A Dann és az ő parancsai. Vharan sokkal másképpen látja a vallási vezetőt, mint a legtöbben, persze nem kételkedik benne, hogy Shiennel és Shaz’or mellette állnak, csak éppen… Valahogy sosem hitt abban, hogy megbízták a Dannokat az egész perdai nép koordinációjával. Persze látja benne a miérteket, de őfelette csak a két istenség állhat, ezért nem is szeret ilyesmi vitákba belebonyolódni, az ő álláspontja sokkal egyszerűbb és puritánabb. Elképzelhető, hogy ha nem így lenne, elszabadulna a káosz, de amíg erre nincs bizonyítás, ő ennek az úttörője. Nem sok remete él a Perdán, aki hasonlóan hozzá sokat vándorol, de ők egyetértenek vele. Viszont sosem gondoltak arra, hogy magukon kívül megosszaák ezt az információt, és nem is igazán érdeklődőek, ahogy Vharant sem érdekli, hogy megváltsa a világot. Amíg hagyják őt szabadon élni, nincs baja. A Quorsák már jobban zavarják, hiszen róluk semmit sem tud, és furcsa madarakon repülnek, furcsa állatokat ülnek meg. Talán nem is élőlények, sőt, ez egészen biztos a számára. Egyszer egy hétig figyelt egy motort – mivel megtudta a nevét az áldása segítségével -, de soha nem etették, csak öntöttek bele valamit. Nem is mozgott, csak úgy álldogált, amíg nem használták, tekintete rideg, éjszaka pedig fényes volt. Furcsa dolog, de mégsem érezte élőnek, viszont olyan idegennek sem. Ő talán önjáró szekérnek nevezné ezeket, ha nem tudná, hogy motornak hívják. - Északra eddig nem merészkedtek, tudtommal. És ahogy Athard is mondja, a perdaiak sem nagyon vágynak Caernaron vendégszeretetére. Pedig nagyon szép vidék a maga nemében – tűnődik el, és követi az ifjút. Bár nem igazán kerülnek, végül nem találkoznak senkivel és ez így jó Vharannak. Mindig is bízott Athard ítélőképességében, nem hiába vállalta el annak idején az istápolását sem. Szerette volna, a ha csibészségéből megőrzi a pozitív dolgokat, emiatt jóval keményebben bánt vele, mint ahogy az anyja kérte. Habár a Dana soha sem mondott egy rossz szót sem a Remetének. Végül Athard megáll, ő pedig kinéz mögüle. - Ez lesz az? – kérdezi, majd felméri a terepet. Nichi is mintha álomból ébredne – nyilvánvalóan nem aludt, csak úgy csinált – leugrik az öreg hátáról és elindul. Vharan koncentrálni kezd a kis állatra és mivel úgy ítéli meg egy pár perc múlva, hogy nincs veszély, Perloról kezdi lepakolni a zsákot. Itt az ideje egy jó kis ebédnek.
Sok éve már, hogy a Dann testőre vagyok s így, keveset tudtam távoli helyeken járni. A gyerekeim keresése és a testvéreim halálhíre megtört bennem valamit, amit eddig biztosnak hittem. Később, Athard segítségével rátaláltunk a lányaimra és a fiamra. Sok idő kell nekik talán, hogy feldolgozzák a nénikéjük és bácsikájuk halálát. Fogalmam sincs miken mehettek keresztül, de most már ismét együtt vagyunk, ami reménnyel tölt el és bízom Shaz’or bölcsességében és akaratában. Talán egy nap, a quorsakok is elmennek innen és megint békében élhetünk. Ahogy haladunk, Ath vezetésével egy nyugisabb helyre, ahol megsüthetjük a hexa húst, már elképzelem magam elé a lakomát. Az Öreg nem nagyon beszédes, de a kis Tündérkéje annál inkább kinézte magának a bakancsomat. Gondolom, hogy újdonság vagyok neki, azért ily nagy figyelemmel illet, de engem nem zavar. Csak nem akarnám, hogy baja essen, a buzgósága és a harapdálása miatt. Apró kis lény, de a kíváncsisága annál nagyobb! Vharan szótlanságát tiszteletben tartom, bár örömmel beszélgetnék vele a tapasztalatairól. Igaz, hogy gyerekként láttam őt utoljára, de sokat hallottam felőle. Ath-al többet találkozom, így talán jobban is ismerem, mint a Remetét. Viszont, amikor szoba kerül a családom, én is rákérdezek Ath-nál, hogy talán neki is van-e Kedves a szívének. Nem akarnék a magánéletében vájkálni, csupán örülnék neki, hogy ha elérné őt is a boldogság. Régóta ismerem a fivérét, és eddig úgy tudtam, hogy nem találkozott még egy olyan lánnyal, akivel leélné az életét. Legalábbis a testvére ezt mondta, bár akkor is véletlen került szóba a család közöttünk. Én, minden esetre szívből kívánom neki, hogy rátaláljon a Szerelem és családot alapítson. De, ezt majd eldönti… Ahogy, Shaz’or is minden lépésünket vezeti. -Örömmel veszem, hogy együtt mehetünk majd vissza Elorakba!- veregetem vállon, ha engedi. -Szép neve van! Biztos, hogy a szépsége is vetekszik a nevével!- derül fel az arcom, hogy említi, de aztán el is komorodom, ahogy kimondja, eltűnt a hegyekben. De aztán, megdöbbenve hallom, hogy mi történt vele. - Mi történt? Mióta veszett nyoma? – kezdenek feltöri belőlem a kérdések, bár annyira meglep, hogy ezt eddig nem mondta el. Tudom, hogy nincs jogom kifaggatni, de azok után, hogy mindent megtett a családom felkutatásáért, én nem felejtem el a hatalmas segítségét! -Segítek megkeresni… Veled tarok, hogy megkeressük! Csak egy szavadba kerül, Barátom!- talán tolakodónak tart emiatt, de tiszta szívemből mondom, hogy rám számíthat bármiben! A Barátságunk nem légből kapott szó, hanem őszinte és örök. Nem is tudom, mit mondhatnék! A hegyekben sok ragadozó él és veszélyekkel teli a környék. Nagyon remélem, hogy életben van a lány és megtaláljuk. Persze, ha elfogadja a segítségemet, bár önszántamból is vele tartanék, ha nem is kérné. A lekötelezettje vagyok és a Barátja is egyben, így gondolkodás nélkül vele tartanék, ha indulna a keresésére. Pár lépést némán teszünk meg egymás mellett, majd látom, hogy nem akar nagyon beszélni erről. Tudom, hogy nem lehet könnyű számára, de azért remélem, tudja, hogy rám számíthat bármiben. -Értem… Rendben…- érzem, hogy a hangja morcosabbá válik, és nem is erőltetném tovább a „faggatást”. Nagyon jól tudom, hogy miken mehet most keresztül, mert részem volt nekem is benne. Lehet, hogy pár percet hagyom a gondolataiba merülni, de aztán előrébb is indul az élre, majd Vharanhoz lépek. -Azt hittem, hogy már odáig is elmerészkedtek, de akkor ezek szerint nem.... – valahol örülök, hogy ez így van, mert amiket hallani manapság, már mindenre gondolhatunk. A továbbiakban csendben haladok velük a helyig, és ahogy látom, már nem vagyunk messze. Nichi is felébredt, és indul előre. Bizonyára neki már nem ismeretlen a hely, de azért én is óvatosan közelítek. Nem tudni, hogy kik jártak erre, vagy talán még itt is lehetnek. Ha mindketten megállnak, akkor segítek Vharannak a lepakolásba, ha engedi. Még másban is, ha tábort verünk. -Ti már jártatok erre?
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
Menet közben Rhonan-ra rájön a szófosás, mindenesetre a kelleténél sokkal többet beszél és amikor elmondom neki, hogy Nadiha eltűnt a hegyekben, meglehetősen aggodalmaskodóvá és izgágává válik. - Köszönöm. Bólintok neki a felajánlására, bár nem tudom hova tenni, ugyanakkor nem mondanám azt se, hogy nem jönne jól a segítség. A többire nem válaszolok, mert most egyáltalán nem szeretnék beszélni róla. Egy jó ideje már állandóan az jár a fejemben, hogy rég el kellett volna mennem a keresésükre ahelyett, hogy az ilyen olyan csapatokra adok. Egyik sem szolgált semmilyen információval már hetek óta. Nekem kell mennem, nem nekik. Nekem! Nah, közben megérkezünk a helyre, így megállok. Érzem amikor Vharan mögém érkezik és kikandikál a vállam felett. - Igen. A szavamra Nichi neszei is újra ébredezni kezdenek. A hely baromi egyszerű. Egyszintes, fából épített kunyhó, a tetején barna cserepekkel. Van egy széles verandája, három egymástól azonos távolságra lévő ablakkal, lépcsőkkel és kapaszkodóval. De nem a ház a lényeg. A háztól valamivel távolabb, de hozzánk közelebb egy táborozásra kialakított hely található. Körberakva farönkökkel, amikre le lehet ülni, a közepén tűbortűznek kövekkel körberakott kör. Még egy bogrács is lifeg felette, egy fémrúdra akasztva, amit kettő másik tart alulról. Megindulok előre, látom mellettem elszaladni Nichi-t. Talán Rhonan jön utánam, de Vharan érzékelhetően később indul meg. Addigra én már le is pakolok magamról az egyik farönk közelébe, aztán az öreg remetének megyek segíteni, lepakolni Perlo-t. Mivel Rhonan is így tesz, mind ezen serénykedünk egy ideig. - Szinte mindig eljövök ide, ha Cadar közelében tartózkodom. Mielőtt Vharan aggodalmaskodni kezdenek, gyorsan hozzáteszem még. - Az erdőjáróknak lett kialakítva, mások nem jönnek ide. Tudtommal most csak te meg én vagyunk! Mutogatok magam és Vharan között a kezemmel. - Mit akarunk készíteni a húsból? Bográcsozunk, vagy inkább sült húst ennétek?
Nem tudta, hogy a fiúnak van olyan, aki miatt Shiennel új fényt gyújtott a szívében. A maga módján meg is lepődik a híren, hogy bárki összeállna ezzel a csibésszel, de valószínűleg magából indul ki, hiszen hasonló hozzá Athard. Egy alig hallható hümmögéssel szól hozzá, amikor megtudja a nevet, és azt, hogy eltűnt a lány. Nem is ismeri igazán, mert ha találkozott is vele, biztosan nem mutatkoztak be, legalábbis ő nem emlékszik ilyesmire az utóbbi pár hónapban, amióta visszajött erre a vidékre újból. Előtte meg biztosan nem lehetett Athardnak senkije, legalábbis ebben a hitben él a remete. Azért a szíve mélyen örül, hogy mégis talált valakit, akiért megdobog Athard fierája. Úgy nézi a fiú tarkóját, mintha bele akarna látni, szinte átszúrja a szemeivel… szívesen látna pár gondolatot a lányról, hogy mégis hogyan fürdik meg Athard Shiennel mosolyában. Rhonan nagyon udvariasnak tűnik szemében, bár néha túlzásnak érzi az ő meglátása szerint. Persze nem ítélkezik, mert lásd: nem a két másik él remeteként. Egyelőre egyetértenek abban, hogy a quorsák biztosan nem mentek még észak felé, ami azt illeti, semmi érdekes nincs arra, és ha a Sel-Ogei-re fáj a foguk melegebb vidékre is elég elméreszkedniük. Ő maga nem hiszi, hogy kizárólag emiatt vannak itt az idegenek, valami más is lehet a dologban. Végül megérkeznek egy számára nem látogatott helyre, ahová egy trükkös kis ösvényen jöttek keresztül. Elégedetten pillant körbe, és a felvetésen elgondolkodik, miközben már pakol le Rhonannal. Perlo kissé idegesebben vizslatja a számára idegen Perdait, a remete viszont megpaskolja a nyakát, így nem foglalkozik többet vele, nyugodtan tűrte tovább, hogy megszabadítsák a ráaggatott súlyoktól. Miután végeztek egy kicsit arrébb is lépked, felfedezi magának a kunyhót és környékét, és amikor megunja, elhelyezkedik a bogaitató mellett. - Nem tudok most újakról én sem – helyesel a felvetésre, és jól sejtette a fiú, valóban nem tetszett eddig neki ez a hely. De így, hogy nincs más erdőjáró és vélhetően nem fogják zavarni őket mások. - Ha van víz itt valahol, akkor a bogrács jobb lenne. Van néhány északi fűszer nálam, kipróbálhatnátok – apró mosolyt árnyéka röppen végig az ajkain, hiszen tényleg mindenféle ilyesmit hord magánál, persze limitált mennyiségben. Persze, a hueron terméséből elég egy késhegynyi is, hogy jól megcsiklandozza a Perdai nyelvét, ha belekóstol. Azonban, aki túlteszi magát ezen, nagyszerű ízélményben lehet része. - De lehet hús is, az hamarabb kész van - teszi le magát egy fatönkre, és érdeklődően nézi a két fiatalt. Közben azért hallgatózik, és rákoncentrál a tündérre is, nem szereti igazán a meglepetéséket.
*fiera – szív *hueron – kisebb méretű bokor, aminek sárgás-vöröses, paprika alakú apró termése van.
A saját gondolataimat akarnám rendezni és nem gondolni másra, mint a haladásunkra. De amikor meghallom, hogy Ath-nak a Kedvese eltűnt a hegyekben, szinte letaglóz a hír. Nem beszélt róla soha, -de arról sem-, hogy segítségre szorulna a keresésében. A Barátomnak tekintem, s amúgy is azonnal indulnék, ha utána menne megkeresni. Nem akarok tolakodó lenni, és látom is rajta, hogy nem akar beszélni erről. Nagyon jól tudom, hogy mi zajlódik most le benne, mert én is egy csomó kérdéssel és kétséggel birkóztam meg a lelkemben, amikor a gyermekeim után kutattunk. Akkor fogadalmat tettem, hogy bármikor és bármiben segítségére leszek Athardnak és ezt most is fenntartom! Pár lépést csendben teszek meg mellette, majd előre indul, ahogy közeledünk arra a helyre, amit mutat nekünk. Hamarosan egy kis kunyhóhoz érünk, majd segítek pakolni a Bogáról. Még nem jártam erre, így nekem ismeretlen a hely, de meg kell hagyni, hogy takaros. -Csendes helynek néz ki. – nézek körbe és oda rakodom le a húst, ahová a többiek is teszik. Hagyom őket beszélgetni, addig meg körbenézek. Nichi is kíváncsian járja körbe a kis lakot, majd visszatér az Öreg mellé. A sült vagy a bogrács választását rájuk bízom, mert nekem mindkettő variáció megfelel. Ha mégis választanom kell, akkor a bogrács mellett voksolok, de amúgy meg próbálom hasznossá tenni magam valamivel. Eddig sokat beszéltem, és egy kicsit hagyom őket is szóhoz jutni. Nem, mintha bőbeszédűek lennének mindketten, de biztos, hogy van megbeszélnivalójuk, ha régen találkoztak. -Megyek, szedek fát a tűzhöz. – Annyira nem távolodom el, de legalább valamivel elfoglalom magam és a gondolataimat is elterelem Aroha-ról. Most merre lehet? Remélem nem esett baja… Vharan-t és Athardot meg kicsit magukra hagyom, majd akkor térek vissza, mikor már egy jó nagy öl gallyat szedtem össze a sütéshez. Az említett fűszerre is kíváncsi vagyok. Még sohasem hallottam ilyenről. Azt hiszem, hogy még nagyon sok mindenről nincs fogalmam.
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
Az ösvényen haladva, amikor Nadiha-ról beszéltem, végig azt éreztem hogy Vharan figyel, még ha nem is hozta szóba. Meg amúgy is beszélt helyette Rhonan. Valószínűleg nem véletlenül az érzékeimre adott Shiennel áldást! Amikor odaérünk, mi már lepakolunk a farönkökhöz, fáziskéséssel érkezik Vharan, így aztán mind a hárman Perlo-t pakoljuk le, aki később elvonul a Boga-itatóhoz. - Most nem az, mert itt vagyunk. Vágom rá Rhonan meglátására, aztán én is Perlo után megyek. Lehet hogy keresi a vizet az itatónál, de jelenleg nincs benne. Vharan is a vizet kereste, így én a házat megkerülve a hátsó részére megyek, ott van egy kút, csak fel kell húzni benne a vizet. Megragadom a dézsát és leengedem. Teleengedem vízzel, majd felhúzom. Perlo-nak viszek először vizet, aztán fordulok még egyet, mert nekünk is kell belőle. A teli vödör vízzel indulok vissza Vharan-hoz, aki idő közben biztosan elrendezgette a húsokat. Lerakom a közelébe. Körbenézek. Látom távolabb Rhonan-t, aki éppen száraz gallyakat gyűjt a tábortüzünkhöz. - Gyerünk, mondd ki! Szólítom meg a remeténket, közben helyet foglalok mellette, a farönkön. Biztos van kérdése, vagy megjegyzése a hallottakkal kapcsolatban. Vagy pedig megszívat és csak mondd valamit, amire most éppen gondol. Nem mondanám hogy mindegy, de nem szeretnék kukán ülni mellette, hiszen ritkán találkozunk és ilyenkor jó hallani a másikról, hogy mi történt vele, hova igyekszik és kikkel találkozott, vagy mit hallott az útja során. Szóval ez így a beszéd elindításához elég. Úgy gondolom az étkünk fűszerezését majd megvitatjuk akkor, amikor Rhonan is helyet foglalt itt. Öntök egy kevés vizet a bográcsunkba, hogy átmossam vele. Néhány löttyintés, aztán a víz a fűbe kerül. Tekintve hogy a húsokat apróra kell vágni és meg kell mosni, így én ezt kezdem el. Először a vízzel mosom meg, aztán kis kockákra metélem őket, persze közben figyelek Vharan-ra is.
Nézi a két fiatal ténykedését és kicsit feleslegesnek érzi magát, vagy inkább mondhatni úgy, érzi, hogy ajelenléte valamennyire feszélyezteti a másik kettőt. Talán tiszteletből? Ki tudja. Megszokta már, hogy a kialakított élete és ő maga miatt mások a perdaiak a közelében, ki így, ki úgy. Talán csak Athard, aki őszinte, és ahogy nézi őt cipekedni, látja, hogy valami böki a csőrét. Egyikük sem a szavak pocsékolója, hiszen minden kimondott szónak súlya van, vagy nagyobb, vagy kisebb, de pazarolni nem lenne szabad. Előveszi közben a fűszereit (lan gyökér, ízes gyökér, földszár stb) amik a leveshez jók lesznek és amíg Athard a húst, a zöldségeket takarítja meg. Igaz, kell még pár óra, hogy elkészüljön, de jó lesz, mert ez a hús nem fő soká, ahogy a növények sem. Azért így sem pár perc alatt fog elkészülni. - Nem is mondtad, hogy van valakid – csak egy kijelentés, ami se nem vádló, se nem kérdő, egy egyszerű megállapítás. Igaz, nem találkoznak olyan sokat, de ha eltűnt a lány, akkor nem lehet olyan új a kapcsolatuk. Közben sebesen, rutinosan dolgozik a keze és a kis kés, amit erre használ, elég gyorsan haladnak, így ketten. Eddig neki nem igazán jutott eszébe, hogy szüksége lenne egy társra, de azóta, hogy Athard érzelmekkel fűtve kimondta ezt a tényt, feljött neki is, hogy talán jobb lenne néha valakivel beszélgetni. Ennél többször, mint, ahogy teszi. - Mit kellene tenni, szerinted? Nem jól lépnek a vezetők? – fordul a fiú felé, miközben szétnéz, hogy Rhonan mikor érkezik. Nem messze bukkan elő éppen most, kezébe jó sok tüzifával, elegendő mennyiséget gyűjtött a fiatal testőr. Feláll és keres pár száraz levelet, majd összerakja a tüzifát a főzéshez. Ha nincs tiszta víz a bográcsba pótolja, majd újra a zsákjához megy, és valamilyen állati zsiradékot vesz elő, amit belepottyant a levesvízbe. Aztán egy kis üvegcséből a száraz levelekre cseppent valamit, majd valamiféle üvegszerűt vesze elő, ami begyűjti a napfényt és fókuszálja. A láng hirtelen lobban fel, a Sel-Ogel esszenciája megcsillan az üvegtárgyon, amit Vharan a zsebébe mélyeszt. - Amint felmelegszik, bele lehet tenni mindent, azt az egyet – mutat hueronra – majd én adagolom – ezzel a lendülettel visszaül a „helyére” és a lángokba nézve várja, hogy eljussanak a következő lépésig. Már szinte érzi a hexaleves ízét a szájában, de nem ad hangot a vágyakozásának.
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
Miközben pucolom a zöldségeket, Vharan elkezdi felsorakoztatni a nála lévő fűszereket, ebből hamar megállapítom hogy ezeken kívül másra nincs is szükség. Kivétel ha valami hiányzik, de nem úgy tűnik. Már a húsok aprításába bocsátkozom, amikor is kérdezem, ő pedig válaszol, rám emelve a tekintetét. Én is oldalra tekintek rá. Valóban nem mondtam neki, igaz. De miért nem? Nem éreztem fontosnak? Kizárt. Ahogy elkezdek visszaemlékezni, egyre erősödő, nyomó érzés törekszik útjára a mellkasomban, keserű szájízzel tekintek lefelé, a lobogó tűzre. Aztán vissza Vharan-ra. Ezek csupán pillanatok, addig a kés megáll a kezemben. - Tudod, van hogy akkor döbbensz rá ha valaki fontos a számodra, miután elveszítetted. Nehéz erről beszélni, ezért amíg a gondolataimat összeszedem, addig szeletelem tovább a húst. Csak egy percnyi időkiesés. Közölni akarom vele mi zajlik bennem ennek kapcsán, de valószínűleg ő sem kíváncsi minden apró részletre, vagy a miértekre. Ha meg tévedek, úgyis rá fog kérdezni. Szóval szorítkozzunk a lényegre! - Azért megyek vissza Elorak-ba, mert a keresésére akarok indulni. Csak remélhetem hogy Shiennel megkönyörül rajtam és nem veszítettem el örökre. Utóbbinak a gondolata is kiráz, de bizony olyan valóságos, ahogy itt ülünk. A pengét szinte a torkomon érzem tőle. Egy ideig Vharan-t figyelem, aztán vissztaérek a hús felaprításához. Ő közben a levesünket adjusztálja, zsírt rak bele, a vezetőinkről kérdezget, én pedig legyűröm a gombócot a torkomban. Nyelek egyet. - Jelen állás szerint ők a vendégeink. Nos, a vendégeink vígan terjeszkednek, olyan helyekre is építkezve, amik nincsenek szem előtt, elmenni pedig főleg nem látom őket. Szóval a vendégek felzabálják a készleteinket, elfoglalják a területeinket, kárt okoznak ezeken a részeken, mert kivágják a fákat, megölik az állatokat, nem csupán a húsukért, és ha már nem lesz helyük, akkor mi következünk a soron. Elmenni nem akarnak, kihasználják a vendégszeretetünket és további időt kérnek a maradásra. Te mit tennél az ilyen vendéggel? Röviden és tömören összefoglaltam neki. Persze van, ami még nem történt meg, de megfog. Hogy mit kellene tenni? Harcolni. Azt hiszem a vezetőink másképp látják, mert nem akarnak több kiontott élet árán döntéseket hozni és nekik megfelel ez a békeegyezmény, vagy mi a fene. Talán bölcs döntés és később fogjuk a hasznát látni. Bár csak úgy lenne! Sajnos én nem tudom ilyen pozitívan felfogni. Örülök is neki hogy elterelődik a téma, mert sikeresen felhúztam magam rajta. Most meg szuszogva figyelem az ujját, amivel a hueron-ra mutat. Aztán a mondatát követően felhorkanok. - Legyen úgy. Azért szemmel tartom az adagolását, nem hiányzik nekem egy kiadós hasbaj. És talán Rhonan-nak sem kellene. Így eszembe jutva elkezdem keresni az illetőt a tekintetemmel és amikor meglátom, elkiabálom magam. - Hé! Mi lesz már?! Lobog a tűz! Ha felém tekintene akkor intek neki egyet magam felé, amolyan "Ne tökölődj ott!" felszólalás helyett.
A négy dolgos kéz pontosan szeleteli le a felsleges dolgokat a zöldségekről, aprítanak és megfelelő méretűre vágják őket a készülő ételhez. Vharan arcáról, de tulajdonképpen Athardéról sem sok olvasható le, a két ember egymás mellett úgy dolgozik, mintha nem is lenne ott a másik, holott, ha egy külső megfigyelő tanulmányozná őket látható lenne az a láthatatlan fonál, ami mégis kettejük között feszül. Aztán összetalálkoznak a tekintetek, amik szinte azonnal fürkésző üzemmódba kapcsolnak. Vharan lát némi keserűséget megvillanni a fiú szemeiben, de valójában csak kíváncsi. Tudja jól, hogy nem az apja a másiknak, a felelősség érte, amit a Dana hagyott rá, csak egy suttogás a szélben, akár figyelmen kívül hagyhatná. De Vharan ezért maradt eddig életbe, hogy minden részletre figyel, és a fiút sem hagyhatja magára még akkor sem, ha nem félti: Athard remek harcos és perdai, Shaz’or kedvelt gyermeke meglátása szerint. Bólint a válaszokra és megérti őket. Tudja, jól, hogy most nem kísérheti el a fiút… persze, ha megkérné elképzelhető, hogy gondolkodna a megmentés segítségében. - Shienneltől már így is sokat kaptál Athard. Nem hiszem, hogy épp most hagyna cserben – sóhajt, majd inkább témát vált, mert tudja jól – és apró rezdülésekből látja is -, hogy kényelmetlen és keserű az elveszített lányról beszélni. Főleg úgy, hogy nem is tudja, hogy életben van-e, de ezzel kapcsolatban csak feltevései vannak. Úgy képzeli, hogy az Athardnak fontos személy legalább hasonló vonásokat visel a fiúhoz, azaz harcos, így van esélye a túlélésre. A többi már az isteneken múlik, mint oly sokszor. De a téma már az embereken, így a koncentrációja arra irányul, na meg az ételre. Valahonnan a szeme sarkából a Nichi is előtűnik már, de egyelőre nem foglalkozik a tündérrel, Athard mondandójára figyel. - Lehet, hogy kicsit előre szaladsz, és megértem azt a hévet, ami ennyire felfűt. Kivel tárgyalnak? És náluk ki a tárgyaló fél? Egyébiránt, hozzám nem jön ilyen vendég… nem tudom milyen lehet az ő helyükben lenni. Talán egyszer pontosabban meghatározzák a szándékaikat, de egyben egyetértek, még ha nem is mondtad ki. Jobb felkészülni bármire, legfeljebb nem kell használni – néz a fiúra és természetesen tudja, hogy nem értenek egyet. De mindig jó, ha tudják, hogy a másik hogyan vélekedik annak ellenére is, hogy sokszor eltérően gondolkodnak. Viszont tiszteletbe tartják egymás nézeteit, és csak akkor állnak bele valamibe, ha úgy érzik, hogy nagyon muszáj. A leves elkészítését megkezdik, közben Rhonan is befut a tűzrevalóval. - Láttál valami szokatlant, miközben gyűjtögettél? – itt Vharan bármire gondol, akár egy értékes gombára is, akár emberi támadókra, a skála egyetemesen mindenre vonatkozik. Majd óvatosan piszkálja a tüzet és felfűti a benne lévő vizet és hozzávalókat. A levesnek kell egy jó óra, ő addig ténykedik, ha a többieknek nem lesz valami kérdése felé, akkor csendben.
Már észrevettem, hogy Ath nem igazán akar beszélni a lányról, aki eltűnt egy ideje. De a kérdezősködésem se lenne helyénvaló, ha nem akar beszélni róla. Át tudom érezni a lelkében dúló érzéseit, bár nem vagyok biztos benne, hogy ha most kérdezgetném, akkor elmondaná. Sokat köszönhetek neki a gyermekeim megtalálásáért, és ígéretet tettem neki, hogy bármiben számíthat rám. Tudom, hogy nem voltam egyszerű eset, mikor az aggódás és a bizonytalanság marta a lelkemet, míg rá nem leltünk a családomra. Néha sokat is beszélek, de most inkább hagyom, hogy Vharannal beszélgessenek, és elindulok gallyakat szedni a tűzhöz. Nem nagyon igyekszem vissza, bár egy jó nagy öllel már gyűjtöttem faágakat. Tapintatosan hallótávolságon kívül maradok, és csak később térek vissza közéjük. -Szokatlant? – nézek az öregre, mert nem értem a kérdést. – Nem, dehogy. – rakom le a kezemből a hozadékot és ülök le melléjük, -vagy segítek-, ha valamiben tudok. A sütést rájuk hagyom, de elég kínosan érzem magam, csendben mellettük. Olyan, mintha megzavartam volna valamit és fogalmam sincs, mit dobjak fel témának. Nem mintha, nehezemre esne beszélnem, de amit kérdeznék, az lehet, hogy a magánszférát súrolná. Nem hagy nyugodni, hogy Ath miért nem mondta el, hogy bajban lehet az a lány, és egy jó ideje eltűnt!? Gondolkodás nélkül vele tartanék, és segítenék a nyomára akadni. De, látva, hogy nem akar róla beszélni, így nem is hoznám ismét szóba. Biztos, hogy oka van rá, amiért elhallgatta, de azt remélem tudja, hogy rám, mindenben számíthat. Próbálnék valami témát feldobni, hogy oldjam a kínos csendet, de semmi nem jut eszembe. Lehet, hogy égnek áll a hajuk tőlem, amiért szájmenésem van, de inkább benyögnék egy buta kérdést, mint így üljek mellettük kukán. Tudom, hogy nem a szavak emberei, de a gondolataimat el kell terelnem nekem is, hogy ne agyaljak folyton olyasmin, amit el akarok hessegetni a fejemből. Amióta hallottam arról az elveszett lányról, csak rá tudok gondolni. Nehéz lehet Ath-nak, és nem is lenne jó, ha megemlíteném, hogy egyre több ragadozóról hallani, akik zsákmány reményében a hegyekbe tartanak. Arról nem beszélve, hogy minden eltelt nappal kevesebb az esélye, hogy az a lány túléli. Inkább nem akarok erre gondolni! Borzasztó így is, hogy a Barátomat szenvedni látom, ha nem is mutatja ki. - Hol van Nichi? Remélem nem lett baja, hogy harapdálta a bakancsomat! Jópofa kis Tündér.- nézek körbe, de a többiek arcán inkább aggodalmat látok, mint felhőtlen nyugalmat. Azt hiszem, hogy már megint a legrosszabbkor szólaltam meg.
A hozzászólást Rhonan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 01, 2020 8:32 pm-kor.
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
- Remélem. Vettem egy mély levegőt a mondata közben és most csak sóhajként hagyja el a számat ez a válasz. Ő már többet megélt, nálam is sokkal több szarságot láthatott. Felvágom a húst, aztán besegítek neki a zöldségek pucolásába, egykettőre összerittyentjük a kondér tartalmát, már csak a mosás és a belepakolás kell. A téma is változik. Megfordult a fejemben hogy Vharan segítségét kérjem, de azt hiszem nem kérhetek tőle ilyent. Az túl sok lenne. Amúgy sem támaszkodhatunk sosem másra magunkon kívül, úgy lesz a legjobb, ha én keresem meg és nem küldök ki több keresőcsapatot sem. Szóval átlendülünk a quorsakra, de valamiért nem vagyunk egy véleményen. Bár tudom miért. Ő még nem is látott közülük sokat. Nem látta a kárt amit okoztak, a háborút ami kipattant, a pusztítást amit végeztek. Fogalma sincs arról mennyire agresszív, egoista és buta egy népség. Neki még ismerkednie kellene velük. Bár a mieinkkel is hadilábon áll, akkor nem is tudom mit várjak a quorsak tekintetében. - Lehet. Szögezem le gyorsan, de ő még folytatja. Olyan talajra tévedünk, ami nekem is ingoványos. - Azt nem kötik egy felderítő orrára. Ha akartam volna kiderítem, de ez a történet szempontjából nem lényeges. Nyilván a vezetőinkkel, magával a Dann-al, vagy a segítőkkel is. Nem értünk egyet, de hát nem is kell egyetértenünk. - Tévedsz. Ha odáig fajulnak a dolgok, nem lesz már mit felhasználnunk. Ha én az ő helyükben lennék, akkor okulva a múlt eseményeiből új monstrumokat építenék, amiknek máshol van a gyenge pontjuk. Látva hogy még a sel-o-gei-t is belerakják már a fegyvereikbe, szépen lassan túl fognak nőni rajtunk és majd pisloghatunk, amikor a városok kapuiban kopogtatnak felfegyverkezve. De aztán az is megeshet hogy neki van igaza. Napról napra egyre inkább az jár a fejemben, hogy Nadiha után induljak, addig pedig kisebb gondom is nagyobb annál, minthogy mit csinálnak a quorsak. Muszáj megfigyelnünk őket, ez a Dann óhaja, de azt tudják csinálni nélkülem a többiek is arra a kis időre, amíg én Nadi után megyek. Nichi-t látom közeledni a szemem sarkából, de amíg Vharan beszél, addig nem foglalkozom vele. Utána meg Rhonan-t szólongatjuk, ő pedig jön is. Mivel már csak össze kell dobálni a cuccokat és vizet önteni rájuk, így először a beszélgetésre figyelek. Furán viselkedik, túlságosan csendben van. Utána meg Nichi-ről érdeklődik. - Itt van. Bökök az említett kis gazfickóra a mutatóujjammal. - Gyere, pattanj fel! Kíváncsi vagyok helyet foglal-e köztünk, és ha igen, úgy hol? Engem már ismer, Vharan-t meg főleg, nah de Rhonan még új neki. Mivel a szavaimat feltételezhetően nem érti, így a farönkök tetejére mutogatok.
Nem szokatlan ez a beszélgetésfajta közöttük. A két szűkszavú perdai meggondolja, hogy mit mondjon ki, vagy mi az, ami fontos, amit a másiknak tudnia kell. A felesleges beszéd, a körülírás, nem az ő műfajuk. A velős lényeg az, amit kimondanak és ez teljesen elég nekik. Nem fognak körmondatokban beszélni, mint a Dann, nem próbálják meggyőzni egymást a saját igazukról, csak elfogadják a másik véleményét. Ettől persze ezek a vélemények még változhatnak, ha a másik nézőpontja elég erős. Vharant persze nehezebb kimozdítani az útjáról, de a quorsák kérdésében teljes mértékben hisz Athardnak, abban ő nem gyakorlott. A fiú pedig nagyon jó megfigyelő, így nagyon nagy súllyal veti latba, amit mond neki, és elraktároz minden kicsi információmorzsát. - Értem – pillant fel szomorúságot tükröző szemekkel Athardra. Nem gondolta, hogy veszélytelenek az idegenek, de a fiú meggyőződése egy olyan útra tereli, ami nem biztos, hogy bárkinek is jó. Ezentúl sokkal megfontoltabban és kevesebb engedékenységgel fog viseltetni a quorsák iránt. Meggyőzhető, de az első számú információforrása egy olyan ember, akiben feltételek nélkül megbízik. Megigazítja a hátán a ruháját, ami félre akar csúszni, meg kellene már varrnia azt is, ha nem akarja, hogy mindenféle rovar őt nézze vérzacskónak, vagy vacsoratányérjának. Időközben visszaérkezik az ifjú Rhonan is, szóval lesz tüzük elegendő. A mókuscsalád említése egy apró szemöldökráncolást vált ki a Remetéből, de hosszabban nem foglalkozik vele. A lényeg, hogy úgy néz ki biztonságban vannak. - Nem lett baja, annál gyávább – fúj egyet, mielőtt Athard meg is látja a kis tündért és megpróbálja magához édesgetni. Nichi ért a szóvól, vagy valahogy megérzi a szándékot és lassan közelít a hármashoz. Vharan közben a zsebébe nyúl, és hamiskás mosoly kiséretébe letesz egy phens levelet Rhonan mellé. Az állatnak nem volt szándéka az új fiút megközelíteni, most viszont megtorpan, és újra kiadja az at a pukizós hangot, a nyelvnyújtásával egyetemben. vharan tudja, hogy mi fog történni, de ez jó móka lesz a többieknek is. A kis tündér ide-oda kapkodja gombszemeit Athrad és Rhonan között, végül győz a gyomra. Nagyon oldalról megközelíti Rhonant és mellé ül annyira, hogy a levelet még elérje. Odakap és jóízűen falatozni kezdi, miután a szájába tolja a csemegét. - Sejtettem, te kis áruló – sóhajt, majd feltápászkodik, megnézni a levest. Kezdenek összeérni az ízek időközben, de még van sok, mielőtt enni tudnának. - Na és mond csak Rhonan, te mit tartasz a quorsákról? – néz a fiú szemébe, miközben kavar a bográcson. Számára a fiú mást képvisel, mint Athard és kíváncsi a véleményére. Így megtudhatja, hogy egy másik perdainak mi a véleménye, sőt következtetéseket vonhat le Rhonanról a saját maga számára.
Tapintatosan távol maradok, hogy beszélgetni tudjanak egymással. Az Öreget annyira nem ismerem, -de Ath-ot igen-, hogy tudjam milyen kapcsolatban állnak egymással. Meg aztán biztos rég találkoztak, így megbeszélnivalójuk is bőven lehet. Én meg addig körbenézek, majd szedek egy jó nagy öl tűzifát, ami a rakásra kerül. Séta közben a gondolataim azokon a szavakon jár, amit a Barátom mondott arról a lányról. Alapból nem lehet könnyű neki, de ha nem akar róla beszélni, megértem. Mindenkinek van magánélete, így tiszteletben tartom a döntését. Ha mégis utána indulna megkeresni, akkor rám számíthat, s ezt remélem, tudja. Mikor már szedtem annyi ágat, hogy a karom tele, akkor indulok vissza a többiekhez. A kis Tündért nem látom, így rákérdezek tőlük, hogy nincs-e baja, a bakancsom harapdálása után. -Örülök, hogy nem lett baja. - Eddig nem volt tapasztalatom ilyen apró lénnyel, és nem ennyire közeli, így okkal aggódom miatta. Megnyugvásomra hamarosan előkerül, s mintha nem tudná eldönteni, melyikünkhöz közelítsen. Végül mellém telepszik, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem teljesen a véletlennek mondható. Az a phens levél, inkább döntésre hozta Nichi-t, mint a szabad akaratából való választást. -Jó étvágyat, Nichi!- vigyor terül el rajtam, ahogy nézem a falatozását. Amilyen apró, olyan szórakoztató a sorozatos pukkanó hangja, amivel folyamatos nyelvöltögetését kíséri. Majd Vharan kérdéssel fordul felém, így rá figyelek. Nem figyeltem milyen témában beszélgettek egymással eddig, de gondolom, hogy sok minden került szóba, hogy most a quorsakokat említi. -Az igazat megvallva sokat nem tudok róluk. A Dann mellett testőrként nem a politikai oldalát tisztem figyelemmel kísérni, hanem a testi épségét vagyok hivatott őrizni. –Tudom, hogy ezzel mindketten tisztában vannak, így nem is szaporítanám a szavakat. – Hiszem, hogy nem csak békés szándékkal érkeztek ide. De, ezt száz százalékos pontossággal nem állíthatom és nem is cáfolhatom meg. Személyes tapasztalatom mást mondd, így diplomatikusan inkább nem vállalnék állást ez ügyben. –Testőrként nem is mondhatok olyanról véleményt, ami nem hatásköröm. Magánúton viszont nagyon is hiszem, hogy semmi keresnivalójuk ezen a Holdon. -Bár, azt sem felejthetjük el, - ahogy, mi- úgy az égiek sem egyformák. Hibát követnénk el, ha mindenkit egy kalap alá vennénk, mert akkor olyanok lennénk, mint a quorsakok. Nincs bennem védelem feléjük, - mert az áll a legtávolabb tőlem-, de azért józanul mérlegelni kell minden lehetséges tényt és lehetőséget. Ebben a döntést a Dann hozza majd meg, Shaz’or és Shiennel segedelmével!- Talán nem ilyen válaszra számítottak, de ennél többet nem tudok mondani. A politikai oldaltól mindig is távol tartottam magam, ahogy az is igaz, hogy személyes tapasztalatom mást mondatna velem, de nem lehet elfelejtenem, hogy elsősorban a Dann személyi testőre vagyok, így ha van is magánjellegű véleményem, azt megtartom magamnak. -A lelkem mélyén tudom jól, hogy mi lenne a legkézenfekvőbb és tökéletes megoldás, de ezzel megint csak ütném a meggyőződésem elvét, miszerint nem ítélkezhetünk ártatlanok felett, akik csak teljesítik a vezetőik utasításait- vagy – épp ezen okból kifolyólag nem ismerjük valódi szándékukat. Ismeretlenül meg nehéz jó döntést hozni. – Sok szörnyűség történt, amióta ide érkeztek a repülő dobozaikkal, s azt sem felejtem, hogy Athard édesanyja is ártatlanul halt meg abban az omlásban. Eddig csak a mieink szenvedték el az érkezésüket, de ez sem homályosíthatja el a józan ítélkező képességeinket. Bármennyire szeretném, hogy elmennének innen, tudom, hogy ez nem olyan egyszerű.
A hozzászólást Rhonan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 01, 2020 8:31 pm-kor.
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
Nichi-t figyelem, miként közelít felénk. Látom hogy valami nem teljesen kerek neki, megzavarta a Rhonan mellé lerakott phens, bár egészen addig nem látom, míg Vharan fel nem áll onnan, így nem tudom mitől ilyen határozatlan. Először felém fordul, aztán Rhonan felé, végül utóbbinál köt ki. S miután Vharan felállt, már egyből tudom miért ott végződött a móka. Felnevetek rajta. Árulónak nem nevezném, ez természetes reakció náluk, bár az említésre méltó hogy ő ezen azért elgondolkodott. De aztán győzött a gyomra. Vharan kérdését követően én is érdeklődve tekintek Rhonan-ra, vajon milyen véleménnyel viseltet a quorsak irányába? Hamar kiderül azonban, hogy ahogy se én, se Vharan, úgy ő sem mozog otthonosan a politika világában. - Nah, ebben egyetértünk. Nem akarok a szavába vágni, úgyhogy gyorsan hozzáfűzöm a legelső mondatához, majd hagyom kibontakozni. Ezzel csak a tudtára adom neki és az öregnek, hogy én sem látom át ezt a részét és őszintén nem is érdekel. Utána meg elkezd véget nem érőnek tűnő körmondatokkal dobálózni. Mi van? Próbálom kitalálni a lényeget. Diplomatikusan? Mi a fasz? Arra kérte mondja el a véleményét és a predaink mindent csinál, csak pont azt nem böki ki. Nem, nem vagyok mérges rá ezért, Rhonan-tól megszoktam a szófosást, csak kezd fárasztani. Azért egy kis csendszünetet követően kapunk értelmesebb állásfoglalást is tőle. Van benne igazság, én személy szerint csak azt nem látom át hogy miért kellene nekünk hagyni őket területeket foglalni maguknak? Hiszen mi vagyunk itthon! Nem kellene mindent rájuk hagyni, mert előbb utóbb visszaüt. Persze ez nem az én dolgom, én csupán végzem azokat a feladatokat, amikkel megbíznak. Néha morgok rájuk, de amíg ilyen fontos mindenkinek a béke, addig más egyebet nem tehetek. Szívem szerint rájuk gyújtanám a Város-t, meg a többi településeiket is. És pont akkor jutok el idáig a gondolataim közt, amikor Rhonan a legkézenfekvőbb megoldást emlegeti. - Miért, mi lenne az? Engem érdekel, hátha elmondja mi pattant fel az ő fejében erről. Utána pedig Vharan-ra sandítok, látom már kevergeti a kondér tartalmát. Kezdek éhes lenni. - Igen. Az olyan biztos, mint ahogy mi itt ülünk. Jelentem ki teljes meggyőződéssel azzal kapcsolatban, hogy a quorsak nem akarnak elmenni. - Az égből jöttek. De úgy halottam többektől is hogy nekik nincs otthonuk, nincs hova menniük. Csak azt nem értem, akkor hogy lehetnek egyszerre idelent és odafent is? Shiennel és Shaz'or tán a bolondját járatja velünk? Vagy ez is egy próba lenne? És ha igen, úgy minek a próbája?
Egy kicsit irigyli Rhonant. Látszik rajta, hogy végtelenül optimista, és jókedélyű. Néha jó lenne neki is ilyennek lennie, de nem tudja, hogy valaha képes lesz-e hasonlóra. Az egyedüllét átformálja a perdait, az állatai pedig nem beszélnek, ahogy ő sem túl sokat. Amit mondanak, azt pedig nem igazán érti, kivéve, ha egyértelmű a szándék. Persze akkor sem a „szavaikat” érti meg, hanem a gesztusaikból vonja le a következtetést. Nichi fura vigyort küld a rámosolygó Rhonanra, és Vharannak nem tetszik ez az idill. Így megtöri egy jó irányzott kérdéssel. Nem tud teljesen eligazodni az ifjún, nem érzi őszintének a szavait, pedig előttük aztán igazán lehetne. - Miért, mitől tartasz, ifjú Rhonan? Hogy beárullak a Dannál – vércsevigyor tűnik fel az ábrázatán alig egy pillanatra. Nem érdekli a Dann, a fiú véleménye érdekli, amit el akar titkolni előlük. – Ez csak egy vélemény, attól még nem teszel rosszat az öreg ellen. Egyébként is, ha vakon hiszel benne, akkor nincs önálló véleményed és akaratod. Márpedig az baj – kavar egyet a levesen, amikor is Rohonan folytatja. Ez a monológ már közelebb áll hozzá, a vége természetes nagyon is távol. A Dannra nem szabadna, hogy ekkora felelősség háruljon egyszemélyben. - Reméljük nem fog tévedni – pillant Athardra, aki meglehetősen feszülten hallgatja a beszélgetést, rögtön le is csap a feldobott laflovára. - És ha majd ezek az ártatlanok leigázzák Perdát? Persze csak a feljebbvalóik parancsára. Akkor mit tesz majd a Dann parancsára Rhonan? – természetesen a kérdés kettős, hiszen pontosan bemutatja a két nép közötti hasonlóságot. Úgy tudja a quorsáknak több vezetője van, nekik csak egy. Talán mégis az égiek vannak előnyben emiatt. Nem tudja, csak azt, hogy egy személy kezébe túl sok hatalom van. Persze szerencsére ő megtűrt kívülálló, így nem igazán van rá hatással a szakrális hatalom messzire nyúló keze. - Akkor nem fognak elmenni – zárja le magában az új információkkal a beszélgetés ezen részét. Ha még több település épül, az nem azt jelzi, hogy menni szeretnének. Így a korábbi beszélgetésük Atharddal semmissé válik. - Úgy véled próba? Miért? Hiszen nagyszerűen együtt élünk a Perdával, a hűségünkkel semmi gond nem lehet – belekóstol a levesbe, és elmosolyodik. – Ez mindjárt kész – mondja, majd visszaül Athard mellé. Nichi pedig végez közben a levéllel és felmászik Athard hátára, ha hagyja. Aztűn belehúz a hajába és elrohan… ha Athard hagyja.
Tudtam, hogy a kitérő válaszom után az Öreg nem fogja annyiban hagyni a kérdezősködést. Politikai dolgokban nincs jártasságom, így soha nem is merülök bele, hogy az ellenkezőjét állítsák rólam. Van véleményem- ahogy mindenkinek-így ezzel amúgy se mondok újat. -Miért tartanék attól, hogy a Dann-al beszélnél? – kérdezek vissza a szavaira, de egyáltalán nem merül fel, hogy ezzel félelmet keltsen bennem. – Nincs okom rá, hogy féljek. Mindenkinek szabad joga, hogy a Dann-al szót váltson, ha kívánja. – Egyáltalán nem tartok attól, hogy beszélne vele, mert ezzel sem tud szóra bírni. Érzem a hangsúlyából, hogy kíváncsi a véleményemre, de inkább arra, hogy miért nem adok egyértelmű hangot a véleményemnek. -Miért gondolod, hogy nincs önálló véleményem? Attól, hogy nem osztottam meg a nézeteimet, az nem jelenti azt, hogy nincsenek. – vigyorodom el a mondatom végén, bár ez nem gúnyos mosoly. –Csak nem mondom ki, és megtartom magamban. – Ezt lehet nem így várta tőlem válasznak, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok felé tisztelettel. A testőrködés, - ami a feladatom- az a vezetőnk testi épségét hivatott ellátni, és nem a politikai véleményét megkérdőjelezni. -A Dann döntését, Shaz’or és Shiennel vigyázó szemeik kísérik, és az Istenek döntenek a helyességéről vagy a helytelenségéről. Hiszem, hogy Vezetőként tudja, hogy mi Népünk érdeke, és abban is biztos vagyok, hogy Shaz’or irányt mutat a megfelelő úthoz, ami mindenki számára megfelelő lesz. – nem igazán érem, hogy mire akar célozni, de egyre jobban az az érzésem, hogy valami más lehet a háttérben. Ath szavai is elég borúlátók, de valami azt súgja, hogy a több éves tapasztalata mást sugall neki, és ezért merül fel most benne kétség. Ez elgondolkodtat, de aztán Nichi mozgását figyelem, ahogy Ath hátára mászik és „bosszantásként” piszkálni kezdi a Felderítőt. Elég merész kis lény, mert Ath-al ujjat húzni, nem igazán békés befejezésre számíthat. Attól még nekem tetszik a merészsége, hogy ki mer kezdeni a morcos férfivel. -Finom az illata. – már az előbb is éreztem a fűszerek egyvelegét az orromban, de most már a nyálképződésem is beindult. Alig várom, hogy kóstolhassuk a remekművet,- amiről meg vagyok győződve-, hogy megnyalom a tíz ujjamat is, ha a tányérom kiürül. Közben hagyom, hogy beszélgessenek. Nichi ténykedését figyelem, és azt, mikor veszi észre Ath, a próbálkozását. Viccesnek tartom, ahogy menekülőre fogja a csínytevése után. Jópofa kis lény.
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
Úgy tűnik Vharan csipkelődése betalál Rhonan-nál, mert most percekig azt hallgatom hogy miért nem fél attól, ha beszélne a Dann-al. Jól van! Oldalra fordulok, Nichi-re tekintve kinyújtom a mutatóujjamat. ~Ezt megjegyeztem, te kis, vakarék!~ Valamit kapni fog tőlem, de azt biztosan nem teszi majd zsebre! Mivel Vharan áll, így köztünk üres a hely, tisztán látnia kell ezt a pillanatot. Osztom Vharan nézeteit Rhonan diplomatikusságával kapcsolatban, de természetesen nincs kedvem vele együtt ezen lovagolni, elég ő maga is ehhez a kérdezősködéshez. Bár amikor Rhonan azt mondja hogy megtartja magának, ahhoz nekem is van némi hozzáfűzni valóm. - Ugyan már! Magunk közt vagyunk! Én megbízom benne is, és Vharan-ban is, egyébként meg ha valakinek mégis eszébe jutna szót ejteni másnak olyasmiről, ami itt elhangzott és nem lenne dolga, úgy az tehet egy szívességet! Vagy kettőt is! Maradunk a diplomáciánál, mert Rhonan nem ad egyértelmű választ, csak a szokásos rizsát. Egyébként én is bízom Shaz'or-ban, de félek hogy mivel ő egy Isten, így hozzánk képest lassú és lusta. Nem biztos hogy napi szinten követi itt lent az eseményeket! Elkalandoztam a gondolataim és a kaja illata között, ehhez egy kis fűszerként szolgált Rhonan diplomatikus hajlama, Vharan megnyugtatóan lágy és reszelős "mintha csak a ráspolyt próbálnád megélezni egy rozsdás szegen" hangja. Leül mellém, én pedig észre sem veszem a közeledő kismajmot. Csak amikor már a mancsaival és a lábaival belekapaszkodik a ruhámba, amikor éppen az öreg kérdésein gondolkodom. - Elmész a..! Nem tudom befejezni. A mérgem az egekbe szökik, ezért egyből hátra nyúlok hogy leverjem onnan, ő pedig megint azt a pukizós hangot adja ki. Aztán mivel a teste találkozik a tenyeremmel, rögtön repülő pályára állítom az ütközéssel, amit az ő hangos, vonyító nyekergése követ. Hát, lehet hogy Vharan engedi felmászni magára, de én nem! - Nah, ide figyelj! Felpattanok az ültő helyemből és a már földön hevenyésző, éppen csak felállni készülő Nichi fölé magasodok. - Ha még egyszer megpróbálod, akkor le foglak lőni és szőrme kesztyűt készítek belőled! Nem akarok rögtön leülni, hátha megpróbálja megint, hiszen csak egy oktondi kis állat. - Ott vannak helyek. Ülj le közénk! Mutatok a fatörzsek közötti hézagokra, de tőlem Vharan nyakába is felmászhat. Megint várok néhány pillanatig, de ha úgy látom értett a szóból, akkor megint visszakucorodom a remete mellé és a vörös nyalábokat figyelem, melyek a kondért hevítik. - Talán mert nem a hűségünk próbája. Amúgy meg nem tudom. Sosem értettem meg igazán az isteneket!
Figyeli az ifjú Rhonant, de nem érti. Egy apró mosolyféle jelenik meg a képén, amikor a másik védekezni kezd a provokációjára. ~ Tehát mégiscsak számít, hogy mit mondanék a Dann-nak? Vagy netán félreértett? ~ gondolkodik, miközben az arcjátéka visszavált, töprengő és vesébelátó üzemmódra. Nem mintha nem ez lenne a szokásos, akár unalmas, de Vharan már ösztönszerűen viseli ezt a maszkot, ritkán lehet kimozdítani belőle. - Ó, értem. Félsz megosztani velünk a gondolataid, mert azt hiszed, hogy elítélünk miatta. Pedig nyugodt lehetsz, sem Athard sem én nem nagyon szoktunk másokkal csevegni, nemhogy erről, még fontosabb dolgokról sem – nem mintha nem lenne fontos Rhonan véleménye, hiszen aki Athardnak fontos, az számára is több figyelmet jelent. A nyílpuskás bajtársa nem nyílik meg olyan sok mindenkinek, nehezen barátkozik, vagy akár enged magához közel bárkit is, így Rhonanban lehet valami, amiért Athard elfogadja őt. - Hmm – nyugtázza a Dannról való ömlengést, és inkább kever még egyet a levesen. Ő aztán nagyon is nem tartja kompetensnek a Dann-t és alárendeltjeit az istenekkel való ügyekben, de elfogadta, hogy sokan hisznek bennük. Akármennyire faramuci is a helyzet, ez jó, mert hinni igen is kell, és ha a Dann a szócső nekik, hogy elérjék Shaz’or-t és Shiennel-t, ő nem fog közéjük állni. Ugyanis így a perdaiak egyként léteznek, egy tülök alatt vonulnak és egyszerre dobban a szívük az istenekért. Az, hogy ő máshol keresi a hitét megint más lapra tartozik. Közben Nichi szokás szerint felbőszíti Athardot, a kis tündér pedig mintha értene a szóból. Szomorkás képet vág, és lassan elkullog oda, ahol Vharan ült és elfekszik a helyén, a hátára. Előveszi a levelet, ami még mindig nem fogyott el és fekve falatozni kezdi. - Mindjárt kész is, Shiennel segedelmével – bólint Rhonannak, majd a táskájához siet újfent. Nem foglalkozik a tündérrel, és ő sem senki mással, csak a levélkéjével. A zsákból három kopott Wagerkéreg tányért, meg ugyannyi kanalat is. - Szerencsétek van, hogy nálam van az utánpótlás is. Néhány rejtekhelyen már teljesen kilyukadtak, vagy megette őket a pu – kiosztja mindenkinek a magáét, majd belemeríti a saját tálját és visszaül a helyére. Nichi, mielőtt kilapulna odébb szökken, majd eltűnik a közelből. talán megsértődött, talán nem, de eltűnik szem elől. - Köszönjük Shaz’or, hogy megvendégelsz minket és Shiennel, hogy ízt adsz az ételnek. Faruunn – mondja a remete és jóízűen falatozni kezd. Az első falat után kiélvezi az ízeket, majd szó nélkül kezdi el eltűntetni a forró, fűszeres hexa levest, mintha csak vizet inna. Persze nem siet, és egy kicsit bele is vörösödik a fűszer adta élvezetekbe.
Soha nem merültem bele a Politikába és nincs is szándékomban megtenni ezek után sem. Bár félek, hogy a szavaimat másként értelmezték, mint amit mondani akartam ezzel. A hosszú testőr-éveim alatt, számtalan helyzetben találtam magam a Dann mellett, de hiszem, hogy egy „magamfajtának”, nem való a közélet, mert ha másként is látok sok mindent, nekem nem az a feladatom, hogy megkérdőjelezzem a Vezetőnk döntéseit. Shaz’or és Shiennel bölcsességével s akarataik egyezésével kell irányítsa Népünket, s hinnem kell, hogy így van. -Bocsásd meg Vharan, talán félreértettem szavaid. Nincs bennem félsz, hogy elítélnétek a véleményem miatt, de eddig sem merültem el a politika világában és nem is szándékozom. – Tisztelettel hajtom meg a fejem felé, - és Ath is tudja rólam talán-, hogy ez nem félelem, vagy éppen tartanék a következményektől. Hanem távolságtartás, az efféle témáktól. Amúgy sem vagyok a körmönfont szavak embere, de ezt sohasem bántam. -Minden Tiszteletem a tiéd, Vharan! Ahogy, egyet is értek véleményetekkel. – Nézek rájuk, mert ebben a mondatban, talán mindent összefoglaltam a kimondatlan szavakkal. Bár eddig sem foglalkoztatott a Vezetők „harcai”, ha egyáltalán vannak/voltak/ ilyenek. A két mellettem ülő férfire Barátként tekintek, s tudom, hogy hatalmas tapasztalattal rendelkeznek, mi tiszteletet ébreszt nem csak bennem, - feléjük -, hanem még sok más Perdaiban. Hiszem, hogy Shaz’or utat mutat mindenki számára,- ahogy Shiennel is-, hogy ismét békében és biztonságban élhessünk. Ebben kell hinnem, és tudom, hogy mindennek ára van. Lehet, hogy tényleg egy próba az Isteneink részéről, hogy türelmesek legyünk. A feleségemet is elvesztettem, ahogy a szüleimet, de rajtam kívül még sokan vesztek oda, amióta az Égiek megérkeztek. Nehéz szívvel gondolok vissza azokra az időkre és a későbbiekre, mikor a testvéreim is áldozatul estek a folyton gördülő eseményeknek. Talán kiderül majd az is, hogy vesztették életüket. De időt kell hagynom, hogy megmutassák valós szándékaikat Isteneink, és erőt is adjanak ahhoz, hogy ne hamarkodjam el véleményemet a quorsákról. Hiába gyűlik szívemben a szomorúság és a számtalan kérdés, azzal semmit nem oldanék meg, ha gyűlölet vezérelne és nem a megfontoltság. Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt az igazság és a hamis képzetek között, ha csak kevés részletet tudok mindenről. Gondolataimból Nichi „ténykedése” lop arcomra derültséget, bár Ath-oz való csínytevésével, elég egyértelmű végeredményre számíthatott. A Felderítő rámordulása után tisztes távolságban telepszik le tőle, majd tovább eszegeti a megkapott levelet. Próbálom visszatartani a vigyorom a látványra, de elég nehezen sikerül. Kedvelem ezt a kis lényt, - csak most találkoztam vele először-, de mégis van benne valami egyediség. Nekem soha nem volt hozzá hasonló élményben részem, és meg kell valljam, hogy viccesnek találom a pimaszságát. Szerintem jól tudja, hogy Ath-al nem jó újat húzni, és számíthat valamiféle szőrme - kesztyűre, amit belőle csinálna, ha tovább feszítené a húrt nála. Közben a leves is elkészül, majd kapok egy tállal, amit nagy várakozással kóstolok meg. Sokat hallottam a hexa-hús ízletességére, de ebben a formában még nem ettem. -Faruunn!- Ismétlem az Öreg után, majd belekóstolok a fűszerekkel teli ételbe. Meglepően finom, - s amint a forrósága enyhül-, úgy lapátolom be az utolsó kortyig. -Remek lett a leves! Elismerésem!- El se tudtam képzelni, mikor mondták, de már értem, hogy miért lelkesedett érte Athard. Azt hiszem, hogy ez volt eddig a legfinomabban elkészített hús, amit valaha kóstoltam. A pikáns íz világ csak dobott rajta még jobban, amitől még maradandóbbá válik számomra. Amíg a többiek esznek, addig csenden nézelődöm, majd a szememmel keresem az eddig békésen levelet falatozó Tündért, de nem látom sehol. -Merre mehetett Nichi? Még az előbb ott majszolta a levelet. – mutatok arra a helyre, ahol eddig volt, de már hűlt helye van. Megint megkörnyékezi Ath-ot? Azt hiszem, hogy a végén kap majd tőle, és bundakesztyűként fogja végezni. Kicsit sajnálnám, ha így lenne, mert megkedveltem. De most, hol lehet?
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
Nichi nem feszíti tovább a húrt, elmegy az előbb elfoglalt helyére. Visszaülök még morogva egy kicsit, bár értelmes szavakat nem köpködök ki, csak morgok. Azt hiszem Nichi szeretne egy kalap alá venni Vharan-al, talán mert megbízik bennem, bár ezt nem tudhatom. Lehet hogy csak játszani akart. Itt az ideje hogy megértse a csökött agyával hogy nem lehet mindenkit ugyanúgy kezelni! Bár megfenyegettem, valójában nem bántanám, sok mindent nem tudnék kihozni a bundájából, mert ahhoz hogy abból tisztességes iparos munka legyen, bizony több tündért kellene levadásznom. Amúgy is kedvelem, neve van, szóval biztosan nem vágnám bele a késem. Nem figyelem hogy mi történik vele, mert közben Vharan is leül. Még mindig a politikáról beszélünk. Már eljutottam arra a pontra hogy ahogy Rhonan fogalmazott, ő nem követi a politikát. És valószínűleg nincs is épkézláb véleménye. Akkor tegyünk pontot erre a befejezésre. Vharan pakolására figyelek fel, természetesen nála van mindenféle evőeszköz. Elveszem, amit nekem nyújt. - Köszönöm. Jó étvágyat! Kapok egy tányért meg egy kanalat, így a barkács-délután elmarad. Mindegyikünk szed magának a levesből és nekiállunk enni. - Nah, és merre folytatod tovább az utadat? Kérdezem érdeklődve két falat között. Vándorol össze vissza, de gondolom -ahogy nekem is- van egyfajta úti célja, aminek a végére érve megtervezi a következő útvonalát és így tovább. Én ritkán szoktam letérni az eltervezett útvonalamról. Egészen addig nem is foglalkozom Nichi-vel, amíg Rhonan megint szóba nem hozza. Egyszer körbenézek a kérdést követően, de nem válaszolok rá. Fogalmam sincs, bár valahol a közelben lehet. Inkább kanalazom tovább a levesemet.
- Nem kell elnézést kérned, Rhonan – pillant felé, majd visszafordul a főzéshez. – Ha nem ez lenne, a véleményed sem lenne gond. Egyébként pedig jól teszed – nyugtázza a gondolatot, tényleg semmi értelme elmerülni a politika világába. Ott úgyis minden szó hangos, simulékony és hazug, legalábbis a legtöbb esetben. Nem véletlenül lett ő is remete, neki elég a két istenség akarata és parancsolata, meg a természet törvényei. Nem is tudna mit kezdeni magával egy városban, biztosan nem tudna megülni a hátsó fertályán. Rhonan túlzott tisztelete kicsit feszélyezi, amit egy ajakrándulással jelez, amit talán Athard felfedezhet, legalábbis ő tudhatja a jelentését. Mivel nem sokat beszél általában, vannak bizonyos mozdulatok, vagy rossz szokások, amiket felvett, ez az egyik, csak ritkán használja. - A tiszteletet ki kell érdemelni Rhonan, még nekem is. Ne oszd olyan bőkezűen, mert nem mindenki ilyen jólelkű, mint te – ebben biztosan nem téved, az utóbbi részében. Látja, hogy ugyan fiatal a férfi, és bizonyosan könnyen befolyásolható, de ezt nem róná fel neki hibának, a természetük része. A tapasztalat hozza majd meg neki is, hogy kiben bízzon, vagy kit tiszteljen. Persze lehetnek neki is pozitív és negatív előítéletei, de jobb óvatosan bánni ezekkel. Végül csak eljutnak odáig, hogy egyenek, és tényleg hálás Shiennel-nek, hogy jól sikerült az étel, Shaz’or-nak pedig a belevalóért. Bólint egyet a dicséretre és még egy apró mosolyt is villant, mert tényleg jó lett a leves, mindhármuknak bőven jut. Ő szed még magának, ha ez elfogy, mert tényleg elég éhes, és nem tudja, hogy mikor jut újra ilyen finomsághoz. Minden kanál levest kiélvez, hagyja, hogy az ízek átjárják az ízlelőbimbóit, elégedett képpel fogyasztja a forró ételt. - Majd visszatér – vonja meg a vállát Rhonan kérdésére. A kis tündér mindig itt van a közelben, tudja jól. Mivel a levél már elfogyott, így más szórakozást keresett magának Vharan szerint. Athard kérdése már valamivel jobban érdekli, mivel nemrég ő is ezen gondolkodott. Vissza kell térnie Faeserinbe, nagyon régen járt ott, és nem tudja, hogy a szülei hogy vannak. Biztos jó lenne nekik is egy kis segítség, meg az ő hajdani otthonának a melege, mindig megborzolja a lelkét. - Észak felé, hazalátogatok. Hozzak valamit, szükségetek van onnan valamire? Biztosan meg tudunk egyezni majd – szívesen hoz északról különleges fűszereket, növényeket, de akár portékát is Athardnak és most Már Rhonannak is. Nem esik nehezére, és nem mindig van kedve vadászni sem, vagy éppen beszerezni valamit, amire szüksége lehet. Végül elmajszolja a levest, és böffent egyet hálája jeléül, meg egyébként is kikívánkozott belőle. - Van valami terv mára? – néz a másik kettőre, miközben Nichi tűnik fel a bogrács körül. Nem megy túl közel, érzi a meleget, de azért nyújtogatja a nyakát, hátha belát. Ilyenkor mindig elgondolkodik a remete, hogy vajon mit remél a másik, de végül csak vállat von saját gondolatára.
Eddig se avatkoztam bele a politikába és ezután sincs szándékomban. A véleményem nagy valószínűséggel egyértelmű mindkettőjüknek, így nem is ragoznám túl. A ki nem mondott szavak is jól érezhetőek, és ha nem is magyarázom minden okát a szótlanságomnak, attól még nagyon is egyértelmű, hogy nem szívlelem az égieket. A tiszteletről meg értem Vharan észrevételét, de attól még az elveim és a felé tanúsított mély elismerésem, nem változik meg. Annyira nem ismerem őt, mint Ath, de abban biztos vagyok, hogy tapasztalatai és bölcsessége magasan az enyém fölött jár. Nem magasztalom, csak elismerem tudását, s ez is ad okot arra, hogy a tiszteletem, - ezzel együtt- irányában kimutatom. -Megfogadom tanácsodat. – bólintok rá, és nem is vetnék erre több magyarázatot. Közben az étel is elkészül, amit a kezembe kapok, majd falatozni kezdek, ha ők is nekilátnak. A gőzölgő leves illata csak úgy árad mindenfelé, és az íze is csodás, nemcsak látványra. A kanalazgatásom bele is mélyeszt az élvezetébe, így csendben maradok, míg el nem fogyasztom. Ami időbe telik, mert mielőtt a számba helyezném a finom levet, még fújnom is kell, hogy ne égesse meg a nyelvemet. -Köszönöm.- Még nem gondolkodtam előre, hogy mit is kérhetnék északról, ha arra jár. Sokat hallottam az ottani népektől, akik Kereskedőként jártak arra, de majd kigondolom, hogy mit kérjek, ha már felajánlotta, hogy szívesen hoz valamit nekünk. Közben egymással beszélgetnek, és hagyom is őket. Az étel élvezetére koncentrálok, közben meg Nichi felbukkanása is derültséget okoz nálam. Némán figyelem a kis Tündér mozdulatait, de ahogy nézem, nem megy közelebb a kondérhoz, mert érezheti a forróságot az edényről. A kíváncsisága lehet, hogy felülkerekedik a józanságán, bár nem szeretném, ha megsérülne. Egy kicsit hagyok majd a tálamba neki, hogy ha már kihűlt, -hogy ha akarja-, akkor azt majd megeheti. Amúgy meg nem hinném, hogy kóstolóra fáj a foga, inkább csak érdekli, hogy mi is készült a tűz felett. A mai további terv kiagyalását, meg rájuk bízom. Teleettem magam, és most másra nem vagyok képes koncentrálni.
The Expendables Vharan & Athard & Rhonan & Aroha 1 hónappal a jövőben
A tisztelet egy kényes dolog és amíg Vharan erről okítja Rhonan-t, aki úgy tűnik könnyen osztogatja akár a rochi-t, addig én csendben kanalazom a levesemet. A tiszteletet valóban ki kell érdemelni és aki e nélkül óhajt tiszteletet magának, hivatkozva a származására, vagy a korára, netán a rangjára, az a szememben nem több egy felfuvalkodott hólyagnál. Azt meg könnyű kilukasztani! Nem kétlem hogy hasonló megítéléssel viseltet a témakör iránt Vharan, bár úgy gondolom talán ő érettebben meg tudja ezt fogalmazni, mint én. Nichi csak szagolgat, nézelődik, de nem megy közelebb a kondérhoz. Biztos érzi a forróságot. Valószínűleg az onnan kiszökő illatok sem csalják túlzottan közelebb, íncsiklandónak semmiképp sem tűnhet a számára, inkább csak kíváncsi...mint mindig. A témára nemsokára pontot tesznek, amihez én nem tettem hozzá semmit, ellenben inkább Vharan-t faggattom az útvonaláról. Jó lenne egyszer összefutni még vele, később, társaság nélkül. A tudat hogy Faesserin-be tart, némi megnyugvást kölcsönöz. - Értem. Mennyi idő telt el nélkülük? Általában szakaszosan haza látogat, de nála sosem lehet tudni, hogy az egy hét, egy hónap vagy netán kerek esztendőbe is beletellt. Nem akarok a szavába vágni, így a válasza után folytatom. - Mennyi ideig maradsz? Azon gondolkodtam hogy később én is oda látogatnék. És akkor megejthetjük a cserét is, mert néhány fűszer jól jönne. És meginnék néhány korsót abból a híres Faesserin-i zuzmó sörötökből! Bár felhorkanok a végére, a hangom éléből gondolhatja hogy nem viccnek szántam a kijelentésemet. - La' thass-t már kaptam. Kellene északi lasa arida, marugo arida, és matam arida. Te mit kívánsz cserébe? Egy ilyen cserebere mindig jó üzlet, valamiért a fűszernövények bár igazából ugyan azok, de eltérő területen és éghajlaton kifejlődve érezni némi különbséget az ízükben. Nem mondanám hogy jobbak, mint a mieink. Másabbak, ez tény. Néha jó egy kis színt vinni az ételekbe és nem mindig ugyanazt csócsálni. Lassan befejezem a tányér levesemet, közben Vharan érdeklődik hogy mi a terv mára. Nekem? Vagy hogy érti? - Én folytatom az őrjáratot. Estére vissza kell térnem a barakkba. Így indult a találkozónk is, szóval nem tudnék vele most egyről a kettőre Faesserin felé indulni. Csak később. Átadom Rhonan-nak a szó jogát és megdöntve a tányéromat, kiiszom a maradékot.
Bólint, mikor Rhonan elfogadja a tanácsát. Nem biztos, hogy tőle sokan fogadnak el bármit, de magában azért elégedett. Rhonan még formálható, jó szívű perdai és szeretné, ha ez így maradna. Látszik benne a természet szeretete, elkötelezett híve az isteneiknek és remek harcos lehet, ha a Dann testőrségét erősíti. Ritka az ilyen perdai, aki próbál a asaját tapasztalatából meríteni, de közben igyekszik megfogadni az idősebbek és-vagy a tapasztaltabbak tanácsait. Jó úton jár, hogy komolyan vegyék őt mások is, mert egyelőre az életkora ezt megakadályozza, hogy mindenki úgy tekintsen rá, mint Athard vagy Vharan. Az is lehet, hogy sok ilyen perdai van, mivel nem nagyon érintkezik senkivel ő maga, de azért örül, hogy megismerhetett egyet közülük. Nichi is megérkezik közben és Rhonan otthagyott ételét szagolgatja, de láthatóan nem tetszik neki és odébbáll, el is tűnik nem sokkal később. Athard kéréseit feljegyzi, mindegyiknél bólint egyet. - Serarong virág, ombro nedv és némi reinke levél - vázolja fel a kéréseit. - De ha néhány közeli helyemet feltöltenéd, annak is örülnék - egyáltalán nem kötelező érvényű kérések, ezt Athard jól tudja. Ha éppen arra jár és bedob egy két fontosabb hozzávalót, lecserél néhány kopottabb dolgot, Vharan valamivel jkárpótolja a fáradozásait. Végül elfogy az étel is, jólesően sóhajt egyet. - Rendben. Rhonan, talán érdemes lesz még a kislányra ránézned esetleg, hogy hazaért-e épségben. Én megyek. Shiennel ragyogja be utatok - ezzel feláll, elpakolja a dolgait Perlora suzépen komótosan. Szótlanul végzi a dolgát, rengeteg mindent kell még a helyére tennie magába a hallottak alapján. - Örvendek Rhonan, Athard. Remélem útjaink keresztezik még egymást Shaz'or segítségével - jól megnézi magának a két ifjút, majd elhelyezkedik a bogán. Odabólint a két másiknak és lassan elbogagol észak felé, Faeserin irányába.
Tapasztalatokat gyűjteni soha nem késő, ahogy az idősebbektől a tanácsaikat meghallgatni. Van, amiben kevésbé vagyok jártas, de igyekszem pótolni a hiányosságaimat. Remek, hogy olyan Perdaiak vannak körülöttem, akik nemcsak a szavukkal emelkednek ki, hanem a tetteikkel is. Ath-nak sokat köszönhetek a gyerekeim megtalálásában, és ezt nem feledem el, míg élek. Vharannal gyerekkoromban találkoztam, egy olyan korban, amikor még az álmaimat kergettem és nagy hatást tett rám akkor is. Az étel nagyon ízlett, méltó a híréhez, amit csak most kóstolhattam meg, de nem fogom elfeledni, az már biztos! Csendben üldögélek a társaságban, és hagyom, hogy beszélgessenek. Sokat nem tudok hozzátenni a témához, így Nichi-t figyelem mosolyogva, ahogy körülöttünk sündörög, majd odébbáll. -Mindenképp utánanézek! – bólintok Vharan szavaira. – Shaz’or kísérjen szerencsével utadon! – köszönök el tőle, miután mindent összepakolt és a Bogája hátára ült. –Remélem, találkozunk még. – mondom utána, ahogy elindul, bár talán hallja szavam. Örülök, hogy megismerhettem, - és, ha nem is sok időt töltöttünk együtt-, de azt elmondhatom, hogy tanulságos volt. Azt nem tudom, hogy mikor és hol fogunk ismét összetalálkozni, de azt hiszem, hogy nekem is itt az ideje, hogy hazatérjek. Ha Ath nem bánja, hogy vele tartok, -akkor együtt indulunk-. De ha másfelé van dolga, akkor külön utakon megyünk.
//