Kezdem azt hinni, hogy amióta ideérkeztünk erre az Isten háta-mögötti helyre, azóta úgy néz ki, hogy rajtunk kívül, nem igazán lelkesedik senki. Egy órai „termésünk” : egy hulla, és kettő „kukorék” Kutató. Eddig. Persze ez, nem jelenti azt, hogy a következő fél órában nem növekszik a dögrováson lévők száma, ha ilyen tempóban dőlnek ki sorban, a megérkezésünk óta. Több, mint gyanús, hogy csak rajtuk fedezzük fel a tüneteket és magunkon semmit. A Dokinak lesz ezzel pár órai elfoglaltsága biztos, hogy rájöjjön, mik ezek a hirtelen rosszulléteik és pánikrohamaik azoknak, akik eddigi életük során több száz órát töltöttek el a Bányában. Valamiért nem tetszik nekem, hogy most tört ki rajtuk ez a nyavalya, és az előzetes teljes kivizsgálás nem mutatott semmit, amikor elindultunk. Bűzlik ez nekem. -Nincs kétségem, tizedes, hogy ezek visszajönnek. Még élénken él bennem a múltkori eset is, és emlékszem a végkifejletre… - próbálom nagy vonalakban körbeírni a történések hanghatásait, amit akkor is a fülem bánta, de ismerem Moor-t, és tudom jól, hogy valami kivételes érzéke van az állatok bevonzásában. De, mielőtt nagyon elmerülnék a találgatásokban és a markolatgomb gazdájának a kilétén, ismét a kiosztott feladatomra koncentrálva lépek közelebb a Kancellárhoz. Simon említette, hogy a faszi nem fog nagyon együttműködő lenni, de ez most nem olyan dolog, ami kívánságműsor. Én se akartam púpnak a hátamra a testőrséget és úgy pláne nem, hogy a védencem ne tudjon róla. Így is tuti, hogy meg fogja nehezíteni a dolgom, de erre is számítok. Az alkalmasabb pillanatot kivárva szólítom meg, de nem várt reakciót kapom válaszul. Hogy mi van? Ki mondta, hogy a CSH ügyében akarnék beszélni vele? Már rajta is mutatkozik az elmebomlás jelei? Mielőtt válaszolnék egy frappánsabb mondatot, inkább veszek egy mély levegőt, és tartok egy kis szünetet a mondandóm előtt. Nem mintha nagyon izgatna, hogy mire gondolt, mert még el se kezdetem a beszélgetést. Ha a Kancellár úr ennyire tudja, hogy miről akarok beszélni vele, akkor jobb, mint egy jósnő. De inkább normálhangon folytatom a közlésemet. -Kancellár úr! Egy szóval nem említettem a beszélgetésünk tárgyát, így semmi köze a CSH-hoz, amit közölni szándékozom. Az idő híján a magyarázkodásra nincs időnk, így tényként közlöm, hogy a Küldetés teljes időtartamára Ön, rám van bízva. Ha úgy tetszik, akkor Testőrként is mondhat, bár akárhogy is nevezhet, akkor is a sarkában leszek és védeni fogom. Mielőtt még tiltakozna, közlöm továbbá, hogy a Hadnagy parancsát követem, és tartom be, ezzel. Az ellenállása hasztalan, és mindkettőnknek jobb, ha együttműködünk erre az időre. Uram. – nagyjából levázoltam neki a tényállást, és ahogy elnézem, nem repdes az örömtől, így első látásra, de aztán, mintha a semmiből előbukkant volna egy rusnya dög, aki felkapta a mellettem lépdelő Kancellárt és vonszolni kezdte a jégen. A tizedesem sikítása már csak hab volt a tortán, de a helyzet komolysága és a váratlan támadás nem hagyott időt arra, hogy reagáljak rá és amint meglátom, hogy a testét vonszolja magával, utána iramodok. A fülesen hallom a hadnagy utasításait, de arra koncentrálok, hogy a dögöt beérjem és megkóstoltassam a Ryas-al, amit már a célra is irányítok. Nehézkes futás közben pontosan bemérni az állatot, de ha utolérem, akkor a hátára vetem magam és közvetlen közelről eresztem bele a lövedékem. Ügyelve, hogy a Kancellárt ne találjam el, és a lehető leghalálosabb sebzést adjam a fenevadnak. Közben Simon is akcióba lendül és reményeim szerint Will-t élve tudjuk kiszedni a bestia karmai közül. Talán még magánál van, és a védőruha sem sérült meg rajta, bár ezt csak az után tudjuk meg, ha leterítjük a dögöt. Az még hagyján, hogy nem örül a ténynek a Kancellár, hogy mostantól a védelmére vagyok kiosztva, de ha megússzuk ezt élve, akkor lehetséges, hogy módosítani fog a hozzáállásán. Amiben reménykedem is és nem nehezíti meg még jobban a helyzetünket. Nem akarok itt kint rohadni a hó és jég között, és ha tetszik neki, ha nem, akkor is rám lett bízva az élete. Mindent megteszek, hogy élve kerüljön ki a mostani helyzetből és amint ismét tiszta célpontom van a rusnyaságra, akkor már eresztem is bele a következő lövedéket. Biztos, ami biztos alapon, hogy mentsem a Kancellár életét. Nem fogom addig elengedni a rohadékot, amíg el nem terül a hóban az élettelen, kivérzett teste, és Will meg nem szabadul. -Hogy rohadnál meg!!!!- eresztem bele a következő golyót a „fehér Gyilkosba”, ha még mozogna, vagy ha nem kapott volna eleget a testébe. Nem fogom hagyni, hogy McGrover kipurcanjon, és ahogy eddig se hagytam hátra senkit, úgy most sem teszem. Küzdök az utolsó leheletemig. A fülesemen keresztül hallom a többieket és nagyon remélem, hogy Moor ideér azzal a járgánnyal. De, ha kell, akkor a hátamon viszem tovább a CSH vezetőjét, és ha nagyon akadékoskodna, akkor tőlem kap egy jól irányzott jobb egyenest, hogy pihenjen kicsit. Lehet, hogy a sokk és az ijedtség is rátesz egy lapáttal az amúgy is tenyérbe mászó stílusára, de most rohadtul nem érdekel, hogy ha ellenkezik velem, akkor picit „elcsendesítem” és megnézheti a Doki az esetleges sérüléseit. Aztán, ha olyan helyre érünk, akkor a védőruha alattiakat is megvizsgálhatja, nemcsak a külső látható jeleket. Igaz, hogy addig el kell érnünk majd valahová, ahol ezt meg is teheti. Addig meg a hátamon viszem, és Simon parancsa szerint járok el. Megvédem a seggét, ha nem is tetszik neki, de azért remélem azt is, hogy belátja a szükségességét, amíg idelent tartózkodunk. Ennél jobb példa nem is győzhetné meg, ha egy kicsit is belegondol a továbbiakra. Amúgy meg, ha hallottam volna a magánbeszélgetését a hadnaggyal, akkor lehet, hogy nem csak beígérem a jól irányzott ütésemet, hanem be is váltom. Az sem kizárt, hogy valamikor meg is fogom tenni, ha másként nem tudom megvédeni az életét. Jobban jár, ha alaposan megfontolja a tényállást és együttműködik velem. Én se akartam ezt a feladatot, de parancsba kaptam és betartom, hogy élve visszakerüljön a Lakosztályába a Kancellár úr. Örüljön, hogy nem az ellenkezőjét kaptam parancsba….
Most már egyre jobban érzem, hogy nagyon rossz ötlet volt tőlem, hogy rávettem Williamet az expedícióra. Úgy tűnik, hogy még mindig nem veszi elég komolyan azt, amiért itt vagyunk, és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az üzenet, ami a PDA-mra érkezik. Meg is nyitom, de már a megszólításnál a szememet forgatom. Mindenesetre meglep a tény, hogy parti lesz nálunk, de a különös az, hogy alapvetően nem zavar. Ha nem kell William mellett jópofiznom és hű, rendes feleségnek mutatnom magam. Vagy talán mégis ezt várná el? A szerető férjre akaratlanul is megrándul ajkam, és inkább bezárom az üzenetet. Nem érek én rá most ilyesmire... Ha épségben visszaérünk, akkor majd személyesen ezt úgyis megbeszéljük. A Helix tórendszerhez érve viszont most már teljesen magam mögött hagyom a férjemmel kapcsolatos gondolatokat és csakis a feladatomra koncentrálok. Az Eternityt kezdjük el átvizsgálni, a feladatok pedig mindenki számára világosak. Katrina véd minket odakintről, a kutatók elkezdik felmérni a talált CQL-t, mi pedig megnézzük, hogy életre tudjuk-e kelteni a hajót. Alexának kiadom utasításba, hogy próbálkozzon meg a kommunikáció felvételével, és milyen jól is teszem, mert kintről érkezik a tizedestől a bosszantó hír. Segítségére küldök egy fegyverest, és Nikolait is megkérem, hogy nézze meg a fegyverzet állapotát. Ekkor hallom meg a hadnagy felől a keresztnevemet, így felé is kapom a fejem. - Végre valami jó hír! - mást nem mondok, tudja a nő a dolgát, nekem pedig ideje az odakint zajló eseményekre koncentrálnom. - Tüzelj! - idő közben Niko szavait se hagyom ám figyelmen kívül, így amikor úgy érzi, hogy minden beállítás megfelelő, kiadom a tüzelési parancsot, de ekkor remeg meg a hajó, aminek hatására azonnal megkapaszkodom, mielőtt még elesnék, és Katrina szavai már jelzik is számomra, hogy mi történt. - Értettem! - gyors elemzést végzek a hajó állapotát illetően, majd ismét felcsendül hangom. - A hajó nem sérült meg! - ahogy sajnos a másik két nagyobb lény se, akiket sajnálatos módon nem tudtunk eltalálni. A helyzet viszont forrósodik odakint, így folyamatos kapcsolatban maradunk Főnixel és Katrinával, a szavait pedig eszembe sincs kérdőre vonni. - Katona, térjen vissza! - adom ki a parancsot, mert eszem ágában sincs a tizedes életét kockáztatni. Tudja jól, hogy mit csinál, én teljes mértékben megbízom benne. Testem befeszül, miközben Nikolaira pillantok ismét. - Próbáljuk meg újra. Még két dög van! - az egyik Katrinával foglalkozik, de a másikat talán leszedhetjük. És ekkor hallom meg a Dominiumról érkező férfi hangot. Bassza meg! Kezdem úgy érezni, hogy ez nem a mi napunk. Amíg az a két lény életben van odakint, esélyünk sincs a visszatérésre, és az egyik emberemről is kiderül, hogy nem az, akinek mondja magát, viszont a Dominiumról érkezett üzenetet Ő is hallotta. Frekvenciát állítok és most csak Alexa és Nikolai hallhatják szavaimat. - Utána nézek Camposnak! - jelentem ki, és a pisztolyomat már elő is veszem. A CQL-es fegyveremnek most nem sok hasznát venném, így azt Nikolai közelébe teszem le, majd ez után óvatosan, minden sarkon kinézve indulok meg a kutatók felé a raktárba. Ideje kiderítenem, hogy ki jött velünk és mi a célja. A lépéseim próbálom minél óvatosabban megtenni, hogy ne csapjak zajt, de a szomorú helyzet az, hogy Campos nincs egyedül... Vagy legalábbis akkor nem volt, amikor magukra hagytuk őket. Előfordulhat, hogy a másik kutató se az, akinek mondja magát vagy ha igen, talán már nem él. A rádiót visszaállítom, hogy mindenki hallja a csoportomban szavaimat, majd ha minden igaz, megérkezem a kutatókhoz. Ha sikerül odaérnem a raktárba, akkor a fegyverrel becélzom a hamis nanobiológust, és bízom benne, hogy nem kell lelőnöm, hanem megadja magát. Bár valami azt súgja, hogy ez se fog olyan egyszerűen menni.
A jókora puffanást úgy vélem meg sem érzi a hajótest, amit a diagnosztika is megerősít: szerencsére nem keletkezik a koordinációját vesztett, tólakó bestia becsapódásából probléma. Úgy fest, hogy a tehersiklón még az aquillon-i jégveremben eltöltött évek és a nagydózisú sugárzás sem talál fogást, ami szavatosság tekintetében egy óriási sikertörténet a hajó tervezőinek. Az első, Sárkánykígyóra leadott lövésünk pontosan úgy sikerül, ahogyan azt sejtettem. Pocsékul. Egy pillanatra befogtuk a célt, de a szinkronizáláskor már el is veszítette azt, amiből egyenesen következik, hogy a lövedék csúnyán elzúg a szárnyas lény mellett. Sopánkodásnak azonban helye nincs a hídon, ezért amint újból tüzelésre kész a rendszer, a parancsnak eleget téve finomhangolok és a célbavétel után megeresztem a következő, nagy dörrenéssel nekirugaszkodó töltetet a prédánk irányába. Remélve, hogy ezúttal sikerrel járunk. Függetlenül attól, hogy miként végződik a gyíkvadászat második felvonása, a rövid Dominium-ról érkező üzenet, jobban mondva kivonási parancs után csak némán biccentek Sammy-nek és átveszem tőle a fegyvert, amit biztos, ami biztos a hátamra szíjazok. Ki tudja mikor lesz még szükség a szolgálataira. - Dr. Grey, azt tanácsolom, hogy biztosítsa ki a fegyverét, a hallottak tudatában nem lehetünk elég elővigyázatosak. - miután én magam is frekvenciát váltok, teljes tisztelettel adom felettesemnek a tanácsot, csak, hogy tudja, bármiben számíthat rám, ha már ketten maradunk egyelőre az irányítórészlegen. - Legyen nagyon óvatos Lewis Hadnagy! - nem szívesen engedem útjára, főleg nem egyedül, de nincs mit tennem, utasítást nem kapok, tervet nem tár elénk, ebből pedig arra következtetek, hogy tudja mit tesz és még az is lehet, hogy nem véletlenül hagy ki minket az akcióból. Amíg a vezetőnktől parancsot nem hallok, addig én is felkészülök, remélhetően a doktornő megfogadja javaslatomat és követhetem a példáját csőre töltés tekintetében.
Miután letették a lánctalpast, becsatlakoznak a kísérőjével a vonuló csapathoz. Egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy senki sem erősítette vagy cáfolta meg azt, hogy szándékosan Földiként hivatkozott Moor tizedesre. Apró trükk, de mivel továbbra sincs az űrhajón lévő találkozás előttről egyetlen egy emléke sem a fiatal nőről, így továbbra is gyanúsnak tartja a múltkori látogatást és azt a rengeteg terelést. Éberen figyeli a tájat, de amíg oda nem jutnak a volt szerverterem részhez, a látótávolságuk nem túl sok, nem beszélve a fehér tájról, ami nem segíti a tájékozódást sem. Próbál elvonatkoztatni Raven minden megnyilvánulásától, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy a végletek embere, legyen az öröm, vagy bánat. Csak a feladatra koncentrál, mégis meglepik őket. Nem tudja, hogy mi vagy ki menti meg őt, de mire jön a parancs, hogy szedjék le a lényt, mert az éppen elcibálja magával az egyik kancellárt, ő már féltérden szorítja az MK-11 est a vállához és felugat a füle mellett a halált hozó fegyver. Ezután nagyjából káosz tör ki, mindenki meg akarja ölni a lényt a saját módszerével. Ő messzebbről próbál pozícióba helyezkedni, majd meggondolja magát. A többiek elveszik az újabb lövés lehetőségét azzal, hogy számára agyatlanul ráfutnak a lényre. Nem tudja, hogy ezek az emberek hol lettek kiképezve, de nagyon bátrak lehetnek, ha önként mennek a halálba… egyetlen emberért, aki már lehet, hogy nem is él. Nem érzi ennek át a súlyosságát, szerinte egy kancellárnak semmi keresnivalója itt – hacsak nem magán küldetésen van, de arról meg nincs tudomása -, és Ravent is kilógónak tartja ennél a küldetésnél. Túl sok a veszély, túl nagy a kockázat, hogy kvázi civilekre is vigyázni kelljen. Meghallja a lánctalpas érkezését, és azt is, hogy az őrült nő el akarja gázolni a lényt. Ez egy nem túl rossz ötlet alapvetően, ha nem lenne a szájába a Dominium kancellárja, úgy viszont elég eszementnek tűnik. - Több állat lábnyoma volt, mindenki keressen a hátának valami falfelületet, aki nem a lényt próbálja eltakarítani – mondja szinte furcsán nyugodt hangsúllyal, ő is így tesz és vizsgálni kezdi a környéket, újabb támadóra várva. Nem hiszi ugyanis, hogy a lény egyedül lenne. Megveti a hátát egy falnál, hiszen onnan valószínűleg kevesebb támadás érkezhet, de mivel ismeretlenek a számára a lény képességei, ez tűnik a legjobb megoldásnak. - Parancsnok, utána indulnunk kellene – nyugtázza azt, hogy ő is megkapta az üzenetet és feltételezi, hogy az expedíció vezetője is. Egyébként sem szimpatikus neki ez a bolygó, eddig semmi jóval nem kecsegtetett.
A kedvenc régi ódivatú filmemben a szörnyetegnek titulált király meghal egy nő miatt, s azért van benne egy ilyesmi félelem, hogy Sammy a halálomat fogja okozni. Persze, amikor ezek a gondolatok elő törtek, akkor mindig elnyomtam magamban, hiszen én nem egy agyatlan hatalmas majom vagyok, hanem egy Kancellár. Bár amikor Callum elő állt a záradékkal, akkor erős volt a késztetés, hogy elküldjem őt is a fenébe, hogy én nem fogom úgy végezni, mint egy buta állat. Azért az indulás estéjén elég sokat foglalkoztatott a kérdés, hogy mi lesz, ha ezen a retkes sugárzással teli izén lelem a halálomat. De elheseggettem a gondolatot. William McGrover vagyok, aki saját erejéből lett kancellár, s nem egy senki, aki itt döglik majd meg. Ha valakinek meg kell dögölnie majd ezen a küldetésen, az nem én és nem Sammy lesz. Legalábbi is gondoltam az indulás előtt. De ez a küldetés egyre rosszabb. A Hadnagy nem csak szarik arra, amiket írtam neki előtte, hogy én miért jövök le erre a küldetésre. Beoszt maga mellé, és nem a bányába. Ezt még el is viselem. Bár azt, amikor parancsot osztok Sammy osztagának, akkor szembe száll velem. Nyíltan és bátra teszi, amit a legtöbben nem mernének ilyen módon megtenni, és ezt még ez a kis hadnagy nagyon meg fogja bánni. A kis összezörrenésünk után a figyelmemet inkább a két betegnek szentelem, de a fejlemények új irányt adnak a figyelmemnek, s az áldozatoknak kezdek utána nézni, hogy mi lehet közöttük a kapcsolat. Tudományos megbízott, háttérmunkatárs, bányászati munkák felelőse, a bányafőnök mellet. A másik a Perda bányatechnikai csoport magasrangú tagja, egy xenobiológus, és egy katona. Mi van ha ezek a bányában állatokkal kísérleteztek? A katona eléggé züllött, hogy valaki megkörnyékezhesse. A másik három pedig tudós, mint ilyenek elég gyakran képesek túl lépni a korlátokon. Ha valaki biztosította nekik a szükségese eszközöket. Már csak bizonyítani kellene a dolgokat, ahhoz pedig kell a merénylő. Ha fent a Dominiumon lennénk, akkor simán lekérném a lakhatási papírjaikat, amiből talán lehetne tovább kapcsolatokat találni az áldozatok közül. De itt így elvágva, csak tippelni lehetne. A méreg és a merénylet ilyen módon nem csak aljas, de elrettentő eszköz is. Most senki nem érezheti magát biztonságban, hiszen egy ilyen expedíción merényletet végre hajtani nem könnyű dolog. Ezt mindenki tudja, és pont ezért mindenki szívébe beférkőzik majd a félelem, hogy akár ő is lehet az áldozat. Ha csak meg akarta volna ölni őket, akkor ugyan azt a módszert használná a merénylő. Bár az is megeshet, hogy két külön merényletről kell gondolkoznunk. Ezeket a gondolatokat eszembe sincs még megosztani evvel a Simon seggfejjel, de esélyem sem lenne, hiszen ez a szerencsétlen Malinor ide jön hozzám, hogy a feleségéről, és a leendő gyermekéről kezdjen hadoválni, s evvel félre húzzon, de nem vagyok hülye. Próbálom finoman közölni neki, hogy nincs időm, és lehetőségem most ilyen ügyekkel foglalkozni, s közben jelzem ezt Greymare hadnagy felé is, amire meg kapom hamar a választ. Ennyire faszkalap, hogy lehet az a Malinor, és így hadnagy? Nem így kell parancsot teljesíteni. Ez a szerencsétlenség is megpróbál magyarázkoni, hogy ő ugyan nem említette egy szóval sem a Családügyi Hivatalt, amire most nem tudok mosolyogva válaszolni. -Maga agyhalott kretén. – mondom neki – Mi a francért nem evvel kezdte. Tudja maga egyáltalán, hogyan kell katonának lennie? – teszem fel a kérdést, és folytatnám is a kioktatást, de valami elragad. Nem látom mi az, csak azt érzem, hogy valami szorít össze, s hogy a világ nagyon durván el kezd forgolódni körülöttem. Nem tudom, hogy mi ez, de rohadtul nem is érdekel, az első adandó pillanatban nyúlok a csizmámnál lévő késemhez, de az ujjaim csak annyira tudna rá fogni, hogy kicsússzon a tokjából, de megtartani nem képes, így a szeme sarkából látom ahogy a fényes penge megcsillanva egyre távolabb kerül tőlem. Próbálok kontroláltan mozogni ennek a szörnyetegnek a szájába, de csak mint egy rongybaba vergődők. Az a mocsok Terson biztos majd jót röhög ezen az eseten, s ha tehetné, akkor videón nézné végig minden este. Nagyon jó lenne, ha meg tudnám ragadni a másik késemet, és ebbe a valamibe bele tudnám mártani, de még ebben a helyzetben is tisztán belátom, hogy esélyem sincs ilyen cselekedetre. -Ááááá … - üvöltöm bele a mikrofonomba. – Megdöglesz! – üvöltöm artikulálatlanul, mind a dögre értve, mind ezekre a szerencsétlenekre értve, akik hagyták, hogy el kapjon ez a szörnyeteg. – ÁÁÁÁgrrr áááá Eszem ágában sincs pisztolyért nyúlni, vagy egyéb eszközért, helyette inkább megpróbálom kivárni azt a pillanatot, amikor tényleg van értelme elő vennem a késemet, s addig megpróbálom nem vissza adni a reggelimet a saját sisakomba.
Az elmúlt 20 perc során nem csupán a túlpörgetés miatt meghibásodott gépelemek szerelésével kellett megküzdeniük a bányászoknak, hanem az egyre elviselhetetlenebbé váló természeti elemekkel is, mely az Aquillion jellegéből fakadóan kiszámíthatatlan és képes percről percre változni. Az eleinte csak szállingózó hópelyheket az utóbbi pár percben intenzív havazás váltotta fel, amit a feltámadó, gyakorlatilag minden irányból fújó viharos szél sokszor vízszintesen kavar a dolgával haladni kívánó vájárok szemeibe, minimálisra csökkentve ezzel a látótávolságot és megnehezítve a munkálatok mielőbbi befejezését. Mindez, ha még nem lenne elég, Hollard-nak komolyan fegyelmeznie kell a társaság egy részét, ugyanis a nagypofájú bányászok és az őket védelmező fegyveresek között vita éleződik, ami egyértelműen a munka rovására megy. Félő, hogy a termelés koordinálására küldött férfi, ezt a tesztoszteron szagú kakaskodásnak indult nézeteltérést nem képes rövid időn belül békés mederbe terelni, főleg, hogy a javítással sem úgy halad Bullbergson csapata, ahogyan tervezte, ez pedig további feszültséget generál az idő múlásával és egyre szorosabbá válásával egyszerre. A megsérült begyűjtő fej a borzasztó hideg miatt valósággal ráfagyott a pajzsra, melyet a kéznél lévő szerszámokkal csak roppant nehezen és rendkívül lassan tudnak javítani. Szóbeli kapcsolat még most is csak egymás között van, az írásbeli kommunikációt már jó ideje nem próbálták, a bánya és hordozó gépek továbbra is probléma nélkül juttatják el Simon-hoz a rendelkezésre álló, pillanatnyi információt.
Bányagép I. távolsága: 3002m Hordozó I. CQL szintje: 50% --- 25t Bányagép I. üzemállapota: Fúrópajzs/begyűjtő fej hiba
Bányagép II. távolsága: 2719m Hordozó II. CQL szintje: 50% --- 25t Bányagép II. üzemállapota: Normál
A lézerszkenner egy kimondottan csöndes, amolyan magányos farkasként ügyködő dominiumi letapogató műszer, ami milliméter pontossággal, rendületlenül végzi azt a munkát, amit kérnek és elvárnak tőle, anélkül, hogy jelezne, csipogna vagy bármilyen egyéb módon felhívná az operátora figyelmét arra, hogy a hőérzékelője olyat talált, amit érdemes lenne talán megnéznie. A felvételek képkockánkénti kiértékelése, valamint a terület leképzése során szerzett eredmények között egész biztos, hogy találnak majd az elemzők olyan momentumokat, melyek arról tanúskodnak, hogy a pásztázott zónában vészesen közel volt hozzájuk a fehér gyilkos falka. A folyamatos monitoring azonban elmaradt, ezért csak a lábnyomok vizsgálata maradt a csapatnak, ami azt eredményezte, hogy ellenség mindvégig a radar alatt maradt és lesből tudott támadni.
Gurítás tíz oldalú kockával a Kutatóállomás felfedezői számára:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-3: A csapattagoknak és összességében a csapatnak a Kancellár kivételével nincsen ideje kétségbeesni, mert az Expedícióvezető kivételes gyorsasággal veszi kézbe a dolgokat és a pánik minden egyes formáját egyértelmű parancsaival előzi meg. A tiszta cél kizárólag a Kapitány és Edgar számára adatik meg, amit egy ilyen szorult helyzetben, ahol egy élet megmentése a tét, ki kell használni. Lucas talán a parancsot sem várja meg, azonnal tüzel, amint módja és lehetősége lesz rá, mert tudja, hogy néhány másodperccel később már nem biztos, hogy megteheti. Kiváló döntést hoz, a lövedék eléri a lényt és ha halálos sebet nem is ejt, de nagyon súlyosan sebzi. Edgar elhatározása már sokkal öncélúbbnak tűnik, noha testőri feladatát megpróbálja maradéktalanul elvégezni, de terve, hogy egy majdnem két méteres, villámgyorsan mozgó lényre, ebben a ruházatban, puskával a kezében felugorjon, rendkívül rossz ötlet. A RYAS néma marad a kezei között a fontos pillanatokban, az ugrása pedig halálraítélt már az elrugaszkodáskor. A lény Will grabancával a szájában észleli a rárontó férfit és egy határozott mozdulattal tartja oda a hátát, amiről a katonaember akármennyire is szikár, kis túlzással, de lepattan. Puskáját kiejti a kezéből, űrruhája pedig megsérül a földet érkezésekor, levegője gyors ütemben szökik, fuldokolni kezd. Azonnali segítségre van szüksége a remélhetőleg közelben lévő gyorsjavító készletet használva. Stan Carlston, kiről a hírek semmi bíztatót nem közöltek, egyelőre a parancsnak megfelelően cselekszik, és csak akkor lő, ha tiszta előtte a cél. Felemeli fegyverét, de nem süti el, ugyanis ha nem Will rongybabává vált teste, akkor éppen a fellökött Edgar vagy valaki más akadályozza a problémamentes lövést. Simon taktikusan próbál úrrá lenni ezen a kaotikus helyzeten, megpróbálja becserkészni a dögöt, ami sikerül is, ugyanis az előbbi próbálkozás, valamint a beszedett lövés eltereli a figyelmét a nyaka felé száguldó késről, ami utat vág magának a hidegben edződött bőrén át a testébe. Még megcsavarni is van ideje, de lövést leadni már nem, mert mire a pisztoly előkerülhetne, addigra McGrover tehetetlenül felé repülő teste dönti le a lábáról, ugyanis a fehér gyilkos feladta, már-már belátta, hogy kár volt támadni és ejti a prédát, hogy mielőbb menekülőre foghassa. Szerencséje viszont elhagyja, mert alig tesz meg néhány tétova lépést, a ködbe burkolózott háttérből fényszórók tűnnek fel, melyek egyenesen felé tartanak. Megpróbál elrugaszkodni, de a lövés okozta roncsolás és a szúrás okozta sebesülés teljesen elgyengíti. Shane sebészi pontosságú lövése indítja el az Aquillon-i másvilág felé vezető úton, de Raven segíti át a túloldalra, mikor a többiek mellett elszáguldva nemes egyszerűséggel elgázolja a fenevadat. A lánctalpas gépezet könnyedén maga alá gyűri a sugárfertőzött teremtményt.
4-5: Simon kiváló vezetőhöz mérten megpróbálja azonnal a megfelelő szinten kezelni a kialakult vészhelyzetet. A parancsok tiszták és világosak, mindenkinek bőven van mit tennie. Morison és Edgar a helyezkedésüknek köszönhetően kiváló szögben látják az „emberrablás” gyorsan pergő másodperceit, amire a leggyorsabban Lucas reagál. Fél térdre ereszkedve, halálos nyugalommal, hidegvérrel ad le célzott lövést a jókora monstrumra, akin egy az egyben áthatol a lövedék. Megroggyan, vérezni kezd, de a Kancellárt nem ereszti a pengeéles fogakkal telelévő pofájából. Malinor Hadnagy valamiért elcsúsztatja a lövés idejét és magánakcióba kezd, mely rendkívül kockázatos, már-már botor próbálkozás a katonától. A magasságkülönbség más körülmények között talán nem jelente akkora problémát, mint most, viszont az Aquillon nem teremt megfelelő feltételeket a kivitelezéshez. Még az elrugaszkodása előtt sikerül az ellenségnek William testével elgáncsolnia a taktikai vezetőt, aki ugyan a fegyvert ki nem ejti a kezéből, de a jobb karjára esik, ami azonnal erejét vesztetté válik és zsibbadni kezd. Még, ha bal kezes sem képes a fájdalomtól megtartani a puskát, vagy értékelhető lövést leadni. Mindenképpen meg kell vizsgálnia egy orvosnak, ha mód és lehetőség nyílik rá. Carlston előtt nincs tiszta cél, viszont nekiiramodik, hogy Ed-et kihúzza a veszélyzónából, nehogy a rusnyaság megunva a Kancellárt, rávesse magát a karsérült csapattársára. Greymare Hadnagy a modern megoldások helyett a klasszikus módszert részesíti előnyben és kést rántva a hátráló bestia nyakát próbálja mesterien átmetszeni, de minimum súlyos sérülést okozni. Elszámítja magát a döfést illetően, a penge elsuhan a feje mellett, ismétlésre pedig már nincs idő, mert a lesből támadó megunva McGrover cibálását az egyik söprésnél kiengedi vérre szomjazó pofájából, aki így kicsúszik a közvetlen veszélynek kitett területről. Simon nem jár azonban ilyen jól, mert a testes rémség egy üvöltéssel egyetemben ráfordul és belemar a ruhájába. Tépni kezdi, de az igazi probléma még nem is ez, hanem a Moor-Gregor páros, akik közül Shane tisztának gondolt lövése célt téveszt és nem a támadó koponyáján hatol át, hanem Simon ruházatát éri el és károsítja a kommunikációért felelős egységet. Innentől a Hadnagy nem kap információt a B13 bányászati fejleményeiről, a CQL bányászok helyzetéről, a kitermelés menetéről, valamint a csapatán kívüli eseményekről, beleértve a Condor üzeneteit is. A közvetlen kommunikáció viszont továbbra is működik a különítményével. A hab a tortára viszont Raven attrakciója, aki se szó se beszéd átgázol a vicsorgó förmedvényen, kinek a szájában félig meddig még ott volt az Expedícióvezető is. Hazardírozott és nyert. A lánctalpak centiméterekkel Simon feje mellett gördülnek el, a fellépő erőhatások miatt a szörnyeteg állkapcsa kiakad, végül a több tonnás jármű alatt múlik ki.
6-9: Az Aquillon-járók szerencséje, a kiváló csapatösszhang, a kiemelt vezetői teljesítmény vagy az egyéni vállalások összessége? Talán mindez egyben alkotja azt a tökéletességet, amikor minden a terveknek megfelelően alakul és végződik. Simon egy pillanat alatt kiosztja a parancsokat, amire első reakcióként Lucas már a tőle megszokott higgadtsággal és profizmussal kezeli a helyzetet: a vége egy gyors célzás utáni lövés, ami érzékeny helyen éri a Kancellár életére törő bestiát. Will, a korábbi sorozatos rángatások után végre azt érzi, hogy talajt fog és nem mozdítja onnan senki, itt az idő arra, hogy mielőbb kikerüljön a tűzvonalból és lehetőséget biztosítson a lénye kiiktatásához a társainak. Malinor Hadnagy nem is érkezhetne jobb ütemben, mikor Simon támadásával egy időben tűnik fel és mikor a vezető kése behatol a fehér gyilkos testébe, ő képes felkapaszkodni a hátára, hogy elsüsse a RYAS-t. Nagyjából egyszerre hallatszódik Simon szemen keresztüli lövése a puska dörrenésével, aminek hatására a nagyot álmodó mutáns azonnal összeroskad és jobb létre szenderül. Az már csak hab a tortán, hogy Edgar némi feszültség levezetésként az egész tárat a már elpusztult, egykori ellenségébe ereszti. Egészségére. Carlson teljességgel parancsfogadó volt, korábban nem tudott, most meg már feleslegesnek tartja lőni, a lőszert szűkösebb időkre tartogatja és ez így is van rendben. A J-07 típusjelű lánctalpassal érkező különítmény a show végére fut be, Gregor doktornak már nincs mire lőnie, Moor Tizedes azonban biztosra megy, ő nem szeretné, ha ez a rusnya dög halottaiból hirtelen feltámadna és kísérteni kezdene ebben a dermesztő hidegben és ködben. A lánctalpak maguk alá gyűrik az ellent, a járgányt pedig pontosan a mostanitól csak sikeresebb vadászatokat megélt lény felett állítja meg.
A Helix tórendszer irányából löveg dörrenéseinek zaját hozza az időközben megváltozott irányú szél. A szörnyeteg kilövése és hathatós szétzúzása után több irányból, de leginkább a hátuk mögötti sűrű, szürke köd felől hallatszódik félelmetes vonyítás. Először csak egy, utána kettő, három, végül talán már féltucatnyi vagy még annál is több zendít rá, feltehetőleg gyászolják elhullott bajtársukat, de ami talán rosszabb, így készülnek fel egy esetleges támadásra a csatát megnyerőkkel szemben. Itt az idő Greyamare Hadnagynak eldöntenie, hogy melyik irányba folytassák az útjukat. Előre, a tervek szerint eljárva, meglátogatva a nem messze lévő szervertermet, ami az egykori kutatóállomás, most romos állapotú főépületéből nyílik és a föld alatt helyezkedik el, szem előtt tartva a Dominium vészjósló üzenetét, vagy a kivonási parancs értelmében visszatérnek a még javítás alatt lévő Condor-ra, számolva a mögöttük lévő vérszomjas falka támadásával.
Helix csapat: Samantha, Alexa, Katrina, Nikolai, + 1 fő fegyveres, Anderson (kutató) + Judy Campos (kutató)
Gardel Tizedes kiváló Titánpilóta, aki nem csupán saját elképzelése szerint irányítja a masinát, de érti is őt és a folyamatos kontaktusnak hála kiváló együttműködés alakul ki ember és gép között. Ezt a nagyszerű kapcsolatot mi sem bizonyítja szemléletesebben, mint az első Sárkánykígyó kiiktatása a képből, mely ezek után első Aquillon-i trófeaként festhető fel Főnix oldalára.
A szorítás nem hagy alább, sőt, ahogy a szárnyas lény azt érzi, hogy Főnix a következő másodpercekben valamiért nem tesz szabadulása ellen semmit, úgy dönt, egy lapra tesz fel mindent és kihasználja testi erőfölényét. Természetes, vízi környezethez szokott, áramvonalas páncéljának másodpercenkénti sokszoros megfeszülése arról tanúskodik, hogy a titán egyre mélyebben van a slamasztikában és a termetes bestia egyetlen célja, hogy a fémváz megroppanjon a ráirányuló erőkifejtéstől. Abban bízik, hogy kizárólag fizikai ereje elegendő lesz ahhoz, hogy megsemmisítse az általa még soha nem látott támadófegyverzetet használó ellenségét. A másodpercek gyorsan peregnek, Katrina számára pedig lesújtó érzés lehet, amint közvetlen közelről láthatja és egyben át is élheti társa szenvedését, szerkezetének roncsolódását, szenzorainak vészjelzéseit, valamint a titán finommechanikájának kisebb-nagyobb kihagyásait. Az odakint teljességgel hasztalanul lövöldöző férfi egy tárcserét követően meghallja a Tizedes szavait és egy nyugtázást követően már rohan is vissza a védelmet jelentő hajótest irányába, csakhogy addig rengeteg másodperc telik el. A hosszú, ellentámadás nélküli kivárás, egyértelműen megmentette a fegyveres élet, Samantha parancsa pedig már az ajtó záródása után éri a katonát. A jelenlegi helyzet azonban tartogat még némi meglepetést a gyík számára, mert ahelyett, hogy a várva várt, megsemmisülést jelentő recsegő hang következne be, eddig még soha nem érzett feszülés lesz úrrá teste felett a páncélja alatt, ami első lépésben azt eredményezi, hogy izomzata megfeszül, görcsössé válik, szorongatásra képtelenné válik. Második lépcsőben pedig akkora elektrosokk dózist kap, amitől teste szinte lerobban az áldozatjelöltről. Az ellencsapás okozta sercegő hanghatást, élesen villanó fehér fény, sűrű fekete füst és hátborzongatóan magas visító hang kísér. A sokkolási művelet minden kétséget kizáróan sikeres, a szárnyait immáron használni képtelen lény a hóval borított talajon teljesen kiszolgáltatva hempereg, vonaglik, a fájdalomtól szüntelenül vijjog, majd megpróbál mielőbb kereket oldani, lehetőleg a megmenekülést jelentő víz irányába kígyózni. A kisülést követően a titán a gyíklénnyel ellentétes oldalra csúszik, igaz, csak feleakkora távolságba, mint amekkorára a fényesebb küzdelmeket is megélt ellenlábasa. Főnix nem emelkedik fel a földről, sokkal inkább a jeges földön csúszik és kalkulációja szerint 125 méterre kerül a gyorsan távolodó ellenségtől mikor megállapodik, míg az Eternity-től 56 méter választja el.
Általános állapotfelmérés - Alapvető funkciók ellátása:Minden egység funkcionál --- 90% - Vázszerkezet/páncélzat állapot:Sérült, javítás szükséges --- 65% - Navigációs és koordinációs monitoring:Sérült, javítás szükséges --- 65% - Érzékelők, finommechanika visszajelzés:Kielégítő --- 85% - Fegyverzet ellenőrzés:Az egységek tüzelésre készek --- 90%
Nem sokon múlott, hogy az Eternity az első lövéséből telitalálatot jegyezzen magának, ám végül a radar és a löveg párosa elszámítja a fürgén mozgó lény mozgását, amiből az az eredmény születik, hogy a Sárkánygyíkot csak az óriástöltet szele csapja meg. Az ellenség mozgása kiszámíthatóvá válik, némiképp lelassul, az aquillon-i teremtményen pedig rémülettel teli meglepődöttség érzékelhető, ahogy bősz szárnycsapásokkal próbálja kikorrigálni az irányvesztését és elkerülni a zuhanást. Denisov Közlegény újból megkapja a csapat vezetőjétől a tűzparancsot és amint a löveg szinkronba kerül a radar adta jellel, a jókora monstrum újra, óriási robajjal sül el, az útjára eresztett töltet pedig szélvész gyorsasággal száguld a cél irányába.
Gurítás tíz oldalú kockával a Helix csapat - Eternity különítménye számára:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-2: A Sárkánygyík egy igazi túlélő, hiszen nem elég, hogy ügyességével újból túl jár a technika eszén, de még a lövedék keltette lökéshullám sem tántorítja el céljától, ami nem más, mint a Gardel Tizedes irányította titán megtámadása. A löveg újból használatra kész, de már erősen megfontolandó, hogy Katrina közelében érdemes-e egy ilyen teljesítménnyel bíró fegyverrel az ellenségre tüzelni.
3-9: Másodjára már nincs menekvés a tökéletes összhangban működő fegyverzet csapása elől. Hiába a cikázás, a trükközés, a méretes darab eltalálja a levegőben úszó rémséget, ami annak rendje és módja szerint apró darabokra robban. Jó nagyot szól, a becsapódás hangját messzire viszi az erősen fújó szél, így a szabadban lévő közül mindenki fültanúja lehet a néhány kilométerre lévő összecsapás záró pillanatának.
A raktérben szolgálatot teljesítő kutató, Anderson részéről, beérkező hívás érkezik a közös csatornán. A bejelentkezés első másodperceiben semmit sem hallani, csak a teljességgel néma, de kapcsolat szempontjából aktív vonalat, ami után hirtelen egy fuldokló, levegő után kapkodó, ziháló, hörgő hang töri meg a csendet. Egyértelmű, hogy bajban van és segítségre szorul. - Sheee….gííít….seneeeek… - darabos és egyben elhaló hangon kéri társai mielőbbi segítségét - …nhhhincs leveee…ghhőőőőm… - zárul a nehezen érthető, de a körülményeket ismerve, könnyedén kikövetkeztethető vészhívás leadása, ami után már hiába kérdeznek bármit is a férfitól, és ő bármennyire is szeretne válaszolni arra, a légszomj miatt nem tudja szólásra nyitni a száját. A kapcsolat aktív marad, a szkafanderek kijelzőjén jelzett helyzete alapján pedig valóban a sikló rakterében van, viszont ami rendkívül furcsa, hogy egyedül van. Legalábbis Campos jeladója inaktív állapotban van. Valószínűleg tönkretette azt. Lewis Hadnagy, a raktár felé vezető útja során senkivel sem találkozik, viszont mielőtt belépne a raktérbe, a hajó rendszerhangja szólal meg és komoly veszélyre figyelmeztet. Az elhangzó információ szerint a II. és III. számú reaktorok túlhevített állapotban vannak. A gépészek nagyon jól tudják, hogy ez a vészjósló, folyamatos mantra, ami az Eternity hangszóróiból hallatszódik csakis egyet jelent: azonnali beavatkozást a reaktoroknál, ami minimum egy főt el kell, hogy szakítson a csapattól, máskülönben a tehersikló mindennel és mindenkivel együtt perceken belül fel fog robbanni.
Az Eternity tehersikló reaktorrobbanásáig és a raktérben lévő finomított CQL megsemmisüléséig 02:00 van hátra, legalább egy gépészre van szükség a veszély elhárításához!
Ugyanakkor Anderson-nak is csupán egy, legfeljebb két perce van hátra a fulladás bekövetkezéséig, szerencsére azonban van a csapatban egy orvos és űrruha javítókészlet is rendelkezésre áll. Sikerülhet megakadályozni a kutató idő előtti halálát, de ahhoz igyekeznie kell Dr. Gray-nek is.
Anderson 01:30 belül megfullad, ha nem kap megfelelő ellátást, amit csak Dr. Gray tud megadni a számára!
A Hadnagy miután belép a raktérbe, a korábbi félhomály fogadja, kiegészülve a vészhelyzet miatt életbe lépett vörös színű, ritmusos villogással, amit a sikló géphangja keretez, fél percenként tájékoztatva a fennmaradó, rendelkezésre álló időről. Campos nincsen odabent, viszont a sérült űrruhában lévő kutatót, nagyon rossz állapotban láthatja meg az egyik CQL tároló mellett a földön ülve. Az idő viszont egyre csak fogy és fogy.
A szorítás egyre erősödik és ha az utasításra nem is hallgatott a katonatársam, a szavaimra annál inkább. Morgásom elnyomom, nem tetszésem ezúttal a háttérbe szorítom, lesz még alkalmam szóvá tenni ezt nála. Értékes másodperceket veszítek, látom, hogy Főnix mely részei károsodnak meg. Gép csupán, ő megjavítható. Ő helyre hozható. Nem tudhatom, hogy a gyík milyen fölényben érzi magát - már ha lehet ilyet mondani - ahogy ő meg azt nem tudja, hogy milyen rejtett tartalékai vannak Főnixnek, melyet nem is vagyok rest kihasználni. A szorongatás pillanatokon belül megszűnik, a gyíklény teste mozdulatlanná válik. Villanó fehér fények, füst jelenik meg a képernyőm előtt. A hermetikusan záródó titán belsejébe a szellőzőn keresztül jut el a bőr és a hús égett, perzselő szaga. Enyhén fintorodok csak el, ám tovább nem tudok ezzel foglalkozni. A lény lerobban rólam és oldalirányba csúszok. Féltérdre ereszkedve, markolok a talajba, remélve, hogy ezzel sikerül a távolságon csökkentenem. Így is messzebb kerültem, mint kívántam. Egyszerre tekintem a kijelzőre kiírt adatokat, és a lény iszkolását is. - Nem túl jó, de nem is rossz - állapítom meg végül, hogy annak a lénynek mennyire sikerült, vagy épp nem kárt tenni a titánba. Iszkol a rohadék és tévesen hiszi, hogy képes meglógni hogy más hasonszerű lényeket tudjon segítségül hívni ellenünk. A koordinációt átállítom manuálisra, ritkán teszem, jelenleg mégsem kockáztathatom, hogy Főnix mellé lőjön. Minden célzó tudásomat igénybe veszem, az évek alatt képes egy katona elszokni egy titánban, hogy elszokjon attól, hogy magától célozza be az ellenfelét. Remélem végzetesen én nem. Kiszámítom, hogy merre halad és egy T-005-ös löveget küldök utána. - Ketten halottak - tudatom a bentieket a kinti állásról, már ha az előbbi mutatványom sikerül. Ha nem, akkor azzal további problémáink lehetnek és szívesebben foglalkoznék azzal, mint a másik fenyegető lényről. Ha azonban meghal, akkor nincs más választás, hogy a harmadik taggal foglalkozzunk. Már ha rá van még némi időm. Odebentről hiába jön a támadás felé, újra kikerüli. Átváltok a gépágyúra, azzal a szánt szándékkal, hogy a szárnyait lőjem szét. - Talán a szárnyaik lehetnek a gyengepontjuk - az egyik. - Ha már nem repked, könnyebben ki tudom iktatni őket - szemmel láthatóan a közelharcban nem erősek, ez pedig a jelen pillanatunkban az előnyünkre válhat Főnix-szel. A szárnyak illesztését célzom a gépfegyverrel, hogy megsebesítsem azokat, ha kell mind a kettőt is, repképtelenné váljon. Ám ha ez nem elég, és elég közel ér hozzám, akkor csak egyszerűen a jobb egyenessel verem pofán a dögöt, koponyáját célozva, az elsőnek túl könnyedén tört el ez a része. És ha velem szembe támad, akkor talán van arra lehetőségem, hogy elé tudjak annyira állni, hogy eme egyszerű - de képtelen - mozdulatot megtegyem. Ennyit Főnix páncélja talán még kibír.
A káosz az egyébkénti nyilvánvalóan rossz körülmények mellett is fejetlen módon és irdatlan sebességgel alakul ki és rövidesen tetőzik is. A parancsok tiszták és érthetőek, Morison lépése a leggyorsabb, Malinor fogalmam sincs mégis mi a fenét művel, de egyelőre Moorral akad dolgom és a rongybabaként mozgatott kancellár és ragadozó kettősét végig szem előtt tartva, viszonylag gyors mozgással érjük el a járművet. Arra azonban messze álmomban sem gondolnék, hogy a tizedes a lehető legidiótább módszert választja arra, belépjen az események központjába, mint valami eszement dodgem pilóta. Egyértelmű parancsot adok abban a pillanatban, ahogy realizálom, mégis mi a tökömre készül. Közben Malinor a földre kerül, de messzebb nem a sűrűtől, talán, ha a meginduló Carlston elég gyors, el tudja vonszolni annyira, hogy ne csak a dög, hanem most már a vérszemet kapott tizedes útjában is legyen egyszerre, háromra növelve azok számát, akiket mondjuk kurvára nem kéne kilapítani csakúgy passzióból. - Tizedes, állítsa meg a járművet! Azonnal! - Rivallok a nőre, a hangom pedig az égvilágon semmi jóról nem árulkodik, rohadtul nem vicceltem az előbb, amikor utasítottam. Az előzőeket láthatóan figyelmen kívül hagyta és a helyzet az, ha félrelököm, kockáztatom, hogy nagyobb bajt okozok a teljes sebességgel robogó lánctalpassal, mint amekkora már eddig is van. Mire újra felnézek, McGrover már nincs a dög szájában, helyette viszont Simon került oda. Hogy az a jó édes kibebaszott… - Moor, engedelmeskedjen a kurva életbe! - Ritkán emelem meg a hangomat normál esetben. Hát ez itt most messze van a normáltól, az teljesen biztos. Tekintettel arra, hogy a nő továbbra sem tűnik úgy, nem parancsmegtagadásra készül, esélyem sincs kiszállni a járműből, nem ettem meszet, hogy kiugráljak belőle, amikor teljes sebességgel halad. - Megöli Greymaret! - Emelném a fegyvert, de fogalmam sincs, talán végre eljutott a nő agyába is, hogy mit művel, mert némileg ránt a kormányon, éppen annyit, kénytelen vagyok megkapaszkodni. A becsapódás viszont már elkerülhetetlen. Az erőhatás akkora, hogy a jármű falának csapódok, az ütés nagy részét a ruha felfogja, de ettől még megérzem, nem is kicsit. - Megőrült, maga agyatlan idióta?! - Üvöltök, de a továbbiakban nem vagyok hajlandó foglalkozni vele. A kancellár és Simon fogalmam sincs él-e még egyáltalán és Ed sem festett valami jól azután, hogy az állat fellökte. - McGrover és Greymare életben vannak? Malinor, Morison, Carlstone, mit látnak? - A közös csatornán nagyon remélem, hogy hallják – és válaszolnak is, tök mindegy ki(k) –, előbb érek a kérdések végére, mint ahogy kimászok a járműből. A havat beborítja a jószág vére, erősen megszínezve azt. Az MK még a kezem ügyében és futva kerülöm meg a lánctalpast, hogy lássak is valamit abból, amit Moor okozott. Az első Simon alakja, akit észreveszek. Nincs a jármű alatt – legalább –, de ez még messze nem jelenti azt, hogy baja sincs. A fegyvert lejjebb eresztem és a táskámból a testszkenner után nyúlok, ami ha egyébként nem bírná a helyi sugárzást, felteszem(?) erre az útra külön ellenálló/védő borítást kapott, legalább nyomokban sejtsem mekkora a baj, ha beüt a krach, mint ami példának okáért most megtörtént. Elvileg és gyakorlatilag is a kancellár sérülései lehetnek a legrosszabbak, így, ha közben érkezik valami megerősítés arról, hogy nincs valaki más éppen a halálán, hozzá visz az első utam, hogy legalább annyit ellenőrizzek gyors képalkotással, mégis milyen mértékben sérült meg vagy mondjuk eszméleténél van-e. Bár ellátni jelenleg esélytelen és egyébként is rohadt gyorsan el kellene mozogjunk innen, ha gáz van, egyáltalán tudjak kezdeni vele valamit, a többiekről nem is beszélve. ...Ha mindez pedig még nem volna elég, messze nem ígér semmi jót a távolból érkező löveg dörrenéseinek zaja és a hátunk mögül hallatszódó vonyítások egyvelege. Fasza.
//A parancsmegtagadásra és kormány rántására vonatkozó részeket Ravennel előre egyeztettük.//
Jelen pillanatban kisebb gondom is nagyobb a tizedes – páncél által meglehetősen korlátozott – szemmel verési kísérleteinél. Milyen kár…. Raven puffogására megvonom a vállam. - Nem, de a lényeg, hogy amíg duzzog, addig sem sikít…. A futásról szóló részt elengedem a fülem mellett. Amúgy tényleg üdvös lenne, ha kísérletezne a befelé sikítással, az emberiség kedvéért legalább… Azért a tizedes visszavágását megmosolygom, épp olyan észrevétlenül, ahogy a számat húztam a kancellár megjegyzésére. Ha lenne pár szabad percem, mikor hallom a saját gondolataimat, akkor biztos jutnék valamilyen következtetésre a gyilkossággal, mérgezésekkel kapcsolatban, de jelenleg ezen érek rá legkevésbé töprengeni. A kancellárnak válaszolok a privát csatornán, és amint visszaváltok a közösre, hallhatom Malinor válaszát is, amit Williamnek címez. - Malinor hadnagy, utasítom, hogy moderálja magát, amikor a Kancellárral beszél! Valóban mellé osztottam be, hogy vigyázzon a testi épségére, de nem azért, hogy úgy beszéljen vele, ahogy még én sem tettem. Ezúttal meg sem próbálok beleszólni McGrover kirohanásába. Aztán – ha az eddigi bonyodalmak és fejetlenség nem lenne elég így is – elszabadul a pokol egy pillanat alatt. Mindenki gyorsan reagál, ki jól, ki rosszul, és Raven persze fülrepesztő sikollyal. A bestia rezzenetlenségét ezzel kapcsolatban majdnem vehetjük bizonyítéknak, hogy töksüket. Mozdulok, ahogy felmértem, hogy lőni nincsen lehetőségem, a parancsok pedig – szerintem nagyon is egyértelműen – elhangzanak. A tizedes morgását hallani a rádión, de nem foglalkozik vele senki, és nekem sem fér most bele reagálni rá. A bátyámra most is számíthatok, a válasza a rádióban megnyugtató, legalább miattuk kevéssé kell aggódnom (hiszem ezt most még naivan). Lucasnak jó rálátása van a célpontra – amúgy ha kérdezné, a legtöbb meglátásával teljesen egyetértenék -, a parancs szerint rá is lő, és tisztán talál. A gyík megrogy, megtorpanásra kényszerül egy pillanatra. Ez elég időt ad nekem, hogy a kancellárt cibáló bestia mellé kerüljek, de a kés elől sikerül elmozdulnia, pedig rohadt közel állok hozzá. Szentségelésre gondolni sincsen időm, nemhogy véghez is vinni, mert a dög a következő mozdulatával egyszerre engedi el a kancellárt – aki elég biztonságos távolságra csúszik az eseményektől – és még azzal a lendülettel kap is felém. Felemelem a szabad jobb kezem, a pengeéles fogak a karomra záródnak. A tőrnek is beillő fogak csikorognak a páncélon, vészjósló – de még nem végzetes - recsegést is hallani vélek, ahogy a bestia megránt a karomnál fogva. Az első rántásnál még nagyjából talpon vagyok, de gyík kihasználja az erő- és súlyfölényét, és a következő ellentétes irányú rántással a földre kerülök. Hallom a rádióforgalmat, hallom a kancellár üvöltését, a fenyegetőzését, Edgar csatakiáltását – aki mellesleg jócskán szorulni fog, amiért a parancs ellenére nem lőtt a tiszta célpontra, egyáltalán nem értem miért -, azt is, hogy legalább Lucas felfogta a figyelmeztetést, miszerint többre is számíthatunk az éppen a ruhámat cincáló dögvészből, a közeledő lánctalpas motorhangját és Raven kiabálását, amire a bátyám hangja válaszol azonnal. Shane kiabálásából egyértelmű, hogy a tizedes el akarja gázolni a gyíkot, és magasról tesz rá, hogy ki kerül még az útjába. Eddig sem heverésztem tétlenül, engedve a cibálásnak. A csizmám sarkát most belevágom a havas, fagyos földbe, hogy amennyire csak tudok, kiforduljak a bestia alól, a kést belevágom a pofájába az álla alatt, vagy a szemébe – annak a környékére – ahova érem, és próbálom kiszabadítani a karom, hogy arrébb gördülhessek. (Ha meg is sérülne a kommunikátorom, azt egyelőre nem veszem észre) Shane emelkedő hangereje és a káromkodás is arra utal, hogy Raven nem fog megállni. Még egy pillanat, és a csapatszállító becsapódik a gyík oldalába, majd nemes egyszerűséggel átgázol rajta, mint valami terepakadályon. A balos lánctalpsor a sisakomtól néhány centire töri a bestia csontjait, az ujjamat nem tenném a járgány és a sisak közé. Gyomorforgató, szörcsögő, bugyogó, recsegő-ropogó hanggal adja meg magát a ragadozó teste a páncélozott járműnek. A szakadt, piszkosfehér bőr alól kiálló, szilánkosra törött csontok, félig masszává lapított húscafatok közé kiömlött gyomortartalom marad a tizedes beavatkozása nyomán a helyszínen. A bestia szájából a karom mellett habos, buborékos, mélyvörös vér bugyog elő, a szétzúzott koponya már nem tudja szorosan zárni az állkapcsokat, a karom kiszabadul, és pedig abban a pillanatban távolabb rúgom magam a dögtől. A karom sajog, az orromat facsarja a szűrőkön is átjutó szag, de csodával határos módon nem sérültem meg komolyabban. Feltápászkodom, megpróbálom visszaszerezni a késemet – ha az nem esett áldozatául a lánctalpaknak -, utána végignézek a többieken. A bátyám kérdésére válaszolok, mielőtt mást kezdenék. - Én rendben vagyok, McGrover kancellárt ellenőrizzék! Ami Lucas megjegyzését illeti, arra is csak most jut időm felelni. - Igen, Morison kapitány, indulunk… Megindulok a csapatszállító sofőroldali ajtaja felé, nagyjából olyan bartságosan festhet a tartásom és az arckifejezésem is, mint korábban a gyíknak. A csatazaj a Helix felől csak még inkább kikezdi az immár egyébként is gyenge lábakon álló türelmemet, mindennek tetejébe, ahogy sejtettem, a falka is közel jár, erről a vonyítások árulkodnak. - Mindenki a kocsiba! Páncélokat ellenőrizni, szükség szerint javítani, a sérülteket Gregor zászlós ellátja, amennyire lehet! Morison kapitány vezet! Erre érkezem meg nagyjából a vezetőfülkéhez, ha az ajtó még nincs nyitva, és Raven nem kezdett el kikászálódni, akkor körülbelül feltépem az ajtót, és ha nem iszkol magától kifelé, akkor belemarkolok a páncéljába valamelyik kézre eső illesztésnél, és egész egyszerűen kirántom a fülkéből, kapaszkodik vagy sem, magasról teszek rá, most kihasználom, hogy sokkal erősebb vagyok nála. - AZT MONDTAM, KIFELÉ! Fénysebességgel kotorjon hátra, egy szót sem akarok hallani! A tekintetemből kiolvashatja, hogy véletlenül sem viccelek, ezt most halálosan komolyan mondom. Ha nekem kellett kicibálni, akkor egy lökéssel indítom meg a raktér felé, és az sem érdekel, ha elveszíti az egyensúlyát. Ha magától megindul, akkor nem kell nekem magam után húzni a bal kezemmel. A jobb karomat megpróbálom átmozgatni, míg visszaérek a jármű hátuljához, hogy felmérjem, mennyire vészes a húzódás. Eddigre jó eséllyel mindenki más beszállt már, így én is fellépek a csapatszállító rakterébe, és ezzel egy időben a döntés is megszületik. - Morison kapitány, vigyen minket Laris bányafőmérnök csapatának utolsó ismert tartózkodási helyére! Folyamatosan próbálja továbbítani az azonnali visszavonulási parancsomat minden egységnek. Ha van eredmény, jelezze! Valószínűleg ez a fejlemény mindenki másnak új Lucason és rajtam kívül, ahogy majd a következő megmozdulásom is az lesz, de előtte még mindenkinek címzem a mondandómat. - Aki nem sérült meg, vagy nem a sérülteket látja el, az tartsa készen a fegyverét. Úgy fest, vadászni fognak ránk! Amint a jármű mozgásba lendül, megindulok a helyükön ülők mellett előre. Carlstone mellé érve minden előzetes jelzés nélkül a bal kezemmel ráfogok a kezében tartott RYAS-ra, hogy ne tudja elemelni a csövet a földről, jobbal előveszem a pisztolyomat, gondolkodás nélkül a sisakja homlokát takaró részéhez illesztem. - Stan Carlstone, amíg a helyzet nem tisztázódik őrizetbe veszem árulás gyanújával! Adja át a fegyvereit! Eddig nem volt egy rossz mozdulata sem ellenünk, de nem volt oka kételkednie az álcájában. Én pedig nem kockáztatok többet. Ha szükség van rá, nyilván akad segítségem a lefegyverzésében – ez alatt értek mindent, amit fegyverként használhat, vagy szabaduláshoz -, majd a kezét is hátrabilincsetetem/kötöztetem, vagy megcsinálom én, ez lényegtelen az eredmény szempontjából. Ezután veszem csak újra kézbe az SW-t, hogyha a falka üldözni kezdene minket, arra legyen nálam megfelelő fegyver.
We live by chance... We love by choice... We kill by profession.
McGrover nem tudom, miért hiszi, hogy a CSH ügyében akarok vele beszélni, és meglep a válasza. Kissé furcsa, hogy előre tudja, hogy mit akarok mondani, mikor még bele se kezdtem. Lehet, hogy gondja van a fülessel és félrehallott valamit? Inkább gyorsan vázolom neki a tényeket és ismertetem Simon parancsát, hogy tudjon róla, a küldetés ideje alatt rám van bízva az élete. Nem örülök neki, de parancsot kaptam és végrehajtom. Így pár mondatba elmondom neki a dolgot. Aztán megint nem értem, amiért lekiabálja le a fejemet. Mi baja van? „Agyhalott kretén”? Mi van?! Párat pislogok a hozzászólásán, de mielőtt megkérdezném, hogy mi alapján vágta ezt a fejemhez, Simon hangja hallatszik a csatornán és meg is kapom a lebaszásomat. Egy napra kettő, azért kissé furcsa. De, elfogadom a feljebbvalóm utasítását. -Igenis, Hadnagy. Megértettem. – válaszolom, hogy megértettem és visszafogom magam mindenben. A válaszomat se mondom ki a Kancellárnak, amiben rákérdeznék a pontosítására, inkább lenyelem. Legyen úgy, ahogy óhajtják. Jobb esetben távol tartanám magam tőle, de sajnos nem tehetem. Rám lett osztva, és hiába a parancs, hogy ez katonai akció, úgy látszik, hogy kilógok a sorból. Szó nélkül hallgatom tovább a szidalmait és amikor mellőlem elragadja a dög a Kancellárt, a Ryas a kezemben van, de félek, hogy a „szórása” túl nagy, hogy véletlen eltaláljam Willt az állkapcsai közt szorulva. A rángatózás és a csapkodás sem könnyíti meg a helyzetet, de ha be tudnám érni őket, akkor pontosabban találnék célt. Persze azt nem láthattam előre, hogy a tehetetlen teste elsodor, még mielőtt rákapaszkodnék és a lövésemet útnak indítanám. Fájdalmas csapódással zuhanok a jégre, és a karomból az erő is elvész. A fegyvert szerencsére nem hagyom el, de szinte rongybabaként lóg a jobb karom mellettem. Úgy fest, hogy a vállam kiugrott a helyéről és emiatt zsibbad ennyire. Aztán átveszem a másik kezembe a fegyvert és feltápászkodom, közben Carlston is megérkezik mellém, hogy segítsen kijutnom a veszélyzónából. -Kössz, Carlstone. –köszönöm meg neki a segítségét. Utána már gyorsan követik egymást az események, és a tizedesem vezette lánctalpas vet véget a rusnyaságnak. Szép „landolást” mutatott be Moor a járgánnyal, és meg se lep, hogy közte és a Doki közt, egyre nő a feszültség, amit elég jól hallok a csatornán. Szép nagy felfordulás kerekedett ki pillanatok alatt, és ahogy tudok, megyek a CSH vezetője felé, hogy megnézzem, mi történt vele. Ha a Doki odalép, akkor hagyom megvizsgálni, és majd, ha ráér, akkor megmutatom a vállamat neki. Egyelőre vannak nálam súlyosabb sérültek is talán, és a fő személy a Kancellár. Én csak huszadrendű vagyok, és kivárom a sorom. A parancs szerint a kocsiba kell szállni mindenkinek és be is szállok hátra. A Ryast a kezembe tartom és most Isteni szerencse, hogy kétkezes vagyok, mert ha csak a jobb kezemmel tudnék lőni, akkor nagyobb bajban lennék. Carlstone bilincsbe verését végignézem, és fura, mert valamiért nem áll össze a kép a dolgokról. De, azt hiszem, hogy jobban is járok, ha nem foglalkozom a dolgok hátterével, és csak teszem a dolgom, hogy teljesítsem a parancsot. Bizonyára oka van, hogy így történik, és Greymare a parancsnok. Nekem csak a Kancellárt kell szemmel tartanom és ügyelni rá, hogy ne nyiffanjon ki. Eddig ez a hely nem éppen valami barátságos velünk, de ahogy csak tudom, a fegyveremmel készen állok az esetleges harcra, ha megtámadnának a rusnyaságok minket. Aztán, majd,ha a Doki is ráér, akkor megnézetem vele magam.
*Malinor szavaira csak ránézek, már amennyi látszik a sisak átlátszó részén keresztül. Franc se tudja hogy nevezik, mert nem üvegből van és nem is rostély…ja az régen volt. Valaki egyszer majd úgy is elmondja és eloszlatja a sötét homályt a fejemben. Szerencsére a környező vidékkel kapcsolatban nincs homály, minden egyes kavicsnak tudom a helyét, de a kibaszott rusnya dögjét nem fedezem fel. Pedig elég érdekesnek indult Malinor beszélgetése a kancellárral, szívesen hallgattam volna még, Simon hadnagy után már érdemes lett volna fogadásokat is kötni arra, meddig bírja McG a visszaszólásokat anélkül, hogy felrobbanna a feje, ám a büdös szájú – ezt csak feltételezem – dög ma buligyilkos hangulatban van. Hacsak még azt gyilkolná…de a kancellárra fente a fogait. Míg én a véleményem és a viharsebességgel leromlott hangulatomat osztom meg a többiekkel némileg hangosabban az elvártnál, addig ők már akcióba is lépnek. Nem hiába katonák, a reakcióidejük szinte a nullát sepri. A fülemben is megnövekszik a hanghatások forgalma, a rádión keresztül sok mindent hallok, köztük McG kiabálását is, mely az enyémhez képest elég vérszegény, de tudjuk be a gyakorlatlanságának. Még pár ilyen dögtámadás és ő is fejhangon visít. Mire Simon hadnagy kiadja a parancsot, addigra én már a csapatszállító felé igyekszem, Morison észrevételét is figyelembe véve. A csapatszállító remek fedezék a hátamnak. Amíg irányba nem állunk, mellettem a dokival, nem látom ki mit csinál, hova lő és hova kerül időközben, a lényeg, hogy minél hamarabb odaérjek hozzájuk, és igyekezetben nincs hiány. Nos a lánctalpas nem egy XS modell, viszont nagyobb ütőerővel rendelkezik, és ezen a gondolaton ülve „repülünk” a dög felé. A Doki harsány kiáltását meg sem hallva, még jobban rátaposok a sebességre.* -Oda kell érnünk! *Válaszolok vissza az első parancsra. Vérszemet kaptam. McG a lény fogai között van…* -A kurva életbe? Nahát Doki! Maga ilyet is tuuuuuud?! *Nézek előre és a legújabb látvány nyújtja el a hangom. McG sehol, viszont Simon hadnagy lóg immár a dögön, éppen útba van, amit a Doki is igyekszik közölni.* -Ne csesztesseeen, akkor pánikolni fogok! Óóó, bassszki! *Kiabálom vissza, de már rántom is el picit a kormányt, nehogy a hadnagyot dózeroljam el véletlenül McG helyett…vagy a lény helyett…baszki. Aztán ütközünk. Nem egy megbeszélt, kellemes randiról van szó, szinte érzem a lény minden egyes csontjának eltörését ahogy áthajtok rajta. Az ütközéskor én is összecsókolózom az oldalfallal, de szerencsére nem fejelem le a műszerfalat. Lélegzetvételnyi csend után ismét mindenki rikácsol a rádióban, én meg feljebb emelkedem az ülésen, hogy kinézzek Simon hadnagyra. Még látom ahogy feltápászkodik, csurom véresen és talán azok a pici cafatok agyvelő darabok lehetnek…a reggeli energiaszelet kezd felfelé integetni a gyomromból. * -Most miééért? Elintéztem nem? Mondtam, hogy ne csesztessen! *Válaszolok a Doki sértésére, de már Simon hadnagy sistergősen villámlásos közeledése foglalkoztat, aminek legalább az az egyetlen jótékony hatása, hogy visszaparancsolja a reggelit a helyére, és eltereli a figyelmemet a közelgő vész gyanús hangjairól. Bár az is elég vész, hogy ezek után Morison fog vezetni. Baszki! A franc se fog most elébe menni a hadnagy őrjöngésének, és most nem tudunk a lánctalpas körül kergetőzni, szerintem annak sem örülne senki, ha bezárkóznék. Az ajtó majdnem kiugrik a helyéből mikor Simon hadnagy feltépi, én összerázkódom a nagyfokú durvaságon és még jobban összehúzom magam, érzésem szerint már csak akkor vagyok mint egy sárkánymacska kölyök, de a hadnagy így is rátalál a karomra, hogy kirángasson a lánctalpasból. * -Ne rángasson! Hééé! Áááúúúúúcs, ez fáj! Egy szava se lehet, olyan szépen kicentiztem! Hálátlan! *Mondom ezt hadarva míg a lábaim nem érik a földet, aztán hátrafelé leszek lökdösve. Sértetten – mert látom, hogy jól van és ami sebesülése van, azt sem én okoztam. Hát ki lőtt rá? Ki harapta meg? Tán ééén?! Magamban puffogva tovább, megindulok hátrafelé, közben ha nem akarom is látom mi maradt szegény állatból. Jó esetben is inkább Bruce fehérje turmixára hasonlít. * -Óóóááááá, szegény….fúúúúj! El fogok kárhozni…bocsi, nem téged akartalak. *Túltéve magamat a borzalmas gyilkosságon, felszállok a csapatszállítóra és leteszem magam az egyik ülésre. * -Nem kell megköszönni! *Szólok a többiek felé, felemelt kezekkel, majd a lézerszkenner hiányában, ami elől maradt a vezetőülés mellett, malmozni kezdek az ujjaimmal. Rezignáltan veszem tudomásul hova megyünk majd.* -Óvatosan vezess Morison! *Morgom szarkasztikusan, majd döbbenten emelem fel a fejem a további parancsra.* -Visszavonulunk? Történt valami? Azért mert majdnem megöltem, még nem kell visszavonulni…ja, a többi lény…olyan sokan vannnnnaaaaajesszusombaszki mit csinál? * Szófosásom döbbenetbe fordul, amint épp a mellettem ülő Carlstone-ra fogja a fegyverét. Volt egy pillanat amikor azt hittem engem akar lelőni, mert azt észre sem vettem, hogy Carlstone fegyverét leszorítja. Baszki! Majdnem becsurrant. Meg sem mozdulok, nem az én dolgom, nem vagyok katona és momentán fegyverem sincs. Szóval, a legnagyobb jóindulattal is csak oldalba bökhetem a pasit.*
Szerencsésnek érzem magam, hogy Katrina a titán pilótánk, nem pedig valaki más. Benne tökéletesen megbízom és tudom jól, hogy képes ellátni a feladatát, mégis, féltem Őt. Hadnagyként a feladatra kell koncentrálnom, de ettől függetlenül testem feszült, légzésem felgyorsul, miközben várom a nő további bejelentéseit. Nem eshet baja... Próbálunk mi is segíteni neki, pontosabban Nikolai, de a helyzet annyira nem egyszerű, és ha nem lenne elég a külső támadó, még arra is fény derül, hogy akad egy belső ellenségünk is. Szerencse, hogy dr .Gray fel tudta venni a kapcsolatot a Dominiummal, mégha csak rövid időre is. Nem kockáztatnám a nő életét, Ő orvos, rá még nagyon is szükségünk lehet, Nikolainak pedig segítenie kell a sárkánygyíkokkal, így én magam indulok el a raktár felé, hogy utána nézzek a kívülállónak. Út közben hallom, hogy a háromból két lény már meghalt, így bízom benne, hogy az utolsóval se lesznek gondok. - Mindent bele Katrina! - ez után viszont már többet nem mondok, csak gyorsítok lépteimen a raktár felé és ekkor érkezik a bejövő hívás a segítségre szoruló kutatótól. Ismét állítok a csatornán, hogy csak Nikolai és Alexa hallhasson, majd utasítom is a doktornőt. - Dr. Gray, kérem azonnal jöjjön a raktérbe. Szükség van magára! - de Ő is hallhatta az üzenetet, így tudja jól. Időben szólok neki, hogy induljon el és Nikolai is tudni fogja, hogy mi a helyzet. Arra most nincs időm, hogy neki is külön parancsot adjak, nem féltem a férfit egyébként sem, hogy ne találná fel magát. Jobb, ha odafigyel Katrinára, hátha tud neki majd segíteni, ha a sárkánygyík ismét kellően eltávolodik a titántól. Ekkor szólal meg a rendszer, így megállok egy pillanatra, majd magamban szentségelek. Ez tényleg nem a mi napunk! Mégse hezitálok, nem fogom megkerülni a raktárat, hiszen ha ott van az ellenség, akkor Alexa veszélyben lesz, így szinte futva teszem meg az utolsó métereket, majd betérve körbehordozom a tekintetem a helyiségen. Campost bár nem látom, a másik kutatót igen, így odafutok hozzá, majd kezem a vállára teszem. - Tartson ki, dr. Gray mindjárt itt lesz! - de nincs több időm. Azonnal fordulok, hogy meginduljak a reaktorok felé és út közben jelzem csak tettemet Alexa és Nikolai felé. Nem kockáztatom, hogy Campos is hallja, hogy hova tartok. - Intézem a reaktort! Az ellenálló nem volt a raktárban, legyenek óvatosak! - hívom fel rá a figyelmüket, így Nikolai is jobb, ha figyel a háta mögé, ahogy Alexa is gyorsan és precízen dolgozik majd, és természetesen számítva arra, hogy az ellenségünk bárhol megjelenhet. Nem véletlen kapott Ő is fegyvert... A reaktorokhoz érve azonnal munkához látok, és ha sikerül megakadályoznom a túlhevítést, igyekszem rájönni arra is, hogy mi történhetett. Vajon a lázadónk volt a hibás ezért? Mert ha igen, akkor bizonyára a hajón kívül lesz... és ekkor jut eszembe Katrina. Őt is bevonom a csatornába, hogy mi négyen tudjuk tartani a kapcsolatot egymással ezek után. - Katrina, van egy ellenálló a hajón, és meglehet, hogy kifelé tart. - bár a sárkánygyíkkal van éppen elég dolga, de számoljon rá, hogy hátulról megtámadhatják Őt is. Bár Főnix is vele van, de sose lehetünk elég óvatosak. Én is folyamatosan figyelem, mozdul-e bárki a közelemben, miközben igyekszem minél gyorsabban haladni. Nem óhajtom itt végezni, nem éppen az Eternityt képzeltem el kriptámnak.
Az újabb, sikertelen próbát látva, keserű fintor jelenik meg az arcomon, de a kudarcért nem tudom felelőssé tenni a kezes bárányként működő technikát. Az, hogy nem sikerül a töltetnek célt érnie, egyértelműen az aquilloni lény érdeme, aki kihasználja az egérút lehetőségét és mielőtt újból célba vehetné az Eternity elhárító lövege, ellentámadásba lendül és megpróbálja az összes haragját Főnix-en kitölteni. Harmadik lövést már nem vállalok be, mert túlságosan rizikósnak ítélem meg és a kinti küzdelem részleteit hallgatva a rádión, úgy ítélem meg, hogy Katrina -a két kiiktatott Sárkánylény példájából kiindulva- szó szerint vasmarokkal és fáradhatatlanul tartja a pozíciónkat. - Gardel Tizedes! A torony kiszáll az összecsapásból! - jelzem a Campos "mentes" frekvencián, hogy mi a hídról már nem avatkozunk bele a küzdelembe, hacsak nem történik valami olyasmi, ami indokolttá tenné a visszatérésünket. - Egy darabon tudom fedezni Dr. Gray, igyekeznie kell! - a krízis helyzet immáron adott, a parancsok pedig ki lettek osztva. Két perc nem biztos, hogy elég lesz a túlhevítés leállításához, de ezt szerintem Samantha is nagyon jól tudja. Az irányító helyiség ajtajáig kísérem a doktornőt, ahol fél térdre ereszkedek, majd a vállamhoz emelem a puskát, hogy fedezni tudjam a raktér irányába távozó Alexa-t. Feszülten figyelem a minden lépéssel egyre távolabb kerülő nő alakját, amivel szinte egyszerre kezd hatalmába keríteni a bizonytalanság fojtogató érzete, mert tudom, hogy már csak néhány másodpercig vagyok képes megvédeni, mielőtt eltűnne a szemem elől. - Igenis! - nyugtázom a vezetőtől elhangzottakat, miközben azon gondolkozok, hogy vajon ki lehet ez a titokzatos nő, és vajon van-e a pusztításon felül bármi más motivációja? - Fletcher, maga merre van? - érdeklődök a velünk tartott és a már tehersiklóba visszaérkezett fegyveres helyzetéről, mert jó lenne, ha mutatna magáról némi életjelet, ha már sikerült visszakeverednie a sikló fedélzetére. - Samantha! - váltok át privát csatornára, hogy más ne hallhassa azt, amit mondani fogok. - El kell mondanom valamit... - kezdek bele a történetbe, de továbbra is tüzelésre készen, a híd ajtajából figyelve az eseményeket.
Be kell, vallja, nagyon furcsállta Malinor döntését, de muszáj volt elvonatkoztatnia tőle. Az, hogy Moor kisasszony végig ordítja az egészet, már kezdi megszokni, de bevillan a fejében, hogy valamit nagyon tudnia kell a nőnek, ha magukkal hozták a Földről. A lövése ugyan nem sikerül tökéletesen, de úgy véli, hogy amit lehet, azt nagyjából megtette idegen terepen, ismeretlen körülmények között. Az biztos, hogy több lőgyakorlatot fog beiktatni majd a heti dolgai közé, mert, ha mindenhol ilyen lények lesznek, a tökéletes formájára lesz szükség. Végül, egészen sokan hozzájárulnak a kancellár megmentéséhez, Raven gázolja az amúgy is eléggé rossz bőrben lévő állatot. ~Ez bolond~ Állapítja meg sokadszorra, és bevillan neki egy másik nő, az expedícióból. Ami sokkal furcsább, hogy aggódni kezd Dr. Gray épsége miatt néhány másodpercre. Azért csak ennyire, mert a parancsnok válasza a visszavonulásról kizökkenti a művelettől elterelő gondolatiból. - Értettem – nyugtázza, majd azonnal elindul a jármű felé, jópár méterre lemaradva Greymare-től. Igyekszik hátrafelé nézegetni, mondjuk úgy, hogy féloldalasan halad a lánctalpas géphez, többször megfordulva és ellenség után kutatva. A régi megszokásoktól nem fog elvonatkoztatni, így mire eléri a gépet, már eléggé rögzül belé a környék, és a lehetséges támadó helyeket felfedezte már magában, legalábbis ő azokról a helyekről támadva. Nem felejt el felfelé nézni sem, hiszen a dög, ami kimúlt, hatalmasakat ugrott. Közben a parancsnok megfegyelmezi Moor tizedest, aki felháborodik ezen, Lucas viszont nem reagál a szarkazmusra, most nincs itt az ideje. Egyébként tetszik neki a Ravenből kitörő zabolázatlan erő, csak másirányú elfoglaltságba kéne ezt belefektetnie, ami nem kiabálás. - Igenis parancsnok! – miután felszabadul az vezetőülés, még egyszer szétnéz, aztán a puskát beteszi vissza a helyére és magára csukja az ajtót. Betáplálja az adatokat, majd a nyílt irányú rádióba beszél parancs szerint. - Itt, Morison kapitány beszél, vétel. Graymare parancsnok üzenetét közlöm, kód T-23-Z. Minden egységnek, haladéktalanul térjenek vissza a Condorra. Parancskód: Vörös-23. Nyugtázzák a parancsot! Vége – katonásan, jól érthetően mondja a kapott információt, majd megismétli még kétszer és várja a visszajelzéseket. A Vörös-23 Dominiumi parancs, azonnali visszatérést követel az anyahajóra, de valójában Lucas ezt csak rögtönözte. A lényeg, hogy ne maradjon senki hátra, és húzzanak el a bolygóról. - Itt Morrison, vétel – üzen a saját csapatának frekvenciáján. – Doktor, hogy van a kancellár? Vétel – közben elindul, amennyiben mindenki bent van már és meghallgatja a dokit. – Itt Morison. Fedezzék a járművet előről, hátha élő akadályba ütközünk és valaki nézzen hátra is. Vége - nem tud mindenre figyelni, mert a látható tartomány nem túl sok. A radarok nem éppen működőképesek túlságosan, jobban szeret az emberek szemére hagyatkozni. Igyekszik minél gyorsabban odaérni a bányamérnök utolsó pozíciójára.
Fiatal koromban, amíg a flottánál szolgáltam, akkor a felettesem nem bírtak, hiszen nem voltam a tipikus katona, aki engedelmeskedik minden gondolkodás nélkül. Ellenben azt tudták, hogy nem tudnak olyan küldetést mondani, amin ne vettem volna önként részt. Nem volt olyan veszély, amellyel nem néztem volna farkasszemet, s ha már ott voltam, akkor mindent bele adtam abba, hogy sikerre vigyem az akciót. Nem érdekel, hogy mennyire sérülök meg, akkor is végeztem avval, ami az utamba került. Legyen az állat, szörny, vagy egy idegen katona. Emiatt elég sokszor kerültem a gyengélkedőre, s a társaimtól kiérdemeltem egy szép kis koponya tetoválást a bal karomra, alá a hívójelemmel. „Rage”. Nem ismertem irgalmat, vagy kegyelmet, s ha nekiálltam valakivel végezni, akkor addig nem álltam le, amíg az össze nem esett. Egyik alkalommal egy tiszttel is összeverekedtem a kantinban, aki azt merte állítani, hogy a gyalogosok csak agyatlan gyilkológépek. Azt a szerencsétlent is a gyengélkedőbe vitték a verekedésünk után, míg én a lábamon mentem a fogdába. Jó érzés volt úgy kiadni magamból a gőzt. Bármiféle stresszes dolog ért, csak magamba tartottam, amíg el nem kezdődött az ütközet, akkor pedig szabadjára engedtem magamat. De azok az idők már elmúltak… Én sem vagyok huszonéves. Ezt tudom agyilag is, de a testem is nagyon tudja. Azokban az időkben, ha megragadott volna egy ilyen dög, addig mártogattam volna a pofájába a pengémet, amíg el nem enged, s nem érdekelt volna a fájdalom, vagy hogy ebből milyen rosszul jöhetek ki. Ez a dög nem elég, hogy úgy felkap, mintha csak egy kis rongybaba lennék, amit a család kutyája elkezd szét cincálni. Hiába próbálok meg a fegyveremért nyúlni az ujjaim nem képesek már megtartani. Hiába hallom a fülembe az embereket, a reakciójukat, az agyamig nem jut el egyetlen szó sem, ahogy abból sem érzékelek semmit, hogy lövedékek süvítenek, s hogy mekkora kaotikus állapotok uralkodnak az osztagon. Edgar parancsot tagad meg, miközben Raven kaotikus ámokfutást hajt végre a lánctalpassal. Valahol Simonnak nagyon nagy mázlija van, hiszen, ha magamnál lennék, és ezt végig nézném, akkor a Dominiumon olyan hadbíróság várna rá, amit még az unokái is emlegetnének. De jelenleg avval vagyok elfoglalva, hogy a fájdalomtól ordítva rángatózzak a dög fogai között, miközben az agyam azon gondolkodik, hogy Sammy-e a végzet asszonya számomra, vagy sem. Egy ideig ordítok a fájdalomtól, de a valóság és rémképek egybe mosódnak nálam.
A nappalim olyan, mint mindig, tiszta, rendezett. Szinte tökéletes. Éppen az új aktuális titkárommal tárgyalok, amikor kinyílik az ajtó, s Samantha lép be rajta egy csodálatos fekete estélyi ruhába. Egyszerűen olyan gyönyörű, és kívánatos ebben a kivágott ruhában, hogy szinte alig kapok levegőt, mintha egy láthatatlan bestia állkapcsa préselné össze a mellkasomat. A következő pillanatban Sammy körül lángok csapnak fel, s kezdik elemészteni az én lakásomat, miközben ő egy hatalmas késsel kezd el szurkálni. Fél kézzel felemel a földről, s ide oda rángat, majd végül behajít a sarokba, mint egy megunt játékszert. Úgy csapódok neki a falnak, mintha csak egy sziklának hajított volna. -Meg fogsz halni, - mondja teljesen nyugodt hangon – és semmit sem tudsz ellene tenni.
-Nem. – hörgöm félájultan – Nem te vagy az első, aki .. – mondom, miközben egy köhögő roham jön rám.
-De kedvesem. – mosolyog rám gonoszul, miközben Callum arca sejlik fel Sammy mögött.
-NEM! -üvöltöm olyan hangosan, amennyire csak tudom, miközben az öklömmel a földre csapok, amire hatalmas fájdalom nyíllal belém. – Áááááá Óvatosan kinyitom a szememet, de se a nappalim, se a lángok, se Sammy nincs körülöttem, csupán az Aquillon sivár vidéke, egy döglött gyík, és sok elmosódott foltot látok csak. Nagyon lassú mozdulatokkal emelem fel a jobb kezemet, s szerencsémre nem nyilal belém pokoli fájdalom, csak enyhe tompa fájdalom. Majd jön a bal kezem, de amint elég magasra próbálom emelni a vállamba iszonyú fájdalom nyílal. -Áááááá – üvöltöm, nem érdekel, hogy mások is halják vagy sem. – Hogy rohadnál meg. – sziszegem a fogaim között. Közben a látásom is kezd ki tisztulni, s az agyam is kezd normálisan dolgozni bár közben tompa fejfájás kínoz. -Malinor. – mondom ki az agyatlan katona nevét egyfajta parancsként. – Vért. -mondom tőszavakban az utasításomat, miközben megpróbálok fel tápászkodni a jobb kezemre támaszkodva. – Csapolja meg a dögöt. -nem érdekel, hogy van-e hozzá felszerelése, vagy hogy egyáltalán képes -e rá. Utasítást adtam nekem természetes, hogy megoldja, vagy ha nem, akkor nagyon gyűlölni fog. Közben Simon is el kezd utasításokat osztogatni, ami ellen most nincs kedvem ellenkezni, főleg hogy egyet értek vele, be kell szállnunk a járgányba, amit meg próbálok én is teljesíteni, s remélem segít benne valaki, mivel önmagamtól elég lassan mozgok a sérüléseim miatt. Vadászni fognak ránk. Üti meg a fülemet Greymare szavai. Hogy mennyire igaza van ennek a balféknek azt el sem tudja képzelni, de most elsődlegesen arra kell koncentrálnom, hogy minél előbb megfelelő orvosi ellátást kapjak. Szívesen elbeszélgetnék most az expedició vezetőjével, hogy ő szerinte mégis miért vadásznának ránk, illetve kinek a parancsára.
- Kéééész!!! - ordít bele a rádióba nagyjából negyed óra elteltével a javítással megbízott csapat vezetője, majd az örömittas felütést követően, rekedtes hangján tudatja, hogy a fúrófejet sikeresen eltávolították, majd egy rögtönzött, néhány percet igénybevevő tákolás után újból hadrendbe is állította a bányászok öregedő mindenese, aki most gépészként kellett, hogy remekeljen. Igaz, nem működik minden része tökéletesen, ami enyhe kifejezés, de legalább a termelésnek nem kell nélkülöznie az I. számú bányagépet. Néhány méterrel odébb az egymással farkasszemet néző két tábor pattanásig feszült idegeinek úgy kellett már az előbb elhangzó, pozitív csengéssel bíró szó, akár egy falat kenyér. A pocsék vezetők mintapéldánya és a semmiségből indult viták iskolapéldája megalkotta és a kilátástalanság felé sodorta az eddig olajozottan működő gépezetet, melynek fogaskerekei probléma nélkül működtek. Hollard, mint vezető csúfosan megbukik, rendet egyáltalán nem tud tartani, parancsai semmit sem érnek, tekintélye az utóbbi percekben nullára redukálódott. - A Helix-tónál nagy csinnadratta van. Meg kellene néznünk miből maradunk ki. - veti fel az ötletet az egyik fegyveres, mire Hollard felcsattan. - Mégis mit képzelnek? Greymare Hadnagy utasítása szerint a bányászokra és a gépekre kell vigyázniuk, nem a saját fejük után menni. - alig mondja ki a szavakat, az egyik jól megteremett, legalább két fejjel magasabb katona lép elé. - A helyzet megváltozott, maga az előbb csak úgy megjelent itt, és a hozzá nem értése miatt veszélybe sodorta a küldetést. - bök fejével a már üzemelő fúrópajzs felé, amit természetesen a még mindig vezetői státuszban lévő férfi kikér magának. - Lépjen vissza katona, figyeljen a szájára és tegye a dolgát, értette? - nem hagyja magát, de kár erőlködnie, ebből a nézeteltérésből csak ő jöhet ki vesztesen. - Fogja be mindenki! - mászik le a bányagép fülkéjéből a rőtszakállú Bullbergson, hogy rendet tegyen és megossza az információját. - A kapcsolat létrejött a Helix-tónál lévőkkel, de egyelőre nem kaptunk a kérdésünkre választ. Ha segítségre van szükségük, odamegyünk, a CQL várhat. - közli a legfontosabbat, majd Hollard felé fordul. - Mostantól az én parancsaim a mérvadóak, ha nem akarja, hogy ezek a fickók kilyuggassák, akkor a háttérbe vonul és azzal segíti a munkánkat, hogy csöndben marad. - mondata befejeztével felpillant, és úgy folytatja. - Aki nem ért velem egyet, nyugodtan visszavonulhat a Condor-ra, de ne számítson a visszafele úton a segítségünkre. - mutat a tehersikló feltételezett helye felé, amit ilyen sűrű havazásban, a műszerek bizonytalansága és az aquillon-i vadon rájuk leselkedő veszélyei mellett öngyilkosság lenne meglépni. Mivel látják és érzik is azt, amiről a bányász beszél, senki sem indul neki a közel két és fél kilométeres útnak, inkább Bullbergson mögé sorakoznak fel mind és várják a Helix csapat helyzetjelentését.
A bestia elszámította magát, mikor azt gondolta, hogy, ha egyedül próbálkozik meg a különítmény egyik tagjának elragadásával az sikeres lehet. Sorsa végül a lánctalpas alatt pecsételődött meg, de halála semmiképp sem mondható hiábavalónak, mert így, a jelenleginél is agresszívabb és vérszomjasabb falka fog az alakulat tagjaira vadászni. Utolsó vérig! Mielőtt azonban a bosszúra szomjazó sereg lecsaphatna a rendezetlen sorokban visszavonuló felfedezőkre, sikerül mindenkinek beszállnia a járműbe, ahol idei óráig biztonságban tudhatják magukat a pengeéles karmoktól. A J-07 útnak indul, de csak a személycserét követően, ami azt jelenti, hogy egy merőben más habitusú irányító kerül a vezetői székbe, mint aki elgázolta a szörnyeteget. Morison Kapitány vészjelzése kiküldésre kerül az összes ismert csatornán és sávon keresztül, de célt továbbra sem ér a fennálló légköri zavar miatt, amit az előttük álló sugárzási zónaváltás is meg fog nehezíteni. Az utóbbi percek felfokozottságán némiképp túllépve, Greymare Hadnagy számára feltűnhet, hogy többek között az eddigi begyűjtést követő információk hirtelen megszűnnek, átadva helyüket hibaüzenetek hosszú sorának, ami sok-sok mindenre kiterjed, de mind-mind egyetlen dologra vezethető vissza: a kommunikációs eszközének hibájára, amit rapid megoldással, itt a helyszínen képtelenség megjavítani. A következő pillanatban a Lucas által terelgetett, végtelenül kiegyensúlyozott formáját mutató csapatszállító tetejére viszonylag nagy zajjal kétszer négy, jókora mancs érkezik, ami akaratlanul is magára vonzhatja a figyelmet. A szállítóeszköz belsejében utazók teljes biztonságban vannak, ugyanis a feldühödött lények sem áttörni, sem átharapni nem tudják a tetőszerkezet elemeit, amire kisvártatva ők is rájönnek és némi téblábolás, valamint dermesztő vonyítás hallatása után távozóra is fogják. A bosszú vezérelte falka egyes tagjai ellenben mindent bevetnek, hogy valamilyen úton-módon megállítsák a kutatási területről kifelé igyekvőket, ezért megpróbálják feldönteni a J-07-t, amit oldalirányból nekifutva, testük erejét használva kívánnak elérni. Viszont ez a tervük sem válik be, mert néhány jókora puffanást után, -ami a lánctalpasnak és úttartásának meg sem kottyan-, efféle támadásuk is abbamarad. Gregor Zászlós-nak lesz dolga a következő húsz percben, míg a parancs szerinti ponthoz érnek, kezdve rögtön a Kancellár sérülésének kezelésével, amit a helyzethez képest sikerül megoldania, hála céltudatosságának, szakmai tapasztalatának, valamint a kézközelben lévő gyógyszereknek, és nem utolsó sorban a rendelkezésre álló időnek, amiben nyugodtan ténykedhet. - Uram??! - Carlstone teljességgel meglepett arccal pillant az Expedícióvezetőre, mikor azt érzékeli, hogy a vezető keze rátart a RYAS-ra, ő pedig akkor sem tudná azt mozdítani, ha megfordulna ilyen a fejében. A vád és parancs kettőse hallatán Simon arcáról a közelben lévő Edgar-ra pillant, majd a mellette ülőre, mert nem érti a történteket. - De... - mondana valamit, végül nyel egy nagyot és úgy dönt, hogy engedelmeskedik az ukáznak és elengedi a jobbjával támasztott puskát, mielőtt valami nagyobb baj történne. - Greymare Hadnagy, a pisztoly az oldalamnál van - mutat a már felemelt baljával a fegyver irányába - és a késem van még nálam - majd úgy fordul, hogy a penge is láthatóvá váljon. Semmi hirtelen mozdulat, semmi ellenkezés. A lefegyverzés után Malinor Hadnagy láthatja, hogy a szúróeszközt a KFH alkotta meg, egyértelműen nem ez a keresett gyilkos fegyver, melyből hiányzik a markolatgomb. Carlstone némán állja a bilincselést, kerüli a szemkontaktust, de, ha bármilyen kérdés intéződik hozzá, arra feltétel nélkül válaszolni fog.
Miután maguk mögött hagyják a falkát, nagyjából húsz perc utazás következik, míg elérik a B13-as jelzésű tárnát, ahová Laris bányafőmérnök és csapata lett kiküldve terepszemlére, adatgyűjtésre és elemzésre. Útjuk során a ruházat sugárzási érték veszélyjelző skálája egyel magasabb kategóriába lép, de ezen kívül más, közvetlen veszélyforrással nem kell számolniuk. A látótávolság minimális, a havazás szüntelen, a terepakadályok leküzdhetők, de a folyamatos koncentráció nélkülözhetetlen a pilóta részéről, ha sérülés és elakadás nélkül szeretnének megérkezni a célhoz. Már majdnem megérkeznek a B13 egykori kitermelési telepére, mikor élő, kétirányú rádióvonalként jelzi az itteni csapat tagjait a legtöbb rendszer, köztük Morison Kapitányé, Moor Tizedesé és McGrover Kancelláré is. Bárki próbálkozhat a kapcsolatteremtéssel, de válasz nem érkezik, hiába aktív és jól működő jelen pillanatban a rendszer. A pontos helyszínt elérve először az itt szolgálatot teljesítők csapatszállító járgánya tűnik fel, utána a terület megtépázott kerítése és viszonylag egyben maradt épületrészei sejlenek ki a ködből. Maga a B13 egy kisméretű, de annál gazdagabb telér kitörési csúcsánál létesült. A vájatban mérhető radioaktív sugárzás olyan méretű, hogy már a megközelítése is életveszélyes, viszont maga a munkaterület és környéke kutatásra alkalmasnak nyilvánított és a személyi mérőműszerek is ezt támasztják alá. Érkezés után három dolog kerülhet leginkább a figyelem középpontjába azon kívül, hogy a csapatnak se híre se hamva.
O - A Laris csapat járművének rakterében helyet foglaló jókora tárolóeszköz, ami nagyon hasonlít a KFH fejlesztéseinek szállítódobozára, azzal a különbséggel, vagy inkább kiegészítéssel, hogy a tároló lezárt állapotának feloldását egy automatika figyeli, amit csak a nyitókulccsal lehet kinyitni, vagy a kockázatosabb utat választva, meglehet próbálni a feltörését, ami hosszadalmas és azzal járhat, hogy a benne tárolt eszköz megsemmisül. A láda mozgatható, két markos férfi szükséges a szállításához és két fő helyét foglalja el.
O - A Laris vezette kutatócsapat lánctalpasa mellett felfedezhető tetemes mennyiségű vér, mely mellet vonszolási nyomok is láthatóak, de hulla, vagy testrészek belátható távon belül nincsenek.
O - A vonszolási nyomokkal ellentétes irányból éles, folyamatos fehérfény tör utat magának a ködön át, mely a telep központi részéből érkezik, pontosan abból az irányból, melyből a rádiójelek is erősebbé válnak.
A gyíklény abban a másodpercben ledobja magáról a fölényeskedő attitűdöt, amikor a soha nem tapasztalt nagyfeszültség keresztülszalad a testén és egy villanást követően több tízméteres távolságba repíti a szorongatott titántól. Testét sokkhatásként, agyát meglepetésként éri ez a nem várt ellentámadás, amire csak egyetlen megoldást lát ellenszerként: a mielőbbi távozást. Ebben viszont Katrina nem ért vele egyet és ellencsapást fontolgat, amit saját kezűleg szeretne kivitelezni. A sebesült ellenség vonagló távolodása a víz felé nem jelent különösebb problémát a röppálya kiszámításában. A T-005 elsül, a töltet egy szemvillanással később a csúszkáló sárkánylény oldalát kapja el, ami jószerivel kettészakítja az egykori támadót. A titánpilóta kiváló meglátása, hogy az Eternity második lövését is túlélő, egyértelműen őt célba vevő kígyó gyengepontját, a szárnyát veszi célba. De mi az, hogy célba veszi? Nem sokat teketóriázik, azonnal felpörgeti a gépágyút, ami olyan mennyiségben köpködi magából a töltényt, hogy a szórás elől kitérni igyekvőt akkor is eltalálja, ha trükközni próbál a levegőben. A gyorsasága, a talajközelség és az elszenvedett szárnysérülései miatt a túlélése erősen megkérdőjeleződik, főleg mikor az előbb említett problémák miatt a tervezettnél közelebb kerül Főnix-hez. A jobb egyenes egy horoggá formálódik, de a lényegen nem változtat: eltalálja a lény tépőfogakkal telelévő pofáját, kibillenti a pályájáról, ő pedig sok-sok méter hosszan szántja fel fejével a jeget, mielőtt megállapodna. A történet és az aquillon-i pályafutása itt ér véget számára. - Gardel Százados, szép kisasszony, hallanak engem?? - a szörny földet érése után morran a rádió, ahol nem egy szakavatott hang szólal meg a túlvégről. A bejelentkezés hétköznapi, a megszólítás hibás, kissé érthetetlen is és túlzottan pongyola a megfogalmazás ahhoz, hogy katona legyen az, aki bejelentkezett. - Lewis Hadnagy! Valaki hall engem? Bullbergson vagyok a bányászoktól. Lövegek hangját halljuk a terepmunka közben, kapcsolatunk nincs a Condor-ral és gyakorlatilag magunkon kívül senki mással. Ha segítségre van szükségük, szóljanak és megyünk! - nem tiszta a vétel, de nem is szakadozik, úgy látszik, hogy mindketten olyan pozícióban állnak, ami kedvez a rádióhullámoknak és nem álja útját a légköri zavar.
A raktérben fuldokló Anderson ziháló, levegő után kapkodása tölti ki a rádió közös sávját, amit Campos végig, a többiek viszont csak akkor hallanak, ha rákapcsolódnak a kommunikációs csatornára. Bármit is kérdeznek tőle, válaszolni már nem tud, a túlélés esélye minden egyes szívdobbanással rohamosan fogy. Dr. Grey a parancsnak megfelelően elindul, felszerelésében minden megtalálható, ami a kutató megmenekülésének feltétele, azonban a rádióban már nem hallatszódik szuszogás, Alexa még nekikezdhet az újraélesztésnek, de már minden hiába, a férfi megfullad. Anderson-t az Eternity rakterében éri a halál, a tönkretett űrruháján nyitott precíz vágás eredményeként, amit a Judy Campos álarca mögött megbújó szabotőr ejtett rajta. Hogy mégis ki ő? Samantha könnyen észrevehette a vágás pontosságából, hogy a támadó jól ismeri a ruházatot, a felépítését és a műszereit. Mindenképp át kellett esnie minimum egy alapkiképzésen, máskülönben sem használni, sem pedig mozogni nem tudna az öltözetben. Ismeri a tehersikló helyiségeit, otthonosan mozog a típuson, ahogyan a reaktorház sem ismeretlen terület számára, ahol könnyűszerrel állított csapdát a gépészeknek. Lewis Hadnagy ismeri ezt az öngyilkos trükköt, amit az osztagvezető könnyűszerrel meg tud szüntetni, csupán húsz másodpercre van szüksége hozzá. Campos nem bukkan fel a reaktor környékén, nem tér vissza, nem lepi meg és nem is próbálja bezárni ellenségét, de még csak rádión keresztül sem jelentkezik. Mintha csak köddé vált volna. A mantrázó géphang és a ritmikus villódzás a közvetlen veszély elmúltával elnémul és kikapcsol. - Itt Fletcher! Úton vagyok a híd felé, egyelőre nem látom az ellenséget! - válaszol Nikolai kérdésére a Gardel Tizedesnek hála megmenekült katona, aki hamarosan erősítésként érkezik. Denisov fedezi Grey Hadnagy-ot, amíg tudja, vagyis pontosan addig, míg az automata ajtók be nem zárnak a nő mögött. Onnantól mindenki magára van utalva. Pár lélegzetvételnyi idővel később az ajtó nyílik, de ahelyett, hogy Fletcher lépne be rajta nem "ki", hanem "mi" érkezik, igazából repül a Közlegény felé. Egy kisméretű, raktérből szerzett finomított CQL tartály az, ami egy légtérbe kerül a férfival és ami néhány méterre előtte érhet földet. A gáz halmazállapotú CQL, a nagy nyomáson tartott hordozójában berobbantja a folyosót és Nikolai-t jó néhány méterre repíti jelenlegi pozíciójától. A robbanás után tüzek nem lobbannak fel, mivel nincsenek a közelben gyúlékony tárgyak vagy eszközök, valamint a tehersiklóban sem keletkezik menthetetlen károk. Ez utóbbi azonban nem biztos, hogy a katona szempontjából is így van.
Gurítás tíz oldalú kockával Denisov Közlegény számára:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-4: Rálőhet a tartályra, de sikertelen a végeredmény. A rendkívül gyúlékony CQL robbanásának óriási hője és nyomása egyszerűen letaglózza és jó ötméternyi távolságba repíti a Nikolai-t. Űrruhája megsínyli a CQL-lal ilyen formában történő találkozásukat, csúnyán sérül, a levegője rohamosan fogy, a kommunikációs egysége tönkremegy, még csapaton belül sincs rádiókapcsolat. A szkafanderének rostélya betörik, a sisak totálisan használhatatlanná válik, ráadásul a fegyvere is kirepül a kezéből. A fallal találkozva, eszméletét veszti, azonnal segítségre van szüksége a túléléshez. Egy használható szkafanderre, ami az űrruhához csatlakoztatható, valamint a ruházatjavító készletből is néhány dologra.
5-9: A sok-sok emberfeletti képessége közül most a reakcióideje menti meg a súlyos sérüléstől, ugyanis még a levegőben érzékeli a felé repülő tárgyat és rálőve hamarabb hozza működésbe a finomított CQL-lal teli hordozótartályt. A robbanás messzire repíti és a falnak érve elveszíti az eszméletét, a szkafandere és a ruházata is ép marad, ahogy rádiókapcsolata is megmarad a csapattal.
A robbanás és a keletkezett hő hatására a hajó ezen részében automatikusan bekapcsol a tűzoltórendszer, de szerencsére lángok nincsenek, melyeket oltani kellene, helyette egy pisztoly csöve emelkedik félmagasan, hogy közvetlen közelről végezzen a katonával. - Campos a híd előtt van! Ismétlem Campos előttem van! - kiáltja Fletcher a rádióba és már le is ad néhány lövést a nő irányába, aki így nem tud Denisov-val végezni és a jóval nagyobb tűzerővel rendelkező fegyveres elől egyenesen a parancsnoki hídra menekül, ahol magára zárja az ajtót. - Lewis Hadnagy! Dr. Grey! Denisov Közlegény megsérült, azonnali segítségre van szüksége! - tájékoztatja felettesét és a doktornőt a férfi állapotáról, miután az ellenséget visszaszorította. A parancsnoki híd beléptető panelét Samantha játszi könnyedséggel törheti fel, most még titkosítás sincs rajta, ami megnövelné az erre fordítandó időt. Ami viszont ez után következik, arról csak és kizárólag a csapatvezető dönt. Vajon miként tervezi elfogni a szabotőrt? Élve, vagy halva?
Addig, amíg a Hadnagy az irányítóterem elé ér, a Campos személyiségét használó nő senkitől sem zavartatva aktiválja a rendelkezésre álló, tüzelésre felkészített löveget, melyet semmiféle védelmi mechanizmus nem véd, hiszen egy frissen felélesztett, nyers rendszerhasználatról van szó. Mivel képes használni az elhárító fegyverzetet, ez újabb árulkodó tény a katonai múltját illetően. Sokat nem tétovázik, néhány másodperc erejéig célra tart, majd eldörrenti a gépezetet, ami olyan helyen találja el a szomszédos BS Nomad kísérőhajót, hogy azonnal megsemmisíti azt. A robbanás hangja eljut a néhány kilométerre lévő bányászokhoz, a Condor legénységéhez és a B13-as tárnánál vizsgálódó csapathoz is. A technika újratölti az ágyút, pár másodperccel később már egy új célpont jelenik meg a radar képernyőjén, ami nem más mint Főnix és Katrina kettőse. A löveg irányba fordul és mielőtt farkasszemet nézhetnének egymással, már útjára is ereszti a borzasztó robajjal nekilóduló töltetet, aminek nem más a célja, mint Főnix totális megsemmisítése.
Gurítás tíz oldalú kockával Gardel Tizedes számára:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0 és 9: A lövedék jócskán célt téveszt, valahol a páros mögötti sűrű ködben robban fel, miután talajt fog. A meglepetés ereje elillan, az utántöltés ideje alatt azonban megnyílik a lehetőség egy ellentámadásra.
1 és 8: A töltet elől Főnix, ha nem is túl könnyen, de ki tud térni, a becsapódás közeli, de mindezt csak a mögöttük húzódó jégpáncél bánja, mely az óriási robbanás után megreped. A visszatámadás lehetősége adott.
2-6: Az Eternity radarja majdnem tökéletesen kalkulál, és kis híján túljár Főnix és Katrina eszén. A tehersikló óriástölténye nem messze a titántól robban fel, és csak azért nem telitalálat, mert az utolsó pillanatban még el tudott mozogni. A robbanás keltette lökéshullám legalább negyven méterre repíti a gépet és pilótáját. A következő információt olvashatja le róla a sértetlen Tizedes:
Általános állapotfelmérés - Alapvető funkciók ellátása:Sérült, javítás szükséges --- 60% - Vázszerkezet/páncélzat állapot:Súlyosan sérült --- 30% - Navigációs és koordinációs monitoring:Súlyosan sérült --- 30% - Érzékelők, finommechanika visszajelzés:Sérült, javítás szükséges --- 60% - Fegyverzet ellenőrzés:Az egységek tüzelésre készek --- 80%
Az idő szűkös, az ellencsapásra még van idő, de az automatikus használat már nem javasolt.
7: Az Eternity lövege és radarja tökéletesen befogják a célt és nem eresztik. Főnix egyik irányba sem tud kitérni, csupán egy valamit tehet. A lehető legnagyobb mértékben védi meg a pilótáját. Campos majdnem telitalálatot jegyez, de ez még így is Főnix halálos ítéletével egyenlő. A titán ugyan nem robban fel a közvetlen közelébe csapódó találattól, de az egységei megszűnnek funkcionálni, alkatrészei, fegyverei szanaszét repülnek róla, Katrina karja, pedig válltól kezdődően nagyon súlyosan roncsolódik. Huszonöt méternyi magatehetetlen csúszás után a megsemmisült gép megáll, az ájult Gardel Tizedessel pilótafülkéjében.
A piszkosfehér gyík élete meglehetősen dicstelen véget ért, mi viszont mindannyian élünk. Legalábbis egyelőre. Kár lenne előre örülni ennek, bolond akinek nem borzolja az idegeit a falka elnyújtott vonyítása. Miután feltápászkodtam és a kést visszaszereztem a dög testéből, amennyire tudom, lerázom a vért és egyéb trutyikat a páncélomról, közben pedig megindulok a csapatszállító vezetőfülkéje felé. Raven most sem könnyíti meg egyikünk dolgát sem. Összekucorodik az ülésen, de ezúttal tágra nyitott szemek ide, vagy oda, nem számíthat irgalomra. Gyakorlatilag kitépem a sofőrülésről, és már lódítom is hátra. Lucas azonnal el is foglalja a helyét a vezetőfülkében. Raven viszont csak nem ért a szóból, és szövegel tovább. - Ennél sokkal jobban fog fájni, ha nem mozog! És ha haladás helyett tovább szövegel, tényleg úgy megrángatom, hogy azt még a lábujjaiban is megérzi, és a platóra is jókora kezdő lökéssel fog megérkezni, jó eséllyel hason csúszva. Amennyiben eddig a pontig senki nem segített még a kancellárnak beszállni, visszamegyek, hogy megtámogassam, és némiképp gyorsítsunk a haladásán is. Gyanítom jól beverhette a fejét, nem igazán tűnik tisztának a pillantása, amennyire a szkafandertől látom.(És ha még a gondolatait is hallanám!) Mindenki a fedélzeten, Lucas is izzítja a motort és a rádiócsatornákat, ahogy kértem. A csapatszállító megindul, Shane a kancellárt próbálja elfogadható állapotba hozni, Edgar egyértelműen megsérült, így ő is a doki ítéletére és segítségére vár, Raven nem tudom mit csinál, de nagyon remélem, hogy kussban teszi még jó darabig. - Morison kapitány, a járművet ezen a ponton csak hátulról tudjuk fedezni! Ha szemből jönne valami, ami nem hozzánk tartozik, hajtson át rajta, csak szóljon hátra! A visszavonulási parancsot nem hallom, ahogy nem érkezik több adat a bányagépektől sem… Nagyon rossz jel. Éppen úgy, ahogy a tetőn dobbanó lábak is. Pár pillanatig figyelek, csak akkor lőnék rájuk, ha meg tudnák bontani a csapatszállító borítását. Azonban a gép ellenáll a támadásnak. Carlstone döbbenete őszinte, de ez kevéssé lep meg, mint az, hogy nem látok rajta bűntudatot, csak teljes értetlenséget. Vagy baromi jó színész, vagy tényleg ártatlan. Sajnos ezen a pontos talánokra nem bízhatom egyikünk életét sem. A közjátékot kissé megakasztja – de nem zavarja meg annyira, hogy elvonja a figyelmemet Carlstone-ról – az oldalról érkező ritmustalan dübörgés, ahogy a falka rohamozza a járművet. A csapatszállító állja a rohamot. Raven sopánkodása teljességgel hatástalan, nem foglalkozom vele, most Carlstone-ra koncentrálok. Nem csak arra figyelek, hogy ne foghasson fegyvert senkire, és ne támadhasson meg senkit, hanem az arckifejezésére, a szeme villanására is. Nem kerüli el a figyelmemet a végül elharapott mondat. Miután a fegyverei biztos távolságba kerültek tőle, és a kezeit is hátrabilincseltem, visszatérek rá. - Mondani akart valamit. Beszéljen! Ha beszél, meghallgatom, és csak utána folytatom, ha nem, akkor azután, hogy egyértelmű lett, hiába várok válaszra.. Az út eltart még egy ideig, van rá lehetőség. - A Dominiumi utolsó üzenet alapján Stan Carlstone megcsonkított holttestét megtalálták a kabinjában az indulásunk után. Ez esetben felmerül a kérdés, hogy maga kicsoda… Valójában nem kérdésként fogalmaztam meg, de egyértelmű, hogy választ várok. A többiekről egyelőre nem teszek említést. Miután a beszélgetés abbamarad, megpróbálkozom a rádiómmal. Az egységgel közös és privát csatornákon kívül mindenhonnan hibaüzenetek tucatjait kapom, és a külső csatonák némák és süketek. - Morison kapitány, a rádióm megsérült, amikor ráharapott a páncélomra az a dög. Folyamatosan menjen minden csatornán a kivonási parancs, és bármi beérkező üzenet van, azonnal továbbítsa nekem a privát csatornán! Ez után megyek vissza a csapatszállító hátuljához. A rácsozott ablakon figyelek, hátha felfedezem a falkát, vagy egy részét. A látótávolság most is pocsék, így csak próbaképpen bekapcsolom a páncél hőkameráját, hátha többet látok a vadászokból. Ezeknek melegvérűeknek kell lennie, különben mozdulni sem lennének képesek ilyen időjárás mellett. Hátha többet látok az üldözőinkből. Ha a dolog beválik, és az SW lőtávján belülre merészkednek, lenyitom az ablakot, és megpróbálom legalább az egyiket leszedni – vagy amennyire csak adódik lehetőség. Ha látni őket, de nincs értelme rájuk lőni, akkor megosztom a többiekkel is a felfedezést a hőkameráról. Ahogy feltűnik a másik csapatszállító, megszólalok. - Morison kapitány, álljon be a másik csapatszállító mögé, a raktérajtókkal egymás felé! Amikor a jármű megáll, kinézek a hátsó ablakon. A láda a nyitva hagyott raktérben eltéveszthetetlen, ahogy a jármű melletti, fehér havat összemocskoló jókora vérfolt is. Eltéveszthetetlen az éles fény is, sóhajtok egyet. Szükségem van egy teljes percre, mire a továbbiakra vonatkozó terv kikristályosodik. - Mindenkitől figyelmet kérek! Gregor zászlós és én ellenőrizzük a másik csapatszállítót. – itt Shane-re nézek, hogy lássam, mi a meglátása a tervvel kapcsolatban - Ha beindul, Morison kapitány, vigye vissza a sérülteket, a foglyot és Moor tizedest a Condorra. McGrover kancellátr és Malinor hadnagyot kísérjék a gyengélkedőre. Malinor hadnagy, ne vegye le a szemét a kancellárról! Szabotőrök jutottak be a csapatba, mindenki legyen figyelmes! Carlstone-t zárják a fogdába, szigorúan egyedül! Amennyiben Judy Campos, vagy Joel Crosby tizedes előkerülnek, azonnal vegyék őrizetbe őket, és kapjanak külön cellát! Moor tizedes segít Morison kapitány embereinek a felvétekkel. Egy lélegzetvételnyi szünet, mielőtt folytatom. - Amennyiben magukat követné a falka, szóljanak be a Conorra rádiótávon belül, hogy fedezzék magukat az elhárító lövegekkel és a gépágyúkkal! Magam sem tudom, melyik lenne a szerencsésebb forgatókönyv. Shane és én valószínűleg jó nagy szarban leszünk, ha inkább minket néz ki magának a vérszomjas ragadozófalka. - Morison kapitány, amint biztonságban tudja a többieket, visszaül a csapatszállítóba, és elmegy a bányászokhoz, aztán a Helixhez, ha másképpen nem megy, személyesen továbbítsa a kivonási parancsomat! Egyedül nem száll ki a járműből, ha nem élet-halál kérdés, és nem vállal ostoba kockázatot! Világos? Itt ismét mindenkihez szólok. - Bárki, aki még egyszer megszegi a parancsaimat, annak tudatában tegye, hogy nem biztos, hogy megéri a saját hadbírósági tárgyalását, vagy ha mégis, ott sem számíthat semmi jóra… Újra kézbe veszem az SW-t. - Hogyha az expedíció kezdetétől számított tizennégy óra negyvenöt percen belül nem érünk vissza Gregor zászlóssal, Lewis hadnagy a parancsnok – amennyiben ő sincsen a fedélzeten, Morison kapitány veszi át az irányítást -, és haladéktalanul hagyják el a bolygót a Condorral, térjenek vissza a Dominiumra. Ez közvetlen parancs, és mindenkire vonatkozik! Ezután intek Shane-nek, és ha ő is felkészült, akkor kinyitom a raktérajtót. Ha korábban hasznosnak bizonyult, akkor bekapcsolom a hőkamerát, és a lehető legóvatosabban, legfigyelmesebben hagyom el a járművet, hogyha támadás érne minket, fel legyek rá készülve. Csak a vezetőfülkéig kell eljutnom. - Gregor, nézze meg a ládát, addig megpróbálom beindítani! Ha ezzel kapcsolatban sikerrel járok, megpróbálom beindítani a járgányt, és ha a motor életre kel, újra Lucas privát csatornájára kapcsolok. - Bármilyen információja van, továbbítsa Gregor zászlósnak, innentől kezdve ő lesz a fülem, amíg vissza nem érünk a Condorra! Ha a csapatszállító beindult, akkor itt az idő, hogy a többiek visszainduljanak a Condorra, és ez senki számára nem választható opció.
Ebben az esetben hamarosan ketten maradunk Shane-el, így privát csatornára váltok vele. - Találtál valamit a ládán, vagy benne? A válasza után leállítom a motort, a nálam lévő két bilincsből az egyiket a kormányra kattintom, majd kiszállás után becsukom az ajtót, és a másik felét az ablakrácsra. Még csak az kéne, hogy Crosby előkerüljön míg Larisékat keressük, és meglépjen a járgánnyal. Most sem vagyok kevésbé figyelmes, vagy elővigyázatos, mint korábban, míg a hátammal a csapatszállító oldalának fordulva visszamegyek a csapatszállító hátuljához. Most, hogy ketten vagyunk, kikérem a véleményét. - Te merre indulnál először? A vérnyomok után, vagy nézzük meg az épületet? Jó eséllyel a vonszolásnyom végén hullát, esetleg hullákat találunk, vagy még azt sem. A fényforrásnál nagyobb eséllyel találhatunk élőkre, bár ha bejutottak egy még üzemelő épületbe, valószínűleg időlegesen biztonságban vannak. Az is kérdés persze, hogy Crosby tudja-e, hogy lebukott…
We live by chance... We love by choice... We kill by profession.
Moor felesleges szájtépése lepereg rólam, cifrábbakat is tudnék, ha akarnék. ...de nem akarok. Nem érzek késztetést arra, hogy ami a fejemben megfordul, az a számon is kiessen azonnal, másra viszont nagyon is, amikor simán mondhatjuk lazánfaszán megtagadja egy elöljáró tiszta parancsát. Csak tudnám mi a tökömet keres az ilyen a flottánál – szaktudás ide vagy oda – ha halvány gőze sincs arról ez mit jelent pontosan?! Azt meg végképp hagyjuk, honnan veszi, hogy ezt megteheti… Mindegy, sokkal fontosabb dolgom is akad és egyelőre arra koncentrálok. Határozottan megkönnyebbülök, ahogy Simon válaszol a rádión. Messzemenően képes vagyok arra, hogy a helyzetnek megfelelően reagáljak, de ettől még emberből gyúrtak engem is. - Vettem és úton vagyok felé. Ki van McGrover kancellár közelében? - Az első fele Greymarenak szól a másik pedig… tekintettel arra, hogy senkitől egy kanyi nyögés, annyi sem érkezik a korábban feltett kérdésemre és még nincs tiszta rálátásom a kancellárra, újra kérdezek. Gőzöm sincs arról egyébként, miért nem érkezett válasz a megszólítottak részéről, de kezdek lassan irdatlan pipa lenni a hozzá(nem)állás miatt egy ilyen küldetésen. Mégis ki és mi alapján állította össze kinek kell jönnie – és most nem a beosztásra gondolok –, ha a legminimálisabbak betartása is komoly gondokat jelent. Futva érkezem meg a kancellár földön fekvő alakja mellé. Közben érkezik az újabb parancs, mennünk kell. - McGrover kancellár, hall engem? - A beszéde messze van a tisztától vagy az összefüggőtől, a fájdalom szülte üvöltése pedig elég egyértelműen árulkodik a hogylétéről. Mindezek mellé pedig a rádióba behallatszódó köhögőroham se nagyon tetszik. Fasza. A fej-nyak területről és a torzóról felvételt készítek a szkennerrel, tudni akarom mekkora a baj és, hogy a mozdítással miként számoljak. ...merthogy a kancellárt biztosan mozgatni kell és most. A képek kielemzése nem vesz igénybe több időt annál, minthogy rájuk nézek. Körbetekintek, mégis ki van kézközelben, akkor látom meg Simont érkezni. - Hadnagy, segítség kellene a mozgatásban. - Pontosabban megemelni és vinni, haladjunk. Nem attól tartok, hogy nem tudom összekanalazni egyedül, de egyfelől gyorsabb, ha ketten vagyunk rá, másfelől kevésbé súlyosbítjuk a meglévő és fennálló sérüléseit, ha két oldalról kap támogatást. - McGrover kancellár, Greymare hadnaggyal felvisszük a járműre, ott adok valamit a fájdalmára. - Azért, ha részben legalább felfogja mi történik körülötte, tudja azt is mi fog még vele az elkövetkező másodpercekben. Gyakorlott, gyors, összeszokott mozdulatokkal végül tényleg tempósan sikerül a lánctalpasra feljutnunk és a kancellárt sík felületre fektetni. Amíg az események történnek újabb felvételeket készítek, és egy kisebb lámpával a pupilla reflexeket ellenőrzöm. - Meg tudja mondani a teljes nevét és azt, hogy hol van? - Az egyszerű kérdések a diagnózisállításhoz kellenek. A választól függően szerepe lesz abban, hogy pontosan tudjam mekkora a baj, mivel állok szemben. - Kérem, kövesse az ujjam mozgását. - A mutatóujjamat oldal és fel-le irányban mozdítom a szemei előtt. Kábé ekkor hallom meg Morison kérdését. - Később, kapitány. - Nem ellene vagy a kérdése ellen szól, egyszerűen csak még nem tudok erre választ adni. Dolgozom azon, hogy felállítsam a diagnózist és biztosat mondhassak. - McGrover kancellár, megbontom a páncélját, hogy fájdalomcsillapítót kaphasson. Hamarosan jobban lesz. - A pácienssel való kommunikáció mindig az ellátás része. Nem számít, hogy mennyire furcsa a beeső közjáték a háttérben, ami Carlstonenal történik (ami egyébként wtf?!). A vizsgálatot azonban kis időre megakasztja, amikor hatalmas zajjal csapódik/érkezik a csapatszállító tetejének valami. Automatikusan fordítom a fejemet az irányba, de nem sok ideig foglal le az egyébként azért aggasztó intermezzo. Gyorsan visszatérek a dolgomhoz és újra a szkennerre irányítom a figyelmemet, a frissebb képet nézem meg a sérült területről. Aztán megbontom a kancellár páncélját a felkarjánál és egy toll méretű eszköz segítségével első körben gyorsan ható fájdalomcsillapító koktélt kap. A szer a komfortérzetén nagyot fog segíteni igen gyorsan és bár nem a legideálisabb, szedáló hatása is van. A fecskendőnek nem része a tű, nagy nyomással hatol át ruházaton, bőrön a megfelelő mélységig gyógyszeradag, ezért ennél jobban nem szükséges szabaddá tennem a felületet, ahová beadom. A következő koktél az esetleges fellépő általános rosszullét – mint hányinger példának okáért – tüneteit szünteti meg, nehogy nekem tele engedje gyomortartalmával a szkafanderét és fuldokolni kezdjen tőle, mert a páncél ezen egyetlen részét nem szedhetem le róla, hogy szabaddá tegyem a légutait. A szkenner felvételén tisztán kivehető, hogy a bal vállban az ízületi felszínek eltávolodtak egymástól, a tok és a szalagok megnyúltak, de a csontfej a vápában maradt. Egyszerűen szólva rándulásról van szó, ami nem veszélyes, de pokolian fáj. Nagyobb méretű hűtőtapaszt szedek elő és felragasztom a sérült felületet borító ruhaanyagra. Ezzel pedig visszaillesztem a védőruha megbontott elemét a helyére. A teljes procedúra a páncél felnyitását követően nem tartott három percig sem. A kancellár karját a mellkasára helyezem és a csuklót a könyökvonal fölé húzom, hogy megfelelő tartásba kerüljön a kar. Rögzítem, hogy ott is maradjon. - Rendbe jön, de kérem ne mozgassa a karját, ha egy mód van rá. - Kivéve, ha maradandó károsodást akar magának. Hallom, ahogy Simon Morisonnal közli, a rádiója meghibásodott, de csak nagyjából háttér információként. Ahogy a kancellár ellátásával végzek, Edhez megyek. Korábban láttam, hogy megsérült, ő a következő a sorban. - Egytől tízes skálán mennyire nagy a fájdalma, hadnagy? - Fordulok hozzá és előszedem megint a szkennert. A kép azonnal megjelenik a képernyőn és koránt sem annyira biztató, mint McGroveré volt. A deformitás a képen jól látható és, ha a páncél nem lenne rajta, szabad szemmel is az volna. - Hadnagy, kiment a válla, ezt vissza kell tegyem a helyére most. Adok fájdalomcsillapítót, de még így is pokoli lesz, ráadásul a gyógyszer tompítani fog az érzékein is a későbbiekben. - Ha nincs ellenvetése, nála is megbontom a védőruhát annyira, hogy megkapja a gyógyszert. Ha elutasítja a fájdalomcsillapítót, akkor is kicsomagolom tulajdonképpen, mert a páncéltól nem tudok úgy ráfogni a karjára, ahogy az szükséges. Nem folytatom pofázással a nyugtatását, más esetben megtenném, de a katonák esetében feltételezem, hogy kevésbé van rá szükség. Ráfogok a karjára és szakszerű műfogást alkalmazok, ami visszarántja a csontot a helyére. Tisztában vagyok azzal, hogy ez mindenképpen rohadtul fájdalmas, de amint a helyére kerül a felkarcsont feje az ízületi tokban, tapasztalhat enyhülést. Ugyanolyan hűtőtapaszt kap ő is a sérült felületet borító ruhaanyagra, mint a kancellár és ezt követően visszahelyezem a megbontott páncélt is a helyére. A karját a mellkasa előtt rögzítem, a csuklót magasabban, mint ahogy a könyöke van. - Ha nem akar maradandó károsodást a későbbiekben, ne mozdítsa el innen. - Nem kényelmi oka van a stabil felkötésnek, erre hívom fel a figyelmét. Közben, amire lehetett, arra figyeltem a rádión keresztül, nyomon követve az eseményeket, ha azokból nem is kivéve a részemet. Vagy igen, csak másképpen, mint a többiek. Feltételezem, ha van, akit még el kell látnom, mert akármilyen nyűgje van, az jelzi most, azonban, ha nem, akkor így járt. Felelősségük jelezni a jelenlévőknek, ha orvosi beavatkozásra van szükségük. Amikor Simon jelzi, hogy figyelmet kér, tőlem egészen biztosan megkapja, ráemelem a tekintetem is. A nevem és a parancs elhangzására pedig határozottan bólintok. Ha úgy érzékelem, hogy szükség van szóbeli megerősítésre arról, hogy tudomásul vettem, egyszavas értettem a válasz, ha nincs és a nonverbális jelzés is elég, akkor elhagyom. Ellenkezés mindenesetre eszembe sem jut. Összeszűkülő szemrésekkel hallgatom a továbbiakat, főként a többiekre vonatkozó parancsokat. Az MKt megint a kezem ügyében tartom. Újabb biccentéssel veszem tudomásul a hallottakat és amint int az öcsém, elindulok. Vele átellenesen a raktérajtó másik oldalán helyezkedek el, hogy ebből az irányból is teljes legyen a rálátásunk arra, ami majd a nyitás után vár ránk és hozzá hasonlóan a lehető legóvatosabban és -figyelmesebben hagyom el a járművet, felkészülve arra, bármi, bármikor megtörténhet. - Értettem, megyek. - Ahogy érkezik a parancs, úgy közelítem meg a ládát. Könnyed, gyors mozgással, de végig nagyon figyelve arra, ha valami vagy valaki a váratlanból akarna előbukkanni. Közelebb érkezve a megtermett tárolóeszközhöz, ránézésre csak annyi tűnik fel, hogy hasonlít a KFH fejlesztéseinek szállítódobozára, de egy óvatos próbálkozás után az is egyértelmű lesz, lezárt állapotban van. A nyitókulcs pedig – gyors körültekintést követően – nincs a környéken. Hirtelen ötlettől vezérelve szedem elő a szkennert. Másra használatos egyébként, de belső képalkotásra tökéletes, max, ha a láda anyaga leárnyékol, nem látok belőle semmit sem. Arra viszont messze nem számítok, ami a képernyőn megjelenik. Igaz, nem a szakterületem, de ehhez még csak hasonló fegyvert sem láttam eddigi életemben. - Bassza meg. - Csúszik ki első körben és akaratlanul a számon. A rádióm jelez a privát csatornán érkező kapcsolatról, ezért azonnal át is váltok rá. - Ezt jobb, ha megnézed. - Jelzem röviden és velősen, majd, amint megjelenik, úgy emelem feljebb a szkennert, amelynek a képernyőjén, egy a láda teljes belső részét kitöltő, ismeretlen, teljesen összerakott fegyver képe látható. - Láttál már ilyet korábban? - Emelem rá a pillantásomat és a kép egyes részleteinek kiemelési lehetőségei közül a tároló zárjára nagyítok rá. - Valamiféle automatika figyeli a zár feloldását és bár nem ez a fő profilom, én azt mondom ne basztassuk. - Már, ami a kinyitást érinti, de gondolom ő is rájön mire értem. Tudom, a felettesem, tudom, ezt is tálalhatnám szakszerűbben. Mindegy, így jött ki. A kérdésre újra ráemelem a szempáromat. - Én először ellenőrizném a vérnyomokat, az nagyjából két másodperc, egyáltalán emberi-e, de ha ez beigazolódik, a tócsa vagy négy-öt liternyi ránézésre. Akárkié is, ekkora vérveszteséget senki nem él túl. - Ezt, amíg UV fény alatt meg nem néztem, nem tudom biztosan. Bár kérdés van-e értelme egyáltalán csekkolni, mert, ha nem emberi, akkor meg szinte mindegy. - Azt hiszem logikusabb az épület irányába menni. - Nem szívesen foglalok állást emellett, mert a bizonyítékok embere vagyok. Amíg nem tudom biztosan, hogy valaki halott, addig nem az. Következésképpen minden jó érzésem szerint inkább a vérnyomokat követném, viszont a józan ész egészen mást diktál. Ő dönt, mindegy melyikre esik a választása, ez csak az én véleményem és azt meg ő kérte.
Az események felgyorsultak és kezd minden a feje tetejére állni. Ha nem lenne elég a külső ellenség, idebent is akad egy szabotőrünk, de meg fogjuk állítani és nem lesz gond. Bízom a csapatomban és bízom saját magamban is. Úgy érzem, hogy jót tesz most ez a küldetés, visszazökkent a munkámba és a fontos feladatokhoz a helyett, hogy azon keseregnék, hogy kihez is kellett hozzámennem. Fogalmam sincs, hogy mi lehet William-el, és rendkívül örülök neki, hogy nem liheg itt is a nyakamban. Bőven elég otthon... Ismeretlen hangot hallok a rádión, enyhén felvonom szemöldököm is menet közben. Gardel százados? Szép kisasszony? Ki a fene az? De rákérdeznem se kell, már az én nevemet szólítja - ezek szerint azt tudja -, és be is mutatkozik. - Itt Samantha Lewis hadnagy beszél. - a McGroverhez még nagyon nem vagyok hozzászokva és Ő se így hívott, tehát egyértelmű, hogy a számomra igazi nevemen mutatkozom be neki. Nem váratom, a válaszomat hamar hallhatja. - Köszönöm Bullbergson, egyelőre folytassák tovább a munkájukat. Jelentkezem, ha erősítésre lenne szükségünk! - úgy gondolom, hogy meg tudjuk oldani nélkülük is a feladatunkat, hiszen nekik is ott van a saját munkájuk. Nem fejtem ki, hogy mi történt nálunk, nincs egyszerűen rá időm, mivel a raktérben az egyik kutató életét kellene megmentenem. - Vigyázzanak a holdon lévő állatokkal! - ezek az utolsó szavaim, majd már meg is érkezem az említett helyiségbe. A Campos helyett velünk tartó nőre nem lelek rá, ellenben a sérült kutatóra, Andersonra igen, így rögtön jelzem dr. Graynek, hogy szükség van rá, rám pedig a reaktoroknál, így bár nem szívesen hagyom magára a fulladozó férfit, tudom jól, hogy itt úgyse tudnék segíteni rajta. Csak rászorítok vállára, majd rohanok tovább, miközben hallom légzését... vagy éppen annak hiányát. Amikor pedig minden elsütétül, csak halkan morranok. - Francba! - nem volt sok időm vele, mégis láttam, hogy a Campos álcája alatt lévő nő milyen precízen sértette fel Anderson öltözetét és azzal is tisztában volt, hogyan tud lefoglalni engem. Túl ügyes... biztosan kapott kiképzést, nem is feltétlenül csak egy alapot. Ki lehet az a nő? A reaktorházba érve viszont már nem tudok rajta tovább kattogni, inkább óvatosan nézek be, de nincs időm jobban felmérni a terepet, így én is tudom, hogy tökéletes, védtelen célponttá válok, de ha nem maradok itt és teszem rendbe a gépezetet, akkor mindannyian életünket vesztjük. Kockáztatok tehát. Mégse ér támadás, még csak be se zárnak, ami azért megnyugtató és a géphang is elhal, helyette viszont Nikolai hangját hallhatom, ami nem kicsit lep meg. - Nikolai. Remélem nem szerelmet akarsz vallani ezen a romantikus helyen... - viccelem el, de aztán megköszörülöm a torkom. - Hallgatlak! - hogy végig tudom-e hallgatni a férfit vagy sem, az hamarosan kiderül... A robbanás ez után következik be, így meggyorsítom lépteimet, miközben a közlegény már bizonyára nem fogja hallani további szavaimat ájult állapotának hála. - Nikolai! Mi történt? Azonnali jelentést kérek! - mert még távolabb vagyok a hídtól, de ekkor hallom meg Flecher szavait, és káromkodok is egy cifrát. Kezdem úgy érezni, hogy minden összeesküdött ellenünk. - Mindjárt a hídon vagyok! - hallatszik is a válaszom, és ekkor hallom meg a továbbiakat, amik hallatán nagyot dobban a szívem. - Dr. Gray, azonnal menjen a hídra és segítsen Denisov közlegénynek! - nagyon ajánlom a nőnek, hogy most ne késlekedjen, mert egy ember élete így is az Ő lelkén szárad. De ha Nikolainak baja esik, meglehet, hogy itt hagyom ezen a Holdon és senki se fog tudni róla, hogy én hagytam Őt hátra, nem pedig életét vesztette már a távozásunk előtt... De nem, ésszel kell gondolkodnom, nem a szívemmel. A irányítóteremhez érve elkezdem feltörni az ajtónál lévő panelt, de ekkor történik meg az első robbanás, az ajtó enged végül, én pedig be is rontok. De nem vagyok elég gyors, láthatom, hogy a képernyőn Katrina és a Főnix szerepel, mint célpontok... - Állj! - kiáltok rá a nőre, de hasztalan, a töltet elindul, én pedig heves szívdobogással figyelem útját, amely elöl szerencsére a titán kitér, de sejtem, hogy a szabotőrünk nem fog várni a következő támadásig, ahogy azt is, hogyha csak megsebesítem se adja majd fel. Láthattam, hogy mire képes, ahogy a képességeivel is most már nagyjából tisztában vagyok. Túl veszélyes és bár élve is hasznos lenne, nem kockáztathatok. A fegyverrel becélzom a fejét, majd hezitálás nélkül lövök. Megölt több ártatlan embert és Nikolait és Katrinát is majdnem, nem érdemel hát kegyelmet. Olyan ridegen pillantok felé, amely még tőlem is szokatlan lehet, és ha esetleg a lövésem nem találna valamilyen oknál fogva, hát célzok újra és újra, amíg biztosan halott nem lesz. Ha sikerül a tervem, akkor lépek közelebb a kijelzőkhöz és figyelem meg az elpusztított BS Nomadot. Attól tartok azt már nem fogjuk átvizsgálni... - A szabotőrünk halott. Katrina, minden rendben van odakint? Jól vagy? - helyzetjelentés, majd én is hasonlót kérek a tizedestől. A halott nőhöz lépek idő közben, megvizsgálom közvetlenül közelről is, hogy biztosan halott-e, majd ha igen, megindulok Nikolaihoz, hogy mellé guggolva láthassam, hogy van. Az egyik CQL-es tartálynak is láttam, hogy lőttek, de még nincs minden veszve.
Az Eternity még egy lövést nem vállal be, okát pedig megértem, túl kockázatos lenne ránk nézve. A közlegény hangja felcsendül a rádióba. - Vettem, Denisov - reagálok ennyit, többet felesleges is lenne. Ehhez már nem kell ő, talán sikerül nélküle is az utolsó példánnyal végeznem. A szárnyait lövöm, mint sejthető gyenge pontot. Időt neki nem hagyok, minden másodperc számít. Ezért sem habozok, hogy célba vegyem a repülő gyíkot. Végül egy egyszerű ütéssel küldöm a másvilágba, de legalább is földre. Ennyi nekem mégsem elég, bizonyosságot kívánok venni, így könnyedén sétálok mellé és a fejébe lövök pár golyót. Biztos, ami biztos. S semmi köze ahhoz, amit Samantha alig pár másodperccel ezelőtt mondott. Egy ellenálló van közöttünk. - Értettem - morgom vissza a rádióba, tekintetem az Eternityt pásztázza. Fel sem tűnik, ahogy kezem ökölbe szorul, nyugodt vérnyomásom a semmiről szökken kétszázra. Ekkor csendül fel a Condorról ismerős férfihang. - Itt Gardel Tizedes, hallom magukat - felelek először én, hisz engem szólított meg, de aztán újra felhangzik a hangja, és ezúttal Samanthat keresi már. Hagyom, hogy a hadnagy válaszoljon a kérdésre, ajkam szegletében mosoly rándul, mikor parancsoló hangja felcsendül. Jól döntöttek a kinevezésével, mi sem bizonyítja ez jobban, mint hogy remekül helyt áll jelen pillanatban. Lassan indulok vissza az Eternity irányába. - Főnix, pásztázd a környezetet, figyelj minden mozgást, legyen az állattól, vagy embertől való. Az utóbbi páncélját, rangjelzését elemezd és tedd ki a képernyőre, hogy ki az - nem mondta Samantha, hogy ki az ellenálló, de ez még nem jelenti, hogy ne figyelhetnék oda minden apróságra. Mégis mi a franc történik már megint itt? Hogy a rákba tudott bárki is beszivárogni ebbe a küldetésbe? Honnan tudtak róla? Hogy nem vették észre… Ezt nem gondolhatom tovább, ha valaki, én pontosan tudom, hogy milyen egyszerűen tudják átvágni az embereket. Pár pillanat, hallom a rádiót, hallom, hogy merre tart, nincs kint. A tehetetlenség dühe kúszik fel torkomba, egészen addig a pillanatig, amíg a löveg célba nem veszi a Nomadot és egy egyszerű lövéssel meg nem semmisíti. Ezután következem én. Farkasszemet nézek a csővel. - Főnix, készülj - nagyon elmozdulni nincs időnk, kitérni van csak lehetőségünk. - Minden mozgást átváltani manuálisra - nem mintha nem bíznék a titánba, egyszerűen számomra így lesz a legkényelmesebb. Így fogok tudni a legjobban védekezni. Samantha hangja felcsendül a rádióba, ez mégsem állítja meg, bárki is legyen az. A löveg felém közeleg én pedig nem tudok könnyen kitérni. Jobbra lépek, lendületet veszek és elugrok, hajszálra süvít el mellettem, a szele megcsap, féloldalasan fordulok utána, egyensúlyomat kívánja venni. Féloldalból lépke hátra, hogy megtartsam magam. Visszafordulok az Eternity felé, Raven kérése cseng a fülembe. Amilyen gyorsan tudok, futok az Eternity felé. - Főnix vedd célba, de csak célba, a hídon lévő személyt, Samanthan kívül - a lövések felcsendülnek, szívem egy pillanatra félredobban. S ha minden igaz, akkor Samantha hangja újra felcsendül, szívem zakatolása alább hagy. - Jól. Mi történt? - kérdezek vissza, úgy érzem, valahol nagyon lemaradtam a benti dolgoktól a sárkánygyíkok miatt. - Mikor tudtok felszállni? A lények kiiktatva, egyelőre kint nyugalom van - hangomra is nyugalmat erőltetek, ám ő, vagy akár Denisov is kihallhatja a feszültséget belőle, mely egy esetben jelenik meg. Ha ellenállók kerülnek szóba. Mindeközben folyamatosan pásztázom a területet, ha újabb lények jelenének meg. A Nomad robbanása messze vihette a hangot…
*Úgy érzem Simon hadnagy teljességgel méltatlanul bánik velem, és ennek hangot is adok, majd szemet is forgatok, ami jelen helyzetben tök mindegy, úgy sem látja senki. * -Ha nem mozognék, az már egyhelyben állás lenne, de haladok. *Vágom oda morcosan, de feltételezem, nem fogja értékelni, vagy abszolút ignorálja. Simon hadnagynak csupán egyetlen idegszála maradt, és bár ezt szeretem a legjobban, az utolsón táncolni, feszegetni…sajna nem kettesben vagyunk. Így ma kegyesnek kell lennem és azt az egyet meghagyni valaki másnak. Gyanítom, ezen a küldetésen történik még egy s más és szüksége lesz rá. A csapatszállítóban ücsörögve sem unalmas az élet, csak lassan indul be a buli. A Doki a kancellárra pazarolja univerzumszerte legjobb tehetségét, ezt végig is hallgathatjuk, szinte minden lépését kommentálja, mint a gyerekeknek.* -Ne pátyolgassa annyira Doki, még a végén hozzászokik. *Csak az orrom alatt morgom, de a rádió szent rövidhullámai továbbítják a jókívánságaimat. Ahogy minden mást is. Elől Morison érzésem szerint nincs a helyzet magaslatán, nincs gyakorlata terepvezetésben.* -Tudod hogy kell, ne rinyálj, csak taposs bele földim! *Simon hadnagy tanácsát egészítem ki, és durcásan nézek a hadnagyra, ha esetleg elcsípné a pillantásomat. Nekem bezzeg nem kellene megmondani hogyan vigyem előre a „gépet” csak úgy siklanánk a jeges havon. Doki közben serényen gyógyítgat, és esküszöm, ha ez a nyálas ungyulubungyizás sokáig tart még, inkább ledugom az ujjam a torkomra. Mivel kezdem unni magam, elkezdem tervezgetni, hogyan kivitelezzem sugárvédő kesztyűben, a sisakon keresztül az imént elgondolt lelki gyakorlatot, amikor megbomlik a harmonikus – lásd: Aquilloni városnézés – utazás, és a jégbe döngölt trutyi feltételezhető társai a tetőn landolnak. * -ÓBASSZAMEGMINDMEGHALUNK! KERÜLJEMÁRKI! VALAKI LŐJJE LE ŐKET! *A tetőről aztán leszállnak, szerencse, hogy az ócska bádogdoboz jól tartja magát, de aztán jönnek oldalról, én meg rámászok szerencsétlen Carlstone-ra míg áll a bál. Ha valaki leintene közben verbálisan…* -Ne csesztessen! PÁNIKOLOK! *Ha nem, akkor marad a szentségelés, míg el nem vonul a gyilkos sereg. Ám ezek után sem hableányos álomban ringatózhatunk, Simon hadnagy leleplezi a korábban pánikgombként használt Carlstone-t, és nem csak szemeket meresztek a lefegyverzésre. Picit arrébb is ülök, biztos ami biztos, majd előveszem a legyilkolt pasi pda-ját, jelzésértékűen meglóbálva Simon hadnagy előtt, egy „Én szóltam” pillantással. *Mielőtt még bárki is felfedezné, hogy az nem az enyém és picikét véresebb is a szokásosnál, már ismét a ruhám egyik zsebében van. A hír, miszerint Carlstone nem Carlstone, elég nagy aggodalomra ad okot, másrészt, a lebuktatott Mr. Akárki elég együttműködő volt. Hú, baszki, de jó lenne most egy Búfelejtő. Bele kellett volna applikálnom egy termoszt a védőruhába, egy jó hosszú szívószállal. Míg csigalassan zötykölődünk hála Morison nagyi féle vezetésének – esküszöm láttam már idősebbeket gyorsabban hajtani a banyatankkal – kezdem elunni magam, ezért oda ülök Malinorhoz. * -Hellóka! Hogy vagy? *Elcsevegünk ha nem adódik valami addig míg meg nem érkezünk, hacsak McG fel nem dobja a talpát, akkor bulizhatunk. Vaaagy, és ekkor jön a Doki, hogy végre Malinorral is foglalkozzon. * -Szerintem mondj tízest, akkor tuti kapsz rá valami ütőset. *Bólogatok lelkesen és megveregetem a vállát biztatás gyanánt. Pechjére pont azt ami kiment kirándulni. Szemeim tócsányira kerekednek és elrebegek egy néma bocsánatkérést, majd arrébb is csúszok, hogy ne legyek a doki útjában. * -De akár segíthetek is, szívesen lefogom. *Bármit szívesen csinálok, csak legyen dolgom. A lézerszkennerem a nagy felfordulásban és mert Simon hadnagy annyira türelmetlen volt, ott maradt a vezetőülés mellett, és még előre sem nyúlhatok, hogy a megérkezésig elszórakoztassam magam a 3D-s képek holografikus kivetítésével. Ezért már csak élőben és jelen időben láthatom a tábort a másik járművel együtt, a rombolás nyomait, meg a vérét. A hátsó ablakon nézek ki a hadnagy mellé állva, s míg ő beszél, én tovább nézelődöm, naná, hogy megakad a tekintetem a titokzatos ládán, meg a különös fényeken. * -Csúúúcs! *Már-már csorog a nyálam is arra, hogy kinyissam, de sajna a hosszú parancsot hallva, vissza kell szívnom. * -De miééért? Én ki tudom nyitni? Nézzük meg mi van benne. *Alig fordulok vissza a hátsó ablaktól, csak addig míg közlöm a vágyaimat a ládával kapcsolatban. Simon hadnagy pedig pontosan tudja, hogy képes vagyok rá, mégis vissza kell mennem a Condorra. Baszki! És még mindig csak mondja és mondja, a nevemet hallva felkapom a fejem, de aztán magamba süllyedek. Semmi akció, ráadásul még hadbíróság is? Pppfff! * -Morison nem mehet egyedül a bányászokhoz. Valakinek fedeznie kell. Mehetek én? A lézerszkennerrel le tudom tapogatni a helyet. *Egy próbát megér, mindenesetre amint kinyílik az ajtó, lehuppanok a csapatszállítóról, és a nyomokat figyelve lassan előremegyek a vezetőfülkéhez, hogy kihalásszam a lézerszkenneremet. Beülök a vezetőülésre, és megnézem gyorsan a környékről alkotott képeket. Már nem csak azt tudom, hogy mi merre van, hanem azt is, hogy belül mi van. Addigra mindenki serényen végzi a rá kiszabott feladatot, már ha kapott ilyet, a többiek meg sebesülten láblógatnak. Nem sokkal azelőtt csusszanok ki a vezetőüléssel átelleni oldalon, hogy Morison beszállna, azt feltételezve, hogy senki nem látja mit csinálok, elkerülök a másik kocsi felé, remélve, hogy Simon hadnagy és a Doki nagyon el vannak foglalva magukkal meg a titokzatos ládával. Ha nyakon csípnek, legfeljebb azt mondom, hogy eltévedtem. Ennél már mondtam vadabbakat is, szóval nem lesz meglepő. Megpróbálok a ládás csapatszállító vezetőfülkéje felé sompolyogni lábujjhegyen. *
Hiába küldte ki minden lehetséges csatornán a parancsnok kérését, senki sem jelentkezett, a rádió néma maradt. Várható volt, hiszen már a landolás is egészen sok nehézségbe ütközött, akkor miért is lenne sokkal jobb a helyzet magán a holdon. Ha azt vesszük, persze sokkal jobb, mert még élnek, a légkörben tartózkodás viszont elég hamar árt az egészségnek. Parancs szerint utaznak, mikor megtámadják őket, vélhetően az elgázol állat társai. Próbál manőverezni, hogy ha mégis fennmaradna valamelyik a tetőn, akkor le tudja magukról rázni, amennyire a jármű engedi. - Igen uram. Kapaszkodjanak – nyugtázza és ha van mit lerázni a gépről, lerázza. Úgy érzékeli, hogy két dög van rajtuk, de szerencsére a Dominiumi technika kibírja a próbát, a lények egy kis idő múlva feladják a harcot és elmaradnak. - Úgy tűnik feladták, uram. Visszafelé, pedig reménykedjük, hogy nem szednek össze egy komolyabb csapatot – jegyzi meg a privát csatornán, majd a következő parancsnál újra elkezdi sugározni a már felvett hangját a kivonási parancsról, és ismétlésen hagyja. Közben rákérdez a kancellárra, hiszen ő is – Lucas - a parancsnoki lánc fontos tagja a Condor kapitányaként, és nem szeretné, ha valami módon sérülne a becsülete, vagy nem bíznának meg benne, mert a támadásban mondjuk meghalt egy kancellár és esetleg rá fognák, hogy hibázott. - Fenébe – dühösen üt rá a konzolra, de szerencsére nem tesz kárt semmiben. A hangját nem közvetíti, viszont visszatér a hűvös Morison tudatállapotba és elviszi a járgányt a célhoz. Közben a parancsnok utasítást ad, hogy álljon háttal a másik jármű hátának, egy gyors átszállásra, élhetően. - Igen, uram, figyeljenek – egy nagyobb kört tesz, megkerülve a másik csapatszállítót úgy, hogy a vérfoltot látva annak másik oldalán halad. Egészen közel megy el mellette, majd mögé manőverezi a saját járművüket és visszatolat, de úgy, hogy legyen elég hely a kiszállásra a többieknek kényelmesen. A motort nem állítja le, tart attól, hogy az állatok követték őket, és ha menekülni kell, nehogy az legyen a legfőbb probléma, hogy nem indul a járgány. A parancsnok eligazítást tart, és csak egy dologgal nem ért teljesen egyet, az a zászlós elpazarlása a felfedezőútra. - Világos, uram – bólint a személyes futárszolgálati feladatokra, megvárja, amíg parancsnok végigmondja, majd ha mindenki tudja a dolgát megszólal, a parancsnok privát csatornáján. - Uram, ha nem bánja megjegyeznék valamit. Miért a doktort viszi magával? Nem tudjuk, hogy mi van a másik csapattal, és szükségünk van orvosra. Ki tudja, hogy a többiek jól vannak-e, csak azt tudhatjuk, hogy a mi csapatunkban van egy orvos, akire mindenkinek szüksége lehet. Ott van Malinor hadnagy, aki jól felkészült veterán, a dokinak vélhetően nincs olyan terepi kiképzése, mint a földi férfinek. Persze nem kérdőjelezem meg a döntését, ön jobban ismeri az állományt, csak ez egy másik nézőpont – fejezi be, majd a parancs szerint megvárja, hogy mi lesz a csapatszállító és mindenki sorsa. A másik jármű beindul, a parancs életbe lép, és akkor indulhatnak vissza. Közben megkapja, hogy Gregornak kell információkat adnia, amit egy „vettem”-mel jelez vissza a megnyitott privát csatornán. - Emberek indulás – adja ki a parancsot. De Ravennek baja van azzal, hogy ne egyedül menjen vissza a másik két csapatért. Nos, ez nem rossz ötlet, de az biztos, hogy nem a tizedessel szeretne menni. Nem tartja elég rátermettnek a planetológust bármiféle harci manőverre, vagy feladatra. Kiszáll, és gyorsan szemrevételezéssel ellenőrzi a csapatszállítót, hátha komolyabb bajt okoztak a lények. Végül visszaül, de mintha valami hiányozna az ülésről. Végül vállat von és ellenőrzi a rendszereket, és egy gyors szkennelést hajt végre. – Parancsnok, azért próbáljanak meg üzenni – int és elindítja a kis csapatát a Condorra. Nagyon figyel az úton, nehogy megint megtámadják őket, és ha minden jól megy, parancs szerint visszatér a Condorra.
Dr. Grey mögött hamarosan bezárul az ajtó, a rádión pedig az előbbiekben szólított fickó, Fletcher jelentkezik be, hogy helyzetjelentést adva magáról, tájékoztasson az érkezéséről. - Jelezzen, ha az ajtó elé ér! - mivel a Campos személyiségét eltulajdonító szabotőr ki van zárva a beszélgetésből, nyugodtan szólhatok a fegyveresnek, nehogy a végén egymásra kezdjünk lőni. Pár másodperccel később a vörösen villogó fények kikapcsolnak, az Eternity önmagát ismétlő, végveszélyre figyelmeztető hangja pedig elnémul, amiből egyenesen következik, hogy Samantha megoldotta a krízishelyzetet. A Hadnagy feleletére elmosolyodok, de mielőtt még bármilyen választ is adhatnék, az eddig zárva lévő ajtó hirtelen kinyílik, ám rajta ahelyett, hogy esetleg a feledékeny Fletcher lépne be, egy, a raktérből származó CQL tartályt látok berepülni. Szép ívben közeledik felém, ami teret és lehetőséget biztosít arra, hogy a kezemben fogott, már eleve célközelben tartott puskából útnak indítsak felé egy lövedéket. Szerencsémre a tárgyak nem kerülik el egymást és még a levegőben találkoznak, ami nagyban elősegíti a túlélésemet ebben a szorult helyzetben. Jó nagyot szól, a legutolsó emlékem egy óriási villanás, amit a robbanás eredményez és az érzés, hogy egyik lábam sem éri a tehersikló padlózatát. Sötétség telepszik elmémre és az ezt követő, remélhetőleg csak percekben mérhető idő teljességgel kiesik számomra. Nem hallom sem a rádióforgalmat, sem a beszélgetéseket, de még azt sem érzékelem, hogy majdnem a túlvilágra küld -ha az Aquillon már önmagában nem számítana annak- a rendkívül céltudatosan és fegyelmezetten támadó rosszakarónk.
Minél tovább gyűrűznek az események, annál jobban sántít nekem ez a küldetés. Azt nem csodálom, hogy a tizedes és a Doki közt „apró” feszültség keletkezik, mert ismerem Moor-t. De, ez még nem adna okot arra, hogy a nőt ennyire leteremtsék a tettéért. Azt már félve említem meg, hogy az indulásunk óta egyre csak sűrűsödik a „véletlenek” sorozata. A kommunikációs egység sem működik valami jól és az üzenetek is akadoznak jelentősen. A Kancellár meg nem tudom, mi okból feltételezi rólam, hogy hivatali ügyben akarok vele beszélni, pont most. Eszem ágában sincs a magánéletemet ebben a percben megvitatni. ha lenne egyáltalán. Valamiért úgy érzem, hogy nem kerek ez az egész nekem és túlságosan káoszba torkollik minden. A lekezelő stílusú Kancellárral elég nehéz úgy beszélni, hogy ne értse félre a mondandómat, és kicsit egyértelműbben kell fogalmaznom. Nem volt szándékomban fenyegetni vagy bármi más módon utasítani, csak nyomatékosítottam neki, hogy minden körülményekben betartom a parancsomat és védeni fogom. Ez sem úgy „sült” el, mint szántam, de tudomásul vettem a hadnagy rendreutasítását, bár szerintem nem voltam vele tiszteletlen, de mindegy. Ha úgy fogalmaztam volna, hogy „pofa be, és azt csinálja, amit mondok!”, az inkább hajazott volna egy függelemsértésnek és tiszteletlen viselkedésnek, de mindegy is… Ezek után másként fogalmazok, ha közlök vele bármit is. Igaz, a védelem nem szorosan kötődik a szóban való érintkezésre, így a minimálisra csökkentem McGrover-el a kontaktust. Még a végén azt is a fejemhez kapom, hogy kikezdek vele és az Isten nem mossa le rólam, hogy nem így mondtam. Egy beképzelt és öntelt alak, akinek csak a maga elképzelései és akarata a legfontosabb. Mire válaszolhattam volna a mondatára, mellőlem ragadta el az a dög. Azt nem kockáztattam, hogy a Ryasból leadott lövésem őt találja el, mivel a látási viszonyok sem igazán megfelelőek egy irányzott célba méréshez és inkább döntöttem úgy, hogy utánuk iramodom. Igaz, hogy nagyjából másfél méter hátrányban vagyok hozzájuk képest, de a tehetetlenség törvénye ezek szerint mégis sikeresen felülírja a jelent. A leadott lövésem után a „lengő” teste elsodor és a vállamra esve csapódom bele a talajba. Nem mintha ez lett volna az elképzelésem, de most is előjött a NVT. Persze, tudhattam volna, hogy semmi esélyem arra, hogy beváltsam az eredeti gondolatomat, és most a becsapódásom emlékeztet rá. A fegyvert sikerül megtartanom a kezemben, de az éles fájdalom és a kiugrott izület nagyban megnehezíti a felállásomat, arról nem beszélve, hogy Carlstone segítő jobbot ad a veszélyzónából való kijutásomhoz, amit meg is köszönök neki. Miután a dög kinyúlik a tizedes által vezetett járgány alatt, egyelőre elmúlik a közvetlen veszély. A vállam sajog, de indulok is a Kancellár felé, hogy megnézzem, mi van vele. A rádióban hallom a Doki hangját, de az ütéstől, vagy a fülem zúg- vagy a kommunikációs egység sérült meg- így nem válaszolok azonnal. Lehet, hogy ez is egy „feketepont” tőlem, de inkább a saját szememmel győződöm meg a CSH életben maradásáról, mint előbb kijelentsem, hogy életben van. Remélem azért, hogy túléli ezt a borzalmat és közelebb is lépek hozzá, hogy megnézzem az életfunkcióit. Az időközben ideért Dokit oda is engedem, hogy ellássa és szakszerűen megállapítsa az esetleges súlyosabb sérüléseit a láthatókon kívül. Persze nem távolodom el tőlük nagyon, de teret adok a tevékenységüknek. Csak, ha kell, akkor segítek bevinni a járműbe a Kancellárt-vagyis- a parancs szerint, járok el. Azt viszont nem értem, hogy minek kell megcsapolnom a dög vérét!? Ha jól sejtem, akkor félrebeszél a CSH vezetője, de legyen meg az akarata…. Ha még több vért akar. -Igenis, Kancellár úr. A Parancsa végrehajtva. - emelem ki a késemet a tokjából és a dög nyakába szúrom a pengém egy laza lefelé irányuló, kanyarító vágás kíséretében. A lecsapoláshoz szükséges felszerelés híján az egyik hermetikus tasakba teszem a kivájt véres húsdarabot –amit találok a mintavételhez foganatosított- felszerelés között. Ez is csak az „i” –re feldobott pont lehet a bűnlajstromomon, hogy a felszerelésből kiemelem a tasakot és a kezébe adom, ha elveszi tőlem. Már nem is izgat, hogy mi lesz a következő agyament ötlete Willnek, de ettől kezdve nem hiszem, hogy bármit is mondhat, hogy parancsmegtagadó vagyok. Nagy ívben tojok arra, hogy nem tetszik neki a megoldásom, -bár ezek szerint- merőben mások az érdekei a küldetéssel és velünk egyaránt. Az már más kérdés, hogy miként fogja előadni a Parancsnoknak ezt a közvetlen parancsát, de mivel eddig nyomatékosan ki lett hangsúlyozva, hogy minden eszközzel védjem és –bármit tesz, kövessem- így majd a vezetőség egymás közt lebeszéli majd a ki-kicsoda ebben a felállásban. Parancsot adott nekem, mint Kancellár,- így most is Simon felett álló személy-, de ezt is lehet, szerintük már megint remekül elba**tam, mert engedelmeskedem a feljebbvaló utasításának. Úgyhogy jobbnak tartom távol tartani magam a gócponttól és befogni a szám, s csak akkor beszélni, ha parancsot kapok rá. A beszállási ukáz után elfoglalom a helyem a többiekkel és a Dokira várok, hogy időt szánva a vállamra, helyre rakja. Előbb a súlyosabb sérülteket lássa el és csak aztán engem. Volt már ilyen sérülésem, és azt is tudom, hogy gyorsan vissza kell rántani a kiugrott ízületet, hogy ne sérüljön meg nagyobb mértékben. A tizedesem is hamarosan a kormány mellől kitessékelve hozzánk kerül hátra, és mit mondjak?! Elég érdekesen oldotta meg Simon, a Sofőr kicserélését. Miután Raven közel ül hozzám és a sisakja mögül csak sejtem az arckifejezését, privát csatornára váltok vele. - Helló, Moor! Kösz, megvagyok. – biccentek egy aprót mellé, hogy lássa, nem érzem annyira elviselhetetlennek a fájdalmat. - Remekül csináltad, tizedes! Szépen végigszántottad a fejét annak a rusnyaságnak! Csúcs voltál!- emelem a hüvelykujjamat is a magasba erre a tettére. Lehet, hogy csak én látom ennek a merész cselekedetének a jó oldalát, bár ahogy szokták mondani, a „cél szentesíti az eszközt”. Legalábbis a Földön ezt így fogalmaztuk meg, mikor gyorsan és gondolkodás nélkül kellett döntenünk bizonyos helyzetekben. Én egyáltalán nem tartom Moor „lépését” meggondolatlannak, inkább bátornak és szerencsésnek, amiért bevállalta az egészet. Eszközök és felszerelés híján azzal kell boldogulnunk, amink van, és inkább dicséretes a tizedes találékonysága, mint elítélendő. Számomra is inkább elfogadható, mint az, hogy ha semmit nem csinált volna és ült volna a babérokon… De, mielőtt folytathattam volna a diskurzust vele, a következő fejlemény megemeli a szemöldököm. Carlstone beépített szabotőr lenne? Valami nem stimmel ezzel… Láthatóan ő sem érti, és ezzel nem van egyedül. A parancs egyértelmű és Simon le is fegyverzi, majd bilincset is kap a kezére az említett. Az sem igazán egyértelmű számomra, hogy ha ezt az információt előzőekben tudta a Vezér, akkor miért csak most helyezi hatályba a letartóztatását?! Nem úgy tűnt eddig, mint aki hátráltatná a küldetést, inkább gondolok más valamire, ami szöget is üt a fejembe. A talált markolatgomb jár a gondolataim közt és elő is veszem a zsebemből. Érdekelne, hogy ugyan olyan-e, mint Carlstone-é, és egyáltalán nem egyezik meg a kettő. Valamiért ez is sántít nekem és kételkedésre ad okot. A parancs elhangzott, de nem tehetek érte semmit. Végignézem, ahogy a hadnagy elveszi tőle a fegyvereit és nem is tanúsít ellenállást. Ha szabotőr lenne, akkor meg lennék győződve, hogy a lebukás után ösztönös reakció lépne fel nála és agresszívan reagálna a helyzetre. Láttam már ilyet nem egyszer, de most nem ez történik. Vagy rohadt nagy önuralma van, és továbbra is fenntartja az álcáját, -vagy- van egy belső ember, aki el akarja hitetni velünk, hogy ő a tégla egyike. Mivel nemsokára arra is fény derül, hogy nem is egyedül van ebbe benne. Van még két társ, akik nem azok, akiknek vallják magukat. De, honnan tudhatjuk, hogy ki mondd igazat?! A tizedes felé beszélek és továbbra is közvetlen privát csatornán szólok hozzá, de úgy téve, mintha nem tennék semmit és nem is fordulok felé. -Tizedes. Tudom, hogy remekül értesz a kütyükhöz és mindig van egy nálad. Kérlek, nézz utána ennek az ügynek, hogy ki adta ki a parancsot az említett személyekre, hogy szabotőröknek tartják. Van-e valami konkrét bizonyíték, a valódiságukra és az itt álló személy azonosságára, akit Carsltone-nak ismerünk?! Nekem valami bűzlik itt, és ki kellene deríteni, hogy mi folyik a háttérbe, mert gyanúsan sok véletlen történt amióta megérkeztünk. Ezt csak csendben tedd, kérlek, és senkinek ne szólj, míg nem tudunk biztosat! Csak ha megtudsz valamit, akkor nekem szólj, mert úgy fest, hogy senki nem az rajtunk kívül, aki annak mondja magát a csapatunkon kívül. Nem bízom meg a hozzánk beosztottak egyikében sem, és addig nem lehetünk biztonságban – és a Kancellár se- amíg egyértelmű bizonyosságot nem szerzünk az igazságról. Valamiért azt érzem, hogy a régi bevált módszert követik a terv kiagyalói, miszerint „oszd meg és uralkodj” alapon. Az se lenne hátrány, hogy mindezt mély titokban és észrevétlenül kellene utánajárnod, hogy tisztábban lássunk. A talált markolatgomb se stimmel a bilincsbe vert Fickónál, akárki is legyen ez a pasas. Emlékszel a Konvoj-os esetre? Na, inkább tartom esélyesebbnek, hogy abból a bandából valakié ez a markolat-vég. Megteszed? Vélemény?- gyorsan megosztom vele a gondolataimat, mert tudom, hogy Moor jobban ért a hekkelés bármilyen formájához, mint én valaha fogok. Amúgy is megbízom benne, és ismerjük egymást elég régóta. Tudja, hogy nem vagyok ebben járatos, de azt is, hogy ha nem lenne fontos, akkor nem kérném meg a stikában való kutakodásra. Hiszem, hogy valami nem stimmel ezzel a küldetéssel és mivel a Kancellár élete is veszélyben van, így minden eshetőséget és veszélyforrást lokalizálnunk kell, ahogy a teljes igazságot ismerni. Aztán a Doki lép oda hozzám, miután Willt ellátta. A tizedes javaslatára, hogy túlozzak a fájdalom-skálán, meg is mosolyogtat, de Shane-nek válaszolok a közösre váltva, majd utána vissza privátra, a tizedeshez. -4-est mondok rá. Elviselhető. Nem kérek zsibbasztót.– tartom a karomat felé, ha visszarántaná és nem ellenkezem a karom szabaddá tételénél sem. A hűtőtapasz elég kellemes a sajgó vállamra, és amint befejezi a helyretételt, hagyom, hogy rám erősítse a rögzítőt. Sok választásom nincs ez ügyben, bár jelen pillanatban nyugalmi állapotban kell tartanom egy ideig, hogy ne sérüljön meg jobban a vállízület és az ínszalagok. -Kösz, Doki!- köszönöm meg neki az ellátást és a következő pillanatban már tovább is lép, hogy Simon magához hívatja. A kiadott következő parancs értelmében vissza kell térnünk az eredeti felálláshoz és őrizetbe juttatni Carlstone-t, és a Kancellárt szemmel tartanom. Mit mondjak?! Azon meg se lepődöm, hogy ez az utasítás, mert eddig se hagytam magára a Kancellár urat. Most is a közelében vagyok, bár fogalmam sincs, hogy minek neki a dög vére?! Lehet, hogy a paranoiája hatalmasodott el megint rajta, hogy elborult tekintettel és hanggal adott erre nekem parancsot? Érdekes a viselkedése, de nekem nem tisztem ezt megállapítanom. Az orvosnak lenne ezt hivatala eldönteni, de kisebb gondunk is nagyobb annál, hogy most Will „gyűjtőszenvedélyét” kielemezzem. Nem is akarok ebbe belefolyni... Csak szemmel tartom továbbra a „védencemet”, ahogy eddig is tettem. Miután kívül is elcsendesedik a ránk támadt falka további tagjainak próbálkozása, hogy bejussanak a járműbe, lesz pár perc csend és új fejlemény, ami egy ládát említ. Nem hinném, hogy kulcs nélkül sikeres lenne a felnyitása, de ebben, aki tudna segíteni eredményesen, az ismét a tizedes. Rá is nézek, ahogy hallom a hangját, de ha megint javaslatot tennék, akkor lehetséges, hogy csak azért se vennék fontolóra. Így maradok a privát csatornán Moor-al és neki mondom. -Szerinted miért van itt ez a láda? Te ki tudnád nyitni. De, úgy vélem, hogy ennek is köze van a Rajparancsnok halálához. Ha a megérzésem nem csal, akkor a KFH egyik „szeretetcsomagját” találták meg, ami megint csak egy újabb rejtély, hogy került ide. Mit gondolsz? Előre kitervelt szándékkal játszanak itt most velünk? Meg tudnád valahogy tudni, miféle dolog ez? Csak óvatosan! Nagyon bűzlik ez nekem… - járnak a gondolatok a fejemben és az is felmerül, hogy Simon parancsa szerint Morisonnak egyedül kellene visszatérnie a „lepakolásunk” után a Helix csapathoz. Egyedül? Na, ez is egy érdekes információ…… Egyáltalán nem jó ötletnek tartom, hogy egy csapaton kívülivel rakná össze az egyetlen Pilótánkat, aki vezeti a Condort és inkább én jelentkeznék a feladatra, csak éppen ezt a „Bájgúnár” Kancellárt kell védenem és szemmel tartanom. Így nem tehetek egy lépést se nélküle és nem is fogom veszélybe sodorni az életét, mivel pont ezzel vagyok megbízva. Amilyen hebrencs, kinyíratná magát mellettem, és amúgy se lehet vele szót érteni. Megette a fene…. Megint szarban vagyok.
Hollard azon kevesek közé sorolható ebben a méretes csapatban, akinek ki van mind a négy kereke és ezzel együtt még erősen hisz a Dominium nyújtotta igazságszolgáltatás tökéletességében is, amit a saját kamerafelvételeire és az elhangzott rádióbeszélgetésekre fog alapozni, ha kérdőre vonják parancsmegtagadás miatt. Mikor Bullbergson azzal áll elő, hogy átveszi tőle az irányítást, némi hezitálást követően úgy érzi bölcsen dönt, hogy a háttérbe vonul. Nem kíván egy érezhetően felesleges szócséplésből fakadó lövés miatt idő előtt elpatkolni ebben a jeges pokolban. Ha a 17 főből egy valakire még teljességgel számíthat az Expedícióvezető a későbbiekben, az egyértelműen Hollard lesz.
- Öröm magácskát hallani... - vigyorodik el a magát vezetőnek kinevező férfi, miután meghallja Katrina hangját, de mielőtt folytathatná Lewis Hadnagy is a beszélgetésbe kapcsolódik, aki egyértelmű parancsot ad a jelenlegi munkájuk, azaz a kitermelés folytatására. - Jobb, ha ezek az állatok vigyáznak inkább a perdai bányászokkal! Hahahaaa! - ragadja meg az üzenet lényegét a rőtszakállú, ami után jóízű röhögésben tör ki az embereivel együtt. Mielőtt azonban reagálni tudna az utasításra, a vétel megszűnik, az eddigi működő kapcsolat pedig megszakad. Pár percnyi munkavégzést követően jókora robbanás zaja jut el hozzájuk, ami már jóval vészjóslóbb hatással bír, mint az előbbi, sorozatosnak mondható lövegdurrogások hangja. Mivel jelen pillanatban nem áll rendelkezésre semmiféle kommunikációs csatorna, vagy bármilyen támpont a viszonylagos közelségben lévő Helix csapat helyzetével kapcsolatban, Bullbergson felfüggeszti a munkavégzést és átvezényli a teljes brigádot, a fegyveres segítőikkel együtt a nagyjából két kilométerre lévő tórendszer mellé küldött különítményhez. Útjuk során megpróbálnak kapcsolatot létesíteni az alakulattal, de a sugárzás okozta blokkolás miatt ez a tervük egyelőre sikertelen. Az előttük álló távot sűrű hóesés ide vagy oda, gyorsan le tudják majd küzdeni, ugyanis a sík terepnek és a gépeiknek köszönhetően ez az idő nem haladja meg a tíz percet. A B13 jelű tárna felé tartva - Összes csapattag
Miután mindenki bekászálódott a Fehér gyilkost eltaposó járgányba, Morison Kapitány irányításával megindul a J-07-es lánctalpas és egyenesen a műszerekbe táplált, Laris bányamérnök és kutatócsapata legutolsó ismert helye felé tart, ami a B13 jelzésű kitermelési tárna és épületeinek közelében van. A falka eszét vesztett támadásai hatástalannak bizonyulnak a jármű masszív felépítésének hála, kár benne nem keletkezik és a viszonylagos gyorsaságának hála könnyedén tud távozni a kutatóállomás területéről, maga mögött tartva a nyomukba eredő bestiákat. A következő percek nagyon komoly koncentrációt követelnek meg a vezetői ülésben helyet foglaló Lucas-tól, de a folyamatos havazáson és a továbbra is eszméletlen nagy ködön kívül más egyéb akadály nem gördül eléjük. - Teljes tisztelettel Uram, de fogalmam sincs, hogy mi a fene folyik itt. - hangjából érződik némi kétségbeesett felhang, mint, aki tényleg nem tudja, hogy miért történik vele mindaz, ami az utóbbi néhány másodpercben megtörtént. Nyel egyet, majd választ várva először Simon-ra, majd Edgar-ra és Raven-re is rápillant, végül az Expedícióvezető adja meg számára a választ, amire arca elkomorodik és nemlegesen rázza meg a fejét. - Ez őrület, de hisz Stan Carlston én vagyok Uram! Tizedesként szolgálok, a Dominium rendfenntartó erőinél és a Földön szerzett radioaktív területeken szerzett harctéri tapasztalatim okán lettem beválogatva az Aquillon Holdra tartó egységbe... - hirtelen abbahagyja a mondatát, mert tudatosul benne, hogy bármit is mond, azt ugyanúgy betanulhatta bárki más is és mivel egyelőre a tehersiklóval sincs kapcsolatuk, nem hogy a központi adatbázissal, ennek hitelességének utána sem lehet járni. - ...bármiben rendelkezésükre állok, csak, hogy tisztázhassam a személyemet, Uram! - emeli végül tekintetét Greymare Hadnagyra, de azon kívül, hogy meg van rémülve, semmi mást nem lehet kiolvasni a szemeiből.
A diskurzust követően Simon a mögöttük lévő hómezőt és a környező magaslatokat kémleli, ahol a hőkamera olykor-olykor jelez valamit, de a jókora távolság, a haladás miatti mozgás, illetve az elégtelen látási viszonyok miatt nem érdemes lőszert pazarolni a látottakra. Egy azonban biztos, mégpedig az, hogy tisztes távolból ugyan, de valamik követik őket.
Gregor doktor szakértelméhez nem férhet kétség, amit még ilyen mostoha körülmények között is tökéletesen megold és állít fel diagnózist úgy, hogy közben minden rendelkezésre álló eszközzel a sérült fájdalmait is a minimálisra redukálja. William bármit is mond, vagy bárhogyan is érzi magát, a dominiumi orvosi szaktudás legjavából kapja az ellátását, amit senki sem intézne kíméletesebben vagy szakszerűbben. A Kancellár sérülése ellátásra kerül. Malinor Hadnagy sebesülése másabb típusú és komolyabb besorolású, de ez sem okoz különösebb gondot Shane-nek, aki itt is, ahogyan McGrover esetében is, kiválóan eleget tesz minden elvárásnak, bár feltételezhetően Edgar akkor sem jelezne fájdalmat, ha ez így lenne. A zsibbasztó el utasítása saját döntése volt a férfinak, ami a közvetlen beavatkozást rendkívül fájdalmassá teszi, de így viszont a későbbiekben nem tompítja érzékeit egyetlen szer hatása sem. Edgar sebesülése ellátásra kerül.
Moor Tizedes falka támadása miatti reakcióját sztoikus nyugalommal viseli a megbilincselt Carlstone, mintha észre sem venné a nő összerezzenését. Raven továbbá hallhatja Malinor Hadnagy nyomozásra kérő szavait, viszont, amíg nincsen kapcsolat a külvilággal, nem fog tudni ebben érdemben segíteni. Addig egészen biztos, hogy nem, amíg a kapcsolódást teljességgel blokkolja a hold magas szinten sugárzó légköre.
A két J-07 lánctalpas háttal állnak egymásnak, az ajtó kinyílik, Simon és Shane pedig kiszállnak belőle, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megvizsgálják a Laris különítmény által magára hagyott jégjárót. Az elővigyázatosság faktora magas, de nincs közvetlen veszély, legalábbis a hőszkenner nem mutat ellenséget a közelben, amit a személyes meggyőződés is megerősíti a területről. A motor szerencsére azonnal beindul, majd miután Simon végzett az irányító szerv bilincselésével, nem mással találkozik szembe, mikor kinyitja a jármű ajtaját, mint a felszerelésével együtt érkező Raven. Bizonyára eltévedhetett ebben a hóesésben, de ezt majd ők ketten megbeszélik, aminek a vége az lesz, hogy a Tizedes a Condor irányába tartó J-07 anyósülését foglalhatja el, közvetlenül boldogítva Morison Kapitányt jelenlétével és meglátásaival.
Úton a Condor felé - Lucas, Will, Edgar, Raven + Carlstone (bilincsben, fegyvertelenül)
A lánctalpas hótaposó a parancsnak megfelelően, a vezető által megnevezett felfedezőkkel együtt indul útnak, ami egyértelműen a 3957 méterre lévő tehersikló. A műszerek a leggyorsabb és igazság szerint az egyetlen járható utat jelölik ki, melyen nem érdemes vitatkozni a technikával, még akkor sem, ha ez a járat az előttük terpeszkedő hegyoldalra vezet fel, hogy aztán a másik oldalán leszánkázva közelítse meg a célterületet. A Kapitánynak továbbra is a sűrű hóesés, valamint a köd jelenti a legnagyobb nehezítést, az előttük lévő úttalan út és hegymenet pedig próbára fogja tenni a dominiumi mérnökség által tervezett csapatszállító eszköz hatékonyságát és üzembiztosságát. Nagyjából öt perce indultak, a fokozatosan emelkedő hegyoldalban, ahol a szürke sivárság mellett feltűnnek tereptárgyak is, igaz nem túl szívderítő látványként, mert a néhány évvel ez előtti robbanás csúnyán letarolta az itteni erdősséget is, azonban a természeti formakincsek elő-előbukkannak és összefagyott, hófödte tömbként határolják be az előttük álló útvonalat. A hótól és jégtől védettebb helyeken itt-ott szétszórva összefagyott facsonkok is kikandikálnak a talajból, de igazából, ami feltűnő az az orom felé közeledve az, hogy a köd oszlani kezd és világosodni látszik. Az eddig feléjük magasodó két hegycsúcs kezd "összemenni", ahogy méterről méterre közelednek, a járgány tökéletesen funkcionál, bírja a gyűrődést, semmi panasz nem lehet rá, a fejlesztők jó munkát végeztek. Moor Tizedes, ha oldalra pillant az egyik nagyobbacska tárna bejáratánál, meghökkentő és egyben sikításra késztető dolgot láthat meg, miután pillantásuk összeakad a békességéből gyorsan kibillenthető termetes lénnyel. Az egyik elhagyott tárnát a vidék csúcsragadozója használja búvóhelyéül, melynek létezéséről az előzetes felmérések, légifelvételek készítői, de még a helyet ismerők sem nagyon tudtak, hiszen csak nagyon ritkán, vadászni jön elő, hogy utána sokáig eméssze áldozatát, vagy áldozatait. Igen, ő pontosan a rettegett Jolasztusz Pukkantosz, mely a társaihoz képest is elismerésre méltó méretekkel bír a maga felegyenesedett, két lábon járó majdnem öt méteres magasságával és közel harminc centis tépőfogaival. Mély orgánumú ordítással hívja fel magára a figyelmet, ha a planetológus eddig nem tette volna meg ezt a szívességet. Óriási kezdősebességgel indul a közelében elrobogó jármű után, hogy mielőbb megbüntethesse a nyugalmát megzavaró betolakodókat. Néhány alkalommal kellemetlenül közel kerül a csapatszállítóhoz, amihez nem sokon múlik, hogy jókora, lapításra is tökéletesen alkalmas végtagjaival hozzáérjen, végül azonban Lucas kiválóan veszi az akadályokat -hála talán a mesteri navigátorának és a hátul ordítóknak, lövöldözőknek- és sikerül kitérnie a szörnyeteg csapásai és suhintásai elől. Most éri csak meg igazán a pénzét a J-07, mert akárhogy is próbálkozik a dübörgő léptű bestia, csak néhány felbőszült üvöltésig futja tőle, ráadásul csak a hegycsúcsig üldözi csupán a csapatot, a lejtmenetben nem tart velük. A köd fölött állva torkaszakadtából kezd ordítani sikertelensége miatt, melyet útravalóul próbál átadni a kopár hómezőn lefelé tartók számára. Hangja szinte felhasítja az íves hegyoldal felső hórétegét, mely kisvártatva több száz méteren keresztül elkezd lefelé csúszni és egy önmagát erősítő folyamatot gerjeszt, amit a lánctalpasban ülők Aquillon-i lavina néven ismerhetnek meg. Pár másodperc viszonylagos némaság után, fokozatos dübörgés hangja hallatszódik mögöttük, ami másodpercről másodpercre erősödik, mígnem egy borzasztó méretekkel rendelkező, hóból, jégből és talajfelszíni törmelékből álló görgeteg nem zúdul utánuk, kétség kívül sokkal gyorsabban, mint amilyen ennek a járgánynak a végsebessége.
Gurítás tíz oldalú kockával a Condor irányába tartók számára:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0: A Kapitány hidegvérrel kezeli a kialakult vészhelyzetet és kihasználja a J-07 összes rejtett sebesség tartalékát, ám ami jelen esetben a legtöbbet nyomja a latba, az maga a szerencse asszonya, aki a tenyerén hordozza a csapatot és mondhatni, szinte a tomboló lavina fölé emeli a lánctalpast. Óriási mázli, mert igen ritka esemény, hogy a görgeteg ilyen gyorsan elveszíti erejét és gyakorlatilag a hótalpak alá tolja magát, mintegy kiemelve magából a lefelé tartókat, akik így karcolás nélkül megússzák és probléma nélkül gurulhatnak le a völgyben a megszelídült és szétterült hótenger tetejéről, hogy útjukat folytatva, megtegyék a fennmaradó 1500métert a Condor-ig. 850m-en belül már a rádiókapcsolat is feléled, így kommunikációra is van lehetőségük a sikló irányításával.
1-4: A túlvilági dübörgéssel érkező főirányú hócsuszamlás sűrűje ugyan elkerüli az előle menekülőket, amihez összehangolt irányítás és navigáció szükséges, ez másként nem lehetséges. Kikerülni azonban lehetetlen a sötét árnyként föléjük magasodó lavinát, mely mielőtt betemetné és magával ragadná a nyolc tonnás szerkezetet, kiadja magából a sziklákat és a jókora jégdarabokat, így ami eléri a különítményt, szinte csak a színtiszta, de jó részében összefagyott hó. A betemetődés együtt jár jó néhány átfordulással is, így, aki nincs bekötve, az könnyen a halálát lelheti, vagy mások halálát okozhatja testének ide-oda csapódásával. Közel húsz másodpercnyi intenzív pokoljárás, forgás, sikítás és kiabálás után koromsötétség telepszik rájuk. A dübörgés egy percen belül abbamarad és egy kicsiny helyen világosság fúrja be magát a hátsóablaknál, ami azt jelenti, hogy ha ásnak, akkor megmenekülhetnek. Rádiókapcsolat nincsen, a sötétségben világító felszíni navigáció azt mutatja, hogy 1725méternyi távolságra vannak a megjelölt ponttól.
5-8: Egy lavinával a hátuk mögött jobb, ha egyik utas sem tervez túlságosan előre, noha lenne néhány változat a megmenekülésre, ez sajnos a legrosszabb variáció lesz, méghozzá az, amikor a szerencse is inkább elfordul tőlük. A havas jég és sziklagörgeteg utoléri a járművet, melyet mintha géppuskából tüzelnének rá, először apró kavicsok hihetetlen zajjal járó becsapódásai érik el, kisebb nagyobb károkat okozva, nem sokkal később már az ököl nagyságú, végül a fej és még annál is nagyobb összefagyott, vagy szétaprózódott jeges szikladarabok horpasztják a kasztnit, nyomják meg a hátsó ajtót, törik ripityára az üvegfelületeket, melyek mindenkinek felületi sérüléseket okoznak az űrruháján. Végül a főcsapás elnyeli őket, hogy több mint félpercnyi emésztés után valahol a hegylábon vesse ki magából. Aki nincs bekötve az olyan súlyos sérüléseket szerez, hogy életét veszíti, a többiek túlélik, de kész csoda, hogy csak karcolásokkal hevernek a rommá tört, feje tetején megálló, valaha J-07-nek hívott lánctalpasban. Egyik ajtó sem nyílik a forgás közben szerzett horpadás és különböző sérülések miatt, sem elől, sem pedig hátul. Raven ájult, McGrover Kancellár szintúgy, Lucas, Edgar és a megbilincselt Carlston viszont magánál vannak, bár forog velük minden, ami csak lehet, a lavinavonal szélére sodródva állnak meg úgy, hogy nincsenek betemetve. A probléma viszont az, hogy a J-07 kigyullad, a motortérből lángok csapnak fel és szép lassan terjedni kezdenek. Számolniuk kell a füsttel az eszméletlen társakkal és a beragadt ajtóval is. Távolságuk 1800 méter a tehersiklótól. - Malinor Hadnagy! Ki kell szabadulnunk innen, hogy segíteni tudjunk a társainkon, de ahhoz szükségem van mindkét kezemre. Összebilincselve haszontalan vagyok, és az idő sürget, Uram! - szólítja meg a közvetlen közelében lévő férfit
9: Fortuna asszony egyértelműen megszánja a hegyoldalon lefelé tartókat és nem engedi, hogy komoly bajuk essen. Ezen a részen javarészt hóból álló zuhatag nem töri ripityára a gépezetet, de még csak maga alá sem temeti, mert sikerül a megszelídült hóréteg fölé kerülni, viszont az út vége nem sikerül simára, mert a völgytalpra érkezve a J-07 kibillen egyensúlyából és az oldalára borul. A bent ülők nem, vagy csak nagyon minimálisan sérülnek, viszont a jármű további használatáról le kell mondani, a siklótalp letörik, a gép pedig megsüllyed, viszont könnyedén ki lehet szállni hátul, illetve a vezető felőli oldalon. Távolságuk a Condor-tól: 1650m
A B13 felfedezői - Simon és Shane + Owen Stewart (geológus) és Joel Crosby (fegyeres)
A kormány és az ablakrácsozat összebilincselése jó ötlet, de csak olyan ellen hatásos, akinél sem bilincskulcs, sem pedig lőfegyverfegyver nincs. A láda előbb szemrevételezésre, majd a képalkotó szkennerrel közelebbi vizsgálaton is átesik, a benne lévő eszköz sok-sok új kérdést vethet fel. Egyelőre azonban a retesz érintetlen marad, aminek megfelelően a zárfigyelő automatika is nyugalomban marad. Az irány eldől, ami azt jelenti, hogy a telep belseje felé veszik mindketten az irányt, maguk mögött hagyva a csapatszállító járművet. A B13-as telep egyáltalán nem tartozik a nagy kitermelő egységek táborába, nagyjából egy 350x350 méteres, egykoron teljesen körbekerített, kifogástalanul működő, ám a termelékenység miatt fejlesztésre előírt táró működött itt, melyről a Dominium is tudta, hogy sokkal többre hivatott, mint, amennyi megvalósult belőle. Ezért is szorgalmazták a megvizsgálását, ugyanis tudják, hogy mit rejt a belseje, valahol a sugárzó anyagok alatt. A légkört szennyező robbanás itt csúnya munkát végzett, bár közel sem járt akkora pusztítással, mint a kutatóállomás közelében. Az itteni épületek 90% itt is az enyészetté vált, de a többségük nem dőlt össze kártyavárként, hanem a rom konzerválódott a sokszor -50°C-ban. Egyetlen épülete, a telep keleti oldalán magasodik, két bejárattal, és egy kisebb emelettel. Kisebbfajta csoda, de a pusztulás elkerülte, sőt az emeleti részen lévő világítóeszköz is használható is, ha másra már nem is, de figyelemfelkeltő hatással mindenképpen bír. Gregor doktor az épülethez közeledve újabb vérnyomokat és a hóesés miatt már majdnem teljesen eltűnt lábnyomokat fedezhet fel, Simon pedig mindenfelé töltényhüvelyeket láthat, ami arról tanúskodik, hogy nem sokkal ez előtt nagy csata helyszínéül szolgált a hely. Az egyben lévő épületbe lépve azonnal észrevehetnek egy sérült férfit a falnak dőlve, aki magánál van, de teljességgel fegyvertelen. Shane-nek nem igazán kell vizsgálnia, hogy észrevegye a kutató lábtörését és a kiugrott bal vállát. - Hhhhsss... Greymare Hadnagy, maga az? - emeli az érkező katonára fátyolos tekintetét - Szörnyek... szörnyetegek ütöttek rajtunk odakint... hhhöhhh - mozdulni próbálna, de csak egy fájdalmas nyöszörgésre futja. - Már épp visszafelé tartottunk a csapatszállítónkhoz, mikor Crosby ...aah... hhh, Tizedes magához vette a CQL fegyvert, amit a főmérnök fejéhez szegezett, és az itt talált, valamint a műszerekkel felmért kutatási anyag adathordozóit kérte tőle... - rázza meg a fejét, mint aki nem érti, hogy mi is folyik itt. - Aztán jöttek azok a fura fehér rémekre emlékeztető bestiák és a... a kis csapatunk kettészakadt, szétszéledtünk. Talán többen meg is haltak. Én sem jártam túl jól, de legalább még élek... - pillant a több helyen is eltört lábára, fájdalomcsillapítója azonban már nincsen több, hamarosan borzasztó fájdalmai lesznek, ha nem kap megfelelő ellátást. - Crosby nem tudta megszerezni, mert a hordozók nálam vannak! De a legbiztosabb helyen magánál lesz Hadnagy! - emeli fel a baljában lévő miniatűr adattárolót, amit át is nyújt Simon-nak. - Greymare Hadnagy! Micsoda meglepetés... - a beszélgetést eddig csöndben hallgató férfi, az előbb emlegetett Crosby személyiségét bitorló szabotőr szólal meg a vonal túlsó végén. Crosby közelsége miatt Simon rádiója úgy funkcionál, mint egy csapatrádió, leszámítva a kommunikációs eszköze hibájából fakadó temérdek hibaüzenetet, mely a szkafanderen folyamatosan jelen van. - Hadnagy! Pontosan tíz perce van átadni nekem a hordozókat, máskülönben Laris és a gépésze meg fognak halni. - szavai kemények és céltudatosak, több, mint valószínű, hogy nem viccel. - Továbbá utasítsa Gregor Zászlóst, hogy ne avatkozzon be az átadásba, mert, ha mégis így tenné, a túszok meghalnak. Ha mégis azt tapasztalom, hogy ezt az egyszerű szabályt nem sikerül betartani, a túszoknak végük. - közli egyszerűen, mint aki egy társasjáték szabályait vázolta volna az imént, majd személyesebb témával folytatja. - Jó rég találkoztunk már Hadnagy... még mindig oktat az akadémián? - érdeklődik kedélyesen, mint, aki nem éppen a másik levadászására indult volna az elmúlt másodpercekben. Helix csapat: Samantha, Alexa, Katrina, Nikolai, Fletcher (fegyveres)
A titánpilóta rendkívül alapos munkát végez a harmadik támadót illetően is, ugyanis a bizonytalanság legapróbb szikráját is kioltja, mikor egy egészséges géppuskasorozattal kínálja meg a szétroncsolt fejű egykori ellenségét. A sárkánykígyó halottabb már nem is lehetne. Főnix kiválóan teszi a dolgát, de a kijelzőn semmi sem jelenik meg. Néhány elnyújtott másodpercig szokatlan csönd telepszik a környékre, se egy szárnysuhogás, vagy dermesztő vijjogás, ami meg kell hagyni, az utóbbi pörgős percekhez képest most rendkívül furcsán hat, mintha csak a vihar előtti csönd effektusát élnék át odakint a gyíkvér áztatta hómezőn az Eternity közelében. A gyorsan múló másodpercek végül elszaladnak és a vihar kitörni látszik, mikor a löveg váratlanul elsül és az átvizsgálásra besorolt BS Nomad-ot közvetlen közelről ki nem lövi. A kísérőhajó egy az egyben felrobban, leszakadó részei beterítik a tehersikló környékét, az égő roncsot pedig a radioaktív légkör koncentrációja különös színekben festi meg. A helyzet azonban fokozódik, amikor az ágyú a páros felé fordul, és mérlegelés nélkül tüzelni kezd. Nem sokat téved most sem a radar, bár a közelség miatt sokkal inkább a manuális fokozatra állított gép kezelőjét illeti a dicséret, aki ha könnyen nem is, de kitér a feléjük szálló töltet útjából, ami nem messze tőlük éri el a talajfelszínt, jókora lyukat ütve a robbanás után a jégpáncélon, több irányban, hosszan végigrepesztve azt.
Dr. Gray sajnos késlekedik és szavaiból Samantha számára egyértelmű, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Hangja viszonylag halk, néha el-elcsukló, félmondatai zavarosak, több mint valószínű, hogy az elmúlt néhány perc halálközelsége nyomta rá jelenlegi állapotára a bélyegét. Sajnos a katonai kiképzés és a kielégítő mentális állapot mellett is felszínre tud törni egy veszélyhelyzet során ez a fajta sokk, amit jelen esetben feltételezhetően a reaktorok felrobbanásának esetlegességével kapcsolatos trauma váltott ki nála. A doktor egyértelműen alkalmatlanná vált az expedíció folytatására, ezért mielőbb fel kell menteni a szolgálat alól, valamint még a pánik elhatalmasodása előtt visszaszállítása javasolt a Condor-ra.
Denisov Közlegény nagy szerencséje, hogy kitudta használni a kínálkozó alkalmat és képességeinek hála még időben le tudta reagálni a nem várt eseményeket. A tartály robbanása messzire repíti, de nem szenved súlyos sérüléseket, ruházata megpörkölődik ugyan, de egyben marad, rádiója továbbra is működőképes. Néhány percnyi ájult állapotából a löveg többszöri durranása és a szomszédos Nomad megsemmisülésével járó jókora robaj ébreszti fel. Amint kinyitja szemeit Fletcher arcát pillanthatja meg, amint Alexa helyett ő az, aki próbálja visszarázni az álomvilágba a rideg valóságba, az Aquillon-ra.
Lewis Hadnagy még behunyt szemekkel is könnyedén megoldaná a parancsnoki híd, jelenleg csupán csak első szintű védelmi mechanizmussal zárolt ajtajának feltörését. A művelet után feltárul előttük az irányító helyiség a szorgosan munkálkodó szabotőrrel együtt, aki rá sem hederít a felszólításra, amíg útjára nem engedi a Főnix-nek szánt robbanótöltetet. Utána viszont már lépéshátrányba kerül, mert éppen csak fel tudja emelni jobbjával a szolgálati fegyverét, de célzásra már nem marad ideje, mert Sam egy hullapontos fejlövéssel véget vet az ámokfutásának. A Campos személyiségét magára öltő támadó félfordulata már semmire sem elegendő, az MK11-ből leadott rövidsorozat viszont nem ismer irgalmat. A szkafanderen kímélet nélkül hatol át és beteljesíti a rátestált feladatot. A szabotőr elernyedt teste gyorsan tűnik el a kezelőfelület és a pilóta széke között. Meghalt.
Mikor a csapatvezető leguggol Nikolai mellé, váratlanul megszólal a rádió, ahol hosszú csönd után a Condor legénységéből Smith jelentkezik be. - Helix csapat, hallanak minket?!? Válaszoljanak! Itt Smith Parancsnok, az CS Condor-ról! Sikerült helyreállítanunk a kommunikációt a csapatukkal. - kristálytisztának nem nevezhető a vonal, de legalább van és fixnek tűnik. A hívás a csapat minden tagjához elér és mindenkivel stabillá is válik a tehersikló kapcsolata. - Greymare Hadnagy üzenetét Morison Kapitány juttatta el hozzánk, miszerint azonnali visszavonulást rendelt el az CS Condor fedélzetére! Kérem, ne késlekedjenek. - tart némi szünetet és csak azt követően folytatja - Lövések és robbanás hangját hallottuk, illetve a radarunk folyamatos mozgást jelzett az Eternity környezetében. Adjanak státuszjelentést, mi történt, valamint, hogy miben lehetünk a segítségükre. - újabb szünetet tart, hogy minden egyes szava jól érthetően eljuthasson a címzetthez. - Sajnos a Dominiumi irányítással még nem állt helyre a kapcsolat, de megállás nélkül dolgozunk rajta. Addig viszont átküldjük a legfrissebb, rendelkezésre álló időjárási adatokat:
Hold: Aquillon Lokáció: Egykori CQL bánya közelében Felszíni hőmérséklet: -42 °C Légköri viszony: A szél erősségének és irányának változása miatt kiszámíthatatlan Jellemző csapadék: Hó Radioaktív sugárzási érték: Közepesen magas tartományban Jelenlegi időjárás: Intenzív havazás Riasztás: 2 órán belül radioaktív hózivatar kialakulási esélye: extrém magas
- Ha van üzenetük a Greymare csapat számára, kérem adják meg és megpróbáljuk eljuttatni hozzájuk. - zárja mondanivalóját ezzel a sorral Smith és hallgatja a válaszokat.
Az Eternity nincs repülhető állapotban, reaktorainak javításához és a repülési rendszer beüzemeléséhez több óra megfeszített gépészeti munkára van szükség és még akkor is rendkívül bizonytalan az indulása.
(10 oldalú.) :
