Kietlen, nukleáris télbe burkolózó táj, ahol alig találni az egykori burjánzó élet nyomaira, ami nem is olyan régen még jellemezte a vidéket. De addig jó, míg ezekre a nyomokra nem bukkan az ember, ha már a bolond meggondolatlanság, vagy a balszerencse vagy egy kényszerű parancs erre a holdra vezette. Ha úgy érzi, hogy valami figyeli őt, készüljön fel a legrosszabbra, mert itt az ember áll a tápláléklánc alján. A műszerek ráadásul helyenként erős radioaktív sugárzást is mérnek.
- Megerősítem Uram! A CS Condor tehersikló elhárító lövegeinek ellenőrzése, valamint pajzsvezérlésének optimalizálása elkészült. Műszaki állapota kifogástalan, kommunikációs rendszerei a külső behatások ellen többszörösen védettek, a CQL működtetésű reaktorok üzemkészek. Uram! A Keselyű széttárta szárnyait, már csak a parancsára vár! - érkezik a jelentés Simon részére, ami a kora reggeli időpont ellenére már a sokadik üzenet. A feszített tempó és a szigorúan titkos küldetés miatt meglepő azonban, hogy eddig egyetlen problémáról sem érkezett hír, úgy fest, minden a tervek szerint halad. Még a megbízhatatlannak bélyegzett, nagydumás, az év egészét a perdai tárnákban végigszolgáló bányászbrigád is időben érkezett, hogy megkezdje a négy nagytömegű bányászati gépének a berakodását, és rögzítését. A tíz kiválóan összeszokott, egykoron az Aquillon mélységeit is megjárt bányászon kívül a fennmaradó 36 főből többen talán most találkoznak majd egymással először. A Hangár, mint mindig, most is szigorúan őrzött, ide csak akkor tud bárki is belépni, ha megejti a kötelező biometrikus azonosítást, azaz a retina és ujjlenyomat scannelést, amivel a rendszer ki tudja szűrni a nem megfelelő jogosultsággal rendelkezőket, az egyszerű kíváncsiskodókat, vagy az esetlegesen ártó szándékkal érkezőket.
Jelentés érkezik Simon tiszti kommunikátorára:
Greymare Hadnagy! Az expedícióra szánt csapathordozó járművek, fegyverek, töltények, robbanóanyagok, illetve az Atlas típusjelű exoskeleton berakodásával végeztünk. Küldöm a listát a rendelkezésre álló fegyvertípusokról: - MK11 gépkarabélyok (10db) - RYAS puskák (10db) - SW-24G - "Snow Wolf" CQL vezérelt gépkarabélyok, (kancellári rendelet szerint: 3db) - WA-06M CQL technológiájú mesterlövész puskák: (kancellári rendelet szerint: 3db) - Atlas titán fegyverzete: GG gépágyú (1db), Thunder T-005 löveg (1db) ---
A Kancellária jelen kutatóútra történő kiválasztási módszere egyesek számára furcsa lehet, és kérdéseket vethet fel, ugyanis a több esetben is elmarasztalt Schultz Rajmester is a Hangár sürgő-forgó csapatában "vállalt" -habitusához hűen- parancsosztogató feladatokat, míg a fennmaradó szabad perceiben szigorú pillantással méregeti a jelenlévőket, különösképpen Gardel Tizedest. Hamarosan a küldetésért felelős kancellári képviselet tagjai is megérkeznek, név szerint: Oleg Kaminsky, mint a Dominium tudományos megbízottja, az Aquillon-hold szakértője, mellette pedig Julius Laris bányafőmérnök pökhendi alakja tűnik fel. Ők ketten állnak az expedícióvezető rendelkezésére szakmai jellegű kérdésekben.
Áttekintő kivonat a Dominium egészségügyi részlegéről:
- Az expedícióban résztvevők fizikai és mentális állapota: MEGFELELŐ - 46 dózis sugárfertőzöttség elleni vakcina beadása: SIKERES - 46 dózis COLDEF testhőmérséklet szabályozó szérum beadása: SIKERES ---
Pontban 06:30-ra a felkészítő személyzet az utolsó simításokat is befejezi, a legénység remélhetően minden tagja a parancsnak megfelelően, teljes menet és eszközfelszerelésben sorakozik fel a tehersikló előtt, hogy meghallgasson egy esetleges McGrover Kancellár által elmondott lelkesítő beszédet, illetőleg tudomásul vegye a Greymare Hadnagy által kiadott parancsokat.
Amikor először hallottam Williamtől, hogy egy expedíció fog indulni az Aquillonra, már akkor tudtam, hogy én is ott akarok lenni, és bár nem volt egyszerű, se éppen kellemes meggyőzni Őt arról, hogy elengedjen, mégis sikerült, most pedig mellette haladok a folyosón, teljesen fekete öltözetemben. Most nem kancellár-feleségként vagyok jelen, hanem hadnagyként és gépészként, így egyértelműen nem elvárható tőlem a csinos viselet sem, amit egyébként majd meg kell szoknom. De William is tudja jól, hogy most mi a dolgom, így rám hagyta, hogy miben jelenek meg. Fegyver és néhány saját szerszám is akad nálam, ahogy természetesen a kommunikátorom is. Hajam szoros lófarokba van kötve, én pedig fegyelmezetten, határozott léptekkel sétálok férjem oldalán, nem mutatva gyengeség jelét az miatt, amiért így kellett ennek történnie. Sérülés külsőleg nem lászik rajtam, a kabát és a bakancs elfedi annak jeleit, de boldogság az biztos, hogy nem sugárzik az arcomról. A hangárhoz érve természetesen előre engedem a kancellárt, majd utána én magam is beállok a beléptető rendszer elé, ujjamat pedig a megfelelő helyre teszem az ujjlenyomat scanneléshez, miközben szemem a retinavizsgálót fürkészi. Amint engem is beenged a jól őrzött ajtó, kíváncsian pillantok körbe, megfigyelve a CS Condort, és az összegyűlt embereket, népeket is. De nem maradnak le lépteim Williamétől, így felé pillantok, az ismerős arcok felé pedig finoman biccentek. Egyelőre nem távozom a kancellár mellől, tudom jól, hogy mi a dolgom, és mivel itt még nincs szükség különösebben rám, nem is ütöm bele semmibe se az orromat. Nem én vagyok a főnök. - Azért megleptél, hogy mégis úgy döntöttél, te is eljössz az expedícióra. - pillantok William felé, mert eredetileg nem rajongott az ötletért. Tény, hogy volt vele hátsó szándékom, hátha ott marad vagy valami "baleset éri", de arra kevés esélyt látok. Nem lehetek ilyen szerencsés, hogy ennyire rövid idő alatt megözvegyüljek, pedig szép világ lenne, és ettől a férfitól lennék a világon a legtávolabb, ha tehetném. Bizonyára a kancellárt nemsokára köszönteni fogják, így ha úgy látom, leléphetek mellőle, meg is teszem, hagyva, hogy akár beszédet mondjon vagy tegyen, amit jónak lát, ha pedig kiszúrom Ravent, szándékomban áll odamenni hozzá, már ha William nem ragaszkodik hozzá, hogy maga mellett tudjon addig, amíg nem lesz rám szükség az expedíción. Bízom benne, hogy ezen már túl vagyunk és nem lesz erőszakos, na meg abban, hogy mások kellően lefoglalják majd. Kancellár, tegye a dolgát és ne férjként akarjon jelen lenni, ahogy Ő mondaná.
Lehet, hogy én sem gondoltam végig ezt az egész expedíción való részvételt, de már jeleztem Greymare Hadnagynak, hogy én magam is részt veszek az expedición. Nem kérés volt ez a levél, hanem egyértelmű utasítás. Nem is tiltakozott, vagyis nekem nem panaszkodott, hogy jaj ne menjek, és hasonló, de biztos vagyok benne, hogy magában káromkodott pár cifrát. De ez nem az én problémám. Az expedició reggelén, szó nélkül ébredek az órámra, s szinte hangtalanul. Először egy kiadós reggelit készítek hármunknak, hogy mire Sammy felébred addigra meg is legyen tálalva mind a hármunknak. Reggeli közben nem nagyon beszélek se Sammyvel, se Theoval, hanem amint befejeztük nekiállok felkészülni én is. Az egyik szekrényből előveszem a régi fekete-vörös gyakorló egyenruhámat, amin részben a gyalogság szabását idézi, de színeiben a CSH-ra emlékeztet. Igaz, hogy a mai modern katonáink a GKA-048-ast használják, nekem és még pár kivételes Kancellártársam rendelkezünk a 049es szériával. Gondolom Tersonnak már az 51es is meg van, de nem zavar. A jobb oldalamra hamar felcsatolom a DSK-03, ast, majd mind a két lábszáramra felcsatolok 1-1 taktikai vadászkést. A TW-esemet még nem veszem azonnal magamhoz, csak induláskor, addig még át nézem a szép fekete-vörösre festett titan-carbon táskámat, amibe már előző napokban összekészítet nekem Theo. -Benne van minden, amire szükséged lesz. - mondja amolyan jó tanácsként. - És ne nyírd ki magad. - Amire azért elmosolyodom. Sisak nélkül lépdelek végig Sammy mellet a folyosókon a hangárig a személye testőrségemmel. Ők ugyan csak a hangár bejáratáig kísérnek, de azt senki nem gondolta komolyan, hogy addig kíséret nélkül érkezek. A beléptetéshez szó nélkül teszem oda az ujjamat, és nézek bele a retina leolvasóba, hogy az azonosítás megtörténhessen. Kicsit zavar, hogy még nálam is ragaszkodnak ehhez a módszerhez, és nem csak úgy beengednek, de nem teszem szóvá. Kihúzott egyenes tartással lépek be a hangárba a világ legbüszkébb embereként. Elvégre admirális volnék vagy mi a nyavaja. Egész reggel hűvös és távolságtartó vagyok Sammyvel, és itt sem óhajtok másként viselkedni, elvégre most katonák volnánk. De Sammy megjegyzése, hogy megleptem mosolyt csal az arcomra. -Van, amit nem bízhattam másra. – mondom neki válaszként – Ne felejtsd el, hogy katonák vagyunk, elsőre a feladatunkra koncentráljunk, és ne egymásra. – közben már nézek is körbe, hogy meg lássam, akit keresek, mire végül meglátom. -Vigyázz magadra! – búcsúzok el Sammy-től, s megpróbálok egy puszit adni az ajkaira, s már indulok is a kiszemelt személy felé. -Denisov Közlegény! – köszöntöm hangosan, hogy rám figyeljen. – Beszélnünk kell. – mondom neki, s már húzom is félre, hogy pár szót válthassak vele négyszemközt, s csak akkor szólok hozzá, ha biztos vagyok benne, hogy más nem hallja. -Vigyázzon a feleségemre. – mondom neki, amolyan felvezetés gyanánt. – Ha beüt a szar, akkor ki menekíti, és nem érdekli mi történik velem, az expedícióval, vagy bárki mással. – adom ki az egyértelmű utasítást. Majd utána szó nélkül faképpnél hagyom, hogy üdvözöljem az expedició vezetőjét is, ha végre metalálom.
Időben, az utasításoknak megfelelően érkezem a Hangárhoz. A biometrikus azonosítást követően lépek be, ruházatom a megszokott egyenruha, semmi egyéb. Vállaimon felszerelés lóg, bennük túlnyomó részben orvosi eszközök és minden egyéb, amire szükség lehet a küldetés során, továbbá önvédelmi célra fegyvert is viselek. A napomat egyszerűen indítottam és azt csak remélni merem, hogy viszonylagosan ép bőrrel megússza a teljes csapat ezt az utat. Ugyan az öcsém az expedíció parancsnoka, jelen helyzetben nem családi minősítésben jöttünk össze, ezért nyilvánvalóan hadnagyként köszöntöm, zászlós és hajóorvos mivoltomban. Ha időközben megérkezett már a közvetlen felettesem akkor őt keresem meg, ha nem, abban az esetben olyan helyet választok magamnak – amennyiben nincs kijelölve –, ahol a háttérben maradhatok. Mindannyian az elvégzendő feladat miatt vagyunk itt és ami azt illeti, a részemről erre szeretnék koncentrálni a leginkább. A jelenlévőkön végighordozom a tekintetem, szeretném tudni, egészen pontosan kikkel is leszek együtt a nagyon is közeli jövőben egy ideig. A csoportosulás egy részét jól, más részét felületesen és/vagy orvosi minőségben, a többieket pedig leginkább csak látásból ismerem, esetleg onnan sem. A csapat számos tagjának a megfelelő vakcinát és szérumot magam adtam be, a felkészülés részeként. Mindez mondjuk semmin nem változtat semmit sem tulajdonképpen, inkább csak megállapítás a gyors mustrát követően. Végignyomorgatom a képemet egyszer, ezután pedig minden figyelmem az elkövetkezendő eseményekre összpontosul.
Az elmúlt napok nagyon sűrűek voltak. Számon tarthatatlan mennyiségű üzenet érkezett a küldetéssel kapcsolatban – meglepő módon egyik sem számolt be nehézségről, vagy problémáról -, a tengernyi személyes, gépekkel kapcsolatos, eszköz és helyszíni aktától tegnapra megfájdult a fejem. Ennek ellenére mindennek a végére értem, aminek kellett, az indulás reggelén pedig bőven időben érkezem. Amikor a Condor ellenőrzésének befejezését megerősítő üzenet megérkezik, már csak két folyosóra vagyok a hangártól, így azt menet közben nyugtázom. Csak pár perc, és az ujjamat rá is illeszthetem a hangár bejáratának leolvasójára, majd kötelességtudóan kivárom, hogy a retinascanner is tegye a dolgát, csak ez után lépek be az ajtón. Egyszerű katonai egyenruhában érkezem, a PDA-mon és a combtokban pihenő fegyveremen kívül nincs nálam más személyes holmi. Minden a Condoron kell hogy legyen a páncélommal együtt. A kötelező rangj- és névjelzésen kívül nincs semmi egyedi a ruhámon. A hangár nyüzsgése nem lep meg, az akták alapján mindenkit be tudok azonosítani név és beosztás szerint, aki velünk tart a küldetésre. Sajnálatos módon Schultzot sem verte ki a perdai himlő, eltéveszteni sem lehet fontoskodó gesztusait. A látványától is kiráz a hideg, így ügyesen elkerülöm hogy négyszemközt kelljen vele beszélgetnem, az egyik munkagép fedezékében felsétálok a hajóra. Körbejárom a rakteret, a pilótafülkét, váltok pár szót a bányászokkal, mielőtt visszatérnék a hangárba még az Atlasra is vetek egy pillantást. Szerencsére ott már közel a teljes legénység jelen van. Ekkor érkezik a következő üzenet, a protokoll szerint azt is nyugtázom. Lassan csillapodik a zsongás, elhalnak a földre eső alkatrészek, felszerelések, lomhán mozduló munkagépek keltette zajok, a beszélgetés is lehalkul. Megvárom, míg az expedíció tagjai felsorakoznak a Condor rámpája előtt, addig csak azokkal váltok pár szót, akik a közelemben vannak, illetve átesem a formális üdvözléseken. Amennyiben William-mel is sikerül összefutnom, őt is előírásszerűen üdvözlöm, noha nagyjából annyira tesz boldoggá a jelenléte, mint a rajmesteré, csak nem azonos okból kifolyólag.
Miután a pakolásnak, rendezkedésnek vége, és mindenki megtalálta a számára szimpatikus helyet, elérkezettnek látom az időt az indulás előtti eligazításra. Nem bonyolítom túl, egyszerűen fellépek az egyik alkalmas ládára, és megköszörülöm a torkomat. - Kérnék egy kis figyelmet! – megvárom, hogy a beszélgetés zaja elhaljon, ha magától nem megy, akkor egy éles, és meglehetősen hangos füttyszóval hívom fel magamra a figyelmet, a jobb kezem mutató és hüvelykujjának utolsó ujjperceit a számba illesztve – Mindenkit üdvözlök a vezetőség nevében is a küldetésen! Aki nem ismerne, annak bemutatkozom… Simon Greymare hadnagy vagyok, és én vezetem ezt az expedíciót. A feladat összetettségére tekintettel több csapatban fogunk dolgozni, egymástól nagyrészt függetlenül, ezért minden csapatnak lesz egy kijelölt vezetője, az ő parancsainak mindenki köteles engedelmeskedni! – itt végignézek az előttem állókon, valószínűleg feltűnik, ha valaki elégedetlenkedik, rutinosan szúrom ki a pofavágásokat, rejtettnek szánt fejcsóválásokat, hála az Akadémiai oktatással eltöltött éveknek - Az expedíció során az én parancsaim számítanak a legmagasabb prioritásúnak, ezt minden esetben vegyék figyelembe. Amennyiben én, vagy bármelyik csapatvezető meghal, vagy olyan súlyosan megsérül, hogy nem tudja ellátni a vezetői feladatait, a rangsorban következő veszi át a parancsnokságot. Itt egy hosszabb levegővételnyi szünet, meggyőződöm róla, hogy nincs közbevetés, majd folytatom. - A rádiókat mindenki tartsa bekapcsolva, az elsődleges közös csatornát lenémítani szigorúan tilos. Másodlagos csatornák a csapatok maguk között használnak, a csatornakiosztás mindenki számára elérhető lesz a páncélokra szinkronizált információs fájlokban. Mint minden fontosabb információblokk után, itt is egy rövidke szünet következik, ha senki nem szól közbe, innen folytatom. - A pilótánk első legfontosabb feladata az lesz, hogy a Condort minél közelebb tegye le a bányászható területekhez. Landolás után a bányászok két öt fős csapatban, egy-egy tiszt vezetésével, három-három fegyveres kíséretében a lehető legrövidebb időn belül lerakodják a munkagépeket, ez alatt az idő alatt két kutatónk kijelöli a bányászat megkezdéséhez legígéretesebb területeket, és később is a munkaterületen maradnak. A munkát ezeken a pontokon kezdjük meg, a nagy hordozókat folyamatosan töltsék, amint megteltek a kitermelt CQL-t szállítsák a Condor rakterébe a kijelölt tartályokba. A rövid szünetek nemcsak arra szolgálnak, hogy a csapat megeméssze az információkat, én is átgondolom alattuk a mondandómat, így nem marad ki semmi. - Amennyiben fogunk tudni nélkülözni egy-egy csapatszállítót, azokat is a bányászok rendelkezésére fogjuk bocsátani, ez a helyszínen derül majd ki. Ami magát a Condort illeti: - A jelenlegi másodpilótánk és helyettese landolás után a hajón marad, aktiválja a pajzsokat, ők kezelik a raktér külön pajzsszekcióját egy gépész és egy fegyveres támogatásával, ha szükséges lenne, ők hozzák működésbe az elhárító lövegeket, valamint a rakodórámpa két oldalán pajzshatáron, de azon belül felállított gépfegyvereket. Újabb feladat következik, a hozzá tartozó parancsokkal. - A sérült tárna vizsgálatát, és a vele kapcsolatos lehetőségek felmérését Julius Laris bányafőmérnök végzi egy kutató és egy gépész támogatásával. A biztonságukért a velük tartó három fegyveresünk felel… A célterületet az egyik csapatszállítóval fogják megközelíteni. Itt futólag a bányafőmérnőkre pillantok, de bármilyen képet is vág, folytatom tovább. - A leszállópályán, és a Helix tórendszer közelében található siklóroncsok és felszerelések átvizsgálását vezető tiszttel tartanak Samantha Lewis hadnagy, Dr. Alexa Gray hadnagy, Katrina Gardel tizedes, Nikolai Denisov közlegény, további egy fő fegyveres, valamint két kutatónk. Szintén a rendelkezésükre áll egy csapatszállító, Gardel tizedes pedig az Atlas-sal kíséri őket. Ahogy eddig, most is tartok annyi szünetet, hogyha valakinek sürgős beleszólnivalója akadna, legyen lehetősége. - A kutatóállomás romjainak átvizsgálását, az anyagok kimentését személyesen vezetem McGovern kancellár úr hozzánk fog csatlakozni – itt a kancellárra nézek, de ez pusztán üres formaság, nem vagyok hajlandó vitát nyitni a döntéssel kapcsolatban -, valamint velünk tart még Edgar Malinor hadnagy, Shane Gregor zászlós, Lucas J. Morison zászlós, Raven Moor tizedes, valamint egy további fegyveres a harmadik csapatszállítóval. Most még azáltalános információk következnek, aztán ha nincs kérdés, vagy hozzáfűzés, hamarosan indulhatunk is, gondolom mindenkinek elég volt már a várakozásból… - A feladatok pontos leírása, valamint a pontos csapatbeosztások is elérhetők a páncélok információs mappájában. Minden feladat elvégzésére tizenkét óra áll rendelkezésünkre, utána el kell hagynunk az Aquillont, ezért mindenkitől magas szintű fegyelmet és tempós munkavégzést várok el. A hold kiemelten veszélyes, így mindenki legyen kiemelten figyelmes a környezetére, mozogjanak a csapatukkal, és vigyázzanak egymásra! Mindenki menetfelszerelésében megtalálható az alapvető, kisebb javításokhoz szükséges eszközök. Amennyiben a páncéljuk megsérül, igyekezzenek minél hamarabb használható állapotba hozni, mert a sugárzás rövid idő alatt súlyos károsodást okozhat… Még egy futó pillantás az előttem állókra. - Miután a Condor elindult, mindenki azonnal lásson neki felszerelkezni. Mindenkinek kötelező a teljes páncélzat, bárki bármilyen hibát, problémát észlel, azonnal jelentse! Már így s túl hosszúra nyúlt az eligazítás, igyekszem rövidre zárni: - Kérdés, észrevétel? Ha akad, meghallgatom, és ha úgy ítélem meg, válaszolok, ha pedig nincs: - Köszönöm a figyelmet, mindenkinek eseménymentes küldetést kívánok!
//Mindenkitől elnézést kérek, tudom hülyén hangzik a plusz X fegyveres, kutató, de ha mindenkit el kellene nevezni, megzavarodnék //
We live by chance... We love by choice... We kill by profession.
*Első gondolatom az volt, hogy ~Még öt percet, csak öt percet hadd aludjak még!~ Mégis ki a franc kel fel ilyen korán? Aztán csak összeszedtem magam, és átugorva a második gondolatomat, miszerint 6:29 perckor jelenek meg, felkeltem. Időben. Homlokon pusziltam a mg alvó Bruce-t, és az összes cuccommal, amit nem csomagoltattam be előre, elindultam a Condor hangárja felé. Megérkezve – átesve a beléptető rendszer vívmányain, egyből Sammyt kerestem a tekintetemmel, de talán még nem futott be, így Denisovot céloztam meg. * -Hellóka! Hoztam valamit. Neee, ne köszönje. Fordulós ajándék a második nagy űrkalandunkra. *A kezébe nyomtam egy picit megnyomorgatott, ám egyáltalán nem menzai sütit, majd megpaskolva a vállát továbblibbentem. * -Schultz Rajmester! Üdv! Jó volt a buli Jacknél, ha visszatérünk folytatjuk! Puszika! *Imádom a pasit, ellenben mindenki mással. Szerintem tök jó fej, csak vagy nem értik meg, vagy nem ittak még vele együtt Jacknél. Gregor dokira nem haragszom, de ő kap tőlem egy „legközelebb én döfködlek” figyelmeztető pillantást, emlékeztetve arra a jelenetre, amikor harmadik kísérletre sikerült megszúrnia azzal a francos tűvel, amivel állítólag vakcinát adott be. Csak az ápoló keze tartott vissza attól, hogy képen töröljem véletlenül. Egyébként jó fej és helyes is…amikor nincs a kezében tű. Lepakoltam a cuccomat az egyik sarokba, pda, laptop, drótok és mini szerszámkészlet, energia szeletek és a termoszom van benne, minden amire szükségem lehet…ja, meg egy váltás bugyi. A ruházatomat sem bonyolítottam túl, úgy is rájön még a sok hülye páncél meg űrruha, sok flanc ami majd megvéd a hidegtől meg a sugárzástól…blablabla, fekete fényes anyag, testhezálló és kényelmes, már önmagában véve is páncélnak tűnő felsővel. Nálam van a bicskám is, szóval nagy baj már nem lehet. Míg Sammí meg nem érkezik, az Atlast bámulom és ámulom. Hej ha egyszer belemászhatnék…egész nap ellennék vele. * -Ez csúúúcs! Azta! Hé, figyelj csak! Ez tulajdonképpen mondható szárazföldi járműnek ugye? *Érdeklődöm a titánt ellenőrző, szigorú szemű pasitól…még mielőtt Gardel megérkezik és lecsap rá. Titán fétise van, de most, hogy közelről látok egyet, teljességgel megértem. Az érkezőkre azonban mindig odafigyelek, és amikor Sam-et látom belépni, kitörő örömmel üdvözlöm.* -SAM! Hogy vagy szivi? *Majd meglátom a mellette pökhendin lépkedő McG-t és a kedvem azonnal nullára redukálódik.* -Ó! Kancellár. *Csak biccentek, miután hörrentem egyet, szemet forgatok a csókolás próbálkozásra, majd amikor McG egy lépésnyire eltávolodik Samtől, máris odaugrom a barátnőmhöz és átölelem.* -Ez meg mi a frászt keres itt? Remélem beomlik alatta….valami. *Mindezt persze nem fennhangon mondom, hanem csak suttogva, hogy csak a barátnőm hallja. Ezek után végig vele maradok belekarolva, míg el nem indulunk. Együtt hallgatjuk Simon hadnagy eligazítását, és hálát adok mindennek ami szent, hogy McG nem mondott beszédet. Szomorúan és mérgesen veszem tudomásul, hogy nem egy csapatban leszünk Sammyvel, de legalább az odaúton még dumcsizhatunk. Azon, hogy McG az én csapatomban lesz, még nem tudom, hogy örüljek vagy sírjak…de ha én örülök, ő sírni fog. Malinornak kifejezetten örülök, ha meglátom még integetek is neki a csapatbeosztás után, aztán Sammyvel elfoglaljuk a helyünket. Nekem kell némi segítség a felszerelkezéshez, a teljes páncélzat nem része a ruhatáramnak, ergo jó lenne nem fordítva felvenni.*
A legtöbb emberhez képest későn érek a hangárhoz, ám kivételesen külső okok, egy bizonyos állat tehet erről. Mégsem szidalmazom tovább, ahogy az ajtóhoz érek a panelra illesztem a tenyerem, a rendszer pedig a retinámat is beolvassa. Ahogy várható volt, nem ütközök akadályba, rögtön beenged. Addigra már bőven pakolják fel a Condort, többen is jelen vannak, én mégis először Főnixet szemlélem meg, ám távolról is látom, hogy rakodáshoz készítik elő. Alvó állapotban van, de nem fűzők sok reményt ahhoz, hogy sokáig csendbe is marad majd, ha megérkezünk az Aquillonra. Egyszerű fekete, molinó kezeslábast viselek, katonai bakanccsal. Hajamat most összefonva viselem, kényelmesebb viselet a sisak alatt. Mégis, amíg el nem kezdődik, hátul a fal mellett támaszkodom meg, kezemet mellkasom alatt fonom össze. Schultz jelenlétét mégis hamar kiszúrom. Vele ellentétben nem lopva figyelem őt, hanem nyomon követem a lépéseit, a cselekedeit. Látni akarom, hogy miként dolgozik. Ha közben bárki hozzám lépne köszönni, természetesen viszonoznám, még egy kézfogásra is futja tőlem. És ha van lehetőségem, akkor megfigyelem, hogy ki kivel áll szóba. Nem kerüli el figyelmem, ahogy McGrover Kancellár Samantha mellé áll, majd Nikoval vált pár szót. Raven is hamar feltűnik, szemöldököm csak lágyan emelkedik meg. Végül is pont ő maradna ki valamiből? Végül pedig befut Simon is, tekintetemmel őt követem, s ahogy elkezd beszélni, úgy sétálok magam is közelebb. Az eligazítás gyorsan lezajlik, minden szóra figyelek, ám tekintetem többször vándorol Schultzra, mint kellene. Tudni akarom, hogy alkalmas-e a pozíciójára, vagy a visszamarasztaló értékeléseim hibásak voltak. A csapatok is hamar felosztásra kerülnek. Memorizálom a hallottakat, hogy ha a felszerelés is rám kerül be tudjam táplálni az adatokat. Még a maradék információt is meghallgatom, s csak ezután sétálok Samantahoz közel. - Nem gondoltam volna, hogy itt talállak - köszöntöm eképpen, ám ha még itt van Raven, őt is köszöntöm. - Magán valójában meg sem lepődök - vonom össze a szemöldököm. Bár azért roppantul kíváncsi leszek, hogy mi fog ebből kisülni. S ha senkinek sincs kérdése és mindenki beszáll a hajóba, gyakorott mozdulatokkal öltöm magamra a páncélt, a fegyvert nem veszem magamhoz, majd ha megérkeztünk, ahogy a sisakot sem teszem még fel. Ellenben, bárkinek, akinek segítség kell a páncél felvételéhez, készségesen segédkezem. Így Moore tizedest is megkérdezem, hogy segítsek-e, de mindenki mást is, akinek nincs sok katonai képzettsége ehhez.
Már egy jó ideje várom ezt a Küldetést, és végre elérkezett a napja az indulásnak. Larám idegeire is mehettem az elmúlt napokban, hogy elég sokszor emlegettem ezt az utat. A felszerelésemet is a szokásos rutinnal készítettem elő és be is csomagoltam már tegnap, hogy ma az ébredésnél, csak magamhoz kelljen kapnom, és indulni a gyülekező helyre. A kötelező oltáson és előkészületeken is túl vagyok már, így további teendőm csak a megjelenés. Nem szoktam nagy pakkot összekészíteni, csak ami a legszükségesebb, de valójában, azért nem árt egy pár váltás ruha sem a málhám közé csúsztatva. A fegyvereimet úgyis viszem magammal, de a többit a fedélzetre pakolják, amiket majd később veszem magamhoz. Persze, elengedhetetlen a két kardom, ami nélkül jóformán nem is indulok, de ide sorolhatnám a megszokott késeim és a pisztolyaimat is a listámra. Ha még pontosítani szeretnék, akkor lehet nem is férne ki a felsorolás egyetlen oldalra. De, ez a megszokásom, és ami jó, azon nem változtatok. A Kedvesem még alszik, mikor mindennel elkészülök, és készen állok az indulásra. Óvatosan egy csókot nyomok ajkára, vigyázva, hogy ne ébredjen meg, majd irányba veszem a folyosón át a hangárt, ahová az azonosítás után lépek be. Nagyjából már mindenki megérkezett, és ki-ki a saját motyójával van elfoglalva, vagy éppen az ismerős arcokat üdvözli. A Társaságon végignézve akadnak olyan tisztek, akiket nem ismerek, de többségében nem idegenek számomra. A meglepetés inkább akkor ér, mikor McGrover Kancellár bevonul a „díszkíséretével”. Elsőre azt hittem, hogy csak megfigyelőként – vagy- kíváncsiságból jött el az indulást megnézni, de tévedtem. Eddig nem láttam egy Kancellárt sem „lealacsonyodni”, hogy velünk „Pórnéppel” egy légtérben tartózkodjon, de lehet, hogy ez is egy új Éra kezdete. Igaz, hogy annyira nem vagyok hangoskodó, de üdvözlök mindenkit a protokoll szerint, és elfoglalom a helyem a többiek mellett. Ahogy látom szép létszámmal fogunk indulni erre az útra, így ha most nem is hangosan és mindenkinek tudtam köszöni, majd a felszállás után több idő akadhat a beszélgetésre. A tizedesemet meglátva, szélesedik a vigyorom, bár jelenleg nem állok a közelében, de az integetését egy fejbólintással és egy vigyorral fogadom. Integetni esetleg akkor tudnék, ha nem lenne tele mindkét kezem, de amint lepakolok, máris érkezik Greymare hadnagy, aki megtartja az eligazítást részünkre. Az előzetes információk ismeretében tisztában vagyok a küldetésünk jelentőségével és feladatával, de a többit a hadnagy mondja el. A beszédét egyenes testtartással és csendben hallgatom, ahogy anno a Seregben a Földön. Egyenesen előrenéz, enyhe terpeszállás, és a kezek hátul összekulcsolva. Nagyjából, mint a „pihenj”, csak feszesebb tartással. Itt nem úgy vannak a szokások, mint régen, de a szokás hatalma az megmaradt bennem. -Igenis, értettem! Nincs kérdésem, uram! – válaszolok a hadnagynak, bár nem kifejezetten rám néz, de ez amolyan megszokás a részemről. Ezzel is jelzem, hogy mindent megértettem és tudomásul vettem. Gondolom, hogy nem csak én vagyok egyedül ezzel, de én hangosan is kimondom. Miután elhangzott minden információ és utasítás, elfoglalom majd én is a helyem a többiekkel, az egyik ülésben, de előtte magamra csatolom a páncélzatot. A tizedesemre nézek, akinek a hangja eltéveszthetetlen, s ha segítség kell neki, akkor szívesen megteszem, ha kéri. Gardel tizedes lehet megelőzött benne, de hagyom is, hogy a két hölgy megoldja egymás között. Raven ismer már annyira, hogy hozzám fordulhat bármivel, -de ahogy ő, úgy bárki más is-, akinek valamiben tudok segítségére lenni. Ha mindenki elkészült, akkor beszállok az utolsók közt a Járműbe és ott foglalok helyet, ahová az utasítás vagy a kijelölés igazít. Ha egyéb kitétel nem határozza meg az „ülési rendet”, akkor hátrébb keresek magamnak ülőhelyet.
Úgy látom, hogy a rakodással megbízott személyzeten kívül én vagyok az első, aki az azonosítást követően a Hangárba lép. Sajnos még mindig elég a szerveztem számára az alig két óra pihenéssel töltött idő, hogy utána ugyanúgy bírjam a gyűrődést, akár a nyolc-tíz órát végigdurmoló átlagemberek. A katonai gyakorló egyenruhámban és bakancsban érkezek a CS Condor rakodórámpája elé, ám mivel csak közlegényi rangba szolgálok, hivatalosan, kizárólag a rendszeresített W-416 típusjelű pisztolyt tarthatom magamnál, a hozzátartozó két tárnyi, azaz huszonnégy tölténnyel. Amint tudok, máris bekapcsolódok a rakodásba és kiveszem a részemet a robbanóanyagok, gránátok, valamint az űrruhák mielőbbi bepakolásából. Elég sok időbe telik, míg minden a helyére kerül, de jó kis csapattal tudok együtt dolgozni és mire végzünk az utójával is, megérkeznek a Kancellária által kiválasztott bajtársaim is. - Helló Tizedes! - köszöntöm egy apró mosollyal és biccentéssel a szokatlanul korán talpon lévő kolleginát. - Csak nem Ön sütötte? - kérdezem mímelt meglepődöttséggel arcomon, mint aki alig akarja elhinni, hogy ez még így is történhetett. Sokat azonban nem tartogatom a kezemben a sütit, két harapásból el is fogyasztom az útravalót, többek között azért, nehogy a végén a közelben sertepertélő Schultz megelőzzön benne. Apropó a Rajmester. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy ilyen marha nagy szerencséje van a fickónak, hogy ennyi stikli után még mindig viselheti a kötelék egyenruháját, vagy olyan mélyen van valamelyik felsővezető hátsójában a nyelve, hogy már ki sem tudja onnét húzni. Jobbnak látom eltűnni a színről, mielőtt befogna valami öncélú bosszúmunkálatra a múltkori fogdán történt afférunk miatt. Bár, ahogy elnézem, jelen pillanatban, mint első számú ellenség, Gardel Tizedes van halálra jelölve, kinek csak derűsen biccentek egyet, amint összefut a tekintetünk. Az ezt követő másodpercekben azonban túl sok örömömet nem lelem a látottakban, hiszen Samantha, férje oldalán, jobban mondva a pöffeszkedő McGrover Kancellár mögött érkezik. Mivel egyáltalán nem akarok kitűnni a tömegből, biztos távolságból szemlélem az érkezetteket, miközben Sam óvatos, ámde mégis céltudatos mozgását figyelem, ahogy eltávolodik a férfitól. - Igen, Uram! - nevem hallatán meglepődök, azon pedig, ha lehet még inkább, hogy az Admirális-Kancelláris félrehív, hogy négyszemközt tudasson velem valamit. Az előírásoknak megfelelően tisztelgek ugyan, bár legszívesebben első felindulásból bemosnék neki egyet, amiért képes volt azt a sok mocsokságot elkövetni a Főgépésszel. - Értettem Uram, így lesz. - a szóbeli nyugtázás mellett bólogatok néhányat az egyértelmű parancsra, majd másra már nem jut szerencsére időnk, ezért Greyamre Hadnagy eligazítása alatt Samantha mellé lépek, hogy TESTőri mivoltomban is felléphessek innentől. - Mit szólnál hozzá, ha levadásznám neked az Aquillon legnagyobb vadállatát? Most csupán karnyújtásnyira leszünk tőle. - kérdésem viszonylag halkan jut el Sammy-hez, de mindeközben természetesen figyelek és fülelek a beosztásra valamint a parancsra.
Biztos, hogy nincs benne Jenkins keze a dologban, de kapott egy új megbízatást. Kételkedik abban, hogy Anna Gray az Aquilion holdon lenne, és nagyon reméli is, hogy nincs ott. Már csak azért, mert nem élhette túl az ottani… klímát, amit egykor a földiek okoztak. Szóval ő lett a küldetés pilótája, ezt a tényt egy kicsit azért furcsállja, annak ellenére, hogy azonnal igent mondott, mint egy jó katona. Valószínűleg nemleges válaszlehetőség egyéként sem lett volna, így aztán volt rá pár napja, hogy megnézze magának a kicsikét. Jóval nagyobb, mint egy DUSK, de más is a feladata. Newmant magával vitte a felfedezőtúrára, aki végig fűzte, hogy hagy mehessen ő is. Persze csinálta, amit kellett, de látszólag csak az érdekelte, hogy bejusson a küldetésbe. Nem segíthetett neki, pedig talán el tudta volna intézni, aztán ki tudja? A mai nap korán kelt, tegnap korán tért pihenőre, hogy a bepakolásnál ott legyen és még véletlenül se úgy pakoljanak, ahogy nem kellene. Schultz ugyan intézkedett eleget, de ő mindenbe beleszólt, ha nem tetszett neki valami. Figyelt a súlyelosztásra, a fegyverek biztonságos helyre tételére, és a többi. Nem beszélve egy mélyteszt végéről a szoftverben, ami három nap alatt fut le, és ha le nem kapcsolták okosan az áramot, akkor hamarosan kész jelzést fog adni. Végül ez is meglett, így nagyot sóhajtott, miközben megérkeztek a küldetésben részt vevők. Amikor már csak pár láda volt, ő is lesétált és a hozzá közelebbi részre állt be, rangsorban megfelelően. Ő rajta is csak egy egyszerű ruházat volt, a fegyverei pedig be voltak már pakolva és elő voltak készítve, hogy leszállás után magához vehesse őket, na meg az alapfelszerelést is. Biccentett az ismerős embereknek, mielőtt elfoglalta a helyét, végighallgatta a beosztást. Valószínűleg nekik jut a keményebb feladat, szóval ott kell majd lenni fejben és testben is. Egyelőre nem szól senkihez,majd odalép Greymare parancsnokhoz. Tiszteleg, mielőtt a mondandójába kezd. - Uram! A gép indulásra készen. A rendszerek tökéletesen működnek, a fegyverek feltöltve, a készletek a helyükön. Úgy vélem a készleteket is az arra megfelelő személyek leellenőrizték, de minden bent van. Bármilyen egyéb parancs? – kérdezi, és ha esetleg lesz, a szerint fog cselekedni. Ha nincs, akkor felkészíti a gépet a startra.
Még soha életemben nem vettem részt kalandban, sőt semmiféle expedíción. Így kissé még engem is meglepett, hogy most jelentkeztem egy ilyenre. Magam sem tudom, hogy miért de úgy gondoltam, hogy hasznos lehetek ezen a kalandon. Reggel nagyon korán kelek fel, hogy még betudjam pakolni a szükséges eszközöket az expedícióra. Szerencsére nagyon sokszor keltem fel korán, így nem okoz semmiféle problémát most sem a korán kelés. Előveszem az elsősegély nyújtó táskámat, amibe lényegében minden szükséges eszköz és gyógyszer benne van. Valamint újraélesztő készülék is ha nagyon szükség lesz rá, de remélem ezt nem kell majd használnom. Ebbe teszek bele még néhány olyan dolgot, amit fontosnak tartok elvinni egy ilyen kalandra. Felveszem a felszerelésemet, amit még eddig nem volt alkalmam hordani és már indulok is a megbeszélt helyre. Némi izgalom van bennem, ami csak egyre erősödik ahogy haladok végig a folyosón. Mellettem elhalad néhány ember, akik sejtéseim szerint ugyanoda mennek, mint én. Nem mindeniküket ismerem hisz még nem voltak nála, az alkalmassági orvosi vizsgát ezek bizonyosan az elődömnél tették le. Így még nem találkozhattam velük. A helyiség beléptetőjét jól felszerelt rendszer védi, ami csak az expedíción résztvevőket engedi be, ha jól sejtem. Némi vonakodás után ujjamat a scanelöhöz helyezem és szememmel a retinavizsgáló felé nézek, hogy az betudjon olvasni. Néhány perc múlva már be is enged. Elég sokan vannak már itt, gyorsan körbejáratom tekintetemet rajtuk, örömmel konstatálom, hogy van köztük egy néhány ismerős. Itt van például társam Shane, de szívem akkor dobban nagyot mikor észreveszem Lucast is a csapat között. Bár azt hiszem ő nem vett észre. Köszöntve mindenkit, megpróbálok elvonulni egy kevésbé látható helyre, nem szeretek a középpontban lenni. Így megállok Sahne mellett üdvözölve őt. További beszélgetésre nincs lehetőségem hisz ekkor belép az expedíció vezetője és eligazítást tart. Egy csomó ismeretlennel kell lennem egy csoportban ami kissé lelomboz, nem tudom mire kell számítsak. Talán jobban örültem volna ha Lucas vagy Shane mellé osztanak be. De ez van. Megpróbálom magamból kihozni a legjobbat. Az eligazítás végén gyorsan bepakolom a holmimat a többieké mellé és készen állva az indulásra ülök be egy üres helyre a gépbe.
A küldetés sikeréhez nélkülözhetetlen gépek, felszerelések, valamint a védelmi feladatokat ellátni hivatott fegyverek berakodása után Greymare Hadnagy parancsa szerint az egyes csapatok is beosztásra kerülnek. A teljes létszámban útnak induló CS Condor rakodórámpája másodperceken belül bezárul, és amint Morison Kapitánynak a minden lépést nyomon követő dominiumi irányítás megadja a felszállási engedélyt, máris nekivághatnak a közel két és félórás útnak, az Aquillon hold irányába. Az utazás nagy részében a meglett férfiakból álló bányászbrigád tagjai, az alapvető viselkedési normák betartásával sem foglalkozik, jó kedvük határtalan hangoskodásban és nevetgélésben csúcsosodik ki. Az egyikük odáig merészkedik, hogy társai hathatós unszolására a maga faragatlan módján udvarlásba kezd és mivel Gardel Tizedes kerekded hátsója olyannyira megbabonázza a hosszú hetek után a perdai, sötét tárnákból kiszabadult vájárt, hogy úgy érzi, egyenesen a piacra került, ahol feltétlenül meg kell fogdosnia az első útjába eső gyümölcsöt. És ezt ő szemtelenül meg is teszi, még az előtt, hogy űrruha fedné e becses domborulatot! - Ó bocsánat, a nevem Bullbergson, de a barátaimnak csak simán Bull. - a bárdolatlan ráfogás után feltehetően azonnal létrejön kettejük között a szemkontaktus és Katrina egy tagbaszakadt, vöröses hajú, rőtszakállú fickóval nézhet farkasszemet, na meg persze a hozzátartozó, csábosnak gondolt, de már eleve foghiányos mosolyát is megpillanthatja. Az utazás során egészen addig a pillanatig lehet üresen hagyni az ülőhelyeket, amíg a Kapitány veszélyhelyzetet nem jelent, vagy leszálláshoz nem készül. A becsült érkezési idő szerint már csak 13 perc és a Condor eléri az előreprogramozott landolási zónát, mely a parancsba foglalt kutatási helyektől körülbelül azonos távolságra helyezkedik el. A Dominium kommunikációs részlegétől, mindenki számára elérhető időjárási és légkörelemző értesítés érkezik:
Hold: Aquillon Lokáció: Egykori CQL bánya közelében Felszíni hőmérséklet: -37 °C Légköri viszony: A szél erősségének és irányának változása miatt kiszámíthatatlan Jellemző csapadék: Hó Radioaktív sugárzási érték: Közepesen magas tartományban Jelenlegi időjárás: Nincs információ Riasztás: 6 órán belül radioaktív hózivatar kialakulási esélye: magas
Az elkövetkezendő szűk tíz percnyi idő, finoman szólva is rázós lesz mind a hajó, mind pedig a legénység számára. Ez gyakorlatban annyit tesz, hogy aki esetlegesen olyan botor lesz, hogy nem foglal helyet az első Condor irányítástól érkező figyelmeztetés után, az könnyen a padlón, majd hirtelen a sikló egy teljesen másik pontján találhatja magát, néhány zúzódással vagy töréssel gazdagodva. Morison Kapitány számára nincs túl sok választási lehetőség, ugyanis amíg a navigációs rendszer ellát, vastag radioaktív hófelhő fedi be az Aquillont, melyen keresztül kell vezetnie a teletöltött raktérrel rendelkező űrjárművet. Ereszkedés közben meg kell küzdenie a felhőrétegek közötti óriási energiájú kisülésekkel, a hajótestet is elérő villámcsapásokkal, az előre megjósolhatatlanul, extrém magas radioaktív sugárzással, amely ahhoz vezet, hogy a műszerek legtöbbje, főleg a finomhangolásért felelős vezérlés vészjósló, vörös színű villogásba kezd, vagy értelmezhetetlen tartományokba leng ki. Szerencsére a Condort úgy tervezték, hogy ez alatt a rövid idő alatt még a jelenlévő extrém magas sugárzás se jelentsen fenyegetést a legénység számára, ezért a műszerek hathatós megbolondításán kívül senki sincs kitéve fertőzöttség veszélyének. Az utolsó nehezítő tényező a felhők alján tapasztalható óriási méreteket öltő széllökések sorozata, mely még ezt az óriási gépet is megpróbálja a saját kénye kedve szerint dobálni, mielőtt a korábban kijelölt leszállási pontra megérkezne. A landolás kőkeményre sikeredik a technika teljes rendszerszintű felügyelete és segítsége nélkül, de a körülményekhez képest még az is csoda, hogy a siklót irányítók egyben le tudták tenni a csonttá fagyott hó és jégréteg tetejére a masinát. A holdat érés után a navigációs személyzetnek három probléma megoldása miatt szükséges akár órákat is igénybevevő diagnosztikát futtatni:
- Átmenetileg az irányítószervek használhatatlanok a korábbi, extrém magas sugárzás miatt. - A kommunikációs hálózat hibája miatt képtelenség kapcsolatot teremteni a Dominium-mal. - A hajótesten esetlegesen előforduló fizikai sérülések vizsgálata.
Mivel a sugárzás nem érte el a hajóteret, ezért a csapaton belüli kommunikáció tökéletesen fog működni, az viszont, hogy milyen távolságig képesek majd tartani a kapcsolatot a csoportok, az csak odakint fog kiderülni. Az eddig leghangosabbak egyben a leggyorsabbak is, lévén számukra egy felszíni begyűjtés, legyen az akár a világegyetem hátsófelében is, felér a szabadsággal. Lelkesedésüket nem tudják megtörni sem a rázós helyzetek, sem pedig a zűrös érkezések. Gyakorlottnak közel sem nevezhető mozdulatokkal veszik fel a sisakjaikat, hogy utána néhány bizonytalan lépést követően meginduljanak a raktér irányába, hogy mielőbb nekivágjanak az odakint, rájuk váró hófödte pokolnak. Az Aquillon felszínén némiképp barátságosabb körülmények fogadják a rámpáról lelépőket, de a mindenféle formát öltő sötétszürke felhőkből álló égkép azért így sem ad túl sok derűs pillanatra okot. A levegő összetétele, emberi szervezet számára rendkívül káros. Megfelelő szűrőrendszer, vagy szkafander használata nélkül, néhány percen belül fulladásos halál lép fel. A mérsékelt erővel fújó szél és a szállingózó hó egyelőre normális körülménynek tekinthető, ahogyan az előrejelzésnek megfelelő sugárzási mérték is azt a szintet hozza, melyet a Dominiumról előjeleztek. Végeláthatatlan, ködbevesző, sivár hómező képe fogadja a rettentő zord körülmények közé merészkedőket, ahol a hó egyáltalán nem ropog vagy süpped a talpak alatt, megkönnyítve ezzel a lánctalpas járművek mozgását. Az első csapat a parancsnak megfelelően elhagyja az oltalmat jelentő űrsiklót és megindul a bányászati gépekben lévő műszerekbe táplált lelőhelyek irányába, hogy mihamarabb nekilássanak a hó és jégpáncél alatti felszínről begyűjteni az előírt kristályos CQL mennyiséget. A második csapat a B13-as jelű sérült tárna felé veszi az irányt az egyik kijelölt hernyótalpas fedélzetén.
Utolsó előtti csapatként a Lewis Hadnagy vezette különítmény hagyja el a Condort a Dominium egyik legújabb, speciális körülmények közé tervezett teherjármű típusán, mellyel könnyedén eljuthatnak a három kilométerrel távolabb helyezkedő tórendszer első tavához. A Helix tórendszer közvetlen közelében kell találniuk a parancs tárgyát jelentő két siklóroncsot a néhai leszállópályán. Az odavezető út a sűrű ködön és a szél által összehordott hóbuckák leküzdésén kívül semmi egyebet nem tartogat. Egyelőre nyoma sincs a rettegett, mutálódott élőlényeknek vagy szörnyeknek, melyekről előzetesen hallani vagy tartani lehetett. Katrina és Főnix kettősének sem tartogat egyelőre meglepetést az aquillon-i egyhangúság, gond nélkül tudják kísérni a csapatszállító járművet. Pár perccel később már az iránytartó eszközre sincs szükség, hiszen a horizonton is feltűnnek az egykoron szebb napokat is megélt siklók, azaz az STS Eternity teherszállító és a kísérőhajóként szolgálatot teljesítő BS Nomad vadászsikló is, melyeket ugyan megtépázott az utóbbi évek mostoha időjárása, de első ránézésre azért messze vannak attól a kifejezéstől, hogy roncs. A közelükben, de velük együtt a hó és jég fogságában, további, hosszú téli álmukat alvó munka, kotró és különböző itt hagyott bányagépek sorakoznak az enyhülés és egy jobb kor beköszöntére várva.
Könnyen lehet, hogy elsőkként készülnek fel az indulásra a kutatóállomás környékét átkutatni készülő csapat tagjai, de valahol talán érthető módon mégiscsak ők azok, akik utoljára hagyják maguk mögött az űrrepülőt. Greymare expedícióvezető a dominiumi elvárásoknak és a minden bizonnyal saját maga számára is felállított rendszernek megfelelően veszi sorra a teendőket, nézi végig aprólékosan a feladatköröket és beszél mindenkivel, akiben bárminemű kérdés is felmerülne. - Uram! Uraim! Hadnagyurak! - érkezik futva a bányászok csapatához beosztott, de valamiért mégis Shane és Simon kettőse elé érkező navigációs tiszt. - Jöjjenek kérem, hárman nem tudtak a csapatunkkal tartani, kijött rajtuk valami nyavalya... - hadonászik a férfiak előtt kissé zavartan, mert semennyire sincs otthon az orvoslás terén és inkább már vezetné is őket, minthogy bővebben belemenne a témába. Ha a megszólított tisztek vele tartanak, akkor két falfehér állapotban lévő kutatót láthatnak a raktér falának dőlve, teljes menetfelszerelésben, sisak nélkül. Kétség kívül rossz állapotban vannak, valószínűleg nem a sugárfertőzöttség korai stádiuma jelentkezett náluk, de erről Shane tudna bővebb felvilágosítást adni egy vizsgálat után. - Kaminsky úr a harmadik, erre jöjjenek. - rázza meg a fejét, mert aggodalommal tölti el, hogy néhányan egyik percről a másikra lesznek rosszul egy olyan helyen, ahol talán itt sem kellene lenniük. Oleg Kaminsky szintén menetre kész ruházatban várja, hogy nekiinduljanak, de zavart pillantásai inkább pánikszerű rohamhoz hasonlítanak, mint az előbbi mérgezésgyanús esetek. - Te jó ég... a Dominiumon szétrúgják a seggemet, ha most nem tudok lesétálni a hajóról és végezni a munkámat. - nagy sóhajtozások közepette beszél maga elé, a láthatóan idegileg az utóbbi hetekben teljességgel túlterhelődött tudományos megbízott. - Megpróbáltam kapcsolatot létesíteni a bányászokkal, vagy a velük tartott katonákkal, de már túl messze lehetnek, ahhoz, hogy bármelyik csatornán is utolérjem őket. - minden bizonnyal a gondot a sugárázás okozza, aminek hatására csak sercegés hallatszódik. A felmerült probléma miatt a terepen lévő csapatok és a Condoron állomásozók elszigetelten kell, hogy dolgozzanak a hiba elhárulásáig.
Mindeközben Moor Tizedes feltehetően már előkészült az újabb veszélyes kiruccanásához és éppen a raktérben álló J-07-es típusú, lánctalpakon gördülő járgányt szemrevételezi, talán azon gondolkozva, hogy vajon ehhez a járműcsaládhoz van-e érvényben lévő jogosítványa. Még az is lehet, hogy kíváncsiságát is magával hozta ide a Dominium-ról és ha ez így van, akkor a tüzetes járművizsgálat során a raktérbe is bepillant. Odabent aztán nagy meglepetés várja, ha így tesz, mert nem mást talál odabent, mint magát Schultz Rajmestert. Egyetlen, de óriás probléma van az itt létével kapcsolatban, mely komoly kérdéseket vet fel a közeljövőben, méghozzá az, hogy a Rajmester vérbe fagyva, holtan hever a szállítóeszközön. Mellkasán legalább hat szúrt seb éktelenkedik, nem messze tőle, vérlenyomatos tiszti PDA-ja lezárt állapotban látható.
Sokat hallottam már az Aquillonról, de én magam még soha se jártam rajta. Ez a mai expedíció nem lesz veszélytelen, ezt mindannyian tudjuk, de érzem, hogy itt a helyem. William pedig... több százalék van rá, hogy ott éri a vég, mint a Dominiumon, így jelenleg mellette sétálva érkezem meg a hangárba. Megjegyzésemre szavai önteltségről tanúskodnak, de ezen már meg se lepődöm, csak biccentek megjegyzésére érzelemmentes arccal, mert nagyon nincs kedvem ahhoz, hogy mások előtt alázzon meg, így jobbnak látom befogni a számat. Úgy tűnik, hogy megtanultam, mikor kell csendben maradnom. Mégse értem miből gondolja, hogy én majd rá akarnék most koncentrálni... röhejes. - Nem lesz gond! - pillantok felé, miután megálltunk, de képtelen vagyok azt válaszolni, hogy "te is". A puszit viszont nem utasíthatom el, így ajkaink rövid időre találkozik, ez után pedig Nikolai felé tekintek, hiszen Ő az a személy, akit megszólított a férjem. Sejtem, hogy miről lehet szó, bár biztos nem vagyok benne. Őt kérte fel, hogy legyen a testőröm, és nem bánnám, ha mellettem lenne. Ő az a férfi, aki mellett valóban biztonságban érzem magam és nem William. Na de ideje az én drága barátosnémmal foglalkozni, így amint tudom, már át is ölelem őt jókedvűen, nem foglalkozva a körülöttünk lévőkkel, a kérdését hallva pedig füléhez hajolok, hogy lehetőleg más ne hallja meg, amit mondok neki. - Pont azért van itt. Hátha szerencsénk lesz. - eltávolodom tőle, majd kacsintok, így jelezve, hogy részben az én kezem van a dologban. És hogy hogy vagyok? - Megvagyok, köszi! Örülök, hogy együtt megyünk. - mosolygok rá, hiszen nem véletlenül akartam annyira meggyőzni Williamet, hogy én is jöhessek. Elég szép számmal összegyűltünk ma, így győzöm felmérni, hogy kiket látok. Sok az ismerős arc, aminek azért örülök, de most nem mászkálom el különösebben, mivel Greymare hadnagy beszédet tart. Ravenbe karolva állok hát, várva az eligazítást, és kíváncsi vagyok, hogy William vajon mit szól hozzá, hogy most nem Ő a főnök. Lopva felé sandítok, majd vissza az expedíció vezetőjére és ekkor jelenik meg mellettem Nikolai a szabad oldalamon, így automatikusan rápillantok, majd elmosolyodok. Megjegyzését hallva kuncogni támadna kedvem, de nem teszem, tudom jól, hogy fontos az álca. - A legboldogabb nővé tennél a világon. - tekintetemben némi csillogás is megjelenik, ahogy ismét a férfire nézek, de aztán összeszedem magam és figyelek továbbra is az eligazításra. Még nem szoktam meg, hogy McGrover vagyok, és ahogy hallom, más se, így ismét férjem felé nézek, hogy vajon Ő mit fog szólni, hogy a feleségét bizony a leánykori nevén említik. Én értékelem a dolgot és semmi problémát se látok benne, annak viszont azért kevésbé örülök, hogy Ravennel nem leszek egy csapatban, és neki kell elviselnie William társaságát. Kicsit meg is szorítom kezét, de legalább Niko és Katrina velem lesznek. Dr. Grayt is ismerem minimálisan, hiszen Ő is az Imperium egyik hadnagya, de túl sokat még nem beszéltem vele, de szerintem jó csapat lesz ez. Miután a beszéd véget ér, Katrinával is lesz lehetőségem szót váltani, így elmosolyodom, ahogy meglátom a tizedest. - Miért nem? Pedig egyértelműen itt a helyem! Örülök, hogy egy csapatba kerültünk! - mosolygok rá, majd hamarosan ideje lesz felszállni a hajóra. Ott leülök, ha minden igaz, akkor barátnőm mellé és azok közelébe, akiket valóban kedvelek, és azon vagyok, hogy még egyszer átfussam az expedícióhoz szükséges információkat, és bár segítenék Ravennek is felvenni a felszerelést, akad más, aki ezt megteszi most helyettem. Én is nemsokára így teszek, a teljes páncélzat rám kerül, amelyet ellenőrzök is, hogy minden rendben van-e, és csak akkor hagyom félbe a feladatot, amikor meglátom, hogy az egyik bányász milyen merész lépésre szánja el magát. Megfogni pont Kat hátsóját? Na vajon mit kap ezért? Megbököm könyökömmel Ravent, hogy oda nézzen és készüljön, nehogy pont erről maradjon le. Az utazás ez után gond nélkül telik, a páncélzat rendben van, ahogy a feladatok is, így amikor az értesítés megérkezik a leszállás előtt nagyjából negyed órával, akkor tekintek csak a PDA-m felé és hümmögök kissé. Nem veszélytelen ez a küldetés, de bíznom kell a csapatomban. A hó jelenléte viszont valahol izgalommal tölt el, mégse mutatom ezt most ki, hála az erős radiokativitásnak és annak a bizonyos hózivatarnak, ami meglehet, hogy el fog érni minket. Jó lesz vigyázni. Most már komoran ülöm végig a maradék időt, és természetesen bekötöm magam, amikor meghallom rá a figyelmeztetést, hogy a landolás meglehet, hogy rázós lesz. A rázós viszont ehhez képest szinte lágy kifejezés, mivel érzem, hogy a hajó is sérül, nem úgy reagál a leszállásra, ahogy kellene. Szerencsére több gépész is velünk tartott, így bizonyára maradunk a tervnél, de azért megfordul a fejemben az is, hogy nem kéne esetleg itt maradnom. De tudom jól, hogy okkal vagyok itt, máshol is szükség lesz rám, így magamban tartom a kérdést, ha pedig mégis itt kellenék, úgyis jelezni fogják. Kikötöm magam a megérkezést követően, majd figyelem, ahogy mindenki mozgolódni kezd, de még mielőtt megindulnék magam is, megfogom barátnőm kezét. - Vigyázz magadra! - és már fel is pattanok, hogy végezzem magam is a dolgom. Egy pillantást vetek Katrina felé, ki bizonyára a titánba kezd el beszállni, majd Nikolai mellé csapódom, hogy együtt üljünk át a kisebb járműbe, mely majd elvisz minket a Helix tórendszerig. Mindenki tudja a dolgát, így gond nélkül indulhatunk és bár az út az időjárásnak hála egy kicsit rázós, egyáltalán nem mondható vészesnek. Ki is tekintek az ablakon, és bár a hold halott, mégis megvan a maga szépsége. - Örülök, hogy egy csapatban vagyunk. Mit mondott neked William? - tekintek Niko felé, és szavaim halkak, hogy más továbbra se hallhassa, hogy miről beszélünk. Némi idő múlva használom csak a másodlagos csatornát, hogy felvegyem Katrinával is a kapcsolatot. - Katrina, minden rendben van odakint? - kérdezek rá, hátha többet lát vagy érzékel, mint mi a járműből. Szeretném rendben tudni a csapatot, így ha a válasz pozitív, akkor most már aggodalom nélkül érkezhetünk meg a tóhoz. Ellenőrzöm azért még egyszer a ruházatomat, majd felkelve körbenézek a kis csapaton. - Mindenki ellenőrizze a szkafanderét és a rádióját. - adom ki az első utasítást, majd amíg mindenki végrehajtja az ellenőrzést, az elsődleges csatornát használva jelzek Greymare hadnagynak. - Itt Samantha Lewis hadnagy jelentkezik! Elértük a Helix tórendszert és megkezdjük a siklóroncsok átkutatását! - a jelentésem rövid és lényegretörő. Mivel nem találkoztunk élőlénnyel és nem történt még semmi gond, ezért nincs más, amit jelenthetnék. Visszakapcsolok hát a másodlagos csatornára, az pedig fel se tűnt, hogy a számomra oly megszokott néven jelentkeztem be. Ha mindenki készen áll akkor kinyitom a jármű ajtaját, majd én leszek az első, aki kilép rajta. - Nem szeretném, ha feleslegesen szétválna a csapat, így először átnézzük az STS Eternityt, utána pedig a kísérőhajókat. - nem vagyunk sokan, így jobb lenne együtt mozogni. Katrina majd figyel ránk a titánból, és ha bármi bajt észlel, időben szól, ebben biztos vagyok. A dolgát mindenki tudja, így megindulok a már jól ismert teherszállító felé, mely kivülről nézve nem is tűnik annyira rossz állapotúnak, mint amilyenre számítottam. A hó remélhetőleg nem fedte be túlságosan, így ha eljutok az ajtóig, akkor a panelt felnyitom, majd elkezdem feltörni a zárat, hogy kinyíljon elöttünk és át tudjuk vizsgálni a sikló belsejét. - Ellenőrizzük a rendszert, derítsük ki, hogy képes lenne-e felszállni a hajó és hogy milyen felszerelések maradtak rajta. - adom ki a további utasításokat. Persze egy pilótára is szükségünk lenne, de Nikolai valamennyire ért a siklók vezetéséhez, talán ezzel is képes lenne felszállni, bár az időjárás kétségtelen, hogy megnehezítené a dolgát. De egyelőre nem ez a feladatunk, mégse rossz B tervnek, ha beüt a krach.
*Mondhatni oda vagyok meg vissza, bár a hideg, a sugárzás és a szkafander bilincs jellegű viselése kissé zavart kelt az erőmben, de az Aquillon! Muszáj oda mennem. A nehézségeken majd túljutok, ahogy máskor is. Lásd: nyavalyogva, visítozva, sokat beszélve. Aki még nem ismer vagy nem volt velem küldetésen, erősen imádkozzon, hogy ne velem kerüljön egy csapatba, különben heveny agyvérzésben múlik ki. Amekkora a küldetés súlya, akkora a körítés is. Denisov már csak tudja. A kérdésre, miszerint én sütöttem-e a sütit, úgy nézek rá, mint aki előtt agycafatokkal merészen megszórt, véres rongyot lengetnek. Ez két szívdobbanásnyi idővel később átalakul a súlyosan agykárosultat sajnálóra, majd egy vigyorral kísérve megpaskolom a vállát – csak finoman, mert rohadt kemény izmai vannak – és magára hagyom. * -Vigyázzon magára! *Javarészt mindenkit jókedvűen üdvözlök, még Schultzot is, ezzel viszont én vagyok egyedül. Amint Sam feltűnik, sajna McG-vel együtt, aki csak a levegőt rontani jött, máris odamegyek hozzá és átölelem. Titokban leltározni kezdek új véraláfutásokat, bár a ruha miatt ez igencsak esélytelen. * -Akkor kezdjek el imádkozni szivi? *Súgom vissza amikor rám kacsint, épp csak nem némán formálva a szavakat. A válasza a „hogy vagy”-ra nem elégít ki, felemelem a kezem elé és a kisujjamat begörbítve kérdezek vissza.* -Tuti? Így görbülj meg ha nem? *S a következő pillanatban már észbe is kapok, mert hülyeséget kérdeztem. Sam anélkül is simán meggörbülhet ha nem hantázik nekem, mert McG tesz róla. Sajnálkozó arcot vágok.* -Bocsi, ezt nem kellett volna. Annak viszont örülök, hogy együtt megyünk végre. Szétcsapjuk az Aquillont! *A jó kedvem csak addig tart amíg Simon hadnagy nem közli a csapatbeosztást, előtte azonban még Denisov is odasompolyog Sam mellé. Nagyobb füleket növesztek.* -Annak én is örülnék. Egyszerre két nőt is boldoggá tenne Denisov! *Oda sem nézek, úgy mondom, és még csak nem is mosolygok, mert komolyan mondtam, rohadtul komolyan. S a mosoly már csak pillanatokra tér vissza az arcomra, az is inkább kárörvendő vagy szarkasztikus, és nem a lehetetlen beosztásnak szól, hanem Simon hadnagy félrebeszélésének, amit külön üdvözlök. Fennhangon.* -Hát sajnos nem leszünk egy csapatban Miss Lewis hadnagy! *Épp Samre mézek amikor Gardel csatlakozik hozzánk. Rámosolygok, mert most jóban kell vele lennem, elvégre a barátnőmmel lesz egy csapatban.* -Hellóka Gardel tizedes! Az lenne meglepő, ha meglepődne! *A legszebb mosolyom most az övé és nincs benne semmi szemtelenség, legalábbis úgy hiszem, én úgy intéztem, aztán ki tudja. Ezzel egyelőre letudom a dolgot, Sam mellett lépek fel a hajóra és még bogarászok egy kicsit a cuccaim között, mikor a barátnőm oldalba könyököl. Felnézek, majd arra amerre a fejével int. Eltátom a számat, majd széles vigyorba szalajtom. Karba font kezekkel számolok vissza.* -Három…kettő…tik-tik boooom! *S meg is tapsolom Gardelt, ahogy sokan mások is körülöttünk. Ezek után nem tudok nem odamenni és kihasználom az alkalmat, hogy segítséget kérjek tőle, ő a legprofibb a mindenféle hacuka felhúzásában. Menet közben integetek Malinornak, együtt leszünk, szóval lesz alkalmam vele szót váltani később is.* -Szép volt Tizedes, tanítani kellene. Amúgy segítene azt a szart felvenni? Leginkább arra vagyok kíváncsi hogyan lehet benne kimenni pisilni. *Megvárom a menetrendszerű szemforgatást, majd elnevetem magam. Ha minden igaz, Gardel ezek után is segíteni fog, talán a fenékfogdosós palin kitöltötte minden feszültségét.* -Kérhetek valamit? Vigyázzon Samre, sokkal jobban, mint ahogy rám vigyázna. *Nem nevetek már, abszolút komolyan gondoltam annak ellenére, hogy tudom, rám is vigyázna még ha kicsit utál is. A sisakot még nem veszem fel, a kezembe fogva ülök a helyemre és bekötöm magam, mert nem szeretnék felkenődni a hajó oldalára. Az előrejelzés nem túl kedvező, kitör a frász, ez csak fokozódik akkor amikor a hajó elkezd rázkódni…és mondanom sem kell…* -Ótejóég! Biztos, hogy ez normális? Nem, ez nem normális! Mind meghalunk! Vagy zombik leszünk. Jesszusbasszus..ááá, ez mi volt? Valami nekünk jött, vagy mi mentünk neki valaminek. Nagy itt a dugó…*És ez így megy, amíg valaki aki mellettem ül, be nem fogja a számat. A jó hír az, hogy ez a helyzet, még nem a sikítós helyzet. Leszállás után csak legyezgetem magam egy kicsit, Sam azonban már megy is, elvégre főfőgépész, neki dolga van.* -Okéoké! Te is vigyázz magadra! *Tulajdonképpen nekem is dolgom van mielőtt lelépnék a remélhetőleg a visszaútra még eléggé egyben maradt hajóról. Noha hoztam magammal felszerelést, van olyan műszer, ami nagyobb mint ahogy azt én könnyedén a karomra véve cipelhetném. A raktérbe megyek, hogy megnézzem, mindent felpakoltak-e a járgányra, a csodás lánctalpas, felejthető nevű csodamasinára, ami némileg vigasztal és enyhíti a titán utáni sóvárgásomat. Mivel a járgány szó szerint nem a száraz földre való, hanem a havasra, ami ugye nem száraz, három másodpercre dilemmába zuhanok, de gyorsan megtalálom az indokot amiért nekem kell vezetnem. Végül is nem vízi jármű, még ha nincsenek is kerekei, a lánctalpat is kerekek hajtják. Mindent a hernyólábún találok ami kellhet, de…de hátha találok valamit ami még a „jól jöhet” kategóriába tartozik, ezért míg valaki rám nem szól, hogy hol a francban vagyok már, körülnézek azon holmik között, amiket nem nekem szántak. Gyanútlanul lépek a raktérbe, elővigyázatosságból már a sisakkal a fejemen, és…aztán azon agyalok, hogy van-e annyi levegőm, hogy sikítsak. Schultz véres teteme mindenképpen a sikításos helyzetbe való, ráadásul a gyilkosa még a közelben lehet. * -VVVÍÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁÁÍÍÍÍÍÍ! *Tekintetem körbefuttatom a helyiségen, árnyékot, mozgást, akár emberi alakot keresve, meg persze valamilyen fegyvert amivel megvédhetem magam, mert az még nincs nálam. * -Ótejószagúfrancosfranc! Hééé! Hahóóóó! Van itt valaki? *Amíg hallgatózom válasz után, megakad a szemem Schultz véres sebei között ejtőző pda-n. Más pda-ja úgy hat rám, mint rovarokra a lámpafény, a visszatartó erő eléggé véres…de ki vagyok én, hogy ne tudjak ellenállni? * -Hahóóó! Van itt valaki? Fegyver van nálam és nem félek használni! *Kiáltok körbe, nem is gondolva arra, hogy a rádión keresztül hallható-e a hangom vagy sem. Közben óvatosan közelebb lépek Schultzhoz, majd egy kobra gyorsaságával lecsapok a pda-ra és úgy véresen el is rakom. Csak azután lépek hátrébb, hogy elhagyjam a rakteret és rádión jelentsek valakinek. Ez sem úgy történik, ahogy katonáéknál szokás. * -Izééé! Valaki! Hahóóó! A raktérben vagyok és van itt egy hulla! SEGÍTSÉÉÉÉG!
Az eligazítás gyorsan, és meglepő módon problémamentesen lezajlik. Sem akadékoskodásra, sem hangos panaszra nem kerül sor, még az esetleges elégedetlen pillantások is mélyen az ingerküszöböm alatt maradnak. Azért beszéd közben észreveszek nem egy lopott pillantást, és nyíltan összeakadó tekinteteteket is. Csak magamban sóhajtok. Ahogy lelépek a ládáról, Lucas csatlakozik be mellém. A jelentés is rendben van, így nincs más hátra… - Köszönöm, Morison kapitány! Amint mindenki a fedélzeten, zárják a rámpát, és induljunk! Vigyen minket olyan közel a bányákhoz, amennyire csak a Condor veszélyeztetése nélkül lehetséges! Egyéb parancs jelenleg nincsen, ez is éppen elég pilótát próbáló feladat lesz, úgy érzem. Utolsónak lépek a Condorba, a rámpa pedig bezárul mögöttem. Indulás után – amint a kapitány engedélyt ad az övek kicsatolására – én is felszerelkezem, akár a többiek. A páncél felvétele már rutinszerű, különösebb segítségre nincsen szükségem. Amennyire tudom, közben is szemmel tartom a történéseket, de mindenkit nem figyelhetek egyszerre. Amíg a bányászok maguk között hangoskodnak és ízléstelenkednek, eszemben sincsen beleszólni, de a szerencsétlen mozdulatot sikerül elkapnom a szemem sarkából, ahogy a vörös fickó Katrina után nyúl. A probléma, hogy ismerős nekem a vörös bányász egy korábbi beszélgetésből… Meglepne, ha Katrina megtorlás nélkül hagyná az akciót. Ha gondolkodás nélkül ütéssel válaszol a fenyegetésre – ahogy szokott, akkor a találat helyétől függően lépek közbe. Ha az orrát töri be, az különösebben nem érdekel, ha a lábát, vagy a karját veszi célba, akkor szólok csak bele a konfliktus tettleges részébe. - Elég! – a hangom élesen csattan. – Gardel tizedes, a reakció jogos, de Bullbergsonnak munkaképesnek kell maradnia! – amennyiben csak az orra bánta- illetve egyéb sérülés esetén is-, a dokikat szabadítom rá - Gray hadnagy, Gregor zászlós, hozzák rendbe, amennyire lehet! Ennyivel még nem végeztem, a következők mindenkinek szólnak (akkor is, ha Katrina valami csoda folytán nem ütötte meg a fickót): - Senki szakértelmét, vagy hozzáértését nem vitatom el, mindannyian okkal vannak itt, de ettől függetlenül mindenkitől elvárom hogy tisztelettel viseltessen a többiek felé. Ezt mindenki vegye közvetlen parancsnak! Miután a helyzet többé-kevésbé megoldódott, arrébb húzódom az események sűrűjéből, és magamhoz intem Ed-et. Úgy helyezkedem, hogy más ne hallja a beszélgetést. - Malinor hadnagy, magára bízom McGovern kancellár védelmét. A parancsa szerint – amit mással nem oszthat meg – a kancellár testi épsége elsőszámú prioritás. Amennyiben választania kell bármelyik csapattag és a kancellár védelme között, őt válassza! McGrover kancellárnak élve kell visszatérnie az expedícióról… Megvárom, hogy a hadnagy nyugtázza a parancsot, ha van kérdése, adok lehetőséget, hogy feltegye, ha nincsen, akkor következőnek a bátyámat vadászom le, hasonló helyet és helyzetet keresve. - Gregor zászlós! Mivel úgysem hallja más a beszélgetést, tovább nem fáradok magázással, hogyha és amikor odaér hozzám. - Shane, amint kiérünk, rád bízom Moor tizedest. Maradj a közelében, és ne hagyd, hogy megölesse magát. McGover kancellár után ő a második ember az expedíción, akinek életben kell maradnia. A kancellár más elsőszámú feladata lesz, de a közvetlen parancsom számodra, ha úgy alakul, a kancellár után Moor az első, akit menteni kell! – Sóhajtok egyet, megrázom a fejem, és körbepillantok. Katrina jó eséllyel éppen a tizedesnek segít páncélon belülre kerülni. Valami… valaki mintha hiányozna, de nem tudom tetten érni a gondolatot, így nem is foglalkozom vele tovább – Ne is kérdezz, egyelőre ennyit mondhatok! – meglapogatom a bátyám páncéllal borított vállát. – Azért te is vigyázz magadra, amennyire lehet! A család nőtagjai élve felfalnak, ha nélküled megyek haza! – egy fanyar félmosolyra is futja, mielőtt a figyelmeztető jelzés véget vet a beszélgetéseknek. Aki magától nem ülne le a seggére, és kötné be magát, arra a csapatvezetők dörrennek rá, vagy éppen jómagam. És ha már itt tartunk én is becsatolom magam. Az érkező jelentést már ülve olvasom el, és elégedetlenül mordulok egyet. Az időjárás a pocséknál is pocsékabb, a helyzet pedig fokozódni fog. A hánykolódó, recsegő, kívülről sistergő, elektromosan pattogó zajokat becsatornázó hajótest pánikot ugyan nem okoz, de némileg aggaszt, vajon kibírja-e komolyabb sérülések nélkül. A páncél bőven elég hozzá, hogy a keményen megfeszülő öv ne hagyjon nyomot, és kellemetlenséget se okozzon. Azért erősen remélem, hogy hamarosan végre egyben földet érünk… A felmerülő problémákkal – amennyiben kapok róla jelentést, ahogy azt elvárom – az eredetileg is a Condorra osztott négy főnek kell megbírkóznia. A gépész és a két pilóta elég kell hogy legyen erre a feladatra, mivel több embert nem tudunk nélkülözni a terepen. A parancsot meg is ismétlem, a velük maradó fegyveresnek pedig kiadom, hogy állítsa fel a rámpa védelmére szánt nehézgéppuskákat a pajzshatáron belül. A bányászok az első adandó pillanatban nekilátnak a lerakodásnak, amit egyáltalán nem bánok, sőt! Lealább nem csak a szájuk nagy. A lerakodásnál nem jelentenek problémát, és Lewis hadnagy csapata is gond nélkül elindul. Ahogy a titán ledübörög a rámpán, az senki figyelmét nem kerüli el. Egy futó pillantás, egy röpke szorító bizonytalanság a mellkasomban, és ismét a feladatra koncentrálok. Szükség is van rá, mert a problémák most sem maradnak el… Kérdések, nyűgök, utolsó utáni ellenőrzések, már kezdem úgy érezni, hogy sosem indulunk el, pedig az idő szorít, és ebben a pillanatban, jön a következő „Hadnagyurak”, amitől égnek áll az összes szőrszál a testemen, és komoly veszélyét érzem, hogy idejekorán tikkelni kezdek. Ettől függetlenül, egyetlen pillnatást vetek Shane-re, és már indulok is. - Gyerünk! Ez mindkettőjüknek szól tulajdonképpen. A két falfehér fickó láttán elégedetlenül felmordulok. - Gregor zászlós, vizsgálja meg őket, de ne vegye le a sisakját, ha nem biztos benne, hogy nem fertőző! Addig megnézem Kaminskyt. Nem hiányzik, hogy Shane is kidőljön nekem. Amitől lehetséges, attól megvédi a szkafander. Amíg a bátyám vizsgálja a betegeket, én követem a sápadt fickót, hogy szembe találjam magam az összezavarodott, némiképpen sokkosnak, vagy éppen összeroppantnak tűnő Oleg Kaminskyval. A mellettem toporgó fickót elküldöm, hogy hozzon valami gyorsan felszívódó szénhidrátot, valami cukrosat, vagy koffeinest. El kell számolnom egészen ötig, mielőtt megszólalnék, hogy lehetőleg ne rontsak a helyzeten. - Kaminsky, maga nem beteg, csak stresszes és kimerült… - a hangom amennyire csak lehet, nyugodt és mentes minden vádtól. – Túlhajtotta magát, de mostmár itt van, és kint tizenhét ember vár arra, hogy vezesse őket, hogy segítse a munkájukat. Vegyen pár mély levegőt, ezt egye meg – ha közben megérkezik a kért kalória, akkor a kezébe nyomom, bármi is legyen az – szedje össze magát, szálljon be Hollard-al a csapatszállítóba, és induljanak a bányaterületre. A kutatók kidőltek, magának kell irányítani a kitermelést! Azért megvárom, hogy Shane kimondja az ítéletet, tartósan kiestek-e a kutatók a munkából, vagy pár percen belül talpra tudja állítani őket, csak utána indulhat a csapatszállító. Amennyiben Oleg is valódi betegség jeleit mutatja, Hollardnak egyedül kell mennie, ha csak simán pánikol, kész vagyok felpofozni is, hogy kapja össze magát. Éppen azon gondolkozom, ez mennyire borítja fel a csapatdinamikát, és honnan tudnék embert átszervezni, mikor az ismerős sikítás megrázza a Condort, és – a sisak bekapcsolt rádiójának hála - a dobhártyáimat. A tizedes egyedül van egy hullával, és bár amennyire tudom, senkinek nem hiányzik a csapatából senki, még a gyilkos is ott lehet. A nehéz páncél ellenére futva indulok meg a raktér felé. A tizedes mellett fékezek, a csizmák talpa csikorogva csúszik a padlón. - Mi történt, Tizedes? Hol a hulla, és ki az? Ha mutatja, tétovázás nélkül lépek a járműhöz, ha nem, akkor keresnem kell, de úgy is meg fogom találni. A rajmester véres hullája láttán összecsikordulnak a fogaim. Távolról sem kedveltem a fickót, de aki meggyilkolta, az csak remélheti, hogy itt hagyja a fogát ezen a nyomorult holdon, mielőtt megtalálom… - Moor tizedes, kérem hagyja abba! Beszédet, sikítást, rajtam csimpaszkodást, akármit is csinál… Gyanítom legkésőbb a ribillióra a többiek is megérkeznek, hiszen azonos csatornán fut a rádiójelünk. Ha így van, Malinornak intek. - Malinor hadnagy, segítsen rögzíteni annyi nyomot, amennyit tudunk – a páncélok képrögzítői a legjobb kínálkozó alternatívák erre – és nem véletlenül nem a tizedesre bízom, akit Kat abban a pillanatban hív, hogy fel kell törni valamit. – így azt használom én is. Ha mindenről készült fénykép, illetve felvétel, amiről csak lehetséges volt, Shane-t is megkérem, hogy vonja le az első következtetéseket, majd valamelyik férfi segítségével – nem, Ravennel nem cipelek hullát! – átmozgatjuk a rajmester testét az egyik zárható hűtőkamrába – bármivel, amit a későbbiekben hasznos lehet a nyomozásnál, és rázárom az ajtót. - Aki kinyitja ezt az ajtót, további parancs előtt, az függelemsértésért felel! És el is töröm velemijét, de ezt nem teszem hozzá fennhangon. Ha a betegek ügyét, Kaminskyt és Hollardot is elrendeztük, akkor ideje a saját csapatommal is nekiindulni. Schultz helyét a fegyverek felállításában az egyik pilótának kell átvennie.
//Játékos karakterek csapatainak rendelkezésére álló fegyverek, kiosztásukat a csapatvezető dönti el:
Lewis hadnagy csapata: WA-06M CQL-es RYAS – 2 db MK 11 – 2 db (Kat-nek ezek közül nem jár! XD)
Esetünkben a fegyvereket viselhetik: William McGrover - amennyiben nincs saját titkos fegyvere Lucas J. Moris Edgar Malinor Shane Gregor
(MINDKÉT CSAPAT esetében a fegyverek a reagok beérkezésnek sorrendjében választhatók, rendelkezésre álló darabszám figyelembe vétele mellett - én és Sammy nem fogunk választani ebben a körben, így egyelőre mind bent van, kérlek reagírás előtt frissítsetek rá, nem írt-e valaki közben) //
A felém forduló katonák, tisztek köszöntését viszonzom, ahogy a falnál állok, ám az oly mosolyokat, amilyet Nikolai is felém küld, már nem viszonzom. A magam részéről a köszöntéseket le is tudom, nem ezért vagyok itt. Az eligazítás hamar megtörténik, kérdése úgy tűnik, hogy senkinek sincs, én pedig a beosztott társaimhoz sétálok. Tekintettem megkeresem még Dr. Grayt, ám egyelőre több figyelmet neki is csak annyit szentelek, mint bárki másnak. Samantha egyértelmű kijelentésére mégis magasra röppen a bal szemöldököm. Akaratlan mozdulat, megkérdőjelezni mégsem fogom szavait. Emlékeim között kutakodok hasonló esetben miként viselkedett. - Volt már rá alkalom – tudatom még azért Moor tizedessel, mielőtt a hajóra lépkednénk. Sajnos leptek már meg, a kérdés leginkább az, hogy negatív, vagy pozitív értelemben. Ebben még én sem vagyok biztos.
A hajón mégis gyorsan elhelyezkedem és minden idegszálammal azon vagyok, hogy ne tekintsek Simon irányába. Még akkor sem, ha igazán sok időnk nincs is. Sikeresen száll fel a Condor, alig pár perc után pedig megkapjuk az engedélyt is a biztonsági övek kicsatolásáról. Nem teketóriázok sokáig, a pancélomat igyekszem minél gyorsabban magamra ölteni, csakhogy még ennyit sem tudok zökkenőmentesen megoldani. Idegen érintés a fenekemen és a reflexek azonnal cselekednek. Hirtelen pördülök meg. Jobb kezemmel rászorítok az idegen kéz csuklójára – nem erősen, csak annyira, hogy érezze az erőt benne – a ballal pedig tenyérrel ütök az orr irányába. Vagyis csak ütnék, az utolsó pillanatban áll meg a kezem, orrának hegyétől alig egy milliméterre. Ekkor csattan fel az ismerős hang. Rezzenéstelen arccal, hideg pillantást mérek az ismerős rőthajúra. Simon hangja pedig mégis elég arra, hogy ne fajuljak tettlegességig, kezét elengedjem. - Vettem – felelek mégis ennyit a férfi parancsának – hiszen ez korán sem kérdés volt. Jobb esetben nem tettem kárt a kezébe, ujjaim lenyomatát viselheti pár napig magán, noha az orvosok ezt majd jobban megmondják, ha szükséges. Ezután a szokásos csendben maradok és öltöm magamra a páncélt, miközben egy régről ismerős hidegvér lesz úrrá rajtam, mely már hiányzott. Az elém libbenő Moor sem képes még kizökkenteni ebből. - Valóban megtanulná? – kérdezem ezúttal valódi érdeklődéssel a hangomba. Nem nézném ki belőle, hogy másoknak hasonló kárt képes lehetne tenni. – Természetesen – hiszen bárkinek felajánlom a segítségem, ha a páncél feladásról van szó. – Leginkább sehogy. A páncélban végzik a hasonlót. Úgy viselkedik, mint egy szkafander – ami furcsa lehet. De nem arra találták ki, hogy levegyék könnyedén, majd fel, főleg nem mosdóhasználatra. Szörnyűnek tűnhet, de nem annyira, mint sokan gondolják. Minden csak megszokás kérdése. Közben pedig szakszerű mozdulattal adom rá az ébenfekete páncélt. Kérdésére csak egy pillanatra állok meg a mozdulatomba. Íriszeim egy leheletnyit vonódnak csak össze. - Számíthat rám – mégsem pillantok sem Samantha, sem pedig újdonsült férje irányába, a segítséget pedig rögtön folytatom is. – Vigyázzon magára, ezúttal nem leszek ott maga mögött – igazítom meg a vállainál a páncélt, talán egy kicsit – ha mást nem, a sarka – meg is emelem ezáltal, majd a vállait paskolom meg, jelezve, hogy kész vagyok, na meg az előbbi kérés gyanánt. Végül pedig ha másnak nincs kérdése, visszaülök a helyemre, mielőtt leszállnék. Simon halk morgása mégsem kerüli el a figyelmem. Még ebben a tömegben is tökéletesen kihallom a félreismerhetetlen hangot. A sisakot a kezembe tartva tekintetem a padlóra függesztem, ahogy a leszállás nem zökkenőmentes. Moor tizedes kétségbeesésére mégis egy mélyről jövő sóhaj szakad fel belőlem. Megérkezve, pedig a kicsatolás után az első dolgom felvenni a sisakot.
Az alkalomra illesztett berendezéssel bajlódok, amíg megvárom, hogy a bányászok kipakoljanak a hajóról. Főnix lemeneteléhez helyre van szüksége, egyelőre mégsem ülök bele. A karomra csatlakoztatva távolról irányítom, idebent jóval macerásabb lenne a beleülés. Megvárom, amíg kimehetek, ő pedig követ engem. - Minden rendben, Dr. Grey? – kérdezem a nőt, ahogy elhaladok mellette és vélhetőleg Samantha és Denisov mellett foglal helyet a járműben. Odakint azonban könnyedén beszállok a titánba és csatlakozok hozzá. A szokásos beszélgetést lebonyolítom vele, a rádióban beállom mindkét frekvenciát, és magam is útnak indulok a csapat után. Ha van rá lehetőségem, akkor a hőérzékelőt is bekapcsolom Főnix érzékelőjén, valamint a mozgásérzékelőjét is. Idegen helyszínen vagyunk, itt mindenre figyelni kell. Samantha kérdésére mégsem válaszolok rögtön, hanem körbetekintek. Ha Főnix lát valamit, azt elmondom, ám ha nem, akkor csak egyszerű válaszra számíthat tőlem. - Minden rendben – erősítem meg ebben, mindaddig, amíg oda nem érünk a Helix-tóhoz. Meglepően könnyedén mozgok az atlasszal, az időjárás viszontagságai ellenére is. A többiekkel ellentétben én leginkább a fegyverzetet ellenőrzöm, a titánnal pedig a gépjármű mellet állok meg. Mégis amíg nem kapok más parancsot a környéket pásztázom, körbejárva többször is a csapatot és a két siklót, hogy idő előtt feltűnjön bármilyen idegen létforma.
Habár a sorra utánam érkezőket kíváncsiságból fakadóan, feltűnésmentesen megnézem, a velük való cseverészésre vagy szemgolyóedző pantomimezésre nem adom a fejem. Alexa üdvözlését fogadom és viszonozom, ezt követően azonban a figyelmemet egyértelműen az öcsém vonja végül magára, amikor szót emel. Az elhangzott információkat és utasításokat, valamint eligazítást tudomásul veszem, ahogyan a csapatbeosztást is. A nálam lévő táskákat a helyükre rakodom és helyet foglalok magam is. A bányászok kedvét és veselkedését, ha akarnám, se tudnám nem észrevenni, ahhoz túlontúl arcba toltan művelik, azonban, ami Gardelt éri atrocitás, annak a látványáról lemaradok. Rögtön utána azért nem nehéz összerakni a dolgokat, vajon mégis mi történhetett, Gardelt pedig eddig nem úgy ismertem meg, mint aki ne lenne képes helyén kezelni a szituációt és a fickót is egyaránt. - Értettem. - Greymare utasítását követve, amennyiben Dr Graynek nincs ellenvetése, az elsősegély felszerelést veszem magamhoz és a nyúlkáló kedvében lévő vörös fickó sérülését tekintem meg. A bőr egy kicsit zúzódott, de semmi komoly. Orvosi véleményem szerint, tökéletesen megmarad, a küldetésből ugyanúgy ki tudja venni a részét továbbra is. Az incidenst követően a páncélt felöltöm, segítségre nincs szükségem, képes vagyok megoldani magam is, a kommunikációs részlegtől érkező jelentést pedig figyelemmel futom át a bolygó időjárási és légkörelemző információival együtt. A nevemre felfigyelve bólintok a hadnagy felé és a félrevonulást követően újabb figyelemmel hallgatom a kiosztott feladatot. Tekintettel arra, hogy a hivatalos formát elhagyja, noha eszembe sem jut ellenkezni vagy bármi más módon zendülni, de egy magasba vonuló szemöldökhúzás végigszántja a homlokomat. Most komolyan babysitter személyvédelmi feladatot kaptam?! - Őszintén és magunk között; mennyire öngyilkos, illetve ön- és közveszélyes hajlamokkal rendelkezik? - Nem ismerem a tizedest annyira, hogy mindezekkel tisztában legyek, azt viszont nagyon szeretném tudni, mennyi plusz munkát varr a feladat a nyakamba. - Ne aggódj, nem kérdezek és rendben, számíthatsz rám. Nem lesz gond. - Bólintok végül, tudomásul véve személyvédelemmel is kibővített szerepkörömet. A páncélos váll lapogatását követően indulnék a dolgomra, de egy utolsó szó, mondat erejéig még visszafordulok. Keserű félmosolyt csalnak a szavai a képemre. - Tartasz tőlük, huh?! Mondjuk nem csodálom… - Ingatom meg a fejemet. - Rád is vonatkozzon ez; egy darabban megyünk vissza. - Vigyázzon magára ő is, érteni fogja szerintem. Moor felé indulok az új feladatom részeként, arra azonban már nem marad idő, hogy vele is közöljem a jó hírt. Az első figyelmeztetést követően visszaülök a helyemre és a becsatolás után már csak a landolás végét várom. Arra már induláskor sem számítottam, hogy sima lesz majd az ékezésünk, ha az ember mindenre felkészül előre, kevesebb meglepetés érheti majd. Nem irigylem Morisont, sejtésem szerint a navigációs- és finomhangolásért felelős műszerek többsége vagy megkergült vagy leállt. Ennyi erővel akár vakon is nekivághattunk volna… A rázós holdat érést követően a szkafanderem is a helyére kerül, továbbá a fedélzeten lévő fegyverek közül egy MK 11est is magamhoz veszek. Ezt követően a korábban hozott, leginkább alapvető életfunkciókat ellenőrző felszerelést csatolom fel. A sugárzás és az emberi szervezet számára belélegezhetetlen – halált okozó – levegő miatt, azok az eszközök, amelyekkel szó szerint a testhez szükséges érjek, hasznavehetetlenek lennének odakint, a páciens előbb halna bele a védőfelszerelése eltávolításába, minthogy hozzá tudnék érni. Minden másnak kizárólag hajón, járművön belül van és lehet létjogosultsága. A magam részéről egyelőre várakozó állásponton vagyok, többek előbb teszik a talpukat a hó és jég páncélba zárt hold felszínére. Ráadásul még Moorral is beszélnem kellene, amikor is egy fickó lélekszakadva rohan Simonhoz és hozzám. Ez pedig sok jót nem jelenthet… A pillantást elkapom és már indulok is a mutatott úton. A fehérré vált kutatók látványa koránt sem bizalomgerjesztő, de információk és vizsgálat hiányában egyelőre messzemenő következtetéseket még nem vonnék le. - Értettem. - Jelzek Simonnak az utasítással kapcsolatban, ezt követően pedig ellenőrzöm az alapvető életfunkcióikat mint vérnyomás és pulzusszám. - Mi történt? El tudják mondani? Megsérültek valahol? - Rutinkérdésekkel bombázom őket, közben pedig a pupillák fényre reagálását is ellenőrzöm, továbbá azt, hogy képesek-e az előttük tartott ujjam mozgását követni. Verejtékezés, remegés tüneteit is keresem közben, az életjelek mellé pedig a testhő és a légzésszám ellenőrzést is lefuttatom rajtuk. - Fájdalom, szédülés, hányinger jelentkezett-e? - Újabb kérdéseket teszek fel és folytatnám is, továbbá már éppen tájékoztatnám Simont, hogy ez a két személy már egészen biztosan nem fogja tudni folytatni a küldetését, amikor is valaki sikongatása fülrepesztőnek hat. Mi a jó francos fene folyik itt?! Hamarosan erre is választ kapok… - Két hordágyra van szükségem a raktérbe azonnal. - Jelzem a rádión keresztül, ugyanis az előzetes eredmények alapján egyikük sem hagyhatja el a hajót. Számtalan tesztet le kell futtassak és stabilizálni az állapotukat és egyik sem fog itt menni ezen a helyen. - Greymare, a fickó biztosan halott? Ha a test egy darabban van, ellenőrizzétek a pulzusszámát. - Az, hogy valaki halottnak tűnik, még koránt sem biztos, hogy az. Nem véletlenül csak orvos állapíthatja meg a halál beálltát, addig pedig próbálkozni kell(ene) az ellátásával. Ahogy megérkezik amit kértem(?), segítek a két kutatót a hordágyra helyezni és velük tartok a sikló belseje felé. Amennyiben a halottról kiderül, hogy valóban halott, megkezdem a szükséges ellátását a kutatóknak, legalább az állapotuk stabilizálásához. A hulla már úgysem megy sehová. Csakhogy újabb hívás érkezik az öcsémtől. A vér levételét és azok analizálásának megkezdését rábízom egy arra szakavatott kollégára – ehhez nem kell túl magas szintű egészségügyi tudás – és azonnal a megadott helyre sietek. A látvány, ami fogad nem éppen a legidillibb. Habár mostanra a sebesülésből adódóan egészen biztosan nem él a delikvens, a szabályok betartása miatt, ellenőrzöm és ezzel hivatalosan is halottnak nyilvánítom. - A szúrások egyértelműek, de amíg meg nem vizsgálom a testet, addig nem tudok semmi biztosat sem mondani. - Ugyanannyira lehetnek ezek a nyomok a halál okai, mint amennyire az eredeti ok elfedői, ezt pedig laboreredmények és fizikális vizsgálat nélkül lehetetlen megállapítani. A testet segítek átmozgatni a hűtőkamrába. - Ami a kutatókat illeti, biztosan nem képesek a küldetésben tovább részt venni. Még kell néhány teszt, hogy pontosan tudjam mi történt velük, de nem hiszem, hogy fertőzés érte volna őket. - Utóbbit a hátam mögött álló gyakorlat mondatja és nem a kézzel fogható eredmények, így viszont csak szóban fogalmazom meg, írásba majd később a kész tények fognak kerülni. - Mit akarsz, maradjak velük vagy Moorral? - A két kutatóra célzok elsősorban. Ha az állapotuk rosszabbra fordul, abban sem vagyok biztos, hogy én el tudom őket megfelelően látni – amíg nem tudom pontosan, hogy mi okozta a jelenlegi állapotukat –, hát még egy esetleg éppen valami képzést kapott akárki, aki most éppen körülöttük van. Más szempontból, tiszteletben- és fontosnak tartom a rám szabott extra feladatot is, a döntés így viszont nem az enyém. Hála az égnek.
//egyelőre magamhoz vett fegyver a Greymare csapatból: MK 11 - 1db//
A beszállás az eligazítás után, aránylag gyorsan zajlik. A hadnagy szavai után én is elindulok, hogy elfoglaljam a helyem. A „kincstári” már rajtam van, csak a sisakot nem veszem még fel, mikor becsatolom magam az ülésbe. A Bányászok, akik most velünk tartanak, nem éppen az illemtudásuk miatt jönnek, és ezt meg is erősíti az egyikük pofátlan megnyilvánulása Gardel tizedes felé. A jelenetet látva megfeszül az arcizmom, de szerintem jobban jár ez a Bull nevezetű, ha a tizedes tanítja móresre, mint ha velem állna szemben. Igaz, hogy nem a tettlegesség az elsődleges, de azért az minősíti ezt a Balfácánt, hogy egy nővel szemben milyen „bátor”. Már várom, mikor lendül a keze a tizedesnek, - amit jogosnak is tartanék- de Greymare hadnagy hangja megállítja a „durvább” elintézési módot, bár ha befejezte volna a tizedes a mozdulatot, az sem lenne elítélendő. Azért, ezt megmosolygom magamban, hogy ez a fickó jó helyen kapizsgál, ha egy betört orral akarja végigcsinálni a feladatát. A tiszteletlenség bármilyen formája elfogadhatatlan, és ha ennyi nem volt elég annak a Bányásznak, akkor könnyen velem találhatja magát szemben, ha még egyszer megkísérli, és bármelyik Társamat inzultálja. Lehet, akkor már nem ússza meg, ahogy most… De szemmel fogom tartani. Majd Simon intésére figyelek fel, és odalépek hozzá. A diszkrét „félrehívás” nem hagy kétséget, hogy bizalmas dolgot akar velem közölni, és csak bólintok felé, ahogy odaállok mellé. Figyelmesen hallgatom szavait, amit tudomásul veszek. Furcsállom a parancs azon részét, hogy „mással nem oszthat meg”- részt, de meg tudom érteni az indíttatását. Nem vetne jó fényt a küldetésre, ha a CSH- „feje” nem térne vissza erről az útról, bár ha jól sejtem, akkor nem mindenki lenne szomorú miatta. Legalábbis úgy vettem le a pletykák és szóbeszédek ismeretében erről a dologról. -Igenis, uram!- válaszolom rá, de ügyelek, hogy csak a hadnagy hallja. Tisztában vagyok a súlyával ennek a feladatnak, bár úgy vélem, hogy egy valakinek mégis csak kellene tudnia róla, és az a Kancellár. Elég érdekes lenne, ha a Védencem nem tudna a dologról, bár nem hinném, hogy McGrover-nek újdonság lenne a testőrség a testi épsége megóvására. Ezt nem is habozom említeni a hadnagynak. -Tisztelettel, uram! Nagyban megkönnyítené a dolgom, ha a Védencem tudna a jelenlétemről. Ha megengedi, akkor közölném vele, hogy mi a helyzet. Csak vele. – halkan beszélek és lényegre-törően. Nem szeretek nagy feneket keríteni a parancs magyarázatára, de ha a Kancellár tudta nélkül kell lennem a védelmére, akkor félő, hogy félreérthetőek lennének számára a tetteim, és nem is kivitelezhető a feladatom, ha nem működik velem együtt. Simon katona, és tudom, hogy a félszavakból is értjük egymást, bár most nincs lehetőség jobban kitárgyalni a helyzetet, de remélem, hogy érthetően akarom a tudtára adni, hogy mindent megteszek a parancsa szerint. Ha engedélyt ad rá, akkor amint lehetőség adódik a Kancellárral beszélnem, megteszem. - Értettem! - Ha nincs más közlendője felém, akkor visszatérek a helyemre, majd beülök a székbe és becsatolom magam. Hamarosan már úton is vagyunk, és a becsült érkezés nagyjából annyi, amennyit jósolt a komputer. Most viszont úgy fest, hogy rázós útra kell számítanunk, és nem irigylem Morison Kapitányt. A rögzítés kitart, ami az ülésben tart, de a légköri turbulencia miatt ide-oda rázkódunk. Nem vagyok Pilóta, de azt látom, hogy ha nem jutunk le a felszínre hamarosan, akkor jó nagy szarban leszünk. Bízom Lucas képességeiben, és örülök is, hogy egy „öreg róka” kezében van a kormány, bár sok tapasztalatom nincs a repülésről. Szerencsére… Amíg le nem szállunk, addig magamban végigfuttatom a teendőket, ami az indulással kapcsolatos információk tartalmaztak. Jelenleg hoztam a saját fegyvereimet, amik nélkül el se indulok. Ezért különcnek is tartanak, de nem nagyon izgat. Az én „világomban” születettek nagyon jól tudják, hogy ami több elektromos huzalt, vagy technikát rejt magában, az nagyobb valószínűséggel mondhat csődöt is. A régi megszokott stukkereim és a pengéim mellett, választok egyet a repertoárból, de csak később veszem majd magamhoz, a parancs szerint. Igazából örülök, hogy lassan a felszínre érkezünk, és vége lesz ennek a rázkódásnak. Közben a többieket nézem, bár a tizedesemen megakad a szemem, ahogy mindig. Többségében ismerem mindannyiunkat, bár Denisov közlegényhez nem volt még szerencsém, csak hallomásból. De, ha már itt tartunk, akkor a Kancellár az igazi meglepetés, amiért ő is velünk tart. Úgy tudom, hogy keringett róla és a feleségéről valami pletyka, de a részleteket nem ismerem teljesen. Általában nem adok a szóbeszédre, de amit látok, az elgondolkodtat. Nem is tudom, hogy volt-e példa arra, hogy egy Kancellár egy ilyen küldetésen vett volna részt, ami –valljuk be- elég rizikósnak számít. A légköri adatok szerint van okunk az óvatosságra, már csak azért is, mert a sugárzásveszély és a terepviszonyok sem valami kedvezőek erre az akcióra. Ez a Hold nem erről híres, hogy üdülőparadicsomként van nyilvántartva, bár el sem tudom képzelni, hogy egy vezető-beosztású egyént mi vesz rá, hogy az életét kockáztassa ezen a helyen. A gondolataimból felocsúdva már le is szálltunk a felszínre, és gyors lerakodásba kezdenek a Bányászok. Legalább valami hasznosat is tesznek, és nemcsak a szájuk jár. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tartom szemmel őket az indulásukig. Amint megkezdődik a kirakodás, és az első-második csapat elindul, már csak mi vagyunk a fedélzeten. A sisakot csak a végső pillanatban veszem magamra, ahogy a rámpa ajtaja kinyílik és elindul az első kifelé. A Gépész- csapata is útnak indult. Már kezdtem hiányolni valami gebaszt ezen az úton, bár a helyzet súlyossága akkor merül fel, mikor az egyik Bányász érdekes „hírrel” áll a Parancsnok elé. Követem őket, hátha tudok valamiben segíteni, bár ahogy elnézem, inkább tűnik pánikrohamosnak a fickó, mint fertőzöttnek, de ezt a Doki fogja megállapítani. Túl sok a véletlen, amióta leszálltunk, bár még koránt sincs vége az események láncolatának. Ahogy régen volt a Földön „szokás”, háromig meg se áll a balhé… A tizedesem sikítása szinte beteríti a sisakom egészét, és ha nem lennék hozzászokva, akkor a hallásom is károsodna pillanatokon belül. A „hulla” szóra megindulok én is Greymare-t követve a raktérbe. A látvány nem éppen szép, és ha módomba áll, akkor megpróbálom Moor tizedest arrébb tessékelni finoman, hogy ne nézze tovább a látványt. Ha szükséges, akkor megfogom a vállánál, hogy érezze, itt vagyunk vele és – ha esetleg a hadnagyon csimpaszkodna -, akkor leszedem róla. -Bizza csak rám, uram. – a nyomok rögzítése elengedhetetlen a gyilkos kilétének azonosításában, és ahogy elnézem alapos „munkát” végzett a tettes. Többszörös szúrt sebek vannak a testén, és ha az elsőbe nem halt bele, akkor a következőbe már biztos. Igaz, hogy nem vagyok Orvos, de láttam már nem egy ilyen esetet, és ha jól sejtem, akkor nem véletlen a rajparancsnok halála. Nem igazán volt népszerű ember, de azért érdekes, hogy éppen most szenderítették jobb létre, és nem hamarabb. A lehető legalaposabban végzem el a „helyszínelést”, hogy majd a Dokiknak segítséget nyújthassanak a bizonyítékok. Amint megvagyok, a testet a hűtőkabinba segítek vinni. Azt nem tudom, hogy kinek volt érdeke megölni ezen az úton a rajparancsnokot, de valami nem stimmel az időzítéssel és a körülményekkel. Talán a felvételek elemzése után többet tudunk majd meg erről, de addig „jegelve” a hulla. A parancs pedig világos. -Igenis!- nyugtázom, és indulok is vissza a felszerelésemért, hogy indulásra készen álljak a többieket követve. Magamhoz veszem a kijelölt fegyverek egyikét, ami egy Ryas. (vagy bármelyiket, amit kijelölnek számomra) és ha lehetőségem van rá, ( és engedélyem) akkor a Kancellárhoz lépek, hogy indulás előtt tudjak beszélni vele.
//Az egyik Ryas- fegyvert veszem magamhoz a sajátjaim mellé, ha más döntés nem születik a kiosztás ügyében //
Apám azt tanította nekem, hogy vannak az életben bizonyos dolgok, amiket egy férfinak magának kell elvégeznie, és nem bízhatja másra. Ilyen például azok a szerelések, amelyeket egy férfinak illik tudnia elvégeznie, az asszonnyal való együtt lét, az ellenségekkel való leszámolás, és ami talán legfontosabb azok a dolgok, amelyeket a hatalomért kell megtenni. Na jó ezt nem apám mondta az utolsót, hanem én egészítettem ki. Sokat gondolkoztam azon, hogy kit is küldhetnék le, akiben annyira megbízom, hogy ezt a pár apró de fontos dolgot megteszi nekem. De senkit nem találtam. Talán Theo lett volna alkalmas rá, vagy Sammy. De Theo itt meghalna, és túl sok kérdést vetne fel a jelenléte. Sammy-t is megkérhettem volna, de tudom, hogy a nászéjszaka és a rá következő napokban nem voltam vele túl kedves, mert meg kell tanulnia a fegyelmet, ha most kértem volna tőle szívességet, azt nem hiszem, hogy elviselte volna. Az expedícióról is igazából azért beszéltem neki, mivel nincsenek titkaim előtte, s gondoltam ez a beszélgetés elég semleges ahhoz, hogy ne fakadjon sírva. De ő kitalálta, hogy ő is jönne. Először vonakodtam elengedni, de megbeszéltük, hogy ha élve visszatérünk, akkor együtt vacsorázunk, mint egy rendes házaspár, s ő főz nekünk. Tudom, hogy ő az egyik legjobb gépész az egész emberiségből, mégis aggódom érte. De próbálom nem kimutatni, s úgy viselkedik, ahogy az elvárható egy kancellártól. Némán szótlanul haladunk az eligazításra, s csak egy szájra puszit adok neki, nehogy másnak is feltűnjen, hogy mennyire fontos nekem az új feleségem. Az indulás előtt alaposan át néztem az expedícióban résztvevők adatlapjait, mind a nyilvánosat, mind azokat, amiket magamnak vezetek. Egy két embernél még talán kellemesen is mosolyogtam, de amint megláttam Denisov nevét, egyből tudtam, hogy neki külön feladatott szántam ebben a kis kalandban, amit el is árulok neki. Ő pedig készségesen nyugtáz. Akár egy jó kutya, teszi, amit mondanak neki. Nem is vártam többet tőle, s nem is gondoltam, hogy erről a témáról hosszabban kellene csacsognunk. Szerencsére Greymare Hadnagy bele is kezd az eligazításba, amit szó nélkül hallgatok végig, pedig igazán sokszor érzek késztetést arra, hogy közbe szóljak. Az ő parancsai a legmagasabb priorításúak? Ha az a hígagyú Denisov is így gondolja, akkor gondoskodom róla, hogy megtanulja egy életre… Aztán el kezdi mondani a bányászok feladatát, amire szintén mondanék valamit, de magamban tartom. Amikor viszont kiejti a Lewis nevet, akkor a kezem ökölbe szorul, s nagyon nagy kedvem lenne közbe szólni, hogy McGrovert kellene mondania, elvégre már több mint egy hete át van írva a neve a feleségemnek. Nem lenne jó ilyen dolgon össze zörreni vele az expedíció elején, de megjegyzem neki. Utána rá tér arra, hogy én vele együtt leszek a kutatóalláomáson. Ez a hígagyú barom egy levelet sem olvasott azok közül, amiket küldtem neki? Vagy mégis, hogy gondolta ezt? Nekem feladatom van, és azt a bányában tudnám legjobban elvégezni, erre direkt nem oda oszt be. Lehet, hogy ebbe Terson keze van, ezért inkább most nem szólok erre semmit, s inkább a többiekkel együtt elfoglalom a helyemet a Condoron, s rögzítem a táskámat a fegyveremmel együtt. Nem tervezek az utazás során nagyon sok mindenkivel beszélni, inkább a kiosztott csapattársaim aktáit tanulmányozom. Nem mintha nem olvastam volna őket már át jó párszor. Főleg a csinos kis Moor tizedesét. De inkább evvel foglalatoskodom, minthogy beszélgetnem kelljen, s a PDA-mat csak akkor rakom félre, amikor a kapitány utasítást ad az övek becsatolására, s a két kezemmel inkább az ülésem karfájába kapaszkodnom, mintha az védene meg, hogy becsapódáskor kirepüljek az ülésből. Igaz, hogy Sammynek még nem említettem, hogy mennyire gyűlölők repülni, mert ezek az átkozott dögök lezuhannak alattam. Legutóbb Callummal a mocsárba, most meg itt. Bár úgy néz ki, hogy itt a pilóta kicsit profibb, mint az a másik, s egyben érkezik meg a gép. Vagy legalábbis nem darabokban. Kissé meglepődve figyelem Moor tizedes pánikolását, hogy valamiféle zombik leszünk, és hogy itt fogunk meghalni. Ha én rosszul viselem a repülést, akkor ő extra rosszul. Elkönyvelem, hogy nem százas a csaj. Hamarosan egy kisebb hangyabollyá változik a Condor, s mindenki teszi a dolgát, ahogy a hadnagy utasította őket. Egyedül én maradok a székemben, s pár másodpercre be is hunyom a szememet, s csak utána kelek fel. Szó nélkül fogom meg az aktatáskámat, s illesztem a hátamhoz, ahol a zárszerkezet azonnal rögzíti a megfelelő pozícióba beforgatva a táskát, hogy ne zavarjon, s öltöm magamra a szükséges védőfelszereléseket. Gyors ellenőrzést végzek TW-S-emen, amit csak annyi időre hagyok abba, hogy felpillantsak a távozó Sammyre. Nem mosolygokrá, nem szólok semmit, csak némán gondolatban intek neki búcsút, s kérem, hogy vigyázzon magára. Majd a mikrofonba is megszólítom. Nem tudom, hogy ő hallja-e vagy a csapata, de az biztos, hogy mindenki más, aki még itt van tisztán hallja, amint felülbírálom Greymare hadnagy parancsát. -Samantha McGrover Hadnagy! A csapatával gyűjtsenek be egy adag nyers CQL kristályt! Ez Kancelláriai parancs. – teszem hozzá az utasításhoz – Vége. – Hozzá tehettem volna, hogy nekem szállítsák le, de bízok abban, hogy ez egyértelmű számára. Türelmesen várom tovább, hogy mik a tervei az expedíció vezetőjének, ha már mindenki elhagyta a Condort rajtunk kívül, meg a pár legényen, akik ide lettek beosztva. Hamarosan már azt figyelem, ahogy Greymare próbálja helyre pofozni lelkileg azt a szerencsétlen, ami kissé összeomlott. De mint jó katona csak ront a helyzeten egy ilyen beszéddel, így inkább közbe avatkozok. -Hadnagy – fogom meg Simon vállát, hogy figyeljen rám egy kicsit. – Ezt elintézem én. -Kedves Oleg. – szólítom meg a lehető legkedvesebben hangnemben – Ügye nem baj, hogy így szólítom? – teszem fel neki a kérdést, hogy elnyerjem a bizalmát – A Kancellária, és Dominium egész lakossága nagyra becsüli az ön munkásságát, s tudja mindenki, hogy képes elvégezni a feladatát. – nem gondolom, hogy be kellene mutatkoznom neki, bár lehet, hogy nem ártana a sisak és a körülmények miatt– Nem baj, ha fél egy kicsit, mind félünk. – mondom a megnyugtató szavakat neki, miközben Raven halottakkal kiabálja tele a rádiót. Fasza. Bizonyára valaki kitörte a nyakát, mivel nem kötötte be magát a landoláshoz, erre ez a nő pánikot kelt. -Hadnagy intézze azt, én ezt intézem. – javaslom Simonnak, majd folytatom Kaminsky megnyugtatását. -Tudja én ha félek, akkor magamban éneklek. – mondom a színtiszta hazugságot a férfinak -Zászlós. – szólítom meg Shanet. – Milyen az állapotuk? – nem kérek teljes jelentést, de nem árt tudni, hogy mi legyen velük.
- Értettem uram – tiszteleg, de nem kommentálja azt, ami egyértelmű. Ha nem egyben teszi le a Condort, akkor tök mindegy, hogy mik a parancsok, de nem foglalkozik a kudarc lehetőségével. Őt nem így tanították, ezért volt mindig hatékony abban, amit csinált. Közben megpillantja Alexát is, valahogy elkerülte a figyelmét eddig, pedig igazán jól néz ki ebben a ruhájában is. Miután a parancsnok elfordul, felgyorsítja a lépteit, hogy utolérje a dokit, és felveszi a lépteinek az ütemét. - Helló! Hogy vagy? – apró félmosolyt küld a nő felé, és folytatja, amíg oda nem érnek a rámpához. – Nem is tudtam, hogy jössz! Megleptél, de örülök neki. Vigyázz magadra! – küldd még egy mosolyt, majd elindul a pilótafülke felé, ahol a navigátorok már a rendszereket izzítják. - Uram, készen állunk a felszállásra – jelentik neki. – Mindenki készülődjön, amint megkapjuk a parancsot, indulunk – válaszol és elhelyezkedik a Condor kapitányi székében. Az irányítást hívja, azonnal, amikor már mindenki a hajón van és a rámpa bezárult. - Irányítás, itt a CS Condor-4, Morison kapitány beszél. Felszállási engedélyt kérek a 6-os hangárból. Engedély számunk: 51-DELTA-22-THETA-OMEGA-KAPPA. Vége – szakítja meg az adást, és nem sokkal ezután válasz érkezik. - CS Condor-4, itt az irányítás. Felszállási engedély megadva a 6-os pályán. Jó utat kapitány! – fejeződik be ezzel a rádióforgalom. - Indítsák a motorokat, indulunk. Rendszerek? – kérdezi a mellette ülőket, akik vad nyomkodásba kezdenek, a CQL hajtómű pedig feldübörög mögöttük. – Minden rendszer kész, hibajelzés nincs. Indulhatunk kapitány – fejezi be az irányítótiszt, miközben Morison a belső hangszórót aktiválja. – Hölgyeim és uraim, itt a kapitány beszél. Amíg a hajó repül, mindenki hallgassa a belső rádiót, bármi van, közölni fogom. A fegyelem előírás, de ezt már a parancsnok úr is elmondta, viszont itt életveszélyes lehet, ha nem tesznek eleget az utasításaimnak. Aki mégis ellenszegülne, a jelentésem tartalmazni fogja a függelemsértést. Az út nagyjából két és fél órát vesz igénybe. Amíg elhagyjuk a Dominiumot, mindenki kösse be magát most, a jelzésnek megfelelően. Jó utat és élvezzék a kilátást! Vége – kapcsolja le, majd vár még két percet, az indulással. Az utastérben világítani kezd „kösse be magát” felirat, majd a két perc elteltével megemeli a madarat. Szép lassan kimanőverezi a 6-os pályára, behúzza a talpakat és kilő az űrbe. Megkerüli a Dominiumot a navigációs tiszt segítségével, majd pályára áll az Aquillon felé. - Hölgyeim és uraim, itt a kapitány beszél. Az övek kioldhatók, két óra nyugalom következik. Használják ki. Vége – lekapcsolja a belső komot, majd ő is hátramegy a felszereléséhez. Előkészíti annyira, hogy, amint leszállnak, majd könnyű legyen felvennie, de előtte jól lerögzíti, nem bízik abban, hogy könnyű leszállás lesz. Ő is látja az atrocitást Gardel tizedesnél és Bullgberson nevét feljegyzi. Mindenkinek odaköszön, akiket ismer, és egy apró ellenérzést is elvégez. Majd visszaül a kapitányi székbe és várjon, hogy elteljen az utazás. Közeledvén az Aquillonhoz, megkapják az adatokat és elhúzza a száját. Jó húsz perc van még a landolásig, az Auillon feltűnik előtte, a szürkés-fehér fagyott bolygó érdekes húrokat penget meg benne. Tetszik neki, de nem annyira, hogy elfeledkezzen a feladatáról. - Hölgyeim és uraim, itt a kapitány beszél. Mindenki foglaljon helyet, megkezdjük a landolást. Érkezési idő T-19 perc. Mindenki kapaszkodjon és kösse be az övét, nem lesz könnyű a leszállás. Vége – kapcsolja ki a belső rádiót, majd a saját legénysége felé fordul. – Ez magukra is vonatkozott – néz egy kicsit csúnyán, mindenki kapkodva beköti magát, ő már korábban megtette ezt. – Mit látunk? – kérdezi a válasz, azonnal jön. – Vakon kell repülnie uram, a magasságot meg tudjuk becsülni és a korábbi felvételek alapján jó esélyjel le tudunk szállni. A z út be van programozva, nem lehet probléma, uram – mondja a szőke hajú navigációs tiszt. Mindegyikükön látszik, hogy be vannak feszülve, de úgy tűnik Lucas nem aggódik. – Smith tizedes - szól a nőhöz. – Maga lesz a szemem. Kérem az összes felvételt a leszállóhelyről, és a korábbi landolásokkor, most – a HUD-on pedig szinte azonnal megjelennek a kért adatok. A kapitány kitesz magának egy digitális útvonalat, majd maga elé veszi a virtuális kormányt. - Kézi vezérlés, most – utasít és egyet rázkódik azonnal a Condor, ahogy a kapitányához idomul a teherhajó. Áttörik az új légkört, amit az emberek teremtettek a holdnak, de azonnal problémákba ütköznek. – Hmm – mondja Morison, miközben az adatok halmazával árasztják el a többiek, már-már kétségbeesve. – Mindenki kussol és figyel. Csak az adatokat akarom hallani – dörren rájuk és eléri a kellő hatást. A szél dobálja őket, de viszonylag jól ellent tud tartani, és nem nagyon tér el az iránytól. Amint átérnek a „légkörön”, elindítja a fékezőrakétákat, és a teherhajó kijelzői hangos visításba kezdenek, hatalmas vörös visszajelzők kiabálják feléjük, hogy számos rendszerhiba van. – Smith, kézi vezérléssel nyissa ki a talpakat, most! Van rá 3 perce! – A nő pillanatok alatt kioldja magát a székből és eltűnik. Lucas nem mondta el neki, hogy akár az életük is múlhat rajta, sosem stresszeli túl a beosztottjait, ha vannak. Viszont két perc múlva hallatszik a jellegzetes hang, a talpak kicsusszannak a helyükről. Pontosan hatvan másodperc múlva földet érnek, egy kicsit keményebben, mint kellene, de nem törik le egyik leszállótalp sem, a CS Condor-4 kibírta az utazást. - Szép volt, lehet örülni – dől hátra és letörli az izzadságot a fejéről. A fülkében tartózkodók ujjongnak, majd Morison újra csendre inti őket, miközben megérkezik Smith is, a fején kisebb vérpatak húzódik. - Szép volt Smith – bólint a nőnek, majd bekapcsolja a belső komot. - Itt a kapitány beszél. Az eredeti leszállási helytől száz méterre vagyunk, Észak Észak-Keleti irányban. A Condor leszállt, a műveletet megkezdhetjük. Vége – kapcsolja ki a rádiót, majd felemelkedik a helyéről és a navigációs tisztekre néz. – Diagnosztika, utána a legfontosabb rendszerek kijavítása lesz a feladatukat. Annyira kell megjavítani a Condort, hogy legkésőbb – az órájára néz – 5 óra 30 perc múlva indulni tudjunk. A külső borításokon nézzék meg, akad e probléma. Munkára – mondja, majd tiszteleg nekik és már csak hallja mögötte az „Igenis, uram” szólamot. Sietve indul a felszerelése felé, és áldja magát, hogy előrelátó volt. Felöltözik, miközben már sokan a dolgukat végzik. Mindenesetre elég gyorsan kész lesz, és magához vesz egy MK-11-es karabélyt. Ellenőrzi, hogy minden rendben van-e vele, majd csatlakozik a parancsnokhoz. Útközben, ha találkoznak Alexával, megnézi magának, hogy rendben van-e, majd tovább megy egy mosolyt dobva felé, lehetőleg úgy, hogy más ne vegye észre. - Mi a parancs parancsnok? – nyilván sokkal később csatlakozott a parancsnokhoz, hiszen időhátrányban volt, de ez nem lehetett 10 percnél több.
//Egy MK-11-es a készletből. A mesélő pedig felhasználhatja Smith tizedest, ha szükséges, esetleg láthatott valamit, ha a gyilkosság a leszálláskor történt.//
Nem tagadom, egy kis vérszívásért sosem megyek a szomszédba, főleg akkor nem, ha mindezt magával Moor Tizedessel tehetem, akitől valami olyasmit sikeredik kérdezni, amire azonnal és végtelenül őszinte módon tud citromfejet vágni. Kifejezetten nehéz mosoly nélkül, teljesen komoly ábrázattal kibírni azt a fajta mimikai játékot, amit Raven a repertoárjából tár elém néhány másodperc leforgása alatt. - Kegyelmezzen az Aquillon vadjainak, Tizedes! - a jelenlegi csapatból sokaknak még nem, de nekem már volt szerencsém megtapasztalni, milyen pusztító fenevaddá tud változni az ártalmatlannak tűnő lány, ha túlfeszítik az idegszálait. Az eligazítás idejére már a Kancellár nyomatékos parancsa szerint cselekszek, ezért Lewis Hadnagy közelében helyezkedek el, melyet egyébként is megtettem volna, viszont így hivatalos formája is van jelenlétemnek. - Nos, akkor tegyünk meg minden tőlünk telhetőt. - kacsintok lopva Sam-re, majd a jobbom felől érkező rákontrázást meghallva, az előbbiekben Dumbo füleket növesztő fekete hajú nőre sandítok. - Vegye úgy, hogy a kihívás elfogadva. - bököm "véletlenül" kissé oldalba Raven-t, miközben éppen karba teszem a kezeimet, hogy végighallgassam Simon csapat és parancskiosztását. Az expedícióvezető beszédét követően a hölgykoszorúvá duzzadt különítményt egy elnézést kérő pillantást követően magára hagyom és felsétálok a Condor fedélzetére, hogy mielőbb magamra öltsem a teljes páncélzattal bíró űrruhát. Mivel a Sammy melletti helyet értelemszerűen az újdonsült férje foglalta el, ezért a hozzá legközelebb eső szabad széket szemelem ki, mely nem máshol van, mint Ms. Software mellett. Bár "fogalmam sincs", hogy miért maradt ki egy hely a pörgő nyelvű lány szomszédságában, úgy veszem, hogy ezt személyesen nekem rezerválta, én pedig nem vagyok egy hálátlan típus, így élek a lehetőséggel. - Nahát - jelentem ki úgy, csak a mellettem ülő hallja - megint egy űrsikló, megint egymás mellett... hogy léphet az ember kétszer ugyanabba a... - ugratnám a legutóbbi, több mint két órás, ellentmondást nem tűrő csevegéséért mindenkori társamat, mikor az egyik bányász és Katrina kettőse vonzza magára a Condor közönségének figyelmét. Az eseten jót mosolygok, majd egy apró fejrázást követően a kezemben lévő sisakot és a ruházaton lévő csomó ismeretlen dolgot vizsgálgatom. Ilyen páncélzattal még nem volt alkalmam találkozni, nem hogy viselni, és nagyon úgy tűnik, hogy erre a küldetésre a KFH igazán kitett magáért, már ami a felszerelést illeti. Az utazás végéig megfelelően bekötve maradok a helyemen, túl sok hangulatom nincsen vadidegen emberekkel ismerkedni, akiket feltehetően soha többé nem fogok látni, plusz túlságosan barátkozós egyénnek sem tartom magamat. - Basszusjesszus! - én egy végtelenül türelmes embernek tartom magamat, de valahogy az egyre emelkedő hangerő és a néhai Földi lóverseny közvetítésekre emlékeztető hadaró stílus ilyen közelségből a "nehezen elviselhető" kategóriába csap át még akkor is, ha úgy érzem amúgy kellőképpen edzett vagyok már ez ügyben. - Tizedes, gondolt már arra az esetre, hogy mi van akkor, ha a dumatúltengésétől én változok mindjárt zombivá maga mellett? - pillantok két villámcsapás okozta sercegés és némi rázkódás közben a jól hallhatóan pánik közelbe került lányra, miközben az utolsó nyugalommorzsáimat fogyasztom. A landolás nem sima, de egész biztos, hogy járhattunk volna sokkal rosszabbul is. Miután megkapjuk a jelzést, már indulok is utamra, de előtte még a legsikítósabb formájában lévő útitársam lelkére kötöm, hogyha valami igazán borzasztót lát odakint, akkor ne csak sikítson, hanem fusson is. Hamarosan a csapatvezetőnk mellé lépek, hogy indulás előtt együtt vételezzünk fegyvert a misszióhoz. Mivel nem ismerem a CQL fegyvereket, ezért egyelőre a használatuktól is eltekintek és inkább a már jól ismert RYAS puskát vételezem magamnak, míg Samantha felé a CQL mesterlövészpuskát nyújtom, hátha ő már lőtt korábban ilyen típussal, vagy ha nem, akkor vállalkozóbb szellemű, mint én és ad egy lehetőséget neki a bizonyításra. A csapatszállítót hamar megtöltjük és már indulunk is a parancs szerinti koordináták jelezte leszállópálya felé, ahol már vár ránk a jeges hóval betakart két siklóroncs. - Én is örülök, így legalább egy kicsivel többet tudunk beszélgetni. - mivel nem bízom a KFH fejlesztéseiben és az űrruha egyes részeiben is lehallgatót gyanítok, nem igazán térek ki személyesebb jellegű mondandóra, holott bőven lenne miről beszélnünk. Úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna a kérdését, de ez nem így van, mert már javában a kezemben lévő PDA-ra pötyögök valamit, amit végül felé fordítok, hogy el tudja olvasni: "Csak annyit mondott, hogy ha vele történne valami az expedíció során, akkor minden további nélkül feleségül vehetlek." Vigyorodok el, de úgy gondolom elég a mókázásból, ezért kitörlöm az előző írást és beírom azt, amiről tényleg szó volt: "Viccet félretéve, csak a korábbi testőri megbízatását terjesztette ki az Aquillon küldetésre is..." Nem részletezem túlságosan, hiszen korábban már meséltem, hogy külön megbízást kaptam tőle, a testőrséget illetően. A legutolsó üzenetet is visszatörlöm miután megmutattam, majd a PDA-t az egyik zsebbe csúsztatom, hogy ezek után bekapcsoljam a rádiót, ahol William hangját, jobban mondva parancsát hallom meg, amivel még indulás előtt bízza meg a csapatunkat. Mivel nem én vagyok a rangidős tiszt és amúgy sem óhajtok beszédbe elegyedni vele, nem szólok, hanem egyszerűen elnémítom egy időre a csatornát és csöndesen várom meg, míg elérjük a kiindulási pontot ezen a kietlen helyen. - A szkafander rendben, a vétel kiváló, felkészültem az indulásra. - válaszolok egy biccentéssel egyetemben és már ki is szállok a járműből, hogy követhessem a csapatvezetőt az Eternity-hez. - Csak Ön után, Dr. Gray! - nem ismerem a hadnagyot, a számomra elérhető aktáját is csak gyorsan futottam át, de fegyveres kísérőként érte is felelősséggel tartozok, ezért senkit sem hagyhatok hátra. - Értettem! - nyugtázom röviden a parancsot, végül pedig a RYAS-t kézbe fogva árnyékként követem vezetőnket és a csapatot a siklóig.
//1db RYAS számomra és 1db WA-06M CQL-es fegyver Sammy számára vételezve!//
Miután körbenéztem a díszes társaságon akik megjelentek itt, figyelmesen meghallgatom a kapitány szavait. A beosztás nem kelt bennem semmilyen érzelmet. Sok embert nem ismerek azok közül akikkel egy csapatba leszek. Hallottam róluk de személyesen még nem volt szerencsém megismerni őket. Azért futva végig tekintek rajtuk, vagyis hát megpróbálom megkeresni a személyeket akikkel együtt leszek. De szemem ismét megakad Lucason aki épp felém tart. Én viszont elindulok a repülő micsoda felé, hogy beszálljak én is. - Köszönöm jól. - mondom zavartan Lucas kérdésére és lépteimet kissé gyorsabbra veszem. Nem szeretném, hogy a többiek bármit is észrevegyenek abból, hogy milyen hatással lesz van rám ez a férfi. Már most érzem, hogy szinte teljesen elvörösödöm. Felpillantok egy kicsit rá, majd végig nézek rajta. Elképesztően szexi ebben a szerelékben. - Én se tudtam, hogy te itt leszel. - mosolygok vissza rá. - Szintén nagyon örülök. - teszem hozzá kedvesen majd elköszönök tőle én is. Már majdnem beülök a hajóba mikor felfigyelek az apró incidensre amelyet az egyik férfi próbál elkövetni ha jól sejtem a Katrina nevű csapat társam ellen. Van egy olyan érzésem, hogy nem kellett volna megtegye. A reakciót nem látom teljesen, mert épp bepakolom a táskámat. De hallom Greymare parancsnok utasítását és már fordulnék is, hogy segíteni menjek. Észreveszem, hogy Shane már indul segíteni. Előtte még felém pillant. Rá nézek a páciensre, nem kell hozzá két ember és ezt ő is megtudja egyedül oldani. Bólintok feléje, hogy elintézheti. A hajóban elfoglalom a helyem és becsatolom magam Lucas utasítására. Aztán mikor felszálltunk kioldom egy kicsit. Az utazás többi része kellemesebben telik. Csak bámulok kifelé az ablakon hisz még sosem jártam az űrben eddig. A lesszállás már sokkal zökkenőmentesebben megy. Bekapcsolom az övemet és becsukom a szememet, azért imádkozva, hogy épségben megérkezzünk az Aquillonra. Olyannyira ráz a hajó, majdnem kidobom az összes kaját ami egy hét alatt belém rakodott. Hatalmas sóhajjal nyugtázom a biztonságos leszállást. a hajóról leszállva a csapatomhoz indulok ha megtalálom őket. - Persze Miss ... - kicsit gondolkoznom kell a nevén, de ha jól sejtem ő Gardel. - Gardel. - mosolygok rá kedvesen. remélem eltaláltam a nevét. - Köszönöm. - villantok egy félmosolyt Mr Denisov felé és beülök a siklóba Samantha mellé. - Nem ismerem önöket igazán, de remélem jó csapat leszünk. Én igyekszem mindenben a segítségükre lenni. - vázolom a helyzetemet velük kapcsolatban. - Bár remélem olyan értelemben nem lesz szükségük rám. - mondom kissé viccesen arra gondolva itt, hogy esetleg megsérülnének. Néhány perces utazás után elérjük a Hélix tót, a Lewis hadnagy kérésére ellenőrzöm a szkafanderem mielőtt kiszállnék. - Hát ezen a kietlen helyen nem igazán szeretném egyedül tenni a dolgom. Szóval én is az együtt maradás mellett szavazok. - jegyzem meg körülnézve a tájon. Nagyon ijesztő egy hely. Nem szívesen maradnék egyedül vagy ne adj isten tutira infarktust kapnék ha eltévednék itt. Visszafordítom a tekintetemet a többiek felé rémülten. Követem Samantha Lewist az Eternity felé. - Rendben. - helyeselek utasítására. Ám fogalmam sincs, hogy miben tudnék segíteni. Kaptam ugyan katonai kiképzést amiben szó volt ezekről a hajókról is. De vajmi sokra emlékszem belőlük. De azért körbejárom a hajót, hogy megnézzem van-e rajta valamilyen külsérelmi nyom, ami miatt nem tudna elindulni.
A szemtelen bányász egyik ámulatból a másikba esik, mikor a csinos kis hátsó marcona tulajdonosa határozottan és pontosan azon a helyen szorítva hajlítja vissza a nyakvastagságú csuklóját, hogy azt a Bullbergson féle testes egyének is azonnal megérzik. A szemvillanásnyi idő alatt lejátszódó eseménysor végén már szinte érzi, ahogyan reccsenve törik el orrnyerge Katrina halálpontos ütésétől, ám szerencséjére az utolsó utáni pillanatban összefut a tekintetük és bár más-más érzések kezdenek eluralkodni rajtuk, végül a csuklója és az orra is megússza az affért. Maga sem tudja, hogy mire számított a másik féltől egy ilyen alattomos bemutatkozó gesztus után, aminek a végén elkerekedett szemekkel hajol ki óvatosan a még mindig milliméter közelségben lebegő kézfej mögül, hogy csillogó szemekkel húzza foghíjas vigyorba szakállas fizimiskáját. - Azt hiszem szerelmes lettem fiúk! - pillant az utóbbi néhány másodpercben feszült csöndben figyelő társaság felé és egy jóízű nevetésben tör ki. - Az anyját, micsoda tűzrőlpattant asszony! Ez igen! - elismerő bólogatása közben azért egy kicsit simogatja zabolátlan csuklóját, majd visszasétál az övéihez, miközben Simon szavait hallgatja.
A landolás profi munka, ehhez nem férhet kétség. A navigáció kihozta ebből a rettenetesen nehéz és csapatösszhang próbáló helyzetből a legtöbbet, amit csak lehetett. Smith kiváló egyéni munkával járult hozzá a sikerhez, Morison Kapitány pedig egyértelműen egy csiszolatlan gyémántra lelt, aki még nagyon sokra viheti a kötelékben. A leszállás közben elszenvedett, jellemzően túlfeszültség és radioaktív sugárzás okozta problémák megviselték a gép összes rendszerét, melynek aprólékos átvizsgálását, valamint helyreállítását a központi vezérlőegység 5 órában határozza meg. A helyreállítás automata és félautomata szakaszokra bontható folyamatos munkamenetekből épül fel, ezért rendszerszintű monitorozása kezelőszemélyzet jelenlétét követeli meg.
Mivel az arcátlanul viselkedő vájárnak csak a büszkesége sérült az előbbiekben, orvosi ellátása nem indokolt, bár tartva egy esetleges megrovástól, nem küldi el a csupán munkáját végző Shane-t melegebb éghajlatra. - Hé, doki! - a "betegen" kívül, kilenc főt számláló brigád soraiból egy rekedtes hang szólal meg és próbál a maga sajátos módján beszélgetésbe bocsátkozni a férfival. - Mondja csak, nincs a készletében valami puhányság elleni töknövesztő tűje Bull-nak, hogy legközelebb ne nyomja le egy kiscsaj? - érkezik a kérdés és vele együtt a derültség is ott folytatódik, ahol korábban abbamaradt, azzal a különbséggel, hogy a rőt szakállú most nevetgélés helyett, vörös képpel magában fortyog, de közben szemeivel Katrina után kutat, hátha még látja és tudnának beszélni is, mielőtt leszállnának az Aquillon-ra.
A bányászok csapatával, gyorsaságukból fakadóan elsőként szűnik meg a rádióösszeköttetés. Csupán két támpont áll rendelkezésre munkájuk sikerességével kapcsoltban, melyek közül az első a bányagépek terepen lévő helyzetét mutató egység, míg a másik egy CQL telítettség mutató, mely százalékban jelzi a két bányászati hordozójárműben lévő kristályos anyag mennyiségét. Egy kicsit talán megnyugtató, hogy azért van, ami egyelőre megfelelően működik még ekkora sugárzás mellett is és gond nélkül tudja továbbítani jeleit Simon sisakjába.
Bányagép I.: 1703m ----- Hordozó I. CQL szint: 13% Bányagép II.: 2142m ----- Hordozó II. CQL szint: 7%
A bányafőmérnök a parancs szerint mellérendelt kutató és védőcsapattal megérkezik a B13-as tárnához, hogy megkezdjék az évekkel ez előtti robbanás okozta károk dokumentálását, felbecslését, valamint a közeljövőbeli újraindítás technikai feltételeinek előzetes felmérését. A terepbejárás és a Dominium illetékesei által meghatározott aprólékos folyamatelemzés több órát fog igénybe venni mialatt nincsenek összeköttetésben senkivel.
Helix csapat; Samantha, Alexa, Katrina, Nikolai, egy fő fegyveres, két kutató
Lewis Hadnagy, Simon-nak szánt jelentése a megérkezésről és a kutatás megkezdéséről nem ér célt. A rádió külső csatornáján csak furcsa, pattogó háttérzajú, folyamatosan sercegő hangot lehet hallani, amiből egyenesen következik a csapat számára, hogy rajtuk kívül a legközelebbi segítség, nagyjából három kilométer távolságban van. Samantha zavarba ejtően ügyesen és meglehetősen gyorsan töri fel az elhagyatott Eternity ajtózárát, ami megerősítheti a csapatot abban, hogy a legrátermettebb gépészek egyike az ő csapatukat erősíti. Az ajtó feltárul, odabent pedig síri csönd és koromfekete sötétség uralkodik, köszönhetően annak, hogy a tehersikló energiafejlesztői üzemen kívül vannak. Hogy használható-e még az erőforrás legalább a belső világításának előteremtésére, az csak egy próbát követően derülhet ki. Mivel az STS Eternity alaprajzát, felépítését, képességeit a katonai alapképzés során úgy a fejébe verik mindenkinek, hogy nem igazán kell azon gondolkoznia senkinek sem, hogy mit hol és merre találnak a siklón belül. A zseblámpákra azért szükségük lesz odabent és ha a raktér felé veszi valaki az irányt, akkor egy különös felfedezésre bukkanhat az üres CQL tartályokkal teli hátsótraktus vizsgálta során. Három jókora tartályt színültig töltve talál, noha nem a bányászott, kristályos formában jelen lévő CQL-lal, hanem úgynevezett CQL-tárolókba szétosztott, használatra kész hatóanyaggal. Ha Sam úgy dönt, hogy a kutatók a raktérben nekiláthatnak a vizsgálódásnak, akkor több sem kell nekik, azonnal dokumentálják a fogást, feljegyzéseket készítenek és a minőségellenőrzéshez is hozzálátnak. Hogy mit keres itt, ezen a tehersiklón ekkora mennyiségben minősített CQL, találgatásra és különösebb megerőltetés nélkül akár összeesküvés elméletek gyártásához is okot, illetve ötletet adhat. Amennyiben valaki az irányítószervek és a gépterem felé lesz küldve, egy klasszikus felépítésű reaktort találhat, ami bár fagyos állapotban van, de megfelelő utógondozással talán lehet némi életet lehelni belé, sőt még talán a navigációs és kommunikációs rendszerek is felélednek a törődést követően. Katrina és Főnix ez idő alatt magányosan róják a siklók körüli őrjáratukat, az első néhány körben csak a szélerősség fokozódására lehetnek figyelmesek, majd arra, hogy a korábbi hószállingózás egyre sűrűbbé válik, viszont a köd továbbra is makacsul tartja magát. A harmadik kör kezdetén viszont a közeli Helix tórendszer első tava irányából recsegés hangját hozza a szél, mintha jégtáblák törtek és torlódtak volna egymáson egy hosszú, félelmetesnek ható sivító hang kíséretében. A robaj nem tart tovább tíz másodpercnél, de a figyelmet nem kerülheti el, ahogyan a fejük felett, magasan a köd takarásában elsuhanó jókora árny sem. Nincsenek egyedül, legalábbis egy helyi lénynek felkeltették a figyelmét érkezésükkel. A következő pillanatban jószerivel hangtalanul, egy közel vadászsikló hosszúságú szárnyas lény jelenik meg a Titán mögött, és ha nem figyelnek eléggé a nagy sebességgel, magasból lecsapóra, akkor egy az egyben ledönti őket a lábukról, mintegy bemutatkozva és nem túl finoman arra kérve őket, hogy mielőbb távozzanak a territóriumától, ami után azonnal emelkedni kezd és eltűnik a ködben.
Gurítás tíz oldalú kockával Gardel Tizedes és Főnix számára:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-4: A Sárkánykígyó támadása meglepi az őrjáraton lévő párost, és a veszélyt is már csak az utolsó pillanatban észlelik, viszont ekkor már késő. A lény jókorát taszít rajtuk és egyenesen a BS Nomad oldalának repíti őket. Katrina nem sérül meg, Főnix pedig nem szenved fatális sérüléseket, egyelőre minden funkciója tökéletesen működik, bár a mozgásán érezni némi zavart. Katrina életerőpont:100 Főnix sérüléspont: 92
5-9: A Titánpáros kettősét az aquilloni fenevadak jelenléte sem hozza zavarba, olyannyira nem, hogy hiába az alattomos, szinte hang nélküli hátbatámadás, még ez a manőver sem fog ki az összeszokott pároson, ami elől könnyűszerrel térhetnek ki és kínálhatják meg valami speciálisan erre a holdra szánt dominiumi töltettel a bestiát.
Mindeközben a CS Condor fedélzetén:
Az expedícióvezető, gondolva a védelem fontosságának megszervezésére is, kiadja a parancsot a nehézgéppuskák felállítására, melyre ugyan hosszabb időre el kell vonnia eredeti feladatától valakit, viszont cserébe egy esetleges külső támadással szemben hamarosan biztosítottá válik a Condor. Mire Simon és Shane megérkeznek a ránézésre is pocsék állapotban lévő kutatókhoz, addigra légzésük szabálytalanná válik, láthatóan zihálnak, pupilláik a vizsgálat során félelmetesen tágnak mutatkoznak, pillantásuk pedig rendkívül zavart, még az egyszerű ujjmozgást sem képesek tökéletesen lekövetni. - N... nem sérültem meg. - rázza előbb az egyik, majd a másik is nemlegesen a fejét. - Fogal... mam sincs, hogy mi-mitörténhetett... - reagál a másik is valamit szóban, de összefüggően egyikőjük sem tud beszélni, de ami a legrosszabb, hogy Dr Gregor nem kap sem támpontként szolgáló, sem pedig közelebbi információt a kutatók állapotával kapcsolatban. A gyorsteszt lefutásának végére, testhőmérsékletük bőven a normál fölött mutatkozik, az általános kérdésekre pedig szemléletes válaszként az egyikük a padlóra üríti gyomortartalmát, majd az oldalára dől. A hajóorvos kérésének megfelelően a két hordágy megérkezik és a munkavégzésre képtelen kutatókat betegszobába viszik, hogy ott megkezdhessék az alapos kivizsgálásukat. Némi időbe telik majd, amire a vérvétel és a pácienseken lefuttatott különböző egészségügyi analízisek összeredménye elérhetővé válik a rendszerben. Addig is itt vannak a legjobb helyen, nyugalomban, főleg, hogy Shane-nek egy újabb, rendkívül komoly kihívással kell szembenéznie a halott Rajmester kapcsán.
Kaminsky-ra a lehető legrosszabbkor tör rá a kimerültségnek tűnő, de egész biztos, hogy a megfelelő munkavégzést befolyásoló rohama, melyet először Greymare hadnagy próbál meg kezelni. - I... igen Uram, ez minden bizonnyal így is van... - bólogat hol maga elé, hol pedig a parancsnokra, viszont az látszik rajta, hogy menne ő, de egyfajta belső fék mégsem ereszti útjára. - Tizenhét?? Igen, tizenhét embert kell vezetnem! - vesz mély levegőt és határozottan néz a rámpa irányába, miközben a rendelkezésre álló kalóriaszeleten csámcsog. - Igen, nekem kell irányítanom a kitermelést! - a mély levegők után zavartan pillant a mellette álló Simon-ra, de hogy pánikrohama kapjon még egy sokkot, McGrover Kancellár is megjelenik mellette a maga tanácsaival és saját életéből merített (ál)történetével. - Kancellár Úr! - vágja magát azonnal haptákba, amint nevén lesz szólítva, hiába dolgozott eleddig is magas beosztású döntéshozók mellett, azért egy Kancellár megjelenése csak fokozza pulzusszámának így is magas számát, sőt mindezek tetejében vérnyomásának ingadozására is kihat. - Természetesen nem, Uram! - egyre rosszabbul érzi magát, ahogy William baráti hangot próbál megütni vele, ami persze nem a barátkozásnak szól, hanem annak a ténynek, hogy nem tud elvonatkoztatni a szóbeszédtől, mely a vele oly nyájasan beszélő férfi különös kegyetlenkedéseiről szólnak. - Valóban énekel Uram...? - csodálkozó hangon kérdez vissza, de már a kérdése elején érzi magán, hogy ez a beszélgetés itt és most félbe fog szakadni, ami abban csúcsosodik ki, hogy néhány tétova lépés megtétele után ájultan zuhan a raktér rácsozatára.
Raven szkafander repesztő sikolya és hátborzongató bejelentése nem feltétlenül segíti elő a Kancellár színrelépésével együtt járó parancsnoki erőtér átrendeződésének eshetőségét, melyhez feltehetően Greymare Expedícióvezetőnek is lesz némi hozzáfűznivalója.
Moor Tizedes zajt csap, nem is kicsit, melyről talán nem is gondolja, hogy milyen hasznos tud lenni olyan esetben, mint a mostani. Sosem lehet tudni, hogy a sötétben, mely a raktér ezen részén honol, vajon ott bujkál-e még a Schultz életét kioltó gyilkos. Idegőrlő másodpercek most ezek a félhomályban ácsorgó nő számára, azonban sajnálatos módon nem vezet eredményre sem a finomabb, sem pedig a fenyegetőbb hangvételű kérlelés, hiszen hang sem érkezik a közelből. Kisvártatva hárman is megérkeznek a helyszínre, a többiek, akik rádiókapcsolatban, a hajón vannak, tisztában lehetnek ugyan Raven jelentésének hála a Rajmester halálával, de az idő szorossága miatt csak Simon, Edgar, Shane és Moor Tizedes vannak jelen. Schultz-ot hivatalosan is halottnak nyilvánítják, Malinor Hadnagy viszont akármennyire is szeretne ilyen rövid időn belül, megfelelő felszerelés nélkül használható nyomokat találni, csupán egyet talál. Méghozzá vérfoltokat a padlón, ami arról árulkodik, hogy nem feltétlenül itt ölték meg, ahol a hullát megtalálták, hanem akár az is elképzelhető, hogy egy rövid szakaszon vállon hozták, vagy esetleg vonszolták valahonnan. Amennyiben ezen az úton elindul a vizsgálat, akkor ez újabb felvetések alapja lehet, feltéve, ha számolnak és figyelembe vesznek testi erőt, szabad mozgásteret, induló csapatok gyorsaságát, bár talán az űrruhák felvételeinek összesítése és kielemzése után kaphatnak majd tisztább képet erről az egészről. Viszont a kérdés az, hogy van-e erre a műveletre jelen pillanatban ennyi szabad idő és elegendő kapacitás. Mindenesetre a Rajmester testét a hűtőkamrába helyezik, az ajtót pedig bezárják mögötte.
Ha Raven-ben ott motoszkál valahol a kisördög és technikai tudásának töredékét úgy gondolja latba veti, akkor fél percen belül sikeresen feltörheti a vérnyomos PDA-t, ami egy nyitott könyvvé válik előtte. A kezdőképén egy Simon-nak írt, befejezetlen üzenet villan fel előtte:
Greymare Hadnagy!
Tudom, hogy sosem ápoltunk még csak megfelelőnek sem nevezhető viszonyt egymással, de az utóbbi tíz percben feltűnt valami rendkívül aggasztó és biztonságtechnikai szempontból egyenesen végzetes anomália, melyről azonnal tájékoztatnom kell. Bizonyítani tudom, hogy az expedíció résztvevői közül legalább egy valaki nem az a személy, mint akinek mondja magát, akinek az adatai a feltöltött legénységi listában szerepelnek. Meglátásom szerint Gardel Tize... (az üzenet itt hirtelen véget ér)
Jéghideg pillantással adózom továbbra is a bányász szavaira, ám nem foglalkozom már vele. Nem is reagálok rájuk, hiszen felesleges is lenne. Levonom a következtetést, hogy ő is azok közé tartoznak, kik nem értenének a szép szóból sem. - Csak egyszerűen Gardel - lapogatom meg a doktornő vállát, ahogy elsétálok mellette. - Vigyázzon magára - lényegében mindenkinek képes vagyok ezt az egyszerű mondatot elmondani, akivel útnak indulunk. Nem ismerjük már a holdat, régen ismeretlenné vált számunkra ez a vidék. Bármi lakozhat itt. Főnix belsejében pedig biztonságban érzem magam. Fél szemmel követem csak a csapat bejutási kísérletét, nincs kétségem afelől, hogy sikerül a siklóba bejutniuk. Percek múlva pedig már csak én, Főnix és az Aquillion télvihara maradunk idekint. Csendnek korán sem nevezném az egyre erősödő hóeséssel járó vihart, érzem, ahogy az Atlasz is nehezebben mozog, megküzd az elemekkel. Mégis két kör után úgy érzem, hogy képes leszek irányítani baj esetén. A harmadik körnél pedig recsegő hangra leszek figyelmes. Megállok, hogy a befagyott tóra pillanthassak. - Főnix, mit mutat a hőérzékelő? - kérdezem tőle, és ha lát is valamit, azt közli, ha nem, akkor ő is legalább annyira gyanakvó mint én. - Van itt valami, Pilóta - közli velem gépi hangon. Lassan mozdulok, ahogy próbálok körbe tekinteni. Árny vetül a talajra, majd ránk. Feltekintünk, hátha kiszúrhatjuk, hogy mi is mozgolódik körülöttünk. Érzem, ahogy a másodpercek kínzó hosszúságúvá válnak, az idő pedig megáll. Főnix egy helyben áll, minden apró hangra, rezdülésre odafigyelünk most, felkészülve bármire. Tekintetem oldalra fordítom, ahol egy árny jelenik meg. Szinte egyszerre mozdulunk és ahogy lecsap a magasról a lény, bármi, úgy ugrunk meg mi is. Hátrébb több métert is, akár. - Szkennert - kérem először a titánt, ám mivel nem tud semmi értelmezhetőt mondani a lényről, mely sebesen és hangtalanul mozog, saját magamra vagyok utalva. Ha ezek ellenére is (vagy ezek után is) elindul visszafelé, akkor egylőre a gépágyúval lövök utána, egyelőre csak megfigyelve, hogy miként reagál rá. A fegyver ropogására mégis felfigyelhetnek a bent lévők. - Maradjanak bent, egy ismeretlen gyíkszerű lény jár idekint. Úgy tűnik egyelőre csak engem vett észre - legalább is erre következtetem, mert az Eternytit nem támadta meg. Ezután váltok át az elsődleges csatornára, ami rendkívül csendes most. - A Helix-tórendszernél egy gyíkszerű repülő lény köröz. Erősítésre nincs még szükség - tudatom a bázissal, kik nem hallják, a helyzetünket. Ezután pedig figyelem, hogyha újra lecsapna, egyelőre távolodva a siklótól. Ha valóban nem vette őket észre. Mégsem annyira messze, hogy mozgást érzékelne onnan, akkor ne tudjak a hajó és a lény közé kerülni pár lépéssel, ugrással.
//
(10 oldalú.) :