*Rég jártam már itt. Nem sokkal azután, hogy a bátyámmal, Bruce-szal és Sky-al megszerveztük és megszerkesztettük az ide kihelyezett adót, csak egyszer fordultam meg a vízesésnél. Az adó remekül működött, a téli időjárás nem tett kárt benne, azonban néhány nappal ezelőtt észrevettem, hogy nem küld információkat és muszáj volt megnéznem, bár nem terveztem a tűzvölgyi út előtt még egy ilyen hosszút, de ez az adó fontos volt az ellenállók miatt. Ezen keresztül kommunikáltam a bátyámékkal, vagyis az ellenállókkal. Kivételesen nem a XS-be pattantam be, hanem jöttem azzal a kocsival, amin a fenékőreim is. Ellustultam, vagy csak hiányzott Bruce, Denisov, akik általában elkísértek az ilyen útjaimra. Egy órámba telt mire megjavítottam sűrű káromkodások közepette, mert nem az időjárás tette tönkre, hanem valamilyen állat cseszte szét és az ellen nem jutott eszembe semmilyen védelem. Talán ha Vharan állatűző biszbaszait vetettem volna be….na de nem óhajtottam ragadozók vizeletét gyűjteni. A javítás megtörtént, én meg leizzadtam, mit mondjak elég megterhelő egy órán keresztül folyamatosan szitkozódni, de a hab a tortán az volt, amikor beletenyereltem valamibe. Már éppen az utolsó táskát tettem volna el a kocsiba, mikor megcsúsztam és mivel nem akartam ráesni a műszeremre, elhajoltam. Ennek folyományaként elveszítettem az egyensúlyomat és oldalra dőltem, önkéntelenül a kezemre akartam támaszkodni, a tenyerem viszont egy hangos cuppanással belesüllyedt valami trutyiba.* ¬-Ó baszki! Baszkibaszkibaszki! Remélem nem kaki! Édes perdai Istenek, adjátok, hogy ne kaki legyen. *Nem mertem megnézni, még nem, de a nem túl diszkréten kuncogó őrökre vetettem egy lesújtó pillantást, körülbelül olyat amivel ölni lehetne, majd rájuk morogtam.* -Nem röhög! Különben az arcába törlöm a kezem. *Halkan nyüszögve vettem rá magam arra, hogy kihúzzam a kezem a trutyiból, szerencsére nem volt meleg, különben még el is hányom magam. A kezemen azonban valami sárgás-barna izé volt és a szaga, bár már nem volt friss, közelről elég penetráns volt. * -Ó bassza meg, csessze meg, rohadj meg, hogy csavarodna össze az beled te akármi, hogy pont ide kellett szarnod! * Kezemet a vállam fölé emelve indultam el a vízesés felé, de még le is kellett ereszkednem, mivel a műszerem fent volt a jobb vétel miatt. Ugyanott mentem le, ahol annak idején a bátyámékkal is, és ugyanúgy csúsztam meg, ahogy akkor. Nem gurultam le ugyan, mert a nadrágfék működött, de gyorsabban leértem mint ahogyan terveztem és a megérkezés sem volt sima. Csúszásomat, szokásos hangeffektekkel kísértem.* -VVVVÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁÍÍÍÍÍÍ! * Egy bokorba csúsztam bele, egyenesen neki valaminek, vagy valakinek, ami nem bokor volt. Határozottan nem az. Nem hallottam, hogy járkálna itt valaki, a vízesés zaja mindent elnyomott és a leérkezésem gyors volt, talán annak a valakinek ideje sem lehetett felkészülni az „égi” áldásra. Vagyis szó szerint égi áldás, ha azt vesszük, hogy a degradáló quorsa helyett néha így hívnak minket. Az első pillanatban még nem tudtam, hogy perdai vagy állat az akivel összetalálkoztam.* -Ó, hogy cseszné meg! ….Jól vagyok, minden rendben!*Kiáltottam aztán fel az őröknek, hogy tudják, nem kell nagyon ugrálniuk miattam, de nem voltam jól. A bokor amibe belecsúsztam, összevissza karistolt ahol csak ért és a fenekem is fájt. Csak azután néztem meg, hogy kibe „futottam” bele és mennyire.*
Meggyógyíthatnám a fényemmel a növényt, azonban érzékelem, hogy ezt ő maga nem igényli. S ez elgondolkodtat, így is guggolok előtte, mikor elégedetten nézegetem az eredményt. Miért akar lassabban gyógyulni, mikor a fényem sokkal hamarabb rendbe tenné? Homlokráncolva nézek a levelekre, s olyan érzetek fognak el, amiket csak mostanában érzékelek. Düh, szégyen, önsanyargatás. A növényeknek is lelkük van, csak lábuk nincs, hogy járjanak, ennyi a különbség. Valami történik egy ideje Perdán, és a dolgok nagyon nem úgy tűnnek, hogy hamarosan változnának. Nem tetszik, de megtanultam türelmes lenni, hiszen mindenkinek saját döntése, mit érez, vagy gondol. Így csak lehajtom fejem, behunyom szemeim, s próbálok "kapcsolatba" lépni a növénnyel, ami sokkal inkább ráhangolódás. Van sérülése máshol, hogy így érez? Valami nagy trauma érte, hogy nem tud ezen továbblépni? Távolról hallok neszezést, zörgést, de szoktak állatok vonulni, s nem vagyok háborgató típus, kivéve, ha vadászok, mert éhes vagyok, de akkor is inkább bogyókhoz, gyökerekhez fordulok, de sosem az egészet veszem el, csak, amennyi szükséges. Így elengedem a hangot, de az közeledik. "Kelljen felkészülni?" "Á, hagyd.... NE HAGYD!" Mire gondolatban megkérdezném, mi ez az ellentét bennem, a testem már ösztönösen fordul a guggolásból félig felállásba, hogy a fegyverért nyúljon, amikor egy hatalmas sikítás és egy kisebb test sodor el, vagyis dönt fel, a.... nem, nem a hátamra döntve, hanem pont arccal érkezek az avarba. Biztos valamelyik kölyök már megint elszámolta magát, vigyorogni kezdek, hogy hátranyúljak, hátha találok rajta fogást, hogy megnevettessem, amikor nem csak megszólal, de el is ér a nem perdai illata. Részben nem perdai, mert valami nagyon szagos, és ismerős is. A vigyor egyből lelohad képemről, megpróbálva feltolni magam, hogy legalább lerázzam magamról, de a jobb kezem belegabalyodott a bokorba. Egy másikba. - Tudom, hogy kiváló esőpárna vagyok, de leszállnál rólam? Érted egyáltalán, amit mondok? - a jobb kezem, ami a fegyver után nyúlt, messze van minden fegyvertől, - a dárdát ugyan kézközelben hagytam, de közben én nem lettem kézközelben, az íjam meg amúgy is szétszedve, becsomagolva várakozik használatra - mozdítani sem megy törés nélkül, így megpróbálkozok az ijedt kiáltás és egyből támadás helyett inkább beszéddel. Ha állat lenne, ami megtámadt, egyrészt már széttépett volna, másrészt akkor inkább törjön a karom, ballal is megy harcolni, aztán majd meggyógyíttatom a közeli faluban.
*Nagyot nyekkenek a valakin, és rajta is maradok. A szaros kezem pont az oldalra forduló arca mellett landol a talajon, szerencse, hogy nem a képén, különben kapnák nagyot az biztos. Nehéz megmozdulnom, a vízesés hangja miatt nem hallok nevetést, de lelki füleimben cseng az őrök vihogása. Csak azért nem indulnak el lefelé, mert felkiáltottam, hogy jól vagyok. Ebből kiderül az alattam fekvőnek, hogy nem perdai vagyok, nekem meg mikor megszólal, hogy ő az. Persze gondolhattam volna, kísérő nélkül ember ide nem teszi a lábát, mással meg nem találkoztunk, az a mázlim, hogy nem egy békésen falatozó erratorra huppantam. A gondolatra megkönnyebbült sóhaj szakad ki belőlem, de a sürgető felhívásra eszembe jut, hogy meg kellene most már mozdulnom. * -Esőpárna? Én érteni.Ja, még jó, hogy értem. Leszállni…mint a sikló. Na előbb zuhantam, ahogy Jenkinsé. Én sietni leszállni. *Ahogy kimondom az utolsó szót, már mozdulok is, fel sem fogva, hogy egy bokor miatt nem került fegyver a torkomhoz és nem lettem úgy lerázva, mint esőcsepp a kabátról. A másik kezemen is megtámaszkodom, majd a fenekemet feljebb tolom és az egyik lábamat átrakom a másik mellé, majd a kezeimmel lassan, lépésről-lépésre közelítek a lábaimhoz, míg fel nem tudok egyenesedni. A szaros kezemmel csak óvatosan, mikor felállok, ismét lehajolok és jobb híján a bokor alján lévő zöldbe törlöm, de marad még rajta elmaszatolva. Az orromhoz emelem és beleszagolok a tenyerembe, de nem kellett volna.* -Blööööeeeee, fúúúj, valami nagyon rohadt ennek a beleiben. Ez borzasztó. *Akkor nézem a pasit, mert ez is kiderült az imént, hogy mit csinál annyi ideig odalent.* -Te megsérülni? Nem haragudni, nem akarni rád esni, Esőpárna. * Magamtól távolra eltartott szaros kezemmel lépek közelebb hozzá és leguggolok mellé, hogy a szemeibe nézzek. Jóképű fazon, igaz Hergathon kívül nem láttam még randa perdait. Ezek mind ilyen jóképűek baszki? * -Segíteni valami? *Akkor látom, hogy beakadt a karja a bokorba. na azt meg, hogy a fenébe csinálta? Megkerülöm, hogy azon az oldalon legyek, amelyik karja a bokor fogságába esett, és próbálom egy kézzel kiszabadítani. A szarossal nem nyúlnék hozzá ha nem kell, azt továbbra is furcsa szögben tartom el magamtól, de a szag, még így is érződik. *
Az első, vagyis a második érzet ami elér, a rám nehezedő súly után, az egy jellegzetes... szag. Ahh, fertelemesen büdös, de mit is várok, s jellegzetes is. Visszafogom a lélegzetem és a másik irányba próbálom fordítani a fejem. Fogalmam sincs, mit mond, csak néhány szót veszek ki a szavaiból, ami a nyelvünkön van, a többi meg teljesen érhetetlen. Fogalmam sincs, mit csinál, csak azt érzem, hogy a súly lekerül rólam, aminek csak azért örülök módfelett, mert fogalmam sincs, van-e nála fegyver. Nem hallok tőle más mozgást, csak szavakat, így úgy fordulok, hogy a karom ki tudjam szabadítani a bokorból, a nélkül, hogy eltörném egy ágát is. Ahogy leguggolna, a másik kezemmel megpróbálom elérni a fegyveremet, s felé tartani, de túl messze van ahhoz. Ennyire bénának lenni. - Nem sérültem meg - még. A bocsánatkérésre bólintok. - Éppen az utadban voltam. Ha nem rám esel, akkor felnyársal a bokor - mutatok a bokrok hosszú és széles töviseire, amelyek feljebb nőnek, hogy az állatok ne tudják lelegelni az összes levelüket. Nekem pont alá sikerült becsúsznom, így csak beakadt az alkarom. - Amint látom, neked semmi bajod. Azon kívül - mutatok a szagos kezére. - Elég frissnek tűnik, szóval lehet, még a közelben van. Valami segít? Hogy? Teljesen értetlenül nézek rá, készen arra, hogy ha tovább közeledik, akkor inkább eltöröm a karom, hogy megszerezzem a fegyveremet. De elmozdul, s elsőnek nem értem, merre is. Megértem, mit akar. - Ha a töve felett tenyérnyivel széthajtod az ágat, ami felém közelebb van, akkor ki tudom húzni. Ne hajolj előre - mutatok a tüskékre. Nem megy olyan könnyen, de annyira nehezen sem, hogy végre kihúzzam a karomat, felülök, s megmozgatom az ujjaimat, majd a karomat. Minden rendben. - Semmi baja - a kezemmel azonban már nyúlok a dárdám után, hogy rá fogjam. - Te rendben vagy? - a fegyver helyett azonban a táskámhoz nyúlok, hogy kivegyek belőle valamit, amivel szagot lehet eltüntetni. Kiváló, amikor vadászatra megyek, s mivel nem vagyok rejtőzkődő képességgel megáldva, legalább a perdai szagomat csökkentsem annyira, hogy legyen időm támadni. - Honnan estél le? Csak nem ki akartad próbálni az ugrást? Szent istenekre, pont olyan vagy, mint a koorhaakok. Nem tudjátok felmérni a veszélyt - nevetem el magam, fejemet csóválva. - Mutasd a kezed. A szagosat. Ezt nem mosod le semmivel, pár napig így fog maradni, hacsak nem használsz valamit rá.
*Nagy igyekezettel lekászálódom róla és előveszem a perdai tudásomat, amit a saját nyelvemmel is kiegészítek, mert még nem megy annyira jól a perdai, hogy a saját gondolataimat utolérjem a szavakkal. Túl sokáig tartana gondolkodni, ezért ezen a kevert nyelven közvetítem a bocsánatkérésemet és azt is amit éppen gondolok. * -Az lenni jó.*Látványosan megkönnyebbülök, a francnak sem hiányzott, hogy egy perdait megsebesítsek, különben is kedvelem őket. Ők engem még nem, még csak az az ember vagyok aki az égből jött és szétcseszett mindent a földjükön…legalábbis legtöbbjüknek. A perdai pasi nem eloraki, ezt abból szűröm le, hogy nem látok a tekintetében felismerést. Elég sokat járok Elorakba, és nem szoktam a fal mellett megbújni, aki nem találkozott még velem, az is hallott rólam. A bokorra nézek ahova a fekével int és hozzáteszem a szavait is, aztán csak eltátom a számat, majd közlöm döbbenetemet szóban is.* -Basszkiiii! Micsoda mázli. Nekem lenni szerencse, nem fernyálsal bokor. Nem nyalsálfel.-Hagyjuk. *Legyintek, érzem, hogy nem úgy mondtam az újonnan hallott szót, ahogy ő, de persze ez sosem szokott engem hátráltatni abban, hogy megpróbáljam kimondani. Legfeljebb kijavítanak, nagy ügy. Hátrébb is lépek a bokortól, majd a kezemen lévő szart tekintem és szagolom meg, ami újabb érzelem megnyilvánulással jár, ezt már meg sem próbálom perdaiul, amúgy sem menne. A perdai pasi újabb baszki gyanús tényt közöl, a kezemen lévő szar és a tulajdonosának összefüggéseiről. Némi fáziskéséssel értem meg és fordulok körbe ijedten, ne hogy már most egyen megy perdai állat, annyi mindent túléltem már ezen a francos holdon, micsoda blamázs lenne már állateledelként végezni.* -Ó, baszki! *Embertársaimnak furán hangozhatna ha hallanák, hogy az érzelmek egész skáláját kifejezni képes szót most éppenséggel suttogva ejtem ki. Gondolnom kell az állatra is. Talán ezért is jut eszembe, hogy a perdai pasinak segítsek, láthatóan meg van kötve a keze és oda is oldalazok, hogy kihúzzam a kezét, igaz, hogy nem a késve jövő utasításainak megfelelően óvatosan hajtom szét az ágakat, csak úgy durr bele. Szerencsére nem törik ág és perdai kéz sem, elégedett vagyok magammal. A kezemen lévő szarral már annál kevésbé.* -Igen. Nem fáj, lenni büdös. Blöeee. *Itt az ideje, hogy beiktassak egy szót a perdai szótárba. Mutatom is fanyalogva mennyire büdös és tartom előre, minél távolabb magamtól és persze Esőpárnától is, ezért fura szögben nyúlik el tőlem. Odafentről kiáltás hallatszik, csak ellenőrzés, kizárt, hogy a beszélgetésünket hallották volna, a vízesés minden zajt elnyom. * -Mrs. Moor! Minden rendben?...Az élet nem fenékig kaki! -HAHAHA! NAGYON VICCES! KACAG A VAKBELEM! De komolyan, ennél jobb nem jutott eszükbe? *Visszakiáltok, a második mondatot már halkabban mondom, inkább csak magamnak. Addig Esőpárna valamit előszed a táskájából, ami után eddig kutatott. A pasi jókedvű, gondolom a kezdeti frászon túl, már ő is látja az iróniát bennem. A nevetése mindenesetre erre utal. * -Nem akarni ugrani. Csúszni. Vizes föld.-Pedig tudhattam volna, a múltkor is pont ott csúsztam meg, baszki. Mi az a korhadt? Mi korhadt? Korhad. Mi lenni az? *Kissé értetlenül állok az újabb szó előtt és rá is kérdezek, megint nem úgy ejtve ki ahogy kellene, aztán nyújtom a kezem. A szagosat. * -Szagos. Szaros. Neeee! Nem marad így, nem szabad!Ez borzasztó! Majd leöntöm búfelejtővel, az mindenre jó, még a halálra is. *El is húzom a kezem és a vízesés kis tava felé indulok, hogy először vízzel mossam le róla a szart, majd a szagot a féltett italommal. Közben azon morfondírozom, mi a jó büdös…hát igen, kétségtelenül büdös francot ehet az a valami, aminek a seggéből ez a förtelem kijött.*
Szerintem is jó, hogy nem esett bajom, bár attól sem esnék kétségbe. - Fel... nyár...sal - először ugyan elmosolyodom a kiejtésen, és ahogy próbálgatja, s szerintem ő még mindig jobban beszéli a nyelvünket, mint én az övét. Nem kérdezek arra, mit mondott előtte, hiszen biztosan nem tudná kimondani a mi nyelvünkön, így azt békén hagyom. Kérdőn nézek rá, mit is mondott, a hangsúlyból úgy vélem, a nem boldogságát fejezhette ki ezzel. A kezem szabadul, s szerencsére nincs baja. - Miért aggódsz? Ha idáig eljutottál, és még ezt is túlélted - mutatok fel. - Akkor miért félsz egy állattól? - hiszen sokkal is összefuthatott. - És ahogy hallottam, nem egyedül vagy. Ők jól vannak? - valakihez kiáltott, de aztán lehet, tévedek, de hallottam még más hangot is, az övé mellett. Bólintok arra, hogy nem fáj. - Az - mosollyal mutatok a kezére, aztán a fentről hangzó kiáltásra a kezem a fegyver után nyú, s a nőre tekintek, várakozó pillantással. De valahogy nem úgy tűnik, hogy baj lenne, így inkább a táska felé nyúlik a kezem. Egy néma aaa kifejezéssel értem meg, hogy baleset történt vele. - És akkor nem jönnek érted a többiek, keresni téged, hogy segítsenek? - kérdőn nézek rá, hiszen az lenne a természetes, hogy ha a társamnak baja esik, akkor megkeresem. Nem értem a gondolatmenetét, ahogy a korhadra kérdez rá. - Úgy érted... fa, ami már nagyon korhadt, és könnyen eltörik? Mosolyogva nézek rá, ahogy panaszkodni kezd a büdös kezére. A quorsák mind ilyenek? És velük harcoltunk? Érdekesek. Kiveszem a tégelyt a táskából, s feltartom. - Most meg a kezed - mutatok a lenti vízre. - Utána bekenem neked ezzel, és a szag el fog tűnni. Nem azonnal, szükséges kis idő neki, de mire a Nap arrébb mozdul, ahhoz a fához, az árnyéka - mutatok az egyik fára, ami nagyjából húsz percet jelent. - Akkor már nem fogod érezni. Amíg a kezeit mossa a vízben, addig összeszedem a holmimat, ami nem tart olyan sokáig, a zsákot visszarakom a hátamra, a dárdát a kezembe, az íj pedig összepakolva várja, míg olyan helyre nem érek, ahol értelmét látom használni. - Ha szárazra törlöd a kezedet, hatásosabb - sétálok hozzá, s a tégely tetejét leveszem. - Fent volt, amibe beletenyereltél?
-Fel…nyár…sal. *Na mondtam én magamban, hogy nem szedi le a fejem, csak kijavít és lőn! Én meg igyekszem utána mondani és szerintem már jól. Tanulni sosem késő és elég, mindig mindent szívesen megtanulok ami érdekel, a perdai nyelv pedig több szempontból is hasznos. A másik szerencse, hogy semmit nem török el, miközben segítek kiszabadítani a kezét a bokorból, aztán ér a következő. Ma csupa szerencse ér, nem szabad ezt a sorozatot megszakítani. A bokor tüskéi melyeket észre sem vettem a nagy igyekezetben, nem értek el és nem sebeztek meg. Mázli, ahogy az is, hogy nem futottam össze a szar gazdájával. Az is lehet, hogy pont mi zavartuk meg azzal, hogy végigcsörtettünk a vadonon a nagy kocsival. Esőpárna nagy optimizmusról tesz tanúbizonyságot, azt hiszem ez a perdaiak sajátja.* -Enni embert….nem szeretni Raven a perdai állat. *Lehet nem jól mondtam és így félreérti, de majd ezt is kidumálom, mint olyan sok mindent. Kiderül. Addig eldiskurálok a fentiekkel, akik gyenge poént dobnak be a szaros kezemre. Komolyan mondom én öt évesen is jobbat tudtam volna. Katonák. Látom, hogy a hangjukra Esőpárna a fegyveréhez kap, fel is emelem a kezem védekezésül, hogy tudja, nem lesz rá szükség.* -Ők tutira jól vannak, nem szaros a kezük….én hallani, jól lenni ők. Feokray mind…..hogy szarnának a páncéljukba. *Egyszerre sikerül egy perdai szitkot és egy emberi átkot elrebegnem, nem tudom pontosan melyiket is értette meg, de azt, hogy büdös a kezem, biztosan, mert elmosolyodik és rábólint. Szép mosolya van. Nahát! Némileg pontosítom az érkezésem körülményeit, és igyekszem megnyugtatni Esőpárnát és magamat is arról, hogy nem, a katonák nem jönnek engem keresni. A fejemet is rázom rá és a számat is elhúzom, látható, hogy nem kedvelem azokat akiket eltakar a fenti susnyás.* -Nem jönni. Ismerni engem, te mondani én mindent túlélni. Én mondani nekik, lenni jól, semmi baj. *Még csak az kéne, hogy idecsörtessenek és elüldözzék a leendő perdai barátomat. Aztán mond valamit amit nem értek és lehet, hogy rosszul is mondom, mert valami korhadt fához hasonlít. Össze is ráncolom a homlokomat és egy hosszú pillanatig csak nézek rá, mint hülye gyerek a zűrhajóra. Némi sajátos gondolatmenet után a felismerés árnyéka – még nem a fénye – köszönt az arcomra, sejtéseim beigazolására szedem össze a gondolataimat.* -Te mondani én olyan lenni mint korhad…koorhaad…ami nem félni…veszély?Ja az. *A kiigazítás talán már ott ér a vízesés tavának szélén, mert Esőpárnával egyre gondoltunk, hogy a víz mégiscsak jobb és előbb lemosható vele a kaki nagy része, mielőtt illatosítanánk, vagy szag mentesítenénk. A kettő nem ugyanaz. Nekiállok hát megmosni a kezem, először csak belelógatom a vízbe és elkezdem lengetni benne, hogy a nagyja lemosódjon, aztán keresek egy követ és azzal dörzsölöm jó hosszan. Nézek Esőpárnára mikor hallom a hangját, arcomra kiül a megkönnyebbült derű arra, hogy mégis van a bajomra „orvosság”. Önkéntelenül a fára pillantok, mert azt még értem, és a napot is, magamban meg összerakom, hogy biztosan ez most valami időmérés volt. * -Oké, köszi, rendes vagy….én köszönni neked. *Dörzsölöm tovább a kezem míg ő pakol. Nem nézem mit, nem különösebben érdekel, de a dárdát vagy lándzsát, franc tudja melyik a jó szó rá, azt látom. Végül viszonylag tisztának nyilvánítom a kezem és felállok, hogy odamenjek a kencéért amit Esőpárna ígért, a tanácsra kissé zavarba jövök és ez látható is rajtam, röpke pillanat míg végül megtalálom a megoldást és a nadrágomba törlöm a kezem. Hát legfeljebb kidobom ha szagos lesz, pedig az egyik kedvencem. * -Ühümm. *Ez a válasz szerintem univerzális és bólintok is hozzá, hogy igen, fent lettem szaros, remélem náluk nem sértésnek fogják fel. Aztán a dárdája felé intek a fejemmel, mert hát ismerős, persze csak a formája. Hosszú bot hegyes véggel. * -Én látni olyat, lenni Vharan. Ismerni Vharan? Én lenni Raven. *Mutatok magamra a szarmentes kezemmel, a másikat meg nyújtom felé, de nem kézfogásra. Tudom, hogy a perdaiak nem fognak kezet, helyette meghajtom a fejem. * -Vharan menteni meg én testvérem, én ismerni őt és ismerni Tywinna, Hergath. Te lenni nem Elorak, igaz? Még nem látni ott téged Esőpárna. *S mosolygok ezer karátosan és büszkén, hogy tudom a nevét. Hát baszki lesz ez még föld alá süllyedés.*
- Az-az - bólogatok, jól mondja. A válaszra először értetlenül szippantom be a számat, még a szemöldökeim is felugranak egy másodpercre. Most azért elképzeltem, hogy egy akkora állatot nekikezd eszegetni. - Persze, hogy nem szereted azt az állatot, még a húsa is büdös, pácold akárhogy. Növények is vannak ilyenek, és a vízben is vannak ilyenek. Viszont nagyon hasznosak Perdának, mert tevékenységükkel lesz egész a világ. Ezt a mozdulatot elértem, a fentről harsanó kiáltás nem fenyegetés, vagy segélykiáltás, így a fegyver helyett a szütyőm felé fordul a kezem, benne azokkal a kincsekkel, amiket a falvakba, városokba viszek. Legtöbbjén már a víz partjánál túladtam, vagy kicsit beljebb, mert nagyok, és nehezek, van, amikért ők jönnek el, mert a parti házban készítem ki a dolgokat, érlelem, dolgozom össze. - Rendben - a káromkodásra rápillantok. Nem vagyok a káromkodás híve, hogy más teszi, abba nincs beleszólásom. - Pedig szívesen megismerkedtem volna velük is - kevéssel találkoztam közülük, s bár a kíváncsiság más bennem, vagy másként van bennem, nem fogom őket felnyársalni, csak mert olyan kedvem van. Még a fejem is félrebiccentem, úgy hallgatom, mert kezdem elveszteni az értelem fonalát, aztán hirtelen elkapom. - Ahá! - elnevetem magam. - akikről beszéltem, azok olyanok, akik már nem gyerekek, de még nem is felnőttek, és minden csínytevésben benne vannak, mert azt hiszik, semmi bajuk nem lehet. Az ugrálásod az éppen olyan, mint amit ők tennének - még fel is mutatok, aztán mutatom az ugrást a kezeimmel. Nézem, ahogy szerencsétlenkedik, lemosni a kezét. Itt van kavicsos, és homokos rész, de én inkább egy marék füvet tépek le, és nyújtom felé, hogy dörzsölje le azzal, többet ér, mint a kő, ami kifényesedett a víztől. - Nem csak szívességből teszem. Ha átveszem a szagodat, akkor ma éhesen fekszem le, ha ma vadászni támadna kedvem - vigyorgok rá. Az a szag veszettül büdös, s az állatoknak jobb az érzékelőkéje, mint nekünk. Hogy van-e kedvem vadászni? Tökéletesen elég az, amennyit a természet ad, a leveléből, gyökereiből, gyümölcseiből vagy gyökeréből. Húst nagyon elvétve fogyasztok, vigyázva a természet egyensúlyára. - Ha fent volt, akkor másik irányba ment - gondolkodom el hangosan. A fegyveremre mutat, onnan visszanézek rá. - Dárdát? Meglehet - nem vagyok egy társasági perdai, és a nevek sosem voltak az erősségem.[/i] - Te neved Raven - [/i]a Raven szó nagyon idegenül hangzik tőlem, ízlelgetem is utána kicsit, mert nehezen áll rá a nyelvem. A meghajlás viszont kedvemre való, a tiszteletet adja meg, így azt viszonzom, úgy engedve a fegyvert a kezemben, ami szintén a tisztelet jele, s a meg nem támadásé. A többi név ismeretlen számomra, hacsak nem találkozom velük, akkor tudni fogom, hogy ismerem-e őket. - A Nagy Vízben élek - mutatok pontosan abba az irányba, ahol ki szoktam jönni a partra. - Esőpárna? - pillantok rá értetlenül, egy ideig a zavar ott van az arcomon. - A nevem Lynar - hajolok meg én is. - Egy csillagról kaptam a nevem, ami éppen akkor volt a fejünk felett, amikor születtem. - Mutatok az égre. - Olyan csillagokkal van, amik egy caraklát formáznak. A vadászoknak szerencsés csillagzat - mosolygok rá. [/i]- Tartsd a kezed - [/i]mutatok rá a már tiszta, de még mindig szagos kezére, s a tégelybe nyúlva, hajszálvékony mennyiséget az ujjamra téve, felé fordulok. - Bekenem neked, egy ideig ne fogj vele semmit, hogy az anyaga beszívódjon.
*Felnyársal. Oké, akkor ezt jól mondtam, bár biztosan darabosan hangzott, de jól raktam össze a hangokat. El is mosolyodom büszkén, magamban megveregetem a vállam; jó kislány, okos kislány. Ahogy gondoltam, nem megy még olyan jól a perdai nyelv, jóllehet abban biztos vagyok, hogy a jó szavakat használtam, de abban már kevésbé, hogy a sorrend is megfelelő volt. Esőpárna pedig fel is világosít a félreértésével. Rázom is a fejem rendesen és igyekszem először magamban összerakni a szavakat újra. * -Nem én nem szeretem….vagyis én sem annyira….állat nem szeretni Raven. Mind állat nem szeretni. *Mutatok először magamra, ebből már kitalálhatja, hogy én vagyok Raven, s aztán mutatok az egész erdőre a kezemmel, hogy az összes állatot egy csokorba fogjam, mint Raven utálókat. A kettőből már összerakhatja a képletet, hogy szerintem a Perda összes állata potenciális vacsorának tekint és ettől még a fenti katonák sem tudnak megvédeni. Főleg ha olykor kicselezem őket és egyedül indulok útnak Elorak hátsó kapujától. Persze ez nem olyan gyakori, csak ha a bátyámmal akarok találkozni, mert oda nem jó ha katonák kísérnek. Az emlegetettek be is mutatkoznak, szerencsére Esőpárna megérti a mozdulatomat ha a szavaimat talán nem is, és letesz arról, hogy nagy lendülettel az ismeretlen felé hajítsa a fegyverét. Értem én a testbeszédet és a mimikát is, a Vharantól tanult perdai káromkodásra felkapja a fejét és ezt olybá veszem, hogy nincs hozzászokva. Sebaj, ha sokáig együtt leszünk, majd menni fog neki. Bocsánatkérő mosolyt eresztek meg felé, de nem szégyenlős pironkodással. Sosem érdekelt ki mit gondol a mocskos számról, nem most fogom elkezdeni, mellesleg abba még senki nem halt bele, hogy káromkodást hallott.* -Te tudni, én mondani nem jó katonákat megismerni. *Ha nagyon akarja, megismertetem őket egymással, de nem feszegetem a témát, nekem addig jó, amíg azok távol vannak tőlem. Tudok magamra vigyázni, Esőpárna is megmondta, hogy mindent túlélek, kiderül, hogy erre még szavuk is van, amit korábban félreértettem, de most ő magyaráz nekem. Rajtam a sor, hogy a felismerés szikrái a szememben csillanjanak meg.* -Áhááá, értem. Szóval pimasz kamaszok, minden veszélyérzet nélkül. *Hát, nem sokkal léptem túl azt az életkort, de mint tudjuk az átállás elhúzódhat akár évekig is, nálam pedig valószínű, hogy míg mozogni tudok. * -Ja, én lenni olyan. *Bólogatok is sűrűn, most, hogy megértettem és vele együtt nevetek, bár azt a szót még egyszer nem kísérlem meg kimondani. S büszke is vagyok magamra, hogy ilyennek lát. Gondolom a szarba tenyerelés is pimasz kamaszténykedés, és akkor nem csak fizikailag, hanem gondolati úton is beletenyereltem a lényegbe, az előbbit viszont jó lenne lemosni. Igyekszem is, hiszen mindkettőnknek eszébe jutott a szagtalanítás előtt, hogy a vízzel való érintkezés nagyban elősegíti a kényes műveletet, ám ahogy nem sokkal később Esőpárna közli velem, nem a jó eszközzel kezdtem. A víz oké, a kő nem, bár szerintem nagyon dörzshatása van, mint a fűnek, viszont ha jól belegondolok, a növénynek sajátos szaganyaga van, ami tovább lendíthet minket a siker útján. Nem vagyok botanikus, de azért ennyit még tudok. Eszembe is jut a felém nyújtott fűcsomóról a botanikus csajszi, Alec szívszerelme, Tywinna ősellensége, Jenkins barátnője…legyen ez bármilyen minőségű is. Esőpárnára mosolygok köszönetképp, még a fejemmel is biccentek felé, de a fűvel való kézmosás már a csaj körül dongó gondolataimhoz mérten elég erőteljes. Majd` a bőrömet is lesikálom, ha ez lehetséges lenne. Esőpárna megjegyzése azonban mutatja, hogy a perdaiak sem minden érdek nélküliek, hiszen nem szívjóságból segít, hanem mert a közelében vagyok és ha ő is szagos lesz, éhes marad. * -Te kis huncut….*Játékosan és kellő vigyorgással „fenyegetem meg” a mutatóujjammal két dörzsölés között.* -Ha te lenni szagos, állat tovább élni. Jó! Te enni fű, lepény, cladac.*Mondom neki, hogyan étkezzen, jóllehet az egyik kedvencem a hexa ragu, és a gyászmadarat sem vetem meg. Volt erre egy régi földi mondás, de most nem jut eszembe, egy másik viszont igen, amit magamban átköltök. * -Perla mondani chinel, nyálas. Én szeretni hexa enni. *Vigyorgok rá jelezve, hogy csak viccelődöm vele, remélem érti is mit akarok mondani. Én értem, hogy az állat amelyik a műszerem mellé szart, már biztosan elment és ez megkönnyebbüléssel tölt el, az iménti ijedtség után. További intenzív dörzsölés közben pillantok újra a fegyverére, már amit látok is és eszembe jut róla Vharan az én Nagy Perdai Pasim, a lan gyökér ültetés mestere, az ezerérc hangú nevetés művésze. Ezek után úgy érzem ideje bemutatkozni, noha a nevem elhangzott már korábban, magamra mutatva jobb esélyeim vannak arra, hogy be is azonosít. Én pedig már tudom az övét, legalábbis úgy gondolom. Esőpárna viszont megküzd a nevemmel, a nyelve nem áll rá a számára fura hangokra, és egy pillanatig úgy gondolom, hogy megmondom a másik, perdai nevemet is, amit Vharantól kaptam, de aztán leteszek róla. Sokbeszédnek hívni csak Vharan kiváltsága maradjon, ne másé, esőpárna meg küzdjön meg a nevemmel. Bár már most kedvelem, szerintem jó fej és remek humora van, üdítő változatosság a többi elorakihoz képest, hogy nem akar szemmel verni. Mivel megemlítem Elorakot is, hogy ott nem láttam még, az is kiderül, hogy a Nagy Vízben él. Ööö, ezen kicsit elgondolkodom. Oké, a perdaiaknak van kopoltyújuk, és bármeddig képesek a víz alatt létezni, de még eggyel sem találkoztam, aki a _vízben_ élt volna. Azért ez fura és úgy gondolom, hogy valamit félreértettem, de a kérdésemet úgy dobom el, mint anyám a papucsát, mikor mérges volt rám. * -Lynar?az esőpárna jobban hangzott. Csillagról? Ti nézni csillag?Baszki! Konstellációról beszél? Tényleg egy konstellációról beszél? Carakla? Hol lenni? Te mutatni meg. Este, éjszaka, öööö Holdidő. Én lenni veled holdidő, te mutatni carakla égen. *Még a számat is eltátom. Arról eddig nem volt szó, hogy a perdaiak csillagképekről is tudnak, sőt még van is nekik. Azt hittem ebben én vagyok az úttörő a Császárommal. Tócsányira kerekedett szemekkel, csodálkozva nézek rá, tátott szájjal és úgy nyújtom felé a kezem, hogy észre sem veszem, fel sem tűnik. Csak akkor röhögöm el magam, amikor elkezdi kenni a tenyerem, mert csiklandós vagyok. Lenézek a kezére. Szép keze van baszki és ismeri a csillagképeket.* -Lenni más csillagzat? Mennyi? Sok? Én ismerni sok rég én otthonom. Itt Perda csak egy. *Persze az is lehet, hogy ők is ismerik csak másképp hívják. * -Én lenni csillag….Hogy a francba mondják perdaiul, hogy tudós? Vagy csillagász, vagy planetológus? Nincs olyan szerencsém, hogy még erre is van szavuk baszki! Csillag…én ismerni sok csillag, én tanulni sok csillag. Te lenni vadász, én lenni csillag….vadász. nem ölni meg csillag, szeretni csillag, vadász sok csillag, hogy én látni és ismerni.-Na jó, ezzel így nem megyünk sokra. *Morgom az orrom alatt, majd elhúzom a kezem, és ahogy mondta félig eltartom magamtól, hogy ne érjek hozzá semmihez, a másik kezemmel, látható izgatottsággal kiszerencsétlenkedem a vállamon lógó kis perdai táskámból a pda-mat és bekapcsolom rajta a fordítót. Szavaimat rezignált géphang közvetíti. * -Én plantológus vagyok, csillagász. Bármit meg tudok mondani a csillagok állásából. Te is csillagász vagy? Ismered az összes konstellációt? Mesélj róluk kérlek! *A fordító megküzd a planetológus szóval, elakad és le sem fordítja, sem a konstellációt mert hát az már egy másik nyelvből való, de talán az egészből ki tudja szűrni Lynar a lényeget.*
Na ugye, büdös hús, neki sem ízlik. A folytatásra azonban félrebiccentem a fejem, úgy figyelek rá. Igen, hiszen ezt mondta. Bólogatok, hogy értem én. Nem szeretni... szereti, ha az összeset nem szereti megenni, akkor majd kap gyökeret, leveleket, meg van most már sok bogyó is. Mit tudok én? - Miért nem? Ők is büdösek? - aztán legyintek rá. Hát, ha büdösek, vagy netalán én vagyok nekik büdös, akkor hagyjuk is. A szagukkal nincs bajom, bár tény, hogy akkor utána fürödhetek le, ha vadászni akarok. Teljes értetlenséggel nézek rá, ahogy pereg a nyelve a sajátján. Hátha el is mondja, mit mondott, de nem teszi, így nem értek vele egyet, mert nem tudom, mivel értenék egyet. A felismerés hangja ugyan megvan, de mivel nem értem, mit mond, így hagyom annyiban. Rámosolygok arra, hogy ő lenni olyan... ő olyan. Mert nem tudom, mit mondott előtte, így fogalmam sincs, valóban olyan-e. Megvan a tégely, s türelmesen megvárom, míg lemossa a kezét, bár ahogy látom, már lassan a bőre jön le. Nem baj, a tégelyben a kenőcs segít gyógyítani kicsit, bár nem ezért van. - Hm? - nézek rá érdeklődéssel, hogy mit rázza az ujját felém, mert ismét nem értem, amit mond. - Valóban, és majdnem. Én enni.... eszek füvet, de vétek lenne elvenni másoktól, ha van már bogyó, és más gyümölcsök is. Lepényt pedig nem eszek - csak ha a városba megyek. Nem foglalkozom olyanokkal, hogy főzés. Ha vadat ejtek, megsütöm, és ennyi. Vannak halak, amiket nyersen is lehet simán fogyasztani. Ha véletlenül sok halat fogok be, vagy sokkal inkább más részére van szükségem, akkor pedig tartósítom, s addig nem fogok újat, míg el nem fogyasztom. De ez ritkán van, mert inkább vagyok a vízben, mint a parton. - Finom is - értek vele egyet, hogy mit szeret fogyasztani. Azt csak akkor vadászok le, ha új ruhára van szükségem, vagy város, falu közelében ejtem el, hogy meg tudjam osztani velük. Semmi sem mehet kárba, az tiszteletlenség az állattal és Perdával szemben is. - Igen - bólintok a nevemre. - Igen, nézni. Miért, ti nem nézitek a csillagokat? Nagyon szépek pedig - aztán peregni kezd a nyelve, a nem érthető szavain, aztán visszavált. Türelmesen megvárom, ám amikor a sajátját használja, értetlen kíváncsisággal nézek rá. Én megmutatni neked, ha lenni velem éjjel - észrevétlenül váltok át az egyszerűbb formára, amit ő is használ, kinek neve kimondhatatlan számomra. - Igen, lenni. Nem tudom, neked mi a sok? Igen? Mik voltak nálatok? A következő ugrálást, és az energiáinak hirtelen megugrását nem tudom, mire vélni, így inkább türelmesen kivárom, mit rak össze ebből a lelkendezős, csillagokon túli örömből. Ááááá.... rendben, biztos értem. Nem, nem értem. Az ő neve jelenti a csillagvadászt, vagy most valahol elveszítettem szavainak követését? - Mit tanulsz a csillagokon? - mit lehet tanulni róluk? Fényesek, szépek, és éjjel mozognak az égen, táncot járva. - Csillagot ölni? Öltetek már csillagot? Miért, szükséges volt? - teljesen nem értem, miről van szó, s hallottam már róluk érdekes dolgokat, s mivel az álmok nagyon furcsák tudnak lenni, mindent el tudok róluk gondolni. Figyelem az ügyetlenkedését, de nem segítek neki, meg tudja oldani, én csak elrontanám, amin ügyködik. Kivesz valami tárgyat és ütögeti. Haragszik rá? Nahát, ők is beszélnek tárgyakhoz, tisz... A másik hangra először hátralépek, készenlétbe helyezve a fegyverem, de nem szegezem a hang irányába, csak... készenlétben van. Időbe telik, mire megértem, értetlen csodálkozással nézek hol a kislányra, mert akkor ezek szerint akkor még kicsi, látszik is a termetén, hol a kezében lévő tárgyra. Hosszú percekig csak meredek így rájuk, aztán közelebb lépek, szabad kezemmel a tárgyra mutatok, majd rá. - Valaki van, aki segít? - ha megengedi, akkor megfogom a tárgyat, megforgatom, keresve, hol lehet benne az a kisperdai, aki segít neki. - Ezt hogy csinálod? Kezdeti meglepettségem után a szavaira koncentrálok, megpróbálok visszaemlékezni, mit mondott. - Ha csillagokkal foglalkozol, akkor miért nem vagy az égben? - mutatok fel. - A kit ismerek? Ilyen nevű perdaival, vagy égivel még nem találkoztam.
A hozzászólást Lynar összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 08, 2022 9:02 pm-kor.
*A pasi láthatóan érti miről beszélek, így ezt a témát félretehetjük, örülök, hogy nem kell tovább magyaráznom. Némi röhögcséléssel kísérve bólogatok a katonákra feltett kérdésére, és ezt is elfelejthetjük. Jobb ha a katonák távolabb maradnak.* -Igen, ők lenni büdösek. *Oké, ez most nem volt szép tőlem, de nem én lennék ha kihagynák egy ilyen lehetőséget. Egyébként ha leveszik a páncéljukat, teljes menetfelszerelésben megtett egész napos túra után, nekem senki se mondja, hogy virágillatuk van. Volt szerencsétlenségem szagolni a bátyámat és ő nem viselt teljes páncélt. Most viszont én vagyok büdös, csak a kezemen de az is elég penetráns, estére úgy is marad a karom, hogy el van tartva a testemtől, teljesen bele fogok gémberedni ebbe a tartásba, hacsak nem teszek valamit ellene. Mindezen tettem és az ahogyan leérkeztem, Esőpárnát arra sarkallja, hogy jellemezzen és mikor megértem miről beszél, rábólintok, abszolút rám illik a leírás és ő sem ellenkezik. Végül eljutok a vízhez és mélyen belevetem magam a kéztisztító rituáléba. Míg nyúzom a bőröm, addig is beszélgetünk, kissé kaotikus ugyan, de egyszer csak megértjük egymást. A huncutot nem érti, néz is rám értetlenül, de vigyorgok rá jelezve, hogy ez jó dolog volt, aztán vállat vonok, mert nem tudom perdaiul, hogyan huncutozzam le. * -Kicsi fű, kics bogyó, kicsi gyümölcs. Érteni. Lepény nem szeretni? Nahát, pedig isteni finom. Hogy mondják ezt perdaiul? Lenni finom lepény. Jó lenni levesnek, hez, bele. *Magamban cirkalmas káromkodást folytatok le, hogy mennyire bonyolult ez a nyelv, főleg a ragozás, másrészt rengeteg olyan szó van, aminek nincs perdai megfelelője. A lepény jó még a hexa raguhoz, ezért is jut eszembe, hogy megmondjam neki, nekem mi a kedvencem, azt már a bonyolultsága miatt nem teszem hozzá, hogy a tesóm készíti a legjobban. Legalábbis máshol nem ettem még olyat, biztos a testvéri szeretet miatt. Anya mondta, hogy a kajába a szívünket is bele kell főzni, persze nem igaziból, bár ezen hat évesen nagyon kiakadtam. Valahol a csillagok előtt és a bemutatkozás után abbahagytam a kézmosást és hozzáléptem. Tátott szám bemutatása következik, a kezemet meg úgy nyújtom a krémezésre, hogy el sem jut a tudatomig. Az agyam még azon kattog, hogy Lynar a vízben él, amikor nem sasszézik az erdőben, de már kapom a következő, szájtátós infót arról, hogy még csillagász is. Némi agyi zsibbadás után magamhoz térek és megindul a szóáradat.* -De mi nézni csillagok.Hogy szépek az nem kifejezés de hasznosak is. Méghogy csak szépek, baszki. *Látnom kell azt a konstellációt és ígéretet is kapok rá, hogy megmutatja nekem, de nem tudom nem észrevenni, hogy megváltozott a beszéde. Úgy beszél mint én. Talán ő is izgatott lett a dologtól és elfelejtette a saját nyelvét. Nem, azért ez nem valószínű, inkább engem néz hülyének. Nem baj, csak mutassa meg azt a caraclát. * -Ó, sok lenni nálunk. Volt sok és rossz név volt. Nem hasonlítani névre. Volt ami igen. Állat neve volt.Sas. Lenni madár, nagy szárny és róka. Kicsi ragadozó, mint lenni zebrakutyaprookohog. *S már nagyon izgatott vagyok, olyannyira, hogy a kezemet el is húztam tőle és elkezdek járkálni míg magyarázok, köztük azt is, hogy én csillagász vagyok, a csillagokkal foglalkozom, és sok mindent tudok meg abból, amit az égen látok, de valahogy nem megy ez nekem perdai nyelven. * -Kicsit, csak kicsit. Én nem tudni, nem lenni szükséges, csak…rossz emberek rosszul bánni Földdel, a mi otthon. Érteni? Mi lenni azért itt. *S végül elfogy a türelmem és előveszem a pda-mat, hogy a beleépített fordító segítsen nekem. Sajnos nem sokkal többet tud mint én. Annyira felizgattam magam, hogy először észre sem veszem, hogy hátralép és megijed az újabb hangtól. Csak amikor ránézek és közelebb lép, akkor jövök rá, hogy talán ő még nem látott pda-t sem. Elvigyorodom, nem nevetem ki, de lássuk be, ez a fajta reakció mulatságos, és irtó aranyos. Olyan gyermeki. Bár ahogy elnézem és a perdaiak hosszú életét tekintve, lehet, hogy nem csak az apám lehetne. * -Ez egy szerkezet, segít lefordítani amit mondok. Így sokkal könnyebben megérted….nézd. *S fordítom felé, bár a kijelzőn sok mindent nem láthat és mivel a perdaiaknak nincs írásos dokumentumuk, a betűket sem ismerheti. * -Csak rámutatok arra mit szeretnék és a szerkezet megcsinálja. Megmutatja. Itt vannak a….jelek. *Még azt is megengedem neki, hogy elvegye, hagyom hadd forgassa, bár így esélyes, hogy az érintőképernyőn elnyomja nekem a fordítót. Szerencsére annyira nem, hogy véletlenül a kedvenc zenéim egyike harsanjon fel, attól tutira kifutna a világból, de az erdőből mindenképp. A kérdést értem, de válaszolni hosszabban kell, ezért a kezemet nyújtom a pda-ért és visszasimogatom a fordítót. * -Itt vannak műszerek ahhoz, hogy figyeljem a csillagokat. Meg sok minden mást is. Ott fent van az egyik. A szar mellett. *Egy mondat erejéig visszatérek ittlétem másik okára, mutatok fel a katonák felé, mert a szarba tenyerelés vezetett ide le. Arra viszont felkapom a fejem amit ezután mond. Szerintem nem értette a konstellációt, amit a gép nem fordított. Rázom a fejem mosolyogva és igyekszem oylan szavakat használni, amit a gép is lefordít.* -Nem perdai, Konstelláció. Az amikor a csillagok felvesznek egy alakzatot. A caracla is egy konstelláció. Ezek mindig ugyanakkor jelennek meg. van ami aaaa….tűz havában, vagy a hulló levelek havában. Vannak olyanok, amik nagyon ritkák, csak sok évenként jelennek meg, két perdai generáció után, vagy több. Akkor történik valami rossz. Ha újra megjelenik, akkor tudjuk, hogy rossz fog történni. Ki lehet számítani, melyik mikor lesz látható. *Túl sok ez az infó, amúgy is el van telve a pda-val, meg a hanggal ami belőle jön, bár nem olyan hadarva, ahogy én beszélek és nem olyan lelkesen. Még csak perdaiként sem, rezignált, színtelen hang. Azért ez még mindig jobban hangzik belőle, mint amikor vharan karjai között nyögtem el a gyönyörömet, ez a piszok meg a takaró alól fordította.*
Felvonom ugyan szemöldököm értetlenül, hogy szaguk van a katonáknak, mert hát tény, mindenkinek van, azonban ha a vadonban vannak, világító fáklyaként állnak a vadak számára. Akkor nem csodálom, ha állandóan megtámadják őket, de nem én leszek, aki ezt elmondja nekik. - Valóban finom. De a vadonban nem terem se leves, se lepény, vízben pedig kiváltképp érdekes lenne elfogyasztani. Legfőképp a levest - mondom felettébb komolyan, pedig valójában ugratás az egész. És tény, a vízben csodásan elázik a cipó, a leves meg... Gyorsan dolgoznak az ujjaim, vékony rétegben elkenve a krémet a kezén, majd miután az tégelyt eltettem a nem krémes kezemmel, bemasszírozom a kezébe a rákent krémet, úgy beszélek vele. A válaszában többet értek, mint nem értek, és bár udvariatlannak nem tartom, az, hogy nem mondja el, mit mondott, megjegyzem. Nekem ők még mindig furcsák, mintha a földből nőttek volna elő, mint valami édesen gonosz kis bríbék, akik rosszalkodnak a föld felett lévőkkel, ami sokkal inkább csínytevés. Elengedem a kezét, a krém már a bőrében van, de még nem kéne vele a ruhájához, vagy bármihez érnie, mert akkor nem fog hatni rendesen. Végül is, az már az ő baja, én szóltam, mit tegyen. - Szépek lehetnek - vagy lehettek? Azok is meghaltak? Ahogy folytatja, megértem, hogy lehet, nincsenek már a csillagjaik sem. Ez érdekes. Akkor az itteni csillagokat is megölnék? Miért kellett őket letörölni az éjjeli égről? Hogy tájékozódtak akkor csillagok nélkül, éjjel? - Lefordít? Miért, nem jó neki arccal felfelé? - ahogy felém mutatja, furcsa izéket látok rajta, mint valami gyerekrajz. A kíváncsiságom erősebb, az győz, s érdeklődve veszem el tőle, forgatom meg, teszem a fülemhez, hallgatom, de nem üdvözöl a benne lakó, bár ha szerkezet, akkor lehet, lakója sincs. Ahogy mondja, rámutat arra, amit szeretnék, elcsodálkozom, aztán rámutatok a vízesésre, de... semmi. - Azt is meg kell mutatni neki, hogy mit szeretnél? Nem egyszerűbb elmondani? Még nézegetném, bár sokat a vadonban nem érek el vele, így visszaadom neki. - És nem jobb a fényes madárról nézni a csillagokat? Sokkal közelebb vannak hozzátok akkor - nem értem, miért szükséges itt neki szerkezet. - Azt ugye tudod, hogy a szerkezeteitek furcsán beszélnek? Próbáltam eggyel szóba elegyedni, hogy zavaró, állandóan csak mormognak, de nem válaszolnak a kérdéseimre. Meg néha, mintha mérgesek lennének. A vadon állatai idegesek lesznek tőle. Nem perdai, és kon... valami. Akkor biztos quorsa, ééértem! De akkor hogyan találkozhattam vele? Nehéz koncentrálni egyszerre két hangra, és egy jelenlévőre, hamar kifáradok, de azért végiggondolom, amit mondott, meg a kisperdai is, a szerkezetben. - Csillagkép? - próbálom értelmezni a követhetetlen szót. Aztán gondolkodom, miről beszél, és megrázom a fejem. - Nem, olyan csillagképek itt nincsenek, amik minden második körben jelennek csak meg. Minden körben ugyanott jelennek meg a csillagképek, ezzel segítenek minket, hogy éjjel utat mutassanak, ne tévedjünk el. De, akkor ezek azok a csillagok, amiket megöltetek, hogy ne legyen majd rossz, ha megjelennek?
*Látom a pasi nem igazán hiszi, hogy a katonák büdösek, vagy nem értette miért mondtam, vagy….mindegy. A lényeg, hogy nem megyünk fel és a katonák sem jönnek le. Jó helyen vannak ott ahol. A kajáról szólva oda vagyok a perdai étkekért, mindenért, már csak azért is, mert sokkal jobbak, mint a trutyi a Dominiumon, meg az olyan kaják, amikről azt sem tudom mit tartalmaznak. Se illatuk, se állaguk, se formájuk, se ízük. Azonban újdonsült perdai barátommal nem vagyunk egy hullámhosszon, ami azt illeti, nem meglepő. Az, hogy ő miért nem eszik lepényt és levest, kissé mókásan hangzik, főleg azért is, mert nem igazán értettem, hogy ő _tényleg_ a vízben él. A perdaiak városban élnek, meg falun, vagy az erdőben mint Vharan, szoktak lubickolni és bírják a vizet bármeddig, na de, hogy abban éljenek….baszki! * -Az lenni biztos. Vízben…hehehehe….te lenni tréfa, nagyon tréfa. *Nevetek, mert tényleg remek válasz volt, csípőből jött és szellemes volt. Még a fejemet is ingatom, mert a pasinak nagyon jó humora van és csípem. Az már csak ráadás, hogy miután elintézte a kezemet olyat mond, amit egy perdaitól nem vártam volna. Be is lelkesülök tőle, és magyarázat közben bejárom a kis bokrokkal körülvett területet, kezeimmel kapálózva magyarázva mindazt amit meg akarok vele osztani. A baj csak az, hogy az agyam, a gondolataim gyorsabban peregnek, mint a nyelvtudásom. * -Csillagok lenni szépek. *Bólintok arra amit közbefűz, de aztán elveszítem a türelmemet és előkapom a pda-t. Vharan is nézett nagy szemekkel, de annyira nem dobta el az agyát, mint Lynar. Irtó aranyos azokkal az ártatlan szemeivel, pedig meglehet már vagy….komolyan mondom franc tudja hány éves, ha a külsejét nézném tippelnék úgy negyvenre, de tutira nem annyi. Vharan is simán letagadhatna negyvenet. Lynar kérdésére meghökkenek, elakadok és gyűrt homlokom mögött zakatolnak a fogaskerekek elég rendesen, mire rájövök mire gondolt. Megint felnevetek.* -Irtó muris vagy de tök aranyos, komolyan. *S mondja a gép is, a szótárában meglévő szavakkal helyettesítve a szlenget. * -Nem magát fordítja le, hanem az én szavamat a te nyelvedre. Én mondom az én nyelvemen, a gép mondja a tiéden. Érted? Lefordít. Átfordít. Hmmm? *Oda is adom neki egy kicsit, de mivel véletlenül kikapcsolta a fordítót, visszaveszem és úgy mutatom tovább. A kérdése viszont meglehetős intelligenciáról árulkodik, mondhatnám józan paraszti észnek is. * -Néha igen, jobb ha csak mutatom, de lehet mondani is neki. *Majd rátérek arra, hogy én mit keresek itt, miért nézem a csillagokat és mi mindent tudok róluk. * -Olyan szerkezetem van, ami innen is jól látja a csillagokat és egészen más alakzatban látom. Azt szeretném látni, amit innen a Perdáról lehet csak. *Magyaráznám még és meg is mutatnám neki a hologramos kivetítőn, de Lynar hamar elveszíti az érdeklődését és egészen másról kezd el beszélni. * -Beszélnek? Mivel találkoztál te Esőpárna…..Lynar? Hogy nézett ki az a szerkezet? *Lehet, hogy a kocsikra gondol? Azok morognak de nem hangosak. Az viszont biztos, hogy némely állatot elijesztenek, tapasztalatból mondom, hogy a Hammondfejeket és az erratorokat nem. Hamarosan azonban vissza kell térjek a csillagképekhez, mert megint picike bonyodalomba keveredtünk e téren. * -igen, én is azt mondtam, hogy mindig ugyanakkor jelennek meg. Ezek az ismétlődések fontosak és az eltérések is, mert azok is mintát mutatnak. Amit én kutatok az nem csak arra jó, hogy ne tévedjünk el, hanem sok, nagyon sok évre….visszamenőleg figyelem. Ki tudom számítani…..jaj nem, nem öltünk meg csillagokat. A mi otthonunk még megvan, csak halott. Nem robbant szét és nem tűnt el, csak halott. Egy halott csillag az égen nagyon messze. Innen nem is látni, olyan messze. *Hú baszki hogy magyarázzam ezt el? Az is lehet, hogy hiába néz Lynar csillagokat, nem a jó perdaival kezdtem. * -Hol leszel Holdidőben? *Ha már együtt leszünk, érdemes megtudnom hova megyünk, és a katonáknak is szólnom kell, hogy meglehetősen fontos kutatási célzattal kicsit tovább maradunk, úgy fél nappal, avgy egy egésszel. Hogy fognak örülni.*
Csak vigyorgok, mert mi mást tehetnék, ha nem hiszi? Meg aztán tényleg elég vicces lenne a jelenet. Értetlenül vonom össze a szemöldököm, de mosolygok. Sokkal inkább érdekel az, amit a szerkezet csinál a kezében. Meg is kapom, s alaposan meg is nézem, de valójában semmi érdekes nincs azon kívül, hogy mindig beszél, amikor mi is. Eléggé zavaró. - Á, értelmez, értem. Igen? És hogy mutatod neki? Nekem nem csinálta. - visszaadom neki a készüléket, annyira nem vált érdekessé, de ha megmutatja, hogyan kell mutatni neki, akkor azt megfigyelem. Nem igazán értem a válaszát, így csak bólogatok. Nekem annyi bőven elég, hogy nézegetem a csillagokat éjjel, és ha éjjel haladok, akkor azokat használom útmutatónak. És mivel szerintem a csillagokat jobban látni fentebbről, hiszen már jártam hegyekben is, és valóban jobban látszódtak, így nem tudom, miről is beszél egészen pontosan. A kérdésre felfelé mutatok, ahonnan esett. - Az is beszél, meg útközben találkoztam pár szerkezettel, mióta itt vagytok, és azok is csak morognak, éjjel-nappal. Ti nem halljátok? - ezek szerint nem, mert akkor biztosan némává tették volna. - Némelyik elég idegesítő, a többi csak idegesítő. - Nem ezt mondtad, azt mondtad, kétévente. A kettőt is értem, és gondolom az év azt jelenti, míg a csillagképek ugyanoda jutnak. Csakhogy a csillagképek állandó csoportosulások, amelyek évente, ahogy te fogalmazol az idővel, jelennek meg. Amik nem évente jelennek meg, ugyanakkor, azok biztosan nem csillagképek. A vándorló csillagok nem segítenek a tájékozódásban éjjel, csakis azok a csillagok, amelyek a csoportban vannak. Ti hogyan nevezitek a vándorló csillagokat? - biztosan a vándorló csillagokról beszél, meg az égi kígyókról, amelyek időnként elhaladnak, némelyeket még nappal is látni, olyan erős a fényük. - Mit tudsz kiszámolni? - érdeklődöm tovább. Majd elkerekedik a szemem a csodálkozástól. - Ti csillagon éltetek? És miért halott a csillagotok? Akkor mások ölték meg? - kezdem nem érteni a válaszait, és ha sokáig nem értek valamit, akkor nem fogok vele foglalkozni. - Ahol éppen tartózkodom. - nézek rá értetlenül. Fogalmam sincs, hol leszek... - Mi az a Holdidő?
*Irtó aranyos ahogy vigyorog, majdnem úgy, mint Hartley amikor be van rúgva kissé. Milyen lehet Lynar ha iszik? Ennél jobban nem lehet már vigyorogni. Talán összeakad a nyelve. Akkor még annyira sem érteném az biztos, ezért is jó, hogy van a pda-n fordító program, amit aztán be is kapcsolok, mert sokkal könnyebb vele gyorsan magyarázni. Neki meg kell magyarázni, mert nem csak arról beszélgetünk, hogy szép az idő és büdösek a katonák. * -Te nézd ide. *Mondom perdaiaul, miután visszaadta a pda-t és elé tartva mutatom. Így viszont ugye ki kell kapcsolnom a fordítót. * -Itt lenni kicsi kép sok. Mind lenni olyan, mint perdai jel. Ez lenni az átfordító. Én érinteni a jel és fordító megint lenni fordítani. *S ezzel újra visszakapcsolom, a többit már a saját nyelvemen mondom, és ügyelek arra, hogy a programnak legyen ideje fordítani és Lynar se keveredjen bele a két hangba.* -Másik jel mást jelent, meg kell érinteni és mutatja mi van benne. Vannak rajta képek amiket a Perdáról készítettem és vannak rólam, meg másokról. *Gyorsan, de nem követhetetlenül hozom be a galériát és mutatom meg neki azt amit a Város melletti vízesésről csináltam még a legelején és mutattam meg anyának. Van olyan kép amit magamról csináltam és van olyan is amin Bruce van rajta vigyorogva. Végül visszaveszem és csak tartom, hogy fordítson mindent amit a csillagokról mondok meg a munkámról és próbálom elmagyarázni miért is itt és nem az égen lévő Dominiumról figyelem a csillagokat. De persze nem várom el, hogy azonnal megértse, én inkább tanulnék tőle. Egyelőre azonban azt hallgatom, hogy a mi szerkezeteink hangosak, pedig szerintem nem is. Lehet én már meg sem hallom, de a perdaiaknak furcsa és plusz hanghatás minden egyes kocsi, ami elzúg az erdei utakon. A jelzőkön elnevetgélek, még fokozza is. * -Nekünk ez nem olyan hangos. Ebben nőttünk fel, már megszoktuk. *Csak jönne fel a Dominiumra, azt hiszem megbolondulna attól az állandó hangtól amit a légszűrők okoznak. Néha hallom, felfogom, eljut az agyamig és amikor rossz passzban vagyok, ami elég ritka, engem is idegesít. Nem hangos, de állandó, monoton jellegű morajlás, zúgás. Szóval némi gondolkodás után rábólintok, hogy igaza van, de már egészen máshol tartunk. * -A vándorló csillagok is csillagképek, csak messzebb vannak a Perdától és nagyobb utat járnak be mint a többi. Azért nem látjuk őket gyakrabban. Az ismétlődéseket számolom ki, azt, hogy milyen gyakran ismétlődnek és ez mennyire rendszeres. Okoz-e valamit a Perdának, van-e rá hatása, vagyis volt-e. Azt pedig a földből tudom meghatározni. Mintákat veszek belőle és megnézem a rétegeket. Tudni lehet belőle, hogyan alakult a Perda, mennyi év alatt. *Nem tudom mennyire ismerik az évek fogalmát, és a számokat. Sosem láttam, még a piacon sem, hogy nagyon számoltak volna, fizetőeszközük sincs. * -Sok Emlékek Őrzője előtti időre tudom. *Annak már utánanéztem, hogy milyen a társadalmuk felépítése, az átlag életkorról is vannak fogalmaim, na az a másik amiért csodálom és irigylem őket. Nem kérdés, hogy az Emlékek Őre az aki a legöregebb és mindig csak egy van belőle, ahogy Dannból is. A főnökből. * -Tulajdonképpen, ha úgy vesszük a Perda is egy csillag. Ha a mi régi otthonunkról látható lett volna, mindenki csillagnak nevezné, bár én tudom, hogy egy hold. A mi otthonunkat azok ölték meg akik ott éltek. Az őseink. Mindent elvettek belőle és semmit nem adtak vissza. Még ott van a helyén, de már nem lehet rajta élni. Kopárabb, mint a Tűzvölgy. *Szomorúan mondom, jóllehet soha nem éltem ott, fogalmam sincs hogyan nézhetett ki, legalábbis élőben nem. Csak képeke láttam róla, mikor a történelmünket tanultuk. Hogy mennyire ugyanazt a hibát készülünk elkövetni, már látom, de szavam az nem sok van. Arra viszont én nézek rá értetlenül, mikor megkérdezi mi az a Holdidő. * -Hát az éjszaka, ti nevezitek Holdidőnek. Amikor sötét van, a nap alszik. Akkor látjuk a csillagokat az égen.
Nagy kíváncsisággal nézek arra a kis szerkezetre, s ahogy magyaráz, úgy nézek hol rá, hol pedig a szerkezetre, s időnként hümmögök, jelezve, hogy oké, értem én, értem, értem. Még. Nem tudok olvasni, ha arra gondolt, így aztán azon is elsiklok. Sosem érdekelt az olvasás, azt majd azok megteszik, akiknek fontos. Én mást szeretek olvasni, például a perdai természetet. - Tehát a fordító nem egy kis perdai, meg egy kis quorsa, akik benn ülnek és nézik, mi a helyes szó. Értem. - kár. Velük is elbeszélgettem volna. Hiszem vagyok ennyire ostoba, mindössze nem értem a szerkezeteiket, és ez a világ nem arról szól nekem, hogy kis készülékekkel járkálok a mezőn. Az nem fogja elriasztani a nagy vadakat. A hangra megint csak a szerkezetre nézek, hitetlenül, a figyelmemet azonban a felugró micsodák foglalják le. Ez túl sok, de inkább értelmezésben. Amikor meglátom őt a szerkezetben, csodálkozva nézek rá. - De hiszen te itt vagy. Hogy lehetsz ott is? - a másik quorsa képére a szerkezet alá lesek, még le is hajolok, a kezem végigseperve alatta, kellő távolsággal, majd óvatosan alá is lesek. Senki sincs ott, rendes nagyságában. Nem értem, és egyelőre ennyi elég volt, így arrébb lépek. Hagyok majd időt magamnak, hogy megértsem. - Elég baj, hogy hozzászoktatok. Nem jó, és nem tesz jót. Megbontja a békét. - tekintek rá, kivételesen nagyon komolyan. - Az a szerkezet fenn, ahonnan leestél, nagyon magas hangot ad ki. Mióta itt van, kevés madár jön ide fészkelni. S mivel kevesen jönnek ide, nagyon sok bogár jön ide, amik megeszik az erdőt. Az erdő pusztulni kezd, nem ad elég élelmet és búvóhelyet az állatoknak, akik szintén kerülik ezt a helyet a magas hang miatt. Homok lesz, semmi sem lesz az erdő helyén, nagyon hamar. Nem igazán értem, mit mond a csillagképekről. Azok úgy vannak, még a nagyszüleim óta is, ahol most vannak. De ha elfoglalja magát vele, akkor boldog lehet vele. És nem értem hogy jönnek ide a perdai rétegek is, amikkel szintén nem foglalkozom, mert Perdát az istenek alkották meg, számunkra lakhelyül, s feladatunk, hogy gondozzuk, figyeljünk rá. Egy "aha" arcot vágok, hogy az Emlékek Őrzője előtti időre tudja. Sok idő. - És mire kell? Az már a múlt, itt meg most van. - sok olyan dologgal foglalkozik, ami teljesen felesleges, azzal meg nem, ami meg nagyon is. Számomra a jelen létezik, mert abban tudok a jövő felé haladni, a múlt meg ... el múlt. A válaszra felsóhajtok magamban. Egészen másképp gondolkodnak és látnak, mint mi. Felettébb kíváncsi vagyok arra, ők miként látják a világot, ám időnként nagyon nehéz követni, amit mond, s ezt időnként testsúlyom változtatásával, fejem ismételt lehajtásával próbálom segíteni, mintha az ő cipőjébe kívánnám tenni lábam. Csak még nem találtam meg a cipőjét, és lehet, inkább elvesznék abban a cipőben, mintsem szűk lenne. A szomorúsága viszont átjön. - Arra gondoltatok, hogy megismerjétek, hogyan lehet úgy elvenni, hogy mindenkinek maradjon, és vissza is adjatok? Tudom, nem megy gyorsan. - valahol megértem. Nekem nagyon nehéz megértenem mindazt, amit az imént mondott. S hiszem, fordítva is igaz. - Csillagidő. - mutatok fel az égre, jelezve, hogy a csillagok fontosabbak. - A másik csillag nappal is megjelenik, s kísérője a Napnak. A csillagok csak éjszaka látszódnak.
*Komolyan mondom, még nem találkoztam olyan perdaival, aki ennyire kíváncsi lett volna, másrészt olyan kérdéseket tesz fel, hogy nevetnem kell. Még Tywinna sem kérdezett rá az emberi dolgokra ennyire ártatlanul. Persze nem érti az összefüggéseket és ha az alapot nem ismeri, nehéz rápakolni bármit is, hiába nagy az ismeretanyag. Nevetek, de igyekszem jókedvűre formálni és nem gúnyosra, egyébként sem gondolok róla olyasmit, hogy ostoba és sötét mint az éjszaka. Vicces, de biztos vagyok abban, hogy a Perdáról többet tud, mint az összes ember a Dominiumon és a Városban együttvéve. * -Nem, nincs kis perdai és nincs kis quorsa benne. *azért ez vicces és el is képzelem, ahogy a kis perdai és a kis ember bent ülnek egymás mellett egyetértésben….ahogy mi talán soha nem fogunk tudni. Mi, az emberek és perdaiak. Pedig Lynar irtó kedves és békés, érdeklődő és nincsenek előítéletei. Tovább mutatom neki a pda-t azon a képeket, hogy mennyi mindent tud ez a kis szerkezet, és nem gondolom, hogy gond lenne belőle. Eddig nem volt, jóllehet nem sok perdaianak mutattam meg a rólam készült képeket. De nem is hallottam, hogy ebből bármikor gond lett volna. Elvégre az a gyógyító nő is fent volt a Domin és sok kép készült róla, még sem támadtak meg minket a perdaiak lélektolvajlás címén. Baj végül is nem lesz belőle, de annál nagyobb derű, mikor körüllegyezgeti a pda-t.* -Csak a képem van ott. Mintha belerajzoltam volna a homokba, csak itt sokkal jobb a….minőség. Csináljak rólad képet? Látod majd magad, mint a víztükörben, de mégis itt maradsz. Hmmm? *Ha rábólint, készítek róla egy képet és aztán jöhet megint a derű ahogyan elcsodálkozik magán. Ha nem, akkor nem. Amúgy is tovább ugrunk, mert nekünk embereknek sok más szerkezetünk van, ami enyhén szólva kiveri a biztosítékot a perdaiaknál. Először nem értem miről beszél. Ott fent, ahonnan leesetem. * -Úgy érted a Dominiumról? *A gép automatikusan Dwa`wouunak mondja a Domit, időnként frissítem a szótárat és milyen jól teszem. Aztán ő tovább mondja, én meg gondolkodom ás rájövök, hogy sokkal kisebb esésről beszél. Onnan ahol most a katonák várakoznak, időnként lehallatszik a beszélgetésük, ha jobban felemelik a hangjukat, és a nevetés is, amiből arra következtetek, hogy kurva jól érzik magukat. * -Ja, hogy az. Megvizsgálom legközelebb és ha tényleg zavaró…*nem fárasztom frekvencia tartománnyal és más egyéb ínyenc kifejezésekkel.* -….akkor máshova viszem. Vagy megpróbálom lehalkítani. *Azt értem én, hogy a kocsiknak van hangja, bár azoké sem túl nagy, nem kattognak, nem zörögnek. De a lézerszkenneré? Rejtély. Ahogy számomra minden perdai, de pont ezért vagyok kíváncsi, hogy megértsem őket. A csillagászattal sem fárasztom tovább, a kezdeti lelkesedésem megcsappant, látom, hogy nem érti. Pedig tényleg rengeteg mindent meg lehet tudni abból, hogy a csillagok együttállásai milyen hatással voltak a Perdára és mindezt a föld rétegeiből kiolvasni, olyan számomra akár egy régi könyv. Olyan, mint amilyenek Jenkins polcán vannak. Lynar egyszerűségén elmosolyodom. Annyira jó neki, hogy nincs ilyenekre gondja, nem bonyolítja túl az életét a rendszer, sem a vezetőjük, mindenki él boldogan. Igaz, hogy nehezebben, mert sok mindenük nincs, amik nélkül mi emberek megzavarodnánk. * -A múlt nélkül nincs jövő sem. Ha ismered a múltat, ha tudod mikor mi történt és miért, akkor a jövőben talán elkerülheted ugyanazt. *Mosolyogva vonom meg a vállam. Kicsit szomorúan is. A Földön nagyon sok mindent tudtak a múltunkról, még sem vették figyelembe. Jó a kérdés, hogy most vajon, a jelenben tekintettel lesznek-e az intő jelekre? * -Még annál is lassabban. *Sóhajtok aztán egy nagyot és elengedem. Úgy sem tudnám megmagyarázni, ha meg igen, azzal csak magunkra vetnék rossz fényt, bár eddig nyakig vagyunk a szarban a perdaiak előtt. Lehet még tetézni? Makacsok vagyunk és önzőek, tisztelet a kivételnek, de belőlük nagyon kevés van. A Holdidő, amit kértem tőle más elnevezést kap és ebből is látszik, mennyire különböznek még a perdaiak is egymástól. Elnevetem magam és mutatóujjammal felé bökök jókedvűen, mert nem mondott hülyeséget. Sőt!* -Neked lenni igazad! A hold jár a nappal. Csillagidő. Jó. *De akkor miért mondják a perdaiak holdidőnek? Na mindegy. Más téma után nézek, ha már ezekből kifogytunk.* -Te mit csinálni itt? Azt mondani élni a vízben. Most itt lenni erdő, nem a vízben. Te jönni levest enni? *Megengedek magamnak egy kis tréfát, már csak azért is, hogy feltérképezzem a humorát. Van neki, csak szeretném tudni merre vannak a határok. Már korábban kikapcsoltam a fordítót és most el is teszem a pda-t a kis táskámba. Majd ha belebonyolódom megint a szavakba, újra előveszem, de muszáj gyakorolnom a perdait. *
Tehát valóban nincs. Nem értem én ezeket a szerkezeteket, s bár kíváncsi vagyok rájuk, tudom, hogy ehhez én kevés vagyok, és annyira azért nem érdekel. Bár szívesen szétszedném. Ha tudnám, hogyan kell. - Képed. De nem csak az arcod van ott. - mutatok a készülékre. S fogalmam sincs, miért kéne az arcom neki, de ha ennyire akarja. Egy "nekem jó" kéztartással nézek rá, fogalmam sincs, hogyan kell. S így éppen akkor mozdulok meg, mikor a képet készíti. - Kell csinálnom valamit? - A mi? - nézek rá értetlenül. Nem foglalkozom annyira a quorsákkal, hogy tudjam, mi is az a dolog, amiről beszél. Végül megérti, így bólintok. - Rendben. - Úgy, mint ahogy ti? - mert arról hallottam, és sajnálom, ami velük történt. S úgy vagyok vele, elegendő mindenkinek a saját személyes múltját ismernie, a többi az istenek dolga. - Az pedig veszélyes, ha annál is lassabban. - van, amikor szükséges időben észbe kapni, és tenni, mert akkor hamar vége szakad a mókának. Értetlenül nézek rá. Nem azért mondtam, hogy igazam legyen, észrevételt tettem. - Dehogyis! Az isteni pitéért! - mosolyodom el. - Igen. Megyek le, Cadarba, közben Elorakba is. Viszek tengeri dolgokat, meg gyógyítok és segítek utazni álomban. - az utóbbi nem olyan régen van meg, mint képesség, ám nagyon élvezem. - S Cadarban meglátogatom családom, utána megyek vízbe. Mindenki másképpen éli életét, és ezek szerint ők nem élhettek vízben, hogy neki ez meglepettséget ír ki az arcára. De igaz lehet, hiszen neki nem látom a kopoltyúit. - Én megyek tovább. - veszem fel a zsákom. - Te merre tartasz? Ugye, nem fogsz felrepülni? Mert akkor nem estél volna le. - vigyorogva mutatok fentre, ahol a többi társa van.
*Nos, nehéz lenne elmagyarázni mindent egy olyan....szóval annak aki még az elektromossággal sincs tisztában. Nem is megyek bele a pda működésébe, de az olyan egyszerű dolgokat, mint fénykép készítése, megmutathatom. * -A kép olyan szó, aminek több jelentése van. Lehet az arcom, de lehet egy tájról készült kép. *Remélem jól értelmeztem a perdai szlenget, amit a fordító nekem adott és Lynar társította az arcot a képpel. Elvégre ő is jó képű, de kép csak most fog készülni róla, mert megengedte. Hála az égnek, meg minden Istenüknek, hogy nem kötötték össze a lélekrablással. Csőre is töltöm a pda-t és készítek is egyet Lynarról, és az sem gond, hogy bemozdult, mert a szerkezet azonnal korrigálja. Meg is mutatom neki, érdekes, hogy mennyire kiemeli a pillanatkép azt, hogy kissé értetlen, tanácstalan. * -Már kész is. Szerintem jól sikerült. Jó arc vagy.*Mire kimondta a kérdést, a kép már elkészült, én meg mosolyogva mutatom neki, s örülök, hogy gazdagabb lettem egy perdai ismerőssel és az arcképével. Lehet a fenekeken kívül majd perdai arcokat is gyűjtök, ha ez nem olyan ördögtől vagy perdai mitikus ellenségtől való. Persze még Lynar feneke is bekerülhet a gyűjteményembe, csak fordítson hátat. Szó kerül más szerkezetekről is, mint például az amit odafentre telepítettem, jóllehet először félreértem és a dominiumra asszociálok. A program a perdaiak által használt nevet mondja, Lynar Esőpárna mégis visszakérdez.* -A Dominium. Az ott fent az égen, a nagy csillaghajó. Ti Dwa`woruunak mondjátok. De már rájöttem, hogy mire gondolsz. *Azon viszont elgondolkodom, hogy a lézerszkenneremnek tényleg van hangja? Talán olyan tartományban, amit mi emberek nem hallunk, de az itteni állatok érzékeny hallása igen. Be kell mérnem. Vagy talán az adó rádióhullámai sértik az élőlények fülét. Az is lehet, hogy azért vonzom úgy őket, mert folyton ezek közelében vagyok. Elvégre a sikító lóizé is akkor jött amikor próbáltam kapcsolatot létesíteni a Dominiummal vagy az Imperiummal, aztán sikítottam. Majd meghnézem, ez a jövő, a múlt viszont szorosan kapcsolódik hozzá és ezt magyarázom. Nem tudom, hogy Lynar tényleg komolyan kérdezte, vagy ironikus volt, mikor a példát ránk értelmezte, mindenesetre frappáns. Kicsit el is nevetem magam, értem én a viccet, nem kell a szomszédba mennem érte. * -Hát az nem sikerült. *S ezzel máris húzom el a számat, mert komolyan, szégyen és gyalázat amit az őseink műveltek, itt meg ugyanazokat a hibákat követik el. Szerencsére nem vagyunk egyformák és a hülyeség kevesebb emberen oszlik meg. Egyet is értek Lynarral egy bólintással, valóban ha ennél is lassabban fogják fel a dolgok lényegét, akkor megint visszafelé fogunk menni. Na mindegy, vagyis nem, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy Lynar ígérete szerint vele maradhatok holdidőig, ami kiderül, hogy csillagidő, amit viszont mi számítunk másképp, de ilyen apróságokon nem akadok fenn. Végül is igaza van, nappal is látni a holdakat, valamelyiket biztosan, a csillagok viszont csak éjszaka láthatóak. Arra a kérdésemre amivel visszautaltam korábbi poénkodásunkra, poénnal válaszol és fülig kunkorodik a szám. Tényleg jó fej ez a pasi. * -Tudni én! *Mint aki lódításon kapta a másikat, a hangom is elmélyül, de aztán hegyeznem kell a füleimet, mert olyanokat mond, amit félek rosszul értettem.* -Mit csinálni? Utazni álomban? Te érteni úgy, menni Elorak gyógyítani utána aludni? *Ez nem teljesen tiszta nekem, és eszembe sem jut, hogy ez valamiféle perdai képesség lenne. Sokról hallottam már, de legalább háromszor annyival lehet több amiről még nem tudunk. Érdekesebbnek hangzik mint az, hogy visszamegy a vízbe. Ezt értettem. Azt is, hogy meglátogatja a családját és utána megy a vízbe. * -Te nem élni együtt család? *S még a szemöldököm is feljebb emelkedik ennek hallatán. PErsze lehet, hogy a szüleiről beszél és Lynar Esőpárna elég felnőtt már ahhoz, hogy otthon lakjon a szüleivel, bár ahogy elnéztem ez nem olyan nagy dolog a perdaiaknál. * -Én menni veled. *Látom szedi össze a holmiját, nekem nincs sok, a többi odafent van és még meg kell beszélnem a katonákkal, hogy módosult a mai program. Kérdés persze, hogyan adom be nekik. * -A látás…látó….baszki, a külső csalni, én nem tudni repülni. Azért esni le. *Nevetek közbe, csak a baszkinál leszek enyhén mérges, mert nem jutott eszembe a látszat perdai megfelelője. De aztán újra vigyorgok rá, mert a poént értékelni kell. * -Vinni el téged Elorak? Lenni guruló szerkezet, menni gyorsan, suhan….hhúúúúúú!*Felajánlom a kocsinkat, amivel tényleg gyorsabban érnénk Elorakba, és még mutatom is a kezemmel a suhanást, adom alá a hangot is. Kíváncsi vagyok elfogadja-e vagy inkább a gyaloglásra szavaz. Lynar kíváncsi, de nem szereti a hangokat kiadó szerkezeteket. *
Ha az a kép, akkor az a kép náluk, előbb-utóbb tisztába jövünk, ki, mit ért dolgokban. Tanácstalanságot pedig nem fog meghagyni a kép az utókornak, az értetlenséget annál inkább, a várakozással együtt, hogy most mi fog történni. Nem érdekel a képem, még a végén engem is bezár a készülékbe, így csak intek felé, hogy hagyja csak. Bámulom magam eleget időnként a víztükörben, bár az ujjaim jobban árulkodnak arról, hol van még borosta rajtam, így a víztükör is szükségtelen. Hogy rájött, mire gondol, csak bólintok. - Sajnálom. Azért az itteni csillagokkal ne tegyétek. Szeretem őket nézni éjszaka, és sok csillagon laknak istenek. - biztos megharagudtak rájuk azért, hogy megölték a helyüket, de hát ki lenne boldog? - Nem. - ingatom meg egyszer a fejem, még a szemem is lehunyom. - Ha tudnád, akkor nem lenne fenn az a hang, ahonnan leestél. - vagyis nem, nem tudja. Nem tudom eldönteni, fiatal kora mondatja eme buzgóságot benne, hogy tudja, vagy népe sajátossága, hogy nem ért meg dolgokat. De hát mindenki más, szerintem, s majd alkalmazkodunk. Ahogy látom, ők eddig semmit sem tettek érte, amit hallok, amikor a városban vagyok. - Igen. - bólintok. A Dann álomjáróihoz is betérek, amikor ott vagyok, hogy segítsük egymást. - Nagyok már a gyerekek. - mosolygok rá, büszkén. Az sem tett szomorúvá, mikor a gyerekeink úgy döntöttek, inkább a szárazföldön kívánnak többet élni, s boldoggá tett, hogy szülvárosomat választották. - Nem. - határozott hangomat a mosolyom enyhíti. Nem ebben egyeztünk meg, és neki is megvan a saját dolga, és nekem is. Az egyik távoli hegycsúcsra mutatok. - Ha látod pontosan csúcsán ülni Viharmadár szemét, akkor érkezem. Veszek a földről egy száraz ágat, s belekarcolom a madarat, alá a hegyvonulatot, s ahol a szeme van a madárnak, s a hegycsúccsal találkozik, bekarikázom, majd rábökök. - Amikor ezt látod, akkor már itt leszek. Már a dárda is a kezemben van, s azzal a kezemben, leengedve azt, jelezve, hogy nem támadni kívánom, meghajolok felé. - A csillagok kísérjenek utadon majd vissza... - elfelejtettem a nevét, így kihagyom. Hamar eltünök a levelek között.
Az egyedül eltöltött idő feltöltött, a másokkal való együttlét nem az erősségem, sőt, a leggyengébb. Magamnak való vagyok, s csak azért találkozom másokkal, hogy segítséget nyújtsak. Mindent meg tudok adni magamnak, ami a szerény igényeimnek megfelel, így nem szorulok másokra. Az adott csillagállásnál már ott várakozom, dárdámat a földnek támasztva. Előtte készültem valamivel, amit majd megmutatok, ha megérkezett. S így várakozom, közben a felhőtlen eget figyelem. Ma éjjel nem lesz sem eső, sem zivatar. Jól tudom olvasni az esti égboltot, amely árulkodik arról, mi készül az éjjel.
*Nem vagyok csalódott amiért nem akarja megnézni a saját arcképét, úgy gondolom köze lehet a lelkéhez, vagy ennél sokkal banálisabb oka van, mindegy is. Csak vállat vonok és nem foglalkozom vele többet. Félreértésre az ad okot a későbbiekben, hogy nem ugyanarra a fentre gondolunk, de gyorsan rájövök, hogy viccelődött velem és tulajdonképpen korábbi nem kis botlásomra gondolt. Ebből pedig ha nem is egyenesen, de az következik, hogy mi emberek a csillagok rémei vagyunk. Nem értem magamra, én szeretem a csillagokat, a holdakat a kisbolygókat, mindet. Hiába pofázok azonban, hogy valami nem jó így, sőt! Semmi, de hát kicsi pont vagyok én ahhoz, hogy a nagyon fentiek hallgassanak rám. * -Azon leszek, hogy a Perdával ne történjen ilyen. Bízhatsz bennem. *Eggyel több ok arra, hogy rászálljak a fejesekre, a baj csak az, hogy akit megnyerhetnék az ügyemnek, nagyon nehéz eset. Az életbe még egyszer nem akarok vele beszélgetni, de erős a gyanúm, hogy ezt nem kerülhetem el. Sajnálatos módon ezután elteszem a pda-t és visszaváltok a saját perdai nyelvtudásomra, bízva abban, hogy boldogulni fogok, de már az első mondatnál elakadok. Jó, azt értem, hogy a pitéért jött most ide és nem a levesért, ez jó vicc volt és frappáns a visszavágás, erre mondtam, hogy tudom. Persze lehet, hogy másképp értette. A lényeg azután jön, az álomban járás, amit nem értek. A pontosítás sem egészen kielégítő, hiszen három kérdést tettem fel, ebből kettő nem ugyanaz, de ő csak egy igennel felel. Na most ebből hámozzam ki az igazságot. * -Igen utazol álomban ide-oda, vagy igen Elorakba menni gyógyítani és utána aludni? *Széttárom a kezeimet, na most melyik az amire igent mondott? A fene a szűkszavú perdaiakat, pedig Esőpárna még viszonylag sokat is beszél, de nem annyit amennyit kellene. Remélem kiderül a lényeg, mielőtt még a családjára is rákérdezek, mert azt mondta, hogy meglátogatja őket aztán visszamegy a vízbe. Ergo nem él velük, de vajon miért? Nem lehetnek rosszban, mert akkor nem látogatná meg őket. A nagy „Á” amit csak azért mondok, hogy udvarias legyek és mert nem akarok még egyszer rákérdezni, azt feltételezi, hogy mindent értek. Nagyok a gyerekek. Oké, Alec is nagy már és én is, anyáék még sem élnek külön. Ez is biztos valami különc perdai szokás, hogy a nyavalya egye meg, annyi van belőlük és még ránk mondják, hogy bonyolultak vagyunk. Közben már szedelőzködik is és én is pakolok, bár oda fent ahonnan legurultam, több pakolni valóm van/lenne, de sietnem kell, hogy ne maradjak le Lynartól. Ő azonban határozottan nem vevő a társaságomra. Legalábbis most nem. El is kerekednek a szemeim a váratlan nem-re, de aztán látványosan megkönnyebbülök, még a kezemet is a szívemre szorítom, mert hát mosolyog, akkor rossz nem lehet belőle.* -Viharmadár szeme. Ahhha. *Aha nem. Mi az a viharmadár baszki? És milyen csúcs? Érdeklődve nézem ahogy egy ággal elkezd rajzolni és lassan bontakozik ki előttem a kép. A hegy a madár….szóval ne az órámat nézzem, hanem az eget, és a madár szemét. Stimmt. Felemelem a kezem és felmutatom neki a hüvelykujjam.* -Okké! Én érteni, itt lenni akkor. *Bólintok is vigyorogva, mind az összes százkarátos fogamat kivillantva, szemeim körül is szétszaladnak a nevetőráncok. Nem sok van még, de van. Aki annyit vigyorog mint én, ne panaszkodjon. A meghajlást én is viszonzom, az enyém azonban nem olyan elegáns mint az övé, kissé esetlen, de őszinte. * -Lynart is kísérje úton sok csillag….majd vissza. *A végét még megtoldom az ő szavaival, mert hát igaza van, vissza is fogunk jönni, már csak az a kérdés, hogy adom ezt be a katonáknak, meg a felettesemnek, aki most itt a Városban az. A cuccaimmal aztán felmegyek oda ahol a kocsi áll és a műszerem, összepakolok, majd szépen be is ülök. Magamban fogalmazva az újbóli eltávozásom okét, és magyarázva az idejét. Közben persze boldogítom a katonákat néhány katonás viccel és szófosással. *
*A perdai kapcsolatok megerősítése, asztrofizikai tanulmányút címén léptem vagyis gurultam ki újból a Város kapuján Esőpárna által megadott idő előtt annyival, hogy bőven odaértünk a helyhez, ahol korábban találkoztunk. Most is otthagytam az engem kísérő katonákat ahol napközben, csak most szóltam nekik, hogy egy perdai pasit várok romantikus együttlétre. Amikor röhögtek, közöltem, hogy a legnagyobb perdai csillagásszal fogok csillagokat nézegetni, inkább fulladjanak meg a röhögéstől ha jobbat nem tudnak. Készültem a találkozóra, a pda-mat csatlakoztattam a felszíni lézerszkennerhez, és már előre bemértem a jelenlegi csillagállásokat. Kicsit korábban érkeztünk, de ez is volt a célom.*
Elnevetem magam. Jóízűen. - Elég sok és nagy kárt okoztatok Perdának már eddig is, szerinted ezek után hiszek neked? És ahhoz mindenki szükséges, hogy ez változott, én is csak egy csepp víz vagyok Perda nagy óceánjában, mint ahogy te is egy szem homok Perda földjén. - azt hiszem, megvan az egyik indok, miért pusztították el a saját világukat. Jó lesz majd Cadarban elbeszélgetni a Dann-nal ezekről, amennyiben éppen akar és tud fogadni. - Te is álmodsz, nem? - a válaszomat megadtam, ha nem értette, úgy arról fogalmam sincs. Nem hiszem, hogy tudja, miként néz ki a Viharmadár csillagkép, így inkább lerajzolom neki, s azt is, hogy mikorra leszek majd itt, hogy megnézzük az égboltot. - Rendben. -bólintok. - Köszönöm.- döntöm meg magam, elfogadva a kívánságot. Nem érzem őszintének, és így el is engedem. A környéken számtalan helyet felkerestem, miután megígértem a növényeknek és állatoknak, hogy vissza fogok térni, s megnézni őket. Harym, a környék egyik legidősebb fájától elbúcsúztam. Mintha csak rám várt volna, s így inkább visszatértem hozzá, miután körbejártam a környéket, s hátam nekidöntve, meg-megsimítva törzsét, figyeltem őt, az emlékeit, miközben aludtam. Nagy humora van, még így, megfáradtan is. Szereti a madarak dalát hallgatni, ezt fogja hiányolni, ám nagyon büszke a csemetéire, akiket be is mutatott. Azért vonakodva ébredtem fel, mert még szerettem volna vele beszélgetni, de éreztem, hogy fáradni kezdett figyelme is, így elköszöntem tőle. Éppen időben ébredtem fel, hogy előkészítsem a várakozó helyen mindazt, ami egy nagyon jó csillagnézéséhez szükséges. Figyelem, ahogy megérkeznek, s akármennyire is nem tetszik a zaj, ami a fenti gépük felől jön, most még jobban fáj a hallásom. Legközelebb máshol fogunk találkozni, mert félóránál többet nem fogok így kibírni. Megvárom, míg hozzám is megérkezik, türelemmel várakozom, s figyelem a környéket. Az éjszakai vadászidőszak lassan elkezdődik, ezért is adtam meg ezt az időpontot, mert ha már feljebb is kerül a madár szeme, még időben fel tudunk jutni a fák közé. - Üdvözöllek! - elfelejtettem a nevét. - Mielőtt felmegyünk a lesre, ha nálad van az a szerkezet, vagy más is, amit magaddal hoztál, szüntesd meg a hangját, és tedd ebbe bele. - nyújtok felé egy szütyőt. - Ha valakivel beszélgetek, vagy csillagot nézegetek, akkor csak ő van és én, semmi és senki más. - mosolygok rá úgy, hogy ellenvetés esetén fuccs a csillagnézésnek. Ha megtette, akkor a szütyő száját gondosan lecsukom, hogy ne essen ki belőle semmi, és mielőtt megmutatnám, merre tud felmászni, úgy veszem a kezembe a szütyőt, hogy a fa koronája és a talaj közötti féúton lévő, már nem használt üregbe tehessem, ami nem lukas, hogy leessen bárhová is. A fa engedi meg időnként, hogy madarak fészkeljenek meg benne. - Előkészítettem a figyelő helyet. -mutatok fel magasra, az egyik facsoportosulás közé, a lombkoronába, ahonnan lehet látni a csillagokat, a levelek ellenére is. - Ha repülni tudsz, akkor fára mászni is megy - ugratom, azzal máris kúszok felfelé a fa törzsén, felhasználva az ágakat, hogy haladjak. Fent egy több felől kifeszített, nagyon stabil, vastag bőrből készített anyagra mászok rá, bőven elférünk többen is. - Itt nem találnak ránk az éjszakai vadászok. - a madarakat nem fogjuk érdekelni, ahhoz mi nagy falat vagyunk nekik, viszont szeretnek velem lenni a fákon, és az egyik kíváncsiskodó már ott is vár az egyik ágon. - Rhonyll nem fog zavarni bennünket. Csak kíváncsi, mit keresek fenn a lombokban, ha éppen nem alszom.
*Még jó, hogy Esőpárnának jó a humora és csak nevet azon amit a bizalomról, meg az „én majd vigyázok a Perdára” dologról mondtam. * -Elég egy szem homok is, ha valakinek a szemébe megy és ott nagy port kavar. *Válaszolok vissza saját kis semmiségemet nagyítva, bár igaza van. Eddig nem sok mindent értem el, még úgy sem, hogy a JL áll a hátam mögött vagy én állok a JL mögött. Végül is mindkét forma igaz, de sokra nem mentem vele. Na de majd ezek után, remélem megindul az XS a seggem alatt, elég egy kis lendület és már gurulhatok is a lejtőn. Jelen esetben viszont pont ez lenne jó. Végül a sok fényképezés és félreértések után elteszem a pda-t és csak a perdai nyelvtudásomra támaszkodom, s azt hiszem azért elég jól megy. Bár kínlódok rendesen, de Vharan büszke lehetne rám. Nem megy könnyen dekódolni az álom dolgot, félek nem úgy értem ahogy ő akarja, de talán egyszer majd kihámozzuk együtt a lényeget.* -Ja, én álmodok sok.ha tudnád miket. Elég vadak szoktak lenni….és járni sok álomban. El is fáradni. *Nevetek, emlékezve néhány ébredésre, melyek olyanok voltak, mint akit fejbe vágtak, rendszerint egy-egy átmulatott éjszaka után. Volt egy kifejezetten lélekromboló és heveny szívrohamot okozó, amit Jenkinsnek köszönhetek, és még adósa vagyok érte, de ami késik, nem múlik. Esőpárna készülődni kezd, én meg botor azt hiszem, hogy majd egész estig vele lehetek, de kiderül, hogy sok dolga van és nekem is, szerinte. Nem mondok neki ellen, inkább meghallgatom mikor talizunk legközelebb, de arra is nagyon oda kell figyelnem. A perdaiak a csillagokat nézve tájékozódnak és mérik az időt éjszaka, nappal meg gondolom a nap és a holdak állásából tudják mikor kell ebédelniük, ezt most nekem is meg kell tanulnom. Még jó, hogy kapok egy hevenyészet porba rajzot a viharmadárról, ami mint kiderül egy csillagkép és ezt majd rögzítenem is kell este. Aztán elköszönök tőle, igyekszem hozzá hasonlóan tenni, használni a kifejezéseket, már csak tiszteletből is, de mivel nem vagyok tisztában a vallásukkal és annak komolyságával, az értelme valahogy elsikkad. Legalább nem szedi le a fejem érte. Bírom a pasit. * *Úgy gondoltam, hogy előbb érkeztünk, mint ahogy a madár szeme oda került ahova kellett, hogy kerüljön és még elbabrálok a lézerszkennerrel egy kicsit, szinkronizálom a pda-ra telepített programommal, helyben hagyom az engem kísérő katonákat és csak azután óvakodom le a találkahelyhez. Lynar azonban már ott van, ki is szúrom azonnal. Nem hoztam magammal mást csak a pda-t amit a kis táskámba tettem, a kedvenc perdai táskámba ami átlósan a vállamon lóg. Nekem a pda a minden, mondhatni az életem is függ tőle, ha esetleg elkeverednék, kapcsolatba tudok lépni a Várossal és segítséget kaphatok. Persze most elég ha kiabálok vagy sikítok és a katonák rögvest ott teremnek. * -Üdv Lynar!*Vigyorgok rá és emelem a kezemet is üdvözlésre, integetek öt ujjal mialatt egészen közel érek hozzá. Aztán csak tátom a számat. * -Hogy mi? *Döbbenetem a saját nyelvemen formálódik az ajkaimra, melyeket aztán el is tátok. Tényleg jól hallottam? Adjam oda neki a pda-mat? A táskámban miért nem jó? A további magyarázatnak van némi romantikus felhangja, de biztosan nem úgy gondolta. Hosszan nézek rá, de végül is csak egy perdai és nem ellenség, különben sem tudna mit kezdeni a pda-val, de ez olyan, mintha a lelkemet venné el. Kiveszem a kis táskából a szerkezetet és csak az értesítések hangjelzéseit némítom el. A pda-nak nincs más hangja, ha van is, kétlem, hogy emberi vagy perdai füllel hallható, nincs olyan tartományban, kizárt, hacsak nem ez a különleges képessége. Mint akinek a fogát húzzák, úgy nyújtom felé a kincsemet és ejtem bele egy fájdalmas fintorral a szütyőbe de mindjárt emelem is a mutatóujjamat figyelmeztetésképp.* -De nem eldobni. Nekem lenni fontos munkához. *Hogy a figyelmeztetés élét elvegyem, mosolygok rá, mintha csak viccelnék, de vagy százszor leizzadok közben. A táskámban csak a kis lapos flaska maradt természetesen nem vízzel töltve, apámtól kapott bicskám, meg pár apróság aminek tuti nincs hangja. Nos, Lynar nem dobja el a kincsemet, hanem beteszi a fa törzsén lévő üregbe. * -Biztos lenni jó helyen? *Azért nem árt bebiztosítani magam, meg a pda-t. Kicsit úgy érzem magam, mintha Jenkinsszel lennék bár még nem deja vu, de közel van hozzá. Ő szokta minden találkozásunk alkalmával elvenni tőlem. Lynar legalább nem tesz rá semmit. Ezek után jön a következő meglepetés. Oké, sejtettem, hogy nem a susnyásból nézzük a csillagokat, hiszen a fák lombkoronái eltakarják a kilátást, de én egy dombra gondoltam egy magasabb helyre ami kimagaslik a fák közül, nem pedig egy fára. * -Én mászni oda fel? *Sok mindenen túl vagyok már, másztam és kúsztam szellőző járatban, titánban, ugrottam le emeleti ablakból, másztam fel liftaknába, földalatti barlangjáratban is voltam…de fára mászni? Az valahogy kimaradt még Denisovval is. Fel is nézek, mintha Vharanra tekintenék fel, majd` kitörik a nyakam, aztán vállat vonok. Csak nem olyan nehéz. * -Repülni nem én repülni, hanemsiklóval. Gép repülni helyettem. *Azért tisztázzuk a dolgokat mielőtt még valami csodabogárnak tart. Nincsenek szárnyaim, mondjuk most nem is azok kellenek. Esőpárna már megy is fel, ügyesen kihasználva az ágak adta támasztékokat és fogódzókat, én meg igyekszem ugyanoda „lépni” ahova ő. Kisebb vagyok, rövidebbek a karjaim és a lábaim, nem mindig érem el ugyanazokat az ágakat és alaposan le is izzadok közben, mert azért tele van a bugyi….persze képletesen. * -Ó baszki! Anyám nem fogja elhinni ha elmesélem, de még….ő sem. Jenkins meg, na majd elmesélem neki, hogy sportoltam. Baszki, mikor érünk már fel? *Morgolódom az orrom alatt míg mászok, ez legalább segít elterelni a figyelmemet arról, amit magam alatt hagytam már. Mire felérek – remélhetőleg Lynar nem aludt el – remeg minden tagom. Egyrészt a különleges testmozgástól, az izmaim méltatlankodnak is, másrészt a félelemtől, hogy rosszul lépek és leesek. Odafent helyre kis ágyikó fogad.* -Nini, függőágy. Á, lenni jó ötletpraktikus. *Felelem arra, hogy ide nem érnek fel a vadállatok. Remélem is, hogy errator sem mászik fel, vagy nem repül el a fejünk felett egy oroszlánmadár. Igyekszem mindenbe, Lynarba is belekapaszkodni, hogy el tudja helyezkedni, Lynart nem is engedem el. Kissé instabilnak érzem a függőágyat, jó szorosan markolom, s ha rám néz, bocsánatkérő vigyorral kínálom meg. Az oroszlánmadár kisebb fajtája kerül a szemeim elé, nagy levegőt veszek, bár a tenyeremben is elférne kétszer, kisebb mint Vharan pukigombóca, azért jó lesz vigyázni vele. Lynar viszont a nevén nevezi. Azt nem tudom, hogy a madárfajta neve vagy kifejezetten ennek a madárnak a neve Rhonyll. * -Jó Rhonyll, jó madár, nem bántani Ravent. *Integetek neki a szabad kezemmel, bár nem hiszem, hogy értékelné.* -Te itt aludni? Nem a vízben? Én nem tudni aludni fán. *Rázom a fejem és még a gondolattól is kiráz a hideg. Hát mi van ha álmomban megfordulok és leesek? *
Meg is döntöm magam az üdvözlésre, akár perdai, akár nem, tisztelet megadása még a fiataloknak is kijár. Reakciójára továbbra is felé tartom a szütyőt, hogy odaadja a szerkezeteit, amik csak zavarnak mindenben, főleg a zúgó hangjuk. A csillagoknak szebb van, és Perdának is, a gépeik lassan mindenhonnan hallhatóak lesznek, ami nem fog jót tenni Perdának. - Ne mutogass másokra, illetlen. - mosolygok rá, s gondosan becsomagolom a szerkezetet, hogy védve legyen mindentől. Még a víztől is, az anyag sokáig képes lepergetni a vizet, legalábbis a nedvességet. - Igen. - különben miért tenném oda? Még a vadak sem képesek elérni. Teljesen értetlenül nézek rá, aztán megértem. - Még nem másztál fára? Akkor majd most fogsz! - vigyorgok rá. Menni fog neki, legfeljebb lepottyan. Én is potyogtam le már fáról, nincs abban semmi különleges. Hiszem, hogy a kíváncsiság sokkal erősebb benne, kiben ne lenne? Az élet mozgatórugója! - Lerepülni azért megy. - vigyorgok rá, jelezve ahogy rám esett. Mászok a fára, úgy, hogy mutassam, merre tud haladni, figyelembe veszem a magasságát, amely elég jelentős közöttünk, s amivel nem foglalkozom. A jó lelket nem a magasság határozza meg, hanem a tetteink. Figyelem, ahogy mászik fel, egészen jól megy neki elsőre is. Rákönyökölök a térdemre, előre hajolva. Nem fogok leesni, elég régóta űzöm a fán alvást, főleg egy ilyen stabilan kifeszített bőrre. - Pihegd ki magad. - vigyorgok, megvárva, míg felkerül a kiveszített anyagra. Hagyom, hogy belém kapaszkodjon, egész végig csak vigyorgok. Azért csak megcsinálta. A bocsánatkérő vigyorra csak megpaskolom a vállát. Hagyom ismerkedni őket, közben már az eget kémlelem. Rhonyll forgatja párszor a fejét, csőrével tesz úgy, mintha magot enne, aztán csak néz tovább. - Aludva hogy lehet nézni a csillagokat? - nézek rá. - Nem is próbáltad, akkor honnan tudnád, hogy tudsz-e aludni a fán. És... most nem vagy fán. - mutatok le alánk, ami alatt voltaképpen nincs semmi, ahogy az ágak közé kifeszített anyagon ülünk. A csillagokra voltál kíváncsi. Ez a hely arra néz, ahonnan megjelennek, s elkezdik éjszakai vándorútjukat. - mutatok magunk elé, a horizontra, ahol még csak most kezdenek derengeni a korai kísérők, jelezve, hogy az éj hamarosan el fog érkezni.
*Integetésem után Lynar kicsit meghajol, nekem meg eszembe jut, hogy a perdaiak így köszöntik egymást, ez valami tisztelet-féle náluk, így bár esetlenül és tőlem idegenül, de meghajolok. Idegenül, de nem őszintétlenül, mert hát eléggé oda vagyok a perdaiakért, ha ők értem nem is mert égi vagyok, quorsa ha úgy tetszik. Lassan az összes nevünket megtanulom, de attól még én szeretem őket és tisztelem. Okosak és bölcsek, sokat tanultam már attól a kevés perdaitól is akikkel találkoztam és többet szeretnék. * -Igen apa! *Vágom rá csípőből az okításra, széles vigyorral az arcomon, jelezve, hogy ez most olyan apás dolog volt és apámtól szoktam ilyet hallani. Nem is egyszer ami azt illeti, és, hogy mennyire mutatja ez a személyiségemet, csak azt kell mondanom, hogy anyámtól többet hallottam ilyen és ehhez hasonló intelmeket. Nagyon igyekezett a fejembe verni az udvarias viselkedés szabályait, mindent ahhoz, hogy nőként, hölgyként viselkedjek másokkal és magammal szemben is, sokat követelt, de lett eredménye. Persze a hétköznapokon marad a laza állapot, némi hanyag eleganciával, de képes vagyok kancellárokat elkápráztatni ha arra van szükségem. Lynar kellemes fazon, jó a humora, igazán élvezem, vele nem kell karótnyelten állnom és beszélnem, de attól még tisztelem. Megnyugtatásként kurta választ kapok arra, hogy a pda-m biztonságban lesz ott ahova tette és nekem ennyi elég is, legalábbis egy perdaitól igen. Bólintok és elfojtok egy oké-t, aztán szembe kell néznem egy fával, amire fel kell másznom. * -Hát ez eddig kimaradt az életemből. Nem én nem…felmászni igen. *Nem lehet nehezebb, mint felmászni a liftaknába, itt legalább számtalan ág lesz a segítségemre, nem pedig egy kancellár aki ha úgy akarja kilép alólam, mert számára nem tetszőt mondtam. A frappáns tréfán nagyot nevetek és igyekszem lefordítani ajkaimra toluló szlenget perdaira.* -Ott a pötty. *Mászás közben a világot elátkozom és karattyolok a saját magam szórakoztatására, elképzelve milyen arcot fog vágni Jenkins ha elmesélem neki. Mert hát ezt el kell, már csak azért is, hogy eltereljem a figyelmét valami másról, természetesen majd úgy időzítek. Rengeteg ilyen történetem van ami a semmiről szól, és olyankor kapom elő ezeket, amikor terelni kell, vagy időt nyerni és közben képes vagyok más, fontosabb, stratégiai dolgokon gondolkodni. Most nincs ilyenre szükség, csak az izmaimra, melyek közül olyanokat is felfedezek, melyek meglétéről eddig nem tudtam. Szép kis izomláz néz ki holnapra, de nem bánom, majd megáztatom magam egy jó kis wellnessben. Lynarba kapaszkodva helyezkedem el, s bár nem köpöm ki a tüdőmet, azért látszik rajtam, hogy rendesen leizzadtam a különös testmozgástól. Lynar meg folyamatosan vigyorog, mint a bolond gyerek. Jól áll neki és rosszul sem esik, hiszen nem engem nevet ki, csupán derül az ügyetlen égin. Ki is fújom magamból egy nagy sóhajjal az elmúlt perceket s végül azért csak elengedem Esőpárnát, hogy aztán pillanatokkal később megdermedjek. Kis madárka bújik elő a levelek közül, én meg frászt kapok, és az sem segít, hogy kapok pár vállon veregetésbe csomagolt bátorítást. Nem tudom, hogy Rhonyll rám hallgatva vagy csak úgy simán érdektelenségből, de nem csinál semmit. Még annyit sem, mint Pukigombóc, s bár fél szemmel szemmel tartom, hajlandó vagyok nem sikítani. Lynarral azonban nem lehet vitázni, mert vagy mindent szó szerint vesz, vagy semmit. Nincs nyoma semmilyen kettő közötti árnyalatnak, én meg szemet forgatok arra, hogy nem fán vagyok, meg alvás közben nem lehet csillagokat nézni. * -Te mondani, hogy madár csodálkozni te miért itt lenni mikor nem aludni. Ez az izé meg a fán lenni. *Az izét nem tudom hogy mondják perdaiul, de mikor kiejtem megfogom két ujjal a szélét, hogy utaljak rá valahogy. Velem ne vitatkozzon. * -Ha én aludni, sokat fordul, leesni mindig. Nem lenni széles mint ágy. Mozogni. *Az utolsó szónál megfordul a fejemben, hogy meghintáztatom kicsit a kifeszített bőrt, a tapintásából úgy gondolom valamilyen állat bőre lehet, de aztán meggondolom magam. Épp elég, hogy idefent vagyok, nem kell még hintázni is. Nincs tériszonyom, simán lenéznék ha látnék, de alattunk minden sötétségbe burkolózik. Inkább a menekülés lehetőségének hiánya és az instabilitás az ami kissé dekoncentráltá tesz. * -Bátyám lenni bátormeg ha részegő tudni aludni bárhol. Fán, gödörben…*Alec tényleg bárhol és bárhogyan képes aludni, volt szerencsém megtapasztalni, sokszor jobban érezte magát a lyukunk padlóján, és ez a nomád életmóddal csak hatványozódhatott. Szavaira azonban felnézek az égre, annak egy szeletére amit az ágak között láthatunk, a messzi távolba. A hegyekre, melyeknek csúcsát még halvány derengés járja be, de hamarosan az is eltűnik és feketeségbe vonja a sziklák szürkeségét. A csillagok azonban csak most kezdenek ragyogni, és arcomra olyan mosolyt csal amilyet kevesen láttak még. A csodálkozó, gyönyörködő mosolyt amivel az égbolt sziporkázó, megfejthetetlen titkokkal teli csillagai előtt adózom. * -Nagyon szép!
(10 oldalú.) :
Meggyógyíthatnám a fényemmel a növényt, azonban érzékelem, hogy ezt ő maga nem igényli. S ez elgondolkodtat, így is guggolok előtte, mikor elégedetten nézegetem az eredményt.