Kicsinysége ellenére az egyik legkedveltebb étterem a hármas szinten, ugyanis a plafonjának egy része üvegből készült, melyen keresztül az űr csodás, végtelen csillaghálózatát lehet belátni. Az étterem közepén több kerek asztal foglal helyet, általában csak két székkel egymással szemben. A sarkoknál lehet találni négy fős asztalokat is. A plafonüveg alatti falrésznél kivetítőkön keresztül lehet a perdai városvilágot vagy növényvilágot képekben csodálni, az alatta lévő asztalokhoz pedig a falból előbukkanó padok húzódnak végig, velük szemben pedig asztalonként két-két székkel. A pultnál a különleges italokból nem lehet kapni, noha perdai ízesítő szerek miatt egy-egy különlegesebb limonádét el tudnak készíteni. Az étlap is szerény, mindössze négy fogás foglal rajta helyet, ám az ízek világa mindent kárpótol az ide érkező vendégek számára, de jóval többe is kerül a falatozóban kapható menüebédhez képest. Az asztalokon elhelyezett apró panelek segítségével bonyolíthatják le a rendelést, a kész ételeket pedig fegyelmezett pincérek tálalják fel. A pincérek egyszerű fekete nadrágban és fekete ingben szolgálják ki a betérőket, a szakácsok pedig ritkán mutatkoznak a nagyközönség előtt.
-Éveket akartam asszonyom, mert olyan vagyok mint a jó bor, de hát akkor legyenek hetek, hah!- Mondom nagy komolyan, de csak ugratom mert aztán mosolyok és látszik is a szememen hogy csak a bolondját járatom vele. Azt viszont komolyan mondom hogy éhes vagyok így mikor ajánl egy éttermet át kell gondolnom merre, de majd csak megoldom. Maximum követem amerre megy, már ha nem hagyatkozik teljesen rám, de egyszer eljutunk oda, nem félek attól hogy nem. -Persze, jó lesz. - Bármi jó ami nem tasakos és mesterségesen kikevert porosított akármi. El is indulok az általam vélt irányba, nem mondom hogy nem lenne ennél rövidebb út az étteremig, de talán elnézi nekem, avagy kisegít, ahogy tetszik. -Ezt nem lehet így pár mondatba foglalni, azt hiszem. Annyira más volt. Voltak szabályok, de nem determináltak ennyire, tehát az emberek sokkal... változatosabbak voltak, öltözetre, stílusra, no meg voltak csirkefogók is, ide nem bírnék elképzelni akár egyet is. Akkora a fegyelem. No meg eleve, nem voltunk bezárva... vagyis részben, a nap miatt, de akkor is, ért minket fény, volt levegő, volt időjárás, annyira... furcsa, hogy itt minden nap annyira egyforma. A kifejezéseket meg abszolút nem tudom megítélni, ám bármit kérdezhet, elmagyarázom. Cserébe maga is magyarázzon majd, ha csak nézek a mindent értek de amúgy igazából semmit nézésemmel!- Cserekereskedelem, az ősembereknél is bevált, vannak időt álló dolgok! -Milyen fehér asztal? - lemaradtam, mert nekem mindegy a hely, tulajdonképpen. No meg lassan meg is érkezünk, ha segít, mert a 3. gyűrűre még eljutok de hogy innen merre... Ám ahogy belépünk rá kell csodálkoznom a tetőre, mert hm. Kölyökként is odavoltam a csillagokért, de ez... fantasztikus látvány! -Wow... a Földön akkora volt a fényszennyezettség, hogy éjszaka is alig volt pár látható csillag. Itt meg... teljesen mások a csillagképek... - Mondhatni alig nézek a lábam elé, mert a plafont bámulom, végül azért csak sikerül leülnöm vele az egyik két fős asztalhoz. -Kár hogy a kabinokból nem ez látszik. El tudnám nézegetni minden este. - Szakítom el a pillantásom nagy nehezen, hogy újra a partneremre emeljen. -Mit ajánl?- Jut eszembe, Ő vélhetőleg jobban ismeri az étlapot és rá akarom bízni magam, végső esetben azt fogom rendelni amit Ő. Nincsenek is még olyan sokan erre, lehet inkább vacsorázni térnek be, de az ebéd talán jobb is. Kevésbé... furcsa számomra.
Az ebéd gondolatára, nekem is eszembe jut, hogy a reggel elmajszolt energiaszeleten kívül nem is ettem semmit. A mellé elfogyasztott két korty kávém se mondható soknak, így nagyon is el tudnám képzelni, hogy a zászlós sem ehetett valami sokat, ha tegnap este óta a monitorát bújja. A meghívását örömmel elfogadtam, és eszembe is jutott az a kis étterem, ami pár emelettel lejjebb van. Gondolom, hogy a férfi még nem olyan sok ideje lakik itt, hogy mindent látott vagy bejárt volna, és ha esetleg nem ismerné az említett helyet, akkor megmutatom neki a járást. -Tényleg? Évek? Mint a jó bor?- nézek rá, hogy ez mit jelenthet, mert még nem hallottam ezt a kifejezést. Először komolynak tűnik, majd az arcán felcsillanó mosolya láttán, úgy hiszem, hogy ez valami beugratós talány lehet, vagy, valami hasonlót jelenthet. –Ezt nem értem…- nevetek fel, ahogy az arcát fürkészem, hogy eldöntsem, mire gondol. Egyre kíváncsibbá tesz, hogy meséljen nekem a Földi életről. -Gondolom, hogy sok minden másképp volt, mint a mai életforma, de az sem baj, ha hosszasan mesél nekem, van időm bőven. – mosollyal nézek rá és izgatott is vagyok a történeteire, amik bizonyára furcsák és különlegesek számomra, de neki is biztos a mostani hely az, ami számára „idegen” lehet. -Örömmel segítek Önnek, ha bármire kíváncsi vagy nem értene dolgokat. – bólintok rá, mert így tényleg kölcsönösen tudunk egymás ismereteit bővíteni. Nem is rossz ötlet! -Áhh… Ezt olvastam valahol, hogy régen az étkezésre mondták a „fehér asztalt”, vagyis gondolom, hogy a terítőre utal az a kifejezés, ha emberek mentek enni valahova. – kezdem magyarázni, amire gondoltam, bár pontos információt nem találtam róla, de tetszett a meghatározás, így megjegyeztem. Hamarosan megérkezünk a 3. szintre, és csak apró kisegítés kell a zászlósnak, hogy mutassam, merre kell mennünk. Az étterembe lépve, látom rajta, hogy tetszik a látvány, ami az üveges mennyezet nyújt és a csillagok látványa tényleg magával ragadó. -Gyönyörűek…- nézek én is fel a tető felé, majd követem az egyik asztalhoz, amit kiválaszt. – Némelyik kabinból láthatóak a csillagok, de azok a legfelső szinten vannak.. - kacsintok rá, mert tudom, hogy a Kancellária ebben is kiváltságos, bár az alacsonyabb szinteken is vannak olyan szállások vagy helyiségek, amikből ugyanez a látvány tárulna elénk. -Itt 4 fogásból áll az étlap, de ha rám bízza magát, akkor választok Önnek is, ami persze, nem kötelező... Csak, ha nem sértem meg ezzel…. – Ha megengedi, hogy én adjam le a rendelést, akkor a panelen ki is választom a Férfinek. Gondolom, hogy szereti a húst, így az egyik frissensültet jelölöm be valamilyen hozzá illő vegyes körettel, és én is ugyanezt kérem. - Az italt magára bízom, Mr. Hartley.- nézek fel, amint készen vagyok a rendeléssel, de nem árulom még el a „meglepetésételét”, bár lehet, hogy azt gondolja, valamilyen salátaféle kerül most terítékre. Amíg várakozunk, addig hagyom, hogy nézelődjön a csillagok felé, vagy ismerkedjen az itallappal, ha rendelne. Ha végzett, akkor figyelek rá, ha lenne kérdése, vagy valami témát felvetne. -Mr.Hartley.. Ha nem veszi tolakodásnak, akkor kérem, szólítson, Noirának. Az asszonyom, olyan… rideg ..- mosolygok rá, mert amióta találkoztunk, azóta asszonyomnak hív, és tudom, hogy illemből, de annyira furcsa számomra, és nem is vagyok hozzászokva. Remélem, hogy elfogadja a felkínált közvetlenebb formát, bár a tegeződés ellen sincs semmi kifogásom. Ugyanolyan rangban vagyunk, és most a „főnökének” is tart, de attól még a tisztelet kölcsönös egymás felé, ha nem kellene magázódva beszélgetnünk. Amúgy meg, most nem vagyunk szolgálatban és a kötetlen beszélgetés talán jobban is kifejezhető, ha nem a Nem- vagy Rang az elsődleges. Lehet, hogy szokatlannak tartja most ezt a kérést tőlem, de igazából hozzá vagyok szokva a Részlegen, Simon Hadnagy „bevett szokásával”, hogy akikkel együtt dolgozunk, mindenkit a keresztnevén szólítunk és tegeződünk. ha jobban belegondolok, akkor a mai naptól Mr. Hartley- val is közös munkán veszünk részt, így nem is olyan távoli a megállapításom. De, rajta áll, hogy elfogadja-e vagy maradunk továbbra is a magázódásnál.
-Jaj már... - Nézek rá mint a letört bili füle, hogy ezt sem érti? Nem baj, felszívom magam! Még gesztikulálok is ahogy a kezemmel a látatlan dolgokat megformálom és mutogatom.-Hát tudja kegyed a bor úgy készül, hogy a szőlő nevű gyümölcsöt erjesztik, majd hordókban érlelik, akár évekig is. Bizonyos borfajták, mert van azaz volt több is, akkor volt igazán nemes, értékes és finom, ha minél idősebb volt, minél többet kellett rá várni. Erre értettem a párhuzamot. - No ezzel nem azt mondom, hogy hetven évesen főnyeremény leszek, főleg mert ahogy hallom ha betöltöm a nyolcvanat a kedves Jenkins miatt lehúzhatom a rolót majd én is mint mindenki más. Az a rohadék, de komolyan.. van bárki ezen a világon, aki kedvelné azt a faszit? Mindegy, inkább mesélek ennek a nőnek milyen volt régen, ennyi hasznom legyen már! -Jah hogy úgy. Ez ilyen úri dolog lehetett, csóró menekült vagyok asszonyom, nézze el!- Nevetek fel, mert ahogy mondja logikus, de hát én sem ismerhetek minden régi szólást, talán elnézi. Én a végén a plafont kezdem el nézegetni mikor megérkezünk az étterembe, de aki először lát ilyet szerény véleményem szerint mind így tesz. -Pff, kancellári szint, nem kéne... - Forgatom szemet, nem akarok arra járni. Vagy leszek kancellár és helyreteszem a többit, de kétlem ez így működhetne. Sajnálatos. -Nem, nem, örülnék. Otthon anno szerettem főzni, de vélhetően most nem lenne sikerem... van egy két dolog amiről azt sem tudom eszik vagy isszák...- Bizonyára a perdáról származó dolgok de... hát még nem álltam neki főzni meg kísérletezni. Előbb kénytelen leszek letenni valamit az asztalra, mert amit a hibernáláskor tettem be pénzt mostanra értékét vesztette. -Áh, hát merész hölgy maga... - Nevetek, de megnézem milyen italok vannak. A nagyon egzotikus nevűek megint csak valami idegen italok lehetnek... hah. Mindegy, maximum vágunk pár furcsa fejet. Beszívom az ajkam és mondom igyunk az egyik limonádéból, ami "különlegesen" fűszerezett, hát... aki mer az nyer, jelen esetben hányni csak nem fogunk. Végső esetben kérünk vizet is. -Igenis asszonyom, semmi asszonyom! - Mondom nevetve, hogy lássa csak szórakozom, még szalutálok is hozzá. -Rendben, de akkor én meg Phil leszek jó? Avagy Philip, bár a Lipre is hallgatok. - Adom a lehetőségeket, hogy ami kényelmes. -Tegeződhetünk is, maximum ha más is hallja majd szigorúan magázom asszonyom. - Jelzem erre tudok figyelni, ha gondolja, annyira nem fagyott le az agyam. Legalább is remélem, még semmi sem bizonyított. -Amúgy elképzelni nem tudom hogy ezen a hajón mi a jó istennel ütöttétek el az időt... nincs az kimész piknikezni vagy hajókázol vagy motorozol egyet, úúú az de hiányzik. Vagy valami közösségi sport, egy kis kosárlabda... jó bár azt lehet teremben is, végül is. De hát egy jó masszív kirándulás a hegyekbe... mint egy falat kenyér, úgy hiányzik! Szóval mesélj, be leszek zárva jó időre és a kelleténél jobban nem akarok becsavarodni. - Hát ha ennyire lazítana a kapcsolatunkon akkor most láthatja ennek a veszélyeit, elég közvetlen szoktam lenni, legalább is ebből a szempontból, mert magamról például nem szívesen beszélek valahogy, de bármi másról elég kötetlenül. Kérdés Noira hogy fogja bírni, fogalmam sincs a mai emberek miképpen viszonyulnak egymáshoz ugye.
Az étteremből a kilátás tényleg gyönyörű. Szinte úgy érzi az ember, aki ide belép, hogy közöttük lebeg. Szeretek ide járni, és nemcsak a látványért, hanem a finoman elkészített ételekért is. Hartleynak remélem ízleni fog amit választottam, de ki is fog derülni hamarosan, ahogy kihozzák majd az asztalunkhoz. De még mindig azon agyalok, amit mondott az imént. A bor-on, ami gondolom, valami ital lehet, de mivel én csak az itt kaphatóakat kóstoltam, így még a neve sem ismerős. Hamarosan meg is tudom, hogy a sejtésem jónak bizonyult, bár érdekesen hangzik, hogy hordókba rakják, és aztán onnan isszák meg. Még sohasem láttam és nem is hallottam róla… de kíváncsi lennék rá. –Akkor már világos… - mosolygok rá, és tényleg érdekes, hogy ennyi minden volt az ő világában, de még mennyi lehet?! -Ohh.. értem.. szegény volt a családja…- bólintok, mert tudom, hogy nem egyszerű azok élete, akiknek kevés kreditje van és sok mindent nélkülözniük kell. Szóval a Földön is voltak „rétegek”, ahogy itt is… van aki vezető, és van aki beosztott. Ahogy haladunk előre a beszélgetésben, megtudom, hogy régen főzött is ételeket. Ezt viszont nem gondoltam volna. Igaz, hogy én elég különc voltam és késői gyerek is, de Anya megtanított pár étel elkészítésére, amit néha szeretek elkészíteni, bár mostanában egyre kevesebb időm van ennek a gyakorlására. -Igazán? Főzni is tud? – érdeklődve nézek rá, mert még nem találkoztam olyan férfivel, aki fakanalat ragadott volna, mert azt „nőies” elfoglaltságnak tartja, nem pedig az „erősebb nem” dolgának. De hamar terelődik tovább a beszélgetésünk, és mire összeraknám a gondolataimat, már merésznek is nevez. Gyors pislogás után megértem, hogy miért mondja, és azt is elfogadja, hogy tegeződjünk. -Rendben. Köszönöm…Phil. –mondom ki a keresztnevét, ahogy a felsoroltak közül választok egyet, bár elsőre ez jutott eszembe nekem is, de mégis csak jobb, ha nem kell magunk között magázódnunk, hanem nyugodtan beszélhetünk közvetlenebbül. -Vannak szórakozási lehetőségek itt is. Igaz, hogy a kosárlabda nem a kedvenceim közé tartozott kislány koromba se, mert mást kedveltem meg az Akadémia előtt.. –közben kihozzák az ételeinket és elénk rakják. Figyelem Phil reakcióját, ha meglátja a tányéron gőzölgő nagy adag sültet, ami remélem, hogy kedvére való lesz. -Bokszolok… - említem meg csak úgy mellékesen, majd ha a férfi is hozzákezd a falatozásnak, akkor én is nekilátok az evéshez. – Jó étvágyat! Remélem, ízlik …és nem nyúltam mellé, a rendelésemmel.
Bólogatok, nah akkor már egy bornyi fogalommal gazdagabb lett ma, valahol el kell kezdeni, miért ne a piákkal tegyük meg? Végül is... Aztán vállat rántok. -Annyi mindig volt amiből elvoltunk. Meg zászlósként már egészen jól kerestem ám. - Bólogatok, hogy nah, van itt ész, eltartottam akit kellett, bár jobb lett volna ha több van. Iris miatt is. Nem is értem hogy milyen zárolt részlegen lehet ha semmilyen listában nem találom. Kéne egy orvos is, akit kérdezhetek... hah. Most nem akarok erre gondolni inkább. -Tudtam. Hogy most menne-e... főleg abban a falat konyhának csúfolt valamiben amivel rendelkezem... de majd letesztelem ha végeztem a munkával, amiért felkeltettek, utána ráérek kísérletezni még, azt hiszem. - Nem akarom nagyon elvonni a saját figyelmem, de ha én belemerülök a receptekbe, az esetleges új fűszerekbe, ételekbe, akkor biza nem jó dolgokon fog kattogni az agyam. -Főznek ma még egyáltalán az emberek? Vagy mindent kémcsövekből készen esznek? Az éttermeket leszámítva, persze.- Nem tudom, valahogy nem tudom elképzelni mi változhatott, nem látok bele egy átlagos család átlagos dolgaiba még. Pedig érdekelne. Addig is míg kiderítem eljutunk oda hogy tegeződjünk, a Philre bólintok hogy jó lesz, majd igyekszem nem nézelődni folyton hanem koncentrálni. -Pedig nagyon király dolog zsákolni, én élveztem anno, főleg a közösségi létet. - Mosolygok, szerettem a srácokkal így kikapcsolódni, de hát... nem maradt a régi csapatból se senki. Hah. Arra viszont felkapom a fejem, hogy bokszol, de végül is katona, így annyira nem fura. -Hah, azt én is szoktam, remek stressz levezető. Mióta űzöd? Bár én még csak nyerem vissza az izomzatom, mert Malinor a múltkor simán elvert. De lesz visszavágó, leverem mint vak a poharat, ebben biztos lehetsz! - Mondom magabiztosan, majd megszemlélem az ételt. Huh, na ez étel. Legalább is annak tűnik ránézésre. -Hmm? - Kérdezek vissza az első falatot követve míg rágok, majd megrázom a fejem és lenyelem az ételt, aztán válaszolok rendesen.-Nem vagyok vega, ha erre gondolsz. Nagyjból bármit megeszek, de majd az italok... hah, na majd azt meglátjuk! Te kóstolsz előbb, nőké az elsőbbség!- Vigyorgok, mert a limonádékat is kihozták ám, ránézésre semmi extra, de a látszat csalhat tudom én! Vigyorogva lesem vajon megkóstolja-e meg hogy milyen íze van, savanyú vagy gej vagy mi.
Már elég sokat megtudtam a zászlósról, bár biztos, hogy van még bőven mit mesélnie. A gasztronómiától hamar eljutottunk - a családon át - a sportig, de egyre érdekesebb információkat oszt meg velem a Földi életéről és biztosan akad még számtalan ismeretlen is számomra közte. Még sohasem gondolkodtam azon, hogy milyen lehetett ott élni, mert én itt születtem, ebben a világban, bár a szüleim onnan származnak. Igaz, hogy vajmi keveset meséltek nekem kicsi koromban az életük ama szakaszáról, de nem is kérdezgettem felőle őket. Apa halálakor mélyebb volt a gyász, mint az, hogy emlékeket keresgélve Anyát „zaklassam” a múltról. Tudom, hogy időskorú már Édesanyám és sokan azt rebesgetik, hogy hamarosan meg kell jelennie a Kancellár színe előtt… de erre nem akarok még gondolni sem… Félek.. Rettegek a tudattól, hogy őt is elveszítem… -Ohh.. dehogyis! Vannak, akik a mai napig hódolnak a főzés tudományának, és friss alapanyagokból készítik el az ételeket… Mint amit most is eszünk. Remélem, ízlik? - bólintok az előttünk gőzölgő finom falatok felé. -Az remek! A sport nagyon jó minden szempontból a testnek és a léleknek is. Igaz, hogy én nem voltam valami jó társaság gyerekkoromban, így sajnos kimaradtam sok mindenből, de… nem bántam meg, hogy egy olyan irányt választottam, ami egyéni és többségében magányos felkészüléssel jár. - mosolyodom el, ahogy elképzelem Phil-t a kosárpályán a játékostársakkal együtt. -Gondolom, hogy a pasik teljesen másként viszonyulnak egymáshoz a sportban, de ezt csak sejtem, mert nem tudom. -Mióta? Úgy, 13 éves korom óta. – emelek egy újabb falatot a számba és lassan rágom. – És te? Milyen sportot próbáltál még ki? Gondolom, hogy többféle közül is lehetett választani? Vagy csak néhányból?- érdekel, hogy mikbe „kóstolt” még bele, mert, ahogy mondja, Malinor hadnagyot is kihívná egy mérkőzésre. -Biztos lesz alkalom rá. – mosolyodom el a magabiztos kijelentésére és emelem a poharam erre és a finom ebédre, ami minden falattal egyre finomabb ízek kerülnek a számba. -Egészségünkre és a finom ebédre! - A limonádé kellemesen savanykás és a Perdai íz-adalék miatt viszont van egy enyhe pikáns aromája is. Én már kóstoltam, de mivel Phil-nek ez az első alkalom, így úgy teszek, mintha keserű lenne és elfintorodom komoly képpel.. de közben figyelem az arcát és a szándékát, hogy meg meri-e kóstolni a reakcióm láttán…
-Áh akkor van valami... üvegház a hajón? Vagy lentről van a kaja? Nem látom át, annyira furcsa. - Nézek rá némileg elveszve, hogy hogyan is van ez kialakítva pontosan, mert hát 50 év az 50 év, ki tudja mi maradt meg a kezdeti tervekből és mi nem? Főleg hogy kötelező két gyerek is van... Az ételre ellenben bólogatok, nagyon is ízletes, sokkal inkább mint amiket hetek óta eszem. -Aztán mi baj volt veled, megverted a fiúkat és kinéztek? - Mosolygok rá, fegyverfejlesztő, szóval lehetett fiús lány. De tényleg hirtelen nem tudnám megtippelni se mi lehetett a népszerűtlenség oka, velem is könnyen eldiskurált. -Már mire gondolsz? Attól hogy pasikkal játszom nem célom leverni a veséjüket, mert a nőkét elvből nem akarnám bántani. - Nézek rá, hogy ezt meg mire mondhatta vagy mire utal ezzel a máshogy viszonyulunk egymáshoz a sportban. Malinort csak meg akartam verni, ennyi, ott nem kell sok logikát keresni. Minden esetre a hibernáció jót tett a csávónak, vagy nekem, vagy mindkettőnknek, mert kiderült tudunk beszélgetni is, nem csak utálkozni. -A katonaságnál sok minden van, de én a boksz jellegűeket szerettem. Szabadidőmbe meg hát a szokásosak, foci, kosár, floorball. Tollas labdáztam még sokat, mert... a feleségem imádta. De mindenben meg lehet találni az élvezetet, mozogni jó. Főleg mivel ülő munkám van. - Kicsit megakadtam, de zavart mosollyal túllendültem a dolgon. Meg kell tanulnom továbblépni, tudom, csak roppant nehéz. Mindenről Sarah jut eszembe. -Az biztos! - Koccintok vele, ha hagyja, Malinor el lesz verve, ide a rozsdás bökőt is, annyira biztos vagyok ebben. -Úgy ám!- Nézem aztán leplezetlen a reakcióit, mit iszunk vajon. A fintort látni oopsz fejjel ráncolom az orrom, sejthettem volna, hogy nem lesz jó. -Hát látod, legközelebb bölcsebb leszel és nem hagysz nekem választást!- Vigyorgok, de meghúzom én is a poharat várva valami nagyon savanyút de... hm. Ez finom. Kellőképpen meg is lepődöm. - Te hallod, Ti már nem esztek semmi savanyút? Én még ettem irtó savanyú gén kezelt lime-ot. Na az, az savanyú volt, kicsordult a könnyed! - Nevetek, majd csóválom a fejem és eszem tovább. -Ha nem ízlik ne idd meg, rendelek Neked mást, ne izgasd magad. - Mosolygok, mert nem sejtem csak tesztelget.
-Is-Is. Van olyan növény, ami mesterséges körülmények közt is termeszthető, de van, amit a Perdáról hoznak, ahol természetes úton érik a zöldség vagy gyümölcs. – Válaszolom neki, mert látom rajta, hogy nem teljesen érti. Régen foglalkoztam Botanikával egy ideig, de aztán a fegyverfejlesztés felé fordultam. Gyerekként sok minden érdekelt és ez is közéjük tartozott, de aztán „beleszerelmesedtem” a tervezésbe és az alkotásba, ami a mai napig is a szívem csücske maradt. -Ahh.. Volt rá példa.. de ..- halkult el a hangom, mert nem szeretek erről beszélni. Sokat csúfoltak az idős szüleim miatt és engem is, hogy különcként viselkedtem és nem tettem nagyon ki a lábam a szobámból. Később, mikor már nőies alkatom lett, sokan környékeztek, de erre inkább nem akarok még emlékezni se. – ... Inkább nem beszélnék erről, ha nem baj. – emelek egy újabb falatot a számhoz, hogy eltereljem a gondolataimat. -Jajj! Dehogy! Nem erre értetem! – mosolygok, hogy ilyet feltételezett rólam, hogy el tudnám róla képzelni, hogy egy nőt bántana. - Csak hallottam olyat is, hogy némelyik sportban játszó pasi, elég durván viselkedik, de nem feltételeztem, hogy te is. Arra gondoltam, hogy a fiúk inkább az erejükre helyezik a hangsúlyt és ezért. Igaz, hogy a boksz is erősport. – nyújtom ki a nyelvem picit, mert pont én mondom, aki elég „férfias” sportágat űzök. -Tényleg? Akkor, egyszer majd lejátszhatnánk egy meccset, ha benne vagy. – vetem fel az ötletet, bár nem tudom, hogy mit szól hozzá. Talán benne van egy laza mérkőzésbe, de ezt nem tudhatom. De, gondolom, hogy nincs távol tőle, ha a hadnagyot is szándékában van megverni. A limonádé viszont nagyon finom, de a színlelt fintoromra, azt hitte, hogy igaziból nem ízlik és egyből mentegetőzött, hogy majd legközelebb nem fogom hagyni, hogy ő válasszon italt. De még egy kicsit meghagyom abban a hitben, hogy a reagálásom tényleg valós, de aztán felnevetek. -Ugyan! Csak ugrattalak! Imádom a limonádét, és nem most ittam először. – nevetek fel, ahogy látom az arcára kiülő meglepettséget, mivel tényleg nagyon finom és hűsítő ez az ital. -Miért ne ismernénk a savanyú ízt? Biztos nem olyan, amilyet te ismersz, de majd megmutatom, hogy itt milyen ételben és italban használják. Rendben? – Azt hiszem, hogy érdekes megközelítéssel kezdjük megismerni egymás világát, bár meg kell hagyni, hogy fenséges a mai rendelt étel, ami lassan el is fog fogyni a tányéromról.
-Akkor a kényelmesebbik korban keltem mi? - Van már a Perda, nem csak a végtelen űr. Noirát elhallgatva meglepődöm majd nevetek egy sort, szóval megnevelte a srácokat, lám lám! -Helyes, sose szégyelld, ki kell állni magunkért. Rendben, csak amiről jól esik. - Bólogatok, de összepréselem a szám. Hmmm... nem gondolnám jó volt az űrben felnőni szóval inkább nem is faggatom. Inkább kikérem magamnak, hogy nem vagyok én olyan elvetemült! Vagy... nem is tudom mire akart célozni. -Nem, a boksz is taktika és állóképesség sport. Nem erősen kell ütni hanem jól. Én a taktikai sportokat szeretem, ha az erőmre lennék büszke, amellett hogy deltásabb lennék, akkor súlyt emelnék vagy ilyesmi. - Mosolygom meg, hogy ilyeneket mond, de persze látom benne a logikát, sokan tényleg ilyenek, szóval bólogattam azért neki, a nyelvöltésre meg forgatom a szemem vidáman. -Hah, még most, mielőtt visszaszerzem a kondim, mert aztán verhetetlen leszek ám! - Nevetek, simán le fog Ő is verni, de legalább tuti nyer ellenem, a nők felé mindig is engedékeny voltam, azt hiszem. Meg sosem éreztem az örömöt ha egy nőt győztem le, mert nem így lettem nevelve. Meg is szívtam sokszor, hú de elvert birkózásban is már nem egyszer anno egy-egy nő... úgy ütöttem a szőnyeget, hogy elég... nem hiába nincs bennem fölényesség feléjük, de ezt persze hangoztatni nem szoktam. Erre meg "hálából" átver itt a limonádéval, nézzenek oda! -De kis füllentős valaki! Pályáztál az enyémre is mi? Átlátok rajtad, aha!- Mutatok szó szerint is rá, hogy lebukott, de csak közelebb húzom magamhoz az üdítőt nevetve. -Mert annyira fintorogtál erre, hát ez semmi!- Mondom arra, hogy tudnom kellett volna színleli? -Jó, bár én szeretek kísérletezni a konyhában, tudod, szóval elég ha megmutatod milyen fűszerek vannak és akkor letesztelem őket!- Mosolygok, hogy lassan én is végére érjek az étkezésnek, hú... régen ettem ennyit. Meg kell edzenem a gyomrom is újra. -Na de akkor azt akarod mondani hogy leginkább a boksz maradt nekem ha száműznek az Imperiumra? - Kanyarodom vissza ide, mert nem kaptam kielégítő választ, ami ijesztő. Mit fogok hónapokig azon a hajón csinálni?
-Az sincs kizárva! Minden nézőpont kérdése. Ahogy minden dolognak van jó oldala, ugyanúgy megvan az árny fele is. S ezt, többségében mindenre igaznak tartom. – mondom meggyőződéssel, és ahogy a kamaszkorom kerül szóba, picit elszomorodom. –Igen.. Igyekszem. - de többet nem is akarok rá gondolni és beszélni sem róla. Phil tapintatosan nem is kérdez rá, amiért tényleg hálás is vagyok. Vannak dolgok, amiről nem szívesen beszélek és nincs is szándékomban. Elég nehéz időszaka volt az életemnek és igyekszem túllépni rajta. Aztán a sport kerül szóba ismét, amit viszont imádok. Sok mindenben segített az edzés és az a tudat, hogy ott csak magamra számítottam és a saját erőmből küzdöttem fel magam a Bajnokság ezüstérmes dobogójára. Sokan nem néznek jó szemmel, amiért Nő létemre egy ilyen „durva” sportot űzök, de nekem nem a küzdelem maga az, amiért szenvedéllyel csinálom, hanem az, hogy megtapasztaljam a testem és a lelkem határait és kitartást adjon nekem, minden területen. De ezt, nem sokan értik. Így nem is szoktam beszélni róla, csak ha véletlen szóba kerül. Bár akkor is csak nagy vonalakban… -Ez így van! Az állóképességet és a helyzetfelismerést is magában foglalja a taktikai sport, de érdekesen néznél ki, ha súlyemelő lennél. - kacagok fel a gondolatra, ahogy emelné a rúdon felhalmozott tárcsasúlyokat és viccesen nyögne is hozzá… -Jajj… nem rajtad nevetek, hanem elképzeltelek a súllyal a kezedben, ahogy emeled…- mutatom is a mozdulatot, de közben próbálom kimagyarázni, hogy csak elkalandoztak a gondolataim, de ez sokszor szokott előfordulni. -Örömmel! Állok bármikor szívesen a Ringbe, amikor csak készen állsz rá. – látom, hogy jót nevet rajta, de ezt tényleg komolyan mondtam. Egy kis mozgás neki sem árt, ha már a hadnagyra „gyúr”, hogy kiálljon ellene, bár lehet, hogy elég sokáig kell majd edzenie. -Hééé! Nem is! – kacagok fel ismét, ahogy a limonádéját húzza közelebb maga felé, hogy ne tudjam elemelni előle. – Van saját poharam. - mutatom az enyém, és kortyolok is belőle. Finom és tényleg nagyon ízlik, de azért azt megjegeztem, hogy Phil érti a tréfát és nem is rest belemenni mindenféle ugratásba. De… Ööö… azt hiszem, hogy ezek után én is számíthatok valami "visszavágásos" dologra a részéről, mert a limo’ után ezt annyira nem gondoltam át, csak ártatlan viccelődésnek szántam.. Bannyeekk.. most aztán résen kell lennem. Azt hiszem nem ártana… De annyira vicces volt, nem tudtam kihagyni az ugratását. - Merész vagy, meg kell hagyni. De majd kísérletezhetsz a főzéssel, biztosan lesz rá alakalom. Majd készenlétbe tartok egy rendelést, ha esetleg … de előbb kíváncsi vagyok, mit alkotsz belőlük. - kuncogok még egy sort, ahogy előre látom, milyen arcot vág, ha egy-egy fűszert megkóstol, és meglepődik, hogy mennyire más íz világgal van, mint amit ismerhet a Földről.. vagyis azt gondolom.
-Japp, bár ez nem vigasztal.- Bölcs szavak, csak éppen a nesze semmi fogd meg jól elvét erősítik. Egyelőre nem látok semmit sem napos oldalról, az az igazság. De talán majd idővel, talán. Addig is próbálom kitalálni mi a jó istent lehet hónapokig csinálni egy hajón, ha már a Perdára valószínű jó ideig nem kapok még engedélyt. Meg amúgy ha elindul az Imperium, nem is tudnék lemenni. Így kerül szóba a boksz, amit úgy fest nem csak én szeretek hanem a velem szemben ülő is. -Miért néznék ki érdekesen, nem bírsz elképzelni dagadó izmokkal? Nézz már rám! Passzol!- Feszítek be viccből, van már izom rajtam, de messze nem valami gigászi, no meg.. tényleg hülyén néznék ki ha nagy darab lennék van egy olyan sanda gyanúm. -Aha, nem rajtam, persze, csak azt hiszed nem bírnám kinyomni mi?! Na szép, pimasz vagy, tudd meg simán kinyomom, vili?- Hah nézzenek még hogy nem rajtam nevet mikor itt mondja, hogy de! Hüledezem itt, hogy mi van már, nem vagyok olyan gizda már mint pár hete, jó? Szerencséje, hogy finom a kaja meg amúgy sem vagyok sértődős, inkább kihívásnak élem meg. Meg a jelenlegi haragszintem kitölti Jenkins és McGrover, egy fűszál nem fér oda több. -Én bármikor készen állok, de most az evés kitölti minden gondolatom!- Nevetek, hogy mehetnénk most is ha nem lennék farkas éhes és kaja után nem döntene le a kajakóma. Mert az le fog, ha ezt mind megeszem, de basszus, ha addig élek is mert olyan jól esik! -Jah, de látom kis kapzsi vagy, kéne az enyém is, látom rajtad, jó trükk volt de nem jött be. - Szürcsölök direkt míg iszom, de ahogy nevetek, majdnem le is öntöm magam, szóval nem szórakozom tovább a piával, mert kinéznek innen a végén. -Ó nem, ez a hajó elúszott, már belekezdtél. Valami nagyon randomot összedobok és átviszem kóstold meg, amit meg KELL kóstolnod. Ha szar kidobjuk, ha jó, akkor meg nem kapsz többet, mert szemtelen voltál. Bizony. Csak a férjed meg ne verjen, hogy átjárkálok hogy hmmm egyél egy falatot!- Még mutatom is ahogy tolom felé a villát a falatommal, de fejcsóválva elveszem és megeszem mielőtt tényleg ráharapni amilyen kis "mohó". Szoknom kell azt is hogy itt mindenki nős és férjezett... mint valami elbszott kertvárosi környék.
Nem is tudom, miért találom viccesnek azt, ahogy elképzelem Phil-t súlyemelőként. Még alig ismerem, de elég furán nézne ki hatalmas izmokkal, de ki tudja? Lehet, hogy ha úgy ismertem volna meg, akkor másképp látnám… Már megint túl élénk a fantáziád, Noira! A végén még megbántom, hogy kinevettem, ahogy elképzeltem magam elé, pedig tényleg nem akartam… -Ohh, dehogynem! Látom!- nevetek fel, ahogy az izmát befeszítve szemlélteti az erejét. Ezek szerint, minden pasinak van egy ilyen, bizonyítási vágya, vagy ilyenek? Tényleg furák a Földiek… Amúgy meg szerintem nem is kellene kigyúrtabbnak lennie, de ez az ő dolga. -Én pimasz?- nézek meglepetést színlelve. Gondolhattam volna, hogy simán „átlát” a megjegyzésemen és levágja, hogy ugratni akartam, de azért úgy teszek, mintha ez rosszul esett volna. -Dehogy vagyok az… - bizonygatom, de a végét elnevetem. – Na, jó… oké. – vallom be, de csak azért, mert tényleg viccesnek tartom, ahogy erősködik. -Hiszem, ha látom! – vágom rá. De tudom, hogy csak füllent, és úgysem mutatná meg. – Rendben. - bólogatok egy sort, és én is falatozom tovább. –Na, még ez is! Pimasznak tartasz, és még kapzsinak is? Szépen gyűlik a lajstromom. - nevetek fel, ahogy megint a limonádéját „félti”. –Nem veszem el, ne félj! Van még nekem is. De ha elfogy…. akkor, majd ha nem figyelsz rá, lenyúlom. – füllentek én is, mert amúgy se venném el az italát. De, ha már ennyire piszkálódik vele, akkor miért ne incselkedjek? Ő kezdte…. -Jó. De aztán, nehogy hideg legyen!- egyezem bele, hogy ha majd főz valamit, akkor áthoz kóstolót. Mi? Most, miért mutatja nekem a villáján a falatot? Ezt nem értem… -Hmm?- nézek meglepetten, de aztán megeszi, mielőtt rájönnék, hogy ezt nekem akarta adni. – Szemtelen? Már az is vagyok? Ejjjj…ez nem ér! Pimasz, kapzsi és szemtelen is? Öt perc alatt ennyi mindennek tartasz? – nevetek fel. –Pedig még nem is csináltam semmit. – nyújtom ki a nyelvem hegyét rá, de annyira viccesnek találom, hogy lassan alig tudok enni a nevetéstől. -Ahh.. Dehogy fog. Sosincs otthon. – legyintek rá, de inkább eszem tovább. Néha, ha rövid időre „hazajön”, akkor sincs egy normális szava hozzám, és érezteti is velem, hogy ki nem állhat… Úgyhogy, örülök is, ha sokáig távol van, mert akkor legalább nem bánt… -Kíváncsian várom majd a kóstolót. Biztos finom lesz. - terelem vissza a beszélgetést az ételre, mert nem szeretnék belemerülni a férjem dolgaiba. Sokszor sírtam át az éjszakákat miatta, mert csak ordibál velem, pedig én soha nem ártottam neki semmivel. Többször megvert, ha rá mertem nézni, vagy mondani valamit... De erről nem beszélek senkinek, mert úgyse hinnék el .. Ebben a világban mások a „trendek”.. vagy aminek csak akarják nevezni… Inkább elzárkóztam mindenki elől, és a munkámba temetkeztem.
-Na csak azért, szerencséd hogy "öreganyádnak" szólítottál!- Ezt most direkt így mondom az izmosságomra, lesve ezt vajon érti-e vagy ezt sem és megint bepillanthat a dilis földi létbe kicsit. A pimaszra "kit akarsz most meggyőzni, komolyan?" fejjel nézek rá, hogy tagadná de csak bevallja, nevetek is vele, hogy persze hogy az, de ez csak szimpatikussá teszi. -Jó! Látni is fogod! - Erősködöm, de közben azon agyalok tényleg ki bírnám-e nyomni a vállalható mennyiségű súlyt vagy a karjaim köszönik majd, lázadnak a rabiga ellen. Aztán nevetek tovább, próbálom komolyan mondani amit. -Hát igen, elég szörnyű nőszemélynek tűnsz, de én már csak ilyen elnéző lélek vagyok!- Ha már pimasz meg mohó, lássa mekkora jó arc vagyok, hogy mégis beszélgetek vele nem? Az más kérdés én meg flúgos vagyok a szemében. Ha bárki hallaná ezt a beszélgetést biztos nézne mi lehet a kajában. -Hah... kitaláltam magamtól is, borzasztó vagy!- Hüledezem de aztán vigyorgok, azért azt megnézném hogy fogja és elveszi. Szó se róla hagynám, a látszat ellenére nagyjából bármit képes vagyok megosztani másokkal, nem vagyok egy irigy típus. Ha már valami főbűnt kell választani akkor a haragos jobban passzol. -És ha az egy hidegtál?! Csinálnék egy parfét azt is melegen akarnád? - Nevetek, mert értem én mire céloz, de csak azért sem adok igazat. Egyáltalán esznek ezek az emberek még parfét? Hah, nehéz az élet. Főleg mert nem érti hogy kínálom. Értetlen pislogok az Ő értetlenségére. -Mit nem értettél ezen? Azt ne mond már kiment a divatból hogy kínálgatják egymásnak az ételt az emberek... - Lehet csak hirtelen nem tudta mire válni mit hadonászok, de vele kiváltképp bizonytalan vagyok. -Ó már két perc alatt tudtam ezt mind rólad csak hát vártam kicsit mire felfedtem a kegyetlen igazságot mennyire nehéz természet vagy!- Bólogatok mindent tudóan, de mosolyogva, ugratom. -Mert? Ő is flottás? Ahogy elnéztem elég hektikus mennyi időre megy el a hajó. - Kérdezek vissza a férje miatt, mert elég szűkös a jelenlegi ismereti tárházam, egyből a hajó jut eszembe a távollét miatt. -Legalább is bizarr, földi elgondolásokkal teletűzdelve, aham!- Bólogatok neki, hogy finom lesz amúgy, nekem mindenképp az Ő megszokott normájához képest ki tudja. De főleg azért is magyarázok ilyeneket mert mintha a férje se a kedvenc témája lenne. Megértem, nekem se a közelgő házasságom. Két év az semmi... rémálom.
Sok mindent képzeltem el a Földiekről, de azt hiszem, hogy nagyon távol álltam a képzelgésemmel az igazságtól. Érdekes meghatározásaik vannak és felettébb fura szokásaik is lehetnek, mert Phil mozdulatait nem pontosan értem. Ez visszafelé is igaz lehet, de még azt se tudom, hogy valamit komolyan mond, vagy csak ugrat engem. A ringbe lépésre bármikor készen állok vele, és ha jól értem, akkor ő sem zárkózik el előle. Mit ne mondjak! Szívesen megnézném, hogy mi igaz abból, hogy súlyokat is emelne, olyan erős… még mutatta is mennyire… -Ha már most szörnyű nőszemélynek tartasz, akkor később minek fogsz mondani? - nevetek fel, ahogy figyelem az arcán felderülő mosolyát. A limonádéját félti, de ha már ennyire feltételezi rólam, hogy pimasz és borzasztó nőszemély vagyok, akkor meg fogom próbálni elcsenni, amikor nem figyel. Tudhatná, hogy ha egy nőnek valamit „megtiltanak”, az nem fogja vissza abban, hogy ne próbálkozzon vele. Persze nem mindennel, de a többségben, azért rám is jellemző a „határok feszegetése”. Meg aztán miért ne tenném meg, ha már ennyire kinézi belőlem? Ő kezdte! Ebben meg igazam van… vagyis…. gondolom, hogy igen.. de ezt nem árulom el neki. A kóstolójára viszont tényleg kíváncsi lennék. Nem sok alkalmam volt saját kezűleg készített ételt enni, de ha már felmerült, akkor érdeklődve várom majd milyen lesz. –A hidegtál, az hidegen van, nem? De, mi az a parfé?- nézek rá kérdőn, mert ezt a szót sohasem hallottam. Biztos valami érdekes dolgot takarhat a neve, de még soha nem láttam olyan ételt. –Azt hogyan csinálják? – kezdenek felsorakozni bennem a kérdések, de nem merem tovább feszegetni a témát. így is elég „ufó”-nak tarthat, hogy sok mindenről fogalmam sincs, és nem ismerem. -öö… Azt nem tudom, hogy divat-e, de nekem még nem kínáltak így falatot… nem ismertem ezt a dolgot. – Kicsit megvonom a vállam, ahogy válaszolom neki, és hihetetlenek tarthatja, de tényleg nem volt ilyen nekem. Igaz, nem sok tapasztalatom van ebben a témában, de eddig még ilyesmiben nem volt részem. - Az jó, hogy így látsz engem… tényleg nehéz eset lehetek. - mosollyal nézek rá, de amúgy nem téved nagyot. Elég nehéz természetem van, és lehet ez a magyarázat rá, hogy a férjem is emiatt ilyen velem. De fogalmam sincs. Gyűlöl az első perctől fogva és én sem vagyok másként vele, mert megutáltatta magát, amiért csak bántani tud és egy normális szava sincs hozzám. - A Hadseregnél van. - De inkább nem is beszélek róla, mert csak a fájdalmas dolgok jutnak róla eszembe. Még gondolni sem akarok rá, hanem erre a kellemes ebédre, ami közben tanulhatok is Phil világának a szokásairól. Érdekeseket mond, amit eddig elképzelni se tudtam, de jobban örülnék, ha a férjemről nem kellene beszélnem. Inkább pár korty limonádét iszom, hogy leöblítsem azt a „gombócot”, ami a torkomban kezd el növekedni, ha a házastársam kerül szóba. Összerezzenek, ha az ordítására gondolok, de soha nem mondtam el senkinek, mert úgyse hinné el nekem senki… Érzem, hogy kiráz a hideg, amint az arcát látom magam előtt felderengeni, pedig egy cseppet sem akartam arra a jéghideg tekintetére gondolni, ahogy a katonai szíjával nekem esett… azt hiszem, hogy kérnem kell még egy limonádét… -Igen..- válaszolom halkan, bár érzem, hogy gyorsan valami másra kellene terelni a beszélgetést, mert nem szeretném, ha a gyomrom felfordulna, ahogy Maddox-ra gondolok, a „kedves” férjemre. -Láttad már az Állomás többi részét?- vetem fel gyorsan, hátha el tudom terelni a figyelmet magamról, hogy voltam már jobban is pár perccel ezelőtt, amikor még nem került szóba a férjem. Biztos észrevette rajtam, - amit nem akarok kimutatni - de most lehet, hogy jól esne egy kis friss levegő…
-Van amire nincs szó...- Mondok ennyit drámai hangon, elvégre hova fokozzam a szörnyűt? Meg nem is szörnyű Ő csak piszkálom, mert ilyen évelődő természet vagyok. Ám nevet, szerintem rájött nehéz engem komolyan venni, legalább is ilyen téren. Az viszont valódi borzalom hogy nem tudja mi az a parfé! Ne! -Teremtőm, nincs már parfé?! Nem hittem jöhet még rosszabb!- Kapok a szívemhez, de mielőtt felmerülhetne benne esetleg kivételesen komolyan beszélek gyorsan legyintek. -Az egy bizonyos módon elkészített fagylalt. Krémesebb.- Csak hogy ne lásson belé semmi misztikumot, mert nincs.-Ööö... nem tudom, sosem csináltam fagylaltot. - Vallom be, hogy nem tudom hogy készült, csak azt tudom, hogy micsoda volt. De az látszik némi szomorú éllel lep meg, hogy ez a kis ételkóstolós játék idegen neki. Mi Sarahval rengetegszer műveltük, sokat bohóckodtunk el, mondjuk az is igaz. -Értem, bocsánat. - Sütöm le a szemem, mert való igaz, csak jóbarátok és szerelmesek között szokás ez, de a kényszer-házasságok idejében hol remélek romantikát, no meg mindenki megfigyelt, mindenki össze van erőltetve, nehéz lehet felhőtlen barátkozni is. -Szeretem a kihívásokat. - Mosolygok rá, hogy engem ugyan nem zavar ha szörnyen nehéz eset, engem nehéz túllicitálni, amennyire temperamentumos tudok lenni és szabadszájú... hagyjuk is. A férjére bólintok, szóval hadsereg. Azok is távol lennének? Biztos a Perda miatt. Érzékelem hogy ez sem nyerő téma, de én ebben nem találok semmi furcsát. Hozzá lett nagy eséllyel erőltetve valakihez, ki örülne ennek? Előre tartok attól én milyen asszonyt kapok. Meg ahogy elnéztem itt a korkülönbség se feltétlen mérvadó, ami kiváltképp hülye érzéseket kelt bennem. Na, inkább visszatérek a főztömre, jobban járunk, pedig még csak nem is tudja mennyire! -Ahm... nem igazán. Csak dolgozom és edzem így... abban nem akad sok látnivaló. - Vallom meg, mert nem akarom egysíkúnak gondoljon, de rögvest lebuknék, ha belekérdezne mi merre és hány méter. Ez egyértelmű. -Ha tudsz milyen klassz helyet mint ez megmutathatnád. - Mosolygok rá, úgy sincs már sok a tányérainkon, azon kívül meg csak a limonádé van aztán... ha nem kérünk repetát akkor sétálhatunk még egy kicsit. Utána vissza kell mennem dolgozni, meg kell néznem milyen eredménnyel fordult le a teszt, de nem mondom, tudja Ő is. Addig viszont nincs ellenemre a társaság, sőt... rám fért már.
Jó érzés nevetni a munka után, és ráadásként még kellemesen is telik az ebéd a sok földi dolog megismerésével. Arra is kitér Philip, hogy borzaszó természetem van, bár ezt is viccesen adja elő, így nem veszem komolyan. A parfét viszont tényleg nem ismerem, de biztosan finom lehet. -Fagyi? Azt ettem már, de hogyan csinálják, azt én se tudom…- magyarázom neki, bár úgy vélem, hogy amit ő ismer, az sokkal másabb, mint az itteni. Szívesen megkóstolnám, milyen ízű az a krémesebb fagyi. -Semmi baj.. Nem tudhattad, hogy én nem ismerem ezt a szokást, de emiatt ne érezd magad kellemetlenül. – Fura, hogy ilyesmi fel sem merült bennem, hogy a villámról megkínáljam a férjem, vagyis, ezek szerint ez a Földön előforduló dolog volt és valahol természetes is, de én ezt nem tudnám elképzelni, hogy Maddox- al megtegyem. Még a gondolata is taszít. -Akkor jó, mert lehet bőven kihívásod velem… Tényleg nem vagyok könnyű eset. - kacagok fel a mondatára. Most lehet, úgy érzi, hogy direkt mondom ezt, de nem. Sokan nem értettek meg kislány koromban és ez a mai napig így van. Különcként viselkedtem és szerintem az is maradok, amíg élek. Igazából nem is bánom, mert a „normálisak” unalmasak, és ha őrült ötletek jutnak is az eszembe. Van, amikor fejest ugorva vetem bele magam, hogy véghezvigyem az elképzeléseimet, és nem is egyszer kerültem bajba miatta. Ez persze nem szegte kedvem, és nem is fogott vissza a következő „őrültségtől”. Néha hiányzik is a kihívás. -Ohh.. Értem. - mosolygok rá, ahogy említi a munkáját és az edzést. Az utóbbit gondolom, hogy nemrég kezdhette újra, de amúgy nem tartom „gyenge” felépítésűnek. Nem mindig a külsőleg látható kigyúrt izmok jelentik a testi erő nagyságát. Lehet valaki „átlagos”külsőre, de amúgy meg egy egész hegyet meg tudna mozdítani. -Persze, hogy ismerek. Megmutathatom. – megiszom az utolsó kortyot a limonádémból, és ha Phil is készen van, akkor indulhatunk máris. Amúgy megnyugodhat, mert nem nyúltam le az ö italát... -Van fürdőruhád? Mert az kelleni fog… Uszodába megyünk. - nevetek fel, mert azt hiszem, hogy erre nem számított. Azt mondta, hogy szereti a kihívásokat! Ám, legyen! Nem okozok csalódást neki… Meg aztán le is mozoghatjuk, ezt a remek ebédet.
-Nah, nincs minden veszve akkor!- Mondom arra, hogy legalább a fagyiról tudja micsoda, bár itt mivel mindig egyforma a hőmérséklet nem annyira nagy szám, mint odahaza volt. Arra csak mosolygok, hogy azt mondja ne szabadkozzam, de valahol úgy gondolom muszáj volt, mert kilógok ez tény, de direktben senkit sem szeretnék megbántani vagy éreztetni a mostani dolgok mennyire sok mindent elvehetnek az emberektől, tudják anélkül is, hogy plusz dolgokkal bővíteném a listájuk. -Állok elébe, de állítom Te hamarabb szaladsz majd. Viszont... én gyorsabban futok, hmm megszívtad. - Bólogatok magam elé, hogy bukta ezt a kedves Noira, de tényleg nem gondolnám egy szipirtyó lenne, akit a hátam közepése se fogok kívánni. Avagy max Jenkinsére, de hát na. Minden esetre tapintatosan nem közli velem, hogy mennyire begyöpösödött vagyok már, hogy itt vagyok egy új világban és még arra sem vagyok képes körbenézzek. Megtehettem volna, de akkor túl sok időm lenne gondolkodni, amit nem akarok. De ebben nem kívánok neki logikusan belemenni, ezért is örülök hogy csak csendben konstatálja de szóvá nem teszi. -Ühüm. - Hajtom fel én is az italt miután hősiesen pukkadásig ettem magam, huh... nem is baj ha sétálok kicsit, lehet kidőltem volna öt perc múlva ha nem mozgok. A felvetésére aztán csak kamillázok rá. Most? Most ettünk, Ő nem szorul emésztési időre? -Úgy nézek én ki mint aki abban alszik és kel? De várj megnézem, hátha! Hmm, nem nem, ez sima alsó... Szzz kínos. - Emelem el a derekamtól a gatyám mintha valóban bele kéne néznem mit vettem fel reggel és fogamat szívva realizálnám buktam a fürdőgatyát. Mondjuk nevetek aztán, hogy ne már, hogy jutott ez eszébe? A kabinomban sincs, nem járok uszodába. Nem is tudtam van... De hát maximum bemegyek alsóban, a nudizmust nem vállalom, meg lehet kövezni, prűd vagyok!
Azt hiszem, hogy most megkívántam a fagyit, annyit beszéltünk róla. Ha egyszer sikerül megkóstolnom azt a parfét, akkor lehet, átpártolok rá, ha ízlik. Igaz, hogy nem lehet rossz, mert végül is fagyi, de a kíváncsiságomat felkeltette nagyon. -Imádom a gyümölcsöseket. De gyakorlatilag bármilyen jöhet… - mosolygok még a gondolatra is, és elképzelem, ahogy elolvad a nyelvemen. Frissítő, nem vitás. A gyors futásra, amit mond, csak nevetek. Honnan veszi, hogy le tudna hagyni? Ejjj, Phil! Kicsit lebecsülsz engem.. -Ööö.. nem baj! Megoldható!- állok fel az asztaltól, ha a férfi is elkészül az indulásra. Azt nem nagyon értem, hogy miért aludna fürdőgatyában, de ez is biztos valami földi szokás lehet.. Inkább nem tulajdonítok nagy figyelmet ennek és elindulok az Uszoda irányába, ha velem tart Philip, és nem gondolta meg magát közben. -Jahh…! - mosolyodom el a mozdulatán, bár nem igazán értem pontosan. De, ha nem biztos benne, hogy van rajta fürdőnadrág, akkor miért nézi meg magán? Tényleg furák a Földiek… Rajtam sincs a bikinim, de nem is nézek a ruhám alá. De azért, vicces Phil…. Majdnem elhittem, hogy tényleg van rajta fürdőgatya, és abban szokott aludni. -Út közben betérhetnénk egy Üzletbe venni, ha úgy megfelel?! - teszem fel a mentőötletet, hátha akkor nyugodtabban tudja magát érezni a hirtelen kitalált ötletem miatt. Lehet, hogy mindenre gondolt, csak erre nem… Azt mondta, hogy szereti a kihívásokat, hát akkor, ez pont az lesz!
-A pisztáciás a legfinomabb. Bár... nem tudom létezik-e még pisztácia, vagy legalább az íze...- Gondolkodom el, mert már az én időben is javarészt csak az íze volt olyan, a magot sosem látta a fagyi. No nem baj, itt lehetnek új kedvencek, gondolom a Perdán vannak gyümölcsök. Vagy olyasmi ehető dolgok. Nevetek aztán vele,, azt hiszi nem futok gyorsan, ó, de futásban jó vagyok meg bringában, nagyon másban mondjuk nem annyira. Minden esetre szólok a pincérnek ha már távozunk hogy fizetek, természetesen Noira részét is állom, tényleg komolyan gondoltam meghívom. -Ja, minden megoldható, hogyne... - Nevetek tovább, hogy nem tudom mi jár a fejében, gondolom ott van valami hely, ahol vehetek vagy ilyesmi. Simán el tudnám képzelni kétlem a hajónak lenne "pláza" szintje vásárolni. Vagy minden a boltos részen van? Az is lehet. A viccet meg nem tudom érti-e meg az iróniát, elég furcsán néz rám, de nem zavartatom magam, van abban valami kiemelten szórakoztató mintha nem beszélnénk egy nyelvet néha. -Hah, az elég snassz, de legyen, leszek a barbie-babád, öltöztethetsz. - Legyintek vigyorogva, lehet ezt sem érti, de nem baj, tudom sok retro és neo retro dolgot nyögök be, ám ezeket otthon is imádtam. Közben elindulok vele kifele a boltok fele, azt nagyjából tudom merre, végtére is kaját már kellett vennem. -És miért pont az uszoda? Sűrűn jársz oda vagy van valami spéci benne? - kíváncsiskodom, úgy is öregnek számítok nem? mennyi lennék? 85? Ahahah, asszem' annyi.
-Nem ettem olyan pisztáciát. De szívesen megkóstolnám. –nézek kíváncsian rá, mert még soha nem hallottam róla. Biztosan finom lehet, de el sem tudom képzelni, hogy milyen gyümölcs lehet, ha egyáltalán az. Milyen érdekes dolgaik voltak a Földön! Most biztosan furának tart emiatt, de ebből is látszik, hogy mennyire mások vagyunk ebben a világban és különbözőek. A Perdán sok minden megterem, de közel sem annyi minden szerintem, mint az ő Bolygóján volt. De majd utána keresek az Archívumban, hátha több információ maradt fent róla. Persze, könnyebb lenne, ha segítene nekem benne, de nem merem megkérni rá. Viszont, azt észre vettem, hogy kedveli a sportokat, - vagyis – a testmozgást, és amint kimondtam az Uszodát, lehet, hogy megleptem vele. Az üzletben tudunk venni fürdőruhát magunknak, mert én se így terveztem reggel, hogy oda fogok menni. De miért ne? A finom ebéd után lehet egy kis testmozgás, hogy „ledolgozzuk” az energiát. -Akkor indulhatunk is…- állok fel az asztaltól, hogy menjünk vásárolni. Miután rendezte a számlát, remélem követ az üzletek felé, és aztán a „gatyakérdés” is megoldódik neki. -„Barbie babád”? Az mit jelent?- pislogok meglepetten, mert egyáltalán nem értem, miért mondja. –Ez is valami ruhaféle?- kérdezem kicsit félve, mert fogalmam sincs, mit takarhat ez a megnevezés. Ha nem mondja el, akkor csak mosolygok és haladok tovább. Gondolom, hogy talál majd megfelelő fürdőnadrágot magának a kínálatból. Nem ismerem a pasik „szokásait” a ruhák választásánál, de csak tud majd találni magának. Ameddig keresgél, addig én is kinézek valamit magamnak. Igaz, hogy van már egy pár darabom a szekrényembe, de most nem viharzanék el kikeresni a kabinomból, inkább egy új darabbal bővítem a „készletem”. Ki is választottam az egyik bikinit, amivel indulok is a „kasszához”. Ha Phil is választott magának, akkor azt is fizetem. Gondolom, hogy korlátozottabb a kredit kerete, de nem is kérdeztem meg, mert én hívtam el és én ajánlottam neki a helyet, s amúgy is eddig az ebédmeghívásban állapodtunk meg, hogy meghív rá. De mit jelenthet az a Barbie? Valami márkás holmi? Jajjj… pedig azt hittem, hogy minden létező Márkát ismerek a divat világában, de ezt a nevet sohasem hallottam… -Igen, elég sűrűn szoktam oda járni, mert imádok úszni… és kellemes hely…– magyarázom lelkesen. –De ugye, nem baj, hogy felvetettem az ötletet?- torpanok meg, s most gondolkozom el, hogy ő talán nem szeretheti, mert erre nem gondoltam. – Most jókor kérdezem, mi? – nevetek fel magamon, mert ennyire lökött vagyok. Előbb meg kellett volna kérdeznem tőle, hogy mi a véleménye, és csak aztán döntenem. Ejj, Noira! Már megint önző mód „rángatsz” bele másokat, ahelyett, hogy megkérdezted volna Philtől, hogy mit szól hozzá! Most legszívesebben elsüllyednék a föld alá, hogy nem gondoltam arra, hogy esetleg ő nem tud úszni, vagy nem szeret?!… Banyyekkk!… Megint hozom a formám. De, most már mindegy. Ezt megint elrontottam… Ha kész vagyunk a vásárlással, akkor mehetünk is tovább az Uszoda felé, ha közben nem gondolta meg magát és másfelé menne. Lehet, hogy mást kellett volna kitalálnom, de most már ez így alakult. Remélem azért nem bánja majd meg, hogy megmutatom neki a gyönyörű medencét és nyújtózhatunk majd a nyugágyakon...
Határozottan paráztam. Egész nap alig lehetett velem bírni, ugyanis ma megint találkozom vele. Jó sokat agyaltam azon, hogy mivel jár, ha az ő barátnője lennék. Lássuk csak, az anyja Dorian Castillo ex-felesége, és khm, az a pasas leendő főnököm, és… a legjobb barátnőm jegyese. Chris is eleve szép kis hírnévvel indította az életét, szinte biztos vagyok benne, hogy ebből lesz egy kisebb közhíren forgás, ami a közvetlen környezetünket illeti. Szerencsére akkora nevek azért nem vagyunk, hogy ebből rosszul jöjjünk ki. - Csak nyugalom! – mantrázta Meeran, miután úgy döntött, elfogadható az esti megjelenésem ahhoz, hogy kilépjek a kabinból. Szó szerint kilökött az ajtón, mielőtt újra egy tükröződni képes felületen megnéztem volna, hogy minden klappol-e rajtam, és vigyorogva integetve elhúzta a csíkot a saját otthonuk felé. A kis étterem kissé drágább ugyan, de épp a kicsisége miatt kedveltük, ezért beszéltem le Chrisszel ide a találkozót. Nem csináltam nagy ügyet magából az öltözetemből, sima farmernadrág, bordó, világos csíkos felső és a jól megszokott farmerkabátomat hordtam. A hajam is szokott módon szabadon engedtem, szerettem így viselni, csak ritka alkalmakkor bíbelődtem vele órákig, ha nagyon hivatalos eseményre készültem. Még mielőtt beléptem volna, vártam kicsit, mert két-három perccel előbb érkeztem, biztos, ami biztos. - Szia. - integettem, amint megláttam őt közeledni.
Nem kis meglepetés ért, mikor megkaptam Maple üzenetét, hogy találkozzunk a kis étteremnél. Múltkori „elválásunk” nem volt valami zökkenőmentes, de ezek szerint lehet, hogy csak én éreztem így. A fivérével való találkozás sem sikeredett valami fényesre, de már nem tudom, mit gondoljak. Tisztában vagyok vele, hogy nem kedvel, és ehhez is tartom magam. Csak még azt nem értem, hogy mi változott meg pár nap alatt?! Úgy vagyok vele, hogy elmegyek, s talán fény derül rá, de sok mindent nem képzelek bele. Maple nem közömbös számomra, s talán én se neki. De, majd kiderül… A megbeszélt időpontra pontosan érkezem, bár nem öltöztem ki, a szokásos ruházatot öltöttem magamra. Amúgy se hiszem, hogy randira hívott, inkább egy találkozóra. Közeledve már látom az alakját, és közelebb lépek hozzá. -Szia. – köszöntöm én is, ahogy ő. – Késtem volna?- mosollyal közeledem, de még megvárom, hogy miért hívott most ide. Nem indítok bókkal, bár most is nagyon csinos. Legalább nincs tömeg az étteremben, és tudunk majd beszélgetni. Ha foglaltatott asztalt, akkor odakísérem és aztán kiderül hogyan tovább. Nem tagadom, hogy kíváncsi vagyok.
Ééés itt jött. Pont időben érkezett, én kicsit korábban, hogy felmérjem, van-e esélyünk küzdelem nélkül hozzájutni egy szabad asztalhoz. Kivételesen igen, nem kell finom, passzív-agresszív módszert alkalmazni. Kicsit aggódtam, hogy most Meeran után még szóba állna-e velem, vagy a bátyám vehemenciája elriasztotta örökre? Otthon erről még nem számoltam be, hogy megkérdezte, lennék-e a barátnője. Még engem is sokkolt a gondolat, hogy egy srácnak bejöhetek ilyen szinten, ez… ez hi-he-tet-len! Pedig megtörtént, nem álmodtam, tényleg megkérdezte, méghozzá az én biztatásomra, de tényleg nem gondoltam rá, hogy többet is el tudna képzelni köztünk, mint barátság. És mégis mit kell tennem, ha a pasim lesz? Te jó ég… izgultam, nem kicsit, hogy el ne rontsam ezt most. - Ó, ott egy szabad hely! Csapjunk le rá, amíg más el nem happolja – És a látvány sem volt olyan rossz. Azt viszont, hogy egyből a barátnője legyek, azt nagyon gyorsnak találtam, hiszen jószerivel nem is ismerjük még egymást, és jó lenne, ha a leendő párommal ebből nem lennének gubancok, hogy azt se tudom, milyen az ízlése, például. - Rajta, válassz most te valamit – nagy választék mondjuk nincs, négyféléből kéretünk, de nem is annyira a bőségzavar miatt bíztam rá a döntést, inkább azért, hogy kipuhatoljam, mi az, amit szívesen enne, és addig egy kis időt nyerhetek, hogy a válaszomhoz előkészítsem a terepet. - Mivel járna, ha a barátnőd lennék? – vettem erőt magamon, és tettem fel a kérdést. Nem tudom csak úgy félresöpörni a tényt, hogy azok a szülei, akik. – Mire készüljek fel? Ha nem is elismert fia, azért a híre, hogy mondjam, nem tudtam túl sokat a hátteréről, alig-alig árult el erről valamit. Az édesanyjáról se beszélt sokat, pedig érdekelne, milyen vele a kapcsolata. Eddig nagyjából azt következtettem, hogy dühös, elég nagy az agresszió benne, ha erről kell beszélnie, és inkább arra fókuszált, mit nem adott meg neki az apja. Téve következtetést viszont ne akarta levonni, ezért szerettem volna tőle hallani, és később akár személyesen is megismerni az édesanyját. Minden tiszteltem már így is a nőé, aki egyedül felnevelte a fiát úgy, hogy közben végig kellett néznie, ahogy a volt férje új életet kezdett nélküle. Vajon engem hogy fogadna az az asszony?
