*Hogy nincs még elég szar, még ez is, baszki. Kezd az agyamra menni ez a küldetés, és csoda, hogy még csak most érzem ezt, pedig már az a sok dög is az idegszálaimon taposott. Hozzájuk képest Kaminsky megmozdulása már kissárkánymacska. * -Fékezze maga magát, majd én megmondom mire van szükségem! * Franc aki megeszi, lassan de biztosan kezd körvonalazódni az egész helyzet, azzal az üzivel egyetemben, amit sikerült elcsípnem, még időben. Ez persze arra nem volt elég, hogy ne kerüljek Kaminsky kezei közé, és láthatóan Smith sem volt tudatában, hogy épp a szabotőr-gyilkos-áruló karmai közé adott. Nem bírom ha fegyvert fognak rám, szerencsére nem sorozattűz alatt vagyok, “csak” a nyakamhoz van szorítva egy penge, ami már önmagában is elég lenne ahhoz, hogy sikítsak és kitérjek a béketűrésemből, de ehhez a helyzethez alaposan megágyazott az a tény, hogy _Sammy_és_ Denisov_ még_ mindig_ nincsenek_ a_ Condoron_ Ráadásul Kaminskí még a karomat is hátrafeszíti, ez pedig bár nem haladja meg a fájdalomküszöböm felső határát, azért rendesen megérzem és kurvára idegesít. * -Csessze meg Kaminsky, hogy száradna le a bájdorongja! * A szép az egészben az, hogy míg én veszem az adást Malinortól amikor a sipítozásról beszél, ő addig meg sem mozdul. Épp csak bólogat vagy integet a fejével, vagy nem tudom mit akar, de én már cselekszem, míg ő még mindig Kaminskyt próbálja verbálisan győzködni. Simon hadnagy érkezése ad némi okot a bizakodásra, hogy talán élve megúszom ezt a kis kalandot, mindenesetre, nem várom meg, hogy Malinor lepacsizzon Kaminskyval, a sikításom után vagy még közben azonnal cselekszem és bár nekem is fáj ahogy a kezemen érzem a penge húsba csusszanását, képes vagyok leküzdeni a viszolygásomat, a hátamon versenyt szaladgáló borzongás csapatot. Azt is érzem, hogy a szorítás enged, a korábban hátrafeszített karom megkönnyebbül és a kés is távolodik a ynakamtól. Elengedve és a pasi combjában hagyva McG kését, mindkét kezemmel azon vagyok, hogy növeljem a távolságot a penge és a nyakam között, megpróbálva elütni Kaminsky karját, és előrelépve egérutat nyerni. Ha ez sikerül már nyert ügyem van...gondolom én, de közbeszól az isteni gondviselés és saját ügyetlenségem, vagy a véletlen. Ahogy előrelépek, megbotlok a saját lábamban és nem túl nőies kecsességgel előrezuhanok. Padlót fogok és hason csúszom mint a Dominium takarítórobotjai. Anyám mindig is mondta, hogy ha nem tartom be a szabályokat és állandóan feleselek a feljebbvalóimmal, nem viszem többre mint egy takarító. Hát baszki, igaza lett. Végszóra, vagy mert már ráérek a szemeim előtt zajlódolgokat olvasni, jelenik meg a kijelzőmön, hogy Sammy és Denisov befutottak a Condorra. Hogy mi folyik közben a fejem felett, az már nem is érdekel, van pár jófej pasi, akik rávethetik magukat Kaminskyra, én hason fekve éljenezek.* -Igeeeeen! HÉÉÉÉ MORISON! NYOMJAD AZT A GOMBOT! MOST NYOMD! *Óvatosan nézek fel, épp csak a fejemet emelve, hogy mi a helyzet, hogy mehessek Sammyhez és össze-vissza ölelgessem. *
Az alattunk dübörgő bányagép hosszú ideig nem volt üzembe helyezve, bár szerencsénkre ez egyáltalán nem ütközik ki rajta az egyre csak fogyatkozó méterek legyűrése során. Egyelőre csak remélni merem, hogy az üzemanyagcella kicserélése elegendő energiával ruházza fel a monstrumot és kibírja az utat a képernyőn mutatkozó, egyre közelebb és közelebb kerülő valamihez, amit mi a CS Condor képében szeretnénk magunk előtt látni nagyjából ezer méter leküzdése után. Az időjárás sajnos nem lesz jobb, sőt, a havazás először csak apró szemű, majd később már egyre nagyobb és sűrűbb jégveréssé alakul, mely a hiányzó szélvédőn minket is teljes egészében elér. A jégszemek egymás után pattognak le a sisakról, a lehető legminimálisabbra csökkentve a látótávolságot, mely egyébként már az indulásunkkor is rendkívül rossz volt. - Már kevesebb, mint ezer méter! - fogaimat összeszorítva küzdök az Aquillon rettenetesen mostoha természeti elemeivel, melyek mintha összeesküdtek volna ellenünk a holddal, mert nem úgy tűnik, mintha hogy könnyen eresztenének maguktól. Fogalmam sincs, hogy a Sziklaroppantó követ-e bennünket, mert akármikor magam mögé pillantok, csak a mögöttünk kavargó havat és végtelen ködtengert látom. A folyamatos helyzetjelentésre sajnálatos módon nem érkezik reakció, ami így a célhoz közelítve, belül a nyolcszáz méteren, kezd aggasztóvá válni. Ahogyan az is, hogy a szél zúgásán és a folyamatosan zuhogó jég keltett robajon át is hallatszódik a nyomunkban lévő szörnyeteg rikoltó hangja. - Na, gyere akkor te rohadék! - sziszegem magam elé, az előttünk lévő félhomályba révedve, közben pedig azon gondolkozva, hogy mennyi töltényünk van, és mégis mit lehetne kezdeni egy ilyen bestia ellen. Azt hiszem, hogy önmagában a nálunk lévő fegyverarzenál szerény mivolta egyáltalán nem hasonlítható ellenfelünk képességeihez, így csak is a lőfegyvereinkre támaszkodni őrültség lenne. Sürgősen találnom kell valamit, amire lőhetünk, ha úgy adódik. A kijelzőn lévő mozdulatlan objektumtól a távolságunk 400 méter alá fut, mikor rásandítok, de ekkor bevillan egy öngyilkos megoldásnak is betudható ötlet, amit ha úgy adódik muszáj lesz meglépnünk. Az elképzelés azonban nem kerül megvalósításra, mert a régóta néma rádió jelet fog és nem akárhonnan jelentkeznek be. Hagyom, hogy Sam leadja a pozíciónkat és tájékoztassa a tehersikló pilótáit az érkezésünkről, plusz a kis szeretetcsomagról, ami hűséges tárként követ minket már egy ideje. Az ütközet viszont elmarad, hiába kerül az utolsó száz méteren szinte már látótávolságon belülre, sikerül elkerülnünk a csörtét én pedig az eddigi sebességgel hajtok fel a rámpa tetejére, ahol már csak annyi van hátra, hogy bezárják mögöttünk az raktér ajtaját és valahogy lefékezzem ezt a masinát. Mire megállunk, a látottak egyértelműen arról tanúskodnak, hogy sok-sok idő elteltével ismét egy Sziklaroppantó-mentes helyre kerültünk, ám az egyáltalán nem biztos, hogy itt véget is érnek megpróbáltatásaink... - Minden rendben, Lewis Hadnagy? - érdeklődök felettesem hogyléte felől, egy kisebb mosollyal a szám szegletében, ami még talán nem is látszódik a sisakra fagyott hó és jégrétegek miatt.
Már nincsenek illúzióim. Tisztában vagyok vele, hogy rengetegen nem értenek egyet a döntéseimmel, de ez addig nem foglalkoztat a jelenlegi helyzetben, míg azt csinálják, amit mondok. A döntések átgondolására, megrágására, több irányból megközelítésére rendelkezésre álló idő percről percre csökken. Egy ideje már az ösztöneimre, a megérzésiemre hallgatva kell határoznom. Hogy jól teszem-e, azt majd egyrészt átgondolom, ha lesz egy lélegzetételnyi időm, másrészt majd a feletteseim elbírálják, ez utóbbi felől szemernyi kétségem sincsen. Morison nyugtázását tudomásul veszem, egy időre ezzel be is fejezősik közöttünk a kommunikáció. Mindkettőnknek akad ezer és egy feladata, így a hajó kapitányával is a legszükségesebb tőmondatokra korlátozom a kommunikációt. Szerencsére kimaradok a Smith-nek küldött üzenetből, így – egyelőre – ezen nem is tudom idegesíteni magam. Ideiglenes, és halovány megnyugvást hoz csupán, hogy először a kancellár életjelei stabilizálódnak, majd amennyire a körülmények engedik, Katrináé is. Szívem szerint egy pillanatra sem hagynám magára, de a józan eszem és a logika ezt a vágyat vasfegyelemmel, kötelesség- és felelősségtudattal felülbírálja. Talán nem is maradt más ezeken felül, de mindez bővel elég, hogy ameddig fizikálisan bírom, addig talpon maradjak, és azt csináljam, amit helyesnek, vagy éppen szükségesnek látok. A döntéseimért mint mindig, ezután is vállalni fogom a felelősséget, és akárhányszor is kérdőjelezik meg ezt az alám beosztottak, a parancsok teljesítése mellett az ő életük van a prioritási listám élén. Ha már sikeresek nem lehetünk, minél többünket akarom hazavinni. Ezzel kapcsolatban pedig újabb nehézség merül fel, ez a napnál is világosabb a Raven rádiójából indított adásból. Morison figyelmeztetése már menet közben ér. - Vettem! Már úton vagyok, Morison kapitány! Út közben Raven csatornája is kiemelt prioritást kap, mert sem Feltchertől, sem Kaminskytól, sem Malinortól nem tud venni semmi értékelhetőt a rendszer, felőlük a csatornák üresek maradnak, ebből arra következtetek, hogy a beszélgetés zárt közöttük. Raven szövegéből könnyen ki tudom következtetni, hogy patthelyzet alakult ki a raktárban. A szolgálati pisztoly nem a sajátom ugyan, de megnyugtatóan ismerős a fogása, a markolat megszokott, biztonságot sugárzó súllyal simul a tenyerembe. Smithben bízom, bíznom kell benne, hogy végrehajtja a parancsot. Az érzelmek, az aggódás, még a saját szívdobogásom is eltávolodott már tőlem A raktár előtt a csizmám csikorgó hangját is csak képzelem, de mikor már nem csúszok, elindulok befelé. A fegyvert magam előtt tartom, de egyelőre félig leengedem a csövet. Amíg egy gyors pillantással fel nem mérem a helyzetet, nem lenne értelme felemelnem. Még valaki fenyegetésnek venné, és valami elhamarkodott mozdulatra kerülne sor. A gyors körbepillantás megerősíti a patthelyzet kialakultát, amire nagyjából számítottam is. Egy már most biztos. Raven az első, miután ő élve kikerült ebből a helyzetből, nos utána foglalkozhatok bármi mással. Közben hallom Smith hangját, ahogy Lewis hadnagynak jelez vissza. Hamarosan indulhatunk, és az elveszett csapattagok végül megkerülnek. Ebből a szempontból megérte várni. A többit a felszállás dönti el. Együtt éljük túl, vagy együtt halunk meg… Végigpillantok a többieken. Az elhelyezkedés rendben van, bármi hibát követ el Kaminsky, valakinek lehetősége lesz tüzelni. Megpróbálok én is arra a csatornára kapcsolni, amin ők kommunikálnak, amennyiben ez nem megy, éppen megszólalnék, de ebben a pillanatban meglátom villanni a kést Raven kezében. Gondolkodás nélkül, azonnal mozdulok, elrugaszkodok felé. A szúrás talál - a kés mélyen húsba szalad - a szabotőr – remélem az utolsó a Condoron – megingog, a kés eltávolodik a tizedes nyakától. Közben megjelenik az üzenet, a rámpa zárva… - FELSZÁLLÁS! AZONNAL! Ennyire van csak időm, már majdnem elértem Ravent, mikor több dolog is történik. Kaminsky pisztolyt ránt, a tizedes megbotlik… Nem vagyok benne biztos, hogy lehetséges, de megpróbálom még gyorsabban elérni a planetológust, még mielőtt elesne. Ha sikerül megpróbálom derékon kapni, a testemet fordítom be közé és a szabotőr közé, ennek bőven elégnek kell lennie, hogy a tizedes fedezékbe kerüljön, amilyen apró termetű. Azt tervezem, hogy magammal rántom, ha sikerült megragadni, akkor valószínűleg a földre kerülünk, bár arra figyelek, hogy ne zuhanjak rá – térddel, tenyérrel, vagy könyökkel támaszkodom meg felette -, elvégre megmenteni szeretném, nem agyonnyomni. Arra nem sok esélyt látok, hogy ezzel Kaminskyt is sikerülne elsodorni, viszont Malinor és Fletcher lehetőséget kapnak hogy kezdjenek vele valamit.
Abban teljesen nyugodt vagyok, hogy az idővel való versenyfutásban az öcsémnél jobb partnerem nem lehetne jelen körülmények között. Biccentéssel veszem tudomásul a szavait, megerősítését. A kérdése azonban… ő nem olyan, mint egy sima hozzátartozó, aki(k) számára mindig megnyugtatással kell szolgálni, az igazságot is természetesen odahúzva a szavak közé, de alapvetően ijesztgetni őket teljességgel felesleges, amíg biztosat nem tudunk, az senkinek nem használna. Csakhogy a kőkemény valóság más színre tudja árnyalni ugyanazt a képet. Jelenleg mindennél jobban bízom abban – és ezzel együtt benne is –, képes lesz kezelni, amit hallani fog mindjárt, amikor úgy döntök, megkímélem a maszlagtól. Elsősorban most az elöljáróm és tisztán kell látnia a helyzetet. - Leginkább a szervezete függvénye, mennyire bírja ki így az utat visszafelé. Amit tudok, megteszek érte, de kevesebb múlik rajtam, mint rajta és az állapota nem kielégítő. - Számokat az esélyekre nem tudok mondani, minden ember, minden test más, van akié előbb feladja, másé pedig többet kibír és ez a része a megjósolhatatlan. Katrinával pedig jelen helyzetben ezzel kell számolni. Amit tudok, kézben tartok, de több szereplős a munka, egy részét nekem, egy másik részét pedig neki, a szervezetének kell elvégeznie és azt csak megtámogatni vagyok képes maximum a gyógyszerekkel és az eljárásokkal. A beavatkozást végigviszem, a helyzet pedig ugyan legalább átmenetileg megint kontroll alá kerül a kritikus állapota ellenére vagy mellett, az mégis tagadhatatlan, baromi gyorsan vissza kellene érnünk a Dominiumra, amit Simonnal is megosztok. A tekintete jelenleg jóval beszédesebb, mint amit szavakba lehetne önteni. Értem és megértem, együttérzek vele, azt hiszem ez előtte sem marad rejtve. - Menj csak, rendben. - A sérültek biztosítása megtörtént a lekötözéssel, a többit pedig egyelőre kézben tudom tartani. Az pedig világos, hogy neki máshol van dolga, a segítségért így is hálás vagyok. - Értettem. - Szólok még utána, bár hallani nem fogja, de a felirat jelzi számára, vettem a dolgot, nem engedek senkit a táska közelébe. A gyengélkedőbe egyébként is csak rajtam keresztül lenne esélye bárkinek belépni, azt meg nem áll szándékomban hagyni, csak ha hordágyon érkezik. Az öcsém lelépése után a kancellár sérülését látom el és amint végzek engedek magamnak egyetlen másodpercet arra, hogy kifújjam magam, többet azonban nem. Tiszta kesztyűket húzok, ellenőrzöm a véreredményeket és közben igyekszem sorra venni, ki mozgósítható, akire feladatot bíznék, de nagyjából ekkora értesülök (?) arról a legénységgel együtt, hogy indulunk. Végre. Még egyszer gyorsan ellenőrzöm Katrina és a kancellár biztosan jól le vannak-e kötve – nem több ez néhány rövid másodpercnél –, aztán saját magamról gondoskodom; ha van ilyen a gyengélkedőn, akkor az ott lévő ülésbe rögzítve magam, ha nincs, akkor egyszerűen az egyetlen még szabad vizsgálóágyat használom ugyanerre.
Sejtésem sincs, hogy ez az ál-Kaminszky mit akar elérni, mert látszólag semmi értelme a tettének és Raven túszul ejtése még pluszban súlyosbítja a rajparancsnok meggyilkolását, amit már korábban elkövetett. Kegyetlen halállal kellene meglakolnia, de sajnos nem szedhetem darabjaira, bármennyire szeretném kifordítani a belsejét ennek a rohadéknak! Azt sem tudom, hogy a tizedes mit értett a célzásomból, ha egyáltalán értette-e? Azt hiszem, akárhogy is alakul, nem fogom hagyni, hogy bántson bárkit is, ez a szemétláda ál-Kaminszky! Miért nem engedi el a tizedest? Mit akar elérni? -Nem vagyok hős!- csikorgom a fogaim között, de tudom, hogy nagyon is jól hallja, amit mondok. Maga viszont egy gyáva féreg, hogy egy nő háta mögé bújik és nem áll ki férfiként, Kaminszky! Vagy, akárhogy is hívják! –nem veszem le róla a szemem, és figyelem a mozdulatait. Közben Simon is megérkezik, bár nem tudom, hogy elért-e hozzá az üzenetem, de bízom benne, hogy sikerült megkapnia. Ő is katona, ahogy egyből látta a helyzetből, mi történik. S bár, a kijelző villant, hogy csatlakozna a csatornára, de ez sikertelen, mert ez a féreg, blokkolta a bejövő hívásokat négyünkön kívül, és nem tehetek olyan mozdulatot, amit félreérthetőnek tartana bárki is. A tizedes élete múlik rajta, és készen állok, hogy abban a pillanatban mozduljak, amint a penge eltávolodik a nyakától. -Lehet, hogy már ez nem a Föld, de megfizet a rajparancsnok meggyilkolásáért, és a mostani tettéért! És magának Malinor hadnagy! Ne merjen a keresztnevemen hívni, mert nem vagyok a jóbarátja, ahogy senkije! – állok az eddigi helyemen, de nem veszem le róla a szemem. Ahogy Raven kezében villan a kés, és a rohadék lábába vágja, nem habozok. Lendülettel veszem elő a fegyveremet és a létfontosságú szerveket elkerülve olyan helyen célzok, és eresztem bele a golyót, hogy még véletlenül se haljon meg, de ártalmatlanná tegyem. A tizedesemet csak pillanatra látom a szemem sarkából, hogy a földön hever, és csak remélni tudom, hogy az időközben Kaminszky kezébe került pisztoly útjába kerülök, hogy a testemmel fedjem az esetleges kilőtt golyó útját, ha elsülne a fegyvere, Raven –vagy, bárki más - felé. De, amint odaérek hozzá- függetlenül attól, hogy kaptam-e golyót vagy nem- kicsavarom a kezéből a pisztolyát – elfordulva, hogy ne tudjon senkire célozni- és a teljes súlyomat belevéve a könyök-ütésembe, behúzok neki, hogy kiterüljön. Legszívesebben agyonverném, de nem tehetem… Pedig megérdemelné! Ha, sikeres volt a mozdulatom, és a földön fekszik magatehetetlenül, hátrakötöm a kezét a szíjammal -vagy amit találok erre alkalmasnak és elég erősnek- és átadom Simonnak. Talán eltalált a kilőtt golyója, -vagy nem- nem foglalkozom vele, míg biztonságban nincsenek a többiek. Magas ívről letojom, hogy egy sérüléssel több vagy kevesebb rajtam, ha meg tudom akadályozni a lövését és megállítom bármi áron. Ha arra kapok parancsot Simontól, hogy vigyem utána, akkor eleget teszek és végigvonszolom a kijelölt helyig, ahová kéri. A magáncella alkalmas lehet erre, de a parancsnok döntésétől függ. Raven, remélem jól van, és ha lehetőség van rá, akkor ezt meg is kérdezem tőle. -Jól vagy, tizedes? Megsérültél?- ha válaszol és megnyugtat- vagy bólogat-, hogy minden rendben van a körülményekhez képest, akkor foglalkozom az ál- Kaminszkíval, hogy a kiadott parancs szerint járjak el vele. Továbbra sem bízom a segítségre küldött másik tagban –Fletcher-ben-, de ez a parancsnokon múlik, hogyan s miként határoz vele is kapcsolatban. Élve kell az ál-Kaminszky, és nem is bántom, pedig megérdemelné, hogy kidekoráljam a pofáját. Remélem, már nem lesz több meglepetés és elhagyjuk ezt az Istenverte helyet! Fogalmam sincs, hogy mi fog még következni, de az sem kizárt, hogy az a golyó, amit ez a rohadék Kaminszky kilőtt, hogy nem talált-e el engem. Lehet, hogy majd a felmerülő fájdalom előjön, ha az adrenalin szintem a normál értékre áll vissza. Egyelőre várom a parancsot, hogy hogyan legyen tovább. Meg annak is örülnék, ha ez a rádiókapcsolat végre normálisan működne, és ismét tudjam, mi történik körülöttem.
"Mindenki készen áll, igaz? Azonnal indulunk, ha Smith zöld utat ad." A kérdés és a parancs a pilótafülkékben utazóknak szól. Az emberek lázasan és feszülten dolgoznak, már mindenki elhagyná ezt a földiek által kiszuperált holdat, beleértve Lucast is. Beköti magát és nagyon reméli, hogy mindenki így tesz. Az biztos, hogy mindent le fog írni a jelentésében, apró momentumokat sem hagy ki, beleértve mindenkit - saját magát is -, aki jót tett, vagy nem megfelelően cselekedett, a tőle elvárható mértékben. Furcsállja is a feladatot, persze a CQL fontos, de a Perdán van elég sok, talán velük kéne egyezkedni. Annyira nem ismeri a politikát, hogy tudja, a Perdaiak mennyire hajlandónak tárgyalni mondjuk új, vagy más technológiáért, de ahogy ő mindig is tartotta: mindennek megvan az ára. Kamerákat kapcsol a képernyő kis részére, és látja, hogy bajban van a tizedes, de már nem tud mit tenni, hirtelen elég sokan lesznek a páros körül. Közben megérkezik a hadnagy és a közlegény jele, Lucas nagyot fúj, de tudja, hogy az ő határidején már réges-régen túlmentek, így is nagyon necces lesz a felszállás. "Smith. Amint tud jöjjön vissza, de ne erőltesse, csak, ha már biztonságos. Addig pedig kösse be magát, ritka rázós utunk lesz" Üzeni az első tisztnek, mivel eddig ő az az ember, aki kifogástalan munkát végzett a hadművelet során. Figyeli a kijelzőn is a rámpát és mindent, majd elindítja a felszállási protokollt, de az indítószekvenciával megvárja a beosztottja jelzését. Nagyban reménykedik benne, hogy a lény nem lesz az útban a felszállásnál, amit Lewis hadnagy közölt. El is vette a figyelmet a csetepatéról, miközben megérkezik Smith nyugtázása. Azonnal indítja a startot és nagyban figyeli az időjárás hatásait. A lehető leggyorsabban és legkevésbé veszélyes területen próbál haladni, miközben vadul újra- és újraszámol, amennyit csak lehet, és a segédei ebben segédkeznek neki. "Mindenki kapaszkodjon, és ha tudja kösse be magát, kemény utunk lesz, amíg el nem hagyjuk a hold vonzáskörzetét. Morison" Mindenkinek szól az üzenet, ő pedig felkészülve próbál minden lehetősége megragadni a röpke lehetőségeket is.
A terv beválik, a sziklaroppantó figyelmét sikerül elvonnunk, így a kapu kinyílik, Nikolai pedig kihajthat a szabadba. Én se akarok lemaradni, tudom jól, hogy igyekeznem kell, így ahogy tudok, rohanok is a gép után, majd felkapaszkodok rá és hamarosan már mellette ülve szuszogok halkan. A szívem hevesen kalapál, és bár tudom, hogy nem hagyott volna ott, nem akartam volna, hogy miattam lassítson vagy álljon meg, azzal fontos időt veszítettünk volna. - Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen. - vigyorodom el a dicséretre, majd ez után próbálom meg kitalálni, hogy hol lehetünk és merre kéne tovább mennünk. Vajon a többiek még az Aquillonon vannak vagy már rég visszafelé tartanak a Dominiumra? Azt hihették, hogy meghaltunk, a kapcsolat is megszakadt... - Én is így gondolom. - értek egyet a közlegénnyel. A kivonási parancsot nem tagadnák meg, és mivel nem értek el minket, nincs biztosítékuk rá, hogy megéri várni és visszatérünk hozzájuk. Még mi se tudjuk, hogy így lesz-e. - Remélem jól vannak. - aggódom a többiekért - kivéve a férjemért -, és mint hallom, Nikolai is. Halkan sóhajtok, de inkább bele se gondolok abba, hogy mi baj érhette őket. Most muszáj kicsit önzőn magunkra gondolnunk, amíg ki nem jutunk ebből a veszélyes helyzetből, mert úgy hiszem, hogy a szörnyű giliszta nem fogja feladni. Hamarosan biztosra veszem, hogy üldözőbe vesz majd minket. - Bárcsak a Condor lenne! - végül a döntés megszületik, megnézzük, hogy mit látnunk. Nem egyszerű a havazás és az időjárás miatt, de azért ahogy lehet, én is kutatom tekintetemmel a távolt. Testem feszült, jelen pillanatban nem kezdeményezek beszélgetést, csak figyelek Nikolai szavaira, és amikor érzékelem magam is a sziklaroppantó közelségét, még jobban rászorítok a fegyveremre. Tudom jól, hogy nem sok esélyünk van ellene, így tényleg nagyon remélem, hogy menedékre lelünk ott, ahova tartunk, és bárcsak a Condor lenne... Ekkor hallom meg Smith hangját. - Itt Samantha Lewis hadnagy, mi is halljuk Önöket! Egy munkagéppel tartunk, ha minden igaz Önök felé és egy hatalmas lény van a nyomunkban. Fedezzenek minket! - kérek segítséget, majd ösztönösen nyújtom ki kezem Nikolai keze felé és szorítok rá. Előre nézek, így a kamera semmit se fog rögzíteni. Megmenekültünk. Hatalmas szikla gördül le szívemről, majd amikor már a Condort is látjuk, eleresztem és nemsokára felhajtunk a rámpára. - Most már igen... Szép munka volt, közlegény! - pillantok felé, de sokat sajnos nem látok, így a viszonzott mosolyomat talán Ő se. A hajó úgy sejtem hamarosan indulni fog, így elhagyom a bányagépet, majd jöhet a fertőtlenítés és alig várom, hogy megszabaduljak a szkafanderről. - A többiek hogy vannak? Mindenki visszatért? - Raven vajon merre van? Tekintetem ide-oda cikázik, várok valakitől valami helyzetjelentés félét. Én egyébként jól láthatóan rendben vagyok, nem szorulok orvosi ellátásra. Viszont, ha érzékelem, hogy a hajó indulásra kész, ledobom magam egy üres székre, bekötöm magam, nem óhajtok most megsérülni, ha már eddig sikerült egyben megúsznom ezt a kalandos utazást. Morison hangja is eljut hozzám, a rázós úton pedig már meg se lepődöm. Az lenne különös, ha valami simán menne.
Gurítás tíz oldalú kockával Simon, Raven, Ed, Fletcher és Kaminsky számára:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-1: A Kaminsky kezében tartott Pöröly az első, ami eldördül, csupán csak egy pillanattal megelőzve Edgar lövését. A tiszti fegyverből távozó lövedék, alig pár centivel kerüli el Moor Tizedes-t, de csak azért, mert a mentésére érkező Greymare Hadnagy még időben el tudja rántani az útjából. Malinor Hadnagy lövése a padlózat felé zuhanó férfit a válla és a nyaka közötti részen találja el és azonnal eszméletét veszíti. Ha szükséges, Fletcher igyekszik visszatartani a felbőszített Ed-et, viszont Kaminsky rettentő rossz bőrben van, minden másodperccel közelebb és közelebb kerülve a halálhoz.
2-3: A P-09-es kezes bárányként teszi a dolgát, de Oleg számításába hiba csúszik: a hiba pedig nem más, mint az Expedícióvezető, akinek arra a lépésére nem számított, hogy ahelyett, hogy őt venné célba és terítené le, Raven-t szeretné megmenteni. Őrült szerencsével ugyan, de sikerül kitérni a lövés útjából, így sértetlenül ússzák meg mindketten a találkozót. Ez azonban az agresszorról már nem mondható el, mert a taktikai vezető sebészi pontossággal kivitelezett lövéssel teríti le. A fegyvert még az előtt kicsavarja a kezéből, hogy újból elsüthetné és amint megszerezte, néhányszor, a miheztartás égett orrba is vágja a sérült, de nem életveszélyes lőtt váll sebbel földön heverő merénylőt. A nyelvén van néhány cinikus megjegyzés, de a felszakadt ajkairól és elharapott nyelvéből távozó vér visszanyelése megakadályozza a kimondásában. A megkötözése sikeres, Fletcher a Hadnagy rendelkezésére áll, ha igény van a segítségére, ha nem, akkor a Simon-Raven pároshoz siet, hogy az állapotuk felől kérdezzen.
4-5: Greymare Hadnagy vakmerő vállalkozásra szánja el magát, amikor úgy dönt, hogy lövés helyett, saját testi épségét kockára téve próbálja a támadó célkeresztjében lévő planetológust megmenteni a biztos haláltól. Moor Tizedes igyekszik minél távolabbra kerülni a tűzvonalból, és egész biztosan érzi, hogy óriási veszélyben van. A golyó helyett, Simon-t, mint megmentőt kapja oldalirányból, aki szinte letarolva őt óvja saját testével, úgy fordulva, hogy a lehető legtöbbet takarjon el a védendő testből. A védelme acélos, Raven-nek nem esik bántódása, viszont őt az oldalán éri a találat. A fegyver neve hűen tükrözi a tölténye erejét és hatékonyságát, hiszen kérdés nélkül hatol át testén, roncsolva az izmokat, szöveteket, viszont elkerüli a létfontosságú szerveket. Sérülése ettől még nagyon súlyos, életveszélyes és azonnali beavatkozást igényel. A Hadnagy a testét ért sokkhatás és a keletkezett fájdalom miatt elájul. Edgar, a gravitációnak engedelmeskedő test felé lő, de hiába próbálja elkerülni a létfontosságú szervek eltalálását, a sors gonosz játéka következtében Kaminsky nyakát éri a találat, ami az azonnali halálát eredményezi.
6-7: Raven lépésről lépésre távolabb kerül a szabotőrtől, de a helyiség kis távolságának áthidalása nem jelent akadályt a P-09 lövedékének, ami a ravasz meghúzása után egyenesen a feje irányába tart. De nem talál, olyannyira nem, hogy még csak meg sem tudja sebesíteni, mert az Expedícióvezető előrébb helyezi az ő életének biztonságát a sajátjánál. Egy szemvillanással azelőtt éri el a nő testét, mint ahogy a lövedék becsapódna, ami pontosan elég arra, hogy ő legyen az, akit elér a találat. Forróság érzése önti el egész testét, ahogy átszáguld rajta a roncsoló lőszer. Mire a megmentett lánnyal a fémpadlón találja magát, már nincs eszméleténél, a pöröly elvégezte a munkát, amit rábíztak, bár nem éppen úgy, ahogy azt Kaminsky gondolta, de a semminél mindenképp több. Simon élet és halál közé kerül az oldalán áthaladó, lőtt sérülése miatt, ami már az első percekben nagyon vérzik és minden másodperccel csak súlyosbodik. Malinor Hadnagy egyetlen, tiszta lövéssel, sikeresen elveszi a kedvét a támadó újbóli lövésének, aminek hatására ki is ejti kezéből a fegyvert és fájdalomtól eltorzult arccal pillant a felé magasodó férfira, aki nem mondd semmit, csak üt, egyenesen az arcába, aztán megint és megint. Feje az ütések hatására nagyokat koppan a padlón, de ő csak betört orral, és szájjal úgy vigyorog, akár egy félnótás, - Csak ennyihh... ennyihre képes Edgar? Üssön már meg végre férfiként is! - szólítja csak azért is a keresztnevén a feldühödött katonát és minden szavával szinte kiprovokál egy-egy újabb ütéssorozatot. Ha Ed nem hagyja abba időben a verést, Fletcher lép közbe, mielőtt még késő lenne, és felettese agyonverné a szétlőtt vállú fickót. Ha kell, visszafogja, mert nem szeretné, ha őrültséget követne el.
8: Senki sem talál, bár ugyan a fegyverek felharsanó zaja teljes egészében kitölti a sikló helyiségét, a P-09-ből és a szolgálati fegyverekből leadott első lövések is elkerülik a célpontokat, ami azt eredményezi, hogy Simon biztonságba vetődik Raven-nel, de Ed lövése is célt téveszt. Kaminsky már a második sorozatra készül, ám mielőtt célra tarthatna, Fletcher tüzel előbb. A mozgás miatt nehézkesebbé váló célzás miatt nem a vállán, hanem a feje jobb oldalán találja a katona lövedéke, ami azonnali halált jelent.
9: Talán mindenkit meglep az élet kevésbé várt forgatókönyve, de az első két-három másodpercet mindenki ép bőrrel ússza meg, Sem Moor Tizedes, sem Greymare Hadnagy nem gazdagodott lőtt sebbel, ahogyan Oleg sem, aki már lépéselőnyben arra készül, hogy Edgar-t célba véve a túlvilágra küldje a férfit. Mire azonban a gondolatot cselekedetté formálhatná, Fletcher lép közbe és egy pontos lövéssel Kaminsky bal kézfejét lövi meg, amiből a fegyver, néhány ujjával együtt kirepül. Ezt követően érkezik Ed és kitölti rajta a dühét. Kezeinek összekötözése sikeres, a szabotőr innentől fogoly.
Morison Kapitány és a parancsnoki hídon tartózkodók számára abban a pillanatban megérkezik a felszálláshoz a jel, amint a rámpaajtó bezárul. A Lewis Hadnagy vezette csapatot üldöző Sziklaroppantó egy ekkora tehersiklóval nem igazán tud mit kezdeni, de jobban is teszi, ha a mélységbe fúrja magát, máskülönben a halál gyorsan utol fogja érni. Ebben az időjárásban a pilóták összehangolt figyelmére és folyamatos kommunikációjára van szükség, amiben nagy segítséget jelent, hogy a Kapitány is jelen van és akár egy karmester, mindent a kezében tarthat. A havazás és a jég nem jelent veszélyt, az óriási szél és a még annál is erősebb széllökések már jóval nagyobb bonyodalmat okozhatnak a fölfelé igyekvő gép irányításának. A visszajelző rendszerek szerint minden rendben van, a távolság másodpercről másodpercre növekszik a jéggel borított Aquillon felszínétől, a felsőbb rétegeknél a villámlások okozta kisülések tréfálják némiképp a radioaktivitásban edződött rendszereket, de nem okoznak olyan jellegű hibákat, mint néhány órával ez előtt a landolásnál. Hosszú percek telnek el, mire a lehető legóvatosabban keresztülvágnak a felső légrétegeken is és végül a gomolygó felhőzet fölé kerülnek.
Az Aquillon nehezen engedi el a Condor-t, de végül szerencsésen sikerül kijutniuk a holdról, innentől megkezdhetik útjukat a Dominium irányába. A rádiókapcsolat teljesen helyreáll a központi irányítással, az ellenőrzés és a hibakeresés futtatása folyamatos, az energiaellátó rendszerek megfelelően működnek, viszont egy pillanattal később a reaktor figyelmeztető jelet küld a kezelőszemélyzetnek. Nem vészjelzés, de mindenképp szokatlan, hogy mindhárom szenzor egyszerre adja le ugyanarról a problémáról szóló szignált. Különös. - Uraim! - jelentkezik be Simon és Morison rádióján a szolgálatot teljesítő sikló-gépész. - Fogalmam sincs, hogy mi az, amit látok, de azt hiszem a felszállással együtt aktiválódhatott. Küldök róla egy felvételt, talán jobb lesz, ha hozzá sem nyúlok! - a kommunikációra alkalmas szemüveggel egy rövid videó üzenet érkezik, melyet a fentebb nevezett két felettese kap csak meg. A felvételen először csak a jókora, fedett reaktor látszik, majd a szervizpadló rácsozata melletti kisegítő egységek, melyek visszajelzői narancssárga fényben úsznak, ami egyszerre lehetetlen, ám a videó tanúsága szerint mégis egy lehetséges képet tárnak a figyelő szemek elé abból, ami most éppen a reaktorteremben zajlik. A probléma forrását a központi irányítópanel hátsórészére erősített, minden egyes külső elemmel külön kommunikáló, furmányos eszköz okozza, amit egyértelműen a tehersikló teljesítménye szinkronizál. Minél nagyobb az üzemi sebesség, annál nagyobb a hevülése az egyes elemeknek, ami egy idő után végzetessé válik, míg az ellentétes oldalról közelítve, a reaktormag alacsony kihasználtsága, az optimálistól túlzottan kilengő esetben automatikusan működésbe hozza a rejtélyes szerkezetet, ami minden bizonnyal egy bomba lesz. A helyzet egyáltalán nem fest jól, mert a hajón nincs tűzszerész, a gépészek tudása más jellegű és nem terjed, nem terjedhet ki a legmodernebb CQL-kapcsolatú pokolgépek hatástalanítására. A Shane által gondosan kezelt sérültek állapota egyelőre stabil, de minél többet késlekednek, annál nagyobb eséllyel fordulhat rosszra az egészségi állapotuk, nem beszélve arról, hogy innentől sietni sem lehet, ahogy egy Dominium-ról küldött mentőcsapat bevárása sem lehetséges megoldás. Vajon Expedícióvezető nélkül marad a Condor és Morison Kapitány kezébe kerül a döntés joga?
*Elég egy elcseszett helyzet a sűrűjében benne lenni. Azt hiszem ilyen még nem fordult velem elő, hátrafeszített kar, kés a torkomnál, ráadásul kurva dühös vagyok, halálra aggódom magam és a fülem is fáj. Nem csoda, hogy kiakadok és olyasmit teszek, amit egyébként nem tennék. Gondolok itt arra, hogy bárkibe is kést mártsak. Jelenleg az is mindegy, hogy Malinor miért szemezik velem, a lényeg, hogy esélyt nyújtsak neki vagy másnak arra, hogy leszedjék Kaminskyt, nekem csak késem van, de nem fogok McG-nek hálálkodni ezért. Kaminsky végső kapálózása az, hogy engem túszul ejtett, mert úgy sem menekülhet, meg is ölhet – na azt azért nem hagyom – de így vagy úgy, valaki leszedi majd. Azon vagyok, hogy ezt rám nézve minimális kockázatra és sérülésre redukáljam. Simon hadnagy nagybetűs üzenetével már nem is foglalkozom, épp azon vagyok, hogy Kaminskyt érezhetően megsebesítve, eltávolodjak tőle és a nyakamhoz szegezett késtől s röpke két szívdobbanásnyi ideig a gyorsan közeledő padlóval kötök rövid ismeretséget, mikor meglódul velem a Condor romantikusan félhomályos világa és valaki durván megszakítja a bimbózni készülő kapcsolatot. Hogy ki ez a valaki, azt csak akkor látom és tudatosul bennem, mikor néhány lövés tompa hangja fájdalmasan éri el a füleimet és Simon hadnagy arca az enyém elé kerül, ahogy fölöttem támaszkodik. Ekkor már annak is tudatában vagyok, hogy Sam és Denisov felért a Condorra, a hirtelen nyugalom pedig visszarángatja belém a valómat. Simon hadnagyra mosolygok.* -Na de Simon hadnagy! Semmi randi? Egyből a közepébe? *Rávillantom a szemeimet, majd lassan de biztosan kikászálódom alóla, vagy egyszerűen feltápászkodom, hogy utánanézzek Samnek. * -Maga jól van Simon hadnagy? *Nézek rá ha már ő is felállt és még nem száguldott vagy nem fordult el tőlem. Tényleg érdekel hogy van, elvégre megmentette az életemet…azt hiszem. Csak homályosan dereng fel a kép, hogy talán Kaminsky lelőtt volna, de nem vagyok biztos benne, mert éppen a padló felé közelítettem, háttal a pasinak. Ha majd nyugi lesz és megtudom a részleteket, megköszönöm, hogy megmentette az életemet, még meg is puszilom, de nem ígérem meg, hogy ezután jó kislány leszek. * -Jól vagyok! Minden rendben! *Kiáltom Malinor kérdésére, meg másnak is, hogy tudja, addigra Kaminsky is letaglózva hever, vagy már vonszolják. Csak akkor indulok el, ha tiszta a levegő, mármint Kaminsky már nem jelent veszélyt.* -A francba! Hogy miért kell nekem mindig lövöldözésbe meg késekbe futnom? Tudományos tiszt vagyok nem terminátor. Sam! Sammy! Denisov! Hol vagytok? *Szerencsétlen helyzetemet magammal beszélem meg, míg Samért már a rádión keresztül érdeklődöm és nagyon remélem, hogy válaszol is. Elindulok az utastér felé, a többiekre hagyva a piszkos munkát, úgyis mint Kaminsky eltakarítását, és tekintetemmel Samet keresem. A kijelzőn megjelenik Morison üzenete a felszállásról, szóval sietnem kell. Aztán a Condor elindul, s míg nem ülök bekötve, elég rázós az út, főleg, hogy szédülök is picit, meg kezem-lábam remeg ahogy az adrenalin távozik a véremből. Valaki még segít is, hozzám hasonlóan ő is leülni igyekszik, ezért a legközelebbi üres széknél elenged, én meg szinte belezuhanok. Remegve kötöm be magam, mikor meglátom Sammyt és fülig ér a szám. Megölelni sajnos már nem tudom, de széttárt majd összezárt karjaimmal azért jelzem a szándékot.* -Csajsziiii! Jól vagy? Én nem hallok, de látok. Mi tartott ennyi ideig? A frászt hoztad rám Baszki! De örülök, hogy látlak! *Százkarátosan vigyorgok rá, nem tudok betelni a látványával és láthatóan nem is sérült meg. Vagy csak kicsit. Denisovot is keresem, ha meglátom őt azért nem ölelgetem színjátszósan, de láthatja, hogy megkönnyebbültem. Felmutatom a hüvelykujjam és vigyorgok rá, de ha egyszer kifejthetem magam a biztonsági szíjakból, tutira veheti, hogy jól lecseszem amiért nem hozta vissza előbb Samet. Továbbra is vigyor van az arcomon, le sem tagadhatnám, mennyire örülök nekik. Mikor végre utazósebességre kapcsolunk és kiköthetem magam, első utam Samhez vezet. Átölelem, megropogtatom, aztán jön a fekete leves.* -Halálra aggódtam magam, főleg azok után, hogy Gardel megsérült. Baszki, kiskanállal sem lehet összeszedni a titánját. *Denisov lecseszését elnapolom. Gardel most fontosabb, emlékszem, rábíztam Sammyt, erre tessék. S azóta sincs róla hír a gyengélkedőről. Mondjuk McG-ről sem, de az részletkérdés. Várom, hogy Sammy hogyan reagál a hírre és ha a gyengélkedő felé indul megyek vele. Közben azért nem mulasztom el a sorra bejövő üzeneteket olvasni, nem mindegyiket természetesen, mert akkor jojóznának a szemeim és már így is instabil vagyok. Leginkább a Doki, Simon hadnagy és Morison üzijeit csekkolom, bár naivan nem számítok gebaszra, azért biztos ami biztos. Másrészt, ha Gardellel van valami, akkor esélyes, hogy megtudok valamit Simon és a Doki közti kommunikációból. E helyett valami egészen mást tudok meg. Függetlenül attól, hogy Sammyvel épp hol vagyunk, megtorpanok. Menet közben nem tudok videót nézni, s csak tátom a számat a látottakra.* -Baszki! Szar került a ventilátorba. *Karon ragadom Samet, ha még velem van és elindulok a reaktorterem felé. *
Hálás vagyok a bátyámnak, amiért megkímél a szépítő körítéstől. Jobb nem lenne tőle, elvégre sebész mellett nőttem fel, és az elmúlt években láttam ocsmány sérüléseket, ahogy kegyetlen halálokat is. Nagyjából van fogalmam a helyzet súlyáról, és tudnom kell kezelni. A bizalma mindenesetre segít most is. Szavam nem maradt már, csak biccentek a tényközlésre. Katrina kemény, ha valakinek van esélye kibírni, míg visszaérünk, az csakis ő lehet. Hinnem kell benne, nincsen más lehetőségem. A lehető leggyorsabban vissza kell érnünk, megértettem és szinte érzem, ahogy kétfelé tép a logika (legalábbis amit logikus és helyes döntésnek tartok) és az, hogy szívem szerint már indulnék is, mindent kisajtoltatva a kapitánnyal a hajóból, amire csak képes, hogy Katrina értő kezekbe – Serena vagy a bátyám kezébe – kerüljön, megfelelően felszerelt műtőbe… De maradunk. Hálás vagyok, hogy nincsen szükségünk szavakra…
A raktárban szinte tapintható a feszültség, mindenki ugrásra készen vár, és ezúttal a tizedes az, aki lehetőséget teremt a cselekvésre. A felszállási parancs elhangzásakor már mozgásban vagyok, így fel sem tűnik, hogy Morisontól nem érkezik válasz. Ebbe a néhány méterbe mindent beleadok, sikerül elérnem Ravent, a derekánál fogva rántom magammal, a pehelysúlya nem jelent komolyabb nehézséget ezúttal sem. A lövéseket nem hallom ugyan, de biztos vagyok benne, hogy legalább egy eldördült. A várt fájdalom meglepő módon elmarad, helyette keményen csattannak a térdeim a Condor padlóján, tenyérrel támaszkodom meg a planetológus teste mellett. Egy gyors pillantással felmérem, hogy Kaminsky elejtette a fegyverét, és a többiek ártalmatlanítják pillanatokon belül. El sem hiszem, hogy nem sérült meg egyikünk sem. Vakmerő, és talán ostoba volt a megmozdulásom, de amikor visszanézek Ravenre, ő már vigyorog rám, így biztos lehetek benne, hogy nem esett baja. - Jól van, Moor tizedes… Nem kérdés, hanem megállapítás, megkönnyebbült meglepetés színezi a hangomat, már ha akad még, aki egyáltalán hallja. Csak egy pillanat, csak egy szívdobbanás, míg a homlokom megérinti Raven vállát, ahogy lehajtom a fejem, a megkönnyebülés hulláma úgy csap át rajtam, hogy egy pillanatra meg kell állnom; kifújom az észrevétlenül visszatartott lélegzetet. A következő pillanatban azonban már mozdulok is. Ellököm magam a padlótól, felkelek, ha én voltam a gyorsabb, a kezemet nyújtom Ravennek, hogy felsegítsem. - Igen, jól vagyok… Már ami a dolog fizikális részét illeti. A pillanatnyi intenzív megkönyebbülés ugyanis széthasította az érzelmi vákuumot, és letaglózó erővel szakad rám újra minden szívettépő aggodalom, kudarc, gyász, árulás, fogcsikorgató akarás. Hagyom távozni a tizedest, helyette a lefegyverzett Kaminskyhoz és a mellette álló katonákhoz lépek. - Fletcher közlegény, kérjen az orvosiból Gregor zászlóstól egy vérzéscsillapítót, és hozza utánunk, Malinor hadnagy, kerítsen egy elsősegély dobozt! Amikor Edgar vissazér a dobozzal, Oleg kezére ketten rögtönzünk egy szorítókötést, nehogy elvérezzen – amennyiben Malinor hadnagy segít nekem -, utána éppen megszólalnék, mikor a Condor megrázkódik. Intek Edgarnak, hogy két oldalról ragadjuk meg a szabotőrt, és a legközelebbi ülésekig haladunk csak vele, hogy a felszállás idejére bekössük magunkat. Miután a kapitány engedélyt ad, kicsatolom magam, és éppen megszólalnék, de ekkor felvillan a videoüzenet a szemüveg kijelzőjén. - Várjon! Ez Edgarnak szól, amíg végignézem a felvételt, nem mozdulok. A gépész azonnal kapja a választ. - Ne nyúljon semmihez, amennyire lehet, maradjon biztonságos távolságra! Ezután csatornát váltok, a következő mondatot bárki hallhatja. - Malinor hadnagy, hozza Kaminskyt, Fletcher, a hídon talál meg minket! Megszaporázom a lépteimet, Edgarra bízom, hogy vezesse mögöttem a sérült és megkötözött szabotőrt. Nincs az az érv, amiért az orvosi közelébe engedném, vagy le akarnám venni róla a szemem. - Denisov közlegény, haladéktalanul jelentkezzen a parancsnoki hídon! Amint odaérek, Lucast keresem a pillantásommal. - Morison kapitány, vegyék fel a kapcsolatot a Dominiummal, két percen belül kerítsenek egy tűzszerész- szakértőt, aki ért ezekhez a CQL üzemű robbanószerkezetekhez! Amint befut Denisov, megnézheti a videót a Condor hídjának egyik monitorán. - Denisov közlegény, hamarosan érkezik egy szakértő a vonalba, ő fogja irányítani a robbanószerkezet hatástalanítását. Ha beküldöm magát, meg tudja csinálni? Megvárom a választ. Ha nemleges, kitalálok valami mást, amennyiben igen, biccentek. - Szüksége van segítségre? Választhat, a Condor teljes legénysége rendelkezésre áll, természetesen a sérülteket, Gregor zászlóst, és Kaminskyt leszámítva. Igen, akár engem is, bármelyik gépészt, katonát, bányászt, ezen a ponton nem számít. Amennyiben ezen is túllendültünk, újra a közös csatornára kapcsolok. - Közvetlen parancs mindenkinek! Mindenki a helyére, kössék be magukat, és további utasításig maradjanak ott! Egy pillantással végigmérem Nikolait – amennyiben Kaminsky gúnyolódna, vagy egyéb epés megjegyzést tenne, szólok Malinor hadnagynak, hogy üsse le. Ha Nikolai rábólintott a bomba hatástalanítására és választott maga mellé valakit, vagy éppen több embert, akkor veszek egy mély levegőt. - Denisov közlegény, menjen a reaktorterembe, és kövesse a szakértő utasításait. Legyen óvatos, amennyire csak lehet, és ha szüksége van további erősítésre, azonnal jelezze! Miután a férfi távozott, megdörzsölöm a halántékomat, és a reaktorterem képét kikérem az előttem lévő monitorra, mellé a szakértő csatornáját, hogy figyelmmel tudjam követni, mi történik.
Az összes izmom és érzékem ugrásra készen áll, hogy Ravent azonnal kimentsem ennek a rohadéknak a kezei közül. Nem tudom, hogy a burkoltan tett utalásaimból mit értett meg a tizedes, de amint a kést belemártja az ál- Kaminszki combjába, nem teketóriázom, és rávetem magam. Azzal sem foglalkozva, hogy a golyó el vessem magam, ha ezzel meg tudom állítani az újabb merényletét ennek a szemétládának. A mozdulatom közben, csak azt látom, hogy mielőtt megragadom a fegyveres kezét, már egy újjal és a pisztolyával kevesebb van Fletcher jóvoltából. Annyira sem érdekelne, ha az egész kézfeje lerepült volna a golyója által, de így is nagyon enyhe fájdalma lehet, amit tett a Rajparancsnokkal és most a tizedessel is elkövetett volna. Simon elhúzza Moor-t a „tűzvonalból”, bár ezt csak a szemem sarkából látom, mert egyből lendülök és egy jókora könyökössel csapom meg Kaminszkyt, hogy az állkapcsa is remélem eltörik, -vagy- legalább kimozdul a helyéről és megérzi mi az a fájdalom valójában. Ahogy megragadtam a kezét, máris csavarom hátra és kötöm össze, hogy még véletlenül se tudjon mozogni. Rohadt nagy szerencséje, hogy élve kell és még a vérző kezét is bekössük. Nem mintha nagyon foglalkoztatná magát a sérülésével, mert, ahogy elnézem, inkább vigyorral néz felém, mint eltorzult arccal. Bár ha üvöltene, az se hatna meg, mert nem hallom. Ha hallanám, akkor se izgatna. -Örülök, hogy jól vagy tizedes. Szép mozdulat volt!– bólintok, majd visszafordulok a feladatom felé. -Igenis. – gyorsan kerítek egy elsősegély-dobozt, és visszatérek Simon mellé, hogy bekötözzük a sebeit. Még a combját is, bár szépen mutatna még benne a kés, de élve kell és a rákerült nyomókötések életben is tartják. Majd az intésére, megragadom a mákvirágunkat, hogy kísérjük a székbe, hogy a felszállás befejezéséig rögzítve legyünk. Miután ezen túlvagyunk, a parancs szerint vezetem Simon után a jómadarunkat. Próbálkoznia is felesleges, mert elég erővel és határozottsággal ragadom meg, hogy érezze nincs esélye ellenem. Mondjuk, kétség sincs, hogy most nem egy gyenge nővel áll szemben, hanem velem. S a magam 120 kg-val nem tud még elrántani se, ha akarna. Amúgy meg ajánlom is neki, hogy ne próbálkozzon semmivel. -Igen, uram! – nyugtázom a parancsát Simonnak, és vezetem mögötte a rabunkat. A következőekben a bombára utaló információra kikerekedik a szemem, miután a rádióm is kezd normálisabban üzemelni. - Nem vagyok bombaszakértő, de talán hasznomat tudja valamiben venni, ha szüksége van segítségre Denisovnak, vagy bárkinek, uram. – nem akarom zavarni Simont, de ezt közlöm vele. Kaminszkyt nem vesztem szem elől. S ha szükséges, akkor triplán bekötözöm a székbe, hogy csak a szeme tudjon mozdulni és megyek, ha kellek. Ha nem, akkor a parancs szerint őrzöm tovább a rohadékot. Az viszont nem megy ki a fejemből, hogy hogyan került oda az a bomba a reaktor közvetlen közelébe? A sugárzás ott halálos, és már megint egy okkal több, hogy úgy véljem, még mindig akadhatnak társai ennek a szemétnek, mert megint egy újabb NVT-t kaptunk a nyakunkba. Hogyan lehet, hogy az érzékelők semmit se jeleztek, és észrevétlenül rácsatlakoztatták a reaktorra?! Legszívesebben kiverném belőle az információkat, mert biztos, hogy ő ismeri a „miérteket” és a tervüket azoknak, akik a megbízást adták nekik. De, azt sem tartom kizártnak, hogy ez az ál- Kaminszky gúnyolódna, vagy éppen a nyelvét köszörülné rajtunk. Ha így lenne, -és Simon utasítást ad erre-, akkor gondolkodás nélkül lecsapom, hogy nyugton maradjon, és kiüssem egy jó időre. -Ezer örömmel, Parancsnok! – Persze ügyelek, hogy ne üssek akkorát, hogy meghaljon, de megérzi az öklöm, abban biztos vagyok. Ha Denisov elindult a reaktor felé- vagy ha kellettem, akkor vele tartok- más esetben a parancs szerint beszíjazom magam az ülésbe, ahogy szólt az utasítás.
Azt hiszem, hogy a "szoros volt" nem a legjobb kifejezés arra, hogy csupán csak egy hajszálon múlt, hogy itt maradjunk a mindig fagyos Aquillon felszínén, sarkunkban egy vérszomjas szörnyeteggel, ami már egy ideje kizárólag ránk vadászott. - Végre megérkeztünk és mindketten jól vagyunk. - pillantok végig a még mellettem lévő Samantha-n, miközben megkezdem mondandómat az újból működő rádió egyik szabad csatornáján. - Köszönettel tartozunk mindenkinek, hogy megvártatok minket. - fogalmunk sincs, hogy amíg távol voltunk miféle dolgok történtek és min kellett átmenniük az egyes csapattagoknak, de azt hiszem mindkettőnk nevében kijelenthetem, hogy a magunk csatáját sikerrel vívtuk meg. Csak remélni tudom, hogy az újonnan érkezett bányagép súlyával még elbír a CS Condor, de ezen már kár rágódni, mert már nagyjából egy perccel a felszállás után vagyunk és szerintem senki sem szállna le szívesen újra erre a holdra, hogy megszabaduljon az esetleges plusz terhektől. Az Eternity fedélzetén fogott dominiumi üzenet azonban hirtelen felülírja a jelen pillanatban érzett örömömet, mert egyelőre csak egyetlen szabotőr kiiktatásáról tudok, méghozzá arról, akit pontosan a felettesem tett hidegre. A fertőtlenítést követően talán még időben sikerül elfoglalom a helyemet a szokatlanul foghíjasan megtöltött ülések egyikén, majd én magam is fölemelem a hüvelykujjamat és mutatom Raven-nek, hogy minden rendben. Örülök, hogy a Tizedest egészségesen látom, ugyanis az ő testi épsége miatt különösen aggódtam, főleg, hogy szabotőrök vannak/voltak jelen mindenfelé. Miután átvészeltük a felszállás viszontagságait és megszűnik a hajó rázkódása, kikapcsolom az övemet és az Expedícióvezetőt kezdem keresni, hogy némi információhoz jussak a helyzetünkről. - Igen Uram! - Simon hangja előbb talál meg engem, mint én őt személyesen, de nincs idő visszakérdezni, már szedem is a lábaimat a megadott találkozó pont felé. A hídra lépésem után tisztelgek gyorsan a jelenlévőnek, de ezzel egy időben már intenek is, hogy mutatnának valamit az egyik monitoron, amit a reaktorteremben lévő gépész vett fel az imént. A látvány több mint extrém, ám mielőtt még kinyithatnám a számat, Greymare Hadnagy lép mellém. - Természetesen Uram! - biccentek határozottan és azonnal biztosítom a férfit, hogy rám számíthat a feladat kapcsán, noha még soha nem hatástalanítottam egyetlen bombát sem életem során, de úgy látszik az űrben jön el az idő, hogy szintet lépjek ez ügyben és ne akadjak fent ilyen apróságokon, hogy még nem volt dolgom pokolgépekkel. - Lewis Hadnagy szakértelmére mindenképpen számítanék a robbanószerkezet kiiktatása során. - már meg is nevezem azt a személyt, akit magammal vinnék a reaktorterembe. Választásomat egyértelműen a gépészeti jártasságával indoklom, ha szükséges és bízom abban, hogy hárman -beleszámítva a felvétel készítőjét is-, elegendőek leszünk a megoldáshoz. - Igenis Uram! - búcsúzom, majd egy szemvillanás alatt lelépek a hídról és egyenesen a reaktor felé veszem az irányt. - Hadnagy! - jelentkezek be Sammy privát csatornáján, amit nagy valószínűséggel Raven is tökéletesen olvas. - A reaktorteremben egy bomba vár ránk, a Dominium éppen ezekben a percekben keres egy tűzszerészt, aki segíteni fog nekünk. - rövid időn belül elérem a már tökéletesen működő reaktorrendszer beléptető ajtaját, ahol több mint valószínű, hogy meglepetés ér, mert a Főgépész mellett a planetológus is szolgálatra jelentkezik.
Szinte hihetetlennek hat, hogy visszaértünk a Condorra. Arra számítottam, hogy már rég elhagyták az Aquillont, de megvártak, minket, így némi megkönnyebbült sóhaj szakad ki ajkaim közül, majd a fertőtlenítés után helyet is foglalok az egyik ülésen. Természetesen szeretném tudni, hogy mindenki jól van-e és Raven az első, akit látni szeretnék, de Katrina miatt is aggódom, ahogy a férjemen kívül mindenkiért, de azért Williamtől is furcsa, hogy nincs itt, amikor megérkezem. Ő miatta vártak... vagy tévednék? - Raven! - ekkor hallom meg barátnőm hangját, ajkam pedig máris mosolyra húzódik. - Itt vagyunk a Condoron! - de mivel azonnal indulnunk kell, így bekötöm magam és sajnos nem tudok kikötni a lány karjai között, de viszonzom aranyosan a gesztust magam is, senki elől se titkolva, hogy mennyit jelent nekem. - Nem hallasz? De... - előveszem a PDA-mat és ha nem hall, akkor ott folytatom az üzenetem. - "Minden rendben van! Rázós utunk volt és Nikolai-al megvizsgáltuk a föld alatt lévő barlangokat és az ott élő lényeket is... Nem tetszett volna neked az a hatalmas giliszta." - ahogy nekem se. Kivagyok tőle, ha csak rá gondolok, de az vígasztal, hogy nem mi lettünk a vacsorája. - "Hogy-hogy nem hallasz? Mi történt?" - kérdezek rá én is, majd ha megkapjuk az engedélyt a biztonsági övek kikötésére, én is követem Raven tettét, majd nemsokára megölelem a lányt és csak néhány hosszú másodperc után eresztem el. - "Megsérült? Hogy van? Tudsz valamit?" - pötyögöm a PDA-n, miközben tekintetem nem kicsit válik aggódóvá. A titán ezek szerint nem bírta, de ha annyira romokban van, akkor Kat? Megindulok Ravennel együtt a gyengélkedő irányába, de mégse jutunk el odáig, mert a tizedes szavaira én magam is megállok, főleg, mivel kezemet is megragadja. - Mi történt? - ennyi kérdést szerintem a számról is le tud olvasni a nő, de ekkor hallom meg a privát csatornán Nikolait. - Igen? - úgy sejtem, hogy a hívásnak köze lehetett ahhoz, hogy az expedíció vezetője magához hívatta és annak is, amit Raven az előbb elkezdett elmondani. A válaszra viszont megdermedek. Egy bomba? - Azonnal indulok! - soha se hatástalanítottam bombát, sőt, közelről még egyet se láttam, de talán a gépészeti tudásomnak hasznát veszem. A Dominiumról ha segít nekünk egy tűzszerész, akkor bíznom kell a legjobbakban, hogy meg tudjuk oldani, mert ha nem, akkor senki se jut innen haza. De legalább nem egy szörny gyomrában végezzük. Fő az optimizmus. - "Mennem kell!" - üzenem meg Ravennek gyorsan és nem akarnám Őt közvetlenül a bomba közelébe vinni, így magamtól nem hívom, de ha jön, el se küldöm természetesen. Így vele vagy nélküle, de nemsokára a reaktorterembe vagyok, ahol a bombához lépek és azt kezdem el megvizsgálni, hogy vajon mikből rakták össze. - Csináltál már ilyet? - tekintek Nikora, és most le se tagadhatnám, hogy cseppet ideges vagyok. Ez a mai nap nem lesz a mi napunk úgy érzem. Pedig már azt hittem, hogy nyugodtan hazajutunk...
Smith jelzése azonnali indulást kíván, szerencsésnek ítéli meg az utolsó két visszatérőt. Azonnal elindulnak, és hiába számít rá, hiába próbál meg mindent, nem megy könnyen, sőt egészen nehézkesen a hold elhagyása. Figyeli az időjárást, minden idegszálával jelenleg arra koncentrál, hogy ki tudja vinni a hajót a viharból. Jól dolgoznak a többiek is, így ha nagyon nehezen, de kiszakadnak a felhőréteg legfelső rétegéből. Mindenki nagyot sóhajt körülötte, csak ő marad készenlétben, amíg el nem hagyják az Aquillon teljes vonzáskörzetét. Akkor felenged egy kicsit és azonnal hívja a Dominiumot. - Dominium, itt a Condor. Kérem készítsék elő a leszállópályát az érkezésünkre. Magas fokú rádióaktivitásra lehet számítani az egész hajó részéről, ennek érdekében tegyenek meg minden óvintézkedést. Standard egy óra mire odaérünk, nem kockáztatunk a sérüléseink miatt - ezeket most ki is mondja, de látja, hogy a feliratozó is elküldi az üzenetet. "Szép volt emberek, így tovább." üzeni a hídon tartózkodóknak, majd üzen a fedélzet többi tagjának is. "Mindenki kioldhatja magát, a rázós dolgot átvészeltük." Ezután váratlan dolog érkezik a képernyőjére, meglepődik, mert átnézte a felszállás előtt a Condort, és nem találkozott a bombával. Egyszerűbb bombákkal el tudna bánni, de ez komolyabbnak tűnik, mint amivel valaha dolga volt, akár képen is. Természetesen Greymare azonnal utasítja, ahogy Denisovot is. - Dominum, itt a Condor. Azonnal kérünk egy CQL bombaszakértőt, valaki elhelyezett egy ilyet a reaktorra - a válasz egész gyorsan megjön és biztosítják a kapitányt, hogy megkapja, amit kér. Tiszteleg a két érkezőnek. Nem igazán érti a bekötés szükségességét a parancsnok részéről, ha az a bomba felrobban, akkor teljesen mindegy mit csinálnak. De természetesen nem szól bele és ő be van kötve továbbra is. Próbálja tartani a normál sebességet, amíg megérkeznek, vagy más parancs nem érkezik.
Az összecsapás részeseinek őrangyalai kollektíve kitettek magukért, mert sikerült mindenkit megmenteniük a rájuk leselkedő biztos haláltól. Még Kaminsky-nek is "csak" néhány ujja bánta, ha már másképp nem volt hajlandó eleget tenni a megadás szavainak. Fletcher gyorsan elintézi, hogy Oleg ne nagyon fogjon a közeljövőben fegyvert baljába, Malinor Hadnagy pedig egy elementáris erővel becsapódó könyökössel tudatosítja benne, hogy aprólékosan megtervezett és majdnem tökéletesen kivitelezett terve végül kudarcba fulladt és visszavették az irányítást. Az állkapcsa ugyan nem törik el, de a betört orrát a lőtt sebével együtt rendezni kell, ami a megkötözés után azonnal meg is történik. Nem áll ellen, többek között azért sem, mert nem szeretne további ütéseket elszenvedni, viszont furcsa módon nem is nyüszít fájdalmában, mint ahogyan azt bizonyára sokan tennék egy hasonló szituációban. Szavait és rosszalló pillantását megtartja magának, egyelőre nem terheli vele elfogóit, mert valahol még hiszi, hogy sikerrel járhat ez az öngyilkos küldetés. A reaktorterembe telepített robbanószerkezet azzal a lépéssel aktiválódott, hogy felszálltak a hold felszínéről, innentől viszont meg van számlálva az idejük és ezt a szabotőr is nagyon jól tudja. - Búcsúzzanak el egymástól. - a mozgolódást látva, gúnyos hangon szólal meg és a hozzá legközelebb lévő Edgar-t találja meg szavaival, ami nem biztos, hogy bölcs döntés, de a vég órájában már minden mindegy alapon, még el is vigyorodik elégedettségében. - Nem nyúlok semmihez sem, Hadnagy! - rémült hangjából ítélve, a reaktor közelében lévő gépész sem látott még hasonló szerkezetet, melynek hatástalanításához Morison Kapitány már felvette a kapcsolatot a Dominium-mal. Lucas szavait, melyek az érkezéssel kapcsolatosak, nyugtázza az irányítást, de ők már jóval korábban előkészítették a fertőtlenítéshez szükséges eszközöket, viszont nem csupán egyetlen csapat fogadja majd őket, hanem a kivonási protokoll miatt a Dominiumon állomásozó egységek mind-mind ki lettek vezényelve az érkező hangárba. - Morison Kapitány, itt Stig Wayland tűzszerész hadnagy jelentkezik, kérem, kapcsoljon össze a reaktorteremben lévő csapattal. - az értesítéstől számított öt perccel később bejövő hívás érkezik, és a vonal túlsó végén egy ismerősen csengő név jelentkezik, hogy közreműködésével megoldják ezt a jókora problémát. - Üdvözlöm Önöket! - amint megvan a reaktorterembe érkező különítménnyel a kapcsolat, már be is köszön. - A kertelésre nincsen időnk, láttam az átküldött felvételt, így nem húzom felesleges körökkel az időt. A rossz hírem, hogy valóban egy furmányos CQL technológiával állunk szemben, ami annyit tesz, hogy sehogyan sem tudjuk hatástalanítani, legalábbis speciális eszközök nélkül, távsegítséggel egész biztos, hogy nem fog menni... A jó hírem, hogy a megérkezésükig szeparálni tudjuk a három részre osztott egységet, de ahhoz legalább három emberre és kiváló csapatmunkára van szükség. - igyekszik rövid, mindenki számára érthető maradni, mert most a legfontosabb, hogy úgy adja elő a tennivalót, hogy laikusok végzik a kezei helyett a munkát és fő, hogy átlássák a problémát. - Úgy értesültem, hogy négyen vannak, ezért mindenki válasszon magának egy számot és álljon készenlétbe. Egyes, a főreaktorhoz, kettes a kisegítő elemekhez, hármas az irányító panelhez, de vigyázzon, a lehető legprecízebben kell eljárnia. Négyes, maga lesz a spektátor és az a feladata, hogy a három munkafolyamatot egymás után leellenőrizze és ha megfelelnek, akkor visszaigazolja nekem. - kezd bele a munkamenetbe, miközben a folyamatos adásnak hála követni tudja az eseményeket, így nem kell teljesen sötétben tapogatóznia.
A csapat kiválóan dolgozik össze, ezért nem egészen nyolc perc alatt sikerül megtéveszteni az okos kis robbanószerkezetet, ami nem jelenti azt, hogy a veszély elhárult, hanem hogy felrobbanni egész biztosan nem fognak az útjuk során. Kicsivel több, mint egy órával később a CS Condor tehersikló dokkoláshoz kér engedélyt, melyet azonnal meg is kap és már nyitják is számára a hangár zsilipjét. A gép láthatóan sérült, de fizikai akadályba nem ütközik a landolása. Külső borítását, páncélzatát az Aquillon mostoha légköre és időjárása megviselte, fertőtlenítése abban a pillanatban megkezdődik, amint megérkeznek. - Greymare Expedícióvezető! Itt Phoenix Mills Százados. - Raven és Nikolai számára ismerős lehet a név és a hang, ahogyan a sereg és a flotta tagjai is biztosan hallottak már a _megnyerő_ modorú fickóról, aki innentől átveszi az irányítást a Hadnagytól. - A fertőtlenítés végeztével, kövessék az utasításainkat, mely a DS-046-CS vészprotokoll szerint lesz végrehajtva. - Simon-nak ismerős lehet az eljárásmenet, mely szerint egész addig a siklón kell maradniuk, míg az érkező fegyveres alakulat tagjai egyesével el nem viszik őket abba a mobil Elkülönítő részlegbe, ahol a teljes orvosi átvizsgálásuk, és az elsődleges kihallgatásuk fog megtörténni.
A rámpaajtó nyitásával máris három orvosi csapat lép a fedélzetre, szakszerűen beöltözve, védőruhában, fegyveres kísérettel támogatva, hogy mielőbb megfelelő ellátáshoz juttassák az életveszélyes sérülteket. A folyamat sok időt vesz igénybe, de végül a felfedezők újból a Dominium hangárában találhatják magukat, viszont a szabadság még várat magára, mert innentől egy hosszú kihallgatás sorozat veszi majd kezdetét, hogy minél hamarabb fényt deríthessenek erre a precedens nélküli vészhelyzetet kiváltó eseménysorra, mely a küldetés során kialakult, és ami miatt idő előtt vissza kellett térniük a Dominium-ra.
//A mese ezennel véget ért. Szeretném megköszönni mindenkinek a folyamatos aktív részvételt, remélem élveztétek az Aquillon felfedezését. //
És a végére guruljon egyet a májusi kocka is, méghozzá, hogy ki lesz az a szerencsés, akinek "kötelezően" vissza kell térnie az Aquillon-ra egy újabb expedíció résztvevőjeként:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0: Simon 1: Lucas 2: Sammy 3: Ed 4: Shane 5: Katrina 6: Raven 7: Niko 8: Will 9: Mindenki!
-Persze, hogy jól vagyok! *Vigyorgok továbbra is rá, meg a meglepett de megkönnyebbült kijelentésén és ugyanúgy azon, hogy a vállamra hajtja a fejét. Mintha csak egy romantikus filmnézésre készülnénk. Nem bírom szó nélkül megállni, de elég nagy szar lehet a helyzet még rajtunk kívül is, ha nem vág vissza. Márpedig Simon hadnagyból most kiveszett egy időre a már megszokott és kedvelt csípős humora. Legalább ő is jól van. Hagyom, hogy felsegítsen, aztán bólintva felé megindulok, hogy megkeressem Samat, meg nem ártana bekötni magam. Mikor ez sikerül némi szédüléssel egybekötve, meglátom Samet is. * -Ha hatalmas, akkor nem giliszta volt. Mellesleg nekünk is kijutott a szörnyekből. Nem is egyfélét láttunk. Egyet megöltem. Szegény…azért sajnáltam. Tudtad, hogy a tűzoltó készülékkel mekkorát lehet odacsapni? *Merengek el egy röpke pillanatra, majd megjelenik az újabb üzenet, bár a javát le tudom olvasni Sam szájáról is. * -Morison kért egy kis fedező tüzet és robbanás lett belőle. Mindannyian megsüketültünk. Kurvára fáj ám, főleg ha kiabálok. Meg volt egy álruhás árulónk is, csak aztán McG meg lett mentve. *Elhúzom a szám. Ha rajtam múlik a kancellár nem kapja meg az elcseszett szabotőr sisakját hanem belefullad a levegőhiányba és a sugárzásba. Szép halál lett volna. Akkor épp Morisonnal udvaroltunk egymásnak. Lelkesen elmesélem még neki, hogy vezettem neki a lénynek a csapatszállítót, végül is vele együtt két lényt tetem hidegre, meg azt is, hogy kigyulladt a kocsi, és a gyaloglást is, meg a fura fehér gyilkosok támadását. Mindezt a tőlem megszokott módon hadonászva és lelkesen, vigyorogva. Csak a végén komorodom el, mikor eszembe jut Gardel és a titánja. Addigra már ki is köthetjük magunkat és végre átölelhetem, hogy érezzem tényleg él és nem csak magamban beszéltem eddig. Denisov is meg van hála az égnek, és abból ahogyan felmutatja a saját hüvelykjét, már előre látom magunkat a perdai vadregényes tájon, valami nagy szarban. Ezen azonban most nem vigyorgok, mert Gardel homályosan tudni vélt állapotáról számolok be Samnek. * -Semmit. Túl messze voltam hozzá, csak a széthajigált puzzle-ra hajazó titánt láttam, meg hogy viszik be a gyengélkedőre és mindenki idegesen rohangál. *S ezen a ponton már én is ideges vagyok és aggódom. El is indulunk a gyengélkedő felé, mert ha nem is engednek be, érdeklődni azért tudunk. Nagyon remélem, hogy nem olyan súlyos az állapota, amilyennek látszott. Közben egyik szemem a lecsekkolt üzeneteken, s az egyikben olyat találok ami nem túl csendes utózöngét ígér az eddig alapjaiban megszabotált küldetés végére. Még el sem mondhatom a lényeget, mikor Sam is hívást kap, gyanítom ő hivatalosat és már megy is. * -Ja persze, tudom. Tik-tik buuummmm! *Kellő átéléssel mutatom a robbanást és követem őt, Simon hadnagy parancsa csupán két lélegzetvételnyi időre akasztja meg a lépteimet, végül úgy döntök, hgy 1. Nekem már úgy is mindegy, ez már nem oszt, nem szoroz. 2. Rám is szükség lehet. A reaktorterembe lépve – még sosem jártam ilyen helyen, már megérte – csak ámulok míg meg nem látom a szerkezetet. * -Baszki. Ez több lesz egy bummnál. *Sammyre pillantok, s aztán Denisovra is. Együtt a csapat. Már-már eszembe jut, hogy Sammy tökre jó A-Team-es társ lehetne….ha nem szemeznék a bombával, még talán fel is vetném az ötletet Denisovnak. Így azonban néhány másodperc múlva már a tűzszerész szavait követem figyelmesen. * -Micsoda szerencse….még jó, hogy van jó hír is. Van remény arra, hogy ma sem halunk meg. *Az orrom alatt morgom kissé szkeptikusan, de ez már csak a saját magam megnyugtatására szolgál, ahogy az lenni szokott, ettől múlik el a pánik. Kiváló csapatmunka. Hát abban nem lesz hiány, pont a jó emberek jöttek össze egy halálos partira. A negyedik emberkét nem ismerem olyan jól, mint Denisovot és Sammyt, de úgy gondolom nem lesz probléma. * -Leszek a hármas. *Nézek Sammyre és Denisovra, hogy nekik is jó-e, ők a gépészek, talán jobban kézre álló a reaktor és a kisegítő elemek, nekem meg jó lesz az irányító panel. Abba meg én vagyok jó, noha most nem a saját ötleteimet kell bevetnem, hanem megadott feladatot elvégeznem. Magamban halkan dúdolgatom a kedvenc dalomat, segít elterelni a figyelmemet a közelgő vészről, de nem zavar abban, hogy maximálisan oda tudjak koncentrálni a tűzszerész utasításaira. A lassan gördülő percek egy évszázadnak tűnnek és alaposan le is izzadok mire végzünk, és még hosszú másodpercekig el sem hiszem, hogy sikerült. Legalábbis időt nyerni. * -Most akkor tényleg sikerült? Lehet örülni? *Nézek Sammyre és Denisovra felváltva, majd a bólintásukra elvigyorodom. Megpaskolom Denisov vállát, picit felszisszenek a kemény izmaitól kapott ütés miatt és megfogadom, hogy soha többé nem teszek ilyet, majd átölelem Sammy nyakát és táncolva megyek ki a reaktorteremből, sietős léptekkel, minél távolabb akarok kerülni a csupán kis időre elaltatott bombától. Amíg nem kell bekötni magunkat, van időnk és lehetőségünk arra, hogy Gardel után érdeklődjünk, ha Sammy velem jön akkor vele, ha nem akkor nélküle mindenképpen infót szerzek róla. * -McG is a gyengélkedőn van. Eléggé megviselte a…hold sugárzó személyisége, meg a szabotőré. Sokáig nem is volt magánál, mondjuk mintha ott sem lett volna. Bocs. *Halkan fejezem ki sajnálatomat, amiért nem tudtam megszabadítani tőle, pedig volt lehetőségem és még csak nem is tudták volna rám bizonyítani. Baleset volt…mondtam volna ártatlan képpel, nagy szemekkel. Viszont meglehetősen drasztikus lett volna ez a megoldás, csak remélem, hogy a hosszabb és bonyolultabb, mostanra már beért és tartósabb is lesz. A megérkezésig fennmaradt időben, igyekszem lehiggadni és kipihenni magam, a leszállás előtti percekben már csak nézek ki a fejemből és Gardelen merengek, ha sikerült megtudni róla pontosabb infót, még a bátyám is eszembe jut és teljes mértékben át tudom érezni a veszteségét…vagy információ hiányában, majd később érzem át. Akárhogy is, az átérzést rögtön le is csapja a megérkezés után beköszönő Mills. * -Ó, baszki, nem tudtam ki hiányzott. A Gyászmadár. Azt hiszem inkább átszokom a halra. Maga hogy van ezzel Denisov? Egyszer bedughatnánk egy ládába. *Fordulok szemöldök emelgetős kérdésemmel a mindig mesterien tervező társam felé. S már csak egy nagy sóhaj marad hátra, mert érzésem szerint a java most kezdődik, hogy már viszonylag biztonságban érezhetjük magunkat, remélhetőleg az elaltatott bombát is kivégzik, addig meg Mills minket fog szekálni. Ahogy tudom, szépítem a dolgokat, de nincs kétségem afelől, hogy kissé elsüllyedtem a szarban. *
//Köszönöm a játékot a mesélőnek, a sok munkát ami ezzel járt, és a játékostársaknak is, hogy elviseltek, nagyon élveztem minden percét és remélem legközelebb is belecsapunk a lecsóba! //
Amint a szemétláda ál-Kaminszky-ba vágja a tizedes a kést, én mozdulok abban a pillanatban felé, hogy ne tudjon lövést se leadni, akkor érkezik meg Fletcher golyója, ami leviszi a kezében tartott pisztolyát a szabotőrnek. Nem sok kell, hogy odalépjek mellé és a kezét kicsavarva a könyökömmel egy hatalmas ütés vigyek be neki, hogy ártalmatlanná tegyem. Ez sikeresnek mondható és össze is kötözöm hamar. Annak örülök, hogy Moor jól van. Miután összekötve kísérem az idő közben kábult- vagy még nem annyira éber- rabunkat a Parancsnokékat követve. A felém intézett megjegyzésével nem törődöm, és nem is méltatom válaszra. Az sem lep meg, hogy gúnyosan beszél, bár nem hinném, hogy ezek után érdekelne bármi, amit mondana, mert hazug és a lelkén szárad a rajparancsnok halála is, és még ki tudja, hogy mit követett el ezeken kívül, amiről tudunk. Eleget teszek a kiadott parancsnak és mellette maradok, míg mást nem kapok parancsba. Felajánlom, hogy ha tudok segíteni a bomba hatástalanításában -bármiben- akkor megteszem, mivel kellőképpen rögzítve van az ál-Kaminszky, hogy mozdulni se bírjon, és még a sebei is bekötözésre kerültek. Végül kiválasztásra került a csapat, amiben nem kérték a részvételem. Így maradtam a helyemen és követtem Simon utasításait továbbra is. Hamarosan megérkezünk végre az Állomásra, és ellátást kapnak a sérültek a megérkező orvos csapatnak köszönhetően. Örülök, hogy visszaértünk, de majd kiderül mi is történt valójában… Többet tud ez az ál-Kaminszky, mint amit eddig elárult a szavaival, és abban is biztos vagyok, hogy ez a küldetés még nem ér véget azzal, hogy kitesszük a lábunkat a Condor fedélzetéről.
Erőteljesen bíztam abban, hogy a korábbi megpróbáltatásainkat követően, már nem lesz újabb meglepetés, amivel számolnunk kell a hazafelé vezető úton, ám ez sajnos nincs így, mert még vár ránk egy megoldandó feladat a reaktorteremben. - Még soha. - a nemleges fejrázás közben válaszolok Sammy kérdésére, de közben már méregetem a még soha nem látott szerkezetet, aminek hatástalanításához a Dominium egy szakértőt fog biztosítani. Fogalmam sincs, hogy melyik oldalról fogjunk hozzá a feladatnak, ezért inkább nyugodtan kivárjuk azt a pár percet, amíg bejelentkezik Wayland Hadnagy, hogy jó tanácsaival és legfőképp szakmai tudásával támogasson minket a nem mindennapi művelet végzése során. - Ez egy nagyon nagy bumm lesz, ha nem sikerül kiiktatnunk valahogy. - sandítok oldalirányba, Raven felé, bár nekem az A-Team-es dolog nem jut eszembe, mégis megfontolandó lehet Samantha közeljövőbeli csatlakozása a csapathoz. Erre mindenképp visszatérünk egy nyugodtabb pillanatban, addig azonban még van egy nagyon fontos dolog: éljük túl ezt a küldetést. - Hadnagy! - köszöntöm a férfit, amit feltűnik a hangja a rádióban. - Vállalom a kettest, a sikló gépészünk legyen a négyes, míg a Főgépészt ajánlom az egyesnek. - Raven gyorsan lecsap a hármasra, ami egyáltalán nem baj, de utána a kezembe veszem a kiosztást, mert mégiscsak a legnagyobb tapasztalattal rendelkezőnek kellene a főreaktorhoz kerülnie. Arról nem is beszélve, hogy nem szívesen bíznék egy számomra ismeretlen technikusra ilyen fontos feladatot, főleg ebben a szituációban nem, mikor minden sarkon egy szabotőr les ránk. Egyszerűen nem lehetünk elég óvatosak. A következő percekben mindent kétszer végigellenőrzök, mielőtt meglépem Stig kérését. A kezeim nem remegnek, a kapcsolásaim biztosak, az átkötéseimet elégségesnek érzem ahhoz, hogy a rám bízott szektor kiiktatásra kerüljön. Szerencsére a negyedik tag is makulátlanul végzi a munkáját és a körök főbb lezárásánál akkurátusan kéri a visszaigazolásokat tőlünk. Az utolsó simítások és a munkamenet lezárása Sam-re marad, mi már készen vagyunk, de talán innentől már nem kavar be semmi és senki, míg vissza nem érünk a hangárba. - Kiváló munka volt Moor Tizedes! - biccentek a kérdése után, majd a Hadnagy felé fordulok. - Remélem a teljesítményét figyelembe veszi a Főgépész és ajánl egy másodállást a planetológusnak. - kacsintok vigyorogva a nőre, végül a közelünkben tartózkodó negyedik tagnak is megköszönöm a teljesítményét, majd ugyanígy Stig-nek is segítségét. A következőkben arra kérem a pilótákat, hogy mielőbb zárják le a reaktortermet, és egészen addig tartózkodok az ajtó előtt, míg megkapom a visszajelzést és meglátom a lezárás visszajelzőjét a külső panelek egyikén. - Greymare Hadnagy, a feladat elvégezve, visszatérünk Önökhöz. - adom le a jelentést, hogy hivatalosan is befejezettnek tekinthessük a műveletet. - Nagyszerű munkát végzett Lewis Hadnagy. - egyelőre csak egy mosolyt láttatok, semmi egyebet, mert tisztában vagyok vele, hogy mindenki árgus szemekkel figyeli mozdulatainkat, tetteinket és nem akarok az elszámolásnál magyarázkodni az egyéb cselekedetek miatt. A fennmaradó idő gyorsan elröppen, mígnem arra eszmélek, hogy már a leszálláshoz kérünk engedélyt az irányítástól és egy ismerősen csengő hang borzolja a kedélyállapotomat. Ám, ahogy elnézem Moor Tizedes arcát, úgy látom, ezzel nem vagyok egyedül. - Benne vagyok, de akkor a két társát se felejtsük ki és velük együtt küldjük le a Perda-ra a csomagot. - válaszolom teljes nyugalommal, mert biztos vagyok benne, hogy ezt a részt kivágja az átvizsgálásra váró anyagból, de belőlem is kikívánkozott a bejelentkezése után a megjegyzés. A vészprotokollnak megfelelően csak akkor mozdulok, amikor megkapom rá az engedélyt, és, amint elérkezik erre az idő, már megyek is, hogy alávessem magamat egy hosszadalmas és minden részletre kiterjedő kihallgatás sorozatnak.
Kezdi úgy hinni, hogy az egész akció arra ment ki, hogy McGrovert eltegyék láb alól, a CQL szerzése csak álca volt. Sok minden nem egyezik a küldetéssel kapcsolatban neki. Nos, McGrover nincs túl jó színben, még az is lehet, hogy elérik a céljukat... főleg, ha felrobban a CQL bomba. - Itt Morison. Parancsnok, kapcsolom a szakértőt - küldi tovább a kijelölt csapatnak a bomba elhárításához szükséges személy képét és hangját egyaránt. Figyeli, hogy mit, hogy csinálnak, ha van rá módja, egyébként nem avatkozik a műveletbe. Mivel elég gyorsan végeznek a szakértő hathatós segítségével, Lucas hátradől, és Smithez fordul. - Öné a megtiszteltetés, hogy hazavigye a madarat - felmutatja a hüvelykujját, majd hallgatja, ahogy Smith megköszöni és boldog mosollyal - legalábbis látszólag - parancsokat oszt, habár már nincs sok dolga. Lucas végig figyeli a ténykedését, de alapvetően nem szól bele semmibe. A végén persze visszaveszi az irányítást, muszáj neki, hiszen nincs oka átadni a parancsnokságot. - Itt Morison, engedélyt kérünk leszállni - reccsen bele az űr sötétjébe a hangja, a Dominium pedig azonnal válaszol és a 4-es leszállópályára irányítja a Condort. A körülményekhez képest finoman landolnak, majd amikor már minden motorzaj elhal, Lucas feláll a székéből és a csapatához fordul. - Hölgyeim és uraim, szép munkát végeztek, számíthatnak a jelentésemben rá, hogy kiemelem mindegyikük áldozatos munkáját. Valószínűleg meg kell várnunk az eltérő protokollt, addig mindenki fel van mentve a szolgálat alól. Ha van valakinél szíverősítő, amit felcsempészett a fedélzetre, ne tartsa magában, a jelentésemben nem lesz említve - apró mosolyt villant, majd sokan ünnepelni kezdenek, persze csak nagyon röviden. Pár éljen és hála Istennek hangzik el, és tényleg van valakinél egy laposüveg. Mindenki kedélyesen beszélget, amíg meg nem jön a parancs, onnan visszaáll a rend..
Elmondani nem tudom, hogy milyen jó érzés és mekkora megkönnyebbülés látni Ravent. Mivel nem hall, ösztönszerűen fordulok a PDA-m felé, de némi idő elteltével rátérek a szavaim írásban történő átirányítására, úgy azért egyszerűbb a dolog és úgy hiszem, hogy a lány a számról is képes olvasni. - Jó, nem giliszta, de fogalmam sincs, hogy mi volt az a dög. - ismerem be, mert hát az állatokhoz nem értek igazán, főleg nem az Aquillonon élőkre. De ahogy hallom, nekik se volt egyszerűbb dolguk. - Én is elgázoltam párat. - vigyorodom el. - De én azért kevésbé sajnáltam őket, amikor meg akartak enni. Csak nem egy tűzoltókészülékkel verted agyon? Ez... durva és gusztustalan, Raven. - kicsit meg is rázom a fejem, de persze a cél szentesíti az eszközt, az életünket pedig védenünk kellett. A lány ezt tette, én pedig rendkívül büszke vagyok rá. - Megmentve? Ezek szerint... majdnem meghalt? - tekintetem elárulhatja a ki nem mondott kérdéseket és szavakat is. Miért élte túl, ha közel volt a halála? Ha meghal, én szabad vagyok... Ismét visszatérhetnék a régi életemhez, megszabadulhatnék tőle, mert máshogy aligha fog sikerülni. De erről most nem beszélhetünk, jól tudom, így végighallgatom a tizedes mesélését, majd én is elmondom neki, hogy mi mindenen mentünk át a csapatommal, beszélek a szárnyas lényekről, az árulóról, akinek el kellett vennem az életét - az első halál, melyet én osztottam, így arcom is fehérebb lesz egy rövid időre -, Katrina remek helytállásáról, a földomlásról, az alagútról és arról a bázisról, ahol feljutottunk a lifttel. Csak nagyvonalakban hangzik el a történet, vannak részletek, amelyeket csak négyszemközt oszthatok majd meg vele, és természetesen Nikolai-al is van mit megbeszélnem. Vajon mit akart mondani? Átölelem viszont a nőt, ahogy lehetőségem nyílik rá, de Kat állapotát meghallva nagyot nyelek és az első dolgom az, hogy meginduljak a gyengélkedő felé. Látni akarom, hogy jól van. De nem érünk oda, akad egy bomba, mely mindennél fontosabb, hiszen ha nem hatástalanítjuk, akkor senki se jut vissza élve a Dominiumra. - Nem tudom, hogy vagy képes még ebből is viccet csinálni. - finoman dorgálom meg Ravent, majd akkor hát vele együtt változtatjuk meg úticélunkat, mely így a reaktorterem lesz. A közlegény válasza nem túl pozitív, ahogy a bomba látványa sem, de valahogy sikerülni fog hatástalanítanunk. Nemsokára a Dominium egyik tűzszerésze is bejelentkezik a rádión, így én is köszöntöm Őt, ahogy azt illik. - Wayland hadnagy! - mást nem mondok, csak ennyit, hiszen az idő most az ellenségünk. Nem túl jó a hír, amivel a férfi kezd, de ezek szerint kitaláltak egy megoldást, melyhez jó csapatmunkára lesz szükség. Ravenre, majd Nikolai-ra pillantok, bízom bennük, nem lesz gond. A gépészt viszont nem ismerem, de remélhetőleg Ő nem egy a szabotőrök közül, de ha mégis, akkor nem fog megremegni a kezem, amikor lőnöm kell. - Egyetértek, leszek én az egyes! - biccentek Nikolai felé, majd ez után odalépek a főreaktorhoz és minden utasításnak precízen eleget teszek. A homlokom azért izzad némileg, de a feladatot teljesítjük, így némileg fellélegzek, amikor ellépek a reaktortól. - Én addig nem tenném, amíg vissza nem érünk a Dominiumra. Ezen az expedíción már túl sok minden balul sült el. - sóhajtok fel, miközben Ravenre pillantok. - Köszönjük a segítségét, hadnagy! - szavaim természetesen Stignek szólnak, majd ez után csak fáradtan rámosolygok Nikora a megjegyzést hallva, és bár csak Ő is ennyit tesz, talán érezheti az ölelést, melyet szemeim küldenek felé. Jó lenne most a nyakába borulni mindezek után. - Ön is, közlegény! - nem hagyom magára Ravent, vele együtt, Őt átkarolva indulunk meg a gyengélkedő felé, de amikor a férjemet említi, kicsit megfeszülök, amit Ő is érezhet. - Úgy tűnik van egy őrangyala, aki vigyáz rá... - de legalább nem úszta meg teljesen épségben. Nemet intek a fejemmel, mely azt üzeni, hogy "nincs semmi baj", nem vártam volna el Raventől, hogy Ő legyen a hohér, kinek a bárdja lesújt. A hátralévő időben némileg mindannyian magunkba nézünk, elmerengünk a történteken, és Mills százados hangja bizony nekem is ismerős. De Raven és Niko mintha nem kedvelnék annyira a férfit. Különös, bár a Kancelláriához hű, számomra mégse volt negatív az a találkozás, sőt... Több van abban a pasiban, mint amit a külvilág felé mutat, én pedig meg akarom ismerni. De meglehet, hogy csak én akarok többet belelátni a dologba. - Valamiért úgy érzem, hogy nem kedvelitek... - kérdő tekintet, de erre bővebb magyarázatot úgy hiszem, hogy csak később fogok kapni, majd amikor nyugodt körülmények között beszélhetünk. A Condor eléri a hangárt, biztonságban leszállunk, az ellenőrzések pedig megkezdődnek. Nem lesz rövid procedúra, mire kiszabadulok a kivizsgálóteremből, majd pedig véget ér a kihallgatás is, de mivel Williamet bent tartják megfigyelés alatt, legalább jót tudok aludni, és nyugodtan... nélküle. Túléltük a mai megpróbáltatásokat.
//Én is nagyon köszönöm szépen a mesét, nagyon élveztem és Niko, hát le a kalappal! Remek mesélő vagy, tényleg mindenre gondoltál és mindenre figyeltél, nagyszerű volt! Na meg ez a sok lehetőség a dobásoknál és mind kidolgozva... ámulok és bámulok! A játékostársaimnak is köszönök mindent, úgy érzem, hogy mindenki odatette magát. //
Raven megmenekül, Kaminskyt Edgar és Fletcher sikeresen hatástalanítják, a sérüléseket ellátjuk, de még mindig nincsen vége ennek a rémálomnak is beillő expedíciónak. Még az iménti történéseket sem jut időm átgondolni, már feszített tempóban gyalogolok a parancsnoki híd felé, a szabotőrrel, és Malinorral a nyomomban. Kaminsky gúnyos megjegyzésére azonnal Edgarhoz fordulok. - Üsse ki! El is törheti valamijét… Mostmár kimondottan türelmetlen és dühös fények villannak a szememben. Lassan talán elérem azt a vérszomjas fázist, amiben nagyon régen nem jártam… Szinte még be sem léptem, már záporoznak a parancsok, Morison és az emberei pedig mozgásba is lendülnek, életre kel a kapcsolat a Dominiummal, megindul az újabb versenyfutás az idővel. Szerencsére Denisov gondolkodás és tétovázás nélkül vállalja a feladatot. Rajta kívül nem volt igazán jó „B” tervem. Sem én, sem Malinor nem vagyunk már abban az állapotban, hogy rezzenetlen kézzel hatástalanítsunk bombát, Morisonra pedig itt van szükség. Szó se róla, ha nem lett volna választás, megpróbáltam volna, de ismerem a korlátaimat, és most a közlegény a biztosabb döntés. A válaszára biccentek, eszemben sincs megkérdőjelezni a döntését. Bármilyen okkal választotta a nőt, bíznom kell benne, hogy jól meggondolta. -Lewis hadnagy, haladéktalanul jelentkezzen a reaktorteremnél! A parancs a közös csatornán hangzik el, a hadnagynak hallania kell. Nem tartóztatom a közlegényt. Nyers és lényegretörő vagyok, de nem számítok tőle emiatt neheztelésre, vagy sértődésre. A bekötés is azért szükséges, hogy mindenki más a seggén maradjon. Nyilván nem válik be, mivel hamarosan meglátom Moort is a kameraképen Denisov és Lewis hadnagy után belépni a reaktorterembe. Az öklöm tompán, fájdalmasan csattan a Condor kezelőpultján, a fogaim összecsikordulnak. Ezután a bejelentkező Stigre és a reaktorteremben ügyködőkre bízom a beszédet, és valamennyiünk életét. A nyolc perc alatt ismét leizzadok, érzem, ahogy a hideg veríték végigcsorog a hátamon, az aláöltöző anyagát a bőrömre tapasztja. Végül mégis sikerül, és úgy fest, többé-kevésbé egyben hazaérünk. A jelentésre kifújom a tüdőmben rekedt levegőt. - Szép munka volt, Denisov közlegény, Lewis hadnagy! Nem szükséges visszajönniük a hídra. Foglalják el a helyüket, az út hátralévő részében maradjanak a többiekkel! Ravent szándékosan kihagyom a felsorolásból, talán így sikerül megfeledkeznem róla, mielőtt a szemem elé kerül, és nem érzek majd akkora késztetést eltörni valamelyik karját… Vagy szimplán kitekerni a nyakát… - Morison, jelentsenek, ha történik valami, ha érdemleges esemény nincsen, a leszállás megkezdéséig ne zavarjanak! Küldjék le a kettes raktárba azt, aki felelős a gyengélkedő ajtajának nyitva hagyásáért a konkrét parancsom ellenére! Egy-két nem túl finom, cserébe csípősen csattanó pofonnal eszméletre térítem Kaminskyt, majd a könyökénél fogva megindítom a kettes raktár felé. A raktárajtó tompa döndüléssel bezárul mögöttünk. Nagyjából fél óra is eltelhet, míg újra kinyílik, és kilépek rajta. Mögöttem néma csend, és nem látni rá odabent Kaminskyra. Erősen ajánlom a baromnak, akit minden bizonnyal utánam küldtek, hogy még itt legyen. Megmozgetom az ujjaimat, a jobb kézfejemről néhány vércsepp hullik a padlóra. Mindkét öklömről lenyúztam a bőrt, tele van zúzódásokkal, az aláöltözőmön vér és verítékfoltok. Ha a fickó megvárt, akkor intek neki, hogy kövessen, de mielőtt elindulnék, bezárom a raktárajtót, és letiltom a belépést. Az orvosi melletti kis raktárban megvitatom a mögöttem kullogó katonával a parancsmegtagadás következményeit, ez mindössze öt percet vesz igénybe, és a végén a delikvens egy elrejthetelen méretű monoklival távozik, a jobb karját szorongatva. Nekem kell még öt perc, ezután egyenruhában lépk ki a raktárból, és nyitok be az orvosiba Shane-hez és a két pácienséhez. Nem tudom megállni a futó pillantást Katrinára, de sikerül alig húsz másodperc után elszakítanom tőle a pillantásomat, és a vállamra kanyarítom a táskát az ismeretlen fegyverrel. Az adathozdozó tartalmát felmásolom a PDA-mra, aztán a zsebembe süllyesztem. A bátyámat is megkérdezem, minden rendben van-e a lehetőségekhez képest, de Mills bejelentkezése már úton ér a parancsnoki híd felé. - Mills százados! Értettem, Uram! A parancs szerint járunk el. Két sérültnek sürgős orvosi ellátásra van szüksége. Az egyikük McGrover kancellár. Továbbá saját hatáskörben letartóztattam Oleg Kaminskyt gyilkosságért és árulásért. Megerősített katonai kíséretet kérek mellé! Egyébként türelemmel kivárom, míg a protokoll végigfut. Először a sérülteket, majd az eszméletlen, és elég pocsék általános kondícióban lévő Kaminskyt adom át a hajóra érkező csapatnak, aki valahol menet közben a bal szemét sajnálatos módon elveszítette. Nem hiszem, hogy ez lez a legnagyobb vesztesége hosszútávon. Én utolsóként hagyom el a hajót – ha Shane részt akar venni Katrina műtétjén, akkor megpróbálom időben lejuttatni őt is, ha nem, akkor velem hagyja el a Condort -, azonban ezt kizárólag a fegyvert tartalmazó táskával vagyok hajlandó megtenni, és erről kész vagyok vitát is nyitni, akár magával Mills századossal is, ahogy nem vagyok hajlandó kiengedni a kezemből sem a fegyvert. Azt sem bánom, ha addig fajul a helyzet, hogy ezt jelentik Terson kancellárnak. Sőt, magam kérem őket erre, ha nem fajul mér előbb erőszakossá a helyzet. Noha semmi esélyem Mills kiphent és erős túlerőben lévő osztaga ellen, fel vagyok készülve, hogy mégis megkísértsem a sorsom, ha nem hagynak más választást. Túl sok árulás akadt ma körülöttem ahhou, hogy hajlandó legyek megbízni bennük, vagy bárkiben.
(10 oldalú.) :
Szeretném megköszönni mindenkinek a folyamatos aktív részvételt, remélem élveztétek az Aquillon felfedezését. 
// 
