Nem kell megforduljak a lányaim felé, hogy lássam az arcukat, amint „bűvölnek” engem, és Ath-ot, hogy ne hagyjuk sorsukra a sérült quorsakokat. Mondanom se kell, hogy a hátam közepére nem kívánok többet, mint ami szükséges ahhoz, hogy túléljék a hátralévő órákat. Aztán majd visszatérnek a sajátjaikhoz, vagy bánom is én! A sebeikből ítélve – és abból, hogy az övéik magukra hagyták- sok esélyük nem lenne, ha idekint hagynánk.. Persze, a gyerekeim is egész hazáig- vagy még utána is- ezzel rágnák a fülemet. Na, mindegy! Gyorsan essünk túl rajta é aztán húzzunk haza! Megragadom az egyik magatehetetlen testet és cipelem a házba, hogy ott Randel ellássa őket. Aki gyorsan neki is lát, hogy gyógyítsa. Látom, hogy Ath nem igazán lelkesedik a gyerekek javaslatára, de nem is csodálom! Én se vagyok elragadtatva az ötletért, de legalább ezzel mindenki csendben marad. Amint behurcoljuk az összes sérültet, majd félreállok, hogy teret adjak a gyereknek, végezze a dolgát. Valahol viccesnek tartom ezt a helyzetet, bár ha belegondolok, akkor mi megtettünk mindent, hogy ne vesszenek oda ezek az égiek. Ath arckifejezését látva, majdnem elmosolyodom, bár teljesen megértem a döbbenetet rajta. Az már csak ráadás, hogy Meril még élelmet is hagy nekik, hogy ha felébrednek, ne legyenek éhesek. Remek! Erre már nincs több mondanivalóm nekem se. Inkább legyintek, és kifelé terelem a gyermekeket. -Ideje indulni!- nézek rájuk, aztán Ath vállát megveregetem, hogy kilépünk a házból, ha engedi. -Megtettünk mindent. Most már a saját kezükben van a soruk. – indulok utánuk, majd Ath mellé lépve magam elé engedem a lurkókat. -Ha nem lennének itt a gyerekek, lazán itt hagyhattuk volna ezeket a quorsakokat…. Egyetértek veled, Barátom!– súgom halkan széles vigyorral, a kimondatlan szavakra, hogy ne hallja meg senki más, csak ő. Aztán ügyelve, hogy ne hagyjunk magunk után nyomokat, úgy haladok, hogy akik utánunk jönnének, azok se fedezhessék fel a lábunk nyomát. A házban lévők még egy jó ideig aludni fognak, és majd talán holnap reggel ébrednek fel.. De, addigra mi már messze járunk!
*Nem kis tervet eszeltem ki, csupán a magam szórakoztatására, de azért össze fogom kötni a kellemeset a hasznossal, ha már Castillo engedélye kellett hozzá. Elvégre ő bízott meg azzal, hogy távol a várostól szerezzek neki mindenféle mintát a földből, de nem ám akármilyet. Szóval, kaptam az alkalmon és ha már cselesen megfogalmazott engedélykérésemre hamar meg is jött a válasz drága, mindenki által szeretett kancellárunktól – hogy szakadna le az ég – meg is szerveztem az utamat Elorak városába. Kivételesen tök mindegy volt melyik csapatnyi őr kísér el, mert nem terveztem velük tölteni az egész időt, másrészt a perdai városba nem is léphetnek be, mert képtelenek megválni a fegyvereiktől. Ezt mindaddig nem is tudtam, míg Jenkins jóvoltából nem vendégeskedhettem az őslakosok barátságos városkájában, még annál is barátságosabb Eowen kíséretében, ahol is még Katja is leadta a fegyverét, hogy bejöhessen velem a városba. Túl a siklórepülésen, és a kisebb csapatszállítón való zötykölődés után szerencsésen és mindenféle állattámadástól mentesen érkeztem meg többedmagammal Elorak városának kapuja elé. A kapun azonban csak én léptem be, miután bájos mosollyal, integetve üdvözöltem a kapuőröket, bezsebelve a már megszokott „őt ismerem” pillantást, mert ahol megfordulok, ott nem felejtenek el soha. Mondjuk az előző megérkezésemnek minden bizonnyal híre ment és még az is tudná ki vagyok aki nem látott akkor. A bogával való beszáguldásom a Főtérre és a nyeregből való lepottyanásom – volt az alacsony ívű repülés - mondákba illő volt, hát még amikor megigazítottam a „félrecsúszott hajamat”, vagyis a parókámat. Az szőke volt, de visszafelé már a saját fekete loboncommal érkeztem Eowen oldalán, és most sem viselek mást, mint a sajátomat, hátul nagy műgonddal kócosan feltűzve, elől hagyva két nagy tincset, és még azokat sem festettem be sem pirosra, sem zöldre, sem kékre. Ma nagyon komoly leszek, gondoltam, de már a kapu előtt megállva tudtam, hogy ez nem fog menni…és nem is nagyon akarom. Egy nagyobb fémtáskát cipelve léptem be, amit ki is kellett nyitnom, hogy lássák, nem fegyverek vannak benne, csupán mindenféle, a perdaiaknak annyiban ismerős holmik, hogy fiolákat és dobozokat már láthattak, épp csak én másra használom mint ők. Miután átestem az ellenőrzésen és ártalmatlannak nyilvánítottak, leültem a kapu mellett a ládámra, hogy megvárjam a kirendelt kísérőmet. Addig is néhányan elszórakoztattak, bogákat ajánlottak használatra. Hogy ezeknek a perdaiaknak mekkora humoruk van…* -Kedves vagy tényleg, de köszi, nem. *Nem vettem a fáradtságot, hogy perdai nyelven szóljak, csak szélesen mosolyogva ingattam a fejem, majd picit felállva kivettem a ládámból a termoszomat, amit sosem hagyok otthon…az új kabinomban. Visszaülve, egyik kezemmel megtámaszkodtam a ládán, míg a másikkal a már kinyitott termoszból lassú élvezettel kortyolgattam a Búfelejtőmet. *
Elorak városában vagyok, mert ide hozott az utam. Itt mindenféle portékát, amit csak begyűjtöttem egy-egy utam során, az hamarabb elkel, mint otthon. Ez talán abból fakad, hogy itt mindenféle szerzet megfordul, természetesen szigorú szabályok mellett. Reggeli sétámat kezdeném, mikor jön hozzám egy küldönc, hogy a település öregjei hívnak. Fogalmam sincs, hogy milyen feladattal fognak megbízni engem. Mindig szükség van a segítségre, s mindig tudnak ajánlani valamit a városon kívül ténykedőknek munkát. Szolgálat készen követem a tőlem fiatalabbat, annak ellenére, hogy tudom az utat. Kellemes séta érkezem meg hozzájuk, s én tisztelettel meghajolok előttük. Sokat megélt perdaiak, akik a tudásukkal azon fáradoznak, hogy Eloraknak jó legyen. Én meg fiatalként szeretek segíteni. Hamar megtudom, hogy egy nőt kell elkísérni, s segíteni a munkájában. A ráadás az egészben, hogy nem perdairól van szó, hanem emberről. Megköszönöm a feladatot, majd távozok, mikor minden információ a fejemben van. Rögtön a piacra megyek kereskedni, hogy felkészülhessek az útra. Ráadásul kivételesen a közeli Bogázóban hagytam a hátasom. Alaposan összekészülök, s felkészítem magam mindenféle helyzetre. Ráadásul mennyire fogja bírni a kísért nő? Kiderül. Elrepül az idő felettem, s mire észbe kapok, addigra késésben vagyok. Gyorsan elvégzem az utolsó simításokat, majd bogámra ülve indulok meg a találkozóhelyre. Hangosan ordítok a helyieknek, hogy utat mert sietek. Jól ismerem a névtelen utcákat, így berobbanok a találkozóhelyre, ahol egy könnyed mozdulattal bírom megállásra a hátasom, annak ellenére, hogy szép robusztus felépítésű és az átlagos mérettől nagyobb. Amint megállt a jószág, akkor én átvetem a lábam, s kötök ki a talajon. Körülnézek, s nemsokára megpillantom a feladatom személyét. Nem nehéz észrevenni, hiszen minden Perdai érdeklődéssel nézi, hogy éppenséggel mit csinál? Felé indulok, miközben a szokásos vadászöltözetem megigazítom. Megérkezem elé, s megszólítom. - Jónapot! Te lennél Raven Moor? - kérdezem tőle, mert mindenképpen meg kell róla bizonyosodjak, hogy nem-e más az. Az lenne most a legcikibb, ha kiderülne, hogy nem őt kell elkísérnem. Én csak a helyiek elmeséléséből tudok rá következtetni, mert még személyesen sosem találkoztam vele, vagy csupán mindig elkerültük egymást. - Ez lenne a felszerelésed az útra? - nézek rá a ládára, de cseppet sem vagyok kíváncsi, hogy mi lehet van benne. Mindenesetre világossá vált bennem, hogy Bogát kell neki szerezni, annak ellenére, hogy milyen szóbeszéd kering róla Elorakban. - Hová megyünk, mi a célunk? - tudakolom meg. Számomra ez a legfontosabb, mert végül is én vagyok a kísérője. Bár fogalmam sincs, hogy nem-e jön több ember. Nem szokásuk egyedül menni, de természetesen lehetnek kivételek.
*Kellemesen ejtőzöm a ládámon ülve és iszogatok. Eddig minden rendben is lenne, az idő szép, napos, szellőtől nem mentes, de még nem is a zilálttá kócolós fajta. Nem mellesleg imádom az illatát, mert bár a természettel nem vagyok olyan jóban mint kellene, de csupán az állatok miatt. A friss és szagos természet jó, azt szeretem, főleg a Dominium mű levegője után, de ennek a ténye csak az első perdai látogatásomkor tűnt fel. Gondolom nem vagyok ezzel egyedül. Szóval éppen az eget nézem és a vándorló felhőket, a Búfelejtő kellemesen zsibongatja a nyelvem, lassan leér a gyomromba és ott melegségét árasztja szét, de az agyamba még nem jutott el, oda csak nagy melóval képes. Még éber vagyok és még totál komolynak fogom fel a körülöttem lévő világot, ami a perdaiak humoros hozzám szólásait jelenti. A kapuban őrt állók figyelnek csak szúrós tekintettel míg a kijelölt kísérőm meg nem érkezik, aki késik. Vagy én jöttem előbb, nézőpont kérdése ugyan, de tutira nem én viszem el a balhét. A baj ott kezdődik, amikor a vadállat beüget a főtérre. Még a perdaiak közül is van aki félreugrik, azt ugyan nem tudom – és nem is értem – mit mondanak, de a hangsúlyból ítélve a mondanivalójuk közel hasonló lehet ahhoz, amikor nekem nem tetszik valami és felemlegetem a közreműködők őseit, különböző kínzási- és halálnemekkel összefüggésbe hozva. * -VVVÍÍÍÁÁÁÁÁÁ! *Nem sikítanék, ha a boga kisebb lenne és lassabban közelítene…azt hiszem, azt még képes vagyok különösebb hanghatások nélkül elviselni, de ez mintha nagyobb lenne az eddig látottaknál és szinte berobban a perdaiak közé. Ők persze megszokták, csupán az érkezés formaisága váltja ki belőlük a rosszallást, belőlem maga a tény, hogy a szemeim elé került egy boga. Mintha próbára akarnának tenni, vagy szándékosan játszanának az idegeimmel. Azonmód felpattanok a ládámról, s bár nem olyan nagy, hogy teljes egészében eltakarjon, más fedezéket nem látva a közelben, mögé vetem magam. Onnan kukucskálok ki a viszonylag normálisnak tűnő, ám de ismeretlen lányra, aki kétséget kizáróan hozzám érkezett. Amennyire csak tudom, összehúzom magam a láda mögött, ezzel további derültséget váltva ki a lézengő perdaiakból – hogy ezek soha nem dolgoznak – s csupán a mutatóujjamat emelem ki a fedezékemből, rámutatva az összes általam kifogásolt tényre.* -Késtél! Vérszomjas fenevaddal randalírozol a város közepén. Téged még senki nem akart bezárni? Eowen nem ért rá? *Természetszerűleg hozom szóba az általam megkedvelt csajszit, akivel volt szerencsém nem csak egy egész napot együtt tölteni, hanem kiváló üzleti lehetőséget is bezsebelni általa. Na és a kaja! Az is mennyei volt. A csajszi belépője azonban már első ijedtségre is kifogásolható. Kezdve a bogával. Ha az állat marad, az hiszem még a szar is belém szorul. Hellyel-közzel értem a szavait, nem igazán vagyok még perdai nyelvfenomén, de sokkal jobb a helyzet a múltkorinál, és most már a fordítómat is magammal hoztam, csak meg kellene keresni. Az ijedtség azonban mentálisan kissé összezavar, halvány lila fogalmam sincs hova tettem. Csak a termoszról van fogalmam amit az egyik kezemmel szorosan fogok, mondhatni abba kapaszkodom, mint biztos pont. Húzok is belőle egy nagy korttyal, de ha ez így megy egész nap, mellettem a bogával, két óra sem telik bele és hullára iszom magam…gondolok itt a ládába rejtett titkos tartalékra is. * -Vidd boga el…messzire….naaaagyon messzire! Megyünk gyalog. *Ennyit még képes vagyok összeszedni zombisodott agyamból, közben végigtapogatom az összes fellelhető helyet a ruhámon ahol a pda-m lehet. Mikor igyekezetemet siker koronázza, azt hangosan mindenki tudtára adom.* -Ááááá! Meg van! Megtaláltam! Heuréka! *Minden megmozdulásomat általános kíváncsiság és derültség övezi, de kap belőle a kísérőm is, hogyan boldogul velem. Szavaim közbe, és miután megtaláltam a fordítót, harmadik kezem nem lévén, a közben lezárt termoszos kezemmel kapaszkodom bele a táska fogantyújába és kezdem el húzni hátrafelé, minél távolabb a bogától, maradva a fedezékében. Mindaddig míg valamibe, vagy valakibe bele nem ütközöm. * -Ááá, menj innen….Figyuka! A frász jön rám attól a vadállattól, szóval leszel szíves…és azután elmondom a látogatásom célját. Köszike! Persze ha nem érted elmondom perdaiul is…*Ha látom az értelem és értés legcsekélyebb bizonyítékát, akkor nyert ügyem van, ellenkező esetben, kevésbé frappáns módon kell elmondanom mindent perdaiul.* -Te vidd boga hamm hamm, mi menni kirándul.*S ehhez már jár egy erőltetett százkarátos vigyor is, hátha úgy könnyebben meggyőzöm. *
Látom, hogy jó kis felfordulást csináltam, ám különösebben nem kerítek neki nagy feneket. Nem taroltam le senkit, vagy taposott meg a bogám. Ott hagyom az állatot, ahol megállítottam, s tudom jól, hogy senkinek sem fog engedelmeskedni, ha el akarják vezetni az útból. Mindenesetre megfürdők a perdai káromkodás tengerében, hogy utána egy bájos mosollyal és bocsánatkérő szavakkal adjam tudtukra, hogy nem volt szándékos. Hamarosan csak mormogásra gyengül az indulat, s én megcélzom a kedves társam, aki idő közben a saját felszerelése mögé bújt. Ragadozó puha léptekkel közelítek hozzá, s mikor megérkezem hozzá, akkor ismerősnek tűnik. Memóriámban kutakodva megtalálom őt. Hideg körülmények között találkoztunk. Különben semmit sem értek a szavaiból, kivéve az Eowen nevet. Valamelyik ismerősöm emlegette már, ám sajnos még nem találkoztam vele személyesen. - Nem értem, amit itt össze vissza zagyválsz a saját nyelveden. - mondom neki perdaiul, hiszen még mindig nem volt bennem annyi energia és elszántság, hogy megtanuljam az emberek nyelvét. Ez így nem teljesen igaz, mert pár alapszó megvan, de azon kívül semmi. Nyugodtan végignézem, hogy milyen hatást gyakorol rá a bogám jelenléte, ami távolabb nyugodtan elvan. Mikor végre próbál a saját nyelvemen szólni, akkor bólintok neki. Ha nem tart igényt rá, vagyis az állat hasznosságára, akkor nem fogok ellene menni. - Rendben, ne aggódj. - ezzel egyetemben megfordulok, s az állathoz sietve leveszem róla a megszerzett cuccokat az utazáshoz. Utána megpaskolom a bogám, aki városkapun kívülre sétál, ott ahol nincs útban. Én meg megfogom a cuccokat, s visszasétálok az ijedt nőhöz. Mikor ott vagyok előtte, akkor a saját nyelvemen szólalok meg újra. - Mehetünk gyalog most már. - adom tudtára, s várom, hogy örül-e ennek a ténynek? Különösebben engem nem zavar, hogy mivel megyünk. Mondjuk én olyan emberi járműbe be nem raknám a lábam. - Mi lenne a feladat, amit el kell végezned? - érdeklődöm továbbra is. Én vagyok kíváncsi, hogy Perdán melyik vidékre szándékozik menni.
A hozzászólást Tywinna összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 29, 2020 7:38 am-kor.
*A frász kerülget a látványra és nem a csajszi ijesztő értelemszerűen. Rá nem is nagyon tudok figyelni, mert minden idegszálammal a nagy állatra koncentrálok. Fel kell készülnöm, hogy ha esetleg megugrana felém, legyen lehetőségem kitérni előle. Lelőni nem akarom, nem mellesleg nincs is mivel…mivel minden fegyverről letiltottak, és katonák kísértek idáig, annyi esélyt sem adva, hogy elrejtsem valahol a kedvencemet. Bezzeg ha Denisovval jöttem volna….de akkor esélyesen máris egy lövöldözés kellős közepén lennék annak ellenére, hogy békés perdaiak társaságában leledzem. Utóbbiak csak annyira békések, amennyire egy csapat vadul röhögő, engem nagy kíváncsisággal figyelő lehet. Csak annyit értek a szavaiból, hogy ne aggódjak. Eddig oké is, persze míg a boga a látómezőm közepén van, ki nem bújok a ládám mögül. Kezdetleges perdai szavakkal adom tudtára a csajszinak, mikor lesz az amikor én megnyugszom. Vigye a bogát másnak. Még el is hátrálok a ládámmal együtt és akkor lélegzek fel némileg, mikor a csaj elindul a vadállattal egy tőlem távoli pont felé. Addig kiadom magamból a feszültséget leülve a földre, hátamat a ládának vetve kortyolok a Búfelejtőmből.* -Fúúú baszki, keményen indult a nap. *Jegyzem meg csak magamnak, más úgy sem érti. A derült perdaiak kezdenek elszállingózni, látva, hogy a műsor véget ért azzal, hogy a boga kikerült a képből. Csak a kapunál álló őrök figyelnek még mindig, míg a bogás csajszi vissza nem ér. Felnézek rá, túl a boga keltette frusztráción, kezd előttem tisztulni a kép, most már a csajszira is képes vagyok figyelni. Eddig csak egy perdai nő volt, most már dereng is valami a vonásaiból. Felpattanok, alig egy lépésnyire tőle cövekelek le, szinte az arcába mászva fürkészem, majd amikor a felismerés megcsillan a szemeimben, mutatóujjammal mellkason bököm…már ha nem ugrott el előlem addig.* -Téged ismerlek! Te vagy a hideghegyi csajszi. Ó, szentszar! Már mehetünk is…az ijedtségtől nem ismertelek fel, persze beszélhetek én itt neked, úgy sem érted. *Hadarom el fél lélegzettel, elvégre ez még monológnak sem mondható, olyan rövid a tőlem megszokottakhoz képest. Aztán váltok csak perdaira, de már a fordítómmal, ami szinte tökéletesen lefordít minden szót és a dominiumi raktárból szerzett hangmodulátor segítségével már nem is gyötröm a nyelvem. Bekapcsolom a szerkezetet ami mindent elismétel amit mondok, csak épp perdaiul, picit darabos gép hangon. * -Emlékszel rám? Fent a hegyen találkoztunk, ott ahol hideg van. Na most az a helyzet, hogy ha megyünk, akkor nem a nagykapun megyünk ki. Van itt valahol másik kijárat is a városból? Ami messze esik a kaputól, hogy a velem jött katonák ne lássanak meg. Mert különben a hátsómra tapadnak és le sem tudom vakarni őket. Nekem viszont kell egy kis nyugalom, békesség. *A végén fülig érő vigyort eresztek meg felé, majd kérdőn és várakozón emelem meg a szemöldökeimet, remélve, hogy a tilosban járásra csábítást nem utasítja el.*
Mikor visszatérek Ravenhez a bogám nélkül, akkor ő a fedezékéből előpattan. Meglep a mozdulata, de annál inkább a mozdulata. Mikor mellkason bök, akkor én rideg tekintettel nézek rá. - Verekedni akarsz? - nem tudom hová tenni az ilyen hirtelen mozdulatokat. S ettől tovább megyek, mert próbálom azon csuklóját, amin a bizonyos mutató ujj volt. Erősen ráfogok, már ha nincs ellene mozdulata. Tekintetem továbbra is a nőt fürkészi, várva azt, hogy magyarázatot adjon a tettére. Előkap egy pda-t, ami számomra továbbra is nagy rejtély marad. Idegen és rémisztő, bár a látványától cseppet sem ijedek meg. Bekerült a nem emberi fegyver kategóriába. Az első kérdése hallatán engedem el a kezét, ha addig ki nem szabadította magát. -Emlékszek rád, nagy vigyor – a többi szavait, csupán egy sóhajtással veszem tudomásul. Ő a második ember életemben, aki szeretné, ha nem jönne vele a kísérete. Rögtön rákérdez, hogy nincs e másik kijárata Eloraknak. - Az emberek úgy viselkednek, mint a gyerekek. Kiséret nélkül sehová sem mehetnek. Amúgy van másik kijárata Eloraknak, s ha ennyire szeretnéd, akkor mehetünk arra. - ezzel a felszereléseket a hátamra kanyarítom, mintha csak egy könnyű valamit vinnék. - De jól jegyezd meg, Raven. Kedvedért nem fogom a napi gyaloglást kevesebbre tervezni. Ha pedig úgy véled, hogy városon kívül nyugalmad lesz, akkor tévedsz. Remélem jó füled, s szemed van, vagy mondhatni már most felajánlottad a tested a vadállatoknak.- ezzel Raven kérésére megindulok egy másik kapu irányába. Ismerem én a járást, s biztosan elkerüljük azt a kaput, s békességben lehet. A ridegségem ellenére, ha sikerül felzárkóznia, akkor egy igen értékes tárgyat nyújtok át neki. - Önvédelemre, ezt kapod kölcsönbe – tokkal együtt nyújtok át neki egy Sel-Ogei-es tört. Drága volt, de nekem megtetszett. Sokba került. - Ha elhagyod, akkor a tested az enyém – tudom le ennyivel a társalgásunkat, közben egy szűkebb utcára vezetem őt, ahol kevesebb a forgalom. Itt nem kell annyira nézni, hogy mikor kinek fogsz nekimenni. - Hová kell menni? - próbálom újfent megtudakolni az úti célunkat. Engem még mindig érdekel, hogy hová kell mennünk. Út közben lesz időm őt kiképezni annyira, hogy ügyeljen a környezetére.
//Emberi nyelv színe Perdai nyelv színe //
A hozzászólást Tywinna összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 12, 2020 1:43 pm-kor.
*Sok minden lepereg rólam, na a rideg tekintet az elsőként. Pedig aztán kapok olyat, amitől más már régen fázna, de hát aki Jenkinsen edződött, és Tersonnal tartotta a szintet, annak meg sem kottyan egy perdai, szemen át agyszurkáló tekintet. Csak azt nem értem mit kérdez, mert a fordítót még nem élesítettem, így lemaradok a remekbe szabott kérdésről, ennél az oknál fogva nem is válaszolok rá, csak a vigyoromat veszem elő, s vállat vonok. Ez mindenre jó válasz, univerzális. Talán még a csuklómat is elengedi, nincs erős szorítása, szóval barátkozásnak veszem, bár mi emberek másképp szoktunk kezet fogni, és Eowen sem kapkodott a csuklómért. Biztosan nem tetszett neki, hogy mellkason böktem, mondjuk attól én is idegállapotba kerülnék. * -Nagy Vigyor, mi? Új nevem van baszki! *Az ismerős csajszi már sokkal jobb társaság, főleg, hogy még el is keresztelt, érzésem szerint ha egy őslakos nevet ad, az nagy megtiszteltetés, mintha csak a családba fogadtak volna. Aztán ha tévedek, így jártam. Attól én még most nagyon örülök és ez cseppet sem eltúlzott karlengetéssel jár, még akkor is, ha a fordító nem tudott megbirkózni a „baszkival”. Röviden vázolom neki hogyan képzeltem el a mai napot, őrök nélkül, kvázi tilosban járva, amire nem is ellenkezik. Ő az én emberem, akarom mondani a perdaim. Közben érkezik a fordítás, ami egyáltalán nem vet jó fényt ránk, de nem is igazán érdekel, maert a mondókája másik fele arról szól, hogy van másik kijárat.* -Nekem mondod? Az utolsó hajtincsemre sem kívánom az őröket. Igyekszem is, hogy ne hagyjam ki egyetlen idegszálukat sem amin táncolhatok. Szóval másik kijárat, oké, mehetünk. *Már hajolok is a táskámért, hogy vigyem magammal, addig a fordítom ledarálja a szavaimat és picit megkésve az övéit is. Na, a harmadik lépésnél dobom le a fémládát és állok meg csípőre tett kezekkel, mert úgy érzem sürgősen tisztáznunk kell valamit. Megint csak bökdösök a mutatóujjammal, de most csak a levegőt. * -Na figyuka! Addig rendben, hogy sokat gyalogolunk, nincs is ezzel semmi baj, de az a „felajánlottad a tested a vadállatoknak” nem igazán tetszett. A franc se ajánlotta fel a testem, nemhogy én! Varázsold el őket, integess a kezeddel vagy mittudomén. Amikor Eowennel voltam a kikötőnél, nem jöttek szörnyecskék. Most se jöjjenek intézd el. *Ha ez úgy menne. Persze mit mondjak én, ha eddig a sokadik kirándulásom alatt sem támadott meg egyetlen állat sem. Kivéve persze amikor Denisovval vagyok. Rá kell jönnöm, hogy ő a vadállat mágnes. A felém nyújtott tárgyra már felkapom a szemöldökeimet és hagyom magam lefizetni a tőrrel, amit tokkal vonóval kapok. * -Óóóó, de kurva jó! Anyám! Beszarás! *Két térdem közé szorítva a pda-t húzom ki a tőrt a tokból és látom ám, hogy nem akármilyen. Felcsillannak a szemeim, meg sem hallom a kölcsön szót.* -Mit kérsz érte? *De azonnal le is hervad a vigyor az arcomról. Hideghegy csajszi megint olyat mond, ami piszkálja a lelki békémet. Ráadásul nem is igazán értem. Fintort dobok az arcomra, abból is az értetlent, előrehajolok egészen az arcába…hacsak el nem húzódik. * -Mit akarsz te a testemmel? Mi az, hogy a tiéd? Mi vagy te, valami perdai ősmágus aki kísérletezik az emberekkel? Fogj kezet Jenkinsszel. *Mivel hol haladunk, hol megállunk, néha muszáj vagyok követni, nehogy lemaradjak, de igen nehéz annyi mindennel a kezemben. Van, hogy két lépést a térdeim közé szorított pda-val teszek meg, aztán emelem a ládát és tipegek utána, a tőrt meg közben sikerül a nadrágom zsebébe süllyeszteni, de épp csak a hegyét. Fene nagy halef ám. * -Picit várjál már Hegyilány, a testem nem alku tárgya, valami mást kérj, ha elhagyom. Egyébként bárhova, csak ne ütközzünk a katonákba és állatokba. Ja, és ne legyen sziklás a talaj. Mintákat kell vennem. Azt ugye szabad? *A pda-ra telepített fordító nagy üggyel-bajjal képes csak megküzdeni pergő kérdéseimmel, de csak sikerül neki. Azért imádkozom, hogy ne süljön be a chip, mert akkor cseszhetem. *
Nem éppen idilli az én újratalálkozásom ezzel az emberi nővel, akit az öregek úgy hívtak, hogy Raven. Miért nem az? Mert olyan mozdulatokat tesz felém, ami éppenséggel cseppet sem kellemes, s mondhatni irritáló a bökdösése. Szerencséje van, hogy van önuralmam, s tepertem le egyből őt. Nem kapok a válaszomra semmilyen különösebb választ, csak egy vállvonogatást. Ebből csak arra tudok következtetni, hogy különösebben nem érdekli őt. Tovább lépek én is, s hogy talán utána, megtaláljuk a közös hangot. - Valamit értek a beszédedből – nyugtatom meg afelől, hogy egyes mondatokat tökéletesen megértek, mint például a név bemutatkozás. A káromkodásokkal nem tudok mit kezdeni, azok értelmét nem értem még. Abból fakad, hogy még senki sem magyarázta el nekem, hogy azok mire valóak. Leginkább jelenleg a fura emberi szavak csoportba sorolom őket. - A te dolgod, hogy nem szereted a sajátjaid, kik vigyáznának a testi épségedre. - próbálom ezzel leszerelni őt, hogy ne kezdjen bele valami hosszadalmasabb beszédbe. Elindulunk, s valami kiverhette nála a biztosítékot, mert rögtön szóvá teszi előttem. - Nem vagyok mindenható Raven, s egy bölcs perdai mondás van. Vagy megtanulsz magadra vigyázni, mint meghalni vagy másoktól függni. Szóval szeretnéd, hogy tévesszem meg illúzióval a vadállatokat, mikor ránk támadnak? Kikötő egy békés hely, de a vadon sosem az. Nem kívánság kérdése az itteni élet. - magyarázom el neki, hogy itt nálam ne kényeskedjen. Nem véletlenül adtam neki a fegyvert. Azzal meg tudja magát védeni. Mikor közel hajol hozzám, akkor nem húzódok el. Komolyan nézek felé, s komoly arckifejezéssel. - Testeddel semmit sem akarok, csak annyit, ha elhagyod a tőrt, akkor nálam le kell dolgoznod az árát.Sel-Ogei-es fegyverek ára magas a piacon, s egy-egy fegyver életmentő. - szólok hozzá, s mivel nagyon nem tud megbirkózni ezzel a ténnyel, akkor rákérdezek nála. - Akkor te mit adnál cserébe, ha elveszted a tőrt? Nevezd meg azt a dolgot, lehet velem alkudozni. - s mivel látom, hogy lassan haladunk, így nem csak megállok, de egyenesen odalépek hozzá. - Fegyvert rossz helyre raktad. - ezzel lepakolom a felszerelésem, s hamarosan egy övet adok neki. - Ez ajándék tőlem, amire rakhatod a tőrt tokkal együtt. Úgy helyezd el, hogy gyorsan elő tudd húzni. - ezzel rámutatok a saját övemre, s rajta ott belező késemre, ami nem Sel-Ogei-es. Ha elrendezte magán, akkor megszólalok. - Nem fogunk sziklák közelébe menni, arra megyünk, amerre neked kell menni, s mintákat venni. Valószínűleg egy Togita helyen is átsétálunk. - vázolom fel neki a helyzetet, hogy mire számíthat, így elsősorban. - Eddig te még nem mondtad, hogy pontosan merre kell mennünk, s miből kell minta. - adom értésére, hogy nem én vagyok a főnök, mert az régen rossz lenne.
-Fél siker! Az már majdnem egész. *Értem amit mond, hogy ért engem. Ennek ellenére azért csőre, vagyis hangra töltöm a fordítómat, nehogy a végén valami olyasmit értsen amit ki sem mondtam. * -Vigyázok a magam testére, meg az épségére is. *Csak a bajnak vannak a katonák, meg koloncnak amikor olyasmit szeretnék csinálni, amitől a kancellária haja égnek állna. Vigyázok az ő sérójukra is. Persze tök egyedül soha nem mennék ki a perdai vadonba, azért hülye nem vagyok és ismerem a korlátaimat. Lásd: vadállatok. Egyébként semmi bajom a természettel, jól elvagyok benne és vele. Sajna a Hegyilánynak a vadállatokra nincs receptje, ez már elkeserítő, és nagyon remélem, hogy nem kell újra bemutatnom neki a hangszálaim teljes skáláját. Halvány remény csillan a szemeimben, amikor tálalja a megoldást, de rögvest a gyanú is erősödni kezd bennem. * -Értem, szép mondás. Piros pont a bölcseknek. Szóval illúzió? Az azt jelenti, hogy elkezdesz integetni a kezeddel? Nekem mindegy, csináld…hééé! Várj csak! Én sem kívántam idejönni, hoztak, de hogy is van azzal az illúzióval? Akár azt is el tudod hitetni velük, hogy lángolnak? *Lassan teszem fel az utolsó kérdést, nehogy félreértsen valamit, közben arra az elcseszett esetre gondolok, ami a hideg hegyek között esett meg velem. Kocsi, lángok, sikítás…és még ez a csaj akarja a testem? Baszki! Megállj csak, jössz te még Ravenhez! A magyarázat már vigyort csal az arcomra a gyanakvás helyére.* -Ááá, ez már mindjárt jobban hangzik. És mégis mit kellene dolgoznom ha teszem azt szarul jön ki a lépés? Csakhogy tisztázzuk, alsóneműt nem tisztázok. *Sokkal jobb ajánlatom van, mert ha megveszem tőle a tőrt, akkor magamat okolhatom ha elhagyom. * -Mit kérsz? Mi az ára a tőrnek? He? Eowen ilyen kütyüt kért, meg nadrágot…oké, azt nem tőlem, de mindegy. Bármit megszerzek. Mondjuk ágyút nem, azt ne is kérj. *Kissé bajos lenne a bugyimban kicsempészni a Városból és a terepládáimba sem fér bele. Addig mindenesetre a magamévá teszem a fegyvert, bár Hegyilány roppant bájos módon mutat rá arra, hogy az ilyen tőrökhöz kissé hiányos a felszerelésem. Hagyom magam „felöltöztetni” .* -Okéka, köszi, de minek kellene gyorsan előrántanom, ha úgy is illúziót bocsátasz a vadállatokra? *Százkarátos vigyorom felett megugráltatom a szemöldökeimet. Nem is azért kell nekem a tőr, hogy bármit is bántsak, mondjuk van akibe beledöfném, de csak a lábába. Fegyvert sem tudnék fogni senkire, nem véletlen volt annak idején a Városban sem, hogy szanaszéjjel szaladtak a töltények. * -Köszi, szép tőrtok. Megy a ruhámhoz. Akkor majd megyünk egyenesen ha kiértünk. *A megnevezett helynél kissé tanácstalan vagyok, mert a fordító ugyanúgy fordítja, szóval az valamilyen hely neve lehet, de még sosem hallottam róla. Pedig betéve ismerem a térképet, volt időm és alkalmam megtanulni minden perdai hely nevét amikor a bátyám után kutattam. Elorak közelében nincs Togita.* -Mitiga? Ezt a helyet mostanában neveztétek el? Csak mert nincs rajta a térképen. *Az újabb rövid megállás után ismét elindulok, de nem sietek előre, mert nem tudom hol van a másik kijárat. De legalább haladunk.* -Földből kell minta. Bármilyen földből, talajból. Lehet füves, növény nélküli, lehet zöldséges, mocsaras, száraz, nedves…mondjuk elsétálhatnánk a folyó mentén a parton. Na?
Hallgatom, hogy mit mond Raven, azonban akármennyire igyekszek vannak szavak, amiken elgondolkozok. Természetesen nem fagyok le teljesen, mikor ő beszél a saját nyelvén, hanem próbálok válaszolgatni neki, az ő nyelvén. - Sikítással, s futással vigyázol magadra? - teszem fel a nagy kérdést neki, s szerintem jól látható rajtam, hogy én erre nagyon kíváncsi vagyok. Ki tudná elfelejteni a múltkori esetet? Az egész hegy az ő hangjával volt tele. Hogy lehet egy ember nő ennyire...ennyire...hagyjuk. Mindenesetre nem lopta be magát a szívembe, de szerencséjére nem vívta ki eddig a haragom. - Hogyan függ össze az integetés az illúzióval? - teszem fel a nagy kérdést, mint ha én szintén most hallok először róla. Ám hamar kapcsol az agya a partneremnek, így ha már emlegeti a múltban történt esetet, akkor döntök úgy, hogy ő lesz az első, akinek elmesélem ezt a képességem. -Nem tehetek róla, hogy gyenge az elméd. Igen, az egyik képességem, hogy illúziókat tudok létrehozni. - nézek rá, hogy ez miként fogadja tőlem. Én csupán az igazságot mondom neki. - Szóval múltkor kissé nem százas lehettél a többiek előtt, azt nekem köszönheted. Ne aggódj, többször nem használom rajtad, ha nem adsz rá okot. - nyugtatom meg, hogy nincs okom arra, hogy kiszúrjak vele ismét. S még mielőtt felháborodását mutatná, vagy elszolná magát hangosan, akkor odalépek hozzá, s szájára rakom a kezem. - De a másik képességem, szintén van. A Tűz gyermeke vagyok. - hagyom, hogy ennyiből gondoljon arra, amire csak szeretne. Végül elengedem a száját, hogy beszélhessen, így várom, hogy miről beszél újdonsült társam. - Mit kellene dolgoznod? Nos mindenképpen olyan munkát, amit eddig az embereknél nem tapasztalhattál meg. Mondjuk Togitákat figyelni robbant érdekes lenne számodra. - somolygok rá, hiszen azon állatokra a legkevésbé kell figyelni. Jól elvannak maguknak, s ráadásul tömegben jól megvédik magukat. - A vadállatokat jelenleg nehezebb kijátszani, mint téged. Ráadásul, ha egy példányról van szó, akkor még oké. De több esetén elég bajos. Ha minél hamarabb előrántod a fegyvert, akkor annál a nagyobb esélye, hogy nem leszel eledel. - magyarázom neki lassan, mert az emberi szavak nehezen jönnek a nyelvemre, mint a perdai. Tovább megy a téma, s végül eldönti, hogy merre menjünk, ha a városon kivülre kerülünk. Bólintok az irányába, hogy megértettem. Én csupán kisérő vagyok, s nem fogom őt megakadályozni abban, hogy belefussunk pár akadályba. Hamarabb rájönnek az emberek, hogy veszélyes helyre jöttek. - Togita, jámbor állat. Csordákban élnek. Háziállatok. - magyarázom el neki teljesen röviden, hogy legyen halvány fogalma róluk. A többit majd akkor tudja meg, mikor személyesen találkozik velük. Meghagynám a saját tapasztalatszerzést neki. - Ahol szeretnéd, ott állunk meg a földből mintát venni. - biztosítom arról, hogy ez csupán rajta múlik, s nem rajtam. Azonban mégis csak kiegészítem a szavaim. - Azt viszont szeretném, ha az mondom, hogy nem, akkor az legyen nem, a saját testi épséged miatt. Fogok szólni előre, ha ragadozót észlelek.
*Értékelem, hogy próbál az én nyelvemen is beszélni, biztosan csak gyakorolja. Nekem egyelőre a fordítóm is megteszi, nem próbálkozom a perdai nyelvvel. Mindezt annak a birkafejű Hammond-nak köszönhetem, meg a lélekjelenlétemnek, és a fene gusztusomnak, hogy képes voltam a chipet kivágni a füle mögül. Aztán meddig jutottam vele? Van egy fordítóm, ami géphangon, némi fáziskéséssel elmondja perdaiul azt amit én mondok a saját nyelvemen. Azért ez már valami. Nem kétlem, hogy Morgi kancellár már jóval fejlettebb kütyüt csinált, de nekem nem volt olyan sok lehetőségem, mint neki. * -Az mindig beválik. *Bólintok rá a sikítás kérdésére, mert végül is, ha nem számítom a katonákat, a körülöttem lófrálókat akik olykor kihúztak a szarból, egész jól elboldogultam. A titok, hogy soha nem megyek egyedül a perdai vadonba és remekül ki tudom választani a fenékőreimet. * -Hát azt nem tudom. Nem kell integetni? Meg így előrenyújtani a kezed? *Vállat vonok s mutatom is mire gondoltam. Hát honnan a frászból tudhatnám honnan jön ki az erejük? Nem láttam Hegyilányt a múltkor, hogyan csinálja, tulajdonképpen most jöttem rá, hogy ő volt. El is tátom a számat. * -Baszki! *Azért ezért még kapni fog tőlem. Nekem is van képességem, csak nem olyan amilyenre ő gondol. Azt sem gondolhatja komolyan, hogy befogja a számat. Mintha ezzel gátolna bármiben, úgy is tudok beszélni, nem probléma, viszont reflexből elkapom a fejem amikor a kezével felém közelít, méghogy nem kell integetni! Naná, hogy nem hagyom magam csak úgy tapogatni főleg azok után, hogy bevallottan ő csinált belőlem idiótát. Csak ne tapogasson egy perdai. Ettől még elmondhatja amit akar, csak kancellárok szavába szoktam vágni. A hatás nem is marad el.* -Mivaaan? Hány képességetek van? Ez elég szívás ránk nézve. Mindenkinek van, több is? Baszki! Gyógyítani is lehet ilyen képességgel? Mit jelent, hogy a tűz gyereke vagy? Csak azt ne mondd nekem, hogy a tűzből születtél, mert egyből lepetézek. *Nem minden kérdés mentes a hátsó szándéktól, azért kíváncsi vagyok hogyan gyógyult meg Jenkins felesége olyan gyorsan és látványosan a halálosból, a többi kérdésem pedig óvatosság, nehogy tényleg megégessen a Hegyilány. A tőrért cserébe sok mindent képes vagyok megszerezni, de dolgozni azért nem. Jobb előre tisztázni mennyit ér a testem. Azért elég furán fejezik ki magukat ezek a perdaiak, mééér nem lehetett egyből azt mondani, hogy dolgoznom kell? A frászt hozta rám azzal az „enyém a tested” szöveggel. A tőr legalább az enyém, míg itt vagyok, vagy meg nem alkuszunk. Az a Togita izé megint szóba kerül én meg nézek rá tócsányira kerekedett szemekkel. * -Figyelni? Elég unalmas lehet. Mit kel figyelni azokon az izéken és mi a frász az a togita? *Gyanítom nem vadállat, mert akkor biztos nem figyelni kellene, meg nem is mennék a közelébe. Arra azért fejcsóválva hitetlenkedem, hogy engem könnyű kijátszani. Oké, egy illúzióval nem, de próbáljon csak az én pályámon kijátszani. * -És egy ilyen tőrrel mennyi esélyem van egy erratorral szemben? *Azt azért kétlem, hogy jutok valamire, de azt is, hogy ő elintézné…ha nem használja a képességét. Tűz gyermeke…kicsit fellengzős. Ha sokáig alkudozunk, sosem jutunk ki a városból, nekem viszont mehetnékem van, ezért gyorsan mondok valamit, hogy merre, aztán majd menet közben eldöntöm, még mindig elkanyarodhatunk, ebben még szabad kezet is kapok, én viszont leragadok a togitánál. Szóban. Lábbal azért haladok előre.* -Olyan nincs, hogy jámbor állat. Olyan van, hogy állat és kész. Én meg nem megyek állat közelébe. Mind meg akar enni. *Nem megyek bele mesélésbe, elég annyi, hogy nem…és amit mond az oda-vissza igaz kell legyen.* -Oké, baszki, de ha én mondom, hogy nem, akkor az is nem legyen. A saját testi épséged miatt. *Mondom vissza a szavait és jelzésértékűen bólogatok is hozzá. Még a szemöldökeimet is megemelgetem, hogy tudja, komolyan beszéltem. Hát engem nem fog togitákat figyeltetni az hétszentség. * -Ott vagyunk már? A másik kijáratnál? Arra induljunk amerre nem várnak a katonák, utána mehetünk a folyóhoz. Egyébként van az az édesgyöngy…amitől nagyon szerelmes leszel. Az van erre felé? Kurva jó a cucc, kipróbáltam. Szóval mit kérsz a tőrért? Még nem mondtad. *Kezdem is az alkut egy ajánlattal, hogy ő mondhassa meg mennyit ér neki. Mert én nem tudom. Aztán majd onnan lehet tovább alkudozni. *
Csak nézem Raven pda-ját, mert onnan érkeznek a szavak. Elmondja a saját nyelvén, s utána pedig perdaiul szólal meg. Hihetetlen egy szerkezet, ám bennem mégis felmerül a kérdés, hogy nélküle, mennyire tudnának boldogulni? Vajon mindegyik ember csak így tud velem beszélgetni, vagy vannak szorgalmasak, akik a kütyü nélkül tudnak beszélgetni? Ami engem illet, az emberek nyelve számomra fura, de nem érzem megtanulhatatlannak. - Csináld, ha jólesik, de egy vérszomjas vadállatot nem fog meghátrálásra késztetni. - szólok hozzá, miközben próbálok mélyen belenézni a szemébe. Egy vadállatot csupán a Sel-Ogei-es nyílvessző állít meg, elég hatékonyan, csak el kell találnia a megfelelő ponton. Hozzápakolom a következőket. - Nem kell integetnem, semmi különösebbet. Csak elképzelnem azt, amit szeretnék. Erősen koncentrálni. Ennyivel ennyi. - fejezem be. Látom rajta, hogy egy darabig megvan a gondolatvilágában, majd káromkodik egy jót. Fogalmam sincs, hogy a baszki milyen célt szolgál. - Többet nem mondok erről. Sok képesség van, ami nem véletlenül alakult ki bennünk. Ha lesz alkalom rá, akkor biztosan érzékelni és látni fogod a képességeim. - hagyom Ravent a saját képzeletében. Fejtegesse magában a Tűz gyermeke képességet. Csendbe maradok, mert közben haladunk szépen a másik kapu irányába. Elhúzom a szájam szélét, mikor a társaságom a figyeléssel kapcsolatosan annyit jegyez meg, hogy unalmas. - Ma megismered a Togitákat. Kezeskedem efelől. Annyit, hogy a mi háziállataink, úgy mint a Prookohog. Szelídek és a társaságunkban élnek. - egy napot képes lennék a vadállatokról mesélni, s a vadászataimról. Azonban az a bökkenő, hogy úgy még nem érzem Ravennel a kapcsolatot. Teljesen más mint Jasmine. Kérdése hallatán csak mosolygok. - Ne gondolj rájuk, hogy ne kerülj velük szembe – jön ki az ajkamon a tanítom szavai. Nem adok magyarázatot, hadd szokja a perdai gondolkodást. Ráadásul, ha hallott már róluk és látott egyet, akkor valószínűleg egyértelmű a tény, hogy nem tudja magát megvédeni velük szemben. Hamarosan fültanúja leszek annak, hogy nem szereti az állatokat. - Te dolgod, hogy nem szereted őket. - most én vagyok az, aki megvonja a vállát. Haladunk nyugisan, de ennek a nőnek úgy tűnik, hogy a szájának mindig mennie kell. Szavai hallatán felemelkedik a szemöldököm. - Légy türelmes, ez itt Elorak. S erre gyere – lépek előre, s fordulok el jobbra. Egy ötperces séta után Raven láthatja, ahogy a városkapu kirajzolódik. Azon áthaladva, kissé távolabb megállok. Szembefordulok Ravennel. - A tőrért cserébe? Legyen mondjuk könyv, vagy legalábbis, amiben megtudom nézni emberek szavait és azok értelmét. - mondom ki kerek perec, hogy mire lenne szükségem. Szerintem lendítene a tanulásomon. Megindulok újra, s arra veszem az irányt, ami Ravennek megfelelő lesz.
*Mesélhetnék Tywinnának a sikítás jelentőségéről, meg arról, hogy mennyire is segít. Elvégre ha sikítok, azt minden katona meghallja, és azonnal segítenek. Másrészt felszabadítja a lelket és még olykor én is megijedek magamtól, az adrenalin meg mint tudjuk, csodákra képes ha bekerül a véráramba. Ha ma bajba kerülök és sikítok, Tywinna is valószínűleg segíteni fog, bár ahogy megtudom, még integetnie sem kell ahhoz, hogy a képességét használja. Ez azért már elég durva. * -Ahaaaa! Na csessze meg, én hiába koncentrálok erősen arra, hogy akadjon össze a kancellár lába a másikkal, azistennekse! Pedig nagyon szeretném. *Szívás embernek lenni a Perdán. A homlokráncolós gondolatmenetemet, melyben rájöttem, hogy Hegyilány csinálta lángolóvá az XS-t, a fordítóm akasztja meg, mert simán lefordítja a „baszki”-t úgy ahogy mondtam. Fura a géphangon hallani, meglepetésemben el is nevetem magam. Ezzel fogok szórakozni egész úton…aztán „azistennekse” előtt fél pillanatnyi néma csönd és hullaszag, majd a fordító némi gondolkodás után benyögi mind a két perdai Isten nevét. Hogy a szarba fogok ebből jól kijönni? A sok kérdés a képességükről, talán eltereli a figyelmét, bár számomra minden kérdésnek helye van, nem passzióból tetem fel őket…nem kapok kielégítő választ. Fel is emelem az egyik kezem védekezésül, nehogy már rajtam próbálja ki megint.* -Hohóóó! Nem ám megint felgyújtasz! Volt részem benne köszi, elég ha mesélsz róla, sokkal biztonságosabb a lelki állapotomra. Frászt kaptam tőle. * Ezek után rájövök, hogy frissítenem kell a hevenyészet nyelvi programot a saját szókincsemre, bár kétlem, hogy az általam oly gyakran használt kifejezéseknek van perdai megfelelőjük, de legalább a hosszú szünetet ki tudnám küszöbölni. Tywinna közben nekiáll fenyegetni azokkal a togitákkal, vagy mifenékkel. Méghogy kezeskedik, hogy megismerem őket még ma. A Prookohog rémlik, valami csíkos izé, legalább nem sikít de biztosan ugyanolyan nyalakodós mint a lóizé. * -Számomra nincs olyan, hogy szelíd állat. *Kapom magam és indulok, Hegyilány meg közben okít mint Simon hadnagy, csak furábban beszél. A másik különbség, hogy a Hegyilány elől még nem akarok elbújni. * -Hogy ne gondoljak arra, hogy szembe kerülök velük? Eddig is erre gondoltam, hogy nem kerülök szembe vadállattal, aztán mi lett? Hiába minden, végig lettem nyalva, rám másztak vagy hatan, egy egész sereg sípoló és cserregő szárnyas lény, aztán jött a mamájuk, az meg letepert. Azt hittem ott halok meg, baszki majdnem bepisiltem. *Valahogy Tywinna fejébe kell beszélnem, hogy engem nem kedvelnek a perdai állatok, hogy még a Simon hadnagy szerint is bájos és cuki sárkánymacskák is tápláléknak néztek, hogy lemondjon a togita izékről. Másodlagos cél, hogy végre kijussunk Elorakból, a kapu előtt hagyva a katonákat, akik ha tudnák, hogy nélkülük megyek ki a vadonba, kitérnének a hitükből. Bár talán még örülnének is, és fogadásokat kötnének, meddig bírom és imádkoznának, hogy soha ne térjek vissza. Pechjükre visszatérek. Majd. * -Én türelmes vagyok…tudom, hogy hol vagyok. Mégis minek nézel, valami gyengeelméjű, csorgó nyálú hülyének? Csak a másik kijáratot nem ismerem, a városotokat igen. Voltam Eowennel Shiennel asztalainál, jókat ettünk ittunk és tudom hol a kikötő, meg a Dana háza, meg a gyógyítóé, meg a főtér ahol leestem a bogáról, mert még azon is utaztam. Igen, azért volt jó, mert amíg a hátán ültem, nem akart megenni, mondjuk nem is tudott volna, nem ért el a csőrével. Szóval ott vagyunk már? *Mindezt egy levegővétellel mondom el és még csak el sem fáradtam. A fordítóm meg ma tutira ki fog égni, aztán mutogathatok estig. Tudok perdaiul, egy kicsit, csak szavakat…de még tökéletesíteni kell a nyelvtudásom, mert képtelen vagyok lassabban beszélni és kevesebbet és félő, hogy gyorsabban gondolkodom mint ahogy perdaiul beszélnék, kész katasztrófa lenne. Meg még nem találtam meg a perdai baszki-t. * -Ááá, te is pda-t kérsz mint Eowen. Imádjátok a kütyüket mi? Oké, legközelebb hozok neked egyet. Olvasni egyébként tudsz? Mármint a mi betűinket? Mert anélkül bajos lesz. Nálatok nincsenek betűk, csak képek. Mondjuk tőlem is megtanulhatod a nyelvet. Teszek a pda-ra ilyen beszélőkét, az úgy okés? *Sima ügy, szereznem kell egy leselejtezett pda-t és felrakni rá a fordító programot meg egy hang modulátort. Van benne gyakorlatom, nem is kell a többi, elvégre nem fog üzengetni senkinek. Mondjuk mekkora lenne már ha véletlenül elküldene egy üzit valamelyik kancellárnak? Beszarás! Végül elérünk Elorak másik kapujáig, ahol nincs az őreimnek nyoma se, és innentől enyém a pálya. Elindulok a várostól északra nyúló ösvényen, aztán még mindig elfordulhatunk valamerre, ha már kellő távolságban vagyunk a várostól. Nagyon remélem, hogy azok a togita izék nem erre vannak.*
Nem könnyű Ravennel kijönni. Túl sokat fecseg, s szerintem ennek folyományaként nem tudja az apró szépségeket meglátni. Magát zavarja, vagy nem is tudom, hogyan lehetne ezt megnevezni. Hamar áttérünk a képességem használatára, amit történetesen elmesélem neki, hogy nincs szükségem integetésre, vagy egyéb mozdulatokra, hogy létrejöjjön az illúzió. Természetesen nem mindent osztok meg az emberrel, hadd higgye azt, hogy bárhonnan tudom használni. Történetesen 5 méteren belül kell lennem. - Miért lenne jó, ha kancellár két lába összeakadna? - szűrőm le úgy nagyjából, mert bezavar aztán a két Isten neve. Hogyan kerülhet össze az a három egy helyre egy mondaton belül? Töprengek, amit szerintem nagyon könnyedén leolvashat rólam. Ez számomra nagyon érzékeny dolog. Elhúzom szájam szélét, még mielőtt még mondanék valami egészen cifrát. - Nincs szándékomban felgyújtani, de ha haragossá teszel, akkor megteszem. Szóval ne akard, hogy bevaduljak. - magyarázom neki, s bizok benne, hogy elég hatásosan. Szépen haladunk a másik kapu irányába. Nyugodt tempóval haladok, hogy követni tudjon a cuccaival egyetemben. Végül megtaláljuk az ideiglenes közös témát a vadállatokat. Nem tudom, hogy mennyit ismer belőle az embernő. Hamar értésemre adja, hogy nincsenek szelíd állatok. Ingatom a fejem, sőt egyenesen felszólalok a védelmük érdekében. - Gondolj, amit csak szeretnél, de vannak ártalmatlanok, mint például a Chinel. Egyáltalán nem esznek embert, sem pedig Perdait. Ha igen, akkor régen rossz lenne. Ott van a Prookohog, Togita, Wpite, Verpet, Boga, Molaf, Perla, Caravis és Laflova. - sorolom az ismert állatokat, amikkel eddig mindig találkoztam az utazásaim során, s egyáltalán nem támadtak rám. - Mert olyan áldozat alkat vagy – tudom le ennyivel, egy mosollyal egyetemben. Ezzel egyetemben ejtem a témát, mert ha ennyire fél tőlük, s rossz emlékei vannak az első találkozások alkalmával, akkor nincs mit itt tenni. Halkan lépegetek mellette, néha-néha ránézek, hogy vajon most mi járhat a fejében? Hamarosan egy hosszadalmasabb reakciót kapok tőle, ami nagyon meglep. - Nem nézlek annak! - tudatosítom benne a megfelelő hangsúllyal, hogy ne tovább, majd később hozzáteszem. - Csak türelmetlennek érzékellek. Perdán a távolság, az távolság. - világosítom fel őt ebből. Utána pedig elég érdekes szavakat mond. - Nem kell a segítséged, legalábbis egyelőre. Köszönöm a felajánlásod
*Tywinna nem beszél sokat, de ez nem zavar, beszélek helyette is. A lényegre mindig válaszol és még így is sokat megtudok róla meg a népéről. Előbb kellett volna összejönnöm a perdaiakkal, de hát rengeteg dolgom volt, nem mintha most nem lenne…még mindig a helyén ül az összes kancellár, még mindig szar a kaja, és még mindig él a házassági és gyerekcsinálási törvény. Macerásak ezek a kancellárok, fene a jó dolgukat. Tywinna zavaráról csak annyit tudok, hogy van. Mitől, azt már nem mondja el, de jellemzően a lényeget ragadja ki az egészből, én meg ravasz vigyorral fordulok felé és hangom is nevetősen remeg meg amikor egyszerű és rövid magyarázatot adok a kérdésére.* -Mert nagyon vicces. Hogy esne orra mind. *Tywinnát elnézve, bár jócskán különbözik Eowentől, nem tudom mivel lehetne annyira felbosszantani, hogy meggyújtson, nem látszik nagyon vadnak, de elmondása szerint van ilyen állapota. Picit nyikkanok csak a meglepődéstől, majd halálkomoly arcra váltva bólintok, bár még a képességét ismerve sem veszem komolyan.* -Oké, rendben. *Magamban viszont visítva nevetek azon, hogy elképzelem, a kis csaj bevadul. Hát lehet, hogy még okoz meglepetést, de az a szép pofi, a szende vonásokkal nem sok rosszat ígér. Séta közben rátérünk az állatokra. Ezek a perdaiak nagyon természetszeretők lehetnek mert jármű helyett is állatokat használnak, és Eowennel is hamar kilyukadtunk erre a témára. Biztosan nem találnék olyan perdait, akivel egy beszélgetés során nem az állatoknál lyukadunk ki az első két percben. Éééés elkezdi nekem sorolni a vadakat, bár a nevükből még nem derül ki, melyik mennyire veszélyes, szerinte semennyire, de ezt kétlem. Simon hadnagy sárkánymacskája is cukinak néz ki messziről, aztán mekkora fogai vannak. Ráadásul szeszélyes, fúj és köpköd két cserregés között. Na meg rámászik az emberre. Nem hiszek neki, hogy nem esznek embert sem perdait…hát még nem látta! Nézőpont kérdése ugye, lehet csak titkolják és suttyomban csócsálják meg áldozataikat. S el is érkeztünk hozzám, és ahhoz, miért másznak rám a perdai állatok. Tócsányira kerekednek a szemeim, a szemöldökeim a homlokomra ugranak és a számat is eltátom. Hogy erre nem gondoltam eddig baszki! Áldozat alkat vagyok. Végig is nézek magamon, hogy tudjam, hogy néznek ki az áldozatok, de nem hiszem, hogy egy másik ruhában nem néznének áldozatnak. Mit tudnak a perdai állatok az égi divatról? Vagy ha büdös ruhát veszek fel, talán perdainak néznek, vagy állatnak. * -Értem. Remek! Szóval úgy néznek ki a potenciális áldozatok, mint én. Baszki! *Megyek arra amerre mondja, de érzésem szerint túl sokat jöttünk már, és még mindig nem látom a másik kaput, és rákérdezek, hogy ott vagyunk-e már. Türelemre int. Hát baszki, hogy legyek türelmes, ha soha nem jutunk sehova? A hosszú monológomból nem tudom mennyit értett meg, de az legalább megnyugtató, hogy nem néz nyálcsorgató hülyének. Arra viszont már felkapom a fejem, hogy Perdán a távolság, az távolság. Úgy nézhetek rá, mint aki felfedezett egy valami univerzum rengetőt!* -Nem mondod! Szóval öt lépés az öt lépés…én nem vagyok türelmetlen, rosszul érzékeled. Az út túl hosszú. Nézőpont kérdése. *Be fogok lassulni, eskü belassulok. Mire elérünk a kapuig, elalszom. Csak a tőr kérdés tart ébren, hogy mit kér érte cserébe. A perdaiak cserélni szoktak, ezt már megtanultam Hergathnál is, szerencse, hogy nincs fogalmuk arról, mennyit érnek azok az alkatrészek, amiket egy-egy lezuhant siklóból összeszednek. Jenkins ellátja őket rendesen. Ám amikor a felajánláshoz érünk, hirtelen visszakozik, pedig tényleg remek ajánlatom volt, de az összes Isten nem érti a perdaiakat. * -Hé várj! Ez most azt jelenti, hogy még sem cseréled el a tőrödet másra? Én itt tépem a számat és nincs üzlet? Komolyan bonyolultabbak vagytok mint egy felülíró program. Még egy kancelláron is könnyebb eligazodni, pedig ők aztán nem egyszerű esetek. *A végén elégedetlenül fújok egyet. Nincs más hátra mint előre, sosem érünk el a kapuig. Ha odáig nem is, bár én nem tudom, már nincs messze, valami állatos helyhez elérünk. Legalábbis messziről látom, hogy mozognak és nem perdaiak. Az út azonban arra vezet, vagy legalábbis mellettük kell elmennünk, mert hiába fürkészek máik út után, nincs. Próbálok úgy helyezkedni, hogy mire odaérünk, az állatok és köztem Tywinna legyen, bár még körbe is vannak kerítve néhány léccel, tudom, hogy az nem állítja meg őket. Szerintem. Az állatok furák, bár mozognak olyanok mint akiket bedrogoztak, vagy állva alszanak és alvajárók és csak néznek ki a fejükből. Meg sem szólalok, csak a szemöldökeim ugranak megint a homlokomra.*
Mit tudok a mostani beszélgető partneremről? Nos elsősorban sipítozik, ha olyan a helyzet. Másodszor szokott olyan szavakat használni, aminek nincs különösebb értelme. Szerintem senki sem tudná megfejteni a titkát. Ettől egy picit tartózkodok a beszélgetéstől, mert mi van, ha teletűzdeli esetleg a szavait olyanokkal? Nem fogom tudni, hogy mi a kínja, s közben lehet a legegyszerűbb dolog a világon. A soron következő szavait nem értem, hogy miért mondta? Miért jó, ha egy Kancellár elbukik? Az egyszerű válasz ledöbbent. Szóval az emberek így szórakoznak egymással? Vagy ez valami párzási rítus náluk? Miért gondolom az utóbbit? Mert Raven annyira mosollyal mesél róla. - S mi van ha beveri a fejét? S komolyabb gondja akad? Akkor szintén viccesnek találnád? - nem tágítok ettől a témától, mert kíváncsi vagyok, hogy mi vinné rá ilyen cselekedetre? Biztosan van valami oka. Tovább lépek, s elmesélem a partneremnek, hogy aztán fel lehet engem bosszantani, de nem érdemes megtudni, hogy az milyen.Elégedetten veszem tudomásul, hogy tudomásul veszi. - Örülök annak, hogy nem incselkedsz. - jegyzem meg neki, minden tovább nélkül, hasonló komolysággal mint ő. Belenézek a szemébe, végül pedig újra a környezetemre nézek. Én vezetem Ravent a városkapuhoz. Elmondom a saját véleményem, hogy mennyire áldozat típusnak néz ki, s ha már fura arcokat vág, akkor megtoldom a következővel. - Más a szagod, s vonzó lehetsz számukra. Ha esetleg bekennéd magad egy itteni lény nedvével a bőröd, akkor nem lennél annyira érdekes. - fejtegetem hangosan, hogy mi az én véleményem. - Kell krém? - teszem fel a kérdést, minden hátsó szándék nélkül. A segíteni szeretés dolgozik bennem, ám nem vagyok róla meggyőződni, hogy mennyire fogja értékelni azon büdös kencéket, amit ha szeretne végigmutatok neki. Türelmetlen egy utazó társ a sipítósom, így intek neki, hogy maradjon nyugodjon. Ráadásul egy nagy bölcselkedést osztok meg vele. Pont akkor nézek rá, mikor megint pofákat vág hozzá. - Pontosan! Itt nagy távolságok vannak. - erősítem meg Ravent, hogy jól mondta. Folytatjuk a sétánkat, s a cserekereskedésünk lezáratlan. Nem tetszik az, amit mond nekem. Raven rögtön olyan szavakat mond nekem, ami közel sincs úgy, ahogy ő gondolná. - Nem! Azt jelenti, hogy nem felelt meg az első ajánlatod, de te itt nekem úgy adod elő, mintha nem akarnám elcserélni a tőrt. Látszik, hogy még nem kereskedtél perdaiakkal. Ajánlj még valamit, s akkor talán elfogadom. Jól fontold meg. Ha azt hiszen, hogy ólcson adom a Sel-Ogei-es tőrt, akkor tévedsz. Néped nagyon szeretné a technikát, amivel a kovácsaink elkészítik. - tudom le ennyivel az én sipítós partnerem, akin látszik az elégedetlenség. Lassan megérkezünk a városkapuhoz, majd azt szintén magunk mögött hagyjuk. Csendesen vezetem Ravent, mikor megérkezünk az első érdekes helyre, ahol léccel elkerített állatok vannak. Elmosolyodok, sőt megállok. - Itt is vagyunk! Látod, ők a Togiták. - s ha már itt vagyunk, akkor kerítésen kívül nézek egy növényt, amiről tudom, hogy nagy kedvencük. Odabenn nagyon le van járva a föld, gyér már rajta a növényzet. Így én odaállok a növényemmel a kerítés túloldalán, s hívogató jelet hallatok. Reménykedek abban, hogy egy vagy kettő meghallja.
* Tywinna kérdéséből ítélve, fogalma sincs a mi kancellárjainkról, különben ő is hasonlókat kívánna nekik. A válaszom komoly, de a tervezett tettől mosolygok ahogy elképzelem, miként esnek orra sorra a kancellárok a Dominium legforgalmasabb folyosóján.* -Bizony. Akkor lenne a legjobb, ha kimúlna mind. Ők adtak parancsot a háborúra. *Röviden, dióhéjban így tudnám összefoglalni a lényeget, hogy ő is értse. Azt még nem mondom el neki, milyen törvényeket kényszerítenek ránk, ha ennyi elég ahhoz, hogy ő is azt kívánja, bár minden kancellár legalább egyszer orra esne, akkor nem ragozom tovább. Annál is inkább, mert szavai szerint előfordul hogy bevadul. Nem incselkedek. Furán hangzik a fordítóból minden hasonló szó, főleg azon a darabos, akadozó hangon, és nem tudom kihámozni a csaj mondatából, hogy melyik lehet az perdai nyelven. Csak a fejemet rázom aztán megerősítésképp, ajkaimat pedig szorosan összezárom, szinte penge vékonyságúra, hogy visszatartsam a nevetést. Tywinna azonban képes másban is meglepetést okozni. Először azzal, hogy kijelenti; áldozat típus vagyok. Érdekes, ezt eddig nem tudtam…bár ha ez azt jelenti emberi szemszögből, hogy állandóan lőnek rám, akkor lehet, hogy igaza van. S ha a Perda azt teszi velem, hogy az összes állatát rám küldi egy kis kóstolásra, akkor némi csavarral és egy Jenkins féle szóforgatással akár azt is mondhatnám, hogy Denisov az én Perdám. A következő meglepi, az áldozat típusomhoz kapcsolódik, mégpedig az ellenszer felajánlásával. Előbb azonban Tywinna egyszerűen leszagoz. Erre már felrobbannak a szemöldökeim a homlokomra és eltátom a számat. Hozzáteszek még egy csipetnyit a jellemzésemhez. Sipítozom egy sort.* -Miiiivaaaan? *A fordító egyszerűen kisípol. * -azt mondod büdös vagyok a Perdának? Baszki! *A továbbiak csak rontanak a helyzeten.* -Nem elég, hogy összenyalnak, még direkt kenjem be magam a testnedvükkel? Az egyáltalán nem higiénikus *Ezt a szót nem fordítja le a kütyü, hanem úgy ahogy van, Tywinnára dobja. * -Nem mondom, hogy tisztaság mániám van, de azért…nem! Nem kérek krémet, nem kérek perdai vadlénytestnedvet, köszi. *Fújok egyet, épp csak magamnak amivel kifújom magamból a felháborodásomat. Lopva felemelem kicsit a Tywinnától távolabbi karomat és a hónaljam alá szagolok. Szerintem jó illatom van.Abban egyetértünk, hogy az út hosszú, bár ő másképp mondja, de legalább egy közös pontot találtunk kettőnk társalgásában…és ezzel vége is. Ami a tőrt illeti, nem sikerül ugyanarra az álláspontra jutni, ezen is elámulok, kétszer. Szóval ha jól értem, Tywinnának nem elég a hangos fordítóval ellátott pda, több kell neki. Az anyám csodálatos két szép szemét! * -Hát én nem vagyok _az_a_ népem aki szeretné a ti fegyverkovácsolós technikátokat, nekem bármi megfelel ha hozzá lehet vágni valakinek a fejéhez, ha az nem készíti ki, úgy is mindegy. Van fegyverem, durrogtatós. *Végignézek rajta, tök jó ruhája van, neki biztos nem kell nadrág, mint Eowennek, csak tudnám mire van szüksége. Nem most fogom kitalálni.* -Oké, napoljuk el az alkut. *Egész nap vele leszek, csak kiböki valamikor, mire vágyik, akkor megszerzem neki. Nem is fárasztom magam további találgatásokkal, annál is inkább, mert szörnyűséges helyére érkezünk, pedig még igazából kint sem vagyunk a városból. Azok a bamba lények viszont furán néznek ki, mint minden állat a Perdán, bár nekem a földi állatok is furák, egyáltalán minden állat fura. Nem beszélnek. Eleve hátrányból indulok. * -Togiták. Remek. Be vannak drogozva? *Mivel nem igazán mozdulnak, közelebb megyek Tywinnához, de ügyelek arra, hogy az állatok, a kerítés és énköztem maradjon. Mintha – a szagomat érezte volna meg – meghallott volna, az egyik megindul. Tutira a hangomra indulnak be, a sikító lóizé is akkor bukkant fel amikor én sikítottam. Ez a togita azonban nem is figyel rám, a csaj kezében lévő zöldre harap rá és lassan elnyammogja. Azok a bamba szemek meg…komolyan olyan mint Hartleyé részegen. * -Ööööö…bámulatos. Biztos, hogy élnek?
Raven érdekes tényt közöl velem, amiről eddig nem tudtam semmit. Szóval ezek a kancellárok ugráltatják az embereket, s ők döntik el, hogy háborúznak, vagy sem? Érzem, ahogy feljebb szökik a tekintetem, s mindenképpen várnám a mélyebb magyarázatot. Nem tudom, hogy képesek ezek a bizonyos személyek ennyire ráhatni másokra. Megrázom a fejem, s kinyitom az ajkaim. - Az meg, hogy lehetséges? - nézek rá Ravenre, miközben próbálom elképzelni az ágieket, hogy miként müködik náluk az egész? Nálunk szabad akarat van. Náluk, akkor nem lenne az? Vagy hogyan élik a napjaikat? Kiváncsivá válok, mert Jasmine-nál nem kérdeztem rá ilyenekre. Talán Raventől tanulhatok valamit a társadalmukról, s jobban megértem az ő érzéseiket. Lehet, hogy meglepem kedves beszélgető társam a szavaimmal, de én csupán az igazságot mondom számára. Mikor elkezd sipítozni, akkor elhúzom a szájam szélét. Nem tetszik nekem ez a viselkedése, s ha a lányom lenne, akkor tuti kapna egy nyaklevest. - Emberek szaga újdonság Perda vadállatainak számára. Vonzó lehet, esetleg taszító. Ezt szerintem nálatok még senki sem vizsgálta szerintem. - mert alapvetően nem gondolnak rá. Míg én vadászként, szoktam magam kenni különböző növényi olajokkal. A soron következő szavaira, meglepően szólok hozzá. - Baszki! - ordítom felé, mint egy éhes Errator. Raven-nél megfigyeltem, hogy sokat használja, s mindig ordít szinte, mikor kiejti. - Jó nagy hülyeség, amire te gondolsz. Lehet vadállatok nedveit magadra kenni, de én általában növényi olajokat dörzsölök csak be a testembe. S akármennyire nyivákolsz, szerintem inkább bedörzsölnéd a tested, minthogy utazásunk során élősködők telepedjenek a combodra, lábadra, karodra, vagy tarkódra. Én vadászatnál szintén alkalmazom, hogy könnyebben elkapjam az ennivalót. De rendben, ha bírni fogod az élősködök csípését, akkor elismerést fogsz majd tőlem kapni. - tudom le szépen, sipítós partnerem. Elérkezünk ahhoz a ponthoz, hogy ránézve Ravenre, a következőt mondjam neki. - Mihez értesz Raven? Mivel foglalatoskodol? - most van alkalmam jobban megismerni, így a közös uton. Ha többen lennénk, akkor biztosan esélyem se lenne rá. Hamarosan megérkezünk az első Togita helyre, s úgy gondolom, hogy egy kicsi pihenő nem ártana nekünk. Rögtön intézkedek, s reménykedek, hogy oda tudok egyet csalogatni magunkhoz. Tervem sikerül, s örülök, hogy finoman elveszi a kezemből a fenséges kaját. - Mit jelent nálatok a drog? Amúgy szerintem nem! Ők aranyosak, jámborak. - s én már bemászok a Togita mellé, s megsimogatom a hátát, azt a bamba arcát. Sőt utána felszállok a hátára. Onnan magyarázok a partneremnek. - Igen, élnek! - rázom meg a fejem. Hihetetlennek gondolom Ravent, hogy nem áll neki össze a kép.
*Nem igazán értem azt, mit nem ért Tywinna. Hogy lehetséges, hogy a kancellárok döntenek el mindent? Remek kérdés.* -Látod, én is ezen agyalok már egy ideje. Nálatok nincs főnök? Aki összetartja a csapatot vagy mifenét, és a sok döntés meg ötlet közül kiválasztja azt az egyet ami működhet? Megy mindenki a saját feje után? ~Baszki, ez kellene nekem!~ *Persze mekkora fejetlenség lenne már? Azért azt nem hiszem, hogy a perdaiaknál nincs rendszer, valami amihez igazodnak, aminek alapján élik az életüket. Biztos van, majd kiderül. Estére talán, vagy holnapra, vagy akármikorra. Jelenleg azon vagyok, hogy végre kijussak a városból úgy, hogy ne jöjjön velem egy katona sem. Ez a tesztnap és ha sikerül, Elorakon keresztül fogok a bátyámmal találkozni, mert nem lenne jó, ha az összes őrt kiiktatná. Elég gyanús, hogy aki velem jön, mind bealszik, Bruce-t meg nem hozhatom magammal még egyszer, nem jönnek ki jól a tesómmal. Sajnos azonban némileg eltérülünk mielőtt elhagynánk a várost, és nem jó irányba. Állatok, bár nem látszanak vadnak…sem élőnek. Ami meglep, az a szagom, mármint, hogy van. Eddig úgy hittem illatos vagyok, törekedtem is rá kellő fürdéssel és tiszta ruhával, az ilyesmire kényes vagyok, de úgy tűnik a perdai állatok valamiért a büdire buknak és aki büdi, azt nm eszik meg. Mindig tanul valamit az ember lánya. Mindaddig ezt gondolom, míg Tywinna nem világosít fel. * -A Dominiumon nincsenek állatok….hát legfeljebb Jack bárjában az este második felében, de azoknak mindegy már ki milyen szagú. *Nézek el mellette mikor Jack bárját említem és próbálom felidézni a legutóbb elviselt, bulizós estét. Aztán kiderül, hogy nem állatok nedvét kell magamra kenni, de előtte Tywinna rám kiabál, mégpedig olyat mond amit a fordítónak le sem kell fordítania. Egy röpke pillanatig nézek rá tócsányira kerekedett szemekkel, s mikor ő már mondja a magáét, én felnevetek. A könnyem is kicsordul, annyira nevetek azon, hogy azt mondta, baszki. Remek, már sikerült nyomot hagynom egy holdon és annak népe történetében. Nagyon remélem, hogy lejegyzik ezt, vagy legalább szájhagyomány útján elterjed. Nevetésem végére még besikerül egy horkantás is, némileg elcseszve a könnyezős romantikus meghatódottságomat. Azért persze komolyan veszem amit mond, mert hallgatva őt sokkal több állat van itt a Perdán amitől tartanom kell, ráadásul olyan helyekre is bemászhatnak, amit nem szeretnék. * -Oké, adj abból a kencéből. *Nyújtom a kezem felé, nagy erőkkel törekedve a komolyságra, magamban meg remélem, hogy elég ha csak a ruha által nem takart helyekre kenek és nem kell a bugyimba is. Persze mint minden perdai cuccot, kételkedéssel fogadok és ha megkapom azt az izét, előbb beleszagolok. Addig meg mesélhetek arról mivel foglalatoskodom. Milyen szó ez? * -Kérlek szépen, tisztázzuk akkor, mire vagy kíváncsi, mert a mihez értek és a mivel fogla…lkozom az két különböző dolog. Azzal foglalkozom, hogy megismerjem ezt a holdat, hogy mikor keletkezett itt az élet, hogy a többi hold milyen hatással van rá, hogyan változik a légköre, és milyen holdak, bolygók vannak a vonzáskörzetében. A mihez értek, már egészen tágabb kérdéskört vet fel, ugyanis nagyon sok mindenhez, kezdve a sokféle szerkezethez, ami belefér egy zsebbe, azon át, hogy mások hasába lyukat beszélek, egészen addig, hogy…hozzásegítem a kancellárokat ahhoz, hogy orra essenek. Képletesen, persze ezt nem érted. Szóval, hogy ne tudják megmondani másoknak, hogy szerintük hogyan kellene élni. *Csak nagyon ellenállnak, de kitartó vagyok és szeretem a kihívásokat. Némelyiket. Azt nem ami előtt épp megállunk, azok állatok. Szemöldökei jócskán a homlokomra emelkednek mikor Tywi bemászik közéjük és még a hátára is ül az egyiknek, az meg nem csinál semmit. Csak néz ki a fejéből. Legalább egy irányba. * A drog? Hát az olyan amitől úgy fogsz kinézni mint ezek itt. Nem tudsz magadról és csak nézel ki a fejedből…jó esetben. Szoktak ezek mozogni is? *Érdeklődöm, mert eléggé úgy tűnik, csak odarakták őket ahol épp vannak. De az előbb az egyik megette Tywi zöldségét, szóval akár élhetnek is. Fura mennyire másak mint azok az állatok amiket eddig láttam és éreztem. Főleg éreztem. Elfoglalom magam azzal, hogy Tywit figyelem, és nem veszem észre, hogy az egyik Togita odalép hozzám és megbök. Nem nyal, nem harap, csak megbök, s mikor lenézek, látom, hogy mellette egy sokkal kisebb is van. Egészen akkora mint egy takarító robot, amelyik csak a padlót nyalja fel. A kicsi megszólal és az a vékony, nyöszörgős hangja nevetésre késztet. * -Tényleg élnek. Fura hangja van. *Az még furább amikor eltüsszenti magát. Legalábbis olyasmit csinál ami elmegy prüszkölésnek. Irtó cuki. De ezek tutira gondolatolvasók, mert szinte egyszerre indulnak meg mind felém és odagyűlnek a kerítéshez és nyújtogatják a nyakukat. Egészen közelről szemlélhetem meg azt az érdekes páncélt ami a nyakukon van, vékony lemezek és úgy mozognak ahogy ők. És szőrös az orruk, vagy tüskés, franc se tudja. Akkor lepődöm meg a legjobban, amikor a kicsi elfordul és a nagy hasa alá nyújtózik a fejével, s aztán cuppogó hangokat hallok.* -Most mit csinál? Megeszi a nagyot, az meg hagyja? *Mentségemre legyen mondva, sosem láttam még állatokat ilyen közelről, ilyeneket csinálni. Oké, olvastam a földi állatokról, de mivel nem volt releváns az információ, annyiban hagytam.*
- Mindegy, úgy látom, hogy ne menjünk bele a témába – szólok hozzá, legalábbis ez jön le nekem a szavaiból. Én sem akarom őket teljesen megérteni, vagyis úgy hirtelen. Az emberek túlságosan bonyolultak. Nem egy nap alatt fogom megérteni a tetteiket, s gondolatvilágukat. Jöhet egy következő, ám annál fontosabb téma az emberi szagok elnyomása. Mert jobban belegondolva az emberek illatai vagy szagok lehetnek különlegesek egy vadállat számára. Egy állat érdeklődését szintén fel lehet kelteni a megfelelő módszerekkel. Mikor mond egy helyet Raven, akkor én bizony csak gondolkozok, hogy milyen lehet. Nincsenek ott állatok? Rögtön rávágom. - Akkor az a hely nagyon szegény, mert nincs ott élelem. Szóval az emberek szeretnek éhezni ezen a Dominiumon. - ahogy jobban belegondolok, kezd magamban megvilágosodni, hogy miért akarják Perdát. Az éhség hajtja őket, s ezt tovább gondolva végigmérem Ravent. - Hány napja éhezel? Kérsz Perlát? - nyúlok be a táskámba, hogy egy ma reggel megsütött perlát nyújtsak át neki. Remélem elfogadja, mert ha nem, akkor én szépen megeszem az ízletes élelemet. Utána történik az, hogy egy tőle hallott szót ordítok rá, mert ezt ellestem. S mi az eredménye? Egy pofába nevetés, ami egészen zavarba hoz. Most akkor sikeres voltam, vagy sem? Mármint jól használtam? Tanakodok magamban, míg végül csak beadja a derekát az Én Síkitos Baszki amazonom. Hiszen nekem még a fejemben van, hogy a késért cserébe az ő élete. - Tessék, ez a te kencéd. Ajándék tőlem - nyújtok át neki egy családi kiszerelést, ami egy kis kézi amforában van, lezárható tetővel. Gyógynövényes illata van, amit biztosan el lehet viselni. Én legalábbis mindig ezt használom, sőt meg vagyok lepődve, hogy eddig senki sem kérdezett rá az embereknél. Jön tőle azután egy hosszú beszéd, s hogy lássa, hogy mennyire értem, erre csak ezt tudom neki mondani. - Bonyolult vagy. Vharan-nak csak fejfájást okoznál azzal a sok mindennel. - ejtem ki, miközben megérkezünk az első Togita nagy karámhoz. Az egyiket megetetem, utána, hogy Raven tanuljon valamit, így bemászok. - Hát a drog, akkor egy fura emberi dolog lehet. Nálunk nincsenek. S a kérdésedre a válaszom, hogy igen, mozognak. Négy lábuk van. - távolról látom, hogy az egyik Togita odamegy a kicsinyével, s megböki Ravent, ráadásul a kicsike hangját is hallhatja. - Éhes, s így jelzi anyucinak, hogy jövök. - leszállok a Togitáról, s kisietek Raven mellé, s a környéken a finom tápláló növényeket kezdem el szedni. Az én pokoli barátném, meg egy olyan kérdést tesz fel, ami nagyon nyilvánvaló. Mikor megvagyok gyűjtögetéssel, akkor bedobom a Togitáknak. Odalépek Raven mellé, s magamhoz ölelem. - Te is ezt fogod csinálni, ha eljön az ideje. Mivel nő vagy, a gyereked a melleidet fogja cumizni. S neked meg rendesen kell enni, hogy mindent megkapjon az anyatejjel. Képzeld el, hogy perdaiaknál szintén így van. Ugye milyen véletlen összeesküvés? - remélem, hogy felfogta Raven. Elengedem, s a cuccaimat magamhoz veszem. - Mehetünk tovább?
*Az tuti, hogy a két nép nagyon különbözik egymástól és nem csak a nyakukon lévő lyukak miatt. Tywi kérésére csak bólintok, szerintem is hagyjuk az egészet, mert össze fogunk veszni a végén. Nem mintha nagyon erősködnék, hogy de nálunk így van meg úgy, de vannak dolgok amiket nem lehet beleverni egy perdai fejébe. És ez csak az egyik dolog ami neki fura nekem tök természetes. Hogy a Dominiumon nincsenek állatok, szerintem és tudom is, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az emberek éheznek, bár ami a menzai menüt illeti és túl édes remegő zselét, meg az ízetlen fehér masszát…nos, igen, én azért néha éhezem, mert nincs kedvem megenni. Nem véletlen, hogy olykor meghívatom magam vacsira, csak kevés az erre kapható kancellár. * -Nem éhezünk azért, mert nem futkosnak vadállatok a fedélzeten. Kaja van, csak nem olyan jó az ízük mint a perdai cuccoknak. *Nem tudom mit fordít a fordító, de van néhány szó amire nem talál perdai megfelelőt, így azt annyiban hagyja. A szlengre nem fejlesztették a szókincset. * -Perlát? Az mi?...Jaaaa, ez a féreg. Ezt imádom, köszi. Szóval perlának hívjátok, oké, mindig tanul az ember lánya valamit. *El is veszem a nekem nyújtott sült csemegét, tudom, hogy ez a kedvencük és Jenkinsnek is ezt hozattam vacsira, amivel nagy sikert arattam volna, ha nem kínálok hozzá édes szószt…vagyis nem a szósz volt a baj, hanem amit beletetettem. Szerencse, hogy még nem haraptam bele akkor amikor Tywi baszkizik, mert tuti, hogy vagy kiköpöm a falatot, vagy az orromon jönne ki. Csak miután kinevettem magam, harapok bele a finomságba s tüntetem el másodpercek alatt, majd a kezem beletörlöm a nadrágomba, mert az van épp kéznél. Megkapom a kencémet is, és épp sikerül lenyelnem az utolsó falatot, mikor megkérdezi mihez értek és mivel foglalkozom. Kifejtem neki, érzésem szerint nem eléggé, de neki túl sok. Hát nincsenek hozzám szokva még a perdaiak, az biztos. Ők nem beszélnek annyit, bár ez engem nem szokott zavarni, beszélek én más helyett is elég, ha bólogatnak. Monológom végére sikerül kinyitnom a tégelyt és szagolok bele, hogy tudjam mit kenek magamra. Fura de legalább nem büdös. * -Hééé! Ez nem is büdi….köszi….*Aztán csak nézek rá félre hajtott fejjel, mert meghallom a Vharan nevet és emlékszem ő a Nagy Perdai Pasi. Fülig húzom a számat, és kicsit el is nézek Tywi mellett ahogy emlékeimből előrángatom a csodás testű perdait.* -Tudom….Vharannak is? A kancellárok is erről panaszkodnak. Vharan szép perdai, szép nagy. *S a végén sóhajtok egy nagyot vágyakozón és a mosolyom is kissé bárgyúra sikeredik, de ebből a szépséges merengésből az állatok rángatnak ki, melyek első pillantásra úgy néznek ki, mint akik meghaltak. Tisztázzuk, hogy nem állnak drog hatása alatt, csak ennyire lassúak. * -Hééé! Miazhogy nálatok nincs drog? És a dilibogyó az mi? A bátyám mesélte, hogy Eowen adott neki valami bogyót és totál betéptek tőle, mindenféle látomása volt. *Nem jut eszembe a bogyó neve, de lehet, hogy Alec nem is említette, ezen elgondolkodom, de nem jut eszembe, akkor voltak fontosabb dolgok is amiket meg kellett beszélnünk, hát nem épp a tesóm elmeroggyant szórakozása érdekelt. Tywi szavaira még lejjebb is pillantok, mintha most fedezném fel, hogy a togiták négylábúak. Aha, azok. Meg is mutatják amint magukhoz térnek, odagyűlnek hozzám és van egy nagyon kicsi is köztük, amelyik aztán elbújik és fura hangokat hallat. Nem tudom eldönteni, hogy most az eszi a nagyot, vagy…hhhmmmm. Tywi erre is ad magyarázatot, amire felvilágosult fejet vágok, tócsányira kerekedett szemekkel, és egy nagy „Á”-val iktatom az információt. Ez eddig oké is, lassan de biztosan felfogom, hogy miről van szó, a továbbiak azonban úgy hatnak rám, mint az a lövés a Valkűr laborjában. Meglepő volt nem csak az, hogy kaptam, hanem az is, akitől kaptam. * -Hogy mi van? Óóóó, nem! *Rázom a fejem nagy elánnal a képtelenségre. Az összeesküvést értem, szerintem is fura, hogy nekik is gyereket kell szülniük. * -Az én cicijeimet nem fogja gyerek csócsálni az tuti. Nem is lesz gyerekem, de ezt ne hangoztasd más embernek, oké? Neeem, mindenkinek jobb ha nekem nem lesz gyerekem, nem anyaságra születtem, ki nem állhatom ha sírnak és nem is tudok mit kezdeni velük, és az a sok testnedv ami kijön belőlük….nem is értem hogyan fér el bennük annyi. *Meresztem a szemeimet még a gondolatra is, közben meg a togiták nekiállnak hozzám dörgölőzni és fura hangokat hallatnak. A kicsi meg kiszalad a nagy alól, az ő hangja vékonyabb és cukibb. * -Hát komolyan, ezek nem is ijesztőek, meg kell őket zabálni. Az a kicsi cuki én meg le vagyok döbbenve magamtól, hogy ilyet mondok egy állatra. Baszki! Hogy? Ja, persze, mehetünk. *Első kellemes élményem egy vagyis több állattal, nehéz itt hagyni őket. Egy-két lépésnyire eltávolodva látom csak, hogyan eszik a kicsi, amelyik végül visszament az anyja alá, és közben cuppog, és folyik le a tej a szája sarkán. Visszalépek és a legközelebb nyújtózó togita fejét megsimizem. Fasza. Fura érzés, zavartan sikkantok fel mielőtt gurgulázó nevetésbe fulladna a hangom. *
- Ha nincs íz, akkor kaja ehetetlen. Ezt megtanultam az évek során, hogy az ízes kaját, tökéletesre fűszerezzem és ne legyen egyhangú. Neked szokásod főzni? Mert én szoktam, mikor nem járom a vadont. De legtöbbször sütöm tűzzel az ételeim, s viszek magammal fűszerkeveréket, sajátot. - nézek bele Raven szemébe, s remélem eléggé érthető voltam. Azonban itt nem tudok leállni, hanem megosztok vele pár fontos információt. - Nálunk a nő dolga házasság után nevelni gyerek, sütni és főzni. Utána jönnek a tanítók, majd mesterek. - megkínálom a Sikítós hercegnőt perlával, amit ő szívesen elfogad. Meglep vele, de nálam pontosan nyer egy pontot. Mifélét? Barát pontot. Így, hogy csupán rá kell figyelnem és beszélgetek vele, kezdek megbékélni a lényével, ahogy tárja fel titkait előttem. Idő közben megajándékozom egy tőle ellesett baszkival, meg egy gyógynövényes kencével, amit szívesen ajándékozok neki. Nekem van még, ráadásul én tudom, hogyan kell elkészíteni ezeket. Édesanyámtól tanultam, s egy nagyon jól bevált alapanyag összeállítás az egész. Egy idő múlva fel sem tűnik Raven kiállhatatlan lépései, úgy kezdem normálisnak elkönyvelni őt. - Én mondtam, hogy nem büdös, ez tisztán gyógynövényekből van. Ez családi titok, én néha árulom piacon, más portékáért, s mindig elkapkodják. A legtöbb kenőcs büdös, mert van bennük állatból származó dolog. Végezetül csak képen törlöm Raven-t az igazsággal, hogy ő aztán egy nagyon bonyolult lény, s valószínűleg Vharan szintén annak találná. Kedves partnerem reakciója pedig annyi, hogy nagyon tisztában van vele. Csak bólintok neki egyet. - Perdai Pasik nagy dolgot rejtegetnek ruhájuk alatt – vágom oda neki, mikor látom rajta a sóvárgás egy szeletkéjét. De erről a témáról csak visszatérünk a drogokra. Nehezményezi Raven, hogy nálunk hogyan lehetséges az? Odalépek hozzá, s ráteszem a vállára az egyik kezem. - Édeském! Az nem drog, az nálunk Látomás fű. Betegeknek szoktuk adni, aki nagyon görcsben van, vagy látszik, nem tud elengedni bizonyos dolgokat. Vannak akik teljesen ráálltak a szedésére, azonban beszámíthatatlanok. - ingatom a fejem, hogy nem kell velük törődni, mert csupán a baj származik belőle. Tovább lépek ezen a témán, mert jobb ha nem avatom be túlságosan mélyen az elkészítéséhez. Bár egyszer megnézném, hogy miként reagálna a szer hatására Raven. Még annyit gyorsan hozzá tudok tenni. - A szer veszélyes! Szóval felejtsd el, ne szedd! S ügyelj arra, hogy ne keverjék italodba, vagy ételedbe. Kis mennyiségben nyugtató – nah tessék, itt egy Quorsa, s itt óvom az ő lelki és testi egészségét. Azonban a soron következő kérdésére adott válaszomra, igen csak furcsán reagál. Ledöbbenek, hogy nem akar gyerkőcöt, pedig az alakjából ítélve lehetne neki három is! A tiltakozására én rögtön fellépek ellene. - Nem Raven! Ne csináld! Perdai szemmel, akár Vharan szemével te egy termékeny nő vagy. Nem tudom, hogy Quorsák mit néznek egy női alakon, de nálunk ez szintén döntő dolog. - ha már itt vagyok a közelében, akkor bizony megpróbálom markolni finoman Raven mellére. - Itt ez a mell! Ne legyen már anyagpazarlás, mert ezekkel tudnád táplálni a csecsemőid. Lehet úgy érzed jelenleg felesleges egy gyerek, de szerintem értelmet ad sokszor a létezésnek. Sok perdai nőtől hallom, mikor elbeszélgetek velük. Tudod én 5 gyereket szeretnék, ha megtalálom az igazit. - mondom el a terveim Ravennek, hogy én hiába vagyok jelenleg vadász, én lassan szívesen élnék a családomnak. Elengedem végül Ravent, s kérdésem után már megyünk is tovább, amerre ő mutatta. Lassan megyek, hogy könnyen lépést tartson velem. - Szóval ne mondj le az anyaságról! Csodálatos dolog, ha hiszed, ha nem.
-Te csak azt hiszed! Íz nélkül is meg lehet enni, ha nagyon éhes az ember. *Már csorog a nyálam – eddig csak képletesen – és beszél a fűszerezésről amivel nagyon csúccsá lehet tenni a kaját. Imádom a perdai konyhát, de ez is nézőpot kérdése. Ha lenne más konyha is a dominiumin kívül, bajban lennék. * -Én főzni? Konyhám sincs. A bátyám tud, már ha igaz, hogy ő főzte a hexa levest, mert az baromi finom volt. *Ha megkérdezi miért nincs konyhám, csak legyintek, hogy hagyjuk. Hosszú lenne elmagyarázni, hogy a Domin nem mindenkinek van olyan otthona mint amilyet szeretne, másrészt annyi dolgom van, hogy arra már nem futja az időmből. Viszont túlélő vagyok, és ehhez hozzátartozik az is, hogy meghívatom magam vacsira, uzsira…eddig csak Jenkins volt hajlandó rá, Hartley és a Szabó üdítő kivétel és véletlen volt. * -Hát, nálunk is hasonló. A házasság még ok is lenne, de a gyerek….csak keveseknek adatik meg a szerencse, ami mondhatnám elég vak, főleg ha egy idióta keveri a kártyákat…házasságközvetítő…a gyereknek is jobb ha nem én vagyok az anyja. *Megint legyintek. Egyszer elmagyarázom neki eskü, az is lehet, hogy még ma, de előbb kijutnék a városból, hogy feltérképezzem a terepet, hogyan lehet elkerülni a katonákat és észrevétlenül lelépni innen. Addig is, ha már kajáról beszéltünk, Tywi nem várja meg, míg tényleg elcsöppen a nyálam, magamba tömhetek egy egész férget, vagyis lárvát, na. Úgy hívják, meg úgy, hogy perla. Közben még büszkeség is tölt el attól, hogy sikerült mély nyomot hagynom a perdai szókincsben, mert ezek után úgy fog terjedni a baszki a perdaiak között, mint a futótűz. Azt is megtudom, hogy a kencében nincs állat.* -Tudtam, hogy az állatok a legbüdibbek. *Jellemzően a lényeget emelem ki Tywi szavai közül és a kencét „megveszem” valójában elfogadom és a magamévá teszem. Jó lesz ez még amikor ő nem lesz velem, sőt! Amikor majd megtudom végre, hogyan lehet innen kijutni és egyedül leszek a vadonban. Az egész tégely kencét magamra kenem egyszerre, tocsogni fogok a kencétől. Viszlát vadállatok! Érdekes témák reppennek fel kettőnk között, és hozzám méltón többet beszélünk, mnt amennyit haladunk előre. Büszkeség tölt el amikor kiderül, hogy Vharannak is fejfájást okoznék, bár ez nem meglepő és szokatlan nálam. A ruha alatti nagy dologra pedig fülemig ér a vigyorom és tócsányira kerekednek a szemeim a csodálattól.* -Őt elnézve, nem is számítottam kicsire. *S még bólogatok is hozzá, az egészben csupán a ruha zavar, nagy hátrány, hogy Vharan is hord magán. A kis csaj igazán közvetlen perdaihoz képest, cseppnyi előítélet sincs benne, úgy tűnik ő jobban meg tudja különböztetni a jókat a rosszaktól. McG-től tutira ő kapna fejfájást. Én viszont egy ideje arra készülök, hogy a kancellároknak okozzak fejfájást – megint – de az istennek sem akarnak összeülni. Remélem, hogy Hergat bódító felhőjének nincs szavatossági ideje. Tywi azonban ad némi útmutatót a Látomás fűhöz, nem emlékszem, hogy Alec így nevezte volna, de biztos Tywi tudja jobban. Csak egy pillanatra vetül a tekintetem a vállamra ejtett kézre, majd vissza a csajszira.* -Ááá, értem. Ja, hát az ilyenekre könnyű rászokni. Nekem elég ha csak egyszer sikerül. A kancellárok folyton görcsben vannak. *Magamban sem elmélkedem tovább ezen, és Tywi sem feszegeti tovább a témát. Ráhagyom, higgye csak azt, hogy letettem róla, majd szerzek Hergattól a kikötőben. * -Okéoké, majd figyelek. Úgyis csak azt iszom amiről tudom micsoda. Saját flaskám van. * S menten meg is húzom ha Tywi tovább győzköd a gyerekről. Tényleg ledöbbenek azon ahogy nagy elánnal próbál rábeszélni arra, hogy akarjak gyereket. Náluk mindenki akar? Vagy isteni ajándéknak tekintik? Mindenki alkalmas a gyereknevelésre? Hogy mit néznek a pasik a nőkön? * -A fenekét, meg aaaaa….aaaaa….na hát ezt. *A mondat közben megfogja a melleimet. Hát erre nem számítottam és el is ámulok jó hangosan, nézve hogyan nyomorgatja, eskü még az is eszembe jut, milyen jól csinálja és felrémlik előttem Bruce….de nem akarom tovább gondolni, inkább csak bólintok a korábbi mondat folytatásaként, hogy a mellek a második amit a pasik megnéznek egy nőn. * -Nem hiszem, hogy…micsoda? Anyagpazarlás? Baszki! Öt gyerek? Én egytől is besokalltam. Erre hiába próbálsz rábeszélni. *S rázom a fejem, közben el is indulunk, távolodunk a togitáktól. Nem is nézek oda mit csinál a pici, jobb bele sem gondolni, ahogy egy gyerek az én…naneeeem! * -Hát akkor kívánok neked öt kölköt, magamnak meg egyet sem. Szülj helyettem is. *Ezzel a végszóval – remélem én – el is érünk a város falához, hogy aztán ott már Tywi mutassa meg, hol lehet kislisszolni. Előveszem a pda-t és lehívom a térképet, bár nem igazán van rajta Elorak, de a GPS koordinátákat elmentem, ha esetleg legközelebb eltévednék, s persze vissza is kell jutnom ugyanoda ahol megléptem. * -A folyó felé menjünk. *Jelölöm ki a nekem tetsző helyet, amerre menni szeretnék, bár a folyóig nem akarok elmenni, de az irány jó lesz.*
//
