- Micsoda véletlen!? - továbbra is gyanakvóan, magasra vont szemöldökkel fürkészem a nő szemeit, bár lassan be kell látnom, hogy Rosa nem valószínű, hogy egy tökéletes szerepet játszó kettősügynök, sokkal inkább valaki, aki rosszkor van/volt rossz helyen, bár hogy kinek mi a rossz, csupán nézőpont kérdése. - És mit látott még aznap este? - miután sikeresen kitérek a felém csücsörítősen közelítő, csókos ajkak útjából, úgy döntök, inkább én magam tartom szóval aktuális sétapartneremet. - Akár még segíthetünk is egymásnak... bár nem tudom mennyire szeretne szerepet vállalni egy rendkívül veszélyes ügy utóéletében... talán hiba lenne belerángatni ebbe. - rázom meg a fejem némi színészmesteri képzettséget abszolút nélkülöző színpadiassággal, ám, ahogy elnézem a szituációt nem gondolom, hogy lebuknék. Egyértelműen aljas húzás lenne tőlem, ha visszaélve látható rajongásával, egyszerűen kihasználnám szegény lányt holmi információszerzés céljából, ám úgy vélem, hogy néminemű újszerűen ható, merőben más perspektívából megvilágított és leközölt tudásanyag arról az éjszakáról kétség kívül szentesíti a galád módon felhasznált eszköztáramat. - Azt azért mindenképpen tudnia kell, hogy bármit is látott, már azzal is óriási veszélynek tette ki magát. - tisztában vagyok a helyzetemmel, ezért mondjuk úgy, hogy pimasz játékba fogok Rosaval, aki talán már ennyitől is bezsong és egy kémregény szereplőjének képzeli már most magát. - Amennyiben vállalja mindezt, akkor próbálja meg felidézni magában azt az éjszakát. Mit csinált akkor éppen, mire lett figyelmes, és ha ez megvan, akkor mondja el, hogy mit látott. - a közelünkben elhaladó Raven csak annyit láthat belőlünk, hogy elmélyedve diskurálunk valamiről, ami rettenetesen kíváncsivá teheti, hogy vajon mivel tudtam befogni a csacsogóját a minden lében kanál segítő-követőjének. - Csak a munkámat végzem Ms., csábítok és védek. - felelek vigyorogva, bár az arcomat takaró kendő miatt nem láthatja eme ritkaságszámba menő, már-már legendákkal övezett és rendkívüli gyorsasággal múló látványosságomat.
Természetesen nyugodt kis otthonunk mélyére hozták magukkal a viaskodást és torzsalkodást. Egymást próbálják bemocskolni a szememben, és ez egyáltalán nem tetszik. Se az, hogy ide hozták magukkal a harcukat, se azt, hogy ezt a vitát mintha most nekem kéne eldöntenem. De az különösen nem tetszik, hogy játszani akarnak velem. Az egyik nő figyelmeztet, hogy parancsra udvarolnak nekem, és én ismét érzem azt a földöntúli haragot, amely már akkor bennem lapult, mikor megpillantottam őket. Csak bajt hoznak ránk... Nem baj, felhozzák a szent követ, utána majd gondoskodunk róluk. Mivel hátul kisebb verekedés tör ki, ezért oda megyek, hogy megnézzem, mi történik, a földön fekvőről pedig kiderül, hogy egy fiatal perdai erejének áldozata lett. - Semmi baj. - mondom az ifjú perdainak, és kezemet a quorsára teszem. Aranyló fényben annyi erőt adok át neki, amennyi az ébredéshez, és a gyenge járáshoz elegendő, de nem többet, mindegyikőjükben az ellenséget látom most. Ezt meg is erősíti, hogy valamivel arrébb ismét ellentétek feszülnek egymásnak. Egy quorsa nagyot repül, egy perdai pedig fegyvert porlaszt el, ezt már a duruzsolásukból veszem ki. Észrevétlenül veszem elő apró késemet, amivel a növényeket szoktam levágni, de még ki sem tudom fejezni mérgemet és egyet nem értésemet, amiért felfegyverezve jöttek be ide, mert történik valami. A hegy morajlása, a perdaiak és emberek hangjai lassan eltávolodnak tőlem, elhalkulnak, és felerősödik a fülemben valami egészen más, mint valami halk, de felerősített sóhaj. Gondolataimba lassan, de biztosan kúszik be egy halk suttogás, egyre erősebben hívva, csalogatva magával. Bepókhálózza a gondolataim, ködöt ültet a fejemre, és szinte már alig látom magam előtt, hogy mi történik. A tekintetem kiüresedik, és habár felállítanak, én elsőre teljesen másik irányba indulnék el. Arra, amerre a develorok szaladnak, arra akarok én is menni. Ha a védelmező perdai nem elég erős, akkor bizony nem is jutok be a fedezékbe, hanem egyenesen elindulok a rovarok suttogásának irányába, s ezzel kint is maradok, védtelenül.
Tekintve, hogy a kezeimet még mindig nem látta el rendesen senki. Kezdek ige frusztrált lenni, amin az se segít sokkal jobban és többet, hogy ezek a perdaiak úgy kezelnek, mintha legalább félkegyelmű lennék vagy buggyant. A közelségük is kezd egyre idegesítőbbé válni, ahogyan a bivaly erős fájdalomcsillapító múlása segít túl sokat, hanem abban, hogy legalább nem vagyok tőle kótyagos. - Elengednének végre? - teszem fel a kérdés a perdaiaknak, akik nem igen érthetik mit beszélek, elvégre perdaiul nem beszélek egy árva szót sem. Még, egyelőre.
Idővel azonban kezdem elunni magamat, ne noszogassanak már! Az se segít túl jó kedvre derülni, hogy egyre több és több zűrzavarról árulkodó hangot hallok. Valaki kiabál, megint más a fegyverét vesztette el és .. ez most már több a soknál. Elegem van, ideges vagyok és kezdek agresszív lenni. - Engedjen már el és hagyjon békében! - bontakozom ki, könyökömmel interplanetáris jelét adván annak, hogy lekophatnának rólam. Nem vagyok harcos, de mindennap edzek, így a bordáik közé való könyöklés, remélhetőleg elég jele annak, hogy húzzanak már a francba. Határozottan megindulok az ellentétes irányba. Eszembe jut a vízió szerű álom, amit még a biztonságosan doromboló Explorer gyomrában láttam, miközben nyál-csorgatva aludtam, mint egy kisded. Az irány nekem nagyon rossznak tűnik, ha van egy kapu az rossz, nagyon rossz! - Van egy ősrégi, amerikai mondás: Fuck You! - mondom a perdaiaknak, akik valamit magyaráznak, amikor elindulok az ellenkező irányba és az internacionális jelzés értékű ujjmozdulatot is megteszem feléjük búcsúzásképpen! elegem van belőlük, csak el innen.
Mivel gőzöm sincs, hogy hol vagyok vagy arról, hogy mit kellene csinálni, hogy hazajussak, csak később veszem észre, hogy kellene valami az arcom elé. Teszek magasról az egészre, lekapom a pólómat és az arcom elé aplikálom, a semminél jobb. Fázni úgysem fogok. Eléggé sűrgő-forgó lesz a helyi összeverődöttek lézengése. Jelentsen ez bármit is, több ismerős arcot látok, mint ismeretlent, ez azért valamennyire megnyugtat. Aztán újra elszabadulni látszódik a pokol, develorok vándorlása, elég sietős tempóban. - Azta mindenit, ezek ... dolgozók és vadászok, vegyesen. Valami igen csak megriasztotta őket. - jegyzem meg magamnak elvégre ahogy észre vettem, itt már senkit sem érdekelnek egy etológus megállapításai. Igyekszem meghúzni magamat a vonuló állatok útjából, amikor kiszúrok egy perdait. Egy másik próbálja behúzni, amit a nő nem igazán akar értékelni csak menni és menni tovább a develorok után.
Mi? Mi a fenének akar valaki a vonuló állatok nyomába szegődni? Valami halvány emlékem van ezekről az állatokról, elvégre boncolási jegyzőkönyvet olvastam. Mindenféle dögről, mindenféle adatot átolvastam, mielőtt találkoztam volna Ravennel. Ez nem egy errator csorda, de cseppet se veszélytelenek. Gyanús, hogy képesek kommunikálni egymással hangjelzések nélkül és a boncolással kapcsolatban felmerült olyan gyanú, hogy egyes perdaiak is az áldozatául eshetnek az efféle kommunikációnak. Nem, senkinek nem kell a vonuló dolgozókkal és vadászokkal egy branchban bandázni, nem túl egészséges. Amit láttam, az pedig elég ahhoz, hogy levonjam a következtetést, hogy a nő veszélyben lehet. Elvégre a társa sem tudta megfékezni, kérleléssel sem. A terv megfogan a fejemben.
Magasról teszek arra, hogy a kezem fáj, de ugyanakkor ez is ad erőt ahhoz, hogy most már azért is teszek valamit. Például megmentem ezt a perdai nőt attól, hogy rovar vacsora legyen. Lássuk is az eszközkészletet. Kő van bőven, ami nekem bőven elég, hogy felvegyek egy marokméretűt a földről, kivárjam a megfelelő pillanatot, amikor a nő mögé tudok szökdécselni, igyekezvén elkerülvén a letaposást, lábakra való felnyársalódást és amikor mögé érek. Nos, bár őseim nem angolok, én most mégis angolosan fejbe verem a kővel a nőt. Egy lapra teszünk fel mindent, márpedig, ha eszméletét veszíti, akkor nem tud tovább haladni a develorokkal, hanem összerogyik. Ha pedig így alakul, akkor felszedem a földről és remélhetőleg lesznek annyira udvariasak a dolgozók és a vadászok, hogy a menekülésre koncentrálnak és nem arra, hogy engem vagy a perdai nőt széttépjék. Ha pedig sikerül az eltervezett mentőakcióm, akkor igyekszem kihúzni a nőt és magamat a vonulást útjából. Jobb ötletem nincs, de most legalább a tenyerem nem viszket tovább. Kiadtam a feszültséget.
*Denisov és Rosa páros akár kedélyesen is elcseveghetnének a múlt néhány részletéről, de az események nem engedik, hogy kivesézzék azt az estét, amikor a közlegény Raven kíséretében szétlövetett egy lakóházat és felszántották a fél várost menekülés közben. * -Ó, igen? Nahát, nem gondoltam volna. Engem senki nem kérdezett. *A meglepett Rosa emlékei között nem sok minden van, de az igen, amikor Denisov kiugrott az első emeletről majd felpattanva segített a bokorban landoló társának. Aztán persze elhúztak onnan, csak a nyomuk maradt, de az jó mélyen. Azonban a csodálata nem kopott meg Denisov iránt és csücsöríti is a száját, hátha a közlegény vevő az ilyesmire, de sajnálatos módon egészen más jár a fejében. Ravent észre sem veszi, pedig korábban iránta érdeklődött meglehetősen. Az érdekek azonban úgy kívánják, hogy Denisov oldalán lépjen be a nimiire-i sziklaház ajtaján. Arra terelgeti Denisovot, ha kell bele is karol, de némileg lemaradnak a többiek mögött. S, hogy a közlegény ne veszítse el az érdeklődését iránta, beszél, míg el nem akadnak az ispotályban történtek miatt.* -Csak az ablakból láttam, ahogy leugrik az emeletről. A lövésekre ébredtem, annyira megijedtem, a szívem csak úgy kalapált, mint most is. De maga megvéd engem ugye, bármitől. *S pillog is rendesen a hosszú szempilláival, mosolyából mind a harminckét hófehér foga kivillan, szabad kezét a mellére teszi. Az biztos, hogy Rosának jó nagy szája van minden tekintetben. Ám ők is megtorpannak, amikor az ispotályban nagy lesz a hangzavar. Rosa noszogatni kezdi Denisovot, hogy teljesítse be az ígéretét, miszerint megvédi őt. Hallják is Vharan erőteljes hangját, amint mindenkit figyelmeztet arra, hogy a perdaiakat megfertőzte a kő és védjék magukat.* -Hol a fegyvere? Vegye elő és tartóztasson le mindenkit. Csináljon már valamit vagy azok a vademberek megölnek minket! *Sipítozik egy sort és jó erősen Denisov karjába kapaszkodik, ami nem is lenne zavaró, ha épp nem azt a karját pécézte volna ki, melyben esetlegesen a fegyver lesz/van.*
0-5: Amint Denisov előveszi a fegyverét, Rosa eddigi nyájassága eltűnik és hihetetlen ügyességgel kapja ki a gyanútlanná váló Denisov kezéből a fegyvert, s fogja rá a közlegényre, miközben elhátrál tőle, hogy amaz ne érje őt el. A fegyver intésével az ispotály belseje felé int, egyértelműen arra akarja rávenni a közlegényt, hogy haladjon csak előre, semmi mással ne foglalkozzon. Rosának a kő kell, nem vitás.
6-9: Rosának nem sikerül elvennie Denisov fegyverét, a közlegény erősen fogja azt, Rosa harmatgyenge próbálkozása egyelőre kudarcba fullad, ám nem is engedi el azt, így mindketten fogják a fegyvert és a nő igyekszik azt magához ölelni. Ujja a ravaszon, csínján kell vele bánni, különben elsül a fegyver és ki tudja kit hol talál el.
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
*Alec szörnyű emléket él át, a fájdalom szinte kézzel tapintható, mely a földre taszítja. Óráknak tűnik számára, jóllehet csupán egy-két percnyi az egész, míg végigperegnek az események a fejében. Lassan kezd magához térni, érzékelni a körülötte lévő világot, tompán érnek el hozzá a hangok is. Egyelőre még nem érti a szavakat, de az biztos, hogy a búfelejtő semmivel sem összetéveszthető szaga az orrába kúszva, lassan függönyt húz az emlékek képeire. Még kell néhány perc, hogy minden kitisztuljon előtte, de rendben lesz. Nem úgy a perdai aki megérintette. Vharan nem teketóriázik, azonnal lecsapja szegény fiút, akit a Sel-Ogei ereje rabul ejtett. Zimorinak nem sokáig kell rá vigyáznia, noha megtett minden tőle telhetőt Josie kérésére. Még a korábban elrejtett fegyverét is elővette, de mivel nem szabad bántania a perdait, a fegyver egyelőre nem sül el. Viszont van még két másik perdai is az ispotályban, akik ugyanúgy megzápult aggyal közelítenek a kis csoport felé. Vharan figyelmeztetésére talán a többiek elkerülik a velük való kontaktust, de nem sok esély van rá. Josie perdai szavai nem sokat segítenek, hiszen ők most nincsenek maguknál, teljességgel eltávolodtak a valódi világtól. Az egyik úgy szerez fegyvert, hogy felemeli az egyik ágyat és lecsapja a földhöz. Régi ágyak ezek, a fa már kiszáradt teljesen, repedezettek a deszkák, az eresztések meggyengültek és könnyedén ki tud törni belőle egy darabot. A keskeny deszkának a vége azonban majdnem hosszában tört le, így annak hegyes vége elég veszélyes. Josie is próbálkozhat, de nem valószínű, hogy sikerrel jár, számára csak néhány cserépkancsó, fából faragott pohár, esetleg ezek tartására szolgáló egyszerű kis asztalok állnak rendelkezésére, utóbbiak a perdaiak távoltartására hasznosak lehetnek. A másik perdai éppen egy ilyen asztalkát kap fel az egyik ágy mellől és Alec-Josie-Raven kupacának közepébe dobja.*
0-3: Josie már korábban felállt, hogy fegyver után kutasson, így a feléjük repülő kis asztalka őt nem találja el, helyette azonban a bátyát védő, épp a legjobb pillanatban felnéző Raven kapja. Védekezőn felemelt karján csattan a kis asztal, szerencsére a másik kezével is besegít, a lendületét kihasználva tereli el az útból, ami aztán mellettük a földön csattan s esik szét. Az ütés azonban keményen megtalálta, alkarjának egyik csontja reccsenve törik meg.
4-6: Repül a kis asztal, ki tudja hol áll meg? Josie és Raven még a földön fekvő és lassan magához térő Alec mellett kuporog, mikor a fa készség betalál. Sajnálatos módon Josie vállát és felkarját éri az ütés olyan szerencsétlen módon, hogy a lány válla kiugrik a helyéből. Iszonyatos fájdalommal jár, de helyrerakható és gyorsan meg fog gyógyulni, viszont még napokig a szivárvány minden színében pompázó foltok emlékeztetni fogják őt a sérülésére.
7-8: Josie fegyver után kutatva már távolabb van Alectől és Raventől. Alec kezd magához térni, a Búfelejtő szaga is megtette a hatását, ha pedig még kortyolt is belőle, az ital ereje gyorsabban kiűzi fejéből a szörnyű emlékképeket, viszont a megpróbáltatásai ezzel nem értek véget. A kis asztal mely bár rozoga már, a mellkasán csattan, ahol Josie korábban kibontotta a páncélt. Két bordája látja kárát, melyek bizony eltörnek. 9: Vharan még idejében eszmél, ugyan Ennát keresi, de nem hagyta el az ispotályt és észreveszi az addig szemmel tartott megbomlott elméjű perdai akcióját és megmenti a kis hármast a repülő kisasztaltól. Az ő sérülései gyorsan begyógyulnak majd, hála a képességének.
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
*Mire Denisov és Rosa párharca kialakul és a repülő kis asztal sorsa is eldől, addigra Xylira, Dhimik és a két másik perdai felérnek a Sel-Ogei kővel a szentélyből. Annak fénye világítja be az ispotály szürkeségét, a fénypászma a folyosóra is kiszűrődik, így Denisovék is láthatják, és mindaz akinek sikerült bejutnia ide. *
*Odakint Oliver hadakozik a perdaiakkal, akik szeretnék őt beterelni a biztonságos sziklaházba. Mivel azonban a férfi nem érti pergő perdai beszédüket, ők meg őt nem értik, apró bábeli zűrzavar keletkezik. Oliver mérgén először csak értetlenkednek, majd elkezdenek nevetni, a káromkodást nem értve, mókásnak tartják az egész pasit, s mikor amaz bemutat nekik, nevetve utánozzák mindkét kezükkel. Így viszont Oliver végre megszabadulhat tőlük. A perdaiak segítenének és utána is kapnának a Houdinit is megszégyenítő menekülő művésznek, ám akkor borul a bili. Az energiapajzs nélküli udvart már beborítja a hamu, elviselhetetlen meleg is van, a nehéz, fojtó levegő megüli az egész környéket és erre még jönnek a develorok. A perdaiak hagyják a fenébe Olivert és benyomulnak társaik után a sziklaházakba. Több ajtó mögött tűnnek el, az ispotályba vezetőt kihagyják. Nem véletlenül, hiszen ott vannak azok a perdai társaik, akiket eddig rejtélyes kór támadott meg. *
*A külső téren Taylor igyekszik Malcolm segítségével maguk mellé állítani Ennát, bár nem Reidre gondol amikor segítséget kér. A fejében csak a CQL kő lebeg és az érte kapott jutalom, ha sikerül elcsakliznia a perdaiaktól. Malcolm ennek tudatában udvarol Ennának, akit azonban akkor is hidegen hagyna a férfi széptevése, ha történetesen nem ülné meg a lelkét a Sel-Ogei ereje. Próbálkozását még Aine is nehezíti azzal, hogy közbe kotyog, ezzel végleg eltérítve Ennát és leforrázva Malcolmot. * -Én mindent jól fordítottam! Persze, hogy tudom mit csinálok! Jobb lenne ha bemenne valahova, keressen fedezéket! *Malcolm, bár a jobb képű férfiak táborába tartozik, ha udvarlásról van szó, nem a legélesebb kés a fiókban, el is veszti Ennát és Aine-t is, marad Taylor, akinek még szüksége lehet fordításra. * *Mindeközben a kialakult nézeteltérés improvizált verekedős buliba csap át. Taylor, bár kivételesen nincs rossz szándéka, csupán Roscoe-t próbálja elrántani az útból és a további adok-kapokból, okot ad arra a dominiumi katonából lett ellenállónak, hogy revansot vegyen. Rosco sisakja keményen csattan az orrnyergén, amitől elered az orra vére, és meg is szédül kicsit, a karja elernyed és Roscoe szabadul karjának szorításából. Taylor az orrát törölgetve átkozódik, de kifordul Roscoe hatóköréből, helyébe Vazquez lép vigyorogva, észrevehetetlen szándékossággal odébb lökve Taylort. Azonban őt nem igazán Roscoe érdekli, őt csak szemmel tartja továbbra is vigyorogva, követi Reidhez, tőlük nem messze pedig felszedi Castexet, aki Taylor hangjától tér igazán magához. Malcolm szorgosan fordítja a pergő perdait, így jelenlétük nem kívánatossága hamar kiderül.* -Mindenki befelé, be a francos sziklába! *Más mód nem lévén, hogy megússzák a fojtó levegőt és a hamuesőt, Taylor mindenkit beterel, de addigra már a perdaiak is eltűnnek. Néhányuk távozó alakja épp akkor nyomul be valamelyik otthon ajtaján, mikor Taylor kiadja a parancsot. Mindeközben Enna, bár a kő hatása alatt áll, segít az ifjú perdai véletlen elszabadult erejének hatása alá került Reiden, aki bár gyenge marad, magához tér és Roscoe segítségével fel tud állni. Ők mennek elől mikor az újabb vész rájuk zúdul és mindenki egyszerre kezd el futni a szikla tetején felbukkanó develorok elől. Vazquez kihasználva az alkalmat, hogy Reid még igen kótyagos, segítségre szorul és lassan haladnak, Castexet löki neki Roscoe hátának, míg ő Reidet rántja vissza a vállánál fogva. Az ispotályba vezető ajtónál mind szinte egyszerre találkoznak össze, Roscoe-ék, Malcolm, a még vérző Vettriano, Taylor és Berger is. A fejvesztve menekülő develorok úgy zuhannak az ispotály előtti térre, mint a leguruló sziklatömbök. Mindent letarolnak ami vagy aki az útjukba kerül. Enna az állatok mentális csalogatásának hatására, elindul a biztos fedezéktől ellenkező irányba, a perdai még próbálja győzködni őt de már késő. Őt egy develor elsodorja, az időközben hamuval borított talajra esik és ott is marad. Oliver azonban ahelyett, hogy sérült kezével bevenné magát az ispotályba, Enna segítségére siet, jóllehet először nem úgy tűnik, mint akinek arra lenne szüksége. Nagyon is határozott léptekkel igyekszik a develorok vonulásának irányába, és mindaddig míg Oliver oda nem ér hozzá, őt el is kerülik az állatok. Hozzájuk tartozónak tekintik, egynek közülük, ám amint Oliver fejbe veri egy kővel, a mentális kapcsolat megszűnik és az addig Ennát elkerülő állatok összezárnak. Olivernek nehéz dolga lesz kihúznia az eszméletlen gyógyító nőt a félelemtől megvadult develor csordából. *
0-4: Olivernek csodával határos módon sikerül minden különösebb sérülés nélkül megmentenie Ennát, elhúznia a sziklafal árnyékába, nem messze a fedezéket kereső Aine-tól. A falnak támasztva Ennát, elég csak kicsit megpaskolnia az arcát, a gyógyító nő magához tér és egészen önmaga ismét. A Sel-Ogei ereje már nem hat rá. A feje vérzik ugyan, de legfeljebb egy duzzanatot érezhet ott ahol Oliver megütötte a kővel, kicsit szédül, de más baja nincs. Méltó köszönetet mondhat megmentőjének.
5-9: Olivernek és Ennának nincs olyan nagy szerencséje, hogy épségben kihúzódjanak. A develorok nem kerülik el őket, többször a földre taszítják az Ennát húzó Olivert, az éles és hegyes karmos lábak meg is sebzik őket. Karjukon, lábukon, hátukon vérző sebekkel lesznek gazdagabbak. Egyik sem túl mély, de mind fájdalmas és jó lenne mihamarabb elállítani a vérzést. Aine mellett érnek a sziklafalhoz végül.
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
Páros: Vazqueznek sikerül a hirtelen terve, Castex nekiesik Roscoe hátának, ez pedig elég ahhoz, hogy a Reidet tartó kezének szorítása lazuljon annyira, hogy Vazquez ki tudja rántani. Reid a földre esik, épp a vonuló develorok útjába. Ám mindkettejüket elsodorja az ár, éles karmos lábak csapkodnak felettük és mellettük, görgetik őket akár a szél a kiszáradt bokrokat. Malcolm ordítva lövi a develorokat, célzás nélkül szórja meg őket.
Páratlan: Vazquez terve nem sikerül, Roscoe résen van, a hátának nekieső Castexre ügyet sem vet és Reidet is meg tudja tartani a két lábán, épp időben lapulnak a sziklafalhoz. Vazquezt és Castexet magával ragadja a develorok csapata és egészen a kapuig hurcolják magukkal. Több súlyos sérülést is szereznek. Egyikük karja eltörik, míg Castexnek a jobb lába szenved sérülést, egy develor karom szúrja át a combját és noha az ütőeret nem találta el, erősen vérzik és mozgásképtelenné vált. Malcolm ordítva lövi a develorokat az előkapott fegyverével, hátát a sziklafalnak vetve.
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
*Örökkévalónak tűnik, de csupán néhány perc volt az egész, a develorok raja elvonul ki tudja meddig és hova menekülnek. A tájra csend borul és intenzív hamueső. Egy szerencséjük van, hogy a Nimiire-t körülvevő sziklák, elvezetik a várostól a lávafolyamot. *
A külvilág megszűnik létezni nem is tudom mennyi ideig. Igazából azt is alig fogom fel, hogy ez nem a valóság, csak lidérces álomként kísért a múlt. Ahogy Tywinna képességénél, úgy most is görcsösen kapaszkodik a tudatom vagy éppen a tudat alattim - majd egy agyturkász üres idejében kibogozza, melyik - valamibe, amiről tudja, hogy a valóság: az emlékképe a fémesen csillanó robotkaroknak a rideg fényű műtőben. Tudom, hogy kaptam implantátumot. Megvan a karom. Mármint a kar-pótlásom. Mint valami mantra hebegem, de míg tart a perdai képességének hatása rajtam, nem fogom fel, még csak nem is érzékelem, hogy húgom aggódó-védőn vetette rám magát, nem érzékelem Josie és Zimori jelenlétét sem, s mire tisztulni kezd a kép, Vharan szavai is csak távoli hangként jutnak el hozzám. Rendben lesz. Nem tudom, kiről van szó, de lassan kúszik be a tudatomba, hogy ez perdaiul hangzott el és más is még. A levegő meleg idebent is, a hamu a nyitott ispotályajtó miatt ide is bekúszik alattomosan, odakint, messzebbről majd egyre közelebbről valami dübörgést és kiáltást is hallani, de nem tudom beazonosítani, hogy ez sok, rohadt nagy bogár sietős tipegése lenne és az orromba ismerős illatok tolakodnak. A Búfelejtőé és húgom parfümje, amit csak közelről érezni. Egyiket sem tudnám összekeverni mással. - Mmm, ez finom... - Vélhetően Raven meg lesz győződve róla, hogy a megjelenő halovány mosoly az italnak szól. Pedig valójában neki. Inni nem iszok, s szemeimet is nyitogatom - sokkal korábban is ezt tettem már, de most végre fel is fogom, amit látok -, valahogy annak is örülvén, hogy a hideg, steril műtő helyett ez a komor, de meleg barna és szürke színekben játszó ispotály fogad látványként. Még akkor is, ha a világ végén van is. Lassan tisztul a fejem, visszatérnek az emlékek a grodrakokról, siklóról, dominiumiakról, vulkánról. Az még mindig nem tiszta, mit is keresek én a padlón és miként kerültem ide, de Tywinna képességéből kiindulva ebben valami perdai turpisságot sejtek. Bal karomban még érzem a sajgó fájdalmat gyengén, de úgy vélem, ez már csak az elmém játéka lehet. Ja, a korábbiak is azok voltak! Viszont nem szédülök, így megkockáztatom, hogy felkeljek, nem a henyélés órája van, elvégre a CQL-t fel kell hozni, ahogy azt Ennának megígértem - s lemaradtam róla, hogy azt amúgy nem ajánlatos fogdosni -, így eltolom képemtől Raven flaskáját, de fejemet sem emeltem még fel, elzúg valami felettem. Vagyis nem zúg el, pont idáig jött, tompa csattanás és ahogy felé kapom a tekintetem, Raven-t látom meg, bizonyára fájdalomba torzuló vonásokkal, alkarjához kapva, esetleg hanghatásokkal kísérve - szerencse, hogy a közeli sikításokra családilag immunis vagyok már -, realizálom is gyorsan, hogy valaki támad és ráadásul az én egyetlen húgocskámat! Ez finoman szólva is felgyorsítja a felülésemet, elönt a düh. Sőt, amilyen gyorsan eldőltem, most olyan gyorsan pattanok fel, magamhoz ragadva a szétesett asztalka lapját és a ballal lendítem meg a perdaiak felé mint valami túlméretezett frizbit. Lesz lendülete, ha valamelyiket megtalálja! Sikeresen elfelejtvén, hogy a csizmám szárába rejtettem a Rotemsheltől kapott tőrt, a korábbi asztalka lábait kapom fel és kezdem el azokat is a perdaiak felé hajigálni, jól megpörgetve a fadarabokat, hogy jól üssenek. Egy marad csak nálam. Nem célom egyikőjüket sem megölni, de ha választani kell, hát inkább ők, mint Raven, s ennek megfelelően nagyon remélem, hogy húgom ez egyszer a hátam mögött marad! Ennek biztosítása érdekében nem várakozok egy helyben, megindulok a még talpon lévő perdai(ak) felé, s ha elég közel kerülök, az asztallábbal ütni próbálok.
A szívverésemet hallom dübögni a fülemben, ahogyan a rovarok lábai között cikázva, megteszem azt a röpke utat a perdai nőhöz, majd egyszerűen fejbe verem a kővel. Nem tudom, hogyan voltam rá képes, soha korábban egyszer sem gyakoroltam semmilyen mozgást vagy mozdulatsort ahhoz, hogy képes legyek ennyi veszélyes állatot elkerülni, fejbe verni egy ismeretlen nőt, majd a terveknek megfelelően, sértetlenül kijutni a megvadult állatok sűrűjéből. Amikor elég távol kerülünk a vonuló állatoktól, a falhoz támasztom óvatosan. Az arcát most nézem meg először és meg kell, hogy állapítsam, elég szép. De erre nincs idő és jelen helyzetben a kutyát sem érdekel. Magához kell térítenem, különben nem tudhatom, hogy nem-e halt meg az ütéstől. Egy pillanatra eszembe jut, hogy a szívverést lehet érezni is, de nem fogom letapizni, elvégre másik faj képviselője ide vagy oda, nem fogdoshatom a mellkasát még akkor sem, elvégre nő. Hirtelen ötlet üt szeget a fejemben, a perdaiak rendelkeznek kopoltyúval is! Kiveszem nadrágom egyik oldal zsebéből a kulacsomat, amelyben tiszta ivóvíz van és a marha-pörköltemhez akartam tartogatni, de most jobb helye lesz. Kissé ügyetlenül, de letekerem a kupakját és a perdai nő szájához tartom, majd elkezdem lassan a szájába tölteni a vizet. Ez nem fog megfulladni, az biztos.
Remélem sikerült annyi vizet adnom neki, hogy kopoltyúját megnedvesítve, magához térjen, na meg ebben a moslék környezetben, mint a kimondhatatlan nevű vulkán közelsége, jól is esik a víz. Még nekem is. Mikor látom, hogy kinyitja a szemeit és magához tér a kulacsot tartom felé, hogy igyon ha akar. Nem beszélek perdaiul, így különösebben nem tudom neki elmagyarázni, hogy a kulacsban víz van. Szóval egy keveset löttyintek a kezembe, hogy lássa, hogy tiszta víz van a kulacsban. Ez mondjuk elég fájdalmas, de megállom grimaszolás nélkül. - Víz. - mondom neki ettől függetlenül önkénytelenül is. Hagyom, hogy igyon, amennyit akar. Mondjuk ez részemről nagy marhaság, mert nem lesz akkor instant pörkölt, de éhes még úgysem vagyok. Csak ekkor nézek oldalra és pillantom meg az egyik ellenálló nőt. Legalábbis nem emlékszem, hogy tőlünk lenne. - Jól van? - kiáltok oda neki. Nem mintha bíznék benne, jelenleg jobban bízok a mellettem ülő nőbe, mint bármelyik fajtársamba. Mindig ez a rohadt széthúzás. Ugyanakkor ennyi jóindulatot még érezhetek feléjük. Pukkadjon meg az összes.
Ezután felállok a nő mellől és jobbomat nyújtom felé, remélem ez, itt a Perdán is azt jelenti, hogy: segítek felállni. Elvégre nem rég vertem fejbe egy kővel, nekem is zúgna a fejem és szédülnék. Mondjuk láthatja a kötéseket a kezemen, szóval elég fájdalmas lesz, ha belekapaszkodik, de egye a fene, túl leszek rajta. Majd keresek egy gyógyítót, aki helyre teszi a kezeimet. Különös ötlet jut eszembe, elmagyarázni a perdai nőnek, hogy mi történt. Bár, lehet emlékszik rá. - Develor. - mutatom a bal kezemet, mintha az lenne a develor, majd jobbommal rábökök, hogy az meg Ő és az ujjaimmal a sétálást mutatom. Egy szó, mint száz, ha megérti, akkor azt jelenti, hogy a develorok után akart menni. Pont. Elég hülyén veheti ki magát, hogy itt bábozok. Mikor észbe kapok, nem is játszok neki tovább.
Jó lenne eldönteni, hogy merre kellene menni, mivel én nem vagyok helyi és fogalmam sincs, melyik járat hová vezet, így a perdai nőre bízom magam. majd ő eldönti, feltehetően úgyis bölcsebb nálam.
- Lövésekre ébred az éjszaka kellős közepén, majd halálra rémülve, álmosan kinéz az ablakon, meglát engem és még hónapokkal később is tökéletesen emlékszik rám... - a "legyen már eszed Denisov!" virtuális neonkijelző akkora betűméretben villog Rosa feje fölött, amekkorában nem szégyell, de valamiért hagyom, hogy orromnál fogva vezessen ezzel az átlátszó történettel. Talán pontosan azért, mert nem gondolnám róla, hogy ellenség, annál is inkább mert szegény már-már annyira esetlenül adja el magát ezzel a zavarba ejtő rajongásával, hogy azt gondolom az ilyesmit nem lehet megjátszani. Ennek belülről kell fakadnia. Nem beszélve arról, ha valami okból kifolyóan áruló lenne nem biztos, hogy a mostani alkalom lenne a legmegfelelőbb az álarc mögül történő előbújáshoz. És igen, hamarosan nagy pofon lesz ez nekem, mert hagyom, hogy bénázása elnyomja érzékeimet és a háttérbe szorítsa a képességeimet. Főleg az ügyesség-gyorsaság párosét. - Taylortól és az embereitől saját magát azzal védheti meg, ha kérdés nélkül követi a parancsait, a Grodrakoktól és jókora társaiktól, valamint a természeti katasztrófától szintén nem, minden másra viszont itt vagyok. - amennyire csak tudom igyekszem elkerülni a testi kontaktust, de még ez sem válik gyanússá, hogy folyamatosan a közvetlen közelembe akar férkőzni. - Ccss, ccsss, Rosa! - mutatom a szám elé emelt mutatóujjammal, hogy jobb lenne, ha kicsit visszább venne a hangerőből és a szódarálásból is, hogy átlássam az előttünk kialakult helyzetet. - Mégis kit tartóztassak le? - teszem fel a kérdést annak, akivel kezdenem kellene a sort, de ezt is csak egy újabb feleslegesen idétlen kérdésnek tudom be a felfokozott állapot miatt. Azt már észre sem veszem, hogy belém karol és bár a pisztoly a kezembe kerül, egyelőre nem kívánom használni, ezért tehát nem zavaró a nő jelenléte. Mielőtt azonban érdeklődhetnék az előttünk történő dolgokról Rosa egy hihetetlenül ügyes mozdulattal veszi ki a fegyvert a kezemből. Most először érzek jelenlétében határozottságot, erőt és nem mindennapi ügyességet. Kétségtelen, hogy jól rákészült minden tekintetben erre a manőverre: láthatatlan maradt, gyanút terelt, közelbe férkőzött majd kíméletlenül lecsapott. Iskolapéldája mindannak, amivel szemben résen kellett volna lennem, e helyett a saját fegyveremet rám fogva hátrál tőlem. Mivel a W-416-os töltve van és láthatóan nem esik nehezére az eszköz kezelése, meg sem próbálom kihasználni a képességeimet. Meg egyébként is, ez a színvallás sok kérdést felvet a múltat illetően, amire szeretnék mielőbb választ kapni. - Ügyes... - biccentek elégedetten a látottakkal kapcsolatban - csak nem a Hunter-alomból érkezett? A Százados bizonyára jól felkészítette belőlem. - érdeklődök és figyelek a reakcióira mielőtt még intene, hogy mozogjak a mutatott irányba. Kíváncsi vagyok, hogy vajon melyik csapatban játszik, ha már azon az éjszakán valamilyen formában jelen volt a Városban: a rebellis szakadárokat erősíti, vagy a korrupt dominiumi sereg oldalán áll. - Igazán elárulhatná, hogy taktikai szempontból miért pont most vallott színt? Pont most, mikor mindenkire szükség van a túléléshez. - jól látható helyen tartom a kezeimet és van egy olyan megérzésem, hogy nem lesz egyedül erre a műveletre és mint tudjuk, két hülye, egy pár, nade mi van akkor, ha még többen vannak.
Nem igazán fogom fel, hogy mi történik. Onnantól kezdve, hogy a develorok feltűntek a színen, nálam megszakadt a kép és hang, nem maradt más, csak az ő és a királynő suttogása, amely magához hív, velük csal. Elindulok feléjük, ebben még a perdai fiatal sem tud megakadályozni, elrántom, felé kapok a késsel a kezemben, de amikor elesik és elsodorják, nem foglalkozok vele többet. Megfordulok és vonulok tovább a develorokkal, egészen addig, míg hirtelen villanásként fájdalmat nem érzek, és meg nem szakad minden.
Víz érintése térít magához. Összerezzenek, kinyílnak a szemeim, homályos tekintettel pillantok fel a fölöttem várakozó férfire. Kell egy-két pislantás, hogy kitisztuljon a kép. Amikor felém nyújtja a kulacsot, lepillantok a kezére. Be van kötve, sérült. A suttogást haloványan, elmúlóan hallom csak, a develorok elmentek. Megemelem a kezem, hogy elvegyem a kulacsot, szinte ez a mozdulat is fájdalmat gerjeszt a fejemben, de egy kis fintornál többel ezt nem jelzem. Csupán három nagyobb kortyot iszok, még az sem zavar, hogy a mohó, nagy kortyok miatt a szám sarkából legördül egy csepp. Amikor leengedem a kulacsot, még bőven van benne, nem akarom az összeset meginni előle, tudom milyen kincs ezen a vidéken. - Köszönöm. - mondom rekedt hangon, érzem, ahogy fáj a torkom, és valahogy kellemetlen, szúró érzés keletkezik benne. Amikor elmutogatja, hogy a develorok után mentem, értő'ó'-ra formálom ajkaim, és bólogatni kezdek. Tehát megmentett, neki köszönhetem, hogy itt vagyok. Figyelem, ahogy egy másik embernő felé kiált, aztán felkel, felém nyújtja a kezét. Hálásan pillantok fel rá, tenyerem az övébe simítom, de mielőtt felkelnék, aranyló fény tör fel ujjaim alól, szemeim kicsit elködösülnek, és meggyógyítom kezét. Csak ezután állok fel, kezem felé nyújtom ingatag lábakon állva, hasogató fejjel. Ha oda adja a másik kezét is, akkor azt is meleg, aranyló fény kíséretében gyógyítom meg. Csak ezután indulok el vele együtt, hálásan használva őt támasztékként, hiszen forog velem a világ, kissé hányingerem is van. Hátra nyúlok a fejemhez, érzem, hogy valami ragacsos és melegbe nyúlok bele, előre húzva kezem látom, hogy véresek ujjaim. Kár, hogy saját magamat nem tudom meggyógyítani. Talán majd a helyi gyógyító. El is indulok az idegen -félmeztelen- férfivel, hogy az Ispotály és szentély felé menjünk: nem is sejtem, hogy mekkora galiba történik most ott.
*Csendesen surranok be, azon morogva, amit Denisov mondott. Csábít és véd, na persze! Settenkedésem azonban valahol a bejárat és az ispotály között véget ér, és igen csak hangosan, feltűnően, Zimorit félrelökve érkezem meg oda, ahonnan a bátyám fájdalmas kiáltását hallottam. Kis ízelítőt kapok abból, milyen lehetett elveszíteni a karját. Mindig is együtt éreztem vele, amikor megtudtam úgy éreztem nekem is fáj, de fel nem tudtam fogni mennyire. Mind testben, mind lélekben ez iszonyú lehetett és bár nem tudom, hogy most milyen képeket vizionál, valahol az agyam mélyén összekapcsolom a kettőt. A túsz ivócimborám csajszival szinte egyként zuhanunk le a padlóra Alec mellé, még sem fordul meg a fejemben a gondolat arról, hogy kavarnának. A csaj nagyon jó barátja lehet Alecnak, de ennél nem több. Hálás vagyok amiért segít, bár egyikünk sem tudja, hogy mi baja lehet a bátyámnak, sérülés, legalábbis új és borzasztó, nem látható rajta. Gyanítom az egyik perdainak tulajdonítható a történés, de egyelőre nem törődöm vele. Amúgy meg van aki helyettem is törődik, Vharan akit régen láttam már, pont itt bukkan fel és épp szükség van rá. Le is csapja szegény megzápult agyú perdait, nekem meg szégyen és gyalázat ide vagy oda, a bátyám teste felett azért csak megdobban a szívem attól a férfias mozdulattól. Örömujjongásban törnék ki, ha mások lennének a körülmények, így csupán a segítségét kérem. Közben a Szöszke – hogy miért van mindig szőke nő Alec közelében baszki – Vharanra kérdez rá és az aggodalmamon túl kicsit ellágyul a tekintetem, én azonban nem vagyok tudatában.* -Igen, jó barát! *Vetem oda röviden, s próbálom Alec-et magához téríteni, de csak motyog valamit a fogai között, arcának vonásai még mindig gyötrelmesen mélyek. Vharanra nézek fel mikor hozzánk lép, ő biztosan tudja mi történt, ha a perdai műve, neki látnia kellett. Nem nyugszom meg teljesen attól amit mond, de a mosoly már reményt önt a szívembe, hogy Alec rendben lesz. Ha Vharan mondja akkor jó, neki elhiszem és visszamosolygok, jóllehet ez a mosoly olyan távol van korábbi önmagamtól, mint ide a hideg hegy. * -Köszönöm. Enna kint lenni, jól lenni. *Igyekszem Vharant útbaigazítani, bár nem szeretném ha most eltűnne. Ha Ennát keresi, az a gyógyító csajszi lesz, aki kint mindenkit elbűvölt a megjelenésével. Neki köszönhető talán az is, hogy Taylor nem figyelt jobban rám. Úgy hiszem Vharannal jött ide, azért is érdeklődik utána az álompasim. Közben csak fél füllel hallom, hogy Szöszke a perdaiakhoz beszél, de ahogy Vharan is mondta, a kő amiért mindenki oda van, megfertőzte őket. Biztosan azért zombik, de nem kezdek el agyalni azon, hogyan fertőzhet meg egy kő embert és perdait egyaránt. Alecet próbálom visszarángatni a valóságba és egyetlen megoldásként a Búfelejtőt tukmálom a szájába, csak arra figyelek, hogy mosolyog végre, és tutira fel fogom terjeszteni a Búfelejtőt az életmentő cuccok közé, hogy mindezen kívül odakint mi történik, mi az a nagy ütemes robaj, nem érdekel. * -Tudtam én, hogy ez használni fog. Igyál még. *Nyomom is a szájához a flaskát, de nem akar inni belőle, viszont a szemei már nyitogatja és engem teljesen lefoglal Alec ébredezése, nem követem az eseményeket, melyek hamarosan felém irányulnak. Csak akkor mozdulok amikor Alec eltolja a flaskát magától, és ettől én is testhelyzetet váltok, akkor kerül a látóterem perifériájára valami ami repül felénk. Önkéntelenül emelem a kezem az arcomhoz, ezzel mentve meg a vonásaimat és talán a szemem világát is. A reccsenést talán csak én hallom, az is lehet, hogy csak érzem de már hozzágondolom a hangot is. A fa asztalka vagy bármi is volt, másik kezemnek hála arrébb zuhan a padlóra és törik szét, mellé esik a kezemből kiugró Búfelejtős flaska is. A fájdalom csak azután érkezik meg és….nem sikítok. Lehet Alec már arra készült észhez térvén, de a számból egészen más tör fel. * -Baszkihogyrohadnamegakarodazagyadutánférgekrágjanakszét áúúúúúdefájénmégsohailyetcsesszemegabélférgesistennyila! *Aztán elhallgatok, a karomat magamhoz szorítva igyekszem fedezékbe, valahova a falhoz húzódni. Összeszorított fogakkal viselem a fájdalmat ami a karomból lassan de biztosan kezd felkúszni a vállamig, onnan a gerincemre ugrik, majd szép lassan elindul lefelé, hogy vegyen egy nagy fordulatot a derekamnál vissza. Csak azt látom ahogyan Alec felpattan és elkezd dobálózni az összetört asztalka lábakkal. Hirtelen nem is tudom mit érezzek. Fájdalmat, szeretetet, aggodalmat, büszkeséget – na igen, az én bátyám – végül az aggodalomnál maradok, amikor megindul a még talpon maradt perdai felé.* -NEEE! NE ÉRJ HOZZÁ! *Kiáltom felé és megpróbálok felállni, elég nehézkes, mivel a fájdalmas karomat még mindig a másikkal ölelem magamhoz. S akkor ömlik be az ispotály szürkeségébe az aranyló fény, ami a felhozott CQL kőből árad. Nekem meg tátva marad a szám. Baszki, láttam már CQL követ, de ekkorát még nem. Ha ezt Taylor meglátja, össze fogja pisilni magát a gyönyörűségtől, a baj csak az, hogy a kő éppolyan rothadt, mint amilyenné a perdaiak agyát tette. *
Ez a Malcolm képes visszaszólni, hogy mindent jól fordított mi? Nem hagyom, hogy neki legyen az utolsó szava, így még odaszúrok neki, mikor távozóban van. - Hát akkor esküdjön meg a lábára Malcolm, ha ennyire biztos. - bár amaz megy tovább fordítani Taylornak, ami aggodalomra adhat okot. Nem tesz jót, hogy ha mindenről tudnak, s beleszólásuk van a dolgok folyásába. Ha nem most, de későbbiek folyamán jó lenne elvenni tőlük ezen lehetőséget, nem mondok le róla ilyen könnyen. Annak mondjuk elértem, hogy Malcolm nem csapja hülyén a szelet a gyógyítónak. Ami ezután történik az minden további nélkül mindent felülmúl. Különös állatok jelennek meg, amit én életem még sohasem. Ügyességemre vagyok hagyatkozva, hogy elkerüljem a velük való érintkezést. Kár tagadnom, hogy párszor marha mázlim van, s megúszom épp bőrrel. Mikor sikeresen találok egy eldugottnak hitt pozíciót, akkor van időm kifúni magam, bár ez gázmaszkkal az arcomon szerintem teljesen viccesnek tűnhet. Már azt hinném, hogy van időm rendezni magam, mikor valaki oldalról rá nem kérdez, hogy minden rendben van-e velem? Odafordulok, s hálát adok az égnek, hogy kevesebbet lehet látni az arcomból. - Nem, mindjárt rád hányok?! - s ha már ennyire beszélgetni van kedve az illetőnek, akkor azon nyomban feltápászkodok, s majd elindulok feléjük. Biztos távolságot meghagyom, mert fogalmam sincs, hogy a férfi mire képes. Mondjuk, mikor elkezd bábozni a perdai nőnek, akkor magamban nevetek rajta. Mikor látom, hogy tovább akarnak állni, akkor egyértelműen követem őket, sőt gondolva egyet beérem őket. - Hová, hová? - érdeklődöm a férfitől, de, hogy a nő ne kapjon pánikrohamot úgy bemutatkozok neki. - Szia! Aine vagyok, ha kell segítség szólj bátran nekem. - közlöm vele, s nyugodtan lépdelek mögöttük.
- Nem érzek új sebet, nincs vér se. Állapítom meg, mikor visszahúzom kezemet Alec páncélja alól. Egyrészt Ravennek jelentem, már ha eljutnak hozzá halk szavaim, másrészt saját magamnak mondom megnyugtatásul. Ezek szerint a perdai nem fizikai sérülést okozott érintésével, ami alapvetően jó hír, nem kell új sebbel bajlódni, bordát meg csak nem tört. A legjobb gyógyszernek valóban Raven flaskája tűnik, ráadásul a jóbarátnak titulált perdai is amondó, hogy jól lesz mentorom, szóval előbb visszahúzom Alec páncéljának csatját, szíját, hogy ezután is védje, majd igyekszek hasznossá tenni magam. Inkább kevesebb semmint több sikerrel. Nem találtam rejtett fegyvert Alecnél. A kommunikáció veszett fejsze nyele, tulajdonképpen minden szavam falra hányt borsó. Mire alternatív fegyver után néznék az egyik beteg perdai megint csak virgonckodik és eltalálja Ravent. A francba, ennek nem volt jó hangja. - Mindkét perdai fertőzött, meg kell védenünk magunkat tőlük. A kő a forrása, ne nyúlj hozzá! Tolmácsolok Zimorinak (mielőtt eszébe jutna valami felelőtlen, Taylor parancsolta hülyeség) és ha tehetem, akkor kicsit odébb húzom a bejárattól, hogy takarja egyik irányból a fal mellé húzódó Ravent. Én is úgy helyezkedek Alec mögött – mert hogy újra talpon van szerencsére – hogy a másik irányból is takarjam. Közben egy méretes laposmély-mélylapos agyagtálat veszek magamhoz. Sekélynek tűnik, hogy vizet tartsanak benne, de ahhoz mély, hogy lepényeket tartsanak benne. Talán a használt kötéseket gyűjtik benne, mindenesetre szerencsére most üres, nekem pedig jó lesz a multifunkciós eszköz. Rögtönzött pajzsnak is elmegy, de ha szükséges, kupán is lehet vele vágni valakit. Szerencsére nem kell két kéz a tartásához, így tudok Ravennek talpra kászálódni, ha elfogadja a fel nyújtott karomat és aztán is maradok mellette, ha még támaszra lenne szüksége. - Mit akartok a tenni a Sel-Ogei kővel? A katonák kint, akik odakint tartózkodnak és katonák, ők maguknak akarják. Alecet figyelmezteti, én így Vharant kérdezem és informálom. Jó lenne elkerülni, hogy nagyobb galiba keveredjen azáltal, hogy Taylorhoz kerül a kő. Fogalmam sincs Rosáékkal mi történik, jól lemaradtak az biztos, figyelmeztetnem sem kellett őket, most meg már nem is igazán foglalkozok velük, mert színre lép jelenlegi –egyik– problémánk forrása, a Sel-Ogei kő. Wow! Rengeteg videót, képet láttam CQL kövekről, de élőben ez az első. Mivel a mai nap szlogenje a túlélés, ezért nem megyek hozzá közelebb, remélem Raven se akar. Jó lenne nem megközelíteni egy fertőző követ, senki se tudja, hogy az emberekre veszélyes-e. Igazából feleslegesnek tűnik az Ispotályban a jelenlétünk, lévén már itt a kő, helyette hadakozhatunk a megmaradt beteg perdai(ak)kal.
Perdai
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Újra látni Ravent melegséget hoz a fiorájába. De bármennyire szeretne most akár egy ölelést, vagy egy csókot váltani vele, harci láza mindent felülír, szinte csak arra tud gondolni, hogy túl kell élniük, ha lehet mindannyiuknak. Amint lenyugszik a helyzet, majd a kisebb problémával is foglalkoznak. Hiszen nagyon úgy látja, hogy az istenek megharagudtak az itteniekre, a hegy tüzet és hamut köp, látott már egyszer ilyet. Megmagyarázni ugyan ezt nem tudja, hogy miért és hogyan teszik ezt az istenek, de biztos benne, hogy ők csinálják. Hiszen ki más bírhatna ekkora pusztító erővel, hogy parancsol az egész természetnek? Az első férfit sikerül lecsapnia, de vannak még, új ellenfélhez fordul. Hiába szól, biztos benne, hogy a csattanás és Raven sikítása azt jelzi, hogy a lány komolyabb bajt szenvedett. Mégsem elég komolyat, hiszen tovább hallja jellegzetes beszédét. Látja, hogy a quorsák megpróbálnak szavakkal hatni a befolyásoltakra, de ő már tudja, a szavak nem lesznek rájuk hatással. Enna meggyógyít, keressétek meg! - szól Ravenhez, majd a többiekhez fordul. - Próbáljátok meg ártalmatlanná tenni őket, akkor talán kiesnek a hatás alól - mondja fennhangon, miközben elindul a dobálózók felé, hogy ő maga mutassa meg, hogyan is kell ezt. Igyekszik nem kárt tenni azokban, akiket a kő tart irányítása alatt, de nem lesz kíméletes. Kiismerte már a harci tudásukat, ő pedig minden egyes lehetőséget fel fog használni, hogy lecsapja az ellene készülőket. A quorsákkal pedig később fog foglalkozni, mert eljutott hozzá a szőke nő üzenete, még bólintott is neki, amikor az elmondta, hogy egyesek el akarják vinni a szent követ.
*Az ispotályban szinte állandó a bonyodalom, ahogy az egyik véget ér, úgy jön a következő. Raven karja nem menthetetlenül de eltört, ám ez nem fosztja meg a beszéd képességétől. Josie segítségével elhátrálhat fedezékbe, míg Alec az egyik, Vharan a másik fenyegetően előrevonuló fertőzött perdait csapja le. Zimori látszólag szót fogad Josie-nak, ám még tartogathat meglepetéseket, viszont ő nem volt soha kezdeményezú típus. Ahhoz, hogy bármit is kezdjen magával vagy a kővel, ami időközben feltűnt teljes fényében a nimiire-i papnő, Dhimik gyógyító és két másik perdai segítségével, ahhoz Taylor parancsa kell. Fegyverét készenlétben tartva a perdaiak felé, áll meg valahol Raven és az ispotályba vezető ajtó között. Míg a kő fénye nem világítja be az ispotályba vezető folyosót, addig van ideje Denisovnak is egy kicsit lépre menni.* -Nos, elég emlékezetes kép volt és maga nagyon jóképű.*Rosa a megfelelő alkalomra vár, s közben tovább kábítja a közlegényt, eddig teljes sikerrel. * -Még jó, hogy most nincsenek itt grodrakok, sem az az ütődött Taylor. *Vet Denisovra egy csábos mosolyt és könnyedén végigsimít a férfi felkarján. Nem sokkal később azonban odabentről a kezdődő bonyodalom hangjai hallatszanak ki és Rosa máris bedobja a mélyvízbe Denisovot.* -Mindenkit! *Adja meg a nőkhöz méltó választ, hát nem fog ő most itt válogatni, az a biztos, ha mindenkit kivon a forgalomból a jóképű testőre. Rosa, bár nem ezt tervezte, azért sokkal jobb Zimorinál az improvizációban, és a szerencse is mellé szegődik, az alkalom pedig most nem a tolvajt szüli, hanem Rosa pálfordulását. Immár nála van Denisov fegyvere és ő nem hanyagolta el az alapkiképzést ahogyan a tudósok nagy része, tudja használni ha kell, ez pedig már a fegyver fogásán meglátszik. Denisov kérdésére fintorba ugrik az arca és megrázza a fejét is.* -Dehogy is! Azt sem tudom ki az a Hunter. Csak menjen előre...oda be, a kőért.*Mutat a fegyver csövével az ispotály ajtaja felé, mely nyitva van és néhány ott szereplő alakját látni is lehet, Raven hangját is amikor a kis asztalka a karjának csapódik, a későbbiekben Alec és Vharan célzott tevékenységének hangjait is, testek tompa puffanását. Rosát nem hatja meg, ugyan a sikításra összerezzen, de továbbra is éber marad és tartja a tisztes távot Denisovtól.* -Ugyan! Megúszhatjuk könnyedén, csak a követ kell innen elvinni. Tudja maga mennyit ér? *S ekkor már a folyosó homályába is betör a Sel-Ogei fénye, különösen verődve vissza Rosa tekintetéből, úgy lobog benne, mintha láng lenne. * -Menjen befelé.*Nógatja tovább Denisovot, és ha a közlegény engedelmeskedik, ott találják magukat az ispotályban, ahol Zimori az ajtó mellett áll fegyverrel a kezében, Raven kicsit odébb fájlalja a karját, Vharan és Alec az éppen leütött perdaija felett, Josie pedig Raven közelében egy tállal a kezében. Az ajtóval szemben jóval távolabb pedig a CQL kő, melyet Dhimik és két másik perdai tart meg, hozzájuk csatlakozott Xilira is akinek energiapajzsára már nincs szükség idefent, annál inkább másik képességére. Valószínűleg mindkét tábor meglepődik a másikon, de vajon ki kapcsol elsőként? Alec közelebb áll a kőhöz és Xilirához, aki még mindig a kő különös és veszélyes hatása alatt áll, csakúgy mint a két másik perdai is. Dhimik valamiért kivételt képez, de ezt senki nem tudja. Xilira a követ védené, mert hirtelen túl sok lett az égi az ispotályban, és fogalma sincs hogyan kerültek ide, valószínűleg akkor is hosszan lehetne magyarázni neki, ha magánál lenne. Így azonban egyetlen kérdést sem tesz fel, csak megérinti az egyik követ tartó perdai vállát, amaz pedig egyik kezével elengedi a követ és előrenyújtja. Dhimik látva a mozdulatot felkiált…*
0-3: Dhimik kiáltása csattan a csendben. -Neeee! Xilira neee!*Majd elszabadul a másik perdai testéből egy lökéshullám ami mindenkit a földre taszít aki az ispotályban van. A Sel-Ogei követ leteszik a földre, a két névtelen perdai pedig előreindul, hogy újabb képességeiket vessék be, melyek közül a dermesztés a leghumánusabb. 4-6: Dhimik kiáltásával egy időben, Alec eszmél elsőként és van lehetősége lecsapni a hozzá közelebb álló perdait, akinek Xilira megérintette a vállát, vagy Xilirát, esetleg mindkettőt. Azonban a másik perdai sem rest, eléri Alec vállát és az érintés nyomán a nagyszájú és csupaszív Delgado megdermedve dől el. Egy-két percig így is marad, képtelen megmozdulni, csak érzékeli a körülötte lévő világot, beavatkozni azonban nem tud. 7-9: Alec eléri a Xilira mellett álló perdait és le is tudja csapni ha azt tervezte, Vharannak pedig lehetősége van előrelendülve a másik névtelen perdait lecsapni, úgy is nagyon lelkes most a csapkodásban. Dhimik pedig Xilira felé fordul, hogy jobb belátásra bírja, de a papnő már energiapajzzsal védi magát és a követ. Senki nem nyúlhat hozzájuk.
Ha azonban Denisov nem engedelmeskedik Rosának, hanem még a folyosón megpróbálja elvenni a nőtől a fegyvert, egyelőre kimaradnak a bonyodalmakból mindaddig, míg a perdai lökéshulláma elé nem éri őket. Akkor viszont mindketten a földre kerülnek, csak nem az ispotályban hanem a folyosón. Ha azonban Alec gyorsabb, talpon maradnak.*
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
[Még mindig odakint….hogy nem voltatok képesek még bekerülni? ]
*Olivernek hála, Enna megmenekül a develoroktól és a kő hatásától is, hangja ugyan még suttogó és rekedt, a torkában érzett szúró fájdalom azonban érdekes módon jóleső érzéssel tölti el. Ez már így marad, jóllehet sok időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy ne fájjon és az sem biztos, hogy hangjának teljes erejét visszanyeri, de már képes lesz beszélni, még ha nem is csilingelő hangon. Enna az ispotály felé indul remegő lábakkal, Oliver pedig támogatja őt, Aine is besegíthet ha szükségét érzi, ám mégsem ők azok akik a kint rekedtek közül elsőként lépik át az ispotályba vezető ajtó „küszöbét”. Taylor mit sem törődve azzal, hogy Castex és Vazquez valahol a kapunál megsérülve szenved, Malcolmot parancsolja magához és együtt lépnek be Ennáék előtt. A korábban elrejtett fegyvereikkel igyekeznek előre, bármi is történt odabent, ők mindenképpen elkerülik a lökéshullámot és el is zárják az ispotály ajtaját. Denisovra és Rosára emelik a fegyverüket és igyekeznek őket beljebb terelni. Ha Denisovnak sikerült megszereznie Rosa fegyverét, azzal most nem sokra megy, cseberből-vederbe kerül, Rosa pedig mosolyogva áll Taylor mellé. Azonban Oliver, akinek mindkét keze teljes értékű és korábbi hőstettétől mámoros, nem különben a bájos gyógyító nő pillantásától, Enna és Aine fordíthatnak a felálláson, ahogyan Roscoe és Reid is, amennyiben utánuk mennek és nem a fájdalmas ordítás felé indulnak. Vagy azért, hogy bevégezzék a develorok csapásait, vagy azért, hogy segítsenek. Utóbbit azonban megnehezíti a levegőben sűrűn szálló hamu és a fojtó szag. A develor raj elvonulása után, ahogy beáll egy kis csend, a korábban elbújó perdaiak is kióvakodnak sziklaotthonaikból, egyesek a kapu felé igyekeznek, arcukon nedves kendővel, mások az ispotályba sietnek, ahol végül Taylorék és esetlegesen a többiek hátába kerülnek. *
A perdai leütve, Vharan is kiiktat egy másikat. Mikor látom, hogy egyik perdai sem moccan most egy ideig, visszafordulok Josie-Raven pároshoz. - Jól vagytok? - Kérdezem aggódva, s már indulnék Ravenhez, hogy megnézzem a karját meg tereljem kifelé, arra, amerre utoljára láttam Ennát, mikor szemem sarkából észreveszem a fényt, ami megelőzi a roppant méretű CQL-kristály érkezését. Impozáns látvány, de az előbbiek után a perdaiakra is figyelnem kell, Vharan pedig azt mondta, hogy a kő hatása alatt állnak. Gyanakodva nézem Xilira-t és társait, s bizonyára gyanakvó nézésem is hozzásegít ahhoz, hogy a nő tettekre szánja el magát, mielőtt kérdezne, talán összeakadt a pillantásunk egy röpke időre, hogy megsejtettem szándékait, így már lendülök is előre, hogy kiüssek egy-két perdait, Xilirá-val kezdve, ő tűnik itt ugye a főnöknek. Aztán persze akit érek. //Dobás rá lentebb.// A pech csak az, hogy engem is elérnek, pedig próbálok hátra elhajolni előle, de elér így is, és most újabb döbbenet sora: nem tudok mozdulni! Mondjuk ehhez nincsenek szar emlékek és nem fáj. Még. Mert képtelen pozícióm instabil is, s a holtponton túllendülve - az érintés által kissé lökve is - dőlök el és nem terülök el a földön, elegánsan elnyúlva. Nem, én mint egy szobor dőlök, két kezem előttem a magasban immár, hogy "fekszem", lábaim némileg behajlítva, egyik szintén az égnek áll, ahogy épp lépés közben voltam és emeltem. Röhejes és kényelmetlen egy póz. Ráadásul be is vertem a fejem, már megint, s sovány vigasz, hogy nem pofára estem. Ettől még tompítatlanul érkeztem a kőre, fáj mint a fene, kicsit meg is szédülök bele, de ami rosszabb: még mindig nem tudok mozdulni! Semmim sem moccan! - A huuuva éééje-e! - Káromkodom el magam, amit nagyon is jól hallok, miként hangzik, s ettől röhögni támadna kedvem, de nem tudok! Még csak a vállam sem rázkódik, meg sem moccan egy porcikám sem, beleértve a nyelvemet is. De ettől még a röhögési kényszer nem múlik el. - Hááháá-háháh-há! - Szenvedve röhögök, mert fájdalmaim ugyan nincsenek, leszámítva a már eddig beszerzetteket, de egyszerre poén is a helyzetem, és egyszerre iszonyúan idegesítő, mert nem tudok segíteni a többieknek. Hát merevedési gondjaim nincsenek. Mondjuk nem gondoltam volna, hogy valaha is ennek hiánya miatt fogok panaszkodni. Persze nem sokáig. Már nem arra értem, hogy meddig is tart majd ez, mert fogalmam sincs. Remélem, a Shiennel-re hasonlító gyógyítónő tud majd segíteni rajtam, vagy a túlélő ellenállók hazáig röhögnek majd, ahogy ebben a pózban tesznek hordágyra is cipelnek haza. Azt hiszem, itt fogok maradni örökre... De amire hirtelenjében egyelőre panaszkodni tudok gondolatban: viszket az orrom, áááá! - Á-háh-háh-háh-há, á-á, á-á... - Szórakoztatom magam halkan egy régi dallam "dúdolásával", amíg nem tudok egyebet tenni. Persze ha látok egy megkattant perdait felém közeledni gyanús szándékokkal, ez az egész a részemről átmegy ütemes és hangos szirénázásba ("ááá-á, ááá-á"), hogy ember-társaim figyelmét felhívjam magamra, miszerint megmentésre várok, mert jelen állapotomban csak annyit remélhetek, hogy átesik rajtam a perdai.
//Mesélői engedéllyel dobás perdai püfölésre 0-3: Csak Xilira-t érem el. 4-6: Csak egy, követ cipelő perdait érek el. 7-9: Két perdait egy csapásra!
Alec Delgado carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
*Az megkönnyebbüléssel tölt el, hogy Alec nem sérült meg, legalábbis fizikailag nem, de akkor tuti, hogy a perdai tett vele valamit. Az sem sokkal jobb, és nem látok más megoldást, mint Jack életmentő italát, amiből szerencsére van még nálam egy kicsi. Most nem sajnálom tőle úgy, mint korábban odakint. Mondjuk én sosem haragudtam rá, még ha ő azt is hitte, harag az benne…volt. Remélem csak volt. Alec éledezik, bár még nem beszél összefüggően, viszont egyből feléled amikor én sikítok. Hiába, ha az ember lányának karja éppen törik, nem kellemes érzés. Igyekszem hátrébb húzódni, Alec előre törtet és Vharan is, én meg csak nézek ki a fejemből és egyre szerelmesebb leszek abba a Nagy Perdaiba. Úgy is nézek fel rá mikor hozzám szól és bár nem rohanok ki ahhoz az Ennához, a nevét megjegyzem. Nem tudom mi történt odakint, de azt hiszem még mindig jobb itt nekem, másrészt nem szeretnék Taylorral találkozni, harmadszor pedig itt van a bátyám és vigyáznom kell rá. Ahogy elnézem nagyon begőzölt arra a perdaira aki nekem dobta azt a kis asztalt és Vharan sem kis lendülettel indul neki. Még sosem láttam lecsapni valakit, nagyon szépen csinálta, egészen oda vagyok érte meg vissza. Alig tűnik fel, hogy az ellenálló csajszi – megjegyzem jó lenne tudni a nevét – nevezzük most csak….nem Szöszkének, félreértésre adhatna okot, viszont ahogy felkapja azt a tálat és maga elé emeli, pont olyan mint egy harcos amazon. Szóval Amazon úgy helyezi magát és Zimorit, hogy engem védjenek és most ott kuporgok majdnem egy sarokban, de azt látom ahogyan a kő felbukkan, még négy perdaival akiknek a szeme sem áll jól. Közben repkednek az információk és bár egy kukkot sem szólok egyelőre, azért figyelek, a pánikhangulat pedig ahelyett, hogy kiteljesedne bennem, inkább motivál ahogyan szokott. Amazon aztán segít felállni és nem ellenkezem, hátamat a falnak vetve csendben szenvedek és jár az agyam. A vulkánkitörés, a kő, annak hatása sokakra. * -Persze, csak eltört a karom, de minden rendben. *Vetem oda Alec kérdésére félvállról, de az is lehet, hogy már nem hallja, mert ő észrevesz valamit a felbukkanó kőkísérő perdaiakban amit én nem. Egész jól összeszedte magát és persze Jack Búfelejtőjének tulajdonítom a dolgot, az nem tűnt fel a nagy izgalomban, hogy egy kortyot sem ivott belőle, és csak azt sajnálom, hogy egy: Nem dokumentáltam az esetet. Kettő: Ha meg is tettem volna, nem mutathatnám meg Jenkinsnek. Mire idáig jutok, Alecet megint eléri egy perdai. Hogy a jófrancba tud mindig ekkora bajba keveredni? Csak annyit látok, hogy a perdai nő és az egyik férfi már a földön van, viszont Alec is dől megint. Eléggé furán tartva a végtagjait. Mintha hirtelen egyetlen pillanat alatt fagyasztották volna le. Vharanra most nem is figyelek, bár biztosan megint elalélnék attól ahogyan a kezébe veszi a dolgok másik felét, a bátyám viszont mindjárt darabokra törik. Egyetlen pillanat alatt játszódik le bennem ahogyan testének darabjai szertegurulnak a padlón….aztán kinyitom a szemem és azt veszem észre, hogy már félúton vagyok hozzá. Valahogy sikerült Amazont és Zimorit eltakarítani az útból, vagy csak elég kicsi vagyok ahhoz, hogy kettejük között könnyedén átsurranhassak, másrészt engem védtek nem fogva tartottak. Csak pár lépés és már a térdemen csúszok oda Alec mellé, aki már káromkodik. Hát nagy baja nem lehet, de azért aggodalomra ad okot, hogy még mindig mozdulatlan, ráadásul épp olyan, mintha imádkozna. Csak fekve. * -Baszki Aaaaa…francba! Megmondtam, hogy ne érj hozzájuk, a kőhöz se, a picsáért nem hallgatsz rám sosem?! *Nos, ha a nevét sikerült is magamba fojtani, a közvetlen hangnem nem hagy kétséget afelől, hogy jól ismerem. Az vesse rám az első követ, aki hasonló helyzetben meg tudja őrizni a hidegvérét. Mondjuk Jenkins biztosan, jó talán Terson sem árulná el a szeretteit, a halszemű Castilloban már nem vagyok biztos és felkerülhet a listára Denisov is. Ő viszont most nem jut eszembe, valahol lemaradt Rosával és ha nem is feltételezem Mr. Hardware-ről, hogy egy sarokban enyelegne egy nővel amikor helyzet van, azért lenne most hozzá kérdésem. Alec addigra már énekel, neki jobb hangja van mint nekem, nem sérti a fület, viszont érthetetlen, csak a dallamot tudom kihámozni az egészből, meg némi erőltetett röhögést. * -Baszki, mozdulj már meg! *Felszólításom ellent mond annak, hogy a szemeimbe könnyek gyűlnek, a könnyeknek viszont az a pofon amit lekeverek a bátyámnak. Utána a kezéért nyúlok, az igaziért és megtapogatom. Egészen merev. Felnézek Vharanra, aki talán már a maradék perdait is lecsapta mire én a bátyámhoz értem. Ha Alec most talpon lenne, nem vele foglalkoznék, hanem Vharanra vetném magam, nem törődve a sérült karommal, és összevissza csókolnám azt a drága száját. * -Mi lenni vele _megint_? *S tárom szét a még ép karomat, a másikat meg képzelje hozzá. * -A kő. El kell vinni innen. *S aztán folytatom a hosszú gondolatsort, ami a sarokban jutott eszembe.* -A vulkán miatt erősödhetett fel a kő energiája. Sehol máshol nincs ilyen aktív tektonikus tevékenység az egész Perdán, csak itt. Ezért nem történt még ilyen. El kell vinni innen azt a kurva követ. *S közben Alecra is nézek, meg Amazonra is, fintorgok is mert a karom egyre jobban fáj és érzem ahogy az egész feldagadt a ruhám ujja alatt. Az is eszembe jut, hogy nem fogom tudni levenni és le kell vágni. Mármint a ruha ujját, nem a karomat, még csak az kéne. Anya kiborulna ha egyszerre két gyereke lenne félkarú, mert Alecről még nem is tudnak. * -Na, jobb már? Meddig maradsz még így? Mi van? Mit mondasz? *Valamit hablatyol éneklés közben de nem értem. Próbaképp megnyomkodom az arcát, a homlokát, a mellkasát és megpróbálom a karját megmozdítani. Az implantot, hátha arra nem volt hatással a perdai átka. Eltörni csak nem fogom, jó anyagból van.*
Habár egyetlen szót sem beszélek perdaiul, legalábbis nem tudok róla, hogy különösebb időt öltöttem volna azzal, hogy megtanuljam eme csodálatos nép, még csodálatosabb nyelvét, de az teljesen tuti, hogy a testbeszédéből, a hanghordozásából eléggé úgy értem, hogy a perdai nő megköszönte, hogy megmentettem, még ha kissé unorthodox módon is. Ezer bocsánat, a köpenyemet és a maszkomat otthon hagytam. Szerencsére gyorsan tanulok, ugyanis, mikor a kezeimen található égési sérülések, finoman szólva bibliai csodával határos módon begyógyulnak, majdnem megölelem a gyógyítót. - Köszönöm? - mondtam, illetve kérdeztem, örömtől ragyogó arccal, bár ez utóbbiból elég kevés látszott, de az ocsmány akcentussal kimondott szavak mögött, őszinte hálától csillogó szemek ragyognak. Ha nem lenne vulkánkitörés, meg mindenféle hullarabló ellenálló, a környéken, most valószínű tökön rúgatnám magam, mert örömömben, biztos megcsókolnám ezt a nőt. De visszafogom magam, mert sem a hely, sem az idő nem alkalmas, az efféle hálálkodásnak.
Apropó ellenálló,nem mondhatnám, hogy ellenállhatatlan a stílusa, szóval én is ellenálló leszek, mert nem túl megnyerő választ ad kérdésemre. Szerencséje, hogy nem vagyok különösebben káromkodós, ugyanis egy pillanatra megérzem magamban a vágyat, hogy olyan ordenáré, mocskos szájjal említsem meg a kedves anyukáját, hogy azonnal belefulladjon a csuklásba. Azonban meg kell, hogy jegyezzem magamnak és később azoknak, kik eddig nem létező emlékirataimat olvasni fogják, hogy egy ismeretlen nő, ismeretlen édesanyjának foglalkozását megtippelni, még ellenálló-domíniumi között is udvariatlanságnak számít. Mondjuk, beszélek itt az udvariatlanságról, amikor éppen nem rég tanítottam meg egy másik faj tagjait, humán módra káromkodni. Kicsit úgy érzem magam, mintha a múltbéli, közép-európai kis ország, egyik lakója lennék, aki káromkodni és mocskolódni tanítja, szórakozásból, a külföldieket. - Inkább ne, szerbusz-kösz, helló. - igyekszem lerázni és tudtára adni, hogy nem győzött meg különösebben, a hányásra vonatkozó megjegyzése. Valamit azonban nagyon rosszul csinálok, talán megnyerőnek bizonyultam vagy elég karizmatikus vagyok. Mondjuk, így póló nélkül, azért látszik rajtam, hogy intenzíven sportolok, sakkozni ugyan még nem lehetne a hasamon, de el tudna szöszölni a barázdákkal. Már, ha különösebben lenne ingerenciám, elvégre pont egy halálközeli élmény kellős közepén vagyunk, úgy ala zusammen. Szóval ahelyett, hogy lekopna, még jön is utánunk, mint az éhes kóbor kutya, ha megszánod és megeteted. A kérdéséből gyorsan levonom a következtetést, amely szerint: fogalma sincs hol vagyunk, fogalma sincs arról, hogy hová megyünk és fogalma sincs arról, hogy fogalmam sincs arról, hogy hová akarok kilyukadni azon túl, hogy jó lenne hazamenni. Úgy határozok, hogy jó lenne meggyőzni arról, hogy békén kellene hagynia és történetesen elhitetni vele azt, hogy tudom mit csinálok. - Piknikezni készülünk a hölggyel, unjuk a friss és jó levegőt. Szóval arra gondoltunk, hogy megnézzük közelebbről a vulkánkitörést.
Miután tökéletesen meggyőződtem arról, hogy teljesen mindegy mit is mondok neki, úgysem fog lekopni rólam, két okból. Az egyik az, hogy én domíniumi vagyok a mások az, hogy ő ellenálló. Eme két tényezőből következik ama végkövetkeztetés részemről, hogy rajtam akar nyerészkedni. Pontosabban az én káromon. S most nem arra gondolok.
Ugyanakkor, mielőtt bármit is tudnék tovább mondani vagy tenni, meghallom a rovarok okozta sérültek panaszos nyögését. Bár nem azért fizetnek, hogy humanitárius segélyszolgálatos legyek, a felszerelésem már tönkre ment és úgysem akad sem lehetőség sem idő arra, hogy állatokat vizsgálgassak, meg mintákat gyűjtsek. Ösztönből nyúlok a gyógyító válla után és óvatosan megfogom a vállát, felhívva magamra a figyelmet. Érintésem nem durva, nem erőszakos, könnyedén lerázhatná magáról kezemet. - Segíts! Kérlek. - mondom határozottan és bökök abba az irányba, amely felől a siralmas hangok jönnek felénk. Egyetlen ötletem maradt, hogy a sérülteket, akiket találunk és megtudunk menteni, felhasználhatjuk arra, hogy túléljük ezt a poklot. Engem nem érdekel, hogy Taylor mit gennyeskedik vagy az ellenállók mit szöszölnek ellene. Engem csak az érdekel, hogy élve kikerüljek ebből a pokolból és lehetőleg minél előbb.
Ha Enna jön segíteni, akkor gyors tempóban haladok előtte, hogy az esetleges veszélyt kiszúrva .. mi? Mégis mit csinálnék? Fejbe dobok mindenkit egy marokkővel! Igen ez jó ötlet! Szóval Enna előtt haladva, a sérültekhez megyek és mikor meglátom őket, megszólalok. - Hoztam felcsert! Tartsatok ki! - nem tudom, hogy vérveszteséget hogyan tudja pótolni vagy gyógyítani a perdai "felcser". Szóval, ha a vérveszteséget nem is tudja helyre tenni, akkor a legalább tovább nem véreznek és egy védettebb, az út szélére húzom őket és adok nekik inni. Egyszerű tudós vagyok, aki nem szívesen öl meg senkit, de ha már tehetek valamit a sérültekért, azt igyekszem megtenni.
Kíváncsi vagyok, hogy a Dominiumi férfi mit fog tenni a perdai nővel. Nem igazán tud a fejemből kimenni azon gondolat, hogy nem-e félreeső helyen kihasználva az alkalmat, saját vágyai után rohanva fog cselekedni. Ami azt illeti, én meg azon leszek, hogy ne történjen meg. Még mindig ott van a rejtett helyén a kés, szóval védtelennek sem mondhatnak. Jó az tény, hogy a férfi nem tűnik katonának, sosem lehet tudni, hogy kétségbeesésében esetleg milyen eszközökhöz nyúlna. Ha meg úgy alakult a helyzet, hogy ővelük fogok tartani közösen a halálba, vagy ismeretlenbe, akkor mindenképpen kell kommunikációnak lenni közöttünk. Érdeklődik az állapotom miatt, amire vicces választ adok. Azzal meglep, hogy nem fogja fel, hogy csupán ugratom. Ha megnézné az állapotom, akkor minden bizonnyal látná, hogy nincs sérülésem, sőt kettejük közül én vagyok a legjobb állapotban. -Nem hittem volna, hogy valaki ennyire komolyan veszi a szavaimat. Természetesen jól vagyok, s nem véletlenül hordom a maszkot. - ráadásul megúsztam a szörnyeket.Természetesen nem most fogok irgalmas szamaritánust játszani, hogy kisegítsem a férfit. S felőlem meztelenkedhet, jelen helyzetben a túlélési program fut nálam. Emellett nemrég nyert bizonyosságot, hogy nem vevő a szavaimra. -Vagy úgy! Érdekes, s pontosan ezért csatlakoznék én is. - mosolygok a maszkom mögött, s felmerül bennem egy olyan kérdés. - Mit szólna egy együttműködéshez? Én fordítok magának a Perdai csaj irányába? De akár vehet tőlem nyelvleckéket – már megint jön tőlem egy csali bedobás, hátha ráharap a horogra. Ha van hely, akkor felzárkózok hozzájuk, s egyenesen a férfi fülébe duruzsolom. - Van valami ötlete a túlélésre? - azonban hamarosan elérkezünk oda, ahol fájdalmas gyötrődés hangjait lehet hallani. Ekkor jut eszembe, hogy a mostani kialakult helyzetre kellene valami együttműködés. A férfi viszont cselekszik, hiszen a lánytól kér segítséget a megszorultak segítésére. Úgy tűnik, hogy rám nem gondol, így hát amit a Hadseregnél tanultam, azt próbálom a sérülteken alkalmazni, a megsegítésükre. - Hé fél csupaszka, érdekes elképzelése van a piknikezésről. - szúrom oda, miközben egy sérültön próbálok segíteni.
'I am not against anything, not even infinity. I just don’t want to be made to watch.'
Kimaradok egy epizódból, és erről a perdai tehet, aki minden társadalmi alaptörvény ellenére megérintett; különösen felelőtlen döntés annak fényében, hogy nem tud uralkodni az erején. Ez persze számomra csak jóval később derül ki - nem időben jóval később, csak az események felől nézve, mert eddigre számos más dolog is megtörténik.
Szédelegve térek magamhoz, fölöttem ismeretlen - és kétségkívül perdai - arcot látok: szokatlan szépsége akár emberi is lehetne, mégsem hiszem, hogy valaha annak nézték. Összefüggéstelen hang szakad föl a torkomból, de nincs benne semmi agresszív. Aztán egy légvételnyi szünet, és megszólítom. - Üdv' - nyögöm ki, noha ha annyit ért emberi nyelven, mint én perdaiul, akkor felmondhatnám neki a telefonkönyvet is. Ez azonban ráér. - Ha segítesz, köszönöm. Ha nem... uhh. Azt nemtom. Na igen. Az eszem se forog. Összeszedem magam csak úgy kutyafuttában, bár az energiaszintem nem akarózik visszaugrani a helyére. Mintha elfolyt volna belőlem némi vér és vele együtt az életerőm java része. Nagyszerű. Percről percre nagyobb a baj. Roscoe is itt van, borostás képén rosszallással vegyes aggodalom honol, de nem húzza az időt. Fölsegít: irdatlan testi erejével nincs nehéz dolga, pedig bizonyúristen nem vagyok könnyű. Átvetem a karom a nyakán hátul, s a fele súlyomat rábízva vele tartok. - Kösz - szólok megint, ezúttal kissé kevésbé kásásan. - Mi a franc ez az egész?
Nincs idő, hogy a helyzet kibontakozzon, mert újból kavarodás támad. Roscoe megtántorodik, valami nekünk ütközik hátulról és érzem, hogy vadul rántanak egyet rajtam. Mégsem esünk el, Roscoe érdeme, hogy a falhoz simulunk, épp időben ahhoz, hogy a mindenen átzúduló szörnyetegek ne sodorjanak el bennünket. A dominiumiak nem ilyen szerencsések, a lények brutális rohama szökőárként söprik el őket. Elvigyorodom. - Alakul ez - jelentem ki nevetős horkanással. Arra is van erőm, hogy kiköpjek a szabad vállam felett, Roscoe-val átellenben. - Viszontlátásra, Vázquez. Az érintett aligha hallja; valószínűleg elfoglalja a közelgő vég. Nem sajnálom, hogy nem nekem kellett lelőni. A lényeg az eredmény, nem igaz? A társamra pillantok. - Mit gondolsz? Én azt mondom, irány befelé.
- Aah..hüm..jaa.. Hangzik fel nem túl intellektüell válaszom Alecnek, ámde annál őszintébb. Mert hát élek, és minden csontom is épp valami különleges csoda folytán, de mégiscsak természetfeletti módon fertőződött perdaikkal hadakozunk egy vulkánkitörés előterében, dominiumi katonákkal karöltve. Ja, és Raven-nek szerintem csontja törhetett. Yep, megerősíti. Nincs nagyon idő a tervekről diskurálni, pedig örültem volna pár támpontnak. Igaz, most már határozottan azon az állásponton vagyok, hogy ezt a kavicsot öntsük le pár köbméter jól bevált, sajnos itt nem fellelhető betonnal, az a Földön is sok mindent megoldott, talán itt is működne, ha hozzáférnénk ilyen cucchoz. Vagy dobjuk bele egyszerűen a tűzhányóba. Talán attól a vulkánkitörés is abbamaradna… vagy felrobbanna a fél Perda, de vége lenne valahogy a „mókának”. - Igen, keressük meg Ennát! Ez a terv ésszerű, hasznos és eltávolodunk a kavics közeléből, aminek a felhozásában láthatóan már nem tudunk segíteni. Kezdeném kifelé terelgetni Ravent, amerre a gyógyítónő távozott – Zimorit nem instruálom most, ha elindulok, úgyis jön utánam…ha meg marad a kaviccsal, hát végre fellélegezhetek. De egy-két lépésnél nem jutok tovább, mert a kavics kihozatala felforgatja az éppen lecsitult kedélyeket. Alec ismét a padlón köt ki, Raven ugrik hozzá, szóval nincs is kit terelgetnem. - Baaah! Érteni vélem mentorom kimondatlan szavait, de talán csak mert lassan az én nyelvem hegyére is kívánkozik valami hasonló, holott ritkán káromkodok. Vágyakozó pillantással búcsúzok a kijárattól és ahelyett, hogy kimennék Ennát visszahívni, inkább Raven-nel mozgok továbbra is. Különben is, ha a kavicsot kiviszik, lehet megint nyugalom lesz idebent. Egyelőre nem aggódok Alec miatt, az előző csapás hatása is pár perc alatt elmúlt, inkább állok a testvérpár mellett, pajzs-tálamat szorongatva, ha bárki a közelükbe jönne – Ennán vagy más, gyógyító szándékú és tudó perdain kívül –, azt lecsapom. Érdeklődve hallgatom közben Raven szavait, egy ponton az "aktív tektonikus tevékenység" és az "azt a kurva követ" kifejezések hallatán majdnem megkérdem tőle, mi lenne, ha belevágnánk a vulkánba a követ, de elkezdi Alecet faggatni, így megúszom, hogy ajkaimon kicsússzon sületlen ötletem.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Egyre többen leszenk a "kis" barlangban, és egyre furcsább kezd lenni a helyzet. Vharan pontosan tudja, hogy mi a dolga, a Sel'Ogei tök jó helyen van, csak el kell vinni az ide látogatókat, a helyiekkel együtt. Úgy néz ki, hogy működik minden, amit kitalált - nem volt egy nagy taktika mindenkit lecsapni, de működik ez kétségtelen. Raven karja eltörik egy kisebb asztal repülésének hatására, még ő is hallja a reccsenést, de igyekszik előbb elvégezni a kötelező feladatot, és úgy néz ki, hogy társat is lel rá, Alec személyében. Persze az itt lévő idegenek közül nem mindenki értheti őt, erre maga is rájött egyedül, de örül neki, hogy Raven testvére ezek között van és nem késlekedik. Szinte egyszerre teszik ártalmatlanná a célpontjaikat, mégis Alecé az érdem, ő két perdait is vízszintesbe tessékel. De úgy tűnik a dana eléri Alecet, és hamarosan fény derül az egyik képességére is. ~ A fenébe! ~ Most nem tud segíteni rajta, de abban biztos, hogy a hatás egy idő múlva elmúlik. - Semmi baja, de most nem tud mozogni - segíti ki Ravent, majd Josie felé fordul. - A Sel'Ogeinek itt kell maradnia, különben az istenek még jobban megharagszanak. Te tudod, hagy ki akarja elvinni azokon kívül, akik a bűvkörébe estek? És ki kicsoda? - nézi a nőt, úgy néz ki, hogy bízhat benne, mert Alechez is beszélt. Mivel nem tudja pontosan felmérni a helyzetet, bízik benne, hogy jó quorsát választott szövetségesnek. De a fegyvert fogó nő, aki előtt Denisov megy nem szimpatikus neki, igyekszik szemmel tartani őt is.
If you can force your heart and nerve and sinew To serve your turn long after they are gone,
Könnyebben sikerül megszabadulnom Taylortól, mint számítottam rá, és ráadásul az orrnyergén csattanó sisakom is megér egy kaján vigyort. Végre legalább egyvalami a kedvem szerint alakul ebben a világvége hangulatú őrületben. Vazquez érkezése ellenben már a leghalványabb örömmel sem tölt el, ami azt illeti, eltöprengek rajta, hogy tudnám úgy a bordái közé álltani az egyik késem, hogy ne vegye észre senki… A gyógyító aranyló fénnyel derengő érintése nyomán Reid magához tér és egész összefüggően beszél, bár gyanítom a perdai nő nem érti, amit mond. Úgyhogy Enna helyett én válaszolok. - Az eredményt figyelembe véve segített… Jobb lesz, ha igyekszünk, nagyon szétszóródott a csoport… És nagyjából biztos vagyok benne, hogy ez nem jelent semmi jót a továbbiakra nézve. Reid rám támaszkodik, így elég jó tempóban tudunk haladni – legalábbis a helyzethez képest. - Ha én azt tudnám! Teljes a káosz, de az biztos hogy van valahol egy CQL kö, és nagyjából mindenki arra pályázik. Meg sem lep, hogy az idióta Vazquez nem bír a vérével. Szerencsétlenségére rossz ütemet választ, és hiába csattan a hátamnak Castex, megbillenek ugyan, de képes vagyok talpon maradni; ezzel egy időben szorosabban kapaszkodom Reid derekába is. Eddig támogattam, most részben őt használom hogy megőrizzem az egyensúlyom. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy Vazquez nem tudja elrántani mellőlem. A lendület visz tovább, mindketten a falnak támaszkodunk, ami döbbenetes szerencsénk is egyben; a develorok elzúgnak mellettünk, és söprik magukkal a dominiumi katonákat. A gyógyító megindul az állatok után, de mivel a sérült kezű dominiumi civil utána indul, nem is próbálok kitalálni valami megoldást, amivel visszatarthatnám. A földre került mozdulatlan perdaihoz eszemben sincsen hozzáérni. Nem hiányzik, hogy valami borzalmas következmény szakadjon a nyakamba. Vazquez nagyjából annyira fog hiányozni, mint egy érzéstelentés nélküli vakbélműtét, így a kisujjamat sem mozdítom, hogy segítsek neki. Reid megjegyzésére megcsóválom a fejem. - Ne fesd a falra az ördögöt… Inkább a soha viszont nem látásra… Helytelenítően horkantok a gondolatra, hogy az a vadbarom újra megjelenik. A társam kérdésére még egyszer a sérült katonák irányába pillantok. - Szívem szerint agyonlőném, csak a biztonság kedvéért, de nincs rá időnk… Reméljük a legjobbakat Kihasználom a fedezéket, előhalászom a pisztolyomat a táskából, és a málhazsák oldazsebébe csúsztatom. Még mindig nem látszik, de könnyebben elérem. Ezután már indulhatunk is befelé. Most is támogatom Reidet, csak akkor jelzem neki, hogy meg kellene állnia a saját lábán, mikor egy enyhe kanyar után Taylorék háta mögött találjuk magunkat, és talán a legszerencsésebb helyzetből szemlélhetjük a kialakuló patthelyzetet. Ha a dominiumiak nem vették észre, hogy mögéjük kerültünk, és a társam megáll a saját lábán, akkor előhúzom az egyik késem, és igyekszem észrevétlenül Taylor háta mögé kerülni. Amekkora a környezeti zaj, a lépteim reményeim szerint nem árulnak el a súlyos bakancsok ellenére. Ha sikerül a tervem, és elég közel érek, akkor a kést a válla felett átnyúlva elölről Taylor torkának feszítem, míg a másik karommal a dereka mellett nyúlok előre, hogy a mellkasánál a zubbonyába markoljak, ezzel megkadályozva, hogy elmozduljon. A fejemet enyhén előrehajtom, hogy inkább a füle mellé kerüljön az arcom, így legalább nem tudja visszaadni a korábbi durva fejelést. - Dobja el… Ha mindez nem jön be, akkor majd rögtönzök.
- Szóval nem Hunter küldte... - kissé csalódottan rázom meg a fejemet, mert így sajnos fogalmam sincs arról, hogy mégis mi a jó fene folyik itt és legfőképp, hogy mire készülnek. - Tudja Rosa, maga egy végtelenül titokzatos nő, ami nekem tetszik... - bólogatok néhány aprót, mert azt gondolom ez a megállapítás minden tekintetben helytálló. - Éppen ezért utolsónak fogom kinyírni. - igaz nem én diktálom a tempót és a fegyver sem az én kezemben van, viszont van egy olyan érzésem, hogy valamiért még szüksége van rám a kőcipelésen kívül is. - Hmm, hogy mennyit is ér? Néhány hetet a Jenkins-família kísérleti laborjában egészen biztos megér, de javítson ki, ha tévedek. - felemelt kézzel, engedelmesen lépkedek és mindent az utasításoknak megfelelően teszek. - Ugye nem gondolja komolyan, ha egyáltalán eljut odáig, hogy átadja valakinek ezt a tárgyat, a homlokába kapott golyón kívül más is üti majd a markát? - egyelőre maga vagyok a megtestesült kételkedés, hisz egyelőre egy átgondolatlan, botor öngyilkosságnak látom ezt az egész műveletet a részéről. - Lepjen meg valamivel, mondjuk mutassa meg, hogy kivel találták ki ezt az eszement ötletet, hogy lenyúlják a perdaiak szent kövét. - beszélek utunk során, miközben a többiek felé közelítünk. Amennyiben összefut a pillantásunk a sérült karú Raven-nel, bátorításként vagy ha úgy tetszik megnyugtatásképp kacsintok egyet felé, bár láthatja, hogy nem azért nem mozgok az irányába mert ne érdekelne az egészségi állapota, csak épp nem akarom felbőszíteni a mögöttem érkező Ms. Rivers-t, kivel még véletlenül sem azért maradtunk le hátul, hogy titkon etyepetyézzünk egy kicsit. A kőmentő közjáték során nem lépek semmit, mert úgy látom megfelelőnek, ha már ilyen szépen összegyűltünk idebent, akkor lépjenek csak elő maguktól a még árnyékban megbújó tolvajok, nehogy alkalmuk legyen tovább játszani a szerepüket, melyet a Raven-rajongó is oly szépen előadott korábban.
*Alec, köszönhetően kiváló reakciójának, megmenti a többieket egy letaglózó lökéshullámtól, ám meg is fizeti az árát. Megint a földön köt ki, ám ő megúszta azzal, hogy csak szimplán eldőlt, azért magánál van, nem úgy, mint az általa leütött és Vharan kezétől az öntudatlanság mocsarába zuhant perdaiak. Csupán Dhimik a gyógyító marad talpon, a Sel-Ogei kő pedig tompa döndüléssel a padlóra zuhan. Eltelik néhány szívdobbanásnyi idő, míg megtalálja az egyensúlyt, addig ide-oda billen, mint a régi korok keljfeljancsija. Fényében nem halványul, de nem is izzik fel jobban, ami talán reményre adhat okot. Dhimik azonban rögtön Xylira mellé térdel, amint a perdai nő földet ér, kezét a homlokára téve igyekszik felmérni az állapotát.* -Mit tettetek? Átkozott quorsák, ezért Shaz`or megbüntet titeket! *Kiáltja, mielőtt keze felfénylene a benne rejlő Sel-Ogei erőtől, ami pár másodpercen belül magához téríti a papnőt. Alecnek nincs szüksége gyógyítóra, mire a viszonyok rendeződnek, ő is érezni kezdi minden tagját, jóllehet a mázsás súly érzése még megmarad egy-két percig, de egyre könnyebb lesz. Egyedül az implant karja működik normálisan, s talán pont ezért van felemás érzése, a megszokott mozdulatok elbillentik arra az oldalra, ugyanaz az erőfeszítés, ami jobbját nehezebben emeli fel, a bal karját a magasba lendíti. Az izmai még nincsenek szinkronban az agyával, de ez is hamar elmúlik. Josie végtelen türelemmel próbálja terelgetni „gyermekeit” de rá kell döbbennie arra, hogy ma nem az ő szája íze szerint történnek a dolgok. * -A követ nem vihetitek el, a kőnek itt kell maradnia, ez a szent helye. Nimiirében kell maradnia, de a szentély nem biztonságos. Kérlek téged eloraki testvérem, védd meg a Szent követ! *Dhimik, amint Xylira magához tért, Vharanhoz fordul segítségért, akiben már az érkezésükkor is megbízott. Segíteni jöttek és népéből való, tehát rosszat nem tehet. Xylira halkan nyögdécselve tér magához, körülnéz, de láthatóan nem tudja hol van és mi történt körülötte. Tekintetébe ijedtség árnyéka költözik, amint megpillantja a mellette még ön tudatlan perdai férfit, a másikat a Sel-Ogei kő miatt nem látja. Erőtlenül emeli fel karját, hogy ujjai rászorítsanak Dhimik karjára, így fordítva magára a gyógyító figyelmét. * -Dhimik, mi történt? Kik ezek az égiek és miért vannak itt? Hogy került ide a Sel-Ogei kő? *Nem emlékszik semmire azóta, hogy a CQL kő a hatalmába kerítette, sok kérdés megválaszolatlan számára és igyekszik Alec és Raven közeléből elhátrálni. Dhimik közben a másik perdai férfi fejére simítja kezét, s ereje hamarosan őt is visszahozza az Alec küldte világból, Xylirához hasonlóan ő is zavartan néz maga köré, majd ijedten a Sel-Ogei kőre. * -Dana Xylira, jobban vagy? A Szent követ fel kellett hoznunk a Szentélyből, különben maga alá temette volna. Shaz`or haragja lesújtott ránk. Az égiek el akarják rabolni a Sel-Ogeit, a magukénak akarják. *Ismét Vharanra néz, aki hasonló véleményen van, mint ők, egyedül ő akarja itt tartani a Sel-Ogei követ és ebben szavaival is megerősíti Dhimik belé vetett bizalmát. Sajnos azonban az ispotályban az emberek vannak erőfölényben, még egy kis ideig biztosan. *
*Míg odabent az ispotályban folyik a kárelhárítás, addig Denisov is megküzd a maga végzetes démonával, Rosával. Fenyegetésére, melyhez azért illett volna egy ördögi mosoly, Rosa a magáét teszi hozzá.* -Milyen bájos próbálkozás, de engem nem ijeszt meg. *S int is a fegyverrel megint, hogy beljebb terelje Denisovot az ispotályba, ahol a kő van. Rosa ambiciózus nő és nem hatja meg Denisov közlegény fenyegetése, s míg nála van a fegyver és sejthetően majd Taylor szövetsége, addig kitart. * -A Kancelláriának pont egy ilyen kőre fáj a foga, bármit megadnának érte. Az egész Dominiumot és a Várost évtizedekig, ha nem évszázadokig ellátja energiával. *Rosa csupán kap a kínálkozó alkalmon, nem ez volt a terve, egyáltalán eszébe sem jutott, hogy itt ebben az eldugott kis perdai faluban, egy ilyen hatalmas kincs van, még az sem volt a tervben, hogy idejönnek. Viszont ha már itt vannak, a legjobbat akarja kihozni a véletlenek sorozatából. Épp ezért és mert van annyi esze, hogy ne engedjen Denisov beszéltetésének, amivel elvonhatja a figyelmét, nem is válaszol a további kérdésekre, nem szolgál meglepetéssel a közlegénynek, csupán tereli befelé az ispotályba, ahol addigra már kialakul egyfajta párbeszéd. Zimori ajtó mellett álló alakjára és fegyverére felfigyel és anélkül, hogy a tekintetét levenné Denisovról, aki most szerinte a legnagyobb ellenfele, a katona felé intézi szavait.* -Zimori zászlós, kérem ügyeljen Denisov közlegényre, nehogy beleköpjön a levesünkbe. Azt a követ el kell vinnünk a Városba. Minden bizonnyal Taylor hadnagy is kitünteti majd, ha segít. *Zimori pedig bólint és segít azzal, hogy immár az ő fegyverének csöve is Denisovra szegeződik. Taylor előirányzott kitüntetése sokat nyom a latban, jóllehet az emlegetett kissé lemaradt, a terve, hogy Rosát és Denisovot fegyvercső elé fogja, hála Roscoe közbelépésének, nem sikerült. Néhány hosszú lélegzetvételnyi idő múlva az ispotályhoz vezető folyosóról lövés dörren. *
*Talyor elkövetett egy hibát, mégpedig azt, hogy nem nézett a háta mögé, pedig ott már nem csak Roscoe és Reid áll, hanem néhány perdai is betolakodott. Ők azonban nem akadályozzák meg, hogy az égiek egymásnak essenek, csak elhátrálnak, és arra várnak, hogy esetlegesen az ispotályban lévő társaik segítségére siessenek. Meg van hozzá a képességük, de megvárják, míg az égiek elintézik egymást, annál is inkább, mert nem tudják melyikük pártjára álljanak. Taylor immár a nyakára szegezett tőrrel kell megoldja a helyzetet, Malcolm még kitart és Reidre emeli a maga fegyverét, így talán patthelyzet alakul ki. Taylor egyelőre szót fogad Roscoe-nak és eldobja a fegyverét, de csak tessék-lássék, még csak lendületet sem tesz bele a karjába amivel egyszerűen leejti. * -Dobja el maga! Vagy a társa meghal.*Szól Malcolm vigyorogva, előnyben érezve magát. * -Lője le Malcolm, lője le, ez parancs!*Szól Taylor és próbál úgy helyezkedni, hogy Roscoe feje célpont maradhasson, vagy ne csak az. Minél nagyobb felületet igyekszik biztosítani Malcolmnak, aki nem is gondolkodik. A fegyver csövét máris Roscoe-ra irányítja és lő. *
0-3: Taylor jól mozdul, és Malcolm is remekül számítja ki az időt, van egy pillanat amikor Roscoe remek célpontot nyújt. Azon vitatkozhatnánk, hogy valóban szándékos precizitással választotta meg Malcolm a lövés pillanatát vagy véletlen volt és a perdai Istenek keze is benne volt a dologban, de kétségtelenül hatásos. Roscoe halántékát éri a golyó, de csak súrolja, arra viszont elég, hogy Taylor kiszabaduljon a fogásából s lehajolva a saját fegyveréért, megpördüljön s rájuk fogja. Roscoe-t azonban a lövés ereje azért a földhöz vágja, bele is szédül, de örüljön, mert ez a legkisebb gondja.
4-6: Taylor mozdulatával sikerül elkerülnie, hogy Malcolm lövése a vállába csapódjon, de így is súrolja, viszont Roscoe-t eltalálja a nyakán. Ütőeret nem sért fel, de még így is rendesen vérzik, ahogy Taylor is, hiszen a kés pengéje felsértette a nyakát. Kezével a sérüléshez kap, de közben már hajol is le a fegyveréért, nem követve el ugyanazt a hibát kétszer, nem fordít hátat Roscoe-nak és Reidnek.
7-9: Malcolm elbaltázza, bár a golyó súrolja Roscoe kést tartó karját, épp csak megremeg tőle, ha elég kemény. A ruháját szakítja fel, Taylor a szorításában marad, azonban Malcolm újabb lövésre készül.
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
*Reid bár gyenge, feltételezhetően nem a falnak dőlve várja meg, hogy eldőljön a párharc, annál is inkább, mert volt egy hosszú pillanat amikor rá szegeződött a fegyver csöve, ám Taylor parancsával és Malcolm megmozdulásával ez a veszély elhárult róla. Kérdés, hogy mit kezd azzal a két szívdobbanásnyi idővel ami megadatott neki ahhoz, hogy fordítson a kialakult helyzeten. Van lehetősége, akár már akkor amikor Roscoe pengéje még csak megérinti Taylor nyakát, vagy még azelőtt felkészülhet, ha ismeri annyira a társát, hogy tudja, mit tervez. Gyorsaságban azonban most nincs annyira topon, mint szeretné.*
[A még mindig kint maradottak]
*Oliver, Aine és Enna sikeresen megússzák a develorok vonulását, nem úgy Vazquez és Castex akiket elsodortak. Nem is ez a legnagyobb bajuk, hanem a sérülések, amiket sikerült beszerezniük. Castex van rosszabb bőrben, Enna valószínűleg rajta fog előbb segíteni, hogy legalább a vérzést elállítsa. Hála neki, Castex nem fog elvérezni, de olyan gyenge marad a vérveszteségtől, hogy nem fog tudni lábra állni. Vazquez „csak” a felkarját törte el, magához szorítva azt ül a falnak dőlve, de Ennáék megjelenésére még mocskos és fájdalomvonásokkal teli arcára is kiül a megkönnyebbülés.* -Dr. Mann, hála az égnek. Én jól vagyok, Castexen segítsenek. * Aine-nak sok dolga nem marad, legfeljebb Vazquez karját kötheti fel és Castexnek segíthet felülni, ha van nála víz, megitathatja, de jobb lenne minél gyorsabban fedezéket találni a sűrű hamueső elől. Mert bár a hegy felől újabb robbanás már nem rázza meg a vidéket, a hamueső még sokáig megmarad, de később nem ez lesz az egyetlen gondjuk. S nem csak Castex-et kell támogatni, hanem Ennát is, aki az eddigi gyógyításai miatt elgyengül. Az utolsó csepp a pohárban a két katona gyógyítása volt, ha Castex után még Vazquezzel is megpróbálkozott, az ő karját már nem is képes teljességgel meggyógyítani, mert a kimerültségtől elájul.*
- Aaa-a-a-ha. - Felelem Ravennek, és kisebb szerencse, hogy a szemgolyóim legalább mozognak, próbálok azokkal szemmel verni, na meg a sok egyforma hang közé hangsúlyt vinni, hátha kiérti belőle, amit mondani akarok. Esélyesen nem. Olyan ez, mint a fogorvosnál. Valamiért mindegyikben él a perverzió, hogy hosszasan kifejtendő kérdéseket tegyen fel az embernek cseverészés címén, véletlenül sem eldöntendő kérdést, amire tátott szájjal - amiben ugye még benne is matatnak - egy a-a vagy aha válasszal lehetne reagálni. - Ááá! - Na ezt biztos érti Raven, mikor nem mozdulok felszólítása ellenére sem és lekever egy pofont nekem. Már megint ártatlanul pofozgatnak, ráadásul húgomé is jó csípős. Hangot is adok nem tetszésemnek és a fájdalomnak. Hát ezt érdemlem én? - A-a-aaa-aaaaaa. A. - Fogpáciensi nyelven szólva meggyőződésem, hogy Raven ezt még Szösziért csinálja, különben elég lett volna megrázni is, vagy lelocsolni. Nem mellesleg nem merte a fájós, törött kezével csinálni. Így könnyű arcoskodni a földön fetrengő védtelennel! "Ha-ha" a reakcióm, mikor Vharant kérdezi, mi van velem, hangsúlyozottan már megint? Hallgatom a környezetemet, Vharan szavainak kifejezetten örülök, hogy ez nem tartós, nem kell pánikolni. Mondjuk remélem nem egy hét, mire elmúlik. Hosszú életű, ráérős perdaiaknál sosem lehet tudni. Amíg várakozok és próbálom mozgásra rábírni a tagjaimat - egyelőre hasztalan -, hallgatom a beszélgetéseket is a CQL-kőről. Szemem sarkából látom is, méretes példány, és azt is látom, hogy az egyik perdai elkezdi élesztgetni a frissen leütötteket. Na, szuper! Ha megint összetapizzák a követ, nekünk annyi lesz. Tehát a követ nem szabad fogni, nem akarják innen elvinni, az emberek java szeretné elvinni, elég tiszta darabnak tűnik, biztos sok energiára elég, habár megtippelni sem tudom, mennyire. Könnyen egyetértenék Josie-val, hogy ha elpusztítjuk a követ, le van a gond, csakhogy lenne helyette más: Taylor meg a perdaiak is be lennének ránk pöccenve, plusz el kéne vinni a vulkánhoz a követ, amit én speciel kihagynék jelenleg. Hogy máshogy lehet egy követ megsemmisíteni? És vajon Ravennek igaza van ezzel a tektonikus magyarázattal? Mi van, ha csak véletlen egybeesés? Mi van, ha... hopp, megmozdult! Nem a kő, hanem a bal karom! - Jááá-hááá! - Örömködök pár lassú ujjmozgással egybekötve, kinyitva majd becsukva a tenyerem, aztán Raven felé fordítom és felmutatom csak a középső ujjamat. Csak hogy tudja, most, hogy végre újra tudok kommunikálni valami módon. Aztán ha nem is varázsütésre, ahogy elszállt minden mozgás, de érzem, hogy elkezdenek feloldódni a tagjaim, végre letehetem a lábaim, a karjaim, kényelmesebb pózba kerülök és már ülök is fel. A gondolat ez, de az még gyorsabb, mint én, lassan megy. Próbálom kezeim lendítésével is segíteni, a jobb olyan, mint egy lassított felvétel, a bal meg repül fel. - Pisssába. Áh, beféd! Pisssába, ho' eddi' nem monhattam, ho' pissssába. - Motyogom. Ezt is kicsit nehézkesebbnek érzékelem még, mint amikor matt részegen lassabban forog a nyelvem. Próbálok szinkronizálni, csuklókörzésekkel, ökölbe szorított kézzel és elengedéssel gyorsan egymás után, hogy helyrerázódjak, mert a felébresztett perdaiak nem éppen barátságosak felénk. Oké, értem, leütöttük őket. - Nem... mindenki... akarni elvinni kő! Mi... mi jönni volt segíteni... nektek felhozni... kő, de ti... megtámadni volt minket. - Mutatok itt Raven törött karjára. Próbálom a perdait lassabban kicsit, de artikuláltabban beszélni, hogy érthessék. - Ti ne... ne fogni meg kő! Fogni kesztyűben vagy... hagyni, hogy mi... vinni, ahova ti szeretni.... Kő tenni titeket... bolond perdai lenni. - Mondom a Dhimik-nek, Xylirának és a többi perdainak, remélvén, hogy meghallgatnak, mielőtt újabb mókás képességet mutatnak be rajtam és el is hiszik, amit mondok. Ekkor hangzik fel kintről a lövés, amire felkapom a fejem és a hang irányába fordulok, bár látni semmit sem látunk. Felkelek a földről, menet közben odahajolva Raven arcához és adok egy puszit neki az arcára, kihasználva, hogy nincs itt egy dominiumi sem. Minden bosszantósága ellenére éreztem az aggódó törődését és bár még haragszom rá, attól még a szeretett húgom és köszönöm neki. - Ezentúl Ripitya Kar-nak címezi majd Szakadt Kéz a leveleit. - Súgom gyorsan oda szeretetteljes kárörvendéssel, hogy jobb kedvre derüljön Raven. Ha nem kérnek a perdaiak a segítségből, hogy vigyük a követ helyettük is, Josie-hoz fordulok, kihúzván a csizmám szárából az oda rejtett CQL-es, perdai tőrt. - Kifelé?
*Nem tudom mi érte el a bátyámat, következésképp azt sem, hogy milyen a hatása rá és mennyire terjed ki. Nem tud mozogni, de énekelni igen, viszont nem értem miről beszél. Úgy gondolom joggal vonom kérdőre, hogy miért nem hallgat rám sosem, és a lekevert pofon sem a korábbi kirohanása és a botanikus csajszi miatt van, hanem azért, hogy kipofozzam belőle a merevséget. Mással nem próbálkozom, elvégre a testvérem, pedig biztosan hatásosabb lenne ha a kezébe tennék egy pár női mellet, vagy marokra fognám az alsóbb régióban trónoló testrészét. Összeszűkült szemeim és gondráncokkal gyűrt homlokom sem beszédesebb nálam.* -Még mindig nem értem mit mondasz…á-á-á-á, persze. Pukkadj meg! *Hátha mérgében visszatér belé az élet, addig is Vharan felé fordulok segítségért, de csak tócsányira kerekedett szemeket eredményez tőlem a válasza.* -Tényleg baszki? Most nem tud mozogni? Ki hitte volna! Meddig nem tud mozogni? *Persze biztosan nem érti, mert a saját nyelvemen mondom, de azt értem, hogy ő mit kérdez az Amazontól.* -Nem lenni jó. Kő rossz a hegy miatt. A hegy bumm-bumm, kő bolond perdait csinálni! Elvinni innen más szentély! Ahol nem lenni bumm-bumm hegy. Messze innen. Nekünk nem kelleni. Katonának kelleni, mi nem hagyni nekik. *Amazon helyett válaszolok, de nem tudom, hogy mennyire érti meg Vharan amit mondani akarok. Közben Alec kezd mozogni, ezt előbb az örömkiáltásából hallom és felé fordulok, pont amikor bemutat. Sokakkal ellentétben belőlem mosolyt vált ki.* -Jóvan, megmaradsz. *S éppen időben hajolok el a nagy elánnal lendített karja elől, ez a mozdulat viszont éles fájdalmat generál a törött karomban, amit sikerült eddig elfelejtenem. Alec iránti aggódásom rövid ideig felülírta, most viszont még apró verejtékgyöngyöket is kicsikar a homlokomon és az ajkam felett. * -Bassza meeeeeg! De fáj, még sosem tört el semmim, hát ezt is meg kellett érnem. *Nyöszörgöm, cseppet sem túljátszva a fájdalmat, mindeközben a megkímélt perdai már vissza is hozta a nőt az öntudatlanságból, én meg csak tátom a számat attól amit láttam. Talán engem is meggyógyítana ha szépen néznék rá, persze kérdés, hogy neki mi a szép egy embertől. Alec mögöttem káromkodik, s mikor visszafordulok hozzá, látom, hogy már fel is ült. Az ép karommal az övé alá nyúlok, hogy segítsek neki felállni, mint két hadirokkant, komolyan mondom….de közben elkezdek ezen vihogni. * -Úgy mondják; picsába! *Segítem ki előzékenyen, miközben ő lassan és tagoltan elmondja amit korábban kértem tőle. Hát nagyon remélem, hogy most már megértik és nem az Isteneikre fogják azt ami történt. Annál is inkább, mert akkor talán tudok majd szépen nézni a világítókezűre és hátha az én karomat is meggyógyítja, legalább annyira, hogy ne fájjon ennyire. Fogaimat összeszorítva, mely miatt a vihogásom egészen furán hangzik, körülbelül mint egy gyümölcsmagtól fulladozó repülő makié, veszem észre a belépő Denisovot, nyomában Rosával, aki egészen másképp mutatja most ki a rajongását. Mr. Hardware kacsintását jó jelnek gondolom és remélem van is terve, jobb, mint az eddigiek, de akármilyen is, az biztos, hogy megint lövöldözésbe keveredünk.* -Picsába! *Majd röpke pillanatra megemelkedő szemöldökeim alól tekintek a bátyámra; látod, így kell ezt. Rosához csatlakozik Zimori is, én meg felsóhajtok és szemet forgatok a sejtéseimre, amit aztán a kintről behallatszó lövés igazol is. szomorúan gondolok a siklóban hagyott táskámra, amiben a pörölyöm van, vagy volt. Az is lehet, hogy a láva már beborította. Honnan szerzek még egy olyan helyes kis fityegőt? Alec mozdul mellettem s mikor ránézek, puszit kapok az arcomra. Remélhetőleg senki nem látta, legalábbis Zimori és Rosa egészen mással vannak elfoglalva, és elmosolyodom, de a következő szövegre nyelvet nyújtok.* -Dermedj meg, baszki! *Bájosan mosolyogva válaszolok rá és már én is felpattanok mellé, immár ép kezemmel magamhoz szorítva a fájósat és lépek Vharan felé.* -Remélem van megint egy terve!? *Két lépés között érdeklődöm Denisovtól, de tudhatja, hogy most sokra nem számíthat tőlem, ezért is bújok Vharan mögé, homlokomat széles hátának döntve, hogy végre ráharaphassak a nyelvemre, hátha az a fájdalom felülírja azt amit a karomban érzek. Sokáig úgy sem szusszanhatok.*
(10 oldalú.) :
]
