- Szerintem azért ne bízza el magát! A végén még Önnek ebbe fájdul bele a feje. - Intem óva enyhe derűvel a szemeimben és a szokásos finom gúnnyal a hangomban, a korábbiakra szavakkal nem reagálva. Végülis, igaza volt, mindketten tudjuk, kár a szóért. - Nem hinném, hogy Ön más hízelgésére vágyna, kiváltképp az enyémre. - Jegyzem meg, miközben odalépünk az első Alvóhoz, aki az utunkba kerül. Ahogy ő nem szorul más elismerésére, hogy tudja az értékeit, úgy én sem, tisztában vagyok előnyös tulajdonságaimmal és hibáimmal is egyaránt. Létszükséglet ezek ismerete, mert így tudom a helyzeteket a javamra fordítani, a hibákat pedig megfelelően elrejteni vagy más megvilágításba helyezni. Finom bókjára, mely mindkettőnk egóját simogatja, biccentek egyet köszönetképpen és már inkább azt figyelem, mit állapít meg az Alvóról, aki előttünk alussza több évtizedes álmát, még ha valójában nem is peregnek lehunyt szemei mögött álomképek. Az élet sok más funkciójával együtt ez is le lett állítva. Kérdésre adott válasza s az én visszakérdezésem már rég nem az alvó asztrofizikusról szól. - Tehát Ön szerint nevetőráncokat csak a boldog házasság hozhat? Vagy egy házasság nem lehet boldog nevetés nélkül? - Nézek vissza rá, de én nem keresem rajta a nevetőráncokat. Enyémeket se kell sokáig keresni, ebben a korban már lassan kezd nyomot hagyni arcomon az ilyesmi akkor is, ha nem nevetek, de esetemből kiindulva tudhatja, hogy lehet nevetni gúnyból, rosszindulatból, kárörvendésből és gonoszságból is. Rajta részben ezért sem keresem, természeténél fogva vidám, egyetlen találkozás alatt megannyiszor húzódnak ajkai széles mosolyba és ezek magukkal vonják arcának egyéb izmait is. Részben kora miatt sem keresem e ráncokat, rajta még nem látni, de mire annyi lesz mint én, bizonyosan látszódni fog már nála is. - Nem, ez volt a legjobb, miután kizártam, hogy egy ilyen katonával akar feltűnésmentesen helyet s öltözetet cserélni alkalmanként. - Mosolyodom el, hiszen Raven Moornak még a bő fürdőköntöse - ha van ilyenje - is kicsi lenne egy akkora katonára, mint akit leírt az imént, a szerepcsere eleve bukásra ítélt ötlet lenne. Továbbindulunk, még ha olyant is látok, amit itt még soha ezelőtt: integetnek egy Alvónak, aki ráadásul még csak nem is rokona. Efölött viszont sokkal hamarabb napirendre térek, mint a fölött, hogy Raven Moor állítása szerint mi mindent alkudott ki Terson-tól. Ehhez Terson-nak vagy nagyon kétségbeesettnek kell lennie - amit úgy is kizárok, hogy tudom, aligha adná legkisebb jelét is ennek, ha így lenne -, vagy valami nagyon meggyőző információja lehet az egykori tizedesnek. Noha nem tudom most elképzelni sem, mi lehet ez, mégis a két opció közül ezt találom egyértelműen reálisnak. Választ persze nem kapok, érzésem szerint akkor sem kapnék, ha kezdettől fogva én egyenesen beszélnék vele, de minthogy ez nem volt így, s most is kitértem alóla, tudnám-e az előbbi jogokat felülmúlni, hogyan is számíthatnék másra, mint bosszúból elkövetett hallgatásra? Ilyenkor bezzeg csendben van a planetológus. - A becsületes kufár. - Mosolyodom el élcelődve. A kérdés váratlanul ér, de ezúttal nem hátrálok ki a válasz alól, már csak azért sem, mert az orvos már nem hallhat minket, a karóra-forma kütyün a jelzavarót meg már bekapcsoltam akkor, mikor lejöttem a vezérlőtől fogadni Raven Moor-t. - Nem eleget. De úgy döntöttem, nem is ajtón át kell bejutni hozzá, ahol figyel. A rendszerben anomáliát keresek. Tudja, mindennek nem lehet eléggé eltüntetni a nyomait. Mikor itt volt elrejtve a feleségem... - Pillantok körbe, noha nem e sorok egyikébe volt elrejtve, de ez lényegtelen. - ... a plusz egy Alvó energiatöbbletet jelent, a rendszer pontos számításai kimutatnák, hogy a létszám nem stimmel. Ezért az egyik kapszulát hibásként kellett feltüntetni, mint ami több energiát vesz fel. Rendben működik, az Alvót nem veszélyezteti semmi, és egyetlen kapszulát érintő többletenergia még nem feltűnő önmagában. - Rafael is csak a végén neszelte meg, bár az is úgy indult, hogy megunta, hogy az emberei nem találnak semmit a "hibás" kapszulánál, így maga jött utánajárni. Bár mint kiderült, a turpisságot sejtette, de a lényegét még ő sem találta ki. Hagyott "játszani" tovább, s ha az ülésért mérsékelten is, de legalább ezért hálás lehetek. De azért nem fogom túlzásba vinni. - Az Ön katonája biztosan jelen van a rendszerben efféle anomáliaként. Ha úgy tüntetik fel, hogy a beavatkozás sikertelen volt és meghalt, az implantátum túl értékes ahhoz, hogy vele égessék el, a legtöbb alkatrész belőle újra felhasználható és mint ilyen fontos alkatrészek, sorszámozottak. Ebben az esetben vagy a raktárban kell lenniük vagy valaki más kapta meg. A másik lehetőség, hogy az alkatrészeket szintén hibásként tüntetik fel és leselejtezik, ekkor az időpont és a pont megfelelő alkatrészek egybecsengése lesz gyanús. Az is, hogy ki selejtezte le... Ön jutott már valamire a videófelvételekkel vagy Terson kancellár nagyvonalú hozzáférését erre is fel fogja használni? - Kérdezek vissza, miközben egy nem túl meredek lépcsősorhoz érünk és elindulunk rajta felfelé a következő sorba. Ezalatt Andrej megpróbálja a jelszavat feltörni az egykori tizedes pda-ján. A fogdából szerzett tapasztalatok alapján nyilván nem random szavakat ütöget be, inkább összekötve a saját, erre a célra fenntartott gépével egy program segítségével próbál beférkőzni a szerkezetbe.
*Hogy nekem mibe fájdul bele a fejem, vita tárgyát képezhetné, de most nem merülök el benne, egyébként sincs benne Jenkinsnek része. Azt sem gondoltam komolyan, hogy jobb vagyok a kancellároknál, szóval nem szállok el magamtól, de egy mosollyal ebben a hitben hagyom Jenkinst. Arra, hogy kinek a hízelgésére vágyom és kiére nem, nos a „sosem lehet tudni” ravasz pillantással és szemöldök emelgetéssel válaszolok. Azért finomam kesztyűsen paskolta a májamat a dicséretével, értékelem, hogy kimondta de ahogy másban, úgy ebben is érzek némi hátsó szándékot. Jenkinsnél hellyel-közzel csak azt lehet. Egy Alvó senkit nem bánt, nem szól vissza és nem is ölt nyelvet ha hülyeséget beszél az ember. Mondjuk utóbbit Jenkins sem teszi…és az ő arca lényegesen többet mond el, mint azé akit éppen találgatok.* -Ja, tiszta sor. Manapság a többség házas, aki nem, az az lesz, vagy volt. Nevetőránc vagy kínránc, egyre megy, mert az ember vagy a boldogságtól nevet, vagy kínjában, de mindkettő tutira a házasságtól van. A többi csak ráadás. A házasság meg nem lehet boldog nevetés nélkül, aki nem nevet és házas, az nem boldog. A maga ráncai sem az elmúlt két hónapban kerültek oda. *Intek a végén fejemmel felé, utalva a csodás kis ráncaira, melyeket nem a kor húzott a szemei köré. Biztosra veszem, hogy régebben, amikor a feleségét nem fagyizta le, nem egy és nem kettő boldog percük volt, és tutira sokat nevettek, különben nem hagyta volna a fürdőben a csecsebecséit arra várva, hogy majd visszatér. Persze most már így utólag egészen más jelentősége van a pipere holmiknak, de na…Jenkins menthetetlenül romantikus. Az már az ő dolga, hogy az imázsa miatt ezt titkolja, végül is ki venne komolyan egy hősszerelmes kancellárt amikor kínzásokról és fogdákról beszél? Kérdésemre nem kapok választ, nem tudom meg – még – hogy vannak-e bazi nagy katonák itt elrejtve, közben agyamban szárba szökken a feleségéről alkotott kérdés is, csak még derülök egy jót az ötletén.* -Hát öltözetet nem cserélnék vele, nem néznék ki olyan jól, mint az ön felöltőjében, de…a nagy izmok a gyengéim. *Ha már ilyen bennfentes titkot árulok el magamról – higgye akár azt, hogy hülyéskedek vagy azt, hogy komolyan gondolom – mutatom is a kezeimmel szépen formálva a levegőben a hegynyi pasit, s megspékelem még egy kacsintással is, ezzel zavart okozva a hihetőségében. Továbblépve az első Alvótól, rátérünk a lényegre, bár a tekintetem azért ide-oda röppen, nem hagyva ki a jelentéktelennek tűnő dolgokat sem, Jenkins mondta, hogy néha a dolgok hiánya az ami árulkodó, nekem pedig nem derogál tanulni még Jenkinstől sem. Főleg tőle nem. Hogy Terson mit kapott tőlem, nem mondom el Jenkinsnek, és nem a becsület miatt amit emleget később. Egyszerűen így tartja kedvem, és nem kell mindenről tudnia, egyszer hadd legyek én is sejtelmes. * -Szó sincs becsületről, magának jobb ajánlatom van. De! Előbb meséljen kérem Terson kancellárról. *Kérem…még a végén jó kislány leszek baszki. A nagy fülű doki már messze van tőlünk és mióta felfedeztem Jenkins csini óráját, azóta nem kétlem, hogy őt kihallgatni művészet, ezért most sincs bennem gátlás kimondani a lényeget. Séta közben hallgatom milyen eredményre jutott avagy nem jutott, közben azon vagyok, hogy végigmenjünk az Alvók nagy termén. Akkor torpanok meg picit, mikor a feleségét említi, de ez épp csak annyi, hogy feltűnjön neki, aztán tovább lépek. Az lepett meg, hogy elmondta nekem, bár nem titok, hogy él a felesége és hol volt korábban…de! S ez a „de” ott volt bennem már egy ideje. Rákérdeztem volna ha ő nem hozza szóba, mert most is épp azért sompolygok a terem vége felé, hogy olyan helyet keressek ahol esélyesen lehet egy másik, rejtett helyiség. Kizárt, hogy a feleségét itt rejtegette a többi Alvó között, ahogy Denisovot sem, tutira. Így viszont minden a helyére kerül. * -Váóóóó! *Csak ennyivel kommentálom a vallomását, a többit későbbre tartogatom. Váratlanul. Meg jobban érdekel az amit Terson anomáliájáról mond, ezt még én is felhasználhatom máshol, csak írnom kell rá egy programot, különben tíz évig tart mire megtalálom azt amit keresek. Erről sem szólok, nem fogom magam elárulni, különben is Jenkinsnek van infósa, ha neki nem jut eszébe, így járt. Én más úton cserkészem be Tersont. * -Aha…aha…értem. *Mondom a végén, mielőtt kérdezne. Iktatom a hallottakat, majd elhúzom a számat.* -Szóval akkor semmire nem jutott. Ha már implantátumról van szó, Morgstn kancellárnál is próbálkozhat. Egyszer beletörik a nyelvem, esküszöm. *Nézek fel bocsánatkérőn, és megállok a lépcsősor előtt. Nem véletlenül. Ha Jenkins feljebb lépett, pechem van, mert jobban felfelé kell néznem, kockáztatva, hogy kitörik a nyakam, de megéri. * -Szóval itt rejtegette a feleségét? Van itt egy másik terem is? Csak mert elég ismert arca van Mrs. Jenkinsnek, kizártnak tartom, hogy valaki a személyzet közül ne ismerte volna fel, csak ellenőrzik a kapszulákat közvetlen közelről, hiszen azokon is van kijelző. Denisovot még eldughatta a többi kapszula között, bár kétlem, de a feleségét nem. Szóval biztosan van itt egy dugihelye dugi feleségeknek és dugi szuperkatonáknak. *Bájosan vigyorgok rá, és nézek a szemeibe. Figyelem, hogy milyen reakcióval bűvöl el. Ha lesz reakció, akkor elcsíptem, ha nem, és csak fapofát kapok, akkor meg azért, mert tudom, hogy rejteget valamit és bevált a blöff. Végül mindegy, hogy mit kapok, a mutatóujjammal játékosan megfenyegetve lépek el mellőle, vagy a lépcső mellől.* -Nagy franc maga Jenkins kancellár! Egyébként…tudomásomra jutott Castillo kancellár gyenge pontja. Érdekli? *Már háttal vagyok neki, nem óhajtok felmenni a lépcsőn egyelőre, de a kérdésnél picit hátra fordulok, hogy lássam mennyire érdekli a kancellár társa. Andrej programja megdolgozik a bejutásért, beletelik némi időbe mire bejuttatja gazdáját a pda fő oldalára. Ugyanazokat találja mappa nevekként, amiket Jenkins már megtalált, olvasott...meg amikre nem volt kíváncsi. *
- Valóban. - Reagálok csak ennyivel az elhangzottakra, leginkább a végére. Valóban nem az elmúlt két hónapban kerültek arcomra a nevetőráncok, mert bármennyire is boldog vagyok, hogy Saskiát visszakaphattam, az örömöt beárnyékolja gyászunk, mely oly sokszor törölte le arcunkról a derűt ebben a két hónapban, s oly sokszor álltunk fel belőle újra és újra, egymásba kapaszkodva, talán néha magunk sem értve, milyen remény hajt minket. Hagyom a témát elveszni, semmint rávilágítsak arra, hogy Raven Moornak bármilyen is a házassága, alapvető természete vidám, így házasságon kívül is megtalálhat olyan örömforrást, ami a nevetőráncokat odagyűri az arcára. Például a kancellárok bosszantása. - Az én felöltőmben is csak annyira nézett ki jól, mint ebben az orvosi köpenyben. - Ami szintén nagy rá, ellenben nem olyan hosszú legalább, mint a felöltő volt. A nagy izmok említésére, sőt szemléletes mutatására csak fejet csóválok, el is hiszem, meg nem is, de összességében nem tekintem túlzottan érdekes információnak. Megjegyzem, elrakom valahova elmém mélyére, de esélyesen egy ottani polcon fog megporosodni, sosem kell majd nekem ez semmire. - Önben tényleg egy kereskedő veszett el. - Somolyodom el aztán folytatva sétánk a sorok között, mikor megemlíti, hogy nekem jobb ajánlata van. Vagy ugyanaz, csak így adja elő. Vagy nincs is ajánlata. Túl sok lehetőség van, így egyelőre belemegyek a játékba s hagyom, hogy ő irányítsa a beszélgetés fonalát, így térünk rá Terson kancellárra, s arra, mire jutottam. Meg mire nem. Hangosabb kommentárjára nem reagálok, nem kérkedésből említettem egyébként sem, így nem látom okát, hogy szóljak miatta. - Még semmire. - Nyomom meg az első szót, mert ismerhet már annyira, hogy úgy sem hagyom ennyiben a dolgot. Szívesen szedek ki csontvázakat kancellártársaim szekrényeiből, a jó Morgenstern kancellárt is beleértve. Az ülés óta amúgy is ott a tüske bennem, még ha felé ennek jelét nem adom, okkal. - Nem mondja. S gyakoroljon a tükör előtt. - Látom el jó tanáccsal a kancellár nevét illetően, ha már ő is ellátott jó tanáccsal. Még hogy keressem Rafael-t az implantátumok miatt! Nem vagyok bolond, hogy ne jusson ő eszembe, de azt is mérlegeltem, hogy ha ő és Victor keze is benne van, akkor nyilván kommunikálhatnak egymással arról, hogy mindkettejüknél ilyenről érdeklődtem. Ha csak egyiküknél teszem egyelőre, az kevésbé gyanús, kevésbé lesznek óvatosak. Már amennyire Terson óvatlan tud lenni... Magamban elmosolyodom, mielőtt visszafordulnék a második lépcsőfokról, mikor csak szóba hozza a feleségemet és Denisov-ot is. Lám, érdemes volt az információt elejtenem, rögtön ráharapott a csalira. - Kivételesen ráhibázott. Mit gondol, hova tartunk? Persze előtte mutatok még két érdekességet, legalábbis remélem, hogy Ön is annak tartja majd. - Mosolygok rá s már fordulok is vissza a lépcsők felé, hogy folytassam az utat, ő meg tipegjen csak szaporán utánam, ha kíváncsi. - Önnek egyébként továbbra is Jenkins kancellárné, nem pedig "dugi feleség". - Teszem hozzá, csak a miheztartás végett, meghúzva neki egy határt újra ugyanott, melyet hiába próbál majd kijjebb tologatni, mint nálam. Van, amiből nem fogok engedni, s ehhez ha kell, úgy nevelem meg, hogy kiteszem innen a szűrét anélkül, hogy kapna valamit is a kíváncsiságát enyhítendő. - Ez volna az ajánlata? Vagy csak amolyan vendégségbe hozott ajándék? - Kérdezek vissza Castillo-t illető ügyre, miközben én már felérek a lépcső tetejére, ott várom be a planetológust, ha nem ért volna utol közben, hogy együtt haladjunk. Balra indulok aztán, visszafelé, amerről jöttünk, de nem megyünk túlzottan sokáig, nagyjából az ötödik kapszulánál járunk, mikor megállok. Talán hiheti azt, hogy amiatt, amit Castillo-val kapcsolatban mond, mert hogy nem egy kellően izmos férfi Alvó előtt álltunk meg, az is biztos, s titkos ajtókat is itt hiába keresgél. Kamasz lány, annak jellemzőivel: nyúlánk, vékony és magas. Barna, enyhén hullámos haj keretezi szépen metszett arcvonásait, finom, fehér bőrén nevetőráncokat még ne keressen senki, de szája íve mintha halovány mosolyba fordulna, mint aki tényleg valami szépről álmodik már évtizedek óta. Szép vonásait leszámítva átlagos s egyszerű tinédzsernek tűnik, semmi rendkívülit nem lehet rajta felfedezni. A mellette lévő kapszula hiányzik, egy kihagyással folytatódik az Alvók végtelennek tetsző sora.
*Vetek rá egy „na ugye” pillantást és ezzel zárolom a nevetőráncok témáját. * -Ne degradálja a felöltőjét holmi köpenyekhez. Azért lássuk be, több elegancia van abban, mint ebben. *Elcsippentem a köpeny szélét az utolsó szónál, majd hagyom azt lustán visszaesni korábbi helyére. Séta közben nézem az alvókat, igazából mindegyikre rácuppannék de csak akkor ha Jenkins nem lenne itt. Szívesen belemásznék a rendszerbe…hellyel-közzel már bele is másztam, átnyálaztam milyen emberek vannak itt. Egyrészt Jenkins rendszeréből ellopott listán, másrészt az adattárban Lizzyke belépőjével. Sajna a száraz adatok nem tartalmazzák a testi méreteket, így azt nem tudtam meg, melyik alvó lehet akkora, mint ahogy a zsáneremet lepantomimezem. Jenkins nem nagy érdeklődésére, azért többet vártam egy fejcsóválásnál, minimum egy szemöldökemelgetést. Na mindegy, rátérek az üzletre, lassan vezetem be Jenkinst az engem érdeklő témakörbe, remélve, hogy csak akkor veszi észre amikor már benne van. * -Annyira nem, hamar megtaláltam. *Húzom el a számat fülig vigyorba, de aztán rátérek Tersonra, mert nem véletlenül alkudtam ki magamnak annyi engedményt, melyen még Jenkins is meglepődött. Mondjuk én is, de ennek sem akkor nem adtam jelét, sem most. Terson több okból is reflektorfénybe került nálam, de leginkább Alec miatt, hogy az Aquillonon történtek is beleszóltak az események sodrásába, ugyan nem mellékszál, inkább bónusz. Bármennyire is nem éreztem ott magam kellemesen. Jenkins a feleségéről is elejt néhány szót, meglep, hogy magától és nem nekem kellett kihúznom belőle. Valamiért piszkálja a paranoiám széleit, tutira veszem, hogy célja van vele, csak még nem tudom micsoda. Nem kell abszolút hallás ahhoz, hogy érzékeljem a megnyomott szót, de csak egy mosollyal felelek rá, és itt az idő, hogy felhívjam a figyelmét Morgi kancellárra is, habár a nevébe majdnem beletörik a nyelvem, de remélem értékeli az igyekezetemet, amiért nem Rafaelt mondtam, vagy Morgit. Jenkinsnek amúgy is mániája a megszólítás, és azok határait nem engedi feszegetni. Ennyit az Alec által emlegetett tegeződésről. * -Jó, majd megpróbálom, bár a nyelvem nem látja magát a tükörben sem. *Vállat vonok a lehetetlen előtt, majd kénytelen vagyok félig kitört nyakkal felfelé nézni rá. Szerintem Jenkins imádja a lépcsőket, bár a magassága miatt amúgy is fel kell rá nézni, de a lépcsők…azok az igazi alattvaló döngölők. Mintha egy saját készítésű piedesztál lenne amire feláll és széttárt karokkal üdvözli a népet. Eszembe jut egy elfeledett gondolat, még a liftes kalandunkból, bár azóta sok minden történt és változott, ez az egy úgy látszik mégsem. Jenkins Isten komplexusa. Csak azért is elmosolyodom, ez kell a feleség témához is, amit nekiállok feszegetni, nélküle is eljött az ideje. Szándékosan látványosan ámulok el a válaszán, úgy érzem ennek erősen csali szaga van.* -Még kettőt azon kívül? Maga elkényeztet engem. *Hörrenem nem kevés iróniával fűszerezve, de már fordulnék is meg, hogy az általam becélzott irányba induljak, de egyrészt nem jön utánam, másrészt bedobja megint a megszólítás kártyát. Nagy sóhajjal elindulok utána fel a lépcsőn.* -A dugi feleséget általánosságban említettem. Természetesen Jenkins kancellárné, az Jenkins kancellárné…~hogy nyitná fel a szemeit egy errator karma.~ …Ó, ne tekintse hasztalannak amíg nem tudja pontosan miről van szó. Nem ajándék, ezért meg kell dolgoznia. *Azért álljunk már meg egy szóra! Ne legyen telhetetlen, hogy mindent csak úgy az ölébe ejtek. Magamban dohogok ezen, míg felfelé igyekszem. Lassabban megy a tűsarkakon mint neki a nagy és hosszú lábaival, de amíg háttal van nekem és a feleségéről ejtek szót, két kezemmel a nyakát fojtogatom, elképzelve ahogy levegő után kapkod. Ahogy Sammynél is, a botrányt követően, csak akkor szemtől szembe, most a háta mögött, bár nem érdekel ha visszafordul és lebukom. Annyira nem, mnt amennyire leejtem akkor a kezeimet és elvigyorodom mintha mi sem történt volna, egy „Mi van, nem csináltam semmit?” pillantással. Mikor azonban felérek hozzá, nagyot sóhajtok, szándékosan azt a benyomást keltve benne, hogy elfáradtam.* -Vallja be, hogy Simon hadnagy kérte, tornáztasson meg. ~Bosszúból a sok ellógott óráért.~* Kérdezem, mielőtt tovább mennénk, majd jön a tipegés, kopogás és megtorpanás az egyik kapszula mellett, majdnem neki is megyek. Pechemre a kapszulában nem álmaim pasija alussza édes álmát, hanem egy fiatal lány. Egy nagyon fiatal lány. A mellette lévő kapszulának csak a hűlt helye látható, gyanítom ennek is nyomós oka van. * -Hmmmm….*Vajon Jenkins már megint miben mesterkedik? Ránézek kérdőn, hogy akkor most mi van? Találjam ki én, hogy ki fekszik a ládikában? Jól megnézem hát a majdnem mosolygós arcú lányt.* -Kancellár feleség jelölt vagy valakinek a valakije, aki általa bármire hajlandó? *Azért annak oka van, hogy egy ilyen fiatal lányt lefagyiztak annak idején, már akkor sem lehetett bízni a kancellárokban. Az első gondolatommal inkább csak Castillora akartam utalni, tényleg beteges dolgai vannak annak az embernek. *
Bólintok a szavaira, nem fejtvén ki, hogy hiába a legnagyobb elegancia, ha lóg rajtunk, mint hoiho-n a gatya. Nem lényeges téma. Nyilvánvalóan nem azért jött, hogy újra felpróbálhassa a felöltömet, inkább az üzletre térek rá finoman csalogatva elő a témákat, már amennyit csepegtet belőlük a planetológus. A rengeteg kitérő nem könnyíti meg a dolgom, mint amilyen Rafael vezetéknevének kimondása. Egy tanácsot követve ezt is hagyom magunk mögött. - Elkényeztetném? Világért sem akarom elrontani jellemét ilyennel, így akkor csak egyet mutatok. - Bár már elfordultam, hogy folytassam a lépcsőzést, a hangomból kihallhatja azt a finom kárörvendő derűt, ami jellemez minket valahányszor csipkelődünk a másikkal. - Úgy ne általánosítson, kiváltképp ha csak egy személyről van szó. - Szólal meg belőlem a tudós, aki szereti a pontosabb kifejezéseket. Gondolatait meg szerencséjére nem hallom s nem látom nyakfojtogató mozdulatát, így tovább tudunk lendülni. - Megdolgoznom, értem. S már az is a munka része, hogy barkochbával ki kell találnom, mit akarhat? - Napestig itt leszünk, ha több támpontot nem ad, hacsak nem még mindig Terson érdekli. Úgy az információ-üzletet később leszünk kénytelenek megkötni. - Nem, de örülök, hogy segíthetem Greymare hadnagy törekvéseit. Minden fejlesztés csak a javára válhat Önnek. S ezek szerint rá is fér, ha már ketten észrevettük. - Élcelődöm vele, remélvén tényleg kicsit fáradt, főleg, hogy fogunk még lépcsőzni. De van pihenési ideje, mert megállunk egy közeli kapszulánál, ahol egy fiatal lány alussza álmát. - Egyelőre utóbbi. - Jegyzem meg nem kevesebb éllel mint ő. Tudom, hogy kire célzott kancellárfeleség alatt, s ha felébresztenénk a lányt, még lehet fenyegetné is ez lassan. Dorian veszélyes precedenst teremtett. A kijelzőn egy név látható: Annabelle Callaghan. Egyéb adatai szerint természettudományok felé érdeklődik, de még nem rajzolódott ki a Földön, pontosan melyik irány is az övé ezen belül. - Bizonyára emlékszik, hogy a második vacsoránk végén milyen szavakkal búcsúztam Öntől. - Ha bárki látta is azt a küszöbön előadott jelenetet, úgy hihette, egy-egy baráti puszit adtam az akkor még tizedesként szolgáló nőnek. Épp elég váratlan s meglepő tőlem, hogy elfedje a valós tettet: néhány szót suttogtam akkor neki, egy figyelmeztetést. - A rehabilitációja hamarosan véget ér, s ő itt a lánya. Szándékosan nem lett vele ébresztve s nincs is tervben, ebből fog mindenki előnyt kovácsolni. Az a kérdés csak, ki forgatja majd ügyesebben a lapokat. De legyen óvatos vele! - Akkor a vacsorán nem tudtam pontosabbat mondani, s szándékosan el is húztam az időt a nem túl alkalmas jelöltek kínálásával, amíg nem volt még feltűnő s mindenki csak McGrover bosszantását látta benne. Lett volna jobb jelölt is szerintem, én biztosan nem őt választottam volna pont az előttünk lévő kapszulában lévő, mit sem sejtő gyenge pontja miatt. De tudtam, hogy William ebben meglátja a lehetőséget, s le fog csapni rá, s a nő gyenge pontja William tervének gyenge pontja is lehet. Persze ez sok mindenen múlik, de addig is tudnia kell Raven Moor-nak, hogy amit akkor említettem, kézzel fogható lett. A pda-ba bejutott Andrej, ha nem változtak a jelszavak, akkor egy programmal átzongorázza a múltkoriakat, hogy van-e bennük friss fájl, s az egyikbe, mely a kancellárokról machinált vicces fotókat tartalmazta, feltölt egy új fájlt. A többi mappa, amelyek múltkor kimaradtak a szórásból vagy túl bonyolult lett volna a feltörésük, azok közül abc-szerint a legelsővel fog most foglalkozni: a "feltörés" rendhagyó módját választva, a mappa s benne a fájlok adataiba akar belenyúlni, hogy úgy tűnjön most megtekintésre kerültek, de valójában nem lesznek megnyitva. Kérdés, sikerrel jár-e?
*Próbálom Jenkinst sok apró semmisséggel megzavarni, hozzáteszem nem mind szándékos, van ami csupán bonyolult bájosságomnak tudható be. Közben persze haladunk, csak fizikailag nem arra amerre én szeretnék, a témát illetően meg más irányba, mint ahogy a kancellárnak tetszene. A tőlem érkező irónia aztán visszafelé sül el, de kétlem, hogy komolyan gondolja. Ha ő meg akar mutatni valamit, vagy valamiket, annak célja van és csupán az én tréfálkozásom miatt nem fog lemondani egy céljáról sem. * -Ó, ne mááár! Ne legyen ilyen kegyetlen, képes lenne parlagon hagyni a kíváncsiságomat? *Kérdezek vissza csak azért, hogy boldog legyen. Meg legyen értelme a kárörvendő vigyorgásának, bár nem látom, de hallom. * -Biztos, hogy csak egy személyről van szó? *Én annyira nem, de persze valószínűleg feleségből csak egy volt, a többi egészen más. Követem felfelé a lépcsőn, kiélem a vágyaim egy részét, s míg én „fojtogatom” addig ő fel is ér. Az ajánlatom sokkal több, mint amennyire ő gondol, de nem mondhatom el egyszerre az egészet, különben hol maradna a móka? Érti ezt ő is, a vigyorgásomból is láthatja, miután már gondolatban meg is fojtottam.* -Látja, milyen egyszerű? *Csak ugratom, nem célom túl sokáig vele maradni, másrészt én is hamarabb információhoz jutok, ha nem húzom az időt. Megjátszott fáradtságomra még ráteszek egy banyatanknyit azzal, hogy szóba hozom Simon hadnagyot, érdekes, hogy erre a megszólításra nem ugrik, mint egy errator. Nem is vágok vissza, csupán szemet forgatok arra a kijelentésre, hogy szükséges lenne némi testedzés. Nem tudom miért akar engem mindenki megtornáztatni, de főleg Jenkins, mintha csupán ebben lelné örömét, pedig…ezzel együtt is van bőven időm arra, hogy belemásszak olykor a rendszerébe. Vagy máséba. Nincsenek illúzióim afelől, hogy a fapofa csini fiú éppen azon izzad, hogy bejusson a pda-m mappáiba. Nem szerencse, hanem megfontolt előrelátás tőlem az, hogy alapállásban nem tartok rajta fontos információkat, főleg azóta nem, hogy először belemásztak. Szép volt, meg kell hagyni, csodás kis csalogató vírust dobott rá, meg is hajolok előtte. A fenti kis sátélóka folyosón aztán megállunk egy kapszula mellett, aminek nagy jelentősége lehet még. Egyelőre találgatnom kell, hogy ki fekszik benne. És még én akarok Jenkinszel barkochbát játszani, cöhhcöhhh. Két tippem van, az első inkább apró furkálódás Castillora és az ő Lizzykéjére utalva. Szegény lány, csak egyszer fussak vele össze. A második tippem az igazi, csak még azt nem tudom, hogy jövök én ahhoz, hogy tudjak erről a lányról. Megnézem a nevét, kettő másodperc alatt bevésődik, a többi adattal együtt, noha később még úgy is utána nézek ki is ő valójában. Azon kívül, amit Jenkins közöl róla. Előbb azonban a vacsinkra utal, picit nagyobbat ver bennem az ütő, emlékezve, nem csak a búcsúzásra, hanem az édes szószra is. Nem tagadom, még mindig van egy kis lelkiismeret furdalásom, de nem Jenkins miatt, hanem a…dugifeleség miatt. * -Ó, hogyne. Lehet azt elfelejteni? *Fülig húzom az ajkaimat, és igen, emlékszem. Volt benne McG, JL és bérgyilkos. A kis csaj, valakinek a valakije, aki bármit megtenne érte. Akár a JL-t is kiiktatná. Aha, hát sok szerencsét a nyomozáshoz. A felismerés a homlokomra dobja a szemöldökeimet, alaposan és egyetlen porcikámat sem kímélve lepődöm meg, veszem tudomásul az információt.* -Áhááááá! Nos, ez roppant kedves öntől Kancellár úr, igyekszem majd valamilyen módon eljuttatni az információt a megfelelő helyre. Bájos lány. Kár érte. *Már, hogy ilyen anyja van. Azért valamin elgondolkodom. Ha nincs tervbe véve a kiolvasztása, ezzel zsarolja McG az anyját, de ha Jenkins sem akarja kiolvasztani, s ezzel jól McG alá rakni a trutyit, akkor neki vajon mi célja van vele? * -Saját magának is osztott lapokat? Mégis milyen előnyt akar ebből kovácsolni? *Nem kétlem, hogy nem válaszol, az nincs benne a játékban, de azért megkérdeztem. Én leszek a legjobban meglepődve, ha mégis elmondja, vagy mond valamit. * -És mi a másik amit mutatni szeretne nekem? *Szándékosan nem feltételes módban teszem fel a kérdést, noha azt mondta, nem kényeztet el; nem hittem neki. Tudálékosan biccentem meg a fejem s váltom arcom vonásait komolyra.* -Nyugodjon meg, semmilyen hatással nem lesz a jellememre. *S a végén elmosolyodom. Arra kíváncsi vagyok, hogy vajon a pasi hol tart a pda-m feltörésével. Ha esetleg sikerült bejutnia, új mappákat nem talál, viszont új fenékfotókat igen. Van, ami ráadásul pucér, de nem kivehető, hogy kié. Az egyetlen, ahova korábban nem tudtak bejutni sehogy, az Aquamarin elnevezésű, annak is a 3. Számmal jelölt almappája, ahova most sem lehet bejutni, csak egy külső eszköz segítségével. A többi mappába, amit korábban kihagytak, be lehet jutni vagy akár bele is lehet nyúlni.*
- Anélkül, hogy rosszul aludnék. - Felelek arra, hogy képes lennék eltitkolni a felét annak, amit mutatni szándékoztam neki. Persze jól választok majd így is, a fontosabbat mutatom elsőre, hátha a planetológus tényleg eléri, hogy idő előtt kitegyem a szűrét. Nála sosem tudni. - Biztos. Csak egy feleségem van. - Szándékosan értem félre a kérdését, de erre ő is hamar rájön. Lám, mégis itt tartunk, már megint a szuperkatona, pedig mostanában kevesebbet találkozhatnak figyelembe véve Raven Moor civil mivoltát. - Rettentően. Tehát tárgy? Valakinek a valamije? - Teszek úgy, mint aki belemegy a barkochba játékba s a lehetőségeket próbálja szűkíteni, csak éppen tőlem nem szokatlan gúnnyal van kiejtve már az első szó is. Ugyanakkor lényeget tekintve valóban nem sok egyebet tehetek, mint belemegyek a nő játékába, mert bármit is szánt nekem, egyelőre csak tippelni tudok, hogy köze van valamelyik kancellártársamhoz. Na de ez a tipp még mindig hat felé ágazik el innen. Addig is, míg haladunk a lépcsőn, kivesézhetjük Raven Moor - borzalmas - kondícióját, s egyébként Greymare hadnagy nevét is kijavítottam, én nem a keresztnevét használtam a rangjelzéssel. Rendkívül furcsa is az a párosítás, nem is értem, de továbblépek a téma felett és nem képletesen is tovább léptem, hogy elérjük az egyik kapszulát, mely a fiatal lány testét rejti. Ha tudnám, hogy a vacsora Moor-ban is hagyott némi rossz érzést, talán kicsit elégedettebb lennék, de saját rossz érzéseimen az se sokat változtatna. Legfeljebb csak Raven Moor megítélésén. De nem egyszerű az állandó nagy mosoly mögé látni. - Örülök, hogy Önnek is emlékezetes maradt. - Biccentek aprót, de kimért komolysággal, mielőtt a szósszal kapcsolatban támadna kedve poénkodni fülig húzott mosolyával. - Rendben, tegyen úgy. A nevét jegyezze meg! - Ennyivel reagálok csak arra, ahogy kapcsol és feltétlenül szükségét érzi kivágni magát a helyzetből, mintha most elhangzó szavai bizonyítékul szolgálhatnának. Bizonyosan ő is sejti, hogy csak ennek vagyok híján, valójában nagyon is őt is sejtem a JL mögött, vagy legalábbis szoros kapcsolatot velük. A név, kiváltképp a családnév megjegyzését nem csak amiatt kérem, hogy ha szembe jönne az anyuka, akkor felismerés csillanjon szép kék szemeiben a planetológusnak. Majd rájön ő is. - Óóó, az én lapom már játékban van! - Mosolyodom el egy idő óta először, a rám jellemző ravaszkás félmosollyal. Bármi is a szándékom a lánnyal, a lapom megfelelő elhelyezésében része volt annak is, hogy Raven Moor s általa a JL is tudomást szerezzen az alvó ütőkártyáról. - Hogy nem lesz hatással a jellemére, az majd elválik! - Bólintok azért, hogy megmutatom a másikat, amit ígértem neki, s ahogy jól sejtette, egyébként is szándékomban volt jellemére gyakorolt hatás ide vagy oda. Érzésem szerint azt tartja majd érdekesebbnek, izgalmasabbnak. Az alvó lány esetén izgalmasabb, aki ébresztve van és hamarosan a Dominium folyosóin járkálhat részben talán a planetológusra is vadászva. - Erre, kérem! Közben folytathatjuk a barkochbát, vagy megkegyelmezhet és elmondhatná egyszerűen. Egyszer lehetne gyereknap a kancellároknak is! - Pillantok rá mosolyogva, miközben visszafelé indulunk a folyosón, de nem megyünk le a lépcsősoron, amin az előbb felmentünk. Érzésem szerint lesz egy-két szava mégis hány gyereknapja lehet egy kancellárnak, de bevallom, élvezem az elmés visszavágásait és amúgy se higgye azt, hogy elfelejtettem a témát vagy Dorian gyenge pontját, mármint újdonsült feleségén kívül. Bár ő is inkább akkor, ha már várandós lesz és tudhatóan fiú gyermeket hord majd a szíve alatt. Vagy ezt megbeszélve vagy enélkül, de eljutunk egy újabb kapszuláig, melynél megállok. A benne lévő Alvó ezúttal egy középkorú férfi, negyvenen túl, de ötvenen még innen, ennek ellenére erősen ligetes már a haja a homloka tetején, átlagos testmagassággal és alkattal ahhoz, hogy ő se lehessen a planetológus idősebb kivitelű álomférfija. Eredetileg sötétebb, mára kissé fakóbb hajszín és komor vonások, utóbbiakban talán csak genetikusi szakmai ártalomként vagy mert többször láttam, felfedezek rokon vonásokat egy most is élő személlyel. Raven Moor-nak ismeretlen lesz arcra, a neve viszont korántsem: L. McGrover világít a kapszulához tartozó panelen, pirossal jelzett kódszámsor is virít a név mellett azonnali figyelmeztetésként. Kíváncsian szemlélem, mi lesz a nő reakciója, még ha a névvel találkozott is a listában a gépemen, amiről én nem tudok. Andrej eközben átzongorázza a fájlokat, mappákat, azokat is, amelyekbe múltkor nem nézett bele, de most bejut. A meztelen fenékfotóknál gyorsan átteker, mikor kidobja a gép neki, melyek az újdonságok vagy módosítások, már-már megjegyezve magában, hogy nem ezért tanult ő annyit, de aztán megleli a kihívást magának. Az Aquamarin komoly szemöldökráncolást okoz nála, amit azonnal követ állának gondterhelt dörzsölése. A kódtörő programja nem boldogul vele, s bizonyosan ki tudna erre találni valamit, ha lenne elég idő. Ugyanakkor nem tudja, mennyi ideig tartja fel a kancellár az egykori tizedest vagy fordítva, és az is a kapott utasítással ellentétes, hogy rosszul kivitelezett próbálkozással letöröljön mindent a pda-ról. Két dolgot próbál most: egyrészt átmásolni a mappát magához, hátha később meg tudja oldani a talányt, másrészt az előző programmal a dátumozásba bezavarni. Nem kerül megnyitásra az Aquamarin mappa, viszont örülne neki, ha úgy nézne ki, mintha belépett volna dátum szerint akkor, mikor a többi, pl. fenékfotós mappába is.
*Van olyan, hogy Jenkins rosszul alszik bármikor? Kizártnak tartom, főleg most, hogy visszaszerezte a feleségét. El tudom képzelni amint édesdeden alszik mint egy gyerek, mosollyal az arcán, pici nyálcseppel az ajka szegletében, miután minden ellenségének az orra alá dörgölt valami pikánsan csípős és bosszantó dolgot. Csak ciccentek a válaszára jókedvűen. Mindig élt és még mindig él bennem a gyanú, hogy Jenkins tart itt egy különtermet a külön alvóknak, VIP részleg és nem feltétlenül ő különítette el munkásságának elején, hanem csak megörökölte. Jenkins nagypapa sem volt ártatlan virágszál, a név pedig kötelez ugye…és ennek megfelelően kitérő szöveget kapok a dugifeleségre, ahogy sejtettem. Naná, mert milyet is kapnék? Pontos és mindent feltáró információkat? Egymást izzasztjuk jelenleg, én is ugyanúgy megdolgozom minden infóért, ahogy őt kárhoztatom rá. * -Majdnem. *Emelem meg az egyik kezem és mutatok a levegőbe a mutatóujjammal. * -Valakinek a valakije. *Az első információ amit megadok, aztán megingatom a fejem, hogy most ennél többet nem kap. Gondolkodjon csak, úgy is sejti, hogy kancellárokról van szó és nem holmi alacsony beosztású tisztekről vagy polgárokról, egyébként meg nem rég épp Castillo kancellár gyengéjéről beszéltem. Elérünk ahhoz a kapszulához, ami számomra értékes információkat tartalmaz a benne fekvő fiatal lány személyével egyetemben. Mindez úgy kapcsolódik hozzám, hogy Jenkins emlékeztet a kabinunkban elköltött vacsorára s bár nekem egyből az édes szósz jut eszembe, nem feledtem az utolsó kis búcsú mondatát sem. * -Ó, nagyon. Ha tudná! *De nem tudja, hogy felvétel is készült az egész vacsoráról, kezdve azzal, hogy belibegett és megszabadult a felöltőjétől, és ha csak azt a kis részletet ragadom ki, olybá hat mintha nekem vetkőzne. * -Megjegyeztem. *Számos kérdés merül fel bennem, miért is érdekli Jenkinst a lány és az anyja, holott az egésznek véget vethetett volna azzal, hogy hiba csúszik az olvasztásba, vagy nem sokkal később, megadja az anyának azt amivel/akivel zsarolják. Na persze jön az a ravasz és sokat sejtető mosoly, amit vagy tükör előtt gyakorolt, vagy veleszületett és genetikailag bele van kódolva. * -Hogy én milyen kíváncsi lettem most arra a játékra! Már csak azért is, mert ezzel a lépésével a JL-t védi és égek a vágytól, hogy megtudjam, miért vetemedik egy kancellár ilyen főbenjáró bűnre? Hmmm? *Megemelt szemöldökeim alól nézek rá, az én arcomon is van vigyor, a sajátom. Várom a választ, amit úgy sem kapok meg, viszont tovább megyünk a jellemformáló hely felé, amiről abban a pillanatban még nem tudom, hogy egy újabb kapszula.* -Gyereknap!? *Fülig ér a szám. Komolyan, Jenkins néha megcsillogtatja a világhíres humorát, de ez mindent üt. * -Szólítsam kisfiamnak? Oké, megkegyelmezek. Annyit mondok csak, hogy ha fel akarja bosszantani Castillo kancellárt, szálljon rá a feleségére. Az elsőre. Lehet, hogy úgy tűnik elfelejtette és nem érdekli, de szerintem nagyon is oda van érte. Akkor legalább kevesebb ideje lesz a maga feleségének orvosi adatai között turkálni. *Elmosolyodom, most kivételesen büszkén és ravaszul, s a kettő nem üti egymást. Addigra egy másik kapszulához érünk oda, melyben egy abszolút érdektelennek tűnő férfi fekszik, és ha már Jenkins nekem mutogatja, akkor nem a tudása miatt fagyasztották le, hanem mert céljuk volt vele. Amikor meglátom a nevet, már sejtem miről lehet szó, persze Jenkins olykor nyakatekert gondolkodásához nem mindig érek fel. * -Váááóóó! Nagypapa nem vesztegette az idejét. *Rémlik, hogy láttam ezt a nevet a listán, de egyelőre nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. McG rokona. Tudom, hogy létezik, de én nem tudok ezzel mit kezdeni. Most, hogy Jenkins nekem megmutatta, már érdekesebb. * -Joggal merül fel bennem a kérdés, hogy miért mutatja meg nekem, hogy McGrover kancellár milyen rokoni kapcsolatban áll vele, és mi a célja magának? Esetleg a nagypapa hagyott hozzá használati utasítást is? *Kérdéseim egy része ezzel nyilvánosságra is került, nem úgy a pda-n található Aquamarin mappa tartalma. Azt csupán lemásolni tudja Andrej, hogy később tüzetesebb vizsgálatnak vesse alá, és azt is el tudja intézni, hogy úgy látszódjon, mintha belépett volna.*
Az alvási szokásaim - főleg az utóbbi időben - egészen más jellegűek, mint amit Raven Moor magában elképzel, de ha ki is mondaná, még akkor sem rendíteném meg ebbéli hitében. A szuperkatona témáján átlendülünk, meglehetősen könnyen, egy ciccentéssel, s eddigi tapasztalatok alapján ez még visszatérő téma lesz. Csak nem nyugszik a planetológus. - Valakinek a valakije. Nos, ebben a témában mozog az is, amiket én mutatok majd. - Mindkettő Alvó valakinek a valakije, bizonyosan fontos személyek az illetőknek és emiatt figyelemreméltóak, sokkal érdekesebbek, mint a legelső Alvó, akit megtalált Raven Moor. Így jutottunk el a Callaghan-lány kapszulájához, akinek a nevére felhívtam a figyelmet, de egyelőre többet nem árulok el, miért is fog ez kelleni. Majd megtudja hamarosan. Ahogy a játék célját is, az igazi játszmáét, amit űzök - de nem most -, s nem csodálom, hogy kíváncsi lett. - Hiszen ez egyértelmű, mert beszéltük már. - Emelem meg kicsit a szemöldökeimet, hagyván pár pillanatot, hogy elgondolkodhasson, de ha nem látni a felismerés szikráját azokban a kék szemekben, akkor folytatom is az előbbi ravasz mosollyal. - Megegyeztünk, hogy én maradok utolsó kancellárnak. Amikor ez bekövetkezik, útjaink vélhetően szétválnak, de addig is bizonyos érdekeink közösek. Egyébként nem védem, csak esélyt hagyok nekik ebben a játékban McGrover ellenében. - S nem csak ő ellen, s igen, védem is, amikről nem tud a planetológus, nem is áll szándékomban orrára kötni. Másrészről logikus is: ha a JL lebukik, könnyebb lesz visszavezetni a szálat a Panorámaétterem lehallgatásának ügyében hozzám, ahogy sok más turpisság is kiderülhet. Mindez határozottan nem áll érdekemben. A gyereknap kifejezés elsőre nem is értem, miért okoz ekkora vidámságot a nőnél, aztán a folytatásból kiderül és magam is elmosolyodom. - Egyszer megteheti... Moor asszonyság. - Sandítok rá a szemem sarkából, mert Hartley zászlósnál összefutva vele már látni véltem, hogy az asszony megszólítás nincs túlzottan ínyére, hát még ha most kicsit meg is cifrázom, csak egy megszólítással laza negyven évet pakolva valós életkorára. Ha már én úgy is kisfia leszek egy mondat erejéig, mert biztosan nem úszom meg, ahogy én ezt a nőt ismerem. Majd hallgatom, hogy Dorian-ról mit mond, tehát a valakinek a valakije Dorian felesége, szám szerint az első. És szóba kerül Saskia is, hogy utána is kutakodik Dorian. Látszik rajtam, hogy az információ elgondolkodtat, de egy pillanatra sem lepődtem meg. Ha valaki kutakodik azokban, az Dorian lehet csak, a többieknek nagyon mélyre kell orvosi tudásban ásniuk magukat, hogy értsék és akkor még nem tartunk ott, hogy gyanakodjanak vagy felfedezzenek hibát. Dorian meg nem fog találni semmit. Az értékek mind engem igazolnak majd, a minták mindig megsemmisülnek - hisz felhasználódnak -, így újat készíttetni sem tud belőlük. Saskia elmondta, miket mondott még neki az üvegházban az első munkanapján, így inkább talán a perdai gyógyítóban nem bízik, hogy tartósan gyógyította meg Saskiát és nem módosított mást a testében, még ha nem is olyan eszement gondolatmenetként véli ezt, mint William az ülésteremnél. Nem aggódom, én is ellenőrzöm Saskia adatait, egészséges, mint a makk, ahogy a régiek mondták, Dorian meg nem talál semmit úgy sem. Ugyanakkor abban igaza van a planetológusnak, hogy kell valami hobbi kancellártársamnak, s értékelem, hogy figyelmeztet, apró biccentésem felé ennek köszönete. - Ha Castillo kancellár oda lenne annyira az első feleségéért, nem hagyja el... - Pillantok jelentőségteljesen Raven Moor-ra, hiszen én is megtehettem volna, hogy hagyom Saskiát meghalni, megsiratom és keresek új feleséget - sőt tehettem volna már sokkal korábban is, mivel csak nem akart összejönni, hogy legyen, aki tovább viszi a Jenkins nevet -, de minden racionálisnak nevezhető érv ellenében az egyetlen irracionális érvet választottam. Dorian nem. - Inkább azt mondja meg, a második feleségről talált-e bármit is? - Nézek most én ravaszul, mert ha Castillo gyanakodik Saskia miatt, én legalább annyira a második felesége halála miatt. A harmadikkal mi lesz, az meg még elválik. Ha Miss Shirley majd fiút szül neki, a gyenge pont is változni fog kancellártársamnál. Időközben odaérünk a másik kapszulához, amit mutatni szerettem volna. Az Alvó külleme nem köti le hosszasan Raven Moor figyelmét, nem is hibáztatom, mert semmi kiemelkedően érdekes nincs benne, átlagos férfit látni. A név aztán sokat segít. Kérdéseire nemlegesen ingatom a fejemet, egyébként is dédapámmal indult el a Dominium útnak, akkor még ő volt az egyik kancellár, de ez most mellékes is. - 2405 novemberében hibernálták. Mint legfőbb ellenségem akarom mondani barátom, biztosan betéve tudja, hogy 2406 februárjában vettem át a kancellárságot. Igaz, egy ideje akkor már itt dolgoztam magam is hibernációs orvosként, de apámnak, Isaac Jenkins-nek is megvoltak a maga titkai, és ahogy látja, volt egy közös titka McGrover kancellárral. Használati utasítás nincs, az aktája titkosított, amit lehet róla tudni, hogy hivatalosan egy bevetésen eltűnt. Látja a piros kódot a neve mellett? - Mutatok a kijelzőn a számsorra. - Az alany hibernáláskor ismert betegségeit tüntetjük fel ezekkel különböző betegségcsoportokra osztva a kórokat. Az első három szám arra utal, hogy fertőző betegségről van szó, az utolsó kettő számjegy pedig egytől ötig külön csoportokra osztja ezeket a fertőző betegségeket, melyből az utolsó a csoporton belüli pontos betegség megnevezését tünteti fel. Hogy miért érdekes Lazarus McGrover, hőn szeretett kancellárunk nagybátyja, azt már Ön is látja. Nincs ilyen kód a rendszerben. - Az utolsó két számjegy ugyanis nem egy és öt közé tehető csoportba sorolható, hanem a nyolc-pont-nulla szerepel ott. Nem sokkal azután, hogy ezeket elmeséltem, pittyegni kezd a kommunikátorom, a pda-t elővéve egy belső zsebből nézek rá a kijelzőre, hogy ki az. Ha Raven Moor nyújtogatja a nyakát, ő is elolvashatja az emlegetett nevét: William McGrover bejövő hívása, s hozzá egy kis videó is tartozik afféle rendhagyó csengőhangként. Az Aquillon-i táj azonnal felismerhető lesz az egykori tizedes számára, és a jelenet is, amiben az említett kancellárt éppen megrángatja jó alaposan egy olyan fehér színű rusnya dög azon a másik holdon. Mutatóujjamat szám elé teszem nyomatékosításként a nőnek, majd fogadom a hívást (csak hangot, de videóképet nem közvetítve) úgy intézve, hogy Raven Moor is hallhassa William szavait. - William... - Ha megpróbál bárhol is közbeszólni Raven, közelebb lépek hozzá, s ujjaimat ezúttal az ő ajkaira teszem - vagy ha kell mögé lépve teszem majd szájára szorosabban a kezem -, miközben válaszolok kancellártársamnak a rám jellemző kissé gúnyos hangnemben. - Sajnálatos, ami a hölggyel történt, ellátásáról intézkedem. Egyébként nem csodálom, hogy ilyen rossz híred van, ha valahányszor ilyen történik, te a közelben vagy. Az embereid bizonyára tanúi voltak az esetnek, kikérdezném őket, csak hogy tudjam, hol kell biztonságosabbá tenni az Alvó részleget, hogy más ne eshessen el. Örömmel teszek neked szívességet, hisz tudod... - Bontom ezzel a hívást, majd újat indítva orvosi személyzetet és az Alvó részleg biztonsági személyzetét küldöm oda, ahol William tartózkodik. Nem volt szükséges megkérdeznem, hogy hol van, tudtam látogatásáról. Az orvosi személyzetnek meghagyom, hogy nézzék meg, miből származhatnak a sérülések, melyeket ellátnak, a biztonsági személyzet meg marasztalni fogja a CsH őröket jónéhány kényelmetlen kérdés erejéig.
*Úgy tűnik, hogy mindketten hasonló nyomokban haladunk a másik felé, és egyelőre mindketten megtartjuk magunknak a lényeget, hogy izgalmasabb legyen a vég, vagy látványosabb a „bevonulás”. Ami azt illeti, tudom, hogy Jenkinsben nem fogok csalódni, remek dramaturgiai érzéke van, és már-már büszkeséget is felfedezni vélek az arcán és a szemeiben, mikor megállunk az első kapszula mellett. Hamarosan az is kiderül, hogy a Callaghan lány a leendő és ex ellenségem, vagyis a JL-é, persze ahhoz még meg is kell találnia a kapcsolatot, ki kell derítenie, hogy csupán egy ember áll az egész szervezet mögött – kis egot én is beépítettem magamba – és rám is kell bizonyítania. Utóbbit már csak azért is, hogy ne legyen kétsége afelől, hogy valóban a JL-t „ölte” meg. De persze nem fog megölni, mert a feltételekből egyet sem fog teljesíteni. S igen, emlékszem mit mondott annak idején a vacsora végeztével a búcsúpuszi helyett, amire nem tartottam igényt annak ellenére, hogy kicsivel előtte még akár egy szenvedélyes csókolózásba is belemerültem volna. Mire eljutottunk az ajtóig, mindkettőnk feje kitisztult. Ám már akkor is kíváncsi voltam, Jenkins miért védi a JL-t annyira…arra nem gondolok, hogy ha bármi kiderülne a korábbi kis üzletelésünkből, akkor azon keresztül eljuthatnának hozzá, mert ez, ismerve magamat és a képességeimet, lehetetlen lenne. Így marad a találgatás, mert sokkal komolyabb dologra próbálok rákeresni elmém néhány kreatív polcán, tök feleslegesen. A felismerés szikrája csak Jenkins szavai közben és után pattannak ki a szemeimből, addig csak szelíden és ártatlanul mosolygok rá, érdeklődő tekintettel figyelve, enyhén megemelt szemöldökeim alól. Aztán persze jön a nagy „Á”.* -Áááá, értem már. Komolyan vette? *Szép mentés, ahogy a pimasszá váló mosoly is. * -De minden bizonnyal a JL értékelni fogja az előzékenységét, az is lehet, hogy életben hagyják, kap egy szép kis kunyhót a Perdán valamelyik távoli tó partján és élete végéig halászhat. *S mivel vizuális alkat vagyok, elképzelem Jenkinst a pólójában, rövid nadrágban – baszki – csapzott hajjal, vigyorogva. Deja vu, egyszer már volt ilyen látomásom, csak akkor azt hiszem a dilibogyótól betépett Jenkins volt napirenden. Ez is épp elég derűt okoz, de a gyereknap emlegetése majdhogynem mindent üt. Megkockáztatok egy kis szemtelenséget, de Jenkinsnek remek hangulata van, azt is mondhatnám, hogy a siker és a büszkeség, na meg a végtelen egoja miatt, eufórikus állapotba került, mert nemhogy a fejem a helyén marad, de még motivál is. Eltátom a számat, utána a megszólításomat hallva, újabb pici döbbeneten esem át, már azért, mert a kancellár poénkodik és nem átall ugratni. Szélesen elmosolyodom, csiklandoz belül a nevetés és megfenyegetem a mutatóujjammal.* -Kisfiam! Nahát! Azt hiszem a barátságunk ezzel a következő szintre lépett. *És igen, azonnal ellőttem a puskaporomat, mert ki tudja mikor lett volna alkalmam arra, hogy kisfiamnak szólítsam a Dominium egyik kancellárját, másrészt, az asszonyságért kijárt. * -Detto. Egyszer megtehette. *Szépen nézek rá, még a fejemet is kissé oldalra hajtom, de aztán mint aki átlépett egy másik dimenzióba, ráterelem a beszélgetést Castillo kancellárra. Jenkins nem is kérdezi honnan tudok ilyeneket, de majd fogja kérdezni, mert még nem mondtam el mindent.* -Kénytelen volt, mert a felesége meddő, és a látszat, meg a törvények. De azóta is egyengeti az életét akárcsak a fiáét. S persze kontrollálja az állapotát. Nem lepődnék meg azon, ha kiderülne, hogy meggyógyult és azonnal újraházasodna vele. *Jenkins kérdése Castillo második feleségéről, nem lep meg. Ezek a kancellárok ott is keresnek valamit ahol nincs semmi, de persze nem zuhan le a sikló ha nem szabotálják. * -Találjak? *Kérdezek vissza halál komolyan, és csak a megerősítésre várok, hogy szerinte van alapja. De találtam róla is dolgokat, videó felvételeket Castillo mappái között, de részemről nem sok gyanú merült fel. Persze lehet, hogy Jenkins többet látna. Na majd egyszer meglepem. A másik kapszula érdekesebb már mikor kiderül ki fekszik benne. Mentségemre legyen mondva, a tévedésem vele kapcsolatban azon alapul, hogy azt hittem, McG régi rokona, és nem a Dominiumon született. * -Á, szóval nem a nagypapa….ja persze, családban marad….a vér nem válik vízzé ésatöbbi. *Igen, közbevágok pofátlanul, de legfőbb barátok között ez semmiség. További magyarázatokat és ismertetőket kapok titkos kapszula feliratokból, és így már egészen más a hapsi fekvése.* -Fertőző betegség? Az nem törvénytelen? Mármint azzal hibernálni? *Megint közbevágok, de aztán végighallgatom és még előre is hajolok, hogy megnézzem miről beszél. * -Szóval ha jól gondolom, McG kért egy kis szívességet Jenkins aputól, hogy fagyizza le a rokonát, mert fertőző beteg lett és nincs meg hozzá a gyógymód, s mivel nincs olyan kód a rendszerben, amilyen betegséget már regisztráltak, feltételezem nem a Brevius, hanem valamilyen gyilkos kór amire nem csak gyógymód nincs, de még csak azt sem tudják, hogy mivel állnak szemben. Remek. Egy időzített bomba. *Jár az agyam rendesen, hogy ezzel hogyan lehet McG-t megfogni és vajon Jenkins hogyan és mivel tenné ezt…hovatovább, miért mutatta meg nekem? Úgy érzem én az ő játékában egy kis bábu vagyok akit ide-oda akar tologatni, de nem számolt az önállóságommal. Mire idáig jutok, pittyeg a pittyegője és naná, hogy odakapom a fejem, tekintetem, figyelmem. Ami meglepő, hogy meg sem próbálja eltakarni a kijelzőt, melyen ismerős jelenet játszódik le előttem. Harsányan felröhögök. Baszki, Jenkins humora perdai hegyet ugrott. Kezemet a számra kell tennem, mikor némaságra int, de szemeim könnyfelhők mögé bújása jelzi, hogy igen nehezemre esik visszatartani. Hallom McG hangját, és az első mondatnál abbahagyom a nevetést, csak azért, hogy kezem mutatóujját jelzésértékűen a torkomig dugjam. Mrs. Elizabet sajnálatos baleseténél azonban már felhorkannék, de Jenkins a számra teszi az ujját. McG tovább folytatja és nem bírom tovább, nagy levegőt veszek, hogy belekiabáljak Jenkins pda-jának mikrofonjába, azonban Jenkins kancellár résen van és mögém lépve befogja a számat. Kis harc következik, míg ő válaszol nyájasan. Fogom a kezét, hogy lefeszegessem magamról, szerencséje, hogy kancellár és nem rúgom bokán, végül belátom, hogy nem lenne jó ha McG tudná, hogy itt vagyok Jenkinsszel, ezért csak az elhangzottakra reagálok befogott szájjal, kételkedőn, széttárt karokkal, „Jaaa, peeersze” bólogatva, s mikor Jenkins biztosítja arról, hogy örömmel tesz neki szívességet, látványosan szemet forgatok. Mikor végre elintézi a hívás után az orvost, meg a kihallgatásokat, az én szám is felszabadul. * -Na baszki, maguk aztán megérik a kreditjüket. És még csodálkozik, hogy létrejött a JL? Meg az Ellenállás? Oké, tereljük a szót Lazira. Essünk bele a sűrűjébe. Ezer kérdésem van! *S, hogy nyomatékosítsam, még a mutatóujjam is felemelem Jenkins orra elé, de most nem böködöm meg vele. *
- Nem kellett volna? Most már kénytelen lesz tartania magát hozzá, annyira beleéltem magamat. - Enyhén gúnyos válasz, hiszen gyorsan módosítok a terveimen, ha úgy adódik, de most pont ennek ellenkezőjét adom elő. A kunyhó és a halászat említésére viszont felnevetek röviden. Látom, emlékszik, bár akkor is félig-meddig kitértem a válasz alól, hogy mire vágyom. - Csak ha megígéri, hogy a korábbi kancellárokat, amennyiben mégis életben maradnak, nem kapom meg szomszédnak. - Se a rokonságukat, persze. Volna még néhány feltételem - az igaziak úgy is evidensek -, de inkább nem szórakoztatom el őt azzal, hogy kérek szúnyoghálókat is, nem kell plusz "fegyvert" adni Raven Moor kezébe. Kreatívan talál ő magának. Vagy csinál, például ahogy talál rá alkalmat, hogy lekisfiamozzon engem - de rég mondta rám ezt valaki hála a jó égnek -, mikor korban pont fordítva áll a dolog. Biztos voltam benne, hogy nem fogja kihagyni az alkalmat s annál izgatottabb, hogy ezt a lehetőséget eltegye későbbre, de nekem csak jobb így, mikor nincsenek fültanúk. A megszólításban visszapiszkálom, s ugyan nem olyan nagy a felháborodása, mint reméltem, de azért elégedetten veszem észre, hogy én is csak egyszer használatos kupont kaptam. Szerinte. - Kancellár vagyok, bármit bármennyiszer megtehetek. - Emlékeztetem mosolyogva, azzal a fajtával, amire ő biztosan nem fog őszintén visszamosolyogni. - De majd találok Önnek megfelelő megszólítást. - Fenyegetésnek is beillő ígéret, mialatt haladunk s mielőtt rátérnénk Dorian titkaira. - Egészen addig áll ez a feltételezés szerintem, míg nem talál alkalmasabb utódot mindkét szerepkörre. - Jelenlegi fia nem fog örökölni, kancellári címet biztos nem. Alkalmatlan a feladatra, s nem tudná megtartani a rangját, jobb ha csak megmarad orvosnak, vélhetően boldogabb is lesz. Miss Shirley talán átveszi a régi feleség helyét, kiváltképp ha rátermettebbnek tűnő fiú utódot szül. Elmosolyodom a magabiztos visszakérdezésre, hogy találjon-e valamit Dorian második feleségéről? - Ha tud. Érdekesek az egybeesések ahhoz, hogy véletlennek gondoljam a második Mrs. Castillo halálát. - Másnem ez arra is jó, hogy Raven Moor is lefoglalja magát mással, mint a Denisov-féle szuperkatonák utáni nyomozgatással. Odaérve a másik kapszulához, amit mutatni akartam, elkezdem mondani, miért lényeges, de közbekotyog. Nem állok meg, mert hallom, hogy nem fontosak a megjegyzései, viszont ha ő lemarad valami fontosról, az már nem az én bajom lesz. - Nem törvénytelen, de ritkán alkalmazzuk, mert rendszerint hiábavaló. Ha nem lesz meg az oltóanyag, akkor reménytelen és bizonyos idő után leválasztjuk a rendszerről, mert csak feleslegesen veszi fel az energiát. Persze, kancellárok rokonai esetén ez a bizonyos idő elég szabadon értelmezett. - Már amikor. Saskia esetén mégsem mertem megkockáztatni ezt a határidőt, főleg hogy William jött volna olyan morális, etikai kérdésekkel, szabad-e várandós nőt hibernálni halálra ítélve a magzatot ezáltal. De tudtam, hogy a fiunknak akkor már nem volt gyógymód, még ha utolsó pillanatig hinni is akartam abban, hogy tévedek. - A Brevius pedig nem is lehet, az perdai kór és mint mondtam, csak közben Önnek feltétlen genetikai alapokat nélkülöző víz és vér megjegyzései voltak, tíz éve hibernálták az előttünk alvó személyt. Nem kizárt, hogy McGrover kancellárnál vannak minták, amennyiben valóban fertőző betegségben szenvedett. Nem ismeretes abból az időből és felderített égitestek esetén semmilyen fertőzés és amiket ismertünk vagy megismertünk a Perdán, azok mind mutatnak külső jegyeket, főleg olyan súlyos esetben, amikor már a hibernálás mellett döntenek más reményt nem látva. Ránézésre McGrover kancellár rokonát egészségesnek mondanám. - Raven Moor még tud némi pillantást vetni a kapszulában alvóra, mielőtt megszólalna a kommunikátorom és elővéve azt rögtön lebuktassa magát, hogy merre járt a tekintete. Nevetése árulkodó, s szám sarkában nekem is csibészes mosoly bújik meg. Legyünk őszinték, ki ne állítaná ezt be ilyenre? Lefogadom, hogy titkon Victor-nak is ez a képernyővédője az irodájában. Csendre intem a planetológust és beszélni kezdek William-mel úgy, hogy mindkét félt hallhassa a nő mellettem. Majd idővel előttem, mert nem tudna csöndben maradni, hiába jelzek én itt neki. Kénytelen vagyok mögé lépni és szájára tenni a kezem, erőfölényemet kihasználva, de el kell ismernem, energikus teremtés és rendkívül ficánkolós fajta. Szerencsére rövid időn belül belátja, hogy okkal nem akarom, hogy tudomást szerezzen William az itt létéről és lenyugszik, mialatt kancellártársam a kamerák miatt kér elnézést. Vagy úgy! Tehát nem akarja, hogy tudjam, mi történt. - Ne fáradj, azok már csak afféle biztonsági másodvonalas kamerák voltak. Rafael fél éve lecseréltette a szinten az összeset falba építettre, szinte nem is látni. Küldöm az orvosokat! - Köszönök el ezzel tényleg. Valójában Rafael nem csinált itt ilyen átalakításokat, de ezt William nem tudja, s hadd izzadjon most egy kicsit, hogy mi van, ha nem blöfföltem és tényleg vannak rejtett kamerák? Az orvost és a kikérdező személyzetet a megfelelő helyre irányítom - a CsH technikusai ide aztán nem lesznek beengedve -, majd elteszem a kommunikátort és elengedem közben Raven Moor-t is. Őszinte megkönnyebbülés, hogy legalább nem nyalta meg a tenyerem s nem is harapott. Kinéztem belőle. - Hogy Ön egy percig nem képes parancsot követni! És még egy baráti jótanácsnak se fogad szót. Komolyan kivizsgáltatom, mert ez már valami genetikai rendellenesség lehet. - Jegyzem meg közben, csak hogy piszkálgassam, mialatt ő káromkodással örvendezik szája felszabadulásának és a hallottak feletti méltatlankodásának. - Mrs. Elisabeth egyébként éppen Callaghan-ben botlott el odaát. Az orvosi vizsgálatok vélhetően kihozzák, hogy a kameráimmal verték félig agyon vagy valami hasonló történt. - Teszek még ennyit hozzá az előbbi közjátékhoz, csak hogy tudja hova tenni William szavait is az egykori tizedes. Kitörésére nyugodtan felelek, s nyugodt a mozdulat is, amivel a kezét fogom meg és vezetem le az orrom alól maga mellé, ott elengedve őt. - Halljuk akkor a kérdéseket! - Reagálok csak erre, a JL-t és az Ellenállást érintő kérdéseket figyelmen kívül hagyva. Gondolom, nincsenek benne az ezer kérdésben, amire tényleges választ várna a nő.
-Ha jó fiú lesz, még lehet róla szó. *Hogy mennyire élte bele magát, pont nem érdekel. Én azonban talán egyetlen kancellár halálát sem fogom okozni, ráhagyom Jenkinsre. Egészen más terveim vannak, így az, hogy ő életben marad, szinte biztos. Az már nem, hogy hátralévő életét hol fogja eltölteni, de megelőlegezem neki a tópartot, ami igen tetszik neki, pedig amikor erről volt szó sem éreztem a túlzott őszinteséget, inkább csak kitérő válasz volt, hogy elégedjek meg. * -Mondanám, hogy az jutalom lenne magának és én leszek a szomszédja, de túl unalmas lenne a számomra, másrészről nem igazán vagyok oda a természetért. *Fura lehet ezt pont tőlem hallani, hiszen sok időt töltök a Perdán, távol a Város minden kényelmet megadó civilizációjától. Az az igazság, hogy még sosem aludtam a Városban. Egyszer előfordult, hogy lecuccoltam a másnapi indulásig, de aztán az éjszaka egészen más fordulatot vett. * -De majd elég gyakran meglátogatom szúrópróbaszerűen. *Csak, hogy ne legyen olyan nyugodt és vidám. Érdekes elképzelni ezt a jövőt, sok mással együtt kissé hihetetlen, de tény, hogy tetszetős és ez tovább nyújtja ajkaim szegletét a már elindult felfelé tartó irányba. Örökös optimizmusom, a képesség, hogy bármilyen szar is a helyzet, megtaláljam az előnyét is segít abban, hogy még a legjobb barátnőm, barátom, vagy akár egy kancellár vagy valódi ellenség aki gyűlöl se tudjon megbántani. Igen nehéz, már-már lehetetlen és a bosszankodáson is hamar túlteszem magam, mert úgy vagyok vele, hogy csak nekem okoz kárt. Ezért az asszonyságnak nevezés sem bánt vagy bosszant, igaz nem is örülök neki, de csak azért nem, mert megszoktam a tizedességemet, olyan volt mint egy második név. Frappáns. A veszteség amit magával hurcol, csekély és feledhető. Az azonban kifejezetten nagyot dob a hangulatomon, hogy büntetlenül kisfiamnak nevezhetem Jenkinst, és ez kitart addig, hogy szenvtelenül fogadjam azt a bicskanyitogató mosolyt. * -A Raven is simán megteszi. *Adom meg csípőből rávágva a helyes megoldást a megszólításomra, nem téve hozzá, hogy akkor majd Callumnak szólítom, mert nem tenném és nem azért, mert kancellár. Castillo azonban sokkal jobban izgat, már csak azért is, mert a tervem része és nem passzióból erőszakoltam be magam az irodájába, hogy elhelyezzem a csini kis chipet a gépén. * -Nos, lehet, hogy lesz olyan aki átvegye a helyüket, de az is biztos, hogy az első Mrs. Castillo semmiben nem szenved hiányt. A kancellár igyekezett mindezt elrejteni azzal, hogy más intézte a dolgokat helyette. Nem volt feltűnő és épp ezért, most sem tulajdonít neki nagy jelentőséget. *S ez a lényeg úgy hiszem, ez volt Castillo célja. Ő nem olyan feltűnő mint Jenkins, nem ugrál mindenhova, de talán hosszútávon ez a sompolygás veszélyesebb. Nem tudom min lepődjek meg jobban, hogy Jenkins rá sem kérdez honnan tudom mindezt, vagy azon, hogy kvázi felbérel – ingyen – hogy nyomozzak a második Mrs. Castillo után. * -Milyen egybeesésekre gondol? Csak azért kérdezem, hogy tudjam milyen irányba induljak el. *Pontosító kérdés, de a fejemben már lapozom a videót és a jegyzeteket, amiket találtam. Nem most fogom megosztani az információt, szeretnék még Jenkinsszel együtt vacsorázni, vagy ebédelni ha már a vacsorázást a feleségének tartogatja. Nekem mindegy minek nevezzük, csak együnk. Addig is ad nekem gondolkodni valót, és nem csak a második kapszulával, de az most jelentősebb és mondhatjuk azonnali, míg az első „lakója” pusztán közvetve érdekes és még sok idő mire beérik. McG rokona, mint kiderül és ráadásul nem kifejezetten az őse, mert a jelen embere…volt, míg jégember nem lett. Szóval nem a Földön tették a kapszulába. Annak ellenére, hogy közbekotyogok, nem maradok le semmilyen értékes információról, mivel nő vgyok, meg van az a képességem, hogy több mindent tudok egyszerre csinálni és a figyelés-beszéd kombináció az első helyen áll. * -Na ja, be is bizonyította. Szerencse, hogy _Mrs. Jenkinsnek_ nem fertőző betegsége volt és nem kellett nagyon szabadon értelmeznie az időt, vagy a leválasztást. *Mivel szóba hozta, kapok az alkalmon, hogy az orra alá dörgöljem a nem mindennapi romantikus ragaszkodását, ami egyébként látva a fürdőjében lévő dobozt, még imponál is. Ez azonban nem hallatszik ki a hangomból. * -Bizonyított tény néhány jellemvonás öröklődése, amit irodalmian ilyen szépen fogalmaztak meg annak idején. *Méghogy nélkülözi a genetikai alapokat. Cöhh! Arra viszont felkapom a fejem, hogy McG rokona totál egészséges. Erről azonban már nem tudom megkérdezni, mert emlegetett cladac beköszön és végighallgathatom az egész diskurzust, kezdve a pda-n megjelenő és szerintem nekem szándékosan megmutatott képernyőképtől, egészen az alku végéig…amit befogott szájjal vagyok kénytelen. Hazudnék ha azt mondanám, nem jutott eszembe beleharapni Jenkins kezébe, de igazából az egész ficánkolás csak műbalhé volt, amit a végén még nyomatékosítok is némi káromkodással. Persze ettől még felbosszantott a másik kancellár tette, meg Jenkins blöffje. Maximum akkor hinném el a plusz kamerákat, ha azt mondta volna, hogy tegnap lettek felszerelve. * -Mit gondol miért lettem civil? Csak élveztem, hogy megharcol a hallgatásomért….egyébként ha nem is rendellenesség, de tutira kódolva van bennem. *Válaszolom mosolyogva a piszkálódására, de rögvest el is tűnik az arcomról a derű mikor Mrs. Elisabethről lesz szó. * -Miért engedi be ide? Mindenféle jöttment alakot. *Szóval McG bejáratos ide, simán használhatja a szint bármelyik szobáját a sötét üzelmeihez, és most épp a legújabb játékszerét teszteli…gondolom. Azért bizarr, hogy pont a szomszédban vannak.* -Mennyivel kifinomultabbak a mi módszereink. *Jegyzem meg kissé elgondolkodva, és a komolyságba csupán leheletnyi szarkazmus vegyül. A korábban félretett kérdéseimhez viszont megkapom a lehetőséget és fel is teszem azokat, ellépve McG rokonának a kapszulájától, elindulva vissza a lépcső felé, hacsak nem leszek megint eltérítve.* -Biztos benne, hogy egészséges? *Intek fejemmel az épp elhagyott rokon felé.* -Mert ha igen, akkor valami nagyon rosszat csinált és mielőtt szégyent hozott volna a családra, jégre tették. Vagy esetleg maga tud valamit amit nem mond el, vagy csak sejt, vagy ezt is nekem kell kiderítenem? Van hozzá használati utasítás? Mikor mit kell vele csinálni, vagy ilyesmi. És miért is mutatta meg nekem? Látszólag és elvileg semmi közöm hozzá, de maga semmit nem tesz csak úgy, ráadásul vacsora nélkül. A feleségét egyébként hol du..rejtette el, hogy senkinek nem szúrt szemet? Megmutatná a titkos szobát? Most már úgy sem kell senkinek. *Még lesz kérdésem, de egyelőre válaszokat várok, másrészt figyelem Jenkinst és minden rezdülését, vagy azok hiányát. Főleg amikor a feleségéről kérdezek, és amikor a végén azt említem, hogy már nem kell senkinek a titkos szoba. McG rokona egyelőre nem jelent nekem semmit, a további kérdéseket, majd az ezekre kapott válaszok döntik el. *
Figyelmen kívül hagyom a jó fiú dolgot. Sehogy sem tudok ezzel azonosulni, jó sem vagyok és a fiúnál már öregebb. - Ha untatom, nem is értem, miért keresi ilyen gyakran a társaságomat. Csupán az érdekek vezetik? Ejnye. A körültekintő pályaválasztáshoz pedig ezúton gratulálok. - Gúnyolódom kicsit - vagy nem is kicsit - vele a később elhangzottakra reagálva. És persze a világért se árulnám el neki, hogy magam sem rajongok a természetért, pedig még fát is öleltem, teljesen hasztalan, még ha a világító erdőnél mutattam is némi fejlődést. De ez olyan információ, ami semmilyen szempontból nem tartozik Raven Moor-ra. - Szúrópróba? Ó, ez érdekesen hangzik! Mire gondol, mit csinálnék ott titkon? - Hogy akkor mennyire lennék nyugodt és vidám, azt magam sem tudom, de most láthatóan kifejezetten szórakoztat még a gondolat is. Tényleg, mit csinálnék ott, ami szúrópróbát igényelne? Az az élet nem Raven Moor-nak lenne unalmas, hanem nekem. Más kérdés, hogy lehet az unalmasságot is kedvelni, egy bizonyos kor után. Nem kétlem, hogy az egykori tizedes is eljut ide, mikor már megalapozottan lesz az a megszólítása, hogy asszonyság. Most persze még idegenkedik tőle, pedig van a szóban valami tiszteletreméltó is, habár az is igaz, a tiszteletet ahogy nem szereti ő megadni, maga felé sem nagyon várja el. Szerencsés véletlen, hogy többnyire mégis megkapja. - Nem, az nem megfelelő. - Utasítom el csípőből a Raven megszólítást, mint lehetőséget. Ahhoz a barátságunknak még néhány fényévet ugrania kell, és ezzel ő is tisztában van, na meg állítólagos barátságunk őszinteségével és állítólagos érdekmentességével. S ezen túllendülve immáron ismét üzletről beszélünk, mert az efféle információcsere nem is szól másról. - Rendben, gondolkodom rajta. - Mármint az első Mrs. Castillo ügyén, bár jelenleg nem tartom elég érdekesnek. Szerintem a harmadik Mrs. Castillo érdekesebb lesz ebben a témában, s könnyebb is szemmel tartani amíg még a gyakornokom. Az információt mindenesetre elraktározom és utánanézek majd, mit is jelent az Raven Moor szerint, hogy semmiben sem szenved hiányt az első feleség. Ő legalább életben van, végülis van valami abban, amit a planetológus mond. - Castillo kancellár hirtelen fordult érdeklődéssel Miss Shirley felé, egy komolyabb kutatásba is bevonta és állítólag ehhez kellett amolyan kontrollcsoportként megvizsgálnom genetikailag a hölgy vérét, hogy teljesen egészséges-e. A kutatás a meddőség visszafordítását, gyógyítását célozza meg, Miss Shirley pedig tankönyvi példája az egészséges fiatal nőnek. Nem sokkal azután, hogy ez kiderült, a második Mrs. Castillo elhunyt hosszas és még a nyolcadik szinten is titokzatosnak mondható betegeskedést követően és a gyászoló kancellár botrányosan gyorsan bejelentette az eljegyzést Miss Shirley-vel, noha az ő kora még nem érte el a törvények szerinti határt és emiatt nem átallott Castillo kancellár a Családügyi Hivatalhoz fordulni egy kérvénnyel, semhogy várjon néhány hónapot. - Fejtem ki kicsit jobban, mit tartok gyanús véletlen egybeesésnek az egész történetben és érdeklődve figyelem Mrs. Moor-t, hogy neki mi erről a véleménye. Meglehet ő pont ezt fogja olyan érdektelennek tartani, mint én az első feleség felé fordított többlet-figyelmet. Callaghan lányát sem tartotta túl érdekfeszítőnek, persze ez érthető. Ott az anya az érdekes, róla kell többet megtudnia. Addig is rátérünk McGrover rokonságára, az egyetlen élőre, aki ráadásul az ő akaratának megfelelően itt alussza békés álmát ki tudja miért és meddig. - Valóban szerencse. - Bólintok rá ennyiben hagyva a kérdést nem mélyedve ebbe bele, minthogy hivatalosan nem is ez volt Saskia baja, így hát miért is ragozzam tovább? Csak feltűnést keltene. Azt meg mondhatnám, hogy genetikusként rá tudnék cáfolni a planetológus irodalmára, miszerint a vér nem válik vízzé, de felesleges szócsatába nem kívánok most belemenni és idő sem lenne rá, mert ekkor fut be William hívása néhány teremmel arrébb, ami az Alvók által elfoglalt hely méreteit elnézve azért még így is jócskán odébb lehet. Rövid közelharcot követően a hívás után engedem el az egykori tizedest és hangot adok nem tetszésemnek, hogy ennyi ideig sem tudna csendben és nyugton maradni. - Azt hittem, a járművezetési képességei miatt lett civil. És ha kódolva van, annál jobban érdekel. Hátha át tudnám egy kicsit programozni. - Vágok vissza rögtön, ennyit a szócsatákról vallott korábbi elveimről, de talán ebbe sem mélyedünk bele, mert Mrs. Elisabeth kerül szóba, s míg Raven Moor arcáról eltűnik a mosoly, az én arcomra szavai előcsalogatják. Jött-ment alak egy kancellárra! - Nem egyértelmű? McGrover kancellár abban a hitben marad, hogy ebben az ügyben egyetértünk és mivel nem hazai pályán mozog, szükségét érzi a hallott gyermeteg pótcselekvésekkel fitogtatnia megtépázott hatalmát. És mint neki is mondtam, örömmel teszek neki szívességet, amit nem fogok elmulasztani behajtani rajta. - Nem aggódok a kamerák miatt. Nekem kevésbé fejfájást jelentő és nincs szükségem rájuk, hogy ki tudjam számítani, mit csinálhat odaát William új játékszerével. Biztosra veszem, hogy a hívás sem privát volt, Madina Callaghan fültanúja lehetett annak, hogy William mindent el tud simítani, ha kell. A látszat kedvéért asszisztáltam hozzá, aztán majd Callaghan is rá fog jönni, hogy mennyire adjon arra, amit William láttatni akar vele. Türelmes játékos vagyok. Elmosolyodom azon a megjegyzésen, hogy a mi módszereink kifinomultabbak. El kell ismernem, az első közös vacsoránkon megejtett tervezgetés, vélemény-ütköztetés felpezsdítő volt, még ha valahol akkor el is szomorított legbelül, mert Saskiával volt az igazi ilyen. De vissza is térünk máris a kancellár rokonához beszédtémában, így figyelek a kérdésekre. - Nem tűnik betegnek, márpedig ha fertőző beteg hibernálása mellett döntenek, akkor az orvostudomány feladta a küzdelmet és nem maradt más megoldás, mint időt nyerni. Ha úgy érzik, hogy kifutnak az időből, akkor már igen komoly stádiumban van a betegség és nem tartom valószínűnek, hogy az semmilyen külső nyomot ne hagyjon az emberen. Biztonsági protokoll miatt a kapszulát nem nyitjuk fel és ha volt is minta eltéve elemzésre, akkor az McGrover kancellárnál lehet. - Felelek meg az első kérdésre és aztán figyelek, hogy mire jut még Raven Moor. - Vagy veszélyes volt a kancellár székére vagy tudott valamit, ami miatt inkább hibernálták, míg a probléma meg nem oldódik. De akár az Ön, akár az én verziómat nézzük, azt feltételeznénk vele, hogy bő egy évtizede McGrover kancellár romantikusabb lelkületű lehetett, amiért nem ölette meg a rokonát, hanem hibernáltatta. Én elvetném ezt a lehetőséget. - Pillantok a nőre apró mosollyal, mert én ugyan jobban emlékszem William-re korábbról, éppen a huszat töltöttem, akkortájt lépett hatalomra. Már akkor, sőt előtte is látszódott, hogy ha valakit életben tart, azzal célja van. - Észszerűbbnek tűnik, hogy esetleg apámnak kellett zálogba, biztosításként, hogy így tartsa sakkban valamivel kancellártársát. Ilyen egészségügyi kóddal Isaac Jenkins megkerülhetetlen volt ébresztésnél, a rendszer az ő szintjének megfelelő jóváhagyással engedi csak megmozdítani a kapszulát, nemhogy végigvinni a teljes ébresztési protokollon. Ami a használati utasítást illeti, azt én írom és én ütemezem. Amiért pedig mutattam, az üzlet. Információ az információért. - Ez persze csak másodlagos cél, az igazit ráér megtudni, mikor itt lesz az ideje, addig gondolkodjon csak. Amikor a feleségemet és a titkos szobát említi nem sóhajtok, de ha nagyon figyel, látja, ahogy kicsit nagyobb levegőt veszek orron át és ott is fújom ki. Már megint itt járunk. - Árulja el: ha feltételezi, hogy még sok Denisovhoz hasonló személy van itt elrejtve, akkor miért csak egy lett ébresztve? Ha lenne sok ilyen katonánk, azzal már megnyertük volna a háborút az ellenállókkal és a perdaiakkal szemben is, nem gondolja? - Kérdésre kérdéssel felelek - már ha egyáltalán felelek -, de ezt már megszokhatta. Egyébként sem a mit tartom fontosnak, hanem a miértet ezeknél. Más kérdés, hogy azért csak Denisov lett ébresztve, mert ő volt a legstabilabb, a többi még tökéletesítésre, korrekciókra szorul. De ez csak az igazság fele. A másik fele az, hogy rútul kihasználom, hogy Terson nehezen jár és számol utána az adataimnak. Addig én kényelmesen figyelhetem, meddig terjed fegyelmezett türelme ebben a békének nevezett állóháborúban.
*Szemet forgatni vagyok kénytelen, mert Jenkins – ritka alkalmak egyike – nem értette mit mondtam.* -Nem maga untat, hanem a tóparti lét, mint feltételezetten potenciális jövőbeni szomszédja….na igen, nos annak idején még nem volt természet ahova be kellett volna tennem a gyönyörű lábaimat. *Húzom el a számat a pályaválasztásos mondatra, majd el is mosolyodom a szándékos jelzőn amit a lábaimra aggattam. * -Szúrópróba, ahogy eddig is tettem olykor. Sokkal szórakoztatóbb az arca amikor csak úgy megjelenek, és nincs ideje felkészülni. Nem tudom, talán…de elképzeltem már más összefüggésben. A magas susnyásban ül rövid nadrágban és bódító füstöt szívott, bambán nézett ki a fejéből és perdántúli vigyor volt az arcán. *az enyémen is az nyúlik el ahogy felidézem korábbi elmélkedésemet Jenkinsről. A fene sem gondolta, hogy egyszer lesz alkalmam megosztani vele. Mindezt teljes átéléssel adom elő, karjaimmal is belejátszva, mutatva a perdai vadont és arcomon egy röpke pillanatra megmutatom milyen fejet vágott a gondolataimban. Közben azért fél szememet résnyire kinyitom, hogy kilessem a reakcióját. Végül azért mindkettővel ránézek, a vigyor már a sajátom. Amikor a megszólításom a téma, eszembe jut Alec amikor felvetette annak az ötletét, hogy tegeződjek le Jenkinsszel, ha már a drága jótétlélek Jasmine Montgomery ebbe a kiváltságos helyzetbe került. Nem emgyek azonban olyan messzire, csupán a keresztnevemet dobom be a közösbe, de abszolút elutasítást kapok. * -Oké, akkor simán Moor, és ez az utolsó ajánlatom. *nem dörgölöm az orra alá a botanikust, már csak azért sem, mert – bár gyanítom, hogy tudja, hogy tudom – nem óhajtom magam direktben lebuktatni, hogy olvasom a levelezését…mostanában csak a csajét. Mindezek után sikerül rábeszélnem arra, hogy ő is nézzen utána az első Mrs. Castillonak. Ezzel két célom van. Az első, hogy Castillo is érezze a törődést, minden bizonnyal érezhető nyoma lesz annak, ha Jenkins utánanéz és talál is valamit. A második pedig az, hogy ezzel is lefoglaljam a kancellárt. Addig sem velem foglalkozik. Viszont én is kapok feladatot, nem mintha már nem kezdtem volna bele, nem vagyok jövőbe látó…pusztán önszorgalom volt, de most már tárgyalási alap lesz. A számat nem tudom befogni, közbe kotyogok, ez nálam a gondolkodás és a memorizálás fázisa.* -De még milyen hirtelen….leellenőriztette a kiválasztottat…..micsoda mázli….és biztosan nincs köze az első Mrs. Castillohoz….sokadszorra mondom, maguk kancellárok…nem, nem érik meg az idegeskedést. *A fejemben már kezd összeállni a kép, és ha Jenkins a közbekotyogásomból még nem jött rá arra, miért is olyan fontos Castillonak III. Mrs. Castillo, akkor a tekintetemből rájöhet. Még a fejemet is oldalra hajtom, hogy nagyobb nyomatékot adjak korábbi szavaimnak, e már azon agyalok, hogy legközelebb amikor az adattárban járok, megnézem Lizzyke kutatási anyagát.* -Lizzy kutatási anyagához maga hozzá tud férni? *Vagy ezt is nekem kell csinálnom? Végül is így vagy úgy, ez egy újabb fehér folt, amit ki kell színezni, ennél jobban csak Mrs. Jenkins a dugifeleség korábbi lakhelye érdekel. Ezt azonban még elpercelem, jelenleg csak McG fagyasztott rokonával hozom összefüggésbe, és igen kurta választ kapok. Még nem tudom hova tenni, de kis időre el is felejtem az emlegetett őrült miatt, akinek a hívása jól hallhatóan ebben a percben fut be. Közelharcunk oka beszédtéma lesz.* -Hogy megmentek vele embereket? *Villantom rá jégkék szemeimet, mosolyom hozzáillőn pimaszul metsző, ha az Aquillonon történtekre utal, mert persze feltételezem tud minden egyes mozzanatról, melyek alapkövei voltak a leszerelésemnek. * -Nem kell átprogramozni, köszi. Pont jó vagyok így. *McG jelenlegi helyének jogosságát firtatom, meglepő módon nem kapok fejmosást amiért mindenféle jöttment alaknak titulálom. Korábban Jenkins számonkérte rajtam ha „tiszteletlenül” beszéltem egy kancellárról, most viszont magyarázatot ad arra, miért hagyja az őrült pszichopatát az ő szintjén garázdálkodni. * -Ó, remek. Sajtoljon ki tőle nekem is valamit, ha már nem árultam el, hogy hallom. *Az biztos, hogy innen a kuckómba megyek és megnézem a kamerák felvételeit, addig míg Elizabeth „le nem rántotta” azt az egyet ami mutatott is volna valamit. Legalább első kézből látom a JL vadászt akcióban. Meg kell mondjam, sokkal jobban tetszik a Jenkinsszel való üzletelés annak ellenére, hogy kancellár. A kis intermezzo után visszatérünk McG rokonának kapszulájához, a rokon előéletéhez és a fagyasztáskor fennálló állapotának találgatásához. * -Á, értem. És sosem akarta megszerezni? *Kérdezek rá a számomra nyilvánvalóra, ferdén nézve Jenkinsre. Kizárt, hogy ne lenne rá kíváncsi. Arra, hogy McG romantikus lelkületű lenne, felnevetek és mivel ösztönből jön, horkantósra sikeredik, de lassan és biztosan elkomolyodom amikor a többi ötletet veti fel és szóba kerül a kedves papa is. * -És a kedves papa nem hagyott örökül erre vonatkozó szösszenetet? Nem ártana körülnézni a hagyatéka között…szóval Callum Jenkins kancellár sötétben tapogatózik. *Elmosolyodom, ez tetszik. Hogy miért is kellek én, azt azonnal meg is tudom, úgy tűnik Jenkins a sötétben nekiment valaminek és fájlalja a fejét, hogy velem köt üzletet. * -Nocsak! Kíváncsi vagyok milyen információt ad cserébe nekem, és milyen információt vár érte. Ez persze nem jelenti azt, hogy teljesíteni is tudom. *Érdeklődésem végére azért még odabiggyesztettem a magam kérdését, amire Jenkins lassan karmolni fog, de végül is az a cél, hogy belefáradva a kitartásomba, inkább elmondjon…valamit. Látom, hogy lopva mély levegőt vesz és ki is fújja. Tersonnál láttam hasonlót aikor le akart higgadni, ezt biztos a kancellárképzőben tanítják. * -Tekintve, hogy Denisov állapota nem kielégítő, vagy legalábbis eddig nagyon nem volt az, feltételezem, hogy a többi eldugott szuperkatona még annyira sem…összeszedett, mint ő. Azért kísérletezett vele, hogy rájöjjön mi volt a hiba? Sikerült? Egy-két kapszulát még ki lehet magyarázni holmi csalással az energia felhasználás terén, na de egy egész seregét. Az összes kancellárt az orránál fogva vezeti. Mit szólnának ahhoz, ha ezt megtudnák?
Értettem én, azt már viszont kevésbé, hogy ha én az utolsó száműzött kancellár leszek, miért is lenne ő potenciális szomszédom? Ám ezt majd megtudom akkor, ha valaha is ez a jövőkép valóra válik, a gyönyörű lábas múlt-képet meg figyelmen kívül hagyom, egész jól megy. Amivel folytatja, az amúgy is elsöpörné ezt a képet s láthatóan összevonom a szemöldökeimet rosszallóan. - Hogy ne csináljak semmit? - Jellemző, hogy egy munkamániás az egész hippis helyzetből mit ragadott ki és min ütközött meg? Hogy tétlen. A horgászás-halászat legalább valami, annak van értelme, de csak ülni és bazsalyogni, merő időpazarlás és abszurd az elgondolás is, nem is tudom, hogyan jutott eszébe, de csak megrázom - inkább megcsóválom - picit nemlegesen a fejemet és nem mélyedek el a témában. Semmi értelme, időpazarlás ez is. - És ha nem fogadom el az ajánlatát, akkor az enyém nyer. Akkor nem fogadom el. - Csavarok egyet a szavain, mert egyelőre csak Moor-nak se fogom szólítani. Bosszantó. Terson figyelhetne rá, mennyi kellemetlenséget okoz egy-egy döntéssel... Elnapolom a kérdést, Dorian és feleségei sokasága érdekesebb témának bizonyulnak, amit Raven Moor újabb közbekotyogások sorával kommentál, de feltételezem figyel. Ha nem, így járt, én nem szoktam elismételni a szavaimat. Arra felfigyelek, hogy Lizzy-nek nevezi Elizabeth-et, ez elég közeli kapcsolatra utal, de meg sem kellene lepődnöm rajta, hogy vélhetően magától felkereste Dorian jövendőbelijét. Ami azt illeti, nagyon helyes, hogy így tett. - Ha nagyon szükséges igen, de bizonyosan felhívom magamra vele a figyelmet. Miért kellene a kutatási anyag? - Mert kell, nyilvánvalóan nem ok nélkül kérdezget ilyent tőlem. Kancellárként pláne egy másik orvosi anyaghoz hozzáférek, még ha ez nem is a közös tudás alapja, hanem esélyesen Doriantól kellene megfelelően hihető és legkevésbé gyanús indokkal elkérnem. Ő is megizzadna valószínűleg, ha ugyanilyen indokot ki kellene találnia a kérés elutasítására, s kellően gyanakodva néznénk onnantól egymásra. Mármint a normálistól is jobban. - Igen, hogy megment vele életeket. - Apró hunyorgás szokásos gúnyos mosolyom felett a válasz a pimaszságára. Pont arról beszélek, hogy bár Greymare hadnagyért kár lett volna, de nem vasalta ki McGrover-t. És még hogy nem kell rajta javítani vagy átprogramozni! - Nem hinném, hogy a figyelmére vágyna. - Jelentem ki arra, hogy sajtoljak ki valamit Williamből a javára is majd. Ha így is tennék, biztosan úgy intézném, hogy nem derülne ki, ebből Raven Moor-nak van haszna vagy előnye. Neki addig jó, amíg William nem figyel fel rá, főleg, hogy immáron megvan az új játékszere, akit minden gyanús elemre rá fog uszítani. Ha nem a JL? Sebaj, nagy számok törvénye alapján egyszer ráhibázik, William valahogy így gondolkodhat és biztosan nem alszik rosszul néhány ártatlan élet megnyomorítása miatt. - Nem járunk át egymáshoz vacsorára. - Felelek ennyivel arra, hogy nem akartam-e a mintát megszerezni? Hogyne akartam volna, már ha tényleg létezik és tényleg beteg Lazarus McGrover. Sajnos a hibernáló-kapszulákon át nem lehet mintát venni, a fedelét le kell emelni hozzá, ami normál esetben nem probléma, de rendszerben nem lévő, ismeretlen fertőző betegség esetén ez feltűnően sok és macerás protokoll-lal jár. Félvállról meg nem vehetem, a feltételezésemet nem vehetem biztosnak, hogy nincs is itt semmi kór, a hibernálás oka más lehet. - Isaac Jenkins kancellár Lazarus McGrover hibernálása után nagyjából három hónapra meghalt, agyvérzésben. Ha akart is örökül hagyni valamit, nem jól számolta ki a rendelkezésére álló időt. - Közönyösen beszélek a "kedves papa" haláláról, mintha nem is tulajdon apám lenne, hanem egy vadidegen. Nem is áll olyan távol a valóságtól ez a hasonlat. Valószínűleg most értékelődik majd át a planetológusban, én mennyire lehetek romantikus lelkületű. Egyébként valóban nem bánom, hogy meghalt, legfőbb ideje volt és már magam intézkedtem volna, de beelőzött. Kicsit belerondított a terveimbe ezzel, de végül a javamra tudtam formálni. A hibájából pedig tanultam, én másként tekintek a hátralévő időm hosszára és az elvégzendő teendők listájára. Azon viszont kénytelen-kelletlen én is elmosolyodom, hogy sötétben tapogatózom. Nagyjából így van, csak feltételezéseim vannak, elég irritáló dolog egyébként ez anélkül is, hogy az orrom alá dörgölnék még úgy is, hogy én voltam az, aki önként megmutatta a férfit az egykori tizedesnek, s számítottam is efféle kérdésekre na meg megállapításokra. Egyszer lehet gyereknap a JL-nek is... - Már kapott, kettőt is, az utolsót távozáskor majd, az maradjon egyelőre meglepetés. Az információt Öntől Terson kancellárról várom, ha már ilyen sikeresen kiharcolta tőle az engedményeit, biztosan továbbra is a közelében tud maradni. És hogy pontosítsunk: nem az a kérdés, tudja-e teljesíteni, hanem hogy akarja-e? - Jegyzem meg finom mosollyal a végén, amit tulajdonképpen vehet bóknak is. Kinézem belőle, hogy meg tudja oldani, nem véletlen került fontos szerep rá a sakktáblámon, csak megfelelő motiváció kell hozzá, hogy ne vonakodjon. Mármint nagyon. Mert őt ismerve kéreti majd magát, ha már üzlet megpróbálja feljebb nyomni az árat. Talán ennek a része, hogy ismét Denisovnál és a titkos teremnél kötünk ki, mármint szóban, mert hogy lépteimet egyébként sem arra vettem, az is biztos. Raven Moor még nem igazodik ki itt úgy sem, így talán észre sem veszi, hogy a kapszulák végeláthatatlannak tűnő sorai között a kijárat felé vettük az irányt. - Valószínűleg egy "már megint?" hagyná el a szájukat. - Somolyodom el alig leplezett kaján kárörvendéssel, amit jelenleg már megengedhetek magamnak, mert a legutóbbi hatalmi visszaélésemet elég jól megúsztam, még engem is meglepett. Saskia megtartása volt a lényeg, de hogy minden mást is megtarthattam... Nyilván egy másodiknál nem lennének ennyire elnézőek velem, el nem ítélhető módon. - Tételezzük fel, hogy igaza van és ahogy McGrover-rokonság el van itt rejtve vagy ahogy a feleségemet is sikeresen elrejtettem, úgy két-három különleges katonát is még bújtatok itt, talán zoológusnak álcázva vagy valami hasonló ál-adatlap alatt. Mit számít ez igazán? Jól alszik, ha tudja, hogy igaza volt vagy mit szeretne igazából elérni? - Állok meg egy pillanatra és fordulok vele szembe, kíváncsian fürkészve, terelve arról a szót, hogy lenne külön terem. Hiszen ahogy mondta, az energiafelvételben meglátszódna. Kellene.
*Hogy értette végül miről beszéltem, vagy sem, nem derül ki, továbblépünk a következő témához, amiről igen érzékletesen beszélek. Bár sokkal jobb volt elképzelni, mint mesélni róla, és Jenkins is csupán egyetlen mozzanatot tud kiragadni belőle. Úgy tűnik a tétlenség ismeretlen fogalom előtte, de azért értékelem a felismerését egy szemöldök ugráltatással és mosollyal. A fejcsóválásból azt szűröm le, hogy ez még neki is elképzelhetetlen, bár még előfordulhat, hogy utolsónak maradt kancellárként nyugdíjazzák. Lehet annyira frusztrálni fogja a helyzet, hogy inkább betép a fűtől. Én meg a Búfelejtőtől fogok egyszer, ha sokáig szarozik a megszólítással. * -Ehhh, nem értem miért olyan nehéz kimondani azt, hogy Moor. De felőlem nevezhet Tizedesnek is, már megszoktam, olyan mintha a nevem lenne. *Mindegy, csak ne asszonyságozzon le, az olyan….mintha…nem is tudom, borzalmas jövőképet fest rólam. Castilloval kapcsolatban aztán hiába bazsalygok és nézek rá jelentőségteljesen, kérdezek rá Lizzy kutatási anyagának szabad felhasználására, Jenkins nem kapcsol. Én viszont mindenre figyelek, még akkor is, amikor vele együtt beszélek, ami most meglepő módon nem zavarja, azt viszont láthatóan csekkolja, hogy Lizzyként utaltam a méltóságos menyasszonyra. * -I. Mrs. Castillo, meddőség, Lizzy külön projektje – meddőség visszafordíthatóságának lehetősége. Esetleg nem ártana átnéznie az I. Mrs. Castillo orvosi anyagát. Többet nem segítek. Én is átnézném, de nem értek hozzá, mint ahogy maga sem tudná megállapítani hány éves a legrégebbi perdai hegylánc. * Az aquilloni megmozdulásomról tudom miért nyilatkozik elmarasztalóan, ha tudná mennyi lehetőséget kellett elpasszolnom, még rosszabb lenne rólam a véleménye. * -Néha a szerencse mások mellé áll. *Jegyzem meg nemes egyszerűséggel a mindig közbejövő indokot, mert valahogy így volt, McG mindig csak egy hajszálnyival kerülte el a mindenki számára boldog véget, ráadásul úgy, hogy nem is tett semmit a saját érdekében. Baszki! Hogy a szabotőrök miért nem taposták ki a beleit…de tanúkkal a hátam mögött nem vállalkoznék arra, hogy eltegyem láb alól. Mondjuk tanúk nélkül sem biztos, hogy rávinne a lelkem, legfeljebb a véletlen. * -Na igen, míg Sammy a felesége volt….de szívesen lemondtam erről a kiváltságról. *Valójában nem kaptam semmit, de kaphattam volna, nekem azonban Sam boldogsága és nyugalma fontosabb, semmint kicsikarjak néhány engedményt a pszichopata kancellárból. Viszont jól jött volna ha bejárásom van a lakosztályukba, főleg oylankor amikor McG nincs otthon, de ez a sikló már elrepült és le is zuhant…Jenkins után szabadon. Szóval úgy tűnik ebből az irányból sem kapok semmit. Jenkins sem tud lépni a kancellár rokonának ügyében, sajnálatos a tény, hogy McG egyelőre biztonságban van, bár én meg tudnám oldani…de nem buktatom le magam…jobban. Csak egy féloldalas, elégedetlen és sajnálkozó mosolyt csillantok meg és félreteszem a témát. A Jenkins család tagjai az eltelt évek során szereztek tapasztalatot, mások hibáiból, melyek rájuk is hatással voltak. Az, hogy a kedves papa halála nem vált ki semmilyen érzelmi reakciót Jenkinsből, elég árulkodó de ezen most nem akadok fenn. Sosem voltak igazán illúzióim a sokat emlegetett kőszívének nem létéről, egyetlen momentumot fedeztem fel csupán, amiből kiderült, valahol a kőszív mélyén van benne szeretet és romantika, viszont ez a gyenge pontja is. Ezzel viszont senkinek nem mondok újat, a kis stiklije óta mindenki tudja. * -És a kedves papa természetes halált halt? *Hozzá hasonló rezignáltsággal eszem fel a kérdést. Szerintem nem véletlen, hogy nem sokkal a rokon hibernálása után elhalálozott. Apró elégtétel, hogy Jenkins sötétben tapogatózik – egyszer az életben – és még szembesíthetem is vele. Ezek után már csak az üzlet marad, és kifejezem nagyfokú érdeklődésemet a nekem csepegtetett információkért, amikor kijelenti, hogy már kettőt kaptam. Végül is igaz, épp csak az egésznek van egy másik aspektusa ami ledöbbent.* -Ááá, maga előre fizetett nekem? Baszki! Nagy bajban lehet. *Nem siklik el a figyelmem az utolsó meglepetés emlegetése mellett, de egyelőre nem hozom szóba, az érdekel mit vár tőlem. Szavai szerint Terson van soron a megbuktatandó kancellárok nem túl hosszú listáján. * -Terson kancellár igen karótnyelt és szigorú szabályokkal élő ember. Még vacsorázni sem akar velem. Borzasztó! Persze ha elintézne nekem egy…ebédet vele. A vacsorát a feleségének tartogatja, micsoda szentimentalizmus. Na persze nem az elintézett ebédért tenném…majd még kitalálom. Mondhatja. *Mielőtt még rákérdezne, egyetlen lendítéssel és mondattal elhessegetem a kérdését a végén. Menet közben hallgatom ha előadja, s közben tovább nézelődöm. Gyanús nekem, hogy olyan határozottan lépked egy bizonyos irányba, de egyelőre tipegek szépen mellette…néha picit gyorsabban, hogy lépést tudjak tartani. A szuperkatonák ügyében jól átgondolt válaszom van, és ezen még az ő homályosítása sem változtat. Ahogy megáll előttem, majd` kitörik a nyakam, hogy fel tudjak nézni a szemeibe. Sejtelmesen elmosolyodom.- -Igen, határozottan jobban aludnék, bár eddig sem volt gondom az alvással. Egyébként nem árulnám el senkinek, csak szeretem a titkokat, nem mellesleg jó tárgyalási alap lehetne. Szóval van ilyen. *Nem kérdezem, hanem kijelentem, és végül elindulok, csak épp nem arra amerre ő terelgetett volna eddig. Még nem terveztem, hogy elmegyek, és az irány gyanúsan a kijárat felé vezetett volna. Jenkins úgy sem hagyná, hogy egyedül kóricáljak a kis birodalmában, kénytelen velem jönni. *
- Ugyanilyen nehezen viselte volna megszólítása változását, ha előléptetésben részesült volna? - Teszem fel a tűnődő kérdést, hogy vajon az hízelgett volna és könnyedén átengedte volna magát az új "nevének" és most csak a lefokozás miatti polgár és hasonló megszólítások degradálóak neki? Áttérünk más nevére, Miss Shirley-re, amíg még ezt viseli s nem Mrs. Castillo-k egyre hosszabbodó sorába áll be. - Ha arra gondol, hogy első feleségét szeretné visszakapni, s ehhez a meddőségi kutatása egyik fontos személyét feleségül veszi, akkor valahol elismeréssel kell adóznom Castillo kancellár előtt, mert ezzel a felesleges lépéssel valóban mindenkit összezavar. Első feleségével van már egy közös, felnőtt fiúk, így ha a kutatás sikerrel is jár, az egykori Mrs. Castillo-nak évről évre rosszabbak az esélyei rá, hogy egészséges és kellően méltónak ítélt örökösnek adjon életet. - A magam részéről nem látok ebben sok rációt és meglepne, hogy Dorian is olyan romantikus lélek lenne legbelül, hogy ennyire irracionálisan döntsön, hiszen akkor nem hagyta volna el annak idején a feleségét. Legfeljebb bosszantja, mint orvost, hogy nem talált rá megoldást azóta sem és az emberiség túlélése szempontjából is nagy előrelépés lenne a meddőség visszafordítása, még ha ez egy nagyon összetett kérdés is. De utánanézek majd akkor az orvosi anyagoknak, az a kis időráfordítás nem kerül semmibe. Utána már McGrover rokonságáról beszélünk és közvetve így szóba kerül az enyém is. Kérdésére finoman elmosolyodom, annak jeleként, hogy ez a kérdés már bennem is felmerült. Különösen utálnám a gondolatot, ha apám haláláért William-nek kellene köszönetet mondanom, még ha csak meg is előzött ebben engem. - A boncolás szerint igen, persze, vannak ki nem mutatható szerek, melyek ilyen hatást érnek el. - Vagy éppen szívinfarktusra hasonlítót, mint apósom esetében is. Talán már sosem fog kiderülni, hogy véletlen agyvérzés volt - kicsit korai halál nem is olyan kirívó a családfámban -, vagy valaki rásegített. - Nem vagyok nagy bajban, csak régi üzlettárs esetén már van olyan fokú a bizalom, hogy hitelbe is adunk információkat, nemde? - Ravasz kis félmosoly jelenik meg arcomon s tekintetemben nem különben, majd elmondom, mit adhatna cserébe. Az első mondatnál kap egy jelentőségteljes pillantást. Hát ezzel nem mondott újat Terson-ról, se azzal, hogy nem talált be a vacsorameghívással nála. Meg is lepett volna, ha azt is sikerül kicsikarnia belőle és komolyan kísértést éreztem volna rá, hogy távolról figyeljem az eseményt. - Nem minden férfihoz vezet a hasán át az út. - Jegyzem meg utalva rá, hogy az ebédet nem intézem el, keressen más megoldást, hogy Victor közelében maradjon. Azt hiszem, nem is tudnám elintézni. Victor racionális ember, elég nehéz lenne felhozni elfogadható érvet arra, hogy belemenjen egy ebédbe, pláne ha én közvetítem a kérést. Ha eddig nem lett volna gyanakvó Moor-ral szemben, hát egy ilyen kérés után már biztosan más szemmel nézné. Még így is lehet, hiszen nem volt annyira titkolva, hogy eljött hozzám vacsorára - amilyen csinos volt, nehéz is lett volna diszkréten belopóznia hozzám - s hogy utána én is tiszteletemet tettem az Imperiumon. Arra a hajóra aligha lehet Terson tudta nélkül felosonni bárkinek is. Kancellári jelvénnyel a vállain meg pláne. - Csak hozzon nekem valamit. - Mosolyodom el nem konkretizálva, hogy mire lenne szükségem pontosan Tersonról. Nem egyszerű eset, fogást találni rajta kimondottan nehéz és ez nem azon múlik, hogy szigorú szabályai előtt mintha a vonásai is meghajolnának, sokkal inkább azon, hogy van esze. Haladunk tovább, de csak addig, míg meg nem állok, mikor szóba kerülnek a szuperkatonák, szinte már menetrendszerűen. Kitartó Raven Moor, ezt a javára kell írnom. A végén még Terson-ból is kicsikar egy közös kávézást... Azon aprót felnevetek, hogy nem árulná el senkinek. Senkinek, legfeljebb holnap leközölné a JL. - Jó tárgyalási alap? Ugyan mihez, kihez... vagy inkább ki ellen? - Kérdezem, de ezt már szinte Raven Moor forduló vállainak intézem, mert ő nem tart velem tovább, hanem irányt váltva másfelé indul el. Én viszont nem megyek utána, kivárom, hogy melyik szintre megy fel vagy éppen le, s egy vele párhuzamos kapszula-sorban folytatom az utat, könnyedén tartva az ő tempóját, s csak egy gyors kommunikátoros jelzéssel küldöm ki az orvost, aki eddig az irányítóban volt. A jelzavaró be volt kapcsolva eddig is, de a távolság miatt adott, hogy hangosabban leszünk kénytelenek beszélgetni, s nem kell hozzá plusz fül. A következő kérdésemet fennhangon teszem fel, de hallhatóan én derűs nyugalommal követem őt, fél szemmel figyelve, hogy a távolságot nagyjából tartsam, ha újra irányt váltana. - Mi a terve, Moor? Addig bolyong itt, míg elkopik a cipője talpa hasztalan keresve olyasvalamit, ami nem létezik? - Moor hibernálókapszulák tökéletesen egyforma labirintusában találja magát, a különbséget csak a bennük alvók adják, bár egy helyen egy ikerpárra is bukkanhat. Mértani pontossággal lépcsősorok fel és le, néha a kapszulák között egy-egy szervizfolyosó vezet be, ami szimpla szervizajtóhoz vezet, mindegyik mellett több lépcsős érzékelő panel a bejutáshoz. Ritkán egy-egy kapszula is hiányzik vagy üresen áll lekapcsolva a rendszerről.
*Tévedtem. Az asszonyságozás nem fest olyan borzalmas jövőképet, mint az előléptetésem. A hideg is kiráz a gondolattól…vagyis kirázott korábban, amikor szóba került. * -Ha figyelmesebben olvasta volna a személyi aktámat, tudná rá a választ. *Nézek rá sejtelmesen megemelintve a szemöldökeimet, rögtön egy kiszámítottan egy másodperces késlekedéssel vigyorodok el. Két alkalommal léptettek volna elő, és nem valószínű, hogy olyan jó kislány voltam, nem is a katonai képességeim indokolták volna, mint inkább a szakmai hozzáértésem, de mindkét felterjesztés előtt „sikerült” olyan vétséget elkövetnem, ami ezt megakadályozta. Két alkalom még nem rendszer, de csak egyet nevezünk véletlennek. Nem világosítom fel Jenkinst a részletekről, ha lemaradt, majd újra átnézi amennyiben kíváncsiság gyötri. Másfelé terelem a témát, vagy tereljük közösen, olyan mindegy már a sok szó után. De Castillo is jócskán terelt mindazzal amit…nem tett meg. * -Elég merész de nem önfeláldozó tekintve Lizzy korát és tökéletes genetikai térképét, amit gondolom volt szíves ön megvizsgálni, nem különben férfi szemet gyönyörködtető külsejét. Egy feleség rendszeres vizsgálata egy kancellárnál nem feltűnő, másrészt a sietség a kancellár részéről így megmagyarázható. *Nem tudom miért jutottam erre a következtetésre, de mindenképp gyanúsak az egymásba kapcsolódó részletek. Apróság, de én odavagyok az ilyenekért. Azt nem mondhatnám, hogy Jenkinsszel hasonlítunk egymásra, de van amiben hasonlóan gondolkodunk, ez a kedves papa halálánál ki is derül abból a mosolyból, amit a kérdésemre kapok előzetes válaszként. Erre én is elvigyorodom, bár nem ragálok rá szóban, a mutatóujjammal a levegőbe bökök, hogy: „Naugyehogyugye?” Nem látom rajta, hogy nagyon megrendítette volna az apja halálának felemlegetése, én tutira ki lennék akadva még tíz év múlva is, persze Jenkins arca néha olyan mintha titánból öntötték volna, az istennek se mozdulnak el a vonásai. Ha úgy akarja. Ebben Terson is nagyon menő, de bárkit ki lehet billenteni ebből az egyensúlyból, csak tudni kell a gyenge pontját és persze azt is, melyik gyenge pont melyik irányba billent. Jenkinsnél már ismerem a haragot és a csalódást, a humora is megfelelő, már csak a megrendülés van hátra. Nem mostanra időzítek. Az üzlet az üzlet, bár nem kifejezetten ezért jöttem meglátogatni bokros teendői közben megzavarva, de ha alkalom nyílik rá, miért ne? Sőt! Előlegbe kaptam a meglepiket, mint az kiderül a furmányos válaszból. Elámulok, tényleg, eltátom a számat, szerencse, hogy nem ettem idefelé jövet abból a zöld izéből, amit vas és kalcium pótlásra találtak ki sanyarú éltű dominiumi tudósok. Most szarban lennék zöld fogakkal. * -Hogy rohan az idő! *Csak a régi üzlettársra reagálok szóban, a többire magamban, nem hiszem, hogy Jenkins bármit is adna nekem ellenszolgáltatás nélkül. Hitelbe. Nem a bizalomról van szó, hanem a számításról, amiből neki több is van mint kellene. * -Azt észrevettem. *Húzom el a számat, mert nekem a mi édes szószos vacsoránk jutott eszembe, amivel sikeresen húzhattam egy strigulát a csalódás tábláján. Másrészt arra gondolok, hogy le kell mondanom a Tersonnal való közös étkezésről, valami mást kell kitalálnom, hogy kedélyesen elcsevegjünk egymással. Hogy mi kell neki Tersonról/tól, az igazából nem derül ki, mert a válasz lehet minden és semmi egyszerre. Jenkinsnek gyanúja sincs, hogy merre kellene elindulni, úgy gondolom még ő sem talált semmi kivetnivalót, amit el is tudok képzelni. Az első benyomásaim alapján Terson rendkívüli módon imádja a törvényeket és azok betartását, betartatását, lehet korrekt de csak a saját keretein belül, és amit megkövetel másoktól, attól ő sem tér el. Sejtem mennyire a bögyében lehet Jenkins azok után, hogy két és fél éven keresztül az egész kancelláriát az orránál fogva vezette a dugi feleségével. Ó, bocsánat, Mrs. Jenkinsszel. * -Oké. Majd hozok valamit. *Bólintok rá, a válaszom olyan, mint a kérés. Lehet minden és semmi egyszerre. Mikor ezt megbeszéltük, visszatérek a régi, örökös témámhoz, és várom, hogy Jenkinst megüsse a guta. De erre még várnom kell egy kicsit…viszont nem arra megyek amerre ő akarta – gyanítom kifelé innen – hanem az ellenkező irányba. Csak egy szintet megyek fel, és indulok balra, figyelve a kapszulák rendszerét, feliratozását, sorszámát. Valamilyen jelzésrendszernek kell lennie, ha már ilyen szép sorba lettek rakva. Nem fogok eltévedni, itt minden egyformának tűnik, tűpontosan a helyén van minden és nem változik. Nem olyan mint a perdai vadon. Átlátható akárcsak egy program kódsorai. * -Még nem tudom, csak szeretem ha van valami a kezemben. Képletesen. Meg szeretem a titkokat, hiszen tudja, már mondtam. Mikor is? A liftben? Ó atyagatya, de rég volt. Komolyan imádtam. *Megyek, megyek, nagy taglejtésekkel kísérve rövid visszaemlékezésemet, Jenkins meg valahol lejjebb jár-kel hozzám igazodva. A tervem az, hogy…igazából nincs tervem, mert nem tudom merre menjek, Jenkinsnek viszont nem hiszek. Még hogy nincs dugihely…cöhhcöhhh. * -Nagyon, nagyon…nagggyon sajnálom, de nem hiszek magának. Szóval ha nem szeretné, hogy két napi rendszerességgel a nyakára járjak, avasson be, és megnyugszom. De tényleg. Különben a szépfiúja jutott valamire a pda-mal? Ha tönkreteszi, vagy teszem azt van olyan…bocsánat, béndzsa mint maga, és tisztára pucolja, akkor megvárom valamelyik folyosó sötét sarkában és halálra csikizem. Páncélon keresztül! Akár. Megoldom. *Nem lassan, de biztosan eljutok a következő lépcsősorhoz, ahonnan jobban lelátok Jenkinsre és az irányítópultra is, ami eleddig nem érdekelt, tekintve, hogy foglalt volt, most viszont üresen áll a bambuló doki helye. Nem láttam, hogy Jenkins üzent volna neki, nem is hallottam semmit, de feltételezem, hogy ez történhetett, ha már itt majdhogynem kiabálni kényszerülünk a nagyobb távolság miatt. Elmosolyodom, az sem izgat, ha Jenkins látja. Megindulok lefelé és nem fordulok a végén egyik kapszula felé sem, hanem az irányító pult felé tipegek meglehetős gyorsasággal, hacsak Jenkins nem állja utamat…akkor kicselezem. Valahogy oda kell jutnom. *
- A személyi aktájához az első találkozásunkat követően én is majdnem hozzáfűztem valamit*, így elhiheti, ismerem. - Felelek csak ennyivel, de egyébként igen, ismerem a "vétségeit", amelyek rendre visszatörték a karrierjét, mielőtt elkezdett volna felfele ívelni. Mondjuk mindegy is, az Aquillon-on történteket magasabb rangban sem tudta volna teljes lefokozás nélkül megúszni, így csak kisebbet esett. Más kérdés, hogy Raven Moor képes lenne az aquilloni jég hátán is megélni, szemmel láthatóan jelenleg sem küzd a történtek miatt depresszióval, éppolyan eleven, mint korábban és éppúgy szereti a gondolatait máson járatni, némi összeesküvéselméleten törni a fejét. - Ettől még az első Mrs. Castillo nem lesz alkalmasabb gyerekszülésre. - Ám ennyiben hagyom a témát. Kicsit körmére nézek majd a dolognak, már csak azért is, mert tudom, hogy Dorian is szeretettel figyeli Saskiát - nem tudom, mire számít, időzített bombát csinált belőle szerinte a perdai gyógyító? -, akkor ezt a figyelmességet illik viszonozni és kölcsönössé tenni. Ráadásul én több feleséget is szemmel tarthatok, micsoda kényelem jutott nekem! Egyelőre e kérdésben sem jutunk előbbre, ahogy McGrover rokonságával kapcsolatban sem, s nem derül fény - lehet soha nem is fog - arra, mi végzett pontosan Isaac Jenkins kancellárral. Nem zavartatom magamat, hogy nem mutatok letörtséget apám halála miatt, sőt futó mosoly is megjelenik rajtam, mikor a levegőbe bök Moor. Saskiát leszámítva úgy is sejti, hogy másnak aligha jut a szívemben szeretet. Ha akad is kiadó hely, miért pont egy rég halott ősre pazaroljam? Ha egy gyerek kicsit is hasonlít a szüleire, akkor elég jó fantáziával bír a nő, hogy elképzelje, milyen ember lehetett apám. Bárki, aki elég idős hozzá, megerősítené, hogy nemcsak külsőre formázom őt, hanem hideg természetem is hasonló. Csak én rosszabb vagyok, már csak a Halálcsók miatt is. - Ha így meglepődik, még zavarba jövök, hogy Ön nem így gondolt a kapcsolatunkra. - Gúnyolódom kicsit, mikor direkt látványosan tátja el a száját. Az idő egyébként tényleg rohan. Ahhoz képest mióta ismerem és hova jutottunk azóta... Fél szavakból is értjük egymást, legalábbis látszólag nagyon úgy tűnik, amilyen gyorsan és könnyen megegyezünk abban, hogy hozzon nekem valamit Terson kancellárról és mintha csak tudná, mire is vágyom és miként lehet azt megszerezni. Igaz, kell is, hogy fél szavak elegendőek legyenek köztünk olykor, mert a következő pillanatban már elinal a nő mellőlem maga indulva felfedezésre. Ezzel a módszerrel sosem fogja megtalálni, amit annyira keres, nem is sietek utána, inkább más módszerrel cserkészem be, legalábbis tartom vele a lépést egy szinttel lejjebb. A kapszulasoroknál lát jelzésrendszert a földön, minden egyes "lépcsőfordulónál", a szisztémáját hamar ki is fogja ismerni, elvégre nem az volt a cél velük, hogy aki itt belépett a sorok közé, az után mentőcsapatot kelljen küldeni, mert végzetesen eltévedt. Így hát Moor sem fog hiábavalóan körbe-körbe haladni, nyilván kétségbe esni sem, hogy hol jár. Amúgy sem az a kétségbe esős fajta. - Szerintem ott csak azt imádta, hogy egy kancellár fölébe kerülhetett, mi több, meg is tiporhatta! Egyébként nem gondolja, hogy nagyon közhelyes és evidens lenne minden titkomat itt elrejteni? - Nyugodtan társalgok vele, az emeltebb hangszín csak a távolság miatt van, egyébként kiérződik a derű a hangomból és a szavaim piszkálódásából is. Visszaemlékezve egyébként igazat kell adnom a nőnek, fordulópont volt az a liftes eset és biztosan az idő szépíti az emlékeket, de tényleg nem tűnik olyan borzasztónak, mint akkor tűnt. - Kvittek vagyunk akkor, Moor, én se hiszem, hogy nagyon-nagyon-nagyon sajnálná. Még picit sem. De jöjjön csak két naponta, egy kis séta jót tesz az egészségnek és idővel csak belátja, hogy tévedett. Szeretnék majd abban a pillanatban ott lenni, ki nem hagynám! - Felelek vissza mosolyogva és szélesedik a mosolyom, mikor csak érdeklődik a pda-ja sorsáról az egykori tizedes. A páncélon át való csikizés komolytalansága legalább jól eltalált, a testőrséget fenyegetni sem éppen életbiztosítás a Dominiumon, mert közvetve a kancellárt fenyegeti az ember. - Ha nem jutott volna, már az ajtó előtt állna, de ne aggódjon miatta. Semmit sem fog lepucolni. Lepucolni nem. - Ültetek bogarat örömmel a nő fülébe, hogy kicsit izguljon, hogy mit kap meglepetésként még. A lépcsősornál aztán beérem a nőt, vagyis éppen akkor érek oda, mikor elrobog előttem tipegő lépéseivel lefelé és érdeklődve nézek utána. Nem mintha gondolnám, hogy pda-visszaszerző akcióba indult volna, annyira izgulna, a célja más lehet. Mivel alapból rossz fele megy, továbbra is kényelmesen követem, de a legalsó szinttől pár lépcsőfokkal feljebb megállok és míg Moor felkapaszkodik az irányítópulthoz, én leülök az egyik lépcsőfokra, alkarjaimat a térdeimre téve és magam előtt kulcsolva össze ujjaimat. Kedvére nyomkodhat bármit a nő, az égegyadta a világon semmi nem fog reagálni rá, mintha csak lefagyott volna a rendszer. - Ugye Ön sem gondolta komolyan, hogy pont ahhoz nem kell aktiválási engedély? Megjegyzem, ez a rendszer jobban védett az otthoni gépemnél, ha esetleg olyan ajándékot hagyna ott, mint a lakosztályomban... és sejtésem szerint hagyott Castillo kancellárnál is. Ez a terve Terson kancellárnál is? - Vonom fel érdeklődve szemöldökeimet.
//*Lásd első játékunk utolsó reagját tőlem, és kaptál egy pm-et is //
*Nem lep meg, hogy ismeri a személyi aktámat, az már annál inkább, hogy majdnem hozzáírt valamit. Ebből a „majdnem” egyből két kérdést vet fel.* -Majdnem? Miért csak majdnem? Mi tartotta vissza? De most komolyan érdekel, és persze az is, hogy mit nem írt bele? *Sejtésem van, hogy mivel kapcsolatban, de nagyon hülyének kellene lenni ahhoz, hogy ne találjam ki. Elvégre az ok egyértelmű volt, miért hívatott magához. Az egészben az volt az érdekes, hogy bár egy tiszt előtt elárultam a képességeim egy részét, nem vert nagy port, sem Gardel részéről, sem később Jenkins részéről és nem jutott el más kancellárhoz, teszem azt Tersonhoz vagy a technológia guru Morgihoz sem. * -Nem lesz…de persze ki tudja milyen csodákra képes Castillo…kancellár. *Ez már nem az én dolgom, felhívtam rá a figyelmét, kezdjen vele amit akar. Sokkal jobban érdekel McG alvó rokona, semmint az látszódna rajtam, de egyelőre semmilyen módon nem tudok a közelébe férkőzni és még Sammy sem akart segíteni a megmaradt belépő kódjának átruházásával. Ettől még nem sztornózom a történetet, már csak azért sem, mert oka van annak, hogy Jenkins megmutatta és mesélt róla…csak még azt nem tudom hova akar kilyukadni mindezzel. És nem csak ezzel. Nem ismertem az apját, de abból a mosolyból amit látok az arcán, úgy vélem nem jöttek ki jól egymással, pedig szerintem verhetetlen párost alkottak volna. Be kell érnie velem, de a kapcsolatunk alakulásának fejlődését tekintve, ki van ő békülve ezzel a felállással. Sőt! * -Még nem jött zavarba? Pedig úgy megnéztem volna ahogy elpirul. *Csak egyszer sikerült valamennyire kibillentenem a lelki egyensúlyából, de arra sem vagyok büszke. Nem mondtam soha, és ő sem, hogy tudja. Remek, ez már barátság és nem tudom máskorra datálni, mint a liftbe való beszorulásra, pedig azt nem is én csináltam, de rohadt jó ötletet ad. Nem is véletlen, hogy mindez Tersonról való diskurzusunk közben jut eszembe, és ha tudná, hogy az információkra éhes vágyunk mennyire egybecseng…végszóként tekintek a Terson témára és elinalok Jenkins mellől, hogy feltérképezzem a helyet. Nem tartom valószínűnek, hogy a sorok között találok rá Mrs. Jenkins ideiglenes ágyikójára, és azt sem, hogy a kancellár csak úgy elárulja nekem, de eddig csak az Alvók listáját láttam, most már a kapszulák elrendezését is, és azt is tudom, mi mit jelent a hozzájuk csatolt számsorokból. Jenkins precíz, itt pedig maximálisan elvárt az ilyesfajta pontosság, viszont bele lehet látni a rendszerbe, csak a megfelelő szem kell hozzá. S ha meg van a rendszer, meglesznek a hiányosságok is, az eltérések. Jenkins nem követ, veszélytelennek tartja a kis megmozdulásomat és addig jó, amíg ezt gondolja. A titkokról szólva kapcsolatunk meghatározó pontja a felszínre kerül, ami mindkettőnkben derültséget vált ki, bár nem látom mindig Jenkinst, a hangjából kiérződik. Az emlegetett jelenetre felnevetek, igazán őszintén, vidáman csengő hanggal.* -Jaj igen! Az annyira jó volt, tényleg élveztem. *Elkacarászom még néhány lélegzetvételnyi és pár lépés erejéig, majd két kapszula között kukucskálok ki Jenkins felé.* -Tudom, hogy nem minden titkát tartja itt. De itt is van, tutira! *Csak találjam meg egyszer. Azért azt ugye ő sem gondolja komolyan, hogy beveszem, két és fél évig el tudta rejteni mindenki elől a feleségét egy olyan rendszeren belül, amiben tűpontosan minden vezetve van. Egy ilyen kapszula nem egy tenyérnyi akkuról működik, és a Dominiumnak nincs örök energiaforrása, magától nem működik, felügyelni kell és ha beüt a krach, biztosan nem bízza élete munkáját néhány technikusra. * -Én meg a maga arcának látványát nem hagynám ki, amikor rájövök és megtalálom. Szóval esélyes, hogy egyszer majd ott állunk valahol egymással szemben és vigyorgunk? *Tovább lépek, de már meg van a tervem, merre folytatom kis sétámat. Amíg eljutok a lefelé vezető lépcsősorhoz, kénytelen vagyok beismerni, hogy hiányzik a pda-m, meztelennek érzem magam a hiányától. Attól nem tartok, hogy Jenkins infós zsenije bármit is tud kezdeni a tartalmával, ha fel is tör néhány mappát, nincsenek rajta olyan titkok, melyek hátrányosan érintenének. Felhőbe nem küldök soha semmit, annak nyoma van…valahol mindig hagy nyomot, én már csak tudom. Ami lényeges, az a kuckóban van a saját szerveremen. Jenkinsnek viszont azt kell hinnie, hogy számomra fontos, hogy a pasi mit ügyködik rajta. * -Ááá, értem. *Felelek röviden, de a válasz nem repít ki a cipőimből. Gyanítottam ilyesmit azok után, ahogy leszívott minden adatot a pda-ról és az elején még csak észre sem vettem. Na, ez egy újabb harc lesz kettőnk között, ki jár túl hamarabb a másik eszén. Közben elértem a lépcsőhöz, azon lejutva pedig a központi terminálhoz, kicselezve Jenkinst…bár annyira nem is kellett megerőltetnem magam. Oda sem követ. A kijelzőket nézve már értem miért. Semmit nem reagál az érintésemre, mondjuk ha őszinte akarok lenni, ami csak ritkán sikerül, akkor csalódtam volna, ha bármit el tudok állítani. A valós vádra nem kapom fel a fejem, tudtam, hogy tudja és azt is, hogy tudja, hogy tudom….ebbe most nem megyek bele mélyebben, de ez a legszórakoztatóbb az egészben. Szép lassan emelem fel a fejem, megkeresve a laza eleganciával ülő alakját, kárörömtől csillogó szemeit a felvont szemöldökei alatt. Elmosolyodom. Szerényen.* -Castillo kancellár nem hívott meg vacsorázni, ezért ajándékot sem kapott. Terson kancellár sem arról híres, hogy bárkivel is együtt vacsorázna vagy ebédelne ha az a nyolcadik szint alatt él. Képzelje, olyan szigorúan tud nézni, hogy fel sem merem emelni a fenekemet a székről. *Nézek aztán nagy szemeket meresztve Jenkinsre és sűrű bólogatásokkal szerzek nagyobb jelentőséget a szavaimnak. Majd kissé lehajolok, megrogyasztom a térdeimet és a szoknyám alá nyúlok. Ha nincs pda, van más. A mosoly továbbra is az arcomon marad, s még szélesedik is, mint aki tökéletesen elégedett azzal, hogy épp kicselez egy kancellárt, ráadásul pofátlanul a szeme láttára. A konzolhoz nyúlok, bár az továbbra sem reagál semmire, Jenkins nem látja. Újra nekiállok nyomkodni, látszólag rendszertelenül, szemöldökeimet csodálkozón megemelem, majd újra elmosolyodom, de aztán láthatóan lefagy az arcomról a mosoly, helyét az ijedtség veszi át. Felemelem mindkét kezem és hátrébb is lépek. Elhúzom a szám és csak meredek a kijelzőre. Felnézek Jenkinsre és a konzol felé bökök az ujjammal.* -Ööö…valami pirosan villog. Az ugye nem jót jelent?
- Egy korábbi felettese nem túl hízelgő bejegyzése alapján, miszerint "Nem való tizedesnek." úgy tűnt, nélkülem is gyorsabban égeti a CQL-t a hajtóműjében, mint kellene. Egyébként én is ezt írtam volna be. - Ugyanaz a szófordulat használata tőlem viszont már felvetette volna a kérdést, hogy lehet én mégsem olyan elmarasztaló és egyúttal lemondó hangnemben írtam volna, mint az előttem lévő. Hosszú távon viszont úgy jobban szerepelt a terveimben, ha megmarad látszólag jelentéktelennek és észrevétlennek... már amennyire Raven Moor-ra ez utóbbi kifejezést lehet egyáltalán használni. A vele kapcsolatban felmerült gyanakvásomat is okkal tartottam meg magamnak azóta is. Azon csak elmosolyodom, amit Castillo-ról mond. Ha Dorian egyszerre fedezi fel a meddőség ellenszerét az ifjúság forrásával, csináltatok egy kalapot csak azért, hogy megemelhessem előtte. Azután elégetem. Mármint a kalapot. - Azt el is hiszem. Hosszú életet kívánok Önnek! - Felelek arra, hogy megnézne, ahogy zavaromban elpirulok. Ezek külön-külön se jellemzőim, nem hogy így egyben együtt, de hát miért is törjem le a reményeit, ha egyszer ez is élteti az egykori tizedest. Na meg az olthatatlan kíváncsisága, ahogy rossz gyerek módjára elinal mellőlem, hogy felfedező körútra induljon a kincset keresve, amiről álmodott. Ahogy elsiet, hogy a nagy méretű fehér köpeny csak úgy lobog utána, eszembe jut a régi emlék, mikor én is itt szaladgálhattam. Nem mert apám bújócskásat játszott volna velem, vagy így a lépést tartotta volna velem. Ez utóbbit csak akkor, ha éppen valamit tanított és így követte nyomon ténykedésemet. Inkább csak mikor kaptam egy-egy feladatot, amit nem lehetett az irányítótól megoldani, hanem személyesen kellett és rám merték bízni. A lelkesedésem hasonló volt, a kedvem is legalább ilyen jó, még ha én nem is kacarásztam, mint a liftes emlékre a planetológus. - Legalább mondja, hogy nem a hely méretére alapozza ezt a "tutira" feltevést! - Torpanok meg én is, mikor két kapszula között egy szinttel feljebbről lenéz hozzám, de az én szavaim már lehet mozgásban érik őt. Már-már elgondolkozok azon, hogy az édesanyja kiérdemelne egy Hős anya díjat, mert bele sem merek gondolni, kisgyerekként micsoda energiabomba lehetett a planetológus, ha felnőttként "higgadtabban" ilyen. Szavaira elmosolyodom. - Esélyes, csak egyikünké nem lesz túl őszinte. Mielőtt többet lát ebbe a mondatba, azt gondolván nyomra bukkant: az Öné nem lesz túl őszinte. - Fűzöm hozzá, mielőtt grodrakként csapna le a magasból erre, azt remélvén, hogy elszóltam magam és ez megerősíti a hitében, miszerint tényleg van itt valami vagy valaki elrejtve. A végén tényleg itt fog két naponta parkolni az üvegajtóm előtt. Talán lesz három is vagy több, remélvén elég időre leköti az, amit Andrej rejt el neki a pda-ján és a Moor-tól szokatlanul rövidke felelet somolygásra késztet: igen, ő is pont ettől tart, hogy alaposan át kell néznie a saját készülékét. Készültünk mindenesetre arra az eshetőségre is, ha teljesen törölni akarná a készüléket és majd újratelepíti - védelmi mechanizmusából kiindulva ezt rutinosan csinálja -. Ha így tenne, az a kis elrejtett apróság ott lesz továbbra is. Hogy eltűnjön onnan, ahhoz Moor-nak meg kell majd találnia és személyesen külön intézkednie, hogy törölhesse. A központi irányítóhoz nem nagyon követem, leülök vele szemben a lépcsősorra nagyjából szemmagasságban maradva és onnan figyelem nyugodtan a ténykedéseit, ahogy megpróbál azért ezt-azt megnyomni, csúszkát elhúzni, hátha. Ám semmi nem mozdul. De hogy ne unatkozzon ott középen, kérdezek is és jelzem, hogy felesleges olyan apróságot elrejtenie, mint a lakosztályomban. Nem akartam nyulat kiugrasztani a bokorból, legfeljebb csak a terveit illetően. Tudom, hogy ő volt az, a virtuális csatározásunkból kiindulva sejti azt is, hogy Andrej volt segítségemre és ez okozza korábbi tömör aggodalmát. Egy beismerő vallomás legfeljebb simogatná az ember lelkét, elégedett vigyort keltene az arcon, de előbbre nem vinne semmit. - De az irodájában járt. - Jegyzek csak meg ennyit a szerény mosolyra szavaiba közbeszúrva. Tudok arról, hogy járt nála a nyolcadikon és a megszerzett információk esélyesen onnan származnak. - Kérem, ne rongálja meg a részlegem mennyezetét! - Reagálok arra, amit Victorról mond. Nem mert ne tudna szigorúan nézni - inkább az az említésre méltó, mikor nem olyan a nézése, s a szigorúsága gyakorisága mit sem von le a hatásosságából -, inkább Moor olyannak tűnik, aki a székkel együtt a fenekén megy körbe az irodában, hogy következő alkalomra kancellártársam már lecsavaroztassa az ülőalkalmatosságot. Vagy eltüntesse. Ez is érdekes, hogy hellyel kínálta volna? - Vele mindenesetre legyen körültekintőbb. Főleg, ha csak a szigorúsága már ilyen mély benyomást tudott tenni Önre. - Piszkálom kicsit ravaszul gúnyos mosollyal az önérzetét, mert Moor-ról a legtöbb büntetés - kiváltképp egy morcos nézés - lepereg. Ám az óva intés ettől még komoly. A szoknya alá nyúlás művészetére picit nyakam nyújtom, mert az irányító java eltakarja a nőt deréktól lefele, de így is inkább ki kell találnom a látható mozdulatokból, mit csinálhat. - Nem gondolt még arra, hogy a deVitto nevű szabóval egy nadrágkosztümöt csináltasson? - Adok hangot lemondó sóhajom helyett a kérdésnek: miért nincs ennek a nőnek sosem zsebe? Vagy tegyen a szoknyájára zsebet. Amekkora apróságokat elővesz, még egy rafinált hajtású varrás is elég lenne... és sokkal diszkrétebb az elővétel. Ugyanakkor pont ennek látványossága teszi gyanússá. A lakosztályban közelebb álltunk egymáshoz, mégis észrevétlen csempészte a gépemre a kémprogramját. Ez itt most nagyon is feltűnő színészkedés. A lefagyott mosoly és ijedtség is emiatt gyanús, noha igazán hiteles előadás is egyben, de a szavai elárulják. Belemegyek a játékba és feszültebben kapom fel a fejem. - Attól függ, milyen felirat mellett villog. - Állok fel a lépcsőről, s indulok lefelé, felé, mint aki intézkedni siet. - A "Kritikus rendszerösszeomlás" vagy egy visszaszámlálás vagy pedig a "Mind meghalunk" van mellette? Oh és Moor... - Lépdelek felé és közben felmutatom az egyik tenyeremet, szétnyitott ujjakkal, hogy egyértelmű legyen, nem távolsági pacsit várok, hanem egy ötös számot mutatok neki, figyelvén a reakcióit, mihez kezd ezzel.
*Mindenttudóan bólogatok arra amit egy másik felettesem írt rólam. azt már tudom miket írkáltak bele az aktámba, kezdőknek való ujjgyakorlat a saját aktámat olvasgatni, s megtudni ki mit és hogyan gondol rólam. Jenkins bejegyzésének hiánya sok más dolgot felvet bennem, az annyira nem is fontos, hogy mit írt volna ha...az a fontos, hogy bármi is volt, nem tette meg. azóta gyanakszik rám, és ha ki is derített akkor valamit, megtartotta magának, még előttem is. Nem véletlen, hogy azt gyanítom, valamit tervez velem. az egészben az a bosszantó, hogy nem árulta el...pedig hát én vagyok benne, jogom van tudni mikor hova hajtom bele a fejem önként és tudatlanul. A lényeg, hogy más nem figyelt fel rám és ezzel eleget is tettem apa tanításának, Jenkinsre meg nekem is szükségem van, ergo kvittek vagyunk. A barátságunk témája Castillo felesége után bontakozik ki, utóbbit más információ hiányában egyelőre ejtjük, de legalább beleültettem a bogarat Jenkins fülébe....foglalkozni fog vele. * -Csak aztán jusson eszébe ez a kívánsága amikor megint az őrséggel állok szemben. *Vidoran elhúzom a számat, oldalra hajtom a fejem. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy előrelátásom igaznak bizonyuljon, mindig kísértem a sorsomat, de hát ez a lázadók dolga, én meg alapból ilyen típus vagyok. A lényegi különbség az ellenállók és köztem, a megoldásokban rejlik. Azért vagyok még itt a Dominiumon és nem léptem le...meg persze anyáék miatt is. Mióta megtaláltam a bátyámat, úgy érzem kettészakadok...persze Jenkins mit sem tud erről. Azért kíváncsi lennék valójában mit gondol rólam, miben ügyködöm olyan nagy elánnal és miért. Egyelőre azonban én szeretném felfedni az ő titkait, melyeket olyan nagyon őriz. El is suhanok mellőle, hogy bejárjam az Alvók kapszuláinak tengerét, s csak néha kukkantok ki két kapszula között, hogy egymás felé intézhessük a szavainkat. Nem tagadom, hogy meglep amikor megismétli a tuti szót, furán hat az ő szájából, de vicces...bírom a humorát.* -Nem a hely méreteire alapozom ezt a tuti felvetést. A fontosságára, az energia felhasználásra, a tűpontos feljegyzésekre. *Újabb két kapszula között kukkantok ki, de már "repülök" is tovább. Hogy aztán újra, vigyorogva kidugjam felé a fejem, amikor a közeli jövőt illetően az egymásra vetett vigyorainkat elemezgeti. * -Hiába tagadja. Még csak elszólnia sem kell magát. *Tudom és kész, csak a nyitjára kell rájönnöm, Jenkins segítségével vagy anélkül. Tény, hogy nagy falat, de aki a Dominium menzáján nőt fel, annak nem okozhat gondot megrágni. Szerencse, hogy ennél többet nem feltételez rólam még úgy sem, hogy az infós zsenijét ráeresztette a pda-mra. Én meg nem feltételeztem arról a faarcú pasiról, hogy nem csinál semmit a gépemen. Legrosszabb esetben odaadom apának, hogy nézze át...vagy ha végleg menthetetlen, egy adathordozóra mentem a fontos mappákat, amiket nem tudok pótolni, mint például a fenékgyűjteményem, s lecserélem a pda-t Bruce-val. Még mindig fel tudom turbózni, hogy olyan legyen mint a mostani. Persze azért kíváncsi vagyok mit telepít rá Okosfej. * -Jártam, bár nem oda készültem. A moziban találkoztunk. Valaki odacsalt minket. A Szépszeműje még le is ellenőrízheti az üzeneteket. Ha már úgy is ott jár. *Szélesen elmosolyodom és megengedem magamnak a vállon veregetés gondolatát. Hát többek között ezért is írtam magamnak egy külső forrásról üzenetet. Tersonról szólva, őt sem hagyom ki a szórásból, erre jól rátapintott jenkins, de mivel az ő irodájában megmozdulni sem lehet, más terveim vannak. A jó tanácsot megfogadom, bár biztos, hogy körültekintés alatt nem ugyanazt értjük. * -Ezt a mennyezet dolgot nem értem, a részlege és Terson kancellár irodája között elég sok mennyezet van ahhoz, hogy idáig leérjen a hozzáállásom...de azért hízelgő, hogy ennyit kinéz belőlem. Néha túlértékel Jenkins kancellár. *Mindezt már az irányító pult mögé állva beszélem le vele, már-már szégyenlősen, de mindenképpen szerényen elmosolyodva, ahova sikerült elsuhannom előle. Gondolhattam volna a halálos nyugalmából, hogy nem sok mindent tudok kezdeni a panellal...legalábbis amíg figyel. Pda nélkül....de ha felkészülök, még ide is be tudok törni. Nincs azonban szándékomban, volt egyszer régen, de rájöttem, hogy Jenkins nem ilyen módon rejtette el a feleségét és rejtegeti most is a többi szuperkatonát. ennél sokkal okosabb. Most csak húzom az agyát. * -De kérem! az nem oylan izgalmas, másrészt DeVitto drágán dolgozik az én forrásaimhoz képest, de megajándékozhat egy bianco számlával DeVittohoz. *Magamban jólesően kacarászom, mert tudom miért említette meg a nadrágot....ha tudná, hogy nekem még ruha sem kell ahhoz, hogy elrejtsek egy parányi adathordozót, pláne chipet. a színházhoz hozzátartozik a játék és bár nem fektetek bele túl sok energiát, arra jó, hogy Jenkins felálljon. * -Visszaszámlálás.....Oh, mi van? *Nézek fel a panelról érdeklődve, pillantásom a kezére esik amit felemelt, szétnyitva mind az öt ujját. Értetlenül rázom a fejem. Felemelem hát én is az enyémet, ötujjasan. * -Pacsizunk? Nem? Kár....öt percem van? Öt másodpercem? Na de mire? Öttel kezdődik a felülíró kód? Öt dugi kapszula van, ötkor találkozunk...á ez még nagyon kevés információ. Kérem segítsen, elég tág teret hagyott a találgatásra, vagy csak integet? Helló! *Integetek én is, még mindig feltartott kezemmel, ujjaimat teljesen szétnyitva. Jobbra-balra. *
- Nem szükséges. A halálát sosem kívántam. Legalábbis őszintén nem. - Derűsen toldom meg a végén az igazsággal a szavaimat, mert azért azt nem állíthatom, hogy nem vetődött fel bennem néhány válogatott nyakkitekerési mód, de ha holtan akartam volna eddig bármikor is tudni a planetológust, akkor most csak a szelleme kísérthetne itt. Amilyen szerencsém van, valószínűleg tényleg kísértene is és valószínűleg akkor is úgy suhanna ide-oda, mint most, csak akkor vélhetően találna is valamit, mert falak nem képeznék útját. Most viszont igen, a sorok között járva-kelve aligha bukkan rá bármire is, nem is akadályozom a haladásban. - Vérig sért. Ön szerint nem gondolnék ilyen alapvető dolgokra? Vagy a hajó építésekor élt Jenkins? Sok jót nem lehet róla elmondani, de azt, hogy ostoba lett volna, azt nem. - Legalábbis e tekintetben, még ha sok tekintetben nem értek vele egyet, például azzal, amire a hangsúlyt fektette Denisov és társai esetében. - Az előítéletei rabja, ugye tudja? - Kiáltom utána, mikor eltűnik a feje két kapszula között immáron sokadjára. Más kérdés, hogy ezúttal helytálló az előítélet, de miért is könnyíteném meg Moor dolgát azon kívül, hogy beengedtem ide. Nyugodtan sétálva követem akkor is, mikor a vezérlőhöz megy, ekkor ülök le laza eleganciával a lépcsősorra és onnan figyelem tovább. - Már ellenőrizte. - Ez mondjuk nem igaz, de egy kis blöff belefér a móka kedvéért, hadd borsóddzon a háta a nőnek, hogy ellenőrzöm a levelezését Andrej-jel, akinek ezek szerint szép szemei vannak. Ugyanakkor érdekes, hogy valaki őt is és Dorian-t is odacsalta volna. Valami ebben sántít, de majd utánanézek. - Földi mondás volt, hogy leszakad a mennyezet, mikor valaki - jelesül Ön - nagyot lódít, azaz egy szigorú pillantás Önt bármitől is visszatartaná, amit a fejébe vett. - Magyarázom meg neki, hogy jött ide a részleg mennyezete. Ha valóban elégséges lenne egy szigorú pillantás, akkor el kell gondolkodnom a nézésemen és Saskia biztos jól szórakozna rajtam, mikor hazaérve azt látná, hogy a tükör előtt próbálok. Elmeállapotomért aggódva lehet meg is kérdezné, hogy ezt gyakran csináltam régen is? - Úgy felesleges megajándékoznom olyan kreditszámlával. - Jegyzem meg arra, hogy a nadrágkosztüm - aminek praktikus zsebei vannak - nem izgalmas ruhadarab, pedig határozottan úgy vélem, ha valaki azzá tudná tenni, az Moor. Igaz, ahhoz nem deVitto eleganciájával kellene dolgoznia. Azzal meg tisztában vagyok, hogy nem csak a fehérneműibe rejti a kütyü-kincseit, a lakosztályomban a gépemen hagyott ajándék is a felvétel tanúsága szerint a hajából került elő. Ügyes trükk, de hiába van szép hosszú hollófekete haja, attól még méretben korlátozott, amit a tincsek közé el tud rejteni. A piros villogó fény említése viszont felállásra késztet ültemből, még ha nem is dőlök be annak, hogy valóban valami vészjelző üzenet jelent meg a kijelzőkön. Míg odaérek, felmutatom felé nyitott tenyerem széttárva az ujjakat és figyelem a találgatását. Az integetés viszont halk nevetést vált ki váratlanságával és játékosan mókás bájosságával egyben azzal a pimaszsággal, melynek furcsa elegye csak Moor-ra jellemző: képes hello-val köszönni egy kancellárnak integetve. Mire odaérek hozzá, a nevetésből hátramaradt mosoly még ott van a szám sarkában, s kezemet leengedve visszatért az a hátam mögé, ráfogva a másik csuklómra, mint mindig. - A piros fény visszaszámlálást jelöl, eredetileg öt percre gondoltam, de ha már így felhozta az öt másodpercet és el is integetett, maradjunk ennél. Örültem a látogatásának, de bármennyire is meglepi most, amit mondani fogok, próbálja meg elhinni, mert tényleg igaz: a kancellároknak is van munkájuk, amelyhez vissza kell nekem is térnem. Vegyen példát és menjen Ön is, írjon szép jelentéseket! Szépet és hosszút! Mintha csak nekem írná!
-Hát ez remek, igazán megnyugtató. *Húzom el a számat színpadiasan, pici kontrasztként az ő derűjéhez. Azt persze el tudom képzelni, hányszor fojtogatott két kézzel gondolatban, amikor szemtelen voltam, borsot törtem az orra alá…valószínűleg nem annyiszor mint ahogy én szorongattam az ő nyakát. A szavai között nem tudom nem észrevenni a rejtett tényt, hogy mindennek ellenére még mindig élek. S pont ez az ami gyanút kelt bennem a sok aprósággal együtt; Jenkinsnek tervei vannak velem, szerepet szánt nekem a saját kis magánháborújában, amit ki tudja ki vagy kik ellen visel…és miért. Elvégre szinte végtelen hatalma van egyhetednyi részként is. A dugikapszulákra is vannak ötleteim, azonban nem elegendőek ahhoz, hogy fel is fedezzem a helyüket. Minden ilyen irányú beszélgetésnek célja van, és a járkálásomnak is, miközben Jenkinst figyelem. Túl nagy szabadságot ad.* -Dehogynem gondolt, épp azért nem fedezte még fel senki, ahogy a kedves Mrs. Jenkinst is dugdoshatta két és fél éven keresztül. Szóval nem sértettem vérig. *A megfogalmazás elegendőnek bizonyul, akár egy vallomás és többet nem is kérek. Már csak meg kell találnom, látnom kell, egyszerűen tudni szeretném hányan vannak még, miért és mik a tervei velük. Borzasztó belegondolni, hogy vannak emberek öntudatlan állapotban, akik nem dönthettek magukról és később sem tehetik meg, ahogy Denisov sem. * -Inkább azoké legyek mint a magáé. *Kiáltom én is vissza neki, széles mosolyomat egy szőke hajú, érdekes arcú nő láthatná csak, ha ébren lenne. További próbálkozásaim már az irányítópult felől közelítik meg Jenkinst, megfigyeléseim pedig tovább folytatódnak. A pult, az egész kezelőrendszer, a biztosítás maximális. Épp ezért Jenkinsnek kijár némi csodálat, hogy mindezt nem csak elvezetgeti, hanem még pluszmunkában egy seregnyi adatot is módosít, hogy ne tűnjön fel egy esetleges ellenőrzésnél, rendszer frissítésnél, hogy ki tudja hány kapszula többletenergiát fogyaszt. A különteremről már nem is beszélve. Én viszont irtó előzékeny vagyok vele, elárulom hogyan kerülhettem Castillo irodájába, és ha nem is Jenkinsre gondoltam akkor amikor előre gondoskodtam az alibimről, most jól jön. Persze Castillo pont leszarta a lényeget. * -Remek! Akkor az egész életem egy nyitott mappa. *Egyszer már belenéztek a pda-ba, annál többet úgy sem tudnak meg tőlem, rólam. Én nem mondom, hogy vérig sért már a feltételezéssel is, hogy nem tettem ellene…mert nem is tettem. Mindent úgy hagytam ahogy volt, és tudom, hogy a legfontosabb mappát nem fogja tudni megnyitni még Andrej sem. Minden mást átmentek a JL szerverre és aztán le is törlöm a pda-ról. Azért kíváncsi vagyok mit ügyködik rajta a faarcú pasi. Jade-del összeállhatnának. A csali üzenettel viszont biztos, hogy bogarat ültettem Jenkins fülébe, azzal ellesz egy darabig. A mennyezet szakadás eredetéről is tudomást szerzek, úgy tűnik a kancellárnak a régi mondások az egyik mániája, az ugyancsak régi, földi művészetekkel és politikával együtt. Noha elmosolyodom az okításon, Tersonról már komolyan nyilatkozom.* -Higgye el, igazat mondtam. Terson kancellár tud _úgy_ nézni, hogy még én is kényelmetlenül érezzem magam. *Aztán picit előrehajolok, mint amikor valaki titkot akar megosztani a másikkal és a hangomat is lehalkítom.* -Megjegyzem, némi humorérzék sokat segítene rajta. *S még bólogatok is szavaimhoz a visszaegyenesedésem közben. * -Semmi sem felesleges amit nekem ajándékoz Jenkins kancellár. Mindent tudok hasznosítani. *Ezen már el is nevetem magam. DeVitto bepisilne csodálatában, ha egy kancellári bianco kredit kártyával tenném be hozzá a csinos lábaimat és persze rögtön tudni akarná hogyan tettem szert rá. Elképzelem ahogy összecsapja a tenyereit és néhány tánclépést is lejt hozzá, a bajusza megremeg. Mindeközben odacsalom magamhoz Jenkinst, nem feltételezem, hogy bevette a piros fényről szóló mesémet, de legalább méltóztatott felállni. Hosszan és kreatívan találgatom mit is jelenthet a nekem felemelt kezén mutatott öt ujj, s még integetek is a végén, feladva a feladványt, amire felnevet. Hasonlóképp teszek én is, elnézem ahogy szerteszaladnak a nevetőráncok a szemei körül pár pillanat erejéig, és nagyon sajnálom, hogy kancellár. * -Legalább megnevettettem. Vallja be, hogy üdítő volt a társaságom, kirángatta a nagyon fontos munka monotonitásából, felfrissült és még hasznos is volt, tekintve, hogy megkaparinthatta a pda-mat. Lassan már önként át fogom nyújtani ha találkozunk. *Az én pda-m azonban olyan mumus neki, mint nekem a dugikapszulái. S közben már készítem a listát a fejemben, hogy mi mindent kell beszereznem ahhoz, hogy felzárkózzak mellé. * -Sajna nincs most kinek jelentést írnom, de lesz bőven dolgom. Kikísér? *Felé fordulva, a panelra támaszkodom lazán, derűsen mosolyogva, hátha még a végére ráhozok egy kis frászt. Összedől az irányítópult, letöröm a sarkát, vagy tényleg beindul valami riasztás. *
Enyhe félmosollyal csóválom meg a fejemet a szavaira és jó kedvem lévén nem hívom fel rá a figyelmét, hogy ha az itt dolgozók nem vették észre ennyi éven át, gondolja majd ő pont belebotlik fel-alá járkálása közepette? - És még önző is! - Mondom fennhangon mosolyogva arra, hogy nem akar az én rabom lenni. Mintha ez kívánság kérdése lenne. Szerencsére Moor is belátja, hogy ez a bóklászás nem a legjobb taktika, hamar az irányítópult mögé vetette be magát, de nem siettem követni őt. Elmosolyodom azon, hogy Victor-ra ráférne egy kis humorérzék, mintha ezzel egyetértenék. Ezt az állítás Dominium-szerte tudnák osztani, akik valaha is találkoztak kancellártársammal, és nem én leszek az az ember, aki csak véletlen is megemlíti, hogy amúgy van neki olyanja. Régen is volt, ahogy most is, más kérdés, hogy nem olyan ember, aki szereti ezt megmutatni. Majd kideríti Raven Moor. Vagy nem. A hozzon nekem valamit tőle/róla úgy sem arra vonatkozott, hogy egy Terson kancellár által mesélt viccel állítson vissza hozzám. - No lám, Önről akkor robotot kellene mintázni. - Jegyzem meg gúnyosan arra, hogy mindent tud hasznosítani, kegyesen nem téve hozzá, hogy az a robot néma lenne. Közben elindultam felé, ha már feltűnő szoknya alatti matatása és szavai erre hivatottak valójában, de ne csak nekem legyen fejtörő, hogy mit szeretne itt tőlem, hagyom őt is gondolkodni és felmutatom neki öt ujjamat. A találgatásai nem okoznak csalódást, még a megoldás is benne van, mégis az utolsó az, amely röviden megnevettet. - Ravasz csapda, de nem felelek rá. - Pillantok le rá mosolyogva, mert ha azt mondom, hogy nem volt ínyemre a társasága és inkább egy kávé frissítsen fel helyette, akkor azért jönne máskor is, ha bevallom, hogy kedvemre volt, akkor meg azért. A végeredményt tekintve így is-úgy is ugyanoda fogunk kilyukadni, akkor legalább annyi maradjon nekem, hogy nem kap rá választ. - Ami a pda-ját illeti, kérem, ne törje meg a hagyományt! Olyan kedves szeánsz a találkozásainknál, hogy elkobzom Öntől! - Mosolyodom el, csak kicsit gúnyosan, mert engem is meglep, de tényleg van ebben elég sok igazság. Valahogy szórakoztató, meg a rá adott reakciói is, és biztosra veszem, hogy ezt sem fogja szó nélkül hagyni. - Hadd találjam ki: végig kell tesztelnie az összes kávé-automatát, amelyhez jogosultságot szerzett. Ha pedig azt ott betöri, nem fogok biankó kredit kártyát adni Morgenstern kancellárhoz. - Biccentek röviden a fejemmel az irányítópanel felé, melyen épp támaszkodik. Még ha rá is ülne, az ő súlya akkor sem okozna problémát, de azért mindennek van határa. Bár lehet ezt ott kellett volna meghúznom, mikor összelehelte és maszatolta az üvegajtóimat. A panel mindenesetre nem kezd vadul riasztani, mintha csak egy sima lap lenne, nem reagál különösebben, egyedül egy kis diszkrét felirat jelenik meg, mely udvariasan megkéri a felhasználót, hogy legyen kedves a feloldási kódot és kulcsot használni a bal oldali kis panelen. - És természetesen kikísérem. A végén még eltévedne itt. - Nem gúny, komolyan mondom, annak ellenére, hogy az ajtó, mely az előtérbe vezet, innen jól látható. Mégis biztosra veszem, hogy a planetológus nem arra indulna el, hanem a legkacskaringósabb kiutat keresné meg. Aztán a végén úgy találnék rá, hogy az egyik hibernálókapszula üvegéhez tapadt a nyelve hegye. Andrej-től a kommunikátoron át csak egy dolgot kérdezek meg: McGrover aktuális helyzetét, mert nem akarok vele összefutni és ne is lásson minket. Csak akkor indulunk el, ha szabad a terep, és szerencsénkre a Családügyi Hivatal (fél)feje hosszú időre leköti magát új játékszerével. Ha kiérünk az előtérbe, akkor az eddig kint várakozó orvos belép helyettünk és megy az irányítópulthoz, hiszen a hely nem marad soha felügyelet nélkül. Az előtérben így hárman maradtunk: Andrej megvárja, míg én lesegítem udvarias előzékenységgel a fehér köpenyt a nőről, majd csak utána lép oda, hogy a pda-t visszanyújtsa neki, ami külsőre pontosan olyan, mint ahogy elvették, a legkisebb karc sem látható rajta. - Remek eszköz, láttam, kissé feltuningolta. Futtattam rajta egy víruskeresést.. csak a biztonság kedvéért. - Játékos mosoly terül el a képén szavai közben, mert mondjuk vírusírtást pont nem csinált, de szinte biztosra veszi, hogy Moor ezzel fog kezdeni. Vagy letörli az egészet a francba. Készült erre az eshetőségre is, s úgy intézte, hogy az az egyetlen egy fájl, amit ő feltett a pda-ra, ne tudjon törlődni, mint valami szükséges rendszerfájl minden telepítéssel ott lesz. Törölni egy módon lehet: ha megtalálja Moor és célirányosan azt az egyet semmisíti meg. - Jó munkát kívánok a fontos dolgaihoz! - Köszönök el Raven Moor-tól direkt kerülve minden olyan kifejezést, mely arra engedne következtetni, hogy örültem a találkozásnak vagy viszontlátásra hívná őt, és ha magától nem megy, Andrej lesz az, aki segít neki a nagy, immáron nem tejfehér üvegajtókon túl jutnia, melyek bezárulnak mögötte. - Minden a terv szerint? - Kérdezem a mellém visszalépő Andrej-t, míg figyelem Moor távolodó lépteit. Mert az üvegajtókat még egyszer nem tudja összenyálazni, a kint álló őrség most már erélyesebben lép fel. - Igen, uram. A mappáit lemásoltam, de kell még idő, míg elbánok velük. Az egyik egy külső helyre mutat, egyelőre a forrását nem találtam meg, és anélkül a mappa is megnyithatatlan. A kért fájlt a megadott helyre viszont rá tudtam tenni. - Szép munka, innentől rajta múlik. Készen kell állnia. - Megbocsásson uram, de arra, ami rá vár, senki sem tudna felkészülni. - Ez majd kiderül, mikor eljön az ideje... - Mert el fog jönni. Elfordulok és a köpenyt letéve a kijelölt helyre indulok el az Alvó-részleg belső folyosóján, hogy megnézzem, mit barmolt még össze William, és milyen állapotban van a nő, akit megveretett. A pda-t ha bekapcsolja Moor, azt láthatja, hogy mintha minden mappát megnyitottak volna, mindegyikbe belenéztek, még abba is, amelyekbe korábban nem, de ez csak Andrej kis trükkje. Megtehette volna, hogy a fájlt mappa nélkül a főkönyvtárba teszi, de nem akarta megsérteni Raven Moor-t. Talán még így is sértő lesz, hogy vagy bekapcsolás után vagy egy újratelepítést követően alig pár perc alatt megtalálja a Képecskék mappájában a Vérszívókhoz betett újdonságot. Pár másodperces videónak látszik formátumát tekintve. Itt válaszút előtt áll a planetológus: most van esélye letörölni a fájlt végérvényesen, vagy pedig enged a kíváncsiságának és belenéz. Ha utóbbi mellett dönt, meglehetősen ártalmatlan jelenet jelenik meg, amikor Castillo kancellár a nyolcadikon öles léptekkel halad. Ebben nem is lenne semmi rendkívüli, ha nem lenne szó szerint bőrig ázva, lakosztálya felé vezető léptei cuppogva hagynak kisebb tócsákat maguk után. Vizes mivolta önmagában is érdekes, hát még úgy, hogy a folyosói kamerafelvételen át is jól látható, hogy forr a dühtől, így viszont már kisebb csoda, hogy nem párolgott el a víz a ruháiból. Alig öt másodperces felvétel csak, a lényeg viszont a végén jön: a fájl jelszót kér a folytatáshoz. Ha Raven Moor emlékszik, mire mondtam, hogy jól jegyezze meg, vagy ha megizzad kicsit, hogy Andrej kódját feltörje - itt már tényleg nem hagyta magát olyan könnyen Andrej, csak hogy felkeltse még jobban a nő kíváncsiságát -, akkor valamelyik megoldással de célt ér és egy ömlesztett, formázást nélkülöző szöveg jelenik meg. Egy adatlap kivonata ez, mégpedig azé a nőé, akinek a kapszulája hiányzott már az Alvók közül, nem úgy a lányáé. A fontos különbség az, hogy ez a valódi adatlap tartalma, nem pedig az, amit William ütött össze Madinának. A fájl mindenesetre nem tartalmaz semmilyen olyan adatot, mely bizonyítékul szolgálhatna eredetére, forrására.
//Köszönöm a játékot Én bevallom, hogy nagyon szórakoztató volt most is, mint mindig //
//
Én bevallom, hogy nagyon szórakoztató volt most is, mint mindig 
//