-Ha rólunk van szó, apa már az ördöggel cimborál. *Nevetek fel és nem csak a szöveg miatt, hanem mert elég mókás ahogy Alec próbál megtámaszkodni nehogy orra essen ültében. Egyetlen fújással űzöm el a fagyos, ígérgető pillantását, mikor érdekelt engem, hogy csőbe akar húzni? Ami apánk intelmét illeti, már régen túl vagyok a határon és Alec is, bár most ideiglenesen nincs sem előtt, attól ő még igenis fontos ember. Csak még az sem tud róla akinek az. Én meg…hát rólam ne is beszéljünk, amióta beléptem a liftbe, feltűnő vagyok. * -Azon vagyok bátyó, ha már feltűnő lettem. *Sajna, ezek a dolgok nem igazán vannak kibékülve egymással, és én még próbálom apa útmutatásai szerint csinálni a dolgokat, elvégre bizonyos területen nem vagyok feltűnő, bizonyos szempontból. Gondoljunk csak a JL-re. * -Ó baszki, öregszem. Szentimentális lettem. *Nézek rá nagy szemeket meresztve, világfájdalmas sóhajjal terhelve a tiszta, friss levegőt. Ezzel valószínűleg leolvasztom a vigyort az arcáról, hogy aztán én vigyoroghassak. Mennyi is az eredmény? Sok-1 a javamra? Oké, ezt nem sokkal később picit szépíti amikor beletenyerelek a múlt nőügyeibe, és kénytelen vagyok sunnyogóban visszakozni, ám ez nem tart vissza attól, hogy a jelenben turkáljak. Ahhoz pedig valamilyen emberibb külső kell meglátásom szerint. * -Reménytelen eset vagy. *Azt hiszem ezt menetrendszerűen a fejéhez vágom, de mit sem használ.* -Ó, szóval ez lesz az ismertető jel, hogy sógornő leszek? *Arról ne is álmodjon, hogy elfelejtem, máris felírtam magamban a listára. Viszont biztos lehetek abban, hogy korábbi kijelentésével ellentétben a következő találkozónkra is remeteként érkezik. Hát nem baj ha az újabb ölelés és puszik tömkelege közben az arcomat karistolja a szakálla, csak érezzem újra. Nem mondom ki, csak gondolom, remélem és mosolygok. A mosoly szinte állandósul az arcomon és ennek Alec puszta jelenléte az oka, csak néha törik meg picit, mint például a fantasztikus dilibogyó leírásánál. Akkor mély és kifejező fintorba ugranak a vonásaim.* -Már a külseje is kész hányinger. *Hogy volt képes megenni? Most már legalább tudom mit ne egyek meg ha véletlenül eltévednék a vadonban és nem tudnék segélyhívást eszközölni, vagy annyira éheznék, hogy a Perda különös és nem kevésbé veszélyes élővilágára fanyalodnék egy remete útmutatásait nélkülözve. Dilibogyót biztosan nem fogok enni, szerintem nem éri meg a röpke élvezet, ha utána napokig pocsékul vagyok. És nagyon remélem, hogy ezen felbuzdulva, nem tesz a következő sült húsomba olyat. A viszontlátás sok érzelmet szabadított fel bennem és annál is több gondolatot, melyek között az első helyen a bátyám boldogsága áll. Egyelőre nem tudom biztonságban hazavinni, de lehet boldog ott a Rebelliumban, ha talál megfelelő társat. Bár ha eddig nem találta meg…elég nagy lehet az az ellenálló bázis, hogy elkerülték egymást. Mindenesetre elmondom milyen nőt képzelek el mellé, de egyrészt a szemérmesen akad ki, másrészt fel sem tűnik neki a lényeges szempont. * -Az vagyok! *Vágom rá reményeire csípőből, és végül is igaz. Sosem futkostam meztelenül az Imperium folyosóin. * -Hogy olyan imádnivaló legyen mint én. *Persze lehet lökött is, a bátyámat tekintve első számú feltétel, hogy kibírja a hülyeségeit…a szeretnivaló hülyeségeit. Szavaim jelentőségére fel kell hívnom a figyelmét, elfelejtettem, hogy pasinak célozgatni teljességgel felesleges, szó szerint kell a szájukba rágni. Ezzel picit borul a jókedv.* -Dehogynem tudsz szeretni. Neked hatalmas szíved van. Épp azt mondom, hogy téged kell szeressen. Feltétel nélkül. Akkor is ha szőrös vagy. *Egyszerűen muszáj a borostáján lovagolnom, már az előbb is nyelvet öltött rám miatta, kíváncsi vagyok mit tesz ezért a beszólásért. De nekem az is elég, ha csak nevet rajta, szeretem a mosolyát, szeretem hallani ahogy nevet. Rohadtul hiányzott. A törekvésein elmosolyodom és kacsintok egyet ravaszul.* -A Városban úgy is több esélyed van, sok szép nő, aranyosak, cukik, és eléggé motivál, hogy minél hamarabb otthon tudjalak. *Ehhez pedig az kell, hogy többször találkozzunk, beszéljünk, tervezzünk és cselekedjünk. Az első lépés pedig az instant kapcsolat kiépítése, amit legközelebb jó eséllyel meg is lépünk. Hogy hol, arra Alec máris választ ad. * -Azt jól is teszed, különben a fél erdőt felsikítom. Jó hely. A műszer a vízesés tetején van felállítva, nehogy belebotoljatok. De találkozhatunk lent a parton. *Az időpontra csak bólintok, elég messze van ahhoz, hogy addigra mindent előkészítsek és megszerezzek, de elég közel, hogy ne sokáig kelljen nélkülöznöm a bátyám társaságát. * -Jó csaj lehet. Állíts neki csapdát, hogy előjöjjön. *Azt már nem mondom meg, hogyan, Alec ismeri, ő tudja mivel lehet kicsalogatni az árnyékból, csak remélem, hogy nem csizma fan a csaj és Alec nem abban látja a lehetőséget, mert akkor annyi lesz neki. * -Szerintem Bruce-t fogom hozni, benne megbízom feltétel nélkül, és különben is családtag. Meg jobban érzi magát ha velem lehet és nem kell aggódnia azon, mikor milyen galibába csöppenek. *Az őr említésére elfordulok, bár messze vagyunk tőle és nem látom, a mozdulat ösztönös és segít a gondolkodásban, ami nem tart sokáig.* -Majd azt mondom rosszul lett, elrontom a rádióját, így ráfoghatom miért nem hívtam segítséget. Persze én rádió nélkül is tudok segítséget hívni, de ezt neki nem kell tudnia, mint ahogy nem is tudja. *Régi szép emlékek, ellenálló tábor, nagy lövöldözés, Gardel. Erről eszembe is jut valami. * -Figyelj csak bátyó! Tudsz valamit egy bizonyos Connorról? Amikor lekapcsoltak minket, ott volt abban a táborban és Gardel nagyon kiakadt miatta. Esetleg rákérdeznél, hogy ki ő és hol mikor, merre jár? Bezsebelhetnénk egy szívességet. *Emelem meg a szemöldökömet jelentőségteljesen, bár ez csupán egy fél gondolat, de sosem árthat ha van, másrészt az ember lánya több lábon álljon mint amennyi van neki. Az utolsó darab húst kapom be és utána öntöm a levest, mintha pohárból innám. Tele van a pocim, isteni érzés, ahogy a leves íze is a számban. Ha nem is veszem férjül a bátyámat, felfogadom szakácsnak. *
- Szegényt, hova sodortuk... - Csóválom meg a fejem vigyorogva. Azt nem mondom, hogy máris nélkülözhetetlen, hiszen övé a JL, hát mit unatkoznának a kancellárok nélküle, ha nem kelhetnének úgy fel minden nap, hogy vajon ma kiről és miről és mikor érkezik váratlanul egy JL-szösszenet, ami után nem győznek mosakodni? Ez a fajta nélkülözhetetlenség sajnos nem járja nyíltan, aligha tolerálná bármelyik kancellár is. - Ne bánd, húgi, jól áll neked a kor! - Szemtelenkedek vele, mikor teátrális sóhajba fojtja nem létező bánatát. Próbálom szépíteni az eredményt, de esélyesen megint alul fogok maradni, mire ennek a napnak vége lesz. Nem bánom, szeretnék még sok ilyen napot. Nemcsak a visszavágás lehetősége miatt, hanem mert az sok találkozót jelent Ravennel. És hátha egyszer egyiknél majd borotvált képpel jelenek meg. - Tévedés, tele vagyok reménnyel! - Szúrom közbe azért, valóban nem használ, amit a fejemhez vág. - Legyen ez a jel. Miért ne? - Így belegondolva egyszer csőbe is fogom majd húzni ezzel. Megnézném, mennyire zsong be és keresné mögöttem a bizonyára rejtegetett sógornő-jelöltet. Csak arra kell ügyelnem, túl sokszor ne játsszam ezt meg elfelejtvén ezt a titkos "kódot". Szerencséjére annyira elvetemült nem vagyok, hogy a dilibogyót is a kajába rejtsem, és nem csak azért, mert halvány lila fogalmam sincs, hogy feldolgozva milyen hatása van. Az aprócska bogyókat egyben kellett lenyelni, és így hogy a külső leírást ismeri Raven, ezt buktam. Annyira meg én sem vagyok nagy szakács, hogy eszembe jusson mondjuk bepanírozni őket. Pedig de megjátszanám Eowen-nel is! Remélem, az ő feje is fájt. Azon meg jót nevetgélek, hogy olyan imádnivaló jövendőbelim legyen, mint Raven. - Szegény csaj! Nekem nincsenek elvárásaim, neked meg túl magasak az elvárásaid vele szemben. Nem irigylem! - Bárki is lesz az, ha ugyan már megszületett, de jobb, ha felköti a nadrágját. Már csak a szőrös képem miatt is, amit nem átall húgom újra felemlegetni, nem is tudom vigyorgás nélkül kibírni, visszafojtott nevetésembe még vállam is belerázkódik. Korábbi szavaira pedig kap egy hálás pillantást, amiért így véli. Lehet igaza van, mégis tudok szeretni, csak akkor az a baj, hogy abba a hatalmas szívbe sok nő belefér... és elég sok ki is potyog onnan hamar. Ez van. - És te leszel a döntőbíra, vagy hogyan fogjuk megtudni, hogy kellő mértékben, feltétel nélkül szeret? - Ravenből még ki is nézem, hogy bekapcsolja a lámpát a pda-ján és azt használja vallatólámpának, miközben olyan kérdésekkel sorozza meg szerencsétlen jövendőbelimet, hogy szem nem marad szárazon, annyit nevetünk majd tőle. - Rendben, addig kezdj el akkor a Városban is keresni barátnőket! - Nevetem el magam a motiváción, ami haza csábítana engem. Ha csak a motiváció lenne a híja, hogy hazajussak! De hát nem az, így kell a tervezés és a kutatás, és örömmel vetem bele magam abba a részébe, amihez én is értek, amit én is tehetek, mert egyébként bosszantó, hogy a javát lehet Raven teszi meg. Ha viszont sikerül neki, azért lesz sima az állam, mert lehorzsolódik róla a szőr, akkorát esik le a földre. - Voltaképpen miért is nem sikítva társalgunk? Ja igen, megvan, te nem hallanál minket. - Piszkálódom kicsit vele, hiszen olyan régen tettem, van már vagy két perce is. - Oké, lent, miután fent megnéztük a műszered, vettem. - És folytatom a piszkálódást, mielőtt az időpontban megegyeznénk és abban is, hogy csapdát állítok Sky-nak. A tervem hozzá mesteri lesz, a kivitelezés is hibátlan - majdnem -, csak az a csábos testű vad nem akar majd belesétálni. Az élet szép, többnyire. - Jobban érzi magát, ha látja is, milyen galibába csöppensz? Eszem az eszét. - Vigyorodom el, mert nem értem, de végtére is mindegy, legalább megismerhetem majd a sógoromat és valóban egyszerűbb így, hogy nem kell őt elkábítani, egyéb módon ártalmatlanítani és vigyáz a húgomra. Ha ezt jól csinálja, máris jóban leszünk és kedvelem. - Jó terv! - Biccentek rá rögtön, mikor elmondja Raven mi legyen az elaltatott őrrel. Működhet és bizonyíték híján nehéz lenne az ellenkezőjét állítani. Annál is inkább jó terv, mert nekem csak az őrt kellett az elején elaltatni, az ébredési problémákat rábízhattam húgomra és milyen jól is tettem, hogy nem gondoltam túl a dolgot, mert Raven pár másodpercen belül megtalálta a tökéletes megoldást. Éljen a testvéri csapatmunka! Épp befejezem a levesem elfogyasztását, mikor egy bizonyos Connorról kérdez Raven és mielőtt szóhoz juthatnék, már ahogy felpillantok a levesből látszik, hogy nem ismeretlen a név. - Connor? Hát nem tenném meg a mentális egészség reklámarcává. Utánakérdezek, persze, most épp miben sántikál, mert amúgy inkább kerülöm. Tiszta para-szeme van. - Azt mondjuk még nem tudom, hogyan fogja az ilyen információt elcsepegtetni annak a Gardelnek, hogy közben ő maga ne legyen gyanús, de biztos kitalálja a módját. De várjunk csak, milyen nevet mondott még? - Gardel-t mondtál? Nincs esetleg egy Greymare meg egy Faser is az ismeretségi körödben? - Kérdem viccelődve nagy vigyorral.
*Vágok egy „Na ja!” képet Alec megjegyzésére. Szegény apánk ha tudná…de addig jó míg nem tudja. Igyekszem nem mindent megosztani vele akkor nem kell hazudnia miattam ha rákérdeznek valamire. Alec miatt sem. Oké, annyit tud, hogy életben van, vagyis akkor biztosan életben volt amikor meghalt. Arról, hogy megtaláltam nem tud, csak sejti, hogy égre-földre keresem. S persze ahogy ismer, azt is sejti, hogy meg fogom találni. De jobb ha ezt ő csak jövő időben tudja. * -Köszi, de mégis te vagy az idősebb. *Fülig érő vigyorral jutalmazom a próbálkozást. Volt olyan nap az életünkben, azt hiszem nem is egy és nem is csak kettő, ami reggeltől estig ilyen szócsatákkal telt el. Most csak ez a kis ízelítő is boldoggá tesz, el tudom képzelni mit fogunk művelni, ha végre visszatérhet teljes valójában. S persze arcszőrzet nélkül. Ha nem teszi, én borotválom le álmában. Nem mintha nem tetszene, mert Alec még ebben is jó, remekül áll neki a borosta, és olyan vonásai vannak, amiket még a szakáll sem öregít. De már csak azért is, meg mert jó móka, és úgy sem teszek vele helyrehozhatatlan kárt, hiszen visszanő. A szakáll vagy annak hiánya még jelként is kezelhető, és biztos vagyok abban, hogy legalább egyszer megpróbál majd átejteni. * -Naná, hogy vannak elvárásaim, a bátyámnak a legjobbat akarom. *Alec sokkal kevesebbet gondol magáról mint amennyi szerintem. Szerény. Ebben mindenesetre. De azt tudom, hogy ha megszeret valakit, akkor őt nagyon és örökre. Akkora szíve van mint az egész Perda, és megérdemli, hogy valaki nagyon szeresse őt. Ne úgy mint June, ne úgy mint bárki akivel összetalálkozik és eltöltenek néhány kellemes hónapot, hanem tényleg feltétel nélkül, jóban-rosszban, blablabla. * -Azt még nem tudom, de addigra kitalálom. *Emelem fel a kezem kinyújtott mutatóujjal, hogy ezt vegye ígéretnek. Ha rajtam múlna, én kerítenék neki valakit és azonnal össze is adnám őket, hogy biztos legyek abban, nem szalad el. June-t kedvelte de nem szerette. Nem volt meg köztük az a harmónia amire a szívnek van szüksége és amúgy is a szerelem házasság mellett kampányolok – a menza reform csak kísérő – pont a bátyámat hagynám ki a jóból? Ha már engedélyt ad arra, hogy én keressek, csak szélesen elmosolyodom, tudhatja, hogy ez _az_ a mosoly amitől félnie kell.* -Meglesz. *Közlöm kurtán de annál nagyobb lelkesedéssel. A lényeg azonban az egészben még sem a menyasszony keresés, hanem Alec hazajuttatása legálisan, minden velejáró következmény nélkül. S amikor ez végre megtörténik, oltári bulit szervezek Jack bárjában. Már csak azt kell kitalálnom, hogyan terhelem rá valamelyik kancellár számlájára a cehhet. * -Mert ti amatőrök vagytok. *Azt hiszem Alec régen hallott sikítani, hiányzik neki, azért piszkál ezzel, de majd…ami késik nem múlik alapon, hamarosan megörvendeztetem kivételes hangommal. Jenkins is a fejét fogva örült neki. A nagy tervezés közben sem marad le, de csak szemet forgatok arra, hogy a műszereimhez nyúlna. Nem tenne olyat. Nincs szüksége egy teljes órás műsorra tőlem. Nem mellesleg ha Sky olyan zseni és pontosan tudja miről van szó a meglátja a kihelyezett műszert, akkor ő is leordítja a haját a fejéről. Ilyenek vagyunk mi nők, és ebben még ismeretlenül is biztos vagyok. Bruce jelenléte kérdéses, de ésszerű. Nem mehetek vissza a Városba mindig azzal, hogy az engem kísérő katona elájult, bár jót tenne a lelkemnek és a női önbecsülésemnek, másrészt még pletykának is remek alapot nyújtana, de nem kockáztatom azt, hogy utánajárjanak. Pláne ha Alec szmötyijét megtalálják a vérében, a történtek fényében elrendelt orvosi felülvizsgálat során. Bruce-t meg kell védjem, mert Alec nem ismeri, nem tudja mennyire aranyos és hűséges és nem azért mert én szolgáltatok neki alibit a melegsége mellé. Tényleg törődik velem.* -Bruce a legjobb barátom. Sammy mellett. A legtöbb titkomat ismeri, a JL-ről is tud. Sőt, még segített is amikor a szerveremnek kerestem helyet. Az ő érdeme, hogy van egy titkos kis kuckóm ahonnan az adásokat küldhetem. Másrészt igen, valahogy úgy. Ha ott van velem, akkor meg tud védeni, vigyáz rám. Persze a hülyeségektől nem tud távol tartani. Szóval becsüld meg a sógorodat. *Egész jó kortes beszédet vágtam le Bruce mellett kampányolva, de minden szavam igaz volt, ezért csak a végén mosolyodtam el, mert oda meg kifejezetten dukált. A jelenlegi őrrel kapcsolatban is van ötletem, így sem a haza vezető út és a történtek megmagyarázása, sem a következő kirándulásom nem fog akadályokba ütközni. Azt nem tudom, hogy Connor hogyan jutott eszembe, de talán azóta ott jár a fejemben, hogy Gardellel való ellenállós kalandom felbukkant az emlékeim között. Egyetlen pillanat alatt lehetőséget látok benne és Alec úgy is ott van közöttük, miért ne tudna nekem infókat csepegtetni arról a fazonról, aki letörölte Gardel mosolyát és taccsra vágta a jófejségét? Azzal nem tudok egyet érteni, hogy Connornak para szemei vannak vagy sem, mert nem igazán láttam, amit meg igen, az túl messze volt és az akkori helyzetben nem éppen a tekintete volt az ami lefoglalta a figyelmemet. De az tuti, hogy szemétláda.* -Váóóó, tényleg tudod kiről van szó? Ez fasza. Hát gondolom, hogy nem csábos a tekintete, Gardel sem azért keresi, hogy együtt gyűrjék a lepedőt. *De hogy Gardel nevéből milyen sok emberre asszociál, az már meglepő. Ki is kerekednek a szemeim és már egy újabb lehetőség után kutatok. Mi leszünk a bátyámmal a Dominium szuper ügynökei.* -De vaaan. Ami azt illeti Simon Greymare hadnagy volt a kiképzőm. Nem emlékszel? Ő volt az aki mindig megtalált mikor leléptem az órákról. Persze csak Simon hadnagynak hívtam. Ahogy még most is. Az anyja sebész, és pöpec ujjakat varázsolt a fiacskájának. *Mutatok ezeknél a szavaknál Alec kezére, hogy tudja mire célzok a „pöpec ujjakkal”. * -Faser neve nincs az ismeretségi körömben, viszont tudom kicsoda. Scott Faser flottagenerális. Azt mondják nagy genya, de szerencsére nem kell vele találkoznom. Még az én bicskám is beletörne. Csak ezt ne hangoztasd egyetlen kancellár előtt se. Miért kérded? *Van amit még én sem tudhatok. Hogy Greymare-ra rákérdezett, még viszonylag megmagyarázható, de Faser már nem annyira. * -Connor viszont Gardel kriptonitja. Ha csak egy szó esik róla, elsötétül a tekintete, összeszorulnak az ujjai ökölbe. Connor áruló, legalábbis a kancellária szerint, azt viszont nem tudom, hogy valójában mi történt. Gardel tudja, és piszok dühös rá.
- De ha megborotválkozom, akkor már nem úgy tűnik! - Vigyorgok rá legszemtelenebb mosolyaim egyikével - igen, több is van -, mikor arra tesz célzást, hogy én maradok az idősebb akkor is, ha ő öregszik. Állítólag minden nevetéssel tovább él az ember, ez alapján mi ketten köröket fogunk verni még a perdaiakra is. Innen nézve legalább tényleg van esélye annak, hogy megszülessen egy olyan lány és kivárjam, míg felnő, aki megfelel húgom minden kritériumának, mert most még biztosan nem létezik ilyen nő. És akkor még ott a heveny tiltakozásom minden kötöttség iránt, amit egy házasság remekül megtestesít. - Megéri a bátyádnak lenni! - Ezt mondjuk eddig is tudtam, de jól esik két év hiánya után a gondoskodó törődése a boldogságomat illetően, ha már visszajuttatni nem tud egyelőre. Nem is róhatom fel neki, hiszen ha rajta múlna, megtenné, de ahogy arra várni kell, úgy türelemmel kell lenni amiatt is, hogy sima arccal jelenjek meg. Már amikor nem heccelni akarom vele húgomat. - Taníts minket, mester! - Mondom megjátszott áhítattal a hangomban, ahogy leamatőröz minket. Elismerem, sikításban felülmúlhatatlan Raven. Eowen sikítása se volt rossz, de még edzenie kell. Biztos a tüdejét kellene tágítani, de hát ha utál futni... Mindegy is, nem sikítva fogunk társalogni legközelebb, meg nem is üvöltözve, mert nemcsak a hajamat, de a borostámat is lesüvöltené rólam húgom, ha bántanám a műszereit. Dehogy nyúlok én ahhoz, ami közvetlen kommunikációt hozhat köztünk! - Jut eszembe, hogyan lesz a kommunikáció? Mármint több csatornája lesz? Vagy túl privát dolgot ne írjak neked, meg te sem fogsz, mert csak egy csatorna lesz? - Nem értek az ilyen műszaki dolgokhoz, így nem árt ezt is előre tisztázni. Igaz, jelenleg nem tudom, mi privát dolgot irogatnánk mi egymásnak, de sosem lehet az ilyent előre tudni. - Valamint csak szöveges kommunikációt tudunk majd váltani, vagy képeket, dokumentumokat, felvételeket is? - Tisztázzuk ezt is, mert gyanítom Skyler-t is érdeklik majd a részletek és képes lenne rám dühös lenni, ha legalább a kérdései felét nem tudom megválaszolni. Ennél mondjuk jóval több kérdést fog feltenni, és jóval szakmaibbat, de hát ha ilyenekről akar értelmesen csevegni valakivel, kénytelen lesz eljönni a találkára, mert csak Ravennel fog tudni erről szót váltani érdemben. Nekem meg ott lesz Bruce, aki az elmesélés szerint vagy ért a technikai dolgokhoz vagy nem, a JL-kuckó kialakításából ez nem derült ki. Az viszont egyértelműen, hogy mennyire jó támasza húgomnak, s ezt bizonyosan meg is fogom neki köszönni, mikor találkozunk. - Még mindig nem logikus, de amíg vigyáz rád, nem zavar. Majd iszom vele egy pertut meg még egyet arra, hogy egyetértünk, milyen nehéz téged visszatartani, ha valamit a fejedbe veszel. A harmadikat meg azért, hogy elfelejtse megkérdezni, visszatértem után ugye ez már az én feladatom lesz-e, nem az övé. - Vigyorodom el, mintha nem vállalnám át, vagy mintha Bruce szabadulni akarna e tehertől, hogy vigyáznia kell Ravenre. Ha visszatérnék, akkor legfeljebb megoszlana a munka, de mindketten vigyáznánk rá. Nem is árt, mert egyrészről ott a Kancellária ellenségképnek, másrészről ott vannak az olyan eszement ellenállók, akik nem pusztán egy jobb életet akarnak, hanem valami nagyon félrekattant a fejükben, mint annak a Connornak is. - Tudom, hencegni szeret valami Imperiumos balhéval, de eddig nem nagyon figyeltem rá és inkább kerültem, ami a beosztásom miatt nem is nehéz. Valami nagyon nincs rendben vele odabent, túl sokat kalapálták a fejét kiképzéskor vagy nem tudom, és meglehetősen agresszív, főleg ha iszik. - Vonok vállat, mert nem mindenkire hat jól a pia. Gardel név miatt eszembe jut más is, hasonlóan hangzatos nevek, amiket csak poénból kérdezek, de a vigyorom odafagy a képemre, majd az én állam esik le a legjobban - szó szerint -, mikor kiderül, hogy egy Greymare is az ismerősi körében van. Azt tudtam, hogy őt kapta meg kiképzőnek annak idején, de azt hittem, annyiban maradt az egész, de ezek szerint még mindig összejárnak... valamiképpen, ez előttem se világos. Mikor a döbbenettől levegőhöz is jutok, akkor szólalok meg. - Hát a Gardel név hallatán Darius Gardel ezredes ugrott be, utána meg Hank Greymare admirális és Scott Faser flottagenerális, ha már a felső tízezerrel vagy inkább csak tízzel jársz össze vacsorázni. De nem hittem volna, hogy tényleg! Mármint bakker, tényleg-tényleg ismersz közülük valakit is! - Valahol lent az avarban megtalálom az államat és sikerül is felszednem, nagy nehezen. - Ez a Mrs. Greymare milyen ember? - Ha már szóba került, hogy pont implantátumokkal foglalkozik. A fiát egyenes embernek ismertem meg, már amennyire ismertük mi egymást, de néha az alma elég messze tud gurulni attól a fától. Gardelt viszont még annyira sem ismerem. - Utánakérdezek akkor, mi volt ezzel a Connor-ral és Imperiummal. Amúgy biztos nem a pasija volt, aki dobta őt, mikor felcsapott ellenállónak? - Nem ismerem ezt a Gardelt, de az már bizonyos, hogy nem Dariusról van szó - ő szerintem nem is járt még idelent a Perdán - és csakhamar összeáll a kép, hogy a lánya lehet. Közben a táskából egy másik, kisebb termosz is előkerül, de nem leves-repeta van benne, hanem egy könnyed, sör-jellegű ital perdai növényekből, kellemesen hűs is, ezt nyújtom most így húgom felé. - És milyen szívességet remélsz ettől a Gardeltől? Apropó, említetted, hogy ne bántsam majd, ha velük lennél, lássuk csak: Sam-et, Bruce-t, aztán volt egy Malinor hadnagy, meg ez a Denisov... és Harby, nem, Harty, nem ez lesz az, de ne segíts! Bassza meg, ilyen hülye nevet, megvan! Hartley! Szóval mi a viselkedési kódom, ha Greymare hadnagy vagy ha Gardel nemtommiarangja lesz veled?
*Talán sosem lenne vége egymás zrikálásának, ha én nem zárnám le egy jelentőségteljes szemforgatással. De persze csak most, különben minden egyes találkozásnál ott folytatjuk majd ahol félbeszakadt és a kis zsenije csak kapkodhatja a szemeit értetlenül. Pláne ha addigra találok is neki valakit, mert kerítőnőségemről nem mondok le. * -Meg hát! *Én is szeretek a húga lenni, főleg úgy, hogy életben van. A közelmúltban volt néhány pillanat amikor szinte feladni látszottam, arról mélyen hallgatok, mert tudom, hogy mennyire el van keseredve, noha egyetlen szóval, szemvillanással nem mutatja. De ő a bátyám, és pontosan tudom mikor mit akar elrejteni és talán ő is hasonlóképp van velem. Mindig volt valami apróság ami tovább motivált, mondhatni felálltam a padlóról, de kétségtelen, hogy a legnagyobb örömöt az első jel nyújtotta, amit ha nehezen is de megtaláltam. Már csak az van hátra, és azt hiszem ez a legnagyobb feladat, hogy hazajuttassam.* -Amint otthon tudhatlak, megtanítalak sikítani. *S lehet, hogy fog is, ha megmerészeli fogdosni a személyes tárgyaimat, úgyis mint a műszereimet. Teljesen biztos vagyok abban, hogy csak hülyít, mert különben nem merné, csak a szája nagy. Amúgy meg, elég tanulságos lenne Alecet sikítani hallani. Azon még a szakáll sem segítene.* -Csak egy csatorna és maradjunk a saját kis kódolt nyelvünk mellett, de amúgy bármilyen üzenetre alkalmas lesz a terveim szerint, de azt is lekódolom, azért is kell majd a zsenikéd. *Az a csatorna amit eddig használtam, nem volt érdekes más számára és remélhetőleg így is marad, de biztos ami biztos alapon, minden üzenetet a mért adatok közé kell majd rejteni. Mindezen még lehet finomítani, attól függően, hogy a csajnak lesznek-e még más ötletei is. Ha már meghackelte a Dominium csatornáit, és leszedte a JL híreket is, nem lehet semmi a csaj. Alecnek azonban minden magyarázat ellenére, még mindig logikai bukfencet jelent Bruce irántam való aggódása és a védelmemre tett próbálkozásai. Az viszont nem, hogy mindezt átültesse az iváaszatba, nem hiába, az én bátyám, Delgado. Nevetve forgatom a szemeimet, el is képzelem ahogy Bruce-t megpróbálja rávenni arra, hogy alkoholt igyon. Hogy is mondjam, a titkos Búfelejtő készletem biztonságban van mellette.* -Ha minden velem kapcsolatos egyezségre inni akarsz vele, fél órát sem adok és mindketten berúgtok. *Pláne Bruce. Meghagyom a lelkesedését az első találkozásra, Bruce totál ki fog bukni azon, hogy van egy sógora, ki megint él…főleg ahogy én beadom neki az igazságot morzsánként. Van amiről még mindig nem tud, vagy nem sokat. Egyik ilyen történet a Denisovval való kirándulásom, a másik a Gardeles balhé…ami inkább ellenállós volt. Ja de, valamennyit elmondtam már belőle miután Jenkins volt oly kedves és felvetette az irodájában a jelentésem alapján. Máig nem értem, hogy került a kezébe az a jelentés és miért olvasta mikor nem neki szólt, de megalapozta a…barátságunkat. Connorról akkor nem tudtam mit mondani, sokkal többet most sem, Gardel megnémul ha róla faggatom, amúgy sem kísértem a sorsom ilyenekkel, még a végén megfojt, mert az egész történet ilyesmit hoz ki belőle. * -Totál gáz a csávó szerintem, de Gardel is bekattan ha róla van szó. Szóval összeköthetnénk a kellemeset a hasznossal. Ha valahogy Gardel kezére játsszuk, az exhadnagy-mosttizedes boldog lesz, ti meg megszabadultok Connortól. *Emlékszem amikor az elveszett cirkálót kerestük, mármint a terepjárót. Minél közelebb kerültünk az ellenállókhoz, Gardel annál feszültebb lett, olyan volt mint akihez elég csak egy picit hozzáérni és máris robban. Nem volt beszámítható, hiszen le is tegezett és a nevemen szólított. Azt mondta nekem: Raven! Alec tarsolyában más is van. Felmerül bennem a gondolat – és joggal – ha nem kellett volna „meghalnia” és most száműzetésben élnie, azt a két és fél évet együtt töltve már régen megbuktattuk volna a kancelláriát. Ahogy két Delgado összedolgozik, ott kő kövön nem marad. * -Ja, hát ezek mind nagykutyák, de kevesebb a hatalmuk mint a kancellároknak. Viszont pont annyira meg tudják keseríteni az ember életét. A közelükbe sem megyek. Csak kancellárokkal vacsizok. *Egy kancellárral, hogy pontos legyek, a többieket még nem sikerült befognom, de ami késik nem múlik. Én nem ájulok el magamtól, nem is értem Alec miért dobja el az agyát, meg a szép szakállas állát. * -Nem tudom. Csak egyszer taliztam vele amikor kiszedte belőlem azt amit Simon hadnagy hatalmas közelharc árán belém fecskendezett. Megjegyzem Gardelnek kellett lefognia. Hát apám, az a nő! Bakker, olyan vas szorítása van mintha implantja lenne. Valamilyen chip volt amivel irányítani lehet a fegyókat, személyes, mint az ujjlenyomat csak sokkal precízebb és más kezében nem működik. Simon hadnagy fejlesztése. Velem akarta tesztelni. *Bár már nincs bennem a chip, még néha érzem, de ez persze csak paranoia, mint most is mikor a történet mesélése közben, önkéntelenül is a csuklóm belső felét kezdem dörzsölni. Alec kérdésére határozott fejrázás a válasz.* -Tutira nem. Inkább csak megbízott benne, Connor meg átbaszta. Egyébként szerintem Gardel Simon hadnagyra van izgulva, voltam velük, tudom. Az Orkán szigeti villámló vihar piskóta hozzájuk képest, amilyen kisüléseket éreztem mikor együtt voltak….*A többire csak legyintek, azt hiszem ezt nem kell tovább ragoznom. Gardelék valamiért titkolják a kapcsolatukat, valószínűleg az exhadnagy férje az akadály szerelmük beteljesülése előtt. Vagy valami ilyesmi. A leves végeztével leteszem a tálkát magam mellé, de kapok cserébe másik edényt, méghozzá ivóedényt, újabb termoszt amit el is veszek, de ismerve a bátyámat, előbb beleszagolok. * -Ez miaszar? Fura szaga van. *Húzom el a számat és az orromat is az idegen, sosem érzett szag miatt. Mintha erjedt lenne. Vajon mi az ami erjedni tud ezen a holdon? Aaazt hiszem nem akarom tudni. Míg szagolgatok, Alec felmondja a leckéjét, de elakad. * -Nem is akartam segíteni. *Vágok vissza és újra beleszagolok a termoszba, de nem lett jobb, viszont rosszabb sem. * -Hááát bátyó, amíg Connor nincs összegyömöszölve és piros szalaggal átkötött ajándékcsomagban átadva Gardelnek, addig bújj el és kussolj! *Mindezt komolyan mondom, mégis bájos vigyorral körítve. * -Gardel tizedes hithű kancellária fan, mellesleg azt hiszem pont Connor miatt fokozták le közleánnyá, azóta tizedesig feltornázta magát. Simon hadnagy meg…Simon hadnagy. Katona. Szabálykövető. Maradj a bokorban tesó. *Megint beleszagolok az italba, de még mindig gyanakvó vagyok. Próbaképp beledugom kinyújtott nyelvem a termoszba és addig döntöm nagyon lassan a termoszt, míg egy csepp el nem éri a nyelvem. Hülyén nézhetek ki, de fő az óvatosság, pláne ha a bátyámról van szó. *
- Ööö, lehet mégse kéne elsietni azt a visszajuttatást! - Visszakozok rögtön nagy vigyorral, mikor beígéri a sikítás-oktatást. Valahogy nem tudom elképzelni magamat sikítva, pedig tényleg esélyes, ha összetaperolom a földmérő műszereit vagy véletlenül eltöröm a pda-ját. Hangsúlyozottan véletlenül. De az már nem lesz véletlen, amit kiötlöttem a fölmérő műszerhez. A pontos terv nincs még meg, de szerencsére elegendő időm van, hogy kitaláljam a legjobb módszert. Sajnos hozzáérni valóban nem érhetek, mert ha Sky is jön, előbb szedi le a fejem érte, semmint húgom ezt megtehetné. Egy nap két lefejezés már nekem is kicsit sok csonkítás. - Egy csatorna, rejtett üzenet a földes cuccaid között, kódolás. Okés. Ezek szerint meg kell tanítanom Sky-t majd a titkos nyelvünkre. A végén még el kell vennem, mert ilyen szupertitkos Delgado-titokhoz jut. - Viccelődöm, mert Sky nem az a férjhez menő típus, én meg nem az a nősülős típus és egyébként se volt még köztünk semmi. De egyelőre más kérdésem nem jut eszembe, pedig biztosan Sky-nak lesz és valamit vagy magabiztosan kell hakniznom rá vagy bevetnem legszebb pillantásom és mosolyom. Inkább az utóbbira esküszöm. - Hééé, bármikor az asztal alá iszlak, akkor is, ha nincs asztal. - Háborodom fel színleg, mikor így lebecsüli alkoholtűrésemet s ezt tartom akkor is, ha sok egyezségre kell inni. A sógoromért nem tudok már kezességet vállalni, de majd kiderül. Ha nagyon sokkolja a létezésem és az, hogy mibe keveredett asszonykája által, legalább tényleg lesz kedve meghúzni a piát, amit viszek. Kíváncsi leszek, milyen képet vág hozzám és ehhez az egészhez és hogy én milyet fogok hozzá. Mondjuk elég fura helyzet, mert csak a már nem létező papíron a sógorom, a rendszer szerint, egyébként meglehetősen szűzies a kapcsolatuk és persze baráti. Na de majd csak lesz valahogy. Nem vagyok egy hosszan rágódós típus, és a témánk is már más lesz, nevezetesen ez a Connor, aki általános népszerűségnek örvend a Dominiumon és a Rebelliumon is. Azért ez valahol már művészet. - Szerintem Carter is ágyútölteléknek tartja... - Vonom meg a vállamat rá, hogy megszabadulunk tőle. Mondjuk nem tudom, hogy akkor engem minek tart Carter, mert ravasz és éles pillantása nem volt ínyemre, mikor egyszer beszéltem vele, és azóta is próbálok jelentéktelen lenni, hogy ne találkozzak vele. Hátha itt az ellenállóknál legalább bejön a taktika. Ha nem, megyek a perdaiakhoz, de ott már kapásból a Dann-hoz masírozok és összecimborálok vele, mert apám tanácsa csődöt mondott. Egyelőre Raven is így láthatja, mert sorra bukkannak elő az olyan nevek az ismeretségi köréből, akik a legbefolyásosabbaknak számítanak a kancellárok után. - Értem, ha gyászmadár, legyen kövér. - Szemet forgatok rá, hiszen most fejezte ki, hogy a kancellárok a legrosszabbak, mégis velük vacsizik, legalábbis egyelőre eggyel. De ahogy őt ismerem, hamarosan újabb nevekkel bővül a lista. - Veled akarta tesztelni? Ööö... emlékezett rá, mennyire "kiváló" lövész voltál az általános kiképzésen vagy szar napja volt és gondolta te feldobod? - Vonom össze a szemöldökömet, míg megpróbálom megérteni a történteket és Simon Greymare-nak nemcsak a fejlesztését, hanem az indítékait is. - Na és legalább bevált a cucc? Vagy boldogabb lett Greymare hadnagy? - Nem csodálom, hogy Ravent le kellett fogni. Alapjáraton nem lett volna nekem se gondom ezzel a chipes cuccal, de a kéretlen implantátum óta kissé morcosan gyanakvó vagy inkább paranoiás vagyok az ilyenekkel szemben. - És láttad, hogy kipisilted? - Ez már nettó cukkolás, mert gyaníthatóan nem így távozik a szervezetből, de azért hátha picit frászt tudok hozni húgira. Az már kevéssé izgalmas, hogy Gardel meg Greymare egymásra kattantak, de ezek szerint Connorhoz nem volt köze Gardelnek ilyen szempontból. Az információt elraktározom jobb napokra, ám nem reagálok rá érdemben egy bólintáson túl. Inkább a sört kínálom neki a flaskából, de elég bizalmatlanul fogadja. - Rotchi-ból van. Meg ne kérdezd, mi az emberi neve, az ilyen névötletelések feléről lemaradtam már. - Jó eséllyel ezzel a válasszal sem került beljebb Raven, hacsak nem ismeri a perdai gabonafajtákat. Egyelőre ennyiben is hagyom, hadd ismerkedjenek, inkább elkezdem sorolni, kiket nem lőhetek le - nem mintha ilyen vérengzős fajta lennék -, és a végül rákérdezek a két újabb személyre is, velük mi a viselkedési kódom? Gardel hallatán elhúzom a számat és fintorgok, még ha valahol magamban el is képzeltem Connoron azt a piros masnit, de nem hiszem, hogy ezt esélyesen elő tudnám adni, ha véletlenül futok össze ezzel a Gardellel. - Jó, majd köpőcsövezek a bokorból. - Felelem ál-letörten, duzzogva, mint akit büntibe küldtek - nem mintha ellenségem lenne bármelyikük is, de tényleg lassan kezdek nagyon ellenállósan gondolkodni vagy fogalmam sincs már mi van -, majd felélénkülve fordulok Raven felé, kicsit közelebb is araszolva, míg ő még mindig a termoszban lévő sörféle szagolgatásával bíbelődik. Mi a... Raven elfelejtette, hogy kell inni? - Ó, és ha Jenkins lesz veled? Arra ne térjünk ki, mit bóklásznátok ti ketten a perdai vadonban, pláne hogy én is felbukkanjak, de őt legalább kigáncsolhatom? Naaa, légyszi, húgi! Van két elmaradt szülinapom! - Mindez persze csak terelés a részemről, mert az igazi csínytevés az az, hogy megbillentem a termosz alját, mikor Raven éppen csepegtetne belőle a nyelvére, így nemcsak a nyelvére fog több menni, hanem a nyakába is egy adag, már ha sikerrel jár a tervem. Ha igen, igyekszem utána távolabb húzódni széles vigyorral. Talán az utolsó vigyorok egyike, mert előbb a pda-n is láttam az órát, hogy telik az idő, sokkal gyorsabban, mint ebben a két évben bármikor és lassan a katona is ébredezni fog. Nem kellene megvárni, hogy ő induljon utánunk, pedig nem szívesen válnék el húgomtól most, hogy végre sikerült találkozni.
-Ne félj, nem fog fájni. *Vigyorgok ezerrel, mert tudom miért visszakozna, azt is csak viccből, hiszen minden vágya, hogy végre hivatalosan is életben legyen, anyát, apát megölelni, és végre nem bujkálni. Ehhez ugyan nem kell a sikítás, de nem is árt. Mindehhez még sokat kell dolgozni és nem egyedül, nem is nekünk kettőnknek. Sky is kell hozzá, de hiába mondom el Alecnek, hogy mit kell tudnia a zsenijének, tapasztalat sem kell hozzá, hogy tudjam, ezer kérdése lesz a csajnak. A legfontosabbakat osztom meg a bátyámmal, és remélem, hogy Sky kitalálja mivel készüljön még. * -Nem kell megtanítanod, más kódolást használok. Azt kérlek szépen csak született Delgado-k használhatják. Bár…itt lenne az alkalom, hogy megházasodj, Sky-t még nem ismerem. Megúsztad tesó. *Megemelem a szemöldökeimet, hogy azok alól lessem a megkönnyebbült sóhajt, a feszült vonások kisimulását, és még mindig vigyorgok. Akkor is amikor közli velem, hogy megiszik a sógorával pár kupicát, hogy koccintsanak a megismerkedés örömére. Meg akkor is amikor magabiztosan azt állítja, hogy engem asztal alá tud inni. Nem szólok egy szót sem, csak nézek rá, érzésem szerint az ismerős, régi pillantás beszédesebb bármilyen ellenérvnél. Ha nem szól erről többet, az utolsó pillantásom végzetes; „Na ugye!” A további tervezésbe belekerül Connor is, épp mert Gardelt is szeretném megnyerni magamnak és tudom, hogy Connor az élete értelme, persze másféleképpen, mint Alec nekem, vagy a nem létező, alvó, az ellenállóknál elbújt álompasim. Connor, Gardel CQL-ja, mikor róla van szó, mindig felpörög…és még rám mondta, hogy búgócsiga vagyok. * -Szívesen megismerném azt a Cartert. Jó fej lehet. *Ha Connort ágyútölteléknek tartja, mindenképp. * -A gyászmadár fincsi. Jenkins is azt adott. *A halat szándékosan felejtem el, nincsenek jó emlékeim róla. Másrészt, ha elmondom a bátyámnak, esélyesen félreérti, és az első adandó alkalommal nekimegy Jenkinsnek amiért furfangos módon meg akart ölni. Még jó, hogy most nem tud a Dominiumra menni, én meg azért imádkozom, hogy Jenkins az elkövetkezendő hónapokban, lehetőleg ne zuhanjon le egy siklóval se. A további derültségre Simon hadnagy optimizmusa ad okot, Alec kíméletlenül őszinte, de igaza van, ismerem a korlátaimat és nem próbálom tagadni. Ennek ellenére imádom a fegyvereket, de csak azért, mert rohadtul jól néznek ki, de nem lőnék velük. A sors fintora, hogy mindig olyan helyzetekbe kerülök, amikor muszáj. Hogy nem öltem még meg senkit?! Alec fintorog, én nevetek. * -Hát azt a napot nem hiszem, hogy velem akarta feldobni. Tényleg szarul érezhette magát ha az én „képességeimben” is bízni akart. *Hogy bevált-e a cucc? Nem értek hozzá, nem tudom, hogy Simon hadnagynak siker volt-e vagy totális kudarc. A lényeg nem is az új fegyver volt. Vállat vonok, arra viszont már válaszolok amit azután kérdez, még vállon is csapom nevetve.* -De hülye vagy. Mondom, hogy kiszedte belőlem. Nem a véremben volt, hanem a bőröm alatt. Majdnem kikapartam. Komolyan, nagyon frusztráló volt. *Nem véletlen, hogy nem szándékoztam soha a fordító chipet sem használni, inkább kihámoztam egyet Hammond füle tövéből és csináltam magamnak olyat, amit nem kell a fejemben hordani. Alec itala hasonló frusztrációt vált ki belőlem, mert büdös és gyanakvó vagyok. Hja, egy ilyen tesóval? Tapasztalat! * -Már a neve se áll jól, mint a te szemeid. *Ugráltatom meg a szemöldökeimet és tovább szaglászom, és még nem döntöttem el, hogy igyak-e belőle vagy sem. Addig eltársalgunk néhány komolytalanabb témáról, mint például mit csináljon Alec, ha Gardellel tűnök fel az erdő mélyén, amire igen kicsi az esély mostanság. * -Ha öngyilkos akarsz lenni, mindenképp. *Gardelnek villámlani fognak a szemei ha ilyeneket csinál, pláne ha megtudja, hogy ellenálló. Az sem tartaná vissza, ha megtudja, hogy a bátyám, a végén még engem is letartóztat. Az ellenállók a mániája, minden kudarcát bennük látja. Ha nem lenne Simon hadnagy, már bekattant volna…szerintem. Szóval Simon hadnagy kiváló nyugtató és antidepresszáns. Jenkinsnél még mindig csak szaglászok és gyanakszom…utóbbit nem eléggé és nem a helyes irányba. Ha nem a piával lennék elfoglalva és a biztonságos kóstolás megvalósításának kiagyalásával, minden bizonnyal feltűnne Alec ravaszuló tekintete és közelebb araszolása. De a Jenkins téma eltereli a figyelmem, még a piáról is. Válaszolni sincs időm, amint diadalittasan belemártanám a nyelvem a termoszba, az rám borul, telehányva a ruhámat is a büdös lével, az arcomról vagyok kénytelen nyalogatni, s megjegyzem ízre nem is rossz. Viszont előbb a bátyám fejét kell leszednem. Nem kiabálok, nem ugrom fel. Nőies higgadtsággal törlöm le az arcomról a maradék löttyöt, húzom el a csoffadtra ázott hajtincset, nyalom a felső ajkam és meresztem a tekintetem Alecre, villámló szemeimből csak úgy süt az indulat, de a mély hallgatás talán fenyegetőbb mint bármi más. Jelenleg nem tudok mivel visszavágni, amit felé dobhatnék, esélyesen az orrát is az agyába nyomja, vagy törékeny és sajnálom, vagy finom és azért sajnálom rá pazarolni. * -Boldog szülinapot! Boldog szülinapot! Jenkinst nem adom. És csak úgy közlöm veled, jobb ha minden áldott nap, minden percében a hátad mögé nézel, és éberen alszol, mert bárhol, bármikor felbukkanhatok, hogy kitekerjem a nyakad. De előbb halálra kínozlak, megégetlek, feldarabollak, porrá zúzlak és eltemetlek aztán felrobbantom a sírodat. És ez nem fenyegetés hanem ígéret. Ha pedig ennek a lőrének benne marad a szaga a hajamban, vagy a ruhámban, ennél csak rosszabbra számíthatsz. *Mindezt meglepő higgadtsággal mondom, de biztos lehet abban, hogy többszörösen fizetem vissza a remek kis trükkjét. Beleiszom a büdösnek de finomnak ítélt italba, jól meghúzom, és csodálkozom, hogy kaparja a torkom, olyan mint Jenkins pezsgője, sokbuborékos, csak keserűbb. Több mint a felét sikerül lehúznom, aztán…mintha jönne vissza. A gyomrom kavarog, bugyborékol, majd egy viszonylag hosszú és eléggé hangos hanghatással felszínre kerül a sok buborék, egybegyúrva. Értsd: Baromi nagyot büfögök. * -Baszki! Ez nem nőies ital. És te ezt iszod? Nem csodálom, hogy senki nem akar veled aludni bátyó.
- Neked biztos nem. - Vigyorgok vissza, de tudom, hogy nem ezen fog múlni a visszajutásom és bár ott tartanánk, hogy a sikítás-oktatásom lenne a legnagyobb problémám! - Szuper, akkor az marad titkos Delgado-kód! És nem, nem házasodom, de Sky sem. Ha ezt hallotta volna, őt már nem kellene megtanítani sikítani. - Ha megkönnyebbült sóhaj nincs is, de azért nagyon mosolygok és biztosra veszem, hogy ezek után legalább Sky-jal nem akar majd összehozni engem kerítőnőnek felcsapott - félig-meddig felkért - húgom. Amiatt úgy sem aggódom igazán, hogy talál nekem valakit, ha meg mégis, akkor a saját maga által felsorolt kritériumok szerint nem járnék rosszabbul, mint első házasságommal, sőt talán még jobban is. De hogy a szerelem megtaláljon... ha eddig nem, aligha most fog. És aligha fog előfordulni, hogy engem Raven legyőzzön ivásban, így sokat mondó pillantása párjára lel az enyémben és egy pár hosszú másodpercig így győzködjük egymást, ami jó eséllyel röhögésben fog végződni, ahogy ezelőtt mindig, ha ilyent csináltunk. Hogy ki kezdi a nevetést, vagy ki pillant el először, majdhogynem mindegy. - Biztos az. - Vonom meg a vállam Carterre vonatkozóan. Jófejebbnek tűnt, mint a kancellárok, de azért nincsenek tévképzeteim, hogy mennyire lenne velem empatikusabb náluk, ha kiderül, hogy kém vagyok és vissza akarok jutni. Gyanítom, nem hatná meg, ha szép szemekkel biztosítanám róla, hogy nem áll szándékomban beköpni őket. - Tudom, ezt már mondtad. - Forgatok szemet Jenkins és a gyászmadár hallatán, mert hát az a madár tényleg finom és azt nem hozhatok húgomnak legközelebbre. Nem, mert ne enné meg vagy ne ízlene neki az én készítésemben, de hallgathatnám, hogy ilyent már evett, hát nincs valami más? Valami új? - Az Omnum fátyla elég közel van az egyik kutatóállomáshoz, szerinted lehet ott tüzet gyújtani anélkül, hogy másra gondoljanak, mint táborozó perdaiakra? - Tűnődöm el, mert eddig tűzgyújtással csak jóval távolabb mertem biztonsági okokból érthetően, mert a túl közeli helyszín még odavonzana egy kisebb felderítőcsapatot. Ha meg mélyen bent jártam perdai területen, akkor szintén mellőztem az ilyesmit, mert ugyanaz a probléma állt volna elő, csak az ellenfél lett volna más. Talán jobb lesz, ha bármit is sütnék, azt készen viszem oda a találkánkra vagy kockáztatunk... végülis tudják, hogy Raven ott fog ténykedni, csak azt nem tudják, hogy pontosan mit. - Érdekes mindenesetre ez az új fejlesztés... Még a végén mindenkibe raknak és követik az első vakmerőt, aki ellenállónak csapna fel. - Jegyzem meg tűnődve, valahol nem is értve, hogy ezt miért nem találták még ki, de biztos nem én leszek az, aki ötleteket ad a fejlesztési részlegeknek és a kancellároknak. Nekem annál jobb dolgom is van, például felfedezni az egész holdat, amibe beleértem az ételeiket, italaikat is, köztük a főként rotchi-ból készült sört is, amit most kínáltam Ravennek. - Az én szemeim csodaszépek, nem tudom, miért mondod! - S hozzá nagy mosollyal kancsalítok egy jó nagyot, csak hogy nyomatékosítsam a szavaimat, majd kicsit közelebb araszolok másról kérdezve őt, hogy tereljem a figyelmét. A köpőcsöves ötletemet is lefújja közben, hát komolyan! Naná, hogy akkor Jenkinsnél próbálkozok, mintha reális lenne a helyzet valaha is, de csak kihasználom, hogy figyelme erre, meg az óvatos termosz-döntésre irányul, és megtolom a termosz másik végét annyira, hogy méretes kortynyi adagok zúduljanak a nyakába, hogy utána rögtön felvegyem a biztonságosnak ítélt karhossznyi távolságot közöttünk pimasz nevetés közepette. A reakció viszont meglep, fel is vonom már nevetés közben is a szemöldökömet. Hát sehol egy nyakba ugrás, amivel hátradönt, majd rajtam ülve próbál cicaharccal lenyomni? Jó, oké, ez leginkább tíz évvel ezelőtt csinálta utoljára. Villámló tekintete nem új, csak a hűvös nyugalma. Ez persze nem tart vissza attól, hogy elkezdjek felháborodni és közbeszóljak a két jókívánság után. - Ennyi?! - Első felháborodás. - Nem sajátíthatsz ki egy kancellárt! - Felháborodás kettő, mikor azt mondja, hogy Jenkinst csak ő gáncsolhatja el, vagy valami hasonlót takarhat, hogy nem adja őt. És már tartanék a felháborodás háromnál, mikor elkezdi folytatni és azt hiszem először, hogy mindezt a sok borzalmat azért kapom, mert Jenkinst kigáncsolnám, de valahol félúton leesik, hogy ez nekem szól, csak nekem. Egoista énem pedig rögtön elégedett vigyorba váltja felháborodott arckifejezésemet, mint aki tényleg megkapta az elmaradt születésnapi ajándékait. - Hullagyalázásból jeles, leülhet! - Vigyorgom a sírom felrobbantásánál, figyelmen kívül hagyva, hogy húgom amúgy is ül. Azt meg láthatja, hogy elsandítok - elég feltűnően - a tó felé, mikor azon aggódik, hogy benne marad a rotchi-sör szaga a hajában vagy a ruhájában. Tudok rá megoldásokat, és nem sok jót sejtet, ahogy visszapillantok rá a tóról. Ám hagyom egyelőre, hogy tényleg megkóstolja a sört végre tisztességes módon, nem csak nyelve hegyét mártogatva, és kíváncsian várom a reakciót. Mondjuk szóban előbb vártam a véleménynyilvánítást, de ettől még mosolygok és fejemet rázom arra, hogy hát miért vár az nőies italt, aki maga sem az? - Nem is azért ismerkedem nőkkel, mert félek egyedül aludni. - Értse jól, nem alvás a fő programunk. És olyankor nem is iszom ennyit, vagy nem ezt. - Nem vagyok nőies, miért ne innám? Olcsó, sok van belőle, kellő mennyiséggel istenesen be lehet baszni tőle, csak rohadt nagy fejfájást okoz, meg gyomorfájást, de nem vészes. Miért, te miket iszol? - Olyan lelkesedéssel mondom, mintha ez lenne a legjobb reklámbeszéd hozzá. Idővel amúgy megszokható és kisebb mennyiségben már nincsenek mellékhatásai sem. És így fogyaszthatóbb a rotchi, mint kenyérként vagy kásaként, az erjesztés jót tesz neki. Mondjuk véleményem szerint az erjesztés sok mindennek jót tesz. - Viszont húgi, nem akarom, hogy már elindulj vissza, de a katonára rá kell néznünk, mert lassan nem lesz, ami altatásban tartsa. - Húzom el a számat nem tetszően, mert egyáltalán nem akarom Ravent elengedni még. Lehet meg kellene szöktetnem az egész családomat és meg lenne oldva ez a visszajutási probléma is, akkor már nem lennék olyan motivált. Ám ez se megoldható egyelőre, így bánatomat ivásba fojtom - megint -, azaz elkérem a termoszt és most én is lehúzok belőle pár nagy kortynyit... ügyelve rá, hogy Raven ne legyen túl közel, ellenben szemben legyen velem. Elvégre, azt mondta, hogy a hátam mögé kell néznem miatta, így ha szemből van, nem jelent veszélyt.
*Úgy érzem Alec nem nagyon akar megtanulni sikítani, de megértem. Nem állna jól a borostás arcához a fejhangon való sipítozás, bár irtó vicces lenne. Az már jobban felkelti az érdeklődésemet, hogy Sky talán alkalmas lenne rá, de csak akkor, ha azt hinné, hogy össze akarom házasítani a bátyámmal. Na, ezt majd kipróbálom amikor találkozunk. Nem is fűzök hozzá többet, mert a végén még gyanakodni kezdene és az nagymértékben rombolná a meglepetés erejét és a végeredményt. S ha már mosolyog, akkor én is, csak máson mint ő. Az elmondottak alapján a zseni csajból úgy sem lenne olyan feleség, mint amilyet Alecnak szánok, nem kell feladnom kerítőnői ambícióimat, ami megelégedéssel tölt el. Régi ismerősként üdvözlöm a vigyorgós összepillantást, mert az istenadta állja a pillantásom s még vissza is vigyorog, így pocsékba megy a „na ugye” és ez roppantmód bosszant, de pont ezért nevetünk össze a végén. Az ilyesfajta harc mindig megszínesítette a napomat, most sem marad el a hatás, nevetésbe fullad az egész, bár nehéz lenne megállapítani, ki adta fel hamarabb, mert próbáltam visszatartani, ahogy Alec is, olykor ki-kiköszönt egy félmosoly vagy fintor, esetleg kuncogás…de az még nem ér. A párbaj után, kicsit levegőt kapkodva vágunk bele a Connor és az ellenállók című történetbe, melyből Carter kerül ki győztesen.* -Majd összehozol vele? Kíváncsi vagyok rá, gondolom nem harap. *Nem adom alább a fővezérnél, Carter meg csak jó fej lehet, ha Connort nem bírja. Még az is lehet, hogy becseréli valami hasznosabbra, én meg gazdagabb leszek egy árulóval, akit Gardel küszöbére tehetek. * -Nem véletlenül mondom és nem Jenkinst akarom éltetni, hanem a madarat megenni. *Kénytelen vagyok kimondani a tutit, mert a bátyám pasi, és neki hiába célozgatok. * -Kizárt. Gyakran járnak arra járőrök, vagyis nem a vízesésnél, hanem az állomás körül, nagy körökben, biztos észrevennék. A perdaiak meg ha nem is örülnek annak, hogy újabb épület került a szeretett erdejükbe, megtartják a tisztes távolságot, amúgy meg nem szoktak tüzet rakni, annak a nyomát már felfedeztem volna. *Sejtem miért kérdezi, le is beszélem róla gyorsan. Aki engem ismer, tudja, hogy nem fogok tüzet rakni azért, hogy kaját süssek. Ahhoz állatot is kellene fognom….na igen. Amúgy meg, minden máshoz a kocsi belsőt preferálom, nem kell a tűz sem melegedéshez, sem világításhoz. * -Hát belém nem raknak az biztos. Akkor leszek ellenálló, de nagyon ellen fogok állni. Ha tényleg érdekel, utána nézhetek. Nem kerül semmibe. *Ki tudja mit tart érdekesnek benne. Ajánlottam volna, ha már széria fegyver lenne, de nem az, így nem tudok egyet sem elhozni belőle, Simon hadnagy úgy vigyáz a fejlesztésére, mint a szeme fényére, pedig Zsenike biztosan rájönne hogyan lehet megkerülni a fegyvert és embert összekötő jelet. Talán ha nem ezen agyalnék, Alec nem lephetne meg, de már maga az ital is eltereli a figyelmemet, eléggé fura és büdös is, nem csoda, hogy gyanakvással kóstolnék bele. * -Csodaszépek éééés nem állnak jól. Lüke. *Vetem oda a bandzsítására és már ennek is gyanúsnak kellett volna lennie, de botor mód még olyan kóstolási technikát alkalmazok, ami az ő malmára hatja a vizet, rám meg a lőrét. A döbbenet, a felháborodás és a levegő utáni kapkodásom lecsillapít annyira, hogy ne dobjam hónok a nagy testvért…meg persze az első viszontlátás is, szóval ezt most megúszta. Legalábbis a megszokott tettleg bosszút, a verbálisat már kevésbé. * -De igen. Ezt a kancellárt igen. *S aztán felsorolom a válogatott kínzásokat, ölési módszereket és mindez átültetem a hullájára is. * -Elvégre hulla vagy, vagy nem? *Én még nem nevetek, prüszkölöm az orromba is került löttyöt mielőtt megkóstolnám rendesen. A hatás nem marad el én meg nem fosztom meg tőle a bátyámat. * -Ne folytasd. És ne pislogj a tó felé. Figyellek ám! Én Búfelejtőt iszom, perdai erjesztett gyümölcs, nem bubis de annál ütősebb. *Emelem meg a kezem s mutatok két ujjal a szemeimre, majd rá. Valószínűleg nem hatná meg a fenyegetésem, ha több időnk lenne, de ennek elmaradása miatt már sejtem mit akar mondani, amikor úgy kezdi, hogy „Viszont húgi”* -Ez már rosszul kezdődik. *És lám! *-Majd leütöm. *Mintha ezzel megoldhatnám a közelgő elválás szomorú valóságát. De tudom, hogy nem húzhatjuk tovább az időt, így is elég lesz kimagyaráznom miért aludt ennyit, miért nem hívtam segítséget, miért nem…blablabla. Ez Alec szerencséje, hogy a hangulatom rohamosan zuhant mélypont alá, különben megtaláltam volna a módját annak, hogy ráborítsam a termosz legjavát. Majd legközelebb. Az édes bosszú helyett nagyot sóhajtok és térdeimre könyökölve nézem ahogy iszik, hogy a látványt meg én igyam magamba. Jó látni, jó, hogy most itt van, és ezt fogom felidézni amikor a Dominiumon leszek és számolom a perceket, órákat, napokat míg újra nem találkozhatunk.* -Van feszítővasad? Vagy valami, hogy le tudj magadról fejteni, ha esetleg rád ragadnék búcsúzáskor. Mert esélyes. Kevés volt az idő.
- Trófea-vadász. - Kommentálom csak ennyivel vigyorogva, hogy már Carter-rel is találkozni akar. Mondjuk megértem, kell egy kis változatosság annyi kancellár után, és miért ne egy ellenálló vezérrel tegye meg? Ha meg beviheted Ravent a Rebelliumba, esélyesen Carter is megnézné magának. Hát még ha tudhatja majd, hogy személyesen a JL jött látogatóba! - Jó-jó, de nem madarat kapsz és nem is halat. - Kitaláltam időközben, hogy mit fogok sütni, de ehhez nem árt tudni, hogy miként is készíthetem el, előre vagy helyben. A helyben jobb lenne, de ez iránti lelkesedésemet hamar letöri Raven, fancsali képemről ki is derül, hogy sikeresen keresztül húzta a számításaimat, még ha igazat is kell adnom neki abban, hogy nem kellene tüzet gyújtani ott, túl közeli. - Raknak ők is tüzet, nem hülyék, hogy megfagyjanak és úgy tűnik nemcsak a földi állatok nem tűzállóak. - Legyintek erre a részre, mert én belefutottam ilyen nyomokba, vagy láttam táborozó perdaiakat, és volt, hogy nekem is tüzet kellett gyújtanom a melegebb és biztonságosabb éjszakáért. - Akkor ki kell gondolnom, van-e valami mozdítható méretű sütőnk a Rebelliumban. - Majd körbejárok meg a fekete piacon is érdeklődöm, hátha van valami kisebb méretű sütő, aksival vagy valami hasonlóval. Elektromos, és akkor nincs tűz, probléma megoldva. Na majd utánajárok, másnem előre elkészítem és ez van. - Annyira nem érdekel. - Rázom meg a fejemet, mert bár érdekeltek mindig is a fegyverek, de inkább használni, mint fejleszteni, és az újításokat is csak nyugtáztam, egyik-másikért rajongtam, ha olyan volt. De emiatt ne érdeklődjön Raven, még a végén feltűnő lesz. Ha valami problémás dolog lenne, úgy is szólna húgi, főleg, ha már meglesz a kapcsolat. Remélem gyors is lesz, mert máris telhetetlen és türelmetlen vagyok e téren, pedig az egy napos válaszidő is fényéves gyorsulást jelent azokhoz az itt-ott random hagyott jelekhez képest, amikkel eddig próbáltuk egymással felvenni a kapcsolatot. Persze olyan pörgő kommunikációra nem számíthatunk, mint ami régen volt a kommunikátorokon át, hát még így élőben, talán emiatt is kapok olyan verbális osztást, hogy a nem létező levegővételnyi szüneteit használom ki közbekotyogásra felháborodásomat kifejezendő, de még ez is kevés ahhoz, hogy kizökkentsem és elfelejtse amit mondani akart. - De milyen hulla! - Húzom ki magam büszkén... ööö nem tudom mirefel. Hogy élő hulla vagyok? Oké, ezt nem sokan mondhatják el magukról, ez jó lesz. - Na szép, az ember ellenálló lesz és így se tehet meg egy csomó mindent! Hát hol itt a szabadság?! - Méltatlankodom mosolyogva, mikor nem meglepő módon lebuktam azzal, hogy a tó felé pislogtam. Egyszer úgy is megkapja. - Á, a Búfelejtő jó! - Bólogatok rá lelkesen, megállapítva, hogy ez a név úgy tűnik mind a Dominiumon, mind a Rebelliumban elterjedt. - De az se éppen nőies, így nem értem a panaszodat. Ha nőiesre vágysz, Shiennel könnyei a neked való. - Vonom fel kérdőn a szemöldökeimet, hogy azt ismeri-e? Elvigyorodom arra, hogy ujjaival jelzi, hogy figyel, amire természetesen a vigyorom után vágok egy ál-szent képet, még felfele is pillantok picit, mint aki a glóriájára lesne rá. Ugyanakkor kénytelen vagyok ünneprontani azzal, hogy emlékeztessem, lejár lassan az időnk, legalábbis a katonához vissza kell mennünk. A leütésre fel is nevetek, majd kortyolok én is a perdai sörből egy utolsót, hogy aztán még megkínáljam vele még egyszer Ravent, s elkezdjünk feltápászkodni a földről. Ehhez örömmel nyújtom neki a kezem, a nem szakadtat. - Az biztos, hogy ragadni fogsz ennyi sörtől! - Nevetek rá szemtelenül, még ha nem is lett túlzottan ragacsos vagy szagos az italtól. Talán a katona se fog gyanút, vagy kicsit megmosakodik a vízben húgom, esetleg a katonát egy orrtöréssel ütjük le, hogy ne érezzen szagokat. Ám a szomorúság annál ragadósabb, hiába humorizálunk, nekem se esik jól, hogy az elválást kell sürgetnem csak azért, hogy ne kerüljön bajba túl sok időre eltűnve. - Szerinted apa meg anya nem jönne ellenállónak? Jössz te is, a JL majd innen lentről sugároz, a kamu-férjednek is jobb lenne, és nekem sem lenne okom visszajutni, a forró zuhanyt és hasonló kényelmi dolgokat tudom nélkülözni. Nem váltjuk meg onnan a világot, de szabadok lehetnénk. És a kaja is jobb! - Dumálok hozzá mosolyogva, míg lassan elindulunk kifelé az erdőből, és ki hitte volna, hogy pont én, akit kémnek küldtek, fogok reklámszöveget lenyomni azért, hogy lázadásra buzdítsak másokat.
-Valaminek muszáj hódolni. *Vonom meg a vállam a trófea-vadászra és nem ellenkezem, elvégre valami igaza csak van benne, bár én nem így nevezném. A fene sem akarna kancellárokkal meg más nagyfejesekkel találkozni, de másképp nem lehet kapcsolatokat építeni ahhoz, hogy megdöntsük a rendszert. Szépen kell, hátulról, suttyomban, hogy a végén ne mártírok legyenek. * -Lárvát? Bogarat? Roston? Azért ne vidd túlzásba a vadászatot. *Elvigyorgom a mondat végét, mert bár a lárvához nem kell nagyon vadászni, gondolom én, a múltkorit sem én fogtam, de azt sem akarom, hogy valami veszélyes nagyvadra menjen miattam. Az sosem fontos, hogy nagyon friss legyen, ha találkozunk, nem arra akarok várni, hogy a kaja megsüljön, ki tudja mennyi időnk lesz. Pláne, ha Alec több mindent fedezett fel mint én és ez esélyes, mivel nem teszek akkora utakat, mint ő, nem is nyomokat keresek, másrészt bőven elég nekem annyi erdő meg vadállatos tisztás amit bejárok, a fene sem kísérti a sorsát…ezen a téren. Más téren meg kétszeresen. * -Akár össze is lehet dobni egyet, elég egy aksi meg két fűtőszál, némi vezeték és tartóállvány. *Még én is összerakok ilyet ha kell, csak eddig nem kellett. Nem tudom most sem miért ragaszkodik ennyire ahhoz, hogy kerti partit csapjunk a susnyásban, de sosem gátoltam meg a kreativitásának kibontakozását. Persze az is lehet, hogy Sky előtt akar parádézni. A fegyverekről lemond, én sem erőltetem, mert úgy sem tudnék szerezni…még. Ágyút sem hozok. Mást viszont igen, és már készen van a lista. A lényeg úgy is az, hogy létrehozzuk a közvetlen kapcsolatot köztem és a Rebellium között, csak azért fogom sajnálni, hogy a kancellária és /vagy Jenkins nem szerez róla tudomást, mert így nem láthatom az eredményt, de majd magamban élvezkedem. Most marad Alec a szívatáshoz, nem mintha kevesebbet érdemelne, vagy nem érném be ennyivel, érzésem szerint az egyik legszebb monológot vágom le…hullagyalázásból. Szóban persze sokkal könnyebb, de megtenni mással sem tudnám, nem hogy vele. De viccelődni még lehet, morbid de jó. * -Szőrös hulla. *Egyszerűen nem tudok túllépni a borostás arcán. * -Ott, hogy nem kell újraházasodnod és időre, parancsra gyereket csinálnod. Akkor kelsz és fekszel amikor akarsz, nem kell jelentést írnod, és azt a szart enned amit tápláló étel néven adnak. Csoda, ha iszom? *Ezek csak nüansznyi dolgok amiket kifogásolok, de van egy rakat belőlük amiért érdemes fellázadni. Csak azért nem maradtam a holdon illegalitásban, mert innen elég nehézkes a rendszer fogaskerekei közé köpni. Persze nem elkeseredésemben iszom, bár ez most úgy jött le, és még sosem voltam részeg…legalábbis jó ideje nem. Azt persze nem mondom, hogy az első időkben is tipptopp voltam és tudtam magamról, neeem, az ember nem úgy kezd el inni, hogy ki sem próbálja a szédülést, zsongást, bizsergés és hányást. Azért én is megmásztam a lépcsőfokokat. * -Szerintem nőies, nem lehet tőle böfögni….hogy mi? Shiennel könnyei? Sírsz miközben iszod? Elég szar lehet, vagy túl light-os. *Majd lecsekkolom én azt az italt, Jack biztosan tudja miről van szó, tanácsot kérek tőle. Ahhoz azonban nem kell tanács, hogy észrevegyem a bátyám ferde pillantását amit a tó felé vet. Pocsolya. Jelzem neki, hogy figyelek, nem fog engem megfürdetni, ha én nem akarom. Erről jut eszembe, ideje lenne picit wellnessezni. Alcenek meg az jut eszébe, hogy ideje lenne menni, ezért haragszom rá egy kicsit, cirka félszázad másodperc alatt képes volt a hangulatomat nullára redukálni. * -Te hibád, küzdj meg vele. *Dobom vissza neki a labdát, amit képes volt az arcomnak célozni, de elkaptam. Egyedül is fel tudnék állni, de kihasználom az utolsó előtti alkalmakat, hogy megfoghassam a kezét és visszagyűröm magamban a hálálkodó pillantást, hogy nem a szakadtat adta, és csak akkor engedem el ha feltétlenül szükséges ahhoz, hogy elindulhassunk. Az egész család ellenállóvá válása egész jól hangzik, csak egy bökkenő van benne. * -Apáék még csak-csak jöhetnének, az is lehet, hogy elgondolkodnak ha megtudják, hogy megtaláltalak, de én nem. Hát épp ez az, innen nem lehet megváltani a világot és a JL sem tudna mit sugározni, ha nem kutatnám fel a szarságokat. *Azonban ez a gondolat olyan ötlet magját ülteti el bennem, amit érdemes lenne locsolni pici lelkesedéssel, hogy szárba szökkenjen.* -De, talán kezdhetnénk ezzel valamit. Ha meglesz a kapcsolat, és le tudjuk úgy árnyékolni, hogy még egy fülöncsípés esetén se találjanak rá a forrásra, ti is sugározhatnátok adásokat a Rebelliumból. Az lenne csak a nyakonvágás a kancelláriának. Reklámozhatnád az ellenálló életet. Én meg turistautakat szerveznék, csak oda jeggyel. *Erre már szélesen el kell vigyorogjam magam. Talán túlontúl elrugaszkodtam a valóságtól, d azért annyira nem elmebeteg ötlet. * -Delgado-turist.
- Ááá, nem viszem túlzásba, csak arra értek oda, hogy egy tither-t forgatok a tűz fölött, hogy minden oldalról jó ropogósra süljön. - Vigyorgok, mintha egyáltalán tudnám, hogy milyen íze van egy tithernek és mintha minden hétvégi programom lenne az állat sütögetése. Amekkora dög, még az implantátum ereje is kevés lenne, hogy megforgassam nyárson, és valóban kellene az egész hétvége, hogy átsüljön. Na meg arra a tűzre már valóban mindenki odagyűlne a környékről. - Áh, megoldom máshogy! - Legyintek rá, mert biztos nem fogok hordozható grillel vacakolni, inkább mást találok ki. Hogy szívem szerint kerti partit rendeznék abban semmi meglepő nincs. A hivatalos, komoly tárgyalások egyébként se nekem valók, újralátom a húgomat és ez örömre ad okot, ráadásul ha összehozom a találkát, akkor nekem túl sok dolgom nem lesz ott, mert belekontárkodásomat a témába a két nő hamar leállítaná. Valamivel le kell foglalnom magamat, gondoltam akkor az a kaja lesz, amíg még sógorommal józanok leszünk. - És halál után a haj is tovább nő, gondolom a szakáll is. - Dörzsölöm meg erős borostával rendelkező államat mosolyogva, noha azt még én is tudom, hogy a halott bőre zsugorodik az idővel kicsit, ami miatt tűnik úgy, hogy nő a haja. Vagy valami ilyesmit magyaráztak anno. - De van holnapod. - Csak jegyzek meg ennyit fanyarul, mert mind igaz, amit Raven elmondott az ellenállók szabadságáról, de az árnyoldala a kiszámíthatatlanság. Még ha próbálsz is napi rutint tartani és adott feladatod van, attól még sokkal nagyobb eséllyel üt be valami krach, akár a hadsereg, akár egy éhes vadállat vagy csupán a hiányos orvosi felszerelés miatt. Statisztikailag én nagyobb eséllyel leszek holnapra hulla, mint a húgom, pedig nem én találkozgatok kancellárokkal, amit normál ember nem nevezne életbiztosításnak. Ám azt is megértem, amiért sokan fellázadnak és inkább ezt a bizonytalanságot választják. - De hányni igen! - Vetem ellen, hogy a Búfelejtő hamarabb kiadja a rókát az emberből. - Light-os. Olyan... likőrfélének mondanám, édes gyümölcsből, de nőies! - Már csak emiatt is javasoltam neki, de ha nem, hát nem. Voltaképpen mindegy is, mit iszik, amíg nem metanol lesz az. - Te nem tudsz inni! - Ellenzem, hogy az én hibám lenne, hiszen én csak segítettem neki megdönteni a kulacsot. Ez így volt, kérem szépen. Felsegítem Ravent a földről, összeszedjük a motyót és elindulunk vissza. Beszéd közben húzom vissza kezeimre a kesztyűt. - Add el jó pénzért a JL jogait. Vagy kell egy társ a vállalkozásba, te meg a csendestárs leszel idelent. A kapcsolatot úgy is tudjátok majd tartani hamarosan, ha minden jól megy! - Nem adom fel azért ilyen könnyen, de azt is tudom, hogy apáék nem fognak jönni. Ha meg is tudnak szökni, tettük Ravenre nézve lenne káros, s neki biztosan nem akarnak ártani. Vagy együtt vagy sehogy, és ez jól is van így, még ha nem is fogom esetleg látni őket többé, se ők engem. - Delgado-turist! - Nevetek fel jókedvűen az ötleten, ami amilyen képtelen, olyan jól hangzik. - Ám attól tartok, hogy az apró betűs rész nem tetszene nekik, hogy innen nincs visszaút. - S ez szomorúan emlékeztet a saját helyzetemre is. Ki kell találnom valamit, amit a Kancellária jobban szeretne az ellenállóknál, nem kell miatta halomra ölni senkit és meg tudom szerezni, hogy ezzel kufárkodjak az életemért. Sima ügy! Új év ünnepére már otthon leszek, csak magamban sem jegyzem meg, hogy melyik új év. Közben kiérünk a fák közül a partra, meglátjuk az otthagyott járművet és annak árnyékába húzott, még mindig alvó katonát is pont úgy, ahogy volt néhány órával ezelőtt. - Megbízható katona. Nem ment sehova. - Vigyorodom el, miközben haladunk felé. Odaérve a tengervízben megnedvesítek egy kendőt és azzal törlöm le az orra alá tett pépet, ami az altatóját adagolta neki szép lassan párologva. - Max. negyed óra, és ébredezni kezd. - Állok fel mellőle és Raven felé fordulok. - Na gyere, ragadj ide! - Húzom oda magamhoz mosolyogva egy nagy ölelésre, még puszit is kap a hajára a feje búbján. Kiélvezem ezt az alig-sör-illatú ölelést, mert ugyan hamarosan viszontlátjuk egymást, ha minden jól megy, de az még sokára lesz, hiába elenyésző az idő két évhez képest. - Aztán el ne felejtsd a nadrágot! - Mosolygok rá, mikor nagy nehezen sikerül elengednünk egymást, ami nagyban köszönhető a nálam is ünneprontóbb katonának, aki a vártnál hamarabb már meg-megmozdítja ujjait, lábfejét, össze-összevonja szemöldökét, lényegében az ébredezés jeleit mutatja. Mutatóujjamat rögtön a szám elé is teszem, hogy ne beszéljünk. Be lehetne mesélni álomnak, hogy nem volt itt senki, akivel Raven beszélgetett, de ne kísértsük a sorsot, ne legyen gyanúsabb a kelleténél. A korábban használt kendővel a kezemben indulok el vissza a közeli erdősáv felé, csak lehajolva és tolatva, hogy a kendővel gyors elsikáljam a homokosabb részeken a nyomainkat. Raven lábnyomai még hagyján, de az enyémeket nehéz volna kimagyarázni. Az erdősávhoz érve egy bokrosabb aljnövényzetű fát választok ki rejtekemül, amíg a katona nem ébred fel, addig Raven is láthatja mosolygós, borostás - szőrös - képemet, hogy aztán a katona ébredésével egy időben eltűnjek a szem elől. Én látom őket, még akkor is nézem Ravent, mikor indulni készülődnek és mikor már a járműbe szállva nem láthatom, akkor az autót nézem, mely elviszi őt a keskeny földnyelven át vissza a Városba.
//Köszönöm a játékot, Húgi <-- szakadt kezes integetés //
-Szavadon foglak, baszki, de tényleg döglött legyen. *Tutira számonkérem rajta, bár megenni nem fogom tudni. Mekkora egy tither? Szerencsére még nem is láttam, remélem nem egy tenyérnyi kismókus, mert akkor most blamálom magam. Ha viszont tényleg jó nagy, akkor a kerti grill sem lesz elég hozzá, bár bőszen ajánlgatom a barlangi tuningot. Ha megoldja máshogy, lelke rajta, nekem elég egy maroknyi kaja is, a lényeg úgy is az lesz, hogy újra találkozunk. Csak vállat vonok és elengedem a témát, nem úgy Alec borostájával való piszkálódást, mert az megér még párat. Pedig még _ez_is_ jól áll neki, hát ha nem a bátyám lenne…és nem én…a spéci implantja verné a duzzadó izmokat. * -Ja, hát ha te így tudod, nem megyek bele hosszas, tudományos fejtegetésekbe. A végén tényleg kész remete lesz belőled. *Hozhatok majd remetelányt neki, aki tolerálja a köldökig érő szakállt, az igéző szemeket, a csibészes mosolyt és azt, hogy az én bátyám. Legyünk őszinték, ez utóbbi elég necces akadály tekintve, hogy a katonák is inkább bevállalnak egy aquilloni küldetést, semmint az én fenekemet őrizzék naphosszat. Vannak kivételek, őket szeretem és meg is becsülöm. Azt viszont elfogadom, hogy az ellenállólét nem olyan mint ahogy leírnám egy turistacsalogató reklámszövegbe. Én csak a felszínt látom, Alec az árnyoldalait is azok minden nyűgével és bajával. Főleg bajával. Sokat gondoltam rá az elmúlt években, csupán az az egy kódolt üzenetem volt tőle, én ugyan bíztam abban, hogy még mindig életben van, de akár lehetett volna az ellenkezője is és nem a szabadon lófráló vadállatoktól féltettem, hanem a fertőzésektől, melyekre nem biztos, hogy tudnak szerezni megfelelő gyógyszert. Hiába fertőztük meg a járványt, az bármikor felütheti a fejét egy olyan helyen, ahol híján vannak a megfelelő orvosi ellátásnak. * -Ez igaz, valamennyire….egy kicsit igazabb. *Nagy sóhajjal vallom be, hogy ezen a téren nincsenek tapasztalataim olyan kézzel foghatóak mint Alecnek, a tény szomorúsága viszont őt is megakadályozza abban, hogy viduljon az igazán. Nekem viszont egyből eszembe jut az ivás erről a témáról, amiben nem jutunk közös nevezőre.* -Hányni bármelyiktől lehet ha sokat iszol kaja előtt. *Az Élet nagy tapasztalata. * -Likőrféle. Egyszer majd megkóstolom, bár Jack valószínűleg azt hiszi majd, hogy beteg vagyok és intravénásan adagolja majd a Búfelejtőt. De mókás veszélyesen élni. *A bátyámmal együtt inni is veszélyes, főleg ha nem figyelek és hagyom, hogy nyakon öntsön ahogy most is. Kissé eltúlzom, de ezt már megszokhatta tőlem, ezzel együtt viszont rá tudom fogni a bűntettet. A képtelen vádra csak nézek rá a „komolyan gondolod?” nézésemmel, mert hát mindketten tudjuk mi történt és semmi köze nincs az ivási képességeimhez, melyek elégtelenségét visszautasítom. Lehet, hogy másnak fura, hogy erre vagyok büszke…de ez csak bolondozás. Másrészt, inkább gondoljanak rám alkeszként…jókedvű és kedves alkeszként, mint titkolt informatikusként aki a JL szálait mozgatja. S ez az egyik oka annak, hogy Alectől eltekintve, nem szívesen maradnék itt a Perdán, még nem végeztem mindennel, és a nagy dolgok odafent várnak rám, őt sem tudnám visszatolni a hivatalos életbe, ha ellenállónak állnék. Az sem elégít ki, hogy itt együtt lehetnénk, ennél többet akarok neki adni és többet is érdemel. Ahogy mondta, azt akarom, hogy legyen holnapja is. * -Kreditben nem mérhető és már most csendestársa vagyok magamnak, nagyon csendes. Néha. *Nevetem el magam, mert pont, hogy csendesnek nem vagyok mondható, de mindketten tudjuk, hogy mire értettem.* -Nekem nem lenne bajom az apró betűs résszel és apáéknak sem, de nem csak róluk van szó és ha már csinálom, rendesen akarom csinálni. *Úgy szeretném, hogy teljes értékű emberként, katonaként térhessen vissza, ne hurcolják meg egy hülye kancellár miatt és élhesse az életét. A szüleink is, és a hivatalosan neki regisztrált gyerekeinek se legyen baja mindebből. Túl sok mindenkire kell gondolni és tudom, hogy ezt ő is tudja, én is próbálkoznék nála fordított esetben, mert jó egy kicsit másképp tervezni mint ahogy lehet. Lassan de biztosan kiérünk a fák közül, s csak ekkor veszem észre, hogy milyen régóta vagyok tök nyugodt az erdőben. Alecnek köszönhetően. A humorra csak csendesen kuncogok, vigyorgok miközben elindulok a katona felé. * -Negyed óra. De jó lenne most érkezni. *Mondom ezt nagy sóhajjal, mert szeretném újra kezdeni az egész beszélgetést, együttlétet…de nem lehet. Mennem kell és neki is. Hihetetlenül nehéz lesz az elválás. A hozzáragadásra halkan felnevetek, de ebbe a nevetésbe már fájdalom és keserűség is vegyül. Átölelem a nyakát, beszívom az illatát, meghúzom a haját.* -Nem fogok sírni…nem fogok sírni. *Mantrázom de úgy érzem nem sokat használ. Iszonyú érzés, hogy mindjárt el kell válnom tőle. Ő az idősebb, pasi is, mégis féltem. Olyan helyre megy vissza ahova nem kívánkozik, ahol nincs senkije, és hiába iszogat a többiekkel, amikor egyedül marad a szobájában – már ha van neki saját – az egyedüllét fájdalmasan törhet rá. Mert maga előtt minek tagadná? Olyankor elszabadul. * -Nem felejtem. A többit sem. Ágyú nem kell. Hozz kaját tesó. Szeretlek! Vigyázz magadra nagyon és varrd meg a kezed. *Súgom még a fülébe mielőtt elengedne, vagy érzésem szerint eltol magától, a mozgolódó katona felé nyelvet öltök, de csendben maradok. Ráharapok a nyelvemre mikor ellép mellőlem és úgy nézem ahogy a nyomait törölgeti a kendőjével. Baszki össze kell szednem magam, hogy hihetően hazudjam le akár a Dominiumot is az égről. Addig hátrálok, amig olyan helyre nem érek, ahonnan a katonát is látom és Alecet is. Leguggolok a mozgolódó de még nem felébredt katonához és megpiszkálom a rádióját, meg aztán a sajátomat is. Alec addig elveszti a látványomat, míg a terepjáró rádióján is állítok…tudom, hogy néz, noha én már nem látom őt. A katona felébredt én meg aggódva nézek rá. A színjáték elkezdődik.* -Baszki! Na végre, hogy magához tért, azt hittem meghalt, de hát vert a szíve meg lélegzett, de teljesen kinyúlt. Mondja evett ma már valamit? A rádiót ne is próbálja, nem jó, egyik sem. Nem tudtam segítséget hívni, szerencse, hogy nem jött erre egy vadállat sem, nem tudom mit tettem volna. Picit leégett az arca. Persze ha jött volna valami nagy fogú, csorgó nyálú, talán hamarabb felébred a sikításomra, hogy ez nem jutott előbb eszembe. Jól van? Csak úgy eldőlt mint akit leütöttek. Szálljon be, majd én vezetek. Pihenjen. Szerintem nem ártana elmenni orvoshoz ha visszatértünk a Városba. Igyon egy kis vizet, hátha használ. *Próbálom szóval tartani, nehogy eszébe jusson bármit is kérdezni, segítek beszállni a kocsiba, elrendezem, bekötöm, ápolgatom, hogy a gondoskodástól még rosszabbul érezze magát és folyamatosan beszélek. Mielőtt beszállnék a vezető oldalon, még egyszer hátranézek a susnyás irányába. Elmosolyodom. Combom takarásában mutatom fel ökölbe szorított kezem kinyújtott hüvelykujját, majd elnyel a terepjáró és nehéz szívvel bár, de otthagyom az Orkánszigetet. *
//Annyira imádtam minden percét! Bátyóm! Köszi, hogy vagy! //
Kora reggel útnak indultam, hogy szerezzek pár dolgot magamnak, melyre szükségem lehet az induláshoz. Igen… alig telt el 2 nap és én már megint menni akarok, nem tudok megülni egy helyen hosszú ideig. S anyám így akarja, hogy valaki mellett leéljem az életem… úgy sem maradok meg egy helyen… mindig zsizsik vagyok, otthon maradni unalmas. Felszerelkezve hagytam ott az otthonomat, hogy magam legyek ismét kis időre. Magam meg a gondolataim. El kellene már döntenem, hogy mit is akarok az életemmel kezdeni… felderítő legyek én is? Harcos? Vagy unalmas kosárfonó, mint édesanyám? Teljesen tanácstalan vagyok ilyen esetben. Még nem döntöttem el… lehet utazó leszek. Járom a magam útját. Egy darabig még. Caernaron-ba készülök, akadt valami, amit meg akartam nézni, ráadásul találkozóm is akadt. Nem, nem. Nem férfi az illető. Hölgy, mint én. Csere üzletünk lesz 2 napfelkelte után. Időben ott szeretnék lenni. Szóval a saját készítésű fonott hátamra akaszthatós táskába pakoltam be az összes cserélendő holmit és a fegyveremet sem felejtve el útnak indultam. Mivel az úszás most nem eshet szóba, elázik az összes mindenség, aminek nem kellene, így egy halászhajót kölcsönöztem… fizettem érte egy térképet. Nem kérem majd vissza, kívülről fújom a térképbe rajzolt helyzeteket. Szóval bepakoltam a kosarat és már eveztem is. Tényleg nem akartam, hogy vizes legyen a csomag, így aztán lassabb, vagy sem, eveztem. Tudtam az irányt, úszva ugyanerre közlekednék. Semmittevő útnak nézek elébe, de fel vagyok készülve arra is, hogy nem leszek majd egyedül. Mindenhonnan támadás érhet, így a fegyveremet is a közelben tartom. Sose lehet elég elővigyázatos egy perdai. Egyik oldalon, majd a másik oldalon kaptam bele az evezővel a vízbe, lassan haladtam, nem kapkodtam el semmit sem. Ám a dolgok a folytatásban már nem úgy alakultak, ahogy azt szerettem volna. Viharba kerültem. Közel Caerneronhoz, belekapott a hullám a hajóba és berántotta magával a vízbe és meg csak az események sűrűjébe csöppentem. Odalent a víz alatt nem sok mindent láttam, elsüllyedt a hajó, annak a maradványait észleltem, de aztán egy újabb hullám érkezett és odébb tessékelt. Menekülhettem is, amint észrevettem pár vízi ragadozót. Észrevettek, a fegyveremet szorongattam, de jobbnak láttam menekülni. És milyen jól tettem! Valami, ami sokkal nagyobb volt tőlem a közelembe jött és lecsapott. Épp hogy hárítani tudtam! Támadni nem tudtam, csak a menekülés jutott, ám a sodrás és a hullám jóval nagyobb volt, mint amire számítottam és a hullámok elnyeltek. Ide – oda löködtek a hullámok, mire sikerült partra érkeznem. Jártányi erőm se sok volt, ott kapkodtam a levegőt a fáradságtól a parton, talán fél órába is beletelt, mire lábra tudtam állni. A vizet kémleltem, ám láttam a lakóit, három hatalmas fenevad várta a visszatértemet, így aztán fejet ingatva elhátráltam és távolodni kezdtem ettől az egész veszélyzónától. Az adrenalin csökkenésével viszont a fáldalomérzet erősödött, a karomhoz kaptam, a vállam csupa vér volt... a zöldelő fák és sziklák felé fordulva behatoltam a dzsungelba... nem volt halk a hely, nyüzsögtek a fenevadak. Az ágak megrázkódtak, kapkodtam is a fejem... de biztonságos helyre kellett hogy menjek... végülis hova űzött a vihar? Sok sok gyaloglás után egy barlangszerű hely adott némi időt a pihenésre. Sokat gyalogoltam és a fegyverem is... nincs itt! Ott hagytam a parton?! Hogy lehetek ennyire felelőtlen?
Elorakból a hazaérkezésem tartogatott meglepetést, pedig csak nemrég estünk túl Rhonan kölkeinek megtalálásán, s lám, már megint beléje botlom a bátyám társaságában. A házam ajtajában Rhiard várt, aki szó szerint a frászt hozta ránk. Aztán amikor megkérdeztem mi történt és gondolatban valóban a legrosszabbak jutottak az eszembe, bár titkon reméltem hogy nem történt semmi borzasztó, mert szerintem nekünk már bőven kijutott...de ugye az istenek útjai kifürkészhetetlenek...olyan képet vágott, hogy magamban fohászkodni kezdem. Jaj ne! Ha ő ilyen, az csak rosszat jelenthet. A tudtunkra hozta hogy a lánya eltűnt, napok óta nem látták, sikerült kiderítenie hogy Caernaronba igyekezett, de sosem érkezett meg. Azóta végig járta az összes várost, egyedül Elorakban és Elion-ban nem járt. A pánikolás nem az erősségem, igazából neki sem, szóval egykettőre átcsap az egész egy olyan hangvételű beszélgetésbe, mintha a holnap esti pálinkázás részleteit vitatnánk meg! Nagyon elborította az elméjét az aggódás, amitől képes hülyeségeket beszélni, tudom, mert én is ilyen vagyok, ez családi vonás. Sikerül mégis meggyőznöm, hogyha Caernaronba indult, úgy biztosan nem került el olyan messzire. Azt meg végképp nem értem minek ment fel északra? Lehet hogy Vharan segítségét is kérni akarta, csak nem találta odahaza. Hiába, én is meg ő is úton vagyunk, nehéz minket elérni, de nem lehetetlen! Hárman azért összedobunk egy épkézláb tervet, mely szerint Rhiard végig járja a szárazföldet Saliethris lehetséges útvonala mentén, mi pedig vízre szállunk és körbenézünk a környező vizeken és szigeteken. Igazából olyan, mintha tűt keresnénk a szénakazalban egészen addig, amíg nyomokra nem bukkanunk. Onnantól már követni tudom, bár az sem lesz olyan egyszerű, mint ahogy előadom! Amire mi vállakozunk az nagyon veszélyes, nem tudom Rhonan tisztában van-e vele annak fényében hogy nemrég vannak újra együtt a gyermekeivel? És azt sem mondom ki hangosan, hogy Saliethris nyoma valószínűleg kihült. Nem mondunk ilyent! Kapaszkodunk minden fűszálba, amit elénk sodor az élet! A bátyám nem igazán tudtam marasztalni, érthető, úgyhogy megbeszéltük, Cadar lesz a találkozási pont öt nap múlva. Tekintve hogy kevés időnk van, és nem kellene azt is elhúzni, így mi is szedelőzködni kezdtünk. Volt pár elcserélendő prémem, ezekért cserébe kaptunk egy nagyobb vitorlást. A tulaj meghagyta hogy egyben hozzuk vissza neki. Hah! Ha tudná.... Meg van az oka annak hogy miért nem úszunk csak simán, mert a fedélzetre az élelem, a víz és az egyéb használati tárgyakon kívül felpakoltam három haldarabokkal és belekkel teli vödröt. Boldogítottak is minket rendesen az úton, de tudom kelleni fog. Van az a rész, ahol enélkül elvesznénk! Az utat egy nap alatt végigjártuk, visszafelé sem láttunk semmit, ami Saliethrisé lenne, vagy utalt volna rá hogy ott járt. Úgy gondolom biztosan erre jöhetett, de valami történt. Már csak az Orkánszigetre tudtam gondolni, annak ellenére, hogy az azért távol van Caernaron-tól. Elképzelhető hogy olyasmi történt, ami eltérítette az eredeti útvonaláról, a szigethez közel pedig bajba kerülhet bárki könnyedén. Ha pedig ott történt valami, akkor vagy a szigeten van, vagy pedig a vele szomszédos szárazföldön. De kezdjük a szigettel. Már csak egy vödör tartalma van, ezt kiborítom a tengerbe, majd kerülünk egyet és úgy folytatjuk az utunkat. A szigethez képest magasan áll a vízszint, most éppen szélcsend van, de ki tudja meddig marad ez így? A nap magasan süt le ránk, nekünk pedig a legnagyobb problémánk az hogy hova kössünk ki. Olyan szinten bemegy a víz az erdő közelébe hogy amikor már serceg a föld a hajó alján, én kiugrok és Rhonan-t is erre buzdítom. Ketten el tudjuk húzni, aztán kikötöm egy fához. Nem kell mindent magunkkal cipelni, elég az elemózsiás táskákat és a fegyvereinket. - Nem fog titeket keresni a Dann? Kérdezem, miközben még a felszereléseinkkel bajlódok, aztán elindulok. A testőreinknek elméletileg védenie kéne az öregúr golyóit, miközben ő azt többször is kiáztatja, ehelyett ő itt van velem, Rhiard meg túrázik odakint a szárazföldön. A környezetünket alaposan végigmérem, így szúrom ki a pengéjén megcsillanó napfénytől a magára hagyott lándzsát. - Ott! Bökök a fejemmel az irányba és magam oda is rohanok felvenni a földről. Ki tudja mikor hagyta itt és hol lehet most? Mert lábnyomokat bizony nem látok. De maga a fegyver látványa aggódással tölt el, ugyanakkor reménnyel. Egy napja cirkálunk, az apja ki tudja hány napja, most legalább itt van egy kézzel fogható tárgy tőle!
Mikor visszatértünk a gyerekeimmel, azt hittem, hogy egy kis örömködés bele fog férni, és ünnepelhetünk, de Rhiard arcát meglátva már tudtam, hogy nagy baj történt. Csendben figyelek és próbálok gondolkodni azon, hogy merre mehetett Saliethris. Nagyon régen láttam, még kislányként, de át tudom érezni Rhiard aggodalmát. Amint kiderül az útvonal, hogy merre indulunk, nincs kétségem, hogy Ath-al tartok. A gyors szedelődzködés mellett még bedobálok pár holmit a zsákomba és magamhoz veszem a fegyveremet. Fogalmam sincs mi történhetett, de nem is kell kérnie a Barátomnak, hogy mellette legyek a bajban. Azonnal útnak indulok vele, bár elég nagy terület az, amit át kell fésülnünk, hogy rá találjunk. Remélem, hogy a nyomára akadunk, mert a legjobb Nyomkövető Ath, akivel valaha találkoztam. Azt sem felejtem el, hogy rokoni szálak fűzik a lányhoz, és tudom azt, hogy minden perc számít az indulásra. -A Dann engedélyével vagyok távol. – válaszom tömör és egyenes. - Amikor a gyerekeimet mentünk keresni, engedélyt kaptam a távollétre. S még pár napig tart az igazolt kimaradásom. –De, ezt Ath jól tudja, -mivel mondtam is neki-, bár lehet, hogy elsiklott a sűrű történések közepette és elfelejtette. Hamarosan megérkezünk a szigetre, bár elég nehéz megtalálni valakit, akiről napok óta nem hallott senki. A csónakból kiszállva a partra mindenfelé figyelek, hátha egy árulkodó lábnyomot megpillantok, de sajnos semmi. Még egy letört ágat sem fedezek fel, pedig még az is reményt adna, hogy jó helyen járunk. Csendben követem Ath-ot, s amikor felkiált, a szívverésem is szaporábban ver, mert végre valamire bukkanunk! -Mi az? Saliet' lándzsája?- állok meg a Barátom mellett és most végre felcsillan a remény, hogy megtaláljuk a lányt. Ezek szerint, ide vetődött, de elég messze van ahhoz a helyhez, ahová eredetileg indult. -Hogy került ide? Mi történhetett?!- nézek körbe, de azt hiszem, hogy ha a fegyvere itt hever a parton, akkor ő sem lehet messze. Legalábbis nagyon remélem, hogy épségben találjuk meg. -Merre mehetett?- teszem fel a kérdésem, de biztos vagyok benne, hogy Ath is megkérdezte ezt magában, és nem is tetézném az amúgy is feszült idegállapotát. Bármerre is megy, vele tartok. Ez nem is volt kérdés!
Amióta elveszítettem a fegyveremet, a vadászatok se ugyanolyanok. Többet bújkálok és többet menekülök, mint azt szoktam és nem, nem kényelmes a dolog. Éhesnek éhes nem vagyok, akad mit enni errefelé, meg fel is találom magam, így nincs baj se. Teljesen más ez a hely, mint amikhez már hozzászoktam. Botokat és faágakat is tudok fegyverként használni védekezésképp, de még sem ugyanaz mint lándzsával. Óvatos vagyok, sok erre a fenevad, akik jobban érzékelik a zsákmányt… talán erre nem jár hozzánk hasonló. Bár engem a másik sosem érdekelt. Az emberek. Tartsák távol magukat tőlem és minden rendben lesz. Ha ők nem lennének itt, akkor a nagymamám is élne még. Velünk örülne a boldogságunknak és ahogy édesanyám is mondaná… láthatná a gyermekemet. Egy darabig nem hiányzik a gyermekáldás. A gondolatától is borsódzik a hátam. Nem maga a gyerekgondolat, mert szeretem őket, hanem hogy saját magamnak lesz majd egy nap valakitől… ijesztő. Ezen gondolatok közepette hallottam meg a morgást, mindezt pár méterre tőlem. Egyik vadállat a másik felé kapott, hogy melyik kezdjen előbb a húsomba, ha elkapnának. A szívem erősebben dobbant meg, ahogy figyeltem őket, sajnos időm nem volt sok hogy tanulmányozzam milétüket, üldözőbe vettek és elég hangosak is voltak. Amerre vadásztak ott mindent maguk mögött letaroltak. Fákat, bokrokat, kisebb sziklákat. Port kavartak fel maguk mögött és nyálukat csorgatva loholtak utánam. Egy örökké valóságnak tűnik az itt létem, fogalmam sincs mennyi idő telt el az ideérkezésem óta. És ez félelemmel tölti meg a szívemet. Mi lenne ha mindent másképp csinálnék az életemben? Akkor is ide kötöttem volna ki? Vagy anyám mellett kosárt fonnék. Nevethetnékem támadt ezen gondolatok között, ám mégsem teszem. Előrébb való a menekülés. A part felé rohanok, hátha nagyobb lesz az esélyem, hátha a vízig nem fognak követni, az ottani ragadozók miatt. Rohanok, ahogy csak a lábam bírja, kerülgetem a fákat, sziklákat és hamarosan a partra érek, ott talán lassítanak.
Valóban megfeledkeztem arról, amit korábban mondott. Bólintok egyet a szavaira, utána pedig körbenézek. Így akadunk Saliethris fegyverére. Amíg lehajolok érte, addig Rhonan is ideér és kérdezősködik. - Igen, az övé. Erősítem meg, bár szerintem ezt enélkül is tudná. Megforgatom a kezemben a lándzsát, aminek a szőrös része most vizes még. - Ez a sziget nem olyan, mint mifelénk. A mi fajtánk ritkán jár errefelé, így az állatok kicsit sem félnek tőlünk. Ha ő elveszítette a fegyverét, akkor komoly bajban lehet. A környezetünket figyelem, bár sok értelmét nem látom annak hogy használjam a képességemet, hiszen túl sűrű az erdő, valószínűleg beljebb egyre inkább, mint itt a part közelében. - Nem tudom. Nem látok nyomokat és vizes még a fegyver. Ide sodródhatott, ha úgy volt, akkor a hajójának annyi. Ezer darabra törhetett. De ő kijutott, hiszen itt a fegyvere. Remélem életben van. Rhonan kérdésére nem jut jobb az eszembe, minthogy hangoskodjak. - Saliethris! Saliethris! A nevét kiabálom és közben megindulok befelé. A legrosszabb dolog, amit tehetek, mert ezzel magamra és Rhonan-ra haragítom az erdő vadjait, de nekik is meg kell mutatni mi fán terem egy perdai. Azon kívül ha a lány a közelben van, úgy fel fogja ismerni a hangomat. Úgy üvöltök mint egy errator, eltéveszthetetlen. A látásomon kívül koncentrálhatnék még az orromra, de azt mindig is utáltam. Nehezen viselem. Párszor Rhonan-ra tekintek közben, ha feszültnek látom a kiabálásom miatt, akkor a kezemmel nyugalomra intem. Tudom mit csinálok. - Saliethris! Saliethris!
Ismeretlen terepre tévedtünk és jóval óvatosabban kell haladnunk, mint a megszokott otthoni erdők vagy völgyek között. Fogalmam sincs mi történhetett a lánnyal, hogy a fegyvere itt hever a homokban, és ő sehol… Megfordul a fejemben, hogy nagy baj történhetett, de nem mondom hangosan. Inkább bízom abban, hogy csak véletlen ejthette el… Bár ez elég valószínűtlennek látszik. Ahogy közelebb érek, Ath már felvette a lándzsát és tüzetesebben megnézi. Nyugtalan vagyok, de uralkodom magamon. Nem hiányzik, hogy téves következtetéseket vonjak le és a legrosszabbat feltételezzem. -Shaz’or vigyázz rá!- nézek a barátomra – Meg fogjuk találni!- Mélyen hiszek benne és bízom Shaz’or végtelen Bölcsességében! Tudom, hogy jelen pillanatban vajmi kevés százalékra tenné bárki Saliet’ megtalálását, de Ath tudása és tapasztalata biztos, hogy nyomra fog minket vezetni. Jobb ötletem híján követem a társam példáját, és a lány nevét kiáltom teli torokból. Elindulva Ath-tól kissé balra, hogy nagyobb területet belássunk. -SALIETHRIS! SALIET’!- Ismétlem folyamatosan a nevét kiabálva, hátha valami hangot vagy zajt hallok a fák közül. Most amúgy sem az izgat, hogy a hangunkkal felverjük a szigetet. Ha harcra kerül sor, az sem tántorít el az elszántságomtól. -SALIETHRIS!- üvöltöm tovább, majd valami közeledő hangot –vagy robajt- vélnék felfedezni a távolból. Nincs annyira jó hallásom, mint a barátomnak, így kicsit megállok, hogy ha tényleg közelítene valami felénk, és nem csak az érzékeim csalódása. -Várj… mintha …ott!- mutatok a sűrű felé, hátha Athard is ugyanazt látja, mint én. A lombok mozgása eltér a szél okozta lengéstől, és ha nem is jelentős a dolog, akkor is érdemes lenne utánajárnunk. Minden rezdülés nyomra vezethet, mert nagyon szeretném, ha hamar megtalálnánk a lányt. Bele se merek gondolni, hogy megsérült és most… -Te is látod?- remélem, hogy nem csak káprázik a szemem a látványra, és tényleg arrafelé mozgás lehet.
Elég szépen megizzasztott ez a pár nap errefelé. Nem volt időm még pihenni sem, amúgy sem szokásom pihenni, de ennyire aktív sem szoktam lenni. Ha épp nem kergetnek, akkor bújkálok, nem ismerem a terepet, szóval aggódással tölt el hogy az itt élő fenevadak csapdát állítottak. Eszes lények, nem félnek, erre nem jár senki hogy megzargassa őket bármi is. Mindenre is vadásznak mely mozog. A csörtetés, a recsegés, ropogások mellett hangok érkeznek. Először nem igen értem a mozgásomtól, de aztán ismerősnek is tűnt a hang. Már levegőért kapkodva rohantam, hiszen bírják a tempót tartani ezek a vadak! Nem unták meg az üldözést, nem adták fel! A szívem vad kalapálásba kezdett és eszembe jutott valami. Egy fütty, majd rögtön két fütty követte, majd újra egy, de elnyújtottan. Még apa tanította, azt mondta, még gyerekkorából maradt meg mindez. Egy vészfütty. Remélem tisztán hallani fogja az, aki ide belépett. Ha Athard az, érteni fogja. Ő tudja, tudnia kell! De aztán annyira elfoglalnak a gondolataim, hogy észre sem veszem az ágat, mely előttem terpesztette magát, neki szaladtam és földre vágódtam. Hanyatt, ahogy azt kell, s remélem senki nem látta. Túl alacsonyan volt az ág és nem figyeltem… ilyet se sűrűn csinálok ám. A fenevad kicsit távolabb tőlem toppant meg és az új hangokat fürkészte. Észrevette. Én is. Nem egyedül jött. Ketten vannak és a nevemen szólongatnak. A fejemben egyre jobban visszhangzik a fuss vezényszó, de a szívem kiabálásra késztet. Kiabálni, hogy fuss. Tűnj el innen. De semmi ilyesmi nem hagyja el a számat. Csak figyelek, azt is erősen, a fenevad közelebb lép. - Állj meg, vagy Shaz'or haragja darabokra tép… - halkan éneklem, hogy a dallam elérje az állatot, hogy az illúzió is a fejébe szálljon, hogy észrevegye az illúzió árnyat, ami körülötte „legyeskedik” és neki búgja a figyelemelterelő dobpergésszerű hangot. Eközben a második fenevad is besétál az illúzióterületére, hasonlót kap ő is, csak épp összeverekszik a másik agyarossal. Szóval kihasználom a lehetőséget, mely ez adott, s felpattanva a földről a hang irányába rohanok. Azok ott meg hangosan kaffogva, morogva csaptak össze egymással. A terv jó volt, csak más irányba fordult. Így sem rossz. - ATH’!! ATH’! - kiabálom én is vissza, miután a nevemet kiáltották újfent. Igen, megismerem. Két alakot látok, miközben közeledek. Egyik Athard, ez biztos, a másik Perdai… nos… nagyon régen nem láttam már őt… de ismerem. Most a neve sem jut eszembe… de ez sem okoz gondot. Túléltem. A másik két perdai közelében toppanok meg, levegőért kapkodva vigyorodok el. - Már azt hittem sose jöttök meg. Mi tartott ennyi ideig? - üdvözlöm őket ekképp, majd felegyenesedek és fejet hajtok előttük.
Megindulunk előre, én pedig a hallásomra hagyatkozom egy kis ideig. Bár Saliethris-t nem is, több állat neszét kiveszem. Végül meghallom a füttyöt, így annak az irányát próbálom bemérni, remélve hogy ez már ő lesz. Közben elkezdjük a nevét kiabálni Rhonan-nal. Ekkor már nem használom a képességem, mert beszakadna a dobhártyám, amúgy meg kis idő múlva a nevemet kiabáló lányka tűnik fel a fák közül. Rhonan is biztosan észrevette, én most Saliethris-hez rohanok, és amikor mellé érek a kezem a vállára teszem. - Mi a fene történt? Jól vagy? Kétségem sincs afelől, hogy nem fogunk tudni itt sokáig vígan beszélgetni, de van egy nagy előnyünk, mégpedig a képességeink. Úgyhogy nem lesz egyikünkből sem itt errator kaki. Alaposan végig nézek rajta. Talán nem aggódtam érte annyira mint az apja, de ettől még nagyon is örülök neki. - Apád a másik kontinensen bogázik a naplementében téged keresve! Mi meg átszeltük a tengert! Nem, egyáltalán nem szemrehányás, a hangom sem utal erre, inkább egy kis iróniával kevert tényközlés. Csak hogy tudja mindenki őt keresi, aki él és mozog a családból. Az anyját meg sem említem, ő már biztosan többször is szívroham közeli állapotba került. Nah, de most már semmi pánik, lenyugodhatunk. Megkerült. Csak haza is kéne mennünk! Ha nem húzódik el, úgy egy kis időre átölelem, majd kibontakozva belőle hirtelen a társam kerül a képbe. Én az unokahúgomnak nyújtom a fegyverét. - Gondolom őt ismered? Rhonan, apád barátja és munkatársa. Meg az én barátom is. Mutatok az említett perdainkra, miután elvette tőlem a lándzsáját.
Nagyon régen találkoztam Saliethris-el, még kisgyermekek voltunk. Mostanra biztosan kész nő lett belőle. De, miket is beszélek! Hogy jövök ahhoz, hogy erre gondoljak?! Próbálom elhessegetni a gondolataimat, bár ahogy haladunk előre a fák között és a nevét harsogjuk, nem hinném, hogy halkak lennénk. Még egy hegyet is kimozdítanánk a kiabálásunkkal, ha lehetne… Ath-tól balra távolodom el, hogy nagyobb területet fedjünk be a keresésébe, így mikor meglátjuk a felénk rohanó lányt, a szívem is megkönnyebbül, hogy életben van. Athard lép oda előbb, én csak pár lépés után érek hozzájuk. Hagyom, hogy örvendjenek egymásnak és csak akkor lépek közelebb, mikor Ath bemutat Saliet’-nek. Tényleg gyönyörű nővé cseperedett, talán már nem is emlékszik rám. -Shaz’or fénye ragyogjon rád, Saliethris! – hajtom meg a fejem előtte, hogy üdvözöljem. –Örülök, hogy nem esett bajod!- igyekszem szavakba önteni örömöm, de alig tudom levenni róla a szemem. -Hogy kerültél ide a szigetre?- kérdezek rá, de aztán a háttérben zajokat hallok, amik utalnak valami állatra, de csak tippelni tudok. A barátom képességével jobban be tudná azonosítani a közeledő veszélyt, én csak a megérzéseimre tudok hagyatkozni. -Üldözött valami?- ez aztán a leglogikátlanabb kérdés! Hogy lehetek ennyire bárgyú?! Persze, hogy a ruháján lévő piszok és szakadás nem egy báli összejövetelen került rá! Rhonan, te nem vagy normális! -Hmm… vagyis .. Jó lenne szerezni egy csónakot, hogy visszatérjünk!- Remek, Rhonan! Ekkora okosságot rég mondtál! Mi van veled? Elment az eszed?! Szedd már össze magad! -Megsérültél?- nézek Saliet’-en végig, de nem tudom eldönteni, hogy a ruháján lévő szakadások alatt tényleges sérülések lehetnek. Aggódtam érte, bár most a zavarom nagyobb, mint illene, de mentségemre legyen mondva, hogy nagyon rég láttam őt és a meglepetés teljesen letaglózott. Remélem a szám nem maradt tátva…. -Öö… igen. Apád barátja és munkatársa vagyok. Rhonan. Rég találkoztunk, Saliet'. – most jutott el Ath szavai a fülemhez, -s mint aki egy más helyen lenne-, most bólogatok a mondatára.
Athard aggódása elér hozzám, a lelkembe váj, szívemet dobbantja. De már annak is örülni tudok, hogy ide küldte őket S’hazor. Hálával tartozom neki, lassan már egy látogatást is tennem kell arra fele. Na de azt majd később. - Jól. Csak karcolások, fáradtság és az adneralin. - bólintok nagybátyámnak aggódására. Az ölelést viszonzom. Jól esik most ez a találkozó, holott nem így akartam őt viszontlátni. De nem baj. Hiszen rég nem láttam már. A mi a fene történtre pedig a másik perdai is befut, tekintetem az arcán ragad, s kis ideig őt bámulom, de aztán Ath’ szavaira visszatekintek őrá. - Sajnálom. - azt hogy engem kellett kutatniuk, holott rengeteg más dolguk is akadhatott. Jobb és élvezetesebb, mint engem felkutatni. - Viharba kerültem, a tenger meg magába nyelt, nem eresztett. Ide száműzött. - feleltem meg Rhonan kérdését, hogy hogyan kerültem ide. A tekintetem ismét rávándorol, de aztán szusszanva elfordulok, hiszen a terep ruhám kissé szabdalt, a futás és a fák nem kíméltek. Nem ide akartam jönni ez tény. Az istenek akarhatták, hogy itt legyek. Vagy csak egy büntetés, egy lecke mindez most számomra. A fegyverem elveszem a bátyótól, már hiányzott, egy lendületes csapást mérek a levegőbe vele. - Hogy mi üldözött. Még mindig itt vannak… ketten, kicsit nagyok, kicsit vadak és nem kéne megvárni, míg végeznek a vitájukkal. - hadarom el szavaimat a dann testőrnek, újra rátekintek, majd Athardra. - Amivel jöttem, szétesett. Mást nem találtam. - pillantok a testőrre, majd a távolba bökök a fejemmel. - Tűnjünk el innen. - lépek is ki, hogy a fenevadaktól távolabb kerüljek, kerüljünk, nem szívesen lennék eledelük annyi biztos. Hamarosan megbékélnek egymással, az illúzióm már nincs rajtuk, szóval ők jól lesznek. De mi? Az meg hogy Athard és apám barátja bemutatkozik… összehúzódik a szemöldököm. - Rhonan… - elmosolyodok, hiszen igen, persze, ismerem, igaz, hogy annyi emlékem nincs róla, de „családtag”, mindig így emlegették a szüleim őt. - Örülök, hogy újra találkozunk! - hajtok ismét fejet a férfi előtt, majd Ath felé pillantok. Nem, nem akarom figyelembe venni a férfi zavarát, javarészt én is hasonlóképp állok irányába, de nem tudom hova tenni a dolgot, más felé irányul a figyelmem és a gondolataim. - Van valami terv? Vagy a szokásos rögtönzés következik? Ha a part felé indulunk, akkor oda őket követem, én már azt sem tudom hol állok fejjel 2 lábon jelenleg, azt tudom, hogy a barlang, ahová bekuckóztam, az hol található.
Bizony hallottam az állatok hangjait, így sejtem hogy üldözték, ahogy erre teljes alapot ad a ruhájának ziláltsága, meg amiket közölt velünk. Megölelem, aztán elengedem, s miközben elveszi a fegyverét tőlem, bemutatkoznak, Rhonan is megszólal. Közben én még egyszer körbenézek a képességemmel és rosszabb a helyzet, mint vártam. Egy egy bunda megvillanása a bokrok takarásában, hangos morgások, lépések. Megszámolom őket. Rhonan pedig fura hangszínt üt meg. Erre kapom aztán fel a fejemet, abbahagyva a vadak számolgatását, egyenesen felé fordulok. - Te meg mi a nyavalyáról beszélsz? Tán elfelejtetted hogy ott van a hajónk kikötve egy fának? Felemelem a vállaimat is közben és kérdően megvonom őket. Az a bárgyú tekintet, amivel az unokahúgomat mustrálja...olyan ismerős. - Persze hogy megsérült! Napszúrást kaptál? Legyintek egyet rá, mert hebeg habog itt össze vissza, mint akit hideglelés ért. - Befejezed a dadogást? Ezzel a néhány mondattal le is lövöm a perdaink izgatottságát, meg az egóját, van benne némi szándékosság is, mert nem tetszik ahogy Saliethris-re néz. - Figyeljetek! Próbálok úgy közéjük állni, hogy valóban meghallgassanak. - Rhiard-al abban maradtunk hogy öt nap múlva találkozunk Cadar-ban, a házatoknál. Mutatok Saliethris-re. - Ebből nemsokára két napot elszúrtunk, mert hamarosan elkezd lefelé vándorolni a nap. Úgyhogy estére már nem megyünk sehova. Hol húztad meg magad? Ismét az unokahúgom kapja a kérdést, szerintem biztos volt egy jobban védhető helye, csak megzavarhatták a vadak. - Oda megyünk! Eszünk, ellátom a sebeidet és pihenünk. Holnap pedig útra kelünk. Áthajózunk Caernaron irányába, az közelebb van, a szárazföldön, a saját területünkön meg gyorsabban tudunk haladni. Nem nevezném tervnek, inkább logikus levezetésnek, más sem hiányzik, minthogy este a sötétben haladjunk idegen terepen. Saliethris is kivan, kell neki a pihenés. - Legyetek készenlétben, mert bekerítettek minket! Lacertak. A kezem ügyébe veszem a fegyverem, egy nyilat is belehúzok, de közben megindulok előre, magam mellé tessékelve az unokahúgomat, mert neki kell mutatnia az utat. Az egyik bunda tulajdonosan nagyon kilóg, őt már be is célzom. Egymás után jönnek elő morogva, sok értelmét nem látom futni és nem is akarok. Itt kapnak egy erőset tőlünk, és utána kétszer is meggondolják legközelebb. Viszont a két errator az már jobban aggaszt. Hallottam őket verekedni és ha eddig nem is hagyták abba, akkor majd a lacertakkal vívott küzdelem felhívja ránk a figyelmüket.
<-- szakadt kezes integetés 
//
Köszi, hogy vagy! //
