Mielőtt bárki is azzal vádolna meg, hogy valami furcsa oknál fogva élvezem a kihallgatással járó viszontagságokat, azokat ki kell, hogy ábrándítsam. Semmiféle örömöt nem okoz hallani a sikolyokat, vagy látni a könnyekkel alátámasztott fizikai és lelki fájdalmukat, még akkor sem, ha Dr. Jones aprólékosan kivitelezett munkásságát minden egyes alkalommal, jéghideg ábrázattal, és teljes némasággal követem. Egy valamit azonban mindenkinek meg kell értenie: a Dominium, sallangmentes, egyértelmű és azonnali válaszokat vár tőlem minden körülmények között, ehhez viszont olykor drasztikus módszerekhez kell folyamodnom. Miközben a csontkovács végzi feladatát, van időm megfigyelni a planetológus összes rezdülését, a kín keltette őszinteséget, a mutatott testbeszédet, vagy a hallatott megnyilvánulásokat, melyekből az etap végén következtetéseket vonhatok le és esetlegesen taktikát válthatok, mielőtt tovább lépnénk a soron következő, sanyargatástól sem mentes lépcsőfokra. A nagyember számított a ficánkolásra, de az, hogy szinte halakat megszégyenítő ügyességgel csúszik ki méretes tenyerei szorításából, még őt is meglepi egy pillanatra. - Befejezte, Moor Tizedes? - teszem fel a kérdést, miután bekukkantok az asztal alá, ahol a nő viharvert ábrázata egyértelműen arról árulkodik számomra, hogy szükségtelen a következő fokozatba kapcsolás. - Dr. Jones, kérem intézkedjen. - tekintetem a hegyomlás fickóra villan, aki a következő pillanatban fél kézzel kapja ki az asztal védelméből a gyanúsítottat és ülteti vissza a székre. - Rendben Mrs. Moor, közelítsünk egy másik irányból és tételezzük fel, hogy elhiszem mindazt, amit az előbbiekben mondott: tehát az egészről semmit sem tud. - ha rám pillant, azt láthatja, amint összevont szemöldökkel próbálok belé látni és olvasni az agyában. - Akkor felteszem a kérdésemet másképpen... - mielőtt ezt a rendkívül szövevényesnek tűnő kérdéskört más megvilágításból is megközelíthetném, az eddig zárt ajtó szélesre nyílik és csapatom harmadik tagja, Foster is felbukkan. A magas, szemüveges fickó zihálásából arra következtetek, rohant valahonnan, hogy személyesen mutassa meg a PDA-n olvasható üzenetet. - Mr. Foster, egy sikló két percen belül legyen indulásra készen, máris megyünk. - eresztem útjára kollégámat, majd további kérdések nélkül fordulok vissza Raven felé. - Moor Tizedes, itt az idő visszatérnie velünk a Városba... igen érdekes éjszaka elé nézünk. - jelzek Dr. Jones-nak, hogy induljunk, amibe bele tartozik az is, hogy nógassa kicsit a "semmiről sem tudó" nőt, ha nem akarna magától megindulni.
*A legtöbbször az mentett meg a kínos vagy lehetetlen helyzetekből, hogy nem azt csináltam, amire számítottak. A kidumálás az egy dolog, Dr. Jones erős markából szabadulni azonban nem lehet szavakkal, hiába is beszélnék lyukat a hasába. A fájdalom nem veszi el az eszemet, az életösztön most is működik, és némi szenvedés után működésbe is lép. Nem fűztem hozzá sok reményt, de bejött a lecsúszás és már az asztal alatt nyalogathatom a sebeimet, nem szó szerint. Igyekszem minél távolabb kerülni Millstől és a dokitól, egyik kezemmel gyengéden masszírozom a vállam ott ahol a legjobban fáj. Tutira kék, zöld, lila foltos lesz, ha ugyan már nem az. Mills feje megjelenik az asztal alatt és kénytelen vagyok hátrálni, ez a helyzetemet tekintve inkább kúszásnak, csúszásnak tudható be. * -Csessze meg Mills! *Köpöm felé a szavakat dühömben, és ez jó…a düh a legjobb fájdalomcsillapító. Mills azonban nem végrehajtó, így megint a dokira hárul a feladat, hogy kiszedjen az asztal alól, de nem könnyítem meg a dolgát. Nekirúgom a széket, rúgkapálok és ütöm ahol csak érem.* -Ne merészeljen hozzám nyúlni maga vadállat, száradjon le az összes kezed! ENGEDJ EL! EGYEDÜL IS FEL TUDOK ÁLLNI! *Persze az ötvenkét kilómmal semmire sem megyek, de a lelkemnek jólesik, hogy ellenkezhetek. Végül csak a széken kötök ki, de annyi látszatja van az egésznek, mintha magamtól ültem volna le. * -Nem tudok. Nem is tudtam előtte sem és utána sem, csak menekültem. *Látom, hogyan néz rám, próbálja kitalálni, igazat mondok-e. Hát hazugságon nem kaphat, mert egyrészt, tényleg fogalmam sem volt mibe csöppentem, még Denisov is meglepődött amikor előkerültek a fegyveresek, másrészt szemrebbenés nélkül tudnék hazudni, ha arra lenne szükségem, és még csak bele sem keverednék a hazugságokba. Szemet forgatok arra, hogy másképp teszi fel a kérdést, gondolja, hogy másképp fogok válaszolni? * -Minek ennyire ragozni, de most komolyan? *Mondanám, hogy akkor sem fogok mást mondani, de erre már nem nyílik lehetőségem. Az ajtó nyílik és egy számomra ismeretlen pasi robban be lihegve. Na, ez is a halálán van egy kis futástól, gondolom. Míg ők értekeznek, addig én megpróbálok csendesen, sumákolva elcsúszni a széken a dokitól távolabb, és fel is állni róla. Hogy Mills utazási szándéka éppen milyen testhelyzetben talál, az nem rajtam múlik. Az viszont már igen, hogy megint kifakadjak. * -Bassszki! Megy oda a halál! Menjen maga, én mégis mire kellek? Rángasson mást, nekem dolgom van. Nem akarok magával éjszakázni, sem vele! *Bökök a doki felé, és csúnyán is nézek rá, mert most haragszom. *
Olyan nincs, hogy valaki ne tudjon semmit sem arról, amiben legalább egy percig így vagy úgy, de részt vállalt. Ha nem tud konkrét tényeket, időpontokat, összefüggéseket, akkor szolgáltasson számára lényegtelennek tűnő információkat az események sodrásából, amiből elindulhatunk, mert így csupán csak saját magának nehezíti meg a dolgát. A más aspektus ezt takarta volna, erre azonban Foster érkezése miatt nincs időnk. Dr. Jones a trükkös lecsúszást követően már összevont szemöldökkel intézkedik és egy erős rántással húzza ki a kétségbeesve csípő, rúgó lányt az asztal alól, miközben a bokájának ütköző széket egy határozott mozdulattal állítja újból a lábaira. Ha innentől minden úgy történik, ahogyan azt elvárják Raventől, akkor nem fogja össze a vállainál, hogy úgy emelje el a padlótól és akár egy pihe-puha párnát, olyan könnyedséggel ültesse bele az ülőalkalmatosságba. Más esetben viszont igen. - Kik elől menekült, Moor Tizedes, minden információmorzsával csak a saját esélyeit javítja ebben a helyzetben. - kapom el az egyik lényegesnek tűnő szócskát abból az ezernyi felém fröccsentett, gyűlölet áztatta áradatból, amivel az utóbbi percben öntött nyakon. Azt, hogy miért is kell ennyire ragozni a történéseket, a planetológus szerencséjére már nincs időm kifejteni, mivel Foster körünkbe érkezik, és gyanús mozzanatokat mutat az elém tolt PDA-n, amivel egy harmadik lehetséges, de rendkívül aggasztó út vázolódik ki előttem. - Ügyes-bajos dolgait egyelőre félre kell tennie, Mrs. Moor... - nem érdekel, hogy mit mond, jéghideg pillantásom a doktorra fut, aki azonnal tudja, mit kell tennie. Amennyiben a helyzet igényli, úgy a hóna alá kapja a nőt, más esetben maga előtt terelgeti a Hangár felé, figyelve arra, hogy ne legyen közöttük semmiféle kontaktus, ha az előbbiekben nyomatékosan kikérte magának.
- Bizonyára. - Feleli olyan hangsúllyal, hogy megvan a véleménye, mármint meglenne, ha bármit is elhitt volna a színjátékból - a kettős szerencséjére amúgy sem McGrover kancellár "erkölcsrendészei" érkeztek -, főleg ahogy Davies kinéz nem hihető Moor sztorija. Mint aki a lelkét a Földön hagyta volna, s ide csak a test utazott, s most holdkórosként bolyong a férfi. A motozása és a nála lévő bármilyen felszerelés átvétele a legkisebb akadályba sem ütközik. Moor-nál már kicsit más a helyzet, talán pont azért, mert már ismerik, vagy mert gyanús lesz, hogy minden didergése ellenére nagyon is észnél van és a mozdulatai is összeszedettek vagy csak a rá jutó aktuális testőr nem díjazza, ha elveszik a munkáját: a cuccokat szereti ő összeszedni a delikvensektől, semhogy ők kotorásszanak. Meglepő gyorsasággal terem ott a nő mellett, mikor az a táskájáért nyúl és Moor-nak igazi peche lesz, mert a pda-t is a keze ügyéből szedik ki, mielőtt finom kis ujja lezárhatná azt. Legalább Andrej-nek is lesz egy jó napja. Megint. Ha utána kapna a nő a pda-nak, a testőr páncélos karja löki őt vissza, míg a harmadik, eddig háttérben várakozó a fegyvert emeli fel rá, figyelmeztetésként. - Jobb fényt vetne Önre, ha meglepődne. Nem mintha az hitelesebb alakítás volna. - Veti oda a testőrök közül az, amelyik eddig is szóba elegyedett a párossal, a 4-es számjelű. Ha nem meglepő, hogy a fogdába vezet innen az út, azt is jelenti, hogy pontosan tudta Moor, hogy nem jár jó helyen, ergo szándékosságról van szó. - Ha óhajt meztelenül végigmenni a folyosón, átöltözhet. A fogdánál előbb nem kap váltásruhát. - Jegyzi meg kurtán a hosszabb monológra figyelmen kívül hagyva a sallangokat és csak a lényeget szűrve ki. Feje sem fordul a kettős felé, éppen a tőlük átvett dolgokat nézi át. Előbb Davies holmijait, a fejlesztését is, de ő maga nem nagyon ért hozzá, hogy ebben észrevegyen bármi furcsaságot, ha lenne is benne. Majd jön Moor holmija, közte a pda is, amit kikapcsolás nélkül tesz vissza a többihez. - Vidd 2-nek. - Adja oda a hatos számjegyű testőrnek a cuccot, miközben egy másik Davies karja alá karol, hogy tudjon segíteni neki haladni, de a saját tempójában haladna, így jól jön oda Raven is a másik oldalról és egy biccentéssel a 4-es számú testőr is jelez a nő szavaira a másik testőrnek, hogy egy kicsit mehetnek lassabban. Egy kicsit. - Jó kérdés, mr. Davies, a kancellárt is ez érdekli. De mindent szép sorjában, most csak szedje a lábait. - Felel a kérdésre, nem pontosítja, hogy ez letartóztatás-e vagy sem. Nem mondhatnánk, hogy kifejeznék a hálájukat ezért, de tény és való, hogy nagy szerencse, hogy a kettős az alsó gyűrűszinteken keveredett galibába - vagy okozott galibát, ez még kiderül - és a fogda is itt található, így dideregve nem kell nagy utat megtenniük. Menet közben senkivel sem találkozni. Egyébként sem a legforgalmasabb gyűrűszintek az alsó kettő, de idővel gyanús lehet, hogy direkt zárolták is a folyosókat, amerre elhaladnak. Jellemző gyakorlat, ha valakit a fogdába visznek. Nem csak a bámészkodókat lehet így elkerülni, hanem veszélyesebb egyének esetén például a váratlan túszejtést, civilek sérülését is. Vagy cinkostársak segítségét. A fogdához érve sem tartóztatja a kis csapatot senki, sőt, az ajtó előre nyílik előttük, odabent még több fegyverest látni, de ők már a hadsereg erre a részlegre jellemző viseletét és fegyverzetét viselik, jól láthatóan elkülönülnek a kancellári testőröktől. A fogadásukra számítottak, nyilván értesítve lettek, mert egyikük máris kíséretet ad gyakorlatilag az első üvegkockához, ahova beterelik Davies-t és Moor-t, de csak a 4-es számú testőr lép be velük oda. A többiek kint maradnak, de ezt csak tudni, semmint látni, mert belülről a kockák fehéren világítanak. Jellemzően mindenkinél eljön a pont, hogy ezt már a bántóan zavaró kategóriába sorolja, csak kinél mikor jön el, az egyéntől függő. Az idő meg itt furcsán érzékelhető, hiszen nincs semmi támpont, ami mutatná a múlását. Hogy a 4-es számú testőr mikor és hol vette magához a két ezüstszín kis zacskót, rejtély, de most egyet-egyet odadob nekik. - Ha akarják, vegyék le a vizes ruhákat, de hamar helyezkedjenek el kényelembe és válaszoljanak: mit kerestek abban a helyiségben? - Kezd bele a testőr, s közben leveszi magáról a sisakját. A korábban már látott kőszürke és úgy tűnik állandóan szigorú szempárhoz precízen szabályos vonások, enyhén gödrös áll, kínosan nagy gonddal simára borotvált arc dukál, haja is teljesen leborotválva. A ráncok neki nem a szeme sarkainál jelentkeztek, mint a gyakran nevető embereknél, hanem a szigorú szempárhoz a szemöldökök is gyakran idomulhatnak: köztük barázdált az idő függőleges kis sávokat, amelyek akkor is látszódnak már, mikor nem húzza össze a szemöldökeit. Egyelőre még a pároska miatt nem is kellett. A zacskók kibontva egyébként olyan fajta vékony, zizegő hangú, ámde praktikus fóliatakarókat rejtenek, melyek gyakori alaptartozékok az űrhajóknak vagy felderítő csapatoknak is odalent a holdon: vékonyságuk ellenére nehezen szakadnak, a kihűlés ellen fantasztikusak, a víztől fázóssá vált kettősnek is jól eshet majd beleburkolózni, még kis csuklyarész is ki van alakítva. A kocka kényelme ennyivel ki is merül, mert tökéletesen üres, se ágy, se szék, se asztal, csak a falakból áradó fehér fény van.
Csak nézek előre, a hangok fojtottan érkeznek el hozzám, s mintha az egyik oldalamon látnék mozgást, mintha valami felfelé menne, s így teljesen kívülről szemlélném, ha egyáltalán tudnám, mit is látok, amint Raven felemeli a hozzá közelebb eső kezem, még lifeg is, ahogy felfelé próbálja tartani, s aztán esik vissza le, ha elengedi. Amit szintén nem érzékelek. Megint mozognak előttem, de még mindig a hideget érzem, ami megfagyaszt, s mintha lódulna valami alattam, azután csak összefolyik minden, s inkább a testemre hagyom ezt, mert képtelen vagyok feldolgozni, így csak befelé figyelek. Aztán lassan valahogy eljut érzetnek, hogy annyira nincs hideg, s nem zuhog rám a jéghidegnek érző víz. De még mindig időbe kerül, mire érzekelem, van valami az arcomnál, vagyis a számnál, s azt, hogy valahol egészen máshol vagyunk. És ez a fény nem túlságosan segít lenyugodni. Mire eljutna, hogy kaptam választ a kérdésemre, nekem csapódik egy csomag, s jócskán késve reagálok rá, tanácstalanul emelve fel a kezem, hogy elkapjam, ami addigra már a földön landol, én meg fogom az egyértelműen üres levegőt magamhoz, lassított felvétellel. Megint később lenézek, s rájövök, mi lehet benne. A felmelegedés kecsegtető lehetőségével, lassan szabadulok meg a felsőtől, alatta a póló is vizes, és ezúttal végleg lebuktam azzal, hogy daginak kívánom beállítani magam, ami messziről ordít így, hogy nem igaz, de nem foglalkozok vele. Még mindig remegő, de már nem reszkető kezekkel nyúlok a csomag után, lehajolva, s terítem magamra, összefogva elöl, várva a csodát, hogy végre melegebb lesz. Az eset kimerített, így leülök, az anyag megfelelő része közém és a padlóra kerül, s nem foglalkoztat, mennyire hideg vagy nem. A lábaim nem fognak megtartani. Végül megérkezik a kérdés az agyamba is, nem csak a fülembe, kezem automatikusan a zsebem felé vándorol, oda tettem a fejlesztésemet, aztán megértem, miért is nincs ott. Ffelnézek a kérdezőre, meglátom a számát. - Egy-nulla-nulla? Kérdezhetek a nevére is? Mert azt hiszem, eltartana egy ideig, mire elmondanám, hogy az enyém nulla-egy-nulla-egy-egy-nulla-egy nulla.. nulla-egy-egy.... - ah, nem igaz, az agyam teljesen átkapcsolt kockába! Értem én, hogy a sokk okozta, de... - ahh...- támasztom meg a homlokomat a kezeimen, ahogy a térdeimre könyökölök. Kapcsoljak vissza emberi nyelvre, így az életben nem fogok normálisan beszélni... megint összehúzom az anyagot magamon, a reszketés kezd csökkenni, a gondolataim azonban számhalmokká álltak össze, becsukom a szemeim a koncentrálásban, hátha addig Raven el tudja mondani a maga szövegét. - Engedélyt kaptam, hogy a fejlesztésemet a helyére beszereljem - szedem össze végül a gondolataimat, s visszakonvertálom számok helyett emberi szavakká. - Amikor kinyitottam a panelt, hogy beszereljem, a hely nem volt elegendő a fejlesztésnek, így az egyik műhelybe mentem, lekérni újra az összes anyagot, elmondva, hogy van ott valami. Aztán... - hogy még mindig elkap a reszkető roham! Összehúzom magam, reszketek megint egy sort, aztán folytatom. Nem nézek fel, jó nekem a csizmáját bámulnom, vagy a térdeimet, addig se vakít meg a fény, ami most nem a legjobb. - meghallottam egy tüsszentést, és egy elnyújtott baszkit - mutatok az ujjammal Raven-re, s megint elkap a reszketés, de már valahogy egyre jobb. Nem sokkal, de képes vagyok megállni, hogy visszacsússzak abba az állapotba, ahol voltam a folyosón. A bináris gondolatmeneteim viszont kezdenek előtörni, azt bizony tuszkolom visszafelé. - Lejjebb vennék a fényt? Kérem... - csak ültömben dőlök a térdemre, hogy kizárjam az agresszív fényt a szemem elől. S milyen jól tettem, hogy leültem, érzem a lábaimat lassan össze kell kulcsolnom a karjaimmal.
*A sztorimon nem segít Davies kinézete sem elmebéli állapota, hacsak nem vesszük azt, hogy teljességgel elájult a csókomtól. Sajna azonban ezt a látványból még én sem hinném el, akárcsak Davies a magyarázatom is harmatgyenge. Nem gondolom, hogy nem visznek kihallgatásra, épp csak remélem, hogy több időm lesz, leginkább arra, hogy lezárjam a pda-t Andrej mentesre. A menüzár azért még működik, de az csak az olyan kiskatonákon fog ki, mint amelyik villámgyorsan lecsap a kézi készülékre. * -Hééé! Legalább az ujjam hagyja meg! Kikérem magamnak! Hallatlan, micsoda durvaság! *Nézek is rá gyilkos szemekkel, a reakciót sajna nem látom, mert a beszélőkésen kívül, mindegyik katona sisak plexije le van csapva és azon át nem látok. Aztán persze jön a fogda említése, én meg szomorú szemekkel nézek a pda-m után, majd nagyot sóhajtok. * -Oké, a körülmények nem kedveznek, Négyeske! Megesik a legnagyobbakkal is. *Azért nehogy már ne jöjjek ki jól, legalább fényezem magam egy kicsit azon túl, hogy kvázi beismerem, ma nem vagyok topon. Mondjuk nehéz is lenne kimagyarázni mindent, ami velem történt azt még Jenkins sem tudná elfüllenteni. A ruhacserére sem vevők, tócsányira kerekedett szemekkel nézek vissza rá felvont szemöldökeim alól.* -Az tetszene magának, mi? Perverz. *Hangom elmélyül kicsit, így kifejezőbbé válik dohogásom amit felháborodásom etet. Nem különben haragom ami akkor lobban fel bennem igazán, amikor Négyeske átadja Hatoskának a pda-mat az egész cuccommal együtt. * -Hatoska! Üzenem Andrejnek, hogy csak vigyázzon mit néz meg rajta, nehogy telemenjen a rendszere vírussal. Jó kukkolást neki! *Ezt már szemtelen mosollyal kísérve dobom oda a cuccőrnek, mielőtt még lelépne, aztán Davies karját fogom meg, hogy támogassam. Kezd bennem lni a gyanú, hogy mindezt én okoztam neki, mégpedig azzal, hogy ráeresztettem a tűzoltórendszert. Ennek később utánanézek, van-e ilyen poszttraumás stressz ébredés után, vízfóbia. Lehet előbb is rá tudok kérdezni, a testőrségből ítélve és mert fogda, meg a pda-mat is elvették, nem sokára találkozni fogok Jenkinsszel. Lassabban érünk el a fogdához, szerencsére nem kell sokat menni, mert Davies nem bírja a tempót. Ha más őrök jöttek volna, biztosan nem ilyen előzékenyek, mondjuk ez is erős túlzás, de egye fene, megelőlegezem nekik. Menet közben nem kerülte el a figyelmemet a folyosókat elválasztó ajtók melletti falipanelek jelzései, miszerint le vannak zárva. Ezért nem is találkozunk senkivel útközben, ami picit megnyugtat, nem fog másnap az egész Dominium azon csámcsogni, hgy milyen lenyalt frizurám van. Belépve körülnéznem sem kell, egyből feltűnik milyen sokan vannak és mind ránk vártak.* -Nahát! Fogadóbizottság. Igazán nem kellett volna, még zavarba jövök. Helló fiúk! *Daviestől távolabbi kezemmel integetek nekik, majd elengedem a didergő pasit, úgy is támogatják még mások, én meg átölelem magam, hogy melegedjek. A hideg ruha viszont hozzáér a bőrömhöz ott is, ahol eddig nem és felsikkantok. * -Áááúúúúúííííí! Baszki! *Négyeske ezután egy kockához vezet, majd be, engedelmesen megyek, majd megfordulok és látom, hogy ránk csukódik az ajtó. Épp csak elkapom a hozzám vágott csomagot, Davies fáziskésésben van, és nem bírom ki, hogy ne kuncogjak fel halkan, mert elég vicces volt ahogy a levegőt kapkodta. * -Bocsi. *Nem túl nagy lelkiismeret furdalással karöltve kérek elnézést, de a mosoly ott marad az ajkaim zugában. A csomagot kibontom, de eszem bogában sincs átöltözni, nem úgy Davies, ő vetkőzni kezd.* -Ingyen vetkőző show! Remek itt az ellátás. *Vakkantom oda Négyeskének, a kibontott takarót meg magamra tekerem, a vizes ruhára. Még vacogok ugyan, ahogy a hideg ruha megint a bőrömhöz ér, de pár perc múlva sokkal jobb lesz. Négyeske közben megkezdi a kihallgatást, de ráhagyom Davies-re…nem kellett volna.* -Maga nem csak szarul van de pocsékul is néz ki. *Udvarolok neki még az első szavaknál, melyek inkább egy programkód részlete lehetne, semmint érthető vallomás. * -Zach Davies. De hát ez már tudja. *Szólok közbe, s igazgatom a hajamat, hogy minél jobban nézzen ki annál, mint ami lehetséges jelen állapotomban. Vacogva folytatja a megnevezett, a földön ülve, lehajtott fejjel. Azért ez aggasztó, de mikor kiböki, hogyan talált rám, magamban visszavonom az aggodalmam. Nagyon is észnél van, baszki!* -Hééé! Na szép! Így bemártani ártatlanul, a világ nem hordott még ilyen pasit a hátán. Nincs magánál, látja maga is. Na jó, szoktam káromkodni, az igaz, de azért voltam ott, hogy segítsek Daviesnek azt az istenverte micsodát a helyére tenni. *Ennél többet nem is mondok, legalábbis arról, amit Négyeske kérdezett. * -Forró tea sem ártana, itt fog kidőlni. Orvost kellene hívni hozzá, apropó! Jenkins kancellár mikor fárad ide? Gondolom semmi kredtitért nem hagyná ki, hogy megint itt vagyok.
A hatos számú úgy megy tovább, mintha Raven nem is létezne, s ennek megfelelően nem is hallotta volna a szavait, amelyeket Andrej-nek címzett. Igen esélyes, hogy nem is lesznek azok átadva. Ami pedig Andrej-t illeti, nem kell őt félteni. A páros relatíva hamar a fogdába kerül ezek után, ott egy fehér üvegkocka "kényelmét" élvezhetik, s ne mondják, hogy nem voltak velük humánusak, kaptak egy-egy speciális, kihűlés ellen való takarót is, kinek hogy sikerülve azt elkapni. A 4-es számú nem mozdul, mikor a férfinak dobott példány a földre esik és szenvtelenül várja meg, míg befejezik nagyjából a zizegést a takarókkal és mindenki a maga módján melegedni kezd. Igazából ez nem is a humánusság miatt kellett, hanem szemlátomást a férfi így kerülhet kihallgatható állapotba. Moor meg csak reklamált volna, ha ő nem kap, s nem akart felesleges csevegéseket, csiviteléseket. Ugyanígy lepereg a testőrről mindaz, amit még odakommentál neki a nő, bár biztos benne, hogy a reakció elmaradása nem fogja meggátolni Moor-t abban, hogy a következő adandó alkalommal is megjegyzéseket tegyen. Davies felé villan a szeme, mikor elkezd nullákról és egyesekről beszélni. Hamar leesik, hogy mik is ezek, de esze ágában sincs ekképp felelni, s nem csak azért, mert nem tudná visszafejteni ezekre. - Négy, három, kettő, egy... Az én türelmem így fogy, mr. Davies. Használjon szavakat! - Bár utasít, a hangja nyugodt és nem emeli fel. Kivárja, hogy összeszedje magát a férfi és lám, sikerül is neki, elkezdi mondani, mely információk egybecsengenek azzal, amennyit eddig ő is tudott az ügyről. Akivel Davies kommunikációs kapcsolatban állt, annak a kikérdezése egy szomszédos üvegkockában zajlik éppen, ahogy egy harmadikban a szint karbantartási részlegvezetőjéé is. A tüsszentés és a káromkodás hallatán feje nem, csak a szürke szempár fordul a nő irányába, várva a reakciót, ami nem marad el. - Raven Moor polgár, csak hogy tisztán lássa a helyzetét: az alsó gyűrűszinteken kisebb robbanás történt, mely szerencsére személyi sérüléssel nem járt és csak némi műszaki hibát okozott. Ön ott volt a helyszínen, ahova nincs engedélye, mr. Davies korábbi és mostani kommunikációjából is kitűnik, hogy nem ő hívta oda, tudjuk, hogy Önt nem küldték a helyszínre és Ön nem is segíteni ment oda. A használt belépési kódból tudjuk azt is, hogy közel tíz perccel korábban érkezett, épp elegendő idő egy merénylet előkészítésére és csak gyanúsabbá teszi Önt, hogy azóta is újabb és újabb alibiket próbál magának gyártani vélt viszonyukról vagy munkatársi kapcsolatukról. Ön jelenleg merénylet vádja miatt van itt, mr. Daviesről meg még kiderítjük, hogy bűnrészes-e vagy sem? Felteszem újra a kérdést: mit keresett ott? - Pillantása aztán a férfire siklik, mikor kérdez, az övét valamiért nem ignorálva, mint ahogy Moor teára és a kancellárra vonatkozó kérdéseinél teszi. Legalábbis ezt nem ignorálta, korábban a névre vonatkozó kérdést igen. - Ez a legkisebb fényerő. Javaslom, csukja be a szemeit. - Feleli ugyanolyan hangnemben, mint eddig, az együttérzés vagy bármilyen érzelem még csak csírájában sem fedezhető fel hanghordozásában, hangsúlyaiban, de ami azt illeti a kőszürke szemekben se keressék a jelenlévők.
Már próbálnám a kezeim és a karom arra noszogatni, hogy mozogjanak már kicsit gyorsabban, jól esne már egy kis meleg, amikor elér Raven megjegyzése. És azt is összekapcsolom már, jelezve, az agyam azért kezd működni, hogy ez az én mozdulataimra vonatkozott. Válaszul kap egy nagyon nem kedves tekintetet, de sokkal inkább vágyom már a melegre és a nyugalomra, minthogy szavakat tudjak kinyögni, ahhoz még keresem az űrbe szökött energiáimat. - Köszönöm - ugyan összerándít még a hideg, egy olyan hideg érzet, amit nem értek, és jó szokásom elviselhetetlennek lenni, a gondoskodásért, legyen bármi is a célja (annyira nem, résen vagyok!), megköszönöm. Aztán valahogy megint elmosódnak a szavak, hallom Ravent, de már a kihallgató kérdésére is figyelnem kell, végül csak összeszedem magam, ám ami kijön belőlem, az minden, csak nem emberi. Késve is esik le, hogy így aztán évezredekig is mondhatom, mire elérek egy mondat végére, inkább egy ahh kíséretében befogom, és szerencsére időben is, mert mind a ketten nekem ugranak. Köszi, segítettetek ezzel! Válaszul csak feltartom a kezem, tenyérrel kifelé, jelezve, hogy oké-oké, értettem ám, nem kell lekapni a fejem, s a közben érkező hidegrázási roham kicsit mintha éppen segítene, meg inkább nem, hogy megtaláljam a szavakat, s elmondom, mert a memória az sajnos nem fagyott be, s tudom, amire most nem emlékszem, amikor kiütött a második menet víz, szépen vissza fog jönni. A felvevőkészülékem nem csak mindent rögzít, de mindent szépen vissza is ad. De igazán elmondhatná valaki, miért kezd duzzadni a szám egyik széle... Amíg ők ketten eldiskurálnak, küzdök a fénnyel, a hideggel, a kimerültséggel, amit a roham okoz, vagy fogalmam sincs, mi okozza, de nagyon jó, hogy ülök. Aztán megüti valami a fülemet, s lassan felemelem a fejem. - Bűn... részes? Én csak a fejlesztésemet mentem beüzemelni - nézek fel döbbenten, és nem csak méltatlankodás, de kétségbeesés is érződik talán a hangomból, nem érzékelem, de bár ne emeltem volna fel a fejem, a szemembe fut megint a fény, így bármennyire is ledöbbentett a kifejezés, inkább csak visszaejtem a fejem a térdemre, hátha kizár valamit a fényből. A kezem nem igazán van kedvem elvenni a hőtartó fóliáról, amit veszettül nyomok a mellkasomhoz, mielőbb elkezdjek felmelegedni, s már egyelőre annak is örülök, hogy nem fázok jobban, mint eddig. - Oké - sóhajtok egyet. De jó lenne innen már kijutni.
-Persze nehogy válaszoljon, még a torkán akad a nyelve! *Kiáltok Hatoska után, mikor szó nélkül elindul a pda-mal a kezében. Amint visszakapom, olyat teszek rá, hogy Andrej mind a tíz körme e fog töredezni, hogy bármit is leszedjen róla. Vagy feltegyen. Már kíváncsi vagyok milyen újdonságot találok a pda-n mikor visszakapom. A további csevegésem sem lel válaszra, még Daviestől megértem, de Négyeske nem nagyon akar társalogni. Nem baj, jön még testőrre Raven Moor, kivárok míg megérkezünk, és igazán unalmas magammal tovább csevegni. Davies nem nagyon van topon, didereg és össze-vissza beszél, még a számai is rendszertelenek, Négyeskéjé viszont nem.* -Na még egy aki csak számolni tud. Most így fognak csevegni? *Davies aztán összeszedi magát, bár ne tette volna. Beárul az istenadta, bár elég bájosan teszi, az ő szájából nem olyan mókás hallani a baszkit, mint Vharanéból. Négyeske viharszürke szemei rám villannak és jön egy hosszú litánia amibe természetesen közbevágok időnként.* -Maga Jenkins kancellártól tanult?.....Ó, ezt én is tudtam….csak teszteltem a felkészültségüket…MERÉNYLET VÁDJA?! Én haltam meg majdnem baszki! Mégis mi francnak robbantottam volna mikor ott vagyok? Tényleg ennyire futja csak? *A végén természetesen felháborodom, jogosan, hiszen nem csináltam semmit és még veszélyben is voltam. Davies is ekkor találja meg az agyát és a hangját, szinte együtt horkanunk fel a képtelen vádon. * -Na idefigyeljen maga csúcstestőr! Ha olyan okosak, azt is tudják milyen kóddal léptem be? Őt is kihallgatják? Egyébként nem csináltam semmit, csak ültem egy sarokban és filmet néztem, ezt pedig majd Andrej minden bizonnyal kideríti….éppen most. Szerintem úgy vetette rá magát a pda-mra, mint éhes errator a prédára, szinte zsigeri élvezetet nyújt neki, hogy a dolgaim között kutakodhat, megjegyzem ez a személyes jogaim durva megsértése. Mostantól nem vagyok hajlandó többet mondani! *Azzal bevackolom magam a kocka egyik sarkába duzzogva, ha Négyeske rám néz, akkor az ujjaimmal látványosan bezárom a számat. *
- Mondjuk nem jutott ki időben, hogy eltűnjön a színhelyről vagy öngyilkos merénylet, bár Önből nagyobb szabásút néznék ki, de persze mindenki csalódhat. - Felel a testőr Raven Moor-nak, azt meg inkább hagyjuk, hogy majdnem meghalt. Andrej épp azt deríti ki, hogy a tűzoltás is a nő jóvoltából indulhatott-e be, mert egyébként semmi sem indokolta. Szerencse, hogy van esze nem felülírni a beépített protokollt, hogy ha érzékel a rendszer élő személyt odabenn, akkor ne oxigén-elvonással oldja meg a problémát. Rájuk nézve ez kellemetlen lett volna. - Remélhetőleg ez így is van, ahogy mondja, mr. Davies. - Pillant a férfira, mikor ő is elképed a vádon. Ha igaz, ha nem, attól még ki kell deríteni. Neki többet most nem tud mondani, mert a planetológusból tör ki egy szokásos hosszabb, hisztisebb monológ. Kivárja a végét, bár tudná a módját, hogyan fojtsa a szót a nőbe és megállja, hogy ne forgasson szemet a végén, ahogy drámai elvonulást tart a nő ezen a pár négyzetméterben. - Falakat közelebb! - Adja ki a parancsot, s kint vélhetően hallják őket, mert ugyan válasz nem érkezik, de a reakció mégsem marad el. Az üvegkocka falai mozgathatóak. Összevonható több kocka is egybe, vagy a standard méretük változtatható, jelen esetben kisebbre: Raven Moor sarkánál is érezhetően megmozdul az egyik fal, egyelőre a két oldalsó közelít egymáshoz s ezzel kénytelen lesz a nő is egyre jobban odébb kucorodni. Teszi magától vagy a fal fogja nyomni odébb, míg bele nem ütközik Davies-be. - Falak állj! - Szólal meg újra a testőr és a szavai hatására megállnak a falak. A kocka most már csak egy hosszú, keskeny téglatest, a két személy vele szemben éppen csak elférnek egymás mellett. Ami a testőrt illeti, neki meg sem kellett moccannia eredeti helyéről, ugyanazt a komoly, távolságtartó, katonai állást tartja, mint eddig, ugyanazon a helyen. - Folytathatjuk ezt úgy, hogy álló-zárkába vannak szorítva, néhány nap, de szerintem néhány óra is elegendő hozzá, hogy megoldódjon a nyelvük. Tehát, mit keresett odabent? Miért pont ott állt neki filmet nézni? Ami pedig Önt illeti, részletesen mondja el, mi történt a robbanás előtt, mit látott, mit tapasztalt? - Fordulnak szürke szemei az utolsó kérdésnél Davies felé, s ha nem néz felé a férfi, ha nem veszi a lapot, akkor meg is szólítja, csak hogy tudja, neki kell válaszolnia.
Valahol szerintem jobb is, hogy elvesztem a szavak fonalát Ravennél, főleg, hogy időnként csak mormolás(nak nem mondható)ként jut el az agyamig, ahogy a hidegrázás elkap, időről-időre. Próbálok felkúszni a felszínre, s el-elkapok szavakat, kapaszkodok beléjük, s lassanként rendeződést érzékelek, még ha ez elsőnek, természetesen miért is ne, nem én lennék, számokban nyilvánul meg. Csakhogy ezt nem sokan értik, már azelőtt is tudtam, így feladom a beszédet egy időre, hogy valahogy átkapcsoljam szavakra a számokat. - Biztos így van - nyomom meg a biztost, már újra a térdemre téve a fejem, hogy kitakarjam a fényt. Csak felsóhajtok magamban, meghallva a reakciót, amit Raven monológjára kapunk. Én is, mert vele vagyok, persze, szívok. Miatta. Csakhogy a fény egyre erősebb, így, mivel a reszketőrohamok nem akarnak múlni, legalább a fényt zárjam ki a látásomból, karjaim fektetem a térdemre, s az egyik könyökhajlatba rejtem szemeim, körbecsomagolva magam a fóliatakaróval, nem érdekel, mennyire csörög. Rettenetesen fázom, de legalább már nem annyira, mint a folyosón. Vagy nem tudom. Majd fogok emlékezni, és akkor tudni. Idő kérdése. S közben nagyon remélem, Raven nem éppen rám bukik, ezúttal a szó fizikai értelmében, bár azt sem kívánom, hogy a lábaim elé vesse magát, ahogy térdem fölé kucorodva próbálok megszabadulni a fénytől. Hol is vagyok....? Csak sóhajtok halkan, ahogy megint időben vág vissza a tudatom az itt és a mostba, megkönnyebbülten egy újabb hidegrázás roham után. - Megoldódna a nyelvünk, ha kérdéseket is tenne fel... - kezdek máshogy is belefáradni ebbe, legyünk már túl rajta.... Az álló móddal meg mindössze az a gondom akadna, hogy részemről úgy már biztos lenne törés, ha más nem, a lábujjaimnak mondhatok búcsút (gravitációs bakancs ide vagy oda), mert még ülve is nehéz megtartanom magam, hát még ha állni kéne. Nem véletlenül ültem le. Feküdni szeretnék, több erőm lenne a beszédhez is... Vééégreee, kérdések! És egyik sem nekem, vagyis... lehet, mégis? Igen, a vége nekem szólt, de míg a lelassult agyammal próbálom felfogni a kérdést, addigra talán a nevem is hallom. Továbbra sem nézek fel, az egyre ritkuló, ámde továbbra is intenzív hidegrázásroham közben nem bírom a fényt, ami körbevesz bennünket, így nem nézek fel, főként, mert kezdek kimerülni is, s így pihenve, a megmaradt energiát inkább a válaszra fordítom. - Pontos kérdéseket tenne fel... - egészítem ki a korábbi szavaimat. - Úgy érti... onnatól, hogy a műhelybe léptem, onnantól a robbanásig? - ó, ne már megint egy roham fog jönni! - Egy pill... - össze kell szorítanom a fogaim is, s összehúznám magam, a reszketés eltart jó pár másodpercig, hogy ne tudjak megszólalni, de most már egyre több időt hagy a beszédre is. Megkönnyebbülten sóhajtok. - Keresni kezdtem a hang irányát, mert senkit sem láttam a műhelyben, amikor bejöttem. S a hang forrása... - mutatok szerintem Ravenre, aztán lehet pont Négyes. Így a gyors kallibrálás után inkább kimondom a nevet is. - Miss Moor, a dobozok mögött. Megkérdeztem tőle, van-e engedélye, nem kaptam érthető és kielégítő választ - a protokoll része, hogy akiről tudjuk, semmi keresnivalója az adott részlegen, attól megkérdezzük, hogy is jutott oda, s mit keres ott. - Felvettem Haylennel is a kapcsolatot, hogy jelentést adjak a változásról, s küldjék le az összes anyagot. Van, hogy időnként nem kerül be anyag karbantartásról, átépítésről, így mindent lekértem. Közben leadtam egy vészjelzést is Haylennek, hogy illetéktelen személy is van a szinten. Az anyag megérkezése és átnézése közben Miss Moor-t faggattam tovább, egyrészt a visszaérkezett jelzésnek megfelelően cselekedve, hogy tartsam fel, s részben, hátha ... - nem hiszem el, már megint egy roham! Összeszorítom a szám, s várom, hogy megint nem akar majd levegő jutni a tüdőmbe, s az sem megoldás, hogy jól teleszívom levegővel, az előbb majdnem szét akart robbanni tőle a tüdőm. Pár másodpercet pihenek a roham után, majd folytatom ott, ahol abbahagytam. - ... elmondja végre az igazat, s addig is lefoglalom. Az anyagok átpörgetése után világossá vált, hogy a többi anyag sem jelzi, volt-e oda valami előzetesen beépítve, engedély adva rá, s Miss Moor sem árulta el, mit keres ott, így küldtem egy üzenetet a biztonságiaknak is. Meg akartam nyomni a vészjelzőt is. De... nem értem oda, a robbanás odafele történt. A végét már nehezebben tudom mondani, mert egy újabb rohamnak nem akarok most teret adni, csak fejezzem már be a mondanivalómat, s hagyom, utána fusson rajtam megint végig a görcsös remegés. Kezdek kifáradni, s látni is rajtam, még így is, hogy a térdemre rakott karomra hajtom a fejem, időnként meg-megingok. De ki akarok tartani, hátha annál hamarabb vége az egésznek.
-Na látja, tőlem sokkal jobbra számíthatna, HA! Ilyet akarnék tenni. De nem akarok. Azért köszönöm, igazán kedves, hogy ilyen sokra tart. *Elmosolyodom ugyan, de ebben a mosolyban nincs semmi őszinte derű, csupán a bóknak szól, bár a jelenlegi helyzetben az sem volt valami előnyös. Andrej közben már biztosan a pda-ban turkál hát egészségére. Annyit ki tud belőle silabizálni, hogy igenis felülírtam a protokollt, bár kicsit megkésve. Nem számítottam rá, na. Az ajtót is én nyitottam ki, és a kamerákat is én kapcsoltam ki, a vizes kaland meg nem a tűz miatt volt, ami a közvetlen környezetünkben nem volt, hanem Davies miatt poénból, de már látom, hogy nem tett jót neki. Másrészt csak késleltettem az árulását, mert kipakol, ahogy megtalálta a hangját. Bevágom a durcát, csak mert szarban vagyok és ezzel terelek, meg egyébként sincs kedvem beszélni, legalábbis arról nem ami történt. A sarokba ülök, de mint kiderül, keveset voltam én még a fogdán, mert fogalmam sem volt, hogy olyat is lehet csinálni, ami picikét közelebb hozza az embereket egymáshoz. Jelen esetben engem Davies-hez. * -Óóóóó, ne már, jobb ötlete nem volt? *Baszkik sorozata fut szét a gondolataimban, de a testőrnek csak a méltatlankodásomat mutatom. A padló sima és csúszós, a falnak meg van akkora ereje, hogy egyszerűen csak hagyjam magam tolni általa, amikor Davies-hez érek, egészen közel bújok hozzá.* -Na, ha összebújunk nem fog annyira fázni. *Az egész szar helyzetből az egyetlen előnyt emelem ki, mintha csak az létezne, ő meg közben még több kérdést kíván. * -Frászt! Az én nyelvem nem fog megoldódni. Legfeljebb elmesélhetem hogyan telepítem a szenzorokat, a felszíni lézerszkennert, milyen adatokat gyűjt, vagy épp arról, hogy milyen kis szemtelenek tudnak lenni a perdai állatok. Van olyan amelyik fingik és kaját lop. *Davies kérésére megérkeznek a kérdések is, Négyeske hibát követett el, hogy egyszerre mndkettőnktől kérdezett, így mivel nem óhajtok még vékonyabb lenni a mostani állapotomnál, belekezdek, szinkronban Davies-szel, remek időzítéssel várva meg, míg szünetet tart, így az egész történet egy mozaik kavalkád. * -Kerestem egy üres helyet ahol csend van. Bementem, láttam, hogy nem a mosdó, de gondoltam a semminél az is jobb lesz. Nyugis hely ha nem is szép, ráférne egy lakberendező, meg takarítás is, mert piszok poros az egész. *Davies aztán mondja, hogy mit hallott és rám mutat, vagyis előbb Négyeskére, de megfogom a kezét és magam felé irányítom, majd vigyorogva bólogatok.* -Ja, én voltam. Belement a por az orromba. *Átadom a szót Daviesnek, hosszan beszél, van benne némi sallang is, de vannak benne számomra új részek is, melyek a homlokomra emelik a szemöldökeimet.* -Azt mondták tartson fel? Nahát! * A „nahátnál” hitetlenkedve elmélyül a hangom. Davies elhallgat, én meg mondom tovább, kicsit szemforgatva, kicsit úgy, mint aki halálra unja magát.* -….beszélek. De mivel nem volt mit mondanom neki arról amit kérdezett, másról beszélgettünk. Davies elmondta, hogy frászt csinál, aztán meg akart hívni egy italra, de feltételekhez kötötte. Barkochbáztunk. Beszélgettünk a kancellárokról, a perdai Istenekről, aztán jött a robbanás. *Röviden ennyi a részemről, bár nem ezt kérdezte Négyeske, de megint átadom a szót Davies-nek. Szarul van a vak is látná, ha engedi még jobban átölelem és dörzsölöm a hátát. Mást úgy sem tudok, a falak egymáshoz préseltek minket. * -Utána megpróbáltunk kijönni, kinyílt az ajtó és Davies bent maradt, akkor ömlött rá a víz. Rám később a folyosón, ahol mondta, hogy vegyem le a panelt, én meg levettem, de ha tudom, hogy zuhanyban lesz részem, tutira nem csinálom. Kaphatnék egy forró kávét? Fel fogok fázni…nem akarok felfázni…tudja is maga milyen az amikor egy nő felfázik. Elmondjam? *Nézek fel a végén Négyeskére kérdőn, de kétlem, hogy vevő lenne a hosszas fejtegetésre.*
Egy pillantással sem méltatja Moor válaszát, nem bóknak szánta, bár tudja, hogy ez a nőt nem zavarja, így inkább csak ignorálja a felesleges információkat, hogy a lényegre tudjon koncentrálni. Ideje a lényegre térniük nekik is, bizonyára segíti őket a koncentrálásban, ha felmérik, miként is tölthetik a hátralevő, rosszat sejtetően határozatlan hosszúságú időt itt. - De, csak az már nem legális. - Nyugtatja meg Moor-t, mikor méltatlankodni kezd a mozgó falak miatt, már amennyiben megnyugtatás, hogy ezek szerint a tarsolyában számos kínzási módszer van, amivel a jelenlévők még azt is bevallanák, hogy személyesen ők a felelősek a Föld pusztulásáért, nem hogy elmondjanak mindent, mi történt abban a kicsiny helyiségben. Kijelentésében már-már sajnálkozás érezhető ki, hogy ezekre a módszerekre nem kapott felhatalmazást, mert hát az a legális, amire engedélyt adnak, ugyebár. - Nem is a születésétől fogva. - Apró hunyorítás a szigorú nézéshez párosítva Davies felé, miközben szeme sem rebben Moor szellentős állatkás meg szenzoros történetére. Egyébként a testőr nem hazudott az előbbi visszaszámlálással, tényleg rohamos tempóban fogy a türelme. Úgy érzi, a férfival könnyebb dolga lenne, ő a maga - csak kicsit idegesítő - módján válaszolna is legjobb tudása szerint, egyelőre úgy tűnik, hogy az igazat is mondaná, csak essenek túl ezen az egészen és kerülhessen valami kellemesebb helyre, akár a saját kabinjába vissza. A nő viszont... hozza a formáját, még az egyértelmű kérdéseket is direkt félre akarja érteni. - Igen, azt mondtuk. - Csak ennyit szúr közbe, mikor Moor is belekotyog Davies beszámolójába. Mintha a testőrség már akkor tudott volna az ottlétükről, és konkrétan ők adták volna a Haylen nevű fickón át a parancsot a nő feltartására. Míg ezt lezongorázzák egymás között a testőr meg Moor, addig Davies is túl tud lenni a rohamán, mely mivel nem tűnik túlzottan súlyosnak, a testőr olyan könnyedén eltekint tőle, mintha kutya baja se lenne a férfinak. Egyébként is Moor istápolja, így van valami haszna is a nőnek, mert amit ő mond, az nem túlzottan elfogadható. Davies-ével - habár világért sem adná ennek a jelét - elégedett, ráadásul egybecseng mindazzal az információval, amit eddig megtudtak. Az egyetlen szürke foltot Moor okozza, ráadásul folyamatosan ködösít. - A víz, melyet Ön indított be. Csak hogy tudja az alkalom szülte kollegája is, mielőtt azt az italt meginnák. - Jegyzi meg a testőr. Davies állapotának javarészt a planetológus a felelős. - Hisztis. - Felel ennyivel arra, hogy milyen egy felfázott nő, de a válaszból süt a szándékos hímsovinizmus és az, hogy tökéletesen magasról tesz rá, hogy Moor mit akar és felfázik-e és ez mivel járhat. Mielőtt a nő erre reagálhatna, folytatja is. - Ön még mindig nem fogja fel a helyzetét, Moor polgár. - Sétál közelebb a kettőshöz, s bár semmi mást nem csinál ezen kívül, mégis van az egész lényében valami fenyegető kisugárzás. Odaérve leguggol, a nőhöz hajol kisit közelebb, halkabbra véve a szavait, noha Davies teljesen tökéletesen hallhat mindent. - Mióta együtt utazott a liftben Jenkins kancellárral, az ő kódját használja számos helyre való belépéssel, bizonyára abban a hitben, hogy ez senkinek nem tűnik fel. De mikor nem él éppen vissza a jogtalanul szerzett kóddal, akkor is más személyekhez képest huszonöt százalékkal kevesebb a kamera-érzékelés Önről. Olykor mintha eltűnne a térképről. Milyen véletlen, hogy pont abban a helyiségben sem működtek valamiért a kamerák, ahol Önök voltak, pontosan onnantól, hogy Ön oda bement... hogy is mondta, üres, csendes helyet keresve. Bizonyára az özvegyként Önnek kiutalt kabin túl zajos és zsúfolt emberekkel, oda nem mehetett. - Majd elfordul és elindul szép kényelmesen vissza a korábbi helyére, de közben folytatja, már a korábbi hangerővel. - Mi még nem találkoztunk, Mrs. Moor, de most legalább megismerheti én hogyan játszom: Davies polgár, Ön minden vád alól felmentve, szabadon való távozásának egyetlen feltétele, hogy Moor polgár végre igazat mondjon: mit keresett ott? Miért kellett hozzá a kancellár kódja? Miért bújt el, mikor társasága akadt? Ameddig ezekre nem kapok feleletet, Mrs. Moor, itt maradnak, így ahogy vannak... vagy talán még egy kicsit vizesebben. - Nem emelte fel a hangját egyszer sem beszéd közben, de nem is volt szükséges ez, hogy kiérezhető legyen így is: komolyan beszél. Kész itt hagyni őket órákra... vagy napokra, rajtuk múlik. Mert a játéka lényege ez is: Davies-t fordítani a nő ellen, hasson ő is rá a saját szabadulása és jobb léte érdekében. Vagy magától szánja meg a nő a férfit. A testőrnek mindegy, melyik verzió fog célra vezetni és mennyi idő múlva. Tökéletesen ráér.
- Ne érjen hozzám - a testem azonnal feszült merevvé válik, ahogy Raven megpróbál hozzám bújni. Az ébredésem óta senkit sem engedek, hogy hozzám érjen, kifejezetten utáltam már előtte is, ha valaki a közelemben volt, s ez az ébredésem óta még erősebbé vált. Sóhajtok egy rövidet, már csak azért is, mert több levegőt kapok, hogy uraljam a reszketést, s az időnkénti rohamokat, s ki akarok tartani, míg vége nem lesz az egésznek. - Csak végpontot adott meg, origót nem. S ahonnan mondja, kezdjem az eseményeket mondani, onnan mondom. A születésemtől kéri, akkor onnantól mondom. Csak tiszta célpontra tud lőni, nem? Ha nem tiszta, akkor az esély romlik, hogy eltalálja a célpontot, nem? Ugyanez van a kérdésekkel. Minél tisztább a kérdés, annál pontosabb választ kap - kijön belőlem a fáradt és kimerült, de ugyanakkor a z irritáló fejlesztő-kutató elme. Kezdem érezni, hogy az iménti rohamok nagyon sok energiát elvettek belőlem. - A sorrend helyes, az indokot se hagyja ki - erőt gyűjtök a szavakra. - Azért hívtam meg az italra, mert tudtam, úgysem fogja kitalálni, milyen fejlesztés van a kezemben éppen. És igazam volt. A vizet Moor indította el, fogalmam sincs, miért. De ezzel pont tönkretette több hónapos fejlesztésemet - amiért kifejezetten pipa tudok lenni, ám a dühöm sosem jut a fejemnél kintebb, így most is csak feszült lesz a hangom a mondatig. - Meghívás visszavonva. Nem igazán érzékelem, hogy a testőr miben mesterkedik, az erőmet próbálom összeszedni, mert az egyre kevesebb van, ahogy a roham kezd csökkenni, az energiám is kezd fogyni. Önkéntelenül felhorkantok egy rövid időre, ahogy meghallom a kancellár nevét, s csak somolygok a könyökhajlatomba a folytatásra, még ha vége már nem is jut el annyira hozzám, ahogy kezdek kimerülni, csak zúg a fejem. - Doktor Davies - igazítom ki, ha már ennyire ragaszkodik mindenki a címekhez, én annyira nem, de ha már a katonákon belül vannak címek, akkor legyen a polgárok között is rendesen alkalmazva. Azonban amikor kimondja, hogy minden vád alól felmentve, ami rám értendő, az addig tartogatott energia kiszökik, és Ravennel ellentétes oldal felé kezdek dőlni, félig eszméletlenül, nem igazán foglalkozva már azzal, mennyire fejelem le a falat.
*Valahogy sejtettem, hogy a pasinak lenne még más ötlete arra, hogy szóra bírjon, csak azt már nem bírná el a jelentés. Kárörvendően rávigyorgok, jóllehet ez az én helyzetemre korántsem húzható rá, de oda se neki, kicsire nem adunk…Négyeske meg nem számít. Egyébként más helyzetben még értékelném is a humorát, amire Davies nem nagyon vevő. Máskor sem volt az, még az enyémre sem, de most aztán teljesen ki van ütve…sütve az agya. Amikor a fal egészen hozzá tol, felszisszen, vagy valami olyasmi, szerintem a világát nem tudja most.* -Maga szerint tehetek mást? Nézzen már a falakra. *Szemet forgatok a kérésére és közlöm a jelen tényállást, miszerint legfeljebb az ajtó irányába tudnék mászni, de ott meg Négyeske áll. Hát, kénytelen lesz elviselni. * -Pedig meghallgatnám. *Csak az orrom alatt morgom a testőr megjegyzésére, érdekes történet lenne, tekintve, hogy Davies a Földön született, sajnos azonban ő máskor sem lenne hajlandó a földi életről mesélni. Érdekes momentum Négyeske közbeszólása, amire nem reagálok látványosan, de megjegyzem. Mondjuk kétlem, hogy Davies vele állt volna állandó rádiókapcsolatban, de persze sosem lehet tudni. Davies azonban kissé kusza, de nekem tetszik, ahogyan akaratlanul, önmagát adva játszik Négyes türelmével. Csak arra reagálok egy horkantással, hogy pontosan tisztában volt azzal, nem találom ki milyen fejlesztés volt a kezében. Ez igaz is, de nem kell tudnia róla.Ez az egész kissé szürreális, mert a szó szerinti szorongatott helyzetünk közepett is tudok min vigyorogni, ami persze remélem bosszantja a testőrt. Míg Davies beszél, meglehetősen sokat és abszolút sallangokkal, addig van időm azon agyalni, hogy miért Jenkins testőrei jöttek a riasztásra, miért nem vertek még bilincsbe, miért ez a rendhagyó kihallgatás, hogy nem különítenek el minket egymástól? Közben Davies beszél, Négyes beárul, de ez apróság. * -Fúúú, most aztán nagyon magam alatt vagyok. A kardomba dőlök, elsírom az összes könnyemet. *Vágom rá megjátszott nyafogással arra, hogy visszavonja az ital meghívást. Mintha arra lennék rászorulva, vagy az lett volna a tervem, hogy italozás közben csípem fel, mert oda meg vissza vagyok tőle-érte. Sejtem, hogy nem fogja meghatni, ahogy Négyest sem a felfázásom előremutatott ténye. A helyzetemet igenis felfogom, szarban vagyok, de a pánik nem segít, össze kell szednem a gondolataimat és ez akkor megy a legjobban, amikor látszólag össze-vissza beszélek, elég sokat. Ezt viszont most Négyes veszi át. Olyan dolgokat olvas a fejemre, melyekről azt hittem, megúsztam, mégis most ad némi megnyugvást. Nem szólok még, megtartom magamnak az információt arról, hogy Jenkins tudott arról, hogy az ő kódját használom és nem tett semmit. Tudták, hogy mikor hol járok és nem működnek a kamerák és nem tett semmit. Próbálok azért nagyon őszintén elámulni minden egyes megemlített dolgon és a szemeimbe is félelmet ültetek, tócsányira kerekítem azért, hogy úgy higgye, betalált. A végén Davies eldől, neki a falnak, kicsit koppan a feje, én viszont Négyesre nézek mosolyogva, megmakacsolva magam. * -Nem tudja mit hagyott ki eddig. *Válaszolom neki mosolyogva az első mondatára, majd a továbbiakra reagálok. * -Hát Davies úgy tűnik egy ideig még nem fog tudni magáról, szóval ez nem jött be. Egyébként már elmondtam, hogy mit kerestem ott és igen a kabinom elég forgalmas, tekintve, hogy ott mindenki megtalál. Itt nem igazán, mert nincs mindenkinek belépési joga. Meghallgattam a feltételeit, most az enyémek jönnek. Jenkins kancellárral akarok beszélni és kérem vissza a pda-mat. Neki majd elmondom azt ami rá tartozik. Kérek még egy pohár forró kávét, édesen, sok habbal és be kapcsolhatná a fűtést is. Négyes! *Azzal karba fonom a kezeimet és kissé elfordulva a falnak dőlő Daviesnek támaszkodom, úgy használom mint egy karosszék háttámláját. *
A négyes számot viselő testőr magában derűsen figyeli a kettőst. Jól érezte, hogy a falak behúzása "jót" fog tenni a kettős kapcsolatának, mely már nyomokban sem viseli az álcaként használt közelséget, mint az elfogásukkor lévő csókos összesimuláskor. Vagyis inkább Moor simult Davies-hez. Szabadságért mi mindenre képes az ember! Lássuk, meddig mennek el érte? Davies monológját mégis figyelmen kívül hagyja, láthatóan csak várakozik, hogy végre a lényegről beszéljen, úgy is tudja, mire kíváncsi. Tesz magasról a gyermekkori élményeire, az sem érdekli, mikor vesztette el a szüzességét és még csak arra sem kíváncsi, mi volt ma délelőtt és mit evett ebédre a férfi, ha az nem kötődik szorosan ahhoz a helyzethez, amibe ide vezette őket a fogdába. Végül csak megkapja a férfitól a választ és helyére kerül pár utolsó részlet, ami egybevág azzal, amit eddig tudtak. - Feltételezem, Davies polgár, dokumentálta a fejlesztését, így újra tudja majd építeni, kevesebb idő alatt, mint az elsőt. Az anyagi kár természetesen Moor polgár kreditszámláját terheli. Az egész vizes buliban tönkrement mindenfélének az anyagi kára, csak hogy pontosan értse. - Pillant a nőre itt, csak hogy Moor tudja, fizetése erősen meg lesz kurtítva a következő pár hónapban. Majd folytatja azzal, hogy felmenti a férfit minden vád alól - amely alatt egyébként nem is állt, de neki ezt nem kell tudnia -, a kijutás persze ettől még nem került közelebb, az Moor kezébe lett helyezve. Csak egy pillantásra méltatja, hogy Davies kidől, neki a közeli, fehéren világító üvegfalnak, mely melegséget nem fog adni, aztán tekintete visszatér Moor-ra, de nem dől be a szemei kerekítésének. Felkészült Moor-ból, a parancs szerint. Mindenesetre el kell ismernie, e tudat nélkül egészen hiteles alakításnak gondolná. A feltételek elsorolására jelenik meg az első mosoly a férfin, amit látnak - vagyis hát Davies lemarad róla -, de ebben nincs semmi megnyugtató. - A kabinja zárható, az ajtópanel jelzései kikapcsolhatóak, ha zavarnák Önt, és igen, az áramelosztóba nincs mindenkinek belépési joga, például Önnek sincs. Ami pedig a feltételeit illeti: ha velem beszél, olyan, mintha Jenkins kancellárral beszélne. - Olyan nyugodtan folytatja ezután, mintha nem lenne szokatlan ilyen merész kinyilatkoztatás egy testőr részéről. - Ön nagyon okosnak gondolja magát, de hibát hibára halmoz, és a legrosszabb, hogy át sem gondolja a lépéseit. Még arra sem tud nekem épeszű felelettel előállni, miért éppen ott nézte a videóját, miért kockáztatott ennyit? Az improvizálásai harmatgyengék és láthatóan nem is jönnek be, tekintve, hogy még mindig itt van. És itt is fognak maradni. Önön múlik, meddig! - Kurta biccentés a részéről és kilép az üvegkalitkából, bezáródik az ajtó úgy, hogy a rést sem látni, hol volt korábban és hiába nyújtogatta esetleg a nyakát Moor, nem látott kint semmit és senkit. Odakint megáll és ő maga is az üvegzárka felé fordul, ahogy a mellette álló is arrafelé néz. - Átmentek a teszten, uram? - Davies-szel kapcsolatban aggályaim vannak, figyeljük még, ha kikerült innen. Ami pedig Moor-t illeti, az ő tesztje még csak most kezdődik igazán. - Feleli odakint a kancellár, aki karba font kézzel követte figyelemmel a jelenetet. Érintésére a panelen az üvegkocka színei változni kezdenek: semleges fehér színe hideg fehérbe fordul és ahogy telnek a percek, hidegebbnek is tűnik a hely a bent lévőknek. Eleinte a megváltozott fehér fény színhőmérsékletére fogja az ember, de idővel gyanús, hogy nem csak ennyiről van szó, tényleg hidegebb lett. Fagyos ugyan nem, de így vizesen épp elég kellemetlen pár fok hőmérséklet-változás is, főleg az arra érzékenyek számára. - Átadom innen, de ne lőjön túl a célon! Tudja, mi a végső terv. - Már ha nem bukik el. - Jegyzi meg a testőr. - Ha így lesz, aggasztóan romlik az emberismeretem. - E szavakkal búcsúzik a kancellár, s háta mögött összekulcsolt kézzel távozik a helyszínről. Az eseményeket az irodája kényelméből követi tovább, hiszen ez még beletelhet percekbe vagy órákba is...
- Igen. Levenni a kezét a hátamról. Azt egészen biztos, nem a fal nyomta oda - kicsit hidegebben, zárkózottabban mondom, mert valóban nem szeretem, ha hozzám érnek, és ma elég volt a hideg, ami felszínre hozott dolgokat, amiket minduntalan lenyomni akarok, ha nem akarok elveszni bennük. Előbb csak beszívom a levegőt a testőr válaszára, s lassan kilélegzem. Alapvetően is nyugodt vagyok, mert az a bizonyos radar és felvevő sokkal hamarabb, elemezni is kezd mindent, akár akarom, akár nem. Hogy eltölt-e a káröröm, mikor a kreditről van szó? Kiesett idő, például? Én aztán tudnék mesélni erről. "Mennyit kér? Ötven év, maradhat?" - És mi van azzal a kiesett idővel, amit az addig belefektett munkába és fejlesztésbe tettem? - tudom, hogy senki, attól még kimondom, akár értik, mi a gondom, akár nem. Mostanra már mással foglalkozhatnék, rátérve az újabb fejlesztésekre. Hogy lenyugodjak, át kell programoznom a fejem. Szeretem a tréfálkozást, a vicceket, feloldja a hangulatot, ám Raven válasza megint afelé billent, hogy eddig sem akartam túlzottan italra hívni, ezután meg nem is fogom. Meg látni sem kívánom. A kioldógomb megnyomódik, ahogy megkapom a szót, és minden elsötétül előttem, igaz, elsőnek csak minden forog körülöttem, bennem, a hangoknak csak a zöngéje jut el hozzám, aztán minden sötétre vált. Azt sem érzékelem, ahogy Raven nekem dől, amire a testem hanyatt dől, mivel annyira nem ültem hátam mögött lévő falhoz, s esik Raven rám, ahogy esik, az én fejem megint csak koppanni fog, de arról sem tudok. Majd később annál inkább fogom érezni.
Először a hideg érzete jut el hozzám. Nem, nem olyan hideg, mint Akkor, mégis, ahogy ki akarnám nyitni a szemem, nagyobb levegőt venni, kicsit megmoccanni: nem megy. Azt sem tudom, hogy addigra már vagy két órája nem vagyok magamnál, a rohamok ennyire kimerítettek, ám valami mégis magamhoz térített, érzem, kellene még pihennem, megmozdulnom. Csakhogy. Nem megy megmozdulni. Ugyanaz a pánik fog el, mint akkor, még ha nem is olyan intenzíven. Hatalmas erőfeszítésbe kerül, hogy kinyissam a szemeim. Újra becsuknám, de valahogy nem akar engedelmeskedni a szemhéjam, így csak meredek magam elé. Francba Zack, mozduljak már meg! Újabb, végtelennek tűnő tíz perc telik el, időnként megy becsukni a szemem, ám a beszéd, az valahol elszaladt. Újabb hosszas próbálkozás, hogy legalább egy szó bukjon ki hangosan belőlem, ne csak a fejemben keringjen. Akkor talán választ is kapok. - Mih... történt? - végre! Megmozdulni viszont újabb idő, érzem, s minden maradék erőmet bedobom.
*Davies nagyon nyűgös, a félmosoly továbbra is ott játszik az arcomon, a másik felén meg a hitetlenkedés, amit az elázott technikus azzal vált ki belőlem, hogy olyan mint egy hisztios kislány és egy tudálékos, beképzelt professzor keveréke. Na ezt hogy volt képes keresztezni egymással? * -Én nyomtam oda na és? Piros bibi lett az érintésem helyén? *Gyanítom, ha Négyes nem lesz elégedett, márpedig nem lesz az, akkor nagyon sokáig itt leszünk még és nem csak a kezem fog Davies hátához érni. Neki persze most is csa az az átkozott fejlesztés jár a fejében, amit eláztatott a rendszer, amit én kapcsoltam be és ha Négyes illegális büntetési módszereire kíváncsi vagyok, természetesen kizárólag és zigorúan csak elméletben, akkor davies kárának megtérítésére nagyon nem! * -HÉÉÉÉÉ! Magának nincs joga ítélkezni, maga csak egy testőr, nem ítélethozó, hát álljunk már meg egy szóra. Mégis miben tehetett kárt egy kis víz? Az automata rendszer elszívta, minden száraz, Davies fejlesztése, amiről senki nem tudja micsoda, minden bizonnyal ugyanúgy kiszárítható. Nem lesz annak semmi baja. * Lassan szimultán beszélek kettejükkel, amíg Davies még magánál van, bár még mindig szarul.* -Majd szabadidejében pótolja, mit gondol én mit csinálok? A francos kancelláriára pazarolom a legszebb éveimet! S mindig hova lyukadok ki? Megmotoznak, elveszik a személyes holmimat, hasba lőnek, elkábítanak, megbénítanak és még csak nem is hisznek nekem amikor _azt_mondom_hogy_csak_filmeztem_abban_az_ átkozott_műhelyben_! *A végét már Négyesnek tagolom el, rendesen kiemelve minden egyes szót, de hát hiába beszélek én neki.Fel is kell emelnem a mutatóujjamat az utolsó megjegyzéséhez, mely egészen pofátlan....bár ha Jenkins most hall, talán még ő is elmosolyodik azon, hogy szinte le kell nyeljem a nyelvem ahhoz, amit mondok. * -Egyáltalán nem olyan óriásit téved Négyeske. Maga a nyomába sem ér, magának nincs humora, nem képes semmilyen mberi nonverbális metakommunikációra és ráadásul egyáltalán nem szimpatikus. Túl sok fegyver van magánál. *Ha gyorsan folytatná, téved. Félbeszíkítom még a rövid csendet is amit talán hatásszünetnek tervezett. Sok hatással nincs rám, Davies meg közben eldől. Négyes ismételt monológján csak mosolygok, olyan szélesen ahogy csak a füleim engedik. Nem magamat akarom becsapni, hanem őt. Lássa csak, hogy még mindig, mindennek ellenére határozott vgyok, hogy nem érdekel az amit mond, higgye csak, hogy amit ő hibák halmozásának mondott, szándékos félrevezetések voltak. Egyébként nem tudom milyen hibát emleget. Talán azt, hoy nem voltam képes elrejteni azt, hogy elrejtettem magam? Hogy lebuktam a kamera felvételeken valóeltünéseimmel? Na és? A lényeg, hogy nem tudják mit csináltam! * -Nem improvizálás volt, tényleg csak rosszkor voltam rossz helyen és a frqanc se gondolta, hogy a jelenlétemmel bármit is kockáztatnék. Alapból nem szokott ott felrobbanni semmi. *Négyes azonban elhagyja a fogdás kockát és magamra maradok az alvó Davies-szel. Felpattanok, bár nem láttam az ajtó résén át semmit és senkit, azért hülye nem vagyok. Ha Hatos elvitte a pda-mat, és Négyes Jenkinst emlegette, akkor a jó öreg kancellár is itt van valahol a közelben. Mivel feltételezem, hogy első kézből óhajtotta hallani a "vallomásomat" még odakint van, ezért rátenyerelek az üvegre. Tudm, togita tejfehér, de talán ha közvetlenül megérintem valamennyi átlátszik belőlem. Nem tudom, mert még sosem próbáltam....fordított helyzetben sem. Ha meg nem látszik át semmi, akkor a kamerán keresztül láthatja, ahogyan két tenyeremet az üvegre nyomom és.....és már sejti mi lesz a következő amit megteszek. Mivel a gondolat átcsusszan az agyamon, előbb elvigyorodom, s csak aztán tapasztom a nyelvem a két tenyerem közé, rá az üvegre. Úgy beszélek hangosan. * -Hééé! Tudom, hogy odakint van! Mi lenne ha egyszer hinne nekem? Csak filmeztem, és azért ott, mert szeretek elbújni! Ugyan már, maga is tudja milyen tuti hely a szrvízfolyosó, onnan már csak egy kis ugrás a műhely. *A fény hirtelen megváltozik, sokkal hidegebb és élesebb lesz. Nem erősebb, csupán az árnyalat lesz világosabb, mintha egy sima tavas barlangból átléptem volna egy jéggel borítottba. A fényeket másképp verik vissza a falak, szinte pattognak a nyalábok. Összébb húzom a szemeimet, hajamat az arcomba engedem. Jobb lesz, de nem sokkal. A hőmérséklet azonban érezhetőbben csökken és nem fogom a fényekre fogni, annyira ismerem már Jenkinst. * -Óóóó, na szép! Köszi. Megint mehetek majd a gyengélkedőre, aztán anya a fejét fogja, és még jobban fog haragudni magára ha beárulom, hogy maga miatt lett beteg a vesém. Kiesek pár hónapra, persze mi az nekem. *A vizes ruha lassabban szárad meg a hidegben és a testemre tapadva csak növeli a negatív hőérzetet. Pocsék érzés, akkor sem mondhatok mást, mondjuk ha mondhatnék sem mondanék. Elkezdek járkálni azo a kis területen, ami maradt. Ugrálok, a kezeimmel csapkodom magam, hogy a vérkeringésem felpezsdüljön. Jenkins úgy sem hagy megfagyni, csak egy kicst megleckéztet, bár fogalmam sincs miért. Tanultam valamit anyától, régen volt, még az akadémiára sem jártam, de az énekhangom már akkor lélek és dobhártya szaggató volt. Anya azt mondta, ha neked rossz, más se érezze jól magát, énekelj. Nos, legalább valamire jó ha arra neem is, hogy elkápráztassak vele másokat. Mozgás közben tehát énekelni kezdek, a hangom pont olyan mint a Jenkins lezuhant siklójának repedt oldalán végighúzott hidrokulcsé, a refréneknél szándékosan vegyítve némi sikító lóizé hangjával. Csoda, hogy Davies nem ébred fel előbb, bár reméltem, hogy a hangomra csak magához tér, de lehet pont ez volt a bökkenő. Amint megszólal, odaugrom hozzá és elkezdem felráncigálni. * -Oké, keljen fel, beraktak minekt a fagyasztóba. Jenkins kancellár tutira gyakorlatozik. Álljon fel Davies különben a szar is kockára fagy magában. Jöjjön, mozognunk kell. Segítek. Egyik láb, másik láb, egyik kéz, másik kéz, gyerünk, ne adja fel! *Akkor is igyekszem őt felállítani ha ellenkezik, vagy próbál lerázni magáról. * -Ha nem áll fel és nem mozog, akkor énekelni fogok! *Fenyegetm meg és talán ő még nem tudja mit hagyott ki nem rég. *
- Nem szeretem. Vegye el a kezét! - ugyanolyan határozottan mondom, mint előtte. Csak Neki engedtem meg, hogy hozzám érjen, mikor szeretne, és csak arra az érintésre akarok emlékezni. Ezért is irritál, hogy hozzám ér. És persze, az Ébresztés során is eléggé tárgyként bántak a testemmel, s úgy vélték, nem vagyok magamnál. Tévedtek. - Ne vágjon a szavamba, míg beszélek, várja meg, míg befejezem - és aztán mondom tovább. Megtanultam, hogy mindig végigmondom, amit elkezdek, mert a szavam fontos. Persze, csak fejlesztési részen, hiszen máshol sem igazán szeretném, ha fel, vagy kitűnnék. Azt hiszem, az egésznek lőttek egy ideje. Bár már vártam, mikor fog ez megtörténni, most mégsem örülök. - Á, szóval igaz, nem tudja - félmosollyal állapítom meg, hogy már megint ellentmondott önmagának. - Nem én voltam, aki tönkretette a fejlesztésemet, hanem maga. Óriási különbség - a többire nem reagálok, az Raven élete, hogy mit csinál a kancelláriának és mit nem. A rohamok nagyon kimerítettek, és egyre kevésbé tudok magamnál lenni. Végül valóban felmondja a tudatom az erőlködést, a varázsszó hatására.
Nem hallom az éneklését, a külvilág nem akar annyira hozzám beérkezni, minden érzetemet a hőérzet foglalja le, s az, ahogy küzdök az ellen, megint bekapcsoljon a gomb. Azt terveztem, ha kikerülök innen, edzeni fogom magam, hogy ne jöjjön elő többet a roham. De arra nem számítottam, hogy ébredés után egyből élesben gyakorolhatom. Davies, itt a nagy lehetőség, használd ki! Már ha az olyan könnyen menne. A fagyasztóba?! Ne, nem akarok megint visszakerülni az Alvókhoz! Nem akarom átélni... De... akkor Raven nem lenne itt... Érzem valamennyire, ahogy Raven próbál ráncigálni, aminek hatására csak ide-oda csúszkál nagyon keveset a testem, mert azért nem vagyok annyira könnyű eset, hogy csak úgy felcsípjen akárki. Így maradok fekve. - Null... eggy...nulll...hn... - azt akarnám mondani, hogy ez így nem fog menni, mert beszélni is alig megy, s szépen végig is mondom az "ez nem fog működni" mondatot számokkal, lassan. De rá nem jönnék, hogy ez ugyan "szó", de mégsem. Aztán elhallgatok, s arra figyelek, hogy meg tudjak mozdulni. Megfagyni nem fogunk, mert nekem így is teljesen lebénult mindenem, arra koncentrálok éppen, hogy a viztől átfázott és sokkos testemmel kezdjek végre valamit. Az éneklésre csak elmosolyodom, ugyanis nem hallottam előtte énekelni. Újabb öt perc után végre meg tudom mozdítani magamtól a kezem, addig csak próbálom, küzdve azzal, hogy ne a pánik legyen a reakció. Magamra próbálom húzni a takarót. HA ugyanott vagyunk, akkor a takaró még itt van, és jelenleg nekem az tud segíteni, ha már nem megy mozogni. Újabb idő, végre megy felülni is, de nekiődölök a falnak, akármennyire hideg, mindegy, mert a talaj is. De kényszerítem a testem, már kék ajkakkal és szürke bőrrel, hogy küzdjön, mert valóban pihenni fog örökre. Végtelenül kimerültnek érzem magam, pedig biztos ki voltam ütve egy ideig. És még a fejem is fáj, legfőképpen két helyen. A kezemet még nem odáig felemelni, hogy megtapogassam. És a fény! Ahh! Inkabb csakva tartom a szemeim, s hogy nem tudom a kezemmel takarni. Talán mégis fekve kellett colna maradnom, s úgy rátennem a kezem a szemeimre... - Hnnullaa... egy... nulla.. egy ... nulla...nulla - az agyam szélsebesebesen adja a számokat, a nyelvem nem engedelmeskedik olyan gyorsan, így leesik, hogy mik is jönnek ki a számon. Elhallgatok, s konvertálok. - Mióta vagyunk itt? - bár végül is, mindegy, de addig is lefoglalom az agyam számokkal, hogy hátha sikerül kicsapni, becsapni, és megkerülni a pánik gombot, hogy újra lebénuljak. - És miért vagyunk még... eeegy... nu... itt? - hiszen engem elengedtek. Történt valami?
*-Nem szereti, hogy oda ne rohanjak meg vissza. *Vágok vissza nagy szemeket meresztve és csak azért is hozzádörgölőzöm, arra viszont szóban nem mutatok rá, hogy sok helyünk nincs. Igaz van valamennyi az ajtó felé, keskeny és épp csak elfér ott Négyeske, de túlteng bennem a csakazértis érzés. * -Okéééé…..*Engedek neki látszólag, de rövid szünet után folytatom, felemelve a mutatóujjamat.* -De nem jó ez így, mert mire maga befejezi, addigra egészen más a téma és érdektelenné válik amit mondani akarok, egyébként viszont fontos lenne. *S ezzel be is vezetem a közeli és távoli jövőt arra nézve, hogy mikor velem találkozik, számítson közbeszólásokra. Erről még Jenkins sem tudott leszoktatni, hát nem pont Davies fog. * -Senki nem tudja. *Ezt már csak Daviesnek mondom, de előtte elmondtam már Négyesnek is, hogy az a fejlesztés megér egy gyanakvást, mert a pasi nem volt hajlandó semmit sem elmondani róla. Szóval nem engem kell itt vegzálni. * -Nem én voltam hanem a víz. Óriási különbség. *Persze erre is lesz válasza, hiszen már tudja, hogy én indítottam el a vizet, de csak a vállamat vonom meg rá. Négyes azonban olyat mond, amitől Davies kiüti magát, talán a megkönnyebbülés, de azt már nem hallja, hogy a szabadulása mégis feltételhez van kötve, a feltétel pedig én vagyok.
A kis előadásomról is lemarad, nem úgy Jenkins, mert biztos vagyok benne, hogy az Alvóknál tett látogatásom felidézése nem marad kancellári közönség nélkül. A jó öreg Jenkins nem maradna le ilyesmiről. Én viszont szívesen lemaradtam volna a testem elleni merényletről, ami lassan kúszik fel bennem, az egyre hidegebbé váló kockában. Az éneklést is nekik szánom, nagyon remélem kireped a dobhártyájuk és egy életre szóló idegszál roncsolódásban lesz részük. Próbálom aztán Daviest is felébreszteni, nem jó ha ebben a hidegben mozdulatlan, sajnálatos módon rosszul választom meg a szót amivel jellemezni kívánom a helyet. Ennek tulajdonítom, hogy megint számokban beszél. * -Dehogynem megy, csak akarat kérdése, és maga Davies akarja, hogy felálljon és mozogjon, azt viszont nem akarja, hogy beteg legyen. Jó kis nátha néz ki nekünk. 01101110 11000011 10100001 01110100 01101000 01100001 00100000 11000011 10100001 01101100 01101100 01101010 01101111 01101110 00100000 01100110 01100101 01101100. *Lassan, és igen akadozva, de sikerül lefordítani magamban a lényeges szavakat. Kurva régen használtam már ezt a nyelvezetet és ez rádöbbent arra, hogy régen írtam már programot. Amint visszakapom a pda-mat, rá kell feküdnöm valami igen erőteljes védelmi rendszerre, mert Andrej valószínűleg már az összes cselemet ismeri. Davies próbál betakarózni, de tudom, hogy bármilyen jó is az a hőtartó takaró, nem sokat használ ha egy helyben ücsörög órákig, márpedig kinéz nekünk egy egész nap. Ezért más módszerhez folyamodom. Megpróbálom megfordítani, csak egy kicsit, hogy hátulról tudjak a karjai alá nyúlni, és ha sikerül, akkor a kezeimet összefűzöm, így már sokkal könnyebb. Persze minden egyes centi emelés nagy nyögésekkel jár a részemről, viszont egész jó testmozgás. Azt nem mondom, hogy leizzadok tőle, de már nem fázom annyira. * -Jó, jó, mondja csak, legalább a szája mozog….Néha egy kettest is közbeszúrhatna csak a változatosság kedvéért. Tudom, hogy úgy annak nincs értelme….fogalmam sincs, az idő csak úgy repül ha jó a társaság, bár ezt most nem mondhatnám magára, jobban ki kellene tennie magáért….Na álljon már fel, mozognunk kell. *Hátammal nekitámaszkodom a falnak, mást úgy sem tehetek, hiszen kicsi a hely, Davies meg nem sokat segít. * -Ha nem áll fel, megint énekelni fogok. Jól gondolja meg…..miért vagyunk még itt? Mert nem vagyunk kint. Baszki, hát mégis mit gondolt? Azért, mert nekik úgy tetszik. Nekem nem hisznek, ezért maga is itt marad, bármit is mondok. Pedig megmondtam, hogy semmilyen hátsó szándékom nem volt éppen abban a műhelyben lenni. Ha én akartam volna robbantani, nem megyek oda, vagy idő előtt elhúzom a csíkot, hát hülye azért nem vagyok, hogy ott maradjak, ahonnan csak részletekben távozom. Maga sokkal gyanúsabb azzal a ki tudja micsoda fejlesztéssel, amiért annyira oda van…..mozogjon, ugráljon, hogy meginduljon a vérkeringése, higgye el, sokkal jobban lesz…..egyébként elárulná már mi a franc az amit oda be akart tenni, ahova nem fért? Mit csinál az a kütyü? Vagy mit csinált volna? És miért nem fért be, ha maga olyan kurva precíz és mindent százszor mér le? Elcseszett valamit? *Közben igyekszem teljesen felhúzni, ha előbb megy, akkor ugrálás közben beszélek hozzá, tudva azt, hogy minden szavunkat hallják. *
- Fejezze be - ha lenne erőm, most állnék fel, de nem megy, a reszketés még ott van velem, hiába vagyok teljesen dühös. Nem ad erőt sem a hangoskodásra, sosem emeltem fel a hangom, s a cselekvésre sem. Ellenben még jobban összefonom magamon a takarót, elég egyértelmű mozdulat gyakorlott szemeknek ez a mozdulat, s egyáltalán nem a hideg okozta sokkra utal. - Maga viszi el a témát és hadovál... - muszáj vagyok becsukni a szám, megint megremegek. - és csak magának válik érdektelenné, mert nem tudja eltereni a témát. Mitől fél, csak nem attól, hogy lebukik? A közbevágásainál meg már megtapasztalta, hogy nem hagyom. Márpedig én aztán párhuzamban mondom, amibe belekezdek, mert az olyan emberek, akik közbevágnak, tegyenek egy szívességet, és beszéljenek reggel a tükörbe. Az is a szavukba vág, biztosan. - Nem is a maga munkája, hogy tudja. Láttam, amikor elindította a tűzjelzőt, aktiválásba hozva a fürdőt, így hiába hadovál nekem. - Maga indította el - különben nem mentem volna utána.
A tudatalattim egészen biztosan hálás azért, hogy Raven igyekszik életben tartani, más talán nem is foglalkozna velem, én nem tudom, megtenném-e fordított helyzetben. Elmosolyodom magamban, hogy náthás leszek. Ahogy nem érzem most magam, az nem csak egy szimpla nátha lesz. Érzem, hogy nem két perce feküdtem ki a földön, és a fejem is fáj a koccanástól, két helyen is. Megnyugszom a számoktól, s igaz, a mozdulatlanságomon nem segít, mégis, olyan jó hallani az ismerős számokat. Behunyom szemeim, mert azért mozdulni... Bináris kóddal mondom ki a szót, ami a "lebénultam", és még mindig nem megy mozgatni a testem. Amit nem érzek, de érzékelem, ahogy megfordítani igyekszik valahogy, mire megint bevillan az az időszak, amíg ébresztés után műveltek a testemmel. Teljesen lefagyok, és most képletesen értve, a nyelvem is lebénul, a karom, ami addig próbálta tartani a takarót, visszahull. Továbbra is lent maradok, és remélem, elveszi rólam a kezét, hogy összeszedjem magam. Hallom, amit mond, tudom, hogy megy a belső felvevőke. "Ne érj hozzám" hangzik el bináris számokkal újfent tőlem, és a "hagyj". Így csak össze-vissza nyaklik a testem, a fejem is nehéz megtartani, s minden egyes érintéssel csak fokozza az átélt élmények visszatérését, a légzésemen érzékelni, a látásomon csak azért nem, mert újra becsukom, hogy tudjak koncentrálni. "ülni hagyj" hangzik el végre nagy nehezen tőlem, mert tudom, hogy nem fog tudni felemelni, vissza fogunk esni, amiből én fogok vesztesen kijönni. "ha elengedsz, fel tudok majd állni", teszem hozzá, de már csak halkan megy, tudom, hallani fogja. S fel fogok tudni majd állni, ha hagy időt, igaz, hideg van és a vizes ruhában is fázom, de ha még hozzám is ér, az még jobban triggereli a helyzetet bennem, ami éppen a cselekvéssel ellentétes helyzetbe fog dobni. Végre ülőhelyzet. Nekidöntöm a fejem a falnak, s sokáig lélegzem. Addig kell összeszedni magam, míg a hideg újra le nem súlyt a tudatomra. Mondják, hogy az élőlények rendelkeznek túlélési ösztönnel. A testemben ezt érzem, ahogy igyekszik küzdeni, és valahol én is küzdök, de jelenleg nem nagyon érdekel, miről dumál Raven. Talán csak annyi ér vissza a tudatomból, aki figyel kifelé, hogy ezt már egy lefutott kör. És ha lefutott kör, és felém akarja tolni a témát, akkor engem akar bűnbaknak is. Láthatóan segíteni akar, így csendben maradok, s próbálok arra koncentrálni, hogy meg tudjak mozdulni, főleg, hogy nem érzem, rajtam van-e a takaró, vagy sem. Bár... már mindegy. Érzem, hogy átfagytam. A másik gondom, hogy ennyi idő után a láznak jelentkeznie kéne, de csak a hideget érzem, nem a hidegrázást. Nem is reszketek, ami egyet jelent. Baj van... Halkan és lassan érkeznek tőlem a szavak, de már emberi szavak. - M... miértt nem ... mondod... el.. az... igazat? Volt kamera is ahhh... hagyj már ühlve... - úgysem fog tudni felrángatni. És nagyon rossz előérzetem van. Mélyet lélegeznék, de köhögés töri fel a torkom.
*Némi szóváltásra kerül sor, Davies még egészen jól van a körülményekhez képest, még tud beszélni. Persze nem fejezem be a felszólításra, ha én egyszer beszélni akarok, akkor beszélek is. Észre veszem ahogyan szorosabban maga köré tekeri a takarót és azt is tudom, hogy nem azért, mert fázik. Nem csak azért, értek én a nonverbális jelekből, épp csak nem mindig veszem figyelembe, mint ahogyan most sem. * -Szeretem ha több téma forog egyszerre, vagy nem képes mindre oda figyelni? *Vágok vissza a kérdéssel és elsiklom amellett, hogy igaza van. Valójában azonban most kivételesen nem nagyon van min lebuknom, legfeljebb azzal, hogy rosszkor voltam rossz helyen és Jenkins kódjával léptem be a műhelybe. Azonban ezzel már lebuktam, még sem történt még semmi és ahogy Négyes szavaiból kivettem, már korábban is tudomásuk volt erről a kis stiklimről, Jenkins még arra sem vette a fáradtságot, hogy megváltoztassa a kódját, ergo érdeke fűződött ahhoz, hogy bárhova beléphessek. A többire nem reagálok, hagyom elillanni ezt a témát.* -De más sem tudja. Szóval stikli volt? *Később visszatérek erre, de most hagyom Daviest, hogy egy kicsit összeszedje magát, arra persze nem gondolok, hogy e helyett inkább szétesik.
Hosszú idő telik el, mire magához tér és abban sincs köszönet. Pedig Négyes elég galád módon akar minket, vagyis engem szóra bírni. Mondjuk én még bírom, Davies viszont piszok rosszul lesz ha nem szedi össze magát. Minden ilyen irányú próbálkozásom az ő érdekét szolgálja, de kurva makacs baszki! Ráadásul az agyam poros polcáról kell elszedegetnem a tudásomat ahhoz, hogy kommunikálni tudjak vele. * -Na, azért kellene mozognia. Lebénult, mert elmerevedett, a hidegtől meg nem lesz jobb, csak szarabb. *Igyekszem valahogy felállítani, de rohadt nehéz a tehetetlen test, más módszerhez folyamodom, közben jól eltársalgunk számokkal. Nagyon úgy érzem, hogy csak így lehet most vele beszélni, ezért hasonlóképp válaszolok, hátha ez helyrerántja az agyá és képes lesz parancsot adni a testének, hogy mozogjon. * „Mozognia kell baszki!" Igen, még a baszki is megy számokkal, egyre gyorsabban pörög rá az agyam erre a nyelvezetre, Davies viszont minden egyes nem megmozdulásával és szavával azon van, hogy engem gátoljon. Nem segít, ráadásul még az ellen is van, hogy hozzáérjek.* „Ha elengedem, felkel? Csak segíteni akarok." Kurva nehéz így beszélni, elég macerás, ezért csak rövid mondatokra hagyatkozom, ami nekem kifejezetten körülményes, Daviesnek viszont üdítő lehet, hogy nem megy a szám, mint Bobnak a hasa, mikor először kóstolta a perdai kaját és mindent összeevett. * „Jóvanna, hagyom ülni." És elengedem, hátha attól jobban lesz, hogy nem érek hozzá. Ez biztos valami fóbia lehet nála. Vajon mennyi van még belőle? „Na, elengedtem, álljon fel!” Felegyenesedem és elkezdem megint a táncot, ami remek kis mozgással jár. Nem Davies felemelkedésében fogok leizzadni, de a táncban sem. Nem elég az ugrálás, de arra jó, hogy felpezsdüljön a vérkeringésem és ne fagyjak meg, ne merevedjenek el az izmaim. Időnként elfordulok az ajtó felé és kinyújtom a nyelvem, meg be is mutatok a középső ujjammal, hogy tudják, velem aztán nem szúrnak ki. Davies végül ülőhelyzetbe tornázza magát, de nem gyöngyözik tőle a homloka, szóval még nem vagyunk a cél közelében sem. „Nagyon jó, most fel kell állnia!...Vagy csak mozgassa a végtagjait, muszáj mozognia! „ Én mozgok, nem is kicsit, bár helyszűkében vagyunk, sikerül nem fejen rúgnom Davies-t a nagy tánc közepette. Akkor könnyebbülök meg látványosan, amikor végre megszólal és nem számokkal beszél. Még a kezemet is a mellkasomra teszem és a szemeim tócsányira kerekednek, bár most nem igazán vetném a gondolataim közé a víz bármilyen formáját. A hideg és a vizes ruha megtette a hatását. * -Baszki, azt hittem már elfelejtett végleg rendesen beszélni. Hallja, elég macerás binárisan társalogni, remélem ez nem lesz a közeljövőben szokása. Egyébként már elmondtam. Csak úgy. Semmilyen okom nem volt, hogy pont oda menjek, nálam ez tök természetes…..jól van már elmondta…baszki! Mondtam, hogy mozognia kell. Most meg megnáthásodott itt nekem! *Közbe köhög, ami nem jó jel. Félredobva magam elől Davies korábbi kérését, odaugrom hozzá és jól megragadom. Felemelni nem fogom tudni, de addig ráncigálom, amíg olyan mérges nem lesz tőle, hogy magától felálljon csak azért, hogy kitérjen előlem. Nem tudom milyen pszichológia ez, de a lényeg, hogy segítsen. * -Ha nem áll fel most azonnal és nem kezd el mozogni, hogy helyrerántsa a vérkeringését, akkor összevissza fogom fogdosni és csókolgatni, végignyalom a száját is. Közben meg elmesélhetné nekem, csak azért, hogy kielégítse a kíváncsiságomat, meg azért is, hogy tanítsa a tudatlant, hogy mi a jó büdös francra kell az a fejlesztés. Mi a picsa az és miért nem fért be a helyére? *Fenyegetésemhez híven, egészen közel hajolok az arcához és csak akkor távolodom el tőle és engedem el a karját, ha látok valami biztató megmozdulást tőle, hajlandóságot arra, hogy felálljon.*
- Unalmas visszavágás, amikor már ... nincs más mentőkötele - mert igazam van, mindig igazam van, a logikát nem lehet megtéveszteni. - Ha mérnök lenne, el is mondanám... de... nem az - vagyis úgysem fogja érteni, és annyi energiám meg nincs, és kifelé figyelni egyre rosszabb. És egyszer már ezt elmondtam, de meg se hallotta.
Talán megy valami mosoly a válaszára, talán nem, szerintem nem, mert beszélni is alig megy, nemhogy egy bonyolult mimikai cselekvés, mint a mosoly. Már lebénultam, ahhoz meg idő kell, és hogy hozzám ér, csak ront az egészen. Nem tudhatja, én sem voltam éles helyzetben azóta, hogy tudjam, így kicsinál ez az egész. Az idő rugalmas folyékonysága viszont teljesen elbűvöl, abban nagyon jó lebegni. Tudom, hogy mozognom kell, s hogy plusz erőt visz a káromkodásba, nem nyugtat meg, nem is háborít fel. Az időben lebegek, és időnként fáziskéséssel érnek el hozzám a szavai, és míg hallani könnyebb, addig válaszolni... iszonyat kemény, csak nem matek. Az még a mozgásnál is sokkal gördülékenyebben megy. A fizikai testem az, ami jelenleg teljesen kiütötte magát. "Segít, ha nem ér hozzám. Idő. Sokkal több, mint a türelme. Hagyjon" Nagyon jó így beszélni. Semmi sallang, litánia. Tömör, a szükséges szavak. Ezért sem értem a szépirodalmat. Nem is fogom. Az azért meglep, hogy segíteni akar, nem azért, mert gonosznak tartanám. Amit levágott a műhelyben, katasztrófális volt, még ha egy pillanatra mintha az agyamat is megmozgatta. Biztosan csak hallucináltam. Csak mormogok egy köszönömöt, semmi szám vagy szó. Végre megértette. Mélyet lélegeznék, ha nem lenne szaggatott a légzésem, és nem a reszketéstől. Becsukom a szemeim, s igyekszek koncentrálni a testemre, hogy legalább valamennyire menjen mozogni. Késve érkezik a szava. "Idő" De csak felülni megy, minden erőm elfogyott. Ennyi talán elég lesz, nem tudom, csak érzem, hogy valami nem stimmel. Nem fázok, de melegem sincs. Semmilyen érzet nincs. És tudom, hogy kéne mozognom, de arról már lekéstem, megértem végre. Nem maga a hideg tette volna, annyira nincs hideg. Ez valami más, amit akkor éreztem... Nyelek egyet. Csak halványan megy elmosolyodni. Végül is, a szalmaszálak a legnagyobb buktatók, állítólag. "Magával törődjön" Nekem még mindig időre van szükségem, sokkal többre, mint gondoltam volna. De, hogy végre nem rángat, és legfőképpen nem ér hozzám, sokkal jobban érzem magam. - Magának - halk a hangom. Lehet, neki macerás a bináris nyelv, nekem az alapjáratom, így a legkönnyebb gépekkel kommunikálni, márpedig ők csak számokul értenek, meg parancsszavakhoz, amelyeknél, ha öt betűt meghalad egy, már a fatal error kategóriába esnek. A köhögés nagyon mélyről érkezik a tüdőmből. Szokatlan. Még sosem voltam megfázva, így csak az olvasmányaimra támaszkodhatok. Támaszkodhatnék, de még csak az erőt gyűjtöm. Ez is feltételes mód, mert ahogy Raven hozzám ér megint, újra lezuhanok a lebénulás szintjére. Ha nagyon mozgat, akkor újra a földre kerülök, vízszintes helyzetbe. Kárba ment az energia, amivel neki akartam inkább megfelelni, mint magamnak. Fene az egészbe, maradok így, igazából választásom nincs is, elfogyott az erőm. Nem foglalkoztat, hogy igazi komédia lehet ezt kintről nézni, megszűnt minden külvilág, ami a kockán kívül van. Nem válaszolok. Nincs értelme. Olyan, mint egy bug, aki csak azt akarja hallani, amit ő akar, s míg meg nem hallja, s a dolgok úgy nem történnek, addig jár a szája. Nekem viszont a csend és a nyugalom segít, hogy végre összeszedjem magam. Az ő taktikája kudarcot vallott, de ezt eddig is tudtam. Most az én módszerem jön. Mielőtt még belefulladok a köhögésbe, ami újfent felszakad belőlem.
*Egyszer úgy is lemondja. Látom nem megyek vele most sokra, ezért hagyom is….elájulni. Majd magához tér. Biztos a megkönnyebbülés, kiment belőle az adrenalin vagy mi fene, nem vagyok mérnök ahogy orvos sem. Később viszont már magamon is segítenem kell, mert már az elázás is azzal fenyegetett, hogy másnapra anyám kezei közé kerülök és ha nem is a gyengélkedőre, de a kanapéjára biztosan, de Négyes szemét húzása már több mint megnyert fogadás. Davies-t viszont meg kell mozgatnom, ám az erre irányuló próbálkozásaim rendre kudarcot vallanak még úgy is, hogy ráállok az ő bináris kódnyelvére. Nem csak gondolatban forgatok szemeket, de ha így lehet vele kommunikálni, nem vagyok semmi jónak az elrontója. El is engedem, valamiféle fóbiája lehet, mert nem engedi, hogy fogdossam, pedig anélkül nehéz lesz két lábra állítanom, neki meg nélkülem még annyira sincs esélye. De hát nem ismerem a fóbiákat, egyelőre ráhagyom, hadd boldoguljon egyedül és ha végképp nem megy neki, akkor megint rászállok. Nem csak lelkiismeret furdalásom van azért, mert én áztattam el, hanem mert együtt vagyunk szarban attól eltekintve, hogy ő már szabadulhatott volna….ha van mit mondanom Négyesnek. * -Na hát abból nem sok van. Szedje már össze magát….na látja….megy ez. *Lassan felül, de ennél tovább nem megy már neki. Hogy aztán később mitől tud mosolyogni, rejtély, de kihasználom az alkalmat miközben tovább mozgatom saját magam, hogy anyám ne kapjon frászt és ne zúdítson rám ezer kérdést arról, hogy már megint mi a jó büdös fenét csináltam? Nos, nem pontosan ezekkel a szavakkal, mert anya eléggé szenvedélyes és karakán nő, valahogy mindig sikerül megmaradnia annak az úrinőnek, amit belém csak nehezen vert. Nem tagadom, olykor hasznát veszem, de pont annyira macerás, mint Davies bináris társalgása.* -Törődöm magammal, higgye el, de magával is kell, mert momentán annyira tehetetlen, mint egy újszülött. Csak nem bömböl. *Viszont hamarosan köhögni kezd és ez azt jelenti, hogy nem lett jobb az állapota viszont sokkal rosszabb. Megint alákarolok, hogy feljebb tornázzam, vagy kihozzam belőle az állatot amivel az üvegfalhoz présel és nagyon remélem sikerül is. Az érte való aggódás lám ilyen agyament gondolatokra sarkall, de akkor legalább már mozogna és az fél siker. Davies azonban mg jobban összemegy.* -Hát baszki, ezt nem hiszem el, komolyan mondom! Maga fordítva van bekötve! *Rossz nézni szétnyúlva a földön, mint aki egészen máshol jár és valószínűleg nem tévedek sokat azzal, hogy Davies eltévedt a saját fejében, a teste meg várja, hogy visszatérjen. Ahelyett, hogy újra nekiállnék felráncigálni, nagy sóhajjal veszem tudomásul, hogy megtörtek. Viszont a lelkiismeretemet majd a helyére rántja. Hátat fordítok Davies-nek és a kalitka vélt ajtaján kezdek el dörömbölni, teljesen szükségtelenül, hiszen minden ami idebent történt, hallható és látható volt hála a technikának. Nekem viszont kurva jólesik az öklömet az üvegfalba verni. * HÉ NÉGYESKE! NYISSA KI, DAVIES NEM LÉLEGZIK! SEGÍTSÉÉÉG! ORVOST! NYISSA MÁR KI VALAKI A KURVA AJTÓT! OKÉ, AZT AKARJA HALLANI, HOGY MAGA NYERT? AKKOR SEGÍTENEK RAJTA? MAGA NYERT NÉGYES, KAPHAT EGY SZÉP PLECSNIT A KANCELLÁRTÓL, NYISSA MÁR KI! *Arról nem is beszélve, hogy én is rohadtul fázom és ez lassan már a hangomon is hallható. Még nem koccannak össze a fogaim, de már kissé darabosak a szavak a remegő állkapcsomtól. Pisilnem is kell. A hideg és vizes nadrág egyik átka…a másikat meg majd holnap fogom érezni.*
Csak nézek előre, a hangok fojtottan érkeznek el hozzám, s mintha az egyik oldalamon látnék mozgást, mintha valami felfelé menne, s így teljesen kívülről szemlélném, ha egyáltalán tudnám, mit is látok, amint Raven felemeli a hozzá közelebb eső kezem, még lifeg is, ahogy felfelé próbálja tartani, s aztán esik vissza le, ha elengedi. Amit szintén nem érzékelek.
Már próbálnám a kezeim és a karom arra noszogatni, hogy mozogjanak már kicsit gyorsabban, jól esne már egy kis meleg, amikor elér Raven megjegyzése. És azt is összekapcsolom már, jelezve, az agyam azért kezd működni, hogy ez az én mozdulataimra vonatkozott. Válaszul kap egy nagyon nem kedves tekintetet, de sokkal inkább vágyom már a melegre és a nyugalomra, minthogy szavakat tudjak kinyögni, ahhoz még keresem az űrbe szökött energiáimat. 