Nem mintha kicsattannék az örömtől és kedvemet lelném a védtelen állatok kilövöldözésében, de úgy gondolom, hogy a Delgado fickó és jómagam elegendő tűzerővel bírunk ahhoz, hogy ebből a viszonylagos távolságból kilőjük a ránk támadó vadakat. Nem beszélve a perdai nőről, vagy a vezetőnkről, a remetéről. Ők se tűnnek épp kispályásnak, ha vadászatról van szó... persze értem én, hogy védjük a hold, Shaz’or és Shiennel adta értékeit, viszont az én meglátásom szerint nem mindenáron, főleg nem a csapat bőrének épsége árán. - Legyen igazad. - reagálok csupán ennyit, bár úgy vélem, ezek a kék szemű négylábúak sem őrültek meg, ha falkástól nekiindultak annak az útnak, melyről mi most letérünk. Fegyveremet végül nem sütöm el, inkább átveszem a bal kezembe és beállok a Raven által kikövetelt helyre, pontosan mögé és követem Vharan utasítását, -persze csak azután, hogy gyorsan lepacsiztam Ms. Software-rel- miszerint a másik ösvényen indulunk el a fennsík irányába. Az új utunk egészen addig nem válik gyanússá, míg ki nem érünk egy hófödte tisztásra, ahol aztán tényleg semmi sincs. Se fa, se szikla és még bokorból is csak mutatóban van néhány. Először fog el utunk folyamán egy megmagyarázhatatlan rossz érzés, hogy mi, a vadászok, valakinek, vagy valaminek a vadászterületére tévedtünk, ahol talán pontosan mi leszünk a nagyvad. Mivel nincsen hetedik, de még az egykori Földön maradt agyammal a hatodik érzékben sem hiszek túlzottan, semmiféle kézzelfogható magyarázatot nem tudnék adni arra, hogy miért gondolom ezt úgy, ahogy. Talán csak a fedezék nélküli kietlenség tölt el gyanakvással és kiszolgáltatottság érzetét máris összekapcsolom azzal, hogy itt bizony önszántunkból sétálunk bele egy csapda kellős közepébe. Még a feltámadó szél, -mert annak gondolom a szárnycsapások keltette légmozgást- sem győz meg konkrét támadásról, pedig, ha tudnám, hogy mi les ránk odafentről, máris tüzelőállásba vágnám magamat. Így viszont marad a séta és a meglepődöttség, mikor a jókora lény magával ragadja az egyik faeserin-i kísérőnket, aki igazából bárki lehetett volna a csoportunkból. A terv elhangzása, majd az azt követő átfordítás után már kapok is egy adag havat a nyakamba a mögém érkező, a hegy lábánál még nagypofájú perdaitól, aki a lincshangulatban ránk támadó népet vezette, amit én magam is viszonzok neki, bár igyekszek nem a nyakába hordani ezt a jéghideg csodát. Futás közben a felhővel borított eget pásztázom és fegyveremet mindig abba az irányba mozdítom, amerre éppen nézek. Számítok arra, hogy előbb vagy utóbb felbukkan a támadónk, hogy újból megpróbáljon legalább egy valakit magával vinni közülünk.
Kockadobás tíz oldalú kockával a Froverian támadására:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0: A Jégkarom nagyjából egyetlen percig hagyja magára az ember-perdai különítményt, egészen addig, míg belakmározza a karmai között tartott zsákmányát, a szerencsétlenül járt falusit. A férfi üvölt, ahogy csak a torkán kifér, de nincs senki és semmi, ami megmentené attól, hogy a lény gyomrába kerüljön. Mire zuhanórepülésben, a felhők közül újból előbukkan, legnagyobb meglepetésére a havazás miatt hófehérré változott mezőn nem találja az előbb még nagyobb tömegben fellelhető prédát, amit láthatóan ő maga sem ért, mert kétszer is körberepüli a kietlen tájat, de sehol sem látja az ételnek valót. Miután semmi sem mozdul, pontosabban semmit sem vesz észre abból, ami odalent zajlik, néhány rikoltást követően odébb áll a helyszínről, hogy másfelé néznek tápláléknak valót. Dicséret illeti a taktika megálmodóját: Vharan-t.
***
1-3: A hó jótékonyan ható fedő hatása sajnos nem rejti el teljes mértékben a csapat tagjait és a folyamatos mozgolódás sem segíti elő a szóbeszédből mostanra teljes valójába előlépett lény eltűnését, ami egyet jelent azzal, hogy valakinek szembe kell néznie az ádáz támadóval. Ez a valaki Tywinna lesz, aki céloz a nyílvesszővel, majd útjára engedi azt.
Kockadobás találatra:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
Páros: A nyílvessző betalál, méghozzá pontosan oda lesz küldve, ahová a nő reméli. A Froverian sikító hangja jelzi azt jelzi az osztag számára, hogy nagyon, de nagyon nem vette jó néven ezt a módit és számíthatnak a bosszújára, de csak egy tiszteletkört követően. A csapat nagyjából fele (a Faeserin-i lakosok) eléri az erdősávot, így a következő körben már nem eshet bántódásuk, viszont a többieknek nem árt felkészülni egy soron következő, jelenleginél is ádázabb támadásra.
Páratlan: A nyílvessző elsuhan a cél mellett, ami nem azt jelenti, hogy nem lett volna mesterien kivitelezve a lövés, csupán az ellenfél ügyessége is párját ritkítja. Tywinna "büntetése", hogy szó szerint farkasszemet kell néznie a lénnyel, aki még az előtt a karmaiba kapja, mielőtt újabb nyílvesszőt helyezhetne az idegre. Egyetlen gyors mozdulattal kapja fel a földről és már emelkedik is a magasba a nővel, hogy hamarosan arra a sorsra juttassa, melyre az első, szerencsétlen áldozatát is.
***
4-6: A kiélesített látásával Vharan veszi leghamarabb észre a lecsapni kívánó ellent, amivel ugyan lépéselőnyt egy repülő ellenféllel szemben nem tud kiharcolni, de taktikai utasításainak hála, igazi hadvezérként rendezi a kétségbeesve menekülő perdaiak sorait, aminek hála ők elkerülik soraik megritkítását. Az erdőség mintha minden egyes lépéssel nem közelebb, hanem egyre messzebb és messzebb kerülne tőle, nem beszélve arról, hogy lépteit is úgy érezheti, mintha ólomsúly húzná a talajhoz. Az irányítása alatt álló Sel-Ogei vesszőt itt az idő útjára engedni.
Kockadobás találatra:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-6: A remete, erős kézzel, mozdulatlanul tartja a fegyvert és csak az utolsó utáni pillanatban engedi azt útjára. A nyílvessző belefúródik a lény jobb szemébe, ami megzavarja a koordinációban, viszont nem zuhan le, amit szárnyai ütemes csapásaival ér el, felkavarva mozdulataival a frissen hullott porhavat. A zavart kihasználva a menekülők közül a Faeserin-iek sikeresen érik el az erdősávot, mellette Denisov, Tywinna és Alec is, akik onnan indíthatnak ellentámadást, de csak azt követően, ha a jelen pillanatban nagy erőkkel visszavonuló lény egy forduló után még visszatérne. Raven és a perdai remete továbbra is a harctéren maradnak és a nem várt forduló is bekövetkezik, ami egyet jelent azzal, hogy Vharan és vele együtt a planetológus is közvetlen támadásnak lesz kitéve a Froverian részéről.
7-9: Vharan a legeslegutolsó pillanatig vár a nyílvessző kilövésével, ám minden hiába, a Froverian ellen most még ez is kevésnek bizonyul. Szinte hihetetlen, de kitér a gyilkos vessző elől, karmai közé pedig nem is egy, hanem rögtön két zsákmányt is szerez, kikkel a felhők felé veszi az irányt. Az odalent menekülő társak csupán egy elhaló sikoltás hallhatnak Raven részéről, amint a méretes tépőkarmok fogságába kerül, viszont nem kell aggódnia, mert a remete is vele van: a lény másik lábának rabságában...
***
7: Denisov és az égi fegyver jó barátságban vannak, ugyanis előbbi kimagasló képzettsége, míg utóbbi hatékonysága összességében képes arra, hogy semlegesítsék a rájuk támadó szárnyas bestiát. A méterek csökkenésével már a célgömbben van az áldozat, innentől csak meg kell húzni az elsütő billentyűt és gyerekjáték... lenne, ha Raven nem dobná meg Nikolai-t hógolyóval, aki a lövés pillanatában ettől kicsit oldalra mozdítja a fegyvert, aminek hatására a lövedék elsüvít a fenevad feje mellett. A Froverian észleli, hogy nagy pácban van, ezért eszeveszett tempóra kapcsol, és kérdés nélkül felmarja a földről az ezóta sorozatlövést leadott férfit. A lövedékek ugyan megsebesítik, de egyelőre nem adja jelét gyengeségnek, útja a felhők közé vezet a katonával.
8-9: Alec terve bejön, bár nem az első tíz, de még csak nem is a kritikusnak számító első húsz másodperc elteltével, hanem már majdnem akkorra, mire a vad teljes pompájában feltűnik. Ha a férfi terve az volt, hogy minél több mindenkit megmentsen ezzel a tettével, akkor ez sikerült, mert a Faeserin-i csapat beér az erdősávba, a Froverian figyelmét pedig a még sosem látott füstölgő bokrok kötik le. Aztán a következő pillanatban már támadja is az égit, aki védekezhet a nála lévő RT-S puskával.
Kockadobás találatra:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
Páros: A dominiumi töltények egyáltalán nem ízlenek a nagydarab támadónak, amit valahol meg is lehet érteni, ahogyan azt is, hogy támadása megakad és lemond arról a tervéről, hogy az idősebbik Delgado-t magával vigye egy repülőútra. A lövedékek kicsit megtépázzák, aminek hangot is ad, de ezzel együtt vesztesen jön ki az ütközetből, mert ideiglenesen visszavonulót kell fújnia, ami alatt a menekülők, a vezetőtől függően elérhetik a biztonságot nyújtó erdősávot, de akár rendezhetik soraikat és egyszer s mindenkorra lerendezhetik ezt a túlélésért folytatott presztízskérdést.
Páratlan: Egyértelműen Alec húzza a rövidebbet. Az RT-S rövidtávon hatékony puska, de egy kimondottan fürge és magas vadászintelligenciával bíró ellenféllel szemben esélye sincs, annál is inkább, mert ellenfele uralja a légteret, ő viszont csak korlátozott helyekre tud mozogni a talajon. Egy szemvillanás alatt zárja karmai közé a férfit és kezdi meg az emelkedést az ég felé, hogy hamarosan nekilásson a fickó elfogyasztásának.
Amennyiben valaki a levegőbe kerül, (addig a csapat többi tagja elérheti az erdőt) a kezei szabadon használhatóak nagyjából tizenöt másodpercig, a fegyvereket nem ejtették ki kezükből, viszont figyelniük kell arra, hogy bármit is cselekszenek, számolniuk kell a zuhanás veszélyével!
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Megvárja, amíg a Alec lefordítja a többieknek, amiket mond, és egyedül tőle érkezik ötlet, már amit meg is ért. Kicsit felvonja a szemöldökét, hogy hogyan a akar a másik tüzet csinálni itt a fagyban, de a másik valami kis sosem látott tárgyat vesz elő, ami még feljebb vonja a szemöldökét. A füst egyébként nem rossz ötlet, neki nem jutott volna eszébe, mert nincs annyi idejük, hogy tüzet csináljanak, de ha a quorsáknak van ehhez valami varázslatuk, hát legyen. - Jó ötlet, csináld – veregeti meg a másik vállát, majd a saját népéhez fordul. – Tüzet fog csinálni, hátha a füst megzavarja a Floveriant. A terv marad – mondja, majd miután mindenki „bekeni a másikat hóval” útnak indítja a menetet. Folyamatosan fohászkodik Shaz’or-hoz, aki számtalanul kegyes volt már hozzá. Meglepetésére tényleg lesz füst és valóban megzavarja a legendás lényt. Nagy szerencséjük van, de valahogyan megérzi, hogy ki csapta be őt, és rátámad Alecre. A számára egyre jobban tisztelt quorsa pedig helyt áll ismét, és megfutamítja a Floveriant. Már nincs messze az erdősáv, és jól tudja, győztek, az erdőben náluk az előny… - Lőjetek – kiáltja mindenkinek, és azonnal elenged pár vesszőt a nagy célpont irányába. Nagyon reméli, hogy mindenki így tesz majd, bízik az ítélőképességében. Természetesen a vadászösztöne is közrejátszott, hiszen egy ilyen lény legyőzése mindenkinek a javára válhat majd.
Éppolyan lemondó sóhaj hagyja el a számat Raven Vharan iránti epekedésére, mint mikor ő fejti ki hasonlóan velős véleményét az én aktuális barátnőmről. Szegény szüleink, vajon mit vétettek, hogy ilyen reménytelen gyerekek jutottak nekik? De legalább nem annyira reménytelen, hogy a kesztyűt ne fogadja el Raven, legalább az egyiket. Nem vártam a hálás pillantást, így talán még jobban esik, hogy kaptam. Jó róla gondoskodni, ha már másról nem akarok és a vele járó felelősséget is nagy ívben kerülném. Nem úgy a kalandot, mert kisvártatva olyan lény bukkan fel, ami érezhetően a perdaiakat is rémült döbbenettel tölt el, minket embereket nem különben, plusz némi csodálattal, ami engem illet. Húgomtól fel is hangzik a menetrendszerinti "baszki" és rögtön felé is fordulok a kérdéssel, amit láthatóan én tök komolyan kérdeztem. - Vigyázz, odafagyhat! - Vigyorodom el a magasabbra moccanó szemöldökök láttán, de tovább nem ugratom, mert már szinkrontolmácsolom is Vharan szavait. Nyugodtabb körülmények között figyelnék arra, hogyan ragozza az igéket, hogy tanuljak, bár eddig ezt a nyelvtani tudást sehogy se sikerült magamra szedni, de a nyugodt körülmények nem jellemzőek most. - Alec Delgado, személyesen. - Vigyorgok rá húgira, majd a hirtelen ötletemet elő is adom Vharan-nak, miszerint a füst is a segítségünkre lehet. Már ha a röpködő lény is úgy reagál rá, ahogy én azt gondolom, de úgy tűnik hogy a perdai vezetőnk is egyetért, vállveregetésére biccentek, de az öngyújtó működési elvét most nem kezdem el részletezni. Lehet a perdainak az is elég, ha működik, bárhogyan is csinálom. Már csak kivitelezni kell a tervet, Tywinnát néhány kaján pillantást kíséretében tapasztom be hóval, már amennyire megtapad a hó rajtunk, s míg ő is sort kerít rám, elpillantok Raven felé. Mosolyogva forgatok szemet, mikor látom, hogy hol tapasztja hóval Vharan-t. - Nem lentről támad az a lény és álmaid perdai pasija sem kézen állva fog futni! - Látom el kéretlen praktikus tanácsokkal őt, mintha nem tudnám, hogy mire megy ki ez az egész. De hát ahogy mondta, nem is Delgado-k lennénk, ha nem szívnánk kicsit egymás vérét. Biztosan ennek köszönhető, hogy kapok később egy hógolyót a mellkasomnak csapódni, de egy mosolyon és bosszúra való ígéreten kívül nem viszonozom a dolgot, mert éppen azon vagyok, hogy a környék pár bokrát meggyújtsam, legalább annyira, hogy füstöljön, ha nem is ég. Már csak azért is, mert látom, hogy Raven sem kész a sprintre, a perdaiak meg gondolom bírni fogják, de azért ők is szívesebben futnak úgy, ha közben kevésbé kell felfele nézniük. Nekem meg randim van... lesz, szóval nem akarok itt meghalni. - Gyerünk, gyerünk, füstölj már, vagy gyökerestül téplek ki és aztán gyújtalak meg... - Fenyegetek meg pár makacsabb bokrot szebbnél szebb jövőbeli kilátásokkal, közben igyekszem figyelni a csoport haladására is, hogy a füst takarja őket. Jah, őket igen, de a nagy mozgásban rólam lerázódik a rám tapasztott hó java, a füst engem takar a legkevésbé, s egyébként is én tűnhetek az akadályozó személynek a lény szemében, akit elsőnek ki kell iktatni, hogy a többiekhez hozzáférhessen, így mikor feltűnik újra, elkerekedett szemekkel állapítom meg, hogy pont felém tart. - Fasza... - Az öngyújtószerű tárgyat rögtön ki is ejtem a kezemből, az most nem kell és annak kicsiny lángja helyett nagyobb tűz lenne hatásos. Vagy nagyobb tűzerő, így az RT-S puskát kapom kezembe a tartópánttal együtt előrehúzva. Hirtelen el is felejtem, milyen átkozottul hideg van ezen a helyen. Nem próbálok meg elfutni, úgy vélem, hogy lesprintelni nem tudom az erdőig, másrészről sokkal kevésbé tudnék biztosan célozni és lőni. Hagyom, hogy közelebb érjen, na nem életveszélyesen közel, csak ahol a puska hatékonysága már megfelelőnek tűnik és akkor lövök rá párat. Félelmetesen kecses mozdulatai megbicsaklanak, ahogy találat éri a jégkarmot és felvijjogó hangja - szinte majdnem olyan jó, mint Raven sikítása - jelzi, hogy eléggé megsebesítettem ahhoz, hogy tovább ne folytassa útját felém. Mikor látom irányt váltani és visszavonulót fújni, azon nyomban pattanok fel és a puskát tartó kezemet az égnek, a távozó lény irányába lököm. - Whooohoooo! - Kiáltom diadalmas vigyorral, pedig tudom, hogy még nem győztük le, még visszatérhet - remélem, nem a rokonokkal - majd sietek én is az erdősáv felé - gyorsan csekkolva, hogy Raven is odaért, Vharan tényleg vigyáz rá helyettem is -, egy pillanatra torpanva csak meg, visszalépve a leejtett öngyújtóért, hátha kelleni fog még. Aztán uzsgyi, mert azért csapatban bármi ellen több esélyünk lesz, közben ellenőrzöm a puska tárát, s ha kell, újratöltöm, amíg még nyugi van. Persze ha visszatér a froverian, akkor megállok a futásban, s remélhetőleg már betárazott fegyverrel fordulhatok vele szembe ismét, hogy repetával kínáljam. Vagy futok tovább, ha Vharan jelzi, hogy az jobb megoldás és ők addig perdai nyílzáporba fogják a lényt.
Hirtelen olyan dologgal kerülünk szembe, amit én világ életemben nem találkoztam. Ilyenkor a belső hangom önkénytelenül suttog, hogy lépjek meg, vagy legalábbis próbáljam megsebesíteni a bestiát. Teszek rá egy próbálkozást, s az sem érdekel, hogy milyen eredménnyel zárul. Annyi késztetést érzek magamban, hogy ne ácsorogjak egy helyben, hogy huhu, itt vagyok a finom falat. Azonban a közelemben ott van Alec, aki elkezd rám havat tapasztani, s én csak értetlenül nézek rá. Nem tudom, hogy mi ez a nevetséges cselekedet? Nem ellenkezek a tapizása ellen, ha kiélvezte a testem, akkor jön az én sorom. Én nem tapasztok rá semmit, ha ott vagyok mellette, egy ugrással a földre teperem, s hemperegni próbálok vele. Érezheti egy perdai vadásznő erejét. Ha összehavazódtunk, akkor utána elválok tőle, hogy megkeressem, vagy próbáljam megkeresni az íjam, s behúzódni egy nyugodt helyre. Én cseppet sem választom az erdőt, inkább a köveket. Lassan elbújok egy nagyobb kő mögé, már ha találok. Onnan várom, hogy ez a helyzet rendeződjön. Egyelőre nem szeretnék a lény célpontja lenni.
*Alec most megtudhatja, miket gondolok én, amikor ő a csajokról mesél és minden másodpercben legelteti a szemeit valamelyik domború testrészükön. Én meg őt kezdem érteni, miért csinálja, mert a Dominiumon nincsenek akkora pasik mint a perdaim, és eddig nem kellett megdolgoztatni nagyon a szemeimet. Csak azért nem nyújtom a nyelvemet egyes beszólásaira, mert félek attól, hogy a végén még kint marad és úgy fagyok össze, szép is lenne kilógó nyelvvel sétálni a hóban. S ez a nyelv mentési stratégia vonatkozik arra is, amikor a szemöldökeimre figyelmeztet. Épp csak annyit csinálok a számmal, hogy tudja mire készültem, de végül nem fejezem be. Lassan már beszélni sem tudok normálisan, az összekoccanó fogaim miatt, de persze egy Delgado lányt ez nem tart vissza attól, hogy beszéljen, így engem sem. Hát, legfeljebb nehézkes, de majd Alec engem is fordít. Egymás hóval tapasztása nem kevés kételkedést eredményez, bár bőszen csinálom és viselem el, de hát a hó hideg és hamarosan átveszi a ruhám is, meg nedves is lesz és a szél…úgy gondolom nem lesz elég egy forró fürdő ahhoz, hogy kiolvadjak. Viszont jól megtapogatom a perdai pasimat, amit ő rezignáltan egyáltalán nem vesz tudomásul, Alec viszont megint beszól.* -Ddde erre kkkell legjobbannn vvvigyáznnni. És hhhha elesikkk és fffelnnnyársalja mmmmagát vvvele ebbennn a hhhidegbbben? *S csak szemet forgatok a szavaira, meg arra, hogy ő ilyesmire egyáltalán nem gondolt. Bezzeg amikor a perdai kiscsajt kell tapasztani, az ő kezei is fürgék és tapadósak, de csak akkor nézek nagyot igazán, amikor Tywinna nekiesik Alecnak és egészen különös módját választja a hóval való betapasztásnak. Hogy ez nekem nem jutott előbb eszembe, gondolatban tiszteletbeli Delgadová fogadom a kis csajt. Persze szép látvány lett volna ha én próbálkozom ilyen módon a nagy perdaival, úgy pattantam volna le róla, hogy öröm lett volna nézni, és még repülök is pár métert. Tele hóval és menekülési tettel, végre elindulunk…valamerre. A kietlen táj, aminek sivárságát a hó és néhány nyeszlett bokor tarkít, nem alkalmas arra, hogy bármilyen útirányt beazonosítsak rajta, nincsenek megjegyezhető tereptárgyak, ezért kénytelen vagyok elővenni a pda-t és megnézni a már letöltött műhold felvételek között az erre vonatkozó részeket és olyan helyet keresek, ami alkalmas lehet Svensson botrányosan mocskos kísérleteinek elrejtésére. Alec kissé hátramarad, mert a terv az, hogy felgyújtja a bokrokat, hátha a füst eltakar minket – meg talán levegőt sem kapunk annyit – de kicsire nem adunk, a nagy meg nem számít. Hátramaradnék a bátyámmal, ha lenne még egy öngyújtó, vagy más amivel segíthetnék neki, de azért megpróbálok picit lemaradni, hogy ha a lény visszatérne, tudjam fedezni…persze csak ha Vharan hagyja és nem ráncigál magával. A lény azonban úgy tűnik fel, hogy már másodszorra felejtek el sikítani, legalábbis időben. A súlyos szárnycsapkodásokat nem lehet nem meghallani, de addigra Alec már megsorozza néhány tölténnyel, a lény előbb sikolt fel mint én, de nem maradok le. * -VVVÍÍÍÁÁÁÁ! *Kissé vérszegényre sikeredik, mert két fog összekoccanás között kiáltom el magam, attól félve, hogy a sebzett vadállat még dühösebben támad majd Alecra, de végül visszavonul. Ám a megkönnyebbült sóhaj sem olyan, mint rég, a hidegtől égő tüdőm lázad a nagy megpróbáltatások miatt és néhány köhögés lesz az egészből. * -Mmmég egyssszer nnne csinnálj illlyet Alec. A fffrász jjjött rámmmm. *Egy röpke pillanatra ölelem meg mikor visszaér hozzánk, csak úgy pattog le rólam a kissé megfagyott hó, és aztán olyat teszek, amilyet eddig még talán soha. Befogom a számat. Vagyis nem beszélek, egy hangot sem adok ki a következő sikításog, de lehet, hogy még azt sem fogok. Az orromon veszem a levegőt, a menetelésem kizárólag a túlélésről szól, magamban mantrázom, hogy „Még élnem kell, még nem végeztem” s teszem egyik lábamat a másik elé, addig is mozgok.*
Amennyiben létezhet olyan helyzet, mikor nem kell a rendelkezésre álló töltényekkel spórolni, akkor az pontosan ez lesz. A Froverian nem elégszik meg egyetlen elrabolt perdai lélekkel, neki úgy tűnik több kell attól, és újból mutatja magát a felhők közül előtűnve. Miután a faeserin-i "barátaim" nem tudnak saját képességeikkel kárt tenni a felbukkanó lényben, nyúlcipőt húznak és meg sem állnak az oltalmat biztosító erdősávig, ahol a jókora fák sűrű elrendeződése nem engedi, hogy baja essen a védelmet keresőknek. Mivel sem én, sem a fejvesztve rohanó perdai fickó nem havas teljesen, így az álcánkról könnyedén elmondható, hogy teljes csőd. Egy mozdulattal lerázom a testemet melegítő szőrméről a hevenyészve ráhordott havat, majd célba veszem a TW-S-sel és leadok néhány lövést a repülő vadász irányába. Különösebb hatást nem érek el, Alec viszont annál inkább, már, ha azt annak vesszük, hogy magára vonja az árny figyelmét a füstölős magánszámával. Nem tartom túl eszes elgondolásnak tettét, bár azt el kell ismernem, hogy férfiasan bátor cselekedet megmenteni a csapattársak életét cserébe a sajátjáért. Igazán élhetett volna még, de hát ő tudja, lehet ilyen pátoszi hangulatban szeretett volna távozni az élők sorából, amit én sem akarok túlságosan megzavarni. Tegye azt, amit jónak lát. Kisvártatva azonban lövések dördülnek és a párharcból az idősebbik Delgado kerül ki győztesen, ami a Jégkarom visszavonulásával jár. Szinte hihetetlen látni, ahogy ez a mesék határán szárnyaló lény távozik a színről, bár ahogy hamarosan ki is derül, nem véglegesen hagyja maga mögött a csatateret. Utolsó előttiként érkezek a védelem sávjába és máris fél térdre ereszkedek, hogy stabilan meg tudjam támasztani a kezemben lévő tüzelésre kész fegyvert, mert egy újabb rohamra készül ellenünk a Froverian. Fordítani sem kell vezetőnk szavait, hiszen a mozdulatokból, a készülődésből tökéletesen látszik számomra, hogy hamarosan megütközünk a vészesen közeledő támadónkkal. Nem hamarkodom el a lövést, de amint elérkezik az idő nem kímélem a dögöt, és ha kell beleeresztem a tárban lapuló összes golyót.
A Froverian számára a perdai-ember osztag jelenléte pontosan olyan furcsán ható és egyedi érzetű, ahogyan az osztag is csak nehezen tér napirendre a fölött, hogy itt a hegyek csúcsa közelében, a fagy birodalmában is található élet, méghozzá a legendák övezte lény személyében. Mivel a mitikus szárnyas lény még sosem botlott emberekbe, ezért a fegyvereik, testére gyakorolt hatásait sem ismerheti tapasztalataiból, sőt talán még magát a fizikai fájdalmat sem érezhette eddigi élete folyamán egyszer sem. Élőhelye csúcsragadozójaként belső késztetést érez arra, hogy újból saját karmai közé vegye a megbicsaklott irányítást és végezzen a betolakodókkal, akik nem tisztelik eléggé jelenét és nem hajlandók tálcán kínálni magukat. Alec nem mindennapi hőstettéért a faeserin-i erősítés minden egyes tagja hálás, akik szemében az utóbbi percekben sokat nőtt a Quorsa. A remete után ő a második személy, akitől fenntartások nélkül fogadnának el parancsokat. Tywinna akkor jár a legjobban, ha nem keres a kietlen, hóval borított tájban terjedelmes sziklaformációkat és a csapattal tart. Raven némiképp felmelegedett a futógyakorlat hatására, megfagyni a következő félórájában biztosan nem fog, még akkor sem, ha az erdő magasabban fekvő, túlsó oldalán feltámadó jeges szél miatt később mégis másképp fogja magát érezni. A PDA nem túl éles, ámde mindenképp hiteles műholdképein látható a fennsík és a körülötte húzódó felszínalatti barlangrendszer szövevényes hálózatának néhány kisebb-nagyobb bejárata. Az itteni viszontagságos időjárás elől a barlangok mélyére kell húzódni ahhoz, hogy valahogy túl lehessen élni a fagyban, de az eltűnt siklót is könnyedén el lehet némelyik üregben rejteni úgy, hogy az esetlegesen még működő jeladók kiküldött pozícióadatait senki se tudja befogni... kivéve, ha valaki egész közel van hozzá és ért egy csöppet a technológiához...
A Jégkarom azonban támadó közelségbe ér, és lábain lévő gyilkos karmokat szélesre tárja, hogy egyszerre két áldozatra is rárabolhasson, akikkel aztán megtöltheti bendőjét.
Gurítás tíz oldalú kockával a Froverian túlélésére:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
Páros: Ennek a példánynak óriási szerencséje van, no nem azért mert bárkit is le tudna vadászni a különítményből. Nem. Sokkal inkább azért, mert életben marad a végeláthatatlannak tűnő sorozás után és esélye nyílik arra, hogy az utolsó pillanatban, még sérült szárnnyal éppen a fák csúcsát elkerülve a magasba tudjon emelkedni. Rémült, fájdalmas visítással jelzi a környezetének, hogy nagy bajba került, és bár hiába a fegyverropogás, valamint a folyamatos, fejére mért nyílzápor, élve kerül ki az összecsapásból, de már nem fog visszatérni egy újabb körre. A csapat folytathatja megkezdett útját a barlangok irányába, melyek innen már nincsenek túl messze.
Páratlan: A csodás lény még nem sejti milyen túlerővel kell szembenéznie hamarosan, ami nem csupán fizikai erőfölényt jelent, de mentálisan is képesek az ellentámadók a vadászok királya fölé emelkedni. Minden elképzelhető eszközzel megszórják a szárnyas bestiát, aki előbb a sebesség, majd a kiszolgáltatottság tehetetlensége miatt csak sodródik az árral, mígnem az immáron hófödte talajra csapódva, élettelen, kilyuggatott testtel érkezik meg Vharan lábai elé. Üveges tekintetével mintha figyelné a férfi cselekedetét, viszont élet már egy szemernyi sincs a termetes lényben.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Nagyon örül, hogy Alec terve és az övé sem mondott csődöt, minden a terv szerint halad. Az időjárás nem kegyes senkihez, látja, hogy ha valahogy túlélik ezt, hamar valami melegebb helyre kell menniük, különben sokan komolyan ágynak eshetnek. Remélhetőleg hamar megérkeznek, számításai szerint mindenképpen. Már csak túl kell élniük a találkozást a legendás lénnyel. végül is ez, egészen jól sikerül Alec pedig meglepően jól vizsgázik a szemében. Nyilván van benne szerencse is, meg az is, hogy a „madárka” nem találkozott még ilyen nagyobb harcra kész különítménnyel, de vitathatatlanok a quorsa tolmács érdemei. Mindenkit lövésre ösztökél, és nagyon sokan rá is lőnek a lényre, de sajnos nem szerzik meg a hőn áhított trófeát. A lény elmenekül, ő még sokáig követi a szemeivel, majd a társaság felé fordul. - Jó harc volt, Shaz’or próba elé állított minket, de átmentünk rajta. Shiennel fénye pedig beragyogott minket, és úgy néz ki, hogy a vendégeinkhez is kegyes. Áldott legyen a nevük – bólint, majd egy rövid szusszanás után folytatja. - Nem vagyunk már messze, hamarosan megérkezünk. Egy kicsit megpihenünk, majd felkeressük a quorsa sámánt… aztán elpusztítjuk. A figyelem az ne lankadjon, már nincs sok odáig – fejezi be, majd elindul abba az irányba, amerre sejti a barlangokat. Elég régóta járja már a perdát, hogy bizonyos mintákból rájöjjön, hogy merre járható, vagy sem az út. Nagyon reméli, hogy találnak olyan barlangot, ahol megpihenhetnek. Továbbra is felváltva használja az érzékeit, hogy ne érjek őket meglepetés.
Hempergés, Húgi-ugratás, válaszára való fejcsóválás, majd bokor-füstölés és Jégkaromra való lövöldözés után sikeresen elérem az erdő vonalát én is, ahol szusszanhatok és kiélvezem, hogy az adrenalin adta lökettel nem is érzem úgy most a hideget, mint mondjuk éreztem jó fél órája. Kis zavart mosollyal és biccentéssel fogadom a perdaiak hasonló gesztusát felém, nem vagyok hozzászokva az elismerésekhez - pláne katonainak mondható területen - és nem is érzem, hogy kiemelkedőt nyújtottam volna, csak azt, amit abban a helyzetben a legjobbnak éreztem tenni, részben, hogy én is túléljem. Na meg ne Raven előtt purcanjak ki. A fém-karom látványától elájult, hát ettől hogy eldobta volna magát, még Vharan szerelmes ébresztő csókja is lehet kevés lett volna elsőre - érzésem szerint húgom taktikusan a harmadik csóknál ébredt volna csak meg. Egy dolgot sajnálok: nincs szuvenírem a jégkaromból, elrepült anélkül, hogy legalább egy fogát itt hagyta volna. - Rendben, legközelebb megetetem magam vele! - Teszem meg a testvéri nagyesküt húgomnak, hogy többet ilyent nem csinálok, ahogy azt kérte. Szava sem lehet! Bár lehet szegénynek azért nincs, mert épp kockásra fagy a nyelve is, amivel beszélhetne, így közelebb lépek és lehúzom jobbomról is a kesztyűt. Ha nem tud beszélni, ellenkezni sem tud eléggé, ezt ki is kell használni! - Vedd fel! - Ritkán mondok neki bármit is ilyen erélyesen, ellentmondást nem tűrő módon véve elő a báty-kártyát, de így van neki nyomatéka. - Visszacseréljük a kabátokat? Ez melegebb lehet... - Kérdezem még tőle, bár belátom már itt, hogy a kérdést kár volt kérdésként megfogalmazni, helyette ezt is a ritkán használatos előbbi kártyával kellett volna előadni. Ezután vagy egy esetleges gyors kabátcsere közben fordítom Vharan szavait is, és mikor folytatjuk az utat, megyek utána, ha kell, Ravenbe karolva, hogy segítsem és hogy féloldalról melegítsem. Nem sok, de mást hirtelen nem tudok tenni. - Ha odaérünk.. és kiderül, hogy ez a Svensson... már jégkocka hónapok óta... azért kicsit morcos leszek... - Jegyzem meg menet közben a saját nyelvünkön. Kezd csökkenni az adrenalin adta löket.
*A frász jött rám azt látva, hogy Alec-et szemelte ki a jeges szél szárnyán repkedő, bazi nagy izé. Csak a hidegnek köszönhető, hogy nem találtam rá jobb nevet, de lássuk be, még akkor sem vagyok kreatív névadásban, ha nem fázom. * Reményeim, hogy megmenekültünk tőle, még koraiak, hiszen épphogy letudom a vérszerinti kötelező tesó ropogtató szeretgetést és megdumálom magammal, hogy nem fogok halálra fagyni, mikor a lény visszatér. Némi fáziskéséssel ugyan, de én is lövök rá, már csak bosszúból is, mert nem elég, hogy hideg van és gyalogolnom kell, még ez a szemét is kitüntet az aljas támadásaival.* -Azt pppróbbáld mmmmeg. Akkor mmmegöllek. *Vágok vissza a bátyámnak hasonlóképp, de jelen körülmények között nem díjazom a humorát. Igazán nem tudom mi tart még életben, néha magam is elcsodálkozom magamon, és ez a támadás utáni pillanat, pont ilyen. Sírni szeretnék, de csak magamban teszem, így adva ki a keserűségemet és a fáradtságot ami hullámokban tör rám. Iszom egy kortyot a maradék Búfelejtőből, de nem nyelem le azonnal, hanem forgatom a számban, hagyom, hogy a nyelvem elzsibbadjon tőle, hogy a minimálisan felszívódott alkohol egy kicsit felgyorsítsa a vérkeringésem és csak azután küldöm gyomorba. Megint körbekínálom, csak kortyok maradtak, de talán most még az is jól jön valakinek. Alec a kesztyűvel viszonozza a jó cselekedetemet, bár nem fogadnám el, de rohadtul fázik a kezem, és rám is tukmálja. * -Mmmost olyannnn vagy mmint appa. *Szerényen megpróbálkozom egy szemöldök összevonós szigorú nézéssel, de elveszem a kesztyűt és a kezemre húzom. A kabátra viszont rázom a fejem azon megfontolásból, hogy akkor le kellene vennem előbb azt, amit már magamra kötöztem. Nincs az a hegynyi perdai pasi, akiért most levetkőznék.* -Nnnemmm. *Röviden válaszolok, ebből is látszik, hogy nem vagyok topon. Míg a Nagy Perdai Pasim beszél, pihenhetek, de nem állok egy helyben. Toporgok és a csizmában külön-külön mozgatom a lábujjaimat. Most jövök rá anyánk igazára, miszerint az ember a lábáról fázik fel igazán. Csak nézem a pasit, csüngök minden szaván, bár fingot nem értek belőle, de a hangja magával ragadó, akárcsak a teste – már amennyit éreztem belőle hótapasztás közben – és a hanglejtés, a szavak…baszki, ha sokáig beszél, leizzadok. * -De szépen mondta. *Mit tesz a forró férfi szó?! Ezt az egy mondatot képes vagyok kiejteni mindenféle vacogás nélkül. Fogalmam sincs mit mondott, de nagyon tetszett. Gondolom Alec, ismerve a perdai nyelvtudásom szintjét, ami a zéróhoz közelít, értetlenül vagy kíváncsian néz rám, mire megvonom a vállam. * -Ssszépennn mmmondta. *Elmosolyodnék, de csak görcsös rángásra telik, arcom minden izma belefagyott a legutolsó állapotába. Ezek után nézek rá a pda-ra, bár ahhoz hogy kezelni tudjam, le kell vennem a kesztyűt, mert elég nagy rám, de annyira már felmelegedett a kezem, hogy ne okozzon most problémát. Menet közben szólok Alecnak, hogy fordítson majd Vharannak, merre menjen.* -Arra bbarlangokkk vannak. Mmmmenjünk előre. *Denisov felé nézek, és ha nem figyel rám, integetek, hogy magamra vonjam a figyelmét. Már nem beszélek, úgy is megértjük egymást szavak nélkül is, csak intek, hogy csatlakozzon hozzánk és előre mutatok, majd a nadrágomon arra a részre, ahol a bugyim sejthető. Ebből tudhatja, hogy a bugyi fétises Svenssonról van szó. A végén megtanulok kommandósul. Végül megpróbálkozom egy kereséssel, hátha rátalálok valamilyen jeladóra. Svensson tutira nem a két kezében hozta fel ide a szörnyeit, meg az egész labort.*
Mivel úgy látom, hogy az égi fegyvereknek nagyon is jó hasznát veszi a csapat, a cél sikeres elérésének érdekében nem fogom vissza magamat, és megkínálom minden jóval, ami csak kifér a csövön. A különítmény ereje végül meghátrálásra bírja a vadat, aki fájdalmas sikoltások közepette reppen végül el az utunkból és minden bizonnyal letesz arról az elgondolásáról, hogy zsákmánynak nézzen minket a jövőben. Megnyertünk egy újabb csatát, ami ezen a rideg vidéken úgy gondolom óriási tett, ezért egy széles vigyorral egyetemben osztozok a perdaiak kitörő örömében, miközben a fegyverbe helyezem az utolsó nálam lévő tárat. Miután mindenki levonta a megfelelő konzekvenciákat, én pedig újból visszautasítom az immáron nem csak remegő hangú, hanem a didergéstől, de még nem az italozástól remegő kezű Raven búfelejtő, bendőmelegítőjét, tovább indulhatunk megkezdett utunkon, hogy hamarosan elérve a fennsíkot, végre összefussunk és örökre lezárhassuk nem mindennapi ügyünket a Szörnymesterrel. Látom Ms. Software kalimpálását, amiből először azt hiszem, hogy pisilnie kell, aztán azt, hogy nem tudja lehúzni a bugyiját és segíteni kell benne, majd végül leesik, ami számára eddig is egyértelmű volt: ne veszítsük el egymást szem elől, mert hamarosan a bugyifétises doki elcseszett birodalmába kerülünk. Miközben a lány felé tartok, azon gondolkozom, hogy előbb nekem kellene megtanulnom planetológusul, mielőtt ő kommandérosul. - Tartson ki Raven, már nem sokára ott vagyunk, és akkor jól befűtünk ennek a gazembernek. - erős karommal magamhoz, pontosabban meglátása és orra szerint is a büdös perdai szőrmeruházathoz húzom egy kis melengetésre, melynek, ha a jó oldalát érzi, pontosabban nézi, akkor a teljességgel fagyottnak hitt orra hirtelen olvadásnak indul a kellemes melegben. - Remélem Nikolina-Raven jól van, kicsit aggódok érte. - tudom, hogy a faeserin-iekhez tartozik, és csak is ők tudhatják, hogy mi a legjobb a gyermeknek, de mint pótatyja azért aggodalmamat fejezem ki fogadott anyja irányába, mellyel nincs más tervem, csak egy kicsit elterelni társam figyelmét a jelenlegi legnagyobb problémáról: a rettenetes hidegről.
A Nebel próbatételeit csak az arra érdemesek élhetik túl, és azok a szerencsések, akiket a ködbe burkolózott hegyvonulat az ormai közé fogad, sosem feledik az érzést, mikor elérik a Fennsíkot. Közel sem ez a legmagasabb pont, de innen már fentebb csak speciális eszközök birtokában vezet az út. A csapatot nem rettente meg az alacsony hőmérsékletből fakadó fagyos eső érzete, vagy az erős, csontig hatoló szél vágásai a sziklapárkányon, de még az intenzívvé váló havazás sem tántorította el a szívükben és lelkükben is megkeményedett résztvevőket céljaik elérésben. A portyázó, perdán kívüli dögök sem nehezítették meg túlságosan a dolgukat, akik közül kettőt már a túlvilágra is küldtek és az egyik legendás lényt is megfutamították. Az osztag valóban felkészült erre a misszióra, a leszámolásra, ám a végjáték még csak most következik...
Vharan, igazi vezetőként tölti be a pozícióját, rendezi a sorokat és alakítja a továbbhaladás kérdését. A perdaiak felnéznek és hallgatnak a remetére, aki eddig minden helyzetből ki tudta vezetni a különítményt, amiből joggal következik, hogy úgy gondolják: az Istenek segítik a férfit. A hegyvidék ismerője az utolsó néhány kilométeren, a bokáig érő hóban sem hagyja el a hitét és tapasztalatira támaszkodva felvezeti embereit a barlangok, a felszín alatti járatok és a zord körülményektől felaprózott sziklák nem mindennapi világába. A fogcsikorgató hideg a faeserinieket nem hatja meg, a hegy lábánál töltött évek megedzették őket, hozzá vannak szokva az efféléhez, ahogy a vezető és Tywinna sem vacog, úgy Alec sem fog idő előtt megfagyni idefönt. Denisov-ot védi az öltözéke, bár mindenki közül ő érezheti egyedül úgy, hogy háromszor ilyen hideget is elviselne, hiszen semmit sem érez a külső körülményekből. Raven viszont kis híján a bugyijába fagy, de hát, aki nem viseli a szőrmét és csak az alkoholra hagyatkozik, sajnos előbb vagy utóbb dehidratálódik és elfogyasztja az utolsó tartalékait is. Egyelőre az élete nincsen veszélyben, de fagyási sérüléseket könnyedén szenvedhet.
Gurítás tíz oldalú kockával Raven fagyási sérüléseire:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-4: Legnagyobb veszélyben a lábujjai vannak, melyeket szinte már nem is érez, amiből egyenesen következik, hogyha túléli a hideggel és a Svensson-nal történő találkozást, sajnos fagyásos sérülésekre kell számítania.
5-9: Az Égtükör-hegység magaslatairól figyelő istenségek fagyoltalmát az egész küldetés alatt élvezheti, így az esetleges visszatérése után sem kell komoly fagyásos sérüléssel számolnia.
Denisov és Raven PDA-ja szinte egyszerre jelez valamit, majd hirtelen elnémulnak a szerkezetek. Mivel a planetológus gépe sokkal fejlettebb és masszívabb, mint a Közlegényé adatokat is lekér a szinkronizált egységről, amire ha gazdája vet egy pillantást azt láthatja, hogy valami mozgásba lendült a közelükben. A nagyobbacska barlang közelében, ahová érkeztek, nem valami jó a vétel és a fejük fölött húzódó légrétegek vastagsága sem elegendő ahhoz, hogy bármit is felmérjen szabad szemmel, ám Vharan a képességeinek hála, morajlást hallhat, így ideje is van felkészíteni a csapatot egy esetleges támadás kivédésére.
A menekülési utak a következők: Jobbra a barlangok és hasadékok felé, vagy balra a ködbe vesző, ismeretlen nyílt terep irányába, esetleg maradni a kettő között a méretes sziklák védelmében. A döntés a kezében van.
Nagyjából tizenöt másodperccel később a ködfátyolból egy kisméretű, de annál mozgékonyabb sikló tűnik elő, fedélzetén személyesen Svensson-nal, aki kihangosítva beszédét jól érthetően harsogja be a környéket. - Hát ennyire nem hiányoztam senkinek, hogy hónapokig még csak hírből sem észleltem errefelé egyetlen dominiumi készülék jelét sem? Attól tartok, hogy a végén meg fogok sértődni és az bizony senkinek sem lesz jó. - a perdaiak talán ámulnak a repülni tudó, masszív égi madár láttán, viszont a pilótát ez nem fogja visszatartani attól, hogy a támadósiklóval odapörköljön nekik egyet. - Ha már itt vannak, akkor azt mondom, hogy játsszunk egyet, egy életre-halálra meccshez mit szólnak? - választ sem várva nyitja ki a sikló rámpáját, melyről egy fekete árny távozik sebesen, feltehetően nem e világi teremtmény, amit irtózatos sebessége is visszaigazolni látszik. - Ketten vagyunk, lássuk csak... mennyien is vannak? - tesz egy tiszteletkört a csapat feje fölött, felkavarva mozgásával a havat, amivel erősen korlátozza a látási viszonyokat. - ...ez aztán az aránytalanság... maguk meg majd egy tucatnyian. - neveti el magát a teátrális elemeket is felvonultató monológja közben, de már életre is kelti a gépre szerelt KFH büszkeséget, a GG fegyvercsalád két példányát, melynek hőkereső célzó-automatikája hamarosan tüzelési állapotba hozza a mordályokat.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
A nagy rohanás után egy rövid szusszanást engedélyez a csapatnak. Annak ellenére, hogy tudja a quorsa-k nem feltétlenül bírják a hideget annyira, mint az itt élők. Ugyanez lenne a déli tájakon élő perdaiakkal is, hiszen pontosan tudja, hogy ő mennyire rosszul bírja a meleget az ott élő fajtársaihoz képest. A hidegben viszont nincs akkora problémája, most is melegen tartja a kabátja, ami természetesen az ő általa levadászott jégpárduc bőréből való. Hátra-hátra pillant időközben és látja, amit várt is, hogy Raven nehezen bírja a hideget, de jelenleg nem tud mit tenni a nő kényelmének érdekében. Arra koncentrál inkább, hogy minél előbb odaérjenek, és melegebb helyre vezesse a kis csapatot. Minden tapasztalatát beveti, hogy az egyre mostohább körülményekben is magabiztosan haladhassanak a cél irányába. Ez nem könnyű a csípős szél és az egyre mélyülő hó miatt. De eddig jól haladnak, felsejlenek a barlangok, és a furcsa fennsík. Fura hangokat hall hirtelen, de be tudja azonosítani, hogy az idegenek villogó szerkezeteiből jön. A morajlás viszont elölről jön, és kérdéses, hogy mély hóban mennyi idejük van, hogy fedezékbe húzódjanak. Gyorsan döntésre jut, minden másodperc számíthat. A nagy sziklák közötti fedezék elég védelmet adhat, nem tudja, hogy a közeli barlangokban él-e valami ismeretlen, vagy nem ismeretlen, de friss húsra éhező lény. Az ismeretlen ködbe pedig nem fogja bevezetni a társaságot, ha már eljutottak idáig. - Mindenki keressen fedezéket, abból az irányból érkezik… valami – szól, majd nyílvesszőt vesz elő, aminek a hegyét zöld, halvány derengés különbözteti meg az egyszerűbb lövedékektől. Hamarosan megérkezik a célpont, azonnal ráismernek az égiek villogó dolgán mutatottak alapján. Azt, hogy mit beszél a repülő szekéren, nem érti, de pontosan felismeri a fenyegető élt a másik hangjában. - Tywinna, a lovast – adja ki az utasítást, nem egyszer látta már lőni a nőt, amióta együtt vannak, és úgy tűnik ő a legjobb lövő közöttük. – Mindenki próbáljon fedezékben maradni és figyeljen a dögre is. Zárjuk le ezt – mondja ő, majd felkészül, hogy ha a dög a látóterébe ér, azonnal kilőjje a szemét. Ha nem sikerülne elsőre és a dög rátámadna, megpróbál kitérni előle, miközben előhúzza szent tőrét, hogy felvehesse a versenyt a valószínűleg élesre fent karmokkal.
- Kegyeletsértő. - Bólogatok rá úgy, hogy sejthetően hasonló "ha kinyiffansz, megöllek" beszélgetés már elhangozhatott az évek alatt köztünk párszor. Szó se róla, én is agyoncsapom, ha feldobja itt a kiscsizmás talpát. A Búfelejtőt elutasítom, úgy nagyjából rendben vagyok, legalábbis úgy érzem, hogy a helyzethez képest jól vagyok, s ez felveti azt is, hogy Raven nagyon nem így néz ki, a kesztyű párját rá is tukmálom. - Csak most. - Mosolyodom el haloványan, hogy én sosem leszek olyan mint apa, belém nem szorult annyi felelősség, mint belé. Meg ő valószínűleg most jól leszidna minket, hogy mi a francot keresünk itt és jobb ha lapítunk, hogy anya meg ne tudja. Míg fordítom Vharan szavait, addig Raven-t ölelgetem, ha már kabátcserét nem vállalt be, igaz, fentről hiába érzi jól magát, ha közben a lábai fagynak meg. A cipőcsere nem opció, néhány számnyi különbség van köztünk, orra is esne benne, én meg a lábujjaimat tudnám legfeljebb beledugni az ő kicsi lábbelijébe. - Plusz zoknit? - Kérdezem még közbekotyogva húgom Vharan utáni olvadozása közepébe, szépen illúzió-rombolva. Nyilván nem hoztam ide fel magammal extra példányokat, de jobb ötletem nincsen, mint sajátjaimat felajánlani. Én zokni nélkül is elleszek egy darabig, a nagyméretű ruhadarab meg nem olyan problémás rajta sem, mint cipő esetén. Ha ezt elfogadja, akkor indulás előtt még gyorsan megejtjük a zokni-bizniszt, s aztán megyünk tovább... Raven integetésére én is felfigyelek, minthogy mellette haladok, a bugyira mutogatását annyira sem értem, mint Denisov, azt hiszem, pisilnie kell és végképp érthetetlen, minek jelenti ezt így be? Denisov aztán komolyan veheti a fenékőr szerepkört! De legalább ő is besegít Raven melengetésébe és addig se a hidegre gondol húgom. Vharan-ra figyelek fel ekkor már, aki láthatóan valamit észlel és megállítja a csapatot. - Fedezékbe! Jön valami. - Fordítok gyorsan Raven-nek és Denisovnak, s már húzom is őket a sziklák felé egyelőre, ha nincs jobb ötlet. Egyelőre még én se tudom, mi az, ami jön, arra gondolok, hogy előbbi szárnyas barátunk párja, esetleg anyukája tért vissza meglehetősen zabosan. De ez a kétely a következő pillanatban eloszlik, mikor a sikló feltűnik az égen és meghalljuk Swensson hangját. Öcsém, ennyit dumálni és ebben a stílusban! Menten elkérem Raventől a Búfelejtő maradékát, hogy bírni lehessen ezt valahogy, de tettbe ez nem fordul, mert ekkor nyílik a rámpa. Ó, fasza, a harmadik kis ölebe! Remélem, többet nem tenyésztett ki itt nagy unalmában, de nem is tudom mi a nagyobb gond most: a lény vagy ahogy fordul a sikló és a mordályok felénk mutatnak? - A barlangba! Vharan! Bújni el! Van barlang más kiút? - Figyelmeztetem és kérdem gyanúsan ideges állapotban. Nem véletlenül érdeklődök a barlangok felől, ha oda bemenekülünk a sikló elől ott vagyunk a legjobban védve, nem mellesleg a szörnyike is csak egy oldalról tud minket érni, ugyanakkor ha ránk omlasztják a bejáratot, akkor előbb vagy utóbb, de valahol ki kell jutni. Magam részéről a barlangok felé tartok szaporán, hogy érezzék a perdaiak is, hogy lehet jobb tartani a tempót, mert a sziklák szerintem sokáig nem tartanak ki, pláne ha majd vissza is fordul a siklóval Swensson. - Raven! A barlangba! - Kiáltom nekik is újra, őt keresi tekintetem, mert a húgomat nem akarom egyedül - fenékőr vagy nagydarab perdai ide vagy oda - kint hagyni, érthetően elsősorban őt védem. A figyelem megoszlik, a siklót is figyelni kell, mikor akar lőni az őrült tudós, és húgomat is megtalálni, na meg a szörnyet is figyelni. Utóbbit, ha valaki közelébe jut - főleg ha az a valaki Raven -, akkor az RT-S puska lövedékével kínálom meg. Ha Ravenre támad, akkor még közelebb is megyek, hogy a célzás még pontosabb legyen, jobban hatótávon belül legyek.
*Alec egyetlen szavára, egyetlen vállrándítással felelek. A mosolyt már régóta hanyagolom azon megfontolás céljából, hogy úgy sem látszana. Mosoly vagy vicsor, a végén még engem is Svensson szörnyének néznek, bár azokhoz kicsi vagyok. Eskü sajnálom a bátyámat, hogy összehozta velem a sors erre az őrült és hideg, legfőképpen meggondolatlan küldetésre, lassan az összes ruháját felajánlja nekem, hogy ne fázzak. Csak a kabátcserében voltam benne, és elfogadtam a sálat, amit már övként használok, utoljára a kesztyűt. Több cuccot miattam nem fog levenni az is biztos. * -Cccsak mmmost. *Bólintok, és ha még megy a hálás pillantás, azt kap tőlem. Egymást ölelgetve melegedünk – konkrétan én – miközben lefordítja azt a bájos és szexi szöveget amit a kívánatos perdai szónokol. Majd elolvadok, sajnos csak képletesen, pedig most jól jönne egy kis meleg, amitől a testem is olvadni kezdene. Ebbe a plátói olvadásba rondít bele valami zoknival, fogalmam sincs mit akar, az első három másodpercben csak pislogok, aztán amikor rájövök, hogy újabb ruhadarab kerül felajánlásra, összeszorított ajkakkal megrázom a fejem. Viszont Alec ajánlata ad egy ötletet, ami ha nem is tökéletes, de legalább némi időt és esélyt ad a lábujjaimnak. Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Míg tart a rövid pihenő, előszedem a hátitáskámból a Bruce-tól lenyúlt energiaszeleteket. Nem mondom, hogy nem jön jól, de a lényeg nem is a kajában van, hanem a csomagolásában. Az egyiket Alecnak nyújtom, de ha nem kell neki, majd Denisov, bár ő sosem éhes, pláne nem akkor amikor szarban vagyunk, ha végképp nem kell senkinek, mindkettőt megeszem. Amíg nyammogok, leveszem a csizmát, de csak addig, hogy az energiaszelet csomagolását a lábujjaimra tekerjem. Ad egy kis szigetelést, ha meleget nem is. Rácuppanok aztán a pda-ra, majd leadom a pantomim műsort, amiből Denisov nem sok mindent ért meg, a zavaros tekintetéből és megnyúlt arcából erre következtetek. Szerencsére ha meg nem is, de félre sem ért, így a bugyim a helyén marad. * -Nnnekem fffűtsön bbbe Dennnisov. *A figyelmemet néhány röpke pillanatra sikeresen eltereli a hidegről, bambán nézek rá, majd rájövök, hogy Denisov rosszul van és lázas. Csak azért beszélhet félre, mikor szinte anyai aggódását teszi közkinccsé. * -Jjjobban mmint mmi. Nnnyugi. *Annyira szeretnék most a kis szaros helyében lenni. Nekem azonban ez a rohadt hideg jutott, a gyaloglással, ami jó benne, hogy ketten is közrefognak, legalább a jeges szél egy részét felfogják. A pda-t el is tettem addig, míg a barlangokhoz nem érünk, hasznát akkor veszem majd amikor a hegy gyomrában meg kell találni a helyes utat. Arra nem számítok, hogy nagyon gyorsan kell bejutnunk a járatok egyikébe, én már nem hallok semmit, hogy mi honnan és micsoda. Csak a pda-n látom, amit a barlang közelébe érve ismét elővettem, hogy valamit jelez ami mozgásban van, de túl nagy az interferencia és csak annyit látok, hogy nagy. * -Valami közeledik és nagy. *Vharan szavait nem értettem, Alec fordításával egy időben figyelmeztetem én is őt, aztán bólintok. A barlangok rajzolatait nézem miközben megyek tovább előre, de fel kell néznem, amikor a sikló kibukkan a köd fátyolából. Elmondva szinte lírikus, de a látvány már cseppet sem szemet gyönyörködtető, pláne, hogy megjelenik Svensson is. Szabad kezemet emelem fel a szónoklása közben, felé nyújtva mutatom neki a középső ujjamat és jelentőségteljesen még meg is lengetem. Addigra Vharan már ki is adja a parancsot a tüzelésre, én ugyan ezt sem értem, de abból egyértelmű, hogy rajtam kívül mindenki fegyvert ragad. A barlang felé indulok, a bejáratnál állok meg, hogy bevárjam a többieket. * -Alec! Bbbefelé! *Én nem gondolkodom azon, hogy van-e kijárat máshol. Mindegy. Megoldom azt is ha nincs, csak menjünk be, akkor Svensson lényének a mozgástere is leszűkül. * -MINDENKI IDE BEEE! *Kiáltom feléjük, de csak akkor indulok be, ha legalább Alec és Denisov velem tart. Értelemszerűen a sajátjaimat menteném előbb, a perdaiak tudnak magukra vigyázni és nem fáznak. *
Ahogyan a lélekmelengető itókát, úgy a felkínált energiaszeletnek nevezett dominiumi valamit is kedvesen utasítom vissza és csak némán figyelem, amint a csomagolás szinte eggyé válik a planetológus minden színben, csak épp egészséges árnyalatokban nem pompázó lábujjaival. - Gondolja, ez segít? Ne vicceljen. - ismereteim olyan távol esnek az orvoslástól, mint ide az Aquillon, de azért annyira én is konyítok a dolgokhoz, hogy lássam, nem hogy meleget, de egy nyamvadt papír még szigetelést sem tud adni az összefagyott tagjainak. - Inkább próbálja ezt... - késemmel lenyesek egy kisebb darabot a szőrméről és akár egy bélést, belehelyezem az időközben magamhoz vett lábbelijébe. Előrebocsátom, nem tud meghatni, ha ellenkezni kezd valami miatt, legyen az a nyesedék szaga, színe, visszataszító állaga, vagy bármi egyéb, bevállalom még a Raven-féle erőszak formáit is elviselem, viszont azt egyáltalán nem szeretném, ha le kellene nyisszantani a lábujjait csak azért, mert nem gondoskodott megfelelően a védelméről. - Így már jobb lesz, higgyen nekem. - amint elejét tudom venni az esetleges felháborodásnak, visszaadom a hótaposónak csak nehezen nevezhető, immáron felturbózott cipellőt. A következőkben legalább arra a néhány másodpercre el tudom terelni társam figyelmét a hidegről, míg a lefagyott agytekervényeit megmozdítják aggódással átitatott szavaim. És bár hiszem, hogy nem az időjárás az oka nyugtalanságomnak, de valahol azért aggódok a kicsiért, hiába érzem azt, hogy talán hosszú idő után most van a legjobb helyen. A remete szövegelését nem értem, bár azt azért sikerül leszűrnöm, hogy nem éppen egy számunkra kedvező dolog készülődik, amit Alec fordítása csak megerősíteni tud. Raven mögött indulok meg a barlang irányába, de időközben előtűnik a ködből a mély morajlással érkező sikló, fedélzetén régi jó ismerősünkkel, a keresett Svensson-nal, aki most sem hazudtolja meg magát és úgy tűnik bepótolja az elvesztegetett, csöndben töltött időt, mert be nem áll a szája. Dumálás közben azért nem felejti el kiszórni a harmadik számú és reményeink szerint utolsó szörnyetegét is, majd felméri a csapatunk lélekszámát, mielőtt megpróbálna a túlvilágra küldeni minket. Úgy vélem, hogy találkozónk zamatát Raven beintése adja meg, ugyanis, ha eddig nem ismert volna fel bennünket a Szörnymester, akkor immáron ezt már be is pótolhatja. Kihasználom az alkalmat, hogy én is beköszönjek neki, bár én kicsit drasztikusabb lépésre szánom el magamat, mint a társam, hiszen én a vállamhoz emelt TW-S-t sütöm el, méghozzá célzott lövéssel operálva, mellyel nem titkolt szándékom az egyik szabadon választott GG fegyver tönkretétele. Nem spórolok a töltényekkel, ha kell a fél tárat is kilövöm rá, csak tudjam megakadályozni a mészárlást.
Vharan érthető hangon adta ki a parancsot Tywinna-nak, viszont a perdai nő valamiért nem cselekszik ennek megfelelően és nem csillogtatja meg lövész tudását, amiben a remete bízott. A gond nem az, hogy a lány nem hallja meg az ukázt, vagy tesz az utasításnak megfelelően, hanem, hogy semmit sem lép ebben az igen kritikus pillanatban. Az egyik faeserin-i harcosnak kell gondoskodnia arról, hogy még az előtt a vállára kapja és fedezékbe vigye a nőt, mielőtt kicsipkézné a hátsójukat a ködből előtűnő Svensson. A remete kicsit odébb megkapja ellenfelének a szám szerinti harmadik kísérleti alanyt, akinek legyőzése már a megjelenéséből ítélve sem lesz egy sétagalopp. A szürkés ködfátyol, valamint a folyamatos havazástól fehérré változott táj finoman szólva sem rejti magába a sötét színben virító dögöt, aki négy erős lábon rohan fejvesztve első számú célpontja, Vharan irányba. A rendkívül gyors és ügyes lény úgy manőverezik egyik szikláról a másikra, hogy azt lekövetni is nehéz, viszont a vezetőnek lőnie kell, ha nem akar prédává válni.
Gurítás tíz oldalú kockával Vharan számára:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-4: A célzásra nem volt túl sok ideje, de még így is sikerül eltalálnia a bestiát, aki óriási üvöltésben tör ki, amint a nyakába csapódik a vessző. Újratölteni nincs idő, de még csak a tőrt sem tudja a kezébe kapni, mert a szörnyeteg egy erős ütéssel találja telibe az oldalát, amitől a barlang bejáratáig repül. Eszméleténél marad, de a többi perdai segítsége kell, hogy behúzzák őt a Svensson intézte golyószórás elől. A rémség egyelőre eltűnik a képből, de a barlang belseje felől már visszhangzik a morgása, feltehetően egy hasadékon át bejutott a koromsötét helyre.
5-9: A zöldes színben úszó nyílvessző hegye célt téveszt, ami figyelembe véve a mostoha körülményeket nem meglepő. Igazából az lett volna a kisebbfajta csoda, ha egy ilyen mozgékony támadót el tud találni vele. A szent tőr viszont a helyén van, és pontosan akkor tesz jó szolgálatot, amikor arra a legnagyobb szükség van, így azt előkapva tudja várni a vérére szomjazó ellenfelet. Az isteni gondviselés vezeti a remete mozdulatait, akinek sikerül elérnie a lény testét, de teljességgel kitérni már nincs ideje, ami azt jelenti, hogy méretes manccsal találja szemben magát. Az ütés a fején éri, és a lendülettől ájultan repül egészen a barlang nyílásáig, ahonnan a faeserin-i társak jelenlétére van szükség, hogy köreikbe vegyék, mielőtt az őrült Szörnygyáros sortüze lecsapna rá. A szörnyszülött megsérült, de kétség sem férhet hozzá, hogy odabent les már rájuk a sötétségben. Vharan hamarosan magához térhet, de egy életre szóló bélyeget kap az arcára összecsapásuk emlékére.
- Nahát, nahát, csak nem rég nem látom ismerőseimet látom viszont? - kérdése költői, ugyanis a lézeres arcfelismerő jó munkát végez, és beazonosítja a pilóta számára mindkét égit. - A mai napig rejtély számomra, hogy miként tudta túlélni az első találkozásunkat Denisov, de ne aggódjon, ez a mostani lesz az utolsó. - nevet fel gúnyosan, miközben a Közlegény tűz alá veszi a gépet, amiről gond nélkül pattognak le a TW-S lövedékei. - Kár a gőzért... tudják, már olyan rég óta vagyok idefönt, hogy halhatatlanná váltam. - egy újabb öncélú poén és nevetés következik, amihez még egy tiszteletkör is dukál, de csak azért, hogy a megzavart géppuskát újból pozícióba állítva bemérje a barlang irányába menekülőket. - Élvezze ki a helyzetét Moor, már nem sokáig lesz mivel mutogatnia. - és azzal már fel is pörgeti a sikló két oldalára helyezett gépágyúkat, melyek felverik a környék csöndjét és fülsiketítő harsogásokkal köpködik magukból a sziklákat is megskalpoló golyókat. A hangzavarban, minden irányból, apró, pengeéles sziklaaprólékok repkednek, és csak a szerencsén múlik, hogy nem kapnak egyet sem testük valamely pontjába. A jó hír után a rossz az, hogy csak egyetlen út vezet számukra a megmenekülés szikrája felé, méghozzá a ködbe vesző, nyílt terep, melynek útját a hófedte táj jelzi számukra... ...Szerencsétlenségükre a köd mögött már csak húsz méternyi sziklafelület van, mielőtt az orom egy hirtelen leszakadásban véget érne. A "V" alakban szűkülő kiugrás után csak a több száz méter mélység tátong, mögöttük pedig a siklójával a félőrült, szószátyár Svensson az, akinek túlvilági hatással bíró kacaja hallatszik, mikor meglátja régi ismerőseinek szorult helyzetét.
Alec és a perdaiak is a nagyra növesztett fenevadat próbálják leteríteni, de egyelőre nem találnak célt. Az ember férfi két irányba is próbál segítséget nyújtani, de a jelenlegi helyzet csupán csak egyet tesz lehetővé, azt is szűkös keretek között. A felharsanó géppuska hangja rossz előjel a közeljövőre vonatkozóan:
Gurítás tíz oldalú kockával Alec számára:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-4: A sziklák között, valamelyest fedezéket lehet találni a felkavarodó hó ellen, ahonnan ellentámadásba is lehet lendülni, ha a helyzet úgy hozza, viszont a sziklákat érő töltények szétcincálják a tömbök felületét, melyekről kisebb-nagyobb, de mindenképp éles felületű darabok pattannak le és akár egy sor repesz, minden irányban, többedmagukkal vágnak utat. Néhány ilyen, kisebb méretű törmelék éri el a férfi jobb vádliját, amibe csúnyán belefúródnak a lemetszett darabkák. A sérülés fájdalmas, a következőkben Alec futásra teljesen alkalmatlanná válik, a sebesülés pedig vérezni kezd, de még időben eléri az óvóhelyül szolgáló barlangot, ahol már várják őt a perdai társak és Vharan.
5-9: A golyózápor közepette muszáj belátnia, hogy visszavonulót kell fújnia a barlang belsejének irányába, ha nem akar ideje korán elpatkolni a perdai ormok árnyékában. Szerencséjére legyen mondva, hogy sérülés nélkül ússza meg a Szörnymester lövészeti bemutatóját, ám a barlang is tartogat meglepetéseket számukra, hiszen immáron a remetével és a faeserin-i harcosokkal van jelen odabent.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Vharan, ahogy tanulta annak idején, kiuzárja a külvilágot amennyire csak lehet, és várja a támadást. Biztos benne, hogy a fenevad nem fog kivárni, amikor ennyi lehetősége van, és a körülmények is neki kedveznek. Ő nem tenné, a perdai állatok sem tennék, akkor egy szörnyszülött, aki erre lett teremtve, miért is viselkedne másképp. Szerencséje van - illetve Shaz'or letekint rá, és így látja, hogy a dög rá készül lecsapni. Megfordul a fejében, hogy ez végül is jó, ki tudja, hogy a quorsák mennyire vannak ki az eddigi megpróbáltatásoktól, annak ellenére, hogy eddig remekül teljesítettek. A hideghez biztosan nincsenek úgy hozzászokva, mint a perdai társak, de legalább lesz egy kis esélyük a többieknek, ha rám fókuszál a teremtett jószág. Ki is lövi a nyílvesszőjét, de a harmadik dög, talán a másik kettőt is felülmúlva tér ki, viszont Vharan sem most volt először veszélyen, hogy szinte azonnal a kezében van áldott tőre. Az összecsapás megtörténik, és talán a remete jön ki belőle jobban, azzal, hogy elájul a csapásra, viszont mielőtt Shiennel ráborítaná lepelét, még tudja: az ő karma is mélyen a lény oldalába mart. Amikor felébred, már a barlangban van, ráadásul életben a perdaiakkal és az összes quorsával egyetemben - Tywinnát hirrtelen nem látja ugyan, de nem félti a vadászt. Habár kell pár másodperc, míg magához térjen, nem hagyja, hogy segítsenek neki többet, és felméri a terepet. - Hova célozzunk, hogy megrongálódjon a szekér? - kérdezi, miközben próbálja kiszűrni a lesből támadó gyilkos dög hollétét is a szemeivel. - Talán hátrébb még több fedezék lesz, keressünk ilyet - mondja, majd hozzáteszi. - Pusztítsuk el ezt az errator szarkupacot - köp egy véreset, meglepően sok érzelmet felhozva magából. Habár a a sebe gyógyulni kezd, azért sajog még rendesen, elképzelhető, hogy még pár percig nem lesz a régi önmaga, de elmondhatja: túlélte a nem evilági lénnyel való találkozást. Egyelőre a dög megölésére koncentrál, a quorsa sámánt meghagyja az égieknek.
A zoknim nem jár sikerrel - pedig előmelegített darab -, de aztán elkerekedett szemekkel nézem az energiaszelet-csomagolás alternatív felhasználási módját. - És az én zoknim nem kellett... - Jegyzem meg közben némi döbbenettel, de szerencsére Denisov megmenti a helyzetet és a szőrméből vág le egy-egy darabot bundás zokninak. Ha sikerül a csizmácskába visszagyömöszölnie a lábát Ravennek, felírok egy pirospontot a férfinak, amit egy köszönöm-jellegű biccentés keretében osztok ki neki. Utolsó nyugodalmas és relatíve derűs pillanataink egyike, mert az utat folytatva és a barlangot megközelítve társaságot kapunk. Alapjáraton a fickó miatt jöttünk, de jobb lett volna, ha mi tudjuk őt meglepni, bekeríteni és előnyt kovácsolni létszámfölényünkből, mint ez, hogy kiengedi a kis kedvencét, grátiszba meg szitává lő minket. Azonnal kis kavarodás alakul ki, azt nagyjából mindenki jól méri fel, hogy a barlangban van a legtöbb esélyünk momentán, mert nyílt terepen mindkettő veszéllyel szemben szarban vagyunk. Míg Ravenre figyelek, hogy ő hol van, biztonságba jutott-e, Vharan elzúg mellettem, csak nem éppen a lábain és beszerzett egy szép nagy karmolást a fejére, ahova társai mentik beljebb. Épp időben, mert míg én húgom miatt aggódok és fordulok, kettőnk között végigszánt a talajon a sikló kilőtt lövedékei. Automatikusan fordítok ennek hátat, de lépni sincs időm innen már, mire megérzem a lángoló fájdalmat a jobb lábamban, mitől térdem is megbicsaklik egy pillanatra, de megtámaszkodva a földön - hóban - hamar visszanyerem egyensúlyomat, ha lelki békémet nem is. - Baszd meg! A kurva életbe... Hogy szarnál farfekvéses herran-t! - Káromkodom el magam az első tüskés perdai élőlényt felemlegetve és kívánva Svensson-nak, amelyik eszembe jutott, majd összeszorított fogakkal teszem meg az utolsó métereket a barlang bejáratához. Azt röviden fel tudom mérni, hogy a lábujjaim még mozognak, tehát ha érzem, akkor dr. Delgado szerint nem olyan súlyos a helyzet, mint a bal karom esetében volt, mely méterekkel odébb "integetett" nekem. Sebtiben tépek az ing aljából egy elégségesen hosszú csíkot, hogy a sebre kötözzem, amennyiben nem állnak ki belőle a darabkák. Ha kiállnak, akkor megpróbálom kihúzni őket, vagy ennek hiányában felette elkötni a lábat szorosan, hogy a vérzést minimalizáljam. Tekintetem idegesen ide-oda jár, azt látom, hogy Vharan magához tér, és hogy Raven fut Denisov-val, tehát jobb állapotban lehet, mint én. - Az égi szekér ellen nem lenni esély. Neki lenni hozzá fegyvere. - Mutatok Vharannak Denisov felé. Íjjal, nyíllal, lándzsával, de még az én puskámmal se megyünk semmire a sikló védelmével szemben. - Intézni el lényt! - Fordulok vissza, mert jelenleg azzal tudok húgoméknak a legtöbbet segíteni, ha nem hagyom, hogy a lény is rájuk vesse magát. Odakint nem látni, ami csak egyet jelenthet... - A lény a barlangban lenni! Ti kettő! Keresni meg másik kijárat, nem engedni ki lény! Szorítani be lény! - Fordulok előbb a két megmaradt, hadra fogható perdai felé, mert a harmadik Tywinnát istápolja vagy próbálja visszarázni belé a lélekjelenlétet. Az utolsó mondatot főleg Vharan-nak intézem, hogy mi a terv. Két irányból beszorítani a lényt, mert itt nagyobb eséllyel kapjuk el, mintha hagyjuk kint a nyílt területen garázdálkodni. Röviden felmérem a perdai férfit is, a karmolást a fején... Hogy a viharba nem vérzik neki?! Na jó, majd máskor megkérdem. Nem kérdezem meg, hogy készen áll-e, ahogy elnézem, a düh és az adrenalin benne is mozog, ahogy bennem is. Nézzük a jó oldalát, csak a lábamat érzem, a hideget már megint nem. Fogom a puskám és elkezdek beljebb bicegni a barlangba, lehetőség szerint fedezékben maradva, mert nem akarom én is kicifrázni a képemet. Ha meglátom ennek a Svensson-nak a dögét, akkor meg lövök, lehetőség szerint próbálván a szemre vagy torokra célozni, mint sejtett leggyengébb pontok.
*Kénytelen vagyok megenni az energiaszeletet, ami talán majd jót is tesz velem úgy cirka fél óra múlva, amikor szükségem lesz még egy kis energiára ahhoz, hogy tovább menjek a már szinte érzéketlen lábaimmal. Konkrétan betömöm az arcomba, ráérős evés idő híján, s míg őrlök, addig a csomagolást hasznosítom vékony zokniba bújtatott lábaimon, leginkább sanyarú sorsú ujjaimra koncentrálva. * -Sssszigetel. *Ha meleget nem is ad, de valamire csak jó lesz. Sziszegek Denisovnak, de Alec rákontrázik.* -Az neked is kell. Nem jó ómen két fagyott lábú egy családban. *Neki már csak az orrom alatt morgok, szigorúan összehúzva a szemöldökeimet, hogy lássa, komolyan gondoltam és nem vitázhat velem többet. Ám ha én szigorú vagyok, akkor Denisov egyenesen képzeletbeli kancellári felöltőt húz magára ahogy elkapja a magas szárú cipőmet és belegyömöszöli a kabátjáról levágott szőrmét. Ettől az önfeláldozástól sírnom kell, csak azért tartom vissza a könnyeimet, hogy ne fagyjanak az arcomra. * -Kkkomolyannn Ddddenisssov….a vvégénnn bbbbelessszeretek mmmagába. *nem ellenkezem, bár azon elmerengek, hogy fér majd bele a lábam a kitömött cipőbe és hogyan fogom benne mozgatni a lábujjaimat, hogy szinten tartsam a vérkeringésemet. A másik bakancsom jobb lett volna, annak szélesebb az orra, de abból főzzünk amink van, én meg ezt hoztam. Valahogy azért csak sikerül, de, hogy ne adjam magam olyan könnyen, a vékony csomagolást is meghagyom, makacsságból. S körülbelül ez volt az utolsó kissé derűs és nyugodt percünk, mert némi séta után felbolydul a világ. A bugyifétises őrült megjelenik és nem is akárhogyan. Sikerült neki észrevétlenül egy teljesen jó állapotban lévő siklót elcsakliznia, teljes fegyverzettel. Ez azért még tőle is teljesítmény. Terson minden bizonnyal agyvérzést kapna, ha ezt tudná, szerencsére még egy kis ideig magunkénak tudhatjuk a kancellárt. Vagy..izé…Csak a magam megnyugtatására mutatok be Svenssonnak, a kurva szövegelése nem érdekel, már terelem is beljebb a csapatot abba a barlangba, amit hozzánk legközelebb jelzett a pda-m, de még a bejáratnál várok, hogy Alec és Denisov beérjen. Elhatározásomat Svensson lénye töri derékba igen fiatalon. Szinte kirobban a sikló rámpájáról és egyenesen Vharant veszi célba. Még látom ahogy a Nagy Perdai Pasi szelíd ívben elrepül, bennem megakad a levegő és meg is torpanok… * -VVVÍÍÍÁÁÁÁÍÍÍ! *…egy rövid sikítás erejéig, amit a további lövéssorozat túlszárnyal. Pattogó szilánkok szegélyezik az utamat, két kezemet a fejemre szorítva indulok meg beljebb a barlangban, néhány szívdobbanásnyi idő elteltével keresem a bátyámat. Már csak azt látom, hogy sántikálva közeledik, míg Vharan már talpon, arcán mély vágás és hozzá képest csekély vér nyoma látszik. Utóbbi hamis törvényszerűségén nincs időm elgondolkodni, Alechoz ugrom…sántikálok én is mert a lábaimat nem igazán érzem de a fájdalmat ami bele-beleszúr, igen. Bassza meg! Szeretem a lábujjaimat, akkor is amikor megtalálják a sötét kabinban az ágy sarkát…bár most tutira nem esne jól. A perdai pasim mérges és meglehetősen férfiasan véres köpése sem tereli el a figyelmemet a tesómról, akinek a lábán szépen terjengő véres foltot vélek felfedezni, ez pedig mindent felülír. * -ALEC! *Többre nem futja, csak néma kézjelekkel – lásd: tehetetlen karlendítés és tapogatás – fejezem ki aggodalmaimat a látvány iránt. Az olyan egyértelmű, aggódó kifejezések, mint a „Te vérzel!” kivételesen elmarad, de azt ellenőrzöm, hogy biztosan a helyén van-e a lába. Hacsak Svensson nem lövöldöz tovább, a hirtelen beállt túl nagy csend vésztjósló. Amennyiben a barlang bejárata tiszta, vagyis a sortűz elmarad, fityegős puskámat és a sebtiben előkapott pda-mat előretartva indulok meg a bejárat felé.* -Maradj itt! És ne vérezz! *Mondom Alecnak, Denisov felé, ha látom akkor biccentek. Hogy fedez vagy sem, teljesen mindegy. Ha sikerül kiállnom Svenssonnal szemben, akkor felmutatom a pda-t, ha más nem, ez biztosan érdekelni fogja. Túl öntelt ahhoz, hogy ne hallgasson meg.* -LÉGI TÁMADÁST KÉRTEM! *kiabálom felé, majd a siklóra fogom a fegyvert. * -EZ MEG EGY JELADÓ! *S már lövök is a sikló farka felé, ahova úgy sem lát, és hiába a kezemben lévő fegyver erre való alkalmatlansága, nem tudhatja, hogy igazat mondtam-e vagy sem. Mindezt a kétséget vad vigyorgásom támasztja alá. Végül dolgom végeztével visszamegyek a barlangba, hogy a tesómmal, meg a bujkáló lénnyel foglalkozzak. Ha viszont nem tudok Svenssonnal dumcsizni, a még mindig repkedő lövedékek miatt, maradok Alec mellett, és tényleg kérek egy légitámadást, az egyik, a várostól biztosan távol lévő csapat azonosító kódjával, megjelölve Svensson siklójának koordinátáival. A fickó el van szállva magától, kizárt, hogy itt hagyjon minket, látni vagy hallani akarja ahogy a degenerált lénye kicsinál minket. *
- Csak óvatosan engedje szabadjára az érzelmeit, Tizedes... remélem, azzal tisztában van, hogy szerelmünk tüze egyetlen pillanat alatt felégetné a világot és nekünk még dolgunk van itt. Nem is kevés. - ha már megoldást kínálok némi plusz szigetelés bevezetésére, akkor a cipő feladásában sem hagyom magára. Elképzelhető, hogy kicsit fájdalmas lesz a művelet, de úgy vélem ennyi kell, hogy gondolatai tiszták maradjanak idefent és ne tegyen meggondolatlan „lépéseket”. Alec irányába biccentek, miután bezsebeltem a köszönetét, de nem megyek túl messzire, hiszen lassan fel kell bukkannia valamilyen formában Svensson-nak is. Azzal legalább nem lehet megvádolni a Szörnymestert, hogy húzná az időt, bujkálna, és kizárólag a "gyermekére" bízná a piszkos munkát, mert, amint berepül a képbe, némi közbedumálás után már fel is pörgeti a géppuskákat és megpróbál gyorsan pontot tenni erre a régi ügy végére. A minden felé repkedő szilánkok elől nincs menekvés, irányuk teljesen kiszámíthatatlan és csak a szerencsén múlik, hogy nem kapok belőle én is egy adagot valamelyik testrészembe. Amennyire tudom, fedezem Raven-t, de egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben vajmi keveset jelent a személyes jelenlétem, végül aztán az utolsó pillanatban bevetődünk a barlangba és csodával határos módon megússzuk az instant halált. Mire feltápászkodok a barlang nyirkos talajáról, a remete már talpon és bár sebe nem valami bizalomgerjesztő, legalább magánál van és a Delgado-tesóval diskurál valamit a számomra érthetetlen perdai nyelven. Hiába az erősen csökkent látási viszonyok, Ms. Software bólintása közben eszelősen furcsa fényt látok csillanni szemeiben, ami után társam már a barlang bejárata felé tart és a jelek szerint a cipőhúzással járó folyamatos égető érzés sem tántorítja el gondolatától, ami véleményem szerint egy rettenetesen átgondolatlan lépést a jelenlegi helyzetünkben. - Tizedes, még mit csinál, hová megy? - kiáltok a nő után, akit a PDA-ja az orránál fogva vezet, egészen a végzetébe. Ezt nem hagyhatom, legalábbis azt nem, hogy egyedül rohanjon Svensson karmai közé. Igyekszek a tűzvonalba, ahogy lábam bírja, de már csak odakint, a fehérségben érem utol a lányt, aki éppen akkor céloz, és lő a fityegős mordályával a sikló felé, mikor előbukkanok a barlang szájából.
Hogy az ex-tizedes szavaiból mit ért meg Svensson a gépben ülve és mit nem, az erősen megkérdőjelezhető, de ha ki is tudja találni a nő észjárását s ezzel a mondanivalóját, aligha fog neki hinni. Ebben a pillanatban még nem, de a következőben már lehet másként vélekedik, ha a nő beszéde közben kiszúrja Raven Moor mögött magasan megjelenő apró felderítő drón villanását. Ha nem szúrja ki, akkor nagyobb lesz a meglepetése, mikor alig fejezte be szavait a nő és lőtt a fegyverével a sikló felé, mintha csak jel lett volna: egy másik sikló tűnik fel a fennsík ezen szakaszán, a szakadékból felemelkedve, a szemben álló párostól oldalra a ködből váratlanul kibontakozva. - Ellenséges sikló bemérve. Uram, Moor és Denisov nincsenek a fedélzetén. - Tűz. - Adom ki nyugodt hangon, de jól érthetően a parancsot, miután jelentették az engem érdeklő részt, bár már én is éppen megláttam Raven Moort odalent és valamiféle barlangból előbukkanó Denisov-ot. Hogy Svensson a siklón van, az nem kérdés, a műholdas felvételekre nem is volt szükség - egyébként is javarészt hasznavehetetlenek voltak az időjárás miatt -, s majdhogynem a drónok is hiába lettek kiküldve, az egykor nekem dolgozó genetikus hangja után is mehettünk volna. Az érdekelt csupán, hogy időközben nem lettek-e túszok, de minthogy ez a helyzet nem áll fenn, nyugodt szívvel adhattam meg a jelet, hogy a másik siklót támadjuk. Magam részéről nem tartok beszédet, még csak nem is próbálom meg felvenni Svensson-nal a kommunikációs kapcsolatot. Nem is érdekel, amit mondana - meglehet ez kölcsönös is -, nem is azért jöttem, hogy csevegjünk és nem hagyhattam figyelmen kívül a tényt sem, hogy a sikló fegyverei eddigre becélozhatták a planetológust. Ha sikerül eltalálni Svensson siklóját, de az nem zuhan le, hanem továbbra is röp- és lőképes marad, akkor megpróbáljuk majd elcsalni a barlangtól. Másnem majd ekkor mutatkozom be én is hangosan, hogy vérszemet kapjon.
Még Svensson is az a fajta vadász, aki kimondottan utálja, ha valaki, vagy valami tálcán kínálja fel magát előtte, tettével sárba tiporva a zsákmányszerzés élményét. Nem tudja biztosan, de megérzése szerint, a barlang előtt feltűnő Raven még ezzel a tettével is csak bosszantani akarja, ám tekintettel arra, hogy a lezáratlan ügyük távolabbra mutat, mint egy egyszerű trófeagyűjtés, nagy kegyesen eltekint attól, hogy egérutat adjon a nőnek. Érzékeli, hogy a rég nem látott ellensége motyog valamit odalent a felkavarodott hóban, de bármi is legyen az, amit mond, nem különösebben érdekli, ő ugyanis már irányba is fordítja a siklót és önelégült vigyorát mutatja a lány felé. - Szegény bolond... - miközben hüvelykujját az elsütő-szerkezet aktiváló gombjára helyezi Denisov is előtűnik a sötéten tátongó lyukból és sietősen lép ki a fényre, valószínűleg azért, hogy mentse a meggondolatlan lépéssel előlépő társát. Vigyora talán nem is lehetne csillogóbb, mikor felsejlik előtte a lehetőség, hogy személyesen ő, méghozzá egyszerre csaphatja le a legyeket, akik megnehezítették a múltbéli dolgait. A fekete leves azonban akkor jön el, mikor a visszajelzője egy másik, vészes közelségbe került gépet jelenít meg szemei előtt. Hogy miért csak most jelez a szerkezet, azt a folyamatosan, rohamtempóban fejlődő dominiumi űrtechnológiában kell keresni, de innen már csak egy kósza gondolatra van ideje, ami egy vicsorgás képében tör elő belőle, melyet az eltörölni kívánt páros felé ejt meg búcsúzóul. Ezt követően a Jenkins vezényelte gépmadár töltete ellenállás nélkül csapódik be a pilótafülkébe és felrobbantja azt. Az elszabadult, égő, füstölő roncs megpördül tengelye körül, miközben szélsebesen a barlang torka felé zuhan. Denisov-nak óriási szerencséje, hogy nem egy átlagos katona gyorsaságát produkálja, ezért lendületből fel tudja kapni Raven-t, hogy megtegyen még néhány lépést, mielőtt az egykori sikló megérkezne a barlang elé. A nagy lánggal égő és erősen füstölő gépmaradvány torlaszt képez a bejáratnál, így azoknak, akik odabent vannak, immáron nem csak a szörnyeteggel, de a beáramló füsttel is számolniuk kell. A külső helyszínen lévő Raven és Nikolai szinte érezheti, ahogy a Kaszás pengéje egy megveszekedett, irányíthatatlanná vált sikló képében kis híján a fejüket veszi, ám szerencsések, mert túlélik a szituációt.
A barlangban lévők egy robbanást hallhatnak, ami után fokozatosan erősödő gépzaj, majd a becsapódás keltette hullám borzolja a kedélyeket, amibe még a koromsötét járat is beleremeg. Pár másodperccel később égő alkatrészek szóródnak szét odabent, melynek fényei megvilágítják a széles, csarnokszerű járatot, aminek közepén megláthatják a rájuk vicsorgó lényt. A faeserin-iek a remetétől várják a megoldást, de amíg kigondolják hogyan tovább, addig sűrű füst kezdi mérgezni a belső levegőt, melynek fojtó hatását már az első másodpercekben is érezni lehet. Alec észreveheti, hogy az egyik, siklóról leszakadt GG géppuska is idebent van, bár nagy kérdés, hogy egyáltalán használható-e...
Vharan döntés helyzetbe kerül, hogy Alec-et fedezi és a kb. tíz-tizenöt méterre lévő, gyorsmozgású dög figyelmét rá és a társaira irányítja, vagy sorsára hagyja az égi férfit azért, hogy kimentse a még életben lévő fajtársait, akik közül az egyik Tywinna-t cipeli.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Úgy véli, hogy a quorsák elintézik majd a férfit, aki az égi szekeren lődöz, mivel az ő fegyvere nem megfelelő ehhez, legalábbis nem igazán tud valódi károkat okozni a sebesen mozgó dolgon. Marad a Nagykarmú, aminek hirtelen nevezett el, és ajándékot is kapott tőle. Mivel ő pedig A Remete, szükségét érzi annak, hogy megküzdjenek egymással. A lény előnye, hogy méretei és gyorsasága is csúcsra van járatva qoursa praktikák által, az övé pedig az, hogy a falubeliek vele együtt végezni akarnak vele, azaz a számbeli fölény. Talán lemaradnak a lénytől még így is, de fordul a kocka, hiszen majdnem a fejükre robban a szekér, egy kicsit veszít is a koncentrációból Vharan. De ez csak pár pillanat, megpillantják a lényt, Vharan pedig kiszúrja, hogy az előbb még rájuk tűzesőt zúdító fegyver felé tart az égi tolmácsuk, így el kell vonni a lény figyelmét. Na, meg ha más nem, meg is ölhetnék a többiekkel. - Össztűz a dögre - mondja mindenkinek perdaiul, és ő maga is próbál minden idegzetével koncentrálni. Gyors egymásutánban egy nagy harci kiáltással lő a fenevadra, hogy magukra vonja a figyelmet. Ha a lény közelíteni kezd, megpróbál majd kitérni az útjából, de addig lövi, amíg csak lehetséges.
(10 oldalú.) :
