Mit jelent, hogy kvittek vagyunk?! Hmmm? Most ha rákérdeznék, akkor lököttnek tartana? Talán nem is esik távol az igazságtól, de azért még össze kell szednem magam, hogy a számat se tartsam tátva a meglepetéstől. Azt hiszem, hogy erre végképp nem számítottam, de azért… olyan jó volt viszont-csókolni, hogy ….Jajjj nekem! Még azt is engedte, hogy végigsimítsam az ajkait és az arcát. Tényleg nem vagyok normális! Most biztos azt hiszi rólam, hogy nincs ki a négy kerekem! Még a torkom is kiszáradt a történtek után, és ha már totálisan hülyén érzem magam, akkor egyel több, már nem is változtat rajtam… -Naná!- ezt aztán remekül és azonnal rávágtam! –Hogy kell?- olyan gyorsan válaszoltam, hogy még azt se tudom, mit kell és hogyan csinálni a halfogásra. Ha sikerül megjegyeznem- és nem háttal ülnék a víznek - akkor talán még egyszerűbb lenne a dolog. Picit arrébb ülök és megfordulok, hogy én is a padra kerüljek, és ne nyomjam agyon Ath ölét... Majd figyelek, mit kell tennem. Elsőre nem tűnik bonyolultnak, de azért nem becsülendő alá a bénázásom! -Így?- fogom meg a zsinórt és húzom, ahogy mondja. Abban már nem vagyok biztos, hogy elegendően lendítem a botot, de a mozdulata teljesen más, mint ahogy én elképzeltem. Figyelem, de azt hiszem, hogy bőven van mit fejlesztenem az ügyességemen,- ha egyáltalán ebben van nekem valami-, csak találjam el a tavat! Most, hogy a hátammal tudok hozzá támaszkodni, így a lendülése a botnak behatárolódik, és csak remélni tudom, hogy nem akad bele semmibe a zsinór, és ami rajta csüng. -Tényleg?! Mit is áztatunk a halaknak?- a kezem lendül, s ha minden a terv szerint ment, akkor a zsinór vége a vízbe lóg, és még Ath is mögöttem ül épségben. -Meddig kell várni, hogy kijöjjön a második?- érdeklődve nézek oldalra, hogy lássam az arcát, de azt hiszem, hogy ennél butább kérdést is csak akkor tehettem volna fel, mikor azt kérdeztem volna, hogy lehet kézzel megfogni az „úszkálósakat”. -Mivel lesz elkészítve a sült? Azt mondtad, hogy különleges módon. Az milyen?- mosolyogva nézem az arcát és a vizet felváltva. Amúgy meg, jó is, hogy itt vagyok mellette. Remélem, nem zavarja, hogy nekidőlök a hátammal. Gondolom, majd szól, ha elzsibbadt. Nekem meg, nagyon is kényelmes így ülni. Leszámítva, hogy kicsit fázom, de nem vészes. -Sokszor horgászol, hogy így tudsz mindent a kifogásukról? – ez sem mondanám átgondolt kérdésnek, de inkább csacsogok, mint kukán ülök magam elé. Nem is értem mit szeretnek ebben, hogy nem hangoskodnak? A víz alatt úgyse hallják a hangunkat. Vagyis, nem teljesen ugyanúgy.. Hmmm? Ath most annyira más, mint szokott lenni… Olyan … olyan... aranyos. Még mindig érzem az ajkamon az övét.
Meglepődöm azon milyen gyorsan rávágja és forgolódni kezd, úgyhogy én meg elengedem, legyen neki szabad mozgása, meg helye. Bénán fogja meg a botot, de aztán én kijavítom. Elmondom neki az alapokat, megmutatom a mozdulatot hogyan is kellene behajítani a horgot, ez nagyjából úgy történik meg. - Aprókat! Teker egyet az orsón, közben figyelem a mozdulatait. Nekem dől, én meg átölelem a derekánál. - Kukacokat, de tegnap erre már nem volt időm. Szóval még mindig a mű csalink van, ami kevésbé olyan hatékony, ennek ellenére az egyes meglepően hamar horogra akadt. - Nem tudom. Lehet hogy mindjárt kifogod, vagy az is megeshet hogy fél órát itt fogunk ülni. Kissé türelmetlennek tűnik, főleg, amikor ide oda tekintget és közben jár a szája. - Én nem mondtam ilyent. Félre hallott valamit, bár jót derülök a kérdésen. Izgága lett. Le tudnám fagyasztani, mint az előbb, de akkor oda a horgászás élvezete és a sikerélmény. - Csak megfűszerezem és megsütöm. Teljesen hétköznapi módon, semmi különlegesség. Sosem keresem semmiben, lassan már az számít egyedinek, ami nem is egyedi. Megint felém fordul és jön a következő kérdés. Úgy tűnik nem úszom meg, de akkor ő sem! - Rengetegszer, de mindig egyedül. Ha tovább folytatjuk a csacsogást, akkor várhatunk a kettesre reggelig. De ez most nem zavar, majd akkor fog, amikor nem lesz mit ennem. Általában ha egyedül vagyok, élvezem a csendet, elmerülök a gondolataimban, örülök a fogásoknak, ez a társasági horgászás még nekem is új. Sokkal másabb, főleg, mert úgy összekuszálódtak a gondolataim, mintha vihar futott volna át a csónakon. Az előbbi reakciójából ítélve nála sem lehet minden rendben. Ismerkedünk? Ez a megfelelő szó rá, azt hiszem. - Neked van "különleges" recepted?
Olyan gyorsan rávágtam a horgászásra, hogy tudom, mintha életemben egyszer is láttam volna ilyet közelről! Tényleg elment az eszem! De, úgy minden téren! -Így? – próbálom utánozni másodjára a keze mozdulatát, de nem hinném, hogy mindent a terv szerint csinálok. Erre is csak akkor jövök rá, amikor várakozva nézem a belógatott zsinórt és nem mozdul. Az „aprókat” a lendítésre kellene értenem, vagy a hajításra? Annyira akarom, hogy sikerüljön, hogy még közbe be nem áll a szám, és össze-vissza forgolódom közte és a víz között. Kukacokat? Lehet erre nem kellett volna rákérdeznem. Most valahogy elképzelem, amint a zsinór végén tekeregnek… Inkább, nem firtatom tovább. A több órás várakozásra, azért nem számítottam, mert ő is csak alig néhány perccel a bedobás után fogta ki az elsőt. Remélem, hogy a másodikat is gyorsan elkapjuk, és mehet a csónak aljába. -Értem… - vagyis nagyjából értem én, csak alig várom, hogy a zsinór megmozduljon, és a végére kerüljön a második halunk. Ha minden egyes darabra majdnem egy órát kell várni, akkor lehet az is, hogy nem vacsora lesz belőle, hanem holnapi ebéd! Én meg éhes leszek addigra. -Pedig úgy látszott, hogy ezt sokszor csináltad. De, ha te mondod! – nevetek fel, de közbe figyelnem kell, hogy ne eresszem el a botot a kezemből. Nem mintha annyira nehéz lenne, de azt már nem tudom garantálni, hogy nem fáradok el a tartásába. -Csak simán fűszereket raksz rájuk?- ez kicsit elgondolkodtat, mert az hittem, hogy valami nagyon érdekes módon fogja elkészíteni a fogást. Naná, hogy érdekel, mit és hogyan csinál! S legfőképpen, hogy szereti enni!? -Akkor… most baj, hogy sokat beszélek?- nézek rá nevetve, de tudom, hogy mire érti. Gondolom, hogy eddig nem sokan horgásztak többen együtt, és csendben is voltak. Igaz, hogy nem mindenki szokott motyogni magában… ahogy én. Szerintem ezzel az őrületbe tudom kergetni! Bár, nem szándékosan, de mindig megjegyzi! Most meg, hogy itt ülök hozzá dőlve, - és még a botját is kivettem a kezéből-, hogy halat fogjak… Nem hinném, hogy ezt valaha is így képzelte volna el. Mármint a horgászást. Én se. De, nagyon is kedvemre van, hogy mellette lehetek. -Van! Nem is egy!- már megint a főzésre terelődik a beszélgetésünk, és már a nyál is összefolyik a számban, ahogy rá gondolok. -Majd megmutatom, ha kifogunk sok halat! Kell ásnod hozzá egy gödröt, és egy rakat forró kő is kelleni fog!- így nagyjából felvázolva, sok mindent nem érthet belőle, hacsak nem látott már ilyet azelőtt. - Elég ritkán hallani, hogy a földbe ássák el a levelekbe becsavart ételt, majd egy idő után kiszedik és ehető. Ettél már olyat?- kérdezek rá, mert lehet, hogy ezt nem is hallotta még. A botot meg igyekszem tartani, hogy bele ne essen a tóba, ha időközben valamelyik hal megenné róla a műkukacot. Azt hiszem, hogy valami ilyesmit tekert rá…
A csali már bent úszkál, bár hiába mondom neki, nem teker rajta semmit. - Igen. Néha tekerj rajta egyet! Ennél konkrétabban már nem tudom neki mondani, ha nem figyel rám. Megfogom én is a botot a kezére rakva az enyémet, és tekerek egyet az orsón. Ha nem mozdul, akkor nem fogják észrevenni. - Ha érzed hogy rángatja valami a zsinórt, nah az lesz a halunk! Olyankor el kell kezdened kifárasztani. Azt úgy tudod elérni, hogy elkezded kifelé húzni a vízből és ha nagyon húzódik a zsineg, akkor hagyod egy darabig rakoncátlankodni a halat, aztán megint elkezded kifelé húzni és így tovább, amíg ki nem húzod a vízből. Addigra elfárad. Ó, attól még messze vagyunk, de hátha megint gyorsan horogra akad, akkor tudni fogja mit kell tennie. Figyelem ahogy tekerget és forgolódik, de a következő kérdésére felhorkanok. - Én azt mondtam, hogy rengetegszer. Néha olyanokat mondd, mintha a falnak beszéltem volna, homlokegyenest mást ért. Ilyenkor elbeszélünk egymás mellett, vagy pedig teljesen máshol jár fejben? Talán a nap végére kiderül. Később a kaja kerül szóba. - Füstölve szeretem nagyon, de most nincs kedvem vele órákat szarakodni. Ilyen tekinteteben meg is lep, hogy a kaja elásása kerül szóba, mert legtöbbször füstölni is úgy szoktam, hogy ások neki egy gödröt, belepakolom a fát, aztán fölé fűzöm a halakat, amiket füstölni akarok. - Várj. Az pontosan hogy van? És meddig tart? Mivel a füstölés is legalább öt óra, hát szerintem a kaja elásása sincs meg félóra alatt. Meg valamit biztosan kell benne csinálni, máskülönben elrohadna és ehetetlenné válna.
Amióta magához húzva megcsókolt, azóta azt se tudom, merre vagyok előre. Alig tudok koncentrálni valamire, és ezt szerintem észre is vette. Gondolom, hogy most is lököttnek néz, de még magamon is meglepődöm, mennyire elkalandoztak a gondolataim. A horgászásról halvány fogalmam sincs, de úgy vágom rá a kérdésére a választ, mintha valamit is értenék belőle. A csali áztatása és a zsinór lógatásán kívül semmit nem fogtam fel, de ezen miért csodálkozom?! Az izgágaságom is szembetűnő lehet számára, bár ez inkább valami olyasmi nálam, hogy leplezzem a zavaromat. Lehet, hogy sokadjára kell elmondania még, hogyan kell kifogni a vacsorának valót a vízből, de nagyon figyelek, hogyan magyarázza el. Az ügyetlenségem legendás, és nem is kell titkolnom előtte, mert jól tudja. Annak viszont örülök, hogy segítve teszi a kezét az enyémre és mutatja is, nem csak mondja. -Uppsszz… Akkor ez maradt le. – motyogom kacagva és én is tekerek rajta, ahogy ő. Valami rémlett, hogy kihagytam, de annyira izgulok, hogy figyelmetlen is lettem miatta. Befészkelődöm a mellkasának dőlve a hátammal, és nem mozdulok. Talán sikerül tényleg fognom egy halat, bár ebben nem vagyok nagyon ügyeskedő. -Oké. Tekerem, majd engedem és húzom. –igyekszem megjegyezni a tanácsait, és nagyon figyelni, amit mond. Persze, elméletben sokkal könnyebb lehet mindezt végrehajtani, így aztán kiderül, hogy mi sikerül nekem belőle. -Öö… - nevetek fel, mert erre nem tudok válaszolni. Tisztára lökött vagyok! A főzés említése mentsvárat nyújt a zavaromban és kíváncsi is vagyok, hogy hogyan szereti a hal elkészítését. -Úgy nagyon finom! De tényleg sok időbe telik. – bólogatok rá, mert igaza van. Most inkább a gyorsabb sütés mellett döntenék én is, nem pedig az órákig tartó várakozásra, míg ehetnénk. -Nagyon egyszerű! A köveket fel kell forrósítani a tűzben, majd belepakolni a levelekkel kibélelt kiásott gödörbe, majd aztán a levelekbe bebugyolált, fűszerezett húst rárakni. Utána még egy réteg levél és földdel betemetni. Körülbelül 1-2 óra, amíg elkészül a hal. Ha húst raksz bele, akkor több idő. De nagyon finom! Nem is hallottál ilyenről?- fordulok felé és meglepetten nézek rá. Csak közben azt felejtem el, hogy a zsinór mozogni kezd, és a kezem nem igazán tartja olyan erővel, amivel kellene. -Héé! Elviszi a második hal a botot!- kapok utána a másik kezemmel, de csak másodpercek vannak rá, hogy erősen megragadva húzzam, ahogy mutatta. -Segíts! Nagyon erősen húzza…- eddig el sem tudtam volna képzelni, hogy ilyen erő kell ahhoz, hogy kifogjak egy halat. Mi ez? Valami, Morlong? Úgy húzza a kezem, mintha kilőtték volna egy nyílpuskából! A zsinórt megfogom, hogy tartsam, - és a csónak felé irányítsam-, de még mindig hatalmasat ránt rajta. Én meg, ha nem fog meg erősen Ath, akkor repülök utána… Mármint, a hal után. Ó, Shiennel! Kellett nekem nagy számnak lenni! Most aztán kapaszkodom bele a botba és a zsinórba egyaránt, hogy kihúzzam ezt a hatalmasnak vélt akármit! A kezem talán bírni fogja, s nem törik el a bot… Vagy nem szakad a zsineg, míg ki nem emelem a vízből. Ha addig nem vágja el a kezem, amilyen gyorsan tekeredik le az orsóról.
Jól érzi magát, még akkor is, ha bénázik, mert sokszor feltör belőle a nevetés, aztán meg nekem dörgölődzik. A felkötött hajából kibúvó tincsek megcsiklandozzák az arcomat, miközben az orsó tekerését művelem. Aztán pedig a kaja elkészítéséről kezdünk el beszélni, ami egészen addig érdekes a számomra, amíg ki nem derül hogy órákig kellene azokban a gödrökben hagyni. - Ha jól értem ebben sincs semmi extra, de sokára lenne kész. Akkor már egyszerűbb megsütni a tűznél, fél óra és ehetek. Még sosem hallottam ilyenről, de úgy gondolom ez akkor hasznos, ha van otthon elengedő élelem, és ráérünk kivárni ezt a főzőcskét a talajban. Azonban tudom hogy órákig itt fogunk ücsörögni, amíg elegendő halat ki nem fogunk, utána azt még meg is kell sütni és csak utána fogyaszthatjuk el. Mondanám hogy jól hangzik az elásós készítési mód, de most nem érdekel. Mire kettőt pislogok, a botját elkezdi rángatni valami. - Hm. Ez lehet legalább négy kilós. Morranok fel az eseményre, mert végig fogtam a botot én is és most húzom felfelé, közben az orsót tekerve. - Nyugalom, ne kapkodj! Megakasztottuk, most csak várni kell, így nem tekerem tovább, hagyom hogy a hal rángatózzon egy ideig, aztán megint elkezdem felfelé tekerni. - Pisztráng lehet. Hiába látjuk tónak az egyébként fentről lefelé zubogó folyót, ha nem lenne elzárva az útjuk, akkor nem csónakáznánk itt és ideális hely ezeknek a halaknak. Nagyon rángatózik a halunk, már én is attól félek hogy elszakad a zsineg, de pár perc múlva megunja. Elkezdem felfelé tekerni, néha megmozdul, de leginkább csak akkor vergődik, amikor már teljesen a víz felett van. Nadi kezéhez emelem. - Fogd meg a fejét és a farkát! Én meg kiszedem a szájából a horgot. Ha így tesz, akkor némi mókolással hamar kiszabadul a horog, a halat pedig az egyes mellé dobhatjuk. - Kezdők szerencséje. Kitarthatna még egy darabig, akkor elég lenne pár darab a vacsorához.
-Pedig nem tart sokáig… Talán csak az előkészítés. – mosolyogva magyarázom a beásásos-technikával készülő ételt, de a sütés tényleg gyorsabb a tűz fölött. Mire elhelyezkedem előtte és csendbe is maradnék, éppen arra figyelek, hogy megrándul a zsinór és vele a bot is. Hirtelen azt se tudom, hogy kapjak a másik kezemmel utána. Még szerencse, hogy Ath is tartja velem a markolatát, így nem repül ki a kezemből, amint ráránt a hal. -Négy kilós? Az hatalmas!- meglepődve figyelek, hogy mit csinál és engedem, hogy hozzáférjen a kiemeléshez. Jobban is járok, hogy inkább Ath-ot hagyom, hogy kihúzza a fogást. Valami nagydarab példány lehet, és amikor meglátom a vízfelszín közelébe, a szám is tátva marad. -Mekkorrraa!! Ó, Shiennel! – hajolok a víz fölé, hogy meg tudjam fogni és kivegye a szájából a csalit. Ahogy megfogom a halnak a csúszós testét, egy mozdulattal húzom magam felé és a lendületem visz is hátra. Majd borulok vele együtt és csak remélem, hogy Ath-ot nem sodrom el magammal. A halat a kezembe fogva a csónak alján nevetek. Ilyen hatalmas és nehéz halat még nem láttam, és ha még egy ilyen állatot sikerülne még kifogni, akkor meglenne pár napra az élelem. -Még kettőt kifogunk? – ülök fel, ha sikerül a vizes csónakban és visszaülni akarok, ahol eddig befészkeltem magam. Remélem Ath-nak sincs ellenvetése. -Ráraktál másik csalit a zsinórra?- nézek a nagy halra, majd Athra. Lehet, hogy most kiakad rám, de az is lehet, hogy ő is nevetésben tör ki.
Egy darabig viaskodunk a hallal, közben a beásós-technikát magyarázza. Úgy gondolom semmivel sem különb, mintha megsütnénk tűzön, legalább is kétlem hogy az íze más lenne tőle, ettől még kipróbálhatjuk, de nem ma. Éppen megfogja a halat, én meg igyekszem kiszedni a horgot a szájából, látom hogy rajta van masszívan a csalim is. Már majdnem megvan, sőt, ki is rántom, amikor Nadi nekem huppan, én pedig a súlyától hátraesem. Potyogunk lefelé az ülésünkről, a hátam beverem a csónak padlózatába, Nadi meg rám esik. Szúró fájdalom nyilall az ujjamba, amikor megemelem a jobb kezemet, látom hogy a mutatóujjamba beleállt a horog. Összeszedjük magunkat, a halat pedig az egyes mellé passzoljuk, aztán helyet foglalunk a faülésen. - Ha még kettő ilyent kifogunk, akkor utána én is napozni fogok. Mert ennél több nem kell. Közben kiszedem a horgot az ujjamból, kicsordul tőle a vérem, úgyhogy a számba veszem és azt szopogatom. Nadi elhelyezkedik előttem, én pedig a botot ismét neki nyújtom oda oldalról. - Mindjárt. Amint megfogja, én ellenőrzöm a csalinkat a horgon, csálén áll, de még rajta van, úgyhogy nem kell másikat elővennem. - Nesze! Most már dobhatod! Elengedem, óvatosan, felé rakva és úgy, nehogy még több ujj bánja a mutatványunkat. Aztán újra átölelem hátulról és figyelem a horog repülését. - Neked mi a kedvenc ételed? Ezt az előbb is meg akartam kérdezni, csak félbeszakított a halunk.
Már majdnem jobban belemerülök a gödrös sütés magyarázatába, mikor a zsineg megrándul és vele a kezem is, amivel tartom a botot. Csak az utolsó pillanatban fogok rá a másik kezemmel, hogy segítsek Ath-nak a húzásban- vagy fordítva van, nem tudom-, de annyira erősen rángatja a halunk a felszerelést, hogy inkább átadom neki a kifogás élményét. Én nem vagyok olyan erővel, hogy húzni is tudjam és tapasztalatom is nulla ezen a téren. Így inkább kivárom, míg a csónak közelébe ér vele és kiemeli onnan. A csodálkozásom átcsap döbbenetbe, mikor a szemem elé kerül ez a hatalmas, és csodás példány. Ahhoz, hogy megfogjam, ki kell jobban hajolnom a szélére, de aztán ahelyett, hogy a fejét és a farkát ragadnám csak meg, inkább az egész testét magamhoz húzom és lefogom, amennyire lehet. A horgot, ha kiveszi a szájából, akkor már elengedhetném a halat, de a hátra-mozdulatom Ath-ot is magával lendítette. Először megijedtem, hogy megint a vízbe kötünk ki, de aztán a csónak aljára zuhanunk. Vagyis inkább ő zuhan, én meg egyenesen Rá, a hallal a kezemben. Eddig se voltam valami ügyes –és szerencsésnek se mondhatónak - de amint felfogom mi történt,- és még a zsákmány is megvan-, kitör belőlem a nevetés. Annyira vicces, hogy mindig úgy alakul a helyzet, amire nem számítok, de ha Athard nincs mögöttem, akkor jó eséllyel huppanok egy hatalmasat és jól beütném magam… -Jól vagy?- kérdezem, miközben tápászkodom fel róla. Nem mondom, hogy nem volt kellemes puhára esnem, de azért nem szeretném, ha megsérülne miattam.. Megint. De, ahogy nézem, valami mégis van, mert erősen a szájában tartja az egyik ujját. Amint visszaülünk a padra- ahogy idáig voltunk- a bot ismét készen áll, hogy lendítsem és ismét áztassam a tóba egy újabb „versenyző” kifogásának a reményében. -Megy…vigyázz! –Emelem a kezem, hogy megint belógassam a csalit és egy újabb vacsora-jelöltet fogjunk ki. Lehet, hogy nagy kívánság volt tőlem még két ilyen nagy hal, de ha sikerülne, akkor tényleg meglenne a vacsora, és talán még, a másnapi ebéd is. Miközben átveszem megint a botot és lendületet véve elhajítom, már csak várni kell, hogy megint rázkódjon a zsinór rajta. Igazán nem tudom, hogy a következő állat mikor fogja megenni, de bízom benne, hogy utána fog jönni annak, amit most kifogtunk. Lehetne gyorsan is, mert akkor Ath is napozna velem. Tényleg! Még soha nem láttam sziesztázva kiterülni egyszer sem! Mindig úton volt és a feladatát intézte…. Volt olyan, hogy pihent valaha? É még nem láttam… -Vérzik az ujjad?- most látom, mikor elengedi a botot, és meg is állítanám a mozdulatát, hogy ne tudja elhúzni előlem. –Mutasd… - ha engedi, akkor közelebb húzom a kezét, és megnézem a sebet rajta. Apró karcolásnak tűnik, de azért remélem, hogy nem mélyre nyomódott bele a horog vége. -Nem fáj? – ez aztán hülye kérdés, de most már mindegy! – Adok rá puszit, hogy gyógyuljon!- ha nincs ellenére, akkor emelem az ajkamhoz és adok rá egy puszit a sebére. Tudom, hogy elég gyerekesnek hat ez a gesztus, de végtére is nem akartam, hogy megsebesítse semmi és ha nem ficánkol annyira a hal a kezemben –és én se lendülök vele hátra- akkor meg se történik ez a baleset. Miután végre megint áztatáson van a csali és mi is visszaültünk a padra, Ath karjai ismét átölelnek. Jó érzés a közelében lennem és amúgy is nagyobb biztonságban nem is lehetnék sehol, mint az ölelésében. Fura, de annyira megnyugtat az, hogy érzem a mellkasának az emelkedését és süllyedését, hogy simán el is aludnék erre a boldog dallamra. -A kedvencem a sörtésztában megforgatott és kisütött hexa hús. Mellé egy jó nagy adag lan gyökér, és máris kész a fejedelmi lakoma!- nevetek fel, mert most, hogy az ételekről beszélünk, már megint összefut a nyál a számban. Lehet, hogy ha kifogjuk a harmadik halunkat- aki ezeknek a „nagyapja”- akkor mát tényleg nekiállhat a sütésnek és ehetünk végre. -Kóstoltad már így elkészítve a hexá-t? Ha nem… akkor majd csinálok neked!- fordulok felé és egy mosollyal nézek rá. Érthetetlen számomra, hogy milyen más most velem…és én is annyira boldog vagyok a közelében. Talán ő is érzi ezt, de nem látok a fejébe. Csak találgatni tudok, mire gondolhat és remélem, hogy hasonlóképp olyan, mint ami nekem jár a fejemben. -Te, szoktál napozni? – azt hiszem, hogy erre a kérdésre abszolút nem számított. Bár az elmúlt órák eltelte után lehet, hogy ezen már meg se lepődik. Amúgy meg, úgyis tartozom még valamivel neki. Majd, ha nem számít rá!
Átadtam a stafétabotot neki, miután a horgot megvizsgáltam és tekintve hogy a csali épségben rajta van, nagyon nem kell vele tökörészni. Nadi elkiáltja magát, amire én behúzom a nyakam, bár ezt sem kellene, eddig sem történt semmi, ahogy most sem. Utána helyet foglalunk, ő pedig az ujjamat nézi. Kikívánkozik belőlem hogy az csak egy karcolás, de ő nagyon szörnyülködik rajta, nekem meg jólesik. Főleg a gyógypuszi. Ezért csendben tűröm. - Holnapra már begyógyul. Kényelembe helyezzük magunkat, mármint Nadi, én pedig érdeklődve figyelem a damil mozgását, aztán a kedvenc ételéről kérdezem. - Nekem is a hexa hús az egyik kedvencem. A másik pedig a füstölt hal. Elgondolkodva tekintek rá, mert kérdezget hogy ettem-e így elkészítve. - Nem. Miből készül a sörtészta? Gondolom nem túl bonyolult, csak egzotikus összetevővel bír, de bólintok egyet a kijelentésére, hogy majd csinál nekem. Én benne vagyok! - Nem tudom. Kekeckedünk? Figyelt az előbb, jól megjegyezte magának amikor azt mondtam napozok egyet. Dörmögve hajolok a nyakához és szurkálom meg a borostámmal, miközben apró csókokat adok rá, az utolsó nagyot cuppan, ezt direkt csinálom. - Állandóan úton vagyok és sokat napozok. De így a hasamat süttetve már nagyon régen nem napoztam.
Annyira megörültem a hatalmas halnak, hogy örömömben azt is elfelejtettem, mit mutatott nekem a kifogás sorrendjére. Előbb húzom, és aztán engedem…. vagy, fordítva? Inkább átadom neki a botot, hogy kiemelje a második versenyzőt és csak aztán fogom meg, mikor már a csónak felett lebeg. Arra nem igazán gondoltam, hogy a lendületem és a hal ficánkolása nagyobb lendületet kíván hátrafelé, hogy ne a vízbe pottyanjunk, ha már ráharapott a csalira. Azt se mondhatnám, hogy úgy sikeredett a mozdulatom, ahogy szerettem volna, de legalább nem csobbantunk megint a tóba mind a ketten. Ath biztos, hogy nem annyira örül ennek a lendületemnek, mert megint ő fogta fel a becsapódásomat a hallal együtt. Annyira erősen szorítom magamhoz a zsákmányt, hogy el ne ugorjon, és közben azt se veszem észre, hogy megsérül az ujja a horogtól. Csak akkor figyelek fel, mikor meglátom a vérző foltot a bot markolatán. Azt hiszem, hogy megint egy újabb balszerencsés ügyködésem eredményét látom magam előtt, de legalább a gyógy-puszimat engedi, és nem húzza el előlem. -Persze, hogy begyógyul, mert puszit adtam rá! Csak így, gyorsabban!- magyaráznám a lehetetlent, de szerintem úgy is tudja, hogy nem ettől fog begyógyulni. Bár… talán a puszi miatt kevésbé fáj neki. Azt hiszem… - Nem kell sok minden hozzá, csak liszt, tojás, pár fűszer és sör. Majd csinálok neked! Meg kell kóstolnod!- lelkesen magyarázom a hozzávalókat és fejben már magam előtt látom a finomságot. -Én? Dehogy!- rázom meg a fejem nevetve, és érzem, hogy a nyakamat cirógatja a szakállával. -Inkább, _Te kekeckedsz_ velem! Hééé! Mondtam, hogy csikis vagyok!- picit csapok felé a kezemmel, s próbálom behúzni a nyakam, de nem sikerül. Amúgy meg, tetszik, hogy ennyire játékosan próbál provokálni. -Majd a hasadat is süttetni kell, nem csak a karjaidat!- mutatok a kezeire, ahol az inge és a mellénye vonala látszik. Most, hogy nincs rajta, így sokkal szembetűnőbb a kontraszt. -Látod?! Nekem nincsenek ilyen „vonalkák”, amilyenek rajtad! – mutatom a karomat, és meg is nézheti. - Közbe figyeld a zsineget! Hátha megeszi a harmadik hal!- fészkelődöm előtte, hogy piszkálni tudjam a kezeit, mert nehogy már Ő legyen fölényben! Persze, hogy nem hagyom magam, mert még vissza fogja kapni a nyakamra adott apró csókokat! Azt még nem tudom, hogy hogyan s mikor… De, ne higgye, hogy _csak úgy_ piszkálhat! -Akkor, ma fogsz rendesen napozni! Nem rohanunk sehová! –Na, várj csak! Majd én is kekeckedek veled!
Kedves gesztusnak gondolom a gyógypuszit és bár ténylegesen nincs gyógyító hatása, a gondolat hogy valaki más aggódik érted talán mégiscsak elősegíti a gyorsabb felépülést. Lehet hogy holnapra már heges lesz. Ki tudja? A sörtészta adalék anyagait hallgatom, de egy valami még mindig kérdés. - Milyen sörből? Utána a kekeckedésére én is reagálok, gyenge pofon a válasz, ami még csak nem is csattan, inkább mintha megsimogatott volna. A végén kilyukadunk ott hogy én vonalas vagyok. Követem az ujját, így eljutok a kezemre, ahol a vonalat látja. - Kit zavar ez? Nem tök mindegy sima vagyok-e vagy pepita? A tény hogy magához hasonlít, meg felettébb vicces, hiszen neki sötét bőre van. Felhorkanok a kijelentésére, mert engem nem zavar, de ha továbbra is ilyen szerencsés lesz, akkor hamar a napozóágyon fogok kikötni. És ő ezt még szóvá is teszi. Továbbra is kötekszik! - Jól van. Valóban figyelni kell a csalit, ezért az arcáról a vízre vándorol a tekintetem. Még semmi, de közben legalább kitalálhatom, mit kezdjek vele, mert ha mindig ráhagyom, akkor a fejemre fog nőni és nem bírok majd vele! - Igen, de amíg megérkezik a hármas, addig kérdezlek tovább. Mi a kedvenc színed?
Most kezdek csak belejönni, hogy halakat fogjak, de máris elsőnek olyan hatalmas példány harap a csalira, hogy alig bírom el. A botot is inkább Ath-nak adom vissza, mert egyszerre úgy se tudnám ereszteni és húzni, hogy ne szakadjon el a zsinór. Ezért, a megfogás mellett döntök, hátha nem bénázok akkorát... Ha, nem kiabálom el… -Milyen lehet a sör? Ahh! Ne mondd, hogy nem ismered!?- nevetek fel, de nem árulom el neki, hogy pontosan mit is takar a szó. –Majd, ha készítek neked, akkor meglátod! – hessegetem el a témát, de nem is kell annyira erőlködnöm, mert máris a napozási csíkokat mutatom rajta. Persze, hogy a karjain jobban látszik a sötétebb és világosabb sáv, de ezt nem tudtam kihagyni! -Nem azt mondtam, hogy baj, -hanem-, hogy Rád fér a rendes napozás!- birizgálom tovább a kezét és aztán a szakállát. Már megint cirógatja vele a nyakamat és még most is csikis vagyok, mint az előbb. Tényleg nem bírja ki, hogy ne kekeckedjen velem! Lökött pasi! Gyorsan terelem a figyelmét a tóban ázó csali felé, mert talán a harmadik halunk is hamarosan ráakaszkodik a horogra és még nagyobb példányt foghatunk ki. Azt se hittem, hogy az előző méret létezhet itt, de ezek szerint sokkal kisebb dolgokban gondolkodtam. -A kék! Mint a felettünk ragyogó égbolt!- mutatok fel, de van ám még egy olyan kék szín, amit nemrég láttam, csak egy halvány pici zöld is szivárványozik benne… Pff! Most is rám néz. -Neked? – gyorsan vágom is rá az én kérdésemet, ha már annál tartunk, hogy mit szeret a másikunk. Olyan fura, mert ezeket a kérdéseket akkor nem mertem feltenni, mikor a lesen voltunk, de igaz rá a mondás, hogy amit Shiennel nem azonnal mutat meg, azt későbbre tartogatja! Elég érdekes megfogalmazás ez, amit anya mond mindig, de lehet az is, hogy van benne valami… Közben visszaülök és a hátamat Neki döntöm. Olyan jó a karjában lenni. -Kedvenc napszakod?- jó nagyot ugrottam a színek után, de most azért jutott eszembe, mert, ahogy láttam a szeme színét, mindig más árnyalata van, ha a fényviszonyok különbözőek. El se hiszem, hogy ilyeneken járnak a gondolataim! De, ha ennyire foglalkoztat!? Azt hiszem, tényleg nem vagyok normális! Amúgy meg, láttam azt a kékes-zöld árnyalatot a szemében... Biztos vagyok benne! Olyan szép.
- Barna vagy világos? Gyömbér vagy maláta? Kicsit megint másfelé nyargalászott a kérdésemet követően. Ittam sört, de nem mondta milyenből készíti a tésztát. Ez ilyen szuper titkos receptből készülhet, mert gyorsan kimagyarázza magát, aztán eltereli a témát. Meg kell várnom, amíg tényleg készít egyszer olyat. Nem akarom megbántani azzal hogy egyébként napozok eleget, és ritkán úgy, ahogy ő. Ha a következő hal is ilyen óriás méretű lesz, simán megtehetem. - Azt hittem a barna, vagy a fekete, mert mindig ilyen színű ruhákat viselsz. Szóval a kék a kedvenc színe, főleg az égkék, az viszont rejtély hogy miért nem öltözködik akkor úgy? De ezen nem agyalok többet, úgyis engem kérdez. - Nekem a fekete és a sötétkék. De szeretem a barnát és a sötétzöldet is. Hátat fordít és nekem dől, én pedig figyelem a csalit. Aprókat húz rajta valami, de a húzása alapján úgy érzem, ez most nem lesz akkora böhöm jószág. Egy két kilós, talán. - Van olyan hogy kedvenc napszak? Ezzel feladta a leckét. Még sosem gondolkodtam el rajta. - Talán az éjszaka. Főleg, ha aludni is tudok és nem keverek fent az álmatlanságom miatt. - A tiédet hadd találjam ki. Hajnal?
-Sötét. – vágom rá, ahogy kérdezősködik a sör színe felől. – De, majd meglátod! – nevetek fel, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekli, hogy mik az összetevők az ételbe. Azt még nem is sejti, hogy apa saját kezűleg készíti el, bár anya nem tud róla. Az van mondva, hogy elcserélte a piacon, de ha kiderülne, akkor szép nagy vita kerekedne ki köztük. Így meg apa és anya is boldog, mert nem tudnak egymás kis stiklijeiről. Én meg hagyom őket ebben a hitben és nem szólok róla. Mindenkinek vannak titkai, és ez az ő dolguk. -Ez miért furcsa? Az erdőben inkább a zöld és barna színek a dominánsak, és ha kékbe „virítanék”, akkor a leselkedés a quorsakok után, nagyobb nehézségekbe ütközne. – kacagok fel, majd az ő színeit sorolja. -Csodás szín mind!- ezt inkább gondoltam Róla, mert többségében tényleg ezekben a színű ruhákban jár. Igazából én is így tippeltem volna. Megjegyzem magamnak, hogy ne felejtsem a kedvenceit. -Persze, hogy van! – bólogatok és várom, míg elmondja a válaszát. - Ahh! Az éjszaka!? – meglep, mikor kimondja, de aztán elgondolkodtat. –Azért, mert akkor sötét van? – kezdenek járni a fogaskerekeim, bár annyira nem tudom behatárolni az okát a részéről. Talán, mert többségében a csillagok vannak az égen olyankor és kevés a fény? -Miért gondolod, hogy nekem a hajnal?- fordulok kicsit felé, hogy lássam az arcát. –Egyébként eltaláltad!- birizgálom az állát és aztán visszafordulok, ha nem állítja meg a mozdulatomat. -Csodás a Napkelte, ahogy a Napnyugta is. – ezt aztán jól megmagyaráztam! Tényleg érdekes összefüggések járnak a fejemben, amikre eddig nem is gondoltam eddig. -Neked miért az éjszaka? Esetleg, a csend miatt? Nagyon kíváncsivá tett!
- És a sötétkék? Az nem virít. Mivel azt mondta kék, gondolom abba beletartozik minden árnyalata, míg nekem csak a sötétkék ami a kedvencem. - Igen. És mi van a narancs, rózsa, sárga, és piros színekkel? Majd mindjárt megtudom hogy nagyon utálja őket, vagy felhúzná, csak nem a kedvencei. A halunk nagyon erőlködik, nincs olyan kondiban és méretben, mint az előző. Kitartóan tekerem felfelé az orsót, mígnem teljesen ki nem emelkedik a vízből. Valóban kisebb, bár nem kell lebecsülni. Kiakasztom a horgot a szájából és ezzel a lendülettel a ketteshez passzolom. A csali megint megmaradt, a kis halunk körbe sem érte rendesen. Megvitatjuk a kedvenc napszakunkat, az én tippem pedig betalál. Nadi felém fordul és úgy pislog kérdőn rám. - Láttam az arcodat a szirten. Olyan áhítattal követted a napfelkeltét, ebből gondoltam. Az esetek többségében jó megfigyelő vagyok. - Megint rajtad a sor, kérek egy dobást! Reméljük a következő játékos mérete vetekedni fog a kettesével! Arra a pillanatra elengedem a botot, meg a kezét, hogy szabadon meglengesse, és hozzon szerencsét nekünk! Valamivel később ismét nekem dől, és az előbbi válaszom okán faggat. - Éjszaka a legszebb az ég. És olyankor jönnek elő a fenevadak! Persze ha nincs beborulva. A további mondatom meg inkább ugratás. A fenevadak nappal is ugyanúgy jelen vannak, csak kevésbé jelentenek veszélyt. A kedvenc szín megtárgyalva, most egy másik kérdésen agyalok. - Mit szoktál csinálni a szabadidődben?
-Az nem virít, de inkább a zöldet viselem, ha felderítésre megyek. –Ragaszkodom ám a véleményemhez, de amúgy meg teljesen igaza van Ath-nak. -Azokat is szeretem, de olyan sok ruhám nincs, hogy minden színből legyen egy a szekrényemben. – vonom meg a vállam nevetve. –Miért? Neked van? – piszkálom tovább, majd megrántja valami a zsinórt. Azt hittem, hogy legalább annyira nagy hal fog most is ráharapni, -mint az előző-, most kicsit kisebb. Nem lehet minden a kívánságom szerint! -Komolyan? – nem is hittem volna, hogy ennyire megfigyelt engem, amikor a szikla szélén ültem, és megérkezett. – Eltaláltad. Tényleg imádom a pirkadatot. – zavarba is hozott ezzel, de aztán inkább a következő lendítésre koncentrálok, ha már a vacsorának valót várjuk. Egyre jobban belejövök már ebbe az áztatásba, csak ne kelljen órákat várni egy kapásra. Nem mintha sürgetném az időt, csak mennék már napozni. -Oké… dobom!- lendületet veszek és hajítom is messzire. –Jó nagynak kell következnie!- nézek rá és magam se tudom, hogy miért jutott ez az eszembe, de bízni kell a szerencsében! -Tényleg szép az éj is. Tele csillagokkal az Ég… - ábrándozom el rajta, majd felkapom a fejem az utolsó mondatára. – Milyen fenevadak? Csak este jönnek elő szerinted?- kérdezek rá, de nem tudom eldönteni, hogy most viccel vagy komolyan mondta?! -Rajzolni szoktam. TE?- kérdezek rá, hogy Ő is beszéljen magáról. Nagyon kíváncsi vagyok, mivel foglalja el magát, mikor nem dolgozik.
Makacskodik nekem, pont amiért megkedveltem és juszt sem enged a zöldet illetően. Talán majd egyszer látom más színben is, talán nem. A visszakérdezésére nemlegesen bólintok, de nem akarom kifejteni. Igazából a bőrmellényem mindig ugyanaz, az esetek többségében az ingeimet is többször veszem fel egy héten. Meglepődik a kijelentésemen, pedig csak megerősíteni tudom. Utána a hallal vacakolok, és a botot átadom neki. Őt figyelem mikor bedobja a vízbe ismét, a kérdésén pedig elgondolkodom. Majd a válaszomra megint olyan ábrándos arckifejezéssel magyaráz. Persze a hülyeségemmel hamar kirángatom belőle. - Dehogy! Horkanok fel, hiszen neki is tudnia illene, mert többet van az erdőben mint otthon. - Azok mindig jelen vannak, csak nappal kevesebbszer találkozol velük. Most hogy így a szabadidős tevékenység került szóba és belegondoltam, én még akkor is dolgozom. A rajzolás valóban más, mint amivel foglalkozik. - Én akkor készítem el a nyilaimat. Fát vágok, vagy szerelek valamit. A legtöbbször ugyanúgy az erdőben vagyok. Igazából én azzal foglalkozom, amit szeretek csinálni, nem lehet meglepő a számára hogy nagyjából ugyanazokat művelem, mintha nem változott volna semmi. Mert számomra nem is! - Miket szoktál rajzolni? És mivel?
Ahhh! Már megint a bolondját akarja járatni velem! Most éppen a színes ruhákkal, pedig jól tudja, hogy ha küldetésre megyek, akkor nem virítok olyan holmiban, amit messziről kiszúrhatnak rajtam. Azon meg se lepődöm, hogy a neki tetsző színek között ott van a sötétkék és többnyire nem világosakat hord. Persze, hogy be akarja azt is mesélni nekem, hogy az éjszaka sokkal több állattal lehet találkozni, mint nappal. Akkor nem tudom merre járhatott, mert én nem így gondolom. -Már megint ugratni akarsz!- kacagok fel erre, mert most már biztos vagyok abban, hogy füllentette. -Nappal is sok állatot lehet látni. Csak lehet, téged kerülnek el, mert rájuk mordulsz. - Ezt nem tudtam kihagyni! Mindig dörmögősen tud beszélni és néha olyan, mint egy errator. -Mert mindig morogsz és elijeszted az állatokat a hangoddal. - piszkálódom tovább, mert tudom, hogy erre ugrik. Néha én is megrezdülök, amikor kiereszti a hangját, de most csak direkt piszkálom ezzel. -A homokba szoktam rajzolni, meg a felhőkre. – Gondolta, hogy festékkel állok neki egy képet rajzolni? Ennyire nem vagyok ügyes. -Így.- mutatok fel az égre, és az ujjammal követem az egyik felhő vonalát. Nem nevezhető alapból rajzolásnak a szó szoros értelmében, inkább csak időtöltés, hogy a fantáziámmal megjelenítsek a felhő formájából egy állatot, tárgyat, vagy éppen egy személyt, amelyikre jobban hasonlít. -Az a fodor, olyan, mint egy hegy, és rajzolok rá hósapkát. Látod?- mutatom meg neki, ha felnéz a kezemet követve. Igazából csak vicces figurákat szoktam elképzelni beléjük és szórakoztatónak találom. Több órát eljátszom vele, ha éppen nincs sürgős dolgom, és időm, mint a tenger. -Nem ismered a felhőrajzot? Jót lehet rajta nevetni! Kipróbálod? – Nekidőlök a vállának a fejemmel, majd a karját megfogom, - ha engedi- és hagyom, hogy rajzoljon valamit a felettünk úszó bárányfelhőre, ha van hozzá kedve kipróbálni. -Az ott olyan, mint egy malom! Nézd!- lelkesen mutatom neki sorba a felhőket, de aztán az sem kizárt, hogy nem is tetszik neki ez a játék. Igazából úgy belemerülök, hogy a botot nem is nézem közbe.
Sosem hangoskodom, pedig ha egyszer elüvölteném magam, valóban így lenne. Vette a lapot és nevetgél, amin én is elmosolyodom. Aztán rátérünk a rajzolásra, én kérdeztem, de a válaszát hallva meglepődöm. Azt hittem festékkel, vagy krétával szokott rajzolni. - Hogy? Erre hamar megkapom hogy így. És elkezdi mutatni. Felfelé tekintek, követem a kezét, vele az ujját, ám én semmit sem látok felhőkön kívül. Kicsit cikkcakkos, de nem hasonlít hegyhez. Sokkal inkább olyan, mint az abrosz amit nem jól szegtek be. Menet közben elvesztem a fonalat, így inkább a botra koncentrálok. Váratlanul ér amikor nekem dől. - Van néhány naplopó a városban, rájuk gondolsz? Cinikus megjegyzés a részemről, tudom. Megsimogatom a haját, ő pedig megfogja a kezem. Ezt már nem úszom meg! - Jól van. Megint felfelé tekintek. Látok egy hosszú, gomolygó felhőt, amire ő ráfogja hogy malom. Mi van? - Inkább néz ki egy vemhes lacertának, mint malomnak. Persze ő malmot rajzol a kezemmel, ami nem is illeszkedik a felhőre. Biztos hogy ugyanazt a felhőt nézzük? Annyira nem köt le, leszámítva hogy ő rajzolgat a kezemmel nekem dőlve. Néhányat ugrik a bot a kezemben. - Várj! Kapás van! Finoman igyekszem kiszabadítani a kezem tőle, hogy a botot tudjam tartani. Akkorát rándul most, hogy még a lábammal is be kell támasztanom a csónak szélénél. - Úgy érzem ő lesz az utolsó, ha nem szalad el! Nehezebbnek érzem, mint amit eddig kifogtunk. De aztán lehet tévedek és csak a hirtelen rántás hiteti ezt el velem. Nadi-ra tekintek, jól jönne az ő keze is a kihúzásában.
Miközben kérdezősködik minden féléről, nem kerüli el a figyelmem, hogy mit mond magáról. Ezeket az infókat is elraktározom magamban a többi mellé. Ezek szerint a szabadidejében is hasonlókat csinál, mint mikor a küldetésen járunk. Látszik rajta, hogy szereti is, amit csinál. Sokáig nem merengek az arcát figyelve, mert mutatom neki a rajzolásos játékomat. Gondolom, hogy annyira nem lelkesíti, de ha már rákérdezett, akkor elmondom neki. -Naplopók? – ezt most hirtelen nem tudom hová rakni, de aztán leesik végül. –Jahh! Igen!- nevetek fel, ahogy rájövök a gondolatmenetére. Bevallom, most nem pont azokra a személyekre gondoltam, de ezt meg is dumáltuk! A felhőket mutatva neki, nem igazán látja benne amit én, de nem is baj! Senki nem egyforma, és nem is lenne jó, ha így lenne! -Akkor vemhes lacerta az!- kacagok fel, és mire befejezném az ujjammal a köröket, a boton ránt egyet valami. -Huuuuu! Ez aztán nagynak tűnik!- segítek valahogy tartani a zsineget és a botot, de aztán Ath-on múlik, hogy lesz kiszedve a horogra akadt halunk. A bot görbületéből ítélve, jó nagy példány lehet a mostani. Talán még a másodiknál is nagyobb! -Mondd mit csináljak! Hatalmas, ami felénk közeledik…- kapaszkodom én is a markolatba, nehogy kirántsa a kezünkből a horgászbotot. Izgalmasnak ígérkezik a következő versenyző jövetele.
Perceken belül komoly gondot jelent a számunkra a horogra akadó hal, mely úgy rángatja a zsineget, ahogy a bárd játszik a hangszerén. Az egyik lábammal betámasztom magam a csónak oldalán, teljes talppal, közben Nadi is ráfog a botra. - Jó nagynak! Válaszolom neki és elkezdem felfelé tekerni a zsineget, de az orsót tekerni sem egyszerű most. Tekintélyes erőfeszítésbe kerül. Egy idő után abbahagyom, nem engedem neki hogy visszatekerje, de szabadon kóricálhat abban a mélységben. - Csak tartsd a botot! Ne engedd el! Nincs rá lehetőség hogy megnézzem a csónak szélénél kihajolva, mert félő hogy mind a ketten beborulunk, főleg most, hogy a halunk húzza azt az oldalt és konkrétan elindult velünk a csónak. A taktika nagyon egyszerű, először tekerni és húzni felfelé, aztán hagyni, aztán megint húzni, aztán megint hagyni. Ennek a vége kétféleképpen szokott végződni, az egyik hogy elszakad a damil, a másik hogy kihúzom a halat. A sokadik tekerés után már sejtem hogy nagyjából hat vagy hét kilós lehet. Biztosan nincs több, mert olyannal már szenvedtem korábban, máshol. - Édesem, ha ez kijön, utána mehetünk napozni! Sejtem hogy őt annyira köti le a horgászás, mint engem az előbbi felhőrajzolás, de érthető módon és tiszteletben tartva a másikat, eltűrtük. A lényeg a másik közelsége és a beszélgetés, még ha néha értelmetlen csacskaságokba bocsátkozunk. Felfogtam ezt már korán. A mostani helyzetre való tekintettel a hőn áhított napozás nagyon közelre tolódik, feltéve ha nem szúrom el. A sokadik húzásnál már kezdem érezni az inaimba nyilalló fájdalmat, ezen felül a halunk mintha lankadna, nem ránt már akkorát. Egy darabig húzom, aztán megint engedek. - Vigyázz, nehogy megvágjon a damil! Nem akarom hogy Nadi óvatlan mozdulatokkal felsértse magát, elég ha a botot tartja. Még pár adok kapok a hallal, mígnem ténylegesen felfelé húzom. Nagyon nehéz így is hogy nem kapálódzik megveszekedett hexa módjára. Elkapom a testét, aztán hagyom hátrafelé csúszni a kezem egészen a farkáig. Közben talán Nadi is megfogja, így nem fog elslisszolni. - Te aztán jól megnőttél! Megnézem magamnak, mert ritkán fogni ilyen nagy példányt itt. Jól megfogom a másik kezemmel a fejénél, ha pedig Nadi is kicsodálkozta magát, odarakjuk a többi játékos mellé. Ehhez felállok, és valószínűleg Nadi is. Óvatosan teszek pár lépést, majd miután már nincs tele a kezünk a hallal, kérdőn Nadi-ra pillantok. - Akkor napozás?
Szerintem egyáltalán nem izgatta nagyon a felhőrajzolásom, de kipróbálta legalább és nem hurrogott le miatta. A botot sem figyeltem, úgy belemerültem a magyarázatba, és a mozdulataimba. Naná, hogy pont akkor történik valami, amikor nem figyelek! -Ez nagyon nagy!- ámulok a víz fodrozódásán, amikor megugrik egy pillanatra, ahogy közeledik a csónakunk felé. Mondanom se kell, hogy a csodálkozásom még a számat is némává teszi, mikor kiemeli Ath a levegőbe. -Óóóó, Shiennel szent fénye! Ekkora hal tényleg létezik?!- csak kapkodom a fejem és csak akkor engedem el a botot, mikor már elérhető távolságba lesz a zsákmányunk. Még arra sem figyelek fel a nagy koncentrációm közepette, hogy Édesemnek szólított. Mi van?! Miért mondta? Biztos, csak véletlenül… -Fogom!- ahol meg tudom ragadni a halat, úgy segítem be a többi mellé. –Most már biztos!- nevetek fel, mikor az előbbi meglepetésemből felocsúdom. -Máris mehetünk! – állok fel, majd a másik padra térek vissza, hogy a súlyeloszlás stabilabb legyen, míg kiérünk a partra. a lábam előtt ficánkoló négy „versenyző” közül tényleg ez a legnagyobb, és eltörpül mellette a másik három. – Te láttál már ekkorát?- nézek Ath-ra, miközben elhelyezkedem, majd figyelem a csónakban tátogó vacsorának-valót. -Remek sült lesz belőlük!- dörzsölöm össze a kezem, és alig tudom kivárni, hogy kiszálljuk a csónakból. -Előkészítjük őket, aztán irány a napozás!- gyorsan felvázolom a menetrendet, bár inkább a sütkérezést venném előre, de a halakat kellőképpen kell megpucolni és előkészíteni, hogy ma még vacsora lehessen belőlük. Mire megleszünk, addigra már biztos éhesek leszünk. -Ha csinálsz tüzet, akkor megpucolom őket. Vagy Te akarod csinálni a pikkelyezést?- nézek rá egy mosollyal, de amúgy is segítek benne és nem azt akarnám, hogy egymaga csináljon mindent. A tűzrakás amúgy is férfimunka, és mire meglesz a máglyával, addigra a halak is nyársra lesznek tűzve. Az akármilyen fűszerrel, amit magával hozott. -Mire megvagy, addigra már én is! Utána elnyúlunk végre napozni! Mit szólsz, _Édesem_?- már csak ki kell érnünk a szárazföldre.
Nagyon rácsodálkozik a halunk méretére és olyan aranyosan meresztgeti a szemeit rá. - A tengerben ennél sokkal nagyobbak is. De még milyenek! Tiszta sor, hogy Nadiha nem igazán merészkedett oda ki. Fogjuk, aztán odapakoljuk a többi mellé és most már biztos hogy elhúz magával napozni. Gyerekkorom óta nem napoztam _csak úgy_, mindenféle elfoglaltság nélkül. Valószínűleg én is elkalandozok fejben, mert nem tudom mire mondja hogy menjünk. Napozni? Mivel leül a padra, így nem arra. - Tóból is fogtam már ki nagyobbat. Ha most kifejezetten a kajának való halra gondolt. Mohón dörzsölgeti a kezeit. - Éhes vagy? Kora délután környékén járhatunk, még lenne idő napozni egyet előtte. Mégis szorgalmasan hajtana kifele megpucolni a halakat. - Azt hittem hogy napozni akarsz még, de ha már nem bírod tovább, akkor rendben. Menjünk kifelé a partra! Nem tudom mi a helyzet, ezért kérdőn tekintek rá. Csak miattam akar kimenni, mert azt hiszi én vagyok éhes, vagy tényleg kezd kettőt látni az éhségtől? A tekintetemmel az evezőket kezdem el kutatni lázasan, és ha a döntése végleges, akkor leülök oda evezni. A csónak merengve ringatózik a halovány fodrok tetején, amit még a halunk generált és már egyre inkább eltűnnek.
Ez a hal óriási! Életemben nem láttam még ekkorát! -Nem hiszem!- kételkedem, mert én nem láttam még ennél hatalmasabbat! -Csak ugratsz! – nevetek fel, ahogy rá nézek, de valahogy tényleg komolynak tűnik az arca. -Lehet… Ennél nagyobb Tó létezik! Akkor lehet benne nagyobb is… Igaz!- kapaszkodom bele ahol érem, és amint a csónak aljára kerül, már a szemem előtt látom a finom ropogósra sült részeit. -Még nem vagyok éhes, de vacsorázni majd szeretnék!- Ejj! Most meg miért gondolja, hogy éhes vagyok? Még a pocim se kordult meg, hogy hangot adjon az ürességének. -A parton kényelmesebb napozni, mint a csapkodó „versenyzők” között! Hééé! – ülök le a másik padra, majd várom, hogy megragadja az evezőket és kifelé induljunk. -A naptejemet nem hoztam a csónakba,- és ha nem megyünk ki-, akkor hogy kenem be magam? Hhmmm?– kérdőn nézek felé, de nem várom, hogy értse. A bőröm sötétebb a sok napozástól, de azért be szoktam kenni kenőccsel, hogy ne égessen meg a Napsugár. Annál nincs is kellemetlenebb, ha nem tudsz aludni, mert úgy ég mindened, mintha a kemencében sültél volna ropogósra, mint a hexa-hús. -Téged is be kell kenni! Neked aztán…. még szükségesebb! –mutatok a karjára, bár azt hiszem, hogy inkább cselekszem, mint magyarázom a miért-et. Amúgy se szeretném, hogy e nélkül feküdjön ki a partra. Lehet, hogy holnapra égési nyomok is lesznek a karján, nem csak vonalkák. Miközben végre megragadja az evezőket, van időm fejben elgondolni a napozás menetét. Abban már nem vagyok biztos, hogy sikerül-e nyugton maradnia addig, míg rá nem kerül a kence. Most is látszik, hogy picit megkapta a bőrét a Nap, amióta a zsineget áztatjuk a halak kifogása reményében. Amúgy meg, miért kell mindent megmagyarázni? Látszik, hogy nem napozott még életében rendesen! Most majd megtudja, hogy kell csinálni! -Odakint el lehet szépen terülni, és egyenletesen ér majd minket a barnulás! A csónakban nem férünk el _ennyien_. – utalok a halakra és a szűkös helyre, ahol nem hiszem, hogy kényelmesen elférne Ath teljes valójában. A fordulásról nem is szólva, hogy ne csak a hasát süttesse!
