A perdaiak Nebel-nek, az emberek szabad fordításban Égtükörnek nevezik a kontinens északi részén keresztülhúzódó hegyláncolatot, mely mintegy természetes határ a még lakható és az állandó fagy miatt lakhatatlan sarkvidék között. Ennek tövében a legészakibb ismert perdai település Faeserin faluja, melyet a hegység kemény sziklájába vájtak, s több napnyi járóföldre van a többi településtől. A hegység déli oldalát is az év kétharmadában hó borítja, ilyenkor a -20 °C fokot is elérheti a hőmérséklet, de a nyár is enyhe, átlagosan 10 °C körüli. Több nagyobb tavat is találni a hegyláncolat tövében, ahova a fjordokon keresztül gleccserek viszik a vízutánpótlást. Az Égtükör-hegységen az átkelés nem egyszerű, legtöbb részén magasba törő, kemény sziklák alkotják, melyeket általában hó és jég fed, gyakoriak a hirtelen kialakuló hóviharok is, így biztonságos átjárót találni nehéz. Igaz, a perdaiak nem is szoktak északra menni, hiszen az Égtükör-hegységen túl örök tél uralkodik, a hőmérséklet soha nem hagyja el a mínusz tartományát. Mivel a Perda hold tengelye a régi Földdel ellentétben nem ferde, így a holdon még ezen az északi sarkvidéki területen sem fordul elő, hogy a Nap napokig vagy hetekig nem megy le vagy éppen nem kel fel, azaz a nappalok és éjszakák a szokásos ritmusban váltják egymást, akárcsak a hold többi részén.
Ahogy telik-múlik az idő a táj jellege lassan, de biztosan változik, a természet más arcát mutatja, mint a pár órával korábbi Szent-tó körül láthatott vegetáció. Ritkásabb, ligeterdők váltják az összefüggő erdőségeket, ahol könnyebb megtalálni a helyesnek gondolt utat, mint korábban, bár a sík jelleg szerencsére nem állít leküzdhetetlen akadályt az égi járműnek. Kilométerről kilométerre érezhető, hogy odakint hidegebbé válik a levegő, ami a járműben nem feltűnő az állandó belső hőmérsékletnek köszönhetően, plusz én egyébként sem érzem a változását, ami bizonyos szempontokból, például félmeztelenül egyáltalán nem hátrány. Órákkal később, először csak a távolban sejlik fel a Perda északi részén elnyúló hegységrendszer, melynek csúcsai hamarosan már előttünk tornyosulnak, ami nem jelent mást, minthogy hamarosan elérjük úti célunk végét, Faeserin-t, ahol meglehetősen ritkaságszámba megy az idegenek feltűnése. - Legyünk óvatosak, Tizedes! - hosszú idő után szólalok meg, de akkor is csak egy röpke megjegyzés erejéig, amiben burkoltan adok hangot bizalmatlanságomnak, mert mégiscsak idegenek vagyunk, hiába hozzuk el óvó népéhez a balomban alvó kisdedet. A biztonság kedvéért a jobb kezembe fordítom a TW-S-t, amit a szűkös keretek miatt üggyel-bajjal, de azért sikerül, viszont egyebet nem tervezek, mert, innentől Raven-re és az ő kimagaslónak gondolt diplomáciai érzékére bízom magamat.
-Erre nem gondoltam baszki, amikor megismertem, meg amikor először igent mondtam. *Nagy sóhajjal veszem tudomásul, hogy talán örökre hozzá kötöttem magam, hozzá és az ilyen őrült küldetéseihez, melyek mindig lövöldözéssel és büntetéssel járnak, de az életben még nem jutottunk semmire. Végül is délutáni filmnézés helyett jó ez. A kapcsolatunk, ahogy mi most repesztünk, őrült sebességgel fejlődik, már gyerekünk is van, igaz kölcsönbe és remélem nem sokáig, különben hamar kimúlok orrvégelgyengülésben. Denisovra azonban láthatóan nem a bődületes szag van hatással, hanem a száguldás. Ki hitte volna, hogy képes ezért aggódni, azok után, hogy abból a városi lövöldözésből kimenekítettem magunkat. Még a hallucinogén füstre sem reagál kellőképpen, se egy ötlet, se egy cinkosan visszakacsintás. Denisov öregszik. Együtt szenvedünk hát a bűzben, míg viszonylag erratormentes környezetbe nem érünk, csendben kávézás helyett nagy kortyokban levegőt nyelek, tisztes távolban elhelyezkedve a kibontásra kerülő csomagtól, Denisov genetikailag erőssé tett orrára és Pazar technikájára hagyva a bűztelenítési műveletet. Mindezt még meg is örökítem az utókor számára, jobbára Sammyre gondolva, hogy lássa, ha ilyen helyzetbe kerül, legyen bizonyítéka és indoka Denisovra bízni a piszkos munkát. * -Egy frászt! Én tuti nem nyúlok hozzá! *Nagyon remélem, hogy hamarabb le tudjuk adni a kölyköt, semmint újra berottyantson a gatyeszba, bár abba amit Denisovtól kapott, nemhogy három adag is elfér…* -…meg még két ilyen szaros kölyök is. Az az egy ki sem látszik belőle. *Némi túlzással, de igazam van. Denisov kabátja még rám is nagy lenne, az egész testemre is, darabokra szaggatva is egy heti szarnak való motyót kiszabhatna belőle DeVitto, és a már tiszta popójú perdai lányka DeVitto logós pelusban divatozhatna. Cirka három másodpercbe sűrített divatteremtési terveimet azonban gyorsan el kell dobnom, mert az erratorok ránk találtak, valószínűleg a motyósbaba szagát követték, ami lássuk be, nem jelentett nagy kihívást. A következő jelenet lassan már jellemző lesz ránk nézve, bájos gyerekkacajjal indul, dobhártyát sem kímélő, pokolbéli zenével folytatódik, majd mindezt Denisov belefojtja egy izzasztó forróságú, hatalmas robbanásba. Mikor magára rántja az XS ajtaját, végignézek rajta, akárcsak ő saját magán, és kellően romantikus hangulatba kerülök. * -Nos, valóban nagy kísértés magába esni ezzel a fizimiskával, rendesen alám tett a szívdobogtató külsővel és a vad szenvedéllyel átitatott lövöldözéssel, kacér vigyorral fűszerezett gyengéd oldalát is megmutatta azzal, hogy képes egy babát is halált megvető bátorsággal kicsomagolni a szarból, és az kabát tépés! Nagy hatással volt az érzékeimre. De eléggé rontja az összhatást az arcán lévő kaki. *Széles, fülig érő vigyorral zárom egyébként áhítattal előadott szavaimat, ujjammal mutatok rá az általam látott problémára…inkább csak felé, majd beindítom a kocsit. * -Ami a hangját illeti igen, de én nem vagyok büdös, ha esetleg erre akart kilyukadni. De mi lenne ha Nikolina Raven Pukkantosz lenne? *Érzésem szerint ezen vagy elröhögi magát, vagy az egész előttünk álló úton csendben ezen agyal majd. Én mindenesetre nem hagyok túl sok választási lehetőséget, végszónak is beillő névadási ceremóniám után, rátérek a kancellárokat meghallucigénező terveimre, majd elmesélem a kikötőben tett látogatásomat, nem kímélve Denisovot a kacagtató részletekkel és a csencselőházban található holmik hasznosságának ecsetelésével. Néhányszor a frászt is ráhozom azzal, hogy elengedem a kormányt és nekiállok babázni, ha már nem büdös és nem bömböl, kihasználom a tünékeny pillanatokat arra, hogy elaléljak a gyöngyöző kacagásán, sajátommal kísérve. Csak egyszer állunk meg, valahol félúton az erratormentes övezetté váló hely és végcélunk között, pisiszünetre. Ha Denisov sem bírja ki az utat anélkül, legalább van egy kis időm gügyögni a babához, vigyorogva, nevetve csalom ki belőle a kacagó hangokat, melyen aztán tovább nevetek. Haláli egy kölyök egyébként, amikor nem büdös, de ez a csodás helyzet sem tart sokáig. * -Én mindig óvatos vagyok Denisov, mindig maga billent ki ebből a Jin-Jang állapotból. Na! Főleg azzal amikor _azt_ a kezébe veszi. *Mutatok rá fejem intésével a stikában kézbe vett fegyverre. De nem ez lesz a legnagyobb bajom. Egyelőre még tök jól elvagyok a kocsiban, hála az automatikus klímarendszernek, ami tizedmásodpercen belül korrigálja a benti levegő hőmérsékletét amint az a gyárilag beállított alá csökken. Viszont a táj változásán már látom, hogy nem nyaralni fogunk, hanem telelni, és a rám való lövöldözésen kívül, egyvalamit nem szeretek még; fázni. Bár szerencsére sok alkalom nem volt rá eddig leélt életemben, de az a néhány igencsak bevéste magát az emlékeim közé. Az állandó, kellemes hőmérséklet azonban nem tesz jót a szagok terjengésének. * -Denisov. Megint büdös van.
- Mi a...?! - Egyébként is kerültem a feltűnést, hiszen messze vagyok Elorak területétől s erre nem szívesen látott vendégek a magamfajta égiek. A településeket, őrszemeket igyekeztem is mindenhol elkerülni. Ha nem kellene hozzá némi halálvágy, akkor a kíváncsiság bevezérelne, így viszont marad a távolról megfigyelés egyelőre, s a régi pda-mon jelölgetem az érdekességeket utam során. Így kerül fel Faeserin is a térképemre néhány megjegyzést fűzve hozzá, amit láthatok, mint őrség száma, becsült összlélekszám nagy-nagy kérdőjelekkel, mert fogalmam sincs, hogy a sziklák mélyébe meddig vezethet a település. Ebben a nagyobb sziklák mögötti rejtőzködő jegyzetelésből felpillantva látom meg a fekete járművet s csúszik ki a számon némileg fennhangon a meglepettség. Leengedem a kezemben tartott pda-t, s jobbommal automatikusan a nálam lévő Styx-ért nyúlok. Nem látom, ki lehet az XS-ben, ha nem lenne köd, akkor sem látnám, de erre inkább tudom a siklóval és drónokkal való felderítést elképzelni, mint a személyeset, de ha a hadsereg akciója ez, hogyhogy nem tették a járműre elrettentésül az ágyúkat? És hogyhogy egyedül? Ráadásul olyan célirányosan hajtanak a település felé, mint akik pontosan tudják hova tartanak s miért. Követem tekintetemmel az útjukat s a település felé is pillogok, a helyiek vajon mit szólnak a látogatókhoz? Tudtak róluk vagy hozzám hasonlóan nagy szemeket meresztenek most, netán ideges harckészültségbe vágják magukat? Úgy döntök, kivárom, mi lesz ebből, de egyelőre nem osonok közelebb. Öltözetem a helyhez és időjáráshoz való: vastagabb barna, kapucnis kabát, fekete sál - kötésmintája alapján egyértelműen perdai darab - és egy kabáttal megegyező színű simléderes sapka, vastagabb fekete nadrág, kopott színű, de nem elnyűtt csizma. Az implantátum bal karom csuklójára feltekerve s odacsomózva egy fehér-fekete hálósan kockás kendő, épp csak kilóg a kabát ujja alól, zálogba vett darab. Kezemen fekete kesztyű, melyek ujjrésze lehajtható, hogy ujjatlan kesztyű legyen belőle, már csak a pda-n való pötyögés miatt is, a jobb kezem ujjain nincs most sem rajta. Azt viszont megállapítom, hogy okos ötlet volt nyáron erre jönni, mert télen ebben a viseletben biztosan szétfagynék. Valami melegebb fog kelleni, mert biztosan visszatérek ide télen is. Seszínű hátizsákom egy speciális, vékony, de hőtartó takarót, kicsire összecsukható - bár felállítva se nagy - sátrat, némi szárított, sózott húst és aszalt gyümölcsöket - ami maradt még -, és termoszban vizet tartalmaz. Ez utóbbi eredeti tartalma már régen elfogyott, most arra jó, hogy a víz csak baromi hideg legyen benne, ne azonnali torokfájdítóan hideg. A hátizsák mellett vállamon pánton egy R-TS puska, egyike annak, amit jó múltkor a Kis kutatóállomás környékén rekviráltam, s hátizsákban meg némi kötszer meg pár gyógynövényből készült kenőcs vagy lötty, pár váltás ruha és tartalék lőszerek menet közben is könnyen elérhető helyeken. A fegyvertartó övön volt a Styx, s ott van még egy bőrtokban egy kés is, melynek nyele rebelliumi faragvány, jó ég tudja, mi történt az eredetivel.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Vharan napok óta követi a quorsa nyomait. Meg tudta becsülni elég gyorsan az elején, hogy egy nap lemaradásban van, de hála Perlonak mára már eltűnt ez a különbség. Először azt gondolta, hogy majd rajtaüt, amikor alszik és kikérdezi, de a férfi észak felé vette az irányt, egyenesen Faeserin felé, ami felettébb különös volt számára. Így inkább tisztes távolságból követte, ezen a terepen nem volt nehéz, az ő birodalma, minden apróság számít. Meg persze Nichi is néhányszor felbukkant a férfi közelében, azt nem tudja, hogy a perdai tündér lebukott-e az idegen előtt, de elfogni nem tudta, ebben biztos, hiszen most is itt van a közelében. Valamiféle felderítő volt a férfi, mert bőszen írogatott valamit a csodakütyüjébe, nem is egyszer, néha ő is látta, amit a férfi, a képességén keresztül. Aztán a várostól nem messze, már valóban felderítőnek könyvelte el Vharan az idegent. látszott, hogy nem először csinálja, és igyekezett elég távolról végezni ezt. Ő maga pedig egy közeli rejtekhelyén átöltözött a megfelelő ruházatba. Perlot elküldte magától, a Boga pedig eltűnt. Mindez két napja volt már, de továbbra sem ment a férfi közelébe, valójában nem is akart. Nem olyan könnyű egy idegennek bejutni Faeserinbe, főleg úgy, ha nem tudja, hogy mit kell keresni. Bízott a helyiekben, hogyha arra kerülne sor, el tudnák fogni. Úgyhogy csak a földi szokásokra volt kíváncsi, egészen addig, amíg a hangos szekér – amit a quorsák autónak neveznek – fel nem tűnt a színen, két utassal legalább. Hallását megélesítve nem tudta kivenni a beszélgetést, csak annyit, hogy egy nő és egy férfi ül a szekérben. Viszont most már érdekelte, hogy mi ez a nagy mozgolódás a város körül, ezért elkezdte becserkészni a férfit. Nichi segítségével pontosan látta, hogy mit csinál a másik, és lassan közelítette meg, felajzott íjjal a kezében. - Miért vagytok itt, idegen? – szólal meg a háta mögül, egyenesen a szívére célozva a férfinek. – Csak semmi hirtelen mozdulat, ha akartam volna, már halott lennél. Két napja – jegyzi meg a maga fapofa arckifejezésével, de a szemei kíváncsiságot tükröznek.
Égtükör-hegység nem ismeretlen számomra, több alkalommal teljesítettem feladatot, ezen a zord vidéken. A helyi Perdaiak hozzá vannak szokva az itteni kihívásokhoz, viszont én inkább jobban kedvelem a melegebb vidékeket. Talán abból jön, hogy a Tűz gyermeke képességével lettem megáldva, így ezt a hideget jóval többnek érzem, mint valójában. Lehet butaság, de én gondolom, hogy valamit, valamiért. Hol vagyok éppen? Égtükör hegység gerincén sétálok, hátha találok valami ehetőt a zord hely ellenére. Vadász vagyok, szóval ha már pár napra kaptam szállást egy kedves családnál, akkor úgy vélem illik viszonozni a kedvességüket. Ezen a vidéken tudom, hogy egyedül nem érdemes menni, azonban hozzá vagyok szokva a magam szokásaihoz. Az öreg vadászok kiokosítottak, hogy felismerjem mikor menekülni kell, vagy mikor kell csendben meghúznom magam. Jut eszembe, tetszik nekem ez a nyugalom, ami a hegységből árad, mintha azt mondaná nagy bölcsen:” Látod, én még mindig itt vagyok, s várlak következő alkalommal is.” Nézném a tájat, a kilátást, de a köd, most ezúttal eltakarja a hegy jellegzetes vonásait, a távolban látható települést. Jól fel vagyok öltözve. Egész testemet Prookohog öltözet fedi, ami azért nem legendás, mint a Faeteas bundája. Lábamon annyi a különbség, hogy viselek egy saját gyártású lábbelit, aminek aljára laflova hegyes fogait erősítettem. Így több esélyem van arra, hogy jegyes talajon ne csússzak el. Van egy kisebb hátizsákom, amiben a felszereléseim tartom, de ott van az íjam és a nyílvesszők. Természetesen, mint minden vadásznál, nálam szintén van egy méretes belező és nyúzó kés. Mivel nem találok itt a hegygerincen most semmi élőlényt, így úgy vélem visszafordulok a falu irányába. Nem jó túlságosan elvándorolni, sem letérni a helyiek által járt utakat. Aki letér róla, az biztosan meghal. Mikor megfordulok, akkor közeledek vissza a szálláshelyemhez. Agyamban az a gondolat van, hogy mit fogok mondani a házigazdának. Én nem hinném, hogy szégyenkeznem kellene. Ezen a terepen nincs túlságosan sok tapasztalatom. Finom az idő, s nagyokat „ harapok” a levegőből.
A Faeserinben élők számára a nyári hónapokkal érkező enyhülés hozza el a közösségükön kívülről érkező látogatók java részét is, melyek között csak a legritkább esetben fordul elő nem a Perda holdról származó vendég. A generációk óta ezen a helyen élő, vadászó és serényen munkálkodó lakók a saját népükből sem szeretnek kíváncsiskodó szempárokat fogadni, nem beszélve az égiekről, akiket ezen a helyen különösképpen nem szívlelnek. Kívülállóként, az év bármely pontján nagyfokú merészségnek, már-már botorságnak tűnhet eme északi vidék, sokszor csonttá fagyott talaját taposni. Most ugyan a hideg távol marad, helyette viszont köd, és a korábbi esőzésből visszamaradt sár fogadja az XS-sel érkező hármast. Alig gurulnak el a falu határát jelző természetes sziklaképződmény mellett, egy valami azonnal feltűnhet számukra: közel s távol egy árva lelket sem látni, de még az őrpontok is üresen tátongnak. Mintha mindenki kámforrá vált volna. A barlanglakások üresnek tűnnek, kihalt miliőt kölcsönözve a hely egészének, ami okkal akár kérdéseket is felvethet az érkezőkben. Mi történhetett itt?
- Testvéreim! Az égiek átka újfent lecsapott szeretett közösségünkre és az éjszaka leple alatt három ártatlan lelket is elvitt magával. - a falu közepén, összeeszkábált emelvény tetejéről egy férfi szónokol az összecsődített lakosságnak, mögötte óriási lánggal egy elkerített részen tűz lobog, élénk színeivel szinte kiemelkedve a környezet sivár szürkeségéből. - Szembe kell néznünk az ellenségünkkel, máskülönben a falu az enyészetté válik. Küzdenünk kell ellenük, hogy elűzzük erről a vidékről a gonoszt. - alig ér a mondata végére, mikor a Raven vezette jármű fényszóróinak éles fénye áttörve a sűrű ködfelhőn meg nem akasztja további mondandójában. Lassan emeli fel balját és határozottan a tömeg mögé mutat, ahol komótosan, de annál magabiztosabban rajzolódik ki az előbukkanó jármű sziluettje, mintha csak a korábban emlegetett ellenség jelent volna meg a szavakat meghallva. - Ne engedjük, hogy elérjék céljukat, nem hagyhatjuk odaveszni a földünket, az életünket. - a félelemmel kevert bizonytalanság tüzére minden egyes kimondott szó olajként hatva gerjeszti odáig az indulatokat, hogy a bátrabbak egyenesen szembefordulnak a járgánnyal és megindulnak felé, miközben kisebb nagyobb köveket hajítanak irányába, melyek közül a legtöbb el is találja a fegyvertelen felderítőjárművet. Tywinna azokban a másodpercekben érkezik vissza a meredek hegyoldalon vezető ösvényen járva a faluba, mikor az első szikladarabok elérik az XS kasztniját. Az összesereglett nép U alakot formázva, alig láthatóan próbálja bekebelezni a még sosem látott, de máris ellenségnek kikiáltott négykerekűt, várva a pillanatra, hogy lecsaphassanak rá. Alec és Vharan kettőse a sasbércről kémlelve a vidéket, a sűrű köd miatt lemaradnak a kialakulófélben lévő események kezdetéről, ám, ha sietnek, a lefelé vezető ösvényen néhány perc alatt az égi jármű mögé kerülhetnek és eldönthetik, hogy melyik oldalt is választják ebben a konfliktushelyzetben.
-Büdös van. Megint. * A jó fene tudja mit etettek ezzel a kölyökkel, és tutira nem a korábbi buké maradéka az ami facsarja az orromat. A klímarendszer gyilkos lelkesedéssel próbál megküzdeni a kicsi kocsiban terjengő szaggal, míg a babóca remekül érezve magát harsogja túl nevetésével a zenét. Végül is, csodás a hangulat. Épp csak a kocsin kívüli időjárás drasztikus változása aggaszt. Oké, még semmi nem fagyott rá a szélvédőre, de az Orkánsziget-parti hullámzó tengerre emlékeztető, hömpölygő köd nem dob fel. A fényszórók sem igazán tudnak áttörni a fehérségen, kénytelen vagyok lassítani, nehogy nekimenjünk valaminek. Mondjuk egy hirtelen előbukkanó erratornak, bár simán eltarolnám. * -Most léptünk át a pokol kapuján Denisov. *Jelzem a tényt, amikor elérünk a feltételezett falu feltételezhető határáig, mellőzve minden ilyenkor szokásos fogvacogást. Az a mindenből makacsul kiálló sziklaképződmény legalábbis kapunak tudható be, még akkor is ha nincsenek szárnyai, melyeket nyitogatni és becsukni lehetne. A gyanú, hogy baj van, akkor kezdi befészkelni magát a zsigereimbe, amikor nem kapunk semmilyen éljenző vendégfogadást. Hogy azt nem, még hagyján, de az egész hely kísértetiesen üres és néma. Még én is felismerem a lakóhelyül szolgáló lyukakat a sziklafalban, meg az őrhelyeket, ahonnan már lőni kéne ránk normális esetben. * -Baszki. Olyan érzésem van, hogy ami késik nem múlik. Remélem nem egy errator csapat járt itt előttünk. Nincs több bombánk. A kölyköt ugye nem dobhatjuk ki mint bio csillagrombolót? *Nézek oldalra Denisovra, míg előttünk lassan csorog a kocsi alá az út. Ösvény, vagy a rossebb tudja hogy hívják ezt a falun belül. Alig egy percet haladunk a falu széléről befelé haladva, mikor a köd kavargó fehérsége mögött, pislanó sárga fényt látok felvillanni, remegni, ugrálni. Lassítok, de még így is elég hamar belefutunk a felénk igyekvő tömegbe…majdnem. Egyre több alak bukkan ki a ködből, mintha csak egy óriási fehér paplanból születnének meg.* -Szar repült a ventilátorba Denisov. Maga szerint sem vidámak? Mert én úgy lá…BASZKIII! A KOCSIM! *Az első koppanó hangot követően rikoltok fel és azonnal hátramenetbe kapcsolok, padlóig nyomva a pedált. A terepre alkotott nagyságú és bordázatú kerekek csak úgy köpködik a sarat a köveket dobálókra, de ez sem hatja meg őket. Egy ideig gyorsabban haladunk mint ők, és már-már leteszek arról, hogy visszaadjuk a kölyköt, mert az tuti, hogy nem szállok ki, hogy magam elé tartva mutassam meg, a kövek még így is elérik a kocsit, de remélhetőleg nem annyi talál el minket, amennyit nekünk szántak. A tükröket nem tudom használni, a köd párája teljesen bekente a felületüket, a fedélzeti kamerát kapcsolom be, ami legalább a hátunk mögötti utat vetíti ki a műszerfal közepén lévő kicsiny képernyőre, bajosabb kormányozni, de megoldható. Közben persze lehet, hogy Denisov is aktiválta magát, ha maradt még lőszere, mert bombánk az már nincs, bár nem szívesen rombolnám le a falut, akkor nem lenne hova visszavinni a kölyköt és a nyakunkon maradna. Ebben a helyzetben kellőképpen érdekember tudok maradni. Míg el nem érünk a kaput szimbolizáló szikláig, és nem tudok farolva megfordulni, bevetem a magam titkos fegyverét. Hogy mire lesz jó, nem tudom, de hátha a falu népe annyira ledöbben, hogy földbe gyökeredzik a lábuk. A műszerfalra csapok, a nem gyári felszereltségnek számító dallamkürt gombjára, mire fülsiketítő hangon felzeng a La Cucaracha*
- Ó az első küldetésünk, mmm... - ha már az előbbiekben utalt arra a bizonyos legelső közös munkánkra, szinte azonnal elkezdek nosztalgiázni, de nem akarok önző lenni a csodás emlékképekkel, ezért megosztom vele, hiszen tudom, hogy mennyire odáig volt meg vissza attól az embertől, akit szavaim mögött sejtetek. - Emlékszik még Svensson-ra? Tudja, a szörnymesterre... - szerintem bőven elég a név és a szerzett titulus, hogy ne csak magát a küldetés tényét, hanem a "szörnycsemetéket" és a hozzátartozó borzongatós elemeket is azonnal hozzá tudja kapcsolni a múltbéli eseményekhez. Mindenkire másképp van hatással ez az orrfacsaró bűz, ami az XS belsejében terjeng. Van, aki azon nyomban apátiába zuhan, van, akinek a beszélőkéje indul be tőle furcsa módon, és persze olyan is akad, aki az egyéb veszélyekre koncentrál, mint például a vészesen közel száguldó fatörzsek tömkelege, melyek közül akárcsak is egyel is találkoza, adnánk bőven munkát a már így is acélidegekkel bíró őrangyalainknak.
A helyzet az, hogy DeVitto, ha látná ezt a felbecsülhetetlen látványértékkel prezentált, rögtönzött divatbemutatót, a természetesség jegyében a kis N.R.P-t egész biztosan befuttatná a Dominium-on mint manöken, tök mindegy, hogy perdai vagy sem. - Addig teszi itt nekem a szépet Tizedes, míg a végén randira hívom... - hajolok kissé előre ebből, a szűkösség miatt szinte fekvő pozícióba kényszerített helyzetemből, hogy bele tudjak nézni a visszapillantóba, mert saját szememmel szeretnék meggyőződni arról, hogy a tervem, akármennyire is elborultnak tűnt, de sikerült és nem üldöz minket egy lángcsóvává vált, dühös Errator. - Ó, egy kaki?! - pillantok elképedve a látványon szemmel láthatóan jól szórakozó társam felé. - Nincs nálam semmi, amibe törölhetném, nem tudna segítő jobbot nyújtani? - és már nyúlok is a volánon pihenő jobb kacsója után, persze nem gondolva komolyan a kimondott szavaimat, viszont ezt ő nem tudhatja. - Ígérem, gyors leszek, észre sem fogja venni. - mivel nem nagyon szoktam viccelődni, simán veheti úgy, hogy a lassan közelítő ujjaim valóban el akarják vonni figyelmét a vezetéstől és holmi végtermékeltávolító eszközként akarom használni másodperceken belül. Nevetésem, -mert tuti sikoltozás lesz ennek az akciómnak a vége- akkor teljesedik ki igazán, mikor meghallom a kettős névadást a "közös" gyermekünk kapcsán. - Ez jó, tetszik, Nikolina Raven - bólogatok egyetértőn, majd hozzáteszem: - Képzelje el, majd, ha felnő, milyen büszke lesz ránk, hogy ezzel a névvel ajándékoztuk meg. - szegény, már előre sajnálom, de hát millió plusz egy százalék, hogy ha egyben megérkezünk valamikor is Faeserin-be, nem ez a név lesz anyakönyvezve a Perdaiaknál. Ámbátor, nekünk innentől már N.R.P. marad. Az út további részében, 95-5% beszédmegosztásban hagyom Raven-t kibontakozni és elmesélni minden egyes, nem közösen átélt esemény részletekbe menő történéseit, ami az elmúlt időszakban esett meg vele és amit említésre méltónak tart. A pössentőszünet és a harmadik óra körül kezdem kétségbe vonni, hogy amiket hallok az mindegyik a "muszáj megemlíteni, mert fontos/érdekes" kategóriát gyarapítja, ugyanis még mindig csacsog, én pedig csak nehezen tudom felfogni keveset dumáló férfiagyammal, hogy ennyit hogy a sivatagi viharban lehet beszélni? - Csak szólok, hogy mellettünk egy vízmosás van, jobb oldalon pedig letört faágakkal van tele az út széle. - két Nikolina-nak szánt gügyögés közben azért a miheztartás végett olykor emlékeztetem, hogy látom ám a kilométeróra peckes állását és a digitális visszajelzők egyre sűrűbb villogása is azt jelzi, hogy jobb nem letérni a csapásról, amin igen tempósan hajtunk, máskülönben bajba kerülhetünk.
- Tudja Moor Tizedes, két szavam járása van, az egyik az, amit majd a küldetés végén mondok, feltéve, ha életben maradunk, a másik pedig a következő: - Vegye úgy, hogy ez a hardver a szoftveréhez. - pillantok a kezemben tartott fegyverre, melyet óvatosan, amennyire a hely engedi megemelek, végül tekintetem visszavándorol a lányra. - Tudja, ez a szükséges rossz, hisz én sem szeretem, de nélküle meztelennek érzem magamat. - vigyorodok el, ami így félmeztelenül, a robbanás hőjétől enyhe pirosas beütéssel és a kint uralkodó masszív öt-hat fokkal együtt kimondva, elég viccesen hangzik. - Nincs is büdös, most miért mondja? - szippantok egyet direkt az ablak felé fordulva, mert ott még kisebb koncentrációban van jelen az orrfacsaró jelenség, amire még sajnos nem vagyunk immunisak. - Aoó, már itt is érződik. - miután sikeresen megcsavarta az én orromat is a perdai csöppség, tömegoszlató fegyverének bukéja, mereven kezdek kibámulni az ablakon, melyen a leheletem kezd meglátszani. - Még csak most? Én már azt hittem, hogy rég beléptünk... - utalok a közöttünk nézelődő kicsi soron következő próbatételeire, ami az összezártságban csúcsosodik ki jelen pillanatban. - Legalább egy kicsit húzza le az ablakot, ha lehet. - mély sóhajtást már nem is emlékszem mikor vettem utoljára, persze a kapuként szolgáló természet alkotta sziklamaradvány nem kerüli el a figyelmemet, de valahogy nem tudok teljes egészében a feladatunkra koncentrálni. - Ó dehogynem, ez egy jó ötlet, szerintem rögtön teszek is egy próbát. Húzza le az ablakot és kilógatom, hadd szellőzzön egy kicsit. - teljesen komolyan gondolom, amit mondok, ez amolyan kettőt egy csapásra dolog. Kiszellőzünk, és kiszellőztetünk. - Azért ekkora fogadóbizottságra nem számítottam. - miután sikeresen előtűnünk a ködből, az eddigi kietlenség és ürességtől kongó barlanglakások után egy falunyi perdait pillanthatunk meg, akik nem úgy néznek ki, mintha rögtön babérkoszorút akarnánk a fejünkre helyezni nem mindennapi erkölcsi és diplomáciai elkötelezettségünkért cserébe, amiért hazahoztuk az errator támadás egyetlen túlélőjét. Sokkal inkább úgy festenek, mint akik kötelet akarnak a nyakunkba akasztani és le akarnak lógatni arról a csodás kapuféleségről, amit az előbb vehettünk szemügyre. Mivel mindketten úgy irtózunk a gyermekneveléstől, akárcsak az ördög a tömjéntől, támad egy ötletem a dudaszóval szinte egyszerre. - Álljon meg, tennem kell egy próbát, elvégre ez a csöpp gyerek nem maradhat velünk, legyen csak a sajátjaival, ha már eddig elhoztuk. - nem az a halált megvető bátorság, hogy egy ilyen helyzetben akarok kiszállni a védelmet jelentő járműből, hanem, hogy önmagában felmerem tenni ezt az elgondolást a sofőrangyalnak. - Itt jó is lesz! - talán már a duda is megrémiszti az egyszeri Faeserin-i lakost, de talán akkor lesz teljes a döbbentségük, mikor a karjaimban egy soraikból származó gyermekkel együtt tűnök elő az égi fémszekér belsejéből. Dacolva a kőzáporral, mégis az érzelmekre próbálok hatni megjelenésemmel, és arra gondolok, hogy lesz legalább egy valaki, aki nem akarja rögvest kisütni a vérünket és némiképp civilizáltabban is meg tudjuk beszélni ezt a maximálisan félreértett helyzetet. A TW-S-t végül magam mögött hagyom, és rutinosan már az előtt kissé megnyitom az ajtót, hogy Raven blokkolhatta volna azt a központi zárral, mondván, hogy ki se találjak ilyen agyament ötletet, hogy kiszállás.
Kuksolok a szikla mögött és onnan próbálom a falucska részleteit meg az égi kocsi szándékait kifürkészni, mit sem sejtve, hogy napok óta követnek. Én tudok vadat követni, ezt már megtanultam, ám fordítva ez nem olyan egyszerű, már ha nem a fajtámbéli emberekről van szó, a páncélos-titános csörtető hadseregről. Még Eowen is meg tudott lepni az erdőben, pedig ő aztán nem az a rejtőzködő-lopakodó típus, egy Vharan-típusú perdaival szemben esélyem sincs e téren, a néha feltűnő perdai tündér se volt gyanús. Mivel különösebb ismertetőjegyet nem fedeztem fel rajta, még abban sem voltam biztos, hogy ugyanazt láttam-e vagy különféle példányokkal sodort össze a sors. Egyszer próbáltam a nálam lévő szárított gyümölcsök egyikével kínálni, de nem arattam vele sikert. Sebaj, több maradt nekem! Kíváncsi természetem előre vitt s nem néztem a hátam mögé, és így van ez jelen pillanatban is, mikor - szerintem - a semmiből szólal meg mögöttem a perdai. Testem megfeszül, de nem teszek hirtelen mozdulatot, ahogy a folytatásban is kérte, csak fegyvert fogó kezemet tartom kicsit oldalra, s néhány kis mozdulattal lefele mutogatok. - Psszt! - A mutogatással együtt az egész olyan hatást kelt, mint mikor az ember a barátját inti csendre és intené le, hogy üljön le mellé, mert mikor máskor kezd el az dumálni, sőt egyáltalán betoppanni valahova, mikor egy film legérdekesebb részét nézné az ember. Pimasz higgadtságom ellentmond első feszültségemnek, de hát mit tehetnék? Háttal neki sok esélyem nincs, és ahogy mondta, nem akar megölni. Akkor nincs nagy gond az én értelmezésem szerint. - Én sétálni. Perda szép. Én nem tudni, ők mit csinálni.- Bökök fejemmel le oda, ahol a ködbe burkolózó Faeserinben eltűnt az XS. A perdai nyelvet meglehetősen törten beszélem, az igeragozásomra leginkább a randomitás jellemző: vak szerencse módjára néha eszembe jut és el is találom. Minthogy az autó egy időre eltűnt a szemünk elől, ezért most fordítom fejem, hogy másnem vállam felett hátralesve végigmérjem, kivel is van dolgom. - Ó. Picsába. Ööö.. Szép fegyver. - Fordítok neki, na mondjuk az emberi szavak inkább a kellemetlen helyzetnek szóltak, s nem méltatni akartam az íj meg a nyíl bravúros formavilágát, pláne, hogy utóbbi egyenesen a szívemmel szemez, de remélhetőleg Vharan sem tud az emberek nyelvén, hogy észlelje, nem egészen tükörfordítást kapott. - Miért követni két napig? Nem érni utol? - Mosolyodom el annak ellenére, hogy kettőnk közül én tisztában vagyok vele, hogy szívre nincs implantátum. Nem mintha sokat segítene rajtam ilyen távolságból, ha lenne. Nagyjából ekkor halljuk meg és arra fordulva pillantjuk meg az újra feltűnő járművet, tolatva, vélhetően a tömeg zúgolódását is hallanánk, de elnyomja a felharsanó kürtjáték. Ha Vharan rám néz, másnem azt láthatja, én nagyon is tudni vélem, mi ez a kürt, a felismerés szikrája ott van a szememben. - Nem létezik! - Mondom magamnak, majd rögtön a perdai férfi felé fordulok vissza, állok fel - nem túl hirtelen -, miközben a biztosítom a fegyvert és hagyom, hogy a hüvelykujjamon leforduljon a föld felé és emelem fel két kezem megadóan. Ha nem is ért az emberek fegyvereihez, másnem ez utóbbi beszédes lehet, ahogy eddig sem próbáltam meg célba venni őt, se egyéb módon fenyegetni. - Te most vinni le engem oda, falu, igaz? Mehetni! Gyerünk! - Szemlátomást szeretnék lejutni a járműhöz, naná hogy, hiszen ez a kürtjáték! Egy filmben hallottam régen még, a családommal néztük és jó ég tudja hogyan, de Raven megszerezte majd elrejtette a pda-mon, hogy random időpontokban lejátssza teljes hangerőn. Két napig kerestem a fájlok között, de nem találtam, míg végül egy teljes törlés-újratelepítés segített, és pont egy vizsga előtt - lecke, miért kellenek azok a biztonsági mentések, amiket mindig kikapcsoltam. Azt a stand-upolást! A kérdésre, hogy milyen mechanikai problémák merülhetnek fel egy űrhajón, egyedül húgom neve jutott eszembe, de ezt mégsem mondhattam. - Ott lenni én húgom... - Nézek le az autó irányába, amiből éppen kiszáll Denisov, aki több szempontból sem hasonlít Ravenre, s én jelen pillanatban nem is veszem észre, hogy van valami a kezében. - Nem ő én húg. - Próbálom menteni a menthetőt, s vonom össze szemöldökeimet, igyekezve visszanyelni a mosolyt, különben félő, Vharan nem fog komolyan venni. Csak amiatt nem bizonytalanodom még el, hogy talán nincs is itt Raven, hogy Denisov nem a sofőr-oldalról szállt ki.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
A molaf nélküli szekér megérkezése bezavar Vharan terveibe, ha a férfi követését és megfigyelését tervnek lehet nevezni. De az még jobban zavarja, hogy láthatóan nem veszi komolyan a férfi őt, és leinti. Ezért pár centire a keze mellé engedi el a vesszőt, hogy figyelmeztesse, nem jó barátok jelenleg. Mire a másik észbe kap, már új vessző feszül az idegen, persze, ha ilyesmire felkészült, Vharan is meglephető, nem mindenható ő sem, csak sokan tévesen ezt hiszik róla. Túl régóta él, hiszik róla, mert ritkán bukkan fel és akkor felforgatja a települések életét. A szóbeszédek szerint legalábbis. Az égi szekér viszont egyenesen Faeserinbe tart, ami máris nem tetszik a remetének, és figyelmen kívül hagyja a mellébeszélést. Az viszont, ha a komor arcán nem is látszik, meglepi, hogy a másik ért a nyelvén. Gyorsan tanulnak a magukat émber-nek nevező égiek. A fegyver megdicséréséré csak bólint, valóban szép, még az apai nagyapja készítette a családnak és fiúágon öröklődik tovább. Mivel ő nem éppen a család tagja, hiszen befogadták, így hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy ezt a remek fegyvert ő hordhatja. Vharan azóta sem tudta azonosítani, hogy miféle csontból lehet, ami ennyire kemény, mégis rugalmas testet kölcsönöz az íjnak, pedig számtalan állatot látott már belülről. Úgy véli, hogy vagy valami kihalt állaté, vagy tengeri dögé lehet, akivel nem ildomos packázni. Urahon a neve, ami emberi fordításban surrogó lehet, amit a quorsa, most halhatott is, mert ahogy fesztelenedett az ideg, furcsa surrogó hangot hallatott a mestermunka. - A mulatozás nem az erősséged, igaz? – emeli fel a szemöldökét, továbbra is beszorult faarccal, ami talán idegesítő is lehet, a hideg kék szemek tulajdonosától. Viszont közelíteni kezd a másikhoz, amikor is furcsa, éles hangzavar szakítja meg a beszélgetésüket, amire a férfi reagál is. Ő csak azt hiszi viccesen, hogy befogtak pár hoiho-t és meg akarják mégis szelídíteni, sokszori intelmei ellenére. Természetesen biztos benne, hogy nem lehet szó a lovakról, mert azok ilyen hidegbe alapvetően elpusztulnának. Az égi férfi pedig újra a saját nyelvén beszél valamit, miközben ő a ruházatát méri fel. A lábbelije tetszik neki, valamiféle állatbőr lehet, és biztosan meleg, talán később elcserélheti vele. Vagy ha a tanács úgy dönt, hogy halnia kell, majd elkéri a megfelelő perdaiaknál. Ritkán szoktak neki ellent mondani, inkább vigye és menjen, ami számára megfelelő, és mindig tartja is a szavát. Amikor felé fordul a halálköpködő fegyverével, Vharan kifejezi az arcával is, hogy nem viccelt, de a férfinek megváltozik a modora és kérleli, hogy vigye oda őt. Egyébként is ez volt az egyik terve, így bólint. - A fegyvert tedd el – mondja neki, miközben Nichi – a kis perdai tündér – feltűnik és az idegenhez szalad, de végül nem érkezik meg hozzá, csak körbejárkálja. – Hagyd – förmed rá Vharan, a tündér pedig olyat tesz, ami meglepheti az égi férfit. A szájával pukizó hangot ad, és olyan, mintha a remetére nyújtaná a nyelvét, de ennek ellenére mégsem csinál mást, mint mondanak neki, arrébb szelel, kecses mozdulatokkal, de a közelben marad. Vharan bólint, hogy a másik a húgát keresi, de nem hisz neki, úgy általában ritkán bízik meg valaki szavában, aki még nem bizonyított neki. - Menjünk. Vharan – mutat magára, miután leereszti az íját. Tudja, hogy itt ő van előnyben, majd füttyent egyet. Hamarosan egy hatalmas boga érkezik meg a remete mellé, ő pedig int az újdonsült ismerősének. – Ülj fel – emeli meg a tekintetét, és amint ez a mutatvány megtörténik, felül a férfi mögé ő is. Perlo fegyelmezett, csak az elején fújtat egy kicsit, amíg az idegen megközelíti őt. De nem tesz semmi félreérthető mozdulatot, így Alec akár kényelembe is helyezheti magát. Amint mindketten a boga hátára kerülnek, Vharan ösztökéli az állatot – meglepetésre az állat farkán felugrál a kis tündér, és Vharan nyakában helyezkedik el - és elég gyorsan beérkeznek a perdai településre, ahol a nép nem éppen a vendégszeretetét mutatja az idegenek felé. Ez annyira nem csoda, hogy a számos veszély, ami itt leselkedik rájuk, nem alakította ki a bizalmat mások felé. Talán az ő megjelenése változtat, vagy éppen ront a helyzeten, amikor leugrik Perlo-ról, magára hagyva Alecet. Nichi leesik a nyakából, de nem követi őt, megbújik a boga lábainál és onnan fürkészi a tömeget. Vharan már messziről látta a képességével, hogy a férfi kezében egy perdai kölyök van, bármit is akar vele, vigyázni kell rá. - Egy perdai gyerek van nála, húzzátok vissza a laflova karmaitokat! – mondja teljesen normális hangnemben. Nem utasít, csak kijelent, már-már kér. Megközelíti az idegent, nem fél, hogy vaja eshet, így is biztos benne, hogy számtalan nyílvessző és egyéb fegyver szegeződik a férfire.
Amint megérkezem a településre, akkor rögtön megpillantok egy idegen szerkezetet. Sosem láttam azelőtt, így a kialakításán elidőzők egy darabig. Fogalmam sincs, hogy miként működik, vagy azt sem tudom, hogy mit kellene vele csinálni. Eszembe jutnak az emberek, mint lehetőség, s mikor magamban szépen lassan rájövök ugyan erre, akkor az arckifejezésem cseppet sem kedves. Látom, hogy a falusiak dobálják, s úgy vélem, hogy kivételes alkalom arra, hogy közelebb menjek a szerkezethez. Ha sikeresen megérkezem, akkor nincs más hátra a részemről, mint megviccelni az emberek agyát. Fogalmam sincs, hogy a képességemhez elég közel vagyok, vagy sem, de azt a illúziót engedem útjára, mintha a drágalátos szerkezet a dobálás hatására kigyulladt volna. Ezzel csupán annyi a szándékom, hogy kicsalogatni a szerkezet irányítóit, aztán később meglátom, hogy mit kellene tennem.
Az északi falut körülölelő domborzat egy rendkívül furcsa településszerkezetet alakított ki a hosszú évek során, mely nem hasonlítható egyetlen néhai földi, de még a hold más részén, szó szerint terpeszkedő perdai városhoz sem. Egyediségében rejtőzik a védhetősége is, melyből fakadóan nem áll rendelkezésre túl sok menekülőút, pláne, hogy a falu mélyére vezető szekérnyom mellett már meredeken emelkedni kezd a hegyoldal. Raven hátramenetbe kapcsol, az XS pedig nem kérdez, csak cselekszik, méghozzá könnyedén és probléma nélkül reagál a gázadásra. A gyalogszerrel rájuk támadó, felhergelt tömeg között a távolságuk először csak méterekben, majd később már tízméterekben mérhető, de eltűnni nem sikerül a szüntelenül dobálózó, kiabáló és végtelenül fenyegető összhatással bíró falusiak látómezejéből. A felharsanó kürtszó megtorpantja a csordaszellem vezérelte főkolomposokat, Denisov megjelenése azonban még inkább összezavarja az uszított perdaiakat. Annál is inkább, mert az égi férfi a karjaiban egy csecsemőt tart, aki egész biztos, hogy nem az imént megjelent kalandor gyermeke. A tömeg élére állt vezetők értetlenül pillantanak egymásra, de mielőtt szólásra nyithatnák a szájukat, a háttérből előbukkanó Vharan szavai törik meg a pillanatnyi csendet. - Az égi veszedelem újra a gyermekeinkre vadászik, a falu védelme a legfontosabb és ehhez nincs szükségünk sem látogatókra, sem az égiek segítségére. Az lesz a legjobb, ha mielőbb távoznak. - érkezik a düh fűtötte válasz, melyből erősen kérdéses, hogy Nikolai mennyit értett meg, viszont a remete minden szót kiválóan hallhatott. Mielőtt a nagydarab fickó folytathatná álláspontjának kifejtését, „hála” Tywinna illúziójának, Moor Tizedes egyik pillanatról a másikra úgy érzékelheti a körülötte lévő teret, mintha hirtelen egy lángoló veremből bámulna ki, ahonnan tizedmásodpercről tizedmásodpercre olvadnak a menekülés lehetséges útvonalai. Az érzéki csalódás olyan jól sikerül, hogy az égi jármű vezetői ülésében helyet foglaló nő agya még azt is elhiszi, hogy már-már égeti őt a minden irányból körbevevő, egyre csak szélesedő lángnyelv, melynek csupán csak egyetlen célja van, méghozzá, hogy feleméssze őt. - Itt van!!! Újból itt van! - kétségbe esett sikítással egybekötött szavak hallatszódnak a tömeg hátsó traktusából, ami előbb zavart mozgolódást, végül, amint realizálódnak a kész tények, hisztérikus pánikot váltanak ki és a megrémült falusiak egymáson átgázolva kezdenek menekülni. - A téren van! - több irányból érkezik a megerősítés, miközben a jelenlévők száma folyamatosan zuhan. Mire a kavarodás után újból feleszmélhetnek a faeserin-i kapunál állók, a felbőszült tömegből már csak másfél tucatnyian maradnak, közülük is javarészben férfiak. - Ez mind miattatok van! - a kilátástalanság szülte düh elönti a szószóló agyát és nem sok hiányzik ahhoz, hogy nekimenjen a csecsemővel álldogáló Közlegénynek. A jajveszékelés és sikoltozás hangjai egyre távolabbiak, ahogy a falusiak zöme eltűnik saját lakhelyén, ami viszont utánuk marad az a sűrű köd és a szinte tapintható feszültség, amit az előbbi történések keltette információhiány is generál. Valami egészen biztos, hogy van a köd mögött, valami nem e világból származó, valami vérszomjas, aminek jelenléte félelmet szül és rettegéssel tölt el.
*Megemelt szemöldökeim alól nézem Denisov szemeit, melyek a meghatódottságtól teljesen bepárásodtak. Mi a jó fenét talál abban jónak és szépnek, hogy teljes kudarc volt az egész? Hacsak azt nem, hogy felejthetetlen. svensson nevére csak szemet forgatok, a bugyifétises pacek két remek ötlettel szolgált csak számomra. Egy, hogy hova lehet elrejteni egy pda-t - amit csak egy szemfüles kancellár találhat meg - kettő: mindenfajta pacifista nézetem ellenére, meg kell, hogy öljem. Mármint Svenssont nem a kancellárt. Hogy sikerül mindezt félredobnom az is biznyítja, hogy már egészen költőien méltatom Denisov báját, amire természetesen ráharap, mint errator a zsenge perdai lábra. * -Maga is megpróbálhatná tenni nekem a szépet....ja, kaki. *A végére széles mosoly a jutalma, mert bár a hideg kiráz a gondolattól, hogy az én arcomon is lehetne, de mulattat az, hogy az övén van. Nem sokáig.* -Hééé! baszki, meg ne próbálja! *Vérmesen ellenkezem, hogy a kezemet törlőkendőnek használja, már a vicc is felháborító. * -Vagy felborulunk, vagy orrbavágom. Válasszon! *Még a halvány gyanú, hogy csupán szívat, sem törli el a szememmel verésemet. az sem, hogy a fenyegetésemből, maximum a felborulást tudnám kivitelezni, Denisovot orrbavágni, nekem...felér a lehetetlennel. De persze egy Delgadonak semmi sem lehetetlen, csak más nézőpontra van szükség. Másrészt többet ésszel, mint erővel...blablabla. * -Feltéve ha tudni fogja ki az a Raven és Nikolai. *feltételezem, ha valamilyen csoda folytán meghagynák a neveit, akkor sem mondanák el érzékletesen kik is vagyunk mi és mit tettünk. Jó eséllyel csak egy errator szájba képzelnek el. Nem a beszélgetésünk témája az, ami a sebességünk növelésére öztönöz, de tény és való, rátesz egy lapáttal. * -Maga szerint nem látom? Azzal segít, ha csendben marad és én beszélhetek. Nem ismer még eléggé? *A nyelvöltés jogos, szerencsére nem harapok rá a következő bukkanónál és egfőbb fegyverem épségben megérkezik a hideg városba. *
***
*Hogy hideg, azt még nem tudom, csak látom. A kocsiban kellemesen egyenletes hőmérséklet van, viszont odakint a köd hideg és párás levegőt jósol, olyat miylen a ruha alá eszi magát, ragadós, nyálkás. Utálatos. Denisov megjegyzésére jelentőségteljesen nézek végig a kifogásolt fegyverén, majd a következőre ez kiteljesedik a ruházatvesztette felsőtestére is, ami így trikóban eléggé....hhmmm....persze még messze van az általam ideálisnak tekinthetőtől. El kell gondolkodnom az extrém igényeimen. * -Mindenhol érződik Denisov, fuldoklom. *Azon mrengek, hogy ha egy ilyen csöppségnek ekkora bukéja tud lenni, akkor a perdaiak miért fegyverekkel harcoltak ellenünk a nagy háborúban? Elég lett volna ha minden második férfi a frontvonalra rottyant. ezt is fel lehetne írni a fura és hihetetlen képességeik sorába. Közben elérjük a falut, ahova soha a büdös és illatos életben nem akartam eljutni, de egy kisujjnyi perdai elérte. francba, kísérteties az egész, üresen tátongó lakóhelyek, kihalt utcák...már ha lehet beszélni utcákról. Inkább csak kitaposott ösvények látszódnak ahol korábban sokan jártak, két pont közötti legrövidebb út. Lassan haladok, hogy felkészülhessek minden meglepetésre, Denisovra amúgy is képtelenség.* -Le lehet húzni az ablakot? Én azt hittem zárt, mert abszolút a klíma és a szellőztetés. Persze nem számítottak a tervezők a mini perdaiakra, meg két hülye emberre akik képesek a kocsiba zárni egy ökobombát. *H talál ablaklehúzót, ámen! Legalább kapok levegő is, nem csak végbélgázokat. Kisvártatva már nem a szag a legnagyobb bajom hanem a inket támadó őslakosok. a kavargó ködön át is érzékelem a előljáró agybuggyanását, mely végtelen és gyilkos fanatizmust váltott ki belőle. Már-már világítanak a szemei. gyorsabban távozunk mint ahogy érkeztünk, az orromat eddig facsaró szarszagot - legyünk őzintén reálisak - felváltja az adrenalin fémes íze, szaga, melyért hálát adok minden perdai és már nem létező földi isntennek. Alig várom, hogy eljussunk a mérföldkőig, s megfordulva minimum Elorakig száguldjak. A gyereknek ott is jó lesz, nekünk itt viszont nem. Ám Denisov megint beleköp a levesünkbe, emlékeztetnem kell magamat arra, hogy soha...soha ne egyek együtt Denisovval. * -Mi a bánatot akar csinálni? Ki ne szálljon! És ha a gyereket kövezik meg? *Ha nem kellene a kormányt fognom, mindkét kezemmel a fejemhez kapnák, így csak gondolatban verem a fejem egy elképzelt falba. Inkább bevetem a dallamkürtöt és jó érzékkel, mert némileg megtorpannak a minket üldöző, már kissé lemaradt perdaiak. Már fordulnék is meg, hogy arra nézzek amerre igyekszem, mikor Denisov kipattan a kocsiból. * -Hova a rákba megy? Szálljon vissza, már majdnem megmenekültünk. *Számat tátom, két karomat tanácstalanul tárom szét, miközben Denisov elveszíti a színdarabban a főszerepet. A hátunk mögött is felszólal valaki, de nem értem miről beszél, ebből sejtem, hogy egy másik perdai.* -Baszki! Gyűlnek mintha kötelező lenne. *Már csak ezért sem szállok ki Denisov után, legalábbis ez a terv, de a kocsiban felcsapódó lángok újratervezésre ösztönöznek. Nagy elánnal rúgom ki magam alól a kocsit, az utolsó pillanatban nyúlva a pda-ért, nehogy a lángok martaléka legyen, s hátrálok el a tűzgolyóvá váló XS-től.* -VÍÍÍÁÁÁÓÓÓÓÓÁÁÁÁÁ! BASZKI! ÉG A KOCSI! DENISOV MENJEN HÁTRA. BEGYULLADT A KÖLYÖK SEGGE! *Mi másra foghatnám, mint az orrfacsaró bélsár és gázok szagára? Nem is érdekel, hgy mit karattyolnak elől s hátul, Denisov felé venném az irányt, távolodva a tömegtől, elvégre a hátunk mögött, csak két alakot látok, a harmadik kis furfangos egyelőre rejtve marad a szemeim előtt, vagy nem arra nézek amerre kellene. Talán azért is fordulhat elő, mert egyrészt köd van, másrészt lángol a kocsi és már a bőrömön érzem a forró lángnyelveket, ezért is menekülök minél távolabb tőle...de mielőtt még felismerhetném a bátyámat, meglátom a nagyobb tömeget képviselő bogát. * -BASZKI! ÁLLAT! *Ennyi elég is ahhhoz, hogy irányt váltsak és besoroljak Denisov mellé, mögé, egészen rácsavarodva, a hátára ugorva. Gyakorlatilag úgy nézhetek ki, mint egy mérgezett, ámokfutó egér.*
Nehéz nem észrevenni az ember keze mellett pár centire elsuhanó - elsurrogó - vesszőt, pláne, hogy a rendes kezemet célozta be, arra az utóbbi években kissé háklis lettem. Ez az a pont vélhetően, mikor hátrasandítok és szembesülök az elsuhant nyílvesszőből is egyértelmű fegyverrel, melynek idegén már ott pihent a következő vessző a szívemet célozva be. Naná, hogy megért a helyzet egy röpke káromkodást, ám legalább a fegyver dicsérete betalált. Oké, valami vadász vagy katona, vagyis miként mondta Aideen? Ja, igen, harcos. Talán utóbbi, belőlük jobban kinézem, hogy büszkék a fegyvereikre, de aztán lehet csak túl emberi fejjel gondolkodom, mindenesetre legalább tényleg nem úgy néz ki, mint aki le akar lőni. A mulatozásra éppen válaszolnék, már nyitom is a számat, főleg, hogy Vharan közeledik hozzám, de ekkor harsan fel a falucskából a tolató XS egyedi kürtdallama, mely mindkettőnk figyelmét odavonzza, s rögtön előállok a tervvel, hogy készségesen a férfival tartok, amennyiben a falu felé veszi az irányt, s nem keresem a kereket oldás lehetőségét. - Fegyver el. - Bólintok és ismétlem nagyjából vissza a szavakat, biztosítom a Styx-öt és lassú mozdulattal visszateszem az övemhez, miközben kiszúrom a kis perdai tündért. - Spicli. - Jegyzem meg szám sarkában mosollyal, mert bár egyedi ismertőjegyet most sem látok rajta, valamiért most már úgy érzem, hogy ugyanez a perdai tündérke kerülgetett engem. Ezek szerint Vharan nem hazudott, tényleg napok óta követhet engem. A perdai tündér egyértelműen a perdai férfihoz tartozik, de elég se veled, se nélküled lehet a kapcsolatuk, elnézve a kis lény meglepő reakcióját. Fel is vonom a szemöldökeimet, s szélesebben mosolygok, ami ott is marad az arcomon, mikor a férfi végre leereszti az íját a kezében. - Vadember. - Mondom neki ezt a nevet szintén magamra mutatva, mielőtt félreérti, hogy őt illettem e szóval. Már menetirányba is állok a faluhoz, mikor a füttyentés megakaszt, na meg a megjelenő boga alakja. - Ülni én... de hol a lépcső hozzá? Meg a fogantyú, meg a biztonsági öv. - Nézem egy hosszabb pillanatig a bogát, mert ugyan örvendetes, hogy nem a boga után kötélen húzva közelítem meg Faeserint, de ettől még nem tudom, hogy kell felülni egy ilyenre, ráadásul Roda bogája mintha kisebb lett volna. Ám csak egy pillanatig hezitáltam, s lemaradok ugyan róla, hogy a mosolytalan Vharannak okozok-e néhány derűs pillanatot, a boga néhány méltatlankodó morranását hallom, de végeredményben stabilan ülök a lényen, egyébként én egész elégedett is lettem így. Az, hogy Vharan mögém felül, némileg kényelmetlen, s ha átkarol, én biztos, hogy könyékkel orrba nyomom őt, ám erre nem lett szükség, még akkor is sikerül jól megkapaszkodnom az állatban, mikor az hirtelen indul meg, hamar beérve így a településre. Meglepetésemre a férfi magára hagy a bogával s előre siet az XS-hez meg a népéhez, valami perdai gyerekről hadoválva, a laflova szót meg még életemben nem hallottam, s a válasz is hamar megjön rá, de csak félig tudok figyelni rá, mert ekkor robban ki az XS-ből húgom - háhá! tudtam, hogy ő az! -, akit a sikító hangja megelőzött. Tywinnára nem figyeltem fel, így véletlenül sem kötöm össze a megjelenését azzal, hogy Raven láthatóan megzakkant, agy-fagyásban szenved, mert hogy az a kocsi rohadtul nem ég, az is biztos. Igaz, most már őt sem ez foglalkoztatja, hanem bogás személyem felé pillantva újra felsikít. - Ne szívass, most már állat is vagyok? Tényleg borotválkoznom kell. - Kiáltom előre Ravennek, remélvén, hogy meghallja, miközben némi rugózással, sarokkal való lágy noszogatással, térdem szorításával és a boga nyakának simításával is próbálom rávenni a hátast, hogy vigyen már előbbre, közelebb a többiekhez, de az meg sem mozdul. - Na csessze meg, ezen be lett kapcsolva a gyerekzár. Hóóó-hóó, nyugi! - A boga itt elégelte meg a próbálkozásaimat, hátsó lábaira egyenesedik nem túl titkolt szándékkal, hogy engem letessékeljen a hátáról. Le is ugrok, mielőtt a perdai tündér mellé esem a földre, s Vharan-ra pillantva egyszer-kétszer újra a fegyveremért nyúlok, de egyelőre nem vettem elő még a pisztolyt, s sunnyogok a Raven-Niko páros közelébe. - Csá Denisov, ne lőj le! - Köszöntöm a férfit, akit még sosem láttam, de Raven korábbi kiáltásából kihallottam a nevét és beugrott, hogy ő rajta van a kis listámon, amit húgomtól kaptam, avagy kit ne lőjjek seggbe, nem is lépek fel fenyegetőleg felé. Megbízom Raven szavában. Nem mutatkozom be viszont, majd később, ha esetleg Denisov nem kapott húgomtól minilistát a nevemmel. - Ti voltatok már itt? - Kérdezem, ahogy a tömeg figyelme egyszerre kezd megoszlani köztünk és a hátuk mögött lévő, köd rejtette akármivel, miközben valaminek vagy valakinek a visszatértét emlegetik és Raven-Niko kettőst gyanúsítják. Vagy velem már hármast. Mindenesetre nyakam nyújtogatom, hátha meglátom, mi lehet az, mert a feszültség tapinthatóvá válik már itt is, ahol vagyunk.
Naná, hogy ráharapok arra a bizonyos zsenge kis csülökre, amit tálcán kínál fel számomra a pilótáknak fenntartott helyről csacsogó társam. Meg kell ragadnom az efféle abszolút ritkaságszámba menő kijelentéseit, ugyanis nincs és nem is volt belőle túl sok, mióta egy csapatot alkotunk. Feltételezem nem is lesz, szóval elkapom a dicsérőjelzőket, akár az éhes Grodrak a perdai disznót. - Ó, én randira fogom hívni, ezt már eldöntöttem. - húzom hamiskás mosolyba az ajkaimat, mintha már most tudnám, hogy mi fog történni azon a jövőbeli találkozón. Persze egy óriási különbség azért lesz, méghozzá, hogy nem lesz holmi végtermék az arcomon… aztán majd kiderül, lehet nyakig fogunk csücsülni az ürülékben, de ne szaladjunk annyira előre, egyelőre koncentráljunk a jelenlegi problémára, mert híg kakiból most is akad elég számunkra. - Ha már választanom lehet, akkor egyértelműen a felborulást vállalnám be, egyszerűen azért, mert olyan közös programunk még úgy sem volt, de azt mondom, gondolkozzunk felelősségteljes szülőként. - komoly fizimiskára váltok, miközben egy aggódó pillantást vetek a kis Nikolina Raven-re, aki angyali mosollyal figyeli a Raven néni és Denisov bácsi kalimpálós magánszámát. - Szóval jöhet az az orrba vágás! - váltok vissza korábbi derűs ábrázatomra, és tovább feszítem a szívatás raveni húrját. Ha még nem küldték melegebb éghajlatra az orrcsontomat a gyermeki játszadozásomat követően, akkor megfordul a fejemben az, aminek nem feltétlenül kellene. - Vegyük a nevünkre, de most komolyan... nem lehetne valahogy elintézni a Családügyisekkel, hogy kipipálják a nevünk mellett a gyermeket vállalt rubrikát? - pillantok előbb társamra, majd a rendkívül csöndes és jelen pillanatban a jó gyermek beütését keltő aprócska vegyi fegyverre. - Kicsit elmaszkírozzuk, hogy emberibbnek tűnjön a bemutatáskor és annyi, biztos találunk valakit, aki összehozná a dolgot nekünk. - ha Raven lennék és ismerném deVittot, biztos, hogy hozzá fordulnék segítségért ez ügyben. Reflexből nyúlnék a majrévas után, de ezekben az új, és hallatlanul modern járgányokból már kispórolták ezt az elemi tartozékot, amit például ebben a mostani esetben is szívesen használna az ember, hogy ne akarjon kiesni a szélvédőn egy-egy óriásgöröngy átugratása/letaposása közben.
Ablaklehúzót harmadik nyomásra sem találok, ám helyette sikerül meglelnem és természetesen azonnal extra erős intenzitásra állítanom a velem szemközt lévő légbefúvót, melynek hatásait azonnal és maradéktalanul kiélvezhetem. Mondanom sem kell, hogy a legjobban ennek a mutatványnak a gyöngyöző kacajú aprónép örül, aki meglátva a nem mindennapi képemet, miközben fejen talál a légzuhatag, hosszasan hallatja vidám hangját. - ...na jó, jó, elég lesz, Gyeniszov bácsi nem a legmegfelelőbb gombot találta meg. - szerencsére az intenzitást némiképp alacsonyabbra tudom varázsolni és az ablak leengedőt is megtalálom végül, szóval megfulladni már nem fogunk. - Meg kell próbálnom valamit, vagy komolyan készülhet a pótmama szerepre, mert még az is lehet, hogy nem fogadják vissza a csecsemőt maguk közé... tudja, mint a földi állatok egy része... ha ember érintette, akkor magára hagyták... na mindegy, szóval meg kell próbálnunk. - nem tudom, hogy mennyire voltam érthető a nagyon nem földi Moor Tizedes számára, de lényeg a lényeg, hogy kiszállok az XS-ből még akkor is, ha kockáztatok egy megkövezést. Mintha csak egy szellem vagy valami ahhoz hasonló lépett volna elő az égi járműből, mert nagyjából olyan, csodálkozással és félelemmel kevert arcokat látok a perdaiak soraiban. Talán a dobálást is elfelejtik arra a néhány másodpercre, míg engem és a kezemben tartott csöppséget méregetik, azonban esélyt már nem ad újabb dobálózásra a helyzet, mert a hátam mögül megszólal valaki, akinek szavaiból egy árva kukkot sem értek, ahogy a visszaszóló, dühös kinézetű vezetőféle reakcióját sem értem, de a hanglejtésből úgy érzékelem, mintha a mögöttem lévő nem akarná kapásból a fejemet venni, ellentétben a másikkal. - Micsoda? - kérdezek vissza értetlenül a Tizedes visítását meghallva majd a karomban lévő Nikolina Raven hátsójára pillantok, hogy valóban úgy van-e, ahogy azt Raven kiáltja. De nem, egyelőre semmi sem pörkölődött meg, pláne nem gyulladt ki, a planetológus viszont úgy ugrik ki a hőn szeretett négykerekűjéből, mintha valóban lángok nyaldosnák a kasztniját. - Nyugodjon meg Tizedes, valaki csúnya tréfát űz az elméjével, nincs semmi vész, érti, nyugodjon meg... - mondom a magamét, majd azt érzem, hogy szó szerint a hátamra ugrik a tűz elől menekülő lány. Erősen egyensúlyoznom kell, hogy ne essünk arccal előre a sárba, amit végül sikerrel abszolválok, majd valaki végre érthető emberi nyelven is rázendít mögülem. - Üdv, ismerjük egymást? - fordulok az ismeretlen fickó felé, a nyakamon csüngő Raven-nel és a karomban nézelődő kicsivel együtt. - Amíg nincs rá okom, addig nem foglak lelőni. - válaszolom hidegen, végigmérve a velem szemben lévőt, de valahogy nem bízom egyelőre benne. Azonban nincs több időnk a bájcseverészésre, mert az eddig vérmes tömeg hirtelen nyúlcipőt húz és mindenki rohan, amerre lát, az itt maradt maroknyi falusi azonban nem tágít, én pedig kezdem elveszíteni a fonalat, ezért igazán hálás lennék, ha valaki fordítana, vagy legalább elmutogatná, hogy mi is történik éppen.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Vharan bólint, ahogy a férfi elteszi a fegyverét, ő is megteszi ugyanezt. Pár másodperc múlva már a mindkét férfi a bogán ül, és megérkeznek a szóváltás sűrűjébe. Az új helyzet tempósabbra ösztökéli a remetét. Gyorsan elviszi az új égit a saját méhkasa közepébe, egyrészt, mert így ők vannak túlerőben, másrészt érdekli, az önjáró szekér és a perdai kisgyerek. Nem tudja, hogy mit keres a férfi kezébe egy perdai gyerek, de nem fenyegető a modora és nem is követelő. Talán találhatták az erdőben, és visszahozták, a jószándékuk jeleként, habár nagyon pici a gyermek. Leszállván Perlo-ról odasétál a szószóló elé. - Te engem látogatónak hívsz, öreg? – komorul el Vharan arca az elöljáró szavaira. Arca ugyanolyan érzelmeket mutat, mint a hangja. Csak sóhajt egy nagyot, de az égi nő sikoltozni kezd. Valaki illúziót bocsájthatott rá, hiszen semmi más oka nem lehet efféle viselkedésre, hacsak nem bolond. Azt viszont nem hiszem, mert egyből a férfi mögé menekül, ami egy bolondtól nem lenne iránymutató viselkedés. Úgy néz ki, hogy tényleg ismerik egymás újdonsült „fogjával”, de nem igazán érdekli túlzottan a dolog. - A testvéred bolond? – kérdezi Alecet, majd visszafordul a nagykiáltozásra. Kezd rossz érzése lenni, valami nem stimmel. Közben az égi veszedelemre gondol, ami nem olyan régen ütötte fel a fejét a falujukban. Hallott róla, néhány történetet, de sosem volt itt akkor, amikor a történetek szóltak. Néha azt is hitte, hogy csak a bolondját járatják vele, most viszont nagyon úgy tűnik, hogy nem erről van szó. - Nyilván. Shaz’or figyelt minket fentről, és akkorra időzítette a délelőtti virua-zását, és elszívott egy nohuavan-t. Ezért van… hogy is mondják a quorsák? Köd – emeli fel szkeptikusan a szemöldökeit, mutatván ezzel, hogy nem érti, miből vonta le a másik ezt nagyszerű következtetést. Használni kezdi a képességét és a legtávolabbi perdai szemével próbálja látni a szörnyet, már ha arról van szó, az égi veszedelem megtestesüléseként. Aztán megfordul Alec felé és – mivel számára csak ő tud perdaiul – kérdően néz rá. - Ti tudjátok, hogy mi ez? – emeli át a tekintetét a másik kettőre. A nőről kevésbé vesz ugyan tudomást, számára egyelőre haszontalannak tűnik.
*virua - kesernyés ízvilágú teafű-féle *nouavan - perdai dohány, ami a száraz, magas vidékeken terem
Sűrű a köd, szinte áthatolhatatlan. Egyelőre csendesen megmaradok a helyemen. Hallom a kiáltozókat, s szépen lassan felfegyverkezem. Kezembe a vadászíjam, s a tegezemből pedig előkerül egy Sel-Ogei-es nyílvessző. Puha lépésekre váltok, s maradok a különös égi paripa közelében. A közelemben beszélgetés folyik, azonban egyelőre nem mutatkozok, de közeledek feléjük. Kik azok? Miért jöttek? Nem zárom ki az elmémből a másik veszedelmet. Ha elég közel érek a beszélgetőkhöz, de még nem látnak, akkor próbálok égi nyelven megszólalni. - Tik kik vagytok? - fogalmazom meg ezt az egyszerű kérdést, miközben próbálok a környezetem hangjaira figyelni. Hátha elkapok valami nem oda illőt. Nem lennék áldozat, hiszen én vagyok a vadász. Remélhetőleg, hogy van valaki a közelemben levők közül talptraesett férfi, vagy nő, aki segítségemre lesz ebben a fura helyzetben. Sok mindenre kell figyelnem. Mivel hallottam, hogy van közelemben egy perdai férfi(Vharan), így őt szólítom meg a tejfehér ködben. - Nerm tudom mi az. Az a érzésem, hogy nagy vad és éhes. Mivel éhes, így bátor és veszedelmes. Jobb ügyelni, s a köd egyáltalán nincs oldalunkon. Szaglással jobban járnánk és megfelelő írányú széllel. - akkor biztosan tudnánk, hogy mivel állunk szemben. Végül úgy döntök, hogy előbújok a „rejtekhelyemről”, hogy megmutassam magam. S itt nem állok meg, mert rögtön az emberek felé intézem a szavaim, újra csak nyögve nyelősen. - Én nem bántok senkit, míg a vadállatot nem terítettük le. - nem hinném, hogy a helyiek csak úgy hülyeségből, vagy saját kedvük szórakozására menekülnének, vagy tévesszenek meg bennünket. A mostani helyzetből sikeres kilépést, szerintem a közös megoldás vezet célra. Merem azonban reménykedni, hogy egy helyi hamarosan elszólja magát, hogy pontosan mivel állunk szemben. Ők laknak itt, s jobban ismerik az itteni természeti törvényeket.
//Emberek nyelve Perdaiak nyelve //
A hozzászólást Tywinna összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 12, 2020 1:45 pm-kor.
A vezető szerepet magára vállaló, felbőszült perdai kihúzza magát, mikor Vharan megérkezik elé, és kérdőre vonja őt az előbbi megszólításért. Meg kell hagyni, hogy a remete sem az alacsonyak táborát gyarapítja, de a vele szemben álló tagbaszakadt fickó még így is másfél fejjel magasabb és jóval testesebb, mint ő. - Ne akard, hogy cifrábban fejezzem ki magamat, látogató. - egy szemvillanás alatt belemegy a farokméregetésbe és az utolsó szócskát olyan gúnnyal sziszegi, hogy azt maróbban már nem is tehetné. Szemmel látható, hogy az egybegyűlt kis társaságot egyáltalán nem szívlelik a falusiak, és jelen pillanatban egy kalap alá veszik az égiekkel a közülük valót is, akinek feltűnése csak tovább szítja a gyanú tüzét. Mielőtt azonban elmélyülhetne a keresetlen eszmecsere a kettős között, Raven produkciója vonja magára a figyelmet, melyet a megrémült helyiek szétszéledése koronáz meg. Vharan sikeresen használja a képességét melynek következtében egészen biztos, hogy olyasmit fog látni, amilyet még sosem látott. A legtávolabbi, életben lévő perdai szemeivel, a vérben úszó, mészárszékké változtatott prédikáló emelvény tűnhet fel elsőként, mely mögött a vöröses-sárga fényével lobogó tűz, kísértetiesen fest meg egy olyan lényt, mely nem e hold szülötte. Méretei egy felnőtt bogával vetekednek, azzal a különbséggel, hogy lábai hosszabbak és vékonyabbak. Szőrzet nem fedi testét, ezért bőrének színe olyan hatást kelt, mintha egy termetes, nyúzott állat hadakozna a még életben lévő potenciális prédáival. Kimondottan mozgékony egyed, tapasztalt vadász könnyen párhuzamot vonhat néhány ölésre született ragadozóval, kiket látott már zsákmányszerzés közben. A fejét egyelőre nem lehet jól kivenni a folyamatos mozgás miatt, de az biztos, hogy fegyverként a négy, karmokba végződő végtagját használja, mellyel könnyedén metszi fel a test bármelyik pontját. A figyelőnek azonban nincsen szerencséje, mert a szörnyeteg észleli, hogy a környezetében van még valaki, aki nem esett tépőkarmai áldozatává. A menekülő ugyan hátat fordít és segítségért kiabálva futni kezd, ám a mögüle érkező vész, egy pillanat alatt utoléri és hátulról szó szerint keresztüldöfi erős végtagjával. A falusi megtorpan és mivel az erő azonnal elhagyja lábait, térdre rogy, majd életének utolsó erejéből még a mellkasából előtört véres karmokra pillant, végül teste a sáros földre hanyatlik, ami után Vharan már nem tudja tovább használni a képességét nála. Egy kis ízelítő gyanánt, hogy ki is ez a perdán kívüli dög, a ködön át egy erősen megcsonkított, egykoron a helyiek kötelékéből származó torzó landol az XS jármű mellett, nagyjából a két "tábor" között. Miután az átázott talajon megáll, láthatóvá válik a mellkas egyedi szétszabdalása, mely Nikolai számára ismerős lehet, ő ugyanis már látott ilyet korábban és több mint valószínű, hogy azonnal egy név ugrik be neki. - Itt vaaaháááággghhhnn... - pár másodperccel később a jelenlévők egyike felordít, amint a közvetlen közelükbe érkezett gyilkos elkapja, és elevenen zabálni kezdi. Egyetlen társa sem látja, hogy pontosan mi történik vele, mert a köd mindent eltakar előlük, és csupán az elhaló jajveszékelése az, ami alapján be tudják azonosítani a hozzávetőleges helyét. A megrémült, nem harcedzett perdaiak maroknyi csapata közelebb húzódik egymáshoz, de már egyre kevesebbet foglalkoznak az érkezettekkel, mert úgy vélik, hogy a hátuk mögül nagyobb veszély leselkedik rájuk. Ha eddig még nem történt meg, akkor itt az idő összeráznia valakinek az összeverbuválódott jelenlévőket és csapatként együttműködve kieszelni a legjobb taktikát az ádáz rémség ellen.
-Neeeeem! *Az összes perdai isten mentsen meg attól, hogy Denisov randira hívjon. Vagy elmenjek. Pontosan tudom, hogy az nem lenne randi, vagy lövöldözésbe, vagy vérfürdőbe fulladna. Talán ezen gondolatok közé keveredve ekrül elő egy másik arról, milyen lehetőségei vannak az út során, ha zavar a vezetésben és magyaráz mikor merre menjek, vagy olyasmit közvetít amit magam is jól látok. Hát akkor minek mondja, hogy fa van előttem amikor épp azt kerülöm ki? * -Akkor orrbavághatom? *Sátáni vigyorral fűszerezetten kérdezek vissza, és kapom meg rá a választ, ennek köszönhetően tovább nyúlik arcomon a kárörömi látvány és már legyintem is a kezem. Oldalról, vezetés közben többre nem telik, de ezt is megdobja egy göröngy, ami épp akkor kerül a kocsi kerekei alá. Talán kicsit beljebb is megy mint terveztem. Ha még így is megfordul a fejében az ezt követő gondolat és képes szavakká is formálni, lehetőségem nyílik válaszolni is rá. Elsőként tócsányira kerekedett szemekkel, majd alig egy lélegzetvételnyi idő múlva tátott szájjal. * -Maga megőrült? Örülök ha megszabadulok tőle. Szerintem ő is, ha tőlem. Vagy, nevelje Sammyvel. Ez az! Remek ötlet. Össze is házasodhatnak. Most már lehet, elintéztem. *Ezzel lezártnak tekintem a témát, képtelen egy ötlet volt alapból. Még hogy én gyereket nevelni, szaros pelenkát cserélni, felelősségteljesen. Az baszna be! *
-Gyeniszov bácsi sosem a megfelelő gombot találja meg! *Vetem oda félvállról, röhögéstől fuldokolva, mikor Denisov képét meglátom a bezúduló légáramlattól torzultan. Bármilyen perdai vadállatot simán lepipál. Szóval nem csak a perdai kölyköt nevetteti meg, hanem engem is, de sajnos hosszú ideig ez az utolsó nevetésem. Elsőként azon döbbenek le, hogy Denisov ki akar szállni a kocsiból a kölyökkel együtt, a repkedő kövek zuhatagának kellős közepébe, miután megjártuk a kísértetfalut oda-vissza. Még néhány mondattal próbálkozom, de aztán meggyőz arról, hogy jó ha ők ketten kiszállnak és láttatni engedi a még mindig kacagó gyereket. Hogy mitől van ilyen jókedve nem tudom, de szeretnék én is abból a szerből. A pótmama szerep előrejelzése azonban változtat az álláspontomon.* -Menjen csak, menjen! Adja vissza nekik! Fürdesse meg ha másképp nem megy. ~Csak könyörgöm ne tartsuk meg!~ *Az én tervem az, hogy csendben meghúzom magam a kocsiban és hagyom Denisovot érvényesülni, megvalósítani önmagát, ám a furcsán hideg lángok betesznek ennek az ötletnek. Azon nem is merengek el, hogy miért nem pörkölődöm. Csak ugrok ki a kocsiból sivalkodva, majd erre még ráteszek egy dupla adaggal, amikor meglátom a nagy vadállatot és nem látom meg rajta a bátyámat. Mentségemre legyen mondva, a lángok és az állat, már két olyan hátráltató tényező, ami időlegesen vakká és hangossá tesz. Denisov hátán nyugszom meg, bár a szavainak nem nagyon hiszek, de mintha a lángok is kisebbek lennének (talán mert az illúziót bocsátó már másra figyel?) s végleg el is tűnnek. * -Azt meg hogy csinálja és ki? *Kérdezem még a nyakában lógva, már nagyon tudomást sem véve arról, hogy körülöttünk nagyban folyik a perdai diskurzus. Amúgy sem értem, szóval felőlem akár Jenkins kedvenc római uralkodójának propagandabeszédét is szavalhatják. Az „agyamat is eldobtam” állapotnak aztán Alec hangja, majd felé fordulva, közeledő látványa vet véget. Leugrom Denisov nyakából és a tesóm felé száguldok, hogy most az ő nyakába vessem magam.* -ALEC! ANNYIRA IMÁDLAK! *Ahogy ölelgetem, hacsak nem dobott el, tőle kitelik amikor poénkodni akar, röpke körülnézésem közben veszem észre, hogy a perdai közönség oszlani kezd, a köd viszont annyira nem. Mindenesetre előbb a bátyám életét mentem és Denisov felé fordulok, lemászva Alecról.* -Ne bántsa, ő Alec a bátyám. Bátyám! Ő a minden szarba belerángató „A” listás. *Ezzel be is mutattam őket egymásnak, és képes vagyok másra is figyelni, példának okáért arra amerről Alec jött, ahol az állat van.* -Te azzal az állattal jöttél? *Tátom el a számat, nem is gondolva arra, hogy eléggé félreérthető a kérdésem, mivel Alec nem csak az állattal, hanem a perdaival is jött, aki az imént még a megvadult falunépével karattyolt, de ezt ugye nem tudhatom. Talán ezekben a pillanatokban tűnik fel a lány is, aki elég ártatlannak látszik ahhoz, hogy meggyanúsítsam az elmém lángokba rángatásával, ezért még gyanútlan maradok vele szemben. A ködből érkező (?) hangokkal azonban nem, és dermedtségemen csak az a kocsi mellé puffanó véres cafat képes némileg javítani. * -Szentszaaaar! Denisov! *Mutatok a mindenki által jól látható torzóra vádlón és már veszem is a levegőt a sikításhoz…de aztán összeszedem magam.* -Oké! Mindenki fusson amerre lát! *Nem hiszem, hogy harcba kellene bocsátkoznunk azzal amit nem látunk, ráadásul ilyen izéket csinál egy emberből vagy perdaiból. Szerintem remek taktika. El is indulok az XS felé a bátyámat húzva magam után.*
- Kedves bolond lenni! - Mosolygok Vharan-ra, másképp nem tudván kifejezni, hogy jah, Raven kicsit zakkant a maga módján - mondjuk ez családi örökség -, de ártalmatlan, miatta nem kell aggódnia, hogy ha hátat fordít neki, fenéken lövi őt. Denisovnak esélyem sincs bemutatkozni, mert hangom hallatán Raven már le is ugrott róla, hogy aztán az én nyakamba vesse magát. Lehet nem is érte a lába a talajt, hanem egyik férfiról a másikra ugrott, mint a sárkánymajmok egyik fáról a másikra. Húgomat mindenesetre szorosan a karomba zárom, még túl friss, hogy mennyi ideig nem láthattuk egymást, semhogy kihagyjak egy alkalmat ölelgetésre és inkább poénkodjak azzal, hogy a megérkezés lendületével dobom tovább. - Kicsi a Perda, hm? - Kérdezem tőle mosolyogva köszönés helyett, s Denisov felé biccentek, mert eddigre Raven megejti a bemutatást, miszerint én vagyok a hivatalos adatok szerint évekkel ezelőtt elhalálozott testvér meglehetősen jó bőrben ahhoz képest, hogy már a húsnak le kellett volna oszlania a csontjaimról. - Észrevettem. - Csak reagálok ennyivel arra, hogy ő lehet a minden szarba belerángató, lövöldözésmániás Denisov, akinek a nevét korábban amúgy is elcsíptem, így hamar beazonosítottam a kapott rövid listám alakjaival. Hogy kedvelni fogom-e, majd később elválik. - Bogával? Aha! Tök menő, lehet lecserélem a motoromat egyre, bár a hidegben nehezen indul. - Vigyorgok lelkesen - elhallgatva, hogy amúgy fogolyként érkeztem bogaháton és nem én vezettem -, magam részéről nem is gondolva, hogy Vharan-ra is érthető Raven kérdése, de szerencsére a perdai nem érti, meg egyébként is lefoglalja a másik perdaival való szóváltás. Igaz, ekkor már a mi figyelmünk se a bogáé, hanem a zavartan szétfutó perdaiaké és az, ami a köd mélyén rejtőzik. A megérkező Tywinnára pillantok, de minthogy ő sem lép fel ellenségesen és naivan egyikünk se gyanúsítja a képzelt lángok okozásával, én sem lépek fel fenyegetően felé. - Égiek a Városból. - Kezdek felelni neki a mi nyelvünkön, ha már így szólított meg minket. Azt az apróságot most lehagyom természetesen pusztán csak időspórolás céljából, hogy én több, mint két éve be se tettem a lábam a Városba. - Perdai baba tietek? - Kérdezem még, mert azt láttam és a beszélgetésekből értettem, hogy Denisov egy perdai csecsemőt szorongat. Hogy melyik bokorról akasztották le, az engem is érdekelne, de a váratlan, vérben úszó torzó landolása előttünk nem teszi lehetővé, hogy az efféle kíváncsiságot kielégíthessük most és a hangulatot is azonnal megöli. Az hagyján, hogy nekünk embereknek elkerekedik a szemünk ennek láttán, de az jobban aggaszt, hogy a perdaiak java is így tesz és ráadásul értetlen fejet is vág hozzá. Milyen lény csinál ilyent egy testtel? - Ez nem lenni éhes. Ez ölni kedvből. - Jegyzem meg a közelben álló Tywinnának, aki ugyan perdai szavait Vharan-nak intézi, s ha nem is minden szót, de a javát értettem és hallottam. A természet eddig megismert törvényei szerint nem logikus, hogy egy vad dobálgassa azt, amit megehetne mindenkitől zavartalanul, inkább mondanám erre a sportvadászat címkét. A felhangzó kiáltás, ami fájdalmas üvöltésbe torkollik sem jobb. Még egy áldozat, még látni sem kell a ködtől, hogy egyértelmű legyen. - Ajánlat elfogadva! - Felelem Tywinnának, majd rögtön Ravenhez fordulok. - Raven, szállj a kocsiba a babával és zárkózz be! Ha tudsz, indulj el a sziklafal mentén, hogy a babát odaadd a perdaiaknak beljebb a faluban. Mi addig foglaljuk le ezt a vadat! - Eszem ágában sincs beszállni a kocsiba - már csak azért sem, mert ki tudja, milyen arcfelismerők lehetnek benn elrejtve, mint az okostükrök esetén is -, a gyermeket viszont menteném, mert ő a legvédtelenebb jelenleg. Francos apai ösztön, ami ezek szerint bennem is kialakult. Ha húgom ellenkezne, akkor átvállalom én a feladatot, csak gyalogosan mennék, amennyiben a Vharan-ék rám bíznák a babát és ha Denisov átadja. - Baba elvinni be falu. Ti lőni addig vadállat. - Mondom perdaiul nekik, de ha nem, vagy Raven beszállt vele a kocsiba, akkor az RT-S puskát veszem kezembe, s biztosítom ki, megtöltve már meg van. Érzésem szerint ide nagyobb tűzerő kell a Styx-nél.
//dőlten szedett perdai nyelven//
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
A szemben vele álló férfi bár magasabb, Vharan a rémület csekély jelét sem mutatja felé. Az elbizakodottság mindig hibát szül, ő pedig nem rest kihasználni ezeket a hibákat. - Te pedig ne akard megismerni Vharan haragját… - a mondat nem fejeződik be, mert a falusiak tesznek róla, hogy a figyelme másfelé koncentrálódjon. Odébb lép, mintha nem is érdekelné tovább a szóváltás, ami jelen esetben teljesen igaz. A kiáltozókra koncentrálódik, ha már a köd nem enged belátást neki, és meglátja a furcsa, de halálos teremtményt. Azonnal megfigyelőmódra vált, próbálja megfejteni, hogy mit miért, és főleg hogyan tesz az ismeretlen vadállat. Közben terv fogalmazódik meg benne, ahogy az állat végül elveszi az életét annak, akit látott. - Nem, nem éhes, ahogy az égi mondja – bólint Alecnek, miközben megnézi Tywinna fegyverét is… jó lesz. Odalép most már Alec-hez, aki valamit magyarázni kezd a sikítósnak. - Nem tudunk bemenni, az állat megöl. Ide kell csalni a furcsa kürttel, és meg kell ölnünk, majd én szólok, ha jön – mondja és fülelni kezd. Természetesen figyeli, ha marad a terv, hogy mikor szólal meg a dallamkürt, akkor nem hallgatózik, csak utána. Közben ő is felajzza az íját, és kíváncsi, hogy a hangos sivítás idecsalja, vagy elriasztja a dögöt. – Ha itt van, el kell vinni a gyereket, ahogy az égi mondja – teszi még hozzá, majd figyelni kezd.
Álldogálok a saját helyemen, ahová megérkeztem, de közben továbbra is harcra készen fülelek. Sosem lehet tudni, hogy mikor érkezik meg a szörnyeteg. Mikor ketten azt állítják, hogy nem éhes a vadállat, akkor az én kíváncsiságom megnő. Sosem találkoztam olyannal, amelyik ne az éhségét verné el. Látom, hogy fajtársam végignézi a felszerelésem, ami hasonló lehet. Egy vadász íj, tegez nyílvessző, oldalamon lóg a nagy belező kés. Ez egy vadász alap felszerelése, mert anélkül halottnak lehet mondani. - Rendben, akkor csalogassuk ide. - egyezek bele a tervbe, mert szeretném ezt a veszélyhelyzetet letudni. Csomó kérdésem van az égiek felé, de azt nyugalomban lehet feltenni. Most leginkább szinte kézzel „tapintható” a feszültség. Ebben a nagy ködben nem tudom, hogy merre lenne érdemes elbújni, ahonnan nyugodtan lehetne majd nyilazni. Jobbnak találom, ha a férfi vadász mellé állni. Biccentek felé elismerően, hiszen ő szintén jól fel van szerelkezve. Így ketten vagyunk azok, akik fülelnek, s tudjuk az embereket figyelmeztetni, ha érkezik a furcsa dög.
Áhá! Tehát, ha jól értem, annak azért örülne, ha a robbanásban pirult utastársa randira hívná, mert az egy pirinyót simogatná a lelkecskéjét, na és persze az egóját, de attól már az ég mentse meg, hogy el is jöjjön rá. Szóval nemes egyszerűséggel legszívesebben felültetne és magamra hagyna a randira szánt rózsáimmal együtt. Pedig egész biztos, hogy nem bánná meg! Na, mindegy. - Próbálja meg! - mire a felkiáltójelet a nagyképűnek hangzó mondatom végére tehetném, mondván, hogy úgy sem olyan gyors, némi göröngy segítségével ugyan, de szuperszonikus sebességet villantva, orrba vágás helyett egy nőies nyaklevessel kínál meg így lassan ebédtájban. - Ez ügyes volt! Akár egy drann, úgy csapott le zsákmányára... látja, van értelme ezeknek a közös kiruccanásoknak, hiszen úgy fejlődik minden téren, hogy azt észre sem veszi. - bólogatok, akár egy sokat próbált nagymester, de tény, ami tény, ez már határozottan haladás. Méghozzá a megfelelő irányba! - Jajj, ne legyen már olyan kertvárosi... - nem szoktam gúnyos hangon felszólalni, de a helyzet kihozza belőlem és csúfos hanglejtéssel itatom át válaszom utolsó szócskáját. - Igazán elférne a kabinjában egy ilyen csöpp gyerek, én meg néha meglátogatnám és pár perc erejéig le is foglalnám. - azt már nem teszem hozzá, hogy milyen military csecsebecsékkel készülnék, mert azt inkább a volán mögött ücsörgő, pofonosztó Jótündér keresztanya fantáziájára bízom.
- Sajnos az ábra is ezt mutatja. - ismerem el, hogy nem mindig sikerül belenyúlni a tutiba és ezért olykor ráfizet az ember, mind például most is, amivel a derültséget szállítom személyesen az XS belső terébe. - És mégis mibe fürdessem? Nem tudom mennyire használna, ha ebben a lápos posványba forgatnám, de végtére is lehet, hogy jó ötlet. - kezdem kissé felháborodottan, majd mielőtt kiszállnék a járműből elülteti a bogarat a fülemben a mosdatás dologgal.
- Ha tudnám, elárulnék minden részletet, de egyelőre csak sejtésem van, mert ez a járgány nem lángol, sőt! - be sem kell mutatkoznunk a feltételezhetően a tiszteletünkre összesereglett tömegnek, mert messziről lerí rólunk, hogy égiek vagyunk. Pár pillanat erejéig talán még a számomra érthetetlen diskurzust is sikerül megzavarnunk. - Üdv. - biccentek egyet a rövid köszöntés mellé, és kétszer is megakasztom mondanivalómat, mert úgy vélem jobb, ha hagyom ülepedni a hallottakat és a véletlen előfordulási számításokból fakadó gyanúmat. Örök hiba, ha a társadnak nem nézel utána, ha amatőr lennék, ebbe bizonyára bele is futottam volna, viszont mentségemre szóljon, hogy lenyomoztam Raven-t egy magasabb szintű hozzáféréssel is, hála annak, hogy az Imperium fedélzetén sok-sok műszaki és adattároló egységet felügyelek. Viszont! Olvastam a történetet a két évvel korábban történt robbantásról, melyben a fivére is odaveszett, ám további testvérekről nem esett szó. - Csak az XS-ig fusson Moor Tizedes, és ne tovább! Indítson és hallgasson a testvérére! Fogja a nevelt a gyermekünket és lassan guruljon el! - a cafatokban érkező törzsrész meg sem lep, lassan már kezdek immunissá válni az efféle dolgokkal szemben és valahogy bele sem merek gondolni abba, hogy ez a lény, ami a ködből vadászik ránk, erratorokat reggelizik. A jobb oldali ajtó szerencsére nyitható állapotban van, legalábbis a legutóbb még így volt, ezért úgy döntök, hogy gyerkőcöt beadom felvigyázásra és idegsimításra, míg mi idekint próbálunk kieszelni valamit ez ellen az ádáz fenevad ellen. A csere másodpercében a TW-S-t kikapom és csőre is töltöm. Beszél majd ő helyettem, ha arra kerülne a sor. - Idefent a távoli északon, a szellemeknek is RT-S puskájuk van? - feltűnik, hogy a fickó kezében tartogatott fegyver nem származhat kutyaütőktől, de többre valószínűleg nem lesz idő a másodpercek múlva bekövetkezendő felfordulásban.
Egyetlen perc leforgása alatt a korábbi vakbuzgó faluvédő megmozdulás egy talán soha át nem élt túlélő játszmává válik, ahol már színre is lépett az ellenség, mely nem válogat perdai, vagy ember között. Őt nem érdekli, hogy ki honnan és miért jött ide, ahogyan az is mélységesen hidegen hagyja, hogy mit gondolnak egymásról a szóban forgó faj képviselői. Egy dolog azonban biztos: ölni akar és ehhez kiválóak a terepi adottságok, a kedvében járó természeti elemek, a süppedős, vízzel telített talaj, az egyre csak sűrűsödő köd, mely jótékony homályban tartja és páncélként óvja attól a tucatnyi, potenciális áldozatjelölttől, akik megpróbálják levadászni őt. - Azonnal gyertek mellém! - a magas perdai felhagy a szóváltás fokozásával, mert nem látja értelmét tovább szítani a tüzet, és a dög felbukkanása keltette riadalom miatt úgy gondolja jobb, ha rendezi a sorokat még az előtt, hogy egyenként tépné ki a belsőjüket a ködben rejtőző támadó. A férfiak óvatosan közelednek vezetőjük hangjának irányába, de a csöndből feltörő ordítás hangja még a legbátrabbak ereiben is megfagyasztja a vért. Csontropogás és marcangolás zajai szűrődnek át a szürkés-fehér környezeten, majd hirtelen csönd telepszik újból a tájra. Raven biztonsággal elérte az XS vezetőülését, ahogy a perdai csecsemő is plusz védelemre talál az anyósülésen Nikolai-nak hála.
Az abszolút nem természet szülte tökéletes gyilkológép olyan némán tűnik fel a járgány mellett, hogy valószínűleg jelenlétére eleinte csak a Tizedes figyelhet fel. Raven viszont olyan közelségből szemlélheti meg a mesterséges körülmények között teremtett rémség ocsmány pofáját, amilyenben soha nem szerette volna. Undorító, félkésznek ható, rózsaszínben pompázó külleméhez mintaszerűen teremtett gusztustalan fejet készítője, aki közel húszcentis tépőfogakkal áldotta meg „gyermekét”. Koponyaformájú fején apró, de mindent látó szemei befelé dülledőek, vörösek, látható orr és fül hiányában egy egészen groteszk alak jelenik meg a zárt ablak mellett és egyenesen befelé bámul rajta.
Gurítás tíz oldalú kockával Raven számára:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-5: Pillantásuk összefut. A planetológuson bénító félelem uralkodik el, ami azt eredményezi, hogy az agya legalább egy percre blokkolja a cselekvőszándékot, teste pedig sokkhatásszerű, önkéntelen remegést produkál.
6-9: Raven sikeresen elkerüli a vöröslő szemek félelmet gerjesztő erejét, néhány másodperc erejéig, ha úgy tetszik, lőtávolon belül van a települést terrorizáló fenevad.
Egy szemvillanás után a perdaiak egyike észreveszi az égi jármű takarásában ólálkodó ellenséget, azonban az életre hívott képessége meglepő módon hatástalan vele szemben. A szörnyeteg megmutatva magát teljes valójában, az XS tetejére ugrik, ahonnan egy velőt rázó üvöltéssel hozza a jelenlévők tudtára, hogy itt és most a halál fog aratni. A négykerekű kasztnija deformálódik a súlya alatt, de a bent ülőket egyelőre békén hagyja.
Gurítás tíz oldalú kockával a falusiak, Vharan, Tywinna, Alec, és Nikolai számára:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-1: A perdai misztikum hatástalan elméjére, ez bizonyítottá vált az elmúlt másodpercekben, ahogyan a kövek és botok is inkább simogatásnak hatnak, mint bántalmazásnak. Megelégelve a támadássorozatot, lendületet vesz a katonai jármű tetejéről elrugaszkodva egyetlen mozdulattal éri el a magasra nőtt perdait, kinek torkából egy embereset azzal a lendülettel ki is harap. A termetes férfi azonnal meghal, a lény azonban abszolút lőtávolon belülre kerül.
2-5: A remete és Tywinna kettőse, felkelti a vérszomjas vad figyelmét, talán könnyű zsákmányt remél, talán a két legyet egy csapásra elvet vallja, minden esetre lendületet vesz és megpróbálja elsodorni az előtte lévőket. Mivel nincsen tisztában az erőviszonyokkal, ezért nem számít arra, hogy készülhetnek ellene valamivel, akár együtt, csapatként működve, akár külön-külön, saját fortélyt alkalmazva. A kivitelezés csak akkor lehet sikeres, ha időben cselekszenek, mielőtt elérik őket a karmokban végződő végtagok.
6-7: Alec és az ő égi fegyvere úgy érzi, hogy nagy veszélyt jelenthet rá, ezért őt szemeli ki, mint újabb áldozat. Az ugrás a pillanat tört része alatt bekövetkezik, ami után a fickó a sáros talajon találja magát, anélkül, hogy célzottan el tudná sütni a fegyverét. Egyetlen szerencséje, hogy a támadó nem a nyakát, hanem a karját dézsmálja… pontosabban dézsmálná, ugyanis ahelyett, hogy szakíthatna egy jó darabot az ízletesnek tűnő végtagból, a foga majdnem beletörik a művi karba, amivel találkozik. Erre nem számított, ahogyan arra sem, amit ezek után kap prédájától.
8-9: Képességeinek hála, Nikolai szinte olvasni tud az ellenség mozdulataiban és ez által el tudja kerülni a közvetlen találkozást. Gyorsaságát és ügyességét kihasználva elugrik a tekintélyes méretekkel és súllyal rendelkező kreálmány elől, aki csak hűlt helyét találja azon a ponton a gépésznek, ahol az előbb még egyértelműen számított rá.
(10 oldalú.) :
