//McG, Morison, Malinor, Gregor, Simon hadnagy meg én //
-Sosem tennék ilyet...vagy igen? *Nézek Denisovra tócsányira kerekedett szemekkel, kérdőn, majd elmosolyodva, szavaimmal ellentétben határozottan. Az már legyen az ő dolga, hogyan értelmezi a mondatot, különösebben nem vettem a fáradtságot, hogy értelmes legyen. A lényeg, bármennyire is kíváncsi vagyok az Aquillonra, büntiből kellett eljönnöm, szóval a hangulatom hullámzó. Már csak azért is, mert ahol én ott vagyok, jó nem történik sosem. Lásd: Gardel küldetés, Simon hadnagy küldetés, Denisov többször, konvoj...és a happy end mindig lemaradt. * -Adjon bele anyait-apait Denisov. * Ha már kihívásnak tekinti, bár szerintem őt ismerve, ha nagyon akarná, két ujjal összemorzsolhatná McG-t, szívesen igazolok neki alibit. Csak már ott tartanánk. Samnek is könnyebb lenne az élete. Számos csajos este vár még ránk, melyen átbeszélhetjük a dolgokat és közben belecsempészünk McG akármilyébe egy kis cuccost. Jelenleg ez tölti ki az életünket...de ha erről a küldetésről hazaérünk, eskü leviszem a barinőmet a Perdára és ha a vadonban nem is, de a városban mindenképp elveszünk. Addig kénytelen vagyok abban a páncélszkafander estélyiben elveszni és ha gardel nem segít, tutira fordítva venném fel. Amúgy is vannak kérdéseim a használatával kapcsolatban, de előbb meg kell dicsérnem...bár… * -Állcsúcson vágni valakit, vagy három milliméterrel az orra előtt megállni? Naná, hogy megtanulnám, csak be kell szereznem egy bokszkesztyűt, különben ripityára törik a kezem. * Ugye nem gondolta komolyan, hogy verekedni tanulok, mikor ki is dumálhatom magam? Akkor minek szabotáltam Simon hadnagynál majdnem az összes órát a kiképzésemen? * -Sehogy? Baszki, zacskót kellett volna kötnöm. * Lemondóan sóhajtok egyet, addigra már rajtam is van a cucc, kapok egy kis paskolást is, útmutatót a közeljövőre. * -Én mindig vigyázok magamra! * Húzom fel az orromat megjátszott sértettséggel. Elvégre még élek, valahogy csak sikerült. Természetesen Sam mellett foglalok helyet a hajón, a beosztás szerint nem együtt leszünk, de legalább addig...sikíthatok a fülébe. Meg Denisovéba, aki nagy bátran elfoglalta a másik szabad helyet mellettem. * -...a szarba? Ezt akarta mondani Denisov? Most legalább nem a maga terveire kell hagyatkoznom. * Bájos mosolyt dobok neki, de aztán elindulunk és nem sokáig tart a kellemes hangulat. Ezért igyekszem feldobni. Samnek a kezét is szorongatom, a többiek csak a hangomból kapnak. Denisov megjegyzésére felé fordulok és összeszűkült szemekkel nézek rá. * -Nem olyan fából faragták magát Denisov! * S szinte szó szerint érthetjük. A megérkezés után, mely nem volt kellemesebb mint az utazás, akármennyire is próbálta a csábos hangú kapitány mélyen zengő orgánumával időnként feldobni a hangulatot, igyekszem sietve, észrevétlenül lelépni. Már csak azért is, hogy 1. ne legyek McG közelében, mert esélyes, hogy elgáncsolom és tökön rúgom. 2. Szeretném magam ellenőrizni a felszerelséemet. 3. Mert csak. Az egésznek az a szépséghibája, hogy nem csak a felszerelést találom meg, hanem a kedvenc morcimat is...vérbe dermedve. Újabb sikoly...pánik...után belekérdezek a csendbe, de csak a fogaim kattognak. Na persze, mert a gyilkos biztosan kiugrana az egyik láda mögül, illedelmesen jelentkezve, hogy : Hahó itt vagyok, ne izgul csak picit meg kell öljelek, hogy ne maradjon tanú! Baszki, arra jutok, hogy addig jó nekem, amíg a gyilkos lapul. Viszont társaságra van szükségem, így odacsődítem az egész bagázst...már aki a mi csapatunkban van. Simon hadnagy érkezik, kivételesen nem fülig érő vigyorral fogadom, de remélem elnézi nekem. A hullára mutatok, akinek a pda-ja a zsebemben van. Ha ennek szarnak amit Gardel rám aggatott, vécéje nincs, legalább zsebei vannak. * -Óhálaazégnekhogyittvan! Képzelje, csak beléptem ide, hogy...és akkor megláttam….kicsit halott, de nem én voltam. * Emelem fel a kezeimet védekezőn, mert bármi történik, mindig rám fogják, a végét már a háta mögül mondom, picit pánikolva, vékony hangon, valahol a sikítás határán még innen, s próbálok úgy helyezkedni, hogy a hulla és köztem legyen. Nem mintha Schultz bántani tudna, de elég volt a közeli látvány amikor elemeltem a pda-t, ha tovább nézem, a habkönnyű lelkem súlyos és visszafordíthatatlan károkat szenved. Szép sorban mindenki más is megérkezik, Simon hadnagy után Malinorba csimpaszkodom, mivel az exkiképzőm nemes egyszerűséggel lepattint. Elég nehéz a mostani, nem túl divatos öltözetemben rácsimpaszkodni, de olyat nem is tennék…viszont nem maradok csendben. * -Nyomot rögzíteni? Sok dolga nem lesz. Vér, kés, hulla. Ne felejtse a kést becsomagolni, bár nem hiszem, hogy ujjlenyomatok lennének rajta, de hát ki tudja, hátha a gyilkosunk nem csak merész hanem hülye is. *A doki is megérkezik, picit késve ugyan, de nem igazán tudom, hogy mi történt míg én itt hulláztam…valami rémlik ugyan de…inkább tisztes távolba állok a ténykedő és hős férfiaktól, hullát nem cipelek, nem is az én dolgom, szép is lenne ha én kapnám parancsba…A doki szavai azonban már felkeltik az érdeklődésemet.* -Kutatók? Egyik sem? Csak a kutatókkal történt valami? Ugye ez nem egy kutatófertőzés? Vagy szabotázs? És nekem miért nincs bajom? Lehet még? Meg fogok halni? Írjak végrendeletet vagy még van időm bevásárolni? *Bármi is a válasz, úgy érzem be kell biztosítanom magam, mert egy bicskával nem megyek semmire, és jelen helyzetben a nagy kidumáló képességemmel sem. Épp elindulnék, hogy akkor vételezzek magamnak erősítést, mikor meghallom a doki kérdését. Megtorpanok.* -Miért akar velem maradni? Kösz jól vagyok, különben is itt van Malinor, majd vigyáz a hátsómra. * Ezzel elintézettnek gondolom az ügyet, mert egyrészt a doki csak ne maradjon velem, mert még eszébe jut újabb tűt döfni belém, másodszor Malinor már ismer és nem megyek az agyára, harmadszor…nem tudok a külön parancsokról. A végszónál hátat fordítok nekik és a páncélos-kesztyűs kezemmel végigsimítok a fenekemen, bár feltételezem, hogy most nem igazán szexi…túlzás lenne állítani, hogy ellibegek a társaságból, de elég a gondolat is hozzá. Fegyvert kell szereznem és meg is teszem, elmarok magamnak egy csini SW-24G-t. Elég ütősnek látszik és ha jól emlékszem, akkor csúcs perdai kő van benne. *
Ha tippelnem kellett volna a csapatkiosztás ismertetése utáni eshetőségekre, akkor nagyjából én is arra jutottam volna, mint Simon. A Kancellár jelenléte inkább mondható szokatlannak, mint biztonságosnak. Eddig nem sok esetet ismerek, amelyekben személyesen vett volna rész egyikük is, bár szerintem más valami lehet a háttérben, mint puszta kalandvágy a részéről. A küldetés veszélyes és kiszámíthatatlan tényezőkkel lehet tele, és amint ezen agyalok, a fülesen keresztül meghallom a tizedesem eltéveszthetetlen sikítását. Elsőre arra tippeltem volna, hogy megint valami apróbb állat zavarhatta meg a lelki békéjét, amiért ennyire kiabál, de aztán a Bányászokkal történő fölöttébb különös zavartság, eléggé elgondolkodtató. Eddig nem látszódott rajtuk semmiféle betegség vagy fertőzés jelei, de az ő esetükben, akik évek óta ehhez a munkához szoktak, még érdekesebbé teszi a pánikrohamukat. Nem vagyok Orvos, és - meg is hagyom az illetékesekre-, de valamiért gyanúsnak érzem a sűrű „véletleneket”. Arról nem is szólva, hogy a „viselkedészavar” kezd rájuk átragadni, vagyis egymás után mutatkozik rajtuk az őrület és a pánikszerű rohamok együttese. A Parancsnok logikus módon kezeli a helyzetet, amibe kivetnivalót se találhatnak a jelenlévők. Fogalmam sincs, hogy miként terjed rajtuk ilyen gyorsan a „roham”, de a diagnosztikai vizsgálat nélkül, nehéz megállapítani a valóságot. Hamarosan egyre többen dőlnek ki a sorból, és ráadásként egy hullával is „gazdagodik” ez a küldetés. Szerencsétlen flótásnak nem nagyon volt lehetősége élve megúszni ezt a napot, és ahogy elnézem, a gyilkos biztosra is ment a többszöri késszúrással. A tizedesemen nem is csodálkozom, hogy sikítva hátrál a hátam mögé, és csak távolabbról figyeli tovább a történéseket. Nem volt szerencsém közelebbi ismeretségben lenni Schultz- rajmesterhez, de a halálát látva, aki ezt tette, az nagyon jól ismerhette, vagy inkább tartott tőle valamiért… Sok a véletlen egybeesés. -Jól vagy, tizedes? – kérdezek rá, mivel a látvány amúgy sem egy hölgynek való. Ismerve Moor-t, meg se lepődöm, hogy Shane szavaira így reagál. Igaz, hogy a sokk miatt is lehet, de inkább a temperamentumának köszönhető az „ellenkezése”, mint tudatos függelem-sértés ez nála. A Doki remélem, nem veszi zokon, hogy így elsuhan mellettünk, de lehet, hogy jobb is, ha a következő perceket nem látja. Akárhogy is történt ez a gyilkosság, valakinek volt rá ideje megtenni. Amint Shane engedélyt ad a test „szállítására” a hűtőkamrához, akkor megteszem, ami tőlem telik. A gondolataim csak nem hagynak nyugodni, és mielőtt elvinnénk a Rajparancsnok maradványait, körbenézek a tett helyszínén. Lehet, hogy csak feltevés, de annyira valószínűtlennek tartom, hogy semmi nyomot nem találunk, mert egy ilyen sebnél, azért több vér-tócsára számíthatnék. Ennek fényében motoszkál bennem egy megérzés, amit meg is osztok a többiekkel. - Parancsnok!… Doki! Idejönnének egy percre?– hívom közelebb őket, hogy megmutassak valamit, amit eddig nem vettem észre. – Vérfoltok vannak a padlón… Erre, és itt is. – mutatom nekik a nyomokat, ami inkább utal vonszolásra, vagy esetleges cipelésre. – Úgy vélem, hogy a Rajparancsnokot valahonnan idehozhatta valaki… Máshol ölhette meg a Gyilkos. Ez csak feltevés, de a nyomok erre utalnak.– mondom ki hangosan az elméletemet, bár nem okoskodni akarok, de ha több késszúrással oltották ki az életét, akkor több vérnek kellene itt lennie, és - ahhoz képest- meg elég „tiszta” a jármű platója. A test hűtőkamrába helyezése után sem hagy nyugodni a dolog, és járnak a gondolataim. Érdekes módon felmerül bennem egy eshetőség, de amíg nincs konkrét bizonyíték a kezünkben, addig csak találgathatok. Furcsa, hogy a Bányászokon is egyszerre jelentkezett valamiféle kór, amit magunkon eddig nem tapasztaltunk. Lehetséges volna, hogy valami szer okozta a „rohamaikat”, amik a tudatukat módosíthatta? Túl sok a véletlen ezen a Küldetésen, és már az elején…. egy hullával kezdődik. Remélem, hogy a Doki többet fog tudni mondani a vizsgálatok után. Valami azt súgja, hogy nem ez lesz az első és utolsó meglepetés a számunkra. Ideje beszélnem a Kancellárral a feladatom miatt. Rossz érzésem támadt, és úgy sejtem, hogy Shultz-ot nem véletlen nyírta ki a tettes. Persze az is segítség lehetne, ha az életét kioltó fegyvert is megtalálnánk, ami lehet most is az elkövetőnél van, ha el nem dobta valahol… De, hol?
Morison kapitány utasítására mindenki beköti magát, majd ahogy lehet, mindenki ki is csatolja az öveket, és megindul a készülődés. Jelenleg lefoglal annyira az expedíció, és a fedélzeten tartózkodó negyvenöt fő (rajtam kívül), hogy a tizedes hiába is kutatna (bár úgy látom ő is mással van elfoglalva) áruló pillantások, vagy arckifejezések után Katrinával kapcsolatban. A közjáték mégis magára vonja a figyelmemet. Kívülről nézni mennyire gyorsan és pontosan reagál, most is lenyűgöző. Az ostoba tulok az utolsó pillanatban ússza meg, hogy az orrcsontja felcsússzon az agyába, de nem elég hálás érte… Egy elismerő biccentés azért jár Katrinának, ha felém néz. Meg sem lep, hogy rá számíthatok, most is ellenvetés nélkül igazodik a parancshoz. Egyelőre úgy fest, mindenki tudomásul vette a felszólítást, de legalábbis nyílt színen nem esik több atrocitás, mielőtt elérnénk az Aquillont, Shane pedig rutinosan és gyorsan ellenőrzi a fickót, bár komoly baja nem esett, hála Kat fegyelmezettségének és önuralmának. A nyüzsgésben senki nem foglalkozik vele különösebben, hogy mit akarok mondani Malinornak, így zavartalanul beszélhetünk. A megjegyzésére biccentek. - Ahogy jónak látja. Ha egyszerűbbnek ítéli, tájékoztathatja a kancellárt, de előre figyelmeztetem, könnyen lehet, hogy nem fogja megkönnyíteni a feladatot, ha tud róla… Részemről az is elég, ha szemmel tartja Williamet, és nem hagyja, hogy bármi leharapja a kancellár fejét odakint. Ha pedig szorult helyzetbe kerülnénk, McGrover-nek kell kijutnia elősorban. Hogy ezzel én személyesen mennyire értek egyet, az aligha érdekel bárkit. Én mindenesetre Ed helyében nem számítanék túl komoly együttműködésre a kancellártól. Ez után hagyom, hogy visszatérjen a készülődéshez, én pedig sikeresen megtalálom a bátyámat. A megemelkedő szemöldökét ezúttal figyelmen kívül hagyom, nem magyarázhatom túl a helyzetet. Majd ha hazaértünk… A kérdésre néhány gondterhelt barázda jelenik meg a homlokomon, és sóhajtok egyet. - Öszintén? Baromi sokat és gyakran össze-vissza beszél, megpróbál majd az idegeidre menni, az állatoktól kikészül, úgy sikít, hogy nem csak a dobhártyád reped meg, de a bokacsontjaidban is visszarezeg, Totálisan közveszélyesen vezet, de saját magára azért tud vigyázni. Mindettől függetlenül egy igazi tünemény, és noha folyamatosan panaszkodik valamire, számíthatsz rá, ha úgy alakul. Minden stiklije ellenére, tagadhatatlanul kedvelem Moor tizedest. Mivel Shane nyugtázza a feladatot, biccentek. - Azt ne áruld el neki, hogy a McGrover kancellár után ő második, akinek életben kell maradnia. Az agyamra menne vele, és ez még a kisebb probléma… Itt Kat és Raven párosa felé sandítok. A tizedes arccal előre benne van a páncéljában, szóval Katirna némi kreditet amiért ezt rekordidő alatt kivitelezte… A következő kérdésre röviden elnevetem magam. - Épp annyira, mint te! – A felszólítására félmosollyal biccentek. Vigyázni fogok, amennyire csak lehet – Mint mindig… A landolás rázós, az öreg rókákat is megérinti, mit nem is csodálok. Nálam sem fog bekerülni a kellemes élmények dobozába. A szerencsém, hogy nem vagyok hajlamos sem tengeribetegségre, sem arra, hogy a rázkódástól legyek rosszul. A kipakolás gyorsan zajlik, a bányászok után a bányafőmérnök csapata is elhagyja a Condort, jelentés pedig senkitől nem érkezik, így arra következtetek, hogy a rádiókra nem számíthatunk a csapatok közötti információáramlásnál. Sammyék is elindulnak, Miután Főnix is elhagyja a hajót, eltelik néhány perc, míg meghallom a rádióban a kancellár hangja. Egy pillanat sem kell hozzá, hogy egyrészt elöntsön a harctéri ideg, másrészt rájöjjek, valóban akkora baki volt elhozni őt ide, mint az elejétől gondoltam. A kancellár éppen csak befejezi, a válaszom már érkezik is, ugyanazon a csatornán. Aki őt hallotta, most engem is hallani fog. A hangszínem semleges, de határozott, és kihallani belőle, hogy az utasítás nem tűr vitát. - McGrover kancellár, nyomatékosan felszólítom, hogy az expedíció ideje alatt tartózkodjon attól, hogy parancsot osszon az embereimnek! Ez egy katonai művelet, amit én vezetek az Admirális és a Kancellária jóváhagyásával, így Önnek itt és most nincsen jogköre, hogy utasítsa őket! És ebből nem tervezek engedni egy hangyányit sem. - Mindenki számára az eredeti parancs van érvényben! Közben befut Hollard, és hacsak William nem kényszerít rá, hogy folytassam, itt be is fejezem ezt a beszélgetést, hogy Shane-nel szemügyre vegyük a betegeket. Szemmel láthatóan nagyon rossz bőrben vannak, és már most látom, hogy ha csoda nem történik, őket el fogom veszíteni. Csak remélni merem, hogy nem fertőző. A kutatókat végül a bátyám gondjaira bízom, míg én Kaminskyval foglalkozom. Egy rövid ideig úgy fest, sikerülni fog talpra állítanom, de ekkor ismét színre lép a kancellár - akit minden bizonnyal azért küldtek velünk, hogy elpusztítsa az idegrendszeremet. Mikor megérzem a vállamra nehezedő tenyeret, megfeszül minden izmom, oldalra kapom a fejem, de mielőtt még könyökkel megpróbálnám bordán vágni, észlelem, hogy ő az. A tekintetem egyértelműen hideg és távolságtartó, tétovázás nélkül húzom ki a vállam egy lassú, de egyértelműen határozott mozdulattal a keze alól, és egyet hátralépek, csak hogy figyeljem, ahogy hazavágja, amit eddig elértem… Megrázom a fejem a kancellár megjegyzésére, miszerint intézi ezt, de Raven sikolya nem teszi lehetővé, hogy maradjak. Még éppen látom, ahogy Kaminsky összerogy - remek!-, így a rádión visszaszólok futás közben. - Hollard, locsolja fel Kaminskyt, rakja össze amennyire lehet, hamarosan visszajövök… Raven ezúttal elsőre hasznos információt ad, így könnyen rátalálok Schultz vérbe fagyott testére. Shane kérdése a rádión keresztül nem változtat a helyzeten, a válasz egyértelmű, így nem is vacakolok a pulzus kitapintásával. - Egészen biztos, hogy halott…[/color][/b] Ami a tizedest illeti, csak sóhajtok egyet az elhadart védekezésre. - Nem gondolnám, hogy maga volt, tizedes, viszont a rajmester nem kicsit, hanem nagyon, mondhatni teljesen halott. Ne csoszogja szét jobban a vért! Sandítok Ravenre a mondat végén. Malinor segítségével, amit lehet rögzítünk, közben Shane is befut, így a rajmester teste is átkerülhet a hűtőkamrába, minden használhatónak ítélt nyommal, miközben a tizedes lelkesen asszisztál – szokás szerint leginkább szóban – a művelethez. Ha van kés, nyilvánvalóan az is a kamrába kerül, ha nincs, akkor később próbáljuk előkeríteni. Nincs idő szétszedni a hajót, és valószínűleg értelme sem lenne. A csapatvezetőket sem tudom megkérdezni, hiányzik-e valaki tőlük, mert a rádiókapcsolat nem él. Shane jelentésére sajnos számítottam, mióta láttam a kutatókat, így sóhajtok egyet, mielőtt válaszolnék a kérdésre. - Velünk jössz, az eredeti parancs szerint. Nem eshet ki több ember a csapatokból. Remélem a kutatók kihúzzák, míg visszaérünk a Dominiumra. Kegyetlennek hangozhat, de Shane aligha tehetne értük annyit, hogy megfordítsa a helyzetet a rendelkezésre álló kevés adat, és gyenge felszerelés mellett. A Condoron nincsen annyira felszerelt orvosi részleg, ami alkalmas lenne a kutatók helyben, néhány óra alatt talpra állítására. Persze Raven ráharap a témára, így neki is felelnem kell. - Nyugodjon meg, Moor tizedes, erősen kétlem, hogy ez „kutató-fertőzés” lenne. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy a tizedes magához vesz egy akkora fegyvert, ami csak kicsivel alacsonyabb nála, de csak később foglalkozom vele. Mivel Malinor akar mutatni valamit, odamegyek hozzá, és a megállapításaira – a padló gyors szemrevételezése után – bólintok. - Szép munka, Malinor hadnagy! Ameddig lehet, kövessék a nyomokat Gregor zászlóssal, rögzítsék amit lehet, és vigyék Moor tizedest is…Tíz percük van… Maximum Akinek a kezéből ezen kijelentés végén kiveszem a gépkarabélyt – még jó, hogy páncélban, puskával - nem valószínű, hogy el tud szaladgálni előlem. Ha mégis megúszná valahogy kiadom a bátyámnak és Ednek, hogy alkalomadtán kobozzák el tőle a fegyvert, és tegyék be a csapatszállítóba. (Az SW-t, nem a tizedest) Közben befut Lucas is, a kérdésére pedig már készen van a válaszom. - Ha az emberei végeztek a rendszerek ellenőrzésével, statisztikákat, jelentéseket kérek az expedíció minden tagjáról. Ki mikor hol volt, mikor és mivel szerelkezett fel, mikor használta a rádióját, mikor jelentkezett be, mikor hagyta el a hajót. Elsősorban a tényeket listázzák, a következtetések – ha még maradna rá idő – az utolsók, külön színkóddal jelölve. Használjanak minen elérhető adatot! Csak egy lélegzetvételnyi szünet. - Amint eligazította az embereit, indítsa be a két csapatszállítót! Perceken belül indulunk, Ön vezet, Kapitány! Legalábbis a mi csapatszállítónkat. A másikkal Hollardnak kell megbírkóznia. Én visszamegyek Kaminskyékhoz, hogy megnézzem, hol tart Hollard. Ezen a ponton, ha Kaminsky nem menetkész, akkor a Condor legénységére bízom, meghagyom neki, hogy segítsen a hajón maradóknak legjobb tudása szerint, és Hollardot küldöm a bányászok után. Neki kell összekapnia magát Kaminsky helyett is. Viszont ha a fickó összeszedte magát, ketten indulhatnak. Legalább valami működik, gyorsan átfutom a bányagépek adatait, és megállapítom, hogy kitermelés legalább jól halad. Mostmár ideje nekünk is elindulni, egyszerűen nincs több elvesztegethető időnk.
//Játékos karakterek csapatainak rendelkezésére álló fegyverek, kiosztásukat a csapatvezető dönti el:
Lewis hadnagy csapata: RYAS – 1 db MK 11 – 2 db
Kat-nek ezek közül nem jár! XD Niko - RYAS Sammy – WA-06M (CQL) Alexa - NJK-k: - -
Greymare hadnagy csapata:
Esetünkben a fegyvereket viselhetik: William McGrover - Lucas J. Moris – MK 11 Edgar Malinor - RYAS Shane Gregor – MK 11 Simon – NJK - RYAS
Egyelőre bekerül a csapatszállítóba: SW-24G
(MINDKÉT CSAPAT esetében a fegyverek a reagok beérkezésnek sorrendjében választhatók, rendelkezésre álló darabszám figyelembe vétele mellett//
Az önmagát nagyon fickósnak érző pasas megmarad, baja nem lett, de az utasításnak megfelelően azért ránézek. A megszólításomkor biccentek, jelezve, hogy hallom, mondja, amit akar, bár gondolom a szájtépésre fejet adó így is, úgy is folytatni fogja. - Magának is kéne ilyen koktélból, huh? - A közjátékot követően visszatérnék a dolgomhoz, hacsak nem adódna közben újabb, ami átszabja azt. Tulajdonképpen nem különösebben számítok külön utasításokra, már nem olyanokra, amelyekhez félrevonulás is szükséges. Mindegy, megyek, persze, hogy azt teszem. Nem gondolom túl, hogy vajon mit szeretne az öcsém, különben is, mire bármin agyalni kezdenék, le is rántja a leplet a feladatról, ami hát mondjuk úgy általánosságban véve nem annyira tartozik az átlag feladatköreim közé más esetben. Ennek ellenére ellenvetésem az nincs, más lenne, de arra meg a kutya se kíváncsi és egyébként sem kezdeném előadni. A gondterheltségről árulkodó vonalak vagy éppen a sóhaj nehezen kerülnék el a figyelmemet, főleg, hogy eléggé szembeötlő módon jelennek meg Simon arcán és ezzel óhatatlanul is előfutára lesz szavainak. Nem mondom, hogy a hallottak különösképpen felvillanyoznának, igazából semennyire sem, mert ezzel a felütéssel már előre fáj a fejem attól, ami vár rám. - Remek. - Veszem tudomásul az elhangzottakat, a feladatot illetően pedig számíthat rám, emiatt ne legyen aggodalma. Bólintok egyet azzal kapcsolatban is, hogy mennyit tudhat, illetve nem tudhat a nő a saját védelméről. Lakat a számon, eszemben sincs több információt megosztani vele, ha egyébként sincs engedélyezve. Ettől függetlenül azt azért szándékomban áll tudatni, hogy mellé osztottak be, mégse tűnjek valami ijesztő kukkolónak, aki árnyékként lohol a nyomában. Más kérdés, hogy később erre nem sok lehetőségem akad az események forgatagában. - Világos, nincs is több kérdésem. - Nevetem el én is magam, már ami a család nőtagjaitól való félelmet illeti mindkettőnknél. A kitérőt követően visszatérnék a dolgomra, a figyelmeztetés miatt azonban csak leülök a helyemre és várom, hogy egyben landoljunk végre. A folytatás azonban nem éppen az eltervezettek szerint zajlik, amikor a két kutatóhoz hívnak. A szabálytalan légzés, a pupillák rendellenes kitágulása, a zavartság egyértelmű jelei, a testhő drasztikus megugrása vagy a padlóra loccsanó vomitus már az alapvizsgálatoknál jól megállapíthatók és bár lassan körvonalazódik bennem néhány ötlet arra nézve, hogy mi bajuk lehet, messzemenő következtetéseket továbbra sem vonnék le pontos teszteredmények híján, ráadásul igazi támpontként néhány tünetegyüttes jelenléte még aligha szolgál. Magyarán vannak tippjeim, de semmi közelebbit nem tudok és a tippek igen vérszegény, hasznavehetetlen dolgok jelen pillanatban. Az viszont biztos, hogy itt és így nem maradhatnak. Az eldőlni készülő kutatót még azelőtt elkapom, hogy a feje koppanna a sikló fémpadlóján és óvatosan fekvő helyzetbe forgatom egyúttal. A hordágyakat megkérem és amíg várok arra, hogy hozzák őket a két kutatót vizsgálom tovább. Közben ér a kancellár megszólítása és érdeklődése. - Egyikük sem képes folytatni a küldetést, de egyelőre ismeretlen előttem mik okozzák a tünetegyüttest mindkettejüknél, ahhoz több eredményre lesz szükségem, hogy bármi biztosat mondhassak vagy diagnózist állítsak. Rossz állapotban vannak, betegszobára kell őket vinni azonnal. - Nem tiszteletlenségből vagy ellenszenvből nem adok ennél részletesebb tájékoztatást, hanem, mert az szakzsargont most teljességgel feleslegesnek ítélem előadni és ennyi is megadja a választ a kérdésre véleményem szerint. A hordágyak megérkeznek és a betegekkel tartok, hogy intézzem és koordináljam az ellátásukat. A vérvételek kielemzése és a további tesztek eredményeire azonban várni kell. Addig igyekszem stabilizálni az állapotukat, sóoldatot kapnak mindketten, ha a légzésük összeomlana esetleg, akkor mindkettejüket intubálom és gépi lélegeztetésre kerülnek. A keringésüket különböző gyógyszerkoktélokkal igyekszem stabilizálni, a hőmérsékletüket pedig, ha kritikus szintre emelkedne, akkor mindkét test hűtésével igyekszem a normál érték közelébe húzni. Időközben a feltételezett halottról is kiderül, hogy feltételezés helyett inkább aktívan és ténylegesen is az. Nem örülök, bár gondolom más se ujjong jelen helyzetben. A kutatókat a hívás miatt a betegszobán hagyom, szigorú utasítások mellett a személyzetre vonatkozóan, ha az állapotukban bármi változás beállna időközben, arról azonnal tájékoztatást akarok. A vérbe fagyott fickóval kapcsolatban túl sok használható információval nem szolgálhatok, kizárólag vizsgálat után tudnék bármit is nyilatkozni, azok hiányában viszont csak találgatásokba bocsátkoznék. A hűtőkamrába való átmozgatása megtörténik és szinte azonnal ízelítőt is kapok Moor-ból az eddig hallottakat alátámasztandó, amikor a hadnagynak tett jelentésemet követően hangot ad aggodalmának. Röviden bólintok Greymare felé, tudomásul vettem a követező feladatomat. - Azt én is nagyon remélem. - Jegyzem meg a két betegszobán lévővel kapcsolatban. Nagyon nem szeretnék még két embert elveszíteni egy küldetés alatt. Amíg pedig az analízisek eredményei nincsenek meg, én sem tudok többet tenni értük. Moornak végül Simon ad megnyugtatást, nem külön a kutatókra specifikálódott fertőzésről van szó. Nem is hiszem különben, hogy akármilyen másmilyen fertőzés lenne a ludas, de ez most nem lényeges. Mindenesetre a nő felé fordulok én is, hogy egy másik kérdésére válaszoljak; - Mert mostantól mellém van beosztva, tizedes. - Még, ha kutató is a nő, a flotta tagja is egyben, gondolom a rangjelzésekkel tisztában van ő is, így a külön parancsról nem kell tudnia, elég annyit, hogy a különböző szakterületek ellenére is a rangom magasabb az övénél és nem ússza meg annyival, hogy neki Malinor jelenléte kényelmesebb. Ez azért nem így működik. Másra azonban nem marad idő, mert Malinor jelzi, hogy kellek megint valamiért. Simon társaságában érkezem a hang gazdájához és bár látványra több, mint egyértelmű, ami a padlón van, én még mindig nem szeretek, és nekem nem is lehet, felételezésekbe bocsátkozni. A magamra csatolt orvosi eszközöket tartalmazó táska oldalsó zsebéből egy egyszerű, toll méretű UV lámpát veszek elő. Leguggolok és kis tócsát/foltot világítom meg vele viszonylag közelről. A kékeszölden foszforeszkáló visszaverődő fény már egyértelmű bizonyítékát adja annak, hogy valóban vérről van szó. Újra felegyenesedek, a szóbeli megerősítést viszont nem tartom túlzottan fontosnak, mind tudjuk, eddig is tudni véltük, hogy mi hever előttünk. - Rendben, megyünk.- Bólintok Greymare felé egyet röviden, nyugtázva a feladatot. - Moor tizedes, kérem jöjjön velünk. - Fordulok a nő irányába és megvárom, amíg remélhetőleg csatlakozik. A lámpát továbbra is a kezem ügyében tartom. - Induljunk. - Hacsak Malinor valamit másképpen nem szeretne, mint rangidős a hármasunkból, akkor további vérfoltok után kutatva indulok el abba az irányba, ahol feltételezhetően még többet is találhatunk.
Jó végre kicsit kiszabadulni azokból a hétköznapokból, amikbe William kényszerített bele az utóbbi időben, ezért ez az Expedíció még fontosabb a számomra. Több olyan embert is látok a csapatban, akiknek jelenlétének különösen örülök, drága barátném mellett pedig még az indulás előtt némi időt természetesen eltöltök, miután megszabadultam "kedves" férjemtől. Nem lehetek most mégse teljesen őszinte hozzá, de megvagyok... további sebeket pedig a ruhám miatt valóban nem láthat rajtam. - Ha az ima szerinted segít... - de nem hiszem, hogy így lenne. Inkább tehetnénk valamit, de túl sokan leszünk ahhoz, hogy észrevétlenül végezhessünk Williammel, aki részben miattam van itt. Én voltam az, aki rákérdezett, hogy jön-ée. - Azért meggörbülni nem szeretnék, de hidd el, megvagyok. - próbálom legalábbis összeszedni magam és erősebb lenni, mert nem fogom megadni a kancellárnak azt az örömet, hogy teljesen összetörjön. De most nem akarok ezen gondolkodni, van fontosabb feladatunk is, amelyről Greymare hadnagytól hallhatjuk meg rövid idő múlva az eligazítást. Vajon William hogy fogja viselni, hogy nem Ő lesz most a főnök? Kár, hogy nem láthatom, hiszen külön csapatba kerültem tőle, de ez egyben áldás is. Csak az a szomorú, hogy Raven a közelében maradt. De tud vigyázni rá, bízom benne, nekem pedig remek helyem lesz a másik csapatban. Nikolai megjegyzése kedvemre van, amellyel jó hallású barátnőm is egyetért, akár csak azzal, hogy a vezetéknevem bár hivatalosan most már McGrover, mégis mindenkinek Lewis maradok. Utunk hamarosan megkezdjük, így mindannyian helyet foglalunk szépen sorban, és bár egyik oldalamon valóban a férjem van, a másikon Raven foglal helyet, akivel együtt nézhetjük végig Katrina támadását, majd azt, hogy végülis nem nagyon torolhatja meg a tettet. Simon közbelép... mily szomorú. Közeledünk a leszálláshoz, mely mehetne simábban is, és csendesebben, mégis, engem Raven hisztériája mégis megnyugtat, mivel tudom, hogy itt van mellettem, ha pedig ez lenne a vég én... akkor is elfogadnám. De Nikolai szavaira felkuncogva pillantok felé, kezem pedig a lány kezére csúszik, amire finoman rá is szorítok. - Szerintem tuti zombik lennénk együtt. De ne aggódj, túlélünk mindent! - kacsintok rá, és ahogy megmondtam, valóban sikeresen földet érünk, majd ez után sajnos magára kell hagynom, hiszen vár a kötelesség. Mielőtt még elhagynánk a hajót, kiválasztjuk a fegyvereket, így Nikolait követve én is odalépek, de amit kinéz a szemem, azt már felém is nyújtja, így képtelen vagyok nem kimutatni örömömet. Ajkam mosolyra húzódik, miközben átveszem tőle a CQL fegyvert. - Látom ismersz. - a távolsági fegyvereket én egyébként is jobban kedvelem, ez pedig egy kész csoda. Alexa felé pillantok, majd mivel láthatóan nem jön közelebb a fegyverekhez, megszólítom a nőt. - Dr. Gray, kérem Ön is válasszon magának fegyvert. - senki se lehet védtelen, az alapvető fegyverek használatára pedig Őt is megtanították. A flotta tagja, így bízom benne, hogy lőni tud. Már igaz nincs sok választék, de fogjon meg valamit, az a lényeg, ha pedig nem teszi, akkor én magam kapom fel az egyik fegyvert - ami egy MK-11-es - , majd nyomom bele a nő kezébe, hogy ez után együtt ülhessünk be a járműbe. Épphogy elindulunk, megszólal a számomra oly ismerős hang, William, és úgy szólít, ahogy senki más. - Értettem! - csak ennyit felelek, bár meglep a parancsa, hiszen a bányászok pont a bányákba indultak a kristályokért. Miért kell nekünk is így tennünk? Mégse mondok neki ellent, csak Nikolaira pillantok, de ekkor szólal meg Greymare hadnagy is. Vajon mi lesz ebből? William ennyiben hagyná és elfogadja, hogy a parancsát ne hajtsam végre vagy mégsem? És én vajon merek majd neki nemet mondani mindazok után, amit tett velem és amit még tehetne? Ahogy megindulunk és elhagyjuk a hajót, egy rövid időre botor módon megfeledkezem a kommunikáció biztonságáról, de azonnal kapcsolok, ahogy a férfi PDA-ja előkerül. Amikor felém fordulja, elolvasom az írást és elmosolyodva pillantok bele szemeibe. Nem is tudja, hogy milyen jól esne, ha hasonló gondolatai lennének... de már magam sem tudom, hogy mik vagyunk mi ketten egymásnak. Mindenesetre a szöveg kitörlésre kerül, ez után pedig meglátom a valós üzenetet, aminek elolvasása után biccentek, majd átveszem tőle a PDA-ját, hogy egy kérdést én magam is beírjak neki. El is kezdem... "Valóban... " - de végül visszatörlöm a szót, majd visszaadom neki a gépet. Nincs értelme rákérdeznem, hogy valóban megtenné-e, főleg nem most, amikor a küldetésünkre kellene koncentrálnunk. Jót is tesz, hogy dr. Gray megszólal, így kicsit visszaráz a jelenbe, mert Nikolai jelenlétében még ezt a holdat se érzem különösen veszélyesnek. - Én is remélem dr. Gray, de jó, hogy itt van! - biccentek felé. Egy orvos jelenléte egyébként is hasznos. Na de hamarosan megérkezünk a Helix tórendszerhez, így mindenkit megkérek a szkafander ellenőrzésére, majd ez után kiosztom a parancsot. Alexa felé azért egy sokat mondó pillantást vetek, mely szerintem elég beszédes: itt én vagyok a csapat vezetője, tehát nem egy szavazást vetettem fel, hanem parancsot adtam. De úgy sejtem, hogy szavakkal nem kell nyomatékosítanom gondolataimat. Éppen elég zavaró a tény, hogy a rádiónk csődöt mondott, de bízom benne, hogy megleszünk magunk is, idővel pedig a csatonra is helyre jön. Ideje viszont indulni. Elhagyjuk a járművet, majd megindulunk az Eternity felé, ahol az első feladatom az ajtó feltörése lesz. Szavak nélkül teszem a dolgom, majd amikor a zár kattan, behatolhatunk. Ideje megnézni, hogy milyen állapotban van a masina. Rögtön felkapcsolom a szkafander sisakján lévő világítást, majd ez után a fegyvert is készenlétben tartom, így hatolok be óvatosan, intve a többieknek is, hogy kövessenek. - Nikolai, kérlek nézd meg, hogy tudsz-e belső világítást kapcsolni. - adom ki az utasítást, majd ha sikerrel jár, ha nem, a raktér lesz az első, amit átnézünk. Odabent viszont számomra is meglepő felfedezésre jutunk. A CQL kristályok nem éppen olyan állapotban vannak, mintha most bányászták volna ki őket. Mi történhetett itt pontosan? Az agyam máris kattog, hogy talán nem véletlen történt az, ami történt? Vagy ismét túlgondolnám a dolgokat? - Kedzjék el a vizsgálatokat! - pillantok a kutatók felé, majd ez után tekintek a többiekre. - Menjünk a reaktorterembe! - a kommunikációnk megszakadt, de talán ha a hajón működésre tudjuk bírni, annak elég erős lesz a hatótájva ahhoz, hogy elérje Greymare hadnagyot és beszámolhassunk nekik az itt találtakról. Utunk közben hallom meg a kintről érkező fegyver hangját, majd ez után Katrinat a rádión át. - Értettem! Vigyázz magadra! - néhány másodperc múlva mégis a minket kísérő, számomra ismeretlen fegyveres felé pillantok. - Menjen a hajó bejáratához, de maradjon fedezékben. Ügyeljen rá, hogy a lény ne vegye észre, de ha Gardel tizedes segítségre szorulna, akkor védje meg! - ha a titánt lefogná a lény, akkor Katrina bajba kerülne, így nem árt, ha valaki vigyáz a hátsójára. A fegyveres ha minden igaz, útjára indul, én pedig bár aggódok a nőért, tudom jól, hogy a feladatomra kell koncentrálnom. - Menjünk! - tekintek Nikolaira és Alexára, így ha minden igaz, akkor hárman folytatjuk utunkat a gépterem felé, amelyen látszik, hogy jó régen volt már utoljára használva. Szerencsére a férfi egész ügyes gépésznek is, így hasznát veszem, és úgy sejtem, hogy különösebb utasítás nélkül is tudni fogja a dolgát. - Nézzük meg, hogy rendbe tudjuk-e hozni valamennyire! - Alexát nem szívesen engedném egyedül kószálni a hajóban, hiszen sose lehet tudni, hogy milyen veszélyt rejt ez a hely, és Ő most az én felelősségem, így a nő felé pillantok. - Próbálja meg felvenni a kommunikációt a Condorral! - nézze meg, hogy mennyire működik a kommunikációs rendszer, én pedig besegítek, ha semennyire. Némi idő elteltével lesz csak hallható a hangom ismét mindenki számára. - Katrina, mi a helyzet odakint? - remélem, hogy minden rendben, de ahhoz, hogy ezt biztosan tudjam, szükségem van a folyamatos kapcsolat-fentartásra.
//Bocsi azoktól, akik rám vártak volna, nehéz hetem volt, de a köv. körben igyekszem gyorsabb lenni. //
- Értettem Uram! Így is minimum 5 óra, mire indulhatunk – sóhajt, majd elindul a parancs szerint vissza a pilótafülkébe a többi beosztotthoz. Elmondhatná rádión is, de a haláleset miatt, nem teheti, hátha a gyilkos lehallgatja az adást. Márpedig le fogja, mert mindenki hallgatja, így aztán muszáj visszamennie. Végül egész gyorsan odaér és tájékoztatja Smith-éket a parancsról. - Smith, maga lesz a felelős – mondja, a nő pedig előrelép. – Igen, uram, mi a feladat? – kérdezi, mert nem igazán érti, hogy miről van szó. Lucas nem kertel sokáig. – Az egyik utast megölték, a testét itt találták meg – hozza be a hajó sematikus rajzát, majd bejelöli a pontot, ahol Raven a holttestre talált. - Nézzék át a fedélzeti kamerákat, amennyi lehetőség van rá. Úgy saccolom, hogy a leszálláskor ölhették meg, amikor nem volt kép, már ha nem volt. A műszerek megőrüléséből, erre következtetek, de hátha szerencsénk lesz. Továbbá - emeli fel a mutatóujját, mielőtt bárki a szavába vágna. – A parancsnok minden adatot kér az utasokról. Ki, mikor, hol tartózkodott, mivel szerelkezett fel, mikor használta a rádióját, mikor jelentkezett be, mikor hagyta el a hajót, ki hozott esetleg látható helyen kést magával, vagy regisztráltan ki hozott, ha nem látszik. De ezt azok után, hogy a hajó startra kész, érthető? – fordul Smith-hez, aki bólint. – Igen, uram – tiszteleg a nő. – Akkor hajrá, öné a híd Smith tizedes – választ sem várva indul a hangárba. Pár perc múlva oda is ér, majd flekészíti a két csapatszállítót. Az egyiket beállítja csak, majd az új kormányosa elindítja, a kódokat már átküldte a megfelelő személyhez (Hollard), majd beszáll a másikba. Azért egy kis turpisságot csinált még a másik hajónál, mielőtt elhagyta: egy másik kis adattárót helyezett el a póttárolóba, ahol minden kamera képét és hangját fel fog venni rá. Ki tudja, hogy hol van a gyilkos, talán szerencséjük lesz. Erről egyelőre nem szól senkinek, mert akár a parancsnok is lehet a ludas. Beröffenti a gépjárművet és kiáll a hangár elé. Majd hívja a parancsnokot. - Itt Morison, vétel – Megvárja a csekkolást, majd folytatja. - A csapatszállítók készen, indulhatunk uram! Morison, vége – fejezi be a forgalmat, majd várja, hogy elinduljanak. Az MK-11est maga mellé helyezi úgy, hogy ne legyen útban és felkészül az indulásra.
Lassan már olyan jól ismerem ezt az ártatlannak tűnő Moor Tizedes-féle nézést a mellé csapott határozott, ámde rettentően elbizonytalanító hatást kölcsönző mosollyal együtt, mint sikításának "a veszély nagyságával és kiterjedésével megegyező" frekvenciáit. Kérdését költőinek tudom be, válaszként csak jobb szemöldökömet futtatom magasra, mint aki kételkedik abban, hogy beszélgetőtársa vajon tényleg megtudja-e lepni, ha úgy adódik. Elmosolyodom a biztatásra, mert bizony egy ilyen kijelentés Raven-től, felér egy nem is akármilyen táncba hívással, rendületlen buzdítással, még akkor is, ha ez egy külső szemlélő számára abszolút nem jön le ennyiből. - Hát, ha már így rákérdezett, akkor igen, azt akartam mondani. Viszont majd mesélek a szarba lépésről és a szerencséről egy Földi-tanmesét, ha érdekli. - tudom, hogy imádja a "Denisov meséi a Földről" című rovatomat, ahol sok-sok klasszikusnak nevezhető, mára már nagyjából ismeretlen szokásról, szófordulatról, mondásról, és sok más egyébről is csevegünk, miközben csönd honol körülöttünk, de csak azért, mert ellenfeleink épp újratöltik a fegyvereiket. - Ha épségben visszaértünk a Dominium-ra, feltétlenül kérek egy gyors terv összehasonlító elemzést, csakhogy eltudjam magamat helyezni a Moor elégedettségi listán. - a bájos mosolyra bájos mondattal felelek, plusz egy pillanatnyi vigyorral, ami után újból az általános komoly arcberendezkedésre állnak vissza arcizmaim. Szinte meg sem hallom a fafaragós megjegyzését, valószínűleg az oka a jobb fülem csengése lehet, ami persze így ebben a formában nem igaz, bár kétségtelenül próbára és kockára van téve hallószervem épsége. A landolást követően "érzékeny" búcsút veszek a "legfőbb" rikoltótól, hogy mielőbb csatlakozhassak a csapatomhoz. Mivel az időjárás kedvezőtlen változása miatt minden perc duplán számít, ezért nem sokat tökölhetünk, tennivalónk pedig jócskán akad, a fegyverek szétosztása után már indulunk is a felfedezésre váró tehersiklók irányába. Magamra vállalom a sorzáró szerepét, ami annyit tesz, hogy többször nézek magam mögé a rövid utunk során, mint azt amúgy kellene, de hát ilyen körülmények között még akkor is elővigyázatosnak kell lenni, ha Katrina és Főnix kettőse vigyázza sietős lépteinket. A rádióm néma marad, hiszen egyelőre semmi gyanúsat nem észlelek, igyekszünk a sikló zárt ajtaja felé, amit egy szemvillanásnyi idő alatt, játszi könnyedséggel tör felé a csapatvezetőnk. Az Eternity belsejében egyelőre a sötétség az úr, ezért a fegyveren és a szkafander oldalán lévő lámpákat is felkapcsolom, majd az időközben érkező parancsnak eleget téve már indulok is, hogy fényt csiholjak az alvó űrrepülőn. Mivel nálam kimaradt a dominiumi alapképzés, ezért én a gépészeti tanulmányaimra támaszkodhatok abban a kérdésben, hogy mit merre és hol találok a hajón. Szerencsére útakadályba vagy egyéb hátráltató tényezőbe nem ütközök, ezért egy percen belül elérem a lezárt biztosítóberendezést, ahol a kezemben lévő puska tusával jobb belátásra bírom a zárat, a dobozban lévő csereegységekkel pedig pillanatok alatt elintézem, hogy a folyosók áramellátása, világítása, illetve a lezárt ajtók kezelőpaneljeinek bekapcsolása rendben megtörténjen. - Azonnal csatlakozom a csapathoz! - miután sikerrel elvégeztem a feladatot, már megyek is a raktérbe, ahol különös kép fogad bennünket, de főképp a kutatókat, akik, ha jól látom máris élénk érdeklődést mutatnak a szokatlan mennyiségű és minőségű, "kész" CQL láttán. Valamiért azonban nem lepődök meg. Mégis miért pont az Aquillon-i CQL kitermelés zajlana kérdések nélkül, de legfőképp gyanús körülmények nélkül ebben a szövevényes, Kancellária vezette rendszerben? Samantha-ra pillantok, de azt hiszem egyre gondolunk, ami nem feltétlenül jelent jót, ám ekkor Gardel Tizedes jelentkezik be, aminek hatására az események felpörögnek, mi pedig a reaktorterem irányába igyekszünk. - Adjon néhány percet, és ha sikerrel jártam, azt észlelni fogják. - jegyzem meg, miközben az újraindítandó paneleket vizsgálgatom és már egy nem túl hivatalos, mondjuk úgy: tankönyvekben nem szereplő elgondolást próbálok összerakni a fejemben. Ha sikerülne legalább az egyik reaktort feléleszteni, az valószínűleg elegendő energiát tudna termelni ahhoz, hogy a kommunikációs egységek, az elhárító fegyverzet, valamint a diagnosztikához szükséges minimumkövetelmények meg legyenek teremtve. Mivel időhiányban vagyunk, a mérésektől eltekintek, bár igazából fogalmam sincs, hogy ilyen körülmények között valós értékeket kapnánk-e. Erőből, minden finomkodást félretéve próbálom valamelyest visszahozni az Aquillon-i télbe a szerencsétlenül járt tehersiklót.
Tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom, ha elindulok ezen az expedíción, és hogy számos veszéllyel kell szembenéznem, de arra is számítok, hogy az expedíció vezetője mindent meg tesz azért, hogy én élve vissza jussak. Ha kell 20 katonát állít mellém testőrnek, de akkor sem engedheti meg magának, hogy új jöjjön vissza, hogy bocsi, de meghalt a kancellár. Sokan ugyan örülnének neki, de hivatalosan olyan büntetést kapna, amit nem akarna senki magának. Azért jó fej vagyok, és hozok saját fegyvereket, páncélt, mert igen is én is voltam katona. Nem kancellárnak születtem. Igaz, hogy nem voltam soha igazi karbantartó, csak akta kukac, ahogy azok hívtak a hátam mögött, de akkor is ugyan olyan voltam, mint ezek. Hosszú évekig dolgoztam a Dominiumon, de 4 évig szolgáltam az Imperiumon jó magam is. Meg kellet kapnom a flotta alap kiképzését, és részt kellet vennem éles bevetésen is. Felajánlották, hogy egyszerűsített kiképzést és alkalmazást kapok, mint a gépészek. Csak annyi lett volna, hogy alap képzés, és utána csak akkor kellet volna fegyvert ragadnom, amikor tényleg nincs más, s elsődlegesen szerelnem kell, vagyis felügyelnem szerelni. Apám is ezt javasolta, amire közöltem, hogy francokat. Úgy fognak tisztelni, ha én is ugyan olyan harcoló katona leszek, mint a többi. Így kérvényeztem, hogy a gyalogságnál tölthessem le a kiképzést, s a 4 év alatt 23 éles bevetésen vettem részt. S azok a bevetések nem olyanok voltak, mint ez.. Akkoriban az Imperiumnak az volt a dolga, hogy megtalálja az új hazát, ezért általában az volt a dolgunk, hogy ledobtak minket egy ismeretlen bolygóra, s fel kellet fedeznünk. A P8X-873-as bolygó az durva volt, azt a bolygót meg látnák ezek a kis nyámnyila anyámasszonykatonái, akikkel hallgatnom kell az eligazítás, de ezek a kis ifjoncok össze csinálnák magukat attól. De az a bolygó is már a múlt. A repülés még csak laza út volt, a landolás már kicsit keményebb, de annyira nem visel meg szerencsére. Próbálok én is aktív hasznos tagja lenni az expedíciónak, de úgy látszik ez az expedíció vezetője inkább maga mellet tart, és nem enged ki terepre. De azért nem mondok le arról, amiért jöttem. Egyértelmű utasítást adok Sammy-nek, amire ő egy katonás „értettemmel” válaszol, de pár pillanat múlva Greymare hadnagy lecsesz mindenki füle hallatára, és közli, hogy itt én nem parancsolhatok, csakis ő, s végül törli a parancsomat. A kezem ökölbe szorul, s most kedvem lenne bemosni neki egyet. De nem. Veszek egy mély levegőt, s csak utána válaszolok neki. -Greymare hadnagy. – nyomom meg a végét, hogy érezze hol is helyezkedik el a ranglétrán hozzám képest. – Jól mondja. Az Admirális és a Kancellária jóváhagyásával vezeti ezt az expedíciót, és mint ilyen jól tudja a rangomat, avval is tisztában kell lennie, hogy tagja vagyok a Kancelláriának. Ha nem tetszik, hogy parancsokat osztogatok az „embereinek” – emelem fel az ujjaimat idézőjelet szimulálva – akkor adhatom magának az utasítást közvetlenül is, hogy maga adja tovább. – nézek vele farkasszemet – Az expedíció fő célját Terson Kancellár és az Admirális – annak a fickónak a nevét már ki sem mondom, annyira megvetem azt a kis férget. – határozta meg, de a Kancelláriának vannak még egyéb tervei, amik nem magára tartoznak. Esetleg maga akarja elmondani Morgenstern Kancellárnak, hogy miért nem kapja meg a CQL mintákat, amit vár a további fejlesztéshez? Vagy esteleg maga mondja meg Castillo Kancellárnak, hogy miért nem tud haladni egy fontos kísérlettel, mert maga ilyen? – hazudok a szemébe, hiszen ezek a minták nekem kellenek, s nem Rafaelnak, vagy Doriannak. Persze a mintákból már kénytelen leszek nekik is adni alibiből, és valahogy kimagyarázni, de mivel nincs kapcsolatunk a Dominiummal, ezt nem tudja ellenőrizni. De ha lenne kapcsolatunk, akkor sem hívhatná csak úgy fel bármelyik kancellárt. Maximum Tersont, de ő sem tudná cáfolni, vagy igazolni a szavaimat. -Szóval ha most nem adja utasításba, hogy egy csapat gyűjtse be azokat a fontos mintákat, akkor imádkozzon, hogy itt dögöljön meg ezen a retkes bolygón, vagy hogy én hagyjam itt a fogamat. – fenyegetem meg, bár tudom, hogy hívatalosan max egy ejnye bejnyét kap, hogy egy kancellárnak illik segíteni és hasonlókat, miközben Terson négyszemközt megdicséri, hogy jól csinálta. De az biztos, hogy ha visszamegyünk a Dominiumra gondom lesz erre a fickóra. Ha nem adja utasításba, akkor csak bólintok neki, hogy tudomásul veszem. S közben már fejben azt próbálom felidézni, hogy miként is áll a házassággal, és a gyerek kérdéskörrel. Ha utasításba adja, akkor elvigyorodok, hogy mégis csak 1:0 a helyzet az én javamra. Próbálok minél hasznosabb lenni, s mikor látom a Hadnagy nem annyira halad az idegösszeroppanás szélén álló Kaminsky-val, akkor próbálok besegíteni. Tudom, hogy nem lesz egyszerű megnyugtatni, de azért nem abból a fából faragtak, aki meghátrál. Legszívesebben megmosolyognám ahogy haptákba vágja magát, de kibírom mindenféle grimasz nélkül. Hiába mondom neki, hogy bízik benne a kancellária, egyértelműen látszik rajta, hogy nem hisz nekem. Próbálom oldani a feszültségét, s közlöm neki, hogy énekelni szoktam. Hitetlen ebben a kérdésben is, amire számítottam is, így hát el kezdek énekelni a magam műveletlen hangját. Az énekemet jó indulattal sem lehetne szépnek nevezni, inkább olyan, mint mikor egy kocsmába a részeg a túl sok sör hatására a kedvenc dalát kezdi el énekelni. -Egy este sétálta, és hosszú ideje jöttem, bementem egy homályos kocsmába… - nem érdekel, hogy most miként fognak rám nézni az emberek, most csak az számít, hogy Kaminsky elhiggye, hogy szoktam énekelni. A betegek átnézése engem is érdekel, s Shane-től kérek egy kis jelentést is, aki nem teljesen jó hírekkel szolgál, hiszen a két ember nem képes tovább folytatni a küldetést, s az állapotuk is bizonytalan. De számomra ez pont jó hír, hiszen érdekel a sugárfertőzés. Vagyis nem engem, hanem Theo-t. Itt van most két kiváló alany neki. Amikor kezdik őket elvinni, akkor én is velük meg az orvossal tartok, s várom a megfelelő pillanatot, hogy akcióba lépjek. Addig szóval tartok a kedves orvosunkat. -És mondja csak, ilyen messze a Dominiumtól a labor vizsgálatokat hogyan végzik el? – teszem fel a kérdést, beszélgetés gyanánt, pedig ismerem a protokolt – És a jelentését ezekről a betegekről most csak a személyes PDA-jaba menti le, vagy a hajó központi rendszere is tárolja biztonsági okoból? Ha végre Shane lelép Moor féle halott ügyhöz, és kellően egyedül maradok a két beteggel, akkor előveszem az aktatáskámat, kinyitom, amibe párnázottan sok kisebb rekesz van elhelyezve a táskába. Az egyik rekeszből egy vérvételre alkalmas kis eszközt veszek elő. Felhúzok még egy biztonsági egészségügyi kesztyűt, amit az ilyen mintákért hoztam magammal. Felveszem az egyik párat, s ahova Shane bekötötte az ő vérvételi kis mütyürjét, én is rá csatlakozom, s leveszek 2 -2 fiola vért. Amit nagyon óvatosan az aktatáska biztonságos erre a részre kialakított párnás részre rakok. A gumikesztyűt egyszerűen eldobom a sarokba, ha végeztem, s a táskámat is vissza pakolom a hátamra. Ha nem maradok kettesben a két beteggel, akkor meg sem próbálok vért venni tőlük.
Gardel óvva intő szavaira csak bólintok. Megpróbálok vigyázni magamra, de szerintem ez mindenkire érvényes, még rá is. Bár ahogy elnézem ő nagyon is tud vigyázni magára. Nem kell félteni. Az a bányász is porul járt volna ha nem állítják le Gardelt vagy ő nem állítja le saját magát. A lesszállás nem ment éppen zökkenő mentesen, de szerencsére épségben megúsztuk mindannyian. Lassan kikászálódom a hajóból és figyelem ahogyan a többiek, mind Denisov felé veszik az irányt. Pontosabban inkább a fegyverek irányába mennek. Én is fogtam már életemben fegyvert a kezemben, hisz ezt nekem is meg kellett tanulnom ahhoz, hogy felkerülhessek a hajóra Flotta tagként. Ám most mégis úgy érzem, hogy igazából nem is tudom melyikkel tudnék a legjobban bánni. Az a kiképzés már elég régen volt és úgy hiszem nem vagyok éppen olyan jó a fegyverekkel, mint ahogyan kéne. Talán ha vissza jutunk a hajóra vennem kéne egy kis különórát valamelyik ügyesebb katonától. Samantha Lewis hadnagy, vagyis hát Samantha McGrover hadnagy pillantására csak egy kérdéses visszapillantással felelek. Ám mikor arra utasít, hogy én is vegyek el egyet a kínálkozó fegyverek közül, akkor a parancsnak eleget téve megragadom azt az MK-11-es-t amit felém nyújt. - Köszönöm. - válaszolok kedvesen és helyet foglalok a siklóban, ami majd elvisz a Hélix tó környékére az Eternityhez. Igyekszem megtalálni a hangot velük és remélem, hogy a hasznukra válhatok. Ennek az érzésemnek hangot is adok. Furcsa és nagyon rideg hely ez itt. Leginkább akkor kezd úrrá lenni kissé bennem a félelem vagy inkább aggodalom, mikor kiszállunk a siklóból és körbenézek magunk körül. Szinte gondolkodás nélkül hangoztatom, hogy én semmiképp sem szeretnék egyedül maradni ezen a helyen. Ez persze nem volt épp a leghelyesebb. - Elnézést! - kérek bocsánatot a csapat vezetőtől. Itt most ő mondja meg mit kell tennünk és azt teljesíteni kell. Tiszában vagyok ezzel én is, csak néha mégsem tudok magamban tartani bizonyos dolgokat. Követem őket az Eternity felé, aztán a feltárása után pedig egyenesen be a belsejébe. Érdeklődve tekintek körbe, szemeimet hatalmasra meresztve. Még sosem láttam egy ekkora és ilyen hajó belsejét. Úgy megyek a csapat vezető nyomába, mintha odatapasztottak volna hozzá valamivel. A raktérbe érve ámulatra nyitom ajkaimat. Hallottam már a CQL kristályokról, de mintha ezek nem olyanok lennének. Valami furcsa bennük. Nem tudom mi lehet, de nem olyan mint az elbeszélésekben. A vezető arcvonásaiból úgy veszem ki, hogy neki is feltűnik ez a helyzet. - Igenis! - helyeselek a kijelentésre, hogy a reaktor terem felé vegyük az irányt. Gondolom a vezetőnk a kommunikációs rendszert próbálná meg legelőször helyrehozni. Egy kintről érkező fegyver hangja rendít meg kissé. Valami baj van. Remélem nem esett baja Gardelnek. Vajon mi lehet odakint? Gondolataimba merülők és majdnem nekiütközöm Denisovnak meg Lewis hadnagynak. Még éppen sikerül lefékeznem magamat, pár centire tőlük. Huh. Egyszer még bajba kerülök a folytonos elkalandozásaim miatt. Most már hárman megyünk tovább a gépterem felé, amin látszik, hogy nagyon régen járt itt bárki is. - Igenis! - megyek engedelmesen a kommunikációs rendszer felé. Azt hiszem ez nem olyan nehéz feladat a számomra. Legalább is könnyebb, mint rendbe hozni a hajó motorjait. Vagy mégsem. Rögtön lehervad az a kicsi mosoly, meg elégedettség az arcomról, amint meglátom a hatalmas kommunikációs műszerfalat, nagyon sok gombbal meg mi a csudával. Oh. Pedig én már azt hittem hasznára lehetek végre valahogy a csapatomnak. - Na essünk neki! - mondom szinte csak magamnak és legelőször bekapcsolom a szerkezetet, de semmi. Mért is gondoltam, hogy ilyen egyszerűen meglehetne oldani ezt az egészet, hisz ebben az univerzumban semmi sem ilyen könnyű. Na jól van. A következőkben megpróbálok frekvenciákat váltogatni, hátha valahol rákapcsolok a Condor-éra. De ezidáig csak csupa zugásokat hallok, bár ez jó jell. ha úgy vesszük. - Halló! Az Eternity jelentkezik, vétel. Dr Alexa Gray hadnagy vagyok! - motyogok efféle mondatokat bele a mikrofonba, abban reménykedve, hogy Condoron valaki meghallja a hangomat. Bár igazából azt sem tudom, hogyan szoktak be jelentkezni egy hajóról. Biztosan elég lúzernek gondolhatnak most a többiek. Már csak az segíthetne a helyzetemen ha tényleg sikerülne kapcsolatba lépnem a Condorral.
A Condor rakterében korántsem haladnak tervszerűen a dolgok, kezdve mindjárt a rejtélyes körülmények között elhalálozott Schultz Rajmester-el, végül pedig az egyre élesebbnek tűnő, a csapatban résztvevők számára pedig egyre nagyobb bizonytalanságot felvető McGrover Kancellár és az Expedícióvezető között húzódó… nézeteltérésig.
Shane és Will
A kutatók sürgősen a betegszobára kerülnek, ahol megkapják az űrsiklón rendelkezésre álló alapellátást, melynek hatása kisvártatva már érezhetővé, az elérhető eredmények képében pedig láthatóvá is válik. A két megbetegedett kutató állapota stagnálni látszik, ami nem jelenti azt, hogy a gyógyulás útjára is léptek, viszont úgy fest, hogy a Condor egészségügyi felszerelésébe tartozó szerek segítenek valamelyest. Az eddigi analízis szerint nincsenek sugárfertőzöttségre utaló jelek, sokkal inkább valamilyen mérgezéssel állhat szemben Shane. A felfokozott körülmények jól jönnek McGrover Kancellár számára, hisz a halott Rajmesterhez rendelt Gregor doktor távozása után megnyílik a lehetőség, hogy zavartalanul vegyen le vért a rosszbőrben lévőktől.
Edgar és Shane
A tízperc egyáltalán nem sok idő, ha nyomrögzítésről van szó, főleg úgy nem, hogy sem idevágó felszerelés, sem pedig releváns szakmai tapasztalat nem áll Edgar és Shane rendelkezésére. Malinor Hadnagy első következtetései helytállóak, valóban nem itt késelték halálra a sokaknak keresztbe tevő, fontoskodó férfit, amit mi sem bizonyít jobban, mint a padlózaton visszakövethető vérnyomok sokasága. A nyomok ritmikus ismétlődése helyesen arra enged következtetni, hogy tettes testi erejét használta, a hulla mozgatására és a raktérben való elhelyezésére, aminek ténye talán az aquilloni csapat egyes női tagjait azonnal kizárhatja a gyanúsítottak listájáról. Ha Ed alaposan megvizsgálja a vérfoltok kezdetének környékét, gyilkos fegyvert nem, de egy elhullajtott markolatgombot találhat, mely talán az elkövető késéről eshetett le. A gomb ismerős lehet számára, hiszen aki egyébként is otthon van a szúró-vágófegyverek tárgykörében, egyértelműen felismerheti ezt a díszes mintázattal ellátott példányt. Mostani megjelenése semmi jóval nem kecsegtet sem a közeli, sem pedig a távolabbi jövőt illetően, ugyanis egy korábbi akciója közben is feltűnt ez a motívum, ami egyértelműen a Föld utolsó, káosszal teli hónapjaiban életre hívott egyik kegyetlen zsoldos csapat ismertetőjele volt.
Morison Kapitány CS Condor tehersiklóért felelős csapata
A Kapitány, mint mindig, most is a legkiválóbb embereket gyűjtötte maga köré, akik ebben a rendkívül kényes szituációban is meg tudják őrizni hidegvérüket és profi módón állnak a kialakult vészhelyzethez. A legalább 120%-os teljesítményen pörgő navigációs tisztek elhárítva megannyi üzemzavart, újból visszaveszik a hajó energiaellátása, valamint védelmi fegyverzete felett az irányítást. A kommunikációs hálózat továbbra is halott, de ilyen teljesítmény és megfeszített munka mellett bő háromnegyed óra és újból meg lesznek teremtve a feltételei a Dominium-mal történő kapcsolatteremtésre. A Kapitány szavaira Smith tiszteleg, és mint a hajó új parancsnoka Morison visszaérkezéséig, elfoglalja a helyét a hídon.
CQL bányászok, fegyveresek és Hollard
A kiválóan összeszokott bányászbrigád gépesített csapatának a vastag hótakaróval fedett jégpáncél alól sem jelent különösebb akadályt begyűjteni a kristályos formájú energiaforrást. Egyelőre minden az előre tervezettek szerint halad, melyről továbbra is folyamatosan frissülő, illetve bővülő információ áll Simon rendelkezésére. Mivel Kaminsky-t ennyi idő alatt nem sikerül még csak csapattagi szintre sem összekapni, nem hogy vezetői szerepre bírni, ezért ő a Condor-on marad, Hollard pedig egyedül indul a bányászok után a Lucas által bedrótozott járművel, hogy személyesen vezesse a termelési munkálatokat száz százalékra vagy a fölé, de minimum az elvesztegetett idővel arányos szintre.
Bányagép I. távolsága: 2952m Hordozó I. CQL szintje: 39% --- 19,5t Bányagép I. üzemállapota: Túlpörgetett
Bányagép II. távolsága: 2869m Hordozó II. CQL szintje: 21% --- 10,5 t Bányagép II. üzemállapota: Kihasználatlan
Némi késéssel, de végül az utolsó csapat is útnak indul, hogy teljesítsék a Kancellária elvárásait, és begyűjtsék az egykori kutatóállomás romjai alatt heverő kitermelési anyagokat, naplózásokat, melyekből talán az is kiderül, hogy milyen előzményei voltak a bányarobbanásnak. A terep ebben az irányban is ugyanazt az arcát mutatja, mint amilyennel a többi különítmény is találkozik: fehérlő hótakaró, látóhatárt záró köd, hószállingózás és síri csönd. A lánctalpas járműbe épített iránymutató nagyjából húsz perc elteltével viszonylag pontosan jelzi a helyet, ahol a néhai állomás épületmaradványait kellene megtalálniuk. Ezt a szkafander érzékelői is megerősítik, bár a gyakorlat sokkal lehangolóbb, mint amire számítani lehetett, ugyanis a robbanás nem csupán megrongálta, de romjaiba is döntötte az egész helyet, melynek nagy részét az évek folyamán összetömörödött hó és jég már szinte önmagába olvasztotta és gyakorlatilag feltérképezhetetlenné tette. Ami viszonylag egyben maradt az egykori komplexumból, csupán másfél tucat kisebb-nagyobb épületmaradvány, legtöbbjüknek csak egy-két oldala, félig leomlott fala áll, vagy ha egy ilyen zord helyen szerencsés tudott maradni, akkor tető is fedi itt-ott, hogy mementóként megőrizzen magából valamit az utókornak. Az érkezési ponttól Északkeleti irányban helyezkednek el a jobb állapotban maradt épületegységek, melyek egyikében a kitermelésért felelős irányítás működött, míg a közelében egy szerverterem volt, melynek feladatai közé tartozott többek között a termelési anyagok Dominium felé továbbítása, valamint a helyi történések, fejlesztések, felmerült problémák, műszakváltások mindenkori megőrzése. Ám, hogy ne legyen olyan egyszerű a begyűjtés menete, jókora méretű, friss, állati lábnyomokat fedezhetnek fel az éles szemű jelenlévők, melyek mindenhol ott vannak és egyenesen a romok közé vezetnek…
Helix csapat; Samantha, Alexa, Katrina, Nikolai, + 1 fő fegyveres és 2 kutató
A tökéletesen kész állapotban lévő, kimért CQL tartályok tömkelege mellett a kutatók buzgón megkezdik a munkálatokat, kezdve a dokumentációval, a méretvételezésen át a tárolók gyártásának feljegyzéséig. Aprólékos, nagy pontosságot igénylő munka, mely teljesen lefoglalja őket addig, amíg fel nem állítják az első objektív képet az anyag itt létével kapcsolatban. Gardel Tizedes bejelentkezésére válaszul Lewis Hadnagy máris küldi az erősítést, mire a velük tartott fegyveres egy gyors tisztelgést követően már indul is, hogy esetlegesen besegítsen valahogy, de mindenképpen támogassa az amúgy jókora tűzerőt képviselő társát. A következő furcsaság maga a reaktorterem. A reaktorterem alapjába véve a hajó egyik, ha nem a legfontosabb egysége, ahová a bejutás sem egyszerű. Annál is inkább, mert ennél a siklófajtánál egy zárt hálózati egység szabályozza a beléptetést, ami annyit tesz, hogy a külső hatásokkal szemben többszörösen védett termet egy bonyolult elektronikai struktúra védi, ami gyakorlatilag feltörhetetlenné teszi azt. Az ajtó azonban tökéletesen nyitva áll előttünk, ami további kérdéseket vet fel az itteni hely érintetlenségével kapcsolatban.
Gurítás tíz oldalú kockával Denisov Közlegény számára:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-4:Reaktorgépészeti vizsgán azonnali bukás egy ilyen lépés még csak elméleti szintű vázolása is, de jelen esetben életmentő lehet az idő és eszközhiányra válaszul. A koncepció faék egyszerűségű, a kivitelezés kőkorszaki, amolyan többet árt, mint használ típusú, de jobb megoldás híján talán ez is megteszi, bár a rektor élettartama egy ilyesfajta indítás után legfeljebb kétjegyű üzemórában mérhető, már, ha az első próba után fel nem robban. Bár, aki ilyenre vetemedik, könnyen pórul is járhat. Nikolai azonban szerencsés csillagzat alatt született, a terve bejön, a jóslásnak megfelelően a védelmi célokat szolgáló elhárító fegyverzet üzemkésszé válik, a diagnosztika önmagára talál és futtatja a rendszerinduláshoz szükséges algoritmusokat, de Grey Hadnagy is sikerrel jár, bár a Condor-ral nem tud egyelőre kapcsolatot teremteni, hiszen a kommunikációs hálózata még nincs üzemkész állapotban. A Dominium viszont perceken belül a megfelelő csatornán elérhetővé válik. Közel sem tiszta vétel, de némi finomhangolás után a kapcsolat létrejöhet.
5-9: Denisov Közlegényre lecsap a reaktorgépészet ördöge és csúnyán megbünteti a túlhevítésnek nevezett sokszorosan tiltott üzembe helyezés miatt. Szerencséjére a reaktor a szó szoros értelmében fel nem robban mellette, de a külső köpenye leválva robban le róla, melynek nagyobb alkatrészei elzúgnak a feje mellett, azonban a tűzforró lökéshullám jó néhány métert röpít rajta. A kudarcba fulladt kísérlet miatt Alexa nem tud kapcsolatba lépni senkivel, hiába próbálgatja többször is a hangolást. Talán jobb lesz rápillantani Nikolai-ra és kitalálni valamit közösen a gépészeknek, máskülönben a II. számú reaktor is tönkremehet egy ehhez hasonló, félresikerült próba után, az pedig könnyen lehet, hogy végzetes robbanással jár majd.
Katrina géppuskaszólója jobb belátásra bírja a lesből, de nem túl hatékonyan támadó helyi erőt, kit a lövedékek sorozata tökéletesen eltalál. A lény sivító hanggal hozza az Aquillon tudtára, hogy egyedül bizony kevés lesz ehhez az ellenséghez, ezért jobb, ha erősítés érkezik. Vissza egyelőre nem támad, inkább sűrű szárnycsapásokat alkalmazva eltűnik a komorszürke hófelhők között. Néhány másodpercen belül azonban robaj hallatszódik a Helix-tó felől, pontosan ugyanolyan, mint az előbb, de most több és sokkal hangosabb. Az ellenfél nem késlekedik túl sokat a megjelenéssel, ugyanis egy tiszteletkör megtétele után az előzőhöz hasonló gyíkszerű teremtmény tűnik elő a ködből, azzal a különbséggel, hogy másfélszer akkora, mint a gépágyúval megszórt egyed. És, ha ez nem lenne elég, a párja is megérkezik, hasonló méretekkel, szárnyfesztávolsággal, de sokkal vehemensebb viselkedéssel. Hárman vannak tehát, hárman, három irányban a levegőben, közöttük Főnix és Katrina, na és persze az Eternity. Figyelmüket elkerülné a hajó, viszont az ajtóból tüzet nyitó fegyveres támadásra készteti őket és egyszerre lendülnek mozgásba. Ketten Gardel Tizedesre, a harmadik az ajtóból lövöldöző alakra és a tehersiklóra pályázik, kérdés, hogy mivel lesznek megkínálva, ha már Katrina a fogadó fél jelen pillanatban.
//McG, Morison, Malinor, Gregor, Simon hadnagy meg én //
*Magamban csekkolok mindent amit Sam mond nekem, az egészben az a jó, hogy Denisovval marad, távol McG-től és még Gardel is vigyázni fog rá. Helyettem. Ha már az én seggemet nem védheti kivételesen. Nehogy már munka nélkül maradjon. Szóval egy utolsó – szigorúan az elválás előtti utolsó – mosollyal búcsúzom tőle, Denisov földi tanmesékkel való fenyegetettségének árnyékában. Ami azt illeti, a terv összehasonlító magabiztosságom, rögtön a raktérbe való érkezésemkor csúfos kudarcot vall. Némi pánik után gyorsan megkapom a hőn áhított társaságot, így már nem kell egyedül vacogtatnom a fogaimat. * -Hát én is ezt mondtam. Hulla. *Nézek rá értetlenül, már ha a mimikám teljességgel látható a sisak ablakén keresztül. Franc se tudja hogy hívják. A figyelmeztetésre magam köré nézek és tényleg…mindenhol vér. Majdnem. Na persze, meg majd még arra is figyelek mi?* -Miért ne? Nyomokat olvas vadember? Vasember…vasembert akartam mondani. *Már csak azért is. Nem lépek bele a vérbe, de ha korábban, nagyon véletlenül sikerült, akkor azt széttapicskolom. A valóságban ez úgy néz ki, hogy pufitáncot járva jól odacsapom a szereléshez tartozó védőlábbeli talpát a padlóhoz, mikor arrébb megyek, hogy a nagyon okos pasik végezhessék a dolgukat. Malinor sokkal kedvesebb, ő az egyetlen aki legalább megkérdezte _én_ hogy vagyok és nem azonnal a hullával törődött, holott neki már mindegy.* -Köszi, egész jól ahhoz képest, hogy két teljes percig egyedül voltam a hullával és lehet, hogy a gyilkossal is. Mi tartott ennyi ideig? *Tárom szét a karjaimat, bár sajnálatos módon ebben a hurka ruhában nem jön ki jól minden gesztusom. A hangommal pótlom ki a hiányt, leginkább szóban asszisztálok a hullamozgatáshoz, ám ez csak a jéghegy csúcsa, hogy stílusos maradjak a kinti hideghez. A fertőzés szó beeszi magát az agyamba, ráadásul csak kutatók kapták el, én meg az vagyok. Baszki. Mindezt a Dokitól tudjuk meg, vagy legalábbis én, mert a többiek már naprakészek…persze aki hullát kerget, ne is akarjon előbb informálódni. Na de most! * -Nagyon remélem, különben…ha mégis az, akkor megfertőzöm és együtt nyomjuk a betegágyat a gyengélkedőn, minden nap énekelni fogok! *Az ujjammal fenyegetem meg, mással nem tudom, eléggé le vagyok korlátozva ebben a hacukában. Bezzeg ha a Perdán lennénk…Simon hadnagy tudna mesélni. Azon agyalok, hogy milyen fegyverrel erősítsek a kinti létre, mikor a dokira leszek bízva. Nem Malinorra, hanem a Dokira és ezt ő is megerősíti. * -Álmodjon csak! *Közlöm vele nemes egyszerűséggel, majd amit kinéztem magamnak, azt el is veszem. A gyilkosnak látszó fegyver meglehetősen nagy, de ezzel nem törődöm, bár fogalmam sincs hogy működik, majd rájövök. Ez sosem okozott problémát, a lelkemnek jót tesz, és ennyi elég is, magamhoz ölelem mint egy gyereket. Ezalatt Malinor okosat mond, amit én is észreveszek a háttérből kuksizva, és talán magamtól is rájöttem volna, ha nem a parával vagyok elfoglalva. Már oldalaznék is ki a raktérből, hogy valahol letegyem magam amíg nem indulunk el, oda ki, ahol hideg van és ki tudja mi vár ránk. Remélem itt nincsenek állatok, úgy sem bírnák a hideget, meg a magas sugárzást. Ugye? Nem, még csak véletlenül sem gondolok a sugárzástól mutálódott állatokra. Sajna az oldalazásom nem jön be, a csendes magányról lemondhatok és véres nyomok után kell caplatnom. * -Most komolyan? Menjek a vér után? Azt mondta ne tapicskoljam össze. Héééé! Ne vegye el, mivel védem meg magam? A Dokival? Rántsam magam elé? *Utóbbi kifakadásom a könnyen szerzett fegyver, könnyen elveszítésére vonatkozik, amit Simon hadnagy kikap a kezemből, kihasználva az erőfölényét, na meg azt, hogy nem tudok előle elszaladni. A Doki…magához rendel, Malinor persze úgy is szót fogad, mert ő ilyen…olyan, én legszívesebben hazamennék, hogy betámadva a wellness részleget, ejtőzzek egy jót valami meleg fürdőben. Ehelyett, nagy dérrel-dúrral indulok el a Doki után. Baszki, hogy utálom ezt! Vércseppeket kergetek, holott a köveket kellene vizsgálnom. * -Megjegyezném, hogy planetológus vagyok, nem nyomozó. *Tíz percet csak kibírok. Nem is nagyon erőltetem meg magam, majd Malinor nyomot olvas, a doki meg világít a kék lámpácskájával, addig én a háttérben maradva előveszem Schultz pda-ját és megnézem. Ha fel kell törni a belépési kódot, a sajátommal meg tudom tenni, csak egy kis kábel kell, ami mindig nálam van, és mivel a hacuka sok zsebes, nem kell levetkőznöm ahhoz, hogy a fontos kütyüket előhalásszam. Ha nem kell belépési kód, akkor simán megnyitom az összes fájlt, mappát, ami csak van, de leginkább a halála előtti utolsónak használtakat veszem elő. Nem csak a félbehagyott üzit. Azt is megnézem, hogy a Dominiumról való indulás előtt, mivel foglalkozott. Az uccsó üzi azonban eléggé felkavar és rögtön el is teszem amikor a Doki és Malinor végeztek.* -Na vérvadászok, mehetünk? Ehhez aztán nagy szükség volt rám. Pppfff! *Nem sokkal később a csapatszállítóban, utánanézek a legénységi listának. Akár találok valamit – ha igen, akkor azzal együtt – akár nem, Simon hadnagy mellé keveredek és meglököm a vállammal, majd az orra alá dugom a már megnyitott és félbehagyott üzit. „Greymare Hadnagy!
Tudom, hogy sosem ápoltunk még csak megfelelőnek sem nevezhető viszonyt egymással, de az utóbbi tíz percben feltűnt valami rendkívül aggasztó és biztonságtechnikai szempontból egyenesen végzetes anomália, melyről azonnal tájékoztatnom kell. Bizonyítani tudom, hogy az expedíció résztvevői közül legalább egy valaki nem az a személy, mint akinek mondja magát, akinek az adatai a feltöltött legénységi listában szerepelnek. Meglátásom szerint Gardel Tize...” Szó nélkül. Gardel miatt. Egyrészt, mert bármennyire is fura, bízom benne és ő tényleg nem lehet más, mint aki, másrészt az üzi félbe lett hagyva és akár azt is jelentheti, hogy Gardel veszélyben van amiatt aki nem az akinek mondja magát. Végül gyorsan elteszem a pda-t, mielőtt bárki más rákérdezne és Simon hadnagyra vigyorgok, aki látja, azt hiheti, hogy megint szórakozom a hadnaggyal, mint ahogy azt elég gyakran is teszem. Majd ő eldönti mit kezdjen az infóval, én hallgatok mint a sír. Megérkezés után a műszereimre vetem magam, elsődlegesen a lézer szkennerre, ami a magas sugárzás ellenére is képes 3D-s képeket készíteni. A feltérképezés szempontjából igen fontos, és mivel remélhetőleg nem maradunk sokáig, a közepes méretű de még hordozható fajtát veszem magamhoz. A képeket csak később tudom kiértékelni, de pontos képünk lesz mindenről ahhoz, hogy ne érjen meglepetés. Épp csak bekapcsolom és beállítom a szerkezetet, amikor felnézve, hogy merre járunk, lábnyomokat veszek észre a hóban. Nagy lábnyomokat. Állati lábnyomokat. Nagy, állati lábnyomokat. Mindez ebben a formában és gyorsasággal fókuszálódik agyam pánik rekeszében és…* -VVVÍÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁ! *Hosszan, elnyúlón. Ha bárki kérdezi mi bajom, csak a nyomokra mutatok és hebegve közlöm a tényállást.* -Áááállatok..ssssok….ááállat, nagy ááállat! Soknnnagyáállat! *Közben a lézerszkenner már végzi a dolgát, letapogat, összegez, képeket készít.*
Hatását megtette a géppisztoly felugató hangja. Vagy maguk a golyók, még nem igazán vagyok biztos. - Főnix, figyeld meg a lényt, legfőképp az életjeleit – leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy mi volt ami megzavarta. A fegyverropogás éles hangja, vagy az, hogy meglőttem. Ha van bármi információja is a titánnak, a kijelzőn szemügyre veszem. Éles hangja nem nagyon hatol át a titánon, még így is tisztán hallom. - Csak engem emlékeztett Moor tizedes sikítására? – kérdezem meg a másodlagos csatornán, mert nincs kétségem afelől, hogy a bentiek is meghallják ezt a hangot. Az Eternyt ennyire nem hangszigetelt. - Egyelőre elment, de nem hiszem, hogy sokáig tart – közlöm a bentiekkel és nem is kell sokat várni ahhoz, hogy a jég recsegő hangját újra meghallhassam. - Kapunk új ellenfeleket, pilóta – hallom meg Főnix gépi hangját. Csak szemöldököm vonom fel a sisak alatt, amolyan, na ne mondd módon, amit ő, de senki más sem érzékel. Nem sok időt kell egyhelyben töltenem, hogy a lényből rögtön három legyen. A két másik hatalmas kibontott szárnyakkal köröz felettünk. Képes vagyok saját korlátaimat felismerni és ez most egy ilyen pont. - CS Condor, itt Katrina Gardel – váltok át elsődleges rádióra, amíg felmérem a helyzetet, mely korán sem jó. Nem pedig akkor, amikor az Eternyti ajtajában megjelen még egy katona. Ekkor még nem tudom, hogy mily veszélyben vannak a bent lévők. – Három… szárnyas gyík támadta meg a Helix-tónál lévő Eternity siklóhajót. Erősítést kérek. Ismétlem, erősítést kérek – mérem fel gyorsan a helyzetet, ahogy a jóval nagyobb gyíkok, vagy sárkányok, bármi is legyen lassan vesznek körbe. Választ azonban mégsem kapok, a vétel süket. - Katrina Gardel tizedes, a CS Condor legénységének, hallanak, vétel!? – ismétlem meg újra az üzenetet, ha nem kapok még mindig választ, csak sziszegve csapok egyet a kommunikációs rendszerre. – Francba – egy gombnyomással váltok vissza a másodlagos csatornára. - Maradjanak bent, három gyíkszerű lény köröz, úgy tűnik, még csak engem vett észre… - s amint ezt kiejtem a két nagyobb lény már támad is. - A kisebbik az Eternytit támadja, Pilóta – hallom meg Főnix hangját. Hárman, három irányból. Kivárok egy pillanatot, kettőt. Kockázatos, pontosan jól tudom. A harmadik, kisebbet figyelem, ahogy az Eternyti felé tart. Ha lehetőségem van rá, akkor egy füstgránátot dobok felé, ha Főnix rendelkezik vele, hogy ezzel lassítsam, zavarjam legalább látását, remélve, hogy elbizonytalanodik, megzavarodik. - Kapaszkodjanak odabent… - jelzek csak ennyit a bent lévőknek. - Főnix, T-005 löveget a jobb oldali lényre, most – utasítom a titánt, s várok addig, amíg kilövi, amíg elég közel érnek hozzám a gyíkok. Az utolsó pillanatban ugrok fel, azzal a céllal, hogy így a jégbe, földbe csapódjon, ám többet nem foglalkozom vele. Rábízom Főnixre a tájékoztatást, hogy mi történik mögöttem, érzékelőivel látnia kell. Most nem ők a fontosak, hanem, hogy a siklót és a benne lévőket megvédjem. Újra fegyvert váltok és ha van időm és remélhetőleg Főnix van elég mozgékony ehhez, akkor az Eternity és a lény közé állok, a titán jobb lábára emelem a súlyt. A gépfegyverem újra felugat, ám ha ez nem elég, akkor megpróbálom elkapni, a testét megfogni, hogy elhajítsam távolra. Számítok arra, hogy lendülete hátrébb lök, a sikló oldalát karistolom, meglököm a hajót. - Menjen be – nem kérem, utasítom ellentmondást nem tűrően a kint lévő katontát, kit csak remélni tudok, hogy sikerül megvédenem. - Maradjanak bent, a mozgást érzékelik, ha tudják indítsák be a siklót és menjenek innen. Megpróbálom feltartani őket, elterelni a figyelmüket… - és valóban csak remélni tudom, hogy sikerül befejeznem a támadási sorozatot. - T-005-öt újratölts – utasítom Főnixet közben, mert számítok a két hatalmas szörny újraéledésére.
Kezdenek sokasodni a „véletlenek”. A bányászok közt valami rejtélyes kór terjed, és aztán a tizedesem felfedez egy hullát a raktérben. Az sem tisztázódott, hogy hogyan és miként kerülhetett oda a test, de a helyszínre érve, -Raven arcát látva- nincs kétségem, hogy különös kegyetlenséggel ölhették meg a Rajparancsnokot. A holttestet elnézve, inkább hasonlít kivégzésre, mint véletlen balesetnek. A nyomok később erre utalnak, és a Doki szavai is megerősítenek benne. A tizedesemet kérdezem, hogy hogy érzi magát, de ilyenkor nem is tudom, mit lehetne mondanom. Sajnálatos ez az eset, és amióta megérkeztünk erre a Holdra, valami azt súgja, hogy nem lesz egyszerű ez a küldetés. Ami meg a tizedest illeti, próbálok valami megnyugtatót mondani, bár ilyenkor, aki eddig nem volt közvetlen kontaktusban a halállal, annak ez jobban megrázó, mint egy katonának, aki tisztában van az élet kioltásával, valamilyen módon. – Még két Bányász kidőlt. Ez okozta a késést…- közlöm csak mellékesen, de amúgy nem is tartom soknak azt a két percet hosszúnak, míg ideértünk az eseményeket figyelembe véve. - De, nézd a jó oldalát, tizedes! Megijesztetted a tettest, és nem mert rád támadni. Persze az sem biztos, hogy ez idő alatt még itt tartózkodott a helyszínen. – kacsintok rá viccesen, de csak azért, hogy valamilyen módon eltereljem a figyelmét a látványról. Annak jobban örülnék, hogy ha ez be sem következett volna, de már nem forgathatjuk vissza az idő kerekét. Amúgy meg nagyon kíváncsi vagyok, hogy miért pont most és ezen a küldetésen nyírta ki a Rajparancsnokot a gyilkosa?! Valami azt súgja, hogy nagyon is kitervelt szándék vezethette, de erre most nem is tudnék felelni. A gyilkos fegyvert se látom, bár még a közelbe lehet az elkövető, mert elég „frissnek”látszódik a vér a ruházatán. Legalábbis a platón és a padlón egyaránt. De ha arra gondolok, hogy egy ilyen többszöri késszúrásokkal, sokkal több vérnek kellene lennie, akkor felmerül, hogy valahonnan máshonnan cipelte ide az áldozatát. A Rajparancsnok testsúlyát tekintve bőven meghaladja egy nő fizikai erejét, és a magatehetetlen súly sokkal nehezebb, mint egy élő. Ezt is csak azok tudják, akik már szembesültek ilyen helyzettel, hogy egy sebesült társukat cipelték ki egy veszélyzónából, és az most mellékes is, hogy mennyi távolságig. A „terhet” nem egy nő vonszolhatta idáig, az biztos, mivel a Csapat tagjai közt legfeljebb 55 kg a legmagasabb testsúly, így kizárhatjuk a hölgy tagjainkat a gyanúsíthatók listájáról. Persze, alapból sem feltételezném egyikőjükről sem, hogy ilyet tennének, inkább azokra tippelek, akik hozzánk csatlakoztak, a Bányászok közül valaki… Most még igaz, korai lenne levonni bármiféle következtetést, vagy megállapítást, de nem hagy nyugodni az a tény, hogy egy gyilkos van közöttünk, aki hidegvérrel ölte meg ezt a szerencsétlen flótást. A gondolataim csak úgy áramolnak bennem, és Raven hangjára figyelek fel ismét, aki most a Dokival „vitázik”. Őt ismerve meg se lep, hogy a maga módján veszi kézbe a dolgokat- és ezt értem a SW 24-G fegyverre - amit magához is ragad. Elég nehéz nem mosolygással nézni a látványt, mivel a „Snow Wolf” elég terebélyes, - a tizedesem testalkatához képest- és a súlyáról nem is beszélve, ha huzamosabb ideig tartania kell. Azt már meg se említem, hogy a „visszarúgása” sem csekély. De, a látvány megért egy kellemes vigyorgást a részemről. Amit a Parancsnok gyors utasításban el is vett Raventől, mielőtt nagyon megmelengette volna a gépkarabélyt. A vigyorgásomat igyekszem leplezni, bár nem hiszem, hogy sikerrel járok. Nem kinevetni akarom a tizedesemet,- mivel megértem a félelmét-így inkább a helyzet komikussága csal széles mosolyt rám, mint a látottak. Majd Simont és Shane-t közelebb hívom a testhez, hogy elmondjam a feltevésemet az elsőre látható nyomok alapján, bár biztos vagyok benne, hogy ők is észrevették a „furcsaságokat” a helyszínen. A hadnagy is megerősíti a véleményem és ad tíz percet a további nyomok követésére. -Rendben, uram. – bólintok, majd indulok is, hogy alaposabban körbenézzek a helyen, ahol eddig a tetem feküdt és a vonszolás nyomai követem, ameddig lehetséges. A tizedessel és a Dokival együttműködve kaptuk a parancsot, és ha követnek engem, akkor lehetséges, hogy több szem többet lát, és szűkösen, de legalább eleget teszünk a tíz perces időtartamra, aztán visszatérünk a többekhez, hogy folytathassuk a „menetrendet”. Általában soknak tűnik ez a pár perc, de jelen esetben felszerelés híján és a sietségnek köszönhetően, sok mindenre nem jutok. Viszont egy valami mégis akad, egy fémes markolatgomb, ami a plató oldalához gurult, és eddig nem vette észre senki. -Ezt nézzétek! Valamiféle markolatgomb lehet!Jó régi....- forgatom a kezemben, de csak azután döbbenek meg, mikor felismerem egy régi –Földi- osztaggal összeköthető zsoldosok marokfegyverének a záró gombját. Remélem, hogy nem az, amire –vagy akire- gondolok, mert ha _Az_, akkor sok minden mást megmagyarázna az elmúlt eseményeket átélve. Gondolataimba merülve forgatom a kezemben a talált bizonyítékot, bár, ahogy a nyomok egyre nehezebben követhetők, így inkább a visszafordulás mellett döntök. -Oké. Menjünk vissza a többekhez. Úgy tűnik, hogy egyelőre ennyit tudtunk tenni a dologban. Szorít az idő és így is késlekedtünk az indulással. A tizedesem amúgy is halmozottan „érintett”, mert ő talált rá a halott férfira, aki amúgy sem egy hölgy szemeinek való látvány. Amint lehetőségem lesz, beszélnem kell Simonnal. Azt hiszem, sejtem ki követhette el a gyilkosságot, és ha ez igaz, akkor egy régi „Cimbora” feltűnésére is számíthatunk hamarosan. Igaz, hogy nagyon sűrűn imádkozzon, hogy velem szembe kerüljön, és ne támadjon meg senkit a Csapatunkból. Nem felejtettem el az akkori ígéretemet neki, hogy ha meglátom, akkor a belső részeit fordítom kifelé a bőrén keresztül, és azt hiszem, még azt is beígértem neki, hogy inkább fog hasonlítani egy kifordított irhakesztyűre, mint egy emberi alakhoz. –Hogy pusztulnál el! Csak találjalak meg! Most nem menekülsz, rohadék!- motyogom magam elé, ahogy a szimbólumot nézem, bár nem szokásom ennyire utat engedni az indulataimnak, de ha az a fickó ölte meg a Rajparancsnokot, akkor ismét összeakadunk, és remélem, hogy csak mi ketten… Elég régóta van elintézetlen ügyünk, és ha azt akarja, hogy pár percet „kegyelmezzek” neki, akkor több áldozatot nem rovátkázunk a bűnlajstromára. Rohadtul ajánlom neki, hogy senki másra ne támadjon! Megkeserüli a jövő századot is, ha szembetalálkozunk.. Nem felejtettem el azt a rusnya képét! Ahogy visszaérünk a Csapat többi tagjához, megkeresem Simont, hogy tájékoztassam a bizonyítékról, ami ad némi támpontot a további keresésben. De, mielőtt a Parancsnokkal beszélnék, van még egy „félbehagyott” ügyem, amit szeretnék elintézni. A Kancellár tájékoztatását, hogy ettől a pillanattól, ahogy a felszínre lépünk, attól kezdve mellette leszek és Testőreként követem amerre csak halad. A hadnagy szavait felidézve nem lesz könnyű dolgom vele, de ha van egy kis sütnivalója a Kancellár úrnak, akkor felfoghatja, hogy mindkettőnk érdeke, hogy együttműködjünk erre az időre, míg itt tartózkodunk. A felszerelésemet magamhoz veszem és indulok kifelé a többiekkel a megadott hely felé, és ha eddig nem csengett a fülem az előzőekben hallott sikítások miatt, amit akkor is a tizedesem produkált egy negyed órával ezelőtt, akkor most már lassan halláskárosultnak kellene lennem. A fülemre tapasztom a kezem, - nem mintha a sisaktól ez menne- de ez ösztönös reakció. -Állatok? Tizedes! Ezek csak lábnyomok!- válaszolom, de ha vannak nyomaik, akkor a közelben is lehetnek. Ezt persze nem közlöm már vele, mert jól tudom, hogy milyen pánikrohamot kapna, ha nem csak a lenyomatukat látná, hanem az élő példányok valamelyikét. Ha különösebbet nem látok, ami közeledne vagy veszélyeztetne a támadásra utalva, akkor a Kancellár mellé lépek és megszólítom. -Beszélnék Önnel, Kancellár úr, ha alkalmasnak találja. Fontos. – sokat nem magyarázom a mondatomat, és remélem, hogy a hangomból leszűri, hogy nem bájcsevejre invitálnám, hanem valami komolyabb beszélgetésre. De rajta áll, hogy miként értelmezi. Én azért, bízom benne, hogy szóba áll velem, és elmondhatom neki a kapott parancsomat.
Ha Malinornak vannak is fenntartásai a kancellár mellett teljesítendő szolgálattal kapcsolatban, hangot nem ad neki. Ahogyan előre sejtettem, Shane nincs elragadtatva a testőrködéstől, de ebben a helyzetben mindannyiunknak több feladattal is meg kell birkóznia. Egyszavas megjegyzésére nem is igazán tudok ezúttal mit mondani. Vagy megkedveli a tizedest, vagy megőrül tőle százon, más lehetőséget nem igazán látok. Az biztos, hogy mindketten vigyázni fogunk magunkra, mert egyikünk sem szeretne a család nőtagjai előtt felelni sem a saját, sem a másik sérüléseiért. Ezer és egy feladat, probléma kívánná az azonnali és osztatlan figyelmemet, de nekem a kancellárral kell foglalkoznom, és egy várhatóan parttalan vitába bocsátkozni azzal kapcsolatban, kinek mi tartozik a fennhatósága alá. Samantha „értettem”je hallatán átfut a gondolataim között, hogy az emberek, akik itt most az én parancsaim alá vannak rendelve, vajon ellent mernek-e mondani egy kancellárnak, ha megszorongatja őket… Én mindenesetre nem engedek könnyen, különösen, ha igazam van. Mire az utolsó mondatom elhangzik, már előtte állok, igaz nem fenyegető közelségben, csak hogy szembenézhessünk egymással. Nem kerüli el a figyelmemet az ökölbe szoruló keze, és ezen a ponton fel is vagyok készülve rá, hogy bármikor úgy dönthet, megpróbál megütni, sőt, még arra is készülök, hogy fegyverrel is számolnom kell. Hogy egy mély lélegzetvétel elég hozzá, hogy visszafogja az indulatát, nos, valamennyit talán egyszerűsít a pillanatnyi helyzeten. Akárhogy hangsúlyozhatja a nevem, vagy a rangom, nem változtat a tényeken. Nem szólok közben, amíg a végére nem ért, akkor viszont megválaszolom minden felvetését, vagy kérdését, akkor is, ha költőinek szánta. - McGrover kancellár, tisztában vagyok vele, hogy a Kancellária tagja, ahogy azzal is, hogy kancellárként nem visel katonai rangot, ez pedig egy katonai expedíció egyértelmű parancsokkal és célkitűzésekkel, melyeket a Kancellária határozott meg az Admirális közreműködésével – én szándékosan nem teszem hozzá apám nevét, mert a beosztást akarom kihangsúlyozni, lévén a családi kapcsolat itt lényegtelen. Hogy neki mi baja lehet Hank-el, arról fogalmam sincsen, legfeljebb csak találgatni tudok, a megvetés mindenesetre csöpög a szavaiból. – Tisztelettel, McGrover kancellár – rezzenés nélkül állom a tekintetét – parancsba adhatja nekem, de meg fogom tagadni. Ezen a ponton csak katonai rangban felettem állótól fogadok el utasítást. Higgadt és tárgyilagos vagyok, igyekszem valóban megadni a tiszteletet, amennyire a lehetőségek engedik, de sejtem, hogy fel fogja bosszantani magát a válaszon, még az eddigieknél is jobban. - Nem áll módunkban olyan feladatokat végrehajtani, amelyekről nem kaptunk előzetes tájékoztatást, és természetesen – amennyiben William úgy gondolja, hogy a másik két kollégája előtti személyes felelősségvállalás megrémít, vagy megingat, nos, nem olvasta elég figyelmesen az aktáimat – amennyiben Morgenstern kancellár, vagy Castillo kancellár úgy kívánja, személyesen jelentek nekik, és vállalom a felelősséget a döntéseimért. Azt, hogy a „maga ilyen” mit akar pontosan jelenteni, nem igazán értem, legfeljebb gyanítom, de ezen az egy homályos ponton inkább átlépek. - Mindemellett a fedélzeten száz tonna nyers CQL-el tervezünk visszatérni a Dominiumra, így úgy vélem, ebből a mennyiségből Morgenstern kancellár fejlesztéseihez is elegendő mintával tudunk szolgálni. Hogy Castillonak mire lehet szüksége, arról kapásom sincsen, ha egyáltalán tud róla, hogy itt az ő részére keresünk valamit. Fenntartom, hogy egy ilyen expedíción nincsen helye olyan feladatnak, ami „nem tartozik rám”, mint felelős vezetőre. Ha lenne rádiókapcsolatunk, akkor sem pazarolnám erre az igencsak limitált időnket. Az utolsó fenyegetésre biccentek. - Értettem, McGrover kancellár. Úgy lesz! – csak egy lélegzetvételnyi szünet. – Az Aquillon expedíció minden résztvevőjének! Hogy tisztázzam a helyzetet: az eredeti parancsok nem változtak, aki nem ezek szerint jár el, az először nekem felel, a visszatérésünk után pedig a katonai bíróságnak! Mindenkinek eredményes munkát és biztonságos visszatérést kívánok! A kancellár bólintása nem ígér semmi jót, de legalább a vitát rövidre zártuk pillanatnyilag. A többivel foglalkozunk, ha megéljük. Addig még van alkalom imádkozni… A kutatók Shane utasítására hordágyra kerülnek, Kaminskyt kiüti a kancellár kéretlen segítsége, vagy éppen a khhhmmmm elragadó énekhangja, én pedig szembenézek a következő problémával a halott rajmester személyében. A tizedessel nem bonyolódom vitába mi is a különbség a kicsit halottnak lenni, és a féltucatszor megkéselve, a saját vérébe fagyva nagyon halottnak lenni között, inkább csak biccentek. - Persze, hogy ezt… A következő csattanó kérdésére sóhajtok egyet. - Igen, Moor tizedes, többen is próbálkoznánk vele… A vadembert és a vasembert is elengedem a fülem mellett, ezúttal legalábbis. Később visszatérünk rá, ha alkalom adódik. Schultz sérülései mindenesetre elég amatőr hentesmunkának tűnnek, többszörös csalódás lenne, ha egy általam sokra tartott katonáról derülne ki, hogy ilyen szükségtelen vérfürdőt rendez, mikor egy Schulthoz hasonló, közepesnek is csak jóindulattal nevezhető ellenfelet kell kiiktatnia. Tudom, hogy a bátyám aggódik a betegekért, ezúttal azonban nm maradhat felügyelni őket. Shane és Malinor elindulnak a vérnyomok után, én sikeresen elkobzom a fegyvert Raventől, aki a várakozásim szerint hangosan tiltakozik, sajnos hiába. - Ha jót akar, nem rángatja a dokit, mikor éppen magát védi. Egyébként szerelkezzen fel pisztolyokkal, azokat legalább használni is tudja… Azt már legalább megmutattam neki, és ha csak a felére emlékszik, akkor is jók vagyunk – legalább minket nem lő agyon. A további puffogását már Shane-re és Malinorra hagyom, a vérnyomokkal együtt. Míg ők a lehető legtöbbet próbálják kideríteni, nekem van alkalmam Morisonnal is beszélni. A válaszára bólintok. - Öt óra alatt a terepen úgysem fogunk végezni, ez teljesen elfogadható. Megvárom, míg Lucas elindul vissza a parancsnoki hídra, én pedig előkerítem Hollardot. Kaminsky nem tudja összeszedni magát, így meghagyom, hogy ültessék be az egyik kabinba, adjanak neki valamit inni, és zárják rá az ajtót. Ha hasznos nem tud lenni, legalább útban ne legyen. Hollardnak egyedül kell elindulni a csapatszállítóval, hogy felügyelje a kitermelést egy általa a helyszínen kiválasztott segítővel. Úgy fest, a Condoron felmerült problémáknak egyelőre a végére értünk, már amennyire a korlátozott lehetőségek engedték, Shanne, Edgar és Raven is visszatérnek, Lucas hangja pedig megszólal a rádióban. - Köszönöm, Morison kapitány! Egy perc és ott vagyunk! A csapat végre elhagyhatja a Condort. Mindenki elhelyezkedik a csapatszállítóban, a tizedes már ott is van mellettem. Mikor a vállával megtaszít, felé fordulok, illetve az elém tarott PDA felé. Szó nélkül olvasom az üzenetet, és ezúttal meg sem kérdezem, hogy is került hozzá, csak biccentek neki. - Mentse el az adatokat, később átnézzük őket. Pörögnek előttem az akták, a fényképek, próbálom emlékezetből megtalálni azt, amelyikkel probléma lehet, amelyikben bármi furcsát észrevehetnék. Katrináról egyértelműen tudom, kicsoda, és még az ütődött Schultz is foglalkozott vele annyit az utóbbi időben, hogy biztos vagyok benne, bekötött szemmel is felismerné, így biztosan nem rá célzott. Viszont annyiszor próbálták mostanában szabotálni őt, hogy komolyan aggódom érte, és a csapat valamennyi tagjáért. Aki következőnek jön rá, kiről van szó, egyben a következő célpont is lesz. Még ellenőrzöm a bányagépek által küldött legújabb adatokat, és megpróbálok elcspíni egy adásfoszlányt akár a többi csapattól. Sajnos hiába. A célterületen a vártnál nagyobb pusztulás fogad minket. A néma tájon alig látni félig-meddig álló épületeket, falakat. Miután elhagytuk a csapatszállítót, fel is hangzik, amit legkevésbé akartam hallani: a tizedes dobhártyaszaggató sikolya. A karjánál fogva fordítom magam felé. - Moor tizedes, ne sikítson, vagy sikítson befelé… Emlékszik, mi történik, mikor sikít? Minden állatot bevonz egy kilométeres körzetben… Lehet, hogy már így is késő, és taktikailag nem biztos, hogy jó lépés volt emlékeztetni, hogy vonzza az univerzum valamennyi élőlényét a sikolya, kivéve az embereket…. Szemügyre veszem a lábnyomokat, amik nyilván arra vezetnek, amerre mennünk kell. - Morison kapitány, amennyire lehet, vigye fedezékbe a járművet, csak ne a nyomok irányába, aztán csatlakozzon hozzánk. Carlstone fedezi magát, ha szükség lenne rá… A fegyveres kísérőnkre nézek. Egyetlen még álló fal is elég, ha mögé fér a csapatszállító, csak azt kell elérnünk, hogyha előkerülnek a lábnyomok gazdái, ne egyből a lánctalpast vegyék észre. Szükségünk van még rá a gyors haladáshoz. Amíg Lucas a csapatszállítót intézi, átfutom az alaprajzokat, térképeket, összevetem a látottakkal. - Mindenki tartsa a keze ügyében a fegyvereit, bármelyik pillanatban társaságot kaphatunk. A csapat együtt marad, a lábnyomok méretét figyelembe véve indokolt a magas szintű készültség. Az első cél a szerverterem! Amint Lucasék visszaérnek, kibiztosítom a fegyvert, még egyszer végignézek a csapaton, és indulunk. Jobb választás híján a lábnyomok és a még hasznosnak tűnő épületek irányába,
//Játékos karakterek csapatainak rendelkezésére álló fegyverek, kiosztásukat a csapatvezető dönti el:
Lewis hadnagy csapata: Niko - RYAS Sammy – WA-06M (CQL) Alexa – MK 11 NJK-k: - MK 11 -RYAS
Greymare hadnagy csapata: Esetünkben a fegyvereket viselhetik: William McGrover - Lucas J. Moris – MK 11 Edgar Malinor - RYAS Shane Gregor – MK 11 Simon – SW-G NJK - RYAS//
We live by chance... We love by choice... We kill by profession.
A kancellári kíséretre nem számítok a két kutató betegszobára vitele közben, de ezentúl, ha jönni akar, úgysincs, aki megakadályozza. Csak láb alatt ne legyen se ő, se pedig más, azt kifejezetten tudnám üdvözölni. A szóval tartásom a figyelmemet nem vonja el a két páciensről, aközben felelek, hogy a velük és az ellátásukkal foglalkozom. - Gyorsteszteket csinálok elsősorban. - Ezek a vérben található különböző anyagok mennyiségét és összetételét adják meg, amelyek segítségemre vannak abban egyáltalán mi bajuk, mit kezeljek és milyen gyógyszerrel mekkora dózisban. Mágikus módon azonban ettől még nem tudom meg azonnal mivel állok szemben. - Semmit nem mentek személyes PDA-ra, mindent csatolok az aktájukhoz és amíg nem érünk vissza, a hajó rendszerében kerülnek tárolásra, a legénység egészségügyi állapotára vonatkozó, hajónapló bejegyzéseinél. - Ahogy annak lennie kell. Messze merőben furcsa kérdés, mégis hová töltöm fel az adatokat. Szigorú szabályok vonatkoznak a páciensek adatainak kezelésére vonatkozóan, ezeknek pedig a személyes PDA-mon semmi keresnivalójuk. Soha nem is volt. Minimum hangvezérlés rögzít minden anyagot, gyógyszert, mennyiséget. Amíg energiaellátás alatt van a sikló, addig ez a rendszernek is működnie kell (?). A hívás miatt a kutatókat nem tudom személyesen tovább felügyelni, így arról teljesen lemaradok, amit később a Kancellár tesz. Szerencsére az állapotuk nem rosszabbodik, stabillá válnak. Legalább ennyi. Az eredmények egy része közben megérkezik, amíg haladok, addig át tudom futni az összes adatot. A fogadó látvány és a további események hullámát egy ponton megakasztom, rögtön azt követően, hogy utasításba kapom, Moorral kell maradnom az eredeti felállás szerint. - Hadnagy, egy szóra. - Tudom, hogy kevés az idő és messze több minden van terítéken, mint kellene, de szükségem van még egy fél mondat erejéig Simon figyelmére és csak az övére, a többiekére nem. A rádión – ha van rá lehetőség – olyan frekvencián, amit ő hall és mások nem, belekezdek, amint alkalma adódik figyelni. - A kutatókat az eddigi teszteredmények alapján valószínűleg megmérgezték. Egyelőre nem tudom mivel, de az állapotuk jelenleg stabil. - Tudjon róla. Moor nem tetszése nem különösebben hat meg, majd hozzászokik a gondolathoz vagy nem. A lényeg, hogy ne nyírja vagy nyírassa ki magát, a többi nem az én dolgom. Az legalább működik, hogy hajlandó jönni. Eleresztem a fülem mellett, hogy nem nyomozó, ezzel már háromra nőtt ad hoc alakult társaságunk száma azokból, akiknek egyébként más a feladatuk és szakterületük. Minden egyes folthoz, elkenődéshez érve az UV fényét ráviszem megerősítésként. Sok mindent azonban ebből még levonni szerintem sem lehet a nyilvánvalón kívül. Malinor felhívására szemrevételezem, amit talált, számomra azonban nem sok mindent jelent azon túl, aminek látszik. Markolatgomb egy késről. A feladat végeztével bólintok Malinor felé, részemről is mehetünk. Moort magam elé engedem, menjen csak úgy, hogy lássam is. A megjegyzése újra süket fülekre találnak nálam, csak egy apróbb szusszanással nyugtázom. Az eltelt idő miatt újra ellenőrzöm a rendszert, van-e egyéb bármi fejlemény a betegszobán lévő kutatókról vagy továbbra is ugyanolyan állapotban vannak, ahogy ott hagytam őket. A csapatszállítóban helyet foglalok a többiekkel együtt magam is. A megérkezést követően Moor közelében maradok, de arra nem számítok, hogy megint szoprán előadást fog tartani. Egy pillanatra kikerekednek a szemeim a hallójárataimat ért atrocitás következtében. Az MK-t mindenesetre magam előtt, nyugalmi helyzetben tartom. A lábnyomokat szemrevételezem, ahogy bárki más, köszönhetően most már a sikításnak is. A felszólítást követően pedig, ahogy elindulunk, úgy könnyed és gyors léptekkel haladok az egységgel, közben mindvégig a látóteremben tartva a tizedest és a minket körülvevő közeget.
Természetesen még a mi csapatunk is fültenúja a William és Simon között elhangzó beszélgetésnek, így tekintetemmel Nikolai felé pillantok és nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el. De szavakkal és egyéb módon tudom, hogy nem reagálhatok minderre, csak a hadnagynak válaszolok röviden. - Értettem Greymare hadnagy! - és már meg is kezdjük utunkat az Aquillonon. A Helix tórendszert gond nélkül elérjük, majd az Eternity bejutva kezdjük el annak bejárását. A világítás visszatér, így először a raktér az, amit átnézünk, és legnagyobb meglepetésünkre nem akármilyen CQL-re lelünk, de a kutatókra bízom a felmérést, ideje megnéznünk, hogy a reaktorteremben mit tehetünk. Az ajtó nyitva, nincs lezárva úgy, ahogy le kellene, ez pedig bizony elgondolkodtat. Talán gyorsan kellett távozniuk, de akkor is... a biztonsági protokoll szerint hibásan jártak el. Magamban merengve lépek beljebb, majd elkezdem átnézni a hajót, felmérve, hogy miben keletkezett kár és mi az, amibe életet lehelhetünk. Nikolainak is kiosztom ezt a parancsot, miközben Grey hadnagyot megkérem, hogy próbálkozzon meg felvenni a kommunikációt a Condorral vagy esetleg a Dominiummal. A férfi sikerrel jár, így ellenőrzöm a pajzsot és a fegyverzetet, majd pedig az induláshoz szükséges feltételeket is, miközben azért fél szemmel Alexát is szemmel tartom, kíváncsian várva, hogy mire jutott. De Katrina miatt is aggódom idő közben, így fel is veszem vele a kapcsolatot, akinek szavaira ajkam mosolyra húzódik. - Raven ennél többre képes. - jegyzem meg és hamarosan már azt is megtudhatom, hogy a lény elment. De sokáig nem lehet nyugtunk, mert mint hallom, odakint bizony gond van, így testem megfeszül, teljes figyelmemet a tizedesnek szentelem. Három gyíkszerű lény, akik képesek repülni. A nő szavainak hála stabilan megkapaszkodom az egyik asztal szélébe, majd elkezdem lehívni az Eternityn lévő fegyverek állapotát. - Segítenünk kell neki! - nem csak Katrina miatt, hanem magunk miatt is. Ha a lény elbánik vele és a titánnal, akkor mi és ez a hajó lesz a következő célpont. - Be kell indítanunk! A fegyverekkel képesek vagyunk célba venni a lényeket? - pillantok Nikola felé, megkérve rá, hogy nézze meg, hogy miként helyezkednek el és nagyon remélem, hogy sikerül a tervem. Ha a hajót be nem is tudjuk indítani, de talán akad olyan fegyver, amellyel felvehetjük a versenyt a kint tartózkodó szárnyas lények ellen. Ha meg tudjuk oldani, akkor a hajóval fogunk célozni, nem a saját fegyvereinkkel, mert ezek képesek kicsinálni a szárnyasokat. Rossz csapattal húztak ujjat. Én azért idő közben igyekszem a hajót is beindítani, bár túl messzire még nem kellene mennünk, még a siklókat is át kéne vizsgálnunk, bár az jelenleg csak másodlagos. Előbb a lények és bízzunk továbbra is a szerencsénkben, hogy nem nekünk kell idő előtt távozóra fognunk. - Katrina, ha a fegyvereket tudjuk élesíteni, állj el az útból! - szólok ki neki, jelezve egyben, hogy mi is a terv. Ismét Nikolaira pillantok, tőle várnám, hogy tüzeljen, miközben én még mindig a hajó beindításával, felemelésével küzdök, mert ha kell, akkor valahogy célba kell fordítanunk ezt a dögöt, Alexa pedig talán idő közben sikerrel jár a kommunikációval.
A felém küldött mosolyt viszonzom Samantha-nak, de a "kevesebb McGrover, több nyugalom" alapelvéből kiindulva, már korábban lenémítottam a rádiót, ezért szerencsére nem hallom William felesleges púposkodását az Expedícióvezetővel szemben. Még, ha a fülembe is jutnának a beszélgetés részletei, akkor sem rendülne meg a felfedezőút vezetéséért felelős katonába vetett hitem. A hajdanán óriási távolságokat leküzdő és feltételezhetően napi használatban lévő Eternity tehersikló ahhoz képest, hogy milyen körülmények között konzerválódott az Aquillon felszínén, több mint jó állapotban van. Furcsa, de, ahogyan az ábra is mutatja, nem lehetetlen ez az állagmegőrzés, viszont, ha már az előbb különösként emlegettem a puszta egyben létét, akkor ahhoz tökéletesen illeszkedik a belseje is és az ott megfogalmazódott kérdések. Az évek óta ezen a helyen fagyoskodó hajó kezdi egy megoldásra váró óriási rejtély formáját magára ölteni, amiben az sem juttat minket közelebb a megoldáshoz, hogy a reaktorterem ajtaját ahelyett, hogy bonyolult kódrendszer védené, tárva nyitva találjuk. Enyhe kifejezés, hogy nagy rizikót vállalok az I. számú reaktor abszolút nem rendeltetés szerinti működésbe hozásával, de úgy vélem, hogy a leggyorsabb és legkevesebb mechanikai munkával járó megoldás időt takarít meg számunkra és rövid úton kiderülhet, hogy hányadán is állunk a teherhajóval. Erős túlzás, hogy elvesztem volna a valószínűség számítás dzsungelében mielőtt eme kockázatos megoldás mellett kötöttem volna ki, de egyelőre a szerencse is mellettem áll, a fejem a nyakamon marad, a tervem pedig sikerül. Miután a gépezet nem túl boldog hangokat hallatva téli álmából felébred, már úton is vagyok a Hadnagy páros felé, hogy valami úton-módon az odakint küzdő Gardel Tizedes segítségére lehessünk. - Meggyőződésem, hogy, Moor Tizedes leánykori sikítása is sokkal karakteresebb volt, mint ennek a lénynek a sikolya. - biztosra veszem, hogy előbb vagy utóbb a KFH is felfigyel Raven-re, kinek nem mindennapi fegyver van a torkában. - Természetesen! - válaszolok a lövegekkel kapcsolatos kérdésre, amint megérkezek a csapat jelen lévő részéhez és már le is ülök az irányítópult elé, melyet így teljes valójában még nem volt szerencsém megcsodálni. Használni meg aztán főleg nem, de most itt a lehetőség. - Radar kész, elhárító fegyverzet feltöltve, a rendszer öt másodpercen belül tüzelésre készen áll, Hadnagy! - mivel teljesen vakon vagyunk a több méter vastag, összetömörödött hó és jég alatt, ezért csak és kizárólag az előttünk kivetült radarra hagyatkozhatunk, ahol látnunk kell a kintiek helyzetét, a három gyíklény mozgását és elhelyezkedését. Pozitívum, hogy dominiumi, precíziós űrtechnikával van dolgunk, negatívum viszont, hogy a két-háromévnyi magárahagyatottság, fagy és radioaktív környezet milyen hatással van a technika pontosságára. Amint azt a visszajelzést kapom az Eternity rendszerétől, hogy célba fogta az első áldozatjelöltet, nem késlekedek tüzelni rá, hogy utána azonnal a másodikra térjek rá és megpróbáljam ropogósra sütni.
Miután mindent elrendezett, biztos volt benne, hogy az emberei jó munkát végeznek majd. Senki sem szeret csalódást okozni, de most az életük a tét, szóval ilyenkor nem kell túl nagy motiváló erő. Háromnegyed órára becsülték a kommunikáció visszaállítását, az remek idő. Azt még meghagyja, hogy próbáljanak valami olyat, hogy amikor felszállnak majd, a felhők ne tegyenek tönkre mindent, mert az űrbe sem jó igazán meghalni. De úgy tűnt neki, minden flottul megy. A parancsra pedig előkészítette a járműveket, amibe nem sokkal később mindenki beszállt. A fűtést normálra állította, tudta, hogy a ruháiknak is van belső hőmérséklet szabályozójuk. - Itt Morison, indulunk, vége – indította el magukat, majd mozgásra késztette a járgányt. Amíg mentek, gyűjteni kezdte a külső adatokat, amiket csak lehetett, sőt időnként tesztelte a lánctalpast, hogy mit bír, milyen manővereket tud biztonságosan megcsinálni. Elégedett volt a körülményekhez képest, és lassan fel is tűnt az első célállomás. Legalábbis a helye, mert a robbanás, ami itt lehetett elég rendesen rendbe tette a környéket. Szerencsére maradt még pár épület, amiben lehet esetleg fontosabb dolgokat találni, szóval volt még benne remény, hogy nem volt teljesen felesleges az idejövetelük. Amikor a kijelölt célhoz ér, megállítja a gépet, de nem állítja le a motort. Ki tudja, hogy ilyen körülmények között egyrészt hirtelen újra indul-e, vagy kell-e menekülni, stb. Végül kiszáll ő is, mikor Moor tizedes szétszakítja a dobhártyáját. Ő is megnézi a nyomokat és próbálja elkülöníteni őket, meg megnézni, hogy ez vonulási irány lehet-e, vagy egy nemrégen itt hagyott páros nyoma. Próbál következtetni az állatok méretére, bármire, ami a segítségére lehet. De miután mindenki letolja Ravent, úgy érzi, valakinek a jó zsarunak is lennie kell. - Nyugi Raven, tudod, ahogy a Földön annak idején tanultuk. Beszív, kifúj, beszív, kifúj. Akarom mondani Moor tizedes – javítja ki magát, de csak a protokoll érdekében, valójában barátként intézte a szavait. Továbbra sem emlékszik rá, de egy barát szava megnyugtató lehet, márpedig eléggé pániknak tűnt az a visítás az imént. - Igen parancsnok, igyekszünk! – tiszteleg, majd a fegyveres társsal visszasiet a járműbe. Aztán elindul, és jóval odébb leteszi a gépet, de arra figyel, hogy ne legyen túl messzi, viszont útba se legyen. Végül megtalálja a helyet és visszaindul, élesíti a fegyverét, nagyon figyelve mindenre, nem szeretné, ha meglepnék őket. Amint visszaérnek, becsatlakozik a többiekhez és indul a menettel együtt. Igyekszik úgy beállni, hogy se elől, se hátul ne legyen, amennyiben ez lehetséges. Megfigyeli a társai mozgását, és igyekszik a legrátermettebbek közelében lenni. Természetesen bármilyen parancs, ami erre vonatkozik esetleg, akkor betartja azt.
Az emberekbe bele van kódolva a rabszolgaság, az engedelmesség, a legtöbben, ha jön egy erősebb személy inkább behódolnak, csak élhessenek. Nem merik megkockáztatni se az elmúlást, inkább élnek elnyomásban, bármilyen zsarnok alatt. Csak nagyon kevesen vannak, azok kiknek a szabadság többet jelent az életüknél is. Ilyen vagyok én is. Egy a tízmillióból. Kockára tettem mindent, csak, hogy ne kelljen hajbókolnom, hanem inkább nekem hajbókolnak. Egy idő után természetes lett számomra, hogy az emberek azt teszik, amit mondok. De ez a hadnagy nemet mond nekem, és szemrebbenés nélkül közli, hogy nem engedelmeskedik. Közli, hogy nincs katonai rangom, és hogy ő csak a katonai parancsnoki láncolatot követi. Szívesen közölném vele, hogy mekkora egy farok, de erős a gyanúm, hogy felesleges lenne. Azt is közli, hogy hiába adnám parancsba, ő megtagadná azt, s csak annak a parancsnak engedelmeskedik, amit előzetesen kapott. Igazi katona, nem gondolkozik, nem változtat semmin, csak engedelmeskedik, mint egy kutya. -Majd én tájékoztatom Rafaelt, Doriant, és Victort– válaszolom flegmán. Direkt a keresztnevükön nevezem őket, hogy érezze, én igen is jóban vagyok velük. Vagy legalábbis jobban mint, amennyire ő lehetne. – a hétvégén úgy is együtt fogunk kártyázni. – legbelül a pokolba kívánnám ezt a hadnagyot, hiszen most kénytelen leszek kártyapartit tartani, ezeknek a szerencsétlenségeknek, de akkor már Callumot is vendégül kell látnom. Már megint egy olyan hétvége lesz, amit a hátam közepére fogok kívánni, de ha ez kell, hogy leszereljem ezt a kis vackot, akkor vendégül látom a keselyűket. A kis szemtelen hadnagy még fel is vág avval, hogy a 100 tonna nyers CQL kristályból jutna Rafaelnek. Ez az információ kissé meglep. Tudtam, hogy gyűjtenek be majd nyers kristályt, de nem gondoltam volna ilyen mennyiségre. A fenyegetésemre se rezzen össze ez a tag, pedig a letöbben ilyenkor már rég meghunyászkodnak, de ő nem. Nem gondolok tovább vitatkozni vele, már döntött, s általában elfogadom az emberek döntéseit. Sammy is úgy döntött, ahogy döntött a nászéjszakán, s ezt tiszteletben tartottam, még ha azokat is megtettem vele, amiket megtettem. De ezt mind ő választotta, ahogy most Greymare hadnagy is választott. Gyorsan még intézkednem is kell erről a kártyapartyról, így írok egy üzenetet Sammynek.
"Szia Kedvesem!
Elfelejtettem szólni, hogy a hétvégén kártyapartit tartunk a többi kancellárral, és te leszel a háziasszony. Kérlek majd intézkedj ha haza értünk. Meghívók, étel, ital, kártya amikről gondoskodnod kell. Ha kérdésed van, akkor majd segítek.
Szerető férjed Will"
Inkább próbálok valamit kezdeni Kaminsky-vel, de nem sokat segítek rajta, így inkább a sugárfertőzőtteknek hitt páciensekre irányítom a figyelmemet. Nagyon reméltem az indulás előtt, hogy legalább egy ember megfertőződik, és lesz lehetőségem mintát venni tőle, hogy Theo fel tudja használni majd a fegyverfejlesztéséhez. Még fogalmam sincs, hogy miként vagy hogyan lesz ebből fegyver, de ezt nem is nekem kell tudom. Ezért van Theo. Én megmondom, hogy mit csináljon, ő pedig megoldja. Bár igaz, hogy eddig nem járt olyan áttörő sikerrel, mint reméltem. De azért már egy jó kis méregkoktélt, és egy speckó kis hányós gránátot fejlesztett nekem. Most szívesen oda dobnám Simon lábához, hogy a hangrobbanás sorozat görcsös hányást idézzen elő nála. Ugyan nem halálos, de jó pár percre harcképtelenné tud tenni pár embert. Az is igaz, hogy csak 3 ilyet tudott gyártani, de egyet most beáldoznék a hadnagy kedvéért. Amíg elkísérem a betegeket a gyengélkedőnek helyre, addig látszólag egyszerű kérdésekkel próbálom megtudni a hasznos információkat a két páciensről a kirendelt orvostól. Szóval nem menti le a PDA-jára, hanem a központi rendszeren van az aktájuk mellet. Gyorsan fel is írom magamnak a nevüket, és az azonosítójukat, hogy majd egy nyugodt pillanatban utána nézhessek. Csatlakozva a többiekhez végre összerakom, hogy miért sikítozik Moor tizedes annyira. Egy halott, és két furcsa beteg? Ez már eléggé büdös nekem. Lehet, hogy ezeknek a higanyúaknak nem tűnik fel, de nekem igen is. És hát én vagyok itt a legértékesebb célpont. Elég szar balszerencse lenne, hogy Sultz csak úgy elesik és meghal, és hogy közben két másik katona is rosszul lesz, na meg Kaminsky összeomlása is túl sok. Szó nélkül engedelmeskedve szállok be a csapatszállítóba, de azért a bal lábamnál lévő kést kilazítom egy pillanat alatt, hogy ha valami történne elő tudjam kapni. A csapatszállítóba azonnal nekiállok belépni a küldetést részvevők aktájába, hogy a négy tag adatlapjait át nézzem (Kaminsky, Sultz, a két „fertőzött”). Egyszerű adatok érdekelnek mint beosztás, milyen céllal lettek beválogatva a küldetésbe, dolgoztak e már együtt, hol laknak bármiféle kapcsolatot keresek a négy áldozat között, hátha evvel felfedhetem a halálukat. A PDA-mmal már nem is foglalkozok mikor közlik, hogy állatok. Azonnal élesítem a TW-S-emet, s előre szegezem. A puska tusa szinte tökéletesen illeszkedik a megfelelő helyre, s az ehnye görnyedt tartásomat is sok katona megirigyelheti. Azért, amit éveken keresztül belénk neveletek a gyalogságnál azt nehéz elfelejteni. A fegyver mindig legyen elől, görnyedj össze, hogy kisebb felületet biztosíts a támadóidnak. -Moor tizedes, - szólok be végül Ravennak a sokadik sikításra – ha a férjének is így szokott sikítani a hálószobába, akkor nem csodálom, hogy nem nyúl magához. – még mondanék neki pár sértést, de sajnos Malinor megzavar. Elég furcsán nézek rá. Miről akar beszélni velem? És ahhoz miért kell félre vonulni. Ne nézzen ennyire hülyének, hogy potenciális támadás esetén félre vonulok valakivel. Inkább maradok a többiekkel. -Sajnálom, de most nincs időm a CSH ügyeivel foglalkozni – mondom neki egyszerűen. – Ha visszatértünk a Dominiumra szívesen látom a CSH hivatalban. – Eszem ágamban sincs vele félre vonulni, de közben a komunikátoromon privát csatornára kapcsolok Simonnal. -Hadnagy. Ez az a Malinor nekem furcsa. – mondom a tényeket – Most akar velem a felesége terhességéről beszélni – mondom, amit sejtek, hogy mit akar. Bár szerintem merényletet akar. – De szerintem csak merényletet akar ellenem.
Mit kell ezzel csinálni? A fenébe. Hogy a csudába tudnám helyre hozni ezt az izét. Mindenféle gombokat nyomogatok, miközben mindegyre a mikrofonba vagy mi a csudába beszélek bele, hátha a Condor meghallja a hangomat. De ezidáig még nem jártam sikerrel. Hallom, hogy a kint lévő hangok egyre erősödnek és nagyon ijesztően hatnak. Remélem Gardelnek nem esett semmi baja. Az nagyon nem lenne jó, mert akkor mi sem tudnánk innen elmenni. természetesen nem szeretném, hogy Gardelnek baja essen, sőt senkinek sem. Egy csapatban kell visszatérnünk. Egyre jobban izgulok és idegeskedem azon, hogy ezt az izét működésbe léptethessem. Közben minduntalan a hátam mögé pillantok, hogy valaki bejötte. Nem tudom miért de nagyon kezdek aggódni a kint lévő dolgok miatt. - Itt Alexa Gray... - motyogom a kommunikátor mikrofonjába. Gyerünk! Gyerünk! Sikerülnie kell. Ha végre fognák a kapcsolatot akkor talán az lehetne a megmentőnk. De vajmi csekély esélyt látok erre. Nem akar működni sehogy sem. Érzem mindjárt elvesztem az eszem. Gondolkodni kezdek, hogy mire emlékszem abból, amit anno a kommunikációs rendszerekről tanultam. Talán valami okos dolog jut az eszembe, amivel beindíthatom ezt az izét. Ah semmi. Hallom Samantha kiáltását, utasítását, de pontosan nem tudom ki venni mit mond. nem mozdulok a kommunikátor mellől, hisz az a feladatom, hogy megpróbáljak kapcsolatot létesíteni a Condorral. Ezzel az Isten verte izével. Csapok rá mérgesen és ekkor valami hangokat vélek felfedezni a hangszóróból. Mosolyogva a fejemhez kapok. Ez az. Gyorsan kezdek el a mikrofonba hebegni habogni. - Hallo! Itt Dr. Alexa Gray az Eternity fedélzetéről. - örömittasan várom a Condor válaszát, már ha az volt. Közben pedig értesítem a többieket róla, hogy talán sikerült felvennem a kapcsolatot a Condorral. - Samantha - hirtelen fel sem fogom, hogy a keresztnevén szólítom , annyira megörültem a sikeremnek. - Azt hiszem sikerült. - hadarom el nekik. Majd arra várok, hogy a Condor hangját újra meghalljam. Remélem a vezetőnk nem haragszik meg, hogy a keresztnevén szólítottam. - Itt Alexa Gray az Eternityről! - hangoztatom újra a mikrofonba. - Azt hiszem bajban vagyunk! - mondom hirtelen, pedig még nem is tudom, hogy tényleg a Condorral vettem-e fel a kapcsolatot.
A zabolátlan, eredetileg a Perda hold tárnáiban szolgálatot teljesítő bányászbrigádra sok-sok mindent lehet mondani, de az a vád, hogy ne dolgoznának erőn és akarton felül, egészen biztos, hogy nem érheti őket. A Condor-ról elsőként indulva és azóta is rendületlenül munkálkodva teszik a dolgukat, a tőlük elvárt kvóta teljesítését szem előtt tartva, igaz termelésvezető nélkül. A személyes védelmükre, illetve a több millió kreditet érő gépek felügyeletére kirendelt katonai személyzet lépésről lépésre követi a felszíni begyűjtés mozzanatait, valamint a jégpáncél alatti fúrások eseménysorát, eddig szerencsére eseménytelenül múló percekkel. Hollard, expedícióvezetői paranccsal a „zsebében” rádión már jelzi, hogy mit és hogyan gondol másként, mint ahogyan eddig zajlott. Az eredményeket útközben, néhány száz méteres hatósugáron belül ő is megkapja, amit pillanatokon belül átfut és azonnal felül is ír, mondván, hogy a vezető nélkül, terepen lévő eszközök elvesztegetett idejét azonnal be kell hozni. Természetesen Bullbergson válasza sem marad el, amiben nem túl szofisztikált módon, de kifejti a véleményét a szerinte elhibázott döntés miatt. A beszélgetés naplózásra kerül, a vége pedig az, hogy a bányászok vezetője vonakodva, de teljesíti a parancsot és az I. számú munkagép teljesítményét maximalizálja, míg a II. teljesítményét felpörgeti. Nagyjából 30 perc eltelte után a CQL hordozó jármű megtelik és elindul vissza a Condor irányába, de ezzel egy időben a begyűjtő fej szerkezete a túlzott igénybevétel miatt megsérül, a rádióban Bullbergson öblös hangja hallatszódik. - Hollard! Erről beszéltem az előbb, maga barom! Legalább egy óránk rámegy most a szerelésre, feltéve, ha a deformálódott alkatrészt le tudjuk szedni valahogy a pajzsról.
Bányagép I. távolsága: 3119m Hordozó I. CQL szintje: 50% --- 25t - MEGTELT Bányagép I. üzemállapota: Fúrópajzs/begyűjtő fej hiba
Bányagép II. távolsága: 2994m Hordozó II. CQL szintje: 33% --- 16,5 t Bányagép II. üzemállapota: Normál
B13-as tárnánál
Julius Laris csapatáról a siklóról való távozás óta semmiféle információ nem érkezik egészen eddig a percig, mikor Simon szkafanderbe épített rendszere egy 32 perccel korábbi üzenetet kap a B13 tárnánál serénykedőktől, melyben a bányafőmérnök a pillanatnyi pozitív fejleményeket taglalja jéghideg szakmaisággal.
CS Condor tehersiklón
A pánik jeleit mutató dominiumi megbízottat, Kaminsky-t a parancsnak megfelelően pihenőre küldik, bár az ajtót azért nem zárják rá, de nyugalmat és pihenést kér tőle a Condor gépésze. A betegszobán lábadozók állapota az elmúlt egy órában nem változott sem jó, sem pedig rossz irányba, viszont a vizsgálati eredmények elkészülnek, melyet Shane egyelőre a kommunikációs zavar miatt nem kap meg a kutatóállomás romjai között.
Will
A Samantha-nak szánt üzenet szerencsésen megérkezik, hála, hogy az akkori távolságuk még azon a határon belül mozog, melyben a kommunikáció éppen működik, viszont válaszüzenetre egyelőre csak egyoldalú lehetősége van a szeretett feleségnek. Az adatbázis akár egy nyitott könyv a Kancellár számára, melyben a legtöbb adatot Kaminsky szolgáltatja, utána Schultz és a két megmérgeződött két kutató. Oleg Kaminsky a Kancellária tudományos megbízottja, az Aquillon hold specialistája, az expedíció egyik kiemelt háttérmunkatársa, szervezője és a bányászati munkálatok felelőse Julius Laris bányafőmérnök mellett. Dominiumon betöltött státusza átvilágított, jelentésekben megbízhatónak és kiváló csapatembernek jellemzik. Évek hosszú sora alatt, töretlen munkával érte el a jelenlegi státuszát. Jacob Schultz Rajmester az Imperium hajó tisztje. Katona család sarja. Jelentések hosszú sora, többek között Greymare Hadnagy is megemlíti túlkapásait, de van bőven írás kicsinyes üzelmeiről és totális hozzá nem értéséről is. A dokumentációból kiindulva, ellenségéből kétszer annyi akad, mint barátból, bár a Dominium ügyéhez és rendszeréhez mindvégig lojális. Családnevének és nem utolsó sorban simulékony modorának köszönhetően, komoly ajánlás után engedélyezték a küldetésben történő szerepvállalását. A két megbetegedett kutató közül az egyik a Perda bányatechnikai csoportjának magasan jegyzett munkatársa, míg a másik a Dominium űrlénytani osztályának xenobiológusa. Kapcsolatot a rendelkezésre álló rövid idő alatt nem talál az egyének között a Kancellár.
Greymare Hadnagy és csapata külső probléma nélkül érkezik meg az előre tervezett kiindulópontjukra, ahol a helyi sugárzási érték, a ruházat szenzorai szerint, a kezdeti "közepesen magas" tartományból "közepesen alacsony" besorolásúvá mérséklődik. A csökkenés továbbra sem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt volna, csupán az idevezető út során zónahatárt léptek, ami változásokat eredményezhet a környezet és az élővilág tekintetében. Moor Tizedes a sikításával egyetemben, közvetett módon hasznos és komoly értékkel bíró információval látja el társait, illetőleg később a Dominium elemzőit. A lézerscanner gyorsan és gond nélkül teszi azt, amire hivatott, készíti a képeket, felméri a kutatóállomásból visszamaradt épületegységek maradványait, feltérképezi a terület jelenlegi képét és különböző méréseket végez a későbbi romeltakarításhoz, építkezéshez. Az általa befogott terület leképzéshez szükséges idő nagyjából annyit tesz ki, míg a parancsnak megfelelően Morison és Carlstone egy biztonságosnak gondolt helyre viszi a J-07 típusú lánctalpas járművet. Rövid útjuk során a jelen lévő barátságtalan időjáráson kívül mást nem tapasztalnak, hamarosan vissza is térhetnek a többiek mellé. A férfiak visszaérkezésével egy időben Raven eszköze jelez, hogy végzett a feladatával. A lábnyomokat figyelők tucatnyi lény jelenlétére következtethetnek a maguk körül szemrevételezhető mancsnyomatokból, melyek egyednagysága csak egy kevéssel maradhat el a Perda hold ősrengetegében honos Erratorétól. A különítmény teljes létszámmal indul el a Simon által megjelölt szerverterem felé, de haladásukat némiképp lassítja az időközben feltámadó szél, a látótávolságot pedig a jelenleginél is jobban lecsökkenti az előttük felkavart finom hólepel. Morison Kapitány és az Expedícióvezető Condor-ral összekötött csatornája váratlanul bejövő üzenetet jelez, melyet, ha fogadnak, akkor csak és kizárólag ketten láthatnak a csapatból. A jelentés szerint sikerült kapcsolatot létesíteniük a Dominium irányításával, ahonnan a következő vészhelyzeti parancsot kapták:
Azonnali kivonási parancs!
DS-046-CS vészprotokoll szerinti eljárást rendelünk el a CS Condor Aquillon küldetésen résztvevő tehersikló teljes legénysége számára. Súlyos biztonsági kockázat merült fel a legénység egyes tagjait illetően. Három, küldetésre bejegyzett, az expedíción részt vállaló személy brutálisan megcsonkított holttestére bukkantunk a hálókabinjukban. Az érintettek névsora a következő: - Stan Carlstone Tizedes - Judy Campos nanobiológus - Joel Crosby Tizedes
Az üzenet nem töredék, csak másolat, mely ezen a ponton véget is ér, mely bizonyára sok kérdést megválaszolatlanul hagy, többek között az indirekt információ miatt hiányzó Dominiumi irányítás eredetiséget igazoló kódját, melyet vészeljárásokkor mindenesetben kiküldenek. Ez utóbbi hiány Lucas és Simon számára is feltűnhet, kérdés, számít-e ez a hiány egy efféle szituációban. Az Expedícióvezető egészen biztos, hogy tisztában van a csapatfelosztást illetően azzal, hogy Campos a Helix-tórendszerhez indult csapattal tartott, míg Crosby Tizedes a B13-as tárnához igyekvőkhöz lett szolgálatra beosztva. Carlstone Tizedes pedig néhány méterre tőlük halad.
Ám, ha mindez nem lenne elég, a következő csapás egyenesen a Kancellárt vesz célba, melyet sem ő, sem pedig más nem lát egyelőre, ugyanis a támadó az utóbbi években tökéletes Aquillon-i gyilkossá alakult, alkalmazkodott az itteni léthez, mind színben, mind pedig vadásztechnikában. Ezen a helyen váratlan szituáció nem létezik, mégis minden a pillanat tört része alatt következik be úgy, hogy arra csak azt követően tudnak reagálni, miután feltűnik a színen a Fehér Gyilkos névre keresztelt, erősen mutálódott lény. Oldalirányból, az egyik erősen romos épületmaradvány mögül ugrik Will felé a lény, melynek létezést semmi sem vonta kétségbe, azonban méreteiről és képességeiről erősen megoszlanak a vélemények.
Gurítás tíz oldalú kockával McGrover Kancellár (és a Kutatóállomás felfedezői) számára:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-4: A bestia érkezését még az utolsó pillanatokban sem érzékeli, a robosztus, két méter marmagasságú lény úgy dönti fel a Kancellárt, akár egy dominót, ő pedig annak rendje és módja szerint csúnyán lefejeli a csonttá fagyott talajt. Eszméletét ugyan nem veszíti el, de a TW-S-t kiejti a kezéből. Mire a rendelkezésre álló pisztolyáért nyúlhatna, addigra a támadója már meg is ragadja az űrruhájánál fogva és úgy söpör vele vízszintes és függőleges irányba, mintha csak a legjobb minőségű feltörlővel tenné mindezt. Az élmény halál közeli lehet, főleg, hogy a rángatásnak köszönhetően egyelőre az alapvető, fent és lent sem egyértelmű elméje számára, nem is beszélve a közvetlen közelből, a feje mellől érkező hörgés hangjairól. A fenevad megpróbálja magával vonszolni a ködbe, miközben ide-oda rángatja a férfi testét, de végül a meglepetés ereje elmúltával inkább úgy dönt, az út túlsó oldalán lévő romok felé rugaszkodik. Kérdés, hogy ekkora tűzerő elől el tud-e bújni. Az őt célba vevők pedig bíznak-e lövésük tisztaságában, mikor a közvetlen közelben ott van McGrover Kancellár. A lövés sikerességére Edgar-nak, Lucas-nak van a legnagyobb esélye, míg Shane, Simon, Raven és Carlstone nagy kockázatot vállal, ha próbálkozik.
5-7: A Fehér gyilkos olyan hirtelen csap le áldozatára, hogy Will-nek felemelni sincs ideje a TW-S-t. Egy fél pillanattal később pedig már nincs is mit, mert messzire csúszik tőle a gépkarabély. A férfi esése miatt a dögnek fogást kell váltania, hogy magával tudja húzni a biztos halált jelentő romok közé, viszont a pengeéles fogaival kárt tesz az űrruhán, a rendelkezésre álló levegő pedig gyorsan szökni kezd belőle. Bár egyelőre védett a külső sugárzással szemben, a fulladásveszély ettől függetlenül is nagyon komolyan jelen van. A támadó végül nem jár sikerrel, bár a kiharapott részen keresztül kirángatja a Kancellár titan-carbon táskáját és megpróbál a zsákmánnyal együtt eltűnni. Ha Will szeretne kezdeni valamit a helyzettel, a DSK-03-as CQL maroklőfegyver kéznél van, de a ruhán tátongó lyukat mielőbb meg kellene javítani az erre a célra magukkal hozott készlettel. Edgar, Shane és Simon számára tiszta célpont a mutáns.
8-9: A Kancellár mintha csak megérezné a vérszomjas gyilkos közeledtét, mivel az ugrásával egy időben, megcsillogtatja mindazt a seregben szerzett tapasztalatot, amiről sokan azt hiszik, hogy mind-mind hazugság. Ebben a ruházatban és ilyen körülmények között is tökéletesen működnek az egykoron minden nap használt reflexek, a lény csúnyán elszámítja magát áldozata előre nem kalkulált mozdulatsora miatt és egyenesen a hófödte talajra esik, ahol a megtermett test magatehetetlenül gurul néhányat, mielőtt megáll, hogy farkasszemet nézzen a vadból lett vadásszal, illetve a közelben lévő segítőivel. A "rusnya dög" tiszta célpont bárki előtt, de Will-é a reakcióelőny, választva bármelyik fegyverét is a lövéshez.
Ekkora kaliberrel rendelkező sorozatot, mint amekkorát a GG-ből Katrina a Sárkánykígyó után küld, bárki megérezne, akár aquillon-i, akár nem. Most sincs ez másként, a becsapódó lövedékek felsértik a lény vastag páncélbőrét, Főnix pedig máris rövid, de annál szemléletesebb elemzésbe kezd, mely a kijelzőn meg is jelenik a Pilóta számára:
- Géppuskasorozat: 214 lövedék; - Biztosan talált: 120; - Nem talált: 64 - Kérdéses: 30 - Ellenség életfunkciói: Életben - Ellenség sérülése: Páncélzat sérülés - Ajánlott fegyverzet: Géppuska: NEM
Mindent összevetve, nem a zaj zavarta az ellenfelet, hanem az elszenvedett sérülés, melynek fajtája tökéletesen ismeretlen volt számára. A segítségül hívás sikeres, mert kicsivel később már meg is jelenik az Aquillon egén a felmentő sereg, akik talán jobban nem is lehetnének felpaprikázva. Katrina vészhívását a CS Condor az egyelőre megoldatlan kommunikációs hiba miatt nem hallja, hangja eltűnik az éterben, viszont szavait mindenki hallja az Eternity belsejében lévők közül. A füstgránát ötlete tökéletes, a kisebbik tapasztalatlanabbnak tűnik, mint az újonnan érkezettek, bár még egyikőjük sem találkozott emberrel, vagy ember alkotta szerkezetekkel, mégis a sérült páncélzatú a legkönnyebb célpont, amit Katrina tökéletesen észre is vesz. Az Eternity sikló ajtajából lövöldözőt támadó gyík mozgását, valamint a gránát röppályáját Főnix sebészi precizitással számolja ki, a megfelelő pillanatban útjára is engedi a jókora töltetet, ami a fején éri a támadót, akit a robbanás, a füst és a szerzett sérülése olyannyira megzavar, hogy kontrollját vesztve egy az egyben az űrsikló tetejére zuhan, ahol a fejében lévő összes csont összetörik, ő maga pedig befejezi a Helix-tó környéki ámokfutását. A becsapódást a bent tartózkodók megérzik, a hajótest megremeg, de sem a gépeknek sem pedig a csapat tagjainak nem esik bántódása. A lények, látva kisebbik társuk megsemmisülését, fülsiketítő hangoskodásba csapnak, de támadásukat nem szakítják meg. Katrina sikeresen vált fegyvert és el is süti a T005-ös löveget, bár figyelmeztető jelzést kap, hogy a hőérzékelős rendszer a holdon tapasztalható zavaró sugárzási tényező miatt nem működik, a lövés precizitásában azért a titán megpróbál a legjobb tudása és képességei szerint közreműködni. A mozgékony Aquillion-i sárkány kitér a felé száguldó töltet elől, bár arra nem számít, hogy az eddig némaságba burkolózó Eternity fegyverzete is ébren van, sőt mi több, célkeresztbe is vette.
Gurítás tíz oldalú kockával az Eternity-n tartózkodók számára:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-4: A tüzérségért felelős algoritmus végigfut a rendszeren és a technikát tüzelésre kész állapotba hozza, ami után Samantha azonnal pedig kiadja a parancsot, melynek hatására az elhárító fegyverzet bődületes méretekkel rendelkező fegyvere elsül. De nagyon. Szerencsére a radar tökéletesen működik, a kígyó ide-oda cikázó mozgása pedig nem téveszti meg a letapogatókat, a lövés telibe találja és apró cafatokra robbantja az ellenséget.
5-9: Miután minden készen áll, a tűzparancs se várat sokáig magára, a meteorokra specializálódott szerkezet azonban nem tud egyelőre megfelelő összhangban működni a radarral, aminek a vége egy elpuskázott lehetőség a lény kiiktatására. A lecsapni kívánó házigazda mellett elsüvít a halál, aminek svungja kitéríti az előzetes elgondolásából és jókora szárnycsapásokkal kell ellen tartania, nehogy teljesen félresodródjon és a kisebbik társa sorsára jusson.
Az elképzelés ismételten csak jó Katrina részéről, de a kivitelezésbe hiba csúszik, ugyanis a GG géppuska sorozata egy erőteljes csiklandozáson kívül mintha hatástalan lenne a küzdőféllel szemben. Ennek a hatása azt vonzza magával, hogy Főnix-et Gardel Tizedessel együtt lendületből az Eternity oldalának taszítja. A titán minimálisan sérül, de a sikló oldaláról lepattanva máris az egyensúlya megtartásán serénykedik, amit személyesen neki nem, de ellenfele segítségével, mégpedig a sárkánygyík rácsavarodásával sikerül elérnie. A lény szorítása minden képzeletet felülír, ugyanis Főnix állapotfelmérése a külső vázának egyelőre csak enyhe deformálódását jelzi, viszont a szorítás egyre erősebb és erősebb lesz, a gyík feje pedig távol esik a T-005 lövegtől.
Katrina döntéshelyzetbe kényszerül, ugyanis a közelében lövöldöző fegyveres nem vonult vissza, ahogyan azt a Tizedes kérte tőle, hanem neki próbál minduntalanul segíteni lövéseivel. Választania kell, hogy kiszabadul a szorításból, ezzel nagyvalószínűséggel feláldozva a segítségére igyekvőt, vagy megmenti a szolgálatát teljesítő katonát, de cserébe nagyon súlyos árat fizethet ő is és Főnix is. A felélesztett tehersiklóról a közelség miatt lehetetlen a titánt szorongató lényre tüzelni, de még, ha sikerülne is valahogyan, az felérne egy öngyilkossággal.
A Dominium irányítói és az Eternity között létrejön a kapcsolat: - dr. Gray! Gray Hadnagy! - szól szinte kétségbeesetten a túloldalról egy férfihang. - Óriási veszélyben vannak Hadnagy, haladéktalanul térjenek vissza a CS Condor fedélzetére és a DS-046-CS vészprotokoll szerint járjanak el! Súlyos biztonsági kockázat merült fel a legénység egyes tagjait illetően. Kérem, legyenek különös tekintettel Stan Carlstone Tizedesre, Judy Campos nanobiológusra és Joel Crosby Tizedesre, ők hárman nem azok, akiknek mondják magukat... vétel... Grey Hadnagy, hall engem...? - a vétel megszűnik, a sisakban lévő frekvenciajelző pedig azt mutatja Samantha számára, hogy az elhangzott beszélgetést mindenki, azaz a CQL-t vizsgáló kutatók és Katrina is hallhatta, ha éppen ezt a sávot használták.
A kijelzőn látott számok nem lelkesítenek egy cseppet sem. Ennyi lövedéktől így tud repülni. Ez korán sem jó, rohadtul nem jó, egyelőre mégis elmegy. De nem maradunk sokáig, bárhogy morgok is a mikrofonba, lehet alulbecsültem Moor tizedes hangját. Ő kellene ellene, hogy végképp vissza is menjenek a feledés homályába. Ám ő most nincs itt, ezzel nem is tudok foglalkozni, ugyanis az események peregnek. Üzenetem nem érkezik meg a Condorra, de a többit hallhatják a többiek is. A helyzetünk nem rózsás, addig pedig gond nem is lenne, ha nem jelenne meg a katona az Eternity ajtajában. De ez is csak egy probléma, amit megoldani kell, megvédeni mindenkit. Ami pedig meglep, hogy ezek után, mégis milyen "könnyedén" huny el a kisebbik. Főnixszel már mozognék, hogy a füstgránát megzavarta lény és az Eternity közé álljak, ám a lény tehetetlenül hull a siklóra. S nem mozdul többé. - Főnix, elemzést – kérem tőle gyorsan, helyzetemen pedig gyorsan változtatok. Egy szót akarok tőle hallani: Hallott. És ha ezt megkapom… - Az egyik lény meghalt, rossz hír, hogy a hajóra rogyott a teste – ám ha nem kapom meg ezt az információt, hangom sem csendül fel újra. A hőérzékelés nem sikerül, bosszankodni miatta nincs időm. A löveg mellé lő, túl mozgékony a bestia. Csak úgy lehet esélyem, ha valahogy a földre viszem és ott lövöm pofán. Szemréseim összevonom, ahogy a figyelem, miként süvít el mellettem, mögöttem, előtte, bárhol is a löveg, hogy a sárkányt vegye célba, ám az kitér előle, lökéshullám hat rá és a szárnyai… Időm nincs teljesen erre, hiszen védekezéssel kell foglalkozni. Elugranék, ám a körém tekeredett kígyótest nem enged ennek. A képernyőn pedig több kisebb képernyő felvillan, mely Főnix külső vázának állapotát jelzi. Egyre súlyosabb. Támadnék, ám a katona nem hallgatott rám… - Samantha hívd vissza a katonát – hangom szokatlanul nyugodt, olyan, mint bármely máskor, habár a helyzetem nem indítványozza elő, hogy az is legyek. – Ha támadok, ő meghal, ha nem, akkor én és Főnix – adom meg a helyzetünket. Addig nem tudok mit tenni, amíg a társam kint van. Sem az övé, sem az Eternityn lévők életét nem kockáztathatjuk Főnixszel. Abban az esetben, ha még ennek ellenére sem megy vissza, akkor csak hagyom, hogy folyamatosan szorítson a gyíklény, fogaimat erősen szorítom a tehetetlenség végett. Mégis, Főnix alkatrészei javíthatók, pótolhatóak. Az emberélet nem. - Katona, menjen vissza, addig nem tudok mit tenni, amíg kint van, ha mégis, magát ölöm meg, értette? – kérdezem tőle, ha még mindig nem akarna elmenni, jobban a fülébe nem tudom rágni, viszont ezáltal értékes másodperceket vesztek, a titán pedig pillanatról, pillanatra több sérülést szenved. Pirosan villognak fel a lassan használhatatlan alkatrészei, kezeim mégis béklyóban vannak, amíg kint van a társam. Ha bemegy, Főnix és saját energiáim is tartogatom, remélem, hogy gyorsan veszi a lapot, túl sokat nem rongálódik a titán. - Főnix, elektromos mező aktiválása a titán körül. - Elektromos mező aktiválva – hallom két másodperccel később a választ. Azzal a szánt szándékkal, hogy kisütöm a lényt, teste áramvonalas, a tó felől jött, az áram pedig nem tesz jót neki. Remélem ezzel komolyabb kár nélkül megúszhatjuk mindketten. S ha igen, akkor szólalok csak meg újra. - Állapotfelmérést – hiszen ha jól sejtem egy lény még hátravan… És csak remélni tudom, hogy ezzel tudok menni valamire, mert ha nem és a katona sem megy be, akkor nagyon gyorsan, nagyon csúfos véget fog érni ez a küldetés számomra.
Samantha nyugtázza az utolsó parancsot, a vita pedig úgy fest a végéhez ért, de legalábbis ideiglenesen parkolópályára került. Annyira nem vagyok ostoba, hogy azt higgyem, a kancellár később nem veszi elő újra ezt a beszélgetést. William válaszára igazából vállat is vonhatnék, de így csak egy tudomásul veszem, és ezt egy bólintással jelzem is, ezzel egy időben hátra is lépek egyet. Nekem aztán teljesen mindegy milyen kapcsolatban van a kollégáival. Felvágni pedig még annyira sem volt szándékomban, de ez sem számít itt és most. Másra is időt kell szakítani. Mikor a bátyám megszólít, felé fordulok, biccentek, és a rádiót privát csatornára kapcsolom vele. - Hallgatlak… Az információ egyáltalán nem tetszik. Nem elég, hogy az egyik emberem megölte Schultzot, ennél jóval komolyabban kitervelt szabotázzsal kell számolnunk. Sóhajtok egy rövidet. - Remélem stabilak is maradnak, míg visszaérünk, és rendbe tudjátok hozni őket a Dominiumon… Ha más nincs, visszaállítom a rádiót a közös csatornára. Amennyire lehet, minden a helére kerül, Kaminsky végérvényesen kidőlt, így Hollard egyedül indul útnak, és végre mi is beszállhatunk a csapatszállítóba. Morison jelzését nyugtázom az indulásról. Az úton is akad bőven mivel foglalkoznom, a félbemaradt üzenet sem ígér semmi jót. A csapatszállító fedezékbe kerül, Raven sikolyát pedig senki nem hagyja szó nélkül. Szerencsére a nyomokat vizsgálva van okom elfordítani a fejem a kancellár irányából, így nem láthatja a szájhúzásomat a megjegyzésére. Micsoda ízléstelen tuskó… A bejövő értesítésre privát csatornára váltok William- el. Először azt sem tudom, miről beszél, de aztán kapcsolok, és válaszolok is. - Malinort bíztam meg vele, hogy kísérje Önt, és ügyeljen a testi épségére. Gyanítom, ezt szeretné közölni Önnel… Nos, merényletet biztos nem így tervezne ellene. A bányagépek újabb adatai miatt csak egy néma káromkodásra futja, de ezzel most nem tudok mit kezdeni. De legalább a bányafőmérnök csapata jól halad. Legalábbis addig jól aladtak, míg elküldték ezt az üzenetet. A haladást akadályozza a látásunkat korlátozó sűrűn szálló havas, poros hamu, így eshet meg, hogy senki nem fedezi fel időben az Aquillon egyik csúcsragadozóját. Éppen megpróbálok összenézni Morisonnal a beérkező üzenet miatt, amit scak mi ketten kaptunk meg, de ekkor robban elő a piszkosfehér bestia, és mielőtt bárki moccanhatna, ráveti magát a kancellárra, akit le is dönt a lábáról. A sisak baljóslatúan döndül a fagyott talajon, de a bestia már rázza, ráncigálja is az áldozatát. - Szedjék le a kancellárról! Tiszta lövéseket akarok látni! A parancs élesen csattan, én pedig hamar felmérem, hogy nincs lehetőségem használni az SW-t, így a hátamra kanyarítom, a fegyverszíjat a mellkasom előtt keresztbe átvetve, a lábszaramra szíjazott tokból előhúzom a hosszú pengéjű, az életlen oldalán a markolattól félhosszig fűrészes kialakítású kést, és már neki is rugaszkodom. - Moor, Gregor, a csapatszállítót! Moor vezet! Raven végre legálisan vezethet, bár kérdés, ez most mennyire teszi boldoggá. Shne képviseli a komolyabb tűzerőt, neki kell fedezni őket. - Figyeljenek, több is lesz! Legalábbis a leírások alapján csapatban jár ez dögvész. Valószínűleg a jelentős súlyú zsákmánnyal ennyi idő alatt – főleg amíg felmosórongynak használja Williamet – nem jutott messzire a lény, de én azt akarom, hogy a fegyveresek és közém szoruljon, így futva kerülök a túloldalára, ha van rá lehetőségem. Eddig a többieknek, akik jobb pozícióban voltak, legalább két lövésre maradhat idejük, ha nem többre. Ha sikerül megközelítenem – és a többiek még nem végeztek vele -, megvárom a pillanatot, mikor egy vízszintes irányú rázáshoz lehajtja a fejét, és megkísérelek a nyakára ugrani – ha ez nem lehetséges, oldalról a nyakába vágom a kést a torkához lehető legközelebb, és ha elengedi Willt, hogy felém forduljon, hátrébb ugrok, a kést elengedve -, ha sikerül, markolatig belevágom a kést, és meg is csavarom, csak hogy ne legyen olyan könnyű kihúzni, mivel ebbe tervezek kapaszkodni. Ha minden a terv szerint megy, ezen a ponton húznám elő a pisztolyt, innen már csak a lehetőségeimen múlik, hogy a szemén keresztül próbálom fejbe lőni, vagy ha nem engedi Willt, van-e lehetőségem a szájába dugni a csövet a szájában tartott páncélos testrész mögött, hogy szájpadláson lőjem, esetleg ha nincs más választásom, az is megfelel, hogy megpróbálom tarkón lőni…
We live by chance... We love by choice... We kill by profession.
//McG, Morison, Malinor, Gregor, Simon hadnagy meg én // *Malinor válaszára csak szemöldökráncolok. Nem jó hír, hogy mindjárt az elején páran kidőltek a sorból, pláne, hogy még hullánk is van. Erős szagú szabotázst szimatolok, de nem nekem kell ezt majd helyre tenni…legfeljebb a következményekkel én is szembesülök majd. Kérdés, mennyire kidumálható a helyzet. Azért még megmosolygom a hadnagy biztatását, amivel el akarja terelni a figyelmemet…pedig ő is ott volt amikor nem a hulla látványa sétált rá a gyomromra, hanem kvázi a gyalázása. Na mindegy, lesz ez még így se hangulatban töltöm az elkövetkezendő perceket, melyek jobbára a semmire sem vezető nyomozással és a Doki, az én világomban való elhelyezésével telik. Mire elindulunk szinte egyszerre leszek gazdagabb és szegényebb egy remek kis fegyverrel, utóbbit Simon hadnagynak köszönhetem – megint – sajnos a hacuka jelentősen lekorlátozza az arcmimika észlelését, így hiába is próbálom szemmel verni. A csapatszállítóban már nem késlekedek a megkaparintott pda-n lévő félbehagyott üzenet megosztásával, noha ezen a ponton nem sokat tudunk tenni, azért jó ha tisztában vagyunk a tényekkel. Mielőtt eltenném a kütyüt, kérés nélkül is elmentem az üzenetet és immáron csak a küldetésre fordíthatom a figyelmem…ami addig jó, míg meg nem érkezünk. Hideg, szél, hó, hamu, rossz látási viszonyok és sugárzás. Minek is kívánnánk ennél többet, a buli kellékek adottak, csak azt a néhány óriási lábnyomot kell még hozzácsapni az egészhez, hogy megkapjuk a megfelelő hanghatásokat is. Jelen esetben én vagyok a disc jockey…ami nem meglepő, senkinek nem tetszik. * -Hogy a francba lehet befelé sikítani? Maga próbálta már? Mi jön a sikítás után? Futás! *Csak néhány másodpercre térít észre, míg válaszolok, a helyzethez képest elég összeszedetten. Szerencsére a nyomoknak még nincs gazdája, de ami késik nem múlik alapon, ugrásra kész vagyok.* -Most még csak nyomok Malinor, de visszajönnek azok akik ezt hagyták. Higgy nekem, én már csak tudom. *Profi állattámadás specialista vagyok, ha azt mondom visszajönnek, akkor visszajönnek. Ne nekem legyen igazam… Lassan mindenki beszól a sikításom miatt, de ahogy már mondtam McG-nek is, nem igazán érdekel mások véleménye, az övé meg végképp nem.* -Pont, hogy miatta szoktam így sikítani, Bruce király az ágyban. *Most, hogy megvitattuk a szexuális életemet, kicsit a lézerszkennerre is tudok figyelni, ami közben azért nélkülem is dolgozott. Lassan de biztosan alakulnak a feltérképezett területekről a 3D-s képek, melyeket még forgatni is lehet, így semmilyen rejtett hely nem marad ki. Morison hangjára emelem fel a tekintetem a képekről, majd rámosolygok, bár kétlem, hogy sok mindent lát a sisak plexijén keresztül.* -Mivan? Ja, hogyja…beszív, kifúj. Tökre nyugodt vagyok, de köszi. *Két lélegzetvételnyi ideig merengek el azon, hogy Morison még mindig nem emlékszik rám, ami nem meglepő, és azon, hogy fogalma sincs arról, hogy átvertem. Ezzel azonban ráérek majd akkor foglalkozni, amikor visszatértünk a Dominiumra, melynek esélyei rohamosan csökkennek minden alkalommal, amikor ránézek a lábnyomokra. Mire a csapatszállítót biztonságba helyezők visszatérnek, az én méréseim is véget érnek, minden egyes négyzetcentiméter mentve van a gépen.* -Kész. Minden részletről 3D-s képem van. Élőlénynek egyelőre nyoma sincs. *Mert hogy a lézerszkenner azokat is leképezi, mozgóképet is alkot ha úgy állítom be. Simon hadnagy jóslása azonban még így sem tölt el felhőtlen örömmel, csak a szerverterem említése mozgatja meg a fantáziámat és csal egy gyanakvó mosolyt az arcomra. Gyanakvó, mert minden lépésnél érzem a nyakamon égnek meredő pihéket és nem véletlen, hogy megjegyeztem a csapatszállító helyét, mert jelenleg az tűnik a legbiztonságosabbnak…már ha elérek odáig a bajban. * -Szerverterem. Jeee! *Én a lézerszkennert tartom a kezemben, nem fegyvert, mivel attól amelyiket szerettem volna, Simon hadnagy megfosztott, mást meg nem tartottam alkalmasnak arra, hogy púp legyen a hátamon. Mindez azonban kevésnek bizonyul ahhoz, hogy idejében észrevegyem a közeledő halált. Annyi időm van csak, hogy vegyek egy nagy levegőt, s mire a lény felkapja McG-t, már sivít is a torkomon kifelé aminek ki kell jönnie.* -VVVÍÍÍÍÁÁÁÁÚÚÚÚÚÚÁÁÁÁÁVVVVVÍÍÍÍÍÍÍ! *Talán egyetlen szívdobbanásnyi csend illan el mellettünk amikor újra levegőt veszek, addigra a kancellár már repked jobbra-balra vagy fel és le, a végeredmény szempontjából és nekem tök mindegy. Dimon hadnagy már el is indul a dögök felé, míg én már a csapatszállítót veszem célba. Két lépés után jön a parancs…mindkettő. * -Kit kell lelőni? *Morgom az orrom alatt, de a rádión tutira lehet hallani.* -Ne fenyegessen, így is parázok! *Több is lesz, remek. Miért nem láttam a lézerszkenneren? Persze most már biztos látni, de mire megyek vele? Amennyire csak lehetséges ebben a pufi hacukában, rohanok a csapatszállító felé, feltételezhetően a Dokival és a lény hangjával a nyomomban. A szívem a torkomban dobog, az adrenalin pedig árvízként öntötte el az ereimet, a fémes íz rohadtul kellemetlen de azt hiszem kibékülök ezzel az érzéssel, mert McG-nek sokkal rosszabb lehet. Mondjuk nem érzek vele együtt, és pont ezért indulok el a lánctalpas jószággal egyenesen a lény felé. Ha a kancellárnak baja esik, hát istenem, majd jajveszékelek, hogy „szegény, megsérült, meghalt, van ez így, a lény a hibás. Megette a kancellárt.” Kidumálom magam. * -Kapaszkodjon Doki! Randizni fogunk! *Kiabálom a rádióba amint irányba álltam – és élvezem, mindig is ki akartam próbálni egy lánctalpast – és nekiindulok. Nos az XS érezhetően gyorsabban repeszt, főleg sima terepen, itt azért akad akadályozó tényező, de nem ellenfél. Csak megyek előre a lény és a kancellár felé, a lehető legnagyobb sebességgel. Ha nem is száguldozunk, a lánctalpasban azért van erő és elég kemény anyagból készült. * -MINDENKI! EL AZ ÚTBÓL! *Ha még nem lőtték le, vagy a hadnagy nem szúrta le, gyilkolta meg, ontotta vérét, akkor megpróbálom nemes egyszerűséggel letarolni a szörnyeteget…vagy a kancellárt, vagy mindkettőt. Én nem várok arra, hogy mikor milyen irányban cincálja. Majd megvigasztalom Sammy-t. *
- Azt én is és nincs. - Rövidre fogom, informálisra, többek között az idő értéke miatt is. Visszaállítom a rádiót a közös csatornára magam is, a továbbiakban pedig nem áll szándékomban senki munkáját megakasztani, ha nem történik olyasmi, ami miatt muszáj volna. Habár minduntalan és több alkalommal is próbálok újabb információt lekérni és szerezni a siklón maradt kutatók állapotáról, minduntalan ugyanazok csak az elérhetők, amelyekről Simont is tájékoztattam az imént. Valószínűleg a kapcsolat hiánya miatt nem tudok meg többet, ennek nem örülök, de tenni ellene aligha tudnék. A megérkezést követően a hallójárataimon Moor mondhatni erőszakot követ el, mondjuk a többiekén is, amelynek ők, velem ellentétben hangot is adnak. Plusz egy főnek már nem szállok be és különben meg értelmét se nagyon látom, amit eddig láttam a tizedesből és hallottam felőle, nem hiszem, hogy néhány fejmosástól megváltozna bármi is nála. A feltámadó szél és a gyorsan romló látási viszonyok kicsit sem könnyítik meg a mozgást vagy éppen azt, hogy időben észrevegyük, ha valami mondjuk épp prédának szemelne ki. Mindegy, haladok tovább a többiekkel úgy, hogy lehetőleg végig rálátásom legyen Moorra, ha már a nyakamba varródott. Aztán egy csapásra változik meg minden. Annyira hirtelen és a semmiből, hogy valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki már csak későn veszi észre az érkező lényt. Automatikusan nyúlok Moor után és, ha kartávolságon belül van, az eseményektől távolabb rántom, úgy, hogy azért ne taknyoljon el, ha kell, meg is tartom ehhez, közben pedig testtel kerülök a gyorsan központi eseményekké alakuló helyzet és közé. Az MK-t fel, célzásra emelem, de a célpont egyáltalán nem tiszta és az időjárás sem segít abban, hogy a kancellárt cincáló lényre biztosan tüzet lehessen nyitni. A parancs egyértelmű, de szinte azonnal jön a következő is. - Vettem. - Röviden, velősen felelek, eljutott a parancs hozzám. - Moor, induljon, most! - Azt nem tudom, hogy a tizedes a pánik melyik stádiumában van, ha egyáltalán sokkot kapott az eseményektől, mindenesetre jelzem, hogy most kéne iparkodni, ha képes rá. A látóterem szélén érzékelem, ha a tizedes elindult, haladok utána, de neki háttal, míg a lénnyel végig szinte szemben vagy mindenesetre úgy, hogy a fegyvert rajta tartsam. Tiszta célpont vagy sem, ha felénk indul, nem fogok habozni, fedezem a nőt és aki még mögöttem áll. Malinor és Morison jobb pozícióban vannak a lövéshez, Simon neki indulása pedig jelenleg az én szemszögemből úgy vélem, csak tovább rontana az esélyeken, ha meghúznám a ravaszt. Ha pedig mindez nem volna még elég a vezetésre felhatalmazott Moornak láthatóan elment minden józan esze a lény láttán. Nem csak a kancellár, de az öcsém is a gyilkoson lóg, ami kettővel több ember, mint, amit beáldoznék a lánctalpas kontra szörnyeteg ütközésben. Ha még él az aquilloni teremtmény és tényleg rajta csüngnek, McGrover a szájában, Simon meg a nyakán vagy egyéb testrészén és továbbra is tart a dulakodás, csak abban az esetben szólalok fel. - Meg ne próbáljon belerohanni Moor! Menjen amilyen közel lehet, de az ütközést kerülje el, ez parancs! Terveim szerint, ha a többiek elkerültek az útból a tizedes figyelmeztetésének hála és tisztává válik a célpont, már amennyire ez lehetséges, célba veszem a lánctalpasból annyira kimászva, ami a leggyorsabb és leglogikusabb módja ennek és a földre kerülök, alacsonyra, amennyire csak tudok. Mivel a feje környékén ketten is vannak – ha még vannak –, akkor sokkal inkább az állat hasát, lágyéki részét, hátsó felét, lehetőleg alulról célzom be, már amennyire ez lehetséges. Ezen a részén talán lehet benne annyi kárt okozni és nem annyira vastag és ellenálló a bőre, mint akárhol máshol lenne. Sebészként és katonaként is a kezem a legnagyobb káoszban is biztos és a célzás is több, mint jól megy. Amint/ha megvan az a másodperc, amikor úgy ítélem, nem embert, hanem a dögöt találom el, meghúzom a ravaszt.
(10 oldalú.) :
