Vélhetően az egyetlen vagyok, akinek Raven sikítása csak kicsit tűnik fel. Mi mindenhez tud hozzászokni az ember! Alkalmazkodó képességünk is tett minket túlélő fajjá, habár az evolúció nem feltétlen az ilyen körülményekre gondolt. Persze azért nekem is bántja a fülemet, vagyis inkább a fejemet, mert a másnaposság azért nem múlt el nyom nélkül és enyhe kifejezés, hogy van amúgy is miért fájnia a fejünknek. Ezt tetézi meg a hirtelen vészfékezés, nem tudom kivédeni s tompítani is csak alig a becsapódásomat. Na, most már kurvára fáj a fejem! A vékony vércsík már nem is számít. - Nagy szart! Két női mell között lennék jól. - Dobom vissza Ravennek fejem fogva, sebtiben felmérve, hogy ő is jól van, meg a többiek is egész jól. Szerintem nem volt feltűnő a kérdezősködése, de azért igyekszem semlegesen válaszolni, Raven úgy is ismer: amíg tudok cicikre gondolni egy kisebb apokalipszis közepén is, nincs nagy baj. Ahogy erről meg is nyugodott, jön a következő esemény - azon túl, hogy a póton ülök sorra vetődnek be nem is a pót, hanem a Nemesis alá, és ha nem lenne köztük Josie, vállamon ülő kisördög arra biztatna, hogy vessem fel Aine-nak a hátratolatást, majd előre, majd hátra... - egy fiatal perdai fiú képében, aki valamiféle segítségről hadovál. A részletek nem jutnak el hozzám pontosan, de nem is ez a lényeg, az üzleti lehetőséget látom meg: védelemért segítség. - Hé, nem mondtam, hogy ki lehet szá...! Áh... önfejű nőszemély. - Morgom, mert mire a mondatom végére értem, Raven már át is tepert Reid-en és kint van a kocsiból. Nem nézett ki, mi van kint? Én meg mit mondok majd Anyáéknak? Bocs, húgit agyon nyomta egy vulkáni kőzetdarab... Nem sietek utána, mert látom, hogy Denisov már intézkedik. Szerencsémre nem nekem kell most a perdai tudásom összeszedni, Aine megteszi, majd Raven, aztán a kocsi alól egy dominiumi kiabál. Baszki, az egy energiapajzs, nem hangszigetelt búra, miért kiabál ma mindenki?! Amíg a három ajánlat is befut a perdaiakhoz, előszedem a kulacsom. A kendő még az arcomon, de így is érzem a levegő összetételének megváltozását, a torkom örül majd pár kortynak, főleg a teában lévő fájdalomcsillapítónak. Nem túl erős ekkora mennyiségben, inkább placebo hatás, de hát azt is szeretem. A kulacsot kínálom a többieknek - legfeljebb meglepődnek, hogy hírnevemmel ellentétben nem alkoholos a tartalom -, míg a perdaiak bosszantóan hosszú ideig tanácskoznak. Jó, ők ráérnek odabent, tényleg nem kell sietni, ááá... Már kezdeném türelmemet veszíteni, mire visszajön a válasz, mi a feltétel, amit le is fordítok a bent ülőknek. A magam részéről a kérésnek maradéktalanul eleget is tennék, ha nem lennének a dominiumiak is velünk. A perdai becsületes nép. Ha védelmet ígérnek, hiába nem az elorakiak ezek itt, akkor sem gyilkolnának minket halomra odabenn. Mi a francnak vesződnének, egyszerűbb lenne kint tartani minket és a vulkán végez velünk. Hanem a dominiumiak, az a Vazquez... meg Taylor szeme sem állt jól... Lehet kezdek előítéletes ellenálló lenni, de nem akarom, hogy hátba támadjanak. - Figyeljen mindenki! Fegyvert le! Kiszállás! - Kézjelekkel is mutatom, ahogy korábban Aine javasolta, de hogy a két dominiumi civil ne lehessen árulónk, a jelzésben van a lényeg, mely ellentmond a szavaimnak. Abban fegyver elrejtést, csapda-veszélyt és kiszállást jeleztem. Mindenkire rábízom a döntést, hogyan oldja meg. A nagyobb fegyvereket nyilván nem vihetjük, azért azok nem a ruha alá elrejthető cuccok, de kisebb dolgokat simán. Részemről a Khimeira és a Fury is marad - picsába, kellett volna hozni Styx-öt is -, de az övemről a csizma szárába rejtem el a tőrt, amit Rotemshel készített nekem. Lehet az összes cucc veszik majd, de hogy én ezt a gyönyörű kést hátra nem hagyom, az tuti! Mivel nem tudom, miféle segítség kell, a hátizsákot viszem - sajnos mindkét letett fegyver gyanúsan kilógna belőle - és kiszállás közben kiveszem a benne lévő maszkot is. A hátizsák arra is jó, hogy fejem fölé emeljem, ha még érkezne néhány kavics fentről, s tekintetem Josie-t keresi, a maszkot neki nyújtom és végigmérem, jól van-e még mindig? Raven-t is megkeresi tekintetem, jól van-e, majd később megkapja a dorgáló pillantásomat is valamikor. - Ruhát, kart az orrotok elé! - Javaslom a két, kocsinkból kiszálló civilnek és Ravenre meg Oliver-re is odapillantok, ha esetleg eddig nem találták volna fel magukat, hogy az arcukat valamivel védjék és a légzést ezzel segítsék. Ezt arra is felhasználom, hogy Josie meg Raven közelében is lehessek, nem mellesleg Taylor-énak is, mert nem szimpatikus a fickó. Tudom, hogy a perdaiak megmotozhatnak minket odabent és igazából az energiapajzsot kisebbre is húzhatják, közvetlenül maguk köré, ha az emberek részéről valaki támadna. Abban bízok, ha motozás lesz, és meg is találják nálam a tőrt, nem veszik el, elvégre nem quorsa-fegyver. Oké, gyenge indok, de na, fő az optimizmus. Ha bejutunk az energiapajzs védelme mögé, akkor ha módom van rá, Josie-nak, majd Ravennek és Olivernek kínálom a gyógyteás kulacsot. Szigorúan csak a civileknek, plusz a társamnak, ugye. Közben elcsípem a perdai fiú szavait is. - Merre lenni a szentély? Mit csinálni mi? - Kérdezem gyorsan, s eloraki gyógyító hallatán automatikusan Rodára asszociálok, mert csak őt ismerem, holott tudom, hogy nem egyedül ő felel a város egészségéért, szóval lehetne más is. Nem mintha ne akarnék segíteni, ha pontosan tudnám, hogy nem Roda az. Viszont ha ő az, és nem segítek, Rotemshel a nekem készített pengével nyúzna meg engem. Tök jogosan. Amint meglesz az infó, fordulok is a többiekhez, lefordítva, mit tudtam meg. - Én megyek, de nektek nem adom ezt parancsba. Aki akar, jöjjön, de legfeljebb ketten csatlakozzanak hozzám. A szentélyen kívül is lehet ránk szükség... - Nem kell szerintem célzatos pillantásokat vetnem a dominiumi katonák felé, hogy értsék a többiek, kik miatt aggódom. Persze ha Taylor úgy dönt, hogy az egész csipet-csapatát civilestül és túszostul a szentély felé tereli, az más tészta lesz már...
*Addig míg meg nem érkezünk egészen kellemes a hangulat ahhoz képest, hogy közben azért a levegő kezd nem jó lenni, de érzésem és feltételezéseim szerint, utóbbiak a tudásomra és korábbi mérésekre alapozva azt mutatják, hogy lesz ez még így se. * -A szövegelési stílust bírom, nem a vezetésit. Bár lelkesedésben nincs hiány. *Vágom oda az éppen elcsendesedni készülő ellenálló csajhoz, és pillogok a mellettem ülő öreg pasira, bár egész jól tartja magát és a szeme sem áll jól. Szerencse, hogy útközben nem harapom el a nyelvem, annyi a kátyú, hogy csoda is lenne ha csak úgy siklanánk. Másrészt eszembe jut az is, hogy milyen lenne az XS-ben Denisovval, biztosan százszor átkozna el és ugyanannyiszor próbálna beleszólni az én vezetési stílusomba, amit persze figyelmen kívül hagynék. A megérkezés már sokkal rosszabb és nem az ellenálló csajszinak köszönhető, hanem annak a valaminek ami hirtelen előttünk terem és majdnem le is pattanunk róla. ezt a gondolatot azonban csak később engedem a tudatomba, az ütközés pillanatában csak a műszerfal fénysebességgel felém igyekvő részét látom, és persze a röpke pánikgondolat sikítást csal ki belőlem. A csajszi beszólását is másképp reagálnám le normális körülmények között, így csak egy vállveregetést tudok neki beajánlani, miután összeszedtem magam és a lélekjelenlétem.* -Szép volt. *Alec hogyléte már jobban aggaszt, szarabbul néz ki, mint ahogy én érzem magam, de amint megszólal, már tudom, hogy semmi baja. Már azon felül, ami eddig volt. * -Aha. Akkor jó. *Többet is mondanék, de az már árulkodó lenne, és ugye ott ül mellettem Vettriano, aki mondhatni kakukktojás. Mivel Alec még most is csak ciciket emleget, megnyugszom, legalábbis felőle. Az ami kint van már sokkal inkább borzolja a kedélyeket, nem elég, hogy nekimentünk valami perdai képességnek, még a vulkán is beindult és a kövek csak úgy konganak a Nemesis kaszniján. Egyszerre több dolgot is el kell intéznem. A perdaiakat, hogy engedjenek be magukhoz, Denisov meg kint van ahol kövek pattognak és a levegő sem túl kellemes, pontosabban fojtogató és rohadt büdös. Ahogy azt korábban is tettem, a hosszú pólómat húzom fel az arcomra, de ezzel együtt már mászok is kifelé, jobbára azon aki köztem és az ajtó között van. Vettriano az orrával van elfoglalva, szegényt még meg is ütöm a könyökömmel de eskü véletlen volt, a másik ellenálló viszont nagyon készségesen kisegít a kocsiból, miután próbáltam a perdaiakra hatni a hangommal. Fogalmam sincs, hogy az az izé hangszigetelt vagy sem, ezért biztosra megyek, ahogy a pasi is. Érzem, hogy lök rajtam egyet én meg négykézlábra huppanok a kemény talajon. * -Baszd meg, hogy száradna le a tököd! *Nem morgom, nem is kiabálom, de olyan közel vagyok, hogy hallhatja, hát pont leszarom. Éppen igazgatnám vissza a pólót az arcomra, megvillantva a hasamat és melltartómat, amikor Denisov kapja el a karom. A távolból hallottam a hangját, de úgy sem hallgattam volna rá, másrészt kis segítséggel léptem ki a Nemesisből, esélyem sem lett volna visszahúzni magam. A kocsi alatt találom magam, rajtam meg Denisov. Csak a szemeim látszódnak ki, bőrömön érzem a ruhája durva szövetét.* -Ne most Denisov, nekem erre rá kell hangolódnom. *Vetem neki oda viccesen, egy pillanatra sem fordult meg a fejemben a félreérthető helyzet pikantériája, de mint aki hallgat rám, már magamra is hagy, jobban mondva a közben bezsúfolódó katonákra. Meghúzva magam várom meg a tárgyalás végét, ami újabb káromkodásra ad okot, de azt most kivételesen lenyelem, mert ha Taylor meghallja, hogy nem értek vele egyet, akkor nem lesz olyan szabad mozgásom, mint szeretném. Viszont a bátyámat is figyelmeztetni kellene. A perdaiakat nem tudom, Malcolm egyből levágná, marad Alec. Mindennek ellenére azt is hallom amikor a perdai fiú az eloraki gyógyítóról kiabál. Én nem ismerem, de Alec igen és nem akarom, hogy ámokfutásba kezdjen. A fegyverek aztán kirepülnek a Nemesis alól, az a sárga izé meg kinyílik és igyekszem minél előbb kimászni én is. Mivel jócskán előre szorultam, nem tudom ki van még a kocsi alatt, denisov is megérkezett-e épségben az Állatidomárral, de nem is figyelek most hátra. Próbálok Alec közelébe kerülni, de Taylor a nyakamban van.* -Szálljon már le rólam, ötszázzal karcolja a tarkómat. *Alecnak le kell, hogy essen a szám, amit a JL-es üzenetekhez szoktunk használni, mással nem tudom jelezni, hogy Tayloréknál fegyver maradt. Körülnézek aztán, hogy mindenki bejutott-e, én igyekeztem gyorsan, nehogy eltaláljon egy kő, kezeimet a fejem fölé emelve, orrommal próbálva tartani a felhúzott pólót. Utóbbit akkor is még az arcomon tartom, mikor a kupola alá jutottunk, csak Alec kulacsát megpillantva engedem le. Az ember remekül képes alkalmazkodni a megváltozott helyzetekhez, a jobbakhoz könnyebben és gyorsabban, így amikor a kupola alatt már nem potyog ránk a vulkáni áldás, már válogatok is. Azt remélem, hogy a kulacsban Búfelejtő van, vagy az a csípős sör, legrosszabb esetben víz, de nem a víz a legrosszabb eset és erre csak akkor jövök rá, amikor meghúzom a flaskát. Majdnem ki is köpöm, de már nyeltem is volna le, a két reflex összezavarodik egymástól és ebből szédületes köhögés lesz. Könnybelábadt szemekkel nézek fel Alecra és nyújtom is tovább a flaskát.* -Baszki, mi a szar volt ez? *Veszek egy nagy levegőt, de Alec és a perdai már arról beszélnek, mit is kellene segítenünk. Csúnyán nézek rá, mást nem tehetek amiért ő mindenáron be akar menni valahova. Körülnézek, nem túl bizalomgerjesztő a hely, egészen más mint Elorak. Denisovra nézek, ha a közelben van és a fejemmel intek, hogy menjen. Ebben a helyzetben nem tudom, hogy Alec mit mondana ha én is menni akarnék, de nem hozom ilyen helyzetbe. Denisov viszont jobban tud rá vigyázni, mint én. *
Kicsit kótyagosnak érzem magam, ahogy Zimori lekászálódik rólam és újra két lábra tornászom magam. Hogy ez az ütközés miatt van vagy csak a rázós út után alakult ki részeg-tengerész szindrómám, ki a megmondhatója. Miután valamennyire felrángattam orrom elé a blúzomat, ami a mellvért alól, nem egyszerű művelet és nem is fed valami jól, a közvetlen környezetemre terelődik enyhén szétszórt figyelmem. - Ó, Dr. Mann, jöjjön… Indulnék szórakoztatóm – bár vélhetően, ő nem ilyen szerepre jelentkezett – felé, hogy segítsek neki, gyanítom, az ő feje az enyémnél sokkal-sokkal kótyagosabb. Elvégre ha nem éli túl kalandunkat, akkor hogy megyünk el, csak ő meg én a Whááá! állatot meglesni? De egy lépésnél nem jutok tovább, mert Zimori most meg derékon ragad és leránt vissza a földre. Ezen annyira meglepődök, hogy nem ellenkezek. - Hé! Csak ennyit ellenkeztem, azt is elhalón, miközben begördültünk a Nemesis alá a többiek mellé. Oldalra kukucskálva lesek ki, és az eddigi apróbb kövek nagytestvérei érkeznek. Hát ezért van mindenki itt. Hmpf, tényleg csak a nagyon közvetlen környezetemre fókuszálhattam, ha nem vettem észre a messzi fentről érkező veszélyt.. vagy csak nem voltam elég gyors. Két dolog miatt nem fickándozok. A kiscserkész elindult Dr. Mann-ért, nem kell megmentősdit játszanom. Másrészt itt kérem haditanács folyik a fülem hallatára! Levegőt is alig merek venni, persze, mert most megint nem fedi semmit az orromat-számat, de a részletekről se akarok lemaradni, meg nehogy a szuszogásom véletlen felhívja a figyelmüket rám. - Köszönöm. Mondom Zimorinak, mikor kikászálódtunk a kocsi alól és köhögve-prüszkölve valamennyire visszaállt a légzésem. Könyökhajlatommal takarom most orromat, de amíg megköszöntem neki, hogy bambaságomtól megmentve becibált a kocsi alá, udvariasan elvettem kezemet szám elől. - Ó, köszi! Elkezdhetnék Alec-kel vitatkozni, hogy melyikünknek kéne a maszk, de tippem szerint nem akarja lehúzni a kendőt az arca elől. Másrészt lehet hallotta az előbbi enyhén fuldoklós műsoromat, hát na, jól fog esni ez a cucc. Remélem egyébként, a pajzs mögött a levegő is okés lesz. Meg nem ártana végre beljebb kerülni. Azt hiszem a dominiumi civileken kívül én vagyok még a legnyugodtabb, tiszta a lelkiismeretem, tényleg nincs nálam semmilyen fegyver. - Te jól vagy? Többiek? Kérdem, ha/amikor a kulacsa eljut hozzám. Maszkot immár levéve próbálgatom a levegőt is, milyen , habár most nem a fuldoklástól, hanem a meghatározhatatlan valamitől lábad könnybe a szemem. Mélyen egyet értek Raven-nel. Ennél talán az is jobb lett volna, ha alkohol van benne. Talán jól is esett volna. Mégis babrálok a kulaccsal és húzom az idejét a hülye kérdésekkel, amire Zimori tőszomszédságában úgyis csak valami balta egyszerű ’Jól’ válaszra számítok. Na de, a babrálás közben kézjelekkel igyekszek feltűnés mentesen leadni neki az infókat. ~ 416 fegyverek, kések! A CQL kő!!~ Hálásan gondolok Ed-re, amiért már a hazafelé vezető úton elkezdte tanítani nekem a kézjeleket, aztán Aine-vel gyakoroltam a mi változatunkat. Remélem sikerrel át tudtam adni az infót, ha nem Alecnek, hát bárki másnak, aki kicsit is felvette velem a szemkontaktust a mieink közül. Aztán nincs más dolgom csak várni, hogy mi a kijelölt tartózkodási helyem. Nagy összegben mernék fogadni, hogy nem csapódhatok oda a kis csapatomhoz. - Tudok valakinek segíteni? Fordulok oda Zimorihoz. Nem kell tippelnem, hogy tudjam, ott lesz mellettem. Ami ellen a korábbiak fényében már nem annyira berzenkedek, hasznos, ha van egy megmentő a háznál. De én sem szeretek haszontalan lenni, szóval egy kérdést megért a dolog. Ha más nem, legalább egy katona figyelmét sikerül elterelnem.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Hiába a jó és értékes szavak, a dana nem tágít, és nem is fogja fel igazán a példamese lényegét. Csak azt szajkózza, amit eddig, csak más szavakkal. Vharannak az a gondolata támad, hogy valahol szórakoznak vele az istenek, hiszen a perdaiak őt neveik eltévelyedettnek, holott van itt egy pár. Talán pont ezért ment tönkre ez az oázis is, mert elvakítja a helyieket a Sel-Ogei ereje. Tény, ami tény, még ős em emlékszik ekkorára, pedig azért felkeresett már élete során párat, talán még a nagy szentélynél lévő sem éri el ennek a nagyságát. De a remetét nem érdekli, hiszen semmi baja nem lenne, ha rászakadna az egész barlang, talán megmenekülnének a hatása alá került Nimiireiek is. Még nem tudja, hogy mi okozta a betegséget, vagy ezt a dolgot, de ott motoszkál a a gondolatai között a kő hatása is. - Bolondok vagytok - zárja le végül, és látja, hogy fent már kisebb nép gyűlt össze a fogadásukra, így elengedi Ennát, hogy minden tudása elég legyen az áttöréshez. De mire észbe kap, a hangtalan lány már nincs is mögötte, így muszáj megtorpannia egy pillanatra. Látja a változást, és most már biztos benne, hogy a kő okozza. ~Lehet, hogy azon keresztül az istenek irányítják?~ Fogalma sincs, de nincs más választása, mint visszamenni. Talán elég lesz a pajzs és ki fog tartani, annak ellenére, hogy korábban arra kérték, hogy vigye ki a totemet. Sóhajtva fordul vissza és indul el a Sel-Ogei felé, hogy feltérképezze a szemével, hogy milyen nehéz lehet. - Na, és hogy visszük ki? Én nem nyúlok hozzá, mert láthatóan hatással van rátok. Nem akarok nyáladzó bábbá változni, de hívjatok még valakit - mondja és Enna mellé siet, figyelve a lányt, és ha kell, megvédi magát minden befolyásolttól.
Or watch the things you gave your life to, broken, And stoop and build ’em up with worn-out tools :
A zajos kiscsaj szerencsére könnyű, így a kis térben is megfelelő lendületet tudok adni neki. Szélesen vigyorgok csak a felém sziszegett jókívánságára, sőt, még kacsintok is egyet, és szemmel láthatóan egyáltalán nincsen lelkiismeretfurdalásom amiért keményen ért talajt. Míg folynak a tárgyalások – amit úgysem értek, felveszem a maszkot, és a mellettem ülő civilhez fordulok. - Mutassa az orrát! Ez parancs, nem kérés. Egy mozdulattal lefejtem az ujjait ha magától nem reagál azonnal, és szemügyre veszem a sérülést. Ha eltört, akkor csak rászólok, hogy ne mocorogjon, és egy határozott, gyors mozdulattal visszarendezem az orrcsontját. Fáj, mint a kurvaélet, de legalább fog tudni lélegezni ha lement a duzzanat. Ez után, vagy ha nem tört el, akkor jobb híján az egyik váltás zoknim felét nyomom a kezébe a hátizsákból, hogy fogja be vele az orrát, és meghagyom, hogy enyhén hajtsa előre a fejét. Alec kulacsát ezúttal visszautasítom; úgy gondolom, jobbat tesz nem csak a torkomnak, de minden nyálkahártyámnak, ha a maszkot hagyom fent inkább. Később ráérek hidratálni, ha már nem kell egyidejűleg forró hamut is nyelni közben. Kivárom, míg Alec lefordítja nekünk a beszélgetés érdemi részét, és bár egyáltalán nem tetszik a dolog, világos, hogy nem sok választásunk van. A kézjelek is egyértelműek, de sajnos az MK-ról egyértelműen le kell mondanom. Újra kinyitom a hátizsákot, kiveszem a póttárakat az MK-hoz, viszont a pisztolyt egy gyors mozdulattal belesüllyesztem a menetfelszerelésbe helyette, és a gránátoktól sincs eszem ágában sem megválni. A késeket a perdaiak aligha fedezhetik fel a páncélba épített tokokban, így azokhoz nem nyúlok. Miután kiszálltam, látványos mozdulattal lököm vissza az ablakon az MK-t, aztán a raktérbe lököm a póttárakat. Míg megkerülöm a kocsit, addig szemügyre veszem a dominiumi katonák által eldobott fegyvereket, ebből nagyjából meg tudom tippelni, mire számíthatok még tőlük odabent. A menetoszlopban úgy foglalom el a helyem, hogy a nálam könnyebb páncélt viselő Reid és az idióta Vazquez között helyezkedjek el, csak a biztonság kedvéért, és persze mert annyira bízok meg a fickóban, mint abban, hogy Raven tíz másodpercnél tovább képes befogni a száját. Miután a pajzson belülre kerültünk, Alechez fordulok. - Mit akarnak? – mivel ugye nem értem egy szavukat sem. A hangom reszelősen szól a maszk mögül. – Nem tudom mennyire okos ötlet szétválni… Különösen tekintve ahogy Taylorék a nyakunkba lihegnek folyamatosan. Mindenesetre nekem végülis mindegy, hogy megyünk vagy maradunk, ameddig biztnságos, fedett helyre kerülhetünk.
Szépen kialakult a helyzet, Dominiumi és ellenálló egy csónakban. Meg a nagy errator faszt! Én örülnék neki, hogyha ők energiapajzson kívül maradnának, és meghalnának, kivéve Alec édeske kicsi húgocskája, hiszen milyen szar alak lennék tőle. Felmerül bennem, hogy esetleg miképpen tudnám őt esetleg jobb színben feltüntetni a kialakult helyzetben a perdaiak előtt. Nem kell túl sokat várakoznom ahhoz, hogy megnyilvánuljon az a csodálatos perdai nyelvérzéke, ami megrekedt egy 10 éves szintjén. Nem, nincs gond azzal, hogy kommunikálni próbál, de szerintem megítélés szerint én sokkal profibbnak tűnhetek. A nagy várakozás azt eredményezi, hogy a biztonsági neszeszaromból kiveszem a gázálarcot, s a begyakorolt kezelési útmutatónak megfelelően, végül fellélegezhessek. Amit eddig a kendőmön keresztül beszívtam az nem volt túlságosan jó az egészségemnek. Itt vagyunk, s arra kényszerülünk, hogy oltalmat kérjünk a perdaiaiktól. Nem lenne gond, ha nem lennének ezek a maflás Dominiumiak! Ó nem! Egy kivétel van a szívemben, hiszen Henry darabokra tépne szerintem, ha a húgát halálra ítélnénk. Így határozom el, hogy ő különleges helyet fog kapni a szívemben, ha egyszer is jobban megismerjük egymást. Most igazából nincsen től sok esélyem rá. De hagyjuk őt! Mi van Josiekával? Él e még? Vajon a levegő számára milyen? De figyelemelterelésképpen érkezik, hogy bizonyos fegyverek után oltalomba helyeződünk. A tőr miatt nem aggódom, azonban a másik kettő hozott gyilkoló vagy idegesítő cucc miatt igen. Egyik tűnik fémbotnak, mint profi sokkolónak, de elnézve a Perdaiakat nem hinném, hogy bevenném a mesét, hogy rossz lábam van, s rajta kell támaszkodnom.Náluk szintén szerintem a bot egy fegyver amivel agyon lehet ütlegelni egy felnőtt férfit, vagy bármi mást. Viszont a drónom nem fegyver, így hátraszólok. - Hé valaki hátul, vegye már le a drónt az oldalfalról kezelő panellel együtt! - úgy érzem, hogy hasznunkra lehet még a kialakult helyzetben. Szóval csak a páncélomba rejtett tőr az egyetlen fegyver, amit magammal viszek. Kiszállok az autóból, aztán szépen lassan odasétálok az erőtérhez, mint valami élien a maszkomban. Felteszem a kezeim, hogy tiszta vagyok, ami meg a drónomat illeti remélhetőleg valaki leemelte és hozza magával. S mivel megfelelhetek az elvárt követelménynek, így tehát körön belülre kerülök. A gázálarcot nem veszem le, inkább nézek ki éliennek. Ami meg azt illeti, marhára nagy a magabiztosságom arra nézve, hogy késsel is megállom a helyem, mint fegyverrel, gondolok itt pisztollyal, vagy mással.
Azért én abszolút nem erre szerződtem. Vulkánkitörés, ellenállókkal rodeózás, mindenféle borzalom és rettenet, hullarablók, roncsfosztogatók. Ez túl sok így hirtelen. Az egyetlen jó dolog, ami itt történt velem az a fájdalomcsillapító, aminek a hatása kezd kimenni belőlem. Ezt onnan tudom, hogy a kezeim egyre inkább fájnak és kezd zsongani a fejem is, ami a fejbeverést, a füstöt és a különböző zajokat illeti. Végre lekászálódtam a platóról, amikor valaki a nevemet mondja és berángatnak a plató alá. Már megint egy rakat ember között, akik azt se tudják, hogy hol vannak. Igazából én sem tudom, hogy hol vagyunk.. - Tudja valaki, hogy hol vagyunk? - teszem fel ezt a nagyon fontos kérdést, elvégre ez nagyon fontos információ, hogy kiderüljön, mégis hol a perdai istenek háta mögött leledzünk. Hiszen ez itt nem a Város és kezdem kevésbé komfortosan érezni magamat.
Aztán az se különösebben győz meg arról, hogy itt minden rendben van, hogy valaki perdai nyelven kezd el krácsolni és a mi oldalunkról valaki válaszol is. Semmit nem értek abból, amit köhögnek, elvégre én egy szót sem beszélek ezen a nyelven. Nagyjából kezd azért realizálódni bennem, hogy itt komoly dolgok vannak. Mindenféle törmelék hullik az égből és a levegő is kezd elég szokatlanul csípő és büdös lenni. Határozottan büdösebb, mint egy Errator vacka, ahol lekölykezett és felfordult három generáció. - Ne basszál már föl, nálam fegyver sincs! - jelentem ki a kis kupaktanács számára, hogy én aztán nem fogok tudni rejtegetni fegyvert, hiszen nincs is! Ahogy letenni sem tudok fegyvert, mit kezdjek vele. - Neki ne adjatok! - jegyzem meg a társaságunkban található ellenálló csajra, aki megígérte, hogy eljön velem izét lesni. Na mi a franc lehet az! Tudja a jóságos Hexa, de azt mondja, hogy Whaaaaa!
Amikor mindenki megindul és a többiekkel egyetemben tartok a remélhetőleg védelmet nyújtó perdai hajlék, település vagy tudom is én mi ez. Mindegy, csak a többiek után. Nem érzem magam különösebben hatékonynak, sőt, inkább hasznavehetetlennek tartom magam. Itt nincsenek állatok, nincs meg a felszerelésem és a kezem is eléggé le van strapálva. - Bár tudom jól, hogy elég alkalmatlan a pillanat és a helyzet, de nincs valami jó módszer arra, hogy ezeket itt tudjam használni valami értelmesre is? - kezdem kicsit úgy érezni magam, mintha Raven lennék, annyit dumálok, de ő még így is hasznosabb, mint én. Nincs más hátra, mint előre, túlélésre játszunk.
Bennem van... érzem az ereimben, mintha maga a láva csurogna, olyan forró, olyan erős, olyan mámorító. Magával ragad teljesen, érzem, miként tölt meg erővel, az istenek hatalmával. Szinte bizsereg tőle ujjaimnak a vége, mintha csak alig férne belém, szinte érzem, ahogy sugárzik, mintha folyamatosan reám sütne Shiennel gyönyörű, tiszta sugara. Pont ezért sem engedhetem, hogy elpusztuljon... Az istenek ajándéka, csodálatos dolgokra lehetnénk képesek vele. Csak kár, hogy Vharan nem érti ezt... De nem baj, nem kell értenie. Ha viszont ellenkezik és hátráltat minket, az egyértelmű jele annak, hogy az istenek ellen fordult, és akkor halnia kell. Amikor elenged, lehetőségem támad elhátrálni a közeléből, hogy ne tudjon csak úgy újra megragadni. - Az ajándékot meg kell védeni... - suttognám és mutatnám ösztönösen, azonban ebben a pillanatban rájövök, hogy az istenek visszaadták a hangomat. Meglepetten kapok a torkomhoz kezeimmel, a forró levegőt a döbbenettől kapkodom. Kikerekedett szemeim örömkönnyekkel telnek meg. Arcomra lágy mosoly kúszik, noha ez a rám tekert fehér sáltól nem látszódik. A könnyek legurulnak boldog arcomon, ezt a boldogságot pedig csak tetézi, hogy Vharan meggondolja magát. Megkönnyebbülök. - Ez az istenek ajándéka, Vharan, nem lesz bajod attól, ha hozzáérsz. Ha nem hiszel nekik, higgy nekem, és a hangnak, amelyet vissza adtak nekem. Szólok a többieknek, hogy segítsenek. - válaszolom, és levendula színű szemeimet el is fordítom róla a lépcső felé. Határozott lépésekkel indulok el kifelé, hogy szóljak a lépcső tetején várakozó megvilágosult társaimnak, hogy a segítségükre van szükségünk. Felsétálva, amennyiben a többi istenek által érintett barátságosan fogad, finoman megérintem kettejük vállát is. - Oda lent szükség van rátok. Hozzátok fel az ajándékot, mert veszélyben van. - szólok nekik lágy hangon, aztán a szemeim a barlang bejárata felé terelem. Mivel vannak kétkedők, ezért jobb lesz, ha időben jobb belátásra térítem őket, így elindulok a barlang szája felé. Ahogy haladok kifelé, úgy lesz a levegő egyre szúrósabb, egyre kellemetlenebb, de a szívemet még is öröm melegíti. A barlang szájához érve megállok a nézelődők, várakozók előtt és levéve a sálat rájuk mosolygok. A nap már nem süt a sűrű felhőktől, a levegő szúróssága pedig áthatol a lenge anyagon. Kiengedem a hajam és megkönnyebbülten rájuk pillantok. - Minden rendben lesz. Hamarosan kiérnek a többiek is. - mondom, majd a szemeim megpillantják a távolban az aranyizzású falat, és az emberi konvojt. Finoman ráncolni kezdem a homlokom, fejemet aprón félre biccentem, szemeim élesen figyelik a távolban lévőket, készülődőket. Szinte érzem magamban a feszültséget felgyűlni, hiszen tudom, hogy mennyire vágyják az emberek, a quorsák a sel'ogeit...
*Xylira elmosolyodik Enna pálfordulását látva, bár nincs tudatában annak, hogy a vulkán hatására a Sel-Ogei kő milyen rossz hatással van rájuk. Csak azt látja, hogy végre segítségre leltek az eloraki gyógyító személyében. Egyikük sem fogja fel, hogy ez a hatás káros és mindent ami bennük lakozik felerősít. Ennek köszönhető az is, hogy Xylira ereje kitart, és a pajzs még egy ideig megvédi őt is és a követ is attól, hogy a barlang rájuk omoljon. A lépcső tetején állók ugyan nem bántják a kifelé igyekvő Ennát, akit Xylira engedett át a pajzson, kis időre felemelve azt, ám nem is engedelmeskednek neki, legalábbis nem úgy ahogyan ő kérte. Elindulnak lefelé, de szemeik előtt csak Vharan lebeg és az ő ellenállása. Előbb őt kell eltakarítani az útból, csak aztán mehetnek a kőért. Fegyver nincs náluk, de nem is lesz azokra szükség. Ahogyan Enna hangja is visszatért, úgy az ő képességeik is használhatóak Vharan ellen, csak a közelébe kell férkőzniük, hogy egyikük megérinthesse. Hárman indulnak lefelé a lépcsőn, köztük Thamiss is, aki kiszabadította magát. A mellette lépkedő, véres arcú perdai emeli fel a kezét Vharan felé és anélkül, hogy Xylirának vagy Dhimiknek bármi baja esne, lökéshullámot bocsát rá, melynek igen nehéz ellenállni. Thamiss és a másik perdai pedig ellépve mellette a kupola alá igyekeznek, melyen Xylira engedi át őket, így ők már a kőhöz férnek, míg a másik Vharanhoz közelít, akit a perdai erejéből fakadt lökéshullám felborított. Ahhoz azonban, hogy bármilyen más, Vharan előtt ismeretlen képességét felhasználhassa, meg kell érintenie, így az az elsődleges, hogy hozzáférjen. Thamiss és a másik elmeroggyant perdai Dhimik és Xylira segítségére siet, hogy míg a Dana fenntartja a védelmet, kivigyék a Sel-Ogei követ a veszélyessé váló barlangból.*
0-3: A Vharan nem tud felállni idejében és az ellen forduló perdai, képességével képes egyetlen hosszú pillanatra megdermeszteni a remetét, így már semmi nem áll az útjába, hogy rávetve magát, elvéve Vharan fegyverét, azzal forduljon ellene. Azonban a remete hamar magához tér, vagyis idejében meg tud mozdulni, a saját fegyvere csupán a felkarját sebesíti meg.
4-6: Vharan sikeresen feláll mielőtt a perdai elérné őt, és eldöntheti, hogy csak leüti a perdai férfit, vagy meg is öli. 7-9: Vharan egész testében megdermed néhány lélegzetvételnyi időre, az ellen forduló perdai pedig mélyen a vállába fúrja a lándzsáját. Akkor eszmél, a fájdalom végighasít rajta, a testén és az elméjén is.
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
Enna felér a felsőbb szintre, az ispotályon át pedig kijut a szabadba, ahol újabb problémával kell szembesülnie. Quorsák egy csapata, pontosabban kettő ha azt vesszük, hogy nem egy oldalon állnak, a sárgán derengő energiapajzs alatt várakoznak. Rohr, akivel Enna korábban telepatikus kapcsolatban állt, figyel fel először az eloraki gyógyítónőre és mosolyogva siet felé. Enna megjelenése olyan, mintha maga Shiennel lépett volna ki a barlang sötétjéből, noha a nap fénye képtelen átjutni a hamufelhőn, a kupoláé aranyló glóriával vonja be alakját. *
Quorsák és perdaiak
*Mindenki szerencsésen bejut a két perdai által fenntartott kupola védelme alá, melynek külső faláról lassan csúszni kezd lefelé a megült hamu, de jön még bőven utánpótlás. A kupolán belül a levegő valamennyire jobb de nem tisztább, hiszen az energiapajzs a levegőt és annak méreganyagát is átengedi. A hamutól azonban védve vannak, ami máris nagy megkönnyebbülés lehet. Taylor Raven közelében marad és csupán a hátán taszít egyet a planetológusnak, mikor amaz felszólal a személyes terének megsértése miatt. Fegyver van nála és ezt Moor is nagyon jól tudja, nem lenne túl előnyös az egészségére ha nagyon ugrálna. Másrészt fogalma sincs arról, hogy a közelébe férkőző Alec a nő testvére és arról sem, hogy a szavak mögött értékes információ bújik meg. Viszont Alec nem árulhatja el magát azzal, hogy megvédi a húgát, legfeljebb nézheti, miként menti ki magát a nagyszájú testvér. Zimori Josie-t kíséri, egyetlen lépéssel sem távolodhat el tőle a nő, míg mások jóval szabadabban mozoghatnak. Bergert, Castex engedi le a földre a kupolán belül, miután nagy nehezen behúzta a tehetetlen testet a kocsi alól a biztonságosabb helyre. Bergernél is ott maradt a fegyvere, de mivel még eszméletlen, a perdaiak nem figyelnek rá, legalábbis ellenséget egyelőre nem látnak benne. Roscoe fél pár zoknijával az orrán, Vettriano, Oliver Mann segédje, gyakornoka telepedik le Berger mellé és gyengéden elkezdi pofozgatni az őrmestert, hogy magához térjen. Ami a többieket illeti, nos nem igazán ismerik az égieket. Néhányuk találkozott már velük amikor elhagyták Nimiire-t, de a faluban nem járt még eddig égi, ami azt illeti perdaiak közül is kevesen. Nem volt lehetőségük megismerni az embereket, így a bizalmuk még feltétlen. Ha láthatóan letették a fegyvereiket és feltartott kézzel léptek eléjük, nem firtatják, hogy hol máshol van még. Ez az első hiba amit elkövetnek. A parancsnak megfelelően, minden katona „bájos és készséges” mint egy jó feleség. Egyelőre csak próbálnak úgy helyezkedni, hogy nekik jó legyen, és ehhez Roscoe még asszisztál is azzal, hogy Reid és Vazquez közé áll. Castex Reid másik oldalára, míg Malcolm Alec mögé, de szemmel tartja Aine-t is, aki az utolsó pillanatban szólt a drónért. Hogy aztán bárki is veszi a fáradtságot arra, hogy leszedje a gépet a kocsiról, a pattogó kövek zápora és a hamueső közepette, már más kérdés, viszont ha igen, a perdaiak azt nem veszik jó néven. Nem fegyver ugyan de nekik édes mindegy, annak tekintik, mert számukra ismeretlen, ergo a drón semmiképp nem kerülhet be a kupola alá. * -A szentély odalent van, az ispotályon át nyúlik egy folyosó a lépcsőkhöz. A Szent kő, Shiennel fénye, rá fog omolni a barlang ha….*Középkorúnak tűnő, ám valójában már a 90. Delorisát megérő perdai válaszol Alec kérdésére, a mondatot nem fejezi be, helyette a vulkán felé mutat, amely felől már egyre ritkábban érkezik zuhanó kő, viszont a hamu annál sűrűbben hull, szinte alkonyatot idézve elő a még megtartott energiapajzs alatt. * -Fel kell hozni onnan. Segítsetek kérlek. Enna akit Elorakból hívtunk, ő is lent van a kísérőjével, és Dhimik a gyógyítónk és Dana Xylira.*Láthatóan aggódik, de arról nem beszél, hogy valójában miért is vannak itt, az otthonuktól ilyen távol a vendégeik. Abban sem biztos, hogy pont az égiektől kell segítséget kérnie, mivel megismétlődni látszik mindaz, ami egykor pusztulást hozott a vidékre, tanácstalan. Igaz a szent követ mindenkitől meg kell védeniük, de bízik abban, hogy ha rosszra fordulnak a dolgok, elegen lesznek az égiekkel szemben. Ez a nimiireiek második hibája. Akárki is tart Alec-kal -nagyon pedig nem tolonganak a lehetőségért- Taylor és emberei igyekeznek inkább maradni. Zimorinak épp elég feladata van Josie-t őrizni és bámulni, akit volt szerencséje már kétszer megmenteni, ha ez így megy tovább, csúcsot fog dönteni életmentésből.* -Maradj mellettem cicus! *Ez a válasza Josie kérdésére, no meg egy szépen nyúló vigyorgás, de sikerül még nem csorgatnia a nyálát. Fegyvert ugyan nem fog most a nőre, hiszen elvileg mindenki fegyvertelen, de a mozdulatban mellyel teljes testével Josie felé fordul, benne van a szándék. A többiek akkor mozdulnak ha valamelyik ellenálló Alec-kal tartana, akkor viszont a hallgatólagos „párja” indul, Reiddel Vazquez, Roscoe-val Castex, Aine-t Malcolm tartja szemmel és ezzel be is zárult a kör. Taylor azon van, hogy kaparják csak ki az ellenállók neki a gesztenyét, jelen esetben a CQL követ, ehhez pedig minél több emberre van szüksége a felszínen.* -Van két sebesültünk, ha ellátná valaki, annak örülnénk. Fordítsa Malcolm. *Szól Taylor, mert az egyezség az egyezség és a segítség nem merülhet ki abban, hogy csak szimplán esernyőt tartanak a fejük fölé. Fejével Berger és Oliver felé int, Malcolm pedig lefordítja az öregnek a kérését, természetesen kiegészítve a perdai udvariassággal. * -Dhimik a gyógyítónk az ispotályban van Ennával, ők segítenek majd.* Az öreg biccent Malcolm felé, majd figyelme újfent Alec felé fordul akivel jó tárgyalni. Arra vár, hogyan döntöttek a quorsák, majd mutatja az utat kissé felfelé az ispotály bejáratához. Hallva az öreg szavait, a köréjük gyűlő perdaiak kis csoportja, bár nem rendelkeznek gyógyító képességgel, de annál több empátiával és önzetlenséggel, Berger, Vettriano segítségére sietnek, ketten pedig Olivert veszik „kezelésbe” míg Dhimik vagy Enna fel nem bukkan. Olivert két oldalról közrefogják és hosszas ecsetelésbe kezdenek arról, hogy segítenek neki, kicserélik a kötést a kezén, vízzel kínálják, vigyorognak és nem mellesleg az ispotály felé terelik. Roppant kedvesek, talán Oliver bárgyú tekintete miatt – természetesen még a fájdalomcsillapító hatása – azt gondolják, hogy a quorsa férfi félkegyelmű. Rosa Rivers, akiről eddig mindenki elfelejtkezett, még Ravennek is sikerült, hiszen a nő korábban kifejezetten sokat beszélt és már-már túltett a planetológuson is, azonban a történtek iránti csodálata elvette a hangját. Csak hagyta magát sodortatni az eseményekkel, feltette a kezét amikor kellett, nem sikoltozott, csak valami bárgyú vigyor ragadt az arcára. Senki nem vette észre a nagy kavarodásban és alkudozásban, na meg a kavargó füstben, hogy Rosa Rivers valami perdai szert inhalálva próbálta könnyebbé tenni maga számára az ellenállókkal és a grodrakokkal való találkozást. Nem is beszélve a lezuhanó siklóról. Nem tépett be nagyon, de elűzte a félelmeit. A vulkán kitörése már izgalomszámba ment nála, sajnálta is, hogy a lezuhanó kövek miatt a Nemesisben kell meghúznia magát, de elsőként szállt be és igyekezett hátul a megerősített ablaknál összekuporodni, hogy felvételeket készíthessen az üvegen keresztül. Ő szállt ki utolsóként a Nemesisből és éppen csak beért a visszazáruló energiapajzs alá, neki is ütközött Denisovnak, aki addig úgy hitte ő a sereghajtó. Rosa Rivers meglehetősen jó perdai nyelvtudással rendelkezett, így pontosan tudta miről beszél az öreg perdai és Alec, azonnal bele is karolt Denisovba, hogy jelentkezzenek az ellenálló vezető felkérésére.* -Jöjjön Mr. Denisov, maga annyira erős és profi! Meg kell mondjam nagyon izgultam azért, hogy megússza azt a városi incidenst. Mondhatni első sorból figyelhettem meg….Hééé! Mi magával megyünk, igen, mi ketten….egy szót se Mr. Denisov, nekem megtiszteltetés. Az az ugrás az ablakból….ellenállhatatlan volt. *S tovább is áradozna még Denisovról, de csak sóhajt egyet mielőtt elakadna a szava a közkatona bicepszét markolászva. Szó se róla, oda van meg vissza, és nem is fogja egyhamar elengedni Denisov közlegényt. Úgy rátapadt, mint bogár az üvegablakra.*
Amikor a szálak összeérnek
*Mire elrendezik a segítség mikéntjét, Enna is megérkezik és a belépője vagyis jobban mondva a kilépője felér egy csodával. Az események és a fények épp olyan istenien időzítettek, mint ahogyan Enna megjelenik. Ahogyan kibontott hajának tincsei lágyan a vállaira omlanak és a kupola sárgás fénye megvilágítja világos haját, a nimiirei perdaiak eltátják a szájukat. Rohr mosolyog csak, de ő aztán perdántúlian. * ~Enna gyógyító! Csakhogy itt vagy, már aggódtam érted! ~ *Szól hozzá továbbra is a gyógyító nő fejében, s aztán hozzálép. * -Szereztem segítséget, a quorsák majd segítenek. *Nem tudva, hogy Enna fejében most milyen gondolatok lappanganak, örömmel tudatja immár hangosan, hogy sikerült mindent megoldania. Talán ekkor érhetnek oda Alec-ék, hogy segítsenek a CQL követ felhozni a mélyből, illetve Oliver is a két perdaival közrefogva. A többieket is terelik, senki nem maradhat hátra, néhány perdai pergő karattyolásba kezd Roscoeéknak, hogy menjenek ők is befelé, mert a két társuk már nem sokáig tudja tartani az energiapajzsot. Mivel a perdaiak közvetlenek egymással, így az idegenekkel is, meg is érintik őket, pusztán azért, hogy ezzel is jobban megértessék magukat, noszogatják őket a barlangba vájt otthonaik felé. Az egyik perdai, még fiatal, korát tekintve épp csak elérte a huszonötöt, alig telt el egy holdforduló azóta, hogy megjelent nála a második képessége, Reidet próbálja maga előtt tologatni, de ahogy hozzáér, a képessége kontrollálatlanul elszabadul. Ennek az a következménye, hogy az ellenálló férfiből kezd elszállni az életereje. Hirtelen gyengének érzi magát, majd nagyon, nagyon öregnek, öregebbnek, mint amilyen, végül már szédül is. *
Reid az érintés hatására: Páros: Csak elgyengül, a fiúból hirtelen és véletlenül fellobbanó életerő elszívás képessége nem volt olyan erős és az érintés sem tartott sokáig. Páratlan: Az érintés elég ideig tartott ahhoz, hogy Reid elájuljon, éppen Castexnek dől neki, aki ingerültségében és mert azt hiszi Reid meg akarja támadni, fegyvert ránt.
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
Húgom érti a mondatomból, hogy megmaradok és magamban kárörvendek, hogy nem vághat erre vissza most csípősen felemlegetve a "botanikus bigét", ahogy ő nevezi, mert hát mi hivatalosan nem ismerjük egymást. Meg amúgy is még haragszom. Meg fogok is, mert Raven mit sem változott: megy a saját feje után, jelen esetben ki a járműből, mikor még potyog ránk az égi áldás vagyis inkább átok. Mi csak kisvártatva követjük, mikor sikerül megegyezni a perdaiakkal, miként is léphetünk be a némi védelmet jelentő energiapajzs alá és megtesszük ennek az előkészületeit: emberként egyformán forog mindenki agya, azaz nem bízunk egymásban, következésképpen besunnyogunk néhány fegyvert csakazért is. - Kavics ment a cipőmbe. - Mosolygok rá Josie-ra, amit ő az arcom előtti kendő miatt csak a szemeim sarkába összefutó nevetőráncokból, mosolygó tekintetemből és hangszínemből tudhat csak. A felvázolt probléma nem valós, de kifejezi, hogy jól vagyok. A többieket illetően is biccentek. Oké, Reid-et kicsit megdobálta az egyik grodrak, de ettől eltekintve remekül van még ő is. A nem túl diszkrét megállás az autóval is jobbára csak nekem okozott fejfájást némi vérzéssel, meg a velünk utazó, nem kapaszkodó civileknek. Hallom Raven szavait is, a számra azonnal a kódjelekre gondolok, bár nem vagyok biztos benne, hogy direkt a fogalmazás vagy véletlen, egészen addig, míg meg nem látom Josie kézjeleit is, s csak egy feltartott hüvelykujjal felelek, ami teljesen ártalmatlan dominiumi szemszögből is, vehetik úgy, hogy bátorítom, kitartást kívánok, stb. Részben ez is igaz, meg nyugtáztam a megüzent infót, mialatt röpkén felmérem friss udvarlóját Josie-nak, azaz a Zimori nevű fickót: mekkora darab, milyen a felszerelése, hova rejthette el azt, amit Josie is említett fegyverként. Tehát a CQL kő kell nekik... Ezen röpkén elgondolkodom, míg beérünk az energiapajzs alá, s amíg körbekínálom a kulacsot, bár nem arat osztatlan sikert. Ami azt illeti, osztatlan bukta lett belőle. Előbb Raven, aztán Josie, de amúgy ha valaki elkéri, odaadom, már ha nem dominiumi katona az illető. - Gyógytea fájdalomcsillapítóval. Itt a világvége és még válogat is... - Dünnyögök Raven méltatlankodására - s Josie fintorára -, de a kendő alatt somolygok. Szép is a testvéri szeretet! Kínálom amúgy Aine-nak is, aki dróntalanul maradt és Reid-Roscoe párosnak is, na meg a civileknek, közte a sérült kezű Olivernek, utóbbinak segítenék is tartani a kulacsot, figyelembe véve, hogy nem tudná rendesen megtartani azt. - Segíteni mi. - Biccentek a középkorú perdainak - habár a felsorolt nevek egyikét sem ismerem, de akkor Roda nincs odalent, ám sebaj - és már fordulok is a társaim felé, hogy vázoljam a helyzetet. - A szentélyük odalent van és be fog omlani, segítséget kérnek a szent kövük kihozatalához. - Felelek Roscoe-nak, hogy mit is akarnak a perdaiak, de még Oliver is hallhatja, mielőtt kapna egy lelkes perdai csoportot maga köré. Azok csicsergését bizonyára a Malcolm nevezetű fordítja majd neki, mielőtt bepánikolna a tudós, de nem is figyelem nagyon, hova viszik és miért. Fontosabb azt megbeszélnünk, ki jön és ki marad. - Igazad lehet. Maradjatok. - Biccentek Roscoe meglátására és már fordulok is el, miközben megüti a fülemet Zimori hangja, ahogy cicusozik Josie-nak. Ki kellene szedni Josie-t a jelenlegi túlerőből, ezzel segíteném a fent maradó Aine-Reid-Roscoe hármast is, nem kell a túsz miatt aggódniuk. Ezért hát mintegy véletlen megyek neki fél vállal Zimorinak. - Oh, ne állj az útba már! - Mérem végig, de Josie-nak közben egyik kezemmel finoman jelzem az irányt: kövessen. Nyíltan nem hívhatom el, bizonyára Taylor hadnagy nem engedné, de ha Josie maga meg tudja oldani, Zimori kénytelen lesz magától követni. Remélem, sikerül a terv! Én már futok is a mutatott irányba és csak akkor lassítok le, mikor feltűnik a felszínen Enna. Láttam én már elég sok gyönyörű nőt, embert és perdait egyaránt, de a megjelenő nő egy lendülettel ugrott fel a dobogó egyik fokára beelőzve egy igen szép mezőnyt. Ha körbepillantanék, magam is meglepődnék, hogy ez a látvány még a perdaiaknak is új, de jelenleg nem tudom levenni a tekintetem az éteri szépségről. Azt hiszem, erre a hajszínárnyalatra mondják a perdaiak, hogy megérintette őket az istennőjük, de átfut a fejemben a gondolat, hogy maga Shiennel is így nézhet ki... A fiatal perdai fiú lelkesedése ráz fel az ámulatból és folytatom az utamat, Enna elé is érek, mint az egyik quorsa, aki segít. Akkora létszámú csapatból biztos bizalomgerjesztő, hogy egyedül jövök - plusz Denisov tart erre a kiscsajjal -, ráadásul az én homlokomon a hajam tövénél is van seb, amiből vér szivárog, de azért próbálok javítani a helyzeten. Kezdetnek lehúzom arcom elől a kendőt, gondolom ha Enna látja a vonásaimat is, kevésbé tart ellenségesnek. Egyébként döbbenet: azt vártam, hogy így közelről már múlni fog megjelenése hatása, de épp ellenkezőleg, még mindig olyan lenyűgöző! - Én üdvözölni téged, Dana Xylira! - Valamiért úgy gondolom, ilyen előkelő, nemes szépség, karizmatikus megjelenés egy elöljárónak, papnőnek dukál, nem tudom, hogy ő a gyógyító Elorakból. Mindenesetre köszöntésemhez jár egy mélyebb főhajtás is, ahogy illik, legjobb tudomásom szerint. S igyekszem legjobb perdai tudásomat is elővenni és hadarom gyorsan az információkat halkabban, kihasználva, hogy távolabb kerültem a többiektől. Ebből kell előnyt kovácsolni, a perdaiakat mellénk állítani. - Én lenni Vadember. Roda, Elorak Első Gyógyítójának barátja lenni. - Oooké, azért ez erős túlzás volt, de jobb perdai szót se tudok, ami kellően cizelláltan kifejezi a kapcsolatot, másrészt szerintem jól hangzik, remélem növeli meggyőzősségemet is, elég határozottan is állítom. - Én segíteni Szent kő felhozni mélyből. Én kérni cserébe, óvni enyéimet! Akik olyan páncélt viselni, nem lenni barát se neked, se nekem, ti vigyázni velük! Kelleni nekik Szent kő. Többi lenni enyéim vagy lenni quorsa, aki nem harcos, nem bántani titeket, nem kelleni sel-ogei. - Nem tudom, hogy a Perda e távoli zugába miféle hír jut el rólunk a perdai "danához", de gondoltam gyorsan vázolom, hogy vannak itt civilek is, és beszéd alatt a Taylor-féle katonákra mutattam, mikor a páncélt említettem. Az összes dominiumi katona volt szíves ugyanolyanba bújni - bocs, Denisov -, a mieink másabbak, még ha városi szállítmányt is loptunk meg korábban, szóval elég könnyű elkülöníteni szerintem a két csapatot ránézésre. Épp akkor nézek vissza, mikor Reid ki tudja miért esik el és Castex lesz hirtelen ideges ettől, következő pillanatban meg többen is várhatóan. - Én menteni Szent kő és gyógyítók, te segíteni itt! Én kérni! - Döntök, remélvén, hogy jól: tettekkel igyekszem megnyerni a perdaiakat magunknak, fordulok is be az ispotályba és keresem a lejárót a szentélybe - vélhetően eddigre már a felzárkózott Denisov-val együtt, s hátha Josie-ék is tudtak jönni -, talán így többre jutunk, mint ha visszafordulok és magam is beszállok egy potenciálisan kialakuló csetepatéba. Gondolom már félúton lehetnek úgy is kifelé a kővel, akik lent vannak, túl nehéz nem lehet, nem igaz? Mi baj lehet...
*Mire beérünk a biztonságos zónába, jobbára rendeződnek a sorok, mindenki megkapja a maga felvigyázóját. Nem átallok emiatt felszólalni sem, és nem is hazudok. Taylor tényleg az agyamra megy és bár ennek fennhangon közlését felhasználom arra, hogy szóljak Alecnak a fegyverekről, még úgy is gondolom ahogy mondtam. * -Maga ne lökdössön engem, tudok egyedül is menni. *Fordulok is azonnal Taylor felé, mikor épp csak nem vétem el a lépést a taszítása miatt, a mutatóujjam egy röpke pillanatra az orra elé is kerül figyelmeztetésképp, de gyorsan el is kapom, nehogy megcsavarja. Kinézem belőle, meg a véreres szemei is arról árulkodnak, hogy csak egy okot kell adnom arra, hogy gúzsba köttessen. Igyekszem eloldalazni mellőle, amikor Alec körbekínálja a piáját, próbálok helyezkedni, inkább közéjük semmint Taylor mellett maradjak. Az izé, ami a flaskában van viszont eléggé felháborít. A tartalmának részletes leírására a szemöldökeim a homlokomra ugranak és csak azért nem tátom el a számat, mert nem szeretnék még több pocsék levegőt magamba szívni. Amúgy is a kortyolás után gyorsan vissza is húzom a pólómat az arcomra, a vékony szövet azonban még csak a hangomat sem torzítja el.- -Baszki! Ellenállóéknál ilyen szarul megy? *Szemeket is forgatok, a Pokol Jackje leckéket vehetne tőlem, biztosan büszke lenne most rám ha látna. Elő is veszem a saját kis laposfémemet, és megint csak beleiszom. Szűkösen mérem, hiszen nincs sok, a tartalék nagyobb flaskám a siklóban maradt és éppen a füst tartósítja tovább. Viszont a mellettem álló ellenálló csajszinak azért odanyújtom, láthatóan ő is fintorog a teától, meg tudom érteni. Amint visszakaptam a kis flaskámat, elteszem. Alecnak nem adom, most kicsit haragban vagyunk, vagy ő van velem és nem sikerült nagyon megbeszélnünk a dolgokat, másrészt mi ugye nem ismerjük egymást. Legalább látom, hogy jól van. Kedvem lenne megkérdezni hogyan sikerült rátalálni a barátosnéjára, de ez most szintén tabu téma. Addig Alec mindenkit meg akar itatni, van akit sikerül is, közben perdai nyelven folyik a segítség mibenkérése, és kiderül, hogy a falu egy nagyobb CQL kő birtokosa. Nem is kell Taylorra néznem ahhoz, hogy tudjam, most csillantak fel a szemei, de azért megteszem. Aztán úgy döntök, hogy keresztbe teszek neki. Aprókat lélegzem és a kifújást erősebbre veszem, hogy ami bement az gyorsabban jöjjön ki, így talán megóvom a tüdőmet a nem odavaló dolgoktól. Igyekszem eloldalazni Taylor mellől, és mivel korábban kiderült, hogy ő nem ismeri a perdai nyelvet, ezt és a röpke szünetet a segítségkérés tárgyalása közben kihasználva, odavakkantok néhány szót az egyik perdainak. Nem a vezetőnek látszóhoz, mert az feltűnő lenne.* -Katona lenni fegyver. Rosszak. Nem bízni bennük. *Majd tovább is megyek lassan, mint aki csak kerülget jobbra-balra. Dr. Mann kerül képbe még mindig feltartott kezekkel és egyszerűen nem bírom szó nélkül. Oké, hogy megégett és fáj neki, de persze többet nem lehet kinézni belőle. Ismerős már a nyavalygása, korábban a kapunál is ezt csinálta. * -Megint olyan mint egy kislány. Ne nyavalyogjon már annyit, találja fel magát! *Hátha felpaprikázódik a beszólástól és összeszedi magát, közben azon vagyok, hogy kiutat keressek Taylor fennhatósága alól. Csak egyetlen mozzanat van, ami széles mosolyt csal az arcomra és ezt még a pólóm arcomról való lehúzásával is megmutatom, amint elkapom Denisov pillantását. A csaj aki korábban engem tüntetett ki a figyelmével, most Denisovra tapadt, nem is akárhogyan. Nem szólok semmit, de a vigyor a képemen beszédes, hát még ahogy feltartom a hüvelykujjam és kacsintok is hozzá. Magamban meg jó nászt kívánok. Ha lehet azt mondani, hogy a perdai Istenek léteznek és szeretnek engem, akkor az új perdai csaj felbukkanása az a momentum ami végül a terveimnek kedvez. Mindenki, oké még én is őt bámulja, mert az éteri szépség mellett nem lehet elmenni bambulás nélkül. Mintha egy pillanatra béke és csendesség költözött volna a bámulatosan még mindig vibráló és teljes védőbúra alá. Még Taylor figyelmét is elveszi és akkor lépek le. Alec aztán vele kezd el tárgyalni én meg meghúzom magam a sziklafal oldalában, két gyönyörködő perdai mögött. A perdai Istenek, vagy épp az ellenállóké, megint csak mellém állnak, mert amint Taylor felfedezi, hogy nem állok mellette, valahol hátul csetepata kezd kialakulni. Fegyver, megfelelő verekedős izomzat nélkül nem óhajtok belekeveredni, s úgy vettem észre Alec társai elég jól el vannak eresztve bonyodalom megoldásban, szóval amint Taylor oda fordul, Alec meg eltűnik a sziklafal bejáratának sötétjében, besomfordálok én is a perdaiak takarásában Denisov és Rosa, és talán az ivócimbora csajszi után. Remélhetőleg mindenki figyelmét elvonják ott hátul, ha pedig Alec szavait jól vettem ki, borzalmas a perdaija az én fülemnek, de még mindig jobb mint az enyém, akkor a gyógyító csajszi is ellibben a szép ruhájában és csodás hajkoronájával, hogy Mann végre használni tudja a kezeit. Kíváncsi vagyok mire fogja, mert korábban is jobban járt a szája mint a kezei. *
Szavai, mint a barlangra hulló vízcseppek, úgy fordulnak le Ennáról, akit úgy néz ki, hogy nem érdekel többé semmilyen józan érv. Így visszaindul, hogy megpróbálja kirángatni, de megtorpan, amikor a lány megszólal. ~ Vajon titkolta volna? Lehetetlen! ~ Szavai meggyőzik a remetét arról, hogy Enna is a kő befolyása alá került. Megpróbál hát visszafelé menni, de az események számára rossz fordulatot tesznek. Három újabb megbabonázott jön felé, akik közül egy valamiféle furcsa erőt sugároz, ami meglepi Vharant, hiszen nem találkozott még ezzel a képességgel. Nagyot esik, a csuklójából kifordul Rotemshel mesterműve, de szerencsére nagyjából kigurulja a lehetséges sérülést. Amikor újra fel tudja mérni a helyzetet, éppen csak elkerül egy komoly szúrást, ami a megszerzett fegyveréből származik. Láthatóan ez a férfi sincs józansága teljében, már csak azért sem, mert ppen végezni akar vele. Vharan pedig tudja jól, hogy bármennyire is szánja a másikat, meg kell védenie magát, így tőrt ránt, és várja a megfelelő lehetőséget. Tudja jól, hogy a rövidre állított lándzsával ez a férfi nem sokra fog menni, nagyjából várható, hogy milyen mozdulattokal fog támadni. Ő pedig arra vár, hogy mgékerülhessen azonnal, és teljes erővel tarkóncsaphassa a tőre nyél végén lévő fém gombjával. Ha mindez sikerül, megpróbál kimenekülni a barlangból, mert Enna sincs már itt, a bolondokat pedig nem sajnálja.
Ohh, a kialakult helyzetben nincs módom arra, hogy kimenekítsem az édes drónomat, amit sajnálok. Ellenben nem hozva a játékszeremet bekerülök a védelem alá. Ez nyugalommal tölt el, hiszen nem kell attól tartanom, hogy valami a nyakamat szegje, mármint nagyobb kődarab miatt. Nem veszem le a gázálarcot, mert kezdem egészen megszokni a jelenlétét. Másik részről tanulmányokból tudom, hogy egy vulkán kitörésekor, milyen anyagok lehetnek a légkörben. Szóval maradok a védőmaszkos zürlény a dominiumiak számára. De mi a helyzet a sajátjaimmal? Jól látok valamennyire, s mikor Alec gyógyteát említ fájdalomcsillapítóval szöveget tolja elém, akkor mondom felé. - Kössz kicsim, de nem vagyok szomjas a helyzet miatt! - akár jelzésnek veheti a másik banda a kijelentésemet, akár nem, én csupán a teljesen igazságot dobtam be a közösbe. Tekintetem szaporán jár erre meg arra, mikor feltűnik nekem, hogy az egyik férfi túlságosan sokat néz az irányomba. Megfigyelne? Fogalmam sincs, de ettől függetlenül én lassan, nyugodt léptekkel indulok felé, hogy elé állva annyit mondjak.( Malcolm ) - Ön szerint mennyi az esélye, hogy túléljük az egészet? - próbálom elvonni a figyelmét, ahogyan a szexy beállásom szintén errre enged következtetni. Jó de mi a szexy beállásom? Nem más jelent, mint egy picit úgy hajlítom a testem, mint valami univerzum hírű modellé. Láthatja ez a Malcom alak a kerek popsim, szépen hajló derekam, s felsőtest tekintetében tán a vértem a legkiábrándítóbb, hiszen az nem követi a testem vonalait. - Nem szeretne négyszemközt beszélgetni? - nem mosolygok, hiszen azzal elárulnám magam. Abban reménykedek, hogy elmozdítható a helyéről ez az alak, s engedni fog, a testem sexy hivó szavának. Női praktika, semmi más. Szóval így nézek rá erre a szerencsétlenre, sőt azt hiszem még a hitelesség kedvéért egy picit megharapom az ajkaim. Úgy vélem tökéletes csali a Malcom -féle alakoknak. A helyzet adott, lehet nem éljük túl, így az emberek többsége gondol valami utolsó kellemes tettre, amivel bearanyozná az életét.
'I am not against anything, not even infinity. I just don’t want to be made to watch.'
Roscoe felkapja a maszkját, én pedig követem a példáját, csak úgy kutyafuttában, különösen, hogy nekem nincs sisakom. Szerencsére nem muszáj, hogy legyen, a légszűrő enélkül is illeszkedik rám. Együttesen várjuk, hogy a kőhullás alábbhagyjon, azután Alec parancsa elhangzik, s a nyomában én is kiszállok az autóból - kezemben a TW, fél vállamon a hátizsák minden más holmimmal, a Styxet is beleértve. Odakint kinyitom a TW zárjait, a töltényeket kiszedem belőle, s a fegyver üresen visszakerül az utastérbe az ablakon át, pont úgy, ahogyan Roscoe MK-ja. A tárak a raktérben végzik, s mi ketten, mintha csak gyakoroltuk volna, úgy állunk meg egymás mellett. Aztán bejutunk a kupola alá.
A dominiumiak kényszeresen alakítgatják a formációjukat, egyre helyezkedve közöttünk, ami nem különösebben zavar, inkább csak irritál kissé - sokkal jobban lekötnek a sajátságos körülmények, amelyek rajtuk kívül leselkednek ránk. Egy katonával bármikor birokra kelek, egy vulkánkitörés, egy hegyomlás vagy egy perdai harcos azonban egészen más lapra tartozik. Alec és a perdaiak eközben az utóbbiaknak nyújtandó segítségről tereferélnek, nem túlságosan hosszan; ebből is könnyen kiolvasható, hogy fogytán az időnk. Alec nem ijedős, mert vállal beleöklel a tuskó Zimoriba, ahogyan a folyosón szoktak a kadétok, ha nem tetszik nekik egymás pofája. Helyes. Azonban sok időm nincs nézelődni, mert perdaiak jelennek meg mögöttünk, s torokhangú anyanyelvükön sietős zsinatolásba fognak. Természetesen egyetlen huncut szavukat se értem, a gesztusaik azonban kellően beszédesek, mert egyértelműen befelé tessékelnek mindnyájunkat. Nem ellenkezem, nem különösebben - éppen ezért furcsa, hogy a szinte sarkamon tipró fiatal kölyök szükségét érzi kinyúlni felém, alighanem azért, hogy meglökjön. Előrelépek, egy kissé hosszabbat a szokottnál, hogy ne érjen el, de nem tudom ilyen könnyen lerázni őt, a keze mégis hozzám ér - tulajdonképpen mindkét tenyerét a lapockámnak nyomja, én pedig éppen leráznám magamról, amikor összecsuklik alattam a lábam. Mindkettő. Csak felnyögni van időm és ez a hang is meglepően gyenge. Inkább sóhajra emlékeztet, fut át a fejemen teljesen feleslegesen, aztán a térdembe éles fájdalom nyilall, mert teljes súlyommal rázuhanok a kövön. Még érzem, ahogy megbillenek előrefelé, s alighanem az következik, hogy elvágódom egészen. De ezt majd valaki mástól meghallgatom később. Ha túléljük.
A szemvillanás alatt kialakult vészhelyzet rendkívüli komolysága nem tartozik túlzottan a libidó-növelő események sorába, ezért fel sem tűnik, hogy elég félreérthető pozícióba kerültünk a jó eséllyel teljesen használhatatlanná vált pótkocsi alatt Ravennel, aki jól nevelt úrinő lévén meg is jegyzi a túlzott rajongásnak tűnő helytelen megmozdulásomat. - Ne vicceljen, Ms. Software, pont magácskának kell ráhangolódnia, aki a pillanatnak él? - hitetlenkedve rázom meg a fejemet a vicces megjegyzését követően, majd folytatom. - ...tegyen meg egy szívességet és fogja meg a pisztolyomat egy pillanatra... - a lehető legkomolyabb arckifejezéssel mondom, hiszen így is gondolom és már kotorászok is valahol lent. Mire szólásra nyithatná a szájacskáját már kettőnk közé emelem a családi ékszernek ugyan nem mondható, de jelen helyzetben mégiscsak fontos W-416-t. - Figyeljen rá, el ne süljön a kezében. - teszem még hozzá a miheztartás végett, és remélve, hogy eleget tesz a visszautasíthatatlan kérésemnek, gyorsan a leszakítok egy másik darabot is a zubbonyom ujjából, ami ezek után úgy néz ki, mintha találkoztam volna egy Erratorral. Azért nem Grodrakkal, mert akkor a gatyám is bánta volna a csörténket. Mindenesetre így legalább szimmetrikus, a hiányzó darabot pedig gyorsan a szám elé kötöm, akár egykoron a banditák, vagy most az ellenállás egyes tagjai. - Köszönöm - veszem át maroklőfegyvert - Ön egy igazi fegyvermester, ugye tudja? - tudom, hogy tudja, hiszen nagyon kaliberrel is simán, ha kell fél kézzel elbír, de mindenképp szerettem volna egy kis dicsérettel megajándékozni a vulkáni törmelék okozta aláhullás közepette.
Miután Taylor személyes közelségébe keríti Ravent, jobbnak látom a háttérbe vonulni és utóvéd szerepet betöltve a csapat végére állni, hogy legyen valaki, aki fedezi a csoporttársak hátsóját, főleg most, mikor egyeseknek a kő jelenléte hallatán az agytekervényekre leereszkedik a köd. A helytől kirázna a hideg, ha tudnék effélét produkálni, de magunk között szólva, egy cseppet sem tetszik a helyiek viselkedése, bár tudom, hogy nem érdemlünk mást. Főleg egy ilyen belépőt követően, mikor gyakorlatilag meghívattuk magunkat az otthonukba. Persze mindezt csak azért, nehogy kint vesszünk. Egy szó mint száz, engem nem érdekel a szentély, az ottani hókuszpókusz-kövecs sem vonz túlzottan, elvagyok én itt hátul csöndes magányomban… vagyis csak lennék, mert a Raven-rajongó Rosa nindzsákat megszégyenítő lopakodás után csap le rám és szavaival eléri azt, hogy abba a csapatba kerüljek, ahová egyetlen porcikám sem kívánkozik. A pisztolyt nagyjából abban az időben rejtem el a zubbonyomba, mikor a nő megjelenik mellettem. - Első sorból, huh? - kérdezem összevont szemöldökkel, mert az egy dolog, hogy hallott a történésekről, viszont az, hogy első sorból mindezt... nekem kissé gyanús. - N... ne... - látva a jelzést, miszerint mi is csatlakozhatunk Alec szentélylátogató kompániájához egy nagy levegő vételt követően csak arra marad időm, hogy már-már némán mormoljak el egy arcpirító rövid, de annál velősebb mondatot. - Rosa, ugye? - kérdezem, miközben szemmagasságban emelem a nőt bicepsz markolászása közepette. - Azt nem mondom, hogy maradjon mindig a közelemben, mert úgy látom el sem akar engedni, ezért csak annyit mondok, hogy tartsa meg ezt a jó szokását. - emelem meg a szemöldökömet, amolyan "vili?" pillantással, majd ha látom az "okézás" valamilyen meggyőző formáját, leengedem magam mellé és elindulok Raven testvére felé.
If you can make one heap of all your winnings And risk it on one turn of pitch-and-toss,
Reid mellett lépek be a kupola alá. Nem vitatkozom, vagy ellenkezem, feltartom mindkét kezem, és a maszk takarásában nem láthatják azt sem, hogy minden perdait alaposan végigmérek. Tisztában vagyok vele, hogy mindegyikük sokkal veszélyesebb lehet látható fegyverek nélkül is, mint bármelyik katona géppuskával, de jó tudni, kinél van fegyver. Egyáltalán nem tetszik, ahogy a katonák körénk/mellénk helyezkednek, de nincsen itt az ideje, hogy szóvá tegyem, ahogy annak sem, hogy tegyek ellene. Mindenki másképpen kezeli a helyzetet. Van aki igyekszik hasznossá tenni magát, Raven folyamatosan csiripel és háborog valamin, két lábon járó fejfájás ez a lány; a katonák leginkább kivárnak. A látási viszonyok rohamosan válnak egyre pocsékabbá, így már nagyjából mindegy, mit karattyolnak a perdaiak, úgyis segítenünk kell majd, hogy beljebb jussunk, mert a helyzetnek a fele sem tréfa már hosszú percek óta. Alec fordítására biccentek. A helyzet jócskán szar, gyorsabbak és hatékonyabbak lehetnénk, ha többen segítenénk a hamarosan beomló szentélyben, azonban Taylor és az emberei egyértelműen nem akarnak mozdulni, így viszont idefent alakulna ki a társaink számára nagyon előnytelen helyzet. Úgy fest Alec is előrébb tartja a csapat biztonságát, én pedig biccentek a döntésre, és nem mozdulok; akkor sem, mikor Zimori egyértelmű fenyegetéssel Josie felé fordul. Amíg csak a mellét dülleszti, és vigyorog, mint egy ütődött, addig nincs szükség rá, hogy tettlegességgé fajuljon a helyzet. Alec mindenesetre ügyesen helyezkedik, és talán Josienak most lesz egy halvány esélye eltávolodni a rátapadt katonától. A perdaiak körbenyüzsgik a sérült dominiumiakat, így legalább velük nem kell egyelőre számolnunk semmilyen szempontból. Ahogy a Rosa-Denisov párosra siklik a pillantásom, felmerül bennem, hogy a vulkáni hamun kívül valami más is lehet a levegőben, mert nem Zimori az egyetlen, aki teljesen vállalhatatlanul viselkedik. Szinte megsajnálom a katonát a karján csüngő nő miatt. Előbb Ravent nem tudta lerázni, most a másik beszédkényszeres tapadt rá. A feszült, bizonytalan hangulatot az új érkező töri meg. A perdai nő belépője mindenkit megkaszt egy időre abban amit éppen csinál, vagy akár gondol – kit hosszabban, kit rövidebben. A jelenésnek kijáró csodálattal mérem végig a perdai nőt, de a varázs abban a pillanatban apró szilánkokra hullik amint a perdai hozzám ér. Bár nem beszélem a nyelvüket, a napnál is világosabb a gesztus, amivel türelmetlenül és látványosan elhúzódom előle. A teljes testbeszédem azt jelzi, nem akarom, hogy akár egy ujjbeggyel is hozzám érjen, és ha erőlteti, felkészültem rá, hogy félrelökjem a kezét. Rögtön tudom, hogy valami nincsen rendben, ahogy Reid térde megbicsaklik, és már fordulok is felé, hogy szembenézzek a fenyegetéssel. Mire a társam térde fájdalmasan koppan a padlón, addigra lendül az öklöm. Tisztában vagyok vele, hogy a technikám tökéletes, és a súlyomat is beleviszem a csapásba. Ha a perdai – aki megtámadta Reid-et – nincsen felkészülve a kitérésre, vagy a védekezésre, a következő pillanatban súlyos, csontropogtató erejű jobbegyest fog bekapni az állkapcsára. És a dominiumiakra most is lehet persze számítani, az egyik idióta fegyvert ránt, és ránk szegezi. Sajnos vele addig nem igazán tudok foglalkozni, míg a perdai fenyegetést jelent, így csak szóban tudok reagálni. - Idióta barom! Legalább arra céloznál, aki megtámadott minket! Gyakorlatilag ordítok vele, és noha a maszk miatt nem láthatja az arckifejezésemet, ott van a hagszínemben a fenyegetés, hogyha nem kapja össze magát, akkor ő lehet a következő… De először a figyelmem a perdaié, felkészültem rá, hogy ez az egy ütés nem lesz elég; ha szükséges kész vagyok közelharcba bocsátkozni vele, noha azt nagyon szeretném elkerülni, hogy hozzám érjen. Fogalmam sincs, mennyire hatékony páncélon keresztül az érintése, de nem is akarom megtudni.
A maszkot levettem, hogy tudjak inni Alec kulacsából. Ilyen kalandok után megszomjazik az ember és egyébként is stratégiailag fontos volt, hogy kommunikálni tudjak vele. Na nem a kavicsokról a cipőjében, amin jót vigyorognék, ha nem fintorodnék el épp a gyógyteájába kortyolva. Jó időzítés, elvégre nem tűnnék túl empatikusnak, ha más kínján vigyorognék. - Ezután biztos, hogy soha nem engedhet be Jeff a pultba. Egyik kezemmel visszaadom neki a kulacsot, majd elmosolyodok. Egyrészt átment a kódolt üzenetem, másrészt kapok egy másik kulacsot. Flaskát pontosabban. Ígéretes. - Ahhhuh, na ez! Ez illik egy világvégére. – Nyújtom vissza Ravennek a flaskáját őszinte mosollyal arcomon, habár az ital hatására azért az előbb egy pillanatra összeszaladtak vonásaim. – Köszönöm! Nem húztam meg nagyon, nem feneketlen üveget tartok a kezemben és vélhetően most nagyon kevés alkohol is elég, hogy újra benne legyen a bugi a lábamban. Ha a kevésnél többet innék, kidőlnék, mint a Berger nevű katona, de engem kedves perdai gyógyító nem tudna kezelésbe venni. Visszaapplikálom magamra a maszkot, ha már kaptam és legalább nem látszik őszinte reakcióm Zimori válaszára, ami minden csak nem kedélyes. A vállas-majdnem lökdösődéskor igazán irigylem Alecet, ez kiváló replika lett volna, ha nem is túl kifinomult. Mivel az egész jelenetet testközelből láttam könnyedén elkapom a jelzést, amit röviden le is okézok Alecnek. Na de hogyan tovább? Zimori egyértelművé tette, hogy mellette kell maradnom, tehát vele együtt kéne követnem Alecet, de hogyan vegyem rá erre ezt a kőagyút? Izzadni kezdenék, ha nem izzadnánk már úgyis mindannyian a vulkánkitörés árnyékában. Azt kell, hogy mondjam, hogy egyébként a közvetlen napfény hiánya csak kiemelte a látomás-szerű szépség megjelenését. Azonnal rászegeződött pillantásom, WOW! Talán tényleg itt a világvége és a perdaiak istennője eljött közéjük? Nehezen, de továbbvezetem tekintetemet, hogy inspirációt szerezzek. Ainét figyelem röviden, nem mondom, hogy valami hasonló nem jutott elsőre nekem is eszembe, de hát nem vagyunk egy kaliberűek. Ezt már az is ékesen bizonyítja, hogy én csak latolgatok, míg barátnőm már úgy hajlítja testét csábítón, mintha nem is lenne rajta páncél. Rajtam is van páncél, sisak is, és már maszk is! Az efféle cselhez elég önbizalmam pedig sose volt, még Ed se tudott ennyit belém plántálni ilyen rövid idő alatt. Ugyanakkor… nos, Zimoriról van szó. Bamba vigyorát nézem egy pillanatig, amivel egyszerre fejezi ki a fenyegetést és az alpári vágy-szerűségét. Nagy levegőt veszek és úgy fordulok vissza hozzá, felvéve beszélgetésünk fonalát. - Maga mellett maradni? Jaj, ezt nem lesz nehéz betartanom, Kapitány! – Úgy mondom, hogy hallja azt a nagy K-t, nem a flottai rangra gondoltam elsősorban, de ha azt akarja kihallani, azt se bánom. – Igen-igen, az a legbiztosabb, ha maga mellett maradok, hiszen már háromszor legalább megmentette az életemet. Egy igazi hős! Korábban bezzeg lerobbant az autónk, szárnyas fenevadak raboltak el, szörnyű volt. Nagyot sóhajtok ajakbiggyesztve – habár ezt nem látja, a francba – mindenesetre nem árthat, így jobban el tudom kerekíteni szemeimet az „őszinte” ámulattól, majd hacsak nem rántja el karját, akkor mint gyámolításra szoruló védtelen nő karolok bele. - Olyan megnyugtató, hogy egy ilyen megingathatatlan férfi van mellettem. – Duruzsulom neki és amint némi zűrzavar alakul ki valamivel mögöttünk, elindulok, remélhetőleg nem egy kősziklát próbálok meg elvonszolni Alec után. – Micsoda felfordulás, jobb lenne egy kis nyugalom Kettőnknek! Ugye? Errefelé kevesebben vannak. Megint az a nagy K a hangomban és megengedek magamnak egy csábítónak szánt szempilla-rebegtetést is a hatás kedvéért, hogy ha más nem, ezzel biztosítsam, hogy hajlandó legyen majdnem-kettesben leválni a nagycsapatról. Valamelyik civil tudósnő is hasonló módon terelte el nemrég mellettünk a kiscserkészt. Vajon neki is van valami hátsó szándéka? Fura. Mindenesetre ha Denisovék is az Ispotály felé mentek, akkor csak nem lesz Zimorinak se ellenvetése, elvégre errefelé is lesz cimborája, azért pedig csak buzgón tudok imádkozni, hogy hátul se a mieink, se a perdaiak közül ne essen baja senkinek. Azért ha egy méretes, kézbe való kővel hozna össze a sors egy félreeső fordulónál, hát nem mondom, hogy nem lenne jó/nem próbálnám meg felkapni és kupán vágni testőrömet.
Az emberek közelebb érnek, én pedig egyelőre nyugodtan fürkészem őket. Azt észre veszem, hogy egy pillanat múlva szinte mindenki bámulni kezd, ezt nem is értem egy kis ideig, de aztán közelebb lép az egyik sérült, aki rettenetesen ismerős nekem valahonnan, de nem tudnám megmondani, hogy honnan. Aztán közelebb lép, és bemutatkozik. Míg hallgatom, sebét fürkészem a fején, de amikor elérnek tudatomig a szavai, akkor elmosolyodom, amint eszembe jut. Valóban láttam már néhányszor Elorakban. Attól azonban halk kuncogás jön rám, hogy a danának hisz. - A nevem Enna. Eloraki gyógyító vagyok, a dana oda lent van. - tájékoztatom türelmesen, majd mikor folytatja, hogy kik tartoznak hozzá - a lázadókhoz -, és hogy nekik nem kell a szent kő, lilás szemeim villanva fordulnak a katonák felé, a mosoly pedig eltűnik az arcomról, helyette komoly merengés veszi át. Érzem, hogy legszívesebben leszúrnám mindet, de mi van, ha a férfi hazudik nekem? - A danával meg beszélhetsz mindent lent. A sérültek jöjjenek közelebb. Ellátom a... - a mondatot nem tudom befejezni, mert hátul éppen összeesik valaki. A jelenség vonzza a szememet, és azt látom, hogy ebből némi verekedés is kezd kitörni. Nem tudom mi történt, de határozott léptekkel indulok el oda, hogy megállítsam azt, aki az enyémre támadt, és hogy megnézzem azt, aki össze esett. A többiek sérülése, ahogy fél szemmel végig pillantok rajtuk (egyet talán kivéve) várhatnak. Ha akadály nélkül oda érek, és netán visszavágott volna a perdai, és még mindig tartana valami, a perdaiaknak szólok oda. - Elég! Még a végén eltapossátok az embert. Mi történt? - térdelek le a földön fekvő mellé. A hátára fordítom óvatosan, és habár nem érkezett szépen a földre, különösebb sérülést nem látok rajta.
//Párbeszédben dőlten szedett szó emberi nyelven hangzik el//
*Vharan szerencsésen megúszta azt, hogy súlyosan vagy akár végzetesen megsebesüljön. A kő ugyan felerősítette a perdai képességeit, de eszét vesztette, így nem volt képes logikusan gondolkodni, nem látta előre a remete mozdulatait, most a földön fekszik eszméletlenül az ütéstől. Vharannak van lehetősége Enna után menni, míg a másik két perdai, akik korábban a harcosok táborát erősítették, Dhimiknek segítenek, hogy megemelve a követ, azt Xylira energiapajzsának oltalma alatt, felvigyék a beomlani készülő barlangból. Odafent zajlik az élet, mindkét tábor a saját pecsenyéjét akarja sütögetni, míg az ellenállók már mennének haza sértetlenül, addig Taylor a szent kőre feni a fogát, hiszen ha sikerülne megszereznie, az nagyot lendíthetne a karrierjén. Azonban nem minden történik úgy ahogyan azt ő szeretné. Aine kiveti a hálóját Malcolmra, és némileg sikerrel is jár. * -Nem tudom, de remélem sok, akkor összejöhetnénk. *A katona szemei szép lassan, ahogyan a mosoly is kerekedik az arcán, követik végig a nő idomait, és már vevő is lenne a négyszemközti beszélgetésre, de ő az egyetlen a csapatból, legjobb tudomása szerint, aki érti a perdaiak nyelvét és Taylor igényt tart rá. * -Malcolm, szedegesse fel a szemeit és figyeljen ezekre. Mindent tudni akarok. Ha a farka után megy én tépem le. *Az őrmester még épp beszívja a levegőt csücsörítő száján és szűkíti össze szemeit, ami azt jelzi, hogy Aine nagyon oda tette magát, de Taylor szigorú szemei és csattanó hangja észhez téríti az őrmestert és egy bárgyú, de bocsánatkérő, na meg teljességgel sajnálkozó mosollyal int nemet, de azért Aine közelében marad, mert őt is figyelnie kell. Közben szorgosan fordít Taylornak, mindent amit hall, de oda- odatekint Aine felé. Egy alkalmasabb időben talán félre lehetne vonni. Josie nagyobb sikerrel jár, de csak azért, mert Zimorira nincs nagy szükség a perdaiakkal szemben, másrészt a zászlós nem olyan bonyolult lélek. Alec véletlen ütközésére ugyan majdnem fegyvert ránt, de rájön, hogy azt most nem kéne, legalábbis még, Taylor igen csak szigorú parancsa az volt, hogy „jó kislányok legyenek” míg a kő nincs meg, csak morrant egyet az orra alatt. Ez a pici hezitálás elég arra, hogy ne vegye észre Alec jeleit Josie felé, csak már a csábosan pillogó szempárt lássa maga előtt* -Csak kétszer.*Válaszol szerényen Josie-nak és csak a fejét rázza arra, hogy ő hős lenne, de azért látszik rajta, hogy oda van meg vissza a nőért és fel is dobta a kedvét a sok célzott bók. Az előzmények tekintetében önként de szerencsére nem dalolva hagyja magába karolni a nőt és tart vele amerre viszi. Elvégre szemmel kell tartania a túszt, és ezt komolyan veszi, mondjuk elég sajátosan. * -Meginga…tlan….az vagyok. Igen, majd én vigyázok…kegyedre. *S büszkén, hogy eszébe jutott egy szó, amit régebben hallott valahol, vigyorog rá Josie-ra. Fel sem tűnik neki, hogy mi folyik körülötte. Míg hátul „speciális” csapatrendezés folyik, addig Taylor igyekszik Malcolmot előre terelni, látva, hogy Alec is oda igyekszik. Taylor az egyetlen aki értetlenül áll a gyógyítónő megjelenését követő bamba csodálat előtt, őt annyira nem nyűgözi le a látvány, de nem áll le gondolkodni rajta, hanem inkább kihasználja. Alec, vagyis neki Henry – persze nem olyan hülye, hogy ne tudja, nem ez az igazi neve – nagyon teper a nő felé és az ellenállók szócsöve, vagyis nagyon kíváncsi arra, mit is beszél a mindenkit megbabonázó nőszeméllyel. Malcolmot terelgeti arra, minél közelebb, de még feltűnésmentesen, és fordíttatja le a párbeszédet. Ravent sem téveszti szem elől, mindaddig, míg Reid, Roscoe és Castex között fel nem lobbannak a nézeteltérések. Az előzményeket persze nem látta, de a következmények már elvonják a figyelmét Raventől és ami azt illeti Malcolmtól is. Előtte azonban még van annyi ideje, hogy parancsot adjon az őrmesternek arra, hogy némileg enyhítsen Alec sározásán. * -Malcolm, mondja meg annak a nőnek, hogy semmi nem igaz abból amit az a szemétláda mondott. Hogy rohadnának le a tökei! Mondja meg, hogy nekünk sem kell az a francos kő, csak gyógyítson meg mindenkit. Udvaroljon neki, mosolyogjon rá, higgye azt, hogy mi vagyunk a jó fiúk. *Az őrmester bólint, bár néhány szónál azért nagyot néz Taylorra, de látja ő is ahogyan Enna néz rájuk, miután „Henry” magára hagyva őt eltűnt a barlangház bejárata mögött. Oda is megy Ennához és már bele is kezd Taylor szövegének fordításába…* -Enna eloraki gyógyító, kérlek hallgass meg engem. Az a férfi nem mondott igazat, csak rosszat akar nekünk, száradjanak le a ….a férfiassága, nekünk nem kell a ti szent követek, csak szeretnénk épségben hazajutni….egyébként nagyon szép vagy…*És még folytatná, követve Enna sietős lépteit, de akkora már kialakul hátul némi felfordulás, Taylor már oda is ugrik, épp amikor szegény ifjú perdai feje körül felporzik a talaj. Az események felgyorsulnak egy ponton, Roscoe-t Taylor rántja hátrébb, mögötte felbukkanva, míg Castexet egy másik perdai dönti fel a lábáról egy jól irányzott lökéshullámmal, a fegyver kirepül a kezéből, amit aztán egy harmadik perdai kap fel, de kezéből már csak rozsdás darabok hullnak a földre. * -Elyn megérintette a quorsát, sajnos az ereje elszabadult, véletlen volt Enna gyógyító! Nem akart ő rosszat. *Egy másik, öreg nő veszi védelmébe a fiút, aki két tenyerébe temetve az arcát ül a földön, kezei mögül vinnyogó hang tör fel. Ő is megijedt és megbánta már a tettét, noha vétlen volt. Nem mellesleg iszonyatosan fáj neki Roscoe kezének nyoma. Az idős perdai nő guggol le mellé és vállánál fogva próbálja vigasztalni. A fiú bár már felnőttnek számít, egy ilyen képesség megzabolázása nem kis időbe telik, addig pedig meg kell küzdenie a következményekkel. Castex lassan tér magához az eredeti helyétől két méterre a földön és csak pislog bambán, a fegyverét keresve. Vazquez pedig ellépve Taylor mellett Roscoe mögé somfordál. Csak vigyorog, úgy hiszi eljött az ő ideje. * -Mi az anyámúristenit művelt Castex?! Csak egy feladata volt, hogy ne keltsen feltűnést. Szedje össze magát és tegye el…hol a fegyvere? *Pislogva néz körül, akárcsak Castex, de fegyvert nem lát sehol, ellenben egy perdai férfi gyanúsan mosolyog, kezében még ott van néhány darab a fegyverből, de azok felismerhetetlenek. Castex megrázva a fejét, felpattan és vigyázzba vágja magát.* -Uram, nem tudom uram. Valaki feldöntött, nem is éreztem, hogy hozzám ért. Először Ried támadt rám….azt hittem….*Körülöttük a perdaiak összegyűlnek és pergőn beszélnek arról mi történt, és jobb lenne ezeket a quorsákat messze tudni, van aki felveti azt is, hogy menjenek be az otthonaikba és szüntessék meg a pajzsot, ezzel a hegy átkát a quorsákra szabadítva. Malcolm szorgosan fordít, bár néhány dolgot kihagy, Taylor a legtöbbről értesül, és az is aki Malcolm közelében áll, aki pedig nem értette miről beszélnek a perdaiak, az hamarosan gyanakodni kezd, mert szép lassan kiürül a kapu és a barlang közötti tér. A fiút, Elyn-t az idős nő kíséri, míg Olivert már beljebb terelték, Berger, Vettriano szorgos arcpaskolgatásának hatására, most kezd magához térni és fogalma sincs hol van és miért. Feltápászkodik és szédelegve néz körül, majd elindul a legbiztosabb pont felé, a barlangházak falához. Vettriano még mindig Roscoe zokniját nyomva az orrához követi őt, időnként megtámogatva a szédelgő őrmestert. Enna már tudja mitől esett össze Reid és van még ideje meggyógyítani, legalább annyira, hogy magához térjen és az erejét is némileg visszakapja, de aztán valaki a karja alá nyúl és húzza magával. Alig egy perc múlva az összes perdai eltűnik, beleértve a két pajzstartót is, a kis tér hamarosan hamuval borított lesz. A katonák és az ellenállók magukra maradnak, hacsak nem igyekeznek beszorulni ők is a barlangházakba. Mindeközben Alec elindul befelé, hamarosan meg is találja az ispotályt, őt követi Josie és Zimori, majd Raven, akinek a felfordulásban sikerült Taylortól megszabadulnia, végül a Rosa-Denisov páros, akik között szikrázik a levegő. * -Igen, első sorból. A szemben lévő házban lakom. *Ad magyarázatot a rejtélyre egyetlen mondattal, mely rávilágít arra, hogy talán épp az ablakban állva nézte végig a ninjákat is megszégyenítő menekülést. Rosa felsikkant amikor a levegőbe emelkedik és szinte elalél Denisov erejétől, mellyel szemmagasságba emeli őt és már nyújtja is a nyakát, csücsöríti a száját, hogy mielőbb csókot lopjon imádottjától, de lemarad róla, talpai pedig tompán puffannak, ahogy Denisov leteszi őt. Ez azonban nem tör le semennyit sem a lelkesedéséből, kocsányon lógó szemekkel követi a közlegényt befelé. Vharan az ispotályban fut össze Alec-kal és a többiekkel, Dhimik és a másik három perdai férfi már félúton járnak a felfelé vezető lépcsőn a kővel, őket követi Xylira, mindvégig felettük tartva az energiapajzsot. Az ispotály azonban még mindig nem üres, eltekintve az összetalálkozó Vharantól és Alecéktól, még másik három beteg feküdt ott, akiket a CQL kő megfertőzött. Ők mostanra szintén magukhoz tértek, már ami a mozgásukat illeti, lélekben azonban teljes sötétségben élnek. Erejük, képességük azonban felerősödött és amikor Alec az ispotályba lép, az ajtó mellett álló perdai férfi váratlanul megérinti. Még Vharan sem tudja figyelmeztetni, Alec a nemesis hatására újra átéli élete legszörnyűbb élményét, mely nem csak látomásszerűen tör rá, hanem mindent lát és érez. Szinte kézzelfogható az emlék…. Akinek pedig nem sikerült a perdaiakkal berohanni a barlangokba, az kint marad a sűrűn szálló hamuban, a fojtó levegőben, pajzs nélkül. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a záporozó kövek esője már elállt, azonban egészen más szörnyűség vár rájuk. Összeomlott járataikból menekülő develor „nővérek/őrszemek” és „vadászok” csapata rohan át Nimiire-n. Nem támadnak meg senkit, menekülnek, megvadultak, így bárkit elsodorhatnak, vagy megsebesíthetnek hegyes, éles végtagjaikkal. *
Taylor, Berger, Vettriano, Castex, Vazquez, Malcolm ha Páros: Akkor sikerül bejutniuk Páratlan: Kint maradnak
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
//Kérek szépen minden „kint lévő jk-t”, hogy dobjon kockával a barlangba menekülés sikerességére. Aine, Oliver, Reid, Roscoe, Enna. Amennyiben mindenképpen kint szeretnének maradni, akkor nem kell dobni. //
A terv készen áll, még ha elég szedett-vedett terv is, de alakulgat. Zimori nem lő le, mert nem mer - haha! -, és Josie is visszajelez, remélem, sikerrel is jár. Raven ugyan figyeli az eseményeket, de nem látom helyezkedni különösebben, szóval felőle megnyugszom, hogy kint marad. Hiba a részemről. De mindenre nem tudok figyelni, főleg mert nem kicsit köti le a tekintetemet a hatásos belépőjű gyógyító, akihez rögtön oda is sietek. Azt hiszem, Enna valahol Roda említésénél mosolyodik el, vagy ott, hogy segítek kihozni a követ? Mindegy, mosolyog, barátságosan, ennyi elég is. Nekem ő nem ismerős, hiába forogtam már sokat Elorakban, és így mikor kiderül, hogy ő odavalósi, őszintén meglepődöm, mert nem tudom, hova tettem a szemem korábban. Hogy nem láttam soha egy ilyen jelenést, mint ő? Nem hiszem, hogy a perdai gyógyítók csak világvége-hangulatban ragyognak így. És ez a lilás árnyalatú szem, wow! - Oh. Én érteni, da... Enna gyógyító. - Mosolyodom el, félig magamon, hogy megint majdnem ledanáztam, mikor most mondta, hogy ő nem az. Aztán gyorsan tájékoztatom, hogy kik a jófejek a csapatban, és kik a csúnya gonoszok, akkor látom villanni arra a szemét és oda a mosoly is. Háhá, ez az! Hátul épp most tör ki némi incidens, Reid esik össze, de érte mást nem tudok tenni, mint remélni, hogy Enna hisz nekem és nekünk segít és a többi perdai között neki szava van. Ugyan nem kellene egyik társamat sem félteni, azért nem teljesen így van, mert aggódom értük, kedvelem őket, s a mai küldetésre rám lettek bízva. Egy már tudomásunk szerint odaveszett, s csak remélem, hogy jó döntést hoztam azzal, hogy a megmaradtaknak most hátat fordítok és a perdaiaktól remélem a segítséget számukra. - Köszönni, gyógyító! - Búcsúzom ezzel Ennától újabb sietős főhajtás kíséretében és már indulok is, így lemaradok arról, hogy a Malcolm nevű miként próbálja meg korrigálni a szavaimat. Egyrészt bosszantó egy húzás, másrészt legalább röhögve mennék be az ispotályba. Na de, nézzük azt a danát meg azt a követ, amit ki kell innen hozni, mielőtt régészek kellenének a feladathoz. Mielőtt beérnék, még visszasandítok, de csak arra elég, hogy lássam, jön errefelé Josie és a fenékőre. Oké, majd lesből megtámadjuk, jöjjenek csak beljebb! A többieket még nem látom, hol járnak, így húgomat sem szúrom ki errefelé sompolyogni. Belépve az ispotályban kapóra jött nekem a vulkánkitörés, mert nem vakító napsütésről térek be, könnyen alkalmazkodik a szemem a fényviszonyokhoz és így hamar észreveszem Vharan-t is. Mi volt az esély rá, hogy még vele is pont összefutok? Egyébként meg vagyunk mentve, ha a tapasztalt perdai is itt van! Raven meg be fog pisilni az örömtől! Derül is fel a képem széles mosolyra - már Vharan miatt, nem azért, mert húgomnak hólyag-gondjai lehetnek - és emelem a jobbom, hogy integessek a remetének. - Hey! Lenni szar idő! Hol lenni szent kő meg dana, én segí... - Eddig jutok, mert az ismerős arcnak megörülve figyelmetlen lettem és nem számítok támadásra, főleg nem perdaitól. Az sem tűnik fel, hogy a perdainak a tekintete olyan furcsán homályos, éppen csak felé kaptam a fejem az érintésére, aztán már egészen mást látok, míg aki engem lát kívülről, az rajtam a félelem és iszonyat egyértelmű jeleit tudja felfedezni. Ösztönszerűen hátrálok el a perdaitól, de nem őt látom, hanem a hátrálás az emlékképnek szól. A hirtelen robbanás, a kifelé, felém záporozó nagy üvegszilánkok és még ki tudja mik, a mai napig nem tudtam meg, pontosan mi is volt az az éles nagyobb darab, ami nekem lökődött. Annyira valóságos az emlékkép újraélése, hogy érzem a robbanás hőjét, a lökéshullámot, a nekem csapódó éles tárgyat, melynél a fájdalom nem is jelentkezik elsőre, nem tudatosul még, csak a lendületnek engedve - most a képzelt lendületnek - tántorodom meg és esek a földre, nem is látván, hogy hova. Cseng a fülem, én legalábbis így hiszem, így emlékszem, szemeim nyitva merednek az ispotályban erre-arra, ahogy próbálom összeszedni magam, az emlékem szerint a Dominium harmadik szintjének egy üzletsoros folyosóján. A fülcsengés után távoli hangként jut el hozzám a vészhelyzeti jelző ütemes, fület sértő lármája és immár az ispotályban egy fix pontot nézek: emlékképem szerint a testemtől méterekre odébb lévő karomat. Az az én karom! Ott. Én meg itt. Bassza meg! Oda is kapok a balomhoz, ami már implantátum, görcsösen fogom a váll alatt valamivel, ahonnan az az éles kirepülő akármi levágta. Na és most már fáj! Emlékszem. Kurvára fáj. Üvöltök tőle. Konkrétan érzem azt az őrületes fájdalmat, aminek és a látvány hatására annak idején sokkot kaptam és elájultam. Tudatom mélyén most küzdök a bekebelező sötétség ellen, s nem fogom fel, de az üvöltést követően halkan motyogok szánalmasan összekucorodva az ispotály padlóján. - Nem... nem, megvan... érzem... megvan... érzem... érzem...
*Peregnek, koppannak a kövek, fojtó a levegő, Denisov meg még azt a keveset is elveszi tőlem azzal, hogy rajtam landol. Még jó, hogy nem verte be a fejét a kosi alvázába, csak kicsit kellene felemelnie….de csak helytelenítően rázza. Én meg tátott szájjal hallgatom, azért ez a helyzet nem éppen az, amikor a pillanatnak élhetnék. * -Úgy gondolja, hogy most élhetnénk a pillanatnak? *Kérdezek vissza, úgy préselve ki magamból a szavakat, mivel Denisov elég nehéz, még úgy is, hogy nem támaszkodik rám teljes testsúlyával. De mozog az istenadta! A továbbiakban szándékosan értek félre mindent, és ez a pisztolyára is érvényes. El is tátom a számat, ami pocsék ötlet volt, tekintve, hogy a levegő, bár idelent nem annyira rossz, még nem ülepedett le a por és a gázok, azért benyelek némi kénes szagot. * -Biztos, hogy a pisztolyát fogjam meg? Nehogy mást adjon a kezembe. *S aztán tényleg a pisztolya kerül a tenyerembe, ujjaimat szorosan rágörbítem, a vigyor borítékolható. Végre legalább valami komolyat kaptam, van súlya, erős és hideg és a fém érzete a bőrömön felvillanyoz. Denisov tovább dobálja a témát amire torokhangú kuncogást hallatok.* -Hát maga aztán tudja mi kell a nőnek! Milyen romantikus és izgató! *Tócsányira kerekedett szemekkel nézném ahogy letépi magáról a ruhát – oké, túloztam, csak egy részének a részét, de akkor is, na! – de a füst vagy por csípi a szemeimet, ezért csak egy szűk résen át szemlélem. * -Tovább, még, még! *Adom alá a bogát vigyorogva noszogatva, de sajna megáll egy ponton. Az arcára kerülő anyag a szemeit hagyja csak szabadon, sokkal jobb az összhatás, mint amikor a szakálla takarta el a lényegi részeket. A baj akkor kezdődik, amikor visszavenné a fegyvert!* -Hééé! Ne vegye el, csak most kaptam, még meg sem szoktam! *Méltatlankodom és még szorosabban fogom a pisztolyt és húzom magamhoz. Ha mégis elveszi tőlem, hát nem teszi zsebre amit kap tőlem.* -Gonosz, kegyetlen, irigy. Sújtson le magára a perdai istenek átka! *S még fújok is egyet mielőtt legurul rólam és tova szalad. *
*A perdaiak által védett helyen azonban sokkal jobban érzem magam attól eltekintve, hogy a levegő még mindig szar, de legalább nem annyira tömény a szag meg a füst, meg a por, és minden egyéb. Azért kell a pólóm anyaga, elvenném Alectől a kendőjét, de tudom, hogy azt nem adná, de a maszk sem énrám kerül. Betudom annak, hogy nem ismerjük egymást és én a szemében csak egy rohadt dominiumi vagyok, de azért rosszul esik, már csak azért is, mert láthatóan még egy vulkánkitörés sem volt elég ahhoz, hogy megenyhüljön. A csajszi viszont az én emberem, ezért csak neki adok a Búfelejtőmből. * -Ugyeee?! Nincs mit, igazán. *A JL ott segít ahol tud, de ezt már csak gondolatban mondom neki vigyorogva. Aztán azon agyalok és dolgozom, hogyan kerüljek ki Taylor hatósugarából, és csendesen araszolok el tőle oldalra, majd hátrébb. Úgy látom mindenki süti a maga kis pecsenyéjét, az ivócimbora csajszim Zimorit, mag a másik Malcolmot, a mondjuk azt, hogy a csapat egyetlen perdaiul beszélő emberét. Szerencsémre és más szerencsétlenségére, Taylor figyelmét elvonja a perdaiak és a katonák között kialakult bonyodalom, azt már nem látom, hogy mi történt, és bár érdekel, kisebb gondom is nagyobb annál, minthogy beszálljak a ramazuriba. Eloldalazom a barlang házakat rejtő sziklafal mellett, megelőzve Denisovékat. Épp csak hallom ahogyan csicseregnek egymással, miközben Denisov a magasba tartja Rosát….a perdai istenek átkát. Még mondja valaki, hogy nem léteznek! * -Még a végén féltékeny leszek, maga szoknyavadász! *Morgom oda neki, a vigyort nem láthatja a pólóm miatt, de a szemeim körüli nevetőráncok beszédesek. Aztán beveszem magam a barlangba mint segítő és követem A Búfelejtőt imádó csajt és Zimorit. Előttük Alec megy, ő az első aki belép az ispotálynak nevezett helyiségbe, én csak későn érek oda. A hangját hallom, perdaiul beszél és biztos, hogy ismerőst üdvözöl. Tudom, hogy a bátyám sok helyen járt már, többek között itt a tűzvölgyben is, de azt nem gondoltam volna, hogy ebben az eldugott sziklafaluban is perdai ismerősbe botlik. Kész világjáró! Hangjának elakadása az ami beindítja bennem a vészcsengőt és Zimorit félrelökve nyomulok beljebb. Addigra Alec már a földön van és én nem tudom mi történt vele. Szemben megpillantom Vharant, de nem hiszem, hogy ő tett volna a bátyámmal bármit is. Rajtuk kívül még három perdai van bent, de ők nagyon nincsenek maguknál, a tekintetük üres és a távolba mered, pocsékul néznek ki, gondolom betegek, azért vannak itt. Egyszerűen nem tudom mi történt, úgy fekszik ott, mint aki iszonyatos fájdalmakat él át, de sérülést egyelőre nem lehet rajta látni. * -Mi történt? Mi lenni vele? *Vharan felbukkanása felett érzett örömömet elmossa az Alec iránti aggódásom, de közben arra is figyelnem kell, hogy ne buktassam le magam Zimori előtt. Ez utóbbi nem megy olyan jól, mert szinte azonnal ledobom magam Alec mellé és bár nem szólítom a nevén, próbálom a karjaim közé venni a vállánál, amennyire tudom, húzom magamhoz és ölelem. Ha tudnám, hogy az ajtó mellett álló perdai művelte ezt vele, tutira behúznék neki egyet, de ezt ráhagyom arra, aki látta. Én Alec-kal vagyok elfoglalva. A karját tapogatja, az implantátumot és motyog közben valamit arról, hogy érzi, meg van, de ez eléggé zavaros.* -Meg van, minden rendben. Megsérültél? Mit érzel, hol érzed? *Aztán felemelem a fejem és Vharanra nézek könyörögve, hagymázas agyamból úgy kapirgálva össze a perdai szavakat.* -Segíts, én kérni. Segíts! *Nem jut más eszembe, csak az amitől Jack szerint a halottak is felébrednek, agy ha Alec még mindig összekuporodva motyog, fél kézzel halászom elő a kis butykost és tartom a szájához, hátha az erős alkohol észhez téríti, közben nézem, egyelőre csak a szemeimmel, hogy hol látok rajta sérülést. Csak korábban a kocsiban szerzett látható rajta, de azon is megszáradt már a vér, nincs több ötletem, ezért tovább nyomogatom a flaska száját az övéhez, immár a sírással küszködve.* -Igyál baszki, meg ne halj nekem! Nézz rám! Hallod? Nyisd ki a szemed, nézz rám, én vagyok…
Taylor eléggé védi a sajátjait, de főleg Malcolm-ot. Nem csoda, hiszen Malcolm Taylornak a fordító gépezete, aki tájékoztatja a fejleményekről. Egyáltalán nem tetszik az az ellenlépés, amivel észhez téríti az őrmesterét. Szóval egy lehetőség elúszott a levegőben, de talán itt létünk során sikerül több ilyen helyzetet teremteni, s remélhetőleg valamikor el tudom érni a célomat. Nem akarok gyilkosságig fajulni, de szeretném kivonni a forgalomból. Mindenesetre a férfi a közelemben marad, mert figyelnie kell engem is. Mondjuk akkor most megvan az esélyem, hogy eltünjek a szem elől? Lehet, ám úgy érzem, hogy az itteni hangulat egyre inkább feszültebb lenni. Fegyverzet tekintetében csupán egy rejtett késre számíthatok. Maradok Malcolm közelében, sőt szinte vele együtt mozgok. Tudom, hogy feltűnő, de kellene valami taktika most. Kellene egy olyan esemény, amivel magunk javára tudnám fordítani a helyzetet. Megfordul a fejemben, hogy esetlegesen Taylort kellene lefoglalni? Mi lenne ha Perdaiul kezdeném ingerelni? Akkor kénytelen lenne Malcom fordítania neki. Nem! Maradok megfigyelő, s ki fogom várni a megfelelő pillanatot. Nem tudom, hogy mikor fog megszólítani a Taylornak csúfolt patkány, hiszen természetesen próbálok hallgatózni, mikor Malcolmnak dirigál. S természetesen ekkor látom elérkezettnek a pillanatot, hogy beszóljak. - Hát Malcolm még egy öregasszonyt sem tudna elcsábítani, nem hogy egy perdait. - s kénytelen vagyok követni Malcolmot, meg a kíváncsiság van bennem, hogy ténylegesen a Gyógyítónak szépeket szeretne mondani? Azta mindenit, s tényleg megteszi! De én közbemondom a saját szavaim. - Gyógyító, ez az ember hazudozik és parancsra flörtöl magával. Őhh... -nem tudom befejezni a szövegem, mert valahol akció van. Akarom én követni ezt a Malcolmot? Nem, minek csoportosuljak ott? Ráadásul ha már a figyelem nem rajtam van, akkor én a védőburok széléhez sétálok, de nem teszek semmit azon kívül, mintha csak nézelődnék. Áldom magam, hogy rajtam van a védőfelszerelésem, így az arcvonásaimat nem láthatják annyira. Természetesen nézek a benti eseményekre, hogy miképpen alakulnak. Végezetül csak odasétálok Malcolmhoz. - Maga aztán marhára pocsékan fordítja a Perdait Malcom! Miért hazudik Taylornak az egésszel kapcsolatban? Össze-vissza beszél, egyáltalán tudja, hogy mit csinál? - ha van még időm, akkor kézjelzéssel kommunikálom a többieknek, hogy hamarosan baj lesz. Az én kezem is a rejtett fegyver közelében pihentetem. Ugyan nem kell tartanom a hamutól, hiszen a védőmaszk teszi a dolgát. Azonban mikor megpillantom a develorok mozgását, akkor rögtön próbálok az élesnek ható végtagjaik elől elhajolni, ami nem olyan egyszerű a megváltozott látási viszonyok mellett. Vagy legalábbis olyan helyre probálok vonulni, ahol nem vagyok az útjukban.
Sorozatos meglepetések érnek, szerencsére az elején még a jobbik fajtából. Zimori – egyem azt a csöpp kis eszét vagy naiv szívét – teljesen bedől a csábítási kísérletemnek. Teljesen elvarázsoltnak tűnik, de azért még valamennyire működnek az agysejtjei, mert kiigazít, hányszor is mentett meg. - Ó, én butus, már számolni se tudom, hányszor volt a védelmezőm! Duruzsolom még a színjáték kedvéért, de nem toldom meg újabbakkal, nehogy túlzásba essek. De nem aggódok különösebben, elvégre akadékoskodás nélkül sétálunk Alec és Denisovék mögött. Utóbbiakat meg is előzzük, amikor … hát nem is tudom, mit csinálnak. A civil nő, Rosa azt hiszem, valamilyen romantikus pillanatnak képzeli, de gondolom én, nagy bánatára nem lesz ’világvége-éljünk az utolsó mának’ összeforrás a vége. Ha az lett volna, meggyanúsítottam volna, hogy valami furcsaság van a vulkáni hamuban, amitől Malcolm, Zimori és Rosaék teljesen bezsongtak. De a végén jól lehűlnek a kedélyek, csak énrám, a „kegyedre” vigyázó hőslovag nem tér magához, szerencsére. Malcolm fordítására felkapom fejem, de mint ma oly sokszor, most sincs szükség perdai tudásomra, mert Aine beleszól a beszélgetésbe. Nem bánom, Alec nyomában mi is elérjük az ispotályt és hirtelen kisebb gondom is nagyobb lesz annál, semmint Malcolm mit tolmácsol. - AAAaa..aííí, nenene! Már majdnem kiáltom Alec nevét, de fájdalomkiáltása elmossa az én elcsúszott sikításomat. Nem láttam, hogy Raven is csatlakozott az ispotály-os csapathoz, de most látható és érezhető is, ahogy elrohan köztünk. Zimorit a bejáratnál álló perdai felé fordítom, már ha nem fordult addigra ő is felé, elvégre mivel mi voltunk legközelebb, mindketten láthattuk, hogy ő érintette meg Alecet, senki más, persze ez még nem garancia, hogy ő volt, ki tudja, milyen képességeik vannak a bent lévőknek, vannak hárman, nem négyen, de nem árt a legegyszerűbb, legnyilvánvalóbb változattal kezdeni. - Ne bántsd, míg nem támad, de ne engedd a közelünkbe! Egyiküket se! A francba a mézes-mázos szöveggel, határozottan adom az utasítást, remélve, hogy az a fajta katona, aki reagál rá kérdés nélkül…vagy mert ő is ezt látja logikusnak. De már nem foglalkozok vele, én is Alec mellé vetődök, megbontom a páncél bal oldali szíjait, csatjait, hogy jobban a bal oldalához férjünk, hátha tényleg van ott valami, ami a fájdalmát okozza. De a karját fogja, a bal karját… az nem fájhat neki! Azért végigvezetem kezemet Alec mellkasán, oldalán, egészen fel, míg meg nem érzik ujjaim az implant keménységét, ahogy korábban Kait is igyekeztem ellenőrizni a kocsiban… Egy pillanatra lefagyok, nehezen veszek újra levegőt, akkor nem találtam semmit, de nem is végződött jól. Remélem most se találok semmit, semmi komolyat, de jól végződik. - Ismered? Kérdem hadarva Raventől, ahogy a negyedik perdaihoz szól. Talán neki köszönt Alec is, mikor belépett? Ha igen, akkor Zimorinak jelzek, ha kell, hogy őt engedheti, hogy segítsen. Megbízok Raven ítéletében ebben a kérdésben, mégiscsak a bátyjáról van szó, idegent nem engedne a közelébe, aki potenciális támadó lehet. Jó lenne, ha nálam is lenne valami, amivel meg tudnám magunkat védeni, még gyorsan végigvezetm kezemet Alec azon részein, ahol elrejthetett egy fegyvert és ha van rá lehetőségem, magamhoz is veszem, de nem kutatok sokáig, felállok és a három perdait nézem. - Mi, mindannyian mi nem szándékozunk bántani titeket! Olyan furcsának tűnnek, a szemeiken látni, persze az ispotyálban vannak, lehet betegek. Kezeimet is úgy emelem – akár van benne fegyver, akár nincs - , hogy jelezzem, nem akarjuk bántani őket. Ha nem találtam meg Alec elrejtett fegyverét, akkor beszéd közben azért körbe szalad a szemem, hogy van-e olyan használati tárgy, amivel védekezni tudnék, ha támadnak, legyen az egy nagy tál, seprű vagy bármi. - Ti se nem bántani minket, kérlek! Ha Rosáék is beérnek, akkor figyelmeztetem őket, már ha szükséges és nem nyilvánvaló számukra, hogy helyzet van. Zimorira vagy arra, akinek kedve van, hagyom a részletes felvilágosítást. - Vigyázzatok! Ennyit felebarátaink védelméről, nem tudtam védtelenül hagyni őket, még ha másik színű mezt is hordanak, mint mi. Ezért lehet nem fogok dicséretet kapni, hagyni kellett volna őket is "kiütődni" a játékból, de most már kár lamentálni ezen.
And lose, and start again at your beginnings And never breathe a word about your loss;
A csapat egy része eltűnik az omladozó barlangban, míg a fent maradottak mind megpróbálnak elérni valamit. Ki a perdai gyógyítónál, ki a felügyeletére bízott dominiuminál, vagy éppen ellenállónál, míg a mögöttünk tébláboló perdaiak minket nógatnak befelé Reid-el. Nekem sikerül leráznom a kísérőm kezét, és talán felfogta, hogy nem akarom, hogy hozzám érjen, mert nem próbálkozik újra. A társam viszont a másik perdai noszogatása nyomán eszméletlenül csuklik össze, amire nem érkezhet más reakció részemről, mint a jókora erővel meglendített öklöm. A találat tiszta, de nincs időm másra, mert Taylor mögém érkezik, és ostoba módon a hónom alá nyúl két karral – másképpen nem lenne képes megtartani – és így elölről tudja a könyökhajlatába fogni, az alkarjával hátrafelé feszíteni a vállaimat. (esetleg még hátulról átkarolhat, de az eredmény hasonló) Ezzel viszont a mellkasa a hátamhoz ér, és az arca veszélyesen közel kerül a sisakomhoz, amit tétovázás nélkül használok ki. Gyakorlott, szűk, de határozott mozdulattal rántom hátra a fejemet, ha nem számított rá, remélem az orrát is be tudom törni a keményen hátrafelé öklelő sisakkal. Ha az egyensúlyom biztos, és Taylor ennyitől nem engedett el, akkor a bal sarkammal térdkalácson rúgom a hadnagyot, csak a miheztartás kedvéért. (Ha nagyon nem akar leszállni rólam, még arra is hajlandó vagyok, hogy a sarkaimat a földbe vágva elrugaszkodjak és hanyatt vágjam magam, legalább egy kicsit megegyengetem, ahogy a páncélom és a talaj közé szorul) Perdaiul még mindig nem beszélek, így ha nem fordít senki, halvány gőzöm sincsen, miről folyik a nők között a társalgás, de amint (és hogyha) megszabadulok Taylortól, visszalépek Reid mellé, figyelve, hogy továbbra is elkerüljem azt, hogy bármelyik perdaihoz hozzáérjek. A földön nyöszörgőt sincs eszem ágában sem megközelíteni. A leghalványabb mértékben sem érzem aránytalannak a válaszreakciómat arra, hogy kiütötte Reidet. - Takarodj az anyádba, te sunyi seggfej! Ezt a mögém somfordáló Vazqueznek címzem a vállam fölött, aki stílszerűen a hátam mögül akar próbálkozni. Ócska patkány. Fordulok annyit, hogy ne tudjon a perifériás látásomon kívül maradni. Mióta kimutatta a foga fehérjét, ő az egyik, akit eszemben sincsen szem elől téveszteni, attól a pillanattól, hogy kiszálltunk a Nemesisből. Castex és Taylor szóváltására még egy szájhúzást sem pazarolok. Nem tudom mi volt az egységük feladata, de a katonaság szégyene ez a banda. Ha a gyógyító nagyjából sikeresen összekalapálja a társamat, akkor a magához térő Reid hóna alá nyúlok, és elindulok én is a visszavonuló perdaiak nyomában. Ha nem tér magához, akkor felnyalábolom, és úgy rugaszkodok neki, noha ez meglehetősen lassú haladásnak ígérkezik. Remélem Taylor nálunk gyorsabban vonul vissza a kutyáival, és legalább velük nem kell foglalkoznom. A cél fedezékbe érni, mielőtt elszabadul a pokol egy újabb bugyra. Mindenesetre Reidet nem hagyom magára, ha pedig másnak lenne szüksége segítségre… nos, majd menet közben kitalálok valamit. Végülis mi történhet? Legfeljebb mind meghalunk… Vannak napok, amikor nem éri meg felkelni. De legalább nyugodtan káromkodhatok folyamatosan az összeszorított fogaim között, úgysincs senkinek kapacitása, hogy megszóljon érte. Ha nem jutunk be az újabb szörnyetegek inváziója előtt, nos, akkor csak az marad hátra, hogy megpróbálom elkerülni őket, illetve megakadályozni, hogy Reidet találják el, ha nekünk csapódnak. Jobb híján a páncélomat használom fedezéknek ha rákényszerülök, bár gyanítom igencsak fájdalmas élmény lesz.
Úgy érzi, hogy Shaz'or igazán kemény próba elé állítja őt azzal, hogy idekülde. Ennára már nem tud hatni, tudja jól, hogy a furcsán pulzáló Sel-Ogei erősebb a szavainál. Nem beszélve a megzavarodott helyiektől, akiknek varázsos erőre tettek szert. Egy pillanatra belegondol, hogy ha ő változik át, miféle gondokat okozhatna, hiszen az itteni harcosoknál és falulakóknál az ő teste sokkal fürgébb és harcedzettebb. De nincs ideje túl sokáig töprengenie zene, mert vissza kell szereznie a lándzsáját és meg kell valahogy mentenie Ennát is. Sikerül rájönnie, hogy a kapott erő harci technikákkal és tapasztalattal nem párosul, így hamarosan a támadó egy ütés mögé fordul, majd a tőre markolatával tarkón vágja ellenfelét, aki szerencséjére el is fekszik nyomban. Visszaszerzi lándzsáját és rohanva elindul felfelé Enna után, de a lépcsőkön szaladva hátrapillant és látja, hogy a Sel-Ogei nem fog ott maradni. Már tudja, hogy nem saját maguktól bolondok az itteniek, de azt nem, hogy mit fog kezdeni mindenkivel, ha a kő a hatalma alá kerülnek. Végül felér a titkos lejárat bejáratához és döbbenten látja, hogy megsokasodtak. Quorsák garmada érkezett, és hirtelen felismeri Alecet, aki úgy tűnik, mindig tudja, hogy éppen hol nem kéne lennie, ezért oda megy nyomban. Az egyik megzavarodott perdai pedig felé nyúl, tudja, hogy nem tud már válaszolni majd neki és Alec kipróbálhatja, hogy milyen egy perdai áldás. Nem éppen a jófélét kapja, miután ordít kínjában, Vharan pedig az egyszer már bevált tarkón csapással próbálkozik, hogy a perdai ne tudja még egyszer használni a képességét. Raven látványa felvillanyozhatná, de most nem ér rá arra gondolni, hogy a szíve nagyobbat dobban Sokbeszéd látványára. Sőt, némi aggodalom is szűrődik a homlokára, amikor elkiálltja magát. - Vigyázzatok. A Sel-Ogei megfertőzte az ittenieket, védjétek meg magatok! - aztán pedig odalép Alechez és ránéz. Úgy tűnik megmarad, fizikai nyom nem látszik rajta. - Rendben lesz - küld egy apró mosolyt Raven felé, majd Enna után kutakodik a szemeivel. - Ennát látta valaki? - hiába néz körbe hirtelen, nem látja a lányt. Viszont most már éberen ügyel arra, hogy ne csapják le Shiennel és Shaz'or nevében. - Fel fogják hozni a követ, ne érjetek hozzá! - figyelmeztet mindenkit. Aztán pedig megpróbálja felmérni, hogy mi a rántott-lasa aridázott Lacertaürülék történt itt.
(10 oldalú.) :
