/Fő tér - családot hátrahagyva, Tywi-vel, Josie-val és Szöszivel/
Lesújtó pillantás Raven-nek az üzenettel, hogy semmi bizonyítéka nincs, ergo alaptalanok a vádjai. Közölném is vele, csak hát apa közbeavatkozik, mielőtt jobban elmérgesedne a vita. Nos, ha volt is benne netalántán kis félsz, hogy ennyi év kihagyás után is ugyanúgy viszonyulunk majd egymáshoz, akkor most biztosan megnyugodhatott és otthonosan érezheti magát: régen is előfordultak viták köztem és Raven között, amibe közbe kellett lépni olykor. Jellemzően csip-csup ügyek voltak, mint általában a gyerekeknél ez lenni szokott. Ismerve kalandozásaimat, azt hihetnénk, hogy ez is ilyesmi téma, mégis érezhetően nagyobb az ellentét ebben köztünk testvéremmel, mint eddig bármiben. Apa szavai jólesnek, éppen megtorpantanak, mielőtt elindulnék, már elfordultam tőlük, de vállam felett hátranézek egy finom mosollyal, meghatódok a szemeiben csillogó meghatódottságtól, és mosolygok, amiért büszke rám - miért is? -, és hogy minden jót kíván - miért csinál úgy, mintha nem találkoznánk már? -, de a végére fanyar lesz az a mosoly. - Az volt a terv most is. - Biccentek és lépek el, hogy előresiessek a tömegben. Valószínűleg ezek lesznek azok a szavak, amelyekre még apa szemöldökei is megemelkednek és ha elmeséli otthon anyának, akkor anya az első keze ügyébe kerülő lámpát azonnal beveti mint vallatólámpát, s elkezdi kifaggatni húgomat, hiszen olyan még egyszer sem volt, hogy én egy aktuális barátnőmet bemutatni akartam volna nekik. Mi több, kifejezetten bosszantott minden erre irányuló célozgatás... ... Török előre a tömegben, tekintetem keresi Josie-t meg Harvey-t. Nehéz szívvel, mert úgy volt, szórakozni jövünk, viszont elég ingoványos lett a talaj a talpunk alatt, valószínűleg Szöszivel sem találkozhatok. Pedig olyan jó ünnepségnek nézett ki! És apa is itt van, mégis... Azon kapom magam, hogy erővel kell koncentrálva pásztáznom a tömeget, hogy visszaszorítsam a gondterhelt gondolatokat és érzéseket, de még így se sikerül mindig, meg is lep Tywinna, ahogy mellém lép. - Ööö, szia! - Furcsállva nézek rá, hiszen aki épp nincs beszélőviszonyban Raven-nel, az bizony alaposan lemarad a fogadott testvérségről. Bátyus... ugye Tywinna is jól használja a szót és nem keveri a férj-jel? Visszamosolygok azért, gyorsan alkalmazkodom a testvéri felálláshoz, míg megértem, mi is van, és mert ezen a ponton még nem esik le, hogy akkor nekem sikerült "hugit" megcsöcsörészni anno... Szent Shiennel! - És a fiad? Két szőke...? Ja hogy! - Lemaradtam arról is, hogy a korábbi fiú nem a fogadott fia, és már-már aggódnék, milyen két szőke gyerek kerül elő, mint leendő közös gyerekeink, de ekkor meglátom, hogy szerencsére nem gyerekekről van szó. Pillantásom nekik úgy combmagasságtól indul, leginkább Szöszin fut így végig fel, esetében e pillantásban benne van a vetkőztető szándék - meg egy újra felöltöztető, csak hogy ismét le lehessen vetkőztetni - és mosolyogva áll meg a szemeinél. Na azt éppen nem tudom, hogy Josie mennyit tud már rólunk és mennyit nem, de ha nem tudja, hát e pillantás még nem jelent semmi extrát, mármint engem ismerve ugyebár. Tekintetem aztán Josie-ra tér át. - Kezdem a legfontosabbal... - És itt mégis visszaugrik a pillantásom Szöszire zsiványul mosolyogva, ismét röpkén végigmérve. - Wow! - Intézem neki a szavaimat, de nehéz megállni, hogy ne simuljon tenyerem karcsú derekára és köszöntsem egy hosszú csókkal őt. Ám kénytelen vagyok biztonsági játékot játszani és okkal, szóval visszafordulok Josie-hoz, legfeljebb csak annyit remélhetek, hogy ha mellettem áll Szöszi, akkor ujjaink össze tudnak kapcsolódni finom érintésekkel, ez a tömegben úgy sem feltűnő - ugye? -, de lehet apáék kiszúrják, ha jöttek utána a Fő térre és meglátnak minket. - A második legfontosabb: mesterlövész az északi kapun kívül. - Kezdek bele aztán Josie-nak, komolyra fordítva a szót. - A déli kapuhoz nem mehetünk, meg kell várnunk, míg tiszta lesz a terep Elorak körül, addig vagy elvegyülünk vagy elbújunk valahol. Piszkos bácsinak is szóljunk! Ő hol púderezi az orrát? - Nézek Josie válla felett el, mögé, mintha reális lenne, hogy ott Harvey elrejtőzhessen alkati különbségeik ellenére. Figyelmemet aztán csakhamar a tér közepén lévő pódiumon álló vonja magára, de aztán a szokásosnak mondható köszöntő blablát nem is figyelem, hanem Josie-ra nézek vissza, mi legyen most? Persze, egyszer pillantok vissza a pódium felé, mikor máskor, mint amikor "szépséges nőket" említenek. Nem is én lennék, ha nem kapnám erre fel a fejem, s feledve egy pillanatra a lehetséges veszélyt, Tywi-re, Szöszi-re és Josie-ra mosolygok. - Indulnotok kellene ezen, tarolnátok! - Aprókat bólogatok is hozzá, mintha csak ez a megerősítés hiányozhatna esetükben a meggyőzéshez. Ugyanakkor van, ami engem is kísértésbe hoz és ez engem is meglep. Láthatóan eltűnődöm azon, hogy beálljak-e a sorba, elvégre oda kiállva... hát nem biztos, hogy az jó ötlet. De mégis... És még ingyen piákat is emlegetnek! A csajok vajon mit nyernek? - Vajon teszteljük, mennyire igaz, hogy ha el akarsz rejtőzni, légy szem előtt? - Nézek a szépséges hölgykoszorúmra - Harvey, öregem, mit hagytál ki! -, hogy mi a véleményük?
*Lesújtó pillantást kapok a bátyámtól és tudom, hogy megérdemlem, de jelenleg az foglalkoztat, hogy minél előbb valahol máshol tudjam őt. Nem jó ómen az, hogy valaki csak úgy közénk lőhetett, akkor is ha csak kintről. Egyetlen magyarázata lehet a dolognak, hogy egy mesterlövész csücsül valamelyik fa ágán, és mindent szemmel tart. Ezen agyalok míg apa és Alec elbeszélgetnek egymással, mintha minden rendben lenne és idő is arra, hogy társalogjanak. Mindig is imádtam a bátyám belépőit, de most a végszava az, amivel mindkettőnk homlokára rángatja a szemöldökeinket. Alec aztán eltűnik a tömegben amerre az sodorja őt, mi meg ketten maradunk a sok perdai között, és már azt sem tudom melyik a kísérőnk. Végül is mindegy, majd jön utánunk ha nem veszített minket szem elől, nekem viszont sok megmagyarázni valóm van, és ez apa hangszínéből világosan kitűnik. Ezt a hangját használja vérprofi módon amikor fény derül a turpisságra és tudatni akarja, hogy a játéknak vége. A lelkemmel hallom a „kisasszony” szót is, bár hangosan nem mondja ki. Nagyot sóhajtok, miközben sodródunk a tömeggel, mert újabb kürtszó harsant fel és mindenki a főtér felé igyekszik. Az egészben az az egyetlen jó, hogy Alec is arra tart, így ha biztonsági okokból nem is vagyunk mellette, a közelében még lehetünk. * -Szóval az úgy volt, hogy….*És semmit nem szépítve elmesélem, hogyan tudtam meg, hogy Alec becsajozott, ráadásul azzal a botanikus csajjal kavar aki Jenkins jóbarátja, de ezt a szót is úgy ejtem ki, hogy érzékeltessem a pletykák zörgő haraszt mivoltát. Apa figyelmesen hallgat s jár az agya a hallottakon, de a vigyort nem lehet letörölni az arcáról. Ilyenkor tudatosul bennem, hogy Alec mennyire az apja vére. Az a vigyor, a távolba révedő tekintet, a homloka mögött viharsebességgel száguldó gondolatok….* -Értem. Tehát semmilyen bizonyítékod nem volt arra, hogy ez a Jasmine kém. Az eszedbe sem jutott, hogy egyszerűen csak jó ismerősök Jenkins kancellárral? Ha jól tudom a felesége is botanikus, talán onnan az ismeretség. Ismerem a bátyádat és tud vigyázni magára, inkább örülj annak, hogy boldog, mert láthatóan az. Még be is akarta mutatni. Ilyen még nem fordult elő. -Persze, mert adtak neki egy feleséget, mégis milyen barátnőt mutogasson be? *Teszem fel azonnal a jogos kérdést, de apa boldog vigyorán mitsem változtat. * -Hagyd őket Raven, ne kutakodj, ha eddig nem találtál semmit, ezek után sem fogsz, hiszen te ebben nagyon jó vagy, ugye? Nem tévedek. Amit te nem találsz meg, az nincs is. *Nem pirulok el, de jólesnek apa szavai és igazak is. Csak annyira féltem a bátyámat, hogy túlzásba vittem a gyanakvást. Bíznom kellene benne, hogy igenis tud magára vigyázni, ráadásul most pont trutyiban vagyunk egymással, amiből nem tudom hogyan másszak ki. * -Ígérd meg Raven, hogy békén hagyod őket. Inkább segíts nekik. *Apa jelentőségteljesen néz rám és ehhez még meg is áll néhány röpke pillanatra, míg meg nem kapja tőlem a durcás, de beleegyező választ. Tud ám nézni ha akar. * -Oké. *S még mindig néz.* -Oké, rendben, megígérem. *S ekkor bólint csak megnyugodva, majd lép tovább amerre terelnek minket. Igazából mehetnénk másfelé is, de ha már itt vagyunk, nézzük meg azt az ünnepséget, legyen mit anyának mesélni. Nem hátrány, hogy Alec is erre felé jött, keresem is őt, bár elég nehéz megtalálni a sok sárga ruhás alak között. Azonban nem tudok ellenállni a csábító ételeknek, melyek illata az orromba kúszik és bár rendületlenül megyünk a főtéren lévő kút felé, ahol most valami színpadot állítottak vagy mit, menet közben el-elcsenek pár falatot. Úgy sem látja senki. * -Ezt kóstold meg. *Nyújtok oda egy sütit meg egy darab fűszeres húst apának, aki rosszallóan néz rám, de azért elveszi.* -Mondd, hogy nem loptad. -Nem loptam. *Vágom rá azonnal, ahogy kívánta, de mindkettőnk arcára vigyor nyúlik. Aztán csak az élvezet a finom ízektől, ha teljes csend lenne, hallanák a nymmogásunkat. * -Többet ne lopj Raven….de finom azt meg kell hagyni. -Na, csak még egyet anyának. Hazavisszük. *S még ki sem mondom, már nyúlok is egy újabb asztalka felé, ahol másfajta húsok vannak falatjával. A mozdulat olyan gyors, hogy ha valaki észre is vette, úgy érzi, csak érzéki csalódás volt. Még jó, hogy lenyeltem már a falatot, mert hirtelen nagy lesz a csend és kénytelen vagyok oda figyelni miért is. Apa kezét fogom, hogy ne veszítsük el egymást a tömegben, de mivel mindenki megállt most és egy irányba figyel, lehetőségem nyílik arra, hogy a bátyámat keressem. Meg is látom, de csak azért, mert arccal pont felénk áll és egy nőt fixíroz. Szőke haj. Meg Tywi. Hmmmm….a látványt aztán kitakarja előlem egy perdai, eddig is valahol vállmagasságban, két alak között figyeltem, de most nagyon kell nyújtózkodnom. Meghúzom apa ingének ujját és fejemmel Alec irányába mutatok. * -Ott van. A nő is. A szőke. *Persze ezzel nem sokat segítettem, mindhárman sárga ruhában vannak, kettő szőke. * -Melyik szőke? -Jajj már, a bal oldali. Azt hiszem. Nem látom. Kicsi vagyok. *Látványosan elhúzom a szám és nyafogok azon, hogy nem érek túl a legtöbb ember és perdai vállánál. * -Amelyiket levetkőzteti a szemeivel. *Akkor ér el hozzám a perdai kikiáltó utolsó ajánlata és felhördülök. Ingyen pia. Gondolom nem csak én kaptam fel erre a fejem. Remélem nem jut eszébe, ugye nem? * -Nagyon szép, helyes lány. Szerintem kedves.*Mondja apa, de én már egészen máson gondolkodom, és a kezénél fogva húzom őt a bátyámék felé, hogy ha elérem őket, visszatartsam a félvérem attól, hogy versenybe szálljon a piáért.*
Nem folyok bele Jasmine és Tywinna szóváltásába, aminek úgy gondolom, az elejét nem hallottam/nem hallhattam, mert pár jó pár méter és még több széles váll és/vagy virágos hajkorona választott el tőlük. Valaminek vagy valakinek a neve derülhet ki hamarosan, ennél tovább nem foglalkoztat a diskurzus. Leginkább mert ugye hamarosan lesz más, ami elterelje a figyelmem. Az őrt láthatóan nem befolyásolják a szavaim, egyedül Tywinna tud később megnyugtatni, egy kicsit. - Én értem. Én köszönöm. Ugyan továbbra is aggódok, de kénytelen vagyok bízni Daryl képességeiben és túlélőösztöneiben. Szóval… aggódhatok még egy kicsit. Mondjuk ha addig nem tér magához, a tüskés bokor biztos magához téríti (Csipkerózsika reversed) és csak-csak összeszed másik ellenállót, talán Harveyt és biztonságban kihúzza az ünnepség végéig. Gyanítom, hogy nem engedik már vissza. Nem volt nehéz teljesíteni Tywinna kérését, hogy egyszerre csak egyikünk beszéljen, mert ezen a ponton minden égető kérdésemet feltettem már s jobban lefoglalnak a gondolataim. Jasmine kvázi találóskérdése: Együtt jöttünk az ünnepélyre (Alec és Harvey, ja meg Daryl és még akkor ki tudja ki, habár velük a szó szerinti értelemben nem együtt jöttem), bajban van, velem együtt (ki nem az előbbi 5 perc alapján?), Tűzvölgyben is együtt jártunk (hopp, na ez leszűkíti a kört: Alec), ki Vadember? Alec lenne Vadember? Vadember az Alec? Ez mondjuk az előző logikai levezetésem alapján elég egyértelműnek tűnik. De…de… - Te honnan ismered Al…. Vadembert? Kérdem Jasmine-től, habár amint kimondom, azonnal rájövök, hogy nem ez a megfelelő kérdés. Ki ő neked? Habár az iménti pánik a hangjában, az hogy szinte repül a korábbi kavarodás irányába, hogy százméterről, tömegen át is felismerte a hangját.. Jut eszembe, tényleg Alecet vizionáltam a kiáltás hallatán, erről el is feledkeztem aztán. Szóval nem kell lángésznek lennem. Alec pillantása aztán minden fel nem tett kérdést megválaszol. Előbb Jasmine-re nézek, aztán Alec-re, majd vissza Jasmine-re, megint Alec-re. Aztán azt hiszem elfáradok. Enyhén üveges tekintettel meredek magam elé, hogy nem jöttem rá erre? Naphajú, a perdai festő és Jasmine, a városbéli botanikus, kérem szépen, egy és ugyanaz. Tywinna bátyjra vonatkozó megjegyzésével most nincs kapacitásom foglalkozni, se a megjelenő perdaiakkal, mivel egyértelműen nem akarnak bántani minket. - Daryl is itt van, vagyis volt, kidobták. Hülyeséget csinált, mindegy, szóval őt nem tudom, hol tették ki, de tartok tőle, hogy az északi kapunál, elvégre az van legközelebb. Piszkos bácsit elvesztettem egy ideje, fogalmam sincs, hol van. Felelem szinte gépiesen, mert még mindig le vagyok blokkolva. Ennyit a fene nagy túlélő üzemmódomról. Arra nem felelek, hogy mit tegyünk, de leginkább azért, mert ezt eldöntik helyettünk a perdaiak, szóval a végén csak elérjük a Fő teret. A köszöntő alatt próbálom kibogozni, hogy mennyire is haragudjak Alec-re. Úgy rémlik, hogy meglehetősen emelkedett hangulatban csevegtünk Naphajúról és Jasmine-ről, szóval nem tartom kizártnak, hogy nem hazudott Alec, csak hagyta hogy saját -téves- következtetésekre jussak. Az, hogy mentorom és barátom nem tartozik nekem elszámolással szerelmi életével kapcsolatban (sem), néha felszínre bukkan, de csak néha. Szóval egy kiadós bokánrúgást vízionálok magam elé, hm, meglep, azt hittem nincs hajlamom az erőszakra, közben a háttérben a versenyfelhívások hangoznak el. Alec első megjegyzésére, hogy indulnunk kéne a kvázi szépségversenyen, részemről mindenféle visszhang nélkül marad, ellenben az utolsó kérdésére gondolkodás nélkül vágom rá: - Meg ne próbáld!
*Tywinnával megint ott tartunk ahol jóval korábban, még a kis kunyhójában, majd később itt Elorakban. A különbség most az, hogy nem olyan feldühödött és értetlen, mintha elfogadta volna, hogy nálunk nem olyan egyszerűen mennek a dolgok, ahogyan azt ő gondolja. Talán valakitől többet is megtudott a részletekről, nem találgatok és nem is kérdezek, csak örülök, hogy így van. Elmosolyodom hát, elnézően pillantok rá és lehet, hogy a bólintásom sem csupán a gondolataimban történt meg. Persze, hogy gondoltam rá, de a családom a Városban marad és nem látogathatom meg őket utána. Néha tényleg úgy érzem kettészakadok, annak ellenére is, hogy Max szinte bátorított arra, hogy a Vademberrel való boldogságot válasszam. Azon viszont, legyen bármilyen rossz dolog is, halkan felnevetek amit a kancellárokról mond. Inkább ez a szelíd kifakadása kelt bennem derűt, semmint a kimondott gyilkosság szándéka, egyébként sem hiszem, hogy megtenné. Olykor mi emberek is mondunk olyasmit, amit nem tennénk meg, de jólesik kimondani. * -Igen, Jenkins kancellár jóbarátom….Callum Jenkins. Sok képet festettem már neki. *Nem tudom miért kérdezi, de nem különösebben érdekel, nem kelt bennem gyanút, így őszintén válaszolok, mert miért is ne tenném ha már a húgává fogadott? Mindez az öröm aztán később borúvá változik. Először megpillantva Jess-t boldog vagyok, hogy találkozunk, de máris eszembe jut ugyanaz amiért Vadembert féltettem és ezen Tywinna sem tud segíteni. Az üdvözlés így meglehetősen komorabbra sikeredik, mint szerettem volna és ennek okát még csak ki sem mondhatom hangosan. S milyen jól tettem. Gondoltam azonnal amikor mellénk lépett az a férfi, aki Jess-t akarta elvinni valahova. Tywinna azonban rögtön cselekedett, mielőtt a félreértés kiderülhetett volna, és a Darylnek nevezett férfi máris elalélt. Én azonban még mindig Vademberért és Jess-ért aggódom és máris mennék, cselekednék, de Tywinna egy határozott mondattal elejét veszi annak, hogy bolondságot csináljak. Míg Tywinna Jess-t próbálta megnyugtatni afelől, hogy annak a Darylnek nem lesz különösebb baja, én már terveket szövögettem Vadember megmentéséről. Az előkerülő kés azonban megijeszt és rájövök, hogy még sem vagyok akkora hős, mint azt néhány lélegzetvétellel előbb képzeltem. * -Ó, ja, jó! *Szóval nem kell fegyvert használni, de jó ha van nálunk. Részemről jó ha Tywinnánál van. S már mennék is, ezért nem is figyelek oda jobban a szavaimra és akaratlanul is elárulom, hogy Vadember kicsoda is valójában. Persze erre csak akkor jövök rá, amikor Jess hosszú hallgatás és valószínűleg erőteljes gondolkodás után leleplez, majdnem kimondva Vadember valódi nevét. * -Ó, hát ő…tudod a….találkoztunk párszor. Sokszor. *Érzem, hogy a pillantásom és a pirulásom is bőven elég ahhoz, hogy szavak nélkül is eláruljak mindent. További magyarázatra nincs szükség és nem is szeretném tovább pazarolni az időt, Tywinna is magával ránt minket, azonban nem jutunk messzire. Egyrészt a tömeg ellen sem könnyű lépni, másrészt Vadembert, mint emlegetett, megjelenik előttünk. Nekem elakad a szavam és a lélegzetem is. A sárga felső észvesztően emeli ki szemei sötétjét, mely árnyalata ellenére is mindig úgy csillogott amikor rám nézett, akár az éjszakai égbolton a csillagok. Tywinna üdvözlése teljesen elillan a figyelmem elől, csak Vademberre tudok fókuszálni, meg sem hallom sem a bátyus kifejezést, sem a Jess-re és rám tett utalást. Arcomon a pír, melynek még eltűnni sem volt ideje, máris tovább mélyül, attól a nézéstől nem is lehet másként. Mit mondjak, egyszerre érzem magam a lugasban, a barlangban és a gyümölcsös bokrai között. Egy kósza gondolat is felüti a fejét az elmémben, hogy minek is nekünk ágy, ha a legkisebb fűszálról is csak az jut eszünkbe, mennyire vágyunk a másikra. Elmosolyodom és lesütöm a szemeimet egy röpke pillanatra, kezeim emelkednek, hogy a nyakába ugorjak és átöleljem, de a mozdulat megtorpan és kettétörik, mert eszembe jut, hogy nem szabad. Lassan azért megtalálom a hangomat és a lelkem is integet, hogy jelen van. Érzem ahogy a keze az enyémhez simul, ujjaimat az ujjai közé fonom szorosan. Míg én igyekszem zavaromon felülkerekedni, Vadember és Jess számomra kódolt üzenettel köszöntik egymást. Sok mindent értek, a Daryl név is szóba kerül, őt tudom kicsoda és a kapukról is van fogalmam, arról viszont nem, hogy lövöldözés is volt. Nagy szemeket meresztek és ujjaim még szorosabban fogják Vadember kezét, azonban már nem tudom visszafogni magam attól, hogy aggódásomnak hangot és más jelet ne adjak. Szabad kezem a mellkasára simul és majdnem szembe is fordulok vele.* -De te jól vagy? Nem sérültél meg? A családod hol van és ki az a piszkos bácsi? *Hogy sikerül-e menet közben tisztázni majd kiderül, egyelőre azonban sok szigorúan néző perdai vesz minket körbe, és elkezdenek minket a Főtérre terelni. Vadember mellett maradok, szorosan hozzásimulok, egyébként sem tudnék mást tenni. A Főtér egészen másképp néz ki, mint korábban. Sok a virág, szomorú tény, hogy a perdaiak letépkedték azokat és felaggatták díszítésként. Koszorúkat fontak belőlük és így lassú halálra vannak ítélve. Mindenki mosolyog és láthatóan boldog, rajtunk kívül. Persze örülök, hogy találkoztam vademberrel és Jess-szel is, de még sem jó, hogy itt vannak. Épp megszólalnék, hogy mennünk kellene innen, mikor hirtelen nagy csend lesz és nem merek megszólalni. Sok minden hangzik el, alig figyelek arra miről is van szó, csak vadembert figyelem, aki nem tudom honnan meríti a jókedvét, de valamiért folyton derű ül az arcán, ami széles mosolyban teljesedik ki. * -Min kellene indulnunk? Neeem, én nem megyek fel oda. *Bármire is, biztos, hogy nem akarok mindenki figyelmének a középpontjába kerülni, még a fejemet is megrázom, hogy nagyobb határozottságot mutassak. Mivel most már arra is figyelek mit hirdet a perdai férfi, az is eljut hozzám, hogy erős, ügyes és bátor legényeket keresnek, Vadember arcán pedig az a mosoly egészen megváltozik és a szemei is mintha jobban csillognának. Ismerem már ezt a nézést, ilyenkor őrült ötletei támadnak és nem is csalódom. A kérdésére Jess-szel együtt mondom és nem meglepően ugyanazt, figyelmeztetően húzom össze a szemöldökeimet is, hogy szigorúbbnak hassak.* -Meg ne próbáld!
Halad az én beszélgetésem Jasmine-al, s lényegében úgy érzem, hogy nincs veszteni valóm, ha feltárom előtte a dolgokat. Abban reménykedek, hogy túljunk egy bizonyos határon, s okosabb leszek a szavaitól. Kíváncsi vagyok! Kíváncsi természet! Megint csak elmondja a szokásost, hogy ők mennyire vannak lekorlátozva, ami elszomorít, s arra sarkal engem, hogy olyat mondjak, mint másnak ezelőtt sosem. Igen! Képes lennék megfojtani egy kancellárt. A gyorsaságom vetekszik egy egy érett erratorral, s nem hinném, hogy kancellárnak lenne ideje bármit tenni. Mondhatni ezen győztes vizió leng a fejemben, s trófeaként vágnám el a nyaki bőrt, s ami alatta van. Teljesen addig, míg el nem választanám a fejét, a testétől. Úgy mint egy Hexánál szokás. Ezen borus gondolatok ott fejeződnek be, mikor festett képekről beszél. - Te tudsz festeni?! - lepődök meg Jasmine-on, mert eddig azon részét ismertem meg, amiről tudtam, hogy érdekli őt a növények. Én aztán festeni nem tudok. Számomra az olyan, mintha hexát ennél errator hús mellett. Ég és föld! Mindegy! Darylt ártalmatlanítom, s egy perdai férfi viszont tovább lép, s idejét áldozva cselekszik. Nem tudom mennyire látta az eseményeket, bár van olyan erős földim, aki nem ismerné a nevem? Az események felgyorsulnak, s én pedig a két nőt magammal cipelem. Nem ellenkeznek ellenem, ami kiváltképp nyugtatólag hat rám. S a célpontom megvan! Alec az! Kiszúrom őt, mint a vadász a vadat a sok zöld közül. S a legtehetségesebb vadászok képesek a kitakart részeket a zöld mögött „meglátni” a győztes lövéshez. Én kilövök Alec irányába, sőt egyenesen odalépek hozzá. - Bátyusom! Az arcod olyan jellegzetes a perdaiak között, hogy szinte kiszúrható vagy. - mármint annyit jelent, hogy feltűnő jelenség, nem simul bele a helyiek vonalába. - Gyakrabban kellene borotválkoznod. - adom neki tudtára, hogy mi az ami lebuktatja őt. Ami azután művel, az eléggé hajmeresztő. Mikor a fiamról kérdez, akkor én döbbenten meredek rá. - Az nem a fiam, az egy csíntévős kölyök. Lehetséges, hogy az állatkája előkerült, s boldogan valahol sétálgat vele. Még nem házasodtam meg, s nem csináltam egy perdai pasival sem gyereket – csak úgy zúdítom rá a nagy információ halmazt. Azonban észlelem, hogy Alec és Jasmine miként viszonyul egymáshoz. Olyan aranyosan, egyben suták, mert nem vállalják fel vígan mások előtt a kapcsolatukat. Jess-re nézek, hiszen tőlem ez a páros azt tehet amit csak akar, de viszont Jess...nos nem tudom. Oda is lépek Alec és Jasmine közé, s a fülükbe suttogok, mint egy lágy szellő. - Na ne most fogjátok vissza magatokat. Shiennel szereti a szerelem kinyilvánítását. Ez a nap erről is szól. - ezzel odalépek Jesshez, s még mielőtt furán nézne, vagy bármi más, én melegen magamhoz ölelem, olyan jó erősen, hogy magamra vonjam a figyelmem, mint a szerelmes párocskára. Lassan engedem el, de még szavakat is mondok neki. - Jess, kivánj magadban valami jót és az meg fog történni. - biztatom mosollyal, aztán megfogom a kezét, hogy felzárkózhassunk Alecékhez. A Főtéren jönnek a szószólók, de mikor a bátyus megjegyzi, hogy indulnunk kellene, akkor nyitom az ajkaim. - Jasmine-on, Jess-em! Menjetek szépség versenyre, én az erőpróbára fogok menni! - nem az ingyen pia mozgat, sokkal inkább az, hogy bátyusnak megmutassam, milyen erőt képviselek.
Úgy tűnik, hogy újdonsült barátom, még egy olyan veszélyes fenevaddal szemben is képes felvenni a harcot és védelmezni, mint egy Hexa. Na jó, a hexa valójban nem is veszélyes fenevad, legfeljebb egyes fejekben élhet róla, olyan kép, amelyben emberevő szörnyetegeknek képzelik őket. Ettől függetlenül, nagyon kedves és csodálatra méltó, ettőla kis llatkától, hogy mennyire megkedvelt. Egyértelmű, hogy vissza is veszem a karjaimba, a kis állatkát. - Olyanok, mint mi magunk is vagyunk. Egy bizonyos kor után éheznek a kalandokra és a veszélyre. Állapítom meg Gaia viselkedésének a feltételezett okait, hogy elkószált, de arra nem tudok magarzatot adni, hogy miért pont engem választott, legújabb barátjának. Ez valószínű a sors akarata.
Kicsit elhúzom a szám szélét, amikor arról beszél, hogy olybá tűnik, betegségnek tartanak minket. A kiszorítás, eléggé elnagyolt, túlzásba vitt kifejezés. Ugyanis a Perda elég nagy ahhoz, hogy elférjen a Város, de még ahhoz is, hogy eltűnjön egy több ezer lelket számláló település, amit az ellenállók laknak. - Roda, mesterien forgatod a szavakat és használsz túlzó, érzelmekre ható formákat. A kiszorítás egy kicsit túlzás, elvégre még mindig áll Elorak és oda mentek ahová akartok, a Várost leszámítva. A perdaiak még mindig többen vannak és tudtommal szép számmal akadnak még városaitok, amelyek köszönik szépen, zavartalanul élik mindennapjaikat. Az erdeitek állnak, találtok élelmet, tudtok halászni, kereskedni, a közösségi életetek, a kulturális sajátosságaitok élnek és léteznek. Az ember, történelme során, már számtalanszor bizonyította, hogy könyörtelen életforma. Nagyon messze van a jelenlegi helyzet attól, hogy azt mondhassuk, hogy kiszorítunk benneteket. Hidd el! Nem tisztem a többi kancellár álmait, gondolatait, hosszútávú terveit ismerni. Egy dologban, azonban mind egyet értünk, senki sem akar háborút a perdaiakkal. Nem azért vagyunk itt, hogy háborúskodjunk. - mondom és én, a magam részéről, komolyan is gondolom. Elvégre, mint Népjóléti Kancellár, egyáltaln nem érdekem az, hogy mindennapi tusakodás és viaskodás legyen. Nem ezért jöttünk. Ezért is haragszom az ellenállókra.
Az erratoros megjegyzésére, csak bólintok, nem kezdem neki el magyarázni, hogy csak tréfának szántam megjegyzésem. Bár az tagadhatatlan, hogy igaza volt és a vérszomjas errator bébi helyett, csak egy rémült és erretévedt Hexa bukkan elő, amit Gaia sikeresen el is kerget. mindig is tudtam, hogy ez a jószág zseni, még akkor is, ha igazából a felharsanó kürtszó az, ami valójban elkergeti a hexát. Én meghagyom abban a hitben, hogy ő volt ennyire félelmetes és rémisztő, hgy elkergette a csúnya gonosz Hexát. A karjaimban tartva gaiaát és simogatva a sárkánymacskát rázom meg a fejemet, a vadászok ajánlatára. - Be kell várnom az őreimet, de köszönöm a felajánlást. - mondom határozottan, hiába vagyok kíváncsi az elorakiak ünnepére. A fene se tudja, hogy pontosan hány ellenálló keccsöl most is a perdaiaik vendégszeretetét élvezve.
[Főtér] - Raven, Alec, NJK apu, Jasmine, Josie, Roda és Tywinna
Az emelvényen kezdenek sűrűsödni a perdaiak, akik bátran jelentkeznek a meghirdetett eseményekre. Nem marad a közönség figyelem elterelés nélkül, mert felhangzik egy vidám perdai dallam. Nem, egyáltalán nem versenyző kelti ezt, sokkal inkább öreg zenészek, kik szívüket rakják bele az alkotásukba. Táncra hívó dallam, s a perdai közönség pillanatok alatt a tétlenségből átcsap izgő mozgó léptű táncossá. Körülöttetek mindenki megtalálja a párját, s ritmusra ropják a táncot. De nem csak ott, hanem az emelvényen sem tudnak ellenállni a kísértésnek. Tíz perc intenzív tánc után, ahogy a zene elhal, s mindenki visszarendeződik a családjához. Fiatal bizony még az idő, de jól lehet látni, hogy e mozgás közben lehetséges kezdetek alakultak ki férfiak és nők között. De ti vajon mit csináltok? Részt vesztek valamin? Vagy csupán távoli csodálók maradtok?
[Elorak közeli erdő] - Evans
Mivel nem kívánkozol a perdaiakkal, így magadra maradsz Gaia-val. Az erdő körülötted mély csendet áraszt magából, ami jelenthet jót, de akár rosszat is? Hosszúra nyúlik a csend, egészen 10 percig lehetsz a részese, mikor távolból neszre lehetsz figyelmes. Annyira nem lakatlan ez az erdő, hogy ne keltsen valami zajt, apró kis hangokat, vagy esetlesen pánikos csörtetést.
*Későn érünk oda a lényeghez, de nem annyira, hogy ne halljam milyen jó kis programot kínálnak a perdaiak. Ilyet kellene a Domin is, fut át a gondolat a fejemen, de egyelőre csak azt tartom szem előtt, hogy a bátyámat valahogy kimenekítsem innen. Nem jó ötlet, hogy itt van és be kell látnom, tőlem sem volt remeklés, főleg, hogy apát is idehoztam, de abból kell főznünk amink van. Persze ki gondolta, hogy ekkora kalamajka lesz ebből az egészből? Megfogom hát apa kezét és elkezdek Alecék irányába araszolni a tömegen keresztül, hogy legalább egy kicsit közelebb kerüljünk hozzájuk. * -Most meg hova viszel? A…megmondta, hogy jobb ha távol vagyunk tőle. Raven ne csinálj megint bolondságot. -Apa, bízz bennem! -Amikor utoljára ezt mondtad, eltört a karod, kétszer…. -Csak egyszer, a második nem volt törés… -…és felrepedt az arcod. -Elmúlik. *Látszólag félvállról veszem az egészet, bár am ikor ott voltam az apa által emlegetett eseményen, nem voltam ennyire jókedvű. Mondjuk most sem vagyok az, és engem lep meg a legjobban, hogy nem is érdekel a botanikus bige jelenléte, felőlem aztán vele együtt tűnhet el Alec a balfélen, csak _ne_ legyen_ itt. Az érvelés ellenére apa jön velem, mást úgy sem tudna csinálni, és persze benne is működik a nagy betűs APA, szeretné látni a fiát mielőtt megint hónapokra eltűnik a szemei elől és csak általam tudja tartani vele a kapcsolatot. Közben azért nézelődik is, bár a perdai nyelvet annyira nem érti, mint én. Fordítok neki készséggel.* -Azt mondja a fazon, hogy versenyek lesznek. Lehetsz szép, vagy ügyes, erős és akár énekelhetsz is, kapsz jutalmat. -Ó, az jó. Remek ünnepség. Szervezhetnénk ilyet a Dominiumra is. -Ugyeeee? Én is ezt gondoltam! *Egy röpke pillanatra megtorpanok és apára nézek tócsányira kerekedett szemekkel, majd szélesen elmosolyodom. Akkor lengetik be az ingyen piát. * -A jutalom ingyen pia…..ó baszki! -Jaj ne!*Mindketten egyre gondolunk. Még csak nem is kell magamból kiindulni, hogy ez – és Alec érti a perdait – mennyire vonzó lehet a bátyámnak. Közben már nem sok választ el minket az Alec csoporttól, ahol néhány villanásnyira még Amazonkát is meglátom. Alec tudja mitől döglik a perdai bogár, két szöszkével van, ha Tywit nem számolom, mert ő most kék hajú. De szőke és bögyös, akár a szívszerelme. * -Próbálj odamenni Al…francba! Hozzá és vidd el innen valahova. Én addig műsort csinálok. Nem tudhatjuk, hogy éppen mikor és hol bukkan fel még egy pasi és a kancellária sem akarhatja, hogy lövöldözés törjön ki egy perdai ünnepen. Nem kell mondanom ugye, hogy mi történt amikor leromboltak egy szentélyt. -Az véletlen volt. -Na ez meg szándékos lesz. -Mit akarsz csinálni Raven? Nehogy… -Énekelni fogok! *Azzal eltűnök apa mellől, a perdai kísérőnknek feladva a leckét, hogy most kivel maradjon. Még hallom apa jajdulását magam mögött.* -Jaj Raven, neee! *De végül csak magára hagyom, vagyis rábízom a bátyámat. Ő igyekszik Alec közelébe férkőzni, már csak pár ember választja el őt tőlük, s mikor odaér hozzájuk, mosolyog. Kicsit fancsalin, kicsit keservesen.* -Énekelni fog. *Jelenti be, majd Jasmine-hoz fordulva már fülig ér a szája és alaposan megnézi magának Alec választottját. * -Örvendek kisasszony. Casper Delgado vagyok……Hölgyeim. *Biccent felé, majd ha Jasmine hezitál, elkapja a kezét és apró, udvarias csókot lehel rá. Csak utána fordul Tywinna felé, ha ő még ott van, majd Josie felé is, biccent nekik is, a vigyort nem tudja lemosni az arcáról, de aztán Alechoz beszél.* -Valahova el kellene mennünk. Valami diplomáciai konfliktusról beszélt.
*Addigra viszont én már a pódium felé sietek, mindenkit félrelökve.* -Bocsánat….kérlek….menni arrébb…..köszönni….engedni fel….gyorsangyorsan….*S tolongok de udvariasan kérek mindenkit perdai nyelven, hogy engedjenek, majd amikor sikerül a pódiumra felmásznom, akkor szélesen elmosolyodom, két karomat széttárom, mintha mindenkit a keblemre akarnék ölelni. * -Perda népe! Én szeretni tiktek! Én verseny akarok! Ének! Hozni nektek dal Föld, én otthonom.*S máris belekezdek egy dalba amit akkor énekeltem amikor Denisov rajtakapott. Még táncolok is hozzá, de remek ritmusérzékem és mozgásom semennyit nem javít azon ahogyan énekelek. Én nem hallom hamisnak, a perdaiak meg úgy sem tudják mi az eredeti dallam, a csorba köcsög hangja viszont szebb mint az enyém. Tisztában vagyok vele, de most nem érdekel, a lényeg az, hogy rám terelődjön minden figyelem.*
„You're the best friend That I ever had I've been with you such a long time You're my sunshine And I want you to know That my feelings are true I really love you You're my best friend
/Fő tér - Tywi-vel, Josie-val és Szöszivel és újra njk apával/
- Az segítene? - Teszem fel a költői kérdést Tywinnának, hogy a borotválkozás elősegítené-e a beolvadásomat a perdaiak közé. Talán? Mindenesetre jobban hasonlítanék a régi önmagamhoz, amivel viszont az emberek is könnyebben felismerhetnek. Igaz, a pár perccel ezelőtti lövéses affér után már lehet tök mindegy, van-e szőr a képemen vagy sem. - Áááh! Oké. Nagy csibész a kölyök. - Bólogatok a magyarázatra, hogy akkor mégsincs gyereke Tywinnának és ami még fontosabb: örökbefogadott közös gyerekünk sincs, ami bátyussá avanzsálódásom miatt aggasztóan vérfertőző felhangú lenne, pedig nem is. Meg is nézem hát, ki akkor a két szőke, akit hozott nekem, és szó se róla, jobban kedvemre valók, főleg Szöszi. Remélhetőleg Josie elnézi ezt az elfogultságot nekem, mihelyst magához tért, mert jelenleg hol rám, hol Szöszire néz felváltva, döbbenten. - Később elmagyarázom. De legalább már nem kell bemutatni titeket egymásnak! - Próbálom meglátni a helyzet derűs oldalát, nem sejtve, hogy közben nekem nagyon érik egy boka elleni inzultus, amin optimista megjegyzésem sem javíthat sokat. Aztán rátérek a fontos dolgokra: Szöszi megcsodálása - még mindig imádom, ahogy pirul -, majd a mesterlövész elmesélése Josie-nak, így ebben a sorrendben. - Jaaa, jó hogy kérded! Meglőttek itt is, itt is és itt is... - Vigyorgom szemtelenül, mutatva az arcomon vagy három helyet is, ahol "eltaláltak", még ha gyógyító csókot aligha kapok most itt. Legszívesebben ajkaimhoz emelném Szöszi kezét, hogy egy rá hintett csókkal köszönjem meg az aggódását, de itt most nem merem, már a kezét megfogni is alig mertem, nehogy ezzel sodorjam bajba. Családomra vonatkozó kérdést viszont elegánsan átugrom. - Egy társunk, barna a bőre és egy perdai fiú elnevezte piszkos bácsinak. Idén másként nem hívjuk majd. - Magyarázom Szöszinek, egyúttal bepillantást engedve egymás közti hecceléseinkbe is. - Remélem, nem ugyanabba a bokorba dobják őket... - Ingatom a fejem Josie válaszára, Daryl kockázati tényező, de sok mindent nem tudunk tenni érte. Reméljük a legjobbakat. Az viszont még mindig nem dőlt el, mit tegyünk, hogyan tovább, de haladtunk a perdaiakkal a Fő térre, hátha Harvey is erre jött. Közben megjelenik Tywinna feje is köztünk Szöszivel és nem is kellene Jasmine-ra néznem, hogy tudjam, erre bizonyára ő is zavarba jött, de mégis rásandítok, esélyesen össze is akad a pillantásunk és elmosolyodom. Én válasz nélkül hagyom zavaromban Tywinna szavait, ezzel nem erősítem meg, de nem is cáfolom meg, hogy mi ketten nem... Tywinna talán nem is várt választ, már Josie-t kebelezi be egy öleléssel. Úgy rémlik, annak idején a Rebbel-Ivóban úgy is azt mondta, hogy meg akarja ismerni a kék hajú perdai nőt, hát itt az alkalom. Mosolygok rajtuk, de zavaró érzésem is van, mintha figyelnének minket. Mondjuk a mesterlövész óta lehet csak paranoiás vagyok, pedig jól érzem, csak azt nem tudom, hogy apám és húgom kommandózik utánunk. - Jól van, szerényen hagyjátok nyerni a perdai nőket, értem én! Jogos. Utálnak minket eléggé, nem kell az orruk alá dörgölni, hogy szebbek is vagytok. - Bókolok a lányoknak, mikor Josie válasz nélkül hagyja, Szöszi meg ellenkezik, hogy induljon a Shiennel szépe versenyen vagy micsodán, viszont meglepetésemre Tywinna indul. A meglepetés oka viszont az, hogy az erőpróbán indul, mert hát a szépség résznél nem volna semmi meglepő a nevezésében, biztos befutók között lenne. - Ebben a ruhában? - Hirtelen csak ennyit tudok kinyögni döbbenten, mert ugyan fogalmam sincs, hogy a perdaiak miként mérik le valaki erejét, de emberi szemszögből nézve Tywinna ruhája semmi ilyesmire nem alkalmas. Oké, nem én fogom megakadályozni, hogy olyat tegyen, amitől lereped róla a ruha! Egyébként feledve a korábbi aggódásra okot adó izgalmakat, engem is elkap a versenyszellem, meg is pedzegetem Josie-nak és Jasmine-nak, de összebeszélve se tudtak volna jobban kórusban ellentmondani. - Jajj már! Most miééért? - Tárom szét kicsit a karjaimat értetlenkedve, hogy mi ez a hirtelen ellenségesség? Ekkor csendül fel a dallam a pódiumnál és ahogy az imát is egyszerre, egyetértésben csinálták a perdaiak, úgy most a táncba kezdenek bele így. Lelkesen csillogó szemeim azonnal Szöszi felé fordulnak és másik kezemet is felé nyújtom. - Szabad egy táncra? Szigorúan a beolvadás miatt! - Teszem hozzá, mert hát álldogálni a tömegben feltűnő. A lépések meg nem tűnnek bonyolultnak, sőt! Ha Szöszi kapható volt a táncra, akkor jót táncolunk, még akkor is, ha a lépések nem egészen ugyanazok mindig, talán Shiennel sem bánja a nem túl pontos koreográfiát. A magam részéről jól érzem magam és már feledtem is ez időre a próbákat a pódiumnál, még ha a lelkem egy része vágyott is oda, egy bizonyos próbára, de Szöszi szemeit, mosolyát nézve, jó volt nekem így is. Majd egy másik alkalommal talán... A tánc végével a pódium felé pillantok, hogy lesz-e még újabb zene és tánc, vagy valami más jön most, de meglepetésemre apa lép mellénk és elsőre még mosolyogva fordulok felé, mert azért jól esik, hogy nem tudott távol maradni és nyilván Szöszit is meg akarja ismerni. - Áh, most nem. Várj.. ki? - Esik le, hogy nem egyértelmű, kiről is beszél és míg ő bemutatkozik Szöszinek, a tekintetem a pódium felé fordul, ahol meglátom a tolakodó húgomat. Diplomáciai konfliktus? Ha így folytatja a lökdösődést, lehet megint kitör a háború, jah. - Miért nem a szépségversenyen vagy micsodán indul? Ott is feltűnést tudna kelteni... - Értetlenkedem, bár lehet most épp apa sem figyel rám, én viszont egyre sötétülő tekintettel nézem a szót kérő Raven-t. Hogy énekel, az fáj. Mai napig nem értem, hogy ha tánchoz van ritmusérzéke, akkor az énekléshez hogyan nem találja el, ha már hangja nincs, de ez a szokásos fájdalom lenne csak, amire vállat is vonnék, megedződtem az évek alatt mellette. Nekem most másért fáj, hogy énekelni kezd, de ezt a komor pillantást már nem látja már apa, se Szöszi vagy Josie vagy Tywinna, mert kihasználva apa bemutatkozását, kézcsókját és azt, hogy nyilván meg fogja várni a többiekét is, én szépen eloldalaztam és indulok a pódium felé. A nyakamból felhúzom arcom elé a szürke kendőmet, a medált a ruha alá rejtem. Jó lett volna egy csuklyás kabát is mára, de ebben a melegben fene se akarta cipelni. A konfliktussal kapcsolatban igaza volt húgomnak, ugyan az értelmezésem szerint aligha kockáztatják meg a perdaiakkal tömött Fő téren a lövöldözést. A kendő kicsit zavaró lesz most, de nem vészes és így mire Raven végére ér - akár önszántából, akár perdaiak nyomására - a dalával, belekezdek én, azt sem várva meg, hogy elforduljon a pódiumon. - Your world has got you, controlled and silent... - Lehet kis zavart is okozok a perdaiak között is, hogy ne a pódiumon keressék azt, aki belekezdett az éneklésbe. Raven dalával ellentétben itt nincs ritmusbeli vagy más hiba, semmi hamisság, épp ellenkezőleg: hogy perdai ízlés szerint milyen, azt nem tudom, de emberi mércével mérve nagyon jó hangom van és az ereje is megmutatkozik, ahogy sötéten izzó tekintettel húgomat nézve haladok előre. Kivételes tehetség... mondták volna régen, mert ez volt az én pechem mindig is: olyasvalamiben vagyok jó, ami tökéletesen haszontalan tudásnak számított a Kancellária és az emberiség túlélése szemszögéből.
- Azt mindjárt gondoltam, hogy sokszor. Nagy vitéznek kéne lennie Alecnek, hogy egy egyszeri találkozás után is ilyen reakciót váltson ki valakiből. Habár ki tudja, valahogy kettőnk között sose volt meg az a szikra, rögtön egy másik ligában kezdtünk, szóval nem tudhatom tapasztalati úton, mire képes egy találkozó alkalmával. Jasmine-t majd egy alkalmasabb időpontban megkérdezem, hogy mit érzett vagy gondolt felőle az első találkozásuk után és akkor vagy később mikor esett bele? Kétség ne legyen, azt is meg fogom kérdezni, hogy hogyan találkoztak, mert az most nem derült ki igazából, de én kíváncsi lélek vagyok és úgy érzem Jasmine-ből sokkal könnyebb lesz kiszedni a részleteket, mint Alecből, muhaha! Máris derűsebb színben látom a világot. Annyira azért nem, hogy elfelejtsem a bokán rúgást, csak az alkalmat kell megtalálnom, amit Alec szavai meg is alapoznak. - Hát már nem. És ösztönösen lendül jobb lábam és meglegyintem vele Alec bokáját. Majd szélesen visszavigyorgok rá, hisz iménti döbbenetem és frusztráltságom a rúgásnak nehezen nevezhető mozdulattal mintha ki is szállt volna belőlem. Ha Tywinna nem vonná magára a figyelmem, akkor is megadnám Jasminéknek a tömeg közepén a legnagyobb privát szférát, amennyire csak tőlem telne, de így végképp könnyű dolgom van. Az ölelés meglep, de nem ellenkezek, elvégre meg akartam ismerni az oly sokak által „megénekelt” nőt, és a korábbi érthető távolságtartása után csak örülök a változásnak. Viszonzom az ölelést, majd a következő felszólításnak is lehunyt szemekkel eleget teszek. Erősen koncentrálok, hogy valóban valóra váljon kívánságom, s rá sem jövök, hogy kívánságomat nem sikerült egzaktan megfogalmazni, de hiszem, hogy a perdai istenek, ha emberek kívánságát is meghallgatják, akkor érteni fogják így is. - Nagyon kedves vagy. – Hajtom meg felső testemet, hogy kifejezzem tiszteletemet is. – Én nekem én itt kell maradnom a tömegben, itt biztonságosabb. Az Istenek áldjanak meg téged a versenyeden. – Kívánom neki még, így általánosan, mert nem tudom, ez a verseny kihez is tartozhat, Shazor-ra szavaznék, de ez mégis Shiennel ünnepe, szóval maradok a biztos duplánál, abból baj nem lehet. – Te megtisztelsz engem, amikor táncolsz velem? Kérdem még Tywinnát, ha még nem indult el az erőpróba versenyére, mikor az egész ünneplő sokadalom táncba kezd. Ha nem vele, akkor mással perdülök táncra, de végre teljesen be tudok kapcsolódni az ünnepségbe, ami őszinte örömmel tölt el. - Ó, nagyon örvendek a találkozásnak. – A tánc végén felbukkanó Mr. Delgadot legalább olyan örömmel köszöntöm, mintha a múltkori Rebell-Ivóbeli tervezgetést valóra váltva közöm lenne ehhez a találkozáshoz. Azon a részleten elegánsan elsiklok, hogy nem mutatkoztam be. – Nagyon sokat köszönhetek a fiának, az életemet is mentette már meg. Lelkesedek még neki egy kicsit, de csak úgy hogy Alec azért ne hallja meg, úgyis tudja, hogy nagyra tartom, és ma azért nem akarom hájjal kenegetni. Aztán próbálom összerakni, miről is beszélgetnek a Delgado fiúk, pontosabban már csak fiú, mert Alec az előző nettó 5 másodpercben eltűnt. Lássuk be, nem nehéz ekkora tömegben, Harvey-nak is sikerült. - Ajjaj! – Sóhajtom halkan, enyhén fájdalmasan elfintorodva Raven el-elcsúszó hangján. – Ajjaj! – Arcomat kezeimbe temetem Alec szépen csengő hangja hallatán, s ezt már nem súgva mondom. Jasmine-re nézek kérdőn. - Ha elrángatjuk onnan, még feltűnőbb lesz. Utána kéne gyorsan eltüntetni a színről, talán zárt ajtók mögé valahová, van ötleted? – Elsősorban Jasmine-t kérdezem, nem tudom Mr. Delgadonak mennyi kapcsolata van Elorakban. Közben próbálom felidézni, milyen opciókat javasolt anno Alec, ha Elorakban bajba kerülök, kihez forduljak. – Még jó, hogy nem ment fel a pódiumra. Mi is volt az a diplomácia konfliktus? Ez a kérdésem már mindkettejükhöz szól, jó lenne többet tudni. Némi nosztalgiával gondolok vissza az este kezdetére, amikor csak az elveszett Momu volt a gondunk.
*Tywinna meglepődik azon, hogy tudok festeni, pedig úgy emlékszem, hogy már említettem neki, de talán azért nem emlékszik rá, mert utána épp összevesztünk. Ha jól belegondolok, sosem sikerült békésen, szeretetben elbúcsúzni egymástól. Remélem ez most megváltozik. A búcsú ideje azonban még messze van, addig olyan izgalmakban van részem amire nem gondoltam amikor elindultam a Városból. Igazából csak Vademberre számítottam, ahhoz képest vele később találkozom, mint például Jess-szel. Neki magyarázkodnom is kell, de szerencsére nincs sok időnk, így nem keveredek bele a saját szavaimba, amiket azért nem szeretnék kimondani, nehogy más is meghallja. Egyébként szívesen mesélnék neki Vademberről és magamról, elvégre előtte nem kell titkolózni és jólesne már mindent kibeszélni…majdnem mindent. Azonban odaérünk Vademberhez és én már csak rá tudok igazán figyelni, akkor is ha közben nem hozzám beszél. Jó újra látni és a látványt szomjasan kortyolom szemeimmel, mert egyelőre csak ennyit tehetek. Lehet, hogy nem tudok hazudni, de hallgatni annál jobban, Vadember pedig a láthatóan kényszerű távolságtartásával azt üzeni, hogy most nem biztonságos még picit sem ölelkezni. Így hát marad a mindent a szemnek, semmit a kéznek, legfőképpen az ajkaknak helyzet, de én most ezzel is beérem. Tywinna és aztán Jess is mókásan évődik vele, kap is egy bokánrúgást aminek az okáról ugyan nem tudok, de ismerve Vadembert, megérdemelte. Jess-nek tőlem is jár egy magyarázat, de ez úgy érzem mindkettőnktől várat még magára, Tywinna azonban kitölti azt a kis időt, nekünk pedig marad néhány perc „kettesben” ami Elorak és egy nagy ünnepély közepén nem igazán valós, de mi azzá tesszük. Megtudva néhány részletet korábbról, aggódva kérdezem Vadembert, hogy jól van-e, és persze jól van, mert megint szemtelen. A válaszára és arcára való mutogatásra kinyújtom a nyelvem hegyét mosolygó ajkaim között.* -Na persze. Látom, tiszta lyuk az arcod. *Nem mintha nem adnék neki csókot, nem csak az arcára…és lobog bennem a késztetés, de érzem azt is Vadember felől, hogy ez most nem lehetséges. Csak egy sóvárgó sóhajtásra futja, mielőtt Vadember megadja a kérdéseimre a választ. * -Ó, értem. Szegény. *Kissé színlelt sajnálattal szólok, mert érzem a szavak mögött az iróniát, ami a körülményeikhez képest nagyfokú derűt sejtet az életükben. Tywinna ezt a pillanatot választja ki arra, hogy kettőnk közé nyomja a buksiját és újfent zavarba hozzon, de csak pirulva elmosolyodom és nem állok neki annak, hogy megint elmagyarázzam az egészet, miért is nem esünk egymásnak ahogyan szeretnénk. Kivételesen nem vagyok egyedül a zavaromban és ez üdítően új érzelem Vadember arcán, amire elmosolyodom és igazán emiatt nem is fogom fel Tywinna szavainak jelentőségét, amire Vadember nem rázta meg a fejét. Inkább csak elveszek a pillantásában és kezének érintésében, míg Tywinna Jess-t kebelezi be, majdnem szó szerint. S, hogy a korábbi ijedtségem és aggodalmam oka se vesszen el, mind a perdaiak, mind pedig Tywinna noszogat minket arra, hogy benevezzünk a szépségversenyre. Legalább van amiben Jess-szel egyetértünk, bár különböző okok miatt. * -Jaj, ne csináld, tudod, hogy nem szívesen szerepelek. *Nem bírom ki, önkéntelenül megcsapom egy könnyű legyintéssel Vadember vállát, amibe nem fog belehalni, de döbbent figyelmemet máris Tywinna vonja magára azzal, hogy olyan versenyre óhajt benevezni, amire jó érzésű nő csak a férfiak miatt menne. Vadember mindjárt a gyakorlati oldalát fogja meg a kérdésnek, én meg csak nézek Tywinnára, ha azóta el nem szaladt jelentkezni. Nem sokáig, mert szép szemű barbárom kapna az alkalmon, hogy megmutassa mennyire tud rejtőzködni egy tömegben, de egyszerre hurrogjuk le Jess-szel és a szigorú pillantásunk is lecsap rá. Nem tudom, hogy tényleg csak a zene miatt, vagy mert jó pontot akar szerezni az iménti ijesztgetés miatt, Vadember felkér táncolni és az indokra már nem tudok nemet mondani. Mondjuk a táncra sem, hiszen azt jelenti, hogy szorosan hozzásimulhatok legálisan, mert mindenki táncol körülöttünk. Még talán Tywinna és Jess is. * -A legnagyobb örömmel. *El is kuncogom a választ mielőtt egyik karomat a nyakára fonnám, a másikkal pedig a kezébe kapaszkodnák. Nem is nagyon figyelek a muzsikára, sem a lépésekre, a táncunk inkább csak ide-oda ölelkezés amiből hiányolom a csókot, de a vágyamat még így is felkelti, nem mintha eddig mély álomban szendergett volna. A zene elhallgatása után visszatér a jókedvű morajlás, mely közül egyetlen hang tűnik ki a közelünkből, pontosabban pont mellettünk, és meglepődve, de annál nagyobb örömmel fogadom vadember apukáját aki odamerészkedett hozzánk. Nem tudom a távolmaradása okát, de tekintetemmel keresem is mellette a fekete hajú lányt, Vadember húgát. Nem esik le azonnal, hogy róla beszélnek, mint aki épp énekelni készül és az sem, hogy ez majd nagyon rossz lesz. Ajkaim fülig érnek a mosolyomtól mellyel Mr. Delgado felé fordulok s nyújtom a kezem felé, amire könnyed csókot kapok. Természetesen elpirulok, de most nagyon. Kézcsókot kaptam és örül nekem, ez látszik rajta és Vadember apukája! Alig tudom kidadogni a szavakat.* -Ééén is. Nnnagyon örülök, nagyon, nagyon. *Aztán csak nézem őket felváltva, hasonlóságot kutatva s mikor meglelek pár apróságot akkor még jobban mosolygok. Akkor is amikor Vadember a szépségversenyt emlegeti.* -Szerintem is, nagyon szép. *Mondom de azt sem tudom mire. Jól érzem magam, és még mindig nem hiszem el, hogy Vadember apukája áll mellettem. Nem is nézek fel a pódiumra mert teljesen el vagyok varázsolva, ám a mágia egyetlen pillanat alatt illan el amikor meghallom Vadember húgának hangját. Egyszerűen hihetetlen, hogy egy szép és fiatal nőnek ilyen pocsék énekhangja legyen. Elnyílnak az ajkaim és Jess-szel együtt hitetlenkedem.* -Biztos, hogy ő énekel? *Kérdezem elhűlve, de aztán észbe kapok és bocsánatkérő pillantást váltok Vadember apukájával. Mégiscsak a lánya. Vademberrel már nem tudok, mert ő eltűnt mellőlünk és a következő pillanatban már a pódium mellett áll és énekel! Ő énekel. Annyira gyönyörű a hangja, hogy teljesen elámulok, legyökereznek a lábaim, melyek még el is zsibbadtak. A szívem a torkomban dobog és úgy érzem ezek után mást sem fogok kívánni, minthogy énekelve beszéljen velem. * -Milyen szép hangja van…olyan mint…nem is tudom. Mintha a lelke dalolna. *Elveszítem a világot ami körülöttem van és először nem is figyelek Jess-re mit mond, csak később jut el hozzám szavainak értelme, tartalma. * -Még jó. Ó, nem is szabadna ott lennie. *Nehezen de észhez térek és Mr. Delgadora tekintek, majd Jess-re. Rá kicsit zavartan és szemöldökeimet is összerántom.* -Valahova? Ööö, talán Quinlah házába. *Reppen fel az ötlet és Quinlah-t még Jess is ismeri, remélhetőleg emlékszik is merre van a háza. Ha pedig megtudom mi is az a diplomáciai konfliktus amit Mr. Delgado emlegetett, minden bizonnyal gyorsabban a tettek mezejére lépek. Kérdés persze, hogy Vadember mikor fejezi be azt a gyönyörű éneklést, és, hogy a perdaiak hagyják-e befejezni. Lesz-e alkalmunk őt elrángatni a pódium mellől? Mindenesetre egyik oldalról Jess-be, a másik oldalról pedig egy kérdő pillantás után Mr. Delgadoba karolok, hogy együtt, nem elveszve egymástól a tömegben, Vadember közelébe igyekezzünk.*
*A kis Gaia láthatóan belopta magát Peter kancellár szívébe és bizalmába is. Kíváncsi vagyok arra, hogy nála marad-e vagy később visszatér a családjához. Érdekes lenne ha úgy döntene, hogy a quorsánál marad. * -Igen, ebben nem különböznek az égiek és a perdaiak. *Igazat adok neki, mert hát lássuk be, a kamaszkor nálunk is a kalandkeresésről szól, az ellenkezésről, természetesen nem átlépve a határokat, de mind feszegetik azokat. Később röviden reagálok csak a hosszú beszédére, melyben azt ecsetelte, milyen ellenségesek az ellenállók és igyekezett arra rámutatni, hogy kis híján az egész Perdát elpusztíthatták volna. Bár Callum Jenkins is kancellár és így a másik oldalon áll, nem igyekezett besározni a hegyi népet és ez a különbség megragad bennem. Aleth bírának igaza van, a többi kancellárral is beszélgetnem kell, és úgy érzem ha tiszta képet szeretnék kapni az égiek vezetőiről, akkor a hegyi népről kell kérdeznem őket. A gyűlölet mindig kihozza az őszinteséget. * -Ezt jó hallani, ám a részemről túlzónak talált szavakat inkább előrelátásnak mondanám. Csak próbáld beleképzelni magad a mi helyzetünkbe. Volt egy nagy erdőnk ahova most már nem mehetünk, mert nincs. Helyette egy város áll, ami nem a miénk, ahol már nincsenek fák és gyógynövények, ahol már nincsenek állatok, akik ugyanúgy kiszorultak korábbi élőhelyükről, ahogyan mi is. Máshova költöztek, így ha még nem is észrevehetően de felborult a korábbi egyensúly. Ha a megkérdezésünk nélkül terjeszkedtek tovább, jóvátehetetlen károkat okoztok majd. Hidd el, nincs olyan messze, hogy kiszorítsatok minket. Elorak azért nyílt meg előttetek, hogy legyen egy hely ahol megismerhetjük egymás életét, hagyományait, kultúráját és távolabbi terveit. Ez sajnos még nem valósult meg. *Tény, hogy ezt a kapcsolatot az égiek nem úgy használták ki ahogyan mi szerettük volna. Helyette felépült a városuk, megmutatva, hogy mit tudnak és azt milyen gyorsan. Természetes hát, hogy tartunk tőlük. Ki tudja legközelebb hol építkeznek majd titokban, kihasználva azt, hogy a perdai nép nem jut el mindenhova. Egyetlen mondat marad meg bennem élesen és fájón, és szembesítem is vele.* -Az, hogy nem akartok háborút még nem garancia arra, hogy felül tudtok emelkedni a könyörtelenségeteken. Hiszen számtalanszor bizonyítottátok már, miért ne pont velünk szemben nem? *Teszem fel a kérdést, de nem hagyom, hogy azonnal válaszoljon, a perdaiak akaratát is azonnal közvetítem.* -De természetesen, ha már itt maradtok, mi is szeretnénk békében élni és remélem sikerül majd olyan egyezségre jutnunk, ami mindkét fél számára előnyös. *Ezzel egyelőre lezártnak tekintem a témát, de remélhetőleg nincs már messze az az idő, amikor az égi vezetők végre leülnek velünk érdemlegesen beszélni, tárgyalni. Ha együtt érjük el Elorakot, azon leszek, hogy ezt összehozzam, a város felé való sétánk közben azonban még vár ránk egy kis izgalom, amit egy kósza hexa okoz. Gaia merészen „nekimegy” és aztán büszkén, önmagától eltelve igyekszik vissza Peterhez. Az állatoknak jobb és csalhatatlanabb ösztöneik vannak, bízom abban, hogy Gaia valami olyasmit talált meg az égi kancellárban, amit szavai ellenére én még nem. Ennek megtalálása azonban későbbre marad, mert felharsan a kürtszó ami minden perdait a városba szólít az ünneplésre. A vadászok is visszatérnek, felajánlásukat örömmel veszem. Hívom a kancellárt is, de ahogy sejtettem, most már nem mond le az őreiről. * -Rendben. *Bólintok és szólok immár a boga hátáról.* -A főtéren megtalálsz. Örömmel venném ha csatlakoznál. *Egy mosollyal búcsúzom tőle, majd elnyel minket az erdő kis szelete, hogy nem sokkal később már a főkapun megérkezve, igyekezhessek a főtérre. Nem mondok le az ünnepségről azért, mert a kancellár nem tartott velem. Amit meg kellett beszélnünk, azt megtettük, és sikerült valamennyire megismernem is. Az álláspontját mindenképp. Bizakodásra ad okot, de ő még csak a második kancellár akivel találkoztam. A főtéren csatlakozom Dana Rhe-hez, a szörnyülködéséhez, amit egy égi lány éneklése okoz. Emlékszem rá, ha akarnám sem tudnám elfelejteni és a pódiumról remekül látszik is. Ő az aki annak idején olyan nagy elánnal érkezett meg Elorakba, hogy még a boga sem bírta meg a hátán. Azóta többször láttam már, és nem csak Elorakban, hanem Vadember emlékeiben is. Ő a húga akiről mesélt nekem, bár a hangjuk annyira különbözik, mint egy wipite a hoihotól. * -Bámulatos. -Szerintem borzalmas. -Én is azt mondtam. *Mosolyogva szállok vitába Dana Rhe-vel, a végén mindketten elnevetjük magunkat.*
Eddig minden rendben zajlik az ünnepségen, s remélhetőleg ez így marad. Nem felejtettem el, hogy milyen szituációtól kellett megmentenem a szőkéket, hogy utána egyenesen Alechez kísérjem a két tagú kíséretem. Naná, hogy én vagyok középen a kék hajammal. Érdekes látványt nyújthatunk az Eloraki szingli pasiknak, s esetleg a féltékeny nőknek, kik már házasok. Mindegy, én nem törődök ilyen apróságokkal, sokkal inkább a két szerelmes napját szeretném feldobni, hogy egymás karjaiban találjanak nyugalmat. Sikeresen zavarba hozom őket, ami kihozza belőlem az édes gonosz kis mosolyomat, s kénytelen vagyok megtoldani az előző szavaimat a következővel. - Ne mondjatok semmit, majd kaptok szobára kulcsot – kiváló memóriám van, ám a rossz részén túllendülve, s a helyzethez mérten látszik, hogy ténylegesen a jó vezérel engem. Azonban Bátyus, sokkal inkább szeretné, ha szépségversenyen vennénk részt. Engem nem mozgat a szépségverseny, hanem egyenesen az erőpróba. Rögtön kapok Alectől egy rövid kérdést. - Miért? Az erő nem a ruhában lakozik, hanem bennem. Ha pedig a ruhám miatt aggódj, akkor hamarosan kényelmesbe fogok öltözni. - ami viszont a két szőke ellenmondását illeti, kénytelen vagyok a bátyus oldalán beszállni a dologba. - Ne csináljátok már! - ugrik ki belőlem a tüzesség, ami annyira jellemez engem. Nem nézek rájuk szigorúan, hiszen szó sincs arról, hogy rájuk akarnám kényszeríteni az akaratom. Sokkal inkább vidám mosoly látható rajta. - Ki kell kapcsolódni, el kell felejteni egy kis időre a gondokat. Olyan dolgot tenni, ami csak most adatik meg. Nem fogtok veszíteni semmin, nem fognak a perdaiak utálni azért. Nem fognak kinézni titeket máskor, sőt tisztelni fognak titeket a megnyilvánulásért. - próbálok hatni rájuk, s én meg hadarom tovább. - Szóval ez a vénasszonyos, jaj mi lesz ha ezt csinálom dolgot most kellene kikapcsolnotok magatokban. Én vigyázok rátok, de azt hiszem a két másik társam, Eneiwa és Dunloseg. Hamarosan itt lesznek a báli ruhámmal. - ekkor csendül fel a zene, s látom, hogy perdaiak szinte azonnal, vagy minimális késéssel párokba rendeződnek. Csak utána következik Jasmine és Alec, de csupán azért, mert olyan hivatalosan csinálják. Hozzám lépne egy szép darab cseppet sem nádszál perdai férfi, hogy táncba pörgessen, azonban meglepetésemre Jess visz el. Kissé meglepő, de pontosan ezért kapom el őt, s finoman vezetve az újdonsült szőke ismerősömet kápráztatom el a tánctudásommal. Hát én ne tudnám a tüzességemmel? Remélem tudja követni a ritmust. Látom rajta, hogy örül a helyzetnek, így csupán mikor lassúbbá válik a dallam, akkor válaszolok neki. - Ha velem maradsz, akkor megvédelek, megetetlek és megitatlak. Ráadásul nem kell rögtön hazamenned, mert aludhatsz nálam. - ajánlom fel neki a lehetőséget, úgy mint a szívszerelmeseknek. A tánc végén végül megjelenik az én lelki húgom és az apukájuk. Ami azt illeti én a kézcsókot nem érzem úgy, hogy nekem kellene. Sokkal inkább emberibbet teszek. Megölelem és nyomok az arcára két puszit. Utána a figyelmem kénytelen megosztott maradni, mert Ravennek hűlt helye van, aztán meg Alec oldalaz el. A szóváltást azért nem fogom fel, mert megpillantom a tömegben Dunloseget, aki engem keres. - Én most megyek átöltözni a báli ruhámba, mindjárt visszajövök. - szólok, s már megyek is a célomhoz, a drága segítőmhöz. Utána eltününk egy kihalt utcarészhez, ahol már Eneiwa fogja az öltözetem. Dunloseg természetesen takar, míg Eneiwa segít a vetkőzésben és öltözésben. Közben a háttérben felhangzik Raven énekhangja, ami rögtön egy madárra kezd el emlékeztetni. Hallom a hamisságát, de én nem ezt értékelem benne! Sokkal inkább a bátorságát, s merem remélni, hogy teljesen kezd átszellemülni és kikapcsolódni. Már várnám, hogy valaki beleszóljon az előadásba, azonban váratlanul ér Alec tiszta és tehetséges énekhangja. Teljes ellentéte Ravennek. Ez meg hogyan lehetséges? Mindegy! Két segítőmnek elmondom, hogy mi lesz a mai este a feladatuk, mire ők biccentenek egyet. Bízok bennük, s szeretem őket, azért is kapnak egy csapatos ölelést. Már lépek is vissza a tömegbe, egyenesen a pódium felé. Még a felénél sem járok, mikor Alec éneke abbamarad, helyébe...helyébe én kezdek bele egybe, s perdaiul. Ez minden embernek új nyelvi szint, vagy cél lehet. - Eísdo Slkdju qofqzui… - ez az én előadásom. Milyen vagyok? Hát ilyen, s a tüzesség itt sem kimaradhatatlan elem belőle az énekemből. Az erőssége az egésznek, hogy az előző kettővel szemben én sokkal hangosabb vagyok náluk. Igazából kiskorom óta, nagy magányomban énekelgettem, most az első ilyen megmozdulásom. Ami azt illeti nem maradok a helyemen, hanem próbálom először a Raven hugimat elérni, hogy éneklés közben megérintsem a pofiját, de röppenek tovább Alechez, aki kap tőlem egy vállveregetést. Végezetül, mikor látom, hogy jön a két szőke és az apuka, akkor ők szintén kapnak tőlem megnyilvánulást. Jasmine-on kap egy kis egykezes ölelést, de utána mutatom, hogy menjen Alechez, aztán a színpadon a helye. Jess-t egyenesen puszit kap az arcára, míg végül az Apuka egy hátsimogatást, s még egy mosolyra is futja. Ami viszont feltűnő nálam, hogy a ruhám szabása és kinézete az előző hagyományoshoz képest más. Kényelmes, de mégis rugalmas, s mintha csak rám öntötték volna. Nah persze ez párosul az esztétikus vonalak kiemelésével, mint amivel én rendelkezem. Lábamon egy kecses csizma. Befejezem végül az éneklést, s édesen kipirulva inkább kereket oldok a pódium felé, hiszen erőpróbára jelentkezőket nem fogják örökké várni.
Csöndben hallatom Rodát. Van egy olyan érzésem, hogy igazából eldöntötte már, hogy utáljon bennünket embereket. Ahogyan arról is megvan véleményem, hogy bően megelőztek minket az ellenállók, hogy aláássák a viszinyukat a perdaiakkal. Nem marad más, mint beszélni Terson kancellárral, hogy kidolgozzuk a perdai városok gyújtóbombákkal való bombázását. Akkor megtapasztahatják majd, hogy milyen az emberi könyörtelensg és háborús gépezet, nem most, amikor egy szaros erdő kivágásán csavalyog. Mintha semmit sem értett volna abból, amit mondtam neki. - Attól tartok, ha a Város telepítését megelőzően egyezkedünk, akkor is kivágtunk volna egy erdőt. Abban az erdőbe ugyan úgy nem tértek volna vissza az állatok és a gyógynövények sem. Mint mondtam, ha megelőzzük a beszéddel a Város megépítését, akkor se mehetünk el innen. Az emberek reményt kaptak, reményt arra, hogy újra kezdhetik az életüket, hogy életben maradhat a fajunk. Ezzel nem kezdhetnek a kancellárok semmit. Nem rombolhatjuk le a reményeiket, nem húzhatjuk át a számításaikat, csak azért, mert kivágtunk egy erdőt. A múlt sérelmein, teljesen fölösleges rágódni. Nem tehetjük ide vissza az erdőt, nem hozhatjuk vissza az állatokat és varázscsapásra sem kerülnek vissza a gyógynövények a korábbi helyükre. Ha naphoszat beszélünk arról, hogy mi emberek mit tettünk azzal az erdővel, akkor se kerül vissza a helyére és akkor se állíthatjuk vissza az eredeti formájába a területet. Ezt pedig az ellenállók sem tudják garantálni, ha megteszik, akkor hazudnak. Mit tehetünk? Arra vártatok, hogy elkezdődjön a párbeszéd, elkezdjük a párbeszédet Elorak és a Domínium között és a jövőben majd okosabban cselekszünk, hogy egyik fél se érezze úgy, hogy kiszorításra kerülnének.
- Ha a perdaiak nem támogatják az ellenállókat, nem keresik a fegyveres összetűzést a Domínium és a Város lakóival, nem kell attól tartaniuk, hogy megtapasztalják az emberi kegyetlenséget és könyörtelenséget. A Domíniummal való együttműködés, előbb hozhat fejlődést a perdaiaknak, mint pusztulást. Én pedig azon vagyok, hogy a többi kancellár is ezen az állásponton legyen és maradjon. - esetleg elintézhetem azt is, hogy evakuálják a Várost, minden használható felszerelést visszacipelve a Domíniumra, ami nem mozdíhtató azt pedig aláaknázni. Így amikor a perdai és ellenálló hiéna hordák behatolnak az elhagyott Városba, az szépen a nyakukba robban. De azt hiszem sokkal hatékonyabb lesz, ha egyszerűen csak itt hagyjuk az ellenállókat a perdaiaknak. Amint a gyógyszerek és fegyverek, valamint egyéb felszerelésekből kifogynak, nagyon rossz idők jöhetnek rájuk. Kíváncsi lennék, hogy mit szólnának az ellenállók, ha elkezdenénk összecuccolni és felkészülni arra, hogy elhagyjuk a Perdát. Valószínűleg sikoltva kapálódznának azért, hogy ne hagyjuk itt őket. A Domínium és a Város hiányában, a perdaiak figyelme rájuk vetülne. Ez nem is rossz elképzelés, a kivitelezését meg kell tárgyalni a többi kancellárral.
- A főtéren találkozunk. - mondom, miközben visszaintegetek neki és egy pr pillanatig még utána és hátasállattal közlekedő vadászok után pillantva. Hmmm. Nem is rossz az ötlet, ami az esezmbe jutott, az előbb. A közeli bokor zizeése, különösebben nem is érdekel. Gaia reakciója figyelmeztet a veszélyes állatok közeledtére, nem kell attól tartanom, hogy errator falka tör hirtelen rám. - Jöjjenek a pozíciómra, bemegyünk Elorakba. - mondom a megfelelő kommunikációs sávon keresztül, a velem tartózkodó őröknek. S Gaia-t simogatva megvárom Őket ott, ahol éppen vagyok. - Télikert hadművelet. Remek név, neked, hogy tetszik Gaia? Az ellenállók lemészárlását előkészítő terv, anélkül, hogy a Domíniumnak egyetlen katonát is kelljen azért kockáztatni, hogy vérbe fojtsuk ezt a nevetséges próbálkozást. Meglátod, hogy jó lesz. - mondom a karomban tartott aprócska állatnak.
Kell mindenkinek kikapcsolódás nem igaz? Hát igen! Régóta terveztem megnézni Elorak városát, hogy valami merőben újat tapasztalhassak meg. Igen ám, de nem olyan könnyedén engednek el, mert kíséretet adnak mellém. Két katonát, mint a rend és testi épség őrét, akik mellett úgy érzem magam mint a sötétségben a világító torony. Mindegy, talán találok elfoglaltságot amivel ki tudom magamban kapcsolni, vagy legalábbis nem gondolni erre. Mikor megérkezünk a Városkapuhoz, akkor teljesen elámulok a feldíszített kapun, s rögtön azon kezdek el gondolkozni, hogy vajon mennyi időbe telhetett? Mennyi virág és milyen színesek! Bámulatos és egyben rögtön egy ötlet jut eszembe, hogy mi lenne ha...virágokkal feldíszítenénk a városunkat. De az élő növények ápolása nem könnyű feladat, de mondjuk munkalehetőséget adna másoknak. Jójóóó! Nem egyedül kellene megvitatnom, hanem mondjuk a főnökömnek a véleményét kikérni erről, hogy ő lát e benne fantáziát. Ami rögtön feltűnik, hogy látok két marcona Perdait. Őrök lennének? Miért strázsálnak ott? Odamegyek a két katonához, majd a következőt mondom nekik. - Én bemegyek megnézni, hogy van-e élet beljebb. Kérem várjanak meg itt. Azokkal a fegyverekkel riadalmat okoznának. - világítok rá, s hogy ne tudjon egyik se nemet mondani, máris indulok felfedezni. Bevetem magam először a magányos utcákba, vagyis próbálok valahová eljutni. Annyit tudok, hogy a nyelvüket nem beszélem, így csupán valószínűleg majd a testjelzéseimre szorulhatok. Hosszadalmas séta után pillantok meg csak perdaiakat a távolban, de ez nem fog vissza engem az ismeretlentől. Belevetem magam a zsivajgó Perdai tömegbe, aztán később rájövök arra, hogy sok perdai érdeklődve néz rám, hiszen az én ruházatom cseppet sem sárga, s cseppet sem néz ki úgy mint az övék. Mit is viselek? Egy hosszabb krémszínű kék virágmintás szoknyát, míg felülre egy fehér topot. Lábamra egy kényelmes cipőt húztam. Hajam teljesen ki van bontva. Lényeg az, hogy végül megpillantom az emelvényt, s megpillantva ott a sok nőt, hát én szintén megcélzom azt a helyet. Mi baj történhetne?
A hozzászólást Chihiro Chiba összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 15, 2022 6:07 pm-kor.
Raven tolongását elnézik a perdaiak, sőt egészen pontosan utat engednek neki. Sokakon látszik, hogy kíváncsiak a sietség okára, mikor meghallják a éjfekete hajú nőt. Szavak hallatán mosolyognak, de cseppet sem gúnyból. Mikor pedig dalról van szó, akkor az ékesszóló férfi lép oda hozzá. - Ohh mily nemes lélek! Halljuk hát dalod! - teljesen be van lelkesülve, hogy egy teljesen más kulturának a részét hallhatja meg. Ám ott törik meg ezen lendülete, mikor Raven első hamis hangjait meghallja. Először még bizakodó, de a többit már rémült fapofával hallgatja végig, egészen a végéig. Még mielőtt a fekete hajú lelépne a pódiumról odaszúrja neki kedvességből. - Több gyakor….- nem tudja befejezni, mert ekkor érkezik meg Alec dala. Mindenki egyként veti rá, vagy próbálja megkeresni a hang forrását. A közelebbieknek több esélyük van, akik távolabbról hallhatják a fenséges zenét. Több arcon elégedettség tükröződik az előzőhöz képest. Az ékesszóló férfi arca mámorban úszik, sőt egyenesen lesiet Alechez, s ha végzett, akkor elkapja a karját. - Gyere! Gyere! Van még dalod? Lenne kedved többet énekelni? Had mutassam be a zenészeket! - noh igen, mivel teljesen idegen a dallam, s a kiejtés, így nem volt zenei kíséret. S az igazán nem várt zene Tywinna részéről érkezik, egy olyan dallal, amit mindenki ismer. Először hagyják énekelni a fogadós nőt kibontakozni, de a következő versszaknál felzendül az összes Perdai, még az ékesszóló is becsatlakozik Alec mellett. Természetesen nem engedi el Alecet a karmaiból, igazán ragadozó típusnak tűnik. Arcán látni, hogy elégedett a zsákmányával. Mikor befejeződik a dal, akkor folytatja tovább a beszélgetést. - Óó te Széphangúkám! Ezt a dalt el tudnád így énekelni, ahogy Tywinna? - mármint olyan szép perdai kiejtéssel, olyan hangerővel. A férfi arcán látszik, hogy várja a választ, de nagyon. Közben az élet a pódiumon nem áll le, mert újra megszólalnak azok, akik várják a versenyzőket. Mindegyik próbál túllicitálni ételekkel vagy különböző italok kínálásával.
[Elorak közeli erdő] - Evans
Nem történik semmi, míg vársz a dominiumi őrökre. Csupán egy-egy kóborló rovar próbál megzavarni, míg az erdőben neszezés hallatszik, ami sosem ér el hozzád. Hamarosan meghallhatod a járművet, amiben már ott vannak a személyes őreid. A járgánnyal valószínűleg könnyedén és gyorsan be fogsz tudni érni a Főtérig, így nem fogsz lemaradni a ünnepség javáról.
[Főtéren njk apuval, Tywinnával, Josie-val és Jasmine-nal ]
-Egyet találhatsz. *Apa nem ad túl sok választási lehetőséget a fiának, de nem is kell. Egyszerűen nem lehet több tippje arra, ki fog énekelni. * -Mert így hangosabb? *Kérdez vissza apa mosolyogva és rátapintva a lényegre, cseppet sem kételkedve abban, hogy lánya a perdai szépségversenyen is kellő feltűnést keltene. Jasmine hozzászólására büszkén mosolyog, épp csak a homlokára nem írja ki világító neonokkal, hogy az ő lánya vagyok. Míg a pódiumhoz érek, apának bőven van ideje bemutatkozni és alaposan szemügyre venni, főleg a botanikus bigét, aki meglehetősen elbűvöli. Amazonka is tetszik neki, de ő nem Alec nője, szóval nem kap annyi figyelmet, de vele is nagyon udvarias és közvetlen.* -Részemről a szerencse….Azt nem csodálom…mármint…persze….ő már csak ilyen.*Igyekszik menteni a menthetőt, nem arra gondolt, hogy Josiet mindig meg kell menteni, hanem arra, hogy Alec önzetlen és önfeláldozó típus és meglehetősen lovagias is. Tywinnával már bajban van, a kapott puszira egyáltalán nem számít, főleg nem ekkora közvetlenségre egy perdaitól, szóhoz sem jut, még a levegő is benne reked, de a mosoly nem fagy az arcára, sokkal inkább melegen szétnyúlik. Eddig tartott mindenkiben a derű és az áhítat, a hangom amellyel megszólaltatom a dalt, felettébb hajaz egy fém edényen való tíz körmös karistolásra. Apa szeme sem rebben, hallotta már párszor, immunis rá, de mélyen együtt érez a társaságában jelenlévőkkel. Jasmine kérdésére is elnézően mosolyog és válaszol.* -Igen, biztos. Nem ez az….erőssége. *Szépen fogalmazott és ha nem lennék tisztában a korlátaimmal, akkor is imádnám érte. Mire azonban a bátyámhoz fordulna, hogy végre elhurcolja a pódium közeléből, Alec már kendővel az arcán kezd el énekelni. Szerencsére nem vitte rá a lelke, hogy még fel is álljon mellém, így a távolabb álló perdaiaknak is nagyon kell keresnie a hang forrását. Jasmine gyönyörködő szavaira apa mosolyogva és még büszkébben fordul felé és még ki is húzza magát.* -Pontosan kisasszony, pontosan. A lelke dalol. Szeretném azt mondani, hogy tőlem örökölte, de hazudnék. *Ezen a ponton viszont észbe kap, mert elcsípi a pillantásom, az pedig semmi jót nem ígér. Tekintetemben benne van az ordító kérdés, hogy: „Mit nem lehetett érteni azon, hogy cipeld el és zárd be?” Zavart mosolyt ereszt meg felém, és bele is karol a két hölgyébe, hogy teljesítse a kérésemet és persze hogy nem szakadjanak el egymástól. Vagyis csak az egyikbe, Jasmine-ba, pontosabban hagyja, hogy a lány belekaroljon és azt forgatja a fejében, hogy mi mindent fog elmesélni anyának. De másra is figyelnie kell, a tömegben araszolva válaszol Josie kérdésére is, amivel talán még jobban megijeszti őket. * -Még egy lövöldözés. A perdaiak biztosan nem örülnének neki. *Igen, még egy. Jól hallották. Nem engedi azonban, hogy ezen agyaljanak, gyorsan hozzáteszi a maga véleményét a hallottakhoz.* -Nem tudom ki az a Quinlah, de vigyük oda. *Jobb ötlete nincs, ő csak addig tervezett, hogy nyakon ragadja egy szem fiát és elcipeli valamerre. Aztán majd lesz valahogy. Ez Delgado vonás azt hiszem. Mindeközben félig mosolyogva és elalélva a gyönyörtől, félig mérgesen és ijedten hallgatom a bátyámat. Imádom a hangját, szerettem amikor otthon töltötte az estét és nekem énekelt altatódalokat. Kicsi voltam még de emlékszem rá, ezért is a mosoly, a szemeimbe gyűlő nosztalgikus könnyek, melyeket a harag nem enged kibuggyanni. A szöveg miatt a dal is remek választás, értem a célzást, picit bólintok is felé és csípőm mellett felmutatom a hüvelykujjam neki. Aztán csak állok a pódiumon égek mint a száraz fűcsomó a Tűzvölgyben vulkán kitörés után, de ez nem különösebben érdekel. Alsó ajkamat harapdálom és próbálom apát kivenni a tömegből. Látóterem perifériáján érzékelem, hogy megindult Alec felé, és már én is indulnék le a pódiumról, hogy satuba fogva elcincáljuk valahova, amikor megjelenik Tywinna és ő is énekelni kezd. Alec-et meg egy ódákat zengő perdai ragadja karon, fuccs az életmentésnek. Apa is megáll, ők közben oda is értek a bátyámhoz, de mivel minden szem rászegeződik, nem olyan egyszerű elvinni. * -Várjunk egy kicsit, most nagyon figyelnek rá.*Apa Josie-t és Jasmine-t tartja vissza attól, hogy rögvest lecsapjanak Alecra, Tywinna meg mindenkit, mivel odamegy hozzájuk és ölelgeti, puszilgatja őket. Apa zavartan fogadja az ismételt szeretet megnyilvánulást, de mosolyog, mint a nyáron érő napbogyó, én viszont belevetem magam Tywinna ünneplésébe tapsolva követem a dal ritmusát, felemelt kezekkel, hogy tapsolásra buzdítsam a perdaiakat is és amikor minden perdai csatlakozik hozzá az éneklésben, apára nézek jelentőségteljesen. Itt az idő! Apa pedig veszi az adást és ha egyik lány sem kezdett önálló akcióba, akit vissza kellett volna fognia, akkor most van lehetőség elvinni a bátyámat onnan. Vállon veregeti a fiát karon ragadó perdait, hogy felhívja magára a figyelmet, addig a lét lány belekarolhat Alecba és vihetik Quinlah-hoz. * -Helló! Casper vagyok és maga? Szép az ez ünnepség! Még sosem láttam ilyet, de nagyon tetszik. Ott fent, az az én lányom. Mindig is mondtam neki, hogy ne énekeljen, de hiába beszél neki az ember. *A perdai Alec-hez intézett szavába vágva apa még rám is mutat és hadar, az sem érdekli, hogy a perdai talán egy szavát sem érti. Vigyorog – na a vigyorgást tőle örököltük – s közben a perdaitól távolabbi karjával integet Josie-nak és Jasmine-nak, hogy mehetnek, vigyék amíg lehet. Én meg learatom a babérokat az elillanó Tywinna helyett, pukedlizek a pódium előtt álló perdaiknak, hátha rám szegeződik minden tekintet.*
/Fő tér - Tywi-vel, Josie-val és Szöszivel és újra njk apával/
A bokánrúgás talál, és néma, de szájmozgásban annál szemléletesebb és elnyújtott "áúúú"-val reagálok a támadóm örömére, majd már vigyorgom is rá. Én mondjuk még számítok még pár ilyenre, csak "érjünk haza" ugyebár, de legfeljebb majd elugrálok előle. Annak viszont örülök, hogy úgy fest, Josie egy olyan nő lehet az életemben, aki miatt nem kell magyarázkodnom a barátnőm előtt. Huh! Jelzem is a barátnőnek, hogy milyen szörnyen nagyon megsérültem a kapuknál, mintha csak játék lett volna az egész, elviccelem, csak hogy őt nyugtathassam. A gyógypuszikat nem kaphatom meg most és itt, de szavai ellenére kiolvasom a szemeiből, hogy kamu-sérüléseimre is adná ő a csókot. Egy pillantással üzenem, hogy értem én és köszönöm, alkalmasabb időben és helyen nem is marad viszonzatlan. Kerül mellé egy másik pillantás, amit Tywinna szavai hoznak elő, zavarral, de a tagadás hiányával. - Köszönjük, Tywinna! - Azért a kedves gesztust neki megköszönöm, de még nem tudom, hogy éljünk-e vele? Mármint jó ötlet-e? Nem mintha sok választásunk lenne. Nem agyalok most rajta, inkább elámulok azon, hogy Tywinna az erőbajnokságon fog részt venni. Önkéntelenül is végigmértem. Egyszer a ruha miatt, majd amiatt, mert azt mondta, az erő nem a ruhában lakozik. És még át is öltözik... hol és mibe? Báli ruhaaa? Meg se merem kérdezni, de az biztos, hogy megnézem! Mármint a versenyzését, nem az átöltözést! Oké, meg a báli ruhát is, ezek után! - Oda is kérek majd puszit! - Jelentem ki gyorsan, mikor már Szöszi részéről leszek meglegyintve, pedig én csak bókoltam, ráadásul őszintén, mert szerintem simán jó eséllyel indulnának a versenyen, Tywinna is bátorítja őket. De ha nem, hát nem. És én is nemet kapok, mikor finoman megemlítem, hogy szívesen indulnék egy megmérettetésen. Ünneprontók! Szó szerint. Ráadásul egyéb vágyainknak sem engedhetünk, az egyetlen kimagyarázható érintkezési módunk - a vállam és bokám bántalmazásán túl - a tánc lehet csak, de legalább megfoghatom Jasmine kezét vagy a derekát, vagy kicsit közelebb húzhatom, attól függően, hogy mit diktál éppen az eddig ismeretlen, de gyorsan elsajátítható perdai tánc. Vagy csak mi nem figyeljük túlzottan a lépéseket, mert annyira egymásra koncentrálunk. Nem szól meg érte senki, és mi is jól érezzük magunkat, sajnálom is, hogy ilyen hamar véget is ér, pedig Szöszi szép mosolyát, ragyogó szemeit, enyhén kipirult arcát nézve elfeledtem kicsit a külvilágot, a minket elválasztó szakadékot, a ránk leselkedő veszélyt. Húgom lesz a következő ünneprontó, akit nálunk apa konferál fel. Fájón rángatnak vissza a valóságomba. Már megint Raven döfi belém képletesen a tőrt - meg az összes Fő téren jelenlévő dobhártyájába és jó ízlésébe -, még annak se tudok örülni, fel se fogni, hogy apa máris kedveli Szöszit. Ez lehetne egy jól sikerült pofavizit is, ám az én haragom viszont nagyobb most húgom iránt, így kihasználva, hogy apa Szöszit, Tywi meg Josie-t foglalja le és fordítva, eloldalazok és ahogy Raven a dala végére ért, én kezdtem bele a sajátomba. Kicsit mozgásban maradok a tömegben, hogy nehezebb legyen azonosítani vagy ne akarjanak a perdaiak nagy kört csinálni körülöttem, szerencsére az utat sem nyitják meg a pódium felé. Húgom megkapta az üzenetet a dallal, vagy még inkább a pillantásommal, látom a jelzését. De szerintem még mindig nem érti, mert most már apa felé biluxol a szemeivel valamit. Nem derül még e ponton ki számomra, hiszen az esemény szervezője vagy kicsodája lép oda hozzám, és itt még mosolyogva bólintok is, noha a mosoly csak a szemeimből kivehető, a sarkukba futó apró nevetőráncokkal. Jól esik az elismerés, amit a környező perdaiaktól is megkapok. Jól esik, mintha valamit én is le tudtam volna tenni az asztalra... életemben először. Egészen belelkesülök, ám válaszom helyett egy másik szép hang csendül fel, tüzessége egyértelműen Tywire vall, mosoly húzódik a képemre, mert ugyan csak pár szót értek belőle, de ettől még tetszik a dallama. Arra nem számítok, hogy ő is mozgásban lesz, így mikor hozzám ér, lehajtom a fejem, hogy az arcom kilógó része is nehezebben legyen kivehető - ha még nem mindegy már úgy is -, de egy cinkos pillantást küldök Tywinek előtte. Tetszik az előadása! És hé, más a ruha rajta! Magamban megállapítom, hogy ez tuti egy illúzió lesz! Lehet Tywi mindig meztelenül jár és a ruhát csak elénk vetíti? Úúú! Ebből való tanakodásomból ismét az ismeretlen perdai térít magamhoz és most döbbenten nézek rá. Ezt elénekelni? Szerintem előbb meg kellene nyernem az erőpróbát, meginni az összes piát és akkor abban a tudatban lebegnék, hogy tudok elég jól perdaiul - pedig akkor sem. A Rebelliumban már többször sikerült többünknek ilyen nemzetközire innia magát. - Nem ismerni én olyan jól ti nyelv. Tudni csak quorsa dalok. - Felelem a szervezőnek, kiejtésemből és ragozásomból biztosan belátja, hogy néhány évtized múlva kellene visszatérünk erre a kérdésre, hogy ezt a bonyolult szövegű perdai dalt én el tudjam énekelni. Ráadásul úgy, hogy az versenyre méltó legyen. Felajánlanám, hogy szívesen éneklek még, ha emberi dal is megfelelő, de megértem, ha nem, de meglepetésemre apa kúszik be a képbe és valószínűleg lefejtegeti a perdai karját rólam, vagy az már a lányok lesznek? Az énekléssel kiadtam a dühöm javát, de most újra villámokat szórva pillantok húgom felé. Az egy dolog, hogy én felelőtlen vagyok, na de hogy ő is! - Nem biztonságos együtt mutatkoznunk. Nektek sem egymással. Hova megyünk? Majd nemsokára csatlakozom. - A pódium felé fordulva lehajtom a fejem és úgy beszélek halkan Josie-nak és Szöszinek, hogy ne legyen annyira egyértelmű kívülről, hogy mi beszélgetünk és próbálom a kezeimet, karjaimat kiszabadítani, bárki is fogja éppen ezen a ponton. A terv az, hogy utánuk megyek. Addig... még beleférhet akár egy dal, vagy hogy megtudjam, Tywi mennyire erős, nemde?
*Sok mindent másképp képzeltem és úgy hiszem Dann Tierran is. A szavai és Aleth szavai kísértenek bennem, kavarognak a saját gondolataimmal. Az égiek nem mennek el innen, ez már világossá vált, Jenkins kancellárral beszélgetve úgy hittem, úgy éreztem van még remény, ám most mindezt aláássa Peter kancellár. A lelke mélyéről egészen mást érzek, mint korábban, és igazam volt, hogy az ellenállókról kérdezni jó ötlet, mert a gyűlölet szinte süt a szavaiból. * -Ha úgy gondolod, hogy a tárgyalás után is kivágtátok volna azt az erdőt, akkor az nem tárgyalás lett volna, csupán színjáték. Tudom, hogy nem mentek el innen, de békében élni nem azt jelenti, nem csak azt, hogy nem háborúskodunk egymással. A Perdával kell békében élnetek, de ezt még mindig nem értitek. *Dühöm inkább most szomorúságra vált, mert egyvalamit megértettem. * -Az erdő, az állatok, a többi jótékony növény nem kerül vissza sem egyetlen nap, sem sok Deloris után sem. Épp ez a lényeg, amit még mindig nem fogtatok fel. Amit elpusztítotok, azt sokáig nem kapjuk vissza. Ti sem. *Nem, nem fogják megérteni akkor sem, ha elindul a két nép között a tárgyalás, a párbeszéd ahogyan Peter kancellár fogalmazott. Ha mind ennyire makacsok és önzőek, akkor soha nem lesz béke. A mostani is törékeny, bármikor kirobbanhat egy újabb háború ami a perdai nép vesztét okozza majd. * -A Dominiummal való együttműködés. *Furcsán és darabosan hallatszik a nekem idegen szó, de tudom, hogy mire gondolt. A Dwa`woruu nem csak az égi nagy hajót jelenti, hanem az egész népet, azokat, akik még mindig hisznek a vezetőinek, és abban látják a megoldást, hogy elpusztítsanak mindent ami az életet jelenti a Perdán.* -Mindaddig, míg betolakodóként csak a veletek való együttműködést látjátok megoldásnak és nem azt, hogy ti működjetek együtt a perdaiakkal, akiké a Perda és mindenkinél jobban ismerik, addig soha nem jutunk egyezségre. *Szomorúan, lemondóan mondom ezt, megismerve egy egészen más álláspontot, mely pont az ellenkezője annak, amit az elején mondott arról, hogy megismerné a népünket, a hagyományainkat, az életünket. Tulajdonképpen ezt is csak azért tenné, hogy megtalálja a gyenge pontjainkat. Mindezek ellenére, vagy pont ezért várom őt el a főtérre, miután lemondott arról, hogy az időközben visszaérkező vadászok bevigyenek minket a városba. A főtéren is ezért csatlakozom Dana Rhe-hez, jóllehet az a különleges előadásmód amivel Vadember húga lep meg minket, egy időre elfeledteti velem, milyen hírrel szerettem volna Dana Rhe-nek szolgálni. A következő meglepetést épp Vadember szolgáltatja, de ez kellemes. Felettébb szép hangja van, még akár egy perdai énekmondónak is beállhatna, épp csak azt nem értem miért kockáztat ennyit. Nem kellene a figyelem központjába kerülnie most amikor olyan sokan eljöttek a városukból, ráadásul az arca elé kötött kendővel még feltűnőbb. Pillantásom a nyakára esik és felfedezem, hogy nem fedezek fel semmit, vagyis a medál melyen Shaz`or jele van, ami miatt kíséret nélkül járhatnak Elorakban, nem látszik. Újabb hibaként könyvelem el.* -Megbocsátasz? Segítenem kell valakinek. *Röpke pillanatra finoman megérintem Dana Rhe karját, majd mikor mosolyogva bólint és utamra enged, ellépek tőle. Vademberhez igyekszem, hogy elhozzam onnan, mert a leleplezése akár ránk is rossz hatással lehet, de inkább őt féltem. Másrészt ha ő kikerül a képből, hol találok megbízható hegyit akivel tarthatom a kapcsolatot? Mintha szándékosan rohanna a vesztébe. Időközben Tywinna hangja is felharsan, kellemes, bár elég hangos és zengő, de legalább elveszi egy kicsit a figyelmet Vadembertől. Mikor odaérek hozzá, épp az ünnepség lebonyolításával megbízott Tal`kun erős karjában találom. Tal`kunnak nem csak a karja erős hanem a hangja is és igen ékesszólóan tud beszélni, nem véletlen, hogy minden ünnepségen övé a szó. Azonban mielőtt még kimenteném Tal`kun karjából, többen is csatlakoznak Vademberhez, köztük a Naphajúval. Megtorpanok, egészen közel azonban hozzájuk, így észre is vehetnek és én is elcsíphetem azt a pár szót, amit hozzájuk intéz. Noha nem értek mindent, sőt talán a legtöbb szó idegenül cseng a füleimnek, azt azért érzem és értem, hogy nem akar velük menni. Az általam ismert tényekből arra következtetek, hogy nem jó ha ők együtt vannak ilyen nyíltan és meg sem várva, hogy válaszoljanak, bocsánatkérőn pillantok Tal`kunra aki most a háttérbe szorult, majd igyekszem Vadember karját határozottan megfogni. * -Bocsássatok meg, de szükségem lenne Vadember segítségére. Elviszem őt a Gyógyítók házába. *A jelenlévőkre mosolygok kedvesen, arcomon a feszültség cseppnyi jele sem látható, inkább egyfajta öröm és boldogság, ami a körülöttünk lévő perdaiakból sem hiányzik. Végül a fogásom határozottságához hasonlóan szólok Vademberhez.* -Gyere velem kérlek, most! *S igyekszem őt onnan elvinni a tömegen keresztül, személyem láttán utat is nyitnak a többiek amiért most hálás vagyok.*
/Fő tér - Jasmine, Tywinna, Alec, Mr. Delgado, Raven, Roda/
Elégedett vagyok a bokán rúgásommal (mármint én rúgtam, nem engem rúgtak meg!) és a boka tulajdonosának reakciójával. Egy bólintással és vigyorommal nyugtázom is a dolgot. Vigyorom majdnem nevetéssé válik, mikor szobafelajánlást kapnak Jasminék. Legalább majd nem kell pironkodva rákérdeznem, hogy mégis milyen szinten áll a kapcsolatuk a testiséget illetően, mert ez előre meg is válaszolta ki sem gondolt kérdésemet. Vigyorom végül mosollyá szelídül, ahogy a szerelmesek évődését hallgatom, habár ha tehetném, magukra hagynám őket. Félig el is fordulok, hogy privát szférát adjak nekik, miközben Tywinnával csevegek. Mit csevegek? Táncolok is! Mintha tánc közben egy szúrós szempárt is elkaptam volna. Nem zavartatom magam, ha Tywinna nem velem akart volna táncolni, akkor kétségem sincs afelől, hogy nem velem táncolna. - Te vagy nagyszerű táncos! – Bókolok neki a tánc végén, miközben régi földi szokás szerint tapsolva köszönöm meg a zenét. – Ó, köszönöm, te vagy nagylelkű és kedves! Fogalmam sincs, honnan rántottam elő a „nagylelkű” szót perdaiul, talán a tánc okozta endorfin-túltengés jótékony hatással a nyelvtudásomra. Meglep Tywinna ajánlata, hiszen kevéssé ismer, de jól esik és örömmel fogadom. Azt csak remélni merem, hogy sose találkozik olyan földivel, aki kihasználná nyitottságát és kedvességét. Habár ha jól rémlik, az a böllérkés a kezében elég magabiztosan állt, talán nincs is veszélyben újdonsült perdai barátnőm. - Báli ruha? Mondom leginkább magamnak, miközben Tywinna távolodó hátát nézem. Elkerekednek szemeim, ahogy az erőpróbát és a báli ruhát próbálom elképzelni egy kontextusban. Nem jutok megfejtésre, de az arckifejezés marad, még bőven akkor is mikor megérkezik Mr. Delgado. - Igen-igen. Egyszerűen helyeselek csak, mintha nem is vettem volna észre a megakadást. Kellett hozzá pár másodperc, mire leesett, hogy miért javíthatta ki magát Alec apukája. Magamban jót kuncogok, de nem forszírozom a dolgot, pedig kiváló magaslabda, de hát mégse ismerem olyan régóta Mr. Delgadot (2 perce?), másrészt ez egyszerűen Jasmine pillanata. Elnéző mosollyal szám szegletében figyelem őket, ahogy Alecet hallgatják. Bárcsak mások lennének a körülmények. Ha nem kellene azon aggódni, hogy ki szúrja ki Alecet, hogyan vigyük biztonságos helyre, hogyan kerüljünk el még egy lövöldözést… - Igen, az jó lesz, ha Quinlah sem bánja. Ez utóbbi kitétel nehezen kipipálható vagy még inkább felesleges, mivel nincs itt a szóban forgó személy, hogy megkérdezzük tőle, szóval úgyis csak Jasmine véleményére támaszkodhatunk, hiszen ő ismeri legjobban… márpedig maga Jasmine javasolta, szóval ahogy mondtam, felesleges volt, de ettől nem kevésbé igaz. - Rendben. Bólintok Mr. Delgado szavaira is, mikor már egészen a pódiumig sikerült elaraszolnunk. Csak egy kicsit kell várnunk, visszafogom magam, csak kicsit toporgok, mivel Tywinna előadása kiváló figyelemelterelő, főleg hogy még egy puszit is kapok tőle! Legalább értelmet nyer a báli ruha funkciója s mire ezt a rejtélyt megfejtem, Alec is szabadul végre. - Ja, mert egész Elorak előtt szerenádozni az bazira biztonságos. Tudom-tudom, konstruktívnak kéne lennünk, de hamarabb csúszott ki a pikírt válaszom, minthogy eszembe jutott volna ez a tudásom. Jasmine-re hagyom, hogy megválaszolja a ’hova’ kérdést és hogy tettlegességig fajuljon, hogy ezzel rábírjuk Alecet a közös távozásra. De ekkor megérkezik Roda. Szegényt kicsit megbámulom. Még mindig szoktam álmodni vele, kicsit inkább érzem személyes álom-angyalnak, mint sem húsvér perdainak, ezért a ámulat. - Shiennel fénye ragyogjon rád! Előveszem legjobb perdai kiejtésemet és mélyen meghajolok előtte. Fogalmam sincs, emlékszik-e rám vagy felismer-e, legutóbbi találkozásunkkor nem voltam túl jó bőrben. Azt se tudom, hogy van-e tudomása a jelenlegi enyhén kényes helyzetünkről, mindenesetre megmenti azt. Mármint a helyzetünket. Én nem vitatkozom vele, és gyanítom Alec se fog. Azért megvárom, hogy lássam ez a tippem beválik-e. Utána vagy közben Jasmine-hez fordulok: - Itt maradsz Casperékkel, mielőtt utánuk mész? Én keresek valami frissítőt. Arra is nagy összegben fogadnék, hogy Jasmine Alec után menne, a.k.a Vadember után. Ennek a névnek az eredetére majd rákérdezek, ha hazaértünk. Abban viszont igaza volt Alecnek, hogy nem jó, ha mi együtt mutatkozunk Jasmine-nel, vagy a családtagjaival, pontosabban csak nekem nem szabad, barátnőm nyugodtan ismerkedhet még reménybeli apósával és sogórnőjével. Az én célom leöblíteni az izgalmakat, már Momu keresése közben, vagyis egy fél élettel ezelőtt is megfordult a fejemben, talán most eljutok valami innivaló közelébe.
[A főtéren Tywi, Josie, Vadember….és Mr. Delgado meg Roda]
*Mosolyogva nézem ahogyan Vadember és Jess egymással évődnek, ez annak a jele, hogy nagyon jó barátok és megbíznak egymásban. Öröm a lelkemnek, hogy van valaki akiben megbízik és biztosan fordítva is igaz. Legalább vigyáznak egymásra. Sajnos egy másik vágyam, amire nagyon készültem ma, egyelőre nem teljesülhet, bár karnyújtásnyira sem vagyunk egymástól, nem borulhatok Vadember nyakába és nem csókolhatom le az arcáról azt a pimasz vigyort, mi sajátja. Tekintetem azonban mindent tükröz és nem gondolok arra, hogy a fürkésző szemeknek ez is áruló jel lehet. Izgatottságom látványos, jóllehet igyekszem palástolni. Tywinna azonban nem hagyja, mert ahogy közénk dugja a fejét, olyanokat mond, melyek alaphelyzetben is pirulásra késztetnének, hát még mások társaságában. Zavartságom mellett viszont örülök, hogy megbékélt a mi kapcsolatunkkal és már szobát ajánl fel nekünk, amire korábban számítottunk is, csak ugye közbejött az a veszekedés és egyszer Vadembert, egyszer tywinnát veszítettem el egy időre. Szerencsére elmúltak azok az idők. Én nem is gondolkodom el azon, hogy jó ötlet-e elfogadni, azonnal rávágom a döntésemet.* -Köszönöm Tywinna, élni fogunk vele. *Én jól ellennék így ahogy most vagyunk, a tömeg közepén szépen elbújva, de szinte senki nem osztja ezt a nézetemet, főként Tywinna nem. Hogy ő hova megy, nekem édes mindegy lenne, de azon én is csak pislogok Jess-szel együtt, hogy az erőpróbára nevezne be. Talán még ezzel sem lenne semmi gond, megtapasztaltam már az erejét és gyanítom nem is vetette be mindet, de azért láttam már perdai férfiakat, még ha nem is néztem meg őket alaposabban, és úgy érzem nem lenne sok esélye perdai barátnőmnek. De a báli ruha…na az már egészen más dolog. Vadember meglepett kérdésére Tywinna megfelel, de ezek után Jess-szel minket küld a szépségversenyre. Soha nem gondoltam ilyesmire, nem szeretek szerepelni, apróságokon is el tudok pirulni, hát még ha mindenki engem figyelne árgus szemekkel. Nem csak gondolatban rázom meg a fejem, és ellenkezésem még egy váll csapkodásban is megjelenik, mikor Vadember nagyon is szorgalmazza. * -Egyszer majd talán. *Válaszolok vissza neki, mikor a csapkodás helyére is csókot kér, és én lennék a legboldogabb ha most megtehetném, de egyelőre az érintkezésünk kimerül abban, hogy a kezét szorongatom. * -Talán majd máskor Tywinna….nem is a perdaiakkal van gondunk. *Jegyzem meg mosolyogva az ő vehemenciáján amivel belevetette magát a rábeszélésbe, és tudom, ha nem lenne az az erőpróba, akkor nem tudnám lebeszélni arról, hogy a pódiumra rángasson. A perdaiak jókedve azonban még azelőtt elvonja rólunk a figyelmét, hogy elviharzana átöltözni a báli erőpróbás ruhájába, mi pedig Vademberrel lehetőséget kapunk arra, hogy legálisan ölelkezhessünk, ha mást nem is tehetünk. Mindenki táncol körülöttünk, biztonságban érzem magam amikor átkarol és közelebb húz magához, boldogan vetem magam bele a táncba és a karjaiba, kis időre elfeledve mindazt ami miatt eddig még csak meg sem csókolhattam. Ott ég ajkaimon a vágy, de vissza kell fogjam magam. Nincs azonban időm azon keseregni, hogy el kell engedjem a tánc végeztével, mert igen kellemes társaságot kapunk Vadember apukájának személyében. Én tekintetemmel a húgát keresem, de hamarosan kiderül, hogy egészen más akcióba lépett, és ezt meg is halljuk miután Delgado apukával megismerkedtem. Engem azonban jobban érdekel a dobhártyaszaggató hangnál, és csodálva nézek fel Mr. Delgadora miközben igyekszem mindenről beszélgetni vele. Kedves ember, és ott van annak a pimasz mosolynak az árnyéka az arcán, amit már olyan jól ismerek. Szemei körül az intenzív nevetőráncok arról tanúskodnak, hogy keveset volt komor eddigi életében és még jónéhány hasonlóságot fedezek fel Vadember és közte. Ez azonban lehetőséget biztosít Vadembernek, hogy eloldalozzon mellőlünk és fogalmam sincs milyen indíttatásból ő is dalra fakadjon. Míg korábban a fülsértő hangot igyekeztem szépíteni egy meggondolatlan kijelentés után, amiben meglepő módon Delgado apuka is egyetértett velem, úgy Vadember hangjától egészen elalélok. * -Ó, akkor biztosan….szerintem önnek is kellemes hangja van Mr. Delgado. *Eszembe jut Vadember anyukája, aki már nem él és inkább nem emlegetném fel, pedig majdnem kicsúszott. Nem szeretném elszomorítani az apukáját, gyorsan korrigálok is mosolyogva, mely mosolyban benne van egy önkéntelen bocsánatkérés is. Aztán végre eljut a tudatomig is, hogyan szólított és finoman megérintem a karját.* -Szólítson Jasmine-nak, kérem. *De talán már nem is figyel rám, mert a pódium felé néz, ahol Vadember húga pislog jelentőségteljesen, de fogalmam sincs, hogy mit kommunikál a szemeivel. Jess-szel együtt kapunk észbe, hogy Vadembert el kellene vinni valahova ahol nincs szem előtt, pontosabban Jess hívja fel rá a messzire elkalandozó eszemet, és már azon gondolkodom, hol lenne nagyobb biztonságban. Addigra Mr. Delgado már belénk is karol, nekem pedig Quinlah otthona jut hirtelen eszembe, mint biztonságos hely. Mr. Delgado válaszából, amit Jess diplomáciai konfliktust firtató kérdésére ad, az is kiderül, hogy még a perdai tömegben sincs jó helyen. Nagyra nyílnak a szemeim ijedtemben, miközben lassan de biztosan haladunk előre, immár Tywinna harcias énekhangjával kísérve. Észre sem vettem mikor libbent el mellőlünk, de most már azt is látom, hogy tényleg átöltözött, ez azonban nem érdekel most. * -Lövöldözés? Volt lövöldözés? Mikor? Hol? *Lépteimen akaratlanul is gyorsítok és illetlenül lökdösődöm, perdai nyelven sűrű bocsánatkérések közepette.* -Bocsánat….te nem haragudni….én sietni, engedni el, kérlek…..*Mire odaérünk Vademberhez már falfehérre sápadtam, de sajnos Tywinna épp felénk fordít minden figyelmet azzal, hogy nekiáll vadembert puszilgatni. Most már nem vesz elő a féltékenység, inkább aggódom és azért fohászkodom, hogy Tywinna menjen már el onnan, mert Mr. Delgado is tétlenségre kárhoztat minket. Jess-szel együtt toporgok, míg tiszta nem lesz a levegő, és a Vadembert „fogva tartó” perdai férfit, Mr. Delgado le nem foglalja. Egyszerűen zseniális, ahogy szóval tartja, közben meg nekünk integet, hogy vigyük el Vadembert, aki természetesen nem együtt működő. Mikor is volt az? * -Jess-nek igaza van! Meggondolatlan voltál! *Én nem mondok olyan szavakat, amiket Jess, és még olyat sem, amit mondanék most, ráadásul nem is kiabálhatok, mert az még feltűnőbb lenne, de suttogó hangomból és túlzó artikulálásomból csak úgy süt a kiabálás. Bele is karolok Vademberbe, amit ő bőszen próbál elkerülni azzal, hogy az ujjaimat igyekszik a karjáról lefejtegetni, de akkor megfogom a másik kezemmel. Kisebb hadakozás alakulhatna ki, ha nem jelenne meg egy perdai nő, az a nő, a gyógyító aki annak idején a Dominiumra ment, hogy meggyógyítsa Callum feleségét. Még sosem találkoztam vele személyesen, minden emlékem abból a felvételből való, amit akkor készítettek a megérkezéséről. Most felnézve rá meg is lepődöm, sokkal magasabbnak hittem, de élőben sokkal szebb. Jess pedig nagyon mélyen meghajolva köszönti őt. Olyan érzésem van, hogy már találkoztak és az a találkozás egészen különös lehetett. Én is meghajolok felé és köszöntöm ahogyan Quinlah-t is szoktam, de a köszöntésembe most végtelen hála is vegyül.* -Shiennel áldjon meg! Te jönni jókor. *Szó se róla, én is nagyon örülök neki, és Jesshez hasonlóan csodálattal nézek fel rá és megkönnyebbülten sóhajtok fel….majd Vademberre már szigorú pillantással.* -Menj vele! Majd megyünk mi is. *El is engedem a karját, tekintetemben immár a könyörgés is helyet kap és hátrébb is lépek egyet, hogy ezzel is kinyilvánítsam, hogy elengedtem. * -Casper? Ja, Mr. Delgado. Igen, vele maradok, aztán elkísérem a gyógyítók házába. *Vadember jó kezekben van és nem hagyhatom magára az apukáját, vigyáznom kell rá, mert gyanítom most van először Elorakban. * -Ott találkozunk. Vigyázz magadra Jess. *Azt már nem mondom ki, hogy ő sincs biztonságban, de ő legalább nem énekelt és nem táncolt mindenki szeme láttára. Bízom abban, hogy jól el tud rejtőzni a tömegben és azt is kivettem a szavaiból, hogy tudja hova kell majd menni. Belekarolok Mr. Delgadoba, magamra vonom a figyelmét….és csak állunk ott, míg kis idő múlva el nem indulhatunk a gyógyítók házába. Ez a terv, aztán ki tudja mi jön még közbe. Csak vadember legyen biztonságban.*
Nem kell, hogy csalódjak, az embereim a megbeszéltek szerint, különösebb probléma nélkül megérkeznek és felvesznek. A járműben, miközbn haladunk Elorak felé, ami nem lesz különösebben hosszú idő, a botanikusokkal beszélgetek, akik növényeket jöttek gyűjteni. Az egyik mutat is egy kellően rtalmatlan, mégis szép pélányt, amit szerintem haza fogok juttatni a feleségemnek. Szereti a virágokat és nevelgetni ezeket a perdai fajokat. Eloraktól kicsit messzebbá lltunk meg és én egyáltaln nem voltam szégyellős, ha kíséretről van szó. Senkit nem áll szndékunkban lelőni. Még. Egyelőre. Fe lis tűnik a ávorshoz közeledvén, két domíniumi katona, akik úgy strázsálnak Elorak előtt, mintha kötelező lenne. Amikor oda érek, nyugodtan szólok hozzájuk, valószínű nem fogják megkérdezni, hogy ki vagyok. - Maguk mit csinálnak itt? - teszem fel a kérdést, elvégre senki nem küldött katonákat Elorak elé, én legalábbis nem tudok róla, hogy miért kellene itt fegyvereseket posztoltatni. Amíg nem derül ki, hogy mi folyik itt, addig nem megyek be Elorakba.
Álldogálok a helyemen a perdaikkal együtt, s azt veszem észre egy idő után, hogy engem néznek. Sejtem, hogy az öltözékem különbözik az övékétől, magyarán feltűnő jelenség lehetek. Meg a beszélgetés körülöttem, s fogalmam sincs arról, hogy miről. Így aztán gondolok egyet, s előveszem az egyik zsebemből a kommunikátorom, amin van fordító funkció. Bekapcsolva rögtön bepillantást nyerek arról, hogy éppen mi zajlik körülöttem, meg távolabb a hangosabb egyének. Szóval valami ünnepségen vagyok, s Shiennel fénye versenyzők között vagyok? Jobb lenne lelépni nem? Nem szeretnék a középpontban maradni itt a pódiumon. Ennek módja szerint lassan lépegetve távozom a lenti tömegbe. Ott a tömegben próbálok mozgásban maradni, mintha bujkálnék valaki elől. Azonban arra nem számítok, mikor hirtelen eltűnnek körülöttem az emberek, s rendeződve állnak fel. Hirtelen azt sem tudom, hogy most megint mi történt? Megpillantom a csoportosulást, de rögtön inkább követem a perdaiak példáját. Utat engedek nekik, hiszen itt azért egy senkinek érzem magam. Természetesen a fordítóra lesek, hogy elcsípjek fontos szavakat. Kalandozásomat azonban végül az szakítja meg, hogy kezdek éhes lenni. S ha én éhes vagyok, akkor jobb ha minél hamarabb, s egészségeset. Van itt egyáltalán étel? Meg milyen? Egy darabig nézem az elhaladókat, abban a reményben, hogy senki sem szúrt ki a tömegben, akinek nem kellett volna. Az orromba kúszik végül egy illat, ami megfog engem s próbálok azután rájönni, hogy honnan jöhet? Elindulok egy vélt irányba.
Annyira belemerülök a verseny lázba, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy Quinlah rám bízta Jasmine-t.Mármint nekem kéne őt megvédeni a gonosz dolgoktól. Nem, ez az ünnepség a kikapcsolódásról szól, s ha nem tudok most lazítani, akkor később nehezebb lesz. Bizony hogy menni akarok kipróbálni magam, aztán majd megkeresem Jasmine-t. Különben is nem mindig lehetek vele. Szóval elhagyva a többieket egyenesen a pódiumhoz sietek, majd szépen nyugodtan csatlakozok az erőpróbásokhoz. Látom jól, hogy sok tekintet néz rám a ruhám okán, de igazából nem törődök vele. Sokkal inkább azzal foglalkozok, hogy előre felmérjem az ellenfeleim. Elsősorban az alkatukat nézem, utána pedig jöhet a többi. Szerencsére vannak nők is, nem csupán férfiak. Ha felmértem őket, akkor nyugodtan álldogálok, míg meg nem szólítanak.
A dalos férfi mikor meghallja Alec válaszát, akkor rögtön szomorú arcot vág. Nem érti, hogyan lehet egy ilyen ajánlatot visszautasítani ezen az ünnepségen? Hosszan gondolkozik, miközben végigpillant a sok nőn, abban a reményben, hogy valaki mond valami nyugtatót. Nem kell sokat várnia, hiszen Alec apja szólal meg. Egy gond van, hogy nem érti és ezzel végleg elmegy a kedve. - Nem zavarok tovább! Kellemes ünnepséget – próbálja palástolni rosszkedvét, s mivel nem szívesen látják itt, így elindul vissza a pódiumra, hogy az ottani versenyzőket tartsa szóval. Eldöntötte, hogy nem vár tovább. - Ezzel az idő letelt! Jelentkezni nem lehet! - szól fennhangon, mikor felérkezett a helyére. Aztán gyorsan tovább szavalja. - Minden versenyző vegyen magához egy hangszert! Kezdjen el játszani egy dallamot, s én mindenkiről eldöntöm, hogy érdemes-e a szereplésre. - ezzel mutatja, hogy merre találhatóak a hangszerek. Mikor látja, hogy mindenki elkezd valamit játszani, akkor nyugodt lépésekkel megy végighallgatni őket. Az erőpróbás perdai nemsokára fennhangon megszólal. - Menjünk le! Pódium szélén vannak a kötelek a versenyzőknek! Álljatok párba! Jól válaszd meg az ellenfeled, mert hamar kieshetsz! - ezzel meg a rendeződés odafent. Tywinna mellé egy félszemű perdai nő kerül róka mosollyal. Úgy gondolja, hogy megmutatja a fiatalságnak, hogy van benne technika, hogy legyőzze az ifju titánokat. A párok kialakulásával végül lesétálnak a pódiumról párban, hogy teret hagyjanak a többinek. Odalenn a tömeg egészen pontosan szétszéled ételt és italt szerezve maguknak, de természetesen sokan térnek vissza nézni tovább az eseményeket. Van is tolongás, meg hirtelenjében a tér megtelik friss étel illattal, nah meg persze az alkohol gőz szint szintén emelkedni kezd.
Az erőpróbás végezetül fennhangon kiált egyet: - Az első versenyző Tywinna, s az ellenfele pedig félszemű Ginrelle. Kérem nézzétek meg! - ezzel mutatja a két versenyzőnek, hogy álljanak a kötél két végére, aztán ismerteti a szabályokat. A kötél közepe be van festve, egy csíkban végig. A kezét felemeli, hogy készüljenek fel a húzásra. Azután egy hangos ordítással indítja el. - Mehet! - engedi le a kezét, s jó bíróként rögtön nézi mindkét nőt, hogy hányadán állnak.Az első két perben egyik fél sem mozdul egy tapodtat sem, de végül Ginrelle kezd kifáradni. Próbál ellenállni Tywinna erejének, de lépésről lépésre egyre inkább vesztésre áll. Végül így szólal meg! - Feladom! Nem hittem volna, hogy ekkora erő lakozik benne. - elengedi a kötelet, s rögtön eltűnik a tömegben. Nem erre számított. - A győztes Tywinna! - s ezzel egymás után kezdenek megküzdeni egymással a versenyzők. Két férfi páros, akik hegyomlás méretűek azoké lesz a leghosszabb húzása. A tömegben vannak szurkolók, akik biztatják a küzdőket.
[Városkapu] – Evans
A két dominiumi katona mikor megpillantják a kancellárt, akkor rögtön tisztelegnek neki. Azután egymásra néznek, végül a magasabb beosztású válaszol a feltett kérdésre. - Uram, Chihiro Chiba kisasszonyt védjük, aki bement megnézni Elorakot. Még azóta nem tért vissza, ez úgy fél órája lehetett. - adja le a jelentést. Végül egy kisebb szünet után folytatja. - Városkapu őrei furán sárgában vannak Uram. Emellett mi fegyverrel nem akartunk bemenni riadalmat keltve, vagy összetűzést kialakítva. De jelenlétünkre még 4 őr jött hozzájuk, s minket mericskélnek. - mikor befejezte, akkor történik új fejlemény. Lassan az egyik perdai őr sétál oda hozzájuk, de mögötte a távolban ott vannak a többiek. Mikor odaérkezett, akkor köszön hangosan. - Shiennel ragyogjon rátok! - ezzel meghajol egy picit, de utána felteszi a kérdését. - Megtudhatom, hogy fegyveresek miért gyülekeznek itt? - ezzel várja a választ, hiszen úgy van vele, hogy jobb előbb megtudni mi a helyzet. Utána mérlegel, s átadja a többieknek a fejleményt.
