Aideen és Roda otthona

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Az aggodalom sötét árnyai

Rotemshel & Roda

*Nem számítottam ilyen kellemes és izgalmas viszontlátásra, valójában el sem képzeltem milyen lesz újra látni őt. Túl sok gond nyomasztotta lelkemet, s mert nem úgy alakult a beszélgetésem Dann Tierrannal, ahogy reméltem…minden pillanatomat lefoglalta, hogy még a hazaúton is ezen gondolkodjam. Sem jobb, sem könnyebb nem lett, most viszont Rotemshel karjaiban mintha minden rossz messzire elkerülne, nem érzem a gondok súlyát vállaimon, óvó ölelése felemel, könnyebbé tesz,  úgy érzem magam, mintha a tó vizében lebegnék. Csókja olyan helyekre repít ahol béke van és nyugalom, ahol nem látok quorsákat és az égen repülő hajókat, ahol újjá élednek az elpusztított erdők és nem kell a jövő miatt aggódnom. Szavai ebből a világból rángatnak ki, mégis szép jövővel kecsegtetnek, valahol mélyen, halk hangja mögött az elképzelt békés világra hull rá Shiennel fénye.
Elmosolyodom, s talán ha nem is látja, érezheti ahogy ajkaim elnyúlnak, ujjaim pedig még mindig kedvesen cirógatják állát s nyakát. Nem kétséges, húzom az időt, hogy még egy kicsit tovább érezzem azt a békét és nyugalmat, nem különben az ölelését, amit erős karjai nyújtanak, de tudom, hogy nem maradhatunk így míg a nap sugarai be nem óvakodnak, hogy fényükkel elűzve a holdidőt, új napot hozzanak életünkbe. Tudom, hogy neki is pihennie kell s bár szívesen vigyáznám álmát, én magam nem pihennék egy percet sem. De elmosolyodom azért is, mert itt marad, ígéretéhez híven, jóllehet a saját ágyában pihentetőbb lenne az alvás. Hálásan tekintek fel rá, tenyerem újra arcára simul s még egy utolsó, röpke csókot csenek el, hogy emlékét magammal vihessem az álmaimba. *
-Igazad van, pihennünk kell. Köszönöm, hogy feladva kényelmedet itt maradsz, megnyugtató a jelenléted. Nehéz most elválnom tőled, de nem vagyok telhetetlen. Még úgy sem, hogy a holnap nem csak rólunk szól majd. *Nehezen de kibontakozom az öleléséből, a takarót magamhoz ölelve szedem össze a többi párnát az ülőalkalmatosságokról és próbálok a kanapé egyik végébe kényelmes fekhelyet készíteni.*
-Nem rád méretezték, de remélem, nem lesz túl kényelmetlen. *Szabadkozom mosolyogva, s átnyújtom végül a takarót, mely remélhetőleg elég lesz. Kicsit megpiszkálom a tüzet, és teszek még rá fahasábot, hogy kitartson a meleg napkeltéig.*
-Shiennel hozzon szép álmot! *Különös érzések kerülgetnek, még sosem aludt férfi az otthonomban. Eddig sem voltam veszélyben, mégis megnyugtató, hogy itt tudom őt, bár nem fog a karjaiban tartani, közelsége érezhető lesz. Mint egy láthatatlan kapocs ami összeköt minket, ott feszül majd kettőnk között. A lépcsőnél még visszafordulok, elmémbe vésem a látványt, Rotemshelt a szobában, s újra mosolyt csal ajkaimra ez a különös de szerethető kép. Azonban nem húzhatom tovább az időt és a fáradtság, mintha csak engem akarna noszogatni, hirtelen tör rám. Most érzem csak az elmúlt idő súlyát, s hálóruhámat kissé megemelve indulok fel a lépcsőn, magára hagyva Rotemshelt. Sokáig nem jön álom a szemeimre, nem tudom elhessegetni csókjának, ölelő karjainak, mosolyának emlékét, de aztán mind testem, mind elmém követeli magának a pihenést.*
…
*Csend borult a házra napkeltéig, a nap fénye is óvatosan osont be az ablakokon keresztül, a tűz lángjai már nem lobogtak, csupán a parázs tartott még ki, vörösen izzott s fénye táncba kezdett a napéval. Az ajtón többször is kopogtak, melyből semmit nem hallottam, mély és pihentető álom ért el végül, melyből nem akaródzott felébredni. Rotemshel azonban közelebb volt az ajtóhoz, ő hallhatta mind a három kopogást, mely diszkréten csendes, mégis határozott volt. Ha kinyitotta az ajtót, akkor sem talált ott senkit, csupán az ajtó előtt, ott ahova ő is tette korábban a csomagját, találhatott egy kis kosárnyi sel`veinnel kent lepényt, később néhány ropogós sült lárvát, majd egy kancsónyi frissen fejt togita tejet. Azonban ha nem nyitott ajtót, akkor még minden odakint van mikor már felöltözve, halkan lépkedve leérek. Nem tudom, hogy alszik-e még s nem akarom felébreszteni, elnézném még békésen nyugvó arcát, de ébredő mosolya sem okozna csalódást. *

Új napra virradtunk

Rotemshel & Roda

*Szívesen elmesélném mire jutottam Dann Tierrannal, kiadnám magamból a keserűséget amit a beszélgetésünk, a terveink és népünk helyzete keltett bennem, de amikor lágy hangjával türelemre int, rájövök, hogy igaza van. Egyetlen éjszaka alatt nem fog semmi sem változni, nem tudjuk megváltan a világot, valóra váltani a terveinket, csupán annyit érnék el az egésszel, hogy tönkretenném a kellemes hangulatot amit jelenléte és ölelése okoz. S nem hallottam volna a ránk vonatkozó terveit sem, melyek szélesebbé varázsolják mosolyomat. Kezemben a párnákkal állok meg egy röpke pillanatra vele szemben és leheletnyit bólintok válaszul. Azt hiszem, most semmi nem tenne boldogabbá, mint szavai, hogy nem csak akkor láthatom amikor megsérül, hanem jelen lehetek a hétköznapjaiban is, hogy a része lehetek az eddig nem ismert életének. S szavaim igazak, még akkor is megnyugtató, hogy tudom itt van velem a házban, hogy egy kis kanapén kell összekucorodnia és hálás vagyok amiért vállalja ezt a kényelmetlenséget értem. Utolsó érintésének, mosolyának emlékével lépkedek fel a lépcsőn, s sokáig ezek a képek követik egymást, míg a fáradtság erőt nem vesz rajtam…
…Óvatosan, nesztelenül igyekszem lemenni a lépcsőn, hogy ha Rotemshel még alszik, ne zavarjam álmát, de mosolyával találkozom, mely az enyém tükörképe. Boldoggá tesz, nem csak az, hogy itt van, hanem a látványa is, mikor felnézve rám, arca felderül s tudom, öröme az enyém. Kezem mellkasára simul mikor az övéi arcomra, lágy, puha csókja, amit boldogan viszonzok, akár az ablakon beóvakodó napsugarak aranyló fénye. Meg tudnám szokni, hogy minden reggel így köszöntsön és hosszú idő után most először fordul elő velem, hogy a napot nem Aideen körül forgó gondolatokkal kezdem. *
-Én tudtam, hogy nem. De ha így is lett volna, remélem szép álmod volt. *Egyik kezem az övére simul s majd ujjaimat az övéi közé fűzve húznám magammal a kanapé felé, ahol a takaró és a párnák még őrzik talán testének melegét, az álmait. Csupán eljátszom a gondolattal, hogy meglesem, de valójában soha nem tenném s jobban esik ha ő meséli el, ha akarja.*
-Köszönöm, jól és kipihentem magam. Neked nem lehetett olyan könnyű és még egy reggelivel sem tudlak kiengesztelni. *Sokáig nem voltam itthon, így csupán napon szárított gyümölcsöt tudnék az asztalra tenni és hamarjában készítenék egy teát, bocsánatkérő pillantásomat azonban elmossák szavai, s el sem jutunk a kanapéig, mert Rotemshel félreáll, hogy ráláthassak az asztalra tett holmikra. Meglepetésemet nem tudom palástolni, szemöldökeim lassan emelkednek s néhány hosszú lélegzetvételnyi ideig ott is maradnak homlokomon. Elengedve Rotemshel kezét lépek az asztalhoz, hogy megnézzem mit kaptam.*
-Nahát, nem számítottam rá. Igaz, nem is hagytam el Elorakot még ilyen hosszú időre. Biztosan látták amikor megérkeztem. Igazán kedves tőlük. *A kosarat takaró ruhát felemelve, azonnal az orromba kúszik a sel`vein illata, önkéntelenül adok hangot örömömnek.*
-Mmmmm…sel`veines lepény. Ki hozta? Meg kell köszönnöm….jó érzés ha szeretnek. *S ezekkel a szavakkal fordulok Rotemshel felé, aki már alkalmi ágyát teszi rendbe. Nekem eszembe sem jut, hogy amiket kaptam, az ajtó elé tették, de az sem érdekelne, ha Rotemshel nyitott volna ajtót s vette volna át saját kezűleg, mindez lényegtelen. Mutatóujjammal a sel`veinből csípek le egy kis darabot és azonnal meg is kóstolom de közben már lépek Rotemshelhez is, hogy kivegyem a kezéből a takarót vagy a párnát.*
-Hagyd csak, majd elpakolom. Reggelizzünk, ha már ilyen sok finomságot kaptam, elég lesz kettőnknek is. Persze ha nem sietsz. *Kérlelőn nézek fel rá, hogy maradjon még, hiszen alig ébredtünk édes álmunkból, hagyjuk, hogy az álmok valósággá érjenek. Hamarosan úgy is zord lesz és fájó a valóság.*

Új napra virradtunk

Rotemshel & Roda

*Látom arcán, hogy kipihente magát, korábbi mély árkok most elsimultak, a szemei nem láztól csillognak és a mosolya is, mellyel köszönt már nem fáradtságát és a betegség okozta gyötrelmeit hivatott elfedni, hanem őszinte és boldog. Remélem miattam és ez jó érzés, ahogy ajkaimra adott és viszonzott puha csók is. Mosolyogva és elégedetten bólintok arra, hogy álma pihentető volt annak ellenére, hogy nem lehetett túl kényelmes, odahaza minden bizonnyal sokkal nagyobb az ágya, a hossza kiváltképp. S reggelink is van, köszönhetően annak, hogy Elorak lakói mennyire figyelmesek és aki látott hazatérni, annak eszébe jutott milyen hosszú ideig nem voltam itthon, így friss étel egyelőre nem kerülhetne asztalomra. A mennyiséget látva viszont elgondolkodom azon, hogy talán nem csak engem lestek meg hanem azt is látták, hogy Rotemshel velem maradt. Nem mintha zavarna…*
-Ó, akkor nem tudom kinek megköszönni. *Kissé csalódott vagyok, mert nem szeretek senki adósa maradni, de a sel`vein édes zamata gyorsan elfeledteti velem. Épp Rotemshel felé fordulok, nyelvemen még a sel`vein íze, de már veszem is ki kezéből a párnát. Kedves tőle, hogy rendet szeretne tenni maga után, de igazán ráér, és ahogy gyanítottam, ő is éhes. Az asztalhoz lépek, miután biztosít arról, hogy még marad és előveszek két tányért, poharat, kendőket és szépen megterítek. *
-Sejtettem. Meg sem kérdezem mikor ettél utoljára, mert kénytelen lennék megint leszidni. *Csak gyanítom, hogy a válaszon sokáig kellene gondolkodnia és talán zavarba is jönne ha válaszolnia kellene. Szigorú pillantásom most nem veszem elő, helyette derűs mosolyom az ami az asztalhoz csalogatja. Ám ez gyorsan le is olvad, mihelyst utazásom okára utal. *
-Ha nem zavarnak a rossz hírek, akkor közben. Csak az a jó hír, hogy tévedtem Dann Tierrannal kapcsolatban, de Elorak hosszú és keserves idő elé néz. Mások nem különben. *Szomorúan vezetem fel mindazt amit Tierran mesterrel beszéltünk, de ha lehet ilyet mondani, lelkes is vagyok, hogy legalább tehetek valamit és nem kell tehetetlenül szemlélnem, hogyan szorul ki népünk az otthonából. Közben helyet foglalok és töltök a tejből, s kicsomagolom az összes ételt amit kaptunk. Örülök, mert így nem kell elmennem Shiennel asztalaihoz, Rotemshel pedig tovább maradhat. A tálat Rotemshel felé nyújtom, hogy vegyen bátran, amennyit csak szeretne, nekem úgy is túl sok, magamnak csupán egy kisebb darab lepényt veszek és mellé egy ropogós perlát.*

Új napra virradtunk

Rotemshel & Roda

*Rotemshel szavai nélkül bizony megpróbálnám kideríteni, kik voltak azok akik ételt s italt hoztak nekem, figyelmességüket bőszen palástolva. Azonban rá kell jönnöm, hogy igaza van, s mi több az is, hogy mennyire hiányzott az ellenvélemény. Hogy megmutassa a történések másik oldalát, más szemszögből nézve. Elmosolyodom ezen a gondolaton s ez kíséri válaszomat is.*
-Minden bizonnyal. *Azonban bármennyire is igaza van Rotemshelnek, azt nem hagyom, hogy rendet rakjon, annál is inkább, mert ráér még. Ki is veszem a párnát a kezéből és az asztalhoz terelem, szúrós tekintet helyett inkább kedvesen, burkoltan arra célozva, hogy jó ideje nem ehetett már. Ismerős mosolya jó kedvre derít, s ahogy haját hátrasimítja…az a mozdulat annyira kisfiús, korát tekintve mókásan hat, hogy halkan elkuncogom magam rajta. Azonban ahogy leülünk az asztalhoz, a Danntól hozott rossz hírek le is törlik egy időre mosolyomat. Nem akarom elvenni az étvágyát, de ki is kívánkozik belőlem mindaz, amit a hazaúton magammal cipeltem, így rábólintására bele is kezdek miután szedett magának és legalább egy falattal megajándékozta már magát. Máskor, más helyzetben szívesen nézném ahogyan jó étvággyal falatozik, de félre kell tennem ezt az időt máskorra. Magam is harapok egy falatot a lepényből, s aztán belekezdek, kérdésére rábólintva.*
-Van terv, de nem jó és hiába gondolkodtunk, nem tudtunk jobbat kitalálni. Elorak a helyzetéből adódóan fontos szerepet fog játszani a közeljövőben, és emiatt tűnt úgy, hogy a Dann magára hagyta a várost. Elorak amolyan határvonal lesz az elkövetkezendő időben, egy védfal ha úgy tetszik. A terv része, hogy az égiek figyelmét Elorakra fordítsuk minél jobban, beengedjük őket a városunkba, elnyerjük a bizalmukat, míg az Irlian déli partjain túlról mindenkit északra költöztetünk. A városok Danái már elvitték a hírt, ahogy beköszönt Deloris hava, a perdaiak elindulnak. *Fáj kimondanom mindezt, miközben látom Rotemshel arcán, hogyan hat rá ez a terv. Egyfajta megadás a részünkről, de népünkért való. Tudjuk, hogy a hegyi nép hol él, az Irlian és a hegyi nép között pedig nem maradhat egyetlen perdai sem. Újabb falatot veszek magamhoz és leöblítem egy kis togita tejjel, majd folytatom amennyiben Rotemshelnek nem volt kérdése, vagy ha volt, azt megválaszoltam.*
-Ezért is lenne szükségem Vharanra és ha eljön hozzád a lándzsáért, akkor kérlek szólj neki, hogy keressen fel. Dann Tierran számít rá és a perdaiaknak szükségük lesz egy megbízható, erős vezetőre, aki elkíséri őket északra. Szoros kapcsolata van Faeserinnel, és ki tudná kicselezni nála jobban az égieket a Sötét erdőn keresztül? *Bizakodó vagyok annak ellenére, hogy nem tetszik az egész terv, de sajnos túlságosan türelmesek voltunk az égiekkel szemben, most megfizetjük az árát. S még nem is mondtam el mindent. Még hátravan az, hogy felkeresem a hegyi népet és a vezetőjét, hogy szövetséget kössünk velük. *

Új napra virradtunk

Rotemshel & Roda

*Másképp kellett volna folytatódnia a tegnap estének. A reggel boldog volt és szép, mindaddig, míg népünk jelen helyzete fel nem borította azt. Talán hagynom kellett volna még egy kicsit magunkat ebben a hirtelen jött boldogságban ejtőzni, de nem lett volna felhőtlen. Az utam, s a hír amit magammal hoztam árnyékként borult volna ránk. Nem vártam Rotemsheltől egyetértést, sem azt, hogy örvendezik a tervünkön, a Dann tervén, hiszen én sem teszem, egyszerűen csak több rossz közül a kevésbé rosszat választottuk, mert nincs más lehetőségünk, hacsak nem kezdünk bele egy végeláthatatlan harcba, mely sok áldozatot követelne népünk gyermekeitől. Fellobbanó dühe azonban egyszerre lep és rémít meg. Elkeseredett arcot vágok, de közben bólintok minden szavára. A Dwa`woruu említésekor pedig még el is szégyellem magam, hiszen én láttam milyen sokan várnak mély álomban arra, hogy a Perdára költözhessenek. *
-Igen, tudom…*Sóhajtok egyet, de pillantásom Rotemshel kezében lévő lárvára vetül s néhány szívdobbanásnyi ideig követem is tekintetemmel. Majd vissza rá, a szemeibe nézek elkeseredetten. Azzal én is számoltam, hogy odafentről sok mindent látnak, bár arról, hogy pontosan mit és mennyit, nincs fogalmam, de számításba kell venni mindent. Eddig úgy tűnik Rotemshel szinte mindent elvet és megcáfol valamivel. Tudtam, hogy nehéz lesz, de, hogy ennyire? Ő sok minden mást is belelát a dolgokba amit én nem és ezek szerint Dann Tierran sem. Kezdve a természet rendjének felborulásával. Egy falat lepényt veszek a számba, jobbára csak arra jó, hogy elnyomja a keserű ízt. Nem is szólok igazán közbe, hagyom, hogy mindent elmondjon ami hirtelen eszébe jutott, hogy kiadja a dühét és csodálom, hogy még képes arra, hogy hangját közben ne emelje fel. Csak belül forrong és szavaiban ütközik ki, melyekben sok igazság és megfontolnivaló van. Amikor elhallgat, nem hagyom, hogy a csend közénk álljon.*
-Tudom és igazad van és örülök, hogy ennyi mindent észreveszel. A terv nem jó, de nincs jobb. Remélem, hogy az elvándorlás csak ideiglenes lesz és később mindenki visszatérhet az otthonába, ám ha háború tör ki, nem hagyhatjuk, hogy az ott élők váljanak áldozatul. *Az Irlian tó és a hegyi nép „otthona” közötti terület most még sűrűn lakott, de pont az elhelyezkedése miatt válik majd veszélyessé, ahogy Elorak is látszólag feláldozhatóvá. Egy korty tej után folytatom azzal, amit még nem mondtam el. Talán más színben tünteti fel az eddigieket, talán Rotemshelnek is lesz észrevétele és újabb véleménye.*
-Azzal, hogy még közelebb engedjük magunkhoz az égieket, jobban megismerjük őket, és azt is, hogyan viszonyulnak a hegyi néphez. Őket kell megnyernünk a harcunkhoz. Ők kevesebben vannak, igaz, hogy kényszerből de alkalmazkodtak a perdai élethez, és könnyebben meggyőzhetők arról, hogy éljenek úgy ahogyan mi. Ha segítjük őket, talán még a szövetségeseink is lehetnek. Csak több szabadságot kell nekik nyújtani, védelmet az égiekkel szemben. Ismerek olyat aki meggyőzheti a vezetőjüket. Terveim szerint beszélek vele. *Mindazt amit Rotemshel kifogásolt a tervben, figyelembe kell majd vennünk, és ha ilyen jól tudja, majd segít, hogy a rossz részleteket jókra cseréljük. Minél többen beszéljük át, annál jobb lesz…a lehetőségeinkhez képest. Ezért van szükség Vharanra is. A kis asztal felett Rotemshel kezéért nyúlok s ha elérem, megfogom. Tenyerem finoman simul a kezére, de közben a szemeibe nézek.*
-Kérlek segíts!

Új napra virradtunk

Rotemshel & Roda

*Magamban felteszem a kérdést, mi lett volna ha nem megyek el Dann Tierranhoz? Hogyan történtek volna a dolgok, mely más mederben folyt volna az életünk? S hogyan lesz most, hogy határozottan egyfelé tereljük? Azonban muszáj valamit tennünk, különben elveszíthetünk mindent ami eddig csak a miénk volt. Tennünk kell, mégpedig együtt és ehhez szükség van Rotemshelre, Vharanra és még Tywinnára is, hogy végül majd az egész perdai közösséget összefoghassuk. Nem vagyok elragadtatva a tervünktől, de jobb sem jutott eszembe és Rotemshel szavai, észrevételei csak még rosszabb színben tüntetik fel. Ha valami nem jó és változtatni kell rajta azt is szívesen fogadom és megfogadom, bízom a tapasztalatában, a bölcsességében és hiszek abban is, ha nem beszélgetünk egymással azon az estén, Shiennel és Shaz`or akkor is az útjába vezérelt volna. S hiszek abban is, hogy egymásra találásunknak semmi köze ahhoz, hogy együtt harcolunk a népünkért s nem is használnám fel érzelmeit erre, kérésem anélkül is kétségbeesett. Ahogy rávilágít a terv visszásságára, az Emlékek Őrének egy mondása jut eszembe, és Dann Tierran is valami hasonlóra célzott. *
-Közel kell tartanunk magunkhoz az ellenséget, hogy jobban kiismerjük és előbb lássuk meg merre akarnak elindulni. Elorak egyfajta iránymutató, de mi mutatjuk majd az irányt és a hegyinép már egyszer fellázadt a saját vezetőik ellen, bizonyára meg volt az okuk és tudták hogyan kell. Hogyan játszhatják ki őket, ki más segíthetne nekünk? *Hitem fest halvány mosolyt arcomra, s követem tekintetemmel ahogyan feláll és közelebb lép hozzám. Kezemre hintett csókja után magam is felemelkedem a székről s másik kezem mellkasára simítom, úgy nézek fel rá. Szavai pírt festenek arcomra, méltatlannak érzem magam e dicséretre, s fejem ingatom, bár szavai jólesnek. *
-Te tapasztaltabb és bölcsebb is vagy nálam, minden észrevételed értékes számomra, ezért is kérlek, hogy segíts. Én nem vezetlek téged, azt kérem mellettem legyél ne mögöttem. *Mindkét kezemmel átfogom az övét és ajkaimhoz emelem, mielőtt bármit is tehetne leheletfinom csókot hintek rá majd szívemhez szorítom. *
-Én sem bízom mindegyikőjükben, de egyben igen. Láttam a múltjának egy darabját és vele éreztem, hiszem, hogy segíthet nekünk. Bennem pedig jobban bíznak, remélem…meggyógyítottam néhányukat. Talán ez számít valamit. Akit ismerek Vadembernek nevezi magát, bár tudom, hogy nem ez az igazi neve. Ő talán segíthet meggyőzni a vezetőjüket és együtt erősebbek lehetünk, bár mindenképpen a békés megoldásra törekszem. Ha mégis rosszul sülne el valami, még mindig változtathatunk, de addigra népünk biztonságban lesz északon, Faeserinben, Elionban, de mindenképp a Rauntill-on túl. *Bízom abban, hogy ez a költözés valóban népünk biztonságát szolgálja és csak ideiglenes lesz, hogy ha majd sikerült elrendeznünk mindent, visszatérhetnek otthonaikba és helyreáll az egyensúly is. *

Új napra virradtunk

Rotemshel & Roda

*Erősebbnek érzem magam, hogy Rotemshel mellettem van, de cseppet sem bölcsebbnek és erre rá is mutat amikor tovább gördíti a gondolataimat, s Tierran mesterrel szövött terveinket. Valójában a két nép, egy nép, csak ketté szakadtak, mert másképp gondolkodnak bizonyos dolgokról. Ez a másfajta gondolkodás tette őket kisebb és nagyobb rosszá. Az életünk gyökeresen és végérvényesen megváltozott amikor megérkeztek, de csak most kezd nyilvánvalóvá válni, hogy ez örökre szól. Némán nézve hallgatom szavait, melyek korábbi észrevételei után most újabb ponton változtatnának, de átgondolva már nem tűnik annyira lehetetlennek. *
-Téged kérdezlek…..de milyen indokkal szövetkeznénk velük? Azok után, hogy csúnyán becsaptak minket, s ezt ők is tudják. Miért bíznának meg bennünk? *Nem belekötni akarok az ötletébe, csak az irányt szeretném megtudni. Van igazság abban amit mond, de nem tudom hogyan válthatnánk valóra. Szavai később szinte mindenre megoldást nyújtanak, és valóban. Elorakban sok perdai él akik kíváncsiak az égiek szerkezeteire, a tudásukra, és tényleg nem számítanának tőlünk ilyen lépésre. Mosolyom újra felvillan és szélesedik, bár öröm nincs benne inkább csak elégedettség.*
-Igazad van, ez jól jöhet nekünk. Megfontolom hogyan lehetne megvalósítani és kikkel. Beszélek erről Dana Rhe-vel is. *Nem sokat kell gondolkodnom azon, hogy rábólintsak Rotemshel felvetésére. Persze némileg változtat a tervünkön, de ha valami jobb annál, az csak a népünk előnyére válhat. Egyelőre azonban a hegyi népet keresném fel és tőlük is tudakozódnék mielőtt bármibe is belekezdünk, sok minden másképp alakulhat attól, amit megtudok majd…ha megtudok. Meg is említem Vadembert akihez a napokban készülök majd elmenni, legnagyobb meglepetésemre Rotemshel ismeri őt. Persze ha arra gondolok, hogy Vadember milyen sokszor járt már Elorakban, szinte törvényszerű, hogy találkozott már Rotemshellel. Az viszont engem nem lep meg már, hogy Aideen tőre nála volt. *
-Ó, erről már tudok. Aideen mesélte. Amikor a segítségemet kérte, hogy két társát gyógyítsam meg, cserébe azt kértem, ha Aideen megtalálja őket és ezért foglyul ejtik, vigyázzon rá. *Az, hogy mindketten ismerjük, nem lehet véletlen. Hogy mindkettőnk útját keresztezte és nem csak néhány pillanat erejéig.*
-Henry? *ízlelgetem fennhangon a nevet, ami számomra még idegenül cseng.*
-Shiennel és Shaz`or figyelme ránk vetül. Tudom, hogy nem véletlenül találkoztunk vele. *S nem is akármilyen körülmények között. Lehetőséget kaptunk arra, hogy kölcsönösen segítsük egymást. Elmosolyodom, de most nem Vadember miatt, hanem azért, mert jólesik ahogyan Rotemshel átölel. Még most, amikor népünk sorsa függ sok mindentől is talál annyi időt és alkalmat, hogy magunkra is gondolhassunk. Egy kis nyugalom a vihar közepette, melyben tenyerem alatt érezhetem szívének dobbanásait, hogy nem sokkal később az enyém kezdjen hevesen válaszolni szavaira. Ahogy mesél arról, miként találkozott Vademberrel, úgy borul rám az aggodalom, noha itt áll előttem épen és egészségesen, és hiába az élete múlott Vademberen, nem jött hozzám sérülten. Mégis, maga a tudat, hogy veszélyben volt, félelemmel tölt el. *
-Shiennelnek hála, hogy épségben megúsztad. Vadember jó ember, jó lelkű, tudom. Ám még a hegyiek között is vannak vadabbak és erőszakosabbak. Kíváncsi vagyok, hogy a vezetőjük melyik oldalra húz. *S ezzel rá is térünk arra, hogy hamarosan felkeresem őket. Ha nem is bíznak még meg bennem, nem fogadnak ellenségesen azok után, hogy a számukra halálos betegségből kigyógyítottam két társukat. Amit azonban Rotemshel tett, még ha csupán önvédelemből is, biztosan nem vet ránk jó fényt, de legalább életben maradtak….remélhetőleg. Ő nem bántotta őket igazán, biztos, hogy még a szándék sem lobbant fel benne, hogy megölje őket. Rotemshel tanácsára rábólintok, kezeim emelkednek arcához, hogy tenyereim rásimulhassanak. *
-Hallgatok rád. Megbízom benned és a tanácsodban. Köszönöm, hogy segítesz. Tudom, a te néped is, a te világod is, a te otthonod is…mégis köszönöm, hogy mellettem állsz. Shaz`or erejét és bölcsességét tudod a magadénak. *Ezzel utalok arra amit magáról mesélt és amivel én próbáltam nyugalmat és békét vinni a lelkébe, hogy Shiennel sem hagyta őt el, csak most másra van szükség. Tenyereimmel gyengéden húzom le magamhoz s keresem ajkaimmal az övéit, hogy elmerülhessek a csókjában.*

Új napra virradtunk

Rotemshel & Roda

*Örülök, hogy Rotemshelt bevontam a terveinkbe, sok jó ötlettel állt elő, rámutatott a hibákra és megoldást is nyújtott. Nem véletlen, hiszen sokat tapasztalt, bölcsebb is nálam, sok olyan dologban jártas, amiben én nem. Elgondolkodom azokon amiket mond és nem felejtem, mikor erre lesz szükség…ha szükség lesz, ha a hegyi néppel is rá tudok térni erre az útra és eljutok az égiek kancellárjaihoz is, s talán idő közben nekem is eszembe jut még egy s más amit hozzátehetnék. *
-Nem feledem amit mondtál. Így fogom előadni, ha oda jutok. *Igen, mindez hihető is, az égiek már úgy is megosztottak, ki lehet játszani őket egymás ellen, bár én még mindig azon gondolkodom hogyan lehetne őket újra egyesíteni. Hogy együtt éljenek a családok, és elfogadják, hogy az élet itt a Perdán nem olyan, mint amit megszoktak. Ez persze csak egy álom, talán sosem valósul meg, de nem szabad az első rossz gondolat után rögtön feladni. Mosolyom szélesedik amikor Rotemshel neve elhallgatását kéri tőlem a Dana előtt, vicces, hogy korét és tapasztalatát tekintve magát ostobának tartja. *
-Ugyan ne tréfálj velem. Nem mondtál butaságokat, épp ellenkezőleg, rámutattál a hibákra, melyek nem jutottak eszembe, a Dana csak hálás lehet amiért segítesz. *Derűmet azonban rögvest el is törli a Vademberrel való találkozás elmesélésével. Ijesztő amit mondott arról, hogy milyen ellenségesek voltak vele. Én magam nem tapasztaltam ilyesmit amikor a hegy gyomrában jártam, inkább csodálkozón és félőn tekintettek rám, nem mindenki tudta miért érkeztem oda Vadember oldalán. Később bekötötte a szememet, nem láttam csak hallottam hogyan beszélnek rólam, bár nem mindent osztott meg velem Vadember, de abból amit igen, úgy gondolom merész és kissé udvariatlan nép lehet. *
-Csak szabadok akarnak lenni. Tőlünk pedig félnek, azért bizalmatlanok. Nem értik a képességeinket, nem tudnak még mindről és a fegyvereikkel védekeznek. Ha megismernek, talán nem lesznek ellenségesek sem. *Egy kicsit le vagyok maradva az égiek megismerésében, de sokkal többre azok sem jutottak akik bejáratosak a városukba, vagy talán nem is akartak tenni semmit. Érintésére, kellemes, finom cirógatására ismét elmosolyodom és egy kicsit közelebb húzódom hozzá, kezem mellkasán nyugszik, érzem szívének dobbanásait, melyek mintha felgyorsultak volna egy kicsit.*
-Csak akkor mondasz értelmetlen dolgokat amikor arról faggatlak miért nem vigyáztál jobban a kezedre munka közben. *Incselkedek vele egy kicsit, ez egészen új számomra és szórakoztató is, még soha nem beszélgettünk így korábban, nem volt rá okunk. *
-Úgy gondolod hajlamos vagyok mindenkiben csak a jót keresni? Talán igazad van. Menthetetlenül reménykedő vagyok. *Fejem ingatom saját szavaimra. Tudom, hogy igazam van, tudom magamról milyen vagyok, és ez eddig meg is állta a helyét, de az égiekkel szemben Rotemshelnek igaza van. Ők mások, nagyon mások. Érzem Rotemshel felől az óvó, gyengéd féltést, mely karjainak erejében is ott nyugszik, melyekkel átölel, szavai pedig épp kettőnket kovácsolnak össze. Elmosolyodom de már nem szólok, ajkainak most nem szavaira van szükségem hanem a csókjára és elmerülök benne. A világom végérvényesen megváltozott, én tudom és érzem, de még félek kimondani. Csak csókommal adom tudtára mit érzek, s már akkor hiányzik mikor ajkai csak egy kicsit távolodnak el az enyémektől, de kérdése melegséget önt a szívembe. Deloris ünnepe, együtt. Tudom mit jelent ez, hogy mit fog jelenteni másoknak. *
-Örömmel veled tartok.

Új napra virradtunk

Rotemshel & Roda

*Sokat jelent nekem Rotemshel támogatása, még úgy is ha nem segítene. Elég, hogy mellettem van, hogy figyel szavaimra, hogy fogja a kezem. Erőt ad, oly erőt amit eddig nem képzeltem magamban. Van egy húgom, Elorak népe szeret, jó érezni a szeretetüket, mégis most érzem azt igazán, hogy nem vagyok egyedül a világunkban. Rotemshel másképp gondolkodik mint a perdaiak, az elorakiak többsége, a tapasztalata és bölcsessége magasan föléjük emeli, és az én véleményemen, gondolataimon is képes fordítani. *
-Ebben igazad van, de mi itthon vagyunk. Az égieknek az egész világunk ismeretlen és félelmetes volt, mégis magában hordozta az új otthon lehetőségét. Nem akarom őket védeni, csak megérteni. *Kicsit lehajtom fejem, de tovább nem gondolok az égiekkel, elég volt ennyi is bőven. Egyelőre. A többit majd hozza a sors, lépésről-lépésre. Nekem annyi elég, hogy mindezt elmondhattam Rotemshelnek és mellettem áll, hogy egész lényével támogat. Tudom, megérti miért kell ezt még népünk előtt is titkolni, bízom benne. Most azonban az ölelésében merülök el, érzem ruhájának illatát, a fémét és a tűzét, mely kellemes elegyet alkotva kúszik orromba, egyúttal olyan érzést kelt bennem, mintha megtaláltam volna a másik otthonomat. Az égieket feledve könnyedebb témába vágunk, felnézve rá kicsit engedek a vágyamnak, hogy gyönyörködjek mosolyában, szemei körül szétszaladó ráncokban, csillogó tekintetében melyet rám vet. Halk, morajló hangja megborzongat, nagy levegőt kell vennem, hogy az érzést ölemből száműzzem. Bókja az én ajkaimat is szélesre nyújtja, elpirulok tőle. Elszoktam az ilyen udvarlástól, valójában nagyon hozzászokni sem tudtam. Cadarban a Dann mellett lenni, vele tanulni és fejlődni olyan volt, mintha egy falat húztak volna körém. Nem szívesen vették a fáradtságot arra, hogy áthatoljanak rajta. Elorakba érkezve még gyász ülte meg a lelkemet, s aztán megérkeztek az égiek. Rotemshel szép szavai a szívemig hatolnak, de nem tudom, hogy ártatlannak lenni a mostani világban jó-e. Neki tetsző, ezt olvasom ki tekintetéből és később érzem csókjából, hát nem veszíthetem el. Kérdésére nem is létezik más válasz, mint az igen. Nem győzöm majd kivárni, talán sosem vártam még ennyire Deloris ünnepét, mint most ezekben a percekben. Gyermeki öröme kacajt csal ki belőlem, sajnálatos, hogy éppen a csókban bontakozik ez ki, de ahogy felkap a karjaiba, önkéntelenül is elnevetem magam. Karjaim kapaszkodnak, noha felesleges hiszen erősen, mégis gyengéden tart meg, s mikor lábaim újra a padlót érik, két tenyerem közé veszem arcát. Időtlennek tetsző míg csodálom őt, csak némán beszívva magamba a látványt, mely most már életem része lesz. *
-S én köszönettel fogadom. Boldoggá tesz a gondolat, hogy oldaladon ünnepeljek. Igyekszem megszolgálni a bizalmadat és megbecsülésedet. *Röpke, könnyed csókot lehelek ajkaira, majd újra elhúzódva tőle intek az asztal felé.*
-Mi lenne ha befejeznénk a reggelit? Nem tudom te hogy vagy vele, de a komoly beszélgetéstől mindig megéhezem.

Új napra virradtunk

Rotemshel & Roda

*Tudom, az égiek tekintetében talán sosem fogunk egyetérteni Rotemshellel, de bízom abban, hogy képesek leszünk egy középutat találni, ami mindenkinek jó. Őt is megértem, több telet élt már meg a Perdán és több mindent látott mint én, s talán ez is okozza a különbözőségünket, de az idő és az egymással való beszélgetés mindent megold majd. Kezdetnek pedig nagyon jó és örömteli, hogy együtt vegyünk részt Deloris ünnepén, ami fordulópont lesz az életünkben. Megtisztel a kérésével, sokat jelent ez majd és tudva, ismerve a múltjában történteket, még inkább így érzem. Tőle eddig szokatlan módon fejezi ki örömét, ami nem csak mosolyra nyújtja ajkaimat, de torkomból is kacajt csal ki, ahogyan felkap. Egy ideig gyönyörködöm mosolyában amit ritkán lehet arcán látni, de engem azon csekély találkozás alkalmával amikor együtt töltöttük az időt, megörvendeztetett. Mielőtt rákérdeznék a félbemaradt reggelire, még ellopok egy csókot ajkairól, végül már lábaim is a padlót érintve fordulhatok az asztal felé. A reggelizés csendben zajlik, mintha szavunkat vesztettük volna, de nem kínos ez a csend, inkább szívet melengető. Őt nézem mindvégig, furcsa de nagyon jó érzés tölti ki a lelkemet a jobbára árván álló asztal túloldalán ülő eloraki kovács látványa, jó étvágya, mozdulatai. Tudom, menni készül, túl sokszor tekintett az ablak felé, melyen a felkelő nap mindinkább megmutatta fényét és erejét, lassan Sel-Ogei fénybe fürdetve a szobát. Bár számítottam már szavaira, váratlanul ér, talán túl korán ahhoz képest, amit szívem óhajtana, de az elmém tudja, hogy mennie kell és nekem sem ártana még pihennem a hosszú és fáradtságos út után, mielőtt benézek a Gyógyítók Házába. *
-Igen, tudom. Örülök, hogy eljöttél, el sem tudtam volna képzelni jobb köszöntést a hazaérkezésem után. Pihenőidőben megyek a Gyógyítók Házába és ott leszek sötétedésig. *Nincs túl sok tervem mára, de örülnék ha ma még találkoznánk, ha más nem, megkeresem a műhelyben. Most a legnehezebb, elengedni és nézni távolodó alakját, de mindezt legalább egy újabb csókkal kezdhetjük, aztán egy másikkal, amire már elmosolyodom. Úgy hajol vissza, mint aki rosszban sántikál, csak elcsen valamit és már megy is. Mosolya az ami megmarad végül, csókjának édes íze, mely vetekszik a sel`veinével. Az ajtó fájának dőlve nézem folyton visszaforduló alakját, míg el nem tűnik az egyik fordulóban.*

//Köszönöm a játékot, öröm volt minden perce!     //
-Részemről a megtiszteltetés-

A Bírával

Aleth & Roda

[Deloris havának közepe]

*Gyógyítóként furcsa, hogy nincs kiskertem, ahol gyógynövényeket nevelhetnék, olyanokat, melyek megmaradnak kis cserépedényekben is. A ház, mely az előző Első Gyógyítóé volt, olyan helyen áll, ahol erre elvileg nincs lehetőség. Ám megtaláltam a középutat a kert és a város között. A ház oldalában, melyet a lépcsővel fog közre, kialakítottam egy kis kertet. Nagy faládákba hordtam földet és szórtam el a magokat, vagy ültettem el a kis palántákat, mindig legyen kéznél azokból, melyek a legfontosabbak. A bejárati ajtó másik oldalán egy fahordóban pedig esővizet gyűjtök s azzal locsolom a növényeimet. Most a nyárra, hogy megjött végre a jó idő is, azt a babért is kitettem egy cserépedényben, melyet Callum Jenkinstől kaptam ajándékba. Szépen növekszik, láthatóan alkalmazkodott a perdai naphoz és levegőhöz, kíváncsi is vagyok, hogy mekkorára növekszik a hideg évszak előtt. Az első ablakba pedig azt a cserepet tettem, melyet annak idején Rotemshel tört el véletlenül, majd illesztette össze a darabokat nemes fémmel, hogy végül földdel és phens magokkal töltse meg. A magok már szárba szökkentek és néhány levél is megjelent rajtuk, mire beköszönt a hideg, addigra már szép kis bokor lesz belőle. Szeretettel nevelgetem s éppen azt locsolom meg egy kis vízzel, mikor Aleth hangja köszönt az ajtóm mellől. Felnézve rá ragyogó mosollyal üdvözlöm, teszem le az ablakba a cserép mellé az öntöző edényt, majd megtörölve a kezemet más híján a ruhámba, lépek elé. Szívemre tett kézzel hajolok meg mielőtt a nekem hozott edényért nyúlnék.*
-Köszöntelek Aleth, szívem örül, hogy ismét láthatlak. Shiennel fénye szálljon rád! *Az edényt magamhoz ölelem, s akkor érzem súlyát, Aleth a ragut viszonozva hozott nekem valami finomságot. A kelme alá kukkantva látom, hogy friss, még harmatos gyümölcsök piroslanak benne. *
-Kedves tőled, köszönöm. Kérlek, kerülj beljebb. *Mutatok az ajtóra, mely résnyire nyitva van, s mint vendéget előre engedem. Odabent az ablakokon keresztül szűrt napfény világosítja meg a szobát, mely pihenő és konyha egyben. Oldalt lépcső vezet fel az emeletre. Középen a kis asztalon csodálatos fémvirág hívja fel magára a figyelmet, melyet szintén Rotemsheltől kaptam ajándékba és azóta is nagy becsben tartom. A Sel-Ogei szirmok megcsillannak a fényben, közepén a kis Sel-Ogei golyócska világít. A gyümölcsöstálat mellé teszem le és az ülőalkalmatosságok felé intve kínálom hellyel Alethet. Jómagam a mosdótálhoz lépve öblítem le kezeimet s törlöm meg a tiszta kendőben, aztán poharakat kerítek és gyümölcslével teli kancsót teszek az asztalra. A cserépkancsóban kissé hűvös az ital, meglehetősen frissítő. *
-Megkínálhatlak egy kis cladaclével?

A Bírával

Aleth & Roda

[Deloris havának közepe]

*Már terveztem, hogy felkeresem Elorak bíráját, de ő most megelőzött ezzel. Megörültem neki és ez biztosan látszott is rajtam, a széles mosoly, a derűs arckifejezés, a csillogó szemek. Szeretek vele beszélgetni, akkor is ha nincs semmi fontos, amire időt kellene szakítanunk. Olykor ha összetalálkozunk Elorak haladóinak valamelyikén, nem telik el úgy, hogy ne váltsunk pár szót. Ismerve a múltjának néhány részletét, örülök annak, hogy N`yall-ban megtalálta a maga célját, életének értelmét, már a tisztségén túl, s mindig megkérdezem, hogy van a fiú. Beinvitálom a húgommal közös otthonunkba, ahol most kettesben leszünk. Aideen ismét eltűnt két nappal ezelőtt, de ez nem olyan szokatlan tőle, másrészt ígéretes fejlődésen ment keresztül az utóbbi időben;már nem megy el szó nélkül és legalább azt közli velem, körülbelül milyen irányba keressem, ha aggasztóan sokáig maradna távol. Míg Aleth helyet foglal, én addig megtisztítom a kemez, majd a gyümölcsleves kancsót és poharakat viszem a kis asztalhoz. Aleth kérésére ki is töltöm a poharakba finom és hűs nogalevet, majd én is leülök. *
-Váljon egészségedre. *Bólintok és már rátérnék arra mit is sikerült intéznem Callum Jenkinsszel és Vademberrel, ám Alethet egészen más érdekli. Elmosolyodom, s míg magyarázok, a gyümölcsöstálat bontogatom, hogy megnézzem mit kaptam. *
-Nem is találkozhattál. Ez nem perdai növény, hanem égi. Babér. Így hívják, Callum Jenkinstől kaptam ajándékba. A régi otthonukon termett, kellemes illata van és ételeket ízesítettek vele. Állítólag jót tesz az étvágynak, javítja az emésztést. Van egy nehéz, hosszú neve is, az égiek sok nyelvet használtak régen, de arra már nem emlékszem. De kettő volt belőle, ahogy az ő nevükből is mindig kettő van. *Érdekesség és össze is kapcsolom az égiek által viselt két névvel, mintha ugyan tényleg lenne közük egymáshoz. Máig értetlenül állok ez előtt, jóllehet már azt is tudom, miért viselnek két nevet. Közben az Aleth által hozott gyümölcsök megmutatják magukat és egyet el is veszek belőlük. Szeretem és soha nem tudok ellenállni egy-egy finom, érett gyümölcsnek. *
-Már fel akartalak keresni, ha ma nem jössz el, holnap biztosan találkoztunk volna. Sok hírem van és azt hiszem, mind nekünk kedvez. *Egyelőre nem kezdek bele, megvárom míg Aleth napirendre tér a babér felett, s aztán rákérdez arra mit is intéztem, jelezve ezzel, hogy rátérhetünk a komolyabb dolgokra. Ha más érdekli egyelőre, az sem baj, nem rohanunk sehova és gyanítom az égiek is maradnak még.*