Bólint Enna jelzésére, nem volt szándékában eddig sem enni, vagy inni, de innentől jobban az eszébe vési a dolgokat. Ő is tudja, hogy milyen lehet egy fertőzés, és a gyógyító hangtalan nien ebben az elhatározásában csak megerősíti. Nagyon nem tetszik neki a helyzet, de nála egészen egyszerűen természetes, hogy az alkujából nem lép ki és minden tudásával teljesíti azt, rábízva magát az isteni gondviselésre, ahogy azt tette egész életében. Az jelek megfejtésében azonban már ő talán itt a legtapasztaltabb, mert bár talán van itt nála idősebb, de jártasabb a világban nemigen. Így azonnal fegyvert ránt, ő maga lesz Shaz’or meghosszabbított keze, aki, ha kell vadászik, ha kell megvédi népét. De a feladata csak Enna védelmére terjed ki, bármi is lesz, ha más nem, a hangját veszített lány fog egyedül élve kijutni innen. A képességét használva előre ellenőrzi a később elmondottakat, és követi a helyieket. Ösztönei megint bebizonyították, hogy élesek, akár egy Sel-ogei penge. Egy pillantást vet csak a halottra, amikor a sebeit nézi, és azt próbálja meg kitalálni, hogy mivel okozhatták a halálos sebet, hiszen számtalan ilyet látott már. - Mindenki csendesedjen el – szól szigorúan, és amint ez megtörtént egy rövid imát intéz Shiennel felé. ~ A tavaszi szellő asszonya, fieránk dobbantója, lépteink őrzője, hadd halljak kegyelmedből. ~ Lehunyja a szemeit, kiélesíti a hallását és a szívdobbanásokra figyel, számolja őket a barlang azon helyein, ahol nem feküdhet beteg. - Van másik kijárat? Itt van még a gyilkos, de lehet, hogy többen vannak – mutat abba az irányba, ahol az alakot látta és próbálja felmérni a terepet közben, és koncentrál arra, hogy nehogy meglepjék. Igyekszik minden fenyegetésre azonnal reagálni, és próbál majd nem halálos sebet ejteni, ha nem muszáj. Újra használja a képességét, amivel még jobban szét tud nézni a barlangban, hiszen most sokan biztosan nézik a lehetséges helyeket, ahol bujkálhat a támadó, vagy csapata. *nien – fiatal perdai
Én vagyok a sofőr, s tudom jól, hogy rajtam múlik Alec pontossága a célzásban. Elég egy zökkenő és már nem fogja eltalálni azt, amit eltervezett abban a Citruspofás fejében. Az agyam és a figyelmem azon van, hogy minél több bökkenőt kieszközöljek, miközben szinte repesztünk a többiek segítségére, védelmére és megsegítésére. Ennyire sok dologért feleni nem kicsi feladat, de ha túljutunk a nehezén, akkor utána még jó téma lehet az Ivóban. Kormányzok vadul, valószínűleg lehetne jobban vezetni, de mit is várnának tőlem? Én csupán egy nő vagyok! Lehetne ez az adóász kártyám, de ezt kihasználni nem etikus. Én minden igyekezetet beleadok abba, hogy Nemesis 2 és 3 valamennyire visszatérjen a hadba álltak közé, hogy igazán jó csapást mérhessünk ezekre a szárnyas fenevadakra. Ezekben a nagy izgalmak közepette végül meghallom Alecet, s nem teljesen vagyok magamnál, ami mi sem bizonyíthatná jobban, mert csipőből szólok hozzá. - Ha túléljük, akkor letépem ruhád és dugunk egy jót! - de a dögök száma az elkeserítő, így a túlélésnek most igazából jelen pillanatban az esélye nullával egyenlő. Ami viszont igazán érdekes, hogy a férfi nem sokkal utána visszaszól nekem, hogy jó lenne eszközölni a lyukakat. - Jól van már! Igyekszem a lyukjaidat eszközölni! - mi sem egyszerűbb. egyik gödör a gödörben, még azon csodálkozom, hogy nem akadtunk fenn az egyik nagyobb kátyúban, mert az lenne számunkra a vég. De én erre ügyelek! Ezért vagyok a kormánynál kérem szépen. Eszembe sem jut, hogy jelenleg Alec feszült és robbanékony a helyzet miatt. Én ugyanúgy nem akarom elveszíteni a szöszi barátnőmet Josie-t, aki még hátrébb van. Érzem a páncél alatt izzadok a nagy fokú koncentrációban. Meg ha Alec feszült, akkor miért nem mondok neki szépeket? Most szabad nem? De. Legalább szép emlékeink legyenek a halálunk előtt. - Rendben, azonban ahogy a kettő közül jobbnak látod Citrus pofa - szarok a rangokra, hogy ilyen meg olyan vezető. Teljesen emlékeztetne a Dominiumi Hadsereges életemre. Ezzel most kivételesen, betartom Alec utasítását, s viszem véghez az ő elképzelését. Azért nem vagyok tehetetlen, mert újra kezembe veszem a walkie-t, s beleszólok, hátha Josie megszólal, vagy jelent valamit. Adja az ég, hogy rendbe legyen a barátnőm. - Josie, azaz Nemesis 3 hallasz? Válaszolj! - ugyan nem volt az utasításban benne, de talán érzékelhető, hogy törődök ezzel a kapcsolatommal. Nem ismétlem meg újból, mert dobok is el a walkie-t, hogy újra két kézzel kormányozhassak. Egyelőre én csupán a sofőr vagyok, s nem pedig a tűztámogató vadcicus. Talán eljön majd a pillanat, hogy több embernek is megmutathassam a lövész tudományom, annak ellenére, hogy elektronikus szakmát végeztem.
A nettó szemtelenkedésen már meg sem ütközök, csak némán, de annál szigorúbban figyelem az előadást, melynek végén rátérünk ittlétem okozójának kilétére, melyet már az elejétől fogva sejtettem. - És még azzal vádol, hogy az én küldetéseim minimum öngyilkosak... ez akkor mégis mivel ér fel? - teszem fel a milliókredites kérdést, hiszen lőfegyverek ellen bármikor benevezhető vagyok egy körre, mert hát az esetek nagytöbbségében van valaki mögöttük, aki irányítja őket, ezért kiszámíthatóak, viszont a természet saját meglátásom szerint nagyon nem így működik, szóval tartok is tőle. - Ó, igazán nincs mit, vagy valami ilyesmi. - kacsintok egyet, mielőtt elmerülnék az utazás élvezetében, legalábbis ami még hátravan belőle, ám a legnagyobb bánatomra ez a zen állapot sem tart túl sokáig. A komfortérzetem ugyanazzal a sebességgel zuhan be, ahogy az Xplorer a Tűzvölgy forró homokjába. A becsapódás rázós, bár a sikló tervezőinek dicséret jár, mert nem szakad apró darabokra, ahogyan azt más típusok dokumentáltan már párszor megtették. Jó hír, hogy egyben vagyok, Raven is és ahogy elnézem a társakat, első ránézésre hozzám hasonlóan ők is jól vannak. Igyekszem gyorsan kiszabadítani magamat a biztonsági öv szorításából, hogy mielőbb segíteni tudjak a bajba kerül fickónak. Taylor irányába elmorzsolok néhány keresetlen gondolatmorzsát, egyelőre nem szólok csak teszem a dolgomat, mégpedig Raven akciója után átveszem tőlük Bergert, aki fátyolos tekintettel, de mintha kezdene magához térni. - Katona, szedje össze magát! - beszélek hozzá, hogy mielőbb magához térítsem. - Az őrangyala nagyon azt akarja, hogy hősi halott legyen, de van egy rossz hírünk a számára: mi ezt nem fogjuk engedni. - a félhomályban látom, amint kinyitja szemeit és fátyolos pillantással révedezik, ami nekem már elég ahhoz, hogy a vállamra kapjam és vele együtt álljak neki a kötszeres doboz keresésének. - Igen Uram! - felelek a hadnagy utasítására. - Hogyne, hölgyem! - Raven érthetetlen sziszegésére is reagálok, bár fogalmam sincs mit mondott, és mi a terve, de ha megerősítem benne, legalább rövid távon biztosan nem csinálok rosszat. - Ne legyen puhány Berger őrmester, itt van még velem? Csak egy zuhanást, valamint az elevenen elégést sikerült elkerülnie rövid időn belül. Mindennaposak az ilyenek, ne hozzon szégyent a seregre, feleljen! - remélem nyöszörög valamit, ám addig, amíg választ várok tőle megtalálom az egészségügyi ládát.
If you can wait and not be tired by waiting, Or being lied about, don’t deal in lies,
Úgy fest, eléggé idegen az ellenfél az oroszlánmadárnak ahhoz, hogy tétovázásra kényszerítse, ami nekünk jól jön. Mindketten kiszabadítjuk magunkat, a kommunikáció gördülékeny, a pár szavas mondatok is kellően informatívak. Egyikünk sem sérült meg, ez kezdésnek nem rossz… Amikor felugat a gépfegyver, és becsapódik mellettem az első golyó, amennyire tudok, lelapulok a roncsban, de inkább a szerencsének köszönhetem, hogy nem kapok találatot, mintsem a fedezéknek.
A röpke szünet elég hozzá, hogy újra mozduljak, sorozatlövésre állítom, majd felemelem az MK-t, és célba veszem a grodrakot, mert ameddig minket figyel, nincs esélyünk a nyílt terepen. Hagyok magamnak néhány végtelennek tűnő másodpercet, hogy ráérezzek a mozgása ritmusára, amivel a fejét kapkodja a két Nemesis között. Ha agyon akarom lőni, és nem csak megsebesíteni, a pofájával, talán a mellkasával van a legnagyobb esélyem. Kivárom míg felénk fordul, akkor húzom meg a ravaszt, a pofáját és a mellkasát célozva. Ha van egy kis szerencsém, bekap egy találatot a szemébe, az orrába, vagy valamilyen egyéb lágy részébe. Hallom ahogy Reid megindul kifelé, így hogyha esetleg az én sorozatom nem volt elég, és a szörnyeteg nekiugrana, mikor elhagyja a fedezéket, akkor – ha szükséges kirúgom a szélvédő maradékát – mászom utána a Nemesis szélvédőjének romjain át, és felkészülök, hogy fedezzem, akár fegyverrel, akár késsel, ha lőni nincsen lehetőség. Meg kell szabadulnunk a dögtől, és mielőbb kijutni a kocsiból, hogy a közeledő Nemesis I. fel tudjon venni minket…
Az egyik pillanatban még minden rendben volt. Olyan izgatottan jöttek elénk, és én felderültem, hogy talán csak átmeneti ez az egész. De amint oda értük, a mosoly lelohadt az arcomról, és testemen hideg borzongás futott végig. Habár tudtam, hogy semmit sem fogok tudni tenni a halottért, letérdeltem mellé, hogy kezeit szent, búcsúzó tartásba a mellkasára helyezzem, mintha lágyan saját szívét érintené a búcsúzásra. Ezután oda lépek az ágyhoz, onnan elvéve a lenge takarót beterítem a testet, hogy ne lehessen kíváncsi szemek áldozata immár. Hogy nem hallottuk? Ehhez több ütés kell. Hol volt a segélykérő kiáltás? Hol volt a csontok hangos reccsenése, a test puffanása? Az egész olyan szürreális, hogy egyszerűen alig fogom fel. Felpillantok Vharanra, aki csendet kér. Látom rajta, hogy koncentrál, és a következő szavai nem épp megnyugtatóak. Gyilkos. Hogy tenne ilyen perdai egy másikkal..? Más nem volt itt, azt mondták volna, ugye? Felkelek a test mellől, és aggodalmasan nézem Vharant. Nem tudom, hogy ez mellékhatás lehet-e, mert az egyetlen, aki eltűnt, az a férfi, aki csodálatos módon "meggyógyult". Talán csak belopózott a barlangba valaki és találomra megölt valakit... Ennek sincs sok értelme. Mély levegőt veszek és lassan fújom ki. Nem fogok tudni biztonságban dolgozni a betegeken, ha egy veszélyes alak itt kószál. Így most kénytelen leszek Vharanra bízni magam, és ezt jelzem azzal, hogy fél lépésnyit hátra lépek, és amikor rám néz, biccentek neki, megadva a jelet arra, hogy most ő a vezér, ő mondja meg mit lehet, mit nem.
A magasban, fegyelmezett sorokban vonuló grodrakok közül nincs egyetlen egy példány sem, aki úgy gondolná, hogy foglalkoznia kellene a lenti történésekkel. Eltökéltségük még akkor sem inog meg, mikor érzékelik, hogy néhány forrófejű fajtársuk élete akár még veszélybe is kerülhet az emberek ellentámadásából fakadóan. Mivel a mostani kivételes alkalmat leszámítva sosem voltak egymás segítségére, talán könnyen érthető módon ki sem alakult bennük az egymás iránt érzett felelősségvállalás. A sebes szárnycsapásokkal útjukat megszakítás nélkül folytató oroszlánmadarak után pillant a lépéshátránya került lény is, akinek gyorsan kell eldöntenie mihez is kezd.
Gurítás tíz oldalú kockával Aine, Alec, Roscoe és Reid számára:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-1: Mire Roscoe fegyvere előtt tudtán kívül tiszta célt szolgáltatna, a könnyebbik utat választva inkább a távozás mellett dönt. A dühvel kevert ölés utáni vágyát a fajra egyáltalán nem jellemző módon magában tartja, majd elrúgja magát a vulkáni hamuval alaposan megszórt földről és a társai után indul.
2-6: Eltökélt szándékán semmit sem változtat, hogy társai közül senki sem siet támogatásáról biztosítani őt és osztozni vele a hamarosan beteljesedő diadalában, melyet az ellenállók felett fog aratni. Ennek megfelelően nem foglalkozik az érkező Aine és Alec párosával és nekiiramodik, hogy az oldalára borult roncsból, az előbbi golyószórás után éppen csak kikászálódó Reidet vegye célba. Egy valamivel azonban nem számol, Roscoe karabélyának jelenlétével, ami végzetes hibának bizonyul. A férfinak éppen elég ideje van arra, hogy felmérje a feltételezett gyenge pontokat, melyekre megeresztve egy-egy hosszú sorozatot megfékezze a vérszomjas támadót. Örökre.
7-9: Cseppet sem törődik a sebesen távolodó madarak sokaságával, mert még a lépéshátránnyal együtt is előnyben érzi magát. Gyilkos természete, dühe és a területen időtlen idők óta tartó egyeduralma odáig vezet, hogy amit nem régiben eltervezett, azt végre is fogja hajtani. Addig nem nyugszik, amíg egyetlen ember is életben van a tűzvölgyi vadászterületén. Roscoe kényelmesnek nem nevezhető, ámde legalább kedvező pozícióból tudja célba venni a szárnyas lényt. Az MK teszi a dolgát, ami meglepi az ellent, ugyanis még sosem tapasztalt ez előtt ilyesmit. Minden egyes találat gyengíti és kisebb-nagyobb fájdalmat okoz neki, bár létfontosságú szervet szerencséjére nem érnek a becsapódó lövedékek. Menet közben változtat a stratégián és felhagy a Roscoe elleni támadásával, hogy irányváltását követően Reid legyen az új célpontja. Mire eléri a TW-S-t kezében tartó fickót már visít fájdalmában a folyamatos tűztől, ám még most is hajtja magát előre, aminek meg is lesz az eredménye. A fedezék nélkül lévő férfit utolsó erejéből még eléri és karmokban végződő végtagjával sikerül egy söprő mozdulattal odébb tessékelnie. Ezután már nincs tovább, a vég közvetlenül a Nemesis mellett éri a grodrakot, innen már sehová sem megy és senkire nem lesz veszélyes. Reid repül néhány métert, hogy utána bukfencezve néhányat a porózus talajon végül megállapodjon. Jobb karja és bordái bánják legjobban az iménti csapottat. Karja megzúzódik, néhány bordája pedig megreped.
Az Xplorer utasai, Josephine és Kai
- Moor! Maga meg mi a fészkes fenét téblábol ott, ahol nem kéne! Castex, menjen érte és hozza ki a szabad levegőre, mielőtt megfullad. - morran rá Taylor az önállósodni vágyó nőre, akinek ezzel a tettével meg is hiúsítja a pilótafülkébe bejutását. Az egyre nagyobb füstben a lélegzetvétel is nehézzé válik, a látási viszonyok meg lassan egyenlők lesznek a nullával, szóval a legoptimálisabb megoldással él, ami az, hogy a legvérmesebb őrmesterét küldi utána, aki ellentmondást nem tűrően ragadja meg, ha kell két kézzel hátulról átkarolva és hozza ki a benti levegőtől egyértelműen frissebb kinti levegőre. - Uram, a fegyverek! Máris kiosztjuk őket! - érkezik a megerősítés, majd a pillantások a magasba szegeződnek, ahol sokak számára ez az első alkalom, hogy tűzvölgyi oroszlánokat látnak. - A francba, ha már ők is elhúznak innen, akkor nagy lehet itt a vész. - egy keresetlen, ám nagy jelentőséggel bíró megjegyzés is hallható, miközben a kézi PDA-n már próbálkoznak a dominiumi irányítással felvenni a kapcsolatot. Eleddig sikertelenül. - Dr. Mann, mi a megállapítása a vonulással kapcsolatban? - érdeklődik Taylor a lehető legjobb helyen, ha már kéznél van egy etológus, akinek minden bizonnyal a kisujjában van a szakma. - Denisov, ellenőrizze a fegyvereket, majd osszák ki őket. Ha végzett, Malcolm őrmesterrel nézzék meg a felszerelésünket, pontosabban, ami megmaradt belőle. - a hadnagy a parancskiosztás után újabbat már nem tud kiosztani, mert történik egy egyáltalán nem várt esemény...
Mindeközben a Nemesis III-nál
Kai továbbra sem mutatja jelét aktivitásnak, hiába a körülötte lévő fennforgás, a grodrak páros keltette nem éppen pihentető zaj, vagy éppen Josie kérlelő szavai a közvetlen közeléből. A Fury elsütése sem éppen a mélyalvást segíti elő, szóval félő, hogy a probléma sokkal nagyobb, mint azt gondolni lehetne. Ez a volánnál helyet foglaló társára nézve óriási veszélyt jelent, noha az első csatát megnyerte a támadókkal szemben és hihetetlen lélekjelenlétről tanúbizonyságot téve mentette meg a saját és Kai életét. A vereségbe beletörődni képtelen lények újból támadásba lendülnek, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a mozgásképtelenné vált járműből kihorgásszák a magukat nehezen adó zsákmányukat. Támadásukban semmi összhang nincs, azon kívül, hogy egyszerre támadnak, viszont az egyikük szemből, míg a másik lény oldalirányból érkezik. A Kai felől érkezőt lehetetlen odabentről célba venni anélkül, hogy társában vagy saját magában ne tenne kárt. A szemből érkező, robosztus testtel rendelkezős vérszomjas madárra szó szerint tüzet nyithat, és ha így tesz jó eséllyel el is találja a lecsapó bestiát. Az ismeretlen eredetű vegyületkoktéllal táplált lángnyelv eltalálja és azonnal tűzbe is borítja a fájdalmában felsikoltó ellenséget, aki már nem sokat fog szenvedni, mert végzetesen közeledik a föld felé. A zöldessárga színű tűzgolyóvá vált grodrak becsapódásával egy időben éri el a járművet a jobb oldalról érkező szörnyeteg, aki egy az egyben az oldalára fordítja a Nemesis III-t. Egyetlen mozdulattal tépi fel az ajtót, de ahelyett, hogy Kait rántaná magával, Josephinet nézi ki első falatnak. Nem mérlegel semmit, a düh és a vérszomj vezéri, ezért kizárólag testi erejét használva nyúl be a lány után a járműbe és egy szemvillanás alatt kiemeli onnan. Egy vicsorgó pofa lenne az, amit Josie ebben az életben utoljára lát? Nos, nem, mert Alec újabb sorozata megriasztja a fenevadat és a fiatal nővel a karmai között rugaszkodik el a négykerekű mellől. A géppuskasorozat ugyan nem éri el első körben, de nagyon közel süvítenek el mellettük a golyók. Igyekszik minél gyorsabban, minél magasabbra jutni a prédájával, de a legutolsó lövedék érzékeny ponton találja el, aminek a hatása az lesz, hogy elereszti a későbbi elfogyasztásra félretett lányt, aki így szabad esésben zuhan…
Gurítás tíz oldalú kockával, hogy Josephine kinek a nyakában landol:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-2: Az Xplorerből éppen előbukkanó Nikolai kapja a magasból aláhulló szeretetcsomagot.
3-5: Az önállósodásban meggátolt Raven tűzvölgyi ajándékként zsebelheti be majdnem szó szerint Josiet.
6-8: Oliver lesz a "szerencsés", aki akaratán kívül válik hőssé azzal, hogy felfogja testével az égből érkező ellenállót.
9: A katonák közül egy valaki rosszkor, rossz helyen végzi a feladatát, aminek eredménye egy nem várt fogás, méghozzá pontosan a háta közepére.
Bárki is legyen a szenvedő fél, szerencséjére legyen mondva, hogy nem esik nagyobb baja egy háthúzódásnál mindamellett, hogy alaposan belehempereg a forró homokba. A majdnem áldozattá váló lány kisebb karcolásokkal, de túléli mind a grodrakkal való találkozást, mind pedig a zuhanást. Bár elnézve a helyzetét mintha csöbörből vödörbe került volna. - Odanézzenek... csak nem ellenállók potyognak az égből?! - tagadhatatlanul meglepődött a nem várt belépőtől, de nem rest élni a helyzettel, ha már az élet tálcán kínál fel számára egy általa mélyen megvetett törvényen kívülit. - Remélem nem siet sehová és szeretne velünk csevegni. - húzza féloldalas vigyorba száját, miközben kibiztosított fegyverével guggol le Josephine mellé. - Mi a fene folyik itt? - teszi fel a kérdést, de közben már jelez az embereinek, hogy legyenek résen, mert az előbbi fegyverropogás intő jel lehet számukra.
Az Ispotályban
Még egy Vharanhoz hasonló tapasztalt perdainak sem egyszerű megállapítania, hogy amibe belecsöppentek, az egy ügyesen kivitelezett kelepce a számukra, vagy csupán csak szerencsétlen véletlenek furcsa összjátéka ez az egész, ami a szemük előtt zajlik. Rosszkor rossz helyen, vagy éppen jókor a legrosszabb helyen? Betegség, csodával határos gyógyulás, félig-meddig működő képességek, zavarodottság és most a halál. A bezúzott koponya egy tompa fegyver műve, mint amilyen egy kalapács. Egyetlen, jól irányzott, erős ütés végzett az áldozattal, bár a szakavatott szem azonnal láthatja, hogy a pusztítás mértéke és az erős szó jelenleg nincs összhangban, nem túl kifejező. De kinek és milyen oka lehet a legnagyobb kórság közepette ilyet tenni. - Nincs másik kijárat, csak az az egy, ahol az előbb bejöttük. Máshol perdai nem fér át. - a barlangterem kétségtelenül, érezhetően huzatos és ha hisznek Dhimik szavának, akkor az csak azt jelentheti, hogy még ebben a teremben van/vannak az ifjú gyógyító gyilkosai. Vharan kiélesített érzékeinek hála, ugyan halkan, de lépések visszhangját hallhatja a tartóoszlopok takarásából. A sűrű léptek arra engednek következtetni, hogy többen vannak. A következő pillanatban viszont az első előmerészkedik a félhomályból és megmutatja magát a fáklya pislákoló fényénél. - Tamiss! - a gyógyító töri meg a csendet, aki felismeri a láthatóan önkívületi állapotban ácsorgó férfit. - Tedd azt le, ami a kezedben van! - szól ugyan, de mintha a helybéli fickó meg sem hallaná, amit mond, mert válaszként az ellenkezőjét teszi a kérésnek, meglengeti a véres pörölyt, hogy azután meglepő gyorsaságot produkálva küzdje le a Vharan és közte lévő métereket.
Gurítás tíz oldalú kockával Tamiss támadására:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-4: A legkülönfélébb összecsapásokban szerzett tapasztalatait itt és most nagyszerűen tudja hasznosítani, összpontosít és ezáltal olvasni tudja az ellenfele támadását, noha ilyen sebes mozgásra nem számított tőle. A pöröly elszáguld a remete feje mellett, sikeresen tér ki a végzetes csapás elől, ami azt eredményezi, hogy óriási támadható felület válik szabaddá előtte ellenfele testén. A kérdés csupán az, hogy mit tesz.
5-9: Vharan ugyan számított rá, hogy támadni fog a felbukkant férfi, de az emberfeletti gyorsasággal egyszerűen nem számolhatott. A pöröly feje eléri a mellkasát, ami sérülést eredményez, bár csontja nem törik, de a földre kerül, ami óriási hátrány a jelenlegi helyzetben. Tamiss a magasba emeli a fegyverét és kész bevégezni a tervét.
- Kettőt is, szívi! - Kiáltom vissza vigyorogva Aine-nak a kiváló ajánlatára. Részemről beválthatjuk, de biztos vagyok benne, amennyire a szikra köztünk megvan, a két dugás az úgy fog kinézni, hogy ő dug valakivel meg én is valakivel, csak nem együtt. De hát ez a mókán úgy se csökkentene és azért megnézném, hogyan tépi le rólam a ruhát... meg én is róla, éljen a kölcsönösség elve! Épp mérlegelem kire is kellene lőni, így a lyukas megjegyzésre már nem felelek, de már döntök is, amúgy sem érek rá vacakolni, mert a grodrakok már nekiiramodtak Josiék kocsijának, s ebből láthatóan csak egyet tud egyszerre leszedni a nő, a másik veszélyt jelent. - Mi a faszt csinál Kai... - Mormogom halkan magamnak a költői kérdést, mert hát választ úgy sem kapok, miközben becélzom a másik grodrakot, amelyik oldalról vágtázik nekik, de lőni nem tudok, mert épp döccenünk egy kráterben és félő, hogy a kocsiban ülők látnák kárát. Mire ismét lehetőségem van, addigra a dög feltépte az ajtót az oldalára fordult kocsinak. Most vagy soha! Még káromkodni is elfelejtek, annyira leköt a feszült figyelem, kiváltképp, hogy az első sorozat mellé megy. Az egyetlen jó, hogy Josie-t se lőttem szitává, de nem repülhet el vele a grodrak, ezért újra próbálkozom. Másnem ez gyorsabb és könnyebb halál lesz kedvenc csaposnőmnek, mint amit a lénytől kapna. Szívesen! - Ssszz... - Szisszentek, mikor elengedi Josie-t és ő zuhanni kezd, közben szemem sarkából érzékelem, hogy más is repül, vízszintesebb irányban - ő volt Reid -, de most még a figyelmem a grodraké, akit megpróbálok még lelőni. Tudom, milyen bosszúszomjasak ezek a lények, főleg ha sérültek, nem hiányzik, hogy visszatérjen meglepetésként. Eközben vélhetően odaérünk Roscoe-k mellé, a grodrakuk kimúlt szerencsére és úgy látom Reid is mozog, ha nem is őszinte mosollyal. Míg ők beszállnak, addig tekintetem Josie-t keresi és meg is látom a siklóroncsnál tömörülő csapatot. A fegyver távcsöve lényegesen közelebb hozza a látnivalót, kiszúrom Josie-t is, rögtön helyzetjelentek a többieknek. - Életben van! Josie még él! De bassza meg, mennyi katona... egy, kettő... hét fegyveres! Meg még négy nem tudom mi. - Sosem lehet tudni, úgy látom épp fegyverosztás zajlik köztük, és egynél már most van fegyver, aki Josie-ra fogja. Az a négy civilnek látszik, köztük az a fekete hajú alacsonyka is... Ó, a picsába! - Aine, közelítsük meg a siklóroncsot, próbáljuk Josie-t kiszabadítani! A fegyveresekkel foglalkozzunk, a civileket hagyjuk egyelőre, amíg nem jelentenek fenyegetést. Az alacsony, fekete hajú csajt különösen kíméljük, köszönöm! Kai seggét meg szétrúgom, ha nem halott abban a rohadt verdában! - Füstölgök idegességemben, mert most már nem csak Josie-ért aggódhatok, hanem majd csekkolni kell, mi van Kai-jal, mert ha él, nyilván nem hagyjuk itt, de ha miatta sérül meg Josie, én fojtom meg. Plusz az egyik civil nagyon úgy nézett ki, mint a húgom. Százszázalékosan még nem vagyok biztos benne, de amíg ki nem derül, nem akarom, hogy bárki lepuffantsa. A szürke kendőt közben a nyakamból az arcom elé húzom. Én ugye hivatalosan halott vagyok, nem kell megtudniuk a katonáknak, hogy egyelőre élek és jól vagyok idelenn és rokona lehetek az egyik velük érkezett polgárnak. Egy túsz is sok náluk, nem kell kettő. - Roscoe, Reid, egyben vagytok? - Addig is tárat is cserélek a kocsi fegyverzetében, ha szükséges lenne.
*Szerényen, szemlesütve mosolygok rá Denisovra, majd megválaszolom a kérdését. Nem vagyok biztos abban, hogy erre számított.* -Nekem szabad. Egyébként meg kutatni megyünk, nem titkos dolgokat megkeresni és beleköpni a szabotőrök levesébe. *A saját szavaim érintőleges elismétlésére, mely általában az én fegyverem szokott lenni, csak nyelvet öltök, a mellettem ülő rajongóm úgy is leköti minden figyelmemet, Denisovval majd folytatom, ha már ott vagyunk ahol lennünk kell. Mindezen aztán vagy a karma, vagy szimplán a sors, esetleg valakinek a mocskos keze nagyban változtat. A szokásos „mind meghalunk” szöveg és sikítás szinte az egész zuhanást kitölti, de utána sem lesz síri csend, amit jó jelnek tekintek, hiszen még mindannyian élünk. Mann szövegére kapom fel a fejem, s mikor röpke kiigazításomra is rákontrázik, elmosolyodom. Egészen szürreális lehet a nagy káoszban, de nálam ez a kezdődő pánik jele, ami viharsebességgel szokott átdobni a tettek mezejére.* -Kedvelem ezt a pasit! *Jegyzem röviden, miután jól kihökkentem magam, bár nem tudom kinek mondom, de fennhangon teszem. A tettek mezején már az állatidomárt és a mellette ülő és mindjárt égő Bergert találom telibe a megszerzett tűzoltó készülékkel, majd azt a sikeres oltás után eldobva máris elindulok a pilótafülke felé, hogy a pda-ra ráerősítve, kapcsolatba lépjek a Várossal vagy a Dominiummal. Sajnálatos módon a nyelvem megint a Perda oltárán válik fogaim áldozatává, így a folytonos káromkodásom, mellyel mindenkit és mindent szidok, némi akut beszédhibával kerül terítékre. Utoljára Denisovot találom meg, ki mást? Ő azonban mintha nem értette volna a szavaimat, rábólint, helyesel. Ezen kissé megakadok, de a lépteim nem, így törtetek előre a pilótafülke felé, átgázolva a romokon, elcsúszott táskák és ládák között. Még jó, hogy semmi nem esett a fejemre. Téblábolásomból a Hammondra hajazó Taylor rángat ki verbálisan, amire nem is reagálok igazán, csak a lépteimet próbálom gyorsabbá tenni, de a megszólított őrmester fizikálisan kap el. Hátulról. Mit nekem burjánzó füst, felsikoltok és az összes végtagommal kalimpálok, hogy minél jobban megnehezítsem az őrmester dolgát. Nos, nem egy Dr. Jones, nincs benne akkora erő, de mivel hátulról kapott el, nem férek hozzá sem a nyakához, sem a nemesebb szerveihez. * -TEGYEN LE MAGA VADÁLLAT! SEGÍTSÉG! MEG AKAR ÖLNI! KI NE VIGYEN INNEN, NEM MEGYEK SEHOVA A TÁSKÁM NÉLKÜL! BASZÓDJON MEG MAGA FÉREGFARKÚ, SZŐRÖSTALPÚ, KOCSONYÁSSZEMŰ LEKVÁROSLEPÉNY! *Kérésem meghallgatásra talál, épp csak már későn, mivel lábaim odakint érintik a talajt. Megfordulva megkísérlem bokán rúgni az őrmestert, majd szaladnék vissza a siklóba egyrészt a táskámért, amiben a Búfelejtő van, másrészt a kapcsolat miatt. Az égről azonban szürke árnyékok vetülnek le közénk és kénytelen vagyok felnézni. Oroszlánmadarak, olyanok, mint amilyet Jenkinsszel láttunk az erdőben, de úgy tudtam azok magányosan vadásznak. Akkor mi a francot keresnek erre csapatostól? Mindenesetre addig jó, amíg le nem szállnak. Taylor kérdésével egy időben fordulok én is az állatidomár felé, akinek égett kezei már be vannak kötve. Denisov meg épp elindul, hogy teljesítse a parancsot és mondanám neki, hogy az első fegyvert nekem adja, de megakad a szemem egy távoli folton, nem különben a füleim a fegyverropogáson.* -Basszamegbasszamegbasszameg! *Nem tudom kik azok, de az biztos, hogy ellenállók és nagyon remélem, hogy a bátyám nincs köztük. Kocsikat látok és fel nem ismerhető alakokat, és épp akkor néztem arra, amikor egy nagyobb folt elvált tőlük és felénk közelít. Kirajzolódik az alakja, de mielőtt még megfogalmazódna bennem a gondolat, hogy az egy újabb oroszlánmadár valakivel a karmai között, addigra már el is engedi. Denisov ölébe puffan, majd mindketten belegurulnak a homokba. * -VVVVÍÍÁÁÁÁÁÁÁÁ! *Csak egy rövid sikoly, mellyel Denisovért aggódom, nem különben a minden kétséget kizáróan ellenálló csajért. Feledve a siklóban maradt Búfelejtős táskát, máris odaugrok a csaj és a fölé emelkedő őrmester (?) közé felemelt kezekkel. * -Héééhéhéhéhéééé! Csak lassan a testtel és a kibaszott fegyverével. Tegye el azt a szart, még a végén lelő valakit! Mit hadonászik? *Majd észbe kapok, mert hát nem biztos, hogy nyíltan meg kellene védenem a csajt, álláspontot változtatok de maradok ott felemelt kezekkel. Megpróbálok mélyen az őrmester szemeibe nézni, és suttogva szólni hozzá.* -Élve kell, nem? Inkább vigyázzunk rá!... Igazam van Denisov? *Fordulok el épp csak annyira, hogy Mr. Hardware pillantását elkapjam és alig észrevehetően biccentsek neki. Telepatikusan közlöm vele, hogy ne merészelje kiosztani a fegyvereket, de persze még szemmel veréssel sem biztos, hogy meg tudom értetni vele. *
A felderítése sikeresnek bizonyult, miközben a választ hallja. Azaz nincs másik kijárat, aminek örül, mert így biztosan meg fogja találni az ellenséget. Mert itt már nem bolond perdaiakról van szó, valami alapácsféleség, vagy ahhoz hasonló dolog egyetlen komoly ütéssel bezúzta a néhai tanítvány koponyáját. tehát az érzékei most sem csalták meg, hála Shiennelnek, aki az adott ajándékot most sem vette el tőle, ahogy már évtizedek óta nem teszi. Akkor még biztosan nem tett olyat, hogy az istenek megharagudjanak rá. - Zárják le a kijáratot, ha vannak harcosai, hívja ide őket, ugyanis többen vannak - szögezi le egyértelműen. - Enna, ha kell menekülj - azt ugyan nem tudná megmondani, hogy mikor kell ezt a lánynak megtennie, mert a veszély még nem ismert. Felkészül, hogy hamarosan megnézi magának az oszlopot, ahonnan jött a zaj, de ekkor megjelenik egy ismeretlen férfi, aki Tamiss névre hallgat. A gyógyító próbál józan ésszel gondolkodni és arra kéri, hogy tegye le a kezéből a vérrel átitatott kalapácsot, Vharan viszont tudja, hogy ez nem fog bekövetkezni. Felkészül a támadásra, de a flrfi sebessége a kinézetéhez képest meglepi. Kalapács csattan a mellkasán, véres és fájdalmas nyomot hagyva cserzett bőrén, ami le is dönti a remetét. Mivel sok évtizedes tapasztalata azonnal arra ösztökéli, hogy cselekedjen, oldalra gurul, és amint lehet megpróbál felállni. Ha kell kissé összébbhúzza a lándzsáját, hogy ne akadályozza a műveletben. Ő nem fog beszélgetni, első körben megpróbál védekezni majd, hogy kiismerje ellenfele határait. Amennyiben túl sok esélye nincs a túlélésre halálos támadásba kezd, ellenben, ha vannak lehetőségei, megpróbálja ártalmatlanná tenni a támadó kóbort. És nem feledkezik meg arról sem, hogy a férfi nem egyedül van, így próbál figyelni arra is, hogy ne lephessék meg még egyszer.
Szóval mindig tudtam, hogy lehet rosszabb a helyzetem, nem csak most, régebben is, de ez az örökérvényű a mostani szituációra is ugyanúgy érvényes. De amikor két grodrak támad, immár két irányból, egy öntudatlan társsal mellettem, akiért pluszban lehet aggódni, hát na szóval, nem gondoltam, hogy tényleg lehet ennél rosszabb. Max ha besült volna a fegyverem, de a Fury tökéletesen dolgozik a második támadó hullámnál is a kezeim alá. Egy pillanatra érzek örömet, amiért most telibe kaptam és a szélvédőn keresztül nem fog beharapni értem a ragadozó… aztán az örömbe – nem tehetek róla – egy homokszemnyi sajnálat is vegyül, sajnálom, hogy ilyen fájdalmas halált hal általam. Igen hosszú ez a pillanat, mert az öröm és sajnálat mellé hirtelen berobbanó, enyhe fizikai fájdalom is társul, ahogy a másik grodrak felborítja a Nemesist és feltépi a kocsi ajtaját. - Ugh! Mivel már nem voltam bekötve, elvégre már guggolva térdeltem vagy valami olyasmi, most rongybabaként esek az oldalamra a vezető oldali ajtóra. Szerencsére Kai be volt kötve, azt elkerültem, hogy még ő is rám essen. De se a felsistergő rádióra figyelni, se feltápászkodni nincs időm, mert váratlanul már nem is a földön vagyok, hanem szállok az égben. Hogy a kocsiból való kirántás közben mibe ütődtem bele vagy mibe nem, nem volt időm felfogni. Most se sokat gondolkodok, mert akkor elkezdenék mellé érezni is, onnan pedig egyenes út vezetne, hogy a pániktól cselekvésképtelenné váljak. Helyette próbálom valamelyik fegyveremet elérni, szerencsére mindkét Styx és a késem is nálam van, ha minden másom a kocsiban maradt is. De mire be tudnám lőni, hogy merre van a fel és le, melyik testrészem épp hogyan van, addigra éles, magashangú fütyülést hallok, majd zuhanni kezdek. Hát lehet ennél rosszabb? Végülis nem panaszkodhatok, mert a sikításommal kísért szabadesésem nem tart sokáig, vagyis túlélhetem a földet érést. Erre első bizonyíték megintcsak a fájdalom, ami most erősebb, mint amit az előbbi kis esésemkor éreztem, de csodák csodájára szerintem nem tört csontom. - UHH! Fogalmam sincs, hogy hogyan landoltam, pontosabban, kin. Levegőért kapkodok, mert az esés után minden levegő kipréselődött a tüdőmből. Emellett a homokot is igyekszek kiseperni mielőbb a szememből, hogy végre teljesen felmérhessem kik közé pottyantam. A fejemnek szegeződő pisztoly csöve igen egyértelműen megadja erre a talányra a választ. Hát, rosszabb lett. Habár még mindig nem fogom fel teljesen, sem az elmúlt pár percet, hogy mit éltem túl, sem azt, hogy most ugyanúgy veszélyben forog az életem. Igen, a fegyvercső ellenére se, talán csak azért, mert úgy tűnik van higgadtan gondolkodó a repülő utasai között, aki nem akar azonnal lelőni. Azért nem bízom el magam, az a féloldalas vigyor a férfitól nem sok jót ígér. Próbálom palástolni félelmemet és lezserül válaszolni legalább a direkt kérdésre, enyhén remegő hangom betudható szerintem iménti zuhanásom és sikításom utóhatásának. - A drágalátos repülőjükkel elütöttek egy csapat békésen vonulgató grodrakot, gratulálok! Mivel két Styx fityeg az oldalamon, nem kérdezek rá, hogyan jött rá, hogy ellenálló vagyok. Vagy tisztában van vele, hogy csak egy ellenálló él túl egy grodrakkal való repülést és még nem is vették észre fegyvereimet. Mert még nem vették el tőlem. Nyugodt mozdulatokkal próbálok összeesett-fekvő-szerencsétlen pozíciómból felülni, onnan már csak féltérdre kell feltornáznom magam és a hívogatóan közel lévő lányt talán afféle pajzsként tudnám használni. Nem szívesen ejteném túszul, de növelné az esélyeimet a túlélésre, bár a hideg is kiráz erre a tervre, még egy vulkanikus területen is.
Tekintve, hogy mindkét kezem megégett és rohadtul fájnak, úgy állok meg, idióta kéztartással végre a szabad levegőn, amikor sikerül kijutni, mint egy pitiző pincsi. Különösebben, nem is izgat a dolog, hogy elindult a felvétel a taktikai szemüvegemen. Elég sok zűrös szarság történt rövid időn belül ahhoz, hogy elég szerencsésnek érezzem magam, addig, amíg Taylor fel nem teszi a kérdését, hogy mi a meglátásom azzal kapcsolatban, hogy a grodrakok vonulnak.
A tömegesen vonuló állatok irányába nézek és a taktikai szemüvegem zoom funkciójával az állatokra nagyítok. Mondjuk ilyen távolságból, nem fogom tudni megállapítani a nemüket, de mivel a bővítményem a flóra és fauna témában dolgozik a kis "szemüvegemen", ezért némi információt biztos ki tudok nyerni. Ahhoz azonban nem kell különösebb augmentáció a szemüvegembe, hogy megállapítsam, az egyébként magányosan élő állatoktól, szokatlan a rajba verődéses vonulás. Körülnézek, hogy felmérjem a hely növényvilágát, ugyanis a fellelhető növényekből következtetni lehet az itt megélő növényevők méretéből. A növényevők jelenléte pedig mindenevők és ragadozók meglétét feltételezi. Ugyanakkor ez egy rohadt vulkanikus környezet, gyér növényzettel. Taylornak várnia kell egy kicsit a válaszomra, végül némi hümmögés után hozzákezdek.
- Tekintve, hogy a környék növényvilága elég gyatra, elég nehéz felételezni, hogy el tud tartani több oroszlánmadarat is. Mármint a táplálékláncra gondolok, a növényeket ugye növényevők fogyasztják, azokat pedig az Oroszlánmadarak. A vonulásuk két dolgot feltételez. Az egyik, még nem ismert szokása ezeknek az állatoknak és valamiért átvonulnak a terület fölött. Nem hiszem, hogy táplálkozni járnának ide, a Perdai Istenek segglyuka mögé. Ugyanis, ha ez így történne, akkor most felénk fordulnának, hiszen végre feltűnt a zsákmány, ráadásul nagy mennyiségben. Valamilyen geomágneses jelenség vonzhatja őket, ami arra utalhat, hogy itt hamarost rohadt nagy csinnadratta lesz, amit ez a hőerőmű fog szolgáltatni, amit mi vulkánnak hívunk. A Terrán galambok esetében megfigyelhető és igazolható volt a bolygó mágneses terének érzékelése és vulkánkitöréseket megelőzően tömegével vonultak állatok a helyszíntől távol. A másik lehetőség, hogy szaporodási helyük felé tartanak, ez sem bizonyított. - Moorra és a kollégámra pillantok, hogy helyeseljenek vagy szóljanak hozzá az elmélethez. Elvégre nekik is lehet olyasmi meglátásuk, ami igazolhatja vagy cáfolhatja az elméletet. - Egy dolog azonban biztos ... - folytatnám, de gépfegyverropogás, és a közelemben Denisovot az égből teríti le egy ... egy ember?
- Baszd meg, azt a kurva!! - szalad ki számból és reflexszerűen húzom össze magamat, miután legalább egy félmétert ugrottam távolabb a becsapódás helyszínétől, tárgyától és szegény Denisovtól. Elég meglepő, hogy túlélték a becsapódást. Erre azért elég kicsi volt az esély. karjaimat behajlítva, mind a tíz ujjamat az ég felé tartva, hogy véletlenül se érjenek hozzá a törzsemhez, odalépek Denisovhoz. - Baráti jobbot nyújtanék, de nézze el nekem. - mondom, azzal mellé térdelek vagy guggolok és úgy helyezkedek, hogy alkaromba kapaszkodva, segíthessek neki felállni, már ha fel tud. S ha szüksége van kapaszkodóra. Nem vagyok egy kimondottan izomember, de szerencsére a gyakorlatoknak, amit a rehabilitációm óta folyamatosan végzek, nagyon messze vagyok a gyenge kategóriától. Az időközben megállapításra kerülő ellenálló hölgyemény, elég virgonc, még vádaskodó megjegyzésre is telik tőle. - Annyira békésen vonuló, hogy kegyedet fel akarták zabálni. - ugyanakkor többet nem is szólok hozzá, nem fogok leállni vele vitatkozni. Rohadtul nincs itt az ideje. Moor szavaira, közelebb lépek Taylorhoz és úgy szólok, hogy hallja mindenki, aki jelen van a rögtönzött kupaktanácsnál. - Őrizgesse a rossz nyavalya. Ha nem hallotta volna Moor, lőnek és azok rohadtul nem mi voltunk. Ez pedig azt jelenti, hogy a közelben vannak. Taylor hadnagy, én nem vagyok katonai személy, nem értek a lövöldözéshez, de lenne egy javaslatom. Azok a grodrakok azt üzenik, hogy húzzunk el innen a picsába. Ha nem azért, mert errefelé szaporodnak, akkor azért, mert itt záros időn belül olyan tűzijátékot fogunk látni, amit nem biztos, hogy eltudunk mesélni az unokáinknak. - az ellenállóra pillantok, majd a hadnagyra. - A javaslatom az, hogy a szokásostól eltérően, hagyjuk a fenébe az fegyveres konfliktust és a változatosság kedvéért, közös erővel, tűnjünk el innen nagyon gyorsan. Ha lelövöldözzük egymást, azzal szart sem érünk el, legfeljebb annyit, hogy holtan fogunk elhamvadni ne adj isten, megkönnyítjük az Oroszlánmadarak dolgát a felzabálásunkkal. - a zuhanást túlélő ellenállóra pillantok. - S ez az ellenállókra is érvényes, meg lehet próbálni a lelövöldözésünket, de amíg a hullazabálással és roncsfosztogatással vannak elfoglalva, visszatérhetnek az oroszlánmadarak, eszegetni egy kicsit. Tudja, dögszag. Esetleg kitörhet a vulkán és akkor baszhatják, bármit is zsákmányoltak. Kérdezze csak Moor-t, ő a planetológus. Ms. Moor, mennyire lenne szar nekünk, ha kitörne a vulkán?
Elég szókimondó vagyok, de szerintem sokkal jobban járnánk, ha békésen megtudnánk oldani ezt az egészet.
A szét zúzott seb nem sokat mesél nekem, először arra gondolok, hogy talán kővel tették, de hamarosan rá kell jönnöm, hogy ez közel sem így van. Letakarom a testet, megadva neki az utolsó tiszteletet, majd felkelek mellőle. Vharan szavait hallgatva pillantásom aggodalmasan csillan. Többen vannak? Habár mivel félig meddig mögötte, mellette állok, nem biztos, hogy érzékeli, ahogy bólintok. Menekülni fogok, ha kell. Rossz érzés fog el, borzalmas rossz érzés, és ez csak nő, amikor a kis terem nyílásában megjelenik egy Tamissnak hívott férfi. Kendőm takarásában ajkaim döbbenettől nyílnak el, hideg borzongás kúszik végig gerincem mentén, ahogy meglátom a vérben tocsogó fegyvert a kezében. ~ Nagyon remélem, hogy ez nem egy újabb áldozaté... ~ a gondolat összefacsarja a szívemet. Élesen szívom be a levegőt, ahogy Tamisst felszólítják a fegyver letételére, de a szeme csak Vharant figyeli. Olyan hirtelen mozdul, hogy riadtan rezzenek össze. Fülemet megtölti a fegyver csattanása, ahogy a Remete mellkasával találkozik. Azonnal arrébb megyek, helyet adva nekik, és Dhimik karját megragadva szintén elkezdem biztonságos távolságba húzni, a terem boltívéig. Vharan egyértelműen segítséget kért, ami azt jelenti, hogy szólni kell a harcosoknak. Elengedem elmém gyeplőjét, és habár nem számítok arra, hogy bárki is meghallja a telepatikus meghívást elmém házába, még is reménykedek, hogy valaki talán birtokolhatja ezen képességet oda kint, és elég közel is van ahhoz, hogy meghalljon. ~ Hall engem valaki?~ teszem fel a kérdést az éterbe, míg a gyógyítót magam mellett tartom a folyosón. Vharannak is egyszerűbb, ha nem kell miattunk aggódnia, bár viola szemeim fürkészik a barlangot, hiszen pont ő mondta, hogy többen vannak, és ha menekülni kell, akkor menekülni kell.
Or being hated, don’t give way to hating, And yet don’t look too good, nor talk too wise:
Az oroszlánmadár nem hátrál meg, így amikor következőleg felénk fordtja a fejét, meghúzom a ravaszt. Az MK nem hagy cserében, azonban az események nem a jó irányba indulnak meg. A folyamatos találatok okozta fájdalom nem teríti le a bestiát, viszont mozgásra kényszeríti, ő pedig Reidet ítéli kevésbé veszélyesnek, és utána veti magát. Amíg a roncs engedi, követem a mozgását az MK-val, azonban megállítani nem tudom a sorozattal sem. Rögtön mozdulok, fürgén mászok ki a terepjáró roncsából, és már a dög nyomában is vagyok. Ahogy a társamnak ugrik, oldalról újra tüzet nyitok rá, és a grodrak végre kifekszik. Gyorsan körbepásztázom a terepet, hogy felmérjem, számíthatok-e újabb támadásra, és a fegyvert készenlétben tartva futólépésben közelítem meg Reidet; menet közben felkapva a hátizsáko(ka)t - Hol és mennyire sérültél meg? Ellenőrzöm, amennyire itt helyben ez lehetséges, majd felsegítem, ha hajlandó rám támaszkodni. Jelenleg mást nem tehetünk, beszállunk a mellénk gördülő, utolsó üzemképes Nemesisbe. - Kösz a fuvart… Egyelőre nem tudom folytatni, Josie helyzete meglehetősen szorongatottnak tűnik az alapján, amit Alectől hallunk. - A büdös francba… Nem hiszem, hogy van időnk a fegyveres konfliktusra, és túlerőben is vannak…. Mi a terv? Alecet kérdezem, mivel többféleképpen is lehet próbálkozni Josie kiszabadításával, és praktikus lenne, ha mind ugyanazt a taktikát választanánk. Arra, hogy kit kell kímélni a sikló fedélzetén érkezettek közül, egyelőre nem felelek, mert valószínűleg nem lenne népszerű az álláspontom. A következő kérdés belém fojt egy igencsak cifra káromkodást, miközben lazítok annyit Reid páncélján, hogy meg tudjam nézni alatta, mekkora a kár – nyilván csak akkor, ha nem ellenkezik. - Én jól vagyok, Reid megsérült. Nem súlyos, de nem teljesértékű, ha harcolnunk kell. Az elsősegélyfelszerelésből előkészítek egy fájdalomcsillapító injekciót, ezzel legalább ideiglenesen javíthatunk egy kicsit a társam helyzetén, ha nem utasítja vissza. Míg ezzel foglalkozom is figyelek Alecre és Aine-re, mert aggasztóan közeledik a siklóroncs mellett összegyűlt társaság, akik aligha fognak nekünk örülni…
Ebben a valóságos akciófilmben, amit most élek át Alec oldalán, az távol áll a nyugodt és csendes labormunkától. Nem bánom én, hiszen kaptam annó rendes kiképzést. Mondjuk igen, tán ezt a kocsit nem úgy vezetem, mint egy férfi ezt ténylegesen aláírom. De térjünk vissza ahhoz, hogy én kimondtam egy dolgot a társamnak, aki ezután meglepő módon visszaválaszolt! Az egészben az a vicc, hogy én komolyan gondoltam, míg Henry felül úgy érzékeltem, hogy annyira nem annak gondolja. Kénytelen vagyok visszaszólni neki. - Akkor én leszek felül te meg alul! - körülbelül ennyit mondok, mert a terep miatt nagyon oda kell figyelnem. Nem szeretnék felfordulni a kocsival, vagy nagy kátyúba keveredni. Arra haladok természetesen, amerre Alec mondja. Nem csinálok magánakciót, az túlságosan megosztaná a figyelmem. Ez történetesen nem vonatkozik a beszédre, hiszen vezetés közben simán lehet dumálni. Annyit hallok odafentről, hogy Kai! - Elég fura tud lenni! - szólok fel odafentre, s talán a legjobb definició rá. Ettől természetesen nem hagynám meghalni, vagy túlságosan megsérülni. Csak pár pillanat erejére látom, hogy a Grodrak felemelte Josie-t, az édes szőke barátnőmet. Lelőném saját kezüleg, azonban nem kell noszogatnom Alec-et. Megállok ezen a szar talajon, ott Reid-éknél, hogy beszállhassanak. Szívem lenne kiszállni és segíteni a mozgásukat, de parancsot nem kaptam rá. Helyzetjelentést kapok, hogy mi van a barátnőmmel és természetesen örülök neki. Annak nem, hogy fegyveresek vannak. Automatikusan szedem elő a maszkom, hogy gyorsan elrejtsem vele valódi kilétem. Másik dolog amit fontosnak tartok, hogy felkapjam magamra a golyóálló mellényt, s kezem közelébe tegyem a fegyverem. - Kiszabadítjuk őt! - ha sikerült Reidéknek beszállni az autóba, akkor megkezdem Alec következő utasítását. Megindulok a siklóroncs felé, ahol fegyveresek vannak. De ott már nem tudok egyetérteni, hogy miért emel ki a tömegből egy alacsony fekete hajú nőt? Alec kicsodája? Történetesen nem hagy engem nyugodni a tény, s elég merészen rákérdezek. - S miért kellene kímélnünk? Kicsodád, hogy Josie mellett áll fontosságban? - haladunk, én vezetek! Most már történetesen 3-an élvezhetik a vezetési stílusom. De úgy gondolom, hogy nem mindenki örülhet ennek a ténynek a sérülése miatt. Én különben magamban azon vigyorgok, hogy ez a maszk egy picit megváltoztatja a hangszínem. - Hát most vagy belerongyolok a fegyveresekbe, de az őrültség lenne. Sokkal inkább néznünk kellene egy fedezékkel teli helyet, ahonnan kellemesen ki tudjuk őket iktatni. Az utolsó Nemesis-t nem hagynám, hogy járásképtelenné váljon, mert hosszú az út hazáig. - osztom meg a saját véleményem a helyzettel kapcsolatosan. S felmerül bennem egy másik kérdés. - Minden bizonnyal ők szintén próbálkoztak egy segítségkéréssel, vajon mennyi időnk lehet arra, míg megérkezik az erősítésük? - hangosan gondolkozok, úgy hogy bárki más hozzápakolhatja a meglátásait és ötletmorzsáit.
'I am not against anything, not even infinity. I just don’t want to be made to watch.'
A grodrak nevű borzalomnak egy MK tár is kevés, hogy ott helyben megölje. Sokadjára gondolok bele, mekkora balszerencse, hogy ennek a bolygónak szinte minden őshonos állata mitológiai szörnyetegként magasodik fölénk, emberek fölé, de sok időm nincs a gondolkodásra, mert a lény nemcsak meghátrál Roscoe elől, hanem új célszemély után is néz, abból pedig igen szűk a választék.
Immár kiértem a sötét, vérmérgezéses színekben égő szabad ég alá: nincs többé semmi, ami elválasztana a támadótól, s csak a szerencsének köszönhetem, hogy mikor szemvillanás alatt elér engem, eszébe sem jut nekicsapni a Nemesis végzetesen megnyomorított roncsának. Kukafedél méretű mancsával könnyedén söpör félre, s ha volna szikla, fa vagy bármi egyéb, ami a röppályámat keresztezi, alighanem csak a másvilágon érnék földet. A terep azonban tiszta és sík, egyszerűen ráesek a saját vállamra - ez fáj -, a lendület pedig visz tovább, megforgat néhányszor a saját tengelyem körül, s amíg tart, nem tudok semmi másra figyelni, csak az ég és a föld émelyítő kergetőzésére. Végre-valahára elhemperedek. A TW-t már korábban elengedtem, nehogy összetörjem vele magam, a szíjat azonban balszerencsémre még előtte átvetettem magamon, amúgy reflexből. Így történhetett, hogy mégse menekültem meg az ütéseitől, s most úgy érzem magam, mint akit becsületesen elpáholtak egy darab vascsővel. Zihálok és ez a zihálás fáj. Fenemód fáj. Bordaközi izmaim jobb oldalt lángban égnek, én pedig nem akarok plusz terhet róni rájuk azzal, hogy a káromkodáshoz külön levegőt vegyek, így a feltoluló szitkokat egyelőre későbbre halasztom. Legalábbis fennhangon. Egyébként: a faszba. Végigseprek a jobb karomon, biztosan itt szorult alá a fegyver, mert pont a bordáim mellett az is fáj. Hanem azért mozog. Szerencsém, hogy nem tört el. Ekkor érkezik meg futólépésben Roscoe, aki időközben megadhatta a kegyelemdöfést a sárkányféle ragadozónak, mert az kiterítve hever odaát. Föltekintek a társamra, kajla mosollyal, hogy minél hamarabb rájöjjön: egyelőre vele maradok az élők sorában. - A jobb oldalam meg a jobb karom, fent. Talán eltört valami idebenn... talán nem. Egyelőre nem jön vér a tüdőmből, a többit meglátjuk. Táguljunk innen. Te megvagy? Nagy baja nem lehet, de ki tudja. Roscoe hajlamos semmibe venni a sérüléseit, olyankor is, amikor bölcsebb volna lazábbra vennie a tempót. Hagyom, hogy fölsegítsen, s Alecék is megérkeznek, így végszóra mindketten beugrunk a járműbe. Nem mintha hosszú életet jósolnék neki. Szarok ezek mind, lökhárítótól lökhárítóig.
- Túlélem, ha nem kell ma már több bútort emelgetni - szusszanom, a gesztus erőszakosságából ítélve fájdalmak közt, de eszem ágában sincs panaszkodással az időt múlatni. Egyébként is, a baj már megvan. Ami jön, azt bírni kell. Minden más várhat. A bajkeverő TW-t némi indulattal vágom le lábhoz, na nem messzire, éppen csak a csizmáim közé. Segítek Roscoe-nak meglazítani a gyorszár szorítókapcsait a mellvérten, hogy az alatta felgyűrt szövet mögött szemügyre vehesse az oldalamat. Jobban hozzám fér, mintha egyedül kéne rájönnöm, mi történt. Engedem, hogy döntsön az elsősegélyről is. Most még ráérünk. Ki tudja, mennyi pihenő jut, mielőtt a nyakunkba ömlik minden más. - Na ne. Még válogassunk köztük? - mordulok föl Alec hallatán, leginkább csak úgy magamnak, mert az erőviszonyok anélkül is aggasztóak, hogy sorrendet állítanánk fel a dominiumiak között. Felőlem keresztülhajthatnánk rajtuk mindenestül is, amíg Josephine élve megússza. Hanem a jármű hátuljából nem sok beleszólásom van: leginkább a fülemet hegyezem, hogy kiderítsem, hogy is akarunk kimászni ebből a serpenyőből anélkül, hogy a tűzben kötnénk ki.
A sikló meggyújtotta, Raven eloltotta, Denisov észhez térítette, a Tűzvölgy meg mind megette. Pontosabban ez az utolsó, rendkívül borús kép csak abban az esetben következik be, ha Berger őrmester nem kap mihamarabb lábra. Úgy gondolom rajtam semmi sem múlik ezzel kapcsolatban, mert amilyen gyorsan csak tudom kihozom a fickót siklóroncsból, ahogyan öntörvényű társamat is még éppen az előtt sikerül kirángatnia valakinek odabentről, hogy megtelne a tüdeje a sűrű, ki tudja milyen mérgező vegyületekkel telített fojtó füsttel. A gondjaimra bízott katonát odakint leültetem a felforrósodott talajra, hátát a géptestnek támasztom és eszébe juttatom, hogy mit tanítottak az alapkiképzésen a légzést és a lenyugvást illetően. Az egyedi, Ms. Software-féle mérsékelten obszcén hangzással megihletett, bokán rúgással koronázott intermezzot is van szerencsém látni, amire csak szótlanul megrázom a fejemet, majd a magasba pillantok, ahol nagytestű ragadozókat fedezek fel csapatostól vonulni. Amíg nem támadnak, vagy zuhannak ránk, nem igazán érdekelnek, bár egyértelmű, hogy nyomós oka van annak ténynek, hogy mindent maguk mögött hagyva, sebes szárcsapásokkal távolodnak a megállás nélkül pöfögő nem is oly messze lévő vulkántól. - Igen, Uram! - mivel egyelőre az az észszerű és elsődleges, hogy megtartsuk a csapategységet és rendezzük a sorainkat legalább addig, amíg fel nem vesszük a kapcsolatot a Dominiummal, teljesítem a parancsot és már indulok is a kupacba dobált fegyverek irányába, hogy kiosszam őket. Ránézésre, darabszám szerint minden érdeklődőnek jut karabély, melyek csak arra várnak, hogy csőre rántsák őket, a tár bennük, éppen csak kicsit odébb vannak a gazdáiktól. A közelben felharsanó fegyverropogásra felfigyelek, ezért megszaporázom lépteimet, ám mielőtt magamhoz vehetném az elsőt, hirtelen a homokban találom magamat. "Hála" a "Jenkins-családi műveknek" nem érzek semmiféle fizikai fájdalmat, ezért csak meglepődök az ellentmondást nem tűrő letaglózáson, ami annak rendje és módja szerint beleprésel a porózus talajba. Először arra gondolok, hogy valami nagy és nehéz alkatrész szakad le és dőlt rám az Xplorerről, de elég oldalra mozdítanom a fejemet, hogy ez maximálisan megcáfolódjon. A valami helyett sokkal jobban illeszkedik a képbe a valaki, első blikkre a kinézetéből és a ruházatából pedig arra következtetek, hogy az ellenállás jeles tagja lehet, akinek zuhanását ily szépen letompítottam a hátammal. - Szívesen... - vetem oda félvállról a nem túl barátkozós nőnek, majd felnyomom magamat a földről és a feltápászkodáshoz elfogadom a Oliver segítő jobbját. - Kösz doki, azt hiszem megvagyok. - mivel fel tudtam állni, a lábam nem tört el, a kezeimet akadályoztatás nélkül tudom mozgatni, talán itt sincs nagy baj, a fejem a helyén, tartja a nyakam, egyszóval nagy bajom talán nincs. Igaz, a bordáim állapotáról nem tudok nyilatkozni, de részletkérdés, ha gond van, az rövid úton ki fog derülni. - Első sorban magára vigyázzon Moor Polgár! - ha már minden tekintetben akaratomon kívül lettem bevonva a slamasztikába, néven nevezve leginkább abba, melybe Raven olyan fejest ugrott, amilyet szinte kizárólag csak én szoktam, muszáj játszani a szerepünket, vagy mindketten kapunk egy-egy golyót Taylortól. - Az ellenálló söpredéknek meg kell tanulnia, hogy hol van a helye. - mondatom végére, Raven mellé érek és peckes állásából egy könnyed mozdulattal lököm odébb a vezetőnk szeme elől, hogy ezáltal most már én kerüljek Josephine és a fegyver közé. Az összhatás kedvéért jobbommal előkapom a szolgálati fegyveremet, míg balommal Josie száját két oldalról ragadom meg, hogy utána egy hanyag mozdulattal lökjem meg őt is kissé. - A hadnagy úr kérdezett valamit az előbb, jobb, ha igyekszik a helytálló válasszal... - mogorva képem és összevont szemöldökömből szegény lány nem sejtheti, hogy az én keménykedésemmel sokkal jobban jár, mintha ez a szadista Taylor büntetné meg az előbbi szemtelen válaszáért a maga sajátságos módszerei egyikével.
Tamiss, a látottak alapján már csak nevében kötődik ahhoz a mindig jó kedélyű és segítőkész fiatal férfihez, akit a gyógyító és Xylira is egyaránt, kisgyermek kora óta ismertek. A szemmel látható változás tényébe beletörődni csak nehezen képes Dhimiket, Enna határozott karhúzása rántja vissza a valóságba, amivel talán tudatosul elméjében, hogy szavakkal itt bizony semmit sem fog elérni. A pöröly eléri a remete testét, ami után a támadó nem tölti tétlenkedéssel az idejét, egy szemvillanás alatt fogást vált a kezében lévő, jelen pillanatban fegyverként forgatott eszközön és a magasba emelve azt, kész lesújtani a földre zuhant harcosra. Terve azonban nem jár sikerrel, mert Vharan oldalirányba gurul, ő pedig a hatalmas lendület miatt képtelen megfelelően lekövetni a mozgását, így a kalapács fémfeje a durva sziklapadlózaton szikrát hányva csattan jókorát. Mivel nem érkezik ellencsapás a jelenlévők részéről, ezért újból magához ragadja a támadás jogát és hasonlóan az előző offenzívájához most is a totális támadást részesíti előnyben. Szinte lemásolja az előbbi megmozdulását nem foglalkozva azzal, hogy könnyen kiismerhetővé válhat ezáltal.
Gurítás tíz oldalú kockával Vharan részére:
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-6: A harcos mindig figyel, és okul. A remete sincs ezzel másként, okos húzás kiismerni az ellenfél trükkjeit a csata során, főleg a mostani helyzetben tűnik kiváló elgondolásnak, hiszen a repertoár nem mozog valami széles skálán: színtiszta erőből és egy rendkívül nehezen kezelhető gyorsaságból áll ugyanarra a mozzanatra felfűzve. Gépies mozdulatsor, mely elől másodjára már könnyedén ki tud lépni, immáron olvassa mi is fog történni és csakis rajta múlik, hogy kivégzi-e az elhibázott ütése után az életükre törőt, vagy csak semlegesíti egy időre.
7-9: Az előtörő őserő a mellé párosított gyorsasággal igazán letaglózó hatással bír, mely elől most sem tud időben kitérni. Hiába minden igyekezete, nem elég fürge ahhoz, hogy teljességgel ki tudjon térni a végzetes portyára indított pöröly útjából, így a fém a bal felkarját éri, mely felől apró reccsenés hallatszik, a végtagból pedig kiszalad az erő. Vharan egyetlen szerencséje a szerencsétlenségben, hogy oldalra mozgott, Tamiss viszont túlságosan is kitámadott ahhoz, hogy folytassa, amit elkezdett. A kalapács nehéz, a lendület tovább viszi védtelenül hagyott testét...
- Erre! - Xylira miután látja, hogy a remete fel tud állni az ütést követően, elkapja Enna karját és az egyetlen ismert irányába próbálja vezetni, hogy mielőbb elhagyják a helyet és segítséget tudjanak kérni. Néhány lépés után hirtelen megtorpan, mert a bejáratnál két Tamisshoz hasonló zavart ábrázatú városlakó bukkan fel. Mindketten már hosszú napok óta az ispotályban szorultak ápolásra, már-már le is mondva róluk. - Dhimik, kérlek nyisd meg a lejárót a szentélybe! - az eddig hangjában kedves dallammal szóló nő szavai megkeményednek, melyre a mellette álló őszülő halántékú gyógyító is felfigyel. - Ahogy kívánja, Dana. - a tiszteletet még ezekben a vészes pillanatokban is maximálisan megtartó férfi egy apró biccentés után, kérdés, felvetés és minden egyéb fenntartás nélkül már cselekszik is, hogy eleget tegyen a papnő parancsának. Pár másodperccel később az eddig egyetlen helyiségűnek hitt szikla-ispotály felfedi rejtegetett vájatát, melynek sötét mélyére egy lépcsősor vezet le. - Nem késlekedhetünk, Enna! Jöjjön, mielőtt még a mostanitól is nagyobb bajba kerülünk! - miután a közeli tartóból kihúzza a lángoló fáklyát, sebes léptekkel indul meg a frissen nyílt lejárat irányába, nem foglalkozva a két árnyként álldogáló személlyel a bejáratnál. ~Igen, hallak téged~ talán meglepő, de az éterből megérkezik az a válasz, melyben a kérdező reménykedett. ~Az Ispotály előtt várunk titeket~ Úgy fest a leselkedők egy részét kíváncsivá tette az idegen látogatók érkezése és egészen a fenti tisztásig követték őket, abban bízva, hogy hamarosan megtudják majd, vajon ők sikerrel járnak-e a gyógyítást illetően.
"Találkozzunk a Tűzvölgyben!"
Akár egy múltbéli képeslap hívószavára, úgy futnak össze a szálak a lezuhant Xplorer mellett, ahol bebizonyosodik, hogy még a világ vége szomszédságában elterülő Tűzvölgy sem lehet elég nagy és kihalt ahhoz, hogy az ehhez fogható kínos találkozások elkerülhetőek legyenek. - Uram, továbbra sincs kapcsolatunk a dominiumi irányítással. A szoftveres diagnosztika alapján az Xplorer vészjeladói kifogástalanul működnek, az alapján bemérhetik a sikló pozícióját, de attól tartok a légköri zavarok miatt nehézkes lesz a kutatócsoport munkája... ha egyáltalán küldenek értünk ilyen időjárási körülmények között bárkit is. - jelent a PDA-t kezelő két pilóta közül Zimori zászlós, akit mondata befejeztével a társa, Vazquez vált fel. - Furcsa, de a jelenlegi helyzetünktől nagyjából öt kilométerre északkeleti irányban, a sziklás oldalon a legfrissebb felszíni rétegelemző programunk lakott terület nyomait jelzi. - dobja be a közösbe a kimentett fegyverek és felszerelések közelében álldogáló férfi, mire a nagydarab Malcolm ragadja magához a szót. - Hmm... ha nem régiben ezt az egyik elemzőholdunk renderelte, akkor talán végre megtaláltuk Nimiiré-t... - kijelentése után vállat von, de továbbvinni már nem tudja a gondolatmenetét, mert az eddig az eget pásztázó, Grodrak vonulást figyelő Castex vág közbe. - Ami nem létezik, azt nem lehet megtalálni, Malcolm őrmester... nem mondja, hogy maga elhiszi ezt a mende-mondát az elveszett perdai városról, ahol hosszú évszázadok óta egy mágikus erővel bíró tárgyat őriznek... Cöhh... - a fegyvere távcsövén át kémlelő fickó végül társára sandít, de a komoly arckifejezésére majdnem elröhögi magát. - Azt hittem maga mögött hagyta már a mesevilágot. - borostás fizimiskájával a másik képébe vigyorog, majd hitetlenkedve rázza meg a fejét és a parancsszó elhangzása után már indul is, hogy begyűjtse Ravent a siklóból, mielőtt merő véletlenségből a nagy kutakodás közben megfullasztaná magát odabent. - ...szerintem is létezik... - véli Zimori is, miután a más véleményen lévő kollégája lelép a színről - én úgy tudom, hogy nem, vagy nem csak a szó "hókuszpókusz" értelmében mágikus, hanem fizikailag is... nem is tudom, értékes… Igen, talán így némiképp pontosabb. - vakarja meg állát mielőtt a közelből érkező lövések eldördülnének.
- Szavaiban csak megerősíteni tudom a professzort, hadnagy. - mivel az etológus-segéd, Vettriano a doki közelében ácsorog, figyelve minden megszólalására nem nehéz észrevennie, amikor jelet kap a felszólalásra. - Meglátásunk szerint a Tűzvölgyi zóna látványát terjedelmes méretével elfoglaló központi vulkán nem csupán egyetlen működő és mostanában túlon-túl is aktív, köznapi nyelven szólva tűzhányó, hanem egy egész völgyet lefedő vulkánrendszer, mely a perdai kéregmozg... - itt be kell hogy fejezze az okfejtést, mert eldördülnek a lövések...
- Denisov közlegény, adja a fegyvereket... - a pilóta alig hogy kimondja sürgető szavait, Nikolai nyakában landol a mai nap egy másik érdekessége is, méghozzá Josephine személyében. - Uhh, hall engem? Jól van? - lép mellé a fiatalabb pilóta, hogy megnézze mi történt vele egy ilyesfajta becsapódás után. - Fegyverezzék le azonnal és kutassák át a ruháit! - a hirtelen bekövetkezett becsapódás okán Vazquez is megjelenik és már osztja is a parancsot a közelben lévőknek, mielőtt a nem mindennapi belépője után kótyagos fejjel megérkezett ellenálló egy keresetlen lövöldözésben törne ki. A ruházatból, a fegyverekből és pusztán a tényből, hogy ezen a kietlen vidéken más nincsen jelen a Dominiumról, vagy a Perda-holdon szolgálatot teljesítő alakulatok közül, valamint az embereket a perdaiaktól megkülönböztető külső, árulkodó jegyekből kiindulva, kizárásos alapon csak ellenállók jöhetnek számításba. Mindezekből egyenesen következik, hogy Josie nagyjából akkorra válik fegyvertelenné, mire Taylor leguggol hozzá. Szóval szinte azonnal. - Dr. Mann, nagyra értékelem a munkáját - hanglejtéséből nagyjából pontosan az ellenkezőjére következtethet az etológus - de a kialakult helyzetre való tekintettel ön és a segédje is pontosan kövessék az utasításaimat. - rá sem pillantva a férfira int a két legtávolabb álló emberének, hogy figyeljenek. - Ellenálló társaságunk érkezik, feltehetően nem teadélutánt szeretnének megülni velünk, hanem a kis társukért jönnek, szóval szerezzék be a fegyvereiket mielőbb, de csak a parancsomra tüzelhetnek. Ha a madárkánk nem fog dalolni magától, kénytelenek leszünk tőlük megkérdezni, hogy mégis mi folyik itt. - amikor Taylor beszél csönd van, pontosabban az lenne, ha Raven nem ragadná magához a szót és lépne be kéretlenül a hadnagy aurájába. - Malcolm őrmester, kaparja össze végre Bergert, majd kerülje meg az Xplorert, maga lesz az egyik oldal védünk, Vazquez zászlós, maga a sikló tetején fogjon pozíciót, hogy fentről is legyen rálátásunk az érkezőkre. Castex őrmester maga a civilekre figyeljen, Zimori, maga le se vegye a célgömbjét az ellenállóról. - miközben a planetológus megállás nélkül egy fejjel alacsonyabbról szövegel, Taylor kiosztja a parancsokat. - Inkább magára vigyázzon Moor... Tudtommal maga planetológus, foglalkozzon inkább a köveivel ahelyett, hogy folyamatosan láb alatt van. A védelméért én felelek, a többit meg bízza ránk. És most hagyja, hogy végezzük a munkánkat. - pillant megvetően a nőre, miután Denisov némiképp odébb tessékelte az orra elől. - Közlegény! - szólítja meg a fegyvere és az ellenálló közé keveredett katonát - elég lesz! Azt hiszem érti, hogy mivel jár, ha továbbra sem nyitja ki a száját. - oldalra billenti a fejét és reméli, hogy immáron megnyugodott mindenki ahhoz, hogy értelmes beszélgetést lehessen folytatni. - Denisov Közlegény, tegyen szájkosarat a barátnőjére, mielőtt baja esne - méri végig a nagyszájú polgárt még egyszer - és most vezesse ide az ellenállót, majd csatlakozzanak Castex őrmester és a civilek mellé. - szigorú pillantással követi a kettős távozását, majd, ha mindez megtörténik, maga nyúl Josephine karja után. - Ha nem öngyilkos típus, azt ajánlom, ne ficánkoljon! - nem biztos, hogy megéri kekeckedni, vagy a hőst játszani, mert Taylor nem az a fajta ember, aki ne tartaná be a szavát, főleg, ha fenyegetésről van szó. - Hadnagy! - kiált le Vazquez a megborult gépmadár tetejéről, ahonnan a kilátás nem valami szívderítő élmény, a felborított roncsokkal, a szerteszét szóródott törmelékkel és Oroszlánmadár tetemekkel. - Nem tudom mi történt pontosan a landolásunkkor, de elég nagy pusztítást végeztünk. - többre azonban nem jut idő, mert a járgány megérkezik.
Amennyiben Aine nem hajt a tömegbe, az őket célkeresztben tartó katonák sem fognak rájuk tüzelni. Igaz, ez nem épp a legkényelmesebb pozíció a beszélgetéshez, főleg nem Josie szemszögéből, de mindenekelőtt tisztán kell látni ebben a különös helyzetben, mielőtt szóba kerülhetne egy esetleges szabadon engedés lehetősége. - A nevem Jonathan Taylor, hadnagy és azt hiszem közös érdekünk a túlélés reményében, hogy a lehető leggyorsabban fedezéket találjunk. - nehezére esik, de az összes előítéletét és patriotizmusát félre teszi a következőkben, hogy megmenthesse emberei életét. - Nekünk rendelkezésünkre áll egy térkép, hogy hol tudnánk meghúzni magunkat a közelgő kitörés esetére, maguknak pedig van mozgásképes járművük ahhoz, hogy mindannyian megússzuk ezt az egészet és majd máskor, más időben folytassuk a fennálló nézeteltéréseinket. Ebből akár egy win-win helyzet is kialakulhat, nem gondolják? - teszi fel a kérdést erős megfontolásra.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Nem számított, nem számíthatott erre a hihetetlen sebességre, amivel lecsaptak rá. Hiába volt felkészült, hiába tudta, hogy nagyjából mit fog cselekedni a másik – a fiatal férfi fegyvere sok támadási módot nem tesz lehetővé – kevés volt hozzá több évtizedes tapasztalata. Ellenfele hihetetlen, testfelépítésétől nagyon eltérő fizikummal rendelkezett és meglepte őt, az első csatát ő nyerte. De mint az tudjuk, a háború és a harc művészete sem egy csapáson múlik legtöbbször, Vharan ellen pedig eddig soha, ahogy most sem jött el még az az idő. Ledöntik hát a lábáról, de azonnal elgurul és ösztönei ismét nem hagyták cserben. A kalapács nagyot csattanva emlékezteti a tényre, hogy ha ott maradt volna… ott maradt volna örökre. Már talpon áll, harcosként figyel és tanul, na meg tér ki. Nem kell sokat gondolkodnia, hogy mit tegyen: a következő csapás előtt hirtelen mozdulva lép egyet el az ellenfele mellett és egy finom csuklómozdulattal harmadára húzza össze a lándzsáját. A férfi a mozdulatába beragadva már nem tudhat reagálni rá, ő pedig egy nagyon hirtelen és pontos mozdulattal megpróbálja a lándzsa végi gombbal tarkón vágni a támadóját. Utána körülnéz, és keres valamit, amivel meg tudja kötözni a férfit úgy, hogy abból maximum csak erratorok szedhetik ki. Már, ha kirágják előle. Közben pedig Ennát keresi szemeivel, és hallja, ahogy furcsa robaj kél az átjáró megnyitásakor. ~ Erről persze elfelejtettek szólni. ~ Mérgelődik magában, de nem ítélkezik a titkolózás felől. Mindenkinek vannak fontos titkai, neki nem kellett róla tudni. Már csak abban reménykedik, hogy lent, nem ilyenek várják őket. Elindul az újonnan felfedett szentély bejárat irányába és felméri a helyzetet, hogy hány ellenség lehet még idebent.
- Valóban nincs. - Értek egyet a már autóba szállt Roscoe meglátásával. Se időnk, se esélyünk sok, nagyjából a terveink száma is ehhez igazodik, már ha számba veszem, ami a fejemben van. - Kétféle is, azon múlik, kell-e lőni vagy sem. - Remélhetőleg nem kell, mondjuk úgy még kisebb az esély, hogy Josie-t visszaadják, de nem mehetünk el úgy szerintem, hogy ne próbáltuk meg. Elvégre, még nem robbant a seggünkbe egy vulkán sem, nem potyog láva a fejünkre, szóval tökre ráérünk egy kis kitérőre, nem? Közben mosolyba rándul a szám Reid válaszára, mely lazább, mint Roscoé, s gyanítom az utóbbi áll közelebb az igazsághoz, ha a sérülés súlyosságát nézzük. - A siklóroncs nekik jobb fedezék, mint amit mi találhatunk a környéken. És pont azért, mert nem akarunk gyalogolni, nem robbanhatunk kocsistul közéjük, na meg téged lőnének ki elsőnek. - Felelem Aine felvetésére, örülvén, hogy ötletel ő is. Azért sem vágtatnék közéjük - bár ez igazán nem rajtam múlik, elvégre nem én nyomom a gázpedált -, mert logikus lépés lenne részükről kilőni a sofőrt. És elég, ha csak egy lövedék talál pontosan célba akár mert jobb a fegyver vagy a fegyvert fogó ember hozzá, vagy a szerencse nekik kedvez jobban. Aine-nak annyi lenne, és mi is elég nagy szarba kerülnénk úgy. - Ha szerencsénk van, akkor a segítség várat magára, míg eldönti mihez kezd magával a kimondhatatlan nevű vulkán és jelentkezik-e még élőnek valaki utána. - Gondolom én is, hogy adtak le vészjelzést, de nem tudom, érkezik-e is rá válasz, pláne kézzel fogható. Nem tudni mi járatban volt a sikló, mit vagy kit vitt, tehát mennyire fontos a Kancellária szemszögéből? Az én szemszögemből nézve van egy fontos rakománya, pont az, amelyik Josie és a fegyveres katona közé áll. Közeledve még egyértelműbb, hogy ki az. Néha utálom, ha igazam van. A többiek meg hallhatóan azt, ha kivételezni kell. - Két csajt kell megjegyezni, ez talán csak menni fog! Egyik Josie, a másik, a kis fekete hajú meg a húgom... Belső emberünk a Dominiumon. - Adom meg a választ, mert semmi értelme ezt eltitkolni előlük. Ha kinyiffan a húgom, legalább tudni fogják, miért leszek rohadtul bepöccenve, szóval célszerű lesz engem is elveszejteni majd ebben az esetben. Azt viszont nem teszem hozzá, hogy Raven a JL is. Hátha mégis egyikünk fogságba kerül. Ennyit sem lesz egyszerű kimagyaráznia Ravennek, de még egy fokkal jobb, mintha konkrétan vele azonosítják a Justice League-et. - Fasza, a fogadóbizottságunk felállt... - Követem közben figyelemmel a mozgást a sikló környékén. Josie-t odébb penderítik... de ismerős a csávó, de csak egyszer láttam Denisov-ot, szóval nem vagyok benne biztos, hogy ő az. - Lassíts le, Aine. Én megyek oda. Ha balul üt ki, azonnal tűnés innen, minket hátra hagyva Josie-val, mindenki értette? - Gyanítom, kedvelés meg szimpátia, bajtársiasság, etc, azért nem fog olyan nagyon nehezére esni ez senkinek. Mindenki szeret élni. Kipattanok a kocsiból csak a Styxet viszem magammal. Igazából csak mert jelkép, ha már úgy is olyan epic belépőnk lett a mögöttünk letarolt grodrak-halommal, szóval éljen a fasza-gyerek hatás, kiváltképp ha ezek életem utolsó lépései. Mert hát hogy eddig nem lőttek, az egy dolog. A többi fegyver marad a Nemesisben, a többiek több hasznát vehetik. Nem megyek túl közel, éppen csak annyira, hogy a fegyvereseket megoszthassam, két különálló célpontot kell már szemmel tartani: engem és a Nemesis-t. Arcom elől a kendőt nem veszem le, fölötte pillantok körbe mindegyik siklónál lévő alakon, egy pillanattal áll csak meg hosszabban a tekintetem Josie-n, akire egyébként a pisztolyt fogom. Nagyon remélem, hogy feleslegesen kell. Raven-nél meg direkt nem időzök, épp csak összeakadhat a pillantásunk. Amúgy is a hadnagy beszéde vonja magára a figyelmemet. - Henry és parancsnok. - Gyakran nagyapám becenevét használom. A rangjelzés nem pontos, de nehogymár olyan nagyra legyen magával a hadnagy! Ha már ő is bemutatkozott, bár pont nem érdekelt volna az sem, ha maga az admirális az. Na jó, de. Ott még én is heveny viszketést éreztem volna rá, hogy túszul ejtsem. - A minél messzebbhez nem kell térkép, hadnagy. - Hívom fel a figyelmét egy aprócska tényre, majd folytatom is, mielőtt megszólalna, vagy a hátam mögül valaki jelezné, hogy nem örülnek majd a társaságnak. Ismernek, el fogom fogadni. Voltaképpen a hadnagy felvetése nem hülyeség, és ha tartják magukat a fegyverszünethez a dominiumiak, akkor ezzel járunk a legjobban. Kevesebben vagyunk és nem mindenki ép, bár ezt ők nem tudhatják. - Az Önöknél lévő társunk és a civilek fegyver nélkül beszállhatnak hozzánk, azzal több, mint tele lesz a jármű. A többiek pedig jönnek utánunk, de szaporán, ha kedves az életük! Odébb van egy pótunk, le kell borítani, ami rajta van és a kocsihoz kapcsoljuk. Arra felpattanhatnak. Ha megpróbálnak ránk támadni, gondolkodás nélkül lekapcsoljuk a pótot és sétálhatnak a Városig. - Engedményt teszünk mi is azzal, hogy a fegyvereket nem kérjük el, habár nem örülne senki egy tarkón lövésnek, de talán nem kockáztatják ezt meg ennyi nálunk lévő civillel, akiket nehogy elhagyjunk szintén menet közben. Az ő fegyvertelenségükhöz ragaszkodnék csak, ha már egy autóban leszünk, elvégre mind kaphatott kiképzést, mást kérdés, ki mennyire jeleskedett. A katonák úgy sem szívesen tennék le a fegyvert, amit értek. Mi sem akarjuk letenni. Nem bízunk egymásban, plusz ki tudja, jön-e még erre grodrak vagy valami más? - Ha biztos távolságba értünk, útjaink külön válnak, mintha nem is találkoztunk volna. De döntsön gyorsan, beleegyezik-e ebbe így, ahogy mondtuk vagy gyalogolnak mind, mert nem vár örökké a fuvar. - Ha rábólint a hadnagy, megvárom, hogy Josie csatlakozzon hozzánk, akkor fordulok csak el, felé intézve a szavaimat, röviden végigmérve, jól van-e és ha igen, mennyire egy ilyen grodrakkal történt találkozás, plusz repülés-zuhanás-kombó után? Ahhoz képest, elég szerencsésen megúszta. Reid-nél is jobban. - Reid és Roscoe tartsák majd szemmel az utánunk kötött poggyászokat, nehogy ugrálni akarjanak. Te véded Aine-t és a többieket is a civilektől, nem tudjuk, mire képesek. - Adom át neki a Styx-et, ha nem kapta vissza a saját fegyvereit. A hadnagynak addig van lehetősége a térkép-dolgot megosztani velünk vagy egy hozzánk beülő civillel, míg a járműbe engedett személyek beszállnak, egyébként meg Aine-ra lesz bízva, merre fog menni. Ha a hadnagy nem megy bele a feltételekbe, akkor meglátjuk viszont, hogy mi lesz...
Na most! MOST!! Vagy most? … most… ?!? Áh, már mindegy. Jobb is így, hogy elvették a fegyvereimet és már nincs is lehetőségem a túszejtést tervezgetni. Be kell látnom, hogy nincs elég vér a pucámban ahhoz, hogy egy ismeretlent kitegyek ilyesminek. Hát ha még az engem támadó grodrak fájdalmas elmúlása is elszomorított, akkor mégis mit lehet tőlem várni? Nem mondom, a katona pajtásai esetében már lehet nem remegne meg a kezem, de most meg már fegyvertelen vagyok és azért a fene egye meg, csak érzem az elmúlt percek viszontagságait. Ha nem is azért viszket a kezem, mert mind Kancelláriához vakhű katonának tűnik, sőt túlbuzgó kiscserkésznek, mint a férfi, aki odébb tessékeli a nőt…Moort? Te jó ég! Ő lenne? Úristen, majdnem fegyvert fogtam Alec tesójára? Még akkor is őt kíséri pillantásom, pár ismerős vonást talán még felismerni is vélek, mikor újra kibillent a kiscserkész az egyensúlyomból. De tagadhatatlan, hogy felkészültem keményebb szájon törlésre is. Sejtettem az első mondatukból, hogy a parancsnokuk nem kapható a szarkazmusra. Ki tudja, ha ő van közelebb hozzám, tényleg behúzott volna egyet. Na de, hogy mindenki más is tök süket legyen az iróniára? Hát legalább ezért megérdemelnék, hogy egy Styx-öt rájuk fogva érzékenyítsem őket a gúnyos megjegyzések fogadására. - Addig igenis nyugodtan vonultak, amíg közéjük nem hajtottak. Maga is zabos lenne, ha repülgetne a felhők között és a fenekébe durrantana egy böszme gyors fémkapszula. Válaszolom előbb a kutatónak, már ha jól dekódoltam, hogy az ő neve a Dr. Mann. Vagyis doktorált, erős a feltételezésem, hogy kutató vagy hasonló, de ezen túl nem tippelgetek, bármi lehet a titulusa. Enyhe pimaszságot még megengedtem magamnak, de csak csínján. Azt nem kötöm az orrára, hogy azért próbáltunk mi is feltűnésmentesen elspurizni a vonuló ragadozóktól, kicsit aláásná válaszomat, ezt elismerem. Egy apró sóhajt megengedek magamnak, legszívesebben megdörgölném orrnyergemet, mielőtt újra válaszolnék, de nem akarom, hogy véletlen ficánkolásnak minősítsék, azért még ragaszkodok a tyúkszaros kis életemhez. Lett légyen bármilyen is pontosan az a tyúkszar. - Nem vagyok mindentudó, nem tudok magyarázatot adni, miért vonulnak itt, most csapatban a grodrakok, sem hogy hogyan ütötték el egymást. Én inkább nem akarok belemenni a ki kit ütött el, a pilóták miért nem vették észre hamarabb kérdésekbe, mert még a végén ezen is felháborodnának. Azért továbbra is a perdai nevüket használom, ennyi örömöm legalább hadd legyen. - Rosszkor voltak, voltunk, rossz helyen. Ezzel kimerítem szerintem a ’ - Mi a fene folyik itt?’ kérdést tömör, higgadt szavaimmal. Nekem fatális véletlennek tűnik, de nem tudom, milyen válaszra számítottak egyébként. Beidomítottunk mittudomén 40+ grodrakot és csapdát állítottunk nekik? Az mondjuk nem lenne semmi. Azt korábban kifejtettem, hogy fogalmam sincs, miért vonulnak a grodrakok, vagy hogyan ütköztek, azt se tudom, hogy ők miért vannak itt, vagy hogy milyen állpotban van a tűzhányó. Az egészhez pedig nem kapcsolódik szorosan szerintem, hogy mi miért vagyunk itt, így erre nem is térek ki, jobb minél kevesebbet beszélnem. Szerencsére akad jobb beszélgetőpartnerük. Szemem se rebben, mikor Alec rám fogja a Styx-öt, sem mikor Henryként mutatkozik be. Tisztában vagyok az okokkal, és nem üt szíven. Inkább ő, mint vallatás után Taylor hadnagy. Habár utóbbi szcenárió mintha nem lebegne olyan élesen fejem felett már. Torkomban dobogó szívvel várom, hogy Taylor mit mond az ajánlatra.
- Azokat visszakaphatom? Ha elfogadja az ajánlatot, először fegyvereimet kérem vissza, de nem vacakolok, ha meg akarják tartani, majd csatlakozok Alechez. - Megmaradok. – Biztosítom röviden. – Kai-t nem tudom, a nyugatra letérés óta nem adott életjelet, már a grodrak támadáskor sem reagált semmire. – Jelentem még neki gyorsan, hogy minden általam ismert információ birtokában legyen Henry Parancsnok. – Rendben. – Nyugtázom feladatomat saját vagy kölcsön fegyverrel kezemben, ha valóban eljutottunk idáig. Ravenre semmilyen formában nem utalok, még a végén kifülelnének valamit.
If you can dream—and not make dreams your master; If you can think—and not make thoughts your aim;
A hátizsákokat különösebb nehézség nélkül egyensúlyozom a vállamonaz MK-t is egy kézben fogom, ameddig felsegítem Reidet. A rá olyannyira jellemző mosolya és a tisztán csillanó tekintete biztost felőle, hogy a sérülése elfogadható mértékű. Sípolást sem hallok a lélegzetvételén, a válaszára biccentek, míg a kérdésére féloldalas vigyorra húzom a számat. - Én teljesen. Ha nem lenne ilyen rohadás meleg, azt hinném, piknikezni jöttünk… Egy-két apró karcolást leszámítva valóban semmi bajom. Közben felsegítem a bajtársamat, és a mellénk gördülő Nemesis mellé lépek. Amint Reid beszállt, utána lendítem a hátizsákokat is, aztán én is felkapaszkodom az utolsó működőképes csotrogányba. Csak remélem, hogy még egy darabig képes egyben maradni… Csinálok némi helyet a hátsó ülésen, és amíg az elöl ülő Ainét és Alecet hallgatom, ellenőrzöm Reid sérüléseit. Megkapja a fájdalomcsillapítot, aztán segítek neki visszacsatolni a mellvértet. - Orvos ugyan nem vagyok, de nem tűnik töröttnek. Azért csak ésszel… Ami a Dominiumi segítséget illeti, vetek egy pillantást a roncs felé, bár még nem sokat látni belőle. - Jó esély van rá, hogy a kommunikációjuk erősen akadozik, ha bármi át is jut egyáltalán. Egy kis szerencsével egyedül repült a sikló… És akkor még nem kell erősítésre számítanunk. Mondjuk, ahogy látom, így is túlerőben vannak a zuhanást túlélő katonák. Sóhajtok egyet, mert itt a káromkodás nem segít. Vagy talán mégis? ~Rohadtkurvaélet~ Végülis egy próbát megért… Mélyen egyetértek a többiekkel, akik hangot is adnak a kétségeiknek bárki megkímélésével kapcsolatban az ellenséges csapatból. Tárat cserélek az MK-ban, míg Alec magyarázata elhangzik. Már értem, ő miért akarja, hogy ne essen baja a fekete hajú nőnek, de ettől nem vagyok készségesebb a végrehajtással kapcsolatban. Ha rákényszerítenek, hogy lőjek, nem fogok habozni… Vetek egy pillantást Reidre, csak hogy lássam, hasonló gondolatok járnak-e az ő fejében is. Szavakra nincsen szükség ebben az esetben, elég egy kósza fintor, vagy a szeme villanása. Véletlenül sem jut eszembe panaszkodni Aine vezetési képességei miatt, csoda, hogy a romhalmaz alattunk még egyáltalán küzd a tereppel. Alec utasítására biccentek, és a hátamra kanyarítom az MK-t. - Vettem! Amint Alec kiszáll, én megkapaszkodom az erre a célra beszerelt vasfogantyúban, hogy felhúzzam magam a kocsi tetejére szerelt gépfegyverhez. Előtte még Reidre pillantok. - Tudod fedezni az oldalablakból? A fejemmel Alec irányába biccentek, a választ pedig mindenképpen megvárom. Ha nem javasol helycserét, felhúzom magam, ellenőrzöm a fegyvert, és a megszólaló Taylor irányába fordítom. Egyelőre eszemben sincsen lelőni, de ha lövöldözés lesz, részemről ő az első, aki a csapatukból itt fogja hagyni a fogát. Ha a hadnagy rám néz, jókedvűen – szinte már barátságosan – elvigyorodom, És a jobb kezem kinyújtott mutató és hüvelyujját a homlokom jobb oldalához érintem, majd üdvözlésképpen intek velük egyet. Félreérthetetlen a gesztus: „Hello, látlak, itt vagyok és figyelek” A beszélgetésből csak foszlányok jutnak el hozzám, így inkább a résztvevők testbeszédét figyelem, a fegyver irányzékát egy pillanatra sem mozdítva el Taylorról. Türelmes vagyok, ahhoz képest kimondottan nyugodtan várom az eredményt, hogy a közelben fortyogó vulkán bármikor a nyakunkba okádhat több tonna izzó lávát, alighanem egyenes a kénköves pokolból… Fel vagyok készülve rá, hogyha lőni kell, szemvillanás alatt tudjak reagálni. Ha a tárgyalás sikeresnek bizonyul, akkor is figyelemesen követem a Dominiumiak mozgását.
'I am not against anything, not even infinity. I just don’t want to be made to watch.'
Ahogyan mi, úgy a dominiumiak is elfoglalják a begyakorolt helyeiket. Fegyvereik késlekedés nélkül fordulnak felénk, ám ez önmagában még csak az, amire eddig is számítottunk. Összpontosítok: a Nemesis karosszériája javarészt fedezéket nyújt nekem, a fájdalmaim pedig az elsősegélykészletnek köszönhetően távolba vesző kényelmetlenség csupán. Zimori nem jelent veszélyt, a fegyverfogás ellenére lekötik a túsz mellei - vacsoránál vicc kategória, éles helyzetben öngyilkosság -, marad tehát a többi, s mert Taylor élete Roscoe kezében van, hát róla is nagyvonalúan megfeledkezem. A társam nem fog habozni, ha eljön a pillanat. Pár másodperc töprengés után Vásquez mellett köteleződöm el - vagy két z-vel írja? igen, ő lesz az -, s a férfi talán a gondolataimban olvas, mert szinte szerelmes egyetértésben meredünk egymásra hirtelen, ki-ki a maga irányzékán át. Szinte azonnal megtöri a csendet, méghozzá olyan indulatosan, hogy nevetnék, ha nem lennék kénytelen egy egyszerű vigyorba fojtani a gesztust, nehogy egy kicsit is elmoccantsam a TW-t irányból. - Ajjaj - dünnyögöm óvatosan, bár ezt a címzett aligha hallja. A kezem nem mozdul közben. A mellkasom emelkedése és süllyedése ugyanolyan nyugodt marad. - Indulatkezelési problémák, Vázquez. Azt hinné az ember, ez fejleszthető terület, aztán meg tessék. Szívesen bocsátkoznék a volt csapattársammal kötekedésbe, de a helyzet túlságosan feszült ahhoz, hogy lökdösődni kezdjünk, így a megjegyzéseimet egyelőre visszanyelem. Nem feszélyez a dolog, mert érzem, hogy nemsokára eljön az idő, ahol ismét előkerül majd a probléma. Ámde előbb még el kéne indulni valahogyan.
Kisvártatva úgy fest, mintha megállapodásra jutnának - többé-kevésbé -, ám Vázquez a maga feje után látszik menni, s úgy tűnik, a Nemesisen szeretne helyet foglalni. Nagyjából hat méter közelségbe engedem, mielőtt hozzászólnék, a csipkelődés helyett tömören fogalmazva ezúttal. - Nono! Húzz innét, ember, vagy átlyukasztom az irhádat. A TW néma torkolata sötéten ásít felé az ablakból, ezen kívül azonban nem történik más. Nem is kell: biztosra veheti, hogy nem fogok színpadias mozdulatokkal közelebb hajolni, állítani a fegyveren vagy másképpen jelezni, hogy komolyan gondolom a dolgot. Ha megkockáztatja a további közeledést, az ő baja, mert gyomortájon fogja eltalálni az első két töltény. Ha ide mer jönni, bizonyúristen lelövöm, mint egy kutyát. - Hátra. Nem miközénk. Egy-kettő! Ebből nem engedek, s hacsak közbe nem lép valaki, a patthelyzet addig eltart, amíg a Dominium katonája jobb belátásra nem tér. Eszem ágában sincs ideengedni, különösen, hogy mióta megpillantott, a tépőfogait villogtatja. Nem hiányzik a kése a hátamba.
Ha ez megoldódott - így vagy úgy -, a fegyvert visszaveszem az ablakból és visszabiztosítom; egy fújással vetem a hátam az üléstámlának, s a zubbonyom ujjával letörlöm a verítéket a halántékomról. Ekkor megérkezik Alec húga is, rendkívül izgatottan tölti be a teret egymaga, s ahogy odakint mintha kettéhasadna a világ, valószínűleg mindannyiunk gondolatait fogalmazza meg fejhangon. Fél füllel figyelek, mert ennél a hangerőnél annyi is elég, a jobbomat pedig a lefelé mászó Roscoe felé nyújtom, hogy átsegítsem a csapófedél kapaszkodójáról az ülésbe, miközben meglódul az egész jármű. - Ideje volt, hogy behúzd a fejed, mielőtt rászakad a mennybolt.
*Sajnos nem tudom miről beszélnek odakint, míg én odabent megpróbálok a pilótafülkében kapcsolatot teremteni a Várossal vagy a Dominiummal. A válogatott szitkozódással egybekötött kalimpálásom idején még nem tudom, milyen jót is tett velem a katona, hogy nem hagyta magát. Még puffogok egy kicsit, de hiába sandítok a sikló felé, már lehetetlenség lenne visszamenni bármiért is. Legalábbis most. Ha kifüstöli magát, még kitisztulhat az utastér, legalább a műszereimért visszamehetek. Azonban odakint igen mozgalmas lesz a helyzet. Míg a többiek még valami meséről és perdai legendáról beszélnek és sutyorognak, addig Mann kifejti az álláspontját az állatokról, amihez nem tudok nagyon hozzászólni, de még van egy kis időm körülnézni, meg a pda-ra, hogy néhány röpke pillanat alatt átfussam a legutóbbi jelentéseket és összegezzem az azóta kialakult változásokat. Épp csak megemelem a szemöldököm Mann segédjének a szavaira, hogy etológus létére milyen jól képzett geológus is lett hirtelen, mikor égből pottyan a következő mese. Ha valaki ezzel a történettel traktálna, minden bizonnyal kiröhögném, de már láttam, hogy felénk közeledik a nagy „madár” bár azt nem gondoltam volna, hogy pont Denisov ölébe pottyantja a fogását. A másik gondolatom a távolban fegyvert ropogtatók körül forog, és hálát adok az összes perdai Istennek, hogy ki lettem ráncigálva az Xplorerből és nem tudtam erősítést, segítséget kérni. Még így is többen vagyunk, mint ők. A harmadik gondolatom Mann káromkodása folytán az, hogy egyre jobban kedvelem a palit. Ezek után nem nagyon szorgalmazom a kapcsolat létrehozását, szerencsére – de a mi szerencsétlenségünkre – a viszonyok nem is alkalmasak rá. Rögvest új tevékenység után nézek, mégpedig az ellenálló csajszit védeném, nem túl feltűnően, de Denisov által arrébb leszek rakva. Nagyon remélem, hogy a rám vetett pillantását más nem látta, vagy nem tartja fontosnak. Én viszont igen, minden apró kis jelre figyelek már csípőből, és azt is sejteni vélem, hogy a csajszi tudja ki vagyok. Nem kacsintok rá, még csak nem is mosolygok, de van egy hosszú pillanat amikor a tekintetünk összeakad. * -Ááá…óóóó…igen, az ellenálló söpredéknek. Rosszak, nagyon rosszak, el velük. Maga jól van Denisov? *Érdeklődöm gyorsan tetőtől-talpig szemrevételezve társamat, félpillantással követve minden a nő felé irányuló fegyveres mozdulatot és megengedem magamnak, hogy megforduljon fejemben a szájrágás gondolata, meg még néhány sor baszki. Hogy a francba sikerült ezt így összehoznia a sorsnak? Megint az agg Murphy köpött a perdai levesbe.* -Jáááj! Ez még gondolatban is fájt! Bár a „madarak” nem a sikló miatt vadultak meg. *Persze erről Mann tudna hosszas fejtegetésekbe bocsátkozni. Taylor sem igazán van oda azért, hogy szerinte láb alatt vagyok, pedig ha tudná, hogy nem ilyen szokott lenni a helyzet, amikor én láb alatt vagyok, még össze is teheti mindkét kezét, mert igazán csendes vagyok önmagamhoz képest.* -Vigyázok magamra….hááát éppen azt csinálnám ha hagyná! Ha hamuvá ég, már nem tud rám vigyázni. *Kicsit elpislogok a távolba. Először az ellenálló kupac felé, majd a hegy felé, ahonnan az oroszlánmadarak érkeztek. Nem vagyok állatidomár, de azt tudom, hogy sok jóra nem számíthatunk, ha Mann szerint ezek a „madarak” nem szoktak csapatostól vonulni. Az ellenálló csajszit lecsupaszítják, legalábbis a fegyverektől mentesítik én meg azon agyalok, hogy a jó fenébe nem lett mellette egy jó nagy kupac? Sűrűn pislogok a pda-ra, az aktuális helyzet, nem javul, sőt elég szar. Korábbi megfigyeléseim alapján már határozottan tudok válaszolni Mann hosszan kifejtős monológjának végén feltett kérdésre. * -Már most elég szar. A korábbi feljegyzések és a mostani megfigyeléseim alapján, a vulkán sokáig szunnyadt és gyűjtötte az erejét, most körülbelül mindent le fog tarolni és ha a tűzeső nem ér el minket, akkor majd a kiömlő láva igen. Látható a kőzeteken, hogy a legutóbbi kitöréskor meddig ért el. *Mutatom is éppen a lábainknál lévő vulkanikus kőzetet, amit némileg beborít a szél által hosszú évek alatt odahordott homok és föld. * -Másrészt a kitörés után a füst- és hamufelhő a felső légkörbe jutva lehűtheti a Perdát, és viharokra is számíthatunk. Akkor már mindegy lesz, hogy lőnek vagy sem, de egy biztos. Nem az oroszlánmadarak fognak minket megenni. *Arra akarok utalni, hogy addigra már ők sem lesznek, szóval tényleg jó ha gyorsan elpucolunk, még ha gyalog is. Taylor nem vevő rám. Denisovnak kiadott parancs után csak Mr. Hardware-hez fordulok és megemelt kezem mutatóujját nyújtom ki felé, elé, hogy meg ne próbálja befogni a számat, nem kell mindent szó szerint érteni. Félve nézem ahogy minden katona elfoglalja a helyét és a közeledő kocsira tartják a célt. ~Csak ne legyen köztük Alec, csak ne legyen köztük! ~Nem sokkal később kénytelen vagyok egy cirkalmas káromkodást a torkomról visszanyelni, mert hiába a szürke kendő, a féltett, a kedves, az ereklye, akkor is megismerném a bátyámat, ha egy perdai boros hordó lenne a fején. Denisov mellé sorolok és ha sikerül, megmarkolom a könyökét. Betudható annak, hogy jól be vagyok szarva az ellenállótól, akiket ugye a dominiumi propaganda nem győzött holmi megveszekedett szörnyetegeknek leírni. Csak azt nem értem, miért a csajszira fogja a fegyvert. Remélem nem akarja lelőni azért, nehogy elárulja őket. Nem. Alec nem olyan. A Henrynél csuklom egyet. Közös apai nagyapánk neve ismerősen cseng, naná, ha rajtam lenne kendő, valószínűleg fülig érne a szám, most viszont nagy sikerrel próbálok ijedt arcot vágni. ~Henry. Na persze, parancsnok, na persze! ~ Alkudni viszont remekül tud, nem hiába az én bátyám, Delgado vér folyik az ereiben. Mondjuk épp ma maradhatott volna a barlangban. * -Hannibal. Maga szerint is _Szépfiú_? Mármint a marcona ellenálló. Mert szerintem az, nagyon is. *Denisovot a könyökénél fogva húzom lejjebb egy kicsit magamhoz, hogy halkan odasúgjam neki a kódolt üzenetet. Úgy sem figyel ránk senki, a katonák el vannak foglalva azzal, hogy szemmel tartsák Alecet és a kocsit, meg amúgy sem értenék miről karattyolok. Remélem rájön mit akartam mondani, és ha nem jön össze az alku, csinál valamilyen őrültséget amilyet szokott, hogy megvédje a bátyámat. Míg folyik az alkudozás, amit figyelemmel kísérek, mert amennyire jó látni a bátyámat, annyira félek is attól, hogy a tűzkereszt kellős közepében állva, pillanatok alatt baja eshet, sőt! Még meg is halhat! Szóval ha sikerül magammal húznom Denisovot, akkor vele, ha nem, akkor nélküle de elkezdek feltűnésmentesen oldalazni a sikló felé, hogy még mielőtt Taylor dönt és felszállunk az ellenálló kocsira, meg tudjam szerezni a táskámat. Ha a műszereset nem is, a hátitáskámat mindenképp, mert abban van a pörölyöm. Oldalazás közben előveszem a vállamon függő kistáskából a Búfelejtős flaskát és meghúzom. Most nagy szükségem van arra az italra. *
Én szeretném, ha ez a járgány megmaradna, hiszen a másik kettő tönkrement. Nem csupán abból a szempontból, hogy gyorsabban hazaérünk, hanem mert a felettesek mit fognak mondani rá? Ráadásul ilyen szempontból az autó elektronikáját meg lehetne menteni, hiszen a sok kis apró mütyürökből lehet értelmes dolgokat kihozni. Én ebből a szempontból nézem, s kicsit sajnálom az itt hagyott alkatrészeket. Azok vagy ezen eset után lesz megoldva, hogy valakik jönnek és összeszedik az ép dolgokat, vagy itt fog megrohadni, ezzel jelezve a perdaiaknak, hogy már itt is jártunk. Arról ne is beszéljek, hogy az eredeti feladat teljesítésétől távol állunk jelenleg. Jó letettem a rakományt, de az ha nem lesz tovább mozgatva, akkor kárba veszik. Hála az égnek, hogy teljesen lent vagyok a sorban, s szinte új vagyok az ellenállóknál. Nem nekem kell hallgatni a felettesek kemény szavait. Szegény Citruspofa, már előre sajnálom őt. Nah de a 2 férfival együtt, már hárman vannak, én meg egyedül. Érzékelhető, hogy senki sem szófosos, de nem is hallgatag típus. Ez csupán annyit jelent, hogy jobban fog telni az idő, amíg itt szenvedünk ezzel az egész helyzettel. - Lehet, hogy jobb fedezék de megfelelő helyen eltalálva, akár robbanhat is. Big Boom. - arra meg egyenesen felkapom a fejem, mikor a saját elhatározásomat hallom Alectől, mármint nem akar hazagyalogolni. - Citruspofa, akkor pipa, hogy távolabb álljunk meg. Én sem szeretném elveszíteni, erre gondoltam nem olyan régen magamban. Gondolatolvasó lettél hirtelen? - fel sem tűnik, vagy legalábbis nem tartom gáznak, hogy mások előtt így hívjam Alecet. Fogalmam sincs, hogy a másik kettő mit fog egyáltalán reagálni erre, vagy nem ezzel lesznek elfoglalva. Nem vetem meg tőlük, hogy lássák, hogy miközben vezetek tudok többfelé figyelni. Roscoe szavaira reagálok. - Ne is mond, hogy rohadás meleg, mert már attól jobban izzadok. Nem elég, hogy ezt a fránya súlyos golyóállót kell viselni. - annak örülök, hogy hallom mások véleményét a sajátomon kívül. Máris jobb lesz tőle a hatékonyságunk tőle, meg kitervelhetünk valami jót a fennálló probléma halmazok megoldására. Szóval kicsit lejjebb veszem a gázpedálról a lábam, így több időm van arra, hogy kikerüljem a végzetes kátyúsírokat, amikben esetleg fennakadhatnánk akár. Alec és Reid úgy vélik, hogy nem lesz segítség a másik oldalnál, amiben én ugyan nem hiszek. Így jutok oda, hogy rákérdezek Alecnél. - Esetleg ne ellenőrizzem, hogy ténylegesen nem üzeneteznek esetleg közeli társaikkal? Meg ha eddig a radaron voltak a magasság miatt, azért feltűnhet a figyelőknek egy pont eltűnése. Kötelességük jelezni. - én legalábbis ebből indulok ki. Az meg pláne fontos tényező, hogy egyáltalán milyen személyekről van szó. Ha egy Kancellár zuhant volna le ide, akkor már most uton lenne a segítség. Igen, itt aztán fontos egy bábú értéke. Közben megtudom, hogy Alec huga van ott, ráadásul belső ember Dominiumon? Nahát! - Nem is mondtad, hogy van hugod! Akkor így már érthető a két személy, s annak fontossága. - nem tudok vitába szállni, s nem is akarok. Azonban az agyam kattog tovább, s ezzel kijön belőlem a következő gondolatsor. - Innentől váltsunk át az ellenállós kézjel rendszerre! Ha van fejlett eszközük, akkor távolról leolvashatják a szájunkról a dolgokat. - most sem gondolom úgy, hogy követni kellene a szavaimat, csupán praktikusnak tartom. Nem sokáig maradok parancs nélkül, mert mikor Alec szól, akkor váltok a nagyon lassú sebességre, aztán egy kellemes távolságon belül megállok. Így szállhat ki Alec, úgy én meg maradok hármasban a másik kettővel. - Szerintem ha a túlsóaknak van eszük, akkor egy fegyverszünet keretében mindannyian Elkocsikázhatunk kellemesebb helyre, mint ez. - nem nézek hátra, sem Roscoe-ra, sem pedig Reidre. - Használhatjátok az én fegyverem, itt van mögöttem. Ha esetleg elszabadulna a pokol. - szemem közben azért Citruspofa hátán, aki bátran sétál tárgyalni. Az pedig nem kérdés, ha ő elfekszik én biztosan tövig beletaposok a gázpedálba és hazáig meg sem állok.
Egész jó idegrendszere van ennek a Taylornak. Ahhoz képest, hogy egyáltalán nem volt kíméletes a szóhasználatom, teljesen jól fogadta. Mondjuk a válaszából, nekem pont nem az jött le, hogy értékeli a kis beszámolómat. Viszont abban igaza van, hogy az ő parancsait kell követnem. Elvégre fegyveres kiképzésem nincs, lőfegyver nincs nálam, nem tudom megvédeni magamat, ha tűzharcra kerül a sor. Nincs is sok kedvem lövöldözni. Szóval Taylor szavaira csak csöndben bólintok, hümmögök egyet és továbbra is félmagasra emelt kezekkel hátrébb lépek. Nem fogok vitatkozni vele. Még a kedves ellenállóval sem, aki csak ütni akarja a vasat, hogy mi vagyunk a hülyék, mert elütöttük azt a dögöt. Mázlija van, pont nem érdekel. - Ha így könnyebb. - nagyjából ennyi az összes megjegyzésem, azzal kapcsolatban, hogy mi zavarta meg véleménye szerint az oroszlánmadarakat. Szerintem meg ez a rohadt nagy tűzhányó. Jobbik esetben, mert rosszabbikban meg a szaporodási ciklusuk és akkor előbb utóbb éhesek lesznek. Teljesen mindegy, mert hagyom magam leszerelni Taylor által. Nem fogok vitatkozni az expedíció katonai vezetőjével. Nem tisztem.
Igazából kezdenék ott tartani, hogy elkezdek mégis csak hisztizni, mert az égés nagyon fáj és még nem kaptam szakszerű ellátást, amikor az ellenálló hölgy hős lovagja felbukkan egy bazi nagy verdával. Igazából én már akkor valamelyik ólomkatona mögé húzódom, amikor felbukkan a járgány és még le se parkolt a közelünkben. Lőjék agyon először az ólomkatonát, majd csak később engem. Hogy-hogy nem, a lövöldözés elmarad és olybá tűnik, hogy ideiglenes fegyverszünetet is hajlandóak kötni, csak húzzunk el innen a retekbe. Szuper, mégsem vagyok hülye és nem beszéltem baromságot, csak az én véleményemet különösebb figyelmen kívül hagyták. Csöndben, mint a kis nebuló figyelek és pislogok, hogy mi lesz a tényállás, én szíves örömest beszállok a járgányba, csak valaki lássa el a sérülésemet és menjünk minél messzebbre.
A taktikai szemüvegem addig is teszi a dolgát és szépen csendben, készíti a videó és hangfelvételt. Ami már a landolás óta működésben van és ezt akkor sem kapcsolom ki, ha végre bekerülök a járgányba és elhúzhatunk innen a fenébe. Elvégre a kezemet nem tudom használni, hogy lekapcsoljam. de nem is érdekel különösebben. Legalább lesz vizuális napló, ha hazaértem. A Grodrak vonulás úgyis izgalmas téma, ellenállók felbukkanása csavarral.
(10 oldalú.) :
