Az étteremtől nem messze fekvő kilátó a legnagyobb a kilátók közül a hajón - habár az egész emeletről elmondható, hogy itt minden a legek lege. Ugyan nem olyan fényűző, amilyenre számítanak, a sötétségének mégis van egy remek indoka: sokkal jobban lehet gyönyörködni az Űr világában. Nincs semmi fényforrás, mely megzavarna ebben, mely a teljes képet elrontaná. Meghitt, csendes, a fentiek lélekszámát tekintve nem látogatják sűrűn, mégis aki megteszi, először csak egy üres csarnokot lát itt. Ha jobban megfigyeli azonban láthatja, hogy vannak kanapék, előttük kis székekkel, melyek a hatalmas ablak felé néznek. Az ablak pedig olyan, mintha ott sem lenne. Speciális üvegből készült, mely képes azt a hatást kelteni, hogy ott sincs, az ember így eggyé válhat a látvánnyal, mintha csak egy karnyújtásnyira lenne tőle, mintha kiléphetne oda.
Arra csak picit széttárom a karom - amennyire ez ülve lehetséges úgy, hogy közben szorítja az egyik karomat -, hogy szerkezetek nélkül nem tudunk élni. Nekünk ezekkel kellett megoldani mindazt, amire nekik van képességük. Lehetne persze nélküle élni, de nem engedi el az ember azt, amihez már hozzászokott és ami meghosszabbítja és/vagy megkönnyíti az életét. Talán Rodának igaza van, és egyszer eljutunk oda, hogy tudjunk egymástól tanulni. Kis szerencsével mindketten megéljük ezt. Vagy nem. - Igen, pontosan. - Bólintok rá arra, ahogy Roda megfogalmazta a szavaival azt, miért utánozzuk a napszakok váltakozását a Dominiumon fényben, már ahol ez lehetséges és nem ellentétes gyakorlatias szempontjainkkal. A kert is ezért jött létre, kellett egy talpalatnyi kis természet, igazi, kézzel fogható és kíváncsi leszek, mi lesz majd a véleménye a perdaiaknak. Azon túl, hogy "csak ennyi?". Dokkolást követően egész simán halad minden, nyugodtan és csendesen, habár ez utóbbit én már megszoktam, nem tűnik fel nekem. Ennek ellenére számomra is észrevehető lesz, hogy a mögöttünk haladó perdai harcosok élénk beszédbe kezdenek, de talán még nem azon a szinten tart a dolog, mint a gépben. Kérdőn oldalra is pillantok Rodára, akinek tekintetét követve a kivetítőre nézek én is, majd hátrapillantok a harcosokra és megállok, mikor Roda is. Körülöttünk a csendbe is több suttogás vegyült nem kevés izgatottsággal, mert hallhatták a perdaiakat beszélni is. Javuk egy kukkot nem értett belőle, se Roda halk szavaiból, a vájt fülűek talán elcsíptek pár szót abból, amit a fordítóm visszamondott. - Önöknél... - Kezdek bele némileg bizonytalanul, mert csak sejteni vélem, mi lehet a probléma, de nem vagyok egyáltalán biztos benne. - ... nem szoktak festményt, képet készíteni a másikról? Ez is olyan, egy pillanat lefestve, megörökítve az utókornak, csak fénnyel, ezért hívják fényképnek. Mi ilyen képekkel is emlékezünk, használjuk tanulásra, például mikor a történelemről tanulunk. Az a kép is egy ilyen, mert történelmi pillanat számunkra - és, nos Önöknek is -, hogy egy perdai a Dominiumra lépett. Pláne öt perdai. Egyúttal információközlésre is szolgál, a hajón mindenki részese lehet így ennek a pillanatnak, tud róla. Eltüntetem óhaja szerint, de előbb magyarázza meg, miért zavarja Önöket? - Nyugodt hangon válaszolok, türelmes tanárként magyarázva a lényeget nem is a kép készítésének módjáról, amit egy sokkal kézzel foghatóbb, archaikusabb megoldással, a portréfestészettel rokonítok, hanem magyarázatomban sokkal inkább a kép célját ismertetem. Válaszát követően ígéretemhez híven a karórába szerelt kommunikátort használom üzenetküldésre, és rá fél percen belül el is tűnik a kivetítőről a kép, csak a szöveg marad, de az csak nem zavarja a perdaiakat. A képet meg majd visszatesszük, mikor távoztak és nem fáj nekik, hacsak nem maradhatott már most is a kép, mert meggyőztem őket. Akárhogy is, van más akadály, amivel számolnunk kell: mégpedig a tengernyi lépcső kontra lift használata. - Egyszerre beférünk mindannyian, nem kívánom, hogy kísérő nélkül maradjon. - Felelek udvarias mosollyal, ami legalább annyira szól a perdai gyógyítónak, mint a körülöttünk bámészkodóknak. A kérdés viszont előcsal egyet a ravasz mosolyaim közül, amit a helybéliek már ismerhetnek, már aki találkozott velem, és ők sosem örülnek, ha így mosolygok. Ki érti ezt? - Csak egy meglepetést. - Remélhetőleg ez nem riasztja el Rodát, jobban ég benne a vágy, hogy letudja az ígérete rá eső részét és onnantól én legyek neki alaposan eladósodva. A megfelelő folyosórész felé fordulunk és a liftajtó paneljén megnyomom a felvonót hívó gombot, ami halk csilingeléssel csakhamar meg is érkezik és valóban elég nagy ahhoz, hogy perdai kísérőkkel és a testőreimmel együtt beférjünk mindannyian kényelmesen. Elgondolkodok közben, hogy kihagyjuk a laborokat és egyből az Alvókhoz menjünk - Rodát kímélve -, de túl feltűnő lenne a programtól való ilyen eltérés, és részben valóban nem árt, ha kicsit másképp is megismernek minket és a módszereinket.
Hogy a liftezés mennyire volt élménydús és utálatos a perdaiaknak, az egy dolog, de szavaimmal ellentétben több meglepetés várt ránk, mint azt elsőre gondoltam volna magam is. Nem szándékos, pusztán nekem annyira természetes a jelenlétük, hogy észre se veszem őket. A hetedik szintre elérve a lifttel alig jutottunk ki a laboratóriumokhoz vezető folyosóra, máris elviharzott mellettünk két kis takarítórobot. Pontos szenzoraiknak hála még Roda ruhaszegélyének közelében se voltak, de annyira csendesen közlekednek, hogy meglepő lehet a felbukkanásuk. A laborokban is megtettük a kötelező kört, nagy léptékű körbevezetés volt, amit arra építettem fel, hogy vérmintából hogyan jutunk el a gyógyításig, ellenszerekig. Ehhez persze semelyik perdainak nem kellett - ezúttal - a vérét adnia, meglévő emberi mintákon mutattam, illetőleg mutattam kinagyított mintáját egy csepp vérnek is, hogy látni lehet, miből áll, mutattam így egy földi betegséget is, ahogy abban a parányi kis "lények" megeszik az egészséges sejteket. Igyekeztem érthetően és egyszerűen fogalmazni, inkább a folyamat lényegét és célját előtérbe helyezni, a módszert ismertetni, semmint száz különféle szerkezetet bemutatni. De csak annyira mélyedtem bele, amennyire szükségesnek láttam. Roda úgy is kérdezett, ha valamit nem értett vagy érdekesebbnek talált. Ennyi bemutató úgy is édes-kevés, hogy ténylegesen megértsék az orvostudományunkat, ahogy hiába gyógyított meg engem Roda, nekem is kevés volt ez ahhoz, hogy megérthessem a képességét teljes egészében. De ügyeltem arra is, hogy ne fárasszam le túlzottan Rodát, hiszen akkor hiába tette ki magát ennek az útnak és hiába nekem is minden szervezésem. Mindenesetre mire végzünk a laboroknál, megállapítjuk, hogy ideje pihenőt beiktatni, de szeretnék még előtte nekik valamit mutatni. - Az egy meglepetés, amiről beszéltem, itt várja Önöket a lépcső tetején, utána felkeressük az Üvegházat és a Kertet. - Hacsak nem lettek az egy alkalom után lift-rajongók, akkor a lépcsőket választom, hogy a hetedikről a nyolcadik szintre jussunk, ez már nem sok lépcső. Szemmel látható a fényűző kialakítás ezen a szinten és bár nagy a mérete ennek is, megdöbbentően kihalt és a csend szinte tapintható. Lépteink halk visszhangot vernek. Azért is választottam a lépcsőt, mert tudtam, hogy ez a Panorámakilátó közelében bukkan ki ezen a gyűrűszinten. Egyelőre csak annyit látni, hogy egy nagyobb tér közepében viszonylagos homályba burkolózva egy kényelmes széles kanapé helyezkedik el, de nem a folyosó vagy a tér felé van fordítva. - Szerettem volna, hogy ha már feljöttek a Dominiumra, akkor lássanak valamit, amit Önök ismernek, sőt, szeretnek, de így mégsem láthatták eddig. - Kezdek bele a kanapé felé haladva, hogy aztán kezemet emelve arra mutassak, amerre a kanapé is néz, pont akkor, mikor elhagytuk a fém falakat és a kilátó íves üvegfala veszi át a helyét, hogy szinte úgy tűnik, nincs is ott semmi fal. Így még hatásosabb a látvány, ahogy a gyönyörű kékes-zöld hold szemünk elé kerül. - Az otthonuk, a Perda. Mögötte az Aquillon hold és balra hátra, távolabb a Yoruba hold.
*A kancellár reakciójából arra következtetek, hogy nem igazán tud megfelelni a kérdésemre, az égiek bármennyire is rákényszerültek arra, hogy az égen egy nagy gömbben éljenek, elkényelmesedtek. A szerkezeteik nélkül is tudnának élni, de nem akarnak. Többet kellene dolgozniuk és lassabban élniük, azt ugyan nem tudom mivel szórakoztatják magukat, de hiszem, hogy nem unatkoznának a Perdán sem, ha a mi életünket próbálnák élni. Eggyel több amiben alkalmazkodniuk kellene. Viszont nem kellenének azok a szerkezetek, melyek a test és lélek pihenését hivatottak fenntartani, lenne napfény és éjszaka amikor annak itt van az ideje, máris kevesebb energiára lenne szükségük. Shane gyógyítójuk mutatott már néhány dolgot az orvoslásukból, de nem sokat értettem belőle, ezért nem hiszem, hogy újból neki kellene futnom, inkább a kertre vagyok kíváncsi és arra, hogyan élik a mindennapjaikat. Vendégként úgy érzem jogom van megválasztani mivel foglalom el magam. Várakozásaim ellenére nem csak az égbe repüléssel kellett megküzdenem, a meglepetések és megpróbáltatások a Dwa`woruu-n folytatódnak tovább, pedig már épp megnyugodtam, milyen könnyedén érkeztünk meg és kiszállhatok végre mind a szíjak börtönéből, mind az égi hajóból, de aztán meglátom a képmásomat. Nem vártam nagy fogadtatást, hogy őszinte legyek azt hittem, majd magunk leszünk és csendesen eljutunk oda ahova Callum Jenkins szeretne vinni mielőtt az asszonyához érnénk, de az a hatalmas képmás, még a feszült, suttogós fogadtatásnál is rosszabb. Udvariatlan szavaimat azonban még idegességem és zavartságom sem indokolhatja és erre akkor döbbenek rá, amikor a kancellár nyugodt hangon válaszol, és érdeklődik népünk hasonló, lehetséges szokásáról. Veszek egy nagy levegőt és hirtelen támadt értetlen haragommal együtt kifújom, csendre intem kísérőimet, majd a kancellár felé fordulok, s a szemeibe nézek.* -Kérlek, bocsáss meg, ha ingerült voltam, nincs mentségem. Csupán meglepett és…élnek a városainkban olyan ügyes kezű mesterek, akik ezzel foglalkoznak. Népünk nagyjait is megörökítettük, a Dana csarnokában láthatók a képek és szeretteinket is megörökítjük, otthonainkat díszítjük, hogy mindennap láthassuk őket és emlékezzünk, de csak az láthatja akit oda meghívunk és ilyen kicsik. *S mutatom két kezemmel, hogy körülbelül akkora képek ezek, melyek magáncélra készülnek, mint egy kisebb ablak.* -S nem visszük végig az egész városon. Köszönöm ha megérted és eleget teszel a kérésemnek. *Fejet hajtok könnyedén köszönetem jeléül, és egy halvány mosolyt is nyújtok azért, hogy ne haragudjon rám. Megértem, hogy nekik ez nagy pillanat, de nekem nem, legalábbis abból a szempontból nem, hogy mi mindent kellett átélnem míg ideértem, amúgy sem vágyom hírnévre. Ezen túllendülve, mintha mi sem változott volna a meglepetések sorában. Egyik váltja a másikat. Szívem szerint a lépcsőzést választanám, de túl sok időt venne igénybe, ráadásul kimerülnék és nem tudom, hogy milyen hatással van rám már az is, ami Callum Jenkins asszonyáig vezető út alatt történik velem. A válasza sem túl megnyugtató, ahogy a mosolya sem az. Komoran válaszolok, noha eddig mindent megtett a kényelmemért és azért, hogy megnyugtasson…de neki van szüksége rám.* -Már eddig is több volt, mint amennyit szerettem volna…de legyen. *A liftre és arra, hogy nem kell a kísérőim nélkül mennem, csupán rábólintottam mielőtt a meglepetések említésre kerültek volna. Kísérőim felé fordulok és elmondom nekik mi vár még ránk, ha esetleg nem hallották volna jól a kancellár fordítószerkezetét, bár úgy tudom, hogy egyikük jártas valamelyest az égi nyelvben, de nem bízok semmit a véletlenre. * *A liftezés sem volt jobb mint a repülés, nem is kívánok különbséget tenni a kettő között. Szótlanul és megkönnyebbülve lépek ki a szerkezetből, hogy aztán újabb furcsaságokba ütközzek. Majdnem szó szerint. A földön guruló kicsi akármik nagy felbolydulást okoznak, kísérőimmel együtt felvert madárcsapatként rebbenünk szét. Elég nehezen nyugszunk meg s mikor megértem a magyarázatot, hogy micsodák is voltak azok a száguldó dobozok, összevont szemöldökeim alól, értetlenül nézek a kancellárra. Bolondok ezek az égiek és lusták, nagyon lusták. Minden érvem ellenére a labor, ahogy a kancellár nevezte a meglátogatandó helyiséget, felkelti az érdeklődésemet, bár számomra túl nagy és személytelen, és rideg is akárcsak az egész Dwa`woruu, mindaz amit mutatott igen érdekes. Megjegyzem a kérdéseimet, de most nem kívánok velük foglalkozni, nem ezért jöttem és semmi sem szalad el. * -Nem szeretnék ismét ide látogatni Callum Jenkins, de eszmét cserélhetnénk majd a jövőben az egymás népét sújtó betegségekről. *Másra nem is igazán vagyok kíváncsi, de nem mutatom ki, hiszen olyan lelkesen magyarázott és gyanítom próbálta a számomra leegyszerűsíteni, hogy megértsem…értékelem hát az igyekezetét. A meglepetéseit nem annyira, mert több volt, mint amennyit ígért, de már csak egy lemondó sóhajjal veszem tudomásul, hogy sosem érünk oda, ahova indultunk. Elképzelni sem tudom mi lehet az, amit feltétlenül meg akar mutatni, de úgy tűnik attól várja azt, hogy megszeressük az égi utazást és visszavágyjunk a Dwa`woruu-ra. Hiába. A lépcsőzésnek azonban megörülök, és remélem a kertbe sem azzal az emelkedő szobával kell menni. Elég volt mára a repülésből. * -Rendben Callum Jenkins, de a meglepetésed után feltétlenül pihenni szeretnék. Nem is értem hogyan vagytok képesek ennyi mindent elviselni a fejetekben. *A lépcsőig és odafent már nem találkozunk senki mással, azt persze nem tudom, hogy a Dwa`woruu népének nem mindenhova van bejárása. Ami meglep, az a viszonylagos sötétség, egyetlen fényforrás sem látható sehol, mégsem kell vakoskodnunk. A tér hatalmas, szédítő.* -Jól sejtem, hogy a Perdát akarod megmutatni? *Kikövetkeztetem, nem volt nehéz abból amit mondott, és ha hozzávesszük azt, hogy már az égi hajóból is sok mindent lehetett látni…de ott volt ablak a tetőn, itt azonban nem látszik. Meg is torpanok, a szívem a torkomban dobog és gyanítom a kísérőim sincsenek ezzel másként. * -Nem fogunk kiesni? *Talán neki ez mókás lesz és ki is nevet, de neki természetes, nekem azonban szédítő a látvány. Mintha a semmi felé sétálnánk, és érzem ahogy a lábaim is elgyengülnek. Néhány lépésnyire tőlünk egy kanapét látok, ismét a kancellárra kell támaszkodnom, hogy elérjek odáig. Belekarolok és ujjaim szorosan markolják a karját, bocsánatkérőn tekintek fel rá. * -Nem vagyok ilyesmihez szokva, nézd el nekem. Csak szeretnék leülni, mindjárt jobb lesz. *Addig míg nem érzem magam alatt az ülőalkalmatosságot, nem is merek azon a hatalmas ablakon kinézni, inkább a cipőm orrát követem lépésről-lépésre, leülve pedig a kanapé szélébe kapaszkodom. Néhány mély lélegzetvétel után érzem, hogy a színem is kezd visszatérni, arcomat melegség simogatja és már nem szédülök. Csak ezután vagyok képes megcsodálni a látványt, ami még mindig félelmetes, de egyben gyönyörű is. Hihetetlen, hogy olyan távol vagyok az otthonomtól, hogy az egészet együtt láthatom, a színei…* -Sosem gondoltam, hogy ennyire csodaszép. Odalentről nem látni ennyi mindent belőle. Köszönöm, hogy elhoztál ide. Sajnálom, hogy elgyengültem. *Kísérőim velem ellentétben lelkesebbek és bátrabbak, egészen az átlátszó falig mennek, ameddig csak lehet és onnan néznek le a holdunkra. Heves gesztikulálásuk és pergő beszédük jelzi, hogy tetszik nekik amit látnak, de egyben hihetetlennek is találják. *
- Nem szükséges elnézést kérnie. Azt gondoltam, egyfajta vallási oka van, de ettől még teljesítem a kérését. - Nyugtatom meg, hogy nincs probléma, ebből meg pláne nem csinálunk problémát. Intézkedem is, hogy a képet egyelőre vegyék le, amíg a perdai gyógyító itt van. Utána amiről nem tud, az úgy sem fáj. Azt meg úgy sem tudjuk megakadályozni, hogy akik körülöttünk vannak és lesifotót lőnek a perdaiakról, ne küldjék át ismerőseiknek, szeretteiknek. - Innen nézve valóban érdekes... és vicces. - Mosolyodom el, ahogy elképzeltem, hogy itt is a kancellárok képmása körbe lenne hordozva a Dominiumon, előre jelezve az adott kancellár közeledtét. Hatásvadász lenne, és valahol röhejes is. Abba viszont érdekes belegondolni, hogy Rodának ez is egy gyógyítás lesz a sok közül, nem emelkedik ki, csak egy ígéretet tart be, és nem nézi azt sem, hogy egy egyszerű katonának adta szavát vagy az emberiség egyik vezetőjének. Kevesen vannak, akik nem a lehetőséget látnák ebben, habár egyelőre még nem derült ki, mit fog majd ezért kérni Roda. Meg mindazért, amivel gyarapítom akaratlanul is adósságom listáját, mert bizonyosan fel lesz számolva minden "meglepetés", legyen az lift, takarítórobot - nyelvemre harapva álltam meg, hogy ne mosolyogjak a szétrebbenő perdaiakon, majd kértem az elnézést a közjátékért, szabadkozva, hogy számunkra ezek jelenléte természetes, elfeledkeztem róla, hogy nekik ez szokatlan lehet -, vagy a labor, habár ez utóbbinál legalább láttam némi érdeklődést Rodán és nem nézett rám úgy, mint egy bolondra szokás. - A Városban lévő labor hasonló ehhez, csak kisebb, ha esetleg mégis kedve lenne újra körbenézni. Ettől függetlenül az eszmecserére nyitott vagyok akár Elorakban is, ez bennem is felmerült már. - Már korábban is ott motoszkált bennem a gondolat, de akkor körvonalazódott jobban, mikor Roda idefelé említette, hogy a szülei emberi betegségben haltak meg. Az én feleségem meg majdnem egy perdaiban halt meg. Hosszútávú terveimet figyelembe véve, ennek elejét kell venni, minél hamarabb. - Természetesen. - Bólintok rá, hogy pihenni akar a meglepetés után, és lemondó sóhaját látva valahol bűntudatom is van egy kicsit, mert magam is érzem, hogy annyira nem esik nehezemre halogatni a dolgot. Egy részem kapásból az Alvó-részlegbe ment volna, egy másik részem halasztaná, ameddig csak lehet. Nem ezért választom a lépcsőt, hogy még lassabbak legyünk, inkább a perdaiak kényelme miatt. - Lehet én is így érzek majd, mikor körbevezet Elorakban. Igazából azt se tudom, mire számítsak, de biztosan nekem is tele lesz a fejem a végére. - Hiszen mindaz, ami Rodának természetes, az természetellenesen távol áll mindattól, amiben eddig én éltem és az a kevés perdai természetben vagy Elorakban töltött idő kevés ahhoz, hogy ne legyen számos dolog fura vagy érthetetlen, vagy csak meglepő, hogy ott nem lesz automatikusan világos egy szobában, ahogy odakint sötétedik, hogy csak egy apróságot említsünk. - Igen, a Perdát. - Mosolyodom el, mert bármennyire is tele van Roda feje, vág az esze még mindig, így a meglepetésem nem is olyan nagy meglepetés, habár a látvány így is letaglózó, annyira, hogy megtorpannak a perdaiak, mialatt a testőreim ott maradnak a kilátó szélein. A kérdésére elmosolyodom, mert én tudom, hogy ha ki tudna innen esni, akkor már úgy is mindegy lenne, mert előbb megfagyna egy pillanat alatt és amúgy se lenne oxigén, amit belélegezhetne, és a vákuum is elemi erővel ragadná el, hogy azt nem nevezhetnénk kiesésnek. Ráadásul ellentmond a fizika törvényeinek, hogy üvegen keresztül ki tudjanak pottyanni, de igyekszem nem nagyon nevetni vagy mosolyogni a kérdésen, inkább biztatóan mosolygok. - Gondolja, hogy bármivel is kockára tenném az épségüket? - Persze kockázatos a siklórepülés is - de Rodának nem kell tudnia, hogy az bármikor lezuhanhatna -, vagy kitörhetné a bokáját egy lépcsőn, leszakadhatna lift, de azért itt tényleg nem fenyegeti őket veszély. Egyébként is a perdaiakhoz küldött túszokat vissza akarom kapni, legalább a tizedest, úgyhogy vigyázok Rodára, ennek megfelelően karomat nyújtom neki, hogy nyugodt szívvel kapaszkodjon belém és így kísérem a kanapéhoz és segítek neki leülni, csak utána ülök le mellé. - Ez máskor is előfordult már Önnel? Magas hegyen, sziklán? Tornyokban? - Gyanítom tériszonya van, de nem tudom, milyen mértékű. Habár vigasztalhatja a tudat, hogy Perda talajától aligha lesz valaha is még egyszer ilyen magasan messze. Én előbb Rodát figyelem, mennyire rendeződik az arcszíne, mennyire fehérednek még ujjai, ahogy a kanapé szélét markolja, vagy lazult-e a szorítása? - Szeretem én is innen fentről nézni, a lakosztályomban van egy nagy... nos, nevezhetjük ablaknak, erre látok rá minden nap. Amennyire nem szeretek odalent lenni, innen fentről annyira megbabonáz a látvány. Nézze, ott jobb oldalt, a tengerek felett a felhőket, ahogy körbe rendeződik: egy vihar alakul ki éppen! - Magyarázom neki, majd tekintetem a perdai harcosokra siklik, akik szinte orrukat is az üvegnek nyomják. Ha a takarítórobotoknak lenne lelkük, most biztos szörnyet halnának, én viszont önkéntelenül is visszaadom nekik a bogák otthonáért kapott mosolyt, mert elképzeltem őket kintről nézve: nagyon vicces látványt nyújthatnak! De legalább addig se ránk figyelnek és örülök, hogy ennyire tetszik nekik, nemcsak az eszement takarítórobotjainkról fognak otthon mesélni. - Sajnálom, hogy ennyi mindennek tettem ki, Roda. Sajnálom, ha túl fárasztó ez Önnek. Ha lementünk az üvegházba és pihent, tegyen meg nekem valamit még... - Fordítom fejem a látványról felé, halkan beszélve. - ... ha készen áll, tereljen a kijárat felé. - Fél oldalas, fanyar mosolyra futja csak, magamnak is nehezen vallva be mindazt, amit ez a mondat jelent.
* Nem tudom, hogy a kancellár mit értett vallási okon pontosan, elképzelésem sincs, de nem kérdezek rá. Elég annyi, hogy eleget tesz a kérésemnek és a következő pillanatban, már nem is látom magam a magas falon. A magyarázatomat nem szántam tréfásnak, de ahogy ő említi, egy kicsit talán mégis az, így halvány mosoly jelenik meg az arcomon. A meglepetések sora itt még nem zárul le, sőt talán csak most kezdődik minden. Az emelkedő szoba, a fura száguldó dobozok...ki tudja mi vár még rám. Nem mondhatom, hogy türelmetlen típus vagyok, de az égiek megpróbáltatásaitól elfáradok. Callum Jenkins laborjában nem is a sok szerkezet az ami lenyűgöz, inkább a magyarázata, amivel viszonylag érthetővé tette számomra mindazt amivel foglalkozik. Lehetőséget csupán az általuk terjesztett betegségek megismerésében látok, amiről egy másik alkalommal szívesen beszélnék vele. Bólintok a felvetésére és megkönnyebbülésemet igyekszem palástolni, mely annak szól, hogy nem szükséges mindezért újra az égre repülnöm.* -Megnyugtat a tudat, hogy a lenti Városotok is alkalmas a mindkettőnk számára előnyös beszélgetéshez. Elorakba pedig úgyis eljössz. * A labor látogatása nem volt olyan hosszú, és úgy hiszem más már nem vár rám ami meglepetést okozna, de Callum Jenkins rám cáfol...mégis sikerül ismét halványan elmosolyodnom. * -Igyekszem majd, hogy így legyen.* Talán a fáradtság teszi, vagy a türelmetlenség ami lassan kezd bennem szárba szökkenni, hogy némi irónia bukik ki belőlem. Úgy hiszem Callum Jenkins érteni és értékelni fogja, van azonban valami, amit én nem értek. Mégpedig az, hogy az újabb meglepetés miért is fontos...miért fontosabb az asszonyánál? Betudom annak, hogy kedveskedni szeretne, hogy olyasvalamit mutasson ami kedvemre való, hogy ezzel kompenzálja a sok apró meglepetést, ami idevezető utunk során ért és a labor látogatást, mely csupán azért volt “kötelező” hogy ne fedjük fel jövetelem valódi célját. Már azelőtt kitalálom a meglepetést, hogy elmondaná, de a hatás javarészt maga alá temet. Először a félelem, mely az ismeretlentől való, az átlátszó fal, ami olyan mintha nem is lenne. A tér túlságosan nagy ahhoz képest, hogy bent vagyunk.* -Nem gondolom...persze, hogy nem tennéd. *Ám a mosoly csak a szavaimhoz jár, ajkaimon most nem jelenik meg, inkább ráharapok, hogy úrrá legyek a hirtelen támadt szédülésen. Még sosem fordult elő ilyesmi, legalábbis nem emlékszem rá, és akkor sem merül fel az emlékeim közül, mikor pontosan rákérdez. * -Még sosem...Nem igazán járok ilyen helyekre. * Csupán egyszer jártam nagyobb magaslaton apámmal, amikor elvitt a Grodrak Fogait megmutatni, de akkor még gyerek voltam és a látvány önmagában is szédítő volt, ám nem gyengültem el. Mindenesetre ezt nem osztom meg a kancellárral, nem mintha titok lenne, csupán nem tartom fontosnak. A szédülésem is hamar elmúlik miután elkísér a kanapéhoz és leülhetek. Onnan is eleget látok és lenyűgöz az otthonom szépsége, valóban soha nem láttam még így. Meglep ahogy a kancellár beszél a Perdáról és magáról és a különös kapcsolatukról. Értetlenül nézek rá választ várva, míg kísérőim úgy viselkednek akár a gyerekek. * -Bocsáss meg, de nem értelek. Ha olyan gyönyörűnek találod fentről, miért nem szeretsz ott lent lenni? Ha nem szereted a Perdát, miért akarsz maradni? Mit nem szeretsz benne? * Persze nem mindenki érezhet úgy ahogy ő, és a népének otthon kell, de lehet, hogy ő és még sokan mások, megszokták a gömbben való életet és nekik az a szabadság és természetesség amit a Perda nyújthat, idegen. A vihar emlegetésére arra fordítom a fejem amerre mutat, próbálom a vihar nyújtotta tapasztalataimat összevetni a látvánnyal, de nem olyan egyszerű. * -Még sosem láttam ilyennek egy vihart sem. Nagyon szép. * Valóban tetszik s bár az első percek nem teltek kellemesen, most, hogy jobban érzem magam, hálás vagyok amiért idehozott. A bocsánatkérése teljességgel felesleges, de bólintva veszem tudomásul….nem csak azt. Callum Jenkins szavai ráébresztenek arra, hogy a sok meglepetésnek más oka is lehet. Mélyen átérzem a félelmeit, nem akar újra csalódni, újra átélni a veszteséget, mely végleges lenne ha kudarcot vallanék. Kezem a vállára simítom vigasztalón és bátorítón, tudom, hogy az érintésnek is ereje van, ahogy a szavaknak is. * - Megértelek. Nincs miért bocsánatot kérned. Örülök, hogy elhoztál ide. ...Tudom, hogy félsz attól ami rád vár, és ha tehetném, megkímélnélek a fájdalomtól, de erősnek kell lenned, mert asszonyod rád fog támaszkodni. * A veszteség nem csak Callum Jenkinst fogja bilincsbe szorítani, hanem az asszonyát is, aki azzal kell szembesüljön ébredése után, hogy elveszítette szíve alatt hordott gyermekét. Én sem sietnék a gyász elébe. * - Kérésednek eleget teszek. Csak pihenés lesz, nincs több meglepetés és ha azt mondom megyünk, akkor megyünk. Így jó lesz? * Kérdezek vissza, hogy biztos legyek abban, jól értettem-e, ha rábólint, akkor elmosolyodom. * -Akkor most menjünk a kertbe.
Finom mosoly jelenik meg a szám sarkában, ahogy lépcsőzünk felfele a kilátóhoz, miközben kvázi meg leszek fenyegetve egy tartalmas eloraki körbevezetéssel. Ki tudja, lehet ehhez elég a saját gyógyító műhelyét megmutatnia Rodának, már az ott nyerhető információktól is zizeghet a fejem. Ugyanakkor ez intő jel is nekem, hogy tényleg pihenőt kell beiktatni, mert még a végén romlik a gyógyítási képessége Rodának, akkor meg hiába volt ez az egész. Így is marad elég letaglózó látvány, kezdve a Perda látképével innen a magasból és akkor még ott lesz az Alvók-részlege, ahol városnyi ember várja, hogy egyszer felébresszék őket. De kettő közé majd pihenőnek iktathatjuk be a kertet, ahol ha fura külleműek is lesznek a növények a perdaiaknak, mégis ismeretlenül lesz ismerős. Ám előbb az itteni kanapéig kell eljutni, ahol mindketten nem várt dologgal szembesülünk: Roda jó eséllyel tériszonyos. Erre nem számítottam, de szavai alapján ő sem, viszont legalább a kanapéra ülve sikerül megnyugodnia. - Visszafele majd a siklóval... ne nézzen ki az ablakon, ha javasolhatom. - Elébe megyek a jó tanáccsal, noha a visszaút még messze van tőlünk, de jobb idejében elmondani ezt, ne akkor, mikor már megszédíti az egyre közeledő Perda látványa. A látvány, amit ambivalens módon innen fentről csodálok és rajongok érte, odalent ez már korántsem lehet felfedezni rajtam. - Meséltek nekem az isteneikről, hogyan teremtették a világukat. Azt hiszem, tudom, hogyan érzett Shaz'or. - Ez a legrövidebb összefoglalója annak, miért nem szeretem közelről a Perdát, noha Roda tudhatja, hogy magamat okolom főleg, de önkéntelenül is kivetítem a holdra a veszteség okozta haragot. Ami miatt eleve kudarcra volt ítélve a Naphajú minden próbálkozása, hogy megláttassa velem a szépet. - De kész vagyok adni egy második esélyt a Perdának. - Mosolyodom el, mert hát enélkül nem is bólinthattam volna rá, hogy újra elmegyek Elorakba vagy a Városban találkozunk, hiszen a betegségek miatti eszmecserénk olyan nagy téma, hogy nem lehet egy alkalommal megoldani mindent. Ez egy hosszú folyamat lesz... Legalább nem hazudtam a Kancellári Hírmondóban, csak elhallgattam pár dolgot. A viharra felhívom a figyelmét, mint plusz egy perc haladék, holott magam is tudom, hogy nem kellene sokat időznünk, hogy miért csinálom ezt és megpróbálom ezt szavakba is önteni Rodának, egyúttal a segítségét kérve. Nem attól tartok, hogy ő vall kudarcot, mert bár tudat alatt van bennem kétely, mégis hiszek, mert muszáj kapaszkodnom valamibe. A saját kudarcomtól jobban tartok. - Attól félek a legjobban. - Utalok arra, hogy nem tudom, mik lesznek Saskia reakciói, hogy támasznak kell lennem, mikor magam is támaszra szorulnék. De nemcsak emiatt halogattam azt, hogy lemenjünk végre az Alvó-részlegbe, hanem minden egyes perccel tovább él a fiam, amennyire életnek lehet tekinteni, hogy hibernálva nem ver már a szíve. És nem is fog már. A vállamra tett kezet finoman megfogom és lehúzom onnan, de közben gyengéden megszorítom, mintegy megerősítésként a szavaimhoz. - Jó lesz, köszönöm. - Nézek rá hálásan, mert érintése és szavai, na meg a határozottsága az, amire szükségem volt most, így nem bántam meg, hogy segítségét kértem. A végén én is elmosolyodom és fejemmel a kilátó üvegénél bámészkodó perdaiak felé bökök. - Nekik is szóljunk? - Szemlátomást lekötötték magukat nagyon, de csak félig komolytalan a kérdés, hiszen nem akarom a kísérőitől megfosztani, se őket magukra hagyni. Elég figyelni a perdaiakra, ha egy helyen vannak, nem ha külön utakon járnak és ki tudja akaratlanul is milyen kalamajkába keverednek. Felállok válasza után a kanapéról és karomat nyújtom neki támaszul, ha szédülés fogná el megint, majd a lépcsők felé megyünk. Egy szintet kell csak lemennünk, megkímélem az esetleg szédelgő gyomrot egy liftezéstől. Ezúttal, mert az Alvókhoz már azzal kell mennünk, de addig van idő feltöltődni. - Éhesek vagy szomjasak esetleg? - Érdeklődöm menet közben, mert akkor oda rendelem, amit kérnek. A grandiózus méretű üvegháznak és kertnek közös bejárata van, de üvegfala is a folyosó és előtere felé, így látni, hogy ha jobbra haladunk, akkor az üvegház azon részébe jutunk, ahol a növényeket praktikussági szempontok szerint helyezték el, hogy a terméshozam minél magasabb legyen, odabent fehér ruhában látni is néhány embert, akik gondozzák a növényeket vagy éppen az egyik szekcióban gombnyomással a plafonra szerelt öntözőcsövekből a vízutánpótlást indítják el. sok növény nem is földben van, hanem hosszú fehér csövek rejtik a gyökereiket és némi elcsúsztatással egymás alatt helyezkednek el sűrűn. Ha balra megyünk, akkor a növények egészen másfajta elrendezésben csodálhatóak meg: itt az esztétikumra helyezték a hangsúlyt, és ugyan kis ösvények keresztül-kasul beszövik a kertet, mégis buján szabadon növő vegetáció hatását keltik, holott az utolsó kis fűcsomó is terv szerint került elhelyezésre. Hacsak nem érdekli az üvegház része a perdaiakat, akkor balra, a kert felé vesszük az utunkat, ahol a lámpák fénye is másabb mint az eddigi helyeken vagy az üvegház látható részein: melegebb, napfényt imitáló. A növények alatt földréteg látható, fák is magasodnak itt, amelyeknek volt elég hely erre, indás növények kúsznak fel rájuk és még ugyan nem látni, de hallani is a halk csobogását a víznek, ami bizonyára a tóhoz köthető. Az összhatás rendkívül természetes, amíg rá nem jön az ember - vagy perdai -, mi a furcsa, ami természetellenessé teszi: a csend. Nem zizzen meg egy levél vagy fűszál sem apró bogaraktól, nem hallani madárcsicsergést, nem hallani a szél susogását, hiszen szél sincsen.
*Jól sejtettem, hogy Callum Jenkins érteni fogja a finom iróniát, hiszen mosolyog. Mégpedig azzal a kellemes mimikával, melyet volt szerencsém jóval többször látni a hideg és számítónál. Nagyot fordult a világ az elrablásom óta, nem hittem, hogy ez bekövetkezik, azt sem, hogy elhagyom az otthonomat és felrepülök az égbe, a nem minden ok nélkül gyűlölt Dwa`woruu-ra. Most mégis itt vagyok, végighallgattam a kancellár bemutatóját a gyógyítói tevékenységéről, beszálltam egy emelkedő szobába és majdnem minden meglepetését mosolyogva fogadom csak azért, hogy egy ideig titokban maradjon jövetelem célja. Szívességet teszek neki, segítek az asszonyán, mert megígértem. Ha ezt elmondom majd Aideennek, biztosan bolondnak néz majd, de, hogy dühös lesz az kétségtelen. Callum jenkins elmondása szerint az utolsó meglepetés vár ránk, mely nem várt hatással csap le rám. Sosem éreztem hasonlót és remélem a jövőben nem is fogok, ezért egy bólintással megfogadom a kancellár tanácsát. A kanapén ülve, távolabb attól a nagy, átlátszó faltól melyen keresztül látni az otthonomat, már sokkal könnyebb és a rosszullétem is elmúlik, azonban nem leszek bátrabb az apró sikertől és nem követem a kísérőimet a hatalmas terem pereméig, meghagyom nekik a csodálkozás örömét. Megelégszem annyival amennyit onnan látni ahol a kancellárral ülünk. Együtt gyönyörködünk a holdunkban, noha kiderül a kancellár csak távolról szereti csodálni, ami érthetetlen számomra. A magyarázata azonban elgondolkodtató és szívhez szóló egyszerre. Újra csak meglepődöm azon, hogyan lehetséges az, hogy ugyanaz az égi ül itt mellettem, mint aki parancsot adott arra, hogy elraboljanak azért, hogy ő megszerezhesse a véremet. Hosszan nézek rá, de már tudom mire gondolt. * -Te nem fogsz úgy járni mint ő…áldassék a neve! *Shaz`or sem volt képes megszeretni azt a világot amit ő maga teremtett, míg fel nem tűnt Shiennel. Úgy hiszem ez a párhuzam nem sértő Callum Jenkinstől, csak egy fájdalmas segélykiáltás. A második esély pedig csak akkor jöhet el, ha asszonya újra egészséges lesz és rámosolyog. * -Kész vagyok segíteni ebben. *Bólintok ismét, majd figyelmemet hamarosan leköti a felhők borította rész, ahogy még sosem láttam az otthonomat, sem a rajta dúló vihart. Innen fentről békésnek tűnik, csupán egy lágy fodrozódás akár a tengeren a hullámok. A hangosabb és izgatott beszélgetésből úgy vélem a társaim is felfedezték a felhőfodrokat, mert egészen odanyomják arcukat az…ablakhoz, jobb szavam nincs rá, bár a megszokotthoz képest túl nagy. Halványan elmosolyodom, hihetetlen, hogy a most szinte gyerekként viselkedő férfiak jól képzett harcosok és bármikor leterítenék a kancellár testőrségét. Míg ezen merengenék Callum Jenkins bocsánatot kér tőlem amiért olyan sok helyre elcipelt. Ám az én fáradtságom semmi ahhoz képest amilyen fájdalmat ő át fog élni, noha már most tudatában van, valóságos akkor lesz amikor ténylegesen szembesül vele.* -Tudom. Együtt érzek veled. *Segíteni azonban nem leszek képes, nem enyhíthetem a fájdalmát sem annak hosszát, mélységét. S azt is megértem, hogy talán akaratlanul is de húzza az időt, mintha ugyan attól jobb lenne. Kérésének eleget teszek már most, és átveszem az irányítást, most arra van szükség, hogy valaki fogja a kezét még ha nem is szó szerint. Vajon Shaz`or is ennyire elgyengült amikor asszonyát, Shiennelt eltaszították tőle? * -Nem szükséges. *Válaszolom a kérdésére, mely a harcosaimról szól, majd könnyedén, minden szédülés nélkül felállok, igaz akkor már nem nézek a nagy ablak felé. A felém nyújtott karját csupán udvariasságból fogadom el, igazából nincs szükség már rá és el is engedem két lépés után. Pontosan abban a pillanatban a kísérőim is elfordulnak a nagy ablaktól és felzárkóznak korábban elfoglalt helyükre mögöttünk. A gyermeki ártatlanságnak és felhőtlen jókedvnek nyoma sincs az arcukon. * -Köszönöm, talán egy kis víz jólesne. *Másra nincs szükségem, legalábbis most nincs, de a gyógyítás után igen, ám erről most nem beszélek, mert félek, hogy a nehezen megszerzett és törékeny nyugalmát megtöröm. Csendesen lépkedek mellette míg el nem érjük a kertet, melyre kíváncsibb voltam az égiek gyógyításánál is. Átlátszó fal itt is van, melyen keresztül furcsa egyforma ruhába öltözött égieket látok és a kert sem igazi kert, bár növények vannak bent, mégsem látszik annak. Csak annyi érdekel belőle amennyit látok, de nem is nagyon tetszik. Valahogy talán sikerül a kancellár tudtára adnom, hogy merre szeretnék inkább nézelődni és hanyagoljuk a csövekben élő növényeket, melyek látványa nem forrasztja kísérőim ajkaira mondanivalójukat. Leginkább elszörnyednek a növény kínzáson, hogy nincs tápláló föld, nincs napsütés…igazi és az eső is csövekből zuhog. Ám a kert, az igazi kert…annak látszik, már sokkal jobban elnyeri mindannyiunk tetszését. Mélyen szippantok a levegőből és érzem a növények és a nedves föld illatát…természetesen nem tökéletes, nem olyan mintha a Perdán sétálnék, de mindenképpen megnyugtató. * -Megmutatod a kicsi tavat? Leülhetnék itt valahol? Elismerésem, ahhoz képest, hogy az égben vagytok, szép kertet készítettetek. Csak hiányoznak az állatok, az apró neszek, a madárdal és nem fúj a szél. Szeretem a szelet, a könnyű, lágy simogatását a bőrömön. A friss illatát, mely úgy változik ahogy az iránya. *Felüdülés most itt lenni, szinte azonnal felszabadultnak érzem magam, egy kis jóindulattal mondhatnám, hogy olyan mint otthon és leheletfinom mosolyom jelzi is ezt a hangulatot. A kísérőim…nos ők ismét csak jól elvannak.*
Bólintok egyet köszönetképpen meg egyetértésként, hogy áldassék Shaz'or neve. Nem tudom, mit kell erre felelni, de majd ennek is utánanézek legközelebbre, főleg, hogy a Danával is kellene majd beszélnem a történtek után. Nem akartam sértő lenni, de szerencsére Roda nem is vette annak, hogy magamat az egyik istenükhöz hasonlítottam, hiszen értette a hasonlat lényegét: azért nem szeretem a Perdát, mert életet, színt, ízt nekem csak Saskia tudna vinni bele. Nélküle tökéletesen érdektelen számomra, hogy milyen odalent bármi is, szép-e vagy sem. Hasznos legyen és ennyi számított. - Shaz'or és Shiennel egyébként sosem találkozik? - Kérdezek rá erre, mert a teremtéstörténetet hallottam - a tudomány embereként roppant bájosnak találom ezt az elképzelést - és tudom, hogy az isteni pár távol került egymástól és ezzel magyarázzák például a nappalok és éjszakák váltakozását. De kíváncsi vagyok, vajon egy napfogyatkozás az például ünnep-e a perdaiaknál, mert akkor az istenek együtt lehetnek egy röpke pillanatig? Nem az egész romantikus bája miatt kérdezem, hanem a gondolkodásmódot próbálom ezzel feltérképezni, jobban megérteni. - Köszönöm. - Bólintok aprót arra, hogy együttérez velem. Furcsa mód jelent is valamit nekem az együttérzése, talán azért, mert ő az egyetlen, aki jelenleg osztozik a titkomban. De a fájdalom enyhítésére ezek szerint nekik sincs bevált módszerük, így magamnak kell rájönnöm, miként fogom ezt megoldani és miként közlöm majd Saskiával a rossz hírt. Az előző kettő vetélésnél ez fordítva történt, szinte szavak nélkül egy fájdalmas pillantással. Elég lehet ennyi most is? Húznám az időt, mert gyűlölöm a tehetetlenség érzését, hogy nincsen tervem, mert nem is mertem tervezni, de azt is tudom, hogy ezeket a lépéseket meg kell tenni, hogy legyen jövőnk és legyenek terveink, emiatt is kérem Roda segítségét szimbolikusan átadva neki az irányítást, hogy odaérjünk. El is indulunk innen a kilátótól és kénytelen vagyok elismerően hümmenteni egyet arra az összhangra vagy figyelemre vagy nem is tudom, minek nevezzem, ami a perdaiak között van. Mert Roda kísérői végig az ablakon kifele bámultak, mégis ahogy a perdai gyógyító felállt, azonnal észlelték ezt és felzárkóztak, és ehhez meg se kellett szólalnia Rodának. Így megyünk le hát a lépcsőn, közben a karórába szerelt kommunikátorral intézkedem a vízről, hisz mégse a tó vizét fogjuk meginni. Elég menet közben néhány pillantást vetnem Rodára, hogy lássam, az üvegházban nem lesz körbevezetés. Ha érteném a kísérői szavait, melyet a távolság miatt nem fordít le a fordítóchip, lehet el is mosolyodnék a növénykínzáson. A hangszín alapján tájékozódhatom csak, ami megerősít benne, hogy a Kert felé kanyarodjunk és oda lépjünk be. Már az sokat mondó, hogy milyen mély levegőt vesz Roda és hagyom is nézelődni. - Hogyne, ezen az ösvényen tovább, a tó körül lesznek padok! - Mutatom is, miközben tálcán megérkeznek a vizek is, amelyeket átveszek magam és a perdaiak után haladva a tóhoz megyek én is, és az ott lévő egyik padra teszem le. A tó valóban csak tavacska, alig pár négyzetméteres, de éppolyan gondosan megtervezett a kinézete, hogy valóságos és természetes hatást keltsen, mint a kert többi része. Partja sziklásabbra kialakított és annak megfelelő növényzettel ellátott, míg a tó víztükrén néhány tavirózsa lebeg kényelmes nyugalomban. A sziklapart egyik oldalánál kis forrás figyelhető meg. Valójában cső szállítja oda a tó vizét, de a kövek miatt nem látni, kis forrásnak hat és a víz halk csobogó hangját a köveken való legördülése és a tóba érkezése adja lágy hullámokat vetve annak felszínén. - Köszönjük az elismerést. Nehéz itt ezeket megoldani, mármint valóságosan, de a hatás elérhető a szél kivételével. - Közben hellyel kínálom a tálca mellett Rodát, hacsak nem máshova akar ülni - külön vízzel nem kínálom meg, amelyikük szomjas, biztosan elvesz majd egy pohárral - és a pda-t elővéve röviden keresgélek valamit, hogy aztán elindítsam a lejátszást a Kertben is megtalálható, tájékoztatások miatt elhelyezett hangszórókra terelve a fájlt, hogy jobban olyan hatást érhessek el, hogy a hangok mindenhonnan jönnek körbeölelve minket, nem egy fix pontból, a kezemben lévő pda-ból. - Másabbak, mint a Perdán a hangok? - Az kiderült, hogy ott is meghatározóak a madarak, bogarak és egyéb állatok halk neszei, hangjai, de mennyiben hasonlítanak a régi földire? Nem figyeltem meg ezt akkor sem, mikor Jasmine-nal voltam a vízesés mellett, ahogy semmikor máskor sem, mikor lent jártam a Perdán. Hallottam, de nem volt érdekes, lényeges, így valahogy sikeresen ignoráltam is. De örülök, ha a perdaiak kicsit otthonosabban érzik magukat és meg tudnak nyugodni idegeik is a sok és tömény újdonság, meglepetés és egyéb látnivaló után, fel tudnak töltődni.
*Sok mindenben még mindig nem értek egyet a kancellárral, és a maradásuk mellett sem tettem le magamban a voksomat, de már nem sért az, hogy az Isteneinket emlegeti, sem pedig a párhuzam amit saját érzései és Shaz`or között vont. Kevés időt töltöttünk együtt, a beszélgetéseink pedig jobbára az asszonyára szorítkoztak, mégis sok mindent meg tudtam róla. Érzésem szerint alapjában véve zárkózott jellem, de nekem megnyílt, még ha kényszer is szülte. Mindebből arra következtetek, hogy érdemesebb vele tárgyalni népeink sorsáról és jövőjéről, ha arra kerül a sor. S talán egyszer majd, amikor beváltom a tartozását, ezt fogom kérni, pontosabban őt és a támogatását…ám ez még nem igazán körvonalazódott bennem és egy ideig nem is fog. A kérdése el is űzi ezen gondolataimat, meglep, hogy érdeklődik Isteneink iránt, de nem fosztom meg a választól.* -Az Emlékek Őre mesélte, hogy nagyon ritkán eljön a nap, amikor az ég elsötétül, a holdak együtt állnak, és eltakarják a nap fényét. Ilyenkor Shaz`or megölelheti asszonyát. Tulajdonképpen abban a néhány percben csak az övé, tőlünk megtagadva az Istennőt, ő takarja el Shiennel fényét. Mióta én élek, még nem történt ilyen, de azt hiszem Dann Tierran már látott ilyen napot. *Ő mesélte egyik tanítása során, de nem tudom biztosan, hogy igaz volt vagy csupán álmodta és csak vágyott arra, hogy igaz legyen. Gyerek volt még akkor, lehet, hogy igaz sem volt. Isteneink ilyetén felemlegetése másra is felhívja a figyelmem. Már akkor együtt éreztem Callum Jenkinsszel, amikor először mesélt az asszonyáról, ám ez még felszínes volt. Akkor mélyült el, amikor saját magát fertőzte meg, hogy megtudja, képes vagyok-e meggyógyítani. Akin ilyen áldozatra képes, hogy újra maga mellett tudhassa asszonyát, nagyon mélyen érez, nagyon mélyen szeret és nagyon mélyen szenved. Valahol tisztelem is ezért a kitartásért, mellyel próbálta egyedül megtalálni a gyógymódot, leszámítva az eszközeit, és mindenkivel szemben titokban tartani azt, hogy még életben van. Bólintok a köszönetére, de miután elindultunk a kert felé, már nem szólalok meg, hacsak ő nem kérdez, inkább hallgatásba burkolózom, ezzel is megpróbálva kipihenni mindazt a sok információt, amit ma zúdított rám. Kipihenni, de nem elfelejteni. A kert, bár tudom, hogy nem tökéletes, és nem pontosan olyan mint a Perdán a valódi természet, képes már első pillantásra megnyugtatni. Az illatok különösek, akárcsak a növények, melyek közül egyik sem ismerős, de legalább mind élő. Talán egyszer majd a másik felén lévőkre is kíváncsi leszek, ha másért nem hát azért, hogy megtudjam mit művelnek ott és mi a haszna, de most csak a pihenés érdekel. S ha már megkaptam az irányítás jogát, élek is vele. A mutatott ösvényen haladok, míg fel nem tűnik a kis tó, ami valóban…kicsi. Inkább nagyobb pocsolya, de szép és remekül illeszkedik a kert egészébe. Van persze valami ami hiányzik a teljes elégedettséghez, hiszen hangok nélkül mit sem ér az egész, de amikor ezt megemlítem, egyáltalán nem elmarasztalón teszem. Közben oda is érünk a tavacska partjához, és azonnal le is ülök a szélére, majd kezemet a vízbe mártva élvezem hidegét és lágy simogatását. Az illata azonban merőben különbözik attól amit megszoktam és ezt, ilyen közel ülve erősen érzem. Callum Jenkins kijelentésére kérdőn és értetlenül is nézek fel rá, majd tekintetem megakad azon a szerkezeten, amit igen sokszor láttam már a kezében. Közben másik kezemmel egy pohárért nyúlok és belekortyolok…majd intek a kísérőimnek is, hogy ha igényük van rá, megtehetik. * -Más az illata és az íze…*Azt nem mondom, hogy olyan semmilyen és egyben furán por ízű, inkább nem részletezem, de tudhatja, hogy számunkra fontos a víz és az érzékeink csalhatatlanok. Már éppen szóba hoznám azt a szerkezetet a kezében, de érdekes hangok töltik be a teret, mintha mindenhonnan érkeznének. Érdeklődve nézek körül, hátha látok néhány állatot, melyek minden bizonnyal az ő világából származnak, de hiába kutatok a tekintetemmel, egy sem jelenik meg. Aztán a pillantásom ismét a kezéhez nőtt szerkezetre esik, hacsak nem sikerült eltennie, majd felnézek rá.* -Nem látom az állatokat….az a szerkezet nagyon sok mindenre jó. Mindent azzal oldasz meg? *Elnézek mellette, de csak azért, hogy így jobban tudjak koncentrálni a hangokra, melyek egyszerre különösek és csodásak. * -A legtöbbje igen…van ami hasonlít egy-egy állatéra de ez csak egy érzés…de szép hangok. Kellemesek. *S el is mosolyodom, nem csak a hangok szépségétől, de attól is, hogy mennyire megnyugtatóak. Lehunyom a szemeimet is, úgy élvezem, kísérőim pedig ugyan nem ülnek le, de néhány lélegzetvételnyi idő után elcsendesednek. A kezdeti izgalom elmúlt s bár kíváncsiak ők is, ahogy nekem, úgy nekik is tetszik amit hallanak. Sikerül teljesen kikapcsolnom, elmerülök a bensőmben és ha a kancellár szól is hozzám, nem hallom meg. Valahol egészen máshol járok most, különleges helyen, ahol a madárdal hangjai nem ismerősek mégis nevetősen kísérnek végig az úton. Átölelnek, elringatnak, cirógatnak. A légzésem lelassul, ahogy a szívverésem is nyugodtabbá válik. A négy perdai kísérő közül csak az egyik mozdul ha szükséges, amennyiben a kancellár megszólalna, megérinti, hogy figyeljen rá, majd ujját a szájára helyezve jelzi, hogy maradjon csendben. Mindezt pedig teszi úgy, hogy közben a kancellárra mosolyog, majd teret hagyva neki visszalép. Még fertály óra sem telhetett el mikor egy nagy levegőt véve felnyílnak szemhéjaim és tekintetem Callum Jenkinst keresi. Amint megtalálom, ajkaim halvány mosolyba fordulnak és felállok a kis tó széléről.* -Örülök, hogy elhoztál ide, köszönöm. Nagyon kellemes hely...szeretnék majd visszajönni…azután. *Még mindig nem mondom ki azt, amiért itt vagyok, és úgy érzem nem kell erősebben megnyomnom a szót sem ahhoz, hogy a kancellár értse mire gondolok. A gyógyítás…csak sejtem mennyire fog kifárasztani és nem szeretnék abban az állapotban újra repülni, ráadásul lefelé…mintha zuhannánk. A kérésem csekély és könnyen teljesíthető, egy-két óra nyugalom itt a kertben…ám most már mennék. Ahogy a kancellár kérte tőlem, az ajtó felé kell terelnem, így belekarolok, ujjaim finoman de határozottan érintik felkarját, másik kezemet, melyből már letettem a poharat, az alkarjára simítom. * -Most már mennünk kell Callum Jenkins.
A házasság olyan, mint a forró fürdővíz, mire megszokjuk, már nem is olyan forró.
Ebbe a kilátóba lett megszervezve az egyik kötelező bájcsevejem, amit szokás szerint nem vártam, de úgy voltam vele ide rendelem Miss Shirleyt, mert lesz szabad fél órám az értekezlet közben. Mivel bizonyította pontosságát és amúgy sem kívánok vele hosszan beszélgetni - éppen csak a lényeget közölni - nem aggodalmaskodom az idő szűke miatt. Szokásos öltözetem annyiban tér el hogy most nem mellény van rajtam, hanem a zakó, elvégre mégiscsak értekezleten ülök, valamint teljesen fekete, lévén még tart a gyász ideje, de amint elérkezik a megbeszélt szünet már állok is fel hogy kijjellebb sétáljak és tekintetemmel megkeressem az idehívott hölgyet. A kilátás innen is pazar, bár van egy olyan sejtésem teljesen mindegy mi van körülöttünk, nem az fogja lekötni. -Üdvözlöm Miss Shirley. Köszönöm hogy idefáradt. Sajnos szűkös az időbeosztásom de ezt mindenképpen személyesen akartam közölni. Kérem. - Mutatom foglaljon helyet a kanapén, ahova kivételesen mellé ülök le, noha a tisztes távot így is tartom azért. -Mint Ön is értesült sajnos özveggyé váltam. Ez Martha állapotát tekintve... nos... Ő és én tudtuk hogy ez el fog jönni. Pont emiatt beszéltem meg vele, hogy s mint alakuljon az elkövetkező két évem. Végül arra jutottunk, hogy amennyiben találok valakit, akit érdemesnek tartok magam mellé, ne várjak, hanem cselekedjek. - Ennek egy része igaz, hiszen anno beszéltük akarok még egy gyereket, akarok egy fiút, de Ő is tudta nem tudja nekem megadni, valamint minden nappal egyre inkább úgy érezte a betegsége legyűri. Váltig állította egy perdai minta fertőzhette meg, amivel még egyet is értettem volna ha nem én csináltam volna vele amit. -Ennek fényében Miss Elizabeth Shirley ezennel megkérem kegyed kezét, amelybe a szülei bele is egyeztek már. - Nem mintha sok esélyt adtam volna nekik a mai nap folyamán, tényeket közöltem ott is.-A jegyesem a mai naptól fogva és hamarosan az asszonyom lesz. Nem kívánom elszakítani a kutatásaitól de a törvény minket is kötelez a gyermekvállalásra, így annyit tehetek támogatom majd az anyaság mellett is. Tudom fiatalabb férjet gondolt maga mellé, de higgye el a tapasztaltságom és a tudomány iránti szenvedélyünk méltó kárpótlás lesz. - Avagy ha nem sincs sok választása, de kellően engedelmes, ambiciózus, kutató szellem, még szép is, tehát ideális feleségjelölt. Noha Callum valószínű csak szórakozott velem mikor pedzegette elvenné (Saskia csodás visszatérését figyelembe véve) ettől függetlenül mégis úgy ítélem volt alapja szavainak. Egyelőre csak ülök vele szemben és várom mit reagál, mert valamit gondolom fog. Tartásom egyenes, arcom a szokásos, bár szemeim érdeklődőbbek mint szoktak, mert valahol jó lenne tudni mennyi ellenállásra számítsak.
Természetesen én is értesültem Martha Castillo haláláról, és rendkívül mélyen érintett a hír. Nagyon kedveltem a nőt, és mélységesen sajnálom Castillo kancellárt és a lányait is. Próbáltam Ashleyvel is némi időt eltölteni a történtek után, de eléggé maga alatt van, így inkább hagytam gyászolni, ahogy Dorian Castillot se kerestem a kutatásokkal kapcsolatban. Tudom jól, hogy van most elég baja szegénynek. Ma mégis meglepett azzal, hogy magához hívatott, nem is akárhova, hanem egyenesen a Panorámakilátóba, ahol személy szerint még soha se jártam. Érzek némi izgatottságot a helyszín miatt, de egyben némi félelmet is a gyász végett. Ha már a nyolcadik gyűrűszintre kell mennem, akkor próbálom megadni a módját és az anyám által rám erőltetett egyik csinos ruhadarabot választom ebből az alkalomból. Egy smaragdzöld, egyberészes ruha kerül tehát rám, hosszú ujjú, de csak combközépig érő, mégis rettenetesen elegáns és csinos darab. Hajam kibontva, arcomon némi smink található, lábaimon pedig fekete magassarkú cipő. Az összhatás igazán tökéletes és kellemes, már csak magabiztosabb fellépés kellene hozzá. De azért nem húzom össze magam, próbálok úrinőként viselkedni, miközben megérkezem a megfelelő gyűrűszintre, ott pedig jelzem is, hogy miért vagyok itt. Egészen a panorámakilátóhoz sétálok, majd amíg várakozok, kitekintek a csodálatos űrbe. Micsoda kilátás! Igazán fenséges, egyszerűen lenyűgöző. El is merülök benne, így amikor a kancellár mellém ér, akkor pillantok csak felé zavart mosolyommal és biccentek üdvözlésekor. - Jó napot Castillo kancellár! - üdvözlöm őt, majd végigpillantva rajta látom meg az elegáns viseletet, mely egyértelműen jelzi a gyászt is. - Részvétem a felesége miatt, uram! - ezt mindenképpen szerettem volna elmondani neki, és ismer már jól, tudja, hogy őszinték szavaim. Ez után biccentek csak felé, amikor hallom, hogy nincs sok ideje rám, mégis fontos volt az oka, amiért ide hivatott, így követem őt a kanapéhoz, majd helyet foglalok rajta, egyik lábam átvetve elegánsan a másikon. Meglep viszont, hogy mellettem foglal helyet, de ezt most nem mutatom ki, csak kíváncsian pillantok bele szemeibe. Miről lehet szó, amit nem írhatott meg a kommunikátoromon? Amikor viszont beszélni kezd, arcom elkomorul, és meglep az, amit hallok. Tehát Ő tudta... Ezek szerint felkészült már a felesége halálára, de nem mondta el se nekem, se senki másnak. Persze, az Ő magánügyük volt, mégis rendkívül szomorú ez a hír. - Nagyon sajnálom uram a veszteségét! Martha erős nő volt és minden elismerésem, hogy képes volt ezt megbeszélni Önnel. - nem lehetett neki egyszerű, főleg, amikor a halálán volt. De hiába ezen szavak, álmaimban se gondoltam volna arra, ami ez után következik, mely szinte hidegzuhanyként ér és úgy érzem magam, mintha én is úgy eláznék, mint néhány hete Dorian Castillo is. Arcom ledermed, némileg el is fehéredik a felkérést hallva, amely nem csak egyszerű lánykérés, hanem már maga a tény is, hiszen hallhatom, a szüleim is beleegyeztek. Hirtelen meg se tudok mukkanni, de nem is kell még, van mit mondania, így a jegyességünk is hivatalos, mint hallom, én pedig érzem, hogy menten elájulok. Nem, ez nem lehet! Örülnöm kéne, hiszen egy kancellár kér feleségül, mégis, még 17 éves se vagyok! Egy világ kezd összedőlni körülöttem, miközben próbálom felfogni... feldolgozni szavait. És még a gyermekvállalást is szóba hozza, mintha nem lenne számomra ez az egész így első körben is elég erős. - De... - hangom elhal, megköszörülöm torkom, rendkívül zavarban vagyok. - Uram, én még csak 16 éves vagyok és... és Ön tudja a legjobban, hogy nem állok készen a házasságra. Martha is még csak most halt meg, én... - oké, kezdek teljesen kétségbe esni. Lábam is lecsúszik a másikról, az elegancia rögtön elvész, miközben hátradőlök és némileg megsemmisülök a kanapén. - Ne értsen félre, hatalmas megtiszteltelés egy kancellár jegyesének lenni, én csak... csak nem állok erre készen. Én... - fel kell pattannom, és meg is teszem. Nem kapok levegőt hirtelen, kezdek kiakadni, túl sok most mindez, így ide-oda járok, és hiába kellemetlen és gáz ez az egész, erre... erre képtelen voltam felkészülni. Álmomba se gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet velem idő előtt. - És tudja jól, hogy mennyire nem akarok még gyereket se. Uram, én... én nem vagyok méltó arra, hogy a felesége legyek, hiszen a lánya is lehetnék. Ashely is annyi idős, mint én és a fia is idősebb nálam. Hogy... hogy lehetnék a barátnőm nevelőanyja? Hogy... hogy lehetnék az Ön felesége, amikor még szinte gyerek vagyok? - tisztában vagyok a törvényeinkkel, már hogy ne lennék, de ez most túl erős volt hirtelen, így néhány könnycsepp is legördül arcomon, melyek nem az öröm könnycseppjei. Bizonyára nem erre a reakcióra várt, hanem arra, hogy a nyakába ugrok majd, ahogy sokan mások tennék, ha egy kancellár megkérné őket. De én nem a lehetőségeket látom most ebbe és egyébként se lennék képes visszaélni a férfi hatalmával úgy, hogy a felesége leszek. - Bocsájtson meg a viselkedésemért, én csak... - beharapom ajkam, megtörlöm szemeimet. - Mikor akarja érvényesíteni a házasságot? - próbálok nyugodtan rákérdezni erre, tudni szeretném, hogy mennyi időt ad nekem. Hogy Ő és én... Hogy pont Dorian Castillo legyen a férjem? Ez... ez biztos egy különös álom, de minden romba dől most körülöttem. Tény, hogy az érdeklődési körünk azonos és az is, hogy kedvelem a férfit, de soha se néztem úgy rá, mint egy férfira. Kancellár, hogy is tehettem volna? De már beszélt a szüleimmel, tudom jól, hogy nekem semmi beleszólásom sincs ebbe az egészbe. Elintézte, mert el akarta, nem beszélte meg előtte velem. Pedig úgy lett volna a helyes, ha igazán érdekelte volna a véleményem. - Miért engem választott? - még egy kérdés, de ez után elhallgatok és próbálom feldolgozni mindazt, amit meghallottam és ami rám várt. Semmi bevezetés, semmi szépítés vagy érdeklődés, csak a kőkemény tények. Hiába Martha friss halála, mintha nem is számítana a férfinek.
A házasság olyan, mint a forró fürdővíz, mire megszokjuk, már nem is olyan forró.
-Nagyon figyelmes, köszönöm a szavait Miss. - Biccentek. Valahol talán tényleg sajnálom hogy nincs többé Martha mert eléggé megszoktam, akkor is ha az utóbbi időben teher volt. De ezt az életszakaszt le kellett zárnom és el kell kezdenem építeni az újat. Ennek első mérföldköve a lánykérés. -Erősen reménykedtünk jobban lesz és voltak időszakai amikor... de mindketten tudtuk hogy el fog jönni ez az idő. - Az meg hogy alvó állapotba küldjem nonszensz, nem egy Saskiáról beszélünk, hogy el lettem volna halva a feleségemtől. Tehát folytatom, mert nincs mire várnom, nem is akarok. Látom elfehéredik ahogy kifut hirtelen minden vér az arcából, teljesen letaglóztam. Pontosan tudom hogy nem vágyott ilyen jellegű pozícióra, de ez is egy kellemes vonása. Egy hataloméhes nővel nem igen akartam volna foglalkozni. -Emiatt is tökéletes. Mire Ön felkészül én a gyászon túlléphetek. Mindkettőnknek idő kell. - Azaz én nem érzelmileg akarom a gyászt feldolgozni hanem a papírmunka, a rokonok, a gyerekek, hasonló teendők miatt. Addig lesz ideje feldolgozni a hírt, de látszik a kora nem tántorít el. -Semmi baj Miss Shirley. Mint mondtam én türelmes vagyok. - Még azt is elnézem hogy felpattan és járkálni kezd. Amíg nem ájul el, nincs probléma. Persze ha elájul sincs, elvégre orvos vagyok és a kínosság nálam elég magas küszöbbel bír. -A szememben Ön egy felnőtt, felelősségteljes hölgy Miss, ekképpen pedig lebecsüli önmagát. Ide állítom érettebb mind a három gyerekemnél. - Ha már őket hozza szóba, de a hangom nyugodt marad, egyelőre nincs okom felemelni, amúgy is rég rossz ha megteszem és legutóbb is nehéz dolga volt az illetőnek. Hátradőlök ültömben és lazán átvetem a lábam a másikon, bokám térdemen pihentetve. -Mihamarabb. Nem akarom a CsH véletlenül is beleszóljon, most egyelőre mással vannak elfoglalva, de szerintem sejtették el akarom venni magát, így nincs időm. - Konkrétan nem mentem Jenkins ellen de olyan mint a fűben kúszó kígyó. Mindig ott lappang mint valami betegség és akkor csap le hirtelen ha épp nem figyelek. William talán még rosszabb is, ha megmakacsolja magát és eleve a hátam mögött ténykedett. Kezeim összefűzöm az ölemben. -Mert Ön mellett el tudom képzelni hogy harmadjára is belevágjak. Nekem se egyszerű, de most vagyok olyan pozícióba hogy mérsékelten nyugodtan intézhessem el az ügyeim. Várni akartam, sőt, reméltem Martha jobban lesz, de nem így történt. Ön szolid, tehetséges, ambiciózus és... maradjunk annyiban könnyen átérzem a helyzetét. A bátyja nagyon könnyen talált volna magának udvarlót, de ha már így alakult akkor én akarok az az udvarló lenni. Lebecsüli önmagát Miss, pontosan tudom, de én cseppet se értek egyet ezzel avagy tartom kevesebbre csak mert fiatal. Emiatt megvethet, ám rég nem vagyok szerencsés helyzetben hogy úgy alakuljanak a dolgaim ahogy vágyom rájuk. - Ez valahol igaz. Kényelmes lenne várni a nősüléssel, kényelmesebb lett volna ha Martha hamarabb meghal, kényelmesebb lett volna ha Violet nem lesz meddő! De nem így alakult, pedig egyiket sem így terveztem. Most minden kancellár Williammel és Callummal van javarészt elfoglalva, kevésbé érdekli őket az én újranősülésem. Ez a megfelelő időpont, ha tetszik Elizabethnek ha nem, de nem várom el megértse.
Egyelőre fogalmam sincs, hogy Castillo kancellár miért hivatott ide, de ahogy mindig, úgy most is pontosan időben jelenek meg. Az első szavaim a férfihoz természetesen a részvétem kinyilvánítása, hiszen Marthat tudja jól Ő is, hogy magam is kedveltem. Sokszor találkoztam a nővel, amikor náluk voltam, most pedig... nincs többé. De hiába a felvezetés, a kép nem áll össze, de Dorian nem is húzza az időt, hamar elém tárja a tényeket, még azt is közölve velem, hogy a szüleimmel már minden el van intézve. Vajon hogy fogadták? Bizonyára kitörő örömmel, hogy a selejt lányuk bizony mégis csak jól házasodik. Nem is jól... a legjobban. Ebből pedig úgy hiszem, hogy hasznot remélnek. De én mégis a kiborulás szélére sodródom, hiába akarom tartani magam, összedől a világom, minden reményem szertefoszlik. Hogy kérhet meg pont Ő engem? Nem... mi nem vagyunk egy súlycsoportban. És azt se hiszem, hogy fel tudnék arra készülni, ami vár rám. Nem egyszerű házasság ez, rivaldafénybe kerülnék és az eddigi életem teljesen felborulna. Már a mai naptól kezdve se lesz semmi se ugyanolyan, mint eddig, amint kitudódik az eljegyzés... és bizonyára már most sokan tudják. Ha a szüleim tudják, nem marad titok. - Ha türelmes lenne, várt volna, amíg legalább a 17-et betöltöm... - jegyzem meg akaratlanul is szavaira, miközben felé tekintek. Hiszen még szinte gyerek vagyok. Hogy várhatja el tőlem, hogy úgy legyek az asszonya, hogy annyi idős vagyok, mint a gyerekei? Sőt, a fia idősebb is nálam. Ez egyszerűen hihetetlen. Bár abban igaza van, hogy meglehet, érettebb vagyok a gyerekeinél, más környezetben nőttem fel, más életem volt és törtető alkat vagyok, mégis... De azért tény, valahol jól esik, hogy nem tart gyereknek. Mégse tudom megköszöni szavait, egyszerűen képtelen vagyok rá, inkább csak egy kérdést intézek felé. Mikor akarja érvényesíteni ezt a házasságot? - Sejtették? Ön... Ön mióta készült erre? - én még csak nem is sejtettem. A reakciómból láthatja, hogy valóban fogalmam se volt róla. Oh én buta, naív kislány, hiszen éreztem, hogy más velem, bár fogalmam se volt róla, hogy másokkal milyen, mégis, velem kedves volt és segítőkész. Még Callummal szemben is megvédett. Hát ezért! De a Családügyi Hivatal valóban beleszólna? Mégis csak egy kancellár döntéséről van szó. Végül próbálom kicsit összeszedni magam, így lassan visszaülök mellé, lábaim szorosan összezárom, kezeimet ölembe ejtem, majd ekkor kérdezek rá arra, hogy miért engem választott. Bizonyára megvolt a jó oka rá. A felelete viszont sok nő szívét megdobogtatná. Mellettem úgy érzi, hogy megéri harmadjára is megházasodnia. Mégse tudok még mosolyogni, csak lesütöm szemeimet, majd aprót nyelek, miközben tovább beszél. - De hova siet ennyire? Még csak most halt meg a felesége, a gyász alatt nem kötelező újra nősülnie, ha pedig valóban engem akar a feleségének, beadhatja a kérelmet és ráérünk a házassággal. - akár egy-két év múlva is. Martha se örülne, ha tudná, hogy még alig hűlt ki a teste és máris másik nő után kajtat a férfi. Sőt, most áll össze a kép, hogy Martha nagyon is élt, amikor már elkezdett felfigyelni rám a kancellár. További kedves szavai viszont megérintenek, még akkor is, hogyha haragszom a felesége emléke miatt arra, ahogy ezt az egészet csinálta. Nem tudhatom, hogy milyen férjet sorsoltak volna ki mellém vagy hogy Vincent kinek ajánlott volna oda... Ezerszer rosszabb életem is lehetne, tudom jól, de hogy Ő akar az udvarlóm lenni? Most lassan felnézek a férfi szemeibe és próbálom összeszedni magam, amennyire képes vagyok rá a jelenlegi helyzetben. - Köszönöm a kedves szavait, én... én minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy méltó felesége legyek. - választásom nincs, ilyen világban élünk. Ebben nőttem fel, és anyám nevelése úgy tűnik beérett. Legyek szép, keltsem fel a férfiak érdeklődését és ha megtetszettem neki, hát hajtsak fejet. Mi mást is tehetnék? Dorian... idővel talán képes leszek elfogadni őt, mindenképpen meg akarom próbálni, mert nem akarom boldogtalanságban leélni az életemet. - Sajnálom, hogy így kifakadtam, csak... nagyon hirtelen ért. - kezem picit megremeg, miközben a szoknyám alján simítok végig, majd ismét kezeimre tekintek, hogy ne kelljen a kancellár szemeibe néznem. Istenem, össze kell szednem magam! Próbálom lenyugtatni zakatoló szívemet, nagyobb, mélyebb levegőket venni, majd lassan visszanézni arcára.
A házasság olyan, mint a forró fürdővíz, mire megszokjuk, már nem is olyan forró.
-Bizonyos külső körülmények cselekedni sarkalltak. Nem várom el hogy megértse vagy átlássa. - Ezekről nem kell egyelőre tudnia, de egy bizonyos: nem biztonságos számára ha sejtik a szándékom de nem a feleségem. -Pár hete már volt teljes emlékek estek ki neki. Nagyon leromlott az állapota. Természetesen nem beszéltünk róla senkinek, mert reméltük jobban lesz, átmeneti, de a teste nem bírta el ezt a... nos... betegséget. Eleve tartok attól valaki megfertőzte a feleségem. Gyakran lejárt a Városba... - Szorítom össze az állkapcsom, jelezve többet nem kívánok beszélni de természetesen joggal hihetek ilyesmit. Ellenem is volt már merénylet, a feleségem is legalább olyan jó célpont. Persze foghatom majd a véletlenre is, de leginkább nem kívánok erről beszélni senkivel, avagy alig. A kancellárok úgy is rákérdeznek majd és noha nem tartanak szerelmes bolondnak mint Callumot páran, de Violethez anno valóban ragaszkodtam, legalább is páran elcsípni vélték hitetlenkedésem hogy meddő. Marthanal már óvatosabb lettem volna amúgy is ha nem én tettem volna amit.-A lényeg hogy pár hete már mérlegelnem kellett hogy esetlegesen özvegy leszek. - Igazából évek óta erre készülök, de most érett be ez a gyümölcs, de erről nem kell tudnia. Rá valóban csupán hetek óta készülök így van igazság a szavaimban. Mikor látom valamelyest lenyugszik és visszaül csak tekintetemmel követem. -Lenne két esztendőm igen. De akkor újra kellene nősülnöm és elmúlnék negyven is. A kötelező két gyermek akkor is állna... lehet furcsán hangzik de nem akarok akkora korkülönbséget a gyerekeim és magam közt. Egy fiatal feleség könnyebben megfogan, nem tagadom, számomra előnyös a kora. Kompenzálja a sajátom... Én akarom a gyermekeim felnevelni. - Ez valóban igaz, fiút akarok és ki akarom nevelni kancellárnak. Ha két fiam lesz mindkettőt. Nem szeretném hogy elússzon amit elértem. -Ami a sietséget illeti... gondolom Ön is tudja hogy mostanság nincs semmi zökkenőmentes a nősülések körül. Avagy a házasságok körül. Ha már a nejem lesz sokkal jobban meg tudom védeni magát, mintha csak a jegyesem lenne. Nem akarom hogy holmi politikai megfontolások miatt bármi atrocitás érje. Van olyan kancellár aki sejtette mi van a feleségemmel és hogy miért érdeklődöm maga után. A maga érdekében nem merek várni. - Ebben is van igazság azon túl mihamarabb gyereket akarok. Callummal ugyan nem vagyunk rossz viszonyban, de lehet most Saskia kapcsán megorrolt esetlegesen, avagy szimplán örvendene ha keresztbe tehet. Igaz nem tűnik feleségeken bosszút álló típusnak, az inkább William. Főbb a biztonság. -Tudom hogy az lesz. Sajnos az én feleségemnek lenni nem csak kiváltság, ezzel tisztában vagyok, de a látszat ellenére én védem a hozzám tartozókat. Fel fogom készíteni. - Ha mást nem Saskiával még össze is merném ereszteni egy asszonyi csevejre... nagyjából csak Őt kedvelem és még furcsa sem lenne feltétlen, hiszen Callum neje. De ez még odébb van. -Pont emiatt nem akartam köntörfalazni. Véletlen sem akartam mástól tudja meg és ha magára zúdítom legalább kiad magából mindent. A hitvesem lesz, ne feledje. Tudom kell mi jár a fejében. - És ha csak ennyi valóban jól választottam ide látom. Egészen jól megőrizte a méltóságát, ez kedvemre van. Ugyan nem szoktam másokhoz érni, főleg nem nőkhöz, erre mindig kínosan ügyelek, de mivel hamarosan bejelentem a házasságot egy rövid időre megfogom a kezét amivel a szoknyája alján matat. -Ha kérdése van tegye fel, tíz perc múlva vissza kell mennem. - Vegye biztatásnak, de vissza is veszem a kezem. Kicsit sem tűnök szerintem romantikusnak, mert ahhoz túl kimért vagyok, ennyivel kell beérnie a hölgynek.
Tudom jól, hogy nincs jogom kioktatni a férfit, én nem is akarom ezt tenni, mégse bírom megállni megjegyzés nélkül. Martha még csak most halt meg, Ő pedig máris a következő esküvőjére készül? Méghozzá már a felesége halála óta... Mit szól ehhez a családja? És mit szól majd hozzá a nép? Kancellár,,nem szabadna így viselkednie, és én se értem, hogy hova ez a nagy rohanás. - Ha nem mondja el, nem is látom át. - nézek bele szemeibe, majd további szavai azért elgondolkodtatnak. Ha úgy érzi, hogy valaki megfertőzte Marthat, akkor akár ez a sors várhat én rám is... Veszélybe kerülnék mellette, mégse tudom megakadályozni. - És ha engem is megmérgeznek? - bukik ki belőlem ösztönösen a kérdés, majd ez után biccentek aprót. Tehát hetek óta... Azóta vettem részt tudat alatt a teszten, hogy megfelelek-e a számára. Kezd összeállni a kép, a különböző viselkedése, a stresszhelyzetek... minden. Jól kitervelte, de megértem. Kancellár, nem választhat bárkit maga mellé, mégse érzem úgy, hogy én lennék a tökéletes választás a számára. Bár vannak dolgok, amikben hasonlítunk, hatalmas a távolság kettőnk között, Castillo kancellár mégis áthidalni szeretné ezt. Visszaülök végül mellé, próbálom rendezni arcvonásom és viselkedésem, de azért akad még kérdésem hozzá. Miért nem várunk még egy kicsit? Ashley vajon mit fog szólni mindehhez? És tagadhatatlan, hogy Dorian jóval idősebb, mint én vagyok. Minden olyan nehéznek tűnik hirtelen. - Tehát igazából azért van rám szüksége, hogy új gyerekeket szüljek Önnek. - vonom le szavaiból a következtetéseket, melyek igazán rosszul hangzanak, mégis igazak lehetnek. A korára hivatkozik, a két gyerekre, azok felnevelésére és hogy a korom előny, mert könnyebben teherbe eshetek. Fájó ezeket hallani, de legalább őszinte. Nem én érdeklem, csak az, amit adni tudok. Mint egy tenyészetre használt nő, aki másra se jó. Túl negatívan értelmezném a dolgokat? Nem tudom pozitívabban... - Az én érdekemben... legalább ne mondja ezt. - tekintek lassan fel rá, hiszen számára ez csak egy egyszerű dolog, egy esküvő és oly természetes, hogy szülök majd és ennyi, de ez az én életem is. Az én világomat változtatja meg, és igen, másabb jövőt képzeltem el magamnak, ahol esélyem van a boldogságra és a szerelemre, ahol a férjem legalább egy kicsit megbecsül és nem csak azt látja bennem, hogy képes vagyok kihordani a gyermekeit. Mindenesetre biccentek felé, megteszek minden tőlem telhetőt, bár elgondolkodok azon, hogy ki lehetett az említett kancellár. Talán Callum Jenkins? - Rendben van. - érzem, ahogy kezem megremeg, ahogy összeomlik körülöttem minden, mégis igyekszem visszaszerezni lélekjelenlétemet, tartani magam addig, amíg itt ülök, de kérdéses, hogy erre meddig vagyok képes. De ahogy azt bizonyára a férfi elvárja, bocsánatot is kérek tőle kifakadásomért, de már nem bízom benne, hogy félreértettem volna korábban. - Elmondtam, hogy mit gondolok. - pillantok bele végül szemeibe. Bánt az, hogy csak a hasznom miatt kellek, semmi egyéb. Ezt nem fogom tovább ragozni, felesleges lenne. Amikor viszont kezem megfogja, érezheti, hogy szinte teljesen kihült, én pedig lassan lenézek kezeinkre, majd picit el is pirulok tette miatt. 10 perce van rám, még csak igazán időt se adott... - Kérnék én is valamit Öntől kancellár úr. - nézek fel lassan rá, és kezem csak akkor húzom vissza, ha elengedi, de előtte nem. - Egy esélyt, hogy valóban megismerjen és én is Önt. Tudja, hogy nem vágyom sokra, és én is tudom, hogy már több felesége volt, nem vágyik szerelemre, de a boldogság talán mindkettőnknek kijár. Adna nekem egy esélyt, mint feleségnek, hogy ne érezzem úgy, hogy csak anyának kellek? - nem azt várom, hogy belém szeressen, hogy minden időt velem töltsön és romantikusan járjunk a Perdán, de egy apró szeletet én is szeretnék az életből, és ha Ő lesz a férjem, akkor neki kell ezt megadnia nekem. Vajon túl nagy kérés és azonnali elutasítást nyer a kérelem vagy van szíve és talán valahol Ő se bánja majd? Tudnom kell, hogy mire számítsak mellett, mert akkor úgy készülök fel lelkiekben. Azt nem kérdezem meg, hogy mikor tartjuk az esküvőt, tudom jól, hogy nem fog elfelejteni szólni róla... ahogy a költözésemről se. Bár remélem, hogy azért nem előtte lévő nap értesülök majd róla. Előre félem, hogy a szüleim mivel várnak otthon, haza se akarok menni...
A házasság olyan, mint a forró fürdővíz, mire megszokjuk, már nem is olyan forró.
-Nem hagyom. Magára jobban fogok figyelni, sajnos elbíztam magam hogy Marthat nem gondoltam... célpontnak. Persze lehetséges senki sem csinált vele semmit csak nem vigyázott. Nem ismerünk minden kórokozót a Perdán, ezért is szervezek ennyi expedíciót. - Nem, nem ezért, hanem hogy elfedjem a Callum közös kis ügyletünk, de így sokkal szebben hangzik és ami fontos: ilyetén megvilágításban hihető is. -A házasság része. De nem akarok olyan feleséget, akit nem kedvelek legalább. - Ez nem hazugság, Elizabeth ha nekem túl romantikus is, de szófogadó, alázatos és ambíciózus, csinos is. Megfelel. -Pedig ez tény. Én kellő teret adok magának, inspirálhatom remélve kölcsönös lesz majd és ha mást nem a szülei ezentúl nem szólhatják meg Önt. Olyanhoz megy hozzá akit legalább valamelyest ismer, nem gondolnám sok meglepetést okoznék Önnek, tehát ez is előnyt jelenthet, hacsak nem kedveli a viharos kapcsolatokat. - Nem veszem magamra hogy összetörtem leányos álmait, én a nőt látom benne, nem a kislányt. Ha mást nem hamarabb felnő, de nekem ez is előny. A bosszúállásra nem érett még, de nem is tűnik olyannak, azt jobb ha meghagyja nekem. -Akármit. - Nagy szó, de reményeim szerint nem kér ostobaságot, oda lenne minden hitem belé. A szavaira magamhoz méltatlan elmosolyodom, éppen csak, de valami bájos hatása van szavainak. A szerelem nekem elmúlt ha volt is, jól látja nem igen vagyok rá alkalmas, de reális dolgot kér. Igaz nem tudom mennyire lesz általam boldog és nem inkább a körülmények miatt amiket nyer általam, de legyen. -Nem csak anyának kell. Én partnert keresek a mindennapokra, ha nem értette volna meg. Rengeteg nő tudna nekem gyermeket szülni de ez nem jelenti el is venném őket... némiképp sértő a feltételezése. - De a mosolyom és a hangom miatt érezheti ez egyszerű dorgálás, nem bosszantott fel vele. -Szeretnék minden este Önnel vacsorázni legalább ha nem szólít el a kötelesség, fontosnak tartom hogy sokat beszéljünk. Idővel szeretném ha mindent magáénak érezne ami az enyém, ahogy azt is Castillonak érezze magát. A többi kancellárt is megismerheti, ha akarja, de ezt nem erőltetem. Callumot kérem fel tanúmnak, mert mióta a bátyám meghalt nos... Még Ő lenne számomra a legkevésbé furcsa választás. Őt ismeri is, hisz beszélgetett már vele, reményeim szerint nem fogja nagyon feszélyezni, mert noha kancellár egyszerű férfi is aki úgy hiszem házasság témakörben szerencsés is. - Nem mondom ki Saskia nevét, de ha nem is ért még egyelőre majd meg fog. -Valamint... magam nem vagyok nagy esküvő párti, nekem a harmadik is, de magácskának az első, bármit kér, szeretne, jelezze és elintézem. Tudom a hölgyek szeretnek ezen gondolkodni, ezért is mondom most, számomra ráér vele. - Mert noha hamar el akarom venni, nem holnap lesz, ez tény.
Az életem jelenleg egészen átlagosnak mondható, ha nem számítjuk bele a kiemelkedő szakmai teljesítményemet és azt, hogy egyszerre két kancellár gyakornoka is vagyok. De ezzel a lépéssel Castillo kancellár kiemel ebből az állapotból és tudom jól, hogy én is veszélynek leszek kitéve. Nem vagyok naív, ismerem az emberek véleményét és bizonyos lázadó eszmékkel még én is egyetértek, de ezt most még jobban elnyomom magamban, mert ezt kell tennem. A rendszer hűséget követel, ahogy a kancellár is. - Akkor próbálok nem előre aggodalmaskodni ez miatt. - biccentek aprót. Akad viszont más ok, ami miatt aggodalmaskodhatok és talán közelebbi is, méghozzá a gyermekvállalás. Nem érzem készen magam erre, ahogy a házasságra se és ezt a férfi tökéletesen jól tudja. Beszélgettünk mi már nem egyszer ezekről a témákról, de ezek szerint nem érdekelte a véleményem. Tényleg túl sokszor is került szóba... Viszont azt tudom, hogy valamennyire kedvel, érzem. A romantikát pedig kiölheti még belőlem... - Tudja jól, hogy nem vágyom viharos kapcsolatra. Ön ismer, meglepően jól... - az utóbbi időkben oly sokat társalogtunk és a közös projektünk kapcsán is többször találkoztunk és néhány szót akkor is váltottunk csak úgy, a munkát elhagyva is. - A szüleim bizonyára rendkívül boldogok lesznek uram, és én se reménykedhettem jobb férjben. - fejet látványosan nem hajtok, csak inkább tudat alatt. Szavai igazak, valóban felnézek rá és valamennyire megismertem már. Talán... talán van esély a boldogságra. Törekedni fogok rá. De lenne egy kérésem, méghozzá pont ezzel kapcsolatban. Az "akármi" azért meglep, így néhány másodpercig a férfi arcát fürkészem, majd végül elmondom a kérésemet, de a mosolya... ezek szerint nem bánja. Ösztönösen viszonzom én is, bár még félénken, mégis, próbálok helyt állni már most is és nem kifakadni többet. Nem volt illendő az előbbi sem. - Nem megsérteni szándékoztam, de Ön hozta szóba máris a gyereket, pedig ráért volna még vele. - Ő is tudja, hogy nem biztos, hogy jó ötlet volt máris az eljegyzéskor. Így tényleg minden álmom porrá zúzta, de legalább valóban őszinte volt. Nem vezet meg, elmondja, hogy mit vár ettől a kapcsolattól. De adni is képes magából, méghozzá egy közös vacsorát minden este, ami valljuk be, jelenleg zavarba ejt, de ha a férjem lesz, normálissá válik. - Örülök a válaszának. - ismerem be, majd el is mosolyodom némileg. Idővel érezzem majd a sajátomnak, ami az övé és érezzem magam Castillonak... Ez jelenleg annyira távolinak és lehetetlennek tűnik, de majd egyszer felnövök a feladathoz. Callum említése viszont láthatóan meglep, így aprókat pislogok, majd végül biccentek. - Tudja jól, hogy kedvelem Jenkins kancellárt. - na jó, a boncoláson annyira nem rajongtam érte, de az esküvőmön aligha fog megkérni arra, hogy boncoljak fel valakit. No meg, akkor Dorian Castillo feleségeként leszek jelen, nem egyszerű nőként... nem egyszerű gyakornokként. Zavarba ejtő ez az egész. - Az esküvő után is maradhatok Jenkins kancellár gyakornoka és folytathatom a tanulmányaimat a hibernációs részlegnél? - kérdezek azért erre rá, mert kancellár-feleségként nem tudom, hogy mennyire díjazná, hogy más kancellár dirigáljon nekem és máshoz tartozzak. Persze maradnék mellette is, de az más. Úgy tűnik, hogy akadnak azért kérdéseim. A saját tanúmat egyébként még nem tudom, hogy ki lesz, Vincnek illene vagy valamilyen családtagnak, de... nem biztos, hogy így szeretném. Ezt még át kell gondolnom, ahogy sok minden mást is, mert mint hallom, lehetnek kéréseim az esküvővel kapcsolatban. - Köszönöm! - biccentek aprót, mert... tényleg kellemesen érint. Akad pár dolog, amit szeretnék, hiszen valóban romantikus lélek volnék, és egy szép ruhát nem tagadnék meg magamtól, ahogy egy emlékezetes helyszínt se. De ezekre nekem nem lenne pénzem, még egy olyan ruhára se igazán, és elég kellemetlen lenne Doriantól kérni, de... majd ráveszem magam. - Esetleg valamelyik este egy vacsorán megbeszélhetnénk az esküvő részleteit. Addig átgondolom, hogy mit szeretnék és legalább nem az esküvő után vacsoráznánk először együtt. - próbálok kezdeményezni én is, így ismét elmosolyodom picit. A kezdeti sokk kezd elmúlni és próbálok úgy nézni a férfire, mint a vőlegényemre. Jó, ez még nem megy olyan egyszerűen, de legalább a vacsora ötletével elő mertem én magam állni. Végtére is, ott lesz lehetőségünk mindent leegyeztetni. - De én se szeretnék nagy esküvőt és nagy felhajtást. - teszem még hozzá, hogy Dorian is megnyugodjon, ilyen téren is egyetértünk, nem kell az egész Dominium előtt elvennie. Szerencséjére nem vagyok olyan lány valóban, aki ennyire kihasználná a rivaldafényt.
A házasság olyan, mint a forró fürdővíz, mire megszokjuk, már nem is olyan forró.
-Szükségtelen. Főleg mert szüntelen fejlesztem magam, nem hiába. - Az más kérdés ezzel eddig azt értem el hogy Martha tünetmentesen épüljön le, ami egyszerre csodálatos és hátborzongató tudom. Elizabeth kapcsán remélem nem kell ezekhez a módszerekhez folyamodnom, maximum akkor kell korrigálnom ha nem fiú fogan majd. De az megint új lapra tartozik. -Reméltem ezt mondja, nekem is így jött le a szavaiból, emiatt gondoltam nem fog megutálni. - Már a kiszámíthatóságom miatt, egy ellenséges feleség nem hiányzik a nyakamba. -Rangilag semmiképp. - Teszem hozzá csendesen, mert ne higgye nem vagyok tisztában azzal romantikus, fiatal férfit gondolt maga mellé, más kérdés ebbe nincs beleszólása. Én rég elhagytam minden romantikus érzelmet. Ennek ellenére kérhet amit akar, merem mondani mert nem egy elrugaszkodott nővel beszélek. Amit mond az azért bájos, nem hiába mosolyodom el kissé ha nem is szokásom, mert tényleg ártatlan még ha ez a kérése felém. -Igen, de úgy gondolom tisztességtelen lenne titkolnom vagy halogatnom azon szándékaim amik nyilvánvalóak. Tudom fél a dologtól, ezért szeretném biztosítani nem kell és Ön mellett leszek, mert én igazából vágyom is rá, hiába kötelező. - Ez tény, nekem nem lesz teher felnevelni a fiaim, most már rutinom is akad. Christophert nem nevelhettem de majd Eliza gyermekeit. Addig is az esküvő és Callum, ezzel a lépésemmel sem kívánom meglepni. Az Ő tanúja úgy is valószínűleg a bátyja lesz. -Igen, tudom, kevesen nem kedvelik, inkább csak elkerülném a kellemetlen helyzeteket. Ügyelek erre mindig amennyire erőmből telik. - Többek között ezért is gondolnak sokszor olyan lehetetlen alaknak, de ez a legkevesebb. -Természetesen, miért ne folytathatná? Amennyiben szeretné. Én semmire sem kötelezem magát, csak arra tartsa meg az ambícióit mert a tehetsége nem csak értékes, hanem imponáló is. - Hiába a feleségem, Callumnak akkor is szót kéne fogadnia ha nem a gyakornoka. Ennél fogva engem nem zavar, ha Callum területéhez is ért, elvégre mindketten doktorok vagyunk, Elizabeth is az lesz egyszer. Az esküvő oroszlánrészét azonban ráhagynám, mert neki ez kellemes élmény, amivel jó szöszölni, én inkább csak finanszíroznám és túl lennék rajta. -Örömömre szolgálna. Semmiképp se szerettem volna addig várni. - Már az esküvő utánig, jó lenne ha addig megszokna hogy ne legyen annyira feszült. -Ezt jó hallani. Kellemetlenül érint általában a nagy felhajtás, hiába vagyok kancellár, az alapjellemem nehéz megerőszakolnom, hogy csendes vagyok. - Nézek félre egy pillanatra, mert nem vagyok én William hogy imádjam a felhajtást és a pózolást. Utóbbi Callumra is igaz lehet, teszem azt. Elizában tetszik hogy csendes, minden feleségem csendes volt, nem véletlen. Egy Mrs. Moor jellegű nő kikészítene... már csak a szövegelésével is. -Viszont a vacsorákat étteremben ejteném meg egyelőre, ha nem bánja. Így inkább hat udvarlásnak és nem úgy hogy hamarabb elháltam a nászt mint illett volna. Elvégre valóban udvarolni óhajtok. - Számomra ez fontos. Amikor legutóbb nálunk volt nem számoltam vele ott lesz, ez nem volt tervben, de nem akarok ilyetén pletykalapot adni és legalább Ő is megnyugodhat testileg nem kívánom elvenni még a jussom, végtére is nem a feleségem. Meg így arra is felkészülhet lelkileg, hogy pontosan tudja mikor fogja a szüzességét elveszteni, ahogy elnézem ez nála hasznos, addig lelkiekben megnyugszik.
Hogy megutálni? Hogy mondhat ilyet? Szerintem nincs is olyan ember, akit én utálnék... - Én is kedvelem Önt Castillo kancellár, és az utálkozás távol áll tőlem. - ismerem be. Persze ezzel a lépésével, hogy eljegyzett, nem vett le éppen a lábamról, de barátkozom a gondolattal. Abban viszont igaza van, hogy a szüleim örülni fognak - vagyis már most is bizonyára rendkívül örülnek - a dolognak, és én is kifoghattam volna egy rossz férjet, de ezt a férfit legalább ismerem. Amikor mégis megjegyzi, hogy rangilag semmiképpen, csak néhány másodpercnyi késéssel válaszolok neki. - Tudja jól, hogy nekem nem számít a rang. - ezt azért még egyszer tisztázom. Lehet, hogy kancellár, de Ő benne is a férfit fogom keresni, amint sikerül túllépnem a kezdeti sokkon. Szeretném, ha Ő is megismerne, ezért az egyszerű kérésem, melyet oly könnyű teljesíteni. Nem úgy, mint a gyermeket, amire ezek szerint a kancellár nagyon is vágyik, hiába van neki már három. - Értékelem, hogy őszinte, és igen... félek, de ezzel kapcsolatban minden gondolatomról tud. - hiszen beszéltünk már róla. De mellettem lesz, ami azért valahol megnyugtató, és nem csak azért, mert orvos, hanem mert a férjem is lesz. Biztosan emlékszik még arra, amikor vért vett tőlem... hát, azt se tűrtem túl jól, de inkább Ő tegye majd, mint más orvosok. Ez gondolom számára nem okoz majd problémát, ha szeretném a segítségét, akkor ezek szerint megkapom. Hinni akarok benne, hogy így lesz, hogy tényleg megkönnyíti majd a dolgokat. De előtte szerencsére még az esküvő következik, ahol az egyik tanul szintén egy kancellár lesz, méghozzá az a férfi, akit kedvelek. És ha már szóba került Jenkins kancellár, rákérdezek a nála lévő gyakornokságomra is, hogy még időben tudjak minden lehetőségről. De ezek szerint Dorian valóban nem akar korlátozni, engedi, hogy a terveimet megvalósítsam. - Tudja jól, hogy milyen jövőbeli terveim vannak és örülök, hogy így gondolja. Köszönöm! - tudom jól, hogy más mellett nem feltétlenül lehetnék önmagam, nem biztos, hogy folytathatnám a kutatásaimat, de Castillo kancellár ezek szerint valóban támogat. De persze valamit valamiért... szülnöm kell majd neki. Az esküvő megszervezése és megálmodása viszont egy olyan dolog, amit nem utasítanék vissza... amire azért én is vágyom, bár túl nagy durranást nem szeretnék, mégis akadnak dolgok, amiket megvalósítanék és a férfi mint hallom, egyáltalán nem bánja. Ahogy a vacsorát sem, amit szóba hozok. - Nálam nem csendesebb. - mosolyodom el most lágyan, majd ahogy visszatérünk a vacsorára, feltűnik ám a többes szám. Ezek szerint még van időm az esküvőig, de ahogy az éttermet szóba hozza, méghozzá a testiség vádja miatt, némileg elpirulok és egy picit félrepillantok, hogy ne szemeit kelljen figyelnem, hanem inkább arcának vonásait. - Én is úgy gondoltam, uram. - nem is nála... édes kettesben. Ahhoz egyébként se lenne merszem és nem szeretnék pletyka tárgyává válni, bár ez valamilyen szinten tudom, hogy elkerülhetetlen. - Ha udvarolni óhajt, akkor a vacsora helyszínét is én választhatom ki? - kérdezek rá talán picit pimaszul, de sejtheti, hogy nem kell azért nagyon félnie. Mégis... ha már hozzá kell mennem, akkor bizonyos lehetőségekkel élni fogok. Ha a válasz pozitív, akkor pedig folytatom is szavaimat. - Szeretnék ismét lemenni a Perdára. Azóta nem jártam a holdon, amióta Önnel találkoztam ott. A Városban is van étterem, ha nem bánja... vacsorázhatnánk egyszer ott. - persze előtte együtt le kellene utaznunk oda, ami tudom, kicsit macerás, több időt is igénybe vesz az oda-vissza utazás, de talán nem olyan nagy kérés. Az övé jóval nagyobb, hogy már most el akar venni, amikor még csak a korban se vagyok benne és hát jóval idősebb nálam. Ennyit talán megtehet. Ha Dorian emlékszik az ottani beszélgetésünkre, akkor azt is tudhatja, hogy amikor találkoztunk a holdon, akkor voltam először ott, tehát eddig valóban csak egyetlen egyszer volt lehetőségem megnézni magamnak azt a csodálatos helyet. - De a festmény készítéstől megkímélem az udvarlás alatt, hacsak nem gondolta komolyan, amikor a boncoláskor Jenkins kancellárral beszélgettek róla. - már érezhetően felengedtem némileg és most van is merszem szóba hozni ezt a dolgot, hiszen most én vagyok az, akinek udvarolni óhajt, és emlékszem ám a sivatagi táj említésére... Bármilyen rajzának örülnék, tudja jól, hogy nagyon tetszett, amiket láttam tőle. Oh igen, azt a Doriant képes lennék szeretni, azóta is emlékeimben őrzöm, és mintha most is látnék belőle valamennyit. Vagy talán azóta is titkon Őt keresem? Képtelen voltam kiverni azt a rövid találkozást az emlékeimből, mert számomra különleges volt, még ha más számára bizonyára csak egy átlagos nap órácskája lett volna.
A házasság olyan, mint a forró fürdővíz, mire megszokjuk, már nem is olyan forró.
-Dorian, kérem. Tudom idő lesz megszokni, de ha ketten vagyunk megpróbálhatna így hívni. - Amíg el nem veszem persze jobb ha mások előtt maradok kancellár, de magunk között szükségtelen. Keveseket tegezek, ez tény, de a feleségem nem óhajtom magázni. -Tudom. Ez is szimpatikus volt Önben, képes ezen túllátni az esetemben. - Legalább is megvan az esélye. Ez persze válhat hátránnyá is, de eddig úgy vettem észre elég követő jellem így nem aggodalmaskodom. -Igen. De mivel tudok róluk tudunk róla még beszélni és talán eloszlathatom majd a félelmeit idővel. - Mert amiről nem tudok megoldani sem tudom, de szerencsére ilyen kommunikációs gondunk még nem akadt. Avagy nem vettem észre. -Nincs mit köszönni. Ellenben megeshet emiatt negatív kivételezés is érheti, erre szeretném ha felkészülne. Mások azt fogják hinni miattam teljesít jól nem önmaga miatt és lehet a Jenkins doktor is több terhet rak magára lévén egy kancellár feleség lesz. Ellenben a tanulási folyamatokban is Ön mellett leszek, ha igényt tart rám. - Ez a legkevesebb, szeretném ha nem kéne szégyenkeznem a feleségem miatt a munkában, tehát a támogatásom adott. -Ahm, vannak kétségeim! - Jegyzem meg egész emberi hangon, hogy szerintem nálam nem csendesebb, a hölgyek szeretnek beszélni én megszoktam mindent magamban tartok, mert taktikailag az a legelőnyösebb. Ettől függetlenül mégsem otthon vendégelném meg a vacsorával vagy látogatnám meg, hanem elvinném valami étterembe, egyértelmű okok miatt. Nincs kifogása ami megnyugtató bár meglepett volna ha akadt volna. -Kiválaszthatja kegyed, bár egy párat majd én is szeretnék. De az ráér, mondja majd meg hova menne, érdekel az ízlése. - Nem tudom mi a terve, a perdai helyszínekért mondjuk nem vagyok oda, de remélhetőleg helyben gondolta. De nem... ah, jó, ennyi belefér, majd összeszervezem valami lenti ügylettel, úgy is meg kellene látogatnom pár labort. -Rendben, akkor pár napom átszervezem oda. Egyelőre nem akartam visszamenni, de nem megoldhatatlan. - Éreztetni akarom sűrűn nem óhajtok ilyen kivételeket tenni, azaz Ő lejárhat ha óhajt, lenn is dolgozhat, ha ez a vágya, nem kívánom ilyetén formán korlátozni, de én bizonyosan nem vagyok Callum hogy folyton-folyvást lejárkáljak. -Áh, kicsit másról beszélgettünk igazából Miss Shirley, bár Callum valóban nem tudta szoktam rajzolni. De kedves hogy választhatok alternatív udvarlási módszereket is! - Hah, látszik szórakoztat a dolog, főleg mert azóta a kis festőt elküldtem a város melletti laborba, lehet Őt is meg kellene majd látogatnom csak hogy sokkoljam a nőt. Kellemes kikapcsolódás lenne annyi szent. -De ha valamit megnézne szóljon, megpróbálom elintézni úgy hogy ne legyen felhajtás belőle. - Mert nem akarom a nép rólunk csámcsogjon folyamatosan, örvendetesebb ha Saskia és az új McGrover asszony a téma. Na azzal a nővel se feltétlen akarnék találkozni ismerve William ízlését.
Egyértelmű, hogyha majd a férjem lesz, a viszonyunk is közvetlenebbé válik majd, de nem számítottam rá, hogy már most felajánlja, hogy hívjam Doriannak. Még mindig magáz, tehát érezhetően a távolságot továbbra is megtartja, csak egy kis határt lép át, amire finoman biccentek. - Rendben van, igyekszem majd, Dorian. - milyen különös csak így, egyszerűen kimondani. Még emberibbé teszi, kevésbé megközelíthetetlen. És egyébként rendkívül szép neve is van. - Ön is hívna engem Elizabethnek? - a Miss Shirleynek is megvan a maga varázsa, de akkor egymás között tegyük meg ezt a lépést. Aprócska, de kezdetnek elegendő. Bár kancellár, nem érdekel a rangja, hiába tudom, hogy számára nagy dolog, amit elért és amilyen pozícióban van, de legalább azt se mondhatja el, hogy csak ezért akarnék hozzá menni. Egyébként el se utasíthatom, ez egyértelmű, de... talán jó lesz így. Majd... majd megbarátkozom a gondolattal, egyéb választásom úgy sincs. Rettegtem a 17. életévemtől, erre tessék, már 16 éves koromban elér a házasság, melyben egyértelműen jelzi a férj, hogy gyermeket kell adnom neki. És úgy érzem, hogy minél előbb... Vannak félelmeim ez ügyben. - Igyekszem kevésbé aggodalmaskodni. - többet nem ígérhetek. Beszélhetünk hát róla, de egyszerűbb nem lesz. Jól esik hallani, hogy nem gátol se a gyakornokságomban, se a jövőt illetően, ahogy azt se akarja megmondani, hogy melyik úton haladjak tovább. Tudom jól, hogy a saját részlegén akarna tudni, mégis engedi, hogy hibernációs orvossá váljak, ha úgy döntök, ez pedig jó érzéssel tölt el. Bár kancellár, mégse korlátoz, míg tudom jól, hogy sok férfi megtenné. - Nem ijedek meg a kihívásoktól, ezt tudja jól, de köszönöm, hogy figyelmeztet. Igyekszem továbbra is megfelelően teljesíteni. - de hogy a tanulásban is segítene? Mindig csak magamra számíthattam, így különösnek hat, hogy ilyen téren is támaszkodhatnék rá. - Köszönöm, nem utasítanék el egy ilyen lehetőséget. - hiszen rajongok azért, hogy vele dolgozhatok és vele tanulhatok, ezt látta már eddig is rajtam, így eszem ágában sincs visszakozni. Szeretném, ha Ő is jobban megismerhetne, így térünk rá a vacsorákra, na meg a csendességre is, amire a válaszon csak elmosolyodom, de nem fűzök hozzá semmit, nem úgy, mint a vacsorához. Szeretnék az esküvő előtt is legalább egyszer vele vacsorázni, mely során megbeszélhetnénk a nagy nap részleteit, és ha már kiválaszthatom én, el is mondom, hogy hol szeretném megejteni. - Ahova csak szeretne menni! - nem akarom én átvenni az "irányítást" és megmondani, hogy mikor hova menjünk, de ezt talán tudja. A válaszából viszont kiérzem, hogy a Perdára nem menne túl szívesen le, hiába szeretnék, így arcát fürkészem, majd döntök. - Akkor ne menjünk. Tökéletes lesz a Dominiumon is, válasszon Ön helyszínt. - az lesz, amit Ő szeretne. Később is le tudunk menni bármikor a Perdára, csak a gyermeki vágy vonzott oda, és az, hogy azóta se volt lehetőségem ismét lemenni. De tudok még várni, hiszen a feleségeként aligha tiltja majd meg nekem bárki is az utazást. Kicsit merész leszek, amikor szóba hozom a festmény általi udvarlást, de a válaszra elpirulok és picit lesütöm szemeimet is. Ezt nem szabadott volna. - Elnézést, én... én nem úgy gondoltam. - végül biccentek. Ha valamit meg akarok nézni... Oly sok mindent meg szeretnék, de ennyire már ismer. De lesz időm ezekre. - Nem sürgős, de köszönöm! - pillantok végül fel rá. Eddig is tudtak várni az álmaim, nem rohannak el sehova.
A házasság olyan, mint a forró fürdővíz, mire megszokjuk, már nem is olyan forró.
Biccentek az első szárnypróbálgatásra a nevemet és megszólításomat illetően. Én is szokom még, ez egyértelmű de minél hamarabb elkezdjük annál gyorsabban alkalmazkodunk. -Megtisztel, Elizabeth. - Hajtok épp csak fejet, kellemes hangzású név, sokkal jobban cseng mint a Martha annyi szent. -Én pedig igyekszem mindenben támogatni. - Felelem arra, hogy aggódik a házasság és a gyermekvállalás miatt is, de egyebet nem tehetünk. -Nekem nem volt kétségem hogy jól fog továbbra is, inkább csak... jobbnak véltem jelezni. - Mert ha nem gondolnám megugorja a szintet ami a kancellár-feleség státusszal jár eleve nem is lehetne az. Callum esetén úgy gondolom csak amiatt hogy immár hozzám tartozik nem kivételezne vele se negatívan se pozitívan ha elvégzi a feladatát, maximum sokkal jobban megválogatja a szavait. Nem mintha Elizabeth alkalmas lenne egyelőre bármilyen szópárbajra vagy intrikára is, de emiatt nekem is óvatosnak kell lennem, ez tény. De ezen kár előre aggódnom, újra biccentek hogy csak természetes segítek a tanulmányaiban is, ha mást ebből származhat előnye ha a rangom nem is érdekli. De hogy ne csak munka közben ismerkedjünk ami amúgy sem a legalkalmasabb hosszútávon avagy csupán felületesen hasznos, így szeretnék minden este vele vacsorázni. Lehet nem lesz mind hosszú, de rendszeres lesz és randevúnak is felfogható immár. De látszik meglep, hogy látva némi kimondatlan visszakozásom inkább kihátrál a perdai találkozótól. Ehhez nem vagyok túlzottan szokva, mármint kancellár lévén majdnem mindig az van amit akarok, de ha adok döntést általában ellenem döntenek a fellélegzés jogán. Logikusan, teszem hozzá, nem is szoktam neheztelni. Marthara például emiatt épp nem haragudtam sosem teszem azt. -Majd leszünk ott is. Úgy sem úszom meg hogy le kelljen menni és legalább a tudósaim is összekapják magukat ha nem számítanak rám. Hasznos út is lesz nem csak kellemes. - Bólintok egy hosszabbat, hogy ne izgassa magát ezen, menjünk csak le. Ha nem kell perdaikkal találkoznom és nem húznak fel megint a botanikusaim, ki tudja... most úgy is inkább a Virológiai kutatócsoportot látogatnám, a a virális zoonózisok kapcsán amúgy sem kaptam mostanság biztató jeleket, nem akarok újabb járványt az idióta majmok és aranyos kisállatnak való dögök miatt... De hamar visszaterel az aggodalom határáról a festménnyel és Callummal, újfent elpirul, azt hiszem nem fogom tudni megunni. -Csak nyugodtan gondolja úgy. Régen udvaroltam, lehet rosszabb leszek mint egy kamasz! - Felelem könnyedén, mert érezhetően nem harapok mindenért és mindenkinek, Callum nem hiába merész velem, de emiatt is kedvelem noha tudom alattomos kígyó Ő is. -Azért csak gondolja át, ha túl hosszú lesz a lista maximum éves tervet írunk, jó vagyok benne! - Ha már a humorom nem valami könnyed legalább megbízható és előrelátó vagyok, valamivel ki kell váltani az általánosan népszerű jó tulajdonságokat.
Jó érzés tudni, hogy a kancellár bízik bennem és a tudásomban, hogy szavai valóban őszinték. Nem véletlenül választott maga mellé és elhiszem neki azt, amit mond, hogy támogatni fog. Akkor talán... talán tényleg minden rendben lesz. Minden maradhat a régiben, csak kapok némi plusz segítséget és lesz egy férjem, méghozzá nem is akárki. Nem szörnyű ez a hír, nem szabad ennyire negatívan felfognom, és valamiért az se érdekel, hogy Dorian jóval idősebb nálam. Ashley miatt lesz igazán furcsa, amit most muszáj felvetnem, még a vacsora említése előtt. - A lányai tudják már? Ashely miatt bevallom aggódok, ez... ez nagyon furcsa lesz neki és... és nekem is. - hiszen tudja jól, hogy barátnők vagyunk és a nagyobbik lánya rendkívül fontos lett a számomra. Mégis, ha az apjával leszek, az elronthatja a barátságunkat, azt pedig egyértelműen nem akarom elfogadni, hogy a nevelő anyjává lépek elő. Ez után kerülhet szóba a vacsora, amit én a Perdán ejtenék meg, legalábbis az elsőt, de mint látom, a kancellár nem igazán ért egyet velem. Nem kedveli a holdat úgy érzem, szívesebben van az űrben, ezért is lépek vissza, legyen úgy, ahogy Ő szeretné. - Sajnálom, hogy nem szereti a Perdát. - akkor talán nem kéne arra gondolnom, hogy sétálunk mi még ketten a holdon, legalábbis nem túl sűrűn, de ha lesz ilyen alkalom, azt nagy becsben fogom tartani. Azt mindenesetre megértettem, hogy akkor most az lehet, amit én szeretnék, és ha már arra jár a férfi, hasznossá is teszi az útját. Jó döntés, így is sok feladata van, össze kell kötni a kellemeset a hasznossal, mert remélhetőleg a vacsoránk kellemesen fog telni. Csak ki kell majd zárnom a minket figyelőket, mert biztosan lesznek, ahogy akkor is voltak, amikor a Városban mellette sétáltam. Az emlékről eszembe jut a vízesés és a festés is, de sikerül zavarba hoznia ismét, mégis, amit mond, az most az én ajkamra is édes mosolyt varázsolt. - Még soha se udvaroltak nekem, így nincs viszonyítási alapom, de... kíváncsian várom. - pislogok rá aprókat és egy pillanatra még ajkamat is beharapom. Láthatja, hogy kezdek izgatottabb lenni, hogy egyáltalán nem az elutasítást kapja teljesbe tőlem, csak a kezdeti sokk volt erős, de azóta... azóta egyre inkább elfogadom a helyzetet és Őt magát is. - Bízom benne, hogy idővel megkedveli majd a Perdát és akkor együtt nézhetünk körül a holdon. De rendben van, átgondolom vagy küldök egy listát. - a mosoly nem hervad le arcomról. Nem lesz baj, mellette tényleg jó helyem lesz és biztonságban érezhetem majd magam. Igen, örülnöm kell neki, hogy engem választott.
A házasság olyan, mint a forró fürdővíz, mire megszokjuk, már nem is olyan forró.
-Nem, ma mondom el nekik. Azt akartam az Ön családja legyen az első majd rögtön utána maga. Igen, sejtem eleinte furcsa lesz de hamarosan Ő is ki lesz házasítva így mostantól inkább lesznek egy család, mindketten feleségek. Nem fogom kérni hívja Önt a mostohaanyjának, természetesen. - Ashley már nem fog velünk élni jó eséllyel mire Elizabeth hozzánk költözik, ha mégis... akkor azon ráérek gondolkozni. -Nem azt a szót használnám nem szeretem, csupán idegen és jobb szeretek itthon kutatni. - Lemenni a barbárok, a szeszélyes időjárás és járványok közé nem éppen felcsigázó erővel bír számomra... Ennek ellenére ha lemenne, hát legyen, van dolgom elég ott is, halogatni sem tudom a végtelenségig, ami azt illeti. -Vagy csak nem vette észre udvarolnak... szegény balgák. - Utalok azokra, akik meglehet megtették csak túlzottan félve próbálkoztak. Nem probléma, nekem ez most előny, elvégre én kívánok neki udvarolni. Pár hétig, míg el nem veszem, jobb tartani a szokásokat, keretet adnak. No meg ahogy elnézem kezdi sejteni hogy noha határozott vagyok ez nem hátrány, ettől még nem leszek felületes. Nem szokásom. -Rendben. - Bólintok, azt hiszem ez lesz az első igazi különbség kettőnk között, de nem vészes ez. Ha menni akar a perdára mehet majd én meg maradok legfeljebb. Eleinte még nem, de majd a későbbiekben. Mondanám utazzon Callummal de... azzal várok még pár évet ha meglesznek a fiaim... -Nos, amennyiben más kérdése egyelőre nincs, akkor köszönöm hogy eljött. Remélem mihamarabb találkozunk a vacsorák alkalmával! Addig is minden jót. - Állok fel és ha valóban nincs kérdése akkor visszamegyek a dolgomra. Majd később ráérek megszervezni a randevút valami perdai étterembe, előbb úgy is beszélnem kell a lányaimmal és a kancellár társakkal ugye. Első ízben Callumban, ha már tanúnak akarom...
Az étteremtől nem messze fekvő kilátó a legnagyobb a kilátók közül a hajón - habár az egész emeletről elmondható, hogy itt minden a legek lege. Ugyan nem olyan fényűző, amilyenre számítanak, a sötétségének mégis van egy remek indoka: sokkal jobban lehet gyönyörködni az Űr világában. Nincs semmi fényforrás, mely megzavarna ebben, mely a teljes képet elrontaná. Meghitt, csendes, a fentiek lélekszámát tekintve nem látogatják sűrűn, mégis aki megteszi, először csak egy üres csarnokot lát itt. Ha jobban megfigyeli azonban láthatja, hogy vannak kanapék, előttük kis székekkel, melyek a hatalmas ablak felé néznek. 
