Utolsó poszt ☽Vas. Szept. 20, 2020 10:33 am Következő oldal☽
Callum & Saskia
Babaváró
Napok óta fáradékonyabbnak éreztem magam, mintha valami kiszívná az erőt belőlem, bár a munkámban még nem zavar, el tudom végezni még Dorian munkatempóját tekintve is. Callum sem vette észre, legalábbis nem kérdezett rá, semmi jelét nem mutatta annak, hogy feltűnt volna neki, ezért nem is szóltam róla. Gondoltam elmúlik, túlhajtottam magam, hamarabb álltam munkába, mint ahogy azt Callum javasolta volna, és magamban igazat adtam neki. Nem aggódtam, a fáradékonyság hullámzó volt, nem állandó és inkább arra figyeltem, hogy egyensúlyban tartsam a terhelést és a pihenést. Mégis jelen volt, üres perceimben ezen gondolkodtam, de nem volt olyan jelentős, hogy akár Callumnak szóljak, akár őt megkerülve elmenjek Dr. Salsbury-hez, akiben maradéktalanul megbíztam és tulajdonképpen az ébredésem óta ő kísérte figyelemmel az állapotomat, Callumon kívül. Szokásommá vált, hogy a munka végeztével, a Kerten keresztül hagyjam el a labort. Minden nap átsétáltam a virágok és más növények között, nem került negyed óránál több időbe, de feltöltődtem ettől a kis sétától, anélkül, hogy hazavittem volna egy újabb szeretett példányt. Katja lassan állandó kísérőmmé vált, most azonban Jade követett kitartóan és nem túl diszkréten, de vele érezhetően közelebbi volt a kapcsolatom korábban is, így elnéztem neki. Azonban a mai délután nem úgy alakult, ahogy általában szokott, mikor Callum nélkül jártam be a Kert legkisebb zugát is. A feléig sem jutottam, mikor a fáradtság olyan erővel csapott le rám, hogy megszédültem tőle, mintha erős nyugtatót kaptam volna, meg kellett kapaszkodnom, le kellett ülnöm a kis mesterséges tó körüli padok egyikére, s szinte azonnal éreztem a karom alá nyúló támogató kezek óvatosan gyengéd szorítását. Jade soha nem lankadó figyelme…leguggolt elém, úgy fürkészte az arcomat, mely most minden bizonnyal olyan fehér lehetett, mint az orvosi szobák falai. Még soha nem éreztem ilyen gyengeséget és ez megijesztett, gondolom ez is látszódhatott rajtam.* -Mennyire van rosszul asszonyom? *A kérdés furcsaságát az magyarázta meg, mikor láttam, hogy előveszi a kommunikátorát, kipréseltem magamból egy halvány mosolyt a válaszhoz.* -Annyira nem, hogy egy egész orvosi team-et idehívjon Jade. *Néhány szívdobbanásnyi ideig tovább fürkészet, láthatóan elgondolkodott a válaszon, majd határozottan bólintott.* -Akkor Jenkins kancellárt hívom. *Ez lett volna a másik rossz választás. Callum hajlamos lenne túlaggódni, nem akartam, hogy egy talán banális dolog miatt idegeskedjen. Másrészt elég közel voltunk az orvosi részleghez, még csak lépcsőznöm sem kell, így maradék erőmmel ráfogtam a kommunikátort tartó kezére és próbáltam egy kis időt kialkudni magamnak.* -Kérem Jade, még ne szóljon neki. Mindjárt jobban leszek, és ha ez megnyugtatja, utána elkísér Dr Salsbury-hez és bármi is a vizsgálat eredménye, én magam szólok Callumnak. Kérem. *Nem tudom miért, makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy ezt én intézzem el, úgy ahogy szeretném. Talán az orvos megemlítése, talán kérlelő szavaim, vagy a kettő együtt, arra az elhatározásra juttatta Jade-et, hogy egyelőre elfogadja az ajánlatomat. Bólintott, de a kommunikátort nem tette el, ami egyértelmű jele volt annak, hogy az első gyanús jelre könnyedén elsöpri a kérésemet és mindenkit riaszt, beleértve Callumot is. Én pedig bíztam abban, hogy ez a rosszullét is elillan, olyan gyorsan ahogy jött, ahogy már korábban is történt, épp csak ez most sokkal intenzívebb volt. Ezért döntöttem úgy, hogy nem haza megyek pihenni. Néhány perc múlva, ha nem is lett tökéletes, de éreztem magamban annyi erőt, hogy Jade-ba karolva elinduljunk az orvosi részlegbe, ahol Dr. Salsbury már várt rám, mert ő volt az egyetlen, akit értesítettem a Kertben való pihenésem közben. *
*Sok mindenre gondoltam, mi okozhatja a rosszullétet, a napok óta tartó fáradékonyságot és bevallom, még Roda teája is eszembe jutott, és persze bármilyen kór amit a Perdáról lehet összeszedni, ami még nem olyan súlyos, mint a Brevius, mégis okozhat gondokat. Az viszont eszembe sem jutott, még egy pillanatig sem, amit végül Dr. Salsbury közölt, pedig a legegyértelműbb volt. Az első reakcióm az öröm volt, ami természetes, de aztán megijedtem és teljesen indokolatlanul aggódni kezdtem, és hiába nyugtatott a doktornő azzal, hogy minden rendben van…féltem attól, hogy elveszítem, hogy beteg lesz, hogy újra át kell élnem a veszteség fájdalmát, amit Ewan Noah miatt még mindig a szívemben éreztem, a seb még nem gyógyult be és feltételeztem, Callum is hasonlóképp érez. Ő jobban palástolta, de akadtak pillanatok amikor mindketten erőnket veszítettük, míg egymásba kapaszkodva újra fel nem álltunk. S aztán arra gondoltam, talán a sors ezzel az ajándékkal gyógyít majd minket, lehetőséget ad, hogy végleg talpon maradjunk, erőt, hogy minden más rosszat átvészeljünk. Akárhogy is van, száműznöm kell a félelmeimet, hogy csak a boldogság járja át a szívem és a lelkem, vigyáznom kell rá…. Nem voltam túl sokáig bent Dr. Salsbury-nél, de Jade aki mindvégig odakint állt az ajtó előtt, nem így érezte. Nem szoktam érzelmet látni az arcán, de most ha halványan is, az aggodalom vonásai jelentek meg rajta…és nyomokban ott volt még a várakozás felett érzett türelmetlensége is, lelkiismeret-furdalás amiért hallgatott rám és nem szólt Callumnak. * -Minden rendben van Jade. Nem vagyok beteg, csak…többet kell pihennem. Köszönöm, hogy elkísért és, hogy eleget tett a kérésemnek. *Kezemmel könnyedén, alig néhány másodpercig érintve karját mosolyogtam rá, majd elindultam a folyosón, kivételesen nem a lépcsők felé vettem az irányt. Nem akartam még azzal is kockáztatni egy újabb rosszullétet, hogy akár egyetlen szintet is lépcsőzöm most, hogy jobban érzem magam, de haza sem vágyódtam. * -Ön értesíti Jenkins kancellárt, vagy én szóljak neki? *Megértettem az aggodalmát és azt, hogy minél előbb szólni akar a történtekről Callumnak, de ez az én tisztem, így a liftben állva a nyolcadik szintre tartva írtam egy rövid üzenetet Callumnak, Jade megelégedésére. Nem sok időm lesz arra, hogy átgondoljam hogyan is mondjam el a hírt, ez nem olyan amit csak úgy egyetlen mondatban össze lehet foglalni. Vagy épphogy igen, de meg kell adni a módját. S persze az is kérdés, Callum hogyan érkezik meg, hogy Jade, most, hogy már nem köti az ígéret, üzen-e Callumnak bármit is, és ha igen, mennyire tér ki a részletekre. Mindezen a Panorámakilátó hatalmas üvegtáblája előtt ülve merengtem a Perda méltóságteljes tarka gömbjét fürkészve. Sok szép, új emlék kötött ide, a tágas tér, a kellemes félhomály és a hold látványa mindig megnyugtatott. Ahogy most is. Már az első percekben éreztem, hogy minden félelmem tovaszáll, kezeimet az ölembe ejtve ültem féloldalasan, hogy Callum érkezésére, könnyedén felé tudjak fordulni. *
Utolsó poszt ☽Szer. Szept. 23, 2020 10:51 pm Következő oldal☽
Saskia és Callum és...
Nem gyanakodtam semmire. Fáradtságát észleltem, de őszintén szólva kimondottan örültem neki. Tudtam, hogy éjjel is nehezen alszik el és keveseket alszik, még hozzám képest is, ami már nagy szó. Betudható ez a gyásznak is, mely nekem is a korábbi rémálmokat átalakította és tovább fűzte másmilyenné, hogy tovább kísértsen, még ha kezdtek is lassan-lassan ritkulni ezek az esetek. De betudható ez a hibernáció mellékhatásának is, nem Saskia lenne az első, aki álmatlanságra panaszkodna az ébredést követő hetekben, hónapokban. Jobb esetben pár hét alatt rendeződik, de van, hogy fél évig is elhúzódik, s még csak összefüggés sincs a hibernációban töltött idővel. Bíztam benne, hogy Saskiánál hamar rendeződni fog, legalább ez, ha már emlékei makacsul távol maradni látszanak, így örültem minden jelnek, mikor ásításon kaptam. Örültem akkor is, mikor az este nézett film végét már nem várta meg, vállamra hajtva fejét éreztem, miként nehezedik el kicsit álomba merülve és örültem annak is, hogy én kezdtem reggelente hamarabb kelni és nem ő. Kezdett visszaállni a régi rend e tekintetben és ezt mind a hibernáció mellékhatását nézve, mind a gyászt nézve a gyógyulás jeleként könyveltem el magamban és nem is gondoltam tovább. Még akkor sem jutott ez eszembe, mikor megkaptam Saskia üzenetét. Nincs rá racionális magyarázatom, miért gondoltam rögtön valami rossz hírre, hiszen a rövidke sornyi szöveget éppúgy lehetett volna boldog izgatottként kiolvasni. Nem is lenne példa nélküli, máskor is volt, hogy valamivel meg akart lepni és így üzent sejtelmesen, nem árulván el, miről lesz szó. Nem tartom olyan embernek magamat, akit a megérzései vezetnek, most mégis valahogy nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy valami baj lehet, hogy ez nem egy kellemes meglepetés lesz. Visszatöröltem a kommunikátorba bepötyögött választ a kérdéssel, hogy mi a baj? A valami baj van kérdés is erre a sorsra jutott. Ismerve Saskiát, ha elmondhatná, akkor hívna, nem üzenne. Azzal nyugtattam magamat, hogy Jade sem értesített, márpedig ha valaki, hát ő nem az a mulasztó típus. Ráadásul a Panorámakilátó sem híres arról, hogy a közbiztonság ott rémes lenne, amennyiben ez értelmezhető kifejezés a Dominium rendjében. Elküldöm a véglegesnek szánt üzenetet, és arra jutok, hogy ha komoly dolog lenne, bizonyosan nem ezt a helyet választja helyszínül Saskia. A jelzavaróm ugyan leblokkolja a felvétel- vagy lehallgatás-készítés lehetőségét, és Jade-n átverekednie magát másnak nem lesz egyszerű, de valahogy mégis valami semleges témára gondolok. Most még. Mire át tudom adni a munkámat a helyettesemnek megbeszélve minden lényegeset azzal az ígérettel - vagy fenyegetéssel -, hogy egy órán belül várhatóan visszanézek, s mire eljutok a liftig már megint Saskia üzenetének okán gondolkodom. Talán találkozott Raven Moor-ral - érzésem szerint direkt felkereste az ex-tizedes -, és beszélt neki a fogdába kerülésének megható történetéről, ami nem vet rám jobb fényt Hartley ujjai óta... vagy még inkább Denisovról mesélt, ha már gyászmadár, legyen kövér. Elhessegetem ezt is, biztosan otthon kérdezne rá ezekre Saskia. A munkájával kapcsolatos témákat is elvetem, már hazaérhetett rég onnan, és a lakosztályból mehetett ki a Panorámakilátóhoz. Már az is eszembe jut, hogy tényleg bajban van, más küldte az üzenetet, különben minek írta volna alá? Vagy valami történhetett, hogy ilyen szétszórt lett. Leküzdöm a kísértést újra, hogy Jade-től érdeklődjek. Míg felér a lift a nyolcadikra vagy öt-hat eshetőséget is számba veszek, miről lehet majd szó, még az időpontot is ellenőrzöm a Perda aktuális állásával együtt, hátha csak arról van szó, hogy ma a három hold a Caligo-bolygóval különös együttállásban lesz és másabb lesz a naplemente. Remélem, csak ennyi, noha az adatok alapján szerintem még Fuller is azt mondaná, hogy ma nincs semmi rendkívüli a közeli égitestek mozgásában. Reményeimet Jade törli le akaratlan, aki felé kérdő tekintettel fordultam. Komor és valahogy rosszalló pillantása beszédes most, de mégsem eléggé. Csak felemelt kezemmel jelzem, hogy nem kell jelentenie egyelőre, míg nem szólítom. Előbb Saskiát akarom látni, tőle akarom hallani, miről van szó. Andrej-t az ajtó másik oldalára intem azzal az utasítással, hogy engedély nélkül ne engedjenek be senkit, s ebbe most a szint többi lakója is beleértendő, ezt jól tudják. Ha érkezne is bárki, jelentenék, de nem engednék be automatikusan. Rosszat sejtve lépek be a kilátótér hatalmas csarnokába, melynek roppant méretű üvege és a mögötte húzódó hatalmas égitest mellett az ember eltörpülni látszik. A Caligo beszűrődő fénye lilás derengést kölcsönöz helyenként, de többnyire a Perda kék-zöld gömbje érvényesül. Az impozáns látványt pillantásra se méltatom, utam egyenesen a kanapéhoz visz, ahol már belépéskor kiszúrtam Saskia alakját s aggódón őt fürkészem. Ahogy közelebb érek és felém fordul, láthatja rajtam a zavar jeleit. Ahhoz képest milyen komor volt a testőrkapitány, Saskián nem látok semmi erre utaló okot. Nem értem... Eddig se, de most már tényleg nem. - Szia! - Köszöntöm, s nem gyanús, ha nem áll fel, nem szoktunk mindig így tenni a másik érkezésére, így magam is most a megszokott módon hajolok le, hogy ajkaira adott kis csókkal köszöntsem, s csak utána üljek le mellé. - Nagyon... rejtélyes volt az üzeneted. - Kezdek bele, nem is próbálva tagadni, hogy mennyire kíváncsivá tett, de mégsem akartam úgy fogalmazni, hogy miért akart látni vagy miért hivatott. Az valahogy túl... baljóslatú.
Utolsó poszt ☽Szomb. Szept. 26, 2020 6:14 pm Következő oldal☽
Callum & Saskia
Babaváró
Izgatottan várakoztam a kanapén ülve, bámultam a Perda gömbjét, mely mintha velem együtt akarna ünnepelni, a Caligo lilás köntösébe öltözött. A halvány derengés a kilátó sötét sarkaiba is eljut, de most valahogy elsiklik a figyelmem ezen. Callum, üzenete szerint húsz perc múlva érkezik, s mivel nem olyan sürgős, hogy mindent eldobva igyekezzen hozzám, választ nem írtam. Hagyom, hogy befejezze a munkáját, így nekem is van időm átgondolni mit és hogyan mondjak. A lényeg, hogy itt legyen, hogy ide jöjjön…és remélem nem gondol semmi rosszra, hogy Jade nem küldött neki üzenetet a történtekkel. Talán sikerült őt is megnyugtatom, hogy nem riadtan léptem ki az orvosi szoba ajtaján, bár a mosolyom nem volt az igazi, éreztem én, csak épp a hír összekuszálta a gondolataimat. Tervem, hogy míg Callumra várakozom, az időt a legjobb és nem túl sejtelmes beszéd megfogalmazására fordítom, az első öt perc után borult. Annyi gondolatom volt, hogy belefáradtam a válogatásba és végül hagytam, hogy maguktól csapongjanak az ilyenkor szokásos kérdések felbukkanásával együtt, mint például: Hogyan lesz ezután? Örül majd Callum? Mennyire fog aggódni, hogyan befolyásolja majd a gyász felett érzett fájdalmát a babavárás öröme? S eszembe jutott az is újra, hogy el is veszíthetem a babát és nem feltétlenül a Brevius miatt, amiből ugyan felgyógyultam de talán ahogy Ewan Noah fejődésének gátat vetett, úgy bennem is okozhatott maradandó károsodást. A félelem nagy úr, s az ember hajlamos elfelejteni az enyhítő körülményeket, mint ahogy én is azt a sor vizsgálatot melyeket Callum írt ki az ilyenkor szokásosak mellé, s melyek kivétel nélkül mind negatív eredményt hoztak. A baba elvesztésének lehetősége azonban fájóan érdekes módon keltett bennem rossz érzést. Mint amikor a múltamból bukkannak fel érzések, képek nélkül, de ezt elhessegettem. Nem lehet, ilyet nem érezhetek, csupán az ösztöneim csalnak most meg a váratlan hír miatt. Vadul száguldó érzelmeim azonban nem látszottak rajtam, mindvégig egyenes háttal ültem, kezeimet lazán az ölembe ejtve, s még csak ujjaimat sem tördeltem. Callum halk hangja törte meg a kilátóban uralkodó csendet, mikor belépve utasítást adott Andrejnek, s meghallva közeledő lépteit fordultam kissé felé. Minden amit eddig magamban forgattam hirtelen elillant, őt látva mintha minden kérdésemre választ kaptam volna, a kétségek elbújtak, távol maradtak tőlem. Mosolyának elmaradása némi aggodalmat feltételez a részéről, minden bizonnyal az üzenetem válthatta ki, de ennél többet nem látok rajta, tehát Jade sem árult el semmit. Én viszont mosollyal köszöntöm, mert már őt látni is olyan, mintha a nap most ragyogott volna fel a Perda mögött. Csókja után nem is hagyom leülni, én magam állok fel, nem túl gyorsan, mert bár már jól érzem magam, nem szeretnék most megszédülni s ezzel mindent tönkre tenni. * -Szia! *Két keze után nyúlok, ujjaim az övéi közé furakodnak s próbálok úgy fordulni, hogy én háttal álljak a kilátó roppant méretekkel rendelkező ablakának, míg Callum pont szembe kerül a Holddal. * -Máskor is volt már rejtélyes, és akkor mosolyogva érkeztél a találkánkra. *Mentem még a menthetőt, de nem állítok valótlant. Szavaimban benne van a burkolt kérdés, hogy ez az alkalom vajon miben más? Válaszra azonban nem hagyok időt, a korábban megtervezésre nem kerülő mondatok, most maguktól jönnek ajkaimra. * -Nézd milyen szép ma a hold. *Ha az üzenetem rejtélyes volt, akkor mosolygós kijelentésem még annál inkább, de tovább folytatom mielőtt még megszólalhatna. Ha sikerült a Perda felé fordítanom, elengedem a kezeit, de csak addig míg én magam is a hold felé nem fordulok, hátammal Callum mellkasának finoman nekidőlve, hogy aztán újra kezei után kutassak. Ha önkéntelenül átölel, nem kell keresgélnem, így vagy úgy rátalálok s mindkét kezét a hasamra simítom. Nem vonom magam köré ahogy máskor, nem öleltetem át magam, hogy úgy fűzzem karomat az övéibe. * -Most a legcsodálatosabb. *Hogy a hold, vagy valami más, arra nem térek ki, de fejemmel kissé oldalra fordulva nézek fel rá, egyrészt, hogy lássam rájön-e magától mit szeretnék mondani, másrészt, hogy a szemeibe mosolyogjam a boldogságom. S, hogy segítsek még egy kicsit, kezeimmel kicsit jobban a hasamra szorítom az övéit. *
Utolsó poszt ☽Vas. Szept. 27, 2020 10:20 am Következő oldal☽
Saskia és Callum és...
Saskia mosollyal fordul felém, szokásos könnyed mosolyával, ez azért sokat javít nyugtalanságomon, s aggodalmamon is enyhít. Talán csak rémeket látok már mindenhol, mert annyira féltem őt. Nem mintha nem bíznék Jade-ben vagy nem bíznék abban, hogy Roda gyógyítása tartós volt. Ha ki is újulna a Brevius, azt most már vakcina birtokában tudnánk kezelni. Leülnék a csók után, de Saskia megállít ebben, ő áll fel s egy pillanatra eltűnődöm, hogy csak nekem tűnt lassabbnak a mozdulata? Talán csak a mostanság gyakori fáradtsága az oka, túl nagy lendülettel vetette bele magát a munkába, mintha pár hónap alatt kötelező lenne bepótolnia két és fél év elmaradását s tüstént megismernie az összes perdai növényt, melyekből szinte naponta találni új alfajokat vagy fedezni fel valami újdonságot egy régebben megismert növényről. Majd ha megint látom a fáradtság jeleit rajta ma, finoman szóba hozom, hogy lassíthatna egy kicsit, a Perdával hosszú távra tervezünk, bármilyen átmeneti jelleget is kommunikálunk a perdaiak felé. Így hát csak felsegítem most Saskiát előzékenyen s immáron rajtam is megjelenik egy mosoly, ahogy szokott módon fészkeli be magát karjaimba nekem háttal. Kérnie sem kell, hogy karoljam át, ez mintegy természetes mozdulat meg is teszem s válaszára figyelve nem tulajdonítok jelentőséget annak, hogy most nem rendes átkarolás lett a mozdulatból. - Ez igaz. Nem tudom, miért láttam bele most többet... Komolyabbat, komorabbat. A végén még át kell beszélnünk levelezési szokásainkat. - Adok neki igazat, mert tényleg nemigen tért el más találkozó megbeszélő üzenetétől. De akkor miért volt Jade pillantása olyan sötét? Ilyeneket azért nem szoktam képzelődni, s hiába nézem ma milyen szép a hold - szerintem pontosan olyan, mint tegnap vagy egy hete, vagy egy éve - csak ezen jár az eszem, így az első látványt méltató kijelentésre csak egy rövid hümmögéssel felelek, mert bólintásomat most nem látná. De mikor másodjára is kiemeli a látványt, már nem hagyom szó nélkül. - Tehát ma randizunk? Egy vacsora itt vagy a Panoráma étteremben? - Pillantok le rá én is, mikor érzem s látom, hogy feje felém mozdul, s fürkészem kicsit sejtelmes mosolyát. Valamit tervez... - Mi az? - Mosolyodom el utalva arra, hogy látom ám a mosolyát, s mogyoróbarna szemei is valahogy másképp csillognak, mint egyébként. Rajtam meg látni, hogy lázasan kutatom fejben a lehetséges okokat, mit találhatott ki Saskia? Ezek szerint nem egy sima vacsorát. Valószínűleg másodjára is kicsit szorítania kell a kezemen a hasán, mire meglátja rajtam, hogy észrevettem, hogy ez talán mégse véletlen. Szemöldökeim aprót összébb rándulnak, mint mikor hirtelen szöget üt valami a fejembe s lepillantok kezeinkre, noha ami először eszembe jutott, az úgy sem látszódna. Azt se lehetne mondani, hogy azt akarom megnézni tényleg hol is vannak kezeim, hiszen orvosnak se kell lenni hozzá, hogy ennyi anatómiai tudással bírjon az ember. A lepillantás valahogy önkéntelen. Visszakapom tekintetem Saskia mosolyára, majd rögtön azokhoz az egyre kevésbé - vagy éppen hogy még jobban - rejtélyesen csillogó szemekhez, mintha a választ akarnám onnan kiolvasni. Enyéimben tisztán látni a meglepettséget, s egyelőre valamiféle óvatosságot. - Saskia... te...? - Mint aki tart tőle, hogy valamit nagyon-nagyon félreért, s nem is tudja, hogyan fejezze be a mondatot, vagy megerősítésért ezt a másiktól várná.
Utolsó poszt ☽Kedd Szept. 29, 2020 3:23 pm Következő oldal☽
Callum & Saskia
Babaváró
Callum nem gyanít semmit, ezt a mosolyából látom ami végre feltűnik az arcán. Magamban megköszönöm Jade-nek, hogy nem szólt semmit amikor Callum megérkezett, hogy előtt sem üzent neki. A mosoly azt is jelenti, hogy ha voltak aggodalmai, azok is elmúltak, de legalábbis háttérbe szorultak. Azt már nem merem biztosan állítani, hogy nem vett észre rajtam semmit, épp csak egyáltalán nem gondol arra, amit nem sokára közölni fogok vele, így egészen más úton járhat. * -Vagy a túlaggódásodat. *Jelzem finom mosollyal, hogy az üzenetem komorságával téved, semmi rossz nem volt benne, gondosan fogalmaztam, legfeljebb a napszak lehet szokatlan, ilyenkor nem szoktunk még váratlanul sem randizni. De ezen igyekszem túllépni és magammal húzni, ám nem csak gondolatban, hanem kezemmel is, hogy ölelésébe fészkeljem magam, ahogy itt a kilátóban legtöbbször teszem. Nem véletlen, hogy próbálom a már ismert mozdulatokat sorra venni, noha nem ez volt a tervem…nem is volt tervem. Visszagondolva csupán csapongó gondolataimnak adtam helyet, de talán jobb is, hogy nem próbáltam el magamban számtalan formában, hogyan adom elő, hogyan osztom meg vele a hírt. Callum azonban egészen máshol jár, mert csak hümmög amikor felhívom a figyelmét a Perda szépségére. Minimum egy kérdést vártam, hogy miért hívtam ide csak ezért…de a következő, már egyértelműbb célzásra is csak egy randit tud elképzelni. Tényleg mint egy szórakozott tudós. Mosolygásom halk kuncogásba fordul, főleg amikor felnézek rá és tanácstalan arcát látom. Szinte hallani lehet a csikorgó fogaskerekeket a fejében, melyek csak lassan juttatják el a felismerésig, s ezért még egyszer oda kell szorítanom a kezét a hasamra. A „mi az” kérdésre nem is válaszolok, csak feljebb emelkednek a szemöldökeim, ahogy az övé inkább összébb rándulnak, homlokán pedig ha halványan is, de megjelennek a gondolkodó ráncok. Mosolyom felveszi a várakozó álláspontot, hogy akkor szélesedjen csak tovább, amikor Callumon látom a felismerés jeleit. Lassan szembefordulok vele, de egyik kezét próbálom továbbra is eddigi helyén tartani, ahogy kényelmes neki. Nem hisz nekem, nem mer hinni, és ez annyira szerethető benne, hogy szabaddá váló kezemet az arcára simítom. Eddig csak magamban mondogattam, furcsa is kiejteni hangosan, mintha véglegesen lepecsételnék valamit amin csak gondolkodtam. De végül csak kibököm, halkan, mosolyogva.* -Igen. Kisbabánk lesz. *Aztán csak várok, figyelem őt lélegzetvisszafojtva, vajon mit szól hozzá, hogyan érinti, mi lesz az első gondolata amit megoszt velem…és mi lehet az, amit nem. *
Utolsó poszt ☽Kedd Szept. 29, 2020 8:38 pm Következő oldal☽
Saskia és Callum és...
Aprót szusszantva mosolyodok el szélesen a válaszát hallva. - Az aggódást nem lehet túlzásba vinni. - Természetesen ez a mondat csak addig állja meg a helyét, amíg én aggódok, neki nem szabad ennyire, főleg nem miattam. Ugyanakkor én is örülök, hogy jelenleg túlaggódtam csak, még ha egyes részletek zavaróan nincsenek is a helyükön. Azt nem feltételezem, hogy valami rossz történt vele és nem akarja még elmondani, szerintem nincs igazán oka eltitkolni. Jade sötét pillantása... talán valami másról van szó? Nehéz ezt végiggondolni, ha közben lelkes reflektálást várnak a perdai - mindig pont ugyanilyen - látképre, de érezhetően jó és egyre jobb kedve van Saskiának, így próbálok az ő gondolatmenetére koncentrálni és felajánlom az itteni vacsorázást, még ha annak ideje kicsit odébb is van. Úgy se szoktunk sokat vacsorázni, így mindegy, mikor csipegetünk kényelmesen, figyelve, ahogy az alkony hozta sötétség egyre jobban beborítja a holdat. De ő csak kuncog, nem kevéssé zavarva össze ezzel, s ekkor pillantok rá megkérdezve, hogy mi az? Valamit nagyon mellétrafáltam, valamit Saskia nagyon tervez, de nem jut eszembe semmi, mi lehet az oka a mostani találkozásunknak, és mi köze hozzá a helyszínnek, az égitest látványához? Egy emlék jutott eszébe? Ez irányban kutatok kicsit gondolatban. A helyszín és a látvány kiemelése kellően tévútra is vezetne bárkit, mikor kiderül, hogy nem ok nélkül szorítja a hasára a tenyereimet, nem mintha tudnék olyan helyszínt, ami kellően kifejező lenne és nem rombolná a romantikus hangulatot. A felismerés megdöbbent, vagy inkább annak a lehetősége, hogy jóra gondolok, hát nem csoda, hogy megerősítésért pillantok fel rá. A lassú szembefordulása, a válasz késedelme idegőrlő, türelmetlen várnék akármilyen reakciót, bármit, csak várni ne kelljen, a bizonytalanságot ne érezzem, még ha nyugodt mosolya és érintése már választ is adnak a kérdésre. Annyira tudni akarom, hogy tovább se gondolom, hogy miként éreznék ezzel kapcsolatban és mikor végül halkan, de csak elhangzik a válasz, olybá tűnhet, a Panorámakilátó visszhangosabb lett, mint egyébként. Sose tartottam magamat lassú felfogású embernek, most mégis Saskia szinte hallhatja saját hangját, tulajdon szavait, ahogy engem néz, miként pörgetem vissza a fejemben vagy háromszor is, mint aki keresné a szavak más értelmét a nyilvánvalóhoz és egyértelműhöz képest. Bizonyosan zavart kifejezés ülhet a szemeimben, de nem mert a fogantatás pillanatát keresgélném emlékeimben. A perdai kirándulásunk óta számtalanszor bújtunk össze édes meghittségben vagy éppen szenvedélyes tűzzel, s igazán nem is fontos, melyik alkalom lehetett a sok közül. Az döbbent meg, hogy az egyik alkalom sikerrel járt, pedig be nem vallottam volna - még - Saskiának, de én lemondtam már erről, gyakorlatilag már megbarátkoztam a gondolattal, hogy én vagyis mi ketten leszünk az utolsó Jenkins-ek. Már megvolt a terv fejben, hogy ha Saskiát meddőnek állapítják meg, mit tegyek, hogy együtt maradjunk mégis, mert kitartottam volna mellette. Számos tervem volt, de egyik tervben sem szerepelt az, hogy várandós lesz. Egyáltalán nem, nem hogy ilyen hamar. Ez nem volt a terveimben... Elvonom kezemet a hasától, de csak annyira, hogy dereka köré fonjam, másik a hátára kerül egy pillanat alatt hidalva át a köztünk lévő távolságot a csókjáért, mely forróbb mint valaha, de nem a vágy fűtötte szenvedélytől, ezt most más fűt. S az ajkaira nyomott csók közben kapom fel óvatosan, hogy egyet perdüljek vele és tegyem aztán le a földre újra, nevetve rá. Talán egy kancellár se reagált még így arra, ha valami a legkevésbé sem a tervei szerint alakult. Az öröm első, mámoros pillanatai annyira eltöltenek, hogy nem tud még befurakodni közéjük egyetlen sötét árny sem, amely azt súgná óva intve engem, hogy a neheze még hátra van...
Utolsó poszt ☽Szomb. Okt. 03, 2020 5:31 pm Következő oldal☽
Callum & Saskia
Babaváró
Máskor, más helyzetben lenne arra válaszom, hogy az aggódást vajon mennyire és ki által lehet túlzásba vinni szerinte és szerintem. Úgy érzem ebben megint véleménykülönbségbe ütköznénk. Csupán elnézően mosolygok az ő mosolyára válaszul, hiszen most egészen más a lényeg, más a fontos, hogy amiért idehívtam ne hintsen el benne további kétségeket…és aggodalmat. Látom rajta, hogy valami még mindig nyugtalanítja és csak feltételezem, hogy Jade nem mosolyogva üdvözölte, és az arca a szokásosnál is komorabb volt. Jóllehet végül nem terveztem el, hogyan adom Callum tudtára a nagy hírt, mégis sikerült egy kicsit különlegesen elmondanom. Nem is tudom miért volt olyan nagyon fontos, hogy ne csak egy hétköznapi mondatban közöljem vele, hogy apuka lesz…talán akkor nem kellett volna magyaráznom, megerősítenem egyértelmű szavakkal, de nem adnám semmiért arcának látványát. Az értetlenséget, a zavart, a felismerést, melyek ha nem is rophamléptekkel de felváltják egymást. A boldogság azonban lemarad egy hosszabb lépéssel, a mosoly, a derű a szemeiben nem jelenik meg azonnal és a lelkemben érzem, hogy a legutolsó gondolatom igazolást nyer, hogy nem véletlenül jutott eszembe…van valami amit nem oszt meg velem. Alig érzékelhető, szinte azonnal elillan, és nyoma sem marad, mert Callum magához ölel és ajkaimra adott csókjának szenvedélyessége már boldogságról árulkodik, és minden rossz érzsét elmos. Ahogy derekamnál fogva felkap, a nyakába kapaszkodom és belenevetek a csókba, a bodogság túlcsordul bennem és nem hagyom, hogy bármi tönkretegye. Mikor lábaim újra a padlót érik, már ismét fel kell nézzek rá, mosolyogva, nevetve simítom mindkét kezem az arcára.* -Mit szólsz, milyen randevút szerveztem neked?
Utolsó poszt ☽Vas. Okt. 04, 2020 1:42 pm Következő oldal☽
Saskia és Callum és...
Afelől nem volt kétség egy pillanatig sem, hogy Saskia örül a várandósságának, látszott rajta s azon, ahogy előadta nekem. Azt hiszem, ez akkor is így lenne, ha emlékezne mindenre. Míg felfogtam az egészet, tudat alatt lassan begyűrűzött feszült várakozása is. Ha emlékezne, tudná, hogy a reakcióm csak is pozitív lehet erre, az első mindenképpen, s ez be is bizonyosodik, amint megcsókolom s felkapva őt perdülök vele egyet. Minden más gondolatot kizárok, a teljes külvilágot, még ha a Perda darabokra is esne most az üvegen túl, azt se látnám, egyedül feleségem boldog nevetését és a ragyogó szemeit engedem be, kisajátítva kettőnknek.. vagyis most már hármunknak a pillanatot. Óvatosan teszem le, de el nem engedem őt, így közelről mosolygok a szemeibe, szavaira röviden fel is nevetek. - Magasra raktad a lécet, ha ezt felül akarom múlni! - Mondhatni az esélytelenek nyugalmával indulhatok, de nem bánom. - És.. - Azt se tudom, melyik kérdéssel kezdjem, mert azok csak úgy tolakodnak előre. Lassan férkőzik be optimista reményeim közé a félsz is, mely azt a kérdést sürgeti, vajon mennyire szabad beleélni magamat, magunkat abba, hogy valaha is hárman lehetünk, kézzel foghatóan, elevenen s egészségesen? Próbálom elnyomni, hátrébb sorolni, még egy pár pillanatig élvezni akarnám a gondtalan örömöt. - ... hogy vagy? - Kezdem ezzel, talán a legfontosabb mind közül. Három várandósság van mögötte, de ez nem jelenti azt, hogy a negyedik is ugyanúgy hat rá. - Meg mennyi idős most, hányadik hétnél jársz? Dr. Salsbury látott már ugye? - Kérdezgetem tovább, próbálván magam nyugtatni választól függetlenül. Ha kisebb, mint tizenkét hét, attól még van remény, ha több, akkor meg azért is van miért aggódni. Számolom magamban hány hónap telt el a császármetszés óta: szűken vett fél évnél járunk, de minimum négy-öt hetes lehet, ha kiderült már. A méhnek több idő kellene, de nem is jutott végig az előző terhesség, talán nem lesz baj, ám a kockázatokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Válaszait várva simogatom hátát, de ezt legalább annyira saját megnyugtatásomra is csinálom: érezhető s látható, hogy ugyan az örömhullám még kitart - nem is akarom elengedni -, de úgy jelenik meg a tekintetemben némi feszültség s a már Saskiának ismerős aggodalmaskodásom első szikrái is.
Utolsó poszt ☽Hétf. Okt. 05, 2020 7:43 am Következő oldal☽
Callum & Saskia
Babaváró
Szemeinek boldog csillogása, a csókja és ahogy felkap és pördül velem, még azt a halvány kétséget is elsöpri, melyez aggodalmas arcának láttán éreztem….ha volt is egyáltalán bennem kétség. Tudatosan biztosan nem, csak éreztem valahol mélyen magamban, de nem vettem róla tudomást. S csak ezután tudok igazán örülni, hogy vége a feszült várakozásnak, mellyel Callum reakcióit fürkésztem. * -Ez volt a célom. *Nevetek fel újra felszabadultan, karjaimmal még mindig a nyakába kapaszkodva, s csak a kérdése halványít jókedvemen és nevetésemen. Be kell vallanom hogyan jutottam el odáig, hogy megtudjam, babát várunk s ez az oka annak, hogy mostanában erőt vett rajtam a fáradtság, s nem tudom mennyire voltam képes palástolni, s ott van még Jade, akit arra kértem ne szóljon Callumnak, míg biztosat nem tudok a rosszullétemről. * -Jól vagyok. *Ezt már őszintén állíthatom, ám nem hiszem, hogy kikerülhetem a kikerülhetetlent, dr. Salsbury pedig úgy is mindent elmond majd Callumnak. Nem is tehetne másként. * -Ó, igazából nem tudom…nem hagytam időt Dr. Salsburynek, hogy megállapítsa. *S ennél a pontnál már biztosan látható rajtam némi lelkiismeret-furdalás, a titkolózásnak az árnyéka mellyel a mai rosszullétemet is kezeltem. * -Tőle jövök, nem rég felkerestem, mielőtt üzentem, nála jártam. *Lassan adagolom az információkat, finoman haladva előre, s egyelőre ennek tudom be a szemeiben újra erőre kapó aggodalom árnyékait. * -Valójában…kicsit elgyengültem mikor Jade-el a folyosón sétáltunk…csak egy kis szédülés volt, nem komoly és Dr. Salsbury azt mondta ez természetes, ahogy a testem változik és alkalmazkodik a várandóssághoz…*Elég volt, hogy megnyugtatott, hogy nincs komoly bajom és elmondta mi az oka a napok óta tartó fáradtságomnak, már jöttem is ki az orvosi szobából. A többit ráér még megtudni, nem egy és nem kettő vizsgálat vár még rám úgy sejtem, de az örömhírt meg kellett osztanom Callummal. Azonban szavaim ellenére nem látok Callum tekintetében megnyugvást és tenyeremet arcára simítva fürkészem okát.* -Nem kell aggódnod, jól vagyok. *Nem gyanítva semmit mosolyodom el, s bújok hozzá belesimulva kezének simogatásába. *
Utolsó poszt ☽Hétf. Okt. 05, 2020 1:12 pm Következő oldal☽
Saskia és Callum és...
Nem kerüli el figyelmemet, hogyan halványodik kicsit a mosolya, mikor kérdezem, hogy van. Na, el is érkeztünk akkor a "de" részhez. Boldogok vagyunk a gyermekáldás miatt, de... Emiatt is fogadom kicsit szkeptikusan azt a "jól vagyok"-ot, kivárva, még ha úgy is látom a mogyoróbarna szemekben, hogy igazat mond. Talán megint csak a rossz tapasztalatok miatti üldözési mániám? Mert egyszerre hinni és remélni akarok, de nem merem egyiket sem? Arra viszont felvonom a szemöldökömet, hogy nem tudja, hány hetes, kiváltképp, hogy dr. Salsbury is említésre kerül, járt nála. - Inkább csak elmondani nem tudta, az orvosi aktádban benne lesz bizonyára. - Jegyzem meg, majd rögtön eszembe is jut, hogy Saskia nem nézte még meg az orvosi aktáját. Lehet nekem kellene, a kórelőzmények miatt... - Majd megnézem neked! - Ajánlom fel gyorsan, magam sem tudván, hogy ez lenne a jó döntés vagy sem? Mindenesetre figyelek tovább, mert Saskia szépen adagolja az információkat, feltűnően szép apránként, amit akkor szokott, ha nyugtatni akar. Tudom, mert én is gyakran teszek így vele, hogy előre próbálom megnyugtatni, hogy a nehezebb része a mondandónak ne legyen olyan rossz vagy rémisztő. Nagyjából hatásos módszer, de a mellkast szorító érzést kissé elnyújtja, majd csak kiderül, mi is volt az ok, amiért dr. Salsbury-hez ment. Talán valamiféle megérzés is lehetett tudat alatt, hiszen egy általános rosszabb közérzettel nem a szülészorvost keresi fel az ember, vagy talán arra gyanakodott Saskia, hogy a korábbi császármetszéssel hozható összefüggésbe. Akárhogy is, nála kötött ki, amit alapvetően nem bánok, a doktornő diszkréciójában megbízok. - Örülök, hogy mindent rendben talált. - Kezdem ezzel finoman elmosolyodva újra, még ha az aggodalom nem is tűnt el a szemeimből. Ha baj lett volna, a doktornő nem hagyja addig távozni Saskiát, míg el nem mondja neki, ha egyáltalán hagyta volna távozni. Úgy értelmezem a szavait, hogy Saskia túlzottan elgyengült, megszédült, de minden értéke normális tartományon belül mozog. Próbálok erre koncentrálni. - És így már értem Jade komor pillantását is, mikor megérkeztem. Ha jól sejtem, megkérted, hogy ne szóljon nekem arról, hogy rosszul lettél. - Kicsit vegyesek az érzéseim és gondolataim ezzel kapcsolatban, de jelenleg a gyermekáldás felett érzett örömöm némileg pozitívabb és engedékenyebb hangulatba hoz. Ez egyszer. - Ő akkor még nem tudja. - Megállapítom, nem kérdezem, s magamban felírom teendőnek, hogy a testőrkapitányt tájékoztassam a helyzet változásáról, ő tudni fogja, mit kell tennie és mit jelent majd mindez. Kiváltképp kilenc hónap múlva, amennyiben eljutunk oda. Ez a rész aggaszt most nagyon. - De üljél csak le! Pihenned kell, amennyit csak tudsz! - Próbálom erre rávenni Saskiát, nem csak azért, hogy ne szédüljön meg újra. Baja nem esne, karjaimban van, nem esne el. S bár dr. Salsbury nem keresett engem, az orvosi aktára rátekintek majd, mert nehéz szabadulni a gondolattól, hogy vajon nincs-e ágynyugalom előírva Saskiának? Nem gondolom, hogy eltitkolná előlem Saskia, ha így lenne, ismerem, a gyermek jóllétét előtérbe helyezné a saját vágyainak, még ha édesen morcogna és panaszkodna is. Akkor is így tenne, ha nem lenne mögöttünk egy elveszített gyermek - ha tudná... -, így meg pláne féltett kincsként vigyázni fog rá. S ez felveti a dilemmát is, hogy elmondjam-e az előző kettő sikertelen várandósságot vagy se? Az én tekintetemből az aggódás, a féltés lángjai nem tűnnek el, ott vannak a boldogság mellett, de Saskiáéban egyelőre csak a boldogságot látni, emiatt döntök úgy, hogy terveim szerint majd máskor, holnap mondom el neki. Legyen egy napja az önfeledt örömre, mielőtt a félelem bekúszna a tudatába és makacsul gyökeret verne. Korábban a gyászban kellett egymásra támaszkodnunk, most a reményben, hogy ne hagyjon el minket. Ha sikerült Saskiát rávenni, hogy üljön vissza a kanapéra, természetesen én is csatlakozom, egy karommal átölelem őt, míg a másikkal a kezét fogom meg, ujjaimmal simítok végig csuklóján, s ahogy az ölünkben - inkább az ő ölében - pihen a kezünk, finoman simítok a hasán is, hiába nem látszódik még semmi, hiába nem érezi a mocorgást odabentről. Homlokomat Saskiáénak döntöm és úgy szólalok meg újra. - Ha hét-nyolc hetes lesz, akkor megállapítható lesz a neme is. Szeretnéd tudni? Vagy később inkább? - Nem mondom el most sem - előre -, hogy legutóbbi alkalmakkor milyen döntést hozott ebben Saskia. Ha emlékezne, se biztos, hogy ugyanúgy döntene most is. Hagyom, hogy ismerkedjen e téren is magával, s a múlt felemlegetése helyett próbálom most még a jövő tervei felé terelni a szót, még ha érezhető örömöm mellett egyfajta ideges feszültség is, amit próbálok előtte palástolni.
Utolsó poszt ☽Csüt. Okt. 08, 2020 6:49 am Következő oldal☽
Callum & Saskia
Babaváró
Callum, mint mindig, most is pontosabban fogalmaz, mint én, és erre rá kell bólintanom. A közeli emléken elmosolyodom, még most is látom magam előtt Dr. Salsbury meglepett arcát, a beléfojtott szavak, hozzám alkalmazkodó másra cserélését.* -Valóban nem sok időt hagytam neki. *Nem is kell tovább mondanom, Callum minden bizonnyal érti, hogy amint megtudtam, nincs komoly bajom, máris idesiettem és üzentem neki, hogy minél előbb elmondhassam a jó hírt. az orvosi eredményeim persze érdekelnek, de abból a leírásból, amit Dr. Salsbury vagy teszem azt Callum használ, nem sokat értek, talán ez az oka annak, hogy az ébredésem óta egyszer sem olvastam bele az orvosi aktáimba. Nem mellesleg Callum orvos, bármit érthetően el tud magyarázni. * -Rendben.*Egyezem bele röviden, és már arra készülök, hogy mindent töredelmesen bevalljak, de nem olyan egyszerű. Callum e nélkül is aggódik miattam és hajlamos bármit a hibernációra, vagy a Breviusra, vagy Rodára kenni. * -Azért mentem hozzá, mert benne bízom a legjobban. Ha más bajom lett volna, minden bizonnyal elküld egy szakorvoshoz, de nem így lett.*Igyekszem elmagyareázni miért a doktornőt kerestem fel elsőként annak ellenére, hogy nem gyanakodtam, hogy a rosszullétem mögött várandósság bújik meg. A legnagyobb lelkiismeret furdalást azonban Jade okozza, jobban mondva az, hogy ő még semmit nem tud az egtészről, tehetetlenül nézte végig a rosszullétemtől kezdve az orvosi vizsgálaton keresztül az idejövetelemmel bezáruló történetet. Becsületére legyen mondva, nem kérdezett semmit, és bár próbáltam megnyugtatni, hogy nincs komoly bajom, láthatóan még mindig bántja a dolog, hogy nem szólt Callumnak. Ennek szól a bűnbánó mosolyom, és a Jade felé vetett röpke pillantásom.* -Azt hiszem meg kell köszönnöm neki és bocsánatot is kell kérnem, amiért ilyen helyzetbe hoztam. *Mindezzel egyszerre válaszolom meg Callum kérdésnek is beillő kijelentéseit és kérem Callumot, hogy Jade felé mindennek ne legyenek következményei. Bármennyire is próbálom Callum felé kommunikálni, hogy jól vagyok,nem hiszi el és látom rajta, hogy aggódik, mintha még a gyermekáldás felett érzettt öröm sem tudta volna elmosni teljesen az aggodalmát és úgy érzem, egészen más oka van, minthogy a korábbi állapotom ebbe beleszólna. Ezért nem is ellenkezem, kibontakozom az öleléséből annyira, hogy helyet foglalhassak a kanapén, de ahogy mellém ül, máris igyekszem vissza. Nem csak magam miatt, hanem ő miatta is, szükségem van rá, és viszont, főleg most...együtt kellene örülnünk, de ha halványan is, érzem, hogy valami nem kerek. Lehajtom fejem és kezének mozdulatait kísérem figyelemmel, csuklóm simogatását, s azt, ahogy ujjai finoman érintik a hasamat is. Megható, mosolygásra késztető látvány, két kezem bölcsőjébe fogom az övét s nézek fel rá a kérdés elhangzásakor. * -Te szeretnéd tudni? Persze biztosan tudni fogod. *Hajtom le ismét a fejem, ha tehetem vissza a homlokának döntve vagy a vállára hajtva. Callum genetkus és tekintve Ewan Noah...állapotát,amit ugyan a Brevius okozott, biztosan nem bíz semmit a véletlenre. * -Nem tudom, a következő vizsgálatog eldöntöm. *Bizonytalan mosolyom mellett nézek fel rá, s a szemeiben kutatok válaszért arra az alig érzékelhető idegességre, ami felőle áramlik. Látom rajta az örömöt, de nem látom azt felhőtlennek és nem gondolom, hogy Ewan Noah elvesztésének oka az ami halványítja az érzéseit. Egyik kezem elvonom a kezétől és arcára simítom. Az érintésben benne van a szerelmem, a boldogságom, de benne vannak a félelmeim is, és annyi határozottság, ami ahhoz kell, hogy tudja, most rám figyeljen...és én is figyelek rá. Bármi is bántja, tudok róla...* -Miért érzem azt, hogy a boldogság mögött félelem lapul? Aggódás valamiért amiről nem tudok.
Utolsó poszt ☽Csüt. Okt. 08, 2020 12:22 pm Következő oldal☽
Saskia és Callum és...
- Segond, a lényeget elmondhatta: babát vársz és mindketten jól vagytok. - Mosolyodom el, mert végülis ez a fontos. Hogy hány hetes, az másodlagos szempont, legfeljebb csak én izgulok, mennyi hét van még hátra a kritikusnak bizonyuló első trimeszterből. Krach utána is történhet bármikor, ezzel tisztában vagyok, mégis jó arra gondolni a tizenkettedik héten, hogy csökkent ennek az esélye. Még ha mi igazán csak akkor nyugszunk meg, mikor már épen, egészségesen megszületett... vagy akkor se, mert másért fogunk aggódni onnantól. De ez még olyan messzinek tűnik, hogy nem is merek ennyire előre tekinteni, hiába esne jól az efféle tervezgetés. - Arra kapott lehetőséget, hogy elmondja, mire kell figyelned, egyéb fontos instrukció, vitaminok, vagy ennek még utána kell járnunk? - Kérdezem nem csökkent mosollyal, mert el tudom képzelni, hogy Saskia amint megnyugodott, hogy minden rendben, már azzal gondolt, hogy nekem hogyan mondja el. Kiváltképp, hogy ezek szerint az ajtó előtt egy feszült Jade-t hagyott hátra. Arra bólintok, hogy miért épp a doktornőt választotta és jelenleg megnyugtat az is, hogy rám hagyja az orvosi aktáját. Ha belenézne, nem kellene orvosnak lennie hozzá, hogy a lényeget lássa és értse. S nem tudom jelenleg, hogy miként reagálna rá, hiába ismerem és emlékszem rá. - Nem szükséges így tenned. - Felelem a Jade-et illető részre, persze tudom, hogy ez vajmi kevéssé fogja Saskiát eltántorítani attól, hogy megtegye, ha így érez. - Jade azóta velem van, hogy kancellár lettem. Tisztában van vele, hogy ez milyen felelősséggel jár. Oka volt, hogy kérésednek engedett, fel tudta mérni, mivel járhat ez. S nem, most nem arra gondolok, hogy szigorúbban nézek-e rá vagy sem emiatt. A testőrségnek mindenesetre tudniuk kell a megváltozott állapotodról, hogy ennek ismeretében tudjanak felelős döntést hozni szükség esetén. - A baba megváltoztat néhány dolgot, kiváltképp ha megszületik. De addig is fokozottan figyelnek majd Saskiára, hiszen így plusz kockázati tényező lépett fel és plusz dolgok, amikre figyelni kell: most annak is nagyobb az eshetősége, hogy Saskia megszédül, elesik, ennek jeleit időben fel kell ismerni. Én ugyan nem tudom, de Jade e téren már ma is jól vizsgázott, éles tekintetét nem kerüli el egyetlen rezdülésünk sem. Ha még eltitkolnánk a várandósságát, akkor adott esetben helyzetekből is ki kell tudniuk menteni Saskiát anélkül, hogy gyanút keltenének. A rosszullét tudatában kérem Saskiát, hogy üljön le, szerencsére nem kell ebben győzködnöm, olykor híres makacsságát nem most veszi elő s meghitten üldögélve tudunk kicsit a jövőre gondolni, még ha az csak pár hetet is jelent jelenleg. - Szeretném tudni, igen. A vizsgálatoknál be lehet állítani, hogy erre is szűrjön-e a program vagy sem. - Ezt azért mondom, mert nem feltétlenül evidens, hogy tudni fogom. Más kérdés, hogy Saskia jól sejti, hogy megnézném, de nem feltétlen azért, mert a kíváncsiságtól nem tudnék aludni addig, míg egy ultrahang felvétel meg nem mutatja egyértelműen a választ a kérdésre. Ha egy egyszerű orvos lennék, könnyen engednék annak, hogy ne tudjuk még meg, lehetne akár születésig meglepetés. Kancellárként mint annyi mindenben, más szempontokat is figyelembe kell vennem, így én tudni fogom, de tiszteletben tartom majd Saskia döntését is, ha enyémmel ellentétes és vigyáznék szavaimra, hogy ne szóljam el magam. - Rendben, ráérünk még, úgy vélem. De addig is kérlek, ne hozzuk még nyilvánosságra a várandósságodat. A következő vizsgálatnál majd eldöntjük ezt is, hogyan tovább... Érdekes lesz megint neveken gondolkodni. - Mosolyodom el én is, mert azért ez kedves része a tervezésnek, jóllehet kicsit előre sietett is. Ám ezzel sikertelenül próbálom magamról terelni a figyelmet, a mogyoróbarna szemek kutakodnak és vagy mert már ennyire ismer újra Saskia, vagy a megérzései vezetik, de ahogy arcomra simítja a kezét, már tudom, hogy lebuktam és lázasan gondolkozhatok azon, hogyan jöjjek most ki ebből jól? Az érintésnek ettől még tudok örülni, mosolygok, hiába jelenti vesztem is Saskia lágyságában elrejtett határozottság is. - Mert... valóban így érzek. - Akárhogy is próbálom lassan megfogalmazni a szavakat, nem tudom megkerülni ezt most már. Saskia nem ostoba, látja, hogy valami nyomaszt és ha megpróbálom félvállról kezelni a dolgot, csak azon gondolkozna, hogy mit hallgatok el. Úgy talán még rosszabb is lenne. Arról nem is beszélve, ha mástól tudná meg, mondjuk Dorian tapintatos udvariasságnak álcázott jól célzott szúrásaiból. Ewan Noah-t meg nem akarom hamis alibiként felhasználni, hogy miatta aggódom csak, így eltérek előbbi tervemtől, hogy kímélem legalább holnapig őt. Hiába mondta már számtalanszor Saskia, hogy rossz hírekhez nincs megfelelő alkalom, én még mindig kitartóan próbálkozom. A politikában olyan könnyedén eligazodom és ki tudom számítani a várható jövőt, de ha érzésekről van szó, kissé elveszek és bizonytalan vagyok, hogy mikor döntök helyesen. - Ez... a negyedik várandósságod. - Mondom ki végül a lényeget, a folytatás szinte mellékes is lehetne, minthogy nem vár ránk otthon gyermek, tudja már ennyiből is Saskia, milyen véget érhettek. Ettől még folytatom, mert tudnia kell nem csak a történteket, hanem azt is, miként érzek-vélekedek az egésszel kapcsolatban. - Volt sok éve két spontán vetélésed a tizedik és nyolcadik héten. Nem akartam ma elmondani, hogy a baba miatt érzett örömöd teljes legyen, hogy legalább egy napig ne aggódj, mert tudom, hogy aggódni fogsz, ahogy én is azt teszem. - Simítok hátra egy tincset az arcánál a füle mögé lágyan megsimítva ezzel arcát is, míg ölében lévő kezem finoman szorít az övén, hogy bátorítsam, s ha kell, nyugtassam is. Vak vezet világtalant? Roda azt mondta, hogy támasza kell legyek Saskiának, mégis úgy érzem, a világ legcsapnivalóbb támasza vagyok. Ráadásul ünneprontó is. Pont ma, pont most egy ilyen hír kapcsán is. - Az aggódás természetes, de nem szabad hagynunk, hogy csak erre gondoljunk, hogy féljünk olyantól, ami most lehet be sem fog következni. Tudom, hogy a lehetetlent kérem, de nem szeretném, ha mindig erre gondolnál, mindig a múltra. Nem tagadom, hogy aggódom én is, és féltelek, nem tudván, mi mindent tudunk még elbírni, mennyiszer hasadhat meg egy szív, de tudnod kell, hogy örülök is. Nagyon-nagyon örülök és ugyanennyire bízok is abban, hogy ezúttal minden másképp lesz. Ez nem a múlt, amiben élünk. És most már nem csak a mi tudományunk segíthet, hanem a perdaiak segítségét is kérhetjük, ha kell. - Fürkészem a tekintetét, hogy vajon miként érez, mennyire sikerült megnyugtatnom... és mennyire sikerült megmérgeznem az örömét?
Utolsó poszt ☽Pént. Okt. 09, 2020 5:38 pm Következő oldal☽
Callum & Saskia
Babaváró
-Azt hiszem abban a pillanatban csak ez számított. *Elég volt annyi, hogy nincs baj, hogy mindaz ami velem történt ebben az állapotban természetes, figyelmeztetni sem kellett arra, hogy jobban figyeljek oda magamra ezek után. A bűnbánó mosoly azonban még Callum látható örömével és rövid életű megnyugvásával sem kerülhet le az arcomról. Picit még el is húzom ajkaimat fél oldalra és veszek egy nagy levegőt.* -Nem igazán. Csak biztosítottam arról, hogy nem vagyok egyedül, van aki hazakísérjen. Bár ezt gondolom sejtette. *A gondolataim már Callumnál jártak, és megígértem, hogy mielőtt újra felkeresem. A mai nap az örömé, holnaptól nagyobb figyelem központjában állok majd, mint eddig és nem csak Callum részéről. Az, hogy eddig csupán egy testőr kísért mindenhova, Callum engedékenységének és az én szívhez szóló kérésemnek volt köszönhető, de úgy sejtem mostantól mér ez sem lesz elég. Meglepődnék ha mégis. * -De igen. *Ellenkezem máris, mintha a későbbiekre edzeném magam, s aztán elmosolyodom, mert már várom a lemondó sóhajt ami ilyenkor menetrendszerű. Nekem igenis fontos, Jade felelősséget vállalt értem, s ha már engedett a kérésemnek annak tudatában, hogy ha baj lenne, nem csak egy szúrós tekintetet kapna Callumtól, akkor az a minimum, hogy a bocsánatát kérem amiért ebbe a helyzetbe kényszerítettem. * -Természetes, persze, hogy tudniuk kell róla. *Ebbe könnyedén egyezem bele, abba már kevésbé, hogy ha Callum ezek után úgy dönt, egy testőr nem lesz elegendő. Azonban ráérünk még erről eszmét cserélni, ahogy arról is ráérek később dönteni, hogy tudjam-e fiú lesz…vagy már az, vagy kislány. Egyelőre az öröm tölti ki minden érzésemet, és most sok mindenre bólintanék rá amire később talán a fejemet ingatnám. Callum kérésének eleget teszek és a kényelmem is azt kívánja, hogy üljünk le, így már félig ölelő karjába bújhatok. Arra is rábólintok, hogy tartsuk titokban, már csak babonából sem kürtölném világgá, de szeretném még magamnak, magunknak megtartani ezt a kis boldogságot. Nem tagadom de nem is ejtek szót arról, hogy kicsit félek. Ewan Noah-ra várás nem él az emlékeimben, de az elvesztése mély sebet ejtett a szívemen, és bár a Brevius volt az oka…nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy elvesztettem egy babát. Callum mosolygós megjegyzése a névválasztásról épp ezt juttatja eszembe, én nem tudok visszaemlékezni arra, milyen volt neveken gondolkodni és az ébredésem után is azzal szembesültem, hogy igazán nem is döntöttünk el semmit. Callumban azonban kellemes emlékeket ébreszt és nem szeretném elrontani a kedvét, így egy hosszabb lélegzetvételnyi szünet után ismét bólintok mosolyogva.* -Igen, érdekes lesz. Főleg ha nem tudunk megegyezni. *Teszem még hozzá a magam gondolatát, hogy adjak egy kis pluszt ahhoz a közeli helyzethez, melyből talán nem tudjuk kiverekedni magunkat. Az emlék üres helyét azonban egészen más veszi át, rossz érzés, gyanakvó és…ismerős. Mintha átéltem volna már egyszer, Callum tekintetében még eddig nem látott aggodalmat vélek felfedezni a boldogság mellett. Különös így együtt látni és a szívemben a vigasztalás érzése ver tanyát, ezért is simítom tenyerem az arcára, s minden egyes szívdobbanással egyre mélyebb és fájóbb az amit látok. Mondhatná azt is, hogy csupán természetes aggódás, ahogy minden leendő szülő aggódik a gyermekéért, de most kivételesen nem hinnék neki és ezt ő is tudja. A félelem az igazságtól lassan és hidegen kúszik fel a gyomromból a torkomba, látva hogyan változik meg az arca, hogyan mélyülnek el a vonásai és hogyan vet árnyékot szemeire. El sem tudom képzelni mi lehet az oka, és amikor meghallom, még hihetetlenebbnek tűnik. A szemeim kikerekednek, szúró fájdalom mar beléjük, a lélegzetem is elakad. A tagadás tombol bennem, a bűntudat ver gyökeret, kétségekkel teli fájdalom és alig hallom Callum hangját, mely biztatásában is tele van aggodalommal és igyekezettel, hogy mindazt amit most érzek, elsöpörje. Hogyan lehetne mindezt semmissé tenni? Három babát veszítettem el, nem csak Ewan Noah-t. A mi világunkban…és Callum mégis ragaszkodik hozzám, ahogy Victor mondta a világgal harcolt meg értem…miért? S hiába nézem őt, választ nem kapok, soha nem leszek képes megérteni mindazt, ami az ő szívében lángol. Érdemtelen vagyok rá. Az én szívem azonban nem követi a gondolataimat, szeretem őt, bármit megadnék neki még úgy is, hogy nem emlékszem az együtt töltött időre, a boldogságra és a fájdalomra, melyek összekovácsoltak minket, túl az emlékeken is. Ujjaim a kezét szorítják, másik kezem a hasamra simul, mintha ezzel és így bármitől meg tudnám védeni azt az apróságot, aki odabent vár. Bármit is érzek magamban, mindegy hány világ omlott most össze bennem, háttérbe szorul Callum várakozó, szorongó és szerelmes tekintetébe nézve. Nincs az a kín ami most a földre taszíthatna, miatta, érte. * -Ő él, élni fog…bármibe kerül Callum, nem veszítjük el.
Utolsó poszt ☽Vas. Okt. 11, 2020 6:24 pm Következő oldal☽
Saskia és Callum és...
- Jól van, utána járok akkor. - Bólintok rá, hogy Dr. Salsbury-vel majd én beszélek. Tulajdonképpen ha általános közérzete amúgy jó Saskiának, akkor az már mindegy, hogy a vitaminokat egy órával később kapja-e meg, azok lényege úgy is a rendszeresség. Addig meg kíméli magát, a rosszulléte is óvatosságra inti. - Köszönöm, hogy ilyen jó hírt hoztál s ilyen gyorsan. - Teszem még hozzá, mert jólesik, hogy már ezt tervezgette s a "baja" kiderülése után már üzent is nekem. A menetrendszerinti ellenkezésre érkezik is a sóhajom, de mosollyal karöltve. Nem fogom megakadályozni tervében, ő is tudja. Jade nem várja el, de ha soha nem is mondaná, jól esik majd neki. Mindig komor testőrkapitányomon egyedül Saskia visszatérésekor láttam csak kis mosolyt, bizonyítékaként, hogy valamiféle érzelmi kötődése lehet a kancellárné felé. Abban is hamar megegyezünk, hogy a testőrséget beavatjuk, szükséges óvintézkedés, de egyelőre nem hozok szóba semmi olyant, ami kettőzött őrséget jelentene neki. Eszembe jutott, de el is vetettem. Feltűnő lenne, márpedig most még kerülnünk kell ezt, addig mindenképpen, míg kiderül a gyermek neme, aztán meglátjuk onnan hogyan tovább. Amilyen hirtelen jött a hír, annyira nem kell kapkodnunk semmi másban, a baba nem jön hirtelen. Remélem, hogy nem is megy el. Próbálom valami kellemesebbre terelni a témát, tervezgetve, de a hosszabb kis szünet eszembe juttatja, hogy Saskia ezekre nem emlékszik. Szólnék, mondanám, hogy legalább arra van már megoldásunk, ha nem tudunk a nevekben megegyezni, de idejében rájövök, hogy csak rontok a helyzeten egy ilyen mondattal. - Ne haragudj. - Mondok csak ennyit halkan, amiért akaratlanul, de sikeresen tapintatlan voltam. Nem lesz ez a babavárás könnyű és önfeledt téma közöttünk, túl sok minden árnyékolja be az örömünket. Mintha egy sűrű aszteroida-mezőn kellene átmanővereznünk, hogy közben ne sérüljön a siklónk. Ráadásul úgy indulhatunk útnak, hogy most mondom el, mennyi hibája van már a siklónknak korábbi mezőkből, mennyi mindenen vagyunk túl, amitől az előttünk álló aszteroida-mező csak félelmetesebbnek tűnik. Látom, hogy szavaim milyen hatással vannak rá, még ha legbelül sejthette is az igazságot, tudván hány éve voltunk már házasok s hogy szól a törvény. Kancellárként kaptunk plusz időt, de teljesen én sem tudom kivonni magunkat a törvény alól. Ahhoz előbb William-et kell véglegesen elmozdítani a helyéről, s bár rajta vagyok az ügyön, nem lehet csak úgy mindet megmérgezni, mint apósomat. Bárcsak tudnék olvasni Saskia gondolataiban, hogy érdemtelennek tartja magát. Pedig nem egyszer mondtam neki, hogy nem csak egy nő számomra, aki a szükséges örököst megszüli. Egy ilyen pótolható lenne. Sok évnyi ragaszkodásom s az, hogy elvesztése elfogadhatatlan opció volt számomra a pótolhatatlan részének szólt. Annak, amelyikbe beleszerettem, amelyik társam s szövetségesem lett, amelyik nélkül már nem lennék egész s ugyanaz. Mindez ér annyit, fontosabb számomra, hogy akár a gyermekről is lemondjak. Még ha fájna is. Ahogy Saskiának is fájna, ha úgy alakulna a végén, hogy nem lehet gyerekünk, mert ahogy a hírt bejelentette nekem, izgatottságán látszott, hogy vágyik rá. S ehhez a tudathoz nem kellett egy emlék sem. Kezem visszaszorít ujjaira, így kapaszkodva egymásba, aggódván kutatván vonásait, tekintét, hogy mit tudok belőle kiolvasni, mi járhat a fejében és a lelkében. És mivel tudnék segíteni? Mit mondhatnék még? Mit tehetnék? De még a múltból se tudok semmi olyant előcitálni, ami kellően vígasztaló s bátorító lenne. Minden egyes földre kerüléskor ez kérdés volt, s mindig csak a csendes támogatás maradt, az ölelés, mely végül megnyugvást s erőt hozott. Szemeim előtt látom, hogy riadt döbbenete miként váltott át tagadó félelemmé, mígnem talán pont a tagadásból merítve erőt száll szembe a félelemmel s lesz a tekintete elszánt. Egyidőben azzal, ahogy keze a hasára simul, óvón, ahogy csak az anyák tudják körmük szakadtáig védeni a gyereküket. Ilyen erősnek is ismertem őt. S még hogy gyengébbik nem... - Élni fog, bármibe is kerül. Nem veszítjük el. - Ismétlem meg a szavait komolyan, és ha az elszántságon múlna, akkor új égitesteket is hoznék létre az égen, ha ez kell hozzá. Az én kezem gyengéden a hasát védő kezére simul. Nem csak rajtunk múlik, hogy megmarad-e a magzat, de ami igen, abban nem lesz hiba. Ezúttal nem lehet hiba. Közelebb hajolok, s lágy csókot adok homlokára. - Megígértem Ewan Noah-nak, hogy vigyázok rád. Betartom a szavam. - Suttogom neki halkan, mintegy neki is megígérve újra s megígérve a kicsinek is, aki mit sem tudván még a kinti világról békésen növekszik Saskia méhében. Hacsak Saskia nem töri meg a csendet, akkor ebben a meghitt halk támogatásban ülünk itt jó darabig, nem nézvén az időt, azt is elfelejtve, hogy én ígértem a helyettesemnek, hogy ma még visszanézek. Ez egyszer nem számít. Átkarolom s ölelem feleségem, mintha ennyi már elég lenne, hogy megvédhessem mindentől, s az előttünk lassan forduló Perda látványa időtlenné teszi a pillanatot, a perceket... - Volna még valami... - Kezdek bele halkan, s Saskiának rám sem kell nézni, karját simogató kezemmel jelzem, hogy ne ijedjen meg, nem újabb sötét árny a múltból, amivel meg kell küzdeni. - Meg akartam várni, míg visszatérnek az emlékeid, de úgy vélem, célszerű átgondolni a terveket. Már csak azt kell eldönteni, hogy te kérdezed meg, vagy én tegyem fel a kérdést? - Ha felém is pillantott, akkor láthatja arcomon a ravasz mosolyt, ami hangomból is kiérződött. Ha keresi is jeleit, most nem látja az előbbi komor feszültséget, ez most valami más lesz...
Utolsó poszt ☽Hétf. Okt. 12, 2020 6:47 am Következő oldal☽
Callum & Saskia
Babaváró
Örömöm egyre csak duzzad Callum szavaitól és az arcán látható mosolytól, melyet úgy vágytam már látni. Minden bizonnyal az izgatottság segített el az orvosi szobától idáig, félre tettem a félelmeimet is, míg Callumra várakoztam, s mindez most teljesedik ki. Lehetne bennem gyanú, hogy mindez mennyire illékony, de most csak a babára gondolok és arra, hogy ezt megoszthatom vele. Még az a sóhaj is szeretni való, mely kurta ellenkezésemet követi, s mosolya azt mutatja, számított rá, hisz ismer jól. A boldog harmónia mely köztünk lebeg, elsöpörve a rosszullétem feletti aggodalmakat, lassan belehajlik az árnyakba. Először csak egy lépést tesz felé a névválasztás említésénél, de úgy hiszem ez csupán egy apró kitérő és Callum egyáltalán nem tehet róla, ő csak boldog és szeretne tervezni. Az amnéziám megmutatja magát, tudatja, hogy még jelen van, de nem hagyom, hogy tönkretegye a boldog pillanatot, Callum boldog pillanatait.* -Dehogy, ne kérj bocsánatot. Én örülök, ha te boldog vagy és tervezel. *Mindez azonban csak az előszobája annak, ami ezután következik, noha maradhatott volna még a sötét sarokban, kierőszakoltam. Még ott van a korábbi mosoly nyoma az arcomon, amire végül sötét lepel hull. A veszteség a földbe taposott, most újult erővel csap le, kétségbe vonva mindent amit eddig a magaménak tudhattam, felülírja, megragad és újra a mélybe taszít. Az érzés ismerős, eddig is ott lappangott a lelkemben, de most már tudom miért. Értelmet nyer a félelem, melyet próbáltam háttérbe szorítani, de újabb kérdéseket is felvet. Leginkább Callumról. Szeretnék emlékezni, tudni azt amit akkor tudtam…választ kapni arra, hogy miért ez a ragaszkodás, hogy bármit képes volt feladni értem. Csak sejtem abból amit már eddig megbeszéltünk, amit elmondott, de az nem teljes. S szeretnék méltó lenni hozzá, úgy ahogy régen…de csak halvány árnyéka vagyok régi önmagamnak. Lehetek a szerelme, a felesége…lehetek a gyermekének anyja, de nem lehetek a társa…ez még hiányzik. Egyetlen apró szikra az mely csatlakozik a kép teljessé tételéhez, amivel sikerül egy kicsit feljebb emelkednem a szakadék mélyéből, erőt merítve Callum kezének szorításából, öleléséből, a puszta jelenlétéből, mely szilárdan tart. Újabb láncszemek kapcsolódnak egymásba életünk széthullott ékszeréből, kezünk találkozik az apró kicsi élet felett…és ismét érzem azt a deja vu-t ami hónapok óta elkísér. A csókja mi homlokomon ég, lenyúlik a szívemig de mosolyt még nem fakaszt, csupán elhatározásomban erősít meg. A mosoly akkor kerül elő, mikor Ewan Noah-ról beszél, az ígéretéről…de ez is keserű még. Szeretnék a boldogságunkból erőt meríteni, de úgy tűnik nekünk a fájdalom maradt ami újra és újra előrelendít minket. Most a könnyeimet fojtom el, nem fogok sírni sem szenvedéstől sem örömtől, most a felállás ideje jött el és csak ezzel tudom segíteni Callumot. * -S én rád vigyázok majd, és őrá. Ígérem. *Szorítom meg a kezét jelezve ki az akit féltő gondoskodással óvok, majd ajkaihoz hajolok, hogy csókkal pecsételjem meg szavaim, mielőtt elmerülnék az erőt adó ölelésében. Lassan csitul bennem a vihar, s annak minden hulláma….vajon mennyi csillag látott minket egymásba kapaszkodva ezen a helyen? Hányszor ültünk itt a másikból erőt merítve, a fájdalom mocsarában vergődve míg a Dominium haladt előre míg meg nem találta a helyét? Mit mesélhetnének ezek a falak? Minden fájdalom ellenére szeretném tudni, mert a gyötrelmek mögött ott van a boldogság is, a szerelmünk, melynek lángja soha nem hunyhat ki, mely elhozott minket idáig, átsegített minden akadályon dacára annak, hogy elfelejtetem az életünket. Azt a boldogságot szeretném visszakapni. S elhatározásom egy halk de annál felszabadítóbb sóhajban tör felszínre, sok-sok percnyi csendet követően. S mintha végszó lenne, Callum hangja követi. Kezének lágy simogatása zárja el az aggodalom útját, melyet szavai miatt éreznék, össze sem rezzenek. Felnézek rá, kíváncsian némi zavarral a tekintetemben, mosolyomban. Nem értem mi lehet az amit mindegy melyikünk kérdez a másiktól, ami a jelek szerint derűt hozhat…a világért sem árulnám el, hogy most megfogott, hogy nem tudom mire gondol.* -Te tedd fel a kérdést. *S várakozón pillantok le ravasz mosolyára, mely Callum sajátja. *
Utolsó poszt ☽Hétf. Okt. 12, 2020 1:32 pm Következő oldal☽
Saskia és Callum és...
- De szeretném, ha te is az lennél. - Mosolygok rá lágyan, picit szomorkásan, amiért nem igazán tudom megadni neki ezt a boldogságot, mi több, további szavaimmal, amit kénytelen vagyok neki elmondani, csak rontok a helyzeten. S maradhat a kérdés bennem, hogy most volt jó elmondani vagy későbbre kellett volna időzíteni? Netán sokkal korábbra, egyben megkapni a fekete levest, hogy utána már semmi rossz ne derülhessen ki, még ha annyi negatív dologtól még nehezebb is lett volna a felállás. De legalább már túl lennénk rajta. Utólag viszont már kár ezen gondolkozni, kimondtam és próbálok vigasztalni, erőt adni, ez a minimum, ha már megmérgezem az örömét. Akkor is, ha tudom, hogy idő kérdése és Saskia összeszedi magát, ahogy mindig is. Csak remélem, hogy többször nem kerülünk már a padlóra, mert ki tudja, hányszor lehet onnan felkelni, mikor mondja azt az ember, hogy többet már nem bír el? Ezt most még igen, ezt elbírjuk, muszáj is, hiszen a kicsi élet Saskia hasában számít ránk, miatta is érdemes felkelni és lerázni magunkról a fájdalmat, hogy a szívhez szóló egymásnak tett ígéreteinket egy csókkal pecsételjük meg, s míg egymást öleljük át, itt a kilátóban a csend öleljen körbe minket. Csend és nyugalom, s valahol most erre is van szükségünk, hogy a szorongva zakatoló szívek megnyugodjanak, hogy magunkban leülepedjen és megtalálja helyét mindaz, ami most elhangzott, kis téglaként beépülve, hogy tudjunk rá tovább építkezni s kicsit olvadozni ebben a csendben az ígéretek édességében. A múlton nem tudunk változtatni, még azzal sem, ha nem emlékszünk rá. De a jövőnk a kezünkben van, azzal érdemes tervezni, s hogy ne szorongással teljenek a napok, érdemesebb előre tekinteni, hinni abban, hogy ezúttal minden másképp lesz. Mert másképp kell lennie. Simogatásom úgy érzem, célt ér: ahogy rám néz, nem látom rajta a balsejtelem érzetét, csupán a kíváncsiságét és ezt jó jelnek veszem. Figyelem, ahogy próbál keresni valami kapaszkodót a szavaimon kívül, mert azt ő is érzi, hogy nem rossz dologról van szó és olyanról, ami már szerintem az ő fejében is megfordulhatott, amihez nem hiányoznak az emlékek. Legalábbis a régi emlékek nem. Volt bennem kis számítás, hogy így vezettem fel, hiszen még ha ki is derül másodperceken belül mire gondolok, nem a megtörtént dolgok keserűségén gondolkozik Saskia, s remélhetőleg ez a későbbiekre is elég gondolkodnivalót ad neki, amivel sikeresen tudja majd elterelni a figyelmét. Ha nem számítottam el magam ezzel... - Legyen hát! A kérdés így szól: mi lenne, ha leköltöznénk a Városba? - Ravasz félmosolyom szélesedik, magamban kicsit izgatott várakozással figyelvén a reakciót, hogy jól gondoltam-e, hogy ennek örülne Saskia? Sors fintora, hogy pont a kilátóban ülünk, ahol előttünk lebeg a Perda, mint kiszemelt cél. A kérdés persze így ebben a formájában nem pontos, de a részletek finomítása ráér, ha szívesen menne Saskia. Igenre számítok, mégis előre készültem már vagy fél tucat érvvel is, ha kellene. Ha félne...
Utolsó poszt ☽Kedd Okt. 13, 2020 7:03 am Következő oldal☽
Callum & Saskia
Babaváró
-Én az vagyok veled. *Mondjon bármit, ez nem változik, nekem az ő boldogsága a fontos, akkor vagyok én is teljes egész. Az árnyékok jönnek-mennek, az ő pillantása, simogatása, suttogó kedves szavai elűzik végül mindet, addig megtart...nem hagyja, hogy lezuhanjak. Tudom, érzem, hogy sok minden fog még előkerülni, de bízom abban és magamban, az együtt töltött idő alatt hozott döntéseimben, hogy mindennek értelme volt, hogy elfogadtam olyannak amilyen, még ha most nem is vagyok mindennel tisztában. Nem gondolkodom azon, mikor lett volna jó elmondania, hogy nem Ewan Noah volt az első baba akit elveszítettünk...akit én veszítettem el...egy ilyen hír, egy rossz hír soha nem érheti jókor az embert, épp ezért mondtam Callumnak, hogy nincs rá jó alkalom. A babavárás több hónap, ha azon merengett, hogy nem tenne jót a várandósság alatt felvilágosítani....tévedett. Előbb-utóbb megtudtam volna, mindenképp meggyötör lelkileg, de inkább tőle tudjam meg, mint dr. Salsbury vétlen elszólásából, vagy ami még rosszabb, bárki mástól a Dominiumon, aki nem jó szándékkal közeledik felénk. amit tehet, hogy mellettem van és támogat, ahogy régen, együtt mindent átvészelhetünk...és ha még úgy is érzi, hogy tehetetlen, nem az. Egy röpke pillanatra elcsodálkozom azon, ahogy ebből a vert helyzetből felállok, bár meggyötörve de könnyek nélkül sikerül, bizakodva és elszántan előretekintve. Callum ugyanazt élte át amit én annak idején, s azóta még többet míg nem voltam mellette, már csak miatta, érte sem engedhetem, hogy maga alá gyűrjön a fájdalom és ez a későbbiekre is vontakozik. A baba, aki csak arra vár, hogy megszülethessen, a gondoskodásunkra, a szeretetünkre, aki számít ránk....érte kell erősnek lennünk, és nem nekem van szükségem Callumra, és nem neki rám, hanem egymásra van szükségünk. Az ölelése az ami minden alkalommal úgy képes vigasztalni, óvni, erőt adni ahogy senki más nem tehetné. Lassan megnyugszom, bár a sötét felhők nem szállnak messzire, ott figyelnek a háttérben, készen arra, hogy bármikor újra lecsaphassanak, ez az idő nem az. Szavai, melyek finoman törik meg a csendet, nem pusztító viharként csapnak le rám, hanem lágy, perdai szellő képében. Ha van is bennem gyanakvás, az most inkább a derűs kíváncsiság oldalára billenti a súlyt, s ekképp is nézek fel rá. A osolyából látom, hogy Callum megint készül valamire, ami mosolyt csal az arcomra könnyek helyett. Az elmúlt időszakban emlékek nélkül is gyakran kitaláltam mire gondol, most nem vagyok rá képes, így a meglepetés ereje óriási és annak megfelelően boldog is. Először persze el sem hiszem, hogy jól hallottam, de izgatott figyelme megerősít abban, hogy Callum valóban a Perdára szeretne költözni, s mintha a kérdés csupán költői lenne, vagy teljességgel biztos a válaszomban. Azt hiszem minden felvetésem egyszerre igaz. A mosoly ami arcomra nyúlik őszinte, boldog, hitetlenkedő, ennek megfelelően még az orrnyergemet is összeráncolom mielőtt felelnék.* -Ezt komolyan gondoltad? Azt hittem nem kedveled a holdat. Sikerült kedvet csinálnom hozzá? *Meg sem várom a választ, elég csak figyelnem az arcát, a tekintetét ahhoz, hogy siessek rábólintani, mielőtt meggondolja magát. * -Mikor megyünk? *Annyira hihetetlen de kedves is tőle, hogy az első pillanatban nem is sejtek mögötte más szándékot, csakhogy nekem kedveskedik, mert tudja, vagy kitalálta már rég a vágyaimat, melyeket nem is mertem előtte említeni. Pedig sokszor eszembe jutott azóta, hogy először ott jártunk. * -Én is gondoltam rá, de úgy gondoltam több idő kell ahhoz, hogy előkészítsem a rábeszélés terepét. Most viszont már eggyel több okom van rá...szeretném ha ott születne meg a babánk. *Le sem tagadhatnám, hogy mennyire boldoggá tett ezzel a kérdéssel, és ha az volt a szándéka, hogy ezzel elterelje a figyelmemet és a gondolataimat az iménti rossz hírről, akkor bejött neki. A baba megszületésének említése azonban a korábbi, sarokban maradt gyanakvásomat előrángatja, noha nem halványít a mosolyomon és a tekintetemben sem látszik, én érzem. Tudom, hogy nem az én boldogságom az egyetlen oka Callum ajánlatának, hanem a biztonságunk, az életünk, a baba élete. Mert a Városhoz közelebb van Elorak és Roda, mint a Dominiumhoz. Mindezt elfojtom magamban, nem kell tudnia, hogy eszembe jutott és nekem sem kell többet gondolkodnom ezen. Hozzábújok, átölelem, arcomat a nyakába fúrom, beszívom imádott illatát, ez az ami igazán számít. Vele lenni.* -Szeretlek Callum Jenkins! Nagyon, nagyon szeretlek.
Utolsó poszt ☽Csüt. Okt. 15, 2020 9:25 am Következő oldal☽
Saskia és Callum és...
Finoman elmosolyodom válaszára és hálásan pillantok rá, de azért szeretném is látni majd rajta, hogy tényleg boldog, úgy igazán. Nem könnyítem meg a saját és az ő dolgát, ha ilyen rossz híreket közlök, nem is ok nélkül nem mondtam még el neki valamit régen se a múltból, házasságunk elejéből. Elűzöm a régi árnyakat, bőven elég ezzel a mostanival törődni, ebből felállni és segíteni Saskiának felállni. Az erejét mindig is csodáltam, főleg, mikor könnyek nélkül sikerült megcsinálnia. Előfordulhat, hogy később előbuggyannak majd azok a cseppek, ahogy írta is egyszer a naplójában, hogy álomba sírta magát Ewan Noah miatt. Megértem. Átérzem. Mégis földbe döngöl. Mégsem csak emiatt hozom szóba a másik témát, mikor már megnyugodtunk mindketten kicsit. Figyelem, hogy az előbbi árnyak hogyan tűnnek el arcáról és tekintetéből, hogy kap helyett előbb a kíváncsiság majd a hitetlenkedés, mint aki attól tart, hogy csak gonosz tréfát űzök vele és képes lennék a következő pillanatban nevetve megrázni a fejem és kijelenteni, hogy soha nem költöznék arra a holdra. Kegyetlen tréfa lenne, sosem tennék így vele, s bizonyosan erre jut Saskia is, mert a hitetlenkedést hamar átveszi az a fajta boldog mosoly és szemei csillanása, mint amilyen nemrég volt, mikor elmondta nekem, hogy babát vár. - Hááát... - Bizonyára ezért is mondják, hogy hát-tal nem kezdünk mondatot, mert eddig jutok a válaszban, Saskia máris sietősen rábólint, mielőtt tényleg meggondolnám magam számba véve, hogy valóban nem különösebben kedvelem azt az égitestet, hogyan is juthatott eszembe a költözés ötlete? Gyors kérdése széles mosolyt varázsol az arcomra. Ha azt felelném, hogy most, szerintem már pattanna is fel, hogy a lakosztályba menjünk és csomagoljunk. - Eredetileg meg akartam várni az emlékeid visszatértét. Clara mondta korábban, hogy az ismerős környezet jót tesz ennek. Így nem muszáj sietnünk, de jelen helyzetben nem halogatnám tovább mondjuk márciusnál, hogy ne nagy hassal utazz a siklóval és költözködjünk. Vagy a baba születése után mennénk jövő nyáron. - Próbálok pozitív lenni, hogy ezúttal tényleg egészséges, élő gyermek születik. Későbbi költözés mellett szól, hogy ha idefenn várjuk meg és derül ki valami gond, a Városba felejteni is lehet menekülni. Ha viszont odalent veszítjük el... milyen hely nyújthat nekünk vigaszt, ha minden tele lesz árnyakkal? Válasza mindenesetre eldönti ezt a kérdést, s nem ellenkezem, rábólintok arra, hogy a baba lent szülessen meg. Legyen akkor így, bárhogy alakul is. - Ó, micsoda haditervet húztam keresztbe! Önmagában a rábeszélésre is kíváncsi lettem volna, de hogy még terep-előkészítést is kívánt volna az ügy! Hogy akartál nekiállni? Az már csak a ráadás, hogy azt hittem, nekem kell majd téged meggyőzni! - Nevetek halkan, mert ugyan reméltem és számítottam rá, hogy Saskia vágyát kitaláltam ezzel és szívesen leköltözne, de rám jellemző, hogy biztosra vett kimenetelű "csatába" is érvekkel felvértezve indulok neki, hogy ne érhessen meglepetés. Vagy legalábbis kevesebb. Érveim között volt persze a vészterv is, de az csak egy volt a pro oldalon, mikor magamban listát készítettem arról, mi szól egy ilyen változás meghozása mellett és ellen. Az ellenoldalra meglepően kevés dolog került fel, bárhogy is gondolkoztam minden eshetőséget figyelembe véve, noha fajsúlyos szempontú az a kevés is, nem lehetett és nem is volt szabad csak úgy mennyiség alapján eldönteni a kérdést. Ugyanakkor kicsit hajlottam a racionális érvek ellenében az emocionális részre, s Saskia boldog ragyogását elnézve most úgy tűnik, megérte. Ahogy hozzám bújik, be a nyakamhoz, a kimondott szavai... mind-mind el tudnának itt olvasztani ellentmondva minden fizikai és kémiai törvénynek, mely egyben tartja az emberi testet. Eddig is átkaroltam, de most szorosabban ölelem, fejemet az ő fejének hajtom, érzem haja illatát, ahogy csókot adok a szőke tincseken át a fejére. - Én is nagyon szeretlek téged... titeket! - Apró nevetés a végén, szokni kell a gondolatot, hogy most már kettejüket szerethetem. Bárhogy lesz is, addig kettejüket szeretem, amíg lehet. Saskia feje felett elpillantok a Perdára. Ilyen ölelések mellett egész jó helynek tűnik... Igen, tetszeni fog nekem is ott lenn. - Arra gondoltam, hogy a költözés nem lenne teljes, legalábbis abból a szempontból, hogy a lakosztály is megmaradhatna. Nyilván fel kell járnunk, legalábbis nekem biztosan a Dominiumra, valahol meg aludnunk kell, főleg, ha többen leszünk. A lenti lakrésszel kapcsolatban meg beszélek Peter-rel a héten. Van valami különleges kívánságod? - Persze később is lehet, ha most hirtelen nincs, de ki tudja, mi minden járt eddig Saskia fejében. Talán tervezgette az új otthont magában, nem csak az én rábeszélésem módját.
Utolsó poszt ☽Pént. Okt. 16, 2020 7:12 am Következő oldal☽
Callum & Saskia
Babaváró
A múlt árnyait sikeresen háttérbe szorító téma remek választás volt, ebbe kapaszkodom, hogy a felszínen maradjak, hogy mosolyogni tudjak, hogy együtt tervezhessünk. Vissza fog még térni, ha magam leszek, csendesen elsiratom minden babámat és azért fohászkodom majd bárkihez, a sorshoz, vagy akár a perdaiak Isteneihez, hogy ne veszítsek el több gyermeket. Bármit hajlandó vagyok megtenni érte, de őt ne veszítsem el...szükségünk van rá. Ahogy most mindkettőnknek a mosolyra, a nevetésre, egymás ölelésére...és bár később még rengeteg kérdéssel fogom Callumot zaklatni a perdai költözéssel kapcsolatban, most mindegyiket félre teszem. Most a pillanat számít, ez a néhány perc, hogy kiszakadjunk a korábbi árnyak karmai közül. Hogy erősebbek legyünk az újabb és újabb felálláshoz. Nem mondom ki, talán látszik rajtam, a szemeimben, a mosolyomban, vagy épp kezének szorításában érződhet, mennyire hálás vagyok, hogy mindent olyan biztosra vesz, hogy már a baba születéséről beszél és nincs a szavai között egyetlen "ha" sem. Amikor van. * -Nekem ott van az otthonom ahol te vagy Callum, te vagy az ismerős környezet. *Minden pillantása, érintése, a mosolya, a szavai, a hangja...mind mély érzéseket keltenek bennem, néhány korábbról ismétlőd mondat, egy gesztus, ahogy megfogja, megsimogatja a csuklómat, ahogy elhúz egy tincset az arcomból és a fülem mögé simítja...ezek az apró érintések mind ott vannak a deja vu listám élén. Nem emlékszem, hogy alakosztályunk milyen volt régen, hogy sikerült-e ugyanolyanná varázsolnom, vagy más lett, hogy az új kanapé mennyire tükrözi a régi énemet...mindegy is. Callum az állandó, biztos pont. Őt biztosan viszem magammal. A költözés gondolata már korábban is felmerült bennem, de ahogy lesznek még kérdéseim, úgy azok halogatták is ennek felvetését. A haditerv, miként Callum említi, már meg volt, igaz nem a születendő gyermekünk köré épült stratégia, rá én sem számítottam ilyen hamar, de így a legjobb. Az élet bebizonyította az igazam, nem kell az alkalomra várni, magától kínálja majd magát amikor eljön az ideje. A nevetése ragadós, halkan kuncogok, mert az ő előadásmódjában tényleg vicces a terep előkészítés. * -Apró érveket sorakoztattam volna fel a perdai élet mellett, míg te fel nem ajánlod, hogy költözzünk oda. Azt hiszem....végül is sikerült, csak a sok apróságból egy lett. *Mosolyom szélesedik és tekintetem valószínűleg ellágyul mikor a babánkra utalok egyetlen apróság címén. Arra, hogy engem kellett volna meggyőzni, hitetlenkedve tekintek fel, mikor eljut a gondolat a tudatomig. * -Ezt miből hitted? Mégsem ismersz eléggé? *Tréfásan jegyzem meg, de felvet bennem egy kérdést arról, hogy megváltoztam-e, hogy ez a változás betudható-e annak, hogy elveszítettem az emlékeimet és majd újra a régi önmagam leszek, vagy a velem és velünk történtek végleg eltérítettek egy másik irányba? Mindegy is, azzal, hogy a nyakába bújok, nem várok választ erre. Most nem. Most csak érezni akarom a közelségét, karjainak lágy ölelését, az illatát...mely így együtt olyan mint egy biztonságos burok. Egy színes, meleg takaró. A szavai utat találnak a szívembe és ott elfészkelik magukat, ott a legnagyobb csücsökben, addig fogallva a helyet, míg egy aprócska trónbitorló el nem veszi a nagy részét. S ezekután már csak a tervezgetés tölti el a gondolataimat, míg itt vagyunk, míg ebben a boldogságban ringatózunk. Fel sem emelem a fejem, maradok ott ahol vagyok, szavaim is a nyakába vesznek el.* -Neked igen, szükséged lesz a lakosztályra az Alvók miatt...a legtöbb időd odaköt. *Különleges kívánság? Ezen még gondolkodnom kell, nem tudom milyenek az ottani lehetőségek, hol helyezkednek el a lakosztályok, mekkorák és merre néznek az ablakaik. * -Majd megnézzük együtt, és kiválasztjuk. A kanapét vigyük magunkkal. *Érezheti mikor elmosolyodom. A szívemhez nőtt az a kanapé, sok időt töltöttünk már ott újraépítgetve az életünk falait. Minden mást közösen döntünk el...vagy megpróbáljuk majd a másikat észérvekkel meggyőzni, mindenképpen szórakoztató lesz.* -Most viszont menjünk haza, megéheztem. Van időd velem enni? *A kérdéssel együtt emelkedem fel, hogy a szemeibe nézzek. Tudom, hogy a munkája mellől hívtam el és megértem ha vissza kell mennie, de egy próbát megér, hogy még egy órácskát velem maradjon. Kezem az arcára simítom és rámosolygok...galád, női csel.*
Utolsó poszt ☽Szomb. Okt. 17, 2020 9:25 pm Következő oldal☽
Saskia és Callum és...
A szívhez szóló bókra - mit bókra, felér egy vallomással - elmosolyodom és megcirógatom a kezét. Amíg együtt vagyunk, addig mindig otthonra lelünk, mert az érzés kölcsönös. Nem mondom ki, de tudhatja és láthatja is a pillantásomban nem csak most, hanem minden nap, mikor hazaérek és meglátom őt otthon. Miatta érzem otthonnak újra a lakosztályt. De a kísértetek attól még ott vannak és számos egyéb érv is azt támasztotta alá, hogy a költözés jót tenne nekünk, egy előremutató változás lenne és még nem késő. - Apró érveket, mint a bosszantóan változékony időjárás, a több veszélyforrás, hátha egy kis adrenalin-löketre vágyom, és hogy mennyire feldobná mindez a ruhatáramat is? - Kérdezek vissza mosolyogva kiemelve néhány olyan szempontot, amelyek inkább a kontra oldalon állhattak, még ha az utóbbi komolytalan is és nyilvánvalóan ezeket a szempontokat nem hozta volna fel. - Mindenesetre, a meggyőzésre a legjobb apróságot választottad ki! - Nem számít, hogy nem volt szándékos vagy előre kigondolt terv, vagy hogy az én terveimben már nem is szerepelt és most megannyi dolgot kell átgondolni. Nem cserélném le az egy órával korábbi tudatra, hogy lehet nekünk nem lesz gyerekünk soha, hogy Saskia nem várandós. A hír olyan felemelő, hogy inkább ezerszer áttervezek mindent, ha kell. Mosolyogva nézem lágy tekintetét és mosolyát, amiből szinte felkapja a fejét, mikor megemlítem, hogy arra számítottam, nekem kell terepet előkészítenem, ahogy ő fogalmazott esetemben. - Ellenkezőleg, inkább mert arra gondoltam, eléggé ismerlek. Láttam rajtad, mennyire tetszett odalenn, hogy utolsó nap, mielőtt beszálltunk volna a siklóba még egyszer hátrafordultál és körbenéztél, és élvezted a napsütést meg a szellőt, az illatokat. Abban a három napban igazán ragyogtál. A meggyőzésre amiatt gondoltam, mert úgy éreztem, én vagyok az, aki visszatart téged, hogy miattam maradnál itt fenn, mert én nem vagyok oda a Perdáért és nekem némileg praktikusabb itt lennem. - Talán igazam volt, mert Saskia hosszas haditervet készített elő, őt ismerve finoman elejtett megjegyzések lettek volna vacsora közben vagy egy film után vagy csak valamiről beszélgetve ravaszul arra kanyarítva a beszélgetést, mely neki kedvező terepet teremt. Ebben igazán nem kell őt féltenem. Pedig ki is jelenthette volna, hogy költözni akar, minél hamarabb és így is nekiindulhattunk volna ennek, de ő inkább a csendes sóvárgásnak adott volna helyet. Meglehet beletörődve maradt is volna velem itt fenn, ha hajthatatlannak bizonyulok, bár igazán szerintem sosem adta volna fel a próbálkozást. Szerencsére erre nem kerül sor, magam mentem a csata elébe fegyvert letéve előtte képletesen, de nem fájó a vereség, s nem csak a költözés mellett szóló racionális észérvek miatt, hanem ahogy odabújik hozzám. - Azért remélem néha elkísérsz... vagy kísértek majd. - Mosolyodom el és a kanapé említésére finoman megrázkódik a halk, rövid nevetéstől a vállam, az is, amelyiken a fejét pihenteti. - Nem volna egyszerűbb oda lentre is beszerezni egy ugyanilyent? - Nincs ellenvetésem a bútordarab iránt, remekül választott Saskia, és az én lelkemet aztán igazán nem borzolja, ha két ugyanolyanunk lesz. Na meg ha ezt visszük, kell az üres sarokba valami megint. Mondjuk lehet van rá már terve. - Rendben, akkor beszélek Peter-rel, aztán meglátjuk, mit választhatunk és mihez kezdünk vele. - Időnk végülis van, hacsak valamiért nem siettetjük meg a dolgot, hogy még a télen vagy a tél beállta előtt költözzünk. Ez majd kialakul, nem kell mindent ma eldönteni, s egyébként is vannak fontosabb dolgok, például megfelelő mennyiségű tápanyaghoz juttatni a kismamát, hogy a baba szépen fejlődjön. A galád, női cselre sincs szükség, hogy erre rábólintsak, de azért láthatóan jól esik a gesztus és szívesen is adom elő, hogy ez is beleszámított a döntésembe... némi számítással, hogy máskor se fukarkodjon a kedves érintéssel. - Ilyen hír után én nem sietek sehova vissza, kibírják még nélkülem! Egyébként is jobb, ha szemmel tartom ezentúl, hogy mennyit eszel. - Mosolyodom el ravaszul, szegény Saskia, egy árgus szemekkel figyelő orvost is megkapott velem egy személyben. Felállok az ülőhelyünkről és kezemet-karomat nyújtom neki, hogy felsegítsem és támogassam hazafelé. A Panorámakilátó bejáratánál csatlakoznak hozzánk a testőrök, akik a lakosztályig kísérnek minket, de csak Jade-t hívatom be néhány szó erejéig, hogy tájékoztassam őt és csak annyit kérdezve a végén, hogy tudja, hogy mit jelent ez? A határozott biccentése egy ahhoz illő "igen, uram" szavaknál is meggyőzőbb a tekintete, pontosan tudván, hogy milyen szabályok módosultak azzal, hogy Saskia várandós és mi lesz, amikor megszületik a baba. Saskia felé is odafordul és egy enyhe főhajtással fejezi ki gratulációját, hozzátéve, hogy örül, hogy egy ilyen jó hír okozott aggodalmat. Neheztelés viszont a legkevésbé sem fedezhető fel rajta, amiért a kancellárné nem avatta be előbb a titokba.
Utolsó poszt ☽Vas. Okt. 18, 2020 7:33 am Következő oldal☽
Callum & Saskia
Babaváró
Szavaitól a mosolyom egyre jobban szélesedik, s már ebből láthatja, hogy nem pontosan azokra az érvekre gondoltam, melyeket felsorol. Sőt! Azonban némelyik nálam inkább az előnyt ecsetelné semmint a hátrányokat, mint például a változékony időjárás. Míg Callumot bosszantja, engem kíváncsivá tesz és szeretném átélni minden pillanatát egy zápornak, egy hóesésnek, szélviharnak…szeretném érezni a nyári meleg vagy épp a téli hideg illatát. * -A változékony időjárás az érvek mellett volt, de nem a bosszantó hanem a szép oldala, és abban is igazad van, hogy feldobná a ruhatáradat néhány kirándulásra tervezett, strapabíró darab. *Finoman megemelt szemöldököm jelzi, hogy itt még nem ért véget a felsorolás, de későbbre hagyom. Már nem kell győzködnöm, csak nagyobb kedvet csinálnom hozzá. Magam sem gondoltam, hogy mindehhez majd én már nem is kellek, de mókás a gondolat, hogy a babánk, már ilyen picin is le tudja venni Callumot a lábáról. Ravasz kis derű veszi át a boldogság helyét néhány röpke pillanatra, de a gondolat hamar elszáll, a költözését is Callum tartja még életben. Nem veszem biztosra, épp a bennem felmerülő kérdések miatt, melyeket még nem tisztáztunk, de nem is most szeretném, ám szóba kerülnek, már csak azért is, mert Callum annyira jól ismer, hogy kitalálta a gondolataimat is, emlékeztetve a Perdán töltött napokra, a hazatérés előtti pillanatokra. Már-már rajtakapottan mosolyodom el, mert bár könnyebbé tette a dolgom, még az is lehet, hogy meg kell győznie, valóban nem okoz gondot a költözés. * -Igazad van…de a Perdához tudtam volna kellő hangulatot csinálni, a munkád az ami fontosabb, és az ideköt. De nem holnap költözünk úgy sejtem, így lesz még időnk mindent átbeszélni. *Nem visszakozom, szó sincs róla, ha már kaptam egy rendkívüli lehetőséget, nem szalasztom el, de szeretném ha mindez úgy alakulna, ha Callumnak nem okozna nehezen megoldandó problémát, márpedig az Alvókat nem vihetjük magunkkal, mint a genetikai kutatásait. Orrnyergem gyűröm önkéntelenül, mint mindig amikor nem várt oldalról közelítenék meg valamit.* -Hagyd meg nekem a meggyőzés nehézségeit. Nem ér ilyen könnyen beadnod a derekad. *Mondom ezt a végét már halkan elnevetve és ennek ellenére már a költözést tervezgetjük, a perdai otthonunkat, amiből nem maradhat ki a kanapé. Valamiért a szívemhez nőtt és nem csak a bútor, hanem a lakosztály sarka is ahova elhelyeztük. * -Ahányszor csak szeretnéd, persze csak akkor ha az orvos feled is beleegyezik. *Szeretem amikor nevet, és a mostani kuncogást még a vállán is érzem. * -Nem, a mostani már viseli az illatodat. *Nézek fel rá jelentőségteljesen, nem véletlen, hogy eszembe jutott magunkkal vinni, de azt hiszem ez olyan női dolog. * -Majd kapsz másikat, ugyanolyat és megtarthatod a színes takarót is hozzá. *Az ember gyorsan bele tudja magát élni a szép és jó dolgokba, főleg ha szüksége van minden apró boldogságra amit csak össze tud kaparni, nekünk pedig árnyakból még több van…úgy sejtem. Én is jobban belemélyedek most a tervezgetésbe semmint kellene, de bőven van időnk mindent elrendezni, nem megy majd egyik napról a másikra…csak egyszerűen boldoggá tesz. Ha a Perdán ragyogtam, úgy most kétszeresen is, mosolyogva bólintok és rábízom a lakosztályunk kiválasztásának elintézését, én azonban már máson töröm a fejem. * -Jól sejtettem, hogy nem mondasz nemet. *Nem volt kétséges a győzelmem, de az örömömet hagyom látványosan eltűnni a második mondat hallatán.* -Azért remélem nem a konyhai precizitásoddal teszed majd. *Jegyzem meg mókás éllel mielőtt felállnék és a karjába kapaszkodnék, utóbbit már csak azért, hogy megérinthessem, valójában nem érzem szükségét segítségnek. Minden bajom elmúlt ami korábban ijedtségre adott okot, de nem hagynék ki egyetlen alkalmat sem, hogy Callumba karoljak vagy hozzá bújjak. A lakosztályi vezető rövid utat csendes boldogságban teszem meg mellette lépkedve…eszembe jut Ewan Noah, és az a pillanat amikor kiléptem a karantén szoba ajtaján, a keserűség, hogy nem vele a karomban tehetem meg…a fájdalom örökké velem marad, de most egy kicsit halványul. A lakosztályba érkezve maradok Callum mellett míg tájékoztatja Jade-et a változásról, s mikor testőrkapitány hozzám fordul, nem mulasztom el a bocsánatkérést, ennyivel tartozom.*
//Nagyon vártam ezt a játékot, és minden várakozásomat felülmúlta, köszönöm! Főleg a Kancellária reszkessen! //
BABAVÁRÓ 
És juhú, lesz pici-Jenkins, reszkess Perda... és Kancellária! 
// 
Főleg a Kancellária reszkessen! 
//