- Hm, bele kell húznom az "Örök Élet Kutatásom"-ba. - Bólogatok aprókat, mintha tényleg létezne ez a projekt. Nos, távlati cél. Előbb kell a perdaiak DNS-térképe, megérteni a képességeik működését és talán közben megleljük hosszú életük titkát is. Nagyon romantikus elképzelés lenne azt gondolni, hogy a perdai levegőben vagy vízben van valami, és ha elég időt töltünk itt, akkor ránk is hatni fog. Ennél valami instantabb megoldást keresek. Türelmes játékos vagyok, de azért valamiben még én is türelmetlen. És ha már az eloraki gyógyítónő szóba került, akit személyesen nem ismer Jasmine, érdeklődöm, kiket ismert meg Elorakban. Egyről tudok is, a vicces külsejű kis növény miatt, a Dorian-tól kért engedély kapcsán, hogy a Sötét lápban a perdai nővel tarthasson katonai kíséret nélkül. Én ugyan Dorian helyett nem engedtem volna, de ezt nem hangoztatom és látszólag mindenki boldog: Jasmine, hogy mehet, Dorian is, hátha odavész Jasmine - furcsa gondolkodás - és a katonák is, akik szerintem - és tökéletesen meg is érteném őket - nem szívesen cuppognak át azon a dögletes posványon. Meg feltételezem a barátnő is, bár a jelen idejű kijelentésben nem vagyok biztos emlékezvén egy őszi esetre, nagyvonalakban. Furcsa, hogy erre is megijed Jasmine, legalábbis egy pillanatra így tűnt, de talán csak a korábbi engedélyét félti. Vagy ez is a nagy kirakós része? - Ah, nem szerencsés kombináció, sok esetben! - Bólintok halványan elmosolyodva a perdai jellemzésére és arra is, hogy kiket ismer még. Nem mondom, de megnézem, hogy Mrs. Benedict kikkel találkozott, leginkább van-e köztük olyan perdai, aki nem nő. Hátha itt lesz a titok nyitja. Vagy zsákutcába jutok, kiderül. - Tehát tanulsz perdaiul? Hogy megy? Vannak még félreértések a barátnőddel? - Kérdezek rá erre is, mert az incidens ősszel volt, lehet az akkori nyelvi nehézségek már nem állnak fenn. Nekem sem ártana elsajátítani, de az időm erre már nem elég, és valahol meg kellett húzni a határokat. Inkább lelkes tesztelője vagyok a fordító-chipnek, és hozzájárulok ezzel a fejlesztéséhez. Egész jól boldogulok eddig vele, így a késztetést se érzem az idegen nyelv tényleges elsajátítására. A gyógyításomra való rákérdezésnél majdnem én leszek az, aki egy pillanatra elakad, mert nem akarom elmondani, hogy szándékosan megfertőztem magam Brevius-szal, hogy főpróbát tartsunk Saskia előtt. De megnyugodva időben eszembe jut, hogy volt más alkalom is, amiről gond nélkül mesélhetek. - Még ősz elején jártam Rodánál, a gyógyítási módszerekről beszéltünk, szóba került a sebellátás is. Mutattam egy videót arról, nálunk milyen a lézeres sebgyógyítás, s ő is megmutatta, a képességével miként csinálja. Ehhez persze alany is kellett, mert saját magát nem tudja gyógyítani, így ejtettem egy vágást a tenyeremen. Pont itt. Nem is látni már. Lenyűgöző volt, kockánként vagy százszor visszanéztük a felvételt, merthogy megengedte, hogy készítsek egyet a folyamatról. Érdekel? Szégyen bevallani, de sokkal okosabbak nem lettünk a felvételtől. - Húzom el a számat a végén, miközben beszéd közben meg is mutattam a tenyeremet, ahol a késsel megvágtam. A helyét csak én tudom megmondani, látni már nem lehet. Aztán visszatérnek kezeim a hátam mögé, csuklónál megfogva egyikkel a másikat, mint mindig. - Víz alatti lélegzés? Hm, semminél több. És kezdetnek az is jó. - Mosolyodom el. - Miért pont az a képesség az, amivel beérnéd, vagy ami kellene? - Kérdezek vissza, mert ez érdekes számomra. Lehet a festészethez van köze, hogy a legközelebbi festményre a víz alatti világot is ráfesthesse. Az is biztosan sajátos hangulatú kép lenne. Addig is a meglévőkből válogatnék, a komor hangulatút valahogy ösztönösen kihagyva. Szép volt az is pedig, nincs bajom a komor képekkel, de valahogy... mégsem szeretném azt, s ebben Saskiával egyetértettünk. A többi képét viszont szeretem Jasmine-nak, és meg is mondom neki, hogy kénytelen lesz beárazni. - De bizony, hogy ér! - Mosolyodom el, mikor ő éppen bűntudatos lesz. - Ne kérj elnézést, nekem éppúgy tanulnom kell még ezt, mint neked. Majd összecsiszolódunk. Nem vagyunk perdaiak, de ennyi időnk azért csak van. - Mosolygok továbbra is, bátorítóan, biztatóan és magam részéről le is tudom ezzel a fizetség dolgot. Kitalálja, pont. Nyilván ráér vele, nem kell itt helyben, aludjon rá párat, kérdezze meg anyukáját, ha gondolja - benne bízva biztos borsosabb lesz az ár, mintha Jasmine maga találná ki. Feneketlen számlával számomra egyébként sem gond, Jasmine-t segíteném vele. - Rendben, csak nyugodtan, márciusban költözünk majd, legkésőbb áprilisban, ha minden a tervek szerint halad, de utána is üzletelhetünk. - Bólintok rá, hogy kér pár napot. Pár hetet is kaphat. Hanem a végén a kijelentésére és a hozzá járó mosolyra felvonom a szemöldökeimet. Azon nem lepődöm meg nagyon, hogy nem rendszerető. Tudós, de művész is. Ráadásul kevesen olyan rendmániásak, mint én, ezt az évtizedek alatt megszoktam. Nem nekem dolgozik, így elfogadni is tudom. Hanem a finom utalás, ami a képek ára lehetne... Ki nem mutatnám a világért sem, de most szívesen venném, hogy igaz legyen, a férfiak nem értik a nők utalásait, de sajnos nagyon is értem. Kreditnek jobban örültem volna, ez szívességbe fog kerülni Evans-nál. De visszakozni nem lehet és nem is tenném, ha lehetne is. - Kisebb raktár vagy neked egy nagyobb kabin? - Kérdezek vissza ravaszkás mosollyal, a praktikum miatt mi lenne jobb? Ha már Evans-hez kell fordulnom, nagyjából mindegy melyik miatt és szerintem egyenesen meg is mondom az okát majd. Családja múltja miatt lehet ő is lát potenciált a festményekben, kiderül, de azt sem tartom kizártnak, hogy sznob családja keze volt benne, hogy a Dominiumra is nem egy régi remekmű festmény felkerült, még ha most egy raktárban is vannak. Aztán ki tudja, mi van a lakosztályában. Ő azon kancellárok közé tartozik, akiknél sosem jártam és ennek kölcsönössége mindkettőnket elégedettséggel töltött el.
-Ha sikerül, én lennék az első kísérleti alanyod. *Nem említem de eszembe jut az ironikus ellentmondás arról, hogy a Halálcsók feltalálója, épp a hosszú élet titkát kutatná. Szép váltás lenne, ha valóban lenne ilyen kutatás, bármennyire is titkos, minden bizonnyal már szárnyra kapott volna a hír pletykaszinten. Nem mellesleg remekül kompenzálná az eddigi hírét. A megjegyzésem Calluméhoz igazodva csupán tréfás, ám ha valóban lenne ilyen, biztosan befizetnék rá. Szeretek élni, akkor is ha néha fáj, ha nem olyan, mint amit elképzelnék, ha nem érezhetem magam szabadnak…de aki nagyon akar, az képes egy kevés időt elcsenni magának és én nagyon akarom. Míg nem találták meg a Perdát, nem volt miért küzdeni, a végtelennek tűnő, egyforma folyosók falain túl csupán a hideg és sötét űr volt, aprócska sziget benne a kert, melynek már minden zugát ismerem, azt is melyik virágnak hány szirma van…de lent a Perdán az élet csodaszép. Érdemes minden percéért harcolni, egy órányi csendes magány a falakon túl, a folyó mentén, a vízesésnél, az erdőben a fák között. Igen, el tudnám viselni örökké. A perdaiak sem ének örökké, mégis sokkal tovább élvezhetik az életet mint mi emberek. Reménykedhetünk abban, hogy az itteni élet észrevétlenül meghosszabbítja a mi életünket is, de ez nem most fog kiderülni.* -Én kedvelem így is. *Halovány mosoly költözik az arcomra, miután átverekedtem magam az újabb ijedtségen, ami Tywinnával való vitám említésével lobban fel ismét, pedig azt hittem a korábbi témák után, már nem jön több olyan, ami valamilyen módon Vademberhez kapcsolódik. Tévedtem. Szerencsére nem mélyülünk el benne túlságosan és amúgy is, a perdai lány személye minden mást feledtet. Én most is kedvelem függetlenül attól, hogy valóban nem könnyű vele.* -Igen, muszáj. Mégis könnyebb a kommunikáció, ha értem mit beszélnek és nem kell várnom arra, hogy valaki fordítson. Egész jól megy, szerintem. Persze meg kellene kérdezned egy perdait ahhoz, hogy valós képet kapjunk. *Röviden felnevetek saját magam minősítésén, de van önkritikám és látom a perdai beszélgetőtársam arcát ha vétek valamit. Kedvesen mosolyognak szinte kivétel nélkül. * -Ó, azt hiszem vele mindig is lesznek félreértések. Még mindig nem érti a mi törvényeinket. *Mondom ezt úgy, hogy Callum is tudhatja mire gondolok. A perdaiak túlságosan is szabadon élnek hozzánk képest, mások is értetlenül ingatják a fejüket ha szóba kerül a mi életünk, Tywinna viszont elég hangosan szokta kinyilvánítani a véleményét. Még jó, hogy neki nincs olyan képessége, mint Elorak Első Gyógyítójának, ha ő a múltamba látna, az katasztrófa lett volna, pedig nekem nem is voltak korábban titkaim, Callumnak viszont helyettem is bőven volt és van és meglep, hogy belement az egészbe. Később kiderül, hogy ideje sem volt ellenkezni. Egy perdai kifogott rajta…de meg is gyógyította. Nem tudom mikor volt ilyen alkalom, biztosan hallottam volna róla ha Callum megsérül, ahogy a mocsárban való eltűnéséről is, de ott nem volt szó perdai gyógyítóról. A történetre viszont elkerekednek a szemeim, de nem is Callum lenne ha nem próbálta volna ki. Őszintén csodálattal hallgatom és persze, hogy érdekel miként történik az ilyen gyógyítás. Így, kísérleti jelleggel még én is kipróbálnám.* -Hogyne érdekelne! S milyen érzés volt? *A felém nyújtott kezét is megnézem ha engedi, még meg is érintem az ujjammal a helyet ahol a heg lehetett, ez persze csak ösztönös mozdulat. Bárki megtenné, hogy valódinak érezze, hogy biztosan úgy van-e ahogyan a másik mesélte. Bár a perdaiaknak sok képességük van és a legtöbbről még nincs is tudomásunk, a legszembetűnőbb az a vízben való légzés, maga a vízben való lét, ami csodálattal tölt el. Ugyan létezik olyan szerkezet ami nekünk is segítene ebben, de csak ideig-óráig és lássuk be mégis csak egy technikai vívmány, ráadásul nem gyártják sorozatban, nem mindenkinek lehet. Callum kérdésére kicsit szégyenlősen elmosolyodom és megvonom a vállam, mintha nem lenne egyértelmű. * -Földön-égen láthatok mindent, de a víz alatt nem igazán. Gyönyörű lehet a lenti világ. A Perda önmagában véve is csodálatos, az a sok zöld és a sok szín és képzeld el ezt a víz alatt. A Város melletti vízesés tavának vize is kristálytiszta, ha lenézel, majdnem láthatod a tó fenekét és amikor a nap fénye megvilágítja, az nagyon szép. *Igen, megfesteném, mindent megfestenék…ha éppen nem a világ borongósabb felében élném az életem. Néhány pillanatig visszatér belém az élet, a régi lelkesedés, a rajongás. Talán egyszer újra festek majd, de most még nem érzem magam alkalmasnak arra, hogy újakat fessek. Szerencsére van bőven a régiekből, így tudok Callumnak ajándékozni az új lakosztályukba. Annak ellenére, hogy Callum beáraztatná a képeket, én továbbra sem gondolom, hogy kreditet fogadjak el értük. Más az ha valamiben segítséget kapok, mondjuk egy nagyobb helyiséget a képeknek, hogy nekem se és a szüleimnek se kelljen kerülgetnünk otthon. Callum visszautal a korábbi megjegyzésére, hogy a köztünk lévő kapcsolat mint barátság nemigen működik, pedig úgy tűnik mindketten szeretnénk. Nekem meg kell tanulnom nem látni a kancellárt, neki pedig meg kell tanulni elrejteni, eltenni valahova máshova. Az, hogy majd „összecsiszolódunk” számomra kedves, aranyos megjegyzés, és elmosolyodom rajta. Megható, hogy így gondolja. * -Neked is új, ugye? Szép munka lesz. *A fizetséget már nem is említi, olybá veszem, hogy ezen is átléptünk, majd lesz valahogy, én pedig nem fogok mondani árat. Az időre rábólintok, igyekezni fogok akkor is, ha bőven van belőle és talán pont akkora lelkesedéssel fogom kiválogatni a képeket, mint Saskia. Örömmel tölt el a tudat, hogy a képeim ott függenek majd…a barátom otthonának falain. Igen, azt hiszem boldogság ez és nem büszkeség, óriási a különbség. Ami pedig az üzletelést illeti, pironkodva ismerem be, mennyire rendetlen vagyok ha nem a munkámról van szó. * -Kisebb raktár. Jobb ha nem kerülgetem otthon a képeket, és a raktárba te is be tudsz menni amikor kedved tartja, bármikor megnézheted a képeket, ha már úgy is itt fogtok lakni a Perdán. Persze, csak ha nem okoz gondot neked. *Jobban szeretném ezt, mert egyrészt praktikusabb, másrészt jobban érzem magam attól, hogy nem kreditet ad a képekért. Barátok között nem lehet szó kreditről.*
- Kísérleti alany önként, valóban? - Meglepetten fordulok sétálás közben jobban Jasmine felé. - Erre a hírnevem nélkül is kevéssé számít egy tudós. És ha valami balul sül el és fordítva hat? - Csupán hipotetikusan, mert érdekes megjegyzés volt, még ha vélhetően komolytalan is. Vajon akkor is így ajánlkozna, ha pár év múlva bekopognék kabinajtaján, hogy szerintem sikerrel jártam? Szerintem. Ez ugye nem garancia semmire százszázalékosan, nem is áltatnám ezzel. Következésképpen nem is hagynám, hogy kísérleti alany legyen, ráadásul a legelső. A hosszú élet persze jó lenne, ugyan nem hiszem, hogy nagyobb eséllyel érném meg Lilien felnőttkorát, de ha igen, lehet akkor már eljátszanék a gondolattal, hogy érdemes lenne megtanulni perdaiul. - Ha ez kölcsönös a részéről is, akkor minden rendben. Idővel biztosan megszokja a... furcsaságainkat. - Felelem maradva ezen a vonalon, ami némi mosolyt tudott újra Jasmine arcára csalni, nem gyötörve őt tovább. Én legalábbis úgy vélem, hogy nem érintjük azt a valamit, ami miatt ilyen rossz hangulatban van vélhetően már hetek óta Virágocska, de tévedek, s szerencsém, hogy csak sikerült újra érinteni, nem belemélyedni. Nehéz így beszélgetni, hogy nem mondja el, mi a baj, így nem tudom, hogy mit is kell elkerülnöm. Valami perdaival kapcsolatos dolog lesz, de nem a barátnő. És nem is a perdai nyelv. Legalább annyiban jó ez, hogy erről lehet beszélni. - Úgy érzem, késő megkérdezni, hogy nem akarnál-e inkább egy fordító-chipet kérvényezni? - Mosolyodom el, magamban pedig elteszem a kérdést későbbre, hogy megkérdezzem erről Saskiát, ő szeretne-e? Valahogy annyira lefoglalt minket az új otthonunk tervezése és a gyermek, aki Saskia hasában növekszik szépen, hogy fel sem merült bennem, hogy az emlegetett fonott ládikát vagy micsodát miként kívánja beszerezni? Mármint előbb vagy utóbb eljut a ládikát készítőhöz és vele beszélni kell. - Igaz, azzal is érdekes kommunikálni, mikor nem ismeri vagy nincs is perdai megfelelője egy szavunknak és egy kis szünettel kihagyja. De legalább eddig sikerült mindig kitalálni, melyik kifejezést kell körbeírni. Feltételezem ezzel te is szembesülsz nem csak mikor a törvényeinket magyarázod a barátnődnek, hanem amikor a munkádról beszélsz. Hiába növényekről van szó, amiket a perdaiak is ismernek. - Tudom, hogy törvények alatt mit értett Jasmine, s hát bátran kijelenthető, nem Terson előirányzott sok fekvőtámaszai miatt lázadtak fel Carterék és nem is ezeket furcsállják a perdaiak. - De el ne mondd a barátnődnek, hogy kivel barátkozol még és mi köthető hozzá vagyis hozzám. Nem értené meg, miért tartasz igényt a barátságomra, hacsak azt nem hiszi, hogy kivételezésben reménykedsz és számításból teázol velem. - Ha már önirónia, el kell ismernem, hogy nem vagyok az a személy, akinek a barátságára nagyon vágynának, érdek nélkül legalábbis nem. Igyekszem viszont úgy mondani és közben megnyugtatóan pillantani is Jasmine-ra, hogy ne ijedjen meg, szavaimmal semmivel sem vádolom. Úgy vélem, a számítás elég távol esik tőle és ha meg is jelenne, akkor is mások érdekében tenné, nem maga felé hajolna a keze. Jasmine nem nagy játszmás, még titkolózni is rosszul tud. Ugyan nem tudom, mit titkol, de csak mert nem akartam sarokba szorítani, hogy kiszedjem belőle. Viszont az világosan látható, hogy lenne mit kérdeznem, a titok ténye evidens. Könnyű lenne ráparancsolni, s aggódásomat csökkentené is ennek célravezetősége és hatékonysága, mégis inkább szeretném, ha megbízna bennem és azért mondaná el. Ez időigényes és kényelmetlen megoldás, de remélem, hogy beválik majd. De nem csak ehhez kell idő, hanem a perdaiak képességének megértéséhez is, főleg a gyógyításáéhoz, ami egészen bámulatos. A Földön régen nem hogy súrolta volna a boszorkányság/csoda határát, hanem egyenesen megtestesítette volna a fogalmat. - Mindjárt megmutatom a videót. - Hagyom közben, hogy megérintse a kezemet, bár még mindig furcsa érzés, nem vagyok hozzászokva az ilyen érintkezésekhez. Rodánál is szerintem csak azért viseltem jól, mert már másodjára gyógyított - s elsőre a mellkasomat fogta -, na meg a tudományos oldala jobban lekötött. - Meglepően kellemes meleg. Mármint elsőre kicsit éles, de végülis jó, mint mikor megfogsz egy forró bögre kávét... vagy teát. - Mosolyodom el a hasonlaton, s ha elengedte a kezemet, akkor előveszem a pda-mat s kikeresem hamar a felvételt, felé fordítva mutatom is. - Ugyanakkor nem igényel helyi érzéstelenítést sem. Úgy vélem, a perdaiak szívesebben is keresik fel a gyógyítóikat, kevéssé tartanak a fájdalomtól. - Mosolygok tovább, pontosan tudván, hogy nálunk csak akkor jönnek, ha muszáj és akkor se nagy örömmel, mintha állandóan kísérleteznénk rajtuk, kiváltképp a személyre szabott fájdalomtűrési küszöbüket kutatva. Szerencsére én ritkán találkozom páciensekkel - főleg éber állapotban -, nagy előnye a magas rangomnak orvosként is, nem csak kancellárként, így nem kell elviselnem őket, s így nem is ez az oka annak, amiért a perdaiak gyógyító képességét szívesen tudnám magaménak. Viszont érdekes, hogy Jasmine beérné csak a víz alatti légzés képességével, mármint ha ahhoz nem kellene eszköz. Örömmel látom, hogy a témára hogyan tér vissza a lelkesedés Jasmine-ba, végre sikerült valami jó útra lépni a csevegésben. - És tudsz is úszni? - Kérdezek vissza szélesebb mosollyal, kicsit ugratva őt mialatt elteszem a pda-t, magamban örülve, hogy Saskiának még nem jutott eszébe a víz alatti növényekhez kirándulni. Attól tartok ez majd változik, ha Lilien megszületett, akkor kevéssé tartana a fertőzésektől magára nézve. Rodával való találkozásom miatt nem aggódom, valami barlangba megyünk, ott a vízben biztos nem sok minden él meg amúgy is sötét lehet. De állítólag barlangrajzokkal dekorált a hely, úgyhogy szerintem viszek majd egy kis képrögzítőt, hátha lesz oitt valami érdemleges és érdekes is, megmutatom majd feleségemnek és Jasmine-nak is, ha érdekli majd. Mondjuk mikor majd a festményeket átveszem, az úgy is a Rodával való találkozásunk után lesz, addig nem sietek a képekért, mert amíg az új otthonunk nincs kész, nincs értelme elhozni a képeket. Rakosgatni kellene ide-oda, s nem szeretném, ha megsérülnének, hiszen sokat érnek. Igaz, ezt nehéz egy konkrét kreditösszegben kifejezni, de ingyen sem akarom elfogadni, hiába ajánlkozik jószívűen Jasmine, így kihasználom a nem-túl-tökéletesen-működő-barátság kártyánkat. - Igen, új. - Bólogatok mosolyogva, s ez igaz úgy is, hogy nem most találtuk ki a mai nap, hogy barátok leszünk, régebbi a történet, de a rutin ettől még hiányzik, na meg a szükséges bizalom is. Valóban szép munka lesz. - Szerencse, hogy mindketten tudósok vagyunk és mint ilyeneket nem rettent meg egy kis kihívás. - De a művészek sem szoktak ilyentől megijedni, legalábbis így tartották a régiekről, feltételezem Jasmine-nál sincs ez másként. Ezek szerint az is igaz, hogy a művészek nem voltak rendmániásak, ami jelentkezik nála is, de tudós énje próbál ezen némileg felülkerekedni, aminek következménye, hogy megleli, mit kérhetne a képekért cserébe. Hát... lesz egy köröm Evans-nál, mert én csak az orvosi részleg raktárai felett rendelkezem Doriannal közösen, a javához speciális engedély kell, ezek értelemszerűen nem alkalmasak Jasmine számára. - Ó, ez jó érv! - Nevetek fel röviden, halkan arra, hogy én is könnyedén hozzáférnék a képekhez. Mintha a kancellár-kód ne nyitna minden ajtót, kiváltképp a polgári részlegen. De ettől még az ötlet bájos. - Aztán nehogy meglepődj, ha azt látod, időnként kifosztják a raktáradat! - Természetesen magamra gondolok, nem másra, s mosolyogva folytatom. - Nem gond, dehogy! Örülök, hogy találtunk valamit, aminek te is örülsz és hasznos is. Majd jó nagy raktárt kapsz, hogy kénytelen legyél újra festeni, hogy megtölthesd!
*Tudom, hogy ez a téma nem komoly, nincs ilyen kísérlet, de szórakoztató beszélni róla, annál is inkább, mert megfordult a fejemben a gondolat, mi lenne ha…és örülnék neki. Örökké a világ körforgásának része lenni , látni miként múlnak el az évek, miként változik a természet, hogyan gyógyítja önmagát és hogyan alkalmazkodik hozzánk. * -Igen, önként. Bízom a tudásodban és nem vagy felelőtlen, sem őrült. *Halkan, egyetlen kósza hangnyira felnevetek a képtelenségen, az őrült tudós képén, jóllehet a történelmünk számos ilyen személyt kitermelt már, Callumra a legcsekélyebb mértékben sem lehetne rásütni. Még a Halálcsók miatt sem.* -Az örök élet megtalálásával javíthatnál a hírneveden. *Mindketten tudjuk mire célzok, ki sem kell mondanom. Noha a nagyszüleimet nem a Halálcsóknak „köszönhetően” veszítettem el, de ismertem olyat akinek eljött az ideje és olyat is, aki így gyászolta meg a rokonait. Nem haragszom Callumra, talán valóban szükséges rossz volt ez eddig, nem ő döntött erről, hanem a kancellária, s ha nem Callum találja fel, akkor más. Nem tartom igazságosnak és humánusnak de inkább a jövőbe tekintek és remélem, a Perda megtalálásával mindez a múltunk része lesz és nem a jelenünké. De ez nem az a pillanat amikor kampányolnék ellene, s nem ez az egyetlen, ami ellen kampányolnék, ha lenne bennem elég kurázsi, de nem vagyok igazán lázadó típus. Tywinnával szemben sem voltam képes harcolni, pedig a Halálcsókról még csak nem is tud. Nem is merem elképzelni, hogyan reagált volna rá és Callummal ellentétben, mindezeket nem furcsaságnak könyvelném el. * -Nos, én nem a furcsaságainknak nevezném és Tywinna sem annak élte meg. Inkább sajnál és azért kedvel. *Nem tudom igazán mit gondoljak felőle. Az biztos, hogy temperamentumos személyiség és a gondolatai, a véleménye is ehhez mérten csapongó. Sokszor pedig előbb szólal meg, mint amilyen gyorsan gondolkodik. Néha sikerült lelassítanom, de ez csupán annak köszönhető, hogy nem beszélem olyan pergőn és zökkenőmentesen a perdait, hogy Tywinna nyomába érjek. Azonban ez nem veszi el a kedvemet a nyelvtanulástól, nem szoktam feladni ilyesmit. S remélhetőleg ezzel a témával el is kanyarodunk attól, ami nehézséget okozott az imént, ami miatt ismét vadember jutott eszembe, ami miatt még ha sikertelenül is, de meg kellett próbálnom elrejteni az érzéseimet. Valahol a lelkem mélyén sejtem, hogy Callum mindent észrevett, de hálás vagyok amiért nem kérdez többet, nem rángat bele a sűrűébe, nem hoz szándékosan olyan helyzetbe, hogy belezavarodjak a saját szavaimba. * -Ó, igen, de azt hiszem nem kértem volna korábban sem. Előbb vagy utóbb úgyis szót kell értenünk az őslakosokkal és meg kell mondjam, a kezdeti nehézségek ellenére, élvezem a nyelvtanulást. *Talán az elején jól jött volna egy fordító chip, de utólag azt kell mondjam, örülök, hogy nem volt. Arra, hogy nehéz néhány szavunkat, kifejezésünket elmagyarázni, aminek nincs perdai megfelelője, egyszerűen azért, mert magát a fogalmat sem ismerik, sokat tudnék mesélni.* -Igen, nehéz. Már csak a miénktől különböző kultúrájuk miatt is. Sok fogalmat nem ismernek és nem is értenek. Ugyanígy a növényeknél. Ami a Perdán soha nem történt meg úgy, mint a Földön, körülményes elmagyarázni, de általában sikerül. *A legtöbb problémát mégis a törvényeink és az életvitelünk elmagyarázása okozta. A sorsom pedig a legnagyobb szájú perdaival hozott össze, és biztos vagyok abban, hogy soha nem fogja megérteni a mi életünket. Ennek ellenére persze szívesen barátkozom vele és úgy érzem, ez kölcsönös. Főleg miután tisztáztuk a félreértéseket és nincs közöttünk vadember. Ez utóbbit sajnálom a legjobban, de igyekszem nem gondolni rá, legalább most nem. Callum szavaival szívesen vitatkoznék amikor a kettőnk barátságáról beszél, Tywinna sok mindent nem tud még és nem ismeri Callumot úgy, mint én. A válaszom azonban késik és menet közben módosul is kicsit. Nem veszem magamra a kivételezés és számítás „vádját” Callum is tudja, hogy gondolatban sem fordulna meg a fejemben, így ezen csak mosolyogni tudnék…meg is teszem, de a talán vártnál halványabban, hiszen van kettőnk között egyfajta megállapodás, kivételezés, ami kicsit átfedi a tényeket.* -Nem hinné azt, és egészen mást mesélnék rólad, ha megemlítenélek. Bér te nem hiszed, de több jó tulajdonságod van, mint…hátrányos. S bár nem számításból tartok igényt a barátságodra, a háttérben igenis kivételezel velem. *Elnéző és szégyenlős mosollyal emlékeztetem az igazságra, amit nem én kértem, de elfogadtam, és hálás vagyok érte, de nem ez alapozza meg a barátságunkat, mely még gyenge lábakon áll. Az első megpróbáltatáskor derült ki, és Callum egyik erénye az is, hogy rajta múlt, jól bírta a terhet. Szeretném tudni és látni, mennyire állná a sarat, ha elmondanék mindent, mennyire lenne erős a kapocs kettőnk között, szeretném elmondani…de ez nem csak az én titkom. Nem tudom minek kellene történnie ahhoz, hogy feltárjam előtte az egész történetet, vagy legalább csak egy lényeges részletét, de az még nem történt meg…s most nem is fog. Finom, alig érzékelhető kanyarral távolodunk el az engem kényesen érintő témától, hogy a perdaiak és azon belül is a gyógyítójuk kerüljön előtérbe. Az, akitől a perdai nevemet kaptam. Ám most inkább a képessége az ami érdekel. Sosem láttam még hogyan gyógyítanak, valójában egyetlen képességet sem láttam még „működés” közben. Nem erre helyeztem a hangsúlyt, amikor tanulni szerettem volna tőlük, ettől persze még érdekel. S elsőként Callum kezén nézem meg a nyomait, finoman érintve a tenyerét ott, ahol a vágást sejtettem. Eszembe sem jut, hogy ez kellemetlen lehet Callumnak, vagy kínos, szokatlan…önkéntelen érintés, nem látok benne semmi rosszat vagy elítélendőt és nem tart egyetlen hosszú lélegzetvételnél tovább. Utána a felvételre fordítom a figyelmem és a csodálatom.* -Kellemesen meleg? Semmi fájdalom? Érzéstelenít is? *Sorra teszem fel a kérdéseket s közben a felvételre csodálkozom rá, nagyra kerekedett szemekkel, kissé elnyíló ajkakkal. * -Nagyon érdekes, hihetetlen. Tényleg annyira egyszerűnek tűnik, hogy kedvem lenne kipróbálni….azért el kell ismerned, sokkal jobb, mint a sok műszerrel körülvéve. Nem olyan félelmetes. *Kíváncsiságom és lelkesedésem ellenére, mégsem ezt a képességet választanám, ha lehetne, bár a másokon való segítséget mindig is a szívemen viseltem, túl nagy felelősséggel jár és nem hiszem, hogy megbirkóznék vele, vagy inkább azzal, ha a „hatalmam” ellenére, mégsem tudnék segíteni. A perdai gyógyítók sem tudnak a halálból visszahozni senkit. A víz alatti világ felfedezése korlátok nélkül jobban érdekel és egyáltalán nem veszi igénybe a lelkiismeretet. Lelkes is vagyok ennek említése kapcsán és már a csodálatosnak remélt világ megörökítésén gondolkodom. * -Igen, tudok. Anya fontosnak tartotta, hogy megtanuljak úszni. Gyerekként sokat jártunk a wellness részlegre a nagy medencéhez. Igaz, az állandó katonai kíséret nem igazán segíti elő a gondtalan fürdőzést, pedig lenne alkalom és hely is. *Nem panaszként mondom, inkább csak tényként. Néhányszor már megküzdöttem a nehézségekkel, ezért is fedeztem fel a Városhoz közeli vízesés titkos kis helyét, ahol később Vademberrel is el tudtam tölteni néhány órát. A tóban való fürdés viszont már nehezebb, tekintve, hogy még fürdőruhára sem szívesen vetkőzöm az őrök előtt. S nem is igyekeznek megkönnyíteni azzal, hogy elfordulnának. Én örülök annak, hogy Callum közbenjárására, bármikor elhagyhatom a Várost és ez megint egy, a kivételezések sorában. Nem véletlen hát, hogy nem szeretnék semmit elfogadni a festményeimért, melyek megtisztelően Callum új, perdai otthonának falait díszítenék. Úgy érzem lesz még néhány kör amit ebben a témában meg fogunk tenni, és majd kiderül melyikünk makacsabb. Egyelőre a barátságunk kerül ismét szóba, melyen mint kiderül, még sokat kell dolgoznunk. Számomra is új, de tény, hogy Callum számára még inkább, mert neki félre kell tennie a kancellárt, ami lássuk be, igen nehéz. * -Így van. Szeretem a kihívásokat, bár eddig ilyenben nem volt részem. *Jegyzem meg nevetve, hiszen mint kihívás, valóban csak a növényekkel kapcsolatos volt eddig, illetve még Castillo kancellárral szemben, de azt bármikor szívesen lecseréltem volna egy magányos éjszakára a perdai vadonban. * -De ez legalább kellemes kihívás. *Callummal a barátságunkat ápolni mindenképp, nem úgy Castillo kancellárral alkudozni. Hogy aztán a festményeimért mit kérek, nem pontosan azt fedi amire Callum gondolt. A kreditet mint olyant, túlzásnak tartom, de egy baráti szívesség, aminek még rá nézve is előnye van….és még meg is nevettetem vele.* -Örülök, hogy legalább érvelni jól tudok. *Mégis jobb ha egy raktárban nézelődik, mintha a személyes kabinomba látogat el időközönként. Utóbbinál magyarázkodnia kellene. * -Ettől nem félek, de legalább jobb helyen lennének, mint egy raktárban porosodva. *Felőlem el is ajándékozhatja, ha már mecénás, jó reklám lenne, de nem szándékozom feladni a munkámat a festészetért. Nem másokért festek, hanem magamért, már amikor nem fulladozom alkotói válságban, bizonyos érzelmi viharok miatt. A hangulat azonban már túljuttatott azon, hogy Callum „fenyegetésétől” és érdekes motivációjától megijedjek. * -Nem kell megtöltenem, ha kiállító teremnek rendezem be, akkor jobb ha minél szellősebben vannak a képek. Előre is köszönöm, több helyem lesz a kabinomban. Mondjuk úgy is csak aludni járok oda, de nem ismeretlen ez előtted. *Most, hogy Saskia újra vele van, feltételezem sok időt tölt vele, de korábban ő is több időt töltött a laborban, mint otthon. Nálam most jött el ez az időszak, hogy eltereljem a gondolataimat Vademberről és ne vágyakozzak utána, a csókjai és a simogatása, a nevetése után. El is fordulok a tó tükrétől, mert megint az az éjszaka jut eszembe, amit együtt töltöttünk. A leghosszabb, legszebb éjszaka…*
Röviden felnevetek azon, hogy nem vagyok őrült tudós, s a végén aprót fejet is hajtok Jasmine felé köszönetképpen, na meg a bizalomért is, ami megtisztelő, hogy önként lenne kísérleti alanyom. Pedig ha ismerné a több évtizedes tervemet, lehet őrültnek tartana. - Az attól függ, hogy elérhetővé válna-e mindenki számára, mint a Halálcsók is. - Jegyzem meg értve a célzást, de nem véve zokon egyáltalán. A Halálcsók részben arra is volt jó, hogy ezt a hírnevet megszerezzem, s egyelőre nem áll érdekemben ezen változtatni, mármint a jó irányba. De nem csak ez lehetne egy ok arra, ami miatt nem kapná meg mindenki az örök élet szérumát - vagy amilyen formátumban létezne -, rajtam kívül álló okok is lehetnek, na meg persze én se adnám mindenkinek. Kancellártársaimnak sem, főleg William-nek nem. Az kéne még csak, hogy örökké éljen! Jóllehet örök életre magam sem vágyom. Kicsit hosszabbra igen, de egy évtizeddel ezelőtthöz képest érzem, hogy ma már fáradtabb vagyok. Nincsenek tévképzeteim, hogy ez a tendencia változna a következőkben, s egyszer biztos úgy érzem majd, jó lenne megpihenni. És jó lenne előtte élvezni, hogy Saskiával lehetek meg a lányunkkal, de ez nem kívánságműsor úgy sem. - Tudom, hogy nehéz helyzetben vagy, amiben csak időt tudtam neked nyerni, még ha ez a hamarabbi válással további kellemetlenségeket is szült, de bízom benne, hogy hamarosan jobbra fordul minden és nem lesz oka Tywinnának vagy másnak sajnálnia. De az jó, hogy kedvelitek egymást. Biztosan van a perdaiaknak is olyan szokásuk, ami számunkra érthetetlen, így kvittek lehettek. - Terelem inkább erre a szót, mielőtt kimondanám, hogy számomra mennyire zavaró lenne, ha valaki azért kedvelne, mert sajnál. A sajnálat érzése önmagában is rettenetes. A nyolcadik szinten nem ehhez az érzéshez lettünk hozzászoktatva, sem adva, sem kapva. De nem csak egymás szokásai érthetetlenek, hanem a nyelvünk is, ha nem tanuljuk meg a másikét vagy nincs fordító-chipünk. Én kényelmesen elvagyok az utóbbival, még ha óhatatlanul is egy-egy szó vagy kifejezés már megragadt bennem is, de a köszönést vagy valamit megköszönés kivételével nem szívesen szólalok meg perdaiul. - Ezt öröm hallani! Hamarosan újra itt a jó idő, gondolom sok időt is töltesz majd Elorakban meg a környéken, lesz alkalom gyakorolni a nyelvet. Jut eszembe, beszéltem egy másik gyógyítóval is Elorakban, Enna a neve, nagyon sok növényi kencét és főzetet készít, és érdeklik a földi növények, festékek készítése, mármint ami smink. Javasoltam, hogy látogasson el a Városba egyszer, lehet találkoztok is majd itt vagy Elorakban. Vele a kommunikáció érdekes, mert egy gyerekkori baleset okán néma, így egy másik perdai kíséri őt, ő tolmácsol, mert ők ketten hallják egymás gondolatait. Egészen bámulatos! - Szívesen végeznék rajtuk egy agyi mri-vizsgálatot, de aligha lehetne bármelyiküket - főleg a tolmácsát - rávenni, hogy befeküdjenek a gépbe, és a nyugtató sem játszik ebben az esetben, mint embereknél. Ki tudja, rájuk hogy hat, de ha perdai növényből származó nyugtatót is használnánk, akkor se biztos, hogy meginnák, tudván, miért kell. Úgyhogy ez irányú terveimet kicsit el kell halasztanom. Vagy újra megpróbálni csapdát állítani Dorian-nak, hogy raboljon el a tudomány nevében egy perdait. Hátha belebukik. Habár ez a múltkor se jött be, és majdnem nekem lett belőle gondom, hogy Rodát elraboltattam. Nekem sem jön be mindig minden, s gondoltam, hogy a tréfásnak szánt számítás vádja sem lesz jó választás, halovány is az a mosoly Jasmine arcán, én viszont jobban, határozottabban mosolyodom el, mikor a jó tulajdonságaim arányáról beszél. - Ezt nem csak én nem hiszem el, hanem senki más se tenné! Saskia elfogult. - Teszem hozzá a végén, mielőtt bedobná ellenérvként a feleségem nevét. - Nem kivételezek, én csak mecénás vagyok és vigyázok egy barátomra. - Tőlem ritkán látható kacsintással zárom le a végét, részben mert a környéken nincs senki, aki láthatná, részben mert tényleg nem akarom, hogy emiatt kellemetlenül érezze magát. Igen, kivételezek vele, én csak másképp csomagoltam be a szavakkal a tényt, de a számomra fontosakkal - legyenek bármiért is fontosak, kedvelésből vagy érdekből - miért is ne kivételeznék, ha hatalmamban áll? Ha az érdek oldalát nézzük, rendszerünk fenntartásának fontos része a szigorú szabályok mellett a kivételek osztogatása. Ezek mellé belefér egy-két olyan is, amit pusztán kedvelésből teszünk. Elkanyarodunk a témától, ami kellemetlenül érintette Jasmine-t és inkább a Rodával való találkozásomról beszélek, s az akkor megtapasztalt sebgyógyítási módszerről. - Nem fájt. Legalábbis az előtte ejtett vágást jobban éreztem, az sajgott, amellett nem tűnt fel a gyógyítás esetleges fájdalma. Komolyabb sérülés esetén nem tudom, miként lehet, ezt majd legközelebb megkérdezem, mert valóban érdekes. - Bólogatok hozzá, mert ez bennem fel sem merült, de ez is egy újabb apróság lehet, ami teljesebbéá teheti a képet erről a perdai képességről. A felvételt is megmutatom, mely még így közvetetten is lenyűgöző. - Azért remélem nem lesz rá soha szükséged! - Mosolyodom el, miközben elrakom a pda-t újra. - Mindenképpen egyszerűbb, mint műszerekkel, bár azoknak is megvan az előnyük: fáradhatatlanok és emiatt megbízhatóbbak. Egy-egy komolyabb betegség vagy sérülés meggyógyítása sok energiát kivesz a perdai gyógyítóból, ez például gond lehet, amikor sok a sérült. Mondjuk egy háború vagy tűzvész esetén. De egyszer talán megértem majd, miért olyan rémisztőek sokaknak az orvosi műszerek... akár csak egy kis tű. - Kis mosollyal finoman utalok arra az időre, amikor napi szinten egyszer kellett Jasmine-nak is mérnie az értékeit egy-egy csepp vérrel és mennyire nem lelkesedett az ötletért. Talán a szerkezetek nem kedvelése más téren is megmutatkozik, mert víz alá merülni most is tudna, van rá mód, egészen diszkrét, nem is nagyon kényelmetlen, de ő inkább perdai képességgel szeretné. Mint kiderül, az úszás képessége legalább megvan, és lebukom azzal is, hogy fogalmam sincs a Város melletti kis tó a vízeséssel mennyire mély. Eddig azt gondoltam leér a lába, nem kell merülni, de ezek szerint lehetnek mélyebb részei is. - Attól tartok, arra már nem terjed ki a hatalmam, hogy mindig női őrt válogassak ki melléd. - Nézek rá elnézést kérően, mert ilyen válogatás észszerűtlen lenne, főleg ha adott időszakban pont egy női katona sincs szolgálatban, aki kikísérhetné a tóhoz. Legalábbis feltételezem, a férfi katonák lehetnek az okai a kényelmetlenségnek még. A kíséret elengedése meg... veszélyes lehet, bár talán itt a tónál nem, nem nagyon hallani nagy vadakról a környéken, de azért jobb ellenőrzés alatt tudni a helyet. Na meg Jasmine-t is, ne essen baja. Nem véletlen nem örültem, hogy a Sötét lápba Dorian elengedte kíséret nélkül. Ha már kivételezésről volt szó korábban, ebben én nem tennék kivételt, de így jártam. Legalább Jasmine jól, ő legalábbis örül a szabadságának, még ha a Sötét lápnál az úszás örömének nem is tud hódolni. Ilyen kihívásokra azért nem vágyik, meg is értem és meg is nyugtat. Elég nekünk egyelőre, hogy a barátságot tisztességesen felépítsük, ami elég nehéz, ha én nem hiszek abban, hogy egy kancellárnak lehetnek barátai, ő meg titkolózik. Jó, én is szoktam titkolózni. De azért megpróbálni lehet ezt a barátság dolgot, így kedélyesen biccentek rá, hogy kellemes kihívás, valóban. Aztán meglepő gyorsasággal meg is tudunk egyezni azon, mit kérne a festményekért, s csakugyan nem annyira baráti az ár, de nem bánom, megoldom úgy is valahogy. - Amennyire rémlik, milyenek voltak a földi kiállítótermek, nagyon kevés kép elég lesz arra, hogy az a raktár megteljen, úgy viszont továbbra is a kabinodban kerülgetheted a többit. - Mosolyodom el, de érdekes gondolat ez a kiállítás, s külön előny, hogy csak tájakat festeget Jasmine, előnyösen semleges és könnyen befogadható téma, talán ez érdekes felvetés is lehetne Evans-nek, ha már úgy is beszélnem kell vele. Na majd még átgondolom. - Nem ismeretlen. És emlékszem arra is, hogy arra biztattál, hogy többet pihenjek meg aludjak, hadd tanácsoljam ezt neked is! - Somolygok ravaszkásan, mert most visszakapta Jasmine, noha magam bőrén tapasztaltam, ezt a tanácsot nem könnyű megfogadni és gyakorlatba átültetni. Már csak azért sem, mert otthon a kabinban vagy nem haladtam azzal, amiért küzdöttem, vagy állandóan emlékeztettet valami arra, amire nem akartam. Vajon Jasmine is ezért menekül a munkába? De mi lehet az, ami most is egy pillanatra megmutatkozik rajta, ahogy a tóra néz és elfordul tőle. Valami tényleg lehet azzal a borongós tavas festménnyel... Szóba hozzam vagy sem? Vaktában tapogatózom, hogy mi lenne ilyenkor a jobb. Azt hiszem, nem csak a fordító-chipet kell megkérdeznem Saskiától, hanem tanácsot sem ártana kérnem, még ha jelenlegi helyzetre nézve már késő, de máskor hátha hasznomra lesz. Na meg a tapasztalat, mert most is döntök és amellett döntök, hogy nem teszek úgy, mint aki nem látja a másik bánatát. Nem kell továbbra sem elmondania az okát - pedig de jó lenne! -, de legalább tudja, hogy látom és mondhatná, ha akarja... vagy azt, mivel tudnék segíteni egy kicsit. - Ajjaj, megint szomorú lettél valamitől. Nem sikerült a tervem, hogy a találkozónk végére jobb kedvre derítselek, és milyen barát vagyok, ha hagyom, hogy így váljunk el?
-Ha kötelezővé tennéd, lehet nem kellene mindenkinek. Az ember már csak ilyen. *Annak örülök, hogy a megjegyzésem láthatóan nem bántja őt, szeretném azt hinni, hogy a kettőnk közötti jó kapcsolat az, ami miatt mindez megmarad a tréfa szintjén. Tywinnával való kapcsolatom nem ilyen egyszerű, pedig az ember azt hinné, hogy egy perdaival könnyebb zöld ágra vergődni, mint egy kancellár baráttal. Ám Tywinna szerintem még a népe körében is a bonyolult kategóriába tartozik. Még nekem sem sikerül elmagyaráznom Callumnak, pontosan mire értettem azt, hogy sajnál. * -Félreértesz Callum. Tywinna nem csak engem sajnál, hanem minden embert aki nem kancellár, de csak velem tartja a kapcsolatot. *Majdnem. Vademberrel is szót váltott, meg mást is, de ez nem tartozik ide, másrészt Tywinna azt mondta, végzett minden emberrel, én csak kivétel vagyok, ahogyan Callum is teszi velem. Szavaimat halvány mosollyal kísérem és egy kicsit most bennem is felmerül az az érzés, ami Tywinna lelkében. Igazából jó…perdai ő, nagy szíve van, csak nem osztogat belőle bárkinek darabokat. Aki pedig nem kap, az mélyen el van ásva. Tywinna a végletek perdaija. Arra nem reagálok, hogy miben lehetnénk kvittek a perdai lánnyal, valójában azok a szokások melyeket már megismertem, egyáltalán nem állnak tőlem távol, bármelyikkel tudnék azonosulni. Ez a másik ok amiért szeretném megtanulni a nyelvüket olyan mód, hogy ne legyen szükségem semmilyen segítségre a kommunikáció terén. Jelenleg sokszor keresem a szavakat és a ragozásom sem túl jó, messze vagyok a tökéletestől, de ahogy Callum is mondja, a tavasz elhozza azt az időszakot, amikor kimozdulhatok a Városból, amikor van okom kimozdulni onnan és Elorakban tölteni egy kis időt. Tanulni, nem csak a nyelvet, hanem mindent amitől az őslakos nép az ami, aki. Bólintok is a felvetésére, de az eloraki kirándulás egészen mást juttat Callum eszébe. Csodálkozom, egyrészt azon, hogy van olyan perdai akit érdekel a smink, eddig nem találkoztam olyan perdai nővel akinek az arca festve lett volna, másrészt az Enna nevű gyógyító különleges fogyatékossága olyasvalamivel párosul, ami a többiek fölé emeli.* -Ez valóban bámulatos. *Elkerekednek a szemeim és talán az ajkaim is elnyílnak kissé, míg próbálom megemészteni ezt az újabb perdai képességet. * -És meglepő is. Van olyan amit egy perdai gyógyító nem képes meggyógyítani? És csak ők ketten hallják egymás gondolatait, vagy másokét is képesek kifürkészni? *Nem tagadom, zavar és jobb lenne tudni, mielőtt akár véletlenül akár szándékosan összefutok vele. A telepátia nem olyasmi – feltételezem – ami ellen lehet védekezni, nem olyan képesség, mint Rodáé, hogy meg kell érintsen ha látni akarja a múltamat. A gondolatok nem megfoghatók, de elcsíphetők és nem szeretném ha még egy perdai lenne, aki ismeri a titkomat. Ezzel még korántsem egyenlítjük ki egymás között a titkok számát, mégis lelkiismeret furdalásom van. Callumnak több titka van és én azt hiszem egyiket sem ismerem. Nem tudom, hogy bánt-e, elvégre kancellár, de nem hivatalos titkokra gondoltam. Az igenis bántott, ami Saskiával volt kapcsolatos, de valahol meg is értem. A barátságunk nagyon lassan épül, de legalább épül. A lényeget már tudom, elmondhatom, hogy jobban ismerem Callumot, mint sokan mások. Olyan tulajdonságait is, melyekről talán ő maga sem tud, vagy nem vesz róla tudomást, vagy épp szándékosan próbálja elnyomni. Az ellenkezésénél a halvány mosoly kap egy kis fényt.* -Saskia nem elfogult, hanem jól ismer. *A kivételezésre is van egy jó érve, amivel nem tudok vitatkozni, jóllehet tréfába csomagolja, legalább a fele igaz. A kacsintása az ami meglep és nem azért mert tőle soha nem látni ilyesmit, hanem azért, mert most láttam és jól áll neki. Egy kicsit csibészes, kisfiús és elbűvölő. Régi emlékeket ébreszt bennem, érzéseket, melyeket már elnyomtam magamban, melyek átalakultak és más irányt vettek, de attól még ott maradtak a múltban eredeti állapotukban. Emlékként. Ilyen is volt. Szép volt. Deja vu önt el, hacsak arra gondolok, hogyan lettem visszautasítva annak idején a laborban…és egyszer a kikötőben. Nos, úgy látszik az én életemben is van valami, ami sosem változik. Szerencsére nem merülök el benne, mert Callum újabb, egészen más témát vet fel, ami fellobbantja az érdeklődésemet. Roda különleges képességéről eddig is tudtunk, de látni és megtapasztalni egészen más. * -Jól jött volna a fennsíkon. *Csak egy pillanatra, míg kimondom a mondatot jut eszembe, de magamban el is vetem. Nem cserélném el azt az időt semmivel, de máskor, máshol kipróbálnám ezt a fajta gyógyítást, olyan ellenőrzött körülmények között, mint Callum tette. * -Élesben én is remélem, hogy nem. *S ezzel fel is fedtem a hajlandóságomat. Ám az ismertetőhöz jár még újabb információ, mely már nem teszi túl vonzóvá ezt a képességet. * -Ez kellemetlen lehet. S vajon más képességek is kimerülnek ha sokat használják? *Néhány villanásnyi szünetet kihasználva kérdezek vissza, ám Callum övön aluli ütéssel zárja a mondatot. Szemöldökeim összeugranak, de szemeim csillogása minden bizonnyal elárul. Nem olyan komoly a felháborodásom, mint ahogyan próbálom beállítani.* -Ó, hát ez nem volt szép tőled Callum! Nem a kis tűkkel van bajom, hanem azzal, hogy minden nap szurkálnom kellett magam. Egyébként a sok különleges orvosi műszer azért félelmetes, mert nem tudjuk mit és hogyan csinál. Szóval soha nem fogod megérteni. *A végére elmosolyodom, arra célozva, hogy ő már minden orvosi műszer működését ismeri, használja, tudja jól mit és hogyan érhet el velük. Ha a műszerek másik oldalára kerülne, nem élné át ugyanazt az érzést, mint a páciensei. Szóval nincs tűfóbiám, de még csak a szerkezetek ellen sincs kifogásom, mégis jobban örülnék ha egy bizonyos szerkezet nélkül lennék képes a víz alatt létezni, számomra ez nagyobb csoda. Nem tudom, hogy a vízesés tavánál mennyire mélyre tudnék merülni, de nem lenne gondom azzal, ki figyel éppen őrség címén. Callum megjegyzésére magam is sajnálkozó mosollyal tekintek rá, noha lenne ötletem ennek a gondnak a kiküszöbölésére, sajnálatos módon csak a mocsárra korlátozódik az engedmény és ott nem szívesen mártóznék meg a vízben. * -Talán egyszer szerencsém lesz és nyárra is jut egy női őr, vagy kettő. *Az igazság az, hogy borzasztóan diszkriminatív, de kevesebb nővel találkoztam az őrség sorai között, mint férfival. Bosszantó, de még egyetlen női őröm sem volt, bezzeg a fennsíkon, ahol igazán nem is volt szükség rájuk, csak a tábor határait vigyázták. Egy kicsit eltréfálkozunk aztán azon, hogy a barátságunkon jócskán kell dolgoznunk, ha azt hittük eddig, hogy minden szépen működik, az ellenkezőjéről győződünk meg és nem csak a titkok kapcsán, hanem a baráti ár fogalmánál is. Nem egyezik a véleményünk, ám sikerül szívességet kérnem kredit helyett. * -Megoldom, nekem nagy segítség lenne és még az is lehet, hogy a néhány képemet a perdaiak elfogadják cserealapként. *Erre eddig nem gondoltam, de jó ötletnek tűnik. Kredittel úgy sem mennék sokra, viszont jól jönne pár perdai holmi. Persze az sem lenne túlságosan kényelmetlen, ha több festményem lenne mint amennyi helyem, és a kabinomban gyűlnének tovább. Jelenleg nem használom másra, minthogy esténként, vagy épp egy hosszúra nyúlt éjszaka után hajnalban az ágyamba dőljek. Azt hiszem ki is kellene takarítani, ez utóbbira Callumnak minden bizonnyal nincs gondja. * -És te megfogadtad a tanácsomat? *Kicsit pimasz mosollyal kérdezek vissza ahelyett, hogy rábólintanék, ám amikor pillantásom a tóra esik, el kell fordulnom tőle. Az ok, ami miatt mindez történik velem, amiért nem tudok aludni, pihenni, amiért a munkába menekülök, ott szikrázik előttünk a nappali fényben. Gyönyörködnék benne, ha minden másképp alakul a kikötőnél. Mosolyognék ahelyett, hogy elfordulok. Ez azonban feltűnik Callumnak és megint ott tartunk ahonnan nem rég sikeresen kimenekültem. A hangszíne mégis más, és nem ijedek meg mint korábban, hogy faggatni kezd. Ez inkább próbálkozás arra, hogy megmosolyogtasson anélkül, hogy bármit is el kellene mondanom. Nagyot sóhajtva fordulok felé, kerülve a tó felé pillantást és hagyom ajkaimat oldalra nyúlni kicsit, ami önkéntelen is attól, hogy Callum félretette a kancellárt.* -El fog múlni, sajnálom ha nem voltam jó társaság, nem így terveztem, elhiheted. Tényleg örültem, hogy találkozhatunk végre…és mi a terved arra, hogy másképp váljunk el? Bevallasz valami kínos dolgot magadról? *Mire ennek a mondatnak a végére érek, már magam is mosolygok és tényleg kíváncsi vagyok mire gondolt, de érzem és értem azt is, amit nem mondott ki hangosan és én is csak a szemeimmel üzenem, mennyire hálás vagyok neki mindenért. *
- Remek észrevétel! - Mosolyodom el a kötelezővé tételén. Teljesen jogos. Ha valamit meg el akarok érni, akkor be kell tiltanom, elvileg. Muszáj lesz majd kipróbálnom valakin, csak a tudományos tesztelés céljából, persze. - Milyen diszkriminatív... - Jegyzem somolyogva s elnézést kérő pillantást vetek Jasmine-ra érte, mert csak tréfának szántam mindazt, amit a barátnőjére mondtam. Nehezen is tudnék hihetően amellett érvelni, miért is kellene minket kancellárokat is sajnálni. Mindenesetre Tywinna rávilágított, hogy mindenkinek rossz, mégis Jasmine kapott kedvezményt, kivételezést. Remélem, azért mindent nem osztott meg a barátnőjével, vagy az nem csicsergi el másnak, mert ha kerülő úton is, de fülébe juthat másoknak innen a Városból, hiába nem beszél a perdai nő emberrel. A pletyka és a gyanú nem hiányozna, még ha meg is lettek hackelve az elemzők, hogy Jasmine véréből mindig téves, de nekünk kedvező eredmény szülessen. Persze egy perdai gyógyító is lebuktatna minket, de esetében az eredmény megkérdőjelezhető lenne és lehetne azzal érvelni, hogy nem tökéletes az ismerete az emberi szervezetről. A feleségemnek szerencséje volt - egyébként tényleg -, meg a pda-n mutatott vágás gyógyítása azért elég univerzális ahhoz, hogy eltérő fajok esetén is működhessen. Egy genetikai eredetű betegség azért már komplikáltabb. De nem csak ez vagy a múltba látás képessége rendkívüli, hanem a másik perdai gyógyítónak jutott másik képesség is: a telepátia. Vannak korlátai, de ez nem csökkent azon, amit Jasmine is megfogalmaz és csak egyetértően bólintani tudok rá: bámulatos és meglepő. - Sajnos van. A vele született rendellenességeket... - Folytatom is, csak egy röpke pillanatra suhan át tekintetemen egy sötét árny. - ... ahogy saját magát sem tudja gyógyítani, és úgy gondolom ha a sérülés mértéke túl nagy, egyszerre túl sok dolgot vágott át mondjuk egy fegyver: inakat, idegeket, izmokat, húst, csontot, stb, azt már ők sem tudják visszailleszteni. Enna esetén is vagy ez történhetett: olyan dolgokat vágott át a sérülést okozó eszköz vagy pedig mire gyógyítóhoz jutott, a teste elkezdte a maga módján a gyógyulást és a rosszul összeforrt szöveteket nem tudják módosítani már. Mint ahogy nálunk egy rosszul forrt csontnál sajnos újra törni kell. Egy ultrahang biztosan sokat elmondana, de csak említettem Ennának, mert nem akartam, hogy esetleg beleélje magát abba, hogy mi tudunk segíteni, miközben lehet, hogy nem. - Nem is az én területem az, ami Ennán segíthetne, így csak a megemlítettem, de hagytam, hogy a beszélgetés továbbfolyjon arra, mi egyebet láthat még itt a Városban, s az jobban lázba is hozta. - Nos, nekem azt mondta-mondták, hogy csak azokkal tudnak kommunikálni ilyen módon, akik birtokolják ezt a képességet. Nem tudom, hogy a perdai lakosság hány százalékát teszi ez ki. Ha esetleg találkozol vele nálam előbb, gondolj valami nagyon megbotránkoztatóra. Hátha a reakcióból kiderül a kérdésedre a válasz! - Tanácsolom mosolyogva, az előzmények miatt sejtve, hogy valami titka van Jasmine-nak, kötődik is a perdaiakhoz, egyhez mindenképpen. Talán pont a barátnőhöz, talán máshoz, de kíváncsi vagyok, hogy olyan dolog-e, ami egy ismeretlen perdait meg tudna-e botránkoztatni? Sokban nem szűkíteni a kört lehetséges témák során, de érdekes észrevétel lenne. Jasmine tudná, hogy olyan téma az, így lopva az erre adott nonverbális reakciókat lesem. - Mindkettő igaz. - Mosolyodom el arra, hogy Saskia ismer és ennek ellenére elfogult velem szemben. Igen jó tulajdonság ez benne, amire nem tudom mivel szolgáltam rá, de élvezem, hogy ilyen csodás nő a feleségem. A kivételezésre való érvemhez kacsintok is, amire érdekes lesz Jasmine mosolya, nehezen megfogható, azt hiszem, még nem láttam nála, de nem tűnik szomorúnak, így nem aggódom és gondolom túl. Roda képességéhez visszakanyarodva halkan felnevetek a megjegyzésén. - Az biztos! - Szerintem is jól jött volna a Fennsíkon. Attól még ugyanúgy ázott kis holdszeműként kuporogtunk volna a barlangban annak különleges meleg falához simulva, de legalább nem lettünk volt megsérülve, s betegek sem lettünk volna. A társaságon és a barlang fala okozta felfedezésen nem változtatott volna, és ezek a lényegesebbek. - Feltételezem igen, elfáradnak mások is, de ez is olyan, amire érdemes lesz még rákérdezni egy újabb találkozó alkalmával. Esetleg megkérdeznéd Tywinná-t is, jól mondom a nevét, ugye? Neki mik is a képességei? - Érdeklődöm még, mert erről nem esett szó. Kíváncsi vagyok, na meg ha érdekes a képessége - s lássuk be, melyik nem az? - vajon mennyire lehetne a Városba csábítani vizsgálatra? Lehetőség szerint újabb összetűzés nélkül. Addig is köztünk lesz egy kicsike, amit én provokálok is, de szerencsére komolytalan marad. Kezdő feddő mondatára még halkan kuncogok is. Nem is ezt tagadom, mikor megszólalok Jasmine szavai után. - Ez tévedés! Amikor próbáljuk is elmagyarázni, akkor csak fehérebbek lesznek az emberek, tehát jobban járnak, ha csak annyit tudnak, hogy az adott dolog az szükséges és segíteni fog. Remélhetőleg. - Több mint valószínű, hogy ez az utolsó mondat nem alapozza meg a bizalmat az orvosokban és a műszereikben, de hát ki az, aki biztosra mer ígérni egy gyógyulást? Egy kisebb, sima vágás lézeres hegesztése esetén persze, de ami már annál komolyabb... Bármilyen rutinszerű műtét kockázatos. Ugyanígy kockázatos odakint kíséret nélkül járkálni, ezért sem sietek azt megvonni Jasmine-tól még ide a közeli vízeséshez sem. Nem is mint kancellár nem engedem, hanem mint barát nem hagyhatom, hogy baja essen esetleg. - Esetleg a bátyád is ismerhet a hadsereg soraiból nőket, akik kísérő őrségben szoktak lenni és megtudhatja a beosztásukat. - Javasolom ezt a lehetőséget, persze lehet már ő maga is gondolt rá, nem tőlem tudja meg, hogy a bátyja is katona. A fizetség tekintetében aránylag hamar megegyezünk, és a képekről beszélgetünk tovább, na meg a helykihasználásról és a képek alternatív felhasználásáról, mint fizetség-eszköz. Elmosolyodom ezen. - Ha sikerül, nem csak az első festőnő leszel a Perdán, hanem az első műkereskedő is! Két halott szakmát is feltámasztottál vele! És mit kérnél a perdaiaktól a képekért, amennyiben hajlanak a cserére? - Kíváncsi vagyok, mire van szüksége még Jasmine-nak, amit nekem nem említ amúgy, de most hátha megtudható így mellékesen. De az biztos, hogy alvásra és kevesebb munkára lenne szüksége, szóval lehet ezt elősegítő teafüvekre cserélne képeket - pedig kiváló gyógyszereket tudnék énis javasolni és még csak nem is lehet rájuk szokni, de olyan megátalkodottan természetesség-hívőnek tűnik Jasmine, mint a feleségem is -, mert egyébként a saját tanácsát adom vissza, amiről pontosan tudom, mennyire nehéz megfogadni. - Neeem, de te szófogadóbbnak tűnsz! - Próbálkozom beismerve azt, amit egyébként is tudhatott, nem véletlen volt a kérdése a huncut mosollyal együtt. Mint mikor egy gyermek kéri számon a szülein, hogy ő sem használhatja a csúnya szavakat, vagy neki is rendet kell rakni, ha valamit leejt és kiborul. A gyermekes báj viszont hamar tovatűnik a tó látványára. Megint. Így még sosem gondoltam erre a víztükörre, de most már érdekes és utána fogok járni annak a festménynek kihasználva, hogy Jasmine jellemzően nagyon valósághűen szeret festeni. Mázli, hogy nem az absztrakt művészet érdekli. Próbálom kitalálni, mivel lehetne felvidítani kicsit, hogy legalább az elválás pár pillanat kellemesebb legyen. Segítségét is kérem ebben, de bár ne tettem volna! Olyan merészen kérdez, mint egy bizonyos planetológus, csak Jasmine-nak ez jobban elnézhető és nem vonakodom annyira teljesíteni a kérést. Ettől még felvonom a szemöldökeimet és halkan nevetve hajtom le a fejemet pár másodpercre. - Mindig jó társaság vagy, és szabadkozni akartam, hogy nem tudtalak felvidítani, de inkább azt említem meg, hogy hát ez igazán nem volt szép, mint nekem a tűket említeni! - Nem neheztelek kicsit sem rá emiatt, még mindig mosolyogva eltekintek a tó felé. - Lássuk csak... - Gondolkodom el a válaszon, de mit is említhetnék? Az ex-tizedes nem egy csípős megjegyzése már rávilágított, hogy ami egy kancellárnak kínos vagy kellemetlen, az a hétköznapi embereknek teljesen átlagos dolog. - Ez meglehetősen nehéz, mert a legtöbbről már tudsz, mert ott voltál vagy már meséltem, mint hogyan estem hasra a mocsárban vagy miként akart egy bogár közelebb jönni hozzám és azóta is piszkál ezzel egy kedves botanikus. - Sandítok rá somolyogva. - Hm, legyen ez, ha már korábban úgy is Rodáról meséltem: ott voltam a "laborjában" és a falak tele vannak polcokkal, szekrényekkel, rajta mindenféle üvegcsével, szárított dolgokkal és mondta, bátran nézzek körbe. Ki is választottam egy érdekes pirosas-narancsos löttyöt, amiben úszkáltak kerek növényi bogyók és rákérdeztem, mire jó? Mi fogalmainkra fordítva vitaminpótlásra alkalmas téli félévben és mondta, hogy kóstoljam meg. Nos, tudományos felfedezés! Ha már megvágtam a kezemet, akkor nehogy egy kóstoló tartson vissza az új ismeretektől! Előre az emberiségért! Közben derült ki, hogy az nem más, mint a reggelijéről maradt napbogyó-kompótja, amit trehány módon oda tett fel a polcra, de hát itt már nem lehetett visszakozni a kóstolástól. Megjegyzem rémes úgy a napbogyó! ...Sajnos nem volt jobb, ami eszembe jutott! - Tárom szét kicsit a karomat sajnálkozva, hogy ez volt a legviccesebb és legkínosabb, ami utóbbi időben történt velem. Legalábbis ami most eszembe jutott. De bízom benne, hogy azért legalább egy halovány mosolyra elég lesz.
*Nem tudom, hogy magamból indultam ki, vagy csupán a meglátásaimat közvetítettem, ebben a kérdésben nem mindig tudok állást foglalni, de talán nagy általánosságban igaz lehet. Callum rá is bólint, én pedig elmosolyodom, és egy röpke pillanatra felmerül bennem annak a lehetősége, hogy ki is próbálja egyszer, ha nem is az örök élet kapszulájával, de mással. Nos mindenben nem szeretnék kísérleti alany lenni, nem is jelentkezem és ezzel el is temetjük ezt a témát. Tywinnáról többet tudunk beszélgetni, a perdai nő elég produktív személyiség és Callum szerint diszkriminatív is, már ami a kancellárok kizárását illeti. Értem az iróniát, nem haragszom meg és nem is várom el a bocsánatkérést, ami egy pillantásban ki is merül, épp annyira komoly, mint a Tywinnáról való beszélgetésünk. Azonban nem csak róla jut eszembe Elorak, Callum is felhozza a perdai várost, mely rövid idő alatt oly sok mindent adott. Alig jártam néhány alkalomnál többet ott, mégis számtalan emlékem hozzá köt, jó és rossz egyaránt. Utóbbit igyekszem elfojtani magamban, noha úgy érzem Callum minden pillantása ezek után kutat. Jó belemerülni egy-egy olyan témába aminek semmi köze nem lehet Vademberhez és az Aratási ünnepkor való kirándulásunkhoz, a későbbi szakításunkhoz és a perdai képességek pont ilyenek. A telepátia érdekel, már csak azért is, hogy ha jobban megismerem a határait, el tudjam kerülni. Ahogy Callumnak nem meséltem Vademberről, úgy Tywinnának sem mondtam el azt a titkot, hogyan segítette és segíti Callum az életemet a válásom előtt és után. Ha kiválóan beszélném a perdai nyelvet akkor sem avatnám be Tywinnát és mást sem és ennek számos oka van, Callum védelme csak az egyik, de én magam sem vagyok büszke, hogy ebbe belementem. A kényszer szülte és már maga az ok is fájdalmas, szégyenként élem meg és sok ember nem is könnyítette meg ezt az érzést. A perdai képességek nem csak áldásként szövik körül a perdaiak életét, hanem mérhetetlen felelősséggel és elháríthatatlan akadályokkal is. Hogy ők hogyan élik meg, nem tudom, én biztosan dühös lennék és elveszíteném a hitem. Az ember hajlamos másokat hibáztatni ha valami kudarc éri őket. Mikor Callum megemlíti milyen határai vannak a gyógyítás képességének, felmerül bennem a kérdés, hogy ő vajon hibáztatta-e Rodát amiért nem volt képes a fián segíteni? Nem tudom a kisfiúnak mi volt a baja, de gyanúm szerint és Callum arcán átfutó sötét árnyból arra következtetek, hogy ha életben marad is valamilyen betegséggel kellett volna együtt élnie. Mivel nem tart egyetlen pillanatnál tovább, sem alkalmam, sem hajlandóságom nincs a sajnálatomat kifejezni a történtek miatt. * -Ó, értem….érdekes korlátok ezek, hogy saját magát nem tudja meggyógyítani…Enna talán már hozzászokott és boldogul a hangja nélkül, persze attól még meg lehetne adni neki a lehetőséget. Felnőtt nő, biztosan megérti, hogy semmi sem biztos. *Elgondolkodtató mindez, főleg Enna meggyógyítása. Számos alkalommal rájöttem már arra, hogy nagyon különbözünk mi emberek a perdaiaktól és viszont, sokszor meg sem próbálom megérteni őket, de ha magamból indulok ki, én a későbbi csalódást is megkockáztatva, szeretném tudni mi a bajom, lehet-e segíteni vagy sem. Ha nem teszem, ha nem próbálom meg, sosem tudom meg, hogy lehetne-e más életem utána. Enna hátrányáról visszatérünk a képességére és kicsit fellélegzem, hogy a telepátia nem működik emberekkel, csak azokkal akik szintén birtokolják e képességet. Ezek szerint nem csak a gyógyításnak vannak határai és bosszantó korlátai, hanem minden képességnek. Callum a szavai szerint vagy nem hiszi, hogy ez így működik, vagy csak engem akar mókás csőbe húzni, hiszen rossz szándékot eleve nem feltételezek róla, de nem tudom, mennyire gondolja komolyan. A megbotránkoztató dologról inkább az jut eszembe, hogy Vadember is mindig igyekezett zavarba hozni, egy kicsit össze is szorul a szívem, mert bármennyire is bosszantott, hiányzik ez is belőle, tőle. * -Megbotránkoztató dologra gondoljak? Nem hiszem, hogy egy perdai és az én számomra ugyanaz lehet megbotránkoztató. *Zavartan, de elmosolyodom és a homlokomon is megjelennek a gondráncok. Hogy ebből nem lesz több és más, az talán Vadembernek köszönhető, mert nem az általam őrzött titokra gondolok, hanem az engem mindig zavarba hozó kísérletekre. Így nem ijedtség hanem egy kis szomorúság árnyékolja be a tanácstalanságomat. Callum tekintetében viszont már elég határozott vagyok és az általa nem ismert jó tulajdonságait ecsetelem , beállva a Saskia vezette, igen rövid sorba. Velem való kivételezésére nem tudok nála jobban érvelni, így csendben beleegyezem abba amire ő rákacsint. Érdekes pillanat ez, és újra csak igazat kell adnom neki, hiszen most is, ezzel a kacsintással ismét csak kivételez velem. Valószínűleg az egész Dominiumon és a Perdán én vagyok a második, aki ilyesmit lát tőle. A második csoda amit látok, az a gyógyítás menete, amit Callum megörökített saját magát kitéve kísérleti alanynak. Magam is kipróbálnám olyan ellenőrzött körülmények között, mint Callum, egy apró kis sebbel és nem tényleges betegséggel. Volt már olyan amikor jól jött volna, akkor bezzeg nem találkoztunk perdai gyógyítóval, jóllehet így utólag nem bánom már. Az a néhány óra Callummal sok mindenre rávilágított, és sokat tudtam meg magamról is, ami nem történhetett volna meg, ha van ott még más is. Sajnálatos módon azonban én nem tudok beszámolni Callumnak más képességekről, Tywinnát ugyan a barátnőmnek mondom, még sem tudok róla többet, mint amennyit eddig elmondtam. * -Igen, jól mondtad a nevét, de nem tudok segíteni. Valahogy sosem került szóba, én pedig nem kérdeztem rá, nehogy azt higgye, hogy rosszindulatból kíváncsiskodom. Nincs kibékülve velünk. Nem tudom milyen képességei vannak. *Persze érdekelne, nem mondhatom, hogy nem, de inkább kivárom míg ő mondja el önként egy beszélgetés alkalmával, ha esetleg véletlenül – tényleg véletlenül – szó esik erről. Arról nem tudok, hogy megpróbálta már használni, de nem sikerült. A perdai képességek korlátai azonban nem vonatkoznak a mi gépeinkre, hiszen fáradhatatlanok, ahogyan Callum említi, és bólintok is rá, mert akkor még nem sejtem, hogy hova fog ez kifutni. A végén azonban, még ha kicsit megjátszottan is, de felháborodom. Noha ő sosem fogja megérteni a páciensei félelmét, megpróbálom elmagyarázni, de ebbe is beleköt.* -Ez nem igaz, én legalábbis nem így érzem. Remélhetőleg, persze, ez a szó sem segít igazán. Mennyivel egyszerűbb csak odatenni a kezed egy betegre és pár perc múlva már semmi baja. Komolyan, ezek után tényleg nagyobb a bizalmam a fénylő kék kövek iránt. *Tudjuk, hogy nem mindenen képes segíteni, de fájdalmat nagy mértékben enyhít és melegen tart. Talán más hatása is van, csak nem volt alkalmunk azt megtapasztalni, de jóval humánusabb, mint Callum tűi. Mégis valami egészen más nyújtana számomra szabadságot és fogadnám el bármilyen perdai képesség helyett, ez pedig a víz alatti lélegzés képessége. Valójában inkább a szabadságot testesítené meg, amivel jelenleg nem rendelkezem. Igaz, hogy Callumnak köszönhetően bármikor kimehetek a városból, de csak őrséggel és őket csak a mocsárnál hagyhatom magam mögött, ami barátok között is igen nagy korlátozás. Jóllehet a biztonságomra hivatottak vigyázni, és nem is ellenkeznék ha nem pont egy ellenállóval szeretnék találkozni. Nos, a szakításunkkal már erre sem kell gondolnom, mindazonáltal örülnék ha legalább a vízeséshez nem kísérnének el. Közel van a Városhoz, ellenőrzött terület, nem mellesleg nyugodtan szeretnék ott fürödni. * -Ó, hát erre nem gondoltam még. Sosem kértem Maxtől szívességet, de majd megérdeklődöm. *Mehettem volna vele is akár bárhova, de szándékosan nem kértem rá. Egyrészt nem tudtam mennyire képes megőrizni a titkomat, másrészt nem akartam terhet róni rá, vagy belekeverni és ezáltal láthatatlanul is megbélyegezni az árulás vádjával. Már azzal is elégedett lehetek, amennyit eddig sikerült kiharcolnom, talán később többet is tudok. Kis lépésekkel haladok előre, ahogy a művészetben is. Most még csak Callum kér tőlem festményt, hogy a perdai otthonát díszítse velük, később talán másnak is megtetszenek. Perdai viszonylatban nem tudom mennyire lenne rájuk kereslet, de azt tudom, hogy mit kérnék cserébe. * -Két halott szakmát, melyekre nem nagy szükség van. Mondhatni semennyi, csak te érdeklődsz irántuk. Hogy mit kérnék cserébe? Mindent ami perdai. Ruhákat, ételeket, társaságot, tanácsot, tudást. Szeretem a Perdát és az őslakosokat is. Szívesen költöznék Elorakba. * Mosolyom, én magam nem tudok róla mennyire ragyogó most, hogy erről beszélek. Feledve minden rosszat ami elért eddig, egy kicsit elmerengek ezen a lehetőségen. Valószínűleg nyugodtabban is aludnék, olyasmire használnám az ágyam, amire mostanában csak kevéssé, bár az eloraki élet nem töltené be azt az űrt, amit Vadember hiánya okozott, és nem felejteném el őt, elfoglalnám magam. Jobban mint most. Callumnak persze a rossz alvásra és a sok munkára is van tanácsa, amit ő maga nem nagyon tart be, s ezzel szembe is állítom. Kissé pimaszul, de csak annyira, amennyit érzésem szerint megengedhetek magamnak, de már van különbség a régi, bogaras megjegyzésem és e között. * -Határozottan. Ki hitte volna, hogy kancellárnak lenni hátrány. *Igen, szófogadóbb vagyok, e nem csak azért, mert nem vagyok kancellár és esetleg többet engedhetnék meg magamnak, hanem ez belülről fakad. A lényem része, azért sem tudok nagyon titkot tartani, a létüket elrejteni mások előtt, főleg nem egy barát előtt. A tó látványa pedig ismét csak a borongósabb hangulatot tolja előtérbe anélkül, hogy bennem tudatosulna. Vagy nem azonnal, de pontosan tudom, hogy ma bármennyire is vártam a találkozót, nem úgy sikerült ahogyan elképzeltem. Válaszától csak még nagyobb lesz a lelkiismeret furdalásom, noha nem feddésnek szánta….de igaza van, attól még nem volt szép tőlem. Nem akarok megint sajnálkozni, bocsánatot m ár kértem tőle, így elkanyarodom arra, miként is tenné a búcsúzásunkat jobbá az eltelt óránál. Nem gondolom komolyan, kínos is mi számíthat annak Callumnál? Elképzelni sem tudom, talán nincs is ilyen. Ő mindig olyan határozott, nemes és elegáns, a helyzethez alkalmazkodik, és pontosan tudja kivel hogyan viselkedjen. S nem tartom valószínűnek, hogy akár egyszer is rátüsszentett volna véletlenül egy vizsgált mintára. Nem is várok történetet, így igencsak meglep amikor belekezd egybe és érdeklődve hallgatom. A mosoly lassan de biztosan kiül az arcomra, noha nem tudom még mi lesz a vége. Roda és az üvegcséi nem jelenthetnek rosszat, sem kínosat. Eszembe jut, hogy talán levert valamit a polcról és az összetört. Az lehet kínos a számára, de kiderül, hogy nem ez történt. Ismerem a napbogyót, sel`veint és ettem is már, a levét is megkóstolhattam, de télire eltéve még nem. Nem gondolom, hogy rossz lehet, hiszen a napbogyó édes, finom, lekvárnak is mennyei, ha lepényre kenjük. Ez a perdaiaknál nagyon sok van, és igen könnyen termeszthető gyümölcs. A végére sikerül elkuncognom magam Callum önkéntelen fintorától, amit a rémes napbogyó emléke hozott felszínre. * -Rémes? Hogyan lehet a napbogyó rémes? Milyen hős voltál, nahát! Szerencséd, hogy nem másra kérdeztél rá. Még azt is megkóstoltad volna. Én maradok a lepénynél, abban még nem csalódtam. Legközelebb ha találkozunk, szerzek lepényt és visszahívlak. Remélhetőleg nem egy betegszobában kell találkoznunk. *Noha nem volt egyik sem kellemes, utólag egy kicsit mókás, hogy mindketten megjártuk már a gyengélkedőt és meglátogattuk a másikat, tanújává válni egy rossz napnak a többi jó mellett. Elmondhatjuk hát, hogy a barátság ezen szintjét már megjártuk, Callumnak igaza lett. Ha most köszönünk el egymástól, sikerrel járt mert a mosoly ott marad az arcomon.*
- Természetesen a lehetőséget megkapja, ha élni kíván vele, amikor ellátogat ide a Városba, ha egyáltalán eljön. Óvatos fogalmazásom irányába csak annak szólt, hogy ne keltsek hiú reményeket, mely után a csalódás csak fájdalmasabb lesz. - Értek egyet Jasmine-nal abban, hogy Enna felnőtt nő s igen értelmesnek is tűnt, hogy ne vonjam kétségbe, hogy értené-e, semmi sem biztos. De nehéz az emberi természettől elvonatkoztatni, még ha minden alkalommal meg is bizonyosodom róla, hogy a perdaiak másabb habitusúak és másként gondolkodnak, mégis, magunkból indulok ki: a reménybe könnyű beleélni magunkat, eljátszani az álommal újra és újra, mígnem álomból cél lesz, és sajnos olyan, ami lehet sosem elérhető. Saját tapasztalat is, pedig felnőtt férfi vagyok, különösebben ostobának se tartom magam, mégis sikerül az ostobaság hibájába esnem olykor. Szerencsére a beszélgetés a perdaiak képességéről folyik tovább és rendhagyó javaslatot teszek arra, hogy ha véletlenül Jasmine összefutna Ennával, miként derítse ki, valóban csak két gondolatolvasó perdai tudja egymás gondolatait hallani. - Barátnődből kiindulva gondolj majd valamelyik "népszerű" kancellári intézkedésre. - Jegyzem meg válaszul fanyar humorral és önkritikával, és szomorúságát ezúttal betudom most annak, hogy biztos jelenlegi helyzetére gondol. Kivételezve lett vele, de mint mindennek, ennek is ára van, és nem nekem kell azt megfizetnie. Hiába a korábbi tanács, a csípős megjegyzéseket magára veheti Jasmine, mert túl finom lelke van és ráadásul meg sem védheti magát, hogy igazságtalanul éri őt minden vád, amely az állítólagos meddőségét vette a gúny céljába. Ezen nem tudok segíteni, nem tudok vele lenni mindig azt a taktikát alkalmazva, hogy jelenlétemben úgy sem merészelne senki ilyeneket mondani. Az egyetlen, amit tehetek, hogy várok, hogy ha... amikor Jasmine talál magának párt, akkor rövid időn belül "bejelenthessem" a jó hírt, hogy kedvezően reagált a szervezete a kezelésekre, melyeket amúgy sosem kapott meg. Ám egyelőre erre várni kell, de talán majd ez az év hoz számára is némi változást. - Roda azt mondta, hogy a képesség és a munka náluk összefügg. Tehát amilyen képesség kialakul náluk, az óhatatlanul is meghatározza, hogy mivel fognak foglalkozni, mert ott tudják kamatoztatni kivételes tudásukat. Egy füvésznek vajon milyen képesség kellhet vagy jön jól? Gyorsabban nőnek a növények? Vagy ő növényeket gyógyít? - Tűnődöm fennhangon, mikor kiderül, hogy Jasmine sosem kérdezte Tywinnát, hogy milyen képességei vannak. Amennyire emlékszem, a katonák sem számoltak be képesség-használatról, így ez sem visz közelebb a megoldáshoz. Az a kérdés viszont így felmerül, hogy Jasmine magának mit választana, mint szintén "füvész". Ugyan hozzá illő és nem meglepő a szerénysége, valahol mégis meglep, hogy nem álmodik nagyot, hanem megelégedne az "alap perdai képességgel", miszerint tudnak a víz alatt is levegőt venni és nem mellesleg a perdai orvoslás iránt is nagyobb a bizodalma. Szépen vagyunk! - Ezentúl gondolj arra, hogy egy kéz az... - Kommentálom kicsit morgolódósan, de csak játékból reklamálva meg a szavait, mert egyébként nekem mindegy valahol, hogy melyik orvoslási módszert választja, csak hasson, de leginkább ne legyen rá szüksége. Még ha többen is gondolják majd hasonlóan, akkor sem fog fenyegetni annak veszélye, hogy elveszítem a munkámat. A lehetőséget látom benne: sok-sok tapasztalatot, amelyek közelebb visznek minket a megoldáshoz, hogy egyszer mi is képesek legyünk erre. - Én mondtam, hogy el kell azokat a kék köveket hozni valahogy! - A kék kövek említésére meg kicsit széttárom a karjaimat, miszerint én mindent megpróbáltam, legalábbis meggyőzni Jasmine-t, hogy elhozhatóak valahogy ide is. Az idő egyelőre őt igazolja, de ennyivel én nem adom fel, főleg, hogy nem is fektettem bele még energiát, hogy utánakutassak a fénylő kék kövek titkának. - De te túl kételkedő vagy. Azért valahol vicces, hogy kettőnk közül én bizonyulok álmodozóbbnak. - Mosolyodom el a végén, mert másnem engem tényleg szórakoztat ez a következtetés, ami az élet más területein nem állná meg a helyét, de most egy pillanatra mégis így tűnik. Fura érzés, azt hiszem, meghagyom inkább ezt Virágocskának. - Sosem? Egy próbát megérhet. - Reagálok arra, hogy a testvérét kérdezze meg az őrségi beosztást illetően. Az meglep, hogy sosem kért szívességet. Mármint hogy ez testvérek között már szívességnek bizonyul. Nem adatott meg, hogy megtudjam, miként működik egy testvéri kapcsolat dinamikája, de egyébként az is meglep, hogy nem kérnek ezek szerint egymástól semmit? Lehet mégsem jó a viszony annyira? Nem kérdezek rá, majd legközelebb, amikor már talán jobb Jasmine hangulata is, na meg hátha addig magától is kiderül, hogy sikerült-e női őrrel kijutnia, egyáltalán addigra lesz-e fürdőzésre alkalmas idő. Fogalmam sincs, mennyire szeret hideg vízben úszkálni. Akár az is lehet, mert Jasmine érdekes dolgokat szeret, és olyanokra vágyik, amelyre más nem: kérhetne például bármennyi kreditet, sokan kapva kapnának az alkalmon, ő inkább egy kis zugot kér, a festményeihez raktárnak... míg el nem adja őket nekem, másoknak és perdaiaknak. - Ezt még nem tudhatod. - Jegyzem meg arra somolyogva, hogy mennyi szükség van az említett szakmákra. Rendben, nem életbevágóak, de nem is ez a fő munkája neki. Mosolyogva és aprókat bólogatva hallgatom, hogy miféléket kérne cserébe a perdaiaktól, ha festményekbe akarnának beruházni, de a szemöldökeim akkor kúsznak magasra, mikor az utolsó mondathoz ér. Oda? Feladná a Város kényelmét? Biztos egy kis modern lakot építene fel - jól befuttatva növényekkel, hogy azért a perdaiak se kapjanak szívinfarktust valahányszor ránéznek az épületre. - Attól tartok, erre még egy kicsit várnod kell, s nem csak a Kancellária döntései miatt. - Utalok finoman arra, hogy ilyen közelségre, hogy szó szerint "jó reggelt, szomszéd" legyünk egy perdainak, arra már az elorakiak mosolya se feltétlenül lenne olyan őszinte. Még ha Jasmine-nal az egyik legpacifistább és hallhatóan Perda-rajongót engednék maguk közé. - Gyakran emlegetem, mégsem hiszi el soha senki! - Nevetek halkan arra, hogy kancellárnak lenni hátrány, pedig tényleg vannak hátrányai, de érthetően soha senki nem sajnál minket ezért, mert hát ott vannak a pozitívumok igen szép számmal. A jókedvünk viszont pillanatnyinak tűnik, mert a tóra néz Jasmine és elszomorodik megint. Ez már csak azért is érdekes és izgalmas kérdés, mert nincs pár perce, hogy kiemelte, mennyire rajong a Perdán gyakorlatilag mindenért. Mindenért, kivéve a tóért. Vagy a tavakért, mert a festményén borongós hangulatban megfestve egy másik szerepelt. Valami van itt, titkot szimatolok, de nem tudom még, merre induljak, a válasz kikényszerítése pedig etikátlannak tűnik, ha mi barátok vagyunk. Inkább próbálom most a helyzetet menteni, a tónak majd utánanézek magam - na jó, Katja-t is megkérdezem - és megérdeklődöm, van-e bármi, amivel a mosolyt visszavarázsolhatnám az arcára. Már majdnem bedobom, hogy esetleg két raktár? De nem vagyok a magam ellensége sem, két szívességre nem vágyom, amivel Evans-nak lóghatok. Amúgy is csinos kezd lenni a számlám, ha csak Saskiára gondolok: ott a szavazás és az új lakhely, aminél semmiben sem ágált a kéréseink ellen és gyanítom nem csak azért, mert igyekeztünk mindenben józan mértéket tartani... Jasmine mégis tud meglepetést okozni, rendhagyó kéréssel áll elő most is és némi gondolkodás után mesélni kezdek. Történetet kerestem, nem azon lamentáltam, eleget tegyek-e a kérésnek, s ugyan találtam valami mesélni valót, elég gyöngécskét, de Jasmine képes még ezt is mosolyogva hallgatni, sőt kuncog is rajta-rajtam. Nem bánom, végülis ez volt a cél. - Úgy fogyasztva az. Fura íze lesz. - Fintorodom el megint, mert bár a napbogyót szeretem, az úgy mégsem ízlett. - Igen, belefuthattam volna másba is. - Hagyom jóvá Jasmine megállapítását magamban egy érdekesen édes szószra gondolva. Na hát ez az történet, ami kínos, de soha el nem mesélném. Amúgy abban bízok, azt nem is hagyta volna Roda, hogy megkóstoljam. Hogy ne egy betegszobában találkozzunk, erre könnyen rá tudok bólintani. Biztosan lesz alkalom, mikor ott találkozunk, ugyan semmi nem fog történni, de a behazudott betegsége miatt időnként adni kell a látszatra, hogy kezelés alatt áll. Ám a mosolyát akarom most megtartani, így ezt nem hozom szóba, hanem inkább mást említek meg. - Jól hangzik! És tudod mit? Ha előbb nem tudnánk találkozni, akkor hozz lepényt, mikor átjössz hozzánk. Tudományos kutatás: melyik kávéval a legfinomabb a lepény? Mit szólsz? - Nézek rá kérdőn, derűsen, előre sejtvén, hogy arra jut, a lepény majd csak feljavítja a kávé ízét. Ez lenne az optimista hozzáállás, a pesszimista az, hogy kávéval fogjuk elrontani a jó kis lepény ízét. - Van még egy napbogyós történetem, és azt úgy hallgasd, hogy az a szakácsművészetem csúcsa volt! De csak akkor vagyok hajlandó elmondani, ha szent esküt teszel, hogy nem fogsz a szóba jöhető festmények egyikére sem ezért odacsempészni egy napbogyó cserjét! Láttam ám, hogy a vízeséses festményre is kerültek apró kis bogarak. - Mosolygok rá, miközben rátérünk egy olyan kis ösvényre, ami visszafelé vezet minket az épületekhez, ahol - remélhetőleg jó hangulatban - elválnak útjaink majd egy időre. Nem mellesleg lopva olyan ösvényt választottam a visszaútra, hogy a tó többnyire mögöttünk legyen vele, ne mellettünk, nehogy megint ránézzen és elszomorodjon...
//Köszönöm a játékot, édes volt Jasmine, mint mindig És édesen galád is néha A többi részében meg ugyan az én karakterem nem nagy ölelgetős, de itt azért küldök a kis szomorú Virágocskának egy nagy ölelést! //
-Persze, értem én. Kedves tőled. *A magyarázatra rábólintok, de kíváncsi is vagyok, hogy a későbbiekben vajon az Enna nevű gyógyító megjárja-e a Várost és ha igen, közelebb kerül-e a lehetőséghez amit Callum nyújt neki. Jelen állás szerint nem tudnék egyik oldalra sem voksolni, a perdaiak nagyon mások, mint mi és Tywinna az egyik élő példa arra, hogy közöttük is épp olyan szakadék nagyságú különbségek vannak, mint az emberek között. Mégis, a perdai nép gondolkodása nagyon más, ezért is nem lenne tippem. A későbbiekben egy kicsit másképp, de maradunk a különleges képességeiknél, Ennáét kiderítvén, szóba kerül a megbotránkoztató gondolat, ami szintúgy kifog rajtam. Egészen másra gondolok, mint Callum, jóllehet nem tudok arról, hogy titkon miben reménykedik, hogy elárulom magam egy vétlen szóval vagy testbeszéddel. A szerencse és a Vademberrel való kapcsolatom korábbi, a szakítás előtti részletei segítenek a tudtomon kívül. Callum javaslata elhúzza a számat kissé, amiből könnyen következtethet arra, hogy számos ilyen intézkedés van amire gondolhatnék, szinte mindegyik belegyalogolna a perdai gyógyító lelkivilágába.* -Óh, igen. *Nem merek többet mondani, az is elég, hogy rábólintok. Nem szeretném Callumot megbántani, igaz, hogy a sok intézkedés nem mind hozzá köthető, mégis ugyanúgy a kancellária tagja, a beleegyezését adja, egyetért velük, vagy ha nem, hát leszavazzák. Én tudom róla, hogy jó ember és nem azért, mert velem kivételezik. Annak is van oka, de ez kétirányú. Ha tehetném, ha lenne lehetőségem az ő hatalmát túlszárnyalni, ugyanúgy megtennék érte bármit. Egyet kivéve, ami leginkább lesújt és felforgatja a lelkemet, mint Vadember hiánya. Nem lehetek Callum igaz barátja, mert nem tudok vele őszinte lenni, most nem, egyetlen témában nem. Csak azt remélem, hogy egyszer majd elmondhatom neki és akkor megérti, miért hallgattam el. Callumnak azonban, legyen bármilyen jó emberismerő, nem adatott meg a gondolatolvasás képessége, így a perdaiakéval foglalkozik, elég behatóan. Nagyon érdekli, és úgy hiszem, nem csak a kíváncsi ember beszél belőle, hanem elsősorban a tudós. Megmosolyogtat a lelkes találgatásával.* -Sok mindent nem tudunk még róluk, annyiféle képességük lehet, mint égen a csillag és ha jól tudom, nem is egy, hanem egyszerre kettő-három, attól függően mennyire idősek. *A határokat nem ismerem, de közvetve már hallottam erről.* -Lehet, hogy növényeket gyógyít, vagy megérzi melyik hasznos és melyiket kell kerülni, de az is lehet, hogy tényleg jobban nőnek a növények ha megérinti őket. Ki tudja? Tywinna nem csak a növényekhez ért, hanem vándor is. Vadász, vagy valami hasonló. Nem tudom pontosan, de sokat vándorol. *Biztosan nem gyógyító, ő amolyan sokszínű teremtés, hacsak arra gondolok, hogy fürdőruhát is akart nekem varrni. Máig elpirulok, ha arra gondolok amikor levetkőztetett, hogy méretet vegyen rólam. Sajnos a fürdésre azóta sem került sor, pedig vágytam rá, még ha nem is tudok lemerülni a mélységbe. Persze kérhetnék légzőkészüléket, de még sem olyan, mintha ezzel a képességgel születtem volna. Ezt el is mondom Callumnak és látom rajta, hogy megleptem. Azzal nem különben, ahogyan némi tréfás huzavona és egy csodás felvétel megnézése után, megállapítom, hogy a perdai orvoslás sokkal humánusabb. * -Hmmm, de morgós lett valaki. *Tudom, hogy nem sértődött meg, a szavaimban nem volt bántás, és mindig is tudta, hogyan viszonyulok az orvosokhoz és az eszközeikhez. Nincs ebben semmi személyes, Callumot kedvelem, szeretem, és szót fogadtam neki, egy szava sem lehet. Azért persze vicces volt ahogyan az orra alatt morgott. * -Én meg mondtam, hogy nem lehet. Láthattad, csak tönkretettük egy részét. *Most én morgok kicsit, de ez is ugyanolyan játékos, mint korábban az övé. Persze gondolhattam volna, hogy nem adja fel olyan könnyen, még mindig azon gondolkodik, hogyan lehetne elhozni a kék köveket és megvizsgálni, mit hogyan tesznek. Kedvem lenne elmenni abba a barlangba újra, de most nem Callummal, hanem egy perdaival, hátha tőle többet megtudnék, bár félő, hogy akkor a kissé romantikus emlékekkel átitatott misztikumából sokat veszítene. * -Csak ebben. De ez sem álmodozás, te tudományos alapokra helyezed majd azt, amit én csodának éltem meg. *Nos, így is lehet másképp látni ugyanazt a dolgot. Minden bizonnyal Callum is másképp látja a testvéri kapcsolatokat, talán mert neki nincs testvére, sok mindent gondol bele, amit én nem. Hogy miért nem kértem szívességet a bátyámtól az engem kísérő őröket tekintve? Nem tudom. Sosem jutott eszembe, nem panaszkodtam neki, így ő nem ajánlhatta fel. Pedig jó a kapcsolatunk, szeretjük egymást, szeretem a családját is, és segítünk egymásnak, de sosem úgy, hogy a másik megkér rá. Csak látjuk ha szükség van rá, az őrséggel való dolog úgy tűnik sosem látszott. Max már a saját életét éli, az enyém pedig elég bonyolult ahhoz, hogy akár egy ártatlannak tűnő részletet is elpanaszoljak belőle. Callumnak mégis elmondtam a férjemmel való vívódásomat…más oka volt. * -Igen, nem vesztek vele semmit, ha megkérem. *Végül is nem nagy szívesség, de Max mégiscsak katona, ki tudja mit látna bele a kérésembe. Lehet, hogy semmit, lehet csak annyit, amennyit jelent a többit pedig csak én képzelem. A fejemre nőtt ez a félelem, amit Vadember létének eltitkolása generál, ám nem tudok olyan könnyen túllépni rajta. Ezen nem, de a korábbi témán túllépünk és szóba kerülnek újra a festményeim, de egészen más kontextusban. Hogy mit és miért is kérek értük, az nálam egészen különleges magyarázatot kíván. Mádnak minden bizonnyal kreditért adnám, de nem szándékozom másnak a képeimből adni. Csak a családom tagjainak, ha egy-egy megtetszik nekik és Callumnak, mindegy, hogy esetleg más is rajongana értük úgy, mint ő. Nem akarok ebből meggazdagodni, számomra a festés hobbi, egyfajta menekülés a valóságból…igaz, mostanában kicsit a visszájára fordult. A festményeimben benne van a lelkem, azt pedig nem adom akárkinek. Így marad a szívesség kérése, egy kisebb raktár, az is csak azért, mert Callum ragaszkodik hozzá, hogy kérjek valamit. De ha már ő a mecénásom…még azt is elérheti, hogy szükség legyen festőkre és műkereskedőkre. Nos, ha már nem az életünkért és a jövőnkért kell harcolnunk, rá fogunk érni a szórakozásra és a most még haszontalan dolgokra is. Megjegyzésén csak mosolygok, s aztán elmondom mi mindent tudnék elképzelni a perdaiaktól egy képemért. A lényeg az Elorakba való költözés, bár ez inkább vágy semmint cserealap, s nem is a perdaiakon múlik nagyrészt. Erre hívja fel a figyelmemet Callum, amire kesernyés msollyal válaszolok.* -Tudom, de szép álom, nem? Az álmok pedig arra valók, hogy valósággá váltsuk. *Sok minden mást is valóra váltanék, de nem lehet. Valószínű, hogy előbb költözhetek Elorakba, semmint Vademberrel újra összekuporodhassak a vízesés mögött, vagy a tó partján, ahol olyan boldogok és szabadok voltunk. S most itt van előttem egy tó, ami arra az időre emlékeztet. Mielőtt akaratlanul is arra pillantanék, a mosoly és tréfálkozásé a főszerep.* -Mert olyan hihetetlen. *Lássuk be, akik nincsenek Callum helyében, vagy másik kancelláréban, csak az előnyöket és a kiváltságokat látják, és ha őszinték is akarunk lenni, azokból azért sokkal több van. Callum velem szemben még sem használja ki egyetlen előnyét vagy a hatalmát sem. Érzem, hogy amikor a tó felé pillantok és elszomorodom, engem fürkész, de a kérdései némák maradnak. Másról kezdünk el beszélni, ő azért igyekszik, hogy boldognak, nevetősnek lásson mielőtt elválunk egymástól, és sikerül is neki. A rövid kis történet megnevettet. * -Ó, értem. Azt hiszem rákérdezek majd és lehet, hogy megkóstolom. *Nem hiszem ugyanis, hogy olyan nagyon rossz volt. Ha Rodának ízlett, akkor csak Callumnak volt furcsa és minden bizonnyal meg lehet szokni. Lehetett volna ennél rosszabb is.* -Igen, és ahogy elnézem, Rodának remek humorérzéke van. *Utalok arra, hogy a perdai gyógyító, milyen gyorsan és könnyedén kapott a lehetőségen, hogy megviccelje Callumot. Egyelőre azonban mégis maradnék a lepényem mellett, ami jól kipróbált és Callumnak is ízlik, a kávé mellé nagyon is jól illik majd ha legközelebb találkozunk. Egyre gondolunk és ez jobban hajaz a bartáságra, mnt a titkolózás.* -Feltétlenül viszek majd, de csak egy kávé kóstolásról volt szó, nem többről. *Még a kezemet is felemelem, hogy figyelmeztessem, nem jól fogalmazott. Persze tudom, hogy szándékos volt, de ha így lesz, nem csak lepényt viszek a találkozóra, hanem napbogyót is. Ha már festményre nem festhetem. Ez ugyanis a következő kikötése, hogy meghallgathassak egy újabb napbogyós történetet.* -S ezek után még azt mondod, hogy a napbogyó nem a karmád? Rendben, nem festek a szóba jöhető festményekre napbogyót, már mind készen van. *Arra viszont nem térek ki, hogy egy új festményem csak napbogyót fog ábrázolni és nem utasíthatja vissza, mert ajándék lesz. Persze az még kérdéses mikor lesz kedvem, hangulatom festeni, de nem most fog eldőlni. Beszélgetünk míg visszafelé indulunk az épületbe, és nem tűnik fel Callum kedves furfangja, amivel igyekszik a tó látványát elzárni előlem. *
//Jujj, annyira szerettem, de ez nem meglepő! A galádságot Callumtól tanulja ám! Köszönöm az újabb élményt és az ölelgetést! //
Itt vagyok a városi tóparton. Körbenézek, s elégedetten veszem tudomásul az elém táruló, bámulatos látképet. Mi tetszik benne? A kisugárzó szépsége. Mit mond magáról? Azt, hogy gyertek és éljetek itt, s feledjétek el a gondjaitokat. Jól hangzik, egyben csábító az ajánlata. Ha jobban megfigyelem, akkor az szintén megvan a varázsában, hogy az arányok nincsenek eltúlozva. Miből állnak ezek az arány? Tó, fák és bokrok, fű és homokpart, végezetül elhanyagolható kőmennyiség. Utóbbinak azért van jelentősége, mert mezítláb haladok, nyugodt léptekkel. Nem sietek sehová, mert érzem, hogy itt igazából feltöltődhetek. Viccesen hangozhat, de én fellelek benne japán kertművészeti elemeket. Ilyeneket az egymást kitakaró facsoportok, ha egyes szögekből néznénk őket, akkor mindig lenne kitakarás. Szép, s ezt meg kell őrizni! Miként? Tudjuk jól, hogy Terrán mi lett a vége annak, hogy belenyúltunk az életet adó, éltető föld működésébe. Itt van Perda, s élhető és nincs még az egyensúlyából kibillentve. Le kellene itt telepedni, s nem hagyni, hogy túlságosan sokra szaporodjon az emberiség, mert akkor az emberi mohóság újra egy bolygónyi energiát emészt el, mint egy fenevad gyermeki mesékből. Dolgoznom kell a bolygóért, úgy vélem, s ebben lesz segítségemre a busidó tanai, ami nem apáról fiúra szállt, hanem apáról lányra. Hmmmm, nehéz még felfognom azt a szabályozást, miszerint kell találnom párt, vagy kiválasztanak nekem egyet. Hol van itt a szabadság? Nem lesz könnyű. Megyek az egyik irányba, abban a reményben, hogy ott tovább szőhetem az álmaim, s gondolataim, mikor egy jól öltözött férfit pillantok meg. Tekintem csakis a fejét vizsgálja, s minden más tagját kizárja. Közeledek felé, s mikor hirtelen beugrik nekem, hogy kicsoda. Egy Kancellár. A nevét most hirtelen nem tudom egyelőre előkeríteni a sok másik mellett. Tiszteletet adok neki. - Jó napot! - ezzel egyidejűleg az egész testem könnyedén mozdul, hogy egy páratlanul szép – sokat gyakorolt – hajlást adjak elő. Ha ez megvolt, akkor tovább indulok a magam dolgára. Öltözetem milyen? Egy fekete alapszínű egybe ruháról van szó, ami tele van fehér és kék virágmintával. Az egybe ruha alsó határa a térkalácsig ér. A ruhának nincs dekoltázsa, egészen a nyakamig fed, de nem fojt meg.
A mai napon megejtett városlátogatási körutam, eme aprócska tóhoz és annak partjához vezetett. A város zöldítése, természetközelivé tétele, nagyon fontos projekt. Elvégre azok, akik a Domínium steril, acélméhében kelnek új életre, a Terrán nem láthattak zöldelő fákat, füvet, bokrokat, természetes, nem elszennyezett tavat. De nem csak nekik, hanem akik később születtek, már az ide vezető úton, nekik sem mindegy, hogy a Domíniumról látható végtelensötétséget láthatják vagy olyan környezetet, ami szép a szemnek és megnyugtatja az idegeket. Mindazon munka után, amit kénytelenek megcsinálni azért, hogy a város életben maradjon és növekedjen, megérdemli mindenki a felrfrissülés, a rekreáció és a lelket nyugtató környezetet. Szintiselyem öltönyöm tökéletesen indomul hozzám, túl vagyok a harmincas éveimen, de senki sem gondolhatja, hogy puhulok. Jó formában tartom magam, köszönhetően annak, hogy szabadidőmben viszonylag azzal foglalkozom, amihez kedvem van és pont akkor és annyi szabadidőm van, amikor és amennyit akarok. Ezért jó kancellárnak lenni.
Ez a tó, jelenleg jó helyen van, könnyű elérni, nincs vele gond. De lehet még mit zöldíteni a Városon, például a piactérre is ráférne egy kis frissítés. A gondolataimba merülve sétálok a tó partján, némileg háttérbe húzódó testőrökkel, akik le-le maradtak, elvégre különösen nincs dolguk, most. Jó érzés néha a siserehad nélkül jönni-menni, elvégre ki más lenne itt és tenne itt a legtöbbet ezért a városért, ha nem én? Gondolataimba mélyedve, sétálok nyugodt léptekkel, a tó partján, amikor felfigyelek egy szembe sétáló alakra. A ruhájából könnyedén felmérem, hogy nő. Amikor elég közel érkezik, illedelmsen meghajol és köszönt, majd tova sétál. - Jó napot! - viszonzom köszönését és haladnék én is tovább, amikor az arcmemóriám, ami nem különösebben rossz, névhez is kapcsolja az ismerős ázsiai vonásokat. Honnan ismerem? Bárkit kinevetek, ha megkérdezi tőlem, elvégre azt, hogy ki hol kap szállást és mekkort, én döntöm el. Még akkor is, ha valakiknk ez nem tetszik. Bár Jenkins foglalkozik az ébresztésekkel, az emberek többségének az aktáját látom. Látatlanba és vakon, senkit nem engedek a városba költözni. - Chihiro Chiba, ha nem tévedek. Igaz? - fordulok vissza korábbi menetirányommal ellentétesen, a mellettem elhaladó nő után. Kizárólag a legújabb projektem miatt került a városba települők listájára. Szakemebrekre vannak szükségem, méghozzá, lehetőleg jó szakemberekre, akik teljesítik az előírt célokat. Nem azért kell teljesíteni, mert én azt mondtam, hanem mert az egész Város és a Domíniumnak is ez az érdeke. Márpedig én komoly feladatot akarok ennek a nőnek a nyakába akasztani. - Peter C. Evans, kancellár, örülök, hogy találkoztunk. - mutatkozom be és nyújtom kezemet, hogy hivatalossá tegyük ismeretségünket.
- Fiatalabb, mint elsőre reméltem, ami történetesen egyáltalán nem probléma, ha a szakértelme valóban azon a szinten van, amiről az aktája árulkodik. - mondom nyugodtan és kezdek hozzá, különösebb teketóriázás nélkül "in medias res" a felvezetéshez.
Gyors, illemtudó meghajlás volt csupán, hiszen a férfi megy a saját tempójában. Ami elsősorban feltűnik, hogy visszakapom az üdvözlést, ami mondhatni odakerül az első városi élményeim közé. A meghajlásból visszaegyenesedve indulok el a férfivel ellentétes irányba, ahol hivogat engem a zöld. A meglepetés akkor ér, mikor mögöttem az előbbi hangszín teljesen ráhibázik? Ilyen lehetetlen! Van valami itt a háttérben. Mivel megszólítottak, így azon nyomban megállok, s visszafordulok. - Igen én vagyok – nézek rá, de újfent csupán csak arcának vonásait figyelem. Természetesen a köztünk levő távolságot a szandál nélküli lábam segítségével könnyedén átszelem. Fürge, könnyű teremtés vagyok, mint a szellő. Érdeklődve várom, hogy van-e értelmes szava hozzám, vagy teljesen jelentéktelen csevegésre számítsak. Utóbbi esetén, köszönöm szépen de nem kérnék. Bemutatkozik előttem, így most már megvan az arc, s a hozzá tartozó arc. - Szép az idő hozzá – toldom meg a saját meglátásommal, egy visszafogott mosollyal. Ami igazából probléma, az a kéznyújtása okozza. Zavarodott arcot vágok, mert én családon belül senkivel sem fogtam kezem. Külsős emberekkel meg csupán akkor, ha megkötöttem egy szerződést. Lehet, hogy Középső kontinensen sok embernek ez volt a szokása, de az én kultúrámban a meghajlás jelenti a teljes tiszteletadást. Szóval a férfi semmi üzleti szöveg után kérne engem egy üzlet megkötésére? Micsoda? Inkább teszem a saját multámból fakadóan az üdvözlést, s újra szépen könnyedén meghajlok előtte. Utána jön a kiegyenesedés folyamata, mikor a szavai elérnek hozzám. - Meghagynám a fiatalsággal kapcsolatos kérdéskört a vele foglalkozóknak. - ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor hibernációban nem állt meg az öregedésünk, hiszen akkor az lenne a halhatatlanság előszele. Az én meglátásom szerint, csak lelassult a folyamat. Szóval elméletben x évet öregedtem, hiszen már nem ugyanazt az évszámot írják. Ezzel szemben a valós öregedés valahol a kezdő időpont, s az Ébredés közti területen foglalhat helyet. S mivel sokszínűek vagyunk, ezért lehet nem lesz ugyanaz a x év öregedés leírva a lapomra, mint másoké. Különösebben nem érdekel. Ami viszont magára vonja a figyelmet, hogy szakértelmet mondott a férfi. - Sokat változott világ, nem biztos, hogy megfelelek az elvárásának – tiszta lapokkal játszom, s nekem még a sok információ halmaz egyenlőre egy olyan teher, amit a hátamon cipelek, s idővel be tudok illeszkedni a társadalomba.
Remek, úgy tűnik, hogy nem lőttem mellé, a személyt illetően, pont azt szólítottam meg, akinek hittem az illető hölgyet. Toábbra is remek az arcmemóriám, jó tudni. A szép időjárásra tett megjegyzésére, elmosllyodom és bólintás közepette megtoldom a saját észrevételemmel is. - Valóban, szép idő van. - akár szabadnapoit is adhatnék acsaládosoknak, a mai napra, hogy élvezzék a nyarat és töltsenek együtt több időt. Majd elgondolkoodm rajta. A nyújtott kéz nem fogadását nem veszem rosszul. Mármint, lehet, hogy a nem rég ébredők egy kicsit még ódzkodnak az efféle érintkezésektől? Ki tudja. Lényegtelen, haladjunk tovább, elvégre nem akadhatok ezen fenn.
Oké, furcsa ez a nő. Most meg a fiatalságával jön, hogy az vagy sem. Tudja a fene. Kezdem nem érteni, hogy miért voltam annyira jó fej, hogy személyesen akarok vele beszélni, ahelyett, hogy a PDA-ján megjelenne az üzenet, hogy mikor, hol és milyen munkát kell felvennie. Vajon mindenki, ilyen? Kezdem érteni, hogy a társaim miért zárkóznak el a Domínium végtelen duruzsuló motorhangja mögé a Városban élő emberek elől.
Igazából akkor veri ki nálam a biztosítékot, amikor arról kezd beszélni, hogy nem biztos benne, hogy képes-e megfelelni az elvárásomnak. Csalódottan csóválom meg a fejemet, majd megszólalok. Hangom nyugodt, mégis érezthető a hanghordozásomban, hogy nem vagyok túl elégedett. - Nézze, én a Népjóléti Kancellár vagyok. Nem kívánok nyomást gyakorolni Önre, de amikor arról beszélek, hogy az aktájában szereplő adatok alapján, a szakértelmére szükségünk lesz, nem az én elvárásaimnak kell megfelelnie. Hanem az emberiség maradékának a jövőjéről van szó. A szükséges erőforrások korlátozottak, nem ABC sorrendben vagy termékenységi ráta alapján ébresztünk embereket, hanem a szakérterületük szükségessége alapján. Ez azt jelenti, hogy azért vettük ki a Cryoból, mert a képesítése alapján, Ön, a megfelelő kompetenciákkal rendelkezők listáján van. A kérdés tehát az, hogy érez magában elég erőt ahhoz, hogy részt vegyen egy projektben, vagy keressek az Önnel betölteni kívánt pozícióra valaki mást? A Világ valóban sokat változott, ez a Perda, nem a Föld. De a fa szerencsére itt is fa, az erdő meg fákból áll. Sarkosítva.
Ha nem különösebben érti, amit mondok, akkor kénytelen leszek kételkedni a mentális képességeiben vagy éppen abban, hogy a hibernáció, nem jár a mentális képességek csökensével, mint negatív mellkéhatás. Egy biztos, ha nem felel meg, órákon belül kapja a PDA-jára az üzenetet, hogy jelentkezzen a Domíniumra való visszaszállítására a megfelelő szerveknél. Nincs szüksége a Városnak inkompetens naplopókra, hasztalan kirakósdarabokra. Semeddig sem tart a szállását, teljes egészsében, az utolsó aprócska darabig valaki másnak kiutalni. A Domíniumon úgysincs szüksége egy a Városban található rezidenciára.
Meg leszek szólítva a népjóléti kancellár által, ami lehet jó, avagy rossz. Egyelőre bizakodom abban, hogy semmi komolyabbról nem esik szó. Nem kell hozzá sok idő, hogy kiderüljön, hogy munkát adna nekem. Nincs ezzel gond, hiszen szívesen dolgoznék. A munkához vagyok szokva, a megélhetési források előteremtésébe. Ami részemről inkább aggasztó, hogy jelen pillanatban rossz időben talált meg ezzel. A sok információ mellé ezt a nyakamba varrni...hát kétesélyes. S mivel úgy lettem nevelve apám által, mint egy hercegnő, így jön a bocsánatkérő meghajlás, már előre. - Értékelem, hogy munkát adna nekem. - kezdek bele a mondandómba, s nézem a férfi arcvonásait, hogy miképpen változik az eddigi szavaimra. Azt már látom, hogy elsősorban meg kell egyezzek vele, ha pedig nem sikerül, akkor mindenképpen el kell utasítanom a lehetőségét. Természetesen a szavaira meglepődök. - Hogy-hogy szakértelem alapján? Én a Terrán leginkább azért kerültem be a rendszerbe, mert a termékenységi rátám magas volt. - továbbra is a férfi szemébe nézek, s megtoldom az orvos szavaival. - A vizsgáló doktorom legutóbb azt mondta, hogy az idő ellenére is még jók az értékeim. - elkanyarodtam kicsikét a többi témáról, de teszek arról, hogy visszaforduljak. Vagyis kicsit rávilágítsak egy dologra. - Nincsen bajom a munkával, azonban a sok-sok információval az elmúlt hetekben sok számomra. Ha esetleg kaphatnék még egy hét pihenőt, utána úgy vélem teljes gőzzel tudnám ellátni a rám bízott feladatot. Másik részről, hátravan a rehabilitációmból még jó pár alkalom. - én bízok benne, hogy e fajta határozottságom sikeres lehet ezen alkudozásban. Vajon a férfi mennyire türelmes? Ráadásul fogalmam sincs, hogy ő vajon átélte-e már az egészet? Hiszen ha nincs személyes tapasztalata, akkor teljesen másképpen tekint az egészre. Egy kisebb időre leveszem a tekintetem a férfiről, hogy a tájra nézzek. - Engem úgy neveltek, hogy mindennek megvan a maga ideje. A siettetés nem minden esetben előnyös. - szökken ki belőlem régi bölcsesség, vagy tapasztalat.
Milyen kedves, hogy értékeli, hogy munkát akarok adni neki. Még a végén én köszönjem meg, hogy egyáltalán felébresztettük. Szavaira türelmesen mosolygok vissza és megszólalok. - Amint mondtam, nem a két szép szeme miatt akarom felvenni egy projektbe. - de úgy tűnik, hogy szegény nőt erősen félre tájékoztatták, ugyanis csak köti az ebet a karóhoz, hogy márpedig neki azt mondták, hogy bla-bla-bla. Szerintem a kezelőorvosa a farkára gondolt, amikor marhaságokat beszélt ennek a nőnek. Mit kezdjek egy ébresztett nővel, aki kilenc hónapig semmit sem csinál, utána meg még a fene se tudja, hogy meddig marad a gyerek mellett, ha netalán túlzsúfolt lenne a Gyermek Gondozó. Kedvesen megnyugtatom, arra gondolván, hogy ennél a nőnél, még el lehet érni valamit, ha szép szavakkal magarázzuk meg neki, hogy valaki szarvas hibát követett el, mert keverte a szezont a fazonnal. - Nagyon sajnálom kisasszony, tartok tőle, hogy erősen félre tájékoztatták. A hibernált személyzet kiválasztása során, valóban szempont volt, hogy termékenysége, egészségi állapota és egyéb fizikai mutatói, a lehető legjobbak legyenek. Ugyanakkor ezek másodlagos szempontok. Gondolja végig, egy városnyi projekt van a nyakunkkon, élelmezési, infrastrukturális és foglalkoztatási kérdéseket kell megoldanunk, úgy, hogy a hatékonyság a lehető legmagasabb legyen. Örülök, hogy jó egészségi állapotban van a hibernálás után, idővel a termékenységi rátája is elsődleges mutató lesz. De engem nem az érdekel, hogy képes-e egészséges gyermeket szülni. Úgy értem, nyilván ez örömteli hír, de engem a szakértelme érdekel, amint azt mondtam.
A nő még mindig köti az ebet a karóhoz, hogy a rehabilitciójából még ennyi meg annyi alkalom van hátra. Itt valaki megint valami hibát követhetett el, elvégre miért kérik az engedélyeztetését a Városba jövetelre, ha a rehabilitciója, még folyamatban van. Fejek fognak hullani ezért. - Szóval azt mondja, hogy a rehabilitációja, még nem fejeződött be? - teszem fel a kérdést őszintén, mondjuk ez részemről nem probléma, ugyanis, történetesen nem követfejteni vagy fát vágni akarom elküldeni. Hogy informálták ezt a nőt, hogy menten azt hiszi, hogy valami fizikai megterhelő munkára akarom fogni? - Az remek, ugyanis a rehabilitáció és a pihenés mellett, rengeteg ideje lesz arra, hogy az átküldött adatokat áttanulmányozza és részt vegyen a projektemben. Nem tudom, hogy mit gondol rólam, de nem arra akartam alkalmazni, hogy fát vágjon vagy követ törjön egy bányában. - mondom egyensen a szemébe. Ahogyan ő tartja velem a szemkontaktus, úgy én is tartom vele, nincs mit tikolnom vagy elkendőznöm, elvégre nem hazudok. Úgy tűnik itt vannak némi gondok a fejekben, kicsit meg kell reformlni a rehbailitció utáni adatközlést, hogy tisztábn legyenek a kedves ébredők azzal, hogy mi Kancellárok, legalábbis én, nem holmi véres szájú, halálig dolgoztató gazemberek vagyunk.
- Szeretne még egy hét pihenőt? Rendben, én nem fogom siettetni. A rehabilitációja idejére, felfüggesztem mindenféle munkavállalás alól, koncentrálhat az adatok feldolgozására, az új világ megértésére. Élelmet a rehabilitációs program keretében kap, ruhával pedig az ébresztése után ellátták. Ez idő alatt pénzt nem kap, elvégre nem végez munkát. A szóban forgó egészségügyi felügyelet alatt, a korábban megismert karanténszobájában fog tartózkodni, a városi szállását lezáratom, hogy mikor véget ér a rehabilitációja, az érintetlenül és frissen várhassa Önt. Kellemes pihenést és remélem mielőbb látjuk egymást. Jut eszembe, a rahabilitáci hivatalos végeztével, az egyik emberem felkeresi, hogy egyeztessenek a szóban forgó projektről. Remélem ez így kellően türelmes megközelítése a célnak. - mondom őszinte és kedves mosollyal az arcomon. Nagyon megértő és segítőkész vagyok, különösen akkor, ha valaki azt mondja, hogy szeretne még egy hétig pihenni, mielőtt belekezd az új világ építésébe. Persze, remek, legyen. De addig, egye csak a szinti-moslék karantén kosztot, viselje a domíniumi ruhát és ne akarjon egy büdös petákot se. Senki nem mondhatja, hogy kivételezek ezzel a nővel, hiszen biztosan élvezni fogja még az egy heti karanténellátást. Remélem megkedvelte a perdai jó levegőt, a zöld látványát, mert a Domíniumon legfeljebb az űr sötétjét láthatja, ha lesz egyáltalán kilátása az űrre.
- Kérem, szóljon, ha úgy véli, hogy ez túl sok engedmény és a jelenlegi körülményei között is képes megtekinteni az adatokat, amikkel a rehabilitációja után dolgoznia kell. A szívemre venném, ha bárki azzal vádolna, hogy rendkívüli bánásmódban részesítem. - hiszen távol álljon tőlem, hogy bárkit is jobb körülményekkel áldjak meg a két szép szeméért.
Nézem a kancellár mosolyát, hogy vajon mindig így tette ezt a gesztust? Vagy ez valamilyen begyakorolt formalitás a részéről. A szavai hallatán szívem lenne felhorkanni, de az nem illik hozzám. Elhúzom a szájam szélét a szavai hallatán, de nem sokáig maradnak azok mozdulatlanok. - Terrán sem lehetett már csak úgy projektbe bejutni – legalábbis valami ilyesmi dereng a fejemben, s joggal elmondhatom, hogy régen volt az. Jó, tudom családi tagnál készültek el a tesztek, de szerintem azzal nem volt gond. Főleg úgy, hogy nem vertük nagy dobra mások előtt ezt a dolgot. Úgy érzem ebben a pillanatban, hogy marhára lassan telik az idő, s a férfi nagyon rám gondolt a munkával kapcsolatosan. Meghallgatom őt, hátha tud valami újdonságot mondani, s sikerül tovább gördíteni az alkut. Meglep, mikor arról kezd el beszélni, hogy engem félre tájékoztatott a férfi doki, akihez kerültem. Utána meg mondja, hogy nem érdekli őt a termékenységi mutatóm. - Nem én vagyok az orvos, fogalmam sincs, hogy abból az adatból amihez magam is hozzáférek meggyógyultam vagy sem. A férfi orvos nem tartott még engem alkalmasnak, meg szeretne nekem segíteni abban, hogy tökéletes formába jöjjek. - mondom kendőzetlenül az orvosi titkaim, mit sem sem tudva, hogy most mi a helyes? Minden új! Arcok, eljárások és más egyebek. Alig van valami, ami emlékeztetne Terrára. A kancellár tovább mondja a szavakat, s én meg magamban mérlegelek. A férfi ajánlatát hallgatom, ami valóban jól esne, azonban úgy érzem változtatni kell az álláspontomon. - Hmm, várjon! Szívesen hozzálátok a munkának holnap is, de akár ma este is. Csak szeretném jelezni, hogy egy darabig ne várjon tőlem túl nagy eredményt, egy darabig biztosan. - felsóhajtok, hiszen még nyakamba varrnak egy munkát az adatok mellé. Abban reménykedek, hogy meg tudok vele birkózni. Ha nem, akkor vajon megyek a selejtesek mellé? Nem túrok bele a hajamba, sem pedig tekergetem a tincseim. - Tudja mit! Mutassa, hogy egészen pontosan mit kellene tennem? - nézek rá, s nem tudom, hogy jól teszem, de előveszem a PDA-m. Kezemmel úgy forgatom az eszközt, hogy át tudhassa küldeni rá ezen bizalmas információkat. Nézzük, hogy mit akar rám sózni!
Úgy tűnik, hogy Chiba kisasszonynan kezd a jó levegőn kitisztulni az agya, mert olyan mondat hagyja el a száját, ami nagy igazságot takar. Bár én nem a terrán születtem, de hallottam bőven elegete arról, hogymilyen volt a jelenlegi helyzet előtt és Perdához képest. Mondjuk úgy, ha tíz kancellárt is neveztünk volna ki az emberiség élére, akkor se lett volna semmi eredmény. - Ez nagy igazság. Most sem lehet. Most, a Perdán, az ember vagy zseni, hogy bekerüljön egy projektbe, vagy hátszele van. A harmadik út, hogy a szaktudására szükség van. Szaktudása van, hátszélnek itt vagok én, zsenialitásáról még nem tudok nyilatkozni. - mondom kedélyesen és haladunk tovább a beszélgetésben.
Aha, szóval férfi orvos. Oké, értem én, tényleg csinos ez a nő attól függetlenül, hogy körülbelül nyolvan évesnek kellene lennie, a hibernáció, igazi csoda. Isten adta lehetőség, hogy az ember a tudomány segítségével konzerváljon és megőrizzen embereket, akár ötven éves távlatokba is. - Meggyógyult? Nem, nem. Technikailag halott volt, nem beteg. Beteg embert, nem hibernálunk és visszünk keresztül a végtelennek tűnő űrön át, ötven éven keresztül. Itt a Perdán, újászületett s most lehetősége van, az emberiség javát szolgálni. Ez nem a Terra, itt nem a magunk érdekét szolgáljuk, hanem a jövő generációinak dolgozunk, hogy a gyermekeink és a gyermekeink gyermekei, nyuodtan élhessenek anélkül, hogy azon kellene törnik magukat, hogyan lássanak el majd több ezer embert. Gyanítom, az ön esetében azon van a hangsúly, hogy az illető orvos férfi. Több időt akar, a társaságában tölteni.
Úgy tűnik, hogy ennek a nőnek helyén van az esze, csak játszani akarta itt nekem a nebáncs virág kiskirálylányt, hogy ő még rehabilitációt akar. A karantén koszt megemlítésére, meg arra, hogy nem tart semeddig visszaküldenem a Domíniumra, hogy élvezze az űr lehangoló, végtelen sötétjét, szinte azonnal kapcsolt, hogy: jaj, hát képes arra, hogy ellása a fealdatát. Az eredményt egyébként sem vártam volna tőle azonnal, hiszen a projekt összehangolt művelet lesz, nem egyik pillanatról a másikra történik. - Erre a hozzáállásra van szükség. Ez az a lelkesedés, ami előrébb viszi az emberiséget, hogy ne pusztuljon bele az exodusba. Az eredmények, egyelőre várhatnak, a munka jellegéből adódóan, tisztában vagyok vele, hogy nem egyik napról a másikra születnek majd meg. Emiatt ne fájjon a feje.
Úgy vélem rájött, hogy nagyon megütheti a bokáját, ha tovább játssza a hattyúk halálát és belátta, hogy rosszabbul járhat csak, ha sokáig húzza itt az agyam és megpróbálja kivágni magát a munkavégzés alól. Mindenkinek dolgoznia kell, nincs helye heréknek és mézkirálynőknek. - Igazán kedves, hogy megengedi a kancellárnak, hogy munkát adjon önnek. - jegyzem meg, némi éllel a hangomban. Oké, nincs szükségem hízelgőkre meg talpnyalókra, de mégis csak a kancellárok egyike vagyok, ha nem is a legfontosabb. - Üljön le! - mutatok a tó partján található piknik asztal melletti padra. Majd az asztalhoz lépek, lenyomok néhány gombot, pontosabban az érintő képernyő miatt nem kell nyomkodni semmit, és leteszem az egyik PDA-m az asztalra. Pár pillanat múlva egy torony hologrammja jelenik meg.
- Ez a Zöldszív Projekt. Az épület, amint látja, vertikális kiterjedéssel bír, ellenben a szokványos horizontális kertekkel, itt függőelegesen helyezkednek el az élelmezésre használt növénykultúrák. A városon kívüli kertek és a Zöldszív Projekt hydroponikus kertjei, mert később töb torony lesz, garantálhatják, hogy a népesség élelmezésének hatékonysága, toronymagasan, - érti, ugye, toronymagasan - javuljon. De ez a jéghegy csúcsa, ami körülötte van, az az igazán érdekes és ahhoz fogom alkalmazni önt. - egy könnyed mozdulattal, megmozdítom a hologrammot és a torony körülötti terület jelenik meg. - Amint látja, a függőkertek körül park lesz kialakítva. Nem hiába lett kihagyva a városban akkora hely. Olyan fákra lesz szükségünk, amelyek nem nőnek az egekig, könnyű gondozni, el van más fás és lágyszárúkkal, alacsony a megbetegedéseik lehetősége és a legfontosabb paraméter. Ehető gyümölcsöt terem!
Pár pillanatig hagyok neki időt, megemészetni az eddig hallottakat, majd újra megérintem a PDA-m, ami hatására a hologramm kiterjedése megnő és az eddigi park látképe az egész városra kiterjed, fákkal tarkítva. - A Domíniumról betelpülő embereknek szükségük van a természet közelségére. A parkok látványa, a zöld környezetben töltött mindennapok, nyugtatják az idegeket, kellemes kikapcsolódást nyújtanak. Azt nem kell részleteznem, hogy miért kell, hogy ehető legyen a termés. A botanikai jelentések és tanulmányok alapján, az Ön feladata lesz a parkokba a megfelelő fák és bokrok összeválogatása. Siker esetén, a jutalom nem marad el és nem kell kételkednie, nagyazbású lesz.
Ha tudná a férfi, hogy a hibernációhoz mi minden egészségügyi feltételnek kellett eleget tenni. Két kezem nem elég a vizsgálatokat megszámoljam őket, sőt biztosan fel sem tudnám sorolni őket. Ha a férfi megtapasztalta volna a hibernációt, akkor lehettünk volna sorstársak. Így viszont csak elkönyvelem magamban, hogy nagyon engem lát megfelelőnek egy munka elvégzéséhez. -Csodás véletlen, hogy találkoztunk, de az sem kizárt, hogy így kellett történnie…- szavai közül, leginkább a hátszél szó feszélyez. Minden valószínűség szerint, hogy nem fogom nagy dobra verni, hogy egy kancellár adott munkát. Másik tény pedig, hogy ezek szerint, valamennyire a főnököm szeretne lenni? Nos alig ismerjük egymást, s valószínűleg szokások tekintetében szintén különbözőek vagyunk. Hiába voltam Amerikában, nem fogom tudni levetkőzni a régi szokásaim, egyik napról a másikra. Ami becsülendő tőle, hogy kijavítja a szavaim. Szóval halottként könyveltek el, aki feltámadt. Egy Terrai tudásfoszlány kel életre bennem, s adja a számra, amit ki is mondok. - Főnix, a madár aki az örökléttel hozzák hírbe, legalábbis elsősorban. Meg pontosan mikor meghal, s elhamvad, akkor képes újjáéledni abból. - az már kevésbé szívderítő, hogy a létezésem a többiek javát fogja szolgálni, vagyis az elkövetkező generációk jólétét. De ebben hol van az én jövőm? Vajon leírtak már, hogy egyszer majd meghalok, vagyis a férfi magyarázata nyomán én már egyszer meghaltam. Fura logika. Tovább hallgatom a beszélgető partnerem, akkor megtudom, hogy az olyan lelkesedés kell az egészhez, mint amilyet én mutattam. A többi szava nem érdekes, mert azt inkább betudom hangzatos veszélykeltő szólásnak. Az teljesen rendben a részemről is, hogy nem kell egyből bizonyítanom a rátermettségem. Ez számomra szintén könnyebbség. A soron következő jelenet, meg csupán azért van, hiszen a Terrán én vezető voltam. Elengedem a fülem mellett az erre vonatkozó hangnemét. A meglepő igazából abban rejlik, hogy a férfinél tudatos vagy sem, de az üljön le, eléggé parancsolónak hangzik. Kénytelen vagyok e felett szemet hunyni, de nem felejtek. - Rendben – szólok vissza, s megindulok abba az irányba. Mikor sikeresen helyet foglalok, akkor pontosabban elvonja a figyelmem a technikai eszközén való nyomkodása. Be kell ismernem, hogy úgy használja, mintha levegőt venne. Hamarosan megpillantom a hologrammot, így elnyeri a férfi a teljes figyelmem. Hallgatom a nagy elképzelését az egészről, azonban önkénytelenül csúszik ki az ajkaimon a következő szavak. - Uram, Ön betegesen maximalista, ebben a tekintetben. Képtelenség ennyi minden jót, egy növénybe tuszkolni, ha csak nem gén módosított. S én tudásom szerint a gén módosított dolgok idővel az emberi fejlődésre hatással lehet. Én a természetesség és változatosság híve vagyok. A növények képesek védeni egymást. Ha csakis gyümölcsfákat ültetek, akkor lecsökken a betegségek elleni védekezése. Betegség esetén könnyedén tovább terjed a többire. - arról pontosabban jelenleg nincsenek adataim, hogy melyik fa, milyen magasra nő 10 vagy 20 év esetén.
És édesen galád is néha 
A többi részében meg ugyan az én karakterem nem nagy ölelgetős, de itt azért küldök a kis szomorú Virágocskának egy nagy ölelést! 
//
A galádságot Callumtól tanulja ám! 
Köszönöm az újabb élményt és az ölelgetést! 
//
