És ezek alapján akarja, hogy tanítsam? Az olyan, mintha egy fának magyaráznám el a komplementaritás elvét. -aszociális vagyok, nem tudok, és nem is akarok mit kezdeni az emberi csoportoslásokkal és a társadalmával. Csak leszívnak. Ránézek. - Az apja tudása az apjáé, az még nem jelenti azt hogy tudja is. Főleg, hogy be is vallja, ellesett pár dolgot. Az első találkozás óta mondom magának a hiányosságait, de olyan süket rájuk a saját gondolataitól, hogy teljesen felesleges. - ezt olyan hangnemmel mondom, mintha a szorzoótáblát mondanám fel fejből. Nem vagyok az érzelmek embere, közben pedig meg is érkezik a pontos helyszín fentről. A doboz felé nyúlok, s egy szondát rakok össze, s felállítom, hogy talajmintát szedjen össze, talajmetszettel, közben leülök a szerkezet elé. - Úgy tudom, geológus. A kapott adatokat elemezze. Ahhoz értenie kell. Vagy kellene. Merthogy itt egészen biztos valamilyen ritka anyag van, amitől a rendszere megkergül mindegyik gépnek, ami fölé kerül, az biztos. Csak nem akkora mennyiségben van, mint a nagy hegyen. A vizsgálatokhoz azonban jó. Már ha egyáltalán a két dolog egy és ugyanaz.
-Reméljük előbb mint utóbb. *Nem tudok mást hozzáfűzni, nekem is vannak reményeim, de legfőképpen terveim, melyek igen gyengék egyedül. Oké, ott van Denisov, de ő olyan, mint régen a mese: Hol volt, hol nem volt….jelen időben. Teljességgel kiszámíthatatlan ezért nem is alapozok rá semmit, elég ha ő alapoz rám, annak is én iszom meg a levét. Davies felé nincsenek reményeim, terveim sem ami azt illeti, de ha lennének is hamvában holtak, mert csak tőmondatokban képes kommunikálni és erre még válaszol is. Természetesen egyetlen szóval. Ilyen amikor dolgozik…de ő mindig dolgozik. Szerintem neki ez olyan, mint másnak a kaja és a pia, létszükséglet, különben elsorvadna. * -Elolvastam. Jobb szeretem az élő szóban való tanítást, a kommunikációt, az interaktív párbeszédet. Persze maga csak azt értené ha nullákkal és egyesekkel beszélnék magához, bár kétlem, hogy ennek ellenére képes lenne a munkán kívül bármilyen más témára. *Na, hát legfeljebb akkor ha ki kell javítania. Azt gyakran megteszi, bár nem hiszem, hogy kifejezetten okoskodás miatt, inkább zsigerből jön neki ha hibát lát, hall. Visszagondolok a szavaimra és én sem találom azt amire válaszolt.* -Mit nem vesztett el? *Érdeklődöm arról ami meg van neki és nem kellett keresnie, majd Elorakról kérdezem. * -Baszki! *A homlokomra csapok és két tenyerembe temetem az arcom egy röpke pillanatra. * -Maga komolyan…ha nem lenne, ember nem lenne aki kitalálná. Milyennek? Szépnek, csúnyának, élhetőnek, kedvesnek, zsibongónak….szerintem ezt választja, de ezen kívül több száz jelző illene rá. Szóval milyen érzései voltak amikor Elorakba lépett és milyennek amikor távozott onnan? Képes volt a perdai város megváltoztatni az első benyomását? *Mondjuk kétlem, hogy sok vizet zavart, de érdekelne, hogy mi a búbánatos francot keresett ott egy ilyen…ó igen, aszociális ember? * -Persze, igaza van, de ez él a köztudatban, de tudta mire gondolok. Akkor remek az öndiagnózisa. Fog ez változni valamikor? Hullámzó vagy állandó? Egyébként a fákkal ellentétben ismerem a komplementaritás elvét, pont ezért mondom, hogy egyetlen tulajdonságom ismerete alapján ne ítéljen meg előre. *És végre rám néz a rajzolt szemeivel. Némely megvilágításban olyan, mintha csak az arcára rajzolták volna, máskor meg mintha sminkelne. Semmi tűz nincs bennük, mégsem olyan halszemű mint Castillo. * -Hát bocs, hogy sok gondolatom van magával ellentétben. Én viszont a tőmondatokra vagyok süket. Esetleg ha legalább négy összetett, körmondatba foglalná, biztosan jobban eljutna. Maga a rendet szereti és abban érzi jól magát, abban ismeri ki magát, én a káoszban. *Ez viszont nem hiányosság. Biztos vagyok abban, hogy nem ezért ad feladatot, testhezállót.* -Planetológus vagyok, bár ahhoz is szükségesek a geológiai ismeretek, de nem olyan mértékben. Azért elboldogulok. *Veszem is a pda-mat és megnyitom azt a programot amit egyébként használni szoktam a gyors elemzésekhez. S ha már itt vagyunk a Város közelében, rá is csatlakozom a központi egységhez, már ahova van jogosultságom. A saját feltöltött adataim segítségével csinálom meg az elemzést.* -Mire kell magának ez az elemzés? Úgy tudom jobban ért a gépekhez és programokhoz. Mit keres a talajban? *Nem küldöm át neki az eredményeket, még nem. Érdekel, hogy mi a jó fenét kutakodik az én területemen.*
Nagyon rövid volt, de tartalmas. Hiányzott már nekünk is egy kis dráma, 
de majd kibékülünk! 
//
Sokat segít a helyzeteden, hogy Szöszi nem halt bele 
//
Teljességében újra minden időmet a tervezések és a fejlesztések töltik ki, s visszazárhattam magamra a kagylóhéjamat, mégsem érzem magam annyira nyugodtnak, mint előtte. Még nem tudom, mi az oka, de majd kidobja egyszer a rendszerem, addig meg foglalkozok a dolgaimmal. A drónok önmeghajtásúak, új tervezésűek, s a kettőt együtt tervezem. Ha beválik ez az energiaszerzés, akkor sokkal több energiát tudunk a semmiből nyerni, szinte. Mert azért valamire fel kell tenni a hártyát, amit kidolgoztam... tunk. Egyre jobban látom, hogy senki nincs, akinek a feje éppen olyan hiperaktív, mint az enyém, ezért megint visszaszoktam a belső beszélgetésekre, és valahogy kezdem jobban élvezni, mint eddig.