Furcsa, kettős érzések telepednek rám, ahogy halad előre a beszélgetés. Segíteni akarok Rodának, segíteni elnyerni a hegyiek bizalmát, békét köttetni a két quorsa csoport között, elkerülni a háborút. Mosolyra késztetem néha, pedig kifejezéseim mögött komoly ötletek, szándék lapul. Nem bánt a mosoly, nem vagyok én sértődős típus. Még is, amikor részletezi, hogy mit kér, mit tegyek holnap, furcsa érzések kerítenek hatalmukba. Egyébként is érdeklődnék, mert érdekelnek, de így, hogy ez küldetés lett, nem ugyan olyan szájízzel teszem. Más, ha alapvető érdeklődéssel fordulunk a másikhoz, és más, ha ki akarunk lyukadni valahova. Mi van, ha tolakodásnak veszi kérdéseimet? Mi van akkor, ha semmi "hasznos" dolgot nem tudok meg tőle? Mi van, ha nem veszi természetesnek az érdeklődésem, ha feszült leszek, S ezt ő is látni fogja? Vagy ha egyáltalán nem beszédes jellem? Faggatni nem akarom. Gondolataimra Liara megfogja a kezem, hogy kizökkentsen. Rá pillantok, elmosolyodom halványan. ~ Nem kell ezt csinálnod, tudod ugye? ~ Tudom. De nem hátrálok meg egy ilyen egyszerű dologtól. Nem lesz baj. - válaszolok neki, mire halkan sóhajt. Reménykedett, hogy nem ezt a választ kapja. Semmi kedve az emberekkel beszélgetni, de a jó ügyért túl kell tennünk ezeken. - Megtesszük, ami tőlünk telik. - foglalja össze Liara Rodára pillantva a dolgot. Ezután, mintha meglátna valakit a betérők közt, felkel, és arrébb sétál. Talán régi harcos társak. Én Rodára mosolygom. Tenyeremmel szívemre dobbantok kettőt finom, puha mozdulattal, szemeim lesütésével és egy mosollyal jelzem: köszönöm. Régen, míg nem tudtunk Liaraval beszélni egymással, ezzel jeleztem neki. Ezután felállok, és a már szokásos karmozdulattal, és biccentéssel búcsúzom el Elorak első gyógyítójától. Későre jár már. Remélem a pitét élvezni fogja.
*Tudom, hogy sokat kérek Ennától és azt is, hogy mindez így hirtelen, önmagában véve is sok. Főleg olyannak, mint amilyen ő. Szelíd és kedves, sosem bántana senkit sem, még akkor sem ha égi, vagy a hegyi nép közül való és már az utánuk való szándékos érdeklődés is bántásnak számít, ha azt vesszük, azzal előnyhöz juthatunk. Látom rajta, hogy ellenérzései vannak ezzel kapcsolatban, félelmei, hogy valamit elront és csak rosszabb lesz, de Liara gyengéden megfogja Enna kezét bátorítón, mielőtt én megtehetném. Liara Enna bástyája. Őt nem féltem, bármit meg tud oldani és csavaros esze van, akárcsak a húgomnak vagy Rhywennek és Liara ott lesz Ennával amikor Callum Jenkinsszel találkozik. Szeretném ha segítene és bízom a nagylelkűségében, a tenni akarásában, mégis elszomorodom amikor rábólint. Nem szívesen vonom bele Ennát ebbe a játszmába, de muszáj. Liara szó nélkül távozik miután tolmácsolta nekem Enna döntését, Enna pedig köszönetet „mond”. Fejemet rázom és elismétlem a mozdulatait, de szavaimmal is közvetítem.* -Nem Enna. Én köszönöm, tudom, hogy sokat kérek, de hálás vagyok neked. Shiennel vigyázza lépteid. *Miután Enna távozott, lehajtom fejem és nagyot sóhajtok. Nem kellene így lennie, úgy érzem mintha egy tiszta lelket épp most mocskoltam volna be és a lelkiismeretem lázad ellene. A pitére tekintek, majd gondosan visszacsomagolva azt a kezembe fogom a kosarat. Felállok, biccentek a rám nézőknek és a kijárat felé fordulok. Ha Liara ott van még és beszélget, felé is bólintok köszönésképp, majd nehéz szívvel elhagyom Shiennel asztalait. *
Itt vagyok Elorakban, s teszem a feladatom. Szakács vagyok a saját fogadómban, ami mások számára érdekes lehet. Az áll mögötte, hogy nem szívesen bízok meg másban az ízek tekintetében. Az én ízlésvilágomat szeretném terjeszteni, mint valami igét. Szeretném, ha elégedetten távoznának azok, akik ide betérnek. Próbálok én quorsákat, s perdaiakat is becsalogatni, s szerencsére jönnek is. Aprópó, ha már quorsáknál tartunk, akkor a konyhában ott kavarja Jasmine a következő ételt az utasításaim szerint. Még egy darabig megfürdetem a szemem a forgalmas reggeli látványban, azután határozott léptekkel megyek a konyha mélyébe, ahol hagytam a barátnőmet. - Nah hogy állunk? - lépek oda hozzá, s elkérem a kezéből a kavaró eszközt. Remélem válaszra méltat, s nem éppenséggel a rajta levő ruhán rágódik, hogy mennyire kipakolja a testi adottságait. Rájöhetne végre, hogy itt Perdán biztosan nem fogják fogdosni a férfiak, de megnézni biztosan. S ha már ő egyezett bele, hogy egy napot segít, akkor igazán kibírhatná. - Te szeretnéd vállalni az adagok kivitelét, vagy rám bíznád? - érdeklődöm azért, továbbra is meghagyva neki, hogy esetleg remeteként itt a konyhában ténykedjen. Milyen rendes vagyok már, ugye? A mi kapcsolatunk azonban hullámzó, attól a naptól fogva, hogy úgy felképeltem szegényt. Én csak lassan tudtam túltenni magam, s lenyugodni. Immáron úgy vagyok vele, ha Vademberrel van, hát legyen. Inkább fogadom meg Roda tanácsát, minthogy újra megégessem magam. Lassan de biztosan, végzek a kavarással, s a tűzről leveszem az ízletes perdai levest. Ezután történik, hogy kellenek a tányérok. - Jasmine, a kikészített tányérokat idehoznád kérlek? - teszem fel a kérdést, hogy ezzel próbáljam az elméjét lefoglalni, hogy ne igazgassa folyton a felsőruházatát. Sajnos hozzáteszem a következőket. - Nagyon jól nézel ki a felsőben, ne fogdosd. Nem fog szétnyílni magától, jó? - nem tudom, hogy mennyire voltam érhető, de a lelkem nem hagy nyugodni. - A lépésnél meg kicsiket kell lépned, hogy csak éppen kivillanjon a combod. - sóhajtok, mert kezdem elveszíteni a türelmem. A vendégek éhesek, s szeretnék a levesüket megkapni. Végül jó magam felkapok egy adag tányért, s odaviszem az ennivalóhoz. A megfelelő kanállal belemerem a finomságot a tányérba. Egyiket a másik után, s abban reménykedem, hogy végre Jasmine a segítségemre lesz. Ha nem, akkor kicsit hosszadalmasabb a folyamat. Ha az első nagy adag leves elfogyott, akkor felkapok négy tányért evőeszközzel együtt, amit beletettem, s kifelé indulok felszolgálni. Mikor megvagyok, akkor az utolsó tányér letétele után egy másik ismerős arcot pillantok meg. Alec az! Mi történik itt? Tegnap Jasmine, akit elszállásoltam egy szobában, most meg a férfi. Csak nem találkozni fognak? Lassan elindulok a nagy női hódítóhoz, s köszöntöm őt. - Szia! Szolgálhatok valamivel? Lemaradtál az ingyen levesről, amit a reggeli vendégeimnek készítettem. - állok meg a közelében, s nézek rá. Éppenséggel mit láthat rajtam, a szokásommá vált kék hajviselet mellett? Egy krémszínű egybe ruhát, aminek van teteje, közepe, meg alul két oldalt felsliccolt, hosszú szoknya része. Saját magam készítettem, úgy ahogy Jasmine-ét is. - Ráadásul, minek köszönhetem az itteni megjelenésed? - próbálok vele szót váltani, hiszen olyan régen nem láttam.
*Elorak ma is olyan szép, mint máskor, épp csak nem látom a reggeli napfényt és nem tudom beszívni a friss levegőt. Helyette valamilyen étel látványa tárul elém, amit nekem kell kevergetnem és az illata kúszik az orromba. Amikor reggel felébredtem Tywinna ütemes kopogtatására, még nem gondoltam, hogy a mai napomon nagyot fordul velem a világ. De perdai barátnőm bájos és hurrikánszerű különcségéből, nem is számíthattam másra. Először is úgy volt, hogy megüzentem Vadembernek, hogy melyik napon érkezem Elorakba, szerencsére a vízesés mögötti kavics postánk nem lepleződött le, így ha nem is gyorsan és könnyedén, de tudtunk kommunikálni. Csak be kellett tervezni az idő eltolódást amit egyes üzenetek célba érése jelentett. Aztán lebeszéltem anya perdai ismerősével, hogy nála fogok megszállni, mivel épp a Városban járt anyánál, hogy újabb tanácsokkal lássa el, s végül a tervezett napon megérkeztem Elorakba. Tywinna azonban mint a szélvész, lecsapott rám és máris vitt Shiennel asztalaiba, mely mint mondta, most már az övé és ahogy tervezte, szállást is tud nyújtani bárkinek, még nekünk, embereknek is. Ragaszkodott ahhoz, hogy nála foglaljak el egy szobát és míg nem tudtam, hogy most kívánja beváltani az ígéretemet, addig örültem is. Ám a mai reggelen amikor a tőle megszokott tapintatlansággal berontott a szobámba a karján a korábban emelgetett ruhával – munkaruhával – már hajlamos voltam arra, hogy megszegjem az ígéretemet. A folyosó falához lapulva, két kezemet keresztben magam előtt tartva sompolyogtam le a fogadó konyhájába és csak akkor könnyebbültem meg, amikor láttam, hogy oda nem lehet belátni és más nem is igen lesz rajtunk kívül. Tywinna beváltotta a „fenyegetését” és olyan ruhát adott rám, amiben nem mertem végignézni magamon. Úgy éreztem meztelen vagyok, állandóan igazgattam és még azt is elfelejtettem, hogy Vademberrel ma van találkozóm. * -Nem tudom, te vagy a szakács én csak kevergetek. *Azt sem tudtam mit csinálunk, ránézésre leves volt, úgy gondoltam ebédre készül. Más körülmények között sokkal lelkesebb és érdeklődőbb lettem volna, de nagyon, nagyon zavarban voltam. Arcom pirossága nem a konyhai meleg miatt vált tartóssá, és csak tovább mélyült, mikor Tywinna ki akart küldeni a fogadó étkező részébe.* -Rád bízom. *Válaszoltam gyorsan, azonnal rávágva a kérdésére,mert én oda nem megyek ki az biztos. Ebben a ruhában nem. Még arra sem volt időm és lehetőségem, hogy legalább egy vékony kis pulóvert vagy inget kivegyek a saját ruháim közül és magamra kapjam, legalább amikor Tywinna nem látja. Nem akartam megbántani, de ez ruha nem az én világom volt. Kérésére felkaptam a fejem a leves kavargatásból és bólintottam, majd a tányérokért mentem, s azalatt a néhány lépés alatt amit megtettem a tűzhelytől a szekrényig, háromszor igazítottam meg a ruhát és próbáltam olyan kicsiket lépni, amilyeneket csak lehetséges volt. Tywinna azonban észrevette és szóvá is tette a ruha rángatós tevékenységemet. * -Ez a ruha kicsi rám. Lehet, hogy szétnyílni nem fog, de az biztos, hogy ki fog esni belőle mindenem. *Könnyebb volt perlekedni vele a saját nyelvemen, az mér kétséges volt, hogy minden szót úgy ért majd, ahogy én. A lépkedésre is volt tanácsa, és a kicsi lépéseknél még bólintottam is, de a kivillanó comboknál már szemet forgattam, pedig nem szoktam olyat. * -Ha lehetséges lenne úgy közlekedni, hogy nem teszek egyetlen lépést sem, megtenném. *Vágok vissza egyből kissé durcásan, de már meg is bánom amikor szó nélkül elkezdi merni a levest a tányérokba. Talán zavarában, mérgében, nem tudom. Ki eszik levest kora reggel? Nekem viszont jobb ötletem támad és egy tálcára pakolom a maradék tányért, majd keresk egy nagyobb tálat és abba kezdem el merni a levest. Tywinna hozzám hasonlóan durcásan, feszülten távozik a leveses tányérokkal, én a tálcát kapom fel. Mellmagasságba emelem, hogy minél kevesebb látszódjon belőlem, a kebleimből, melyeket alig takar valami az anyagból. Még kiengedett hajamat is úgy igazítom, hogy két oldalt előre omoljon az egész, mint egy függöny beterítse a dekoltázsomat. Egyik lábamat teszem a másik elé, sokat nem haladok de vigyázok arra, hogy a szoknyarész ne húzódjon el a combomról. Persze nem sikerül, a kezemben tartott tálcától ugyan nem látom, de érzem amikor az étkező helyiség hűvösebb levegője megcsapja a bőrömet. Csak arra figyelek, hogy ne menjek neki semminek, kicsiket lépjek és mikor a vendégek elé vagy épp egy üres asztalra pakolom az üres tányérokat és kanalakat, akkor ne hajoljak nagyon mélyre. Egyenes derékkal inkább csak a karomat nyújtom és roggyantom meg a térdeimet, de akkor meg a combom villan ki. Sehogy sem megy ez nekem. Tywinna üdvözlő szavai is későn jutnak el a tudatomig, már csak arra eszmélek, amikor a tálcáról az utolsó tányér is asztalra kerül, hogy Tywinna emberi nyelven beszél valakihez. Mikor felkapom a fejem, Vadembert pillantom meg és akkor jut eszembe, hogy ma találkoztunk volna….és az is, hogy szinte meztelen vagyok. A tálcát magam elé kapom mint egy pajzsot, az arcom lángvörös és természetesen nem tudok kinyögni egy szót sem. Abban viszont reménykedem, hogy elvisz innen és akkor átöltözhetek. *
Mivel foglalkozom? Régen is ez volt a dolgom? Nagy családban élek-e, mármint most, de persze a régiről is mesélhetek! Hiányoznak-e? Hogyan találkoztunk Jasmine-nal? Ismertem már régebbről is, vagy ez nálunk megszokott, hogy ellenálló és városi találkozgat? Nem? Miért nem? És... Kapok egy sor kérdést, miközben az én fejemben leginkább kettő fogalmazódik meg és marad válasz nélkül: hogy keveredtem én ebbe bele és mikor jön már vissza Szöszi? Az elsőre a válasz viszonylag egyszerű: a nagyon primitív, de viszonylag hatékony "kavicsüzenetekkel" megbeszéltük a találkozót. Nem volt idő bonyolítani amúgy sem, éppen csak arra futotta, hogy leokézzam és ő ezt még láthassa, így hát az általa mondottak szerint ma adott időpontban meg is jelentem Quinlah-nál, akinél a múltkor is el volt szállásolva Szöszi és volt szerencsém futtában találkozni vele ott az éjszaka közepén. Kavicsüzeneteink vagyis pontosabban a pda-m rendszerről való leválasztásának hátránya, hogy közvetlen üzenetküldési lehetőség sincs - nem mintha közvetett lehetne vele -, ergo nem tudott Szöszi nekem írásban üzenni, hogy a Shiennel asztalainál van, oda menjek, hanem csak Quinlah tudta átadnia szavait. Tywinna itt járt és szüksége volt Jasmine segítségére valamihez Shiennel asztalainál. Rendben, gondoltam megvárom itt, azt nem üzenték, hogy hosszúra nyúlna. Quinlah kedvesen beinvitált és teával kínált, na és itt követtem el egy amatőr hibát: elfogadtam. Én nem tudom, hogy önszorgalomból kérdezgetett vagy titkon jelent Jasmine anyukájának, de úgy éreztem magam, mint egy kínosabb pofaviziten, csak itt hiányzott a digitális órajelzés egy okostükörről, amire lopva oda-odapillantva láthattam volna, mennyi idő telt el. Szerintem órák, valójában bő húsz percig tartott a vallatásom, mely során igyekeztem kitérő és semleges válaszokat adni, kellően nagy mondatokba körítve, amennyire azt nyelvtudásom engedte - Delgado vagyok, megoldom, ha sokat kell beszélni -, és a kényesebb kérdéseknél csináltam úgy, mintha nem értenék minden perdai szót és inkább én kérdezgettem a Perdáról, Elorakról, a kertben látott erről-arról, hogy az mire jó, miként tartósítják, a teáról, gyakorlatilag bármiről, csak ne kelljen nekem beszélni. Quinlah viszont olyan vérprofin kanyarodott vissza mindig hozzám, hogy egy idő után kezdtem a saját anyámra is gyanakodni, mint megbízóra és kiképzőre. Amíg Quinlah beszélt, addig ittam szorgalmasan a teát, éppen csak nem olyan gyorsan, hogy túl gyanús legyen, szabadulni akarok, de mikor már éppen örültem, hogy végére értem, kérdés nélkül újratöltötték. A második pohár végét sikerült ott hagynom, mikor Quinlah is elkövetett egy hibát és tűnődön megjegyezte, hogy nahát meddig marad el ez a lány, én meg segítőkészség mintapéldájaként pattantam fel a székről és ajánlottam fel - jelentettem ki -, hogy megyek és utánanézek, fél lábbal pedig már kint is voltam a házból. - Baszkiii. - Suttogom magamnak, amit kísérőm is hallhat, valami Ubululuka vagy hasonló nevű srác, fel is vonja szemöldökeit - én azt hiszem, hogy nem érti a szót, nem sejtem, pont hogy ismerős lesz neki -, de nem szól, én is csak annyit mondok, hogy Shiennel asztalaihoz megyünk. Az odaút legalább gondtalanul és eseménytelenül telik, csak ez bezzeg túl gyorsan, mielőtt bármi normálisat kitalálhattam volna. Az egy dolog, hogy mikor március elején Jasmine-nal újra összejöttünk, akkor utána magam kerestem fel Tywinnát és mondtam el neki ezt, hogy tőlem tudja meg, na meg ha még mindig pofozkodós kedvében lenne, akkor rajtam csattanjon ezúttal a tenyere. Bocsánatot is kértem a korábbiak miatt, s bár magamban továbbra is úgy vélem, hogy semmi rosszat nem tettem, ettől még azért ki tudtam mondani, hogy sajnálom, ha félreérthetőek voltak a tetteim, szavaim, és az egészet a másfajta kultúrára kentem, mert ebbe nem lehet belekötni és voltaképpen igaz is. Ezért vagy más okból, de Tywinna nem is vitatta, s ugyan annyi mosolyt sem kaptam, hogy szája sarkának megremegésére rá lehessen fogni, de legalább pofon sem lett a jussom. Inkább csak tudomásul vette. Tulajdonképpen lehetne rosszabb is. Na de most úgy fog kinézni a helyzet, hogy előtte fogok Jasmine-nal találkozni, az orra előtt és még egy kis ajándék is van neki a hátizsákomban. Hát, ezt nem most fogom átadni. A közvetlen modern kommunikációs lehetőség hiánya itt is előjön: ha tudnék, írnék egy üzenetet Szöszinek, hogy itt várom a Shiennel asztalai előtt. Mondjuk felugranának magasra a szemöldökeim értetlenül, mikor megkapnám a választ, hogy ő aztán biztos ki nem jön. Ennek híján viszont Ulbukuka - sosem fogom megjegyezni a nevét - lesz a segédem: beküldöm, hogy szóljon Szöszinek. Kétszer mondom el, hogy néz ki ő, mert elsőre nem látja odabent. Másodjára sem, ami azt illeti. Oké, akkor megmondom, hogy keresse Tywinnát, nem tudom diszkréten megkerülni őt, szóval neki mondja el és ő majd elmondja Szöszinek. Tywinnát se találja. Felteszem nem azért, mert már nem kék a haja, mert úgy tűnt, Ublulaka ismeri látásból őt, tudja, kit kell keresnie. Hová lettek mégis ezek a nők?! Nincs mese, be kell menni. Úgy látszik, Tywinna a konyhában lehetett, mert mire én belépek, azonnal kiszúrom őt, de azért Ublukka elégedett mosollyal mondja nekem, hogy "ott van". Micsoda szárnysegédem van...! Tywinna is észrevesz és függetlenül attól, hogy ő nem mosolyog, én egy halvánnyal azért bepróbálkozom és igyekszem a szájára fókuszálni, lesz-e válasza rá. Addig se téved lejjebb a tekintetem. Pedig! Fuh! Hát itt az étvágyra senki sem panaszkodhat! - Szia Tywinna! Nagyon szép lett a hely, a levest sajnálom, nem lep meg, hogy hamar megtelt a hely... - Értheti ezt a főzési tudására is, meg arra, hogy ha ilyen ruhában jön-megy itt az ő alakjával, kisebb csoda, hogy nem kellett kígyózó sorokon átverekedni magunkat a bejutáshoz. - Én... - Eddig jutok abban, hogy mi járatban vagyok itt, gondolatban megvolt még a mondat folytatása, szép kerek egész volt, de ez most egy pillanat alatt kiszállt a fejemből, mikor megláttam Szöszit. Első pillantásra csak a mozgást érzékeltem, ahogy takarásból megjelent letéve az utolsó dolgot is az asztalra és felegyenesedett, és ahogy Tywinnát, őt is félig oldalvást-hátulról láttam, így volt alkalom a tekintetnek végigsiklania gyorsan és megállapítani, hogy de dögös felszolgálókat alkalmaz Tywinna! Eddig is kedveltem Shiennel asztalait, de most már határozottan kedvenc helyem lesz. Ekkor fordul felém Szöszi és realizálódik bennem, hogy őt látom. Semmi kétség: senki más nem tud ilyen édesen elvörösödni és senki más nem lenne képes tálcát kapni maga elé, mikor már láttam őt ruha nélkül. Pillantásom alapján az a tálca sem fog segíteni, hogy ne érezze magát meztelennek. Hát így sokkal nehezebb lesz, hogy Tywinnát ne érintse kényelmetlenül Szöszi felé való vonzalmam. - Shiennel áldjon! Ha neki nem is, nekem jut még a reggeliből? Imádom a leveseidet! - Szólal meg a szárnysegédem és kísérőm, aki feltételezem akkor is ezt mondta volna, ha Tywinna pocsékul főzne, mert hát szeme a fiatal srácnak szintén van és leves alatt magában biztosan másra gondolt, mert ő is férfiból van. Én közben nem találom meg a megkezdett mondatom végét, azt is elfelejtettem, hogy megkezdtem egy mondatot, még mindig Szöszi hatása alatt vagyok, ami szerintem azért lehet, mert tőle nem megszokott ez az öltözet, alkata ilyen előnyösen való kihangsúlyozása, mint Tywinnánál. Ő tudja, hogyan válasszon úgy ruhát, hogy tíz férfiból tizenkétszer forduljanak utána, mert lesz, aki nem is egyszer teszi meg. - Tudni én segíteni itt valamiben? - Találom meg aztán a hangom és fordulok vissza Tywinna felé. Ha Szöszi be van fogva munkára, akkor úgy tudok leginkább a közelében maradni, ha nem leszek vendég. Abban bízok, hogy Tywinna is szívesebben dolgoztat, minthogy vendég legyek itt. Aztán meglátjuk, mi lesz utána. - De csak ha nem jár hozzá nekem is ilyen egyenruha... - Pillantok ki vigyorogva megint Szöszire, aki értheti az egyenruhás utalásomat. Azért annyit felfedeztem a csodás bájakon, derekak ívén és kivillanó lábakon kívül, hogy a két ruha egyforma, tehát egyenruha lehet.
A konyhába érve a barátnőm kavargatja a reggeli levest. Ennyit mertem rábízni egyelőre a mai nap folyamán, de a későbbiekben ez természetesen változhat. Odasétálok hozzá, s én minden további nélkül átveszem a helyét. Jól megkavarom a levest, s utána egy adagot a fakanálra merek, s közelebb engedem az orromhoz. Az illata tökéletes, a színe jó és így úgy döntök, hogy elkészült, ráadásul nem kapott oda, hála Jasmine-nak. - Nagyon ügyes vagy, nem kapott oda az alja. Ez olyan étel, ha egyszer elrontod, akkor kuka a többi is.- világosítom fel, hogy érezze milyen nagy felelősséget vállalt magára erre a cirka öt percre, míg távol voltam tőle. Mivel elkészült, így leveszem a levest a tűzről, hogy félre rakva még ellegyen magának. A fakanál benne van, amivel még belekavarok párszor. Közben érdeklődök, hogy mihez lenne kedve a bájos barátnőmnek? Mi az amit el fog nekem végezni? Még csupán egy óra múlva érkezik meg a két segédem. Mikor meghallom a válaszát, akkor hangosan sóhajtok egyet. - Akkor felszolgálsz velem együtt, nincsenek itt a segédeim. - közlöm vele, hogy most aztán nincs visszaút. Szerencsére nem kell noszogatni a barátnőmet, s hozza a tányérokat, én pedig felkészülök a merésre. Mindenkinek ugyanannyi adagot rakni a tányérjára, az egy művészet, nem bíznám rá Jasmine barátnőmre. Nagyban mérem az adagokat, mikor perlekedik velem, hogy ki fog esni a melle a ruhából. - Nem! Nem fog! Az én ruhám ugyanolyan mint a tiéd, s egy ujjamon meg tudom mutatni, hogy hányszor esett ki nekem. Ökölbe szorítom a kezem, ami nullát jelent. Végül mikor egy adagot sikeresen kiszedtem, akkor odalépdelek Jasminehoz, s megigazítom az öltözetét. Hátrébb lépek, s végignézek rajta, s elégedettség jelenik meg az arcomon. - Pimasz a nyelved, sokat jár a szád! Kezed járjon, s az, hogy most nekem dolgozol. Ki kell szolgálni a reggeli éhes vendégsereget, ami egykörös. Elorakban tudják, hogy itt ha megtelik a hely, akkor nem lehet utána jönni. - szólok hozzá, s majd mivel én nem akarom tovább várakoztatni, így néhány tányérral a kezemben elindulok felszolgálni. Magamban az a gondolatom támad, hogy elbeszélgetek én Jasmine fejével. Mikor a legtávolabbi négy személyből álló csoport elé lerakom a tányérokat, akkor utána nem sokkal meglátom Alecet. Fogalmam sincs, hogy mit kereshet itt korán reggel? Mi dolog végett van itt? Odasietek hozzá, s mivel azért annyira nem vagyok bunkó, hát köszöntöm őt. Utána érdeklődök, hogy minek köszönhetem a látogatását. Első sorban értelmesen beszél, de aztán hirtelen elhallgat. Hátrapillantok, s megpillantom a magát takargató Jasmine-t. - Jasmine, itt van a herceged, gyere üdvözöld őt. - ám azonban Alec szárnysegédjére is reagálnom kell, így odafordulok hozzá. - Shiennel áldjon! Mindjárt hozom neked az adagod. - szólok hozzá, majd ezután Alec hívja magára fel a figyelmet. - Akkor gyere velem, ha szeretnél te is dolgozni. - szólok hozzá, s már most rábízom az első feladatot, hiszen van nekem szemem. Látom, hogy a fiatal szárnysegédje hol legelteti a szemeit. Magamban mosolygok csupán. - Te fogod felszolgálni a segédednek az ételét, utána meg segítesz Jasmine-nak. Minden adag egyforma legyen, kivéve természetesen, ha már nagyon az alja van. - határozott vagyok, mint az áldozatra ráugró errator. De természetesen itt nincs vége a feladat kiosztásának, mert egyenesen tovább fűzöm a szálakat. - Utána szépen kitakarítjátok a szobákat, s kiszellőztetitek alaposan. Majd én is besegítek amint lehet. Remélem érthető voltam. - itt aztán rendnek kell lennie, bizony. Ezzel elindulok a konyhába, ahol a fogasra van akasztva egy új, talán Alec méretében egy felszolgáló nadrág, s hozzá tartozó felső mellény és egy ing. A színkombináció hasonló a miénkhez. Mikor megpillantom, hogy Jasmine és Alec milyen közel vannak egymáshoz, s egymásra mosolyognak, mint egy vad gyümölcs, akkor én rájuk szólok. - Ne most somolyogjatok egymásra, mikor dolog idő van! Alecet hagyd átöltözni. Takarításnál annyit mosolyoghattok egymásra, mennyit szeretnétek. A reggeli vendégeink éhesek! - hívom fel a figyelmüket erre a tényre, s jómagam máris a következő turnust szedem, s már libbenek ki felszolgálni.
*Tywinna olykor olyan szavakat képes megtanulni az én nyelvemből, melyeket még én sem ismerek. Nem tudom kitől tanul, de biztosan nem tőlem. Mégis kikkel találkozhat még az emberek közül? Zavartan, homlokomat ráncolva nézek rá, s csak nagy sokára értem meg, mire gondolt amikor azt mondta, minden kuka. Ha nem lennék a ruhám miatt zavarban, minden bizonnyal a levesre is fogékonyabb lennék, az illata nagyon finom, de nem igazán jut el a tudatomig, valahol az agyam egy kis szeletében érzékelem, az információ azonban már elillan út közben. Zavartan mosolygok és csak hálás tudok lenni valami isteni sorsnak, hogy nem égett le a leves, mondjuk ennyi lével nem tartom akkora csodának. Szívesen bent maradnék a konyhában tovább kavargatni, vagy kimerni a levest nagyobb tálakba, még a piszkos edényeket is szívesebben mosnám el, ahelyett, hogy kimenjek az étkezőbe. Tywinna azonban nincs tapintattal a ruhájához való idegenkedésemre és kiparancsol. Sokkal szórakoztatóbb volt ez az oldala míg nem neki kellett dolgoznom. Persze megtehetném, hogy kereken nemet mondok és itt hagyom, de akkor megbántanám és az nem én vagyok. Csak ki kell bírnom ezt a napot, vagy a délelőtt egy részét, míg – állítása szerint meg nem jönnek a segédei – és utána megbeszélem vele. Addig meg vigyáznom kell, hogy a ruha nem hagyja el egyes testrészeimet. * -Egy ujjadon? Az pont eggyel több mint….Ó! *Az ijedtség jogos, hiszen előbb szól, s csak azután mutatja a minden ujjával bezárt öklét, a megkönnyebbülésem pedig látványos…mindaddig míg oda nem jön hozzám, hogy igazítson az amúgy sem tökéletes méretű ruhán. * -Én vagyok pimasz és nekem jár sokat a szám? *Nézek rá hüledezve, hiszen eddig is ő beszélt többet és rám sok mindent lehet mondani, de azt, hogy pimasz lennék…nos, csak Vademberrel esetleg, de az a kölcsönösség jegyében, kizárólag. Ő viszont nem jut most eszembe, pedig de jó lenne itt hagyni Tywinnát, a randimra hivatkozva elszáguldani átöltözni és menni Quinlah-hoz….helyette tálcát fogok és pironkodva megyek ki levest osztogatni. Alig teszem le az utolsó tányért is a nagy levesestál köré, mikor Tywinna hangja mellett, egy ismerőset is meghallok. Vadember áll ott velem szemben és úgy néz rám, mint aki még sosem látott. A tálcát azért kapom magam elé, mert…igazából nem előtte szégyellem magam…de mégis. Nem akarom, hogy mások így lássanak, és nem akarom, hogy Vadember lássa, hogy mások így látnak. Ennél az eszmefuttatásnál már csak a lelkivilágom zavarosabb most, és hosszú ideig csak szemezünk Vademberrel, míg Tywinna parancsokat osztogat. Csak a perdai lány újabb kifejezése rángatja el tekintetemet Vademberről, amikor lehercegezi.* -Te kitől tanulsz az én nyelvemen? *Érdeklődöm most már hangosan, miután magamban sokadszorra tettem fel ezt a kérdést. Közben a tálcát nem csak magam elé tartom, hanem ahogyan csak lehetséges, még a karjaimmal magamhoz is ölelem, mint egy páncélt. Ettől persze mindenki aki mögöttem van, szívesen legelteti a szemeit az alakomon, melynek íveiről és domborulatairól, a Tywinna által tervezett ruha leplezetlenül mesél. * -Nem lehetne mindjárt a szobákat takarítani? *Teszem fel a kérdést, az egyetlent, ami most kikívánkozik, s közben közelebb lépek Vademberhez, szégyenlős mosolyom neki szól, majd enyhe ijedtség és bűnbánat kerül az arcomra. Most jut eszembe, hogy találkozónk lett volna.* -Bocsáss meg, én elfelejtettem. *Mentségemet nem tudom elmondani, szinte velem egyszerre mondja ki a saját, Tywinnához intézett szavait, melyek mintha mégis nekem szólnának, mert rám néz és vigyorog. Úgy vigyorog…mint amikor zavarba akar hozni és rendszerint sikerül is neki. Te jó ég! Nem vagyok még eléggé zavarban? Most meg jön nekem az egyenruhával, amit először nem értek, de csak azért, mert a jelenlegi állapotomban nem vagyok képes gyorsan gondolkodni, de aztán előkerül a nem túl régi emlékeim közül az amikor az egyenruha szexisségére utalt és még jobban elvörösödöm. Villámló szemeim azonban nem zavaromat, hanem fellobbanó – nem túl komoly – haragomat hivatottak közvetíteni.* -Kapsz te is ilyen egyenruhát, vagy a tálcával váglak fejbe. Ne vigyorogj! De akár cserélhetünk is, én felveszem a te ruhádat, te megkapod az enyémet. *Ám amikor kimondom, már rájövök mekkora hiba volt, mert Vadember még ezt is képes a saját előnyére fordítani. Biztos vagyok abban, hogy visszavág valamilyen frappáns szöveggel. Talán Tywinna munkára ösztökélése kifogja a szelet a vitorlájából, arra, hogy Vadembernek is át kell öltöznie, kicsit már mosolygósabb vagyok és ez talán még némi kárörömöt is mutat. * -Majd én kimerem a levest, és kikészítem a tányérokat, Vadember meg kihordhatja. *Szavaim félig-meddig Tywinna hátának szólnak, mert közben eltűnt a konyhában és csak kis idő múlva tért vissza, kezében Vadember ruháival, amit szemrevételezve, már nem a mosoly dominál az arcomon, hanem összehúzott szemöldökeim.* -Tywinna! Ez igazságtalanság! Neki inge is van, meg mellénye is és hosszú nadrág? Felmondok! *Haragosan méltatlankodom és már lépek is közelebb a perdai lányhoz, hogy legalább az inget elvehessem tőle. Sőt, jó idő van, Vadember lehet félmeztelen is, elég lesz neki a nadrág. Legalább én is legeltethetem a szemeimet rajta.*
Én még annyira meg vagyok lepődve Jasmine láttán, hogy el sem jut a tudatomig, hogy hercegnek lettem nevezve, pedig biztosan szórakoztatna. Kopottas egy herceg vagyok, mondhatom. Ublukka közben benevez egy reggelire, s hálálkodik is Tywinnának, amiért tud neki még helyet szorítani, ezt ő mindenképpen kedvező jelnek veszi a nőnél. Ráadásul ő hozza az adagját, ez aztán a napindítás! Öröme viszont nem tart sokáig, mikor megtalálom a hangom és munkára jelentkezem, azzal a lendülettel töri le Ublukka minden reményét Tywinna. - De... - Tárja szét a karjait Ublukka és további szóhoz sem jut, de tovább amúgy sem mondaná, Tywinna túl határozott és nem is jut eszébe semmi, amivel jobb belátásra bírhatná a perdai nőt, aki már el is fordul a további teendők miatt. Már egyezkedésre fordulna hozzám a perdai srác, de én is eltűntem mellőle - így kelletlen leül egy helyre egy asztal sarkánál, hogy onnan legalább jól láthassa a sürgölődő Tywinnát -, Jasmine-hoz lépek közelebb, mialatt elér a feladatok hatalmas listája. Ejha! Gondoltam, hogy szívesen dolgoztat Tywinna, de hogy ennyire! Hány szoba lehet vajon? - Én benne vagyok. Amúgy értettem! - Válaszolok Szöszinek és Tywinnának is, és közben somolygok rá kajánul Szöszire, aki szintén már szobára lenne, de érzésem szerint egyelőre csak azért, hogy eltűnhessen a tömeg elől. De ahogy Tywinnát elnézem és azt, hogy mennyien vannak itt éhesen, nyálcsorgatva - a leves illata is jó és a felszolgáló személyzet is az oka -, aligha mehetünk szobát takarítani máris. Sebaj, ami késik, nem múlik, és már mennék is tovább Tywinna után, de előbb az elmaradt üdvözlést pótolom Szöszinél mosolyogva a mélyülő pírján az egyenruha említésére és a tálca miatt, melynek okát nem is sejtem. - Nem csodálom, ide belépve nekem is mindent kiment a fejemből. Szia! - Gondolatok, vér, stb., na ezek lehet mind távoztak fentről, de az az egy gondolat vagy érzés tisztán megmaradt, hogy meg akarom őt csókolni, itt és most. Így tálcástul húzom magamhoz és lépek én is közelebb, másik kezemet az arcára simítom és csókolom őt meg, s vezetem hátra a kezem a füléhez és tovább, lesimítva a vállára. Ez persze azzal járt, hogy az ezen az oldalon előre lógó haját is hátrasimítom, nem véletlenül, mert ebből a közelségből a csók után lepillantok a tálca mögé látva. - Mmmm... Határozottan tetszik ez az egyenruha. - Pillantok fel nagy nehezen Szöszi kék szemeibe pimaszul mosolyogva, aki máris a tálcával fenyeget meg. Hát lehet nem vigyorogni minden felszólítás dacára?! - Rontana az üzleten, ha a tiedet venném fel, de szívesen lesegítem azért rólad. - Válaszolok Szöszinek vigyorogva az ajánlatára s közben Tywinna unszolására nagy nehezen elengedem a szép szőkeséget, pedig szívem szerint végigsimítanám az alakján, de azért nem akarom, hogy azt higgye a többi vendég, hogy nekik is szabad így eljárniuk a személyzet tagjaival. Követem Tywinnát - Szöszit is előre engedve, két csinos fenék több, mint egy, nemde? -, hogy lássam, mit szánt nekem. Azt reméltem, én így jó vagyok, max ledobom a kabátom meg a táskám valami sarokba, de tévedtem. Megemelkednek a szemöldökeim a nekem szánt öltözet láttán, az ingen és a nadrágon a legjobban. Már éppen venném át őket, hogy letudjam akkor gyorsan a reggeliztetést, mert hát utána mehetünk szobára, természetesen csak takarítani, hogyne, de Szöszi beelőz és az öltözet felét igazságosság címén ellopja előlem. - A szoknyád is hosszú és a felsőd sem átlátszó, teljesen igazságos Tywinna! De nekem rendben van ezek nélkül is, de vedd el azokat tőle, Tywinna, kérlek, mert képes lesz magára kapni mindet! - Mártom be azonnal Szöszit, mielőtt még gondolhatna ilyen furfangosságra, és ha egyéb ruhadarab nem kerül hozzám, hát marad a nadrág. - Hol vehetem át? Ott benn? - Mutatok a konyhára, ahonnan az egyenruha darabjai is előkerültek. Olyan bő ez a nadrág, hogy nem látni, van-e azon is hasíték, de legalább a kis virágmintát lehagyták róla. Remélem, a hasítékot is.
Egyszerűen nem értem, hogy Jasmine-omnak mi a baja a ruhával, amit neki készítettem? Ugyanolyat viselek én is, s láthatná, hogy nekem sem esik ki semmim az öltözetből. Erre azért ügyeltem a tervezésnél. Ahelyett itt nekem nyafog, hogy mi lesz így vele, meg a testrészeivel. Rabolja a drága időt! S még ő van felháborodva, hogy kimondom mennyire pimasz a viselkedése és jár a szája ellenem? Szúros tekintetet kap tőlem, de van annyira szerencsére, hogy szöveget is dobok mellé. - Igen pimasz vagy és sokat jár a szád. Segíteni szerettél volna nekem, de ahelyett, hogy segítesz csak azt hajtogatod, hogy a ruhád rossz. Ellenkezel, s húzod az időt. Én megmondtam neked, hogy mutatós öltözetben leszel, de nem akartál hinni nekem. Pedig nagyon is jól ismertél, hogy milyen öltözetekben jártam. Miért gondoltad, hogy takargatni fogom magam? - ingatom a fejem, de nincs idő itt locsi-fecsi partyra. Vannak vendégek, akiket ki kell szolgálni. Befut Jasmine hercege Alec, ami nagyon meglepő számomra. Végül is elreülhetetlen, hogy ne vegyék észre egymást. Ami külön meglepetés, hogy Alec szintén dolgozni akar nálam. Egyből értem a célzást, s ha ennyire a barátnőm közelében akar lenni, akkor megadom neki a lehetőséget. Mert olyan nagy perdai szívem van. - Nem csak ti vagytok Perdán Quorsák! - Jasminenak ezt találom válaszolni, majd azután rákérdez, hogy nem-e lehetne egyből takarítani a szobákat. Ingatom a fejem, hogy nem. Itt én döntöm el, hogy ki mit csinál, s mikor! - Nem, először az elsők a reggeli vendégek. Utána jönnek a szobák. - jelentem ki újfent határozottan, hogy rögzüljön a buksijukban ez a rövid teendő lista. Süt róluk a tapasztalatlanság, úgy tűnik nincsenek teljesen tisztában az ilyesmikkel. Most aztán lesz idejük belekostólni. Utána érzékelem Jasmine-om részéről, hogy lázadozó énje újra felszínre kerül. Meg nem szeretne mutatkozni, s az étel hordását a férfire bízná. - Nem, Jasmine! Baszki! - huzza fel bennem az ideget. Hogy lehet valaki ilyen? Fújtatok párat. - Húzzátok az időt! Mind a ketten méritek a leveset és cipelitek kifelé! Hamarabb végeztek, ha ketten cipeltek, mintha csak Alecnek kellene egyedül. - odalépdelek a barátnőmhöz, s odasimulok hozzá, Alec nagy örömére. - Igazságtalanság? Jól hallottam szívem, hogy annak gondolsz? - elhúzom a szám keserűen, nem esnek jól Jasmine szavai. Ránézek Alecre, aki bizonyosan az egymáshoz simuló kebleinket lesheti. Magamhoz ölelem a barátnőm, s a fülébe suttogom. - Az ing szűk lenne a melleidnek, ráadásul teljesen látszódnának sejtelmesen a mellbimbóid. Tudod olyan az anyaga, s vastagsága, hogy átlátszik, ami mögötte van. A nadrág hátulja szintén ilyen, ráadásul a mellény nem takarja a hasát. - tudom le a témakört, s sandán ránézek Alecre, aki akár lehetne kíváncsi, hogy mit sustorgok itt a hercegnőjével. Elengedem Jasmine-t. - Alec, a mellényt ne vedd fel, egyrészt kicsi lenne rád, meg ráadásul rohadt meleg. Hidegebb időben szokták felvenni. - odalépek hozzá, s mit sem törödve Jasmine jelenlétével odalépek Alechez, s tán őt is meglepve, gyengéden megpaskolom az arcát. - Nagyon jól fogsz mutatni benne, s igen öltözhetsz a konyhában. S Jasmine lesz a felügyelőd, hogy mi harabb átöltözz és munkába állj. Ha 2 percen belül nem látom, hogy hordjátok az ételt, akkor természetesen kikaptok. - ezzel pedig hogy tovább ne hizlaljam a beszédet, nekivágok a cselekvésnek. Nem igazán nézek oda, mikor Alec öltözködik, én a levesre koncentrálok és a kiszolgálásra.
*Már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor először vett rólam méretet, de egészen másképp folytatódott akkor a beszélgetésünk. Tywinna azonban nem felejtett, és ha nem ismerném, most jogosan gondolhatnék kicsinyes bosszúra. Ám Tywinna nem bosszúálló típus, és oka sincs rá, másrészt, ő mindig is ilyen volt, kétlem, hogy megértené az én ellenérzéseimet a ruhával kapcsolatban. * -Nem rossz, csak kicsi rám. *Igyekszem rávilágítani az én kifogásomra, szavai közbe szólva.* -Nagyon szép egyébként…magadat nem is kell…..igen ismerlek, de te is ismerhetnél engem. Nem való nekem az ilyen ruha. *Egyáltalán nem érzem magam benne biztonságban és jól sem, így nem is tudok maradéktalanul odafigyelni másra. A megjelenő Vadembert is csak nézem egy ideig, mire eszembe jut, hogy mára találkozót beszéltünk meg. Tywinna közben válaszol, épp csak nem a kérdésre. Azzal én is tisztában voltam, hogy nem egyedül vagyok ember a Perdán, éppen egy másikkal szemezek a Shiennel asztalainak kellős közepén, de ellentétben azzal, amit Tywinna rólam állított korábban, inkább mélyen hallgatok. Addig míg szóba nem kerül a munka újra. Vadember pedig közben közelebb lép hozzám és már ettől hevesebben dobog a szívem, olyan mintha egyből kettő lenne. Azonban bármilyen meglepő is, nem a Vadembertől kapott heveny szívdobogás és annak oka az, ami miatt máris „szobára” mennék, hanem, hogy átöltözhessek. Akkor is ha megbántom Tywinnát, viszont a saját ruhámban sokkal aktívabb lennék, bár ezt nem hangoztatom, mert már egyetlen kérdéstől is kiakad. Vadember válasza a bocsánatkérésemre nem sokat old a feszültségemen mellyel magamhoz szorítom a tálcát. * -Na persze, gondolom. *Nem minden él nélkül jegyzem meg, látom a pillantását és a kaján vigyort az arcán, előbbivel annyira igyekszik átlátni a tálcán, hogy el is hiszem, neki sikerülhet. Előbb azonban magához húz és megcsókol az elmaradt vagy inkább elkésett üdvözlés címén. Máskor, más helyzetben szívesen elmerülnék abban a csókban, de most valahogy nem megy, ráadásul nem vagyunk kettesben és amiért nem szívesen húzok magamra Tywinnaféle ruhát, abból az okból ugyanúgy nem szívesen csókolózom mások előtt. Ez intim pillanat, ám nem húzódik el hosszan és megmarad valóban „csak” egy üdvözlő csóknak, minekutána szemtelenül a tálca mögé pislog. * -Ne fújj egy követ Tywinnával! *Dühösen fenyegetem meg, pirosló arcomon a szín tovább mélyül és a tálcával fenyegetem meg, ami még szélesebbre húzza a szemtelen vigyorát. Kezd emlékeztetni arra a vademberre, aki a lugasban szekált és ugratott, már csak az hiányzik, hogy felborítson valamit. Szerencsére itt semmi nem az enyém, de ahogy Tywinnát ismerem, velem takaríttatná fel. * -Azt mindjárt gondoltam! Én viszont inkább jobban felöltöznék, másrészt, honnan tudod, hogy rontana az üzleten? Lehet, hogy nagyobb lenne a forgalom, ha híre járna annak, hogy a quorsa férfiak szeretnek női ruhákba bújni. Biztosan nagyon jól állna. *Mosolyodom el a végén, bár biztos vagyok abban, hogy nekem nem sikerül olyan hatásosra, mint Vadembernek szokott. Ami pedig a munkát illeti, Tywinnát próbálom megpuhítani, hogy más, szerintem ugyanolyan hasznos elfoglaltság után nézhessek, mint amilyen az ételosztás, de magából kikelve rám ripakodik, megint azt a szót használva, amin legutóbb is meglepődtem. Másrészt igenis kifogásolom a Vadembernek járó ruhát, mert eggyel több, mint ami nekem van. * -Igen, az. *Vágok vissza és el is veszem az inget, amivel befedhetem a melleim kikandikáló igen nagy részeit. Vadember nehezményezi, tudom miért, ő jobban szeretné legeltetni a tekintetét rajtam ahelyett, hogy a levest hordaná. * -Ha elveszed, Vadember állandóan engem fog nézni és a végén orra esik a levessel. *A vigyorgó felé fordulva nyújtom ki a nyelvemet, majd Tywinnához intézem a szavaim, közben a fogadó vendégserege minket figyel és ha csak a felét értik annak, amin éppen vitatkozunk, arra gondolhatnak, hogy már megérte bejönni, ha leves nem is jut nekik mostanában. * -Nem muszáj felvennem, elég ha csak ide előre gyömöszölöm a felső alá. *S mutatom hogyan gondoltam éppen a dekoltázst eltakarva az összegyűrt anyaggal, mint egy sálként használva azt, csak nem a nyakamba teszem, hanem a ruha pántjai alá. Míg én az anyagot igazgatnám, hacsak nem kapta ki valamelyikkőjük a kezemből, Tywinna elárulja nekem Vadember nadrágjának a titkát. Arra viszont vidorabbá válok, hogy nekem kell felügyelnem Vadember átöltözését. * -Igenis főnökasszony! *Szerintem Tywinna nem gondolt bele ebbe igazán mélyen, de már késő. Igyekszem minél gyorsabban a konyha felé terelni Vadembert, mielőtt még alaposabban megnézné a nadrágot.* -Siess, mert büntetés lesz. Ne tudd meg milyen amikor Tywinna mérges. *Magam előtt terelgetem a konyha felé, és már azon agyalok, ha Tywinna elvette tőlem az inget, akkor majd egy konyharuhával takarom el a dekoltázsomat. *
Tywinna szóhasználatán nagyot vigyorgok, húgom igazi nyelvújító a perdaiak körében. Hát így is be lehet vonulni a történelembe! Szerencsére most meg is tudok feledkezni arról, hogy remélem ez régi tudásanyag Tywinnánál, nem találkozott azóta Ravennel és pláne nem kerültem szóba. Á nem, ha lebuktam volna, tuti húgom nem hagyja szó nélkül, szóval most nincs, ami letörje a jó kedvemet. - Tudjuk le azokat a vendégeket és leveseket.... baszki. - Indítványozom halkan Szöszinek - kuncogva mondva az utolsó szót, mert tudom, hogy értékeli majd -, ami duplán jó tanács neki. Egyrészt hamarabb feledkezhetünk kicsit egymásba, másrészt minél tovább vitázik itt a ruháján, annál tovább lesz közszemlén. Magam részéről a tálca mögé kukkantva szemléztem is, hát eddig sem volt gond az étvágyammal, most már pláne éhes lettem. De e nélkül is úgy érzem, a csók túl rövid lett, pedig én nem is futó puszinak szántam. Hát mi vagyunk mi? Alsó hangon tíz éves házasok, hogy ennyivel letudjuk?! Szóval éhes maradtam, de az elhadart csókocskát betudom annak, hogy Szöszi figyelme erősen megoszlik köztem, Tywinna és ruha miatti zavara között. - A szememnek adok igazat, nem csak Tywinnának, de ha gondolod, közvélemény-kutatást is csinálhatunk, vannak hozzá itt elegen! - Vigyorgok Szöszire, igaz a szemem és Twinna igazsága most ugyanaz, tehát egy követ fújok vele mégiscsak, amíg le nem leszek csapva egy tálcával, de ehelyett inkább máshogy vág vissza. - Rontana az üzleten. Kilötyögne a levesük a röhögéstől. Az pazarlás is! - Tartok ki az álláspontom mellett, de mosolygok. Ha én azt venném fel, ami rajtuk van, akkor itt mindenki éhesen távozna. Amúgy követem a két hölgyet, akik egy ponton megtorpannak és bár nem hallom, mit suttognak, nagyon nem is érdekelnek jelenleg a kis női titkaik - tapasztalat azt mondatja, úgy is idővel megtudom - inkább elnézelődöm: adott hozzá négy formás női kebel is, kissé össze is simulnak - ez bezzeg nem zavarja Szöszit és de imádom érte, ahogy Tywinnát is a közvetlensége miatt -, úgyhogy most már lassan nem csak éhes leszek, hanem melegem is kezd lenni. Egész biztosan ez a jelenet még álmaimban vissza fog térni és nem azzal fog folytatódni, hogy a két csaj a következő pillanatban szétrebben és Szöszi bőszen gyömöszöli az áttetsző inganyagot a dekoltázsát takarandó, amit látszólag figyelmen kívül hagyok, inkább a két lány mosolyát és pillantását figyelem, amivel susmogásuk után felém fordulnak. Hol egyikükre, hol másikukra pillantok. - Miről maradtam le? - Ezek ketten tudnak valamit, ez most már biztos, de míg Szöszi ruhát igazgat, én addig Tywinnára nézek. Ha ember lenne, arcpaskoló kezét elkapnám és a kézfejre apró csókot adnék, de fogalmam sincs, hogy a perdaiaknál ez miként csapódik le. Nehogy megint egy véletlen lánykérésbe csússzak bele! Így hát Tywinna dekoltázsáról - fuh, de istenien áll neki is ez a ruha és emlékszem még arra, ami alatta van! - a szemeibe nézek fel mosolyogva. Le merem fogadni, hogy senki nem fogja értékelni, milyen kemény munka van ezekben a szemmozgásokban! - Hozzátok nem érhetek fel! Értettem a parancsot! - Mosolygok rá és lépek is a konyha felé, ahova már Jasmine is lelkesen terelget, de mintha nem csak maga miatt. Különös... - Miért, még nem tudjuk, hogy milyen, ha mérges? - Kérdezek vissza feltéve a szerintem jogos kérdést, amit a szóban forgó személy is hallhat, hiszen mintha mindkettőnknek lett volna része a fúria Tywinnához, még egy-egy pofont is kaptunk. Van rosszabb? A konyha fala mögött egy félreeső részre ledobom a hátizsákom, ha Szöszi közel van még, akkor magamhoz húzom egy újabb és hosszabb csókra - a két perc sok mindenre elegendő címszóval -, majd bújok is ki a kabátomból, ingemből szaporán. Hát éppen Tywinna közeledett felém a csodás alakjával és nem takargatott dekoltázsával, így a mellényes mondat nem ért el a tudatomig, pedig még bólogattam is rá, így azt felveszem magamra, de nem gombolom össze. Tényleg vastag egy anyag. Nagyjából takarja a vállnál lévő gyöngyházasan csillanó heget és szabadon hagyja a bal könyöknél valamint kézfejnél lévő kötést. Le a csizmák, le a nadrág és venném is fel a kapott, furcsán buggyos és bő perdai nadrágot, amihez foghatót még senkin ezelőtt nem láttam, mikor feltűnik a nadrág hátulján lévő más anyaghasználat. Most már értem is, miért nem láttam még ilyent máson. - Hű, baszki, ezt valami nagyon kezdő varró csinálhatta! - Nevetek fel, és értve a nadrág lényegét nem rontom el az örömöt: letolom az alsónadrágot és fel a naprendszer legfurcsább nadrágját. Nem tudom bő szabása miatt mennyire látszódhat hátul bármi is, de nem nézek hátra, hogy megtudjam, inkább visszakapom a csizmát, ruháimat a táskámra dobom és Szöszihez fordulok. - Vedd lazán! Mintha egy jelmezbálban lennénk. Én például perdai dzsinn-nek öltöztem! - Vigyorgok rá széttárva karjaimat és körbefordulva, buggyos nadrággal és be nem gombolt ujjatlan mellénnyel hozva a tipikus, régi földi dzsinn-ábrázolást, csak én jobban izmos vagyok hozzá. Majd közelebb lépek hozzá, csókocskát adok a nyakára, de a közelséget másra is kihasználom: ha az ing, ha a konyharuha van már a dekoltázsánál, én kapom is ki onnan a grátisz, oda nem illő anyagot és lépek el tőle, nehogy visszaszerezze. Helyette a leveshez tartok, ahol egy tiszta kanalat szerezve egy gyors kóstolót is megejtek a nagy fazékból. - Mmmm... Aztakurva! Ezt melyikőtök csinálta? Már értem, miért nem lépett le senki odakint a sok várakozás ellenére. Ha marad egy tányérral vagy kettővel, bevállalom!
Wáááá! Quorsák! Miért ismertem meg ezt a kettőt? Miért kell elviselnem a jelenlétüket? Igazi próbatétel a mostani. Mindkettejüket irányítanom kell, ami azonban egyre inkább kezd kicsúszni a kezeim közül. Itt van például Jasmine barátnőm, akinek a ruha kicsi, s addig fújja a magáét, míg végül ki nem csúszik az ajkaim közül, kissé hangosabban, mint kellene. - Fuu, mert nagyok a melleid. Nagyobbak már mint az enyém - bele sem gondolok, hogy kinn vagyunk, s hogy mások meghallhatják ezen szavakat. Úgyis emberi nyelven csevegek velük. S itt nem állok meg, sőt egyenesen engedek neki. - Rendben, nyertél. Menj átöltözni a saját ruhádba, de utána várlak vissza, hogy segítsél. Kérlek, ne rontsd el a hely hírnevét. - mármint úgy, hogy lassú a kiszolgálás, de úgy vélem sejtheti ezt Jasmine. Folytatódik itt a hármas beszélgetésünk, amiből egy részéből kimaradok, hiszen Alecék csevegnek maguktól is. Ráadásul úgy vélem, hogy belerondíthattam a találkozóba ezzel a Jasmine elrablással, de későbbiek folyamán majd meghálálom valahogy. Jasmine csak nem megy átöltözni, sokkal inkább lefoglalja őt Alec. Magyarán megint, csak az időt húzzák, s nem haladunk az egyről a kettőre. Így nem marad más, hogy én amíg nem szólnak hozzám, addig fordulok jó párszor, hogy egyre több asztalon landoljon a reggeli leves. Alec segédje is megkapja az adagját, ráadásul némi dekoltázst is nézhet a fiatal, ahogy behajolok kicsit előtte. Mire visszatérek, akkor Jasmine igazságtalanságnak gondolja a helyzetet, amiben van. Persze nem én tartom fel, hogy végre átöltözzön, hanem Alec. Ráadásul már végképp nem értem, hogy Jasmine miért gyömöszöli a férfi inget takarásnak. Odalépek hozzá, s elmondom lassan és érthetően. - Nagyon rosszul áll az a ing, ráadásul összegyűröd - ó és mennyire utálom, hogy még fujja tovább a magáét. Olyanra hivatkozik az édes barátnőm, hogyAlec orra fog esni a nézelődéstől. Megérintem Jasmine arcát, s lassam megsimogatom. - Édes barátnőm, mehetsz átöltözni, abba a ruhába amiben jól érzed magad. Ha visszatértél, s nem ragadsz itt lenn Alec miatt, akkor felügyelned kell Alec munkáját. Lépjünk már tovább a ruha témán, kérlek. S az inget ne gyömöszöld sehová. - odafordulok a férfihez, aki láthatja rajtam, hogy cseppet sem vagyok nyugodt állapotban. - S ha már ő megy átöltözni, akkor te szintén megfelelsz ebben a ruhában. Csak dolgoznátok, s nem csak szájatok járna a kezetek helyett. - ezzel én tovább lendülök, hogy újabb vendégeket szolgálhassak ki. Sürgők forgok, csak éppenséggel a másik kettőt nem látom tevékenykedni. Nem láttam Jasmine-t például felmenni és átöltözni. Mikor befelé megyek, akkor megpillantom az okát. Alec ott csókolgatja Jasmine-t, mármint a nyakát, meg elveszi a takarást. Közbe lépek, vagyis hát odalépek hozzájuk. - Rossul festesz Alec a ruhában, vedd vissza a sajátod! Jasmine te meg menjél már átöltözni! Olyanok vagytok, mint két rossz gyerek! - ingatom a fejem, s ha már így alakul, a dolog, akko lágyan megfogom mindkketőjük fülét. - A levest én csináltam, s Jasmine meg kavargatta. - válaszolok a férfinek, s elengedem a fülüket. Rájuk nézek, s végül hogy ne érezzék azt, hogy most aztán elvágták magukat nálam, hát megenyhülve mindkettőt magamhoz ölelem úgy erősen, hogy érezzék azzal együtt, hogy mennyire szeretem is őket. Kissé lenyugszom, s mikor elengedem őket rendes hangnem szólok. - Kérlek ne húzzátok tovább az időt. - sóhajtom, s ezzel én megyek is szedni egy adagot, s viszem kifelé kiszolgálni. Remélem, hogy mire visszaérek, addigra mozdulnak mind a ketten a megfelelő irányba.
*Tywinna inkább lehord, semmint azon gondolkodna el, ha nagyok a melleim, nagyobb ruha is kellene rájuk, de a kifakadásán csak hüledezni tudok, mást nem. Váratlanul ér, megdöbbent és egy kicsit bánt is. Nem tehetek arról, hogy ilyennek születtem, de eddig nem volt problémám a melleimmel, most, hogy Tywinna felhívta rájuk a figyelmemet, minden bizonnyal útban lesznek. Vadember sem könnyíti meg a helyzetet, úgy bámul, mintha még soha nem látott volna, pedig többet is a magáénak tudhat a látványból a mostaninál. Úgy tűnik étvágy gerjesztőként hat rá, a tálcán is át akar látni. Ezek az apróságok terelik el a figyelmemet, na meg persze az, hogy félig meztelennek érzem magam és el sem jut az elmémig az amit Tywinna mondott az átöltözésről. Ha meg is hallottam volna, el sem hiszem. Elsiklom mellette. A sokadik méltatlankodásom után már annyira kiborul szegény, hogy meghallom amit mond, sajnos Vadember el is ismétli ha esetleg tudatosan szelektálnám a szitokszót. * - Barbár, vadember, faragatlan ősember. *Suttogom vissza neki kedvesen, ha esetleg elszokott volna tőlem, vagy túl régóta lett volna az első találkozásunk, amikor a nevét kapta. Az üdvözlő csók nem piszkálódásból rövid és nem is sértettségem miatt, ez amúgy sem áll fenn, inkább a romantikus és izgató pillanatokat nem szeretném megosztani mással, legfőképpen nem egy egész étkezdével. Hiába a magam elé kapott tálca, nem tartom elég magasan, nem elég nagy így Vadember simán átlát felette és mindenkinek egyértelmű a lefelé pislogás. Ha más csinálná, gazdagabb lenne egy nagy pofonnal, de….amikor tovább gyűrűzik a szemtelensége, az egyik kezem fel is emelem. Hirtelen és elég magasan az arcához, de csak a mutatóujjammal fenyegetem meg.* -Ne merészeld. *Nem mondom hozzá, hogy különben, mert biztosan számon kérné rajtam, én viszont nem találtam ki semmit a különbenre. Még. A ruhacsere viszont megfelelő visszavágás, és jókat nevetgélnék én is a női ruhába bujtatott szépfiún. * -Pont azért, mert jókat nevetgélnének. Addig leteszik a tányért és a kanalat. *Nem valószínű, hogy meg fogunk egyezni ebben, Tywinna felbukkanása azonban véget vet a további terveknek. Észre sem vettem, hogy míg mi a ruhámról tartottunk sehova nem jutó diskurzust, addig perdai barátnőm végezte el a mi dogunkat, a leves nagy részét már ki is osztotta. Később lelkiismeret furdalásom lesz emiatt, most viszont azon igyekszem, hogy a Vadember kapta inget lenyúljam magamnak és azt a ruha hiányos részeire gyömöszöljem, több-kevesebb sikerrel. Nem elég gyorsan és nem elég diszkréten teszem, mert Tywinna észreveszi és megint csúnyán néz rám. Kezdek félni tőle, amikor így néz, annak sosincs jó vége és tudom milyen amikor mérges, kiabál…és pofozkodik. Későn kapcsolok és már elhangzik az újabb méltatlankodás, meglepő módon azonban nem pofont kapok, hanem simogatást, jóllehet nem ez utóbbira számítok amikor Tywinna keze az arcom felé indul. Szemmel alig érzékelhető mozdulatot teszek a fejemmel, hogy elhúzzam azt a csapkodó tenyerétől. A simogatásra viszont megenyhülök és most már vadember nadrágjának titkával együtt, sokkal jobb kedvem lesz.* -Óúó! Tényleg? *Még nem hiszek a füleimnek, de elég Tywinna pillantása ahhoz, hogy tudjam, nem a levegőbe beszélt. Gyorsan el is indulok hát, mielőtt meggondolja magát és vadembert is terelem magam előtt, őt meg azért, hogy lássam abban a nadrágban amit Tywinnától kapott. Csak hangomban és szavaimban felelek katonásan, és Vadember is csatlakozik hozzám ebben. Tywinna elégedett lehet végre, mindketten haptákba állunk a parancsaira, vagyis nem állunk hanem igyekszünk eltűnni a szemei elől hátul a konyhában. Vadember kérdésére amit felelőtlen kijelentésemre tesz, kénytelen vagyok szemet forgatni, mert tulajdonképpen igaza van. Tisztában vagyunk milyen az amikor Tywinna mérges, ő is tudja, én kétszer és nem szeretném ha harmadszorra is az lenne. Meglepően kellemes, de sürgető hangja kísér el minket a konyhába, annak is az egyik eldugott sarkába, ahol Vadember talál alkalmas átöltöző helyet magának, én egyelőre maradok az ing dekoltázsba gyűrésén, addig jó lesz amíg megnézem azt a Tywinna féle nadrágot rajta, utána majd rohanok én is felvenni azt a ruhát amit mára szántam. A nagy várakozásban összeteszem a kezeimet magam előtt, hogy magamba kapaszkodva, csak az alsó ajkamat harapjam el ha Vadember vetkőzni kezd, ettől azonban kis időre megment. Magunk maradtunk, mosolyogva merülök el a csókjában, szava nem lehet a hosszúságára, mert én nem szakítom most félbe, mint korábban odakint mindenki előtt. Nem addig csókol míg szeretném, de nem reklamálok, mert elkezd vetkőzni. Na most nagyon kapaszkodom magamba, mert nem lenne jó itt ledönteni a lábáról. Szerencsére a felsővel kezdi és a bámulása közben csupán néhány szívdobbanásnyi időre felhősödik el a tekintetem, mikor a világos hegre nézek, arra a hegre ami nem egy puszta vágás nyoma. Vadember azonban gyorsan vetkőzik, ebben már van tapasztalatom és el is vonja a figyelmemet mikor a nadrág lekerül róla. Élvezettel legeltetem a szemeimet rajta, csakúgy mint ő korábban az én kebleimen, meg időnként Tywinnáén, de aztán meglátja az új nadrágon a lényeget. Lekerül róla az alsónadrág és nekem hirtelen melegem lesz.* -Hűűűű! Hmmm….milyen meleg van ebben a konyhában. *Sokkal többet láttam, mint amennyit a nadrágban lehet majd, azt azért megnézném, hogy a perdai férfiak mit szólnak majd ehhez. * -Te könnyen beszélsz, szereted magad mutogatni. *Húzom fel az orrom sértődötten, de ez is csak egy másodpercig tart, míg le nem támadja a nyakamat. Felsóhajtok, és átkozom a helyet, meg azt, hogy itt kell lennünk, mert legszívesebben felrohannék most a szobába, bármelyikbe, hogy összegyűrjem a lepedőt. Természetesen nem egyedül. Vágyamat a lepedő helyett összegyűrt ing elrablásával töri meg, én meg próbálok utánakapni.* -Hé! Már van tőlem egy kendőd! Ezt hagyd meg nekem! *Ekkor tör ránk Tywinna, remek időzítéssel, és máris elzavar minket átöltözni…fel a szobába. Hogy nyomatékosítsa a szavait, még fülön is csíp minket, olyan mint egy mérges anyuka aki nem bír a csemetéivel. Vadembert épp a leves kóstolása közben sikerül elkapnia.* -Áúúú! *Nem fáj, de elhúzom a szám és felkiáltok, hátha lelkiismeret furdalást okozok neki, Vadembert meg akkor csitítom amikor megint csúnyán beszél.* -Cccssssss! Már megint hogy beszélsz?! *Addigra a fülünk is és íg mi is visszanyertük a szabadságunkat, ám a megpróbáltatásoknak még nincs vége. Tywinna gyanúsan kedves, magához ölel minket, én még levegőt sem merek venni. Csak pislogok rá, majd bólogatok amikor _szépen_megkér_ minket arra, hogy igyekezzünk. Amikor kimegy a konyhából, Vadember felé fordulok döbbenten, nagy kerek szemekkel.* -Biztos, hogy ő Tywinna volt? *S ujjammal az eltűnt lány után mutatok. Választ azonban nem várok rá, mert mielőtt még visszajönne az „igazi” Tywinna és ránk borítaná az asztalt, felkapom Vadember ruháit, magamhoz ölelem az elcsent ing helyett, másik kezemmel a kezét fogom meg és húzom magam után ki a konyhából, fel a lépcsőn a szobám felé.*
- Pont jók!... Hééé! - Szúrok közbe csak ennyit a mellméret dolgára, szerintem tökéletesek. Tywinnáé is, azért elég széles skálán mozog nálam, mi tökéletes, ha mellekről van szó, de biztosan nem jutott és eztán sem jut majd eszembe egyikőjük esetén sem, hogy túl nagy lenne. A méltatlankodó hang már annak szól, hogy Szöszi mehetne átöltözni a saját ruhájába, de szerencsémre ezt a mondatot elnyeli a hely nyüzsgése, Szöszi nem hallja, Tywinna meg már sürgölődik is. Ublukka pislogni sem mer, míg a tál levesét megkapja a hely tulajdonosnőjének kiszolgálásában, nehogy lemaradjon valamiről és lehet még a nyüzsgésen át is hallhatja Tywinna, ahogy a perdai srác nagyot sóhajt, mikor Tywinna elfordul... és a ruha prímán simul feneke szép ívére is. Eközben én jót nevetek azokon a jelzőkön, amelyekkel Szöszi illet, s új is van közöttük, de ha nem sietnék inkább az üdvözlő csókért az ajkaihoz, biztosan megkérdezném, milyen a faragott ősember? Azon túl, hogy nem olyan, mint én. Így csak derűsen csókolom meg, mely rövidebbre sikerül, mint reméltem, s némi szemtelenkedés meg a lányok egymás közötti susmogása után azon kapom magam, hogy a konyha felé vagyok toloncolva átöltözni. Miért ne? Másnem kijön belőle egy történet, amin később - is - jót lehet nevetni! A konyhában végre kapok egy tisztességes hosszúságú csókot - esküszöm, ebben a ruhában forróbbnak tűnik a csókja, mint egyébként! -, nem olyan elhadartat, mint kint, és még maradt is elég idő átöltöznöm, férfi emberként ez amúgy sem tart olyan sokáig, mint a nőknek szokott. A nadrág sajátosságán is hamar túlteszem magamat, nevetve vonok vállat felette és egyszer élünk eszme lazaságával már kapom is le magamról az alsónadrágot, hogy kellően hatásos legyen a különleges szabású perdai nadrág... előnyei? Jasmine szavaira felpillantok elcsípve a szemlegeltető nézését és a mozdulatot, amivel magába kapaszkodik, mintha saját magát kellene lefognia. Nem mondom, hogy nem esik jól, sőt! - Az volna? Akkor dobj le magadról valamit! - Vigyorgok rá pimaszul, mikor a konyha melegét hibáztatja azért, mert lázba jött. Minthogy ide Tywinna is bármikor berongyolhat, nem a megfelelő hely, hogy a vágyaknak engedjünk, így a nadrágot felvéve arra próbálok Szöszinek rávilágítani, hogy fogja fel másként ezt az egészet. Mintha egy játék lenne. Egyébként is, odakint csak ismeretlen perdaiak vannak, nem a városi étteremben kell így végiglejtenünk, ahol feltételezhetően több ismerősbe botlanánk. - Hah! De nagy szavak ezek olyas valakitől, aki meztelen szeret úszkálni a Város mögötti tóban! - Vágok vissza a magamutogatásra, amit nem is értek, habár lehet pont ezért van igaza, mert nekem teljesen természetes volt az, hogy itt és most átöltözök. Mindenesetre a kis sértettségét igyekszem hamar kiengesztelni nyakra adott csókkal, hogy aztán újra felbosszantsam a dekoltázshoz gyűrt drapéria elrablásával. A visszaszerzés már akkor kudarcba fullad, mikor még el sem kezdte igazán Szöszi, mert igazolva korábbi gondolatomat, hogy nem most kellene egymásnak esnünk, Tywinna toppan be a konyhába, előbb Szöszit, aztán engem csíp fülön épp akkor, mikor egy második kóstolót is vennék a levesből. Szöszi felkiáltására és Tywinna fejem felé mozduló kezére ocsúdok fel a leves méltatásából és kívülről nézve vicces látványt nyújthatunk. Szöszi levegőt sem mer venni, míg Tywinna magához öleli, a fülön csípésre én meg úgy rezzentem meg és hajoltam ösztönösen kicsit hátra egy újabb pofontól tartva, hogy két felnőtt ember létére valóban rosszban sántikáló és rajtakapott kisgyerekek képét mutatjuk, akik azért tartanak "anyutól". - Te kiváló szakács lenni! - Pislogok nagyokat, hogy a fülem elkapása után ölelés jön, méghozzá szoros ölelés... Cicik! Mármint igen, azok is a meztelen felsőtestemhez simulnak egy röpke pillanatra. Azt inkább nem kérdezem meg, hogy ebben a ruhában, ami rajtam van ki fest jól, de úgy tűnik, valamihez perdainak kell születni, mindenesetre ezek szerint nem kell tovább perdai dzsinn-nek öltöznöm, s őszinte bánatomra Szöszi is átöltözésre lett ítélve. - Szerintem van egy eltitkolt ikertestvére... - Jegyzem meg mosolyogva, ahogy Tywinna kilépett a konyhából s kivételesen nem jut eszembe rögtön a gondolat, hogy akkor azokból a csodás mellekből négy is lehet. Ha nem fogná meg a kezemet és húzna maga után Szöszi, akkor magam mentem volna utána, hogy "segítsek" neki átöltözni, de így szándékaink találkozni látszanak. A Shiennel asztalainak vendégei, legalábbis akik a lépcsőhöz közel ülnek, pedig a nadrág átlátszóbb anyagán átvillanó fenekem látványával találkozhatnak, ahogy Szöszi nyomában felsietek az emeletre. Hagyom, hogy Szöszi vezessen a megfelelő ajtóig és biztos később a takarítás során kigyönyörködöm magam az emelet és a szobák szépségében, ahol még ezelőtt sosem jártam, most azonban a figyelmem teljesen leköti az előttem ringó csípő és formás fenék. Olyannyira, hogy ahogy a szobába léptünk, én már csukom is be azt magunk után, és fordítom is Szöszit magamhoz húzva. A nála lévő ruháimat egyszerűen csak kiszedem a kezeiből és a földre dobom, őt magát pedig, ha hagyja, forró csókok közepette tolom gyengéden, de erővel háttal az ajtóhoz belülről. Kezem sem rest, máris segít az egyik szép kebelnek beváltani Jasmine próféciáját, hogy "ki fog esni" abból a ruhából, míg a másik kezem a combjára téved le, oda, ahol a szoknyarész hosszú hasítéka van, s már gyűröm is fel az anyagot, hogy a fenekére, majd forró ölére simítsak, majd csókokkal borítva testét, ahol érem, felkapom őt könnyedén megtartva. Ha rajtam múlik, nem jutunk el az ágyig, hogy a lepedőt összegyűrjük, de az ajtót sem kell bezárni, így sem fog tudni senki más bejutni, ha utánunk jönne, legfeljebb hallhatja, hogy az utasítás szerint, nos, nem húzzuk az időt tovább... Valószínűleg már az üres tányérokat szedik be, mire mi átöltözve, hajat újra megigazítva, gyanúsan boldog mosollyal és kézen fogva előkerülünk a lépcső aljában, felkészülve arra, hogy nem a kedvesebbik Tywinna-iker fog fogadni minket. Pedig nem maradt segítség nélkül, Ublukka kihasználva a helyzetet meglátta a lehetőséget és Tywinna szorult helyzetét, így pár kanál erejéig kiélvezte a leves isteni ízét, aztán gyorsan belapátolta azt, s már fel is ajánlotta szolgálatait a perdai nőnek. Az biztos, hogy egymaga hasznosabb segítség volt, mint mi Szöszivel ketten együtt, bármely utasításra már ugrott is és közben egy-egy suta bókkal is kedveskedett Tywinnának, így szinte bosszús képet vág az előkerülésünkre attól tartva, őrá így már nem lesz szükség. - Öhmm... mi mosni el tányérok és kanalak? - Kérdezem, hátha be tudom előzni Tywinnát és az esetleges haragját. Mi férfiak minden tapasztalatunk ellenére ilyen reménykedők tudunk lenni.
Mire visszaérek, addigra sem Jasmine-t, sem pedig Alecet nem találom a konyhában. Kezdek reménykedni, hogy felmentek átöltözni, valószínűleg Jasmine szobájába. Ami azt jelenti, hogy végül jönnek nekem segíteni a kiszolgálásban. Kiviszem a következő két fordulót, s mikor visszaértem, akkor a két segédem sehol sincs. Arra gondolok, hogy Jasminenak baja akadt a ruhalevételnél, bár úgy vélem ott lesz neki Alec, aki segít. Mikor kijövök, akkor Ublukka ajánlja fel a segítségét. Egy két percet gondolkozok a felajánlásán, s mivel az idő halad, s én nagyon meg vagyok szorulva kiszolgálás ügyben, így elfogadom. Észreveszem, hogy szívesen segít, meg megakad a tekintete rajtam többször. Nem rossz dolog Nem foglalkozok vele, sokkal inkább kezdek aggódni az átöltözés kapcsán. Nagyon utána akarok járni, hogy mi történt a másik kettővel? Egy gyors tájézkoztatás után Ublukkát hagyom, hogy felszolgáljon. Én meg lassan felsétálok a lépcsőn, s elindulok Jasmine szobája felé. Tudom a szobaszámot, még én nyomtam a kezébe. Megérkezek a célomhoz, s még mielőtt bekopognék, azért előtte finoman az ajtó közelébe rakom a fülem, hátha kihallok valami beszélgetést. Valami jelet, hogy elkészültek. Fura, hogy nincs közöttük beszéd, viszont az ajtóval valami gond lenne? Mozogna? Nehezen kivehető, s halkan ütemesen zajt ad. Két dolgot feltételezek ebben a helyzetben! Egyik, hogy egyáltalán nem öltöznek, vagy már átöltöztek. Hát ott várok, hátha megszólal valamelyikük de nem. Mivel nem jönnek ki, s én meg vagyok annyira rendes, hogy nem töröm rájuk az ajtót, hát otthagyom őket. Azonban cseppet sem vagyok jókedvű, hogy segítségadás címén bezárkóztak Jasmine szobájába. Mikor leérkezek, s megtalálom Ublukkát a konyhában, úgy én odasétálok hozzá és egy köszönöm puszit nyomok az arcára, semmi ölelés nélkül. Visszatérek a munkámhoz, hogy végül elhallgasson minden száj, s mindenki jóízűen falatozzon. Még nem érkezik meg a legfőbb segítségem, Eneiwa, így jobbára Vadember kisérőjét kérem meg, hogy a távozó asztalokat rendezze, s a tányérokat és evőeszközöket meg hozza be a konyhába. Én vállaltam magamra ezt a feladatot, de közben jár az agyam, hogy miképpen büntethetném meg a két Quorsát! Megbízhatatlanok, s egyszerűen nagyon nem esett jól ez tőlük. Pedig mennyi mindent elnéztem nekik, megöleltem mind a kettőt, s a hála pedig ez. Nem kell sokat várni arra, hogy elsőként megpillantsam Alecet. - Már csinálom Vadember, már csinálom. - mondom olyan hangnemben, amiből érezhető, hogy ez a vihar előtti csend. Jéé, s megjelenik Jasmine is. Lássuk csak, csodásan néz ki átöltözve. Megvárom, hogy közelebb érjen a barátnőm. Ha egymás mellett állnak, akkor én félbehagyom a munkát. - Szóval átöltöztetek..végre...- sóhajtok fájdalmasan. - Mit csináltatok eddig? - nézek rájuk csúnyán. S igen, forr a vérem, s nem hagyok nekik kibontakozásra időt. - Tudom, hogy nem öltöztetek át. Fenn voltam az ajtónál! Megnézni, hogy kijöttök-e már!? De nem! Itt hagytatok egyedül, s az a szerencsétek, hogy Ublukka segített nekem. - pofon? Áhh az a korszakom elmúlt, nem tudnám őket így bántani. Azonban egy aljas húzás viszont igen. Gyorsan gondolkozok, s tökéletesnek gondolom, hogy összezavarjam mind a kettőt. - Vadember, te oda állsz. - mutatom magam mellett a helyet, majd ránézek Jasmine-ra. - Jasmine te pedig oda - 3 méterre mögém mutatok. - Vadember fog mosogatni, te Jasmine pedig átveszed majd tőle az edényt és szárazra törlöd. Ott van melletted a tiszta és száraz törlők. - ha megadtam ezt az utasítást, akkor léptetem életbe a bosszút. - De előbb - fogom meg Vadembert, s fordítom magam felé. Úgy teszek, mintha fel akarnám pofozni, ám én közbe megállok valójában. Illúzióm azonban a következő álvalóságot mutatja Alecnek és Jasmine-omnak: " Megragadom Alecet, s úgy istenesen lesmárolom ott Jasmine előtt. Alec érezheti azt a vad csókot, mint ott a Tűz-hegynél. A férfi meg annyira kikel magából, hogy a kezei rátapiznak a formás hátsómra. S a hév, odáig fűti őt, hogy végül kisegíti a kebleim a szövetből. " S hogy igazán összemosva legyen a valóság az illúzióval, hát önként kisegítem a melleim a helyükről, valószínűleg Ublukka valószínűleg nagyot fog lesni. S ezután nem nehéz a felháborodottat játszani! - Mit csinálsz Vadember?! - takargatom magam valamennyire.
*Azt hittem sosem jutunk vissza a konyhába. Tywinna által kapott és előírt „egyenruhában” egy örökkévalóságnak tűnt az az idő amit odakint töltöttem, és az sem segített, hogy mindketten ellenem voltak, más-más okból. A konyhában már kellemesebben telik az idő, annál is inkább, mert nem én vagyok a téma tárgya, hanem Vadember. Melegem is lesz mikor nekikezd vetkőzni, sajnos a hely nem alkalmas arra, hogy nógassam, még több ruhát vegyen le és maradjon is úgy. Ő aztán nem zavartatja magát, az alsónadrág is lekerül róla, csakhogy Tywinna barátnőm kérésének – parancsának – eleget tegyen, és a konyha azonnal katlanná változik. * -Csak szeretnéd! *Ebben a helyzetben próbáljon meg az ember lánya higgadt és szigorú maradni. Egyszerűen nem megy nekem az ami Vadembernek csupán szórakozás, hiába ad tanácsot, nem tudom magam beleképzelni a helyzetbe. Neki persze könnyű, szemtelen és gátlástalan, épp csak nem dobja el a ruháit szana és széjjel, s még arra is vetemedik közben, hogy pimaszul vigyorogva a fejemre olvasson olyasmit, amit nem szoktam. Ajkaim meglepetten nyílnak el mielőtt megszólalnék és szemeim minden bizonnyal vetekednek a telihold tányérjával. * -Nem szoktam a tóban úszkálni, csak a vízfüggöny mögött és azt sem rendszeresen. *Felháborodva fújok egyet, bár hajtincs nem hullott az arcomba, hogy így űzzem el az útból, de megbámulni nem felejtem el. Kihasználok minden pillanatot míg nincs rajta ruha és magamban nagyokat sóhajtozom. Kis előlegként csókol a nyakamba újabb sóhajt kicsalva belőlem, holott mérges is lehetnék rá, mert ezt arra használja, hogy elterelve a figyelmemet, elcsenje tőlem a kebleimet takaró konyharuhát. Még meg sem tudok mozdulni, hogy visszaszerezzem, amivel némileg szalonképesebbé varázsolhatnám legalább a ruha felső részét, Tywinna toppan be minket ellenőrizni…és van is mit. Arcom pirossága tovább mélyül mikor mindkettőnk fülét elcsípi, akár egy anya a rakoncátlankodó gyerekekét, majd szinte azonnal át is ölel. Tywinnán nem lehet eligazodni, sosem tudhatja az ember, hogy épp mi várható tőle, és még a tekintete sem jelez előre. Azt nem tudom, hogy Vadember fejében már megint milyen gondolatok tanyáznak le, én már csak azt hallom a fejemben és azon kívül is, hogy mehetek átöltözni a saját ruhámba és nem várom meg, amíg meggondolja magát. Tywinna bámulatos változásai arra engednek következtetni, hgy nem is az igazi perdai nővel van dolgunk, amit szóvá is teszek, természetesen csak azután, hogy Tywinna elhagyta a konyhát. * -Nem tudom melyik jobb. *Rázom meg a fejem, küzdve a választás lehetőségével, de a lépcsőn felfelé menet már egészen más jár a fejemben, a folyosón pedig sietőssé válnak a lépteim. Magamon érzem vadember tekintetét, hátra is fordulok egyszer és azt látom, hogy a fenekemet nézi. Legalábbis van szerencsém elcsípni, szája sarkában lévő mosollyal együtt. A szobába lépve azonnal ránk zárul az ajtó, és abban a pillanatban már fordulok is meg, hogy a konyhában rövidre fogott, ám mégis az üdvözlő csóknál hosszabb csókkal folytassam, és az egymás iránt érzett vágyaink találkoznak is a földre dobott ruhák felett. Vadember rászolgált a nevére, igaz most nem festéket és ecsetet tapos, ez a vadsága nagyon is tetszik és picit bele is somolygok a csókba, mikor az ajtóhoz nyom. Átkarolom a nyakánál fogva és kihasználva Tywinna tervezte szoknya hasítékát, felemelem a lábamat, hogy a combom szabaddá váljon. Érzem ahogyan a keze máris szalad az anyag alá és határozottan óvakodik hátra, a folyosón megszemlélt hátsó fertály fizikai szemrevételezésének céljából. Az én kezem a mellény alatt kalandoznak el, húzom is el az útból az anyagot, hogy hozzásimulhassak, az időközben ruhát vesztett kebleimmel. Olyan könnyedén csomagolta ki, hogy eszembe jut az újabb méltatlankodás és a „na ugye, megmondtam, hogy ki fog esni” gondolat. Most viszont még lejjebb is húzom a vállamról az egyik kezemmel, míg a másikkal már a nadrágját csúsztatom lejjebb a derekán. Mikor hátam az ajtónak feszül, felsóhajtok.* -Sosem kerülünk ágyba. *De nem baj, ha esetleg kísérletet tenne arra, hogy odavigyen, visszatartom, egy pillanatot sem akarok többet várni.... …nem sokkal…vagy kicsit sokkal később, a gyanútlanok nyugalmával, a saját ruháimban lépek ki a szobám ajtaján, mellettem Vademberrel, nevetgélve és felhőkön szárnyalva. Az idő elröppenni látszott, fogalmam sincs mennyit töltöttünk távol, lelkiismeret furdalásom is csak akkor borít el, amikor odalent látom, hogy a reggeli levesnek hűlt helye és a vendégek száma is jócskán megfogyatkozott. Alsó ajkamba harapok mikor meglátom Tywinnát, a háttérben pedig az őt szemmel vetkőztető Ublukkát serénykedni. Vadember azonnal felajánlja a segítségünket, én pedig lesütött szemekkel kérek bocsánatot.* -Ne haragudj Tywinna, hogy ilyen sokáig elmaradtunk. Tényleg, igazán segítünk mindenben.... *Torkomra forr a szó, meghallva perdai barátnőm hangsúlyát, amivel válaszol, már tudom, hogy ez nem a jó iker. Tywinna gyanúsan nyugodt, és fájdalmas sóhajtása még nem adna okot az aggodalomra, de a tekintete már igencsak szúrós, és én pont úgy érzem magam, mint akit egy óriási hazugságon kaptak, pedig még nem is mondtam semmit. A kérdése viszont arcomat vörös lángokba borítja és csak tátogok, mint a partra vetett hal.* -Ö…öö, átöltöztünk. *Mondom ki a nyilvánvalót, hiszen láthatja, hogy Vadember azt a ruházatát viseli, amiben megérkezett, én pedig nadrágot húztam és egy ujjatlan blúzt, ami viszont sokkal többet takar, mint az övé, igaz az anyaga finom és testre simuló. A vádja képtelenség, de az igazamat bizonygatni nincs is alkalmam, mert utána olyan érzésem van, mint akit gyomorszájon vágtak, a szívem pedig majd` kiugrik a helyéből. Tywinna az ajtó másik oldalán állt, míg mi a szobában…az ajtónak dőlve…sokszor…* -Te hallgatóztál? *Szemeim tágra nyílnak, és most én is már kicsit mérges vagyok az illetlenség hallatán, azért sok mindenben igaza volt Tywinnának, hogy megígértük a segítséget és mégis magára hagytuk, de hallgatózni! Nahát! Vadember felé fordulok kérdőn és várakozón, hogy ő mit szól ehhez, de Tywinna már terelget is minket a mosogató dézsákhoz, mintha túltette volna magát a sértettségén. Nem tudom mi vár ránk, de úgy érzem, jobb lett volna ha megint felpofoz, bár kétségtelen, hogy nem lett volna arányban a tettünkkel, de az legalább biztos. Most viszont nem tudom mire készül, de félek nagyon. Oda is állok ahova mutat és kezembe veszem a száraz törlőruhát, vademberre pislogok félve, és pillantásommal kérdezem, hogy szerinte mi fog történni. Az nem lehet, hogy csak mosogatni és törölgetni kell, a nyakamon lévő pihék az égnek merednek, Ublukka is megáll az ajtóban és figyel. A következő pillanatot valószínűleg sohasem fogom tudni kitörölni az emlékezetemből. Csak azt látom, hogy Tywinna megcsókolja Vadembert, de nem csak a szájára ad egy puszit, hanem úgy istenigazából, mélyen a torkára dugja a nyelvét. Elkerekednek a szemeim és nem túl nőiesen eltátom a számat, a kezemben lévő rongyot gyűröm két kézzel, abba kapaszkodva és várom, hogy Vadember eltolja magától a lányt. Azonban nem ezt látom, hanem azt, hogy még élvezi is, a keze lejjebb vándorol Tywinna fenekére, úgy, mint nem sokkal korábban az enyémre, ujjai, tenyere egészen rásimul a kerekdedségre, majd gyorsan fel a kebleihez és kibontja azokat a helyükből. Tapasztalatból tudom milyen könnyű. A döbbenet, a hitetlenkedés és a bennem gyorsan fellobbanó harag keveredik a keserűséggel, ennek önkéntelenül is hangot adva nyögök fel fájdalmasan. Ublukka is felnyög, de ő egészen másképp, rá viszont nincs lelkierőm figyelni. Még magamon érzem vadember ölelését, a csókjait, azok forró nyomát a bőrömön, és azt kell nézzem, hogy Tywinnát nyomja mindjárt a mosogatódézsának. Ám mielőtt ez megtörténne, Tywinna felháborodottan löki el magától és takarja el a kebleit. Zavartan nézek rájuk felváltva, nem tudom, hogy most ki kezdte el és ki folytatta kiélvezve a pillanatot, de én ezt nem akarom látni. * -Hogy tehetted ezt velem? Hogy tehettétek? *Az első kérdésem Tywinnának szól, ám a második kérdés már zavaromból fakad. Ledobva a konyharuhát viharzok ki a konyhából, és ha senkinek nincs alkalma megállítani, akkor átrohanok az étkezőn, ki a szabadba. Addigra már csak kapkodom a levegőt dühömben és fájó gyomromra szorítom a kezem. *
Jót vigyorgok és bólogatok Szöszi szavaira, naná, hogy szeretném! Sőt, nem csak szeretném, hanem egyenesen akarom, hogy több ruhát vegyen le és őt magát is akarom, nem is nehéz így a szavaira hamar megfelelnem, mert eszembe jut, hogy említette, hol szokott mezítelen úszkálni. Bevallom, ez azóta is izgatja a fantáziámat, de hé! Nemsokára itt a nyár, a jó idő, melegek lesznek a vizek is! Addig is egy "aha, persze" pillantással nézek rá válaszként, de nem szólok, egyébként is hamar húz maga után fel a lépcsőn, s hát nem kell megdolgoznia azért, hogy kövessem. Lemaradásom oka legfeljebb az, hogy ebben a ruhában is megcsodálhassam formás fenekét, ringó csípőjét. Nem is kell átlátszónak lennie az ő ruhájának azon a részen, hogy tetsszen, amit látok, ez benne is van a pillantásomban és mosolyomban, amit el is csíp Jasmine. Nem bánom kicsit sem, hogy lebuktam, nem szokásom eltitkolni vagy szégyellni, ha tetszik egy nő, márpedig ő nagyon is bejön. Hogy mennyire izgalomba hozott, azt már a szobán belül tapasztalja meg szenvedélyes indításommal és imádom érte, hogy benne van. Az ágy említését hallom, emelném is fel, de visszahúz oda az ajtóhoz és most rajtam a sor, hogy belemosolyogjak a csókba - azért megjegyeztem a rendelést későbbre -, nem különben ruhamegszabadító mozdulataiba, minden továbbiról pedig ne is beszéljünk, mennyire édes és forró... ... annyira édes és forró volt, hogy nehéz nem mosolyogva lesétálni azokon a lépcsőkön, melyeken nemrég eltűntünk átöltözni, és hiába Tywinna vészjósló hanghordozása és fogalmazása, ha a képemről esetleg sikerült is levakarni a mosolyt, attól még nem tudom letagadni, mennyire fel vagyok dobódva. De legalább a vágyak kielégítése arra is jó, hogy innentől talán tudunk tényleg hasznos segítség lenni a perdai nőnek, nem csak a - mostanra megfogyatkozott - vendégsereget szórakoztatjuk a vita-műsorral. Tywinna számon is kéri rajtunk, mit csináltunk, és mikor azt mondja, hogy nem öltöztünk át, nem kell folytatnia ahhoz, hogy már tudjam: vagy kitalálta magától vagy pedig feljött hallgatózni, hogy mi is folyik odabent. Míg Szöszi ezen ledöbben és mérges is lesz, én halkan nevetek ezen, ebből sem csinálva ügyet. Csak hallgatózott, nem is látott semmit és egészen diszkrétek voltunk, annak módját nem is fogom tudni kiverni a fejemből, ahogy Szöszi elfojtotta a hangját. Nagyon tetszett. Meg is simítom a felém forduló Jasmine kézfejét, amelyiket fogom, hogy nyugtassam. Nem sejtem, hogy női megérzései jól jeleznek, hogy itt valami még lesz. - Ne már, Tywinna, biztos volt már, hogy téged is elkapott a hév! - Nem biztos, hogy ez a legjobb bocsánatkérő mondat - amivel gyakorlatilag nem is kértem bocsánatot, ráadásul kicsit mosolygok is -, s nem is számítok rá, hogy ez nemsokára vesztem is lehet. Meglehet nem ez juttatta a nő eszébe a Tűzvölgy szélén történteket köztünk, kerülhetett előtte-utána is hasonló helyzetbe valakivel, amit mondtam, mindenesetre gyanútlanul engedelmeskedek a perdai nőnek, hogy hova álljak. Ellépek Szöszitől úgy engedve el a kezét, hogy lassan csúsztatom ki az övéiből, utoljára még ujjbegyeink összeérnek és odaállok Tywi mellé, ahogy óhajtotta. Szöszit messzebbre osztja be, de ez sem gyanús. A perdai vélt szempontjából nézve praktikus: ha messzebb vagyunk egymástól Szöszivel, talán a munkára is tudunk figyelni, nem egymásra. Márpedig munka az van, rengeteg a mosásra váró tányér, tál, evőeszköz! Meg kell ismertetni a perdaiakat az árammal és utána rögtön a mosogatógép előnyeivel! Ezen gondolkodom, na meg azon, hogy hangosan ki is fejtsem-e ezt, miközben feltűröm a mosogatáshoz az ingujjakat könyékig. Bal kézfejemen és a könyökhajlatnál kötés látható, de hát majd azzal fogom a cuccokat, a másikkal blögybölök majd a vízbe, ám még elkezdeni sincs időm. - Hm? - Pillantok Tywinna felé, hogy előbb mi, de a folytatásra a szavaim is eláll. Mármint tényleg, meg az illúzió hatása alá kerülve egyébként sem tudnék épp beszélni, Tywinna éppen megtalálta a legjobb módját annak, hogy lehet tartósan csendre inteni egy Delgado-t. Az elme elég összetett egy valami, és furcsa játékot tud űzni az emberrel. Ugyan csak látom azt, amit Tywinna álomként rám bocsátott, olyan valósnak élem meg, mintha igaz lenne, és bár a valóságban semmi sem akadályozná meg, hogy megszólaljak, mégsem tudom megtenni. Eltolnám magamtól Tywinnát, látszólag mégis inkább csak közelebb húzom magamhoz. Hova lett Szöszi? Keresném, fejem a valóságban el is fordul felé, ahol utoljára láttam, de az illúzió bódulata folytatódik, abban valahogy Tywinna köt le teljesen. Nem értem részben, mert hát Szöszi..., részben viszont érthető, mert hát Tywinna bujaságát nehéz férfiembernek figyelmen kívül hagynia. Számon érzem az ajkai puhaságát, nyelve vad és édes játékát, melyhez van honnan emléket merítenie a perdai nőnek, hogy az illúzió tökéletes legyen. Nagyon is tökéletes. Éppígy ismerős feszes feneke kerek formája is tenyereim alatt, vagy az, ahogy következőleg a kebleire simulnak, finoman belegyűrnek, mielőtt éppolyan sietős hévvel szabadítanám ki őket a ruha fogságából, mint odafent a szobában tettem Jasmine esetében. Nagyon ismerős Tywinna bőrének érintése is. Vagyis csak félig ismerős. Tudat alatt kapirgálja az elmémet, hogy nem stimmel itt valami, valami itt a tökéletességgel hibádzik, de nem jövök rá, hogy mi, mert elbódítja az érzékeket az illúzió. Felemelem a valóságban is a kezeimet mellmagasságba - de nem érem el velük Tywinna kebleit -, valahol a tudatom mélyén ezt is érzem, hogy mozdult a kezem, de nem úgy, ahogy látom. Nem értem. Majd mintha pislogtam volna egyet vagy hirtelen ébrednék, vált a kép és a rideg valóság fogad: felemelt kezeim, Tywinna rám ripakodik és fedetlenné vált kebleit takargatja, majd hirtelen meglesz Szöszi is, mérges, szomorú és fájdalmas tekintettel, vádló éllel a hangjában. Hirtelen érzem meg én is a mellkasomban a fájdalmat erre. - Nem tudom, én... - Motyogom Tywinnának és érzékelem, hogy Szöszi kiviharzik - szóra nyitom a számat, hogy utána kiáltsak, de hang nem jön ki, még a káromkodás sem, csak elszorul a szívem -, az is távolinak tetszik, ahogy Ublukka a háttérben félreáll az ajtóból és helyettem is kajánul vigyorogva felel a két nő kérdéseire. - Bármit is csináltok, ne hagyjátok abba! - Hogy ezt a mell-villantásra értette vagy az egész drámai műsorra, esetleg mindkettőre, az nem derül ki. Én közben a kezeimet nézem, ujjaimat felfelé fordított tenyeremre csukom le, és ekkor ér a felismerés: megvan, hogy mi nem stimmelt egész idő alatt! Pontosan nem tudom, hogyan lehetséges ez, mik a határai, de egészen biztos vagyok benne, hogy Tywinna perdai képessége az egész forrása és felrémlik Égtükör is, ahol húgom a kocsiból úgy ugrott ki lángokra hivatkozna, mintha az élete múlna rajta, pedig még egy gyöngécske szikrát se látott senki más rajta kívül. Akkor nem is tulajdonítottunk neki jelentőséget és a forrását se ismerhettük volna meg, ha gyanakodtunk volna. Egyéb esetben bámulattal adóznék ennek a képességnek is, most viszont haragosan villannak a nőre sötét szemeim, mely nyomokban sem emlékeztet a kikötőben lévő felindultságra, ez most valami más, valami vészjóslóbb, ami nagyon ritka vendég nálam, akárcsak hangom kemény éle. - Túlmentél egy határon, perdai. - Ragadom meg egyik karjánál fogva balommal. Nem kell az implantátummal fájdalmasan vagy nyomot hagyóan megszorítanom ahhoz, hogy ujjaim szinte lerázhatatlan bilincsként kulcsolódjanak a kezére. Majd takarja magát a másik kezével, mert a foglyul ejtettel már húzom is magam után ki a perdai nőt. A jobbommal közben körmeimet ökölbe szorított kezem tenyerébe vájom, hogy ha újabb "álom" jönne, a fájdalom emlékeztessen, kapaszkodót adjon, hol lehet a valóság. Fogalmam sincs, hogy beválik-e, de nincs jobb ötletem hirtelen. Ha nem tudom magammal vinni valami miatt, akkor hagyom, csak a hátizsákomat kapom fel egyik vállamra és futólépésben megyek Szöszi után. - Szöszi, kérlek várj! Tywinna bocsánatkéréssel tartozik neked. És te is nekem! - Ha van rá mód, amivel elviharzásában meg lehet állítani egy nőt, aki feldúlt és úgy érzi, igazságtalanság elszenvedője, az remélem ez a taktika, amit alkalmazok: meghökkenteni, hogy még neki kellene bocsánatot kérnie. Ha Szöszi mégis elfut, tovább fut, akkor kénytelen leszek Tywinnát - már ha eddig velem tartott - elengedni és Jasmine után eredni.
Hihetelen a két Quorsa az életemben! Egyszerűen ha nem lennének, akkor fel kellene őket fedezni, mint valami értékes kincset. Felküldtem őket szobára, hogy mindketten átöltözhessenek, de ahelyett sokkal kellemesebb elfoglaltságot találtak maguknak. Átöltözni gyorsan lehet, de ők nem tették. Hiába vártam, cserben hagytak de rendesen, s ezzel nagyon sokat csalódtam bennük. Mintha csak összesúgtak volna ellenem, mintha csak ezzel jeleznék számomra, hogy te meg meg ki a franc vagy az életünkben? Hát nem számít nekik a már megtett közös élmények, szenvedés és miegymás? Hogy annak ellenére, hogy megcsappant kissé múltkor a bizalmam feléjük, azért nem állítanám hátuk közepébe egy nagy bökőt? Vagy most is adtam Jasmine-nak szobát, direkt fenntartva neki és Alecnek egy szobát. Ezek után mit csináljak velük? Megérkeznek mind a ketten, Alec rögtön felajánlja a segítségét, azonban a barátnőm cselekedete, mondhatni kezd tenyérbemászó lenni. Ne haragudjak rájuk? Csak ennyit képes mondani? Tényleg igazán segítenek mindenben? Mily nagy álom lehetne, ha én úgy ugráltathatnám őket, ahogy nekem füttyös jókedvem lenne. Nem! Pimasz kis gondolat, hiába vagyok nagyon pipa rájuk, nem kellene. - Ó Vadember, hát persze. Engem jelenleg a dühnek nevezett hév kapott el, hogy magamra hagytatok a munkával, miközben ti szórakoztatok. S persze engem is elkaphatna a hév munka közben, valami jó pasival és hirtelen megszűnne a kiszolgálás. Utána hogy néznék mégis azok szemébe, akik már rendszeresen járnak ide? Mi a baszkit mondanék mentségemként? Valljam be, hogy elkapott a hév, s megkívántam egy rövid kikapcsolódást? - ingatom a fejem, s merem remélni, hogy kicsit belegondolják magukat az én helyzetembe. Amilyen munkát végzek most, az számomra fontos. Belepakolom a testem és lelkem, mint azelőtt a vadászatba. S a kérdésemre a barátnőm újra csak azt mondja, amit nem szeretnék hallani. Miért tart ki a hazugság mellett? - Szép mondhatom, legalább bevallhatnád az igazságot. - hanghordozásom mit sem változik Jasmine felé, hogy érzékelje csak, hogy ő megint vad vizeken jár nálam. Ó és a hallgatózásos résznél természetesen felháborodik, mert volt energiám utána járni, hogy mégis hova tűntek? Nem fer játékot folytat sem Jasmine, sem pedig Alec. Hiszen ezt ők ketten hozták össze. Ekkor kezelésbe veszem a helyzetet, s igen szó szerint büntetni akarom őket. Létrehozok egy helyzetet, hogy tökéletes csapdát állítsak a két Quorsának. S beleesnek, s akkor valamit enyhül a fájdalom, amit okoztak nekem. Mikor Jasmine az illúzió után felteszi a kérdését, akkor válaszolnék, azonban ő elfut, mint egy gyáva nyuszi. Ekkor kellett volna pofán csapnia, s leüvöltenie, hogy mit képzelek arról, hogy elcsábítom a pasiját. Alec viszont mikor végre tudta magában rendezni a dolgokat, akkor Alec éled fel, s vészjóslóan szol hozzám. Elkapja a kezem, s elkezd vinni kifelé. Gyorsan észbe kapok és szabad kezemmel csomagolom vissza a kebleim a helyükre. Szerencsére, hogy a konyhából kiérve csak annyit észlelhetnek, hogy engem a csuklómnál visznek kifelé, természetesen Jasmine után. S természetesen kinn van, legalábbis én meglátom őt. Nem nehéz, ilyen kora reggel nincs olyan nagy forgalom. - Jasmine, állj meg! - szólok úgy, mintha nagy közölnivalóm lenne a számára. Remélhetőleg nem menekül el előlünk. S még mielőtt közelebb érkeznénk hozzá, akkor egy bájos perdai nő hangja csendül fel. - Shiennel áldjon meg benneteket! - megpillantom Eneiwát, a mosolyával együtt. Számomra ő sokkal kedvesebb, mint ez a kettő. Integetek neki, s aztán a következő üzenetet adom le neki. - Most egy hosszabb időre elmegyek, majd jövök. Addig tartsatok ki. - s ezután visszafordulok a hazug barátnőm felé. Elhuzom a szájam szélét. Alec felé fordulok, s ennyit mondok. - Miért kellene bocsánatot kérnem tőle, mikor az egész meg sem történt? - s a kezem már sajog a keze nyomán. Nézek bele a szemeibe, s látszik hogy én nálánál szúrósabb tekintettel rendelkezem. - S miért akarsz vele lenni, ha huzamosabb ideig nem tudtok? Ő csupán egy kalitkába zárt madár, kit olykor kiengednek. Vadember te már szabad vagy. - lépek párat, hogy újra Jasmineka felé nézzek, hogy a tekintetemmel nézzek rá. - Minden madár beszél, csak éppenséggel kinek szeretne? - nem, én ki akartam magam vonni ebből a nagy hercehurcából, de nem tudom. Ott vannak Roda szavai, s most ez a helyzet. Élesen megy a fejemben az égi quorsa és hegyi quorsa dolog, s kiben tudnék jobban megbízni? Nos ez az, hogy egyikben sem. Jasmine számomra most megint lejáratta magát. Alec meg eddig is megbízhatatlan volt. Kivel volt több személyes tapasztalatom? Ki az értékesebb? Nos itt a mérleg nyelve Alecre mutat, s nem csupán férfi mivolta miatt. S eléggé Perdaiul nézem a kérdéskört. Jasmine halott lenne még mindig a nagy vadonban, ha nem loholnának a nyakába az őrök. Ezzel egyetemben Alec találékony, s túlélésre alkalmas. - Sosem lehet a tiéd Vadember, soha. Ő szabad, s miért ne lehetne több nővel más napokon, mikor nincs veled? Mi a bizonyítékod rá, hogy nem-e csal meg mással? - s eljutok ahhoz a ponthoz, mikor a férfihez szólok. - Most már engedj el! - s utána pedig látszik nincs így monológommal. Odasétálok Jasminehoz, s ennyit mondok neki. - Bocs, baszki. - rásandítok Alecre, de különösebben nem zavartatom magam, hogy kedvesebb legyek vele. Ami azt illeti, nekem jócskán romokban van a kedvem, így nem merek visszamenni a Shiennel asztalaiba dolgozni. S miért nem tudok lenyugodni, mert ott tartunk megint, ahol előzőleg. Összekaptunk megint. Eszembe jut, hogy újabb illúzióval kínozzam az Égi quorsát, de ott van a hegyi quorsa védelmezője. Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe. S ekkor jövök rá, hogy mennyire még mindig egyedül vagyok. S az irigység kitör belőlem újból, de próbálva egy igazán meredek megoldást találni a helyzetünkre. - Múltkor nem mondtam ki, csak elfutottam a tény elől, hogy még mindig szeretem Alecet, annak ellenére, hogy a Tűzvölgyben mi történt. Azóta sokat tanultam másoktól, mi a helyzet. Mi lenne ha megosztoznánk Vademberen? - teszem fel a kérdést, s elkezd dobogni a szívem. Nyelek egy jó nagyot, s folytatom. - Szerintem, Vadembernek sem esne nehezére. Figyelemmel tartanám, ha a városban van, hogy meg ne csaljon minket. - elhalkulok a végére, s így visszagondolom, hogy még mit magyarázott nekem az egyik quorsa vendégem ezekről? Hogy az embereknél miféle kapcsolatok vannak? Náluk aztán van mindenféle. - Emberek furák. Mikor két nő vagy két férfi van együtt, meg ha két nő egy férfi, meg ha két férfi és egy nő. - hát a pontos nevezések elúsztak nálam, így most igazából nem tudom, hogyan folytassam tovább. S tudják jól, hogy gyorsabban pörög az agyam, mint bárkinek. S hamar megszólalok folytatólagosan. - Tudom már! Ha nem egyezel bele, akkor kiállok ellened! Mármint megmérkőzök veled, mondjuk miképpen készítesz ételt? Vagy milyen ügyesen készítesz karkötőt? Alec pedig majd dönt. - Fuh merem remélni, hogy vagy beleegyezik, vagy megküzd velem.
*A konyhában való incselkedés és Vadember fesztelen vetkőzése, tartósan ráfesti arcomra a pírt, de a mosolyt is. Nincs ellenemre ez a játék, épp csak én magam nem érzem jól magam abban a ruhában, amit Tywinna rám aggatott. Korábban nem gondoltam, hogy ennyire apró lesz és mindent megmutat, és bár Vadember előtt nincs szégyellnivalóm, más is van a Shiennel asztalaiban. Visszatérve a konyhába, már sokkal jobban érzem magam, de csak azután nyugszom meg, hogy perdai barátnőm felküld a szobámba átöltözni. Ő is látta, hogy így nem veszi hasznomat…nos, a kis kitérő sem hozta meg a várt eredményt, mert a szobában, szinte egymásnak esünk Vademberrel és nem kapkodjuk el. Nekem még így is kevésnek tűnik az idő, de nem szeretném Tywinnát sokáig váratni. Ám erős a gyanúm, hogy mégis sikerült, mert Tywinna pillantása és érzelemmentes hangja nem sok jót ígér. Hiába próbálok védekezni szavai ellen, végignézve magamon s Vademberen, próbálva jelezni, hogy másik ruha van rajtunk, az idő eltelt, a vendégek nagy része már távozott, a munkát pedig ő és ahogy elnéztem, Ublukka végezte el. Lelkiismeret furdalásom van ahogy Tywinna csalódottságot tükröző szemeibe nézek és már szólalnék meg, hogy újra a bocsánatát kérjem, de Vadember elszólása mindent tönkretesz. Nem szándékos, mégis pocsék a szóválasztása. * -Tywinna, mi…ne haragudj, de te is tudod, hogy olyan ritkán tudunk találkozni. *Kérlelőn nézek rá, és emlékeztetem kettőnk bonyolult és a párkapcsolatokra nem igazán kedvező hatású helyzetére, és először úgy tűnik, egy kicsit megenyhül és én fellélegzem. Bár azt nem értem milyen igazságot kellene bevallanom, hiszen ha hazudtam volna, az már az első szónál világossá vált volna a számára, hiszen képtelen vagyok hazudni, vagy ha megpróbálom, siralmas eredménnyel. Csak utána derül ki, hogy ő még hallgatózott is, és ez már felháborít. Én sosem tennék ilyet, de Tywinna más, ő minden tekintetben nagyon más, mint én…és még azt is megkockáztatom, hogy más mint a többi perdai nő. Vademberre nézek segítségért, de úgy is tudom, hogy hiába, mármint ő próbálja jobb belátásra bírni Tywinnát, de sikertelenül. Remélem, hogy amikor újra munkához állít minket, az már a „büntetésünk” része és ennyivel megússzuk és magamban megfogadom, hogy nagyon fogok igyekezni, bár igazságtalannak tartom, bármit is ró ki ránk, büntetés címén. Azonban egészen más történik. Nem gyanakszom amikor azt mondja: „de előbb” . Teszem amit kért s aztán csak annyit látok, hogy megcsókolja Vadembert és nem is fogja magát vissza. Ízelítőt kapok abból, amit Tywinna művelhetne egy perdai férfival, ha lenne párja, ha szerelmes lenne valakibe, aki hozzá való. Talán ez a baja, hogy nem talált magának még párt. Mindenesetre nem találgatok, csak nézem mit művel ő, és mit művel Vadember, mert nem ellenkezik, hanem viszonozza a csókot és simogatja Tywinnát….mindenhol! Nem bírom tovább nézni, nem értem miért történik velem mindez, hogy miért ver a sors, de nem érdemlem meg. Eszembe sem jut, hogy ez nem a valóság, hogy bíznom kellene Vademberben, hiszen nem rég még engem ölelt és csókolt, és nem csak azt tette. Minden érintése és csókja ott ég még a bőrömön, a sóhajtása visszhangzik a fülemben, halk kuncogása, a szenvedély mellyel ölelt….érzem leheletének forróságát a nyakamon. A szívem nagyokat dobban csontketrecében, ám most valami egészen más mozgatja és nem tudok mást tenni, minthogy kirohanok az étkezdéből, ki a haladóra, a friss levegőre, hogy ne lássam őket. Kezemet a gyomromra szorítom, mintha egy mázsás kő lenne benne, a szívem fáj, a lelkem vérzik. A lágy perdai szél fájón simogatja arcomat, míg Vadember utánam nem jön. Szavai éles tőrként fúródnak a szívembe és ingerülten fordulok felé, olyan erővel, hogy hajam tincsei az arcomba vágódnak. Egyetlen ideges kézmozdulattal söpröm el az arcomból, s bár a csalódás a torkomat szorongatja, sikerül megszólalnom.* - Én neked? Magyarázd meg miért, mert momentán fogalmam sincs. Nem én csókolóztam a legjobb barátoddal. *Pillantásom aztán Tywinnára ugrik, aki szavaim végén ér oda hozzánk. Az amit mond, nem ér el a tudatomig úgy, hogy felfognám. Zavartan nézek rá, azt próbálva megérteni, miért akarja elhitetni velem, hogy semmi nem történt. * -Ezt mégis hogy érted? Láttam mit csináltatok. *Veszek egy nagy levegőt, és nem tudok nem vádlón nézni kettejükre. Felrémlik bennem, hogy nincs is jogom számonkérni őket, hiszen Vademberrel is megegyeztünk, hogy nincs ígéret, nincs semmi. S én magam mondtam, hogy nincs jogom őt kisajátítani, és Tywinnának is igaza van abban, hogy Vadember szabad, én pedig nem. A távolság köztünk nagyobb, mint a fennsíkon a szakadék. Tywinna pedig csak mondja és mondja mindazt, ami már nem egyszer megfordult a fejemben. Vadember nem lehet csak az enyém és soha nem is állnék az útjába, azzal csak elüldözném….de van valami, ami ugyanúgy megfogalmazódott bennem ezzel kapcsolatban. Ha nem tudok róla, nem fáj. S Tywinna pont ebbe a gondolatba rondít bele, amikor azt mondja, osztozzunk meg Vademberen. Ez annyira abszurd és pont tőle nem vártam ezt, hogy nem is gondolkodom azon mit csinálok. Ha nem hajol el, vagy nem fogja le a kezem, Tywinna arcán csattan egy pofon. S ha megtörténik, megkönnyebbülök. Nem a Vademberért vívott harc az ami előhívta, hanem Tywinna árulása. Bármit is mond, talán sikerül beléfojtanom a szót.* -Én nem harcolok senkiért. Így főleg nem. Ha te kellesz neki és ez teszi boldoggá, akkor legyetek együtt. Nem hiszem, hogy egy ügyesen elkészített étel vagy karkötő dönthet arról, hogy kihez húz….*Az utolsó szót elharapom, de az igazság attól még ott lebeg felettünk. Nem a főző tudásunk, vagy az ékszerkészítés az ami megalapoz egy kapcsolatot, ami jobbá teszi, ami boldogságot hoz. Nekem pedig az a fontos, hogy Vadember boldog legyen. Átölelem magam a karjaimmal, hacsak nem kaptam Tywinnától meg a pofonom párját. Bár ha igen, akkor sem teszek semmit. Nem állok le verekedni, már az is eléggé rosszul érint, hogy megütöttem, ráadásul sokak szeme láttára. Ez nem én vagyok. Lenyelem a torkomba gyűlt gombócot, és elfordulok, mert érzem, hogy a forró könnyek a szemeimet szúrják. Szeretnék minél meszsebb lenni innen, vagy a föld alá süllyedni. *
- Khm... ők biztos értékelni az őszinteséged. - Próbálkozom még odabent menteni a menthetőt, de azért elismerem, hogy Tywinnának is igaza van. Ettől még persze egy pillanatát se bánom annak, amit odafent tettünk Szöszivel, de azért igyekeznék most én is hasznos segítség lenni a mosogatásban, hogy ezzel kiengeszteljem a perdai nőt. Nem is sejtem, mi vár ránk, pedig kész szerencse, hogy visszanyelem inkább a kikívánkozó szavaimat, amikor az igazság bevallását reklamálja meg Tywinna Jasmine-nál: átöltöztünk, ez az igazság, előtte meg dugtunk. Hisz hallhatta a kis kíváncsi. Én is érzem, hogy ez nem az vallomás, ami megbékítené a nőt, néha hagyni kell, hogy az övüké legyen az utolsó szó, hamarabb lesz nyugi, így megyek is a kiosztott helyemre... ahol olyan ér, amire nem számítottam, és felfogni is nehéz, mi történik. Annyira valóságos, és csak tudatom mélyén kapargat valami, hogy itt hibádzik egy apróság, elbukik valamin a valóságossága az illúziónak, de erre csak akkor jövök rá, mikor véget ér. Eddigre Szöszi is kiviharzott, én meg rángatom is ki magam után Tywinnát. Szerencse, hogy praktikus a ruházata, már ami a mellek gyors és hatékony ki-bepakolását illeti, habár lehet neki nem lenne baja nagyobb közönség előtt is villantania, azért visszaöltözik, mire kiérünk a konyhából, hát még ki az épület elé, ahol sikerül megállítani Szöszit. Szerencse, lehet bajba kerültem volna, hogy félig bontott öltözetű perdait ráncigálok magam után... - Mert ő lenni a barátnőd, nem így lenni? - Morranok rá Tywinnára, hogy képes még ő is értetlenkedni, fel nem fogni, mit is tett? Nem értem azt sem, miért zavarja őt, ha csak alkalmanként tudunk együtt lenni Jasmine-nal? Ha védeni akarja a barátnőjét tőlem, találhatna erre jobb módot meg érvet is. - Hellooo, ellenálló vagyok! Azon vagyunk, hogy mindenkit kiszabadítsunk a kalitkából! - Emlékeztetem Tywinnát, hogy a szabadságért küzdünk. Nem csak a sajátunkért, hogy ne üldözzön tovább a Kancellária, hanem mindenki más is választhasson a saját életét érintő olyan dolgokban, melyek felett most hét ember kénye-kedve rendelkezik. A megállított Jasmine eközben felém fordul, jól számoltam: a hozzá intézett szavaim megtették a hatásukat, s kicsit elszomorít, hogy még mindig az illúzió hatása alatt áll. - Ó, tipped sincs, miért? Tényleg ekkora féregnek tartasz, hogy miután veled voltam, utána már megyek is a következő nőhöz, ráadásul a szemed láttára? Eszedbe sem jutott, hogy ez nem én vagyok? Ilyennek látsz engem? Már a kikötőben is jelezted, hogy nem menne neked, hogy egyszerre két csajom legyen, pedig ott sem volt szó ilyenről, Tywinna előtted volt, mégis ezt feltételezted rólam! Ez látom nem változott. Ha ezt tudom, nem fáradok ajándékkal is, amit hoztam neked. - Mintha megint a Kikötőben lennénk, csak ez valahogy rosszabb, mert most úgy tűnik, mintha tényleg valami rosszat tettem volna. Rosszabb abból a szempontból is, hogy ezúttal mérgesebb is vagyok, Szöszire is, nem csak Tywinnára és ahogy a perdai nő tovább mondja, ez mit sem csökken, csak jobban fog fájni. Az is, hogy Szöszi sem vitatkozik vele, meg sem próbál megvédeni, még annyit sem kinyögni halkan, hogy szerinte nem vagyok ilyen. Ha bármelyikük is a vita közben rám pillanata, akkor látná a sötét szemeimben, hogy mennyire rosszul esik ez, csalódott és dühös is vagyok. Magamban csendesen tiltakozom, hogy ennyire szar alak nem vagyok. Nem lehetek... Milyen bizonyíték kellene nekik? Senkinek nincs bizonyítéka, hacsak nem bilincseli szó szerint magához a párját, hogy mindig szemmel tarthassa. Ez bizalom kérdése meg hit, ahogy én is hinni akartam mindvégig abban, hogy Szöszi nem kém és nem Jenkins kancellár szeretője, ahogy húgom állítja. Hagyom, hogy Tywinna kitépje a karját a kezeim közül, és gyerekes daccal kérjen bocsánatot Jasmine-tól, amiből süt, hogy nem gondolja komolyan. - Ha szólhatok én is, akkor megjegyezném, hogy nem értem miért ragaszkodik bármelyikőtök is hozzám, ha nem bíztok meg bennem? Ha azt hiszitek, hogy lépten-nyomon minden szembe jövő csajt meghúzok, hogy ilyen ember vagyok, akkor már bocs, de mind a ketten a bekaphatjátok! Nem, nem kérek bemutatót belőle! - Villan a szemem Tywinnára, mielőtt azzal az illúzióval új szintre emeli a pornó-nézést. Felszabadult kezemmel közben előrehúzom a hátizsákomat és kotorászni kezdek benne, s mondom tovább én is a magamét. - De szarjuk csak le, hogy nekem ez hogy esik, inkább az a kérdés, hogy megéri egy ilyen szemét miatt, mint én, megbántani a barátnődet? - Nézek fel Tywinnára kérdőn, még mindig azt gondolván, hogy engem utál, velem van baja és ezzel a módszerrel próbálja elválasztani a barátnőjét egy ilyen alaktól, mint én. Úgy látszik, hatásos módszer, még ha igazságtalan is. Közben a táskában meglelhettem amit kerestem, mert nem kotorászok tovább, csak kihúzok valamit, nem látni mi az, mert markomba teljesen elfér, és elhajítom a haladóban. El nem talál senkit, annyian nincsenek úgy sem, csak halkan fémesen cseng párat, ahogy pattan a szabálytalan kőlapokon és gurulva eltűnik a szem elől ezüstszürkén csillanva meg még utoljára. - Na ne... - Jegyzem meg, mikor Tywinna elmondja, szeret engem. Ez meglepő fordulat, eddig azt hittem, azért csinálja, mert utál és nem féltékenységből. Aztán csak döbbenten pisloghatok, hogy kvázi felosztani akarnak engem egymás között, vagy megküzdeni értem. Szó se róla, egy iszapbirkózást a felszolgálós ruhájukban - vagy anélkül - megnéznék, de pont ennyire tartom komolytalannak én is az ötletet. Már épp szólnék, mikor meglep a pofon csattanása. Egyrészt legutóbb meg most is úgy tűnt, én vagyok a bűnös, mégis eddig én kaptam érte a legkevesebbet, legalábbis pofonban. Eddig. Másrészt ki sem néztem ezt Szösziből, érdekes ilyennek látni őt, ilyen mérgesnek s csalódottnak, felháborodottnak, s ugyan az apropó szomorú, de jó látni, hogy ezúttal nem próbál a másik félhez idomulni, csak hogy ne veszítse el. Pedig ez a pofon és Tywinna tette meg ajánlata könnyen végzetes lehet a barátságukra nézve. Miránk nézve... fogalmam sincs már, mi hogyan állunk, leginkább szarul, szerintem. A pofon elcsattanása után - egy pillanattal lemaradva csak a döbbenet miatt - már lépek is közéjük, főleg ha komolyabb harc kezdene kialakulni. Igyekszem szétválasztani a két nőt közéjük állva, szó szerint, már nem csak képletesen. Szöszinek igaza van, értelmetlen a megmérkőzés, ha én vagyok a bíra, mert részre hajló lennék, más meg nyilván ne döntsön arról, kivel vagyok. A CsH-nak már pápát intettem örökre. Az viszont még mindig szar érzés, ahogy Szöszi válaszát hallom Tywinnának, hogy még most is azt hiszi, többfelé húzok... Csendesen szólalok meg. - Jasmine nyerne. Akkor is, ha pocsékul főz, ha gyatra karkötőket készítene s nem tudná hűen leutánozni a ropikakas násztánc-lépéseit, vagy amit még kitalálnál feladatnak, Tywinna. Te is tudod, hogy őt választanám, különben nem ilyen varázsálmot bocsátottál volna ránk, hanem tényleg megcsókoltál volna. De pontosan tudtad, hogy nem fogok úgy reagálni, mint ebben az éber álomban. - Fordulok Tywinna felé a felvetésére reagálva, s egyébként is jobb őt szemmel tartani. Nem hiszem, hogy Szöszi hátba támadna, de ha megint jön egy illúzió vagy bármi más, szeretném előre látni, már ha a képességnek vannak egyáltalán látható kézjelei, melyek életre hívják. Próbálom közben meggyőzni is a perdai nőt, hogy szerintem nem ez az, amit ő igazán szeretne. Nem én vagyok az. - Te egy okos és szép nő vagy, de kevered a vonzalmat a szerelemmel. De még ha szeretsz is, komolyan olyan kapcsolatot akarsz, ahol a másik fél mást is ölel és csókol, azt üzenve ezzel, hogy te kevés vagy, nem vagy elég? Nem tűnsz olyannak, aki hagyná, hogy így megalázzák. És őszintén mondom, nem érdemli meg a szereteted az, aki ilyent tenne veled. Nem inkább keresni kellene valakit, akinek eszébe sem jutna másra gondolni, ha te ott vagy neki? És neked sem jutna eszedbe, hogy ne bízz meg benne? A perdaiaknál nem ez a szerelem? - Egyelőre most csak Tywinnához beszélek, Szöszi majd utána jön, ha lesz rá lehetőségem.
Természetesen kiadtam rájuk, hogy ők csak így megszöktek a munka elől. Kevésbé zavart volna, hogy a munka nehezének enyhülése után egymásnak esnek odafent Jasmine szobájában, s végigszeretkezik a szoba minden zugát. Ehelyett felmentek, egy kiadósat szórakoztak, s engem úgymond itt hagytak a munkával. Mikor lejönnek, akkor érzékelhetik, hogy nem vagyok jó passzban, s ha lehetne, akkor kiosztanék pár pofont. Azonban megfogadtam magamban, hogy addig már nem fogok elmenni. Hallgatom Jasmine szavait, ami bocsánatkérésnek hangozhatna, de jól elrontja. - Honnan tudjam, hogy mikor szoktatok találkozni? Vagy ezt nekem kellene számon tartanom helyettetek! - s erre Alec fújja a magát, ami minden továbbinál rosszabb. Ingatom a férfi irányába a fejem, hogy Perdán nem így működnek a dolgok, ahogy ők most így levágták. Megtörténik utána a fondorlatos tervem, aminek hála a butus Jasmine kiviharzik az épületből, míg Alec megragadja csuklóm, s kirángat. Szerencsére én nem öltözök olyan pocsék módon, mint ők. Visszaigazítom az öltözetem, mielőtt még bárki más láthatná a fogadóban. Kiráncigál, s megpillantom a barátnőmet. Nem érzek ösztönt arra, hogy megnyugtassam, sőt eléggé visszás érzésem van vele kapcsolatban. - Ő lenne a barátnőm? Én eddig feltétel nélkül adtam Bogát, adtam neki a tudásom. Rendben ő szintén mesélt nekem, de marhára nem értem, hogy működnek az égi quorsák. Onnan semmi nem jön, hogy kivel beszélt és mit. Ha ő egyáltalán szabadulni szeretne, akkor megtehetné, de miért repül vissza folyton a kalitkájába? - s hogy valami egészen fogható legyen a mondanivalóm, hát perdai példát veszek elő. - Egy perdán fogott állat, ha itt kalitkába zárjuk két hét múlva elpusztul a szomorúságba. Ha pedig időnek előtte elengedjük, az sose többé nem jön vissza. Miért? Mert visszakapta a szabadságát, s nem fog visszajönni, ahol a szomorúság van. - magyarázok nagy hevesen, s újra csak a tapasztalataimról. Ha párhuzamot húzok a tapasztalatom és Jasmine között, akkor az a kérdés motoszkál bennem, hogy miért? Miért megy vissza oda? Van idejük addig nekik is megvitatni az egymás közti kérdést, ami megint kezd kusza csomová összegömbölyödni, hogy ne lássam az én egyszerű fejecskémmel. S aztán védekezik Alec, amiben igazságot vélek felfedezni, de le kell őt hütenem. - A hírnevet nem lehet csak úgy lemosni, mint valami patak vízben fürdenél. Egy idő elteltével lemoshatatlan. Ha igazán változtatni szeretnél ezen, cselekedettel lehet, s hogy mindenki szem és fültanúja legyen. - s hogy mennyire komoly a helyzet? Hát a bekaphatjátokra nem reagálok most, mint mondjuk máskor. Az utána jövő kérdésre csupán villan a szemem Vademberre. - Nőből vagyok, s képes vagyok az irigységre! A bizalmam feléd Vadember törtlen, hát elfelejtetted, hogy egymás oldalán küzdöttünk a szörnyeteg ellen? Ez mi úgy hívjuk perdán, hogy a feltétlen bizalom. Csupán csorbát ütöttél utóbbi időben ezen, semmi több. Jasminenál más a mérce. Ő aztán nincs olyan bizalmi szinten, mint te. A mi barátságunk romokban van, s ha nem lennék ennyire megbocsátó, akkor régen nem itt tartanánk. - közben Alec olyat tesz, amit egy férfitől sosem láttam. Bár én nem vagyok híve a tárgyaknak, sokkal inkább a tetteknek. Bevallom neki utána, hogy szeretem, hogy nekem ennyi idő volt feldolgozni ezeket a hülye és kellemetlen helyzeteket. - Nem fogom elmondani, hogy miért! - ránézek Vademberre, s elkapva a karját mondom neki. - Te meg ne mondj róla semmit! A dolog érdekessége csak akkor történik, mikor Jasmine pofán csak. Meglep engem, de jól látszik, hogy elviselem a büntetését. Azonban nem ennyire könnyű az egész. Jön a következő szócsata, mert szemmel láthatólag egyiknek sem tetszik a dolog. Egy megkönnyebült sóhajtást hallhatnak tőlem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire egyszerű zavart keltenem bennük. De én mélyen harcos vagyok, ki most a szakácsságával pihen. Én féltem Alecet ettől a Jasmine féle madártól. - Ez a te bajod Jasmine! Nem tudsz küzdeni! Perda tele van küzdelemmel, vadállatok feszülnek egymásnak, s még van olyan helyzet, hogy Errator is alulmarad. Ügyesség, erő és bátorság és maga a helyzet. Bármely állat, ha a kicsinye veszélyben van, szembenéz akár a halállal is. - az élet és a természet tele van tanulságokkal, amit volt időm látni és elmélkedni. Beleépült a gondolkozásomba, s én ilyen nő lettem. S akkor jön nekem Alec, aki fájon fogalmaz, de én. De én féltem, őt. Kezd kikristályosodni az elmémben a dolog. - Csupán azért nyerne ő, mert olyan védtelen kalitkába zárt madárnak tűnik? Csak mert jobb élményeket nyújtott neked, mint én az eddigi kapcsolatunk során? - s azzal jön, hogy nem kellett volna illuziót használnom. S mutassam, hogy mennyire megbántam, akkor odalépek hozzá és megpuszilom az arcát, ha engedi. - Tudom nem kellett volna, sajnálom. - azonban a férfi nem itt áll meg a beszédével, mert rögtön tovább fűzi a gondolatait. Már az egész ott veszni látszik az én javamra, hogy nem ügyel arra, hogy engemet dicsér, Jasmine helyett. Most jövök rá, hogy a múltban Alec nem beszélt nőügyeiről, ami természetesen nem rám tartozott volna. De most egészen más már a helyzet. Megvárom türelmesen, hogy kifejtse a gondolatait, s aztán ránézek Jasmine-ra. - Nem, jól látod! Nem ragaszkodok quorsák fura és érthetetlen dolgaihoz. Egy pasi, egy nő és kellemes időtöltés együtt az élet végéig. A perdai szerelem, az az...- nah elpirulok itt Alec előtt, nem azért mert olyat mondott, hanem mert megvan róla a saját elképzelésem róla. S volt benne része a férfinek a Tűzvölgyben. Ott is a Hevességem mutatkozott meg. Odalépdelek a férfi elé. - Te picit részese voltál benne Alec, csak nem folytattuk. Perdai szerelem olyan először mint a tűz az égen, hogy aztán belőle kellemesen folyó patakká váljon. Egymásnak szoktak verseket mondani, ami a természethez köthető. - itt aztán a férfi beazonosíthatja a Tűzvölgyben, hogy bizony ott én mondtam neki verset. Sóhajtok, s Jasminenak megmutassam a női képességem repetoárját, hát a szeme láttára ölelem át Alecet, már ha nem lök el magától, s jól hallhatóan kimondom a fejemben motoszkáló igazságot. - Féltelek Vadember, pontosan ettől a nőtől. S én úgy éreztem az utóbbi időben, hogy más mint mikor először megismerkedtem vele. De az életben elsőre mindenkire rácsodálkozunk, hogy a későbbiek folyamán mélyen megértsük végül őket. Féltelek, mert idővel a madár fejedre nőhet, s elrabol vissza a kalitkájába, ahonnan jöttél te magad is. Csak míg egykoron egy voltál közülük, úgy most te lennél az ételük. - ott motoszkál a fejemben, hogy tovább kell küzdenem Alecért, így folytatom a szavak mondását. - Vadember - szólítom lágyan, igen ott Jasmine szeme láttára. - Esetleg egy újabb verssel mondjam el, hogy milyen társad lennék?
*Meg sem próbálom megmagyarázni Tywinnának azt amire már sokszor tettem kísérletet, a nyelvi nehézségek enyhültek ugyan, de nem is ezzel van a gond. Egyszerűen nem érti, hogy a mi életünk más, és a ritka találkozások számunkra ajándék. Hibáztunk mindketten Vademberrel, magára hagytuk perdai barátnőmet, de mindazt amit utána tesz, úgy érzem nem érdemeltük. Egyelőre csak én, hiszen Vadember láthatóan élvezi, fel sem merül bennem még, hogy az aminek az elszenvedője vagyok, csupán Tywinna képessége és gonosz tréfája. Odakint már a keserűség borít el, magam mögött hagyva a boldogságot és a fájdalom nyomait, mint elszórt morzsákat, vezetnek hozzám. Nem tudom mit tegyek és mit higgyek, hiszen láttam amit láttam, de a szívem azt mondja, mindaz nem igaz, épp csak fogalmam sincs mi lehet rá a magyarázat. Nem sokáig vergődöm a gondolataimmal, Vadember és Tywinna is utánam jön, utóbbi nem egészen önként, de valójában ez most nem érdekel. A felszólításra perdülök meg, mert igazságtalannak érzem az első pillanatban, jóllehet a gondolataim már egészen máshol járnak. A következő szúrást a szívembe Tywinna viszi be, amikor Vadember érveire válaszolva, megkérdőjelezi a barátságunkat. Egyszer már összevesztünk, de hamar megbékélt, úgy tűnik annak a haragnak a maradéka most újra fellángolt benne és soha nem is hamvad el. * -Én…én próbáltam elmondani. Nekem ott él a családom, és ha magukra hagyom őket, bajba kerülnek. Nem olyan egyszerű, mint azt te hiszed. *Magamat ölelve, kapaszkodva a saját karjaimba rázom a fejem és még egyszer utoljára elmondom. Vadember is igyekszik, de Tywinna hajthatatlan. Feladom a vele való beszélgetést és magyarázkodást, inkább Vadember felé fordulok, de ez nem az én napom. Érzem, hogy valahol megbántottam, valamit rosszul mondtam, de egyszerűen nem megy a fejembe, hogyan lehetséges mindaz ami történt. Szavai a már meglévő sebbe vájnak, de a pengéje kétélű, hiszen tudom jól, igaza van abban, hogy bíznom kellett volna benne. Sírás fojtogat, de nem akarom szabadjára engedni a keserűség könnyeit, inkább körmeimet vájom a bőrömbe. * -Nem…én nem hiszem…de láttam….de eszembe jutott, kételkedtem, de nem értem hogyan lehetséges. Valaki megmagyarázná? *A végén már mindkettejükre tanácstalanul nézek, mert úgy érzem belekerültem egy hatalmas viharba, egy forgószélbe, ami magával ragadt és nem enged. Vadember szóba hozza a kikötőt és hiába jártuk be és töröltük el a rossz emlékeket, most ismét megtöltjük fájdalommal. Az ajándék említésére nézek ismét Vademberre, de Tywinna csak mondja tovább a magáét, ajkaim közül csupán halk sóhajként száll fel a kérdés, melyre most nem kapok választ. * -Ajándék nekem? *Perdai barátnőmből ömlik a szó, és most megint olyan, mint annak idején a vízesés felett. Mint a vihar mely mindent magával ragad. A bocsánatkérése két szó csupán, melyből az egyik igen meglepő, bár már hallottam tőle korábban is, nem perdai káromkodás, de ezen most nem akadok fenn. Nem őszinte, csak azt mondja, amit Vadember hallani akart, amit kikényszerített belőle és így semmi értelme sincs. Továbbra is ugyanaz a téma, nem jutunk előbbre és nem tudom hogyan keveredhetnék ki belőle. Megint itt vagyunk hárman, aminek egyszerűen nem lehet jó vége. Vademberre nézek és látom a szemeiben mennyire megbántva érzi magát, és a lelkiismeret furdalásom fellángol újra. Bíznom kellett volna benne és bíznom abban az időben amit együtt töltöttünk még boldogan, nevetve, szeretkezve a szobában. Hogy ne zokogjak fel, kezemet a számra szorítom. A káromkodása úgy suhanna el mellettem, mint a könnyű nyári szél, ha nem lenne benne keserűség, harag és csalódottság. Már lépnék is oda hozzá, hogy arcát két tenyerem közé fogjam, hogy csak rám figyeljen, de a táskájához nyúl, abban kezd el kotorászni és mondja tovább, Tywinna pedig közbevág. Bennem csak nő a fájdalom, egyre csak gyűlik és a gyomromban már egy szikla van, ami nehéz és tömör. A barátságunk, úgy érzem sosem volt őszinte a perdai nővel. Nem bízik bennem és útban is vagyok neki. Mintha azzal, hogy kibékültünk, csupán kegyet gyakorolt volna. Minden ami eddig történt hazugság lett volna? Amit mondott, amit tett, a felajánlása, hogy nála szálljak meg, a beszélgetéseink, minden hazugság volt…de mi értelme volt akkor? Sosem fejtem meg, de nem is akarom, Tywinna végleg elveszett számomra és bár a szavai úgy hatnak rám, mint az arcul csapás, nem érzek fájdalmat, és veszteséget, csak csalódást. Vadember közben megtalálja amit keresett és azzal a lendülettel, amivel előhúzta a táskájából, el is dobja jó messzire az apró tárgyat. Önkéntelenül is utána fordulok, azzal a halvány sejtelemmel, hogy az ajándék az amiről beszélt, de nem sietek megkeresni. Eldobta, nem érdemlem meg, és igaza van. Lehet-e ennél rosszabb? Lehet-e még fokozni azt a fájdalmat és haragot, ami eddig gyűlt össze bennem? Nem is érdekel mit mond valamiről, amiről csak ők ketten tudnak és nekem nem is szabad tudnom róla. Másban sem igyekszik megcáfolni és az osztozkodásról szóló szavai annyira felháborítanak, hogy megütöm. Én magam is meglepődöm, annyira váratlan ez tőlem és nem is jellemző rám, de megkönnyebbülök. Főleg azért, mert nem üt vissza. Szép is lett volna, ha nekiállunk verekedni, igaz tőlem ennél több nem telt volna később sem, de már ez az egy pofon is túl sok. Látóterem perifériáján érzékelem, hogy néhányan megállnak a haladón és felénk fordulnak. Nézőközönségünk is akadt. Csodás. Nagyobb feltűnés már nem is hiányzott, csak abban reménykedem, hogy nincsenek most itt a Városból akik ismernek. Mindemellett közlöm vele, hogy nem fogok vele versenyezni és nem csak azért, mert méltóságomon alulinak érzem, hanem mert ha vadember vele boldog, akkor felesleges is. S ebben a pillanatban nagyon mélyről felbukkan az az érzés amit ha nem is tagadtam, eltemettem magamban. Számomra az a fontos, hogy Vadember boldog legyen, mert tudom milyen az amikor egy boldogtalan kapcsolatban mindkét fél vergődik. Tywinnának erről sincs fogalma, erről árulkodnak a szavai is, melyekkel engem akar bántani, hogy nem vagyok képes küzdeni.* -Tywinna, te sosem fogod megérteni. Azt mondtad, szereted őt, de ez nem igaz, különben elengednéd. Szeretni nem azt jelenti, hogy magadhoz láncolod, hanem azt, hogy boldoggá teszed. Ha te nem tudod, akkor elengeded, hogy ha mással is, de boldog lehessen. *Saját érzelmeimet és gondolataimat osztom meg vele, mielőtt Vadember szólalna meg s mondaná el, mi lenne a küzdelmünk végeredménye. Szíven üt, mert jó hallani, hogy ezt gondolja, de úgy érzem ennek már nincs jelentősége. Az az eldobott ajándék is ezt sugallja. A keserűség a torkomba gyűlik és már nem tudom visszatartani a könnyeimet, csendesen peregnek le az arcomon, de nem omlok össze. Nem temetem arcomat a kezeimbe, ajkaimat összepréselem, miközben újra megfogalmazódik bennem a kérdés, milyen varázsálomról van is szó. * -Miről beszélsz? Milyen varázslatról? Tywinna képessége? Mi az? *Kezd alakot ölteni bennem mindaz ami történt és amiről eddig oly kevés szó esett. De Tywinna mozdul, és a mozdulat nem hagy kétséget afelől, hogy meg akarja csókolni Vadembert. A lélegzetemet is visszatartva várom mi fog történni, de ez még nem minden és kicsit kizárva érzem magam az egészből. Mintha ott sem lennék mellettük. Zűrzavar van a fejemben, egyfelől Vadember szavai, másfelől Tywinnáé és a tettei, melyekkel újra Vadembert próbálja átölelni. * -Tőlem félted? S mégis miben lettem más? *Ez megdöbbent és rosszul is esik, azonban ott a másik oldal, amely eszembe juttatja, hogy Vadember mit gondolt felőlem, ki vagyok én és mit tehetek ellene. Tywinna bevetett bájai, a simulékonysága és az újabb próbálkozás, mellyel a szemem láttára csábítaná el Vadembert, tettekre ösztönöz. Mégsem állhatok ott tétlenül és nem szenvedhetem el azokat a vádakat, melyekkel illetett úgy, mintha ott sem lennék. Nem állok közéjük, csak finoman megérintem Tywinna karját, hogy rám figyeljen. Bármit is mondott eddig, bármennyire is fájt, én továbbra is a barátnőmnek tekintem. Egy nagy szájú, hirtelen haragú, de jószívű perdai nőnek, aki nagyon úgy tűnik, hogy boldogtalan és magányos.* -Tywinna, kérlek, ne csináld ezt. Fejezd be, míg méltósággal teheted. Te sosem fogod megérteni a mi világunkat, én pedig belefáradtam abba, hogy elmagyarázzam. Ha utadban vagyok, ígérem soha többé nem látsz, nem kérek tőled semmit. Váljunk el békességben, és hagyjuk egymást úgy élni, ahogyan a másiknak jó. *Végül vademberhez fordulok, de az arcát már nem nagyon látom könnyeim felhőjén át és a hangom is megremeg. Keserű mosoly ül meg ajkaim szegletében.* -Sajnálom, hogy megbántottalak. Ismét. Sajnálom, hogy nem hittem benned, hogy nem bíztam benned. Nincs mentségem és most megint úgy érzem a kikötőben vagyunk. Talán többet kellett volna elhagynunk két hajszálnál. Nem tudom jóvá tehetem-e valaha, de tudnod kell, soha nem akartalak bántani semmilyen módon….Meg sem érdemellek. *Ő tudja miről beszélek, én viszont már nem tudom mit mondhatnék még. * -Összepkolom a holmimat és átköltözöm Quinlah-hoz. *Szomorúan, de már nem könnyezve nézek Tywinnára, talán egy kicsit fel is adva fordulok el, hogy visszamenjek a Shiennel asztalaiban lévő szobámba. *
- Egy Perdán fogott állat elpusztul vagy ha megszökik, vissza sem jön. De mi mind fogságban születettek vagyunk. És a szabadság sem örömteli, ha nem jönnek veled azok, akiket szeretsz. De nem is neki kell kiszöknie a kalitkájából, hanem nekünk kell lebontani a kalitkát. Az övét, mindenkiét. - Próbálom magyarázni Jasmine szavai után én is, miért nem szökik világgá, habár azt nem egészen értem, hogy jön ez a barátnőség dologhoz, mert arra kérdeztem rá, hogy tán nem barátnők ők, hogy így bánik vele? A kalitka miért akadálya barátságuknak? Nem tud mindig/bármikor Tywivel lógni? De erre inkább nem kérdezek rá, arra jutva, hogy ez valami csajos dolog lehet, amit én férfiként sosem fogok megérteni. Ezt most hagyom is és Jasmine felé fordulok őt kérve számon, amiért kételkedés nélkül elhitte, amit látott, ilyen alaknak tart engem, aki képes az ilyesmire. Bosszant, amit Tywinna tett, de azt hiszem inkább Szöszire vagyok mérges, mert az ő része fáj igazán. - Jah, látom, mennyire kételkedtél. - Húzom el a számat, mert eddig ennek semmi jelét sem adta, csak most, mikor kezdi érzékelni, hogy valami nem stimmel, és hogy mi ketten Tywinnával tudunk valamit, amit ő nem, de átírhatja az egész történést valami mássá. Leginkább meg nem történtté. Mérges vagyok, és valahol kicsit ostobának is érzem magam, amiért én készültem erre a találkozóra, amiért nem dobtam el már rég az ajándékot, mely ősz óta várta, hogy egyszer valaki megkapja, leginkább az, akinek szánták. És ostobának amiatt is, mert hallom, hogy Jasmine az ajándékra kérdez rá olyan bájosan, mint aki az egészből ezt a kis részletet szűrte le lényegként, hogy kapna valamit. Fél füllel hallom, mégis hatással van rám és most már magamra is mérges vagyok, plusz Tywinna belém döfi a tőrt újra és forgat rajta: ő már elkönyvelt ilyen alaknak, nem véletlenül választotta meg hát így az illúziója témáját, szerinte tökéletesen hihető ez a kép rólam. Ilyen hírem van, amit nem tudok lemosni. És elnézve Jasmine-t igaza is lehet, hihető rólam. Pedig... ez nem én vagyok. Nem lehetek én. Ennek mondanak ellen Tywinna további szavai, hogy mégis bízik bennem, noha a felhozott példa az élet más területére vonatkozik és szerintem nem feleltethető meg egyik a másiknak. Teszem azt Tepsitől is bármit elfogadok és megeszek, még ha részegen is főzte, de hogy a közelébe olyankor nem engedném az aktuális barátnőmet, az is biztos. Kettős mércéjű a bizalom. A legszürreálisabb az, hogy Jasmine-ban nem bízik, holott ő semmit nem követett el se most, se régen. - Rendben, elmondhatod neki te magad! - Rántom ki a karom a kezéből mérgesen, s mikor az előbb azt hittem, megvan ennek az egész kalamajkának a legszürreálisabb részlete, kiderül, hogy tévedtem. Tywinna felveti a rajtam való osztozkodás ötletét - merthogy szeret engem, de előbbiek után jogos a kérdésem, hogy mégis mit szerethet rajtam? -, azt már el is engedhetném a fülem mellett, hogy olyan sértőn teszi ezt, hogy felügyelni akar, míg itt vagyok Elorakban és bennem van az epés megjegyzés, hogy kell nekem akkor egy harmadik barátnő is a Rebelliumba, akarják-e ők castingolni? Ám ekkor váratlan dolog történik: Jasmine vágja pofon Tywinnát, és ez még nekem is új. Egy pillanatnyi lemaradással igyekszem a két nő közé állni, míg ők elmondják egymásnak a gondolataikat, én meg megtalálom a zsákban, amit kerestem és messzire eldobom a haladón. - Azért az igaz, hogy olyan könnyedén se illik lemondani valakiről. - Mondom csendesen Jasmine szavaira, noha javarészt egyetértek vele. De lehet csak a harag beszél még belőlem, amiért el hitte rólam, hogy ennyire szar alak vagyok és még könnyedén le is mond rólam a másik javára. Meg tudom ezt érteni, én is tettem így, mert nem fűztek érzelmek a másikhoz, így egy vállvonással el lehetett intézni, majd lesz más. Küzdeni akkor érdemes, ha van visszajelzés a másik részéről, hogy őt választaná. Azt hiszem, nem lenne túl életszerű példa megjegyeznem Tywinnának, hogy a zsákmány - jelen esetben ugye én - szeretné kiválasztani, hogy melyik ragadozó egye meg. Mégis teszek rá egy kísérletet azzal, hogy elmondom, mindegy milyen feladatot talál ki próbatételként, Jasmine-t fogom kihozni győztesnek. Akkor is, ha ő a legügyetlenebb benne az egész Perdán. - Azért nyerne, mert én azt akarom, hogy ő nyerjen. - Felelek csak ennyit, de érdekes, amit említett még Tywinna. Jobb élményeket nyújtott-e Szöszi? Nem mondom, hogy nem játszottam el a gondolattal a Tűzvölgy után, milyen lett volna Tywinnával, ha nem rukkol elő idejekorán a házasság ötletével, hogy tényleg olyan puhák-e az ajkai, mint amilyennek akkor tűnt? Eszembe jutott a téli hónapok alatt is, míg próbáltam Szöszit elfelejteni. Most akaratlanul is ízelítőt kaptam az összehasonlításhoz. Tywinna ajkainak puhaságához nem fér kétség és ha nem lenne Szöszi, fadarabnak kellene lennem férfiként, ha nem hatna rám vérforralóan, de ott van Szöszi. Más hatást váltott ki belőlem és nem csak azért, mert lefeküdtünk már, hogy tudom, milyen élményeket adhat, ahogy Tywinna mondja. A Szent tó partján is éreztem, hogy ez valahogy hatás. A puszi ébreszt a gondolataimból, meglep, de legalább az arcomra kaptam ezúttal és azt hiszem, ez igazi volt most, nem varázsálom vagy micsodát tud Tywinna, de ahogy Szöszi felé kisandítok, látom, hogyan peregnek le az arcán a könnyei ennyitől is. És azt is észreveszem, hogy kezd közönségünk lenni. Talán a pofon csattanásakor kezdtek megállni és felfigyelni a szóváltásra, noha nem kiabálunk, én biztos nem. De ez így nem jó, híre mehet, híre egészen a Városig és annak Jasmine látja majd kárát. Abban bízok, hogy nem értik a nyelvünket, mert javarészt emberi nyelven folyik a beszélgetés, Tywinna gyorsan elsajátította a mienkét. Sokkal gyorsabban és szebben, mint mi a perdait. - Nem érted még mindig? Nem a valóságot láttad... - Pillantok a könnyező Szöszire, aki ezek szerint tényleg semmit sem ért abból, mi történt a konyhában. De nem tudok többet mondani, mert tekintetemet és gondolataimat Tywinna tereli vissza a sajnálom-mal, ami őszintébben hangzott, mint amit Szöszi kapott tőle. Próbálok rá hatni, hogy a szerelemnek nem így kellene működnie, és egy pillanatig azt hiszem, hogy sikerült, mert azt mondja jól látom, de a folytatás mégis elbizonytalanít, hogy még mindig nem adta fel. Javára kell írnom, küzdeni azt tud. Ez amúgy jól is esik, és emlékszem a versre is, amit visszaidézni nem tudnék, de tudom, hogy meghökkentő és szívhez szóló volt egyszerre, kicsit meg is sajnálom Tywinnát, mert hát nem rosszindulatú, csak az eszközöket válogatja meg rosszul. Az ölelést félbeszakítom azzal, hogy megfogom kezeit és lágyan húzom le magam előtt és úgy engedem el. Nem lököm el, indokolatlannak tűnik ilyen durvaság, ráadásul nézőközönségünk is kezd alakulni, nem akarok több szóbeszédet. Vagy néhány perdait, aki Tywinna oldalára áll és számon kér engem, mit lökdösődöm? - Köszönöm Tywinna, de értsd meg, nem ismersz ahhoz, hogy tényleg szeress. Látsz egy sikeres vadászt vagy nem tudom, mi imponáló neked bennem, de nem látod az árnyoldalakat, amelyeket ugyanúgy el kell fogadnod és együtt élned velük később, mikor már a szerelem lángja olyan kellemesen folyó patakká szelídült, amit mondtál. És most nem arra gondolok, hogy szeretem a szép nőket és csapodár vagyok. Ráadásul te elmondtad Tűzvölgyben, hogy családot szeretnél, én meg nem, és nem is tudnám neked megadni. Komolyan megérné ennyi lemondás? Lemondanod önmagadról is, ami azzá tesz, aki vagy? Nem hiszem... - Csóválom a fejemet, mert racionálisan nem tudom felfogni, miért küzd értem. Szoknyavadász hírében állok, ő ennél rosszabbat is kinéz belőlem, és tisztában vagyok vele, hogy számos negatív tulajdonságom van még, plusz amiről Tywinna nem tud, hogy ott van a kecsegtető jövő, hogy nyomorék leszek, hacsak Carter nem veszi be a Várost pár éven belül - de lehet magamra nézve ez optimista számítás -, s még gyereke sem születhetne, hiába akar. Cserébe mit kapna? Egy férfit, aki őt ölelné, de ha nincs vele, akkor rögtön ott a kétely, kit csókol éppen helyette? Nem értem... És Tywinna csak egy újabb verssel akarna előállni, amire már nekem is keményebb, ridegebb hangot kell megütnöm, ha nem is olyant még, mint nemrég a konyhában a "varázslata" után. - Neked nem vagyok Vadember. - Utasítom el - szerintem - egyértelműen, s a közelebb lépő Jasmine szavaira figyelek. Na jó, ez túlzás, inkább őt figyelem, könnyáztatta szemeit, arcát és sajnálom őt. Nem volt semmi sem szándékos a részemről, mégis bűntudatom van, amiért sikerült kettejük közé állnom, annyi a barátságuknak, de megvárom még, mit felel Tywinna arra, hogy el tudnak-e békében válni? Amikor felém fordul Szöszi, igazából addigra a haragom java már elpárolgott, a maradékot meg épp elmossák az ő könnyei, és már éppen szólnék, de megakasztja az utolsó mondat. Meg sem érdemel... Tudom, hogy nem ilyen célból mondta Szöszi, de azért mégiscsak etikátlan kifejezés ez, mert erre ugyan jóérzésű ember biztos nem bólogat rá, hogy jah, így van. Kiváltképp, hogy nincs így, nem tartom magam főnyereménynek, túl nagy nyereménynek sem, szavai inkább abból fakadhatnak, hogy nincs tisztában a saját értékeivel, ahogy a szépségével sem. Talán Charles az oka, talán más, de igazából sokkal jobbat érdemelne nálam. A lehetőség elszáll, hogy feleljek most erre bármit is, mert Jasmine már fel is veti, hogy felmegy a szobájába és összecuccol Shiennel asztalaiból. Csak ekkor találom meg a hangomat. - Itt várlak. - Mondom Szöszinek, jelzésül, hogy lehetőség ne rohanjon el valami hátsó ajtón keresztül, hanem beszéljünk még, mielőtt ez is tényleg úgy végződik, mint a kikötőben történtek. Amíg ő elmegy összeszedni a motyóját, Tywinna felé fordulok vissza. - Sajnálom, hogy nem tudom viszonozni az érzéseidet. Én lehet ilyen érzésekre képtelen vagyok. Sajnálom azt is, hogy éket vertem közétek. Haragudj rám, utálj, mondj el minden rossznak, pofozz fel, de kérlek, ne bántsd őt, se a húgomat. Nem ők tehetnek róla, hogy nem olyan vagyok, amilyennek szeretnél. Ha ez segít, akkor egy ideig kerülöm majd Shiennel asztalait, nem leszek szem előtt, hogy elfelejthess. - Figyelem Tywinnát, hogy vajon ez így megfelelő-e neki? És vajon mennyi idő kell? Sok idő kimaradt vele is, mióta utoljára láttam, és mégis ugyanott tart még. Talán ez is lassabban megy a perdaiaknál...
Hogy mondhat ilyet az állítólagos barátnőm, hogy nem hagyhatja ott a családját? Egyszer minden fiókának ki kell repülnie a fészekből! Ohh, s bajba kerülnek, mert ő elmegy és keresi a boldogságát. Ez megint csak ok arra, hogy ne legyen a saját maga ura. Az egészben az a legszomorúbb, hogy teljesen kifakadok ennél a pontnál! - Jaj de jó, hogy a tieid megvannak. Képzeld, az enyémek már nem élnek már! Egyedül élek, nincs családom, akihez oda fordulhatnék segítségért. Mi az, hogy bajba kerülnek? Talán halálra kínozzák őket mindenki szeme láttára? Vagy esetleg más aljas húzásokat csinálnak velük? Két kezem sem elég ahhoz, hogy megszámoljam azon ismerős perdaiak számát, akik elvesztették a szüleiket vadászat közben. Egyik nap még él, s aki esetleg túlélte, az hozza el keserűséggel a halálhírt. De az sem kizárt, hogy csak úgy senki sem hozza a hírt. - ezután odafordulok Alec felé, aki úgy tűnik, hogy Jasmine-t védi a szavaival. Nem szánalmas dolog, de míg Alec tett valamit a szabadságáért, addig barátnőm nem. - Nem! Nem Alec! Ahová születsz, azt sosem tudod megváltoztatni, de azt igen, hogy hová tartozz! Nemes cél kalitkát bontani, mikor sokkal egyszerűbb a kalitkát kinyitni. Ha kalitkát akarsz bontani, nem biztos te leszel a megmentő, főleg ha rosszul sül el. - megsérülhetnek azok, akiket kimentene. Már nem is tudom, hogy mit beszélek, csupán beszélek nekik. Nekem sokkal nehezebb életem volt, mint nekik. A vadonban tett x év túlélés mélyen belevésődött a tudásomba. - Ha nem vagy elég erős, hogy másokat megments, először mentsd meg magad. Állatvilágban is megvan. Egy nyáj szétszéled a riadalom miatt, ami a ragadozó miatt történik. - lángokat szórok szinte feléjük, emésztő nyalábokat. Nehezebb életem életem ellenére sosem fordult meg a fejemben, hogy panaszkodjak, hogy sírdogáljak, vagy esetleg sajnáltassam magam. Tovább léptem előre, úgy hogy a szüleimet elvesztettem, vagy esetlegesen ismerős vadásztársaim egy fontosabb portya közben. A halál ott van, s úgy tűnik a Quorsák félnek. Félnek és kapaszkodnak egymásba, s mindenki más hozzátartozót megmentenének. - Hogy kivel mi történik, nem akadályozhatod meg! - de hiába mondom én ezeket, úgy vélem, hogy üres fülekre fog találni. Elkezd Jasmine és Alec egymással beszélgetni, így sikerül valamennyire bizonyos keretek között tartani a tűzet. Minden a feje tetejére áll, s én egyre inkább kezdem a hitem elveszteni Jasmine felé. Számomra Alec teljesen más tészta, de mindegy is. Mikor Jasminenak végre van ideje újra rám összpontosítani, akkor megint csak hozzám vágja a szavait, s nagyon bánt! Hihetetlenül úgy érzem, hogy képes lennék egyedül elbánni egy Erratorral! - Szóval gúnyolódsz mi? Mert azt hiszed, hogy te megéltél Aleccel valamit, akkor az feljogosít téged mindenre! Ki mondta, hogy magamhoz láncolnám fizikálisan? Ki vagyok én, hogy mások szabadságát korlátozzam? Félreértettél Jasmine! De legyen igazad, nem értek én semmit, ahogy te állítod! - ordítok rá, mint egy kiéhezett Errator. Erre még rájön a férfi szavai, hogy ő Jasmine-t választaná minden további nélkül. Pontosan erre gondoltam én is. Szívvel lehet csak igazán a másikat magadhoz láncolni és tetteiddel. Fizikálisan, maximum zsarnok lehetsz. De nagyon fáj, hiszen úgy tűnik félreismertek, de eléggé. Én mélységesen magányos vagyok, s most úgy rugdosnak belém szavaikkal, mintha nem éltünk volna meg közös perceket. Miért? Csúnya játszma a mostani, sokkal súlyosabb mindhármunk számára.S természetesen én Alecet féltem, aki már a szabadságát átvette a saját kezébe. Ez ami közös bennünk. Jasmine kérdésére ennyi a válaszom. - Mindenben Jasmine, mindenben más lettél! Sugárzik rólad, a tekintetedből! S igazából sosem avattál be igazából az életedbe! Sose mondtad el, hogy mi történik veled ott fenn, s kivel találkoztál. Vagy netán nem a barátnőd lennék? - ökölbe szorulnak a kezeim, s mikor Alec zendít rá a szent szövegre, hát erős nő vagyok, de ekkora félreértésben nem volt részem. Azt mondja, hogy nem tudtam továbblépni? Azt hiszi, hogy nem gondolkoztam rajta, míg távol volt. Még szarabb érzés kerít hatalmába. A következő szavai, meg egyenesen a végszó az egészben. Eeeeeeeeennnyi! - Szavaidban van valóság, csak a jelenlegi helyzetben nem állják már meg a helyét. De legyen igazad Alec! Akit szeretsz, akit csodálsz, annak segítesz és feláldozol a saját dolgaidból a mások javára. Szerinted nem tájékozódok más Quorsáktól, hogy nem próbállak a titeket megérteni? - s itt nincs vége, de én ennek a hercehurcának azt látom, hogy mindhármunkban mély sebet hagy, mindörökre. Én legalábbis amit most kaptam tőlük jogtalannak érzem. Jasmine elmondja a magáért, s én csupán lógos orral veszem tudomásul csupán. - Baszki Jasmine! - mormogom az orrom alatt, s ezzel egyetemben hozzáteszem. - Mert én még nem láttam a ti világotokat, nem hívtál magadhoz. De nem is kell most már. Ti Quorsák szabadon jártok keltek mindenfelé. S ezek után nem igaz, hogy nem akarlak látni, mert lehet még összefutunk. Nem tudhatjuk a jövőt! De ez a fájdalmas dolog, amit velem tettetek arra sarkall, hogy váljunk el egymástól. Nem kell nekem egy ilyen barátság, nem kell egy olyan pasi, aki félreért és lehurrog, mert képes lennék lemondani az ő javára, az én elképzelésem ellenére. Úgy látom, hogy én itt rohadjak meg barátok nélkül, s egy társ nélkül. Ezt akarjátok hát, a szívembe a keserűséget. - remegnek az ajkaim, holott azelőtt nem voltam ilyen. Tettük azokban letörölhetetlen. S erre még jön Alec, aki már jobban nem is tudhatná fokozni a dolgokat. Már régen testbeszédemmel zárkózott jelzést küldök a környezetemnek. Csak hallgatom lehajtott fejjel, mint mond a férfi, s közben érzem, hogy csendesen sírok. - Nem, nem foglak felpofozni, s őket sem fogom többé bántani. - nézek könnyes szemmel a férfiába, s emelet fővel távolnék, de nem tudok. - Ilyen érzésekre képtelen vagy...akkor minek nevezted azokat az időket, mikor együtt voltál Jasmine-al? Mikor ott voltál vele, s megosztottátok egymással a percetek, s érzéseitek minden rezdülését? Te csupán félsz az érzéseidtől . Alec, s félted a régi világod összeomlását. Nem állok útba most már többet, s ha jössz hozzám, s szeretnél enni, akkor ki foglak szolgálni téged, Jasmine-t és még a lökött Hugodat is. Idővel megnyugszom, talán...- szinte suttogom a szavakat, az a hév teljesen elporladt belőlem, miközben a könnyeim szakadatlanul záporoznak. - körülnézek, s ennyi keserűséget nem vihetek be oda, ahol vendégeknek szolgálok fel, s ahelyett hogy a Shiennel asztalaiba mennék, inkább eltávolodni kényszerülök. - Szia! - köszönök el a férfitől, s pár könnyet karommal eltörölve indulok, csak még magam sem tudom, hogy hová.
