Utolsó poszt ☽Szer. Jan. 06, 2021 7:58 pm Következő oldal☽
Városi étterem - Tóparti terasz
A terasz a Városi étterem külső része, mely nevéből adódóan a tóra néz. Fedett teraszról van szó, melynek oldalai zárhatóak rossz idő esetén. Letisztult fehér színek jellemzik, egyedül a világítás szokott hangulatot adni neki az alkonyi időszak után. Ennek a színét gyakran váltogatják, de jellemzően melegebb árnyalatokat választanak és sohasem vakítóak a fények, inkább meghittebb. A teraszról néhány lépcsőfok megtételével le lehet jutni a tópartra és annak a sétányára.
- Előbb-utóbb bele kellett törődjenek, mást nagyon nem kezdhettek az új helyzettel. - Ha kedvükre volt a hír, ha nem, visszaküldeni az öccsüket nincs hova és egyébként is abszurd elgondolás lenne. Persze azt még meglátjuk mennyire lesznek még akkor is lelkesek és izgatottak, amikor éjjel nem tudnak aludni a gyereksírástól, de ez még egyelőre odébb van. Külön élmény lesz a fogzási időszak, emlékeim szerint azt egyikük sem viselte jól annak idején, nem számolok azzal, ez másképpen lenne majd a soron következővel. Most azonban üdítőnek találom, hogy elvannak az újonnan felállt létszámbővüléssel, tisztában vagyok azzal, az anyjukat jobban zavarta a beállt, furcsa hangulat. Ami engem illet, nekem nem volt ellenemre az ellenkezés hiánya és a nyugodtabb légkör azáltal, hogy odafigyeltek magukra és arra mit engedhetnek meg maguknak. Minél kevesebbet, igazából annál jobb. Kisebbet biccentek azt hallva, egy ideje már az épületben volt, bár előtte járt odakint, így az nem lehet meglepetés, az időjárás nagy mértékben azóta nem változott. Talán csökkent a hőmérséklet valamennyit, bár belátom, számára ez még vadiúj, fent a Dominiumon nincsenek egymást váltó nagyobb hőingadozások attól függően éppen milyen hónapot írunk. Tekintettel arra, elhatározásra jut végül a kabát kérdésében, elengedem a témát, azaz megtenném, ha nem érdekelné módfelett, mi a helyzet az enyémmel. - Meg lehet szokni, illetőleg megvan a maga érdekessége, hogy nem mindig teljesen egyforma az időjárás odakint. - Igazából még eléggé tetszik is, annak ellenére, hogy a szélsőségek nem mindig kellemesek úgyszólván. A különlegességéből azonban nem veszít azok mellett sem. Az orrom alatti bazsalygás nem tűnik el, főleg, hogy szóhoz sem jut, legalábbis határozottan így tűnik. Azért attól még messze állok, hogy széles ívűvé váljon, de tagadhatatlanul ott van és végül egy szusszanással párosul, amint képes lesz az első elméjébe ötlőt kibökni. Vállalom, a rém mért jelzőt, magam sem gondolom másképpen. Az arcomra hintettet fogadom és közben a formás hátsóján simítok végig, mielőtt még ellépne mellettem. A jármű ajtaja diszkrét hanggal záródik és elindulunk. Az utcák talán valamennyire ismerősek lehetnek esetleg a számára, legutóbb jártunk a tónál, bár most sötét van és másképpen néz ki a környezet, szóval egyáltalán nem biztos, emlékképeket idéz fel az út. - Persze. Teljesen. - Bólintok egyet megnyugtatásul, nincs bajom, nem sérültem meg, összességében jól vagyok, leszámítva a tényt, hogy a bátyja miatt még mindig érzem a zabosságot, miként mardossa a bensőmet. Nem tetszik továbbra sem a húzása és aligha hiszem, hogy ez a későbbiekben kicsit is változni fog. Figyelem miként hajol egyre közelebb az ablakhoz, nem szólok és nem is hibáztatom. Valóban szemrevaló a kivilágított város, különösen most. Szöget üt valami a fejemben, de egyelőre túl korainak ítélném felhozni, így a gondolatot, amint jött, úgy engedem átsuhanni az elmémen. Nem jöttünk nagyon távol a háztól, hamar befordul a több kerekű az első alkalmas parkolóhelyre, ahol el tudjuk hagyni a szállítóeszközünket. - Megérkeztünk. - Könnyed mozdulattal nyitom ki az ajtót és nyújtom felé a kezemet, amint kiszálltam a járműből, hogy segítsem és most se álljon fent az elcsúszás és baleset lehetősége. Amint megvagyunk az egyszerű procedúrával, az étterem tópart felőli bejárata felé indulok meg vele. Sok sajnos nem látszik a vízből jelenleg, de határozottan ott van. Az ajtón itt azonban magam megyek előre, hogy jelezzem a személyzet számára asztaligényünket. Szerencsére nincsenek sokan, várni egyáltalán nem kell. Vele együtt lépek a vacsoránk színhelye mellé, kabátját pedig szó nélkül lesegítem róla, hogy helyet foglalhasson. - Remélem megfelel.
Szemöldökeim vonom fel, amolyan lehetett volna rosszabb is felkiáltással. Csak mert csendesen beletörődtek, vagy legalább is nem adtak hangot neheztelésüknek, nem jelenti, hogy csak egyetlen módjuk volt kifejezni ezt. Még ott volt a kamaszkorukból fakadó dac és hisztik sorozata, melyeket nem mindig tudnak kordában tartani. Nem beszélve a hosszan tartó haragtól, amely bár irracionális, ebben a korban a gyerekek mindenek, csak nem egy logikusan gondolkodó lény. Legalább is nem mindig, nem állandóan. Szeretem a lányaimat, életem adnám értük, de bevallom, rosszabbra számítottam tőlük. Örülök, hogy ezúttal tévedtem. Az itteni időjárás azonban merőben szokatlan, leginkább nekem. Sose voltam hozzászokva, a hőmérséklet ingadozásának és amennyire elkápráztat, annyira is ijeszt meg. A Dominiumon sose kell azzal számolni, hogy odakint milyen idő van. Állandó, kellemes hőmérséklet, mely egy évszakban sem változik. Kiszámítható, tudható. Itt ez nem olyan, részben emiatt sem tudom, hogy miként készüljek. - Biztos élmény lehet - hangomban nincs semmi gúny, valóban úgy vélem, hogy élmény lehet megélni egy ilyet. Tudjuk, hogy nekem erre miért nem volt lehetőségem. Ez a néhány nap azonban elég lehet arra, hogy még a téli hónap ellenére is, de megtapasztaljam ezt. Leheletnyi csókom után, indulnék is ki az ajtón. Simítása mégis megakaszt egy pillanatra, félig visszafordulok irányába, hogy egy újabb kósza csókkal jutalmazzam. A járműben ülve, figyelmem mindaddig az övé, amíg nem válaszol. Kezem puhán csúszik az övéjébe, ha hagyja nekem. – Ennek örülök – valójában megnyugtat, nem is kicsit. Tudom, hogy nem ámítana, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy dühe sem párolgott el. Kettőnkért, hármunkért, mégis háttérbe szorítja azt. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ez mennyire nem tesz jót egyikünknek sem. A fennálló helyzettel egyelőre mégsem tudunk mit kezdeni. Így inkább megpróbálunk belőle egy olyat kihozni, mely mindannyiunk számára megfelelő. Miközben a város fényeiben gyönyörködöm nem kerüli el figyelmem, hogy nem válaszol. Ha sikerült a kezét megfognom, akkor most hüvelykujjammal simítok végig rajta, amikor apró döccenéssel áll meg a jármű alattunk. - Voltunk már erre? – kérdezem tőle, ahogy egy-egy ismerős dolgot felismerek magunk körül. Bár az is lehet, hogy a sötétség, a fények játéka és a hó összessége zavarja össze érzékeimet. Kezét fogom meg, segítségével szállok ki a kocsiból, s amíg el nem érjük az étteremet, addig is belé kapaszkodom. Előbb csak lábaim elé tekintek, nehogy megcsússzak, ám sokáig nem tudom minden figyelmem erre fókuszálni, mert a környezetem vonja magára szürke íriszeimet. Az épület, amibe sétálunk, ahova ő megy be előre, ahogy ilyenkor az illem is diktálja. Követem őt, arcomon az ismerős, lágy mosolyom. Kedvesen köszönök mindenkinek, akinek csak kell – pincérnek leginkább, aki egy asztalt mutat meg nekünk. Kabátom lesegíti rólam, és hálás mosollyal az ajkamon fordulok felé. Lenyelem, hogy szavakba is öntsem, amit érzek. Megígértem neki, hogy nem fogom megtenni. Attól még kijárna, úgy illik. - Tetszik nagyon – veszem jobbra szemügyre a hatalmas teret, mely hatalmas ablakokat is kapott. Ám hiába tekintek ki, saját tükörképemen kívül az alig pár méternyire lévő környezetet látom. – Mi van odakint? – kérdezem érdeklődve, immár a helyemen ülve, még mielőtt szemügyre vehetném az étlapot. Apropó, étlap. - Áh, most kipróbálhatok olyat is, amit fent nem lehet kapni – csillannak előbb férjemre szürke íriszeim, majd pedig az étlapra. Persze nem vetem rá magam türelmetlenül, mozdulataimból árad a nyugodt elegancia. Bensőmben érzem csak a kíváncsiság okozta sürgetést. - Lumnis? Az valamilyen halfajta, nem? – kérdezem, tekintetem emelve Shanere. Ő jobban beszéli – nálam legalább is – a nyelvet, talán jobban tudja, hogy mi is ez. – Még sose ettem halat. Te kóstoltad már? – faggatózom tovább.
Utolsó poszt ☽Szer. Jan. 06, 2021 10:59 pm Következő oldal☽
clara & shane
Még a lakásban felszedett, a bajszom alá befészkelődött, visszafogott bazsalygás árnyékként fészkelődik ajkaim szegletébe, ahogy lassan szelídül, amikor újra kérdez az út alatt. Ujjának érintése jól esik, gyengéd szorítással honorálom a gesztust. Apróbbat, de határozottan biccentek. - Igen, legutóbb jártunk errefelé. - Nem titok egyáltalán. Nem nagyon számítottam arra, fel fogja ismerni, valószínűnek tartom, csak az ismerős környezet érzete csapta meg, elvégre majdnem az útvonal is ugyanaz, mint akkor volt. Hiába csupán néhány hónap telt el azóta, jóval többnek érződik valójában. Hosszasabban azonban nem merengek a gondolattöredéken, különösképpen, hogy megérkezünk. Innentől elég gyorsan és simán jutunk el az asztalunkig. Megvárom, amíg helyet foglal, a kabátját az egyik szabad, mellettünk lévő ülőalkalmatosságra helyezem le, aztán csatlakozok mellé, pontosabban vele szemben. Örülök, hogy kedvére van a hely. Nem mondhatni, hogy gyakran látogatnám, nem ragaszkodom ahhoz, hogy a világ egyik legfunkcionálisabb tevékenységét ehhez hasonló helyeken költsem el, azon egy alkalommal, ami ezt megelőzte sem a saját kedvemért vagy elgondolásból jártam itt. Az újabb kérdést hallva óhatatlanul is a nagy ablakokra szegezem a szempáromat egy rövid szemrevételezés erejéig. - A tó. Az épület ezen oldala arra néz, bár most sok nem látszik belőle. - Világosban szebb és érdekesebb látványt nyújt, mint most. Egyelőre azonban nem a táj miatt jöttünk, hanem enni, az meg így is menni fog. - Aham, amit csak szeretnél. - Az elektronikus étlap után nyúlok hasonlóan hozzá, bár nyilván a sokkal inkább rá jellemző kecsesség nélkül, a magam részéről átlagos puritán mozdulattal. Érintésre villan fel a képernyő és hozza be a különböző típusba sorolt fogásokat, amelyekre bökve már maguk a rendelhető ételek nevei jelennek meg egymás után. Bármi, ami megtetszik neki, elérhető, kérhet újdonságot, ha arra vágyik, de a már ismert ízek is felsorakoznak a szemünk elő táruló listában. - Az. A lakosság előszeretettel eszi, egyébként nem rossz ízű. - Tulajdonképpen nincs kifogásom ellene, olyannyira, hogy a magam részéről arra bökök rá, tökéletesen megfelel annak, hogy elverje az éhségérzetet mára. - Ha gondolod, adj neki egy esélyt, nem hiszem, hogy megbánod. - A részemről pedig ezzel meg is van a rendelés része az estének, de természetesen azt kivárom, hogy ő is végigfussa a sorokat, kettőnk közül számára van több érdekesség vagy különlegesség az e-étlapon feltüntetve. Hamarosan a felszolgáló is visszatér, érdeklődve arról mit innánk, a magam részéről a víz tökéletesen megteszi, holnap egyébként is szolgálatra készen kell jelentkeznem már a korai órákban és egyébként se nagyon jellemző rám, hogy szívesen választanék ennél cifrábbat. - Mivel kellett ma megbirkóznod az érkezésed után és mi vár rád holnap? - Erről még egyelőre nem mesélt, de kíváncsian hallgatnám, legalább az legyen tiszta, mi miatt küldte ide a bátyja. Persze, nyomokban már elmesélte, tudom. Ja és, ha már itt tartunk… - Michaelről tudsz valamit? Hívtad? - Emelem rá kékjeimet, ahogy előre dőlök annyira, fel tudjak könyökölni az asztalra és magam előtt fűzzem össze az ujjaimat kényelmesen.
A sötétség ellenére is ismerőssé válik egy-egy épületfoszlány, annak formája, ablakainak elhelyezése, a járda – milyen furcsa, hogy immár nem csak olvasom, de látom, sőt nem is olyan régen jártam is rajta – egy-egy szakasza. Valóban jártam erre, noha akkor más körülmények között. A nap hétágra sütött – ahogy a könyvekben is írják – meleg levegő cirógatta bőrömet. A hangulatunkat pedig megpecsételte hirtelen jött rosszullétem. Ezek közül jelenleg semmi sem érvényes a mostani alkalommal. Hangulatunk még ha nem is rózsás közelébe nincs annak, ami akkor volt. Ezúttal valóban felszabadultabbnak érzem magam és bár mélyen, legbelül ott van bennem a félsz, mégis megpróbálok nem foglalkozni vele. - Néha remekül tudok tájékozódni, legalább is, ami az ismerős dolgokat illeti. Máskor meg, mintha egy teljesen új űrhajón járnék úgy néz ki minden – persze nem itt, hanem odafentre vonatkozólag. Emlékszem házasságunk első hetében, sokszor képtelen voltam hazatalálni a negyedik és ötödik emelet kanyargós ösvényein. Nem csak magunkhoz, azon a két szinten rendszerint senkihez sem találtam el. Nem egyszer megesett, hogy inkább lementem a harmadik emeletre, rendeltem otthonra bármi apróságot és a kiszállító robotot követtem hazáig. Vagy épp megvártam, ha már teljes volt a kétségbeesésem, hogy Shane értem jöjjön. Máskor meg első ottjártam után is tökéletesen vissza tudok találni, ha csak az ismerősnek ható környezetre figyelek. - Oh, akkor ezért volt ismerős – ráncolom össze szemöldököm, gondolatban visszatérek azon időszakra, amikor a tó partján foglaltunk helyet egy pléden. Élveztem a nap sütését, akkor is, ha sokáig nem tartott. Igaza volt, a hosszúujjú pulóver sok volt, nem is volt nagyon sokáig rajtam, ahogy a csizma sem. – Emlékszem erre az épületre, akkor is feltűnt, milyen nagy ablakai vannak. Biztos szép lehet a kilátás. És ilyenkor a tó is be van fagyva? – fordítom vissza tekintetem férjemre. Kérdéseim a holdról kiapadhatatlanok. Rengeteg van belőle, és eddig nem sikerült felemésztenem férjem idegrendszerét. Mindig türelmesen válaszolt rájuk, bármire is voltam kíváncsi. Amit csak szeretnék. – Sok minden nem is ismerős – csillan meg tekintetem. Kevés minden jut el a Dominiumra, az is csak korlátozott mennyisségben és igen korán kell regisztrálni bármi hasonló eléréséhez. Van, hogy magam is lekésem őket, ahhoz azonban soha nem folyamodtam, hogy fivérem nevét használjam fel arra, hogy bármit megszerezzek. Van, aki életében akkor eszik először nem szintetikus ételt. Az élményt pedig sose venném el tőle. Halkan hümmögök, figyelve az étel megnevezését. A hangzása kellemes és Shane is alátámasztja, hogy nem rossz. - Adok neki – döntök úgy. – Ha van lehetőség, kipróbálok valami újat. Az újdonságról szólna a hold maga – mosolygok rá könnyedén. Eszem ágában sincs megmaradni a megszokottnál. Tudja, hogy legalább is az ételekkel, de szeretek kísérletezni. A felszolgáló kérdésére csak csatlakozom férjemhez. Másra vízen kívül nincs szükségem. Lágy boron elgondolkoztam volna, azonban jelen állapotomban meglehet, hogy nem lenne ideális. Így erről lemondok. Kérdése azonban meglep. Tudom, hogy nem haragját próbálja szítani vele, tényleg kíváncsi arra, hogy mi történt velem. Csak nem gondoltam, hogy ilyen korán rá fog kérdezni. Ajkamon szelíd mosollyal válaszolok neki. - Kettőkor kivittek a szántóföldekre. Körbevittek, elmondták, hogy jelenleg miként működik a termesztés. Most kísérleteznek a földről hozott őszi búzának olyan génmanipulációján, ami itt is megállja a helyét. Megmutatták, hogy ez miként néz ki, legalább is, amit idén ültettek el. A hótól keveset lehetett látni, egy szakaszon eltakarították. Elvileg nem árt neki a fagy, nagyon bizakodóak. Engedték, hogy felüljek az egyik mezőgazdasági gépjárműre. Működik emberrel és anélkül is, a szántásért felel. Érdekes élmény volt – nevetem halk vidámsággal hangomban. Igazából tényleg élveztem ott kint lenni. Ha nem is voltak ezzel tisztában, de sikerült elterelni a figyelmem. – Aztán átkísértek Michael és Peter tárgyalójába. Bemutatták a terveiket, miként szeretnék átalakítani a körzetet. Peter rendkívül kényes most arra, hogy több területet kebelezzünk el a perdaiaktól, így azok egyértelmű elvetésre kerültek. Holnap üzemlátogatásra visznek. Ha valóban megtudják a termelést növelni, akkor céljuk, hogy a Dominiumra is előre elkészített ételeket gyártanának és lassan szorítanák ki a szintetikusat. Hosszútávú terv, még ha sikerül is, legalább egy-két év, mire ez sikerülhet megvalósulni. Egy átmeneti időszakban valószínű a két ételanyagot is vegyítenék, kiegészítenék szintetikussal, a tömeggyártás miatt. Ha a gyerekeink generációnak is az az elvárás lesz, mint nálunk volt, hirtelen fog megugrani a populáció – azt pedig ki kell szolgálni. Örökké nem élhet senki szintetikus ételen, főként ha lenne rá lehetőség, hogy ezen változtassunk. – Még a különböző költségvetési részeket fogják bemutatni következő nap, valamint mire leülepszik minden a kérdéseimre válaszolni. Több projectet is terveztek és lényegében ezek közül kell kiválasztani a legoptimálisabbat – aztán meglátjuk, hogy tudok-e jól dönteni. Elvileg rosszul nem tudok. Hát, majd meglátjuk. Nem állítom, hogy nem érzem a nyomást a vállaimon, de mindannak ellenére, ahogy tálalta, bízok Peter ítélőképességében. Nem szabna rám olyan feladatot, amiben nem tudnék jól dönteni. Nagyon remélem. Kuzinomra utaló kérdésére nemlegesen rázom meg a fejem. - Annyit mondott fivérem, hogy múlt éjjel bevitték, és már nem is engedék ki. Éjszaka fertőtlenítették a lakást. Hívtam, de nem válaszolt rá. Írtam neki, még arra sem válaszolt. Vélhetőleg fog, amint tud. Gondoltam rá, hogy bemegyek hozzá, legalább beszélni valakivel az orvosi részlegen, de elvetettem az ötletet. Nem lenne biztonságos – nem tudom, hogy milyen fertőzés, elvileg csak egy nátha. Láttuk, hogy egy szimpla nátha nálam mivé alakult át. Nem kívánok felesleges kockázatot. Ismerem unokaöcsém, fog válaszolni, amit lesz rá lehetősége.
Utolsó poszt ☽Csüt. Jan. 07, 2021 10:19 pm Következő oldal☽
clara & shane
- Igazság szerint fogalmam sincs. Nem jártam a Városban vagy ezen a részén az elmúlt napokban. - Amikor a holdon akad dolgom, azaz esetek jelentősen nagyobb mértékében nem arról szól, hogy lenne időm ténferegni az utcákon, az időjárás jelentések azon része pedig, amelyből kiderülne a tó jelenlegi állapota, konkrétan nem érdekel annyira, hogy naponta ellenőrizzem. Ahová a kiküldetés szól, arról kapunk jelentést, milyen időjárási viszonyokra lehet számítani, várhatóan milyen állapotban van a környezet, hogy felkészüljünk a lehető legkörültekintőbben, de ezt nem fedi le az általunk lakott településen a nyilvánvalón túl mi a helyzet. Ha be is fagyott, az számomra is éppen annyira új információ lenne, mint neki. Rövid időre emelkednek meg a szemöldökeim a képemen a megjegyzését hallva. Egészen más az is, amiként az emberek elkezdték felhasználni a helyi terményeket és állatokat, amikor ételkészítésről van szó. A Danánál megejtett egyik látogatás alkalmával megmutatta mit fogyasztanak ők és nem nagyon tudok olyasmit megnevezni, ami hasonló lenne az ott tapasztaltakhoz, noha ugyanazt használták a feldolgozáshoz. Az emlékkép viszont gyorsan távozik, azzal az utóízzel, egy ideje nem láttam már a szőke hajú perdai nőt. Mindkettőnk elfoglalttá vált és egyszerűen nem került sor találkozó egyeztetésére a diplomatán keresztül. - Rendben. - Nyugtázom végül a választását, azon egyszerű indoknál fogva, hogy az ő rendelését is hozzáadjam a magaméhoz, ha nincs ellenére persze. A víz rendelése gyorsan lebonyolódik és ismételten magunkra maradunk, amíg a vacsoránk elkészül. Alkalmasnak tűnik az idő arra, hogy meséljen – már, ha szeretne, nyilván nem kötelező – arról, ami miatt kizárólag őt küldhette ide a fivére. Csenden figyelek arra, amit mond – egyáltalán nem győz meg arról, hogy ezt ne intézhette volna más, ha nem volt választás kérdése a részéről, akkor sem – és csak néhány alkalommal biccentek azért, jelezzem, a figyelmem végig az övé. Az azonban nem mondhatni, nagyon ínyemre lenne, mikor elér a járműre mászáshoz. Érdekes helyett a magam részéről egészen más jelzőt használnék rá, meg azonban nem akasztom a történet tovább folytatásában. A gondolataimat megtartom magamnak. Legalábbis a lényegi részüket, rá való tekintettel. Amikor azonban a végére ér, mélyebb légvételt veszek. - ...és minderre összesen két napot adtak? - Eleve, ha ennyire nagyon fontos dologról van szó, odapasszolni valakinek, aki még csak távolról sincs benne a témában nap, mint nap, majd mindezt ilyen időbeosztással… Peter esze már nem csak feltételezhetően ment el nyilvánvalóan. Gratulálhat önmagának. - Akarod, hogy utánanézzek mi a helyzet vele? - Nem tartana sokból és ha aggódik érte, fáradtságot sem jelentene, hogy kiderítsem milyen állapotban van vagy egyáltalán mi a baja, miért vitték be.
- Oh – összegzem halkan csak, hogy nem igazán volt arrafelé. Elnézést kérően mosolygok rá. Gondolhattam volna, hogy a városban sem volt. Látva a kabátját vélhetőleg nem a tó környékén szerezte hozzá a koszt. Tekintetem csak egy pillanatra sütöm le az asztal lapjára, szelíd mosolyom mégsem tűnik el ajkamról. Szürkéim visszaemelem rá, s bár látom, hogy szemöldökét vonja fel, ezt most nem igazán értem, hogy miért teszi. Sajátjaim ráncolom, mosolyom pedig ennek ellenére szélesedik ki. - Mi az? – kérdezem tőle, hiába próbálok visszaemlékezni arra, hogy mit mondtam. Legalább is arra ösztökélte, hogy szemöldökét felvonja. Néha én is épp annyira nem értem őt, mint ő engem. Ennek pedig, ahogy megbeszéltük már, hangot is adunk. Meglehet, ezúttal én nem értek valamit, de ezt be is látom. Elmém elfáradt ma, hosszú nap áll mögöttem, ami sok odafigyeléssel járt. Ez mégsem tántorított el attól, hogy kimozduljunk. Tényleg éberebnek érzem magam, legfeljebb az elmém vált csigalassúvá. A vacsoránkat hamar megrendeljük, az enyémet is hozzáveszi a sajátjához, és az italok is hamar kihozásra fognak jönni. Nem akadályozom meg a rendelésben, igazából sose zavart, ha helyettem tette meg. Egyszerűbb volt mindig is így, mint külön-külön. Nem mintha a központi rendszer nem tudná egyben kezelni őket. Számunkra akkor is így a kényelmesebb. Mesélésem közepette látom, hogy figyel rám, arcának vonásait figyelem, hogy vajon milyen hatással van rá mindaz, amit mesélek. - Kitoltam háromra – húzom fel jobb vállamat, ajkaimat is elhúzom. Az az egy nap nem igazán oszt, vagy szoroz. – Nem hinném, hogy az a lényeg, hogy miként döntök. Mármint, vélhetőleg az is – vonom össze szemöldököm újra. – Sokkal inkább szól ez arról, hogy valaki olyan tegye meg, személyesen, aki kötődik Peterhez. Nem értem én sem – rázom meg a fejemet. – Vagy csak nem szeretném. Megérthetném, ha nagyon átgondolnám tetteit. Okkal nem vizsgáltam sose a családtagjaimat. Fivéremmel így is túl sokat dolgoztunk ahhoz, hogy elmondhassuk egymásról, testvérek vagyunk. Nem most tenném ezt tönkre – húzom el ajkamat. Ismeri a gondolataimat erről. A tette korán sem tetszik, ahogy ott fent bánt velem. Azt mégis tudtuk mindketten, ha úgy adódik, fivérem gond nélkül felhasznál, magához rendel, elrendel bárhova, ahova jónak szánja. - A feladatom, hogy szolgáljak és támogassam. Ezt minél hamarabb el kellett fogadnom, helyem az életben, más lehetőségem sose volt. Én vagyok, aki az árnyékban marad – mondom csendesen, szomorkás mosollyal az ajkamon. – Ezt mondta Papa régen – persze azóta sok minden változott, korán sem áll már ez fent. Kancellár nem lehettem, de most már ezt egy pillanatig sem bánom. - Akkor még nem tudtam, de sose kívánhattam volna tőletek többet - mosolygok rá, szomorúságomnak pedig nyomát sem fedezheti fel bennem. Ők a mindeneim, ez régóta így van már és nincs semmi, ami változna ezen. Ezt szeretném, ha tudná. - Pár nap és hazamehetek. Mikortól vagy eltávon? – kérdezem, ezúttal én enyhén összevont szemöldökkel. Ha csak pár nap, talán megvárhatnánk egymást. Ha ebben a néhányban nem fog semmi gond sem történni, akkor talán nem bánná, ha megvárnám. Vagy ő engem, nemsokára kiderül. - Ha nem okozok vele gondot, szívesen venném. Remélem nem történt vele nagy baj. Remélem nem komoly vírust kapott el – húzom el újra ajkaimat, szemem újra csak lesütve. Emlékszünk mindketten mivel járt a három évvel ezelőtti járvány. Mennyi áldozattal járt, mennyi szerettünk vette el. Az egy is épp elég volt.
Utolsó poszt ☽Kedd Nov. 16, 2021 5:45 pm Következő oldal☽
Enna & Saskia
A perdaiakkal nem lehet pontos időt megbeszélni, nem tartják számon úgy, ahogyan mi emberek. Legfeljebb csak a naphoz lehet igazodni, és aztán várni, hogy a vendég megérkezzen. A leköltözésünk után két nappal kaptam üzenetet Elorakból, Rodától. Arra kért, hogy helyette, fogadjam jó szívvel Elorak egy másik gyógyítóját, Ennát. Szívesen rábólintottam, elvégre Rodának nagyon sokat köszönhetek, nem csak az egészségem, hanem az életemet is. Kedveltem a perdai nőt, mert kedves volt, mosolygós és a hangjában is volt valami, amitől egyetlen pillanat alatt megnyugodtam. Ezáltal kíváncsi voltam Ennára, akiről Callum már sokat mesélt, arra nem különben, hogyan kommunikálhat a társával, akivel egymás gondolataiba látnak. Callummal olykor szavak nélkül is megértjük egymást, elég egy pillantás vagy egy másféle mosoly, egy apró mozdulat…de az amire Enna képes, egészen más. Csak azt tudtam melyik nap érkezik, arról fogalmam sem volt, hogy a nap melyik szakában ér ide, ezért aznapra nem terveztem semmit, Callum pedig örült, hogy végre pihenőnapot tartok. *
Ennát az érkezésekor csak annyi időre tartóztatták fel a kapuban, míg meg nem tudták kihez érkezett látogatóba és ezt a vendéglistán leellenőrizték. Kíséretet kapott, amennyiben nem akart beleülni egy kétszemélyes kis nyitott autóba, akkor az őr gyalogosan kísérte őt el a Város éttermébe, ahol Saskia Jenkins már várta. Egész idő alatt udvariasak voltak vele, az őr még a perdai nyelvet is ismerte, bár nagyon nem társalgott Ennával, de érdeklődött a hogyléte felől és arról is, hogy megfelelőnek találja-e a tempót, vagy menjenek lassabban. Az étterem külső, félig fedett teraszos részéhez kísérte őt az őr, majd tisztelegve, mosolyogva távozott, miután a kancellárné fogadta a vendégét. Két testőr így is maradt a közelükben, a távolabbi asztalnál ültek és mivel nem Ennától akarták megvédeni Saskia Jenkinst, a törékeny gyógyítót épp csak szemmel tartották.
*Szerettem az étterem teraszán üldögélni, remek kilátás nyílt a tópartra és az idő is kedvezett. Szépen sütött a nap, a szél alig fújt, bár egy vékony kardigán elfért rajtam, nem fáztam a ruhámban. Callum nem tudott elszabadulni, ezért egyedül iszogattam a teámat, mikor megtaláltak a hírrel, hogy Enna megérkezett. Eredetileg otthon fogadtam volna, de így most már marad az étterem, legfeljebb később elsétálunk ha van kedve hozzá. Nem akartam hazamenni, sietnem kellett volna, hogy előbb érjek oda és lássuk be a szaladgálás már nem volt az erősségem. Mikor megérkezett, felálltam az asztaltól és úgy vártam, hogy odaérjen hozzám, Andrej és Katja tőlünk távolabb álltak egy asztal mellett és csak azután ültek le, hogy mi is helyet foglaltunk. Bent az étteremben elég sokan voltak, a teraszon rajtunk kívül senki nem volt, bár én nem kértem, úgy sejtem Andrej a „bűnös” azért, mert egyszerűen lezárta a teraszt arra az időre, míg itt vagyok. Nem foglalkoztam vele, ahogyan a két testőrrel sem, noha kedveltem őket, próbáltam nem tudomást venni a jelenlétükről. Ennát mosolyogva fogadtam, és próbáltam a perdaiak illemszabályai szerint köszönteni őt. * -Shiennel áldja…ha szabad ezt mondanom. Örülök, hogy megismerhetem. *Picit biccentettem is felé, majd nem bírtam megállni, hogy ne nézzek kíváncsian mögé, a Callum által mesélt társat keresve. *
Napokon át kérleltem a nővéremet. Ugyan sokat beszélt mellettem az égiekkel, annyit nem, hogy megtanuljam a nyelvet. Tudok szavakat. Tudok köszönni, megköszönni, és elbúcsúzni, de ez nem elég ahhoz, hogy folyamatosan kommunikáljunk. Végül soknapos győzködés után sikerült rá vennem. Azt mondta, hogy jobb, ha legalább figyel rám, és nem leszek egyedül. Úgy hogy Liarával az oldalamon indultam meg a találkozó reggelén. Természetesen most is izgultam, épp úgy, mint mikor Jenkins kancellárral volt találkozóm. Most is készültem, dobozban hoztam ajándékot. Volt abban minden: finom gyümölcsök kendőbe csomagolva, krémek tégelyekben, és egy kis teafű. Nem csak magunk indultunk útnak, hanem a város határáig egy harcos is velünk jött, elkísért minket, nehogy bajunk essen. A kapunál azonban a kísérőnk hátra maradt, azt mondta, ő majd itt vár. Miután leellenőrizték az égiek, hogy kihez megyek, készségesen beengedtek. Már vártak minket, és amikor felajánlották, hogy az önjáró szekerükre üljünk, akkor nagyon lelkesen bólogattam. Liara persze kevésbé volt lelkes, ő alig bírta a viszolygását eltüntetni az arcáról. Végül beültünk a szerkezetbe, és elindultunk. Hallgattam hangját, néztem alakját, tapintottam a szövetet, amin ültünk. Érdekes volt. Amikor az őr perdaiul érdeklődött hogylétem iránt, és kérdezte, hogy jó-e a sebesség meglepve, de kellemes csalódással kaptam rá tekintetem. Egy széles mosollyal, és mély biccentéssel jeleztem, hogy minden rendben, és jól vagyok, ezt Liara szóban meg is erősítette, de csak röviden. A város belülről fényűzőbb volt, mint kívülről. Szinte tátott szájjal néztem a magas épületeket, a furcsa ruházatú embereket, és a mechanikus szerkentyűket. Olyan sok néznivaló volt, hogy alig fogtam fel, mikor megálltunk. Liara bökött meg könyökkel, emiatt ocsúdtam fel. Leszállva a harcos bevezetett minket egy épületbe, és annak is megnézem minden részét. Hozzá érek a falhoz, az ajtóhoz, míg elmegyünk mellette, nézem az asztalokat, a székeket. Hasonló az elrendezés, mint Shiennel asztalaiban. Hamarosan kivezetnek minket egy erkélyre, aztán a mosolygós alak távozik, én pedig szintén mosolyogva nézek utána, aztán vissza előre. A nőre pillantva lépek közelebb. Reinke-levél színű szemeimmel arcát, Shiennel által áldott haját fürkészem. Szégyen nélkül mérem végig, nézem meg ruháját, pocakját, kezét, cipőjét. Amikor üdvözöl, felpillantok rá, lesütött szemekkel biccentek mélyen, szabad kezem lágyan mellkasomra teszem, másikkal még mindig a kis ládámat szorongatom. Egyáltalán nem zavar, hogy nevére veszi az istennőnk nevét. Miért tenném? Egyébként is úgy tűnik, hogy áldása van rajta. - Shiennel hozzon fényt házadra. A nevem Enna, ő pedig a nővérem, Liara. - hangzik a köszöntésem testvérem ajkairól, aki kezeit háta mögött összekulcsolva áll mögöttem, de egyáltalán nem lemaradva. - Köszönjük, hogy eljöhettünk otthonodba, a Városba, és hogy fogadtál minket. Kérlek, fogadd el tőlünk ezt a szerény ajándékot, hálánk jeleként. - teszem le elé a dobozt. - Találsz benne édes és savanyú gyümölcsöket a falatozni vágyós estékre, nyugtató teát az aggodalmas fertályórákra, és fájdalomcsillapító krémeket a lábadra. Úgy sejtem, később, mikor áldásod nagyobbacska lesz, szükséged lesz rá. - mosolygok, tekintetemmel jelentőségteljesen a pocakra pillantva, majd vidám tekintetem ismét felszökik a nő arcára.
Utolsó poszt ☽Vas. Nov. 28, 2021 1:12 pm Következő oldal☽
Enna & Saskia
Ennát meglátva, leplezetlenül alámulok. Olyan, mint kislánykorom meséiben a hercegnők. Elorakban járva sem láttam olyan szép perdai nőt, mint amilyen Enna. Szépsége pedig vetekszik a kisugárzásával, melyben nyugalom, békesség és áhítat vegyül el egymásban. Kísérője, akire szintén kíváncsi voltam, olyan, mint az általam látott perdai nők, de ő sem átlagos. Harciasabbnak tűnik, szigorú pillantással mér fel, az Ennából áradó kíváncsiság nem látszik rajta. Úgy érzem ő inkább…”hivatalból” érdeklődik csupán, akárcsak Andrej és Katja. Enna kísérője felé is biccentek és köszöntöm őt is, jóllehet nem teszem a szívemre a kezem, remélem nem gondolják udvariatlanságnak. Sok mindent nem tudok még róluk, a nyelvüket sem sikerült elsajátítanom, Callum mesélt a köszönésről, amit Rodával szemben nem alkalmaztam. Callum beszélt nekem az első találkozásukról, és Elorak Első Gyógyítója kifogásolta, mikor férjem Shiennelt emlegette. Ennában szemernyi rosszallást sem fedezek fel, ezek szerint nem minden perdait érint kellemetlenül, ha az Isteneiket emlegetjük.* -Köszönöm….Önt is üdvözlöm Liara, Shiennel ragyogjon önre. *Bár hallottam arról, hogy Enna nem tud beszélni, váratlanul ér, hogy Liara szólal meg, ráadásul az én anyanyelvemen, de hamar helyre billen a meglepettségem. Nem lesz szükségem hát arra az órára, amit Callum adott nekem, mely pillanatok alatt lefordítja a perdai nyelvet és vissza perdaira azt amit én mondok. Az ajándékra azonban hosszasan tekintek meglepve és megilletődve. Nem vártam ajándékot, és én nem is készültem, igaz nem is ide vártam őket, csak az idő rövidsége miatt vagyok kénytelen itt fogadni őket. * -Én köszönöm, hogy eljöttek. *Az ajándékért nyúlok, miután egy mozdulattal kikapcsolom az órán a fordítót, hogy ne zavarjon minket a géphang.* -Nagyon kedves öntől, de igazán nem kellett volna. *Kedves mosollyal köszönöm meg az ajándékot, majd hellyel kínálom őket az asztalnál. * -Foglaljanak helyet kérem. *Nem zavar ahogyan végigmér, egyáltalán nem tolakodó a pillantása, inkább csak kíváncsi és aranyos ahogyan felhívja a figyelmemet arra, milyen hasznos ajándékkal lepett meg. Önkéntelenül simítok végig a pocakomon és hagyom is ott a kezem arra, hogy áldásnak nevezi a várandósságomat, közben magam is leülök, próbálva mindkettőjükkel szemben maradni. Magam is úgy gondolom, egy áldás, egy csoda, hogy nem buktunk bele, hogy túlléptük a kritikus időt és Dr. Salsbury szerint Lilly tökéletesen egészséges. Velem is minden rendben van, nem is igazán éreztem meg, rosszulléteim is alig voltak. * -Minden bizonnyal szükségem lesz rá, nagyon köszönöm a figyelmességét. Megkínálhatom önöket valamivel? Egy kis frissítővel a hosszú út után, könnyű ebéddel? *Kérdőn tekintek felváltva mindkettejükre, majd intek Katjának, hogy intézkedjen, amennyiben elfogadnak valamit. Aztán Ennához fordulok, de nem tudok nem Liarára is tekinteni, elvégre ő tolmácsol. * -Callum, a férjem, már sokat mesélt önökről, de bevallom, minden várakozásomat felülmúlták. Ön nagyon szép, olyan mint a tündérek azokban a mesékben, amiket gyerekkoromban olvastam. *Azt meg végképp nem tudom elképzelni, milyen lehet amikor a másik megszólal a fejében. Milyen érdekes és izgalmas lehet titkokat megbeszélni így.*
Látom arcára kiülni a csodálkozást, amely kissé zavarba hoz. Egyébként én is megnézem a ruháját, amely olyan szép piros, és olyan szép szövete van. Ráadásul csinosan áll neki, akkor is, ha pocakos már az anyaságtól. Perdaiul köszönt minket, és engem nem zavar, hogy az isteneket a nevükön szólítja, amíg ezt tisztelettel teszi. Már pedig nem tűnik tiszteletlennek, így hát nem bánom, hogy áldásukat kéri ránk. Én is köszöntöm őt Liarával, és átadjuk az ajándékot, amelyben főleg olyan dolgokat hoztam, amely egy ilyen időszakban segítségére lehet egy leendő anyának. A gép ugyan fordítja vissza perdaira Liara emberi szavait, de a nő ki is kapcsolja. Nem lesz rá szükség. Amikor hellyel kínál minket, lassú biccentéssel köszönöm meg, és helyet foglalok, Liara pedig lehuppan mellém. Nem kerüli el a figyelmem, ahogy örömtelien simít a hasára, és tartja gyermekét kezében, míg helyet foglal. Örömmel tölt el a látvány, így a mosolygást sem állhatom meg. Kérdésére, hogy kérünk-e valamit, felcsillan a szemem, és érdeklődve húzom ki magam. Liara arcáról pedig nem lehet leolvasni, hogy tart az emberi ételektől, undorodik tőlük, vagy más. Mindenesetre közvetíti lelkes gondolataim kevésbé lelkes előadással. - Mindkettőt nagyon szívesen megkóstoljuk, nem baj, ha nem perdai étel, ital. Még sose fogyasztottunk emberi étket, szeretnám kipróbálni. - a szavak után a nő int egy másiknak. Hátra pillantva figyelem, miként megy be a harcos - gondolom, legalább is az -, aztán visszafordulok. Ekkor Saskia arról kezd el mesélni, amit Jenkins kancellártól hallott. Ismét elmosolyodom a bókon, és kicsit szégyellősen el is pirulok tőle. Noha nem tudom, a fordítás, a chinel valóban jó-e, hiszen gyerekkokáról beszél. Ebben Liara sem biztos, de úgy emlékszik, hogy a chineleket szokták az emberek tündérnek hívni. - Úgy hallottam, hogy az emberek szeretik a különleges alkalmakat különleges öltözetekkel megünnepelni, így igyekeztem én is megfelelni ennek a gondolkodás módnak. - mosolygok, és lepillantok a ruhámra. - A kancellár nekünk is mesélt magáról. Mondta, hogy szereti a növényeket, és ez közös pont lehet nálunk, mivel én herbalista és dúla vagyok. Ezúton, szeretném is felajánlani mindenkori segítségem, legyen szó növényekről, gyógykészítményekről, vagy a gyermek világra hordásáról. - mondom, arcomon kellemes mosollyal, míg Liara inkább komoly marad. - Meséljen magáról. Hogy érzi magát itt, a Perdán? - kérdezem, majd mikor kihozzák a frissítőt, én kíváncsian nézem, ahogy leteszik elénk a kupát. Bár más alakja van, mint egy kupának, és az anyaga is más. Én egyből oda nyúlok, és felemelve megnézem színét, és meg is szagolom. Liara úgy néz, mint aki éppen az életét kérdőjelezi meg, én pedig bele kóstolok az italba. Édes ízt érzek a vízzel keveredve. Meglepve nyammogok rajta kicsit. Nem ismerem fel, mi ez. Megnyalom a szám, de ez sem segít. Ismét kortyolok egy aprót. Ez már kezdi felcsigázni a nővéremet, aki olyan árgus szemekkel figyel, hogy majd leesik a székről. ~ Finom. - nézek rá, és mutatom kézjelekkel is, hogy ne hagyjam a kancellárnét kétségek között. Liara oda hajol a kupájához és megnézi a lét. Kicsit elhúzza a száját, de végül ő is megfogja és "egy életem, egy halálom" mentalitással nagyot kortyol. Némán elnevetem magam, ahogy kirázza a hideg, és leteszi a poharat. Neki túl édes. - Mi ez? Kérhetek inkább vizet? - néz Saskiára kérlelő tekintettel, aztán megtörli a száját, míg én jót szórakozom rajta.
Utolsó poszt ☽Vas. Dec. 05, 2021 4:53 pm Következő oldal☽
Enna & Saskia
Nagyon örülök, hogy vendégül láthatom Ennát és Liarát, sokat hallottam róluk Callumtól és vártam már a találkozást, ami minden képzeletemet felülmúlta. Elsőként Rodával találkozhattam, amikor ellátogattunk Elorakba, és maga a város is lenyűgözött, az ott élő perdaiak pedig úgy szintén. Az a nyugalom és békesség amit árasztottak magukból, egészen különleges volt és most is ezt érzem. Enna mosolyában és tekintetében fénylik mindaz, amire én csak vágyom. A mi világunk meglehetősen nélkülözi azt, ami a perdaiakat magasan fölénk emeli. Mielőtt leülnék, az ajándékot az asztalra teszem, de csak addig hagyom a figyelmemen kívül, míg megkérdezem tőlük, mivel kínálhatom meg őket. Korábban már beszéltem Katjával erről a találkozóról és azért is szerettem volna a közelemben tudni, mert ő nagyon jól ismeri a perdaiakat, a szokásaikat, hagyományaikat és nem utolsó sorban a nyelvüket. Nagy segítségemre van most is, mert ő indul kérésemre, hogy némi falatozni valót és frissítőt hozzon számunkra. Hallva Liara tolmácsolását, csupán bólint felém és már fordul is. Én pedig őszintén vallok arról, milyennek találom Ennát, ami kis bájos pírt kölcsönöz az arcának, még jobban kiemelve szépségét. Nem tudom nem észrevenni, mennyire különbözik Liara beszéde attól, amit mond. Nincs benne annyi érzelem, mint Enna gondolatainak tartalmában, és ez egybe cseng azzal amit Callum mesélt a nőről. De itt van, elkísérte Ennát és nekem más nem számít. A mosolyt és a csodálatot így sem lehet letörölni az arcomról. * -Félek, én sosem érek fel az ön ünnepi viseletéhez, még sosem láttam ilyen különleges öltözetet. *Értékelem, hogy kiöltözött, jóllehet nálunk ennél vannak különlegesebb alkalmak is…legalábbis így gondoltuk mi eddig. Enna egészen más szintre helyezi ezek megítélését. * -Köszönöm, ez nagyon kedves öntől és élni is fogok vele. Sok mindent nem tudunk még a perdai növényekről, de számomra minden növény értékes. Igen, szeretem a természetet, sokáig nem is tudtam, hogy milyen és bár a férjemmel mindketten a Dominiumon születtünk, ő nem osztja ezen nézetemet. *Bocsánatkérőn mosolyodom el arra gondolva, Callum mennyire nem szereti a nedves fű érintését, a bokrokat, a fákat, az erdőt. Rossz emlékei vannak a természetről, de igyekszem mindet átírni. Azt sem utasítom el azonnal, hogy segítene a szülésnél, jóllehet Callum jóvoltából egész orvosi csapat áll a rendelkezésemre, mind láthattuk és tapasztalhattuk, hogy olykor még ez is kevés. * -Csodálatosan! *Ez az első szó amit kérdésére válaszolok, s közben kicsit körül is nézek arra, amerre a falakon túli zöld látható. * -Egyszerűen nem tudok betelni vele. Nagyon örülök, hogy még a baba érkezése előtt le tudtunk ide költözni, szeretem a friss levegőt, és az esőt, bár a férjem nem nézi jó szemmel. *Halk kuncogásomat Katja és a mögötte érkező felszolgáló lépteinek nesze követi, majd az asztalra kerülnek a poharak, egy kancsó, tányérok némi csipegetni valóval. Kívánságukra van itt perdai és dominiumi étel is. Egy tányéron hexa hús falatok lepénnyel, a másikon apró fehérje golyócskák, természetesen nem olyanok, mint amit a Dominiumon lehet kapni, ezek ízletesebbek, köszönhetően a perdai fűszereknek. Egy másik tálon pedig eper az üvegházból. A kancsóban pedig az első olyan viszonylag igénytelen gyümölcsből készült szűrt lé, amit sikerült meghonosítani a perdai földben. Almalé. Kissé savanykás, vagy inkább pikáns íze van a leheletnyi édes mellett. Én szeretem, bár gyakran a teát részesítem előnyben. Mókás ahogyan kóstolgatnak, Enna bátrabban, több benne a kísérletező kedv, míg Liara némi fenntartással, s ő az aki a végén megszólal, hogy inkább vizet kérne. A felszolgáló sarkon is fordul, hogy újabb kancsót hozzon tiszta vízzel telitöltve. * -A Földről hozott magokból sikerült újra éleszteni egy gyümölcsünket. Alma. A kancsóban a belőle készült préselt gyümölcslé van, az a piros gyümölcs pedig eper. Nagyon finom, kicsit kényesebb, mint a többi gyümölcsünk, nehéz volt termeszteni. Perdai földben nem is maradt meg, a tudósainknak ki kellett kísérleteznie olyan adalékokat, melyet a földhöz adva már sikert érhettek el. De ez biztosan nem nagyon érdekli. Megnézhetem az ajándékot? *Kérdezem szavaim végén, hogy kíváncsiságomnak most eleget téve, kibonthassam azt amit nekem hozott. Így illik, nálunk legalábbis, nem tudom hogy a perdaiak hogyan vélekednek erről. Ha engedélyt kapok rá, akkor kibontom és megnézem, a gyümölcsöt is megkóstolom, a kenőcsös tégely pedig megcsodálom. Mindig is oda voltam a perdai kézművesség remekeiért, sok mindent adtam azért a fonott ládáért, ami most a kis kertünket díszíti.* -Úgy látom, hogy ön Enna igencsak érdeklődő a mi dolgaink iránt. Van olyasmi amire kíváncsi? Szívesen megmutatom, körbevezetem, ha gondolja. *Időközben a kancsó víz is megérkezik, Liarának nem lehet kifogása, perdai víz a tóból, jóllehet a számunkra alaposan meg van szűrve.*
Saskia olyan kedves volt, és gondoskodó. Nem igazán találkoztam még embernővel, sőt... ha bele gondolok, találkoztam már három férfivel is, de nővel még nem. Látni láttam őket, de akik hozzánk jöttek, azokkal nem kerültem beszélgetésbe. Most tapasztalni egészen újdonság. Olyan lágy volt és kedves. Akaratlanul is egymáshoz hasonlítottam magunkat, és ahogy régebben is, úgy a hasonlóság a két nép között még mindig félelmetes, és izgalmas. Saskia is világosabb hajat örökölt, mint a legtöbb égi, ehhez "dukált", hogy egy kancellár felesége is legyen. Bókjára halovány pír ült ki az arcomra, és bátorítóan elmosolyodom. - Ha azt mondanád, hogy ez nálatok a legünnepibb, akkor is elhinném. Nagyon különbözőek vagyunk, de nekem a tiéd nagyon tetszik. Nekünk nehéz ilyen élénk színeket festeni a ruhákba. - mondom, és míg szóba kerül a kancellár, érdeklődve hallgatom. Kissé értetlen lesz az arcom, félre biccentett fejjel figyelem a nőt. - Miért nem kedveli a környezetet? - kérdezem érdeklődve. Habár észrevettem legutóbb is, hogy Callum kancellár kicsit távolságtartó a növényeket illetően, de a nő annyira kiemeli ezen oldalát, hogy most egyszerűen nem tudok elmenni emellett, és egyben eszembe jutott az is, amit Roda mondott: hogy meg kell szerettetni az emberekkel ezt a helyet. Ehhez azonban jó lenne tudnom, hogy eleve hol siklott el a dolog, mert ahogy látom, azért sokan szeretnek ide lent lenni, örülnek a friss levegőnek, a friss víznek, és minden gyümölcsnek, amellyel csak szolgálhat a Perda. Saskia is látja ezt a kincset, de akkor a férje miért nem? Amikor kihozzák az italokat és az ételeket, én lelkesen kóstolok bele mindenbe, míg Liara inkább óvatosabb és talán finnyásabb is ezzel kapcsolatban. Neki nem is igazán ízlik a lé, amit kapunk, én viszont kellemesen szopogatom a poharamból. Hamarosan az is kiderül, mi ez. Alma. Milyen egyszerű neve van! És milyen finom! - Hogy néz ki az alma? - kérdezem, mert ha ez annak a gyümölcsnek a leve, akkor gondolom lepréselték valamiből. Míg kérdezek, ujjam már az epernél jár és megfogva azt orromhoz emelem. Milyen intenzív illata van! Bele harapok a piros gyümölcsbe, és elmosolyodom, ahogy meglátom a piros héj alatt a fehér húst, és az édes ízre lelkesen nézek Liarára. ~ Ez még finomabb! - bizalmatlan fejjel hajol oda közelebb, mire az orra alá tartom a maradékát az epernek. Megszagolja, aztán visszahúzódik, megrázva a fejét. Néma kuncogással húzom vissza a gyümölcsöt tőle, és veszem számba. - Nagyon finom ez is. De, érdekel minden. Csak az alma termett meg eddig a földünkben? Hányféle gyümölcsöt hoztatok? Van olyan gyümölcsötök aminek gyógyhatása van? - kérdezem Saskiára nézve, majd amikor az ajándék után érdeklődik, meglepődök. - Hát persze, akkor tekinted meg, amikor szeretnéd. - biztosítom meleg mosollyal, aztán figyelem, miként nyitja fel a dobozt és nézi át a tartalmát. - Mindenre kíváncsi vagyok. Akár egy ember egyszerű életére is. De a tárgyakra, eszközökre, mindenre! Ti mivel művelitek a földet? Ugyan olyan tálakban főztök? Hogy néz ki a házatok belülről? A kancellár mesélt már a szekereitekről, a siklóról és a lépegetőről. Ma ültem először a kerekes szekeretekbe, az is nagyon izgalmas volt! Van még más is, amivel közlekedtek? - kíváncsiskodok lelkesen.
Utolsó poszt ☽Hétf. Jan. 31, 2022 3:13 pm Következő oldal☽
Enna & Saskia
Ahogy az már lenni szokott, a szinte kötelező köröket rójuk le Ennával, és úgy tűnik a perdai nőknél sincs ez másként, egymást dicsérjük. Ez viszont most más, mert mindketten őszinték vagyunk és nem pusztán udvariasságból mondjuk azt amit. Üdítő újdonság ez számomra az álságos összejövetelek után, ahol a mosoly csupán kellék, mely a gondolatokat hivatott elfedni. * -Köszönöm. Szívesen küldetek színes anyagokat, ha szeretné. *Számomra semmiség, de ha ezzel örömöt szerzek Ennának és vele együtt a perdai nőknek, ezen ne múljon. Legalább most már tudom, hogy színes anyagokkal is lehet kereskedni, ezt nem tudtam akkor amikor a kézműves ládáért szálltam „harcba”. * -Valójában sok rossz tapasztalata volt a perdai természettel. Mintha összeesküdött volna ellene. De igyekszem ezeket az emlékeket szépekkel átírni. *Merengőn mosolyogva ismétlem el Callum szavait és tolmácsolom a saját tervemet, amivel majd megszerettetem Callummal azt ami nekem boldogságot és csodálatot jelent. Jó úton járok, de még kevés ilyen emlék birtokában vagyunk. Callumról és a természetről áttérünk más témára, noha érintőlegesen maradunk a növényeknél. Elégedetten nézem ahogyan Enna lelkesen kóstolgat, Liara nem olyan merész, ő még tele van előítéletekkel, de sebaj, majd változik ez is úgy hiszem. Készültem a vendégeimnek egy kis ajándékkal én is, de a találkozó végén terveztem átadni, Enna azonban megelőzi a kérdésével. * -Tenyérnyi kerek gyümölcs. Régen sokféle létezett belőle, de mostanra alig a negyede maradt meg a fajtákból. Megláthatja majd nem sokára, összeállítottam egy kis csomagot, mielőtt hazaindulnak oda is adom. Van benne alma is. *Jó gondolat volt, nem tudtam előre mi fog nekik ízleni, de az alma mindenképpen belekerült a csomagba. Most áldom az előrelátásomat. Liara közben megkapja a vizet, Enna pedig az epret kóstolja, amiből társnőjének is nyújt egy falatot, de ahogy sejtettem, már az illata sem tetszik neki. Liarának nehéz lesz bármiből is jót mutatni, de nem adom fel. Ez csak apró sikertelenség melyen Enna nagyban javít a lelkesedésével. Magam is mosolyogva adózom Liara elzárkózásán, de tulajdonképpen Enna az igazi vendég, őt kell meggyőznöm és bíznom abban a hihetetlenül nagy kedvességében, ártatlanságában, ami minden bizonnyal születése óta sajátja. Aztán a kóstolás rengeteg kérdéssel zárul, mondhatnám, hogy csak kapkodom a fejem, de számítottam arra, hogy alaposan kifaggat mindenről. * -Az alma elég igénytelen gyümölcs, az volt az első amivel próbálkoztunk…próbálkoztak. Egészséges a szervezetünk számára, nagyon sok olyan anyagot tartalmaz ami segíti az egészségünket. Sokféle gyümölcsöt hoztunk, de némelyeknél nehézségekbe ütköztek a tudósaink, így lassan megy a termesztés. Gyógyhatása? Tulajdonképpen mindegyik gyümölcsnek van valamilyen előnyös hatása, de ha olyasmire gondol ami kifejezetten gyógyít, nos olyan azt hiszem nincs. *Közben kibontottam a nekem hozott ajándékot és amit lehetett, azt megkóstoltam. Callum minden bizonnyal óvatosabb lett volna, de nem hiszem, hogy Ennának bármilyen rossz szándéka lenne felém, főleg nem itt a Városban. * -Finom gyümölcs, édes. Nem sok mindent kóstoltam még, de a napbogyó….sel`vein, nagyon finom és sok mindent lehet belőle készíteni. *Elmosolyodom, mert eszembe jut, hogy Callum máris átírta a napbogyó elkészítésének lehetőségeit, immár sülve is fogyasztható a zöldségek mellett, de egyelőre nem avatom be Ennát. Az ajándékokat félreteszem, de a kis kenőcsös tégelyen gyakran megpihen a tekintetem. A fürdőm dísze lesz. Ha szerettem volna sem lett volna lehetőségem elmesélni a közös főzésünk eredményét, mert Enna annyira lelkes, mint egy kíváncsi gyermek. Lilly is biztosan ennyi kérdést fog majd feltenni és pont ilyen lelkesen, szinte hadarva, hogy csak végén tudjak válaszolni mindenre, egyszerre. Halkan kuncogok, nehogy megbántsam Ennát, de tetszik, kedvelem máris és nem tudom magamban tartani. * -Mindent megmutathatok. A föld megművelése nem az én dolgom, de abban biztos vagyok, hogy egészen másként, mint önök. Kifejezetten földművelésre tervezett gépek látják el ezt a feladatot. Szívesen körbevezetem, hol szeretné kezdeni? A siklóknál vagy a kertben? Az otthonokat a végén mutatnám meg, és ott át is adhatnám a csomagot, amit elkészítettem az önök számára. Szeretnének még falatozni, vagy indulhatunk? *Mindkettejük felé fordulok kérdőn, hogy tudjam hogyan folytatjuk a találkozónkat, merre indulunk majd el és Katja is fülel, mert a döntés után ő azonnal értesíti azt a részleget, ahova megyünk. S ha Ennának annyira tetszett a „kerekes szekerünk” mehetünk azzal is. *
Utolsó poszt ☽Csüt. Júl. 14, 2022 4:40 pm Következő oldal☽
Saskia && Enna
we born with the stars between us but still we are almost the same
Olyan izgalmas ez a találkozó! Annyira örülök, hogy jobban megismerhetem az embereket, az pedig külön öröm, hogy egy ilyen magasrangú hölggyel tehetem ezt meg, akinek sok mindenre van rálátása. Ráadásul Shiennel áldása is rajta van, és még kedves is. Most is, felajánlja a szöveteket, én pedig felderülök, bár eddig is vidám voltam. - Ez nagyon kedves tőled! Mit kérnél érte cserébe? - kérdezem izgatottan, hiszen nem várom el tőle, hogy egy ilyen nemes színű, és tapintású anyagot csak úgy ajándékba küldjön. Ragaszkodnék ahhoz, hogy adhassak érte valamit, bármit. Amikor szóba kerül Jenkins kancellár, és hogy nem szereti a természetet, egészen meglepődöm, és ennek "hangot adok". A válasz a kérdésre meglepő. - Esős időszakban jött le, vagy a helyi fauna nem fogadta jól? - kérdezem érdeklődve, arról inkább nem teszek szót, hogy a szándékok valószínűleg nem voltak túl tiszták, ha Shiennel és Shaz'or ilyen szerencsétlenségekkel sújtotta. Aztán miközben az emberi gyümölcsöket ízlelem, egy újabb növényről is tudomást szerzek, aztán már kérdezem is. Alma. Ez pedig eper. Ahj az istenekre, annyi mindent szeretnék tudni! Mindent, mindent szeretnék tudni. Kérdezek is, azon ne múljon, kérdezek az almáról, hogy néz ki, gyógyhatású-e, a válasz pedig kielégítő. Kíváncsi lennék annak súlyára, formájára, de majd... Majd. Bólogatok sokat, és hallgatom Saskiat, ahogy mesél, de aztán jön a következő kérdés áradatom, és ő elkuncogja magát. Látom rajta, hogy nem kinevet, csak tetszik neki a dolog, Liara mondjuk kevésbé lelkes, de gondolatban leintem őt. A válaszára meglepetten nyílik el a szám. Még erre is masinákat használnak?! Óóó! Vajon hogy kell ezt elképzelni? Megkapálják azok a földet? Öntözik is egyszerre? Hogyan ültet egy ilyen gépezet? A kérdésére szélesen elmosolyodom. - Habár nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a siklóra, a kertbe szeretnék menni először, mert ezek a masinériák nagyon felkeltették az érdeklődésemet! - válaszolom lelkes pillantással, majd a második kérdésre igyekszem palástolni, hogy milyen lelkesen pattannék fel legszívesebben. - Most is indulhatunk. - kelek fel lassan, udvariasan, Liaraval egy időben a székről. Ő egy kicsit aggodalmas, hogy ennyire bele hatolunk a "quorsak" életébe, de engem érdekelnek az emberek. Ha Saskia elindul, hát követjük őt, vagy ha bevár minket, megyek mellette. - Hogy szokás köszönni nálatok? Köszönni és megköszönni dolgokat? - érdeklődök a formalitások iránt lépteink közben.
Utolsó poszt ☽Vas. Júl. 17, 2022 9:04 pm Következő oldal☽
Enna & Saskia
Enna roppant bájos teremtés, az első percben szimpatikus volt és ez a beszélgetésünk előrehaladtával egyre csak nő. Azt szeretem a perdaiakban, hogy őszinték, nincs meg bennük az az emberi tulajdonság, hogy mindenáron becsapják a másikat akár jó szándékkal, akár másképp. Sokakkal ugyan még nem találkoztam, de a beszámolók alapján mind ilyenek. Ennát azt teszi még szerethetővé, hogy nincsenek előítéletei velünk szemben, ahogy a társának igen és még sok más perdainak is. Ő rögtön kedvességgel fordult felém és nem volt benne cseppnyi gyanakvás sem. * -Nem kérek semmit. Nekem bőven elég az, hogy most itt van, hogy eljött hozzánk, hogy kíváncsi ránk. Szeretném ha többet találkoznánk. *Igen, talán ez az amit kérnék tőle, sokkal többet jelent, mint bármi más amit adna, nem kézzelfogható dologra vágyom, hiszen mindenem meg van. Engem még a Perda is szeret, nem úgy, mint Callumot, jóllehet, és ezt hiába hangoztatom neki, minden vele történt rossz élménynek egészen más az oka. Itt keresendő köztünk, nem a Perdán. * -Azt hiszem mindkettő. Néhány sikló lezuhant amikor a fedélzetén volt és előfordult, hogy át kellett gyalogolnia a mocsáron. Ez egy olyan embernek, aki a négy fal között nőtt fel, felér egy merénylettel. *S nem is zártuk ki, hogy mind az volt. PErsze Callum szereti eltúlozni a természetben eltöltött idő borzalmait, noha nem kétlem, hogy veszélyben volt az élete, de nem a fáktól és bokroktól. A vendéglátásra hozatott gyümölcsök aztán előtérbe kerülnek, s azokról kérdez, meg nagyon sok minden másról is. Igyekszem mindenre kielégítően válaszolni, de örömmel nézem ahogy kóstolja az epret és ízlik neki. Jó választás volt. S mint ahogy ezeknek a termesztése szóba kerül, a kertre esik a választása, amit először szeretne megnézni, leginkább a gépek, melyeket használnak a termesztésre, ültetésre és aratásra. * -Masinériák. Rendben, örömmel vezetem körbe. *Bólintok és a tekintetemmel alig észrevehetően intek Katjának, hogy tudja, most indulunk és szóljon oda a kertet felügyelőknek, hogy hamarosan érkezünk. Másrészt intézkedik, hogy abban az időben ne legyen ott más, biztosan „tiszta” legyen a terep. Számomra ez nem olyan természetes, nem is rendelkeznék róla, de Callum utasításai szerint ezt kell tenniük és nem szeretném ha miattam bajba kerülnének. Lassan állok fel a székről, csak picit feszül meg a hasam, de ez nem ad okot aggodalomra, és a sétával nincs semmi gondom. * -Erre parancsoljanak. *Intek a kezemmel az őket ide hozó nyitott jármű felé, de mielőtt megkérdezném, hogy azzal menjünk vagy gyalog, érkezik az újabb kérdés. * -Ó, nos, megköszönni egyszerűbb, azt mondjuk „köszönöm szépen”, vagy „hálás vagyok érte”. A köszönés már kicsit bonyolultabb. Attól függ, hogy a két fél milyen kapcsolatban áll egymással. Általában jó napot, vagy szép napot kívánunk, jó estét, vagy jó reggelt, esetleg az, hogy üdvözletem. Azok akik jóban vannak egymással, barátok vagy rokonok, hellót mondanak vagy azt, hogy szia. A férfiak kezet fognak egymással, a nők pedig, ha jóban vannak, közel állnak egymáshoz, megölelik egymást, vagy puszit adnak a másik arcára. Ez mind-mind a kapcsolattól függ. *Ebből is láthatja, hogy nálunk nincs meghajlás, legfeljebb egy rövid biccentés egy kancellárral szemben, egészen másra helyezzük a hangsúlyt, Ennának meg nem kell mindezt megtanulnia. * -Ezzel a járművel menjünk, vagy gyalog? Nem fáraszt ki a séta ha arra gondol, mehetünk gyalog is. *Közben odaértünk a jármű közelébe és kaptam az alkalmon, hogy megkérdezzem, hogyan folytassuk az utunkat. *
Utolsó poszt ☽Pént. Dec. 09, 2022 12:33 pm Következő oldal☽
Saskia && Enna
we born with the stars between us but still we are almost the same
Olyan furcsa még ez nekem. Hogy nem kérne érte semmit cserébe, pedig milyen ritka anyagot készül oda adni nekem csak azért, hogy vele sétáljak és beszélgessek. Talán úgy kellene felfognom, hogy a velem töltött ideje megéri neki ezt, de nem szeretnék magamra ilyen magasztosan gondolni. Nem vagyok én se dana se dann, hogy ilyen fontos személyek ennyire megbecsüljenek. Amikor kívánságát közli, hogy szeretne többet találkozni - pedig éppen csak megismertük egymást - szélesen és vidáman elmosolyodom. - Ez természetesen megoldható! Nagyon kíváncsi vagyok rád is, nem csak a népetekre. - biztosítom erről mosolyogva. Ezután rátérünk arra, hogy Callum miért is nem szereti annyira a természetet. Mint kiderül, sokszor zuhant le az égi masinériákkal, és emiatt sokszor került bajba. - Megfelelő felkészülés nélkül a természet még a perdaiak számára is kihívást jelenthet. Nem csodálkozom, hogy Callum nem érezte magát jól, úgy hogy hirtelen került a helyzetbe. De hiszem, hogy tanulással megváltoztatható ez az álláspont. Csak kicsit nyitnia kell rá. - mosolygok rá Saskiára, remélve, hogy érti, mire gondolok. Nem elég ismerni a természetet nálunk, meg kell tanulni velük élni, és akkor nem lesz rossz szájíze oda kerülni. Mondjuk valami megfogja a figyelmemet. - Hogy érted, hogy a négy fal között nőtt fel? Callum Jenkins sose járt házon kívül ezelőtt? - értetlenkedek egy kicsit. Ezután a figyelmemet eltereli a sok friss gyümölcs, amit kapunk, és én élvezettel kóstolom végig őket, míg a nővérem inkább iszonyodik. A legjobban az eper ízlik, igazán édes és nagyon piros. Aztán szóba kerül ezek nevelése és annak hogyanja, én pedig alig bírok magammal, hogy én lássam ezeket. Több opciót is kapok, de először erre vagyok kíváncsi és az emberi növényekre, úgy hogy el is indulunk lassacskán. Míg sétálunk kifelé, felteszek olyan kérdést, amely az emberi etiketthez visz közelebb engem. Kíváncsi vagyok, ők hogyan mondanak dolgokat, csak hogy később meglephessem őket velük. Figyelmesen hallgatom Saskiát, és amikor kézfogásokról és puszikról beszél, elmerengek. - És ha egy férfi és egy nő találkozik? Akkor egyszerre fognak kezet és adnak puszit egymásnak? Vagy csak... semmi nem történik? - kérdezem érdeklődve. Szóval ha barátnők találkoznak ölelkezés, és puszik - fura -, a férfiak pedig mindenképp kezet fognak. Ebben annyira nem is állnak messzire tőlünk. Csak nálunk se férfiak se nők nem érnek olyanokhoz, akiket nem kedvelnek. - És ha nem kedvelik egymást, de találkoznak? - érdeklődök tovább kíváncsian, aztán kiérve az épület elé újabb kérdést kapok. Most úgy érzem magam, mint aki bajban van, mert... nagyon szívesen ülnék még a kerekesbogán, de az olyan gyors, félek, hogy nem tudok mindent megnézni. - Tud ez lassan is menni? Hogy hívják egyébként ezt? - mutatok a kerekesbogára Saskiára pillantva. - Nagyon szeretném megnézni a várost, de félek, hogy nem lenne időm rá, ha olyan gyors, mint korábban. De olyan... kényelmes és izgalmas! Morgós. - vallom be az érzéseim a masinával szemben.
Utolsó poszt ☽Csüt. Dec. 15, 2022 11:17 am Következő oldal☽
Enna & Saskia
Hálásan és némileg megkönnyebbülve mosolyodom el a válaszára, mert hát aggódtam azért, hogy többet nem kíván a Városunkba ellátogatni, de a félelmeim alaptalanok voltak. Callum azonban nem alaptalanul tart a perdai természettől, hiszen emlékezetes ízelítőt kapott szinte minden alkalommal, amikor a holdon járt. Én bízom abban, hogy most már nem lesznek ilyen meglepetések, az ideköltözésünkkel ő is megbarátkozik a Perdával és viszont. * -Igen, én is így gondolom és azon leszek, hogy minél több mindent megtanítsak neki. *Lily érkezésével azonban ez az idő kissé elnyúlik majd, de hármasban még szórakoztatóbb lesz kirándulni. Én ezt hiszem és vallom, ám abban már nem lehetek biztos, hogy Katjaáék is így fogják gondolni. Gyanútlanul mesélek arról, hogyan éltünk korábban, de Enna meglepődésére újra kell gondolnom a kihagyott részleteket. * -Ami azt illeti én sem. A Perda előtt odafent éltünk a Dominiumon. A hajó fent, ahova Roda is utazott. Azon éltünk, ott születtünk, utaztunk a végtelen űrben. Csak a kis kert és az üvegház volt nekünk, ahol az élelmezéshez szükséges növényeket termesztettük. Nem voltak ilyen finom gyümölcseink. *Végezetül az eperre és a többi gyümölcsre utalok, amit kifejezetten neki szántam. Nagy gonddal válogattam ki, melyek azok amelyek elnyerhetik a tetszését. A segítőjének, Liarának az előítéleteivel nem számoltam, és jelenleg nem tudom mivel oszlathatnám el az előítéleteit, hiszen nem elég, ha csak Ennával alakítok ki jó kapcsolatot. A gyümölcskóstolás után Enna arról érdeklődik, mi hogyan szoktuk köszönteni egymást. Ez meglehetősen bonyolult az ő meghajlásukhoz képest, de nem is kívánom, hogy megtanulja és alkalmazza. Arról már nem is beszélve, hogy nem csak a köszöntések, hanem a megszólítások is nagyon különböznek, már csak azért is, mert nekünk két nevünk van. Feltűnt már az elején, hogy a perdaiak nem használnak családneveket, és ez elég furcsa volt. Elnézően mosolygok azon, ahogyan kifacsarja a szokásainkat a maga nézőpontjával. * -Ha jól ismerik egymást, netalán rokonok, akkor megpuszilják egymást. Ez csupán az arcra adott puszi, és rokonok között nem szokatlan. De minden attól függ, milyen kapcsolatban állnak egymással. Ha csupán együtt dolgoznak, akkor….nem történik semmi. *Tovább boncolgatja a kérdést és én igazán nem tudom hogyan magyarázzam el. Közben fel is állok, hogy elinduljunk a kocsi felé, amivel a kaputól idehozták őket. Már csak az a kérdés, hogy továbbra is igénybe veszik, vagy sétálunk.* -Akkor csak köszönnek egymásnak, de az is lehet, hogy nem. Elmennek egymás mellett szótlanul. Persze ha egy polgár találkozik a nem kedvelt kancellárral, ezt már nem teheti meg, akkor köszöntenie kell. De önöknek ezt nem kell megtanulniuk, tökéletesen megfelel az, ahogyan egymást köszöntik. Hogy őszinte legyek sokkal egyszerűbb és nekem is jobban tetszik. *Meglepő volt először ezzel szembesülni, de gyorsan a magamévá tudtam tenni, csupán a meghajlás mélységével kell játszani ahhoz mérten, hogy kihez szólunk. A perdaiak azonban mindenkivel, kivétel nélkül udvariasak és szeretetteljesek és talán ez volt az ami új volt a számomra és sokak számára egyaránt.* -Tud lassabban is menni igen. Talán túl gyors volt? Sajnálom. Nincs neve, csak sétáló autónak hívjuk, nem is mindig használjuk. Ön hogyan nevezné el? *A jellemzésén ismét elkuncogom magam. Bámulatos ahogyan a perdaiak képesek gyermeki csodálattal nézni egy számunkra hétköznapi dologra.* -Morgós? Úgy érti hangos? Vagy inkább olyan a hangja, mint egy állaté? Nos, ha tetszik, akkor menjünk ezzel és majd lassabban utazunk. *A kocsiban van hely bőven, Katja majd vezeti az autót, mi pedig elhelyezkedünk az üléseken. Az egész nem sokkal nagyobb egy XS-nél, kényelmesebb és nyitott, csak egy napfényvédővel látták el, a téli hidegben senki nem akar várost nézni. Lassan haladunk végig a városon és mindent megmutatok, elmondom micsoda az ahol éppen elhaladunk, végül rátérünk a kerthez vezető útra, ahol magunk mögött hagyhatjuk az épületeket. A gyümölcsösünk már javarészt szabad kert, de vannak még távolabb üvegházak is a kényesebb növényeknek, illetve a téli termesztéshez is. Sokan vagyunk a hely pedig kicsi ahhoz, hogy mindnekinek elég legyen egyetlen betakarítás. *
Utolsó poszt ☽Pént. Feb. 17, 2023 11:26 am Következő oldal☽
Saskia && Enna
we born with the stars between us but still we are almost the same
Az emberek érdekesek, furák, szórakoztatóak és én mindent tudni akarok róluk. Azt már tudom, hogy nem mindnek tetszik a világunk, köztük Callumnak se, főleg úgy, hogy felkészületlenül került a vadonba. Nem csodálkozom egyébként az ellenszenvén, a világunk valóban veszélyes hely azok számára, akik nem tanultak meg élni benne. Már pedig, ahogy Saskia elmagyarázza, hogy "négy fal között" éltek eddig, minden még fokozottan is értelmet nyer. Bár nem igazán tudom teljességgel elképzelni, milyen lehet egy olyan hajó, de ha ezekhez a házakhoz hasonló, akkor értem, hogy miért annyira idegen nekik a természet. - Ott is fehér minden? - kérdezem kíváncsian. Nem furcsa nekik, hogy nincs szín oda fent? Nem annyira vibráló és élettel teli minden? Ezután az emberi szokásokra kérdezek rá, azon belül is a köszöntésekre. Hiszen ezzel kezdődik minden, nem igaz? Érdeklődve hallgatom ahogy Saskia mindent részletesen kifejt nekem, és még így is akad kérdésem, amit közben felteszek neki. Elindulva még mindig ezen merengek, és újabb kérdés jut eszembe. - És mi van akkor, ha valaki nagyon barátságos és szeretne puszit adni, de a másik kevésbé barátságos és nem akar? - kérdezem kíváncsian ránézve. Azon elmosolyodom, hogy a rangot itt a közelség fölé emelik, és azon csak szélesedik a mosolyom, amikor Saskia azt mondja, hogy a mi köszönésünk neki jobban tetszik. - Könnyebb a miénk, de a tiétek érdekesebb. Szeretnék mindent megtanulni, amit akár az ember gyermekek is az udvariasságról. - vallom be kis mosollyal, aztán amikor a járműhöz érkezünk, újabb kérdések sorozata ötlik fel bennem iránta. Saskia aggodalmára megrázom a fejemet. - Nem volt túl gyors, csak attól félek, hogy lemaradok a Város fontos részleteiről, ha nem megyünk gyalogléptékben! - válaszolom kis mosollyal, aztán a jármű nevére értetlenül nézek Saskiára, majd vissza a masinériára. Sétáló autó. Autó. - Miért sétáló, ha nem is sétál, hanem gurul? - kérdezem értetlenül, újra visszanézve a nőre, olyan megszeppenéssel, mintha nem ugyan azt látnánk. Hiszen nincs is lába! Hogy sétálna?? - Kerekesbogának neveztem el, mikor először láttam. - válaszolok végül mosolyogva, mint valami nyelvújító. Aztán végül is jellemzem a morgósságát, és Saskia is ráérez, mire akarok kilyukadni. - Nem hangos, csak... morog. Gr. Nekem tetszik! - próbálom utánoztatni a nővéremmel a hangot, aki cseppet sem adja elő olyan lelkesen, mint amilyen lelkesen én azt gondolom, de sebaj, szerintem Saskia érteni fogja. Beszállunk az autóba, és én szinte percekig fészkelődök az izgatottságtól. Pedig csak gurulunk vele. A figyelmemet közben leköti a város is, és hol a helyemen ruganyozok vidáman, hol pedig bámulom az épületeket és az embereket. - Hogyan épülnek meg a házaitok? - kérdezem Saskiára nézve, kíváncsisággal telt szemekkel.
Utolsó poszt ☽Csüt. Feb. 23, 2023 12:23 pm Következő oldal☽
Enna & Saskia
Igyekszem mindent elmesélni az életünkről, arról hogyan éltünk és élnek a többiek a Dominiumon, de mindenre nem tudok részletesen kitérni, és egyelőre nem is gondolom, hogy kellene. Enna azonban nagyon kíváncsi ami meglep és jól is esik egyszerre. Még nem találkoztam olyan perdaival aki ennyire kedvesen érdeklődne, szinte gyermeki kíváncsisággal, előítéletek nélkül felőlünk. A riadt kérdésére elmosolyodom, s próbálom megnyugtatni, hogy azért nálunk is vannak színek. * -Nem, természetesen ne. A saját lakókabinját mindenki úgy alakítja ahogy neki tetszik és amire telik a…vagyonából. Vannak közösségi terek, pihenők, éttermek is, és ezeket igyekeztek elődeink úgy kialakítani, hogy kellemes, meleg, barátságos környezetek legyenek, de ahol nem szükséges, ott mellőztek minden kényelmet. A folyosók, a laborok, ahol dolgozunk, az Alvók részlege és a katonai szárny nem igazán színes. *Itt a Városban azért könnyebb, hiszen a napfény már maga kellemes érzetet kelt az emberben, és a növények is megélnek. Persze itt sem minden színes, de ha az ember kilép a fehér és szürke laborokból, nem egy hasonló folyósóval találja szemben magát, hanem jó esetben a szabad levegővel, a tó látványával és a sok zölddel. Egymás köszöntése már sokkal bonyolultabb téma, de hiába próbálom erről elterelni a beszélgetést azzal, hogy a perdaiaké egyszerűbb és nekünk embereknek tökéletesen megfelel – ami egyébként igaz is - Enna nem hagyja magát. Makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy megtanulja, hogy megismerje minden részletét. Elképzelem ahogy valaki a laborból puszit akarna nekem adni vagy Callumnak….ez így elképzelve elég derűs, de a valóságban sokkal komolyabb. Mégis hogyan magyarázzam ezt el? * -Nos, akkor az illető aki nem feltétlenül kevésbé barátságos, csak nem akar puszit a másiktól, vagy a rangjához nem méltó, akkor elhúzódik. Udvariasan ellép. *Remélve, hogy ennyivel beéri, elmosolyodom, azt pedig elhallgatom, hogy a mi esetünkben jó eséllyel még egy testőr szúrós tekintetével vagy kezének érintésével is szembesülne a bátor puszilkodó. Egy szenvedélyesebb ember esetében pedig egy pofonnal. Erről pedig az jut eszembe amikor Callum kapott tőlem pofont az első találkozásunkkor….de most ezt sem említem, bár Ennát minden bizonnyal derűvel töltené el. Ő azonban ennél messzebb megy, mindent tudni akar. * -Ez elég hosszú tanulás lesz, nem elég hozzá egy nap. *Jegyzem meg, de nem sóhajtok fel türelmetlenül, hiszen nekünk is az a célunk, hogy megismerjenek minket és viszont. Másrészt szívesen tanítom Ennát és ezáltal Liarát is, jól érzem magam a társaságukban, érdekes kettejük személyiségének szemmel látható ellentéte, mégis elválaszthatatlan barátok. Az az autó amivel jöttek, arra is alkalmas, hogy végig vezessem az egész Városon, biztosítom afelől, hogy lassan is tudunk vele közlekedni. Idefelé jövet nem városnézés volt a cél, hanem, hogy odaérjen az étteremhez. Hozzám. * -Nem marad le semmiről, igyekszem mindent megmutatni. *A kifejezésekkel még úgy is bajban vagyok, hogy Liara fordít. A sok rokon értelmű szó, a kényelmes kifejezések és kialakult szlengek nem minden esetben fordíthatók le érthetően. Kérdésén akaratlanul is felnevetek, majd bocsánatkérőn fordulok felé.* -Elnézését kérem, nem akartam kinevetni, de mókás volt a félreértése. Nem tudom másképp mondani. Az autó természetesen nem sétál, továbbra is a kerekein gurul és mi sem sétálunk, hiszen benne ülünk. Ez csak egy kifejezés arra, amit teszünk, a kis sebességre. Nézelődünk, lassan megyünk, vagyis sétálgatunk. Ezért sétáló autó, mert másra nem használjuk. *Az ő elnevezése viszont még viccesebb és felkacagok rajta, igazán kreatívak a perdaiak.* -A kerekes boga is tökéletesen megfelel. Nagyon vicces. Önöknek nincs kerekes….eszközük? Kocsijuk? Szekerük? Olyan amire felpakolnak nehéz dolgokat és elviszik egyik helyről a másikra. Úgy emlékszem mintha lenne. Önök hogyan nevezik? *Ha ő ennyi mindent szeretne megtudni, én sem akarok lemaradni és tanulok tőle amit csak tudok, hogy aztán megint elkápráztassam a tudásommal Callumot. Már az is csodaszámba ment nála, ahogy megszereztem a kis kertünkbe való fonott kézműves ládát. * -Nos, örülök ha tetszik. *Megnyugtat a tény, hogy nem találja hangosnak az autót. Épp elég amikor a sok katonai jármű végigszeli az erdőn keresztül vezető utakat. Enna aztán hallgathatja az autó zümmögését míg végiggurulunk a városon, közben mindent megmutatok neki. Nem hiszem, hogy ezzel bármilyen előnyhöz is jutnának a perdaiak, másrészt eszembe sem jut ilyesmi. Ez Victor dolga, nem pedig egy botanikusé. * -Tudja, amikor a Dominium elindult a Földről, gondoltak arra, hogy egyszer majd találunk egy helyet ahol élhetünk. A nagy része ott volt a hajón, elemeire szedve, itt pedig csak össze kellett rakni. A sok szerkezet, a titánok, amelyben egy ember irányít, könnyedén összerakták a kész elemeket. A bővítéshez használt anyagokat már itt készítették, de erről nem igazán vannak ismereteim. Én a növényekhez értek, nem a házak építéséhez. Sajnálom, csak ennyit tudok mondani erről, de majd megérdeklődöm egy későbbi látogatásáig. Vagy megismertetem egy szakemberrel, egy építésszel. *Közben túljutunk az épületeken és már láthatóak az üvegházak, amerre tartunk. * -Ott azokban az épületekben olyan növényeket termesztünk, melyek kissé kényesek a perdai éghajlathoz, de télen is amikor idekint hideg van és hó, az üvegházakban meleg van és könnyedén beérnek a gyümölcsök és zöldségek. Ilyen üvegházban értek meg az első eprek, amikor még nem is tudtuk, hogy sikerül-e. sok magot hoztunk magunkkal a Földről, de nem mindegyik fajta kelt ki. A perdai talajban van valami, ami nem minden növényünknek kedvez, ezért van szükség üvegházakra, ahol a talajt is kicseréltük. *Magyarázom neki mennyi nehézséggel kellett szembenéznünk amikor idejöttünk, nagy részén túllendültünk, de a hely már kevésnek bizonyul ahhoz, hogy mindenkit ellássunk és az Alvókat is felébresszük. A mi dolgunk az, hogy nekik megteremtsük a jólétet, a békét a perdaiakkal, s mikor mi eltávozunk, ők élhetik az életüket helyettünk is. *
