*A kezeimet már elég jól érzem, bár a zsibbadt fájdalom azért még tombol bennük, azért is ölelem annyira a vizeskancsót. Mintha az lenne az utolsó mentsváram. A visszatérő két férfi, életem felettesei, két ember akiket át kell ejtenem, ki kell cseleznem…külön-külön is, nem kis gyanakvással tölt el. Nem tudom, hogy milyen kapcsolatban vannak egymással, és nem látok át az arcuk ködös fátylán, de már az is gyanús, hogy Jenkins csak úgy elenged. Noha nincs ellenem bizonyítéka…semmire, többet néztem ki belőle. Ehelyett csak beszélgettünk kicsit és igazán nem is faggatózott. Cromwell pedig túl nyájas, és hiába emlékszem az első találkozásunkra, ahol kvázi rám mozdult – látszólag vagy sem - nem hiszem, hogy a két szép szememért jött el értem. Muszáj lesz kiderítenem, hogy mit akar. Ezért is ajánlom fel a lábadozásomra a fogdatársi státuszt, de tojik rá. Jobb ötlete van. Baszki! * -Hééé! A vizem! Azt meg…*Be sem fejezhetem a méltatlankodásomat, úgy látszik ez a nap már ilyen, mindenki félbeszakít egy nem várt esemény bedobásával. Cromwell legalább nem idegméreggel jön, csak felkap a karjaiba. Csúúúcs!* -Fúúú, micsoda romantika! A karjaiban cipel végig a Dominiumon a hajóig? Az mitől jobb mintha támogatna? *Micsoda lovagiasság! Szemöldökrácolva nézek rá, próbálom a szemeiből kifürkészni mire készül, úgy is elég közel kerültem most hozzá. Érzem a teste melegét, sokkal jobban mint az állomáson, ahol a hátam mögé lopakodva sutyorgott a fülembe. Hát most én sutyorgok az övébe. Mást úgysem tehetek, annyira béna a lábam, hogy még kapálózni sem tudok.* -Pedig szívesen megnéztem volna hogy táncol. *Ha rám néz, csábos mosolyt láthat az arcomon és néhányszor, jelentőségteljesen megugráltatom a szemöldökeimet. Csípős a hangulatom, ezért a nagy szám…bár ahhoz nekem nem kell csípős hangulat azt hiszem. De nem én vagyok a hibás, a magas rangú emberek – férfiak – a legrosszabbat hozzák ki belőlem. * -Asszony. Férjnél vagyok. *Emlékeztetem a státuszomra, amit viselek és nem kapok frászt a szúrós nézéstől. Sem a rendreutasítástól. Komolytalan, s már csak ezért is válik egyre gyanúsabbá a kapitány. Nem kérek bocsánatot a nagy szám miatt, inkább elmosolyodom. Ha ledob, átléptem egy határt, ha maradok a karjaiban, maradt még hely. Kíváncsiságomnak így is, úgy is teret engedek, mert érdekel, hogy mivel kenyerezte le a kancellárt. A válasz nem győz meg, Cromwellnek hamarabb kell felkelnie ahhoz, hogy engem meggyőzzön(átejtsen). * -Ennyi lenne? Vállalta értem a felelősséget? És milyen büntit kapott helyettem? Vagy én fogok kapni magától kapitány? *Na vajon mit talált ki? Jenkins mnden bizonnyal leküldene a Perdára két hét gyakorlatozásra, Cromwell talán száműz az edzőterembe…de mindenképpen szemmel akar tartani, szóval vehetem úgy, hogy kis időre a nyakamba akasztja magát. Ez roppant szórakoztató lesz. A folyosók hosszú során át találkozunk néhány emberrel, akik erre-arra igyekeznek, s bár nem ismerem mindet arcról, azért integetek nekik mosolyogva, vidáman.* -Hellóka! Szia!...Szép napunk van! …A mézeshetünkre készülünk….ugye milyen romantikus? *S, hogy rátegyek még egy lapáttal, átölelem Cromwell nyakát.* -Mosolyogjon kapitány!
Most legalább Raven is megtapasztalja azt, hogy milyen érzés, ha félbeszakítják az embert. Nos, láthatóan nem örül neki, én viszont annál jobban, így kapom fel a karjaimba és nem törődve azzal, hogy ki hogy fog nézni ránk vagy esetleg mit fognak gondolni rólunk, elindulok vele az Imperium felé. - Nem a romantika a célom Tizedes! - jegyzem meg, majd végül apró sóhaj után nézek a nő arcára. - Gyorsabb. Nem érek rá egész nap Önre várni, bármilyen hihetetlen is. - elég sok dolgom van és már így is több időt pazaroltam rá, mint kellene. Bár Callumnak hála ez is a feladatom, de szívesebben foglalkoznék a valódi munkámmal. Nyúlkáljon csak Ő Raven bugyijába és vigye el vacsorázgatni, az ilyen jellegű munkák nem tartoznak a feladatkörömbe. De legalább a kancellár rendkívül jól szórakozik ilyenkor, ebből is látszik, hogy mennyire mások vagyunk. Bár tagadhatatlan, hogy valahol én is kezdem élvezni ezt a játékot, a nő közelségét, fürkésző tekintetét... Mindig is szerettem a gyengébbik nemmel szórakozni. - Ha lesz rá alkalom, akkor talán felkérem majd egy táncra és megtapasztalhatja, hogy milyen a tánctudásom. - nem egyedül fogok táncikálni, abba biztos lehet. Ez a csábos mosoly egyébként nem használ, tökéletesen lepereg rólam, így szavaim komolyan hangoznak, ahogy tekintetem is az, semleges. A javításra viszont lassan csak belenézek a tizedes szemeibe, majd úgy hallhatja a választ. - Hogy is felejthettem el... - Bruce Moor... Annyira jelentéktelen. Nem is értem, hogy Raven hogy lehet pont Ő a felesége, bár elég valószínű, hogy elrendelt házasság volt. Ennek még nem néztem utána, de a napokban majd lehet, hogy megteszem, kezdek kíváncsi lenni ezekre a részletekre. Viszont figyelmeztetem a nőt, hogy tudja, hol is van az Ő helye, mert a helyzet az, hogy Callummal szemben én nem vagyok egy türelmes alkat és ha kihoz a sodromból, az nem sok jót fog ígérni a számára. De nem fél tőlem, azt hiszi, hogy bármit megtehet és úgy faggathat, ahogy csak szeretné, így a sokadik kérdése után, ahogy a "kapitány" szóhoz ér, hirtelen érezheti, hogy gyengül a fogásom, de nem dobom el a földre, egyszerűen lerakom Őt, de jobb kezemmel derekánál megtartva, hogyha lábai nem bírják el, akkor is velem szemben állhasson, hátát pedig a folyosó falának döntöm. Erősen markolok bele csípőjébe és testem is közel kerül az övéhez, bár simulásnak nem mondanám, miközben szemeim is szikrákat szórnak. Balom durván markol bele dús, fekete hajzuhatagába, majd feszítem is így hátrébb a fejét, hogy biztosan lássa tekintetemet és végre megtanulja, hogy hol van a helye. - Kettőnk között csak én kérdezhetek Tizedes! Tanulja meg, hogy hol van velem szemben a helye, mert én nem vagyok Jenkins kancellár, nem fogom eltűrni a pofátlan viselkedését. Megértett engem? - fején húzok még egy kicsit, fájdalmat okozva ezzel neki és némi ösztönzést, hogy feleljen. Tudja jól, hogy pontosan milyen mondatot várok el tőle, de ha visszaszól, akkor biztosra veheti, hogy egy istenes pofon lesz a jussa és nem érdekel, hogy ki lát minket vagy éppen ki nem. A felettese vagyok és nem adja meg a kellő tiszteletet. Büntetést akart? Megkaphatja, de fájdalmasabb lesz az annál, mint amit eddig kinézett belőlem. Nem kell a kedvesség? Nem kell a segítség? Játszhatunk így is!
//Az utolsó bekezdésed így nem történik meg, bocsika. //
*Hát jó. Ilyen sem volt még, hogy a kapitány vigyen ölben, végig a Dominiumon, egészen a hajóig. Szép hosszú út lesz, kíváncsi vagyok meddig bír el anélkül, hogy remegni kezdjenek a karjai. Mondjuk nem vagyok sem kövér, sem magas, utóbbi azért jó, mert tutira nem fogom beverni a fejem és a lábaimat ha keresztülmegyünk egy-egy ajtón. Igyekszem felpiszkálni a parazsat, egyrészt, hogy a dühömet kiadjam magamból, másrészt, hogy a kapitányt bosszantsam. * -Ott is hagyhatott volna, az Imperium nem megy sehova mostanában. *De tényleg! Miért jött értem személyesen? Elküldhette volna valamelyik hadnagyát a sok közül, vagy hagyhatta volna, hogy történjen velem az aminek történnie kell, hiszen a hajó nélkülem is el tud menni, nem én vezetem. Mondjuk addig jó mindenkinek. A kezdeti pimasz mókázás lassan, de nem észrevétlenül vált át közömbösbe, lepergetve magáról minden női praktikát. Talán csak egy villanásnyira lobban fel a tekintetében, melyet rám vet némi kis érdeklődés, amikor a házasságomat említem. Érdekes érzés kerülget ezzel kapcsolatban, de még nem tudom milyen természetű. Tovább szítom a tüzet, mert muszáj kiugrasztanom Cromwellt ebből a rá nem jellemző viselkedésből, a kérdésem több mint pimasz. Épp csak egy valakire tudok rámosolyogni, hangos köszönéseimet és vicces megjegyzéseimet, melyek gondolatával eljátszom, már nem tudom kimondani, mert hirtelen meglódul a világ és én a padlón találom magam. Önkéntelenül is megkapaszkodom a karjaiban és úgy is maradok, gyanítom, hogy a lábaim leérnek a földre, mert érezni nem érzem, Cromwell pedig elég rendesen tart s még a falhoz is lapít, fejem finoman koccan mielőtt belemarkolna a hajamba. Nos, úgy döntök elmarad a „Hozzád vagy hozzám” kérdés. Csak nézek rá, mert máshova nem tudok annyira közel hajol hozzám, és vasmarokkal szorít. Arcomon próbálom eligazgatni a pókervonásokat. Na, ez már az a kapitány akiről oly sokat meséltek, és akit igyekeztem elkerülni, eddig többé-kevésbé sikerült is, már csak ezért is gyanús, hogy leállt alkudozni miattam Jenkinsszel. A viselkedésemben eszközölt apró változtatásokkal igyekszem megzavarni. Nem kapom elő az ilyenkor szokásos vigyoromat, maradok rezignált de szavaim együttműködésről árulkodnak. Legyen hát, úgy viselkedem ahogy ő szeretné, lássuk mire megyünk vele.* -Megértettem kapitány úr!
Soha se voltam egy türelmes típus, Moor tizedes pedig most tesz róla, hogy kihozzon a béketűrésemből. Képes lennék továbbra is normálisnak mutatkozni előtte, de kezdek belefáradni. Ideje, hogy megtanulja ez a kislány, hogy hol van a helye, mert Ő egy senki hozzám képest, ezt pedig ideje felfognia. Nem is értem, hogy Callum mit eszik rajta, de játszadozzon akkor csak Ő a tizedessel. Lehet, hogy az a perdai út se lesz túl szerencsés a számunkra, még a végén kitekerem azt a formás kis nyakát, amit oly nagy szeretettel szorongatnék meg most is, de még visszafogom magam és csak a hajába markolok bele erősen, miközben közel hajolok hozzá, hogy szinte a légzésemet is érzékelheti a nő az arcán, miközben tisztázom vele a játékszabályokat. Már eddig is tudnia kellett volna, hogy érhette el a tizedesi rangot? Egyre silányabb az utánpótlás az akadémiáról... - Jó... helyes... - morgom ajkai elé, egy pillanatra lepillantva rá, majd lazul a szorításom és végül ismét felkapom az ölembe. Végre nem dumál feleslegesen, hanem csak annyit mond és úgy, ahogy azt hallani akarom. Miért nem tud mindig ilyen engedelmes lenni? Bár lehetséges, hogy akkor unalmassá válna, most mégis jobban értékelem, hogy eljutott a tudatáig végre az, amit mondtam. Utunkat folytatjuk tehát, de most jó ideig nem szólalok meg, élvezem ezt a pár percnyi csöndet, ami megadatik. - Tudja már mozgatni a lábát? - kérdezek rá, amikor már nem vagyunk túl messze az Imperiumtól. Ha tudja, akkor az Imperium bejáratánál is ott tudom hagyni akár, de ha nem, nos... meglehet, hogy a kabinjáig viszem. Már ha nem akaszt ki újból. Ha igen, akkor magamhoz rendelem a férjét és átadom neki. Még mindig forrongok magamban, így a gondolataim is, aztán hogy gyakorlatban mi hogyan valósul meg, az majd hamarosan kiderül.
*Nincs túl sok tapasztalatom az izgalmas és játékos szex terén, valójában egyetlen alkalom volt, azt sem igazán élveztem. Muszáj volt, hogy az alibi házasságom működjön, és utána is egy hónapig imádkoztam, hogy ne legyen eredménye. Azonban Cromwell hajrángatós, falhoz szorítós megmozdulása, és arcomba lihegése nagyban hajaz egy előjátékra, amikor a nő és a férfi már annyira kívánja egymást, hogy nem bírják ki míg a hálóig érnek. Láttam ilyen filmet, onnan tudom, meg is mozgatta a fantáziámat, de azért nem annyira, hogy a későbbiekben az ilyen durva és vad aktusra bukjak. A helyzet azonban gyökeresen más és ezért nem is gondolok bele többet, másrészt nem akarom Cromwellt elcsábítani, és inkább maradok az együttműködés mellett. Annál is inkább, mert jelenleg jobban izgat az, hogy mi a francért jött értem és miért cipel a karjaiban, amit gyanítom mással nem tett volna meg. Egy ideig csendben maradok, míg ő újra a karjaiba emel és elindul velem az Imperium felé, őt nézem, az arcát, a tekintetét, és nagyon szeretném tudni mi jár a fejében. Természetesen nem bírom ki sokáig hogy ne beszéljek, így mikor megunom a fixírozását, figyelmemet az utunkba eső emberekre fordítom, akik nem mindennapi látványunkra lelassítják a lépteiket, tisztelegnek a kapitánynak, de jobbára engem néznek, hogy vajon mi lehet a bajom és mit keresek én egy kapitány karjaiban. Van aki elmosolyodik és feltételezem egy kezdődő románcot gyanít az ügy mögött, míg mások csak homlokráncolva mennek tovább. Nekik szólnak a szavaim.* -Hellóka! Szia!...Szép napunk van! …A mézeshetünkre készülünk….ugye milyen romantikus? *Még integetek is nekik, mielőtt átkarolnám a kapitány nyakát, a kezemet már tudom mozgatni, a lábaimat sajna még a megivott víz ellenére sem, bár már a görcsös fájdalom mellett mást is érzek. Érzem a karjait a derekamon és a térdhajlatomban, ergo az érzet már visszatért, de kétlem, hogy a lábaim megtartanának, ha ismét letenne. Bepisilni viszont már nem fogok az biztos. A feltett kérdés után hezitálok, megpróbálom megmozgatni a lábujjaimat, az sikerül is, de még zsibbad rendesen és olyan mintha ezernyi tűvel döfködnék. *-Tudom, de nem biztos, hogy megtartanának. *Ez most őszinte válasz, de ugyanezt mondtam volna akkor is, ha biztosan tudnám, pár lépést már meg tudnék tenni. Vigyen csak a kabinomig, lássa az egész hajó. *-Egészen a kabinomig visz? Ez igazán kedves magától kapitány. Már azok után, hogy megkísérelt a falra kenni. *Ha rám néz, láthatja a csillogó szemeimet és a mosolyt, ami egy tök átlagos mosoly, nincs benne sem gúny, sem csábítási hajlam, se semmi más.*
A türelem nagy erény, szokták mondani, én mégse birtoklom ezt a képességet. Csak akkor jelenik meg, ha feltétlenül szükség van rá, de most, Ravennel szemben kimutatom a fogam fehérjét... legalábbis valamennyire. Szívesen tennék kárt is bennem, élvezném a kínnal telt sikolyát, arcizmai rándulását a fájdalomra, mégse bántom, nem az a terv és a cél se. A kapitánya vagyok, meg kell húznom magamnak is a határokat és mivel azt mondja, amit hallani akarok, visszaveszem a karjaimba és folytatom vele az utat az Imperiumhoz, de társalogni már nem óhajtok vele. Ezt szerintem érzékeli, mivel tudom, hogy engem figyel, de hiába néz rám, nem viszonzom tekintetét, csak merev arccal haladok tovább az úton. Érzékelem, hogy néhányan minket figyelnek, bár nem hiszem, hogy némi románcra gondolnának engem látva, mégis, ahogy meghallom a csicsergést, erősebben szorítok rá a tizedes vékony testére, így utalva rá először, hogy nem tetszik a viselkedése. - Tizedes... ne akarja kihúzni a gyufát! - morgom neki, ami még szexi is lehetne, de nem annak szánom. Átöleli a nyakam, de semmit se vált ez ki belőlem, viszont az elhatározásom megszületik, hogy meddig viszem. Ezek után biztosan nem fog a karjaimban utazni a hajómon is, még csak az kéne. - Az a lehetőség már elúszott, tizedes... - csak ennyit felelek, majd a falra kenésnél akarva-akaratlan mosolyodom el. - Nem csak megkíséreltem... - nem volt elég jól érezhető számára a fal keménysége? Nem hiszem, hogy vágyna ismétlésre. Mindenesetre ahogy mondtam, a viselkedésének hála nem fogom a kabinjáig vinni, hiába terveztem ezt eredetileg, így miután felérünk az Imperiumra és szembe jön velünk az első férfi - aki egy kadét jelenleg -, már le is intem. - Vigye Moor tizedest a kabinjába! - Ő tiszteleg, "igen uram"-oz, miközben átveszi tőlem a nőt, bár meglepik szavaim, de nem gondolja túl és nem is kérdez feleslegesen. Talán egyszer még jó katona válik belőle. - Viszlát, tizedes! - ennyi és nem több a búcsúzásom. Elfordulok tőlük, majd folytatom utamat a parancsnoki hídra. Akad némi dolgom, amelyeket el kellett halasztanom a nő miatt. Vajon megérte kimentenem Jenkins kezei közül és belekeverednem ebbe az egészbe? Nem... biztos, hogy nem. A francba, hogy a kancellár bevont, már most elfogyott a türelmem a jópofizáshoz.
*Miután leszedett a falról és visszakerültem a karjaiba, figyelem minden arcrezdülését. Nem nagyon van neki. Egészen másképp viselkedik mint az első találkozásunkkor, és csak találgatok, hogy melyik volt az igazi arca. Ha a régebbi, akkor ez a mostani miért van? Eljön értem, alkudozik Jenkinsszel, aztán leharapja a fejem. Oké, rosszkor voltam rossz helyen, de hivatalosan nem csináltam semmit, amiért agylobot kapjon. Eljátszadozva a testi épségemmel, tovább piszkálom, nem mintha nagyon vágynék egy újabb falrakenésre, vagy hetekig tartó büntetőmunkára, de kíváncsi vagyok. Ha most nem érik be, majd beérik később és tudni fogom. A provokálásra úgy megszorít, hogy fáj. Halleluja! Már többet érzek magamból mint eddig és ahogy a fogai között szűri a szavakat, megmosolyogtat. Cromwell kezd kiborulni tőlem. Hát istenem, ő sem kivétel. * -A világért sem! *Ha van ember akit hidegen hagy, hogy egy nő átkarolja a nyakát, akkor az a kapitány. Arcizma sem rándul. Bámulatos az önuralma. *-De, hiszen nem maradtam ott a falon. *Na végre egy mosoly, kíváncsi vagyok mekkora darabba került ez a sötét lelkéből. A további út az Imperiumig csendben telik el…majdnem. Halkan dúdolgatom annak a régi számnak a dallamát, amit mutattam neki annak idején. A hajóhoz érve már meg sem lepődöm azon, hogy átpasszol a szerencsétlenségére elsőként utunkba eső kadétnak. * -Hellóka! A legénységi szállásokhoz légyszí, Moor lakosztály. Köszike. *Mosolygok rá bájosan, amennyire tőlem telik, ő meg zavarában köpni-nyelni nem tud. Mondjuk jobb is. Mielőtt még elindulnánk, odakiáltok a kapitánynak és még integetek is neki.* -Viszlát Cromwell kapitány! Vigyázzon magára! ~Rohadj meg te is!~*Elfordulva már inkább elgondolkodó az arcom, mert túl sok minden történt egyszerre és furcsán ahhoz, hogy csak úgy hagyjam leülepedni magamban. Első dolgom az lesz, hogy elküldöm Bruce-t a kimentett pda-ért, és újratelepítek mindet…ja, nem. Első dolgom az lesz, hogy leszedem Jenkins ujjlenyomatait a kütyüről. *
Lendületes léptekkel indulok el a liftektől a biztonsági szoba felé, mely a Fogda tőszomszédságában található. Megvan az az előnye már a bent lakójának is, hogy a kényelemre is jutott itt figyelem. Nem egy luxuslakosztály, egy kabin kényelme sincs meg, de mindenképpen felszereltebb, kényelmesebb és barátságosabb, mint a rideg, kívülről átlátszó, fémlap-ágyas fogdaketrecek. Amíg a lifttel ideértem, gyors üzenetváltással és némi megjátszott beletörődő mártírsággal elvállaltam a kihallgatást, ha már úgy is pont ott voltam William lakosztályában, mikor ez az egész kiderült és talán láttam valamit Lewis kisasszonyon, ami nem kerülte el a figyelmemet. Ó, sok ilyen van! De biztos vagyok benne, hogy Terson nem a hadnagy cuki mamuszára gondolt. Mindenesetre így a kihallgatás az én kezemben van, mintha én tennék ezzel a kellemetlen feladattal szívességet a többieknek, miközben az én szempontomból jobban nem is alakulhatott volna. Nem sokáig marad hát magányos odabent a biztonsági szobában a hadnagy, üzenetváltásait elintézhette, mi több, annak folyományai hozzám is elértek. A liftből való kilépésem előtt olvastam a tizedes válaszát, de nem méltatom válaszra, egyelőre, csak elfojtok egy mosolyt az aláírás láttán. Tudnék még hozzákölteni neki... Nem kopogok a biztonsági szoba ajtaján, szimplán csak benyitok és tekintetem megkeresi a hadnagyot, és szemeimben láthatóan egy pillanatra megcsillan valamiféle cinkos mosoly fénye. - Miss Lewis... Öröm újra látni. - Kezdek bele és a megszólításból, majd az előbbi cinkos tekintetet felváltó roppant komoly képemből sejtheti, hogy most nem beszélhetünk őszintén. Még nem. De annak is majd eljön nemsokára az ideje, de előbb az imádott bürokrácia igényeit elégítsük ki és mossuk tisztára a hadnagy kezeit az ügyben. - Roppant mód sajnálom ezt a kellemetlen helyzetet, hogy ilyen információkkal szembesült a vőlegényét illetően, ráadásul ilyen módon, pont ma! Bizonyára fel van zaklatva, de a történtek miatt, biztonsági okokból fel kell Önnek tennem néhány kérdést. Készen áll rá? Óhajt esetleg egy pohár vizet előtte? - Kérdezem, miközben becsukva magam mögött az ajtót az asztalnál lévő egyik szék felé mutatok, hogy foglaljon ott helyett - ha esetleg eddig nem ott lett volna -, míg én vele szemben ülök majd le. Egyenes háttal, elegánsan és persze nagyon hivatalosan. Mert vesznek a kamerák minket és most nem kapcsolhatom ki.
Egyre feszültebb vagyok, ahogy telik az idő és várakozom. Ez a mai nap kezd életem egyik legrosszabb napjává válni, mert bár megúsztam a kötelező házasságot Williammel - legalábbis egyelőre -, tudom jól, hogy végleg még nem menekültem meg Tőle, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy a férfi mire képes. A kommunikátoromon át megkaptam az üzenetét, magázódott, akár csak akkor, miután nemet mondtam neki. Csalódott bennem és úgy érzi, hogy átvertem, ami igaz, de magának köszönheti. Annak idején képes lettem volna elfogadni Őt, de mindazok után, amit mondott és tett... elérte, hogy az ellensége legyek a hű feleség helyett, így foggal-körömmel azon vagyok, hogy kikerüljek a látómezejéből. Callum pedig betartotta az ígéretét, hát mégse bomlott fel a kettőnk szövetsége, valóban ott volt és segített. Ő volt az, aki igazán erőt adott nekem arra, hogy nemet mondjak és a jelenléte rengeteget segített. Hálás vagyok neki, de ezzel szerintem tisztában van. És Raven... úgy sajnálom, hogy nem mondhatok neki egyelőre többet, de nem lenne biztonságos. Majd ha végre kijutok innen és találkozhatunk, de addig várnia kell. Mit akarhat a tudtomra adni? Oly sok megválaszolatlan kérdés kering a fejemben, miközben felkelek, majd a kis szobában kezdek el fel-alá mászkálni. Fogalmam sincs, hogy mi lesz most, de tartok tőle, hogy az életem komoly veszélyben van William miatt. Az ajtó viszont ekkor nyílik ki, mindenféle kopogást mellőzve, így megfordulok, mert pont háttal sétáltam az ajtónak és meglátom Őt, Jenkins kancellárt személyesen. Egy pillanatra megtorpanok, miközben szemeit figyelem, de szavai és komoly arca egyértelmű jel arra, hogy most nem beszélhetünk. Nem úgy, ahogy én szeretnék beszélni vele. Persze tudok a kamerákról és a lehallgató készülékekről, ez mégis csak egy biztonságos szoba, így néhány másodperc után összekapom ám magam és szembefordulok vele, finoman biccentve a férfinek. - Jenkins kancellár! - arcom komoly marad, de szemeimben különös fény csillan. Öröm, hogy újra láthatom és végre ránézhetek az nélkül, hogy William figyelő tekintete előtt lennék. Felkavar és összezavar, nem tudom, hogy hányadán állunk mi ketten egymással, de ez nem is most fog kiderülni, mert mint hallom, előbb mindenképpen válaszolnom kell néhány kérdésre, utána pedig... csakis a kancelláron múlik, hogy kettesben akar-e maradni velem vagy dolga végeztével magamra hagy. Az is egyfajta válasz lesz. - Én is sajnálom, hogy így alakult, uram. - egy frászt! Mégse mutatom ki, hogy az ellentétét gondolom, pedig hazudni tudja jól, hogy nem tudok igazán, mégis, fejlődök, így a kamerákban hihetőek lehetnek arcom mimikái, melyek szavaimhoz társulnak. Leülök a székre, egyik lábamat átvetem a másikon és hátra is dőlök, miközben kezeimet az asztalon nyugtatom, ujjaim pedig összefűzöm magam előtt. - Köszönöm, de nem kérek semmit. Kérdezzen csak! - túl rég láttam... túl sok idő telt el, így bár lehet, hogy nem kellene, mégse bírok másfelé nézni, csakis azokba a szép szemekbe, melyekről biztosra veszem, hogy nem csak rám vannak hatással. De persze ez a figyelmemet is jelenti, hogy nem nézek félre. Tehát Ő hallgat ki és nem más, ez pedig mindkettőnknek kedvez. Nem fog talán olyat kérdezni, amit nem kéne, de azért egy picit izgulok. Halljuk hát az első kérdést!
Ahogy láttam, a hadnagy észleli a nonverbális jeleket, miszerint most nem beszélhetünk úgy, ahogy akarunk, de előre felkészítettem rá, hogy lehet lesz ilyen vizsgálat. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy azt én vezetem, én kérdezek. Most már csak arra kell figyelnünk, hogy az alakítás hiteles legyen. Lássuk, mennyit tanult a hadnagy hazugság terén. a sajnálat kifejezése egész jó, ügyes! - Rendben, kezdjünk is akkor hozzá! - Ülök le vele szemben és megvárom, míg ő is így tesz. - A felvétel során hallottak William McGrover kancellár szájából hangoztak el? Önnek mondta? - Kezdjünk könnyű kérdésekkel, melyek olyan kötelező elemek, mint egy régi ismerőssel való találkozáskor érdeklődni a másik hogyléte és családja után. Még ha tudjuk is a választ előre. Megvárom a választ és aztán folytatom. - Hol zajlott ez a beszélgetés és mikor? - Kérdezem őt tovább, nyilván erre is tud válaszolni, ráadásul megkönnyebbülésére őszintén. Újra megvárom a választ és utána kérdezek tovább. - Volt ott más is Önökön kívül? Valaki, aki hallhatta és felvehette a beszélgetésüket? Például a kiszolgáló személyzet? Észlelt-e velük kapcsolatban bármi gyanúsat, hogy nagyon figyelnek? Indokolatlanul sűrűn jönnek közel mondjuk érdeklődni, mire van szükségük? - Egyértelműen egyelőre oda akar kilyukadni a vizsgálat, hogy vajon honnan szerezte a felvételt a Justice League? Talán a személyzet egy tagja volt benne? Úgy sejtem, a hadnagy nem fogja egyikre se a gyanút terelni és ezzel másokat bajba sodorni, még ha nem is ismeri őket. Persze az is várható lesz ezek után, hogy ő is sorra kerül mint a kérdés alanya, de előbb megvárom ezekre a válaszát, hogy aztán folytassuk a színjátékunkat, ahol a főpróba már maga az előadás.
Ez a kihallgatás elkerülhetetlen, William tett róla, én pedig bár talán valamilyen szinten füllenthetek, minden téren nem hazudhatok. Tartok tőle, hogy milyen következményekkel fog ez járni, de bízom most már Jenkins kancellárban, teljes mértékben, így rajta múlik hát minden. Leülünk mindketten, a kihallgatás pedig kezdetét veszi. - Igen, Ő mondta és nekem. - biccentek aprót, nem reagálva túl a kérdést. Bele fog majd kérdezni ennél jobban is, tudom jól, így figyelek hát rám folytassuk. - A panoráma étteremben és nagyjából másfél-két hónapja. - az alap kérdések tehát elhangzottak, most kezd mélyülni az a bizonyos víz. Hiába van bennem az, hogy plusz információkat szolgáltassak a kancellárnak, például arról, hogy tudom, hogy sokan tettek lehallgatókészüléket az étterembe, ezt jobb most, ha magamban tartom. Tudja jól Ő is, ha akarja, majd szóba hozza, de ha úgy látja majd jónak, akkor hallgatni fog róla. - A kiszolgáló személyzet csak akkor volt jelen, amikor felszolgálták az ételt, de nem maradtak tovább a kelleténél és nem is figyeltek ránk különösebben. Viszont bárki helyezhetett el lehallgatókészüléket az étterembe, mivel nem volt titok, hogy McGrover kancellárral ott fogunk vacsorázni. - terelem is a beszélgetést más irányba, így pedig igazából mindenki gyanús, aki ott járt, hiszen bárki tehetett poloskát bárhová. Persze William rontotta el, ilyen nyílt helyen nem szabadott volna ennyi mindenről beszélnie, bár ez mégis csak az én malmomra hajtja a vizet, mert ha az irodájában vagy a lakosztályán lettünk volna, akkor lenne csak igazán egyértelmű, hogy én magam hallgattam le, méghozzá a velem szemben ülő kancellárral szövetkezve.
- A felvétel során hallott szavak, mondatok.. fenyegetések valóban így hangoztak el? Magyarán elmondható-e, hogy a felvétel hiteles vagy beleszerkesztettek? - A rutinszerű kérdéseken gyorsan túljutunk, de ezek is fontosak, mert ez egy vallomás William ellen. Az persze nem a hadnagy bűne, hogy William azokat mondta, amiket, de így legalább a Kancellária előtt nem fogja tudni tagadni a férfi. Hogy a néppel mi lesz... Sajnos ez nem fog a kancellár hatalmába kerülni (még), de legalább a figyelmet a hadnagyra irányíthattuk vele, vagyis egyelőre minden a terv szerint halad. De ez a terv könnyebbik része... - Nos, ha valóban nem a személyzet volt - akiket természetesen szintén ki fogunk hallgatni -, akkor lehet a lehallgató készülék által jutott a Justice League a felvételhez. Esetleg van is tudomása ilyenekről a helyszínen? - Teszem fel a kérdést, mintha pont én ne tudnám, hogy a személyzethez ennek semmi köze, és hogy hogyan jutott a JL a felvételhez, na meg emlékszem rá, hogy William maga ismerte be, hogy ő is tud lehallgató készülékekről. Azon túl, hogy már akkor, mikor élő egyenes adásban hallgathattam őket, már tudtam, hogy ezt fel fogom tudni használni kancellártársam ellen, nos, nem értettem őt. Ha tud a lehallgató készülékekről... miért mondott el ennyi mindent a hadnagynak? És ezt még most sem értem, nem csak akkor. - Valamint ne haragudjon a kérdésért, de mivel személyesen érintett az ügyben és figyelembe véve a végzettségét, meg kell kérdeznem: Ön is el tudna készíteni egy ilyen lehallgató készüléket? Járt korábban a helyszínen a vacsora előtt? - Nyugodtan kérdezek, remélvén, hogy a hadnagy is nyugodt tud maradni, mert minden látszat ellenére azon vagyok, hogy kihúzzam őt ebből. Ugyanakkor a színjátékunk csak akkor lesz hiteles, ha ezeket is megkérdezem és így mossuk ki őt a gyanúból. Remélem ügyesen válaszol a hadnagy, lehet őszinte, de ne is mondjon sokat. Utána kérdezek tovább. - Hagyjuk kicsit a lehallgató készülékeket. Milyen embernek ismerte meg William McGrover kancellárt? Hogy tekintett a közelgő házasságukra? - Leszámítva persze azt az időszakot, mikor én ültettem bogarat a fülébe azzal, hogy a korábbi feleségek meglepően gyorsan eltűntek William mellől. Túl gyorsan.
Tudom jól, hogy veszélyes lehet számomra most ez a kihallgatás, de inkább Jenkins kancellár kérdezzen, sem mint valaki más. Bízni akarok benne továbbra is, így őszintén felelek, mert aminél azt akarja, hogy hazudjak, jelezni fogja, amiről pedig nem akar szót ejteni, elhallgatja. - A felvétel hiteles, nem szerkesztették át. - ez után teszünk említést a kiszolgáló személyzetről, majd térünk rá a további lehallgatókészülékekre. Kicsit hezitálok a további válasz előtt, majd végül finoman biccentek. - A pontos helyüket nem tudom és azt se, hogy ki helyezte fel őket, de William említette, hogy tud róla, hogy a helyen több lehallgatókészülék is van. - ráfogható lenne, hogy csak fenyegetőzött és azért mondott olyanokat, amiket, de ez itt bukna el, hogy elárulta nekem is, hogy lehallgathatnak minket. Ostoba döntés volt, akárhogy is nézzük az, amit McGrover kancellár tett, most pedig remélhetőleg el tudjuk kapni. De amikor Callum felém szegezi a következő kérdését, nem feszülök meg, valahogy egyértelműnek vettem, hogy felteszik ezt a kérdést, és nem lennék főgépész, ha nemleges választ adnék. - Természetesen igen. De a panoráma étteremben nem jártam korábban. - utána is nézhetnek nyugodtan. Persze ettől függetlenül még dolgozhattam volna össze bárkivel, de talán ilyesmikbe nem fog belekérdezni, nem engem akar ellenállónak bélyegezni, legalábbis bízni akarok benne, hogy ez így van. De ahogy tovább kérdez, rátérve már a személyesebb dolgokra, akaratlanul is feszültebbé válok, de ezt próbálom leplezni azzal, hogy nem mozdulok meg és nem is kezdek rögtön válaszadásba. Át kell gondolnom, hogy mit és mennyit mondjak. - Eleinte szimpatikus volt és kedves, bár magának való, mégis, hozzá mentem volna, hiszen a törvényeink is kimondják, hogy férjhez kell mennem. - kis szünetet tartok, majd végül lassan kezeimet az ölembe ejtem, így húzódom hátrébb a széken. - Idővel kifordult önmagából. Fenyegetőzni kezdett, megalázott és egyszer meg is ütött. Ön is látta, hogy nemrég késsel akart arra kényszeríteni, hogy maradjak és azt tegyem és mondjam, amit Ő akar. Őszinte leszek Önhöz Jenkins kancellár... - végül szemeibe nézek és bár lehet, hogy ezt már nem kellene kimondanom, de megteszem. - Mindezek után most már nem akarok hozzámenni, mert féltem a testi épségemet. - bár tudom, hogy ez nem az én döntésem, de Ő tette fel a kérdéseket, hát megkapta rá a válaszokat is, ahogy mindenki más is, aki visszanézi ezt a felvételt. Ha William tehát ártani fog nekem, azt úgyis észreveszi valaki és tudni fogják, hogy Ő tette.
- Többről is tudomása volt? Ez roppant érdekes... - A szerep kedvéért kicsit össze is vonom a szemöldökömet tűnődően, de nem várok kiegészítést a hadnagytól. Én is tudok azokról a helyszínen, plusz ugye egyet én vitettem el a hadnaggyal, csak ezt nem fogom reklámozni. Mindenesetre megfelelően tereljük a beszélgetés vonalát abba az irányba, hogy a hadnagyot tisztázzuk ebből a helyzetből, és úgy állítsuk be, hogy bármelyik már eleve a helyszínen lévő lehallgatókészülék révén jutott a Justice League a felvételhez. A kérdéses lehallgatókészüléket én már visszakaptam a hadnagytól és meg is semmisítettem, a felvételek már nálam vannak levédve. Vagyis nagyjából levédve, mert több információadat jutott el a JL-hez, mint amennyit átadtam. Felvetődhetne a gyanú bennem, hogy tényleg volt saját poloskájuk a helyszínen, de figyelembe véve azt a kis chip-et vagy micsodát, amit elhelyezett nálam Moor tizedes, ebben kételkednék. És kezdem sejteni, milyen elven működik a chip, de ez majd még tesztelést igényel. Ám most nem ez a lényeges, ezért később is elkaphatom a tizedes grabancát, előbb a hadnagyot kell kihúzni a slamasztikából. - Ezt ellenőrizni fogjuk, valamint a kapcsolatait is a személyzettel, korábban ott járt vendégekkel... Mióta volt tudomása arról, hogy ott fognak találkozni William-mel? - Majd indítunk egy alapos átvizsgálást, és bár drága hely, de sok magasa rangú tiszt is megfordul ott vendégeikkel, eltart majd egy darabig, míg mindenki ki lesz kérdezve, visszanézik a felvételeket, pláne hogy kétszer is nézhetik vissza, mert ugye elsőre nem fognak találni semmit - ami hallatlan! -, és én tudom, hogy másodjára sem fognak. Rejtélyes ez a JL! Áttérünk William-re, és hagyom, hogy átgondolhassa a válaszát, látom, hogy kissé megfeszül és míg én előadhatom az együttérzően várakozót, hogy ő összeszedhesse magát ebből a megrázkódtatásból, amit a vőlegényében való csalódás okozott, addig én magamban drukkolok, hogy okosan válaszoljon. - Megütötte? Miért? - Színlelek meglepettséget. - Igen, láttam és hallottam... - Bólintok rá megerősítésképpen és nem árulja el se a tekintetem, se arcmimikám, hogy nagyon büszke vagyok most a nőre, amiért ilyen ügyesen válaszolt. Pont azt mondta ki, ahova ki akartam hozni a beszélgetést, milyennek látja William-et és saját helyzetét és még csak nem is nekem kellett kimondatni vele a szavakat, amelyekre rábólogathat. Ez a vallomás még kapóra fog jönni. - Mit gondol, mi lehet az oka, hogy kifordult önmagából idővel? Valamint... korábban nem volt tudomása a feleségeinek igazi sorsáról? Nem állt szándékában William ellen tenni, akár összejátszva a JL-lel? - Ezt még tisztázni kell, legalábbis érdemes. Akárhogy is jutott a JL hozzá a Phil nevű asszisztens által mondott hangfelvételrészlethez a gépemről, jól jön most, mert hirtelen bő 23 gyanúsított lett, akiknek nyilván nem szíve csücske William, ha már családostul meg lettek fenyegetve.
Csak egy határozott bólintással erősítem meg a visszakérdezést, de érzem én is, hogy felesleges lennne több szót pazarolnunk rá, hiszen a kihallgatás még közel sem ért véget. Én magam is képes lennék természetesen elkészíteni egy lehallgató készüléket, de nem engem akar gyanusítani, ezt biztosra veszem. Különösen venné ki magát a történtek után. Természetes, hogy ellenőrizni fogják a velem kapcsolatos dolgokat, így meg se lepődöm a kancellár szavain, inkább a következő kérdésre válaszolok, hogy haladjunk. Nem túl élvezetes részt venni egy kihallgatáson. - Pár héttel a találkozó előtt írt nekem a kommunikátoromon. - ezt is le tudják ellenőrizni, bár nem örülök neki, hogy a levelezésemet is át fogják nézni, mégse úszhatom ezt meg. Mégis csak egy kancellár került gorcső alá. Egy kancellár, akiről most beszélnem kell. Őszinte vagyok, nem hazudok, felesleges lenne. Az igazság pontosan elegendő. Bár nem vagyok kancellár, de az Imperium hadnagya vagyok és főgépész, na meg egy termékeny nő, tehát valamilyen szinten értékes. Nem járnának jól a halálommal, William pedig veszélyt jelent rám nézve, ez egyértelmű. Remélem, hogy hamarosan a Kancellária számára is az lesz. - Mert nem engedelmeskedtem egy megalázó parancsának azonnal... - nem óhajtom kifejteni és nagyon remélem, hogy Callum se fog megkérni arra, hogy tegyem meg. Most nem is nézek a szemeibe, valahogy nem vagyok rá képes, annyira kellemetlen volt a helyzet, ahogy az is, hogy a kancellár mindent hallott. Nem szabadott volna ennek így történnie, de már megtörtént, így hiába ostorozom magam miatta, nem lesz se jobb, se könnyebb tőle. Inkább rátérek arra, ami nem is olyan régen történt William lakosztályán, ahogy a késsel fenyegetőzött, méghozzá egy másik kancellár szeme láttára. Megerősítést várok az állításomra a férfitól, amit meg is kapok, így most végre szemeibe nézhetek ismét. - Úgy gondolom, hogy ez a valódi énje, és az eljegyzésünkkor csak jobb színben akart feltűnni előttem. Bár meglep, hogy a vacsorán már nem így tett. - ezt tényleg nem értem a mai napig. Ha annyira magának akart, akkor miért nem játszotta még egy kicsit a szerepét? Már rég a felesége lennék és nem lenne más választásom, Ő pedig megúszta volna ezt az egész botrányt, ami most körülötte van. Tényleg mindent magának köszönhet, és még Ő hiszi azt, hogy intelligens. - Nem, a vacsorán mesélte el, hogy mi történt velük. - még csak nem is sejtettem, mert nem az igazi Williamet láttam, de most, hogy tudom az igazságot, egyértelmű, hogy féltem az életemet. Egyébként nagyon is szervezkednék én a kancellár ellen, de ezt most nem mondhatom ki így, nyíltan, így ideje hát hazudni is. Bár a JL-el nem szövetkeztem, így ez igazság. - Nem, uram! Soha se szervezkednék egy kancellár ellen! - és szavaim most meglepően őszintének tűnnek, pedig mindketten tudjuk, hogy nem igazak. De kezdek belejönni a hazudozásba, ha a szükség úgy hozza.
A választ csak nyugtázom, ahogy az ütésre vonatkozót is, egy apróságot kivéve. - Bocsásson meg, de ez lényeges lehet: mint nőt, mint leendő feleségét alázta meg vagy a hadnagyot? - Igyekszem úgy feltenni a kérdést, hogy arra röviden tudjon válaszolni a hadnagy anélkül, hogy konkrétumokba bocsátkozna és el kellene mesélnie, mi is volt az a megalázó parancs. Legalábbis, remélem, hogy kiérzi szavaimból, hogy nem akarom vele elmeséltetni, vagy most nagyon fog rám haragudni. Csak ki ne essen a szerepéből, mert eddig ragyogó alakítást nyújt! - Igazán dicséretes, hogy a történtek ellenére is ilyen bölcsen döntött! - Mosolyodom el az őszintének tűnő szavain. Ezzel részemről tisztáztuk az ő indítékainak hiányát. Mármint persze van indítéka, de úgy is fel fogják kutatni a kapcsolati hálóját és mit tudnak majd előszedni? Semmit. Egy barátnőtől egy nyereményjátékra érkezett üzenetet, ami szintén nem volt fenyegetés, csak egy kérés, hogy ne vegye már el a hadnagyot William, mert nem szereti őt. Majd csak egy kis érvelést kell mellé dobni, hogy egy nő egyébként se ilyen kétes sikerű hangfelvételes-megoldással akarná megoldani a házassági ügyét, hanem a férjet tenné el láb alól balesetnek álcázva, hiszen így még mindig megvan az esélye, hogy Will elveszi és/vagy megöli őt. Ezen a problémán majd később kell dolgoznunk. - Mit gondol, volt valakinek indítéka szövetkezni a Justice League-gel William ellenében? Leszámítva azt a bizonyos Philipet és a még huszonhárom személyt, akit említett a hangfelvételen... - Ez már önmagában elegendő gyanúsított, és bár ügyesen ütött nagyot vele a JL Will-en, azért nem nagyon gondolt arra a huszonsok családra, akik most rettegve fognak végigülni egy teljes körű kihallgatást. De ha mind ellene vall... kénytelen leszek egy doboz bonbont küldetni Moor tizedesen keresztül annak a JL-nek, bárki vagy bárkik is állnak mögötte, mert úgy is az volt a tervem, hogy felkutassam ezeket a személyeket és kiiktassam a biztonsági hálóját Will-nek. Ezt most legalább a Kancellária szervezetten teheti meg és addig szegény jó öreg William-et érheti némi baleset anélkül, hogy ártatlanokat sodorna magával. Persze azért nem becsülöm le őt, kreatívan kitalálhat valamit, és csak bízhatok benne, hogy a jelenlegi haragja rossz tanácsadója lesz. - Úgy vélem egyelőre nincs több kérdés Ön felé, Lewis kisasszony. Mindenesetre óvintézkedésből gondolom megérti, hogy nem engedélyezzük a Dominium elhagyását míg a vizsgálat során nem tisztázzuk teljesen az Ön szerepét, így nem térhet vissza a Valkűrre és nem mehet le a Városba sem. Úgy láttam, áthelyezték az Imperiumra, de még két hétig nem tér vissza, így addig intézek Önnek egy szállást. William emberi vigyázzák majd a lépteit és a kabinját is, de odarendelek Ön mellé a sajátjaimból is, hogy valóban minden rendben menjen. - Úgy hangzik, mintha azt akarnánk nagy erőkkel meggátolni, hogy a hadnagy megszökjön, hátha mégis potenciális ellenálló, de valójában az én embereim azt gátolnák meg, hogy William-nek véletlenül is eszébe jusson ártani a hadnagynak. Kényelmetlen helyzet lesz ez a hadnagynak, de egyben üzenet értékű is, hogy vigyáznia kell a szavaira... nagyjából mindig, csak a kabinjában lesz nyugta. - Úgy sejtem, lepihenne egy ilyen zaklatott nap után. Ha megengedi, elkísérem... - Állok fel az asztaltól, mely a végszó jele is. Legalábbis az itteni végszó, mert ha beleegyezik a társaságomba, akkor még nem búcsúzunk el. Odakint őrök csatlakoznak majd hozzánk, William-é és az enyémek, de mindnek meghagyom az öt lépés követési távolságot, még ha nyugodtan nem is tudunk beszélni még itt, azért egy fokkal kényelmesebb.
Nem áll szándékomban kifejteni, hogy pontosan mit kért tőlem William, amit nem voltam hajlandó azonnal teljesíteni, de a férfi rákérdez, így tekintetem akaratlanul is szúróssá válik. A kérdése nos... nem tudok rá egyértelmű választ adni. - Mindkettőt! - engem, mint nőt is, hiszen azért pofonnal jutalmazott és nem mással, de egyben a hadnagyot is, hiszen egy hadnagytól se kérünk ilyesmit, ahogy senkitől se csak úgy. Bízom benne, hogy megelégszik a felelettel, de ha nem nos... meglehet, hogy mélyebben belemegyünk a témába, bármennyire is nem szeretném. De történt, ami történt, nem ismerném be, hogy nyíltan szembe mernék szállni Williammel és szövetkeznék ellene, hiába ez az igazság. Callum is jól játssza a szerepét, de akad még kérdése természetesen. - Ha William másokkal is így viselkedik, akkor igazából bárkinek lehetett erre indítéka, kancellár úr! - ahogy említi, annak a bizonyos Philipnek és a további embereknek is. Sokan tartanak tőle, ebben biztos vagyok. Hallottam Philip hanglejtésén is, hogy szinte retteg, most pedig a Kancelláriának kell majd beszámolnia a történtekről. Féltheti az életét és a családját is, de ezt nem fogja megúszni. Talán nagyobb kakiban van, mint én. Őt nem fogja kímélni a kihallgató tiszt, ezt biztosra veszem. Ha pedig Callum maga kérdez ki mindenkit, akkor jaj nekik! A kihallgatás viszont úgy tűnik, hogy véget ér, legnagyobb megkönnyebbülésemre, bár házi őrizetet kapok, ami nem lesz éppen leányálom. William emberei miatt inkább aggódnom kellene, de amikor Callum is jelzi, hogy Ő is hagy nálam a saját embereiből, tekintetemből némi hálát olvashat ki. Vigyázni fog rám, most már biztosan tudom! - Rendben van uram és köszönöm! Nem fogom elhagyni a Dominiumot, amíg másként nem döntenek! - szavaimmal is jelzem, hogy megértettem az utasításait, úgy lesz hát, én pedig oda fogok figyelni az elkövetkezendő időkben - még jobban -, arra, hogy merre megyek és kivel találkozom, kivel beszélek. Késő este van már, mégse érzem fáradtnak magam, az adrenalin dolgozik a szervezetemben, de tény, jó lenne, ha kapnék egy kabint ideiglenesen, mégis, arra nem számítok, hogy elkísérne. Bizonyára szeretne négyszemközt is beszélni velem, így én is alkalmat kapok rá, hogy megköszönjem azt, hogy közbelépett. Ha nem jelenik meg William lakosztályán, akkor mostanra már a férfi felesége lennék. - Köszönöm! - magam is felkelek, majd a kancellárral együtt hagyom magam mögött ezt a kihallgató termet. Az őrök tökéletesen megkülönböztetőek, látom rajtuk, hogy melyikek tartoznak Williamhez és melyek Callumhoz. Már most picit feszélyez a jelenlétük, de csak egy pillantásra méltatom őket és ki nem mutatom aggályaimat, inkább felzárkózom a kancellár mellé. - Mit gondol, mennyi ideig leszek őrizetben? - mert bár ezt nem mondta így ki, tudom jól, hogy erről van szó. Pórázon tartanak, még akkor is, hogyha hosszúra nyúlik az a póráz.
A dokkolás óta eltelt félóra igen mozgalmasnak bizonyult a perdai Város, esti "nyugalom megzavarói" számára. A Dominium rendészei, az ilyen és ehhez hasonló esetekben alkalmazandó lépések szerint járnak el a gyanúsítottakkal. A hármas fogat tagjai alapos motozáson esnek át és azonnal elkülönítésre kerülnek egymástól, hogy az ügy végeztéig semmiféle módon ne tudjanak kommunikálni egymással. Kezeikre bilincs, fejükre fekete színű zsák kerül, amire azért van szükség, hogy érzékeik megzavarodjanak, és még véletlenül se tudhassák, hogy hová viszik őket.
A Fogda felé vezető úton Raven szájából hiába záporoznak a kérdőjelekkel és felkiáltójelekkel tarkított gondolatok, sajnos egyikre sem kap választ, de még csak a legalapvetőbb igények sem hatják meg a teljesen megnémult kíséretet, akik megérkezve a céljukhoz, egy hideg székre ültetik, kezeit az asztalhoz bilincselik és jó öt perc erejéig magára hagyják. Mivel a hallásban semmi sem gátolja, annyit gyorsan megállapíthat, hogy a terem, ahol van, nincs túlságosan gazdagon díszítve, de még csak bútorozva sem, mert igencsak visszhangos. Pár percnyi idegőrlő várakozást követően az ajtó biztonsági szerkezete bebocsátást enged az érkezőknek, akik, ha a léptek zaja nem csal, ketten vannak. Találgatni azonban már nem sokáig kell, mert egy határozott mozdulattal lekerül fejéről a kilátásban eddig akadályozó tényezőként jelen lévő zsák. A sötéthez szokott szemét szerencsére nem zavarják vakító fények, mert csupán a jókora asztal felett van egy kisebb méretű, de elégséges fényerővel bíró világítótest. A terem többi részében azonban a félhomály az úr.
- Üdvözlöm így hat szemközt is, Moor Tizedes, a nevem, Phoenix Mills. A Hadsereg Inspektora vagyok és minden jel arra utal, hogy ezt a kis perdai afférjukat én és a csapatom fogja kivizsgálni. - szemben, az asztal túlsó feléről nyugodt hangon egy magas, vékony, bajuszos férfi szólal meg. Öltözete még dominiumi viszonylatban is elegánsnak mondható, kezében PDA-ját fogja és csak a mondata végén pillant a nőre. - Az úr Ön mellett - emelem meg bal kezemet, hogy bemutassa a közelben állóhelyet találó termetes, tenyeres talpas fickót, kinek öltözéke teljességgel ellentétes az enyémmel. - Dr. Jones régi harcostársam, akivel együttműködve egyetlen ügyre sem emlékszem, ami ne lett volna megoldva. Az osztályon csak Csontkovácsként emlegetik, ugyanis ő művésze a mesterségének, ha érti, mire gondolok. - a bemutatás végén egy kedélyes mosolyt villantok, majd szinte egy pillanat alatt válik komorrá az ábrázatom. - Nagyjából egy órával ez előtt azzal ébresztettek legszebb álmaim egyikéből, hogy potyautasokat várunk a Perda hold-ról érkező menetrendszerinti járaton, sőt mi több, rendbontókat, akik csúnyán megzavarták a Város és a sereg éjszakáját, satöbbi, satöbbi. - unott képpel, jobbommal körkörös mozdulatokat teszek, szinte eltekerve a mellébeszélés idevágó részeit. - Arra gondoltam, hogy már megint nem fért valaki a bőrébe és eltulajdonított ezt vagy azt, a lentiek túlságosan felfújják a történteket én meg szerencsétlenségemre mindig kéznél vagyok egy túlbuzgó tisztnek. - megrázom a fejemet, mielőtt folytatnám. - Őszinte leszek: kezdetben úgy voltam vele, hogy erre az egész elbaltázott éjszakai felhajtásra tíz percnél több időt nem szánok... előzetesen úgy becsültem, hogy egy órán belül már a másik oldalamra fordulva alszok reggelig, de aztán a kezembe került Denisov Közlegény aktája, és azt kellett tapasztalnom, hogy legalább a 90%-a titkosított... még előttem is. Utána jött Parker-é, aki a Városi Fegyverfejlesztési Osztály vezető fejlesztője, és akinek a dicséretekkel teletömött profilját csak nagy nehézségek árán tudtam ellapozni, ugyanis majdnem megfagyasztotta a rendszeremet. Végül pedig az Öné következett Mrs. Moor. Az Imperium planetológusa, tudományos tiszt, kihágások tekintetében makulátlan előélettel. - megállapításom után, szúrós pillantásom szinte átdöfi a lányt, ám mielőtt végeznék vele, elérkezettnek látom az időt feltenni a kérdésemet is. - Azt hiszem, nem én vagyok az egyedüli, aki értetlenül áll a történtek előtt. Mégis mi történt a Városban, ami ennyire felzaklatta a Hadsereget Moor Tizedes? És mégis hogyan kötődik egymáshoz egy titokzatos előéletű katona, egy vezető fejlesztő és egy planetológus? - teszem fel ezen éjjeli óra legfogósabb dilemmáját, egyelőre még csak szimpla, kíváncsiskodó kérdésként feltüntetve, hogy most se érhessen az a vád, hogy az esélyt sem adom meg a gyanúsítottaknak a békés körülmények közötti ügyrendezéshez.
-Kikérem magamnak!... Ne taperolj te emberállat! …Engem dobozolnak be és én vagyok a hibás? …Micsoda eljárás ez? Eljárás, francokat! Igazságtalanság, az emberi jogok sárba tiprása….és a női jogoké! …Ja! Azt a kancellária már sárba tiporta! *Ilyen és ehhez hasonló sértett szavakkal bombázom azt aki hozzám mer nyúlni, egy ízben még rúgok is, mielőtt megbilincselnének. Ha elvették a pda-mat, azt azért megnézem ki tette el, de ha nem kapom vissza, kő kövön nem marad. Vagy fül a fejen. Esélyesebb. A zsákos séta közben csupán szitkok és szaftos káromkodások hagyják el jelenleg mocskos ajkaimat, de közben figyelem és számontartom, hogy mikor merre fordulunk. Engem ne fognak átverni, egyébként mulatságos az egész, hogy nem akarják, hogy tudjam hova megyünk. Számtalanszor voltam már itt a hangárban, még Jenkinst is kaptam lencsevégre, tudom merre vannak az ajtók, a liftek…és azt is tudom merre van a fogda. Ott is voltam már. A zsák alatt vigyorgok. * -Hogy rohadna ki az összes foga annak aki ezt kitalálta. Komolyan mondom, hogy szarná össze magát egy szkafanderben. Hééé! Van valakinek egy kis Búfelejtője? Sárkányvér? Csusszanó erratorhere? Neeem, olyat nem iszom, igya aki idehozatott. Ááá, csak nem a fogda? Hogy nem lepődöm meg….Szia jobb sarok, örvendek bal sarok. *Vigyorgok, de rohadt bosszús is vagyok, mert nem így terveztem. Persze lehetne rosszabb is, mondjuk ha már nem élnék. Végül is elmondhatom, hogy a mai napot pozitívan zártam. Nem fektetnek le, ez jó, ülnöm kell, akkor ez egy másik fogda. Asztal is van bakker. Mikor csend lesz körülöttem, megrázom a kezeimet, de oda vagyok bilincselve az asztalhoz baszki. Megint várok, senki nem mozdul, vagyis magam vagyok. Felemelkedem a székről és az asztalra fekszem, annyira hajolok előre, hogy a kezeimmel elérjem a zsákot és lehúzom a fejemről, épp csak annyi időm van egyedül, hogy picit körülnézzek. Halvány reményre ad okot, hogy egyelőre semmilyen kínzóeszköz nincs bekészítve, vagy csak nem vártak ilyen hamar. A hajamat igazgatom ki a szemeimből, arcomból, mikor nyílik az ajtó és egy fickó veti magát elém. Köztünk van az asztal, szóval nem romantikázni vágyik. Nézem a szakállas, kissé éhező kinézetű pasit, a hátam mögé épp csak kicsit pislantok. Konstatálom, hogy a Millsnek bemutatkozott, nem hazudott, tényleg hatszemközt vagyunk. * -Főnix…szép neve van….bocs, mondja csak tovább….Inspector, hú apám de fennhéjazó! Hát vizsgálja. *Kezeimmel – ha nem vették el – a zsákkal játszom, de a fenekem már ismét a széken pihen, azért jobb távol lenni ettől az Inspectortól. Az úr mellettem…hátranézek…és meglátom álmaim pasiját. * -Aztakurva! De szép nagy vagy! *Teljesen elalélok tőle, duzzadó izmok, kétszer nagyobbak mint Bruce-é, vagy háromszor, igazi ÁLLAT! Nem perdai. Úgy is maradok, hacsak Mills főinspector nem fordít vissza maga felé, de nem tart sokáig. Kicsavarodva nézem Dr. Jones-t – és még doktor is – fentről lefelé és lentről felfelé.* -Azt hiszem szerelmes lettem. *Nézek pillogva, révedező mosollyal a hegynyi(!) pasira. Mills főinspector azért mondhatja a magáét, hogy felkeltették a legszebb leányálomból, meg vissza akart aludni, de senki nem hagyta. Én azért figyelek miközben dr. Jones-szal szemezek, nyomon követem Mills szavait, mert egy bizonyos pontnál felkapom a fejem, jobban mondva elkapom a fejem az Álomapsiról és csak nézek bárgyún a másikra, hogy miről hadovál. Kihágások tekintetében makulátlan előélet? Nekem? Mikor töröltem ki az adatlapomat? Túl sok Búfelejtőt ihattam, vagy vizet az volt a baj. És ekkor döf át a szúrós pillantásával. Próbál. Mintha hatással lenne rám. * -Hát én is értetlenül állok…ülök az egész előtt. *Közbevágok, hátha megkímélem a további szájtépéstől, de neeeem. Nem hagyja magát. * -A hadsereget zaklatta fel? Mit mondjak én? Csak sétáltam a városban és néztem milyen szép ház, gondoltam bemegyek, megnézem belülről is, és egyszer csak lőttek rám. Ablakon kellett kiugranom. Bele estem egy bokorba. Van fogalma arról, ez mennyire felzaklatott? Még most is remegnek a kezeim, látja? *S nyújtom is előre mindkét kezem, amennyire a bilincseléstől csak tudom és persze remegnek, mert remegtetem őket. Egész szép kocsonyás, zselés remegést imitálok. A végén azért csak megfordulok, mert Dr. Jones izmai jobban érdekelnek. * -Megfoghatom? Picit? *Mutatok a fejemmel a bicepsze felé, van olyan vastag mint a combom, sőt! *
A hangárban szolgálatot teljesítő katonák szigorúan betartják a dominium eljárási elveit, a gyanúsítottak kiemelését és a velük folytatott bánásmódot illetően. Raven kezdeti hangoskodását az ilyenkor jelentkező ijedtségnek tudják be és a hirtelen fellépő kilátástalanság számlájára írják, noha az ellenállás, rúgássá eszkalálódott cselekedetét kevésbé tolerálják, a retorzió most mégis elmarad. Az azonos uniformisban lévő bakákat egyáltalán nem lehet megkülönböztetni egymástól, annál is inkább, mert a testfelépítésre is hasonló alakok, sisakot is viselnek. A PDA elkobzásra és ezzel együtt megőrzésre kerül, ahogyan minden egyéb, akár használható, akár használhatatlannak minősített eszköz is, amit a nőnél találnak. Az egyre zabosabbnak tűnő Tizedes fejére igyekeznek minél hamarabb zsákot húzni, hogy valami legalább hangtompítóként funkcionálva elviselhetőbbé tegye jelenlétét, ha már "hozzáérni" semmilyen módon nem lehet, hiszen mindezt szigorúan tiltja a szabályzat. A Fogda felé vezető úton elhangzik néhány elég velős, nyomdafestéket abszolút nem tűrő szókapcsolat is, melynek kimondásakor még a kísérő személyzet egyes tagjai is összepillantanak. A kihallgató szoba ajtaja nyílik, az eddig egy szót sem szóló férfiak pedig néhány pillanattal később már le is ültetik a jelen lévő székre, hogy az asztalbilincselés után már távozhassanak is. Bármelyiküket is kérdeznék ezen a kései órán, az egészen bizonyos, hogy mindegyikük tortúraként nyilatkozna, már ami Raven személyes társaságát illeti. Őszinte örömmel, és immáron, hogy túl vannak a nem is oly hosszú, közösen eltöltött útjukon, felszabadultan bízzák a hamarosan érkező Mills Százados idegrendszerére a Tizedest, amit a leghatásosabban az ajtó szélsebes záródása és a csizmák ütemes dübögésének rohamtempójú elhalkulása mutat be.
Végighallgatva az itt-ott közbevágós első mondatát a velem szemben ülő nőnek, azt már most meg kell állapítanom, hogy az-az út, amit Raven-nek szántam, teljességgel járhatatlan lesz, ugyanis a mókamesterek, mint amilyen ő is, nem feltétlenül az együttműködés mintapéldányai.
A Dr. Jones puszta látványától már önmagában is csokoládéként olvadó és szerteszét folyó lányt feltehetően nem izgatja, hogy a hegyomlás méretű pasas a legkevésbé sem szerelemdoktor, vagy, hogy a szakterülete sem éppen a szívgyógyítás... arról meg már nem is beszélve, hogy jól csengő doktori titulusának valódisága is erősen megkérdőjelezhető. A Tizedes látványos rajongása, önmaga legnagyobb sajnálatára sajnos nem vált ki semmiféle érzelmet vagy reakciót a szerelmes pillantásokkal bombázott csontkovácsból, Mills-ben azonban ellenérzések hosszú sora szabadul fel, miközben nagymonológja közben figyeli a produkciót.
Az előadott, már az első pillanatokban is rendkívül zagyva történet egyáltalán nem meggyőző számomra, sőt, bátran kimondható, hogy gyermeteg próbálkozás, ami valami szemétre való, összefércelt történetként lesz végül elém tárva, mint válasz, amit sejtésem szerint két álmodozó másodperc között talált ki az előbb. Nem bánom, ám legyen, ha így szeretné... Pillantásom segítőm, Dr. Jones-ra siklik, aki már ennyiből tudja is, hogy minek kell következnie és már mozdul is, hogy Raven mögé kerüljön. Persze nem a bicepsznyomogatás okán küldöm a gyanúsított közelébe, ahogyan arra akár tévesen következtethetne is az elhangzó kérdése után Mrs. Moor. - Moor Tizedes! - szólítom meg, hogy némi figyelmet kölcsönözzek magamnak abból a kevésből, amivel eddig megtisztelt. Ha sikerül kiragadnom néhány másodperc erejéig az izmok keltette rózsaszínködös világból a jelen nem túl rózsás helyzetébe, akkor láthatja az eleinte kedélyes mosolyba húzódó arcomat. - Dr. Jones rendkívüli buzgalommal tudja végezni a munkáját, ha arról van szó, higgyen nekem, jobban jár, ha nem kell a beszélgetésünkbe avatkoznia. - bólogatok sokat sejtetően, de egyre komorabb képet láttatva, miközben a csontkovács termetes tenyereit érezheti eleinte csak a vállaira, majd kisvártatva nyakára siklani. - Adok még egy lehetőséget, hogy következmények nélkül átgondolhassa az elhangzott kérdésemre a válaszát... szeretném, ha élne vele. - nem szeretnék erőszakot alkalmazni ellene, de ha makacssága felülkerekedik a józan eszén, nem fogok visszariadni attól, hogy hagyjam Dr. Jones-nak kiélvezni munkája minden egyes pillanatát.
*Ha látnám az engem kísérők arcát és tekintetét, roppant büszke lennék magamra, ez azonban látvány híján elmarad. Kapok helyettük egy századost, aki még Főnix is – vajon hányszor halt meg? – ráadásul feltűnően sokat beszél és kérdez. Csupán egy apró kis részletet csípek el a hosszú monológból, ami az én kivételes háttér anyagomat érinti, de erre is csak azért reagálok látványosan, mert számomra érthetetlen. Ezek engem nem ismernek. Jobbára a mögöttem lecövekelő hegynyi pasasért vagyok oda, sejtem, hogy nem az én gyógyításomra rendelték, pedig van rajtam néhány mélyebb karcolás amit szívesen megnézetnék vele, hátha megsimizi…de jobb ha nem tudják mennyire észnél vagyok. A pasi nem kooperál velem, még a szája sem remeg meg a kérdésemtől, meg a bókomtól…kemény feje lehet, és kicsi agya, az orvosi diplomája is minden bizonnyal a dominiumi kisdedóvóban készült. Ez persze teljességgel hidegen hagy. A nevem hallatán fordulok vissza a századoshoz, főinspectrohoz, miközben Dr. Jones a hátam mögé lép és lapátnyi tenyereit a vállamra teszi. * -Aha, értem. *Picit kihúzom magam s aztán elernyedek, fejemet enyhén oldalra fordítom, hogy a kisdoki tudja, neki beszélek.* -Ott, egy kicsit lejjebb, erősebben…tisztára beállt a vállam abban a ládában…tele van csomókkal. *Végül az Inspectorra nézek, halovány figyelmes mosollyal közlöm, hogy csupa fül vagyok, csüngök minden szaván. * -Igen, élek vele. Mire is kíváncsi pontosan? Mert eddig csak azt kérdezte, hogy mi zaklatta fel a hadsereget. Hát honnan a fenéből tudjam én, hogy mitől vérzik a hablelkük? Másrészt, hogyan jön össze a titokzatos előéletű katona a vezető fejlesztővel és egy planetológussal. Franc tudja, véletlenül találkoztunk, az a pasi meg sipítozott mint egy lány, remegett mint a menzai fehérjezselé, aztán lőni kezdtek. Mármint a vezető fejlesztő remegett, a titokzatos előéletű katona meg állta a sarat, már ha lett volna sár, de csak zápor volt golyókból. Én mondom, nem a hadsereg volt. Szétlőtték a kocsit. Látta az XS-t? Szegény olyan lett mint egy sokat megélt férfi alsógatya. *Hát ennyi amit mondani tudok, ha nagyon el akarnék mondani bármit is abból amit történt, nem lenne sokkal hosszabb a monológom. A javát én sem értem, hála Denisov kiváló stratégiájának. *
Hát jó, úgy látom mégsem élnek a nagylelkűen felajánlott második nekifutás lehetőségével, ami egyet jelent azzal, hogy képletesen elengedem Mrs. Moor kezét és fizikailag is Dr. Jones-ra bízom a munkát, aki készséggel alkalmazza a szóra bírás fortélyait éjszakai vendégünkön. Egy alig látható biccentéssel jelzem a termetes férfinak, hogy kezdjen neki a "masszírozásnak", amire ő nem tesz egyebet, csak nagy gonddal nekiáll a feladatának és lapát kezeit a nő vállairól a nyak két oldalán felfelé csúsztatva pozícióba állítja, ujjait a megfelelő nyomás pontokon helyezi el és körkörös mozdulatokat végez. Ez a része még kellemesnek is mondható, mintha csak a dominiumi wellness részlegen lenne a legjobb masszőrök kezei között, ám a következőben garantáltan nem fogja magát egy kéjutazás kellős közepén érezni. Az ujjbegyek nyomása egy szemvillanás alatt vált át szúró fájdalommá, és, ha megpróbálna felállni a székéről, vagy csak megpróbálná megmozdítani fejét, az még a mostanitól is nagyobb kínt okozna. Könnyen lehet, hogy kiabálni kezd és olyanokat mond, amit úrinő mivoltából fakadóan egyéb körülmények között sosem tenne, de nem fog meghatni, csak tessék, üvöltsön, ha kell, újat ebben a kategóriában nem fog mondani abban biztos vagyok. Állkapcsán, arccsontján és halántékánál egyszerre érezhet iszonytató fájdalmat, ami még csak az első, bemelegítő szint, ezért nagyjából tizenöt-húsz másodperc elteltével a doktor visszább vesz a nyomásgyakorlásból és esélyt ad a dalolásra. - Beszéljen, Moor Tizedes, máskülönben biztosíthatom, hogy gyötrelmekkel teli éjszakának néz elébe... és bármennyire is nehezére esik, higgye el, itt és most én vagyok az egyetlen barátja, akivel csupán információt kell közölnie. - hangom dermesztően nyugodt, már-már fagyos, de hát időmilliomos és a törvény révén milyen is lehetne? Én végtelenül ráérek, ő viszont nem. Öt egész másodpercet adok értelmes, használható válasz megfogalmazására, ha úgy dönt megoszt néhány általam nem ismert mozaikdarabkát abból a jókora kirakósból, melyet így az éjszaka közepén elém tettek, ígérem nem leszek hálátlan. Viszont, ha továbbra is makacskodik, úgy a következő fázisba lép az ügy, ami kínkeserves lesz a számára.
*Gyanútlan vagyok. Eddig csak szó nélkül, belém fojtva a magamét, egyszerűen lelőttek. Hasba, szerencsére csakgyorsan lebomló idegméreggel, aminek nincsenek maradandó károsító hatásai. Soha eddig még nem hallgattak ki olyanformán, amitől féltenem kellene a hátsómat, nem kétlem, hogy egyszer majd lesz ez így sem, de nem a mai napra gondoltam. dr. Jones kezei pedig kellően nagyok és kllemesen melegek ahhoz, hogy kisajtolják a vállaimból a fájdalmat. nem hazudtam, eskü elmerevedtem a ládában. Amit elmondok az megközelítőleg az igazság, mert minden jó hazugság alapja, hogy legyen benne igaz amire támaszkodik az ember lánya. Most azonban még csak nem is hazudtam, a részletek elhallgatása ugye nem egyenlő a hazugsággal. Mills azonban elveszíti a türelmét, gyanítom a sikertelenség miatt, túl nagy elvárásokkal vetette bele magát a nyomozásba. Ennek látom és érzem kárát, mert az eddig kellemes masszírozás egyik mozdulatból a másikba vált át iszonyatos fájdalommá. * -VVIÁÁÁÁÁÁ...HÉÉÉ! *Először nem értem, de az egyre erősödő - lehet még ennél erősebb? - mozdulatoknak és gyurmázásnak a fele sem tréfa, sőt! Az egész egy nagy felkiáltójelnyi figyelmeztetés. Pontosan tudom és érzem, hogy ebből a szorításból nem lehet csak úgy szabadulni, kikerülve az ösztön súgta lehetőség keresését, megpróbálok a nyomással, szorítással egy irányba elindulni, persze a számat nem fogom be, mert jó az ha nagy hanggal taszítom ki magamból a szenvedést. A szemeim könnyekben úsznak, de ez nem a gyengeségem jele, csupán zsigeri, testi reakció. * -BASSSZKIIII! BASSZAMEGMILLS! MAGA EGY ÁLLAT!NEM TUDOK TÖBBET MONDANIIIVVVÍÍÍÍÍÁÁÁÁÁ! *Önkéntelenül is odakapok Dr. Jones engem kínzó kezeihez, de ahelyett, hogy megpróbálnám lefejteni magamról, a következő pillanatban nemes egyszerűséggel lecsúszom. Ha sikerül...erre elvileg nem számít. A ficánkolásra igen, de az, hogy én akár a székről lecsússzak az asztal alá, talán eszébe sem jut. Ha pedig az asztal alatt vagyok, vagy legalább a székről sikerül lecsúsznom, utóbbit megpróbálom nekitaszítani. * -Nem tudom kik voltak! Baszódjon meg Mills! Még csak azt sem, én miért voltam ott. *Ha nem tudok lecsúszni, mert Dr. Jones-nak kiválóak a reflexei, akkor további kiabálás és szitkozódás, hétrendbeli elátkozás közepette, ki kell várnom az enyhülést. A mondat azonban nem változik, mindenképpen ez a válaszom.*
0-6: sikerül lecsúsznom 7-9: nem sikerül
Raven Moor carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
//
//
(10 oldalú.) :