Már érzem, hogy nő benne a feszültség, ahogy a szavaim elhagyják a számat és közlöm vele a tényeket. Sejtettem, hogy nem lesz egyszerűen „lejátszva” kettőnk között a párbeszéd, mivel Saliet’ az unokahúga. Nem mintha ez változtatna a közös döntésünkön a lánnyal, de azért nem akarnék verekedésbe keveredni a nagybácsival. Bár ahogy elnézem, nem sok kell neki hozzá, hogy lendületet vegyen az öklével és behúzzon nekem… -Ath…várj! – emelem fel a kezem, hogy kitérjek előle - Komolyak a szándékaim Saliethris-el!– próbálom eltartani magam előle, hogy beszéljük meg békésen a dolgot, de már lehet elkéstem ezzel. Amint az arca verejtékben úszva ordít, már csak a felém lendülő jobbja ragad meg, majd balja terít be egy ütéssel, ami állcsúcson talál. -Héé… Nem akarlak bántani…- tartom el a kezem magamtól, hogy távolságot megnöveljem, mert nem igazán akarnám elereszteni az ütésemet. Ha egyáltalán meghallja a hangom, s elér az agyáig, hogy mit is beszélek. -Ath! – tapogatom meg az állam, mert meg kell hagyni, hogy jó nagy lendülettel csapott nekem. -Szép bal horog…- mozgatom az állkapcsom, hogy a zsibbadás alábbhagyjon. Közben nem tágítok a mondandóm mellől, így folyamatosan oldalazom, hogy a lehető legnagyobb távolságot tartsam magunk között. –Hidd el, hogy szeretem… - folytatnám a meggyőzést a komoly szándékomról, de azt hiszem, hogy most se lát..se hall… -Úgy vélem, hogy bunyó nélkül nem fog menni, hogy megértsd… tényleg szeretem Saliet’-et!- ha nem áll el a szándékától, akkor kénytelen leszek hátrálni…de, ha ez sem tántorítja el a szándékától, akkor nem fogom vissza az öklöm a védekezésre. Csak az izomerőmet nem teszem be maximumra, nehogy sérülést okozzak neki. Bánnám, ha miattam szenvedne több napon túl gyógyuló sebeket. Tudom, hogy a féltés és aggódás vezérli most a mozdulatait, de elég nehéz lesz a kapcsolatunkat elfogadtatni vele, ahogy látom. Pedig nem tud eltántorítani semmivel a szándékomtól, hogy nőül vegyem Saliet’-emet. Ami meg a védekezésemet illeti, ha nem hagy más választást, akkor én sem hátrálok a végtelenségig. Az öklöm lendületet vesz, ha másként nem tudom megállásra bírni. Igazából semmi kedvem verekedni vele, mert Barátnak tartom, és hamarosan rokonságba is keveredünk, ha megtartjuk a nászt az unokahúgával. Addig míg le nem higgad- vagy meg nem áll-, védekező állást veszek fel és próbálok majd nem nagyot ütni...
Nem gondoltam végig, mert amikor betalál az ütésem, a kezemből kicsúszik (vagy kiszakad?) a ruha anyaga, így Rhonan barátom hátrafelé tántorog, én pedig loholok utána. Egy ütés az nem ütés. Meg se hallom az érveléseit, úgy gondolom erre nem indok az hogy szereti. Sokkal idősebb nála. Saliethris-nek közel hasonló korúval kellene összejönnie, nem egy nála sokkal elhasználtabb szoknyapecérrel. Egyszerűen nem tudom felfogni hogy lehet valaki ennyire önző? Még szép hogy bunyó van, miért mit gondolt?! Még vállba is veregetem érte? És a kölkeivel mi lesz? Saliethris majdnem egyidős velük! Te szent szar! Egyébként ha én nem, akkor Rhiard fog szőnyeget csinálni belőle a kandallója elé! - Én megöllek! Üvöltöm és rongyolok utána, a kezem megint lendületet vesz. Végig sem gondolom a szavaim súlyát, vagy azt hogy valóban megtenném-e...bár valószínűleg nem, de jelenleg semmi sem jut el hozzám, gondolkodni meg főleg nem tudok. Csak az lebeg a szemeim előtt hogy Rhiard egy szem édes lányát ez a gátlástalan...megbolondította. Sikerült néhány pillanat alatt kihoznia a sodromból. Nem örülök neki, egy szemernyit sem, úgy vagyok vele, addig ütöm, amíg eláll a szándékától a nyomorult! Jobb kézzel lendülök, miután a menet véget ért és párat felé szökelltem. Megint az arcát veszem célba egy horoggal, most a ruháját nem akarom megfogni.
Az államra kapott ütése szépen betalált nálam. Még sajog, mikor megtapogatom, miközben próbálkozom távol tartani tőlem a dühét. -Mi a fene ütött beléd, Barátom?- oldalazom, hogy elkerüljem az összecsapásunkat, bár már azt hiszem, hogy a józanésztől eléggé messze járhat, ha így elborult aggyal nekem rontott. -Állj már le! Nem akarlak bántani!- lépek oldalra, hogy tudjam tartani a távolságot, de ahogy igyekszem kikerülni a lendítéseit, csak nem hagyja abba! -Hééé! Állj le! Nem mondom többször!- tartom ki a kezem, hogy ne tudjon támadni, és csak remélem, hogy ért valamit a szavaimból. -Totál elborultál? Hagyd abba!- ahogy kimondom a szavakat, máris lendül a jobbja, amivel be akar húzni egy következő horgot. Még próbálok védekező állásban maradni, de aztán taktikát váltok. Jobb híján másként nem fogom tudni leállítani, hacsak nem egy jól irányzott öklössel. -Szólok, hogy nem hagyom annyiban! Megütlek, ha továbbra is heveskedsz! Pedig, nem akarnám megtenni....- fogalmam sincs, hogy ért-e bármilyen szót vagy figyelmeztetést, ahogy most vérvörössé vált a szeme, nemcsak az arca lángol. Kicsit még várok, hátha leáll, de ha perceken belül nincs változás, akkor kénytelen leszek „ártalmatlanná” tenni. Csak egy kicsit… Amint közelebb lép hozzám egy fél fordulatot teszek, hogy az öklöm pont elérje a bal arcát. Ha sikerül a gyors mozdulatom, akkor nem tétovázom és folytatom tovább a megkezdett manőveremet. Úgy mozdulok, hogy a háta mögé tudjak kerülni, - és ha az enyhébb ütésű egyenesem betalálna - akkor már csak a karjait fognám le hátulról, hogy végre lehiggadjon. Persze, arra is számítok, ha esetleg hátrafelé biccentene a fejével, mert ezt is kinézem belőle. Most az izmok harca következik köztünk, de nem becsülöm alá egyikünket sem. Mindketten dörzsölt „vénségek” vagyunk, hogy egy bunyó, hogyan is folytatódhat. Talán ha le tudom fogni, akkor meghallgatna végre…. -Elég volt? Lenyugodtál? – érdeklődöm, hátha lesz egy kis szusszanásunk. Ha nem, akkor folytatódhat az erőfitogtatás. Shaz’or fénye! Pont most kellett az agyának elborulni?
Túlzás azt állítani hogy bárki is profi fogásokat tanulhatna el tőlünk idekint, most. Ő gyakorlatilag védekezik, én meg ütöm ahol érem. Legtöbbször csak kivédi, leszámítva az állast. A következő pár ütésem vagy luft, vagy kivédett, közben folyamatosan azt szajkózza hogy nem akar bántani. Én meg nem beszélek, csak ütök. Bár egy idő után kezd tisztulni a kép, annyira azért nem hogy kivédjem az ő ütését. A jobbosával pofán csap, amitől én is jobb oldalra tántorodom, aztán mire észbe kapok már sikerül a hátamba kerülnie és alkalmazni a jól ismert lefogás mozdulatait, amiket még a zöldfülűeknek tanítanak az első pár hétben a seregben. - Mindjárt kiszabadulok és agyonverlek! Üvöltöm a kérdésére és rángatózom kb. azóta, amióta belekeveredtem ebbe a slamasztikába, közben ízlelem a számból kifelé folyó vért, köpőködök is sokat kiabálás közben, mert az ütésével sikeresen felsérült belül a szám egy része, de kívül is felrepedt. Zihálok, kezd egyre jobban tisztulni a kép, most már felfogom mit is csinálunk itt kint, és az hogy ő lefog, nagyon nem tetszik. - Azonnal engedj el! A kiabálásomat követően a jobb lábammal alaposan rátaposok az övére, sarkkal nyomok még rá, hogy biztosan fájjon neki, erre csak el enged. És ha így tesz, akkor kapálózok még egy sort, zihálva, morogva, de aztán a bunyó folytatása helyett valamivel odébb lépegetek tőle. Veszek egy nagy befelé levegőt, közben összeszedtem a számban felgyülemlett vért és a kulával együtt köpöm magam mellé a földre. - Nem vagy a barátom! Mutatok rá a bal kezemmel mérgesen, aztán ugyanazzal törlöm le a számat és hátat fordítok neki. A cuccaimért indulok. Talán meg kellene kérdezni a másik felet is, mielőtt Rhiard elé áll ezzel a hírrel. Gondolom Saliethris akarja neki megmondani. Akárhogy is, a saját szájából akarom hallani, nem ettől a barátnak csúfolt idegentől.
Már nem is tudom, hogy miért érzem magam pocsékabbul…hogy be kellett húznom Athardnak, hogy leálljon, -vagy az-, hogy most olyan dühvel néz rám, amilyennek még sohasem láttam. A lefogásom sikeresnek mondható, mert pár pillanatig mintha leállna, de aztán… ugyanúgy heveskedve fröcsögi rám a becsmérlő szavait. Már akkor éreztem, hogy kikel magából, amikor elmondtam neki Saliet’-el a kapcsolatunk. Igazából nem is értem! Na jó… valahol megértem, mert a nagybátyja, de azon kívül nem hiszem, hogy beleszólhatna a kettőnk közös döntésébe. Tényként közöltem vele a végkifejletet és nem engedélyt kérni jöttem tőle. Azt gondoltam, hogy barátként –és a testvére társaként- tőlem hallja meg elsőnek a hírt. Saliethris-el nincs okunk szégyenkezni, amiért egymásra találtunk. Shaz’or vezetett minket egymáshoz és Istenünk akarata boronált össze. -Eleresztelek… Nem volt egyébként se szándékom, hogy lefogjalak. Sőt! … Ahhh!- legyintek, ahogy eleresztem a karjait. A lábamat meg jól megtaposta, hogy nyomatékosítsa szándékát. -Menj. Úgy látom, hogy nem vagy önmagad. – sóhajjal nézek utána, ahogy a holmijáért indul, majd összeszedve faképnél hagy. -Sajnálom, hogy nem érted, amit eddig mondtam… Barátom. – Mert nekem az marad, ahogy mindig is annak tekintettem. Talán, majd ha lehiggad, akkor másként fogja gondolni. Még állok egy darabig egy helyben, -ahogy a távozását nézzem-, de úgy vélem, hogy itt és most, ennyit lehetett vele szót érteni. Shaz’or fénye! Rohadt nagyot húzott be nekem! Biztos, hogy meg fog látszani… de, megérte! Saliet’ –ért mindent megteszek, és még egy kéklő véraláfutás sem tántorít el. Azt gondolta, hogy hülyéskedek? Tényleg eszét vette a napszúrás!
A fiatalokat könnyű befolyásolni, főleg egy olyannak, aki már megélt jó pár telet. Akárhogy is, de joggal vagyok mérges rá, ő az idősebbik. Noha Saliethris sem kislány már, mégis úgy gondolom nem élt ő még annyit, és főleg nem egy nagyobb közösségben, hogy erről ténylegesen felelős döntést tudjon meghozni. Bár az tény az ő dolguk, és ebbe beleszólása még magának Rhiard-nak sem nagyon van. Idegesen összeszedem a földről a cuccaimat és hátat fordítok neki. Ő pedig továbbra is csak magyarázkodik. Engem nem érdekelnek a miértek, azt hiszem, legalább is most nem. Tőle nem. Akitől érdekelnének, az pedig a családomhoz tartozik, és az ő szájából akarom hallani. - Tévedsz! Köpök még egyet a földre, mert ha azt hiszi hogy ez nem én vagyok, akkor fogalma sincs róla hogy ki vagyok. Ha valaki felbosszant, annak letépem a fejét, és akkorát rúgok bele, hogy keresztül száll a hágón egyenesen Grodrak fogai közé! Ő most átlépte ezt a vonalat. Kérdés, mit tegyünk egy barátnak hitt szoknyapecérrel? A hátamat mutatom neki távozás közben. Úgy gondolom ő sem kifejezetten verekedni, vagy kötekedni jött ide, hanem megosztani velem az örömtelinek gondolt hírt, így aztán nem tartok a következő megmozdulásától, mert valószínűleg nem lesz neki. Nem köszönök el tőle, egyszerűen magam mögött hagyom.
Az este szép, és tiszta. A levegő friss, és ma sérülések sem voltak. Az eddigi, általam ápolt betegeket jártam végig az ispotályban, és saját házaikban. Ellenőriztem gyógyulásukat, képességemmel kicsit rá is segítettem, ahol kellett. Voltak, akik már gyógyultan fogadtak, és ma, mikor nap épp fölöttünk járt, hálájuk jeléül a dolgos asszonyok egy-egy nagykosár sel'veint, és marugo aridát adtak. Liarával alig bírtuk haza cipelni a nehéz kosarakat -jó, ez inkább vonatkozott rám, mint rá-, de végül haza értünk velük, és mindketten főzni kezdtünk. Ő a gyökérzetet állt neki elkészíteni, én pedig a bogyós gyümölcsöket. Alig egy, másfél fertályóra után készen volt a marugo arida főzelék, és a sel'vein pite. Szerettem ezt használni alapanyagnak, mert nem volt túl édes, de épp annyira, hogy egy kiadós vacsora után kellemesen essen. - Ma találkozol Rodával? - teszi fel a kérdést nővérem, ebéd közben. ~ Igen. Viszek neki a pitéből. ~ felelem, egy falatka főzeléket a számba rakva. - Mit vársz, mit fog mondani? - a kérdésre felpillantok a tálból, és Liarára pillantok komolyan, aki rezzenéstelenül állja a tekintetem. ~ Ha előre tudnám, mit fog mondani, nem kérdezném. ~ válaszolok a nőnek, aki láthatóan nem elégedett a válasszal. Aggódik, amiért érdeklődöm az égi népek iránt, és ki tudja, lehet joggal. Persze kérdéseim nem csak irányukba vannak. - Gondolom kísérjelek el. - fordul vissza a tányérjához, mire én is így teszek. ~ Tudtommal nem telepata. Tehát igen, kérlek. ~ kérem lágyan, mire nővérem megforgatja a szemeit. - Rendben, de akkor legközelebb édesebb pitét sütsz! - mosolyodik el, mire egy nagy mosollyal bólintok egyet. ~ Úgy lesz.
A találkozós estére tettük, mert mindkettőnknek elfoglaltsága volt napközben, de szerencsére a visszajelzések alapján Roda így is ránk ért. A közösségi házhoz közeledve már kintről is hallani lehetett oda bent a vidámságot. Kezemben fonott kosárral, abban a fatálban rejlő egész adag, egyben sült, letakart pitével, és kisebb-nagyobb fatégelyekkel lépek beljebb, mögöttem Liarával. ~ Shiennel fénye ragyogjon be mindőtöket. ~ köszönök, kezem szívem fölé helyezve, Liara pedig azonnal hangot is ad köszöntésemnek, hasonló mozdulatokkal: - Shiennel fénye ragyogjon be mindőtöket. - azzal beljebb is megyünk. Szemeim az asztalokat kutatják, de úgy tűnik, ő még nincs itt. Helyet foglalunk, a kosaram az asztal falhoz közeli széléhez teszem, hogy ne zavarjon minket. Liara mellém ül, mindketten úgy helyezkedünk, hogy az ajtót láthassuk. ~Meddig várunk? ~ Hogy érted ezt? ~ Hogyha dolga akadna, és nem érne rá. Meddig várunk? ~ Ha nem akarsz itt lenni, Liara, nem erőszakolom rád. Megoldom valahogy. ~ Nem azért mondtam... ~ Várunk, amíg el nem kezd üresedni a hely. Így jó? ~ Tökéletes. - halkan szusszanok, köpenyem összehúzva magamon figyelem, miként megy el italokért a nővérem, de azért fél szemem az ajtón tartom.
*Hosszú napom volt, de nem felejtettem el az Ennával való találkozómat. Mivel estére kérte tőlem, szinte bármelyik nap jó lett volna számomra, így annak sem volt akadálya, hogy Callum Jenkins vendéglátása után térjek be Shiennel asztalainak kellemes, hangulatos világába. Érdekes és nem kevésbé értékes beszélgetést folytattam az égi kancellárral, ajándékait pedig becsben tartva úgy tettem el, ahogy azt meghagyta nekem. A találkozóig maradó időt otthon töltöttem, megmosakodtam, hiszen hosszú utat tettem meg bogaháton és megérkezésünkkor nem volt alkalmam lemosni magamról az út porát. Induláskor barna bőr ruhám fölé vettem fehér, megszokott lágy esésű felsőruházatomat, majd a házunk mellett lakó Brixánál még üzenetet hagytam Aideennak, hogy ha hazatérne, tudja hol talál, végül Shiennel asztalai felé vettem lépteim. Kellemes este volt, lágy szellővel, még érezni lehetett a lenyugvó nap erejét, de lassan az is elfogy és beköszönt a hideg időszak. Hamarosan elkezdődik az aratás, és a mindenkit vendégül látó közösségi helyen már az aratási ünnepségre készülődtek, nagy volt a zsibongás, az oda vezető haladó elején hallani lehetett, a benti sárga fények kiszűrődtek az ablakon, keskeny, remegő sávokat festve az útra. A levegőben ínycsiklandó ételek illata kúszott felém, mely tovább erősödött ahogy közeledtem, belépve pedig már töménynek éreztem a sokféle, egymással keveredő illatokat. Mégsem volt kellemetlen, épp csak tudatta velem, hogy éhes vagyok. Tekintetemmel Ennát kerestem és persze az elmaradhatatlan Liarát, aki segítségére volt a szép és törékeny lánynak, hogy szót értsen másokkal. Mikor megpillantottam őket, lassan lépkedtem az asztalok között, könnyed főhajtással s szívemre tett kezemmel köszöntve Shiennel vendégeit. * -Shiennel áldása szálljon rád…Sha`zor adjon erőt…*S fogadtam mosolyogva a viszont köszöntéseket, a már jól ismert arcok körében. Kevesebbet jártam ide, mint szerettem volna, épp ezért minden alkalmat megragadtam, hogy betérhessek és meg is becsültem. Meglátva Ennát és Liarát, feléjük léptem tovább, úgy véltem, nem késtem el, nem várhattak sokat rám. Az asztaluknál megállva hajtom fejem mindkettejük felé, s kezem a szívem felett pihen.* -Köszöntelek titeket, Shiennel fénye ragyogjon rátok!
Liara leül mellém, aztán bele iszik a korsóba. Valamit elkezd magyarázni a ruháról, amit kaptam az égi férfitől, de őszintén szólva nem nagyon figyelek. Jobban leköt az, ahogy nyílik az ajtó, és Roda az, aki belép. Tisztasága, emelkedettsége mindig mások szemébe ötlik. Habár egy korosztály vagyunk, ő sokkal jobb abban, amit űzünk, mint én. De nem számít, nem verseny, ami a gyógyítók közt folyik. A magunk módján mind a köz malmára hajtjuk a vizet, és ez a lényeg. Ki erre, ki arra szakosodik. Most épp igyekszem ismét valami újba bele csapni, és lehet pont ezért is vagyok elmaradva Rodától. Túl sok dologba kezdek bele. Amikor pillantásunk találkozik, megkönnyebbülten elmosolyodok, mert Liara is észreveszi, és befejezi a monológját a "vészhozók vészhozásáról". Amint a gyógyító az asztalhoz ér, mindketten felállunk, szívünkre tesszük a kezünket és főhajtunk. - Shiennel fénye ragyogja be, és Sha'zor őrizze utadat. - köszönünk Liara hangján, aztán intek a gyógyítónak, hogy foglaljon helyet nyugodtan velünk szembe. Ezután leülünk mi is. - Hogy telnek a napjaid? Remélem nem baj, hogy ide rángattalak. - kérdezem, majd a kosárban kutakodva előveszem belőle a letakart pitét, és elé teszem. - Egy kis ajándék tőlünk. Remélem szereted a sel'vein pitét. Anyám receptje alapján készült. - nem konkretizálom, hogy "melyik" anyámra gondolok. Avena nevelt fel, és tanított mindenre, amit tudnom kell, és mivel együtt költöztünk a városba, így természetes, hogy a lakók őt tartották anyámnak. Én is annak tartottam. - Kérsz esetleg valamit az asztalhoz? - mutat Liara a pult felé, ahonnan korsóját hozta, én pedig örülök, hogy megkérdezte ezt Rodától anélkül is, hogy én erre gondoltam volna. Megelőzött, de mentségemre szóljon, én átadtam addig ajándékom.
Ha Roda kér valamit, akkor Liara biccent, és azonnal fel is kel, hogy hozzon abból, amit kért. Ha nem, akkor csak bólint, és marad a helyén, iszogatva.
*Ennát látva mindig elcsodálkozom azon, hogyan születhetett olyan kivételes személyiség mint ő. Szelíd, kedves teremtés, de van benne valami éteri, valami kézzel foghatatlan, ami megnyugtató, békét hozó és szépsége mellett eltörpül. Liara mellette vadnak tűnik, kettejük kontrasztja mintha kiegészítené egymást, függetlenül attól, hogy Liara Enna hangja. Először Enna felé fordulok, s csak utána Liara felé főhajtással és köszöntéssel, majd a kínálásra helyet foglalok magam is asztaluknál. * -Mindig szívesen állok a rendelkezésedre Enna. Öröm veled beszélgetni. *Mintha ő szólalna meg, nem tekintem kevesebbnek attól, hogy nincs hangja, vagy csak alig…számomra sokkal kifejezőbb a tekintete, a gesztusai. Szavaimmal jellemére, empátiájára és éles eszére utalok őszintén. Az elém rakott kis csomagra esik a pillantásom, majd rögtön utána Ennára nézek anélkül, hogy Liarát bármilyen módon kizárnám a társalgásból. Enna pontosan tudja, hogy nem kívánok semmit sem azért, hogy eljöttem és segítségére lehetek, de visszautasítani sértés lenne, ezért ha még elérem kezét, arra simítom a sajátom egy pillanatra köszönetképp, s csak azután nyúlok a pitéért.* -Igazán nem kellett volna, de köszönöm. Az egyik kedvencem, de én magam nem jeleskedem a pitekészítésben. *Húzom el picit a számat a mosolyból, beismerve egyik gyengeségemet. Nincs érzékem a süteményekhez, és sajnos anyámtól sem tanulhattam meg a pitekészítés varázslatosnak tűnő tudományát. Túl korán kaptam Shienneltől a nagy felelősséggel járó képességemet, így szinte minden időmet a gyógyítás tette ki már kislány korom óta, és ha a szülők nagy reménységet látnak egy gyerekben, minden más felesleges. * -Köszönöm, szívesen innék egy qi`rsa teát. *Fordulok teljesen Liara felé és köszönetképp biccentek is. Rövid távolléte nem hátráltat abban, hogy folytassam a beszélgetést. Máskor is megoldottuk Ennával, hogy szót értsünk egymással, hiszen Liara sem lehet mindig Enna mellett. * -A kérdésedre válaszolva, a napjaim mostanában kissé…zsúfoltak lettek a quorsákkal. Egyre többen látogatnak el a városunkba, és szép lassan lemorzsolják az elhatározásomat, hogy nem akarom megismerni őket. Muszáj lesz. A vezetőjük egyre több időt fog itt tölteni, de talán a segítségével találunk gyógymódot azokra a kórokra, melyeket ők hoztak ide. Úgy hallottam a Danától, neked is találkozód lesz valakivel. Ezért hívtál? *Míg Ennához beszélek, szinte oda sem figyelve csomagolom ki a pitét amit nekem hozott. Épp csak beleszagolok és egy röpke pillanatra lehunyom a szemeimet, elismerően elmosolyodom Ennára nézve. Már az illata is csodás. Visszacsomagolom, addigra Liara is visszatér a teával, amit most újra megköszönök. * -Kedves tőled, köszönöm. A quorsákról tettem említést Ennának. Neked mi véleményed róluk? *Hárman vagyunk, hárman beszélgetünk, nem szeretném Liarát csak Enna hangjának tekinteni, érdekel a véleménye, akárcsak Ennáé. *
Örülök, hogy nem zavartam a gyógyítót. A mostani időkben könnyen eltudnám képzelni, hogy sürög, forog, sok a dolga, de ezek szerint volt ideje, amelyet rám tudott fordítani. Örülök, hogy megtisztel figyelmével, és jelenlétével. Noha nem sok köztünk a korkülönbség, még is bölcsebbnek, és tanultabbnak tartom őt magamnál. Míg engem a gyerekkorom miatt kíméltek, Rodának sokat kellett tanulnia. Az emberekkel is van már valamiféle kapcsolata, tehát gyakorlatilag majdnem minden szempontból tapasztaltabb. Nem sietek sehova, noha izgulok a téma miatt, ez látszódhat is arcomon. Nem tudtam, hogy ez a pite Roda kedvence, de örülök, hogy ráéreztem. Amikor átadáskor megsimítja kezem, mosolyom szélesedik, és finoman megszorítom egyik kezét, majd helyet foglalok. Liara megkérdi, mit hozhat, majd amikor megkapja a választ, biccent és már fel is pattan. Amíg ketten maradunk, meghallgatom a nőt, miként beszél a napjáról, és az égi népről. A szavai alapján negatív tapasztalatai vannak. Rá lesz kényszerülve a megismerésükre? Elgondolkodva fürkészem arcát, míg hozzám beszél, és kicsomagolja az ajándékot. Felteszi a kérdését a napjának összefoglalása végén, de egyelőre nem jelzek sehogy fejemmel, mert épp szemeit lehunyva élvezi az illatokat. Öröme mosolyt csal az arcomra. Amikor felpillant, aprót biccentek, kissé bizonytalanul, de Liara már vissza is tér, egy tálcával, amit közénk tesz le. Két csésze, és egy teáskanna csücsül rajta. Amint elkezdi Rodának, és nekem szétosztani a kellékeket, és kiönteni a teákat, a gyógyító a nővéremhez intéz pár szót. Az információra, hogy miről beszélgettünk, Lia cinkosan elmosolyodik, és rá kacsint Rodára. - Tudom. - mondja, majd helyet foglal, és az égiekkel kapcsolatos véleménye kiül egy fintorral az arcára. - Túl keveset tudunk róluk. Ők pedig túl sokat akarnak rólunk. Azt akarják, hogy vendégként kezeljük őket, de a városuk csak bővül. Túl nagy érdeklődéssel vannak a szentélyek, de nem az isteneink iránt. Lassan nincs olyan terület Perdán, ahol ne lehetne beléjük botlani. Enna tudja, hogy kapzsi, kiszámíthatatlan, és veszélyes népnek tartom őket. Olyanok próbálnak lenni, mint egy errator falka, de közel sincs ekkora összhang közöttük. Egy részük az erdőben él, nehogy találkozzanak a többivel. Egymást sem tudják elviselni. - ahogy nővérem elkezdi kifejteni Rodának a véleményét, én úgy húzom meg magam szépen csendben, és bámulom a teát, amit öntött nekem. Rám pillantva halkan sóhajt, majd visszanéz a gyógyítóra. - Ennával más véleményen vagyunk. Úgy tűnik, lett egy quorsa barátja. - mondja, kelletlen fintorát megpróbálva a korsójába, egy kortyba rejteni. ~ Ne hívd már így. - nézek rá rosszallóan. - Khm.. bocsánat. EMBER barátja. - javítja ki magát, mire segélykérően nézek Rodára. Liarából beszélhet a háború, és a térdsérülésének tüskéje, de neki milyen tapasztalatai vannak? - Mesélj kérlek, neked milyen tapasztalataid vannak velük? Elvileg egy vezetőjükkel lesz találkánk holnap. - mindketten Rodát figyeljük. Úgy tűnhet, hogy mindketten megerősítést szeretnénk: Liara, arra, hogy veszélyesek, és nekem elővigyázatosabbnak kéne lennem, én pedig arra, hogy nem mind olyan torz lelkű, mint ahogyan azt a legtöbben állítják.
*Néha úgy érzem Enna még mindig bizonytalan ha Liara nélkül kell kifejeznie magát, pedig felesleges. Az arca, a tekintete olykor beszédesebb minden szónál. Most is ezt érzem, mikor társa az én teámért van távol, s kérdést teszek fel találkozónk céljáról. A Gyógyítók házában is megkérdezhetett volna, ő mégis egy olyan helyet választott, ahol csak mi beszélgetünk, ebből is látszik, hogy fontosabb számára a segítségem, mint azt korábban sejteni véltem. Csupán egy apró biccentés a válasz, mely tökéletesen érthető, mégis érzek némi bizonytalanságot felőle, ám mindez elillan ahogy Liara visszatér az italokkal. Megköszönöm a teát és a kiszolgálást nem különben, majd feledve, hogy milyen közeli és különleges kapcsolat van köztük, elmondom eddig miről beszéltünk. Pusztán udvariasság a részemről, hogy Liarát se hagyjam ki a társalgásból, ám a mosoly és a kacsintás igen beszédes. * -Ó! *Nézek csodálkozva Ennára, mert azt nem gondoltam, hogy beszélgetésünk közben folyamatosan tájékoztatja Liarát, de mindjárt el is mosolyodom és társához hasonlóan nekem is cinkos mosoly jelenik meg az arcomon.* -Árulkodós. *Nem haragszom és a legtávolabb áll tőlem, hogy komolyan ezzel vádoljam Ennát, az egyik legtisztább lelkű lányt népem köréből, a tréfálkozás azonban nem áll messze tőlem. Ezek után viszont elhallgatok és Liarára figyelek, olykor Ennára tekintve és próbálom kitalálni, vajon melyikőjük gondolatait hallhatom épp. Enna nevének elhangzása egyértelművé teszi, hogy Liaraé, bár a szenvedélyessége nem kellett volna, hogy kétséget ébresszen bennem. Az a tűz ami benne lobog megmosolyogtat, ám Enna csak összehúzza magát és homlokomon gondráncok jelennek meg. Úgy érzem titkol valamit, vagy van valami ami kellemetlen lehet ha elmondja. Nem élek a képességemmel, noha bármit megtudhatnék…de felesleges. Liarától megtudom. * -Nos, azt hiszem ha eddig nem lett volna egyértelmű, kétséget kizáróan biztosítottál arról, hogy más a véleményetek. Quorsa barát? *Nézek Ennára, aki Liara hosszú beszéde óta, most először húzza ki magát láthatóan és meg is tudom az okát. Kijavította Liarát, aki nem túl készségesen tesz eleget a kérésnek. Meglep, hogy pont Enna az aki összebarátkozott egy égivel, túl szelíd, túl finom, túl bájos hozzájuk. Érzem, hogy mindkettejük figyelme rám irányul, de nehéz úgy véleményt mondani, hogy elégedettek legyenek, másrészt elijeszteni sem akarom a gyógyító lányt. * -Attól függ kivel találkozol. Az égiek oly sokszínűek, abból is látható, hogy nem értenek egyet sok dologban, nem ismerik el a vezetőiket, ők meg nem nézik mi jó a népüknek. Abban igazatok van, hogy túl erőszakosak…de abban nem csak ők a hibásak, hogy hatalmas várost építettek a közelünkben. *Minden tiszteletem a Dann-é, és nem akarom semmivel sem vádolni, de jó ideje úgy érzem, magára hagyta Elorakot. * -Nem sok égivel találkoztam. A vezetőjük, Callum Jenkins kancellár érdekes személyiség. Úgy érzem még okoz nekünk meglepetést és nem feltétlenül rosszat. Ő sokat tanult égi és gyógyító létére nyitottabb a képességeink felé, mint Shane gyógyító. Meg sem próbálta megismerni, mire vagyok képes de a saját szerkezeteiket rám akarta erőszakolni, hogy használjam…noha számomra felesleges. *Persze ha figyel rám, nem lett volna kettőnk között ilyen félreértés és a testbelátó szerkezet nem a gyerekeknél köt ki. Természetesen az is közrejátszhatott a félreértésekben, hogy nem hozott magával olyan fordító szerkezetet, mint Callum Jenkins. Úgy nehéz bármiről beszélgetni. * -Neked kell megtapasztalnod, hogyan érzel irántuk. Kedvelheted azt akivel épp beszélgetsz, a barátodat is, azt is akivel találkozol majd, de légy óvatos és körültekintő. Összességében nem bízom bennük. Nem azért, mert hitetlenek. Azért, mert önzőek. *Valószínűleg nem segítettem ki Ennát, de nem igazán lehet megismerni egy népet, néhány égiből. Mind olyan mások. * -Mesélj a barátodról. Ki ő? Hogyan ismerted meg?
Nehéz lenne Liara elől elhallgatni azt, amit hallottam Rodától, amikor megnyitjuk egymás előtt a kapcsolatot. Nehéz lenne elmagyarázni ezt az egészet, de nem igazán kell árulkodnom ahhoz, hogy tudja, amit én. A játékos viccet azért mindketten jól vesszük. Elmosolyodok, Liara pedig kis vigyorral az arcán ül le. Amikor kifejti a véleményét az emberekről, nem mondhatom, hogy nincs így. Egy nagy részük, igen, ilyen, de nem mind, és szerintem elítélni egy egész népet a hangosabb felek miatt nincs értelme. Mindketten beszélgettünk Johnnal, és én nem hiszem, hogy megérdemli azt a bánásmódot, mint amit Liara előad Rodának. Aki persze kérdőn néz rám, miután konstatálta, hogy más a véleményünk. A pillantásra, és kérdésre nem igazán tudom, mit mondhatnék, inkább mi kérdezünk újat tőle. Nem kell nyaggatni a nőt, hamar kifejti a véleményét az emberekkel, és a várossal kapcsolatban is. A gyógyítóikkal való találkozó - avagy, ahogy ők mondják... orvosok - nem ismeretlenek számomra, magam is találkoztam Shane-el, bár kevésbé kötötten. A Város meglétével kapcsolatos meglátások azért érdekesek. - Úgy érzed, nem védtük eléggé a területünk..? - kérdezzük bizonytalanul. Liara azért tudna a harcokról mesélni, számára ez a kérdés egy kicsit érzékenyebb. Végül Roda szerint nem kéne elzárkóznom, de elővigyázatosnak kéne lennem, mert nem bízik az emberek természetében. Így kicsit mindkettőnknek igazat ad. A kérdésre nem Liarán keresztül válaszolok. Az asztalon át átnyújtom a kezem a nőnek, hogy megfoghassa, és ezáltal megláthassa azt a napot. Nincs kétségem afelől, hogy azt a napot látná, mert mostanában elmém többet jár John környékén. Ha megteszi, és megérint képességével, láthatja, miként találok rá a sérült férfire a fa alatt, húzom ki onnan, gyógyítom meg sebeit, és amikor felébred, követ engem, tanítom növényeket szedni. Aztán elsötétedik az ég, egy sátorban fekve, vihar vesz körbe. Villámlik, dörög. Ezek az érzések, emlékek összemosódhatnak neki a régi, gyermeki emlékeimmel, mikor kicsiként elvesztettem a szüleim és hangom. Aztán a sötét mellett a rémisztő hangok eltompulnak, csak John nyugtató, búgó szavai, és szívdobogásának hangja erősödik. Egy idővel az arcát is egyre tisztábban látom, míg meg nem nyugszom a takaró és a karjai közt, így érezve, hogy nem vagyok egyedül, mint azon az éjszakán. ~ Jó szívűnek tűnik. - merengek a történteken, és ha Roda elengedi a kezem, akkor visszahúzom azt, és iszok a teámból. - Mit láttál? - kérdi Liara minket fürkészve, aggódva, hogy talán kihagytam előle részleteket a történetemből.
*Nem túl gyakori, hogy olyanokkal találkozom, akik gondolati úton beszélgetnek egymással, a képesség korlátozott mivolta miatt. Ismerem azért, tudom hogyan zajlik, de most először voltam tanúja annak, hogy egymástól távol, látszólag nem is egymásra figyelve mindent megosztottak egymással. Néha még én is elcsodálkozom e sokszínűségen, a kis tréfálkozásom szerencsére értő fülekre lel, így nem kell magyarázkodnom. Ellenben elmesélem a saját benyomásaimat az égiekről és úgy hiszem, ahányan vagyunk annyiféleképp mesélhetnénk, hiszen mi sem vagyunk egyformák…de közel sincs annyi véleménykülönbség köztünk, mint az égiek között. Óvatlanul belemegyek abba, amit az ittlétük tartósságának okaként vélek, s bár nem nevesítenek, úgy tűnik mintha bárkit is vádoltam volna azzal, hogy elárulta a népünket. Határozottan ingatom meg a fejem, de valahogy ki kell fejtenem mire gondoltam anélkül, hogy a Dannt belemártanám…noha nekem is fáj a gondolat. * -Nem, a harcosok mindent megtettek ami erejükből és képességükből telt. De mintha az égiek felett aratott kicsiny győzelmünk pihenésre ítélt volna minket. Annak a városnak nem szabadott volna felépülnie. *Utalok arra, mely terjedelmében és magasságában is túltesz Elorakon. Szerkezetek gurulnak ki s be a kapuján, égi hajók szállnak le a tetején, arról nem is beszélve mekkora területet pusztítottak el az erdeinkből. Nem kétséges a haragom, melyet talán saját tehetetlenségem felett érzek és ez táplálja az égiek iránt megformált véleményemet is. A megismerésük immár szükségszerű és nem választás lehetősége, és bár volt rossz élményem, tele vagyok kérdésekkel. Nem azt kaptam amit vártam és ez elgondolkodtat, ezért sem osztom teljesen Liara érzéseit…de nem vagyok olyan nyílt mint Enna. Szeretném megérteni ő mit látott abban az égiben, akit barátjának nevez, hogy ezáltal megismerhessek egy újabbat. Azonban nem Liara szól hozzám, hanem Enna nyújtja a kezét, amit köszönetem jeléül főhajtással fogadok. Kezem halványan feldereng az övén, lehunyt szemeim függönye mögött játszódik le mindaz amire Enna emlékezik. Érzések sora borít el, jók és rosszak, alázatosak és ijesztőek, fájdalmasak és nyugodtak egyaránt, régiek keverednek újakkal. Mindaz amit Enna érzett egykor, s az égivel, az én lelkemet is átjárja, arcom vonásai ekként változnak átélve mindazt ami szakadékba taszította, mindazt ami onnan felemelte. Utoljára egy határozott érzés csapódik le bennem, mely gondolt szavainak érzését tükrözik s nem magát a gondolatot. Elengedem a kezét a magamét egészen mellkasomig visszahúzva, s hosszan nézem a lányt. Oly fiatal még, s mennyi fájdalom érte, de erős lelke s talán Liara, a másik családjának szeretete átsegítette mindezen. Nem maradt egyedül. * -Segített rajtad, önzetlenül. Igen, talán soha nem is akart rosszat. Úgy véled később sem akar? Őszintének tűnt. Ő olyan, mint akik a hegyek mélyén élnek, akik ellentmondtak a vezetőiknek. Én is találkoztam közülük eggyel. Többekkel. Jártam náluk. *Nem titok, ez nem, jóllehet nem beszéltem róla senkinek, de nem azért, mert meg kellett volna ígérnem, hogy hallgatok. * -Ők, mintha mások lennének. Biztonságban érezted magad vele. Nekem sem volt kétségem.
Nővérem megnyugszik, hogy Roda nem a harcosokat hibáztatja azért, amiért az égi nép még mindig a világunkon van. Viszont akkor kit? Nekem kérdéses ez még, de Liara tekintetéből már tudom, hogy ő valószínűleg rájött a dologra, még sem teszi szóvá, vagy köti az orromra. Hiába kíváncsiskodom gondolatban, folyamatosan kitérő válaszokat ad, és ez egy kicsit bosszant. Azért ilyen morgós velem, mert Johnnal barátkozom? Végül el is jutunk ehhez a kérdéshez. Átnyújtom a kezem az asztalon Rodának, és ő megköszönve a lehetőséget, ragyogó tenyerével olvassa ki mindazt, ami történt velem a vadonban, és hogy miféle baráti köteléket kezdtem kialakítani a férfivel. Persze, az akkori élményem a gyerekkorival mosódott össze már akkor is, a gyerekkori félelmek törtek felszínre akkor, ezt is láthatja a nő. Végül, alig egy-két perc után elenged. Szavait hallgatva bólogatok párat, Liara karba font kezekkel dől hátra. ~ Semmi titok nincs abban, ami történt. Elmondtam már neked. - nyugtatom meg, mire szem forgatva bólogat párat. Megmosolyogtat a gyerekessége. - Igen, furcsa, hogy az emberek egymás közt is ennyire széthúzóak, és egymással is háborúznak. De a legrosszabb, hogy közöttünk is... - halkul el Liara, és rám pillant, miközben kimondja gondolataim - ... ellentéteket szülnek. - kifejezően tekintünk egymásra. Mi Liarával meglehetősen különböző véleményen vagyunk, és ez sajnos néha vitákat is szül, főleg, hogy én érdeklődök a nép iránt, szívesen találkozom velük, és ismerem meg őket... Ő viszont óva int tőlük, félt, és legszívesebben elzárna, nehogy találkozzak velük. - Milyen volt náluk a hegy mélyén? Városiakkal találkoztál? Különbözőek?- kérdezősködök, Roda arcát fürkészve, kicsit a teába kortyolva. - Mit csináltál náluk? Betegek? Kedvesek voltak veled? - folytatódik a kíváncsi faggatózás részünkről.
*Nem tudom miről beszélgetnek egymással, miután megosztottam velük saját gondolataimat az égiekkel kapcsolatban, arcukról sem sokat olvasok ki, de a csend, bár csupán néhány lélegzetvételnyi ideig tart, érezhetően hosszabbra nyúlik, mint pár szó. Nem kérdezek rá, Liara sem szól s úgy vélem ez az ő magánügyük, nem tisztem beleszólni és kíváncsiskodni. Talán Liara tudja mire gondoltam kimondatlanul és egyetért, de ahogy én nem tartom tisztességesnek, úgy ő sem. Annyiban hagyom és mindezek már a múlt tengerébe vesznek cseppenként gazdagítva annak tömegét. Enna égi barátja és a velük történtek sem nagy titok, emlékképeit látva úgy vélem, Vademberhez hasonló, jó lelkű férfival találkozott és minden bizonnyal közülük is való. Ám az megmosolyogtat ahogy ők ketten beszélgetnek, nem tudom miről, csak sejtem…az elégedetlen szemvillanás Liara részéről és a szemforgatás Ennától, igen mókás ez a néma vita. Mint egy testvéri civódás, melyben nekem is volt részem Aideennel, csak sokkal hangosabban. Liara szavaira bólintok, én is éreztem népünk gyermekei között a vélemény különbséget, és nem tetszik a megosztottság. * -Úgy vélem ez a céljuk. Ha egymással vitatkozunk, rájuk nem figyelünk. *Nem kell messzire mennem, hogy azt lássam amit kettejük között. Aideen is azért ment el s hagyott magamra, s mindezt annak köszönhetem, hogy elmentem az égi hajóra. Bánatomat magamban tartva mosolyodom el a faggatózásra s nézek fel először Liarára, majd Ennára. Két kezem közé fogom a teás poharat és belekortyolok mielőtt szólnék. A benyomásaim vegyesek, és ami a legfurcsább, hogy minden különbséget külön-külön egy égiben fedeztem fel. Ellentmondások tarkították a személyiségüket. * -Nagyon különböznek. Odafent a Dwa`woruu-n minden a látszatra ad, a csillogó felszín alatt azonban keserűség fakad, míg a hegyiek szerények s keserűségük ellenére mosolyognak, bizakodnak. Az égiek elhagyták a sajátjaikat, ha segítséget kérnének a betegségeikre, minden bizonnyal bezárnák őket, vagy örökre eltűnnének a Perda felszínéről. Ám ők büszkék és makacsok, a saját erejükből akarnak élni és pont ezért…kedvesebbek az égen élő társaiknál. Megismerték a perdai vadont és jobban tisztelik azt. *Callum Jenkins kancellár továbbra is rejtély a számomra mindazzal a különbözőséggel ami a lelkében lakozik, mint égiben, megbízom de mint az égiek vezetőjében már korántsem. * -A hegy mélyén élők védtelenek a betegségekkel szemben, és a fenti testvéreik nem segítenek rajtuk, ezért mentem el hozzájuk mikor megtudtam, hogy a Lacerta megfertőzte őket. Az aki oda vezetett, gondoskodott rólam amikor elgyengültem a gyógyításnál elvesztett erőm miatt. Benne megbízom, csak úgy mint te a barátodban. *Ennára tekintek szavaim végén, hasonló élményben volt részünk, igaz az én életem nem volt veszélyben és a szavát vettem, hogy ha Aideen az örökösen kíváncsi és önmagát veszélybe sodró húgom rájuk talál, akkor megvédi őt, cserébe a gyógyításomért. Igen, megbízom benne. Hasonlót nem mertem volna kérni a gyógyítójuktól. *
Naivan azt gondoltam, hogy a nővérem elmondja majd, Roda szerint ki az, akinek köszönhetjük az emberek jelenlétét. A tévedésem kicsit bosszant, és az is, hogy míg én mindent megosztok Liarával, addig ő mélyen hallgat erről. Túl sok figyelmet azonban ennek nem akarok szentelni, mert egyébként sem ezért találkoztunk a gyógyítóval. A kérdéseim Johnra és az égiekre vonatkoznak. Most fel is teszek Liarán át néhány kérdést egymás után, és ez megmosolyogtatja a faggatás alatt lévő nőt. Nem tudom, hogy mi készteti őt erre: a kérdések mennyisége, vagy emlékek, esetleg butaságnak tartja a kérdéseket... tényleg nem tudom. Pár másodpercig várat magára, míg iszik a teájából, és addig is feszült, kíváncsi csendben várunk nővéremmel, és miután a csésze ismét finoman koppant az asztalon, végre bele kezd. Szavait csendesen hallgatjuk, és én úgy csüngök rajtuk, mint pár éves gyermek nagyapja hajós történetein. Szavai mélyén, valahol igazolást nyerek magamnak a hegyiekkel kapcsolatban, noha Liara továbbra sincs meggyőzve semmiről, és a "benne bízok" részét inkább úgy veszi, hogy a többiek valami ki nem mondott indok miatt megbízhatatlanok. Ezeket a gondolatokat nem osztjuk meg egymással, és Rodával sem, igazából. - Mit gondolsz, ha maradnak -már pedig ez úgy fest-, akkor kivel kéne szövetkeznünk? A dwa'woruun élők kivetették a hegyieket maguk között, és a vak is látja, hogy egy olyan konfliktus alakul ki közöttük, amely minket is veszélyeztet. A fentiek erősebbek, a lentiek békésebbek, és nekünk valószínűleg esélyünk se lesz semlegesnek maradni. - kéri ki a véleményét Liara, aki múltjából fakadóan is inkább harcos szemmel látja a helyzetet. Szavain még én is elgondolkodom. Itt nem igazán van jó választás: ha a hegyieket segítjük, akkor egy nagyobb erő haragját vonjuk magunkra, ismét háborúba szállva. Ha az égben élők oldalát választjuk, elvesztjük az egyetlen olyan szövetségesünket, akik értik és tudják, miként kell a földünkön élni.
*Nem sokszor találkoztam Ennával úgy, hogy kötetlenül beszélgessünk olyasmiről, aminek semmi köze a gyógyításhoz és a betegségekhez. Korábban is sok kérdése volt, de ez a mostani helyzet igenis megmosolyogtat. Annyira más mint mondjuk a húgom, vagy bárki akivel az égiekről beszélgettem, benne őszinte és végtelen kíváncsiságot fedezek fel, szinte már gyermeki izgatottságot, ahogy várja a válaszaimat a kérdésekre. Igyekszem neki segíteni, nem feledve érdeklődésének eredeti okát, az égi barátot akivel Shiennel hozta össze, és én is őszintén elmondok mindent amit tudok, amit megoszthatok vele, nem célom sem elijeszteni, sem az égiek karjába lökni. Azzal is igazat mondok, hogy Vademberben megbízom, olyannyira, hogy nem árultam el a kilétét még a feltételezhetően nem igazi nevével együtt sem. Az égi kancellár egészen más, igaz róla sem beszéltem senkinek, nem mondtam el mindent a kettőnk közötti megállapodásról és a vele való terveimről sem, és bármennyire is tisztelem, van egy határ, amin túl nem tudok benne megbízni. Enna és Liara jó érzékkel tenyerel bele ebbe, bár nem róhatom fel nekik, hiszen ők is ugyanazt látják, mint én s kérdéseik jogosak. Sajnálatos módon pont az nem foglalkozik velük, akinek kellene. * -Ebben igazatok van, nem fogunk kimaradni bárhogyan is alakuljanak a dolgok. S pont ezért nem választhatjuk egyik oldalt sem. Nem tudom mit terveznek a fentiek a hegyi néppel, de nem sok jót. Azt viszont nem hagyhatjuk, hogy a fentiek győzzenek. Úgy hiszem a hegyi nép képes kompromisszumokra, őket kell megnyernünk magunknak…és a fentiek közül néhány befolyásos égit. Sosem háborúztunk, nem most kell elkezdenünk. *Nem vagyok harcos, nem tudom hogyan vívják az égiek a háborúikat, csak azt tudom mire képesek. Pusztításra. Ha elszabadulnak. Azonban kell nekik a Perda, jobban mint bármi más. * -Meg kell ismernünk őket, össze kell barátkoznunk velük, akár úgy, hogy segítünk nekik valamiben. A képességeinket csodának tartják, ez lehet a mi fegyverünk. *Felváltva nézek mindkettejükre, figyelve a reakcióikat. Mindent inkább tényszerűen elmondva, szenvedélytől mentesen. Akár még számíthatok is rájuk, ahogy Rhywent sikerült meggyőznöm, úgy Ennát és Liarát is sikerülhet. Főleg Liarát, hiszen ugyanolyan nagy lelkesedéssel gyűlöli az égieket, mint Rhywen és a húgom. Azonban úgy hiszem ellenük a harc és a nyílt háború eleve kudarcra van ítélve, másrészt azzal csak a saját földjeink pusztítását segítenénk elő. *
A kérdés sok perdaiban megfordul. Mi történik, ha az idegen faj két csoportja között olyannyira elharagosodik a történet, hogy keltett viharuk minket is elkap majd? Liara szinte biztos abban, hogy állást kell foglalni, én pedig úgy vagyok vele, ha választani kell, akkor azokat kell, akik rászorulnak a segítségre. Roda azon a véleményen van -elmondása szerint-, hogy semlegesnek kell maradni. Felmerül bennem egy kérdés... - Hogy maradunk semlegesek, ha bármelyik fél a segítségünket kéri? -sóhajtok. ~ Úgy értem... - Ha egy sérült hegyi segítséget kér tőled egy háborús helyzetben, elutasítanád, hogy semleges maradhass? Hagynád meghalni? - ez egy olyan dolog, amit magamról sose tudnék elképzelni. Sose tudnék hátat fordítani azoknak, akiknek szüksége van a segítségre, még akkor is, ha netán az ellenségem lenne. Mindig is azt tanították nekem, hogy sose fordítsam el a fejem, ha valaki szenvedését látom, fakadjon az bármiből. Akár lelkéből, akár sebből. Ha viszont semleges akarnék maradni, akkor nem nyújthatnám segítő kezem se dwa'woruuni, se a hegyi emberek számára sem. Magamhoz kéne szorítanom, és ennek már a gondolatai is hűvös marokkal szorítja meg a torkomat. Bele iszom a teámba, hátha attól jobb lesz.
*Láthatóan Ennát túlságosan felizgatták a szavaim, nem gondoltam, hogy idáig fajul a beszélgetésünk és nem akartam, hogy rossz érzései legyenek. Ő túl…jólelkű, és sok rosszat átélt, melyek nem múltak el nyomtalanul, s nem csak hangja elvesztésére gondolok hanem az emlékeire melyek minden bizonnyal nem halványultak el. Ártatlan, törékeny teremtés és csupaszív. S ezt mutatják „szavai” is melyeket Liara oly gondosan halkan közvetít nekem. Elmosolyodom, hogy még most is, ebben a helyzetben is csak arra tud gondolni, hogy kiken segíthetne. Sajnos azonban ez nem ilyen egyszerű, tudom azt is, hogy nem maradhatunk sokáig semlegesek, de a nyílt harc nem a mi életünkhöz tartozik, soha nem kellett háborút vívnunk, az, hogy az elsőt megnyertük valamilyen szinten, Shaz`or és Shiennel érdeme. Erőt és kitartást adtak. A két nép között a béke törékeny és úgy sejtem az égiek részéről nem tart sokáig, lesz még egy háború. * -Ha egy törhetetlen ruhába bújt Dwaworuu katona kérne tőled segítséget, őt is megmentenéd? *Persze kérdés, hogy kérne-e segítséget és lenne-e olyan helyzet, melyben megtehetné. A választ már előre sejtem, és bár Enna kérdésében, még ha halványan is de ott volt az én segítségnyújtásom iránti kételkedése, nem reagálok rá. Jóllehet megtenném, annak ellenére, hogy a kancellár asszonyának meggyógyítását először pusztán a kiszabadulásom miatt ajánlottam fel, ez nagyon gyorsan átfordul őszinte szándékká. Nem tudnék elmenni egyetlen sérült mellett sem, és ez talán meg is pecsételi a sorsunkat. Ezért kell egészen más utat keresnünk, ehhez kellene a hegyi néppel felvenni a kapcsolatot és ezért van szükségem Callum Jenkins kancellárra is. A helyzetünk korántsem egyszerű, de erre Ennának magától kell rájönnie.*
Hiszem, hogy jó tett helyébe jót kell várni. Nem volt olyan perdai, akinek ha segítettem volna, ne lett volna velem legalább kedves, vagy hálás. Néha a munkámért cserébe is adtak valamit. Ritkán kérek bármit is. Persze, az emberek nem perdaiak, és nem lehetek benne teljesen biztos, hogy ugyan úgy tennének, mint mi, ha segítünk egymáson, azért azt látom, hogy őket is érzelmek vezérlik, az érzelmek pedig kötődésekhez vezetnek. Ha jó indokkal kötődnek hozzánk, hiszem, hogy meglehet változtatni a nézőpontjukat. Roda szavai, az, hogy csak is önmagunkra gondoljunk, miközben egy lassú, alattomos harc kezd a kertünkben kitörni, érthetetlen számunkra. Nem fogunk tudni semlegesek maradni, de a segítséget elutasítani se fogjuk tudni az egyik féltől. Én nem tudnám megtenni. - Egy erratort is meggyógyítanék, még ha a fejem is kockáztatom vele. - Liara ugyan szemeit forgatva ejti ki a szavaim, én olyan határozottan és komolyan nézek Rodára, hogy biztosra veheti: nincs olyan élet ezen a világon, amelyet ne tisztelnék annyira, hogy megmentsem. Tudom milyen a veszteség, álltam már a halál torkában, és senkinek sem kívánom azt: még az ellenségemnek sem. Látom rajta, hogy elmereng. Talán emlékekbe is feledkezik. Oda nyúlok, és megfogom a kezét. - Megelőzni lehet-e a vérontást? Kényszeríteni a hisztis gyermekeket, hogy béküljenek ki, mielőtt verekedni kezdenek? - kérdezem érdeklődve, talán utolsó, halovány, harmadik opcióként. Nem tudom, mennyire lehet nekünk ebbe beleszólásunk, de tekintve, hogy miénk a föld, amelyre házaikat építik, és mi vagyunk azok, akik befogadják őket, talán érdemes lenne a diplomácia ezen részét is megpróbálni, még mielőtt azonnal kardokat és tőröket kezdünk élesíteni.
*Ahogy gondoltam. Enna válasza nem lep meg, tudtam előre és én is hasonlóképp érzek. Noha mindez szomorúvá is tesz, nem tudom elfojtani feltörő mosolyomat Liara arcát, szemforgatását látva. A két nő egymás ellentétei, nem is tudom hogyan értik meg egymást amikor kettesben vannak, és még csak heves szócsatára sem tudok gondolni, Enne helyzetét ismerve. Mosolyom halványul mikor Ennára tekintek bocsánatkérőn, remélve, hogy ha ő nem is látta Liara fintorgását, ismeri már annyira barátnőjét, segítőjét, hogy tudja, nem rajta derülök. A válaszra bólintok, mindez azonban nem könnyíti meg a dolgunkat.* -Erre számítottam és én sem tennék másként, ezért is nehéz kizárni az életünkből a quorsákat. Sajnos ők sem teszik meg. *Eddig is kerestem a megoldást arra, hogyan maradhatnánk ki a két fél harcából, és hogyan egyezhetnénk meg velük, ha már a Perda elhagyására nincs esély. Enna finom érintésére eszmélek és nézek fel rá, majd Liarára mikor megszólal, de a megoldás nem az ő szavaikban van, és még csak előre sem lendítenek, de újra elmosolyodom azon, ahogy Enna jellemzi a quorsákat.* -Örülnék ha csak hisztis gyermekek lennének, de félek ennél sokkal komolyabb a baj és az ellentét közöttük. Azonban látok némi esélyt, ez csak lassan bontakozott ki bennem, míg újra nem találkoztam az égi kancellárral és később mikor a Dwaworuura mentem. Talán vele lehetne tárgyalni, de ez nem elég. Valahogyan fel kell vennünk a kapcsolatot a hegyi néppel és közvetíteni kettejük között. Talán ha nem egymással beszélnek, meg tudnának egyezni úgy, hogy mi is kinyilvánítjuk akaratunkat. Elvégre ez a mi otthonunk. Azt is tervezem, hogy elutazom Cadarba Dann Tierranhoz és tanácsot kérek tőle. *S persze megpróbálom megtudni, hogy milyen szándékai vannak Elorakkal, ezt azonban nem mondom Ennának. * -Eddig nem sok sikerrel jártak a követeink, de talán más oldalról kell megközelítenünk a problémát, ahhoz viszont meg kell ismernünk őket, mindkét felet. Ti is segíthetnétek ebben.
Nehéz helyzetbe kerültünk, de hiszem, hogy van békés megoldás, csak meg kell találni. Én nem tartom jó ötletnek, hogy elzárkózzunk, mert azzal megfosztjuk magunkat attól, hogy bele szólhassunk abba, ami körülöttünk történik - még akkor is, ha ezzel mi biztonságba kerülnénk. Megpróbálhatnánk átvenni a vezetést, és a két felet békességre juttatni, de Roda megmosolyogja az ötletet. Legalább is elsőre úgy tűnik, de a szavai után inkább gondolok arra, hogy a kifejezésem csalt mosolyt az arcára. - Tehát közvetítsünk, legyünk tanácsadói a két népnek? - kérdezem, elmerengve dőlök hátra. - Amíg nem alakul ki bennük egyfajta bizalom felénk, addig nem biztos, hogy bele mennek ilyesmibe. A hegyiek azt is rejtegetik előlünk, hogy merre vannak, pedig bármibe lefogadnám, hogy kellene nekik a segítségünk. Nehéz az élet a hegyekben, termőföldekben nem túl gazdag, és a vadak is ravaszabbak. - mondom elgondolkodva, bár ebbe már Liara szavai is bele vannak szőve. Ő nehéznek tartja a vadászatot a hegyekben a meredek sziklákhoz szokott állatokra. A repülő ragadozókról pedig nem is ejtettünk még szót... - Szerinted a dannak van már ötlete a jövőre? - kérdezem, bár Liara arcán látszik, hogy csak a szavakat közvetíti, a gondolatai, és véleménye eltér ettől. Ő nem olyan reményteljes, mint én. - Miben tudnánk segíteni? - kérdezem aztán az utolsó szavakra érdeklődő arckifejezéssel.
*Korábban úgy hittem, elég ha távol tartom magam az égiektől, de a húgom már akkor tudta, hogy ez nem helyes és nem is vezet célra. Igaz, akkoriban nem voltak céljaim velük kapcsolatban. Most már másképp látom, a sors iróniája, hogy ezt nem tudom megosztani Aideennel, de remélem mihamarabb hazatér. Enna szelídsége és ártatlansága olykor furcsán ötvöződik a határozottsággal és éles látással, aminek most is tanúját adja, csupán a kifejezés amivel él az égiekre vált ki belőlem mosoly, Liara reakciója mellyel Enna gondolatait közvetíti, nem különben. Olykor annyira különböznek egymástól, mint a tűz és a víz, mégis e különleges ellentét egészíti ki bennük a másik hiányosságait. * -Úgy gondoltam. Valahogy közbe kell lépnünk. *Bólintok a kérdésre, jóllehet kész terveim még nincsenek. Ráadásul a Dann rábólintása nélkül nem is lépnék. Ezért is kell hát többek között elmennem hozzá. * -El kell nyernünk a bizalmukat és az, egy eloraki közvetítőnek sem sikerült még. Én úgy vélem, tudom merre találom a hegyi népet, és talán azt is, mivel lehetünk a segítségükre. *Igaz, hogy csak azt a Vadember nevűt ismertem meg jobban, de már ez is haladás és ha csak apró lépésekben is haladunk, legalább már elmozdultunk valamerre. Tennünk kell a népünkért, de úgy nem fog menni, ha csak állunk és nézzük mit művelnek a földjeinken. Enna kérdésére, mely valószínű, hgy most kivételesen megegyezik Liara kíváncsiságával is, megrázom a fejem.* -Nem tudom, de oka kell legyen annak, hogy eddig látszólag nem tett semmit. *S most először mondom ki, amit a Dannról gondoltam, de ez még mindig nem nyílt vád, és folytatom is, mielőtt leragadnánk ennél. * -Próbáljatok meg minél több égivel szóba elegyedni, megismerni őket. Egyre többen érkeznek a városba, nem lesz nehéz és akár az odakint várakozó katonákkal is lehetne beszélgetni. Nem kockáztatnának meg Elorak kapui előtt egy botrányt, nem fognak bántani, a két nép között a béke túl törékeny és úgy gondolom az égieknek nem érdekük ezt a békét eltörölni…még nem. *Az utolsó két szó szomorú és kevésbé reményteli hanggal távozik ajkaimról, benne van a félelem is, amit jelentenek. * -Elmegyek Dann Tierranhoz és kikérem a tanácsát, s aztán megkeresem a hegyi népet is. Ha visszatértem a Danntól, minden bizonnyal többet tudok mondani, de addig…arra kérlek Enna, ha holnap találkozol Callum Jenkinsszel, próbálj megtudni róluk többet. Próbáld elnyerni a bizalmát, kérdezz az asszonyáról, a terveikről. Rólunk. Mit gondolnak rólunk, elorakiakról. Egyelőre több ötletem nincs, de talán később minden másképp alakul majd. *Szavaim közben többször Liarára is tekintek, nem csak azért, mert nem kívánom kizárni a társalgásból, hanem mert nem csak Ennát kérem arra, hogy ismerkedjen az égiekkel, hanem Liarát is. Feltételezem nem mindig vannak együtt, jóllehet olykor úgy tűnik, össze vannak nőve, ám Liarának nem csak a quorsákról alkotott véleménye más, hanem az élete is. Lassan azonban készülődnöm kell és többet nem tudok mondani Callum Jenkinsről sem, hogy kisegítsem Ennát a holnapi találkozóval kapcsolatban, a kancellár igen titkolózó és ravasz. Ez pedig azt jelenti, hogy felismeri a hasonszőrűt. Enna azonban túlságosan ártatlan, szelíd, nagyon is szerethető személyiség. *
