Omnum fátyla vízesés

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Rhonan & Saliethris

Körül néztem, hogy mi kell majd még a későbbiekben. Nem a gyermek terén, hanem mondjuk vékony gally a begyújtáshoz. Hiányolom, így össze szedtem magam, hogy az egyik bogával neki induljunk gyűjteni. Teherhordásra alkalmas szánt kötöttem az állat mögé, szerencsére nem zavarta, hozzá volt szokva. Így kivezettem az erdős részre, majd neki álltam keresgélni a talajon. Sok kell, így is terveztem reggel az egész napomat. A gyerekek takarítanak a házban, Rhonan már egy hete távol. Athard még mindig nem tudja az állapotomat. Nem szóltam neki róla. A családom sem. Úgy volt, legalábbis mielőtt Rhonan elindult volna itthonról, hogy később ő szól róla.
Hiányzik. Egy hét telt el, egy hete nem találkoztam Rhonannal. Jobban vagyok kicsit, nem mindig van hányingerem. Csak fáradt vagyok. Hamarosan meglátogatom a gyógyítót, hogy megnézze, hogy minden oké-e. Hogy Rhonan jönne-e velem, fogalmam sincs, hiszen nem látok a fejébe, így időben megkérdezem majd. Izgulok, s félsz is akad bennem rendesen. Hogy a terhesség az amitől félek. Igen. Attól tartok.
Rhonan azt mondta, hogy vigyázzak magamra és a babára. Vigyázok, ám a természet néha másképp gondolja. Már majdnem végeztünk a pakolással, mikor beleléptem egy állat hatalmas ürülékébe.  Elhúztam a számat, ám hiába törölgettem, nem sikerült eltüntetni mindent a talpamról. Mivel a területet már egyszer átjártam, jól tudom, hogy egy vízesés van erre. Letudom mosni, tudok halat is fogni, eláll ha jól el van készítve. Szóval akad feladatom. A vízeséshez érve a lábamat merítettem bele a hideg vízbe, majd ahogy a kosz lejött róla, úgy léptem is odébb. Ám mivel ma még nem ettem, úgy a szédülés előjött. Megszédülve rogytam össze a füves területre, s szemem behunyva próbáltam tompítani rajta. A boga szemmel tartott, tudta hogy baj van, mégsem mozdult mellőlem ... De aztán felkapta a fejét és ott hagyott...



Öltözet és Fegyver

Saliethris & Rhonan

Pár napja, hogy eljöttem otthonról a feladatomat végezni és ezalatt az idő alatt sokszor gondoltam Saliet’-emre, ahogy a gyerekekre. A hazavezető úton is alig vártam, hogy a házhoz érve magamhoz ölelhessem őket, de nem találtam otthon asszonyomat, mikor beléptem lakunk küszöbét. Más helyzetben nem aggódtam volna ennyire, de most valamiért rossz érzés kerített hatalmába. Soha nem kértem, hogy maradjon csak a négy fal között, de az állapotában sokkal veszélyesebb odakint az erdőben, mint ha …
Tudom, hogy túlaggódom emiatt magam, de féltem Őt! S ismerem a veszélyeket is, amik leselkedhetnek rá, ha sötétedés után egyedül maradna odakint.
Pár órát vártam, de lassan delelőre fordul majd a nap, és valami azt súgja, hogy keresésére induljak. A gyerekektől megtudtam, hogy rőzséért indult a Bogájával, de nem akarta, hogy egyikük is elkísérje. Nem tudom miért nem tért vissza negyednap óta, és ez nyugtalanít. Tud magára vigyázni- efelől nincs kétségem- csak… nyugtalanít a távolléte, mert már rég vissza kellett volna érkeznie.
Fel s alá járkáltam a lakunkban, majd összeszedtem pár dolgot és utána eredtem a Bogám hátán. Dorven elmondása szerint a Dél-felé látta indulni, ami egyel több ok arra, hogy ne késlekedjek.
A nyomait könnyedén tudtam egy jó darabig követni- bár messze nem vagyok olyan kiváló nyomolvasó, mint Ath barátom- de sokat tanultam tőle. Igazából, ahogy egyre telnek az órák, már kezdem azt érezni, hogy hamarabb kellett volna utána indulnom. Több órányi előnyben van tőlem, és pontosan nem tudom mi vezethette rá, hogy ilyen messze kószáljon el ..egyedül.
A Bogám kitartóan haladt – szelve a mérföldeket-, hogy eljuttasson Kedvesemhez, bárhol is van most. Szerencsére a nyomok tisztán kivehetők előttem, így nem kellett sokszor megállnom emiatt, hogy leszállva körbenézzek.
Talán már pihenőre fordul a Nap, mikor közeledő hangokat hallok, ami lassításra késztet. A távolban Saliet’ Bogája tűnik fel, és „lovasa”nélkül….
Lassítok, mikor a közelébe érek, majd elkapom a kantárját, amint odaér hozzánk. Az állat nincs kimerülve, így feltételezem, hogy nincs messze Saliet’-em se. Legalábbis remélem, hogy nem esett baja…
-Ó, Shaz’or! Merre keressem asszonyom?!- ajkaim között kicsúsznak eme szavak, de aztán követem tovább a nyomait, hátha rátalálok. Hamarosan lábnyomokat fedezek fel, és a közelben vízcsobogást. Nem messze lehet már „Omnum fátyla”, de miért jött ilyen messze otthonról, Kedvesem? Valami oka volt, hogy idáig jött? Mi történhetett?
A vízesés hangjait hallom, és a Boga is nyugtalanul toporog mellettem. Körbenézek a fövenyen, és a szívem hevesebben kezd dobogni. Saliet’-em látom a fövenyen feküdni és nem mozdul…
-SALIET’!- ugrok le a nyergemből és rohanok felé. Amint mellé érek, letérdelve veszem ölembe fejét, hogy megérinthessem arcát.
-Kedvesem! Mi történt?- suttogva beszélek hozzá, és próbálom gyengéden magához téríteni finom paskolásokkal, mit arcára mérek. A tenyeremmel merítek egy kis vizet, majd locsolom, ha eddig még nem tért volna magához.
-Saliet’!… Térj magadhoz… Itt vagyok… - szorítom magamhoz ernyedt testét, és csak remélni tudom, hogy nem sérülés okozta eszméletlenségét. Bár nem tudom, hogy mi történhetett… Várom, hogy kinyissa szemeit, de amúgy sem mozdulok el mellőle.
-Kedvesem…

Rhonan & Saliethris

Hangokat észleltem magam körül, ám a sötét egyelőre nem eresztett. Ám mintha Rhonan hangja egyre közelebb és hangosabban érkezett volna irányomba. Aztán egy kis hideg víz mely magamhoz térít. A szemeim csak úgy kipattannak, majd Rhonan öléből már fel is ülök.
- Rhonan. - nézek rá bután, hogy vaj' mit kereshet itt?  
- Jól vagyok. Csak megszédültem. - simítom meg óvó karját, kis mosolyt is merítek belőle, majd körül nézek. Tudom hogy miért jöttem, azt is hogy mibe lépem, majd az azt követő jelenetet is ismerem. Bár a rosszullét okát jelenleg nem ismerem. Bár ha jobban belegondolok... sok mindent még nem ettem a mai napon.
- Hogy találtál rám? - kérdezem meg a férfit, majd ha segít, vagy sem felálok.
- Gallyakat gyűjtöttünk... - hogy kivel? A bogával. Hiszen segített. Igaz, hogy nem tudtam mikor tér vissza Rhonan, de előtte akartam haza térni. Most hogy így történt, aggódhat nagyon értem. Értünk. Még akkor is ha jól vagyunk. Ez az egész várandósság így fog kimenni végig? Rosszullét lesz minden áldott nap és elhagyni sem fogom tudni a házat?
- Most meddig maradsz idehaza? - kérdem, majd ha hagyja, akkor ajkait egy csókkal üdvözölném haza jövetelét.
- Milyen napjaid voltak? - érdeklődők felé, majd megindulok, hogy a vízbe meritkezzem meg. Teljesen belemerülök, majd felbukkanok a felszínen. Annyi mindent mesélhetnék én is, bár akad melyet nem mondhatok el neki. Csak a nyugalmát féltem. Nem szeretném felhergelni apróságokkal. Nikolaial, Atharddal. No meg hogy nem maradtam el a seggemen sokáig. Pedig el kéne.
- Tudom hogy nyugton kellene maradnom otthon, de nem megy. Tudom hogy veszélybe sodrom magunkat, de képtelen vagyok egyhelyben leülni. - pedig ha csak a szobában feküdnék, akkor talán hamarabb elmúlnának a rosszuléteim. Elmúlnának a szédüléseim és az, hogy bizonyos ételekre ránézni sem tudok.



Öltözet és Fegyver

Saliethris & Rhonan

Amíg ki nem nyitja a szemeit és életjelet nem ad, addig minden rossz az eszembe jut, hogy mi történhetett vele… Aztán, lassan ébredezik és tekintetünk végre valahára találkozik.
-Saiet’-em…- sóhajtva hajolok fölé, hogy közelebb érezhessem magamhoz, bár el sem tudom képzelni, hogy mi történhetett.
-A Bogád segített… érezhette a közeledtemet. – Az állataink összeszoktak már, -és ha nem is láthatott minket a közelbe-, de a szagokat nagyon jól ismerheti már…
-Csak pihenj kicsit… Ne erőltesd meg magad.- de ahogy látom, nem marad nyugodtan, és felállni készül. – Segítek…- Annyira nem támogatom ezt az ötletét, de amilyen makacs, úgyse marad most sem a popsiján.
-Gallyakat? Ilyen messze a háztól?- kissé meglep, hogy ilyen messzire „elcsatangolt” otthonról egyedül.
-Közelebb nem találtál volna letört ágakat, csak errefelé?- picit gyanakvóan nézek rá, de már nem ez az első furcsaság amit felfedezni vélek vele kapcsolatban.
-Direkt mondtam, hogy ne indulj el egyedül… a gyerekek segítenek neked mindenben. –hangom nyugodt és kicsit szomorú is talán, amiért ezt ennyiszer el kell mondanom. Féltem asszonyom és az állapota is aggaszt, hogy most is eszméletlenül találtam rá. Bármikor rosszul lehet, és ha olyan helyen, ahol…? Ahhhhh! Miért nem érti meg, hogy nem korlátozni akarom, hogy ne menjen sehova, csak kérem, hogy _ne_ egyedül induljon el bárhová?!
-Pár napig itthon leszek. – eleve van még elintéznivalóm a napokban, -és a megérzésem nem csal-, akkor nagyon is indokolt, hogy egy ideig a családommal legyek. Csókját viszonzom, és lassan engedem távolodni magamtól.
-Úgy telt, mint a többi nap eddig. – nem részletezem a munkám és ezt Saliet’-em nagyon jól tudja. Soha nem beszélek arról, ami történik a Dann körül. A magánéletet és a hívatást soha nem keverem. Amúgy se szülne jót, ha olyasmikről ejtenék említést, ami senki másra nem tartozik, még a családomra sem.
Közben a vízbe merítkezik, és csak aztán szólal meg, ahogy a felszínre bukkan ismét.
-Megértelek…- emelkedek fel, majd az elemózsiás tarisznyát veszem le a Bogám oldaláról, majd visszaülök a partra, megvárva, míg asszonyom is kiérjen mellém, ha befejezte a mártózást.
-Nem lehet könnyű egyedül lenned, mikor nem vagyok itthon… Soha nem tiltottam, hogy ne menj sehova… – csak halkan motyogom magam elé egy sóhajjal, bár még mindig úgy érzem, hogy van valami más –nyomósabb oka- annak, hogy ilyen messzire eljött egyedül. De, vajon mi vehette rá, hogy ilyen hatalmas utat megtegyen? Tudva, hogy halálra aggódjuk magunkat érte a gyerekekkel.
Ha rá is kérdeznék, nem hinném, hogy elárulná… ha eddig is titokba burkolózott a sok „kimaradása”, amikor nem voltam otthon. Legalábbis nem egy szemtanú jelezte nekem, hogy látták többször is az erdő felé menni, mikor …. Én meg elhessegettem a sok „kukkolót’, hogy biztos, nem asszonyomat láthatták, hiszen ő otthon van a házunkban. Talán, mégis igazak a szóbeszédek? De, miért nem mond Saliet’-em erről nekem egy szót se? Miért titkolózik előttem? Okot adtam rá, hogy ne mondja el, miért jár el rendszeresen valahová az erdő rejtekében?
-Egyél pár falatot. Biztosan ma még semmit sem ettél. – nyújtom felé a sebtében összekészített élelmet, -amit a konyhaasztalon találtam-, gyümölcsöt, kalácsot, és pár darab szárított húst. Aztán, ha elfogadja, akkor én is harapok valamit. Sok kedvem nincs beszélni, mert a gondolataim sokfelé cikáznak. Nagyon szeretem Saliet’-met, és ezt neki is nagyon jól kell tudnia!
A vizes tömlőt is magunk közé rakom, hogy ha megszomjazna, akkor ihasson belőle.

Rhonan & Saliethris

Ilyen messze a háztól? Kérdése engem is meglep, ahogy őt, hiszen nem ide akartam jönni.
- Úgy tűnik elkalandoztak a gondolataim. Máshol jártam fejben. - más magyarázat nagyon nincs rá. Hiszen tényleg a ház közelében akartam maradni. erre itt vagyok... elég messze. Bár hogy hol járhattam fejben, azt már még nem mondanám. Kérdésén újabb dorgálást veszek észre, nem veszem fel, felesleges, csak veszekedést szülne. Igaza is van még nem is. Nem akarok vitába szállni vele.
- Tudom, hogy segítenek. De Rhonan... nem beteg vagyok. Meg tudok én is csinálni sok mindent. Még bírom. - adok választ némi türelmetlenséggel, hiszen nem betegség gyötör, hogy semmit se tudnék csinálni. Jól vagyok. Nem hagyom, hogy bárki is úgy lásson, hogy elfekszek egész napra, mert babát várok. Az nem én lennék. Amíg tudom, addig csinálom. Ha nem megy akkor pihenek.  A mártózás felfrissíti elmélet, így kissé vizesen ülök Rhonan mellé. Szavai elszomorítanak, holott nem mutatom ki. Veszteg kéne maradnom kis ideig, ám nem menne. Hajt a vérem.
- Ha megtiltnád, könnyebb lenne? - érdeklődők kicsit miközben a távolba meredek, majd az elemózsia felkelti a figyelmem. Figyelem hogy mit készített össze, majd egy kisebb darab szárított húst szedek el és enni kezdem.
- Sajnálom, hogy aggódást okoztam. - nem akartam eltűnni, csak segítettem a gyerekeknek, hogy legalább ezzel ne kelljen már törődniük.
- Gondolkodtam. - kapom be a maradék élelmet ami a kezemben maradt, majd azt lenyelve Rhonan felé pillantok.
- Tudod... félek. - igen Saliet’ fél. Furcsa mindezt hallani tőlem, de ez az igazság.
- Ettől az egésztől. Nem tudom mi a normális, mi lesz ha nem tudom megszülni? Mi van ha mindent elrontok... Mi lesz ha korán érkezik? Vagy ha egyedül leszek, mikor érkezne? - rengeteg kérdésem van, melyet egy gyógyító is hallhatna, hogy válaszokat adjon, de Rhonan szavai megnyugtatóbbak számomra. Tőle akarom hallani hogy nem lesz baj. Hogy erősek leszünk. Kibírjuk. De tényleg félek, hogy ki fog történni a következő időszakban. Nem tudom mikor mit kell csinálnom egy újszülöttel.

Öltözet és Fegyver

Saliethris & Rhonan

Egyre jobban úgy érzem, hogy valami nincs rendjén. A kérdésemre, hogy hogyan került ilyen messzire a háztól, csak még jobban megerősít benne, hogy valamit titkolhat előlem. Nem hinném, hogy a házunk közelében lévő fák között nem talált volna letört ágakat, amiért valójában elindult otthonról.
-Egy szóval se mondtam, hogy ne menj sehová… de láthatod, hogy nagyobb baj is történhetett volna… Ahogy rád találtam, és nem voltál a tudatodnál. – nem akarok vitázni és dorgálni sem akarom emiatt, de nem értem, miért ilyen érthetetlen benne, hogy csak aggódom miatta?! Egy pillanatig se korlátoztam mozgásában, oda megy, ahová csak kedve tartja. Csak most is… eszméletlenül találtam rá, jóval messzebb az otthonunktól. És, ha nem én találok rá? Hanem egy ragadozó?.. Vagy, Shaz’or tudja, miféle szörnyeteg találna rá, mikor tudattalanul fekszik valahol? Miért nem érti meg, hogy az állapotától függetlenül –amit nem tartok én sem betegségnek- de, kockázatosabb a rosszullétei miatt?!
Egy ideig némán nézek a szemébe, majd leülök az egyik fa közelében. A következő kérdése még jobban meglep. Feltételezi rólam, hogy a tiltás, az boldoggá tenne? Miért gondolja ezt rólam?! Eszem ágában se volt soha megszabni neki, hogy mit tegyen-vagy- mit ne!
-_Ezt_ komolyan kérdezed? – Egyszerűen nem értem Saliet’et! Vadállatnak tart, -és olyan Társnak-, aki szigorral és szabályok közé szorítaná Kedvesének minden mozdulatát?!
-Képes vagy ilyet feltételezni rólam? - Alig tudom elhinni, hogy így gondol rám… Egyszerűen nem értem, miért… Soha nem tettem ilyet és nem is fogok!
-Soha nem korlátoztalak, és nem is teszem meg ezután se!- ezzel mindent elmondtam, amit akartam. Sajnálom, hogy ilyen rossz véleménnyel van rólam, -holott okot sem adtam rá-, hogy így érezzen. Aggódom miatta, de _soha_ nem tiltottam meg semmit, se neki, sem pedig a gyermekeimnek. Önálló akarattal rendelkezik mindenki, -és ha azt nem érti, hogy féltem Őt-, akkor nem tudok mit tenni…
Inkább eszem pár falatot, és csendbe burkolózom. Nem vagyok mérges -vagy ingerült-, inkább csak elgondolkodtatnak szavai.
-Mindig melletted leszek, ahogy most is itt vagyok. Megértelek, hogy félsz, mert én is félek, de nem telhetnek úgy napjaink, hogy ezen rágódjunk. Shaz’or megsegít minket, ahogy eddig is vigyázó szemével tekintett ránk. - fordulok felé, és csak remélem, hogy valahogy megértetem vele, hogy szeretem Őt, és nem zsarnokként akarok a férje lenni, hanem mindenben a támasza. Legyen az bármi, - amiben segíteni tudok-, azt megteszem. Ha eljön az ideje a szülésnek, mellette leszek akkor is, és fogom majd a kezét. Több mindent nem tudok tenni abban a folyamatban, de támasza leszek, ahogy eddig is.
-Együtt megoldunk mindent. Nem hagylak magadra!- ezt nem is tudom, miért kell mondanom neki, mert tudnia kellett volna eddig is. Nem értem, miért viselkedik ilyen furcsán pár hete. Azelőtt is, hogy a várandóssága kiderült. Mi történhetett akkor, előtte? Még mindig azt érzem, hogy nem mond el nekem mindent, pedig most már egyre jobban érzem, hogy a sejtésem nem alaptalan. Mit titkolhat? Eddig nem volt ilyen….s most meg mintha teljesen más lenne… Egyszerűen, nem tudom a magyarázatot erre.  
-Mit szeretnél? Mit tegyek, hogy elégedett légy?- ha ennyire bántó az aggódásom, akkor mondja el, hogy mit tegyek másként?! Nagyon érdekelne, hogy mit tartana tökéletes megoldásnak. Ha elfogadható a javaslata, akkor Shaz'or-ra ígérem, hogy megteszem, és nem aggódom érte, ahogy eddig tettem.

Rhonan & Saliethris

Újabb veszekedés érződik a levegőben, amihez nincs kedvem, ám...Nem korlátozza egyik mozzanatomat sem. Ahogy én sem fogom az övéit. Ám...
- Nem, nem feltételeztem semmit ilyesmit rólad. Sajnálom. - inkább hallgatok, ennél nagyobb ostoba már nem is lehetek. Pedig le. Itt vagyok, holott otthon kellene várnom rá. Az életem része. Attól félek, hogy a gyermekáldás megváltoztat majd mindent. Egy darabig csak az otthon közelében maradhatok majd. Nehéz lesz. Borzasztóan nehéz. De a gyerek miatt ki kell bírnom. Rhonan miatt, a közös gyermekünk miatt. Mit tegyen, hogy elégedett legyen... Rápillantok a tekintetébe.
- Elégedett vagyok Rhonan. Nincs szükségem semmi másra, csak rád. Bőven elegendő. - lassan állok fel a földről, egy kis szárított húst kapok még be, majd a bogám felé indulok.
- Szeretlek. - pillantok vissza rá, azon gondolkodva, hogy vajon mi történt vele. Honnan van ez a viselkedése irányomba? Mit sejthet? Vagy mit tud? Nem akarom hogy megtudja, hogy Nikolai a közelben tartózkodik. Senki se tudhat róla.
- Haza megyünk? - kérdezem halkan, miközben a boga kötelét fogom meg. Azt hiszem lassan gondolkodhatunk a gyermek nevét illetően. Csak hogy ne azon agyaljon mindkettőnk, hogy minek kószálok egymagam az erdőben.



Öltözet és Fegyver

Saliethris & Rhonan

Saliet’ szavai után, már biztosan érzem, hogy valami miatt nagyon elkeseredett, hogy még azt is feltételezte rólam, hogy korlátok közé szorítanám a mozgásterét. Ez inkább csak engem szomorít el jobban, mert okot se adtam ilyesmire. Majd hárít, és mégse gondolja úgy, ahogy az előbb…
Semmit nem értek. Egyik szava „vádló”, a másik „beletörődő”, aztán meg magam se tudom, hogy miért ennyire szótlan. Mit tettem? Vagy, mit nem? A nőknél nem lehet tudni, hogy éppen mi okoz nekik elégedettséget….  ha, el sem mondja, mire vágyik?
-Most is itt vagyok veled, Saliet’ –em. – nézem, ahogy feláll és indul a Bogája felé. –Én is szeretlek. – Mi történt vele? Miért ennyire szomorú és szótlan? Ahogy elhalad mellettem, némán követem a szememmel. Hezitálok, hogy rákérdezzek-e amit sejteni vélek, -de mivel nem vagyok biztos, hogy mi van vele-, így talán tiszta vizet önthetünk a pohárba. Azt akarom, hogy boldog legyen, de napok óta csak kerüljük egymást. Lehet, hogy én érzem csak így, de nyomaszt a szomorúsága.
-Van valami, amit el akarnál nekem mondani? – állok meg mellette, és várom, hogy elmondja mi bántja. Mert az biztos, hogy valami történt pár nappal ezelőtt, és azóta teljesen más lett. Ha bántja, hogy aggódom miatta, akkor azt is mondja el. Nem akarnám, hogy azt érezze, hogy bármiben is korlátozom, vagy tiltanék neki valamit. Fogalmam sincs, mit tegyek, hogy boldognak érezze magát.
Türelemmel állok, míg nem mond valamit. Azt sem akarom, hogy faggassam, de nagyon szeretném tudni, hogy mi történt, hogy egy ideje „menekül” az otthonunkból. Most is ilyen messzire jött el gallyakat gyűjteni, amikor a házunk közelében is van bőven erdőség.
Ha azt akarja, hogy magára hagyjam most egy kicsit, azt is megteszem. Csak mondjon valamit…

Rhonan & Saliethris

Tudom hogy szeret és azt is hogy velem lesz mindig. Hogy nem tartana vissza semmitől. De az érzés, hogy már nem csak magamat óvom, hanem a bennem növekvő gyermeket is... nem okoz gondot, de nehéz megülni a fenekemen, főleg ha egyedül vagyok 1-2 napig. De majd hozzá szokom.
- Sajnálom, nem tudom mire gondolsz, hogy mit mondhatnék. - tényleg nem tudom mit szeretne hallani. Idáig eljöttem. És? Nem hallott még arról hogy időnként valaki kiszellőzteti a fejét, hogy gondolatai épek maradjanak?
- Csak azt tudom, hogy arra kérlek... Velem maradnál kicsit tovább odahaza? Szeretnék ellazulni melletted kicsit... megbékélni a gondolattal, hogy már 2 életért tartozok felelősséggel. A gyermeked óvom szívem alatt, kit megszeretném óvni, hogy kezedbe ringathasd, s lássam a mosolyt melyet felé ragyogtatsz. - simítom meg karját, őszinte szavaim átjárják a lelkem, hisz nem akarom egyiküket sem elveszteni. Felszállok az állatra, majd meglapogatom annak oldalát.
- Tudod... úgy érzem, van egy olyan érzésem... hogy eggyel több férfi lesz a házban hamarosan. - simítom meg mosolyogva hasam, célozva arra, hogy fiúnak sejtem a pocaklakót.




Öltözet és Fegyver

Saliethris & Rhonan

Eddig fel sem merült bennem, hogy Saliet’ valamit titkolhat előttem. Úgy érzem, hogy más oka is van annak, hogy ilyen messzire eljött „ágakat gyűjteni”. Miért? Mi vezette rá, hogy egymaga induljon el ekkora távolságra? Miért nem mondja el? Mitől tart? Tőlem? Mástól? Nem értem…
A gondolataimban cikázó temérdek kérdés csak megerősít abban, hogy jól érzem a furcsa viselkedését. Megmagyarázni ugyan nem tudom, de ha válaszol a kérdésemre, akkor talán tisztábban láthatok. Aggódom.. és ez nem könnyíti meg a bizonytalanságomat.
-Rendben…. – egy ideig fürkészem tekintetét keresve, de aztán elengedem a dolgot. Talán, nem ez volt a leg megfelelőbb perc, hogy megkérdeztem tőle, de már nem bírtam tovább. Ezek szerint, nem akarja megosztani velem, bármi is történt. Mert érzem, hogy van valami….
-Veled maradok. Mindig melletted vagyok, még ha pár napra el kell mennem mellőled, akkor is veled vagyok lélekben. Ahogy a kicsivel is…- lépek mellé, hogy átölelhessem, ha engedi. Nehéz magára hagynom, de vannak kötelezettségeim, ahogy minden területen az életemnek.
-Szeretlek, Saliet’. Mindent megteszek értetek. – Tudom, hogy nehéz neki, és próbálok könnyíteni is rajta, ahogy csak lehet.
-Menjünk. – ülök fel én is a Bogám hátára, majd megragadom a kantárját, irányba állítva hazafelé.
- Igen? Fiúcskának érzed? – nézek rá egy kedves mosollyal. – S ha lányka lesz? Nem tudhatjuk! Mindkettőnek örülnék! Egészségetek a legfontosabb! – léptetek mellé, majd várom, hogy induljunk.
Szeretem asszonyom, ahogy büszke és boldog vagyok, hogy Saliet’ mellettem van és gyermekünket hordja a szíve alatt. Shaz’or vigyáz rájuk, ahogy én is minden lépését óvva figyelem és próbálom megvédeni minden rossztól, még ha nem is érzi Saliet’ ezt rajtam. Talán, majd egyszer megossza velem azt, amit most sem akar elmondani. Mert, tudom, hogy a sejtéseim nem szoktak megtéveszteni. S azok, akik látták többször is ezen a vidéken… Nos, ennyi szempár nem tévedhet….
-Majd út közben gyűjtök rőzsét. Odahaza biztos kell a tűzre, mert már hidegek az éjjelek. Nehogy megfázzatok. - Hamarosan lehullhat az első hó, és sosem árt, ha van tartalék fa a pajtában. Út közben meg, van min gondolkodnom.

Rhonan & Saliethris

A férfi mindig velem lesz. Ő az enyém, míg én az övé. Bár tartok attól, hogy mi történik ha megtudja azt, mitől jelenleg a frász kerülget. Tartok a haragjától, ezért mindent bevetek, hogy kerüljem eme témát. Még az érzésemet és pár álmom miatti gondolatmat is megosztom Vele. Fiúnak érzem, sejtem a gyermekünket.
Kislánynak is örülne, az egészség előrébb való. Szeretném látni a boldog mosolyt az arcán, ám addig nem láthatok őszinte mosolyt irányából, míg őszinte nem leszek vele. Elindulok mellette, hol őt lesve, hol az előttünk lévő utat. Szavaira csak egy rendbent mormolok el. Ám nem sok kell, hogy bogám megérezte rajtam a keserűség illatát, Idegesen dobbant egyet, majd megrázza fejét. Igaza van, nem lesz jó ez a hallgatózás, mert csak felemészt. Rosszabb lesz és ez ártani fog nekem, Nekünk. Mindhármunknak. Pár lépés után a boga megtorpan, Rhonan hátát figyelem jó ideig, míg meg nem áll ő is.
- Rhonan. Tudom, hogy az Istenek haragjával fogsz vetekedni, ha többet szólok... de ha csalódsz bennem... az még fájdalmasabb lenne mindkettőnknek. - kezdem így, majd íriszeibe mélyedek ha felém fordulna, ha nem teszi, akkor tovább bámulom a hátát.
- Emlékszel a sérült quorsára még pár napfelkeltével visszább...? - kérdezem, s válaszra nem várva folytatom.
- Itt van... túlélő. Segítem mikor tudom... - aztán elhallgatok, mást nem is tudnék mondani. Semmi nincs közte és köztem. Csak oktatás, perdai az égivel. Tanulja az ehető és élhető dolgokat. Eddig ártatlan. Egy gyanús jel tőle és magára marad. De eddig semmi... tanul, mert élni akar. Én is ezt tenném. Ám a haragra várok, melyet jelenleg Rhonan zúdithat rám. Megérdemlem, ha így tesz. Bármi is lesz ezután, őszintén szólok mindenről. Nincs okom hazudni és elferdített valóságot létrehozni. Csak őszintén..


Öltözet és Fegyver

Saliethris & Rhonan

A hazafelé úton csendbe burkolózom és próbálom rendezni a gondolataimat. A Bogám is érzi, hogy enyhe feszültségben vagyok, de higgadtan halad tovább. Haza akarok jutni épségben Saliet’-el, és út közben még fát is akarnék gyűjteni, ha már az erdő felé járunk. Sok minden kavarog bennem, ahogy értetlenül állok asszonyom hallgatása előtt. Fogalmam sincs, miért nem mondd el nekem semmit, pedig érzem, hogy van valami, ami bántja. Egy ideig egymás mellett haladunk, majd lemarad tőlem. Talán a Bogája fáradt el, -ezért lassít-, de aztán a szavai, engem is megállásra késztetnek, és felé fordulok, mert úgy hiszem, hogy valamit félreértettem volna…
-Ezt miért mondod? Miért csalódnék benned? Én nem….– kérdezek vissza, de aztán a tovább folytatja, és csak akkor ér el a tudatomig, hogy mit akar közölni.
-Hogyan? Most ugye csak viccelsz?!- alig hiszek a fülemnek! Egy quorsával tölti az idejét pár napja?! Ráadásul egy jó ideje vele találkozik? Segíti? Mi van?! Azt hiszem erre nem voltam felkészülve. Minden másra gondoltam, de ilyenre azért nem. Eszem ágában nem volt, hogy egy égivel tölti itt az idejét.
-Segíted? Hogyan? Miért? – szállok le a Boga hátáról, és felé indulok. Ezt nem lehet így egyszerűen félvállról megbeszélni, elég komoly dolog.
-És csak _most_ mondod el ezt, nekem?!- nem tudom, hogy mit mondjak vagy tegyek. Döbbenten állok mellette és értetlenül. Miért titkolta előttem, hogy egy quorsával találkozgat?
-Miféle „égi”? Férfi? Nő? Kicsoda? Bántott téged?  – egyre több kérdés fogalmazódik meg bennem, de még idő kell, hogy megemésszem a hallottakat. Alig hiszem, hogy Saliet’ kijátszott engem, és egy quorsát segít! Azt se tudni, hogy miféle az a quorsa! Még belegondolni is szörnyű, hogy ha kihasználva asszonyom jó szándékát, megvezeti és kelepcébe csalja?… Vagy, ennél is rosszabb következne?… S ha az életére tör?!
- Átgondoltad ezt, Saliet”? - Nem tudom, mit mondhatnék. Teljesen meg vagyok rökönyödve a tettén.
- Shaz’or szerelmére! Mi folyik itt?! – most azt se tudom, hogy mérges legyek-e jobban, vagy csalódott! Talán mindkettő, de döbbenetem még ennél is nagyobb. Képes volt titokban tartani, hogy napokon keresztül azzal az égivel találkozgat, és közben halálra aggódom miatta, hogy ne essen baja… Ahogy, most is eszméletlenül találtam rá, messze az otthonunktól.
-Most is vele voltál?- kérdő tekintetemet láthatja rajtam, bár azt gondolta kiabálni fogok, de nem teszem. Meg akarom tudni és érteni, hogy miért csapott be engem… és mindenki mást odahaza, hogy ezzel a quorsával legyen. Biztos van rá valami magyarázat, és a kiabálás úgyse segítene. Amúgy sem tudom eldönteni, hogy mit higgyek… vagy, mit gondoljak ezek után. Szeretném, ha elmondaná, hogy miért tette. S miért nem mondta el ezt nekem már jóval előbb?!

Rhonan & Saliethris

Kihallatszik Rhonan mérge még akkor is ha próbálja megnyugtatni magát. Rosszul esik mindez, hiszen a háta mögött cselekedtem. De már nincs visszaút. A férfi leszáll bogájáról és mellém lépked. Tekintetem az övébe fúródik. Nincs miért szégyenkeznem. És igen... most. Sokkal jobb, mintha 1 héttel ezelőtt szóltam volna, vagy épp ha a gyermek világra jönne... Most. Most volt a megfelelő alkalom. Hogy melyikünknek, nos azt még nem tudom.
- Nem ártott nekem. Nem akar ártani. - ezt jobb ha tisztázzuk így elsősorban. Nekem nem ártott ezidáig, a terveit azonban nem igen osztotta meg velem. De nincs útban. Senki útját nem keresztezi... S nem ő volt az aki korábban megölte szeretteinket. Hitegetem magam ezzel, vagy valóban így is van? Igazából annyira még én sem bízom meg benne, de azt már tudom, nekem nem akar ártani. Ez bőven elég számomra pár dolog tisztázásához. Rhonan nem tér magához a hír hallatán, eszembe se jut hogy bármivel is győzködjem. Felesleges. Nem nyugszik meg egykönnyen... szóval csak figyelek, meg persze hallgatok. Újabb kérdés.
- Nem. - ha vele lettem volna, Rhonan most őt gyepálná. Megértem. Hiszen lehet én is hasonló magatartást mutatnák, ha róla lenne szó. Ha ő találkozgatna quorsával.
- Nem kell aggódnod, résen vagyok, nem mutatok irányába vakfoltot. -inditom el az állatot, majd ahogy elhaladok Rhonan mellett, úgy folytatom.
- Ha túléli perdán egyedül, az jelent valamit. Tudni akarom hogy mit akar! - s ha a bizalmam kell cserébe, hát legyen. Akkor is megtudom mit tervez.
- Rhonan... - állítom meg az állatot, majd a férfi irányába figyelek.
-...tudom hogy nem bízol meg akárkiben, főleg nem quorsában... de kérlek higgy bennem kicsit. Bízz bennem, vigyázok magamra, mikor a közelében tartózkodom. - na mintha ilyen könnyen rám hagyná a dolgokat ezek után. Főleg hogy gyermekünket várom...



Öltözet és Fegyver

Saliethris & Rhonan

A döbbenetem után, -amit közölt velem Saliet’- számtalan kérdést vet fel tőlem, amire elég gyér választ közöl, -vagy- egyáltalán semmi érdemleges információt nem kapok a szóban forgó qoursáról. Akire nagyon is kíváncsi lennék! Még azt sem tudom meg, hogy nő, vagy férfi. Bár, a szempontomból lényeges lenne, de hiába is sorakoztatnék fel számtalan ellenérvet, Saliet’ nagyon ragaszkodik ehhez az „égihez”. Vajon miért védi ennyire hevesen?
-Ezt most úgy értsem, hogy _eddig_ nem bántott? Vagy, _még_ nem bántott?- Itt a másik fontos kérdés, amire biztosan azt fogja mondani, hogy ne aggódjak! Ismeri egyáltalán? Hogyan jutott eszébe, hogy egy quorsát istápol, és ezt titokban is akarta tartani előttem? Ki ez a ember? Miért pont asszonyomat akarja maga mellé? Nem értem! Ahogy Saliet’-et sem! Mi ütött belé?
-Hmm.. szóval _most_nem vele voltál…- fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Pár lépést kell tennem, hogy megemésszem a dolgot. Nem kiabálok Saliet’-el, amúgy sem oldana meg semmit, ha felemelném a hangomat.
-Megtudni mit akar? Ezt hogyan gondolod? Még a nyelvüket sem ismered. – nem akarok belemenni a számonkérésbe, csak meg akarom érteni, hogy mi vitte erre rá. Azt se tudni, hogy mi történt azzal az égivel és miért sebesült meg. Azt sem lehet tudni, hogy ha felépül a sérüléséből mennyire lesz veszélyes! Asszonyom meg egyedül van a közelében és… Shaz’or szerelmére! Mit tegyek?!
-Nem véletlenül nem bízom a quorsákban! Amit, te is jól tudsz, miért.- hihetetlen, hogy annak ellenére, -hogy tudja-, mennyire nem szívlelem az égieket, egyiküket bújtatja és „tanítgatja”, hogy élje túl a vadont.
-Nem arról van szó, hogy benned nem bízom!… Hanem a _qoursákban_ nem bízom!- de ezt nagyon jól tudja! S mégis kijátszott engem, és a családot, ki tudja mennyi ideje?!
-Mióta vagy vele? Egy hete? Kettő? Több?- érdekelne, bár nem hiszem, hogy ennek bármiféle jelentősége lenne a tények fényében. Nem hittem volna, hogy Saliet’ így kijátszik engem.
-De, ha így óhajtod, akkor tegyél, amit jónak látsz. - elszántságot hallok ki a hangjából, és ha eddig se érdekelte a véleményem, akkor ezek után nincs is mit hozzáfűznöm. A Bogám felé tartok, hogy felüljek rá, és magamban átgondoljam, amit mondott.

Rhonan & Saliethris

Nem egyszerű a helyzetünk az biztos. Sosem lesz mindez egyszerű. Szeretem Rhonant, az életemnél is jobban. Ám vannak kisebb súrlódások köztünk, mikor valamiben nem értünk egyet. Ilyenkor dúlunk fúlunk mindketten, de úgyis a másiknál találunk vigaszt.
Amúgy nem vagyok hajlandó olyan kérdésekre választ adni, melynek semmi értelme. Rhonan ismer, tudja, választ kapni tőlem nehéz. Makacs vagyok ilyen téren. Még nem bántott? Chhh...
Nem vele voltam. Istenemre! Mi van vele? Mióta megtudta hogy emberközeli élményben van részem, azt hiszi hogy minden pillanatban vele vagyok. Nem az anyja vagy valami családtag vagyok számára, hogy napi szinten a nyakára járjak. Az hogy hébe hóba megnézem él e még, szerintem nem nagy dolog.
- Mióta vagyok vele!? RHONAN! - rápirítok kicsit, hiszen mit gondol? Többet vagyok otthon mint a Quorsa mellett. Az hogy kell némi levegőzés és valami új dolog, az nem azt jelenti hogy vele vagyok. Ott vagyok a közelében, mutatok ezt azt majd lelépek.
Felül a boga hátára, figyelem, s hallgatom szavait, majd a bogához intézek egy hááá-t, s így rohanni kezd, mindent, mit összegyűjtöttem gallyat, most legalább a negyede széthullott. De nem érdekel. Rohanok haza a bogával, nem nézek vissza Rhonanra, majd ha megnyugszunk mindketten, akkor tudunk csak beszélgetni. Nem akarok folyamat tüzet szítani a qoursa dolog miatt... de Nikolait sem hagyhatom magára. Ám gondolataimból a boga dühös fujtatása zökkent ki. Ismerem a dühének okát... ragadozó... Ám ahogy ezt magamban kiejtem, már nekünk is ütközik egy erratorr. Felsikitok. Dühösen kap az állatom oldalába, de az nem hagyja magát, nem áll meg. Rugdalni kezdem a ragadozó pofáját, érezheti rajtam a félelmet... ha csak magam lennék, akkor simán rávetném magam, simán eljátszadoznék vele... De a gyermekem... Hátra nyúlok hogy az összes szerszámot leszedjem róla, mely hátráltathatja a menekülésben... figyelek még a másik perdaira is, hátha utolérne...
Rhonan...

Öltözet és Fegyver

Saliethris & Rhonan

Teljesen meg vagyok döbbenve, és ráadásul még rám is pirít, hogy rákérdeztem mikor volt azzal a quorsával. Ezt már megint nem értem! Mi rosszat mondtam ezzel? Inkább neki kellene magyarázatot adnia számos kérdésemre, nem pedig rám förmedni, ha válaszokat szeretnék hallani tőle. Most már biztos, hogy nem csak azt hallgatta el előlem, hogy találkozik vele, hanem, hogy egyáltalán miféle és kicsoda ez az égi. Inkább hagyom kicsit a témát és felülök a Bogám hátára. Otthon majd visszatérünk erre, mert most nem hinném, hogy bármiféle információt megtudnék, amire kíváncsi vagyok. Inkább hallgat, és nem mond semmit. Mi lelte Saliet’-em?!
A kifakadására nem reagálok. Simán elindulok az állat felé, hogy hamar hazajussunk. A gondolataimba merülve indulok meg előre, de Saliet’ „kielőz” és dacosan a hátát mutatja nekem. Most ugye még ő van megsértve, hogy rákérdeztem az ember kilétére? Csodás! Nem inkább fordítva kellene lennie? Na, mindegy… Azt hiszem, hogy kell egy kis idő, míg mindketten lenyugszunk. A fejemet ingatom meg, mikor a sietségében a gyűjtött rőzse jó része a földre kerül, míg a Bogával már messzebb jár. Mire utolérném, egy hatalmas sikítás rázza meg a fülemet, majd egy errator tünik fel a semmiből és Saliet’ Bogájába mélyeszti az állkapcsát.
-SALIET’! SAAALLLIIIEEETTT’! – kiabálom torkom szakadtából, majd olyan gyorsan hajtom állatomat, amennyire csak bírom. Ahogy a közelükbe érek, már a fegyveremet a kezembe véve ugrok közéjük, hogy védjem asszonyomat. Hatalmas és veszélyes ellenfél, de egyelőre egyet látok a közelben, ami ritka…. Mindig falkában vadásznak, így kevés az esélye, hogy magányosan portyázik errefelé. A kitátott pofájával farkasszemet nézek, de ha nem teszek valamit, akkor Saliet’ megsérülhet. Időt kell nyernem, hogy hátrálásra bírjam a ragadozót, mert ha csapkodni kezd a farkával is, akkor eltalálhat minket. Asszonyomat féltem, s amíg nem kerül távolabb innen, addig minden eszközzel vissza kell tartanom a támadását, bármi áron! A fegyveremet tartom magam elé, hogy ha kell, akkor használhassam. Közben koncentrálnom kell, hogy a képességemet is bevessem ellene. Nem érdekel, hogy ha nekem támad, csak Sliet’-nek ne essen baja!
Nagy levegőt veszek és útjára eresztem a lökéshullámot, ami remélhetőleg hátrálásra bírja a ragadozót. Minden erőmet beleadom, -ahogy a dühömet is-, amit az elmúlt percekkel ezelőtt elfojtottam magamban.
-Saliet’! Rohanj a Bogámhoz és menekülj! – csak pár pillanatom van, míg fel tudom tartani az erratort, hogy asszonyom el tudjon menni, fedezéket keresni magának. A „hátasaink” gyorsak, de mivel az övé sérült, így az enyémmel kell mennie. Fedezem, ameddig csak lehet, mert a képességem elég erős ahhoz, hogy kibillentse az egyensúlyából a támadónkat. Ahogy mozdul az állat, úgy mozdulok én is, hogy takarásba legyen Saliet’, míg távolabb nem jut. Remélem, hogy most nem fog ellenkezni és makacskodni, mert az életünk múlik a gyorsaságon.
-SIESS! MENJ! NE NÉZZ HÁTRA! CSAK INDULJ! MOST!

Rhonan & Saliethris

Rhonan közbe avatkozik az állat támadása közben, így amaz nem talál célba karmával, agyaraival. Hiába... a félelem még engem is utolér újra és újra, főleg akkor mikor elzavar a férfi a helyszínről. Beveti a képességét, s ahogy parancsba adja, úgy tűnők el mögüle, hogy hátasára üljek, a sajátom jelenleg nem biztonságos, hogy túlélje az állat támadását, csak magával törődik. Csak éljük túl... Rhonan! Jönnöd kell! Más utat választva hátrálok meg a harc elől, hogy a ragadozó szeme és orra elé ne kerüljek, hogy ne vehessen üldözőbe. Finom falat lehetek számára, hát elhiszem. Olykor olykor vissza tekintek, de a menekülés az egyetlen gondolatom. Nem Rhonan elől! Látnom kell! Mindenképp éld túl! Látnod kell a gyermekünket! Tekintetem keres, kutat, de úgy néz ki, hogy csak ketten vagyunk a bogával. Úgy tűnik, hogy magányos vadász eme fenevad. De Rhonan, hogy jön el? Hogy jut haza? Nem kellett volna itt hagynom...nem kellett volna egyedül útnak indulnom otthonról. Ha baja történik, az én hibám lesz. A szívverésem triplázott ütemben dobog a mellkasomban, aggódás, félelem és reszketés lesz úrrá rajtam. Ám jól tudom, hogy meg kel nyugodjak, hiszen a babának árthatok az idegességgel. Nem eshet baja...ahogy Rhonannak sem. Élniük kell! A boga még mindig nyargal, ám egyre jobban lassítom, hátra nézegették, hogy Rhonant keressem tekintetemmel....


Öltözet és Fegyver

Saliethris & Rhonan

Egy percig sem hezitáltam azon, hogy Saliet’ és az állat közé ugorjak, fegyverrel a kezemben, a Bogám hátáról. Az sem volt kérdés, hogy asszonyomat mentve, elküldjem olyan messzire, amennyire csak lehet. Szerencsére, nem ellenkezett, és megtette, amire kértem. Ebben a helyzetben más alternatíva nem volt, -ahogy az sem-, hogy a képességemmel hátrálásra bírva a ragadozót, azon agyaljak, hogy milyen hatékonyan tudom végrehajtani. Ebben segített az is, hogy a bennem elfojtott düh és bizonytalanság egy teljes egésszé formálta a „belső erőt”, amit kieresztve az erratorra, meglepetést okoztam számára. Talán így kis időt nyertem Saliet’-nek, hogy messzire tudjon jutni a dulakodás helyszínétől. Nem nézek hátra, hogy erről megbizonyosodjak, bár a szívem hevesen dobban, ahogy a távolodó hangokat meghallom. Remélem, hogy nem tér vissza, bármi is történjen…
A kezemben a fegyverrel nem hátrálok meg a felém csapó állkapocs és karmok elől. Jóval nagyobb ellenfél tőlem, de talán annyiból kedvezőbb most a helyzetem, hogy a lökéshullám, amit most „kapott” az állat, időt hagy nekem, hogy megzavarjam a támadásában. Fogalmam sincs, miért van most itt egyedül, mert mindig falkában vadásznak. Bár, erre most nem tudok válaszokat keresni, mert az életem a tét, vele szemben. Asszonyom már talán messzebb van és fedezéket keresett magának, de ha sikerül túljárnom az „eszén” ennek az erratornak, akkor nagyobb esélyem lenne a túlélésre.
Azt nem várom meg, hogy ismét közelebb kerüljön hozzám, mivel a lökéshullám hátrálni kényszerítette és megzavarta a támadásában. Pillanatnyi előnyhöz juttatva engem, hogy kitérve előle, rohanjak a másik irányba, mint ahol vélem asszonyom helyzetét. Muszáj elcsalnom messzebbre tőle, bár most rám koncentrál, és én kötöm le a figyelmét. Ez jó is, mert amire kitisztul a látása a kapott lökés után- és pár kicsavarodott fa is elvonta talán a figyelmét-, így megzavarhattam annyira, hogy több felé kell most figyelnie, hogy megtaláljon. Kihasználom az adott helyzetet és mozgásra bírom. Nem kell sok hozzá, hogy utolérjen, -de erre számítok-, és olyan mozdulatra készülök, ami veszélyesebb és vakmerőbb, arról nem szólva, hogy életveszélyes is. Igazából nem vagyok ellenfél a számára, mert jóval lassabb és gyengébb vagyok nála, bár csak most veszem észre, hogy sérült. Talán emiatt van most a falkájától külön. Ez még jól jöhet nekem…
Az „üldözésem” nem tart sokáig, mivel sokkal gyorsabb nálam, így mikor a közelembe ér, egy ugrással akarna leteríteni, maga alá gyűrve, hogy aztán a fogait és a karmait belém mélyeszthesse. Pont erre számítok. Talán ki tudom használni ezt a helyzetet és mikor már majdnem utolér - a levegőbe emelkedne, hogy onnan csapjon le rám, - hirtelen megfordulok felé, majd szemben állva vele a talajon végigcsúszva tartom magam előtt a fegyverem, hogy a talajról elrugaszkodott állat hasa és tompora legyen a pengém útjában. Ezen sem tudok sokat gondolkodni, bár a vastag bőre és az éles karmai még így is veszélyesek. Egyedül Shaz’or-hoz fohászkodom, hogy sikerüljön a vakmerő mozdulatom, és csak annyit tudok tenni, hogy teljes erőből tartom a kardomat a kezemben és hasítom a támadómat, ahol a legsebezhetőbb. Más lehetőség híján kockáztatnom kell, és ahogy minden izmom feszült, úgy csúszom végig az állat alatt, várva, hogy sikeres volt-e a támadásom. Mindez pár perc alatt zajlott le, és csak remélni tudom, hogy közben eltaláltam azt a pontot rajta, ami a végzetét okozza. Mire megállok az errator mögött, a teste felettem átjut, csak a hatalmas ordítás és puffanás jelzi, hogy sikerült eltalálnom, és vergődve a földön marad. A vére beborít, és az sem kizárt, hogy a karmai végigszántották a testem, ahogy a talajon csúsztam a hátamon. Számtalan zúzódás és seb lehet rajtam, de nem hagyhatom, hogy szenvedjen, és sorsára hagyva lehelje ki lelkét. Shaz’or kegyelmébe ajánlom, és megadom neki a „gyors halált”, hogy békében térjen meg lelke. Csak ezután indulok vissza a sérült Bogához, hogy megnézzem, mi történt vele. Saliet’ remélem, hogy jól van, és az állata is megúszta talán kisebb sérüléssel. Rólam ezt nem lehet elmondani, bár majd később látom, hogy mennyire voltam gyors vagy éppen szerencsés ezután a halálos manőverem után.
Asszonyom Bogája pár karcolással megúszta, de a karomnyomok meglátszanak az oldalán. Ha majd hazaérünk, akkor ellátom a sebeit. Igaz, hogy magamnak is van bőven belőle, de előbb jussunk haza, és találjam meg Saliet’-emet. A Bogáink érzik egymás közelségét, és összeszedve erőm maradékát az állat kantárjába kapaszkodva ülök fel rá. A sebei szerencsére nem komolyak, így elbír engem, hogy gyorsan távozzunk a „csata” helyszínéről. A kiontott vér szaga idecsalhat még bárkit, így minél előbb el kell mennünk innen. A Bogája megérzésére bízom magam, mert meg kell találnom Saliet’-em!
Shaz’or! Add, hogy ne legyen baja asszonyomnak!

Rhonan & Saliethris

Az idő pergése a legnagyobb fájdalom, fogalmam sincs, hogy Rhonan él-e vagy hal. Merem remélni, hogy életben van és nem hagy magamra. Várok, türelmetlen aggodással... még egy kicsit, s még egy kicsit... s tovább. Hisz nem távozhatok egymagam. Arcom lassan sírásba fordul, nem sírhatok... ám mikor továbbra sem érkezik, már megfordul a fejemben minden... mikor a boga ismerős búgást tesz. Nem idegent észlel, s nem is veszélyt. Fejem már kapom is z irányba, amerre bámul, kisvártatva meg is jelenik a várva várt férfi boga háton. Nem, nem könnyebbülök meg egyből, aggódás uralkodik el rajtam, főleg miután harci sebeit is látom. Vérzik...vajon súllyos? Túléli? Túl! Az uramról van szó! A Dan testőrség egy tagjáról!
Egyelőre fölgybe gyökerezett lábakkal várakozok, s amint a közelembe érnek az állattal, csak utána teszek egy sietős mozdulatot, hogy közelebb kerüljek hozzá. Tudom, menni kell innen el! Messzire, hiszen ki tudja mik érkezhetnek hamarosan! De Rhonan! Vér boritja! Kibek a vére? Sajátja vagy a fenevadé? Biztos mindketten szereztek hadisérülést! De hol az errator?
- Rhonan! - nézek végig a véres testén, ha kell a segítségem bármiben, hát segítek neki.
- Hogy érzed magad? - baromi jó kérdés, hiszen látszik a csapzott testén...de tőle akarom hallani...
-... sajnálom... - suttogok ennyit, s igyekszem hogy haza jussunk most már mindketten. Ahogy a sérült boga bírja, úgy azt a tempót hajtom én is. Fél szemem Rhonanon, ám még sem szólok semmit. Majd otthon, hiszen előbb haza kell jutni, hogy ellássam a sérüléseit, hogy ápolni tudjam... hogy a lelkét is simogassam kicsit. Az én hibám, miattam sérült meg!
Nem tudom mennyi ideig tartott a haza jutás, egészen a karámig vitettem magunkat az állatokkal. Ha kellett, akkor Rhonant lesegítettem az állatról, amazokat becsuktam, majd Rhonant terelgettem befelé.
Igyekszem lesegíteni róla a ruházatát, mindent ledobok a földre, majd elintézem később. Fogalmam sincs hogy mennyire sérül meg, hogy mennyi vért vesztett, vagy hogy egyáltalán mi van... terelgetem a dézsa irányába, s az este bent maradt vizzel öblögetem le a testére száradó vért. Amennyire tudom lemosdatom, hogy feltérképezzem a kárt, mit a fenevad okozott. Ha jól tudom, akkor van itthon gyógyfű, elkészítem kencének...
- Érzel csonttörést, vagy bármi belső vérzést, más fájdalmat? - ilyenkor bánom, hogy nem tanultam el gyógyító dolgokat, de ami késik még nem múlik....  


Öltözet és Fegyver

Saliethris & Rhonan

Nagyobb falat volt számomra ez az összecsapás, bár a harc hevében nem volt időm azon agyalni, hogy milyen zúzódásokat és sebeket szerzek magamra. Az állat dühe és kitartó támadása alig csökkent, de a lökéshullámom annyira megzavarta, hogy megingott a támadásában. Ha csak egy pillanatra is, - ami előnyhöz juttatva engem-, sikerült szembefordulni vele és a hasa alá kerülnöm. A fegyverem egyenes ívben vágott bele a húsába, ami okán sikeresen eltaláltam a gyenge pontját. Szinte csodával határos módon tudtam ezt kivitelezni, de nem örülhettem ideje korán ügyességemnek, mert minél hamarabb ki kellett kerülnöm a teste alól. Ahogy kivergődöm a dög alól, a ruhán jócskán megsínylette a mozdulataimat. A vére beterít és a sajátom is több sebből szivárog. Ha nem csak ez az egy rusnyaság lett volna, akkor nem biztos, hogy élve megúszom ezt a „kalandot”. Saliet’-em arca lebeg előttem és az, hogy megmentsem bármi áron! Gondolkodás nélkül vetettem magam közéjük és újra megtenném, ha kell. Remélem, hogy nem esett baja és jól van… El se tudom képzelni, hogy mit tennék, ha megsérülne… Szeretem, mindennél jobban! Ó, Shaz’or! Segíts, hogy épségben legyen Kedvesem!
Kis idő kell, míg összeszedem magam és a Bogám hátára kerülök, hogy Saliet’-emet megtaláljam, akit messze küldtem és csak sejtésem van, hogy merre mehetett. Azt sem tudom, hogy hány sebből vérzem, de a zilált ábrázatom és megtépázott ruhám sejteti, hogy nem volt sima összecsapás. Fohászt mondhatok Shaz’or-nak, hogy vigyázott rám és nem fordult el tőlem ebben a nehéz helyzetben sem.
Jó pár méter után meglátom a távolban asszonyom alakját és aggodalmas arcát. Majd a közelébe érve remegő hangját is meghallom.
-Saliet’-em… Jól vagy? Én… semmi bajom… Nem fontos. –igyekszem tartani magam a Bogám hátán, bár inkább jobb szeretnék hazaérni Kedvesemmel, mint idekint időzni még. A vér szaga messzire érződik, és hamarosan ki tudja milyen ragadozók lepik el ezt a helyet könnyű zsákmány reményében.
A hazavezető úton erőm maradékával kapaszkodtam a kantárba, és mikor a házunkhoz értem, leszálltam a nyeregből, majd Saliet’ segítségével bementem a házba. Nem akarom, hogy asszonyom aggódjon értem, de látom szemében a bánatot, és szomorúvá tesz. Magát hibáztatja, de én nem tartom hibásnak. Tudom, hogy nehéz neki sokszor nélkülem és azt sem akarom, hogy bezárva érezze magát a házban, de féltem őt, és az állapota miatt fokozottan kellene ügyelnie magára és a babánkra. Tudom jól, hogy csodás anya lesz, ahogy most is az. Bár ezt nem mondtam neki még, de hiszem, hogy tudja, miként érzek iránta…
A hűs víz gyógyírként hat a bőrömre, és a sebekre, amik csak most látszódnak igazán. Nem is éreztem, hogy ennyi vágás és horzsolás került rám, de asszonyom gyöngéd kezei óvatosan mosdatnak, és én hagyom magam. Néha pillantok csak rá, hogy láthassam gyönyörű szemeit, de nem akarom megzavarni a mozdulataiban. Legszívesebben magamhoz ölelném, és édes ajkát csókolnám, de félek, hogy vérmocskos testemmel összekenném szép ruháját.
-Nem érzek törést… - mozgatom meg karjaimat és a lábaimat. Majd ismét rá tekintek és két tenyerem közé veszem arcát, hogy végigsimítsak rajta, ha nem húzódik el előle.
-Neked nem esett bajod? Jól vagy, Kedvesem?- hangom halkan suttog, ahogy fürkészem pillantását és fölé hajolok, hogy ha ő is érintené ajkam, akkor megcsókolhassam. Mindennél jobban vágyom rá, hogy érezzem, minden rendben van vele, és nem sérült meg. Magamhoz is húznám ölelésre, ha nem viszolyog a véres piszoktól, ami beborítja testem egészét.
-Szeretlek!

Rhonan & Saliethris

Sűrű bólogatások közepette jelzem felé, hogy jól vagyok, s a rémültségen, s az aggodáson túl nem esett nagy bajom. Se a kicsinek. Örülök, ha haz érünk és kicsit nyugodtabb körülmények között tudhatjuk magunkat. Hiányzik a béke szigete...hiányzik Rhonan. Mi. Otthon a nyugalom vár minket, senki se szól semmit, s teszem amit tennem kell... mosdatom őt, tisztitom csupasz testét a rengeteg vértől. Lopva pillantok rá, apró mosolyt eresztek felé, hiszen életben van, s mégis úgy megvagyok ijedve, mintha épp egy halálán lévő utolsó kívánságát teljesíteném...pedig nem. Kérdésemre érkezik is a megnyugtató válasz. Nincs törés, csak pár zúzódás és felületi sérülés, melyeket hamar lekezelem. Gyorsan elmúlanak majd. A víz hamar lemossa a testéről a mocskot. Amint arcomhoz ér, lassan pillantok rá és aprón bólintok.
- Jól vagyok. Csak rettegtem... sajnálom ezt az egészet... - mondom ki őszinte szavaimat, majd viszonozom csókját és nem viszolygok a mocsoktól, mely hozzá ér bőrömhöz. Karját érintem meg, simitom bőrét, közelebb húzódom hozzá, hogy érezzem Őt és közelségét. Kell nekem, nem veszíthetem el semmiért se. Vigyázok magunkra ezentúl... jobban mint eddig. Hamar gyorsan egy mozdulattal magamhoz ölelem, s nyakához fúrom arcomat, hogy érezhessem őt. Nem hagyom magára...mostantól jobban figyelek a dolgokra. És minden másra.



// Köszönöm a játékot. Folyt.köv     //
Öltözet és Fegyver