Raven igyekezete neki elég kettős. Bár tényleg látszik, hogy erősen koncentrál a kiejtésre, mégis kicsit talán túlbozgónak érzi őt. Azt is tudja, hogy vélhetően, ha ki is ejti a vhorleas szót ma, holnap már nem fog menni. Mégis elismeri azt, ahogy a fiatal nő próbálkozik, arra már rég rájött, hogy nem az a feladós típus. - Nekem nincs jelem, vagy ha van, akkor nem tudok róla – feleli végül, mielőtt jól meggondolja, hogy mit áruljon el a múltjából. Egyébként sem úgy értette az egészet, ahogy Sokbeszéd, de ráhagyja, nem a tanítója a másiknak és nem is igazán szeretne senki tanítója lenni. Annak sosem volt túl jó vége korábban sem. A nyelvjárás szó neki mást jelent, de hamarosan felvilágosítják és lát is benne valami olyat, amit egészen megkedvel. Furcsán gondolkodnak ezek a quorsák. Úgyhogy bólint, megértette a magyarázatot, de magában még próbálja elraktározni ezt. Talán ők azért fejlettek, mert több szempontból vizsgálják a meg a dolgokat, sokkal többől. - Nálatok többféle beszéd van? – kérdezi meg nagyon picit bizonytalanul. Hiszen a perdán csak ez az egy, bár akadnak eltérések, de mindenki megérti a másikat attól, hogy nem úgy beszél mondjuk egy carniveani, mint egy eloraki. Ő maga már kiigazodik ezeken, de lehet, hogy az ő nyelvérzéke is remek. Nem egészen érti azt, hogy miért kell egy quorsáknak több beszéd, hiszen olyan sok értelme nincs. Viszont, ha több beszédük van, akkor lehet, hogy emiatt tudták megtanulni az ő beszédjüket. Ő csodálkozott Tywinnán is, amikor megértette a Nebelre felfelé tartva az égieket. - Jenkins – bólint, mikor megpróbálja kiejteni helyesen a quorsa vezér nevét. Egyébként egészen jól kezelte a helyzetet, habár nem minden cselekedetével értett egyet. Ez azóta sem változott, Vharant nehéz kimozdítani az elgondolásaiból. – Sik… ló – próbálja utánozni a szájmozgást, de neki csak repülő masina marad. Azért nem baj, hogy tud ilyeneket, később még jól jöhet neki ez a tudás, ha újra találkoznak esetleg Jenkinssel. – Sok ilyen repülő masinátok van? – kérdezi, mert szerinte nem hiszi. Harci félékről már hallott, hiszen emiatt is nem annyira népszerűek az idegenek, de ez amolyan szállítóféle lehetett, magas rangúaknak. Talán az az egy van csak, amit akkor látott, Shiennel tudja. Amíg kijátsszák magukat Nichivel – közben figyeli az állat szemein keresztül, hogy mit művel Sokbeszéd -, addig beavatja néhány itteni szokásba, mint például a cserék útját. Ez egy jól működő rendszer, minden perdai nagyjából tisztában van az áruja értékével. A kereskedőkön kívül talán Vharan még jobban tudja, hogy mi mennyit ér, hiszen ő egész perdán bejáratos, igaz ez úgy is, hogy ha nem muszáj, nem érintkezik senkivel. - Hová kísérnélek én el? – húzza fel a szemöldökét egy pillanatra, és nem, nem kérdez rá, hogy ki az a Derítő. A többit nagyjából érthetően fordítja neki le az égi beszédgép. A szent hal emlegetése mindig picit megrántja a belső érzéseit, leginkább ő nem felejtette el az akkor történteket. Nem fájó emlék, hiszen az istenek emiatt térítették erre a magányos, de gyönyörű útjára. Perda lélegzetelállító, vannak olyan helyek, mint Melice orma, aminek a látványa még őt is több napra letáboroztatja, ha arra jár. Bólint, hogy a végére egészen jó lett a Deloris kiejtése a túlbuzgó lánynak, tényleg van valami a kemény feje mögött, nem csak ez a külső idegesítő viselkedése. Talán tényleg több van benne, mint amit mutat, de ehhez még jobban meg kellene győzni Vharant, hogy bizonyosságot kapjon efelől. A filmnél pedig nem érti, hogy miért fordítgatja a masinát Sokbeszéd, de nem bolond őt, rájön gyorsan, hogy mi történt. - És engem nézegettek? Minek? – fordítja a fejét az égi lány felé, mert nem jön rá, hogy az előbb történt a felvétel. – De én nem is játszok semmit, én mindig így megyek… És minden emléketeket így őrzitek? Vannak olyan froseketek, amik az otthonotokból származik? – érdeklődik, mert a perdán az emlékek őre egy hatalmas feladat, egy olyan, amit kevesen vállalnak magukra és még kevesebben azok, akik megfelelőek rá. Így biztosan többet lehet megjegyezni, ha bármikor visszanézhető az ilyesmi. Ez egészen csodálatos lenne a népüknek, ha Shiennel is így gondolná, hogy adományoz nekik egy ilyen gépet. Nyilván nem váltanbá ki az emlékek őrét, mivel a régmúlt csak az ő fejükben létezik. - És jelent bármit is azon kívül, hogy egy család vagytok? – érdeklődik, mert egészen elkezdte érdekelni az idegen kultúra. Minden bizonnyal lenne egy-két dolog, amit érdemes lenne átvenni tőlük. Raven pedig a káromkodásnál nagyon izgatott lesz, ezt észre is veszi a Remete. Ritkán szokott ilyenhez folyamodni, ez már csak azért is lehet, mert kevesen szólítják meg, akik megszólítják, meg nem keverednek olyan szituációba vele, hogy káromkodniuk kellene. Főleg, hogy Vharan nem sokáig szokott beszélni, inkább a tettek embere, amit tudnak is róla. Ezért a viták általában vagy el sem kezdődnek, vagy gyorsan rövidre záródnak. - Miért kéne megenni egy szó miatt, cseksze meg? Nem vagyok egy cladac, hogy ismételjem önnön magam, Sokbeszéd Delgado Raven – mondja faarccal, és némi rosszallással a hangjában. Ő biztos nem fog úgy ugrálni, ahogy a másik táncol. De nem haragszik, ez ösztönös nála, hogy azonnal visszarántja a kellemetlen kisugárzású pajzsait, amivel önmagát védelmezi. - A véred majd megtanít rá, Alec biztos járatos ebben. Én csak általános dolgokat mondok el neked – sóhajt, majd megáll egy kicsit, mert kezd megtelni a feje a lány beszédével. – A liffat? Ezt majd neked kell megfejtened – apró mosoly, ami gyorsan elhalványodik, de láthatóan jól szórakozik a másik tudatlanságán. Aztán, mintha semmi sem történt volna, visszaáll alapállapotba, a mogorvább Vharanba. A feokray kimondására ismét bólint elégedetten, a lány gyorsan tanul, és ez újra és újra meglepi őt. Pedig csak egy cserfes kis minden laylevesbe kanálnak gondolta, de több van mögötte, ez ismét kiderült. Továbbra sincs oda a viselkedéséért, de ha valaki megszokja, elviselhető lesz, csak nem kell rá minden pillanatban úgy figyelni, ahogy Raven szeretné. De a káromkodások tanulása sem tart már soká, mert Orlanhoz érnek, ahol egy igen jó cserét bonyolítanak le. Vharan tudja, hogy ő járt jobban, de azt is, hogy Orlannak ez olyan tétel, amiért megérte ennyit adnia. Raven csacsogására elhűl az árus, amikor meghallja a gépi hangot, és hátralép egyet. Vharan csak felemeli a kezét kifordított tenyérrel és egy legyező mozdulatszerűt tesz vele, amire Orlanba visszatér a vér, és folytatja a kereskedést, na meg bólint Ravennek, hogy érti az egészet. Vharanról lepereg a szúrós pillantás, mintha nem is létezett volna, nem akasztja meg, ő csak befejezi a cserét. Rövid búcsú után útnak is indulnak, de úgy tűnik a lánynak nem szárad ki a szája, mert folyamatosa pergeti a nyelvét, a gépe pedig szakadatlanul fordítja a remetének a kérdéseket. - Gondolom neked a csendben gondolkodás nem az erősséged – jegyzi meg, bár nem érezhető, hogy gonosz, vagy akár rosszalló is lenne a hangsúly, inkább csak egy megállapítás. – Igen, a csere jó volt, mindkettőnk elégedett lehet. Hogy mit beszélsz? – öblösen felnevet, mert ez már elszakítja a cérnát nála is. – Nem mondanálak jó megfigyelőnek, égi leányzó – lassan abbahagyja a nevetést, amikor is többen feléjük fordulnak, és értetlenül tekintenek rájuk. – Tartanak tőlem, az Eltévedttől, de annyiban igazad van, hogy van pár perdai aki ezen túl lát, mint például Orlan és nem ítélkezik felettem. A hírem utolért, ügyesen nem mutatják ki az igazi érzéseket irántam. De megbékéltem már ezzel, hiszen bármelyik városba kiséret nélkül járhatok, mint látod – fejezi be, majd eszébe jut még valami. – A lan gyökérből mindenfélét lehet készíteni, talán egyszer készítek valamit, amiből ehetsz te is. De itt is cserélhetsz egy-két dologért, ott például ételeket készítenek és többen esznek Gordeas híres készítményeiből. Tényleg jól főz, szeretnéd megkóstolni? – Vharan úgy van vele, hogy ha Raven eszik, akkor talán nem beszél annyit. Egyébként sem lenne baj, ha kicsit ennének, mert a következő hely az utolsó lesz, ahol a fűszereket fogja megvenni. Ugyan gyűjthene ő is, de itt már apró van törve, és nem kell vele időt töltenie, valamint az egész csereáruja el fog így fogyni. - Vásárlás után az egyik menedékemben fogok pihenni, mielőtt tovább mennék – válaszol készségesen, hátha megérzi majd a lány, hogy napokig biztos nem fogja kísérgetni őt a városban. Vharannak így is elég volt ennyi nyüzsgés, amit Sokbeszéd csak fokozott. Bár ettől eltekintve nem bánja annyira, hogy vele tartott.
*frosek – a földi izének felel meg, egyébként egy amorf vízi lény
*Bőszen tanulok perdaiul, bár a fordítóval eddig is próbálhattam volna, de a géphang nem nyújt olyan élményt, sem kiejtést, mint amilyet Vharan. Másrészt most már sűrűbben „kényszerülök” a Perdára járni, mivel nem mehetek az Imperiummal kutatóútra, marad hát az amit már megtaláltunk, ezért is képzem magam tovább, és ehhez a nyelvtanulás is hozzájön. Szükségem is lesz rá, főleg ha üzletelni akarok a perdaiakkal, és a bátyámmal is itt fogok találkozni, a legbiztonságosabb hely, már ha észrevétlenül eljut idáig. A perdai nyelvhez sok minden más is hozzátartozik, úgyis mint kultúra. Na és a kultúra a neveknél kezdődik, mint megtudom a bódék jelölésénél, mégis csak van másik nevük a perdaiaknak. Vharané után érdeklődöm, nem mintha számítana, pusztán kíváncsiságból kérdezek rá és hozzá hasonlóan, én sem omlok össze amiért nincs neki. * -Á, nem baj. Anélkül is megtalállak bármikor. *Bűbájosan ragyogó mosolyt dobok neki, és kezd a fejemben összeállni egy apró kis terv, de a kivitelezés még várat magára. Amúgy is belebonyolódunk picit a nyelvbe, sajna nem egymáséiba. Addig is elmagyarázom, hogy ugyanannak a szónak több jelentése is lehet, bár nyelvtanilag nem részletezem. * -Már nem, de állítólag régen, a Földön…tudod a mi régi bolygónkon, otthonunkon sokféle nyelv volt. Mondjuk a Föld is sokkal nagyobb volt mint a Perda, több ember is élt rajta. Több nemzetség élt és mindegyiknek más nyelve volt, nem is hasonlítottak egymásra. *Ennyiben is hagyom, nem térek ki a Földön lévő földrészekre, az országokra, sem a búrák alá kényszerülő emberekre. Még mindig van aki akcentussal beszél, de inkább az ébresztettek közül, akiket más kontinensről szedtek össze csak azért, mert a tudásuk az emberiség hasznára lehet. Mindegy is, sokkal szórakoztatóbb Vharan, ahogy félreért, homlokráncolva próbálja elméjébe tuszkolni az információkat…és ahogy kiejti Jenkins nevét, kétszer. Másodszor már jól, mert kijavítom, bár erősen vissza kell fognom magam, hogy ne nevessek. Annyira cuki. A széles mosoly így is marad, egészen addig nem is váltja fel nevetés, míg a sikló szóba nem kerül. Akkor aztán nevetek, jóízűen és már-már könnyes szemmel. Nagyon fura a mélyhangú perdai szájából hallani a szót, és még furább ahogy az ajkaival próbálja formálni. Meg is veregetem a vállát, bár ahhoz kissé nyújtózkodnom kell.* -Sikló, igen. Ügyes vagy! *S még mindig halkan kuncogva válaszolok a kérdésére.* -Van néhány. Jenkins…őt mindig ledobják a siklók, mint amikor engem a boga. Csak a sikló össze is törik. *Jenkins mindig megússza. Mondjuk amikor értünk jött a hegyre, örültem, hogy hazafelé nem zuhantunk le, jóllehet egészen mással voltam elfoglalva. Végigordítottam az utat a fájdalomtól, egy idő után már jól is esett, mert láttam, hogy mindenkit bosszantok vele, de csakazértsem kértem fájdalomcsillapítót. Jenkins ne döfködjön belém semmit sem. Van néhány bogaram nem tagadom, a tűvel való döfködés is oda tartozik, kiváltképp ha Jenkins kezében van a tű. Ő megrögzött méregkeverő, nem mellesleg állandóan kísérletező kedvében van, jobb ha nem ő a kezelőorvosom. Nem ismerve Vharan képességét, vagy képességeit és nem is voltam igazán kíváncsi rájuk korábban sem, úgy hiszem nem látja mit művelek az apró szörnyetegével. Tiszta lelkiismerettel fordulok felé miután eldobtam a kajának szánt levélkét, és szinte máris rátérünk az engem nagyon is érdeklő üzletre. Volt részem alkudozni Hergath-tal és igen élveztem azt a részét. Az alkut kísérőket nem, de amikor a pult alá dobta magát és aztán örömében eldobta a botját, az kifejezetten szórakoztató volt. Neki azonban egészen más dolgok kellettek, mint az itteni perdaiaknak és erről Vharan elég gyorsan felvilágosít, nincs sok időm keseregni. Emlékezve, hogy Eowen is mit kért a bátyámtól, gondolatban már készítem is a listát és a végére egész szép nagy batyu lesz belőle. S csak jár a szám a nagy boldogságomban, hogy mennyi mindenre cserélem majd el az emberi ruhákat és hartley is képben van már a főzőtudományával, meg persze Alec, aki remek hexalevest tud csinálni. Baszki, jobb sakács mint én! A kérdés rángat ki a tervek közül és nézek Vharanra, akinek egész mókás arca lett attól, hogy csodálkozik. * -Hát üzletelni, de eljöhetsz a városunkba is, segítesz kiválogatni az értékesebb darabokat. *Ártatlan vigyort vágok hozzá, mert kétlem, hogy jó ötletnek tartaná a sok ember közé tévedést. Ha valamit megtudta róla a két találkozás alatt, az az, hogy magának való…meg nekem. Ezt a gondolatot egy sóhajjal zárom. Újabb szót tanulok meg, egy hal nevét amit mintha ár hallottam volna, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Kellett volna. Hát most megtanulom nem csak a nevét hanem azt is miért fontos. Vharan dicsérő pillantása és bólintása fülig húzza a számat és büszke vagyok magamra. Fog ez a perdai menni, csak gyakorolni kell. S ekkor, mert állandóan ezerfelé jár az eszem, elképzelem ahogy Jenkinsszel vacsizom és mondok valamit perdaiul, hogy ne értse. Mert ő nem tud, legalábbis mindig van nála fordító, vagy Katja és a hegyen is nagyon úgy tűnt, egy kukkot nem ért abból amit mondanak neki. Micsoda motiváció a nyelvtanulásra! A perdai nevem, mert már az is van, eljuttat minket egészen odáig, hogy készítek egy rövid videót Vharanról és meg is mutatom neki. Ő meg az egészet félreérti. Meg kell zabálni ahogy szabadkozik. * -Mert szép vagy, szép nagy de csak én foglak nézegetni! *Villantom a szemeimet is, hátha ezt a célzást megérti. * -Van sok. Azok is filmek. Van olyan film, amit valaki kitalált és mások eljátszottak, és van olyan film, aminek a története igaz. Szeretnél látni filmet a Földről? *Bár azt a szót amit a fordító ismeretlen szónak jelöl én sem értem, a szövegkörnyezetből kiderítem, hogy mi lehet az. Tutira valami történelmi bigyó. Láthatóan Vharant – azon felül, hogy megörökítettem őt – érdekli a videó és annak elkészítési lehetősége. * -Szeretnél egy ilyen felvevő gépet? Legközelebb hozok neked egyet. *A sajátomat nem adom, különben is bonyolult lenne neki használni, de van olyan, ami csak felvételeket készít. Tök egyszerű, még egy perdainak is. Eszembe sem jut, hogy mit kérhetnék érte, hogy bármit is kérjek, de ha felajánlja, nem fogok ellenkezni. A családnevünkön azonban el kell gondolkodnom. Régi név és nem is a jelenleg használt nyelvből való, de tudom mit jelent, nem mintha bármikor is kíváncsi lettem volna rá. Merőben véletlen, hogy megtudtam. Apa mesélt egyszer a családjáról, kiderítette, honnan származunk. Egy időben ez volt a mániája, miután leszerelt, túl sok ideje maradt. * -Vékony. Egyes nyelvjárásban vékony, másban meg örömöt jelent és láthatod mind igaz. *Mutatok végig magamon vigyorogva.* -Vékony vagyok és örömöt okozok! A bátyám is. *S ha már a nyelvtanulásnál tartunk, az elsők között van a káromkodás, mivel a szókincsem nagy részét az teszi ki. Nálam ez az érzelem kifejezése, legalábbis a hétköznapokon. Vharan meg annyira érzelmesen tud beszélni, nem egyszer észrevettem már, és olyankor még az arca is megváltozik, bár a mosoly nem túl jó barátja, a fintorgás igen. Aztán képes még meglepni azzal, hogy baszkizik és ez annyira cuki tőle, hogy elnevetem magam, de a nevetés csak fokozódik mikor megint félreért. Hát baszki, jó lesz ez nap, éreztem én. * -Mert jól áll amikor mondod…ez csak egy kifejezés arra, hogy aranyos vagy amikor baszkizol. *Mindezt képes faarccal mondani, és elképesztő, hogy még ez is mókás tud lenni. Nem tagadom, hogy oda vagyok érte meg vissza. Néha megmutatja hogy tud mosolyogni is, oylankor a szeme körüli ráncok szétszaladnak, s ismét mogorva lesz, de nem igazi mogorvaság ez, csak olyan…Vharanos. * -Jól van, ha nem hát nem…majd magamtól rájövök. Vagy elárulod úgy, hogy nem tudsz róla. *Arra meg nyelvet öltök rá, hogy nekem kell rájönnöm mi az a lifat. A fordító nem fordított, tutira valami állat lesz. Ahogy az a feokray is, amit sokszor kell elismételnem, mert nyelvtörőbb mint a deloris. Elérünk oda ahol Vharan üzletelni kezd, én meg nem szólok bele, csak szépen üdvözlöm Orlant, majd míg ők lejátsszák a dolgokat, addig Vharan kis izéje szórakoztat el a rotyogásával. Már nem is olyan ijesztő, bár levelet nem adnék még a szájába. Mivel a tárgyalásba és árucserébe nem szóltam bele, attól még érdekel, s miután elköszöntünk Orlantól, mindenre rákérdezek. * -Nem, egyáltalán nem. Miből jöttél rá? *Kérdezek vissza pimaszul és mosolyogva, kíváncsian, hogy érti-e a viccet. Mikor azonban rátérek arra mit figyeltem meg, Vharan elkezd hangosan nevetni, kacagni, hahotázni, a nevetés szinte minden válfaját felvonultatja, én meg elképedt vigyorral nézem. Egyetlen szó üti meg a fülemet igazán, még a zöldségismertető előtt. Eltévedett. Ezt úgy mondja, mintha fontos lenne, csupán a hangsúlyból gondolom és nem is maradok le a rákérdezéssel.* -Eltévedett? Miért hívnak így? *Biztos remek történet és nagyon szomorú is, már csak a szó jelentéséből ítélve. Már tudatlanul is másképp nézek Vharanra, hát ha még el is mondja miért tévedt el és hova. A kaja hívásra viszont nem mondok nemet, felcsillannak a szemeim, látható, hogy imádom a perdai konyhát és aki egyszer is evett a dominiumi menzán, pontosan tudja miről beszélek. * -Naná! Kajával bármikor kínálhatsz. Ezt a helyet megjegyzem, az összes ruhát idehozom. Imádok mindent ami perdai, de komolyan. A bátyám csinált nekem hexalevest, hát az mennyei volt, látod? Elég csak rágondolnom és máris csorog a nyálam. A gyászmadár meg…nem tudom hogy hívják nálatok. Kicsi madár és finom. De tudod mi a kedvencem? A sült lárva. Mmmmmmm…*Bár nem Vharantól „ájultam el” de sikerült kicsikarnia belőlem az első nyögdécselést. Lehunyt szemmel már gondolatban is élvezem a sült lárva ízét. Majdnem neki is megyek valakinek, hajszál híja csak, hogy kinyitva a szemeimet el tudom kerülni.* -Upppsssz!...Több menedéked is van? És hol van az ahova majd megyünk? *Nem, nem véletlen a többes szám, elhatároztam, hogy Vharan nyakán maradok ameddig csak lehet és ha elhagyja a várost, akkor én is megyek vele. Csak rá kell vennem arra, hogy ne a főkapun menjünk ki. Kell a francnak a katonai slepp. *
- Gondolod? - fürkészően figyeli a lány grimaszait és gesztikulálását. Mindig egy kicsit jobban megismeri, de úgy érzi, hogy a másik sok mindent rejteget előle még. Nem mintha felróható lenne, és abban is egészen biztos, hogy ezek közül sokat meg sem értene a két kultúra különbségéből adódóan. Nem gondolkodik ezen soká, hiszen sok mindent el kell még ma intéznie, és nem szeret igazán a sokaság között lenni. Egy, maximum három ember hosszabb jelenlétét el tudja viselni, vagy, ha egészen másra kell koncentrálnia, de egyébként mondhatni, hogy kényelmetlenül érzi magát ennyi perdai között. Azért kíváncsi, nem véletlenül lett remete, a megismerés már olyannyira sajátjává vált, hogy észre sem veszi, hogy mennyi mindent kérdez az idegen kultúráról. Érdekli, magáévá teszi és ha kell, majd felhasználja a saját, vagy éppen Perda érdekében. De még az is lehet, hogy ezzel megmentheti majd egyszer a számára fontosakat, akik száma nem rúg egy fél tucatra sem. Érdekesnek hangszik számára a Föld, és egyben ijesztőnek is. - Akkor sokkal többen vagytok, mint, amennyi égi elférne a Perdán? - kérdezi, mert ez egy igen fontos kérdés lehet a jövőre nézve. Nem tudja, hogy mennyi quorsa van az égben, de ha nagyobb volt a hazájuk, mint a Perda szent földjei, akkor igencsak megkérdőjelezhető az ittlétük. – A Perda nagyon sok része nem kényelmes élőhely a magunkfajtának, az égiek mennyire alkalmazkodóak? – itt már erősen felhúzza a szemöldökét, újra végignézve a lányon, akivel volt szerencséje a hidegben, nehéz körülmények között lennie egy napot. Akkor nem úgy tűnt, mintha nagy különbség lenne ilyen téren közöttük, így, ha a sivatagba is költöznének mondjuk, vagy akár a víz alá az égiek, akkor sem lenne elegendő élelem mindenkinek. Egyelőre fennhagyja magának a kérdés komolyabb megtárgyalását későbbre is, talán Atharddal és visszatér a mai napra, végül is nem azért jött, hogy a jövőről beszélgessen. Jenkins neve végül helyesen kiejtődik ajkain, habár nagyon furcsa nyelvbotlást érez az egészben, nehéz számára és fárasztó is a földi beszéd. A sikló is sikerül úgy, ahogy, tudja jól, hogy tökéletestől még messze van, de legalább az egyik gépmadarat már tudja, hogy hogyan hívják, a többiről pedig érdeklődik. Kiderül számára, hogy többféle van az égieknek, ami egészen nyugtalanító. Ő úgy gondolja, hogy az való az égre, aki önerejéből meg tudja hódítani, de elismeri, hogy ha segítséggel is, ez a quorsáknak sikerült. Nem tudja, hogy jó ötlet-e beengedni ide egyáltalán őket, a gondolkodásuk inkább saját maguk körül forognak, nem pedig mindenki körül. Az élet körforgásába beavatkozni egy nem isteni teremtménynek nem jó tett, árt a saját lelkének. Közben Orlannal is megegyeznek, az üzlet remekül sikerül. - Egy darabig még biztos nem lépek be a városotokba - szögezi le, minden magyarázat nélkül. Talán a hangsúlyból még Raven is megérti, hogy nem fog válaszolni a lányból vélhetően kikívánkozó „Miért?” kérdésére. Ahhoz ő még túl keveset tud, hogy csak úgy besétáljon és kereskedjen az égiekkel. Ami azt illetti úgy hiszi, nincs is rá szüksége, hiszen mit tudnának neki adni ők, amire szüksége van? Nem beszélve a dolog másik oldaláról, hogy ő mit tudna adni, ha véletlenül mégis szüksége lenne valamire az égi néptől. A róla készült felvétel továbbra sem érthető számára, hogy mire jó, azon kívül, hogy esetleg tényleg felismerjék. Raven incselkedő mondatai eljutnak hozzá, és bár egyre szimpatikusabb neki a másik, még nem reagál az ilyenre. Nem tudja, hogy Sokbeszédnek milyen szándékai vannak vele, és ő már nagyon sok ártó szándékú perdai nősténnyel találkozott ahhoz, hogy tudja: mindennek eljön az ideje. - Szeretnék - érdeklődve néz a lányra és a gépére. Igazán érdekli a másik haza, amit elhagytak az égiek. Talán teljesen más volt, mint a Perda. De akkor miért jöttek el onnan? - Gondolod, hogy mi még találkozni fogunk? Én elég sokat vándorlok, és általában kerülöm a népesebb helyeket - sóhajt egy őszintét, mert hiába a kellemes társaság, vagy legalább elviselhetőbb, mintha más lenne, mégis kő van a szíve helyén ilyenkor, ami elég erősen szorítja. Az önkéntes száműzetésé olyan kérget ölelt a szíve köré, hogy még egy tither is megirigyelhetne. - Vékony. Ez tökéletes rád, Alecre kevésbé - néz végig a valóban vékonyka Ravenen. - Örömöt? - cinkosan pillanat egy pillanatra és eléggé kétértelműre sikeredik. Hogy ez az irónia helyi megfelelője, vagy egyetért-e, nem derül ki, mert többet nem mondd egy szóval sem. - Nem tagadom, van olyan, hogy örömet okozol, de a mai nap kivételével általában elég idegesítő tudsz lenni - hogy a mai nap miért kivétel, azt maga sem tudná igazán megfogalmazni. Talán az lehet az oka, hogy akivel eddig találkozott, nem ennyire kirívó eset sem a perdaiak, sem pedig az égiek között. Érdekli a lány, mert cserfes, érdeklődő és többször is bebizonyosodott már, hogy okos, sőt Vharan úgy gondolja, hogy elég ravasz is. Ennek inkább a perdai-ismeretéhez lehet köze, egyfajta megérzés. Talán téved, de egyelőre élvezi a másik távolságát, és némileg a tiszteletét is. Mert látja az igyekezetet, hogy Raven nem bontakozik ki teljesen, pedig ha tudná, hogy talán ő az egyetlen perdai, akivel szemben nyugodtan megtehetné. - Értem - adja fel a megértését a quorsa logikának, de azért igyekszik. Elfogadja, mint érti, ami nála egyfajta pozitív értelmezést jelent. Így nyilvánvalóan nem hazudik, csak egy kicsit másképpen fogja fel, mint, ahogy azt Raven tenné például. – Kevesen mondják rám, hogy aranyos vagyok. Hízelegsz netán? Bassszki – halvány mosolyt ereszt a lány felé, mert látja, hogy a másik ebből elég jól táplálkozik. Ő pedig nem igazán lenne kíváncsi jelenleg Raven rossz oldalára, márpedig olyan mindenkinek van, legyen az perdai, quorsa, vagy akár egy isten. A kiejtése természetesen még hagy némi kívánnivaló maga után, de alényeg biztosan átment. Vharan is rendelkezik egyfajta humorérzékkel, csak ritkán csalják elő belőle, és neki mást jelent boldognak lenni, máshogy éri el. Egy jó étel, egy szép vadászat, egy jó üzlet, egy új állat látványa. A freorian feje attól a naptól Faeserin dísze, a bejáratnál lóg, mióta kitették, a hideg elég jól konzerválja és az ott élők büszkék rá. - Tiéd a lehetőség - a nyelvnyújtás továbbra sem hat rá, Nichitől már elégszer látta és úgy tűnik az égiek is alkalmazzák ezt a rítust. Habár ő elég gyerekesnek tartja, de lehet, hogy ha majd nem tetszik neki valami, akkor visszaadja így, ha már az égi kultúra része. Nichi barátkozik, amennyire neki tetszik, de úgy látszik, hogy mostanában mindenkivel megbékél egy rövid időn belül. Vagy öregszik, vagy fáradt lehet, esetleg mindkettő, de végül felhagy Raven zaklatásával és feltelepszik barátja vállára. Vharan sosem tartotta gazdájának magát, csak inkább egy néha kellemetlen, néha hasznos, néha pedig jó társaságnak a perdai tündért. Talán az állat is így van vele, mert még nem menekült el soha Vharantól - leszámítva azt a pár évet az elején -, bárhová is vetette őket a Shaz’or lelkére ható iránymutatása. - Abból, hogy be nem áll a szád. De ezt valójában tudtad, te is, igaz? - habár a költői kérdés fogalmát nem ismeri a perdai remete, azért rájön, hogy itt valami kellemes piszkálódásról lehet szó. - Amikor alszol, akkor is beszélsz? Mert, ha nem akkor legközelebb alvás előtt találkozunk, kizárólag - szúr vissza, de a Vharan féle hörgős nevetés biztosítja Ravent, hogy a férfi viccelődni és szurkálódni próbál a saját esetlen módján. Mert máshogy sérteget, ha muszáj, és az egyből észrevehető bárki számára is. A „nagy” viccelődésnek hamar vége szakad, mert Raven egy régi, de még szivárgó sebet kezd feszegetni. Szerencséjére már egy ideje ismerősök Vharannal, így nem veszi támadó szándékúnak a visszakérdést. - Ez a másik, amit magadnak kell majd kideríteni. Talán Athard el is mondja az igazat, mert többféle verzió létezik. Keresd őt ezzel, én nem szívesen beszélek róla - még kedves is volt, hogy támpontot adott a majdnem fiaként tisztelt vadászhoz. Ő tökéletesen ismeri mindkét oldalt és még a történetet is hozzá. Szerencsére a téma inkább a perdai ételkultúra és egy hevenyészett – vagy éppen félreértett - meghívás a remetétől. - Caravis lehet a madarad. A hexa tényleg az egyik legfinomabb és a lárva is ízletes. Hogy állsz a tengeri ételekkel? Lyella talán van itt is, de egy jó verigo, vagy morlong szárítmány, némi cassiaval azt hiszem elégedettséggel töltene el. Itt azt is találsz, ha szerencsés a mai nap – mosolyodik el, majd el is indul Gordeas felé. Füttyent egyet, miközben elmondja, hogy mi a terve a vásárlás után, és eléggé elmulatozik magában a kaján nyáladzó Ravenen. Többen odafordulnak, de egy darabig nem történik semmi, aztán Gordeastól - ahol most is sor van - kiválik egy perdai nő, és széles mosollyal feléjük indul. - Megyünk? Mondtam, hogy pihenni készülök - sóhajt egyet, mert a levakarhatatlan leányzó vele szeretne tartani. - Ha megígéred, hogy nem zavarsz túlságosan, akkor jöhetsz. De dolgoznod is kell ott, mert… ez az alku tárgya - módosítja a végét, habár a lényege ugyanaz lett volna. – Egyébként az erdőben van. Shiennel fénye ragyogjon rád, Ilithia - köszönti a nőt, aki időközben odaér hozzájuk, és láthatóan távolságot tart Raventől, még némi bizalmatlansággal is mustrálja, de a mosoly nem olvad le az arcáról. - Shaz’or erősítse meg a szíved, Vharan. Mit hozhatok neked és a… vendégednek? – pillant Ravenre, de inkább visszafordítja a fejét a remete felé. – Egy helyet és egy nagy víz alatti tálat kérnék – hajol meg a nőnek, akinek végigsimít a kinyújtott kézfején. A nő értően és kedvesen bólint, majd megismétli ezt a lány felé is, kevésbé kedvesen, inkább amolyan protokollszerűen és távozik. - Nem szoktam kihasználni a szívességeket, de biztosan nem várnád ki azt a sort – mutat a várakozókra, és természetesen az is benne van az egészben, hogy hirtelen ő is éhes lett. Ő sem várná ki a sort, inkább elmenne egy másik helyre, de némileg be akarja mutatni a kultúrájuk egyik büszkeségét a lánynak. Leteszi a cuccát, majd kotorászni kezd benne, és furcsa kis bőrszütyőket vesz elő, amit egy nagyobb már előkészített hexabőrbe tesz össze. Végül zsákként összetekeri és egy vastag indaszerűvel bezárja a tetejét, majd csak úgy üldögél tovább várakozóan. *cassia – általában gabonaféléből változatosan előállított, kása szerű köret
*Sejtelmesen nézek Vharanra válasz helyett. Nem tudom mennyire érti az ilyen arcmimikát, de talán rájön arra, hogy mit jelent. Naná, hogy meg tudom találni bárhol, főleg ha sikerül a tervem, mely már kezd körvonalazódni. Amúgy meg Alecnak is jó lenne ha megint összejönne a Nagy Perdaival, nem árt egy remek harcos szövetsége a kancellária ellen, a bátyám már szerzett egy jó pontot Vharannál, őt meg tisztelik, dacára bárminek ami miatt erre a remete életmódra adta a fejét. Szeretnék itt maradni, mármint a Perdán, a francnak sem hiányzik újabb út egy élhető bolygó keresésével, aminek csekély az esélye. Még ötven év és én már nem is élvezhetem. Én viszont nem úgy szeretném megoldani, ahogy a kancellária. A Földről mesélés egészen ártatlannak indult, de Vharan kérdése láthatóan kétségeket ébreszt benne velünk kapcsolatban. * -Dehogy! Sokan vannak még odafent…*Mutatok az égre ahol a Dominium innen nem látható, de ő is biztosan tudja, hogy van egy nagy hajó ahonnan idejövünk. * -…de bőven elférnénk. Nem mindenki jutott fel a nagy hajókra. Öt nagy hajó indult, a miénk a Dominium erre, míg mások másfelé. Sokan maradtak a Földön is. *Én a Dominiumon születtem, ahogy az én szüleim is, azt nem tudom, hogy a Földön maradt-e más családtagom, de nem ismertem őket, nem hiányozhattak, nincs meg bennem az az érzés ami a felébresztett Alvókban. A veszteség érzése. Inkább csak tényként kezelem, bár át tudom érezni mondjuk Hartley fájdalmát. Azt nem szeretném, ha a Perda olyan sorsra jutna mint a Föld, csak azért, mert az ember már csak olyan, hogy inkább pusztít ha nem tud megszerezni valamit magának. Hogy mennyire vagyunk alkalmazkodóak, már jobb kedvre derít és a bennem lévő rossz érzés ami még nem szomorúság volt, eltűnik. * -Eléggé. Ne nézz így rám hééé! Túléltem a jeges hegyet, nem? *Vigyorgok rá, az idő minden emléket megszépít és valóban így van. Jóllehet nem kívánok újra oda felmenni, de ha muszáj lenne, felkészülnék rá. Már tudom mi vár rám odafent és Svensson szörnyei nélkül egy kicsit könnyebb lenne. Nagyon kicsit. Soha be nem vallanám, de olykor eszembe jut a kis szaros akit otthagytunk a hegyi perdaiaknál, mi lehet vele, ha újra látna, emlékezne-e rám? Talán Vharan majd tud róla hírt hozni, de nem most hozom szóba, a mi nyelvünkre tanítom és egész jól megy neki, bízvást állíthatom, hogy legalább olyan jól, mint nekem a perdai. Amíg ő üzletel, én csak figyelek…meg persze beszélek is, de nem sok vizet zavarok, annál inkább utána, de még nem látszik Vharan arcán, hogy az agyára mennék, sőt! Néha még mosolyog is, ami kifejezetten jól áll neki. * -Oké! Akkor itt kísérj majd el üzletelni, ha velem vagy biztosan jobban járok. *Nem kérdezem miért nem akar a Városba belépni, egyébként sem szívesen vinném oda, még lenyúlnák az özvegyek, nem mintha itt nem pislognának rá a szép nők, de Vharan mintha nem venne róluk tudomást. Jobb is, elég ha rólam vesz. Ez elég nehezen megy neki, hiába udvarolok neki, de betudom annak, hogy magának való és nem sokat találkozik nőkkel, így nem lehet jártas a női praktikákban. Aztán ki tudja, lehet, hogy a perdai nők sem. Azért egy újabb találkozás csak kinéz, mert dacára annak, hogy a róla készült felvétel még mindig nem izgatja, az általam felajánlott szerkezetet szeretné. Még ettől is majd elalélok, olyan kis aranyos és szerény. Fülig érőn mosolygok rá és ha lehetséges lenne, ez a mosoly tovább szélesedne, csak épp útban vannak a füleim. * -Hát persze, hogy találkozunk még. Én sem szeretem ha sokan vannak körülöttem, jobb is ha kettesben vagyunk. Mondtam, hogy bárhol megtalállak. *S ha sikerül, még egy kicsit meg is lököm a vállammal, épp csak jelzésértékűen. Persze lehet, hogy ő ezt nem fogja érteni, mindegy is. A családnevünk kerül szóba, ami elég jellemző rám, természetesen színesebben adom elő, mint ami és a védelmembe veszem a bátyámat is.- -Jó, Alec nem olyan vékony, de hát férfi az istenadta, nem lehet egyszálbélű. Viszont nem is perla koda. *Büszkén húzom ki magam – így is alig érek fel a válláig – hogy tudok én perdaiul ha akarok. Ezt a kifejezést még Tywinnától tanultam, bár akkor sem értettem, miért nevez engem perla dagadéknak. Úgy gondoltam ez sértés lehet, nem mintha magamra vettem volna ha egyből értem. Azt a nőt nem lehet komolyan venni. Vharan cinkos pillantása már biztatóbb az eddigi komor ábrázatnál, sőt még a mosolynál és nevetésnél is, hiszen az én öröm okozásomnál került felszínre. Kacsintok rá, hogy értem én mit akart mondani és azt is, amit utána ki is mond, nem csak nézi. Elnevetem magam, tényleg jókedvűen, ízesen kacagok azon, hogy a mai nap kivételével idegesítő vagyok. Tudom magamról. * -Csak kétszer találkoztunk, nem sok összehasonlítási alapod van. Néha szándékosan vagyok idegesítő. Engem szórakoztat, imádok másokat bosszantani. Most azért vagyok kedves, mert téged nem akarlak bosszantani. *Bár Vharan akkor is cuki amikor morgós. Ezt azért nem osztom meg vele, mert jobb ha mosolyog, meg azon a fura hangon nevet. Biztos azért fura, mert nem sokszor nevet és még gyakorolnia kell, még neki is idegen a nevetés. Az elméje tutira rácsodálkozik ilyenkor Vharanra és azt kérdezi: „Mi a jó fenét csinálsz?” Én inkább csak gyönyörködöm ilyenkor, de a legjobb, amikor Vharan kiejti a baszkit. Meg amikor azon csodálkozik, miért akarom megenni ezért. Már ekkor fülig ér a szám, százkaráton csillog ahogy magyarázom a lényeget, de könnyes nevetésbe fordul az egész amikor újra baszkizik. Óvatosan nyúlok a szemeimhez s ujjbeggyel törlöm le a könnyeimet. * -Hízelgek baszki. Én mondom, hogy aranyos vagy. A többiek nem hallottak még nevetni és baszkizni. Komolyan, olyan faarccal tudod előadni. *Érdekes egy humora van az biztos, de nekem bejön. S jól gondolja, a mosolya is jókor jön, zsigerből időzít jól az emlegetett faarc után. Igazából már a kis állatkáját is elfelejtettem, vagy nem kerül a szemeim elé. Megsértődött amiért eldobtam a levelét. Egy vállrándítással lépek túl azon, hogy ki kell találjam mi az a lifat. Hát nem lehet olyan fontos biztosan, de attól még utánanézek, legfeljebb ha újra találkozunk, ezzel fogom köszönteni. * -Persze, hogy tudom magamról, ezért nem kérdeztem komolyan az előbb….nem, amikor alszom nem beszélek. *Ó, baszki, még csak az hiányozna, az összes titkomat kifecsegném. Azon viszont jót nevetek, hogy Vharan alvás előtt akar velem találkozni. Na jó, nem pontosan így mondta, de kit érdekel? * -Alvás előtt egészen mást csinálnék, bár a szám akkor is járna. Szóval legközelebb együtt fogunk aludni? *Persze, hogy teljesen félreértem, szándékosan, és még ki is forgatom a szavait a magam előnyére. Öröm nézni, ahogy Vharan belesétál a saját csapdájába, annak ellenére, hoy viccnek szánta. Az a fura, halálhörgéses nevetés biztosít arról, hogy nem gondolta komolyan, én viszont igen. Háhhháá! Szerintem jó hatással vagyok rá, még a mellettünk elsétáló perdaiak is kigúvadt szemekkel nézik Vharan nevetését, nem láttak még ilyet. Gyanútlanul kérdezek rá az Eltévedett kifejezésre, és nem is számítok nagyon komoly dologra. Hiba volt. Vharan arca elkomorul és bár nem ismerem még igazán, azt már tudom, hogy ez a komorság egészen más, mint az eddigiek. Alapjáraton komor az arca, most viszont láthatóan kiül mellé még valami árnyék, sötét felhő s még a tekintetébe is belekúszik. A hangja is megváltozik, valahogy darabos lesz, mintha homok csikorogna a fogai között, mégis halk ahhoz, hogy mérgesnek érezzem. * -Rendben, értettem. Fájó téma. *Nem is kérdezek rá másra, még Athardra sem, hogy ki az és hol találom, csak megjegyzem a nevét. El nem tudom képzelni milyen történet állhat Vharan Eltévedett neve mögött, minden bizonnyal a remetesége is amiatt van, és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem vagyok rá kíváncsi. Más helyzetben, mással szemben inkább kicsikarnám, de Vharant kedvelem és ahogy mondtam korábban, nem akarom bosszantani, sem magamra haragítani, több okból sem. Szóval hagyom, hogy ezt a témát leváltsa a kaja és a meghívás, ami igazán nem volt az, de azzá tettem. * -Caravis….lehet, hogy az….igazából nekem mindegy, ha tengeri, akkor is biztos jó. Te nem ettél még a dominiumi kajából. Ha ettél volna, nem kérdeznél tőlem oylanokat, hogy szeretem-e ezt vagy azt, hanem elém tolnád. Lyella, verigo, tök mindegy, csak kaja legyen, igazi kaja. *Ez sem segít sokat azon, hogy elcsordul a nyálam…persze nem szó szerint, de az sincs már messze. Sietve tipegek Vharan után oda ahova megy, Gordeas vagy ki a fene, megjegyzem a nevét, mert állítólag jól főz. * -Pihenek veled, nem probléma. *Fel kell néznem rá, s megvonom a vállam, tényleg nem okoz gondot a pihenés, én is tudok pihenni. Olykor. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy csendben vagyok, de azt nem árulom még el. * -Nem foglak zavarni ~nagyon~ mit kell dolgoznom? Pihenés közben? *Ez a kérdés a homlokomra ugrasztja a szemöldökeimet. Mit lehet dolgozni ha egyszer pihenünk? De persze bőszen bólogatok és megígérek bármit, ha vele mehetek. A nagy ígérgetés közben majdnem neki megyek a nőnek akit Vharan üdvözöl, hogy nem tarolom le, az csak neki köszönhető, mert láthatóan távolságot tart tőlem. Amikor eszmélek, rámosolygok a legszebb százkarátos mosolyommal és integetek is neki öt ujjal. * -Helló! Igen, az Istennő fénye ragyogjon rád. *Még emlékszem hogy nézett rám Vharan amikor kimondtam az Istennőjük nevét, szóval most is kihagyom, de köszönök, mert anyukám megtanította az illemet. Másrészt jó benyomást szeretnék tenni a nőre, fogalmam sincs miért. Nézem mit csinálnak ezek a kezükkel, érdekes kézfogás és talán pont ezért jegyzem meg s mikor a perdai nő felém is kinyújtja a kezét, némi hezitálás és Vharanra nézés után, esetlenül bár, de én is fejet hajtok és megsimogatom a nő kezét. * -ja, igen, ugyanazt kérem…víz alatti tál? Köszönöm! *Majd Vharan felé fordulok értetlenkedve és kissé fintorogva.* -Víz alatti tál? Ugye nem a víz alatt kell megenni ami rajta van? *Vharan szövegére és a sorra nézve bizonytalanul rázom meg a fejem.* -Nem is tudom. Nem igyekszem a víz alá menni. Szóval nem kell kivárnunk a sort? És még azt mondtad nem tisztelnek. Hát mi ez ha nem tisztelet? *Teszem fel a nagy kérdést, mert én úgy láttam, a perdai nő igenis tisztelettel nézett és szólt Vharanhoz, s tárom szét a karjaimat kérdőn, majd leülök én is ha van hova. Nézem a ténykedést, a sok csomagolást, és erőt vesz rajtam a kíváncsiság.* -Most mit csinálsz? Mit csomagolsz el annyira? Ez tuti valamilyen vicces ajándék lesz, ha háromszor csomagolod be, mire kibontja az akinek adod, agylobot kap….na, és most mi van? Várunk? De jó. Beszélgessünk addig. *Mosolygok rá újfent, körmeim azonban ütemesen dobolnak az asztalon ha az van előttünk, vagy azon ahova ültem. * -Alec jól van. Neked köszönheti, hogy élve lejutott a hegyről, és én is köszönöm, hogy nem árultad el. Hogy segítettél neki. Volt egy hosszú pillanat amikor azt hittem mindennek vége. *Akkor néztem Vharanra gyilkos tekintettel. *
Sokbeszéd készségesen válaszol neki, ő pedig számba veszi a lehetőségeket. Az öt hajó emlegetésére feljebb vonódik a szemöldöke, de mégsem szól semmit. Csak figyelmesen hallgatja, ahogy előadja a lány, hogy elférnének itt. Ő ezzel nem teljesen ért egyet, de egyelőre megtartja magának a gondolatait. - Ezek a hajók találkoznak, ha az egyik élhető bolygót talál? - ez talán nem “ördögtől való kérdés”, ahogy az égiek fogalmaznának. Nagyon is valós veszélyt jelent a Perdára, ha ilyen történne. Így is okoznak elég problémát az quorsák, az ötször annyi már neki is ijesztő szám. Márpedig a Perda nem túl nagy, hiszen ő már elég jól bejárta, amit be lehetett. Volt forró és jéghideg vidékeken is, és a saját népe is elenyésző számmal él a szélsőséges körülmények között. Az meg, hogy Raven túlélte a Nebelt tényleg becsülendő, mert a nem éppen arra a vidékre való testalkatával tette mindezt. Sokat nyavajgott, de mégis ott volt, harcolt, túlélte. Nem nézi úgy tovább, ha már ezt kérik tőle, egyébként sem nézte “úgy”, főleg ha tudná, hogy pontosan mire célzott a másik, talán még szóvá is tenné. És nem, nem fogok a városukba menni, úgy érzi megfertőződhetne, más kultúra illata fúródna be a tiszta lelkébe és ő ezt nem vállalja be. Lehet, hogy fél, de valójában ő elégedett az életével és nem akarja megbonyolítani. Márpedig ha ilyen égiek vannak, akikkel ő találkozott, sokkal nehezebb életet élhetnek, mint ő, szabadon. Ehhez semmi sem vonzza, így marad egyszerű, de szabad remetének. - Gondolod? Szerintem lyukat dumálsz bárki hasába, főleg, ha megtanulod a… nyelvet - gondolkozott visszafelé egy kicsit, még a kinyújtott nyelve végét is megfogta egy pillanatra. De már vissza is húzta, csak valami önkéntelen reflex lehetett, hogy eszébe jusson az, ahogy raven nevezte a különböző beszédeket. Így is elég furcsa az neki, hogy többféle van, soha nem gondolt bele, hogy máshogyan is lehet beszélni. Újabb meglepetés, mert annyira nem is, hogy Raven tud pár káromkodást is. - Perla koda? Hát az nem vagy te sem… kéne belőled vagy három. Persze nem kell komolyan venni, elég belőled egy is - húzza el az ajka bal oldalát oldalra egy félmosolyra, mert borzasztó lenne három Raven, megsemmisítő. Már, ha úgy igazán beindul, vagy valami baja. Most így, hogy rá van utalva - azért Vharan se annyira hülye, hogy erre ne jöjjön rá -, egészen kellemes társaság. - Csoda, hogy még ilyen jól vagy. Igen, én nem szeretem ha bosszantanak, mert ahhoz általában nincs türelmem és gyorsan befejeztetem a bosszantást - mondja kissé lélektörően, a távolba révedve. Volt néhány rossz emléke ezzel kapcsolatban, amik most felrémlettek előtte. De nem tart sokáig a réveteg tekintet, inkább a lányra koncentrál újra. Léptei nem változnak, céltudatosak maradnak. - Fa arccal? - nyúl a képhez, de nem érzi, hogy annyira kikezdte volna a nap, hogy megkeményedett volna annyira, és nem is olyan az érzése, mintha azon húzná végig az ujjait. Picit értetlenkedve néz a lányra, majd újra azt mondja. - Baszki - és közben megint végighúzza a az ujjait, de nem érzékel különbséget, széttárja a kezeit. Jól szórakozik Sokbeszéden, aki érti Vharan furcsa humorát. Szereti, ha értik, mert akkor nem találkozik értetlen tekintetekkel, mint általában. Kellemes meglepetés. - Csoda - piszkálja egy kicsit, de nem szándékosan, csak így jön össze neki. Nem szokott nőkkel ennyit beszélni, nem véletlenül. Azért a perdai nők is - számára - felesleges dolgokkal szokták tömni a fejét, már ha találkozik valakivel. Kivétel az anyja, ő tudja, hogy hogyan kell pontosan Vharannal bánni. - Miért? Énekelsz fürdés közben? - kérdez rá, mert ugyan sejti, hogy mire gondol a másik, azért nem úgy megy az, az illem nálam pont előre való. Már azoknál, akik megérdemlik, ez is az ő saját törvénye magával és másokkal. - Aludni? Most mondtad, hogy alig ismerjük egymást - mosolyodik el, majd vállon veregeti Sokbeszédet. Persze vonzó számára, és könnyen lehet, hogy nem vetné meg az “alvást” sem, de egyelőre sejtelme sincs, hogy csak szórakozik-e vele a lány, hogy vele maradhasson, aztán meg majd azt mondja, hogy alvásról volt szó. A nők nyilvánvalóan az égieknél is, ravaszak. Sajnos tényleg beletrafál egy “nem beszélek róla” témába Raven, de egészen kedvesen lereagálja Vharan, és Raven sem kérdezősködik tovább. - Ez meglepő tőled, de köszönöm, hogy nem faggatsz róla. Talán rosszul értékeltelek először - mondja ugyanabban a komor stílusban, de belül tényleg örül, hogy nem kérdezősködött tovább, amit valóban hálásan vesz tőle. Hamarosan már az ételről lesz szó, így Vharan is jobb kedvre derül, talán már nem látszik annyira morcosnak, mint eddig. De ezt csak a kívülállók állapíthatják igazán meg, ő már magában tökélyre fejlesztette az érzelmei ki nem mutatását. - Nem még nem ettem. Ilyen rosszak? És mi az, hogy igazi étel? Van hamis is? Megtámad? - horkant egyet nevetésként, de mivel nem tudja, hogy ez vicc-e valójában, és az égieknél úgy kell vadászni az ételre, hogy az közben őket támadja… egészen vidám hangulatba kerül. Pár perc alatt a komorságból a jókedvig jut, kezd kicsit elfáradni érzelmileg. Sok neki ez az impulzus, amit kivált belőle Sokbeszéd, mégsem bánja igazán. - Úgy gondoltam egyedül pihennék - jelenti ki határozottan, de talán a mai napot még kibírja vele, és amúgy is elég jó kedvre derítette. - De végül is jöhetsz, ha nem leszel útban - vonja meg a hatalmas vállait inkább. - Hát előbb a csapdáimat fel kell tölteni, és esetleg ki kell belőlük venni ami benne van, ha van. Meg rendezni kell néhány dolgomat, amit majd magammal viszek - fejezi be, mert nincs más, és megérkezik Ilithiai is közben. Raven illedelmesen köszön, és nem használja ugyan az Istennő nevét, mégis - bár ez továbbra sem látszik rajta - zavarja, hogy egy égi köszön így, még ha tudja, hogy tiszteletből is teszi. Ezen nehéz magát átrágnia, de meg kell szoknia, mert ha meg quorsaként köszönt volna, azt nem értik meg az itteni népek. Ilithia a szokásához képest rendesen bánik Vharannal, és bólint a visszaköszönésre raven részéről. Bár kicsit furcsán veszi ő is láthatólag, de azért nem mondd semmi olyat, amivel megsérteni az égit. A víz alatti tál megrendelve, Ilithia pedig elmegy, hogy meghozza majd nekik, amint elkészül. Raven érintésekor a lány érzi, hogy nehezen hagyja ott a kezét a perdai nő, de mégsem húzza el. - Dehogy, víz alatti növények és halak válogatott sora, változatosan elkészítve, majd meglátod. Nem kell a víz alá menni, elrontaná az ízét. Egyszer hallottam ilyet, hogy ettek már a víz alatt, de az édesvíz volt. Valami fura rituáléja volt egy családnak - réved el, hogy hátha valami jobban eszébe jut még erről, de sajnos gyerekkorába hallotta utoljára a történetet, így ennyi az, ami megmaradt belőle. - Van egy adósságuk felém, amit így rendeznek, ez nem tisztelet. Habár… egy ideje már az is - ezt nem tudja elvenni Raventől, ő is észrevette, hogy az utóbbi időben kedvesen bánnak vele már, és nem esik nehezükre etetni őt, ha idetéved. Ritkán használja ki a helyzetet, de most éhes és nem akarta Ravent sem megváratni, főleg azért, mert mire sorra kerülnének, lehet, hogy Sokbeszéd elszabadulna, mert azt észrevette, hogy ha nem kényelmes helyzetben van - mondjuk a Nebel hidegében például - akkor elkezd beszélni, és jaj lenne nekik. - Igen várunk - tudja, hogy nem válaszolt a kérdésre teljes mértékben, és a beszélgetés kérdésre sem válaszol. Még gondolkodik, hogy mit mondjon rá, de Sokbeszéd híven a nevéhez máris kérdez. Megnyalja a kiszáradt ajkát mielőtt válaszolna, és és tekintetét a lányra emeli. - Miért árultam volna el? Végig segített nekünk, a férfi, az a … Dzsenkisz pedig csak megjelent ott, amikor már majdnem végeztünk. Habár nélküle lehet, hogy ott pusztultunk volna, de kiegyenlítődtek az esélyek. Alec megérdemelte a védelmet, hidd el, akkor az életünket is feláldoztuk volna érte, ha már ő megtette értünk - ebben lefelé a hegyről a többiekkel is beszélgetett és egyetértettek, talán még Alec is hallotta. Szerencsére az égi vezető vezetőként viselkedett és nem csinált felesleges harcot. Közben - szinte a semmiből felbukkanva - Ilithia hozza meg az ételt, Vharan azonnal feláll. - Faruun Vharan és kisérője - mondja mosolyogva, majd leteszi a nagyjából háromszemélyes tálat, ami rommá van púpozva, mindenfélével. A nagy tál szélén, mindenféle mártásféle van, külön erre kialakított tégelyszerűen kivágott mélyedésekben. Vharan meghajolva köszöni meg, Ilithia pedig otthagyja őket, a mosolya nem múlik el közben. Vharan visszaül az étel mellé, és szemügyre veszi az ételeket, amik között némi gyümölcs és köret is akad. - Melyik tetszik? Válassz - adja meg a lehetőséget a lánynak, habár az ő tálja és az illemvalójában azt diktálná, hogy ő vegyen először. De most úgy érzi, hogy Sokbeszéd újat fog kóstolni, bármibe is fog belekóstolni. Az élményt pedig nem akarja elvenni tőle. Amint ez megtörténik, ő is magához vesz egy méretesebb halat és enni kezdi. Tépkedi a fogaival és a csippenget le belőle darabokat, amit néha a szószokba merít. Ő elégedett, a fűszerezés kiváló, hamarosan már az ujjait nyalogatja elégedetten az ebéd végeztével. A végén már csak krendot falatozik, és eléggé tele is eszi magát, hogy jól el tudjon aludni. Az ebéd közben pedig kirak pár pens levelet Nichinek, aki tőle csendben és egy helyben múlatja az időt, amíg elrágcsálja az összes levelet. - Tetszel neki, pedig szereti ellopkodni mások kajáját - töri meg az általa létrehozott csendet, kivéve, ha korábban Raven nem kérdezett valamit. Ő válaszol, de magától először szólal meg az ebéd közben.
*Nehéz elmagyarázni, mi több, megnyugtatni Vharant, hogy nem zabáljuk fel az egész Perdát. S még így is kétséges, hogy elhiszi-e amit mondok neki, eléggé gyanakvó ha égiekről van szó, másrészről meg tudom érteni. * -Nem valószínű, nagyon, nagyon, nagyon messze vagyunk egymástól. *A történelemből tudom, hogy már az elején elveszítették egymással a kapcsolatot, és az egyik hajó valószínűleg megsemmisült. Csak reméli mindenki, hogy a másik három hajó talált hasonlót, mint a Perda és boldogan élnek míg meg nem halnak. Bonyolult lenne arról is beszélni, hogy ha még fel is tudnánk venni a kapcsolatot másik hajóval esélyes, hogy nem lenne annyi nafta, hogy újra átrepüljünk egy egész galaxison. Vharannak a távolság egészen mást jelent, mint nekünk, talán elképzelni sem tudná és ezzel nem akarom az eszét lebecsülni, csak hát ő a Perdát ismeri, nem járt a holdon túl, nem tudja milyen az több évtizeden keresztül utazni a semmi közepén. Nem ebbe született bele. Én meg nem a dzsungel világba, ahol szinte minden állat a bőrömre pályázik, és olykor kurva hideg van. Nem is én voltam az első aki a Perdára lépett, és még én is csodálkozom azon, hogyan voltam képes annyira alkalmazkodni, hogy letorkolhassam Vharant amikor megint kételkedve néz rám. Pedig így volt, lejöttem arról a kibaszott hegyről ahova felmásztam, majdnem a lábujjaim látták kárát, de szerencsém volt. Lehet, hogy tetszem a perdai Isteneknek, szeretik a sok beszédet. Pont ez az amit Vharan is kiemel, amikor kvázi elhívom a piacra alkudozni. Nem mondom, hízeleg amit mond és el is mosolyodom, őszintén és láthatóan jólesnek a szavai, bár ezzel én is tisztában vagyok. Más ezt mástól hallani. Ehhez nincs is mit hozzáfűzni, ráadásul akad nevetni valóm amikor a Nagy Perdai kinyújtja a nyelvét és megcsippenti az ujjaival, még mindig nem érti, hogyan lehet egy szónak több jelentése. Ha megtanulok perdaiaul, biztosan rájövök…az ő nyelvük egyszerűbb, még sem fedeztem fel a fordításokban, hogy az lenne. * -Azért ne bízzuk a véletlenre, jobb ha velem vagy. *Kuncogom el megmaradó kívánságom magyarázatát, másrészt ez egy újabb találkozást jelent amit nem hagyhatok ki. Ebből fakadóan derül ki, ami eddig sem volt nagy titok, hogy Vharan jobb szeret egymaga lenni, amit díjazok is, főleg azért, mert nem kell még más társaságára számítanom ha egyszer majd újra elcsípem. Egészen kedélyesre sikeredik a beszélgetésünk, noha sok mindenre nem tudom rávenni, többek között a káromkodásra, de sebaj, mert Tywinnától tanultam már párat. S amikor a nevünk magyarázata kerül sorra, még ezt a tudásomat is megcsillogtatom. A kifejezés amit Tywinna használt rám, a mai napig rejtély, mármint, hogy miért mondta azt, mikor egyáltalán nem illik rám, de még a tesómra sem. Vharan azonban mindezt egészen más oldalról közelíti meg és lám! Tudtam én, hogy egészen kifejlett humora van, csak nincs alkalma használni, egy remete mégsem diskurálhat magával. * -Belőlem csak egy van, nyugodj meg, nem is engedném, hogy több legyen. *Értem én mire gondolt, és hízelgő semmint bántó, főleg azzal a félmosollyal amivel a szavait kíséri. Nem ismeretlen ez a vélemény, jóllehet mások nem ilyen aranyosan adják a tudtomra, a legtöbbször leordítják a hajat a fejemről, vagy valamilyen büntetésnek nézhetek elébe, attól függően milyen rangban van az illető, úgy látszik a perdaiak ebben is különböznek az emberektől, ezért is kell velük óvatosan bánni, ahogy most Vharannal is teszem. Eddig egész jó úton haladok, mert még nem akart megölni és faképnél sem hagyott. * -Nem akarom tudni, hogyan fejezteted be. *Intek a kezemmel, mintha elsöpörnék valamit az utunkból. S ha már fakép, vagy faarc, utóbbival ráutalok mikor a nevetéséről és a humoráról van szó. Egészen egyedi és roppant szórakoztató, semmi erőlködés nincs benne, ez veleszületett lehet, ami eddig ott szunnyadt benne, nem különben rohadt jól áll neki a káromkodás. A baszkit valami egészen egyedi módon tudja kiejteni. Na igen, ilyen hatással vagyok másokra. A nyelvi különbségek most is kiütköznek, először nem értem annak a jelentőségét, hogy az arcához nyúl, csak másodpercekkel később esik le, mikor képes vagyok követni a gondolkodásmódját. Körülbelül az értetlen nézés és az újabb baszki között. Komolyan könnyesre nevetem magam rajta, a torkomat csiklandozó nevetés tartósan helyet foglal.* -Faarc. Amikor vicceset mondasz, de az arcodon nem látszik, olyan mozdulatlan marad, mint a fa kérge. *Nem tudom szemléltetni, az én arcom minden csak nem fakéreg. Ebből fakadóan gondolhat arra, hogy alvás közben is beszélek, de szerencsére nem. Az új nevemet azért megtarthatom, ezzel el fogok dicsekedni Alecnak, amint találkozunk. Amikor először a fejembe vettem, hogy becserkészem a Nagy Perdait, kicsit tartottam attól, hogy sikerül-e egyáltalán és nem a nyelvi akadályok kerültek előtérbe, hanem a jelleme amit láttam belőle a jeges hegyen. Nem sokat beszélt, velem ellentétben, de nagyon úgy tűnik, hogy csak nem szokott hozzá…én kellettem, hogy kinyíljon mint tavasszal a virágok. Meggyőződésem, hogy a többi perdai tele van előítélettel felé, és meg sem próbálnak vele normálisan beszélgetni, csak ami a legszükségesebb. Vharan remete lelkének pedig ennyi bőven elég volt, s aztán ez szépen így maradt. Nem kicsit tátják a szájukat a körülöttünk tébláboló, sétáló perdaiak Vharan nevetését hallva. Hát még ha a beszélgetésünk részleteit is hallanák! Egymást ugratjuk, hol szándékosan, hol véletlenül értve félre a másikat. Az alvás és fürdés tekintetében, inkább az előbbi hangsúlyosabb.* -Igeeeen! Honnan tudtad? *Nézek rá tócsányira kerekedett szemekkel, s hagyom elmenni magam mellett a tényt, hogy milyen ügyesen elkerülte az egymással való alvás valódi szándékát. * -Hát nem muszáj aludnunk, csinálhatunk mást is. Áááóóúúú! Oké, pirospacsizhatunk, na! *A vállon veregetés nem volt jó ötlet, pedig sejtem, hogy még így is visszafogta magát, mégis megérzem. Akkora lapáttenyere van, csoda, hogy nem repültem el. Vharannal másképp kell a lényegre térni, ezért stratégiát váltok, bár a kényes és fájó témára való áttérés még nem az. Sikerült valamibe beletenyerelnem és erős a gyanúm, hogy köze van a remeteségéhez, meg ahhoz, hogy sokan nem szívesen látják Elorakban. Azért a cuccai amiket idehozott, azok bezzeg jók, hát a perdaiak sem mentesek a saját előnyükre való érdekektől. * -Nem talán, hanem biztos, hogy rosszul értékeltél. De nem sértődtem meg. Neeem….lehet, hogy sokat beszélek és néha bosszantó is vagyok, de azt tudom mikor kell csendben maradni. Persze nem mindig sikerül, olyankor témát váltok, mint most is. Nem beszélünk arról, amiről nem akarsz. *Elkomorodása azonban nem ad okot az aggodalomra, rosszabb helyzetből is fordítottam már, és ha még mindig nem hagyott faképnél, az csak jelent valamit. Még kajálni is meghívatom magam, ami nekem remek alkalom, hogy teleegyem magam, Vharannak meg újabb értetlenkedésre ad okot. Sajnos nem tudom teljes mértékben eloszlatni a ködöt előtte, de a szinte már menetrendszerűvé váló horkantós nevetése engem is nevetésre ösztönöz. * -Nem támad meg. Nálunk odafönt nincsenek állatok, és növényből sem sok. Amit eszünk az….egyszer majd elmagyarázom. Igazi étel a hús és a sok növény, az amit Shiennel asztalánál főznek. Ami nálunk van, az nagyon, nagyon rossz! *Annak ellenére, hogy ez a téma meg nekem elég szomorú, nevetve mesélem a lényeget, azt amit talán további magyarázat nélkül meg tudok értetni Vharannal. Hogy valójában milyen ételeink vannak és hogyan készülnek, na meg miből, azt még én sem igazán tudom, hogyan is verhetném bele egy perdai fejébe? Épp elég neki, hogy nem tud lerázni, mert nem hagyom magam. * -Nem leszek útban, ígérem. *S még dolgozom is ha az a feltétel, csak jó lenne tudni, mit szoktak dolgozni a perdaiak pihenés közben. Elsőre nem hangzik túl bonyolultnak, csapdába tenni valamit, meg kivenni onnan, ehhez nem kell akadémia. Gyanútlanul rábólintok.* -Oké, menni fog. Segítek. *Arra már nincs lehetőség, hogy mindennek a részleteibe mélyebben belemenjünk, mert megérkezünk oda, ahova Vharan készült és a kajálás reménye minden mást elfelejtet velem. A perdai nő, Ilithia kissé fura. Vharannak örül, láthatóan tiszteli, mégis érezni felőle egyfajta távolságtartást. Nekem nem örül, de elvisel, nem szívesen érint meg, mégis ugyanazt a köszönési formát választja velem szemben, mint amit Vharannal is. A fene sem érti a perdaiakat, nem akarják, hogy az Istennőjük nevét a számra vegyem, de az is fura nekik, ha nem mondom ki. Az emberi köszönést meg kifejezetten sértőnek találják, ez a korábbi tapasztalatom, most akkor találjam ki, m a jó nekik. Egyszer majd megkérdezem Vharant, az a legegyszerűbb módja, de a kaja jobban leköti a figyelmemet és a kíváncsiságomat. Egyelőre. A víz alatti kaja gondolata nem igazán dob fel, a perdaiaknál meg nem lehet tudni, elvégre a víz alatt is kitűnően elvannak, nem poén, hogy rákérdezek, hol kell enni. Látványos a megkönnyebbülésem mikor kiderül, csak vízben élő állatokról és növényekről van szó. Még a homlokomat is megszabadítom a verejtéktől….jelképesen, nem gyöngyözött a homlokom.* -Pfffűűűű! Azért egy kicsit beparáztam. *Vharan magyarázkodásából azonban nem úgy tűnik, mintha hülyeséget kérdeztem volna. Elhúzom a számat, ráncolom az orrnyergemet és a szemöldökeim is a homlokomra ugranak. A döbbenet egy hitetlen formációja ül ki az arcomra néhány röpke pillanatra, aztán betudom ezt a perdaiak hülye szokásának és inkább tovább söpröm. Jellemzően inkább a lényegre térek ki, hogy nem kell kivárnunk a sort és ez is egyfajta tisztelet amit Vharan birtokolhat, csak nem ismer el.* -Na ugye, mondtam én. *Vonom meg a vállam a helyeslésére és most már mosolygok is a korábbi fintor után. Vharan kissé nehézfejű….mondanám, hogy „vagy inkább” de nincs jobb szó rá. Talán túl sokáig volt egyedül és elfelejtette milyenek a perdaiak, önmagával szemben is előítéletei vannak, és már nem igazán hiszi el, ha jó történik vele. Van időm ezen elgondolkodni, mert miután a perdai nő elment, más dolgunk nem lévén….várakozunk. Baszki, a legrosszabb ami csak az életem útjába kerülhet, a céltalan várakozás. Egy helyben ülés, csend. Nem is hagyom sokáig közénk telepedni. Azon elámulok amit Alecról mond és még Jenkins nevének fura kiejtése sem csal mosolyt az arcomra. A perdaiak, mint az már sokszor kiderült, nagyon másképp gondolkodnak, nekünk embereknek a nagy része ismeretlen fogalom, viszont tetszik. A térdemre könyökölve, államat a tenyereimbe téve nézek fel szinte álmodozón Vharanra.* -Azt hiszem, szeretem a perdaiakat! *Nincs mit hozzáfűzni, imádnivaló népség….még engem is elhallgattat. Olyasmi fordul velem elő, ami még soha. Az ételünk érkezéséig csendben várakozom. Csak akkor élénkülök fel újra, amikor az asztalon koppan a tál, meglátva a bőséget és a sok finomságot, még azt is amiről fogalmam sincs micsoda, elkerekednek a szemeim és összecsapom a tenyereimet. * -Ó bassszki, de jól néz ki! Imádom! Köszi, köszi…sok-sok finomság…mmmmmmmm! *Örömködve, vigyorogva nézek fel Ilithiára és bólintok köszönetképp, s meg sem várva Vharant, rávetem magam az egyik felém eső izére, belemártom a szószba, s jóízűen ráharapok. Most nem jut eszembe Tywinna és a beszélgetésünk arról, mit szerethet Vharan, a finom ételnek szentelem minden figyelmemet és nyögdécselek. Igen, minden falatnál lehunyt szemekkel, hümmögve nyögök fel, élvezve a finom ízeket, melyek áradnak, omlanak szét a számban. Néha kuncogva az új és fura, vicces ízekre reagálva, néha elámulva és levegőt kapkodva az erősekre. Termetemet meghazudtolva, remek étvággyal eszem, nem sokkal kevesebbet mint Vharan. Az egész falatozásnak csupán egyetlen oda nem illő momentuma van, amikor a kis szemtelen állat odajön hozzánk. Alig észrevehetően oldalazok el tőle távolabb, de úgy tűnik nem én érdeklem, hanem az apró levelek. Hogy képes csak leveleket enni? Nem unalmas neki? A magamban feltett kérdésre Vharan adja meg a választ, amire felkapom a fejem és megemelt szemöldökeim alól nézek fel rá. Még a kis lényre is mutatok kérdezés közben.* -Szóval csak azért nem mászik a tálba és nem lopja el a kaját, mert kedvel? Remek. Akkor nem csak leveleket eszik? Mi ez tulajdonképpen? Úgy értem milyen állat? Embert nem eszik, ugye? *Hülyén hangozhat a kérdés, evégre lényeges méretkülönbség van köztünk, de láttam már olyan filmet amikor hasonló nagyságú patkányok hada több embert evett meg. Talán nem kellene régi földi horror filmeket néznem….tovább falatozom inkább, persze azért már lassul a tempó, a szemem és a vágyam azonban még mindig nagyobb, mint a kapacitásom. *
Továbbra sincs meggyőződve arról, hogy az égiek nem fognak még többen idejönni, és arról sincs igazán fogalma, hogy mennyien vannak még odafenn. Már az is elképesztő, hogy kint vannak a Perdáról… az meg hol is van pontosan? Amiket szóbeszédekből összeszedett, meg hihetetlen és bolond beszéd, szóval nem is hallgatta tovább. A Perda olyan, mint a hógörgeteg, amit… mindegy is. Badarság. - Nem vagyok itt annyit, hogy sokszor elkísérjelek – húzza ki magát az idegenvezető szerepből. Nincs baja nagyon Ravennel, de nem tudna ennyi bejárni a Elorakba, mint azt ő igényelné. Márpedig abban is biztos, hogy a mindenféle szúnyogokkal és bogarakkal teli erdőben sem nagy öröm lenne Sokbeszédnek járkálni vele, nem beszélve a sok vadról. Ehhez a perdaiak nagy részének sincs kedve, így arra következtet, hogy a nem éppen erdőjárónak kinéző lány jól érezné magát ott. Bólint az ötletre, hogy Ravenből nem kell több, pont elég egy is. Nem azért, mert annyi baj lenne vele, hanem mert általában Shiennel sem teremt ugyanolyan perdait, ritka az ikerszülés, legalábbis ő így gondolja. Milyen rossz lenne összekeverni egy jó és egy gonosz Sokbeszédet, vagy látni, ahogy összejátszanak. Rémisztő gondolat. - Először úgy, hogy kivágom a beleit, és … ó, nem akarod tudni – huncut fény csillan a szemeiben, bár az érzelemmentes arc marad. Nem szokta meg, hogy ennyit beszéljen, meg a viccek sem a kenyerei, de szeretné azt is látni, ahogy a védence kicsit kiesik a a maga teremtette kényelméből. Láthatólag nem lehet őt ebből kirángatni, de Vharan nem az a feladós típus, és néha odaszúr ilyeneket. A faarc magyarázata viszont tetszik neki, nagyon is. Mert igazán találó. - Ó, ez… szép – gondolkodik el továbbra sem változtatva a mimikáján, ami ehhez a válaszhoz egyáltalán nem illik. De valóban, egy kemény fakéreghez hasonlítani egy érzelmektől mentes arcot, valóban kifejező. – Akkor te nem vagy faarcú, neked állandóan változik – próbál odanyúlni, és megfogni neki a pofazacskóját, mint egy kisgyereknek. Ha sikerül, picit megmozgatja, próbál gyengéd maradni, és bár már régen bolondozott gyermekekkel, sikerül neki nem kiszedni Raven fél arcát, ha az nem húzza el időben. Nem erőszakoskodik, ha esetleg közben a lány megunja nem próbálkozik tovább, csak a tőle távolabb lévő szája sarkát húzza kisebb mosolyra. Néha úgy érzi, hogy Sokbeszéd egy nagy gyerek, akinek sokat kell még tanulnia, pedig egyébként nagyon is nem gyerek, vibráló jelenség. - Csak eltaláltam – mondja komolyan, és tényleg csak ráhibázott. Először sokkal merészebbet akart mondani ezzel kapcsolatban, de úgy elképzelte, hogy a másik nem igen tud csendben maradni akkor sem valószínűleg, és szórakoztatja magát valamivel. - Piros…pacsi? – formálja a fordítógép után a szavakat, amit igazán nem fordít le neki a gép. Majd hirtelen, mintha fény gyúlna a szemeiben és hamiskásan elmosolyodik. – Áhá, szóval ti így hívjátok – emeli fel a jobb mutatóujját és azzal bök a lány felé, aki az előző hátbaveregetést próbálja kiheverni éppen. – Ne haragudj, nem akartalak bántani – őszintén nyilatkozik, nem volt szándékában sérülést okozni a másiknak. Végre nem Vharanról beszélnek, aki kénytelen meghallgatni az okfejtést, amit most nem érez viccelődésnek. Komoly figyelmet szentel a lánynak és közben bólint is párat. - Ez kedves tőled – vallja be, mert álltalában a perdaiak elég egyenesek és nem szoktak annyiban hagyni semmit sem legyen az nagyobb dolog, de akár az, hogy miért nincs megkötve az állat, miért járkál szabadon a veteményesben. Kicsit oldalra dőlt fejjel hallgatja, ahogy az ottani ételekről beszél Sokbeszéd. Amit igazán furcsáll, hogy látott már közülük egészen megtermetteket is, tehát ha nem is jó az ízük, elég jó hatásúak. Persze Vharan el nem tudná képzelni, hogy rossz ízű dolgokat egyen, azokat mindig kiköpte, sértsen meg vele bárkit. Ez nem segített a megítélésén, de mindenkinek lehetnek rossz szokásai. Bár használta az istennő nevét, most nem szól a lányra, megérti, hogy így jobban tudja kifejezni azt, amit mondani akar. Az más dolog, hogy Raven vele szeretne tartani, amitől idegenkedik, hiába is tagadja. Ő már megszokta az egyedüllétet, és nem a másik iránt vannak ellenérzései, bárki lehetne. Viszont úgy dönt, mégis megadja az esélyt, csak ha már ott lesz, legyen haszna is. - Persze, hogy menni fog, nem béna a karod – néz rá komolyan, meg végig a nem túl vastag Ravenkaron is, de azért a csapdákat meg lehet tölteni vékony karral, és az égi lány akaratereje elég nagy ahhoz, hogy ennél komolyabb dolgokat is meg tudjon tenni. ~Talán jobban kéne őt bátorítani~ gondolja, de mire dűlőre jutna megérkezik Ilithia, így el kell napolnia a bátorítás művészetét Vharan módra. Elképzelhető, hogy nem pont a lány ízlése szerint zajlott volna, talán jobb is, hogy Shiennelnek hála megérkezett hozzájuk a perdai nő. Gyorsan megegyeznek, hogy mi legyen a kaja, amit persze Raven félreért, de Vharan lesz olyan kedves és kimagyarázza neki, hogy nem kell félnie a víz alatt evésről. Egyébként neki ilyen nem fordulna meg a fejében, az a család sem lehetett teljesen normális. Nagyjából helyet csinál maga előtt, próbálja lesöpörni az előző kis morzsákat, vagy ételmaradékokat. Attól függetlenül, hogy vannak asztalféleségek, még sokan esznek a földön is, nem zavartatva egymást. - Sok mindent mondasz, valamelyik úgyis bejön, nem igaz? – von vállat hasonlóan, majdnemhogy kifigurázva a lány testbeszédét. Jól szórakozik ezen, habár kifelé ebből sem látszik sok minden. Persze Raven jó megfigyelő, szóval észreveheti a gyermeki csillogást a „vén” erdőjáró tekintetében. Közben Alecről is természetesen beszél, Raven pedig elismerően szól a népéről. Nem akarja igazán kiábrándítani, mert vannak közöttük is olyanok, akik megérdemelnének némi verést, vagy épp kötelet. Tudja jól, hogy nem minden fekete és fehér, de abban is biztos, hogy vannak bizonyos dolgok, amiben sokkal jobban egyet értenek, mint az égiek egymást közt. A természet tisztelete például ilyen. Vharan meglepődik, hogy milyen gyorsan elkészült az étel, az is lehet, hogy más is ilyet rendelt és nekik állították ki. Meg is köszöni, miközben Raven lelkendezik és hagyja, hogy a másik válasszon, akit nem kell noszogatni. Ő komótosan eszeget, miközben fel-felpillant, ahogy a másik élvezkedik. ~Szomorú lehet a sorsuk odafent.~ állapítja meg, mert a finom étel elengedhetetlen része számára az életnek. Végül Nichi is megérkezik, aki valamiért most nem bántja a lányt, aki odébb ül, mintha helyet akarna a kis lénynek szorítani. - De, csak phens levelet eszik. Hogy miért, azt nem tudom, talán az az egy, amit meg tud emészteni a szervezete. Egy chinel, erdőkben lakik. Nichi nem tudom, hogy miért van velem, egyszer csak… megkedvelt – ekkor az állat, mintha értené, mit beszél Vharan, kidugja rá a nyelvét és pukizó hangot hallat, ő egy kézmozdulattal odébb akarja söpörni, de Nichi résen van és elugrándozik. Visszafordul és megismétli az előzőeket, a közelben elhaladó gyerekek nevetni kezdenek, de elnémulnak, amikor Vharan komor tekintetével találkoznak. Nichi pedig odébb megy és eltűnik a tömegben. – De néha, csak a baj van vele – sóhajt egyet, majd feláll. – Nos, elkísérsz engem akkor Rémem? Vagy ejtőzöl még, mielőtt visszatérsz a tieidhez? – miközben beszél, szép lassan felveszi a cuccait a hátára, láthatóan nem fog várni senkire, hiszen nem is szokott. Ez az udvariaskodás idegen tőle, de bármi lesz Raven válasza, elindul a kapu felé, ki a kis menedékhelyéhez, vagy a lánnyal, vagy nélküle.
*Érzem én, hogy Vharan nem nagyon akar engem kísérgetni, de mikor érdekelt ez engem? Majd megszeret, a hideg hegyhez képest máris bámulatos a változás, mi lesz ha együtt töltünk egy-két napot? S csak legyintek a feladat alóli kibújására, nem kis ravasz mosollyal körítve.* -Sebaj, elég ha egyszer elkísérsz. *A többit meg majd intézem én, úgy is megtalálom ha nem akarja. Most még nem bosszantom, még nem vagyunk olyan jóban, hogy még kellemesnek is érezze, így sok mindenről lemondok amit egyébként a nyakába borítanék. Már csak azért is, mert mint kiderül, Vharannak nagyon jó módszere van ara, hogyan fejeztesse be a rá irányuló bosszantást. Elnézve a hatalmas termetét, amivel bosszantás nélkül, nőként sok mindent tudnék kezdeni, és a komor ábrázatát, úgy gondolom el tudom képzelni, és nem is igazán szeretném az ő szájából hallani…de mint kiderül, szorult belé annyi ellenkezés, hogy mégis belekezdjen a mesélésbe és pont a legérzékletesebbel kezdi. Hát, ezt pont nem képzeltem el. Volt nyakon ragadás, gyomros, és még számtalan más, életet nem kioltó tettlegesség, sőt az első helyen a szúrós nézése állt, de az amit végül kibök…hát nagyon nem. El is tátom a számat és veszek egy nagy levegőt, amit bent is tartok, nehogy megszólaljak, tócsányira kerekedett szemeim akkor szűkülnek csíkká, mikor a mondat második fele ér el, a kecses hangzású „Ó”-val kezdve. Na ahogy rájövök, hogy csak szívat, fülig engedem a számat és megfenyegetwm a mutatóujjammal.* -Hát te csak szórakozol velem, te tudsz viccelni. *Még a fejemet is ingatom, nem csak vevő vagyok a jó humorra, hanem értékelem is azt. Vharannak meg van egy különleges képessége ehhez, amit nem is tartok magamban, a faarc kifejezés meg még tetszik is neki, bár én nem szépnek mondanám, de hát költői a lelke. * -Nem, én nem vagyok faarcú, bár tuuudcsprf…*Felé fordulok mosolyogva, próbálnék szerény arcot vágni, de tönkrevágja azt is, meg a mondat befejezését is azzal, hogy régen anyukám szeretgetett – ő annak hívta – megcsipkedi az arcom. Én meg csak állok tehetetlenül, míg Vharan apukát játszik, látható élvezettel…mert rajta aztán nagyon látszik még egy véletlen félmosoly is. Szemet forgatok, és ha még sokáig nem hagyja abba, megfogom a csuklóját és eltolom magamtól.* -Kinőttem már ebből. *Kicsit megjátszva a türelmetlen gyereket, ha már annak nézett. Nem jó ómen a terveimet illetően, és még az együtt alvást is elkerüli, helyette kapok egy hátba veregetést, amit két lábon hordok ki. Hát ha sikerül mégis együtt tölteni az éjszakát, akárhogy is de tutira vég nélkül fogok beszélni, már csak azért is, de az is lehet, hogy énekelni fogok, szenvedjen ő is. A piros pacsit csak úgy kiböktem, a gép le sem fordítja, úgy tűnik nincs neki perdai megfelelője, Vharan mégis nagy vidáman felém bök. * -Azért pontosítsuk, hogy nálatok mit hívnak így. *Kezemmel sajgó vállamat simogatom kellő túljátszással, megéri mert Vharan arcán némi bűntudat halvány árnyéka látható, talán nincs is tisztában mekkora ereje van, főleg velem szemben aki a legnagyobb jóindulattal is csak picit nehezebb egy faágnál. Hát majdnem ellegyintett a piac másik végébe. * -Fátylat rá. *Legyintek újból, de már arról győzködöm, hogy részemről elkerüljük a kényes témát, és ez az én nem bosszantási stratégiámnak a másik fele. Vharannal jóban kell lenni, ami nem is nehéz, mert szerintem jó fej, csak tudni kell vele beszélni, az meg nekem gyerekjáték. A kajánkról ejtek pár keresetlen szót, jóllehet maximálisan ki van számolva minden, de javarészt a tápanyagok helyes összeállítására helyezik a hangsúlyt, arra már nem igazán, hogy azt még jó kedvvel is egye meg az ember. Persze mióta megtaláltuk a Perdát és beindult a saját növénytermesztés is, lehet érezni némi változást, és lehet kapni perdai alapanyagokból is kaját, de az kevés és horror áron adják. A vacsorákra való meghívatásomnak ez az egyik oka, a kancellária tagjainak asztalára bármi kerülhet bármilyen mennyiségben, így összekötve a kellemeset a hasznossal, a finom vacsi közben még elkezdhetem megváltani a világunkat is. Addig meg valahogy rá kell vennem Vharant, hogy elkísérhessem, és ha segíteni kell neki – dolgozni – akkor azt is megteszem, bármit is jelentsen. Igaz, egyelőre könnyedén teszek ilyen kijelentéseket, mert fogalmam sincs mit jelent nála az a bármi. Hát végül is, csak két nem béna kar kell hozzá, nem lehet nehéz. Később még eldönthetem, hogy ennek a részletes megbeszélése miért is jó, hogy elhalasztódott, a perdai kajás nő megjelenésével. Bennem meg érlelődik a gondolat arról, hogy Vharant azért szeretik, tisztelik, még ha ő nem is érzi úgy. Nem beszélget igazán senkivel, ha meg igen, az az árucserére korlátozódik, abból meg nem derül ki semmi azon kívül, hogy mindenki jól jár. Ilithia is oda van Vharanért, ezt mondjuk meg is értem, szép szál pasi, szívesen megnézném egy szál kisgatyában, vagy anélkül, de tutira kiesnének a szemei a csodálkozástól, ha arra kérném, dobja le a textilt…vagyis az állatbőröket. Ezt a gondolatot kicsit félretéve adok magamnak igazat abban, hogy jobban áll a szénája mint gondolná.* -Nekem te jössz be….mindegy, hagyjuk. Nem azért beszélek sokat, hogy egyszer igazam legyen. Egyébként mindig igazam van, és jó szemem van ahhoz, hogy meglássam, ha valaki oda van a másikért. Te is kedvelsz, hiába vágsz faarcot. Engem nem versz át. *A végén már vigyorgok és meglebegtetem az orra előtt a mutatóujjamat. Látom, hogy szórakozik velem, bírom az ilyen humort, meg ahogy megrángatja a vállát….hát baszki engem utánoz. Meg kell zabálni, kár, hogy nem tudom a kaja helyett az asztalra vágni, pedig megharapdálnám. Amíg a kajára várakozunk, szóba kerül Alec is és van lehetőségem végre megköszönni, hogy nem árulta el Jenkins előtt, meg azt is, hogy megvédte, segített neki lejutni a hegyről és meggyógyították – már azt amit lehetett rajta – ezzel együtt nyertünk egy szövetségest, és jobban megismertük a perdaiak gondolkodását. A kancellária ott baltázta el az egészet, hogy meg sem akarja ismerni ezt a népet, nem is akarnak alkalmazkodni és ezt vetítik az emberek felé is, pedig sokkal előbbre jutottunk volna, ha barátkozással kezdjük és nem azzal, hogy felépítünk egy várost az orruk előtt. Mindezek után még segítenek is, példát vehetnénk róluk. Ahogy a konyhájukról is, nem tartom vissza a lelkesedésemet evés közben, még jobb mint amit Eowennel ettünk, van itt minden és bár nem látszik rajtam, alapos pusztítást végzek a púposra rakott tálban. Az egyetlen hiba a képben a kis állatka, aki megint feltűnik. Nem sikerül észrevétlenül arrébb csúsznom, de ott marad ahol megtelepedett és láthatóan csak a levelével foglalkozik, éppolyan átéléssel rágcsálva, mint ahogy én eszem. Mint kiderül, legnagyobb megkönnyebbülésemre, nem eszik embert, csak azt a levelet amit a piacon eldobtam. * -Chinel. Ha nem eszik embert, akkor aranyos. Nichi a neve? Tudom miért van veled. Mert jó fej vagy. Mármint…öööö….rendes és vicces. *Okulva a faarcból, mielőtt még megkérdezné miért jó, hogy jó a feje, megpróbálom érthetően elmagyarázni a jófejséget. A kis lénynek viszont sokkal jobb humora van, ezt konstatálom is amikor kidugja a nyelvét, aztán elugrál majd újra, akár egy szemtelen kölyök…mint én tíz évvel ezelőtt. A pukizó hangra még én is elnevetem magam, közben a telepakolt gyomrom is helyet csinál a maradék ételnek, ami még a szemeim előtt kelleti magát, jön egy pici büfi. Mivel ez nálunk nem igazán elfogadott, a szám elé kapom a kezem és bocsánatkérőn nézek Vharanra.* -Upppsssz, bocsi. *Nichinek viszont úgy néz ki tetszik, mert ismét pukizik a szájával. A nevető gyerekeket elhallgatathatja Vharan a csúnyán nézéssel, engem nem, én bizony nevetek tovább a kis egéren aki aztán eltűnik, véget vetve a barátkozási szándékaimnak. Ezek szerint Vharannak ez lehet a baja a kis lénnyel, nem mondom, hogy ennél több baj szokott velem lenni, a végén még itt hagy. S ez már csak azért is eszembe jut, mert amilyen nyugodtan falatozgatott eddig, olyan gyorsan feláll és szedelőzködik. * -Nem ejtőzöm, bár rám férne, annyit ettem. Te sosem pihensz kajálás után? Várjál…várj egy kicsit. Ebből vinnem kell. *Felpattanva próbálok minél többet magamhoz venni a tálról, olyat ami nem csöpög szósztól és menet közben is lehet belőle falatozni, már csak azért is, mert nem szeretném ha pocsékba menne az amit a tálon hagytunk. Még javában pakolok, mikor Vharan már elindul lendületes, nem éppen kis lépteivel a kapu felé, én meg még két falatot magamba tömve kapok a táskámért és futok utána. Mit mondjak, nem esik jól tele hassal ugrándozni, jön még egy büfi. *
- Shiennl áldjon... nem. Shieenel áldjon. Nem jó. Shiie... Shienel álldjonn. A faszomba a kiejtésükkel, nem fogok köszönni. - Morgolódom magamban, miközben szemeim előtt már feltűnik a nagy kapu, mely Elorak legfőbb bejárata. Eddig a kisebb bejáratokat használtam, többnyire azért, mert azok közelebb is estek, ez előtt meg gyakran vannak katonák a Városból, akik idáig kísérték el a civileket vagy maguk is kaptak egy nap eltávot. Most odébb várakoznak, ez nekem jó. Előnye még az, hogy az itteni perdai őröknek nem lehet ismerős a fejem, bár remélem, hogy a másik kapunál lévők - akiknél kisurrantunk majd visszalopakodva lebuktunk Szöszivel - már elfelejtették a búrámat. Annál is inkább, mert most is perdai viselettel próbálkozom bejutni és remélem, nincsenek ide átvezényelve. Már csak a hecc kedvéért is próbálkozom, másrészről meg agyamra mennek a kísérők. Nem szeretem, ha gardedámom van, s még ha diszkrét is, akkor is érzem, hogy állandóan figyelnek és szinte viszketek tőle. Szívesebben fedezem fel a perdai települést magam anélkül, hogy rám szólnának hova mehetek, hol ne kíváncsiskodjak. Van egyéb okom is, de nem tudom, hogy erre valaha is szükségem lehet. Másnem majd Ravennel, az is egy megoldás végülis. Az októberi lebukásomból okulva most igyekszem a részletekre jobban ügyelni megjelenésemben. Hogy ne gyanakodjanak, egyesével szereztem be a ruhadarabokat, utoljára maradt csizma és a pár kesztyű, s fene se hitte volna, hogy ezeket lesz a legkörülményesebb megszerezni. Én nem tudom, hogy Cirro csak összeveszett-e aznap Parvinával vagy én nem voltam szimpatikus, de legendás humora és közvetlensége nyomokban sem volt felfedezhető, helyette meglehetősen pokrócul viselkedett. Még túl is szárnyalta Aubelt, az ötvöst, akinek még novemberben mutatott be Rotemshel, mikor meghoztam a kívánt szállítmány fehér követ - és nem robbantam fel út közben! - , pedig ő sem volt egy szószátyár, de hát nem is testvéremmé akartam fogadni, hanem csak megcsináltatni a három kis ékszert. Kettő már célba is ért, a harmadik... várat magára. Mondhatni nem volt megfelelő az alkalom hozzá. Talán jobb is, hogy így alakult. Igyekszem nyugodtnak látszani, céltudatosnak, ahogy közelítem meg az őröket a kapuban, ahova a találkozót beszéltem meg a kováccsal, arra az esetre, ha mégsem jutnék be. Ezúttal sem érkeztem üres kézzel, megvan, amit kért a zsákban, a bal vállamon cipelve a súly javát, így nem is olyan fárasztó. A kés most lesz véglegesen kész, legutóbb még kellett kis finomítás, hogy jobban a tenyérbe illeszkedjen, ami nem nagy munka, de az eloraki kovácsnak voltak nagy munkái is. Az enyém tudott várni, ahogy én magam is tudtam várni, nekem is volt dolgom, lefoglaltam magam, hogy ne gondolkodjak, rágódjak, így csúszott ez az egész vadászkés dolog februárra. Abban bízom, hogy perdainak látszom, így meg sem fognak állítani a kapuban...
//Páros dobás esetén: Sikerül besunnyogni, s ha észreveszem a kovácsot, akkor nagy mosollyal indulok felé, tök elégedetten magammal, mert nem lesz szükség a fennsíkon beígért nevetésére, mikor elkapnak az őrök. Páratlan dobás esetén: Még el sem haladtam az őrök mellett, hogy egy lépéssel bent legyek, mikor megakaszt az egyikük szava és ha Rotemshel lát, akkor azt is látja a tekintetemben, hogy fejben egy cifra égi káromkodás suhanhat át az őr szavaira: - Állj csak meg! Te nem az a quorsa vagy a Hulló levelek havából, aki a másik kapun lógott be azzal a szép naphajúval?
Alec Delgado carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
Ahogy telt az idő, életem mintha két részre szakadna. Az egyik egyre emelkedettebb és boldogabb, a másik egyre súlyosabb, és aggasztóbb. Bár ez utóbbi az egész eloraki, és perdai közösségre igaz lenne, ha tudnák, mi történik. Nem tudják, és ez nyomaszt, pedig eleddig ódzkodtam a közösségtől. A legtöbbet még is boldogságom tárgya jár a fejemben, és akkor is Ő rá gondolok, amikor Elorak kapujában állva várom Vadembert. A megbeszéltek szerint először városon kívül találkoztunk, akkor még nem volt kényelmes neki a tőr - meg őszintén szólva fél kész állapotban volt -, így kellett egy második találkozó is, hogy minden rendben legyen. Így beszéltük meg a mai napot, és azt, hogy megpróbál a városba betérni. Az őrök mögött, egy kissé távolabb a haladó egy boltíves oszlopának dőlök, lábam lazán keresztbe, csizmám mellett a földön a zsák, tartalma a jutalom, amiért Henry őszinte volt velem az első találkozásunkkor. Na meg mert hozott egy jó adag kemenyt. Nem várok túl sokat, mikor a kapuban feltűnik alakja. Ellököm vállam az oszloptól, és karba tett kezekkel várok, hogy bejöjjön a városba.. Aztán megszólal az egyik őr. - Kezdődik. - arcomra lassan szélesedő vigyor ül ki. Megtehetném, hogy közbe lépek, hogy szólok, Henry velem van, és rám vár, de nem most. Majd később. Először meghallgatom, mivel húzza ki magát a csávából, és kikacagom magamat, ahogy ígértem.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
Sírjak vagy nevessek? Emlékeznek rám, de legalább nem a Kikötőkből, ez is valami! - De, az a quorsa lehet. Nyakamat rá, hogy ő lehetett a kikötőkben is Tyiwinnával. - Szólal meg a másik őr is. Ó, hogy az a... Ezek a perdaiak mind ismerik egymást vagy én vagyok ilyen peches? - Amelyik kapott négy pofont? - Nem is kell látnom, hangjából hallom a kárörvendő vigyorát. És csak két pofon volt, kikérem magamnak. - Az-az! De ott jobban quorsának látszott, a kabát viszont ilyenféle volt. - Na állj csak meg! - Szól utánam az első, mert ugyan megakadt megszólítására a léptem, míg ők megtárgyalták, hogy lehet én voltam a kikötőkben, próbáltam besunnyogni szép lassan, de sajnos ennyire nem könnyű őket átejteni. Most megint megtorpanok, mielőtt plusz késsel távoznék a helyszínről, csak a pluszba kapottakat a hátamba állítva cipelve el. Rotemshel láthatja, hogy a vacillálok, leginkább azon, hogy káromkodjak vagy röhögjek. Megpillantom a kovácsot nem is olyan messze, és szám sarka megremeg, mikor találkozik pillantásunk s látom a vigyorát. Na meg az egyértelmű szándékot, hogy ő most néző lesz, magamat kell kimentenem. Igazolásról szó sincs, ahogy megszólalok, még ha rendesen menne is az igéik ragozása, azonnal kibukna a rossz helyekre tett hangsúlyokból, hogy annyira sem vagyok perdai, mint eddig látszottam. - Lenni probléma? - Fordulok vissza félig az őr felé, mint aki menne tovább már - mennék is -, de legalább így önkéntelenül is jó rálátást biztosítok Rotinak is a műsorhoz. Képemre igyekszem ártatlan ábrázatot varázsolni, hátha elhiszik ezt egy embernek. - Te nem álltál meg a kapunál, nem adtad le a fegyvereidet és nem vártad meg, hogy kirendeljünk melléd egy kísérőt. Nem először jársz itt quorsa, tudod a szabályokat! - Nem lenni nálam fegyver, amit leadni tudni. A járást ismerni én, csak elmenni egy műhelyig és vissza, nem menni másfele. - Én is érzem, hogy gyenge próbálkozás, de a nagyobb baj, hogy az őröket sem hatja meg. - Az sem érdekel, ha ide az első házig jöttél. Te megpróbáltál kijátszani minket, és úgy vélem, nem először, szóval kifelé égi! Szólj a többi kapuhoz oda, hogy ott se engedjék ma be! - Utóbbi szavakat már társához intézi, míg ő maga felém lép, de utamból félre is állva. Mármint az Elorakból kifelé vezető utamból áll félre. - Várni kicsit! - Próbálom megállítani a másikat én, bár attól tartok, így is híre fog menni, ha nem most, majd később. Francba. - Jól van lenni! Elismerni, igazad lenni. Én nem először próbálni így be- és kijutni, de egyszer sem csinálni volt bajt Elorakban. - Ha Tywinnát is megkérdeznénk, ő is ezt mondaná? - Akkor volt lenni kísérőm! - Hívom fel gyorsan a figyelmét a részletre - igyekezvén nem mosolyogni -, s minthogy hirtelen nem felel erre az érvre semmit, gyorsan folytatom is. - Nem akarni bajt se vele, se más perdaival. Jönni kereskedni, mint már sokszor. Nektek is lenni teher, hogy mindig kísérni kell az égieket, mi elvenni más fontosabbtól időt ezzel. - A választ még fontolgatja egy hosszabb pillanatig az őr, mert van benne igazság, hogy csak nyűg vagyunk, de a szabály az szabály, s nem tetszik neki a gondolat, hogy egyedül hagyjon kóricálni, sem pedig az, hogy perdainak öltöztem. Ennyit az elméletemről, hogy a perdaiak abban bíznak, amit ismernek, a bizalom pedig jót tesz az üzletnek. Egyelőre el sem jutok az üzletelésig, a kovácsra viszont nem akarok mutogatni, sunnyogásomért való felelősséget nem vállalhatja ő és nem is tolhatom rá. Próbálom nélküle megoldani, egyelőre legalábbis. Meglehet, kapun kívül fogunk bizniszelni ma is...
A kibontakozó jelenet széles vigyort csal az arcomra, és nem leplezem, mennyire élvezem a szituációt, és az előttem kibontakozó jelentet. Érdekel, mikkel és mennyire érvel a quorsa, ám arra nem számítok, hogy valami teljesen más információhoz jutok. Tywinna felpofozta? Na, akkor lesz miről beszélgetnünk. Kíváncsivá tett. Mondjuk, ha olyan szituációba keveredett a nővel, mint én régebben, akkor nem csodálkozom, hogy elcsattant pár pofon. Ezek szerint a tüzet kerültem el akkor. A jelenet azonban lassan végetér, ahogy a szavak elfogynak, és úgy érzem, itt az ideje közbe lépni, mielőtt az őrök kitalálnak valamit. Ellököm magam az oszloptól, és nyugodt léptekkel közelítem meg a hármast. - Shaz'or ereje legyen veletek. - köszönök az őröknek ahogy illik. - A quorsat én várom, majd figyelek rá, ha megfelel nektek. - biccentek fejemmel az emlegetettre, míg szavaimat a két őr felé intézem. A vigyorgásnak már nyoma sincs az arcomon, megadom nekik azt a tiszteletet, amelyet megérdemelnek, még ha az előbb látottak - és hallottak - felfelé csavarnák ajkam szegleteit. Meghagyom ezt későbbre, amikor már elindulunk befelé a város mélyére. És ha már a városba tartunk... Tywinnába csak nem botlunk. De persze ez mind csak akkor történhet meg, ha az őrök elfogadják, hogy én kísérjem a férfit be, és ki, amikor végeztünk. Amilyen simlis, kétségem sincs afelől, hogy saját maguk fognak utána járni, hogy elhagyta-e Elorakot, és hogy minden gond okozása nélkül tette azt.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
A perdai kovács jól időzít, mert az őr, akivel eddig vitáztam, éppen szóra nyitná a száját és tekintetéből kiindulva megmakacsolta volna magát: nem akar ma ide beengedni kísérő nélkül. Ebbéli gondolatai kifejezésében akasztja meg Rotemshel megjelenése és úgy fordul felé, hogy szeme sarkából észlelhesse, ha én esetleg megpróbálnék beoldalazgatni szép lassan. Nem teszek ilyet, hiszen a kovácshoz jöttem és ha később kiderül, hogy hozzá igyekeztem, még a végén bajba kerülne miattam, azt gondolnák velem játszott össze. Na meg úgy is kellene útba igazítást kérnem, merre van a műhelye, hát nem egyszerűbb ezt magától a kovácstól megérdeklődni? - A te karodnak is ő adjon erőt! - Hajtanak enyhén fejet, tiszteletteljesen a férfi felé. Egy vak és süket embernek is feltűnne, mennyivel másképp kezelik őt, mint engem. Érthető. Több szempontból is. - Vele van dolgod? - Kérdez vissza szeme sarkából nézve felém és mérve fel újra. - Ha Te kíséred, rendben van, mehet. Csak mondd kérlek, hogy nem veszed fel segédnek, hogy gyakran ide járjon! - Hallani én, köszi... - Szúrom közbe epésen, hiszen értettem mindent, amit mondtak, de szerencsére csak egy lesújtó pillantást kaptam cserébe az őrtől, ettől eltekintve biccent csak Rotemshel-nek, hogy a gondjaira bíz, és félreáll az útból, szabadon mehetek be. Mármint úgy szabadon, hogy eldönthetem, bal vagy jobb lábbal lépek előbb. Legyen a jobb, ma optimista napom van. Biccentek a két őrnek csakazértis vidáman, majd derűsen fordulok Rotemshelhez indulva el vele. - Köszönni neked is! - Itt elakadok egy pillanatra, mert nem emlékszem, hogy ő melyik perdai is volt: amelyik fanyalog, ha kimondom az istenük nevét akár csak a szokásos köszönésükben is vagy sem? - Shaz'or erdeje legyen veled! - Nem emlékszem, szóval kipróbálom, visszaidézve az ő formuláját, amit az őröknek mondott.
Miután kiszórakoztam magam a férfi balszerencséjén, oda lépve megakadályoztam, hogy elküldjék őt. Az őr szavaira halkan elnevettem magam egy vigyor kíséretében. - Az istenek óvjanak még a gondolattól is! - válaszoltam, aztán biccentettem az orra alatt sértetten mormogó Henrynek, hogy menjünk. Még biccentettem egyet az őröknek, aztán már indultam is. - Shaz'or őrködjön feletted, Henry. - köszöntöttem én is, majd az előbbiektől még mindig jókedvű mosollyal az arcomon sétáltam a haladón. - Mi volt ez a dolog Tywinnával? - kérdezek rá egyből, jelezve, hogy nem tudtam nem hallani azt, amit mondtak. - Azt nem is gondoltam volna, hogy a perdai nőket is szereted. - jegyzem meg egy félmosollyal az arcomon. Említette a fennsíkon, hogy ő minden nőt szeret, de nem gondoltam volna, hogy ezt szó szerint mondja. - Meddig van időd egyébként? Várnak-e valahol később? - kérdezem, itt már egy kicsit komolyabbra vállt arccal.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
- Itt vagyok ám még mindig... - Mormogom a bajszom alatt a saját nyelvemen inkább csak magamnak, mint nekik, mikor Rotemshel is kifejezi elég érzékletesen hangsúlyozva, hogy nem tart rám igényt mint kovácssegédre. Pedig erős karom lenne hozzá, legalább egy, de túlzottan is féltik a perdaiak a CQL-kovácsolási technikájukat ahhoz, hogy bármilyen embert közel engedjenek. De ezen csak kicsit méltatlankodok, jobban vagyok hálás, amiért a perdai segített bejutni Elorakba, s elindulhattunk a kölcsönös üdvözlést követően. Kérdésére elmosolyodom, a kíváncsisága miatt, meg mert utólag azért valahol mosolyogtató eset volt, egy része legalábbis, na meg ezek szerint egész Elorak még nem hallott rólam! Kapun túljutva akkor még jó esélyeim lehetnek cserekereskedelemre. - Te is ismerni Tywinna? - Pillantok Rotemshelre fürkészőn, vajon neki milyen tapasztalatai lehetnek a tűzről pattant perdairól. - Ő megcsókolni volt engem, én visszacsókolni volt. Mondani volt mi lenni pár örökre egy csók után, én mondani volt nemet. Elbúcsúzni volt egymástól, de később ő meggondolni volt magát. A gond volt lenni az, hogy én szeretkezni volt Tywinna barátnőjével... - Még mindig mosolyogva húzom fel az orrom ráncolva. A kovács is férfiból van, bizonyára tudja, hogy a nők - mint kiderült a perdai nők is - érzékenyek az ilyen helyzetekre. - Minden szép nőt szeretni, perdait is! Miért ne szeretni én? - A megállapítására csak szélesedett a vigyorom s hanyagul vállat vontam lassan szavaim közben, amolyan nincs mit tenni, ez van, a perdai nők is szépek. Egyébként tényleg. - Délután el kelleni indulni vissza. - Felelek meg a kérdésére hozzá igazítva a lépteimet, hogy ha kanyarodunk másik haladóba, akkor könnyen tudjak én is módosítani az irányon. - És minden perdai nőnek lenni ajka ilyen puha? Tywinnáé nagyon az! Meg Rodáé is! Eowen-ét nem tudni én, pedig... - Szólalok meg aztán mosolyogva, folytatva a korábbiakat, arra gondolván, hogy út közben legjobb téma a nők meg a fegyverek lehetnek, de ez utóbbiról célunkat tekintve úgy is sok szó esik még.
Ugyan látok némi durcázást a quorsa arcán, azt is látom, hogy azért félig-meddig ő is szórakozik a helyzeten. Az emberi szót nem értem, de remélem nem szülőanyám szidja éppen. - Ugyan, ne morog, majd lesz ez másképp. - engedek meg felé egy bátorító félvigyort, míg elindulunk. Rá is kérdezek erre a Tywinnás dologra, mert habár én nem hallottam róla, ez nem jelent semmit. Nem is szokásom közösségbe járni, így a pletykák nagy része nem jut el hozzám. - Találkoztam már vele. - bólintok, aztán hallgatom a történetet. Kissé megemelkedik a szemöldököm, mikor elmeséli, hogy Tywinna megcsókolta, és hogyan jelentette be, hogy örökre egy pár. - Én nem tudnám elképzelni magam egy quorsa mellett. - válaszolta a "miért ne?" kérdésre, aztán bólintott, mikor a férfi megválaszolta, mikor kell visszaindulnia. - Jó. - már épp mondtam volna neki, hogy van egy kis segítség, amiben kérném asszisztálását, de megelőz azzal, hogy rá kérdez az ajkak puhaságára. Megállok a lépteimben a felsorolására, és a döbbenettől egy pillanatra köpni nyelni nem tudok. - Roda..? Biztos ő volt? Hol és mikor csókoltad te az Első Gyógyítót? - hangom hitetlen, homlokom ráncolom. Képtelenség, hogy ő legyen... Roda nem olyan.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
- Csak ne rosszabb lenni! - Mosolyodom el magam is, morgolódós kedvem láthatóan vagy nem nyugodott komoly alapokon, hogy tartsam még vagy az a típus lehetek, aki hamar túllendül a bosszankodáson. Vagy mindkettő. Amúgy sincs okom már morogni, bejutottam és valami sótlan, ellenséges perdai helyett Rotemshel a kísérőm, ami ugye praktikus is, minthogy hozzá jöttem ma, másrészt kellemesebb társaság is. Tywinnával történtekről lemaradt, legalább nem tőlem hangos fél Elorak, ami azért is jó, mert idővel még a Városba is eljutna a híre, én meg ugye hivatalosan halott vagyok. Vannak a perdaiaknak extrém képességeik, a mellettem haladó kovácsnak is, de azért az tényleg nonszensz, hogy halottakat pofozgassanak. Szemöldökemeléssel megúszom a reakciót Tywinna tettére, meg a fejleményekre, úgy tűnik, ez is inkább annak szól, hogy a perdai nő ilyen hamar elkötelezte volna magát. Na, a kovács legalább megért! - Mert te még nem látni a legszebb quorsa-nőket! - Vigyorodom el a kijelentésére, hogy nem tudná elképzelni az életet egy emberrel. Ugyan már! Én simán át tudok lépni afelett, hogy a nyakukat nem lehet úgy csókolgatni, ahogy megszokta az ember már, a kopoltyú hiánya csak nem lehet olyan akadály! Mondjuk lehet nem pont erre gondolt Rotemshel, de múltkori beszélgetésünk alapján a Fennsíkon ő még a maga perdaiját se találta meg. Azt hamar megbeszéljük, hogy mennyire kötött a napirendem, s nem sejtem, hogy okkal kérdezte, mármint nem azért, hogy meddig kell esetleg ma kísérgetnie, ha sokáig maradnék, de nem is derül ki, mert a korábbi témát fűzzük tovább, legalábbis én. A felsorolásba úgy bele is jöttem, hogy jó egy lépésnyi fáziskéséssel állok meg a kovács lefékezését követően és fordulok vissza hozzá, egyelőre nem sejtve semmi extrát meglepettsége mögé azon túl, hogy bizonyára saját magához hasonlóan rasszistának ismerte meg az eloraki gyógyítónőt. - Roda, biztos lenni. Sötét haj, kék szemek, világító kezek, szép mosoly. Bogája lenni Bata. - Bólogatok aprókat megerősítve, hogy Roda. Vagyis melyik Roda, hátha több is futkos ilyen névvel Elorakban vagy a Perdán. Habár Első Gyógyító címmel Rotem sokkal hatásosabban szűkíti le a listát, amire megint aprót bólintok, majd megrázom a fejem. - Nem én csókolni volt őt! De érdekes lenni, sosem én kezdeni perdai nőnél, ez nem vallani rám... - Tűnődöm el, nem is gondolván, hogy pont a lényeges információkkal késlekedem ezzel s talán olyan magasságokba emelem a kovács vérnyomását, hogy az már gyógyszeres kezelés kategóriába esne. Mindenesetre itt vállat vonok megállapított tény felett, amúgy sem árt óvatosan puszilkodni a perdai nőkkel az eddigi tapasztalatok alapján. - Előző év nyarán találkozni volt vele, ő segíteni volt meggyógyítani pár társam, utána én vinni volt őt karjaimban, mert lenni volt nagyon fáradt, és úszni volt egyet a tóban. Majd hívni volt engem is úszni és ott csókolni volt. Mármint nem rendes csók, csak... mi lenni ennek neve te nyelveden? Roda csak adni volt levegőt víz alatt, így szájból szájba. De ettől még érezni volt, hogy lenni puha ajka! - Jegyzem meg a végén könnyed mosollyal egy vállvonás kíséretében.
Egy mosollyal egy horkantásféle hangot adok ki kívánságára, aztán rá tekintek. - Még a szakadék ritka, de még annak is van alja. Inkább völgyek és dombok jellemzőek. Így váltakozik a szerencse is. - bátorítom kicsit, mikor elindulunk befelé a városba. Néhányan megnézik ugyan a férfit, de most már nem tudok eldönteni, hogy a nem rég történtek miatt, vagy mert quorsa, perdai ruhában. Őszintén szólva, a legkevésbé sem érdekel, és remélhetőleg őt sem. Valahogy az egyetlen közös témánknak a nők voltak legutóbb, így ezen a vonalon indulunk el, és Tywinnáról kérdezgetem őt. A története meglepő, az, hogy a nő házasságba próbálta csalni őt. Egy csók után. Elgondolkodom, hogy lehet valaki ennyire megszállott, és rájövök, hogy anno a barlangban egy jókora gondot kerültem el úgy, hogy nem is tudtam róla. A továbbiakban megemlítem ódzkodásom a quorsáktól, Henry reakciójára megforgatom a szemem. - Nem minden a külső, Vadember. Te is majdnem házas lettél, mert ebbe a csapdába estél. - csóválom meg a fejemet. Aztán jön a megtorpanás, és a jeges vödör, hogy Rodát csókolgatta. Rá kérdezek annak biztosságára, az idejére, és a mikéntjére. Sajnos minél tovább hallgatom, annál biztosabb minden, és a fejem is megfájdul, annyira megfeszülök. Gondolkodom, hogy vajon mekkora bajt kevernék azzal, ha az egyik szűk kis haladóban megszorongatnám a nyakát, de aztán elmondja, mikor történt mindez, és ez végre ereszt a feszültségemen. Az is, hogy nem is számított igazi csóknak. Kifújom az ezalatt végig bent tartott levegőt, és az égre nézek, amiért Shiennel és Shaz'or ezzel a vészhozóval túráztatnak. Ismét elindulok. - Roda ajkait lehetőleg felejtsd el. Az elmúlt időszakban sokkal közelebb kerültem hozzá, mint akkor gondoltam volna. - azért is mondom így, mert egyrészt nem akarom a fülelő perdaiak orrára kötni, mennyire közel is kerültem hozzá, illetve akkor még tényleg nem is sejtettem, hogy ilyen úton fogunk kikötni, mint amin most haladunk. Furcsa, mennyi mindent képes megváltoztatni egy mély beszélgetés, egy csendes este kettőnk magányában. - Ha megkérlek, segítesz-e nekem valamiben, míg itt vagy? - kérdezem rá pillantva, lépteim közben.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
Rotemshel szavaira felpillantok az Elorak mellett magasodó hegyvonulatra, majd vissza rá. - Én itt lenni mindig völgyben. - Mosolyodom el, bár sejtem, hogy ezt a perdai mondást nem szó szerint kell érteni, de eddig sok szerencsét nem hozott Elorak. Talán csak az Aratási ünnepségen... Meg mikor húgommal tudtam itt párszor találkozni... Jó, oké, néha dombon van akkor Elorak. Hogy megnéznek, az valóban nem zavar, hiszen perdaiak, s nem városi katonák szabadnapon idebent. Így nem törődöm a megbámulókkal - legfeljebb ha van csinos nő közöttük, az kap egy félmosolyt vagy egy kacsintást -, s inkább Rotemshel-lel beszélgetek, pontosabban kibeszéljük a nőket, leginkább én egyet, amelyikre rákérdezett a kovács. Válaszára nekem is megvan a sajátom. - Én nem mondani volt, hogy csak kívül lenni szépek. - De azért vállat vonok, mert valahol igaza van, s tény, hogy előbb a szememet használom, mint az eszemet. Ez különösen igaz akkor, mikor nem tartós kapcsolatot keresek csak egy jó kalandot. S általában azt keresek. Egy finom édes csóknak, puha ajkaknak ki tudna ellenállni, kiváltképp ha nem is akar? Így kerül szóba egy bizonyos puha ajkacska is, s míg magyarázok ezzel kapcsolatban, addig a kovácsot figyelem. Na de feszültnek tűnik! Mint mikor Aideen tőrét meglátta nálam. Családi védelmezője nekik vagy micsoda? Mert pillantása pár szívdobbanásnyi ideig ismerős volt annyira, hogy hirtelen megörültem annak, hogy Elorak völgyben van s nincs itt szakadék, ami fölé kilógathatna. Megint. Aztán olyan, mint akinek a szívéről egy nagy kő esik le s szavaiból rá is jövök, hogy épp most úsztam meg egy újabb eloraki pofont. Csak Rotem balegyenese vélhetően fényévekkel jobban fájt volna, mint Tywi csípős tenyere. El is kerekednek kicsit a szemeim, s felvont szemöldökkel nézek a perdaira. - Ti? Mióta? Nem azt mondani volt, hogy te nem házasodni? Vagy ti nem lenni pár örökre? - Biccentem kicsit oldalra a fejem, mert egyébként sem volt sok fogalmam a perdaiak párkeresési szokásairól, ők járnak-e s ha igen, meddig, van-e jegyben járás, stb, de ha lett is volna erről fogalmam, Tywinna valószínűleg azt is összezavarta volna. Most meg csak simán káosz van a fejemben. - Rendben lenni, Roda ajka lenni tabu. Meg minden egyebe is az lenni. - Pontosítok, nehogy félreértés legyen, hogy a csinos perdai gyógyító más alkatrészére pályáznék. Közben elindulunk tovább, s úgy tűnik, nem keresi Rotem tekintete a sötét kapualjakat, hova taszíthat be, s emiatt nem is aggódom annyira a kérdését illetően. - Ha én tudni, segíteni. - Bólintok rá habozás nélkül, s csak utána kérdezek. - Mire gondolni te? - Tényleg kíváncsi vagyok, mi lehet az, amire egy magamfajta quorsára van szükség?
Kicsit megcsóválom a fejem, amikor azt mondja, hogy itt állandóan völgyben érzi magát. - Ha valóban így lenne, miért jössz ide minduntalan? Egyébként saját szerencsénk kovácsai vagyunk, úgy rémlik, ebben a quorsák is nagyrészt egyetértenek velünk. Próbáltad már máshogy megközelíteni a dolgokat, mint ahogy alapvetően szoktad? - kérdezem szemem sarkából rá nézve. Nem hiszem el, hogy valaki, aki úgy hiszi, állandóan rá jár a rúd egy helyen, visszajárkál oda újabb pofonokért. Most nem szó szerint. Biztos van itt valami, ami boldoggá teszi, vagy valami, amit itt megtehet, de máshol nem. Legyen szó a lázadók helyéről, vagy az égi quorsákéról, bár ott egyértelmű, miért nem jelenhet meg. A nőkről beszélve szembesítem, hogy ha nem rendelné alá a személyiséget a külsőnek, nem került volna olyan helyzetbe Tywinnával, mint amilyenről suttognak mostanában Elorakban. Tywinnával én is találkoztam egyszer az emlékek barlangjában, és egy pár perces beszélgetés elég volt ahhoz, hogy lássam, valami nem kerek vele kapcsolatban. Megjegyzi ugyan, hogy nem csak a külsőről beszélt, de legyünk egyenesek, Henry nőfaló hóbortja nem igazán engedheti meg magának, hogy mélyebben megismerkedjen a nőkkel. Az már kapcsolatot jelentene. Aztán amikor tovább beszélgetünk, egy kicsit feszültebbé és idegesebbé kezdek válni, tekintve, hogy Henry Roda ajkairól áradozik, de aztán hamar kiderül, hogy mindez még azelőtt történt, hogy megnyíltam volna a nőnek. Megnyugszom, egy apró szusszanással távozik belőlem a harag. Amikor közlöm vele, hogy ezen emlékeit mától legyen szíves elfelejteni, látom arcán a döbbenetet. Haloványan megmosolyogtat, tovább indulok vele. - Ne kiabálj. - szólok neki, hogy halkítsa le a hangját. - Nem asszonyom... még nem. Udvarolok neki. - elégítem ki a kíváncsiságát röviden, aztán halkan sóhajtok. De sok kérdése lett hirtelen. - Álom havában kezdtünk el máshogy érdeklődni egymás iránt, mint addig. - válaszolom meg a kérdést, és kicsit el is merengek azon, hogy mennyire gyorsan tud változni az apály iránya. Pedig csak annyi történt, hogy nyíltabban beszéltem vele. Rioda nagyon jó hallgató. És nagyon bölcs a kora ellenére, olyan tanácsokkal és fénnyel látott el, amelyet mástól nem kaptam. Az a végtelen gyengédség, amellyel Shiennel megáldotta, az lágyított meg, azt hiszem. Henry beleegyezik, hogy Roda (és mindene) tilos, nem mintha lenne egyébként más választása. Biccentek neki, hogy lássa, elfogadom a visszakozását, nincs harag. Helyette a segítségét kérem, és vissza is kérdez. Előveszek egy golyót a zsebemből. Egy olyan golyót, mint amit azokba a quorsa fegyverekbe töltenek, mint amivel megtámadtak legutóbb. A tenyerem kinyitva nézegetem, ahogy lépteinkre gurul finoman ide-oda. - Szeretném tudni, ez hogyan működik. - persze tudom, hogy az alapszerkezet nélkül ez önmagában mit sem ér, de fordítva is így van. Enélkül egy olyan szerkezet se ér bogaszart se. Ha hatékonyabban akarunk védekezni később, jól jön a tudás minden téren.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
A kérdésre elsőre hetykén vállat vonok, s már számon, amit válaszolnék, de Rotemshel további szavai megakasztanak és elgondolkodtatnak. - Történni okkal minden? - Kérdezek vissza, hogy így érti-e? - Jönni, mert Elorak lenni szép hely. Jönni, mert ti kereskedni velünk. Elion, Cadar és Caernaron nem szeretni. És lenni messze. - Tűzöm hozzá mosolyogva, de igaz, hogy ez utóbbi információ engem nem zavar, mert szeretem a Perdát járni, így gyakran vállalom az itteni kereskedést is. Ügyeskedni persze próbálok, még ha egy ideje nem is tettem, mert Szöszi híján... Kicsit motiválatlan lettem e téren, na meg sokszor buktam le, kell, hogy elfelejtsenek kicsit. Majd talán tavasszal vagy nyáron... Remélem, a perdaiaknak rövid az emlékezete. Addig is míg ez bekövetkezik, a nőket hozzuk szóba, a majdnem-házasságomat, aztán jött a majdnem-megverésem, de időben tisztáztuk a félreértést, miszerint Rodához csók-ügyileg semmi közöm sincs. Az viszont érdekes fejlemény, hogy ő és Roda... A fennsíkon a perdai verziómnak tűnt Rotemshel, csak kora okán nyugodtabbnak és megfontoltabbnak. Na jó, neki lehet eleve ilyen a természete, de úgy tűnt, ő sem szeretne nőkkel semmi komolyba belebonyolódni. Ezt látszik megerősíteni, mikor rám szól, meglepetten körbe is pillantok, vajon mindenki miatt mondja vagy egy konkrét valaki miatt, és mire visszanézek Rotem-re, ő már mosolyog, mintha valami cinkosság lenne a dologban. Ami erre rácáfolni látszik mégis, az a kovács tekintete, ahogy elmereng és talán észre sem veszi, de kis lágy mosoly is költözik a tekintetébe ez időre. - Én örülni nektek! - Mosolygok, de csendesebben beszélek már, viszont egy kifejezés megütötte a fülemet. Még nem. Még nem? - Sokáig tartani perdai udvarlás? És lenni úgy, hogy udvarlás vége nem lenni örökké együtt, nem lenni házasság? - Kérdezgetek még párat, ami már csak azért is érdekel, mert Tywinna megpróbált így - sikító - lóvá tenni. Hát majdnem sikítottam is a dologtól. De érdekes, hogy legutóbbi találkozásunkhoz képest ekkora változás történt, mint egy hirtelen elsöprő vihar vagy villámcsapás. Vajon tényleg ennyi kell, hogy a megfelelő személlyel a megfelelő időben találkozzunk? Belerondítani semmiképp sem szeretnék, még akkor sem, ha magam is érdeklődnék Roda iránt, s hát szép meg kedves meg minden, de a kémia hiányzott még a szikrához is. Így hát elnézést is kérek a félreértésért és megígérem, hogy efféléktől tartózkodom eztán és áttérhetünk arra, amit a kovács szeretne segítségként kérni. Bevallom, arra számítottam, hogy valamiért el kell menni, cipelni kell, esetleg a műhelyében valami két-emberes - avagy egy ember, egy perdai - feladathoz kell alkalmi segítő, nem mintha Elorakban ne találna elég erős személyt ilyenre. Figyelem, hogy a zsebébe nyúl, kíváncsi vagyok, mi fog előkerülni, s őszintén meglepődöm, mikor szétnyitja a markát. Tekintetem azonnal fel is kapom a szemeihez és egy pillanatig habozok, mielőtt megszólalnék, próbálom megérteni a miérteket. - Te szeretni megtanulni lőni? Vagy szeretni megtanulni ilyen fegyvert készíteni? - Nem tudom, melyiket érti működési elv alatt, netán mind a kettőt vagy egyiket sem.
Az első kérdésre bólintok egyet. - Igen. Néha az istenek adnak okot a történésekre, néha saját magunk. - a többi város említésére sokatmondó mosoly terül az arcomra. - Nem mintha nem jutnál be oda, ahova akarsz, perdai-quorsa. - Persa. Vagy quordai? Mindegy, ostobaság egyébként is. Ezzel csak arra akarok rávilágítani, hogy így is megtudott már téveszteni másokat, és hogy most is csak azért nem jutott be, mert felismerték az őrök. De egy idegen helyen valószínűleg könnyen bejutna a városba. - Mással is kereskedsz rajtam kívül? - kérdezek rá egyébként erre. Később akár még fontos is lehet, ha tudom, ki tud még Henryről. Rodával kapcsolatos megnyilvánulása felhúz kissé, de aztán rájövök, hogy túl rég is volt, és nem is olyan indíttatású volt a csók, hogy okom legyen haragudni. Inkább csak szólok Vadembernek, hogy megváltozott a viszonyunk, és látom rajta, hogy azért kicsit aggodalmassá válik. Gondolom tart attól, hogy megint lelógatom valahonnan, de ezúttal nem teszek semmi ilyet. Csak gondolok dolgokat eleinte. A kérdéseire igyekszem válaszolni, és hamarosan rá is tér a szokásainkra. - Az udvarlás? Főleg a nőkön, és a családokon múlik. Jobb esetben az atyákat és anyákat is beszokták vonni ebbe, de a mi esetünkben ezt nem tudom megtenni. Nem tudom kinek bizonyítani rátermettségem, nincs ki befogadjon, csak Aideen, aki pedig olyan ritkán tartózkodik otthon, hogy mióta először beszéltem veled, nem is láttam. Emiatt vége is nehezen van. De időt akarok adni neki, hogy megismerje a nehéz természetem, és hogy el tudja dönteni, tényleg egy magamfajta öreg mellé akar elköteleződni. - Rodához a dann áll a legközelebb, de nem tudom - nem hiszem, hogy igazi apa-lánya kapcsolat lenne kettejük között. Vagy is.. nem tudom, elképzelhető. De furcsa lenne felkerekedni, és a dannak bizonygatni, hogy tanítványát engedje hozzám. Amikor előveszem az apró alkatrészt, Henry arcán látom a meglepettséget, majd rám tekint. A kérdésére megrázom a fejem. - Lőni? Neem. Én inkább kardot használok, de ez nem fegyver. Ez a hegye a fegyvernek, de valami trükkje van. Tudni akarom, micsoda, hogy mitől működik. Nem tudok rájönni. - nézek le a tenyeremben lévő apró tárgyra. Azt se tudom, hogy hívják, de azt tudom, hogy olyan, mint a nyíl az íjnak. Csak épp bonyolultabban működik, mint az említett fegyver.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
- Ühm... - Bólintok hümmentve, magamban egyelőre úgy fordítva le, hogy bizonyára a jó dolgokért az isteneknek lehetünk hálásak, a szar dolgokért meg magunkat hibáztathatjuk. Más megoldást nem látok jelenleg arra, hogyan őrzik meg a perdaiak a hitüket, ha valami rossz éri őket, de aztán lehet ezt átgondolom még később, egy(-két-három) ital társaságában. - Be igen. Ki már nem biztos lenni! - Terül el vigyor a képemen értve a férfi célzását. Elorakban megmertem ezt tenni, na meg a Nagy Szentélyen is keresztül rohantam, mert bíztam Eowen-ben, hogy azért nem hagyna kinyírni. A többi perdai település viszont... nem sokkal látom jobbnak a helyzetet ott, mintha a Városba akarnék bemenni. Utóbbi igencsak vendégmarasztaló hely lenne számomra. - Aubel. - Az ötvös neve egyértelmű lehet, hiszen Rotemshel mutatott be neki. - Csinálni volt szép ékszerek, én húgom és anyám örülni nekik! - A harmadik még nem kapta meg, igazából fogalmam sincs, miért őriztem meg az ékszert és őrzöm még mindig. Lehet el kellene cserélnem. Szép perdai munka, biztos jó ára lenne. - Ismerni még Cirro-t és én ismerni Qesa'a-t is. - Sorolok fel még két szűcsöt is, előbbi inkább öltözettel foglalkozik, utóbbi idős és kifejezetten az egész világgal zsémbes hírében álló perdai viszont inkább használati tárgyakat készít bőrből. Minthogy tudja Rotemshel, hogy vadászni szoktam sokszor, könnyen kitalálható, mit viszek nekik. - Ismerni még Elynne-t. Kicsit idősebb perdai asszony lenni... - Elbizonytalanodom. Lehet nem is kicsit idősebb. Rotemshel múltkor elárulta a saját korát és ha nem akasztott hasba, akkor elgondolkodtató, hogy mind Elynne - akitől a perdai ruhákat szereztem ősszel magamnak és Szöszinek - és mind Qesa'a hány éves lehet, mert ők tényleg öregnek is néznek ki, nem mint a kovács! - Lakni nem Elorak, kicsit keletebbre egy faluban, készít ruhákat. Te ismerni őt? Én ismerni még másokat is, de még nem volt kereskedni. - Példának okáért ott van Roda meg Aideen is, akikkel más-más okokból, de nem köttetett velük üzlet. Legalábbis nem olyan, amiben tárgyak cseréltek volna gazdát, inkább ígéretek, szívességek. S ha már Roda, némi félreértés vele kapcsán kialakul köztünk, de sikerül még azelőtt megbeszélni, mi is történt, mielőtt rögtönözve keresne egy szakadékra hasonlító helyet Rotemshel, hogy megint meglóbáljon engem felette. Helyette szerencsére már udvarlási szokásokról beszélünk, amelyek érdekelnek úgy is, hogy jelenleg nem áll szándékomban egy perdai nő családjánál sem tiszteletemet tenni - kell a francnak az elköteleződés, meg úgy is elhajtanának -, de kíváncsi ember vagyok. Azt is megtudom, hogy Roda szülei ezek szerint már nem élnek. Szomorú, ahogy az is, amit a férfi további szavai jelentenek: korkülönbség, tehát gondolom esélyesen előbb hal meg, mint Roda, amiből továbblépni saját apám esetéből tudom, hogy nem egyszerű, hiába talált ő végül újra párt magának. Azért nem ez a jellemző nálunk, meg fene se tudja, hogy perdaiaknál mennyire igaz, hogy egy életre választanak párt? Kinek az életéig tart? Sosem mertem megkérdezni Apámat, hogy Anyát vagy Édesanyámat szereti-e jobban, de lehet erre nincs is válasz igazából. Ekképp tanácsot vagy valami lelkesítőt is nehezen tudok adni a kovácsnak, noha lehet Rotemshel nem is vágyott ilyenre tőlem. - Érteni... És ti mit tenni, ha... ti szeretni egymást nagyon, de család nem szeretni udvarlót? Ha Aideen mondjuk nem szeretni téged? Inkább válni utatok kétfelé Rodával? - Magam sem tudom miért, hiszen a három résztvevőt versenyeztetni lehetne, melyikőjüket ismerem a legkevésbé, de ettől még valahogy drukkolok nekik. A téma alapján azt gondolnám, hogy valami olyanban kéri a segítségemet, amivel a rátermettségét bizonyíthatja, amiben benne is vagyok, ha nem az az egyik ilyen új-hullámos próba, hogy quorsákat kell laposra verni. Ám igazán meglepődöm, mikor kiderül, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, hanem meglátom mi van nála és meghallom, mi érdekli. - Kelleni hozzá fegyver, mint a pisztoly. Nyíl önmagában nem működni... - Jó, ez azért kicsit túlzás, láttam a háború alatt, hogy egy perdai már jobb híján a kezébe fogott nyílvesszővel döfve talált be - javarészt lehet szerencsével - egy katona páncéljának illesztékébe, de szerintem nem ez az elterjedt használati módja. - Te megdobni ezzel engem, nem használni. Fegyver lőni ki olyan gyorsan, hogy az okozni sérülés. Te erre gondolni? - Kérdezek vissza, mert még mindig nem vagyok benne biztos, hogy meg tudtam-e válaszolni a kérdést neki, a kérdésre válaszoltam-e?
Nem biztos, hogy Henry érti, mire is próbálok kilyukadni, de quorsa, szóval jobb, ha nem is próbálja. Sok évig tanulják a gyerekek is, hogy mi miért történik, és nem mindig egyeznek a nézetei a különböző oktatótereknek. Úgy hogy hagyva Shiennel és Shaz'or témáját tovább megyünk arra, hogy ha kellene a saját lábán is megállna a Perdán, perdainak adva ki magát. Hitetlen? Elmosolyodom. - Alábecsülöd magad. Érted a szavunkat, beszélni meg nem kötelező. Van egy gyógyítónk Elorakban, a neve Enna. Lehet láttad is már az utcán, Shiennel áldása van rajta. Egy szó nem sok, annyit se hallottunk tőle soha. A nővérével, és kezeivel kommunikál. Tehát tettetheted, hogy beszédképtelen vagy. Persze, a nyakad továbbra is takargatni kell, de az eddig is jól ment. - fejtem ki a véleményemet, aztán rá kérdezek, hogy kikkel kereskedik. Ha személyesen nem ismerem mindegyikőjüket, névről legalább az összes meg van. Bólogatok kicsit. - Cirroékkal én is szoktam üzletelni. A legtöbb kereskedőt ismerem a városban, és Cadarban. Elynnet nem ismerem egyedül, ha elhagyom a várost, általában a vadonba megyek. - mondom a kérdése végén, aztán egy teljesen más témára kúszunk át. Kérdése megmosolyogtat. - A népem azért sokkal elfogadóbb, mint amilyennek tűnik. Persze ez függ attól, hogy mit teszünk, az égi fele a népednek a várossal kifejezetten rossz fényben tűnik fel a legtöbbeknek. Általában nem szokott gond lenni, de ha van feszültség a kérő és valamely családtag közt, akkor azt nem hagyjuk a tó fenekére süllyedni, hogy rágják a halak. Általában megoldani szoktuk a problémákat, így ha a kérő eleinte falba ütközik, akkor addig dolgozik, míg meg nem beszélik, és oldják a problémát, amely okozza a fennakadást. Így ha Aideennak nem tetszene a pofám, akkor addig puhatolóznék, ameddig meg nem tudom miért, és ki nem engesztelem. Nem lehet haragosan családot alapítani. - fejtem ki a dolgot. Fura egyébként ezekről beszélni egy quorsának. Érdeklődő, pedig valószínűleg soha nem fogja alkalmazni ezeket a tanokat. Nem mintha zavarna, egy kicsit megnyugtató, hogy azért érdeklődnek a népünk iránt, és nem csak teljes erőből elnyomni akarnak minket. A fegyverhegyet kiemelve és megmutatva, Henry kicsit elképed, és valahogy úgy érzem, hogy elbeszélünk egymás mellett. Amikor magyarázni kezdi, hogy kell egy "íj", egy fegyver, ami kilövi, kicsit türelmetlenül sóhajtok. - Tudom, ezt már tudom. Van a műhelyemben egy fegyver, de hiába próbáltam, nem csinált ezzel semmit. - bámulok a kezemben tartott kis fémkupacra, aztán vissza Henryre. - Szét szedtem, összeraktam a szerkezetet, bele próbáltam, de csak kattogott, és a végén csak kiesett. Mitől működik? - kérdezem újra, a rejtélytől idegesen. Annyira szeretném megtudni, mitől működnek a quorsa fegyverek! Láthatóan hiányzik valami. Nem elég csak a nyíl, és a fegyver. Valamit csinálni kell valamelyikkel, hogy jó legyen? Frusztrál a tudat, hogy nem tudok rájönni.
Success without honor is an unseasoned dish; it will satisfy your hunger, but won't taste good.
(10 oldalú.) :
Ahogy telt az idő, életem mintha két részre szakadna. Az egyik egyre emelkedettebb és boldogabb, a másik egyre súlyosabb, és aggasztóbb. Bár ez utóbbi az egész eloraki, és perdai közösségre igaz lenne, ha tudnák, mi történik. Nem tudják, és ez nyomaszt, pedig eleddig ódzkodtam a közösségtől. A legtöbbet még is boldogságom tárgya jár a fejemben, és akkor is Ő rá gondolok, amikor Elorak kapujában állva várom Vadembert. A megbeszéltek szerint először városon kívül találkoztunk, akkor még nem volt kényelmes neki a tőr - meg őszintén szólva fél kész állapotban volt -, így kellett egy második találkozó is, hogy minden rendben legyen. Így beszéltük meg a mai napot, és azt, hogy megpróbál a városba betérni. Az őrök mögött, egy kissé távolabb a haladó egy boltíves oszlopának dőlök, lábam lazán keresztbe, csizmám mellett a földön a zsák, tartalma a jutalom, amiért Henry őszinte volt velem az első találkozásunkkor. Na meg mert hozott egy jó adag kemenyt. Nem várok túl sokat, mikor a kapuban feltűnik alakja. Ellököm vállam az oszloptól, és karba tett kezekkel várok, hogy bejöjjön a városba.. Aztán megszólal az egyik őr.
Ugyan látok némi durcázást a quorsa arcán, azt is látom, hogy azért félig-meddig ő is szórakozik a helyzeten. Az emberi szót nem értem, de remélem nem szülőanyám szidja éppen.