Igazából egyetlen dolog miatt hagytam életben Doomert: információért. Örülök, hogy azért a duónk eme rögtönzött akció során is olajozottan működött és sikeresen zárta ezt a kényes szituációt, annak pedig még inkább, hogy így Ms. Software adattárolójában maradhattak a gigabyte-jai, mert hát bitenként összekanalazni a Sleipnir padlójáról azért nem lett volna egy egyszerű történet... Utálom, hogy mindig páros lábbal rúgja ránk az ajtót a rossz szerencsénk, ha mi ketten egy légtérbe keveredünk, de valahol meg azt érzem, hogy e nélkül a felénk száguldó fekáliatenger nélkül meg teljességgel üres és sivár lenne az életünk... na persze. - A hűtők melletti szekrényben már néztem, nincs itt semmi... - a hely teljességgel ki van pucolva, legfeljebb némi fedezéket nyújtó berendezési tárgy maradt még itt - Nem vágnék bele egy, a titulusát firtató rögtönzött vitába magácskával, mert azalatt az idő biztosan elvéreznék, de megnyugtatom, még bírom. - kacsintok így sisakon keresztül társamra, aki nyugodtan bevallhatja, hogy meglőtten, egy csapda kellős közepén, sérült felszerelésben még senki sem kacsintgatott rá. - Hogy meddig bírja a ruhája? - megrázom a fejemet, hiszen még csak ötletem sincsen. - Amíg el nem kezd fulladozni benne, biztosan van benne levegő. - vetem oda teljes higgadtsággal és nyugalommal a nesze semmi fogd meg jól válaszomat, mert hát ezzel ugyan nem hazudtam, viszont szólásommal szinte biztos, hogy kikényszerítek néhány keresetlen mondatot irányba. - Nem tudom, próbálja ki, előbb rúgja tökön, és csak utána vegye le a sisakot. - vonom meg látványosan a vállaimat, miközben figyelem Doomer fájdalomtól eltorzult képét. Tagadhatatlanul hatással volt ránk és nyomot hagyott elménkben a nem túl távoli múltban elszenvedett tortúránk, ami egy elég durva kínzásban teljesedett ki, de talán nem kell megszadizni ezt a semmirekellőt, hogy elmondjon mindent, amit tud. - ...ismétlem uram, Doktor Planetológus és jómagam megsebesültünk... - miután Raven közbekotyog a vélt vagy valós titulustévesztését kikérve magának, úgy érzem meg kell ismételnem a jelentésem egyik lényegi részét Mr. Slendrián hadnagynak, mielőtt az a vád érne, hogy nem mondtam el, holott csak az ő hallása szelektív. - Uram, Doomernek legfeljebb percei vannak hátra, míg elvérzik, a kihallgatását rövidre kell fognunk, de megtesszük, ami tőlünk telik. - felelek a parancsra miközben felrángatom a földről a dokit. - Értettem, elhárítjuk a problémát és hamarosan jelentkezünk. - magabiztos válasz annak tükrében, hogy a Raven kezében lévő RYAS-ban erősen véges számú töltény lapul és az egyetlen közelünkben lévő pisztoly az a folyosón hever, amit Doomer ujjainak maradványai fonnak körbe - Akkor jobb, ha nekiindulunk! Mozgás! - szól a válaszom a dokinak, akit megfordítok, bal, ép karját hátracsavarom és mintegy élőpajzsként megindítom magam előtt a szomszédos részlegbe, ahová elvileg a támadóink is hamarosan megérkeznek. - Fedezzen Planedoki, magán a csapat szeme! - miután meglököm kissé és ezzel mintegy mozgásra késztetem a sérült árulónkat, reményeim szerint a kislány nagyfegyverrel összkép áll össze mögöttem, aki nem rest velünk tartani és a RYAS-sal elénk célozva tüzelni mindenre, amit ellenségnek vél a következő másodpercekben. - Csevegjünk doki, vannak még merénylőtársai Sleipnir fedélzetén? - ha nem akar megeredni a nyelve, akkor kész vagyok arra is, hogy erővel szedjem ki belőle a válaszokat, ami azt jelenti, hogy úgy csavarom a kezemben tartott kézfejét, hogy az összes ujját eltöröm.
*Nem ép testben ép lélekkel, úgy gondolom a helyzet magaslatán állok annak ellenére, hogy meglőttek és rohadtul fáj, a ruhám szakítószilárdságáról pedig fogalmam sincs. Talán a jövőre való tekintettel, el kellene végeznem egy gyorstalpalót, de ezt a gondolatot elteszem arra az időre, mikor életben maradva a Dominium fedélzetén leszek ismét. Addig viszont marad nekem Denisov, akire mindig lehet számítani ha közelgő meghalásról vagy vitáról van szó. Doomerre vigyázok, de mivel nagyon úgy tűnik, ő már nem megy sehova, azért én is keresgélek a kiürült szekrényekben, és eszembe jut Carlito, akinek mindene a szigszalag. Hátha legalább azt találok és ha sikerül azzal a ruhámat ideiglenesen befoltozni, legalább elmondhatom neki, hogy igaza volt. A Crawfordnak tett jelentés közben új, nekem tetsző megszólítást találok ki a fájdalommal elbúcsúztatott Tizedes helyett, amit Denisov kacsintással kommentál.* -Ne is. Nővel ne vitatkozzon férfi ember! *Emelem is fel a mutatóujjam, hogy egy röpke figyelmeztetéssel ajándékozzam meg, két Doomer figyelés között. Érdeklődöm a ruhámról is, ha már szerinte még árva szigszalagot sem fogunk találni, nem sok jóval kecsegtet, én meg kénytelen vagyok felháborodni.* -És ezt csak így mondja? Legalább pityeregne közben, vagy valami! Hát kössz! *Morgok is, mindenki szerencséjére csak a privát csatornát kínálom meg sértett szavaimmal. Ezért minden fájdalmamat és mérgemet Doomerre koncentrálnám, mert Denisovra még szükségem lesz a közeljövőben. * -Háááát, ennek a kérdésnek az egyik felét megoldotta. *Mikor Doomer felé fordultam ismét, már nem volt rajta sisak, de gondolom nem azért vette le, hogy nekem megkönnyítse a dolgot és megoldja a dilemmámat. Én meg csak nézek rá és várom, hogy megfulladjon, de semmi nem történik, vagyis a levegő a Slepnin jó és belélegezhető. Bár a sisakon belül a műszerek nem jelzik, hogy bármi baj lenne a ruhámmal, pont ezért aggasztó, hogy esetleg más is elromlott. Én tudom, hogy kiszakadt és valószínűleg fogy a levegőm, de nem látom milyen mértékben, mert elvileg minden rendben. * -Nanojavítók. Legalább adjunk esélyt magunknak is. Javítsunk. *Bólogatok Denisov felé, miután leadta az ismételt jelentést az új nevemmel, ami egyébiránt tetszik, csak túl hosszú. Ne legyek mindig elégedetlen, ugye? Amennyiben partner ebben, akkor előbb javítunk, s csak aztán folytatjuk a többi dolgot. * -Ha itt van rendes levegő, spórolhatnánk vele. Ha levesszük a sisakot, akkor kikapcsol a rendszer és tartalékolhatunk. Még vissza is kell jutnunk az Eternityre és a két hajó között csak a világűr van, rémlik? *Én a jelenre és a messzi jövőre koncentrálok, Denisov viszont arra, ami odakint vár ránk. Mármint az ajtón túl. Mindeközben függőlegesbe rántja a dokit és megindul.* -Elhárítjuk a problémát? Mert az olyan könnyedén szokott menni, mi? *Érdeklődök gúnyosan bájosra vett hanggal, majd ezután „robban” be a fejembe Crawford utasítása saját magáról és az őt követők személyéről. * -Hát ne essen el bassza meg! Ha elesik , akkor álljon fel Kapitány. Vagy Hadnagy….nézd már előléptettem. *Egyenesen rárivallok, amiért majd megint kapok fejmosást, de már olyan mindegy, főleg ha ki sem jutunk innen. A második mondatot már halkabban mondom, majd megigazítom a fegyvert a kezemben és mindennel felvértezve indulok meg Denisov mellett, vagy picit előtte. * -Kurva nagy csapat ez! *Jegyzem meg immár megint csak neki, de attól, hogy irtóra szkeptikus vagyok a siker kimenetelével kapcsolatban, még megyek előre, neki hagyva a vallatást. A nagy kivonulásban csak az zavar meg, hogy ismét elém kerül Doomer egy darabja, a padlón heverő fegyverre tekeredve. Volt már ennél rosszabb is, halottban turkálni sem kéjmámor, hát még levágott ujjakat fejtegetni egy fegyverről, de minél több fegyver, annál jobb. Lehajolok hát a sántikálás közepette, hogy megszerezzem Doomer korábbi fegyverét, miközben az érzéseimet Denisov fülébe hallatom.* -Vááááá…..fúúúj….blööööeeeee! *De megszerzem és a ruhán, erre kialakított izére rögzítem, mert a nagy puskát két kézzel kell tartani…míg van benne lőszer. *
//Az egyszerűség kedvéért: Privát csatorna Nyílt csatorna//
Mielőtt elaltatjuk a foglyunkat, még kapunk néhány fontos információt tőle, amit gondosan el is raktározok a fejemben, aztán megint csak felgyorsulnak az események. Már a folyosón állok, amikor utolér Read jelentése, mely szerint az ellenséges csapat kettévált, és nyolcan felénk közelednek. Sietve haladunk mi is a folyosókon, míg nem Crawford megállít bennünket az egyik kereszteződésnél, amely jól védhető pozíció. A következő, a nyilvános csatornán elhangzó szavak azonban egyáltalán nem lelkesítenek fel. Valahogy előre vetítik a kellemetlen jövendőt. ~Baszki!~ Káromkodok egyet magamban, nem szeretem az ilyenfajta búcsúzkodásokat. -Az nem… …történhet meg, akarom befejezni a mondatot, de ekkor a folyosó végénél feltűnnek a Sleipnir katonái, és kicsit sem várnak a tüzeléssel. Persze, mi sem vagyunk restek, azonnal válaszolunk is rá. Nekitámasztom a fegyver csövét a fal sarkának, és csak kibillentve, minél kevesebb célpontot nyújtva nyomok el sorozatot. Nem tudom hányat találok el közülük, vagy, hogy eltalálok-e egyáltalán valakit, de nem is tudok erre figyelni, hiszen a lászögemben egészen más jelent vonja magára a figyelmemet, és dermeszt le egy pillanatra, szinte egy időben Benedict felhangzó hangjával együtt. -Baszki! Crawford hadnagy fején lyuk tátong, a sisakja tele ömlik vérrel, és ahogy elzuhan, magával sodorja Gilbertet is. A sleipniriek megindulnak felénk, én pedig lezárom a külső csatornát, hogy ne jöjjön be hang. Kísértetiessé válik az egész, ahogy az ellenfél némán futva közeledik. -Dögöljetek meg, rohadékok!!! Ordítom ki magamból telitorokból, megtörve a némaságot. Kicsit lépek kijjebb a fedezékemből, még így is a lehető legkisebbet mutatva magamból, de a fegyvert a közeledőkre irányítom. Kupacba rohannak felénk, a nagy számok törvénye alapján csak eltalálok belőlük párat, hogy megakasszam az előre nyomulásukat. Közben tovább ordítok a saját fülembe. -Rohadjatok meg szemetek!!!! Szinte rágörcsösödik az ujjam a ravaszra, és ontom, ami a csövön kifér.
Hannah Robertson White carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
Az élet egy olyan utazás, amely egy alagútban ér véget.
//1-es csapat: Benedict, Gilbert, Stone (+ Crawford†, Read)//
Három okból nem kérdez többet, egyrészt teljesíti az új parancsot és a támadók felé indul, másrészt minden lényeges kérdést feltett, amire a körülmények időt engedtek, harmadrészt úgy tűnik, hogy Mikael vélhetően nem a ranglétre élvonalában mozgott, sok dologról nincs tudomása. Menet közben még emészti Mikael utolsó válaszait és próbálja összerakni az XO gondolatmenetét, de továbbra is korábbi véleményén van. Szarvas hibát vétett a sleipnir-i csapat a megtámadásukkal, ennek ékes példája a túlélési esélyeik lecsökkenése. Lásd, Tess is eltette sokkolóját már és élesített fegyverére vált. Crawford emlékeztetője a parancsnoki láncról számára nem hordoz új információt, de vannak civilek is velük így ennek könyveli el a szavakat és nem rossz ómennek. Jól védhető pontot választott a hadnagy és ugyan a számbeli fölény kicsit aggasztja, de keze nem remeg. Most felkészültebben várják a támadást, mint az előbb és remélhetőleg a technológiai előny most is náluk lesz. Egy kés akárhogy is nézzük nem győzi le a lőfegyvert tapasztalt katonák kezében. Féltérdre ereszkedve elfoglalja stabil pozícióját, légzésére koncentrál az erőszakos találkozó kezdetéig, fókusza így leszűkül az ittre és a mostra. Száját elhúzva konstatálja aztán, hogy ez a slepinir-i csapat jobban felszerelt fegyverekkel. Pech. Azért még nem izzad a tenyere, egyik lövést adja le a másik után, igyekezvén megtalálni mindig a biztonságos rést. A rést ami kicsit bővül, amint Crawford likvidál egy majd még egy támadót, Stone is sikerrel jár, és talán ő maga is ha jól látta. Mielőtt azonban elbízhatnák magukat egyszerre megint borzasztó sok minden történik. Elkerekedő szemekkel nézi ahogy a hadnagyot végzetes lövés éri. Ilyen szituációban nincs idő a megdöbbenésre, azzal később kell megbirkózni, Tess ezt tudja és most is folytatná a harcot, de átmenetileg képtelen rá, ahogy a férfi élettelen teste elsodorja. - Áááá…. uu…ghhh! Kiált fel, ahogy a földre kerül. Mivel nem álló helyzetből esett, tompítás helyett inkább fegyverébe kapaszkodik, hátha azonnal lőnie kell. Remélhetőleg Stone fedezi és van lehetősége kimászni Crawford alól. Azért nem tudja biztosra, mert Benedict utasításának megfelelően már kikapcsolta a külső hangrendszerét, látótere pedig még korlátozott. Mondhatni vakon van, ami már okot ad némi pánikra. Hogy ettől vagy a fizikai erőlködéstől, de zihálva igyekszik egyszerre kimászni a hadnagy alól, és a védett folyosóra kúszva..mászva…visszahátrálni. Hogy aztán összekapja magát és támogassa Stone-t.
Claire Fuller carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
(10 oldalú.) :
