Lassan eltelik egy hét, Virág távozása óta. Nem, mintha számolnám a napokat, de meglepő módon hiányzik a társasága. Azt sem lehet mondani, hogy a cserfessége – mert, csendes-, de mégis van benne valami különleges. Amikor magamra maradtam, másnapra sikerült felfedeznem a lezuhant Siklót, amiért eredetileg indultam. Akadtak a roncsok között elég jól újrahasznosítható alkatrészek, amiket magamhoz vettem. Még két nagy teljesítményű energiacellát is találtam, ami jól fog még jönni. A többi „apróságot”, meg –csak úgy- elraktam a hátizsákomba, aztán ha bővelkedem a semmittevős szabadidővel, akkor majd alkotok belőlük valamit. Volt még pár hasznos holmi, aminek egy részét elhoztam, de a zsákom űrtartalma véges, így csak azokat pakoltam be, amit el is tudok cipelni magammal. Majd visszatérek, hogy újabb „kincseket” kutassak a szerte-szét heverő holmik között, és apránként visszacuccozom a Rebelliumra. Ma reggel korán indultam visszafelé, hogy a lehetőséghez mérten aránylag időben elérjem a hegyeket. Persze, többször meg kell állnom, hogy pihenjek, mert a plissz súly azért kiveszi az energiámat. Igaz, hogy nem kell rohannom, így meg tudok állni néhányszor és olyan helyet keresek, ahol nem vagyok nagyon szem előtt. Így bukkantam rá egy földalatti vájatra, ahol vízcsobogást is hallottam. Ez a hely nagyon hasonlít arra, ahol a generátort szoktam javítani. Még nem vagyok az Ellenállók szállásánál, de talán két napi járás után hazaérkezhetek. Addig meg, jó lenne pihenni és felfrissülni, ha már egy bő vizű folyót találtam, és még ráadásként, "kellemesen" kihalt a környezete. Sokat nem kell agyalnom, hogy miképp töltöm el ezt a pár órát, amit engedélyeztem magamnak pihenésre. A fürdés és kajálás után, mintha mindent kerekebbnek éreznék. A ruhám egy része most még szárad, így csak a nadrágom van rajtam. Azt nem mondhatnám, hogy melegem van, de a felettem elterülő boltíveken átszűrődő fény azért ad némi hőt, hogy ne fagyjak meg. Amúgy meg, hallgathatom a vízcsobogást, és nem kellett sok hozzá, hogy álomba merüljek. Ugyan, ki járna erre? Itt nyújtózom egy ideje és egy teremtett lélek se érkezett. Aminek persze örülök, és úgy elterültem a sziklás parton, mint egy cindelle, de azt hiszem, hogy csak nagyolt és átvitt értelembe. Laza, két órás ejtőzésemet végül valami megzavarja. Elsőre nem is nagyon emelem fel a fejem a hangokra, mert félálomban elég morcos tudok lenni, ha nem pihenem ki magam. Aztán, csak hallom tovább a csobogó és súroló hangokat, amit inkább tudok be lépteknek, és pakoló hangoknak, mint a folyóban úszkáló állatoknak. Végül győz a kíváncsiságom, és felkönyökölve nézek végig a helyen. Meglepetésemre egy hatalmas korárnyi ruha van a parton, -nem messze tőlem-, és egy rakás száraz is, ha jól látom. Gyanúsan női holmiknak nézem a kosár tartalmát, így nem kell azon morfondíroznom, hogy ki, -vagy- kik, lehetnek a közelbe. De, hol vannak? Nem látok senkit. Talán álmodom még most is? A közelben lévő kosarakat is? John… lassan többet képzelődsz, mint szoktál! Kicsit várok, - hátha hallok valamit-, de inkább a víz felől van valami mozgás. Ki a csuda lehet itt?! Jobb lenne utánajárni, mint meglepjenek engem… Úgy döntök, hogy felállok, és a térdemig begázolok a folyóba. Onnan talán jobban látom, hogy mitől fodrozódik a vízfelszín. Mintha.. egy alakot látnék lubickolni… De, ki lehet? Barát, vagy ellenség? Az előbbinek jobban örülnék, mert a fegyverem most éppen nincs a kezemben. De, ha kell, akkor hamar fel tudom kapni… -Van ott valaki?- inkább rákérdezek, -így legalább hallja-, hogy itt vagyok. Aztán, ha szerencsém van, akkor nem hozzuk egymásra a frászt. Vagy... ki tudja?!
Nyugalom járt át, ahogy lassan derékig gázoltam a vízben. Az elmúlt esőzések miatt a vízszint magas volt, de a sodrás nem volt vészes. Ha elmerültem, akkor is ellent tudtam tartani neki. A víz alatt egy nagyobb sziklába kapaszkodva hagytam, hogy a hullámok megemeljék a lábaim, és kinyújtóztattam őket. A kopoltyúim is kinyíltak. Olyan rég eresztettem át köztük vizet, hogy szinte ez is felér egy jól eső nyújtózkodással. Nem sokáig lebegtem a vízben, lassan felkeltem, vizes hajam hátra simítottam, és körbe néztem, hátha visszatért már a nővérem. Habár a víztől még homályosan láttam, alakja se volt sehol. Viszont egy hangot meghallok visszhangzani a barlangban. Hátra kapom a fejem, és közben kezeimet magam elé is kapom. Sűrűn pislogva nézek a mozgás irányába, de még mindig homályos egy kicsit. Kezeimmel elengedem egy pillanatra magamat, és megdörzsölöm szemem, és ez segít. Ugyan most egy kicsit irritált így, és ismét sűrűn kell pislognom, de már látom, hogy úgy 20 méterre ott van valaki. Az alakja ismerős, és ahogy térdig gázol, pont egy lyuk alá, már fény is vetül arcára. Megkönnyebbülten sóhajtok fel John láttán, feszülten tartott kezeim lazulnak kicsit. Mondtam én, hogy az istenek összeterelik még az útjainkat. Arra nem számítottam, hogy ennyire alul leszünk öltözve... ~ Csak Liara meg ne jelenjen még. ~ pillantok az egyik kijárat felé, ahol távozott legutóbb, aztán vissza Johnra, de pillantásom hamar a vízre szegezem félszegen. Szívesen közelebb mennék, és "cseverésznék" vele, de az a helyzet, hogy a lábam a földbe gyökerezett, és egyébként sem illendő így a parton beszélgetni.
Szép álmomból ébredve- a szokatlan hangokra-, eléggé meglepetten nézek körbe a barlangban. Eredetileg, senkire nem számítottam, de legfőképpen ruhákat mosó nőkre. Mint pár pillanattal később kiderül, hogy kettő helyett egyikük a vízben pancsol. Amikor térdig gázolok a gyenge sodrásban, meglátom az alakot, de elég hihetetlennek tartom, hogy ismerőssel találkoznék. A lenge öltözék, ami mindkettőnkön szemmel látható, a nőt sokkal jobban zavarba hozza, és mintha elfordulna tőlem, így elsőre nem látom az arcát. A rám vetülő fény is nehezíti a látásom tisztaságát, ezért pár lépést teszek, hogy jobban fókuszálhassak és megnézhessem közelebbről a fürdőzőt. -Virág?- tátom el a számat, mikor felismerem vonásait. –Hogy kerülsz ide?- ez a kérdés önkéntelenül csúszik ki a számon, amit át sem gondoltam. Elég hülyén is hangzik, de a meglepetés ereje teljesen összezavar. Mikor látom, hogy nem mozdul, arra gondolok, hogy nem ismert fel és megijesztettem. Lassan közeledek felé az egyre mélyülő mederben, hátha ha közelébe érek, akkor megnyugvással fogja látni, hogy én vagyok… John. Az utolsó métereket felé már úszva teszem meg, és csak a fejem látszik ki a vízből. Rajtam se sok holmi van, de Virágon? Nos… éppen csak takarja valami a kebleit… Hmmm… azt hiszem, hogy nem volt átgondolt már megint a cselekedetem, hogy közelebb indultam hozzá. Talán nem kapok az arcomra egy tenyerest, amiért így látom … szinte alig takarja valami. Meg kell mondanom, hogy nagyon csinos… gyönyörű a gyöngyökkel díszített … kebeltartója. Vonza is a szemem, de gyorsan elkapom a pillantásom, mielőtt tényleg felpofozna a bámulásomért. -Megismersz?- állok meg előtte pár karcsapással,-ha eddig- nem távolodott volna el még jobban tőlem. A kellő távolságot megtartom magunk között, mert amúgy se tudom, hogy innen merre fog kanyarodni a helyzet. Félő, hogy jobban megcsodálnám szép alakját...amit lehet zokon venne.
Egyik pillanatról megváltozik a hangulatom. A nyugalom furcsa, eddig ismeretlen feszültségbe kezd átmenni. Nem azért, mert ne örülnék Johnnak, inkább csak attól tartok, hogy egyik pillanatról a másikra megjelenik a nővérem, és a hozott faágakkal ütlegeli vissza oda az embert, ahonnan jött. Láttam már félmeztelen férfiakat, és habár két különböző nép tagjai vagyunk, a hasonlóság közöttünk megszólalásig azonos. A kopoltyúkat kivéve, amit most kezemmel gyorsan le is simítok nyakamon, amikor látom, hogy elkezdett felém közeledni. Gondolkodom, hogy mit csináljak. Ha kimegyek a vízből, többet lát belőlem. Ha eltűnök benne, az se old meg hosszútávon semmit. Így hát csak figyelem, miként jön közelebb, és csak a fejét dugja ki a vízből. A kérdésére félszegen elmosolyodom, és a vizet bámulva bólintok. Bár.. így, hogy közelebb jött, már nehéz csak a vizet nézni, mert épp előttem van. Szerencsére - mint utólag kiderül, balszerencsére - a barlangon mély búgás visszhangzik végig, mire felkapom a fejemet. Ismerem ezt a hangot. Csak a tither ad ki ilyet. Az elsőhöz hozzácsatlakozik még egy, majd még utolsó mélyen rezgő hang, szinte megfájdul a fejem, olyan hangos, ahogy viszi a barlang és a víz a hangot. A szerencsétlenség viszont nem ebben rejlik. Hallani a csorda hangját, pontosabban a vágtájukét: szinte belemered a föld, és a víz, ahogy rohannak fölöttünk a felszínen. Felpillantva, látni is a felszín lyukain az árnyékokat elsuhanni. Valami megriaszthatta őket. Habár nem közvetlenül ők okozzák, de miattuk azonban a plafonon lévő apró kavicsok, amik most meglazultak, elkezdenek lepotyogni, porral egyetemben. Sűrűn kell ismét pislognom, ahogy egy kavics koppan a homlokomon, és a vele tartó por a szemembe megy. Aztán mire a könny kimossa a szemem, már valaki sokkal nagyobbat látok megmozdulni fent. Egy másodperc alatt ragadom meg vállánál fogva, és lököm a sodrással egy irányba Johnt, ám én nem úszom meg így se. Nagy csobbanás, és habár egy pillanatig vele sodródok, a lábamba fájdalom szúr, és megakadok a vízben. Egy nagyobb kő esett a bokámra, és szorítja azt oda a folyó medrén fekvő követhez. Öröm az ürömben, hogy én tudok a víz alatt lélegezni, így nem baj, hogy nem tudok a felszínre úszni. De még sem szeretnék örökre itt ragadni.
Jogosan merülhetne fel bennem a kérdés, hogy miért megyek közelebb Virághoz, ha attól tartok, hogy a kelleténél jobban rajta ragad a testén a szemem, és ezért kaphatok is egy csattanó pofont?! Egyszerű a válasz, mert örömmel telt el, hogy ismét találkozunk. Felállok a lábamra állva, majd a többi mozdulatom, inkább mondanám a helyzet enyhítésére utalónak, mivel kevés ruha takarja mindkettőnk testét. Alapból nem volt szándékom zavarba hozni a lányt, de ezen azt hiszem, már túl vagyunk.. A derült arcom látványa talán eltereli Virág pillantását, de mielőtt még megtudnám, hogyan került ide, a közeledő baljóslatú hangokra kapom fel a fejem, ahogy a nyakamba zúdul a mennyezetről leeső apróbb kövek. Pontosabban, nem csak az enyémre, és mielőtt bármit tehetnék, Virág egyszer csak taszít rajtam egyet és hátrahőkölve dőlök el, a lábam alól elvesztve a meder alját. Éppen csak levegőt tudok venni a merülés előtt, és mire újra a felszín felett bukkanok ki, a lányt nem látom sehol. -Virág! Merre vagy?- kiáltok, miközben gyorsan körbefordulok, a sűrű fodrozódásokat figyelve. Aztán, mintha a mozogna valami a lábam körül és egy nagy levegőt véve bukom le, hogy megnézzem mi az. Nem tudok sokáig a víz alatt tartózkodni, de ahogy meglátom a méretes kő alá szorult lábát Virágnak, azonnal cselekszem. Abban reménykedem, hogy az erőm elegendő a megmozdításhoz, és sikerül kiszabadítanom a lábát, mielőtt elfogyna a lélegzetem. Most tényleg versenyt futok az idővel, hogy a tüdőm bírja addig, míg meg tudom mozdítani a súlyos szikladarabot. Minden erőmet próbálom összpontosítani a karjaimba, hogy elegendő legyen a mozdításra. Az erőlködés miatt, önkéntelenül is kinyílik a szám, hogy levegőt vehessek, de helyette víz tódul a számba. Fel kell emelkednem, hogy megszabaduljak a lenyelt víztől, hogy aztán újra lélegzethez jutva merüljek egy második próbálkozásra. Úgy látszik, hogy nagy nehezen mozdulni látszik a szikla, így ki tudja húzni a lábát a lány alóla. Ha sikerül neki, akkor köhögve emelkedem fel levegőért, majd keresem Virágot, hogy meggyőződjek róla, kiszabadult szorult helyzetéből és csak akkor nyugszom meg. -Jól vagy? - kérdezem tőle, ha ismét előttem áll. Mivel ütést kaphatott a lábára, -így ha engedi-, akkor támaszkodhat rám, majd a karomba emelve vinném ki a partra, hogy megnézzem a sérülését. -Gyere… Segítek!- az adrenalin jócskán dolgozik bennem, így az izmaim is feszültebbek. Nagyon nem is törődöm a zihálásommal, ami a tüdőmbe került víz kiköhögése után biztos, hogy még később előjön. Inkább arra koncentrálok, hogy épségben kikerüljünk a partra. Aztán, hogyan tovább? Fogalmam sincs… Ha kiérünk a vízből, - és engedte, hogy vigyem-, akkor óvatosan leteszem a karomból, hogy aztán megnézhessem a lábán az esetleges sérülést. -Csak nem tört el…-ha engedi, akkor gyengéden megmozgatom a bokájánál a lábfejét, hogy megállapíthassam, mekkora a baj… Próbálok nem másfelé figyelgetni, inkább a bokájára koncentrálni. Amúgy is, most én vagyok nagyobb zavarban, mert tényleg alig takarja valami a testét.... én meg nem vagyok fából. Basszusss, John! Jobb lenne, ha elfordulnál, vagy akármi! Koncentrálj, valami másra!
Habár a víz alá szorulok, szerencsémre nem vagyok egyedül. Sikerült ellöknöm Johnt a szikla útjából, így ő nem sérült meg, és a sodrás sem viszi el. Egy-két másodperc kell neki, hogy megtaláljon, de amint ez megtörténik, a víz alá merül, és próbál kiszabadítani. Hátrafordulva nézem, miként erőlködik, hogyan támasztja meg a csúszós köveken a lábát, és kapaszkodik bele alulról a sziklába. Nézem, miként feszül neki, de nem sikerül neki. Remélem, hogy nem itt akar megfulladni nekem, mert így nem tudok segíteni neki! Aztán csak eszébe jut, hogy teli tüdővel jobb lesz. Felemelkedik a felszínre, aztán ismét le. Újra neki feszül.. ~ Gyerünk! Menni fog! ~ szurkolok neki fájdalmaim közbe, és ha lassan is, de a kő megemelkedik a lábamról. Azonnal ki is húzom onnan, és a felszínre evickélek bár fél lábbal nehezebb ellenállnom a sodrásnak. Kérdésére bólintok egyet, és a part felé úszok vele együtt, szemeim pedig bizalmatlanul fürkészik a barlang tetejét. A titherek már elvonultak, remélhetőleg semmi más nem zúdul a nyakunkba. Aztán mire észbe kapok, a férfi szól, és egy pillanat alatt a karjaiba kerülök. Meglepetten nézek rá, és kapaszkodok nyakába. Nem mintha szüksége lenne arra, hogy tartsam magam, mert a térdem alatt, és hátam tartó erős karok lazán elbírnak. Letérdel, és lassan letesz a kavicsos partra, és nem kerüli el a figyelmem, ahogy igyekszik nem tekinteni rám, aminek kifejezetten örülök. Ám amikor a bokámhoz hajol, hogy ráfogjon, és megmozdítsa, azonnal oda kapok és megragadom kezeit. ~ Ez egy nagyon rossz ötlet! ~ "Ne!" formálom a szót számmal rátekintve. Ha egy testrész -ilyen módon- megsérül, az a legjobb, ha nem mozgatjuk erőszakkal. Ha nekem se megy a mozgatás, akkor valószínűleg súlyosabb a probléma. Azonban nem jutok el odáig, hogy ezt kipróbáljam, mert hirtelen egy árnyat látok meg a férfi mögött. Elkerekedett szemekkel tekintek fel, és elérkezett a legrosszabb, amire számítottam. ~ LIARA VÁRJ! ~ kiáltom nővérem elméjébe, de már késő. A hosszú faággal már be is nyúl hátulról John torka alá, és lendületesen hátra, kissé oldalra rántja, hogy elhúzza tőlem. Ezzel egyidőben a férfi kezei kiszakadnak az enyéimből. - Maradj csendben Enna! Megvédelek ettől a szatírtól! - Nővérem dühösen vicsorogva próbál a földre taszított férfi oldalába rúgni, és ha sikerül neki, ha nem, azonnal felmarkolok egy marék kavicsot, és megdobom velük, azonban mint a falra hányt sel'vein. Semmit nem ér. A botot is támadóan, két kézzel tartja. Képzelem, miket rakott össze a bonyolult kis fejében, mi történt velem, miért sérültem meg, mit keres itt a férfi, és miért vagyunk levetkőzve, vizesek... ~ Hagyd abba!! ~ próbálkozom leállítani. ~ Ő segített nekem! ~ magyarázkodom, mire egy pillanatra megáll a mozdulatban és rám mered, ezzel adva pár másodperc előnyt.
Sok időnk nem volt felkészülni a fejünkre potyogó szikladarabokra, és azt sem terveztem be előre, hogy a víz alatt kell majd megmozdítanom egy jókora darabot, hogy Virág lábát kiszabadítsam. Elsőre nem is sikerült, de aztán egy újabb levegővétellel, már sokkal jobban tudtam tartalékolni a tüdőmben az éltető oxigént. Igazából, szerencsésnek is mondhatjuk magunkat, hogy egy második kupac szikla halom nem esett a fejünkre, miközben kifelé tartottunk a partra. A lány bokája nem tudom, milyen állapotban van, de ha kificamodott, akkor minél előbb a helyére kellene rántani, hogy az ínszalagok meg ne sérüljenek még jobban. Elég fájdalmas művelet, de ha ez áll fenn, akkor jobb rajta hamar túllenni. A figyelmem igyekszem a bokája állapotára koncentrálni, de mielőtt óvatosan hozzáérnék, a torkomnak feszül egy vastag bot, majd ránt rajtam egyet hátrafelé. A támadásra nem voltam felkészülve, és nem is értettem, hogy miért esik nekem a másik nő. A kavicsos földre kerülve a levegő kiszalad a tüdőmből az esésem miatt, bár még most is érzem a zihálás utóhatását, amikor a kővel küzdöttem a víz alatt. Aztán még az oldalamba is kapok egy rúgást, és egy marék kavicsot is az arcomba. Azt hiszem, most lett elég! KI ez a nő? Miért rontott rám? -Hééé’! Fogd vissza magad! –kiáltok rá, de ahogy megáll a kezében a botja, úgy söpröm ki a lábát alóla, hogy hanyatt essen. Aztán,úgy mozdulok, egy fél fordulattal, hogy fölé kerüljek, és azonnal leszorítsam a földre. Majd a másik kezemmel a fegyveremért nyúlok, - ami nincs messze- és rászegezem az arcára a csövét. -Mást, _ezért_, már megöltem volna! Ki vagy?- nem érdekel, hogy kapálózik, vagy jajgat. Alattomosan a hátamba került, miközben Virág sérülésével voltam elfoglalva. Tisztában vagyok a farkas-törvényekkel, de a mondata alapján ismerheti a lányt, és csak ezért nem ütöttem le az öklömmel. -Miért hívtad a lányt, Enna-nak?! Ismered? Beszélj, vagy megöllek! – A fáradságom ellenére, most a düh ad erőt, amiért rám támadt, s még a bordáim közé is rúgott. Nem szeretek nőt bántani, de most elszakadt a cérna az idegeimen. Nem érdekel, hogy mi az illem! Vessen magára, ha annyi nincs benne, hogy előbb kérdezzen, -mivel láthatta-, hogy fegyvertelen vagyok,- és ha bántottam volna Virágot-, akkor nem a bokájának a sérülését próbálom felmérni. Amíg nem válaszol, addig nem lazítok a szorításomon. Ha válaszolni akar, -akkor csak annyira engedem-, hogy hang jöhessen ki a torkán, de sokat ne várjon tőlem, amiért alaptalanul nekem rontott. A válaszától függően döntöm majd el, hogy mit teszek vele. A kérdéseimet meg nagyon is jól értheti, mert az ő nyelvén beszélek hozzá. Tudom, hogy a perdaiaknak vannak képességeik, de jelen helyzetben, ez sem nagyon érdekel! Kíváncsi vagyok, hogy miért esett nekem, és miért nevezett szatírnak?! Mindenki megbolondult?!
Egy perccel ezelőtt még egy kő alá voltam szorulva. Kevesebb, mint egy perce John minden erejét bevetve kisegített onnan, majd kivitt a partra, ahol nem sodor el az ár. És most, egy perccel később meg már a nővérem támad rá, teljesen félreértve a helyzetet. Hiába kiabálok rá telepatikusan, egyszerűen elborította az agyát a düh ködje. Ennek csitulásához nem segít hozzá az sem, hogy - teljesen jogosan - megvédi magát, bár onnantól, hogy elő kerül az a fegyver, már attól félek, hogy túl kapnak a dolgon. Sérült boka ide vagy oda, négy kéz láb mászok hozzájuk. Kezemmel rámarkolok John fegyverére és megpróbálom elhúzni a nővérem felől, de közben gondom van arra is, hogy a szorítás alatt megfeszülő nő keze ne érhessen a férfihez. Tudom, hogy mire képes vele. - Te átok! Ő a húgom! - válaszol fogai közt kiszűrve, miközben próbál szabadulni. - Hagyjátok abba! Mindketten! - suttogom kissé meg-meg szakadó hanggal, mire Liara rám mereszti a szemét hitetlenül. - Ezt nem szabad csinálnod! - szól rám, mire mérgesen rá meredek. ~ Akkor fejezd be. Te kezdted ezt az egészet! Nem vagyok veszélyben. Csak az ellenszenved vezet. ~ szembesítem a tényekkel, mire a nő mély levegőt vesz, és lassan elernyed, jeleve Johnnak, hogy nem harcol tovább. Az én kezem még mindig fogja a férfi fegyverét, sikerült-e elhúznia a célról, vagy sem. Elengedem nővérem kezét, és helyette másikkal is a fegyvert tartó kézhez nyúlok, óvatosan fejtve le róla az ujjakat, miközben folyamatosan tartom nyugtatólag a szemkontaktust a férfivel. ~ Jó, nyugalom. Erre sincs már szükség... ~ ha elengedi a fegyvert, akkor megkönnyebbülve teszem arrébb, oda, ahol egyikőjük sem éri el. ~ Amíg nem rendezzük a félreértést, senki nem megy sehova. ~ ülök fel, és megnézem jobban a bokámat. Nem ficam, mert nem áll természetellenes pózban, viszont már duzzadt és vörösödik. - Ő nem hall téged. - porolja le magát Liara. ~ Ezért kérem, hogy segíts nekem. ~ nézek rá. - Ezt nem gondolod komolyan. Láthatóan eddig is tök jól "el beszélgettetek". Minek kellenék ide? - morogja, és ha John elengedte őt, akkor a gyűjtött ágak segítségével elkezdi kiteregetni a ruhákat, amiket kimostam. ~ Kérlek... A viharban is ő segített. ~ Bocsánat kérően tekintek a férfire, aztán bokám fölé téve a kezem, behunyva szemem elkezdem gyógyítgatni. - Na jó. - sóhajt nővérem, és félbe hagyva amit csinál, John elé lép. - Fátylat rá. A nevem Liara.- tartja kezét, hogy megállapodásként alkarjára foghasson. - Őt pedig azért hívtam Ennának, mert így hívják. A virágot ő tanította neked?
Teljesen elborítja az agyam, ahogy rám támad hátulról a nő. Esélyt se ad, hogy a vádjára magyarázatot adjak, és csak annyi a szerencséje, hogy én lehetőséget adok neki a válaszára. Arról szó se volt, hogy szatírkódom Virággal…aztán, csak kiderül, hogy ez a heves perszóna, a testvére. -A húgod?- kerekedik ki a szemem a válaszára. A kezem is enged a ravaszon, de attól még jobban meglepődöm, mikor megint suttogó hanggal megszólal a lány. Mire észbe kapok, a két nő mintha a nézéseikkel „beszélnének”. Lehetséges ez? Úgy látszik lemaradtam megint valamiről…. -Bocs. Nem tudtam, hogy … a testvére vagy. – engedem le a fegyverem csövét a talaj felé – engedve Virág kezének mozdulatát, amivel eltolná a csövet a nőről-, ezzel is jelezzem feléjük, nem fogok lőni. Persze, azért szemmel fogom tartani, -mert-, ahogy látom, nincs ki a négy kereke az idősebb nővérnek. Miért támadott, ha semmit nem tettem? Basszuuuss! Tényleg lelőttem volna, ha… Na, mindegy! Mára már, elegem van a sok félreértésből! Hagyom, hogy rendezzék egymás között a dolgot. Úgy vélem, én már nem kellek erre…. Megkeresem a felsőmet és magamra veszem. A fülemmel félmondatokat hallok tőlük, de erre csak legyintenem kell… „Láthatóan eddig is tök jól "el beszélgettetek"”- ezt meg honnan tudja? Fordulok vissza, hogy nézzem, mit csinálnak. De, mintha nem is beszélnének…Vagyis, szavakkal csak a másik.. Mi folyik itt? Kezdek becsavarodni? Miután felvettem magamra a pólómat- ami persze megint rám tapadt, mert vizes a testem- a nővére odajön hozzám. Egyelőre nem teszek semmit, mert kivárom, mire jutnak egymással. Nők… Aztán odalép hozzám és „békejobbot” nyújt felém, aki nemrég még a halálomat kívánta… Totál érthetetlen! -Rendben. Fátylat rá! – elfogadom a „bocsánatkérését”, és a jobbját is. –John vagyok. – mondom a nevem, ha már az övét is megtudhattam. -Enna? Ez az igazi neve?- nézek Virág felé, aki most meg valamit csinál a kezével a sérült bokájánál. -Igen. Lerajzolt egy virágot a talajra, azt gondoltam, hogy így hívják.. Ezért is szólítottam eképpen…- csak bámulom a mozdulatát, és lehet, hogy tényleg kezdek becsavarodni… - Mit csinál?- Ő is olyan fura most, mint a nővére, két perccel ezelőtt. Jobb lenne, ha tovább állnék? Kezdem azt hinni, hogy sok ez mára nekem… Fáradt vagyok. Mostanra elvesztettem a fonalat, pedig rohadtul figyeltem ám! A fejem megrázom, és leülök a parton. Talán, mindezt még álmodom. -Telepaták vagytok?- ezt meg kell kérdeznem, -mert, több mindent megmagyarázna számomra-, de ha jól sejtem, akkor ez a leglogikusabb. Szóval Liara a neve… Virágnak, meg Enna. Most már világos!
Kell egy kis idő, de végre befejezik egymás gyepálását, és gyilkolását. - Én meg azt, hogy a barátja vagy. - morogja vissza Liara, miután John érthetően megdöbbent, hogy testvérek vagyunk. Illetve.. fogadott testvérek. De ez már mellékes. Szerencsére John hagyja, hogy elfordítsam a fegyvert a nővéremről, aki szintén igyekszik lenyugodni. Ezután John leszáll róla, és váltok pár szót Liaraval, aki elkezdi felállítani a szárítót. Félúton meggondolja magát, csak hogy ne nyaggassam. Habár még kicsit feszült, de azért elássa a csatabárdot a férfivel. - Már tudom, ki vagy. Enna mesélt rólad. Igen, ez az igazi neve. Fehér Virág, a te nyelveden. - Eközben én a lábam igyekszem megnézni, majd behunyom a szemem, és tenyerem haloványan izzani kezd a bőrömön. Persze Johnnak ez is csak kérdéseket vet fel, amit Liara csípőre tett kézzel válaszol meg. - Gyógyító. Így hát meggyógyítja magát, mint téged, legutóbb. Legalább is ezt ... is mesélte. - mondja egy kelletlen sóhajtással, aztán a köpenyemhez lép, felkapja a földről, és John és közém lépve eltakar vele. - Ne bámuld így, még kiesik a szemed! - szól rá a férfire, mire feltekintek, mert nekem eszembe se jutott, hogy bámulna. Most látom, hogy ő végül magára vett valamit, bár... az se segít sokat, mert vizes. Megfog fázni, ha így megy ki a hidegbe. - Te se bámuld őt. - szól rám, mire visszakapom a fejem a lábamra. John kérdésére Lia értetlenül néz. - Arra gondolsz, hogy egymás elméjében szólalunk-e meg? Igen. Aki képes erre, az tud vele beszélgetni. - mondja rám nézve. Idő közben én kész lettem a bokámmal. Lassan rá álltam a lábamra, és rátettem a súlyom. Kissé érzékeny volt még, de nem vészes. Amint Liara látja, hogy megállok a lábamon, rám teríti a köpenyt. ~ Innentől már megleszek. ~ mondom a nővéremnek. - Helyes. Öltözz fel. Te, ha akarsz segíteni, nem tiltom meg.- mondja a végét Johnnak, és folytatja amit elkezdett. 5 ágat hozott összesen. Kettőt-kettőt egymásnak döntve kötéllel összeköt, és a kövek közé szúr. Kiálló V részükre teszi rá az ötödik hosszú ágat. A kosárhoz lépve oda viszi az általam kimosott ruhákat, és elkezdi felrakosgatni rá. Addig én a levetett ruhámhoz lépek, csendesen, és óvatosan, mint egy gyerek, akit rajta kaptak valami rosszon. Ez az érzés mosolyra fakaszt, és játékosan John felé sandítok vele, hogy ő is így érzi-e. Kicsit tényleg olyan, mintha Lia nővérem mellett az anyám is lenne. Aztán gyorsan elkapom a tekintetem, mielőtt rajta kapnak, és neki állok felöltözni.
Dühömet a meglepettség váltja fel, mikor megtudom, hogy testvérek. Erre nem számítottam, bár arra sem, hogy hátulról esik nekem egy méretes bottal és csak kis híja volt, hogy nem vert vele fejbe. Na, igen… ezt is erre a napra írhatom, amikor minden másképp van, mint gondolom. Arra sem számítottam, hogy Virág –vagyis Enna- mesél rólam a nővérének. -Fehér Virág. –ízlelgetem a nevet, hogy összekapcsoljam Enna-val. Igaz, hogy eddig is Virágnak hívtam, de alapjában nem változtat sokat a dolgomon. Ezek szerint ő is ismeri a nyelvemet… Nem lepődött meg, hogy én meg az övén szólalok meg. De, ez nem is fontos… Az jobban érdekel, amit utána közöl velem. -Gyógyító? JAhhhh! Pedig tudhattam volna! Amikor rám talált és félig ruha nélkül ébredtem. Most már emlékszem!- kezdek hangosan gondolkodni a szavai hallatán. Eddig nem is merültem bele az „árulkodó” jelek elemzésébe, pedig! Tudhattam volna! Vagyis…. emlékeznem kellett volna arra napra, mikor először megláttam és… Basszuss John! Ezt elfelejteni?! -Nem bámulom! Honnan veszed?!- az lehet, hogy elmerengve néztem a lányra, de most tényleg nem esett ki a szemem a látványra. Pedig… tényleg van mit látni rajta. Aztán Enna is „kap a fejére”, amiért én az előbb. -Értem. Telepaták vagytok. – ez kissé misztikus számomra, de hallottam ilyenről. Igaz, hogy még nem találkoztam itt Perdán hasonlókkal, de ezek szerint ez sem ritka. Kicsit elbambulok, de aztán kapok egy újabb felém intézett mondatot. -Hmmmm? Miben is akarod, hogy segítsek?- térek vissza a gondolataim sokaságából és kissé lemaradtam, ha jól sejtem. -Ha gondolod…- emelkedem fel ültemből, majd odalépek a rögtönzött szárító mellé és a kosarat nézem. –Biztos vagy benne, hogy segítsek?- vonom meg a vállam, de ahogy elnézem sok fehérnemű és alsónemű sorakozik halomban, a kosárban. Rajtam nem múlik, hogy bugyikat teregetek, de ehhez mit szól a tesó, ha eddig egy nézésemet is félreértve egyből dorgál? Amúgy meg, miért ne nézzem Virágot? A szemnek nem lehet megtiltani, mit nézzen, vagy mit ne.. és ha már kellemes a látvány, akkor miért ne? Ezzel mi rosszat teszek már megint? Nők! Nem lehet rajtuk kiigazodni!
Szerencsére sikerül a két viaskodót leállítani, komolyabb sérülések nélkül. Liara nagy nehezen hajlandó "ki is békülni" Johnnal, bár szinte biztos, hogy ezt nem őszintén, hanem miattam teszi. Innentől kicsit olyan, mint egy házsártos öregasszony, és morog mindenen, de számomra ez már inkább komikus, mint bosszantó. Időközben azért kiderül a férfi számára pár dolog: hogy gyógyító vagyok, hogy mi fejben beszélgetünk. Ismét olyan kis szertelen. Persze, hogy gondolhattad volna. De már ez is inkább csak megmosolyogtat. Míg öltözöm, szól Johnnak, hogy akár segíthetne is üldögélés helyett, a férfi viszont elég bizonytalan. - Nem láttál még női ruhákat? - néz rá értetlenül Liara. Már miért ne lenne biztos benne? Sok kiterítendő ruha van, és a kisebbik része teszi csak ki a fehérneműt, amit meg már egyébként is látott rajtam, szóval igazából mindegy, hogy most megfogja-e a kiteregetés idejére, vagy sem. Végül én is oda lépek, és neki állok teregetni, szám sarkában bazsalyogva, hogy miként fogta be a férfit is a munkába a nővérem. Aztán megkérem valamire, mire rám mered. Bólogatok párat, erre nagyot sóhajt, és megrázza a fejét. Megállunk mindketten a mozdulatokban, John láthatja, hogy valamin nagyon "elmélkedünk." ~ Kérlek! ~ kérlelem, végül Liara az ember felé fordul. - Jól van. Enna szeretne veled majd később is találkozni. Így, hogy itt vagyok, ezt megtudjátok beszélni. DE! Mielőtt ezt megtennénk, fel kell tennem néhány kérdést. Ha biztonságban tudom a húgom, nem esik nehezemre elengedni őt. Rendben? - kérdezi Liara, láthatóan igen nagy erőszakkal nyelve le a vészhozó megnevezést. - Amennyire tudjuk, a népetek közt is belső viszályok dúlnak. Egy részetek A Városban, a másik részetek a vadonban lakik. Te hova tartozol? - teszi fel az első kérdést, és én érdeklődően tekintek át Johnra a nővérem válla felett, mert engem is érdekelnek ezek a dolgok. Soha nem tudnám megkérdezni őket Liara nélkül. Pedig legutóbb is faggattam volna, ha tehetem. Persze engem más kérdések is foglalkoztatnak, de egyelőre a nő kérdései élveznek elsőbbséget.
A ruhateregetés nem erős oldalam. Ezt talán már leszűrte Liara is, mikor rákérdezek újra. A női holmikat elnézve, nem tudom eldönteni, hogy jó ötlet-e, ha én pakolnám fel a „szárítóra”. Attól nem félek, hogy a kezembe kell fognom a melltartókat és a bugyikat, csak azt nem tudom, hogy …Na, mindegy! Ha ezt akarják, akkor legyen! Kiveszek egyet –ami felül van-, majd ráterítem a fabotra. Ilyet még nem kértek tőlem, de betudom annak, hogy békülési szándékkal fog be melózni… -Láttam. Csak _abban_, benne volt a Hölgy is. – ezt viccesnek szántam, de lehet, hogy nem aratok vele sikert. Fogalmam sincs, miből gondolja, hogy most látok először ilyen holmit. Inkább nem is akarnám részletezni… Kis idő múlva érkeznek az újabb kérdések, amire már számítottam, tekintve Liara eléggé „anyatigrisként” viselkedik Enna felett. Régen,”anyáskodónak” hívták az ilyen testvéreket, de valahol megértem az aggódását. Enna nem tud beszélni és ők meg telepatikus úton osztják meg a gondolataikat. Kicsit kíváncsi is lennék, miket mesélt még rólam a lány, de lehet, hogy jobb, ha nem is tudom meg. A teregetésem közben nagyon elcsendesednek a lányok, így csak gondolom azért, mert magukban beszélnek meg egymás között, valamit. Majd kapom is a kérdéseket… -Nem tartozom a Városiak közé. Már nem. Régen elhatárolódtam a nézeteiktől. A ti ismereteitek szerint, én a „vadonba” tartozom. – válaszolom határozottsággal. Nincs miért szégyellnem magam, és okom sincs arra, hogy valótlant mondjak. Ez az igazság! Az meg csak most esik le, hogy mit mondott a kérdése elején Liara. Virág, akar még velem találkozni? Nem is tudom, mit mondhatnék!? Örülök, hogy így van. Nem hittem volna! Azt gondoltam, hogy olyan távol akar majd lenni tőlem, amennyire csak lehetséges. S most?! Kiderül, hogy nem így van…. De, gondolom, hogy nem ez az egyetlen kérdés, amit tudni akarnak tőlem. -Kíváncsi vagy másra is? Nem hiszem, hogy csak egyre vagy kíváncsi velem kapcsolatban. – nézek rá, de egyáltalán nem gúnnyal ejtem ki a szavaim. Emlékeztetnek a Földi életemre, amikor háztűznéző-be mentem egy lányhoz és a leendő anyós mindenfélét kérdezgetett, míg elégedett nem volt a válaszaimmal, és elengedte a lányát randizni. Micsoda idők voltak! Szinte most is így érzem magam. Csak itt az a helyzet, hogy én is szeretnék találkozni még Ennával, és állok elébe a kérdéseiknek. Ha ettől megnyugszik a nővére, akkor megkapja a válaszaimat, amire csak kíváncsi.
Liara, és én sem értem, mi baj van azzal, hogy a férfi hozzá ér a ruhákhoz. Lia rákérdez, hogy nem látott-e már ilyesmit, és talán ezért van baja az egésszel, de aztán kiderül, hogy közel sincs így. Ez valami emberi dolog lehet. Nem szeretik más ruháját fogdosni? Ki tudja. Rátérünk arra, hogy egy kicsit jobban megismerjük a férfit, mert habár én már több időt is töltöttem vele, igazából a nevén kívül mást nem tudok róla. Annyit, hogy figyelmes. De ezt se én, se Liara nem tartjuk elégnek. Jó, főleg a nővérem, aki már el is kezdi feltenni a maga kis kérdéseit. Először beakarja határolni, hogy hova tartozik a férfi. A válaszára kicsit húzza a száját. Diplomáciai kapcsolatba az emberek másik felével vagyunk, így okozhat ez még problémát. - Miért távolodtál el a népedtől? Mi ez a nagy egyet nem értés köztetek? Mi a rangod a tieid közt? Felderítő, gyűjtögető, vagy harcos vagy? Vagy valami teljesen más? - tesz fel akkor több kérdést is Liara, miközben folytatja a teregetést. Én is folytatom, de az én mozdulataim lassabbak, mert közben Johnt figyelem, és a válaszait hallgatom kíváncsian. Aztán a könyökömmel megbököm a nővérem, mire szusszan, és mintha tekintetét az égre emelné, Shiennelhez szólva. - Jól van, jól van, ne türelmetlenkedj már... - morogja halkan felém. - Enna kéri, hogyha bármi kérdésed van, azt most tedd fel, mert legközelebb már nem fogja tudni megválaszolni. - néz rá a nő -velem egyetemben- a férfire.
Azt még értem, hogy érdeklődnek a kilétemre, de ebbe a témába lassan jobban belemegyünk, mint feltételeztem. Sok minden közrejátszott a „távozásomra”, de eddig soha senkinek nem kellett magyarázkodnom a tetteimre. -Ha ilyen jól ismered az „égieket”, akik odafent élnek..- mutatok a fejem fölé,- mintha láthatnánk is az eget most-, de csak a sziklák magasodnak fölénk.- ..Akkor arról is van tudomásod, hogy az ottani vezetők kénye-kedvük szerint korlátozzák be az odafent élőket az Állomáson. Nekik nincs Szentjeik, vagy Istenségük, így saját magukat tartják annak. De, lelkiismeretük sincs! Amit akarnak, elvesznek… és ezt a _Ti Népeteknek_ kellene tudniuk a legjobban. Azért, mert ember vagyok, nem jelenti azt, hogy egyforma is Velük. Hiszem, hogy mindenkinek joga van a életéhez és olyan minőségben, ahogy neki tetszik. – De, minek is magyarázok ilyeneket?! -Csak arra kellene gondolnod, hogy hányszor szenvedtetek az ideérkező –parancsot teljesítő- katonáktól, vagy a kísérleteket végző Tudósoktól?! Akik szemrebbenés nélkül tettek ártalmatlanná férfiakat, nőket, gyerekeket, és szakítottak szét családokat az itt élők között. Sok szenvedést láttam már, és nem tartom helyesnek. – Ha elegendő a válaszom, akkor ennyit mondanék erről. Talán van a környezetében is olyan, akik testközelből élték át a borzalmakat, és a gyógyíthatatlan betegségekről nem is beszélve. Ártatlanokat büntetnek a „fentiek”, legyen az az Állomáson, vagy idelent a Perdán. A Földön is létezett ilyen hatalom, csak másként hívták őket.. Zsarnoki diktatúra. A soron következő kérdés, már személyesebb, így azért megmosolyogtat a feltevésük rólam. -Ez _így_ minden, amit felsoroltál. Van, amikor gyűjtögetek, - mikor mit-, s van, mikor felderítem a környezetet. Olyan is előfordul, hogy harcosnak kell lennem. Ezt a helyzet hozza. Általában sok mindennel foglalkozom és szerelek ezt-azt. – Nem hinném, hogy értenék azt a kifejezést, hogy „ezermester”, így nem is említem. Gondolom, ennyiből már be tudják határolni a mivoltomat. Érdekes, hogy ilyesmikre kíváncsiak, bár lehet, hogy ez nekik fontosabb. - Kérdezni? – meglep a felajánlásuk. Igazából, amit megtudnék szívesen, azt hagynám arra az időre, mikor kettesben lennénk. Így valami mást kérdezek. -Hogy sérültél meg? … Ha elmesélnéd. – elég kényes téma ez is, de erre is nagyon kíváncsi lennék. Ahogy a hangjának elvesztése is bizonyára egy baleset miatt történhetett… Fogalmam sincs. Nagyon szeretném megismerni jobban a lányt, és most,- ha a nővére tolmácsol-, akkor biztosan nem kell találgatnom a rajzok értelmezésében. Mondjuk, eddig elég jól elboldogultunk a mutogatással is.
Liara felteszi a kérdéseit, és velem egyetembe nem is érti, miért kezdi John úgy a mondatát, mintha annyira ismernénk az égieket. Alig pár éve érkeztek csak meg, ebből jókora időt lefedett egy háború. - Ha tudnám, milyenek vagytok, nem kérdezném, te buta. Nem tudom, nálatok hogy szokás, de mi csak azt kérdezzük, amit nem tudunk. Nem játszunk egymás gondolataival, ismereteivel. Egyenes, és tiszta nép vagyunk. Ti vészhozók kérdezés nélkül telepedtetek meg a világunkon, és ahhoz képest, hogy mindent tudni akartok a sel-ogeiről, rólunk, és a világunkról, semmit nem vagytok hajlandóak cserébe felmutatni. Önző, kegyetlen, és a hallottak, meg a tapasztalatok alapján egyébként is erőszakos a nép vagytok, de azt már láttuk. Nem csodálom, hogy elfordultál tőlük. - válaszolja Liara kis haraggal a hangjában. Aztán kiderül, hogy John, amolyan... mindenes szerepet játszik a csoportja életében. - Elég sok dolgot tudhatsz, ha mindenféle szerepet rád ruháznak. Nem hiányolnak a társaid? Merre táboroztok? -vonja le a következtetést, és teszi fel a következő kérdéseket, majd noszogatásomra kiböki a férfinek, hogy ő is kérdezhet ám. És kérdez. Én visszafordulok a teregetéshez. Liara nélkülem is tudja a történetet, eltudja mesélni. - Sok évvel ezelőtt, Perda nyugati tengerpartjánál a pár éves Ennát és szüleit elkapta egy vihar éjjel. A víz háborgott, nem lett volna biztonságos ott maradniuk, így megindultak a hegyre, ahol viszont megindult a föld. A nyakát átszúrta egy ág. Azóta nem tud hangokkal beszélni. - foglalja össze röviden, kihagyva a szüleim halálát. Habár szomorú eset, nem bántott volna meg vele, ha elmondja Johnnak. Már túl vagyok a gyászon.
A kíváncsi érdeklődés, valami folytán átmegy a két Nép közti nézetek és ismeretek magyarázatába(?). Amit gondolok a Rendszer azon részéről, amit odafent az „Égiek” Törvénybe iktattak és betartatják, azt most komolyan el kellene mondanom? Fogalmam sincs, hogy miért pont tőlem kérdezi Liara, de azt se nagyon értem, hogy miért az én számból akarja tudni, hogy mások milyenek? -Nézd, Liara… Tudom, hogy a szemetekben betolakodó vagyok, mert nem a ti Népetekhez tartozom. Ember vagyok, aki a Föld nevű Bolygón született. Elpusztult minden, amit ismertem és szerettem. Ahogy a családom is odaveszett, kínok közt lelték halálukat sok más ártatlannal együtt. Nem azért haltak meg, mert _én_ akartam, hogy ne legyenek többé… Nem vagyok gyilkos, sem pedig olyan, aki más ártatlan vérére szomjazik. Ebben a világban ébredtem fel sok évvel később, és a tudat, amivel szembesülnöm kellett ismét, hogy a saját apám ölette meg a feleségemet és a két kislányomat a szemem láttára! Akiket soha többé nem láthatok. Újra és újra lepergett a szemem előtt, ahogy összeverve, megkötözve, fekszem a padlóra nyomva és nem tudok rajtuk segíteni… Tehetetlenül kellett végignéznem halálukat, és aztán minden megsemmisült, amit Földnek ismertem. Itt ébredtem, idegenként és tanácstalanul, látva a sok borzalmat és igazságtalanságot, amit odafent „Törvénynek” hívnak. Majd sok gyötrelmet látok idelent is, és tenni akarnék ellene. De, semmi sem ilyen egyszerű… Bárcsak az lenne. - Hangom szomorúan cseng, és nem is akartam volna ilyen mélyen belemenni részletekbe az életem mozzanataiból, de rosszul érintett, hogy Liara olyasmiért „dorgált”, amit nem tettem meg. Tény, hogy az emberi faj önpusztító hajlamokkal „rendelkezik”, de ahogy a Perdaiak közt sincs két egyforma személyiség, úgy az én fajtámból sincs. Általánosítani nehéz, -és lehet sok rosszat mondani rólunk-, de akkor sem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy „semmit sem vagyunk hajlandóak cserébe felmutatni”, mert én igenis felmutattam, hogy kiállok az itteni Nép mellett és küzdök, hogy ne terjessze még nagyobbra a hatalmát a Kancellária az itt élőkre. Igaz, hogy porszem vagyok a „gépezetbe”, de nem vagyok egyedül. Sokan vannak, akik a háttérben küzdenek, hogy az igazság kiderüljön és békében élhessen itt mindenki. Megértem őket, de én nem vagyok gondolatolvasó. Ha lett volna bennem ilyen hajlam, akkor most nem azon vitáznánk, hogy ki- miért tett fel kérdéseket. -A hegyekben lakunk. Én inkább a vadont járom, és keveset vagyok a társaimmal. – azt, hogy hiányolnak, nem tudom. Soha nem is érdekelt. Vannak feladataim, - amit elvégzek-, és teszem a dolgom, ahogy a többiek. Mindig magányos farkasként jártam a vidéket, és ez a részemmé vált. Majd én jutok szóhoz, hogy kérdezhetek, amire kíváncsi vagyok Enna-val kapcsolatban. Őszintén megmondom, nem számítottam arra, amit hallok. Szóval, baleset miatt vesztette el a hangját! Neki sem lehetett könnyű élete… - Sajnálom. Nem tudtam. – szomorú és gyászos történetek elevenedtek fel az elmúlt percekben, és igazán nem tudom, hogy mit mondhatnék még. Mindkettőnk múltja tele van fájdalommal. S mi történt a szüleivel? Túlélték? Odavesztek? Erre, inkább rá sem merek kérdezni. Így is épp elég a bánat, és a fájdalmas emlékezés. Lehet, az lett volna a legjobb, ha rá sem kérdezek. De ezzel már elkéstem. Közben a teregetni való is elfogyott, amivel el tudnám terelni a gondolataimat. Inkább valami másról beszélgetnénk, de semmi sem jut az eszembe...
Még se ásták el igazán a csatabárdot. Nem verekednek ugyan, de szavakkal épp úgy szapulják egymást, mint kézzel. Halkan sóhajtok, amikor újra kezdik, de John kifakadása teszi fel a pontot az I-re. Én is, és a nővérem is csak döbbenten hallgatjuk, mozdulatainkban megállva. Különösen kegyetlenek tudnak lenni az emberek. De a férfi a példa rá, hogy nem mindannyian. Én átérzem a veszteségét, bár engem nem árult el családtagom, így a dühével nem tudok együttérezni. Egy perc némaság telepszik ránk. Megtudjuk azt is, hogy az ellentétes elvűek, a lázadók a hegyekben élnek. Abból sok van Perdán, de Liara nem kérdez rá, hogy pontosítsa a helyszínt. Mire eljutunk odáig, hogy megtudja, mi történt a hangommal, már egy kicsit enyhül a feszültség a levegőben, és a teregetéssel is készen leszünk. Hárman egyszerre, gyorsan megcsináltuk. - Nem tudhattad, akkor miért kérsz bocsánatot? - kérdezem Liarán keresztül, leülve a kavicsosra és elkezdem befonni vizes hajamat. Szememet közben a férfire fordítom, és érdeklődő pillantással. Érdekes férfi ez a John. Hol ragadozóként veti magát másokra, hol azért is bocsánatot kér, amiért nem kéne. Nehéz kiigazodni rajta. Végül a nővéremre pillantok, hogy adja át a másik kérdésem is: - Enna kérdezi, hogy akarsz-e vele holnap hajnalban találkozni, és gyógynövényeket keresni a vadonban? - teszi karba a kezeit a nő, kissé elégedetlen arccal. - De csak estig. Napnyugtára vissza kell érnie Elorakba. - teszi hozzá.
Furák az emberek, de a Perdaiak is. Előbb nekem esik egy bottal Liara, aztán békejobbot nyújt… Aztán megint csak nekem esik, de már szavakkal. A fejemet kapkodom erre, de kimerítő választ adok neki. Lehet, hogy kissé túlreagáltam, de elég frusztráló, hogy – ha nem is azonnal-, de mindig előjön az „ember” vagy „égi”-nek mondott mivoltom. Nem tagadom, hogy sok rossz tulajdonsága van a fajomnak, de nem mindenki tapossa el a másikat, mert érdekében áll,- vagy- éppen olyan a habitusa. Na, de mindegy. Túl vagyunk ezen is. Amikor befejezem a mondataimat, mintha a levegő is megfagyna körülöttünk. Eszem ágában se volt „lefagyasztani” őket, de kikívánkozott belőlem, és kimondtam, amit gondolok. Annyira nem előnyös tulajdonság ez bennem, de amúgy se vagyok köntörfalazó. Ha nem tetszik az, hogy egyenesen megmondom a véleményemet, akkor sajnálom az illetőt. Majd megszokja…. Enna története teljesen letaglózott. Fel sem tudom fogni, hogy mit élhetett át szegény lány, de szavakkal sem tudom kifejezni, mit érzek a hallottak alapján. A szülei sorsára nem merek rákérdezni, de a történések ismeretében sok jót nem feltételezek. Sajnálom a szerencsétlen esetet, de most már tudom, hogy mi történt vele. A szavam is elakad, majd valamit csinálnék, hogy eltereljem a szomorú témákról a beszélgetést, de semmi nem jut eszembe. Ezek szerint, jó sok közös van bennünk, ha nem is tudtuk egymásról. -Mert, sajnálom, hogy ilyenen keresztül kellett menned. Ezért kértem bocsánatot. Ez egy földi szokás volt.. Nagyon régen. Együttérzést és empátiát jelent a szomorú és gyászos történtekre. – elég nehéz elmagyarázni ezt a gesztust, de talán értik, amit akarok mondani. Emberként más szokásokkal nevelkedtem, de a földi létem egy része megmaradt, még bennem. Hiába ez más világ, önmagam vagyok, és az is akarok maradni. Végül hallgatást, Liara szakítja meg, mikor kérdést tolmácsol Enna-tól felém. Nem tagadom, hogy meglep a kérdése, mert azt hittem, hogy az elmúlt fél óra után, még egy légtérbe sem akar majd lenni velem. -Ööö… Szívesen. – válaszolom, kis gondolkodás után, de nem azért mert nincs kedvem hozzá, hanem azért, mert meglepett az invitálása. Liara szúrós szeme és testtartása is jelzi, hogy komolyan is mondja, nem csak a levegőbe beszél. -Rendben. Időre otthon lesz. – mintha gardedámja lenne Ennának a testvére, úgy szabályozza be a lány idejét és felügyeli is, hogy akképp történjen minden, ahogy megszabja. Meglepő. De lehet, hogy náluk ez bevett szokás. Ilyenkor örülök, hogy nincs testvérem… Főleg, húgom…. Vagy, nővérem. Lehet, hogy az agyamra menne idő előtt… De most csak bólogatok, mielőtt az arcomon a mosoly kívülről is megjelenne, nem csak belül kuncogok magamban. -Szívesen elkísérlek. - fordulok Enna felé, majd várom, hogy hogyan tovább. Én úgy terveztem, hogy az éjszakát itt töltöm a sziklák tövében, mert még mindig jobb, mint odakint a nyílt terepen aludni a leselkedő ragadozók társaságában. Azt meg merjem kérdezni, hogy ők hajnalig hol fognak éjszakázni? Lehet, hogy Liara szemének villámai, még a végén tényleg égetni fognak engem, ha tovább maradok Enna közelében?
Beszélgetünk. Most, először, így, hogy Liara is itt van. Neki persze ez kevésbé tetszik, de nincs túl sok választása, anélkül, hogy meg ne orrolnék rá. Ráadásul így ő is megtud dolgokat, például, hogy nem kell féltenie a férfitől. Mint kiderült, rengeteg vészt átélt, és sérült a lelke épp úgy, mint a miénk. Részvétét fejezi ki, irányomban, aztán megkérdem, szeretne-e velem jönni holnap gyűjtögetni. Eleinte bizonytalannak tűnik, de pillantása alapján csak Liara miatt. Végül ezen felül kerekedik, én pedig elmosolyodok, ahogy elfogadja. Lassan leülünk, és nekem két kérdésem is támad. - Mesélsz az otthonodról? Milyen volt? Mesélj magadról. Milyen szokásaitok vannak? Miként működnek a repülőhajóitok? Milyen volt a gyerekkorod? Milyen ízeket szeretsz? - rendben, elismerem, ez sokkal több kérdés volt, mint amit egyszerre felakartam tenni, de annyira kíváncsi vagyok. Közelebb is ülök a férfihez, Liara pedig a másik oldalamra ül... fekszik, mert hogy hanyatdől a kavicságyon, és csak közvetíti behunyt szemekkel a szavaimat. Én róla felpillantok a férfire, kissé türelmetlen, érdeklődően csillogó szemekkel.
Talán nem kellett volna ennyire belemennem a „magyarázatba”, és hagytam volna parlagon a vitát. Már mindegy, mert túlvagyunk rajta. Örülök? Igen. Rég volt, mikor valakit is közelebb engedtem magamhoz, mert nem sűrűn fordult elő. Most mégis örülök Enna társaságának, akivel kicsit döcögősen, de - mutogatással és rajzzal - megértetjük egymással magunkat. Jelenleg itt van a testvére, aki elég szúrós szemmel tekinget rám, amiért szívesen vagyok a húga közelében. Különösebben nem zavarna, ha nem állandóan az lenne a heppje, hogy „tartsam magam távolabb Ennától”. Egyáltalán nem tettem semmi olyat, amiért ilyen szigorral kellene „tiltania” engem. Eddig se volt szándékom átlépni azt a láthatatlan határt, ami kettőnk között van. Miből gondolja, hogy bántanám Ennát egy ujjal is? Nem értem… Talán jobb is, ha nem akarom érteni, mit miért tesz. Aztán kapom a kérdéseket sorba, amire a lány nagyon kíváncsi. Előbb a Földre kérdez rá, majd egyre személyesebb kérdések következnek. -Hatalmas volt, és sokfelé Tenger mosta a szárazföld partjait. Kék volt az ég, és zöldelltek a fák. Sokan éltek a földrészeken, és utazni is tudtak mindenfelé. A vízen hajók úsztak, a levegőben repülők szálltak, még a víz alatt is volt olyan jármű, amit alig lehetett észrevenni. A szárazföldön, síneken mentek a vonatok. Óriási területeket hálózott be a vasút. Sokan utaztak ide-oda… - jó visszaemlékezni a Földre. Amikor még azok az idők voltak, mikor gondtalanul élt a sokaság. -Szép volt… Nehéz visszaadni azt az élményt szavakkal, mikor először meglátsz egy hatalmas Repülőt, és eltörpülsz mellette az emberi magasságoddal. – próbálom összefoglalni a szülőhelyemet, de azt hiszem, hogy csak töredékét tudom elmondani, annyira sok minden volt a Föld. -Sokban hasonlít ehhez a helyhez. Itt is hegyek magasodnak, folyók medrei vájják a völgyeket és síkságokat. Barlangok voltak,- mint itt is, ahol vagyunk-. A csillagok az éjszakai égbolton, vagy az állatok sokfélesége, ami itt is ugyanúgy van. S még lehetne sorolni órákon át. Végére sem érnék hónapok múlva, ha belemerülnék… De, hidd el, hogy a ti élőhelyetek is csodaszép. – levegőt, azért veszek, mert nem szoktam ennyit beszélni. De látva érdeklődését, folytatom a következő kérdése válaszával. -Sokféle szokás van. Nem lehet kiemelni közülük egyet sem, mert egyénfüggő. Mindenki mást tart fontosnak és szokásává is vált, de nincs két egyforma ember. – Pontosan nem tudom mire gondolt ezzel a kérdéssel Enna, de válaszoltam. -Energiával működnek. De sokféle létezik, ez típustól függő. Annyira nem merülnék bele, mert elég szerteágazó a működési elvük, így mire a közepére érnék, addigra elnyomna az álom mellettem. Ami elég vicces is lenne… - mosolyodom el, de vissza is komolyodik az arcom, mikor Liara felé pillantok. Biztos vagyok benne, hogy azok a villámokat szóró szemei úgy fúródnak a hátamba, ahogy eddig. -A gyerekkorom … – inkább, nem beszélnék róla. Nagyon régvolt, és amúgy se nagyon számít már bármi is abból az időből, a mostani életemhez. – Mint a többi kissrácé. Semmi különös. Iskolába jártam és sokat költöztünk. – ennél többet nem is akarnék mesélni a múltamról. Inkább a következő kérdésre adok választ. -Többségében megeszem mindent, Nem vagyok válogatós. Idekint a vadonban, azt eszik az ember, amit talál vagy vadászik és gyűjtöget. Nem így van? – nézek Ennára, majd én is kíváncsiskodom felőle. -Te? Mit szoktál csinálni minden nap? Gyűjtöd a gyógynövényeket? Mellé még szoktál valamit csinálni? Minden érdekel. amit megosztanál velem.– Annyira nem tudom részletezni, mert azon kívül, hogy gyógyító, és sokat szed az erdőben -vagy máshol- gyógyfüveket, mást nem tudok róla. Személyesebb kérdéseket most nem merek feltenni neki, - mert, tartok tőle-, hogy a nővére még a végén kikaparná a szemem az érdeklődésemért. Pedig csak, jobban meg szeretném ismerni Ennát. Ha már lehetőség van arra, hogy a testvére tolmácsol nekünk.
Vannak dolgok, amelyek mindig is érdekeltek, ha az égi népről van szó. Például, milyen az ő világuk? Rá is kérdezek, és meglepően nagy a hasonlóság. Ott is hatalmas tengerek vannak, zöldellő erdők. Egy szó viszont megfogja a figyelmem. - Repülő...? - kérdezem bizonytalanul. - Mi az a repülő? - erre már Liara is kinyitja a szemét és a férfire tekint, mindketten kérdően. A szokásokat sajnos nem tudja elsorolni, pedig olyan kíváncsi vagyok néhányra. - Mondasz egy-két példát? - kérlelem, noszogatom. - Én is tudok mondani cserébe szokásokat. - próbálkozom, hátha így jobban megjön a kedve beavatni az ő kulturájába. A gyerekkoráról nem mesél sokat. Átlagos kissrácnak mondja magát, de mi az, hogy átlagos náluk? - Miért költöztetek sokat? - teszem fel a kérdésem, majd jön tőle is, hogy mit csinálok növény gyűjtésen kívül. - Gyógyító, és herbalista vagyok. A növényeket, amiket gyűjtök, feldolgozom, hogy felhasználhassam mások gyógyulásához. Ezekből áll általában egy napom. Másokat gyógyítok, növényi kencéket keverek. Te mit csinálsz egy napodon? - kérdezek vissza.
Enna nagyon érdeklődő és kíváncsi. Kéri, hogy meséljek a Földről, bár elég nehéz megtennem, mert annyi sok mindent lehetne, hogy felsorolni is hosszadalmas lenne. Így nagy vonalakban próbálom elmondani, hogy elképzelhesse az ottani világot, ami elég sok mindenben ehhez a Holdhoz hasonlatos. Mesélek a vizekről és a szárazföldről, -meg, a repülőkről-, ami jobban is érdekli. -Hatalmas, szárnyas gépek, amikkel az emberek utaztak a levegőben. - nehéz olyat elmondani, amit talán látnia kellene. Így a talajra rajzolom az ujjammal a körvonalait, hogy értse, mire mondom. -Ilyenek voltak. Sok ablakkal és hosszú törzzsel…- a rajzom nem mérnöki pontosságú, de nagyjából érzékelhető a nagysága. -Szokások? Elég nehéz példákat mondani, de inkább kérdezz, mire vagy kíváncsi. – elég tág fogalom, hogy „szokás”, mert nem tudom, mire gondol. -Az én szokásaimra? Hogy felkelek, mosakodom…stb.? – megmosolyogtat a kérdése, de amúgy nem tartok ebben kivetnivalót. A Rebelliumi szokásokról amúgy sem akarok beszélni, tekintve, hogy sokat nem tartózkodom ott, és eleve nem adok ki információt. Hiába nincs semmi jelentősége, de mások nevében nem nyilatkozom, és nem is akarok. -A szüleim munkája miatt költöztünk. Akkoriban nem volt ritka, hogy más városba helyezték át a dolgozókat a munkaadók. – Nem tudom, hogy érti-e ezt, de jobban nem tudom megfogalmazni. –A jobb megélhetésért, sok mindent megtettek a családok. – ez részben igaz, és szeretném hinni, hogy a mi családunk is, ezért költözött városról-városra. Bár ez az apám tettei után kétségesek… -Szép hívatásod van. Betegeket gyógyítasz. – mindig is csodáltam, akik mások életét mentették meg, függetlenül attól, hogy kicsoda, -vagy- milyen fajhoz tartozó. Mert, gondolom, hogy Enna is „pártatlanul” segít a rászorulókon, ahogy rajtam is segített már. -Legfőképp járom a vadont, és gyűjtögetek hasznosnak ítélt holmikat, amiket felhasználhatok valahová. Amiket mások kacatnak tartanak, azt lehet n újrahasznosítom. Zárakat szerelek, vagy éppen elromlott masinákat javítok, tárgyakat készítek a mindennapi élthez. Meg, sok minden egyebet is, ha a szükség úgy hozza. – ezt sem tudom pontosan behatárolni a számára, mert többségében a helyzet hozza, hogy mire van szükség. Ha kell, akkor víztisztító rendszert újítom fel, vagy egy használati tárgy alkatrészét cserélem, hogy működjön ismét. Messze vagyok a tökéletességtől, de az életem rávitt sok olyanra, amit ebben a világban nem is ismernek az itt születettek. A fegyverek itt mások,- mint a Földön-, de azért van hasonlóság bennük. Van, aki forgatja őket, -s van-, aki szereli. De vannak olyanok, akik mindkettőt tudják. Elég bonyolult ez, de talán érti Enna, mit akarok mondani ezzel. Még sohasem kérdezett senki a múltamról, ahogy eddig nem beszéltem senkinek magamról. Nem is tartom ezt fontosnak, mivel a múltam egy része elvesztett a Földdel együtt. Itt kell új életet kezdenem, és sok mindent megtapasztalnom. Enna megérintett… Nem tudom, hogyan s miként, de szeretek a közelében lenni. Sok év után először, nem a „hátsószándékot” kell figyelnem, hanem tényleg megismerni az itt élőket, akik ugyanúgy értékesek, ahogy az Élet, maga. -Ha éppen nem a kenőcsöket készíted, akkor miket szoktál csinálni? Sokszor egyedül keresed a hozzávalókat?– kíváncsi vagyok, de nem tudom, hogyan kérdezzek, mert Liara minden szavamat figyeli. Nem mintha okom lenne félni tőle, de nem is szeretnék feszültséget Enna testvérével. Kedvelem a húgát….
Habár nem sokat, de azért érdekes dolgokat hallok Johntól. Mesél az otthonáról, pedig még igazából a nevét sem tudom. - Hogy hívják a világodat? Miért hagytátok ott? A vasmadarak, amikkel utaztok, azokat is repülőnek hívják?- kérdezősködöm, tovább, majd hallgatom őt. - Nem, népszokásokra gondoltam. Például nálunk mulatozva, zenékkel viszik az aratott magokat a magtárakba, azt megáldják vagy a danák, vagy a dann, utána vigadunk, együtt vacsorázunk. Vagy amikor megtörik a jég, és a szent kék halak ellepik a tavakat, akkor együtt zarándokolunk, és imádkozunk az Istenekhez, egy napi étkünket nekik áldozzuk. Ilyesmikre gondolok. - mondok neki két példát is, hátha így érti majd, mire gondolok. Amikor megdicséri a hivatásom, elmosolyodom. Meghallgatom, miket csinál, és próbálom elképzelni, vajon miket barkácsolhat. - Neked hogy hívják a hivatásod? Azt már tudjuk, hogy sok mindent csinálsz sok mindenkinek. Van titulusod? - kérdezem érdeklődően. Aztán az ő kérdésére elmerengek. - Általában együtt szoktunk virágot gyűjteni, de mostanában többet járok egyedül... - mondja, aztán Liara megköszörüli a torkát. - Nem mindig érek rá, hogy elkísérjem. Holnap se, ezért kért meg téged. - próbál kis magyarázatot adni, mintha csak védenie kellene magát, hogy miért enged ki egyedül a vadonba. Én azonban elmosolyodok, és megnyugtatóan megfogom hozzám közelebb eső kezét, hogy ne aggódjon, nem kéri senki számon. Ezután visszafordulok John felé, hogy tudja, a következő mondatokat már tőlem közvetíti a nővérem. - Színes porokat, krémeket keverek és készítek, amiket aztán díszítésre használhatunk. Meg fürdéshez, mosáshoz szappanokat, szoktam sütni, főzni, járni a piacteret, néha kimozdulni a tavakhoz. - sorolom fel az általános tevékenységeimet. - És te mit csinálsz, amikor nem "masinákat" szerelsz?
-Föld volt a neve a Bolygómnak, ahol születtem. A Bolygó lakhatatlanná vált, majd teljes pusztulás várt rá. Kevesen élték túl az éhezést és a természeti katasztrófákat. –Ez a rész elég homályos számomra, mert a globális megsemmisülés előtt lettem lefagyasztva. A szülőbolygóm utolsó napjait már nem láttam. Keringtek szóbeszédek a túlélők közt, mikor többekkel „ébredtem”, de aztán lekerültem ide a Perdára és nem is forszíroztam a történteket. Már nem lehet rajta változtatni, és ezt tudomásul kell vennem. Sok milliónyi élet pusztult a Bolygóval együtt és a túlélőknek előre kell tekinteniük, nem pedig a gyászban maradniuk. Nekem is tovább kellett lépnem a történtek után, és itt megtaláltam a környezetemet, - még, ha nem is a Föld-, de sok hasonlóság van köztük. -Nem. Most már úrhajókkal és űrkompokkal utaznak az égiek. De, sok hasonlóság van köztük. – Repülők – a klasszikus értelemben- már nincsenek, de sokan már talán nem is emlékeznek rá. Akik az Állomáson születtek, azok is csak az archívumban láthatták esetleg. -A Földön is voltak ünnepek, de elég sokfélék, amit felsorolni is nehéz lenne. Itt meg… - a Perdára gondolok – Sok szokásom nincs. Alkalmazkodom az itteni élethez. – sokat nem tudok hozzátenni ehhez, mert kifejezett és konkrét szokásaim nincsenek. A helyzet hozza a cselekedeteimet és ehhez remekül hozzászoktam. -„Ezermester”-nek hívnak, mert sokféle dolgot csinálok. –Ezt nem tudom, hogy érti-e, de jobban nem tudom elmagyarázni, és nincs titulusom. Legalábbis, a munkámban. De, nem is magamról akarok beszélni, inkább rá lennék kíváncsi. Figyelmesen hallgatom, hogy miket szokott csinálni egy napján. Az sem kerüli el a figyelmem, hogy Liara –a látszólagos nyugalma ellenére- figyel engem. Okom nincs aggódni, mert semmi olyat nem teszek, amiben kivetnivalót találna. -Értem. – ezek szerint sokat járják az erdőt és a mezőket, virágokat és növényeket gyűjtve. Eddig még nem találkoztam hozzájuk hasonló gyógyítókkal, bár gondolom, hogy többen is érthetnek ehhez ezen a Holdon. -Örömmel elkísérem Enna-t. – ez nem is kérdés. Örülök is, hogy vele lehetek. Nem tudom megmagyarázni, mi vonz a lányhoz, de kellemes érzés tölt el, ha a közelében vagyok. -Sok mindent csinálsz. – aztán gyorsan kijavítom magam -… Csináltok. – elég sok mindenhez használnak növényi olajokat, és krémeket is készítenek ezek szerint. A szappanok említésére elmosolyodom. Rám férne egy alapos fürdés. Idejét se tudom, hogy mikor mosakodtam illatos szappannal. Inkább annak örülök néha, hogy egyáltalán van szappan, - vagy egyéb-, fürdéshez használható eszköz. A fürdősóról ne is álmodozzak! -Szoktál a tavakhoz is menni? Szép hely. Egyszer jártam arra. - ha jól emlékszem, akkor jártam már arrafelé, de sokat nem volt időm ott tartózkodni egy „küldetés” során, amit sajnálok is. De, talán egyszer majd ismét ellátogathatok megnézni azt a csodás helyet. Ha esetleg Enna is velem tarthatna… örülnék a társaságának. - Többségében a környéket járom és lehetőségeket keresek, hogy több mindent felfedezzek, és megismerhessek. – ezzel együtt információkhoz is juthatok a Városban „mozgolódókról”. Az sem hátrányos, hogy szemmel tarthatjuk az érkezőket és olyan alkatrészekhez is juthatunk a lezuhant Siklók által, ami még használhatóak a számunkra. A Rebelliumon nem vet fel minket a perdit, de ha találunk olyan tárgyakat, amiket még cserére is felajánlhatunk a Piacon, akkor már elég szép nyereségre is szert tehetünk a közösség javára. De ehhez is szerencse kell, ahogy sok mindenhez. -De, ha gondolod… akkor szívesen elkísérlek a piacra is, -vagy bárhová-, ha a testvéred nem tud veled tartani. – fogalmam sincs, hogy ezt Liara miként értelmezi tőlem. Lassan már azon veszem észre magam, hogy egyre több időt töltenék a húgával, aki teljesen megbabonázott. A szó jó értelmében. Még magamon is meglepődöm, hogy ennyire keresem Enna társaságát, pedig alig ismerjük egymást s mégis… Holnap talán jó alakom lesz, hogy ha kettesben leszünk, akkor nem kell tartanom a testvére rosszalló pillantásától. Nem mintha zavarna… De nagyon örülnék, ha közelebbről is megismerhetném Enna-t. Aztán, ki tudja?! Kíváncsi lennék, hogy ő mit gondol rólam. Nehéz eldöntenem, hogy kedvel-e, vagy csak én érzek így? Ennyire még nem voltam tanácstalan egy nő miatt… Mi történik velem?!
