*Magam is meglepődöm azon, hogy nyakon legyintem Denisovot. Igaza van, azért ez már teljesítmény, még tőlem is. * -De bezzeg maga igen?! *Költői kérdés némi határozott kijelentéssel körítve. Az biztos, hogy kevesebbet sikítok a társaságában, bár szerintem ez egyenesen arányos a kevésbé akció dús jeleneteinkkel. Csodálkozom is, hogy még senki nem lőtt ránk eddig, „csak” a perdai vadon lepett meg minket. Az meg nem számít. * -Francokat Denisov, nem fog a nyakamba varrni egy perdai kölyköt, ami azt illeti, dominiumit sem. Ppppffff! *Fújok nem kicsit a mondatom végén, és akkor is ezt mondanám, ha nem tudnám, hogy megint át akarna verni. Ha lehetséges lenne az örökbefogadás, ami ugye nem, tutira magamra hagyna a kölyökkel, és akkor hogy mennék el vele potenciálisan agyonlövetni magam a következő akciójára? Mert legyen bármilyen mazochista megmozdulás, azért szórakoztatni szokott, ahogy a kocsi légbefúvó rendszerének nem rendeltetésszerű használatával, cirka két esemény között félúton. A nevetés azonban a részemről hamar alábbhagy, látogatásunk a perdai faluban nem arat nagy sikert. Talán ha gyalog közelítettük volna meg a falut, jobb színben tűnnénk fel, hamarabb vették volna észre a gyereket…de ez a sikló már elment. * -A dicsfényében! *Adom a tippet társamnak amikor arra kérdez rá, miben fürdesse a gyereket. Más alkalmas fürdető ugyanis nem áll rendelkezésre, legfeljebb a kocsi hátuljába rejtett Búfelejtő, de azt nem adom szaros popsik tisztítására. Az egész békítő tárgyalás eleve kudarcba fullad, de az elején ez még nem tűnik fel, csupán különös és váratlan események sorozata zavar meg minket, ahogy az már lenni szokott. A kivétel a bátyám jelenléte, amit csak később fedezek fel. Előbb meg kell küzdenem a kocsit marcangoló lángokkal, majd azok hiányában, a jelenség feldolgozásával. Mindezt Denisov hátán csüngve. * -Jelenleg a sejtése is elég. *Még vetek egy pillantást a sérülésmentes kocsira – eltekintve néhány karcolástól, amit a záporozó kövek okoztak – majd meglátva a bátyámat, átugrom rá. Biztos ami biztos alapon, ha esetleg a helyiek helyett utolértek volna az erratorok rokonai. Amíg szerettem és kedveltem bemutatását eszközlöm, a perdai oldalon is folyik a diskurzus, ám annak érthetetlensége miatt nem foglalkozom velük, főleg mert már nem dobálnak és ez jó. Az első percekhez képest haladás, mint az én nyakon legyintésem. * -Hogy voltál képes a közelébe menni? *Hörrenek fel szerintem teljesen jogosan, majd zavartan rángatom a szemöldökeimet arra a kijelentésre, hogy a bogák hidegben nehezen indulnak, de végül csak legyintek. Hagyjuk, nem érdekes. Hosszas magyarázatra lenne szükség, de ez most luxus, mert a köd gomolyog tovább, a helyiek pedig igyekeznek eltűnni a közelünkből, s egymáshoz tömörülnek. Kivéve két perdait, akik velünk maradnak, az állatos és a szellemlány. Alec kérdésére elhúzom a szám és egy pillanatra Denisovra villan a tekintetem, minden gondom okozójára, ebből tudható, hogy miatta van most gyerekünk.* -Úgy nézek ki mint aki perdai szülő? Csak megőrzésre van nálunk, de nem én akartam őrizni. *A gyerekszerző történet egyelőre ugyanolyan ködös homályba vész, mint mi, mert a távolból érkező kiáltások hidegen csorognak le a gerincemen, hogy ott egy merész fordulatot véve a hasamban landoljon kemény jégtömb formájában. Erről jut eszembe, hogy fázom, kurvára fázom! Eddig azonban nem jutott el a tudatomig, de milyen az emberi test? Ahogy az érzés az agyamba kapaszkodik, máris összekoccannak a fogaim. Inkább erre fognám semmint a kocsi mellett landoló torzó látványára…arra, hogy Alec perdai nyelven szólal meg, csak egy nagy szájtátással reagálok, aztán már futok is magam után húzva a kocsi felé. Ott biztonságban leszünk…de Denisov? A baba? Baszki! * -És veled mi lesz? Nem hagylak kint! *Kiabálok vele és persze eszembe jut Denisov is…Parker is befért az XS-be, de lényegesen kisebb volt mint Alec és ott van a baba is. Cirkalmas káromkodások lobbannak fel a fejemben, miközben Alec már lökdös is a kocsi felé, hogy nyomatékosítsa az idősebb testvér – és pasi – jogán az utasítását, így az őt húzás átfordul engem noszogatásba. Denisov meg a pártját fogja.* -A maga nevelt gyereke nem az enyééém! Jóvan már megyek! Alec, ha meghalsz, megöllek! *Durcásan, mérgesen morgok mielőtt beszállnék a kocsiba, mely megmozdulásomat a ködből kimenekülő ordítások és marcangolás jóllakott zajai teszik gyorsabbá. Mellettem landol a nyöszörgő gyerek, de nem hiszek neki, tudom, hogy mindjárt rázendít. Bekapcsolom a nyugtató zenét, és bekötöm a kölyköt az ülésbe remélve, hogy nem csúszik ki onnan, vagy fognom kell. Szerencsére Denisov kabátjából készült bazi nagy csomag valahogy ott tartja a gyereket és meg sem mozdul. Egyelőre. Én sem. Az oldalsó szélvédőn keresztül kukkoló vicsorog rám, hegyes és hosszú tépőfogainak végéről vér csepeg, forró lehelete időlegesen elhomályosítja az edzett üveget, de nem sokáig és a jelenléte még az XS kaszniján keresztül is átsüt. Ebben a hosszú pillanatban csoda történik, de senki nem fogja híresztelni a Dominiumon; bennem reked a sikítás. Szerencsére a szar is. Ujjaim a kormányra szorulnak, szemeim tócsányira kerekednek és minden porcikámban remegni kezdek. Az egyetlen bíztató jel az, hogy nem pörög le előttem az életem. Mindez addig tart amíg a szörnyeteg fel nem ugrik a kocsi tetejére, ami a súlya alatt picit megroggyan, de kibírt ez a kocsi ennél sokkal többet is. Egyszerre sikoltok fel vele.* VVVVÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁÓÓÓÓÓÓÓÁÁÁÁÁ! *Nem sokat látok a köd miatt, így sem a bátyámat, sem Denisovot nem látom a közelben, ez pedig frusztrálttá tesz. A lény azonban leugrik a kocsiról, ezáltal jelentősen felkavarva a ködgomolyokat, és láthatóvá válik Denisov amint épp elugrik előle. Több sem kell, a kocsi indul, belenyomok a pedálba, a kerekek felpörögnek és nagyon remélem, hogy társam ebből már tudja, hogy mi következik. Volt már része benne a vezetési stílusomban ami üldözéskor teljesedik ki igazán. A kocsi meglódul én meg próbálom belőni azt a pontot, ahol a lény landolt az előttem összezáródó ködfüggöny mögött. Még arra is van lelkierőm, hogy rácsapjak a dallamkürtre. * -DÖGÖLJ MEG TE NYÁLAS SZÖRNYEGET, ROHAGGYÁ MEG SVENSSONNAL EGYÜTT!
- Pedig jól áll a karodban. - Heccelem egy kicsit Ravent a viszontlátás örömére, de tudja, hogy ezt a mondatot megkapta akkor is, mikor Gwen-t és Briana-t fogta a kezében. Exfeleségem még a másodiknál is kedves naiv jóhiszeműséggel nyomta a karjába, hogy fogja meg egy kicsit a gyereket. Mielőtt húgomat beterelném perdai gyerekestül a kocsiba, Vharan szólít meg, így felé fordulok. Szerencsére elég egyszerű szavakat használ, ismervén már az én nyelvi tudásomat, szavaiból csak a kürt szót nem értettem, de ki tudtam következtetni a szövegkörnyezetből és ahogy az autóra nézett. - Rendben lenni! - Bólintok rá gyorsan, hisz igaza van. Ha mi odakint felfigyeltünk a hangra, akkor a lény is. Talán pont az csalta ide, de talán el is zavarhatja, ha közelebbről hallja. Tywinna is rábólint a tervre, így már csak az maradt, hogy tolmácsolom szavaimat emberi nyelven is Denisov és persze Raven felé: gyereket adja át, Raven üljön az XS-be, és dudáljon, amikor jelt kap, húgom szájtátását most figyelmen kívül hagyom, meg nem is jut eszembe, hogy gyér perdai nyelvtudásom vívta ki ezt nála. - Kint élek, ne aggódj! - Nyugtatom meg, miközben vállánál fogva tolom gyengéden, de erélyesen Ravent az XS irányába, miután Denisovtól megkapta a gyereket. Most nincs idő magyarázni, miért is nem ülhetek be, biztos, ami biztos alapon. - Egy nevelt gyerek nem a világvége, nekem elhiheted! Figyelj a jelzésre, mikor dudálj! Én is szeretlek, húgi! - Vigyorodom el a végén, mikor szeretetteljesen megfenyeget, nem először már így, de egyébként kimondottan jól esik, az én szívemet felmelegíti annyira, hogy a hideget nem is érzem. Igaz, én rendesen fel is öltöztem. Gyors becsukom az ajtót, és az RT-S-t veszem kezembe, a marcangolt darabokból felmérve, hogy a Styx csak annyiban lenne hatásos a lény ellen, hogy halálra röhögné magát a látványától. Figyelek én is, mint a perdaiak, elsősorban arrafelé, amerről az előbb érkezett a véres torzó, így nem figyelek fel rá, hogy a jármű túloldalán jár a lény. Ez a hiba könnyen végzetessé is válhatott volna, de szerencsére csak az adrenalinszint ugrik meg, mikor Raven sikítását - esküszöm, jobb mint a kürtszó - megelőzi a lény tompa dübbenése a jármű tetején. Legalább nem kell válaszolnom Denisov kérdésére, honnan van a fegyverem. Majd a lény üvöltése és a látványa... Mi ez a förtelem?! Sosem láttam még ilyent a Perdán, igaz, ezeken az északi részeken most járok először. Ösztönös, ahogy hátrálok a járműtől pár lépést, már csak azért is, mert így jobban célba tudom venni és több időm lesz reagálni esetleg, ha cselekedni kell. Szerencsére sem a kocsiban ülőket, sem engem nem nézett ki következő fogásnak, Denisov felé veti magát. A puskával követem az ugrás mozdulatát, de túl gyors ahhoz, hogy levegőben eltalálhassam. Denisov félre tud ugrani előle, így a leérkező lény legalább tiszta célpontot nyújt, amit ki is használok egy lövéshez, remélvén, hogy eltalálom. A szemem sarkából látom, hogy a kocsi meglódul, s bár a kürt felharsan - Vharan jelzett volna már? -, a jármű nem szépen lassan elsomfordál a gyerekkel a fedélzetén, hanem padlógázzal repeszt előre. Mi a...?
//dőlten szedett perdai nyelven//
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Természetesen feladja a fiatal nagydarab szócséplő ellene a mentális rítust. Tudja jól, a mai fiatalok már mások, egy-két kivételtől eltekintve. Nem tisztelik az idősebbeket eléggé, becsvágyóak és azt hiszik bárki felett állnak. Ezt pedig Vharan sosem tűrte el, így, ha úgy vesszük szerencsésen véget ért a szembeálló felek közötti feszültség azzal, hogy a másik meghátrált. A remete jól tudja, hogy most könnyen rá lehet fogni, hogy a többiek érdekében, de megjegyezte magának a férfit, és ő nem felejt. Majd egy másik alkalommal felmérheti rajta a tudását, és ha veszít Vharan, akkor majd jogosnak érzi az ellene felhozott vádakban rejlő haragot. Persze tudja, hogy nem fog megtörténni, mert a másik nem fogja később keresni a konfliktust, pedig az öreg szívesen felkészülne egy ilyen összecsapásra. Már csak azért is, hogy mások tanulhassanak a hibákból. A Perdán a szavak csak szavak, a tettek viszont sokkal többet jelentenek. Félreteszi most büszkeségét, hogy a tetteknek helyet adjon. Amennyire csak tudja felméri az állat képességeit, és ha nem is önti el a félelem, tudatosul benne, hogy ez a legvadabb álmait is felülmúlja. Nagyon koncentrálnia kell, ezért is választja a hallás képességét, de meglepődik. Ugyanis a lény megjelenik az égi szekér tetején hatalmasat becsapódva rá, ő pedig csak ezt hallja szinte, és mindenki mást, akár a nő sikolyát a kocsiban, még a baba sírását is. De egy másodpercre sem tétovázik, már akkor lő, amikor a dög kiválasztja a következő áldozatát. Szinte azonnal új nyílvesszőt vesz elő, ami az előzőhöz hasonlóan Sel-ogei van kovácsolva és, amint leugrik a dög – feltűnően nagy szerencsével rendelkezik az égi kocsis – áldozata új helyére, máris engedi felé az újabb lövést. Az elsőt a fejre, a másodikat a testbe célozza, sajnos nem tudja, hogy hol lehet a szíve, csak következtetni tud az állatismereteiből, így talán szerencsés lesz és szíven találhatja a vadat. Még lő egyet akkor is, ha a sikoltozó nő elviszi előle a lényt az égi szekérrel. Természetesen újra figyel, és használja a látás képességét azon, akihez a dög a legközelebb van. Izmai pattanásig feszülve várják, hogy ha kell azonnal cselekedhessen újra, és íján már ott dereng az újabb áldott vessző.
Beleegyezek abba a tervbe, amit őt találtak ki. Az már csak másik kérdés, hogy mennyire fog bejönni a szörnyeteg ellen. Én biztosan nem ismerem a lényt és a szokásait. Hogy jobban megismerjem, ahhoz el kellene rejtőznőm, s távolról megfigyelni a mozdulatait, s reakcióit. Azonban a köd tesz arról, hogy ez se legyen megoldás. Nem! Veszélyt jelent mindannyiunkra, s ennek érdekében minél hamarabb ki kell iktatni. Utána lehet elmélkedni, s esetleg ha felkoncolja a dög testét, akkor levonhat pár következtetést. ~ Ne most elmélkedj Tywinna ~ térek vissza a valóság talajára. Ott állok felkészülve az összecsapásra a perdai férfi mellett, akit most látok először életemben. Jelenléte erőt sugároz felém, s úgy érzem, hogy ő az egyedüli a jelenlevők közül, akivel felvehetem a harcot a dög ellen. Az emberek gyengék. Különösebben nem érdekel, hogy valamelyik áldozatul esik. Nem az én gondom, én a saját bőrömre ügyelek. Meghallom az ember nő hangját, s az ugrás által keltett hangot. A hang irányába fordulok, azonban a köd miatt egyrészt hezitálok, s nem engedem még el az utjára a nyílvesszőm. Mikor a földön landol a szörnyeteg, akkor engedem útjára a nyílvesszőm, ahol éppenséggel vélem a szeme világát. Nem várom meg az eredményt, hogy sikeres-e a találat, mert rögtön hátrább szaladok. Visszafordulok, s fülelek. Kezem hátranyúl egy újabb Sel-ogei nyílvesszőért. Az idegre helyezem, s várok. Hangra, vagy bármi másra, ami elárulhatja a pusztító lény helyzetét a ködben. Érdekes tapasztalathoz jutunk, ha ezt túléljük. Szépen lassan felhúzom az íjat, így bármikor útjára indíthatom a halálos vesszőt.
- Ide nézzen Tizedes! - próbálom a perdai kölökre csalni Raven pillantását - és most mondja egyenesen azokba a naaagy szemekbe, hogy "nem akarom, hogy a nyakamon maradj!" - a kicsi ezekben a másodpercekben úgy viselkedik, mint aki pontosan értené, hogy miről regélek társamnak. Ennek okán személyes jelenlétével sem rest visszaélni, ami abból áll, hogy egy jókora lapáttal rátesz a helyzet tüzére és bűnbánó arcocskát vágva próbálja feledtetni a korábbi percek ordítással és kémiai összetételű kábító anyagok zárt térbeli eregetésével teletöltött viszontagságait. - Na, ugye, hogy nem megy!?! - természetesen egy fél pillanatnál nem hagyok több időt megválaszolni a dolgot, mert nem igazán bízok a számomra pozitív kicsengésben. A faluba érkezvén ennek a kérdéskörnek a boncolgatását és az örökbefogadással kapcsolatos gondolataimat kicsit a háttérbe szorítom, mert alig, hogy befutunk ebbe a mindentől távol lévő településre, máris a történések sodrásába kerülünk.
A kocsi közelében a ködben ácsorogva a kollegina keresetlen pillantását elcsípem és kapásból értetlen ábrázattal válaszolok, mint, aki nem érti, hogy most miért kapom a szemeim közé a már jól ismert villámokat szóró tekintetet. A következő másodpercben érkező borzasztó ordítás és a kicsontozott torzó megjelenése a színen már kezd sok lenni és a megannyi kérdésem mellé, még az RT-S puskát is felfedezem a tesó kezei között. Azt hiszem, már most kiadhatnám a "Denisov kérdései a perdai vadonban" talán soha véget nem érő kérdés és gyanú-gyűjteményem első kiadását, annyi megválaszolatlan és feltűnően zavaros ügyet látok ennek a híg végtermék halom felszínen úszkálni. - A közös nevelt gyermekünk, drágám, a közös gyermekünk! - akár egy családegységért küzdő apa, kiigazítom azt XS felé robogó nőt, mielőtt örökre kimagyarázná magát ebből a számára kényelmetlen szituációból és emlékeztetem, hogy legalább annyi köze van ehhez az ártatlan kisdedhez, mint nekem. Pár másodperccel később a nap nem várt momentuma is elérkezik és az eddig ködben rejtőzködő vérszomjas lény is megmutatja magát. A fegyveremet azonnal a vállamhoz emelem, de lőni egyelőre nem tudok, mert engem néz ki zsákmányának és megpróbálja rám vetni magát. Ugrása elől szerencsére ki tudok térni, ami egyet jelent a helyzeti előnnyel: a fejére célzok és nem sajnálva a töltényt, megpróbálom többedmagammal az eddigi vadászt levadászni.
A bestia, gyilkos természeténél fogva megmutatja magát a jelenlévőknek, ám a természet szülte vadak ösztönei másképp munkálkodnának hasonló helyzetben, mint ennek, a teljességgel üres és abszolút „mesterséges” belsővel rendelkező példánynak. A halálos ítélete pontosan abban a másodpercben lett aláírva, mikor elhibázta az ugrást, mert könnyelműen arra számított, hogy Nikolai leterítése nem jelent számára túl nagy gondot. Az eredmény: halál. Nem is lehet más, hiszen azon nyomban össztűz alá veszik testének minden egyes porcikáját, aminek hatására lyukasabbá válik, mint egy jóféle, földi ementáli. A falut napról-napra rettegésben tartó gyilkos egyed kimúlik, vörös vére lassan csörgedez a szerzett sebekből a vizenyős talajra, ahol kisvártatva összemosódik az esővízzel. A remete számára feltűnhet, hogy a feltételezett szív irányba küldött nyílvessző ugyan telibe talál, de közel sem azt a szervet, amit előzetesen oda gondolt, hanem valami mást, ami csak megerősítheti abban, hogy ez a holtan előtte heverő rémség túlmutat mindenen, amivel ez idáig dolga lehetett ebben az életben. Az itt élő perdaiak számára érthetetlen lehet, hogy ezen a vidéken miképpen maradhatott életben ilyen elégségesnek sem mondható, csupasz testtel, hacsak nem a falu felé tornyosuló hegy magaslatai közelében fellelhető barlangok egyikében húzta meg magát éjszakánként. Tywinna találata hullapontos volt, egyenesen a rémség jobb szemét érte a nyílvessző, ahonnan egyenes útja volt a koponyacsonton áthatolva az agyáig. Nem szükséges ismételnie, egyetlen lövés is elegendő volt ahhoz, hogy megbénítsa és sötétséget borítson rá örökre. Nem javallott, hogy egy ismeretlen organizmusból mintát vegyen bárki is, legyen az vér, szövet vagy csontdarab, de könnyen lehet, hogy a lány, ellenállhatatlan vágyat érez, hogy magához vegyen némi szuvenírt, ha már egy nem mindennapi vadászt sikerült leteríteniük. Alec égi fegyvere feldördül, és méretes lyukat üt a nyúzott hatást keltő testen, majd újból és újból, mindaddig, míg a vad ordítás teljesen el nem némul a visszhangzó völgyben. A férfi számára is borzasztóan különös látvány a lombikban fejlesztett lény látványa, de teljesen más oldalról közelítheti emberként ezt a kérdést, mint a hold lakói. Sokkal racionálisabban állhat ehhez a kérdéshez, noha több mint nehéz egy ilyen látványra észszerű magyarázatokat találni. Raven és a csecsemő a mindenkit megzavaró tülkölést követően a köd belsejében találják magukat, útjukat csak a korábban szétszakított test alsó fele akadályozza, de az XS-nek nem okoz gondot túllendülni rajta és egészen addig vonulnia, míg biztonságosnak nem véli, de maximum ötven méteres távolságba. Denisov sorozata szintén talál, és egyáltalán nem sajnálja a töltényeket, hiszen ő már testközelből láthatta, hogy egy ehhez hasonló vérszomjas gyilkoló gép mire képes, ha kontrollálatlan keretek között szabadul el egy adott helyen, melyről ugyan a Tizedes is tudott, ám ő eddig csak elbeszélésekben találkozhatott az eszement, égi tudós tenyészetével.
Őszintén reméltem, hogy soha többet nem hallok erről a genetikusnak "csúfolt" fickóról és az ő teremtményeiről, melyek közül az egyik kis híján a vesztemet okozta a legutóbbi találkozásunk alkalmával. Ámde, ahogy mondani szokták: az alma nem esik messze a fájától. Kissé bizarr, de jelen helyzetben is van benne valami, főleg, ha azt nézzük, hogy gyermekeiként kezeli ezeket az égetni való szörnyetegeket. - Svensson... - kiejtem végül a számon a nevet, mely egy dióhéjban összefoglalt mese kezdete lesz. - ...bár jobb lesz, ha mutatom, mert azt hiszem, nyelvi akadályokba ütközünk. - na, nem állok neki pantomimezni, de örülnék, ha a közelemben lévő Alec kisegítene némi szövegkörnyezetbe illő félreérthetetlen fordítással, hogy a perdaiak is képbe kerülhessenek valamelyest. Óvatosan kerül kezem ügyébe a PDA-m, melyen először Moor Tizedesnek jelzek, hogy örömmel venném, ha visszatérne közénk, mert elkelne a szakmai segítsége, hiszen nagyvonalakban mi már tudjuk mivel állunk szemben. - Ő lenne az illető, az egész értelmi szerzője, a rég óta szökésben lévő, egykori tudós, Svensson, kinek ezeket a bestiákat "köszönhetjük" és akinek hol létéről semmiféle információja sincs a Dominium-nak. - mutatom a "körözési" képet annak, akit érdekel. - Úgy hiszem, hogy ennek az embernek az elfogása közös érdekünk, mert, ha ezek a lények - bökök fejemmel a kivérzett dög felé - elszabadulnak a Perda-n, vagy esetleg odafönt, annak végzetes következményei lehetnek. - remélem Delgado tud követni, bár igyekszek nem túlragozni a miérteket. - Élve vagy holtan, de kézre kell kerítenünk, ahogyan a fennmaradó kölykeit is és úgy sejtem, hogy ha egy itt van közülük, akkor a többi sem lehet túl messze. - pillantok szavaim végeztével először a fordítómra, majd a falu felett tornyosuló hegyre sandítok, mert ott sejtem a szörnymester rejtekét.
*Ha Denisov azt hiszi, nem tudom azokba a naaagy szemekbe mondani, szemrebbenés nélkül azt, hogy ne maradjon a kölyök a nyakamon, hát nagyon téved. Előbb tanultam meg hazudni mint járni. A gyerekre nézek, a szemeibe és bármilyen kis cuki is, emlékeztetem magamat arra, milyen büdöset szarik.* -Nem akarom, hogy a nyakamon maradj. Maradj csak Gyeniszov bácsi nyakán! *S még ki is egészítem, nehogy kiforgassa a szavaimat, mert képes rá. Mármint drága társam. S aztán csak szemöldököt emelgetek nagy büszkén, megcáfolva Mr. Hardware-t. A kölyök azonban tovább marad, mint szeretném, mert a faluba érve…ahogy az már lenni szokott, peregnek az események és megint mi vagyunk a középpontban. Egyszerűen nem értem. A homlokomra van írva világító betűkkel a zűrnek és bajnak, hogy „Héé! Ide gyertek!” ? Átesve némi perdai csetén és patén, kőzáporon, meg miegymáson, mintha csak a Dominiumon futnánk össze a bátyámmal, amikor még ott élt. A kiegészítő tényező a vadállat, amivel már párszor volt dolgom így vagy úgy, de az együtt töltött idő alatt nem sikerült megkedvelnünk egymást. Nyakba ugrásos üdvözlés után ott folytatjuk Denisovval, ahol félbeszakítottuk magunkat. Az egész kísértetiesen hajaz a városi fellépésünk hangulatingadozásaira, érdekes módon ott is volt időnk egymás haját tépni két golyózápor között. Egész egyszerűen imádom a dramaturgiát, én viszont kihagynám a pottyanó véres tetemet és a ködön átszűrődő, jégfogakkal cakkozó üvöltést. * -Frászt! *Vetem oda a tőlem szokatlan tőmondatot arra, hogy a gyerek jól áll a kezemben. Már az ő gyerekeivel is bajban voltam, úgy néztem June-ra amikor a kezembe adta a nagynénis kötelező pesztrára őket, mint akit ideg- és elmeorvoshoz képzelek el. De Alec már terelget és Denisov sem rest beszállásolni mellém a kölyköt a kocsiba.* -Közös gyereknek büdös a segge Denisov! *Az emlegetett gagyog egy sort, míg bekötöm az ülésbe és felkacag a zenére, mielőtt azonban elindulnék, megpróbálom a tesómat az életben maradásra motiválni. * -Da aggódom baszki! *Arra, hogy ő már csak tudja mi fán terem a nevelt gyerek, még odavágnám, hogy Thomasén, de az már túl erős poén lenne. Ráadásul tönkrevágnám a nagy műgonddal felépített motivációs beszédemet. Rám csukódik az ajtó és elindul a banzáj, én meg azon agyalok, hogy mi lesz a jel. Mert Alec azt nem mondta, de megkérdezni már nincs időm, mert sikítanom kell, aztán amint magamhoz tértem rövid agyhalál állapotomból, biztosra igyekezvén, a dudálással együtt startolok is, hogy az aquilloni döghöz hasonlóan letaroljam az ittenit. Sajna hamarabb kimúl, a fene gondolta, hogy nyílvessző tárolót csinálnak belőle, vagy mi a szösz az az izé…de még így is sikerül rajta keresztülhajtanom. Döccenünk egy nagyot és tovább gurulunk. Kapkodom a levegőt és gyakran nézek a nevetgélő kölyökre. Meg kell zabálni, ahogy gurgulázik a hangjával. * -Mondd szépen: Bassszkiii! Baszki, baszki. Ha ezt megtanulod, király leszel az emberek között. Utána megtanulod azt is, hogy Denisov papa, oké? Oké. Na, az emlegetett….*A műszerfalra rögzített pda-m jelez és Denisov üzenete jelenik meg rajta a finom simogatásom után. Visszafarolok, mély nyomokat hagyva a talajban és szép lassan elgurulunk Nikolina Revennel a tett helyszínére. Alecet keresem a tekintetemmel, aki hevesen magyaráz a maga köré gyűjtött perdai-ember vegyes bandának. Menet közben már leállítottam a zenét, hogy füleljek körbe, nehogy még egy bestia meglepjen. Bár az az egy is milyen csendben sompolygott oda hozzám. Végszóra érkezem, feltételezem, mert az arcokat nézve Denisov a mese vége felé járhat, túl vannak már a génmódosított, laborban tenyésztett szörnyetegeken. Alec nyaka az első amit megkönnyebbülten karolok át, miután kiszálltam a kocsiból. Aztán a többiek felé is fordulok, de leginkább Denisov felé.* -Sejtettem, hogy el kellett volna hoznom az ágyút. Ugye nem akar utána menni? *Azt már nem teszem hozzá, hogy „ennyien”. A perdaiak szándékait nem ismerem, én nem szívesen mennék, de kénytelen leszek. Összehúzott szemöldökeim alól nézek Mr. Hardware-re.* -Tudja, sokkal testhezállóbb nekem ha lyukat beszélhetek valakinek a hasába.
- Jó, leszel szíves a kocsiban aggódni! - Intézem el ennyivel húgom aggódását, legalább most visszakapja a múltkori, Omnum fátlyánál lévőt, mikor ő kezelt gyerekként engem. Alighogy rácsuktam az ajtót, az események felgyorsulni látszanak és már azon kapom magamat, hogy lőnöm kell a valaha látott legrusnyább lényre, aki nem a szépsége hiánya miatt érdemelte ki, hogy én puskával, a perdaiak meg nyíllal cifrázzák ki egyébként sem bizalomgerjesztő külsejét. Az, hogy Raven még át is hajt rajta, már lassan a hullagyalázás fogalmát is kimeríti, a lény mindenesetre sokkal rondább nem lett tőle, de szimpatikusabb igen, elvégre halott. Magam is közelebb megyek a lényhez, de ha Tywinna vagy Vharan szuvenírt akarna belőle szerezni, akkor megszólítom őket. - Ez lenni perdai állat? Ha nem, inkább nem nyúlni hozzá. - Balsejtelem, hogy ez nem itteni bestia, valahogy sehogysem illeszkedik bele a környezetbe, még a leghalványabb jelét sem látni annak, hogy a környezethez alkalmazkodna, inkább csak pusztításra termett. Ez meg gyanúsan ránk, emberekre vall. Sajnos ezt Denisov is megerősíti, bólintok rá, hogy fordítok a perdaiaknak, de mikor elkezdni mondani, duplán elkerekednek a szemeim. Egyrészt azon, hogy a picsába fordítom majd le ezt perdaira, másrészt azon hüledezek, hogy tényleg igazam volt, ezek emberi kreálmányok és az sosem jelent jót. Mindez lefoglalja a gondolataimat annyira, hogy ne akarjam tréfára venni a dolgot és égi hercegnőnek bemutatni Denisov-ot, de később majd Raven kapcsán egy másik alkalommal biztos eszembe jut majd. - Ő lenni gonosz égi, aki csinálni ezeket az állatokat. Égiek keresni őt, de nem tudni hol lenni... - Mutatok beszéd közben a Denisov által a pda-n mutatott arcra, magam is megnézve Svenssont, de nem foglalkoztam annak idején a genetikusokkal, a lányaim miatt messzire is kerültem őket családostul, szóval nem rémlik a képe. - Állat csak ölni akarni, baj égire és perdaira és többi perdai állatra. Meg kell ölni mind és meg kell ölni gonosz égit, kinek neve lenni Svensson. Mi menni levadászni, jönni ti is? - Fordítok, ami egy igazán botegyenesre leegyszerűsített összefoglalója az elmondottaknak, de érthető talán és a lényeg benne van. Már ha túljutottak azon a "boszorkányságon", hogy mi emberek tudunk állatokat is teremteni, istenek nélkül. - Hány ilyen lény lehet? Meg mind ilyen? - Fordulok ezzel a kérdéssel Denisovhoz, majd a válaszát tolmácsolom a perdaiaknak is, hogy a végén aztán tekintetem Vharan és Tywinna között ingázzon a kérdésnél. - Ti lakni itt? - Mutatok a falu felé. - Tudni, hogy merről jönni ezek az állatok, merre látni őket még? Vagy meg kell kérdezni többi perdai?- Ezt a részét a dolognak rájuk bíznám, a nyelvi akadályok hiánya miatt gördülékenyebben tudják megbeszélni, nekünk meg majd elmondják ugyanígy egyszerűsítve merre az arra. A visszagördülő XS-re figyelek fel és arra, hogy Raven kiszáll, s átkarolja nyakamat, visszaölelem őt fél karral hátánál, de innen látom, hogy az anyósülésen ott a gyerek. - Te biztosan nem jössz, Raven. Még egy gyereket sem tudsz visszavinni! - Forgatok szemet, mert akárhányan is megyünk a szörny-vadászatra, a gyereket át kell adni a falusiaknak, köztük a helye és nagyobb biztonságban lesz ott. A mi figyelmünket csak megosztaná a babysitterkedés. És a magam részéről húgomat is leadnám ott megőrzésre.
//dőlten szedett perdai nyelven//
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Látja, ahogy a Sel-ogei-vel átitatott vesszője célba ér, szonte egyszerre érkeznek a különös fegyverekből leadott lövések és az ismeretlen vadásznő nyílvesszője. Vharan magában gratulál az idegennek, hogy pontosan célba tallta a lényt, de az ő szándéka nem csak a gyilkolás volt. Tudja jól, hogy az ő vesszője, habár komoly sérülést - akár halálosat - ejtett, mégsem szívet, vagy bármit talált, ami ezt a lényt mozgatta. Megfigyelte az égiek fegyvereit is, és azt azonnal tudta, hogy elég hatékonyak. Végül előhúzza a tőrét, hogy megvizsgálja a lény belsejét, de az Alec nevű megállítja. Talán van ebben a lényben valami, amit nem érdemes megbolygatni. - Nem perdai - bólint, és visszahúzódva elteszi a tőrét is. - Shiennel fénye ragyogjon rád vadász. Vharan vagyok. Ismered a nyelvüket? - fordul Tywinna felé, és mutatkozik be a az íjásznőnek. Az égi szekérrel jövő férfi egy eszközt vesz elő, amit Alecnél is látott és mutat egy férfit rajta, miközben magyarázni kezd a saját nyelvükön. Vharan a homlokát ráncoja, és próbálja értelmezni, de amíg nem kezdi el neki fordítani Alec az egészet, mit sem ért belőle. Akit mutat lehet a vezetőjük, vagy akit keresnek, bárki. De végül fény derül a titokra, amit ő figyelmesen végighallgat. - Meg kell kérdezni - foglalja össze a válaszát, majd a nagydarab fiatal perdai felé fordul. - Merre láttátok még ezeket? - mutat a kimúlt lényre, immár többesszámban beszél róla. Ő azt gondolja, hogy ezen a környéken csak egy lehet, de a felkutatásukhoz jó lehet egy-két nyom, amit a fiatal nagyszájúból ki tud húzni esetleg.
Nem igazán foglalkozok a másik nő viselkedésével, hogy mit mond a perdai gyereknek. Úgy érzem, hogy az emberek képtelenek lennének normálisan felnevelni, a perdai élet olykor embertelen körülményeire megtanítani. Lásd, itt a hegyekben hideg van, s az a elsődleges, hogy vagy tüzet készítesz, vagy meleg ruhákat öltesz magadra. Annak örülök különben, hogy sikerült legyőzni a különös teremtményt, ráadásul közösen és gyorsan. Teljesen lenyugszok, így van időm szemügyre venni az embereket és a perdai társamat. Mikor ez megtörtént, akkor odasétálok a dög mellé, s előhúzom a szép belező tőrömet. Éppen arra készülök, hogy a fura teremtésből leszakítsak egy részt emlékként, azonban az egyik ember megszólal, ráadásul perdai nyelven. Megállok, még mielőtt hozzáállnék kibelezni a bestiát, s átgondolom a szavait. Jobban megnézve, tényleg egy fertelem. Nem találok benne semmi olyat ami hasonlítana a perdai vadállatokra. - De akkor itt sem maradhat a tetem. - mondjuk el lehetne égetni a tetemet, de a nekünk fordító ember szavai érdekesek. Szóval van közöttük olyan, akinek elment az esze, s ilyen vadállatokat hoz létre. Szúrós szemmel nézek rá az emberekre, mert megint csupán a bajt okozzák. - Az emberek dolgai veszélyesek, nem gondolnak a természetre. - jegyzem meg hangosan, s nemsokára ezen fellengzős gondolatokból a fajtársam szavai mentenek meg. Rögtön felé fordulok. - Shiennel fénye ragyogjon rád Vharan. Tywinna vagyok. A nyelvüket pedig tanulom, szépen fokozatosan, magamtól és segítséggel. Egyelőre kevés dolgot értek meg abból, amit mondanak. - tudatom vele, hogy ne várjon tőlem nagy csodát ez ügyben. Idővel elsajátítom, s akkor érteni fogom a beszélgetéseiket. Visszafordulok a nekünk fordító férfihez. - Én Cadarban lakok. - válaszolom meg neki a kérdésre a választ. Hogy én mennék-e segíteni levadászni ezeket a lényeket? Legszívesebben nem segítenék a haszontalan embereknek, akik képtelen kordában tartani a romlottakat. Mi győz meg, hogy mégis csatlakozzak? A népem fennmaradása érdekében. Nem szeretnék több áldozatot, s biztonságban szeretném tudni a bolygót. - Én csatlakozok, hogy felkutassuk az ehhez hasonlókat.
A közös erővel leterített, egykoron vérszomjas, nem evilági lény még holtában is sokkoló látványa, a korábban rendkívül támadóan és kimondottan barátságtalanul fellépő falusiak legnagyobb hanggal bíró szószólóját is elképeszti, mert Vharan-nak kétszer is fel kell tennie a kérdését, hogyha választ remél a férfitől. - ...sehol... - rázza meg a fejét, miután a remete szavai kizökkentik a bámulásból és immáron újból képes a lényegi kommunikációra is a jelenlévőkkel - Csak a faluban mutatta magát, de minden alkalommal egyedül vadászott ránk vagy a gyermekeinkre. - kezei ökölbe szorulnak, ahogy a korábbi szörnyűségek képei egymás után villannak be elméjébe. - Azt viszont nem tudjuk, hogy mindig ugyanaz a bestia lesett zsákmányára, vagy több is lehetett belőle. - a köd mögött, magasra nyújtózkodó, meredeken emelkedő hegyre sandít, mert egyértelműen a barlangokba vackolva sejti ennek az ádáz gyilkosnak a fészkét. Amíg nem hallja meg Alec fordításában az égi férfi szavait, addig a Nikolai-nál lévő technikai vívmány kelti fel az érdeklődését. Eleinte nem a képernyőt, hanem a soha nem látott, apró, de rendkívül okosnak látszó gépezetet figyeli, majd mikor a fordításban segédkező férfi a kijelzőn megjelenő Svensson-ra tereli a figyelmet, már ő is odapillant és szemügyre veszi az ellenséget. - Senkit sem utasíthatok arra, hogy velünk kerekedjen fel a vadászatra. - fordul az elmúlt másodpercekben összeverődött, eddig a háttérben álldogáló társai felé, majd folytatja - Nekem sem tetszik, hogy az emberek hibáját kell a földünkön javítanunk, de ha már így alakult, muszáj megtennünk azt, ami tőlünk telik, hiszen csak így kerülhet biztonságba Faeserin és annak minden lakója. - beszéde közben egyenként néz végig az arcokon, melyeken az érzelmek széles skálája mutatkozik. - Most döntsetek arról, hogy mit választotok! - szólítja fel a bajtársakat, akik egyre másra lépnek elő, végül öt bátor perdai marad, akik vezetőjük mellé állnak, míg a fennmaradók közül az egyik Raven elé lép és szó nélkül nyújtja át a magáról levetett téli öltözéket, gondolván, hogy odafent a hegyen szüksége lesz az abszolút nem hegyvidéki környezethez öltözött nőnek. Mivel nincs meg közöttük a nyelvi kapcsolat, ezért maradnak a gesztusok, és a döntés Raven felől, hogy átveszi-e a már messziről bűzlő, izzadt, jóval nagyobb és rettenetesen koszos, prémes kabátot, melynek átadását teljes mértékben a jó szándék vezérel, ám az égi érzékszervekre egyáltalán nincs jó hatással, mert többek között még a gyomrot is felfordíthatja egy óvatlan pillanatban. A visszavonulók közül egy másik Denisov-ot találja meg a maga szerencsét és meleget hozó ruházatával, aki már így is feltűnést keltett félmeztelen testével a nulla fölött nem sokkal mérhető hőmérsékleten. - Mi majd elégetjük a tetemet... gondunk lesz rá... Shienel fénye ragyogja be utatokat, harcosok! - feleli az egyik helyi, mintegy búcsúzásként mielőtt visszavonulnának a falu belsejébe, ahol a tömeg a korábbi pusztítás nyomait próbálja eltüntetni.
Csak sóhajtok egy jókorát, mikor a teljes ellenállás hangjai zengik be a teret, mit az XS biztosít jelenleg hármunk számára. Ez az a pillanat, mikor el kell, hogy engedjem a boldog családi idill jövőképét, és mindazt, ami egy perdai gyermek dominiumi nevelésével felrémlett előttem. Összességében elfogadom a válaszát, mert azért teljesen nekem sem ment el az eszem és nem kardoskodok saját álláspontom mellett, mint aki már három szekérre való gyereket felnevelt volna életében.
- Hé! Fel ne adja nekem! Együtt kezdtünk bele és együtt is fejezzük be! Csak legyen mindig PDA közelben! - hajolok be a kocsiba a fegyverért, miután beövezésre átnyújtom az eddig a karomból figyelgetett csecsemőt és jelentsen bármit is az utolsó néhány szó, a magam részéről útnak eresztem a járgányt a tűzvonalból. Szerencsére jól sikerül a csillagközi-koprodukciónk, mert, ahogy elnézem az áldozatunk rommá lőtt testét, népeink kellőképp kitettek magukért, hiszen egy komplett céllövöldét rittyentettek a falu határában, ahol jól elkenték a betolakodó száját. - Még két lényről tudok, akiket magával vitt, de azok mind ádázabbak, mint ez volt. - a kérdést követően, fejemmel a sáros talajba süppedt első felé bökök, ami inkább a szörny-alom legutolsó egyedének néz ki, mintsem az elsőnek. - Semmi jóra nem számítsunk, ha a nyomukra szeretnénk bukkanni. - nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a nem mindennapi menet felér egy kész öngyilkossággal, de személy szerint az az érzésem, hogy ezt itt és most csak és kizárólag mi zárhatjuk rövidre, máskülönben egy óriási bonyodalom fog kezdődni Perda szerte, mely nem a békés együttélés felé mozdítja ki a perdai-ember kapcsolatokat. - Magácska az ágyút hozta volna, én pedig még néhány gránátot hoztam volna magammal legszívesebben, ha minderről tudok. - azért csak a gránátokat, mert nagyobb fegyvert esélytelen lett volna betuszkolni ebbe a mini járműbe, amibe még ketten is túl soknak tűnünk. A szőrmés kabát felajánlására biccentek egyet és átveszem a férfitől, ám mivel egy kukkot sem tudok perdaiul, nem szorgalmazom a beszélgetést. Kíváncsi vagyok, hogy Moor Tizedes elfogadja-e a jól láthatóan is szélesebb ruhadarabot, aminek felvételét én támogatok, ezért, ha pillantása rám tévedne, egy egyértelmű fejmozdítással jelzem felé, hogy bizony éljen a lehetőséggel és akármilyen visszataszítónak is tűnik, odafönt életet fog menteni és az lesz a legkisebb gondja, hogy valaki ebbe már akár több tucatszor is beleizzadt. - Ó, nem én döntök az indulásról, én csupán egyetlen szavazatot képviselek, ami amellett szól, hogy keressük meg ennek a dögnek a rokonságát és vegyük ki a lépésből Svensson-t is. - szerintem Raven már a kérdése feltevésekor tudta, hogy miként döntök, de lássa kivel van dolga, még demokratikus mederbe is terelem ezt a dolgot a szavazás álcájával. - Elég hosszú út áll előttünk, lesz időnk megvitatni még a félbemaradt témánkat is! - felpróbálom a téliesített ruházatot, majd megállapítom, hogy olyan, mintha csak rám szabták volna. - Apropó, a legkisebb Pukkantosz hol van? - érdeklődök nevelőanyjától, mert sehol sem látom a főszereplőt, akinek hála most itt lehetünk és elvarrhatjuk az egyik legsötétebb égi X-aktát a Dominium háta mögött.
*Rövid úton elküldenek a fenébe, a bátyám és Denisov egymással összefogva, és külön-külön is. Ez a nap már csak ilyen. Alec egyetlen mondattal csukja rám a kocsi ajtaját, nekem már csak a mérgesen fújás marad és nem, nem gondolok arra, hogy ez most egy részéről jogos visszavágás volt. Denisovból többre telik, ő három mondattal és egy kölyökkel zargat el a fenébe. Én meg aggódhatok a kocsiban, ahogy Alec mondta. Heveny szívroham, sikítás, és némi döccenős tovaszáguldás után, rövid emberi nyelvórát tartok az ülésen nevetgélő gyereknek. Szívesen lennék most a helyében, azt sem tudja mi történik körülötte, és mivel nem látott még ilyen szörnyet, a félelem is elkerüli, csak a zenére figyel, meg a dudálásra, meg a szaros popójának a ringatására és nevetgél. Hát baszki, ezt én is bírnám. Nekem azonban az jut, hogy visszamenjek a tett helyszínére és az az első, hogy a bátyám nyakát szemrevételezzem épség szempontjából. Mikor sértetlennek minősítem és ekképp nincs okom, hogy még a haját is leordítsam a fejéről amiért nem vigyázott magára helyettem is, van okom az összegyűlt népségre figyelni. Aki a bátyámmal jött – még mindig nem tudom, hogy hozta – elég nagy, termetes pasi, megnézném hacuka nélkül is, de kétlem, hogy ebben a fogvacogtató hidegben levetkőzne a két szép szememért. A kis csajt már magamat ölelve, cidrizve szemlélem, ő amilyen pici a nagy vadász mellett, olyan vadnak is néz ki. Aztán pillantásom, mely a kapott testvéri szavak miatt villámlanak, a bátyámra reppen.* -Ezt mondd Denisovnak, ő cipel minden szarba. Egyébként szavad sem lehet, vigyáztam rá. *S ezzel le is rendezem, átdobva a felelősséget társam vállaira, s ha megpróbál csúnyán nézni rám, kap egy bájos mosolyt. Ahhoz viszont már egészen mást fűzök, amivel burkoltan a csomagolási technikámra mond.* -Én meg el sem jöttem volna, ha minderről tudok. *Persze ha tudom előre, hogy orra fogok esni, leülök. De ez nem működik. Mire idáig jutok, azt is konstatálom, hogy a korábban mérges és köveket dobáló falu népe körbe vett minket. Na persze, most már nem dobálóznak, már nem vagyunk ördögtől valók. Ellépek Alectól és a kocsihoz lépve a pda-ért nyúlok, hogy legalább azt megértsem amit ezek után mondanak. Még nincs benne hang modulátor, egyelőre csak kiírja a programom a fordítást és ugyanezt meg tudom tenni fordítva, de elég macerás. Svensson nevének említésekor, elhúzom a számat. * -Szerencse, hogy sok bugyit csomagoltam. *Egyedül Denisov érti miről beszélek és neki emelgetem a szemöldökeimet jelentőségteljesen, mivel korábban pont a bugyijaim miatt borult ki, mert pont azoktól nem fért be még három gránát a kocsiba. Pont azoktól. Hogy megyünk-e vagy sem, arra csak legyintek. A kérdés eldőlt, akkor is ha Alec a kocsiba kötöz. Inkább szemrevételezem a nagy embert, vagyis a perdait, hozzálépve épp csak picit integetek a vad csajszinak.* -Hellóka, Raven vagyok.*Majd felnézek a nagy perdaira aki a bátyámmal jött. Alaposan szemügyre veszem lentről felfelé, de leginkább fent ahol a duzzadó izmokat ruházat takarja. Bár még mindig nem az én ideálom, azért közelít hozzá. Ha nem ugrik el, mert már elég közel vagyok hozzá, felé nyúlok és megérintem a mellkasát…megsimizem.* -Szép nagyra nőttél. *Lehelem ámuldozva, sóhajtozva, majd elégedett vigyorral fordulok Alec felé, láthatóan majd` kiugorva a bőrömből.* -Szép nagyra nőtt. *Fülemig ér a vigyor, de gyorsan le is lohad attól a nem olyan nagyra nőtt perdaitól, aki hozzám lépve valami rongyot nyújtogat. Büdöset. Prémeset, vagyis állatból van ami már megdöglött. Két ujjal fogom meg, majdnem le is ejtem a súlya miatt, de utána kapok. Az arcomról tanulmányt lehetne írni, érzem én, hogy a kínos mosoly keveredik a köszönővel, közben be-befigyel a méla undor, amit félbeszakít néhány összekoccanó fog kattogó hangja. Óriási dilemmába kerültem, de hiába veszem át gondolatban az XS csomagterét, a legnagyobb jóindulattal sem fedezek fel benne elcsomagolt kabátot, elvégre nem ide északra készültem. Messze vagyunk a gondtalanul ejtőzhető fa árnyékától. * -Köszi, rendes vagy! *Mondom, mert azért anyukám próbált nevelni, ez a rész valahogy meg is ragadt bennem, de segélykérően Alecre nézek, miközben félszemmel látom ám, hogy Denisov beöltözik a büdös állatba. A kérdés mentőövként érkezik, kirángat a prémes izé keltette kábulatból.* -A kocsiban. Hagyjuk itt. Majd vigyáznak rá a többiek. *S el is indulok a kocsihoz, magam előtt tartva a lehető legnagyobb távolságban a kapott ruhadarabot, ami ránézésre viszont elég meleg lehet. Én meg fázom. A legkívánatosabb meleg holmi azonban ott van mini Pukkantosz fenekén. Nagy a dilemma. *
A lény válogatott megölése után a perdaiakkal szót váltva kiderül, hogy ők sem találkoztak még ilyennel és nem perdai e lény, amit sajnos Denisov is megerősít, szavait tolmácsolom a másik nép tagjainak. Tywinna szavaira kelletlenül bólintok, mert igazat kell adnom neki, nem gondol sok ember a természetre, bár ha tudná mi volt pár száz éve a Földön, örömtáncot járna most itt. Vharan és Tywinna szóváltására nem is figyelnék, hallhatóan ismerkednek, ám a perdai lány nevét hallva arrakapom a fejem és végigmérem őt gyorsan. Vajon mennyire gyakori név a perdaiaknál a Tywinna? Ő lenne az, akiről nekem Jasmine mesélt? Megkérdezném, de az alkalom duplán nem megfelelő: egyrészt előbb Svensson van terítéken, másrészt húgom hallótávolságon belül van. Raven bugyi-emlegetéseire és Denisov felé küldött mosolyára csak szemöldököm húzom össze, de mielőtt szólhatnék bármi bátyhoz illőt, hogy legalább menjenek szobára vagy minimum barlangba, addigra a figyelmet a perdai vezetőnek tűnő alak vonja magára. - Most döntenek arról, hányan jönnek segíteni. Tywinna és Vharan úgy értettem, velünk tart. - Tolmácsolok fajtársaimnak röviden és tömören. Aztán fejem csóválom, mikor Raven lelkesedik a nagydarab perdai miatt - mit sem változott! - s próbálom mosolyom elfojtani, mikor a prémes kabátot nyújtják húgomnak, amely ruhadarab idáig érezhetően szaglik. Hagyom egy kicsit szenvedni, de a segélykérő pillantásra közelebb lépek. - Shiennel áldjon nagylelkűségedért! Én viselni kabát, rám nem lenni olyan nagy. Ő megkapni enyém. - Apró fejhajtást is illesztek mellé, hogy logikusnak szánt érvelésem kellően tisztelettudó legyen, véletlenül se sértsük meg a perdaiakat, ugye. Majd Raven felé fordulok. - Gyere Húgi, megkapod a kabátom, rám nem olyan nagy a perdai szőrme. - Leveszem a hátizsákom, letámasztom a lábamhoz az RT-S-t, kioldom a kabátom zárát és veszem le, de még a fekete kötött sálat is Raven nyaka köré tekerem és közben a jól ismert rigmust hallhatja. A kabát alatt csak az ing van meg a csuklóra kötözött kockás kendő, a hideget rögtön megérzem nem fém részeimmel, de hamarosan ez úgy is változni fog. - A réteges öltözködés nagyon hasznos. Mindig készülj plusz egy réteggel, amit ha meleged van, egyszerűen csak leveszel magadról! Csitt! Igen, drágám, mielőtt megkérdezed, akkor cipelheted is magaddal azt a levett plusz egy réteget, de legalább valami hasznosat is csinálnátok olyankor, nem csak anyátok agyára mennétek! - A hangszín nyilván másabb, de a szavak és a hangsúlyok tökéletesen idézik fel anyánk ezerszer is elmondott intelmét, mialatt adom rá Ravenre a kabátot, a sálat kicsit szorosabbra is húzom, ahogy anya szokta, tiszta szeretetből vonva meg tőlünk az oxigént, majd veszek még egy utolsó jó levegőt, mielőtt magamra kanyarintanám a perdai bundát. Hát, legalább tényleg jó meleg, vajon milyen szőrből lehet? - Naaa, hogy festek? - Vigyorgok rá Ravenre, mert a hátizsákot visszavettem, s ez a perda szőrmével meg az emberi fegyverrel a kezemben, meg az égi sapkával a fejemen rendkívül bugyuta összhatást kelt szerintem. - Cseréljünk! - Veszem le a hátizsákot, abban kotorászva a puskához és a pisztolyhoz zsebbe és egyéb, jelenlegi öltözetemet tekintve praktikusnak ítélt helyre teszem a plusz töltényeket, na meg a késemet is magamhoz veszem, majd a hátizsákot berakom az XS-be, megvár az ott. Mielőtt azt hinné Raven, hogy mégis a kabátot cserélném vissza, a gyermeket kiveszem a kocsiból és az egyik, maradni kívánt perdai felé fordulok. - Találni erdőben. Baba lenni perdai. Vigyázni rá, igen? - Nyújtom át, mondjuk gőzöm nincs honnan szedték össze a gyereket, de biztos nem ok nélkül kocsikáztak el idáig, mikor lepasszolhatták volna Elorakban is, szóval biztos idevalósi. Ezután tekintetem a falusi vezetőnek tűnő, előbbi szószóló és Vharanék között cikázik. - Ki vezetni minket oda fel?
Mivel nem történik semmi különös, s nem szeretem az üres fecsegést, így csendben maradok a helyemen. Szerintem tökéletesen szemügyre tudom venni, hogy ki mit csinál a jelenlevők közül. Az égi nő magára vonja a viselkedésével a figyelmem, főleg mikor nekem integet, ott Vharan közelében. Az pláne fura, hogy minden további nélkül simogatja a férfi vadász mellkasát. Tény és való, hogy magasra nőtt. Nem veszem észre, hogy az égi nő testvére engem nézett, mikor Vharannak elárultam a becses nevem. Mivel én már tudtukra adtam, hogy csatlakozok a vadászathoz, így csupán arra kell várni, míg az emberek összeszedik magukat, egy kicsi segítéssel. Nálam nincs felesleges öltözet, vagy hasznos fegyver, amit oda tudnék nekik adni. Mindenesetre nem én leszek az, aki sürgetni szeretné a készülődést. Én ráérek.
A krízishelyzet szülte, rögtönzött csapat egyelőre ugyan választott vezető nélkül, de összeállt és határozottan a kimúlt rémség társainak és a szörnymester felkutatása mellett döntenek. A falusiakkal együtt tizenegy fő vág neki hamarosan a közel sem veszélytelen vállalkozásnak, ám mielőtt nekiindulnának muszáj eldönteni a vezető személyét, ha már senki sem jelentkezett magától eme nemes feladatra.
Gurítás tíz oldalú kockával vezetői szerepre:
A továbbiakban a vezető szava döntő jelentőséggel bír egy-egy kérdéses szituáció esetén, cselekedete mindig sokkal súlyosabb elbírálás alá esik, mint bárki másnak. Felelősséggel tartozik a csapattagokért, és a küldetésért. Amennyiben nyíltan lemond a vezetői szerepről, akkor a hegy "szellemeinek" haragját vívja ki magának és a csapatnak. A következőkben a kört mindig a vezető reagja nyitja.
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-3:Vharan
4:Tywinna
5:Raven
6-7:Alec
8-9:Denisov
A csapat előtt több útvonal is kirajzolódik a hegy meghódításával kapcsolatosan. Az első út egy rövidebb, de egyértelműen meredekebb, sokkal nehezebben járható, sok helyen ösvény hiányában járhatatlannak tűnő út, míg a másik a falu túloldaláról indul, lényegesebb hosszabb, de könnyebben járható. Bármelyik irányba is indul a különítmény, az garantálható, hogy bőven lesz meglepetés, míg elérik a hófödte hegycsúcsok között megbúvó barlangokat és szirteket.
Az egyik idelent maradó perdai meglepődik, mikor Alec tűnik fel előtte és perdaiatlan mondatokkal azt kezdi el ecsetelni, hogy a baba, amit a két égi hozott, jobb helyen lesz a közösségükben, mint a pótszüleinél, akik félretéve a gyereknevelés szépségeit és csúfságait, inkább a ködtől nem látszó hegycsúcsokkal és az ormon várakozó szörnyszülöttekkel kokettálnak. - Gondoskodunk a gyermekről. - biccent határozottan a már sokat megélt, cserzett bőrű férfi, majd szemeivel az újsütetű vezetőt keresi, vajon milyen útirányt jelöl meg az induláshoz.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Szemrevételezi a döglött állat lábszerkezetét, hogy ha majd nyomok után néz, nagyjából tudja a méretet és azt, hogy milyen fajta nyomokat hagyhat. Bólint a vadásznő bemutatkozására és arra, hogy talán már ketten is tudják fordítani a Földiek beszédét. Végre együttműködést vált ki a helyiekből, de nem annyira naiv, hogy azt higgye, hogy ez miatta van. A közös ellenség bárkiből csinálhat ideiglenesen szövetségest. Neki csak az fontos, hogy perdai férfi végre beszélni kezd. Követi a férfi tekintetét a hegyekbe, és valóban jó búvóhely lehet. Csak a probléma az, hogy bármi más is ezeknek a lényeknek. Azt furcsállja, hogy a Földi varázsló – mert biztosan varázslattal érte el valaki, hogy ilyen valami félelmetest létrehozzon, esetleg az égiek küldötte, hogy próbatétel elé állítsa őket. - Szóval csak a faluban – ismétli meg, amíg a férfi csapatot szervez. Ami azt illeti ő jobban szeret egyedül ténykedni, de most belátja, hogy ha több ilyen is van, talán többre mennek, ha nagyobb számú a felderítő csapat. Közben a helyiek meleg kabátokat osztanak az idegeneknek, és a rikácsoló földi nőstény ezt láthatóan fintorogva fogadja. Nem tudja még, hogy hová tegye a másikat, a többi viszont talpraesettnek tűnik, harcosoknak véli őket. Közben egy névfélét hall a fekete hajútól, aki közelít felé, de mielőtt megérintené, nem bántóan, de határozottan elkapja a csuklóját. - Nyughass Rénem – mondja perdaiul, reméli, hogy nagyjából jól jegyezte meg a nevet, majd Alec felé fordul. – Mondja meg neki, hogy ezt ne csinálja, mert nem nagyon viselem el… ezt – a fejét elbillenti és elég komoly arcot vág ahhoz, hogy Alec akár fenyegetésnek is vehesse. A férfi és a testvére heves, pergő beszédbe elegyednek egymással, és hamarosan kiderül, hogy a perdai gyermeket az erdőkben találták. Ez felettébb furcsállja, de nem mutatja ki az érzéseit továbbra sem. - Én vezetek – határozza el magát, majd újra Alec felé fordul és végignéz a társaságon. Mintha csócsálna valamit a szájába, végül megszólal. – A hosszabb úton megyünk - dönt végül, majd a perdai elöljáróhoz lép. – Szükség lesz némi élelemre, tudsz szerezni? – ő ugyan elvan a saját készletéből, de az korántsem biztos, hogy elég lesz mindenkinek, valószínűleg nem. – Svensionn egyedül van az állatokkal? Induljunk – fordul a falu és Alec felé, majd elindul, hogy keresztülérjenek a hegyekbe vezető útig a településen. Közben pedig nyomokat keres, hátha hagyott nekik valami kapaszkodót a hollétükre a halott dög.
Az indulásra készülődünk, s mielőtt megszánnám Húgit kabátcserével, ő Vharan-t pécézi ki magának, minthogy kellően magas és izmos. Kezdem sejteni, miért lóg Denisov-val, pedig hallhatóan bosszantja, hogy a férfi belerángatja mindenbe. Vharan szavaira bólintok komolyan, s Raven felé fordulok. - Rémem... Nem egészen értettem, mit mond, de vagy nős vagy saját kapura játszik. Te vonzod az ilyeneket? - Hogy Vharan ne fogjon gyanút, igyekszem komolyan előadni, szerencsére talán odébb is állt tőlünk eddigre a perdai, így a végén megkockáztathatok egy pimasz mosolyt a szám sarkában Raven felé. Más kérdés, hogy a perdaiak nem vonzódnak saját nemükhöz, két éves perdai tartózkodásom alatt ez pont nem érdekelt soha, hogy utánajárjak s tudjak ilyenről. Ezután ejtjük meg a kabátcserét, ha Raven elfogadja, s felidézem az anyai intelmeket s a túl szorosra kötött sállal is kap egy kis nosztalgiabombát Raven, nem mintha ő ne találkozhatott volna mostanság anyával. Felveszem én is a nem túl friss illatú kabátot, abban bízva, hogy a hidegben fenn a hegyen majd a szagló receptorok is elfagynak vagy mi a francok. Felesleges cuccot kocsiba teszem, gyereket onnan ki, akit egy kissé meglepett képű, maradni akaró perdai kezébe nyomok. Innentől gondjuk bajuk részemről s Raven felé egy szemöldökemeléssel fordulok azt üzenve némán, hogy na így kell ezt csinálni. Az indulásig a fordításokat, tolmácsolásokat elvégzem, az élelem hallatán meglepődöm, hogy ilyen hosszú útra készülünk. De aztán arra jutok, hogy biztos Vharan a legrosszabbra készül, például fenn rekedünk. Mi érthetően nem tudjuk hány út van, de gondolom okkal választja a perdai férfi a hosszabbat. Vezetői személyével nincs bajom. Tapasztaltnak tűnik, s az ő felelőssége nem az enyém, szóval nekem ez így ideális. Amíg átérünk a falun, addig Raven mellé sorolok, később meg majd meglátjuk, ha kiértünk, de ha libasorban kell haladni s van rá mód Denisov-val fogom majd közre Húgit, teljesen mindegy, hogy előtte vagy a sort zárva haladok, az RT-S-t készenlétben tartva. Addig is, ha van rálátásom, Tywinnát mérem végig, s ha előttem halad, akkor biztosan szentelek pár pillanatnyi figyelmet a fenekének is.
Szerencsére Vharan leállítja Raven-t, s amit tapasztalatok az eseményekből az elégedettséggel tölt el. Mi perdaiak nem szeretjük, ha csak úgy nyúlkálnak hozzánk. Láttam már embereket, hogy lazán viselkednek, s minden további nélkül nyúlnak a női nemhez. A perdai férfi jelzése szerintem eléggé egyértelmű, s remélem a virgonc sipákolós embernő nem próbálkozik többször. Nem merül fel bennem, hogy ez úgy szintén megtörténhet, hogy ember férfi akarna meghódítani. Akkor hamar kiábrándulna belőlem, ha megtudna egyet és mást. Az emberek kapnak a helyektől meleg ruhát, hogy ne fagyjanak meg, ezen időt arra fordítom, hogy átnézzem és magam leltárazzam az felszereléseim. Mikor megtudom, hogy a hosszabb úton megyünk, akkor én biccentek az irányába, hogy megértettem. Tovább rendszerezek gyorsan, s mikor mindenki indulásra kész, addig én szintén megvagyok a rendezéssel. Ha elindulunk a faluban, akkor első sorban hátul maradok, Denisov-Raven-Alec hármas mögött, de ahogy kiérünk, úgy könnyedén sorolok eléjük Vharan mögé. Kellemesen követem a vezetőnket, s hogy mi van mögöttem? Egyáltalán nem tud érdekelni. Ha kínjuk van, akkor úgyis sikítanak. Ezért elmarad a lefülelés, hogy esetlegesen az én alakomat fürkészi a társaság egyik tagja. Nem sokkal utána döntök úgy, hogy jobb ha a végén megyek sereghajtónak. Vharannak szólok. - Én hátra megyek, figyelni - s ha megkapom rá az engedélyt, akkor ügyesen félreállok a hármas előtt, s besorolok a végére. Akárhogy nézem az embereket, egyik sem tűnik vadász alkatnak. Nem bíznám rájuk az erdőben való őrködést, hiába tűnnek kemény kötésűeknek
Egy komorábrázatú biccentéssel veszem át a felém nyújtott, a sűrű használattól szagos, prémes életmentő öltözetet a nagydarab perdaitól, akin látszik, hogy valóban a jó szándék vezérli, és nem csak azért adja, hogy mielőbb távozzunk a falu környékéről. Elmondani is nehéz, hogy milyen sokat változott a helyzet az elmúlt vészterhes percek árnyékában, miután a rém láttatta magát és erejét. Nem fázok, hiszen semmit sem érzékelek a körülöttem lévő világ hőmérsékletéből, viszont attól, hogy efféle érzékeim ki vannak kapcsolva, még a testem fázik, ezért jobb, ha nem kockáztatom meg a fagyási sérüléseket odafönt a hegyen. - Talán a színe nem tetszik, Tizedes? - szólok oda a bűzös szőrmével aktívan barátkozó planetológusnak, de alig bírom ki nevetés nélkül a látottakat. Végül erőt veszek magamon és még a mosolyt is magamba fojtom, egészen addig, míg említésre nem kerül a mai főszereplőnk, a bugyifétises Svensson, aki egész biztos, hogy lefagyna, ha meglátná a csomagtartóban leledző Raven-féle textil-tárház legkülönfélébb elemeit. - Valamit jól érzett már az indulás előtt, ugyanis most lehet többre megyünk egy két szemrevalóbb darabbal, mint az én gránátjaimmal. - kétlem, hogy számolt volna ezzel az eshetőséggel, mikor bepakolta az alsóneműket a kocsiba, de ki tudja, a végén még kiderül, hogy Raven látnoki képességeket is kifejlesztett az utóbbi időben. Amíg társam kiéli a duzzadó perdai izmok keltette hedonizmusát, addig én a fegyveremet vizsgálom meg és tűzkészültségbe hozom, nem bízva semmit sem a véletlenre. Még csak az kellene, hogy a fejlettebb egyedek is meglepjenek minket úton fölfelé. Fogalmam sincs, hogy miről megy a karattyolás, és ebben a kiszolgáltatott helyzetben újból megfordul a fejemben, hogy nem ártana megtanulni a perdaiak nyelvét, de minimum sürgősen be kellene szereznem egy lustáknak kialakított fordítóchipet, mert így legfeljebb csak a nagytesóra hagyatkozhatok, aki remélhetőleg nem fordítja félre, amit hall. Mindenesetre úgy vélem, hogy Vharan lesz az, aki összetartja majd a csapatunkat és vezeti a menetet a hegyi bújócskában. - Alec... - szólítom meg a fickót, aki láthatóan elmereng Tywinna formás hátsóján, de ezt csak néhány másodperccel később veszem észre. - ...Delgado! - szólítom meg újból, immáron kissé hangosabban és a vezetéknevén, remélve, hogy ez már kizökkenti eltunyult érzékeit a pihepuha látványt nyújtó alfelek öleléséből. - Az RT-S-n kívül van még nálad fegyver? Gránát, pisztoly, bármi, amit tudunk idefent hasznosítani? - miután megindulunk a falu irányába, besorolok a férfi mellé és megpróbálom kitudakolni a nála lévő fegyverarzenál elemeit.
*Számomra érthető beszéd híján, nem is nagyon figyelek a perdaiakra, épp csak annyira, hogy ne egyenek meg. Ki tudja mit forgatnak a fejükben azok után, hogy kövekkel dobáltak meg. Persze most már, hogy leöltük a borzalmas lényt, már jók vagyunk. És ezeknek adjam oda a kölyköt, na szép! Figyelek azért mindenfelé, Alec ahogy felkapja a fejét, nem kicsit tűnik fel, de nem tudom mire…lehet az akár a csajszi neve, de akármi más amit mondtak, s mivel nem értem hát…egyelőre megmenekül a kérdéseim elől. Egyelőre. Addig morgolódom csak Svensson neve hallatán és megosztom néhány gondolatomat Denisovval, a bátyám szemöldök összehúzására csak megvonom a vállam egy vigyorral kísérve, de Denisovnak muszáj visszaválaszolnom.* -Frászt! Nyaralni készültem és mi lett belőle? Mert megint magát sózták a nyakamba. Azóta erratorok akartak megenni, kétszer felrobbantott, majdnem leégette a hajam, szarszagban fuldokoltam, mert előrángatta az anyai ösztöneit. Most meg mehetek Svensson után, még jó, hogy erre nincs egy fia bár sem. *Puffogok egy sort, de szinte azonnal képes vagyok váltani s míg a többiek eldöntik ki jön s ki megy, addig elfoglalom magam a nagy perdaival, aki viszont nem akarja magát elfoglalni velem. Elkapja a csuklómat, nem fájón, de nem is romantikus finoman. Veszek egy nagy levegőt és egy sajnálkozó fintorral az arcomon megpróbálom kihúzni a kezemet a szorításból. Elmerengek azon, hogy bokán rúgjam-e, de hátha még szükségem lesz rá később, amikor az életemet kell megmenteni, úgyhogy elnapolom a retorziót. Poénra sem veszem, mert nem biztos, hogy a perdai értené a viccet, mikor azt mondom neki, hogy: Üss, kötözz meg, csapkodj! Alec fordítására azonban már elhúzom a számat, majd az égnek emelem mindkét kezem. * -Nem hiszem el! Mit vétettem óóó Istenek?! És ki az a Rémem? *Elégedetlenkedésem közepette azért még egyszer végigmérem, majd mikor a kezembe nyújtja a másik perdai a büdös kabátot, halkan megjegyzem csak úgy magamnak a lényeget.* -Azért kár érte. *A kabát azonban elvonja a figyelmemet és már csak arra tudok gondolni, hogy mosom ki az orromból a bűzt, ami magában hordozza a perdai egész évi izzadtságát, az állatét amiből készült, és talán az utolsó vacsoráét is. A tesómra nézek segítségkérőn, betudható, hogy esetleg nem értem mit mondtak nekem, vagy én nem tudom mit mondjak, mert nem tudok a nyelvükön…de aztán Alec megkönyörül rajtam. Persze nagy kegyesen megkapom az ő kabátját, miután letol egy sor hajlongást.* -Mi tartott ennyi ideig? *Hálátlan dög vagyok, tudom, de élvezem. Pláne megérdemli, mert anya hangját használva tirádázik nekem. * -Te meg az én agyamra mész anyuci! Ne fojts meg! *Vágok vissza, és lazítok a sálon, látványosan fuldokolva, de pillantásom már a csuklójára kötött kendőn ejtőzik, plusz gondolatokkal látva el az elkövetkezendő cirka fél órára.* -Te mióta hordasz női ruhadarabokat? Saját kapura játszol? *Remélem látszik a kínos vigyoromban a baszki, mert ki nem mondom, de ott lóg a levegőben. Helyette dicsérettel adózom az új ruhája előtt.* -Faszán. Tisztára vadember lettél. Sötétben még össze is kevernélek velük. *Várom a kendőre a magyarázatot, úgyhogy Alec után megyek s míg ő pakol, addig én is. A vezetőülés mellől kiveszem a Pörölynek nevezett csini kis fegyveremet, amit ugyan nem használhatnék, mert le vagyok tiltva minden fegyverről, de a fityegőst nem adom senkinek. „Leselejteztettem”. Hátulról hátizsákot veszek ki amiben bugyik vannak – de tényleg – egy napi kaja két személyre – Denisovnak csak fél napra elég – a termoszom Búfelejtővel. Valahol a csomagtér alján még van tartalék töltény is, azt is bepakolom…és akkor jut el a tudatomig a lényeg. Felkapom a fejem, épp amikor Alec kiveszi a kocsiból Nikolina Ravent.* -Gyalog megyünk? Baszki! Áááááúúúúúcs! *Villámokkal szórom meg Denisovot, mindent az ő számlájára írok. Ha felém fordul, magamhoz ölelem a cuccomat és jobb kezem mutatóujját elhúzom a nyakam előtt, majd rámutatok. Aztán besorolok Alec mellé, s mielőtt még otthagynánk a kölyköt, adok még pár infót, amit lefordíthat.* -Azt is mondd meg nekik, hogy a Szent tónál hagytuk a családját. Mindenki meghalt, erratorok támadtak rájuk. Ja és azt is, hogy ott hagytam a műszereimet, ládában, vigyázzanak rá. Hát legalább ennyit ha már megmentettük a büdös kölyköt. *Ha Alec csúnyán nézne rám, megmagyarázom nagy szemforgatás közepette.* -Tényleg büdöset szaaa…kakil. *Míg ezt elintézzük, a nagy perdai kikiáltja magát vezetőnek, én meg kénytelen vagyok megbékélni a gondolattal, hogy gyalogolni fogunk. Addigra talán kaját is összedobtak nekünk, valamiért legalábbis sürgölődtek a falusiak, én biztos nem cipelek több cuccot. Alec mellé sorolok s mivel Denisovot nagyon érdekli valami tőle, biztos ami biztos alapon kettejük közé sompolygok. Persze feltűnik, hogy Alec a csajszi seggét bámulja, ezért megpróbálom elgáncsolni, egyik lábamat az övé elé teszem, hogy legalább megbotoljon. *
A láthatóan még mindig a rémség látványának hatása alatt álló tagbaszakadt perdai vezető ellenvetés nélkül fogadja el Vharan-t annak a maroknyi csapat irányítójának, mely a hosszabb utat választva, nyugati irányból fogja támadni a hegyek ormait. Bölcs vezetői vonás, hogy belátó tud lenni, mikor a helyzet úgy kívánja, márpedig a jelenlegi szituációban az a csekély harci tudás, melynek birtokában vannak, vajmi kevés egy efféle csoportosulás legyőzésére. A legjobb az, ami tőlük elvárható, hogy a hegyi utakon való jártasságukkal és a környék ismeretével segítsék a harcosokat útjuk során. - Igen, azonnal intézkedek! - biccent határozottan és már indul is a menetet megelőzve két társával, hogy az utazók számára élelmet, meleg ruhát, szerencsehozó talizmánt és a fegyvereikből néhányat felajánljanak, mielőtt elhagynák a völgyben hosszan elnyúló falu utolsó barlangját. A menet néhány percen belül eléri azt a pontot, ahol a szörnyeteg megjelent és tombolni kezdett, maga után rengeteg vért és halottat hagyva. Az égiekkel és az idegenekkel szemben már nem ellenségesek, mint az első találkozás alkalmával, mikor a vérükre szomjaztak, viszont barátságosnak, vagy vendégszeretőnek sem mondható a hozzáállásuk. A rideg megtűrés talán a legjellemzőbb kifejezés a mostani pillanatra, melyen az sem változtat túl sokat, hogy láthatóan a különítményből is mindenki a falu javát akarja, igaz, más-más motivációból, de ugyanazon célból. Miután ki-ki magához veszi a felkínált dolgokat, megkezdődik a hosszú órákon át tartó, megerőltető hegymenet, mely nem egyszerű vállalkozás még egy helyinek sem, aki itt, ezen a vidéken született és nőtt föl, nem beszélve az égiekről, kik nem mozognak túlságosan otthonosan az esőáztatta, sáros talajon. A köd nem akar oszlani az idő múlásával sem, melyre egyetlen magyarázat van: minden egyes lépéssel feljebb és feljebb kerülnek a megterhelő, kacskaringózó, sokszor alig látható ösvényen. A csapat nyomolvasója a faluban látott nyilvánvaló jeleken kívül nem ment sokra, mert a szörnyléptei sehol sem voltak egyértelműen azonosíthatóak, ahol mégis, ott azonban nem sokáig volt visszakövethető jelenléte. A szó átvitt értelmében sötétben tapogatóznak Svensson és társai hollétével kapcsolatban, de egy valami biztos, ha ők nem is látják a rájuk leső veszélyt, attól ők még meglehetnek figyelve. A legmagasabb, hófödte csúcs és a falu között nagyjából félúton érik el a Grodrak-szorosnak nevezett természet formálta, szép időben csodálatos panorámát nyújtó helyet. A két végpont között a távolság a százötven métert is meghaladja, melyet egy függőhíd-féleség köt össze. Út innen nem vezet más irányba, ha visszafordulnak, akkor a faluban kötnek ki, vagy rosszabb esetben a sok-száz méteres mélységben kanyargó, gyors folyású hegyi patak vájta sziklás völgybe, ahonnan perdai még nem jutott ki élve. A híd nem túl stabil, a különböző növényekből font stabilizáló kötélzetet az idefönt uralkodó szél és kiszámíthatatlan időjárás könyörtelenül pusztítja, szálait gyengíti, teherbírása erősen kérdéses, bár a helyiek véleménye szerint viharvert kinézete ne tévesszen meg senkit, gond nélkül el kell, hogy bírja a súlyukat. A köd sejtelmesen rátelepedett a túlsó partra, míg a híd alatt húzódó mélység konkrétuma sem tisztázott a felhőként hömpölygő fehérség miatt, mely fölött hajóként ringatózik az egyetlen út, mi tovább vezet a csúcs irányába.
Gurítás tízoldalú kockával a Grodrak-szoroson történő átkelésre:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-3: Vharan a következő percekben megcsillogtatja vezetői kvalitásait, hiába vallja azt magáról, hogy ő bizony magányos remete mivoltából fakadóan sokkal jobban dolgozik egymaga, mint csoportosan. A vonuló csoportot kisebb csapatokra osztva, ügyesen osztja el a függőhídon. Mikor az első kvartett eltűnik a ködben, indul a következő és végül a fennmaradó csapatrész is megteszi ezt az utat. Probléma nélkül érnek át a túlsó partra, hogy folytathassák megkezdett útjukat.
4-9: A remete gondosan választja meg az átkeléshez megfelelő stratégiát, melynek kidolgozása teljes egészében rá van bízva, azonban amint az első csapatrész eléri a híd középső traktusát, a túlsó parton egy egyáltalán nem perdai lény körvonalai rajzolódnak ki előttük. Ordítással nem hívja fel magára figyelmet, viszont erős csapásait megsínyli a híd és féloldalasan el is engedi a tartást, amiből egyenesen következik, hogy az átkelőn lévők talpa alól kifut az átázott fapadozat és csak akkor tudják megtartani magukat, ha szerencséjük is lesz.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
A helyiek megértik, hogy segítségre van szükségük és intézkednek. Miközben elindul, hátrasandít, hogy követik-e, de nem kell kioyon levet innia, hogy belássa: elfogadták vezetőnek és követik. Legalábbis addig biztos, amíg oda nem érnek, utána már egy új helyzet lesz. - Rendben – mondja a Tywinna-nak, aki hátul szeretne lenni, amit ő is jó ötletnek tart. Benne megbízik, hiszen csak ő az, aki nem ellenkezett igazán eddig vele, nem mellesleg a ruházatán is felfedez arra utaló jeleket, hogy a vadonban megállja a helyét. A többi perdaiból néhányat felismer, de nem barátkozik, hiszen ritkán jár erre, és az is lehet, hogy tíz-tizenöt évvel ezelőtt találkoztak utoljára. Vharan ebben sosem biztos, annyi helyen jár, hogy már nem tartja számon a rég nem látottakat. A nyomokból semmi hasznos nem derül ki, amiért bosszankodik egy rövidet magában, majd egy füttyszóval magához rendeli Nichit, aki a hátára mászik és letelepedig úgy, hogy a mögötte lévőket bámulja. Perlo egy idő múlva ott terem mellette a semmiből, a remete súg valamit a bogának és miután leveszi róla a zsákját, az állat elindul valemerre és otthagyja őket. A helyiektől átveszi a felszerelést és némi élelmet, ami bírja a hideget és elhagyja a kis csapattal a falut. Az út meredek, csúszós és veszélyes. Hirtelen áll meg, és megfordul a kis csapat felé. Szavait mindenkinek szánja, de Alec felé nézve mondja többnyire. - Vigyázzanak, mert veszélyes és trükkös a talaj, ha lehet, az én nyomomban lépkedjenek. Bármi probléma merül fel, csak akkor szóljanak, ha nem tudják megoldani egyedül. Készüljenek a legrosszabbra és akkor nem lehet meglepetés – egy pillanatra elmosolyodik, majd visszafordul előre és elindul felfelé. A hegyi út, ha nem is okoz neki komoly problémát, maximális koncentrációt kíván meg tőle is. Régen járt már erre, úgyhogy bármi történhetett az egyébként sem sokat használt ösvényekkel. Végül elérik a szorost és vele függőhidat, a mi az évek során nem lett stabilabb, sem erősebb. - Egyszerre három megy át, egyenletesen lépkedve és nem rohan. Elég mély, de szerencsére ebből ma semmi sem látszik. A lényeg, hogy nem áll meg senki és kapaszkodik. Én az utolsó trióba megyek, a túloldalon tartunk egy rövid pihenőt. Gyerünk – mutat a mögötte levő hármasra, majd szép sorjában jelöli ki a többit is. Nichi unatkozni kezd és kiszemeli magának Ravent. Hátulról közelíti meg, amíg a lány a sorára vár, és hirtelen megpróbálja megrácsálni a cipőjét, majd hátraugrik, hogy ne bánthassák. Bármi is lesz, egyelőre nem fog közelíteni Ravenhez, hanem elszelel és új prédát keres. Alecet szemeli ki a perdai tündér, aki előtt jópár méterre megáll és rányújtja a nyelvét, majd pukizó hangot ad ki magából. Hogy ez a szeretet jele, vagy szórakozik, azt az égi nem tudhatja. Végül Tywinna-t is meglátogatja, akit jól felmér magának. A fejét ingatja jobbra balra, és úgy tesz, mintha éhes lenne. Ha a lány szeretné, megsimogathatja egy pár másodpercig, mert utána éles füttyszó jön a remete felől, és a kis tündér szó nélkül – nem mintha tudna beszélni – a remete mellett parkol le. Miközben Vharan intézkedik a zsebéből elővett kis levelet dob a földre, amit a tündér elkap, és azonnal majszolni kezdi. Végül mindenki átér a hídon, aminek a túloldalától pár méterre már sokan letelepednek, Vharan pedig újra Alec-hez fordul. - Van bármi kérdés? Esetleg észrevétel, vagy tudás, ami segíthet? – néz a férfire, majd a válaszok után, ő is lepihen egy pár percre. Végül újra útnak indítja a társaságot és nyomokat keresve indul tovább. A tündért előreküldi, és az ő szemével is figyeli a környéket. Mivel Nichi eléggé paranoiás, sokszor láthatja a csapat visszatérni, Vharant pedig fejcsóválni miatta.
- Nem tudta megjegyezni a neved, Ravenből így lett Rémem. Ezt megtartom. - Ajándékozom meg Húgit egy pimasz vigyorral, de persze szemtelenségemet hamarabb megtorolja, mint gondoltam volna. Nagylelkű kabátátruházásom közben hát nem kiszúrja Szöszi kendőjét a csuklómon? - Pff, úgy ismersz? Zálogban van nálam, majd ha visszaértem a Rebelliumba a csaj megkaphatja, már ha csókkal fizet érte. - Vágom ki magam rögtön, főleg úgy, hogy ezt nem tudja ellenőrizni tesóm. Engem ismerve azért nem olyan gyanús, hogy hamar más nő után érdeklődök. A vadember jelzőre viszont éppúgy odakapom a pillantásom, ahogy korábban a perdai csajra neve hallatán, de csak somolygok Raven szavain, inkább nem reagálva szóban. Helyette tolmácsolok a perdai hapsinak, akinek a babát odaadtam, hogy mit mondott Raven, a büdös kölyök részt nem szó szerint fordítva, na meg a ládában lévő műszereket is égi holmiként határozom meg - szerintem nincs is perdai műszer szó - , melyek senkinek sem ártanak, nem fegyverek. Gyanítom borús is lesz a pillantása a történtek hallatán a fickónak, valóban sajnálatos ami történt. S legalább én is képbe kerültem, miként került Ravenékhez egy csecsemő. Pont Ravenhez! A másik ami még az út első szakaszában képbe kerül nekem az Tywinna nem elhanyagolhatóan formás feneke. - Hm? Figyelek! - Felelek Denisovnak, rá se pillantva természetesen. - Styx, mond valamit? - Húzom félre a perdai szőrmét, hogy látható legyen a hamisítatlan ellenálló pisztoly. Erősen kétlem a korábbiak láttán, hogy a pisztoly segíthet, de aztán kitudja. A semminél jobb. S végszükség esetére ott az implantátum ereje - mondjuk nagy szarban leszek, ha karnyújtásnyi távolságon belül lesz egy lény -, de ezt nem mondom. - Meg egy kés. Bocs haver, de nem szóltatok, hogy jöttök s háború lesz. Nálad tényleg van gránát? Amúgy... ha ide így öltözöl, ne menj a sivatagba! - Utalok arra, hogy a perdai szőrme-gúnya alatt nemrég még félmeztelen volt, s nem úgy tűnt, mint aki fázik. Bánatomra ekkor dönt úgy Tywinna, hogy a sor végére megy s vélhetően nem azért, hogy az én fenekemet lesse. Ahogy elhalad mellettünk, szemem sarkából azért követem feltűnésmentesen, amíg lehet, s ez pont elég húgomnak, hogy kigáncsolhasson. El nem esek ugyan, de nagyot dobbantva lépek előre, s morcosan nézek testvéremre, miután felegyenesedtem. - Most mi van? Vissza akarod cserélni a kabátokat? - Az út eleje még e jó hangulatban telik, aztán jön a hegymenet, ami részben ismerős, minthogy az ideiglenes lakcímem is egy hegyhez fűződik. Tudom, hogy tartalékolnom kell az erőmből, s készen kell állni mindenre, mert hátha út közben csapnak le ezek a mutáns dögök. Ravent persze magam elé engedtem, részben, hogy ha kell, támogassam felfelé, részben hogy elkapjam, ha megcsúszik, s részben hogy ne gáncsolhasson ki újra. Utunkat egyedül csak a kis perdai tündér dobja fel, nyelvöltős hanghatását ezúttal én is viszonzom neki nagy vigyorral. Ja, és persze nem sietek Húgi segítségére, max. csak nagy késéssel. Mikor felérünk a szoros tetejére, óvatosan pillantok le a mélybe, mennyire lenne gyors halál, ha innen leesénk, mert az a függőhíd nem túl bizalomgerjesztő, főleg, hogy nem sodort acélhuzalok tartják. Hát még mikor Vharan felosztásának megfelelően elkezdünk átkelni rajta, s az egész imbolyog s nyikorog. Hát, jobban tetszett ez a ringás Tywinna feneke esetén! El se hiszem, hogy ezt megúsztuk anélkül, hogy gond lett volna! Szusszanok a túloldalt, s Vharan kérdésére Niko-hoz fordulok fordítva a kérdéseket, majd a férfi tömör válaszát visszafordítom perdaira. - Készülni legrosszabbra. Meg annál is rosszabbra. Te beszélni vele? - Kérdezek én is míg pihenünk, a visszatérő Nichire bökve fejemmel.
(10 oldalú.) :