Ez az apartman lényegesen nagyobb és tágasabb, mint amit a Jenkins család a Dominiumon hagyott, ideiglenes otthonként. Kialakításakor a természet közelsége volt a fő szempont, ezért már a nappaliban is ott él egy gyönyörű kis fa, melynek törzs- és lombmagassága kifejlett növényként sem fogja elérni a 2,5 méternél nagyobb magasságot, ám a nappali éke marad az év minden szakában. A kis sziklás zöld alapja pedig remek játszóhely lesz majd a gyermekük számára. A nappali világos terét a hatalmas franciaablakon át beáradó fény nyújtja, ahonnan egy a kíváncsi tekintetek elől elzárt kis kertbe lehet lépni. Perdai és földi növények, virágok kaptak itt helyet, ahogy a nappaliban is található szép számmal, a sarokban pedig perdai kézműves, fonott láda áll a kerti eszközök és majdan később, apró gyermek játékok számára. A nappaliból nyílik egy kisebb előtér, ahonnan az étkezővel egybeépített konyhába, a fürdőhelyiségbe és a hálószobákba lehet jutni. A konyha minden praktikummal tökéletesen felszerelt, az étkező pedig mind színében, mind eleganciájában a dominiumi lakosztályét idézi, akárcsak a házaspár hálószobája. Több festmény is látható a falakon, melyek a perdai táj egyes részleteit, a Város közeli vízesést ábrázolják Jasmine Benedict keze munkájával. A gyerekszoba falain a bézs szín dominál, ám a díszítő elemek között megtalálható a zöld néhány árnyalata. Ami különbözik a dominiumi lakosztály és a perdai apartman szobái között, azok az ablakok, melyek a kertre, illetve az apartman előtt látható udvarra, utcára nyílnak, utat engedve a természetes fénynek, ám kintről betekintést nem nyújtanak.
A januári főzésünk idején még nem gondoltam milyen gyorsan elrepül az idő, de túl sok dolgom volt, hogy a napokat számolgassam. Az állapotom sem adott okot az ijedtségre, a munkám és a leendő perdai otthonunk berendezésének tervezése pedig teljesen lefoglalt. Azt persze nem mondom, hogy meglepetésként ért maga a költözés, a homijaink végleges becsomagolása, hiszen készültem rá, de maga a tény, hogy már itt az idő…hacsak visszaemlékszem mennyi minden történt azóta, hogy Callum felajánlotta a lehetőséget, örökkévalóságnak tűnt. Mégis oly gyorsan eltelt, hogy azon vettem észre magam, izgulok, hogy ne hagyjak ki valamit, vagy otthon, vagy el. Callumnak nem olyan nagy dolog, hiszen ő gyakran lesz a Dominiumon az Alvók miatt, de én sokáig nem fogok tudni kimozdulni a perdai otthonunkból és azért mégis, közel egy évtizedet töltöttem a Dominium nyolcadik szintjén, csinosítva a lakosztályunkat, megteremtve a kedvenc sarkomat, sarkunkat, minden egyes apró szeglethez emlékek kötődtek. Ha ehhez a hangulathoz még hozzávesszük a még mindig hullámzó hormonális változásokat, nem kell szégyellnem, hogy elpityeredtem amikor az utolsó csomaggal kiléptünk az ajtón. Callum természetesen önmagához hűen próbált megnevettetni, de arra a kérdésére, hogy „maradjunk mégis?” már a feszáradt könnyektől csillogó tekintettel, mosolyogva közöltem, hogy „neeem!” Lilly is egyetértett velem, hatalmasat mozdult a pocakomban és, hogy az egész utunk a Perdára izgalomban teljen, abba sem hagyta míg meg nem érkeztünk a jobbára már berendezett otthonunkba. Január óta, vagyis inkább azóta, hogy Callum megtalálta az ideális elhelyezésű apartmant, orvosi és férji engedéllyel többször a Perdára utaztam, hogy megtervezzem a szobákat, másrészt elő kellett készítenem a későbbi munkámat, találkoztam perdaiakkal is, akiktől sokat tanultam az őshonos gyógynövények terén. S nyomon kellett követnem a változásokat is, ha valamilyen bútort találtam ami megtetszett és a helye is megvolt, akkor azt megrendeltem és leszállítattam. Andrej készített nekem egy programot, ami az apartmant ábrázolta 3d-ben és bármilyen bútort, dekorációt bele helyezhettem amit szerettem volna, ennek alapján szépen alakult az otthonunk. Mára már csak az apróságok maradtak, személyes holmik, mert a ruhák nagy részét is már előreküldtük. Főleg azokat, amiket ideiglenesen nem tudtam hordani, mert bár nem sokat híztam, a Lilly pocak már nem fért bele a karcsúsított ruhákba. Mostanra a mérlegünkön a félelmeink felől a boldogság és remény oldalára billent a súly és Callum kezdeti ellenkezése is megváltozott aziránt, hogy sűrűn járjak Dr. Salsburyhez Lillyt nézegetni. A 3D-s magzatfigyelő lett a kedvencem és kis idő után már Callumot is rá tudtam venni, hogy elkísérjen. Ő aggodalmasabb volt mint én, nehezebben engedett fel a múlt fájó jegéből, amit meg is értek. Két és fél éven át küzdött remények nélkül, hogy azután elveszítsük a kisfiúnkat, másrészt ő sokáig nem érezte Lilly jelenlétét úgy ahogyan én, és Rodában sem hitt annyira. Én igen, benne is a teájában is és a szavaiban is….és Ennában is, akit nem rég ismertem meg és már első pillantásra nagyon szimpatikusnak éreztem. A sikló leszállóhelyétől szinte repültem az apartmanunkig, a repülés persze pusztán a kedvemre és a lelkesedésemre értendő, mert a Lilly pocakkal még szaladni sem tudtam, más kérdés, hogy Callum azonnal le is fogott volna, ha megpróbálom. A korábbi pityergésnek már nyoma sem volt az arcomon, csak a mosoly vert tanyát, de az elég tartósan. Izgatott voltam, mintha ugyan nem jártam volna le a Perdára, hogy megnézzem hogy áll az otthonunk berendezése, hogy minden a helyén van-e amit kértem és úgy ahogyan a programon elrendeztem. Ez azonban más volt, ma már itt alszunk és jó ideig nem is látom a dominiumi lakosztályunkat. Úgy érkeztünk meg az apartman ajtajáig, mint egy madárcsalád, a mögöttünk guruló bőröndökkel. * -Nem is tudom mit mondjak, annyira örülök. Januárban még nagyon nem hittem, hogy valaha eljön ez a pillanat. *Callumra néztem, s ujjaim közben picit jobban megszorították a karját, mint ahogyan az út alatt fogtam. Nagyobb biztonságban éreztem magam, hogy belekaroltam, mintha csak a kezét fogom és a másik kezemet is a karján pihentettem nagyrészt. Lilly mocorgása csak most kezdett csitulni, hiába simogattam a pocakomon keresztül, nem nyugodott és ez meglehetősen kifárasztott, de a lelkesedésemen mit sem csorbított. * -Mit szólnál egy első teázáshoz? Mennyei napbogyó teára tettem szert, csak meg kell találnunk a sok csomag közül melyikbe dugtam el. *Mosolyogva néztem fel Callumra, s aztán csak arra vártam, hogy kinyissa az ajtót, az ő oldalán volt a falipanel. *
Lily mocorgása, mely a siklóra szállva nem hogy alább hagyott volna, hanem élénkebbnek bizonyult - nekem mindenképpen úgy tűnt - volt az a pont, amikor majdnem lefújtam az egészet. Mármint másodjára... vagy sokadjára. Elsőnek tekintsük azt, amikor Saskia elérzékenyülve lépett ki a lakosztályunkból - én magam megkönnyebbülve -, de ha azt vesszük, hogy várandós és így repülne, akkor sok nulladik alkalom is volt már. Kínosan ügyeltem rá, hogy a legtökéletesebb időjárási körülmények között költözzünk, mármint mi magunk, a csomagok nem számítottak. Sorozatosan rossz idő volt tavasszal, most meg vihart jeleztek pár nappal későbbre, mely hosszabban elhúzódik, a vele járó szél mindenképpen, mely már előfutárként is éreztette hatását, s szívem szerint halasztottam volna az utat még. Igazából azutánra, hogy a baba megszületett, de abban is biztos voltam, hogy Saskiát nem tudom még jó két hónapnyi várakozásra bírni, mikor így is sok mindent "vaktában" intézett a lenti otthonunkkal kapcsolatban. Andrej programja sokat segített, s magam is ha lent jártam, személyesen ellenőriztem azt a kevés átalakítást, amit kigondoltunk az Evans-tól megigényelt kellemes kis apartmanunkban. Előre látom, hogy a következő két hónapban Saskia a kertje csinosítgatásával és a kiválasztott kényelmes, pihenésre alkalmas bútorainkon tölti az időt. Meg is érdemli, már csak azért is, mert jó egy évtizedet már kibírt mellettem. Ugyan induláskor én voltam a megkönnyebbült, a siklóhoz elérve a hangárban én lettem az aggódóbb, tépelődőbb, idegesebb, még ha ezt igyekeztem is nem kimutatni Saskia felé. Feleségem meglepő nyugodtsággal, derűvel viselte lányunk folyamatos mocorgását odabent, én meg magamat azzal nyugtattam, hogy az anyai ösztönök biztosan nem csalnak, minden normális, tehát el kellett kezdeni hinni abban, hogy tényleg léteznek efféle ösztönök. Saskia szentül hitt benne, hogy minden rendben lesz, én még nem tudtam elnyomni magamban a félelmet. Akkor sem, mikor túlléptük azt a hetet, amennyit Ewan Noah megélt, mikor a 3D-s magzatfigyelőn szemlátomást fejlettebb magzatot láthattunk, s ami a legfontosabb: egészségeset. Az emlékek mégis kísértenek, mielőtt elmosolyodtam volna minden ilyen alkalomnál, előtte aprót rándult a szám sarka. Dr. Salsbury mondta, hogy bár még jó lenne, ha néhány hetet bent maradna a kislány, de most is már elég jó esélyei lennének. A hetek száma alapján a fiúnknál is így kellett volna lennie, de a csúcstechnológiánk mégis cserben hagyott minket és még a perdaiak sem tudtak segíteni. Amit Saskiának azóta sem mondtam el, hogy Roda tudásának köszönhető az is, hogy talán ki tud hordani végig egy magzatot. De ott az a talán, ami gonoszul beeszi magát az ember tudatába, szívébe, s ott rág belülről. Számoljuk vissza heteket, napokat, ugyanakkor ijesztő az is, ahogy közeledik a napja. Egyre többször jut eszembe, hogy Saskia édesanyja a szülésnél felmerült komplikációkba halt bele... Az apartmanhoz érkezve lopva mozdítom ki kicsit a zsebemből a pda vékony, átlátszó lapját, hogy a felvillanó feliratok és jelek közül egyet választva elhúzzam balra. Befejezésre utasítás. Legalábbis nagyjából. Lily mozgolódása nélkül is egy sor óvintézkedést tettem. A tökéletes időjárás elkapása egy volt, habár ez nem sikerült maradéktalanul, de egész simán sikerült elérni a Perdát néhány légörvényt leszámítva. A másik a sikló maga volt, melyet háromszor is ellenőriztettem műszakilag, s ugyanaz vezette, aki Égtükörben is. Ez kicsit másabb gép, de kiválóan ismerte ezt is. Hóviharban kipróbált pilóta és ha akkor nem érzett késztetést - vagy ellen tudott állni neki -, hogy velem együtt egy jeges, sziklás hegynek vezesse a gépet, akkor csak nem fog most öngyilkos merényletre vetemedni. Biztos, ami biztos, azért a felesége most van kontroll-vizsgálaton, mint egykori Alvó, nekem is legyen túszom elven. Ez a része sikerült az óvintézkedéseknek. Aztán ott volt még az egészségügyi része is: Dr. Salsbury is velünk utazott, Saskia várandósságának hátra levő részét idelentre áthelyezve tölti el. Minthogy a lánya is idelent él a Városban, egyáltalán nem volt letörve, hogy így most pár napnál többet lehet vele. A pda-n végzett kis mozdulattal csak némi enyhítésre adtam utasítást a városi orvosi részleg egy részének, mert gond esetére azonnal készen állt egy műtő és egy teljes orvosi csapat. Egyelőre úgy tűnik, nem lesz rájuk szükség... A pda-t gyors visszacsúsztatom a zsebembe, s kezemet Saskia kezére teszem, mely megszorította a karomat, s lágyan megcirógatom, ahogy rámosolygok. - Én az előtte lévő sok évben sem! - Jegyzem meg derűsen, mert jó ideig szép ábránd volt, hogy találunk lakható helyet a Föld után, s egyáltalán nem gondoltam, hogy ha lesz is, le fogunk rá költözni. Most meg itt állunk az új otthonunk kapujában. - Napbogyó, hm? Bízd csak rám, messziről kiszagolom! - Sandítok Saskiára somolyogva értve ám az incselkedését, hogy megint a napbogyót hozza fel. Nagyobb vagyont tennék fel rá kreditben, hogy lesz napbogyó bokor a kertünkben is... - Kávét nem készítenek belőle a perdaiak? - Kérdezek vissza továbbra is mosolyogva, s még mindig nem nyúltam a falipanel felé. - Biztosan kinyissam? Még visszamehetünk! - Pimaszkodom kicsit, de azért már emelem kezemet a panelhez, hogy tenyeremet odaérintve feloldjam az ajtó zárát. Húztam volna még kicsit a játékot, de az aggódásom nyert: pihenjen le és polcolja fel a lábait is Saskia, az a biztos! - A tervekhez képest egy fotellel kevesebbünk van, de azért remélem még így is lesz kedvedre való hely... - Teszem hozzá, ahogy feltárul az ajtó, mert kihasználtam, hogy az utolsó hetekben Saskia már nem utazott, én voltam a szeme idelent. Készségesen készítettem is videókat, körbefordultam a nappaliban is, de úgy intéztem, hogy egy kis szeglet sosem látszódott, véletlennek hatott. A terv szerint a kanapéval megegyező anyagú-stílusú fotel lett volna itt - egy ilyenről már amúgy is lemondtunk Saskia kérésére, hogy a függőfoteljének meglegyen a helye -, ám most egy kis körbekerített részen fű nő, néhány kisebb, kerekded szikla van ott és a nappaliban sajátos látványt nyújtó fa nyújtózkodik az áttört mennyezet felé. Mintha a kert egy kis szeglete idebent is folytatódna. - Meglepetés! - Pillantok Saskiára kíváncsian, mit szól a meg nem beszélt változtatáshoz? - Sonia Benedict tanácsát kértem ki, mi lenne ide a legjobb. Kétféle fát ajánlott, és azért esett erre a választás, mert nem jellemző, hogy leveleit hullajtaná, nagyon lassan nő, és kifejezetten szereti, ha alulról éri a víz. Jellemzően nagyobb fák árnyékában él, amit a lakásunk is remekül szimulálhat neki... Így akkor is beülhetsz egy fa alá, ha épp rossz az idő.
A hozzászólást Callum Jenkins összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Okt. 25, 2021 10:04 am-kor.
Semmit nem tudtam Callum óvintézkedéseiről, csak annyit gyanítottam, hogy vannak. Mindig voltak, bárhová mentem, valaki valamennyire mindig vigyázott rám, mindig a helyzetnek és a helynek megfelelően. Hogy ezt most a költözés idejére mennyire szigorította meg - lásd: vitte túlzásba szerintem - arról fogalmam sem volt, de, hogy őszinte legyek, nem is nagyon érdekelt. Lilly teljességgel lekötötte a figyelmemet az egész út alatt, másrszt, amit nem vallottam be Callumnak, mert minden asszonynak kell, hogy legyen egy kis titka, kicsit megviselt lelkileg a költözés, annak ellenére, hogy nem győztem már kivárni. A változás azokra a napokra emlékeztetett, amikor nem tudva korábbi életemről az ébresztő gyengélkedőjéről hazaköltöztem. Jóllehet ennek az apartmannak szinte minden zugát ismertem már, most fogom látni először igazán és már nincs visszaút. Nem kételkedtem abban, hogy ha úgy kívánom Callum megszervezi az azonnali visszautat, de ilyenre nem lesz szükség, csak ki kell pihennem magam. S már alig vártam, hogy ledőljek egy kicsit az új kanapéra, s amint meglesz a valamelyik csomagba pakolt színes takaró, bevackolom magam. Az apartman előtt állva, Callum nem nagyon akaródzott kinyitni az ajtót, igaz a várakozást beszélgetéssel töltjük, mégis a tudatom mélyén feltűnik. Meglepetést sejtek imádott férjem viselkedése mögött, hiszen ismerem már jól és tudom pontosan, mikor készül ilyesmire. Az ajtóhoz érve a mosoly tartósan ott ragad az arcomon, csupán leheletnyit változik halványulva vagy szélesedve a témától függően. Az elmúlt évek reménytelensége, melynek kis részében nem voltam Callum mellett, az előbbit hozza elő.* -Én az utóbbi pár hónapra gondoltam csak. *Kicsit félreértett, persze az is igaz amit ő mondott. Emlékszem még az első nyolc évünkre, és arra is amikor megérkeztek az első hírek a Perdáról, izgatott voltam, hogy mikor mehetek már le végre, hogy lássam. A várakozás nekem mostanában sokkal rosszabb volt, tekintve, hogy kihagytam két és fél évet. Azonban az elkövetkezendő években behozom a lemaradásomat és lesz hozzá egy apró kis társam is, ha Callum nem lelkesedne nagyon a sokadik erdőtúráért. * -Igen, tudom. De ez tea, napon szárított napbogyóból, nem pedig olajban tárolt. *Örömmel adom meg az információt ami talán Callum lelkesedését is meghozza, és nem igazán foglalkozom azzal, hogy mit csinál a szabad kezével, tekintetem ugyan kérdőn pillant rá, de csupán az ajtó kinyitásának késlekedése miatt. * -Nem tudom, de nem hiszem. Nem fogyasztanak pörkölt gyümölcs magjából készült italt. Legalábbis régen így készült. A perdaiak élénkítő teát isznak. *Igen, utánanéztem Callum kedvenc italának, amit szinte víz helyett is iszik, igaz az sem kávébabból van, de az eredeti földi abból volt. * -Percek óta arra várok, hogy kinyisd. Nem, nem akarok visszamenni. Alig várom, hogy meglássam a meglepetést. *Nem szeretném letörni a lelkesedését, de zt ő sem gondolhatja, hogy nem vettem észre az izgatottságát. Még a leghalvánxabb rezdülést is meglátom, ismerem már annyira és el is olvadok tőle, a figyelmességétől amire még a feltételezett biztonsági óvintézkedések megszervezése közben is volt ideje. Legalábbis nem egy régebbi, sok időt kívánó meglepetésre gondolok és épp ezért nagyon is körülnézek amikor beléphetek végre. Egyből észre is veszem a változtatást, ami callum felvételein sosem volt látható és akkor nem is tűnt fel, hogy a szoba azon része sosem látszik. Most viszont azonnal rájövök a turpisságra, de Callum lelkes felkiáltása miatt nem boyolódom bele, másrészt van bőven látnivaló. Nem is a korábban édekelt függőfotel érdekel, a másik szegletben kialakított belső kert, a fácskával egyszerűen lenyűgöző. Callum várakozásának megfelelő a reakcióm, egyik kezem a szám elé kapom, jóllehet a meglepett kis kiáltást így sem tudom elnyomni, másik kezem a szívem fölé. Kis lépésekkel indulok meg, mint aki nem hisz a saját szemeinek és attól fél, hogy ha odaugrik a csodálat tárgyához, jelen helyzetben élőlényéhez, akkor az eltűnik. * -Ó! ...Callum! Ez gyönyörű! Micsoda ötlet! *Felé nézek, de aztán visszakapom a pillantásom a fácskára, hirtelen nem tudom melyikőjüket öleljem meg előbb, így Callum kezét megfogva húzom oda a fácskához, hogy együtt csodáljuk, s érintem meg vékony de erős törzsét. Telitalálat, gyanítom soha nem is volt kétsége callumnak a meglepeté fogadtatását illetően. Lilly is lelkes, bár fáradt kis megmozdulása azt jelzi, hogy hamarosan el fog aludni. Kezemet a mellkasomról lecsúsztatom a hasamra és Callum felé fordulok. Most biztosan csillognak a szemeim, pici örömkönnyek a meghatódottságtól és a boldogság amit ezzel szerzett nekem. * -Szóhoz sem jutok....ez nagyon kedves tőled....nagyon szeretlek. *Hozzásimulok, már amennyire a Lilly pocaktól tudok és átölelem a nykánál.* -Köszönöm, hogy vagy nekem. *Súgom a fülébe, de már akkor legördülnek az első könnycseppek az arcomon. Sokáig el sem engedem, csak próbálok vele együtt úgy fordulni, hogy közben a fácskát és a körülötte kialakított kis zöld részt lássam. *
- Tudom. - Biccentek, hogy ő csak az utóbbi pár hónapra gondolt, én csak kibővítettem a dolgot, miszerint én hosszabb időben gondolkodva sem gondoltam volna, hogy ide jutunk valaha is és most tessék, szó szerint itt állunk a küszöbén. - Nos, egy esélyt hajlandó vagyok adni neki. - Egyezek bele a teába, abba a bizonyos teába, amit Saskia ajánlott és ki is nézem belőle, hogy beszerzett napbogyós teát, nem csak az én ugratásomra mondja. De kóstoló nélkül nem utasítom el élből, végülis az említett zöldség amúgy finom, kivéve, ahogy Roda eszi. Ettől függetlenül azért megemlítem, hogy perdai kávét is szívesen fogadnék, s ugyan csak viccnek szántam, Saskia komolyan felel nekem. Kicsit meg is lep, hogy így utánanézett az egésznek, és nyilvánvalóan nem saját maga miatt - és ez jól is esik -, ő teákból sem az élénkítőket választja, ami valahol érthetetlen, mivel miért is ne tenne így bárki? - Ha van kávébabunk eltéve a raktárakban, ültetni kellene. Meghonosítjuk a Perdán, egy-kettőre rászoknak a perdaiak is. Mindenki tőlünk függene. Még kancellártársaim is. - Vigyorodom el, mert hát azért ez nem egy kifinomult terv arra, hogyan legyen az ember megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen, amennyiben nem lenne már kancellár többé. De aláírásban is jól mutatna, hogy a Kávék ura. Persze ez csak humor marad, és emelem kezem a panelhez, hogy kinyissam az ajtót, s a rend kedvéért azért rákérdezek, biztosan ne forduljunk-e vissza. Én lennék a legjobban meglepődve, ha Saskia erre igennel felelne, még ha ezt a hormonokra is fognánk! Elmosolyodom a szavain. - Hé, nem ér csalni! És túlozni sem! - Utalok arra, hogy azért percek óta nem szobrozunk idekint a bejárat előtt. Akad így is min meglepődnöm: Saskia annyira ismer már, hogy tudja, hogy valamire készülök. Azért remélem, hogy nem tudja pontosan, nem szólta el magát senki előtte, aki esetleg tudott a meglepetésről vagy látta azt az épületbe szállíttatni, illetőleg a levelezésben sem akadt rá. Igyekeztem a tőlem megszokott és saját magamtól el is várt alapossággal törölni a nyomokat, melyek árulóim lehettek volna. A panelen a zárat mindenesetre feloldom, az a tőle várható engedelmességgel már nyitja is halkan az ajtót és előre engedem Saskiát, és magam nem nézek körbe odabent - tudom úgy is, mi várhat idebent -, hanem a feleségem reakcióját nézem. Meg is nyugszom, hogy akkor csak arra jött rá, hogy valamire készülök, de a konkrétumokat nem tudta, de azért még izgulok, nehogy aztán a meglepettsége az én meglepettségembe forduljon át, ha esetleg kiderülne, hogy szerinte nem volt jó ötlet a fácskát ide behozni, mert... mert akármi ok, ami egy botanikus számára fontos szempont lehet. Annak ellenére is bizonytalan vagyok, hogy az ügyben egy botanikussal tárgyaltam és szerintem Sonia Benedict lett volna elég bátor hozzá, hogy megpróbálja egy kancellár értésére is adni, ha a terv vagy ötlet rossz. Legfeljebb nem hallgatnak rá. De nem láttam ilyen jeleket rajta és szerencsémre Saskián sem fedezek fel ilyeneket, s ekkor nyugszom meg igazán. - Megéltük, hogy én hoztam haza egy növényt. - Mosolyodom el némi öniróniával, miközben közelebb megyünk a fához, mert hát nem nagyon éltem eddig azzal a lehetőséggel, hogy meglepjem Saskiát egy-egy virággal. A vágottakat nem szereti, a cserepesekhez meg nem értek, még ha kis túlzással azt is gondolom, hogy ő végülis bármelyiket tudná szeretni, mégis mindig meghagytam neki a választást. De azért örülök, hogy a fa telitalálatnak látszik, szerintem is formás darab, még ha nem is túl jellegzetes, de nem is baj az. - Örülök, hogy tetszik és én is szeretlek! Nincs az a mennyiségű fa, amely kifejezné, mennyire így van! - Ölelem őt vissza lágyan, ajkaimra újra mosolyt csal, ami már egy jó ideje szokott: az egyre nagyobb pocak miatt az ölelés már csak úgy megy, ha én egy kicsit előre hajolok ehhez. Simogatom a hátát, mikor megérzem nyakamnál a könnycseppjeit és puha puszit adok a fejére, nem is egyet, míg így összeölelkezve nézzük a benti minikertet. - Oh, és van még valami! Nem állítom, hogy ez a legtökéletesebb terv, de majd finomítunk rajta, ha kell. Nézd csak! - Engem el és bontakozom ki egy kicsit az ölelésből, de nagyon nem távolodom el, csak annyira, hogy lehajoljak egy kőért, az egyik akkora, mint egy emberi fej, moha is lett rá telepítve, mégis olyan játszi könnyedséggel kapom fel, mintha a kanapéról egy párna lenne. - 3D-nyomtatott, igazinak látszik, de mégsem az, így Lily sem üti be magát, ha nekiesne. Legalábbis nagyon nem. - Adom át magyarázás közben a követ, mely a külsejére rácáfol a pille súlyával, a várandós nő is megerőltetés nélkül forgathatja a kezében. Persze merev így is, mégsem szikla kemény és arra is figyeltem, hogy éles sarkok se legyenek, hanem kicsit gömbölydedebb, mintha víz koptatta volna. Vannak ennél kisebbek is, de a legkisebb is ökölnyi méret, nehogy túl apró és lenyelhető legyen, egyébként füves-mohás a talaj a fa körül. Óvintézkedés a babához is, habár ebben jóval sutábban mozgok, mint az ideutazás óvintézkedései területén.
Bármire is gondolt ő vagy én, mindkettőnknek igaza van. Egyik időben sem gondoltuk volna, hogy valaha itt fogunk állni a perdai otthonunk ajtaja előtt, a végleges beköltözésre várva. Ám most még csak várunk és beszélgetünk, ahogyan egy hosszabb nap után szoktuk, ha együtt megyünk haza. Előfordult olykor, hogy egy-egy komolyabb témát nem szakítottunk félbe azért, hogy kinyissuk az ajtót. Nem volt titok, vagy épp senki nem volt a folyosón, hogy aggódnunk kelljen. * -Annyi bőven elég lesz. *Magabiztosan mondom ezt, kóstoltam már a napbogyó teát, vagy ahogyan a perdaiak mondják, sel`vein tea, és tudom, hogy az még Callumnak is ízleni fog. Szerencsétlen véletlen, hogy pont a legrosszabb formájában találkozott vele először, vagy épp sokadjára, de az az egy alkalom felülírta a többit. Egészen más a kávébab, vagy az amit a mi kávénk helyett a perdaiak isznak arra, hogy elűzzék a fáradtságukat. Már korábban kutatásokat folytattam a régi földi kávé után, pusztán érdeklődésből, mert Callum nagyon szereti. Nem értem, mert szerintem keserű, az is lehet, hogy nem tudták tökéletesen utánozni az eredeti megfelelőjét. Elég népszerű, mégis inkább élvezeti cikknek számít, semmint a kancellária előkotortatta volna a mélyből a földről elmentett kávébab szemeket, az első az értékes táplálék megteremtése volt és jelenleg is zajlik, hiszen a perdai termőföld, összetételében nagyban különbözik a földiétől. Callum terveire ezért hát még várni kell, bár megmosolyogtató a lelkesedése.* -Ez tetszene ugye? Főleg a kancellár társaid függősége, jóllehet te lennél az első, aki függővé válna. *Csak abban reménykedem, teljesen feleslegesen, hogy az eredeti pörkölt kávébabból készült ital, rosszabb mint amilyet most készítenek. Abban nem reménykedem feleslegesen, hogy végre kinyitja az ajtót, ezért is nem nyúlok át előtte, hogy én érintsem meg a panelt, de tekintetem türelmetlenebb, mint vonásaim és a rávetülő mosolyom. Szavakkal is kifejezem, hogy értékelnie kellene, mennyire türelmes voltam, hiszen percek óta….de kifogásolja a nem is olyan nagy túlzásomat.* -Nem túloztam és soha nem szoktam csalni. *Nos, legalábbis nem tartom csalásnak azt amit ő már igen, de ezzel én is így vagyok vele szemben. Amikor nem csal, akkor titkolózik, és most határozottan ez a helyzet áll fenn, meglepetéssel készült amit rajtam kívül bárki elől el tudna rejteni. Én azonban pontosan tudom, hogy készült valamire és már csak azért sem akarok visszafordulni – nem ez az igazi ok – hogy lássam mit volt képes eltitkolni előttem. Házasságunk nyolc éve alatt számtalan meglepetésben volt részem, de voltam és vagyok olyan, hogy ne tegyek magam ellen, sosem rontottam el a meglepetés örömét azzal, hogy a gyanakvás fázisában kutatni kezdjek utána. Egyszer-kétszer előfordult, hogy nagyon hamar rájöttem, készül valamire, de az is elég szórakoztató volt, hogy tudtam róla és figyeltem miként próbálja eltitkolni. Callum meglehetősen kreatív ezen a téren. A belső kis kertről azonban semmit nem tudtam és maga a meglepetés ténye is itt, az apartman ajtaja előtt tudatosult bennem. Valószínűleg sokban segítette Callumot Lilly léte, hiszen nagyobb figyelmet fordítottam rá, mint bármi másra. Sonia is képes volt rezzenéstelen arccal, mosolygósan köszönteni a laborban, még legutóbb is amikor végleg elköszöntem tőlük. A munka nagy részét itt a Perdán, szabad levegőn, a kertekben fogom végezni míg bírom, és ez volt a másik, meggyőzőbb ok amiért nem fordultam vissza annak ellenére, hogy azért kicsit fájt a szívem. Egyetlen pillantással mérem fel a kis fa hovatartozását és tudom, hogy Sonia jól választott. Nem fog magasra nőni, viszont remek helye lesz, akár a Dominiumon az üvegházban…még jobb, hiszen természetes fényt kap. * -Igen, ez csodálatos. Nem is apróztad el, mindjárt egy egész fát hoztál ölelgetni. *Meghatódottságommal vegyes nevetésem kíséri szavaimat, miközben a kezéért nyúlok, hogy közelebb lépjünk együtt. Az ölelgetést nem véletlenül hoztam szóba, emlékeztem még Callum megrökönyödött arcára, mikor először arra kértem, hogy öleljen meg egy fát. Mert az nagyon jó. Nos, itthon legalább figyelő tekintetek kereszttüze nélkül megteheti majd. Hozzábújva, amennyire csak lehetséges mondok neki köszönetet ezért, jóllehet meg vagyok győződve arról, hogy mindez nem elég. Soha nem fogom tudni megköszönni neki azt, amit ez idáig értem tett. Azt, hogy van nekem. Nyakába könnyezem szívem és lelkem érzelmeit, de a pityergésnek hangot is adok amikor azzal tetézi szeretetét, hogy megpuszilja a fejem. Onnan kukucskálok ki újra a kertecskénkre, melynek nagyobb mását odakintre terveztem, és aminek egy része már meg van, csak a tavaszra és az ideköltözésünkre vártam, hogy bővítsem. Minden szerszám ott várakozik az időközben megszerzett ládikában, megy vastag faágakból van készítve, vékonyabb, még hajló ágakkal van keresztbe szőve, tökéletesen illeszkedve a természethez. * -Ó! Ez nem ér Callum! Én nem készültem semmivel, legalábbis titkossal nem. *Méltatlankodva bontakozom ki az öleléséből s követem mozdulatait a tekintetemmel az újabb, ám szó szerint is apróbb meglepetés felé. A felvett kődarab valódinak tűnik, de már Callum mozdulata gyanakvásra ad okot, hiszen látható milyen könnyen emelte fel, nem húzta le a kezét, jóllehet nem túl nagy, de a súly akkor is észlelhető lett volna már abból, ahogyan ujjait a kőre fonja. Átvéve pedig én is érzem milyen könnyű. Meglepve és újabb meghatódottsággal nézek fel rá.* -Callum! Bababiztos ház? Azt hiszem egy kicsit korai de…ez nagyon aranyos tőled. Még erre is gondoltál. *Lábujjhegyre állva, egyik kezemmel megtámaszkodva a mellkasán nyújtózom arca felé, hogy megpusziljam. Ez a puszi most kifejezőbb, mint egy csók, és azzal egészítem ki, hogy kezemet, mellyel megtámaszkodtam, felemelem és arcára simítom mosolyogva. Hosszan nézem a szemeit, a hihetetlen kékség mélységét, mielőtt picit hátrébb lépve leguggolnék, hogy visszategyem a követ a helyére. Végül megfogom Callum kezét és az ajtónál sorakozó bőröndök felé fordulok. * -Akkor teázzunk, lássuk megtalálunk-e mindent a konyhában.
- Mmm, micsoda magabiztosság. - Állapítom meg mosolyogva, nem mintha ennek máskor híján lenne Saskia, erős nő a feleségem, de azért néha ennek hangosan is hangot adok, leginkább mert tetszik, ez a mosolyomból is látszódik. És ismerhet, most már elkezdett érdekelni az a tea: pont emiatt a magabiztosság miatt. Egyébként is adtam volna egy esélyt, de így nem fogom megpróbálni lecserélni a saját adagomat egy kávéra elsőként derítve fel az új otthonunkban, hol a kávégép. Be nem vallva, azt amúgy is már teszteltem, mikor itt voltam az utolsó simításokat is elvégezni. Innen nézve nem is jellemezhetne jobban Saskia azzal, hogy én vagyok a legnagyobb függő. - Legalább hitelesen tudnám eladni a terméket. Új lenne nekem a kufár szakma, olyannal kell próbálkozni, aminél könnyen leszek meggyőző... Habár... - Bizonytalanodom el kezdeti magabiztosságom ellenére és a mosolyom is egy pillanatra eltűnik, majd másmilyenné válva hamar megjelenik újra. - ... téged sem sikerült még rávennem a kávézásra. Na de majd ha Lily éjjel ébren tart! - Kovácsolok máris tervet abból, ami várhatóan előttünk áll, még ha szerintem Saskia akkor is valami élénkítő tea után nézne, semmint elcsábulna a kávéra. Annak csak az illatát szokta szeretni. Várhatóan ez a szokás itt is megmarad az új helyen, hogy reggelente beleszagol a kávémba vagy csak mellettem elhaladva a levegőbe, én meg elkobzok egyet a teához kikészített kekszeiből. Vagy lesznek új szokások is, de hogy ez kiderüljön, be kellene jutni új lakhelyünkre és a panelen feloldva az ajtózárat ezt végül meg is ejtjük, mielőtt mégis csalásra vetemedne Saskia türelmetlenségében. Reméltem, hogy megérte neki kivárni, és hogy nem lőttem mellé az ajándékkal vagy nem vittem túlzásba a meglepetés mértékét, de odabent Saskia reakcióját látva megnyugszom. - Öhm... - Ritka, mikor hirtelen nem tudok mit mondani, de ez most egy ilyen alkalom. Némi aggódással - magamért - nézek a vélhetően annál jobban nevetgélő Saskiára, mennyire is gondolta komolyan a fa ölelgetést itthon? Nem egészen erre gondoltam magamban új szokásként. Szerencsére nem kérik tőlem azonnal ezt és Saskia sem a fához siet, hanem én kapom azt az ölelést és cseppnyi túlzás sincs abban, ha azt mondom, én is szívesebben ölelem a feleségem karcsú derekát - várandós, igen, de hátulról nézve ez gyakorlatilag nem is látszódik rajta -, semmint ezt a karcsú fácskát. Másnem annyiban jó hír ez a fa ölelgetős ötlet, hogy Saskiának tényleg tetszik a meglepetés és eszembe jut, hogy valamit még megmutatnék neki ezzel kapcsolatban. - Á, ez nem olyan. Amúgy miért, nem titkossal készültél? A teára célzol? - Nyugtatom meg gyorsan, míg lehajolok egy kőért, ami gyanúsan nem úgy viselkedik súlyra, ahogy egy ekkora kis sziklának illene még egy ilyen ismeretlen égitesten is. Az okára hamar fényt derítek, meglepve újra a feleségemet, bár amit ő mond, az engem gondolkoztat el. - Nem lehet elég korai... és azt hiszem, ezen még dolgoznunk is kell. - Pillantok az asztalra a kanapé előtt, ami nem éppen a bababiztos ház reklámja és előre látom, ahogy a kanapé mögötti polcrendszerre is megpróbál majd felmászni a kis kalandvágyó. Szerencse, hogy még van elég időnk és nem rögtön úgy fog születni, hogy máris próbára teszi a teljes bútorzatot és a szülei felkészültségét. Az előre gondolás apró jeléért járó puszit persze ettől még mosolyogva bezsebelem, száz szónál is kifejezőbb, s ez az arcomra és szemeimbe is van írva, ahogy visszanézek a meleg barna árnyalatokba egy kicsit elveszve bennük. - Rendben. De nem akarsz inkább leülni és pihenni? A teát majd megkeresem, főleg, ha emlékszel, melyik bőröndbe pakoltad. - Indulok el Saskia kezét fogva - vagy ha úgy döntött, hogy felavatja az egyik ülőhelyet, akkor nélküle - és a bőröndökhöz lépek. Az ajtó mellett egyik oldalt ott vannak felhalmozva a holmik, amelyek korábban érkeztek, a kipakolásukkal most nem is bajlódnék, előbb egy kis pihenés - ami inkább Saskiának kell -, tea, esetleg utána egy kávé, ha a napbogyó ízét el kellene utólag nyomni valamivel. Ez a terv, amíg meg nem pillantok egy hosszúkás, méternyi hosszú csomagot és a mozdulatban megakadva nézek rá. - Hát abban mi van? A kertbe megy? Kitegyem? - Nem jut eszembe semmi a régi lakosztályunkból, ami ilyen formát venne fel, itt nagyon új helyiségek nincsenek a fentihez képest, egyedül a kert új, tehát gondolom oda való szerszámok lesznek benne. Így becsomagolva az sem megállapítható, hogy mennyire nehéz, de akárhogy is, Saskia várandós, így előzékenyen minden pakolást és cipelést magamra vállalok akkor is, ha teáscsésze nehezek csupán.
Csak mosolygok azon, hogy nagyon magabiztosnak tart, hogy ezen meglepődik, vagy legalábbis úgy érzi meg kell jegyeznie. Előfordult már, költői megjegyzés, olyan amiről tudja, hogy jelen van, hogy a lényem része, éppúgy, mint az ő kedvessége, a csodálata a szerelme irányomba. Amikor nem csak úgy rám néz, nem csak a szavaimra figyel, hanem a tekintetével beszél hozzám, becéz engem, az olyan, mintha mindig rám várt volna, mintha a lelke elveszett darabja lennék és csak velem teljes. Én is így érzek, de ő mindezt a szemeivel is képes nekem átadni. Ezért is ismerjük egymást nagyon is jól, olykor szavak nélkül megosztjuk egysmással a gondolatainkat, de szórakoztatóbb amikor hangosan mondjuk ki. Callum kávéimádata pedig pont ilyen hálás téma, olyannyira, hogy pár pillanatra még önmagát is tévútra vezeti. A rövid kis szünetben mosolyogva és várakozva nézek rá, mert tudom, hogy nem sokára érkezik a helyesbítés. * -Gondolod, hogy egy aprócska kislány, még ha Callum Jenkins is az apja, képes rávenni a kávé ivásra? *talán, ha nem lenne olyan keserű még tejjel és édesítővel is, ha más íze lenne, ha teljesen biztos lehetnék az élénkítő hatásában....de nem vagyok, mivel Callum is egyre több kávét iszik és nem lesz tőle éberebb. Lehet, hogy nem érzi magát annyira fáradtnak, de én látom rajta és később, megbosszulja magát. A kávé csak arra jó, hogy szagolgass az ember, mert az illata fenséges. Azonban a végre feltáruló új notthonunkban nem a kávé illata fogad, hanem Callum meglepetése, amivel tényleg telibe talált. Egyszerűen imádom az egész kis természet sarkot, amit megálmodott nekem, ennek ellenére nem a kis fát, családunk egyik új tagját ölelem meg, hanem Callumot, ami neki is jobban tetszik, mintha tréfás megjegyzésem miatt úgy is érzi, hogy mást kellene. Szóhoz sem jut, az én ajkaim viszont annál szélesebben nyúlnak el, míg egy újabb meglepetést nem irányoz elő, amire már csalásal vádolom. Azonban kiderül, hogy "csak" a fát körülvevő kövek bababiztossá tétele az amire gondolt, ám engem kissé lehangol, hogy nem készültem meglepetéssel. * -Öö, nos...nem. *S ez ki is derül némi zavarba ejtő hezitálás után, hiszen annyira lefoglalt a készülődés, hogy új dologgal nem készültem. * -Igeeeen! Legyen a tea meglepetés.*Egyből kapok az alkalmon, elfogadva az ajánlatát, de már kapom is a kezembe azt a követ, amiről az előbb beszélt. Hogy őszinte legyek, nekem még nem jutott eszembe ilyenekkel foglalkozni, hiszen a kislányunk még meg sem született, s mire számítana is valamit, hogy mennyire van legömbölyítve egy kő, még sok időnek kell eltelnie. Mindazonáltal imádnivaló Callum ezen előrelátása...mely kissé hiányosnak tekinthető, ha azt vesszük, hogy a nappali asztalának sarkai vannak. * -Van időnk bőven. *Nyugtatom meg mosolyogva, és puszilom is meg, köszönetemet kifejezve. Nem azért amit tett, hanem azért, amit gondolt. Amiért készült, amiért tervezett. Ekkor néz rám úgy, hogy a tekintetében el tudok veszni, és megint az az érzésem támad, hogy nem csak a karjai ölelnek át, hanem az egész világa magába zár. Elmosolyodom, s mielőtt ellépne mellőlem, hogy megkeresse a teát az ajtónál sorakozó csomagok egyikében, könnyedén végigsimítok kézfején. * -Emlékszem. *Kezem az övébe fűzve követem őt.* -Nem vagyok fáradt kedves, és tea nélkül nem is igazi a pihenés. *A tea szertartáshoz - amennyiben otthon vagyok - hozzátartozik az is, hogy leülök a kanapéra és felteszem a lábaimat, kényelmesen hátradőlök és ha abban a szerencsében van részem, hogy Callum is velem tart a kávéjával, akkor úgy helyezkedem, hogy hozzá bújhassak. Azonban a napbogyó teázás kicsit csúszik, mivel Callum észreveszi azt a csomagot, amiről én meg is feledkeztem. Azonban eszembe jut amintt rápillantok és elmosolyodom.* -Ó! Igen, nos, nem. Nem a kertbe megy. Az a tiéd, vagyis a miénk. Tulajdonképpen meglepetés, de nem tőlem. Tőlem csak annyira, hogy eddig nem szóltam róla. És félig nekem is meglepetés. *Kicsit zavaros így első hallásra, de igyekszem megmagyarázni, közben a csomag felé is lépek, mert, hgy őszinte legyek, kíváncsi vagyok mi lett végül is az a plusz, amiről Mrs. Moor beszélt. * -Raven Moor lakásavató ajándéka. Amikor a kanapét szereztem be, akkor tulajdonképpen együtt vásároltunk. Roppant szórakoztató volt. *Egyre jobban mosolygok, ahogyan emlékeim közül előkerülnek az együtt töltött pillanatok, a beszélgetésünk, Raven Moor meglepő szóhasználatai, az érdekesen alakuló, tiszteletbe ágyazott közvetlensége. A csomag, amennyiben Callum kinyitja, addig nem is okoz meglepetést számomra, míg csak a fekete márvány hatású egy méteres oszlopot látom. Csodásan szép, sima felületén elcsúszik a fény, azonban az oldala már nem olyan sima, mint amilyen a holografikus képen volt. Úgy tűnik mintha Raven Moor a Perda feletti csillagos eget gravíroztatta volna rá. A virágtartó tetjére pedig egy kis fekete csomag van rögzítve, melyben egy adathordozó van. Csupán szöveget tartalmaz, melyet az ajándékhoz küldött az egykori tizedes magyarázatképp.*
// Az adathordozó szövege: Kedves Jenkins kancellár! Fogadják szeretettel az ajándékot, amit az új otthonukba választottam. Virágtartó, amit bájos - roppant jó fej - felesége minden bizonnyal remekül fog tudni használni, csak vigyázzon arra a virágra, nehogy kiszáradjon. Tudom, hogy a fekete a kedvenc színe, és ez egybecseng az általam imádott, csillagokkal teli égbolttal. Maga mindig a régi, földi uralkodókkal jött nekem, most én idézem fel az egykor a Földről, március havában látható Holló csillagképet, mellé pedig azt, amit én találtam itt a Caligo övben. Ez is márciusban látható és maga jutoitt eszembe róla. Csak ne szálljon el magától, a konstellációt Cesarnak neveztem el, mert olyan mint egy babérkoszorú. Így a barátságunknak már emléke is van és minden nap láthatja //
- Pontosan azért, mert Callum Jenkins az apja. Ha örökli azt, hogy keveset alszik... Készülj fel! - Kacsintok rá szemtelen mosollyal Saskiára, mint aki már biztos a győzelmében és a kávézás pártjára tud állítani még egy személyt. Jasmine is előbb vagy utóbb beadja a derekát. Másnem majd ő is akkor, mikor végre talál magának egy párt, s gyerekük lesz. Sok idő ez még, főleg amilyen szomorú volt legutóbb, de én türelmesen kivárom. Könnyen vagyok most ráadásul türelmes, mert Saskia esetén nem kell ennyit várnom, de persze azért jobban örülnék, ha a Lily hagyná őt aludni is és enélkül kávézna velem. Vagy csak beleszagolna a levegőbe, mikor kávézom, ahogy tette eddig is. Odabent az új otthonunkban ez még hiányzik, de nem sokáig, mert miután Saskiának megmutatom a neki készíttetett ajándék belső kertet annak hamis dísz-szikláival, hamar úgy döntünk, hogy ideje a konyhát is felavatni. Két ilyen remek szakács meg mi mással is avatná fel, mint teával és kávéval? Nagyjából ebben a sorrendben, mert először a teával fogunk kezdeni, azzal a bizonyos meglepetés-napbogyós teával. - Tetszik a meglepetés. És minthogy meglepetés, most már nem is mondhatom el, ha bűn rossz íze lesz. - Mosolygok rá, annál is inkább, mikor egymást átölelve - amennyire ez lehetséges egyre kerekedő hasától - megállapítja, hogy van még időnk. Inkább nem mondom most, hogy annyira mocorgott a siklóút alatt a kislány odabent, hogy meggyőződésem volt nem egy pillanatban, hogy az apartman-avatás elhalasztódik, előbb az orvosi részlegekre megyünk. - Aztán azon kapjuk magunkat, hogy maholnap arról a polc-sorról szedjük le minden nap őt. - Bökök fejemmel a kanapé mögötti polcokra, melyeken még foghíjasak a díszek és a virágoknak is nőniük kell, de arra legalább biztos lesz idő, hogy megtöltsük. Ám előbb a teáscsészéket töltenénk meg, így kézen fogva indulunk el megkeresni a teafüvet, ami lényegesen könnyebb, hogy Saskia emlékszik, hova pakolta el. - Inkább csak nem mered rám bízni az elkészítését. - Sandítok szemem sarkából Saskiára, mialatt odaérünk a csomagjainkhoz, ahol észreveszek egy különös formájú és méretű darabot és nem jut eszembe semmi a fenti lakosztályunkból, amiknek akár összerakva is ilyen alakja lehet, így feltételezem, hogy új dolog és kintre való lesz a kertbe. Már mozdítanám is az első szavaira, hogy akkor viszem is ki, mikor az igen nemmé változik és egy kicsit értetlenül nézek Saskiára. Még inkább, mikor kiderül, hogy az enyém, vagyis mienké és még meglepetés is, de nem tőle. - Nagyon rejtélyes voltál! Kapok még segítséget kitalálni? Egy kezdőbetűt meg az összes többit utána? - Kérdezem vidáman és mielőtt bárhova is vinném innen, megvárom, mit mond még a különös csomagról Saskia. A név hallatán meglepetten vonom fel a szemöldökeimet, majd rögtön gyanakodva nézek a csomagra. - Igen, valóban szórakoztató tud lenni, mikor nem viszi túlzásba. És a mérete alapján... kezdjek aggódni, hogy ő maga fog előugrani a csomagolásból? - Gonoszkodom kicsit a jó szándékú ajándékozó rovására, de Saskiára pillantva látom, hogy a vásárolgatás tényleg kellemes élmény lehetett nekik. Na meg ha Saskia ott volt, akkor csak nem lehet borzalmas a tartalom, mert biztosan tiltakozott volna. Udvariasan, de értésére adta volna Raven Moor-nak, hogy olyanra nincs szükségünk, nem akarjuk azt nézni mindig. A planetológusban meg lett volna annyi önzés, hogy olyant adjon, amiről sűrűn eszünkbe jut, de nem azért, mert szidjuk, a dicséret jobban hízelegne neki is. - Nos, lássuk akkor! - Merénylettől nem tartok, mármint ami sérülést okozna, de hangrögzítésre alkalmas kütyü miatt majd még átnézetem, ám lényeg a lényeg: kibontom a csomagot. A fekete oszlopocska láttán ismét feljebb emelkednek a szemöldökeim, a vésetet is látom az oldalán, de nem ismerem a régi csillagképeket. Igazából így ránézésre azt se tudom megmondani, hogy ez a perdai vagy a földi csillagos ég? Nem sűrűn néztem fel eddig itt az égre. A kis csomagot is kiszúrom a tetején, és az adathordozót meglátva sóhajtok egyet. - Készültem egy ilyen eshetőségre tőle... - Mondom a sóhaj után és az egyik bőröndünkből előszedek egy kisebb pda-t, mint amit használni szoktam. - Zárt rendszerű, Andrej-től. Ha esetleg Moor megint plusz meglepetéssel készülne, mint legutóbb. - Magyarázom Saskiának, miközben az új pda-t bekapcsolom, majd abba teszem az adathordozót és minthogy a ház dolgaihoz nincs hozzácsatlakoztatva, nem tudom kivetíteni a szöveget sem a falra, csak holografikusan merőlegesen a pda-ra kicsit nagyobbra véve lehetséges a kivetítés, de úgy tartom, hogy Saskia velem együtt el tudja olvasni. - Bájos és roppant jó fej vagy! Azon túl, hogy igaza van, szerintem akarhat még valamit majd tőled. - Figyelmeztetem mosolyogva Saskiát, majd olvasom tovább. A Holló csillagképre is letekintek, ami a virágtartó - de jó, legalább a szövegből kiderült, mi ez az oszlop! - oldalára lett vésve. - Te látod benne a hollót? - Sosem értettem a régieket. Láttam már régi csillagképet, de nem csak azért nem jegyeztem meg őket, mert itt már úgy sem azt az eget látjuk, hanem mert sosem láttam meg benne a formát, amit jelképezni hivatottak. Én ebbe sehogy sem tudok madarat képzelni. Semmilyent, nem hogy hollót. Talán a planetológus is kritikusan állt a régiek csillagképeihez, mert amit ő fedezett fel, na annak legalább van babérkoszorúra emlékeztető formája, s el is mosolyodom itt, majd az utolsó mondat lassan olvasztja le az arcomról, mégsem tűnök mérgesnek vagy szomorúnak, esetleg csalódottnak. Épp ellenkezőleg, mégsem szólalok meg, csak gyorsan újra elolvasom az üzenetet. Kétszer. - Khmm... segítesz majd köszönőlevelet fogalmazni? Virágtartói praktikumáról én nem tudok nyilatkozni. Sem pedig arról, hogy passzol-e itt bármihez is? - Szólalok meg aztán leengedve a pda-t a kezemben és az ajándékot nézem. Fogalmam sincs, hogy mint virágtartó jó-e és hogy fekete színe ellenére tetszik-e Saskiának vagy sem, meg úgy általában a forma is megfelelő-e az ő ízlésének is, de a nekem szóló gravírozás az üzenettel szép ajándékká teszi számomra. Főleg az üzenet.
Callum határozottságán felnevetek, túl magabiztos, de ezen a téren még sajnos nem ismerhetett meg. Nem volt alkalmam ugyan kipróbálni mindazt, amivel gondolatban már százszor eljátszottam, annál inkább biztos vagyok benne.* -Van néhány trükk a tarsolyomban. *Próbálok titokzatosan tekinteni rá, el nem árulva milyen fondorlatokkal lettem gazdagabb. Igaz, ő mindezt tudja is, csak nem gondol azokra az időkre, amikor minden szabadidőmet Claránál töltöttem, hogy kicsit babázzak, míg a sajátommal nem tehetem meg. Darla és Druscilla, két tüneményes kislány, akik minduntalan próbára tették drága barátnőm türelmét, de sikerült neki győztesként végezni a célban. Egyelőre Callummal szemben győzedelmeskedem, amiben nagy szerepe van, mert ő ajánlja fel, hogy készületlenségemet a napbogyó teával váltsam ki meglepetés gyanánt. * -De nem lesz! Másban bízol bennem, ebben miért nem? *Kérdezek vissza nevetve, mert olyan érzésem van, mintha a napbogyó teától pont annyira tartana, mint a Perda bogaraitól. Mindkettővel rossz első élménye volt. Nekem viszont nagyon is jó élményem van Callum előrelátásából, mert még a kis díszköveket is lekerekítette, ugyan van még időnk, míg Lilly olyan nagy lesz, hogy elkezdjen mászni és a kezébe vegyen mindent, nem győzöm meg vele Callumot. Önkéntelenül az emlegetett polcra nézek egy pillanatra, de válaszomnál már ismét Callumra pillantok. Valószínűleg nem azt kapja amire számított.* -Helyes. Másszon csak, legyen dolga az apukájának. *Tréfám – mert biztosan én fogom jobban félteni a lányunkat – látszik szemeim csillogásán, miközben az eszem pontosan tudja, hogy elég lesz fele annyira félteni, hogy élvezhesse is az életet. Nem akarom, hogy állandó félelemben éljen, és az aggodalmainkkal csak azt érnénk el. Ezt elérni, visszafogni magunkat sokkal nehezebb lesz, mint kipihenni a fáradalmainkat és találni néhány nyugodt percet az alvásra. Most viszont alkalmunk nyílik pihenni egy csésze tea társaságában, csak meg kell találni a teafüvet, aminek gondos csomagolását nem bíztam a véletlenre és Callumra sem, mert így tudom melyik bőröndben találjuk meg. * -Bármennyire is precíz vagy kedvesem, a teakészítés sokkal nagyobb körültekintést kíván, mint a kávéfőzés. *S látványosan be is húzom a nyakam, várva a felhördülést, az ellenkezés, méltatlankodást, mintha ugyan szentséget sértettem volna, de közben a ravasz mosoly ott figyel ajkaim zugában. Mindezt el kell halasztanunk, mert Callum észreveszi azt a csomagot, amiről én teljesen elfelejtkeztem. Az idekerülése is és az ajándék története is mesébe illő, sikerül is ehhez mérten titokzatosan fogalmaznom, jóllehet nem volt tervbe véve. Callum nagy segítséget kér és én készségesen, rajta jót derülve adom meg a választ, a csomag küldőjének kilétéről, és nem csak róla, hanem a találkozásunkról is ejtek pár szót. * -Ne legyél gonosz Callum! *Halkan kuncogok, bár elég találó a megjegyzése.* -Úgy tűnik veled többet enged meg magának, de szerintem kedvel és azért. *Ez a megfigyelésem minden bizonnyal meglepi őt, de bízhat az emberismeretemben. Az is igaz, hogy élveztem Raven Moorral a társalgást, üdítő jelenség és…igazi jelenség. Az ajándékról csak félig tudom micsoda, mert a másik fele nekem is meglepetés lesz, érdeklődve várom, hogy mi lehet a másik fele amiről Mrs. Moor nem volt hajlandó beszélni, de nem volt bennem ellenérzés, nem éreztem, hogy rosszat akarna, vagy ismét olyan gonosz tréfát űzne, mint az édes szósz. * -Kíváncsi vagyok mi lehet…csak a tárgyról tudok, de igen titokzatos volt a további meglepetést illetően. *talán ezekkel a szavakkal egy kis aggodalmat csempészek Callum szívébe, de már nem visszakozhat, mert a csomagot kibontotta addigra. * -Ó, nahát! Nagyon szép lett. *S ezzel talán el is árulom, hogy a meglepetés már látható is a számomra. Másra viszont nem gondoltam és váratlanul ér a külön kis adathordozó a tetején.* -Miért nem lep ez meg? *Kérdezem tőle mosolyogva s karjaimat összefonom a Lilly pocak felett. Nyoma sincs már az izgatottságnak odabent, mint amit a siklón művelt a kis ficánka. Most nyugodtan szundikál, úgy sejtem. Callum azonban nem fecsérel el egy percet sem, s a kis adathordozó már a pda-ban van, hogy felfedje Moor utolsó titkát. * -Nem hiszem, hogy ilyesmire készülne. Mutasd, kíváncsi vagyok. *Izgatottan sürgetem, vajon mi lehet az ami még hiányzik a fekete, csodás virágtartóhoz és a bele gravírozott csillagokhoz. Megvallom arra számítottam, hogy őt fogjuk látni és hallani egy szélesen vigyorgós hosszú monológgal, de csupán írásos dokumentum kerül elő. Ettől persze nem vagyok csalódott, érdeklődve olvasom a szavait. El is nevetem magam amikor a jó fej részhez érek és Callum is pont ezt emeli ki. Kicsit megjátszottan büszkén húzom ki magam, majd kérdőn nézek rá.* -Ez hízelgő….köszönöm….úgy gondolod? Nem baj, szívesen találkozom vele ismét. *A későbbiekben aztán megtudjuk mit láthatunk a virágtartón, és önkéntelenül lepillantok rá, majd Callum kérdésére a fejemet rázom.* -Nem, de ki tudja milyen megfontolás alapján nevezték el akkoriban a csillagképeket. Legközelebb majd kérdezd meg tőle, biztosan tudja. Képes lesz egy egész estényi kiselőadást tartani a csillagászatról. *Ezt arra alapozom ahogyan velem beszélgetett, intelligens, sokat tudó nőnek ismertem meg, igaz az ő tudása egészen…szerteágazó és meglehetősen szertelen, akárcsak ő maga. A leírás egészen az utolsó mondatig átlagosnak hat, azonban a vége kissé meglepő, de nem rossz értelemben és azt hiszem, Callum arcát látva ő is ugyanazt érzi, vagy még többet talán.* -Segítek, hogyne. Talán betehetnénk a hálószobába, ott úgy is a sötétebb színek dominálnak. *Rábólintok a kérésére, de sokkal jobban érdekel mit érez most, mert elkomolyodott, de nem mérges. Sokat jelent neki az ajándék, vagy még inkább az utolsó mondat, aminél eltűnt a mosoly az arcáról.* -Zavarba hozott? Vagy meghatódtál? Úgy érzem ez…komolyabb ajándék, mint első látásra tűnik. *Nem emlékszem arra, hogy Callum valaha mesélt volna olyasmit Raven Moorral kapcsolatban, ami ezt a virágtartót, vagy a rajta lévő csillagképeket kellene eszembe juttatnia. Callum viszont láthatóan mégis tud ilyenről. Nem gondolom, hogy olyan komoly és rossz lenne, mint az édes szószos vacsora, nem olyan fontos, hogy meg kellett említenie, de biztos, hogy most már fontos az a mozzanat. Kíváncsivá tett.*
- Hm. - Mosolyogva hümmentek, némi kétkedést is vegyítve nos, ha nem is a hangomba, de a pillantásomba. Amolyan "majd meglátjuk" jellegűt, és valóban kíváncsi vagyok, miféle trükkjei vannak. Valóban nem jutnak eszembe Clara gyerekei mellett szerzett jártassága, s minthogy mostanság nagyon ritkán találkozik régi barátnőjével, ott az új jövevény miatt sem feltételezek ilyen gyakorlatot. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy Saskia alapkészlete is biztosan hatásosabb lesz, mint amikor majd én veszem a kezembe a kicsit és próbálnám elringatni. Nem beszéltünk erről soha, így legalább tudom még palástolni, hogy izgulok. Nagyon. - Túlzottan elbíznád magad. - Villantok felé egy csibészes mosolyt, mert tény és való, Saskia mérget is rakhatna elém, a legkisebb gyanú nélkül innám meg. Titkokat és vele az életemet is rábíztam, a napbogyó-tea már semmiség. Persze nem bizalom kérdése az egyéni ízlés. Azon viszont jót nevetek, hogy legyen nekem is dolgom, a magas polcokról leszedni a lányunkat, mielőtt leesne. Na, ebben legalább magabiztosabban nézek a jövő elé, szemben az altatással. - Úúú... - Meg is kapja a várt felháborodást, amikor a tea vs. kávé már-már szokásunkká vált összecsapását hozzuk be ebbe az otthonunkba is. Van, ami nem változik, de nem is baj. Közelebb lépek, hogy egy csókot adjak ajkaira, ha már behúzott nyakára nem tudok, s utána mosolygok rá. - Csak áztatod és szerencséd van! - Vágok vissza gyengécskén, mert hiába csak ennyi az egész, nekem ritkán sikerül jóra. Vagy túl rövid ideig, vagy túl sokáig áztatom a teafüvet, hiába előírás szerinti ideig teszem - majdnem stopper-órát is használva -, de csak nem lesz olyan, mint kellene. Meggyőződésem, hogy Saskiánál van egy titkos hozzávaló, amit belecsempész, csak még nem tudtam rajtakapni. Végülis nem olyan könnyű valakit lebuktatni, ha ilyent tesz, ott van például Jasmine anyja, vagy a saját anyám... Szerencsére a gondolatot is kiveri a fejemből a szokatlan formájú csomag, amit megtalálok a többi között és hamar fényt derítünk így arra is, hogy kitől származik. - Mintha a Napot kérnéd, hogy ne süssön tovább. - Jegyzem meg sunyi mosollyal arra, hogy ne legyek gonosz. Valahol lételemem. - Vajon az jó nekem? - Teszem fel a költői kérdést nevetve. Tehát Raven Moor kedvel - már ez is abszurd -, és ezt szemtelenkedéssel, agyra menéssel fejezi ki. Vajon mit tartogat az ellenségeinek? - Akkor a fele legalább jó lehet. - Állapítom meg valóban kis aggodalommal. Saskia tudja mi lesz benne, tehát a funkcióját, alapvető formáját jóváhagyta, de a finom részleteken még el lehet csúszni. Sebaj, ha nagyon rusnya, akkor majd megszabadulunk tőle, a planetológus meg sosem jön át ide vacsorára vagy kávéra, hiába próbálja is meghívatni magát. Ezekkel a tervekkel megnyugtatva magam bontom ki a csomagot és alapvetően egyet kell értenem Saskia első reakciójával. Tényleg szép - naná, fekete maradt, nem rózsaszín zebrakutya-mintával - és igazából ez gyanús: hol a csapda? Azt hiszem, fel is fedezem az állvány tetején a kis adathordozóban és szinte örülök, hogy a múltkoriak után már előre készültem ilyen eshetőségre Andrej-jel, azaz most felkészült vagyok, ami Saskiát meg sem lepi, ezen csak mosolygok. - Igen? Azt hiszem, a planetológusnak fel kell kötni a szoknyáját. Oh, és egyszer feltétlenül segítsen a pelenkázásban majd! - Mosolyodom el azon, hogy Saskia szívesen találkozik vele újra. Vele szemben nem enged meg annyit az ex-tizedes - míg meg nem kedveli őt is? -, de egyébként is Saskia másképp, elegánsan tudja lepattintani szerintem a nő próbálkozásait. Két nő ezt másképp intézi, mint egy nő és egy férfi, másképp gondolkodunk. Talán ez Raven Moor gyenge pontja: a kancellárok ellen van felkészülve, akik mind férfiak. - Jó ötlet, ha majd terelni akarom a témát és a figyelmét, bevetem ezt a kérdést, kösz! - Azt hiszem, Saskia nem így gondolta, hogy kérdezzek rá, a régiek ebben a csillagképben hogyan láttak hollót, de ez van. Abban biztos vagyok, hogy tudna egész este kiselőadást tartani, lehet még érdekes is lenne, ki tudja. Olvasom tovább a levelet és a vége az, ami meglep és leköti a gondolataimat, próbálom azokat rendezgetni, valahova berakni, elhelyezni, de kicsit nem tudom megfogni őket, hogy ez most mi is? - Köszönöm. Persze, ha ott jónak találod, mindjárt beviszem oda. - Bólintok rá a helyre, a dekoráció javát Saskiára hagytam mindig, én inkább csak választottam két irány közül, ha valamit kérdezett ezzel kapcsolatban, de többnyire úgy is ismeri már az ízlésemet és a praktikum-imádatomat. A hálóban jó lesz a virágtartó, ha van ott neki hely, ahol nem botlunk bele mindig, főleg, ha már növények is lesznek rajta. Szerintem Saskia már most tudja, milyen növényeket szerez be rá. Közben az üzenetet olvasom el még kétszer és le is bukom feleségem éles szemei előtt ezzel, hogy nem csak zsebre vágtam az adathordozót tovább lépve. Zavar? Meghatódottság? Nehezen felismerhető érzések ezek számomra, ha így lenne. Próbálgatom ezeket a címkéket addig is magamban, míg igyekszem válasszal is szolgálni. - Nem tudom. Ha azt mondod kedvel, furcsa érzés, ilyen jellegűt egyedül tőled kaptam. Bár nem hiszem, hogy az övé érdek nélküli lenne. Csak... Valóban szép és komoly ajándék, amit, ha innen mennünk kell, nyilvánvalóan nem tudunk magunkkal vinni. Talán ő is megérezte ezt vagy véletlen csupán, hogy az igazi ajándék nem is ez a tárgy itt konkrétan, hanem olyan, amit mindig el tudok vinni magammal, akkor is, ha esetleg nem akarnám. Ez amúgy jellemző lenne rá. - Mosolyodom el. - Szerintem az igazi ajándék a csillagkép és az üzenet, a virágtartó inkább csak azért kellett, hogy neked is kedveskedjen és ne akarjak egy önmagában érkező adathordozót azonnal megsemmisíteni és fertőtleníteni utána. - Mosolyodom el megint kicsit gonoszkásan a végén, eltúlozva a várható reakciómat. Az üzenetet is azért olvastam el még kétszer, Saskia már rájöhet, hogy gyorsan megjegyezzem, elmentsem magamban, de az még továbbra is kérdéses számomra, hogy hova is tegyem? Nem olyan egyszerűen megválaszolható kérdés ez, mint a virágtartónak a szobaválasztás. Elteszem közben az adathordozót, a virágtartót egyelőre még nem mozgatom át új helyére, hanem Saskiára tekintek. - Bocsánat, a teád meg csak késik és késik miattam! Merre van az a híres napbogyó?
Callum hümmögése azt jelzi, mintha kételkedne abban, hogy megállom majd a helyem Lilly nevelésében, legalábbis ami a trükköket illeti, de nem veszem rossz néven. Lehet még én magam is kételkedem, olykor eszembe jut a kérdés, hogyan lehetek jó anya, s közben szigorú is, hogy ne nőjön a fejünkre, de mégis élvezze is az életet, a játékot, mindent amit csak megadhatunk neki. Most még könnyedén vesszük, míg tervezgetünk, ahogy a teázást is, ami azért még sem olyan egyértelmű, mint első látásra gondolná az ember. Callum csibészes mosolya és válasza azonban halk kuncogást csal ki belőlem.* -Óóó! *Játszom a meglepettet a válasz hallatán, jóllehet saját magának mond ezzel ellen. Közöttünk nincsenek titkok, s az egymásba vetett bizalmunk is töretlen, ez mindenre vonatkozik, ugyanúgy a teára, kávéra, az elkészített ételre vagy Callum Világuralmi terveire. Azonban van amiben nem engedek és ez a tea szertartására vonatkozó szigorú szabályaim, és azok után, hogy Callum felháborodik, még le is kicsinyli a kemény és sok odafigyelést kívánó „munkámat”.* -Csak áztatom és szerencsém van? Ehhez nem szerencse kell és stopper óra, hanem tudás, odaadás, szív és lélek. A teakészítés kérlek szépen ezoterikus és spirituális tevékenység. Hmm. *A rövid hümmögés részemről nem kételkedés, hanem határozott, helyeslésre buzdító hang. Azonban az általam annyira preferált tevékenység kicsit csúszik, mert a napbogyó keresése közben Callumnak szemet szúr egy olyan csomag, amit nem én pakoltam be, sem pedig ő. Nem kell sok, hogy kiderüljön, Raven Moor lakásavató ajándéka az, mely sok féle érzelmet vetít Callum arcára a gondolatai közül. Némelyik elgondolkodtató, némelyik nevetésre ösztönöz, mint például az, mely az egykori tizedes magasságát firtatja. * -Annyira azért nem vagy reménytelen eset. *Vágok vissza a mosolyára, noha igazat mondtam, de ha nem csipkelődni szeretnék vele, másképpen fogalmazok. * -Nem tudom, döntsd el. Mindenesetre érdemes megfontolni. *Nem is értem a kérdést, hiszen miért ne lenne jó az, ha valaki kedveli, rajtam kívül is? Bár Raven Moor mondhatni kivételes személyiség és olykor talán túl sok is, de nem rossz ember. Ha valaki érti a humorát és túllép a saját sznobizmusán, akkor kellemes társaság. Persze Callumnak is igaza van, kissé különös módon mutatja ki azt ha valakit kedvel, de vegyük hozzá Callum személyiségét is. * -Mindenesetre hasznos. *Jelentem ki ezt még úgy, hogy nincs kibontva a csomag. Nem tudva Callum azon terveiről, hogy esetleg kidobásra kerül az ajándék, érdeklődéssel figyelem az arcát, mert kíváncsi vagyok mit szól hozzá, másrészt az ajándékot is nézem, mert a másik felét szeretném én is megismerni. Azt tudom, hogy Mrs. Moor legalább a külsővel telibe talált, az ajándék másik fele, jobban mondva a második harmada látható, az utolsó harmadot pedig el kell olvasnunk. Callum újabb kis gonoszkodásán kuncogok, mellyel legalább egy ízben pelenkázásra ítéli Mrs. Moort. * -Ó, ezek után próbáld azt mondani, hogy te nem kedveled. *Ezzel feladva talán egy kérdést, vagy feladványt amin Callum elmélkedhet, jóllehet a jövőben nem valószínű, hogy sok üres órája lesz, de talán….néha minden bizonnyal elutazik majd Elorakba és az úton gondolkodhat. A Raven Moorral való későbbi találkozásra is tudok adni témát, mégpedig a mostani talánnyal kapcsolatban, hiszen egyikünknek sincs fogalma, miért és mi alapján nevezték el földi őseink a csillagképeket. Mrs. Moor minden bizonnyal készségesen válaszol majd a feltett kérdésre, nem kétlem, hogy pontosan tudja is, másrészt imád beszélni és nem feltétlenül azért, mert szereti a saját hangját, mint inkább, hogy másokat az őrületbe kergessen, vagy elvonja a figyelmüket fontos dolgokról, önmagáról. Ebben kicsit hasonlít Callumra, igaz az én férjem nem beszél sokat, a cél ugyanaz, csak az oda vezető út más. * -Szívesen. *Bólintok a köszönetére és máris elhelyezem gondolatban a vázát, Callum pedig ígéri, hogy a gyakorlatban is megteszi, ám visszatartja Raven Moor üzenete. Úgy látom sokkal jobban lefoglalja, mint gondoltam volna és ezt érdemes megbeszélni. Kíváncsi is vagyok. Olyan sokat mesélt már róla, hogy tudom, nem utálja a nőt és már nem is csak egy lélektelen eszköz a céljai eléréséhez. Kezemet önkéntelenül a hasamra simítom, bár Lilly békésen alszik, de jó érzés a tenyerem alatt tudni őt. * -Mindig kicselez, igaz? Amikor nem számítasz rá. Ezzel is. Az üzenet megmarad és jövő márciusban ha felnézel az égre, megint eszedbe jut. S aztán a következő évben és utána és utána. Valóban frappáns, érdekes ajándék. *Halkan elnevetem magam a fertőtlenítés említésén, és kéretlenül de közvetítem Raven Moor másik üzenetét, ami nem is üzenet igazán, csak egy hangosan kimondott gondolat. Ez is jellemző rá.* -De amíg a virágtartó meg van, és abban biztos volt, hogy nem engedem kidobni, addig minden nap láthatod és gondolhatsz rá. *Úgy mondom ezt, hogy Callum tudhatja, ezek nem az én szavaim igazán. S várom, hogy végül a helyére tegye, de eszébe jut a tea, amivel kezdeni szerettünk volna. Csak a ruháink és néhány személyes holmi van a bőröndökben, amiket ki kell csomagolni, a konyha teljesen, használatra készen fel van szerelve. El is indulok a bőrönd felé, melybe a napbogyós zacskót tettem. Megtalálva a kellő szellőzéssel ellátott hálós anyagból készült zacskót, mutatom fel Callumnak, de nem nyújtom át neki. Helyette előveszem a kedvenc kávéját tartalmazó kapszulát és azt nyomom a kezébe. * -Csak a tea után, felavathatod a kávéfőző automatádat. Addig ha megkérlek, tennél fel vizet forrni? S hozzálépve egy érzéki puszit nyomok az arcára úgy, hogy utána a sajátomat is odadörgölöm az övéhez, a csókom nyomán. Végül vagy én húzom magammal, vagy ő engem, de kiérünk a konyhába, ami kétszer akkora, mint a dominiumi, sokkal több hely van az eszközöknek, Callum csipeszeinek, és az én teás dobozaimnak. * -Ó, a kedvenc csészéink. Azok is kellenek. *S indulok is vissza, hiszen reggel még azokból fogyasztottuk el az italainkat, ki-ki a magáét, s csak utána pakoltam el őket. A napbogyós zacskót leteszem a pultra, úgy fordulok vissza, lépteim közben szeretettel megérintve Callum karját.*
Ha tudnám, hogy Saskia azt hiszi, hogy azt kérdőjelezem meg, hogy jó anya lesz-e, most rögtön kérném a bocsánatát és tisztáznám a félreértést, mert én csak azt mondtam, rá fog ő még szokni a kávéra vagy az élénkítő perdai teára, mert a kicsi nem hagyja majd aludni, ha olyan keveset alvó típus lesz, mint én.Dacára minden szuper altatási technikának. Azt viszont sosem gondoltam, hogy ne lenne jó anya majd Saskia - már most az, ahogy vigyáz és gondol a hasában növekvő kis életre -, s ebben nem csak azért vagyok biztos, mert Helen Jenkins egyáltalán nem rakta magasra a lécet e tekintetben. - Áh, már értem, nekem miért nem megy. - Mosolyodom el, de azért magamban hálás vagyok, hogy tevékenységet mondott a végére és nem tudományt. Azt szerintem Saskia is elismeri, hogy az ezotéria és a spiritualitás minden formája igen távol áll tőlem. Ha a kávégépemben van is ilyen, szerencsére az leprogramozható volt, nekem csak a megfelelő gombot kell megnyomnom a "varázslathoz", amit én mérnöki tudománynak nevezek. Raven Moor ajándékát még nem tudom, minek nevezzem, de a levele sokat segít abban, hogy rájöjjek a funkciójára. Persze, utána már evidensnek tűnik, mi más is lehetne, mint virágtartó? Saskia csipkelődésére mosolygok, de már haladunk is tovább az olvasásban és az ajándék részleteinek felfedezésében és megkérem Saskiát, hogy egyszer feltétlenül intézze úgy, a planetológusnak is kelljen segítenie a tisztába tevésben Lily-nél. Természetesen Saskia felügyeletével, mert azért féltem a lányunkat. - Nos, akkor a planetológussal mindketten nagyon gyerekes módon fejezzük ki, hogy kedveljük egymást! - Mosolyodom el derűsen Saskia felvetésén, mert hát kicsi gyerekekre jellemző, hogy piszkálják a másikat a szeretet sajátos jeleként. - De inkább csak szórakoztató, ahogy nyafog és érveket talál ki, hogy kihúzza magát valami alól. - Adom meg a rendes választ is, ami inkább illő hozzám, korban is, még ha lehet ez is fiatalít rajtam. De legalább nem annyit. Azt hamar megbeszéljük ezután, hogy a csillagképek tekintetében Moor tud több felvilágosítást adni feltehetően, és az is hamar eldől, hol lesz az új helye a virágtartónak, na meg hogy Saskia segít a köszönőlevél megfogalmazásában már annál a résznél, ami a tárgy praktikumát és a helyhez való passzolását hivatott méltatni. Úgy érzem, a nehezebb része rám marad, a levél többi sorára nekem kell reagálnom, de előbb le kell magamban is tisztázni, hányadán állok vele. - Azért nem mindig, hé! - Pillantok laposan szemem sarkából Saskiára, s nem szokásom közbevágni, ezt azért mégiscsak somolyogva közbeszúrom a szavainak. - Ó, ennél ravaszabb Raven Moor. Nem csak márciusban fog eszembe jutni. - A többi hónapban a csillagkép hiánya fog emlékeztetni rá. Azt hiszem, hálás lehetek, hogy mondjuk nem McGrovernek jutott eszébe ilyen ajándékot adni. Soha többet nem néznék fel éjjel az égre! Viszont ezen az elgondoláson továbbhaladva feltétlenül ki kell találnom majd valamit Castillo születésnapjára! - Ebben van valami. De te is gondolhatsz rá minden nap! Mondom én, hogy találkozni akar. Ám hogy ide bejusson, azért dolgozzon meg, kérlek, sőt, igazából hadd maradjon csak rejtély számára, hogy bevált-e a virágtartója a gyakorlatban is. Nehéz kirakni udvarias keretek között, főleg, ha felfedezi, hogy van kávégép is. - Bújik elő belőlem megint az a gonoszkodó énem, amely korábban a magasságával cukkolta az ex-tizedest, de a kérés mögött inkább az van, hogy szeretném e helyet szintén kis oázisnak megtartani, ahova elhúzódhatunk és csak igen keveseket engedünk be. A JL egy feltételezett tagja nem esne bele ebbe a csoportba. Ugyanakkor igazán nem is azért van hatással rám a levél, amit Saskia megállapított, hanem mert azt hiszem, jól esett és ezt az érzést nehéz odabent magamban megfelelő polcra raktározni. Másodjára kapok tőle olyan ajándékot, amelynél kellett gondolkodnia, mi az, aminek egy olyan ember örülhet, aki mindent megvehet magának, hiszen a kiváltságos hét közé tartozik. Mondhatni az ilyennek a legszörnyűbb ajándékot adni, Moor mégis bámulatos ügyességgel oldja meg már másodjára. A kávégépről viszont eszembe jut a tea és az, hogy Saskia még mindig nem pihent le miattam és a kis kitérőnk miatt, így máris elnézését kérve érdeklődök a napbogyó holléte után, a virágtartó szobába vitele még várhat. - Meg is mondhattad volna, ne te hajolgass! - Már úgy is olyan régen tapasztalta meg az aggódásomat. Mikor is jöttünk be az ajtón? Nagyjából akkor volt utoljára. Nyújtom a kezem a teafüves zacskóért, de meglepetésemre mást kapok bele, vaktában is felismerem a formájáról. - Természetesen. - Viszonozom a puszit és mosolygok a dörgölőzésen, ebben rejtve el a sunnyogásomat, hogy igazából én már felavattam azt a kávéfőzőt. De egy második avatás sosem árt! - Már megint te mész! A hintaszékedbe foglak kötözni! - Ezt már csak utána tudom kiáltani, mert mire felocsúdok az érintése nyomán, ő már nagy pocak ide vagy oda, fürgén vissza is libbent a bőröndökhöz. Ugyanakkor fürgesége dacára, mire visszaér, a pultra kikészített, üresen formája miatt dekorációs célt is szolgáló kancsó már tele van gőzölgő, forró vízzel, én pedig ennek háttal állva dőlök a pult szélének, magam előtt karba fonva kezeimet, elégedett, ravasz mosollyal nézve Saskiára. Rekordgyanús gyors vízforralásom persze nem olyan nagy titok, mert lehet Saskia is hallotta az amúgy halk kávégép finom, monoton zúgását pár másodpercig. Tökéletesen forró vizet csinál pillanatok alatt, és a megfelelő gombok megnyomásával ki is varázsolható belőle, kávé nélkül és kancsónyi mennyiségben is. - Most viszont csüccs! - Jelentem ki ellentmondást nem tűrően, és a reggelizőpultrésztől elemelek egy magasított széket, ami fent a bároknál is gyakori, és azt teszem oda a pulthoz, ahol a teáját szándékozik Saskia elkészíteni. - Mindenféle ezoterikus és spirituális tevékenység csak ülve engedélyezett a számodra. Kancellári parancs, Mrs. Jenkins. - Mosolygok rá a szavaim mellé és nyújtom kezemet felé, egyrészt elveszem a bögréket a pultra téve, másrészt pedig felsegítem Saskiát a székre. Akkor is, ha amúgy nem lenne rá szüksége, kezének érintése, hátán való gyengéd simításom nekem jelent lelkemre ható tevékenységet. És ha már nálam van a keze, nem felejtek el elhelyezni egy csókot arra a finom kézfejre.
Mosolygósan tekintek rá, „én megmondtam” pillantássá formálva szemöldökeimet, egyetértve Callum kimondott gondolatával a teakészítés nehézségeiről. Erről azonban már tudott, nem egyszer beszéltük meg, hol csupán két szóban, hol pedig hosszan kifejtve, az évek során át. Az ébredésem óta azonban ezt is sok mással együtt, be kell pótolnunk, hiszen kimaradt két és fél év, számtalan lehetőséggel. Sokszor gondolkodtam el azon, mi lett volna ha….hogyan alakult volna az életünk, de azokat a történéseket soha nem fogjuk megtapasztalni, ugyanolyan soha nem lesz, csak jó szórakozás. Az életünkbe sok új dolog került bele, amit a magunkévá tettünk, ilyen Raven Moor személye is, jóllehet Callum hozzá fűződő kapcsolata minden bizonnyal akkor is kialakult volna, ha velem nem történik semmi, csak más lenne. Úgy érzem a hiányom olyan helyet nyitott meg Callum életében, ahova Raven Moor könnyedén beférkőzött, ami nem is baj. Callumnak szüksége van egy olyan emberre, mint ő, aki kedveli, aki képes átlátni azon a vastag falon keresztül, még ha csupán egy apró lyukon át is, amit Callum évek alatt épített fel maga köré. Szüksége van az olyan pillanatokra is, mint amilyen a mostani, az ajándék kibontása és maga az ajándék, mely gondolkodásra készteti. Tréfálkozása egy olyan oldalát mutatja meg nekem, melyet nem ismertem eddig, mert nem volt senki aki olyan közel került volna hozz, mint az egykori tizedes. * -Igen, én pedig derülve nézem a folyamatot. *Osztom meg vele mosolyogva a helyzetet, amit Raven Moor alkotott. Nem kétlem, hogy sok munkájába került, Callum nem könnyen adja magát és ez így van rendjén, azonban a planetológus személye nagyon sok mindent más megvilágításba is helyez, melyeken érdemes elgondolkodni. Én csupán apró szeletet kaptam belőle, nem kétlem, hogy Callum sokkal többet, de észrevettem, hogy néha más oldalról is megvizsgálja a dolgokat, ahogyan korábban nem tette. * -Ugye, hogy roppant kreatív ezen a téren? *Valóban szórakoztató a társasága, ezért is hagytam, hogy maradjon és elkísérjen, és be kell vallanom, Andrejt nagyon is kedvelem és tisztelem, becsülöm, de az ő arcát látva is remekül szórakoztam. Az ajándék sok gondolkodni valót ad, nem is kerül azonnal a helyére, de legalább már van helye. A tárgynak igen, az üzenetnek viszont még láthatóan nem sikerült leülepednie Callumban, és tovább folyik róla a szó. Számomra is érdekes látni, miként mereng el rajta, megdolgoztatva minden agytekervényét, előhívva a humorát és a komolyabb gondolatait is. * -Ó, néha neked is vannak pillanataid? *Csipkelődöm kicsit Callummal miután befejeztem a mondanivalómat s van lehetőségem reflektálni a közbeszólására. Meglátásom szerint az egykori tizedes alaposan felkavarta Callum amúgy sem nyugodt állóvizét. * -Nos, akkor elérte a célját. *Jegyzem meg mosolyogva és arra gondolok, ezt vajon hogyan fogalmazzam bele a köszönőlevélbe úgy, hogy Callumnak ne tűnjön fel annyira, hogy a végén kihagyja. Raven Moort viszont nagyon is kihagyná, ha nem is az életünkből, de az otthonunkból igen, amit én is szorgalmazok, mert ismerem már annyira, hogy tudjam, talán sosem menne innen haza. Én azonban nem gondolok a kávégépre, a kávé imádata annyira nem derült ki a beszélgetésünkből, és Callum sem mondott róla túl sokat. Mindezidáig. * -Á, értem. De nem udvariasan ki lehet tenni, ugye? S ha jól érzem, nem szokott ilyeneken megsértődni. *Lehet igazam van, de mindezt csupán azért mondom, hogy tovább cukkoljam Callumot. Eszem ágában sincs Raven Moort beengedni az otthonunkba, ahogyan mást sem. Csak egy-két közeli barátot, és az ő számuk elfér egy kezemen. A kávégép említése azonban elvágja a Moor témát és végre hosszabb időt áldozhatok az élvezeteknek és a pihenésnek. Mielőtt kicsomagolok, szeretnék egy kicsit elnyúlni a kanapén, élvezni azt, hogy itthon vagyok, végignézni a szobán, belakni egy kicsit a konyhát, aminek terveim szerint a jövőben sokkal több szerep jut majd, mint a dominiumi lakosztályunkban. Hogy miért „rohangálok” mégis? * -Így hamarabb meg van, mintha elmagyaráztam volna. *Jókedvűen adok indoklást Callum felvetésére, mert valóban egyszerűbb volt benyúlni a táskának azon részébe, mely a teás zacskót rejtette, mintha elmagyarázom, ő nem találja, feltúrja az egészet, hogy végül a fél bőröndöt kipakolva, diadalittasan felmutassa. Precizitásban és rendszerezésben nem vagyunk egyformák. Nem mondom, hogy rendetlen vagyok, csak más rendszer szerint élek és pakolok, mint Callum. Neki viszont a teás zacskó mellé bekészített kedvenc kávékapszuláit adom, nem sejtve, hogy a puszimba bújást és a finom, szeretetteljes dörgölőzésemet sunnyogásra használja fel. Még egy kört teszek a csészéinkért, amit Callum már nem tud szó nélkül hagyni, aggódását vicces mondatba csomagolva nyújtja át, amin csengőn felnevetek. * -Nem akartalak ugráltatni….Próbáld csak meg. *Mondom ezt úgy, hogy már úton is vagyok, legfeljebb szaladhat utánam, ám adtam neki feladatot amivel elfoglalhatja magát. Visszatérve azonban ravasz és elégedett mosollyal találom magam szemben, Callum hanyagul pultnak dőlő alakjával, és egy kancsónyi gőzölgő vízzel. Hallottam ugyan a kávégép halk morajlását, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget, ellibbent a fülem mellett háttérzajként. Most viszont csendben és gyanakodva a kancsóra nézek, majd Callumra, aztán a kávégépre, majd vissza Callumra és szemöldökeim már húzódnak is össze gyanakvóan. * -Te már kipróbáltad. *Mondom rá a vádat, jóllehet nincs ezzel semmi baj, de olyan hangsúllyal mondom, mint aki rajtakapott egy gyereket az édesség dézsmálásán. Volt ideje rá, sokszor járt már itt, hogy ellenőrizze a munkálatokat, a szobák berendezését…és feltételezem még többet azzal, hogy a nekem szánt meglepetés minden általa felállított szempontnak megfeleljen. Gyanítom az első berendezési tárgy a kávégép volt. Szigorúságom, mely nem is őszinte, nem sokáig tart, épp addig, míg Callum fel nem szólít arra, hogy üljek le. S teszi ezt olyan kedves bájjal és szeretettel, hogy nem tudok nem nevetni, nem megsimogatni újra az arcát. Természetesen azután, hogy a csészéket elvette tőlem és letette a pultra. * -Igenis Doktor bácsi! *Szándékosan nem a kancellári rangját említem meg, amit ő használ fel, s már ülök is a székre a segítségével, ami kellően magas ahhoz, hogy kényelmesen elérjek mindent. Nem említem meg, hogy a szék, éppen a magassága miatt lehet balesetveszélyes, de ez csupán egy újabb piszkálódás lenne a részemről, abszolút egyensúlyban érzem magam, ő meg túlaggódik mindent. A kezemre adott csókot viszonzom az övére, majd lassan lehúzom a derekamra úgy, hogy ezáltal mögém kelljen állnia és a másik kezéért nyúlok az ellenkező oldalon, majd a Lilly pocakomra húzom. Így persze kisebb lesz a mozgásterem, de majd megoldom. Kicsomagolom a teát és elkészítem. Amíg ázik, odakészítem a csészéket is egymás mellé.* -Megkóstolod ízesítés nélkül? Legalább egyszer, ígérem finom lesz. Nézd, milyen szép. *Mutatok az átlátszó kancsóra, melyben a teafűvel ellentétben, a szárított napbogyók nagyobb darabjai lassan kezdik kiengedni a színűket, megfestve a forró vizet. A kavargó gyümölcsfesték olyan akár az égen a felhők, mikor a szél fodrozza őket, épp csak pirosas sárgák. * -Van terved mára? Vagy az enyém leszel egész nap és egész este? *Felé fordulok a fejemmel amennyire csak tudok, hogy felnézhessek rá, és csupán a tisztesség kedvéért érdeklődöm, mert nekem már vannak terveim, de nem biztos, hogy tetszeni fognak az aggódó énjének.*
- Nos, legalább nem a fejed fogod, hogy hová kerültél. - Állapítom meg mosolyogva, némi öniróniával továbbra is. Saskiáé valóban a nevető harmadik szerepe, szinte kívülállóként szemlélheti az egészet, de nem baj ez, mert így olyant is észre vehet, amit mi nem, és kettőnk közül nekem fogja elmondani azt. - Meglehetősen, fiatal korához képest. - Értek egyet azzal, hogy kreatív Raven Moor, ha valami megúszásáról van szó. - Néhaaa? A hormonok miatt összevissza beszélsz, kedves. - Csipkelődöm vissza menekülőutat is kínálva, amire ráfoghatja szavait, nem mintha ne tudna Saskia maga kitalálni valamit, ha egyáltalán szükségét érezné mentséget találni pimaszságára. Arra biccentek, hogy a planetológus elérte a célját, de az a fura ebben, hogy nem zavar. Sem az, hogy elérte a célját, sem pedig az, ami a célja lényege volt. Furcsa levél, nehéz magamban helyre rakni, meglehet új polcokra lesz szükségem odabent is, egy "később eldöntendő" címkéjűre mondjuk. Ami meg az itteni polcokat illeti, azon a véleményen vagyok, hogy az egykori tizedes ne tudja meg, milyenek vannak itt, vannak-e egyáltalán, ez maradjon elzárva a legtöbb szem elől. Megnyugtató, hogy Saskia is egyetért velem e téren. Nem csoda, elég lesz Lily-re figyelni, nem kell még egy túl kíváncsi nagy gyerek nevelése és terelgetése ide. Azért arra az "ugye" kérdőszóra felfigyelek és mosolygok mint mindig, mikor Saskiát is néha rajta lehet kapni finom gonoszságon. Nem rovom fel, véletlenül sem, mert jól áll neki. - Hogyne, Jade a hóna alá kapja és kipenderíti! Nem sértődős, még ha a tevékenységgel járó hanghatások erejéből nem is erre következtetne az ember. - Nos, gonoszságban azért még én vezetek. Ám nem aggódok a cukkolás miatt, tudom, hogy ha ide meg fog hívni valakit Saskia, hát nem valószínű, hogy Raven Moor az első tíz név között lenne. Akkor sem, ha amúgy nem is fog itt tíz különböző személy járni. Megmarad a mi oázisunknak, ahol kényelmesen lepihenve hódolhatunk kávézási és teázási szenvedélyeinknek is. Most is ez következne, de ahelyett, hogy én csinálnám és Saskia pihenne, ő az, aki kerekedő hasát megcáfoló kecses könnyedséggel már el is libbent a táskákhoz a teafűért, hogy én csak pisloghatok utána. Szóvá is teszem. Hiába érzi jól magát, nem kellene a határokat keresgélnie! - Talán sietünk valahova? - Mutatok rá érvelése hibás pontjára, hacsak nincs valami terve, ami miatt nem lehet pihenni sem rendesen neki. Nagyon remélem, hogy nincs terve. - Nem ugráltatás. De ha az is lenne, élvezd ki, hogy büntetlenül ugráltathatsz egy kancellárt! Ó, nem csak próbálni fogom! - Mosolygok, ami éppúgy szól az elhangzottaknak, mint annak, hogy közben a kapott feladathoz véletlenül sem fogok bekapcsolni semmilyen konyhai eszközt, amivel főzni vagy vizet forralni lehetne, hanem a kávégéppel oldom meg a dolgot, méghozzá olyan gyorsan, hogy mire Saskia visszaér, én már elégedetten várhatom őt. Lebukom, de ezt természetes könnyedséggel kezelem, eleinte még úgy látszik cáfolom is. - Azért nem olyan bonyolult megtalálni elsőre a megfelelő gombokat egy ilyenen, főleg, hogy a dominiumi lakosztályunkban lévő is ugyanez a típus. De tény, hogy tartottam főpróbát. Ne rontsa el a beköltözés napját az, hogy nem jó a kávégép. - Szemrebbenés nélkül felelek meg a vádakra úgy, mintha az lett volna a fő szempont, hogy ezt a napot semmilyen bosszankodás ne tudja beárnyékolni. Igen, persze ez is benne volt, de azért nagyrészt azért volt a főpróba, mert szeretem a kávét és miért igyam meg máshol, ha itt is tudok, nyugodtan ráadásul. Mint egy gyerek, aki megmagyarázza, miért is nem volt rosszaság, amit csinált. Na meg, kancellár vagyok, ilyennel nem hoz zavarba. S ha már az vagyok, kancellári eréllyel élve parancsolom őt pihenésre, mielőtt tényleg meg kell néznünk, bekötözöm-e a hintafotelbe vagy sem. - Ezt már szeretem! - Felelek mosolyogva, s Saskiára hagyom, mire érti: arcom simítására, a megszólításra vagy az engedelmességre. Vagy mind a háromra, na jó, inkább kettőre. A szék magassága miatt nem aggódok, itt vagyok, hogy elkapjam, hogy majd a végén lesegítsem a székről, de most már kiváló támaszt is adhatok azzal, ahogy magához húz és mögé állva ölelem át. Fejem a fejére hajtom, puszit adva a hajára és élvezve annak imádott megnyugtató illatát. Míg Saskia a teát készíti elő, én lágyan simogatom azt a szép kerek pocakot és adok csókot a vállaira, egyet egyik oldalra, és egyet a másikra. Fő az egyensúly, ugye. - Merész ígéret! De legyen, egy próbától nem lesz bajom. - Biccentek is hozzá, habár ezt aligha látja, hiszen mögötte állok. - Szép-szép, de te szebb vagy! - Adok újabb csókot az egyik vállára, felborítva az előbb kialakított egyensúlyt. Kicsit hajolok csak ki oldalra, egyrészt hogy rálássak az arcára, szemeire, másrészt hogy utána az arcra adjam a puszit. Emlékszem, míg hibernálva volt, néha-néha csináltam egy teát. Egy se ízlett, főleg nélküle nem, de jó volt velük felidézni ismerős illatokat, a gyakran elgondolkodó tekintetet, amivel nézte a teafüvei kioldódó színét és azok kanyargó játékát a vízben és felidézni egy-egy beszélgetést vagy tervezgetést a teák mellett. Egy-egy fájdalmas sóhaj is felrémlik, ahogy akkor fogadkoztam: inkább megiszok minden teát üresen vele, csak tudjunk még együtt teázni! Nem meglepő, hogy adok ezek után egy esélyt a natúr napbogyó-teának. Kérdése húz vissza az emlékekből és elmosolyodom megsejtve a csapát. A lényegét pontosan nem tudom, de valami van, azt érzem. - Mondanám, hogy van, hátha az pihenésre késztet keresztülhúzva a számításaidat, de tartok tőle, hogy nélkülem is megcsinálnád legalább a felét, így viszont jobb lesz szemmel tartani. Szóval, kancellárném, mondd meg te, hogy mik a terveim egész napra és estére? - Mosolygok rá, s azért látszik, hogy kíváncsi is vagyok, na meg pontosan tudhatja, hogy ha csak nem jön közbe valami vészhelyzet akár orvosi, akár kancellári szempontból, akkor nem fogok ma mellőle tágítani. Jó előre úgy rendeztem mindent, hogy ezt a "semmittevő" luxust megengedhessem magamnak a mai nap.
Valóban, Callumnak igaza van, bár szó szerint nem azt mondta ki amit gondolt, de értem én. Raven Moor olyan helyet foglal el Callum életében, melyet egyedül birtokolhat, ez pedig elég érdekes, tekintve Callum válogatós természetét, de nem ijesztő, inkább elégedettséggel tölt el. Örülök neki és semmilyen tekintetben nem vagyok féltékeny, sosem volt rá okom, azok után amit Callum elmondott arról az estéről, melyen Moor egy igen különös, nem túl kedves próba elé állította, a bizalmam ha lehet egyáltalán ilyet mondani, csak tovább nőtt. Még egy téma amit a többihez csatolhatunk a beszélgetéseink során, és bár abban mindketten egyetértünk, hogy az ex tizedes egészen egyedülálló jelenség, Callum nem hagyja magát. * -Tényleg csak a hormonok miatt? Nahát, erre nem is gondoltam. *Sok mindent ráfoghatok a hormonokra, de ezt azért nem, mindenesetre kicsit kételkedve, de rábólintok. Nem hiszem, hogy Raven Moor rászorul az én védelmemre, főleg nem pimaszság terén, de azt nem tagadom, hogy tetszik amit látok. Callum mondhatni emberére akadt. Ez azonban nem káröröm, mert látom mennyire telibe talált az ajándék, noha a meglepetés részével voltak fenntartásaim, de most már tudom, hogy Raven Moor nem fog újabb határokat átlépni. Nagyon nem ismerem még őt, de úgy hiszem ő is sokat változott a Callummal való kapcsolata során, amit nem is csodálok. Ha Callum közelebb enged magához valakit, az meg is érdemli, másrészt láttat magából egy kicsit ami még nem rombolja le a felépített imázsát, viszont egészen más nézőpontból szemlélheti a kiválasztott. Ez azonban még nem nevezhető olyan barátságnak, amely belépést enged az otthonunkba és ezt Callum ha némi humorba csomagolva is, de elég világosan a tudtomra adja. Én is tréfálkozva kérdezek vissza, de a humor mentén a sorok között ott a válaszom és az egyetértsem is. * -Ezt most elképzeltem. *Nevetek fel a jeleneten amit Callum érzékletesen elém tárt, jóllehet nem hallottam Raven Moort sikítani vagy hangosan kiabálva méltatlankodni, de van némi elképzelésem milyen is lehet az. De leginkább az a mozzanat nevettet meg, melyben Jade a hóna alá kapja az apró termetű nőt. Ez azonban valószínűleg nem kell megtörténjen, Moor nem lépi át az apartmanunk küszöbét, ez az otthon megmarad annak, aminek készült. Egy nyugodt és békés kis szigetnek, amit szeretnék most már élvezni is, ezért igyekszem mindent megteremteni ahhoz, hogy végre leülhessek a kanapénkra. Kell hozzá a tea, és már igyekszem is érte megelőzve Callumot, amit ő némi méltatlankodással egybekötött aggodalommal néz végig.* -Igen, pihenni. *Ez némi képzavart vetít elénk, de Callum minden bizonnyal érteni fogja. Legyen meg most már gyorsan minden ami ahhoz kell, hogy elnyújtózhassak, csak azt nem érti miért nem őt ugráltatom. * -Én eddig is büntetlenül ugráltattam egy kancellárt. *Nézek rá egy pillanatra jelentőségteljesen és nagyon komolyan, ám a következő pillanatban már el is mosolyodom. A teával és Callum kávékapszulájával térek vissza, mire ő már teljesítette is a feladatot, a víz ott gőzölög a pulton. Nem mintha rosszul esett volna az, hogy nem velem avatja fel a kávégépét, de a könnyed vád azért jár.* -Ó, értem. Szóval az, hogy rossz a kávégép, valamennyire is elrontaná a napomat. *Én is szemrebbenés nélkül nézek rá, hiszen vizet más módon is lehet forralni a teához, és igen, ebből tudhatja, hogy a tervem a lakásszentelőre a teázás volt, nem pedig a kávézás. A magyarázkodása még nem, de a leülésre való parancsa már mosolyt és meghatottságot vált ki belőlem, teszi ezt azzal a bájjal és kedvességgel, amit olykor már várok is. Kezem az arcára simul, ennek ellentmond a válaszom, ami egyáltalán nem romantikus, mint inkább gyerekes pimaszság. Ő azonban valószínűleg csak azt látja ki mindebből, hogy szót fogadok neki és ez szavai szerint is elégedettséggel tölti el. A magas szék, amit alám tolt, engem bizonytalansággal tölt el, de ezt ellensúlyozom azzal, hogy gyengéd mozdulatokkal átöleltetem magam hátulról, támaszt adva a hátamnak és a derekamnak, ami hamarosan jelzi majd, hogy túl sokat álltam, sétáltam Lillyvel. Energia az van bennem, fáradtságnak nyoma sincs, azonban a testem más módon figyelmeztet, hogy ha elege van. A tea készül, lassan ahogy kell, és érzem ahogyan a nyugodt percek végre alászállnak és Callum karjával együtt ölelnek át. Lilly felébred és apukájának simogató keze alá tolja a popsiját. Közben arra próbálom rávenni Callumot, hogy tegyen kivételt a napbogyóval, higgyen nekem, hogy a tea ízesítés nélkül is lehet finom. * -Remek. Örülök. Csak egyszer, és ha még sem ízlik, nem nyúzlak többé. *Na ez merészebb ígéret tőlem, mert minden bizonnyal találok majd új teának valót, amit meg kell kóstolni és elsőre úgy érdemes. Látványra sem utolsó, képes vagyok egy teában a szépséget is meglátni, és ez hozzátartozik a tea készítés szertartásához, a látvány az előszoba, az illat a nappali, és minderre az íz adja fel a koronát. * -Én meg ezt szeretem. *Mondom halkan az orrom alatt, érezhetően élvezve a hajamra és a vállaimra adott csókok forróságát, a gyengédséget, élvezem puha ajkait, édes bókot adó szavait. Mikor úgy hajol, hogy az arcomat nézhesse, én is felé fordulok, arcomon pihennek meg ajkai, de szemeiben látok meg valamit, ami megmelengeti a szívemet. Nem tudom mire gondol, de biztosan szép emlék lehet, még ha a fájdalom egy szikrája is ott csillog mellette. A pusziért rámosolygok, egy hosszú pillanatra én is az emlékeknek adózom, mert legyen bármilyen forró és izgató egy-egy csókja, ezeknek az apró pusziknak nagyobb jelentőségük van. Egy pillanat, szerelem, béke, egy olyan apró kis dolog, ami ott él a szívünkben, amit nem lehet szavakba önteni, csak érezni. Hagyom egy kicsit eluralkodni a hangulatot, aztán nem minden hátsó szándék nélkül kérdezek rá a mai terveire. Leginkább azért, hogy tudjam, nem fogják elhívni sehova, hogy tudják, ma itt van rá a legnagyobb szükség. De nem tudok nem nevetni az utolsó mondatán, ami egyben kérdés is. * -Ennek nem tudok ellenállni. Teázunk és pihenünk egy keveset, de nem túl sokat, mert meg kell néznünk a kertünket is, és el kell ültetnünk pár virágot, de azt lehet a fűben ülve is. Utána sétálhatnánk a tó partján, és mit szólnál ahhoz, ha piknikelnénk? Tudod leterítünk egy takarót a földre és arra ülünk, és viszünk magunkkal sok finomságot. Hozhatsz kávét is, nehogy elbóbiskolj…ó, és már készen is van a tea. *A tervek felvázolása közben is szemmel tartottam a teákat, így amikor jónak találom már fordulok is, hogy kivegyem az ázó napbogyókat a vízből és Callum felé nyújtsam a csészéjét. * -Biztosan ízleni fog, érett napbogyó. Először csak szagold meg, érezd az illatát, képzeld el, hogy nyár van, amikor a bogyó érik, benne van a nap ereje, a színében a fénye. Csak azután kóstold meg és hagyd, hogy az egész szádban szétáradjon az íze. Először kicsit savanykás lesz, utána kezd édesedni. *Nem vitás, teaimádó vagyok és ezen sokat emelt az is, hogy igazi gyümölcsökből is lehet készíteni, olyan gyümölcsökből, melyeket valóban a nap fénye és melege érlelt és nem szűrt vízzel locsolták, hanem az eső mosdatta, a földből szívta magába a tápanyagokat. Lelkesen ecsetelem Callumnak mire számíthat, hogyan kóstoljon, szeretnék kedvet csinálni hozzá, nem csak a teához hanem a napbogyóhoz is. Mielőtt azonban elkezdhetné a szertartást, a keze felé nyúlok és megfogom a csuklóját.* -Várj! Ehhez le kell ülni. *S már pattanok is fel, ami mozdulat csupán a szóban igaz, a tettekben sokkal lassabban és nehézkesebben nyilvánul meg, most látni rajtam, hogy még az a pici pocak is mekkora terhet ró a testemre, de megbirkózom vele Callumba kapaszkodva és megfogva a saját csészémet, indulok el a kanapé felé, hogy végre a várt pihenésnek adózzak. Leülve a háttámlának támaszkodom és várom, hogy Callum is leüljön, hogy az ő lábain keresztül nyújthassam ki a sajátjaimat. * -Na most már kóstolhatsz. *Én azonban csak azután kortyolok a teámba, hogy ő megtette, mert kíváncsi vagyok a reakciójára.*
- Biztosan, különben miért mondanál nekem ilyeneket? - Dobom vissza a költői kérdés labdát galádul, somolyogva, gyakorlatilag belehajszolva Saskiát az általam kínált menekülő-útvonal igénybevételére: a hormonok a hibásak a várandóssága miatt. De lehet úgy leüti a labdámat, hogy csak fejemet tudom majd csóválni meglepettségemben, annak ellenére, hogy nem ez lenne az első alkalom. Nem is az utolsó. Ahogy a gonoszkodásaimnak sincs vége, most a célpontja Raven Moor, amint röviden, de érzékletesen írom le, miként penderítené ki innen Jade, ha szükséges lenne. Az igazán vicces ebben az, hogy lehet nem is túlzás, amit mondtam. Felvetődik bennem, hogy Jade-del kellene a székbe kötöztetni Saskiát is, mert kicsit sem tesz azért, hogy kevésbé aggódjam túl a várandósságát: jön-megy, hogy szégyenszemre a lépést sem tudom tartani vele, méltatlankodásom hangjai is csak távolról érnek el hozzá. - Akkor pihenj le, majd én csinálok mindent! - Visszanyelem az aggódó kérdést, hogy miért, úgy érzi, nagyon kell pihennie? Baj van? Nem, nincs baj! Tudom, hogy előttem nem játszaná ki a nincs-gond-kártyát, csak hogy kíméljen. Neki is éppolyan fontos ez a gyermek, mint nekem. Sőt, talán jobban is, az anyai kötelék mindig szorosabb. Kivételt csak a saját anyám képezett erre. - Csakugyan? Melyiket? Én is akarom! - Nézek vissza a szemeibe ugyanolyan komolyan, ahogy ő néz rám, véletlenül sem véve magamra a szavait, jóllehet pontosan tudom, hogy rám célzott. Azt is tudom, hogy nem mondta komolyan, csak a tréfa része ez, de amúgy sem szólhatok, én javasoltam neki pontosan ezekkel a szavakkal. A sok év alatt nagyon összehangolódtunk, amit még a két és fél éves kényszerpihenője - plusz a fél éves amnézia - sem tört meg, mert minden előzetes megbeszélés nélkül ugyanabban a pillanatban mosolyodunk el. A mosolyom kitart a vízforralás alatt is, sőt, csak szélesedik, mert megoldom a kávégéppel, nem használva semmi új dolgot az új konyhánkban. Igazából a kávégép sem új, mert már egyszer használtam, ahogy arra nagyon jól rá is érez Saskia. - Valamennyire igen, természetesen. - Bólogatok aprókat, mintha evidens dolgokról beszélnénk. - Nincs kávém akkor és így vagy egy morcosabb énemet kell elviselned a nap további részében vagy hívni kell egy karbantartót, akkor pedig máris az első napon eggyel többen lennénk itt, mint amennyi ideális lenne. - Nem lennék kancellár, ha nem próbálnám meg meggyőzni őt az igazamról, remélvén, hogy ezeket az érveket nem tudja megcáfolni. S ha már kancellárság, a székbe utasítom őt, ellentmondást nem tűrve, még akkor sem, ha kiváló érvei lennének. Nyugodtabb vagyok, ha pihen, s jelenleg itt a konyhában más ülőalkalmatosság nincs, főleg olyan nem, amivel a pult elérhető, az állandó felállás-leülés meg éppúgy fárasztó lenne. Tehát marad a magasított szék, még ha le is leszek doktorozva - túl sok időt tölt Hartley zászlós társaságában... -, pedig ez jó szék, kiválóan alkalmas arra is, hogy át tudjam őt kényelmesen ölelni. Mosolyom csak szélesedik, mikor megérzem tenyerem alatt pocakjában cseperedő kislány mozgását. Ha eddig nem simogattam volna, hát most biztos elkezdeném. - Ejnye, kancellárné! Ne tegyen olyan ígéretet, amit nem tud betartani. - Sandítok fel a pocaksimogatásból Saskiára, mikor azt mondja, hogy nem nyúz többé az ízesítés - azaz édesítés - nélküli tea gondolatával, ha ez a mostani nem fog ízleni. Legfeljebb ennek az ízesítés nélküli fogyasztására nem akarna rávenni, de ha talál egy új keveréket, akkor biztosan újra próbálkozna, még ha tevékenységét nyúzásnak aligha lehetne nevezni. Bájos vele egyébként, s nem bánom, hogy ilyen kóstolásokra biztat. Már csak azért sem, mert ugyan nem vagyok édesszájú, de a kóstolók után mindig örülök, hogy édesebben fogyaszthatóbbak ezek a teák. Másrészt mert vele lehetek, amiben egy hosszú ideig már bízni is alig bíztam, de makacsságom jól jött, kitartottam és váratlan segítségre bukkanva a Perdán kész vagyok tartani az "ígéretem" a teázással kapcsolatban, hiszen jár hozzá Saskia ölelése, összebújás, csók, az illata, az érintése, s úgy egyáltalán a tény, hogy a feleségem egészségesen újra velem van. És még annál is több. Elmosolyodom a szavain, de nem felelek, hagyom, hogy a pillanat és az érzés elnyúljon, élvezve máris az új otthonunk nyújtotta békét. Igen, pont ilyennek akartam az otthonunkat, nyomasztó emlékektől mentes, reménnyel teli békés zug. Jól van, zugnál azért jóval nagyobb egy kancellári lak a többi kabinhoz képest. Ezt a békességet még Saskia sem tudja megtörni a terveivel, mert hogy vannak neki, abban biztos vagyok, a nevetésénél már mérget is vennék rá, mert nem volt benne semmi meglepettség. Tehát ő már kifundált mindent. - Áhá, tehát ezért siettünk pihenni! - Csak ennyit tudok egyelőre mondani a tervezetre, mely korábbi gondolataimat megerősítve kicsit sem hangzik úgy, mint amit most talált ki Saskia. Szerintem még csak nem is a siklóúton ide lefelé, hanem jóval korábban. Az időjárás meg összejátszik vele. - És azt a piknik-dolgot nem lehet itt a kertben megejteni? Nem kellene többet pihenned? Fárasztó utazás után még séta is a parton... Mostantól minden nap itt leszünk, kedves, és a tó sem apad le holnapra. - Az ültetést nem említem, arra tudom, hogy azt mondja, számára az pihentető. A lelkének biztosan, de ismerem már annyira, hogy tisztában legyek vele, ebben nem tudok vitába szállni vele. Vagyis tudok, de teljesen felesleges lenne. Közben megkapom a teámat is és figyelek az instrukciókra. - Te kóstoltad már. - Most én nézek rá úgy, ahogy ő nézett rám nemrég, mikor a kávégép-ismeretem megmutatkozott. Kóstolás nélkül honnan is tudná, hogy mit kellene érezni, keresni az illatában és ízében? Ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, nem keltette fel az érdeklődésemet a hatásos reklámszöveg. Már emelném is fel a csészét, hogy az igen pontos instrukciók szerint járjak el, de megakaszt és felvonva a szemöldökeimet nézek rá. - Addig vehetek levegőt? Különben már érezni fogom az illatát. - Szemtelenkedem egy kicsit, miközben a csészét visszatéve a pultra lesegítem a székről Saskiát. Tényleg nem kellene ma még sétával is fárasztania magát... Fogom a magam bögréjét és így együtt jutunk el a kanapéhoz, mely valóban most lesz avatva. Segítek neki leülni, akár csak azzal, hogy míg elhelyezkedik fogom a csészéjét, majd leülök én is s nem tudok nem elmosolyodni azon, ahogy a combomra teszi a lábait. Bögrét nem fogó kezem hamar meg is találja a helyét rajtuk néhány simogatással egybekötve, tudván, hogyan nem csikizős, nehogy kilötyögjön az a tea az ölébe. - Szerintem ezt azért csináltad, hogy messzebb legyek minden édesítési lehetőségtől. Tehát ha nem fog így ízleni, neked kell megédesítened. - Emelem meg egyszer a szemöldökeimet gyorsan, mosolyogva, ahogy Saskiára nézek. Természetesen nem arra gondolok, hogy ő pattanjon fel és menjen a konyhába, hanem ez pár csókjába fog kerülni. Na de előbb a kóstolás! Komolyan veszem, a feleségem miatt. - Tehát nyár és napfény... - Ismétlem vissza, mint valami leckét és szagolom meg a teát, ahogy Saskia tanácsolta. - Hm. - Meglepett-elégedett fajtából való hümmentés. Eddig egész jó. Kellemes illata van és a színe is intenzív, ahogy valóban a nyár is elég intenzív itt. Meg a viharok meg a hó. Intenzív hely a Perda, a Dominiumhoz képest. Aztán megkóstolom először csak egy apró korttyal, kicsit a számban tartom, mielőtt lenyelném, de utána is még ízlelgetem a számban maradt ízeket komolyan elgondolkodott arcot vágva, még szemöldökeimet is összevonom hozzá, mielőtt megszólalnék. - Nos. Kár a kesernyésségéért, az utóíze kellemesebb. Ugyanakkor mindenképpen a javára írom, hogy nem emlékeztet arra a kompótra vagy mire, amivel Roda kínált. - Kortyolok még egyet, sőt kettőt, újra némán nyammogva rajta. - Az első korty nem győzött meg, de így már jobb, hogy az utóíz még marad és ahhoz vegyül a savanykás íz. De azért a csókomról nem mondok le! Vagyis csókokról, mert kortyonként kell fizetned. - Mosolygok rá Saskiára a végén, mert egy édes csókjáról sem akarok többé lemaradni és szavaimhoz híven kortyolok még egyet a teából: jó aprót, hogy sok-sok korttyal fogyjon el és sok csókot kapjak majd így. Ám hogy máskor tennék-e a teához édesítést... még nem döntöttem el.
-Mert akadt olyan is amikor nem. Különben miért hoztad volna fel? *Nézek rá költőien kérdő tekintettel, hiszen választ nem is várok a kérdésemre, amaz a választ magában hordozza. Raven Moor olyan személyiség akiről beszélni nem lehet röviden, így némi gonoszkodás és festőien vicces képek előhozása, szinte törvényszerű vele kapcsolatban. Most biztosan csuklik, de meg sem említem, mert Callum minden bizonnyal nagyon örülne neki. Az új otthonunk szentelője azonban előbbre való, így elfelejtük egy kicsit az extizedest és rátérünk a szentelő italra, mely nem lehet más, mint a tea. Callum láthatóan aggódik azért, mert a teáért „rohanok” és azon is amikor a „hova sietünk” kérdésére azt válaszolom, hogy pihenni. Elmosolyodom és egy pillanat erejéig végigsimítok az arcán.* -Ne aggódj Callum, jól vagyok. Jólesik rendezgetni a dolgainkat, ha elfáradok, úgy is leülök. *Tudhatná, hiszen nem vagyok sem magam ellen, sem a babánk ellen. Vigyázok kettőnkre. Dr. Salsbury remek tanácsokkal látott el, ami a lelkemnek is jót tesz, és ha a lelkem rendben van, akkor az aggodalom nem ölt káros méreteket. Bármit tehetek ami jólesik, addig míg nem érzem, hogy a testem jelez. Nem várom meg amíg fáj, amíg kapkodnom nem kell a levegőt. Fogom még ugráltatni, kérnie sem kell és ezt közlöm is vele, hozzátéve, hogy eddig is azt tettem. Saját, külön bejáratú kancellárom van erre a feladatra, és nagy becsben tartom. Szívembe nem költözik félelem, hogy megsértettem a komolysága dacára, mert ismerem már eléggé ahhoz, hogy tudjam, ez pusztán a játék része. Várom mikor mosolyodik el, s végül velem együtt teszi ezt. Később, mikor visszatérek a bőröndtől a szerzeményeimmel, már a korábban felszentelt kávégépéről beszélünk, na és a kávéról, mint kancellár lélek balzsamozóról. Könnyed vitába szállok vele, s nem azért, mert én nem szeretem a kávét, vagy mert egészségtelennek ítélem, mert aggódom, hogy túl sokat iszik belőle, jóllehet ez mind igaz, de vannak még elfogadható érveim ezeken kívül is.* -Ó, én nem aggódom a morcosabb éned miatt, azt is nagyon szeretem és tudom hogyan simogassam ki belőled. *Nem mondom, hogy nincs a mosolyomban csipetnyi győzelmi árnyék, mert akkor hazudnék. Épp ezért a karbantartóról már nem mondok semmit, mintha meg sem említette volna. A tea készítéséhez viszont akkor is leülnék, pontosabban fel, ha nem mondaná, és amint az első illatos gőzpamacsok felszállnak, a béke is beköltözik az új konyhánkba. Lilly sokat ad hozzá, helyezkedik, mocorog, én pedig átadom magam ennek a csodálatos érzésnek, nem különben Callum finom, meleg tenyere simogatásának. Önkéntelenül is elmosolyodom, míg a tea ázik, kezemet Calluméra simítom, a teáról mesélek és aztán Callum szerint is könnyelmű ígéretet teszek. Ismer már, mint a saját tenyerét, úgy sem tudnám megállni, hogy ne beszéljem rá egy újabb teára, ami szerintem finom és persze sokkal egészségesebb, mint a kávé. Ha az emberek fele annyira lennének hűségesek, mint ő a kávéjához, minden bizonnyal nem itt tartanánk. * -Ez csak a mai napra szólt. *Próbálom menteni a menthetőt, kis ravasz somolygással válaszul az ő hitetlenkedő tekintetére. Eszembe jut egy gondolat erről a teakóstolásról. Korábban is teáztunk együtt, és az ébredésem után is ezzel kezdtük az ismerkedést, de míg csak az űrben utaztunk, a Dominium nem nyújtott ennyi újdonságot, mint a Perda. Azonban ez már lassan egész kis szerethető játékká nőtte ki magát, hiszen amint találok egy újabb teának való növényt, gyümölcsöt, máris rátukmálom, hátha jobban ízlik neki, mint a kávé. Callum azonban ellenáll, kóstol ugyan, de még nem találtam meg az igazit számára. Így viszont mindig van okom újabb teázásra, amit azt jelenti, hogy a sok teendőink közé sikerül egy-egy békés órát csempésznem, és az újabb teák, újabb csipkelődéshez vezetnek, derűvel megtöltve azt a kis időt amit együtt tölthetünk. Ezt most is érzem és ő is érzi, nem is töri meg a „szeretem” szavamra adott válasszal, azonban az érintésében megnyilvánul. A békés nyugalom nem, a csend azonban elillan amikor a mai napi terveim kerülnek szóba, mert vannak és ezt Callum is jól sejti. Az, hogy ezért siettünk pihenni, mutatja meg, hogy még az aggodalma közepette sem veszítette el a humorát. Halk nevetést csiklandoz ki belőlem a finom irónia, nem különben, hogy csak a piknik és a séta ellen van kifogása, a virágültetés ellen nincs, mert azt úgy sem hagynám. Nem véletlenül emeltem ki a tényt, hogy azt ülve is lehet csinálni, nehogy belekössön. Tudok közben pihenni, nem megerőltető munka és a lelkemnek is jót tesz. Nem tudom igazán mihez hasonlítani, de olyan mint a meditáció. Callumnak a séta ellen van kifogása és olyan kedvesen adja elő, hogy nem tudok vitatkozni vele, már csak azért sem akarok, mert nem csak nekem van szükségem nyugalomra és békességre, hanem neki is. Ha folyton miattam aggódik, akkor csak az ellenkezőjét érem el annak, amit szeretnék. Még ha biztosan tudom, hogy bírni fogom, még ha a virágültetés után is úgy érzem, hogy képes lennék sétálni a tóparton akár egy-két órát is, akkor sem kardoskodnék tovább a tóparti piknik mellett.* -Végül is, a kertünket is fel kell szentelnünk, miért ne tegyük egy piknikkel? Ha megígéred, hogy nem apad le a tó holnapra, akkor majd máskor megyünk sétálni. *Megadom magam a kérésének, és lehetőséget egy olyan ígérethez amit biztosan be tud tartani, a sétát viszont szándékosan „máskorra” irányozom elő, mert nem biztos, hogy Callum holnap is velem lesz. Túl sok és túl fontos a munkája ahhoz, hogy ne legyen benne a pakliban, hogy elhívják. Tudom ezt és megtanultam együtt élni vele, most viszont itt van és kihasználom ezt a mai napot az utolsó percéig. Kezdve az elkészült tea kóstoltatásával, és igyekszem már előre kedvet csinálni hozzá, mellyel aztán el is árulom magam. Meg is kapom, ugyanazzal a játékosan vádló tekintettel együtt, amilyet ő kapott tőlem. Elmosolyodom és bólintok.* -Ahogy te is kipróbáltad a kávégépet. *Utalok arra derűsen, hogy mindketten titokban tettük ezt, nem mintha számítana, de a helyzetek nagyon arra hajaznak és egy kis izgalmat és tréfás csipkelődést csempész a békés nyugalomba. * -Persze, csak addig tartsd távol magadtól a csészét. *Felelem rögtön a kérdésére komolyan, érezve a csipetnyi pimaszságot a hangjában, megengedve magamnak egy kis tréfát, s míg eljutunk a kanapéhoz, hogy nyugalomban ihassuk meg a teánkat, figyelem, hogy szót fogad-e. Vajon mennyire vett komolyan és ha úgy látom, hogy egy kicsit is eltartja a csészét, nem tudok nem elmosolyodni. Az sem baj ha látja, sőt! A kényelem nekem azt jelenti most, hogy kinyújtóztatom a lábaimat, Calluméit segítségül hívva, azokon nyugtatva s így már minden tökéletes ahhoz, hogy végre belakjuk az apartmant. Úgy érzem, újabb mérföldkőhöz érkeztünk, ez a pillanat magában hordozza az új élet minden lehetőségét, szépségét. Tudom, hogy képtelenség lenne mindent magunk mögött hagyni és elfelejteni, de valahogy az illúziót megadja. S ezt még Callum újabb pimaszsága sem tudja megtörni. Inkább igazat adok neki.* -Megint átláttál rajtam. *Jegyzem meg méltatlankodva és a fejemet ingatva mielőtt szélesen elmosolyodnék. * -Állok…vagyis ülök elébe. *Még idejében kijavítom magam, mert még a gondolatát is el akarom venni annak, hogy újra aggódni kezdjen, vagy csak simán belekössön a mondatba. Csipkelődős hangulatban van, míg bele nem szagol a teába, én meg ha nem is szívszorongva, de izgulva várom milyen eredményre jut. * -Nyár és napfény. *A napfény adva van, idebent pedig elég kellemes a hőmérséklet, hogy el is tudja képzelni a nyarat. Az első hümmentésre lecsapok, arcom felderül a várakozó mosoly mellett és megjelenik a szemeimben a „na ugye, hogy jó” kifejezés. * -Tudtam, hogy tetszeni fog! *Jóllehet még meg sem ízlelte, de nekem már ez is elég ahhoz, hogy diadalt üljek. * -Ó!...Nahát!....Ugye, hogy finom? *Kommentálom szinte minden szavát, először csalódottan, amikor a kesernyésségét említi, aztán egyre jobban felderülök. Az újabb kortyokat már kész győzelemnek könyvelem el és én is belekortyolok a magaméba, ahogy neki is ajánlottam. Először lehunyt szemekkel élvezem az illatát, s aztán kóstolom, de én már tudom mit várjak. Mosolyát látom meg először amikor kinyitom a szemeimet.* -Azt ne mondd nekem, hogy nem jó. Csók csak azért jár ha édesíteni kell, de ha ízlik, akkor nem kell bele semmi. Ugye? Így egyeztünk meg. *Mosolyogva emlékeztetem az egyezségünkre, persze ennek ellenére nem fosztom meg a csókomtól, csak később kapja meg. Azt nem mondom, hogy számolom a kortyokat és ugyanannyit kap, mert akkor kevesebbel kell beérje. * -Nos, mit mondasz? Őszintén! Ízlik? Kortyolj még, hunyd le a szemeidet, ízleld. *Magam is kortyolok még, majd nekidőlve a kanapé támlájának élvezem az ízét. Eddig a legjobb perdai gyümölcstea szerintem.*
- Csak hipotetikusan említettem, természetesen. - Jelentem ki figyelmen kívül hagyva Saskia kérdésének költőiségét, de persze a válaszom is olyan, amely tagadásával erősíti meg az ő szavait. Igen, volt olyan, ahogy mondja. Botrány. - Szerintem nem kellene megvárnod a leüléssel azt, hogy elfáradj! Nem kell mindig megvárni a szervezet jelzését! - Jegyzem meg fejem ingatva a már ott sem lévő feleségemnek, hiszen már sietett is el, s meglepő módon tényleg tud sietni. Mikor elfárad, akkor persze lassul a mozgása, léptein is meglátni a kerekedő hasában viselt plusz súlyt, amit cipelnie kell, míg most egészen fürge, mintha ott sem lenne az a plusz. Nem nézem jó szemmel ezt a sietséget, de abban biztos vagyok, minél előbb kész a tea, annál hamarabb tudom rábírni a pihenésre. Maga a tea elkészítése is szertartásszerű és már a pihenésre ösztönző, le is ül, még ha ezt egy kicsit magasított székre is teszi. Nem a kanapé kényelme, de a semminél jobb és így kicsit én is megnyugszom. Ehhez persze kellett, hogy a teához a forró víz pillanatok alatt előálljon, s ehhez a kávégépet hívtam segítségül, lebukva, hogy már próbáltam. Nem mintha ismeretlen darab lenne. - Mhm. - Somolygással egybekötött hümmentéssel reagálok szavaira, igazára, győzelmére, mert igen, ahhoz nagyon is ért, hogyan simítson el minden gondráncot, a lelkem - igen, van olyan, csak jól titkolom - megnyugszik mellette mindig. Még kávé nélkül is. Igaz, a koffeinhiány miatt fellépő fejfájást sokáig kellene simogatnia, de nem hangzik az sem rossz programnak, sőt! De egyelőre a program a teakóstolás lesz, Saskia állítása szerint ez az utolsó, amit kóstolnom kell, ha nem ízlene és mikor rávilágítok szavaira, mit is ígért, máris finomítja azokat, amire nem tudok nem felnevetni halkan. - Nem, ezt még mindig betarthatatlan neked! - Incselkedek tovább, s lehet még igazam is lesz, ki tudja, mikor jut eszébe Saskiának egy másik növény, ami - minő véletlen - teaként is fogyasztható. Viszont az ellen finoman tiltakozom, hogy nagy sétát tegyünk még ma, leginkább ő. Tényleg pihennie kellene, s a siklórepülés is megterhelő volt, még ha most nem is érzi így, na meg szerinte a virágültetés is pihentető, amit nehezen tudok elhinni. Ám szerencsére nekem kedvez Saskia, hajlandó a sétát elhalasztani holnapra, így feltételére megkönnyebbült mosollyal felelhetek. - Ha leapad, esküszöm, hogy feltöltetem neked! - S ez még csak nem is olyan ígéret, amit ne tartanék be. Érte még a lehetetlent is megoldom. Még a teát is hajlandó leszek kedvelni, bár remélem nem lesz olyan szörnyű, hogy a tófeltöltés könnyebb munkának tűnjön mellette. Saskiának persze ízlik, gyanítottam is, hogy megkóstolta. - Igen, de az én kávégépem ellenőrzött és tesztelt minőség... - Utalok finoman arra, hogy a teáival az legfőbb bajom, hogy nem ismerjük a hosszú távú hatásaikat, főleg így várandósan. Csak mert a perdaiaknál nem okoz gondot... Jobb megoldást persze nem tudok neki ajánlani a teljes tiltásnál, de ettől még nem tetszik a dolog és nehéz megbékélni a helyzettel, hogy ha baj lesz, akkor kell majd valamit gyorsan kitalálni. De egyelőre kész a tea, megkóstolhatjuk, de majd a kanapén, végre tényleg teljes nyugalomban tudva Saskiát, így nem is ágálok a helyszínváltás miatt, csak szavaimban szemtelenkedek kicsit vele. - Ehhez nem elég hosszú még nekem sem a karom! - Reagálok a csipkelődésére és javaslatának megfelelően próbálom messzire tartani magamtól a bögrémet anélkül, hogy a kilötyögés veszélye fenyegetne. Semmi kedvem a takarítórobotot is felavatni ma. A kanapét viszont szívesen, s el ne felejtsem később megjegyezni Saskiának, hogy kiválóan választott. Nem voltam fáradt, de jól esik mégis ezen itt ülni. Saskia is ennek megfelelően korrigálja szavait, mely mosolygásra késztet, s egy "nagyon helyes" pillantással nyugtázom, majd megpróbálok kérésének megfelelően "átszellemülni" a teához. Nem vagyok az a típus, akinek az ilyesmi könnyen megy, éppolyan furának tartom, mint a fák ölelgetését - az azért még ennél is bizarrabb -, de egy próbától nem lesz semmi bajom, ráadásul Saskiának is örömet okozok vele. Lelkesedése megmosolyogtat, bár nem értem, miért ilyen fontos, hogy nekem is tetsszen ez vagy akármelyik tea, hiszen azt ő is tudja, hogy a kávéról nem fogok - tudni - átszokni, más okot meg nem látok rá. Félig szándékos is a fogalmazásom sorrendje, miként adom tudtára véleményemet, de mielőtt túlzottan eluralkodna rajta a csalódottság, elárulom a kedvező véleményemet is a teáról. Arra, hogy finom, még ingatom kicsit a fejem, de kóstolok újra. Még mindig nem egyértelmű, de nem rossz, ez biztos. A következő apró kis kortyot már úgy kóstolom, hogy közben arcában gyönyörködöm, ahogy lehunyt szemmel élvezi ő is a maga bögre teáját. - Igaz, így egyeztünk meg. Ez esetben ez a tea bűn rossz. Kérem a csókomat! - Nem adom fel ilyen könnyen, nem tudván, hogy a csókadagomat ettől még megkapnám. Na jó, sejtem, de így azért mókásabb, pláne ha kicsit fel is háborodik az ítélettől és a módszereimtől Saskia. - Jól van, jól van! - Engedelmesen lehunyom a szemeimet és úgy kortyolok újra, de ha már napfényt kell elképzelni, azt idézem fel, ahogy a feleségem örült neki, mikor először jöttünk le a Perdára: ahogy odahajolt egy, a Város mellett nőtt vadvirághoz, hogy megszagolja; ahogy a napfény simogatta bőrét és táncot járt hajszálain. Az emlékre elmosolyodom, noha lehet ezt Saskia a teának tudja majd be. - A kávé még mindig jobb, de meg kell hagyni, eddig ez a legfinomabb teád. Őszintén. - Pillantok fel rá mosolyogva, biztosan tudván, hogy ezzel lavinát indítok el: egy kis sikerélmény és még több teát akar majd velem megszerettetni. - Legközelebb megkóstolom majd édesítve is, viszont meglepő számomra, de így is egészen jó.
Természetesen. Rábólintok, de a mozdulat és a pillantásom is mutatja, hogy pontosan tudom miről van szó. Azért valahol szórakoztató, hogy Callumon kifogott valaki, ráadásul egy fiatal nő, de csak azért, mert nem lett belőle baj. Biztosan másképp gondolnám ha hátránya származott volna belőle, de inkább csak a büszkeségét csorbította valamelyeset, amit később úgyis ki fog javítani. Nem kétlem. * -Igazad van, de most igazán energikusnak érzem magam. *Valóban nem kellene megvárnom, míg valami bajom lesz, elég ha az csak szimpla fáradtság is. Az új otthonunkba való költözés viszont felvillanyoz és meg sem állnék addig, míg mindent ki nem pakoltam. Callum az én igazi test őröm, és tudom mikor jön el az a pont amikor nem mondhatok neki ellen. Ez pedig az a pillanat és szót fogadva leülök, vagy inkább fel. S azonnal érzem az enyhe megkönnyebbülést, holott korábban nem voltam fáradt, nem éreztem a lábaimat nehéznek, a derekam sem szólt, hogy elég volt már. Jólesik leülni míg elkészül a tea. Egy kicsit évődünk a kávégép létén, annak előnyein, jóllehet a hiányának hátránya sem borzaszt el, hiszen tudom mit kell tennem, mi az ami elűzi Callum felett a sötét fellegeket és ujjaim könnyedén simítanak el minden gondráncot. Nem jó, ha az emberrel rossz történik, egy kicsit ellentmondásos is a gondolatom, de szeretem az ilyen perceket is, amikor hozzám bújva én simogathatom az ő lelkét. Így vagyunk teljesek, így van meg az egyensúly, így békés az én lelkem is. Kijelentésem azonban úgy tűnik némi pikantériát is vitt a gondolatmenetbe, Callum hümmögését másképp is lehet érteni, a hozzá adott somolygás pedig az enyémet is előhozza. A derű megmarad később is, igyekeznem kell, hogy anélkül mentsem a menthetőt, hogy ellenkeznék önmagammal és ez úgy érzem sikerül is. Callum persze egyből lecsap rá, de olyan aranyosan teszi, hogy csak nevetek rajta finoman, halkan. Szó se róla, hallgatás beleegyezés és nem tudok további érveket felsorakoztatni, ez már így marad. Ez legyen a legnagyobb hibám, hogy Callumot mindig teaivásra ösztönözzem, függetlenül attól, hogy minden alkalommal azt mondom, az lesz az utolsó. Inkább felsorolom milyen terveim voltak még mára, de ebből lejjebb kell adnom. Hiába nem érzem magam fáradtnak és amúgy nagyon lelkes vagyok, abban igaza van, hogy a Perda megvár. A tó ott marad a helyén, a folyók sem szaladnak el, de ha mégis…Az ígéretére elnevetem magam és hozzáhajolok, hogy megcsókoljam. Apró, röpke csók, mellyel megízlelem ajkait, kicsit magamba szippantok az illatából is.* -Tudom. Ezért nagyon szeretlek. *Nem a tó feltöltéséért, hanem, hogy valóban képes lenne rá, szerét ejtené, küzdene azért, hogy megoldja. Két és fél évet küzdött értem, azt hiszem minden amin keresztül ment ez idő alatt…egy tó feltöltése már gyerekjáték lenne neki. A teázás nem is a tea miatt van igazán, persze szeretem és gyakran víz helyett is azt iszom, de inkább a nyugalmat jelenti, ilyenkor Callum is megáll, hogy velem töltse az időt, leül, nyugton van, kikapcsol, eldobja magától a munkát. Minden egyes új teához próbálok hangulatot teremteni, ahogyan most is. Hogy kedvet kapjon hozzá, hogy ne fanyalogva és kételkedve kortyoljon bele. Van tapasztalatom, hiszen már megkóstoltam és tudom, hogy finom, de kettőnk ízlése egy ponton kettéágazik és azt nem tudom áthidalni. Még nem. Viszont elárulom magam, ahogyan ő is korábban, tehát vissza is tudok vágni arra a vádra, hogy suttyomban előre ittam…a bőrére. * -Az én teám is. *Csak én érzem úgy, hogy nem bízik bennem? Vagy inkább a teában nem, ami perdai sosem lesz a kedvence, de azért annyira tarthatna, hogy nem iszom bele úgy, hogy ne tudnám a legapróbb molekuláig, miből áll. Lehet, hogy a növény, a gyümölcs perdai, de attól még kémiailag nyomon követhető és a hatásai is tesztelhetők. Nem mondom ki, ahogyan ő is csak finoman utalt a kétségeire és szavaimat mosolyogva ejtem ki, a pillantásomban azért ott van, hogy bíznia kellene bennem egy kicsit jobban és csak a teát élvezze most. * -Nyújtsd meg egy lépéssel. *Vágom rá azonnal amikor szemtelenül kibúvót keres, de mikor felé fordulok és látom, hogy valóban kinyújtott karral tartja a bögréjét, elnevetem magam. Ez azért aranyos azon túl, hogy vicces is. Szeretem amikor minden tréfában benne van, szeretem ezt az oldalát, ez volt az ami igazán megfogott benne. Szerettem, hogy nem félt előttem kimutatni, bár az elején kicsit esetlen volt benne, de én is sokkal tapasztalatlanabb, ő vezetett végig az úton, mellette nőttem fel, mellette értem lányból nővé. Ha arra gondolok, hogy milyen életről álmodoztam és azt az apám képes volt egyetlen mondattal lerombolni, úgy gondolom Callum felépítette nekem. Újra alkotta a falakat, a várat, a körülötte lévő világot….és végül szebb lett, mint ami apám akaratának áldozata lett. Erre gondolok amikor megvárva Callum második kortyát én magam is belekóstolok a teámba. Noha tudom mire számítsak, mégis újdonságként hat rám a nyár meleg íze, a gyümölcsbe érett napfény nevetése, és érzem az apró bogyókat simogató szellő illatát is. Ezt próbáltam elmondani Callumnak is, s talán sikerült valamennyit átadnom mindebből, mert amikor felnézek az ő mosolyával találkozom először. Olyan, mint amikor egymás mellett ébredünk. Most viszont várakozással telve figyelek rá, kíváncsiságomnak hangot is adok, de ahogy az már lenni szokott, nem képes beismerni elsőre, hogy ízlik neki. Cukkol azzal, hogy szándékosan úgy fogalmaz, először a csalódottság érjen el, de gyorsan korrigál. Nem a jó irányba.* -Callum Jenkins! *Szólok rá felháborodva, és inkább annak szól, hogy kóstoljon már rendesen, ne úgy, mintha egy pohár vizet inna. Összerántott szemöldökeim azonnal ki is simulnak amikor megadja magát és lehunyja szemeit kortyolás közben. A mosolyt diadalként könyvelem el, nekem mindegy mire gondolt, ízlik neki. * -Na ugye?! Tudtam, hogy ez ízleni fog, ismerlek már annyira. Nem kell hozzá édesítő, benne van a napfény. Érezted, ugye? *Most már lelkesebb vagyok, mint fél perccel ezelőtt és a mosolyom is ennek megfelelően szélesedik. Megnyugodva dőlök hátra és igazán csak most engedem el magam. Hosszan nézek Callumra, majd körülnézek a szobában, ahol még hiányoznak a személyes holmik, az apróságok, melyek mutatják, hogy az apartmanban jó emberek laknak, boldog emberek, szerelmesek. Végül visszafordulok Callum felé, belekortyolok a teámba, de most már nem hunyom le a szemeimet, őt nézem. * -Hazértünk Callum. *Szabad kezem a hasamra simítom, ahol Lilly finoman mocorogni kezd. Jó érzés. Megható, és rögtön könnyek gyűlnek a szemeimbe a boldogságtól. Képtelen vagyok megszólalni, csak mosolygok Callumra boldogan, hálásan, hogy nem adta fel, hogy itt lehetek vele. *
Fejemet csóválom mosolyogva az energikusságán, de hagyom. Egyrészt egyebet úgy sem tehetek. Másrészt talán csak túlaggódom - nem, ilyen szó nem létezik. Harmadrészt meg nekem is iparkodnom kell, hogy a teavíz kész legyen, mire visszaér. A kávégép gyorsasága a segítségemre van szerencsére. - Legalább te! A perdaiak nem biztos, hogy szeretnének! - Nevetek fel halkan a vallomását követően, mert kinézem a perdaiakból - igaz, alig egy-kettővel beszéltem eddig csak -, hogy azért is sírnának, ha a kiszáradt tavat feltöltetném, mert megbontom vele a természet egyensúlyát vagy valami ilyesmi. Nem lehet nekik jót tenni, nekünk nem. Örülök, hogy Saskia nem ilyen, örülök, hogy ezt egy csókkal is tudtomra adja és ki tudja miért, de tud engem szeretni. Én pedig őt. A többi programnak is lőttek, ha én is elkezdeném felsorolni, mi mindent szeretek benne. - Igen, tudom. Meg hogy ennyi erővel ferdén nézhetnék minden perdai ételre is, amit eszünk, de... - Sóhajtok, vagy inkább szusszantok egy nagyot. Talán nem is szükséges befejeznem a mondatot, tudhatja így is. Nehéz megbarátkozni a gondolattal, hogy nem tarthatunk mindent kordában, a kezünkben, s ha utólag kiderül, hogy mondjuk a napbogyó vagy a hexa-hús évekkel rövidíti meg az életünk, akkor már mindegy lesz. És még csak az sem boldogítana, hogy én megmondtam, mert hát erősködhettem volna és végeredményben én ugyanúgy megkóstolom most ezt a teát, mint Saskia is. Jóban-rosszban együtt. Mondjuk remélem, legalább ízre jó lesz ez a tea. A csókok miatt nem aggódom, tudom, hogy gyűjtsem be azokat még a nap folyamán. A kanapén kényelmesen elhelyezkedve inkább csak kuncogok azon, ahogy teljes nevem kimondva háborodik fel, mikor a csók érdekében leértékelem a teáját. Pedig tudom én is, hogy így nem kapom meg a csókot, és ő is tudja, hogy nem ez az igazi véleményem az italról. De attól még kihagyhatatlan volt, meg egyébként is szeretem valamiért ahogy ő kimondja a nevem, az a hangsúly, amit csak ő tud... és egyébként is csak ő mer meglépni. - Tehát a napfény édes? Ha az, akkor éreztem, igen. - Szerény véleményem szerint több napfényt is elbírna, de hát végülis nem rossz, nem olyan kesernyés, hogy utána kívánja az ember a pohár vizet. Kiváltképp, hogy azért fel kellene innen állni, amihez most nagyon nem fűlik a fogam, jó itt, ahogy Saskia hozzám kucorodik, végignézhetünk az új otthonunkon, szokatlan ismerősségén vagy ismerős szokatlanságán. - Igen, haza. - Mosolyogva tér vissza tekintetem Saskiára. Egy kancellárnak mindig készen kell állnia, igazán nem pihenhet meg - amíg él -, engem legbelül nem jár annyira át az a békés nyugalom, mint Saskiát, de azt hiszem, elégedett lehetek azért a jelen helyzettel, hiszen a feleségem láthatóan jól, biztonságban érzi magát és talán Lily mocorgása is azt jelzi, jó neki itt. Itt vannak velem és jól vannak. Mi többet kívánhatnék?
//Én azt hiszem, csak egyet kívánhatnék: még sok játékot veled Köszönöm ezt is, nagyon aranyos volt és imádtam, azt a vicces jelenetet meg el kell képzelned, ahogy Callum kis ásóval próbál ültetni... Remélem inkább kávézva nézhette, hogyan csinálja egy igazi profi //
*Délelőtti érkezése óta most először mozdul ki a számára előkészített vendégapartmanból. Rövid látogatása miatt nem érkezett sok holmival, így nem vett el sok időt tőle a berendezkedés, sem a könnyű ebéd, aminek menüjét most kizárólag perdai hagyományos ételekből állították össze. Volt ideje kicsit leülni és csak gyönyörködni a tavi panorámában. Ez tagadhatatlanul páratlan szépség, amit egy kijelző nem tud pótolni. A zuhany alatt felfrissítette magát, átöltözött, majd a becsomagolt ajándékot magához véve a kora délutánba lépve indul el. Az apartmanházból kilépve széles karimájú kalapja alatt nem érzi égetőnek a nap sugarait, nagy lencséjű napszemüvege pedig arról is gondoskodik, hogy vakítónak se találja a perdai napot. A tavaszi meleg csak azért nem jelent kihívást, mert nagy fehér pöttyös, krémbarna ruháját pont ilyen időjárásra készítették. Magabiztosan halad, a felkészítése során kinagyított térképet is kapott vendégapartmanja és a Jenkins apartman közötti útról, mintha ő maga képtelen lenne egy útvonaltervezésre. Elég volt kétszer-háromszor megvizsgálnia az útvonalat és most bizonytalan irányválasztás nélkül sétál. Mögötte testőrei, a számára szokatlan helyszín miatt megduplázták testőrei számát, így ketten vannak. Claire nem ellenkezett, de amint leértek kicsit átszabta a korábbi parancsaikat. Mint Fuller kancellárné ezt megteheti. Most is csak az ajtóig kísérik, majd amint belép, szabad eltávot kaptak. Jenkinséknél nem fenyegeti veszély. Ha pedig most támadnának rájuk, hát úgyis mindegy lenne, az a plusz két fegyveres feltehetően úgyse számítana. A színes szalaggal átkötött fonott kosarat visszaveszi, amint megérkeznek úticélja elé. Azt ugyanis nem hagyták, hogy ő cipelje az amúgy alig nehéz csomagot, de ez ellen nem ellenkezett. Kedveli mindkét testőrét, mostanra igazából az egész csapat összeállt megbízható, emberséges katonákból, akik nem agyatlan parancskövetők. Claire először megcsodálja a ház homlokzatát, új tapasztalás, a Dominium egyforma folyosói és kabinajtajai után ez valami más. Már csak ő közelíti meg a bejáratot, ahol becsönget és egyet hátralépve türelmesen várakozik. Mögötte árnyékai is várnak, csak akkor indulnak el, ha becsukódott mögötte az ajtó. Az apartmanból való ndulásakor dobott egy rövid üzenetet Saskiának, hogy elindult hozzá, hiszen percre pontos időpontot nem határoztak meg, csak a ma délutánban állapodtak meg, hogy ha csúszna a gépindulása, akkor utána ne kelljen kapkodnia. Szerencsére minden flottul ment, így végképp ráérősen telt napja, ennek köszönhetően jó hangulatban és nyugodtan várja az ajtónyitást.*
*Mióta Dorian legnagyobb bánatára nem dolgozom, kevesebb a szabadidőm, de ez nem meglepő. Annyi dolog van a ház körül és odabent is, a költözésnek talán sosem lesz vége, mert mindig eszembe jut valami, amire itt van szükségem. Igaz, a dominiumi lakosztályt sem csupaszítottam le, hiszen Callum a munkája miatt sok időt fog ott is tölteni és nem akartam, hogy bármit is nélkülözzön. Maradt ott is virág és a kanapé és a rózsaszín kardigánom, s mintha a régi életünk minden örömét és bánatát ott hagytuk volna, a városi apartmanba szinte mindenből új darab került. Már csak a babaszoba berendezése van hátra, jóllehet a bútorokat már megrendeltem, de van ami mg nem érkezett meg. Délelőtt a kis kertet rendezgettem nagy örömmel, mire Lilly totyogós lesz, a bokrok is megnőnek, akár még bújócskázhatunk is vele, az élő sövény pedig nem enged belátást egyik oldalról sem. Így lett megtervezve és mindez Callum érdeme, ahogy a nappaliba telepített élő fa is, az egyik kedvencem. Elfáradtam a kertészkedésben, de szerencsére volt időm egy kicsit pihenni, mielőtt Claire megérkezik, örültem, hogy délutánra beszéltük meg, így még fel is tudtam frissülni a magam tempójában, ami a pocakom rohamosan növő méreteivel egyre lassult. Nem bántam, nem bosszantott, kialakítottam a magam ritmusát, Callum pedig hozzám igazodott, segített, óvott és gondoskodott arról, hogy minden kényelem adott legyen. Néha lopva elnéztem őt, még soha nem kerültünk ennyire közel ahhoz, hogy szülők legyünk és ez az arcán is meglátszott. Szerettem ezt az arcát, melyen mindig volt egy kis mosoly, olyankor gondolatban Lillynél járt és bármennyire is félt attól, m i jöhet közbe, akárcsak én, nem bírta ki, hogy ne tervezgessen. Akárcsak én. Claire-t már tisztán, üdén, egy kényelmes ruhában vártam, érkezésének jelzése a nappali függőfotelében ért, de mire felálltam és az ajtóhoz mentem, Katja már be is engedte a vendégemet. Valaki mindig volt itt annak ellenére, hogy feleslegesnek ítéltem meg, de Callummal szemben nem lehetett biztonsági kérdésekben nyerni, csak csellel, így a végeláthatatlan apartman körüli sétát becseréltem egy benti tartózkodásra és így nekem is volt társaságom. Katjának pedig remek humora volt, szerettem vele beszélgetni, jóllehet mindennek ellenére Jade-hez közelebb álltam. A délelőtt folyamán megérkezett minden amit Claire megvendégelésére rendeltem, aprósütemények, szendvicsek és gyümölcsök, italról pedig én gondoskodom. Örültem, hogy meglátogat, rajtam kívül csak Dorian felesége, Ashley lakott a Városban, így nem sok társaságom akadt, de hamarosan szemernyi időm sem lesz, ha Lilly megszületik. Mér nagyon vártam, számoltam minden percet ami közelebb vitt ahhoz, hogy a karomban tarthassam. Az ajtóhoz indultam, mire Claire belépett már én is ott voltam.* -Üdvözlöm Fuller kancellárné, fáradjon beljebb. *Katja üdvözlésére, melyben nem sok érzelem volt kivételesen és csak egy halvány mosoly jelent meg Katja arcán, de tudtam, hogy nagy erőfeszítésébe telik visszafognia magát, ölelésre tárt karral léptem Claire elé.* -Claire, nagyon örülök, hogy eljöttél! Gyere, nyugodtan nézz körül, érezd magad otthon. *Könnyedén megöleltem, ami a pocakom miatt inkább csak a vállán való érintésre terjedt ki és egy üdvözlő puszira. Majd a testőrnő felé fordultam és biccentettem.* -Köszönöm Katja, magunkra hagyhat. *Kedvesen mosolyogtam rá mielőtt elfordultam volna, ő pedig már kintről zárta ránk az ajtót. Valószínűleg néhányszor körbejárja az apartmant, függetlenül attól, hogy a Claire-t kísérő testőrök mit tesznek. Beljebb tereltem Claire-t a nappaliba, mely már teljesen be volt rendezve, azon már nem változtattam semmit. A hálón még volt mit, szerintem. * -Csodásan nézel ki, nagyon csinos ez a ruha. *Csodálón nézek végig rajta, Claire-nek mindig is remek ízlése volt és bámulatosan tudta párosítani az egyes ruhadarabokat. Ez a pöttyös ruha is remekül áll rajta, friss és üde, mint egy reggel nyílt virág, harmatcseppekkel a szirmain. *
*Nem kell sokat várakoznia a küszöbön ácsorogva, de azért nem is kell hátra ugrania ijedtében, mert azonnal nyílt volna az ajtó. Pont udvarias és egészséges ideig tartott, ha bárki kérdezné, csak ne Claire-t kérdezzék róla, mert ő továbbra is a homlokzatot figyeli, immár közelebbről kicsivel . Az ismeretlen arctól nem rezdül össze, nem várta, hogy maga Saskia nyisson ajtót.* - Jó napot! *Viszonozza az udvarias köszönést, majd be is lép az ajtón.* - Köszönöm. *Ez vonatkozhat mind az ajtó tartására, mind a beinvitálásra. A továbbiakban azonban figyelme a házigazdáé, akit épp megpillant, amint szeme hozzászokott a kintinél egy kicsivel sötétebb helyiséghez. Valószínűleg a napszemüveg se segít a helyzeten, hamarost le kell kerülnie.* - Szia! *Már szélesen mosolyog, miközben közelebb lép. Egyik kezével a kalapját kapja le, a feleslegessé vált napszemüveggel egyetemben, míg a másikkal a kosárkát zsonglőrködi ki oldalra, nehogy az üdvözlő ölelés közben megüsse a szépen gömbölyödő babypocakot.* - Köszönöm, hogy jöhettem! *A puszi után fűzi tovább szavait, amit nem üres formaságnak gondol. Tudja, hogy néhányan inkább szeretnek bezárkózni, pláne az utolsó trimeszterben. Ezért is volt a látogatás ötletét felvető üzenete rendkívül óvatos, hogy könnyen, sértődés nélkül vissza lehessen utasítani. A meleg fogadtatás azonban elűzi minden esetleges aggodalom-utózöngét. A személyzettel való interakcióra nem figyel túlzottan, sem az ajtót nyitó nő, alias Katja további mozgására se. Először szaván fogva Saskiát, otthon érezve magát lepakolja kiegészítőit, hogy ne kelljen magával hurcolnia, főleg a széles karimájú kalapot, azzal maga is körülményesen közlekedhetne aztán, mint nagy pocakú barátnője. Ennél tovább természetesen nem terjed otthonias viselkedése, nem kezd ajtókon benyitogatni, sem szekrényekbe kukucskálni.* - Aztamindenit! Ez egy igazi fa? *Egészen a nappaliba lépésig hagyta magát terelni, ott viszont lecövekel egy pillanatra.* - Ez minden perdai ház szériakelléke? *Inkább a Városbeli házakra gondol, az rémlik neki ugyanis, hogy a perdai perdaiak sokszor egyenest a fákon álló házakban élnek.* - Nagyon szép az otthonotok! *Azért nem felejti el a klasszikus dicséretet sem, amit akkor is illik mondani, ha még nem látta az egész házat. Azt már ennyiből is le tudta szűrni, hogy különleges figyelemmel, szeretettel tervezett és kivitelezett otthon, nem számít, hogy csak töredékét látta.* - Ó, köszönöm! Direkt erre a napra tervezték. *Ha már ritkán jár Perdán, akkor megadja a módját. A mai ruha mellett úgyis munkásruha és overál volt csomagjában, nincs lelkiismeretfurdalása az egyedi hőmérsékleti kritériumoknak megfelelő ruha készíttetése miatt.* - Te pedig egyenesen ragyogsz! *Korábbi mosolya, amit a fa okozta meglepettség maszatolt el, most visszatér.* - Nagyon szépen gömbölyödsz. Hogy vagytok? Ó, jut eszembe, hoztam egy kis apróságot, fogadjátok szeretettel, és használjátok egészséggel! *Azzal átnyújtja a kosarat, ami már önmagában használható tárolásra, és nem túlzott Claire, valóban szinte minden elhasználható belőle, amit hozott, a baba körül, törlőkendőktől kezdve a jóval később használható 3D-gyártott hűtőrágókán át minden inkább használati tárgy. Elhasználható, elfogyasztható, kidobható, hiszen egy otthonba nem akart nem odaillő holmit hozni, amit udvariasságból pakolgatnak a friss szülők aztán az idők végezetéig, de legalábbis a gyerek akadémiai avatójáig.* - …és remélem tetszik. Ha már van, az se baj, kettő jobb, mint egy. A pelenkázó vagy játszósarok fölött is mindig jól jöhet. *Mondja, amint Saskia elér a sok babaápolási kence-fice után az egyedüli első apró, gépihorgolt plüssig. Amit követ még négy társa, mind egy kerethez rögzítve. Csak a kosárból kivéve adja ki a jól ismert alakját a zenélő forgó, közepén a zenedobozzal. Claire csak ennél a tételnél csábult el – feltételezhetően alkotókedve hajtotta leginkább –, amit többé-kevésbé tényleg maga rakott össze a zenélőszerkezettel, de ez nem látszik meg a kompozíción.*
// 
Köszönöm ezt is, nagyon aranyos volt és imádtam, azt a vicces jelenetet meg el kell képzelned, ahogy Callum kis ásóval próbál ültetni... Remélem inkább kávézva nézhette, hogyan csinálja egy igazi profi 
//
