Már órák óta a hexa nyomában van, de a bestia mindig észleli és valahogy mindig olyan útvonalat talál, hogy Vharan nehezen tudja követni. Esetleg lacertafészek közelébe ugrik, amik nem bántják őt. Sokat gondolkodott régen is, hogy a gyíklények miért nem érzik veszélyben magukat miatta, rá meg, ha rosszkor jelenik meg rátámadnak. Így ma kénytelen volt beérni pár lathassal, ami ugyan tápláló, de az ő ízlésének túlságosan édes és csak hamis teltségérzetet okoz. Ha pedig túlzásba viszi a perdai Shiennel nem veszi jutalmába, hogy a drága gyümölcsét fogyasztja - heveny prostárajárás a jutalma annak, aki így tesz. A hexa húsa viszont nagyon finom, ráadásul, ha egy remete szárítja ki, még sokáig tud élelemmel szolgálni. Ő bedörzsöli egy kevés lihellanedvvel és bőven tört lasaval és ha lehet, erősebb szélben szárítja. Persze muszáj ott ülni mellette, mert jönnek rá a vadak, de általában megéri, mert a szelesebb helyek kedveznek neki, és jól védhetőek. Legalábbis azok, amiket ő ismer és megismert. Az évek során persze sok ilyen szárított hexahús ment veszendőbe, mert elbóbiskolt, vagy nem érte meg megvédeni. De például kevés perdai tudja, hogy a hexaknak a bőre – a mellkasánál, ahol fedi egy kis zsír – nagyon jó az égési sebekre. Igaz, elég büdös és csak frissen jó, de 27 óra alatt elmúlasztja a kisebb sérüléseket, és enyhíti a nagyobbakat, amiket Shiennel szeme okozott a meggondolatlanoknak. Perlo már biztos halálra unta magát, habár fel-feltűnni látta, a Boga be van már idomítva egy ideje, hogy ha túl messzire menne, menjen utána. Néha több, néha kevesebb sikerrel követi őt. Lehunyja a szemeit és koncentrálni kezd, de alig van állat a környéken. Mégis sikerül kiszúrnia a hexat, aki most békésen legelészik egy korhadt fa mögött. Apró mosolyra húzódik az ajka Vharannak, majd óvatosan lőtávolig közelít hozzá. Nichi éleset füttyent, a hexa felkapja a fejét és hirtelen iszkolni kezd. - Ó, hogy Shiennel rohassza rád az erdőt, botsa – káromkodik egy cifrát, a kis tündér persze nem bukkan elő egy darabig. Sóhajt egyet, nem tudja, hogy mi végre figyelmeztette őt a kis állat. A tegezébe illeszti a vesszőt, amit szép lassan levett az idegről, majd kifújja magát, miközben feláll. Belekotor a zsákjába és ellenőrzi, hogy minden megvan-e. Némi lathas, kisebb tégelyek, egy kevés víz és csemege az állatainak. Mindegy, voltak már rosszabb napjai is. A három füttyszónál már tudja, hogy ki lehet az, és most nem tudja, hogy örüljön, vagy bosszankodjon miatta. Végül is, talán vele levadászhatják azt a hexat. Megosztozni sosem baj, és a füttyszó irányába fordul. - Téged is ifjú Athard – viszonozza a mozdulatokat, amit a férfi felé tesz gesztusként. Régóta így üdvözlik egymást, már ha a másik életét nézzük, az ő életében nem olyan sok ez az idő, de tény, hogy tehetségesnek találja Athardot. - Merre visz az utad? Most kergetted el a hexamat – néz rá komoly fejjel, persze belül mulat az egészen. Csak közvetve volt a hexa elriasztója, és elképzelhető, hogy perdai tündérhús lesz a vacsora, csak úgy megjegyzi magában. - Persze még segíthetsz elfogni, esetleg – kérdő hangsúllyal teszi fel az utolsó szót, kíváncsi, hogy mennyire ér rá a másik, ha pedig nem nagyon, akkor rövid lesz a találkozásuk. - Hogy találtál meg? – érdeklődik, mert nem olyan könnyű a nyomára bukkanni, elég forgalmas errefelé az erdő.
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
Hamar előkerül Vharan, bár a bosszús tekintetéből inkább azt szűröm le, nem örül most nekem. Csendben figyelem az üdvözlését, amire aprót fejet hajtok, aztán a szavait. - Bocsánat. Jelentem ki egyszerűen, elvégre nekem azt honnan kellett volna tudnom, hogy éppen hexa-ra vadászott? Nem direkt volt. A kijelentését követően elgondolkodva tekintek oldalra. Nichi mászik elő a bokrok közül, szájában egy nagyobb phens levél, mohón rágcsálja és a szája is tele van vele. - Rendben. Segítek neked. Végül is miattam húzott el a hexa-ja, nem tart semeddig lekövetnünk, bekerítenünk és levadásznunk. Nichi közben felém tart, nagy szemekkel pislog fel rám, én meg le rá, mert amikor közeledik, mindig meg tud lepni. A lábamnál megáll és a mokaszinom kék színű részét nézi. Aztán egyet gondolva elkezdi harapdálni. - Nem mész innen?! Az nem kaja! Eszemben sincs bántani, ezért a lábam nem is mozdítom meg, de nem akarom hogy kirágja az anyagát. Elég vastag, de ha kitartó a kis állatka, még a végén tényleg sikerül neki lukat fúrni bele. Arról nem is beszélve mennyire lehet az neki ártalmas. Szóval erélyesen rámordulok, amire összerezzenve szaladni kezd, futás közben kitartóan fogja az egyik mancsával és a fogaival a phens levelet és szalad egészen Vharan lábáig, ott bebújik mögé. Aztán onnan leskelődik felém. - A Cadar-i ösvényről érkeztem. Ott elhagytál egy la'thas magot. Azt meg már ő is ki tudja gógyizni, baromi egyszerű egy olyan perdait követni, aki egy boga-val meg egy chinel-lel mászkál az erdőben. Még ha a lábnyomait olykor el is fedi, mindentől nem tud megszabadulni. Elindulok felé, Nichi közben eltünteti a maradék levelet a kezei közül, még rágcsál ezerrel, amikor odaérek Vharan mellé. Aztán egyet gondolva kiugrik mögüle, nyüszög egy hangosabbat, majd kinyújtja a nyelvét, vele együtt olyan hangot kiadva, mintha valamelyikünk szellentett volna egyet. - Te kis..! Azt akartam mondani hogy szaros, és közben dobbantok egyet felé, de úgy eliszkol, hogy már csak a port látom utána. Biztos nem megy messzire, elvégre sosem hagyja el Vharan-t. Amíg még látni lehet követem a tekintetemmel, utána megállapodok a jól megszokott, ismerős és szőrös ábrázaton. - A környéket kell felderítenem, de a vadászat is belefér. Napokig el szoktam lenni, senki sem kérdezi meg mit csináltam még ezen kívül. A jelentésemben meg biztosan nem fog szerepelni Vharan. - Örülök hogy látlak. Apró mosoly húzódik az ábrázatomon, tova söpörve Nichi borsát, amit az orrom alá tört. - Meguntad az északi levegőt? Miért pont Cadar közelében táborozol? Néha elgondolkodom azon, amióta anyám és apám jobb létre szenderült, a bátyámon és Nadiha-n kívül, Vharan a másik biztos pont az életemben. Persze vele ritkán találkozom, mert magának való figura és nem szeret a városokban lenni. Sokan lenézik, beszólogatnak neki, vagy éppen kiröhögik. Nem értem őket. Én magam se szeretek sokáig városban maradni.
Athard arckifejezése mindent megér számára, szereti heccelni a fiút, és azt mutatni, hogy mennyire rosszul esett neki, hogy megjelenik. Persze nem neheztel rá, ha a kis dög felismerte volna a felderítőt, most már rég azon gondolkodhatna, hogy hogyan nyúzza meg a hexat. - Meg van bocsájtva, namera – szól fáradtan, miközben az emlegetett tündér feltűnik a színen. Természetesen eszik valamit, ebben az egyben irigyli a kis idegőrlőt. Egyébként tart magánál pár levelet mindig, szóval Nichinek nem kell nélkülöznie, és Perlonak is van a nyeregtáskájában némi étel, hogy a Boga se nélkülözzön, ha éppen nincs mit enni. A segítségre csak bólint, miközben felméri magának az ifjút. Sokat nem változott, mióta utoljára látta, talán egy két új barázda jelent meg a homlokán, de ezt lehet, hogy csak beképzeli. Közben Nichi elszórakozik az új jövevénnyel, majd Vharan lába alatt köt ki. Közben azt is megtudja, hogy hogy találtak a nyomára. Pazar nyomolvasó a fiú, de ezt mindig is tudta, ezért engedi a közelébe. Ezért is, hiszen Lianának ígéretet tett, hogy néha ránéz. De egy ideje már egyébként sem köztelességből teszi és ez a mai találkozás nem volt tervezett. - Tudod, most szívesen odaadnálak neki, hogy jó modorra tanítson – szól a kis állat felé, akinek közben új terv jut az eszébe és megpróbálja megviccelni Athardot. Persze a felderítő résen van és elkergeti a kis bestét, Vharanból ez csak egy apró fejingatást vált ki. - Na, ez nagyszerű hír, induljunk – indul el a kihűlőben lévő nyom felé. A hexa ugyan lakmározott valamit, így talán könnyebb lesz követniük, de sosem lehet tudni, hogy mit találnak még az erdőben, a pillangófejűek tudnak meglepetést okozni a rá vadászoknak. – Én is örülök – tudja, hogy vár némi visszajelzést az ifjú harcos, szóval megteszi neki ezt a gesztust. Sőt benyúlva a zsebébe, három szem lat’has-t nyom a másik kezébe. – Ajándék – mondja, de sok érzelmet nem visz a mondandójába. Ugyan felszabadult is tud lenni, de most nyomkövető üzemmódban van és már ott állnak a fatörzs mellett. – Ó, jól lakott, nem lehet messze – nézi a kitépett növényeket, és az otthagyott Waroogoot. Maradt még pár darab épen, azt óvatosan kihúzgálja és elteszi az iszákjába. Éhen már talán nem marad, de azért a hexahús jóval vonzóbb. - Hexahúsért jöttem - szemtelen mosolyt villant Athard felé, de visszatér a nyomokhoz. Majd feláll és a felderítő felé fordul. – Na, lássuk, mennyit tanultál, vezess – hátrébb lép a nyomoktól, de rálép egy fontosra, hogy kicsit megnehezítse a másik dolgát. Persze enélkül is meg lehet majd találni, de nehezebb lesz, ebben biztos. – Egyébként megnövekedett a Quorsák aktivitása, látszik a romboláson, amit maguk után hagynak a közeli erdőkben. Gondoltam megnézek magamnak egy-kettőt közelebbről, ha már az erdőink vendégei – figyeli Athardot, nem akarja zavarni. Közben Nichi is megjelenik, de egy kézmozdulattal megállítja, és a fehér murca mintha sértődötten fordulna el pár pillanatra, majd lassan követni kezdi a párost. Vharan közben képességét használva néz körbe, majd szaglását is felerősíti, de szerencséjük van, feléjük fúj a szél. Finom mosoly kerül fel ábrázatára, a hexa nem fogja kiszagolni őket.
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
- Egyszer elfenekelem..helyetted is! Morgom lemondó sóhajjal, majd folytatjuk a diskurzust. Vharan elindul, én pedig követem, így hamarost a hexa nyomait keresgéljük a környezetünkben, közben halkabban társalgunk és követjük a friss nyomokat. Nem számítok rá hogy adni fog az alkalmi rágcsájából. Erre a pillanatra kicsit össze is rezzenek, de elveszem tőle. - Mennyit lehet megenni belőle, amitől még nem jön rám a szapora? Van egy emlékem róla, az egyik utunk alkalmával sokat látogatta a bokrokat. Nem szeretnék én is így járni. Bár nem mutattam ki neki, de megmelengeti a szívem hogy örül nekem. Jóleső érzéssel rakom a nadrágom zsebébe a lat’has-okat, közben eszembe jut hogy én is hoztam neki valamit. - Ó, várj! Lázasan kutakodok utána, viszonylag hamar előkerül a smaragd kő. Ezt most én nyújtom neki. - Ajándék. Kicsit utánzom is őt, ha már ennyire ajándékozós kedvünkben vagyunk. - Remélem egyszer megleled azt az utat, amit neked szántak az istenek. Úgy gondolom a vándorlás is egyfajta út, de kizártnak tartom hogy ennyi legyen az élete. Közben megállunk egy fa törzsénél, ahol a hexa legelt. És valószínűleg ide is tojt. Ahogy körbenézek, Vharan pont belelép. Felesleges szólnom neki, a puha állagáról pedig egyértelműen a közelben lehet. Mondjuk annyira nem közel, hiszen gyors állat. Vharan egyértelműen engem akar tesztelni, amit kifejezetten nem szeretek, de hát már hátra is lépked, sok értelme nincs ellenkezni, vagy siránkozni. Majd mindjárt elkezdi azt sorolni, hogy mely nyomokat hagytam figyelmen kívül. Csodás! Alaposan körbenézek, és az ürülékétől folytatjuk utunkat. A téma közben ráterelődik az emberekre. - Nem tisztelnek ők semmit és senkit. Csattanok fel a hangjára. Bár nem értem a szándékát, de azt hiszem ő még nem is látott quorsak-at. - Nem érdekeljük őket, kizárólag a területekért és a Sel-Ogei-ért jöttek. Nem tudok róluk úgy beszélni, hogy az utálat ne csengjen vissza a szavaimból. Szerintem kifejezetten undorítóak, tele szemetelik az erdőket, persze sokuk ott is leli a halálát, hiszen magukra haragítják a vadon teremtményeit. Az erratoroknak meg kifejezetten meg sem kottyan egy-egy buta és hangos csapaton rajta ütniük. - De ha tényleg őket keresed, úgy rossz az irány. A Városban megleled őket, Elorak-tól nem messze. Csak idő kérdése és terjeszkedni fognak. Ahogy észrevettem, semmi sem elég nekik. Nincs az a drága kő, az a Sel-Ogei mennyiség, ami oltaná mohóságukat.
- Csak óvatosan – a férfi szemébe néz, de a szemei csillognak, így engedélyt ad a leendő „fenekelésre”. Habár nem hisz benne, hogy a másik megtenné, és ha igen, az pont nem fájna Nichinek, még lehet, hogy élvezné is. Az erdei tündér, aki már lassan öt éve szegődött hozzá, sokszor tesz olyat, ami nem kéne, de legalább megszínesíti a napját. Egyszer csak ott volt mellette, idegesítően, mégsem kopott le és már ő sem tudja, hogy mikor adott először neki enni, amikor a kis állat éhezett. Azt tudja, hogy nem először, de a tündér a nyomában maradt akkor is, amikor korgott a gyomra. Shiennel tudja, hogy mi tetszett meg neki a Remetében, de még most is itt van, és ha unatkozik, a másik idegeire megy. Vharan nem egyszer volt már mérgelődő vele, egyszer otthagyta, amikor aludt és napokig telt mire újra összetalálkoztak Nichi akkor is maradt, és egy pár napig nyugton volt, akkor már Vharan tudta, hogy amíg valamelyikük él, ott lesz a másik. Elmosolyodik a kérdésre, miután átnyújtja az ajándékot. - Ennyit megehetsz baj nélkül fiú – neki is felvillan az eset, amikor kicsit túlzásba vitte, de hát mindenen át kell esni. Aznap nem volt valami jól és megkockáztatta, hogy szükség esetén majd Shaz’or letekint rá. Valószínűleg elállhatták az útját, mert majdnem minden fát meg kellett jelölnie. De lehet, hogy minden bokrot is. - Köszönöm, Athard – megnézi magának a követ, és elégedetten bólint, majd elteszi. Jó lesz majd ezt elcserélni valamire, ha úgy hozza a szükség. - Biztosan így lesz – néz a másik szemébe, mintha ki akarná olvasni a gondolatait, de aztán végül újra a vadra koncentrál, ha már egyszer ezért vannak itt. Tudja jól, hogy már fiatal korában sem szerette Athard, ha tesztelték, ha irányították, vagy ha csak beleszóltak a dolgába. De úgy tűnik, neki mégis megteszi, amit kér, ezért nagyon hálás a fiúnak. Aott is neki három la’thas magot. Nem szokta osztogatni, mert nem jár annyit északon, hogy túl sok legyen belőle. – A fa, ott, jobbra ott az szőr, ejj, azt sem figyelted ott – mondja és mutat az alig láthatóan benyomódott fűre, de Athard ezek nélkül is követi a nyomot, így azért nem elégedetlen. ~ Lesz még belőle valaki, Liana ~ üzen az anyjának, és közben válaszol a feltett kérdésekre. - Gondolod? – emeli a fiúra újra a tekintetét a nyomokról, mert valóban csak pletykákat ismer a Quorsákról. Viszont kihallja gyűlöletet a másikból, amit sosem szeretett benne. Túl forrófejű kölyök, egyszer még komoly bajba kerül miatta, és akkor lehet, hogy nem lesz ott, hogy kimentse. - A Sel-Ogei-ért? Miért nem adunk nekik, akkor elmennének? – ő sokkal gyakorlatiasabb másoknál, és csak a megoldás érdekli. Nem véletlenül nem szeretik az egyházban, meg úgy sok helyen, mert azt hiszik, hogy nem az istenek útját járja, pedig dehogynem, csak sajátosan. Valószínűleg vallásosabb a legtöbb perdainál, de az istenik képére teremtett lények, nem az istenek, így nem is engedi, hogy irányítsák őt. Ennél jobban kíváncsibb az ehm-beh-rekre, ahogy ők hívják magukat. A kultúrájuk, a ghépszörnyeik, a repülő hátasaik és, hogy miért nem maradtak a szülőhelyükön. Athard keserű szavai magával viszik, mert a fiú attól, hogy forrófejű, még éles eszű, és remek meglátásai vannak. Nyilvánvalóan sokkal nagyobbak a tapasztalatai e téren, és ez befolyásolja Vharant is. - Város? Az ő településük? Ó, értem. Ez szomorú – mondja, miközben már tudja, hogy hamarosan meglelik a nyomot. Hirtelen fogja meg a férfi vállát, a mutató és a középső ujját, kifelé fordítva az ajkára teszi, jelezvén, hogy a másik maradjon csendben. Aztán a távolba mutat, ahol a hexa újra legelészik, meglepően egy kidőlt fatörzs gombáinál. Ez tényleg furcsa Vharan számára, de már mindegy. – Célozz, mindjárt jön – nagyon gyors, de végtelenül halk léptekkel hagyja ott Athardot, és megkerüli a kis falatozóhelyet. Szándékosan szélirányból közelít az állat felé, aki nem sokkal ezután megérzi a szagát és felemeli a fejét. A fák közül előbukkanó Vharan megijeszti a hexat, aki menekülni kezd, Vharntól el, de Athard felé…
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
Úgy tűnik Vharan nem bánja, ha egyszer megnevelem Nichi-t. Bár nem tudom hogy használna-e neki valamit, és hogy felfogna-e belőle bármit is? Makacs kis jószág. Közben haladunk, a szavai alapján megehetném akár mind a hármat is itt, bár most nincs szükségem rájuk. Van pár rotchi lepény a táskámban. Az emberekről beszélni nem szeretek, mégis úgy érzem Vharan tudni szeretne róluk többet. - Tudom. Vágom rá rövid kérdésére, és bár olybá tűnik, mintha befolyásolnám, szerintem van ő olyan gyakorlatias, hogyha tényleg tudni akarja, akkor meglátogatja a Város-t. És nem szeretnék vele minden szaftos kis részletet megosztani, amit csak megtudtunk róluk. Még gyűlnek az információk, nem tudunk eleget, és először a Dann-al kell közölnünk mire jutottunk. Persze azért válaszolok a további kérdéseire, hiszen ezek nem titkosak. - Elpusztult a hazájuk, nincs hova menniük. A részleteket nem tudjuk pontosan, de amilyenek, azt is el tudnám képzelni, ha magukra haragították a saját isteneiket. Már sokféle elképzelés kapott szárnyra, melyek között szerepel az is egyes Dana-k felvázolása alapján, hogy talán a mi isteneink befogadták őket, ezért érkeztek a felhőkből és nekünk is barátságosan kell fogadnunk őket. Nah, persze! Menet közben sokszor megkapom tőle a dorgálást szavakban, és minden egyes ilyenre veszek egy mély levegőt, mielőtt olyasmit mondanék, amit magam is megbánok aztán. A szőr emlegetésére azért rásandítok. Most komolyan, ennyire kezdőnek néz? Ó, hagyjuk! A fűt valóban nem vettem észre. Viszont megint elhaladunk egy tetemes ürülék adag mellett. Hát útközben termelt is a hexank! Vharan hirtelen megérinti a vállam, amitől egy percre belém fagy a levegő. Nah, lehet hogy mégsem vettem észre valami fontosat? Szólalnék, ha nem mutogatna nekem, és komolyan veszem. Szóval csendben követem az ujja mozgását, így kerül a képbe a fánál majszoló hexa. Aztán kettőt pislogok és Vharan már indul is felé, kerülve egy kicsit, elé akar érkezni. Biztos felém tereli. Egy nyilat veszek elő a tegezből, és felajzom a puskámat, aztán gyorsan egy fa takarásába hátrálok. Még céloznom is kell, ha pedig túl gyorsan észrevesz, úgy fújhatjuk a szaftos pörköltünket. A fa némi védelmet nyújt, a hexa képbe kerül, néhány másodpercig az állat felsőtestét célzom be, hogy szíven lőjem. De ha csak a tüdejét viszi át, már akkor is megvan, nem fog tudni rohangálni. A fejére nem lövünk, azt ilyen távolságból könnyedén elvéthetem, elvégre félrehord a fegyver is, és tulajdonképpen csak a fegyveren múlik, hiába a képességem hozzá. Úgyhogy biztosra megyek. Kisvártatva meghúzom a ravaszt, a nyíl kirepül, az állat pedig felnyerít, aztán elesik. Elindulok felé, közben még egy nyilat helyezve az idegre. Mikor közel érek hozzá, látom hogy a tüdejét vitte át, ami nem jó, szenvedne itt még egy darabig, ezért aztán a következő nyilam a fejébe áll bele, ha csak Vharan meg nem előz. Kegyes halál. - Felezünk? Kérdezem Vharan-t, amint előkerül. Mondjuk ez kettőnkre túl sok, ha kiszárítjuk a maradékot, akkor még akár egy hétig is elég lenne kettőnknek, de ennyi ideig nem szándékoztam itt maradni. Pár nap. Ennyit kalkuláltam bele. Azért a szárított hús mindig jól jön.
Nagyon lassan teltek a napok és a hetek. Azt hittem már sohasem lesz vége, hogy soha nem lehetek már egyedül. Lassan pergett le ez az egész. Nem volt jó társaságom Rhonan. Hogy miért nem? Sorolhatnám, de akkor holnap is itt ülök és nem lesz belőlem semmi. De jók voltunk, csak egyszer akartam kilógni, sikertelen volt az akció. Letelt. Ő még itt van valahol a lakásomban, pakolászik, hogy mehessen végre messzire innen. És jelentést tegyen. Vagy amit akar. Én pedig összepakoltam a kosaramat, hogy végre kimerészkedek a természetbe, hogy a házamba virágokat hozzak és keresgéljek mást is. Gyógynövényt, egyebet, de legfőképpen levegőzni. Az időt nem figyeltem, de a férfi érdeklődött felőlem, annyit mondtam, ledőlök kicsit pihenni… azóta nem láttam. De nem is akartam, hiszen egyik lábam itt, a másik meg már amott volt. Igyekeztem, ahogyan csak tudtam, szedtem a lábamat, nem akartam búcsúzkodni tőle. Nem szeretem, se a búcsúzkodást, sem őt. Noha amikor a tekintetébe néztem párszor megremegett a lábam, de erről senkinek sem kell tudnia. Atyámnak sem. Mindegy. Már alig várom, hogy láthassam Amaru-t. Ide a falu közelébe nem hívhatom, még megsérülne valaki, majd kicsit odébb. Bár csak az ösvényt követem, Amaru miatt lehet beljebb merészkedem majd. Apám is biztos felkeres, hogy a folytatást lebeszéljük. annyira nem vágyok rá most. Sem a bátyáimra. Nem hiányzik egy újabb testőr a nyakamba. Őrülök, hogy az eddigieket visszarendelte és csak egy néz rám napi kétszer, hogy minden rendben van-e velem. Egy kicsit nagyobb szabadságra vágyom, arra, hogy napi egyszer sem nyitnak rám a testőrök, mikor épp nem kellene. Ahhoz képest, hogy már magam vagyok, nagyon nem úgy történik. De ez van, ennek talán így kell lennie, el kellene fogadnom? Bele kellene törődnőm a dolgokba? Ebbe születtem bele. El fogadom, hogy innen nincs olyan, hogy más lesz. A kosaram gondolataim közben szedegetem tele sokféle növénnyel, nem is figyelem az irányt, amerre elbóklászom, így aztán csakis a gondolataimnak élek. Semmit nem hallok csak a saját gondolataim. Abban pedig jelenleg minden van. Amaru, Rhonan, Atyám, ez az egész 5 hetes dolog… meg hogy egyszer elérne-e engem is ez a szerelem dolog? Egy állat halálsikolya szeli ketté gondolataim falát, amire aztán fel is kapom a fejem, végül a lábam alatt is reccsen egy gally. Tekintetem oldalra síklik és 2 ismeretlen alakot veszek észre, egy Hexa tetemmel... tekintetem a halott állaton ragad.
A tegnapi nappal letelt a kirendelt őrzésem Arohát vigyázva, hogy testi épségét óvjam, és figyelemmel kísérjem ezen idő alatt. Voltak kisebb-nagyobb nézeteltérések köztünk, de alapjában véve hasznosak voltak a beszélgetéseink a szabályok felállításáról. Egy esetben próbálkozott kijátszani, hogy a figyelmem elterelje, de nem járt sikerrel. Megértem, hogy nehéz időszak volt számára, és nekem sem volt valami kényelmes hetekig a fotelban ücsörögni, de végére értünk a kiszabott idejének és visszatérhet a mindennapi megszokott életéhez. Valahol sajnálom, hogy minden percében a „nyomában” kellett lennem, -még álmában is-, és ez kellemetlenségeket is okozhatott nála, de azért összességében nem bántam meg. Azokba a csodásan csillogó szemeibe nézve, teljesen elvarázsolt. Ezt igaz, nem mondtam soha ki hangosan, de talán a pillantásom elárulhatta neki egyszer… vagy, talán még akkor sem vette észre. Igyekeztem leplezni a felmerült gondolataimat, és a feladatra koncentrálni. Nem volt könnyű… mert amikor a közelemben volt- vagy az álmában néztem az ágyon a baldachin mögül, óvatosan… Inkább, nem is gondolok rá… Ma reggel a napkeltével ébredtem és délig, nem sokat találkoztam Arohával. Biztosan sok volt belőlem ez a pár hét, és nem is erőltettem a beszélgetést. Amikor pihenni térni indult, az ebéd után, nekiálltam összecsomagolni a holmimat. A fejemben sok minden megfordult ezen idő történéseit újra átélve, és sokszor fogok rá gondolni, ami már biztos. Még nem tudom eldönteni, hogy mi miatt érzem, hogy nem megy ki a fejemből, de talán az idő erre is választ fog adni, ahogy majd Shaz’or. Az Istenek tudják, hogy mi fog ezek után várni rám, de most visszatérek én is a mindennapjaimhoz. A kevéske holmimat gyorsan összeraktam és indulok egy alapos mosakodásra. Amit eddig nem tehettem meg, mert alig pár percem volt rá eddig. Most viszont nyugodtan és sietség nélkül szedhetem magam rendbe és aztán már csak idő kérdése, hogy elhagyjam a házát…Nagyon jól esett a hideg víz, és a tiszta ruha érzése is teljesen felemelő érzés volt, -ahogy eddig minden nap-, de most mégis kényelmesebben, és ráérősebben tudtam mindezt végrehajtani. Ezek után már csak a távozás maradt hátra és a búcsúszó. Magamhoz vettem a holmim, és keresni kezdtem a házba a lányt. Igaz, hogy nincs okom rá, hogy elköszönve távozzak, de akarom még látni…utoljára. Bár, remélem, hogy nem így lenne, de nem az én döntésem, hanem az övé… ha, nem akarna látni. Körbejártam az emeletet, nem találtam sehol. Az sem kizárt, hogy nem akarja többé látni az ábrázatom, és ezt is megérteném. Beletörődve lépek ki a házból, mert nincs is okom rá, hogy elvárjam a búcsúzását. Csak akkor kapom fel a fejem, -kissé távolodva a háztól- mikor hangokat hallok a fák közül, -egy hexa hangjára hasonlító hörgést-, és aztán csend… vagy, mégse? A hátam mögül kiáltások szólítják a lány nevét, de csak akkor kezdem el összekapcsolni a dolgokat, mikor nem érkezik válasz Arohától a keresők hívására. Remélem, nem esett baja! Ó, a fenébe! A hexa kiszámíthatatlan! Meg kell találnom!.. Rohanva indulok be a fák közé és próbálok nyomokat keresni, hogy megtudjam mi történhetett. Elég rossz előérzetem támadt, de inkább ne legyen igazam! Meg kell találnom Arohát! Nem eshet baja…. Nem bocsátanám meg magamnak! Ahogy közeledni vélem a helyet, ahol a hexa tetemét gondolom, más is van a közelben. Három alakot látok a fák között, de elég nehéz kivenni őket… Inkább közelebb megyek óvatosan, hogy megtudjam, ki jár ilyen közel a lány otthonához. Aroha lakja egyre jobban kivehető, amint közelebb érek, de van ott még két férfié is, akik biztosan nem a Vigyázók közül valók… Athard? Vharan? Kerekedik ki a szemem, ahogy felismerni vélem a két alakot, bár inkább a nyílpuskája az, ami eltéveszthetetlen az egyiküknél, amiről már hallottam…. Az öreget meg már rég láttam, talán jó pár évvel ezelőtt… Tényleg ők azok? -Aroha!- kiáltom utána, és futok felé, ha nem venne észre.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Athard előítéletes emberábrázolása nem lepi meg az erdőjárót, de nem is kárhoztatja a másikat. Jogosak a gondolatai, ráadásul az édesanyját is megölték a jövevények, ha véletlenül, ha nem, a tény, az tény marad. Liana halála őt is elég szomorúvá tette, és amint tudta meglátogatta az emlékhelyét, ahová halála után emelték. Vitt rá messzi földről származó huannavirágot, amely csak a téli hónapban nem virágzik, és ha gondozzák az emlékhelyet, akkor akár örökké friss illattal láthatja el a környéket. - Igazad lehet Athard, de nem merülj túl mélyre a gyűlöletbe, mert felemészthet és elveszítheted a józanságod. Arra pedig a népünknek szüksége van – figyeli a fiút egy pillanatra, majd megkezdődik a hajsza a hexa után. Tulajdonképpen sikerült a terve, a hexa megugrik, és szinte egyenesen a felderítő felé szalad, aki egyetlen lövéssel teríti le az áldozatát. Vharan elindul sietve a halott állat felé, amikor Athard még egyet beleereszt. Akkor nem sikerült a lövés tökéletesre, de végül is, így sincs semmi gond. - Felezünk - bólint, majd az állat mellé guggol. Lehunyja annak szemeit, majd halk imába kezd. – Fogadd e lelket Shiennel és ragyogd be a fényeddel. Shaz’or, oltalmazd őt útján , hogy a kapun át visszataláljon közénk – fejezi be, majd egy kicsit néma marad. Ág reccsen azonnal oda kapja a fejét, az íja pedig már a kezében van, mikor meglátja az alakot. Mivel valószínűleg Athard hamarabb cselekszik ráérősen áll a tetem mellett, felajzott íjjal. Hallgatózni kezd és egy újabb ismeretlen hangot hall, aki futva közelít. – Van még… - „egy” fejezné be, de ekkor egy nevet hall meg a másik idegentől. ~Aroha? Mitől ilyen ismerős?~ egyelőre az új perdai felé fordítja az íját, és lassan várja, hogy odaérjen. A másikra pillantva látja most már, hogy nő, és a kosárra pillantva azt is észreveszi, hogy vélhetően ételért jött. Egyelőre nem szól semmit, hagyja, hogy Athard intézkedjen, de nem engedi le az íjat, amíg nem bizonyosodik meg a jó szándékról.
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
Tudom hogy igaza van, ezért az intő szavaira bólintok neki aprót. Igaz, nem tart sokáig az ezen való rágódásom, filozofálni meg bőven nem jut időm, mivel Vharan elszalad a hexa felé. Utána felgyorsulnak az események. A hexa menekülőre fogja, a remete pedig felém tereli, így tiszta célpont kerekedik belőle. Biztosra mentem és bár eltalálta a nyílvessző, még egyet bele kellett eresztenem a kegyes halál nevében. Amúgy sem szeretem az állatokat szenvedni hagyni. Vharan valamivel később ér oda, elmond egy imát, amire egy perc néma csend kerekedik. Ezért halljuk meg a kelleténél hamarabb a léptek zaját, de mint utóbb kiderült az illető kiléte és látva a kosarat a kezében, szinte biztos hogy nem is figyelt oda erre. Én is felismerem az ijedt arcot, ahogy aztán Rhonan távoli hangját is. Bár a kezem hirtelenjében a késem markolatára csúszott, most hamar fel is hagyok ezzel és Vharan felé mutatok a bal kezemmel, egy fentről lefelé mozgással. Kétlem hogy Aroha ölre menne a hexa-ért. Rhonan-ról meg még inkább nem tudom elképzelni. - Úrnőm. Fejet hajtok neki is, aztán várok, arra hogy Rhonan képbe kerüljön, mert a hangjából ítélve nem lehet túlzottan messze. - Shaz`or ereje legyen veled, Rhonan! Köszöntöm, amint képbe került ő is és egyben érdeklődve tekintek hol rá, hol Aroha-ra. Némi sejtésem kerekedik a történéseket illetően, de inkább megkérdezem őket. - Utatok keresztezte a miénket. Tudunk segíteni valamiben?
Gyorsan szedem a lábaimat, hogy utolérjem Arohát. Messziről kiáltok utána, de csak aztán veszem észre a tetem mellett álló másik két alakot, akiket felismerek. Igaz, hogy rég találkoztam egyikükkel, de Atharddal többet sodort össze Shaz’or, az elmúlt idő alatt. Ahogy hallom, a kisasszonyt is látták közeledni, de a hexa már szerencsére nem jelent rá veszélyt. Aggódtam érte, de úgy látom, hogy a meglepettségen kívül nincs látható sérülés a lányon. -Üdvözöllek benneteket! –hajolok meg tiszteletemet mutatva a két férfi felé.- Shaz’or ereje kísérjen titeket! Athard és Vharan!- rég találkoztam az öreggel, bár nem hiszem, hogy 35 év múltán emlékszik-e még rám. Utoljára gyerekként látott, bár az a nap elég emlékezetes maradt sokaknak… Nekem, biztosan. - A véletlen sodort erre.. Vagyis, majdnem amiatt… - nézek Arohára. – A kisasszonyt kerestem, és így jutottam ide. A hexa üvöltése meg… Reméltem, hogy nem esett baja a hölgynek.– elég hülye helyzet, de most, hogy magyarázzam meg, hogy aggódtam Aroha-ért. Hallottam a hexa üvöltését…Ami alapján, sok jóra nem számítottam, ha a lány a közelében lett volna. Az életemet adnám a kisasszonyért, bár már nem kell mellette lennem olyan szoros kötelékben, amilyenben az elmúlt pár hétben voltunk. Meg aztán, sok mindent nem is tudnék szavakba önteni, ami bennem kavarog. -Jól vagy? Nem esett bajod?- fordulok a lány felé, de azt hiszem, hogy ezzel el is árultam aggódásomat felé. Pedig megfogadtam, hogy nem fogom az érzelmeim felfedni előtte. Gyorsan Athardék felé nézek és kérdésére, kérdéssel felelek. Zavarban vagyok, mert még magamnak se mertem bevallani, hogy beleszerettem Arohába. A szívnek nem lehet parancsolni, bár mindent elkövettem, hogy ne gondoljak Rá, a nap minden percében. Sikertelenül. -Ti? Hexa-ra vadásztok?- elismerően bólintok a pontos és tiszta lövésekért. – Látom, eredményesen! Remek lövések! – a nyílvesszőket látva Athard pontosságát dicsérik az állat szenvedésmentes elmúlása. Most bezzeg, semmi „mentőöv” nem jut az eszembe, hogy elterelődjön rólam a figyelem. Állok ott, mint akinek földbe gyökerezett volna a lába… Amit talán Aroha, vagy a többiek tudnának csak „feloldani”, de elég kínosan is érzem magam emiatt, nemcsak hülyén.
Hallom a nevem. Engem szólítanak… de képtelen vagyok reagálni az egyre közelebb érkező hangokra. S ezt kissé félelemmel kíséri a légvételem. Nincs semmi bajom a vérrel, csak a halott állattal. Nem szívlelem, ha leöldösik őket. Ráadásul a hangok… nem ismerős. Nem tudom… a tekintetem le sem veszem az állatról, csak akkor, mikor Rhonan kerül elő rohanva. Meglepett tekintetemet hamar elkapom róla és a másikakat kezdem figyelni. Hiszen egyikük köszöntött is, melyre fejhajlást-bólintást intézek. - Shaz`or kísérjen utadon! - a férfi hangja, szavai által kissé feszültnek kezdem érezni magam. Utánam jött, aggódott, és rohant azért, hogy az épségem ne sérüljön… holott az öt hét alatt annyit nem is foglalkoztam vele, hogy bármi is történjen…és mégis. A hangja, a szavai az elmémbe furakodtak. - Jól vagyok Rhonan. - tekintetem meglepettséget sugall, mikor személyesen érdeklődik állapotom iránt, kissé elpirultan fordulok el tőlük, s míg ők beszélgetnek, addig próbálom szabályozni a szívem ritmusát. Nehéz dolgom van, annyi szent. De a kíváncsiságom miatt mindez hamar elmúlik, úgy tűnik Rhonan az (én szememben) ismeretlen is jól ismeri. Semmi kérdést nem tett még fel, hogy mit járkál erre felé, szóval semmi szabályszegés nem történhetett, hogy felrója azt. - Nem ismerem a barátotokat. - ha ő nem, akkor majd én kioktatom. Nem tudom, nem ismerem. Ismernem kellene? Perdai, de semmit nem tudok róla, pedig még Athard is ismeri, meg a volt testőrségem is...
A mélyereható csevejüket megzavarja az újonnan érkező kettő, Vharan pedig úgy reagál, ahogy szokott... nem túl barátságosan, a bizalmat nem ismerve. Ő tudja, hogy nem minden Perdai szent, és bár a fiatal lányka játszhatja a bátortalant és meglepődöttet, természetesen lehet csel. De az íja hamarosan átvándorol a férfira, aki viszont már harcedzett fickó, látszik a mozgásából, jól képzett, talán furcsán jól, itt mindentől távol, de nem tulajdonít nagy jelentőséget ennek a ténynek, csak ráirányítja az íját. Athard viszont ismeri a másik kettőt, így nem feszül többé az ideg, hanem szépen lassan alapállapotba simul. Ugyan nem teszi el a fegyverét, hiába bízik láthatóan a fiú a másik kettőben, számára teljesen ismeretlenek. Az úrnőm megszólítás szöget üt a fejében, a meghajlás is, talán valamiféle nemesebb hölggyel van dolguk, esetleg egyházi személy lehet. Nos, ő csak biccent, de szúrósan figyeli a másik kettőt, miközben a férfi a nevén szólítja. Méghozzá az igazin, ami meglepi, se egy gúnynév, sem pedig egy ráaggatott tiszteletteljes megszólítás. Végignéz a lány ruháján, az arcáról nem lehet leolvasni a gondolatait ezzel kapcsolatban, aztán egy kisebb sóhaj után köszönti a párost. - Shiennel fénye ragyogjon kettőtökre is - végül felteszi az íjat a hátán lévő tartóba és a nyílvessző is a helyére kerül. Persze így sem védtelen, de nem fog csak úgy támadni, ha nem érzi a szándékot és azért valamennyire mégis bízik Athard ítélőképességében. Koncentrál és Nichin keresztül figyeli a környéket, főleg a jövevények hátát, mert a kis tündér arrafelé kószál. Mindig furcsállja, ahogy magát nézi, pedig már csak Shaz'or tudja hányszor tette meg ezt, de nem szereti nézni magát. Végül előhúzza a tőrét, és visszafordul a hexához, miközben Athard felteszi a a legfontosabb kérdést. Ahogy elkezdi lenyúzni a hexa bőrét - mert, hogy ezt teszi - magában mulat a két fiatalon. A harcedzettnek láthatóan tetszik a lány, az pedig belepirult az érdeklődésbe. Mégis úgy viselkednek egymással, mintha teljesen más viszonyban lennének. Egyenletesen halad a Sel-Ogeivel kovácsolt tőre, aminek legjobb tulajdonsága, hogy mindig éles marad. Egyben ez a legrosszabb is, mert a legtöbbször cserélt felszerelési tárgya, a tőrhüvelye. Aztán elkezdi feldolgozni az állatot annyira, hogy a lényegi részét el tudják majd vinni, de különösebben nem zavartatja magát a diskurzus. Azért figyel, hátha megtud valami számára fontosat is. Nchi pedig hamarosan megérkezik hozzájuk, a kis tündér szaglászni kezdi a halott állatott, és csúfondáros képet vág, amikor megérzi. ~ Mintha még sosem szagoltad volna, te Shaz'or-verte. ~ odébb legyinti a kis lényt, akinek esze ágában nincs tovább közelebb jönni a halott állatot. Vharan óvatosan kioperálja a nyilakat is és Athard mellé tűzi őket a fűbe. Nichi pedig Athard lábai mögül kukucskál a két idegenre. Most kivételesen nem rágcsálja meg a bocskorát a fiúnak.
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
Vharan elrakja az íját, bár kétlem hogy azért, mert a másik kettőben bízna. Ha nem ismerném őket, én is rájuk szegezném a fegyverem. Mondjuk Aroha-t nem ismerem, de Rhonan-ban megbízok. Először azt hittem hogy Aroha megszökött, azonban elnézve a testbeszédüket és amit mondanak, ez már biztos nincs így, különben Rhonan nem lenne ennyire nyugodt. Hamar nyilvánvalóvá válik számomra, hogy itt köztük van valami, mármint Aroha elfordul vöröslő arccal, Rhonan meg elkezd hülyeségeket beszélni. Hallom a hátam mögött Vharan mozdulatait és idő közben Nichi is újra a lábaimnál terem. Lefelé nézek rá, mert nem tudom megint miben sántikál, de nem fogom neki engedni hogy a lábbelim rágcsálja. Nem teszi. Inkább a jövevényeket figyeli. - Igen. Inkább nem mondok mást, még a végén megsértődik, ha ennyire dicsérgetni akar minket, akkor tegye. Meg egyébként is Aroha kezd el beszélni, így csendben maradok, és figyelem őket. - Vharan, az eltévedt. Meg még van többféle gúnyneve is, amin a városokban szokták emlegetni. Nem tudom őket felsorolni, ez az egy, ami megragadt egyszer, de nekem ő csak Vharan, az erdő remetéje, akitől sokat tanultam és aki vigyázott rám, amikor még gyerek voltam. Majdnem olyan nekem, mint az apám. - Ő itt Aroha, a Dann lánya. És Rhonan, Rhiard barátja, ő is a Dann testőrségének tagja. Talán így jobban be tudja őket azonosítani, még ha nem is vagyok az a gyakorlott társasági alkat. Most én is megfordulok, és a hexahoz lépek, letérdelve mellé. - Amint látod, Aroha-nak nem esett baja, de nem értem miért vagytok idekint, ketten. Lehet hogy ezt nem kellett volna megemlíteni Rhonan-nak, de kikívánkozik belőlem. A ketten szón van a hangsúly, elvégre a Dann lányát nem egy darab testőrnek kellene kísérnie, ha csak nem változtak meg a szabályok. Meg Rhonan sem kísérte, hanem szaladt utána. - Mibe fogod belecsomagolni? Intézem a kérdésem Vharan-nak, mert nálam nincsen hozzá felszerelés, de ha neki igen, akkor segítek elpakolni, ne vesszen itt kárba! Közben előkapom az egyik vadászkésem és becsatlakozom hozzá a hexa "feldolgozásába".
Ahogy közeledek a csoportosuláshoz, elsőnek Arohát keresem a szememmel, bár gyorsan felmérem, hogy nem esett baja. Aztán, mint egy „kezdő”, fordulok a két férfi felé. Igaz, hogy Athard és az Öreg sem ismeretlen nekem, de az ki is megy a fejemből, hogy a lány nem ismerheti még őket. Mire összeszedem a gondolataimat és belekezdenék a köszönés után az bemutatásba, Ath megelőz. Hálás is vagyok neki, így inkább csendben bólintok felé, hogy ne tetézzem még nagyobb blődséggel az amúgy is nyilvánvaló aggódó „belépőm”. Vharan mozdulata, ahogy először Arohára, -majd rám- irányítja a fegyverét, annyira nem lep meg. Rég találkoztam vele, de az emlékeimben is így ragadt meg, - amolyan gyanakvó-féle- de, nem teszek semmi olyan mozdulatot, amit esetleg támadónak vélne. -Ahh! Emlékszem! ….– húzódik mosolyra a szám széle, miközben eszembe jut az a nap gyerekként, amikor először láttam harcolni. Kemény és különc… Bár, most én se tudnám felsorolni mindazt a Róla keringő szóbeszédet, de Ath jól fogalmazta meg. Arohára nézek, és csak egy bólintás jut tőlem a válaszát hallva. Még nagyobb majmot csinálnék magamból, ha tovább faggatóznék, hogy mit keres idekint… bár a mai naptól nincs szigorú őrizet alatt és oda megy, ahová szeretne. Inkább arra kapom fel a fejem, amikor Athard válaszát meghallom. –Ööö.. Erre vezetett utam. Közben meghallottam a hexa hangját, és Aroha alakját.. Azt hittem segítségre van szüksége… – vakarom meg a fejem zavaromban, és jobb, ha inkább csendben maradok. Így is legszívesebben homlokon csapkodnám magam, amiért ennyire nyilvánvaló lett számukra, hogy nem is annyira véletlen a megjelenésem a lány után… -Szép zsákmány!- terelem el a témát és csak akkor veszem észre, hogy egy kis lény figyel Ath lába mellől. Kíváncsian nézek felé, bár fogalmam sincs, hogy most csak a szemem káprázik, vagy valóban egy Tündér? Azt hiszem, hogy ennek a napnak még lesz bőven meglepetése! Közelebb nem lépek a két férfi mellé, de legszívesebben valamivel elfoglalnám magam, hogy ne álljak itt, mint egy Shaz’or szobor-talapzat! Így is eléggé blamáltam magam… és erről ennyit, hogy nem árulom el magam, hogy Aroha nem is közömbös számomra. Pff! Ennyi az „álcámnak”! -Eszünk is belőle?- ez, nem is tudom, hogy jutott eszembe?! Nem vagyok normális! Hogy, miért nem tudom befogni a számat!...Mert ugye, semmi közöm az ő zsákmányukhoz, -de- ha, már ilyen precízen darabolják fel, akkor már, meg is kóstolhatnánk! Aztán lehet, hogy inkább meg se kellett volna szólalnom.. Totál nem vagyok normális!
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
Pislogok nagyokat Rhonan reakcióján, leginkább azon, amikor azt állítja meghallotta Aroha alakját. Shiennel szemére! Egyébként egymást nézik zavartan, Aroha igyekszik nyugodtnak látszani, de az arcán halványuló pírek elárulják őt. Rhonan meg rettentően ideges! Vharan nem szól semmit, talán nem kíváncsi rájuk, bár ez nem volt kérdés. Ők törtek ránk. Ugyanakkor Rhonan barát, nem akarok rá fegyvert tartani, és nem is adott okot rá. Csillapodnak a kedélyek, némi beszélgetés is felüti a fejét, többek között én - aki szeret kimaradni az ilyesmiből -, mutatom be a többieket egymásnak. Utána csatlakozom a hexa szeleteléséhez. Vharan nem válaszol a kérdésemre, Rhonan pedig most beszél. Vagyis kérdez. Érdeklődve tekintek az öregre mellettem, aztán meg is szólalok. - Én úgy gondolom jut mindenkinek. Ez a hexa ellát húsz főt is napokig. Megvan az oka, hogy miért álltunk neki a feldolgozásának. Ne vesszen semmi se kárba. Persze egyikünk sem annyira hülye, hogy itt, a semmi közepén, a vadakkal körülvéve álljunk neki húst sütni. - Van itt a közelben, Cadar-on kívül védettebb hely. Közel a városhoz, viszont a vadak odáig már nem merészkednek el. Osztom meg velük, ami az eszembe jutott, hogy mégse haragítsunk magunkra egyik kolóniát se. Tudom hogy Vharan nem szívesen menne a városba, és én sem akarok. Már csak a többieken múlik. Ők mit akarnak?
Kinőtt ő már ezekből, habár néha tényleg vágyik egy társ után. Egyelőre kielégíti a két állat is, aki vele van, mint társaság, de azért egy perdai mégis jobb lenne. Ugyan szereti a magányt, de már nem tudna odamenni senkihez, hogy bármit is kezdeményezzen. Így, ha nem is adta fel teljesen ez irányú vágyait, elfogadta, hogy egyedül lesz, amikor majd öreg korában Shaz’or magához veszi. Már, ha megéli, de ez nála természetes. Ha eljő érte a Nagy Vadász idő előtt, fejet hajt majd neki, ez Perda törvénye. Emiatt talán némi irigység is költözik belé a fiatalok láttán, akik nem tudják egymásról, ami mindenki más számára tökéletesen látszik. A gúnyneve említésére megrándul egy izom, a Rhonan pedig pont erre emlékszik. Mégsem merült feledésbe a neve, úgy tűnik. Mintha nem törődne semmivel – ami azért elég közel áll az igazsághoz – tovább foglalkozik a hexával. A nyúzási mozdulatai precízek és gyakorlottak, gondosan, szinte már sorrendben teszi egymás mellé a bőröket. Zsákjából maurinkötél kerül elő, miközben a többiek társalognak, ő dolgozik rendületlenül, meghagyva Athardnak azokat a részeket, hogy segíteni tudjon, például a húsok levágására és különválogatására. A hexanak vannak nem fogyasztható, erősen mérgező részei, illetve olyanok, amiket csak hosszas tisztítás és érlelés, majd sütés után fogyaszthatók, amikkel lehet, hogy nem fognak ma vesződni. A természetnek is áldozni kell, nehogy megharagudjon rájuk. A bemutatásoknál csak bólint, a ruházat minőségét már érti, a lány ittlétét kevésbé. Nincs szüksége egy ilyen méltóságnak az erdőben egyedül bóklásznia, és már érti, hogy Rhonan miért is van itt. A magyarázat majdnem mosolyt csal az arcára, de megembereli magát, és nem kárörvend. Meghagyja Shiennelnek, hogy elrendezze a bimbózó szerelmet. Athard kérdésére csak elmutat mellettük, ahol hatalmas vrotlevelek jópár csokorja mutatkozik meg a bokrok között. Nem olyan nehéz kiszúrni őket, és pont megfelelőek az ilyen helyzetben. Persze van nála néhány erre a célra hozott régi cserzett bőr is, de amikor elejtették a vadat – azaz Athard -, akkor meglátta már a vrot-ot, és úgy gondolta, hogy elég lesz, amíg elviszik valahová a húst. - Eszünk, Rhonan – pillant az ifjúra, majd füttyent egyet. Egyelőre nem történik semmi, csak a kis tündér lesz izgatottabb és Athard is tudhatja mi történik. Közben már egészen jól haladnak a darabokra vágással. Vharan elveszi a fejet, a mérgező részeket és a májat – a legfinomabb falatot egy hexában, legalábbis szerinte – és odébb viszi, kis halomba gyűjtve őket. – Shaz’or és Shiennel, lakmározzatok. Lássátok el az erdőt, hogy a vadászok is élhessenek – bólint, majd visszamegy a fiatal társasághoz. Közben Nichi megunja téblábolást és közel merészkedik Arohához, majd, majd odaóvatoskodik Rhonanhoz és a lába között bujkál… majd beleharap a lábbelijébe. Ha Rhonan nem mozdul, akkor tovább rágcsálja, egyébként pedig elszelel, mielőtt elkapnák. - Tetszel neki, vagy legalábbis – mutat rá a remete a lábbelire, majd felnéz Athardra. – Rendben – egyezik bele, és ebben a pillanatban fut be az erdőből melléjük egy boga. – Legalább nem kell cipekednünk – mondja, majd elindul a vrotleveleket begyűjteni. Ha segítenek neki, akkor viszonylag gyorsan végeznek, és nagy szakértelemmel becsomagolja a húst a férfi, majd rákötözi Perlora. - Mutasd az utat Athard – majd a másik kettőre emeli a tekintetét. – Jöttök? – kérdezi, majd ha Athard elindul, követi a fiút.
Nehéz olyan érzéseket kordában tartani magamban, amikről már azt hittem, hogy rég elvesztek. Jorry halála után mindent eltemettem vele és nem is hittem volna, hogy valaha még megdobbanhat a szívem. Ez amúgy sem olyan egyszerű, és balgán azt hittem, hogy senki másnak nem tűnik fel, vagy nem is nyilvánvaló. Eleinte arra sem számítottam, hogy Arohán kívül még valakik járnak errefelé, de úgy látszik, hogy annyira belemerültem a gondolataimba, amikor a hexa üvöltését meghallottam, hogy csak arra összpontosítottam, hogy Arohát beérjem, ne essen baja. Az elmúlt hetek alatt nagyon vigyáztam a mozdulataimra és a szavaimra vele szemen, ár most egy kis időre megfelejtkeztem magamról. Meg is lett az eredménye….. A bemutatkozáson is túlesünk, majd, hogy tereljem magamról a figyelmet, inkább az elejtett vadra kérdezek rá. Tisztában vagyok a Vadászat törvényével és azzal is, hogy az rendelkezik az elejtett állat tetemével, aki leterítette…Így csak megemlítek egy kérdést. Vharan a rangidős, és tiszteletem is övezi, -ahogy eddig is-, bár sok minden kering Róla a városszerte. Az sem titok előttem, hogy e két férfi- Athard és Vharan- régóta ismerik egymást, és nyugodtan mondhatom, hogy a Nyomkövető kis gyermek korától. Nem is lep meg a szoros kötelék közöttük, de ahogy Athardot a barátomnak tartom, így Vharan-ra is ugyanúgy tekintek. Sok közös dologban eddig nem vettünk részt, bár nem is hinném, hogy az Öreg emlékezne rám gyerekként. Sok év telt el azóta a nap óta, amikor beszélt hozzám, nem csak láttam messziről. Közben a Hexa teste már darabokban van, és nem is kell hozzá sok, -talán percek-, hogy hűlt helye legyen a néhai állatnak. -Ízletes lesz. – bólintok rá, ahogy mindketten beleegyeztek a zsákmányuk osztásában. Igaz, hogy előbb szóban felvetettem a megsütését, de csak azért, hogy időt nyerjek magamnak. De, most már érezhetően összefut a számban a nyál, ahogy erre gondolok. Amiben segítségére lehetek számukra, akkor megteszem. Az „áldozatot”, amit bemutat az Isteneknek Vharan, csendben figyelem és csak aztán mozdulok ismét, ha visszatér közéjük a Remete. A munka dandár részét már elvégezte a két férfi, és én csak az „utómunkákban” vehetek részt, bár a vrotlevelekbegyűjtésénél még kivehetem a részem a többi teendő közül. Az éles füttyszót nem tudom mire vélni, de biztos, hogy jelentősége lehet majd. Eléggé belemerülök a mozdulataimba és csak akkor veszem észre a kis lényt a lábam körül motoszkálni, mikor a cipőmbe beleharap. -Hééé! Az nem ehető!- rázom meg kicsit a lábam, de nem bántom. –Az a cipőm. – nézek lefelé keresve a kis Tündért, nehogy a toporgásommal rá lépjek véletlenül se. -Így mutatja ki a szeretetét, hogy belém harap?- nevetek fel, de aztán nem tulajdonítok nagy jelentőséget a dolognak. A kis lénynek nem esett baja, ár nem hiszem, hogy a harapása kellemes volt számára, ahogy a keményre cserzett bőrbe mélyesztette apró fogacskáit. -Úgy nézem, hogy inkább, a bakancsom ízlik neki! – fordulok párat magam körül még mindig derülten, hogy megnézzem merre van, -ha elment-, akkor folytatom tovább, amit félbehagytam. Hamarosan el is készül a levelekbe áttekert húshalmaz és mire felocsúdnék, már egy Boga kerül elő a semmiből… Meglepetten nézem, ahogy pakolni kezdi az állatra a málhát, bár kis fáziskéséssel leesik, hogy hozzá tartozhat, és a füttyszava is ennek az állatnak szólhatott. Pár „csomagot” én is felrakok, ha menet közben nem előztek meg benne, míg számat tátva figyeltem a semmiből előkerülő segítségünk. -Hasznos a Bogád, Vharan! – elismerően nézek rá, és ha elindulnánk, akkor velük tartok. Aroha-t most nem látom magam mellett, bár az elmúlt –talán fél órában- nem is figyeltem merre lehet. Gondolom, ha távolabb került volna esetleg tőlünk a fák takarásában, biztos, hogy majd utánunk indul, ha felfedezi a hiányunkat. Ma már éppen eleget bakiztam, hogy most ismét hangosan kiabáljak utána, ha távolabb lennénk egymástól. -Mehetünk. – Indulok el, majd csak nagyjából tekintek körbe utána,- hátha látni vélem-, de aztán összeszedem a holmim és követem a menetet, amit Athard mutat nekünk. -Hogy hívják a kis „harapós”-t? -Érdeklődök a Veteránnál, bár csak sejteni vélem, hogy csak velem ennyire „harcias” ez a kis lényecske, mert eddig ilyet nem tapasztaltam a társaitól. Vagy lehet, hogy „saját nevelés” az Öreg részéről? Meg se lepne! Minden esetre majd figyelek, nehogy rálépjek, ha megint a lábbelimbe harapna. Viccesnek tartom, de nem nevetek fel hangosan, pedig nehezen is tartom magam vissza tőle. Ath most vezet minket, és nem is zavarnám meg, majd talán kicsit később. Ha majd beérem, vagy majd, amikor megérkezünk.
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
Aroha nem szólal meg, Rhonan ott téblábol mellettünk, mi pedig darabjaira vágjuk az állat felhasználható és ízletes részeit. Vharan válaszára a levelek felé fordulok, aztán látom hogy Rhonan elkezdi begyűjteni őket. Amíg a remeténk a bőröket pakolja sorba, addig én a húsokat pakolom a levelekbe. Viszonylag gyorsan végzünk, főleg miután Rhonan is becsatlakozik a csapatmunkához. Vharan elmormol egy áldást és mivel már megmondta hogy eszünk, így azt hiszem szedelőzködni is kezdhetünk. Egy ideig a társaimat figyelem, majd Nichi kerül a középpontba. - Vigyázz, mert...! Már mindegy. Pont ekkor harap bele Rhonan lábbelijébe, aztán mosolyogva figyelem végig nagyjából ugyanazt a mutatványt, amit nemrég én is csináltam miatta, a végén azonban ő nem zavarja el. Én általában azért dühös leszek Nichi-re, láthatóan Rhonan türelmesebb vele. - Azt hiszi Pens levél. Pedig egész úton azt zabálta ez a csökött kis gnóm! Mordulok rá, amire érdekes módon most nem szalad el, csak megint azt a pukizásra hasonlító hangot műveli az apró szájával és mérgesen fordul felém. Aztán hol engem, hol Rhonan-t pukizza le felváltva. Rövid ideig tart a közjátéka, amire én ingerülten felmordulok, Rhonnan pedig jót mosolyog rajta. Nah jó! Ha be akarjuk tanítani, azaz Vharan, akkor inkább a Pens-zel kellene próbálkozni és rávenni erre arra. Távolabbról nehéz lábal dobogását hallom, kisvártatva pedig befut a hiányzó láncszem is, Perlo alakjában. Soha jobbkor! Nem tart sokáig, mire megpakoljuk a húsokkal, közben én közlöm velük, ami az eszembe jutott. Utána mindegyikünk magához veszi a felszerelését és a fegyvereit. - Körülbelül fél órányi járásra van innen. Mondom, miközben bólintok Vharan-nak és megindulok előre. A kérdésére egyszer hátrafordulok Aroha és Rhonan alakját keresve, de csak az utóbbi indul meg utánunk. Amíg Nichi-ről érdeklődik, én csendben menetelek elől, egyszer megint hátrafordulok, de nem látom sehol Aroha alakját. - A barátnőd nem jön? Nem lesz bajod abból, hogy elkószált? Tegyük félre a romantikát és nézzük reálisan a helyzetet. Rhonan a Dann testőre, biztos vigyáznia kellett rá. Szóval nem csak a két szép szeméért rohant idáig. Most meg vígan menetel velünk, Aroha meg sehol. De ha azt mondja nem lesz baja belőle, én elhiszem neki. Ha meg mégis az lesz, úgyse engem fognak megrángatni érte. Se Vharan-t. De azért egy kicsit aggódom Rhonan miatt, nehogy már egy ilyen fruska miatt vágják ki a testőrségből. Leginkább ezért szalad ki a számon az intő célzatú kérdés.
- Igen, ez egy nagyjából három éves példány, a fiatalabbaknak még jobb a húsuk – nyög egyet, ahogy egy nagyobb darab húst kiemelve megmutatja Rhonan-nak, amiről éppen beszél. Ugyan a vér csöpög le a húsról, de tisztán látszik a ruganyosabb, frissebb szerkezet. Ha Rhonan látott már különböző éves hexadarabokat nyersen, ő is tudhatja, hogy jóféle példányt terítettek le. Mikor úgy gondolja, hogy az ifjú látta már, amit mutatni akart tovább darabol, majd Nichi lép be a képbe, amíg ők a pakolással foglalkoznak, miközben befut Perlo is. - Az – nyugtázza a boga hasznosságát, és szépen elpakol minden finom falatot. Ma egészen jól fognak lakni, ebben már most biztos. – Nichi, de szólíthatod te is csökött kis gnómnak is, ahogy látod, hallgat arra is – áll felé végre és nézi, ahogy a kis tündér a bakanccsal és a két férfival szórakozik. Csak a fejét rázza, majd ő is kap egy csúfondáros pofát Nichitől, de csak vállat von. Úgy tűnik, ez zavarja a lényt, mert visszatér inkább a másik két férfihoz, de főleg Rhonanhoz. Athardot ismeri már, nem megy elég közel hozzá, hogy pórul járhasson. Közben követi Athardot, aki viszont a lánytól érdeklődik. Felvillan egy gunyoros mosoly a „barátnőd” megszólítás után, ezek szerint nem csak ő vette észre ezt. Perlo nyakát csapkodja út közben, a boga értékeli a szeretetet és furcsa nyökögős hangot hallat. Mégsem száll föl rá Vharan, egyrészt érdekli, hogy mit válaszol Rhonan, a másik pedig, hogy nem siet igazán, attól függetlenül, hogy elég éhes. És még meg is kell sütni a húst, szerencsére van nála néhány fűszer, törve is, meg szárítva is.
Ha jól sejtem, akkor Vhar és Ath, már levághatta, hogy nem teljesen véletlen az érkezésem Aroha után. Igaz, hogy én nyíltan nem említettem semmi ilyesmit, de aztán lehet, hogy elsiklottam valami felett, amit észre sem vettem. Tény, hogy zavarba jöttem, mikor összeakadt a pillantásunk, de aztán igyekeztem elterelni a figyelmem az elejtett hexára, -s arra-, hogy segítségükre legyek a darabolásban. Kissé feszélyezve vagyok, de inkább minden másra koncentrálok, mint, hogy a szememmel kísérjem a lányt. Örülök is, hogy elfoglalom magam, és őt se látom most a közelünkben. Bizonyára elfoglalta magát ő is, és a fák között könnyen szem elől lehet téveszteni bárkit. Aztán, egy kis lény a cipómét nézte ki eleség gyanánt, és nagyot harap belé. Elsőre nem értem, hogyan került ide, de aztán kiderül, hogy az öreghez tartozik. -A cipőmre azt hiszi, pens levél?- vigyorgom el magam, de nem bántom, majd rájön, hogy elég kemény és „rágós” is a vastag lábbelim, így csak nézem, hogy mit csinál. -Kis gnóm? Inkább egy szellentő nyelvnek nézem…- vigyorgom el magam, ahogy a hangokat kiadja magából felénk. Sokat nem törődöm vele, mert a húst segítek összerakni, és aztán az érkező Boga hátára hordani. -Nem a barátnőm. Feladatom volt, hogy egy meghatározott ideig vigyázzak rá, de már lejárt a mandátumom… Így most, már szabad akarattal megy, ahová szeretne. – válaszolom a kérdésére, bár attól függetlenül aggódom érte, de már nem köthetem ki neki, merre és hova tartson. - Meg aztán rajtam kívül egy tucat saját, állandó Őrség vigyáz rá, és felém már nincs elszámolni-valója, merre megy. Ha akar majd követ minket, hogy ha megkóstolná a sültet… Azt teszi, amit jónak lát, s amit szeretne! – ez az igazság! Bár azért, az elmúlt hetekben sok mindent átéltem vele az otthonában, amit nem is gondoltam volna. -Remek hús!- én csak nagyjából tudom behatárolni az életkorát az állatnak, jóval alulmaradok Vhar tapasztalatának. Így fejet hajtok a tudása előtt. -Csökött gnóm? Ugye csak vicceltek?!- nézem a kis lényt ismét, de úgy látszik, hogy tényleg kitüntetett figyelmet kapok tőle. Inkább úgy vélem, hogy direkt akar bosszantani a bakancsom rágcsálásával. Engem aztán nem zavar, ha ennyire ízlik neki. A fene tudja, hogy mit érez rajta ellenállhatatlannak, de majd megunja! Haladok velük tovább, és ha jól értettem nincs is messze az a hely, ahová tartunk. Addig meg bőven elfárad Nichi, ha már rajtam csüng egy ideje. Vicces kis szerzet, meg kell hagyni! -Régóta veletek tart a kis "rágcsáló"?- érdeklődöm tőlük, ha már az apró tündér került a figyelem központjába, és azóta se hagyta abba a harapdálását a lábbelimnek. Amúgy meg nem zavar, mert így legalább nem lépek rá, és tök jól elutazik rajtam. Még sohasem volt részem ilyenben, és nem is zavar. A gondolataim inkább a közelgő lakomán járnak, és nem is nagyon akarok Arohára gondolni, mert ezek után már nincs semmi, ami a közelében tartana… Így el kell felejtenem.
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
Inkább nem vágok bele Vharan szavába, mely amúgy is érdektelen felszólalás lenne. De szerintem az idősebbek húsa is jó, csak tovább kell sütni. Nichi a bolondját járatja mindegyikünkkel, még Vharan is kap egy pofát tőle. Továbbra sem akar leszállni Rhonan cipőjéről, mi több, ő meg hagyja hogy vígan rágcsálja. Megelégelem a dolgot, ezért dobbantok egyet feléje, ettől megint egyből lepattan a cipőről és Vharan mögé iszkol. Tettem egyetlen dolog vezérli, nem akarom hogy megbetegedjen, mert egyikünk sem tudja milyen hatással lenne rá, ha lenyelné a cipő darabjait. Aztán akkor ki fog minket bosszantani? Nichi bár ivarérett chienel, de teljesen úgy viselkedik mint egy rossz kölyök, persze, mert ismeretlen neki minden, ami hozzánk kapcsolható. Emiatt kíváncsi és olyan dolgokat tesz, amikről nem is tudja hogy ártalmas lehet neki. Mi sem tudjuk, de inkább ne próbáljuk ki! Én megyek elől, valamivel mögöttem Rhonan és utána Vharan. Tekintve hogy Nichi-ről kérdez, nem akarok beledumálni, inkább az utunkra koncentrálok. A következő érkező ösvényre fordulunk, jobbra, mely már egyenesen a város határába vezet. Kellő távolságra hallani lehet a kiszűrődő hangokat, vagyis én hallom, ők nem biztos. De tovább megyünk, nem maradunk itt sokáig. Idő közben nagyon elhagyhattuk Aroha-t, ha csak nem követ minket. Én most nem erre fókuszálok, így nem tudom. Valamivel később szólalok meg, amikor már befejezték a diskurzust Nichi-ről. - A gyerekeid hogy vannak? Elorak-ban laktok? Teszem fel a kérdéseimet Rhonan-nak, tekintve hogy amikor legutoljára láttam, éppen őket találtuk meg, és Elorak-tól nem messze tanyáztak. - Ha itt végeztünk, oda tartasz? Vagy vissza kell menned a Dann-hoz?
Tulajdonképpen még nem tudta eldönteni, hogy bosszantja, vagy igényli a kis tündér társasága. Az igazság valahol félúton lehet, mert egyébként nagyon sokat tanított már neki Vharan. A látszat ellenére Nichi már jóideje vele van és segít neki, amikor kell. A problémája akkor van vele, amikor éppen nincs mit csinálni, ez a tündér a szokásosnál is kíváncsibb a fajtájánál. Nem egyszer betegedett bele már olyanba, amit nem kellett volna, megennie, vagy meginnia. Vharan elég sok pens levelet hord magánál, ha éppen olyan vidékre téved, ahol valamiért nem terem, ha északra megy, még többet is visz magával. Olyankor Nichi a zsákjában utazik, kevésbé bírja a hűvösebb klímát. - Egy ideig vicces talán. De néha szándékosan bosszant és tudom, hogy mikor - néz a tündérre, aki felé "szellent". Athard megunja az egészet és elkergeti a jó falatnak tűnő cipőtől. Nichi bebújik Vharran lába mögé, ő pedig kelletlen sóhajjal a vállára veszi, ott aztán kényelembe veti magát. Látszik, hogy nem először van ez, és a kis lény igényli a törődést. A Remeténél ez már éppen nagyon nagy törődésnek számít, szóval boldogan pillantgat ki a válláról. - Nyugalom már. Épp elég cipelni a lusta testedet - morran a kis lényre, aki végül tényleg nem mozdul, csak a szemeivel vizsgálódik tovább. Jó negyed órával később el is alszik a vállán. Rhonan számára túl bőbeszédű, megszokta már Athard szűkszavúságát, ha együtt portyáznak. Persze nem rója meg ezért az ifjút, hiszen a kíváncsi természettel nincs semmi baj, csak meg kell erőltetnie magát, hogy ne tegyen semmit. - Már jópár éve velem van. Úgy döntött velem jön, mert nem fojtottam a vízbe, amikor elzavarta az egyik zsákmányom. Végül is, jól tette, pedig számtalanszor hasonlókat tett és még él - szól fáradtabb hangon, belegondolva tényleg jó stratégia bármelyik állatnak inkább Vharannal lenni, mint ellene. Persze a legtöbbet egyébként is elkerüli, egészen jól megismerte már, hogy melyik állattal érdemes ujjat húzni, melyiket pedig jobb békén hagyni, nem éri meg a sérüléseket. Elorak közeledik, ahogy követi Athardot, hallja a hangokat közeledni. Reméli nem mennek be a városba, nincs kedve most bemenni ennyi perdai közé. Meglepi az információ, hogy Rhonannak gyermekei vannak, de csak a környezetét figyeli. A csapákat, a hangokat, nem akar meglepetést. - Itt kerüljünk - szippant bele a levegőbe, idegen illatokat érez és nem tudja eldönteni, hogy mik azok. Mindenféle étel, perdai, furcsa szépségolaj és állat szaga keveredik a szélbe, pontosan arról, amerre tarthatnak. De pár perc kitérő nem hiszi, hogy problémát okoz majd. A szavait egy mozdulattal toldja meg az erdő felé, úgy hiszi, hogy a velük szemben lévők nem valószínű, hogy arra tartanak. Mindenesetre pont elég ennyi már az újonnan megismertekből.
Úgy veszem észre, hogy ez a kicsi lény nagyon rákapott a cipőm harapdálására. Engem nem zavar, de nem is lenne jó, ha egy darabkát lenyelne és baja esne. Végül Ath vet véget ennek és Nichi rátelepszik végül Vhar vállára. Egy ideig nézem, ahogy elhelyezkedik, de aztán egy mosollyal nyugtázom, hogy egyelőre békében hagyja a lábbelimet. -Elorakban laknak. A lányaim már át is rendezték a lakot, és alig találok meg valamit. A fiam meg… Nos, már lassan be se férek a házunkba. – nevetek fel, mert egyáltalán nem bánom, hogy magukénak érzik a házat, mivel mindig is az övék volt.. Vagyis a miénk, csak egy időre sajnos távol kellett lenniük. Most már megint egy család vagyunk, és boldogabb vagyok, hogy együtt lehetünk. -Még otthon vagyok velük, és ha majd a Dann üzen értem, akkor térek vissza mellé. Pár hétre megengedte, hogy a gyerekeimmel tölthessem az időt, mivel nagyon hosszú ideig nem láthattam őket. – Bár ezt Ath, tudja nagyon jól, és mindig is hálás leszek neki, hogy segített megtalálnom őket. Vhar láthatólag el van merülve a gondolataiba, bár ahogy hallottam felőle, nem igazán bőbeszédű. Igaz, Ath-al ez közös vonásuk. -S neked, Barátom? Van, aki kedves a szívednek?- kérdezem Athard-tól, bár ez nem tartozik rám, de a kíváncsiságomat nem tudom visszafogni. Ismerem a családját s a fivérét is, ahogy a tragédiát az édesanyjának a halálával. Igazán örülnék, ha boldog lenne és neki is lenne családja. Amikor megszülettek a gyermekeim, mindent megváltoztattak. A legboldogabb voltam, mikor karomba foghattam őket, s amikor most ismét megadatott nekem ez a boldog pillanat. Igazán megérdemelné ő is, hogy boldog lehessen. Mindenki vágyhat rá, hogy egy fárasztó nap után szerető karokban pihenjen le és igazán megérdemelné, hogy egy asszony szerelme várja haza őt, minden nap. Vharan megtorpanása menet közben figyelemre int. -Rendben. – bólintok rá és követem őket a megadott irányba. Igaz, nem nagyon ismerem az Öreget, de sokat hallottam róla. -Mi hír a hegyekből? Hallottál valamit északon a quorsakokról ?- kérdezem, ha nem tart tolakodónak a kérdésemmel. Látom, hogy csendesen halad elöl, de kíváncsi vagyok merre járhatott, és miket tapasztalt olyan helyeken, ahol én még sohasem jártam. Gondolom, hogy sokfelé járt és sok mindent látott. Talán egy kicsit lesz kedve beszédbe elegyedni velem, bár nem akarnám erőltetni, ha nincs kedve. De, azért nagyon kíváncsi lennék a történeteire és azokra a távoli tájakra, ahol már megfordult.
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
Én csak azért nem figyelem Nichi-t, mert nekem a hátamat látja Vharan, de amit mondd, abból tudom hogy a vállára telepedett a jószág és végre megül magának. Mélyen egyetértek vele, van amikor már nagyon nem vicces és ez minden bizonnyal az állat kíváncsiságának tudható be. Rhonan a kérdésemre válaszol éppen, amit hallok, az pedig jó érzéssel tölt el. - Ez esetben veled tartok vissza Elorak-ba majd, amikor indulnál! Nem kifejezetten vagyok társasági alkat, de speciel Rhonan az, akiben megbízom és akivel örömmel utazom végig azt az utat, ha már úgyis mind a ketten oda akarunk menni. - A neve Nadiha. Eltűnt a hegyekben. Lehet hogy most fogok beégni Vharan előtt, de ez az igazság, van valaki, ezért is válaszolom kissé szomorúan, de szokásosan szűkszavúan, mert nem akarom ezt bővebben kifejteni, legalább is nem most. És nem is Vharan miatt, ő is hallhatná, egyszerűen nem akarok róla beszélni többet. Később a fülemre koncentrálok, igyekszem kiszűrni a saját zajainkat, hogy aztán a környezőkre figyeljek. Vharan-al ellentétben én csupán a falon túlról hallom az idegenek hangjait, a város zajait, de ő ragaszkodik ahhoz, hogy elkerüljük az ösvényt. Beleszagolt a levegőbe, amiben mindenféle kaja illata úszik, némi illatosítóval karöltve. Valószínűleg többet nem tud kifejteni ebből, én tudnék, de semmi kedvem az orromra koncentrálni, mert akkor olyan szagokat is érzek, amiket nem akarok. Így aztán a többiekkel fordulok az általa kijelölt irányba. - Néhány láb után forduljunk vissza, vagy teljesen elkanyarodunk az eredeti célunktól. Jegyzem meg neki, mikor feléje fordulok, aztán besorolok megint előre. Nem hiszem hogy bárkit elénk sodorna a szél, azt hallanom kellett volna, pár perccel előbb még ezzel foglalkoztam. Rhonan kérdésére felhorkanok. - Ha a mieink se mennek oda, akkor a quorsak meg mégúgy nem! Persze a kérdés nem csak erre irányult, így csendben megyek tovább. Fogalmam sincs hogy az északiak mit tudnak erről az egészről, hiszen nagyon kiesik nekik minden, még Caernaron-ba is ritkán járnak.
