Érzésem szerint Callum akkor sem használta volna ki az alkalmat, ha én kérem rá, így ez a kijelentése is csupán a tréfásak közé sorolható, mely tovább nyújtja mosolyomat. Nem véletlen, hogy oldottabb a hangulat, hiszen visszatért emlékeim a magabiztosságomat is magukkal hozták, persze kérdés, hogyan boldogulok majd mások társaságában, azért két és fél év így is elveszett. Ezért nincs olyan érzésem, hogy ott folytatjuk ahol félbemaradt az életünk, egy egészen új életbe kezdtünk, régi emlékekkel, s talán a kettő együtt nyújt kellemes elegyet. Az egymással való versengésekre azonban tisztán emlékszem és amit most kezdünk, ezzel együtt biztató és mókás véget tartogat. Nagyon nem kell elgondolkodnom azon, mikor volt olyan amikor Callum nem fogadott el egy kihívást? A tőlem telhető legravaszabb „ám legyen, te akartad”tekintet is csupán kistestvére Calluménak, de azt most megkapja egy mosollyal kísérve és a játék elkezdődik. Nem lesz rövid, de annál szórakoztatóbbra számítok. Nem sokára, pontosabban miután a vacsorát sikerült tányérokra pakolni, túlesni a kezdeti ijedtségen amit a földön heverő dobozok okoztak és megfelelő mértani pontossággal fedni a hibát a desszerten keletkezett kár felett. Nem emlékszem, hogy valaha lett volna ilyen, ezért ez a kép örökre az elmémbe ég, ahogy Callum a desszert fölé hajolva, gondosan illesztgeti a makrancos gyümölcsszemeket. Egy történettel több amit kellő időben újra és újra felhozhatok majd, ha ismét játékos piszkálódásba kezdünk egymással. Egyelőre a mosogatásnál ragadunk le és bár nem túl nagy munka, az elkerülésére tett erőfeszítések felérnek egy csatával. Nevetős csatával, ahogy az én elbizonytalanodásaimat tárgyaljuk ki, igyekszem lefektetni a szabályokat, mert hát lássuk be, Callum két és fél évnyi előnyben van velem szemben. Az az idő, vagy annak a ténye most mégis előnyként jelenik meg. * -De igen. Szándékosan becsaptál, hogy elbizonytalaníts és közben kémeket megszégyenítő figyelemmel vártad a reakcióimat. Ha lenne bajuszod, még mosolyogtál is volna alatta. *Nevetek én is és mosolyogva dörgölöm az orra alá a hiányzó bajusz helyére, milyen galád volt velem. Mellesleg szórakoztató is, mikor később kiderült a turpisság. Szerencsére olyan dolgokat talált ki, melyekről könnyedén kideríthettem, hogy nem igazak, nem ránk jellemzőek…ezzel is trenírozva a figyelmemet. * -Igen, haboztam. Azon gondolkodtam, hogy igent mondjak, vagy megint ugyanúgy, mint első alkalommal, kikosarazzalak-e. Kizárólag a vágott virág miatt. *Részben igaz amit mondtam, bár már sokszor átbeszéltük és került szóba az elmúlt nyolc év alatt, ez úgy látom örök téma lesz. Az igazság az, hogy valóban haboztam, de semmi köze nem volt a vágott virághoz és az első/utolsó pofonhoz sem. A változás bizonytalanított és gondolkodtatott el, amit Callumon fedeztem fel. A tekintetében, a gesztusaiban az akkor suta mosolyában. Nagyon fiatal voltam még, mégis azt hiszem, már akkor képes voltam olvasni belőle. Azért mondtam igent. A házasságunk néhány pillanata keresgélés nélkül beugrik, a jelenlegi hangulat miatt a legmókásabbak, melyek sorát most mindketten igyekszünk bővíteni. Másrészt a derűm egyik felét az okozza, hogy minden erőlködés nélkül tudok visszavágni. Nem a káröröm az ami mosolyt csal az arcomra, hanem az elégedettség, a megnyugvás, hogy már nem lesz több sötét árnyék ami után két kézzel kapkodok.* -Ó! Szegény Victor, most biztosan csuklik. *Sajnálkozó arcot vágok, bár tudom, hogy nem kell félteni Victort, s egyébként sincs semmi köze a perdai gyümölcstermesztéshez…ha azon múlna, az egész Perdát lerombolná, csakhogy sikerre vigye a küldetését. Egy pillanat erejéig eszembe jut a vele való beszélgetés, noha nem komorodom el, a mosolyom elgondolkodóba fordul, de csak villanásnyi időre. Callum tesz arról, hogy kirángasson a közeli emlékből, nem kevés sikerrel és annál is több nevetéssel. Olyan komolyan adja elő a képtelenséget, hogy más talán még el is hinné.* -Minden bizonnyal, jobban elfér majd a hűtőtárolóban, kiélheted a precizitásodat míg bepakolod amit hazahozok. *Próbálok én is komoly maradni, de képtelenség a szája sarkában meg-megránduló mosolyt látva és elképzelve a kockákként sorakozó gyümölcsöket, egyetlen centi helyet sem hagyva kihasználatlanul. Ehhez már csak a bónusz, hogy nem fogom elmulasztani a csipeszét a villák közé tenni. A derű ezen a vonalon folytatódhatna, ám most már emlékezve is, ismerem Callumot annyira, hogy tudjam, arca vonásainak leheletnyi megváltozása valami sokkal komolyabbat készít elő. S nem csalódom a megérzésemben. Noha az emlékeim visszatértek – merem remélni, hogy mind – kell idő ahhoz, hogy minden felmerüljön a múltból. Kellenek szavak, történetek, és korábbi tervek is, hogy előszedjem az életünk darabjait. Magamtól még azért nem megy, nem tudok konkrét dolgokra rákeresni, hiszen nem tudom mi az amit elfelejtettem, de ahogy Callum megemlíti, már sorakoznak a képek. Arra is emlékszem mennyire pártoltam, milyen mélyen mentem bele én is…és emlékszem arra is, hogy Ewan Noah érkezésének tudata sem csorbította a lelkesedésemet. Voltak tervek arra, hogyan maradjunk biztonságban, noha akkor még nem számíthattunk a Perdára és népére, nem volt még felépülve a Város sem odalent. Egészen más a helyzet és noha Callum azt mondta jóformán semmit nem ért el az elmúlt két és fél év alatt, azért ezt cáfolnám. A velünk történtek azonban más megvilágításba helyezik a mostani helyzetünket, ezért egészítem ki igenlő válaszomat azzal, amit most ésszerűnek tartok. Kezem elvonom arcától és ujjai közé fűzöm sajátjaimat két falat között, tudom nem fog neki tetszeni, makacssága megmaradt, én sem akarom mindenáron véghezvinni a tervünket, csak elrontanánk a sietséggel…de nem akadhat el csak azért, mert Callum engem véd. * -Tudom és nem kérném, ha nem lenne fontos mindaz amit ketten elértünk és amit te elértél míg nem voltam melletted. *Nem akarom elengedni, ez is egyfajta vészterv, inkább megelőzése annak, hogy odáig fajuljon a dolog, hogy megint rám kell figyelnie. Elmosolyodom, noha kissé kesernyés ez a mosoly most, de pont azért, mert ezt kellett kérnem tőle. * -Nem is ezt kértem. Nem is hagynám és én sem hagylak magadra. De ha azért kerül veszélybe a tervünk, mert rám kell figyelned, te is veszélybe kerülhetsz. Csupán elővigyázatosság. Addig azonban minden erőmmel azon leszek, hogy sikerüljön. *S ígéretem már elmossa a kesernyés árnyalatot mosolyomból és még egy utolsó falatot veszek el a „salátából”, miközben Callum már a desszertért nyúl. Épp azon merengek míg az utolsó falatot rágom, s nézem kérdőn várakozón megemelve szemöldökeimet, hogy így fejreállva még talán könnyebb is megosztanunk a pudingot, hiszen a kedvence pont felülre került, mikor a vadászat katasztrófába torkollik. A pudin szétesik a gyümölcsök pedig, egy kivételével ami villára került, szétgurulnak. Az első pillanatban csak kikerekedett szemekkel nézem és arra számítok, hogy az egész le fog dőlni a tányérról, ám aztán még sem. Villámmal azonban egy szabadulni kívánó gyümölcsre lecsapok, gurulás közben kapva el. Merő szerencse, nem vagyok ilyen ügyes de attól még büszkeséggel tölt el. Nevetve emelem fel a villát, rajta a pórul járt gyümölccsel, míg a többi szinte körbeveszi a tányéromat. * -Látod, a látszat ugyan szép de nem tartja össze. Kár volt annyit vacakolni vele. Te mosogatsz. Ó! Ami pedig…?*Érdeklődöm a befejezetlen mondat után, míg az elkapott gyümölcsöt a számba veszem, aztán letéve a villát, nekiállok összeszedegetni a romokat. *
- Tehát most már az is szabály, hogy csak véletlenül szabad elbizonytalanítani? És nem sokat késett az a mosoly... - Jegyzem meg, s mintegy szemléltetésként most is ott van orrom alatt, a bűnbánás legkisebb jele nélkül, mert az esetek túlnyomó részében szórakoztató kis ugratások voltak és szerencsémre elnéző feleségem van, mert sosem haragudott érte. - Jó tudni, hogy ekkora előrelépést tettem a két alkalom között, hogy a második már csak a virágnak szólt volna! - Szélesedik ki mosolyom egy pillanatra, utólag persze könnyű magabiztosnak lenni, főleg hogy végül Saskia kétszer mondott nekem igent. Egyszer régen és egyszer ébredése után, hogy mellettem akar maradni. De emlékszem, hogy ha akkor régen ő elbizonytalanodott, habozása engem is megingatott hűvös nyugalmamban és határozottságomban, talán emiatt is került felszínre az a félszeg mosoly akkor, ami egészen addig zavart, míg ki nem derült, hogy az is hozzájárult a sikerhez. Azóta mindketten megtanultunk a másik apró kis rezdüléseiből olvasni, kiigazodni a mások számára láthatatlan jelekben, s ez a kihagyott szünet ellenére sem változott. Fel kell-kellett eleveníteni, de még mindig működik. - Jobb is, ha nem beszélünk róla, a végén még miattunk lötyög a kávé a ruhájára... Kivéve, ha akarsz. - Teszem hozzá a végén Saskián felejtve tekintetem. Nem Victor pedáns öltözete elleni merényletre akarom buzdítani, hiszen ahogy a perdai gyümölcstermesztéshez nincs köze kancellártársamnak, úgy aligha fog miattunk csuklani is. Hanem feltűnt Saskia elgondolkodó arca, tünékeny pillanat volt csupán, de az esélyt megadom, hogy elmondja, ha úgy érzi. Ha nem, akkor tiszteletben tartom ezt is. Azon viszont már felnevetek, ahogy precíz rendmániámmal cukkol, s még csak nem is védekezek ellene. Ismer és én is magamat: ha egyszer lesznek kocka-forma gyümölcsök, biztosan nem csak úgy marékra fogom a hűtőtárolóba bedobni őket. Ismer abban is, hogy most ő olvasson tekintetemből, vonásaim finom változásából és csakhamar így egy másik téma kerül terítékre a vacsoránk mellé: a tervünk. Nem kevésbé szövevényes, mint a salátává lett főételünk, viszont jelentősen lassabban készülünk el vele. Jó munkához idő kell, s ez megéri a befektetett energiát, a rá szánt időt, mégis feladtam volna az egészet Saskiáért és tudja nagyon jól, legközelebbi hasonló helyzetben bizonytalankodás nélkül ugyanígy tennék. Mindketten tudjuk. Benne van a lágy cirógatásban, amivel egymás kezét fogjuk ujjainkat összefűzve. - Tudom. - Bólintok a szavaira. Tudom, miért kéri, a logikáját a dolognak nem is tudom megkérdőjelezni, az érvek Saskia mellett szólnak. Ettől még nem egyszerű. További szavaira nem tudok kesernyés mosollyal sem felelni, komoly maradok, egészen az utolsó mondatig, mikor inkább csak tekintetemben, semmint arcomon jelenik meg a hálás mosoly, s gyengéden szorítok kicsit a kezén. Mondanám, hogy minden erővel magára és a lányunkra vigyázzon, de még idejében eszembe jut, hogy ez a mondat a korábban történtek miatt nem feltétlen úgy sülne el, ahogy szánom, megint bűntudatot keltene Saskiában, így inkább mást mondok. - Engem nem kell féltened. Egyedül a siklók jelentenek rám veszélyt... Elképzelhető, hogy Rafael a legnagyobb ellenségem! - Mosolyodom el a végén, habár azóta a siklók mellé lehet a négykerekű gépjárművek is felkerülnek a listára. Hát nem pont ez az a lista, amit bővíteni szerettem volna. De legalább a zselés desszert jó vége került most legfelülre, legalábbis az én szempontomból, s éppen egy gyümölcsöt vadásznék le róla, mikor hirtelen merül fel, hogy tényleg meg kellene valósítani a nem gurulós gyümölcsök ötletét. A desszert végzetes törést és dőlést szenvedve elszabadul a tányérból, s egy gyümölcs, mielőtt levágtázhatna az asztalról, Saskia villájára kerül. Úgy csapott le rá, hogy az még egy oroszlánmadárnak is javára válna. Elismerően pillantok fel rá a sikeres vadászatot látva, s ez eszembe juttat valamit még, de egyelőre ezt most pár percig még hagyom, inkább elmosolyodom én is nevetését látván és hallván, hogy aztán kicsit felháborodjak. - Álljunk csak meg! Nem ez volt a mosogatás feltétele, s a szabályok állandó változtatása az én jussom, ez egy soha meg nem változó szabály! - Szállok harcba már csak az elvek miatt is, hogy azt a két perc munkát megússzam. Valójában inkább csak a játék kedvéért. - Egyébként én is épp ezt hoztam volna szóba, hogy ami pedig a mosogatást illeti, volna egy ajánlatom. - Csak a hatásszünet kedvéért veszem most a számba a gyümölcsöt, ami a desszert romhalmazzá fordulása előtt a villámra került és rágom s nyelem le a falatot, teszem le a villát, mielőtt folytatnám az ajánlat lényegével, na meg a szökevényeink összeszedegetésével. - Mit szólsz egy döntetlenhez? Ugyan te mosogatsz el, én viszont addig csinálnék egy meleg fürdőt, kettőnknek. Mindenki jól járna. Hmmm? - Nézek rá érdeklődön és olyan fénnyel szemeimben és olyan mosollyal szám sarkában, ami visszaidézi a korábban a kanapén hagyott hangulatot, mikor Saskia ujjai a felöltő alá csúsztak be finoman...
-Igen, ez is szabály mostantól. Ne legyen olyan könnyű dolgod. *Azonnal válaszolok, a legkisebb habozás nélkül, nehogy az a vád érjen, hogy megint elbizonytalanodtam. Mosolyát nem ezzel az új szabállyal fogom letörölni, de nem is szeretném. Szeretem minden mosolyát, legalábbis azokat, melyeket nekem tartogat. Van egy, ami az egyetlen, amiből soha nem lesz még egy ugyanolyan, és ez az emlegetett első-első randinkra való invitáláskor jelent meg az arcán. A vágott virág mellett megbújva. * -Azért ne bízd el magad. *Mosolyodom most el én azon a képtelenségen amivel figyelmeztetem, nyolc év házasság után, és ahányszor már igent mondtam neki, közülük volt olyan is amit ismeretlenül tettem, igazán olyan mindegy, hogy mennyire bízza el magát, de ez is hozzátartozik a mostani csipkelődéshez. Nem mintha szükségünk lenne a házasságunk megerősítésére, és nem is kívánom senkinek az elmúlt hónapok nyűgét, mely még úgy is fárasztó és bosszantó volt, hogy Callum jelenlétét, simogatását, törődését minden pillanatban éreztem...de úgy hiszem, mégis csak jót tett nekünk. Így utólag persze könnyebben fogalmazok, de az érzés ott motoszkál a fejemben. Nem tett minket gyengévé, sőt! A köztünk lévő, sokak által irigyelt és csodált kapocs - és még amiről nem is tudnak - még szorosabbra húzott minket...olyanok vagyunk immár, mint akik lélegezni sem képesek a másik nélkül. Bár hiba nem volt sosem, most mégis sokkal jobban odafigyelünk egymásra, és e figyelem mellett nem mehetek el egy elillanó komor árnyalattal arcomon anélkül, hogy Callum ne venné észre. Victor említése eszembe juttatta a találkozásunkat s noha akkor nem emlékeztem rá, s arra milyen ember is ő, visszakapott emlékeim közül felbukkant most néhány érzés, melyek kiegészítették a tapasztalataimat. Egy kis időt csenek magamnak azzal, hogy egy újabb falatot veszek a számba, hagyom, hogy Callum megjegyzésére önkéntelenül ívelő mosolyom elhalványuljon, addig összeszedem a gondolataimat. Csak azért bólintok, hogy tudja, figyeltem és hallottam a kérdésnek beillő utalást, a lehetőséget melyet szavak nélkül is megadott. A falat lenyelése után megtörlöm ajkaimat és Callumra nézek, az egész talán nem is olyan komoly mint én képzelem, de valamiért csak szögt ütött a fejemben a gondolat, amit a Panorámakilátó óta forgatok magamban, épp csak most lett teljes. * -Találkoztam vele a Panorámakilátóban. Egyikünk sem tervezte, véletlen találkozás volt és nem is beszélgettünk hosszan. Talán nincs is jelentősége, de most, hogy szóba került és már emlékszem rá...néhány érzés a helyére került. *Noha ezekben a percekben még nem is jut eszembe a tervünk, nagy részben ahhoz is tartozik. Máskor is előfordult korábban, hogy olyasmivel foglalkoztam amire nem is emlékeztem...véletlen, tudat alatt...ösztönösen, s ez is egy olyan mozzanat amit későbbre helyeztem. * -Furcsa, visszás érzés kerülgetett vele kapcsolatban mindvégig, és most már tudom, hogy miért. Régen, nem ilyennek ismertem meg, a Perda léte változtatta meg. Talán mindvégig ott szunnyadt benne, de csak az új otthon reménye hozta ki belőle. Egy kicsit ijesztő is volt. *Talán Callum is tud már róla, ő is észrevette és számít is rá a későbbiekben. Nekem viszont megnyugvás kell, hogy elmondhassam azt ami nyomaszt. Eddig azért nem hoztam szóba, mert nem volt teljes a kép és Callum sem mondott Victorról olyasmit, ami akárcsak egy kicsit is felidézte volna bennem mindezt. Még a tanácsülésen való oldalválasztása sem ütközött ki igazán. S jó is, hogy ezt most szóba hoztam, mert később, sok-sok derű és a rendmániájával való cukkolás után már említés szintjén is előkerül a terv, melynek kivitelezése már nem olyan egyszerű, mint korábban. Noha Callum azt mondta, nem sok mindent ért el két és fél év alatt, azért annyit igen, hogy minden kancellár óvatosabb legyen, másrészt a mi helyzetünk is változott, nem mintha Ewan Noah-ra kevésbé vigyáztunk, vagy többet kockáztattunk volna, de azóta megérintett minket a sebezhetőség szele, és miattam, a két és fél évnyi titkolózás miatt előtérbe kerültünk. Ezért kérem tőle azt amit, noha pontosan tudom, őt ismerve, hogy nem lesz könnyű….egyikünknek sem. Nem szeretném magára hagyni, de még most is, és főleg most ott cseng az elmémben Callum vészterve, Elorak, és persze a hirtelen felvetett Városba költözés egyik de igen nyomós oka. S nem csak magára hagyni nem szeretném, belegondolva abba, hogy akár a legkisebb szinten is eltávolodjak tőle, fizikai fájdalmat okoz. A mosolya azonban egy kis derűlátásra ad okot, és látható megkönnyebbülésre, noha tréfával üti el a dolgot én pontosan tudom mi játszódhat le benne. Callum mosolya az enyémet is előcsalogatja, ám a felszín alatt mindketten egészen másra gondolunk.* -Akkor Rafaelre nagyon kell figyelni, és ha leköltözünk a Perdára, a siklókat sem kell oly sokszor igénybe venned. *Emlegetésével felrémlik bennem a tanácsülésen való felszólalása, azóta sem értettem miért tette, de már az emlékeim nélkül is volt egy olyan érzésem, hogy pont tőle nem esett jól. Most, ha felidézem a vele való kapcsolatomat, a tette tüske a szememben. Nem hozom szóba, mára elég volt a rossz dolgokból, vagy a gondolkodni valókból, elég volt a fájdalomból és az ijedtségből, csak élvezni szeretném az estét Callummal és ehhez ő nem csak megfelelő partner, hanem egyenesen a hangulatfelelős. A szétesett desszert alaposan próbára tesz minket, de nekem valahogy ma szerencsém van, a véletlen játssza a villám hegyére az elszabadult gyümölcsöt, amiért bezsebelhetek egy elismerő pillantást. Meg sem próbálom kisebbíteni a diadalomat. * -Sajnálattal kell közölnöm Callum Jenkins, hogy az ébredésemmel és az emlékeim visszanyerésével a kiváltságaid meglehetősen csorbultak. *S mindezt képes vagyok komolyan, fensőbbségesen és roppant büszkén előadni, a színjátékra azzal teszem fel a koronát, hogy eltüntetem a levadászott gyümölcsöt ajkaim mögött. Addig Callum megpróbál szépíteni, s meg kell hagyni, egész jól csinálja. Van benne gyakorlata. * -Ó, igazán? Add elő és ígérem mérlegelni fogom. *S elcsípve a néhány lélegzetvételnyi szünetet, tovább játszom, de a mondat végébe már beleremeg ajkaim zuga, a nevetés előhírnökeként. Az ajánlat akaratlan szemöldök emelést eredményez, és egy mély sóhajt viszonzásul a vetkőztető tekintetre. Nagyon nehéz tartani magam, de most már végig kell csinálni. Röviden bólintok, magamban azonban már a fürdő meleg vizében merülök el nyakig, Callum ölelő karjai között. A gondolat kellemes borzongással tölt el, ami karomon hagy áruló nyomokat. * -Igen csábító ajánlat, noha fordítva is épp annyira lennénk eredményesek, de ez egyszer engedek. Viszont! *Tőlem is kijár egy hatásszünet.* -Kérnék egy finom nyak- és hátmasszázst. A mosogatás teljesen ki fog fárasztani…el fog merevedni a nyakam….*Nos, nem pont arra gondolok amit Callum elé tárok, és gyanítom az én szemeim már jobban csillognak mint az övéi.*
- Eddig az volt? - Nevetek fel röviden, mert Saskia sosem volt könnyű ellenfél, kiváltképp mikor igazán elemében volt. De egyébként meg biccentek egyet, elfogadom a kihívást. Szégyen is lenne innen meghátrálni, nem is vallana rám. Ha nehezített pályát szán nekem ezután, ám legyen, állok elébe! S nagyjából ennyit arról, hogy ne bízzam el magam. Több évvel elkésett ez a jó tanács. Az első, pofonnal mellékelt nemleges választ majd a bizonytalan biccentést a randira és a virágra végül csak igen követte, s itt pecsételődött meg az, hogy mennyire is bízom el magam. Kár lenne tagadnom, hogy büszke vagyok rá, hogy sikerrel küzdöttem meg nem csak a kezéért, hanem a szívéért is, kétszer is ráadásul, még ha ez meglehet Saskia érett ízlésficamát bizonyítja. A kémia mégis működik még ennyi év elteltével is, s nem csak ez, hanem ahogy egymást kiegészítjük és egymásra tudunk hangolódni. Ennek is köszönhető, hogy apró kis rezdülésekre is felfigyelünk, mint most én, mikor meglátom elgondolkodó pillantását, mikor Terson szóba kerül. Nem tudom, van-e bármi is, amit mondana vele kapcsolatban vagy sem, s ha lenne is mit, akkor most mondaná, vagy máskor, nem keverve bele a vacsoránkba. A lehetőség adott és kíváncsian figyelem, miként dönt, nem sürgetve és nem is erőszakolva ki a szavakat. Mikor belekezd, akkor biccentek egyet. Emlékszem mikor aznap mesélte, de egyikünk sem tulajdonított a találkozásnak jelentőséget, se annak, hogy Saskiának fura érzése volt. Szegénynek az amnéziája miatt számos ilyen bizonytalanság kijutott gyakorlatilag mindenkivel kapcsolatban, rendet tenni az emlékek és korábbi tapasztalatok híján lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Most viszont úgy fest, valami helyrerázódott a visszaszerzett emlékekkel, amelyek más megvilágításba helyezték a találkozásról alkotott benyomást. - Ijesztő? - Kérdezek rá az utolsó szavak egyikére, de a visszás érzés is legalább ennyire kiemelhető lenne. Érdekes szóválasztás mindkettő, furcsállom is és ez látszik is rajtam. Mit látott meg Saskia? Túlzás lenne azt mondani, hogy én napi szinten látom kancellártársamat, de a két és fél év alatt számtalanszor volt szerencsénk egymás társaságához többször rövidebb, mint hosszabb időre, így a változások sem olyan szembetűnőek, mint annak, aki már jó ideje nem látta őt és a régire emlékszik. Rám is azt mondta Saskia, hogy megváltoztam, s nyilván nem csak a külsőmre értette, hanem mindarra, ami a lelkemen és a jellememen is nyomott hagyott. Innen nem nehéz eljutni gondolatban a tervünkhöz, még ha némi derűs közjátékok is iktatódnak be előtte, hogy rákérdezzek, a tervre emlékszik-e? Azzal tudnék vitatkozni, hogy mennyire eredmény a többi kancellár óvatossága. Nekem kényelmesebb lenne, ha nem lennének azok, bár megvan az előnye annak is, ha tartanak valamitől vagy valakitől: még nevén nevezni is nehéz, mi az, ami sötét fellegként kezd a Kancelláriára ráülni. - Tartok tőle, hogy nagy különbség nem lesz a siklóhasználat gyakoriságában, de majd kiderül. - A perdai munkám miatt kell lemenni a holdra vagy az Alvók miatt kell feljárnom a Dominiumra, majdhogynem mindegy. A genetikai rész zavar be a legkevésbé, azt könnyebb távolról irányítani, eredményeket bekérni, feladatokat kiosztani, vagy a mintákat elküldetni. Amikor fontolóra vettem a Perdára költözést, nos, az utazgatás gyakorlatilag nem került se a pro, se a kontra oldalra. Az inkább, hogy valamiért úgy képzelem, odalent még jobban fogjuk érezni magunkat, pedig itt sem lehet nagyon panaszra okunk annak ellenére, hogy a vacsoránk vizuális katasztrófába tudott süllyedni úgy is, hogy nem is én főztem. Restaurátornak sem lennék jó, csak a hibákat takartam el, de a problémát nem oldottam meg - idáig hallom a JL véleményét: tipikus kancellár -, így a desszert szétesik és gurulós gyümölcsszemek szabadulnak el az asztalon, melyek közül egyet, a legfürgébbet ügyesen vadássza le Saskia. - Hm, el kellett volna olvasnom az Alvó-kapszulád apró betűs részét! - Nem mintha lenne ilyen, de komolynak ható elégedetlenkedéssel tudom ezt én is előadni, legalább annyira hitelesen, mint amilyen fensőbbségesen mondta a maga részét Saskia. - Mily' nagylelkű! - Gúnyolódom kicsit mosolyogva, mikor megjegyzi, mérlegelni fogja a még nem is hallott ajánlatomat, de a gúnynak nincs olyan maró éle vele szemben, mint amilyent másoknál ütök meg. Csak kis hatásszünetet tartok, mielőtt a tárgyra térnék - a lényeget nem is szükséges kimondani -, s szemöldökeink kis különbséggel követik a másikét megemelkedésben. Előbb enyém, hogy mit szól az ötlethez, majd az övé, mikor mint mondta, fontolóra veszi az ajánlatot, habár a sóhajból úgy sejtem, hamar döntésre jut. Ha nem a szemeit és bujkáló mosolyát nézném, biztosan észrevenném a finom libabőrt a karján is. Válaszára már szélesedik az én mosolyom is, s mintha meg se hallanám azt a "viszont"-ot, a hatásszünetet azonnal kihasználom nagy vigyorral. - Ez az! Nyertem! - Ennyit arról, hogy egy perce még döntetlent ajánlottam, nos, kancellár-trükknek is nevezhetnénk. Egy falat pudingot veszek a számba, de azért hallottam ám azt a "viszont"-ot az előbb és figyelek is a folytatásra, a kancellárné milyen feltételeket szab. Ugyan ő veszített, de a kegyes uralkodó képe hízeleg nekem, s egyáltalán nem esik nehezemre teljesíteni a kérését, sőt! Látszik is rajtam, ahogy újabb mosolyba húzódik a szám és végigtekintek rajta így ültében, mintha csak az emlegetett testrészekre kellene pillantást vetnem, de nincs ebben semmi kényszerítő erő számomra, élvezettel siklik tekintetem karcsú alakján. - Óh, figyelembe véve, hogy mosogatás közben állnod kell a te állapotodban, külön figyelmet igényelnek a derekad és a lábaid is, nem csak a nyakad és a hátad! - Egy orvos legyen alapos. Egy férj még inkább. Közben pedig a villámra tűzök egy kis falatot a puding-zselé párosból és egy tányérra visszaterelt gyümölcsfalatkát is, melyet így egyben kínálok Saskiának. Leginkább félretolnám azt a desszertet és már indulnék is a fürdőt előkészíteni kettőnknek.
Callum nevetős kérdésére nem is kell szóval válaszolnom, elég ha csak egy jelentőségteljes pillantást vetek rá, halvány de annál pimaszabb mosollyal. Nem kérdés, hogy eddig könnyebb dolga volt, hiszen nem emlékeztem semmire, így arra sem, hogy házasságunk nyolc éve alatt, mekkora csatákat vívtunk egymással. Az elmúlt pár hónap is bővelkedett ilyen harcokkal, de azok aprók voltak és részemről bizonytalanok. Igen, könnyű dolga volt és gyakran ki is használta, amiért nem tudok haragudni rá. Tulajdonképpen sokat segített vele, általa ismertem meg magam újra, s kerültem közelebb a régi énemhez. A változás azonban elkerülhetetlen volt, mindkettőnkben nyomot hagytak a történtek. Benne a nélkülem töltött idő, bennem az útkeresés…de ez nem rossz változás, és hiszem, hogy a javunkra válik. Apránként minden a helyére kerül majd, ahogy egyre előrébb jutunk és szóba kerülnek olyan dolgok, melyekhez emléket kapcsolhatok. Így történik Victorral kapcsolatban is mikor eszembe jut a vele való találkozás, a benyomásaim róla, a beszélgetésünk tárgya. Egy kicsit elhúzom ajkaimat amikor saját szavamat hallom Callumtól ismételni, nem a legjobb szó, de más nem jutott eszembe.* -Talán nem ez a legjobb kifejezés, de mindenképpen elgondolkodtatott. Ahogy a Perdáról beszélt…és arról, amit tettél, amivel kijátszottad őket. Victor mindig is a szabályoknak és a törvényeknek élt, ezáltal szavatartó ember is, mondhatnám, hogy korrekt. *Jól hallható a hangomban a mondat végén még nem elhangzó „de” jelenléte és nem is szándékozom elhagyni.* -De lesz egy pont amikor nem fog ismerni sem Istent, sem embert. *Gondolataimból nézek fel Callumra. Tudhatja jól mi körül forognak a gondolataim, noha a tervünk csak később kerül terítékre, tudat alatt már az foglalkoztat. Azonban most nem szeretnék hosszas fejtegetésekbe bocsátkozni, a Victor keltette komor hangulatomat mosolyra cserélem, ugyan egyikünk sem feledi a témát és minden bizonnyal sort kerítünk rá később, most ennyi is bőven elég. * -Mindegy. Csak egy érzés volt, biztosan jobban körvonalazódik később. *Én sem fogom annyiban hagyni és Callum is biztosan rákérdez majd, akkor amikor tudja, jó alkalom nyílik rá. Ez most nem igazán az, viszont ő is más szemmel néz majd Victorra ha legközelebb találkoznak. A tervünkre sem áldozunk sok időt, épp csak annyit, hogy kiderüljön, arra is emlékszem és nem csak emlékszem de nem is szándékozom a háttérbe vonulni. Ismerve Callumot, vannak feltételeim melyeket tudom, nehéz lesz betartani, de szükségesek a siker érdekében. Mindezt a korábbi költözési terveink nagyban elősegítik majd, de bőven van időnk mindent megszervezni addig, leginkább Callum munkáját, hiszen őt mindenképpen a Dominiumhoz kötik az Alvók és nem is kívánom, hogy bárkinek átadja a felettük való ellenőrzést. Azt viszont remélem, hogy többet lesz velem a Perdán. Ahogy a desszerttel való foglalatosságát nézem, talán még főzni tanulásra is hajlandó vagyok, Clara úgy is biztatott rá és talán nem is olyan nehéz, főleg ha finom és minőségi alapanyagok állnak a rendelkezésemre. Másrészt, talán sikerül megkörnyékeznem egy perdai szakácsművészt, hogy avasson be a perdai konyha rejtelmeibe. * -Te tettél oda és nem ellenőrizted? Micsoda hanyagság! *Először döbbent tekintettel nézek rá, s aztán mosolyogva folytatom, a nevetést visszatartó, meg-megránduló ajkakkal vonom felelősségre, noha a hibernáció kényszerűségből született és nem várt mellékhatásokkal járt, már képes vagyok vele ironizálni. S ezen a derűs vonalon maradva bonyolódunk bele a mosogatás komoly alkudozásába. Tulajdonképpen bármibe belemennék, de még ez a harc is roppant szórakoztató, Callum nem is tudja, nem is sejti, hogy hova igyekszem terelni őt. Előre tudtam, hogy kihasználva a kis szünetet szavaim között, kinyilvánítja a győzelme felett érzett örömét, nem pont azokkal a szavakkal, melyek felszínre kerültek, de biztos voltam abban, hogy a látszólagos engedékenységem tetszeni fog neki. El is mosolyodom, de a mosolyt nehéz úgy fensőbbségesen tartani, ha közben úgy néz végig rajtam, hogy szinte levetkőztet a tekintetével. Eltekintve attól, hogy a mosogatás nem kerül két percnél többe, az ajánlata kecsegtető, ám nekem nem elég. Előrehajolva, húzva az időt a válaszadás előtt, elfogadom a kínált falatot, lassan és látható élvezettel tüntetve el a villáról ajkaim mögé. Mire felemelkedem és Callumhoz lépek, már le is nyeltem, nincs akadálya annak, hogy arcához hajoljak s kezemet simítva rá, egy érzéki csókot leheljek ajkaira. * -Mit szólnál ahhoz, ha hagynánk mindent úgy ahogy van? Mennyire borítaná fel a rendszerető lelkedet ha később mosogatnánk el? *A fürdőt nem is említem, kiegyenesedem és elindulok a hálószoba felé, menet közben lehúzva magamról a blúzt, s ha már az imént az ajánlatommal beletenyereltem Callum rendszerető lelkébe, azzal tetézem, hogy a feleslegessé vált ruhadarabot a padlóra ejtem. Mielőtt eltűnnék a hálószoba ajtajában, még visszanézek rá, ujjaim már a nadrágnál járnak….*
Nem az elmúlt pár hónapra gondoltam könnyebb dologként - ez végülis evidens -, hanem a korábbi együtt töltött nyolc évünkre. A hibernálással együtt megvan az már tíz év is, tulajdonképpen időszerű is, hogy nehezítse a dolgomat, mielőtt túlzottan elkényelmesedem. Ígéretes csatározásoknak nézünk elébe, ezt a pillantása és mosolya éppúgy megígéri, mint a feleletként rá adott sajátom. Úgy sejtem, a ma este is ennek az új korszaknak lesz a nyitánya, habár ekkor még nem tudom, mi lesz a csata tétje. Biztosan mindketten nevetnénk már most, ha tudnánk, hogy a mosogatás lesz az. Hanem addig is komolyabb csatározás is szóba kerül, mikor először csak viccelődve merül fel kancellártársam neve, majd pedig a beszélgetés szépen átfolyik valami másba és figyelek Saskia szavaira, kiváltképp mert olyan érdekes szóhasználattal él, mint hogy Victor ijesztő volt. Ez már csak azért is felkeltette a figyelmemet, mert Saskia nem az a nő, aki megijed a saját árnyékától, vagy más kancellárétól. Nem szólok közbe, mikor kifejti szava jelentését, a még el nem hangzó "de" előtt bólintok csak egyet, részben, hogy értem, részben, hogy egyetértek vele. Ám tudom, hogy most jön majd a de, s kíváncsi vagyok, mire jutott Saskia. - Szabályok, törvények, szavatartás, korrektség. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen következetes ember kiszámítható, ám ez nincs így. Egészen biztos, hogy el fog jönni az általad említett pont, terveim szerint akkor érné a felismerés, amikor már késő. És akkor lesz Victor a legveszélyesebb is... Ami a Perdáról való szavait, hozzáállását illeti, nem csodálom, nem volt egy diadalmenet számára. - Figyelmem megoszlott akkor, hiszen az első járványhullámok is akkortájt értek el minket, de utólag is visszanézve - már amihez volt hozzáférési lehetőségem - nem gondolom, hogy hibázott volna. Persze mindkettőnk neveltetése olyan volt, hogy csak a teljes siker és győzelem számított, minden, ami egy kicsit is kevesebb - függetlenül attól, hogy az adott helyzetből nem lehetett volna többet kisajtolni - szinte vereségnek számított. Feltételezem a Perdával kapcsolatban is egy klasszikus veni, vidi, vici volt az elvárása saját magával szemben. - Mindenesetre, ugyan függ még a későbbi döntéseitől is, de szándékomban áll a hatalmát elbitorolni, ugyanakkor valahol mégsem irigylem el tőle. - Veszek be egy falatot a számba a végén elgondolkodón és pillantok Saskiára, miként vélekedik nem csak arról, ami elhangzott, hanem arról, hogy ezúttal távlati tervekbe is kicsit beavattam. Míg az emlékeit kereste, nem nagyon tettem, legfeljebb csak kicsikbe, nem túl jelentősekbe, melyeket nem tudtam megkerülni, vagy muszáj volt beszélnem róluk, mint mikor kérdőre vont Hartley ujjtörései kapcsán. Innen már csak egy lépés, hogy a korábbi, Világuralminak elnevezett tervünkre kérdezzek rá, s ugyan van egy kérése Saskiának, amit hiába értek meg racionálisan, mégis nehéz megemésztenem, szükség esetén betartanom még inkább. De megpróbálom, már csak azért is, mert ő kérte, és meg mert igaza van. Mosolyognék, ha tudnám, hogy Saskia gondolatban már a perdai költözést követő terveit árnyalja, ennek híján viszont csak a kimondott szavakra tudok mosolyogni. - Ha tudtam volna, hogy fel fogod használni ellenem, egész biztosan lekaparom onnan! - Nemrég pongyola megfogalmazással illettek, most Saskia hanyagsággal, a végén tényleg át kell gondolnom az életemet, mielőtt a hibáimra más, veszélyes ellenfelek nem rávilágítanak, hanem felhasználják ellenem. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy ez a számvetés nem ma fog elkészülni, mert a kialakuló kis harcunk a kicsit sem megterhelő mosogatás körül jobban lefoglalja mindkettőnk gondolatait, mindketten győzni akarunk és bár döntetlent ajánlok egy ponton, mihelyst az elfogadásra került, kinyilvánítom a győzelmemet. Kancellár vagyok, csalok. És mert kancellár vagyok, gyanakszom is. Ismerve Saskiát, túl könnyedén vette ezt a fordulatot és időhúzó mozdulata, amivel érzékien eltünteti a kínált falatot a szájában sem lehet ok nélküli. Már azon nyilvánvaló okon kívül, hogy tekintetemet azokhoz a kívánatos ajkaihoz kösse, és szerencsémre nem hagy sokáig sóvárogni, mert hozzám lép és desszert utolsó nyomainak édességét ajkairól kóstolhatom meg lehunyt szemmel élvezve, hozzám hajoló karcsú teste oldalán simítva végig a villát letéve az asztalra. Ajkaink elválása után, szavaira pillantok fel, az első kérdésnél még felvonva a szemöldökeimet. Már épp megjegyezném, hogy szép próbálkozás a mosogatás és vereség elkerülésére, hanem a második kérdést meghallva némán nevetek fel élcelődésén. - Mármint úgy érted, hogy te később mosogatnál el? - Hangsúlyozom ki a kijavított szám-személyt a ragozásban, s ugyan éppen azon lennék, hogy magamhoz vonjam őt szorosabban, csak hogy megnyugtassa közelsége rendszerető lelkem felborzoltságát, ám Saskia ügyesen és kecsesen táncol ki a kezeim közül és meglepetésemre nem a fürdő felé veszi az irányt, hanem épp ellenkező irányba indul. Még csak találgatnom sem kell, mert arra csak egy helyiség van. Adná magát a tréfa, hogy nemet mondok és én meg a fürdő felé indulok el, de figyelembe véve, hogy nincs az a mesterien elkészített emberi vagy perdai desszert, ami felvenné a versenyt Saskia vállainak előkerülő finom bőrével - a lehulló blúz által láttatni engedett egyéb testrészekről nem is beszélve -, ez nem az a helyzet, amikor férfi ember elsütné ezt a poént. Ahogy a csípős megjegyzés is elmarad a földre ejtett ruhadarab láttán, hogy nem csak mosogatni, de ezek szerint pakolni is akar Saskia, mert ugyan szép próbálkozás ez a részéről, de ettől még én nyertem. Viszont nem közlöm ezt vele - meg úgy is együtt csináljuk meg végül -, inkább mosolyogva biccentem oldalra a fejem, hogy minél tovább tudjam követni mozdulatait és útját, mert nem siettem felállni a székből, de ez nem jelenti azt, hogy hatástalan lenne rám a látvány. Épp ellenkezőleg, a vetkőztető tekintetet is lehet fokozni, ez most biztosan kiderült, ha az ilyen jellegű emlékek esetleg meg is koptak Saskiában. Csak akkor állok fel a székről - úgy hagyva az asztalon mindent, ahogy van és nem is érdekel egy kicsit sem -, mikor már-már elveszíteném szem elől Saskiát, s elindulok nyomában be a hálóba kicsit sem gyorsabban, mint ahogy ő halad odabenn. Viszont a két-három lépés távolságot szándékosan tartom, még ha egyre nehezebb feladat is ez nekem, és vagy az ajtóban állva meg, annak szélének lazán egy vállal nekidőlve vagy pedig az ágyra ülve le, alkarjaimon megtámaszkodva nézek rá várakozón. - Most már a világért se hagyd abba a rendszerető lelkem felborítását! - A távolság is csak ezt a jobb rálátást szolgálja, s ha szükséges, hát csibészül kaján mosollyal kísért pillantást vetek a még rajta lévő ruhadarabokra jelzésértékűen. Ezúttal nem én simítanám le őket róla, inkább ha már gyászmadár legyen kövér elven végignézném, hogyan kerül mind a padlóra általa, bár a leérkezések már biztosan nem számíthatnak figyelemre. Tekintetemben ott tükröződik a fejemben körvonalazódó terv, miként fogok minden egyes elmaradt érintést és csókot kamatostul pótolni neki és melyiket hova helyezném el gyönyörű testén, mihelyst az utolsó ruhadarab is megkoronázza a földön kialakult imádni való rendetlenséget...
//Mondanom sem kell, hogy imádtam a játékot És a következővel így foglak letámadni: //
Noha még távol vagyok attól, hogy életem és közös életünk minden percére emlékezzek, érezhetően nyugodtabb és felszabadultabb vagyok korábbi önmagamhoz képest. Az emlékeim nélkül is minden bizonnyal boldogultam volna, egy idő után Callum segítségével pótolhatók lehettek volna az elveszített évek, a tudás és tapasztalat, de azért sokkal magabiztosabban indulhatok neki az elkövetkezendő napoknak, arról nem is beszélve, hogy Callum segítségére is így lehetek a legjobban. De ha nem csak a komoly dolgokat nézzük, hanem a mi kis magánharcainkat, mely fűszere volt az életünknek, mondhatom azt, hogy most kaptam vissza igazán az életemet. S, hogy mi minden jellemezte a házasságunkat és szerelmünket, az most egyetlen este alatt kiderül. A mókás csatározáson túl, az önfeledt szórakozás és a komoly témák váltakozása. Itt-ott hosszabban vagy rövidebben térünk ki, attól függően, hogy a téma mit kíván meg, de mindig sikerül azért visszalépni oda ahol a mókázást félbehagytuk. Mióta felébredtem, szokásommá vált naplóba szedni a gondolataimat és szerettem ezeket a perceket, mikor akár magamnak, akár Callumnak címezve leírtam az érzéseimet, most mégis azt érzem, hogy ezek lassan de biztosan elmaradnak majd. Még most sem találom igazán a megfelelő szót arra amit Victor felől éreztem, de jólesik Callumnak elmondani, megosztani, megbeszélni vele, meghallgatni az ő véleményét, azokat a tapasztalatokat, melyeket két és fél év alatt csak neki volt lehetősége megszerezni. * -Úgy érzem addig a pontig kiszámítható, de azután még találgatni is nehéz mit tesz majd. Ezért volt ijesztő. *Sajnálom azt az időt amit ki kellett hagynom, csak azt remélem, hogy a változás melyről lemaradtam élesebbé teszi a meglátásaimat, körültekintőbbé a figyelmemet és ezáltal többet tehetek hozzá Callum terveihez, s akkor elmondhatjuk, hogy mégis így volt ez jól. Legalábbis ebből a szempontból az előnyünkre válhat. Terve melyeket megoszt velem épp csak körvonalak, de minden bizonnyal később pontosít majd, ám ez is épp elég ahhoz, hogy még több részlet eszembe jusson abból, ami már kész van. * -Valószínűleg ő is pont ezt gondolja veled szemben. A te helyzeted és hatalmad sem irigylésre méltó, ahogy egyik kancelláré sem. Mindegyikőtök kezében iszonyatos nagy felelősség összpontosul, csak más területen. *De vajon tényleg a hatalmát nem irigyli vagy azt, amit majd tesz vele? Nem titkolom, féltem Callumot. Victor kiválóan ért ahhoz, amit csinál, ahogy Callum is a saját területén köröz le mindenkit, sosem kacsintgattak a másik határain belülre, Callum most mégis félresöpörné ezt az íratlan törvényt. * -Nagyon fog ragaszkodni hozzá, már csak azért is, mert a hatalma nélkül nem tudná eltiporni a Perdát. Sem az ellenállókat. Nem tudom igazán melyik a nagyobb ellensége. *Elgondolkodva ejtem ki a szavakat, csupán a Panorámakilátóban elfogott érzéseimre hagyatkozva. Nem volt alkalmam Victorral a perdai háború után beszélgetni, nem tudom hogyan élte meg, mi az ami mély nyomot hagyott benne, de ismerem annyira, hogy tudjam, célt csak akkor ér el vele, ha Victor valamennyit megkap abból amit akar. S talán ez is már egy kicsit a tervünkhöz tartozik, mégis annak buktatóira helyezem a hangsúlyt mikor előadom a kérésemet Callumnak. Nekem épp olyan nehéz lesz kivitelezni, ha arra kerül a sor, mint neki, de remélem nem jutunk el odáig. Mindazonáltal a Perdára való költözésünk némileg könnyebbé tenné, még ha a lelkem egy darabja is halna bele. Szerencsére Callum beleegyezik, így nem kell tovább győzködnöm és félretehetjük mára a komoly témákat, a hangulatfelelőssé előlépett desszert, Callummal ellenkezve gyorsan gondoskodik erről. Hogy az apró és jelentéktelennek tűnő dolgok mennyire képesek elterelni az ember figyelmét, azt a mosogatás feletti harcunk bizonyítja. Én már csak jóízűen nevetek Callum azon megjegyzésén, amit az alvókapszuláról mond. Mintha bármit is le lehetne kaparni róla, és változtatna is bármit a dolgokon. Édes civódásunk közepette eljutunk a közös fürdő csábító gondolatáig, de én ezen túlmegyek, hiszen a harcnak egészen más a tétje, csak épp imádott férjem nem tud róla. Stratégiát váltva hajolok a nekem nyújtott falatért, miután kegyesen hagytam, hogy „nyerjen”. Valahogy így kell majd Victorral is csinálni, s bár jelen pillanatban nem ő jut eszembe érthető módon, és nem is a mosogatás alól felmentve terelnénk a vesztés szakadékába, az alapok már megvannak. * -Vagy soha. * Mosolygom válaszul a szándékosan kijavított ragozásra, végszóként tekintve arra a két szóra, amit rögtön egy csábosra vett mozdulat követ, mellyel kisiklok Callum kezei közül. A hálószoba felé indulva már tudhatja, hogy eszem ágában sincs sem mosogatni, sem pedig a felcserélve a munkát, fürdőt készíteni, ennél sokkal jobb ajánlatom van, próbára téve Callum rendszerető énjét. Elég egy szemvillanás is, hogy még oldalra hajtott feje és vetkőztető tekintete előtt tudjam, hiába a makacssága amivel a diadalát élteti, én nyertem. Mire a hálóban utolér, én már az ágy tőle távolabbi végénél állok neki oldalt, hogy már a nadrágomat húzva le lassan, a legjobb rálátása nyíljék fenekem ívére. Kecsesen szabadulok meg a ruhadarabtól és szót fogadok neki. A nadrágot lazán hajítom el és oda sem nézek hova esik, csak Callum tekintetére fókuszálok, ajkaim kéjes, ám annál győzelmibb mosolyba kunkorodnak. Már csak azért is, mert terveim szerint nem csak az én ruháim tarkítják majd a padlót szanaszéjjel, hanem az övéi is, így egyelőre megfosztva őt a további műsortól, hozzálépek. Precíz gyorsasággal kezdek hozzá, hogy megszabadítsam az ingétől, amit eltúlzott mozdulattal dobok el. Hadd repüljön! …*
//Oda voltam meg vissza! Nagyon imádtam minden percét és nem győzöm kivárni, hogy letámadj! //
Tudom, hogy imádta az üzenetemet! Más kérdés lehet nem kapom meg a viccért érdemelt mosolyt, pedig mondhatni megdolgoztam ám érte! Akkor is ha nem fog látszódni, mert McGroover inasa nos... ennyire semmit nem hittem nem fogok találni, de vélhetően kevés a forrásom ehhez, nem kéne csodálkozni. Ami meg a Jenkins által kérteket illeti... remélem Ő okosabb lesz tőle mint én. Amúgy is csomó papírmunkám akadt az átkéretés miatt, jól meglepem vele, hogy sűrűbben összefuthatunk, had rettegjen! Bár ha igaz a pletyka akkor sűrűn vagy állandóan lesz kis feleségével a Perdán, hát szül hamarosan! Apa lesz ez a komisz... kicsit furcsa nézéseket kaptam ahogy őszinte mosoly terült arcomon amikor hallottam, nem győztem elfojtani és úgy tenni, mintha valami tök máson mosolyognék ám. Cikibe hoz a doki mindig, nincs tekintettel rám. Hoztam is neki egy kis apróságot, bár fogalmam sincs odaadjam-e vagy ne, mert hát utálom persze, meg minden de hát nem is neki adnám igazából hanem kis feleségének, nem? De vele tuti nem futok össze, nincs dolgom a Perdán, szóval marad a férj, aki lehet fémforgácsot etet velem a humoromért homok helyett. Furcsa is gond nélkül közlekedni, hogy elérjem a lakosztályát - a LAKOSZTÁLYÁT - jézusom mit keresek itt... oké, volt már nálam, de azért no. Nem ugyan az. Kicsit izzad is a tenyerem, az okát mondjuk nem tudom. Jobb híján kopogok, tudja jövök, szerintem minden létező forrásból tudja, míg várok némileg billegek a talpamon mint egy hatéves, kezem combomon simogatva. Az ajtó nyitása után széles mosollyal köszöntöm, miért ne alapon. -Üdv, Doktor Kancellár! Remélem néha gondolt rám míg távol voltam! - Csak hogy mérsékelten utáljon, már annyira hiányzott a lekezelő szúrós nézése. Megölelni persze túlzás lenne, visszafogom magam, majd ha meg akarok halni így adom tudtára, azért bizonyosan kicsinálna. Azaz kicsináltatna, ne túlozzunk! Ha enged belépni akkor viszont nem kell sok realizáljam nem vagyunk egyedül, meg is örülök, hát Raven! -Ááá, kislány, mit keresel erre? Nem tudtam gyűlés van a klubban! - Nevetek kicsit, lévén múltkor is az "Utáljuk Jenkins" gyűlésre is csak maga Jenkins jött el, hívatlan, díszvendégként, akkor is ha utána a fél tagom, Raven betoppant. Amennyiben Raven nem menekül Ő nem olyan szerencsés megússza az ölelést, megnézem magamnak hogy van, jobban van-e? Finoman simítom a hátát, aztán csak észreveszem magam és noha nem ezzel akarom kezdeni lopva körülnézek. Én nem láttam milyen volt régen a lakosztály, de itt kellemes, a növényekről eszembe is jut Mrs Jenkins, de inkább a férje felé fordulok és próbálom nem jól érezni magam, mert munka ügyben jöttem amúgy, csak... hát elrontanak. Majd Jenkins savanyú arca lelomboz. Jah... nem, nem szokott, sebaj! Csak kitalál valamit az ügy érdekében, nem féltem Őt!
*Épp csak egy perce álldogálok Jenkins aprócska nappalijának közepén, mikor Hartley megjelenik. Nem számítottam rá és Jenkinsnek sem volt ideje szólni arról, hogy vendéget vár. * -Vendéget vár? És nem szólt? *Persze, hogy nem szólt, szóhoz sem jutott, de ez részletkérdés. Vádlón tekintek rá a kérdezés közben, de csak poénkodom. Több okom is volt arra, hogy bejelentés nélkül rátörjek, annál is inkább, mert ha jól számoltam, hamarosan leköltözik a Perdára, mármint leköltözött már, de azt hiszem egy ideig nem engedi majd magát rángatni, mert babázni fog. Viszont rengeteg dolog lenne amit meg kellene beszélnünk, mielőtt beássa magát a szaros pelenkák kupaca alá. Még semmit sem tudtam előadni, csak köszöntem, mosolyogtam sejtelmesen és az egyik kezemben tartott fekete doboz titkos tartalma sem derülhetett ki, bár Jenkins bőszen pislogott rá. Meg a másik kezemben lévő termoszra is. Hartley megjelenése koronázza meg ittlétemet, aljas pillantást vetek Jenkinsre, vészt jóslót, mielőtt elvesznék a programok királyának ölelésében. * -Helló Hartley! Hátszél hozott, vagy mi? *Elfojtatlan kuncogásom közepette köszönök neki, és borulok a nyakába néhány szívdobbanásnyi időre és Jenkinst figyelme, mit szól a Doktor Kancellárra. Hát szó se róla, Hartley is tud idegeket borzolóan szólani. * -Ideje volt már, nem? Most akartam szólni, hogy gyűlés van. *S mutatom is fel a magammal hozott termoszt, aminek a tartalma nem titkos, mindenki tudja, hogy Búfelejtő van benne. A két személyes klubunk díszvendége felé fordulok mosolyogva és végre feltehetem a kérdést, amire nem volt még lehetőségem.* -Szóval akkor maradhatok én is? _Rengeteg_ megbeszélnivalónk van. *Kezeimmel mutatom is, körbeölelve a szobát, lengetve a fekete dobozt, meg a termoszt. Ha másért nem is, de azért legalább biztos, hogy marasztal. Mármint a doboz miatt. Neki hoztam és ezt abból is tudhatja, hogy méregzöld szalaggal kötöttem át. Az ő színei. Egyébként meg kapott már ilyet, kísértetiesen hasonlít is rá, ha tényleg barátok leszünk úgy istenigazából, egész kis doboz gyűjteménye lesz. A mostaniban viszont nem bicska van, bár hozzávetőlegesen akkora. *
Hogy Moor is felbukkant, az meg is lepett meg nem is. Egyrészt számítottam rá, hogy hamarosan meg fog keresni, nem csak azért, mert már régen találkoztunk, hanem mert érzésem szerint maradtak benne kérdések a múltkori fogdás eset óta. Másrészt viszont meglepett, hogy pont a mai napot és órát szúrta ki. Andrej-nél azért rákérdeztem még mindig figyelve van-e a levelezésem, de többszöri ellenőrzés után is arra jutott, hogy nem. Csekkolta Hartley-ét is, de ott sem látszódott gyanús mozgás. Tehát marad az, hogy ez tényleg véletlen, esetleg a zászlós cseverészte el a nőnek. Rákérdezni nem fogok, legalábbis Moor-nál nem, mert úgy se vallaná be. Ez egyben azt is jelenti, hogy eldöntöttem, beengedem a nőt a lakosztályba. - Odaát leszek, uram, ha szükség lenne rám. Megszerezné megint a pda-ját? - Andrej gyakrabban mosolyog, mint Jade, de jellemzően az is munkával kapcsolatos dolog, és most is emiatt terült el képén egy szélesebb fajta. Nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el én is. Moor pda-jának megszerzéséből és ezt-azt letölteni vagy feltölteni rá... egyfajta sport már nálunk. - Meglátjuk. Köszönöm, Andrej. - Biccentek neki, s megvárom, míg eltűnik a titkos fali ajtó mögött a szomszédos kabinban. Alapvetően Jade-é, de ő most lent van Saskiával a Perdán, Andrej meg egyébként is csak a széket és az asztalt fogja használni odaát, még ha minden annyira személytelen és puritán is körülötte, mintha egy üres vendégkabinba lépett volna. Egyedül pár fegyver az, amely utal arra, hogy ez azért mégsem üres kabin és kiféle lakhatja. Az ajtó visszasimult a falba, a mellette lévő növény levelei meg sem rezzentek rá, én is rendeztem a vonásaimat a szokásos komorságba és már nyomom is a pultnál a megfelelő érintőgombot, mely kinyitja az ajtót Moor-nak. - Micsoda meglepetés! Kerüljön beljebb. - Invitálom be, nagyjából feleslegesen, mert már az ajtó nyitására felvillant a szokásos százkarátos mosolya és mihelyst elég széles lett karcsú alakjához az ajtó, már indult is előre. De alig nézett körbe és észrevételezte a változást, mely legutóbbi ittjárta óta bekövetkezett - szerencsémre előnyére, hiszen nem lett komorabb a hely, mert legalább Saskiát meg lehetett menteni -, és megállapíthatta, hogy van, ahova ezúttal sem fog belátni, mert a háló és a másik kicsi szoba ajtaja most is zárva van, máris jelez a bejárati panel. Nem, kopognak. A képernyőn mellette máris felvillan ki áll az ajtó előtt, bár erre lehet nem lát rá Moor, de ezúttal valóban a meghívott áll ott. - Hagyjon néha szóhoz jutni. - Jegyzem meg halovány félmosollyal Moor-nak, noha mindketten tudjuk, ha nagyon szólni kívánok, lelkiismeret furdalás nélkül fojtom belé a szót. Ahogy az ajtót nyitom, szintén távolról, az időjelzésre siklik a tekintetem. Hartley nem késett, gyakorlatilag percre pontosan érkezett. Na ezt szeretem. Bizonyára nem mert várakoztatni. Ezt is szeretem. - Maradjunk csak a kancellárnál vagy az uramnál, zászlós. De üdvözlöm! Jöjjön be. - Karba fonom kezeimet magam előtt akaratlan is szigorúbb hatást adva ezzel a szavaimnak. Az ajtó Hartley után magától csukódik be. Hogy gondoltam-e rá? Hirtelen nem jut eszembe semmilyen olyan válasz, ami ne mártaná kapásból a tőrt a férfibe, pedig még fél perce sincs itt. Inkább költői kérdésnek veszem és hagyom elsikkadni. Kíváncsian szemlélem, hogy mennyire lepődnek meg a másik ittlétén és mennyire őszinte ez? Annak tűnik. Szerencsés véletlen, mely hasznomra lesz. De milyen klubról van szó? - A magam részéről még három személyt hívtam volna a klubba, de ebből kettőről tudom, hogy nem tudott volna ma eljönni, a harmadikat meg talán jobb is kihagyni. Mindenesetre azért megérdeklődöm, hogy számíthatok még váratlan vendégekre? - Nézek hol egyikre, hol másikra a válaszért, s meg sem lepődnék ha a két válasz nem csengene egybe. Moor kérdésére nem felelek. Azzal, hogy bejöhetett, szerintem egyértelmű a válasz, hiszen én tudtam, hogy találkozót beszéltem meg ide, s ha ellenemre lenne a nő jelenléte, akkor elküldtem volna. Mindenesetre ha már így alakult és a Moor-nál lévő tárgyak közül elsőnek úgy is a termoszt fogja lengetni az orrom előtt, elébe megyek azzal, hogy a pult egy szekrénye felé fordulok és három egyforma, előkelő, de letisztult vonalú kicsiny poharat veszek elő és teszek le az asztalra, hogy aztán ismét karba fonjam a kezeimet. A poharak passzolnak a termosz tartalmához, úgy is mindig ugyanaz van benne, kérdeznem sem kell. Öltözetem a szokásosnak mondható, de itthon nem viselem a tőlem megszokott felöltőmet. A fekete nadrág és cipő maradt, de felül csak a fekete ing van, kézelője és gallérja élénél vékony zöld csíkkal. A dobozra meg nem pillogok. Természetesen érdekel, meg az a rengeteg, bizonyára halaszthatatlanul fontos mondanivaló is, de nem kérdezek rá, szándékosan nem. Valami öröm nekem is kell, s jó szórakozás nézni, ahogy az ex-tizedes túlpörögni kezd, mikor nem kapja meg azt a figyelmet, amire számított. Persze lehet nem fogja még ezeket a kérdéseket hiányolni, mert kapva kap az alkalmon, hogy tölthet. - Szeretné előtte elmondani, mire jutott? - Fordulok Hartley felé. Az "előtte" nem a jelenlévő harmadik személyre vonatkozik, legalábbis nem feltétlenül rá, hanem az italra inkább. Ki hogy bírja. Egyáltalán az is lehet, hogy ő nem akar inni.
-Jaj, pedig szerintem olyan szépen cseng uram. - Legyen, a dokitól tudom ki van, ha felmérgel majd úgy hívom. Bár... régen mérgelt fel, az az igazság, el kéne filóznom üres perceimben mi is történt. Oh de erre nincs idő, hát itt van Raven! Ez az aprócska váratlan öröm az oka, hogy valóban költői marad hiányoztam-e, amire tudom a választ, hogy nem. Tudom nem kedvel. Jó megölelni Ravent minden esetre - Ő talán nem utál - meg látni is, de hogy hátszél hozott-e? Imádom a humorát. -Pf, jah. - Maximum valami gyilkos-jeges szél lenne az, hát Jenkinst hátszélnek nem nevezném. Vagy... bizarr lenne. -Nah! - Ennyi a válaszom "felháborodva" csak most szól, hogy gyűlés van, rázom is a fejem. Jenkinsre meg értetlen nézek, még három embert? Személyt. Bár gondolom nincs közte perdai. -Ne vegye zokon, nem tudom Önt követni... én minden esetre csak magam hívattam meg csúnya szóval. - Mást nem, fogalmam sincs kikre gondol, de mikor Raven felemeli a termoszt akaratomon kívül elfintorodom. Úrég, remélem nem az van benne amit gondolok... ugye nem? Hát itt van Jenkins is... ne már! -Mondd hogy perdai tea... - Ciccenek is, ah, bennem él a remény, hát az egy termosz az ég szerelmére, csak nem hoz benne piát. Bár a múltkor is abban tárolta azt a szörnyűséget. Meg... ez még mindig illegális nem? Amaz meg egy kancellár nem? Nem? Jenkins kivételesen hasznos lehetne, most lehetne kivételesen kancellár, közölje már látni és hallani sem akar erről, nem hogy inni! Tök fura lenne vele inni... mégis hozza a poharakat, nincs Isten. A dobozka is feltűnik, de arra nem mondok semmit, leköt a kihangsúlyozott "rengeteg" szó, mert... ugyan mit akarna Jenkinsel megbeszélni? Főleg mert a retinaszkenner miatt is vannak bennem kérdések, az pont Jenkins ellen volt nem? Remélem nem zsarolni akarja, avagy... hát... nem várhatna addig amíg megszül a felesége és kicsit velük van? Mondjuk megzsarolni egy kancellárt több mint bátorság, Raven ilyet nem tenne nem? De nem, nem, nem... lehet neki dolgozik? Mit keres itt a lakosztályán? Hogy én mit keresek itt tudom, bár... miért érzem úgy túl keveset tudok és jobb lenne ha nem lennék itt? Ilyenkor kéne bölcsen hallgatni és figyelni ugye? Mégis kizökkent Jenkins. Én persze félreértem hogy nem Raven szavalására céloz, tény, rövid leszek sajnos. Épp csak kimondottan tőlem kérte, nem baj ha Raven hallja? Nekem mondjuk nem, de Neki sem? -Ööö... Hogyne... bár zavarni sem szeretnék... - Valahogy olyan érzésem van nem passzolok ide, ami valljuk be, nem életidegen tőlem, ötven év kiesett és nem is vagyok elég intrikus ehhez a kettőhöz. -Nos.. - Lopva még mindig Jenkinsre nézek, hogy valóban mondhatom-e és ha pozitívnak betudható dorgáló nézést kapok akkor valóban belekezdek, igyekezvén nem feltartani sem Őt, sem Ravent. -Ami az inast illeti egyáltalán nem jártam sikerrel, ami a rangom tekintetében talán érthető, de lehetséges semmit sem találnék amúgy sem. Ami a leltárt illeti, ott... nos én nem vagyok sem orvos sem szerelő, de lefuttatva a leselejtezett alkatrészek amik eltűntek vagy szimplán selejtezés nélkül elvesztek megítélésem szerint egy kart tesznek ki. Művégtagot, persze. Olyan embert keressen uram akinek hiányzik a bal karja, vagy olyat aki össze bírja szerelni ezt. Legalább is nekem ez az elméletem, de lehet csak hanyagul könyveltek le egy tényleges leselejtezést. - Fő az optimizmus, csak elrontották, elég feltűnő lenne egy kar csak úgy, nem? Gondolom. -Nálam a teljes lista időpontokkal, leltárokkal, ha gondolja. - Nem tudom kell-e neki, rajta van az adathordozón a zsebemben, de még nem veszem elő. Van azon más is... Inkább csak csendben szemlélek, hogy.. nos? Bár az ital nem vonzz, tuti Jenkins is fapofával issza mint a vizet csak én grimaszolok tőle, ajh.
-Micsoda? Inkább kellemes! *Vágok vissza csípőből Jenkins üdvözlésére és a vigyorgás sem marad el. A „kerüljön beljebb” kvázi költői, vagy inkább az udvarias körök egyik kelléke, mert már bent is vagyok, mire az utolsó hang elhal. Körülnézek, rég jártam itt és nem azért, mert nem akartam, hanem mert nem illett, vagy épp Jenkins nem látta jónak, hogy találkozzam a feleségével, de ezt a kanyart én nyertem meg, mert bár nem gyúrtam a találkozásra, azért csak összejött. A lakosztály kellemesebb, mint volt de igazán lelombozó, hogy a változás csupán néhány virágból és több színből áll, az ajtók továbbra is zárva maradtak előttem. Ittlétem talán gyanakvással tölti el Jenkinst, mikor nem sokkal utánam valaki szeretne bejönni. Eskü, véletlen, vagy a hatodik, hetedik, xedik érzékem, sok évszázad távlatából örökölt boszorkányságom, viszont én nagyon örülök annak, hogy a kijelzőn Hartley arcát pillantom meg. Némi káröröm is vegyül az örömbe, ami szemeim csillanásán is látszik, legalábbis úgy gondolom és eszem bogában sincs palástolni. Főleg mikor Jenkins könyörögve kér, hogy hagyjam szóhoz jutni. * -Ó, micsoda kérés, ez ám a döfi nekem! *A kárörömöm igazolást nyer amikor Hartley belép és üdvözli, szó szerint Jenkinst, nem tudom a vigyorgásomat csitítani, két füleig nyúlik és még egy halk orrhangú kuncogás is kibuggyan belőlem. Jenkinsre nézek és szembetalálkozom azzal a szigorúnak szánt pillantással, amit Hartley nem rég leutánzott és ahogy akkor mondtam, hogy legközelebb nem fogom kibírni röhögés nélkül…hát, el kell fordulnom néhány röpke pillanatra, hogy vegyek egy nagy levegőt és aztán befogva a számat, visszatartsam a kitörni készülő hahotázást. Mire visszafordulok, ők ketten letudják az első kört, én meg máris ölelő karok között találom magam. Szó se róla, imádom a pasit, de most nagyon utálom amiért bennem kellett maradjon a röhögés, na meg azért a korábbi utánzásért. Ettől függetlenül örömmel üdvözlöm én is őt és belerángatom a gyűlésbe. Jenkins értetlenül néz, de nem baj, addig jó míg nem tudja miről beszélünk, de azért próbálkozik képbe kerülni. * -Én meg sem hívattam magam, csak berongyoltam, de kit érdekel? Egyébként nem, még nincs több tagja a klubunknak….Tényleg Hartley, kellene tartanunk egy toborzó napot. *S ezzel emelem is a termoszt, csak kicsit lengetve meg Hartley orra előtt, mert tudom, hogy nagyon ki van tőle, már a termosz látványa is leizzasztja. Az rlső meglepetést mégis Jenkins okozza azzal, hogy lfordul és mivel jártam már itt, előre tudom, hogy poharakat fog elővenni, pontosan tudom melyik szekrényben tartja azokat, a csipeszek a fiókban vannak a többi orvosi műszerrel együtt és remélem, egyikre sem lesz szükség. Bár ha rendelünk kaját és lesz benne hal, már nagyobb a létszám ahhoz, hogy szálka mentesítsenek. Válasz nélkül maradok Jenkins felől, de a hiánya már önmagában válasz, ergo maradhatok, na meg az érkező poharak, melyek láttán Hartley lassan kezd veszíteni a színéből. Na vajon kit iszok le az asztal alá ma? * -Perdai tea. De miért kell ezt mondanom? *Tudom ám, hogy miért, de szórakozom vele egy kicsit, a végén elvigyorodom, szándékosan természetellenesen kivillantva az összes hófehér fogamat. Addigra a poharak koppannak az asztalon, természetesen diszkréten, bár úgy is mindegy, nincs más itt rajtunk kívül. A dobozt leteszem az asztal sarkára, pontosan ugyanoda, ahova régebben a bicskát tartalmazót, ezzel is üzenve mi mindenre emlékszem, majd míg ők nekikezdenek hartley ittlétének okára, kitöltögetem a Búfelejtőt a poharakba, nem sajnálva, színültig tele. Ígéretemhez híven hagyom Jenkinst szóhoz jutni, Hartley-t még inkább, érzésem szerint érdekes dolgokat fogok megtudni. Már az első mondat a homlokomra csalogatja a szemöldökeimet és kérdőn nézek Jenkinsre, hogy az „inas” az az inas-e akire gondolok, barátok között már szavak nélkül is megértjük egymást, ugye? Elég egy pillantás, tényleg, s aztán figyelek tovább Hartley-ra, aki eléggé érdekfeszítő témát boncolgat. A selejtezésnél és karnál kissé megmerevedek, és hümmentek egyet, majd azonnal az egyik pohárért nyúlok és meg sem várva a többieket, felhajtom a benne lévő italt. A poharam üresen koppan az asztalon, de nem sokáig marad üres, azonnal újratöltöm, addigra Hartley is befejezi. Felveszem a másik két poharat és feléjük nyújtom, valószínűleg Jenkins egyből elveszi, Hartley-ra meg úgy kell majd rátukmálni, de ha ódzkodik tőle, a kezébe nyomom és ráhajtogatom az ujjait, még meg is emelem a könyökénél, hogy igyon már. * -Oké, erre inni kell! Nameráim, egészségünkre! *S le is hajtom a második italt, látványosan félszemmel figyelem Hartley-t, hogy ne csaljon, majd mikor mindenki kortyolt – az ég sem visz rá arra, hogy félrenyeljenek – letéve a poharamat, összecsapom a tenyereimet. * -Nnna, akkor vegyük át még egyszer. Találtál egy olyan leltárt amiből egy egész bal kar hiányzik. Ez csúcs, lehet, hogy valaki két bal karral sétál, esetleg hárommal? Két bal egy jobb….Jenkins kancellár, nem is tudtam, hogy érdeklődik mások karja iránt. Csak nem karöltve óhajt sétálni, esetleg karba fonja a memoárját. A karom akarom! *Kezeim összecsapása után az egész beszédemet nagy karlengetéssel, túldimenzionált gesztusokkal körítem és még el is kezdek járkálni kicsit jobbra-balra, itt lehet. *
- Egyértelmű, csak nem szeretem a túlzásokat. - Jegyzem meg Hartley-nak, miközben beljebb invitálom őt is, s kisvártatva csak kivárhatom szép csendben, hogy ők ketten üdvözöljék egymást. Nem unatkozom ettől még, érdekes őket megfigyelni egymással, s egyébként is ritkán adatik meg egy kancellárnak, hogy jelenléte már-már észrevétlenné lesz. Kifejezetten kellemes is. Ha kívánhatnék egy perdai képességet, akkor valami ilyesmi láthatatlanság lenne a gondolatolvasás mellé. Mi mindent tudnék úgy kikémlelni kancellártársaimnál! De ennyit az álmodozásról, inkább megkérdezem, hogy számíthatok-e még másokra is, ha már klubgyűlés lett itt hirtelen. Bármilyen klubról is van szó. - Ha kérhetem, ne itt tegye. - Pillantok Moor-ra, mikor a toborzónapot említi. - Két személyes klub... Mondanám, hogy sajnálatos, de az enyém egyelőre egy személyes. Össze kellene olvadnunk, mindenki jól járna. De ez majd később, ahogy az is, kik lennének még a toborzási listámon. - Térek ki egyelőre a válasz elől, amit Hartley nem értett, de előbb szükségem lesz arra, mit tudott meg. Remélem, nem személyesen akarta elmondani, hogy voltaképpen a jó nagy semmire jutott mindkét ügyben. Közben elfordulok, hogy poharakat vegyek elő, hiszen a termoszt nyilván nem csak sétáltatni hozta a planetológus s elmosolyodom a zászlós reakcióján. - Van igazi perdai teám is, ha inkább azt választaná. Olyan tökéletesen nem tudom elkészíteni, mint a feleségem, de azért egész iható. - Nyitva hagyom a lehetőséget, kíváncsian, mit választ a férfi? Ami azt illeti, én is szívesebben innék most egy teát és már most tudom, hogy ha ezt elmesélem majd Saskiának, aznap le sem fogom tudni törölni az arcáról a mosolyt. Tekintve, hogy a győzedelmes, elégedett mosoly is igen jól áll neki, nem egy esti alkalomra fogom halasztani a mesélést, amikor a napból már csak kevés van hátra. - Egyáltalán nem zavar, Hartley zászlós, s nem kell sietnie sem. Csak nyugodtan. - Biztosítom őt magamhoz képest derűsen, miközben visszaérek az asztalhoz a poharakkal, s egyébként is direkt várakoztatom Raven Moor-t. Ő a meglepetés vendég, hát várja csak ki a sorát, s nem veszek tudomást kérdőn villogó tekintetéről sem. Ehhez képest valamiért inkább a zászlós az, aki feszeng, de egészen szép egybefüggő jelentést kapok - ezt már szeretem - és ráadásul csak az egyik feladat bizonyult zsákutcának. Az inas dolgára persze egyik oldalt kicsit elhúztam a számat nem tetszésem jeléül, de hát mit van mit tenni, nem gondolom, hogy direkt becsapna a férfi. Mi oka lenne rá? Mármint azon túl, hogy eltörettem néhány ujját. - A leltárnál talán rangjának megfelelően kutakodott? - Kérdezek azért vissza, mert rang ide vagy oda, nem ahhoz a részleghez tartozik, hozzá se férhetett volna semmihez, ergo nekem logikusnak tűnik, hogy megkerült néhány szabályt és hozzáférési tiltást. Gyanítom, az inasnál is így volt, csak kellett valami elfogadhatónak mondható indokot találnia nekem, miért nem talált így sem semmit. Érdekes dolog, Andrej szintén nem jutott semmire, s igazán ez nem tetszik az egészben. Hanem a másik ügyet azért figyelmesen hallgatom, de így sem tudja egyikünk figyelmét sem elkerülni, hogy Moor az egyik pohárért nyúl és minket meg sem várva, mindenféle etikett-szabályt felrúgva iszik egyet. Na, nem mintha kényszert éreznék, hogy tartani akarjam vele a lépést. Feltételezésem szerint rögtön a termoszából vette volna magához azt a nagyobb kortynyit, de a pohárral babrálás több pótcselekvési időt engedélyezett neki. Mert ez pótcselekvés, leplezni akar valamit és már ebből tudom, hogy Hartley valami jóra talált rá. - Tehát egy kar-implantátum. - Foglalom össze, de Moor-t figyelem és átveszem a poharat, ugyanakkor nem sietek emelni azt, vagy koccintani, főleg nem meginni. A "nameráim" kifejezésre értetlenül pislogok egyet, de arra jutok, lehet jobb is, hogy nem értem, és egyébként sem ez a lényeges most. Ha Moor eddig nem volt gyanús, akkor a kar szó legalább hatszor való és meglehetősen idétlen ismétlése rövid kis monológjában azzá tenné. Ravasz mosoly jelenik meg a képemen, az a fajta, amit szerintem most a legkevésbé akar Moor látni, de lehet Hartley is szívesen sarkon fordulna az ajtó felé, mely, ki tudja mikor, de le lett zárva. - Szép munka volt, Hartley! Köszönöm. Mit gondol, mennyit kellene a "perdai teájából" innia a klubtársának ahhoz, hogy végre őszinte legyen velünk? Elkezdi-e vajon magától mondani, kinek is a karjáról van szó és miért érdekli őt ez ennyire, vagy kérjem el Öntől a listát az időpontokkal és együtt találjuk ki, mit próbál eltitkolni? - Jeges pillantásom a ravasz mosollyal együtt a férfi felé fordul és kíváncsian várom, mit tesz? És meg akarja-e majd akadályozni azt valami módon a nő? Közben kezeimet karba fonom oly módon, hogy a még mindig tele lévő pohárkát kilötyögés nélkül tudjam tartani is.
-Szerénykedik? Úú, bájos! - Pislogok rá mosolyogva, mert hát doki is, kancellár is, hol itt a túlzás kérem alássan? Ehhh, a pofátlanságnak is vannak szintjei, nem hittem hogy sehol se vagyok basszus! azért én csak úgy nem mernék betoppanni Jenkinshez, bármilyen csábító is, hogy mondjak neki egy viccet a teája mellé, megnézzem a lesújtó pillantását és továbbálljak. Bár a megjegyzése ne itt tartsuk a gyűlést kivált belőlem egy köhögésnek álcázott nevetést. -Pedig micsoda helyszín lenne hozzá... - Motyogom, amit lehet csak Raven ért, de lehet Ő se. Mondjuk az összeolvadás miatt már játékosan nézek a dokira, mindig is Ő volt a díszvendég, ha tudta ha nem! -Nem túl jó a menedzsmentem... de a tied se. - Felelem végül Ravennek, mert a pia nem lenne túl célirányos, avagy elég röpke ideig tartana ki a varázsa attól tartok. Erre nem pont Jenkins lesz az áruló, hogy hozza a poharakat?! Miféle kancellár ez?! Hol az áhított vaskalaposság?! Ó jaj ne... -Hahhh... - Egy sóhaj a válaszom Ravennek, hogy noha kedves azt feleli amit hallani akarok de hát tudom nem az van benne. Ezzel meg is ölte minden reményem. Jenkins viszont felkelti az érdeklődésem. -Tényleg? Örömmel elfogadnám, kedves kis feleségével is volt egyszer szerencsém teázni mint tudja, az is kellemes volt. Ha nem tolakodó a kérdés, hogy van a kedves Jenkins asszonyság? - Érezhetően érdekel, hogy hogyan szolgál az egészsége, a gyermekkel jól vannak-e, hovatovább reményeim szerint madarat lehet vele fogatni, ha nem volt komplikáció és nem pihen azóta is. Nem szégyellem a tea jobban esne, de Raven túl... határozott. Azt hiszem esélyem sincs, de talán majd egyszer elteázgatok a házigazdával is nem csak a feleségével. Hallva egyáltalán nem zavarok azért gyanús. Akaratlan meglep vele, bár próbálom leplezni és nos... mivel engedélyt kapok... Mesélésbe is kezdek, bár ahogy közben csurig törli barátném a poharakat nos... miért ilyen adakozó jótét lélek?! Miért nem önzőbb picikét?! Basszus. Jenkins előtt nem kéne beégni, ez férfiú büszkeség! -Tudja doki sok kiskapu van a rendszerben és ha jó embertől jól kéri ki a dolgokat, jó dolgokra hivatkozik akkor egész sok mindenhez hozzá lehet férni zászlósként is, főleg ha azok az adatok nem tűnnek túl lényegesnek... én tisztességes állampolgár vagyok, vagy tudom is én manapság ezt hogyan is nevezik maguk Kancellárok. - Mosolygok rá ó ugyan, hova gondol a kedves Jenkins doktor Kancellár már? Jó, nem mondom, emiatt jóval tovább tartott de ott az űr közepén ráértem kivárni mindent, nem? Az inas az túl nagy falat volt, meg hát igen, ott próbálkoztam mással is de nem vagyok kimondott hacker, sosem voltam, tehát ott minden zsákutca lett. A mű kar téma végén mondjuk pislogok párat, hogy Raven hogy lehúzza az italt és tölt újra. -Khm, igen, az, nem is akármilyen, jó darab. Olyan izé bőrrel, maga a doki, élethű. - Nem értek hozzá és Raven kis akciója ki is zökkentett, ööö, végül is jelezni kell a dokinak nem mérgezett de van egy olyan lehetetlen érzetem miszerint a saját fegyverével nem lehet megölni. Vicces mi? Az kevésbé hogy kínos mosollyal nézek rá és préselem ki a szavakat a fogaim közül. -Túl kedves vagy... - És egyben közlöm épp nem szeretem Őt, mert elveszem a nyomorult poharat, úgy beleönteném az egyik cserépbe de... a kis felesége a dokinak el is ásna a Perdán ergo juj de jó arccal fogom a kezembe ezt a pokolfajzat italt. -Namemi? - Kérdezek vissza (nem úgy mint a doki, én szégyentelenebb vagyok) majd lopva lesem Jenkinst, hogy vajon csak kortyol? Lehúzza? Nem ihatok kevesebbet mint Ő! -Ha nem tudnám mindenkit a padló alá iszol azt hinném becsíptél... - Folytok el egy nevetést azzal, hogy beszívom ajkaim és próbálom lenyelni a jókedvem ami kitörne. Ellenben Jenkins mosolya... az a mosoly... juj. Meg amit mond, na az a juj. -Khm... erősen kétlem a segítségére tudnék lenni, lévén ez nem most volt és hát én mint tudjuk eléggé... aszociális voltam az említett időben. Magánál jobban senki sem emlékezhet, ugyebár. Ha lenne nevem már mondtam volna... - Mert nincs, de így hogy Ravenhez tartozik tök para. Most akkor ezek ketten jóban vannak vagy sem?! Az istenit, így igazodjon ki rajtuk az ember fia! Ráadásul az adatokat mindenképp oda akarom adni, mert nem csak az van rajta, de most akkor inkább legyek titkolózó és illetlen is? Raven a barátom, de a feleségét is kedvelem ennek a hapsinak, mindegy is nekem Kancellár vagy sem... Miért én kerülök két tűz közé mindig?! Ha Jenkins elveszi rólam a tekintetét akkor noszogatva nézek Ravenre, mondjon már valamit!
*Látványosan szemet forgatok Jenkins megjegyzésére, Hartley kissé szemtelen de annál bájosabb visszavágására pedig elmosolyodom féloldalasan. Hagyom kiderülni előtte is, hogy nem meghívott vendég vagyok, hanem annál sokkal több, váratlan de remélhetőleg szívesen látott, s ha nem, úgy is jó. Ilyen apróságokból nem szoktam nagy problémát csinálni. * -A legtökéletesebb, mondhatni személyes. *Kuncogom a szavakat, Hartley barátom alá téve a bogát, és talán ennek jobban örülne a valóságban is, mint a Búfelejtőnek. * -Ahhh! Ezzel most szíven ütöttél! *Méghogy nekem nem jó a menedzsmentem?! Még a kezemet is a szívemre teszem. * -Simán, lássunk is hozzá az összeolvadáshoz. Egyébként magának milyen klubja van? *Nézek érdeklődve Jenkins felé és nem tagadom, hogy ez a hármas jelenlét, pont itt, roppant mód tetszik. Hartley már nem annyira érzi jól magát, kissé feszült és ezért is szeretném ha ellazulna, ahhoz meg pont jó a Búfelejtő. Emlékszem milyen gyorsan eldobta a gátlásait korábban, de gyanítom pont ezért fél tőle annyira. Nem is átallok szórakozni vele egy kicsit, húzni az agyát azzal, hogy elismétlem amit mondott, amit kért tőlem, de hozzáteszem az érzést is szavakba öntve, hogy ennek így semmi értelme. Jenkins a kezem alá játszik azzal, hogy máris poharakat kerít, az én szám meg ismét mosolyra fut, ám aztán kénytelen vagyok elámulni azon, amit Hartley mond. * -Te együtt teáztál Mrs. Jenkinsszel? Nahát! És még én vagyok a merész. Én meg együtt vásároltam vele. Egyébként nagyon kellemes társaság, szerintem irtó cuki….tényleg, hogy vannak? *Nem felejtettem el megkérdezni, ha kettesben lettem volna ma Jenkinsszel, szóba hoztam volna már az elején, csak Hartley eltérített, viszont kapok az alkalmon amikor ő érdeklődik. A Búfelejtő közben szépen megtölti a poharakat, és lássák milyen vagyok, nem sajnálom senkitől, főleg azért nem, mert érdekes dolgokat várok és jó lenne ha mindketten kicsit lazábban tartanák a szájukat és az érzelmeik is picit jobban elszabadulnának. Hartley felől nincs kétségem, Jenkins a kemény dió, mert ő mindig figyel és nem csak rám hanem magára is, tutira nem viszi túlzásba az ivászatot. Ki is derül miért nem, és az is, mivel bízta meg Hartley-t. Én is kutakodtam sokfelé, de valahogy nem terjedt ki minden részletre a figyelmem, volt gondom éppen elég, ezért nem érzek féltékenységet vagy irigységet azért, mert alkohol rezisztens barátom többre jutott. Az inas még neki is fejtörést okozott, ahogy feltételezem Andrejnek is, nem véletlenül lett kiadva Hartley-nak, és Jenkins szájelhúzásából arra következtetek, hogy ez nagy csalódás neki. Másrészről hiába pillantok rá kérdőn, egyetlen fejbiccentéssel sem erősít meg abban, hogy az inas McG-jé, de ki tart még inast a kancellárok közül? Senki. A lényeg később jön, és szándékosan nem nézek a kancellárra mikor pedig bennem ezernyi kérdés körvonalazódik meg, hogy miért is érdekli annyira egy kar implantátum. Persze én tudom kiéről van szó, de mégis hogy jutottunk el odáig, hogy Jenkinst annyira érdekelje? Én említettem meg, de nem hittem, hogy annyira komolyan veszi, másrészt próbáltam a Terson iránti kompromittáló információnak beállítani. De Jenkins az Jenkins és nem hisz a véletlenekben, ahogyan én sem. Sajnos magamat árulom el azzal, hogy előre iszom a saját bőrömre, szó szerint. Jenkins figyel és mosolyog, hogy bénulna le az arca. Az a néhány másodperc míg ledöntöttem az italt és közben elgondolkodtam a viselkedésemen elég volt ahhoz, hogy összeszedjem magam, rendezzem a vonásaimat és mire az utolsó csepp is legördül a torkomon, már megint gondtalanul mosolygok és nyújtom kétfelé a két poharat. * -Ugyan, semmiség! *Vonom meg a vállam és nézek Hartley-ra barátian, egy kicsit gonoszul is, majd rátérek a lényegre. * -A leltárhiány kihez vezetett? Mármint arra vagyok kíváncsi, hogy ki követte el és nem arra, kihez jutott. *Mert hát ez volt a lényeg korábban is amikor megemlítettem Jenkinsnek. A „katona” csak úgy térhet vissza, ha a felelősök kilétére fény derül. * -Nameráim, barátaim. Perdaiul van. Egész jól megy már, és nem, nem csíptem be, ahhoz nekem többet kell innom ebből az éltető nedűből. *Nem csak Hartleynak magyarázom, hanem Jenkinsnek is, láttam az értetlen pislogását, még azon a rohadtul idegesítő, mindent tudó mosolyán keresztül is átütött. Nem hiszem, hogy megremeg a kezében a pohár attól, hogy a Hartley szerint gyilkos „löttyöt” éltetőnek nevezem, de nem is ez a célom vele, csak egy kis fricska amiért mindig eltilt tőle, meg eldobálja a termoszomat. Most dobja el, baszki! A kérdés csak az, mi van azon a listán amit Jenkins ördögi vigyorával vezet fel _nekem_, mert kétségem sincs afelől, hogy azt hiszi, érzékeny ponton talált el. Persze igen, de ezt neki nem kell tudnia, így olyasmivel kell előrukkolnom, ami eltéríti ettől. A szöveg amit bedob irtó cuki próbálkozás, de én sem most keltem ki az ágyamból. Hartleyra most nem figyelek, szándékosan nem, hiába pislog, mert ha Jenkins nem őt nézi, akkor engem. * -ÉN nem titkolok semmit. Emlékeztetném önt kancellár úr egy korábbi beszélgetésünkre. Teljesen mindegy kinek a karjáról van szó, a lényeg az, hogy a felelősöket megtaláljuk, mert érzésem szerint ez az egész egy nagyobb terv része, az pedig akár maga ellen is szólhat. Vagy az ellenállók ellen, azt pedig maga sem akarja, hiszen szimpatizál velük….vagy nem? *Teszem fel a kérdést elgondolkodva és mosolyogva. Egy kicsit persze félek attól a listától, de Hartley akaratlanul is segített azzal, hogy bármi is van azon a listán, nevet nem tud. Szóval aki nyakig benne van ebben, Alec nevét eltitkolta minden formátumban. * -Mielőtt megnéznénk azt a híres listát, amire én is kíváncsi vagyok, igyunk egyet. Fenékig! *S koccintom is a poharamat előbb Jenkinséhez, majd jelentőségteljesen noszogató pislantással Hartley-éhoz, de megvárom míg ők isznak előbb. A mosoly pedig nem tűnhet el az arcomról és felidézem magamban azt amikor Hartley leutánozta Jenkins arckifejezését, amivel most minket vagy még inkább engem akar ijesztgetni.*
Kicsit megemelem a szemöldökeimet, mikor bájosnak neveznek. Engem. És nem Saskia szájából hallom ezt. Szürreális élménynek is nevezném, ha elhinném Hartley-nak, hogy komolyan is gondolta, hiszen kapott ujjropogtatós ízelítőt abból, mennyire bájos személy is vagyok én. Inkább nem is reagálok rá, mielőtt leragadunk ennél a témánál, pedig nem ezért hívtam ide Hartley-t és nem ezért hagytam, hogy maradjon a váratlan vendégem sem. Arra sem reagálok, hogy remek helyszín lenne a lakosztály a klubjukhoz. Betudom annak, hogy elég exkluzív és tágas, mégis titkos gyűlésekhez jól zárt és nem lehallgatható, nem is sejtvén, hogy egyéb pikantériája is lenne a helyválasztásnak. - Világuralmi. - Villan csak a kis mosolyom Moor felé a válasszal, miközben a poharakat szerzem be. Természetesen kell a pohár. Egyrészt jól lehet vele tartani a mértéket, másrészt inkább ebből iszogasson bárki, mint abból a kulacsból, pláne ha minimum kettejük között körbejárna. Vagy hármunk között. A gondolat is elborzaszt, tehát pohár kell. Így legalább lehet pihentetni is az italt, mintha levegőztetni kellene, holott nem is bor. Ugyanakkor megadom a lehetőséget is annak, hogy teázzunk. - Mesélte. - Biccentek Hartley-nak, hogy van tudomásom a teázós esetről, és be nem vallanám a férfinak azt, amit Saskiának igen: egyáltalán nincs ellenemre, hogy ő a társasága egy-egy teára, beszélgetésre. Majd Moor-ra pillantok. - Igen, erről is tudok. - De hogy kettejük közül ki volt a merész, azzal tudnék vitatkozni, ám ezt most csak egy pillantással üzenem meg a planetológusnak. Aztán tekintetem visszatér Hartley-hoz. - Köszönöm kérdésüket, jól vannak mindketten, és reméljük, ez így is marad. Ha kedve és ideje engedi Önnek, mikor legközelebb a Városban jár, szerintem Saskia örülne, ha meg tudnák ismételni. - Nem kell magyaráznom szerintem, hogy Saskia a szülésig biztosan nem ül siklóra és nem jön a Dominiumra, megterhelő a szervezetnek és ő eleve veszélyeztetett terhes. Én még a tóparti sétáktól is tudom félteni. Viszont a teához ülni szokott, így az rendben van. Vásárolgatós invitálást viszont nem említek meg, nem véletlenül, de azt nem a mozgás miatt. Míg Moor kitölti az italokat a pohárba, én továbbra is Hartley-hoz fordulok és hallgatom, hogy mire jutott, de ki-kipillantok Moor-ra, ebben az sem zavar, hogy a férfi ezt nyilvánvalóan látja és talán össze is zavarja kicsit. A lényegre koncentrálva elsiklok afelett, hogy már megint dokizik Hartley. Van egy olyan érzésem, hogy genetikai módosítással tudnám csak kiszedni belőle ezt, s ugyan csábító a gondolat, nem hagyom magamnak, hogy elkalandozzak efelé. - Tisztességes polgár. - Segítem ki a megfelelő kifejezéssel, enyhe mosollyal, de a mosoly inkább már annak szól, ahogy a nő lehúzza sietve az italt és beszélni kezd. Ez utóbbi tőle persze nem rendkívüli, de ahogyan teszi és amiket mond, az szokatlan mégis, és jelen esetben szerintem joggal lobban fel a gyanú. - Négyes szintű szintetikus bőr, értem. Befolyásos lehetett... - Jegyzem meg tűnődve, mikor csepegtetni kezdi Hartley az infókat. Az a kérdés, hogy a katona a befolyásos, elég gazdag volt kreditben, hogy ki tudjon fizetni egy ilyen minőségi munkát, ráadásul kar-nagyságban, vagy pedig aki elintézte neki, az volt befolyásos? Ez esetben viszont felmerül, hogy miért kapta? Semmi sincs ingyen. Hartley-ra pillantva az a benyomásom van, hogy ő sem siet üríteni a poharát, azt nem tudom csak, hogy eleve nem is akarja, vagy én feszélyezem őt? Vagy netán valamiféle régi földi jólneveltség miatt várja, hogy a házigazda is igyon és csak akkor fog inni ő is? Mintha ő is ide-idenézne, én mikor iszok, hmmm... Ezt a kérdést mindenesetre kicsit félreteszem, hiszen Moor olyan érdekeseket mond. Na nem a perdai szókincsére értem, csak magamban remélem, hogy nem kell majd bekapcsolni a fordítóchipet is a későbbiekben a társalgáshoz. - Legalább nyíltan elismerte, hogy a perdai mellébeszéléseit nem foghatja majd az italra. - Hívom fel a nő figyelmét, hogy saját magának állított csapdát avagy zárt el egy menekülőutat. Meg se lepődöm, hogy éltetőnek nevezte. Mondjuk nekem az a kávé, de ha egyszer vennék vért a nőtől, biztosan Búfelejtő is keringene az ereiben. Moor válaszára viszont röviden, jóízűen, de nem jegesen felnevetek, a végére legalábbis. - Szimpatikus minden tettük, ami nem ellenem és nem a családom, hanem a többi kancellár ellen irányul. Csak nekem tesz vele szívességet Carter. Tehetné gyakrabban, ami azt illeti. Ami pedig a személy fontosságát illeti, Moor, téved. Tegyük fel, hogy Ön vagy Hartley zászlós veszíti el a karját... ígérem, mindkettő karja megmarad ma! - Nézek a férfira, mert eszembe jut, hogy hát én korábban eltörettem pár ujját, lehet érzékenyen érinti a hipotetikus példa, hogy karja sem lesz. - Én ezt a kart pótoltatom, majd eltüntetem a nyomaimat. Ha valaki rájön, hogy Önök egyike a keresendő személy, akkor a kapcsolati hálóból könnyen kideríthető, hogy velem is viszonylag sűrűn találkoztak, noha egyikük beosztása, munkaköre sem kapcsolódik az én "felségterületemhez", nevezzük így. Így már nem esnék ki a gyanúsítottak köréből. - És itt fordulok vissza Hartley-hoz, aki mintha elbizonytalanodna klubtársát elnézve és elhallgatva. Lehet érzi, hogy Moor-nak fontos valamiért a keresett implantátum-tulajdonos névtelensége. - Ha nevet nem, akkor mit talált? - Kérdezek vissza, mikor azt mondja, hogy nevet nem tud mondani. Moor nem vall, akkor csináljuk így! A pillanatnyi csendet használja ki nő arra, hogy koccintsa a poharainkat az ő újratöltött sajátjával, és hát udvariatlanság lenne visszautasítani innen, ezt ő is tudja, nem véletlenül csinálta. De másnem talán Hartley is kicsit fellazul és könnyebben beszéli el, mi mindent talált. - Nos, akkor egészségükre! - Leküzdve kelletlenségemet emelem a pohárkát - Hartley-re pillantva, ha látom, hogy várja, akkor vele koccintok is - és hajtom le az italt, inkább gyorsan essünk túl ezen a részen. Viszont nem teszem le az asztalra utána, mielőtt még szabad prédának tekinteni a planetológus és serényen újratöltené. Az ital erősségére kicsit összébb vonom a szemöldökeimet, s apró torokköszörülés után szólalok meg felpillantva a nőre. - Csak hogy idejében tisztázzuk és most tanú is van hozzá: ha a későbbiekben valaha is máj-, szív-, hasnyálmirigy- vagy gyomorproblémái lesznek a neurológiaiakról nem is beszélve, minden terápia és műtét ki lesz számlázva Önnek, kétszeres kreditösszegben. - Csóválom meg kicsit a fejemet annak jeléül, hogy képes ezt az alkoholt naponta inni, és ilyenfajta önmérgezésre nem jár az ingyenes alapellátás majd neki. Semmi gond nincs azzal, ha valaki szokott iszogatni, de ez túl erős ahhoz, hogy minden nap nála legyen kis kulacsban, termoszban. Fiatal még, nem érzi, de ez hamar el fog múlni, főleg ezzel a tempóval.
Az a fej! Mindent megért. Mondanám máskor is mondom bájos a szerénysége, de hazudni bűn és varázsát vesztené sajnos, ezt kell megjegyeznem, nincs mese! Még jó hogy nem tudja Jenkins milyen jó kis klubnak a díszvendége, bár lehet nem csodálkozna rajta, ami azt illeti. Meg mint kiderült humora is van, sötét, szóval meg se kottyannánk neki. Arra már nevetek, hogy Raven kikéri magának Ő sem marketing bajnok. Ami engem illet én úgy sejtem Jenkinsnek nincs klubja csak mondta, vagy valami elit kancelláros-doktoros, de azért figyelek a válaszára hátha ad. A világuralmira most én vágok egy fejet, hasonlót mint Jenkins nekem az előbb, mert minden poén mögött van igazság - meglehet az Ő bájosságában is ha már a felesége így szereti - de... hm. Remélem nem akar háborút, bár nem olyan embernek tűnik. Raven meg szeszt ad, de nem kéne... tényleg nem. Egy tea jobb lenne, vállalom igen, hogy jobb, az nem marja szét mindenem és nem csinálok komplett idiótát magamból tőle. Nem jobban mint amúgy, na. Jenkins asszony már csak tudja, meg sem lep tudja Jenkins, sejtettem nem titok, én sem csináltam belőle. -Most ezt miért mondod? Nem ismerek tüneményesebb asszonyt Mrs. Jenkinsnél. - Pislogok aztán Ravenre, hogy miért lennék merész együtt lenni azzal a hölggyel? Túl kedves, hát még Jenkinst is szereti, mekkora szíve van már neki! Mint a Perda maga! -Na hát akkor meg?! - Mondom is oda hogy Ő meg csajos délutánozott vele, az nem merész? Mert hát eszembe nem jut lehet olyasmire gondol Jenkins kicsinál érte, aligha jelentek bármi fenyegetést. -Mégiscsak a férje, persze hogy tudja... - Mosolygok Jenkinsre mikor másodjára is közli tud erről, hogy szerintem egyikünk se azért mondta ne tudná. Az nagyon furcsa lenne. Inkább meséljen mi van a hölgyikével és a babával? Széles lesz a mosolyom minden rendben ment és jól vannak, bár meglep meghív magukhoz. -Gondolja? Nagyon boldog lennék ha láthatnám hogy érzi magát odalenn... ha szabad, örömmel, segítek a babával is majd szívesen, van tapasztalatom ha aludnának kicsikét majd és nem bírják... - Mosolygok, mert a babákkal ez az egy gond van, az alvást luxussá teszik. A kancellár se alszik sose szerintem, de most majd már a felesége se... Igaz terhesség alatt se biztos tud így a vége felé. Bár biztos van segítségük így belegondolva, de nem bánom felajánlottam, szeretem a gyerekeket. Na de némi idő - és csurig töltött poharakat követve - eljutunk oda hogy elmondjam amire jutottam, más kérdés erre Raven baromi furán reagál és Jenkins... nos... Ő Jenkins, hozza a formáját, rohadtul nem akarok kettejük közé keveredni. Mindenesetre a tisztességes polgára forgatom a szemem, mi más, jól van, az vagyok. A szintetikus bőrre bólintok, azaz, de egy dokitól nem is vártam mást minthogy tudja. Inni azonban nem iszom, majd Jenkins után, tökre ráér, ahogy elnézem neki is, jól van. -Azt nem tudom. Ezeket az adatokat nem lehet egyértelműen visszafejteni jogosultság nélkül, van amit töröltek is. Azt se tudom megmondani kinek kellett a kar és azt se ki segített ebben. - Mondom még előtte Ravennek, ha tudnám mondtam volna Jenkinsnek, egyértelmű. De Ő ezekkel az adatokkal lehet már hozzáfér olyan adatokhoz is amihez én nem és könnyen megtalálja a neveit, nem féltem Őt. A perdaira csak mosolygok, szóval barátaim, ez tetszik, próbálom is megjegyezni, hasznos szó. Namera. De tényleg a barátja Jenkins? Most úgy tényleg... Tök kínos ez most itt nekem, mert tök levágós Ravennek köze van ehhez... Összevonom a szemöldököm a magyarázatra, mert... miért lenne ez egy merénylet része? -Ha a merénylet része, akkor igenis rohadt fontos kinek van olyan karja, ami képes többszörös erőt kifejteni mint az emberi és ránézésre nem látni rajta. Ha ölni akarnak vele, ráadásul a kancellárt, mondjuk torkon ragadni és kitörni azt, akkor tudni kell kié a kar, nem gondolod? Még baja esik mert nem tudja kivel ne fogjon kezet! - Némileg fel is háborodom, ha ilyeneket feltételez hogy nem gondol erre... Jó oké, lehet nem akarok rosszat ennek az utálatos dokinak itt mellettem, de hát a halálát sosem akartam, akkor sem mikor tényleg gyűlöltem. Nem ez a természet vagyok. A nevetése viszont uhh... majd mondanom kell a feleségének gyakoroltassa vele, nem az igazi, kicsit ijesztő... Amit mond arra intőleg nemet mutatok az ujjammal, hogy az én karom nem adom, hagyjon békén, majd bólogatok. -Hozzáférési helyeket, kódokat. De ezeket nem tudtam tovább felfejteni, mert csak zászlós vagyok és továbbra sem hacker, én a programokat írom nem feltöröm. Ellenben a maga hozzáférésével minden is visszakereshető, kamerával, munkarendekkel, visszakövethető a személy vagy a személyek. Ha nem lett minden törölve, azt nem látom. Nem férek hozzá az összes géphez, de maga igen. Minden adat itt van. - Ütögetem finoman a mellkasom. Nem vagyok mindenható, egyszerűen szeretem a puzzlet. Nem mondom emellett a kettő mellett ne olvastam volna utána hogyan lehet feltörni dolgokat, kikerülni és felülírni, de... ss. Erre meg Raven itatna minket bah.... kap is egy "ne viccelj el mindent" komoly nézést, ami meg sem közelíti Jenkinsét, nekem van mimikám kikérem magamnak! Húzom a szám és ráncolom a homlokom. A dokit egy dolog, de engem?! Nem bírom a piát... Erre Jenkins adja meg a kegyelemdöfést, baszki. Igen, igénylem a koccintást, minden pillanatba kapaszkodni kell, hátha megakad és elmarad az ivás de... nem. Látva egyszerre húzza le nekem se marad más választásom, mégse tudok mit tenni, hogy könnybe lábadjon a szemem és minimális sikerrel elfojtsam a köhögésem. Emennek is atom torka meg gyomra van, kikkel vagyok körülvéve? Mrs Jenkinst akarom, vele csak teázni kell! -Hallgass... a dokira.. Doki! - Préselem ki rekedtesen magamból Ravennek míg ránézek, próbálva lopva törölni a szemem, mert ebbe hogy nem lehet beledögleni, úgy issza mint a vizet! Víz... jól esne az is. Máskor se viselem jól ezt a piát, de nem tudom mikor ettem utoljára - szokásom kihagyni az étkezést - és Jenkinsnél mindenre számítottam csak Ravenre és a förtelmes italára nem. Érzem is kimelegszem, bazz, nem lesz jó vége. -Szabadna kérnem egy kis... vizet uram? Jó az idő magánál... - A legátlátszóbb hazugság, mert nincs meleg, nekem van melegem és mindenki tudja miért, de mégis remélem megkönyörül, a poharam is adom neki, össze ne koszoljon még egyet az istenért, amíg víz van benne sem kapok bele piát.
*Igazán jól szórakozom, mindkét pasi oltári képeket tud vágni különböző megnyilvánulásokra. Jenkins leragad a bájosnál, míg Hartley a kancellár Világuralmi klubjának megnevezésekor. Én meg csak mosolygok pimaszul, mert Jenkinst bájosnak nevezni elég merész, jóllehet a humora legalább ad némi pluszt a sok negatívumhoz, melyekből lassan de biztosan kezd veszíteni. A Világuralmi tervek pedig nem ismeretlenek számomra, láttam a mappát amit így írt be a fájlok közé, igaz semmilyen nagyszabású terv nem volt benne, de kétlem, hogy csupán passzióból, vagy kizárólag nekem címezve találta ki. Kiderül, hogy nem csak én kattantam rá a Jenkins családra, hanem Hartley is, bár ő a könnyebbik végét fogta meg Mrs. Jenkinsszel és a teázással, de mást nem is vártam tőle. Kifinomultabb nálam és szelídebb is, hogy a kancellárral kezdjen. Mindkettőről tud Jenkins ami nem meglepő, hiszen gondolom mindent megbeszélnek mikor este kettesben maradnak. Azért lennék én ott kis piszok a polcon, hogy füleljek, vajh` mit mondhatnak rólunk, meg persze másokról. * -Igen, cuki nő, de jobban őrzött, mint az Alvók. *Most én vetek bájos és sokatmondó mosolyt Jenkinsre, arra utalnék ezzel, hogy Saskia Jenkinsszel teadélutánozni éppoly veszélyes, mint Jenkinsszel kávézni. Elég egy rosszul megválasztott szó vagy mozdulat és máris kattan a bilincs. Hartley szavára csak megvonom a vállam, szerintem nem érti még mindig, de addig jó neki, a tudatlanok biztonságban vannak. * -Mi meg addig kávézunk, kinéztem egy isteni helyet, magának is tetszeni fog. *Nem sértődöm meg azon ami nyilvánvaló, Jenkins engem nem hívott meg sehova, főleg nem a feleségével való újabb vásárlásra vagy teázásra. Amúgy büszkeséggel tölt el, mert ezek szerint félti tőlem. Az jó. Pedig nem bántottam még szóval sem és szerintem tök jól érezte magát velem, arról nem is beszélve, hogy annak a találkozásnak remek eredménye született. A mostani ajándékom sem kisebb, rendesen törtem is a fejem azon, mit adhatok olyasvalakinek, akinek mindene megvan és még annál is több. * -De jó, hogy mondod, legalább nekem nem kellett felajánlanom. Én és a babák, két különböző fogalom. Rám ne számítson ilyen téren…persze gondolom ezek után direkt ki fog velem cseszni. *Hartley mint gyerekfelvigyázó. El tudom képzelni, Hartley cuki és biztosan ért is a gyerekekhez, van hozzájuk türelme, míg nekem csak a hajam áll égnek tőlük. Meg persze fordítva is igaz lenne, ha a babák hajjal születnének. Megjegyzem magamban, hogy Jenkins gyereke tuti hajjal születik, derékig érővel, amilyen megtépázhatatlan az apjának van….Futó pillantást sem vetek az asztal sarkán pihenő dobozra, inkább kitöltöm az italt, nehogy elsunnyogják nekem. Az első pohárral viszont én gurítom le a torkomon, mert kell a lélekjelenlét. Nem tudtam, hogy Hartley miért is jött Jenkinshez, de kiderül. Nekem meg rövid időre beborul. Csendben is maradok, eltekintve a rövid de velős karokról szóló megjegyzésemtől. Jenkinstől azt is megtudom, hogy a csúcsprofi implant karhoz négyes szintű szintetikus bőr jár. Ezzel már beljebb is vagyok, tudom mit keressek majd legközelebb ha ahhoz való javítókészletet kell megfújnom. Ilyen a katonáknak nem jár, magasabb helyeken kell kutatnom. * -Ki mondta, hogy arra akarom fogni? *Hát most ezzel nem fogott meg, kisiklottam én már ennél rosszabb csapdákból is. Ez az előnye amikor az ember lánya olykor összevissza beszél, és nem lehet tudni mikor mond igazat, valótlant, mikor hadovál és vagy szórakozik. Az viszont már érdekel, hogy Hartley mit talált az egészről, szerencsére azt nem tudta kideríteni, hogy kinek kellett az a kar és remélhetőleg később Jenkins sem találja meg ha a saját jogosultságaival rákeres. A lényeg nem is a viselőjén van, hanem az elrendelőjén, vagy megrendelőjén. Hartleynak adott válaszom azonban nem elégíti ki, olyannyira nem, hogy kissé fel is paprikázza magát, én meg elnevetem magam, mennyire félti Jenkinst vagy a többi kancellárt. Azért ez érdekes.* -Jaj szegény, még baja esik! *Biggyesztem le az alsó ajkamat és vágok nagyon szomorú és ijedt képet a mondandója végére, még a szemeimmel is sűrűn pislogok hozzá és mindezt nyávogó hangon adom elő. Az egészhez Jenkins ad adalékot sajátos példán megmutatva, milyen könnyedén is lehet eltüntetni a nyomokat, avagy azokat mindennek ellenére felfedezni. Jó csapat lennénk, kár, hogy nem egy oldalon játszunk…vagy mégis? A kérdésem nem volt véletlen, de Jenkins nem megy lépre még pislogással sem. Az a nevetés meg…ha érzékenyebb lelkű lennék, még talán be is pisiltem volna ijedtemben, de nekem annál többet mond. Háháá!* -Hát nagyon reméltem…*Szúrom közbe mikor a karjainkról beszél. Ennél a pasinál sosem lehet tudni, szóval jobb ha vigyázunk a karunkra. Értem én mit akar mondani azzal amit levezetett, de én tudom, hogy Alec nem került kapcsolatba egyetlen kancellárral sem, és ilyesmit csak ők tudnának fű alatt elintézni, szóval ez zsákutca, csak nem mondhatom. * -Ne legyél szerény. *Vágok közbe arra, hogy nem hacker. Szerintem többet is tud annál, amit bevall, vagy amit elhisz magáról, csak gyakorolnia kellene. Meg is adom neki a gátlások feloldásához szükséges löketet azzal, hogy ráveszem őket, most már tényleg inni kell, nincs mese és mellébeszélés. Nem palástolom milyen jól szórakozom Hartley savanyú ábrázatán, Jenkins torokköszörülésén nem különben. Azon is csak nevetek amit a későbbi kezelésemről mond, a kiszámlázásról, Hartley meg megint ledokizza Jenkinst. De jó, hogy nem hagytam ki ezt a napot! Torokhangon kuncogok és máris újratöltök, mielőtt még eldugnák. Jenkinsét még akkor amikor Hartley ledokizza, kihasználva az alkalmat, ha esetleg a rosszallását óhajtaná kifejezni, míg Hartley-ét akkor amikor Jenkinsnek nyújtja a poharát.* -Ebben is van víz Hartley, a 80 %-a víz. *Gyors vagyok mint a villám, és remélhetőleg ők nem azok, hogy idejében elhúzzák a poharukat, de utánamegyek ha kell, reptében is újra tudok tölteni. * -Na akkor halljuk azt a listát, utána meg átadnám az ajit amit hoztam a kis Jenkinsnek. Alig várom, már, hogy lássam, persze csak jó messziről, nehogy véletlenül a kezembe kerüljön. Azt azért megnézném amikor maga pelenkát cserél kancellár úr. Eskü még könnybe is lábadnának a szemeim a meghatottságtól. Na hajtsák fel, addig jó, míg nem félnek tőle. *S biztatom őket az újabb adag elfogyasztására, nehogy már szárazon maradjanak. Aztán jöhet majd a kávé, lesek is Jenkins háta mögé a kávégép felé. Tuti van hozzá habadagoló is, bár tudom, ő feketén szereti és keserűen de csak nem csináltak neki külön olyat, amiben nincs tejpor meg édesítő. *
Magamban mosolygok, ahogy egymásra licitálva dicsérik Saskiát. Nagyon helyes fejlemény. Ők nem ismerték korábbról, túl fiatal volt hozzá Moor, Hartley meg hát ugye az én jéghideg gondozásomban volt, de örülök neki, hogy ők is beálltak abba a szép kis népes csoportba, akik kedvelik a feleségemet, nem úgy, mint engem. Ha a vészforgatókönyv jön, kelleni is fog, hogy felé sokan forduljanak jó szándékkal, nem ránthatom őt magammal. - Kinézett egy isteni helyet kávéra? A Dominiumon van? - Kérdezek vissza Moor-ra pillantva, hiszen nem tudok róla, hogy új vendéglátó egység nyílt volna akár itt, akár a Városban. Tudnom kellene róla, elvégre engedélyköteles, még ha ezzel Evans-t nyaggatják is, de a híre eljutott volna már ide is. A perdaiak meg nem kávéznak, szóval elképzelésem sincs, hova akar a planetológus invitálni? Hartley-hez fordulok aztán vissza. - Kérjen ki eltávra időt az Imperium kapitányától, utána a leutazási engedélyt, vendégkabint elintézzük Önnek. - Biccentek rá, nem vonva vissza a korábbiakat, és nem kell megkérdeznem Saskiát sem, hogy tudjam, ő is örülne Hartley zászlós társaságának. A folytatáson viszont elmosolyodok. - Azért ismerje el, van egy pikantériája a helyzetnek, hogy Ön segítene nekem elaludni. - Jegyzem meg, elvégre én vagyok az "Alvók ura", ahogy néha hívnak, a hátam mögött. Másrészről így diszkréten elsumákolhattam a választ arra, hogy ő vigyázzon majd a kicsire. Egyelőre nem tudom, hogyan állok ehhez a kérdéshez és a legtöbb tervem a babával még csak odáig tart, hogy szülessen meg egészségesen. Ez már nagy előrelépés lenne a korábbiakhoz képest. A hogyan továbbot úgy érzem, ráérek akkor kigondolni, na meg ennél a pontnál nem vagyok biztos Saskia véleményében. A helyzet annyira új lesz nekünk, hogy megtippelni sem tudom, mennyire fogja félteni - túlfélteni, igen, még nálam is jobban - a kislányt. Mondjuk ha választani kell, hezitálás nélkül előbb nyomnánk Hartley kezébe a babát, mint Moor-éba. - Nem szeretnék Önnel kiszúrni... - Nyomom meg az utolsó szót kicsit Moor-nak. - ...mert kancellárként figyelnem kell az emberiség túlélésére, szóval nem kockáztathatom szegény babák életét... se az édesanyjuk idegeit. - Dobom vissza a labdát, vajon egyet fog-e érteni, vagy szavaim fordított pszichológia elvén hatnak és csakazért is meg akarja mutatni, hogy van olyan jó a gyerekekkel, mint Hartley. Vagy legalábbis túlélik. Inkább ez utóbbi. Hagyom is témát, egyébként is jobban érdekel az, hogy Hartley mit derített ki, annál is inkább, hogy az ex-tizedes olyan látványosan hangulatváltozott a hallottak alapján, pedig még ki sem derült semmi lényeges. Ahogy Hartley folytatja kicsit gyanakodva is nézem őt, meg a nőt is, vajon Moor miatt mondja, amit mond? Főleg hogy a planetológus szerint szerénykedik is a tudását illetően. Egyébként ebben lehet valami. - Se a forrás, se a cél... - Jegyzem meg tűnődve, s egyre jobban érdekel, milyen adatokat sikerült összeszednie Hartley-nak. - Időpontot tudunk? - Kérdezek rá, mert egy dátum is lehet jó kiindulópont, s nem rémlik, hogy Moor mondta volna, mármint pontosat nem, csak annyit, hogy jó két éve. Pedig lényeges lehet. Hartley szavaira, amivel lelkesen érvel amellett, miért is fontos megtudni a katona kilétét, viszont kicsit fel is vonom a szemöldökeimet. A kancellár alatt vajon rám gondolt vagy valamelyik kollégámat félti ennyire? Vagy kiválóan rejtett irónia lenne? Moor bezzeg nem rejti az iróniát, nála fel sem merül kérdésként, ez viszont Hartley szavait afelé mozdítja el, hogy komolyan gondolta. Elgondolkodtató... - Köszönöm, hogy utánanézett, Hartley zászlós, és hogy... - Eddig jutok, miután Hartley kifejtette, miket talált és a mellkas-ütögetésből sejteni vélem, egy adathordozó lehet nála. Lenne még kérdésem és el is kérném azt az eszközt, de itt szakít minket félbe Moor, aki nagyon szeretné, ha innánk végre. Nos, poharat magam hoztam, hagytam, hogy töltsön és gondolom egy időre lenyugszik, ha iszunk, így jobb ezen túlesni, egy ital nem fog ártani senkinek sem. Arra kell csak ügyelni, hogy a kiürült pohár tisztes távolságban maradjon a nőtől és a termoszától. Koccintok hát Hartley-val, s illem szerint a tekintetét keresem közben, amiben látni vélem, hogy valami nem tetszik neki. A helyzet, az ital, egyáltalán, hogy inni kell vagy velem koccintani. Bármelyik esélyes válasznak és lássuk be, valahol tényleg szürreális, hogy azzal koccintgasson és igyon kedélyesen, aki korábban eltörette az ujjait. Nekem a torkomat kaparja az ital, de ahogy elnézem, én még mindig jobban jártam és bírom, mint a zászlós, a planetológusunk nem kis örömére. Mikor Moor-t óva intem, ő persze nevet, én meg kicsit a fejem csóválom rá. - Mindenkinek joga van úgy elszúrni az életét és egészségét, ahogy akarja. A számláját ennek nem én fizetem meg. - S most nem arra értem, amit korábban mondtam, hogy az utolsó kreditig mindent kiszámlázunk neki, amire csak kicsit is rá lehet fogni, hogy az ital hatására alakult ki nála. Hanem arra, hogy ezekre az ellátásokra rá fog szorulni, azt hiszi, örökké fiatal marad, de az hamar elsuhan, főleg ha így iszik hozzá. - Persze, hozok. - Mosolyodom el, ahogy alig átlátszóan a nálam nem létező melegre fogja a kérést Hartley, de meg tudom érteni. Ugyanakkor megállapítom, hogy öregszem, mert elég volt ennyi figyelemelterelés és Moor úgy szökkent át a köztünk lévő távolságon az asztal sarkának megkerülésével egyetemben, hogy a újratölti a poharam ez idő alatt. Neki dolgozik az is, hogy a pohár ugye kicsi, nem tart sokáig tölteni, plusz az, ahogy fogom a poharat. Nem bízom Moor reflexeiben - és jóindulatában - ennél jobban, tehát ha elrántom az ivóalkalmatosságot, ő nem biztos, hogy idejében visszabillenti a termoszát és így az ingem ujja, a padló és a cipőm bánná. Semmi maradandó kár, de a mostaninál is sokkal csúnyábban néznék a nőre. Míg Hartley-hoz megy tölteni, ha sikerül neki, ha nem, addig is jelzésértékűen visszateszem az asztalra a poharat. Rendben, töltött nekem egy újabb kört. Kíváncsi leszek, hogyan vesz rá, hogy meg is igyam? - Igazán figyelmes, Moor, köszönöm. És magam is kíváncsi vagyok a listára, remélem, elnézi nekem, hogy előbb annak szentelnék figyelmet. - Közben töltöttem egy másik, nagyobb pohárba friss vizet és azzal lépek vissza Hartley-hoz. - Cseréljünk! A víz a listáért. - Teszem hozzá pontosítva, mielőtt még két kis kupica italom lesz.
Kissé meglepetten nézek Ravenre Jenkins miatt. -És az baj? A helyében ugyan ezt csinálnám. - Egyszer majdnem elvesztette, én lehet látványosabban is mutatnám el a közeléből, bár akkor meg elszigetelném ami... gonoszság. Szóval Jenkins szerintem jól csinálja, tökre visszafogott, így belegondolva. Hm. Bár eszembe nem jut letartóztatna bárki is mert teázom az asszonyával, igaz, nekem nincs is annyi vaj a fülem mögött komolyan izgulnom kéne. Diszkrétnek diszktrét vagyok, vagy mi. Azt pedig én magam nem realizálom Ravent is hívni kéne mert hát... Ő eddig itt volt, lehet találkozgatnak, én meg csak most döntöttem úgy, maradok. Remélem jól döntöttem. Inkább szokom hogy emezek együtt kávézgatnak. Fura páros... bár azt hiszem velem mindkettő furábbat alkot. Mm. Ellenben nagyon szívesen meglátogatnám a kis feleségét. -Mmm... áthelyeztetem magam uram. Folyamatban van elvileg a dolog így... azt még meg kell várnom. A Dominiumon szeretnék maradni. - Neki nem mondtam, mert mikor mondtam volna és noha kisejlik némi bizonytalanság a hangomból a döntés végleges. Persze nem kell attól tartania a nyakára járok, maximum attól több viccet olvashat ha írok neki levelet. Arra meg hogy segítenék Jenkinsnek aludni, majdnem beközlöm, hogy Ő is megtette értem, ha nem is ilyen direkt módon, de nem mondom mégse. Inkább csak vállat vonok. -Annyira nem fura. - Jegyzek meg csak ennyit, igencsak halkan, eszembe nem jutva, hogy nem arra céloztam örökre elaltatnám ezt a doktor-uralkodót. Az meg egyértelmű előbb tesztelni akar valóban nem okozok kárt a babának, mégiscsak ösztön ez, erős apai, láttam már ilyet, fel sem veszem, elég ha tudja van ilyen lehetősége. Sokaknak már ez is elég. Nem úgy mint Raven meg a baba esete. -Hát igen, a baba az első, még a végén eldobnád... de megtaníthatlak, könnyű a gyerekekkel bánni, sokkal könnyebb mint... miket szoktál csinálni?! Azoknál mindnél könnyebb... - Nem megyek bele, mittom' én mi titok és mi nem, de elég kalandos nőszemély. Meg iszákos, sosem hittem ezt mondom róla de ha az?! De ez szerencsére még odázódik nem kisebb dolog miatt mint Raven zavara okán a karral, ami szerintem nem mellékesen baromi veszélyes tud lenni, akár Jenkinsre is, hát róla van szó, a többi kancellár... nos hogy úgy mondjam, velük nem barátkozom, eszemben sincsenek, noha megölni egyiket se akarom. Maximum Mr. McG-t egy errator fészekbe rakni, de akkor végül is adok esélyt túlélje, nem én ölöm meg... -Hát.. amilyen peches a siklókkal... - Nézek némi torokköszörüléssel félre, keresztbe fonva magam előtt a karom. A karom, amire lehet vigyáznom kéne? Hagyjuk. Hagyjuk. -Pff... - Ennyi a tömény válaszom Reevennek a szerénységemre, mert hagyjuk már, ha tényleg nem vagyok! Még nem vagyok... lehet ez a helyes megfogalmazás, mindkettő tudja, mert mindkettő folyton ilyenekkel pesztrál. -Igen, azt igen, majdnem pontosat, leszűkítettem három napra. De azt nem láttam át, pontosan melyik műtő alkalmas egy ilyen beavatkozásra és mi kell hozzá, de maga Doki, szóval tudni fogja. Az alapján szerintem meglesz, akkor is ha valamely hajón volt esetleg a műtét, nem tudom lehetséges-e, a Perdán nem különben. - Mert ezek az adatok számomra háttérismeret hiányában túl sok utána olvasást követeltek volna, amit remélem nem várt el. Nincs használati útmutató egy végtagműtéthez és kellékeihez. Bár jó lenne. Biccentek is Jenkinsnek, hogy megbeszéltük, természetes, de... aztán jön a halálom. Az ivás. Raven annyira tudja vállalhatatlan vagyok, emez meg egy kancellár a fenébe is! És... és belassultam, nem újratölt? Ne... neee.. neneenene... mondanám de kár, ha egy kevés félrement, akkor is ha ránk, de akkor meg én hazudnék nem Raven a vízzel. Így is van egy fél poharam, az is sok. -Hazudsz. - 80%-a na hagyjuk! Hol van ebben víz, ez SAV! -Olyan vagy, embereket műt, egy kis pelenkázás meg se kottyan neki, különben is kétszer csinálja, harmadikra semmiség. Deee Te elég talpra esett vagy Raven, lehet másodjára is profi lennél, tesztelni kéne az elméletem! - Vigyorodom el, na AZT megnézném! Érdekelne a baba vagy Ő sírna hangosabban. Na jó, Mrs. Jenkins szerintem idegeskedne, csak azért nem kéne. De hozza a vizet, valódi hálával nézek rá, lassan elkönyvelem Raven a kegyetlen, nem is Jenkins, hova fajul a világ?! -Ó örömmel! És mm.. igen... ajándék... hát... én is csináltam. Kicsit korlátozott volt a lehetőségeim száma, de... remélem nem bánják. Meg nem tolakodó. Meg idegesítő... ne feledje én lassan nyolcvan vagyok. - Már Jenkins és a felesége nem bánja persze hogy bátorkodtam, újra a mellkasomnál kaparászok. Szabadkozom, mert más kor szülöttje vagyok, akkoriban ez nem volt olyan fura, inkább személyes, de manapság ki tudja mit illik adni. De leteszem a piát - jaj de kár csak két kezem van! - elveszem a vizet és közben a zsebemből kiveszem az adathordozót és lehet nem csak a pia okán vagyok piros. Szerencsére ezt most nem mondja meg. Mert hát sok elég régi dalt tudok, ami altató és volt merszem is felénekelni némi zenekísérettel őket, úgy ötöt, több percesek, mert hátha elalszik a baba ha nagyon sír és Ők nekik nincs energiájuk énekelni. Meg ez kicsit olyan nosztalgikus is volt nekem, de tudom nem szokványos ajándék, így hogy őszinte legyek hirtelen hogy odaadtam borzasztóan zavarba hoztam magam. Na midnegy, már mindegy csak.. még a végén magamtól iszom meg a piát? Ajh, fenébe, lehúzom a fél poharat, lefordítva rakom az asztalra míg rátenyerelek. -Kössz... elég lesz, jóból is megárt a sok... - Azzal meg lehúzom a vizet és azt is hasonlóan teszem le az asztalra. Remélem segít valamit mert ha nem félek a fejembe száll, márpedig kicsit szédülök.
//Elnézést ilyen nagy sokára, de annál lelkesebben
-Bajnak nem baj, de tőlem is? *Teszem fel a kérdést egyben a válasszal együtt és a végén megdöbbent arcot vágok, mintha valóban olyan, nem e világi dolog lenne. De komolyan, nem tudom minek dugdossa előlem, lefogadom, hogy még a testőrök is külön utasítást kaptak a megjelenésemre, a lakosztályba pedig be sem engednének. Vagyis most már a lenti kéróba. Sokat változott a hely mióta a felesége felébredt, kíváncsi vagyok a perdai otthonukon mennyit fedeznék fel a dugifeleség keze nyomából. * -Ja, de nem hiszem, hogy tudná hol. *Villantok rá egy ördögi mosolyt és a szemeim is sejtelmesen csillognak, hogy tudja, mindenképpen raveni turpisság van a terv mögött. Hartley azonban egészen más vizekre evez, ő megteheti, őt jobban kedvelik, meg nem is félnek tőle, ő teázhat Mrs. Jenkinsszel, a kancellár még segít is a leutazásban. * -Na és még én vagyok a kivételezett? *Szólok bele mielőtt Hartley eldöntené, hogy rábólint. Annak viszont örülök, hogy a jövőben nem fog elutazni az Imperiummal, többet találkozhatok vele, és szórakozhatok azon, hogy nyafog amikor itatni akarom. Egyszerűen imádom érte, ahogy Bruce-t is imádtam azért, amiért olyan szeretnivalóan tudta gyűlölni a koponyát. Nekem nem tűnt fel, Jenkinsnek viszont minden, és rámutat Hartley ajánlatának pikantériájára, amin elnevetem magam.* -Énisénisénis ott akarok lenni. *Mintha Hartley egy alvó kapszulába helyezné a kancellárt, olyan izgalomba jövök az ötlettől, pedig csak némi nyugalmat ajándékozna nekik, amikor kiviszi sétálni a mini Jenkinst a levegőre. Persze kétlem, hogy aludnának. Én viszont köszönöm szépen, de leteszek a pesztrálás gyönyörűségeiről. Nem mondom, hogy nem nézném meg a kölyköt, de ennél többet ne kívánjon tőlem senki. Bőven elég volt Nikolina Raven-t babusgatni. Nem részletezem a szagos élményeimet. Jenkins labdát dob vissza nekem, de elszámítja magát, nem sértődöm meg, ismerem a korlátaimat.* -Helyes! *Hartley viszont nagyon anyát akar belőlem faragni, amire elfintorodom és ebből is látszik, hogy nem én vagyok a Családügyi Hivatal kedvence és a Hős Anya címet sem fogom megkapni. * -Hartley! Szerintem te nem vagy tisztában a képességeimmel. Inkább….azokat csinálom, amiket szoktam, még Denisov is kiszámíthatóbb, mint egy gyerek. Tapasztalatból mondom, anyám tapasztalatából. *Nem mondom, hogy égetnivaló gyerek voltam, de na! Anyukám csak a rendkívüli genetikai tulajdonságainak köszönheti, hogy nem őszült meg. Biztos Jenkinsnek is hasonló van, vagy festeti a haját. Apa már nem volt ilyen szerencsés, de nyugtat a tudat, hogy a fele ősz hajszálat a bátyámnak köszönheti. S ha már itt tartunk azonnal innom kell, a kitöltött poharak közül elsőre én ürítem ki a magamét, mert szóba kerül Alec. Ha nem is a nevén nevezve, de minimum a karján, ami engem is érdekel, de nem olyan formán, mint Jenkinst. Hartley beszámolójából nem derül ki olyan részlet, ami engem érdekelt volna. Ahogy Jenkins is megjegyzi, se forrás, se cél. Mondjuk a célt ismerem, de az nem lenne jó, ha ők is ismernék. Hartley meg szerénykedik, pedig nem kellene neki, többet ért el, mint én két év alatt. Nem is értem, nekem hogy nem sikerült? S innom kell megint, mert Hartley, Jenkins kérdésére bedobja, hogy három napra szűkítette le az időt és ez nekem nagy baj. Oké, ezek után könnyebben elindulok a magam útján, de Andrej is hipp-hopp ki fogja deríteni még úgy is, hogy egyelőre halottakat nem keresnek. Ez az egyetlen dolog ami a bátyám kilétét még védi. Szóval iszunk, Jenkins meg ismét papol, mintha az apám lenne, de szerencsére nem az. Arra, hogy nem ő fizeti meg a számlát az alkoholmérgezésem gyógyításának esetében, csak sejtelmesen pillantok rá ravasz mosolyom felett. Ez is kell ahhoz, hogy eltereljem a figyelmet a röpke lélegzetvételnyi ideig tartó ijedtségemről. S, hogy még tetézzem, újratöltöm a poharakat. Természetesen nem az enyémet először, mert akkor gyanút fognának, így Jenkinsét sikerül tele- Hartley-ét meg majdnem egészen tölteni. Ami kilöttyen sem hagyom kárba veszni, ha Hartley kezére csöppent, akkor gyorsan odahajolok és lenyalom. Ha a padlóra, akkor onnan, hadd szörnyülködjenek, addig sem a bátyámmal foglalkoznak. * -Nem hazudok, most magyarázzam el a főzési mechanizmust? *Sajna egyik sem akar inni, de még nincs itt a nap vége, és nem adom fel. Csak még egy pohárral. * -Rajtam csak ne teszteld az elméleted. Szerintem ha Jenkins kancellár először cserél majd pelenkát, főleg ha az tele van bődületes szagú híg kakival, akkor visszasírja még az én Búfelejtőmet, mert azt csak alkoholba fojtott mámorban és megzakkant szaglással lehet elviselni. *Én már csak tudom, az egész XS szaglott, néha még most is érzem amikor beszállok. Jenkins hozott vízre fintorgok és szemeket forgatok, Hartley meg mintha felüdülne tőle. * -Elborzaszt ahogy arra a pohár vízre nézel. *azon viszont vigyorgok, hogy Jenkins a vizet kínálja a listáért cserébe, épp csak Hartley félreérti, mert szerintem a hozott ajándékot nyújtja át, legalábbis a szavaiból azt veszem ki. Az is adathordozó, vaj`h mi lehet rajta? Nem hiszem, hogy a lista lenne az ajándék. * -Ó, hogyne nézném el, csak nyugodtan. *Kegyesen intek is, majd nagy szemeket meresztek Hartley bátorságán.* -Na látja?! Így kell ezt, hajtsa le maga is a sajátját, nem illik, hogy Hartley egyedül igyon. *Biztatom Jenkinst, s már emelem is számhoz a poharamat, a pereme felett cinkosan nézve a kancellárra. Arra már nem is reflektálok, hogy Hartley pohár lerakása milyen helyes kis kerek foltot hagy a mindig pedáns és rendmániás Jenkins asztalán. Lehet azt is lenyalom, csak a rend kedvéért, ha szóba hozza. Nem nagy cucc, nyaltam már üvegajtót is. *
Somolygok kettejük szóváltásán, amin azt taglalják, miért féltem ennyire Saskiát, jelen esetben Moor-tól is. Nincs így igazából, tudom, hogy Raven Moor nem tudna ártani nekik, nem is akar, de hát miért is szóljak közbe ebbe a bájos párbeszédbe? Csak akkor szólalok meg, mikor új kávézóhelyet emleget, méghozzá nagyon titkosan. - Könnyen kiderül, ha elárulja. - Úgy tippelem, nem most vagy ma fogom megtudni, hol is van, de lehet jobb is. Talán ott van ez a hely, ahonnan ezt a szörnyű Búfelejtőt szerzi be a nő, habár azt lehet lent a Városban teszi, következésképpen nem sietek neki bónusz leutazásokat biztosítani. A zászlósnak nagyon szívesen, megnyugtatóan normális ember. Szám sarkában mosoly jelzi, hogy hallottam Moor közbeszólását, de egyébként Hartley-ra figyelek és finoman feljebb emelkednek szemöldökeim, mikor az áthelyezési kérelmét említi. Az okaiba viszont nem akarok belemászni. Minek tegyem, ha Saskián keresztül is megtudhatom? Szerintem neki könnyebben is felelne. - Ezt bizonyosan sajnálja az Imperium kapitánya, én viszont nyugodtabb leszek, hogy a közelben lesz, ha megint be találnék szorulni valahova. - Mosolyodom el hamiskásan, utalva arra az esetre, amikor kimentette Saskiát a liftből vagy arra, amikor az Alvók ajtaja zárt le és én is a saját részlegemben ragadtam az éjszaka közepén, ez utóbbi nem volt éppen zökkenőmentes szabadulás és érdekesen alapozta meg a kapcsolatunkat. Akkor egyikünk sem gondolta volna, hogy egy évre rá itt állunk majd a lakosztályban, azon tréfálkozunk, ki altat el kit - lesújtó pillantás Moor-nak, ő nem lesz ott -, és a magunk vérmérséklete szerint feszengünk a planetológus kitöltött italai miatt. A beszédet hát húzzuk is még, adva némi esélyt az italnak, hogy minél több párologjon el belőle, remélvén, hogy nem sűrűsödni fog ezzel az ereje. Egy próbát megér. - Beszélni, inni, bajba keveredni, sokat beszélni és persze inni. Mondtam már, hogy beszélni is szokott? Bevallom, kételkedem, hogy ezeknél könnyebben menne a gyerekkel bánás neki. - Felelek a planetológus helyett is, megtoldva a saját szavait - Denisov-ot illető résszel csak egyetérteni tudok egyébként -, mikor Hartley éppen azt ecseteli Moor-nak, hogy könnyű a gyerekekkel bánni. Én is kerülöm a konkrétumokat a bajba keveredés emlegetésénél, nem tudom, Hartley mit tud Raven Moor titkairól, vagy általam sejteni vélt titkairól, de nem azokról akarom a fátylat fellebbenteni. Igazság szerint nem is tudtam, hogy fátyol van a kezem ügyében, amíg nem kezd el a nő furcsán viselkedni, mikor kiderül miért hívattam ide Hartley-t, min dolgozott nekem. Érdekes látni, hogy a zászlós titoktartó ember, mert még a barátjának sem mondta el. Vagy alábecsülöm épp Raven Moor színészi képességeit. Mindenesetre én a korábbi szorult helyzetekből való kimentési piszkálódásomra is megérkezik a revans Hartley részéről a siklók felemlegetésével. Hagyom, hiszen Dominium-szerte ismert tény, hogy a kancellárok közül nekem a legrosszabb a zökkenőmentes landolási statisztikám. Egyébként is már a gondolataim akörül a bizonyos fátyol körül járnak, mely nemsokára le fog hullani, mihelyst megtudom, mit derített ki a zászlós. Szavaira nemlegesen ingatom a fejemet, bár nem elégedetlenkedésemben. - A szükséges javításokat a Városban meg tudják csinálni, valamennyire az Imperiumon is, de új implantátum-kart beültetni, felszerelni, idegpályákkal összekötni, az csak a Dominiumon lehetséges. A három nap az igazán nagyszerű még így is, hogy eleve csak pár műtő jöhet szóba. - Nem egy egész évet kell átbogarászni olyan dolog után, aminek a nyomait vélhetően el akarták tüntetni, talán sikerült is, de a hiány is lehet nyom. Célzottabban lehet keresni ezzel a három nappal. Ám mielőtt megkaphatnám az anyagot az adathordozóról, sajnos nem lehet tovább párologtatni az italunkat, és még nagyobb sajnálatra nem is fogyott le a mennyisége észlelhető mértékben, így az első körön átesünk. - Ha nyolcvan százalékban víz, akkor ihatna helyette vizet is. Az száz százalék.- Jegyzem meg Moor-nak, nem hagyva ki a lehetőséget, hogy ismét a vízivással piszkáljam, majd elgondolkodva figyelem a Hartley-nak adott válaszát. - Mi lett azzal a babával, amelyik kapcsán ilyen tapasztalatokat szerzett? Él még? - Teszem fel a szerintem jogos kérdést, mert Moor-nak nincs fiatalabb testvére, akin gyakorolnia kellett volna. Enyhén gúnyos kérdésemre viszont nem a válasz érkezik meg előbb, hanem az alkohol. Moor fürgébb, mint bármelyikünk gondolta volna, újratölti a poharakat, enyémet rendesen, mert nem bízva benne nem rántom el, Hartley viszont ösztönösen ellenkezik, következésképpen az ital fele a padlómon köt ki. A gyönyörű, tiszta padlómon. A zászlós részéről ebben fele annyi szándékosságot sem sejtek, mint a planetológus részéről. Magamban elfojtok egy sóhajt, és leteszem a teli pohárkát az asztalra - nem szándékozván meginni -, és a konyhapulthoz lépve vissza egy gombnyomásra előhívok a pult alól egy kis takarítórobotot. Egy dolog, hogy kifröccsent az ital, de nem kell benne taposni és széthordani. Azt ki szereti? A kis gép fél perc alatt végez a nem túl bonyolult feladatával, ez alatt én már visszaértem Hartley-hoz a pohár vízzel és elkérem cserébe a listát, amit kigyűjtött. Akkor vágok némileg értetlen arcot, mikor az ajándék szót megemlíti a zászlós. Oké, hogy nem beszéltünk még kredit-fizetségről az elvégzett kutatásért cserébe, de azért nem kellene ajándéknak nevezni. Azt hiszem. - Köszönöm...? - Ritkán hallható a hangomban bizonytalanság, de ez most egy olyan alkalom. Átveszem az adathordozót egy hosszabb pillanatig figyelve, hogy Hartley egészen kivörösödött. A poharára sandítok, abban még benne van az a fél adag, amit bele tudott Moor tölteni, tehát nem itta meg, amíg én elmentem a takarítórobotkáért. Furcsa... Nekem eszembe sem jut, hogy tényleg lesz az adathordozón ajándék, így más miatt gyanakodva, de az asztallap szélénél behelyezem a kis kütyüt, ami aktiválja rögtön az asztalt, rá merőlegesen kivetíti hologramszerűen a fájl-listát. Eddigre hajtotta fel Hartley az italt és tette az asztalra poharát, pohararait, de a kivetítést ez kicsit sem zavarja meg, nekem meg fel sem tűnik most, hogy a fájlokat nézem. - Akkor igyon vele, Moor. - Jegyzem meg a planetológusnak felelve, a saját poharamért továbbra sem nyúlva. Inkább az egyik hangfájlra bökök rá, mert nem értem, milyen hangfelvételeket talált Hartley a kutatásához? Ez izgalmas! Aztán megértem. Ez nem a kutatása része, ez tényleg ajándék és szépen összeáll a kép is, miért kaptuk Saskiával, miért van zavarban a férfi. Pedig kellemes hangja van és érdekes az éppen lejátszott dalocska szövege is. Nem ismerem, talán régi földi altatódal, de persze azt is figyelembe kell venni, hogy nekem valószínűleg senki nem énekelt altatódalt annak idején, nem ismerem ezeket. Két tenyeremet az asztalra téve támaszkodom a bútoron és bár csak a hanghullámok vonalai játszanak kivetítve előttem, elgondolkodva nézem azokat, gondolataim komorságként, szomorúságként ülnek ki arcomra, tekintetembe. Szótlanul végighallgatom ezt a fájlt, és elhallgat a felvételen is az éneklő Hartley, beáll kis csend, mire megszólalok halkan. - Köszönjük, Hartley, ez nagyon szép és figyelmes Öntől... És őszintén sajnálom, hogy nem a saját feleségének adhatta ezt ajándékba. - Nézek rá szomorúan, valóban nem csak üres szófordulat az az őszintén a mondatomban. Elengedem az asztalt és bár nem Moor kedvéért teszem, de biztosan az örömére szolgál majd, hogy fogom a magam kis poharát és Hartley felé emelem meg köszönetem jeléül, meg elhunyt felesége emlékének adózva és hajtom le az italt. Sajnálom a zászlóst, nálam százszor jobb ember, megérdemelte volna a boldogságot, de remélem, hogy lesz még része benne és lesz módomban még viszonozni ezt a gyönyörű ajándékot. Külön tetszik, hogy praktikus is. Szeretem, ha egy ajándék praktikus. - Köszönöm. Ez tényleg szép. - Mondom még egyszer, az üres poharat az asztalra téve le, rendesen a talpával lefelé, nem szokásom máshogy poharakat rakosgatni, és kis, lágy mosollyal zárom be a mappát, amiben a hangfelvételek vannak. Komolyan tetszik az ajándék. Majd a másik fájlt nyitom meg, a kutatási eredményét és tekintetem rögtön az időjelölőkhöz ugrik, ha már kiemelte korábban a zászlós, hogy három napra szűkítette le az időt. - Ó! - Adok hangot némi meglepettségemnek. - Azt gondoltam, Moor, hogy a maga halott katonáját könnyű lesz megtalálni, de ebbe a három napba pont sok halottunk lett hirtelen, hála McGrover kancellárnak, aki akkor tette el láb alól aktuális feleségét egy promenádi robbanás kíséretében. Kikeressem és kivetítsem a három nap elhunytjainak listáját is, vagy elárulja magától? - Fordul tekintetem felé, melyben már nyoma sincs a korábbi lágyabb fénynek, amellyel Hartley felé fordultam a hangfelvétel után. Most már a szokott jeges, metsző él van benne. A reakcióit figyelem.
//Becsszó a következő kör gyorsabb lesz *lefizet mindenkit kancellári promós lufival* //
Vállat vonok, őszintén nem tudom valóba dugdossa-e a kis feleségét Jenkins Raven elől. Kétlem... Szóval csak pislogok, hogy én... azt hiszem lemaradtam. No meg kivételezett lennék mert találkozom a kiasszonnyal? Húha mik történtek itt, ki kéne deríteni, ám lehet jobban járok ha kis feleségét kérdezem, nem őket, ők olyan... sejtelmesek. Én nem vagyok az, helyette jóval konkrétabb azzal, hogy Jenkinsnek is elmondom maradok, ha nem is a nyakán, de a Dominiumon. Nem kérdez rá és nem is bánom, valahol kedvelem a tapintatosságát, holott azt csinál amit akarna, ugye. -Nem is tudom.... a múltkor majdnem kilökött az űrbe érte... ugyan arra emlékszünk? - De már csak nevetek rajta, nem voltam teljesen önmagam a gyásztól, mégis segített. Nem is akarok erre gondolni, még a végén meg találnám ölelni, azt hinné épp megmerényelem. Valahol igen végül is, de mégsem. A poén meg nem esik le az altatásával a kancellárnak, el vagyok én szokva tőlük vagy csak idegileg megviselt vagyok, tudja a fene, szóval értetlen nézek egyikükről a másikra, nem is kell perdainak lennem hogy ufónak érezzem magam lassan. Szörnyű! Az viszont vicces, hogy Raven mennyire nem akar anyuka szerepben tetszelegni, hát semmit sem akar babázni! Fogadni mernék megfogná a csöppséget le se akarná tenni! És csak részben azért mert nem merné, lévén nem tudja hogyan kell! Jenkins szavaira is jót vigyorgok, lehet tényleg ismeri Ravent? Hujjuj. -Szerintem nem említette, hogy szeret beszélni. Vagy csak elsiklottam felette... - Mosolygok, majd legyintek, nagyjából mindkettejüknek. -Nem, valóban nem, ezért kell a teszt! De oké lehet egy játékbaba is először, féltem a Jenkins örököst! - Nevetgélek, micsoda ellenállás! Aztán meg zavar a műkezek miatt, nem is értem, de kivételesen azt hiszem maga a kancellár se, nocsak! Most mi alkotunk egy klubbot és ennek most nem tudok örülök-e vagy sem... még eldöntöm. Ahogy annak is most elégedettek vagy csalódottak a kapott eredményekkel, de a rendszerben nem igen van nyoma általában a csalások okának és miértjének... fura is lenne. Az viszont nem az igyekszem mindenki titkait megtartani, azért titkok én meg a gazdájuk, őrzőjük, elfelejtem más kor szülöttje vagyok, ma már ez... ritkaság. De ha megvan kit műtöttek gondolom a Doki is okosabb lesz. Hallva valóban segítettem azért némiképp megnyugszom, megeshet kiül az arcomra is. A kelletlenség is, mert mi meg részegebbek leszünk, ha hagyjuk Ravent elkanászodni a Búfelejtőjével, ami igazából MINDENT elfelejtet... én már csak tudom. Bár olyanra sem emlékszem mikor nyalta le valaki a kezemről a szeszt... olyan nagyon nagy szemekkel lesek a barátnémra, hogy jó hogy ki nem esnek a barnáim... Jenkins a háttérben valamit motoszkál, szerez egy takarítórobotot. Majdnem mondom neki, hogy szerintem korai... lesz ez még ahonnan ez beficcent, vagy hogyan is mondták régen. -Ez kicsit már függőség, ugye tudod drágám? - Ha nem tette csak utalt rá is hasonlóan nézek rá még mindig hitetlenkedve, próbálva kedves maradni de.... lehet megkérdezem Jenkinst javasol-e elvonót. -Mindenhez nagyon gyorsan hozzá lehet ám szokni. Csak mondom... kivéve ehhez. Ehhez nem. - Most azért nem nyögöm be inkább úszom a babakakiban és hányásban, minthogy ebből a savból annyit igyak mint Ő, mert lehet azt hiszik fura fétisem van, de ettől a piától hamarabb hányom ki a beleim megítélésem szerint, mint egy kis gyerek okozta büdöstől... a baba kaki még az emlékeim se bántja! Phil-barát beállításokkal rendelkezik. -Nem tudod értékelni az egyszerű dolgokat! - Közlöm a vízre, mert Jenkins tényleg életet ment vele, még a végén azt találom rá mondani kedves férfi. Fúh. Bár magam jobban zavarbahozom az ajándékommal, mert ami pár hete jó ötletnek tűnt, így átadva valahogy mégis kínos... csak hanganyag, semmi extra, mégis... ah, elérte Raven igyak és csak tennie se kellett semmit. Szörnyűséges... főleg mert elfelejti már "kifizetett" Sammel, tudtommal, bár valahol elvesztem az adok-kapok dologban. Fú, jobb ha túllépünk ezen, de nem beteszi?! -Nenenenen! - Reflex, esküszöm reflex, hogy befogom a szemeit a kezeimmel, legalább is kitakarom a holoképet, mert el ne indítsa az Isten szerelmére! Aztán rájövök ezt... ezt nem kéne, még mindig egy kancellárral vagyok, elkapom a kezeim, na de itt már teljes a vörösségem és el is indítja, hát... uhh... Inkább beletemetem a saját arcom a tenyereimbe, derekam az asztal szélének döntve, mert ez így annyira kínos! Direkt csinálta! Na jó, talán nem. Hallva magam egyre furcsább, mármint úgy hogy tudom Ő is hallja meg Raven. Magamban nem volt az, teljesen jól elvoltam vele, de mikor beáll a csend és megszólal akkor... akkor kicsit eltörik bennem valami. Nem akarok sírni, hát azon már túl vagyok párszor, de megszorítom a vállát, hiába utálja ha fogdossák, annyi pia már jutott belém, hogy elfeledkezzem erről. Vagy csak most nem érdekel, mert akarom tudja sokat jelent amit mond, ahogy mondja. Néha megbántam már Ő lett a bűnbakom, pedig tényleg nem csinált semmit. -Örülök... és annak is magának minden rendbe jött. Maga jó ember Jenkins kancellár... - Kiszalad míg a szemébe nézek, mert tényleg rengeteget segített, ha durva köntösbe is csomagolta olykor mint az ujjtörésem, de akkor is. Velem sok jót tett, hogy megmaradjon az ép eszem, hogy szép búcsút vehessek Sarahtól, hogy adott még esélyt valahogy... továbblépni. Nem akartam, de rávett. Szusszanok is, magam elé révedve, csak akkor csattanok fel, mikor hallom, miket magyaráz. -Jézusom! Hogy nem zárták be valahova azt a férfit vagy tették ki egy elhagyatott Holdon?! Hallja maga miket mondd?! És még utána is hatalmon maradt az a férfi?! Mondd hogy nem támogatod azt a pasast Raven! Rossz hallani a Te neved az övével! - Nekem megártott az ital, nem teljesen vonok le logikus következtetéseket, de azt könnyű megállapítani hogy igencsak sok bajom McGroover kancellárral és nem akarom hogy Ravennek köze legyen hozzá. Hát Sam a barátnője! Mondjon már valamit! Hirtelen engem is érdekel.
*Hartley-val közös kis játékunk a végéhez közeledik. Azt nem hiszem, hogy Jenkins tényleg félti tőlem a feleségét, szerintem azt is tudja, hogy sosem bántanám, csak nem mondja ki. Mindenkinek jó ez a mellébeszélés, mert én meg nem mondom, hogy nem bántanám, hadd ringatózzon mindenki téves hitben. Egyszer talán, amink az ideje nagyon messze van még, bevallom neki, hallja csak az én számból, természetesen egy finom, habos kávé mellett, mert arról nem tettem le. Jenkinsszel kávézni felüdülés, imádom amikor olyan dolgokról csevegünk, melyekről mással egyikünk sem tudna. * -Meglepi. *Suttogom a titokhoz illően a választ, remélem ő sem gondolta, hogy lemondok egy ilyen ziccerről. Addig sem lubickol a fene nagy magabiztosságában. Hartley viszont az lehet, mert Jenkins kivételez vele, legalábbis ami a feleségével való találkozást jelenti, meg a Perdára való leutazást. Utóbbiban nekem nem kell segíteni, megoldom egymagam, a munkámhoz is tartozik, de nem átallom megjegyezni Hartley Jenkins előtti helyzetét. Informatikus barátom csak pislog, jócskán lemaradt mindenről, vagy már megártott neki a pia, esetleg csak az illata, az abban lévő alkoholgőz, ki tudja. Nem lepődnék meg ha már ennyitől is berúgna. Annak viszont örülök, hogy ezek után többet fogom látni és nem kell hónapokat várnom arra, hogy együtt lógjunk. Jenkins derűs hozzászólása megmosolyogtat, Hartley emlékei viszont már kacajt váltanak ki belőlem. Hallottam az esetről, részletek azonban minő felháborító, nem jutottak el hozzám. Kérdőn fordulok Jenkins felé, kérdőn de némán, csupán a pillantásommal érdeklődve arról, vaj`h mennyi igaz ebből. Ha engem kérdez, kinézem belőle. Ebből fakadó lelkesedésemet adom közzé amikor az altatásról esik szó, kapok is egy lesújtó pillantást, annak szánt pillantást, de mint tudjuk, már megszoktam és fel sem veszem, ezen is mosolygok. Egészen más téma a gyerek. Mármint ha az én kezembe teszik. Erről is van emlékem, szerencsére nem a sajátom volt és ha belelátnék Hartley fejébe, rögvest ki is verném belőle azokat a gondolatait, miszerint egyből beleszerelmesednék a kölykömbe ha a karomba kapnám. Nikolina Ravennel sem volt ez másként, Denisov még annyit sem tudott kinyögni, hogy „bomba” és máris a kezében volt a büdi kiscsaj. Ki is fakadok a magam módján, amire véd- és dacszövetséget kötnek ellenem. Azért ez már valami. * -Ó jól van látom nagy az egyetértés. Köszi Hartley! *Igen, ő a hibás, mert Jenkins kezdte, ő meg adta alá a bogát ahelyett, hogy megvédett volna. Hát nem tudják még mindig, hogy nem akarok gyereket, mert alkalmatlannak találom magam az életben tartására? * -Gyerekkoromban sem babáztam, és te csak ne féltsed a Jenkins örököst, kilenc élete lesz mint az apjának. Persze ha már nem kell pelenkázni és két lábon ár, szívesen vigyázok rá, megtanítom rosszalkodni. *Nagyon remélem, hogy ez elég visszatartó erő lesz. Sajnos azonban semmivel sem tudom megakadályozni az elkerülhetetlent, mégpedig azt, hogy rátérjünk a bátyám karjának a témájára. Iszom is rá azonnal, hogy megfelelő lélekjelenléti állapotba kerüljek. Ahogy ezek beszélgetnek Alecről, kezd nyomasztó lenni, de még tartom magam és az álcámat is, bár talán néhány röpke pillanat kisunnyogott. Nem is szólok közbe, inkább saját akcióba kezdek, újratöltöm a poharakat amint kiürültek, nehogy legyen idejük ellenkezni. Sajnálatos módon Hartleynak már volt annyi ideje, hogy picit elrántsa a poharát, de sebaj, nem vész kárba egyetlen csepp sem, legalábbis ami a karjára löttyent. Mellőzve minden erotikát, lenyalom róla. Sajnos Jenkins éppen a takarítást intézte így nem láthatta, pedig megnéztem volna az arcát. Hartley-é is vigyorgásra késztető, de visszafogom magam, olyan rezzenéstelen arcot vágok, mintha a kézről lenyalás tök természetes mechanizmusa lenne az italozásnak. * -Ne kezd te is. Nem függőség, csak élvezem a jót. Drágám! *Szemet forgatok, mert mintha Jenkins akarná telebeszélni a fejem olyan hülyeségekkel, hogy az ital káros és meg fogok halni, igyak vizet. Baszki, még a gondolatra is kiráz a hideg annak ellenére, hogy szoktam vizet inni. Most is azt iszunk, a Búfelejtő nem csak nyomokban tartalmazza a hákettőót. Jenkins rátesz még egy lapáttal.* -Az már sok. De hát minek is beszélek én itt amikor senki nem ért meg! *Tárom szét a karjaimat tehetetlenül és felháborodva, szemet forgatva. Hiába minden, pedig még példát is állítok a piával szembe, de hát kinek mi a gyengéje ugye?! * -Leadtuk a hideg hegyen, biztos jól van, mert nem maradt nálam, pedig Denisov örökbe akarta fogadni. *Direkt kottyantom ki társam gyenge pillanatát, és vele együtt meg is rázom a fejem, mert még most is bődületes és felelőtlen ötletnek hangzik. Szerintem sokkal jobbat tettünk így a perdai-ember barátság politikájába, mintha a Dominiumra hoztuk volna, annál is inkább, mert Jenkins rögvest lecsapott volna rá, hogy tűkkel szurkálja szegény kiscsajt. Remélve, hogy immár el lett felejtve az implantkaros katona, évődöm még egy kicsit Hartley-val a kapott víz pedig elég indok erre. * -A víz tényleg tök egyszerű, semmi jó nincs benne. *Morgom fintorogva, de árgus szemekkel figyelem a vízért cserébe átnyújtott pendrive-ot, mert ajándékra számítok, de nem gondolom, hogy Hartley a bátyám leleplezéséről összekotort információkkal jött volna el, nem csak azzal. Hátha elfelejtődik az egész, érdeklődéssel fordulok Jenkins felé, hogy most megnézi-e vagy örökre tudatlanságba taszít. A kancellár kissé bizonytalan, és felmerül bennem a lehetősége annak, hogy most kicsit elbeszéltek egymás mellett, sebaj, annál izgibb lesz. Hartley mozdulatára felkapom a fejem és csak azt látom már, hogy leteszi az üres poharat, azt amiben a Búfelejtő volt. Meg is dicsérem, miközben az asztal lapjából felbukkan a fájl lista. Gyorsan átfuttatom a tekintetemet az egészen, hátha a címekből következtetni tudok valamire, de Jenkins keze gyors és már el is tűnik a lista.* -Innék én, de folyton ellenkezik….ahogy most is. *Mutatok Hartley-ra, aki két kezével fogja le a szemeit és közben kiabál, hogy nenenene! Szemöldökeim a homlokomra ugranak és féloldalasan figyelem tovább mia franc baja lehet, de aztán meghallom a hangját és nem a szájából jön. Mindent megértek. Hartley kicsit zavarba jött, nem bírja a nagyközönséget. Pedig elég hosszan hallhatjuk a hangját, ami dalba fogva is szép. Egészen különleges rezonanciája van, olyan amitől az ember karján égnek merednek a pihék, én is beleborzongok és hitetlenkedve emelem fel a karomat, húzom fel a pólóm ujját, hogy megnézzem, tényleg úgy van ahogy mondták. És tényleg. * -Fú baszki! A hideg is kirázott, jó értelemben. *Én nem cifrázom kancellári jómodorral, egyből kimondom amit érzek és amit tapasztaltam, belegázolva a csendbe. Utána Jenkins mond köszönetet, és mintha elfelhősödött volna a tekintete. Alsó ajkamra harapok, hármunk közül kettejüknek vannak rossz emlékei, fájóak, szívbemarkolóak, olyanok amelyeket soha nem pótolhatnak mással. Lehet Hartleynak szerelme és felesége másik, Jenkinsnek nemsokára gyereke születik, de azt amit elveszítettek, már nem kapják vissza. Tanúja lehetek két férfi gyászának, melyet az elmúlt percek felülírtak, igazán megható és a lelkemig hatol, de ne feledjük mi is volt nem rég a téma. Hartley Jenkins vállára teszi a kezét én meg nézem a kancellárt mit fog tenni. Mondjuk ő még mindig lazább ebből a szempontból, mint Terson. Hartley barátom majdnem könnyes szemű köszönetére viszont kibújik belőlem a kisördög. Emlékszem miről beszélgettünk amikor Bruce-t gyászoltuk a vele közös kabinomban és annak idején megígértem Hartley-nak, ez pedig kiváló alkalom ahhoz, hogy elszalasszam. Annál is inkább, mert Jenkins pont ezt a pillanatot választja ki arra, hogy végre megigya a neki kitöltött italt. * -Tényleg, hogy maga milyen cuki! *Hadarom el de jelentősen kiemelve az utolsó szót amikor a szája még a poháron van, hátha kiköpi. Nem sajnálnám a Búfelejtőt, minden kreditet megérne. Hartleyra nézek és rákacsintok, ezzel le is tudom a tartozásomat. Sajnálatos módon ennyi volt az én derűm, mert búfelejtő kiköpésével vagy anélkül, nem nevethetek tovább, Jenkins igyekszik előhívni más adatokat is. Minderre annyi időm van felkészülni, amennyi idő alatt rábök a következő fájl ikonjára. Veszek egy nagy levegőt és bármit kérdez, készen állok rá a rezzenéstelen arcommal. * -Honnan tudnám ki halt meg akkor? Maga mondta, hogy sokan, az én agyam sem káptalan. *Persze tudom, azon a napon amikor McG merénylete berobbantott egy kirakatot meg sok minden mást is a Promenádon, a bátyám is „meghalt”. Akkor úgy hittem, hogy meghalt, de később már ezt félredobtam. Nem mondom ki a nevét, nem mondom, hogy az én bátyám is akkor halt meg, és nem is lehet lelkiismeret furdalásom, elvégre három napot említett, nem csak azt az egy napot. Hartley akaratlanul is a segítségemre siet kifakadásával, bőszen egyetértek vele és felháborodom azon amit ő is emleget.* -Ugye? Én is ezt kérdeztem már számtalanszor. És te még a felét sem tudod mit művelt az a pszichopata. A kancellária meg védi őt. Én nem támogatom, meg akartam ölni, de nem hagyták! Pedig azért még büntetés sem járt volna, megszabadítottam volna az emberiséget egy vadállattól. Még egy erratorban is több könyörület van, mint benne. Az én nevem az övével? Hát maximum ha én ölöm meg, akkor lehet egy napon emlegetni, de másra nem adok engedélyt! *A végszónál Jenkins felé fordulok, mutatóujjamat figyelmeztetve emelem fel, majd elfordulok tőlük és ha már mindenki ki van borulva és fel van háborodva, újratöltöm a poharakat és kiosztom. Hartley felfokozott idegállapotba került, Jenkins meg túl magabiztos, hátha mindketten felhajtják. Én biztosan.*
//
és nem győzöm kivárni, hogy letámadj! 
//
//
//