- Ha így volna, már régen bajban lennénk. - Jegyzem meg apró mosollyal, de csak a szám húzódik most is abba, szemeim nem tükrözik mindezt. Apró bóknak tűnik az apró sértés után, melyek közül egyik sem volt az, ám e pár szóval könnyedén rá lehet kényszeríteni a másikat, hogy ne cselekedjen véletlenül sem szeszélyesen, már ha adni akar magára és mások véleményére. Márpedig Victor nagyon is ad. Nem feltétlen magamra értem, hogy ki lenne bajban, hanem általában mindenkire. Nem kimondottan szerencsés, ha a hadsereg vezetője szeszélyei szerint él és aszerint dől el, hogy béke van vagy háborúzni fogunk. Apjához képest Victor sokkal józanabb gondolkodású és jobban úrrá tud lenni az ilyen esendő vonásokon, de az még előttem is rejtély marad örökre, hogy természeténél fogva ilyen vagy a neveltetése alakította ki benne mindezt. Ez a rejtély viszont most kevéssé érdekel, sokkal inkább az, amit szóba hoztam, úgy téve, mintha az igazság meghatározhatatlan darabja a kezemben volna, úgy tüntetve fel, hogy inkább nagyobbnak látszódjon az a darab, semmint amekkora ténylegesen. Tűnődő hallgatása és figyelme nem segít sokban, sőt még kevéssé sem, de meg is lepődtem volna, ha célt érek azonnal. Türelmes játékos vagyok és előbb vagy utóbb, de hibázni fog Terson is, annál is inkább, mert most már nagyon kell ügyelnie tudván, hogy figyelek. Igaz, hidegvérének híre legalább akkora, mint maga a Dominium. Ha a gondolataiba beleláthatnék - ó bárcsak! - nem is a hiányzó Delgado-fiút találnám érdekesnek, hanem azt az apróságot, hogy sorra vett több hasonló esetet. Hát volna több is? - Igen. - Csak egy biccentéssel nyugtázom és nem magyarázom tovább, hogy hivatalosan halott személyről van szó. Azt hiszem, ezt pont nekem nem kell magyaráznom, mit jelent az efféle rendszeren kívüliség. Figyelek a válaszára, noha én egészen másból indulok ki: alapjáraton mindig az aljasságot feltételezem. Bizonyára mert magamból indulok ki. - Ez egyszerre meglepő és hízelgő, annyira mindenképpen, hogy ne mondhassak rá nemet. - Jegyzem meg olyan könnyedséggel, hogy győzze kihámozni belőle Victor, mennyit is tudok valójában, mennyi az igazság az álszerény máz mögött, mialatt lassan az irányítóhoz érünk vissza. - Való igaz, hogy esedékes lenne egy szemészeti vizsgálat. - Felelek neki látszólagos gondolkodás nélkül úgy, hogy ne derüljön ki, hogy kinek is van szüksége szemészre: nekem vagy valóban létezik a forrásom és neki. Magam részéről bizonyos vagyok benne, hogy nem a Dominiumon van, valószínűleg ezzel kancellártársam is egyetértene, itt nehezebb ilyen rendszeren kívülieket elrejteni, de amennyit én mostanság lent járt a Perdán és nem csak a Városban, a lehetőség tere meglehetősen kiszélesedett. Mást viszont nem mondok, mintha lezártam volna a témát, holott igazából csak kíváncsian várok valamire.
'Talán így is van.' Abban, hogy időnként egy kissé el vagyok telve magamtól, még azok is egyetértenének, akik máskülönben nincsenek rossz véleménnyel rólam. A Callum finom megjegyzésére gondolatban megfogalmazódó válasz őket igazolja, még úgy is, hogy végül úgy döntök, megtartom magamnak. Korábban elhatároztam, hogy nem fogok játékból sem erőpróbába bocsátkozni vele, ha pedig egyszer döntöttem, nem fogok máshogy cselekedni. Különösen, miután ezt neki magának is elmondtam.
A legkevésbé sem tetszik, hogy az implantátum eredete után kíváncsiskodik - akárhonnan is szerezte a témát illető értesüléseit, azt a csapot el kell zárni. Mihamarább. Hanem itt messzire nem fogok jutni: ahhoz, hogy Jenkinsből bármi lényegeset ravaszsággal csaljak elő, legendásan korán kellene felkelnem, s bár objektíven tekintve nem tartom magam sokkal lomhábbnak nála, azzal azért tisztában vagyok, hogy vannak dolgok, amelyekkel még csak próbálkozni sem érdemes akármikor. Ennyire nincs kimerülve. Én pedig nem bolondultam meg. A szőrmentén faggatózás olyan fegyvernem, amelyben nem csak tehetségesnek, de veteránnak is számít, énbelém pedig szikrányi sem jutott a méltó ellenfelek közötti nemes küzdelem őszinte szeretetéből. Éles a nyelve; még meg találom vágni magam.
Ideje engedni egy kicsit. Semmi sem hiányzik kevésbé, mint az, hogy Callumot az ébredező érzékei energiával töltsék fel, s a kérdés a jelenleginél is hosszabb szeget üssön a fejébe. Így is éppen elég baj, hogy a gyanakvását felkeltettem: mi sem beszél erről ékesebben, mint a rá semmilyen körülmények között nem jellemző szerénykedés. Ezt csak akkor veszi elő, ha takargatni kíván vele valamit. Valami olyat, aminek a jelenlétéről nem bánja, ha értesülök. Máskülönben vette volna a fáradságot, hogy olyasmi mögé bújtassa, ami legalább távolról elképzelhető róla. Azt akarja, hogy én is tudjam: a tányérom körül szimatol. Igazán szemtelenség. Mindegy, mennyi idős, kancellártársam odabenn ugyanaz az arcátlan, felvágós kölyök marad már halála napjáig, s pillanatra egy felkívánkozó bosszús, megrovó pillantással birkózom - mire a felszínre kerül, félmosoly lesz belőle, amit ha sűrűn nem is, de jónéhányszor már láthatott a képemen. Lám, lám, lám. Máris megkaptam a korábbi nagyvonalúságom büntetését. Sebaj; egyhamar ki nem megy majd a fejemből.
- A nevét megtudtad? - érdeklődöm társalkodó hangnemben, bár egyértelmű lehet a számára, hogy nem számítok egyenes válaszra. Részben azért, mert ismerem már, részben pedig azért, mert az irányító légmentesen záródó, kétszárnyú ajtaja immár igencsak közel magasodik előttünk. - Hátha segíthetnék. Őrá nézek, lassítva cseppet a léptemen, de az ajtó gondolatától így sem tudok egészen elvonatkoztatni. Épp ideje volt. Teljesen átfagytam.
És lőn egy félmosoly álszerénységem - vagy még inkább a mögötte meghúzódó szándékaim - hatására! Ritka vendég Victor arcán, valamiért csak különleges alkalmakra tartogatja, pedig nem áll rosszul neki, sőt, de az is igaz, hogy így hatásosabb és jelentőségteljesebb... jelentsen most bármit is. - Csak álnevet. - Felelem könnyedén és kapásból, hogy nem is feltűnő a hazugságom, mert egy álnevet se kaptam, nem hogy igazit. Amennyire bízni akarunk Moor tizedessel egymásban, legalább annyira nem tesszük. - Sokra nem mennénk az igazival sem, hiszen az adatbázisból én is meg tudom nézni, ki volt hajdanán. Persze lehet általad gyorsabb lenne, ha emlékszel mindenkire vagy külön adatbázisod van. - Pillantok újra felé, mosoly nélkül ezúttal, de nem kevesebb számítással. Nem kétlem, hogy a memóriája pontos, de hogy fejben tartson minden katonát... Na hát ez a fajta memória már orvosként is kezdene érdekelni. Kétlem, hogy hobbija az elhunyt katonák nevének megjegyzése. A még élő emberei közül a fontosabbakat nyilván ismeri, meglehet egy rangon felül vagy ha olyan családnév van hozzá, esetleg azokat, akikre oda kell figyelni vagy engedetlenségük vagy ígéretességük miatt, de nem gondolom, hogy a keresett katona ezekből a csoportokból került volna ki. Olyan személy lehet, akinek a hiánya nem feltűnő, nem túl befolyásos se rang, se tudás, se képesség, se családi kapcsolatai által. Olyan lehet, akit járulékos veszteségként le lehet írni, mint egy törött széket és könnyedén lehet pótolni a raktárból, legyen az a raktár itt vagy az akadémián. Talán családja sincs, úgy hiányzik a legkevésbé a rendszerből. Ugyanakkor mivel nem hiszem el, hogy ne tudna Terson ezekről a kísérletekről - ha csakugyan léteznek és a tizedes nem ugyanazt a játékot űzi velem, amit én is vele -, egy név lehet eszébe juttatna dolgokat kancellártársamnak. De arca vagy tekintete akkor is aligha lenne árulkodó. De nem is most vártam az áttörést. Most csak úgy döntöttem, finoman tudtára adom, mit bolygatnék meg, hogy lássam, dőlni fog-e a kártyavár valamikor a közeli vagy távoli jövőben. És most csak egy dologra voltam kíváncsi a csenddel, amelyre úgy vélem, választ is kaptam a két kérdésével. - De talán csak pletyka, két év alatt sok igazság torzul el és lesz mássá. - Én már csak tudom... ők még csak nem is sejtik. Elsétálok az irányító mellett, a hatalmas üvegajtó engedelmesen nyílik is nekünk, hogy az előtérbe léphessünk ki, ahonnan elindultunk. - A korábban beszéltek útvonalát és részleteit átküldöm neked, hogy egyetértesz-e, és ha megegyeztünk benne, akkor az Imperium dokkolása után felkeresem a közlegényt. - Ha látnám is, hogy kancellártársam fázik, nem adnám jelét. Úgy vélem, sértené, még ha jószándékkal is invitálnám meg egy meleg kávéra, és pontosan tudom, milyen valakit büszkeségében megsérteni.
Álnevet. Hát persze. A tessék-lássék puhatolózás - próbálkozásnak közel sem lehetne nevezni - úgy pattan vissza róla, akár gyenge támadás az erős pajzsról, ezzel egyidejűleg pedig fülét hegyező hatodik érzékem ismételten óvatosságra int. Vigyázz, hová lépsz. Hirtelenjében úgy tűnik, a Jenkinstől megszokott sakktábla helyett ezúttal egy torpedójáték életnagyságú asztalának rácsain taposok.
- Ahogy tetszik - biccentem kurtán. Egyetértünk vagy sem, nem szívesen forszíroznám az ügy részleteit a továbbiakban. Semmilyen irányba. Azzal, hogy túlságosan kiforrott véleményt formálok a dologról, csak magam alatt vágnám a fát. E percben hátrányban vagyok ellene, ha pedig önfejűségből figyelmen kívül hagynám ezt, megérdemelném, hogy a hibám a maga javára fordítsa. Megtenné: jó szeme van a hibákra. Csakhogy nincs vele egyedül. - Igazad lehet - adom meg magam, elzárkózva a ténytől, hogy defenzívából épp jelesre vizsgázott. - Én sem emlékszem mindenkire. A feltételes mód nem más, mint szófordulat: természetesen igaza van. Nem tudom, Callum mennyire pontosan ismeri a képességeimet vagy miként is tart számon engem, abban azonban teljesen biztos lehet, hogy semmilyen tekintetben nem számítok emberfelettinek. Ahhoz pedig, hogy ennyi mindent fejben tartsak, legalábbis zseninek kellene lennem. Bölcsen hagyom, hogy a dolog valóságalapját megkérdőjelezze anélkül, hogy bármit is hozzáfűznék. Nem létezik olyasmi, ami e pillanatban a részemről jófelé mozdítaná el a kérdésről alkotott elképzelését. Az a legjobb, ha hagyom az egészet a levegőben lógni.
Pont jókor. Az ajtó szisszenve kinyílik, s talán csak képzelődöm, de mintha idebent valamivel enyhébb volna a részleg minden porcikát átjáró, irgalmat nem ismerő hűvöse. Ügyelek rá, hogy az apró megkönnyebbülés ne látszódjék meg rajtam, s szembefordulok vele. Összefoglalója egyetértő biccentést érdemel. - Tégy így, kérlek. Tudni fogják, hogy jössz. Ugyanolyan rövid szünetet tartok, mint az érkeztemkor, mielőtt egy mozdulattal leejteném a vállamról a köpenyt, amelyet előzékenyen a rendelkezésemre bocsátott: a karomra hajtom oda sem figyelve, majd a házigazda irányába sandítok, egyértelműen arra várva, hogy kisegítsen a tekintetben, merre szokás továbbítani az ilyesmit. - Köszönöm. Nem tartalak fel tovább. Hacsak nincs valami, ami miatt marasztalni akarna. Ezt anélkül is tudhatja, hogy mondanom kellene.
Victor kemény ellenfél. Meglehet túlzottan ismerjük vagy ismerni véljük egymást ahhoz, hogy végzetes hibára kényszerítsük a másikat és így minden veszedelmet el is tudunk kerülni egyúttal, mikor a másik támadna. Óvatos puhatolózásokkal tesszük időnként próbára a másik védelmét, kitart-e még mindig, s csak magunkban egy elégedetlen félmosollyal vesszük tudomásul, hogy semmi nem változott. Valami hasonló most is a helyzet, hiába hangzik el oda-vissza néhány kérdés, kevéssel jutunk előbbre egymással, s amivel igen, inkább csak a korábbi tapasztalatok alapján kialakult megérzés. Voltaképpen nem lehetek annyira elégedetlen, a semminél ez is több, és már csak az is jó érzés, hogy bogarat ültethettem a fülébe azzal, hogy figyelem. Ismerős érzés, tudom, mennyire bosszantó, hiszen engem is felettébb bosszantott, mikor Moor tizedes előrukkolt ezzel a témával és rá kellett jönnöm, nem tudok erről semmit, az a bogár az én fülembe is el lett ültetve, bár egy fokkal kellemesebb módon. Ezt tartom még akkor is, még ha úgy is vélem, a JL és Moor tizedes egy és ugyanaz, és ezáltal én is meg vagyok figyelve. Voltaképpen ez adja meg a helyzet pikantériáját. - Köszönöm. - Biccentek előzékenységére, hogy értesíti az Imperiumon lévőket érkeztemről. Legalábbis akiket feltétlen fontos erről értesíteni. A köpenyt le is veszi magáról, éppolyan pontos eleganciával, ahogy felkerült rá és nem mert extra mozdulatokat kellett volna benne végeznie, de éppolyan gyűrődésmentesen kapom vissza, ahogy átadva lett. Kezemet nyújtom a köpenyért, nem érzem degradálónak átvenni tőle, ha már én is nyújtottam neki, de a helyére nem általam kerül. Jobbról sietős léptekkel fiatal, köpenyes alak érkezik egy nagyobb, áttetsző tabletet szorongatva ujjai között, de még jeleznem sem kell, hogy várjon, azonnal megtorpan és sápatag arca fehérebb lesz kettősünket látva, majd gyorsan fejet hajtva köszönt minket. Kénytelen lesz várni valamennyit, egyetlen mázlija, hogy úgy is éppen búcsúzkodni készültünk. - Szívesen látlak máskor is. Victor... - Biccentek felé a szám sarkában megbújó ravasz kis mosollyal köszönve el tőle, de csak akkor fordulok a fiatal fiú felé, közelebb intve őt, amikor már Victor is elköszönt és elindult a kijárat felé. Egy dolog puhatolózni és kutakodni, de más dolog udvariatlansággal megsérteni a másikat. A köpenyt átadom aztán a fiúnak, hogy tegye a helyére, majd kezdjen bele, miért keresett, amihez azt a méretes tabletet is magával hozta. Figyelek szavaira, de amíg látom, addig kancellártársam távozó alakját figyelem elgondolkodva. Mennyire higgyem el neki visszafogott érdeklődését és általános kérdéseit a témáról, mikor a katonai dolgok Denisov esetén is láthatóan ébresztették fel azt a mohó fényt a szemeiben? Mennyire higgyem el neki, hogy közönyös a téma iránt, csak mert egy nevenincs, vélhetően ranglétra alján álló katonája volt az áldozat? Mennyire reális, hogy szó nélkül hagyná, hogy kertje legaljából lopkodjanak mások? Mennyire fog most kutakodni, ha visszatért az irodájába?
//Köszönöm a játékot! Várom az újabb találkozást //
*Sosem úgy kezdődik a napom, hogy felébredek és azonnal eldöntöm, mielőtt még a lábam érné a padlót, hogy ma valaki életét tönkreteszem…az idegeire megyek…vagy épp iszom vele egy jót Jack Poklában. Átlagos reggel, átlagos napnak indul a mai, legalábbis az én részemről átlagos, mást meg talán a hidegrázás kerülgetné. Nem, a reggeli kávénak nevezett löttyel való első érintkezésemkor sem Jenkinsre gondolok, azért mindennek van határa…csak arra ügyelek, hogy ne Bruce itt hagyott ruháiba bújjak bele, bár azért talán feltűnne még az ajtóban, hogy le akar esni rólam. Sokadik reggel az új kabinban, a Dominiumon, közelebb a nyolcadikhoz mint azt a civil létem engedné, épp félúton a két kedvenc helyem között. Kancellária szint és Alvók. Valahol a jobb cipőm lábamra illesztésekor jut eszembe Jenkins és ideje azon gondolatokat is felébreszteni, melyek a reggeli ébredéssel elmaradtak, mint például a: „Hogyan menjünk Jenkins agyára?” Az ágyon ülve tekintek fel a termetes ám sötét kijelzőre, ami a falon függve ilyenkor még egy hevenyészet tükörnek is elmegy, látom benne saját ördögi vigyoromat és a lelkesedést, amit a hirtelen felbukkanó terv témája okoz. A bal cipőnél már kész a terv, a dominiumi folyosók szellős hűvöse ellen védő kiskabát felvételekor már a konkrét eszközöket listázom a fejemben, de mielőtt Jenkinst boldogítanám, még elnézek ide-oda, hogy legyen látszatja annak, hogy dolgozom. Élvezem a tartós dominiumi létet, annak minden – korlátok közé szorított – szabadságával, elvéger nem kell már azon agyalnom, hogy oldom meg a JL adásait ha épp az Imperiumon repkedek. Azt persze sajnálom, hogy elvágtak az új, felfedezhető bolygóktól, de a Perdán felépített városunk és az újabbhoz való kutatás, tereptanulmányok arra engednek következtetni, hogy jó lesz itt nekünk. A Perda nagy, van még bőven számunkra felfedezetlen területe, addig nekem is lesz munkám. Mire végeztem nagyrészt a dolgaimmal, lassan már az ebédidő felé közeledünk, ideje az alsóbb szintekre tévednem. Nagy lelkesedéssel indultam el az üzletsoron tett tanulmányi kirándulásom után az Alvók szintjére, ahova minden gond nélkül, könnyedén eljutottam. Csak az őrök…a végcél előtt állva, az őrök azok akik minden tervemet borítják. Vajon mindig itt vannak, vagy csak akkor ha Jenkins odabent van? Megtorpanok amikor az egyik vagy másik, vagy mindkettő felém fordul, beleragadok abba a mozdulatba amit éppen nyakon csíptek a pillantásukkal. Két lépés között, egyik lábam elől, a másik hátul, karjaim hasonlóképp, a fejem picit előretolva, tartja a vigyort az arcomon. Aztán megmozdulok, de csak az egyik kezem és a szám. Integetek, ugyanabban a megragadt, kővé vált testtartásban amivel megálltam.* -Hellóka! Jenkins kancellár itt van? Bejelentkeztem nála egy üzemlátogatásra. *Szemrebbenés nélkül. S végül megindulok meg sem várva a választ és össze sem rezzenve ha esetleg fegyvert fognának rám. Csak az üvegajtónál állok meg, ha azóta nem tepertek a padlóra, tisztes távolságban toporogva szemrevételezem az üvegen túli világot, picit megrogyasztva a térdeimet, hogy ujjaimmal simán elérjem a combom, és végigsimíthassak a csodás mintás harisnyán. Lassan, élvezetesen. * -Benézhetnék? Csak egy kicsit. Ilyen picit? Na? *Mutató- és hüvelykujjammal mutatok cirka kettő millimétert, mosolyommal száz karátot. Ha közelebb engednek, nincs szükség arra, hogy eltereljem a figyelmüket azzal, hogy hirtelen elfordítom a fejem és arra nézek amerről jöttem, „Jéééé! Újabb látogatócsoport!” felkiáltással…csak egyszerűen az ajtóhoz lépek, két tenyeremet és arcomat az üvegfelületre nyomom olyan formán, hogy az orrom összenyomódik a szám is eldeformálódik – de vigyorban marad – s, hogy stílusos legyek Jenkinshez, kész DNS bankot hagyok az átlátszó felületen. Ha meglátom a kancellárt, a vigyorom tovább nyúlik, s egyik kezemmel integetni kezdek, majd megjátszottan, szemernyi erőszakosságot sem mutatva kezdem el az ökleimmel „ütni” az ajtót és hatalmas artikulálással, de némán „kiabálom”, hogy: ENGEDJENBEEEE!*
Raven Moorhoz hasonló "látogatók", bejutni próbálók miatt fontolgatja az ember, hogy visszahozza divatba az alabárdot, mert azokat a fegyvereket, amelyek az őröknél vannak, nem lehet elég hatásosan keresztbe tenni a nő előtt, hogy azelőtt útját állják, mielőtt csak gondolna a tovább haladás lehetőségére. Nem szükséges a szolgálati fegyverükért nyúlniuk az őröknek, hiszen egyik kezük állandóan azon pihen készültségben, ha mozgás van a folyosón, amit jó darabon előre beláthatnak. Egész közel érhet már a planetológus, mikor az egyik őr megelégelve közeledését felé fordul kimozdulva szobor-merevségéből. - Álljon meg, kérem! - Hiába is lett odatéve az a kérem a végére, a hangsúly a katonákra jellemző félreérthetetlen pattogó parancs stílusban hangzik el, annak minden erélyességével. Ha ez kevésnek bizonyult volna, akkor nem csak feje, hanem teste is mozdult volna, hogy a nő elébe lépjen és szükség esetén a páncélzatról pattanjon le. Amilyen kis csenevész, esélye sem lett volna Moor-nak, de ezt ő is felmérte, mert egészen más taktikát választ. A sisakok sötétített üvege miatt nem derül ki, hogy az őrök bármelyike is végigmérte-e formás hosszú combjait, amit a harisnya és a magassarkú adta tartásbeli különbség csak még jobban kiemelt, ha ugyan lehetséges, hogy még formásabb legyen. Az sem derült ki, hogy az egyik őr nőből van, így őt meglehetősen hidegen is hagyja a látvány. - Várjon itt! Neve, beosztása? - Az előbbi szólal meg újra, mikor arra hivatkozik Moor, hogy bejelentkezett. Jellemzően Jenkins kancellár jelzi nekik előre, ha látogatót vár, ami itt eseményszámba megy, olyan ritkán esik meg, még ritkábban a váratlan vendégek, mint amilyen Terson kancellár felbukkanása is volt. Őt rangja miatt is átengedték, ám ez a fegyver nem adatott meg a szép harisnyás nőnek, se a neve, se a beosztása nem csillog elég fényesen a Dominium egén, hogy az ajtók csak úgy megnyíljanak. Míg a nőt megszólító, férfi hangú őr leadja az információt a megadott név és beosztás alapján odabentre, addig a másik őr az, aki megszólítja Moor-t, mikor kérlelni kezd. Hangja alapján legalább most kiderül, hogy nő van a páncélzat alatt, noha magasságban, termetben és kiállásban nem marad el férfi kollégája mögött. - Miért kérlel, ha elvileg bejelentkezett és várják? - Teszi fel a logikus kérdést, mert ha eddig nem lett volna gyanús egy ilyen küllemű vendég itt - bár a perdai delegáció óta lassan meg sem kellene lepődniük -, akkor szavaival és viselkedésével az lett. Alig tapadt fel viszont az üvegre a néhai tizedes, az őr, aki legutóbb megszólította páncélkesztyűs kezét határozottan fúrja be a nő törékeny teste és az üveg közé és erélyesen tolja el őt onnan. - Maradjon három lépés távolságban az ajtótól... kérem! - Önnek nincs megbeszélt időpontja a kancellárral. Mi látogatásának célja? - Jön a válasz a másik őrtől. A hangsúly bár nem változott a katonás minőségéből, egyelőre még a normális kategórián belül marad, ám ennek tartóssága a nő további tetteitől függ csupán. Raven Moor láthat engem az üvegajtón keresztül, igaz, messze vagyok, mert az üvegajtón keresztül egy tágasabb előtérbe lehet jutni, jobbra és balra is folyosó nyílik, szemben pedig újabb üvegajtón túl az emelvényt látni az irányítóközponttal, melyen keresztül az Alvókat felügyeljük és irányítjuk a kapszuláikat szükség szerint. A hibernálókapszulákra onnan, ahol Raven Moor áll, nem látni rá, ahhoz a második üvegajtóhoz kellene jutnia. Talán csak magasságomról, fekete hajamról és nem egyszer látott hátam mögötti kéztartásomról ismerhet meg, mert a szokásos felöltő hiányzik most, fehér orvosi köpenyt viselek és egyelőre háttal állok a bejáratnak az imént említett irányítópultnál. Egy másik, nálam fél fejjel alacsonyabb, szintén fehér köpenyes orvossal értekezek éppen. Pár percen belül végzek, de ezt az odakint várakozó planetológusnak nem kell tudnia, s kíváncsi vagyok, miként próbál meg majd ide bejutni. És miért? Biztosan igaz az is, amit korábban mondott, hogy érdeklik az Alvók, a látvány maga megér némi kíváncsiságot, ezt elismerem, de nem olyannak ismertem meg őt, mint aki céltalanul cselekszik. Ez a kevés közös pontjaink egyike, vagy inkább legfőbbje.
*Nem csak a pattogó hang, hanem a folyosói fények a szigorú, sötétített sisaküvegen való hasító visszatükröződése is megállít, mikor egészen közel érek az őrökhöz, azon határon belül is az Alvókhoz vezető ajtóhoz. Mielőtt még az üvegre tapadhatnék, sürgősen és pontosan azonosítanom kell magam, ezért csupán annyi ideig míg a nevemet elmondom vagyok tekintettel a „várjon itt” helyhez kötő parancsra. * -Raven Moor planetológus, civil kutató, kőzetbűvölő és hivatalos ivócimbora. *Nagy a kísértés, hogy benyögjem jelszóként az édes szószt, de leteszek róla, elvégre ma oda be akarok jutni, ezért inkább még nem feszegetem a határaimat. Másrészt, az őröknek nem olyan a humorérzékük mint Jenkinsnek. Gyanítom az édes szószról neki sem a humor jut eszébe. Szóval állok ott, álldogálok és azon kesergek magamban, hogy franc abba a sisaküvegbe, még velük sem tudok elszórakozni addig míg Jenkins rám nem bólint, és a combjaimra vetett esetleges pillantást sem tudom csekkolni. Az újabb kérdésre úgy nézek rá, mint aki megbolondult, szemöldökeim csodálkozón emelkednek és két karomat széttárom.* -Gyakorlatilag bejelentkeztem, de a kancellár úr mindig olyan elfoglalt és hát neki meg van a joga ahhoz, hogy lemondja a programot. Gondoltam egy kicsit noszogatom, bár nem hiszem, hogy olyan érzékletesen át tudná adni a kérlelésemet, mint ahogy én előadtam. *Az kiderül, hogy ez az őr nő, legalábbis a hangja alapján, a termete viszont alapjaiban rengeti meg a nőkről alkotott általános véleményt. Ez azonban nem tart vissza attól, hogy kihasználva a meglepetés erejét, az üvegajtóra tapadjak, kellő számú DNS-t hagyva rajta. Nem sokáig nyalhatom az üveget – képletesen persze – épp csak megpillantom Jenkinst. Őt is csak háttal állva nekem, mikor kemény páncélkesztyűs kéz furakodik az átlátszó nyílászáró és a testem közé, s szinte ugyanabban a pillanatban az elutasító válasz és kérdés. Hátralépek egyet, pillantásom még mindig az üvegen túli alakon pihen, aki igen fura abban a fehér köpenyben. Azt hiszem még sosem láttam fehérben. Mit mondjak, tutira nem megy a szeme színéhez és sápasztja is az arcbőrt. Én már csak tudom. Csípőre tett kezekkel húzom ki magam és fordulok a kérdező őr felé. * -Minden bizonnyal elfelejtett szólni. Megbeszéltem vele amikor legutóbb együtt vacsoráztunk. Ha kérhetem, ne a benti recepciót hívja, hanem a kancellár úrtól kérdezzen. Vagy nem meri zavarni? *A kérdésem merőben kihívás jellegű és nem véletlenül. Most vagy nem engedi be azt aki a kancellárral szokott vacsorázni, vagy megzavarja bokros teendőiben. Ha van „C” opciója, akkor nálam jöhet a „B” terv. Míg várakozom, lustán lesöprök a karomról egy „ott sincs” szöszmöszt, majd felemelem a kezem és a körmeim állapotát veszem szemügyre, jobb lábamon lévő cipőm orrával pedig a padlón dobolok.*
Hogy mi volt bármelyik őrnek is a gondolata vagy arcára kiült véleménye a bemutatkozás hallatán, az már sosem fog kiderülni a sisak miatt, mindenesetre csak a név, a planetológus meg a civil kutató kerül bejelentésre, addig is a másik őr az, aki megkérdezi Raventől, hogy is van ez a bejelentkezés dolog? Gyanús, s ekkor még nem is látta az üvegre felkenődött előadást. - Jól hiszi. - Csak ennyivel nyugtázza, de ha akarna se tudna hosszabban szólni, mert most már az a dolga, hogy az üvegajtóra cuppant planetológust leválassza onnan, magában mérgelődve, hogy lehet hívatni egy takarítórobotot és hogy a bemutatkozás felsorolásból kimaradt az üvegnyaló tisztség. Szinte biztosra veszi, hogy ez a nő nem fog ma bejutni ide, vagy ha igen, nem lenne a helyében. A szót a másik őr veszi át, s kérdésére kapott válaszra éppen csak leheletnyit ingat a fejével nemlegesen, mintha arra felelne, hogy nem merné zavarni a kancellárt. Egyébként ok nélkül nem is. De a szavaiból hamar kiderül, hogy a nemleges reakció a recepció részre vonatkozott, ami itt ismeretlen fogalom is. Vagy ha úgy tetszik, ők itt a recepció is. - Jenkins kancellárnak jelentettem érkeztét, személyesen ő adta a választ és tudakolja ittléte okát! Mármint célját. - Helyesbít, érezhetően a kancellár direkt s nyomatékosan kérdezte úgy azzal a szóval, mert bár az őrnek mindegy, a kancellár tudja, hogy ok és cél egymástól igen távol eső fogalom, pláne ha Raven Moor-ról van szó. Hogy az őrök mit gondoltak az együtt vacsorázás hallatán - pláne, hogy a legutóbb szó több alkalmat sejtet -, azt majd megbeszélik mikor magukra maradtak vagy megtartják a véleményüket, de egyelőre a nőt elnézve - bármilyen csinos, sőt dögös ebben a harisnyás öltözetben - csak arra jutottak rossz az, aki rosszra gondol elven, hogy bizonyára a kancellárné ébresztése előtt történt. És a be nem jutás pedig ugyancsak a kancellárné ébresztése miatt lehet. Raven Moor, ha ismét felém pillant a két üvegajtón át, akkor láthatja, hogy alig felé fordulva, inkább vállam felett hátrapillantva figyelem őt bentről. Megtehetném a kameraképeken át is - az üvegajtón nyújtott produkciót láttam is azon -, de most kíváncsi vagyok, mit lép majd a kőzetbűvölő vacsorapartner, hogy némi figyelmet nyert. A másik kutató eddigre eltűnt mellőlem.
*Játékosan megfenyegetem a mutatóujjammal az őrt, aki hozzám méltatlanul lehagyja a bemutatkozásom lényegét, majd lemondóan sóhajtok. Semmi kurázsi nincs manapság ezekben az egyenruhásokban, pláne ha még az arcuk is el van takarva. Borzasztó ez a léhaság, hát nem terjed ki a kiképzés a humorra? Persze ha Terson savanyú ábrázatára gondolok, a kérdés lényegét veszti. Az sem tetszik, hogy le leszek szedve az üvegről, pedig menyire jól mutathattam összenyomott orral és majdnem nyalogató nyelvvel. * -Maga nagyon szigorú. *Húzom el a számat miközben elégedetlenségemet fejezem ki a bánásmód miatt. A provokáló kérdésem is lepattan az őrről, de már a fejingatást is apró sikerként könyvelem el és megvillantom százkarátos vigyoromat. Aztán csak várok és várok, már azon agyalok, hogy meg fogok itt őszülni mire bejutok, de tutira Jenkins is, hacsak nem kér kölcsön tőlem egy kis fekete hajfestéket. El is képzelem a szépségápolás tevékenysége közben, ahogy a haja fel van tornyozva festéktől nehezen, a felöltője helyett pedig egy ruhavédő perelint visel. Csodás látvány, fel is nevetek hangosan horkantva. Az őszüléstől végül meg leszek mentve, legalábbis újabb választ kapok, ami nem elutasító, de próbára teszi a kreativitásomat. Szemet forgatok, de magamban jól mulatok a szavak gondos megválasztása miatt. * -A cél az, hogy bejussak az üvegajtón túlra, vagy még tovább! *Fejemet oldalra hajtva nézek fel az őrre, majd picit előrébb lépek az ajtóhoz, de nem cuppanok rá. Látom ám, hogy Jenkins kárörömét a várakozás leple alá rejtve figyel, ezért lejtek neki egy csábos és tökéletes pukedlit. Természetesen fülig érő szájjal, majd felmutatom a kommunikátoromat és lepötyögök rajta egy üzenetet neki. Most én várok arra, hogyan reagál a szövegre. *
Nem meglepő módon a játékos fenyegetés lepattan az őrről, ahogy sok más próbálkozása is a planetológusnak. Valószínűleg a kiképzés a humort is kiölni akarja, s akiből nem sikerül, arra nem bíznak lényeges, fontos feladatot, vagy képzés során kivágják. Az itt lévő őrök is fontosabbnak érzik, hogy megtartsák a kancellár jóindulatát, semmint leálljanak kokettálni a szemrevaló polgárral. Ennek következménye, hogy megakad a mozdulata, amivel jelentené a nő válaszát a célját illetően, de inkább úgy dönt, ez legyen csak a kancellár dolga, ő átadja a választ, aztán majd megmondja a kancellár, hogyan küldje el melegebb bolygóra kőzetet gyűjteni ezt a polgárt, aki színészi pukedlit mutat be, ami a bent lévő kancellár figyelmét sem kerüli el, de nehéz eldönteni ebből a távolságból, hogy tényleg derűsen csillant a szeme, vagy csak úgy tűnt? Én eközben odabent egyszerre kapom meg az őr tolmácsolásában a nő válaszát és az üzenetét. Hogy elolvassam, elfordítottam fejem a bejárattól, így nem látni, miként moccantak feljebb a szemöldökeim. Fent is maradnak, míg a levél végére érek, s nem kell sokat gondolkodnom ahhoz, hogy cselekedni kezdjek s kiosszak pár parancsot, miután megírtam seperc a válaszlevelet is vártam pár másodpercet, hogy a néhai tizedes megkapja s tán el is olvassa. De lehet a végét már akkor olvassa, mikor az őr is megszólal a parancsomnak megfelelően. - Mrs. Moor! Jenkins kancellár parancsa, hogy adja át a pda-ját haladéktalanul! - Alighogy befejezte s kezét nyújtva lép közelebb a nőhöz fenyegetőbb fellépéssel, mint eddig, látni, ahogy előbb a belső üvegajtó vált át tejfehérré, hogy már nem lesz látható azon át a kancellár alakja, se semmi más. S rá egy szívdobbanásnyi idővel a külső üvegajtó is tejfehérré változik, visszatükrözve a kint álló két őr és Raven Moor alakját, s egyúttal valahogy jobban kiemelve az ujj-, orr- és szájlenyomatokat. A pda sorsa alighogy eldőlhetett, hogy az őrnek átadja-e a néhai tizedes vagy sem, kinyílik a külső ajtó, s az ajtónyílásban megjelenek én, immáron a külső ajtónál állva, hátam mögött összefogott kézzel, egyenes tartással, nem csak a fehér köpeny sápaszt s soványít, ez megállapítható, bár jobban festek, mint legutóbb, a június eleji találkozásunk során. Szigorú arccal s tekintettel mérem végig röviden a nőt, nem időzve el mintás harisnyájánál sem. - Látom, nem sikerült az alkalomhoz öltöznie. - Nem invitálom beljebb, nem is küldöm el, csak a pda-ért nyújtom a kezem felé vagy az őr felé, akinél van. Ha még a planetológus birtokolja s rápillant, akkor talán kiszúrja, hogy a tőlem kapott üzenete már egy rendszerből törölt üzenetre hivatkozik, mint válaszlevél. A sajátját már sehol sem leli, akkor sem fogja, ha visszavonulva kuckójába alaposabban utánanézne a kódok sorai között. Igaz, mire visszaérne a kuckóba, az enyém sem lesz már megtalálható, mintha nem is leveleztünk volna a mai napon.
*Se zavarni nincs bátorságuk, sem az üzimet átadni. Megmosolyogtat az a megakadó mozdulat ami a válaszomat követi. Igazán elkelne a seregbe egy hangulatjavító operátor, szerény személyemet ajánlanám e feladatra, de kétlem, hogy Terson jó néven venné, ha komolytalanságra tanítanám az embereit, pláne azok után, ami az Aquillonon történt. Elküldöm hát a saját szövegemet Jenkinsnek és hozzávágok még egy vizuálist is, a tőlem telhető legnagyobb gondossággal kivitelezve. A válasz sem késik sokat, bár a tartalom további várakozást irányoz elő. Miért olyan nehéz a kancellárokkal? Kéretik magukat mint a szűz lányok. Mosolyogva nézek fel, tekintetembe költöztetve a ravaszságot és…vakmerőséget, némi humorral körítve. Oké Jenkins, ha ezt akarod…Az őrre nézek aki választ várt és ignorálva a kancellár parancsát közvetítésre – elvégre az nem hangzott el, hogy kinek adjam át - kiegészítem korábbi válaszomat az utasításnak megfelelően. * -Jenkins kancellárral szövetkeztünk a kancellária megbuktatására, erről szeretnék vele beszélni. *Picit megbillentem a fejem és az őrre dobom százkarátos vigyoromat, miközben a felém való harmatgyenge fenyegetéssel kísért lépésre, hátrálással felelek, a pda-t pedig a melleimhez szorítom, majd a hátam mögé is dugom amikor az üvegek átlátszatlanná válnak. * -Vááááóóóó. Deja vu. *A fogda jut eszembe, annak is ilyen színváltós üvegfala van, bár itt azért sokkal jobban érzem magam és béna sem vagyok. Mire idáig jutok a merengésben és ismételt parancsmegtagadásban, kinyílik az ajtó és Jenkins jelenik meg teljes életnagyságban fehér köpenyben. Elhúzom a szám, mennyivel borzalmasabban néz ki abban a köpenyben, mint feketében. Tényleg a fekete az ő színe. Biztosan nem véletlen, hogy az első közös vacsoránkon gyászmadarat szolgált fel. * -A fehér nem az én színem, de a magáé sem. Sápaszt. Ezt minden fekete hajú tudja. *Ha már a köszöntés lemaradt, én is lehagyom. Persze talán fordítva kellett volna, de barátok között ez már csak így van. Elég egy mosoly is, abból pedig van bőven, nem is fukarkodom vele. A felém, jobban mondva a pda-ért nyújtott kezére nézek, majd a hátam mögül elővarázsolom a kézikészüléket, de mielőtt átadnám, tisztáznom kell néhány kérdést. Addig is, biztos ami biztos megnyitom, hogy lezárjam, ahhoz hasonlóan, amit Jenkins már tapasztalhatott, viszont sokkal bonyolultabb már akár a feltörése is, hiszen volt szerencsétlenségem kitapasztalni infós zsenikéje munkáját. * -Ha átadom, bemehetek? Körbevezet? Vissza is kapom miután végeztünk? *Gondolom az egésznek az a célja, hogy semmit ne tudjak felvenni odabentről. Ha és tényleg csak ez a célja. Néhányat pötyögök is rajta, jelét sem adva annak, hogy az üzenetek hiányát felfedeztem volna, bár elég meglepő…még sem az. Talán a mosolyom árulhatna el, ha nem mosolyognék folyamatosan. Ravasz kis Jenkins. S már tudom is mit fogok tenni. Csak nem most. *
Az egykori tizedes polgárpukkasztó bejelentését két másodpercig olyan súlyos csend követi, hogy a tulajdon lélegzetvételét is hallja, hogy aztán a harmadik másodpercben hangos hahotában törjenek ki az őrök, még ha csak néhány szívdobbanásnyi ideig engedik ezt meg maguknak. Talán ennek is köszönhető, hogy a pda elkérése olyan vérszegényre sikeredik. Mielőtt komolyabbra fordulhatna a dolog ahogy Moor a háta mögé rejti a kis szerkezetet, kinyílik a tejfehér üvegajtó s megjelenek én. Az őrök nem szólnak rá a köszönés hiánya miatt, az én dolgom rendet tenni, a szavak viszont mindkettőnk részéről olyan stílusúak, melyek megerősítik a közös vacsorák tényét. Furcsa, hogy pont mi, de nem az ő dolguk. Figyelmen kívül hagyom látszólag a válaszát a fehér köpenyre és sápadtságra vonatkozóan, meg a saját egyetértésemet is, de szándékosan nem különcködök egy fekete köpennyel. Mielőtt a pda-ért nyúlnék, az egyik őr fordul felém. - Uram, muszáj jelentenem: Raven Moor polgár azt mondta, az a célja, hogy Önnel együtt megbuktassa a Kancelláriát. - Hallhatóan igyekszik komolyan jelenteni ezt a végtelenül komolytalannak ítélt mondatot, s ami azt illeti rajtam is elnéző mosoly jelenik meg. - Sejtettem. Én mondtam neki, hogy mondja ezt, ha van mersze vagy elég bolond hozzá. Ön kiábrándítóan kiszámítható, mikor engedelmeskedik egy parancsnak. - Ez utóbbi mondatot már a planetológusnak szánom, rá pillantva, cseppet sem elnézően. - Szerencséjére itt most olyan őrök vannak, akik humoruknál vannak, de egyszer megüti még a bokáját, ha ilyen felelőtlen. S most lesz szíves a pda-t átadni! - Nyújtom felé a kezem s elégedetten látom, hogy háta mögül előkerül a pda, elkezdi lezárni, amit nem akadályozok meg, belül viszont kifejezetten mulattat. - Háromból kettő igen. - Felelek a kérdéseire, de mielőtt elgondolkodva vagy rákérdezne, hogy melyik az, amelyik kimarad a sorból, folytatom. - Pda-ja átadása független attól, bejut-e vagy sem. Átadja és kész. Ha pedig figyelne a részletekre, akkor észrevehette volna, hogy azt mondtam, nem sikerült az alkalomhoz öltöznie, s ez alatt nem a pda átadásának ceremóniáját értettem. Könnyen felfázhat, ha így körbevezetem, ezzel pedig megnehezítődik az áldott állapotba kerülése, pedig tudom, hogy mennyire szívén viseli a gondolatot, hogy anya lehessen végre. Most, hogy már a flotta sem akadályozza. - Magamhoz mérten figyelmes, kedves mosoly jelenik meg rajtam a végén, de Moor ismer annyira, hogy tökéletesen kiérezze a mögötte meghúzódó gúnyt. - Valamint igen, a végén visszakapja a pda-ját, egyben, sértetlenül. - Felé nyújtott, felfelé fordított tenyeremen csak a gyűrűs- és középső-ujjat hajlítom be enyhén párszor sürgetőleg, hogy ide a pda-t, mert amíg ez meg nem történik, biztosan nem jut beljebb az egykori tizedes. S utoljára kértem szépen. Magamban meg örülök, hogy megint a nem jó kérdéseket sikerült feltennie a nőnek, habár ennek inkább bosszantania kellene.
*Előre borítékolható volt a nevetés, de még a súlyos csend is, ami megelőzi. Az őrök…baszki, nehezen esik le nekik, pedig most kivételesen még igazat is mondtam. Persze az egész olyan képtelenségnek hallatszik, mint amilyen igaz. Vagy majdnem igaz…helyenként…nyomokban tartalmazza. Szerénységem nem engedi, hogy kövessem őket a hahotában, csupán szelíden elmosolyodom, és már-már szégyenlősen rebegtetem a pilláimat. A derű azonban rövid életű, mert megjelenik Jenkins is és bár vele együtt jön a komorság is, az én kedvemet és kitolt határaimat mutató pimaszságomat nem lohasztja le. Csak az őrök vágják magukat vigyázzba és ha látnám az arcukat is, most minden bizonnyal a vigyorból penge vékonyra összezárt szájak lennének, enyhe verejtékgyöngyökkel a halántékukon. * -Árulkodóóós! *Majdnem nyelvet is öltök az őrre, de nem neheztelek rá, biztos voltam abban, hogy elmondja, csak így viccesebb. Megjátszott sértettséggel és lebiggyesztett ajakkal. Jenkins magyarázkodik, pedig akkor sem lenne semmi, ha nem tenné. Lepereg rólam a szemmel verés, játékosan oldalra hajtom a fejem és hagyom, hogy bájos mosolyom kiteljesedjen.* -Nem parancs volt, hanem kérés. Idézem: „Ha kérhetem, igen.” Másrészt olyan mókás volt, még az őrök is megfeledkeztek magáról, és nevettek. Kiszámítható lennék? *Dobom be a kérdést a végére olyan arckifejezéssel, ami remélhetőleg kétségeket ébreszt benne. Talán azért tettem, hogy kiszámíthatónak tűnjek, vagy pont ez volt tőlem a váratlan. A figyelmeztetésére nem válaszolok semmit, csupán az egyik szemöldökömet emelem meg picit. Szerinte van olyan ember a Dominiumon aki lehiszi, hogy mi ketten szövetkeztünk a kancellária ellen? Még ha annyi humor sincs benne mint Tersonban…ajh! Mielőtt a kérésének, vagy parancsának ha neki úgy tetszik eleget teszek, biztonságossá teszem a pda-mat, közben párbeszélünk még arról, mit és hogyan. Sajna a háromból kettő nem opció, pláne úgy, hogy nem tudom melyik kettő, de ennek megvitatása elmarad, mert Jenkins bedobja McG szövegét. Látványosan szemet forgatok és elhúzom a számat. * -Jjjaaajjjj, ne legyen McGrover kancellár. Egyébként ha adna egy olyan rusnya köpenyt, nem fáznék fel. Értékelem, hogy aggódik szerény személyem megsokszorozódása miatt. Képzelje csak milyen remek lesz, amikor egy tucat Raven császkál majd a Dominium folyosóin. *A pda-t végül nem kezének sürgető mozdulatára nyújtom át, hanem az utolsó mondata miatt, ami kétség kívül azt jelenti, hogy bemehetek az Alvókhoz. * -Tessék, bár meg kell mondjam, aggaszt, hogy ennyire oda van a pda-mért. Jobban örülnék ha inkább cserélnénk. *Már az ötlet is képtelenség, de hadd nevessenek az őrök. Költői ötlet volt. A kezében landol a kézi készülékem, bár még eljátszom egy kicsit vele, mikor megfogja, ujjaim rászorulnak picit és nem engedem néhány szívdobbanásnyi ideig, mint akinek a fogát húzzák. De csak játék, végül elengedem. * -Vigyázzon rá nagyon. Egy kincs. Akkor mehetünk is. *S el is indulok felé, az ajtó felé, hogy belépjek a csodák barlangjába.*
Az árulkodós vád úgy pattan le az őr páncéljáról és habnak nem nevezhető lelkéről, mintha el sem hangzott volna. - Akkor ha kérhetem, bizonyítsa. - Apró gúnyos mosoly Raven Moor felé a részemről, pontosan tudatában léve annak, hogy azt az üzenetváltást soha nem szedi elő. - Reménytelenül. - Erősítem meg őt abban, hogy kiszámítható. Időnként mindenképpen, s nem vagyok meggyőződve róla, hogy szándékos félrevezetés lenne ez a részéről. Mindenesetre hiába az aranyos pofi, ennyi engem nem bizonytalanít el az igazamban, ugyanakkor remélem felpiszkálom kicsit az egykori tizedes önérzetét, lássuk, hibázik-e? - Szeretnénk már látni a sok kis hasonmását, egyébként a köpenytől legfeljebb megfázni nem tud annyira, de felfázni igen. - Tájékoztatom egyszerűen, de minthogy eleve szándékomban állt eleget tenni bejutási kérésének, természetesen a köpenyt se ússza meg, legyen bármilyen ronda az ízlésének. - Ha nincs takargatni valója, nem kell aggódnia sem, nem igaz? - Teszem fel a költői kérdést átvéve a pda-t tőle, legalábbis elvenném tőle, de ő rászorít. - Elveti a sulykot. - Jegyzem meg ridegen a játékára, tekintetemben sem lelni meg a derűt. Megkapva végül a készüléket azt egyelőre csak fogom kezemben, hátam mögé vonva, hogy másik kezemmel szokás szerint a csuklómra fogjak rá. Ám előtte szabad kezemmel mutatom, hogy jöjjön beljebb, kicsit oldalra lépek s befelé, hogy helye is legyen hozzá, megvárva, hogy bezáródjon a továbbra is tejfehér üvegajtó mögötte. - Megtisztelő, hogy reggeli első gondolatai egyike lehettem, amiért előzetes megbeszélés nélkül ma idejött. Jó játékot! - Ez utóbbi mondat már nem az egykori tizedesnek szól, hanem az ajtó belső felén oldalt várakozó testőrömnek. Az ő sisakjába belátni s korombeli férfi vonásait figyelheti meg Raven, na meg kíváncsian feljebb moccanó szemöldököt, ahogy átveszi tőlem a planetológus pda-ját, s biccent hozzá egy "uram" kíséretében, én pedig már az előtér egyik oldalán lévő falba süllyesztett szekrényekhez lépek s egy fehér köpenyt veszek elő, míg Andrej távozik Raven Moor pda-jával az egyik folyosó irányába. - A köpenye. - Nyújtom a nő felé az enyémmel megegyező darabot, úgy, hogy fel tudjam rá segíteni, ahogy előzékenyen egy kabátot szokás ráadni egy hölgyre. - Utána ott oldalt kérem fertőtlenítse a kezeit... szükség esetén az arcát is, ha szeretne még más üvegekhez is odatapadni. - Tersonnál ezt nem említettem, nem az a fajta, aki szereti az ismereteit efféle empirikus módszerekkel bővíteni, szöges ellentétben a planetológussal.
*Azért mert az őröknek csak akkor van humorérzékük, ha Jenkins nincs a közelben, nekem még lehet igényem arra, hogy poénkodjak. Egyébként csak álltam volna az ajtó előtt és nézek ki a fejemből, míg Jenkins hajlandó kijönni értem. Milyen uncsi lett volna már? A drága kancellár riposztja már önmagában véve is gyanút keltene, de az az ismerős, gúnyos mosoly…baszki, tutira machinált valamit, és ha igen, akkor itt van valahol a zsenikéje is. Mert azért sok mindent kinézek Jenkinsből, de azt azért nem, hogy végleg eltüntessen egy üzenetváltást a pda-mról. Az enyémről! Még nem látom a lényeget, de már vigyorogva megfenyegetem a mutatóujjammal és ingatom fejem, annak jeleként, hogy vetem az adást és elismerésem. Bár ez azért még nem jelent sok mindent, és a terv már meg is fordul kettőt a fejemben. * -Rendben, oké. *Hagyom rá, higgye csak azt, hogy kiszámítható vagyok, nem vitatkozom vele. Annál is inkább, mert akkor itt állunk még vagy egy órát, én meg szeretnék már odabent lenni. Csipkelődünk, régi szép idők…* -Mennyire hiányzott ez már, de komolyan. *Azért kétlem, hogy sok olyan nőnek örülne, mint amilyen én vagyok, de…* -Egyetlen szerencséje, hogy őket már nem tudja majd meghívni vacsorázni. *Hogy miért? Találgasson. Száz indokot is fel tudnék sorakoztatni, gyanítom ő is, de maradjunk a jelenlegi témánál, amihez a belépő az, hogy át kell adnom a pda-mat. Még mindig képes ezzel megmosolyogtatni, annyira bájos ahogy igyekszik fülön csípni. * -Nekem takargatni valóm? Ugyan, hova gondol kancellár úr?! *S részemről még egy kis játék is belefér, neki viszont tartania kell az imázsát, ezért még csak meg sem rándul a szája, pedig belül azért derül. Szerintem. A megjegyzésre csupán az egyik szemöldökömet emelem meg, a mosoly marad az arcomon, cinkosan pillantok rá….míg be nem léphetek. Mindezt úgy teszem, hogy kezeimet a hátam mögé téve, egyikkel ráfogok a másik csuklómra, ahogy Jenkins is, kihúzom magam, picit megemelem a fejem, bár magasságában így sem érem el, de a tartás kísértetiesen hasonló. * -Igazából a harmadik volt, de meglehetősen szórakoztató….köszönöm…miért? Jaaa! Hogy neki. *Először félreértem, csak egy őrnek gondoltam azt akit belül megláttam, még eszembe is jutott, hogy baszki! Mennyire őrzik ezt a helyet, jó tudni, hogy nem elég a belépő kód meg a retinaszkenner által megszerzett Jenkins írisz, meg ujjlenyomat….De aztán a figyelmemet elvonja a pasi, akinek a kintiekkel ellentétben láthatóaz arca, ami látható meglepődést mutat mikor Jenkins átadja neki a pda-mat. Mondjuk a meglepődés engem is elér, közelebb is megyek a pasihoz és jól belenézek a szemeibe, megjegyzem az arcát is. Aztán arra a néhány hosszú percre, fél órára gondolok, amikor a virtuális világ két végén egymással küzdöttünk. Elmosolyodom. Vadmacskásan kattintom össze a fogaimat. * -Csini vagy. *Engedem útjára, míg Jenkins valószínűleg a köpenyekkel vesződik, mert mire felé fordulok, már a kezében van egy akkora, mint amilyet ő visel. Felöltő nagyságú. * -Nahát, köszönöm. Teljesen elérzékenyültem. *És még fel is segíti rám. Gondolatban elmorzsolok egy könnycseppet. Mikor végül rám kerül a köpeny, szembe fordulok vele és széttárom a karjaimat, úgy még hatásosabb a látvány, a köpeny amint a térdem alá ér, az ujjai pedig eltakarják a kézfejemet. * -Klassz. Kézfertőtlenítés is…jaj, hát nem, nyilván nem akarok semmit összenyalogatni, de azért köszönöm. *Eltipegek oldalra és megküzdök a kézfertőtlenítéssel. Azért nehéz, mert mindvégig Jenkinst fixírozom vigyorogva. Hát, teljesen oda vagyok meg vissza. * -Mehetünk. Remélem fürdeni nem kell. Jó leszek így? Aztán meséljen kérem, mire kíváncsi, mit kerestet a pda-mon? Kompromittáló adatokat? Felvételt a Terson kancellárral való beszélgetésemről? Vagy azokat az infókat, amiket leszedtem Schultz rajmester pda-járól? Vagy a meztelen képeim kellenek? *Hát nagyon kíváncsi vagyok mire villannak a szemei, vagy mire nem. Jenkinsnél sosem lehet tudni. Nála az is lényeges ami hiányzik. Vagy csak az. Addig is kezeimet tördelve toporgok a belső ajtó előtt, míg be nem léphetünk végre. *
- Megmaradok az eredetinél, ha már vacsora. - Jegyzem meg fél mosollyal, nem téve hozzá, hogy a saját idegeim megkímélése miatt sem vállalnám be a fél tucat kicsi-Raven megvacsoráztatását, igaz, ez annyival odébb van, hogy idős koromra lehet ellágyulok. Nem kérdezek rá viszont, hogy szerinte miért nem kerülne erre sor, tippem szerint úgy képzeli, addigra én már nem élek. Elszomorító, hogy milyen barátságunk van nekünk. Az őrök meg örülnek, hogy a sisak a fejükön volt, mert enyhén elkerekedett a szemük rá, hogy nem hogy cáfoltam volna, de meg is erősítettem a korábban említett vacsorapartner minőségét a planetológusnak. E téren nekem sincs takargatni valóm. - Hát hogyne. - Felelek ennyivel arra, hogy neki ne lenne takargatni valója. Érzésem szerint bőven van mindkettőnknek, de ehhez vélhetően sosem fogunk elég őszintén beszélni egymással. Abban mindenesetre igaza volt, hogy a szám széle sem rezdült, de hogy a derűsebb villanást a szememben odaképzelte-e az egykori tizedes vagy tényleg ott volt, az sosem derül már ki. Annál is inkább, hogy figyelmét elvonom Andrej-jel, mikor átadom neki a megszerzett pda-t. Inkább érdeklődő tekintete a pda láttán, mert tudja nagyon jól, mi lesz vele a feladata, a meglepődést inkább az alacsony nő váltja ki belőle, aki elé áll és jól belenéz a szemeibe. Szégyenteljes testőr lenne, ha ne tudná állni a tekintetét, szeme sem rebben arra a vadmacskás fogcsattintásra, éppen csak egy hangyányit hunyorog a nőre, alig észrevehetően, de véletlenül sem kalandozik el a tekintete Raven Moor jellegzetes kék szemeiről. - Hölgyem. - Köszön el Mrs. Moor-tól és távozik a készülékkel, míg én odalépek a nőhöz az orvosi köpennyel. Egyenméretek, nem is hosszúak, kivéve persze ha valaki olyan alacsony, mint az egykori tizedes. - Attól tartok, zsebkendővel nem szolgálhatok. - Hangzik a némileg gúnyos feleletem az elérzékenyülésére, miközben felsegítem rá előzékenyen és udvariasan a köpenyt, mielőtt tovább mennénk és tényleg megbetegedne. - Lekötelez, hogy nem ad több munkát a takarítórobotoknak. - Jegyzem meg, s most először rándul szám sarka kis mosolyba, ahogy szembefordul velem s kellően szemléletesen mutatja, mekkora is rá ez az orvosi köpeny. Kellene az ujjába egy hosszabb madzag és akkor össze lehetne úgy kötni rajta, mint a kényszerzubbonyokat, akkor legalább biztosan nem nyúlkálna semmihez, ellenben egyéb lehetősége nem lévén tényleg nyalogatni kezdene itt mindent. Megvárom, hogy befejezze a kezei fertőtlenítését, aztán lépek csak oda én is, hiszen én is megfogtam a pda-ját, amiről tudom, hogy elég kalandos helyeken is jár olykor, minthogy ruházata jellemzően nélkülözi a zsebeket. Közben felelek neki teljes nyugalommal, s így oldalnézetből nehéz is kiszúrni, villant-e valamire is a tekintetem vagy sem. Pedig elhintett érdekes információkat. - Az elsőt, igen. Az utolsó beugratós kérdés lesz, Önt ismerve, és nem akarom tudni, hogy kikről vannak meztelen képei. Ami a másik kettőt illeti, azokat remélem inkább személyesen Öntől hallhatom. Ám mielőtt rátérnénk erre, mit szeretne először itt megnézni? Az Alvók végtelennek tetsző sorait vagy sétáljunk el a hibernálóba, ahol esetleg kipróbálna és belefeküdne egy kapszulába? - Udvariasnak álcázott évődő mosoly, végén már-már fenyegetésnek burkolt ajánlattal, hogy szívesen "lefagyasztom" őt is, ha nem vigyáz magára... vagy a szavaira. A választ sejtem, látom én, hol toporog lelkesen, de miért is sietünk ennyire? Az üvegajtók körülöttünk továbbra is tejfehérek maradtak, elzárva minden irányba a kilátást vagy a kíváncsiskodás lehetőségét.
-Váááóóó! Megtisztel, de komolyan. Simogatja a lelkem. *Na most aztán a szájára vesz a Dominium másik fele is. Nem igazán zavartatom magam az őrök jelenléte miatt, Jenkins azonban visszafogja magát, már csak azért is várom, hogy odabent legyünk, hogy lazuljon kicsit. Aztán ahogy én ráhagytam, hogy kiszámítható vagyok, úgy hagyja rám, takargatnivalóim hiányát. Majd meglátjuk, mire jut a pda-mal. Vaaagy, mire jut vele a csini fiú, akivel volt már szerencsém virtuálisan összezördülni. De jó lenne tudni mire gondolt miközben csekkolt, azért arra a társalgásra befizetnék, amit ők ketten Jenkinsszel folytattak azon a csodás napon. Mindenesetre illik Jenkinshez, mert szeme sem rebben a csábos kihívásra. Megfordul a fejemben egy gondolat és hagyom a háttérben kiteljesedni, a felszínen azonban minden figyelmem Jenkins-é, a kapott köpenyé.* -Micsoda hanyagság ez öntől. *Vágom rá a zsebkendő hiányára. Ki hitte volna, hogy a mindig pedáns, skatulyából kirángatott kancellár nem hord magánál zsebkendőt. * -Ugyan, barátok között ez semmiség. *Újabb riposzt, már kézfertőtlenítés közben, s ha gondolatolvasó lennék, még egy csöppnyi nevetést is hozzátennék a kancellár szárba szökkenő mosolyához. Elméleti lelkesedését – amiről ugye nem tudhatok – máris letöröm azzal, hogy hozzálátok a köpeny ujjait aprólékos munkával felhajtogatni emberi hosszúságúra. Azért persze figyelem, míg ő is fertőtlenít, melyik szándékosan kikotyogott információra villannak a szemei. Vagy számított valamire tőlem, vagy ma bevette a hidegvér tablettát, mert egyelőre rezignált marad. Hát oké, lesz ez még így sem. A válasza azonban gurgulázó nevetést csal ki belőlem, be kell valljam, meg sem kell erőltetnie magát a csalogatáshoz. Most, hogy kettesben maradtunk, érezhetően lazul. * -Az Alvókat elsőként. Naná! S bár roppant mód megtisztelő, hogy szívesen bevezetne a hibernálás folyamatába, arról lemondanék, köszönöm. Kis hamis….egyébként, árulja már el, mire gondolt kompromittáló információkon? Kire lenne hátrányos, kire szeretné? A másik kettőt hallhatja, ha ön is használható információkkal tud nekem szolgálni Terson kancellárról. Tudja, hogy mindig imádtam önnel üzletelni. *A gond csak az, hogy Jenkins mindig csal. Ettől persze csak izgalmasabb lesz az egész. Az ajtók azonban fehérek és átlátszatlanok maradnak, ami rossz hatással van a hangulatomra. * -Menjünk már…kérem! *Némi szemforgatással ejtem ki az utolsó szót, pontosan tudom, hogy élvezi a helyzeti előnyét.* -Vagy van valamilyen belépő kérdés? Essünk túl rajta!
Csak gondolatban jegyzem meg, hogy mást nem is fogok simogatni, még vacsorán sem, de van eszem ezt nem kimondani hangosan. Nemcsak a pletyka miatt, ami itt kaphat szárnyra, ahogy becsukódott utánunk az ajtó, hanem pont Raven Moor miatt is. Képes lenne még egyszer hasonló tréfát elsütni, mert olykor felelőtlenül nem gondol a következményekre. Fiatal kora számlájára írom, mert egyébként nagyon is megtervezi a lépéseit. Nem áltatom magamat, ide is okkal jött, valószínűleg az időzítéssel is célja lehetett, nem pusztán kíváncsiság vagy a flotta hiányából fakadó unalom vezette ide ma. A hanyagságomat nem kommentálom, udvariatlan gorombaság lenne megjegyezni, hogy az ő számára nincs zsebkendőm, így inkább átlépek e felett. A barátságunk ismételt felemlegetése viszont apró derűt csempész a tekintetembe. - Csakugyan? Ezek szerint odakint az ajtó előtt épp nem voltunk barátok vagy minek köszönhetem a látványos... rajongását? - Keresem meg a megfelelő szót, mert nehéz eldönteni, miként is illessem előbbi tevékenységét, mikor feltapadt az üvegfalra otthagyva arca, orra, homloka, de még szája s lehelete nyomát is, hogy ha érző lény lenne a takarítórobot, biztos elsírta volna magát tőle. A rajongás viszont jó szó, kellően provokatív bizonyos szempontból és kíváncsian várom, kijavítja-e valami másra? Végzek időközben én is a kézfertőtlenítéssel és nevetésére fordulok vissza hozzá, nem lepődve meg, hogy nem kapott az ajánlaton, hogy befeküdhessen egy hibernáló-kapszulába. - Öröm látni, hogy fél. - Szúrok oda egy kicsit, ahogy mellé sétálok és fordulok a másik nagy üvegajtó felé, nem a folyosók felé fogjuk folytatni utunkat választása alapján. - Szerintem tudja erre a választ magától is. - Pillantok rá a kompromittáló adatok említésekor s kire szeretném, ha hátrányos lenne. Ismeri a politikai céljaimat, legalábbis így hiszi, de kivételesen a célszemélyek benne egyeznek. De ha már szemvillanást várt, akkor megkapja, mikor azzal jön, hogy Terson kancellárról akar információkat. Na, ez már kezd érdekes lenni. - Ha arra kíváncsi, hogy milyen viccekkel lehet őt megnevettetni, attól tartok, csalódást kell okoznom. Egyébként meglep a kérése, hiszen úgy tűnt, hogy egyetértésre jutottak. - Utalok itt Samantha Lewis válásának ügyére, amiért hivatalosan Tersonhoz küldtem az egykori tizedest, nem hivatalosan igazából teljesen más okom volt rá. Az orvosi jelentés önmagában is elegendő lett volna a váláshoz szerintem, így számomra érdektelen volt, hogy meg tudja-e győzni erről Tersont vagy akár Morgensternt. Persze az, hogy sikerült neki, nos, az annál jobb. - Már kimondta a varázsszót. - Jegyzem meg ironikusan, mikor végre elhangzik az a "kérem". Megy ez neki, ha igazán akarja. Az ajtó paneljét feloldom tenyérszkenneléssel és a fehér színe nem tűnik el, de legalább kinyílik előttünk, ahonnan beléphetünk az irányítórész emelvényére közvetlenül, pompás rálátást nyerve a több ezernyi hibernálókapszulák végeláthatatlannak tűnő soraira és oszlopaira, de kétoldalt lépcső is visz hozzájuk. Fent a magasban roppant fémkarok várakoznak moccanatlanul, hogy a megfelelő parancssorra a kiválasztott kapszulát emeljék meg a sínre, amely a szomszédos Ébresztőbe viszi majd át... vagy éppen onnan hoz át. Bent egy orvos van még az irányítónál, a rendszert felügyelendő. Érkeztünkre felénk fordul, felém egy "uram"-mal megtoldott főhajtással köszön, Ravent látva viszont egy pillanatnyi meglepettséget követően biccent, de minthogy nem szólítom meg, visszatér inkább a munkájához. Aztán persze lehet a füle ott van nálunk, amíg csak tudja. - Nos, még mindig nem kapott kedvet egy kapszulához? - Fogom meg szokás szerint hátam mögött egyik kezemmel a csuklómat, de nem a "birodalmamon" pillantok végig büszkén, ahogy a nő mellé lépek, inkább kíváncsian nézem, mi vendégem reakciója.
*Szerencséje Jenkinsnek, hogy nem válaszol semmit a lelkem simogatására, nem mintha vártam volna, de…talán már ismer annyira, hogy ne forszírozzon dolgokat, mert soha a büdös életben nem fogja be a számat. Zsepit sem kapok, de ez a nap már csak ilyen, nem is vártam. Nem mondom, hogy kötekedős kedvemben vagyok, de csiklandozza a bensőmet, hogy mindenre pimaszul válaszoljak. Úgy tűnik Jenkins is a jobbik lábával kelt ma fel, mert remek a hangulata mihelyst a két üvegajtó között magunk maradunk. Erre vártam, bár én nem fogtam vissza magam odakint sem, de a magam renoméján pont azzal rontottam volna, míg Jenkinst kötik a saját korlátai. Széles mosollyal adom tudtára mennyire tetszik a megfogalmazás, noha picikét túlzónak találom a rajongást, de van benne némi igazság, csak nem olyan mély mint amennyire az üvegre tapadtam. Szeretem túljátszani a dolgokat, mókás. * -Pont olyan provokáció volt mint amilyen ez a megjegyzés. Egyébként odakint is barátok voltunk a magam részéről, csak maga van megint felöltőben. *arra próbálok utalni, hogy mások előtt mindig kancellár, holott amikor pólóban volt ugye…és nem, nem a majdnem csókra gondolok, hanem az előtte-utána kellemes és fesztelen hangulatára. Az már-már baráti volt. Arra viszont már halkan felkaccantok, hogy félnék. Nem félek, inkább csak óvatos vagyok vele szemben.* -Aki nem fél, az ostoba. *Jobb félni mint megijedni, és aki nem fél az nem is készül fel mindenre. Jenkins mellett pedig igazán oda kell figyelni, és nem elég a kezeit, a szemeit is kell. Kivételesen galádul csal. Pont ahogy nézni szokott. * -Ha másokról akar tőlem megtudni kompromittáló adatokat és reméli, hogy személyesen tőlem hallja, akkor mit kerestet a pda-mon? *Kerülök vissza az eredeti kérdésemhez, mert nem felejtek ám. A többit azt tudom. Terson viszont duplán tálcára kerül, mert ő is akar róla valamit tőlem, meg én is tőle. * -Egyetértésre jutottunk néhány dolog tekintetében és nem akarom megnevettetni. Azt hiszem épp elég fejfájást okoztam neki már így is. *Azt még nem mondom hova jutottam és mit értem el nála, érzésem szerint Jenkins nem sokat néz ki belőlem. Ő persze a Sammy-féle ügyre gondol, de én már egészen másra. És ezen a ponton csiklandoz újra az a jóleső érzés ami a kárörömhöz hasonlatos, de nem vagyok ennyire felelőtlen. Előbb azonban szeretnék körülnézni, de Jenkins szereti kéretni magát. Ironikus megjegyzésére tócsányira kerekedett szemekkel nézek rá.* -Melyik volt az? A menjünk, vagy a már? *Mintha nem tudnám. Önkéntelenül is nagy levegőt veszek mikor végre kinyílik az ajtó előttem és már onnan rálátok a kapszulák egy részére. Lenyűgöző! Láttam már Jenkins irodájában a nagy kivetítőn, de ez egészen más. * -Baszki! Rohadt jó! *Megajándékozom sajátos stílusommal, csakhogy érezze a törődést és legyen egy kis öröme neki is, hogy ilyen különleges élményt nyújthat. Azt sem palástolom, hogy roppant izgatott vagyok, nála picit gyorsabban tipegek be…előre, de hosszú lábaival és lépteivel könnyedén beérhet. Az orvost megpillantva rávillantom százkarátos vigyoromat és jobb kezemmel integetek neki. * -Hellóka! Szép napunk van! *Majd látva a döbbent arckifejezését, Jenkins felé fordulok kérdőn.* -Nahát! Nem szólt neki, hogy jövök. *Nem is szólhatott, mert neki is meglepi vagyok, de jó egy kicsit piszkálni. * -Belefeküdni? Nem, köszi. Egyébként mondja, mit csinálna nélkülem? *Bájos mosolyt kap és nagy elánnal elindulok a kapszulák felé, hogy egészen közelről belenézhessek az elsőbe. *
Pont olyan provokáció, mint ez a megjegyzés... Apró mosolyba rándul szám sarka, kénytelen vagyok magam előtt beismerni, hogy valóban élvezem a nő társaságát, riposztjai megmozgatják az ember agyát és pezsdítően hat. Még akkor is, ha sokszor úgy érzem, a következő pillanatban agyamra megy majd. - Nos, Ön a fiatalabb, esetleg megtehetné értem, hogy alkalmazkodik hozzám. - Gúnyolódok kicsit, mert biztosra veszem, hogy bár fiatal és rugalmas teremtés Raven Moor, aligha akar az én kedvemért kicsit másképp viselkedni mások jelenlétében. Ugyanakkor neki is be kell látnia, hogy a határ, akárhogy is tologatja kifelé, mindig élesen és erősen meg lesz húzva közöttünk. A félelem részre bólintok, ebben igaza van, már ha komolyan gondolná, mert előbbi rövid nevetése nem tette szavait különösebben meggyőzővé. - Én egy szóval sem mondtam, hogy kerestetek valamit rajta. - Jegyzem meg olyan könnyed természetességgel, mint amivel ezzel esélyesen elültetem a bogarat, hogy ha én nem akarok adatot nyerni onnan, akkor valamit teszek rá. Remélhetőleg egyre jobban fél az egykori tizedes, bár azt nem várom, hogy ennyitől elbizonytalanodjon, mennyire volt jó ötlet ma ide jönnie. - Ne vegye zokon, de ezt teljesen el tudom hinni. - Utalok a fejfájás okozására Terson-nál. Őszintén szólva az lett volna a csoda, ha nem itt enné a fene a nőt, hanem vele járná éppen be a legtitkosabb hadászati részlegeket. Mondjuk úgy sejtem, ez az egykori tizedes tervei között lehet, már csak azért is, mert a katonai részlegekről ki van tiltva, így még édesebb a gyümölcs. - De feltételezem nem fejfájás-csillapítóért jött. - Dobom vissza a labdát, mert nem tudom, mit akar Tersonról tőlem, de érzésem szerint úgy sem itt az "előszobában" böki ki, mert aggódik, hogy akkor nem juthat beljebb, mi láthatóan szíve leghőbb vágya per pillanat. Még ha rá is ér direkt kerekített szemekkel játékból értetlenkedni, kockáztatva, hogy ezzel még később kerülhet beljebb. - A pillanatnyi csend. - Vágok vissza, noha mindketten tudjuk, hogy melyik szóra gondoltam valójában. Azt tudjuk, hogy ma kegyes kedvemben lehetek, mert idáig már bejutott Raven Moor, tehát egyikünk ravasz elméjére sincs szükség, hogy kitalálható legyen, az Alvók kapszuláihoz is betekintést nyerhet. Amúgy is célom van ezzel, de neki nem kell róla tudni, majd ráér akkor, mikor itt lesz az ideje. Addig is elég neki a látvány, melyre adott őszinte reakciója azért odacsalja a szám sarkába az elégedett félmosolyt. Pedig érdemem nincs ebben, felmenőim hozták létre az egészet, én megörököltem az igazgatását és vele járó munkát és az ilyen ritka alkalmakkor nyíló elismerést. De nem csodálom, hogy lenyűgözte, rám is ilyen hatással volt, mikor gyerekként először megláttam és ugyanilyen izgatott, gyors apró lépésekkel mentem beljebb, csak én akkor még az egykori tizedesnél is jóval kisebb voltam korban s magasságban egyaránt. - Nem szokásom. - Vágom el ennyivel a témát, hogy nem szóltam. A perdai delegációnál is csak annyit tudtak, hogy az Alvókat megnézik, arról már nem szóltam senkinek előre, hogy az Ébresztőt is megtekintik majd. Okkal. A szemtelen és ismét csak provokatív kérdésére egy pillanatig sem kell gondolkodnom a válaszon. - Ön nélkül? Meghívnám Terson kancellárt egy kávéra és élveznénk, hogy elmúlt a fejfájásunk. - Bájos mosolyára gúnyos a válaszmosoly, ahogy ez már lenni szokott köztünk. Követem kényelmes tempóban őt az első kapszulához, hagyván, hogy előre rohanjon. A sorban a legelső egy harminc év körüli férfi, aki bizonyosan nem a vonásai miatt nyerte el a helyét a kapszulában, mint feltétlenül továbbörökítendő génállomány. A kapszulához tartozó kis kijelző csak pár adatot sorol fel, köztük a kapszula egyedi sorszámát - ami amúgy a kapszulán kívül is jól megfigyelhető -, az Alvó nevét, korát, a szakmáját és a hibernálás időpontját, ez utóbbi mellett egy zöld kis jel világít és alul egy sornyi számadatot. - Keres valakit, vagy van az érdeklődésének specifikus iránya is esetleg? - Kérdezem mellé érve csak futólag vetve egy pillantást az asztrofizikusra, akit az első kapszula rejt.
-Megtehetném. *Bólintok rá a szavaira, de ezzel nem mondok sem igent, sem nemet. Abban igazat adok neki, hogy valóban picit illene, meg abban is, hogy képes lennék rá, hiszen volt már rá példa…de az már korántsem biztos, hogy meg is teszem. Egyébként rohadt fárasztó egy kancellár szintjére felmászni viselkedésben. * -Olyan öregnek érzi magát? *Csak egyetlen lélegzetvételnyi időt hagyok a két mondat között és aztán már mosolygok is rá pimaszul, ahogy az egy „fiatalabbtól” várható. Ez még nem jelenti azt, hogy megint csak határtologatással próbálkoznék, van amit megengedek magamnak a jelenlétében, mások jelenlétében, de azt hiszem sosem voltam tiszteletlen…már csak a korát tekintve is. A félelem önmagában nem jelent semmit, nem rettegek tőle, de van bennem némi egészséges óvatosság, és feltételezem benne is, függetlenül a hatalmától. Az már megemeli a szemöldökeimet amit a pda-ról mond, persze egyből kapcsolok és más irányba is elmerengek, még ha csak szívat is, érdemes lesz alaposan megnézni miután visszakaptam. Bármi is a valóság, megadom neki azt az örömöt, hogy kétségek közé lökött de nem maradok adósa. Vállat vonva, mosolyogva ültetem el a magam bogarát.* -Sebaj, van másik. *S, hogy valóban van másik, vagy csak blöffölök azt már találja ki ő és ha neki is fejfájást okozok, az külön büszkeség. * -Dehogy veszem zokon. Érdekes, hogy nekem még sosem fájt a fejem egy kancellár társaságában sem. *Utóbbi mondatot picit elgondolkodva fejtem ki, s máris vágom rá a választ a ki nem mondott kérdésre, gondolatra nehogy Jenkins elteljen magától.* -Nem, még akkor sem. *Nézek rá jelentőségteljesen és remélem tudok úgy nézni, hogy rájöjjön, a fogdára gondoltam, amikor meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben keresett fel és mulatott az állapotomon. Most sem azért jöttem, hogy csillapítsa a nem létező fejfájásom, hanem az információ éhségemet. Azt bárhol, bármikor, de feltételezem azt akarja a legkevésbé. Sejtelmes mosollyal nem válaszolok, viszont pimaszul visszakérdezek a jelszóra. Á, igen. Tudom mire gondolt de mókásabb így, és látványosan össze is szorítom az ajkaimat a pillanatnyi csend oltárán. A tekintetem annál beszédesebb, kérdő, hogy valami ilyesmire gondolt-e, és türelmetlen míg ki nem nyílik előttem az ajtó. Odabent aztán nem fékezem magam, hadd örüljön Jenkins, érzésem szerint roppant büszke arra amit az ősei összehoztak és arra, hogy mindezt ő felügyeli és irányítja, nem mellesleg elég jól. Ezt nem vitatom el tőle, rohadt nagy felelősséget és odafigyelést kíván. Becsületére válik, hogy a reakcióm csak mosolygást vált ki belőle, feddést nem. A nagy csodálkozást és csodálást csak néhány másodperc erejéig akasztja meg a jelenlévő orvos vagy akárki döbbent arckifejezése, amit tovább mélyítek az integetésemmel. Jenkins borítékolható válaszára döbbenetet imitálok.* -Aaa, hát persze. Nem szokása. *Mintha ne lennék tisztában azzal, hogy azt tesz amit akar és nem kérdez senkit. Lássuk be, a legnagyobb ilyen alakítása a feleségéhez köthető, ami kisebb port vert fel, mint amire számítottam és látva Jenkins javuló állapotát, a kancellár társaitól sem kapott túl nagy fejmosást. Ó, pedig olyan szívesen ott lettem volna amikor kiderült minden és szembe állt velük. Inkább azon dolgozom, hogy ez lehetségessé váljon és nem azon, hogy bekerüljek egy kapszulába. Á, nem. Utálom a hideget. Egyébként is, nem hiszem, hogy az én eltűnésem vagy halálom olyan nagy katasztrófa lenne bármelyik kancellárnak, de Jenkins biztosan unatkozna egy ideig. A válasza megnevettet, frappáns de nem igaz. * -Nem hiszem, hogy azonnal pont Terson kancellárhoz futna, de örülök, hogy most kiderült, önnek is fejfájást okozok néha. Ez büszkeséggel tölt el. *Nézek rá elégedetten, mosolyogva, picit pimaszul, s addig nézem így, míg két lépésnyit el nem távolodom tőle, utána persze arra nézek amerre megyek, nehogy véletlen baleset áldozata legyek. Teszem azt neki megyek valaminek. Sietősen tipegek a kapszulákhoz, mert érdekel hogy néznek ki az Alvók. Csukott szemek és békés arc, gondolom, ez nem olyan nagy dolog, de én sokkal többet képzelek el. Jenkins el sem hinné miket. A legközelebbinél állok meg és belenézek. Mármint az üvegen keresztül, kezeimet hátratéve, nehogy az a vád érjen, hogy hozzányúlok és bajt csinálok. Mindent a szemnek, semmit a kéznek, tudom. * -Ő biztosan nagyon okos. *Mondom ki azt ami elsőként eszembe jut a férfi arcát nézve. Remélhetőleg jobban néz ki amikor ébren van, talán a szemei az ő fegyvere. * -Valamilyen tudós lehet, bár minket nézve a szépség nem zárja ki az intelligenciát és fordítva. *Mosolyogva nézek fel Jenkinsre, remélem értékeli, hogy őt is megemlítettem…nem nézem meg a kapszulában fekvő adatait, szeretném kitalálni. * -Fizikus talán. Házas volt, és boldogtalan….Ó, csak szeretek találgatni. Kíváncsi voltam az arcukra van-e írva kik voltak annak idején. Vannak katonák is? Olyanok mint Denisov, olyan nagyok, vagy nagyobbak. *S ellépve a kapszulától mutatom a kezeimmel a méretet, ami tényleg nagy és izmos. Tekintetemben lázas kíváncsiság csillog és lelkesedés és míg Jenkins a válasszal van elfoglalva, lopva körülnézek. * -Egyébként képzelje! Terson kancellár különleges hozzáférést biztosított nekem a Dominium kamerafelvételeihez, az aquilloni küldetésen résztvevők aktáinak átvizsgálásához, és az irattár archívumához is. Ja, és korlátlan utazási engedélyt a Perdára. Mivel tudja ezt überelni? *Nézek fel rá vigyorogva, mert úgy gondolom, erre még ő sem számított. *
Válasza annyira nem lep meg, hogy még a fejcsóválást is lehagyom, ami járhatna hozzá. Koromra vonatkozóan pedig nem felelek. Nem tartom magam öregnek, még Raven Moor mellett sem általában, ugyanakkor sok helyzet van, amikor kétszer annyinak is érzem magam lélekben, mint amennyi ténylegesen vagyok. Vagy csak túl fáradt vagyok, sokat kivett belőlem az elmúlt pár év, pláne utolsó pár hónap, de talán már elkezdtem kilábalni belőle. Azt viszont nem tudom mosoly nélkül hagyni, ahogy azonnal rávágja, hogy van másik pda is. Nem hiszem, bár akár lehet is, ugyanakkor jelen helyzetben semmit sem változtat a terveimen ez a... váratlan fordulat. Jelentőségteljes pillantását és utalását rögtön megértem, már csak azért is, mert előtte lévő szavait hallgatva nekem is az az eset ugrott be. - Ez bizonyosan csak azért lehet, mert akkor ott nem érezhette, sok más egyébbel együtt. Vagy pedig el kell fogadnia a tényt, hogy a kancellárok jók és kegyesek, még csak fejfájást sem okoznak a polgáraiknak. - Mondom úgy, mintha csak ez a két opció létezne, melyből még én is érzem, hogy a második olyan kijelentés, hogy aggódva nézhetnénk felfele, hogy vagy hat gyűrűszint a fejünkre omlik-e azonnal vagy van még idő mentőkabinig futni? Aligha valószínű, hogy erre minden iróniától vagy cinizmustól mentesen rábólintana az egykori tizedes. A cinikusságot vagy gúnyt neki is éppúgy nehéz elhagynia, mint nekem, különösen egymás társaságában. - Hmmm, inkább fejtörést, abba fájdul meg a fej, de a végeredményt tekintve valóban büszke lehet magára, ha így jobban tetszik. - Még ebben is van gúny a részemről, noha van benne nem is annyira rejtett elismerés is, amit ha hall a még hallótávolságban lévő hibernációs orvos, biztosan megjegyez és másként méri végig Mrs. Moor-t. Tudja nagyon jól rólam, hogy az elismerő szavakat nem szórom két kézzel, mi több, szigorom igazán szűkmarkúvá tett e tekintetben. Igaz, a nő nem a beosztottam, hogy ugyanazt várjam el tőle, mint a nekem dolgozóktól. Követem őt az első Alvóhoz, csak akkor vetek pillantást a kapszulában lévőre, mikor az első jellemzés elhangzik. Okosnak valóban okos az adatlapja szerint, ő nem azok közé tartozik, akik protekció útján, vagy családtagként, esetleg speciális katonai készségei miatt kerültek hibernálásra bő fél évszázaddal ezelőtt. Inkább visszatér tekintetem a nőre, s némileg elégedetten veszem tudomásul, hogy egyelőre nem fenyeget az a veszély, hogy közel tízezer kapszulát kell majd távozása után ujjlenyomat-mentesíteni. Nem mintha ártana nekik, de a rend kedvéért. A kapott bókra, apró udvarias mosollyal fejemet hajtom meg enyhén köszönetképpen, de nem élek olyan olcsó válasszal, hogy mindig is tudtam, hogy kedvel vagy hogy valójában tetszem neki. Túl élénken él még annak a második vacsorának az emléke... - Miből gondolja a látvány alapján, hogy boldogtalan házas volt? - Kérdezek rá erre, majd mutatom a panelt, ahol ha a családi állapotról és érzelmi hogylétéről nem is tud tájékozódni Moor, azt láthatja, hogy a fizikus szakmával nagyon nem lőtt mellé. A kérdéseinél eleinte még gyanakszom, hogy már megint Denisov-val és a vele való kísérletekkel jön, az érdekli, hogy hol lehetnek és hányan még a hozzá hasonló katonák, ám a méretbeli kíváncsiság meglepetten emeli meg szemöldökeimet. Főleg, mert az ő szemeiben őszinte érdeklődést látok, másfélét, mint mikor Denisovról szokott kérdezni. - Egész pontosan mire lenne szüksége? Egy ekkora katona mögött elbújva akar belopakodni Terson kancellárhoz és kutakodni az irodájában, katonai részlegeiben? - Közben egy finom kézmozdulattal jelzem, hogy sétáljunk tovább, főleg ha már kancellártársam szóba került, érjünk ki a másik orvos hallótávolságából. Hallgatom közben amit a planetológus mond, s nem emelkednek meg szemöldökeim meglepetten, hanem elgondolkodva húzom össze őket. A perdai utazási engedélyt még ki sem mondta, mikor közbekérdezek. - Mit adott vagy mondott neki? - Ismerem kancellártársamat. Nincs az a fejfájás a világegyetemben, ami miatt ilyen engedményeket tegyen, ha ő ebből nem remélhet hasznot. Kiváltképp olyasvalakinek, akinek a flottától való elbocsátó levelén meg sem száradt a digitális tinta. Egyébként jól gondolja, valóban nem számítottam erre, s úgy vélem, nem ennyire szabad a jogosultsága a nőnek, mint ahogy előadja. Terson józan gondolkodású férfi, nem csak magát köti bizonyos korlátokhoz, ilyeneket szívesen állít fel másoknak is, egyébként helyesen téve ezt. A végén vigyorogva feltett kérdés csak egy mosolyt szül nálam, olyasfélét, ami sejteti, hogy már megvan a válasz, már rég megvan rá, ami azt illeti, de nem mondom ki, mintha visszalépnék a kancellártársammal való versengéstől. A biztos győztes nyugalmával. - Tán körbe kíván kalapolni a Kancelláriában, ki ad többet ugyanazért az információért? - Pillantok rá haladtunkban, fejemet éppen csak felé fordítva.
*Jenkins szépen javul. Érdekes volt látni a változásokat rajta, azt hitte volna az ember, hogy visszakapja a feleségét és repkedni fog örömében, még ha az nála némi veszéllyel is jár, de akkor omlott össze igazán. Valahogy nem éreztem úgy, hogy minden a gyász számlájára írható, de kétségtelen, hogy padlóra küldte. Azonban biztosan volt más is a háttérben. Vagy elmúlt, vagy úrrá lett rajta, kezdi visszanyerni régi önmagát, ami lássuk be, hiányzott. S most, az sem zökkenti ki, hogy bedobom neki a másik pda meglétét, csak egy mosoly, a régi fajtából, bár a fénye még nem az igazi. Nem, Jenkins nem öreg még, csak pihen. Fel kell piszkálni egy kicsit, ahhoz pedig nem megy a felöltő. A fogdában igenis fájt mindenem ahhoz képest, hogy zsibbadtam. Nem volt leányálom, tutira nem ilyen ejtőzést képzeltem magamnak, még magamat is megleptem azzal, hogy mennyire jól viseltem. Semmi nyafogás. * -Már megbocsásson, de mindketten tudjuk, hogy a második verzió hülyeség és csak a propaganda része. Az első meg nem teljesen igaz, abban a formában. Az hogy tetszik, hogy jobb vagyok a kancellároknál, és azért nem fáj a fejem tőlük? *Pimasz mosoly, megemelt szemöldök kíséri a kérdést. Imádom Jenkins provokálni, mindig kellően szellemes válasszal hozakodik elő és élvezi. Nem véletlen, hogy odabent már rácsodálkozva arra amire ki tudja mióta várok, magamat fényezem. Eddig csak reméltem, hogy sok gondolkodnivalót adok neki, de most már tudom is és minden elismerésem azért, hogy ezt nyíltan bevallja. Nyíltan, mert a jelenlévő dokinak akkorára nőttek a fülei, hogy simán elmenne fékező vitorlának valamelyik hajón. * -Köszönöm, ez igazán kedves öntől, próbálom nem kihallani belőle a gúnyt. Úgy sokkal hízelgőbb. *Arcomon megjelenik néhány erőlködő vonás, mintha valóban nagy gondot okozna elhessegetni szavai közül az odadugott apróságot, de a végére már a fülemig ér a szám. Elérünk az első alvóig és találgatok ki lehetett. Ez a legnagyobb szórakozás az egészben, hogy sikerül-e. Egy ébren lévővel könnyű, vannak gesztusai, változik a hangszíne beszéd közben, a hangulatától függ hogyan…de egy alvónak csak a szobormerev arca van amiből olvasni lehet. Hogy megháláljam az ő elismerését, én is csempészek egyet a mondandómba, tényleg minden hátsó szándék nélkül. Én is emlékszem még arra mit tetem vele, de bennem nem okozott törést, lelkiismeret furdalást, szóval túlléptem rajta, egyébként is csak egy kísérlet volt és tudtam mit várhatok. Jenkinsben azonban még ott a tüske, gondolom azért nem vág vissza semmilyen formában, csupán némán megköszöni. Hát ez is valami. * -Nincsenek nevetőráncai. *Nézek fel rá, mosolyogva adva meg a választ és nem leplezem, hogy épp az övéit nézem. Neki van, sok, de vele egészen más a helyzet, mert nem csak azokból a ráncokból tudom, hogy mennyire boldog volt és most is az. Inkább elterelem a témát arra, amire kíváncsi vagyok…többek között. S meglepem vele Jenkinst, imádom amikor így ugráltatja a szemöldökeit a döbbenet. Az ötletét nevetéssel díjazom.* -Komolyan nem jutott eszébe ennél jobb? *Megjátszott csalódottsággal ingatom a fejem és ahogy int, lépek is tovább, integetve a boldogtalan alvónak. A Tersontól kialkudott engedmények, melyeknek a pontos mértékét remek érzékkel hallgatom el, de ha Jenkins ismerné is a valóságot, akkor is összehúzná a szemöldökeit. Nagyon erősen gondolkodik, ez pedig azt jelenti, hogy sokkal többet kaptam Tersontól, mint amennyit egyébként kaphattam volna. A kérdésre sejtelmesen elmosolyodom, de nem válaszolok. Van az az információ, amit nem osztok meg Jenkinsszel, hadd rágja a fene. Az utolsó kérdésem merőben költői, nem várok rá választ, egyébként amúgy lenne kívánságom…lesz is, de az nem alku tárgya. Legalábbis nem a Tersont überelőjé. A mosolya már a régi és mögötte kész tervek állnak, ismerem már annyira, valamit megint forgat a fejében és az nem az apám bicskája. * -Dehogy! Többször nem adom el ugyanazt és Terson kancellár már megkapta a magáét. Egyébként hogy haladt vele ön? *Remélem nem játssza el, hogy nem emlékszik rá. Addig tovább nézelődöm, van látnivaló bőven. Az a sok kapszula, sorokba igazítva, de mindegyikre van rálátás. Bámulatos. *
//
