Utolsó poszt ☽Kedd Aug. 18, 2020 8:34 am Következő oldal☽
Tywi& Jasmine
A Tűz hava - mocsárjáték
*Ember tervez…és az egész Univerzum keresztülhúzza a számításaidat. Ez lehetne a jelen kor mondása, mert hiába küszöböltük i vademberrel az elégséges kommunikáció problémáját, és hiába épített kunyhót Tywinna az állomás közelébe, egyikükkel sem tudtam találkozni. Vademberrel legalább volt egy mentő időpontunk, ami nem lett „kőbe vésve” ahogy az üzeneteink, de Tywinnát nehéz volt elérni és már nem volt sok időm a kutatóállomáson, mielőtt visszautaznék a Városba. Végső megoldásként üzenetet hagytam neki a kunyhóban és reméltem, hogy megtalálja, és meg is érti. Írni nem tudtam, mert nem ismeri az írásunkat, csak a hangüzenet jöhetett szóba, ám ahhoz is kreatívnak kellett lennem. Egy nap elmentem a kunyhóhoz a kíséretemmel, és ott hagytam neki egy kis csomagot, bőrbe tekerve, hogy ne essen baja. A csomagba egy apró diktafont helyeztem, melyre felvettem az üzenetemet, mellé pedig egy tenyérnyi vászonra felfestettem a kis „dobozt” rajta a gombbal és egy ujjat, amint épp lenyomja azt. Úgy állítottam be, hogy elég legyen egyetlen gombnyomás, és a hangomon megszólaló szerkezet elmondja mikor és hol várom. *
„Szia Tywinna! Én keresni téged sok idő. Én sajnál, nem tudni jönni mikor megbeszél. Én várni Tűz hava utolsó nap….kalitka kapu, negyed nap. „
*Mindehhez segítségre is szükségem volt, nem mondhattam azt, hogy augusztus utolsó napján várom, délelőtt 9-kor, mert fogalma sem lett volna, hogy az mikor van, anyának írtam és kértem, hogy segítsen ebben, ő mondta el, hogy a perdaiak hogyan nevezik az egyes napokat, hogyan mérik az időt. Így már könnyebb volt és hiányos, döcögős nyelvtudásommal felmondtam az üzenetet. Már csak reménykednem kellett, hogy perdai barátnőm megérti a rajzot és nem dobja el ijedtében a „beszélő dobozt”, mielőtt az üzenetet meghallgathatná. A meghagyott időben vártam őt a kutatóállomás kapujában, útra készen egy vélhetően bogás kalandra, hátitáskámban étellel, itallal. A többi felszerelésemet előkészítettem egy másik táskába, de azt valószínűleg majd a kocsira teszem, mert az őrök akik engem a mocsárig kísérnek, azzal fognak jönni, ha ugyan olyan úton megyünk, ahova a kocsi is alkalmas. Könnyű jármű, nem csapatszállító, de terepre tervezték. Igyekeztem úgy öltözni, hogy Tywinnának se legyen kifogása, a magasszárú cipőm vízhatlan, kényelmes, ahogy a nadrágom is strapabíró, jól szellőző anyagból készült. Ha mégis hibázna valami, még mindig visszamehetek a kabinomba a megfelelő holmiért. A kunyhó felől nyúló ösvényt figyeltem várakozás közben, talán túl korán is elhelyezkedve, de inkább én várjak odakint, minthogy Tywinna belefusson az őrökbe, noha mindenkinek meghagytam, hogy várom őt, sosem lehet tudni.*
Utolsó poszt ☽Kedd Aug. 25, 2020 3:13 pm Következő oldal☽
Úgy érzem, hogy Jasmine barátnőmmel elég alaposan elkerüljük egymást, hiába beszéltünk meg egy időpontot. Volt, hogy napokat vártam a kunyhómban, de ő nem jelentkezett. Utána meg én tovább indultam, abban a reményben, hogy következőre mindenképpen egymásba futunk. Én mindenképpen szeretném tartani a szavam, hogy elviszem a mocsárvidékre. Nem szeretném, ha csalódás érné a kalitkába zárt madárkát, hogy többet már nem mehet ki a szabadba. Egyik alkalomkor, mikor megnéztem a kunyhót, akkor feltűnt nekem a nem oda illő dolgok. Kíváncsian kinyitottam a bőrtokot, majd a fura szerkezetet kivettem onnan. Mivel nem harapta meg az ujjam, s egyéb sérülést nem okozott bennem, így azt a fura gombot megnyomtam rajta. Rögtön elejtettem, mikor meghallottam Jasmine hangját. Kimentem a kunyhóból, mert úgy hittem, hogy itt van. Nehezen jöttem rá, hogy az a kütyüből jön, s valójában nincs itt személyesen barátnőm. Kis üzenet és érthető számomra. Feljegyeztem magamban az időpontot, sőt sietősen távoztam a környékről… …Az a nap van, amit meghagyott nekem Jasmine. Boga hátán ülök, s mögöttem van egy másik, egy gazda nélküli fiatal boga. Úgy vélem, hogy Jasmine fog rajta ülni, s neki ajándékozom a szép állatot. Ügyesen vezetem az állatot, jól ismerem a könyéket. Nemsokára megtalálom az ösvényt, amit direkt boga méretre bővítettem, mikor csak erre jártam. S egyszer csak kibukkanunk az én átlagostól nagyobb bogámmal, s mögöttünk követ a fiatal példány. Pontosan Jasmine előtt állítom meg őket, s már huppanok le a helyemről. Odasietek a barátnőmhöz, s magamhoz ölelem melegen. - Shaz or és Shiennel kísérje utadat! - köszöntöm őt mosolyogva, s lassan elengedem őt. Végigmérem őt tetőtől talpig, de nem mondok semmit az öltözésével kapcsolatban. Úgy vélem, hogy neki legyen kényelmesebb, mint hogy én ráerőltessem a saját tanácsaim. - Jó látni, hogy jól vagy Jasmine. Hiányoztál és gondoltam rád sokat. - közlöm vele egész egyszerűen az igazságot, mert ebben nincs semmi szégyelni való. Ha megvolt az érzelmek kinyilvánítása, akkor utána tovább lépek. Megfogom lágyan a kezét, s odavezetem az én Bogámhoz, aki érdeklődve öltögeti ki a nyelvét az irányunkba. - Ő az én szépségem! Én fárasztottam egyedül, míg végül elfogadott főnöknek. Okos állat, tudtad? - s ha már ott van a másik, akkor odavezetem az övéhez. - Ez pedig lenni a tiéd. Neked adom, ajándék. Fiatal, szelíd és még eddig senki sem ült rajta. - feltűnik nekem a kíséret, s érdekesen nézek arra a fura dologra, ami a közelünkben van. Végigmérem, majd megrázom a fejem. - Le fognak maradni, sok az akadály. Boga képes átmenni kidőlt fákon. Az képes átmenni rajtuk? - mutatok a kérdéses valamire. Még sosem láttam olyat, így a nevét sem tudom.
Utolsó poszt ☽Hétf. Aug. 31, 2020 6:57 am Következő oldal☽
Tywi& Jasmine
A Tűz hava - mocsárjáték
*Nagyon, nagyon reméltem, hogy Tywinna tudja majd használni a diktafont és meg is érti az üzenetemet, más ötletem nem volt hogyan találkozhatnánk és nem sokára már visszamegyek a Városba, távol a kutatóállomástól és nehézkes lenne eljutnom hozzá. Erről is kell beszélnem vele ha eljön. Egyelőre csak a várakozás maradt s, hgy az ne legyen túl unalmas vagy feszült, nekiálltam sétálni. Nem mentem messze a kaputól, még hallótávolságon belül maradtam, időnként elnéztem a vízesés felé is…mert valahogy az a találkozás sem jött össze. Aztán végre eljött a pillanat, a kapunál álló őr szólt, hogy Tywinna két bogával belépett a védett körzetbe, rádión kapta az üzenetet, így mikor megérkezett, már a kapunál álltam mosolyogva. A két hatalmas állat lenyűgöző volt, önkéntelenül hátráltam pár lépést mikor a közelembe értek, volt bennem egy kis félsz, már csak a méretek miatt is, annak ellenére, hogy Tywinnában megbíztam. A mosoly azonban nem tűnt el az arcomról, és kitárt karokkal fogadtam a perdai lányt. * -Tywinna! Sha`zor és Shiennel hozott! Én remélni jó mondani. *Átöleltem ahogy ő is engem, köszöntöttem őt a legjobb perdai tudásom szerint, majd eltávolodtam tőle annyira, hogy a szemeibe nézhessek, de időnként a két boga felé is pillnatottam. * -Én gondolni sok Tywinna. Sok valami távol tartani engem. Én menni kunyhó, Tywinna nem lenni…szomorú. *S mutatom is kezemmel a szememet dörzsölve és ajkamat lebiggyesztve a szomorúságot, de aztán elmosolyodom.* -De érteni üzenet és én lenni boldog! *S most itt van végre és mehetek vele a mocsárba, ami külön kaland a bogaháton való utazás mellett. Azt persze nem gondoltam, hogy egyedül ülök majd rajta, azt hittem Tywinna mögé ülök majd és benne kapaszkodom, ráhagyva az irányítást, de így egészen más lesz ez a kaland. A kis félsz mellett bennem van az a gondolat is, hogy nem érünk oda soha, mert másfelé indulok el és a boga önálló életre kel a helyett, hogy nekem szót fogadna. De, hogy még ajándékba is kapom, arra sem számítottam. Értetlenül nézek Tywinnára, félve, hogy nem jól értettem a szavait, mert az előfordulhat. * -Lenni enyém? Ajándék? Úgy érted, hogy az enyém és vigyem haza majd ha visszatértünk? Ó, ez…Te nem vinni el boga? *Kissé elhúzom a számat kínomban, mert fogalmam sincs hogyan magyarázzam el neki, hogy nem vihetek be állatot sem a kutatóállomásra, sem a Városba, pedig értékelem a kedvességét és az önzetlenségét és….ha még sikerül is összebarátkoznom a bogával, tényleg örülnék neki. Egyelőre megmaradok e mellett, és nem foglalkozom azzal, hogy mi lesz amikor visszaérünk. Szélesen elmosolyodom és fejet hajtok.* -Te lenni kedves, én köszönni. Hűűű! Egy igazi nagy boga.*Hihetetlen, de mégis ott áll előttem és nem tudom levenni róla a szemem. Hatalmas, még úgy is, hogy kisebb annál amin Tywinna ült. A lány aztán rákérdez a kísérőkre és a kocsira, én meg picit félrevonom, és halkabban szólok hozzá.* -Nem. De ők nem tudni rossz út mi menni. Megoldani, nem megoldani. *S vállat vonok, mint akit nem érdekel, hogyan alakulnak a dolgok. Mi csak menjünk, ahogy megbeszéltük. Ha lemaradnak, az ő bajuk. Visszafordulok a bogámhoz, mert sokkal jobban érdekel, hogyan fogok rajta ülni, az egész annyira izgalmas, hogy nem nagyon bírok magammal. Felé nyújtom a kezem, lassan lépek közelebb az oldalához, hogy megérinthessem és ha hagyja magát, azt hiszem még a lélegzetem is elakad. Egyelőre távol tartom magam attól a félelmetes csőrtől, de minden apró részletet megfigyelek rajta. Leginkább azok a fura lábak érdekelnek, és persze a méretek. Lenyűgöző. Mire a nyakához érek, a boga felém fordul a fejével, a háta kissé eltávolodik tőlem, én meg behúzom a nyakam a vállaim közé és kezeimet a hátam mögé rejtem. Nem is nézek felé, csak állok és várok, hogy mi fog történni, de azért nem vagyok olyan nyugodt, mint amilyennek látszom. Legszívesebben elszaladnék. Mire lebeszélem magam a menekülésről, a boga megböki a vállam, majd még jobban odatörleszkedik a fejével, majdnem fel is lök és fura hangokat hallat. Meg is fordul a fejemben a gondolat, hogy ez olyan volt, mintha nevetne.* -Most kinevetett engem….boga nevetni? *Én csak félve mosolyodom el, az őrök a kapunál úgy tűnik láttak már bogát, mert nem tesznek semmit, nem akarják lelőni, nem is szólnak Tywinnára, hogy fékezze az állatot. Akkor biztosan jól csináltam valamit.*
Utolsó poszt ☽Szer. Szept. 02, 2020 1:10 pm Következő oldal☽
Tökéletesen jól írta meg az időpontot Jasmine, s én pedig eljöttem. Nincs ebben semmi ördöngösség. Ami azt illeti, az külön öröm, hogy miattam belevetette magát a nyelvünk szépségeibe. Én sem voltam rest, mert ahol csak lehetett ott beszélgettem emberekkel, s tanulom el a quorsák nyelvét. Megtörténik nálunk a nagy ölelés. - Nagyon jól mondtad, látszik a kiejtést gyakoroltad. Emellett pedig mást szintén tanultál. Én büszke vagyok rád, barátnőm. - lassan elválunk egymástól, s mikor ő elkezdi nekem magyarázni, hogy elfoglalt volt, akkor csak mosolygok rá, végül megfogom a bal kezemmel a jobb vállát. Aranyosan nézek rá, s mikor befejezi a saját beszédét, akkor én következem. - Most már itt vagyok, s mehetünk a mocsárba. Semmi gond, hogy elfoglalt voltál. Őrülök, hogy veled lehetek, s tanítalak majd sok dologra. - adom tudtára, hogy nem ússza meg szárazon a velem való kapcsolatot. Természetesen mondom neki, hogy kap tőlem ajándékba egy bogát, ami csakis az övé. S ha jól bánik az állattal, akkor senki mást nem fog a hátára engedni. Meglep, mikor kedves barátnőm félve visszakérdez. - Igen, teljesen neked szántam. Hazaviszed, s hidd el gyors kutató munkákhoz nagyon alkalmasak. Hideget utálják, de azon kívül bármilyen más helyen kiválóan alkalmazhatóak. Nem fogom elvinni bogat. - látom, hogy fejet akar hajtani nekem, de én helyette magamhoz ölelem. Végighallgatom a szavait, miszerint kedves vagyok. Nem lő vele mellé, hiszen ő az én barátnőm. Most tegyek Perlás cipót a zsebébe, vagy húzzam meg a haját, vagy esetleg kenjek a ruhájára sarat? Nem! Nem tudnék vele gonoszkodni. Félrevon engem a kérdésem kapcsán, s én pedig figyelmesen hallgatom a válaszát. - Rendben. - aztán látom, hogy Jasmine lecserél engem a bogájára. Nincs bennem irigység, sokkal inkább távolról nézem az ismerkedésüket. Pár perccel később lépdelek oda, hogy ne hagyjam őt tudatlanul az állattal kapcsolatosan. Hallom, hogy a bogájának tetszik az emberi törődés, s hogy nem utasítja el. A hangját szintén hallom, hogy elégedett. - Nem, nem nevetés. Sokkal inkább tetszik neki, hogy simogatod. Így fejezi magát egy Boga. S a vállon bökés pedig úgy fordítanám le neked egyszerűen. „ Simogass még!” - magyarázom neki, s remélem megértette. De itt nem állok meg, mert a legfőbb szabályt elmondom. - Boga csőréhez érni első találkozáskor tilos. Rögtön kivívod az állat haragját, s sosem fog utána felengedni a hátára. Megfelelő bizalmi szinttel lehet hozzáérni a csőréhez. S ha átlépsz ezen a bizonyos szinten, akkor utána életed végéig hű társad lesz. Aludhatsz vele, játszhatsz vele, taníthatod új dolgokra. - röviden és tömören ennyit kell róluk tudni, s ha már itt járunk, akkor felteszem neki a nagy döntő kérdést. - Szeretnél velem jönni, az én bogámon, vagy szeretnél a sajátoddal? Mert ha az enyémmel, akkor azt kell kérjem tőled, hogy teljesen rám kell csimpaszkodnod. Én elég vad bogás vagyok – mosolygok rá, s végül pedig hozzáteszem. - Természetesen vezetheted az én bogám egy kezdő szintű terepen, ha erről a környékről kiérünk.
Utolsó poszt ☽Vas. Szept. 06, 2020 12:03 pm Következő oldal☽
Tywi& Jasmine
A Tűz hava - mocsárjáték
*Itt az állomáson nem találkozhattam más perdaival, a Városba azért többször megfordulnak, bár még úgy sem rendszeresek a látogatásaik. Jellemzőbb, hogy az emberek keresik fel őket, ezért a nyelvtanulás sem volt egyszerű, és anya sem tud olyan jól perdaiul beszélni, hogy sokat segíthetett volna. Ő inkább a szokásaikról mesélt és a köszöntéseket mondta el. Ennek ellenére elhatároztam, hogy csak akkor veszem elő a pda-t, ha tényleg teljesen elakadok, addig megpróbálom legalább a megértett szövegkörnyezetből kitalálni mit mondhat Tywinna. Azt biztosan megértem, hogy jó volt a köszöntésem és a kiejtésem is ezek szerint javult. * -Én köszönni! *Bólintok köszönetképp, de van amiért elnézést kérjek, hiszen sok olyan elfoglaltságom volt, ami miatt nem találkozhattunk és nehéz úgy kapcsolatot tartani, ha nem tudom értesíteni. Nálunk sokkal egyszerűbb, a kommunikátoron keresztül bármikor elérjük egymást és nincs felesleges út, vagy idő amit elpocsékolunk, csak mert a másik hiába vár ránk. Reméltem, hogy nem fog megharagudni, de ahogy mondta korábban, sokat tanultam…most például tőle. Türelmet, másfajta türelmet mint ami az emberekben van, és elfogadást és észreveszem azt a képességet, ami bennünk nincs meg. Talán soha nem is volt, vagy olyan régen, hogy elfeledtük. Azt, hogy ne azt nézzük mi történt és miért, hanem a jelennek örüljünk. Elmosolyodom, s tekintetemben talán látszik, hogy meglepődtem s lehet, hogy félre is érti, de elmagyarázni nem tudnám, főleg nem perdai nyelven. * -Én is örülni…*Megható a kedvessége és az önzetlensége és nem is tudok többet ehhez hozzászólni, annál is inkább, mert miután tisztáztuk miért nem jöttem előbb, nekem ajándékozza a bogát amit magával hozott. Egy bogát! Nekem! A baj csak az, hogy nem fogom tudni magammal vinni, de azzal, hogy elhallgatom a problémát, elódázom…igyekszem az imént tanultakat kamatoztatni és csak a jelenre gondolni. * -Én nem tudni mit mondani…most tényleg fogalmam sincs mit kezdjek vele.*Azt hiszem még sosem mosolyogtam ennyire vadul, érzem, hogy kezd fájni az arcom de különös módon ez még jól is esik. A főhajtásból nem lesz semmi, Tywinna magához ölel én pedig visszaölelem ha már mást nem hagy tennem. Ezek után kit érdekel, hogy a mellém kirendelt őrök hogyan fognak lépést tartani velünk? Ezt az érzésemet megosztom a lánnyal, de aztán csak nem haragszik meg alapon a bogával ismerkedem. Érdekes, csiklandozós érzés, nevetős és egy kicsit ijesztő is, már csak a méretei miatt. Fölém magasodik, pedig a lábai láthatóan nincsenek teljesen kinyújtva és az a csőr élesnek és hegyesnek, veszélyesnek tűnik. Nem is értem hogyan jutott eszébe az első perdainak magához édesgetni ezt az állatot, de lehet, hogy a természetük alapból barátságos. Az ismerkedés nem minden inzultus nélkül zajlik, a nevetés után…* -Nevetés hallani…ha ez nem nevetés akkor mi? Igenis nevet, nézz rá, vagyis elég ha én látom, mintha mosolyogna….ó, azt hiszem a sokadik találkozáskor sem fogok a csőréhez nyúlni. Hogyisne, hogy megcsípjeeeehéééé! *Nem tudom mennyit ért a szavaimból Tywinna, de a végét biztosan. A boga ugyanis belekap a hajamba és bár nem fáj, meglep és megijeszt. S a felháborodásomon megint nevet. * -szerinted ez vicces? ….te mondani, boga nem nevetni? *Nézek a lányra megjátszott elégedetlenséggel s közben ösztönösen igazítom meg a hajam. Nagyon remélem, hogy ez volt a bogáknál az ismerkedési és elfogadási szertartás. * -Én menni én boga…van neve? Vezetni…hogyan? *Ahogy előrefordul, megsimogatom az oldalát és úgy tűnik már ügyet sem vet rám, ezért előrébb lépek, hogy megfogjam azt a bőrszíjat, ami a nyakáról lóg. Felnézek a hátára, már csak az a kérdés, hogyan mászok fel oda. Persze nem magasabb mint az a sziklahasadék, amit megmásztam már Vadember kedvéért, de az nem mozgott.*
Utolsó poszt ☽Csüt. Szept. 10, 2020 6:54 am Következő oldal☽
- Meglátod, hogy egyre ügyesebb leszel. - biztatom őt, minden további nélkül. Jasmine az én barátnőm, s nincs semmi gond közöttünk. Szívesen beszélgetek vele, s ha eleget leszünk egymás társaságában, akkor sok szó fog megragadni a fejünkben, ráadásul egyre jobban megértjük egymást. Csodálatos, hogy van egy Fűvész társam a Quorsák között, s kecsegtető, hogy ő nincs túlságosan megfertőzve bizonyos nézetekkel. Mosolygok rá jelenleg, s élvezem a társaságát teljes perdai szívemből. - Ha te örülni, akkor én úgyszintén. Ez tökéletesen azt jelenti, hogy mennyire fontosak lettünk egymásnak. S tőlem telhetően fogok neked mindent elmagyarázni, amit lehet, vagy megmutatni ezen a mocsaras kalandban. Szeretném, ha megállnád a helyed és biztos talpakon állj Jasmine. - nézek rá, hogy ő mit szól ehhez, legalábbis az arcjátéka mit sugall. S igen, a kettőnk közötti kötődést, egy ajándék bogával szeretném megerősíteni, s nem kérek tőle tőle semmit. Mert ez nem a piac, ahol más árú fejében adjam el neki, e nemes jószágot. Mikor hallom tőle, hogy nem tudja mit kezdjen az ajándékával, akkor odalépek hozzá. - Ezen ne fájjon a fejed, az utunk után bármit tehetsz vele. Tovább ajándékozhatod, vagy a piacon kereskedhetsz vele, vagy elviszed magaddal, vagy itt hagyod. De az lenne az állat számára a legkeményebb. Nagyon értelmes állatok, s egy fokkal jobb, ha elküldöd az útjára. Vissza a vadonba. - magyarázom hevesen, s remélem tud engem követni. Végül csak leragad Jasmine az állattal való ismerkedésnél, így én egy darabig távolról szemlélem a közös lépésüket. Tudom jól, hogy az állat nem fog támadólag fellépni ellene, kivéve, ha a csőréhez ér. Hosszas megfigyelés alapján úgy találom, hogy igazán könnyen fogadják el egymást. Igen, az állatoknak van szemük az ilyesmihez. Bár az enyémmel kezdetben nem volt békés közös kalandjaink, de végül szép barátsággá vált. Odalépdelek Jasmine mellé, hogy elmondjak pár lényeges tudnivalót. - Csak játékos még, sőt az én bogám szintén birizgálja a hajam. Szóval nem vagy egyedül. A bogák így fejezik ki magukat, hogy tőrödnek veled, s odafigyelnek rád, vagy egyszerűen figyelj rá. 1 év bogázás után, minden bogát meg fogsz tudni érteni. A fájdalmait, az örömét, éhes vagy esetleg szomjas. Ez lassú tanulás, sok türelem kell hozzá. - mondom komoly hangnemben, miközben mosolygok, mert Jasmine bogája izgatott. Nem csodálom, hiszen része lehet egy jó utazásnak, s nem csak egy karám között tölti az idejét. - A neve az lesz, amit te adsz neki. - nézek barátnőmre, aki éppen arról faggat, hogyan kell irányítani az állatot. - Kantárral, lábbal. A kantárnak két oldala van, bal és jobb. Amelyiket finoman meghúzod, arra fordul. A következő szint a lábbal. Lábbal finoman tudsz jelezni az állatnak, hogy merre menjen. Várj megmutatom. - odaszaladok a sajátomhoz, s ha megnézi jól, hogy miként pattanok fel a hátára, akkor elsajátíthatja a technikát. Utána kantár nélkül, elkezdem a bogám irányítani, hogy merre forduljon, sőt a lábammal mondom az állatnak, hogy induljon. Szóval egy kisebb bemutatót tartok Jasmine-nak.
Utolsó poszt ☽Kedd Szept. 15, 2020 7:06 pm Következő oldal☽
Tywi& Jasmine
A Tűz hava - mocsárjáték
*Tywinnára mosolygok, és nagyon remélem, hogy igaza lesz és megtanulok rendesen beszélni a perdaiak nyelvén, egyelőre majdnem minden szóba beletörik a nyelvem, de élvezem annak ellenére, hogy hihetetlenül izgulok, mikor vétem el a szavakat és mondok valamilyen blődséget. Sokat hallottam már másoktól a perdaiakról, de Tywinna mindegyik jellemzőre rácáfol, hihetetlenül kedves és közvetlen, és ha vannak is előítéletei az emberekkel szemben, velem nem mutatja. * -Óóó! Én is nagyon remélem, hogy biztos lábakon fogok állni és biztos fenékkel ülni azon a bogán….sok kérdés lenni, én kíváncsi. Tywinna sok kérdés, én válaszolni…jó szívet…szívvel. *Szeretnék én is segíteni neki valamiben, tanítani valamire amit ő nem tud rólunk és később a segítségére lehet. Fogalmam sincs azonban, hogy mire taníthatnám, elvégre ő van itt otthon. S, hogy mennyire, az abból is látszik, hogy még az ajándékával sem tudok mit kezdeni, mert nem rajtam múlik. Ám azt sem szeretném, amit ő mond, s el is tátom a számat a képtelenségre.* -Neeem. Én szeretni boga. Kedves ajándék. Nem eladni, nem, nem, nem. *S rázom a fejemet is, hogy a tincseim ugrálnak körülöttem. Majd eszembe jut valami biztosan, ha most nem, majd akkor mikor visszaérünk. Biztosan van megoldás, hogy ezt a cuki állatot ne kelljen elzavarnom. Bár még tartok tőle, de ha a perdaiak olyan jó barátságban vannak velük, nekem sem lehet nehéz. Az ismerkedés nem megy zökkenőmentesen, legalábbis én úgy gondolom amikor a hajamba kap. Hogy véletlen, vagy szándékos rögtön kiderül abból a nevetős hangból, amit Tywinna másképp jellemez, de nekem akkor is nevetés marad. Pláne, hogy azt mondja, ezek az állatok hihetetlenül értelmesek, és szerintem remek humoruk is van. * -Ó remek. Mire összebarátkozunk nem lesz hajam….türelem nekem lenni…szeretni is. *Továbbra sem merem akárhol megsimogatni, a fejéhez sem érek hozzá, nemhogy a csőréhez. Csak a nyakát és az oldalát simogatom. Érdekes ahogy a pikkelyek és a tollak keverednek egymással a nyaka határán, izgalmas végigsimítani ott és érzem ahogy a bőre alatt szinte cikáznak az izmok, és bár alig mozdul maga az állat, érzem az erőt is ami benne van. Ha ez nekiindul…még sosem láttam bogát vágtatni, és azt hiszem, a lábain lévő tapadókorongokat elnézve, jobb ha nem gondolok bele abba, mire jók, mikor veszni hasznukat. A nevéről érdeklődöm, hogy egyáltalán hallgatnak-e valamire, ami csak az övék, de meglep, hogy egy ekkora példánynak még nincs neve. Vagy eddig vadon nőtt, akkor viszont hihetetlenül szelíd, vagy túl fiatal. * -Én adni neki név? Ó…nem tudni, nem tudni. *Töröm a fejem milyen nevet adjak neki, de az is lehet, hogy majd csak akkor jut eszembe valami, amikor már visszafelé tartunk, addigra talán megismerem valamelyest, megmutatkoznak a jellemző jegyei, talán makacs, vagy túl hangos, gyors, vagy lusta. A pimaszsága és a hajam birizgálása azonban egyre csak Vadember arcát tolja elmém vásznára. Vadembernek mégsem hívhatom…Inkább az induláson jár az eszem, de ahhoz előbb fel kell ülnöm a nyeregbe és nagyon kell figyelnem, hogy mit hogyan kell csinálni, különben az első lépésnél lepottyanok, akárcsak a sziklahasadékból. * -Érteni…aha, világos…persze, felpattansz és csak úgy husss. *Megnézném, én hogyan pattanok fel rá és huss. Még gondolatban sem tudom leutánozni Tywinnát. Elnyílt ajkakkal és nagyra kerekedő szemekkel nézem a rögtönzött bemutatót. Én meg csak fogom azt a bőrszíjat ami lóg le az állat nyaka mellett, s időnként felnézek a nyeregre, mely most pont olyan hatást kelt, mintha egy hegy előtt állnék. * -Ühüm…ühüm….azt hiszem maradok a…micsodánál? Kantár? *Az a boga úgy fordul, mintha magától tenné, én legalábbis nem látom, hogy Tywinna hogyan irányítja, egyszerűbbnek tűnik azt a kantárt húzni jobbra balra, meg fel és le. Na lássuk, nem lehet olyan nagy dolog felülni rá, legfeljebb nem lesz túl kecses és nőies. * -Tywinna! Ööö, te fogni, kérlek. *Nyújtom felé a kantárt amikor a közelembe ér, és nem ártana szólni ennek a nevetős és vicces állatnak, hogy épp a bogaszűzességemet veszítem el, szóval maradjon nyugton. Megkapaszkodom a nyeregben, beteszem az egyik lábamat abba a másik lelógó micsodába – soha nem fogom megjegyezni – és megpróbálom felhúzni rá magam. Magamban meg azt mantrázom, hogy: „Meg ne mozdulj, meg ne mozdulj!” Némi homlokverejték, sok nyögés és nem kevés izommunka árán azért sikerül felmásznom…szó szerint, és azt is sikerként könyvelem el, hogy arra nézek amerre a boga feje van, ez pedig fülig nyújtja a számat. Azt sem veszem észre, hogy az őrök engem figyelnek, mosolyognak, nevetgélnek…szándékosan nem nézek arra, nehogy zavarba jöjjek tőlük. * -Én lenni boldog. Hűűű, jó magas. Hogy indul el? Indulmi, menni! *Próbálom perdaiul noszogatni, hátha…s közben Tywinnára nézek kis segítségért.*
Utolsó poszt ☽Csüt. Szept. 17, 2020 5:23 pm Következő oldal☽
- Csak legyél nyugodt, mint egy hegy. A legjobb módja, hogy hamar elsajátítsd az állat irányítását. Kérdezz bátran, azért vagyok itt veled. Nekem most nincsen kérdésem feléd, még a múltkori szavakat emésztem, én lassú tanuló vagyok. Nekem nincs eszem. - jelzem Jasminenak, hogy mire számítson tőlem. Végül a csakis a boga körül kezd forogni a világ, s én nyugodtan válaszolgatok neki, ahogy tőlem telik. Egyik tanácsom, hogy el is adhatja az ajándékát. Szóval az állat sorsának kantárja az ő kezében van. Mikor meghallom tőle az ellen szavakat, akkor mosolygok rá. - Rendben, akkor te örülj. Nagy étvágyú teremtmény gazdája vagy. - jelentem ki neki, hogy bizony aki bogát tart, akkor az felkötheti a gatyáját, mert ezek az állatok igénylik az ennivalót. Cserébe, ha jól vannak táplálva, s foglalkoznak velük, akkor perdán az egyik legjobb közlekedési eszköz. Quorsák szeretnek különböző forgó, morgó, lebegő, guruló valamelyikén menni. Szíve joguk, azonban nem hinném, hogy tudnák azok észlelni a közelben ólálkodó ragadozókat. Mert szagok és illatok mindig vannak, s a szél ha változékony, úgy a legjobb vadász vadállatoknak szintén felkophat az álla. - De marad neked haj. Ne butáskodj. Képesek kisegíteni a bajból. Levenni rólad élősködőt, megmenteni az életed. - sorolok pár olyan dolgot, amit én már megtapasztaltam. Áttérünk a névadásra, legalábbis én nagyon jól tudom, hogy kell ezeknek az állatoknak egy igazán pompás kifejező név. Körbesétálom Jasmine bogáját, majd mivel a hasán láttam egy csíkot, így egyszerűen közlöm vele a nevet. - Legyen Csíkos a neve. De lehet esetleg, Hajas. Vagy éppenséggel Fürge. - adok néhány jó tippet kedves barátnőmnek, hátha az egyik megtetszik neki. Azt természetesen nem árulom el, hogy ezek a nevek a leggyakoribbak nálunk. - De nyugodtan gondolkozz, ha nagyon egyedit szeretnél. Lényegében az állat szokik hozzá a nevéhez, ha többször mondod neki. - nem kell itt attól tartani, hogy itt a világvége, hogy még az állatnak sem adott nevet. - Ne légy elkeseredve Jasmine, pár nap múlva már teljesen fogod uralni a saját bogád. - magyarán én kinézem belőle, hogy ügyesen bele fog tanulni a bogálásba. Jó az ő korában nehéz beletanulni, de mi perdaiak, már kis korunktól fogva használjuk eme nemes jószágokat. - Ahogy te gondolod, úgy lesz jó. - nézek rá Jasmine-ra, sőt odasétálok hozzá, s lágyan magamhoz ölelem, hogy érezze vele vagyok, s nem ellene. Remélem meg sem fordul a fejében. Elválok tőle, mikor megkér arra, hogy tartsam a kantárt, míg ő felszáll az állatra. Segítek neki, azonban látok egy mást felszálláskor, így én rákérdezek. - Mi volt az a fehér, ami a nadrágod alatt viselsz? Szerintem mindenki látta. - csak úgy komolyan közlöm vele. Sikerül a barátnőmnek felszállni az állatra, s én pedig utána kezébe adom a kantárt. Gondolva egyet, ugrok egyet, kapaszkodok és hamarosan elhelyezkedek mögötte a nyergen. A derekánál belecsimpaszkodok, sőt teljesen hozzásimulok hátulról. - Hogy indul el? Nem perdai szavak kellenek hozzá, Lehet őket hanggal irányítani, lábbal és kantárral. - sutyorgom a fülébe hátulról. Előre nyúlok, hogy megfogjam Jasmine kezeit, s a kantárt fogó kezeit egyszer fel, utána le rántom, ezzel egy hullámot képezve. Erre el kell indulnia, s mikor megmozdul, akkor mondom a többi utasítást. Hogyan és miként kell. Járunk egyet a szabad helyen, hogy aztán én minden további nélkül, nyomok egy barátnős puszit az arcára. - Nagyon jó vagy...ügyes, én most távozok. - ezzel halál nyugodtan a mozgó bogáról ugrok le, s könnyen visszatérek a sajátomhoz. Pillanatok alatt mozgásba lendülök a hatalmas állattal. Jasmine mellé érve rákérdezek. - Nah hogy érzed?
Utolsó poszt ☽Hétf. Szept. 21, 2020 7:50 am Következő oldal☽
Tywi& Jasmine
A Tűz hava - mocsárjáték
*Nagy szemekkel kételkedve nézek Tywinnára. Nyugodt mint egy hegy. Azt hiszem, pont az ellenkezője fog történni, mire a gyakorlatban is értelmezni tudom ezt a mondatot. A többi sem túl könnyű, mégis hogyan legyek nyugodt az állat hátán, amikor halálra fogom magam izgulni attól, mikor esek le róla. Lassan de biztosan megértem azt is amit a végén mond és kíváncsian, meglepődve nézek rá. Mit mondhattam amit még mindig értelmez?* -Te mi nem érteni ami én mondani? *Mindeközben már a bogáé figyelmem, egyelőre ismerkedem vele és azt remélem, ő is hasonlóképp tesz; csak ismerkedik és nem bánt attól félve, hogy rossz szándékkal közeledem felé. Távol áll tőlem, de nem tudhatom, hogy melyik mozdulatomat tartja veszélyesnek magára nézve. Elég nagytermetű, így attól nem kell tartania, hogy magamhoz ölelem és megnyomorgatom, pusztán szeretetből persze. Szívesen megtartaná, biztosan tudom, hogy én lennék az első ember, akinek saját bogája van, de az egészségügyi és biztonsági szabályok akadályt képeznek boga gazdává válásom előtt, viszont másnak ajándékozni sem szeretném. Legfeljebb Vadembernek, ő biztosan nagy hasznát venné, de míg újra találkozunk, addig mégis mit kezdjek az állattal? Ezen el kell gondolkodnom, mert gyanútlanul kinyilvánított szándékomat követően, ami nálunk embereknél még nem törvényre emelkedő, máris boga gazdának leszek kikiáltva. Ami viszont jobban megijeszt, az a boga etetése. * -Én etetni? Boga nem vadászni? *Egy újabb nehézség amit meg kellene oldanom, nem számítottam ennyi komplikációra a mai utazás során. Már az is bőven elég, hogy ki kellett alkudnom a kísérők elhagyását és nagyon elégedett voltam magammal, hogy sikerült. Míg ezen társalgunk, a boga tényleg ismerkedni kezd velem és elsőként a hajammal teszi ezt. Arra csak ámulva nézek, mennyi mindenre képes egy boga, és azért csak nézek, mert nem tudom elképzelni, hogyan szedi le rólam az élősködőket. Mégis milyen élősködők? Apa minden bizonnyal számos fajt tudna felsorolni, de ő messze van most tőlünk, és azt hiszem nem is akarom hallani. Míg nem tudok róluk, addig jó nekem. Tisztelem és csodálom apámat, elsősorban mint apát, de a munkásságát is, de úgy vélem, érzem, hogy viszketős a munkája. Én legalábbis azonnal magamon érzem a bogarakat ha beszél róluk. Igen érzékletesen tud mesélni, viszont pont ezért nem félek tőlük mikor meglátok egy-egy példányt. A Perdán igen szép méretűek élnek. A névadás már nehezebb, és mosolyogtató a gondolat, hogy az eddigi benyomásaim alapján Vadembernek hívjam, de leteszek róla. * -Azt hiszem még gondolkodom rajta, attól függ, hogy viselkedik az út alatt….igen, én gondolkodni….boga fiú vagy lány? *Kapom fel a fejem Tywinnára mikor ez a lényeges szempont eszembe jut. Elsőre lánynak mondanám, de ha az „udvarlását” nézem, tipikus fiú. Miután kicsodálkoztam magam a perdai barátnőm bemutatóján, magam is kedvet kapok arra, hogy végre megpróbálkozzak…a bogára üléssel. Még gondolatban is elhagyom az „első” szót, remélve, hogy nem kell újra és újra felülnöm rá azért, mert ledobott. Fő az optimizmus. Ebben pedig Tywinna ölelése is nagyot dob, amiért hálás vagyok és egy kicsit bátrabb is. Nem tudom, hogy ennek, vagy a bogákhoz való, eddig nem ismert kiváló érzékemnek tulajdonítsam, de sikerül minden nehézség nélkül a nyeregbe ülnöm. Persze azért belekerült némi izommunkába és odafent ülve, már sejtem, hogy a leszállás és az utána való létezés sokkal nehezebb lesz. Ebben a testhelyzetben ülni egész úton…inkább nem gondolok jobban bele. Ebben pedig Tywinna zavarba ejtő kérdése is meggátol. Elönti az arcomat a pír, és azonnal a katonák felé fordulok. A mosolyukból és a tekintetükből arra következtetek, hogy a perdai lány igazat mondott. Kicsit hátrafordulva szólok rá sziszegve, suttogva.* -Ó, egek! Ezt nem kellett volna mondanod. Rosszabb, hogy én is tudom, hogy a bugyimat nézik…csssss…-te ne mondani hangos….bugyi. Hogy mondják ezt perdaiul?-alsó…ruha. *Ezek után induljak el a bogával méltóságteljesen. Azt hiszem ez mégsem az én napom. Elüldögélnék még csendesen egy kicsit a boga hátán, hogy kellőképpen a föld alá süllyedjek, de barátnőm a hátam mögé pattan és átölelve fogja meg a kezem a kantárral együtt. Így persze sokkal könnyebb gyakorolni a hosszú útra, de nem a kis lábujjamig zavarban. Az indulás azonban több figyelmet kíván és már csak az jár a fejemben, hogy legalább addig nem fogok leesni, míg Tywinna mögöttem ül, na de mi lesz azután? * -Ez….hihetetlen….egek! Fantasztikus érzés, mintha repülnék. Persze kicsit döcögős repülés. *El is felejtek minden perdai szót hirtelen és csak nevetek, közben pedig a szívem a torkomban dobog az érzéstől, félelem, csodálat együtt borít el. Mikor Tywinna magamra hagy, már csak a félelem marad. * -Te távozni? Hova? *S én ott maradok egyedül a boga nyergében, még mozgásban. Előre haladva, az állomás előtti nem túl nagy téren. A kérdésre, hogy hogyan érzem…magam vagy a bogát? * -Lenni…félelmetes, de jóóó! *Nem tudom perdaiul kifejezni magam, a hangom színe minden bizonnyal áthidalja a nyelvi különbségeket. Próbálok úgy tenni ahogy Tywinna irányította a bogát a kantárral, még félénken és óvatosan, utóbbit azért, nehogy fájdalmat okozzak…és sikerül megfordulnunk együtt. Mi ketten a bogámmal. Ha én ezt egyszer elmesélem Vadembernek. *
Utolsó poszt ☽Szomb. Szept. 26, 2020 10:10 am Következő oldal☽
Mindannyiunk érdekében továbblépek a meg nem értésen, s a jól bevált megfigyelő szerepét veszem fel egy időre. De, hogy kedves Jasmine barátnőm megnyugodjon, így a következőket találom mondani neki. - Nem lényeges, néha napok kellenek ahhoz, hogy megértselek benneteket. Ezzel nincs gond, különbözőek vagyunk. - mosollyal próbálom jelezni felé, hogy semmi gondom sincs. Ez az én egyszerűségemnek a hibája. Látom, hogy a barátnőm figyeli a bogáját, amit tőlem kapott, s úgy vélem így a helyes. Meg kell figyelni az állatot, s meg kell érteni idővel a mozdulatait, a különböző hangjait, amit ki fog adni jelzésképpen. Remélem, hogy ha ezután nem futunk össze, akkor boldogulni fog a háziállattal. A hallgatás után, csak van kiút a némaságból, s kérdése hallatán a következőt tudom neki mondani. - Attól függ, milyen a bogád. Meg lehet neki tanítani, hogy menjen vadászni, de alapjából véve a boga háziállat. Szeret a gazdája közelében tevékenykedni. De ha szeretnéd, akkor a mai nap során, együtt megtaníthatjuk a bogád vadászni, a mocsárba úgysem vihetjük őket. Elmerülnének a súlyúk miatt. - tudatom vele, hogy itt aztán nem perlából van a kerítés. Itt mindenre időt kell szánni, s az intelligens állatokat meg lehet tanítani jó dolgokra. Ott lyukadunk ki, hogy milyen nevet szán a bogájának, de mikor jelzi felém, hogy még gondolkodik rajta, akkor ráhagyom. Mikor pedig rrákérdez az állat nemére, akkor mosolygok. - A bogád nőstény, az enyém hím. A hímek nagyobbak, de kezelhetetlenebbek. Hozzájuk nem elég a türelem, s a megfigyelés. A határozottság, szintén kell hozzájuk. Főleg, mikor először ülnél rájuk. Ők érzik, mikor nyámnyila vagy s nem vagy határozott. - nézek bele a szemébe, s tudom jól, hogy Jasmine-nak kell egy kis bátorítás, kis barátnős ölelés, hogy merjen próbálkozni. Sikerrel járok, aminek nagyon örülök, mert látom benne azt, hogy nem annyira elveszett. Nagyon jó uton jár ahhoz, hogy közelebb kerüljön a perdaikhoz. Én közben mellé lövök, mert elárultam barátnőmnek, hogy kilátszott az egyik ruhadarabja felszállás közben. Csak hallgatok egy darabig, míg fel nem szállok én is a bogája hátára, pontosan mögé. Hogy ne hallják mások, mert úgy néz ki, hogy titokban kell tartanom a soron következőt. - Perdai nőkön nincs bugyi, amiről te beszélsz. Vagy ágyékkötő, vagy nadrág takar. - ezután történik meg a tanítás a részemről, amolyan igazi perdai gyorstalpaló -féle, aminek ott van a végén, hogy helyzet elé állítom Jasmine-t. Tudja-e írányítani az állatot vagy sem? Nem kell csalódnom benne, de mint tanítója odakiáltom neki. - Hasonlóan éreztem én első alkalommal, de ne bízd el magad. Tanulj, figyelj és alkalmazkodj. Boga tanítom egyetlen leckéje ez volt. - s ha már itt tartunk, akkor odaszólok neki. - Állítsd meg az állatot, finoman húzd a kantárt. - kiáltom oda, s ha picit elkapja a szemével az én mozdulatomat, akkor én a sajátomat a fa előtt állítom meg 1méterrel. Lehuppanok, s ha sikerül Jasmine-nak megállni, akkor odasétálok a cuccaihoz és odacipelem hozzá. - Gyere, most megmutatom, hogyan kell jól felmálházni őket. Gyere le ide hozzám. - nézek fel rá, s remélem csatlakozik. Szeretném neki ezt most megmutatni, aztán utána felőlem itt hagyhatjuk a kiséretét. Engem csak zavarnának, s ráadásul az emberek dolgai nagyon figyelemfelhívóak. Ha mellettem van barátnőm, akkor én gyorsan, és közösen megmutatom, hogyan kell a csomagjait jól felerősíteni az állatra, ráadásul egyedül. Mikor elkészülünk, akkor csupán ennyit tudok mondani. - Ezután csak gyakorolni kell és jó lesz minden. - odahajolok a füléhez, s megadom neki a jelet, ajkaimmal mosollyal. - Mehetünk, hagyjuk őket magukra. - odasétálok a bogámhoz, s felpattanok rá. Megvárom, míg Jasmine követi a tettem, s ha már rajta van, akkor megindulok. Elindulunk végre, a közös kalandunkra.
Utolsó poszt ☽Hétf. Szept. 28, 2020 10:25 am Következő oldal☽
Tywi& Jasmine
A Tűz hava - mocsárjáték
*Nem tudom meg mi az amit Tywinna nem értett, de azt igen, hogy ez nála nem szokatlan. Megértem, nekem még segítséggel is nagyon oda kell figyelnem miről beszél, és olykor csupán a szövegkörnyezetből találom ki mit is mondott. A felismerés fénye csillan meg szemeimben, majd bólintok, hogy tudomásul vettem és nem faggatom tovább. A bogával való foglalkozás nagyobb lélegzetvételű téma, így leragadunk picit a részletek mellett. Azt hiszem, jobb ha az én bogám megtanul vadászni ha eddig nem tette, mert nem lesz alkalmam mindig mellette lenni. * -Jó, mi tanítani boga vadászni. *Bólintok rá, és kicsit kárörvendően elmosolyodom arra, hogy a bogákat nem vihetjük be a mocsárba, még egy ok amiért a katonák a mocsár szélén maradnak, vigyázniuk kell az állatokra. Nem tartom valószínűnek, hogy akadékoskodnának, de azért mégiscsak jobb így. Az nem is nagyon érdekel, hogy gyalogolni fogunk, a gyaloglás sosem okozott gondot, szeretek kirándulni és Tywinna kunyhója is két órányi sétára van a kutatóállomástól, akkor sem nyafogtam. Kiderül, hogy a bogám lány, ez valamiért nekem sokkal szimpatikusabb, és a névválasztás terén is könnyebb mindenképp. Azzal viszont baj lehet, hogy határozott legyek és ne nyámnyila…nyeregbe szállásnál ez nem érződik, de tapasztalat híján az elindulástól kezdve minden másban félénk vagyok és esetlen. Szerencsére Tywinna felül mögém, bár…elvonja a figyelmemet az, hogy hangosan rámutat az őrök örömére kivillanó bugyimra. Pírral festett arccal fordulok kicsit hátra és az is elkínzottá nyújtja a vonásaimat, hogy a perdai nők nem viselnek fehérneműt. * -Téényleg? És nem dörzsöli….nem lenni fontos. *Inkább hagyjuk, nem megyek bele intim részletekbe, jobb minél előbb elindulni. Tywinnával mögöttem könnyűnek tűnik, de aztán magamra hagy és ez enyhén szólva is a torkomba dobja a szívemet. Magamban mantrázom, hogy legyek határozott és ne nyámnyila, semmiképp nem nyámnyila…hogy aztán ennek köszönhető vagy tényleg van egy kis érzékem hozzá, sosem tudom meg, de legalább sikerül. Megállni is. Bár egy kicsit ellenkezik a bogám és rángatja a fejét, akkor finomabban próbálkozom.* -Állni meg…állni meg te. *Nem kiabálok rá, csak halkan szólok, nehogy a hangomtól ijedjen meg, és mikor megtorpan, fülemig húzom a számat. Amikor Tywinna kérésére leszállok a nyeregből, minden porcikámban remegni kezdek, az adrenalin jótékony hatása múlóban és a szokatlan testhelyzet is hozzájárul ahhoz, hogy ne álljak biztosan a saját lábaimon. * -Én gyakorolni sok…ígérni. Én nem esni le, ez lenni jó. *Hát még, hogy a boga sem szaladt ki a világból, csak épp rakoncátlan, mert míg felrakjuk rá a csomagjaimat, ő izeg-mozog és felém nyújtózkodik. Egyszer el is ér és megint belecsíp a hajamba. Legyek határozott! Remek. A feje elé állok és előremutatom a mutatóujjam, próbálok szigorúan nézni rá, noha nem tudom ez mennyit segít. A boga vajon tud különbséget tenni az arckifejezések között, vagy csupán a hangszín változására érzékeny? * -Te lenni rossz lány! Nem csíp engem! Csipetke! *aztán mint aki jól végezte dolgát, csípőre teszem a kezeimet és fújok egyet. A boga meg előrehajol egészen az arcomhoz, bennem reked a levegő is, de mivel nem hirtelen és gyorsan tette ezt, nem mozdulok. Azt nem mondom, hogy meg sem rezdülök, mert nem lenne igaz, de nem rántom el a fejem, mire Csipetke nemes egyszerűséggel belerikolt az arcomba, majd kihúzza magát. * -Azt hiszem összebarátkoztunk. *Jegyzem meg a saját nyelvemen, bár nem vagyok teljességgel meggyőződve az igazamról. Tywinna azonban máris indulásra utasít. Jön a felszállás, indulás. Zökkenő nélkül. Persze biztosan lesz még vele bajom, de most legalább az elején nem szegi kedvem. Hogy az őrök hogyan követnek minket, már nem izgat, lefoglalja minden figyelmemet a boga irányítása, hogy Tywinna mögött, a közelében maradjak. Egész úton egy frászban vagyok.*
Utolsó poszt ☽Kedd Szept. 29, 2020 5:57 pm Következő oldal☽
Lassan végzünk a Boga alapokkal Jasmine édes barátnőmmel. Mikor megjegyzi nekem, hogy ő meg akarja tanítani arra, hogy vadásszon magának vacsorát, akkor csupán bólintok neki. Pontosan tudom, hogy mit kell tenni, hiszen az én hím bogám, szintén maga vadászik, ha 1-1 huzamosabb időre ott hagyom egy helyen. Meg szoktuk egymást találni. Vagy akkor, mikor a bogám táplálkozik, vagy ott, ahol hagytam. Meglepően jól tudnak ezek az állatok tájékozódni, s érdekesen észlelik a világot. - Bogálás közben altestet nem szokás odadörzsölni a nyereghez. Így nem. - jegyzem meg számára, de nem sokáig maradunk tétlenek. Jasmine-t próbálom megtanítani, egyben bedobni a mély vízbe, hogy ő boldoguljon az állattal. Szerencsére nem béna benne, láttam már nyeszle kisfiúkat, akik végképp nem tanultak meg felnőtt korukra sem. Jól láthatóan a barátnőm boldogul vele. Az ígérete hallatán, csak ennyit szólok hozzá. - Nem kell megijedni, valóban. Határozottság kell, de majd most lehetsz. Férfival szintén így kell tenni.- ejtem ki neki a szavakat, miközben én lassan és türelmesen megmutatom, hogyan kell egy Bogát felmálházni a csomagokkal. Mikor hallom Csipetke hangját, akkor elnevetem magam. - Most azt jelezte feléd, hogy rendben, meglátjuk. - odalépek a saját állatomhoz, mikor végeztem a felmálházással, majd megindulunk, minden bejelentő szó nélkül. Szerintem mire a kísérők magukhoz térnek, addigra, mi árkon és bokron túl vagyunk. Elég gyors tempót diktálok, s néha hátranézek, hogy mi újság Jasmine-ommal. Mögöttem van még? Miként irányítja a hátasát? Néha lelassítok, mikor tudom, hogy jobban ügyelni kell a boga épségére, s hogy vannak kidőlt fák az útban, amin át lehet menni. A beszélgetésünk megszűnik a barátnőmmel, s helyette van a csend. Erdőn megyünk keresztül, s vezetem tovább minden térkép nélkül. Egy idő után rájöhet a barátnőm, hogy hagyok az állatnak pihenést, nem végig száguldozok vele az erdőben, sőt vannak részek, ahol kúszásra bírom az állatom. A nagy változás ott következik, mikor a Mocsár vonzáskörzetébe érkezünk, s az állat mozgása nem olyan mint előtte. Lassabb tempóra váltok, s végül egy kisebb tisztás szerűségnél, ahol a talaj még biztos, ott megállok. Leszállok a bogáról, s egyszerűen megmutatom neki a közelben a finom táplálékokat. Ha megállt, Jasmine, akkor elsősorban elmagyarázom, hogyan lehet ösztönös a bogát vadászatra. Ha sikerül előtte még levenni a barátnőm cuccait. - Ellesznek, mi viszont indulunk gyalog innen tovább a mocsár szívébe. Arra lépj, amerre én. - ennyi utasítás egyelőre elég. Elindulok a saját felszereléseimmel együtt, hiszen ami ide fontos, az jobb kéznél tartani. Sétálás közben elkezdem magyarázni a mocsári kirándulás veszélyeit, s mire kell ügyelni. - A növényünk az eldugott, egy kicsit árnyékos helyeket szereti.
Utolsó poszt ☽Szomb. Okt. 03, 2020 7:50 pm Következő oldal☽
Tywi& Jasmine
A Tűz hava - mocsárjáték
*Szépen haladunk a bogán való utazás és az állat ellátásának leckéiben, nem is ez az ami némi értetlenséget szül bennem, hanem túl a szégyenteljes zavaron, amit az alsóneműm kivillanásának köztudatba helyezése eredményez, megtudom, hogy a perdai nők nem igazán viselnek alsóneműt. Reálisan gondolkodva és felelőtlenül teszem fel a kézenfekvő kérdést, de már félúton meggondolom magam és rázom a fejem. Tywinna viszont nem az a típus aki válasz nélkül hagy egy fél kérdést. Ez az én nagy bajom. El is vörösödöm az intim részlet miatt, amit a katonák természetesen hallottak, mert akkora a fülük, mint egy siklószárny. Megsemmisülve hallgatok, nehogy további részletekbe bocsátkozzon, pedig a kérdésem nem a nyeregben való ülésre fókuszált, hanem a nadrág érzékeny bőrrel való találkozására. Inkább belevetem magam az első gyakorlatba és meglepő módon, bár döcögősen de sikerül elindulnom és megállnom vele. Büszke vagyok magamra, de nem részegít meg ez az apró siker. Arra kapom fel a fejem az állat felmálházása közben, amit Tywinna a férfiakkal szembeni határozottságról mond. Nem tudom ez most miért jutott eszébe, hogy feltétlenül meg kell osztania velem ezt a tanácsot. Talán látszik rajtam, hogy ez gyakran problémát okoz? * -Boga lenni mint férfi, vagy férfi lenni mint boga? *Mosolyodom el a sajátos párhuzamon, de a bogám – az enyém! – már rakoncátlankodik. Helyre kell tennem és ha már határozottságról beszéltünk, meg is kísérlem megmutatni, hogy én vagyok a főnök. Ezzel együtt nevet is kap a boga, hogy aztán a későbbiekben hallgat-e rá, majd eldől. Meghökkent arcot vághatok a boga reakciója miatt, de Tywinna megnyugtat, hogy a sejtésem, miszerint összebarátkoztunk helytálló volt. * -Remek, szerintem is minden rendben….maradni így. * Bólintok rá még a saját nyelvemen mondott szavakat kiegészítve perdaival, majd újra nyeregbe ülök és elindulunk. Csak azt nem tanultam meg, hogyan lassítsam le az állatot anélkül, hogy megállnánk, de azt sem, hogy száguldjon velem, valószínűleg, még nincs minden rendben és csipetke ösztönösen felveszi a Tywinna által diktált tempót, én pedig görcsösen kapaszkodom, hogy le ne essek. Még az sem vigasztal, hogy a katonák jócskán lemaradnak a kocsival, amikor kerülniük kell. Valójában észre sem veszem. Szerencsére nem sokkal később azért lassulunk és van időm, meg lehetőségem körülnézni az erdőben és megcsodálni a szépségét, azon kívül, szakmai szemmel is nézem hogyan és milyen növények csoportosulnak, mennyire függhetnek egymástól. Ezen a területen még nem jártam, ahogy a mocsárban sem, így mindez az újdonság erejével hat rám. Legközelebb felvételeket is készítek, ha már gyakorlottabb leszek a boga nyergében…és kifejezetten azért jövök, hogy feltérképezzem a helyet. A mocsárhoz közeledve az illatok is megváltoznak, kevésbé édeskés, inkább fás-fűszeres és párás. Hamarosan a mocsár széle is feltűnik és már lassítunk is, hogy végül még biztonságos helyen megálljunk. Csak ekkor tűnik fel, hogy magunk vagyunk. Leszállok, remegő lábaimat alig érzem, meg kell kapaszkodjak a bogában és a nyereg elérhető részében, de nem esem kétségbe. Várható volt, számítottam is rá, hogy a szokatlan testhelyzet és a hosszú út, majd ezt váltja ki, így csak nevetek magamon. Kell pár perc, hogy biztos lábakkal el tudjak indulni, és levegyem a felrakott csomagokat. Ki kell válogatnom mit viszek magammal, amit még egy kézben elbírok, de szükséges. Míg Tywinna a saját bogájával foglalkozik, átcsoportosítom a készletet a hátitáskába rendezve. Végül meghallgatom amit a bogáról mond, bólintok és remélem mindent meg is jegyeztem. A katonák akkor érkeznek meg, amikor elindulunk, s mielőtt még eltűnnénk a szemeik elől, integetek nekik. Ha bajba kerülnék, bár Tywinnával nem hiszem, tudok üzenni nekik és a helyzetemet is nyomon követhetik, de tudják, hogy amíg nem szólok, nem jöhetnek utánunk. Ezt már előre letárgyaltam és Castillo kancellár beleegyezését is megmutattam. * -Boga nem akarni mi után jönni? *Teszem fel rögtön indulás után az első kérdésem. A perdai lány jóban van a saját bogájával, elmondása szerint régóta vele van, úgy gondolom ragaszkodik hozzá. Csipetke valószínűleg még gondolkodik azon, hogy ki is vagyok én neki. Figyelek arra, hogy hova lépek, igyekszem Tywinna lábainak nyomába lépni, de azért a szívem a torkomban dobog és amint látok a földön egy nagyobb és vastagabb faágat, felveszem, hogy arra támaszkodjam. Talán felesleges és hamis biztonságérzetet nyújt, de egyelőre ragaszkodom hozzá. * -Messze lenni? Menny idő? *Érdekel persze mennyire távolodunk el, de csak azért, hogy legközelebb már ehhez tudjak alkalmazkodni. Azon kívül, hogy azt nézem perdai barátnőm hova lép, figyelmem megoszlik a mocsár még nem látott szépségén, különlegességén. Óvatosan lépkedek és néha a bot mellettem belesüpped a talajba, alig néhány centivel a lábam mellett. Olyankor megállok, hogy a szívem vad dobogása csituljon és bátorságot gyűjtök a tovább haladásra. Lassan de biztosan a gyönyörködést és csodálatot a feszült figyelem veszi át, és tudatosul bennem a hely veszélyes mivolta és az, hogy mire vállalkoztam. *
Utolsó poszt ☽Szer. Okt. 07, 2020 7:44 am Következő oldal☽
Ohhhh! Öröm nézni, ahogy az én édes chinel Jasmine-om belevág a bogát tartók, s egyben megülők világa felé. Figyelemmel kísérem őt, mint édesanya a csecsemő az első próbálkozásait a két lábra állásra. Mint mindenkinél, aki nem ebben nőt fel, látszik jól rajta az ebből fakadó félelem. Úgy vélem, hogy ez a félelem köpönyeget le fogja vágni a földre, s örökre megszabadul tőle. De mindegy is, mert most igazából mi a mocsárba szeretnénk eljutni, s ott megmutatnám neki a vadvilág egy arcát, s szépségeit. Előtte viszont közösen felmálházzuk a bogáját, a saját felszereléseivel, mindent próbálok aprólékosan, s olykor megismételve elmagyarázni neki. Türelmes vagyok vele szemben, s ha ötödjére kérdez rá, akkor ötödjére szintén elmondom. De a beszélgetésünk elkanyarodik, mikor én szóvá teszem, hogy a boga és férfi párhuzamot. A nyelvi nehézség közöttünk kicsit zavaró, s szerintem olykor félreérthetjük egymást, azonban a sok beszélgetés közben biztosan egymásra fogunk hangolódni. - Úgy értem, hogy néha lenni olyan férfiak, akik nem tudni merre lépjenek az életben. Akkor neked kell őket vezetni. Meg vannak olyan dolgok szerintem, amit ők nem tudhatnak. Így neked kell kézbe venni az irányítást. Erre szerettem volna célozni. Mármint akkor te vagy a boga felett, vagyis a férfi felett, akit irányítani kell határozottan, hogy márpedig mi arra megyünk. - tartok egy kisebb szünetet a beszédemben, hogy felfogja a szavaim, s rögtön hozzáteszem a következőket. - Szóval nem minden esetben okosak a férfiak – mondom ki, minden köntörfalazás nélkül, sőt rá is pirítok az én barátnőmre, mert pontosan szeretném ha azt a szintet elérné. - Úgy vélem, neked is bizonyos helyzetekben határozottabbnak kellene lenned. - s igen mi aztán lassan elindulunk a csoport többi tagja nélkül, minden bejelentés nélkül. Mint két rakoncátlan kislány. Engem nem zavar, azonban kíváncsi lennék, hogy ezt Jasmine miként éli át. Az út során képtelen vagyok vele beszélni, meg ráadásul hagyom, hogy gyönyörködjön a táj szépségében. Igen, változatos és megunhatatlan. Ott incselkedik a veszély, s a jóság egymásba karolva. Mert nem minden veszélyesnek tűnő dolog halálos, de sose feledkezzünk meg a másik végletről sem. Egy kellemes bogálás után megérkezünk az előkészített helyre, s én könnyedén leszállok, s teszem a dolgom, mint mindig. Fél szemmel nézem, hogy Jasmine-om milyen furán lép? Lényegtelen, mert hamar vissza fog szokni a talajhoz. Összeszedjük a dolgainkat, s én már vezetem is őt a mocsárba. Elkezdek neki magyarázni minden tudásom neki, ám a kérdése a bogával kapcsolatosan megakaszt. - Nem! Boga tudja, hogy itt elsüllyedni mocsár és kínkeservesen meghal. - tudom le ennyivel, s ha már a boga tanulásnál bevetettem őt a mély vízbe, akkor most sem szándékozom másképp csinálni. Szóval a leglényegesebb dolgokat elmagyarázom neki, s után pedig kilépek oldalra egy biztonságos pontra. - Itt az ideje, hogy gyakorold a mocsárban járást. S a botot dobd el. Sokan használnak olyat, de csupán bajt hoz. Elveszítheted az egyensúlyod, s beleesni mocsárba. Ne aggódj, csak arra kell lépni, arra a növény csomóra, ami nagy kiterjedésű, amin elfér a lábad. Szóval egy darabig szeretném látni, hogy te vezetsz. Én itt leszek mögötted, ha belesnél, akkor kihúzlak. - biztatom őt, s addig meg nem indulok, míg el nem lépett mellettem. Utána én kerülök a nyomába, s nézem, hogy milyen technikát alkalmaz, hogy megtalálja a megfelelő el nem süllyedő részeket. Egy száz méteren keresztül hagyom őt, hogy előttem menjen, de utána beérve őt, hátulról megölelem. - Jasmine ügyes, remélem most már tudod, merre léphetsz. - nyomok egy barátnős puszit az arcára, s elé vágok. Nemsokára lelassítok, s leguggolok. Intek barátnőmnek, hogy szintén tegyen így. Pár perccel később közelebb lépkedve hozzá közlöm vele a jó hírt. - Nem lettünk finom falat! - mosolygok rá, hogy veszély elmúlt. Utána körülnézek, s máris megpillantok egy apró bwi`ensa-t. A mázli az oldalunkon áll, de leginkább Shiennel fénye. Intek Jasmine-nak, hogy jöjjön mellém, s én rámutatok a növénykére. - Itt lenni, amit neked ismerős talál. Élőben így néznek ki, s a leszedésük ezzel történik – mutatok neki egy különlegesen kovácsolt perdai eszközt. Előhalászom, a zsákomból az ovális alakú eszközt, aminek van egy hosszú nyele, végén a markolat fogóval. Az ovális részben van egy kisebb körcikk kivágva, s a azon a részen látható, hogy ki van élesítve, mint egy késnél. Megmutatom Jasmine-nak, hogy miként használjuk az eszközt, mire ügyeljen és mit készítsen elő. Nálam egy lezárható üveg van. Utána bemutatom szépen ügyesen, hogy megtolva az eszközt, miként kerül rá az ovális tálra, s onnan meg miként kerül bele az üvegbe úgy, hogy nem érek hozzá, s nem szennyezem. Én annyira belelendülök a bemutatóba, hogy nem hagyok neki leszedni valót, azonban 10 lépéssel arrébb megpillantok egy másik helyet. Mutatom neki, s átadom neki az eszközt. - Ennek az eszköznek a neve, Wilgza. - fogalmam sincs, hogy az ő nyelvükön miként hangozhat, de talán a legegyszerűbb azt rámondani, hogy növénylapát. Mikor barátnőm megy leszedni a növényt, akkor követem, s figyelem a mozdulatait. Néha kiegyenesedek, hogy megnézzem, hogy nincs-e valami veszély a közelben. S az ember teljesen elveszhet, mert nem csak bwi`ensa látható, hanem weane. S ha a kezdeti sikerek megvannak, akkor én vezetem őt tovább, hogy keressünk még és felfedezzük szépen a mocsarat. Megmutatok neki minden mocsári növényt, amire ügyelni kell, vagy hasonlók. Egy jó 5 órás tekergés után érkezünk vissza a bogákhoz, s pillantom meg a felügyelőket. Odalépek Jasmine-hoz. - Remélem tetszett a mocsaras utazás, s remélem Wilgza használatát gyakorlod majd. Neked adom, én szerzek másikat. Most viszont, nekem mennem kell – puszilom meg az arcát, s ölelem magamhoz. Nehezemre esik az elválás, de remélem sokat tanult Jasmine. Szinte minden jelenlegi tudásom átadtam neki a mocsárral kapcsolatosan. - Shiennel vigyázzon rád – engedem el, s ha megvagyok a cuccaim felpakolásával, akkor felszállok a bogámra. Intek barátnőmnek, majd távozok a helyszínről, hogy mihamarabb a sivatagba érjek.
Utolsó poszt ☽Vas. Okt. 11, 2020 8:32 pm Következő oldal☽
Tywi& Jasmine
A Tűz hava - mocsárjáték
*Tywinnának igazán nem lehet oka panaszra, nagyon igyekszem mindent megtanulni amit mutat. Még kétlem, hogy a bogát megtarthatom, hiszen hova is tenném szegényt, de ezn majd akkor gondolkodom ha végeztem a kutatóállomáson és visszatérek a Városba. Addig csak ellesz ott a környéken, vagy a lugasban…bár oda nem fér be. Néha nem nagyon értem mit mond, ha kérdezek is, akkor a félreértett szavakra korlátozódik a kíváncsiságom, de minél többet beszélgetünk, annál jobban megértem. * -Érteni…én mondani férfi merre menni mi ketten. *Bólintok rá, még komoly arccal, magamban újra átgondolva az egészet, de Tywinna kijelentésére elnevetem magam. * -Nem…biztos nem. *Vadember jut eszembe, nem mintha butának tartanám, ellenkezőleg. Eszes, vicces és aranyos…már amikor nem akar feltétlenül zavarba hozni, de vele szemben tényleg határozottabbnak kell lennem. Bizonyos helyzetekben. Végül, mire a beszélgetést befejezzük, el is készülünk és elindulunk. Az elején még félek azért és görcsösen kapaszkodom, Tywinna pedig mintha szándékosan növelné a tempót, de a lassabb részeken igazán élvezem, és nem csak azt, hogy egy boga hátán ülök egyedül, majdnem minden nehézség nélkül, hanem azt a fajta szabadságot élvezem amit nyújtani képes. A katonák elmaradtak a terep akadályai miatt, nem kétlem,hogy valahol beérnek, de addig minden bizonnyal leizzadnak, hogy hol vagyok és talán elvesztem, a ravasz perdai lány elrabolt…vicces erre gondolni. Csak azért nem sajnálom, hogy végre megérkezünk és le kell szállnom a nyeregből, mert a fenekemet eléggé elültem a szokatlan helyzet és mozgás miatt, muszáj nyújtózkodnom egy kicsit és a járás sem mentes minden fájdalomtól. Esélyes, hogy holnap az ágyból sem tudok felkelni, de minden percét megéri a mai nap. * -Érteni, boga nem jönni, boga okos mint férfi nem. *Csipetkét és a katonákat magam mögött hagyva megyek Tywina után, igyekszem az ő nyomaiba lépni, mindaddig míg újabb leckét nem kapok. A botot úgy dobom el, mint akinek égeti a kezét, ez a perdai lány néha nagyon szigorúan tud nézni, mint az anyám. Eddig még rendben is lenne, eldobtam a botot, de, hogy én menjek elől? * -Ó, nem, nem hiszem, hogy nekem kellene elől mennem, Tywinna, ne bízz rám ilyeneket. Biztos, hogy jól értettem? Én menni előre? Ó, tejóóóééég! Csak ne most süllyedjünk el, nem akarok még meghalni.*Még a perdaiak isteneihez is fohászkodom magamban, inkább visszaülök a bogára és egyedül visszamegyek az állomásra. Tywinna azonban hajthatatlan és nekem mennem kell, mondanom sem kell, hogy leizzadok mire megteszünk három lépést, és folyton hátranézek felé, hogy az arcáról megpróbáljam leolvasni, jó helyre tervezek-e lépni. Nem igazán vigasztalt az utolsó mondata, így meg sem nyugodtam. Nem tudom mennyi ideig megyünk így, de nekem egy egész napnak tűnik mire Tywinna megkegyelmez, persze ellentmondhatnék, de nem teszem. S aztán leeresztek, az adrenalin is felszívódik, eltűnik, jön a menetrendszerinti remegés. Muszáj vagyok leülni, vagy legalább egy öles törzsű fának támaszkodni, míg elmúlik. * -Igen. Nem. *Rázom a fejem elkeseredetten, mert tényleg nem vagyok biztos magamban. Eddig jó volt Tywinnával a hátam mögött, de egyedül biztosan nem merészkednék a mocsárba. * -Hála Shiennelnek és Sha`zornak! *Nem is nézelődtem míg én vezettem Tywinnát, most viszont, hogy picit megpihentünk már van rá alkalmam és lelkierőm is, elcsodálkozom azon a gyönyörűségen amit a természet alkotott körénk. A fura szerszámot futólag nézem meg, már hajolok is le a kicsiny virághoz, majd ha van annyi hely egészen hasra fekszem és elnyúlok, államat a talajhoz érintve, egészen közelről szemlélem az aprócska növényt. A környezetét, a leveleit, mindent amihez köze van. Figyelem miként nyúl hozzá, hogyan vágja el a szárát azzal a furcsa eszközzel aminek a neve….wilgza. Ezt sem biztos, hogy megjegyzem, inkább előveszem a pda-t és jegyzetelek, képet is készítek, és egy rövid kis videót a virág levágásáról. Aztán magam próbálom, óvatosan, nagyon lassan és amit levágtunk azt a megfelelő tárolóba helyezem. Csupán fél tucatot vágok le, nem többet. Egyelőre elég lesz ahhoz, hogy megvizsgáljam pontosan milyen körülményekre van szüksége a növekedéshez és azt meg is tudom-e adni laboratóriumi körülmények között. Ezek után nagyon sok mindent tanulok még tőle, elmegy vele az egész délután is, élvezem a szabadságot, hogy nem figyelnek a katonák és ez jó arra is, hogy tudjam, itt biztonságosan tudok találkozni Vademberrel. Elszalad az idő, észre sem veszem mennyire és Tywinna már búcsúzik is. * -Én örülni neked, köszönni minden. Virág, wilgza, séta és Csipetke. Én várni rád a kunyhó. Shiennel vigyázzon rád! *Széles mosolyomat még a búcsúzás sem tudja lemosni az arcomról, Tywinna igazán kedves lány, önzetlen és vicces…eltekintve a nyíltságától, mely néha kínos perceket tud okozni. Abban a reményben búcsúzom el tőle, hogy hamarosan viszontláthatom. Csak aztán jut eszembe, hogy ő már eltűnt a szemeim elől, hogy most egyedül kell vissza találnom boga háton a kutatóállomáshoz. Nos erre nem vállalkozom, így a katonák mögött a kocsit követve érek vissza, fájó fenékkel de boldog és szabad lélekkel.*
//Ha benézel még, köszönöm a játékot nagyon örülök, hogy megismerhettem Tywinnát! //
nagyon örülök, hogy megismerhettem Tywinnát! 
//