*Aki teázik, annak szertartás, még akkor is ha nem gondol rá. A kávét általában felhörpinti az ember, de ha igazi teát iszik, a kedvencévé és a szokásává vált, akkor minden apró részletre odafigyel. * -Az egészre, a rákészülésre, az elkészítésére, általában a hely is mindig ugyanaz, az elfogyasztásra is időt szán az ember, nem csak megissza két-három korttyal és megy utána a dolgára, mint a kávénál. Az igazi tea a lélekre is jó hatással van, nem csak a testre. *Callumnak van még mit tanulnia ezen a téren, ráadásul ő inkább kávés és azt is arra használja fel, hogy ébren maradjon, hogy tovább tudjon dolgozni. Ez is nyomot hagy az emberen, hiába érzi magát kipihentnek, vagy energikusnak, az egy csak becsapja a testet. Sok arcát láttam már Callumnak, most már nyoma sincs rajta annak az érzelmi állapotnak ami Saskia ébredése előtt, vagy a fiúk elvesztése után vont árnyékot az arcára. Tudom, hogy még mindig fél attól, hogy megismétlődik minden, de határozottan boldogabb és ehhez minden bizonnyal Saskiának van köze. * -Igazad lehet, a boldogság sok mindenre gyógyír és ti újra együtt lehettek, sokat adtok egymásnak. *Utolsó mondatán elmosolyodom egy kicsit, Callumnak erőssége ez a fajta önirónia, amit csak ritka alkalmakkor csillogtat meg. Az sem mindegy ha az embernek nem egyedül kell szembenéznie a ráváró gondokkal, hanem van támogatása, még ha a másik is ugyanúgy szenved és küszködik. Callum sokáig egyedül volt, most már van társa aki támogatja és ezáltal ő is több erőt tud nyújtani. Tudom, egy rövid időre nekem is megadatott, úgy éreztem szárnyalok és hiába nem volt mellettem Vadember, lélekben ott éreztem és ez sok erőt adott. Mindez egyetlen pillanat alatt veszett el, nyomorultabbul érzem magam nélküle, mint Charles mellett valaha. Most viszont próbálom száműzni a fejemből ezeket a gondolatokat és csak Callumra figyelni, felé terelni a témát, mely sokkal kellemesebb, mint velem foglalkozni. A tea választás is jó indok másról beszélni, így körmondatokat társítok az ajánlat mellé, minden hátsó szándék nélkül. * -Legyen mézes….Ó, én nem akartam célozni semmire. *Nézek fel rá kissé ijedten, de nem tőle tartok, hanem attól, ha valóban intézkedik ebben az ügyben és a nevem említésre kerül, úgy vonulok be a köztudatba, mint akinek semmi sem jó. Épp elég volt nekem az a pletyka amit a válásom generált, szerencsére már a felejtés útjára lépett, nem szeretem a túlzott figyelmet, bár ebben most is részem van. Akik nem menekültek el Callum érkezésekor, azok most kíváncsian figyelnek minket a biztos távolból. Nekik bármi megfelel, akár botrány, számonkérés, de egy kedélyes csevegés botanikus és kancellár között is sok kérdést és találgatást vet fel, ellesznek legalább két hétig, hacsak nem történik valami sokkal nagyobb dolog. Az elkészült teával a kezemben húzom össze magam ismét, várva Callum teájára, de közben meglepő meghívást kapok tőle. Tényleg meglep, de egyúttal hízelgő is és megtisztelő, amit kifejezésre juttatok, s aztán újra megdöbbent azzal a kedves mosollyal ami az ő arcán ritka vendég a hétköznapokon és korábban még akkor sem volt látható. * -Köszönöm. *Egyetlen szóval zárom, s fejezem ki hálámat amiért ilyen értékes társaságnak tart. Lassan kezdek feloldódni, de apró kis csipkelődésem már nem az első jele ennek, Callumot ismerve nem hagyhattam ki. Az, hogy leköltöznek a Perdára tőle hatalmas tett, emlékszem mit csinált amikor egy nagyobb bogár szeretett volna megismerkedni vele, és a bogarak vannak olyan szemtelenek, hogy nem nézik a Város köré felhúzott falakat akadálynak. Évődésemen hangosan felnevet, és bár nem nézek körül, el tudom képzelni hogyan kapta fel mindenki a fejét a sosem hallott hangra. A visszavágásán azonban én nevetek, nem kevésbé jókedvűen, ám a hangulatom azért alig észrevehetően beárnyékolja. A felületes szemlélőnek, mint akik most kíváncsian fordulnak felénk, ez nem tűnhet fel. * -Sok mindent elhiszek, de ezt azért még én sem. *Másképp, más helyzetben előadva talán elhittem volna, de ahogy Callum kezdte, úgy igen sántít a történet. Mosoly és halvány komorság váltakozik arcomon, mikor hellyel kínál megadva a választás jogát, akkor éppen lefelé tartok. Elhelyezkedem és bár kezeimet az ölembe téve már nem ölelem magamat, a teás pohárba kapaszkodom, minden ujjammal átölelve. Örülök, hogy aztán belekezd a közeli jövőjük ecsetelésébe, és ismét a mosoly kerül előtérbe, amikor a hóról mesél még bólintok is mosolyogva, tudva milyen vicces játék is kerekedhet belőle. Az első perdai telem hógolyózással telt. Max katonatársai között volt olyan aki a Földön született és még élt az emlékeiben a hóesés, bár a búrák alatt már azt is nélkülöznie kellett. Gyerekként viszont olyan emlékeket gyűjtött, amit itt aztán bőven kamatoztathatott, akkor kivételesnek éreztem magam, amiért az elsők között élhetem át. Talán akkor utoljára éreztem ilyet míg nem találkoztam Callummal, s később Vademberrel. Callum szavai egész jól indulnak, a fejemben már fogalmazódnak meg a gondolatok melyekkel megpróbálhatok több kedved adni a perdai élethez, de a végén, mintha csak mellékesen jutott volna eszébe, korábbi levelemre utalva kérdez. Hirtelen minden addig összerakott mondat kihullik a fejemből, és érzem ahogy a rajtakapottság meleg érzése felkúszik bennem, hogy végül az arcomra üljön ki árulón. Éles kontraszt ez az ismételten felemlegetett folyosó miatti mosolyom után.* -Ennyire ijesztő volt a kijelentésem? *Kérdezem picit rekedten és bele is kortyolok a teámba, ami hála az automatának, nem olyan forró, hogy megégesse a számat vagy a nyelvemet. Próbálom összeszedni magam és elveszett gondolataimat, a havas tájra koncentrálni és nem az őszi tópartra, melynek éjszakáját meg is festettem. * -A tél csodás, még nekem is, amikor nem nagyon látok zöldet, épp ezért beszorulok a laborba és az üvegházba. Talán pont ezért néha kicsit lehangoló, hiányzik a meleg napsütés. *Erőt merítve aztán felkapom a fejem, hogy lelkesítsem egy kicsit, bár úgy gondolom, megteszi ezt helyettem Saskia is.* -Szeretek itt élni, reggelenként kiülni egy kicsit a….tó partjára…a természetnek ezer arca van, és mind nagyon szép. Szerintem idővel te is megszereted. Békés, képes magával ragadni és elfeledtetni mindent amit bent hagytál az épületben. *Mondanám még, de félő, hogy csak jobban elárulom magam, mindenről Vadember jut eszembe, még a tópartról is, ahol mikor felemlítem nagyobbat sikerül sóhajtanom a kelleténél, de a felejtésről is ő jut eszembe. Inkább elhallgatok, elmosolyodom ezzel is terelve el a figyelmet zavaromról, bár Callum jobban ismer annál, hogy higgyen nekem. De ha még ez nem lett volna elég, velem szemben az ajtó szegletében feltűnik az anyukám is néhány pillanatra, s csak akkor oson el amikor szemöldökráncolva, némán kérdezem, mit keres itt. Leskelődik, kíváncsi mi zajlik kettőnk között. Szeretem őt, de néha bosszantó tud lenni. Nem is figyelem amikor Callum belekóstol a teájába, azt sem veszem észre ha netán a pohár pereme felett engem figyel, csak a hangjára eszmélek. Hogy jön ide a kávé? * -Ó, nem, az keserű nekem. Egyszer kóstoltam, de nem ízlett. *Rázom meg kicsit a fejem, pontosan csak a felvetésre válaszolva, figyelmen kívül hagyva a tréfát a szavak mögött.*
Hallgatva Jasmine-t próbálom felidézni, hogy Saskia is ugyanígy tesz-e, ha teáról van szó? Nagyjából stimmel is, ugyan nem csak egy konkrét helyet neveznék meg a lakosztályban az elfogyasztására, de megvannak a kedvenc helyek. Kedvencnek láttam eddig őket, s nem tűnt fel a rendszer bennük. - Egy jó fekete kávé az én lelkemnek is jót tesz, bármilyen gyorsan is fogyasztom el, de értem, mire gondolsz. Az idő miatt viszont akkor nem sokszor hódolhatsz az ilyen szertartásoknak, gyanítom, Castillo kancellár nem fogja lazábban azt a gyeplőt. - Ismerem kollégámat, a munkaasztalokhoz nem lehet teát vagy kávét odavinni, mi lesz ha véletlen kiborul? Érthető okok, egyet is értek velük. Csak kíváncsi vagyok, hogy mikor jut ideje magára Jasmine-nak? Saskiával nem véletlen beszéltük, hogy mikor van Jasmine-nak ideje festeni is? Igaz, estéi, éjszakái szabadok, ahogy ő is szabad nő lett a rendszeren belül, de úgy sejtem, a festésnek jobbat tesz a természetes fény, hiába próbáljuk azt világítással reprodukálni. - Igen, legjobb gyógyír. - Mosolyodom el, és némi öniróniával is próbálkozom, hogy tereljem Jasmine figyelmét rólam - nem sejtve, hogy pont nem ez az ő célja -, mert kegyetlenségnek hat boldogságról beszélni olyan előtt, aki most lépett ki egy boldogtalan házasságból és nem látom rajta a csillogó szemeket, mint aki alig várja, hogy elmesélhesse, kivel találkozott és talán az ismerkedésből mélyebb, szorosabb kapcsolat is kialakulhat. Talán majd a rövidke tavasz vagy a hosszabb nyár hoz áttörést, némi időt tudtam neki nyerni, szerencsére. De azért inkább a saját boldogságom ecseteléséről átevezek a teaválaszték tanulmányozásába, kár, hogy a téma hamar kifogy, még úgy is, hogy viccelődünk vele egy keveset és mosolygok ijedt tekintetén. - Tudom. - Nyugtatom meg, habár ha intézkednék, akkor se mondanék nevet. Sejthetnék, hogy Jasmine az oka, de éppenséggel a feleségem is elég nagy tea-imádó hírében áll, így többesélyes lenne a dolog. De minden kis apróságon nem tudok változtatni, aránytalan lenne a cserébe kért szívességek, amiket nem biztos, hogy meg akarnék fizetni. Jasmine életét másképp akarom majd kicsit javítani, a rendes teát kénytelen lesz magával hozott termoszban élvezni munka közben, vagy otthon munka előtt-után. S ha már otthon, ugyan rendszeres hellyé nem biztos hogy válni fog teázásra, de közös teákra talán igen - engem ismerve elég rendszertelen időközökkel -, meginvitálom hozzánk, előre, amit a rá jellemző szerénységgel fogad el, de úgy látom, örül neki s nem nyűgként éli meg. Kezd oldódni kicsit, magam is látom, pedig a tea készültekor még eléggé bezárkózott, finom csipkelődése már a nyitás jele és benne is vagyok a tréfában. Kiváltképp, hogy semmi jogom az ugratásán megsértődni, teljesen igaza van. Furcsa lesz megszokni, hogy egyik helyről a másikra lehet úgy jutok át, hogy a szél belekap majd a hajamba meg a felöltőmbe, és amilyen az én szerencsém úgy is hátulról kapom majd azt a szelet. Bizonyosan azt mondogatom majd magamban akkor, hogy milyen jó, hogy nem az Orkánszigeten telepedtünk le. - Jól van, beismerem, idefent építem az üvegfalú folyosókat, hogy azért te is kiláss rajtuk. - Nem tagadom sokáig, hogy hamis volt a felvázolt terv, nem kevésbé a kicsit finomított, üvegfalas verzió, de legalább hallottam őt nevetni. Valami furcsa még mindig ebben a nevetésben, de jelenleg még nem tudom eldönteni, hogy csak egy megérzés ez vagy bele akarok valamit képzelni, ami nincs ott? Nem sokszor volt alkalmam nevetni hallani őt, és ez a felismerés valahogy elszomorító. Sajnálom őt, mert különösen szép, amikor mosolyog vagy nevet és jó lelke van, mint keveseknek, megérdemelné, hogy boldog legyen, hogy a mosoly legyen az állandó az arcán, ne csak alkalmi vendég. Próbálom a természetre terelni a témát kicsit folytatva az itteni élet témáját is vele és finoman érinteni a téli álom dolgát. Látom, hogy beszédem közben eleinte nosztalgikusan mosolyog, ezek szerint ő is szerette egykor a telet. Egykor... Ez volt a harmadik telünk itt. Ennyire gyorsan ki lehet ábrándulni ebből vagy mi történt? Burkoltan kérdezek rá, s látom, hogy nem kevés zavart okoztam vele, elpirul tőle elég rendesen - na most mit fognak gondolni a kíváncsiskodók! -, viszont ha számítok is visszakérdezésre, meglep, hogy pont ezt hallom, s ez pedig az én arcomra ül ki. - Ijesztő? Honnan jutott ez a szó eszedbe? Inkább meglepőt mondanék. Azt gondoltam, te télen-nyáron látod a hely szépségét, festőiségét, s aszerint rajongsz is érte. Nem mintha ez elvárás lenne, félre ne érts! - Magyarázom meg a gondolataimat. Ijesztő. Milyen különös kifejezés. Meglepő, aggasztó kicsit, szomorú is, de ijesztőt nem mondanék. Vagy annak kellett volna találnom? Miért? Aztán mesélni kezd a téli és úgy egyébkénti életről idelent, érzem, hogy engem akar lelkesíteni, de fájdalmasnak ható sóhajai nem teszik a legjobb propaganda szöveggé a mondandóját. Most már biztos vagyok benne, hogy van itt valami, amit nem mond ki, kérdés csak az, hogy mennyire akarjam kiszedni belőle. Nyíltan továbbra sem akarok rákérdezni, hiába lehetne őt könnyen sarokba szorítani. Kis teret hagyok neki, hogy komfortosabban érezze magát, úgy teszek, mintha ezt nem vettem volna észre rajta, de hogy nagyon is figyelem, az kitűnik abból, hogy szemöldökráncolására is felfigyelek. Követem a tekintetét az ajtó felé, de mire én odapillantok, bárki is volt ott, már nem láthattam. Tippem mondjuk éppen az édesanyjára esne, pedig néhány perccel ezelőtt látszólag nyugodtan és derűsen köszöntött. Ezek szerint tényleg látszólag, még aggódik miattam. Vagy ki tudja, mi miatt. Megkóstolom a teát és viccesnek szánt megjegyzésbe csomagolom, hogy ennél az automatás kávék is jobbak, de láthatóan Jasmine-t épp kizökkentem a gondolataiból, bárhol is jártak. - Ha ez lett volna az első teám... - Emelem meg a poharat egy picit a kezemben. - ...nekem is elvette volna a kedvem egy életre. Lehet csak nem a megfelelőt választottad, nem a megfelelő ízesítéssel. Ha megengeded, egyszer csinálok neked én egy kávét. Annak a főzésében legalább jó vagyok! Ha az sem fog ízleni, ígérem, többet nem próbállak megtéríteni. - Mosolygok rá kedvesen, majd az ajtó felé pillantok, bár senki nem érkezett és Jasmine édesanyja sem bukkant fel, csupán elgondolkodtam valamin. - Biztos... hogy nem szeretnél inkább kimenni? Te szeretsz kint lenni és úgy tűnt, idebent csak olyan dolgok vannak, amiket inkább felednél... Miattam nem kell udvariasnak lenned, nem árt aklimatizálódnom. - Kis mosoly a végére, hátha ragad rá is a derűből valami, vállalva, hogy megint én vagyok a vicc tárgya, de tekintetem inkább aggódó-törődő.
*Callum felvetésére eszembe jut egy vállvonogatás, de időben visszafogom magam. Valójában már nem nagyon érdekel mennyire szigorúan számonkérő Castillo kancellár, és az utóbbi időben nincs is mibe belekössön. Elvégzem a munkám időre, még többet is mint amennyi tervezve van, és bár nem tőle személyesen kapom a feladatokat, minden bizonnyal megkapná a jelentést rólam, ha zúgolódnék. Ez azonban nem fordult elő egyszer sem ősz óta. * -Azért kerítek rá időt, de tény, hogy nem túl gyakran van rá lehetőség. *Önként hajtottam a fejem a munka hurkába, ha valamibe belefeledkezem, gyorsabban telik az idő, rettenetesen elfáradok és a nap végén gondolatok nélkül zuhanok az ágyba. A festés mindig egyfajta menedék volt a számomra, de most csak fájdalmat és keserűséget okoz. Soha nem gondoltam volna, nem lelek benne örömöt, de egyszerűen nem tudom magamból kifesteni a gyötrődésemet, nincs ihletem, nem áll rá a kezem arra, hogy alkossak. Ennél még az is jobb ha más boldogságát látom, kiváltképp Callumét. Szeretem őt, az érzelmeim megváltoztak s talán sosem voltak olyanok, mint amilyennek én gondoltam. A barátomként szeretem, és fontos számomra, hogy boldog legyen. Saskia ébredése, egyáltalán az a tény, hogy életben van, korábban rosszul érintett, de később rájöttem, hogy inkább az bántott, hogy Callum nem mesélt róla. Akkor talán nem bonyolódom bele olyan érzelmekbe Callum iránt, melyek végül illékony álmok, puszta rajongás volt. Most viszont, látva, hogy Saskia boldoggá teszi, látom azt is mennyire illenek egymáshoz, kiegészítik egymást és még nem is láttam őket együtt. Érdekes, valahogy sosem úgy jött ki a lépés. Callum rövid válasza nem ad több okot, témát arra, hogy ezen a vonalon folytassam a társalgást, pedig örülnék annak, ha most inkább ő mesélne. A tea választás körüli derű is hamar elillan, bevégezve azzal, hogy Callum biztosít arról, nem gondolta rólam, hogy bármire is céloznék. A legtöbb beszélnivalót a környezetünkben maradt kíváncsiskodóknak nyújtjuk, már azzal is, hogy csak együtt látnak minket, a kedélyes, olykor még nevetős hangulat azonban pletykára adhat okot. Callumot azonban láthatóan nem zavarja, sőt még az újabb tea meghívást is azzal teszi különlegessé, hogy magukhoz invitál. Örülök neki, egy kicsit közelebb kerülünk egymáshoz ezáltal, mint barátok, és a hely is alkalmat ad más fajta beszélgetésekhez. Őszintén kíváncsi vagyok az otthonára, mely valószínűleg Saskia keze nyomát viseli ugyan, de képet adhat Callumról is, arról az oldaláról, amit eddig nem volt szerencsém megismerni. Amit pedig már ismerek, tőlem szokatlan módon fel is használom arra, hogy cukkoljam egy kicsit. * -Ó, igen, és Saskia minden bizonnyal díjazza az ötletedet. Azért ironikus, hogy pont neked botanikus a feleséged. Azt ugye tudod, ha leköltöztök a Perdára, végleg elvesztél? *Kérdezek vissza újabb derűvel, cseppet sem komolynak véve az üvegfalú folyosó projektjét és még hozzáteszem azt is, amit pusztán magamból indulva képzeltem el. Egy botanikus sem hagyná, hogy a férje bezárkózzon a négy fal közé, én sem tenném…ha lenne valaki…biztosan kirángatnám az erdőbe, a vízeséshez. Vadembert nem kellett, ő vitt el engem, és remekül éreztem magam. Akkor és vele éreztem úgy, hogy igazán élek, de már ez a gondolat sem tesz boldoggá és bár mosolygok, nevetek, ez nem olyan mint máskor. Csak remélni tudom, hogy Callumnak nem tűnik fel, vagy nem érti félre és hiszi azt, hogy az ő társasága okozza a halvány kelletlenséget. S ahogy az már lenni szokott kettőnk között, a hangulat meglehetősen ingadozó. Akkor is az lenne ha Vademberrel nem szakítottunk volna, csak akkor más miatt aggódnék. Ám hiába térünk át a perdai természethez, valahogy egy kanyarral eljutunk a leveleimben említettetekhez és zavaromban észre sem veszem, hogy Vadembert idézem. Callum azonban rögtön észreveszi és lecsap rá, bár kedvesen érdeklődik nem faggatva, én úgy érzem magyarázkodnom kell és szavaim úgy is hangzanak. * -Csak a téli álom miatt. Hogy átaludnám a telet, mintha nem is lenne. Pedig….*ismét sóhajtok és, hogy ne bonyolódjunk bele ebbe, rátérek a perdai tél szépségeinek ecsetelésébe, egyszersmind kedvet csinálni Callumnak az itteni élethez. De az egész mesélés alatt csak magamat tologatom előre, szenvedve esek át a szavakon, azokat a helyeket említve melyek most nem a legkellemesebbek számomra, jóllehet a legboldogabbak voltak. A végét anyukám megjelenése koronázza meg és ha eddig valamennyire sikerült is tartanom magam, ez az apró jelenet mindent tönkretesz. Callum is az ajtó irányába fordul, de szerencsére anya már eltűnt szem elől. A gondolataim végképp zsákutcába jutnak. Ha észre is vette, nem szól róla és én hálás vagyok amiért másra tereli a szót.* -Azt elhiszem, ez a tea első kóstolásra, csak erős idegzetűeknek ajánlott. *Igyekszem visszakaparni magam a jelenbe és csatlakozom Callumhoz, elmosolyodom a tréfán és bólintok a felajánlására.* -Eddig próbáltál megtéríteni? Azt hiszem bármire is szeretnél rávenni, lepénnyel többre mennél, de elfogadom. Rendben, legközelebb kávézunk. *Úgy érzem sehogy sem fogjuk tudni a hangulatot feltornázni, már épp rábólintok arra, hogy menjünk ki, de a rövid és burkolt megjegyzés miatt felkapom a fejem. Azon merengek rákérdezzek-e honnan vette azt, hogy felejteni szeretnék, de egyértelműen arra célzott. Hiába nem vagyok jó színész és hazudni sem vagyok képes, másokat félrevezetni sem. Most még az sem segít, hogy Callum remekül időzített öniróniával említi meg magát. Belekortyolok a teába, bár ez csak időhúzás, fogalmam sincs miért teszem úgy sem használ. Arra nem kell több idő, hogy üres elmémben kergessem az elillant gondolatokat. * -Szóval én szoktassalak hozzá a természethez? Hogy aztán büszkén állhass Saskia elé, milyen nagy természetbarát vagy? Ez csalás. De talán egy kis séta jót fog tenni, mostanában úgy is sokat voltam bezárva a laborba. *Bólintok rá végül a felajánlására, kikerülve azt a megjegyzését ami a felejtésre fókuszált. Belekortyolok ismét a teába, ezzel az utolsó előtti kortyot fogyasztva el és felállok. A poharat majd kidobom az ajtó mellett álló újrahasznosító gyűjtőbe. Addig meg próbálok nem tudomást venni a rólunk hol látványosan, hol észrevétlenül pusmogókról.*
- Azért ne kényeztesd el a kollégám, hamar hozzá tud szokni! - Teszem hozzá, de továbbiakban nem akarom jobban lazításra felbujtani Jasmine-t. Magam is munkamániás vagyok és főleg az voltam, mikor Saskia hibernálva volt, kerestem a megoldást és mikor nem ezen dolgozhattam, a munka kapcsolt ki ezekből a gondolatokból, jó volt azokba menekülni. Úgy sejtem, Jasmine esetén is ilyen állhat fenn, terelte a munka a figyelmét a válásáról, mert bár bevallottan nem szerette a férjét, de a környezete jóindulatúnak nem nevezhető pletykálkodását biztosan nem tudta úgy kizárni az elméjéből, ahogy azt tanácsoltam neki. De a borús gondolatokat mással is ki lehet zárni, így próbálok én is olyan témát keresni, ami nem érinti ezt, s emiatt készségesen veszem a lapot a cukkolásomat érintően is, teszek is rá egy lapáttal mindenféle képtelenség megépítését helyezve kilátásba. Jasmine legalább kicsit mosolyog, derűsebb lett tőle, már ezért megérte. - Biztos díjazza majd, ha egyszer megtudja! - Mosolyodom el, hiszen ha valóban komolyan beszélnék, esélyesen Saskia megkeresné a folyosó egyik kijáratát és kitenne azon kívülre aludni, mint díjazás. Látom, hogy a mosoly kissé fél szívvel születik meg, de remélem, nem azért, mert arra gondolt, hogy ő is botanikus, ő is lehetett volna a feleségem. Nem, ezen már csak túl van. Talán csak Charles sem tartott vele sétákra, hiába kötődött a munkája a földekhez. Egyelőre próbálok úgy tenni, mintha nem látnám azokat az elkomorodásokat, melyeknek talán maga Jasmine nincs is tudatában. - Mondanám, hogy ne aggódj értem, de ezt eddig is jól palástoltad. Ha el is veszek majd, legalább a testőrökkel karöltve megkereshet. - Forgatom ki kicsit, mosolyogva a szavait visszacukkolásból, hiszen csak mert hagyom, hogy velem élcelődjön, nem jelenti azt, hogy azt teljesen fegyvertelenül teszem. Egy könnyű győzelem sosem olyan kielégítő, mint amiért meg kellett küzdeni. A leveleit is szóba hozom, és olyan szóhasználattal él, amely meglep, nem gondolnám, hogy ezt sugalmaztam volna felé, vagy ennyire túlzásba vinném az aggódást. A levelek alapján eltűnődtem Jasmine hogyléte felől és most is sok a kérdés bennem, de még nem mondanám ijesztőnek a helyzetet. Kellene? Magyarázkodását követően türelmesen várom, hogy a mondat befejezésre kerüljön, amit egy sóhaj akasztott meg, de úgy fest, hogy az a pedig sosem derül már ki, hanem Jasmine témát vált. Hagyom, noha megjegyeztem ezt az apró mozzanatot is és a kirakós kis darabkájaként az asztalra teszem. Minél több ilyen darabom lesz, annál könnyebb lesz megfejtenem, mit ábrázol a teljes kép. De olyan, mintha a darabkák is darabokra estek volna, Jasmine sem tűnik egésznek, s ugyan próbál a kérdésekre válaszolni, továbbvinni a beszélgetést, mintha kicsit máshol lenne. Bárki is jelent meg az ajtóban, láthatóan az ő jelenléte sem segített, de nem kérdezek rá. Amúgy is felvételről vissza tudom nézni a folyosóképet, ha úgy érzem, fontos lehet. A teára terelődik szó, s halkan kuncogok Jasmine szóhasználatán. - Te vagy az első, aki nem tart elég erős idegzetűnek és ki is meri mondani! - Tudom, hogy nem így értette, de attól még mókás megfogalmazás lett. Az ötletére pedig le is csapok, hiszen remek gondolat volt. - Egy jó kávé lepénnyel? Élvezd ki a teázást a következő találkozóig, mert onnantól már csak kávézni akarsz majd, nyert ügyem lesz lepénnyel! - Mosolygok rá magabiztosan, mint aki máris győzött, de hiába a kitartó próbálkozásom, hogy felderítsem őt, abban rendre alulmaradok és végül fel is ajánlom a környezetváltozás lehetőségét. A tea előtt is adott volt a lehetőség, ezért most kiegészítem az ajánlatot, mert érzésem szerint inkább miattam maradt itt a négy fal között, s nem maga miatt. Ugyanakkor talán odakint a szabad levegőn jobban érezné magát, legalább annyival, hogy kevesebb szempár szegeződne ránk, vagy ha ugyanennyi, mégis diszkrétebben nagyobb távolságból. Na meg szavai alapján arra jutottam, hogy felejtene valamit idebent és fel is kapja a fejét erre. Nocsak... A borzalmas tea maradékának elszánt felhörpintése talán még alá is támasztaná, de szerint nem az automatás teát akarja felejteni, pedig megérteném azt is. Kortyolok én is párat a teából, míg összeszedi a gondolatait és eldönti, mit szeretne. Nem sürgetem. Döntésére végül bólintok és elmosolyodom a szavain. - Áh! Egyrészt ennyi idő alatt esélytelen, hogy természetbaráttá váljak. Másrészt ha mégis sikerrel járnál, sosem vallanám be Saskiának, mert legközelebb gyalog mennénk Elorakba... de a hegygerincen! - Mosolyogva kortyolok a teába, próbálván behozni a lemaradásomat, és egyébként is legjobb taktikának az bizonyul, ha hamarabb túlesünk ezen az italon az íze (hiánya) miatt. Az indulást nem húzzuk-halasztjuk sokáig így, a kiürült poharak rövidesen az újrahasznosító gyűjtőbe kerülnek, és mi is kilépünk a közösségi helyről a folyosóra a legközelebbi kijáratot keresve meg. Lépteinket úgy igazítom, hogy a tópartra jussunk le, innen nincs is messze és addig könnyednek lenni szándékozó beszélgetéssel, a korábbi témát kicsit tovább fűzve jutunk el a tóparti sétányhoz. Itt már lényegesen kevesebben lesznek és ők is messzebb tőlünk, bőven hallótávolságon kívül, de akár hagyom is beállni kicsit a csendet kettőnk közé, hogy még távolabb kerüljünk az emberektől - leszámítva a néhány lépéssel lemaradt testőrömet -, mielőtt megkérdezném halkan. - Mi a baj, Jasmine?
Leszakad a lábam...mármint, sokat kellett ma gyalogolnom. Erdésztechnikusként én felelek a Város zöld részéért, hogy egyensúlyban legyen az épített dolgokkal. Nem hittem volna, hogy Evans kancellár bennem „látja” meg a tehetséget. A mostani helyzetre lefordítva inkább hadakozok az új építésekkel, mert mellé mindenképpen zöldíteni kell a dolgokat. Kevés kicsi, annál több közepes méretű parkot, s nagy kiterjedésüből megint csak keveset telepítek, ami ténylegesen nagy, egyben igényes. Úgy vélem, hogy az emberek egészségéért részben én felelek, ráadsul az erdősített területek adhatnak nyugalmat, kikapcsolódást. Mert bizony a legnagyobb parkoknál lehetőség van, sportolni, esetleg étkezni. Némelyiknél halas tavakkal gazdagítom az élvezetet, de másoknál a kilátásra összposítok. Próbálom a Várost különlegessé varázsolni a maga nemében. Sokat levelezek a főnökkel, de néha metting formájában tájékoztatom a fejleményekről. Hosszú nap volt a mai, legalábbis sokat beszéltem és egyeztettem. Most mivel vége a munkaidőmnek, s van némi összeg a számlálom, így úgy vélem, hogy ideje lenne felfrissíteni a ruhatáram, meg néhány apróságot venni. Jó elhatározásnak tűnik, azonban jelenleg még itt ülök az egyik padon a közösségi helyen. Minden munkás ide tér be munka után, s hihetetlen sokan vannak jelenleg is. Jól van, indulnom kellene! Gyerünk lábam, működj! Hát azért sem! Sután lépek, s érzem dölni kezdek, ami nem igazán jó jel! Ne! Nee! Neee! Sikítok fel magamban, de ezzel egy időben a legközelebbi után kapok támaszként. Felőlem lehet nő, vagy pasi, nem érdekel. Sikerességem abban érzékelem, hogy a fejem nem találkozott a padló hidegségével. De ki a megmentőm? A karjába kapaszkodok, az sem gond nálam, hogy nyomodik hozzá a melleim. Lényegében megmenekültem! - He..Hello! - köszöntön végül az ismeretlent, akibe úgy kapaszkodok, mintha az életem múlna miatta. - A a nevem Chihiro, s köszönöm, hogy beléd kapaszkodhatok. - köszönöm meg a segítségét, hiszen nem kicsi szolgálatot teljesít most. - Ma túl sok a kilométer, azt hiszem ez a magassarkú nem alkalmas hosszútávra. - mosolygok rá fáradtan, ami udvariassági kör lenne a részemről. Remélem, hogy nem bántom meg vele, vagy nem hord le mindenfélének.
A hozzászólást Chihiro Chiba összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 26, 2022 6:57 pm-kor.
* A hetek sok fejleménnyel kecsegetettek, a kihallgatások sora sok bizonyítékkal zárult, a város nagy része már megkapta a kihallgatási időről való értesítőjét. Mindig is komolyan vette a feladatait, ameddig a kancelláriát szolgálta velük. Elhivatottsága mellett eléggé gyorsan félelmet keltő hírnévre tett szert. Ebben közre játszott az utóbbi idők legnagyobb letartóztatási hadjárata is, amik alapos bizonyítékokkal voltak alátámasztva. Nem csak a vezetőségnek, de még a családnak is részletes tájékoztatót küldtek arról, hogy családtagját mi okból kellett elzáratni. Az összes esetben bizonyítható volt, hogy kapcsolatuk van az ellenállással, vagy éppen a támogatták rendületlenül őket. Syndra bár nem a legkegyesebb típus, mégsem mindenkit sújtott büntetéssel, vagy éppen börtönnel. Jobban örült volna, hogy ha nagyobb hal akad a kezén, ezért inkább megfigyelés alatt tartja a legtöbb személyt. A hosszan tartó megfigyelések alatt pedig igazán gyorsan növekednek a jövendő büntetés évei. De a hosszú napok miatt, és a sok éjszakázás miatt kell néha egy kis kikapcsolódás. Ahhoz pedig nincs is jobb hely, hogy ha szétnézhet az új ruha választékok között. Tehetős családból származik, így megengedheti magának a legdrágábbakat is akár, és a rangja miatt, nem is kell sokáig várnia, hogy megkapja a terméket. Nézelődés közben nem vitte ma túlzásba az öltözködést, a szokásos kedvenc színébe öltözve, egy könnyed fekete szövetnadrágot visel, egy hozzáillő magasított csizmával. Felsőjét még a földről hozta, mivel imádja. Kiemeli szolidan a dekoltázsát, de azért bőven hagy a fantáziának. Néhány lánccal díszítette övét, utána pedig egy szolid fekete kabátot vett fel rá. Sajnos a rangja miatt és a folyamatos vizsgálatok miatt, nem nagyon engedik már egyedül sétálgatni, így két SSTI katona vonul utána menetfelszerelésben. PDA-ját figyelve próbálja rendezgetni az aktáit mikor oldalról belé kapaszkodik egy ismeretlen nő. Szemein látszik, hogy meglepődik, pont erre nem számított. Gyorsan utána is karol a nőnek, hogy nehogy elessen a magassarkújában. Érdeklődve figyeli a lányt, az arcáról nem nagyon lehet leolvasni semmit. Rangjához és stílusához képest mégsem szokása ránézésre elítélni az embereket, így a munkahelyéről hozott kedves mosolyt húz az arcára. * - Nos... Nem egy megszokott bemutatkozás, de így is lehet csinálni. * Kacag fel kedvesen, hangja és tekintete jó szándékról árulkodik. Az őrök szinte azonnal elindultak feléjük, de egy gyors mozdulattal int nekik, hogy maradjanak a helyükön. Tekintetét óvatosan veti kőrbe, de az arcán továbbra is a mosoly húzódik. A katonák is zavartan forgatják a tekintetüket. * - Szia, az én nevem Syndra. Szerintem érdemes lenne egy kicsit pihentetni a bokádat, de ha rám hallgatsz, megszabadulsz tőlük egy ideig. * Kedvesen kíséri el az egyik ülőalkalmatosságig, hogy utána ha a másik fél le akar ülni, megtehesse. A katonák a helyükön maradnak, de tekintetükkel továbbra is pásztáznak. Már volt példa hasonló gyilkossági kísérletre, így senki nem engedte le a védelmét. A lány elé legugol, hogy a szemébe nézhessen. * - Tudok segíteni valamivel? Mi merített ki ennyire? * Syndrát tényleg érdekli a dolog, nem nagyon látott ennyire kimerült embereket még a Dominiumon sem. *
Szerencsére nem vágódok el a földön, hiszen a kapaszkódom biztosan áll a helyén. A szavaira leszek figyelmes, ami rögtön elárulja nekem, hogy nőről van szó. Ez megnyugtató, hiszen a helyzet miatt sokat magyarázkodhattam volna, hogy nem éppen akarom őt elcsábítani és hasonlók. Meglep a kedves kacagása, hiszen azért szerintem az emberek többsége borúlátó. - Ő nem akartam neked rontani. - próbálom meg nála magyarázkodással, vagyis ténylegesen ez az igazság. Mindegy is, akár hisz nekem, akár nem, most már mindegy ugye? Felmérem a helyzetet, hogy mennyien láthatták a pillanatot, ami nemrég történt. Így pillantom meg a katonákat, akik felénk néznek. Ránézek a megmentőmre, mikor az végül bemutatkozik. - Valóban, jó ötletnek tűnik, ha leveszem őket és leülök pihenni. - sóhajtok fel, s hagyom magam vezetni a legközelebbi ülőalkalmatosságig. Ott nem igazán gondolkozok, hanem egyenesen leülök. Lenyúlok a magas sarkúimhoz, s leveszem őket finom mozdulattal. Mire befejezem a műveletet, addigra már a megmentőm előttem guggol. Most van időm a feje búbjától, egészen a lába ujjáig megnéznem. - Megmasszíroznád a lábamat? - nézek rá, hiszen ő ajánlotta fel, hogy tud-e valamivel segíteni nekem. Én meg kihasználom a helyzetet, hogy kényeztessenek egy kicsit, már ha nincs ellenére a dolog. - Erdésztechnikus vagyok, s túl sok a feladatom. Sűrű a programom minden nap, köszönhetően egy nagyon magas beosztású férfinek, aki a főnököm. - annyira még nem bízok Syndrában, hogy eláruljam, hogy egyik kancellár a munkaadóm. Idővel, lehetséges elárulom neki, de ahhoz bizalom szükségeltetik. De terelni akarom a témát, ezért így szólalok meg. - Munka után vagyok, s bevásárlást tűztem ki célul. Nem fizetnek rosszul – most rajtam a sor, hogy egy fáradt mosolyt küldjek neki. Mikor ez megvan, akkor szétnézek egy kicsit, majd rákérdezek a nyilvánvalóra. - Te fontos személy lehetsz, ha két katona vigyáz rád. - nah és most hogyan tovább? Nem lehet zsákutca a dolog, s nem is tudom miért említem meg a harcművészeteket. - Vásárlás után meg megyek gyakorolni, mármint a szamurájok útját… vagyis harcművészetet. - igen, nem biztos hogy tudja a másik, miről beszéltem.
* Érdeklődve néz a lányra továbbra is, a katonák végül távol maradnak, bár tekintetük a környezetet pásztázzák. Egy újabb mosoly húzódik a szájára, majd megrázza a fejét. * - Ugyan-ugyan! Mindenkivel előfordul, hogy elfárad. Ezek a magassarkúk, gyakran nyaktörést is tudnak okozni. Léptem már én is lefolyócsatornába, hogy aztán a sarka távozzon is róla. * A negatív emléktől fel is sóhajt, de utána segít is neki a székekig elmenni. A kérdés hallatán megrándul egy pillanatra a szemöldöke, de végül is ő volt aki kérdezte, így mosolyogva kezdi felemelni a lábát, hogy a bokáját óvatosan kimozgassa, miközben egy kicsit erősebben masszírozza is. Nem sokáig teszi, csak épp addig, míg illik egy ígéretet betartani. Ne mondhassa senki neki, hogy szavát nem tartotta be. A lány magyarázatát figyelemmel követi, majd érdeklődve billenti oldalra a fejét, mint amikor a kutyák nagyon figyelmesek. * - A plázának is a növényzetét is te alakítottad ki? Igazán elégedett vagyok. Egyáltalán nem a régi időket ébreszti bennem a környezet, és természetesen a szmog sincs. * Végül egy ok nélküli fizetés magyarázatot is kapott, amire újra megrándulna a szemöldöke, de az már gyanút kelthetne a másik félben, így csak tovább fenn tartja a mosolyát. A katonák is szóba kerülnek, mire csak megrázza a fejét. * - Dehogyis, nem vagyok fontos, csak a megbízásaim kényesek inkább. * Mondja védekezve, mire a másik megosztja vele mai terveit. ~ Szamuráj? ~ Mélázik el rajta, igazán közel áll az ő nindzsa harcmodorához, így könnyedén rábólint. * - Pont mára pihenőnapom van, így szívesen elmegyek veled egy ninjutsu edzésre, vagy csak szimpla kardtechnikát gyakorolsz?... De elötte még vennék néhány apróságot, éppen a lakásomat tervezem berendezni.
Érdekes látni, hogy munkaidő után egy olyan nőbe botlok bele, aki nem rögtön veszíti el az érdeklődését. Ez bennem hasonlóképpen van, egyszerűen a türelmével felhívja magára a figyelmet. Ráadásul mosolyog rám. - Mondták már, hogy szép a mosolyod? - mármint nem mesterkéltnek látom, hanem teljesen természetes. Miért is akarnám terelni a témát? Hülyeséget csinálok! Ennek módja szerint, gyorsan megtoldom a mondandóm. - Nem lehetett kellemes, s legszívesebben én elkaptalak volna, hogy el ne ess Syndra. - somolygok rá, de csak addig ,így kérdésemre meg nem rándul a szemöldöke. Vajon rosszat teszek vele ezáltal? Vagy azt hiszi, hogy nem vagyok ápolt? Teljesen meglep, hogy azután elkapva a lábam hozzálát a masszírozásnak, ami természetesen jól esik. Nem túlságosan sokáig csinálja, de érthető valahol. Sokan vannak körülöttünk, s biztos vagyok abban, hogy most is valakik néznek minket. - Köszönöm – tolok hátra egy elkalandozott tincset a fülem mögé, vissza a helyére. Syndra elkezd érdeklődni, s ami azt illeti pláza növényzet rendszerét én módosítottam, mármint a kancellári segítséggel. - Nem, eredetileg nem így nézett ki. Én csupán átalakítottam. Unalmas volt, meg a növények zsúfolva voltak, egyes helyeken. Szinte bántották egymást, s a látványképen rontott. - magyarázom, s ha már ennél a témánál vagyunk, akkor tovább görgetem néhány gondolattal. - Próbálom ezen elődöm munkáit kijavítani, mellette pedig ott vannak az új projektek. Ami a levegő minőségét illeti, sokkal több fa került be, mint mondjuk díszvirág. - én lepődök meg újra, mikor azt jelenti ki, hogy ő nem fontos személy, csupán megbízásai fontosak. Mindegy, jó lenne közös témát találni, így felvázolom neki, hogy a mai napom még miből fog állni. S láss csodát, rögtön harcművészetet mond, mondjuk olyat, ami tőlem távol áll. - Úgy nézek ki, mint aki egy shinobi? - kérdezem tőle mosolyogva, hiszen nem hittem volna, hogy Syndra ezt látja bennem. Lágyan megingatom a fejem, majd utána szólalok meg. - Nem, távol áll tőlem a lopakodás, s sötétben bujkálás. - világosítom fel őt, de rögtön folytatom. - Kendzsucu, Iaidzsucu és Szódzsucu. Kard az amit szeretek használni, s erre edzek inkább, mint lándzsára. Pusztakezes küzdelmet sosem tanultam. - vallom be teljesen őszintén. Végezetül kiderül, hogy ő szintén vásárlás céljából jár erre. - Akkor először megvehetjük a te cuccaid.
* Chihiro bókjára meglepődik, nem szokta meg, hogy dicsérjék a mosolyát, protokol szerinti viselkedési norma csak számára. A legtöbb esetben azért mosolyog, mivel a pszichológia elvárja ezt tőle. Sokkal kedvezőbb információkat tud kiszedni az illetőből, vagy éppen csak nyugodtabbnak érzi magát a másik fél. Ez a helyzet igazán meglepő számára, de valahol érdeklődve nézi tovább a lányt. Az ő történetére bókot csap bele, amire fejét lehajtja, majd haját hátra igazítja. Gugolásból feláll, majd a táskájába kezd el kotorászni, míg ki nem vesz egy kis kulacsot. * - Az egyensúly érzék függ a folyadékbeviteltől is. Igyál belőle, talán segít. * Nyújtja át az üveget. ~ Általában nem a mosolyomat szokták észre venni, igazán fura egy lány. ~ Állapítja meg. Figyel a lány szavaira, és bőszen bólogatva egyetért vele. Kellemes lett a pláza környezete, ami egy plusz pontot ad számára. * - Impozáns, meg kell hagyni... Az emberek nagy része nem is gondolná, hogy mennyire fontosak a részletek. A környezet vagy éppen csak a helyszín megválasztása is igazán lényegretörő pont lehet. * A kérdésére csak egy széles mosollyal rántja meg a vállát. Az emberek nagy részét nem a külsejéről, vagy éppen a törékenységéről kell felismerni. Syndra vagy harminc különböző módon tud valakit megölni, csak a kezét használva, így ő sem minden esetben a küllem alapján határozza meg a személyt. * - Az emberek számomra mindig különlegesek, a legtőbbszőr sokkal többre képesek, mint azt mutatnák. * Figyelmesen figyeli a harci technikákkal kapcsolatos megjegyzését, amire fel is szalad a szemöldöke, de továbbra is mosolyog. * - Nem akarok bele okoskodni, félre ne értsd... De a kard technikák nagy részéhez kézitusára is szükség van. A pengével való lesújtás, nem minden esetbe vihető végbe. Közben egy rúgás, vagy egy ütés is hatásos támadás lehet. * Ebben Syndra nagyon ott van, mindig is különféle technikákat sajátított el, hogy ne érhesse sok meglepetés, már csak a perdai harcmodor van hátra. De szerencsére a családi generációk bőszen keresték a különféle harci technikákat, így nem okoz nehezére a legtöbb elsajátítása. * - Ha szeretnéd velem tarthatsz, de ha van kedved... Akkor utána megnézhetjük azt a kard technikát is, de akkor a katonai létesítmény virtuális szobájában. Nem szükséges a civil protokolost használni. Addig tudok ideiglenes engedélyt adni a belépésre majd. Természetesen őr fog kísérni, de ez ellen, biztos nincs kifogásod. * Valahol meglepheti a másik felet, hogy ilyen bátran a katonai létesítményeket ajánlja, de Syndra mindig is úgy volt vele, hogy bárkitől lehet tanulni. Ha egy új mozdulatot sajátíthat el, akkor már megérte a kivételezés a másik féllel. Táskáját a vállára felnyalábolja, majd a katonáknak int, hogy mehetnek tovább. Ha a másik fél mellette halad akkor érdeklődve nézelődik, míg a katonák felzárkóznak mögéjük. Az egyik folyamatosan a sokkolóján tartja a kezét. Jobb félni, mint megijedni nem de? Az egyik sötétebb bolt felé haladnak, ahol hatalmas választék van kirakva a kirakatban, de az árak is igazán magasan vannak. Az üzlet előtt megállva, az egyik őr gyorsan bemegy és szétnéz. Néhány perces huzabona után a személyzet elől összekulcsolt kézzel megáll, és utána bólint csak a katona. * - Úgy látszik mehetünk. * Biccent vissza, majd belépve köszön, és egy illendő mosolyt húz az arcára. Az emberek nagy része már tudja, hogy kicsoda, így mindenki szerfelett mosolygósan köszön neki, majd a kiszolgáló pult mögé lépnek, hogy míg Syndra a sorokban halad, ne lézenghessenek. Bőr öveknél három darabot is kiválaszt, míg a kabátoknál kettőt, az egyik prém a másik szimplán szövet. A másik fél láthatja, hogy csak fekete ruhákért nyúl Syndra. Tekintete minden színes ruhán azonnal továbblép. A kabátokon kívül, még néhány nadrágot is felpolcol a kezébe, hogy felpróbálhassa őket, ahogyan néhány felsőt is magához vesz. * - Látsz valami érdekeset? Nyugodtan te is próbálgass.
A beszélgetésem Syndrával szépen halad, nincs köztünk nézeteltérések. Szép is lenne, ha az első pillanattól kezdve az egymás torkának. Nem, ennyire nem süllyedek le, sokkal inkább kíváncsian figyelem a másikat, hogy mit tesz, vagy éppen közöl velem. Kotorászik a táskájában, majd elővesz egy kulacsot. Meglepetten nézek rá, hiszen én rögtön arra gondolok, hogy mi lesz ha majd utánam fog inni? - Valószínűleg ez szintén benne van a helyzet kialakulásához. - végül csak túlteszem magam azon, hogy esetlegesen ő utánam fog valamikor inni a kulcsból, így készségesen elveszem tőle. Pár pillanat múlva nagyokat kortyolok a kulacsból. Mikor érzékelem, hogy több nem férhet belém, akkor visszanyújtom neki a kulacsát. - Köszönöm, remélem meg tudom hálálni valamikor a kedvességed. - mosolygok rá, aztán elterelődik a téma a plázára, amit bizony át kellett alakítani, hogy élhetőbb, s egészségesebb környezet legyen. Jól esnek a szavai, így már tudom, hogy nem hiába gürcölök. - Nem követhetjük azt az utat, amit Terrán. Új utakra kell mennünk, s tapasztalnunk. De leginkább együtt élni a környezettel. - mondom ki öszintén a célt, de azt szintén tudom, hogy nem olyan társadalomban nőttünk fel. Naná én! Nekem mindenem megvolt, s nem szenvedtem sosem hiányt, így fogalmam sincs arról, hogy mi az a nélkülözés. - Mindenki különleges aki csak él. Fura lenne, ha lenne belőlem még öt darab, s ugyanúgy gondolkoznának mint én. - jegyzem meg nevetve, majd megint váltunk témát, ami egészen pontosan a harcművészetről szól. Amit én gondolok róla, azt elmondom neki, azonban teljesen meglepődök, mikor kiigazít? Érdekes szituáció, de nem kezdek el kardoskodni. - Lehetséges, tudod régen tanultam, s idővel felejtünk. Tán idővel visszaszerzem azt a szintet, amit eltanultam a mestereimtől. Az pedig egyértelmű, hogy tusa közben hatásos egy rúgás. De én lényegében nem azért gyakoroltam, hogy aztán öljek. Az a része kevésbé érdekel. A mögöttes tartalma. - nézek rá, s természetesen eddig nekem nem kellett bepiszkítanom a kezeim, vagy lelkem. Ott voltak az embereim, akiket irányítottam. Újfent nagyot nézek, mikor a kardtechnikát említi, de végül csak mosolyogva közlöm vele. - Lényeg, hogy ne legyen belőle gondod. Nem venném jó szívvel, ha megütnéd a bokád valahol, miattam. - még bőszen pihengetek a helyemen, csak arra figyelek fel már, mikor szól, hogy mehetünk. Ránézek a levett magas sarkúmra, de nincs semmi kedvem felvenni és szenvedni vele. - Rendben, menjünk. - azzal én ott hagyom a padon, minden további nélkül. Hátha valakinek megtetszik, s elviszi magával. Követem újdonsült ismerősömet az első boltba. Beérve, hangosan és illedelmes hangsúllyal köszönök a bentieknek. Nekem az illemet megtanították, sőt belém nevelték a különböző tanárjaim. Volt belőlük elegendő, hogy foglalkozzanak velem egész nap. Mindegy, foglalkozzunk a jelennel. Fekete zokniba lépdelek, meglepően csendesen és könnyedén. Néha keresem a szememmel Syndrát, hogy merre jár és milyen ruhadarabokat keres. Nem csupán a fekete színt nézi, de én sem vagyok egy szín rajongója. Amúgy milyen ruhát is vegyek? Ezt át kell gondolnom. Pontosan ekkor érek Syndrához másik irányból, s kérdésére ránézek. - Nem könnyű magamra ruhát szerezni. Vagy nem is tudom, fura ezeknek a számozása. De...de azt hiszem megoldom. - ezzel hozzálátok néhány topot keresni magamnak, meg egy zöld kabát, egy csinos és kényelmes nadrágot, sőt kék hosszú szoknyát szintén találok magamnak. Végül csak kikötök a fehérneműknél, ahonnan leemelek egy érdekes settet, barna színben. Kész! A Kosárkám tele is van, így csendesen odalépdelek Syndrához. - Segítenél, mármint ő...hát..megnéznéd, hogy áll rajtam? - teszem fel a kérdést. Ilyet még sosem tettem, kissé pirulok, s remélem nem észrevehető.
* Egy igaz mosoly hagyja el a fehér hajú lány arcát, majd legyint. * - Ameddig kísérettel közlekedsz, addig nem okoz gondot, mert ténylegesen bevisznek, és nem kell engedélyt kérni hozzá. Emiatt cseppet se aggódj. * Végül eljutnak a boltba, ahol sikerül nem egy szép ruhát kiválogatnia, ahogyan nézi társát ő is bőszen válogat. Az arcán elégedettséggel válogatja tovább a ruhákat, néhány toppot is talál, ami szükség esetén hasznos lehet számára. * - Persze, de cserébe te is segíts. * Mosolyodik el újra, bár a csillogás már tovaszállt a szeméből. Túlságosan gyakori dolog számára a mű mosoly, így már szinte mindig erre áll rá az arca. Az amikor igaz érzelmek hagynák el, igazán ritka számba mennek. * - Akkor tarthatjuk egymásnak a divat bemutatót? * Kuncog fel, bár hangjából enyhe közöny érződik, de nem a másik felé irányul a dolog. A próbafülkébe lép, de előtte a mellette levőre mutat Chihironak. Magára húzva a függönyt, el is kezd vetkőzni, hogy a toppokat egyesével felpróbálhassa. Azokat nem áll szándékában mutogatni, így a végére teszi a teljes öltözet felhúzását. Amint átöltözött, már húzza is el a függönyt, hogy megmutathassa magát a másiknak. *
* Fűzős részét óvatosan megigazítja, hogy nagyjából elsimíthassa a felsőt. Szinte biztos benne, hogy megfelelő cipőt itt nem talál. Ahol ruha szokott lenni, nem minden esetben árulnak hozzá cípőt is. Így türelmesen megvárja, míg a másik készülődik, és azután felállva ő is megfordul. Természetesen nem felejti el megnézni a másik felet is. - Nos milyen? A tiéd az bájos, tetszik a színválasztékod. Én általában a feketénél szoktam maradni, valahogy nem érzem magam másban olyan jól. * Újra megfordul, és megnézi magát a tükörben, a kabáton egy kicsit igazít még, majd a fejét jobbra balra libbenti, hogy jobban megnézhesse a nyakánál is. ~ Talán rövidebb farmer kellene? De szerintem így jó... Ha feljebb húzom a felsőt, akkor meg a hasam kint lesz. ~ Merül el mélyen a gondolataiban, közben a katonák is érdeklődve figyelik az attrakciót. *
Elgondolkozok Syndra szavain, mármint ha én kísérettel közlekedek? Ami azt illeti, mint látja egyáltalán nincs kíséretem a mai napon, sem pedig a holnapi nap folyamán. Még csak az kellene, hogy két köpcös férfi kísérgessen a távolból. Az még érhető, ha Perdán belül, mondjuk a természetbe megyek ki, de városon belül? Nah azt nem! Ki tudja, hogy milyen jelentéseket írnak arról, hogy én mit teszek vagy mondok. Tisztára olyan, mint valami megfigyelés. Köszönöm szépen de nem hiányzik. - Majd kitalálok valamit – somolygok kicsit furán, legalábbis én így érzékelem. Szerencsére megérkezünk a boltba, ahol bizony Syndra rögtön beleveti magát a válogatásba. Én annyira nem vagyok kipihent jelen állapotomban. Végül nagy nehezen nekilátok keresgélni a saját méretemben. A beszélgetésünk odáig fajul, hogy megkérem őt arra, hogy segítsen nekem kiválasztani a megfelelő ruhadarabot. Meglepődve hallgatom a válaszát, s nem tudok jobbat mondani mint a következő. - Ez csak természetes – pislogok rá, miközben én nagyban gondolkozok, hogy milyen ruhadarabok hiányoznak a ruhatáramból. Egy nőnél nem egyszerű, s férfiak erre nem gondolnak. - Tartsuk! - ennyi jön ki tőlem, s utoljára egy szép mintás szoknyát sikerül magamhoz venni, mielőtt még a mutatott próbafülkébe mennék. Ott bizony elgondolkozok, hogy mit érdemes megmutatnom magamból. Arra jövök rá így magányomban, hogy a fehérnemű valószínűleg túlságosan intim, így azok próbálását magamnak tartom meg. Azonban attól feljebb, hmmm nem is tudom. Top mondjuk nem, főleg látva, hogy merészebb kialakítású darabot kerítettem magamnak. Sokkal inkább, mivel irodai munkásnak is lehet csúfolni, ezért egy kék inget, s alulra pedig az ágmintás szoknyát húzom magamra. Az ing jónak tűnik a szememben, hagy teret a melleimnek. A szoknya középhosszra tippelnék. Én megtanultam a hajam gyorsan átalakítani fiatalabb koromban, így egy hajtű segítségével, s némi ráfordítással olyan irodás kontyba tűzőm. Már csak a szemüveg kellene, s biztosan valami számítógép buzeráló kisasszonynak gondolnának. Szóval az elmarad, viszont lassan kilépek a függöny mögül, s megpillantom Syndrát. Az első reakciómra nem kell sokáig várni. - Jól vagy? Tudsz benne lélegezni? - én bizony fűző ellenes vagyok, s odalépve hozzá finoman, aggódó tekintettel megérintem a két vállát a kezeimmel. - A látvány nem rossz különben, de a fűzőtől én irtózom. De nem kell miattam most lemondanod róla – teszem hozzá, mert nehogy már miattam változzon meg az ízlése. - Nekem a szín összeállításom azzal a halvány sminkréteggel kell egyezzen, persze ritkán sminkelem magam. Az összeállításaim változatos, néha különlegesnek érezhető. - mosolygok rá, s közben a fűzőjét nézem. - Szerintem jól áll rajtad a fűző úgy ahogy van. Nem kell mutogatnod a hasad. - nekem rögtön beugrik, hogy van nekem egy tetoválásom. Oda is somfordálok Syndrához, hogy bizalmasan súgjam meg neki. - Abban az esetben mutogathatod egyes részeid, ha tetoválással rendelkezel. A tetoválás szintén ékesítő hatású lehet. Nekem van egy, de én nem dobom ki közszemlére.
* Az értetlen pillantásokra meglepődik, majd egy mosolyt húz az arcára. Fejét megrázva válaszol csak Chihironak. * - Szerintem félre értettél, én úgy gondoltam, hogy én adom melléd a kíséretet a központon belül, úgy zavartalanul fogsz tudni közlekedni. * Az öltöző próbánál pedig igazán furcsán reagál a lány, aggodalmasan kérdezgeti, hogy van-e elég levegője Syndrának. Neki soha nem volt gondja a füzös ruhákkal, és egy teljesen egyszerű okból. Nem úgy kell meghúzni, hogy belehalj, hanem csak, hogy simuljon. * - A legkevésbé sem kell aggódnod emiatt, igazán kényelmes viselet. A fűzőt nem muszáj annyira meghúzni, hogy megfulladj benne. * A tükör előtt forog néhány kőrt, hogy megnézze magán az új ruhákat. Csípőre vágja a kezeit, majd még néhányat forog benne. ~ Egészen jó. ~Állapítja meg, majd meghallgatja a sminkről a véleményét. * - Nálunk van egy balga hagyomány, ami jól áll, azt vedd meg. Természetesen sminkben érzékeny típus vagyok, már munkámból is mindig próbálok a tökéletesre hajazni. A fehér az pedig inkább csak, hogy elüssön a ruhám színétől. * Az arcát elkezdi tapogatni, majd megmutatja a másiknak ,hogy a sminkje egyáltalán nem jön le, még ha erősen dörzsöli is. * - Saját készítésű, és inkább ápolja a bőrt mint károsítaná. A tetoválásra felkapja a fejét, majd újra elmosolyodik. ~ Még a végén beáll a szám a sok mosolygástól. ~Igazán élvezi a társaságát az ismeretlennek, nem szükséges megjátszania magát a kelleténél, és a feszültség gyorsan tovaszállt belőle. * - Eredetileg akartam a hátamra tetoválni egy kígyót, ami japán virágokkal van körül kerítve, de atyám nem engedte, mert könnyebben felismerhetnek utána. * Eltopog a legközelebb székig a fülkékkel szemben, majd fejét oldalra billentve figyeli a másikat. * - A tiéd is igazán jól áll, bár ha már belelendültünk, próbálgassunk még néhányat, biztos van még olyan ruha, ami az alakod, vagy éppen az arcod kiemeli.
Hallgatom Syndra szavait, de a végére zavartan elmosolyodom. - Oh oké, rendben. Te jobban ismered azt a helyet – egyezek bele az ajánlatára, de aztán az első ruhapróbánál aggódni kezdek a társaságom állapota miatt. Fűző van rajta, ami számomra cseppet sem kellemes ruhadarab. Az a képzet van bennem, hogy megfullasztja a ruha. Nem lenne könnyű napom, ha itt előttem fetrengene és végül kilehelné a lelkét. - Igazán kényelmes? - mérem végig a fűzőjét, majd utána a jó tanácsára összpontosítok. Ha nem húzza meg annyira, akkor nem fog kiesni ott azok felül? Vagy nem hagy rálátást? Nagyon érdekes! - Khmm, de ha nem húzod meg, akkor nem fog rólad lecsúszni, vagy többet mutatni magadból? - érdeklődöm nála, hiszen nekem eddig teljesen rossz élményeim voltak. Közben nézem, hogy miként forog és nézegeti magát a tükörben. Néha én ránézek a saját képmásomra, hogyan is mutatok ott. - Az alakod alapján szerintem a szavaid nyomán nagyon sok ruha rád megy, vagyis jól áll rajtad. - a smink témára nem tudok mit mondani, mert én nem sminkelem magam. Ettől függetlenül végighallgatom őt, aztán én szólalok meg. - Én sosem sminkeltem magam, csupán egészségesen táplálkozok. Én nem vagyok egyik színbe sem beleőrülve. Én próbálom őket úgy összepárosítani, hogy ne győzze le egyik sem a másikat, mert akkor már tökéletes odavonja a figyelmet. - közelebb sétálok, mikor a sminkjét mutatja nekem. Érdekes, hogy erős dörzsölésre sem jön le. Ráadásul saját készítésű? Akkor itt én le vagyok nagyon maradva. Terelem a témát, tetoválásra. Látom, hogy elmosolyodik és ez rögtön mosolygásra késztet. Le se tagadhatom, hogy élvezem a társaságát. - Jól mutatna rajtad pedig, mármint ékesítene meztelenül. - arra nem kell reagálnom, hogy atyja szigorú. Nem nekem kell meggyőzködnöm az apját. Szerencsére visszatérünk a női szórakozásra, vagyis a ruha keresésre. - Esetleg van valami ötleted, hogy milyet próbáljak ki? - adom meg az esélyt, hogy adjon tippet. Természetesen én sem maradok tétlen, hanem odamegyek az egyik ruháshoz. - Én arra gondoltam, hogy mi lenne ha valami estélyit keresek magamnak. Úgy rémlik, hogy egy olyan ruhadarab hiányzik a ruhatáramból. Másik ötletem pedig egybe ruha. Kevés macera, csak bele kell bújni. - ezzel kihúzok pont egyet, ami piros de fehér pöttyökkel tarkított. Van szoknya része, s felül meg nem merészen van kivágva. Magamhoz teszem, sőt megnézem a számozását. Jónak tűnik, de én aztán várom Syndra válaszát. - Esetleg szoktál felvenni ilyen ruha kiegészítőket? Gondolok itt a pántokra.
* Csak egy mosollyal válaszol, hisz látható a lány ellenszenve a fűzők iránt. Végül megmutatja az oldalát is, hogy láthassa, hogy nincs feszesre húzva. * - Nem minden esetbe kell feszesre húzni a fűzőt, csak ha tényleg olyan hatást akarsz elérni. Én személy szerint nagyon szeretem a csatokat, és a kötött dolgokat, sok mindent ki lehet belőlük hozni. Még ha nem is húzod meg annyira, olyan szövetből van, és gumival ami tapad a testhez, emiatt már nem kell aggódni. Nem a kétezres években vagyunk. * Úgy látszik Syndra már több alkalommal is mosolyoghat, így most sem tesz másképp. Még néhányat forog benne, míg a katonái is figyelemmel követik a műveletet. Látszik rajtuk, hogy mindkettő férfi, és valahol kissé kellemetlenül is érzik magukat egy női boltban. Próbálják megoldani, hogy a hölgyek ne tereljék el a figyelmüket, így az egyik az ajtóban áll meg, míg a másik kőrkörösen figyeli az eseményeket. * - Sokat edzem, így néha még az is előfordul, hogy valamit gyerek méretben jó csak. * A függöny felé vonul, hogy egy új ruhát próbáljon fel. Egy bőrből készült csatos rövid szoknyát vesz fel, hozzá egy illő toppot, ami egy kevés utat enged a bámészkodóknak. Amint átöltözik a haját megigazítja, majd kilép újra. Néhányat forog benne, majd mosolyog. * - És ez? Túl sokat enged? Az a gond, hogy így nem is mehetek be a munkahelyre, de randevúra talán. * Chihiro most láthatja, hogy Syndra egész teste ugyanolyan porcelán fehér, mint a többi. Egyáltalán nem sápadt tőle a fehér hajú, tökéletesen illik hozzá, mintha egy teljesen másik világból származna. A fekete szín pedig tökéletesen kiemeli formás alakját. Dereka még a fűző nélkül is vékonynak tűnik, de amikor a toppot átcseréli függönyön kívül, akkor láthatja partnere, hogy felső teste igazán kidolgozott. Egy fekete mágneses melltartót hord pánt nélkül, ami hátul nincs összefogva, csak szimplán elől tartja a kebleket. Chihiro említi, hogy nem sminkelt soha, amire egy kicsit meglepődik, de a természetességben is van valami bájos. * - Én szeretek sminkelni, de a legtöbb esetben már nem is számít nálam sminkelésnek, inkább természetesnek. * Kacag fel, majd meghallgatja a lány felvetését. Újra csak bólint rá, akkor már ő is szétnéz.* - Szerintem fogunk itt találni olyat, de lehet, hogy ahhoz érdemesebb lenne átmenni egy arra specializálódott üzletbe. * Az egyik boltos aggodalmasan nyel egyet, ennek hallatán. Igazán feszülté teszi a boltosokat a katonák jelenléte, hiába látják, hogy ténylegesen semmi sem történik. Hallottak már Syndráról, így bármennyire is átlagosnak tűnik a lány, tartanak tőle. A tetováláson egy ideig elgondolkozik. * - Sok mindenen gondolkoztam már, de még nem vagyok benne biztos, hogy mit szeretnék. Sajnos könnyen fellehet ismerni valakit egy tetoválás miatt, így kockázatot is tartalmaz bőven. Nézzük meg itt az estélyiket, talán lesz valami jó. * Egy kis keresgélés után talál egy olyan nevű ruhát, hogy méreg királynő, el is mosolyodik olvasván, majd levéve elindul vele az öltözőhöz, egy ideig eltart míg átcseréli, hisz néhány érzékeny helyen is ki van vágva a ruha, így figyelmesnek kell lennie, hogy megfelelő helyre dugja a kezét. * - Nos milyen? * Denevér szárnyakként veszi fel az uszályt, hogy utána néhány fordulással bemutassa. *
Nézem természetesen, hogy a fűzőjét nem húzza meg teljesen.Szóval csupán ennyi lenne a trükk az egésszel? Igazán egyszerűnek tűnik, s lehet egyszer kipróbálom. De nem sokáig nézem az oldalán a füzőt, sokkal inkább belenézek a szemeibe és hallgatom tovább őt. - Tapad a testedhez, ez kissé intimen hangzik. - vetem közbe a magyarázatához, de mosolygok mellé. Én bizony csak nézem barátnőm forgását, de én nem nézek a katonákra. Ők számomra mint ha ott sem lennének. Ami viszont igazán megdöbbent engem az a gyerek méretes mondása. Sok edzéstől gyerek méretet hord? - Én meg nem edzem, de mégis ilyen az alakom. - Syndra végül elvesz egy öltözetet, hogy azt felpróbálhassa. Így, hogy ne csak álldogáljak így én szintén keresgélni kezdek. Hátha találok valamit magamnak, ami felvehető. Lássuk csak, kezembe kerül egy farmernadrág és felsőrészként egy réz színű sárga nonfiguratív mintákkal ellátott tunika. Éppen indulnék felpróbálni, mikor barátnőm kilép az új kollekciójával. - Ez jól áll rajtad mindenképpen! - mondom neki lelkesen, hiszen nem látok benne kivetni valót. Megjegyzésére csupán ennyit tudok válaszolni. - Kelleténél többen néznének meg, s nem biztos, hogy tudnál benne futni. - szólok hozzá, mikor olyan történik, hogy Syndra idekinn akarja cserélni a topját. Nekem sem kell több, hogy rögtön elé álljak, hogy takarjam őt az esetleges kíváncsi szemek elől. - Öööö vigyázz – kicsit túl közel vagyok Syndrához, így hallgatom meg a sminkelésről szóló szavait. Ha már itt vagyok, akkor az arcát megnézem, amin ott van ez a díszítő szer. Az én szavaimra felkacag a barátnőm, amit én némán mosolygással viszonozok. - Már ha van kedved olyan dolgokat keresni – a többire csak akkor bólintok, mikor végre elhátrálok tőle, meg úgy végez a top cserével. Végezetül csak elindulok az öltöző fülkéhez, s ott a magammal hozott ruhadarabra átöltözök. A magamnál tartott hajgumival lófarokba összefogom az egészet, s úgy lépek ki, hogy megmutassam Syndrának. - Ehhez mit szólsz? - s partneremmel ellentétben nekem normális alkatom van, olyan kis arányos nő. Ideális testsúllyal. Megpördülök párszor, ahogy barátnőm tette, majd megállok előtte, hogy meghallgassam a véleményét. - Te tudod.. - nem fogom tovább erőltetni a témát, vagy meggyőzni őt a tetoválás fontosságáról. Ő talál valami estélyit, s azon gondolkozok, hogy nekem kell-e olyan? Syndra eltűnik egy hosszabb időre, így én nézegetni kezdem csak a ruhákat. Kell egy idő, míg megérkezik de azután megnézem miben van benne. - Érdekes estélyi, de gondolom nehéz felvenni. - nézem végül végig őt. Egyszer még oda is nyúlok, hogy megtapintsam az anyagát. - Illik hozzád, s a ruha miatt rögtön felfigyelne rád sok férfi, meg rivális nő. - hiszen ki tudja, hogy kiből mit hozna ki. - Én nem tudom milyen estélyi állna jól. Tanácstalan vagyok.
* Az arca egy kis ideig meglepettséget mutat, de utána elmosolyodik. Miközben forog még néhányat, de Chihiro is elmosolyodik, így nem aggódik emiatt túlságosan. * - Pont ez a lényeg nem? Az alkatod idomait kövesse a ruha, így sokkal jobban kiemeli a testet. Csak akkor van hátránya, hogy ha egy kicsit hurkás valaki. * Kuncog fel, majd hallgatja tovább a válaszára a másikat. ~ Oh, félre értette. ~ Mosolyogva rázza meg a fejét. * - Félre értettél. Nem az edzéstől ilyen. Csak alapból van olyan ruhanemű, ami gyerek boltból jó rám csak. Az olyanokat persze nem gyakran veszem fel az utcára. Lehet, hogy én beszéltem félre, az edzés segít abban, hogy még véletlenül se kelljen onnan vásárolni. A magasságom rendben van, de például a lábam kicsi. És nehezen kapok cipőt is a méretemben. * Magyarázza tovább, miközben vissza megy a függöny mögé, hogy a választott termékeket kihozza onnan. ~ Ezeket már biztos megveszem. ~ * - Oh köszönöm, aranyos vagy. Jó döntés volt együtt eljönni vásárolni. Szerencse, hogy találtunk olyan boltot, ami mind kettőnk ízlésének kedvez. * ~ És milyen szerencse, hogy fogalmad sincs, hogy kivagyok. Igazán ritka pillanat, hogy békésen tudok vásárolni valakivel. ~ Sajnos Syndra hivatásából kiindulva mindig magányos, mivel a legtöbb személy fél tőle, hogy mit találhat nála, így nem sokan keresik a társaságát. Bár a revizornak nincs problémája a magánnyal, de azért mégis kellemesen éli meg, hogy talált valakit. ~ Már csak az a kérdés, hogy akkor is ilyen kedves lesz, ha megtudja kivagyok. ~ Régi ruháját elkezdi magára ölteni, de közben válaszol. * - Köszönöm szépen! * Meglepetten tapasztalja, hogy Chihiro gyorsan takarni próbálja őt. Syndra soha nem volt szívbajos, így miközben a lány védő takarásában van, még közelebb hajol hozzá és elmosolyodik. * - Csak nem félted az ártatlanságom? Sajnos a katonaságnál dolgozom, így gyakran zavarban kellene lennem miattuk. * Bök fejével a katonák felé, majd megrántja mosolyogva a vállát. Közben Chihiro is ruhát vált, és így új ruházatában mutatkozik. Syndra fejét oldalra dönti, majd csípőre vágja a kezeit. * - Igazán jól áll, de szerintem nézz hozzá kabátot is. * A tetoválással kapcsolatban egy ideig elgondolkozik, hisz számára is tetszik az ötlet, csak nem tudja, hogy miképp tehetné meg. Hisz ha ismertetőjegyként marad a testén, akkor az később probléma lehet számára. Végül az estélyik is terítékre kerülnek, ami egy darabig le is foglalja Syndrát a függöny mögött. Chihiro megállapítására csak mosolyogva elkezd bólogatni, bizony, hogy nehéz felvenni. A sok lyuk nem könnyíti meg a helyzetet, főleg az uszáj. * - Attól kell a legkevésbé aggódnom, hogy férfiak vagy nők felfigyeljenek rám. * Mosolyodik el, de most enyhe bánat figyelhető meg azokban az érzéketlen szemekben. * - Szerintem egy hosszú esélyi sötét kékben vagy enyhén fű zöldben gyönyörűen mutatna rajtad! * Bíztatja barátnőjét. *
Úgy érzem, hogy jó felé halad a beszélgetésünk. Igazából teljesen üdítő érzés, hogy nem csupán Evans kancellárral beszélgetek, s nem csak az ő személyét kezdem megismerni. Syndrához szintén kell majd idő, de szívesen ugrok bele az ismerkedésbe. A partnerem szavaira először lenézek az idomaimra, aztán valamiért az övére. Kiemeli a testet? Kövesse az alkatod idomaid? Szentséges ég! - Végül is...nincs gondom a kényelmes simulós ruhadarabokkal. - azért picit belepirulok a dologba, mert elképzeltem egyet. Talán lehet egyszer keresek olyat, hogy mindenkiből kihozzak valami reakciót. - Egyáltalán nem vagy hurkás Syndra, s van olyan érzésem, hogy te szereted a testhez álló ruhákat. - mosolygok rá, ha már ő kuncog. Utána hallgatom a magyarázatát mindvégig, mikor megtudom, hogy kicsi a lába. Rögtön lenézek rá, sőt odateszem az enyém az övéhez. És tényleg! Az enyém pár számmal nagyobb. -Ohh, így már érthető. De azért remélem mindig találsz magadra cipőt, s nincsenek a kis lábúak elfelejtve. - ezek után mivel magamra maradok, így megyek én is a dolgomra, de utána újfent állok a rendelkezésére. Jó hallani a szavait, hiszen szeretném ha annak tartana, mármint aranyosnak. -Ugyaaan! Én köszönöm a társaságod, igazán kellemes veled lenni. Ami a boltot illeti ez csupán egy. Ott van még a többi. - a köszönöm szépen-ére csak vigyorogva bólintok neki, ami viszont cselekvést kíván az a mostani kialakuló helyzet. Nem ment vissza öltözni a fülkébe és ott mindenki előtt. Még szerencse, hogy észbe kapok és rögtön a testemmel próbálom úgy takarni, hogy a két embere ne lásson sokat belőle. Mikor közelebb hajol Syndra, akkor zavarba esek és a feltett kérdésére gyorsan válaszolok. - Dee...vagyis nem. Vagy de? - mikor felhívja a katonákra a figyelmem, akkor rögtön megnézem, hogy azok jelenleg merre figyelnek, s úgy próbálom a helyzetem igazítani, hogy továbbra is takarjam barátnőm testét. - Lényeg az, hogy a testalkatod se mutasd, mert azzal is hamar felismerhetővé válhatsz. - tudom le, s ha már nem kell őt tovább védenem a kíváncsi szemek elől, akkor most rajtam a sor, hogy egy sor új ruhát vegyek magamra. El is megyek a fülkébe, s átöltözök. Meglepetten tapasztalom, hogy Syndra csípőre vágja a kezeit. - Köszönöm a véleményed, akkor mindenképpen nézek hozzá kabátot. - de nem maradunk ezen témánál, mert az estélyik kerülnek terítékre. Syndra az első, aki talál magának egyet, valami bonyolult darabot. Csak csodálkozom, hogyan volt képes helyesen felvenni. Én tanácstalan vagyok. Azonban egy dologra felfigyelek. Először a szavaira, aztán a szeménél történt valami? A szavai indítanak meg engem, hogy aztán minden további nélkül öleljem meg barátian, s simogassam meg a hátát. - Ne mondj ilyeneket, szerintem igazán felfigyelhető jelenség vagy. Én legalább is örülök neked – az estélyi tanácsát hallgatva végül eltávolodva tőle nagy nehezen, de körülnézek. Rögtön megpillantok egy fűzöld darabot, s némi kutatás után megtalálom a méretemhez illőt. Elsietek a fülkébe, ahol kénytelen vagyok rendezni az öltözeteket, mert annyi van. Egyelőre mindegyiket meg akarom venni. Mikor sikerül felvennem a fűzöld alkotást, akkor nem váratom tovább Syndrát. Egyenesen odasétálok elé a csipkés, testhez álló fűzöld estélyim. Kissé jobban engedi láttatni a halmaim, s emiatt én enyhén tördelem a kezem. Vajon ez még belefér?
- Na látod! Szerintem sincs ezzel tényleges probléma. * Csak újra körbefordul a lány, majd egy mosolyt mutat be neki. Igazán megkedvelte az eltöltött idő alatt. Szerencséjére még bókolnak is neki, amit egy szokatlan pír követ. Nem nagyon látni hasonló dolgot Syndrától, így igazán ritka sorba megy. * - Valahol szeretem, de vannak bizonytalan pillanataim.... Mondjuk vannak olyan ruhák amik még nálam is szűknek tűnnek, vagy éppen túl nagy dekoltázsa van... Azt egyáltalán nem szeretem. * Cipőt szinte biztos, hogy nem fog találni a lábára, mindig is kislábú volt, amire nem sok cipőt készítenek. Régen kénytelen volt csináltatni külön, bár már reménye sincs erre. * - Vannak még tényleges cipészek? * Érdeklődik, majd le vesz egy párt, amit a méretének írnak. Érdeklődve nézi kőrbe a cipőt, hogy utána meg is próbálja felvenni. A testalkatra lévő megjegyzésre csak megrázza a fejét. * - Annyira azért nem esnék túlzásba. * Kacag fel, majd a kabátra terelődik a szó, amire csak újra elmosolyodik. * - Mindenképp próbálj fel néhányat. * A cipővel egy darabig hadakozik, majd megunva félre tolja. Felsóhajt és próbál keresni egy új párt. * - Egyszerűen lehetetlen. * Rázza meg a fejét, majd bánatos arccal mered rá. Syndra mindig is csinosnak tartotta magát, de a munkája miatt aligha volt lehetősége az udvarlásokra. A legtöbben inkább kerülni szokták. * - Köszönöm, de tudod az emberek a munkám miatt inkább kerülnek. * Egy gyászos mosolyt próbál magára húzni, majd tekintetével végig méri társát. Lassan feláll, majd egy lenge füttyszó hagyja el a száját. * - Ha valakit meg akarsz semmisíteni... Azt ebben a ruhában tedd. Talán kicsit többet enged, mint a fantáziának, de az megoldható. * Gyorsan elő is vesz a táskájából egy piros selyem zsebkendőt, majd oda tartja a keblei fölé. * - Szerintem ha varrnánk rá egy keveset, akkor nem lenne ellenfeled.
Syndra egyenesen áldását adja arra, hogy párszor kipróbáljak simulósabb ruhakölteményeket. Én meg vagyok most a társaságában olyan jó kedvben, hogy próbálkozzak ezen a téren javulni. Mindig tanul valamit az ember lánya. Régi életben, onnan ahonnan jöttem fel sem merülhetett a fejemben, mert rögtön a szüleim megszoltak volna. Tartanom kellett egy szintet, amit ők teljesen elfogadnak. Nem magamért öltöztem valójában, hanem a szüleimért és az elvárásaiknak. Most meg nincsen ezek a rab láncok. - Micsoda? Vannak bizonytalan pillanataid az olyan ruhákkal kapcsolatosan? - ez az információ egyrészt meglep engem, s arcom is szerintem ezt mutatja. Nem tudni miért de ott termek Syndránál, hogy barátian magamhoz öleljem őt. Emberi és gyarló mozdulat, emellett megkedveltem őt. Szerintem ennyi belefér a kapcsolatunkba. - Ne aggódj, ha bizonytalan vagy, akkor most már kérdezhetsz engem – lapogatom meg egy kicsit a hátát. Elengedem végül mosollyal az arcomon, ami csakis neki szól. Azonban ő hirtelenjében olyan témára tereli a figyelmem, amiről én aztán semmit sem tudok. Az embereknek készült cipőt a gépek gyártanák vagy inkább kézzel? - Nézd lehetséges, hogy vannak még cipészek, de ez az új berendezkedés árt nekik. Ráadásul ott vannak a perdaiak, szerintem ők még kézzel gyárthatják a cipőiket a méret alapján. Legalábbis én így vélem, hol ott...vajmi keveset tudok róluk – érdekes helyen lyukadtunk ki, de cseppet sem bánom. Lényeg, hogy a csevegésünk folytonos és nem akadozó. - Ne is ess túlzásba, fő hogy legyen egy határ, amit semmiképpen nem lépsz át. - szólok neki mint nagy tapasztalt. A felpróbálásra csak biccentek, de még nem kutakodok a kabát részlegen. Sokkal inkább maradok Syndra közelében. Nézem, hogy éppen a cipőjét próbálja felvenni, mármint amit kinézett, de végül kiderül nem az ő mérete! - Jaaaj ne add fel! - s immáron másodjára lapogatom meg a hátát, inkább aranyos törödéssel, mint durván. Erre még rájön a nő következő szavai, amire ténylegesen ölelésre váltok. - Ne is törődj velük! Akik csupán a munka miatt kerülnek, azok nem jó emberek. Én felőlem lehetsz akármilyen munkás, én attól még barátnőmnek foglak tekinteni.- elengedem, mert végül úgy döntök, hogy az eddig talált ruhát kellene felpróbálnom, így eltünök egy időre, elengedve őt. Mikor visszatérek Syndrához a meglepően bátor ruházatomban, akkor a füttyére ennyit tudok mondani. - Mindenképpen magunkra akarod vonni az őrök és mások tekintetét? Ráadásul nem csupán a férfiak füttyölnek a nőknek? - honnan tudnám, hogy erre most mit reagáljak? Nem voltam ilyen helyzetben. Szavai még inkább hajmeresztőek, hiszen másik ember megsemmisítése azt jelenti, hogy megölni? Vagy a ruházatom túlságosan rossz? De a barátnőm rögtön cselekszik, s valamit máris a kebleim felé nyújt. - Mit akarsz a kendővel és kebleimmel? - enyhén vörösödve nézek Syndrára. - Bár tégy úgy ahogy akarsz – adom be a derekam, ha már segít az öltözeteimben.
Még mindig ott csengtek bennem az orvos szavai, aki közölte, hogy piszok nagy mákom volt és jóformán csoda, hogy ennyivel megúsztam. Nos igen, van ebben valami, emlékszem, egyszer már gyerekkoromban is közöltek velem valami hasonlót, akkor azt is megjegyezték, hogy a fejemre nagyon vigyázzak. Most szerencsére nem is a fejemmel volt gond, ellenben olyan súlyos sérüléseim voltak, hogy inkább mélyaltatásban tartottak, míg gyógyultam, a szervezetemnek ugyanis szüksége volt a regenerálódásra, arról nem is beszélve, hogy így nem kellett küzdenem a fájdalmakkal. Abból mondjuk még most is akadt, hisz egy ilyen lábsérülés nem jön helyre olyan egyszerűen, nem beszélve az egyéb kisebb-nagyobb sérülésektől. Egy botra támaszkodva bicegtem az egyik pihenő sarok felé, hónom alatt az orvosi kartonommal, s miután kényelembe helyeztem magam, fel is lapoztam az anyagot, s immár orvosi szemmel vettem szemügyre saját leleteimet, röntgenfelvételeimet. Szörnyű, rossz volt ránézni arra, hogy mennyi helyen eltört a lábam, hogy megsérült az állkapcsom és a bordáim. Imitt-amott még apró csavarokat is be kellett tenniük, hogy a lábam használhassam, azt viszont közölték, hogy többé már nem akrobatikázhatok. Nem mintha cirkuszi porondra vágytam volna, futni mondjuk szerettem, tartottam attól, hogy többé már nem űzhetem, s a tánc is aggodalomra adott okot. Nem mondták, hogy nem lehet, de látva a képeket és a leírást, még biztos, hogy jó idő kell, míg rendesen regenerálódok. Sebaj, a lényeg, hogy éltem, s még lélegeztem. A szívemmel nem volt semmi gond, jók voltak az értékeim, s már annyira egészségesnek számítottam, hogy a munkámat folytathassam. Már fejben meg is terveztem a hazautat, de úgy döntöttem, hogy egy pár napot még pihenek és a gyógyulásra koncentrálok. Éppen összecsuktam a mappát, s gondoltam, hogy elfogyasztok valami frissítőt, amikor felpillantva észrevettem a pultnál egy ismerős arcot. A teret nem akartam átkiabálni, ezért felegyenesedtem, s a botomra támaszkodva odasétáltam Jasmine mellé, akivel együtt dolgoztunk a baleset előtt. Fogalmam sem volt arról, hogy mi történt azóta, állítólag néhányan meglátogattak a betegágynál, de ebből semmire sem emlékeztem. - Szia Jasmine! - tőlem meglepő módon még mosolyogtam is, örültem, hogy újra láthatom. - Mesélték, hogy benéztél hozzám, hogy vagy? Mi van a kutatótáborral? - érdeklődtem, hisz még arról sem tudtam, ami vele történt.
*Több szabadidőm lett, mint amennyire számítottam, mint amennyit akartam. A munkám, ami gyakran Elorakba szólított, hirtelen semmissé lett, száműztek az üvegházba és a botanikai laborba. Szenvedtem lássuk be, és csak abban bízhattam, hogy néha kimehetek a Városból egy-egy rövidebb kutatóútra, de abban már nem bíztam, hogy ezek helyszíne közel lesz majd ahhoz, ahol találkozni tudok Vademberrel. A munka azonban mindig jó arra, hogy az ember figyelmét elterelje, másrészt ha sikerül jól a mélyére merülni, az idő is gyorsabban halad. Ám meg van a hátulütője. Az ember lánya hajlamos addig húzni az időt és nyúzni magát, hogy elfelejtsen enni is. Még ezt megcsinálom, na jó, még azt is, és be kell fejezni….és ez így megy, míg el nem gyengül és bele nem szédül abba, hogy feláll az asztaltól. Az sem tesz jót, ha az anyja a főnöke, aki ráparancsol, hogy most már hagyja abba a munkát. Ez történt velem is, és nem sokára a közösségi helyen találtam magam az egyik labor technikus által kísérve, akit az első korty tea után elküldtem. Mosolyogva megköszöntem, hogy elkísért és biztosítottam arról, hogy jobban vagyok és már egyedül is menni fog a teázás. Ahogy a munkába, úgy a teába is elmerültem, csak néztem az automatás tea sápadt színét, a lassan de biztosan kihűlő illatát szagolgattam és próbáltam kitalálni melyik perdai növényhez hasonlít. Természetesen nyomokban sem tartalmazott perdai növényt, de még a mi üvegházainkban termesztett földieket sem, csak az illata. Meglepő, de az legalább volt neki, íze nem sok. Viszont pillanatok alatt a normális szintre emelte a vércukromat. Mindaddig míg Jenna rám nem köszönt, észre sem vettem őt, annyira elbambultam, de aztán mosolyogva és némi lelkiismeret furdalással fordultam felé. Már nem volt rajtam a fehér labor köpeny, ujjatlan szürke ruhát viseltem a hozzá illő cipővel és a hajamat is kiengedtem amikor kiléptem a labor ajtaján. Nem szerettem ha össze van fogva, csak ritkán viseltem copfot vagy tűztem fel, annak is oka volt.* -Szia! Hogy vagy? Elengedtek végleg? *Pillantásom a kezében lévő tabletre esett, de annak képernyője sötét volt. Nem meglepő egy orvosnál ilyesmi, hiszen minden beteg kartonját elérheti a központi számítógépen keresztül, a bot viszont nem rendszeresített használati eszköz, ebből gondoltam, hogy talán csak egy kis kimenőt kapott, de vissza kell mennie. Mindenesetre örültem, hogy végre ébren látom. Napokkal a vihar után értem haza a Városba, jó nagy kerülővel, túl egy fertőzésen, amiről senki nem tudott. Reméltem, hogy Elorakban sem derül ki, bár a perdaiak nem voltak pletykás népség és a mostani lezárás is nekem kedvezett. Visszatérésem másnapján érdeklődtem a kutatócsoport többi tagjáról és akkor közölték, hogy Jenna mennyire megsérült. Hozzá képest én mg egészen könnyedén megúsztam. * -Csak kétszer, ne haragudj, de utána feladtam, és a munkám is rengeteg lett. A tábort a vihar bontotta, a maradékot hazahozták. Én is….csak napokkal később értem vissza. Én sem úsztam meg, vagyis….valójában megúsztam, szó szerint. *Zavartan nevettem a saját idióta viccemen, amit Jenna nem is érthetett, lévén fogalma sem volt, hogy velem mi történt. * -Nem ülünk le? Biztosan gyorsan kifáradsz. A mesterséges kóma nem pihentető. *A közeli, kényelmes kanapék felé mutattam és már vetem is kezembe a poharat, amiben még félig volt a tea. Mostanra teljesen hideg lett, de nem voltam válogatós. Jobban oltja a szomjat. Ha Jenna velem tartott, nemsokára a kanapék egyikén ültünk, pletykára készen.*
