Nehezen engedem el Callumot, de tudom, hogy ideje a saját lábamra is állni. Persze van bennem félsz, hogy Dorian olyasmiről kérdez, amire emlékeznem kellene, de bízom magamban annyira, hogy sikerül helyesen elkerülnöm. Mikor magunk maradunk, visszatér a korábbi témájához, az egészségem fontosabb neki mint gondoltam. Nem tudom rejt-e hátsó szándékot, vagy csupán tényleg ennyire nem bízik a perdai gyógyítóban és képességében. Mindenesetre az igencsak bánt, hogy Callumban sem. De nem Dorian lesz az orvosom ez is biztos, már csak azért sem, mert van amit még ő sem tudhat. Kellően kedves diplomáciával azonban talán vissza lehet utasítani úgy, hogy még meg is köszönje.* -Bizonyos szempontból te is személyesen érintett vagy. De hidd el, Callum nem hagyott ki egyetlen tesztet sem, épp ez a bajom. Nincs olyan létező teszt amit feleslegesnek tartott volna, egyébiránt, más orvost is bevont a vizsgálatokba. Igazán körültekintő. *Bárhogy is van, ha rólam van szó, Callum valószínűleg paranoiásabb mint Dorian, de azt hiszem, nem ez a legjobb szó rá. Aggódik, ahogy én is érte, de néha úgy érzem túlzásba viszi. Mégsem ellenkezem soha, mert azzal, hogy alávetem magam minden általa és Dr. Salsbury által előírt vizsgálatnak, őt nyugtatom meg. A rám bízott munka azonban első hallásra elég sok, ha emlékeznék a korábbi kapcsolatunkra, arra mennyire fontosnak és jó munkaerőnek, szakembernek tart, nem lepne meg, hogy szinte mindent rám szeretne bízni. Így csupán félretolom a meglepettségemet és hagyom magam sodorni Dorian árjával. * -Köszönöm, remek lesz újra munkába állnom. Rendben, akkor majd a magam módján. *Bólintok magabiztos mosollyal, noha most még nem igazán látom át az egészet, de az, hogy teljességgel rám bízza, némi szabad kezet ad még a tempót illetően is. Az új fejlesztésű gép is sokat fog segíteni, már most látom és gondolatban önkéntelenül megyek végig az egyes funkciókon, mielőtt még egy mintán is kipróbálhatom. Teljesen elmerülök a vizsgálatban és a kapott eredményeken, mely nem is fontos igazán, csupán egy tesztminta, de nekem most ez is újdonság és meglepő, hogy el sem kell gondolkodnom az egyes lépéseken, vagy következtetéseken. Érzem, hogy baj lesz ha Dorian magamra hagy és nem lesz aki szóval tartson, el fog reppenni az idő és a végén azon kapom magam, hogy Callum ott áll mellettem toporogva. A megjegyzés váratlanul ér, nem a tartalma hanem Dorian hangja. Felnézek rá, a mosolyt látva ártatlan megjegyzés, de Callum szerint Dorian semmit nem mond ok nélkül. Próbálom azonban figyelmen kívül hagyni a jellemzését és a saját megérzéseimre, ösztöneimre hagyatkozni, hogy újra megismerjem őt. Gyanútlan mosollyal kezdek bele a kérdésbe, de magamban arra gondolok, vajon milyen meglepetéssel akar szolgálni és legfőképpen, miért? * -Kinek tűnt úgy és miért? *Ha tudnám hogyan éltünk korábban Callummal, most azt válaszolnám, hogy változtak a dolgok, de ez természetes is ennyi idő után. Úgy sejtem azonban, hogy Dorian nem erre akar célozni. Míg összeszedegeti a válaszát, visszafordulok a vizsgált anyaghoz, hogy újra lefuttassam azt a tesztet amit elkezdtem az előbb, csak azért, hogy minél gyakorlottabb legyek. A mai nap úgy sem fog tartalmas munkával telni, csak felkészüléssel.*
Nem fogják igazán megismerni önmagukat, se az emberi kapcsolataik erejét, amíg próbára nem teszik azokat a viszontagságok. Ez a tudás igazi, fájdalmak árán megszerzett kincs - értékesebb minden bizonyítványnál.
-Jóval elenyészőbb értelemben azért, valljuk be. De rendben. - Annyira nem vágyom a plusz munkát, de egy újabb járványt sem avagy csapdát, mert azért valljuk be, túl szép ez a történés, hogy ne gondoljak bele a perdaiak részéről semmi cselt. De majd szemmel tartatom Saskiát, a leleteit pedig kikérem, már csak a magam megnyugtatása végett is. Ezt nem kötöm Saskia orrára nyíltan, úgy is tudja ennyivel nem ráz le, csupán nem direktben fogom leterhelni. Nem tetszésem viszont csak akkor érezné ki ha emlékezne apró rezdüléseimre, így feltehetőleg csak annyi jön le neki lezártam a dolgot. Inkább kitérek a munkákra, azok tömény vázolása, a szakmai részleteket úgy is megkapja írásban, átbeszéljük ha átrágta magát rajta. No meg a magam részéről bátran hagyok rá több munkát is, mert terhelhető, ráérez hogyan ossza be az idejét meg le is szokta írni mire mennyi időt saccol, legalább is régen megtette, nem is említem neki emiatt. Az egyik új fejlesztésű műszert is készséggel magyarázom el hogyan kezelje, pontosan mik a paraméterei, mire és mennyire tudja kihasználni a gép adottságait. Tesztmintát is kerítek neki hamar, hogy kipróbálhassa, egy darabig érdeklődve figyelem ahogy elmélyed majd kikapcsolódásképp újra beszélgetést kezdeményezek. Persze a válasz nem épp olyasmire amire számítok, noha rajtam nem látszik meg a kizökkenés luxusa mint rajta egy futó pillanatra. Inkább csak tartom a mosolyom és épp csak emelek egy leheletnyit a szemöldökömön. Aztán amolyan "nem fontos" elnéző mosollyal folytatom, de hát nálam minden fontos, Ő is tudja, csak a diszkréció köpenye áldásosan fedi szavaim zömét. -Csak az számít itt vagy, aminek többen is roppant mód örülünk, mint tudod. Én kiváltképp, több okból. Sosem titkoltam hogy kedvelem a társaságod. Kevesekkel érzek így, ellenben mondjuk Callummal... Nos, hogy érzed? Szerintem jól követhető a leírása is, hasznodra lesz. Esetlegesen ha időd engedi és kitapasztaltad Te is írd meg Rafaelnek a véleményed, tudod szívesen veszi a visszajelzéseink. - Terelem a témát, de csak felületesen. Végtére is le merném fogadni sok dologba nem avatta még be a feleségét Callum, talán okkal is, hiszen elég... érdekes körülmények között találkozgat néha emberekkel és nem csak férfiakkal. Engem sosem érdekelt hogyan üti el az idejét míg rám nincs hatással, ugye, de utóbbi feltételezés miatt logikusan szemmel tartom öreg barátom és cseppet sem tetszett, hogy a Saskia után mennyire leadta a színvonalat. Ezt persze logikusan nem fogom mondani egyiküknek sem, de ahogy Callumnak is utalgattam a dologra Saskiának is megejtem, nyilván.
-Igazad van és köszönöm. Jólesik, hogy törődsz velem. *Szándékosan nem azt mondtam, hogy aggódik. A törődés többet jelent és talán könnyebben veszi az elutasítást is. Talán akkor is így tennék, ha emlékeznék az életem minden apró pillanatára, ha nem lenne titkunk Callummal…Dorian döntése akkor is árnyékként ülne rajtam. Nem bántott meg, csak nem értettem. Rafael hozzáállása jobban fájt. De mindez már a múlté és nem szeretnék ezeken rágódni, a jelen fontosabb, annál is inkább, mert vannak dolgok amik nem változtak és attól, hogy nem emlékszem rájuk, még nem vesztek el belőlem végleg. Ha nem is olvasok folyékonyan Dorian arcvonásaiból, pillantásaiból és viselkedésének egészéből, az ösztöneim azt súgják, hogy ennek a témának még nincs vége. Nem tudom mire kellene odafigyelnem, olykor még Callum jelzéseit sem tudom értelmezni, de elég gyorsan haladok. Az a gyanúm, hogy néha szándékosan csinálja, hagyja, hogy felfedezzem amit korábban el akart rejteni, hogy emlékeztessen, segítsen. Talán ez az érzés lobban fel bennem, és este mindenképpen megemlítem Callumnak. Egy ideig azonban elfoglalom magam a munkával, a fejemben már javában zajlik a tervezés, a fázisok felosztása, óvatos becsléssel időt is megszabok magamnak, de míg az új géppel foglalkozom, mindez megmarad elméleti szinten. Később a könnyebbség kedvéért megírom a saját munkabeosztásom, és azáltal még a terhelhetőségemet is figyelemmel tudom kísérni. Annyira azért nem merülök el az újfejlesztésű analizálóban, hogy figyelmen kívül hagyjam Dorian megjegyzését és későbbi terelését. Nagyon finoman hagyja el azt amit megemlített és noha azt nem tudom mire célzott, azt igen, hogy nem véletlenül tette. Ahogy az sem szándéktalan, miként próbálja jelentéktelenné minősíteni. Tudja, hogy rá fogok kérdezni ha így adja elő, ezért is teszi. Mondani akar valamit, de a felelősségét rám hárítaná azzal, hogy én kérdeztem rá. * -Nem is kicsit. Remek fejlesztés és nem mulasztom el, hogy elismerően nyilatkozzam róla Rafaelnek. *Mosolyom a kedvesség és a köszönet szintjét üti meg, hagyom Doriant abban a hitben ringatózni, hogy elhittem, valóban nem fontos az amit említett.* -Nem is tudod milyen sokat jelent, hogy ilyen szívesen fogadsz. Nem is az a nehéz, hogy visszazökkenjek az életembe hanem az, hogy bepótoljam azt ami kimaradt. Nem lehet ugyanott folytatni ahol félbeszakadt, igyekszem felvenni a ritmust. *Kíváncsivá tett mit szeretne elmondani, mi lehet az ami annyira fontos, hogy megemlítse és biztos vagyok abban, hogy nem munka, ráadásul Callum a főszereplője, ha már a köztünk lévő kapcsolatról szólt, ami „nem változott, pedig úgy tűnt fog”. Leteszem azt ami a kezemben van és egészen Dorian felé fordulok s a szemeibe nézek. * -Úgy állítasz be valamit, mintha nem lenne fontos, de közben pont ezzel teszed fontossá. Mit szeretnél velem megosztani? *Van úgy, hogy óvatosan kell kerülgetni a témát, hogy elcsípjünk belőle valamit, de ez a helyzet inkább a direkt a közepébe stratégiát kívánja meg, már csak azért is, mert ha a múltról van szó, abban eltévednék, de talán Doriant is kizökkenti egy kicsit a figyelemből.*
Nem fogják igazán megismerni önmagukat, se az emberi kapcsolataik erejét, amíg próbára nem teszik azokat a viszontagságok. Ez a tudás igazi, fájdalmak árán megszerzett kincs - értékesebb minden bizonyítványnál.
Apró szusszanás szerű sóhajjal tudatom mondhatni kiengesztelt, mert sosem volt valami jó hazudozó, tehát ha nem egészben, de részben értékeli törődésem. Kevesekkel törődöm, nem tagadom és ez kivételesen nem csak Callum bosszantására vagy saját paranoiám vegzálására történik. Mindkettőnk miatt terelem a szót a munkára, hiszen számunkra ez hivatás, nem szakma, hasonló lelkes élvezettel tudunk elveszni a kutatásokban. Egy idő után azonban még egy kevés személyes témára a szót, mintegy mellékesen, bár tudom tudja nálam olyan nem létezik. -Örülök, hogy magad is így látod. Néha terhesnek érzem hogy a fegyverekre és a titánokra annyi fejlesztés készül míg a különböző műszerekre kevesebb. De félek már reflexből félreteszi a leveleim Rafael. - Épp csak megfeszül állkapcsom jelezve vélhetően üres ígéreteket kaptam, pedig értékelem a fejlesztéseket ám. Szeretném könnyíteni a kollégáim munkáját, de egy ilyen műszer fejlesztéséhez olyan emberek kellenek, akik műszakilag és szakmailag is képzettek, ritkák. -Szerintem jól csinálod, valamint senki sem várja el rögtön olyan legyél mint régen. Mindenki változott. - Ebben nem hazudok, nem érzem azt másabb lenne Saskia maga, inkább csak visszafogottabb és tartózkodóbb. De talán arra is rájön én nem érzékelem az emlékezetkiesését. Ahogy felém fordul teljes testtartásával egyértelműen jelzi rám fókuszál, tehát magam is megteszem a gesztust. Pontosan tudom Ő képes belőlem olvasni mégsem hátrálok meg, figyelem a szavait. Apró félszeg mosolyom árul el, mert el is felejtettem hogy néha mennyire Callum ellentéte. -Mert valószínűleg fontosságát vesztette az ébredéseddel. Magam sem tudom fontos-e Saskia. Csak örömöm fejeztem ki az ügyben, hogy úgy látom köztetek semmi sem változott. Mármint abban biztos voltam a részedről nem lesz változás, persze. Callum... sok mindenen átment míg nem voltál, volt két balesete is, mint tudod gondolom. Nem pár hónapig feküdtél reménytelenségben, teljes titokban. - Semmi konkrétumot nem mondok, miért is tenném, így is elég információt szolgáltattam neki. Vagy maga néz utána esetleg megkérdi Callumot, de én kétlem elmondaná ha románca lett volna. Avagy azt sem ha felhasználta azokat a nőket valamire, de nekem válasz lehetne előbbi vagy utóbbi történt. Saskia nem a szoborszerű arc mintapéldánya, tehát információ értékkel bír minden mostani és későbbi reakciója is. Az én tekintetem azonban nyílt, jelezve rákérdezhet amire akar, más kérdés milyen jellegű választ kap, ismer annyira ritkán fogalmazok teljesen nyíltan.
Nem szeretném végleg és teljességgel elutasítani Dorian törődését, és valóban értékelem, jólesik ahogy mondtam. Azt sem hiszem, hogy őszintétlen lenne, de egyelőre mindenben Callumra támaszkodom és mindaddig így lesz, míg az emlékeim vissza nem térnek. Pont ezért hagyom picit elsikkadni azt a személyes témát, amit épp csak megpendített előttem, hogy utána visszakozzon. Ugyanazt teszem én is, hogy felkészüljek…kezdem sejteni mire gondol, csak azt nem tudom; miért. Egyelőre szakmai kérdésekre fókuszálok, Rafael említésére és Dorian szerint üres ígéretére elmosolyodom. * -Úgy gondolod? A fegyverekhez és a titánokhoz jobban ért, de majd alkalomadtán megemlítem neki miért olyan fontos a mi hivatásunk. *Úgy sem tudom elkerülni, és nem is akarom, most pedig még okom is lesz arra, hogy találkozzam vele…nem feledve a számomra érthetetlen feltételeit, melyekkel megnehezítette volna az életünket. Dorian biztatása örömmel tölt el, még akkor is ha nem így gondolja, ad egy kis pluszt a lelkemnek és időt, hogy nyugodtan felzárkózzak. * -Köszönöm, biztosan gyorsan visszatalálok a régi tempómhoz. Volt időm megerősödni. *Callum persze ugyanúgy aggódik, mint egy vagy két héttel ezelőtt, neki nem számít mennyi idő telt el. Most is azért vagyok itt, mert jobb érveim voltak a munka elkezdése mellett mint neki a további pihenés mellett. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy összeszedjem magam, de ennél több már talán gyanús lett volna, hogy valami nincs rendben. Azt pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy elkezdjenek találgatni. Pont elég az, amit Dorian is felvetett az imént, a pletykák nem maguktól kelnek szárnyra. Szándékosan fordulok felé és direktbe intézem hozzá a kérdésemet, várva, hogy kizökken-e vagy elgondolkodik a válaszon, honnan merít szavakat; emlékekből vagy találgatásokból. Ez kiderül a szavaiból és persze én tudom az igazságot. Dorian nem ismer annyira mint hiszi, sem engem, sem Callumot. Hogy köztünk semmi sem változott, s részemről ebben biztos is volt, arra utal, hogy Callum hűségében vélt hiányt találni. Abban nem hiszek, hogy őszintén emiatt aggódik, de mivel nem fogalmaz pontosan, én sem veszem a fáradtságot, hogy bármiről informáljam. * -Tudok a baleseteiről. Callum mindent elmesélt amiről lemaradtam. *Szelíden elmosolyodom, amit érzek azt meg sem próbálom palástolni, mivel tényleg mindenről tudok. Az elmúlt hetek, a perdai kirándulásunk újra összekovácsolt minket, nem volt könnyű, olykor kétségek gyötörtek…de mindig jobb az igazság, még ha fáj is, mint felkészületlenül belefutni egy titokba. Callum azonban nem okozott fájdalmat. A tekintetem marad nyílt és derűs, zavarnak a leghalványabb jele nélkül. * -Csak annyi változás történt az életünkben, hogy még jobban megbecsüljük egymást és mindent amink van. Ennél nincs fontosabb. *Ezzel le is zárom ezt a témát a magam részéről, többet nem mondok és nem is kérdezek arról, mégis mire gondolt. Ha nagyon kíváncsi, vagy feszegetni szeretné, tegye meg magától, tegye meg konkrétan…amit minden valószínűség szerint nem fog. Visszafordulva ahhoz amit elkezdtem, újra átnézve a kapott mintát jegyzem meg elgondolkodva.* -Nagyon érdekes lesz a perdai növényekkel foglalkozni. Bámulatos a sokszínűségük.
Nem fogják igazán megismerni önmagukat, se az emberi kapcsolataik erejét, amíg próbára nem teszik azokat a viszontagságok. Ez a tudás igazi, fájdalmak árán megszerzett kincs - értékesebb minden bizonyítványnál.
-Számítok becses közbenjárásodra, egy hölgy véleménye és kérése mégiscsak más még Rafaelnek is. - Micsoda ötlet, hátha kevésbé tud nemet mondani egy asszonynak... már lassan mindenbe lehetőséget látok, ha Rafael noszogatása a cél, végtére is felesleges durva eszközökkel élni, én magam nem is szeretek, tehát ha Saskia említené neki az bizonyosan hatásos lenne. Arra pedig bólogatok, hogy hamar megerősödik, nincs kétség, avagy választása sincs kancellárfeleségként. De talán pont emiatt nem féltem, ki tudja. Némileg ellentmondásos érzéseim vannak, belátom. -Nagyon helyes, problémás lenne ha mástól hallanál bármit is. - Nyájas hangom a szokásos, de az hogy mindent tudni vél és mindent tud is Saskia két külön dolog, ugyebár... Szelíd, apró mosollyal fogadom a számomra naivnak ható válaszát miszerint csak közelebb kerültek egymáshoz. Ebben nem látok hazugságot, továbbra is azt vallom Callum nem mond el neki mindent logikusan. Annyira ismer, hogy szinte hangosan gondolom ezt, meghagyva neki az illúziót mindenről tud, ám ezzel együtt a hátsó kis hangot én sosem vetek fel semmit ok nélkül. Ettől függetlenül elengedem teljesen a témát és tovább beszélgetek vele a munkáról, mesélek neki az újabb perdai növényekről, amikről kaptam jelentéseket, hátha valami megragadja a fantáziáját, majd elnézést kérve elbúcsúzom, mert sajnos máshol is megjelenésem van.
Nem kevesebb számítás volt az én gondolataimban, mint Dorian szavaiban. * -Igen, nos én is erre alapozok majd. *Felelem mosolyogva, lelkesedéséből pedig kiérződik, hogy valóban gondjai akadtak Rafaellel és a munkánkhoz szükséges eszközök fejlesztésével. Ha az elmúlt két és fél év valóban csak azt az egyet nyújtotta, amin épp dolgozom, akkor az tényleg kevés, annál is inkább, mert a Perdára való leköltözés egyik záloga az, hogy mindenkit képesek legyünk ellátni, ne csak a Város legyen önellátó. Abban is magabiztos vagyok, mely az állapotom javulását illeti. Amellett, hogy betartok minden utasítást melyekkel Dr. Salsbury és némileg ravaszabbul Callum ellát, próbálom magam erősíteni sok sétával és lépcsőzéssel, ameddig jólesik. A testem hamar meggyógyul, a lelkem már kevésbé és azon még Dorian sem tudna segíteni, orvosként sem. Most azonban épp az ellenkezőjére törekszik, valamiért homályosan célozgat Callum, távollétemben elkövetett dolgaira. Mielőtt még jobban belebonyolódnánk, igyekszem elkerülni a témát, vagy feleslegessé tenni azzal, hogy azt mondom, mindenről tudok. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem igaz, és nem az emlékeim elvesztésére gondolok, hanem arra, hogy Callum valóban nem mondott még el mindent, de az idő és az alkalom kevés volt hozzá. Az amit Dorian nem tud, vagy nem hisz benne, hogy bízom Callumban, bármi is történt, tudom, hogy semmit sem csinált ok nélkül, ahogy Dorian sem passzióból feszegette, s aztán hagyta annyiban, hogy a végén még maradjon bennem kérdés. * -Csupán kezdetben adna okot félreértésre. *Mosolygok vissza rá, de míg ő hitetlenkedve, addig én őszintén. Ezek után már csak a munkáról ejtünk szót, arról még számtalan kérdésem akad, melyekre maximálisan megfelel, de mielőtt teljesen belemélyednék, magamra maradok, nem csak a tengernyi munkával, hanem jó pár kérdéssel is, melyek hellyel-közzel mind arról szólnak, hogy Doriannak mi a célja? *
//Én is köszönöm, nagyon örültem, s remélem hamarosan megint találkozunk //
Úgy döntöttem a szabadnapomon fényképezek kicsit. Persze vannak visszatérő helyeim, mert minden helyszín frissül, hogy úgy mondjam, ilyen a kert is. Van hogy túl sokan vannak és akkor nem lehet már bemenni, de most szerencsére elég korán van még, így szerintem nem lesz senki. Megkeresem a kedvenc kis virágaim, elszórakozom a vízzel a medence-tóban, majd megpihenek az egyik beugróban a padon és nézegetem a készített képeket. Mindig veszek valami új lencsét, amit a keskeny és kompakt kis kamera-fényképezőm lencséje elé tehetek, most is ezzel bíbelődöm mikor kiszúrom a túloldalt egy srác ledobja magát a padra és elgondolkodik. Hah, nem tudtam mi hiányzik! Embereket fotózni a legjobb és noha Ada kismilliószor rám szólt suttyomban ne csináljak már lesifotókat, deee... ez a srác klassz profillal rendelkezik, olyan vagányul szomorúan mereng a vízre vagy a növényekre, innen nem látom pontosan, szóval halkan és ügyesen csinálok pár jó képet. Magam is meglepem mennyire fotógén a pali. Ha rá tudnám venni máshova ülve is lefotózhassam... ajkamra harapok aztán gondolok egyet, felállok és mellé dobom magam. -Hali! Tudom furán fog hangzani, de annyira fotogén vagy! Nem akarlak sokáig zavarni, de lefotózhatnálak? Jah, Alistair vagyok, ez a hobbim, szóval magamnak lesz, montázsokat csinálok, meg néha olyan hatást, mintha régi földi polaroid géppel csinálnék fotót! Tudod mikor még filmtekercsre ment a kép, és... ahm, szóval szabad? - Rohadt sokat beszélek, főleg ha izgatott vagyok, de széles mosollyal próbálok megnyerő lenni, igazán, jó buli lesz!
Kell egy kis levegőzés! Nem mintha ki lehetne lépni a Perdára friss oxigént szívni a tüdőmbe, így marad az alternatív megoldás és a botanikai kert. Legalább egyedül elmélkedhetek magamban és a gondolataimat rendezhetem. Már nem tudok változtatni sok mindenen, de magamban le kell tudni zárnom, hogy ne terelje el a figyelmemet a feladataimról. Talán most szerencsém is van, mert csak páran lézengenek ezen a szinten. Már találtam is magamnak egy remek helyet, ahová lerakhatom magam és bámulhatok a semmibe, ahogy eredetileg terveztem. Az edzésen is túl vagyok, bár a zuhany alatt lélekben már itt nézelődtem, kiengedve magamból a negatív gondolataimat. Úgyse tudok mit tenni, ezért bele kell törődnöm… Talán így lesz a legjobb, és ha megtalálom a pozitív oldalát ennek az egésznek, akkor könnyebb is lesz. Legalábbis, ezért vagyok most itt. Utána már folytathatom az eddigieket, ahogyan esik, úgy puffan… Merengésemből egy furcsa figura zökkent ki, valamiféle fotós. Mi a fenét hadovál? Mi vagyok én? Fotogén? Miért is?! Elment az esze? Úgy nézhetek rá, mint egy űrből érkező Ufó-ra, bár még nem találkoztam azok egyikével se, de minden esetre nagyon bátran áll ide elém ilyen ócska hülyeséggel. Miért akar „polaroidozni” engem? Az meg mi?! -Mondd, jól vagy? Mit akarsz tőlem? Mi a fene az a „polaroid”? - kis szünet után mégis megszólalok, bár nem tudom, hogy ez jó ötlet-e!? Ha valamelyik őrzött területről szökött meg, akkor nem biztos, hogy jó ötlet még szóba keveredni is vele. -Ha azt mondom igen, akkor megnyugszol?- jelenleg jobbat nem tudok csinálni, így ha nem vitázom vele, -és nem ütök be neki egyet-, akkor talán leszáll rólam és megy megint útjára. Én meg ismét a gondolataimba merülhetek. Közben szét nézek, hátha pár darab zubbonyos a gyengélkedőről ezt a fickót keresik. Ki tudja?! Lehet, hogy most szabadult valahonnan… Komolyan!? Rám van írva, hogy találj meg mindenféle baromsággal?
-Mondtam már, le akarlak fotózni és igen remekül vagyok köszönöm kérdésed. - Mosolygok rá szélesen, mert ezen kérdésekre ezek a legjobb válaszok. Nem bántó, de érezteti nincs se velem se vele baj. A polaroidra felcsillan a szemem. - Óóó a polaroid a fényképészetben használt eljárási név, régen nagyon divatos volt! Tudod régen ha fotóztál akkor egy tekercsre égette a képet a gép, mert analóg volt nem digitális. És szakember kellett hogy fotót kapj belőle! Na már most a polaroid fényképezőgépek egyből kinyomtatták a képet Neked, ha elkattintottad. Annyira szeretnék egy ilyen gépet, de tudod az eljárás titkos volt, azóta meg is szűnt, szóval feledésbe merült az egész. Hah. - Sóhajtok, mintha valóban rémesen szomorú dolgot osztottam volna meg fél percben, de hamar feldob a kérdéssel, ha igent mond lenyugszom-e. Igaz nem vagyok ideges, de a lényeg hogy igent mond! -Igen-igen, persze, tetszik hogy ilyen komoly vagy, sokat kérnék a mosolygással igaz-e? De nem kéne szomorkodnod, rengeteg jó dolog történik ám, csak meg kell látni! Nézd! - Mutatok neki pár képet ahogy lapozom, van rajta kisgyerek ahogy járni tanul, összenevető barátnők, az egyik diáktársam hogy megkapja a végzettségét (kár hogy már nincs diploma papíron, csak digitálisan), meg van napfelkeltés képem, szirmát bontó virág, a húgom ahogy telibe nevet a kamerának, ott meg is jegyzem én húgicám, aztán újra felé fordulok. -Csíííz! - Jelentsen ez bármit is, már le is kapom, lett egy telibe arcos képem is tőle. - Ó, dölj előre a térdeidre támaszkodva a könyököddel, meg nézz el a tó felé! Remek kép lesz, meglásd! - Megyek hátrébb, hogy beállítsam a lencsét és ha megcsinálja le is fotózom, ha nem akkor győzködöm hogy na, higgye el szuper lesz!
A percek múlásával egy jobban körvonalazódik bennem egy teória, ami illhet erre a fickóra! Totál zakkant! De, azt se tudom elvetni a lehetőségek közül, hogy most szabadult ki valamelyik elmegyógy-zárkából s most idekint kószál a szabadságot élvezve. -Ha te mondod… - egy bólintásfélére futja tőlem, de ezzel még most se vagyok meggyőzve! Rezzenéstelenül figyelek, amit pofázik, de mintha meg se hallaná, ha közbeszólnék valamit, annyira belemerül a mondókájába. Sorra ecseteli nekem a polaroid fényképeket, amiket anno a Földön használtak. Most mondjam, hogy nincs idegem ezt hallgatni? Vajon megérti, amit mondanék? Szerintem nem. Ahogy így elnézem, nem sok esélyét látom a beszédemnek, hogy húzzon el innen! -Ahha….- erre mást nem is tudok válaszolni. Hogy, mi van? Mosolyogjak? Ugye ez is valami vicc? -Mi van? Rengeteg jó dolog? Itt?– nézek rá, majd kicsúszik a számon a következő gondolatom vele kapcsolatban. – Beszívtál valami szert? – valamiért ez jutott most eszembe, mert nem tudom hova rakni a viselkedését, a szájmenéséről nem is beszélve! Szinte levegőt se vesz, ahogy ontja magából a szavakat. S persze az észt, hogy ne legyek már ennyire „savanyú” pofával, mert szép az élet! Totál nem normális! Mit is mondott? Alistair? Azt hiszem, hogy utána fogok nézni a nyilvántartásban… Ezer százalék, hogy szökevény a bolondok közül! S pont engem kellett megtalálnia! Ha még ez nem győzött volna meg a meggyőződésemről, akkor a „csííízzz”, már kétségtelenül eldöntötte a gondolataim végkimenetelét. Már biztos, hogy baj van nála a toronyban… Ilyen balfék, csak … Na, mindegy! Ha nem mutatok ellenkezést vele, akkor talán békén fog hagyni és elmegy. Ennek fényében a térdemre teszem a könyökömet és úgy mozdulok, ahogy akarná. Hátha ezzel eleget teszek és végre magamra hagy. A vigyort nem tudom őszinte mosolyként előadni, de legyen ennyi elég neki. Most amúgy se vagyok felemelkedett hangulatban. -Remek….. – már csak ez hiányzott nekem mára! Remélem, hogy elégedett lesz a fotóval és elhúz kicsit messzebbre tőlem.
-Nem vagy valami beszédes alak mi? - Megszoktam, én mindig sokat beszélek, szeretek beszélni, de a környezetemben nem mindenki ilyen. Ez a pasas is elég szűkszavú, biztos katona, azok spórolnak a szavakkal, mintha darabszámra kapnák őket kimenőkor. -Nem, sajnos nem, de kipróbálnám, a Perdán állítólag vannak ilyen hallucinogén szerek, úú, biztos minden perdai tolja! - Nevetek arra hogy beszívtam, nem, nem, ez az alap állapot, de inkább mutogatom neki a képeket, hogy van itt vidámság ám, nem is egy! De valahogy érzéketlen erre a sok mosolyra és szépre, most vagy enervált vagy nagyon maga alatt van. Reméljük csak utóbbi, abból kihozható. De hogy legyen pár beállított kép is mondom hogy tegye a kezét meg hogy tartsa a testét, ó, remekül fest vele, olyan igazi elgondolkodó figura vele. Mint az a szobor az óidőkből, bár az pucér volt asszem', nem merem megkérni vetkőzzön le mert az művészibb, lehet belefojt a medencébe. -Héj haver... mi a baj? A kamera nem hazudik, hiába piszok jó kép, de akkor is süt róla ez egy szomorú kép. - Tartom felé amin valóban nagyon jól sikerült elkapni a mesterséges fényekkel ahogy ül és bánatosan néz oldalra. Az egyik kedvencem is lehet majd, bár tény, nem vidám. Látszik én is megkomolyodva kérdeztem ahogy leültem elé a földre keresztezett lábaim magam elé húzva. Nem biztos el akarja mondani, de állítólag idegeneknek könnyebb beszélni a gondjainkról, mert nem ismernek. Néha valóban megtették velem, még randin is, na az kínos volt, de.. a jó képért cserébe minimum meghallgatom ha gondolja.
Most ezzel meg mi van? Miért érdekli, hogy beszédes vagyok, vagy sem? -Nem. Nem szoktam beszélni, ha nincs miről. – ez újdonság neki? Talán nincs hozzászokva, hogy nem mindenki hozzá hasonlóan „dumagép”? -Hmm? Mi? – már megint nem tudom követni! - Miért drogoznák magukat a perdai lakosok?- Ezt meg honnan vette? A beállított foto meg legyen kedvére! Most egyáltalán nincs hangulatom ezzel a fickóval vitába szállni bármiben. -Mert, _az_ is vagyok! – vágom rá szinte azonnal. Majd, egy nagy levegőt veszek, és nem folytatom tovább. –Boccs, nem akartam így mondani. Nem te tehetsz róla… - nézek magam elé, de valahogy most nem akarnék bájologni a kamerája előtt. Inkább pár percig egymagam maradni. Bár ennek a lehetősége - ahogy így elnézem -, egyelő a nullával. -Most kerültél ide az Állomásra?-ha már majdnem leordítottam a fejét, akkor találjak valami emberibb hangot vele. Igazából nem tehet róla, hogy teljesen zakkant, és pont rossz időben van rossz helyen… -Bruce-nak hívnak....- ő már bemutatkozott, akkor én is megteszem. Ne mondja már, hogy bunkóbb vagyok, mint aminek kinézek.
-Mi az hogy ha nincs miről? Mindig van miről... - Nézek rá értetlen, hát mindig történik valami, mindig csinálunk valamit, mi az hogy nincs miről... milyen rossz szöveg ez? -Miért ne? Ha szabad meg jó... Te nem próbálnád ki? - Ó én tutira, de hát ilyesmit a magamfajta nem tud szerezni. Általában felsülök a rossz fiús megmondom a tutit imidzsemmel hogy szerezzek ilyesmit. Piát is ritkán tudok, pedig tudom az nem valami nagy etwas vagy hogy mondták régen. Le is fotózom, de nagyjából a képembe kapom jól látom és szomorú. Nem ijeszt meg, csak meglepődöm, a bocsánatára elnézően mosolygok. -Nem, nem én tehetek, ha én tehetnék legalább a neved tudnám. - Az amolyan alap dolog, ergo tuti nem én voltam, becsszó! De mivel így mondja tudja ki miatt ez a depi. -Mi? Nem dehogy, mindig is itt voltam. Néha lenézek a perdára a proffal, de amúgy mindig itt vagyok. Szerintem Te vagy az aki nincs kinn eleget. Ó vagy túl sokat vagy el! Katona vagy, vagy flottás? - Fogadjunk valami itteni melója van, mondjuk gépész, sosem találom el ezeket, de máshogy nehezen kerültük volna el egymást amúgy. Elég feltűnő tudok lenni. -Áh, nagyon örülök Neked Bruce. - Adom a kezem, ha elfogadja mosolyogva megrázom, kicsit meg is szorítom. -Figyelj Bruce, ha gondolod nekem elmondhatod a gondod, nem fogok ítélkezni és vélhetően egy mukkot nem fogok belőle érteni, de kibeszélheted magadból, figyelmesen meghallgatlak. Ja és elmondom a legjobb részét, mindenki ezt emeli ki belőle: - hajolok közelebb, mintha valami nagy titkot osztanék meg vele, suttogva is közlöm a hatás kedvéért. - Addig se beszélek. - Vágok egy "ühüm, tényleg, becsszó" fejet, szélesebben is mosolygok. Tisztában vagyok a személyiségemmel, legalább is a javával, de szeretek beszélni, nem fogom elfojtani magamba ha ilyen vagyok. Maximum néha ha muszáj. Most azonban valóban csendben rá fókuszálok, a gépet is csak fogom a kezemben, nem babrálok vele, nem gesztikulálok, csak átkarolom a lábaim és várok. Hátha...
Az már biztos, hogy ez a fickó nem teljesen százas! Hiába mordulok rá, hogy vegye a lapot és hagyjon magamra, nem tágít. Most a perdai lakosok drogozását hozta fel, amit még maga is kipróbálna. Erre csak a fejem ingatom, de már meg se említem, hogy nincs ki a négy kereke! Azt sem értem, miért fontos neki, hogy én mennyit és miről beszélek. Fontos ez?! Beszéljen ő, ha annyira akarja szellőztetni a gyomrát! Most nem igazán vagyok olyan hangulatban, hogy minden ökörségre vevő legyek. Majdnem le is kiabáltam a fejét, bár igazából nem tehet arról, hogy rosszkedvem van. Nem igazán találom a helyem és most is egyedül akartam volna lenni, de ennek már lőttek! -Fontos az, hogy ki vagyok? – nézek rá, de már feladtam, hogy magyarázzak. – Flottás. – simán mondhattam volna mást, de ehhez is eléggé magam alatt vagyok, hogy ködösítsek. Amúgy meg, nem fontos, hogy mit gondol rólam. A bemutatkozáson túl vagyunk, és kezet is nyújt nekem, amit elfogadok. -Részedről az öröm. – ezt viszont nem tudom egy halovány vigyor nélkül mondani. Nem tudom megmagyarázni, de most, hogy egy ideje itt löki a rizsát nekem, kezd szórakoztatni a fickó. Az is biztos, hogy nem teljesen normális, de pont ez mulattat benne. Tényleg idegesítően sokat pofázik, de nem is tudom…. Valakivel jó lenne dumálni, aki teljesen kívülállóként és ismeretlenül semmit se tud rólam. Úgyis hamarosan ő jobbra, én balra távozom… -Úgyse értenéd… de, azért kössz, hogy felajánlod!- az sem elhanyagolható opció, hogy ha elmondanám neki szomorúságom okát, akkor befogná a száját és egy pár percig legalább csend lenne. Megfontolandó! Amit érdemes még egyszer mérlegelnem. -Történt valami, ami miatt kettészakadt az életem… - igazából fogalmam sincs, hogyan mondjam ki, mert magam is nehezen értem. Volt egy remek életünk a nejemmel a régi kabinunkban, és most egyszerre minden megváltozott. Hiába próbálom a jó oldalát nézni, most még nem találom. -De, úgyse értenéd… Mindenki csak legyint rá… - sóhajtok egyet, de még azt se tudom, hogy mikor fogom ezen túllépni, ha egyáltalán sikerül. Hiányzik a megszokott életünk, és ez megvisel. -A nejemmel …. külön leszünk. Csak ritkán láthatom, mert már máshova osztották be. – nagy nehezen kinyögöm Al-nak az okot, de nem hiszem, hogy ezt érteni fogja. Biztos ő is, egy szentimentális ökörnek néz, amiért így megvisel a különválás. Még ha, egy ideig is szól ez, és néha majd találkozhatunk.
-Ez egy nagyon jó filozófia kérdés... a neved megtudva még nem tudom milyen vagy, de lehet a neved nélkül is én ismernélek meg a világon a legjobban. Amúgy meg érdekel ki vagy meg milyen vagy, persze. - Mosolygok rá szélesen, nem vagyok annyira filozófus alkat mint vázoltam, de néha elmerengek ilyen és hasonló lököttségeken. Aztán látszik kikerekedik a szemem és fülig érő vigyorom lesz. Eltaláltaaaaam! - Wow, flottás az nagyon klassz, meg izgalmas, akkor felfedezhetsz mindenféle bolygót, holdat, csillagövet! Talán nem szereted? - Annyira lehangoltan és gyászosan tud elődni ez a pasas menő dolgokat is hogy már tehetség. De legalább bemutatkozik, szóval Bruce. Mint a tök régi képregény klasszikus, Batman! A flottásságához is megy bár nem értettem azt a csókát, megvolt a maga kulturális történelme de miért akar valaki repkedő emlősnek öltözni? Szerintem nem volt ijesztő a képek alapján... hm... aztán nevetek. - Haha, ez jó, részemről tényleg, de talán egyszer Te is örülni fogsz nekem ám! - Nem tudom mikor, de biztos tudnék olyan szituációt összehozni. Nem lehetetlen nem? Vagy de? Minden esetre elmagyarázom, hogy nekem kiöntheti búskomor lelkét, nem fogom leszólni, maximum bólogatni és még be is fogom kicsit. De csak ha beszél, mert ha nem, akkor kinyitom a szám és lököm neki ami eszembe jut. - Most komolyan, fontos értenem? Az a lényeg hangosan is kimond és átlásd mi a gond, nem kell nekem érteni! - Őszintén így gondolom, miért kéne mindent értenem? Ez most nem erről szólna, hanem hogy kibeszélje mi nyomasztja. Aztán hümmögök, a kettészakadt élet gáz, belátom. - Ígérem nem fogok legyinteni, ha kell ráülök a kezemre, nézd! - Teszem a tenyereim a fenekem alá, majd biztatóan nézek rá elkezdte, a nehezén túl van folytassa! Ó szerelmi bánat, kicsit irigylem is érte, nekem nincs ilyen lehetőségem, mármint ilyen miatt bánkódni. Nem mintha akarnék, bár a bánatot mindig megelőzi valami kellemes rész, valójában azt irigylem. -Én se szeretem a változást, noha úgy látszik de. Mikorra tudjátok megoldani hogy ne legyetek külön? A CsH nem kedveli a csonka család modellt, szóval ez előnyödre van. Persze elég lassú minden. - Nem akarok sokat közbekotyogni, épp csak annyit szomorúan hogy ez tényleg szívás. Főleg ha nem is hetekről beszélünk hanem akár hónapokról. Lehet Hanahval elvagyunk egymás mellett de fura lenne ha nem lenne otthon és nem tudnánk kicsit beszélgetni. Még friss köztünk is a dolog, elnézve mélyülni sem fog, mert nem vagyok neki se esete, de azért... rosszul érintene ha külön lennénk.
Még lehet, megbánom, hogy beszélgetek ezzel a „hiperaktív” fazonnal ismeretlenül, de aztán mégis belekezdek a pocsék lelkivilágom okába. Valószínűleg egy kukkot se fog érteni belőle, de most már mindegy! Az is latba vetett a szavaim megnyílásának, hogy addig is kussol és nem pofázik annyit. Mivel a „puding próbája az evés”- ezt olvastam valahol-, ezért adok neki egy esélyt, hogy ne töröljem fel vele a padlót, így elsőre, hogy végre békén hagyjon. Furcsa mód már nem idegesít annyira, mint pár perccel ezelőtt. Hihetetlen! -Mi van?!- a filozófiai kérdést nem pont ehhez a témához szánnám, de ha neki így okés, akkor rá is hagyom! –Ahha… - Bólogatásból asszem’ ma jól fogok teljesíteni,- mert, ahogy elnézem-, ma még párszor megteszem, miközben beszélni fog. -Nincs is baj ezzel, hogy ismeretlen helyekre utazhatok. – Már megint nem tudom követni! Úgy látom, hogy a mostani állapotom nehezebbé teszi a gyors „ugrálást” a szövegelései közt. -Ha te mondod…- ebben annyira nem vagyok most biztos, de a jövő elég képlékeny és kiszámíthatatlan. – Legyen úgy…- végül is, nem tudhatom, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor örüljek neki. De, miért is?! Kevesebbet fog beszélni, ha legközelebb találkoznánk? Már jobb a kedvem… Azon meg talán meg se kellene lepődnöm, hogy a kezeire ráülve hallgatja tovább a szavaim. Ugye, csak valami kényszeres dolog nála? Az legalább kimagyarázható valamilyen orvosi szaknyelven, és nem pedig őrült. Vagy aztán, ki tudja? Most se vagyok meggyőződve, hogy van benne ép ész vagy más „normális” tulajdonság. Amúgy meg, miért is agyalok ezen? Teljesen összezavar ez a Al’. -Ha nem vagyunk úton, akkor találkozhatunk, de amint kifut a Hajó…utána … ki tudja, mikor láthatom. – nem várom, hogy értse, ahogy azt sem, hogy vigasztaljon ebben, mert nem hinném, hogy tudna. Magamnak kell megtalálni a lelki békét és túllépni ezen a szakaszon. Igazából nem is tudom, mi lenne most jó?! Beszélni róla, vagy valami mással eltölteni a mai napot. -Te, nős vagy?- érdeklődöm, hátha valakinek a példája okosabbá tenne, hogy mit s miként kellene ezt feldolgozni.
Szerintem nagyon vicces ahogy néha lemarad és csak egy "mi van?" futja tőle, de csak rázom a fejem vigyorogva, hogy ne is figyeljen, nem fontos. Amikor meg kiderül flottás végre Ő is bevallja nem olyan szörnyű mint elsőre próbálta beállítani a kesergő hangjával. -Akkor meg ne közöld ilyen fancsalian az vagy, lásd meg benne a jót! - Mondom vidáman, persze később kiderül az a baj így távol van a nejétől. Hát ez tényleg szívás, nehéz lehet hogy magára marad egy időre. Addig is győzködöm fog még nekem örülni és végső soron csak elkezd mesélni nekem. Bólogatok, szóval Bruce flottás a neje nem. Vágom, mit nem kéne ezen értenem? Szerintem egyszerű mint az egy szer egy. -És nem tudja bekéretni magát a flottába? Vagy végső esetben Te is kérhetsz valami Domis melót. Vagy kértek mindketten perdait akár, nem tudom hol van a nejed. - Jó én példának okáért inkább a nejem húznám a flottába, mintsem leadjam ezt a klassznak tűnő melót. Bár én szeretek tanítani tehát nem biztos jelentkeznék a flottába később se, hiába izgalmas, elég nekem a perda is. -Aha, nem olyan régen nősültem. De Hannah is itt van a Domin, fura lenne ha nem lenne velem, megértelek rossz egyedül mikor igazából sosem vagyunk egyedül. Kapcsolatfüggőket csinál belőlünk ez a rendszer... - Mosolyodom el, vállat vonva, jelezve ez van, de nem tűnik úgy nagyon zavarna. -Min változtatnál Bruce? Ami boldoggá tenne, mi lenne az? - Ó kérdezni jól tudok, szeretek, kitalálom vele mitől mosnánk le a savanyúságot a képéről, mert amúgy jó fej csókának tűnik ha kicsit depis is. Nem mintha ne kedvelnék meg könnyen bárkit de na, mindenkit lehet. Még engem is!
Már megint ezzel a „lásd meg a jót” dumával jön. Pont ezen vagyok, csak éppen nem találom! -Oké. Azon leszek!-ezt már nem is forszíroznám, mert felesleges ismételnem magam. Lehet, hogy én vagyok ma lassú felfogású, de rá is hagyom. -Ő is Flottás volt… csak aztán… történt valami, ami miatt Polgárrá lefokozták. – emiatt is kerültünk ilyen helyzetbe, bár azt se tudom, hogy miképp tudjam meglátni ebben is a jó dolgot. Ami megtörtént, azon nem tudok változtatni, és ebbe kell beletörődnöm. -Nem kérem át magam. Maradok a Flottánál. – ezt már eldöntöttem abban a pillanatban, mikor tudomásomra jutott ez a képtelen helyzet. –Erről nem is szeretnék többet beszélni.- az arcomon is megkeményednek az izmok, ahogy visszagondolok arra a napra. Minden megváltozott akkor… Most is gyűlölöm azt a percet…. A gondolataim eltereléseként Al-t kérdezem a családjáról -ha van neki-, így legalább nem rólam beszélünk, hanem róla. -Bizonyára dúl a „Love” köztetek. Így is kell! Boccs… nem rám tartozik!– ezt csak úgy mondom, bár nem tudom, hogy milyen a házassága, de nem is rám tartozik! Eddig sem voltam valami beszédes és a magánéletemről meg még úgy se… Ezért nem is görgetném tovább ezt a vonalat, hanem valami másról beszélgetnénk. Ha már úgyse lehetek egymagam, ahogy akartam eredetileg. -Nem is tudom… - elgondolkodtat ez a kérdése. Még nem agyaltam ilyesmiken azelőtt se. Most viszont, valamit kellene találnom, hogy elterelődjenek a gondolataim. -Talán egy „pohárdobálós” házibuliba szívesen végigtáncolnám a napot. Vagy, valami újat kipróbálnék! Csak nincs ötletem…. – Aztán ki tudja?! Hátha Al tud valami olyat javasolni, amire még eddig nem is gondoltam. Amilyen fura fickó, talán más gondolkodással, különböző ötletekkel áll elő. -Neked van?
-Jah... az tényleg gáz. - Már hogy lefokozták a nejét, de lényegében kitették a flottából, az elég ciki. Vágok is egy "ú" fejet, mert semmi kis dolog lehetett, ha ennyire nem akarták már az Impen látni a csajt. -Pedig lehet jót tenne, nincs abban semmi szégyellni való hogy szereted a munkád Bruce. Ezt a nejed is tutira megérti. Én se hagynám ott a sulit, még akkor sem ha a húgom menne az űrbe és tudna vinni. Asszem' nem mennék. - Komolyan sosem gondoltam át, de hát Ada nem fog csak úgy lelécelni és pláne nem úgy hogy vinne, nincsenek kapcsolataink. Nekem nincsenek, de tudtommal neki se. Ami Hannah-t illeti kínosabb mosolyom lesz. -Hááát, szívtipró vagyok, egyértelmű, de nem a nejem szívét tiprom. De kijövünk meg minden, a húgom barátnője. - Nem én vagyok az egyetlen aki barátot vesz el. Barátságból könnyebben lesz szerelem, legalább is mélyebb szeretet, bár nálunk nem érzem azt össze fog jönni de aztán ki tudja. Nem rossz csaj, bár a gyerekeink így is durvák lesznek, előre félek. De látva nem biztos erről akar beszélni - pedig hát én elég nyitott vagyok, nincs mit titkolnom - felvetem keressük meg mi tenné most boldogabbá. A válaszát hallva megint fülig ér a szám. - Hát Bruce öregem, a legzseniálisabb kalauzba bukkantál ezen a tucat napon! Én nekem az a fő hobbim, hogy új dolgokat próbáljak ki! Legutóbb a botanikai laborba akartam besunnyogni és elcsenni valamit, de nem jött össze. Tudod, csak a poén kedvéért. Ahm, meg akartam a moziban ülve a műpopcornból ilyen naaaaagy láncot fűzni és kiaggatva ott hagyni, de aztán letettem róla, mert büntit nem akarok. De a Wellnesben sem voltam még a jakuzzinál, meg vannak azok a fényterápiás szobák, az is poén lehet. De nem kóstoltam még minden italt sem az összes kocsmában ami van, néha tudod a perdai cuccok miatt jönnek újak vagy könnyebben előállítanak hasonlót ahhoz amik a földön voltak. Mondanám házibulizz velem, de egyelőre csak ketten lennénk az nem tudom mennyire lenne buli neked... - Sóhajtok, közben kiveszem a kezeim a fenekem alól és újra átkarolom a lábaim.
-Megérti. Ezzel semmi gond… -nem igazán akarnám ragozni tovább a témát, így el is engedem. Enyhülést talán az idő hozza meg számomra, vagy éppenséggel egy új irány, amit eddig nem próbáltam. A napjaimat kitöltötték a szolgálatok és az edzések sora. Ami eddig nagyon is elegendő volt számomra, hogy teljes életet éljek a nejemmel.. ahh! Már megint! Azt hiszem, tényleg valami hajmeresztő dologba kellene belevágnom, hogy elterelődjenek a gondolataim. Szinte magam előtt látom Al-t, amint foto-masinájával szüntelenül lopakodik valamelyik botanikus után, aki a növényeket gondozza és minden létező pillanatot lencsevégre kap, majd lelkesen mutogatja a nejének…aki a húga barátnője? Azta! Nem aprózza el! Aztán lehet, hogy neki van igaza. Várjunk csak! Az mit jelenthet, hogy „nem a nejem szívét tiprom”? Inkább erre nem is kérdezek rá! Még a végén valami olyasmit találna mondani, hogy a húgának a barátnőjének, barátnője… Vagy ezt is lehetne még fokozni? pff…. Le vagyok maradva! Surrant? Hmmm? Ezt meg se hallottam! Kis szemfüles „tolvaj”. El se hiszem, de kezd mulattatni ez a figura. A felsorolásai közül nem is egyről alig hallottam, bár szó mi szó, tényleg bezárkóztam a kabinba és csak ritkán vetődtem el Jack-hez is, akinél legalább minőségibb piákat szolgálnak fel. A felfüzögetős popcorn gondolata megemeli a szemöldököm, de akkor már inkább a Bár! -Elnézhetnénk Jack-hez. Ott legalább végigkóstolhatnád azokat a piákat, amikről nem is hallottál!- ez nem is olyan rossz ötlet. Igaz, hogy jó ideje nem iszom semmi alkoholt, de most ez is egy olyan eset, ami változást hozna a megszokott életvitelembe. -Amúgy is jobb nem egyedül támasztani a pultot. Mit szólnál hozzá?
-Az jó dolog. Szerencse. - Már hogy a neje megérti most kicsit külön kell lenniük mert Bruce marad a flottánál, ha jól értem a szitut. Legalább nem egy önző dög a neje vagy hasonló. Jó is lehet ha így ragaszkodnak egymáshoz, tényleg irigylem. De a saját dolgaimról nem félek nyilatkozni, lévén abban semmi nincs, hogy nem vagyunk szerelmesek a nejemmel, amúgy meg azt hall ki belőle amit akar. Ha hadseregbeli lenne lehet óvatosabb lennék, de a flottások lazábbak eddig tapasztalataim szerint, nem olyan feljelentgetősek. -Akár. Én a Lótuszfénybe szoktam járni de miért ne? Kóstoljuk végig! Jól bírom a piát, vigyázz velem! - Mármint egész jól, ha nem öt töményet küldök le egymás után, akkor volt már képszakadásom. De ahogy mondtam a Lótuszba járok, ott a kimért adagok meg sem kottyannak, nem tudom más is így van-e vele, nem szoktam nézni. - Mit szólnék? Azt hogy lekapom azt a nyíló virágot és mehetünk! - Veregetem meg a vállát, hogy pillanat, majd kicsit pepecselek a lencsékkel és pár kattintás ééééés meg is van. Elégedett vagyok, jó lett. Ó, a medencéből bevizezem a kezem és rácsöpögtetek kicsit majd újra lekapom, tetszik a vízcsepp a bimbón, ahogy megcsillan rajta a mesterséges fény. -Kész vagyok, már megvagyok, nééézd! - Megyek mellé lelkesen hogy megmutassam az új képeket, majd visszalapozok oda is amit sutyiba csináltam az elején róla. -Bánatos Bruce. Ez a kép címe. A nap végére csinálok egy Bulis Brucet is! Vaaaaagy egy Bitangjókedvű Brucet! Gyakran jársz Jackhez? - Faggatom, míg elpakolom a kis kütyümet meg a tartozékaik, gondosan elcsomagolom ám. Megy menet közben is, ezért nem kell külön megállni, tartom a lépést.
A sok búslakodás után végre valamit találtam, ami egy kis reménysugárral tölt el, és még ezt a fura fickót is magammal viszem. Jobban mondva, nem viszem, mert jön magától. -Nem jártam még a Lótuszfénybe. Nem ismerem. – van olyan Bár? Tényleg le vagyok maradva! – Akkor ezt túltárgyaltuk, mert én nem annyira vagyok hitelesítve nagy mennyiségű italokra. Inkább csak iszogatni szoktam néha. Az _ivás_, az erős túlzásnak nevezhető volt nálam eddig is. Majd kiderül… Miért ne?- a gondolatára, hogy egy pár pohárral legurítok, máris kellemesebbé teszi ezt a napot. Igazából nincs szándékom részegre inni magam, de aztán, majd elválik, mi történik még az éjszaka. Olyasmit akarok tenni, amit eddig nem –vagy, éppen elvétve - és ha már van is olyan ember, aki hajlandó végigkóstolni Jack itallapját, már megér egy próbát! -Majd az ötödik pohár után mondd, hogy még bírsz inni!- a vállon veregetést elnézem neki, bár annyira nem érzem közeli ismerősnek, hogy hozzám is érjen. De mivel, most elsiklok felette, így nem is tulajdonítok nagy jelentőséget a mozdulatának. -Hmm? Komoly? – nézek rá a képre, amit lelkesen az orrom elé dugdos, de inkább hagyjuk! Valószínűleg soha nem fogom ezt a stílusát –se megszokni- se érteni. Úgyhogy mindegy.. -Remek!- vágom rá a képre, amin most már rajtaragad a „Bánatos Bruce”. Erre nagy levegőt kelle vennem, de elhessegetem a késztetést a válaszolásra. Jobban fog járni… -Mondhatni. Az elmúlt hetekben igaz keveset léptem be a Bárba, így itt lesz az ideje!- felállok ültemből, majd elindulok a folyosó felé. Egy futó pillantást vetek, míg elcsomagolja a gépét, de ennél többet nem érdekelnek a mozdulatai. -Mehetünk Jack-hez?- kérdezek rá még egyszer, talán meggondolta-e magát, bár én biztos vagyok benne, hogy pár pohár simán legurul a torkomon, ha tényleg velem tart Al. De, ha nem, az sem baj. Egyedül is menni fog a felejtés.
//
