- Köszönöm, Jasmine, engem pedig szólítson csak Casper-nek. - Casper Delgado kedvesen rámosolyog Jasmine-ra, mikor korrigálja a megkezdett szavakat és bókba fordítja, ami nyilván nem állja meg a helyét, de értékeli a kedvességet és azt is megjegyzi magában, hogy eszerint Jasmine tud az első feleségéről, első szerelméről. Alec mesélt neki róla, pedig nem szokott beszélni róla. Sokan, ha nem néznek utána, meg vannak győződve róla, hogy Adria Alec anyja is. - Az északi kapunál, egy lövés, figyelmeztetés gyanánt, azért jöttünk erre végül mind. Vagy erre gondolt a lányom diplomáciai konfliktusként, vagy arra a szerencsétlen esetre, ami miatt pár éve háború tört ki. Vagy is-is. - Adja meg a feleletet is a kérdésre, miközben tartanak fia felé, hogy megakadályozzák a pódiumra jutását. Hiába van szép hangja, tehetsége az énekléshez, túl jellegzetes lenne itt, hogy mindenki emlékezzen rá. Ami pedig nem jó. Így míg apa leköti a szószólót, gesztikulálva magyarázva neki a még mindig pódiumon lévő lányáról figyelmen kívül hagyva a nyilvánvaló tényt, hogy a perdai nem tud a nyelvünkön. Éppen ezért még kicsit emel is hangerőn, mint aki azt reméli, hogy ezzel érthetőbb lesz, de igazából csak halk sutyorgásunkat nyomja el vele. - De az csak engem érintett... - Jegyzem meg Josie-nak, és nem pillantok Jasmine-ra, amúgy is feleslegesen tenném, mert megértő fülekre és támogatásra aligha találnék nála. - Hm. - Hümmentek Jasmine szavaira kicsit - kissé bezárkózva, ezek szerint neki nem tetszett az ének -, és már éppen fordulnék vissza a perdaihoz, mikor egy másik jelenik meg a színen, akit ráadásul ismerek is, és ráadásul elrabol a helyszínről. Mindezt feltűnésmentesen, természetesen, ami azért is sikerül, mert sóhajtva egyet biccentek, beletörődve indulva el vele. - Igen, anyu... - Dobom azért oda perdaiul Rodának, mert tényleg úgy érzem magam, mint egy túl sokáig kimaradt taknyos, aki bulizna még, de az ünneprontó szülők megjelentek és fülénél fogva húzzák haza. Van egy olyan sejtésem, hogy dorgálásra is számíthatok majd a perdai nőtől. Vetek még egy vágyakozó pillantást a pódium felé, az énekversenyre készülők felé, a hangszerek felé, melyek olyan izgalmasan ismeretlenek, de nem ma fedezhetem fel őket. Ahogy lemaradok Tywinna erőpróbájáról is, lehajtott fejjel kullogok Roda mellett. Nagyon nem is kell kerülgetnem senkit, hogy annyira előre nézzek. Egy darabon hallgatok is, de előbb szólalok meg, minthogy Roda belekezdhessen. - Te látni volt szőke hegyi nő, akit te gyógyítani volt? Te nem akarni benne jobban bízni? Okos és ügyes, én bízni benne. És én jobban szeretni volt, mikor én lenni volt nem fontos hegyi égi. - Ajánlom be Josie-t a "nagyköveti" címre, hátha. Persze nekem lehet már akkor is késő lenne, akkor sem érezhetném jól magam ezen a perdai ünnepen, sem semelyiken. Igyekszem nem megfordulni, mikor már hallom is a perdai hangszereket megszólalni. ... Eközben Casper Delgado elveszítve a perdai rendezvényszervező figyelmét fordul meg, de már csak Jasmine-t találja ott, Josephine elindult valamerre, a fiát meg egy perdai nő kíséri el. Igen, határozottan Roda kíséri Alec-et, nem fordítva. Jasmine-hoz lép. - Ő az a perdai gyógyító, aki a Dominiumon járt? Aggódjunk? Hova viszi? - Kérdezi Jasmine-t sürgetőleg, remélvén, hogy meg tudja nyugtatni. A gyógyítónőt felismeri, emlékezetes volt a látogatása. Önmagában is, hát még azzal a fordulattal megspékelve, hogy Saskia Jenkinst visszahozta az élők sorába. És pont emiatt aggódik: a gyógyítónőt legutoljára az egyik kancellár társaságában látták, és az a kancellár igencsak bízhat benne. Casper pillantása a pódium felé fordul, de összevont szemöldökkel állapítja meg, hogy lánya már nincs ott, ellenben a kék hajú, barátságos perdai nőt könnyű kiszúrni hajszíne miatt és épp elcsípi a döntő pillanatot, amellyel megnyeri az erőpróba rá eső fordulóját Tywinna. Egy másodpercig elismerő biccentést is tesz a fejével, nem nézte volna ki a nőből! Ha van taps, ő is becsatlakozik, majd Jasmine felé fordul vissza némi tanácstalansággal: most mindkét gyermekét szem elől tévesztette, melyik után kellene indulnia? - Gyakran tudnak találkozni, Jasmine? - Kérdezi, mert kíváncsi is és szeretné megismerni a fiatal botanikust, a beszélgetést meg valahogy el kell kezdeni, bármerre is indulnak tovább.
*Csak lesem a történéseket, a pódiumról igazán jó kilátás nyílik mindenfelé, és nem csak apáékat figyelem, hanem mindenki mást. A legapróbb gyanús mozdulat, pillantás, mással való eszmecsere nem marad észrevétlen a pódium közelében. Az engem való ünneplést – ami annak tudható be, hogy a meghajlásomat mindenki a távozásomnak hiszi – arra használom ki, hogy jobban körülnézzek. Döbbenet, hogy ezekben a számomra feszült percekben, milyen jól meg tudom különböztetni a perdaiakat az emberektől. Egészen másképp viselkednek azok akik a városunkból jöttek és vannak néhányan. Ők kisebb csoportokat alkotnak, van akit ismerek is látásból és biztosan nem katonák. Javarészt tudósok, kevésbé polgárok, mint apa. Hiába a sárga ruha, azok a ruhák mind modernek, emberekhez valók, kivéve a bátyámat és Amazonkát. Még a botanikus bige is szép ruhában jött, apa is igyekezett, de az ő ruhájuk is emberi. Már indulni készülök, hogy nyakon csípjem a családomat, amikor a pódium szélén állva látom azt a perdai nőt, aki a Dominiumon is ott volt és akinek Jenkins dugifelesége – Mrs. Jenkins – az életét köszönheti. Nem tudom milyen kapcsolatban van a bátyámmal, de valahogy bízom benne, és nem hiszem, hogy elárulná. Csendesen, minden feltűnéstől mentesen húzza magával. A családom szétszóródik – Amazonkát is ide sorolom – a szöszke tudóslány apával marad, de nem féltem az öreget, bár eléggé vigyorgós, láthatóan elégedett a bátyám választásával. Hagyom is őket kettesben, inkább a bátyám után indulok, hogy tudjam hova viszi őt a perdai gyógyító. Lekászálódom a pódiumról, sikerül megbotlanom és majdnem elesnem, csak egy megtermett perdai pasiban tudok megkapaszkodni. Kész szerencse, hogy a perdai ruhákat erős anyagból varrják és nem szakad el, különben le nem mostam volna magamról a nimfomániás nő imidzsét, aki még addig sem tud várni, hogy zavartalanul együtt lehessen a választottjával. * -Bocsánat. Baszki! Te lenni szép nagy, erős. Tartani meg kicsi gyenge lány. Köszönet! *Szélesen vigyorgok rá, majd ahogy másoktól is láttam, a szívemre teszem a kezem és fejet hajtok. Adjunk az udvariasságnak egy kis esélyt.* -Shiennel áldjon meg téged a neved napján! *Legalább ezt tudom rendesen ragozni, bár elég darabosan hangzik így is a számból, de a hiányosságaimat egyenes arányban növelem a mosolyommal. Aztán kihúzom mind a 155 centimet, plusz a bakancsom vastag talpa és megveregetem a pasi…karját, mert csak azt érem fel, majd tovább is igyekszem. Ekkor harsan fel a kikiáltó hangja és majdnem összepisilem magam tőle. Szerintem még a Városban is hallották. A felét értem, a másik felét behelyettesítem a szövegkörnyezetbe és abból rájövök, hogy valamilyen hangverseny lesz, de nem énekelni kell. Aztán a másik hang máshonnan jön, oda meg erős perdaiakat hívnak. Megtorpanok. Ki ne akarna erős és nagy perdai pasikat nézegetni? De most a bátyámmal kellene törődnöm. Nagy a kísértés, nagy a kísértés…..végül csak odapillantok, majd nagy sóhajjal elfordulok és tovább vergődöm a szétszéledni látszó tömegben. Illatok kavalkádja támadja a szagló- és íz érzékelő szerveimet, amit beszippantok attól a nyálam csorog. Egy asztal mellett elhaladva, úgy, hogy meg sem állok, elcsórok egy flaskát, a másikról meg valamilyen sütit. Nem lepény, de onnan jó és édes illatok jönnek, így hát magamévá teszem a készlet egy részét, gondoskodva az uzsonnámról. Amazonkát keresem, mert ő tudja hova mehetett a bátyám, másrészt őrá nem vigyáz senki, pedig az ő arca is ott van a körözöttek listáján. Mögöttem nagy a zajongás, egy szavukat sem értem de nem azért, mert hiányos a nyelvtudásom, hanem mert szinte minden egybefolyik. Viszont üdvrivalgásnak hat, talán mér elkezdődött a verseny. Mindezt a hangverseny résztvevői festik alá, egészen kaotikus az egész. A sok magas perdai között elég nehéz kicsinek lenni és úgy keresni egy magamfajtát, de végül csak meglátom a szőke fejét és odacsörtetek hozzá. A gond akkor következik be, amikor már épp megfognám a karját, de egy az orra után sétáló nézelődő [Chibaba] elém sorol, én meg pont nekimegyek. Őt aztán nem nehéz kiszúrni, mivel nem sárga ruhában van, ordít róla, hogy honnan jött, meg sem próbálkozom perdai nyelven.* -Bocsika! Remélem nem léptem a lábára, irtó kellemetlen lenne. *Mutatom is a cipőmet, kissé előrenyújtva a lábam, amelyen a sárga ruhácskámhoz, mások szerint nem illő, de szerintem meg pont megy hozzá, fekete bakancs van. Na ha azzal a lábára lépek, tutira kilapítom szegény kis ujját. Amíg lenéz a cipőmre, és azzal lenne elfoglalva, már kerülöm is el a háta mögött, hogy belekarolva Amazonkába, magammal cincáljam. A szerzett flaskát, bármi is van benne – remélem nem víz – az arca elé tolom, ezzel is eltakarva az áruló fizimiskáját a vágott szemű csaj elől.* -Te jönni velem szép perdai lány. Mondani mi a neved! Én lenni…Saskia. *Senkit nem tudtam volna becsapni azzal, hogy perdai vagyok, főleg azok után, hogy nekimentem és bocsánatot kértem, de a saját nevemet sem akartam mondani, ami hirtelen eszembe jutott az Jenkins dugifeleségének neve. Higgye csak a vágott szemű lány, hogy perdaival akarok ismerkedni, másrészt ezzel legalább egy időre elültetem a fülében azt a bogarat, hogy Amazonka perdai. Ő úgy is olyan ruhában van, szelíd, szép arcú. Csak menjünk már onnan a francba valahova, ahol nem hall minket senki. Ekkor hallom, hogy kihirdetik az erős perdai versenyt és Tywinnát nevezik meg győztesként. Na baszki, jó ha az ember lánya nem szemétkedik vele. Amazonkára csak vigyorgok, mint egy élénkítőt kapott bamba tőgyike és próbálom őt elcincálni arra, amerre Alec és a perdai gyógyító ment.*
Száraz torkom számlájára írom főként, hogy nem jutok mindig válaszig. A kitikkadt torok és a környezeti tényezők a hibásak: Elhúzom a számat, mikor Mr. Delgado a korábbi lövöldözéseket emlegeti. Remélem egyik se ismétlődik meg miattunk, főleg nem a második, sose vágytam történelem-szócikkek hasábjaira. Csak azért nem kommentelem, mert a haladás a tömegben nem teszi lehetővé. Aztán később Alecnek szánt válaszomat is kénytelen vagyok visszanyelni, pedig a „Te is tudod, hogy nem..” egy szigorú pillantással biztos ütött volna. De egyrészt Jasmine épp megerősít, ami majdnem olyan hatásos, mint az én válaszom lett volna. Másrészt megérkezik Roda és szerencsére feleslegessé válik az egész diskurzus. - Akkor később! Búcsúzok Jasmine-től és egyben Caspertől is. Hogy ne akasszam ki az ünneplő sokadalmat, nem ugyanabba az irányba indulok visszafelé, amerről jöttünk. Nem is Rodáék után indulok, a színpadtól inkább a másik irányba, a hangszeresektől elfelé indulok, mert ígéretesnek tűnő asztalokat pillantok meg. … Csalatkoznom kell reményeimben, a kitett sütemények nem hoznak izgalomba, úgyhogy a következő stand felé haladok tovább. Ott viszont sikerrel járok, de még hogy! Szinte szólnom se kell, máris kezembe nyomnak egy poharat, benne valami fűszeres itallal. Megköszönöm széles mosollyal és elkönyvelem, hogy biztos szőke hajkoronámnak köszönhetem a különleges bánásmódot. A hangolás nagy zenebonájától nem tudom, hogy áll az erőpróba verseny, arrafelé indulok hát. Közben már épp belekóstolnék, mikor egy flaska állja a pohár útját és ismerős hang üti meg közvetlen közelről fülemet. - Shiennel fénye ragyogjon rád, Saskia! – Megyek bele gondolkodás nélkül a játékba. – Te is nagyon szép vagy. Igyekszek nyelvtanilag helyes, ebből kifolyólag szögegyszerű mondatokban válaszolni. - Az én nevem Thorody. Még jó, hogy idefelejövet perdai álnevekről csevegtünk, így most a bemutatkozás is hezitálás nélkül megy. Közben megyek arra amerre Raven vezet, nekem mindegy, csak végre valamelyik italba hadd kortyolhassak bele. Nem kezdek forgolódni, hogy meglássam, miért Saskia és Thorody ünnepli Shiennelt épp és nem Raven és Josie. Egyedül Ravenre vetett félig felvont szemöldököm közvetíti kérdésemet, tiszta már a levegő?
*Mr. Delgado nagyon kedves ember és csakúgy mint Vademberre, rá is csillogó szemekkel nézek fel…természetesen egészen más okból. Ő Vadember apukája! Egészen izgatott lettem, noha most egészen másra kellene figyelnem, mint például arra, hogy az én drága barbárom bajban van és ő egész egyszerűen fittyet hány rá. * -Casper. Rendben, köszönöm, igazán kedves öntől. *Ragyogó mosolyom aztán gyorsan el is tűnik, miután Mr. Delgado…Casper közli, hogy valamilyen lövöldözés volt korábban itt a városban. Nem is hallottam, de én annyit nem értek a fegyverekhez, hogy eszembe jusson a hangtompító. * -Szerintem a mostanira gondolt. Ha kiderül, hogy lövöldöztek Elorakban, az nem vet jó fényt ránk, főleg, hogy az egyik legszentebb ünnepükön történt mindez. *Bővebben kifejteni nincs idő sem alkalom, meg kell akadályoznunk, hogy Vadember tovább maradjon a figyelem központjában, ezért mindhárman elindulunk felé és sikerül is elcsípnünk. Jess és én vele vitázunk, míg Mr. Delgado…Casper a Vadembert pódiumra invitáló perdai férfival. Természetesen nem sok sikerrel, hiszen nem perdaiul beszél és úgy tűnik a férfi, akinek egészen kivételes orgánuma van, a mi nyelvünkön nem ért egy kukkot sem. Arra viszont jó, hogy elvonja a figyelmét Vademberről, aki nem és nem érti meg miről próbáljuk meggyőzni és miért.* -Pont elég, hogy téged érintett! *Nem is kell erőlködnöm, hogy szigorúan nézzek rá, hiszen az aggodalmam bőven van akkora, hogy segítsen letorkollni Vadembert. Az nem is jut eszembe, hogy megdicsérjem a hangját, hogy áradozzam arról, a lelkemet érintette meg, de most sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy mielőbb eltűnjön a színről. Később nem fogja megúszni, hogy énekeljen nekem, csak legyen biztonságban, mert ha elkapják, már nem fog tudni énekelni. Ez egyébként egy olyan új dolog amivel sosem dicsekedett, és még akkor sem dudorászott amikor lett volna rá lehetősége, mondjuk bók helyett, de majd erről később beszélek vele. Szerencsére megjelenik Roda a perdaiak gyógyítónője és elég határozott ahhoz, hogy Vadember behúzza fülét-farkát. Kicsit irigy is vagyok és rosszul is esik, hogy rá hallgat, rám pedig nem, de ha biztonságba viszi, akkor nekem mindegy mit csinál vele. Jess is lelép, én pedig egyedül maradok Casper apukával, őt kell istápolnom, mivel láthatóan nem beszéli a perdait és nagyon el van veszve. * -Igen ő az. Nem kell aggódni, a gyógyítók házába viszi. Biztosan vigyáz rá. Ahogy elnézem nagyobb befolyása van Vademberre, mint nekem. Én aggódhatnék. *Kicsit elgondolkodtat a dolog és gyűrődik is rendesen a homlokom ahogy távozó alakjuk után nézek, de aztán megrázom magam és belekarolok Delgado apukába. * -Vadember. Tudja így hívom, ez egy hosszú történet. *Remélem lesz alkalom elmesélni, de most a gyógyítók háza felé kellene indulnunk, Mr. Delgado azonban megáll és a pódium felé fordul. Követem a tekintetét, de már nem látom odafent Vadember húgát, Tywinna viszont pont megnyeri a versenyt. Én is tapsolok neki, de azért nem olyan őszintén és ezt az érzésemet megosztom Mr. Delgadoval.* -Tywinna tele van meglepetésekkel és ezt szó szerint értem. *Emlékszem az illúziójára, bár már kibékültünk és ígéretet tett arra, hogy velem sosem csinál ilyet, én azért tartok tőle. Ha sikerül végre elindulnunk, igyekszem a tömegen keresztül a lehető legszellősebb részhez vezetni Mr. Delgado-t, majd a gyógyítók háza felé nyúló haladóra fordulok.* -Nem olyan gyakran mint szeretnénk. *Mosolyodom el a válaszomon és egy kicsit el is pirulok ha arra gondolok, miket szoktunk csinálni amikor találkozunk. * -De legalább sikerül. Igaz télen sokáig nem találkoztunk, de nem azért, mert nem tudtunk. Szóval egy kicsit….összevesztünk, de félreértés volt az egész. Arról is Tywinna tehet, meg persze mi is. De már minden rendben. Vadember nagyon kedves és nagyon jól érzem magam vele. *Mosolyogva nézek fel rá időnként ahogy mesélek, s aztán megtorpanok, szembe fordulok Mr. Delgado-val.* -Nagyon örülök, hogy megismerhettem! *Kis hezitálás után, csak rászánom magam arra, hogy megtegyem azt amit szeretnék. Ki tudja mikor találkozunk legközelebb. Nem biztos, hogy jó ötlet lenne a városban összefutnunk akár hosszabb, rövidebb időre és persze ők nem is a Városban élnek hanem a Dominiumon. Az is kérdéeket vetne fel, ha én mennék a Dominiumra és találkoznék velük. Kihasználva az alkalmat, minden figyelmezetés nélkül megölelem Mr. Delgadot és puszit nyomok az arcára. Persze ettől még jobban elpirulok, az arcom szinte lángol, de a mosoly ott marad az arcomon akkor is, amikor már újfent belékarolva irányítom a gyógyítók háza felé, remélve, hogy nem jön közbe semmi.*
*Nem gondoltam, hogy ilyesmire kell vetemednem Shiennel ünnepén, de úgy tűnik az Istennő sosem pihen és ma is igyekszik próbára tenni. Bár ha jobban belegondolok, inkább Vadember tesz próbára és nem csak engem, hanem mindannyiunk türelmét. A társaságában lévő égi nők azonban jobban ismerik a kultúránkat mint azt vártam. A köszöntésükre én is fejet hajtok, de csak annyira, amennyire az égiek azt megérdemlik.* -Shaz`or adjon erőt és kitartást nektek. *Stílusosan, még ezzel is utalok arra, hogy szerettük, akinek a karja most a kezemben van, nem igazán az a szót fogadó típus és együtt érzek velük. Ha mosoly nem is kerül arcomra, a tekintetem közvetíti mennyire értékelem a főhajtást, a tiszteletet és a köszöntésüket. Meglep, de örülök annak, hogy nem kell győzködnöm Vadembert, hogy jöjjön velem, de természetesen nem tudja megtagadni önmagát. Erről a válasza árulkodik, amit odavet nekem pimaszul. Nem haragszom, értem az iróniát, az égiekét is.* -Nagyon vicces. *Az én válaszom sem hosszabb, mint az övé, de érezhető, hogy egészen mást gondolok most, mint amit mondtam. Sietős lépteimen vezetnek minket a haladón, ahol kell befordulok és nem is engedem el vadember karját. * -Igen, láttam. *Válaszolok közbeszólva és bólintok is. Sajnos Vadember azt a lehetőséget is elvette tőlem, hogy az állapota felől érdeklődjek.* -Miattad nem tudtam megkérdezni tőle, hogy érzi magát. Kérlek majd tolmácsold felé jókívánságaimat. Jó ha bízol benne, de őt nem láttam, nem éreztem a múltjában és nincs kedvem előröl kezdeni. Én is jobban szeretni volt mikor….nem lenni volt fontos nektek Perda. *Ha már pimasz, én sem maradok le mögötte, úgy facsarom a perdai szavakat, ahogy ő, de meg kell mondjam nagyon nehéz. * -Így van ez az életben, sohasem igazságos. Lemaradok Shiennel ünnepéről, mert neked énekelni támadt kedved. Akkor amikor a városotokból sokan itt vannak. Inkább húztad volna meg magad. A Naphajúval találkozhatsz bárhol, mondtam, hogy a gyógyítók házába is jöhetsz, ott is alhatsz, oda be is surranhattál volna. De te! Mit csinálsz? Bejössz, a medálodat elrejted, kendőt húzol az arcodra, mert az nem olyan feltűnő, ugye? És énekelsz. Egyébként szép hangod van, Tal`kunnak igaza volt, de ez nem ment meg téged. Most haragszom rád. *S igen, úgy is nézek rá, mint egy gyerekre aki rossz fát tett a tűzre. Remélem, hogy nem történik semmi amíg a gyógyítók házához érünk, már csak az hiányozna, hogy itt fogják el a városiak. De ahhoz nekem is lesz egy-két szavam.*
Finoman szólva sem vagyok elragadtatva, attól, ahogy a másik két katonát lerázta Chihiro Chiba. - Marhák! Beengedik egy perdai városba, egyedül, miközben él a gyanú, hogy a városban akár ellenállók is lehetnek. Tálcán nyújtották át beszervezésre. Könnyedén letagadja a tényt, hogy szimpatizánsá lett. Most vagy megbízunk benne, hogy igazat mond, vagy kihallgatás alá vetik, amitől jó eséllyel fabrikálunk egy lehetséges téglát. Gratulálok. A PDA-m előveszem és gyors bejegyzést pötyögök, mi szerint Chihiro Chiba, ellenálló szimpatizáns gyanús, megfigyelés javallott. Igazságvizsgálathoz, szérum előkészítése. Indoklás: Elorakba való belépés, a fegyveres kísérők lerázása, moncvacsinált indokkal.
Még éppen mondanék a két katonának néhny keresetlen szót, amikor egy perdai jön közelebb és jól érthetően felteszi a kérdést, hogy ugyan miért tartózkodik, lthatóanegyre több fegyveres Elorak kapuja előtt. - Még ez is. - mondom lemondó sóhajjal a két katonának, akiknek Chibát kellett volna felügyelniük és vigyázniuk. Majd minden udvariasságomat és nyájasságomat összeszedve, fordulok a perdai katona felé. - Üdv néked is Elorak lakója! Ezek a harcosok, a társaságomban, a személyes kíséretem tagjai. Esküjük és feladatukat tekintve, a védelmezésemet látják el. Tiszteléetlenség és becsületük megkérdőjelezése lenne, ha nélkülük lépnék be Elorakba. Magam pedig az égi Quorsák egyik vezetője vagyok. Engem pedig roppant udvariatlanság lenne, nem beengedni. Ez a két harcos, egy quorsa nőt keres, aki belépett Elorakba és gyaníthatóan beteg. Ugyanis fittyet hányva az utasításokra, belépet városotokba. Lépj kérlek közelebb, megmutatom a nő arcképét, hogy felismerjétek, ha megtennétek, hogy elkezdenétek keresni. Magam pedig Elorak meglátogatása mellett, ajándékot hoztam Elorak Danájának. - szigorúan a Danának, nem a Bírónak. Egy kis rivalizálás nem feltétlen tesz rosszat. - Személyesen adnám át a Domínium jóindulatának jeleként. - ha közelebb lép, már mutatom is neki az adatbázisból közben előkeresett arcképét Chihiro Chibának, ami a PDA-m képrenyőjén látszik. Majd még hozzá teszem. - A harcosaim nem fognak galibát okozni a városban, ha nem provokálják őket. Ha tartotok a városba való belépésemtől, biztosítsatok kétszer annyira perdai harcost, mint ahány harcossal én érkeztem. A képességeiteknek köszönhetően, túlerőben lesztek és megnyugodhattok.
A két ktonára pilantok, akik elhagyták a nőt, az utasítások ellenére. - Tartsátok nyitva a szemeiteket, ha beengednek minket, meg kell találnunk. Lehet vannak ellenállók is. Senki nem lő, nem kapkod, nem hepciáskodik.
Nem kell sokat várnom , mert rögtön szól fennhangon a perdai férfi, aki a kötéshúzásos erőpróba házigazdája. Megtudom, hogy a küzdőfelem Ginrelle, akiről hallottam már mende mondákat. Az a nő egy kész legenda, s a legjobb női vadász egész Perdán. Kinézete nem hazudtolja meg kemény életét, de szerintem a sérüléseit úgy hordja magán, mint mások a kitüntetéseket. Szóval egy ilyen nővel kell felvennem a versenyt. Állok elébe, de utána az én bennmaradásom szintén kétséges. Van olyan érzésem, hogy a következő fordulóban elpártol a szerencsém, főleg ha férfival kerülök össze. Mikor magához int minket a házigazda, akkor nyugodtan odasétálok hozzá. Szememmel méregetem Ginrellét, s próbálok magabiztosságot sugározni felé. Erre látom, hogy a morcos arcát veszi fel. Jön a tájékoztatás arról, hogy miként fog az egész lezajlani, s természetesen a szabályokat szintén megismerjük. Én már legszívesebben nekiesnék Ginrellének, hogy megmutassam neki a fiatalos erőm. Jön végül a jelzés, s én a kötél végéhez sétálok, úgy mint az ellenfelem. Mindketten megragadjuk a kötél végét. Várni kell a fránya jelre! Mikor megtörténik a mehet jelzés, akkor én elkezdem erőteljesen húzni, azonban Ginrelle állja a támadásom. Érzem, hogy nem mozdulok egy tapodtat sem, de a félszemű sem. Ez jó hír, úgy tűnik nem lesz gond a győzelemmel. Folytatom a támadást, aminek két perc múlva a hatását érzékelni lehet. Ellép Ginrelle a pozíciójából, egészen pontosan felém. Mindvégig húzom, míg meg nem hallom, hogy feladja a versenyt. - Jó ünnepséget! - szólnék oda hozzá, de Ginrelle már rég elveszett a tömegben. Így nem marad más mint félresétálok pihenni, vagyis sokkal inkább megnézem a többi versenyző teljesítményét. A bátrabb kötélhúzó szurkolók közül odasétálnak hozzám, hogy gratuláljanak nekem. Én megilletődve kívánok nekik jót. Jól érzem magam, s teljesen megfeledkezek Jasmine-ról és a többiekről. Most magamra összpontosíthatok legalább. Ebben az emelkedett hangulatban felkiáltok végül hangosan. - Mindenkit nagyon szeretek! - nyilvánulok meg, s a tömeg pedig reagál a szavaimra, mert hasonlókat üvöltöznek vissza a tömegből.
A nagy éhségben az sem tudom, hogy hová lépek, meg merre kellene mennem. A nagy keresgélésben aztán betoppanok valaki elé minden további nélkül. Az hívja fel rögtön a figyelmem, hogy aki előtt vagyok, az kér tőlem bocsánatot. Nekem kellett volna! - Vá...Izé, nekem bocsáss meg! - szólok vissza emberi nyelven, s ezzel meghajolok. Hallgatom természetesen szavait, sőt lenézek a lábára. Meglep, hogy ő ugyanolyan sárga ruhát visel, mint az itteniek többsége. Én most érzem azt, hogy kilógok a sorból és mintha tiszteletlen lennék? Vagy legalábbis én erről nem tudtam. Mire feleszmélek, úgy a hozzám szóló nő valakivel le akarna lépni. Nem! Nem teheti! Ő szintén ember, s miért akar Perdaival ismerkedni? Nem kell sok, hogy utánuk szegődjek, mint egy utánuk kúszó árnyék. Olyannyira, hogy mögöttük lépdelek némán, s mikor megérzem az alkalmat, akkor Saskiához szólok. - Várj! Várj meg! Beszédem lenne veled! - próbálom a tömeg zsivalygását hangerővel átkiáltani. Tekintetem utána Thorody-ra vetül, aki a megszólított társaságát élvezheti. Szerencsére, hogy be van kapcsolva a kommunikátorom, így a beszélgetésükbe bepillantást nyerek. Szóval ismerkedésnél tartanak. Nem kell több, hogy egyenesen perdülve egyet Saskia nyakába kapaszkodva eléjük varázsolódjak. - Álljatok meg! Az én nevem Chihiro. Én csatlakoznék hozzátok, már ha megengeditek. - szólok mosolyogva, s ezzel egyetemben szépen meghajolok előttük. Mivel tudnám tovább lendíteni a beszélgetést? Az éhségem besegít a kérdésbe. - Hol lehet találni finom ételt? Ti tudjátok? Bevallom teljesen el vagyok veszve! - ránézek Saskiára, majd Thorody-ra. - Még keveset tudok a mostani világból. - vallom be őszintén.
A két katona a marhák kifejezésre egyszerűen összehúzza magát. Jól érzik, hogy a kancellár nincs elragadtatva a teljesítményük miatt. A magasabb beosztású katona azért próbálja menteni a menthetőt. - Nincs semmi jel arra eddig arra, hogy ellenállók lennének. Ráadásul Chihiro kisasszony mostanában önvédelmi sportokat űzött. Szóval nem kellene annyira féltenünk U...uram. - azért a végére elbizonytalanodik. Beszervezésre? Gondolkodik a katona, s aztán próbálja logikusan felvázolni a helyzetet. - Szóval Uram, egy kis lazítás nem ártana ennek a nőnek, lehet még hasznunkra válna Chihiro kisasszony. Amennyire tanácstalan ebben az egészben, legalábbis én így érzékelem a személyét. - elhallgat, mert észreveszi, hogy a kancellár valamit pötyög a PDA-ján, így nem szól közbe tiszteletből. A két katona közelebb lép a kancellárhoz, mikor érzékelik a a perdai katona közeledését. Mikor megérkezik a perdai, akkor ránéz a kancellár állítólagos védelmére, s kerek perec kimondja a látott és ismert tényeket. - Ezen két személy, egy nőt védene s nem pedig a kancellárt? Perdai megfigyelőink szerint igen. - tovább hallgatja a Quorsa vezető szavait, aztán bólint a fejével. Erre a többi perdai katona megérkezik hozzá. - A nő beteg? Nem láttunk erre utaló jeleket, sokkal inkább kíváncsiságot véltem felfedezni. - a további szavakra bólint nagyokat, de jól látszik az arcán, hogy mérlegel. Egy titkos jelzésre futja, s az egyik őr elsiet egy írányba. - Sajnálom Quorsa vezető, de fegyverest nem engedhetek be a városba. Nem sokkal ezelőtt a fajtád lövöldözött, s galibát okozott a szent ünnepen. Akkor engedélyezett a belépés, ha minden fegyvert leadtok nálunk, s kiséret mellett megkeresitek a quorsa nőt, aki beteg. Ha találkozik a Danával, akkor átadhatja az ajándékát. - komoly és határozott, s természetesen nem sokkal később újabb őrök érkeznek ide. A túlerő rég megvan, s ki tudja milyen képességekkel vannak felszerelve a perdaiak? Fegyver nincs náluk. - Szóval teljes fegyvertelenség mellett, biztosítani tudom a Quorsák belépését a városba, emellett testi épségét.
A kötélhúzás halad tovább, sorra mérkőznek meg egymással a párok. A legtöbb Perdai férfi, akik hangos csatakiáltással adják tudtukra a világnak, hogy ők aztán csúcs szuperek! Az első kőr lejátszódik, minkor a házigazda fennhangon megszólal. - Jöjjön hát a második kör! Az első meccs Tywinna és Bajbal! - utóbbi az egyik hegyomlásnyi férfié, aki az előző körben már megmérközött egy hasonlóval. A férfi rögtön a helyére lép, s ha Tywinna szintén a helyére lép, akkor megadja a kezdést. - Mehet! - Tywinnának jól láthatóan nincs esélye! Már az első másodperctől vesztésre áll, sőt annyira brutális a férfi, hogy a végén sikerül Tywinnát földre hasaltatnia. A házigazda rögtön felkiált hangosan. - A nyertes Bajbal! Tywinnát valaki támogassa el! - rögtön a tömegből egy perdai férfi, s egy aranyos perdai nő túnik ki, akik Tywinnát elviszik a helyszínről. Olyan mintha a perdai nő ott sem lett volna. Baleset mindenkivel előfordul, de pont Shiennel Asztalai tulajdonos nőjével? Mindenesetre a megmérettetés folytatódik. Egy jó fél óra múlva kikiáltják a fő győztest...Bajbalt. - És ő lenne perda, de lagalabb is Elorak legerősebbje! Élvezze a pihenést és a sok italt! - szól még utolsóként, aztán a tömeget sokkal inkább más megmérettetések kezdik felhívni magukra a figyelmet.
Bajbal
Tíz perc elteltével felharsan Shiennel fénye szervezője ott a pódiumon, ahol a legszebb perdai nők versenyeztek. - Csodáljátok meg Kilmirrát, aki nyerte a versenyt! Ő aztán nem panaszkodhat a férfiak előtt! - ezzel a megnevezett, szépen körbejár a pódiumon, megmutatva tökéletes búja testét, amit fed a sárga öltözéke. A férfiak sóvárogva néznek rá, persze a legtöbb házas, s megkapják a szúros tekintetet az asszonytól. Végezetül Kilmirra elindul, hogy végül nehézségek árán és átverekedve a tömegen pontosan Dana és Alec előtt lyukadjon ki. Kilmirra felismeri Rodát és minden további nélkül aggodalmasan szól hozzá. - Szia Roda! Tywinna megsérült! Elvitte a két társa, de szerintem neked látnod kell őt! Shiennel Asztalai stand felé vitték! - a szépség különösebben nem néz rá Alecre, mintha ott sem lenne a férfi.
Kilmirra
Végezetül a zenész szava harsan fel, mikor megvan a győztes. - Mlabbi lett a nép bárdja! A hangja akár folyó csobogása! - persze gondolkozik még a különös hangú Alecen, meg persze Tywinnán. De mivel a hír elterjedt hamar a sérülésről, így őt kihúzta a listáról. Mlabbi előnye, hogy tud tisztán perdaiul, míg Alec nem. Végezetül a pódium és környékéről elpárolognak a versenyzők és szurkolók, hogy harapjanak és igyanak valamit. Ami ezután következik, hogy egy újabb személy jelenik meg a pódiumon és magához veszi a szót! - Szeretitek a Bogátokat? Igen?! Boga versenyzők hozzátok el legjobb állatotokat és mérkőzzetek meg a hosszú távon! A nyeremény egyértelmű, hogy tisztelt cím Elorakban, s ingyen étkezés Shiennel asztalaiban 1 hónapig – erre a tömeg felhördül, teljesen izgatottá válik, s a versenyzők kivállnak a tömegből, hogy elinduljanak az állataikért. - Aki részt vesz a versenyen, azt itt várjuk 1 óra múlva!
Elkerekednek a szemeim, ahogy a magasabb beosztású katona elkezd ellenkezni nekem és elbagatelizálja azt, amit mondok. Igazából a halántékomon, kidagad egy ér, amely láttán el is bizonytalanodik. Aztán folytatja és tovább ávgja a fát a saját lábai alatt, úgy tűnik, hogy szeretne nagyon gyrsan, nagyon mélyre jutni. Nem igazán mérhette fel a helyzetét, még súlyosbítja is. - Ellenálló mentes? Ezt tippeli vagy tudja? - két válsztási lehetősége van, egyikkel sem nyerhet. Eléggé felvágták a nyelvét, de majd én bevarrom a száját. - Azt hittem a HR-es pszichológusokat otthon hagytuk. Nem arról kérdeztem, hogy mit gondol, milyen közérzete a nőnek. Arról van szó, hogy könnyedén lerázta magukat. Micsoda öröm, hogy önvédelmi leckéket vesz, nem csak erőszakkal lehet beszervezni valakit. Hétfőn mindkettejüket várom az irodámba. - adok én nekik beszervezést.
A perdai őr, elég kekecnek és tökösnek érzi magát ahhoz, hogy megkérdőjelezze a szavamat. Szóval azt llítja, hogy ez a két jómadár is engem véd és nem a nőt, akiről szó van. Oké, most tekintsünk el attól, hogy elvesztették Chibát és tényleg az én társaságomban tartózkodnak. - A megfigyelői akkor azt is láthatták, amint hátra hagyja ezt a két harcost és besétál a nő Elorakba. Nocsak, minden bizonnyal az emberi betegségek nagy doktorával van dolgom, mert volt arra ideje, hogy felmérje beteg-e vagy sem. Akkor mit jön itt nekem azzal, hogy ez a két harcos - mutatok azokra a katonákra, akiknek Chibát kellene védniük. - most éppen kit védenek? Ne terelje nekem itt a szót.
- Lövöldözés volt? - teszem fel a kérdést érdeklődve, erről nem tudok semmit. Kötve hiszem, hogy Elorak ellen bármikor is parancsot adtunk volna arra, hogy bárki is lövöldözzön. Különösen egy perdai ünnepen. A két katonára pillantok, akiknek Chibát kellene védeniük. - Most mondja, hogy lövöldözés volt. Túl barátságos ahhoz, hogy perdaira lőttek volna. - visszafordulok az őrhöz. - A lövöldözés során, megsérült valaki? Kire lőttek, quorsára vagy perdaira? - itt van kérem a csapda elásva. Pattanásig feszített damillal, ami egy gránáthoz van rögzítve. Perdaira nem lőhettek, itt nagyon nagy felbojdulás lenne. A perdaiak nem lövöldöznek, nem lövöldöznének a szent ünnepkön és különben is mondta, hogy a fajtám lövöldözött. Chibára se lőhettek, mert akkor kiderült volna, amikor megmutattam neki a nő képét. - Ha elfogták a lövöldözőt, akkor adják ki! - ha nem fogták el, akkor ... ezek félnótás barmok. Csak akkor tudnak felismerni egy fegyveres quorsát, ha az orruk előtt állnak, mint éppenséggel mi. - Nem tudja ellátni a feladatát. Képtelen egy fegyveres quorsát megkülönböztetni egy perdaitól, azt hiszi azért mert nincsenek látható tünetei egy embernek, az nem beteg. Ha találkozom a Danával? Kötelességed lenne fullajtárt szalajtani a Danáért, még akkor is ha csak féllábú harcosod lenne, akit küldhetnél! Nem engedhetsz be fegyverest a városba? Most mondtad, hogy valaki lövöldözött és valószínűleg nem perdaira lőttek, mert akkor sokkal ellenségesebb lennél. Feltehetően hegyi quorsák is vannak a városban, biztos, hogy nem adjuk át a fegyvereinket. Tudja mit? Imádkozzon az isteneihez, hogy a nő ne legyen fertőző. De lehet, maga már produkálja a tüneteket. - gondolok itt az elmebajra. De ezt neki nem kell tudnia.
- Maguk itt maradnak, megvárják Chibát és a lehető legrövidebb úton visszahozzák a városba. - szólok a két katonának, akiknek a feladata a nő védelme lett volna. Ha nem fogták el a lövöldözőt és nem tudják át adni, akkor kíséretemmel együtt sarkon fordulunk és távozunk. Bőven elég információt adott ki magáról Elorak, hogy tudjam, ez a kígyó fészke. Még akkor is, ha Rhoda az ellenkezőjéről akart volna meggyőzni.
Csodás idő van, s öröm néznie, hogy a viszontagság után milyen hamar visszatért az öröm és a jókedve helye is. Szíve csak a háttérben várakozva nehéz, szeretné ezt a napot örömben és jókedvben tölteni. Ám megérzései ritkán csalták meg, s hiába mondogatja magának némán, hogy minél inkább tart tőle, akkor egészen biztosan meg fog történni, szeretné, ha végre tényleg jó lenne ez a nap. S aminek meg kell történnie, úgyis meg fog. - Menjetek csak! - mosolyogva engedi útjára fogadott fiát a szomszéddal, tudja, hogy a kedvenc gyümölcsére fog majd ráreppenni a standoknál. Nem tartott velük. Az érzés, hogy most maradjon itt, egyre erősebbé vált az idő eltelteltével, s szinte görcsbe rándult a gyomra, ahogy úgy akart dönteni, velük tart. Megadóan sóhajtott magában, s útjára engedte őket, hogy visszatérjen akkor a pihenésnek, mert tudta, szüksége van rá. A növényeket metszegeti, mikor az egyik őrt látja sietni. Megérzései ezek szerint nagyon jók voltak. Lövés? Hogy hozhattak be fegyvert? Hogy nem is volt bent, abban nem kételkedik. Az égivel történt eset óta még figyelmesebbek az őrök, s alaposabbak is. Az égieknek tudniuk kell, hogy a szó megszegése milyen következményekkel jár. Azokat, akik vélhetőleg elkövették ezt, végül a városfalon belülre hozták, megkötözve. Kihallgatásuk csak részben tartozik rá, s részben másvalakire is. Gondosan ügyeltek arra, hogy helyileg a legtávolabb legyenek egymástól, miután az egyikről megtudták, kikhez is tartoznak. Nem látják, nem hallják egymást, nem tudnak egymásról. Igyekszik gondolatait és érzéseit elsimítani, hogy nyitottan tudja fogadni a helyzetet, hiszi, megfelelő döntést érzelmek által vezérelve sosem bölcs hozni. S a Sereg vezetőjében bízik, Elorak védelmekor bizonyította rátermettségét, s ez most közös ügyük: egy bíra által hozott döntés, s annak megszegése, ami sajnos az őrökre is hatással van, s éppen azt mulasztották el. Vajon miben tévedett, és mikor? Ezt is elhelyezi magában, s bízik benne, a válasz erre is megérkezik majd. Elgondolkodva tekint a Sereg vezetőjére, amint a tolmács utolsó szava is elhangzik, a második személy kihallgatása után, majd pedig a Dana-ra, miután a másik jelenlévő perdai bólintott. Ha ez a perdai jelen van, tudja, hogy ki képes hazudni, az pedig csakis ő maga, ha éppen úgy alakul, az pedig egészen biztos. A Sereg vezetőjének dolgozószobájába gyűlnek össze, csak hárman. - Megoldható, Dana Rhe, hogy tanonc gyógyítóid segítsenek, ki quorsa és ki perdai, ki nem fedte fel magát még előttünk sem, s a quorsákat a városfalon kívülre kísérni, szavaim után? - ki gyógyító, látja, kinek hiányzik a nyakáról még ruha alatt is az, amit a quorsák takargatnak, s melynek bizonyítható hiányában nem tudni, quorsa vagy perdai-e. - A hegyi quorsákat is, őket észrevétlenül. - azért tisztában van vele, hogy mi az ára egy árulásnak, s mindenki jogát tiszteletben tartja, azon kívül és felől, mit tettek a többi ígéretükkel, s reméli, hogy ők maguktól távoznak majd, megtalálva a kellő távozási útvonalat. Ugyanakkor nem adhat nekik időben előnyt, hiszen ki tudja, melyik városi és melyik hegyi, a kísérők viszont tisztában vannak ezzel, s tudni fogják, mit kell tenniük. Ha látványosan előbb keresik meg őket, s távoznak, az gyanúra adhat okot a városi quorsák számára, s be is tudják őket azonosítani így. Míg a Főtérre tart, hogy bejelentse a hírt, tudja, nem kerülheti ezt el, hiszen olyan dolog történt, amit amúgy is szükséges lett volna kihírdetni. Nehéz szívvel állnak össze szavak elméjében, amely arról fog szólni, hogy az égiek számára Elorak kapui zárulnak, miután megszegésre került a megállapodásuk, a város falain belüli tartózkodásuk feltételeként. Óvatosan kell fogalmaznia, s bízik karizmájában, és főként saját személyiségében, de legfőképpen a perdaiak érett szemléletében, hogy hagyják békében távozni a quorsákat, s el is tudnak búcsúzni egymástól, mert látja, hogy azóta köttettek barátságok, ám ők is tisztában vannak azzal, mi is a szabály, hiszen ők is jelen voltak Elorak védelmében, mikor a quorsák megtámadták a várost. A nép nagyja a Fő téren gyűlt össze, s általában itt is adnak hírré dolgokat, mint ahogy most is fog történni. Nem várják, hiszen nincs szükségük arra, hogy a "vezető" megjelenjen, s beszédet tartson jeles ünnepeken, legalábbis ezen az ünnepen a bírától semmiképpen sem várnak, így éppen ezért sejti, ahogy a pódium felé tart felfelé, úgy fognak ráébredni, hogy itt hírt ad majd közzé. Megtetethetné mással, ám ez a feladata, nemde? Öltözete az ünnephez illő, hiszen isteneiket tiszteli, s imája sokszor hajlik feléjük. Ugyanakkor egyszerű is. - Shiennel fénye ragyogjon be benneteket! - mosolya van, ám látni, hogy örvendése ellenére is komoly hírt fog közölni. - A mai napon, az Északi Kapunál egy égi megszegte a kérésünket, s fegyvere a kapun belülre célzott, s használta fegyverét, szent ünnepünk napján. Meghívtuk őket, hiszen barátságok köttettek, s bíztunk abban, eme ünnep közelebb hozhat bennünket egymáshoz. Ezzel ama egyezségünket, hogy betérhetnek hozzánk, s szívesen látjuk őket, amennyiben fegyverük minden része a város falán kívül marad, s nem használják a falon belül, s nem háborítják fegyverrel a falain belül tartózkodókat, megszegték. - mindenfelé tekint, s egyáltalán nem azért, hogy lássa, mi is történik. Belül hite fordul isteneik felé. - Így kérünk benneteket, égiek, távozzatok békével Elorak falain kívülre. Kérlek benneteket, elorakiak, adjuk meg tiszteletünket azzal, hogy hagyjuk őket békében távozni, ezzel is kifejezve, nekik miként kellett volna viselkedniük falainkon belül. - azzal megdönti magát, s távozóra fogja, bízva abban, hogy a szervezők értik, mi a teendő, s kik búcsúzni szándékoznak, el tudjanak nem perdai barátaiktól búcsúzni, hogy aztán az ünnep folytatódjon.
Hallom, ahogy erőt és kitartást kíván Roda a lányoknak, de férfiként én nem érzékelem ebben a burkolt utalást. Mondjuk ha érzékelném, csak megerősített volna abban, hogy pimaszkodjak, és még annyi bűntudatom se lenne, mint most. Márpedig most sincs. - Te sietni volt... - Szólok én is közbe epésen, gyaníthatóan ez megint egy nagyra értékelt megjegyzés lesz tőlem. De hát tényleg rajta múlt, hogy nem állt le csevegni Josie-val vagy nem karolt bele, hogy jöjjön ő is. A tolmácsolási kérésre így hát bólintok, átadom majd természetesen, hacsak nem futnak ők itt össze később. Ennél most jobban foglalkoztat az, amit utána mond. Rosszul ragozza a saját nyelvét, visszahallom benne a saját sutaságomat, gyanítom ezt az anyukázás miatt mondta, de gúnyolódása annyira nem zavar, mint amennyire meglep a szavai tartalma. - Népeink sorsa tehát azon múlni majd, hogy te lenni most lusta. Én köszönni. Kisebb teher lenni így nekem. - Vágok vissza morcosan. Ott nem akartam vele vitatkozni a pódium előtt, bölcsebb volt követni, de itt már nagyobb a nyugi, még nem kötöttek belénk, szóval kötekedhetek én. Szerintem jogosan. Azt nem mondom neki, hogy lehet még a születése előtt eldőlt, hogy Perda fontos az emberiségnek, régóta erre tartunk. Már ha annyi éves, amennyinek kinéz. Rotemshel meg Vharan után fene se tudja. De az én születésem előtt eldőlt, az biztos. - Én eddig azt hinni volt, perdai élet lenni igazságos. - Ezt már nem kötekedésből jegyzem meg, inkább tűnődően, fanyar íze van a számban a csalódásnak. Hát itt sincs új a nap alatt. Talán pont miattunk? Sok mindenben tudnék vele vitatkozni, kendő ügyében is. Persze, hogy feltűnő, de ettől még nem látják a vonásaimat. Mivel nem húztam le az arcomról, ő sem láthatja az enyémet, a reakciómat arra, hogy ő most haragszik rám. Szomorúságot, keserűséget, leszaromságot, talán csak a tekintetemben látni, ha felém néz. Nem reagálok a bókra sem, ahogy bocsánatot sem fogok kérni. Jó pár másodpercig hallgatok, mielőtt megszólalnék, csendesebben. Nyugodtabban is, vagy talán inkább beletörődően. - Tudod te, mit szeretni én éneklésben? Én érezni akkor, én lenni szabad... Én megígérni, hogy ott maradni én Gyógyítók házában, nem menni sehova, nem lenni feltűnő. Te visszamehetni lehet ünnepségre... szabadon. - Nekem a szabadság addig a pár percig tartott, míg énekelhettem. Nekem az ünnepségen is bujdosnom kell; kint a vadonban is állandóan a hátam mögé kell nézni és nem csak a perdai vadak miatt; saját és szeretteim életét teszem kockára egy-egy találkozóval; a politika nagy játékosai meg belerángatnak egy olyan életbe, amire sosem vágytam és szerintem nem is vagyok alkalmas. Ez lenne hát Carter híres szabadsága...? Felpillantok a hozzánk, vagyis Rodához lépő nőre. Lemaradtam az eredményhirdetésekről, így nem láttam a pódiumon az elém kerülő szépséget, és minthogy nem foglalkozik velem, van lehetőségem megnézni és elmosolyodni. Magamon mosolygok, mikor megállapítom, hogy e gyönyörű perdai nőt nézve is Szöszire tudok gondolni és fanyalogni a perdain, mert az én Naphajúmnak sokkal szebb a haja, a mosolya íve, a szemei kékjének mélysége, úgy általában mindene... Lassan eljut tudatomig az is, amit Kilmirra mond és Tywinna neve, tekintetem a pódium felé vezetem, hátha látni, mi baja van Tywinnának, de helyette másik alakot szúrok ki, aki szintén ismerős. Nini, a druszám! Lehet végig se hallgathatnám őt, de most ha akarna is elvinni Roda, akkor se sikerülne, mert már az északi kapu és fegyver egy mondatban való említése baljós érzést hoz magával, és ahogy folytatja, úgy kezd növekedni a gombóc a gyomromban. Iszom a szavait, átkozom, mikor hatásszünetet tart körbenézve - vidámabb téma esetén még integetnék is neki -, és meglepődöm, mikor elhangzik az ítélet is. Ki vagyunk rúgva. Most tényleg ki vagyunk rúgva? Mindenki? De hiszen...! Fú, baszki! Óóó, bassza meg! A perdai bíra monnyon le! Meg a Kancellária is! Előbb a Kancellária. Tekintetem azonnal Rodára ugrik, meg sem próbálom palástolni az aggódásomat. - De mi jöhetni vissza később, ugye? Ünnep után? - Barna szemeim már újra arrafelé keresgélnek, amerről jöttünk. De apa... és Szöszi...
...
Eközben Casper és Jasmine ismerkednek, Casper el van varázsolódva a szép botanikus ragyogó mosolyától. Ha a fiára csak fele ilyeneket ragyogtatott - már pedig meggyőződése, hogy ennél különbeket kaphatott -, nem csodálja, hogy Alec úgy nézett Jasmine-ra, amilyen pillantást korábban Casper elkapott fiánál. - Bízzunk benne, hogy nem derül ki. - Fejezi ki reményét haladtukban, hogy az északi kapunál történt incidens nem lesz elég fontos, hogy gondot okozzon, de hát nem sejtik még, hogy a sötét fellegek gyülekeznek felettük, hiába süt sugárzóan Shiennel fénye a perdai településre. Most még minden jónak tűnik, Alec-et egy perdai nő elkíséri és Caspernek hamar feldereng, honnan ismerős neki Roda, ez kicsit nyugtalanítja, amit meg is oszt Jasmine-nal, aki megnyugtatja őt. Casper úgy véli, hogy Jasmine ismerheti Rodát már, hogy ennyire megbízik benne, így elhiszi a szavait, a végén viszont sokat sejtetően elmosolyodik. - Biztos benne, hogy a gyógyító volt rá ekkora hatással? Ha Ön marasztalta volna vagy a színpadra bíztatja, a gyógyítónő négy bogával se tudta volna elvontatni a Fő térről... Vadembert mondott? - Kérdez rá erre a végén, mikor tudatosul benne a szóválasztás. Fedőnévnek gondolja, de mint kiderül, története is van. - Remélem, egyszer elmeséli. Nem tudom, mi mikor járhatunk újra lent a Városban, de ha Ön esetleg a Dominiumra jönne, a feleségemmel szívesen látjuk egy ebédre vagy vacsorára, vagy csak úgy. Már ha nem vagyok ezzel tolakodó. - Mosolyog rá a lányra, mert hát sajnos hazafelé a Városba lenne idő meghallgatni azt a történetet, csak túl sok fül lenne a közelben, akik előtt nyilván nem lehet ezt ecsetelni. Nyugodt és biztonságos körülmények kellenek így, hogy közös titkon osztoznak. Tywinnát megtapsolják, arra csak bólogat, hogy a kék hajú perdai nő tele van meglepetésekkel, és érez némi feszültséget Jasmine hangjában. De szeretné, ha itt lenne Adria! Ő sokkal jobban érzékeli és értelmezi az efféléket, Casper egyáltalán nem biztos a dolgában, nem is kérdez rá. Majd talán egyszer Alec-nél, ha már sok mindent megbeszéltek, mert sok kérdése és mesélni valója van neki, így szép lassan csordogálnak Jasmine-nal tovább arra, amerre fia és a perdai gyógyító távozott. Közben beszélgetnek tovább és mosolyog Casper a lány pirulásán, majd röviden kiderül mégiscsak, hogy mi volt a gond Tywinnával. Fiatalok... - Örömmel hallom, hogy minden rendben már, mondjuk magam is így vettem észre. - Somolyog Casper a bajsza alatt, majd meglepődik, mikor Jasmine megtorpan és kíváncsian néz rá, mi az? Hát sok mindenre tippelt volna, de arra nem, ami jön: mosolyog a lány kedvességén, és meglepi az ölelés és a puszi, e kettősből némi fáziskéséssel csak az előbbit tudja hirtelen viszonozni. Hiába no, aki már rég kiesett az udvarlásból, annak úgy tűnik a tagjai is berozsdásodnak. Szerencsére az arca jobban edzésben van, széles, meleg mosoly terül el rajta. - Én is örülök, Jasmine! Annak pedig főleg, hogy megismerte... Vadembert. Nem tudom, hogy mikor és hol és hogyan történt, de örülök, hogy így alakult. Hogy pont Ön volt ott. Hogy boldogok. - Nem meri hangosan kimondani, de reméli, a fia is tudja, mekkora szerencséje van. Erről mindenképpen beszélnie kell vele... Már éppen kérdezné tovább Jasmine-t másról is, mikor minden figyelem a pódium felé szegeződik és a csend tapintható lesz, ami azért különös. Önkéntelenül is megáll és arra fordul, hogy miféle látványosság készülődik, de egy számára ismeretlen perdai férfit lát fent egyedül, aki hosszan beszél. A csendet susmorgás, olykor egy-egy felzúduló morgás töri meg, valamin méltatlankodnak a perdaiak, csak nem érti, hogy min. De nem hangzik túl ünnepélyesen. - Most... mi történik? Valami baj lehet? - Kérdezi Jasmine-t, mert úgy látta, jobban beszéli a perdait, talán ő érti. - Siessünk A... khm, utánuk? - És mi lesz Raven-nel?
*Arra már nem is figyelek, hogy a csaj bocsánatot kér tőlem, perdülök-fordulok, hogy mögé kerüljek és elhagyjam. Amazonka most fontosabb, ha már a bátyámra a gyógyító vigyáz, és jó kezekben van, akkor a harcostársam se legyen bajban. A közben elcsent szerzeményeim közül a piát tartom az orra elé és igyekszem őt kitakarni az elhagyott csaj szemei elől. Minél gyorsabban vinném őt innen el és erre meg is van az esélyünk. Vigyorogva konstatálom, hogy benne van a játékban, még csak a szeme sem rebben a hazugság kimondásakor, bár abban biztos vagyok, hogy nincs benne Delgado vér. Más is lehet okos. * -Ó, én köszönni neked. Én nem nyerni verseny szépség előtted. *Felhőtlen jókedvvel bókolok újra, nekem legalább nem kell odafigyelnem arra, hogyan beszélek perdaiul. A neve hallatán picit elakadok, ismerős a név csak egészen másképp, végül mikor eszembe jut a régi mese a lányról és a kutyájáról, meg valami vénasszonyokról és volt benne tornádó is, tócsányira kerekítem a szemeimet. * -Óóóóvááááóóóóó! Thorody! *Hol hagytad a kutyádat baszki? Ez jó nagyon jó! * -Neked lenni jó név! Lenni neked prookohog? *Elhúzom a szám a fülemig, erőteljesen kiemelve a vigyorgásomat és még a szemöldökeimet is megemelgetem. A kérdő biluxolásra csak vállat vonok, értem én mit akar tudni, de jelenleg azt nem fogom elmondani perdaiul, már csak azért sem, mert nem tudom, meg hát sokan vannak körülöttünk. * -Ööööö, lenni itt túl meleg. *Nyögöm ki a végén és már indulok is elvele amerre a bátyámat láttam elsunnyogni a gyógyítóval Van tippem hova mehetnek, de azért még megkérdezném, da akkor hallom meg mögöttünk az ugrálós csaj hangját. * -Ó, nagyon lenni meleg! *Nem biztos, hogy a csaj rossz ember, de sosem lehet tudni, másrészt Amazonka arca totálisan felismerhető volt a kancellária körözésén és nem kockáztatnám meg, hogy felismerjék. Épp csak kinyögöm, már a nyakamban is érzem, ez valami külön köszönésfajta lehet, mert eddig nem volt részem benne. Kihúzom a karomat Amazonkáéból a flaskával együtt és fordulok is az új csaj felé, de közben elém kerül, ezért egy röpke pillanatig háttal állok neki, de megfordulok, teszem ezt úgy, hogy kénytelen legyen Amazonkának hátat fordítani. * -Chihiro! *Megint egy név ami tüsszentésre hajaz. Múltkor a doki nevével folytattam harcot. Vigyorgok rá, mint aki nagyon örül az új ismeretségnek és más helyzetben tényleg így is lenne, de most nagyon nem így van.* -Tessék, neked adom az enyémet, már teleettem magam. *S nyomom a kezébe a korábban elcsent sütit. Hát nehogy már velünk jöjjön, hogy magyarázom ki az ellenálló csajszit? * -És hol a kísérőd? Perdai kísérő? Hogy a francba ráztad le? *Érdeklődöm mögé nézegetve, de senkin nem fedezem fel, hogy hozzá tartozna. Nekem legalább van alibim ugye, egy „perdai” kísérőm, de neki nincs és ez sem kifejezetten jó nekünk. Mindeközben a főtéren zajlanak az események, de akkora a hangzavar és nem is igazán figyelek rá, hogy nem tudom hol tartunk. Bár az ivós versenyre beneveztem volna, de ez már akkor lehetetlenné vált amikor még nem is tudtam róla. Úgy indultunk el apával Elorakba, hogy megvédjük a bátyámat, mivel ide beszéltem meg vele találkozót, csakhogy azóta köztudatba került a kancellária képtára a Tűzvölgyben megforduló ellenállókról és módosult az utazás célja. A nagy hangzavart már megszoktam, épp ezért lesz feltűnő a beálló csend. Megmarkolom Amazonka karját, feltéve ha Chihiro elvette tőlem a sütit, ha nincs szabad kezem akkor a flaskával együtt karolok bele. Persze lehet, hogy flaskám nincs, ha Amazonka elvette tőlem, de mindenképpen szorosan magam mellett tartom őt. Megállok, hogy körülnézzek mi történt, de kicsi vagyok.* -Te látni mi történni? *Fordulok most hozzá, mint perdaihoz, akit szándékosan nem mutattam be Chihironak. Feszült várakozás pattog az idegeimen, mire – csak nekem tűnik hosszúnak az idő – nagysokára felszólal valaki. Nem tudom ki az, még nem láttam és nem hallottam, de biztosan fontos ember, vagyis perdai. Amit mond, az viszont rohadtul nem jó. * -Óbaszki! Ez kurvára nem jó, ez nagyon rohadtul nem fasza! *A fejemet rázom szavaimnak nagyobb jelentőséget adva és azon agyalok, hogyan találom most meg a bátyámat és apát, akik két különböző irányban vannak. Aztán Chihirót bököm meg a mutatóujjammal.* -Azt mondta a perdai nagyfőnök, hogy el kell mennünk. Te menj a főkapuhoz, nekem meg kell keresnem valakit. Ott találkozunk, oké? *Aztán Amazonkához fordulok.* -Te kísérni el engem gyógyítóhoz, ott lenni nekem apám. *Persze nem apára gondolok, hanem a bátyámra és csak annyi infóm van, hogy a gyógyító vitte őt el. Remélem, hogy apát a botanikus csajszi veszi pártfogásába, utoljára együtt láttam őket és biztos vagyok abban, hogy apa oda van érte, nem hagyják el egymást. Szóval ha Shiennel is velünk van – egyre jobban hiszek benne – akkor mind együtt leszünk.*
-Igen, bízzunk benne. *Ismétlem el én is, de sem a hangomban, sem a lelkemben nem érződik ez a magabiztosság. Félek, hogy történni fog valami, a tűzvölgyi eset amúgy is beárnyékolja már ezt az ünnepet, ezt a találkozást. Annak örülök, hogy legalább Vadember biztonságba kerül. Bízom Rodában, bár még nem találkoztam vele személyesen, de sok jót hallottam róla. Persze mi oka lenne vigyáznia Vademberre? Hiszen ő is csak egy quorsa, mint mi a perdaiaknak, csak másik oldalon áll, de úgy vettem ki Quinlah szavaiból is, hogy a perdaiak szimpatizálnak az ellenállókkal, vagy legalábbis jobban megtűrik őket. Másrészt vadember vele egyáltalán nem ellenkezett, ha ő nem bízna meg benne, akkor nem is ment volna vele. * -Igen…de ő elég makacs és szerintem velem szemben többet enged meg magának mint Rodával. Mégiscsak egy perdai, Elorakban, nagyobb szava van mint nekem. *Arról nem is beszélve, hogy Roda az Első gyógyító és köztiszteletben álló személy Elorakban, ha jól emlékszem, talán Aliyah mondott olyasmit róla, hogy a Dann tanítványa volt. Casper ajánlata azonban meglep és nem gondolkodom többet azon, hogy Vadember kire hallgat jobban. Zavarban vagyok, de az a szeretet ami árad felém, legalábbis én úgy hiszem az, nagyon jólesik. Azt hittem talán tartani fognak tőlem Vadember szülei, de az apukája láthatóan nem hisz a pletykákban. * -Én is. Nagyon mókás volt így utólag. Nagyon kedves öntől, hogy vendégül látna…nem, egyáltalán nem tolakodó, csak….nem tudom, hogy jó ötlet-e, ha együtt látnak minket. Ön szerint? Persze egy új ismeretség….talán nem szúr szemet senkinek. *Mindig, mindenhol rosszat látok és várok, bármi ami Vademberrel kapcsolatos, csak veszélyes lehet. Féltem őt és szavaimat is ez vezérli, s nem csak őt hanem a családját is féltem. Ha kiderül, hogy életben van, nekik is bajuk lehet belőle. A gyógyítók háza felé vezető utunkat meg kell szakítanunk, nem lehet nem meghallani amikor Tywinnát győztesnek kiáltják ki az erőpróbán. Emlékszem milyen erősen szorított a kis házikóban a vízesés felett és emlékszem a pofonra is, az emléke még mindig ott ég az arcomon. Nem túl őszintén nyilatkozom róla, de szerencsére Vadember apukája ez esetben diszkrét és nem kérdez rá. Arra viszont megint elpirulok, mikor közli mit vett észre kettőnk között. * -Ez ennyire nyilvánvaló? Pedig igyekeztem nem mutatni. *Azért a pirulás mögött némi ijedtség is van, mert ha Casper észrevette, más is észrevehette és azok után ami korábban történt, nem lehet tudni kik járnak még rajtunk kívül Elorakban. De mindezt nem tudja elmosni azon örömöm, hogy megismerhettem Vadember apukáját, hogy személyesen találkozhattam vele, ráadásul az első pillanattól kezdve kedves velem. Muszáj vagyok másképp is kimutatni, hogy mennyire örülök ennek. Átölelem és puszit is nyomok az arcára, és remélem, hogy nem veszi ezt ő tolakodásnak. A széles mosoly megkönnyebbülésemre nem azt mutatja, így aztán újra belekarolok, hogy továbbmenjünk.* -Az első találkozás nem volt éppen…örömteli. Kettétörte egy ecsetemet és kiborította a kedvenc, legszebb és legritkább kék festékemet, és leszólta a szandálomat. Mondjuk abban igaza volt, de akkor is vademberként viselkedett. *A mosolyom miközben ezt mesélem arról árulkodik, hogy a nem volt örömteli, kissé túlzás. Inkább csak….magam sem tudom meghatározni, hiszen ezt is szép emlékként tartom számon, de akkor tényleg nem voltam túlzottan boldog. Viszont nem tudtam kitörölni a mosolygós szemeit a fejemből, és később is mindig őt kerestem amikor valahol a város falain túl szólított el a munkám. Mesélném tovább, most míg még van rá lehetőségünk, mert a hazafelé vezető úton nem lehetünk kettesben, de hirtelen csend lesz és a zsivajgás után elég feltűnő és baljóslatú. Vissza is fordulok, hogy megtudjam mi történhetett, a szívem kalapál, mert vadember jut eszembe – mintha eddig ki tudtam volna verni a fejemből – és meg is szorítom Casper karját. Nem tudom ki lehet az aki beszél a pódiumon, de biztosan fontos személy. Nem találkoztam még vele, de hallottam már Aleth bíráról, csak a kettőt nem tudom összerakni. * -Ó…ó, az nem lehet, ne! *Teljesen elkeseredem és tanácstalan vagyok attól amit hallok. Értem a perdait és jól kiismerem magam a perdai városban, a perdaiak között, de most fogalmam sincs mit tegyünk. Arcomon is látszik, hogy el vagyok keseredve, de emellett az ijedtség és a tanácstalanság is meghúzza a maga mély árkait. * -Kiderült. Biztosan arról a lövöldözésről beszélt az a férfi. Valaki megszegte az egyezséget és fegyvert hozott be a városba és most minden embernek el kell mennie. Most mit tegyünk? Megkeressük Vadembert? Vagy bízzunk abban, hogy jól van és el tud menekülni? De ha meglátnak minket, hogy nem a főkapu felé megyünk, csak rontunk a helyzetünkön. Jaj én ebben nem vagyok jó, én nem tudom…kérem segítsen! *S mindkét kezemet rásimítom a mellkasára, könyörögve nézek fel rá, teljesen elveszettnek érzem magam. *
- Kilmirra pedig szebb mindkettőnk előtt. Válaszolom a visszakapott bókra, szerencsére pont jókor harsogott végig a kikiáltó szava, sikerült elcsípni a nevet, amit könnyű szinte azonnal visszamondani. Fél perc múlva lehet már nem menne ilyen jól. Nem mintha ebben a zsongásban rendesen lehetne hallani a másikat. Egyébként ha perdaival bezsélnék, most enyhén megdöntöttem volna magam, de idejében figyelmeztetem magam, most én vagyok a perdai és perdaiak nem hajolgatnak quorsáknak csak úgy. - Hogy ne lenne, persze! Ottho a neve. Megálltam, hogy a név különös dicséretére nem nevettem el magam. A kutyás kérdéssel nyilvánvaló, hogy Raven nem csak ismeri a történetet, de össze is kapcsolta perdai álnevemmel. Nem fogom magam vissza én sem, lelkesen bólogatok a válaszhoz. Még jó, hogy erre is kitértünk idefele jövet, nem kellett most nekiállnom anagrammáznom a Toto névre. Csak a hangzás kedvéért hozzáköltöm itt a h betűt, hogy puhítsam a kiejtést, elkerülve az Ottó hangzást. - Van egy szép földem, rajta vetemény. Mellettünk él a prookohog család, Ottho a legszelíd. Nagyon szeles mifelénk a vidék. Továbbra is buzgón bólogatok, hogy ezzel fedjem el nyelvtani hibáimat. Jó kedvem nem tud kiteljesedni, én is hallom a nem-lemaradó emberi beszédet. Sőt, kicsit aggódni is kezdek, elég formálisnak hangzik ez a beszédem van veled szöveg, de aztán megnyugszok ahogy halad előre a beszélgetés. Közben mintha csak táncolnék Ravennel, hagyom hogy vezessen, úgy fordulva-lépve mindig, hogy valamennyire takarásban legyek Chihiro-tól. Szerencsére egyébként nem ismerem, maximum a körözési hírekből ismerhetne fel, de totálban nem fordulok felé. Sőt, a vadvirágos fonatomat is lazábbra engedem, legalább fél profilomat kitakarja, hajzuhatagom kuszaságát pedig nyakam köré rendezem, persze nem túl feltűnően, csak úgy, mint aki mellett idegen nyelven folyik a diskurzus, amiből semmit sem ért, és kis babrálással múlatja az időt. Mert ez az „igazság”, nem értem szerepem szerint a quorsák beszédét, ahogy egy átlag perdai se értené. Mikor végzek a hajammal, iszok -végre! fú, jó erős, nem is adom vissza Ravennek- , aztán cipőm orrát bámulom, aztán megint iszok, most a serlegemet ürítem ki. Aztán fogalmazom magamban, hogy ha megkapom Raventől a kérdést, hogy hol ehetne Chihiro, akkor hogyan irányítsam a Shiennel asztalihoz. Nagy mondatalkotásomat megzavarja a beálló hangulatváltozás. Én nem ismerem a férfit, aki a színpadra áll ki épp, de a körülöttünk elcsípett beszélgetésekből összerakom a dolgokat. - Aleth, Elorak bírája.. ő fog beszélni. Felelem Raven kérdésére, aztán enyhén összeszűkülő szemekkel figyelem beszédét, mintha úgy legalábbis jobban hallanék. Raven visszhangozza az én véleményemet is, habár biztos nagyobb szókinccsel és változatossággal teszi ezt, mint én tenném. Nekem most erős homlokráncolásra futja és egy gondterhelt: - Hmm. -re. Habár nem a legbölcsebb ötlet, de újra nagyot iszok Raven flaskájából, amit aztán vissza is adok neki. Kiürült serlegemet leteszem a mellettünk lévő asztalra, majd bólintok perdaiul mondott szavaira. - Természetesen, apa fontos. Menjünk! Most egyébként nem tudom a pontos helyét ennek a Gyógyítók házának, de ennyi idő alatt ebben a tömegben nem is hiszem, hogy Rodáék elértek volna az ünneplpő sokadalom végére. Az irányt tudom, útközben reményeim szerint egyébként tényleg összeszedhetjük Raven apukáját és Jasmine-t is, hogy aztán még a kijárat előtt könnyes búcsút vegyünk Alec-kel tőlük. Ha Chihiro nem ellenkezik, vagy nem esik ránk egy meteor, akkor elindulok arra amerről jöttem az előbb.
Nem olyan kellemes az ember lányának, ha levegőnek nézik, csupán mert tisztára új Perdai városban. Leginkább Raven nyakát szuggerálom, ahogy ezen Amazonkával elvan, mint a befőtt. Én csak csendesen követem őket, mint egy árny, s abban reménykedem, hogy nem feledkeznek meg rólam. Nyugodt vagyok, s kivárom itten a sorom. Talán hallhatok valami újdonságot, amit a Városban sosem tudnék. Egy név, amit megjegyzek… szóval Thorody. A fekete hajú úgy viselkedik, mint egy nyalokát kapott kisiskolás, vagyis eléggé rajongó stílusban tolja. Csendben hallgatom őket, berle sem szólva ebbe az édes összekapaszkodásba. Mily meglepő, hogy én találtam barátságot, de Saskia rögtön talált egyet. Várjunk? Ez tényleg véletlen? Vagy van valami mögötte? Miért mondja, hogy meleg van itt? Nem is táncolt! Persze én sem, de attól még egyáltalán nincs melegem. Erre még rájön az, hogy Saskia és talán a másik úgy haladnak, hogy nehogy lássam Thorody-t. Mi az? Nem nézhetek a szemébe? Ennyire szégyenlős lenne, vagy előlem szeretnének titkolni? Neeem! Ez kizárt! Nem szabad összeesküvés elméletet látnom itt! Vagy éppenséggel a Kancellária egyik embere fertőzött meg? Passz. Akcióba lépek, úgy ahogy Saskia szintén. Fura táncot lejtek vele, így nem láthatom Thorody-t, mármint arcát. Megszólít a fekete hajú, mármint az elárult nevemen. Természetesen rá összpontosítok, de csupán vigyorgásra futja a másik részéről, s kénytelen vagyok kimondani a lehetséges állást. - Te részeg vagy! Nem mindenki vigyorog úgy mint te. - próbálom ezzel szembesíteni, hátha hatással van rá. A következő Saskia részéről nem más mint tiszteletlenség. Agyon nyomorgatott sütit akar nekem adni? Nehogy már! Kissé meggondolatlanság lenne a részemről, ha visszaküldeném a feladónak? Hát megpróbálom! Mármint a sütit kikapva a kezéből, aztán a beszélőkéjébe próbálom tömni miközben az anyanyelvemen szólok hozzá. - Edd meg amit amit agyon nyomorgattál, s nem ez volt a kérdésem! - ha sikerül, ha nem kissé paprikázott arckifejezéssel nézek rá. A kérdésére rögtönözök, logikát elhagyva, de érzelmeimet beleadva válaszolok. - Sokkot kapott a bőröm színétől és kinézetemtől. - szólok határozottan, mint aki parancsoláshoz szokott maffia hercegnő. Ezután következik, hogy csendben maradok rendezni a gondolataimat. A bekapcsolt fordítóval én szintén elcsípem, hogy mit beszélnek a perdaiak. Thorody szavaira nem lepődök meg. Mi a fura? Saskia még mindig nem mert bemutatni a másiknak? Gondolkozóba esnék, ám Saskia a mutatóujja segítségével megbök engem. Idegesítő bizony! Szokatlan, s a semmiből érkezett. - Mih? Először is ne...- nem mondom ki végül, hogy bökdöss, hiszen visszavághatna azzal, hogy én miért karoltam a nyakába. - Nem! Nem! Te szintén ember vagy! Vagy velem jössz, vagy én veled! Hagyd itt szépen Thorody-t! Az édesapád szintén kikísérik szerintem! - persze magamban hitetlenkedek, hogy éppen érkeztem, de most meg rögtön távoznom, vagyis távoznunk kell.
*Igaza van abban, hogy én siettem, de muszáj volt. Vadember személye fontos, bármennyire is nem akarja, és ezt már korábban a tudomásomra hozta, azonban úgy tűnik még mindig nem fogta fel teljes egészében a jelentőségét. Nem reagálok a visszavágására, inkább lépteimen igazítok egy kicsit, hogy minél hamarabb a Gyógyítók házába érjünk. Azért nem mindent hagyok rá, azt, hogy leanyukázott sem hagyom szó nélkül, épp csak a saját humorommal próbálom elütni, de azt már nem sikerül elmagyaráznom, miért nem akarom a másik ellenállót, azt akit meggyógyítottam, helyette. Csak egy pillanatra, egyetlen pillanatra nézek rá szigorúan amikor megértem mit mondott. Az az egy szerencséje, hogy mindez alatt nem áll meg és nem kell húznom magam után. Össze kell szednem a gondolataimat, hogy elmondjam mennyire fontos a személye, de valahogy másképp, mint eddig, mert azt nem értette meg. Szeretném ha tudná, bármennyire is nem tetszik neki, ő már fontos szerepet játszik abban, hogy a népeink között béke legyen és a nehézséget csak az okozza, hogy ő elfordult a kancellároktól. Hogy azt nem önszántából tette, már más kérdés de nem feledem. Időm sincs arra, hogy udvarias legyek, vagy egyáltalán észrevegyem, hogy minden hibát rázúdítottam, csak akkor eszmélek, amikor megígéri, hogy nem fog elmenni a Gyógyítók házából és én mehetek ünnepelni. Megtorpanok és szembe fordulok vele, veszek egy nagy levegőt, hogy megnyugodjak és a lényegen nem, de a szavaimon változtatva kicsit elmondjam miért ragaszkodom hozzá. * -Bocsáss meg nekem azért, hogy mindenért téged tettelek felelőssé. A körülmények változtak kedvezőtlenné, nem te vagy a hibás, jóllehet felelőtlenség volt épp most idejönnöd. Odakint találkoztam az egyik kancellárotokkal. Sok őrt hozott magával. Féltelek és azt is amit közösen elindítottunk. Már elkezdődött és benned bízom a legjobban, akkor is ha nem tetszik. De nem csak a bizalom a fontos, hanem az is ami a te lelkedben ott van. Az a sok érzés a Perda iránt, irántunk, a könyörületed, a gondoskodásod, minden ami egy kicsit perdaivá tesz téged, fontos. Sok mindenkire hatással lehet. Téged szívesen látlak. Ha az égiek úgy döntenének, hogy elmennek innen, és te is velük mennél, te hiányoznál. *Nem vagyok biztos abban, hogy megérti mit akartam ezzel mondani, de remélem, hogy így lesz. * -Shiennel és Shaz`or áldása….*Egy hang szakít félbe, nem tudom befejezni azt amit mondani akartam Vadembernek, felé kell fordulnom, de a férfi karját nem engedem el annak ellenére, hogy tudom, nem hagyna itt. Csak nézek Kilmirrára és azon gondolkodom, mikor vehette át az égiektől ezt a köszönést, és vajon mennyien vannak még Elorakban, akik szinte már gondolkodás nélkül használják. * -Shiennel fénye ragyogjon be Kilmirra. *Biccentek felé röviden szavaim után, melyeket rosszalló tekintettel kísérek. Elnézek a válla felett, eddig nem igazán kísértem figyelemmel a versenyeket, igazából azt sem tudom, hogy Kilmirra nyerte az egyiket. Tywinna említése gondolkodásra késztet, de tudom, hogy a Shiennel asztalainak jelenlegi vezetője erős nő és ha megsérült, nem lehet olyan súlyos. Különben már régen értem kiáltottak volna. Másrészt nem értem miért nem a Gyógyítók házába vitték. * -Keresd meg Ennát kérlek, ő majd gondoskodik Tywinnáról, nekem most fontos dolgom van. Tywinna jó kezekben lesz. Ha elhozzátok a Gyógyítók házába, megnézem őt én is. *Szabad kezemet gyengéden a vállára ejtve igyekszem megnyugtatni őt, majd lépek is tovább Vademberrel pont arra, amerre nekik is menniük kellene. Sok lépést nem is tehetünk, érzem ahogy Vadember visszaránt mikor nem mozdul. Követem a tekintetét és meglátom Aleth bírát a pódiumon. Megjelenése pont most és így baljóslatú, hiszen hiába nem követtem eddig a versenyeket, azt tudom, hogy neki nem kellene ott lennie. Soha nem jelenik meg, míg be nem fejeződnek a versenyek. Az amit mond, sokkal rosszabb, mint amire számítottam, csak most veszek tudomást arról, hogy a városban olyasmi történt, aminek nem kellett volna. Amúgy sem, de mindez alaposan keresztülhúzza a számításainkat és tudom, Aleth alapos megfontolás után hozott olyan döntést, ami kedvezőtlen a számunkra. Vadember aggódó tekintete és az én gondolataim félúton találkoznak. * -Te most jössz velem a Gyógyítók házába. Ott maradsz míg meg nem tudok mindent. Mi történt amiért Aleth bíra így döntött? Mit tettetek? *Újabb előítélet buggyan ki belőlem, de másra nem tudok gondolni. Arra végképp nem, hogy ők voltak a célpont, mert mindenki azokat keresi, akik a Tűzvölgyben jártak. A történet perdai szempontból jutott el hozzánk, tudjuk, hogy értékes Sel-Ogei kő volt ott, amit ismeretlen helyre menekítettek. Enna elmesélt mindent, de arra nem számított közülünk senki, hogy a hegyi népnek baja lehet belőle. Nem vagyok dühös, sem másra, sem vademberre, inkább kétségbeesett és meglehetősen elszánt, hogy Aleth szava ellenében cselekszem. *
Jön a második kör, s én feszülten figyelek, hogy kit kapok vajon küzdőfélnek? Tudom jól, hogy ez a férfiakhoz illik, de én vagyok olyan jó lelki állapotban, hogy kipróbáljam. Az a szándék dereng a fejemben, hogy a kedves ismerőseimnek mutassam, hogy érezzék jól magukat. Mikor a házigazda kimondja Bajbal nevét, akkor már tudom előre, hogy nincs esélyem ellene. Nyugodtan lépdelek oda a kötél végéhez, úgy mint az ellenfelem a túlsó oldalon. Ránézek a hegyomlásnyi férfira, s a dagadó izmaira. Mondanom sem kell, hogy ossz kislányként felmerül bennem a csalás lehetősége, de végül elvetem. Miért? Mert Shiennel figyel rám. Megragadom erősen a kötelet, úgy mint Bajbal, aztán a mehet szó után nekifeszülök a férfi erejének.Áhhh! Ez lehetetlenség! Ez nem létezik, hogy ilyen erős! Minden egyes erőfeszítésem ellenére csak lépegetek a vereség felé. Kissé vicsorgok, mint egy megvadult Prookohog. De hiába! S a végén érkezik a meglepetés Bajbal részéről, hogy ránt egyet a kötélen, s én meg összeakadó lábakkal lekerülök a földre, ezzel tönkretéve az ünnepi öltözetem. Bajbal a nyertes, hiszen a házigazda kikiáltja. Én meg végül a sokktól, a földön heverészek, mindaddig fel nem nyalábol a földről Dunloseg, s el nem visz a helyszínről. Valahogy csalódottnak érzem magam, s nem kívánok részt venni, meg visszajönni.
Evans-al beszélgető katona látja, hogy a kancellár nincsen jó kedvében, s fogalma sincs miért kellene annak lennie. Míg ők itt vannak addig nem történt ellenálló beszivárgás a városba.Értetlenül néz rá a férfire, s a kérdés hallatán csak ennyit mond. - Nem észleltünk ellenállókat. - mondja ki határozottan, s még most sem esik le neki a tantusz. Azonban a beszélgetés nem itt ér véget, így folytatódik az őrület. - Ez tény…U..uram - most jön rá, hogy nem végezte el a feladatát, s az előbbi stílushoz képest rögtön a földet bámulja szégyenében. Egy nő jól lerázta őket, s nem állították meg, már idekint.A katona társa odalép a másik mellé, hasonló arckifejezéssel. Érzik, hogy nekik lőttek most, s valószínűleg meg fogják kapni az ezért járó büntetést. - Igen.. Uram. - szólnak mindketten, mikor hallják az irodás behívást. Azonban itt a lehetőség, hogy javítsanak a helyzetükön, mert észlelik a perdai közeledését, s rögtön a kancellárt kivánják védeni.
A perdai harcos, úgy mint a hozzá csatlakozott társai nyugodtan végighallgatják Evans szavait. Nem kezdenek tanakodásba a Quorsa nővel kapcsolatosan, csupán némi szünet után belekezd a mondanivalójába. - Nem vagyok Quorsa betegség tudósa, de ha ténylegesen beteg lenne a nő, akkor gondolom nem mászkálhatna őrök társaságában sem. - szól belőle a józan ész, s a saját élettapasztalataiból táplálkozva. Mikor hallja, hogy Evans kancellár érdeklődést mutat a lövöldözés iránt, akkor szól ennyit. - Igen történt az, hogy gyanús alakokat kellett ártatlanná tenni. Elfogtuk őket. - végezetül nagy gyorsan hozzápakolja. - Nem történt perdaiban sérülés – emeli ki a perdai szót, hiszen valószínűleg, akkor nem beszélgethetnének így egymással. Mikor meghallja, hogy a férfi szeretné, ha kiadnák a lövöldözőt, akkor int a kezével az egyik kezével perdai társának, aki tüstént eltűnik. - Nem áll módomban kiadni, a válaszra meg várni kell. - bizony itt nem mennek gyorsan a dolgok, s maga a helyzet kivizsgálást igényel. Amit ezután hall Evans kancellártól azt különösebben nem veszi magára. Sokkal inkább elkönyveli Őrült Kiáltozó Quorsának, aki szemmel láthatóan elégedetlen mindennel.
A Chibát védelmező katonák mikor megkapják feladatul, hogy hozzák vissza Chibát, akkor bólintanak, hogy értették. A perdai csoport hátrébb vonul, hogy összegyülekezve beszélgessenek egymással, sőt egyik pillanatban egy másik perdai is eltűnik, valószínűleg valamilyen feladattal megbízva.
A szobába összegyűlve Dana Rhe adja a szavát, hogy kisegít mindenben, ami szükséges. Azt szintén megérti, hogy a hegyi quorsákat miért kell ügyesen kitessékelni. Aleth azonban a főtérre vezető uton meg lesz állítva egy perdai őr miatt, pontosan az, akit szalajtottak a kérdéssel. - Városkapunál állnak az égi quorsa egyik vezetője. Követeli az elfogott személyek kiadását. Mi legyen? - ha megkapja rá a választ rögtön indul vissza, hogy megvigye a hírt oda, meg pontos információkat vigyen, ha megosztották vele.
Mikor az ünneplők meghallják Aleth bíra szavát, akkor síri csend támad. Még egy pisszenés, se egy gyerek sírás sincs a Főtéren. Már az első szavak után több perdai tekintet kalandozik el a quorsák felé, kissé szúrósan, hiszen az Ünnep amire annyira áhítoztak most meg lett szakítva általuk. Többen elkezdenek perdaiul zúgolódni, pufogni a most kialakult eseten. A legtöbb perdai család a bejelentés után sokkal inkább választják a standokat, hogy egyenek és igyanak, míg elmennek a quorsák a városból, legyen az égi vagy hegyi. Kilmirra Roda tekintete miatt cseppet megszeppen, mert nem várt tőle ilyen fogadást. Várakozás közben azért tekintete ráterelődik azokra, akik Roda társaságában vannak. Mikor meghallja a tanácsot, hogy mit tegyen, akkor csupán bólint és utána szól csak. - Rendben – ezzel ő távozik, hogy elvégezhesse a feladatát. Ezután az történik, hogy a quorsák érezhetik azt, hogy minden mozdulataik követve van. S itt jön a képbe Mlabbi személye, aki a feszült helyzetben kezd el játszani egy nyugtató dallamot. Próbálja a paprikás emberek idegeit csendesíteni. Vajon érdemes más merre haladni a városkapukon kívül?
Aleth-hez el sem jut a kérés, mivel az egyik perdai átveszi a szót. - Az eset Elorakban történt. Hagyjuk a hangulatot és kedélyeket csillapodni mára.- jelzi udvariasan s megértően, ugyanakkor nagyon határozottan is. - A bíra fog dönteni az esetben, mint Elorak bírája. - hiszen nem tudni, mi s történt pontosan, éppen ezért sem hagyatkozik a perdai a szóbeszédre, azt a megfelelő személyekre bízza, hiszen nem feltétlenül igaz, hogy a quorsák érintettek ebben, nem lehet tudni, s ez nem is azok feladata jelenleg, a megfelelő információk hiányában.
//Részemről az előző cameo volt. Köszönöm a lehetőséget! //
Állom Roda tekintetét, mert egy újabb lecseszés-kioktatás kombóra számítok, ehhez képest már az első szópár nem erre utal. Az meglep, hogy még egy kancellár is a környéken van. Vajon melyik? Párat fejben kizárok. Lehet Terson? Lehet az északi kapunál történtek valami önjelölt hős magánakciója volt, hogy villoghasson a nagyfőnök előtt? Mert azt azért kizárnám, hogy parancsba kapta, elég necces szitu volt belőni Elorakon belülre. Ha aktív lett volna a pajzskupola a településen, azonnal lebukott volna. Persze nem tudom még, hogy így sem marad feltűnésmentes az eset a bíra előtt. Nem mélázok el azon, melyik kancellár lehet a déli kapun túl, rajtaütés úgy is lehetetlen lenne, figyelek inkább Rodára, de nem igazán sikerül hinnem neki. A Kancellária hatása lehet, de ebben is olyan manipulatív dolgokat sejtek, mint a kancellárok propagandáiban. Mondtam Rodának korábban, hogy szívesebben lennék perdai, hát persze hogy most azt mondja, hogy egy kicsit perdainak lát és én hiányoznék, ha elmennék. De hát nem fogok hiányozni. - Az emberek sosem menni el Perdáról. Akkor sem, ha ez nem tetszeni nektek. - Jegyzem meg epésen, morcosan, és némi értetlenséggel, miért hitegetik ezzel magukat a perdaiak? Szerintem ha találnánk egy másik bolygót, ami lakható, tegyük fel nincs is rajta értelmes lény, tehát tényleg egyedüli urai lennénk a természetnek, akkor sem hiszem, hogy a kancellárok feladnák a Perdát. Már épp fordulnék, hogy akkor menjünk a Gyógyítók házába, ahogy abba az előbb beleegyeztem, ott majd nyugton leszek - amennyiben az épületben való kíváncsi nézelődés és valami alkoholos iható után kutatás annak számít -, de előbb egy szép perdai nő állít meg minket - az Enna nevet megjegyzem, bár arcom nincs hozzá -, majd figyelmünket a megjelenő perdai druszám vonja magára sokkoló hírekkel. Azt hiszem, ez a nap tényleg el lett baszva ott, hogy beléptem Elorakba... Roda előítéletességére elhúzom a szám fanyarul. Igazolást látok benne, hogy az előbb nem volt teljesen őszinte, mikor azt a szép beszédet mondta nekem. - Felismerni volt engem városi égi katonák, egyik bejönni volt kapun belülre hozzám, másik kintről adni le lövést a lábam elé. Én kiabálni volt, hogy előttem állni volt katonának lenni fegyvere, perdaiak vinni volt ki katonát, én jönni volt Fő térre, eltűnni. - Oooké, az utolsó szónál érzem, hogy a fennhangon való dalolászás nem éppen a legjobb tömegbe olvadós taktika, de erről már húgom tehet. Többnyire. Nagyvonalúan ezt ráfogom, ha már Roda minden mást énrám. Mindenesetre ez is jól példázza, hogy hiába bízik bennem a gyógyítónő, nem biztos, hogy ez alkalmassá tesz a rám rótt feladat elvégzésére. Annyit tehetek, hogy gyorsan felelősségteljesen átgondolom a helyzetet, Roda helyzetét. Sejtem, hogy Aleth-hez lesz egy-két szava, csak nem mindegy, mi derül ki közben. Miattam eleve elveszítheti a harcot. - Roda, ha te beszélni akarni a bírával, ne úgy tenni te, hogy te engem rejtegetni. Szegni parancsot nem lenni jó. Nem lenni jó tárgyalás. Én vissza tudni jönni később, pár nap múlva. De kint várhatni engem quorsa katonák, mert most már tudni ők, hogy nekem is ki kelleni menni. Te tudni adni nekem gyorsan másik öltözet, az tudni segíteni. - Vetem fel az ötletet, mert ebben a viseletben keresnek engem, másikban lehet esélyem. Persze így is kérdés, mennyire állnak majd lesben a katonák az északi kapunál. És az a baj, hogy ki is várhatnak, napokat is. A Gyógyítók háza sem lehet a börtönöm örökre, szóval ki kell törni valahogy. Abban bízom, hogy hajlik erre Roda és addig behúzódunk valami kapualjba vagy sátorba vagy tudom is én, ő a helybéli. Ha így lesz, és erre jön apa meg Szöszi, akkor halkan pisszegve jelzek nekik, ha Roda nem tette már meg.
...
Eközben valamivel odébb még eleinte kellemes beszélgetésbe elegyedett Casper és Jasmine, megvan az a helyzeti előnyük, hogy egymás társaságában szabadon mutatkozhatnak, elvégre egy oldalon állnak. Mások csak azt nem tudják, hogy közös titkon is osztoznak, és pont e titok most a témájuk is. Ha már nem lehet Casper a fiával, akkor Jasmine-t beszélteti, így tudhat meg többet fia életéről. Ráadásul olyat, amit feltűnően nem is említett Raven, pedig mint kiderült, tudott róla. Mit látott a botanikuson, ami Casper sem lát, hiába keresi? - Vagy valami más van a háttérben. - Jegyzi meg tűnődve Casper, maga valami egyezségre gondol, valami érdekre, ami miatt Roda segített vagy ami miatt Alec szófogadó lett. De csak találgat és majd rendezi fia ezt Jasmine-nal, bizonyára ki tudja engesztelni az enyhe féltékenységet a nőből. Egyelőre másra tereli Casper a beszélgetést, és rögtön egy invitálást is megejt, nyugodtabb körülmények közé. - Hmmm, nem látom okát, hogy miért szúrná ez bárki szemét is? Itt ismerkedtünk meg, kedvesen kisegített Ön, mert elkeveredtem a lányomtól és a perdai nyelvtudásom rémes, Ön meg többször megfordult itt. Természetes, hogy ha a Dominiumon jár, akkor viszonozni szeretném valamivel a kedvességét. - Casper agya gyorsan forog, azonnal megvan a hihetőnek gondolt magyarázat, miért is nem gyanús, ha ők később is találkoznak, és ezt némi érettebb, mérsékeltebb lazasággal is adja elő, mintha a gyermekei mondták volna. - De köszönöm aggodalmát és figyelmességét. - Teszi még hozzá, hiszen persze Jasmine-ra nézve is veszélyes, ha valaki mégis szimatolni kezdene, de az eddigiek alapján és emberismeretére alapozva úgy véli, nem csak magára gondol beszélgetőpartnere. - Én tudtam, mit figyeljek. - Nyugtatja meg aztán sietve, mosolyogva, mikor elpirul szavaitól Jasmine. Ez némi ferdítés is, mert szerinte a vak is látta volna, de nem úgy tűnt, mintha más is pont őket figyelte volna. A nyugtatás és az ismerkedés olyan jól sikerül, hogy bezsebelhet egy ölelést és egy puszit is, lehetetlen nem szélesen mosolyogni erre! Mikor folytatják az útjukat, felvonja szemöldökeit meghallva, miként is esett az első találkozó és az első benyomások megadták a becenevet a fiának. - Hajaj! Pedig megesküszöm Önnek mindenre, hogy én tényleg elmondtam neki annak idején, miként kell szépen udvarolni egy lánynak! - Felnevet halkan a végén, mert ugyan egy sor bosszúságot sorolt fel Jasmine, hallgatva mégiscsak vicces és hát innen volt szép felhúznia a fiának a dolgok állását oda, hogy ez a fiatal lány olyan szerelmetesen nézzen rá. Már előre tudja Adria reakcióját is erre, mikor este elmeséli neki. Kérdezne is még, de ekkor jön hidegzuhanyként a bíra bejelentése, ami Casper-nél némi zavart okoz, hiszen nem érti, de érzékeli, hogy ez valami fontos most és nem jó. Mikor megtudja, hogy mi volt a beszéd lényege, akkor döbbenet, csalódottság, ijedtség, féltés érzése keveredik benne. Hát, nagyon nem így képzelte el ezt a napot, amit annyi év után a fiával tölthetne. De ha valamit mind a két gyereke örökölt tőle, az a gyakorlatiasság és rögtönzés. Siránkozni lehet később is, az most jelenleg nem segít rajtuk. Megfogja hát Jasmine kezeit finoman és kicsit elhúzza a mellkasától, nyugtatóan szólal meg. - Nos, mint említettem, én elkeveredtem a _rokonomtól_, arrafelé láttam őt, így kicsit még megyek arra... - Biccent fejével arra, amerre Roda-Alec páros ment, és úgy fogalmaz, hogy azt Jasmine értse, kire vonatkozik, mások számára kimagyarázható lenne, hogy Raven-re céloz. - Ön menjen nyugodtan a déli kapuhoz, hamarosan megyek én is. Ha ott lesz a lányom, ezt kérem, mondja meg neki is, ne induljon el erre. Elég, ha én kockáztatok. Majd megnyugtatok egy bizonyos személyt, hogy Ön biztonságban van, nem keveredett bajba, így jó lesz? - Minthogy az idő szorít és szép lassan kezd a közhangulat is felrázódni a döbbentből valami rosszallóba, Jasmine-ra bízza a döntést. Mindenki magáért felelős, de ha végképp döntésképtelennek tűnne a lány, elindítja a főkapu felé, ahova elvileg neki is tartania kellene. De még pár szót muszáj beszélnie a fiával, és ezt nem bízhatja Raven-re, se kódolt üzenetekre. Úgyhogy Jasmine-nal vagy nélküle, de elindul Rodáék után, a perdaiaknak és esetleg közelben lévő városiak számára szánt alibi kedvéért nyakát nyújtogatja és ismételgeti nem túl hangosan, konkrétan csak a közvetlen közelben állók hallhatják. - Raven! Merre vagy? Hahó! - Ha látja valahol meglapulni a fiát, akkor a rejtek mögé is ugyanezzel az alibi-dumával libben majd be.
*Nem vagyok semmi jónak elrontója, így annak sem vagyok híve, hogy vitatkozzak más szépségén, főleg nem Amazonkával. Bólintok, mellőzve a nyelvtörő perdait és ez még hiteles is tőlem. Viszont nem tudom megtagadni magam, ha már olyan nevet mondott ami ismerős egy meséből, akkor rákérdezek a kutyája nevére, torkomat karcolgatja a nevetés, de visszafogom magam. Elég nehéz azok után, hogy kinyögi az Ottho nevet, ha most éppen belekortyoltam volna a Búfelejtőmbe, arcon köptem volna röhögés közben. Imádom ezt a csajt! * -Baszki! Tök jó név! Név lenni jó! *El is ismétlem magam perdaiul a miheztartás végett, de láthatja rajtam, hogy csak egy hajszál választ el attól, hogy ne röhögjek fel hangosan. Tovább kérdezem, bár ezzel a saját inkognitóm sírját ásom meg, de ha már ropityúk, legyen kövér! * -Aha! Vetemény. Lan gyökér. *A nevetés visszatartása miatt a szemeim már könnybe lábadnak, a torkomból elfojtott visító nevetés nyöszörgéssé csendesült hangjai törnek fel. Azt nem tudom, hogy Amazonka ismeri-e a perdaiak szexre utaló elnevezését, a lan gyökér ültetést, de hátha Alec elmesélte neki. Nehogy már csak én haljak bele abba, hogy nem röhöghetek hangosan. Bár persze, miért ne? Mint erre a kérdésre azonnal meg is érkezik a válasz, megkomolyodom. A mögöttünk felhangzó csajszi ember, ráadásul a Városból jött és mint olyan, láthatta a körözési képeket. Ezért igyekszem elrejteni előle Amazonkát, s mint akink kényszeres táncolási ingere van, kerülgetem őt a hátam mögé terelt ellenálló csajjal. A megkomolyodás azt jelenti, hogy újabb vigyort ültetek az arcomra, de ennek a szerepe egészen más, mint a korábbié. Ez most az elterelés és palástolás művészet egyik kelléke. * -Én mindig így vigyorgok! *S meg is mutatom neki, hogyan vigyorog egy Delgado, bár én most elvileg Saskia vagyok, de soha nem fogok úgy viselkedni. Amúgy tudomásom szerint az egész Dominiumon és a Városban csupán egyetlen Saskia van, és az a kancellár felesége, de neki ez úgy látszik nem tűnik fel. Ezek szerint nem hallott még a Jenkins klánról. Annál jobb. A baj csak az, hogy a neki adott sütire nem tart igényt és ezt Ravenesen adja vissza. Egy időre elveszi a beszélőkém képességét azzal, hogy a számba nyomja a sütit, én meg prüszkölni kezdek tőle. Természetesen ha szemben állok vele, mind az arcába megy. A kísérőjére vonatkozó kérdés így további sütimorzsákkal köpködve hangzik el, de nem haragszom rá, sőt! Értékelem a meglepő akciót, épp csak a válasz kavar szart és zavart a levegőben. Szemeim tócsányira kerekednek és némi csodálat is csillan bennük. Ha én ezt tudom baszki, már régen feketére mázoltam volna magam, attól kapott volna igazán sokkot egy perdai. Mielőtt még elküldhetném a Shiennel felé, hogy ott egyen, Elorak bírája, mint ahogy azt kérdésemre perdai Amazonka elmondja, véget vet az emberek szórakozásának. Hosszas káromkodásom hívatott a jelenlegi pocsék hangulatomat közvetíteni, de már a bátyámra és apára gondolok, utóbbi nélkülem teljesen el fog veszni a perdai tömegben, ha nem találta meg még a bátyámat, fogalma sem lesz arról mi történt. Feltéve ha…és eszembe jut, hogy utoljára a botanikus bigével láttam. Hmmmm…..nagy dilemma, hogy akkor most jó kezekben van vagy sem? Azonnal döntök, meg kell keresnem apát és ha sikerül, vele együtt a bátyámat is, hogy Amazonkát biztonságba helyezzem az ő kezeiben, maradjanak csak együtt és menjenek az északi kapu felé. A tüsszentés nevűt megbököm, hogy figyeljen rám és elküldöm – nem melegebb égtáj felé – a főkapuhoz. A flaskámat sajna még nem kaptam vissza pedig most nagyot húznék belőle, Amazonka viszont iszik helyettem is, hogy áldja meg őt Shiennel! Baszki, a végén az egészet eltünteti, nekem meg nem marad semmi. Az idegesítő csaj azonban egyszerűen nem akar rólam leszakadni, pedig épp ebben a pillanatban kapom vissza a Búfelejtős termoszomat, aminek már csak az alján lötyög valami. Jó huzata van Amazonnak baszki! Meg is iszom a maradékot, kicsit fellélegzek, rendezem a vonásaimat, és szemet forgatok.* -Ó baszki! Szakadj már le rólam, hogy a nyavalya törjön ki, jöjjön rád a hígfosás! *Az egészet az arcába tolom, jó közelről, majd hirtelen eltávolodom tőle, ha esetleg még a nyakamba kapaszkodik, lefejtem magamról a karjait és Amazonba karolva igyekszem elvegyülni a tömegben. Van kavarodás rendesen, a perdaiak azt figyelik hány ember van közöttük. A sok sárga ruha viszont megnehezíti a dolgukat és ezt használom ki, meg persze, hogy kicsi vagyok. Még összébb is húzom magam, hogy eltakarjanak Chihiro elől, hátha sikerül lemaradnia, s aztán már bottal, vagy lángszóróval is ütheti a nyomunkat. A Gyógyítók háza felé sietek Amazonnal együtt, leginkább az ő ismereteire támaszkodva. Abban az épületben még sosem jártam. * -Le kelleni rázni. *Hátha van ötlete amivel magunk mögött tudhatjuk és aztán valaki csak elkapja és elviszi a főkapuhoz. Mivel lett egy szabad kezem és azzal sem Amazonba kapaszkodom, menet közben elcsenek egy újabb sütit és leejtem magunk mögé, hátha Chihiro rálép és elcsúszik. Vagy valaki más akiben megbotolhat, ráeshet, mi meg kereket oldhatunk. Mivel szinte mindenki fölém magasodik, nem látom meg a Gyógyítók házába még be nem ért gyógyítót és a bátyámat, akik kényszerűségből lemaradtak, pedig a haladóknál már kissé ritkul a tömeg.*
*Szeretném Vadember gondolatait a jó útra terelni, de arckifejezéséből, már amit látok belőle a kendő miatt, és a tekintetéből csak még több kétkedést érzek. Hogy nem tudtam őt meggyőzni személye fontosságáról és arról, hogy bár felhasználom őt, igenis kedvelem és jó éginek tartom. Jobbnak mint bárki mást, és őt mindig szívesen látom. Az ő lelke olyan tiszta amire a perdaiaknak szüksége van, ezért is akarok segíteni neki és nem csak most. Korábban is mondta, hogy a Gyógyítók házában mindig szívesen látom, és bármiben segítek neki. Talán megmérgezték a lelkének azon részét amely a tiszta és őszinte szót látná. Szavaira türelmetlenül sóhajtok és bólintásommal egyet értek vele.* -Tudom. Már tudom. Csak megemlítettem, ha másképp lenne, marasztalnálak. *Érzem hangjából a rosszallást és nem értem. Számtalanszor bizonyítottam már, hogy mellette állok, meghallgattam, megtartottam a titkát, felajánlottam a segítségemet, ő mégis haragszik rám valamiért. Most viszont nincs időnk arra, hogy ezt megvitassuk, majd ha biztonságban lesz a Gyógyítók házában, megkérdezem őt arról, miért olyan ellenséges most velem. Korábban nem adta ennek jelét. Először Kilmirra állít meg minket és tart távol célunktól, majd Aleth bíra húzza keresztül a terveimet az intézkedésével. Ám a történtek és a bírához fűződő baráti kapcsolatom, tiszteletem ellenére, másképp döntök. Az ő döntésének okát azonban nem ismerem és mivel az égiek kerültek az érdeklődés tárgyává, Vadembernél érdeklődöm a miértek iránt. Talán van a szavaimban, a számonkérésemben egy kis előítélet, de én nem érzem annak. Elorakon kívül töltöttem az idő nagy részét, nincs tudomásom arról mi történt közben, még a kapunál álló őrök sem szóltak róla, de előfordulhat, hogy később értesítették őket is. A pletyka nem mindig olyan sebes Elorakban. Félelmeim, hogy Vadembert felismerik a városba érkező égiek, beigazolódott, sajnos nem tudtam megelőzni, de megkerülni még lehetséges és ez megerősít a döntésemben. Vadember elbeszélése sok ponton vált ki belőlem türelmetlenséget, megdöbbenést és méltatlankodást. A harag az égiek iránt állandó, csak az iránya módosul néha. * -Eltűnni mi perdaiak úgy szoktunk, hogy csendben maradunk és nem lehet minket látni. *Utalok arra, hogy ő pont nem ezt a módját választotta az eltűnésnek, de a bonyodalomnak nem ő volt a fő oka. * -Lövés. Azzal a fegyverrel ami villámlik? Ebből rosszabb is lehet. A két nép között újra kialakulhat a konfliktus. Miért kockáztattak? S hogy ismertek fel amikor a kendő az arcodon volt? *Korábban nem láttam, nem tudtam, hogy nem viselte a kendőt, csak az éneklésnél. Mindenesetre már elhatároztam, hogy Vadembert valahogyan kimenekítem innen úgy, hogy senki ne ismerje meg az övéi közül. Aleth bírával szavaival ellenkezem ugyan, de még mindig jobb, mintha a legfőbb szövetségesünket elkapják. Az nem csak a terveinknek tenne rosszat, hanem a két nép jelenleg bizonytalan kapcsolatának is. Vadember ötlete miatt azonban némileg módosítanom kell. Elismerem, hogy igaza van, de attól még ugyanott tartunk.* -Ruha, a Gyógyítók házában tudok adni ruhát. Aztán elviszlek a bogákhoz, ott megkapod Batát, ő elvisz téged a hegyekbe. *Bólintok s már indulok is ismét karon ragadva őt. Sietnünk kell, de ha Vadembert velem látják ahogy vezetem, talán elhiszik, hogy éppen Aleth bíra utasításainak teszek eleget. Ha minden úgy sikerül ahogy elterveztem, akkor gond nélkül elérjük az északi kaput, immár másik ruhával és Batával együtt. *
*Nem tudom mi lehet az amit Casper említ meg elgondolkodón. Valami a háttérben ami miatt Vadember készségesen Rodával ment. Vajon mi lehet az? Azt sem tudom, hogy mikor lesz lehetőségem megkérdezni erről, egyelőre meg kell keresnünk és ebben a zsivajgó tömegben elég nehéz. Vadember apukája azonban hamar túllendül ezen és egészen mást hoz szóba. Meglep, de nagyon ól is esik, hogy vendégül látna, megismerhetném az anyukáját is és még akár üzenetet is vihetnék tőlük Vadembernek. Persze tudom, hogy a húgán keresztül tartja velük a kapcsolatot, de ő sem mindig mehet le a Városba és ki a falakon túl. Ez nem olyan egyszerű. Casper néhány szóban el is oszlatja a kétségeimet, de engem könnyű meggyőzni, főleg ha számomra kedves dolgot cselekedhetek. Az egész magyarázat azonban nagyon hasonlít arra amikkel Vadember próbált megtanítani hazudni, és erre elmosolyodom. Bár nem szeretném Caspert megbántani, önkéntelenül is kimondom azt amit gondolok. * -Most már tudom kitől tanulta Vadember azokat a félig igaz, félig nem magyarázatokat. Bámulatos ahogy ki tudja magát magyarázni. A gyenge pontja az egésznek sajnos én vagyok. Biztosan belegabalyodnék. De mivel valóban meghívott vendégségbe….köszönettel elfogadom. *Én valahogy mindig a rosszat látom csak, nem keresek kibúvókat, ez a természetemtől teljesen idegen, és nem is tudom így átgondolni a történéseket. * -Ez az én specialitásom. Mindig aggódom. *S mindig elpirulok, ahogy most is, mikor bevallom a gyengeségeimet. Max is mondta, hogy mást sem tudok, mint aggódni, mindenkiért és javarészt ezt a mindenkit magam elé is helyezem. Én vagyok az utolsó akiért aggódni szoktam, s később meg is tehetem, hiszen Casper közli, hogy mi mindent vett észre vadember és köztem amikor egymásra néztünk. Ezen nem sokat segít, hogy ő tudta mit figyeljen. Ha ennyire nyilvánvaló volt, könnyedén észrevehető annak is aki nem tudja mit figyeljen. * -Hát ezzel most nem nyugtatott meg. De szerencsére ez az alkalom kivétel volt. Egyébként kettesben szoktunk lenni, távol Eloraktól, a Várostól, távol mindenkitől. *Kevés kivétel volt. Az aratási ünnep, s aztán amikor visszakísért Quinlah-hoz. Kerültünk mindenkit, megpróbáltunk nem szem előtt lenni, álruhát húztunk, még kopoltyút is rajzoltunk egymás nyakára. Vicces volt. Tulajdonképpen az első találkozásunk is, de viccesnek csupán most emlékezve rá mondhatom. Akkor meg voltam rémülve, aztán mérges lettem rá, végül nem tudtam kiverni a fejemből. Elmesélem Caspernek hogyan találkoztunk, de nem kapcsolja össze azzal, ami hírként megjelent a kancellária hírmondójában. Egészen más jut eszébe amin nevetnem kell és megállapítom, hogy Vadember nagyon hasonlít az apukájára. Az anyukája – mindkettő – biztosan nagyon szerelmesek – voltak – belé, meg is értem őket. * -Ehiszem, de mikor hallgatott ő másra? *Halkan nevetek tovább, míg fejünkre nem zúdul a hideg zuhany, Elorak város bírájának szavaival. Az ünneplő tömeg elhallgat, ezzel is nagyobb nyomatékot adva annak, hogy fontos bejelentés következik, s aztán megint aggódhatok. Már úgy hiányzott. Elmondom Caspernek mi történt, de tanácstalan vagyok arra nézve, hogy mi mit tegyünk. Kétségbeesésem látványos, ijedt tekintetemet fúrom az övéibe és bele is kapaszkodom. Casper azonban olyan nyugodt hangon szólal meg, mintha csak egy adag levest kérne a Shiennel asztalaiban. Nem is értem hogy csinálják, ő és Vadember. Mindig kivágják magukat mindenből és sikerrel járnak, én meg csak topogok egy helyben. * -Elkeveredett….még megy arra….ühüm….még megy arra? S ha bajba kerül? *Két kezébe fogja a kezeimet, mintha melengetné, de a szívem és a lelkem éppenhogy kihűl az aggodalomtól, másrészt úgy érzem nem hagyhatom magára Vadember apukáját aki még perdaiul sem beszél. * -Nem hagyhatom, hogy egyedül menjen….na és ha ön keveredik bajba? És én honnan tudom majd, hogy ő biztonságban van? *Casper azonban épp olyan határozott, mint Vadember – vagy fordítva, mindegy – és elkezd terelni a főkapu felé, ahova mindkettőnknek mennie kellene. Még hátranézek, de aztán érzem, hogy elenged és látom, hogy megfordul.* -A kocsiban találkozunk! *Kiáltok még utána és képtelen vagyok az út felé fordulni, addig követem a tekintetemmel, amíg még látom őt. Utána kénytelen vagyok megfordulni és abban a pillanatban bele is ütközöm valakibe. Felnézve rá Jess szemeibe pislogok, mellette Vadember húga áll mérges arccal, villámló szemekkel. * -Ó…ööö….Jess! Raven? *Csak makogni tudok az első szavaknál, de aztán eszembe jut amit Casper mondott és át kell adnom a lányának. Épp csak semmi kedvem most elmenni.* -Casper…az apukája azt üzeni, hogy megkeresi….Őt. Semmiképp ne menjen arra. *Aztán Jess felé fordulok, neki viszont pont az ellenkezőjét mondom.* -Neked arra kell menned. A Gyógyítók háza felé mentek Rodával. Csak siess az északi kapu felé. *Nagyot sóhajtok, mert elégedett vagyok magammal, elmondtam amit kellett, épp csak már nem tudom mit is csináljak. Rámosolygok Ravenre, abban bízva, hogy hasonlít az apukájára és ő is olyan kedves. *
Szerencsére Shiennel ünnepén szinte kötelező a jókedv, szóval vigyorom nem kelt feltűnést. Ha nevetnék, vélhetően akkor se néznének rám összeráncolt szemöldökkel, csak nem értenék okát, főleg a feltételezhetően közelben lévő dominiumi/városi nő, aki netán még kérdezősködni kezdene, hogy mit találok viccesnek egy emberi őszinte megynilvánuláson. Tehát igyekszek én is visszafogni magam. - Igen, az, köszönöm. Préselek ki magamból valami illedelmes választ a perdai dicséretre, ami elfogadható egy égi és egy perdai között. És ennyi, eddig tartott. Az igyekezetem egészen pontosan Raven következő válaszánál hull a porba. Elszakad a cérna, és felnevetek a kettős értelmű megjegyzésen. - Khm. – Köszörülöm meg torkomat röviden, hogy visszazökkenjek szerepembe. – Lan gyökér? Nem-nem. Az én édesanyám nem engedi, én nem értem, miért. Finom és mindenki mondja, hogy lan gyökér ültetése okoz boldogság. Te szereted lan gyökér? Még pislogok is kettőt ártatlanul. Nem árt feljegyeznem magamnak a jövőre való tekintettel, hogy Thorody ezek szerint hamvas perdai, ha ilyen kétértelműségeket nem ismer. Természetesen figyelem Raven arcát, kíváncsi vagyok jámbor szavaim hatására. Szívesen folytatnám még ezt az eszmecserét, sőt, egy rendeset is elkezdenék egyszer Ravennel, amikor se katonák, se Thorody nincsenek a színen, de megakasztja beszélgetésünket és átmenetileg haladásunkat is Chihiro. Tervem szerint, míg hajamat birizgálom és iszogatok, rendezném idáig igencsak rakoncátlankodó jókedvemet, de a két lány beszélgetése nem sokat segít a helyzetemen. Szerencsére a süti-jelenet univerzális humorforrás, nyugodtan felnevethetek, nem is fogom vissza magam. Csupán elfordulok, mintha csak megadnám a privátszférát a quorsák furcsa szokásának. Mivel már előre kitaláltam, melyik irányba induljunk a bíra beszéde után, így mikor Raven belém karol, azonnal hezitálás nélkül indulhatunk el. Csak bólintok a nyilvánvalóra és nem gondolkodok sokat, a Búfelejtő megadja a kellő magabiztosságot a cselekvéshez. - Táncolj vele! Először is kibújtam Raven karolásából, hogy meg tudjam fogni az első perdai férfi karját – szerencsére nem nyikhaj –, akit elértem, majd az indítvánnyal együtt átforgatom egy másik random idegenhez. Tessék táncolhatnak! Ez lehet egy kedv-visszaindító is, de ha nincsen benne a boogie a lábukban, felőlem verekedhetnek is, mindegy, csak legyen mögöttünk egy kis…nagy kavarodás. Éppencsak hátrakukucskálok, hogy lássam, sikerrel jártunk-e, így aztán nem veszem észre, hogy Jasmine-be botlok. Szó szerint. Szerencsére nem borítjuk fel egymást. Figyelmesen hallgatom, majd csak bólintok egyet és megölelem. - Vigyázzatok magatokra, egymásra! Megszorítom Raven kezét, aztán hátra se fordulva többet, remélve, hogy ha Chihiro utol is ért minket, akkor lemarad a lányoknál. Az Északi-kapu felé tartok toronyiránt, figyelem, hátha kiszúrom Harveyt, de igazából azt remélem, hogy ő már a motoroknál vár Daryl-lel egyetemben és hogy hamarosan csatlakozhatok hozzájuk.
Csodás idő van, s öröm néznie, hogy a viszontagság után milyen hamar visszatért az öröm és a jókedve helye is. Szíve csak a háttérben várakozva nehéz, szeretné ezt a napot örömben és jókedvben tölteni. Ám megérzései ritkán csalták meg, s hiába mondogatja magának némán, hogy minél inkább tart tőle, akkor egészen biztosan meg fog történni, szeretné, ha végre tényleg jó lenne ez a nap. S aminek meg kell történnie, úgyis meg fog. 
//